Nora Roberts. Sullivan asszonya

Nora Roberts Sullivan asszonya

1

1. Cassidy türelmesen várt. Mrs. Sommerson a harmadik ruhát hajította a karjába. - Ez sem az igazi - dünnyögte, majd összehúzott szemmel megvizsgált egy éjkék darabot. Pillanatokon belül ez is a Cassidy karján felgyülemlett halom tetején végezte. Cassidy hősiesen viselte a megpróbáltatást. Három hónapja dolgozott eladóként a Best Boutique-ban, ez idő alatt, úgy érezte, megtanulta, mit jelent a türelem, de ez korántsem ment könnyen. Kötelességtudóan követte Mrs. Sommerson tekintélyes alakját egy újabb kollekcióhoz. Huszonhét perces ácsorgás után, a ruhák súlya alatt roskadozó Cassidynek elege lett az élő ruhafogas szerepéből. Érezte, hogy hamarosan elfogy a türelme. - Ezeket felpróbálom - jelentette be végre Mrs. Sommerson, és visszamasírozott a próbafülkébe. Némi halk elégedetlenkedés utánCassidy elkezdte visszarakosgatni a félredobott holmikat. Bosszúsan a helyére tűzött egy meglazult hajcsatot. Julia Wilson, a Best tulajdonosa nem tűrt meg semmiféle rendetlenséget. Egy hajszál sem hullhatott az alkalmazottai vállára. Ápolt, pedáns és sótlan, összegezte Cassidy, és elmélyülten tanulmányozta az éjkék vászonruhát. Szerencsétlenségére ő szétszórt és ábrándos volt, s a legkevésbé sem pedáns. A haja mintegy megtestesítette személyiségét. A világosszőkétől a melegbarnáig terjedő árnyalatok arannyá olvadtak össze. A hosszú, erős szálak fittyet hánytak a hajcsatok szorításának, és minduntalan kibújtak belőlük. Akárcsak Cassie, a haja is öntörvényű és makacs volt, ugyanakkor lágy és magával ragadó. Éppen kissé szokatlan külsejének köszönhette, hogy alkalmazták, eladói tapasztalatai ugyanis nem voltak. Julia Wilson felismerte, hogy Cassidy jó reklámot jelenthet az üzletének. Nyúlánk, rugalmas testén jól érvényesült a Best kollekcióját jellemző merész szín- és stílusvilág. S az arca kétségkívül megkoronázta az összképet. Julia nem volt róla meggyőződve, hogy gyönyörű, de abban biztos volt, hogy elragadó. Szögletes vonásai tagadhatatlanul arisztokratikus hatást keltettek. Dús szempillája a keskeny archoz képest szinte már túl nagy, különös ibolyaszín szempárt takart. Julia úgy tekintett Cassidy arcára, alakjára és kellemes tónusú hangjára, mint ajánlólevélre, de ragaszkodott hozzá, hogy feltűzze a haját. A vállára, omolva zavarba ejtően buja jelleget kölcsönzött arisztokratikus vonásainak. Örült, hogy Cassidy fiatal, okos és életvidám. Ennek ellenére nem sokkal azután, hogy felvette, Julia ráébredt, hogy a lány közel sem annyira alakítható, mint azt a kora alapján várta. Úgy vélte, hajlamos megfeledkezni arról, hol a helye, és túlságosan közvetlen hangot üt meg a vevőkkel. Nemegyszer rajtakapta, amint arcátlan kérdéseket tett fel nekik, vagy kéretlen tanácsokat adott. Mosolya többször 2

elárulta, hogy derűs gondolataival van elfoglalva. És gyakran, a kelleténél gyakrabban merült az ábrándjaiba. Juliának egyre erőteljesebb kételyei támadtak Cassidy St. John alkalmasságát illetően. Miután helyére rakta a Mrs. Sommerson rostáján fennakadt ruhaneműt, Cassidy újra elfoglalta őrhelyét a próbafülke mellett. Odabentről halk suhogást lehetett hallani. Tétlenségében, mint mindig, gondolatai messzire kalandoztak. Egész pontosan ahhoz a kézirathoz, amely otthon, az íróasztalán feküdt, és arra várt, hogy foglalkozzon vele. Amióta az eszét tudta, az írás volt az álma. A főiskola négy éve alatt mélyült el benne igazán. Tizenkilenc évesen család és pénz nélkül maradt. Úgy küzdötte végig magát a főiskolán, hogy mellette a legkülönbözőbb munkákat vállalta el, s közben igyekezett elsajátítani az általa választott szakma csínját-bínját. A tanulás és a munka mellett alig maradt szabadideje, de ezeket az értékes perceket is első regénye megírásának szentelte. Cassidy számára az írás nem munka volt, hanem hivatás. Az egész élete erre irányult, másnak nemigen hagyva teret. Az emberek lenyűgözték, de alig akadt, aki igazán mélyen megérintette volna. Bonyolult kapcsolatokról írt, de a tudása szinte kizárólag mások élményein alapult. Érzéseinek javarészt a munkájában engedett szabad utat. Most, egy évvel a diplomaosztója után még mindig alkalmi állásokat vállalt, hogy legyen miből fedeznie az albérletét. Az első kézirata egyik kiadótól a másikig vándorolt, míg a második éppen születőben volt. Amikor Mrs. Sommerson kinyitotta a próbafülke ajtaját, Cassidy agya éppen egy drámai eseménysor kidolgozásával volt elfoglalva. Mrs. Sommerson elismerően biccentett, látva a lány illedelmes, szobalányhoz méltóan diszkrét távolságtartását. Elégedetten illegette magát a tükör előtt. - Ez már jó lesz. Egyetért velem? Mrs. Sommerson választása egy lángoló vörös selyemruhára esett. A szín, állapította meg Cassidy, ugyan túlságosan is kihangsúlyozta pirospozsgás arcszínét, ugyanakkor szépen érvényesült mellette tupírozott, fekete sörénye. A ruha jellege ugyan karcsúbb termetet kívánt volna, de Cassidy nem látta reménytelennek a helyzetet. - Mágnesként vonzza majd a tekinteteket, Mrs. Sommerson - jelentette ki pillanatnyi tétovázás után. Úgy vélte, megfelelő kiegészítőkkel akár fejedelmi hatást is kelthet. A selyem azonban túlságosan feszült az asszony terebélyes csípőjén. Vagy erősebb fűzőre, vagy nagyobb ruhára lesz szükség, összegezte magában. - Azt hiszem, van eggyel nagyobb méretben is - töprengett félhangosan. - Hogy mondja? Cassidy a gondolataiba merülve nem figyelt fel Mrs. Sommerson szemöldökének fenyegető ívére. - Eggyel nagyobb méretben - ismételte készségesen. - Ez egy kicsit felkap a csípőnél. Az eggyel nagyobb méret tökéletes lenne. - Ez a méretem, ifjú hölgy! Mrs. Sommerson keble veszedelmesen hullámzott. Cassidy mosolyogva biccentett, de közben gondolatai már a kiegészítőkön jártak. - Egy szép arany nyaklánc még jobban feldobná. Megérintette az alsó ajkát. - Mindjárt hozom az ön méretét. - Ez - szögezte le Mrs. Sommerson olyan hangon, amelyre már Cassidy is felkapta a fejét - az én méretem.

3

Minden egyes szótagban feszültség rezgett. Cassidy rájött, hogy hibázott, és összeszorult a gyomra. Ajjaj, dünnyögte csöndesen, majd igyekezett összeszedni a gondolatait. Mielőtt azonban kiengesztelhette volna Mrs. Sommerson sértett személyiségét, Julia lépett elő a háta mögül. - Tökéletes választás, Mrs. Sommerson - jegyezte meg kifogástalan alt hangján. Diplomatikusan mosolyogva tekintetét ide-oda jártatta vásárlója és alkalmazottja között. - Valami gond van? - Ez a kis hölgy… - Mrs. Sommerson újabb mély lélegzetet vett - azt állítja, hogy tévesen ítéltem meg a méretemet. - Ó, dehogy, szó sincs róla, asszonyom! - tiltakozott Cassidy, de elnémult, mikor Julia szúrós tekintetével találkozott. - Biztosra veszem, hogy Miss St. John csupán azt akarta mondani, hogy kissé elszabták a ruhát. A méretek sosem megbízhatóak. Gondolhattam volna erre, ismerte el magában a lány. - Aha. - Mrs. Sommerson neheztelő pillantást vetett Cassidyre. - Közölhette volna velem ahelyett, hogy azt éreztette, nekem van nagyobb méretre szükségem. - Julia, drágám… - nyafogta, miközben visszafordult a próbafülkébe -, gondosabban kéne felkészítenie az alkalmazottait! Cassidy szeme elsötétült, és arca lángolt felháborodásában. Mereven bámulta a piros selyemruha varrását, amely lázadozott Mrs. Sommerson tekintélyes hátsója ellen. Julia szigorú pillantásának hatására azonban visszanyelte a megjegyzéseit. - Majd én idehozom azt a ruhát, Mrs. Sommerson! - ajánlkozott kedvesen, arcán ismét szokásos megnyerő mosolyával. - Biztosra veszem, hogy tökéletesen áll majd. Várj meg az irodámban, Cassidy! - tette hozzá fojtott hangon, majd ellibegett. Cassidy összeszorult szívvel figyelte Julia távozó alakját. Nagyon is jól tudta, mit jelent ez a hangnem. - Három hónap - merengett, és nagyot sóhajtott. - Hát igen. Egy utolsó pillantással búcsúzott Mrs. Sommersontól, és a keskeny folyosón Julia kicsi, elegánsan berendezett irodája felé vette az irányt. Végigjártatta szemét a szögletes, ablaktalan szobán, majd egy apró, egyenes támlájú, bronzszín párnás szék mellett döntött. Itt vették fel az állásra gondolta, és ugyanitt fosztják meg tőle. Visszatűzött a helyére egy újabb lázadó hajcsatot, és összeráncolta a homlokát. Julia nyilván néhány percen belül besétál ide, felhúzza a bal szemöldökét, és helyet foglal kifogástalanul elegáns rózsafa íróasztala mögött. Egy pillanatra megpihen majd rajta a tekintete, finoman megköszörüli a torkát, és belefog a mondókájába: - Cassidy, te nagyon helyes lány vagy, de nem dolgozol teljes szívvel. Cassidy már látta magát, amint azt válaszolja: - Mrs. Wilson, Mrs. Sommerson nem viselhet tizennégyes méretet. Én csak… - Persze, hogy nem - szakítja majd félbe Julia, megértő mosollyal az arcán. - Én sem adnám el neki semmi pénzért, de… - és itt Cassidy szeme előtt megjelent, amint a hangsúly kedvéért Julia felemeli vékony, rózsaszín körmű ujját -, nem foszthatjuk meg az illúzióitól, és főleg nem gázolhatunk bele a hiúságába. A tapintat és a diplomatikusság elengedhetetlenül fontos tulajdonság egy eladó számára, Cassidy. Attól tartok, neked még van fejlődnivalód ezen a téren. Egy ilyen igényes üzletben - és itt Julia majd összekulcsolja a kezét -, fenntartások nélkül bíznom kell az alkalmazottaimban. Ha ez az első eset lett volna, természetesen elnéző lennék, azonban… - Itt Cassidy elképzelte, amint Julia tart egy kis 4

szünetet, és halkan felsóhajt. - A múlt héten azt találtad mondani Miss Teasdale-nek, hogy fekete kreppben úgy fest, mint aki gyászol. Egy eladó nem beszélhet így. - Egyetértek önnel, Mrs. Wilson - bólogat majd természetesen egyetértően Cassidy. - De tekintettel Miss Teasdale hajszínére és arcbőrére… - Tapintat és diplomácia - visszhangozná Julia felemelt ujjal. - Megjegyezhetted volna, hogy a királykék kihangsúlyozná a szemét, vagy hogy a rózsaszín szép fényt adna az arcának. A terméket úgy adjuk el, hogy közben kényeztetjük a vásárlót. Minden nőnek azzal az érzéssel kell kisétálnia az ajtón, hogy valami különlegességre tett szert. - Egyetértek, Mrs. Wilson. Egyszerűen csak nem tudom elnézni, hogy valaki olyasvalamit vegyen meg, ami rosszul áll neki; ezért… - Neked aranyszíved van, Cassidy - hízelegne anyáskodó mosollyal Julia, majd rázúdítaná a hidegzuhanyt -, de nincs tehetséged az eladáshoz… legalábbis nem annyi, mint amennyit én elvárok. Magától értetődően kifizetem ezt a hetet, és jó ajánlólevelet adok. Pontos voltál, és megbízható. Talán próbálkozz meg az áruházi munkával! Mikor képzeletbeli forgatókönyvében ehhez a ponthoz ért, Cassidy bosszúsan összeráncolta a szemöldökét, de gyorsan kisimult az arca, amint meghallotta, hogy nyílik az ajtó. Julia csöndesen becsukta, felhúzta bal szemöldökét és helyet foglalt rózsafa íróasztala mögött. Egy pillanatra megpihent a tekintete Cassidyn, majd finoman megköszörülte a torkát. - Cassidy, te nagyon helyes lány vagy, de… - Cassidy pedig megadással fogadta az ítéletet. Egy órával később, immár munkanélküliként bolyongott a Fisherman’s Wharf kikötői negyedben, amelynek kopottas, mégis vidám karneváli forgataga mindig lenyűgözte. Imádta ezt az íz-, hang- és színkavalkádot. Itt mindig óriási volt a tömeg, örökké pezsgett az élet. San Fransisco volt Cassidy szemében a tökéletes város, a Fisherman’s Wharf pedig maga Tündérország. Itt valóság és ábránd kéz a kézben járt. Belevetette magát a forgatagba: szórakozottan turkált az értéktelen csecsebecsék között, megtapogatta a legújabb külföldi selyemkendőket, és magába szívta a hangokat. De az öböl delejes erővel vonzotta. Ráérősen, el-elkalandozva közeledett felé, ahogy a délutáni nap lassan átadta helyét a szürkületnek. A levegő megtelt halszaggal, és összekeveredett a hagyma, a fűszerek és az emberek illatával. Cassidy hallgatta, ahogy a kereskedők a portékájukat magasztalják, és figyelte, amint egy kiválasztott rák az egyik talponálló fortyogó üstjében végezte. A rakpartot éttermek szegélyezték, és egymás hegyen-hátán sorakoztak a boltok. Cassidyt rabul ejtette ez a kissé ütött-kopott, mégis már-már csiricsáré világ, amely barátságos, régies hangulatot árasztott, és sugárzott az elégedettségtől. Forró sósperecet majszolgatva átküzdötte magát a kínai fűszerek, friss kaliforniai kagylók és élő rákok alkotta hadseregen. A lábánál ködpamacsok gomolyogtak és a nap lassan a látóhatár alá süllyedt. Mikor a szél végigsöpört az öblön, hálás volt Juliának szilvakék télikabátjáért. Ha másra nem is, arra legalább jó volt ez a három hónap, tűnődött szomorúan, hogy legalább olcsóbban juthatott hozzá pár csinos ruhadarabhoz. Elkomorult az arca, és nagyot harapott a perecéből. Ha nincs Mrs. Sommerson csípője, még mindig lenne munkája. Végtére is az ő érdekeit tartotta szem előtt. Bosszúsan kiszedegette a hajából a csatokat, majd behajította az útjába eső első kukába. A haja hosszú, laza hullámokban omlott a vállára. Megkönnyebbülten felsóhajtott. Patkányok! Dühösen morzsolgatta fogai között a perecet, és a Fisherman’s Wharf partja felé vette az irányt. Szüksége volt arra az állásra. Kellett neki az az átkozott munka! Ahogy végigsétált a lehorgonyzott hajók sorai között a mólón, érezte, hogy hamarosan erőt 5

vesz rajta a levertség. Gondolatban felmérte a pénzügyi helyzetét. A lakbér a következő héten volt esedékes, és a papír is fogyóban. Amennyire meg tudta ítélni, ha az elkövetkező napokban nem költ túl sokat ételre, mindkettőre marad elegendő pénze. Nem ő lesz az első író San Fransiscóban, akinek össze kell húznia a nadrágszíjat, gondolta. A négy alapvető táplálékcsoportnak talán úgyis túl nagy jelentőséget tulajdonítanak. Egy vállrándítással végzett a pereccel. Lehet, hogy egy ideig nem lesz része ilyen lakomában. Mosolyogva a zsebébe süllyesztette a kezét, és a móló végét szegélyező korláthoz sétált. A köd szürke kísértetként borult az öbölre. Lassan kúszott a part felé, elnyelve az útjába kerülő vizet. Gyakran borította sűrű lepellel az öblötés a várost, ma este azonban szokatlanul áttetsző, ittott szakadozott volt. Nyugaton a nap alábukott a tengerbe, és lángvörösre festette a víz felszínét. Cassidy várt, amíg az utolsó arányló csillám is elenyészett. Lassan a kedve is felderült. A remény, a bizakodás, a hit és a szerencse gyermeke volt. Hitt a végzetben. Érezte, hogy az ő végzete az írás. Az újságokban megjelentetett cikkei és időről időre elfogadott novellái tartották életben a hitét. A főiskola négy éve során az élete a szakmai kiteljesedés körül forgott. A munka csak arra kellett, hogy fedél legyen a feje felett. Ritkán randevúzott, kizárólag akkor, ha az ideje engedte. Cassidy még nem találkozott olyan férfival, aki annyira érdekelte volna, hogy letérjen az általa választott egyenes útról. Az életében nem volt helye vargabetűknek. Sem zsákutcáknak. Most sem kesergett sokat azon, hogy elvesztette az állását. Ahogy az égbolt az éjszaka közeledtével elsötétült, és kigyúltak a kikötő fényei, a kedve is felderült. Fiatal volt, és elpusztíthatatlan. Valami úgyis adódik majd, gondolta, ahogy áthajolt a korlát fölött. A hullámok szelíden csapkodták a mellette horgonyzó halászhajó testét. Nem vágyott sok pénzre, bármilyen állással beérte volna. Az áruházi eladói munka éppen megfelelne. Mondjuk a háztartási eszközök részlegnél. Elég nehéz megsérteni valakinek a hiúságát, ha az ember kenyérpirítót árul. Cassidy ezzel a gondolattal már ki is söpört minden aggodalmat a fejéből, és figyelte, hogyan kúszik közelebb a köd. Már-már a lábát nyaldosta. Ahogy feltámadt a szél, csípőssé vált a levegő. Hagyta, hogy végigsimítsa az arcát, összekócolja a haját, és életre keltse a bőrét. A piac zsivaja távolinak hatott, ahogy a köd azt is magába nyelte. Besötétedett. Egy madár rikoltott a feje fölött, Cassidy felnézett, s a hold első halvány fénye az arcára hullott. Ábrándosan elmosolyodott. Hirtelen elakadt a lélegzete, mikor egy kéz megragadta a vállát. Mielőtt egyetlen hangot is hallathatott volna, megfordították, és egy idegen tekintete fúródott az arcába. Magas volt, jóval magasabb Cassidy-nél, és göndör fekete tincsek hullottak szikár, csontos arcába. A lány agya lázasan kutatott megfelelő jelző után, míg végül a jóképű helyett a veszélyes mellett döntött. Talán a meglepetés, a terjeszkedő köd és a sötét égbolt volt az oka, hogy ez a melléknév győzedelmeskedett. Ahogy felnézett a férfira, az járt a fejében, hogy az arcvonásai sokkal inkább illettek volna a Berber Partok vad szikláihoz, semmint a Fisherman’s Wharf mólójához. Markáns ívű, fekete szemöldöke alól átható, sötétkék szempár tekintett rá, a fekete hajtincsek pedig magas homlokot takartak. Orra hosszú volt, és egyenes, ajka telt, állán pedig határozott barázda, húzódott. Jellegzetes, kemény arc volt ez, amelyből hiányzott minden lágyság. Testhez álló farmerje és fekete pulóvere kihangsúlyozta nyúlánkságát. Első ijedségéből felocsúdva Cassidy szorosan megragadta a táskáját és kihúzta magát.

6

- Csak tíz dollárom van - jelentette ki bátran felszegett állal. - És legalább akkora szükségem van rá, mint magának. - Egy szót se! - mordult rá a férfi, és összehúzta a szemét. Különös elmélyültséggel fürkészte az arcát, olyan behatóan, hogy Cassidy reszketni kezdett. Amikor a kezébe fogta a lány állat, Cassidy bátorsága ismét semmivé foszlott. Az idegen szótlanul egyik, majd másik oldalra fordította a fejét, és rendíthetetlen elmélyültséggel tanulmányozta. A tekintetéből delejes erő áradt. A lány némán figyelte, ahogy összeszalad a szemöldöke. Szemmel láthatóan töprengett valamin. Cassidy megpróbálta kiszabadítani magát. - Ne mozogjon, kérem! - szólt rá a férfi nyersen. Mély hangja bosszúságról árulkodott, ujjai pedig keményen szorították. Cassidy nagyot nyelt. - Idehallgasson! - mondta tettetett nyugalommal. - Feketeöves karatés vagyok, és mérget vehet rá, hogy eltöröm mindkét karját, ha molesztálni próbál. - Amíg beszélt, átnézett a férfi válla fölött, és csalódottan vette tudomásul, hogy az éttermek fényeit elnyelte a köd. Egyedül voltak. - Puszta kézzel ketté tudok törni egy ajtófélfát! – tette hozzá, mikor félelemnek vagy tiszteletnek nyomát sem látta az idegen arcán. Megállapította, hogy nagy erő lakozik az ujjában, és soványsága ellenére igen széles a válla. - És nagyon hangosan tudok sikítani - folytatta. - Jobban teszi, ha elmegy. - Tökéletes - mormogta a férfi, és hüvelykujjával végigsimított a lány állkapcsán. Cassidy szíve vadul kalapált. - Abszolút tökéletes. Igen, maga jó lesz. - Ebben a pillanatban kialudt a szemében lobogó tűz, és elmosolyodott. A változás olyan gyors volt, olyan váratlan, hogy Cassidy mozdulni sem tudott. - Ugyan miért tenne ilyet? - Mégis mit? - kérdezte Cassidy, aki még mindig kábult volt az idegen átváltozásától. - Miért törne ketté puszta kézzel egy ajtófélfát? - Hogy mit? - Cassidy már el is felejtette a saját kis meséjét. Zavart magyarázkodásba kezdett. - Ó, hát talán, hogy gyakoroljak. Át kell hatolni gondolatban a deszkán, azt hiszem, azért, hogy… - Torkán akadt a szó. Tudatára ébredt, hogy egy elhagyatott mólón áll a gomolygó ködben, és képtelen társalgást folytat egy őrülttel, aki még mindig az állát szorongatja. - Jobban teszi, ha elenged és továbbáll, mielőtt még valami kíméletlen módszerhez folyamodom! - Maga pontosan az, akit kerestem - mondta a férfi, de semmi jelét sem adta, hogy hajlana a javaslatára. Cassidy fülét megütötte a férfi idegen hanglejtése, de meg sem próbálta kitalálni, honnan származhat. - Nagyon sajnálom, de nem érdekel. A férjem válogatott rögbi játékos. Százkilencven centiméter magas, százhúsz kiló és eszelősen féltékeny. Bármelyik pillanatban itt lehet. Most eresszen és megkaphatja azt az átkozott tíz dollárt! - Mi a fenéről hadovál itt összevissza?! - A férfi szeme megint fenyegetően összeszűkült. A gomolygó köddel a hátában rémisztő látványt nyújtott. Hirtelen olyan magasra szaladt a szemöldöke, hogy eltűnt az egyik rakoncátlan tincs mögött. - Azt hiszi, ki akarom rabolni? - Ingerültség villant fel az arcán. - Drága gyermekem, sem a tíz dollárját, sem a tisztességét nem fenyegeti veszély. Lefesteni akarom, nem meggyalázni. - Lefesteni? - Cassidy szeme felcsillant. - Maga festő? Sosem hittem volna. Szemügyre vette a férfi erőteljes, kalózra emlékeztető arcvonásait. - Na és milyen festő? - Kiváló - vágta rá könnyedén a férfi, és egy leheletnyivel feljebb emelte a lány állát. Cassidy arcára holdsugár vetült. - Híres vagyok, tehetséges és szélsőséges. - Az arcán újra

7

elbűvölő mosoly játszott, a hangjában pedig ír kiejtés bujkált. Cassidy megjegyzése mindkettőre vonatkozott. - Mélységesen lenyűgözött - felelte. Kétségtelenül őrült volt, mégis megnyerő. Cassidy megfeledkezett a félelméről. - Ebben nincs semmi meglepő - bólintott az idegen, és elfordította a lány arcát, hogy szemügyre vehesse a bal profilját. - Mást nem is vártam. - Végre elengedte az állát, de az érintése nyomán még mindig bizsergett a bőre. - Van egy lakóhajóm a város szélén. Elviszem oda, és ma éjjel nekifogok a portréjának. Cassidy szemében gyanakvással vegyes derű villant. - Nem kellene előbb vázlatokat mutatnia nekem? Nem lehet, hogy ez csak a régi, jól bevált trükk? - Már nem tartotta veszélyesnek, csupán kitartónak. A férfi sóhajtott, és ismét bosszúság suhant át az arcán. - Tipikus női észjárás. Mondja csak, hogy hívják magát? - Cassidy - válaszolta gépiesen. - Cassidy St. John. - Jaj nekem! Félig ír, félig angol. Ebből gondok lesznek! - A férfi a zsebébe süllyesztette a kezét. Úgy fürkészte Cassidy arcát, mintha minden egyes négyzetcentiméterét fel akarná térképezni. - Cassidy, nincs szükségem a tíz dollárjára, és nem áll szándékomban foltot ejteni a tisztességén. Amit én akarok, az az arca. A vázlatfüzetem és a többi szükséges kellék a lakóhajómon van. - Még ha maga Michelangelo próbálkozna ezzel a szöveggel, akkor sem mennék fel a hajójára. - Cassidy elengedte a retiküljét, és a válla mögé vetette a haját. Noha a férfi dühösen felhorkantott, Cassidy elmosolyodott. - Rendben. - Az idegen türelmetlenül a háta mögé pillantott. - Megiszunk egy csésze kávét egy kivilágított, zsúfolt étteremben. Így már megfelel? Ha bármi illetlen dologgal próbálkoznék, nyugodtan kettétörheti az asztalt azzal a híres puszta kezével, hogy kellő figyelmet kapjon. Cassidy szája széles mosolyra húzódott. - Azt hiszem, ez ellen nincs kifogásom. - Mielőtt bármit hozzátehetett volna, már megragadták a kezét, és az étteremrengeteg felé húzták. Furcsa közvetlenséget érzett a mozdulatban, ugyanakkor kérlelhetetlen erőt és elszántságot is. Olyan férfival van dolga, állapította meg, aki nem tűr ellentmondást. Az idegen gyors iramot diktált. Cassidy azon tűnődött, vajon állandó rohanásban van-e. Egyenletes, laza léptekkel járt. Egy apró, kissé kopottas kávéházba húzta, be, és kerített egy üres bokszot. Abban a pillanatban, ahogy helyet foglaltak, ismét a lányra szegezte átható tekintetét. A szeme most még kékebb volt, mint amilyennek Cassidy a gyér megvilágításban látta. Dús, fekete szempillája és bronzbarna bőre még inkább kiemelte a színét. Cassidy farkasszemet nézett vele, miközben azon töprengett, miféle ember rejtőzhet a hihetetlen kékség mögött. A pincérnő riasztotta fel töprengéséből. - Mivel szolgálhatok? - Ó… egy kávéval - mondta Cassidy, mivel kísérője továbbra is szótlanul őt bámulta. Kettővel. - Amikor a pincérnő elment, Cassidy visszafordult a férfihoz. - Miért néz rám így? vonta kérdőre. Bosszantotta, hogy nem hagyja hidegen a tekintete. - Illetlenség - jegyezte meg. - És rendkívül zavarba ejtő. - Borzalmas itt a fény, de a ködhöz képest még mindig előrelépés. Ne húzza, össze a homlokát! - dörrent rá. - Ráncot képez a bőrén, itt ni. - Mielőtt megmozdulhatott volna, a férfi 8

felemelte az ujját és végighúzta a homlokán. - Bámulatra méltó arca van. Nem tudom eldönteni, hogy a szeme előnyére, vagy inkább hátrányára válik. Hihetetlen ez az ibolyaszín! Amíg Cassidy az elhangzottakat igyekezett megemészteni, a pincérnő visszatért a kávéjukkal. Az idegen felpillantott, kitépte a ceruzát a nő zsebéből, és rávillantotta elbűvölő mosolyát. Néhány percre kölcsönveszem. Igya meg a kávéját! Nyugalom! - intette le hanyag kézmozdulattal Cassidyt. - Egy csöppet sem fog fájni. A lány engedelmeskedett, a férfi pedig az előtte heverő papíralátéten hozzáfogott a vázlathoz. - Van munkahelye, amelyhez hozzá kell igazítanunk a tevékenységet, vagy a nem létező férje rögbi tudományából él? - Honnan veszi, hogy nem létezik? - kérdezte kihívóan Cassidy, és erővel elfordította a tekintetét a férfi arcáról. - Pontosan onnan, ahonnan azt is tudom, hogy meggyűlne a baja egy ajtófélfával. Rendületlenül folytatta a vázlatot. - Van munkája? - Ma délután rúgtak ki - dünnyögte Cassidy a kávéjába. - Ez leegyszerűsíti a dolgokat. Ne ráncolja a homlokát, nem vagyok türelmes ember! A szokásos díjat kapja. - Felpillantott, és látta, hogy Cassidynek felszalad a szemöldöke. - Amire én gondolok, nem tart tovább két hónapnál, ha minden jól megy. Ne nézzen ilyen döbbenten, Cassidy, az én szándékaim kezdettől fogva tiszták és becsületesek voltak! Kizárólag a maga élénk képzelete… - Egyáltalán nem olyan élénk a képzeletem - vágott vissza élesen a lány. Az arca lángolt, ahogy felemelkedett a helyéről. - Ha az ember háta mögé settenkednek a ködben és lecsapnak rá… - Settenkednek?! - szakította félbe a férfi, és egy megsemmisítő pillantás erejéig abbahagyta a rajzolást. - Nem emlékszem, hogy bárki mögé is settenkedtem volna, vagy lecsaptam volna rá. - Az én nézőpontomból igenis úgy tűnt - morogta Cassidy, majd belekortyolt a kávéjába. A pillantása a félkész vázlatra esett. Letette a csészét, s a szeme tágra nyílt a meglepetéstől és a csodálattól. - Ez bámulatos! - Az idegen néhány merész vonással élethűen megörökítette. Nemcsak a haját, de jellegzetes arckifejezését is sikerült tökéletesen visszaadnia. - Ez tényleg bámulatos! - ismételte, miközben a férfi újabb vázlatba fogott. Maga tényleg tehetséges! Azt hittem, csak henceg. - Én javíthatatlanul őszinte vagyok - dörmögte a férfi, míg a kölcsönceruza végigszántott az alátéten. A munka minőségén felbuzdulva Cassidy lelkesedése nőttön-nőtt. A gondolatai szélsebesen száguldoztak. Kéthavi biztos munka istenáldása lenne. Addigra bizonyosan választ kapna attól a kiadótól, ahol azt mondták, hogy fontolóra veszik a kézirata megjelentetését. Két hónap kenyérpirító-árusítás nélkül! Esténként nyugodtan dolgozhatna az új regényén. Az előnyök sora egyre hosszabbra nyúlt. Bizonyára a végzet irányította Mrs. Sommersont ahhoz a ruhához ma délután. - Tényleg azt akarja, hogy modellt álljak magának? - Pontosan maga kell nekem. - Úgy tűnt, a férfi már eldöntötte a kérdést. A második vázlat csaknem teljesen elkészült. A kávéja kihűlt anélkül, hogy egy kortyot is ivott volna belőle. - Holnap reggel kezdünk. Gondolom, a kilenc óra megfelel. - Igen, de… 9

- Kibontott hajjal jöjjön, és ne mázoljon magára egy kiló sminket, úgyis lemosatom! Egy kicsit kifestheti a szemét, de semmi mást! - Még egy szóval sem mondtam, hogy… - Gondolom, szüksége lesz a címre - folytatta, tudomást sem véve Cassidy tiltakozásáról. - Elég jól ismeri a várost? - Itt születtem - felelte a lány kioktató hangnemben. - De én… - Akkor nyilván könnyedén megtalálja majd a műtermemet. Lefirkantott egy címet az alátét hátoldalára. Mikor felnézett, ismét összeakadt a tekintetük. Csak nézték egymást az evőeszközök csörömpölése és az emberi zsivaj közepette. Cassidy nem tudta volna szavakba önteni, mit érez, de tudta, hogy még sosem volt hasonlóban része. Aztán az érzés amilyen gyorsan jött, úgy el is illant. A festő felállt, és Cassidy úgy érezte magát, mint aki épp most futotta le a maratoni távot. - Kilenc óra - közölte a férfi, majd egy bankjegyet hajított az asztalra. Egyetlen szó nélkül távozott. Cassidy áthajolt a vázlatpapírul szolgáló alátétért, amelyen a cím is szerepelt. Megszemlélte rajta az arcát olyannak, amilyennek a férfi látta. Valóban ilyen lenne az állam vonala? - tépelődött és végigjártatta rajta a hüvelykujját. Az idegen is pontosan így tanulmányozta, villant az agyába. Vállat vont, és leengedte a kezét, majd óvatosan összehajtotta az alátétet. Abból még nem lehet semmi baj, ha elmegy abba a műterembe reggel, döntötte el, miközben a táskájába süllyesztette a papírt. Először szépen körülnéz, aztán majd eldönti, hogy modellt áll-e neki, vagy nem. Ha bármi kétsége támad, csak nemet mond, és kisétál az ajtón. Elborult az arca, ahogy felidézte az idegenből áradó fesztelen fölényességet. Csak annyit kell tennie, ismételgette konokul, hogy nemet mond, és kisétál az ajtón. Ezzel a gondolattal állt fel az asztaltól, és távozott a kávézóból.

10

2. Ragyogóan tiszta reggel volt, és a nap sugarai meleg délután ígéretét hordozták. Cassidy hétköznapi ruhába bújt, mivel nem tudta, mi a de rigeur módi egy reménybeli festőmodell számára. A farmernadrág és a hosszú ujjú fehér blúz megfelelőnek tűnt. A haját leengedte, ahogy az idegen kérte, és olyan finoman festette ki magát, mintha semmi sem lett volna rajta. Még el kellett határoznia, hogy modellt áll-e a furcsa, titokzatos férfinak, akivel a ködben ismerkedett meg, de ahhoz túl kíváncsi volt, hogy elszalassza a találkozót. Miután a biztonság kedvéért a saját kis noteszába is lejegyezte a címet, és eltette a retiküljébe, Cassidy felugrott egy belvárosba tartó villamosra. Az alátétre firkantott cím meglepte, mert tudta, hogy igen előkelő környék. Valamiért abban a hitben élt, hogy a festő műterme az ő North Beach-i otthona közelében van. Ott barátságos és bohém légkör uralkodott. Hagyományosan írók, festők és zenészek tarka csoportjai lakták, ennek köszönhette különleges jellegét. Újdonsült ismerőse talán egy nagylelkű pártfogó támogatásával jutott ilyen drága műteremhez, tűnődött Cassidy. Sehogy sem illett bele a művészekről alkotott képébe. Legalábbis addig nem, amíg meg nem pillantotta a kezét - javította ki magát. Cassidy maga elé idézte a kézfejét, amelynél szebbet talán még sohasem látott: hosszú, keskeny és hajlékony ujjait, amelyek cirógatásra termettek. A csontok áttetszettek a bőrén. Milyen finom kéz! És erős, tette hozzá, felidézvén az érzéseket, amelyeket az érintése keltett. Tisztán látta maga előtt az arcát, és percekig merengve szemlélte a képzeletbeli képet. Valami megmozdult benne, egy távoli emlék, de sehogyan sem tudta kiélesíteni. Jellegzetes arc volt, egyedien nyers vonzerővel. Azt gondolta, ha festő lenne, minden bizonnyal ellenállhatatlan késztetést érezne rá, hogy megfesse. Tökéletes csontozat, árnyékok és titkok jellemezték, amelyeken lenyűgözően kék szempár uralkodott. Cassidyt a villamos csengetése ébresztette fel merengéséből. Bolond! - torkolta le magát, és arcát szembefordította a széllel. Még a nevét sem tudod, és máris megbabonázott az arca! Fordítva kellene lennie: a te arcodnak kellene őt megbabonáznia! Leugrott a villamosról, és fellépett a járdára. A házszámokat vizslatta, a keresett cím után kutatva. Igaza volt a környék előkelőségét illetően, nyugtázta. Ugyanakkor, ahogy a város maga, úgy ez a hely is az egzotikum és az urbánusság, a romantika és a gyakorlatiasság lenyűgöző keveréke volt. San Fransisco kettőssége éppúgy érvényesült itt, mint a kínai negyedben, vagy a Telegraph Hillen, ahol az antik ötvöződött a forradalmian újjal. Cassidynek még a fülében csengett a régimódi villamos csilingelése, ahogy felnézett a harsogóan új acél és üveg felhőkarcolókra. A teste élvezettel fürdött a nap finom, meleg sugaraiban, míg elméje elkalandozott az íróasztalán heverő regényhez. Visszatérítette gondolatait a jelenhez, amikor elért a címen szereplő házszámhoz. Tanácstalanul torpant meg. A Galéria. Cassidy még egyszer ellenőrizte a számot, és egyre jobban ráncolta a homlokát. Pár hónappal ezelőtt járt a Galériában, és világosan emlékezett rá, hogy öt évvel ezelőtt nyitották meg. Azóta az ország 11

legszínvonalasabb kiállítótermének irigylésre méltó címére tett szert. Egyetlen kiállítás a Galériában az egekbe repíthetett egy bimbózó tehetséget, vagy megkoronázhatta egy veterán életpályáját. Gyűjtők és műértők seregei gyűltek itt össze, hogy vásároljanak, gyönyörködjenek, kritizáljanak, vagy pusztán csak megmutassák magukat. A városhoz hasonlóan ez a hely is az elegancia és az eredetiség elegye volt. Kívül egyszerűség és mesterkéletlenség jellemezte, míg bent festmények és szobrok kincsestára fogadta a látogatókat. Cassidy azzal is tisztában volt, hogy a Galéria egyik legfőbb vonzerejét a tulajdonos, Colin Sullivan jelentette. Kutatni kezdett az emlékezetében, hogy mit olvasott róla, míg végül szép lassan összeállt a kép. Ír kivándorlóként több mint tizenöt évvel azelőtt érkezett Amerikába; alig húszéves volt, amikor szárnyaira kapta a hírnév. Legszívesebben olajfestékkel dolgozott, egyedi árnyék- és fénykezelése pedig a védjegyévé vált. Közismerten türelmetlen és éles elméjű volt. Nemrég múlhatott harmincéves, és még nem volt házas, bár számtalan nővel volt romantikus kapcsolata. Akadt köztük hercegnő és prímabalerina is. A festményei csillagászati összegekért keltek el, és ritkán adott árengedményt. A maga örömére festett, méghozzá igen jól. Ahogy a lány a reggeli nap sugarainak melegében álldogálva összeillesztette a pletykák és tények alkotta darabkákat, egyszeriben megvilágosodott előtte, miért mozdította meg az emlékezetét a festő arca. Öt évvel azelőtt, a Galéria megnyitásakor látta a fényképét az újságokban. Colin Sullivan. Hosszú, mély sóhaj szakadt ki belőle, majd felemelte a kezét, hogy félresöpörje arcába hulló fürtjeit. Colin Sullivan akarja megfesteni. Egyszer kerek perec visszautasította, hogy elkészítse Hollywood egyik jelenlegi királynőjének portréját, de le akarja festeni Cassidy St. Johnt, az állástalan írónőt, akinek eddigi legnagyobb sikerét az jelentette, amikor egy női magazinban lehozták az egyik novelláját. Hirtelen eszébe jutott, hogy rablónak nézte a férfit, hogy butaságokat mondott neki, és gyanútlanul megdicsérte a vázlatait. Bosszúságában és szégyenében az ajkába harapott. Bemutatkozhatott volna, gondolta mérgesen ahelyett, hogy mögé settenkedett, és letámadta! Teljesen természetes, hogy az adott körülmények között, ő, Cassidy St. John így viselkedett. Nincs miért szégyenkeznie. Amellett pedig, emlékeztette magát, a festő ragaszkodott hozzá, hogy idejöjjön. Sullivan ötlete volt. Ő kizárólag azért jött el, hogy eldöntse, akarja-e ezt a munkát, vagy nem. Cassidy megigazította a retiküljét a vállán, gyorsan azt kívánta, bárcsak valami méltóságteljesebbet, vagy egzotikusabbat viselne, és a Galéria főbejáratához lépett. Zárva találta. Még egy kísérletet tett, majd egy sóhajjal nyugtázta, hogy túl korán van még ahhoz, hogy nyitva legyen. Talán van valahol hátsó bejárata. A férfi egy műtermet emlegetett, tehát kell lennie külön bejáratnak. Erre alapozva Cassidy végigjárta az utcafrontot, és megkísérelt behatolni egy oldalsó kapun, amely azonban nem engedett. Elszántan az épület háta felé vette az irányt. Amikor azonban a következő ajtó sem nyílt, a figyelme az emeletre vezető falépcsőre irányult. Nyakát nyújtogatva vette szemügyre az ablakokat, és hunyorgott a napsütésben. A nap sugarai visszaverődtek az üvegről. Ha festő lenne, és műtermet bérelne, mérlegelt, az egész biztosan odafent lenne. Nekifogott az L alakú lépcsősor megmászásának. A fokok között széles rés tátongott. Amikor odafent újabb ajtóval találta szemben magát, megvizsgálta a kilincset, tétovázott egy kicsit, majd úgy döntött, hogy bekopog. Hangosan. A háta mögé pillantott, és csodálkozva vette tudomásul, milyen magasan van. Ijedt sikoly hagyta el az ajkát, mikor kicsapódott az ajtó. - Elkésett - jegyezte meg türelmetlenségtől szikrázó szemmel Colin, és berántotta, mielőtt válaszolhatott volna. Az orrát azonnal megcsapta a terpentin- és olajszag. A férfi 12

semmivel sem tűnt kevésbé félelmetesnek nappali fényben, mint a gomolygó ködben. Pontosan ugyanúgy, ahogy előző éjjel, a tenyerébe fogta Cassidy állát. - Mr. Sullivan… - kezdte Cassidy zavartan. - Sss! - Balra fordította az arcát, és összehúzott szemmel tanulmányozta. - Igen, tisztességes fényben még jobb. Jöjjön ide, készítek pár rendes vázlatot! - Mr. Sullivan - próbálkozott újra Cassidy, miközben a férfi áttuszkolta őt egy magas, tágas szobán, ahol vásznak és mindenféle eszközök hevertek szanaszét. - Szeretnék egy kicsit többet tudni erről az egészről, mielőtt elkötelezem magam. - Üljön ide! - szólt rá a férfi, és lenyomta egy zsámolyra. - Húzza ki magát! - tette hozzá, ahogy elfordult. - Mr. Sullivan! Lenne szíves meghallgatni? - Mindjárt - felelte a festő, miközben fölkapott egy jegyzettömböt és egy ceruzát. - Most maradjon csöndben! Cassidy tanácstalanul sóhajtott, és összekulcsolta a kezét. Egyszerűbb lesz, határozta el, ha hagyja, hogy elkészítse azokat a vázlatokat. Végigjártatta a tekintetét a szobán. A hatalmas, istállószerű helyiségbe széles ablakokon áradt be a napfény. Cassidy különösen a mennyezetvilágításnak örült. A hajópadlót festékpacák tarkították, a falakat pedig semleges vajszínű vakolat fedte. Bekeretezetlen vásznak feküdtek egymás hegyén-hátán a falnak fordítva. Itt is, ott is festőállványok ágaskodtak. Egy terebélyes asztalon festék-, ecset-, rongyés üveg halom hevert. A szoba túlsó végében oda nem illő kanapé terpeszkedett. Három szék kínálta magát furcsa rendetlenségben, mintha egy türelmetlen kéz lökte volna hanyagul félre őket. További két zsámoly, két ajtó és egy erős fényű állólámpa alkotta a szoba berendezését. - Nézzen ki az ablakon! - rendelkezett nyersen Colin. - Látni akarom a profilját! A lány bosszúsan engedelmeskedett. A mérge azonnal elpárolgott, mikor megpillantott egy verebet, amely egy tölgyfa odvába építette a fészkét. A madár sürgött-forgott, csőrében mindenféle apróságot cipelve. Türelmesen és szorgosan keresgélt és építkezett, újabb és újabb építőanyag után kutatva. A szárnyain megcsillant a napfény. Cassidy elbűvölten szemlélte. Szelíd mosoly játszott az ajkán, és melegség költözött a szemébe. - Mit néz? - lépett mellé Colin. Cassidy annyira elmerült a látványban, hogy nem rándult össze, és nem is fordult el. - Azt a madarat - mutatott a verébre. - Nézze, milyen eltökélten iparkodik, hogy befejezze a fészkét! Szedett-vedett növényekből és füvekből épül fel, meg mindenféléből, ami egy veréb számára kincset ér. Nekünk téglára, betonra és előregyártott panelekre van szükségünk, de ez a csöpp kis madár tökéletes otthont tud készíteni szinte a semmiből, kéz, szerszám és szakszervezeti képviselő nélkül. Csodálatos, nem gondolja? - Cassidy mosolyogva a férfihoz fordult. Közelebb volt, mint hitte, az arca szinte súrolta az övét, hogy követni tudja a tekintete vonalát. Ahogy megfordult, Sullivan elfordította a szemét az ablaktól, és a tekintetük egymásba fonódott. Cassidy váratlan lökést érzett, mintha hirtelen megtorpant volna, és elvesztette volna a belső egyensúlyát. - Talán még tökéletesebb, mint eredetileg gondoltam - mondta Colin. Hátrasimította a lány haját. Cassidynek hirtelen eszébe jutott, hogy megfogadta, távolságtartó lesz. - Mr. Sullivan… - Colin - szakította félbe a férfi. - Tovább igazgatta a lány haját. - Vagy egyszerűen Sullivan, ha úgy tetszik. 13

- Rendben, Colin - felelte türelmesen. - Tegnap este sejtelmem sem volt róla, hogy kicsoda. Csak akkor döbbentem rá, mikor megálltam a Galéria előtt. - Arrébb húzódott, mivel kissé feszélyezte a férfi közelsége. - Természetesen hízelgőnek találom, hogy meg akar festeni, de szeretném tudni, mit vár tőlem, és… - Csak annyit várok el, hogy húsz percig ficánkolás nélkül a beállított pózban maradjon - kezdte a festő, miközben előrefésülte, majd átvetette a haját a másik vállára. Az ujjai súrolták Cassidy nyakát, mire ő összevonta a szemöldökét. A festő látszólag észre sem vette. Elvárom, hogy kövesse az utasításaimat, és csöndben maradjon, hacsak nem rendelkezem másként. Elvárom, hogy időben érkezzen, és ne nyafogjon, hogy korábban le akar lépni, hogy találkozhasson a fiújával. - Pontos voltam - vágott vissza Cassidy, és hátravetette a fejét, hogy gondosan elrendezett sörénye szanaszét hullott. - Egy szóval sem mondta, hogy a hátsó bejárathoz jöjjek, és addig kellett keresgélnem, míg meg nem találtam a megfelelő ajtót. - Az esze is vág - jegyezte meg szárazon a férfi. - A szeme fenyegetően elsötétül, mikor kiütközik magából az ír vér. Ki nevezte el Cassidynek? - Ez az édesanyám vezetékneve - közölte kurtán a lány. - Ismertem néhány Cassidyt Írországban - fűzte hozzá Sullivan, miközben felemelte a lány kezét, hogy megvizsgálja. - Senkit sem ismerek anyám családjából - mormogta Cassidy, zavartan a férfi érintésétől. - Meghalt, amikor születtem. - Értem. - Colin felfordította a tenyerét. - Finom, vékony csontú kéz. És az édesapja? - Apám családja Devonból való. Négy évvel ezelőtt halt meg. Nem értem, mi köze ennek az egészhez. - Mindennek ehhez van köze. - Sullivan feltekintett a lány kezéről, de továbbra sem eresztette el. - A szemét és a haját az édesanyja családjától, a bőrét és a csontozatát pedig az édesapjáétól örökölte. Ellentmondásokkal teli arc a magáé, Cassidy St. John, és éppen ez kell nekem. A haja legalább egy tucat árnyalatot hordoz, és úgy áll, mintha épp most kelt volna fel az ágyból. Bölcsen teszi, hogy nem próbálja megzabolázni. A szeme ábrándos, a szín átmenet a kelta kék és az ibolya között és a formája egy csipetnyi egzotikummal fűszerezi. De a csontjai akár egy angol arisztokratáé. Az ajka megint megbontja az egyensúlyt, szenvedélyt ígér, ami éles ellentétben áll a hűvös brit arcbőrrel. Hamvas bőr, egy csöppnyi rózsás pír az elefántcsontszín alatt. Nem volt sétagalopp az élete: meg kellett küzdenie néhány akadállyal, mégis egyértelműen az ártatlanság illata lengi körül. Tudom, mit akarok ábrázolni ebben a festményben. A modellnek rendkívül egyedi tulajdonságokkal kell rendelkeznie. Magában megvannak. - Szünetet tartott, és lehajtotta a fejét. - Kielégítettem a kíváncsiságát? Cassidy megkövülten bámult rá, miközben megpróbálta elképzelni magát olyannak, amilyennek Colin leírta. A származása ennyire meghatározná a külsejét? - Erről egy csöppet sem vagyok meggyőződve - dünnyögte Cassidy. Felsóhajtott, majd ismét összeakadt a tekintetük. - De elég hiú vagyok ahhoz, hogy azt akarjam, Colin Sullivan fessen meg, és épp elég szegény ahhoz, hogy szükségem legyen az állásra. - Elmosolyodott. Halhatatlan leszek, mire befejezi? Mindig is arra vágytam. Colin felkacagott. Vidám nevetése betöltötte a szobát. Megszorította, majd Cassidy meglepetésére az ajkához emelte a lány kezét. - Maga az én emberem, Cass. 14

Cassidy ügyetlen válasza félbeszakadt, mikor a műterem ajtaja döngve kicsapódott. - Colin, elárulnád… - A nő, aki beviharzott a szobába, hirtelen megtorpant, és szúrós tekintettel meredt Cassidyre. - Elnézést! - mondta, ahogy pillantása összefonódott kezükre vándorolt. - Nem tudtam, hogy el vagy foglalva. - Semmi baj, Gail - válaszolta Colin könnyedén. - Tudod, hogy bezárom az ajtót, ha komolyan dolgozom. Ő Cassidy St. John, a következő modellem. Cassidy, hadd mutassam be Gail Kingsleyt, aki roppant tehetséges festő, és a Galériát vezeti. Gail Kingsley feltűnő jelenség volt. Magas és nádszálkarcsú; háromszög alakú arcát tüskés, élénkvörös haj koronázta. Csak úgy vibrált körülötte a levegő. Éles, zöld szeme sötéten villogott, széles ajka pedig harsogó skarlátvörös színben pompázott. Lángoló tüskéi mögül arany karika-fülbevaló kandikált ki. A zöld minden árnyalatát felvonultató gyűrtselyem ruhája lazán, szabálytalan, kaotikus hullámokban omlott alá. A hatás merész volt, sőt lélegzetelállító. Ahogy közeledett, a teste csak úgy szikrázott a feszültségtől. Még a mozdulatai is gyorsak és élesek voltak, és a szeme fürkészőn fúródott Cassidy arcába. Volt valami a tekintetében, amitől a lány azon nyomban feszengeni kezdett. Szándékosan betolakodó volt, ugyanakkor teljesen személytelen. - Jó csontok - állapította meg Gail megvetéssel a hangjában. - De a színei kissé unalmasak, nem gondolod? Cassidy felbőszült nyíltsággal vágott vissza. - Nem lehet mindenkinek vörös haja. - Igaz - hagyta rá Colin, és felvont szemöldökkel Cassidyre pillantott, majd Gailhez fordult. - Miért jöttél? Szeretnék visszatérni a munkámhoz. Különleges vonzás veszi körül azokat, akiket valaha bizalmas viszony fűzött össze, gondolta Cassidy. Egyetlen tekintet, mozdulat vagy hangsúly is elárulhatja őket. Abban a pillanatban, ahogy Gail tekintete elfordult róla, és Colin pillantásával találkozott, tudta, hogy szeretők, vagy azok voltak. Cassidy némi csalódottságot érzett. Feszélyezettségében megpróbálta kiszabadítani a kezét Colinéból, sikertelenül. Egy szórakozott szemöldökráncolás volt a válasz. - Higgin Női portréja miatt jöttem, ötezer dollárt ajánlottak érte, de Higgin addig nem akarja elfogadni, amíg jóvá nem hagyod. Szeretném még ma lezárni az ügyet. - Ki tette az ajánlatot? - Charles Dupres. - Mondd meg Higginnek, hogy fogadja el! Dupres nem alkudozik, és becsületes ember. Még valami? - kérdezte alig leplezett türelmetlenséggel. Cassidy látta, hogy Gail szemében szikra villan. - Semmi, ami ne várhatna. Rögvest felhívom Higgint. - Remek. - Gail még el sem ért a szoba közepéig, s Colin már visszafordult Cassidyhez. Összehúzott szemmel nézte a haját, és a füle mögé simította. Cassidy a férfi válla fölött kikukkantva látta, amint Gail a bejáratnál visszafordulva gyilkos pillantást vet rájuk. Keményen bevágta maga mögött az ajtót. Colin hátralépett, és tetőtől talpig végigmérte Cassidyt. - Nem lesz jó - jelentette ki és elkomorult. - Egyáltalán nem lesz jó. Cassidyt úgy összezavarta Colin kijelentése és az, amit Gail tekintetében látott, hogy csak bámult rá, majd a hajába túrt. - Mi nem lesz jó? 15

- Az az izé, amit visel. - Egyetlen gyors csuklómozdulattal a blúzára, a farmerjére és a szandáljára mutatott. Cassidy lenézett, és végighúzta tenyerét a csípőjén. - Nem határozta meg előre, hogy miben legyek, egyébként is, fenntartottam magamnak a lehetőséget, hogy nem állok modellt magának. - Bosszúsan vállat vont, amiért úgy érezte, mentegetőznie kell az öltözéke miatt. - Szolgálhatott volna néhány részlettel ahelyett, hogy lefirkantotta a címet, és továbbállt. - Valami lágyan omlót akarok. Semmi derékszabás, semmi, ami megtörheti. - Tudomást sem vett Cassidy észrevételeiről. - Elefántcsont, nem fehér. Valami hosszú és sima. Cassidynek a lélegzete is elakadt, amikor a férfi megmarkolta a derekát. - Nincs említésre méltó csípője, és a dereka, akár egy gyereké. Hosszú nyakat akarok, akkor nem kell aggódnunk a kivágás hiánya miatt. Cassidy dühtől kipirulva csúszott le a zsámolyról, és eltaszította magától a férfit. - Tudja, a testemről beszél! Mondhat róla, amit akar, sőt… sőt akár meg is tapogathatja, de semmi köze a kivágásomhoz, vagy a hiányához! - Ne legyen gyerek! - torkolta le a férfi, és visszanyomta a zsámolyra. - Jelen pillanatban a teste kizárólag művészi szempontból érdekel. Ha ez megváltozna, időben tudni fogja. - Álljunk csak meg egy percre, Sullivan! - Cassidy újból lecsúszott a zsámolyról, és felszegett fejjel készült a helyére tenni a férfit. - Bámulatos! - A festő megmarkolta Cassidy haját, hogy maga felé fordítsa az arcát. - A harag megmutatja az igazi énjét, Cass, de most nem erre van szükségem. Talán majd máskor. - A szája szegletében mosoly játszott, ahogy az ujjai masszírozni kezdték a lány nyakát. A mosoly lustán szétterült az arcán. Noha Cassidy sejtette, hogy számítás van mögötte, a hatás nem maradt el. A férfi ujjai szinte égették a bőrét. Az érzés elemi érzékisége újdonságként hatott rá, és elnémította. Ismeretlen, felfedezésre váró terület nyílt meg előtte. A férfi hangja becézéssé halkult, amely legalább akkora erővel bírt, mint a keze a bőrén. Az enyhe ír kiejtés felerősödött. - Ábrándot keresek, és valóságot. Egy álmot. Lenne az álmom, Cass? Az arca centiméterekre volt az övétől, a testük kis híján összeért, és az ujjai szinte égették a bőrét. Abban a pillanatban Cassidy úgy érezte, bármi lenne, amire csak kéri. Semmi sem volt lehetetlen. Ebben rejlik a nők feletti hatalma, döbbent rá. Az ellenállhatatlan vonzerőben, a kalózra emlékeztető vonásokban és az ősi földet idéző hanglejtésben. Mindehhez tömény érzékiség párosult, amelynek akkor engedett szabad utat, ha akart; valamint a tartásában megnyilvánuló türelmetlenség. Cassidy tudta, hogy a férfi tisztában van a hatalmával, és gátlástalanul ki is használja. De ettől valahogy még vonzóbb lett. Érezte, ahogy behódol neki, ahogy a férfi magához vonzza, miközben az érzései veszik át az uralmat az esze fölött. Az járt a fejében, milyen lenne a száját a magáén érezni, és hogy a csók olyan izgalmas lenne-e, mint amilyennek képzeli. Elveszítené vagy megtalálná benne önmagát? Vagy egyszerűen csak belefeledkezne? A saját gondolatai elleni védekezésül a férfi mellkasára tette a kezét, és a biztonságos távolba taszította. - Maga nem könnyű ember, igaz, Colin? - Cassidy mély levegőt vett, hogy visszanyerje az uralmat a végtagjai felett. - Nem bizony - hangzott a könnyed válasz. Az arcán átfutott valami, amit Cassidy a bosszúság és a kíváncsiság keverékének könyvelt el. - Hány éves, Cassidy? - Huszonhárom - válaszolta, miközben farkasszemet nézett vele. - Miért? 16

Sullivan vállat vont, zsebre dugta a kezét, majd átvágott a szobán. - Tudnom kell magáról mindent, amit lehet, mielőtt végzek. A lénye belopódzik majd a portréba, azzal kell dolgoznom. Gyorsan meg kell találnom azt az átkozott ruhát, el akarom kezdeni! Ez a megfelelő idő. A mozdulataiban sietség érződött. Mintha nem is az a férfi lett volna, aki pillanatokkal azelőtt elcsábította a hangjával. Kicsoda Colin Sullivan? - töprengett Cassidy. Noha tisztában volt vele, hogy veszélyes lenne megtalálnia a választ, minden áron a végére akart járni. - Azt hiszem, én tudok egyet, amely megfelelhet - kockáztatta meg, miközben a férfi nyugtalanul fel-alá járkált a szobában. - Ami azt illeti, inkább gyöngy-, semmint elefántcsontszínű, de egyszerű, egyenes szabású és magas nyakú. No és persze borzasztóan drága. Selyem, tudja… - Hol van? - követelőzött Colin, és megtorpant közvetlenül előtte. - Nem érdekes - tette hozzá, mikor a lány már éppen válaszra nyitotta a száját. - Menjünk, nézzük meg! Megragadta a kezét, és kihúzta a hátsó ajtón, mielőtt egyetlen szót is szólhatott volna. Cassidy igyekezett a lehető legbiztonságosabban venni a lépcsőfokokat, nehogy kitörje a nyakát. - Merre? - sürgette Colin, miközben az épület utcafrontja felé irányította. - Alig néhány háztömbnyire van - felelte és balra mutatott. - De Colin… - Mielőtt befejezhette volna a gondolatmenetét, a férfi forgószélként ragadta magával lefelé a járdán. Colin, azt hiszem, tudnia kell… Egek, tornacipőt kellett volna húznom! Lelassítana, kérem? - Hosszú lába van - közölte a férfi, egy fikarcnyit sem csökkentve az iramon. Cassidy méltatlankodó hangot hallatva megszaporázta a lépteit, hogy le ne maradjon. - Azt hiszem, jó, ha tudja, hogy a ruha abban az üzletben van, ahonnan tegnap kirúgtak. - Egy üzletben? - Ez szemmel láthatóan érdekelte annyira, hogy lelassítson, miközben a lány felé fordult. Ösztönös közvetlenséget sugárzó mozdulattal a füle mögé simította Cassidy haját. - Mit keresett maga egy üzletben? Cassidy lesújtó pillantást vetett rá. - Igyekeztem megélni valamiből, Sullivan. Vagyunk egypáran, akik rákényszerülünk azért, hogy ehessünk. - Ne gonoszkodjon, Cass! - tanácsolta a férfi szelíden. - Maga nem való ruhabolti eladónak. - Pontosan ezért rúgtak ki - vigyorodott el Cassidy a saját alkalmatlanságán derülve. Pincérnőnek sem váltam be, ezért is repültem Jim Grillbárjából. Tiltakozni mertem, mikor megcsipkedték a testem bizonyos részeit, és egy tál káposztasalátát borítottam az egyik kedves vendég nyakába. Rövid telefonközpontosi pályafutásomba inkább már nem mennék bele. Szomorú, szívszaggató történet, és ez olyan csodálatos nap! - Hátravetette a fejét, hogy rámosolyogjon Colin-ra, és rajtakapta, amint őt bámulja. - Ha nem való bolti eladónak, pincérnőnek, sem telefonközpontosnak, akkor tulajdonképpen micsoda maga, Cass? - Egy küszködő író, aki amióta csak elhagyta a főiskolát, egyetlen tisztes állásban sem volt képes megmaradni. - Író - biccentett, ahogy lenézett rá. - Na és miket ír? - Kiadatlan regényeket - válaszolta a lány, és ismét elmosolyodott. - Valamint egy-egy cikket a parfümök modern férfira gyakorolt hatásairól. Formában kell tartanom magam. 17

- És viszi valamire? - Colin kikerült egy újabb gyalogost anélkül, hogy levette volna a szemét Cassidyről. - Csordultig vagyok friss, felfedezetlen tehetséggel. - A válla mögé vetette a haját, és kinyújtotta a kezét. - Megérkeztünk, Íme a Best Boutique! Kíváncsi vagyok, mit szól majd Julia. Talán azt fogja hinni, hogy kitart engem. - Az ajkába harapott, hogy elfojtson egy kacajt, majd ismét a férfira pillantott. - Tartogat egy kis izzó tekintetet a tarsolyában? - A szeme pajkosan felvillant, mikor megállt a bolt bejárata előtt. - Küldhetne felém egypárat, hogy legyen miről beszélnie Juliának az elkövetkező hetekben! Beviharzott az ajtón, bájos arca ragyogott a jókedvtől. Julia a tőle megszokott aggályos udvariassággal és jól leplezett kíváncsisággal üdvözölte Colint. Kérdő tekintetet vetett egykori alkalmazottjára, majd tágra nyílt a szeme, mikor felismerte a festőt. Felhúzta a szemöldökét, mikor Cassidy a gyöngyszínű selyemruhát kérte, és ő maga indult, hogy kiszolgálja őket. A próbafülkében Cassidy kibújt a farmeréből, és rácsodálkozott az élet fanyar humorára. Alig több mint huszonnégy órával azelőtt még ugyanezen fülke előtt roskadozott a karjában felhalmozott ruhahegy alatt, és Colin Sullivan neve meg sem fordult a fejében. Most bezzeg nemcsak a gondolataiban, de a tetteiben is ő játssza a főszerepet. A szíve egy leheletnyivel gyorsabban vert, mert Colin várakozott rá odakint. Cassidy felhúzta a zipzárat, visszatartotta a lélegzetét, és megfordult. Tükörképe leplezetlen áhítattal bámult vissza rá. A ruha nyaka tekintélyt parancsolóan magas volt, szabása egyenes, finom anyaga azonban meglágyította szigorú vonalát. A lány karja és válla kivillant a hosszú, sejtelmesen áttetsző ujjak alól. Haloványsága kiemelte Cassidy hajának életteli ragyogását. A lány lassan kiengedte a lélegzetét. Ez a ruha maga volt az álom, épp olyan romantikus, mint az anyaga, és épp oly célszerű, mint a szabásvonala. Ebben a ruhában elegánsnak és sebezhetőnek látszott, és annak is érezte magát. Izgatottan megnedvesítette az ajkát, és kilépett a próbafülkéből. Colin addigra már teljesen levette a lábáról Juliát. A nő máskor oly hűvös és fegyelmezett arcát kacér pír borította. Ezt látván Cassidy idegessége derűnek adta át a helyét. Ördögi mosoly játszott Colin szemében, mikor Julia kezét az ajkához emelte, és finom csókot lehelt rá. Cassidy megfegyelmezte a vonásait. Szája szögletében halovány mosoly bujkált. - Colin! A férfi megfordult a neve hallatán. A tekintetéből sugárzó vidám tűz egyszeriben kialudt. Elengedte Julia kezét, és Cassidy felé lépett, de a helyiség közepén megtorpant. A lány, aki már majdnem elmosolyodott, és körbepördült volna, hogy jól megnézhessék, dermedten állt, megbabonázva a férfi tekintetétől. A festő pillantása végtelen lassúsággal elszakadt a lány arcától, végigsiklott a ruhán, majd vissza. Cassidy arca lángolni kezdett, ahogy elárasztották az érzések. Hogyan pezsdítheti fel ennyire, és gyengítheti el egyetlen pillantásával ez az ember? Beszélni akart, hogy megtörje a saját bénultságát, de a szavak sehogy sem akartak értelmes egésszé állni. Azon kapta magát, hogy a nevét ismételgeti. - Colin? - Alig érezhető hívás volt ebben a szóban, kérdés, amelyet ő maga sem értett. Valami megvillant a férfi tekintetében, de rögtön el is tűnt. Az elmélyült összpontosítást érthetetlen módon harag váltotta fel. Szavai kurtán és ridegen hangzottak. - Ez megteszi. Csomagoltassa be és hozza magával holnap! Elkezdjük. Cassidy agyában csak úgy száguldoztak a kérdések. A festő azonban a büszkeségébe gázolt, ezért ő is megkeményítette a hangját. - Csak ennyi? 18

- Ennyi. - Sullivan tekintetében ingerültség villant. - Holnap reggel kilenckor. Ne késsen! Cassidy mély lélegzetet vett, majd óvatosan kiengedte. Abban a pillanatban határozottan gyűlölte a férfit. Még egy percig farkasszemet néztek, miközben a levegő szikrázott a feszültségtől, és még valamitől, amit nem tudott volna meghatározni. Aztán hátat fordított neki, és visszalibbent a próbafülkébe.

19

3. Cassidy szinte egész éjszaka szidta magát. Reggelre úgy érezte, sikerült megnyugodnia. Az égvilágon semmi oka nem volt rá, hogy haragudjon Colinra. A ruhát illető hűvös, személytelen hozzáállása teljességgel érthető volt. Ahogy átzötykölődött a villamossal a városon, átvette a másik kezébe a ruhásdobozt, és elhatározta, hogy szigorúan hivatalos távolságot tart. Sullivan csak a munkaadója. Festő, méghozzá nyilvánvalóan a lobbanékony fajtából, tette hozzá gondolatban fanyalogva. Fürgén leugrott a villamosról, hogy gyalog fejezze be az utat. Egy férfi, aki lát valamit az arcában, amit meg akar festeni. Nem táplál vele szemben személyes érzéseket, ahogy ő sem vele szemben. Hogyan is tehetné? Alig ismeri Colin Sullivant. A férfi túláradó személyisége hatással volt rá, ennyi az egész. Nagyon erős, rendkívül vonzó. Csak ő képzelte, hogy azonnali vonzalom alakult ki kettejük között. A dolgok nem így történnek, nem ilyen gyorsan. Csupán festő-modell kapcsolat ez, semmi más. Megint csak a képzelete játszott vele. Cassidy megállt a Colin műtermébe vezető lépcső előtt. Mégis legalább megköszönhette volna, hogy megtalálta számára a ruhát, amelyet keresett, gondolta. Sebaj! Önkéntelen mozdulatot tett a kezével, ahogy nekivágott a lépcsőfokoknak. Először is, annyira el van merülve önmagába, hogy talán el is felejtette, hogy Cassidy javasolta azt a boltot. Türelmetlenül hátravetette a fejét, és bekopogott, azzal az elhatározással, hogy hűvös lesz, és távolságtartó. Elszántsága kissé megingott, amikor Gail Kingsley nyitott ajtót. - Jó reggelt! - mondta mosolyogva Cassidy, noha Gail fagyos pillantást vetett rá. Válaszul a nő betessékelte a szobába egy széles mozdulattal, amely bárki mástól túlzásnak hatott volna. Jól állt neki a színpadiasság. Ismét feltűnő volt rikító rózsaszín melegítőjében, amelyet más vörös hajú nőnek nem lett volna bátorsága felvenni. Colinnak nyoma sem volt. Cassidy csodálta a nő stílusát, ugyanakkor csalódott volt, hogy nem Colin nyitott ajtót. Gyerekesnek és kopottasnak érezte magát farmerben és pulóverben. - Korán jöttem? Gail keskeny csípőjére tette a kezét, és lassan körbejárta Cassidyt. - Nem, Colin mindjárt itt lesz. A hullám a hajadban természetes vagy dauerolt? - Természetes - felelte Cassidy higgadtan. - És a színe? - Az is. Gail erős parfümje a festékszagot is elnyomta. Amikor odalépett Cassidy elé, farkasszemet néztek egymással. - Miért? - Csak kíváncsiskodom, szívem, csak kíváncsiskodom. - Gail felvillantott egy káprázatos mosolyt, amely játszi könnyedséggel jelent meg és tűnt el az arcáról. Egy 20

pillanatra mindent elvakított, aztán nyomtalanul elenyészett. - Colin odáig van az arcodért. Úgy tűnik, romantikus korszak felé sodródik. Én mindig kerültem az effajta technikát. - A szeme összeszűkült, olyannyira, mintha egyenesen Cassidy bőrének pórusait tanulmányozná. - Meg akarja számolni a fogaimat? - érdeklődött Cassidy. - Ne légy ilyen rosszhiszemű! - Gail az ajkához érintette skarlátvörös körmű ujját. - Colinnal gyakran osztozunk a modelleken. Csak azt nézem, fel tudlak-e használni valamire. - Nem vagyok uzsonna, Miss Kingsley! - torkolta le hevesen Cassidy. - Nincs kedvem megosztani magam. - Egy jó modell legyen rugalmas - korholta Gail, miközben hosszú, kéjes mozdulattal kinyújtóztatta vékony karját. - Remélem, te nem csinálsz bolondot magadból, mint a legutóbbi! - A legutóbbi? - visszhangozta Cassidy, és legszívesebben leharapta volna a nyelvét. - Reménytelenül beleszeretett Colinba. Gail ismét felvillantotta röpke káprázatmosolyát. Éles, gyors mozdulatai felborzolták Cassidy idegeit. Olyan volt, akár a zsákmányra leső macska. - Sőt ami még rosszabb, azt képzelte, Colin szerelmes belé. Nagyon szánalmas. Helyes kis jószág volt - tejfehér bőr, sötét, cigányos szem. Természetesen Colin végül durván elbánt vele. Hajlamos rá, ha valaki megpróbálja leláncolni. Ugye nincs is annál rosszabb, mint amikor ábrándoznak és sóhajtoznak miattunk? - Sejtelmem sincs - felelte szelíden Cassidy. - De nem kell attól tartania, hogy ábrándokat szőnék vagy sóhajtoznék Colin miatt. Neki az arcom kell, nekem pedig a munka. Egy pillanatra elhallgatott. Talán jobb, ha az elején tisztába teszi a dolgot, gondolta. - Tőlem igazán nem kell tartania, Gail. Túl elfoglalt vagyok ahhoz, hogy románcot szövögessek Colinnal. Gail megtorpant, és összehúzott szemöldökkel méregette. Aztán kisimult a homloka és fürgén az ajtóhoz lépett. - Ez leegyszerűsíti a helyzetet, nemde? Itt átöltözhetsz - mutatott balra, majd eltűnt. Cassidy mély lélegzetet vett. Megrázta, a fejét. Művészek, legyintett, mind sült bolondok. Egy vállrándítással elintézte Gail viselkedését, és az ajtóhoz lépett. Apró öltöző tárult fel mögötte. Bezárkózott, és nekifogott az öltözködésnek. Ahogy legutóbb, a ruha most is mintha megváltoztatta volna. Talán, gondolta, ahogy végighúzott egy fésűt a haján, mert most először érez valódi selymet a bőrén, vagy a szabás és a szín egyszerűsége teszi. Vagy talán, mert azt testesíti meg, amilyennek Colin akarja látni? Bármi volt is az oka, Cassidy nem tagadhatta le, hogy erősebbé vált, ha magára öltötte - elevenebb, öntudatosabb, nőiesebb. Miután vetett egy utolsó pillantást a tükörbe, kinyitotta az ajtót, és a műterembe lépett. - Á, szóval itt van! - jegyezte meg sután, mikor megpillantotta Colint, aki épp sötét arccal tanulmányozott egy üres vásznat. Csak a profilját látta, és a férfi nem fordult meg a köszöntésére. Zsebre dugott kézzel, kis terpeszben állt. Cassidyt alvó vulkánra emlékeztette, amelynek látszólag nyugodt felszíne alatt fortyogó erők várnak kitörésre. Öltözékét a már megszokott, hanyag elegancia jellemezte, amely jól illett hórihorgas termetéhez. Elmélyülten töprengett, homlokát ráncolva, mosolytalanul, összeszűkült szemmel. Cassidy agyán átsuhant a gondolat, hogy szemérmetlenül vonzó, olyan férfi, akibe véletlenül sem szabad beleszeretni. Egy tapodtat sem mozdult, biztosra vette, a férfi meg sem hallotta, hogy szólt hozzá. 21

- Azonnal vászonnal kezdek - szólalt meg váratlanul Sullivan. Még mindig nem fordult meg, hogy köszönjön. - Van néhány szál ibolya az asztalon - és egy vállmozdulattal a munkaasztalra mutatott. - Illik a szeméhez. Cassidy odafordult, és megpillantott egy művészi romhalmaz tetejére hajított kis virágcsokrot. Az arca felragyogott a boldogságtól. - Ó, milyen gyönyörű! - Az asztalhoz sietett, felkapta a csokrot, és az arcát a gyönge szirmok közé temette. Bódító, édes illat áradt belőlük. Cassidy elvarázsolva, meghatott mosollyal készült köszönetet mondani. - Színt akarok vinni a képbe, hogy ellensúlyozzam a ruhát - morogta Colin. Elmélyültsége egyértelmű és teljes volt. Nem pillantott a lányra, és arcizma sem rezdült. Cassidy megsemmisülten nézte az apró virágokat, és sóhajtott. Tévedett, gondolta csüggedten. A festmény miatt vette, nem neki. Nevetséges volt mást feltételeznie. Miért is venne neki virágot? Megrázta a fejét, és kényszeredett mosollyal a festőhöz lépett. - Máris ott lát? - kérdezte. - Az üres vásznon? Sullivan megfordult, és ránézett, de az elmélyült kifejezés nem hagyta el az arcát. Felemelte a lány kezét, amelyben a csokrot tartotta. - Igen, ez jó lesz. Álljon oda, szeretném, ha ezen az ablakon keresztül esne magára afény! Cassidy odament, ahova kérte, s közben a férfira nézett. - Jó reggelt, Colin! - jegyezte meg egy óvónő csillogó, vidám hangján. A férfi felvonta a szemöldökét, és megtorpant az ablak előtt. - A jó modor a legkevésbé sem érdekel, amikor dolgozom. - Rendkívül boldoggá tesz, hogy ezt a tudomásomra hozta - felelte Cassidy bájos mosollyal az arcán. - Közismert, hogy felfalom reggelire a fiatal, éles nyelvű fehérszemélyeket. - Fehérszemélyeket! - Cassidy mosolya kaján vigyorrá szélesedett. - Minő csodálatos ellentmondás! A maga szájából különösen kedvesen hangzik. Azért sajnálom, hogy nem „arcátlan fehércseléd”-et mondott. Mindig is imádtam azt a kifejezést. - Az nem illik magára. - Colin egy ujjal megemelte Cassidy állat, és a válla mögé simította a haját. - Ó! - Cassidy megsértődött. - Ha beállítottam a pózt, ne ficánkoljon! Előfordulhat, hogy magához vágok egy állványt, ha megmoccan. - Mialatt beszélt, a kezével beállította az arcát és a testtartását. Olyan személytelen volt az érintése, akár egy orvosé. Akár csendéletmodell is lehetnék, gondolta Cassidy. A férfi tekintetén látta, hogy már elmélyült a munkájában. Felismerte azt a tökéletes összpontosításra utaló arckifejezést, amely őt is jellemezte, ha dolgozott. Ő maga is hajlamos volt ilyenkor kirekeszteni a külvilágot. Sullivan végtelennek tetsző ideig hátrahúzódva, némán tanulmányozta Cassidyt. A lány egyenesen állt, összefont kezében a csokorral, amelyet a jobb csípője magasságában tartott. A karja laza volt, a könyöke finoman behajlítva. Sullivan hagyta, hogy a haja szabadon, mesterkéletlenül omoljon a vállára. - Emelje fel az állát egy leheletnyit! - Felemelte a kezét, hogy megállítsa a mozdulatot. Elég. Ne mozduljon, és ne is beszéljen, amíg nem szólok! Cassidy engedelmeskedett. Csak a szemével követte a férfit a festőállvány mögé. Sullivan egy darab krétát vett a kezébe. Percek teltek el síri csöndben. A lány figyelte a kéz22

és vállmozdulatait, és érezte fürkésző tekintete erejét. Újra és újra visszatért az arcára. Cassidy tudta, ha a férfi a szemébe nézne, egyenest a lelkébe látna. Talán többet tudna meg róla, mint ő maga. Az érzés inkább kíváncsivá tette, semmint felzaklatta. Vajon mit látna? Hogyan fejezné ki? - Rendben - mondta Colin váratlanul. - Most beszélhet, de a testtartásán ne változtasson. Beszéljen azokról a ki nem adott regényekről! Folytatta a munkát olyan megszállott elragadtatottsággal, hogy Cassidy biztosra vette, csak azért kínálta fel neki a beszéd lehetőségét, hogy ne unatkozzon. Erősen kételkedett benne, hogy a szavai elhatolnak a tudatáig. Ha egyáltalán hallotta őket, nyilván pillanatokon belül el is felejtette. - Tulajdonképpen csak egy van, illetve másfél. Most dolgozom a másodikon, miközben az első egymás után kapja a „közlésre alkalmatlan” minősítéseket. - Épp megvonta volna a vállát, de még időben észbe kapott. - Egy nő felnőtté válásáról szól, a döntéseiről, a hibáiról. Meglehetősen érzelmes, azt hiszem. Végül jól választ, legalábbis remélem. Tudja, milyen nehéz úgy beszélni, hogy az ember nem használhatja a kezét? Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen fontos szerepet játszik. - A kelta vére tehet róla. - Colin résnyire húzott tekintettel szemlélte a vásznat, majd Cassidyre emelte a tekintetét. Cassidy a vállmozdulatából látta, hogy ismét visszatért a munkához. - Megengedi, hogy elolvassam a kéziratát? Cassidy annyira meglepődött, hogy eltartott pár pillanatig, mire összeszedte magát. - Hát, ha akarja. Én… - Jó - szakította félbe a férfi, és újabb vonalat húzott a vászonra. - Hozza, el magával holnap! Most maradjon csöndben! - szólt rá, mielőtt Cassidynek esélye lett volna kinyitni a száját. - Rátérek az arcára. Csönd telepedett rájuk, amíg le nem tette a szenet. Aztán megrázta a fejét: - Ez így nem jó. - Összeráncolt homlokkal meredt Cassidyre, majd ellépett. A lány tanácstalanságában meg sem moccant. - Nem a megfelelő hangulatot sugározza felém. Érti, mit akarok? - kérdezte. Türelmetlenség és egy csipetnyi bosszúság csengett ki a hangjából. Cassidy szólásra nyitotta a száját, majd becsukta, látván, hogy a kérdés csupán költői volt. - Többet akarok puszta ábrándnál. Szenvedélyt akarok! Magában van szenvedély, Cassidy, istenemre, több is, mint amennyi ehhez a festményhez kell nekem! Újra szembefordult vele, és a lány érezte, ahogy a helyiség megtelik a férfiból áradó feszültséggel. A szíve egyszerre szaporábban vert. - Ígéretet akarok! Egy nőt, aki szerelemre vágyik! Várakozást és az ártatlanságból fakadó üdeséget akarok! Legyen érintetlen, de nem érinthetetlen! Ezt kell megadnia nekem! Ezt akarom! Mikor zaklatott volt, a hangjában felerősödött szülőföldjének dallama. A tehetség tüze lángolt a szemében. Cassidy megbabonázva figyelte, és akkor sem szólalt meg, amikor a férfi közvetlenül előtte megállt. - Gyöngédség lenne a szemében, és egycsipetnyi forróság. A szája megadást sugallná, mintha épp most csókolták volna meg, és arra várna, hogy újra megtegyék. Valahogy így. A szája úgy csapott le az övére, mint a villám. A kezébe fogta Cassidy arcát, a hüvelykujjával végigsimította, és szédítő csókja reszkető forrósággal árasztotta el a lány 23

testét. Meleg, puha ajka tapasztalatról árulkodott. A nyelve figyelmeztetés nélkül vette birtokba a száját. Valahonnan a mélyből válasz tört fel Cassidyből. Az addig szunnyadó, parázsló szenvedély kigyúlt, majd hevesen fellángolt. Érezte a hatalom ízét. A férfi szája amilyen gyorsasággal lecsapott rá, úgy el is engedte. Cassidy nem tudhatta, de az arckifejezése pontosan olyan volt, mint amilyet ő kért tőle - várakozó, hívogató, ártatlan. Sullivan tekintetét a lány szájára szegezte, majd végtelen lassúsággal elhúzta a kezét az arcáról. Türelmetlenség villant a szemében, mielőtt megfordult, és a festőállványhoz lépett. Cassidy igyekezett megfékezni száguldó gondolatait. Az esze azt mondta, a csók nem jelentett semmit, csupán eszköz volt a szent cél elérésére, de dübörgő szíve megcáfolta. A férfi néhány röpke pillanat alatt olyan tüzet szított fel benne, amelynek létezéséről nem is sejtett; vágyakat, amelyek eddig ismeretlenek voltak számára. Sokkal inkább leleplezés volt, gondolta kábultan, semmint csók. Kényszerítette magát, hogy visszafogja heves lélegzetét, és megpróbálta kívülről szemlélni a tünékeny találkozást. Felnőtt nő volt. A csók elterjedtebb szokás, mint a kézfogás. Pusztán csalóka képzelete változtatta át. Csak a képzelet, döntötte el hidegvérét visszanyerve, no meg a férfi határtalan pimaszsága. A meglepetés erejével csapott le rá. Megcsókolta, pedig nem volt hozzá joga, méghozzá mohón és bensőségesen. Egyetlen férfit sem ajándékozott meg ezzel a kiváltsággal, és az, hogy Colin elbitorolta, megrázta őt. Cassidy úgy keresett mentséget Colinnal szembeni viselkedésére, hogy gondolatban ízekre szedte az eseményeket, az okokat és a következményeket. Érzéseit az eszéhez irányította, és felidézte magában a jelenetet. Megvizsgálta a mozgatórugókat. Mégis maradt még benne valami, valami megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan érzés. Nyugtalanította, ezért inkább nem is akart tudomást venni róla. - Tartunk egy kis pihenőt - jelentette be váratlanul Colin, és letette a szenet. Felnézett, miközben a kezét egy festékes ronggyal tisztogatta. A lány azt gondolta, talán most látja először ismét Cassidy St. Johnt, mióta beállította a pózt. - Lazítson! Mikor Cassidy engedelmeskedett, meglepetten tapasztalta, milyen merevek az izmai. - Mennyi ideig álltam egy helyben? - érdeklődött, ahogy behajlította a hátát. - Jóval több, mint húsz percig. Colin vállat vont, s a szeme ismét a vásznon állapodott meg. - Lehet. Szépen haladunk. Kér kávét? Cassidy bosszúsan ráncolta a homlokát, hogy a festő ilyen félvállról veszi az időt. - Bőven elég húsz percig ugyanabban a testtartásban állni. Mostantól hozok magammal egy konyhai órát, és igen, kérek kávét. Colin elengedte a füle mellett a kijelentés első kétharmadát, és az ajtó felé vette az irányt. - Mindjárt hozom. - Leselkedhetek? - Cassidy a vászon felé bökött, miközben a férfi elhúzta a reteszt. - Nem. Elégedetlen hangot hallatott. - Na és a többi? - A keze a fal mellett sorakozó vásznakra mutatott. - Azok is titkosak? - Szolgálja ki magát! Csak attól tartsa távol magát, amin épp dolgozom! - Colin eltűnt, feltehetően azért, hogy beszerezze a megígért kávét. Cassidy grimaszolt egyet az üres ajtónyílás felé, letette a csokrot, és a szanaszét heverő vásznak felé indult. Rendetlen összevisszaságban hevertek egymás hegyen-hátán. Volt köztük kicsi és olyan hatalmas is, 24

hogy komoly erőfeszítésébe került megfordítani. A férfi tehetsége iránt érzett csodálata pillanatokon belül a düh utolsó szikráját is eloltotta. Már értette, miért tartják Colin Sullivant a színek és fények mesterének. Mindemellett felfedezte a képeiben azt az érzékenységet, amelyet a kezén látott, és azt az erőt, amelyet benne érzett. A portréi éleslátásról és őszinteségről árulkodtak, a tájképei és városábrázolásai pedig lüktettek az élettől. Az árnyak játéka, a fények kavalkádja - a festményekből áradt a művész hangulata. Cassidy azon töprengett, vajon azt festette-e meg, amit látott, vagy amit érzett, majd ráébredt, hogy a kettő elválaszthatatlanul összekapcsolódik. Megállapította, hogy a férfi szeme többet lát, mint egy átlagos halandóé. A tehetsége legalább annyira a látásmódjában, mint a kezében rejlett. Cassidyt majdnem ugyanúgy felzaklatták a festmények, mint maga a művész. Óvatosan megfordított egy újabb vásznat. Gyönyörű nőt ábrázolt. Ruhátlan teste lustán elnyúlt a pamlagon, amely most üresen állt a műterem túlsó végében. Bágyadt mosoly derengett az arcán, s hanyagul tartott, mezítelen végtagjaiból ösztönös magabiztosság áradt. Tejfehér bőre és fekete szeme alapján Cassidy azzal a modellel azonosította, akiről reggel Gail beszélt. - Ugye milyen gyönyörű teremtés? - hangzott fel Colin kérdése a háta mögül. Cassidy összerezzent. - Igen. - Megfordult, és átvette a felé nyújtott bögrét. - A legszebb nő, akit valaha láttam. Colin felhúzta a szemöldökét, és vállat vont. - Az ilyen típusú szépségek között csaknem tökéletes, a teste pedig remekmű. Cassidy tekintete elborult, de iparkodott úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. - Nyers érzékiség árad belőle, és egy csöppet sem feszélyezi. - Magának pedig feltűnően jól sikerült megragadnia - fűzte hozzá Cassidy csendesen. A hangja elárulta. Colin elmosolyodott. - Ó, Cass, maga nyitott könyv előttem, és biztosíthatom, évek óta nem volt szerencsém ilyen elbűvölő teremtéshez. - Szavait erős ír kiejtés fűszerezte. Cassidy mérget vett volna rá, hogy ezzel a kelta bűbájjal nála erősebb nőket is levenne a lábáról. Hátravetette a fejét, de a gyilkos pillantás, amelyet a férfira készült vetni, akaratlanul is mosollyá szelídült. - Nem tudok lépést tartani magával, Sullivan. - A bögre pereme fölött tanulmányozta őt. A napfény átszűrődött a fürtjein, és árnyékot vetett a ruha selymére. - Miért költözött San Franciscóba? - kérdezte. Colin maga alá húzta az egyik széket, de közben nem vette le a szemét a lányról. Cassidy agyán átfutott a gondolat, hogy vajon most már az embert, vagy még mindig a témát látja benne. - Mert ez a világ keresztmetszete. Szeretem az ellentéteket és a szennyes múltját. - És hogy inkább kérkedik vele, semmint szabadkozna miatta - foglalta össze Cassidy egyetértő fejbólintással. - De nem hiányzik magának Írország? - Olykor-olykor visszamegyek. - Colin felemelte a kávéját, és nagyot kortyolt belőle. - Úgy táplál, mint az anyai mell. Itt szenvedély vár, ott pedig béke. A lélek mindkettőt igényli. Újra a lányra pillantott, és az arcát fürkészte. Szemének ibolyakékje elsötétült. Az arckifejezése elárulta a gondolatait. Valamennyi a férfi körül forgott. Colin elfordult az ártatlan őszinteséget sugárzó szemtől. - Igya meg a kávéját! Be akarom fejezni még ma a vázlatot. Holnap olajjal kezdem. 25

A délelőtt csaknem teljes csöndben telt. Colin elmélyülten dolgozott, Cassidy pedig kihasználta az alkalmat, hogy tanulmányozhassa a férfit. Olvasott korábban a csapodár, fekete hajú ír ördögien titokzatos külleméről és izzóan kék szeméről, és most, hogy hús-vér alakban állt előtte, még vonzóbbnak találta. Elcsodálkozott személyisége különös pálfordulásán, amely arra késztette, hogy ellenállhatatlannak találja a mogorvaságot. Minden különösebb erőfeszítés nélkül fel tudta idézni az izgalmat, amelyet a férfi mohó ajka váltott ki belőle. Melegség töltötte el, és átadta magát az érzésnek. Egy pillanatra elképzelte, milyen lenne meghitt ölelésben összefonódni vele. Noha eddig nem sok tapasztalatra tett szert a férfiak terén, az ösztönei azt súgták, hogy Colin Sullivan veszélyes. Túlságosan is érdekelte őt. Erőfölénye kihívást jelentett a számára, érzékisége vonzotta, ingerlékenysége felcsigázta. Emlékezetébe villant a csípős megjegyzés, amelyet Gail Kingsley tett az elődjére. Látta maga előtt a vörös hajú nő kihívó szépségét, és a modell csábító bujaságát. Ő a skála egyik végéhez sem sorolható. Se nem szikrázóan életteli, se nem fülledten izgató. A szélsőséges nőiesség nyilvánvalóan mind művészként, mind férfiként hatott Colinra. Azon kapta magát, hogy bosszúsággal tölti el saját gondolatmenete. Szó sem lehet arról, hogy belebolonduljon, vagy bármiféle személyes kötődést alakítson ki egy olyan férfival, mint Colin Sullivan! Ne menj túl közel! - figyelmeztette magát. Ne nyiss ki egyetlen ajtót sem! Ne hagyd, hogy bántsanak! Az utóbbi figyelmeztetés a semmiből jött, és meglepte őt. - Nyugalom! Cassidy Colinra emelte a pillantását, és látta, hogy a férfi a vásznat tanulmányozza. A figyelme arra összpontosult, amit kizárólag ő láthatott. - Öltözzön át! - rendelkezett anélkül, hogy felnézett volna. Cassidy gondolatai elkomorultak a hangszín hallatán. Úgy érezte, az „otromba” jelző enyhe kifejezés Sullivan, a festő jellemzésére. De megfékezte az indulatait, és visszament az öltözőbe. Nincs alapja az aggodalmainak, szögezte le, és bevágta maga mögött az ajtót. Senki sem kerülhet olyan közel ehhez az emberhez, hogy meg tudna bántódni. Néhány perccel később Cassidy a saját ruhájában lépett ki az öltözőből. Colin zsebre tett kézzel állt az ablakkal szemben, és összehúzott szemmel meredt a távolba. - A ruha a másik szobában lóg a szekrényben - Cassidy közölte hűvösen. - Úgy látom, végzett, úgyhogy most elmegyek. - Felkapta a táskáját a székről. A vállára vette, de alighogy az ajtó felé fordult, Colin megragadta a kezét. - Megint ott az a redő a szemöldökénél, Cass. - Végighúzta rajta az ujját. - Simítsa ki, és meghívom ebédre, mielőtt elmegy. A ránc elmélyült. - Hagyja ezt az atyáskodó modort, Sullivan! Nem egy üresfejű rajongóval van dolga, akit cirógatni és babusgatni kell, hogy elaléljon az örömtől. A férfi összehúzta a szemöldökét. - Milyen igaz. Nos, akkor meg különösen nem kell duzzogva elvonulnia. - Nem duzzogok - erősködött Cassidy, miközben próbált szabadulni a férfi szorításából. - Egyszerűen nem szeretem az udvariatlanságot. Eressze el a kezem! - Majd ha végeztem - felelte a férfi nyugodt hangon. - Cass, szívem, uralkodnia kellene az indulatain! Csábossá teszi az arcát, és ha valami megtetszik nekem, nem vagyok az a fajta, aki ellenáll neki.

26

- Tökéletesen egyértelmű, hogy az egyetlen csáberő, amellyel a maga számára rendelkezem, azon a vásznon van. - Cassidy görcsösen igyekezett kiszabadítani a kezét. Egy gyors mozdulattal Colin magához szorította. A lány lázadozva, a dühtől kipirulva emelte rá a tekintetét. - Mit képzel, mit művel? - Maga arra kényszerít, hogy bebizonyítsam, téved. - A tekintetében pajkos jókedv bujkált, és még valami, amitől Cassidy szíve vad dörömbölésbe kezdett. - Én nem kényszerítem az égvilágon semmire! - rázta Colin a fejét dühösen. Fürtjei vad táncba kezdtek, majd ismét ellenállhatatlan kuszaságukban omlottak a vállára. - Ó, dehogyisnem! - Szabad kezével beletúrt Cassidy hajába, és rátalált a nyakára. - Maga dobta el a kesztyűt azon az éjszakán, amikor a ködben magára bukkantam. Azt hiszem, itt az ideje, hogy fölvegyem. - Nevetségesen viselkedik - hadarta Cassidy. Ráébredt, hogy a harag olyan területre vezette, amelyet bölcsebb lett volna elkerülnie. Mielőtt újra megszólalhatott volna, a férfi finoman az alsó ajkába harapott. A mozdulat váratlan volt, és gyengéd, a hatás pusztító. Noha tiltakozásul felkiáltott, az ujjai a férfi ingébe mélyedtek ahelyett, hogy ellökték volna. Colin nyelve hegye úgy futott végig a lány ajkán, mintha kóstolgatná. Amikor eleresztette, Cassidy mozdulatlan maradt. A tekintetük összefonódott. - Ezúttal, ha megcsókolom, Cass, azért teszem, hogy örömet szerezzek magamnak mondta, majd lecsapott a lány szájára. Átkarolta a derekát, és szorosan magához húzta, mint aki tudja, hogy úgysem ütközik ellenállásba. Cassidy úgy válaszolt, mintha egész életében erre a pillanatra várt volna. A teste ismerősként üdvözölte a férfiét, és finom, törékeny idomai hozzásimultak erőtől duzzadó testéhez. A keze elvándorolt a nyakáról, hogy a hajába túrjon, míg ajka mohón viszonozta a férfi csókját. A festő egy röpke pillanatra lélegzetelállító erővel szorította magához, majd ugyanolyan gyorsan el is eresztette. A lány levegő után kapkodva megragadta a férfit, nehogy elveszítse az egyensúlyát. Colin szorosan tartotta, testük szinte eggyé forrt, s tekintete Cassidyébe mélyedt. Csak szapora lélegzetük törte meg a csöndet. Cassidyt megdöbbentette a gyengesége. Reszketett a térde. Megrázta a fejét, hogy elhessegesse azt, aminek tudatára ébredt. Valami mély és titokzatos érzés keresett szabad utat magának. Az ereje megrémítette, és lenyűgözte. A félelme azonban erősebb volt, mint a kíváncsisága. Az ösztönei arra figyelmeztették, hogy még nincs itt az idő. Amikor erőt vett magán, hogy elhúzódjon, Colin magához vonta. - Ne, Colin, nem tehetem! - Nagyot nyelt, és kitartotta a kezét, hogy eltolja magától a férfit. Látta, ahogy Colinnak elsötétül a tekintete, miközben a szája szinte súrolta az övét. - Én igen - mormogta, majd birtokba vette az ajkát. Cassidy visszazuhant az örvénybe. Semmiféle tapasztalat nem készítette fel, mit tegyen, ha a teste követelőzni kezd. Ártatlan őszinteséggel felnyögött, ahogy összeforrt az ajkuk. A férfi suttogva csókolgatta. Aztán portyára indult, magával rántva őt egy forró és sötét világba. A félelme a szenvedély hullámaival együtt emelkedett. Amikor a férfi elengedte a száját, Cassidy levegő után kapkodott. A tekintetét elfátyolozta a vágy. - Kérem, Colin, engedjen elmenni! Azt hiszem, félek. Cassidy tudta, hogy a férfi magáévá tehetné, és ő boldogan odaadná magát neki. Kék szemében vágy lobogott, és Cassidy nem merte elfordítani róla a tekintetét. Tudta, ha hagyja, hogy a pillantása a szájára tévedjen, elbukik. A férfi ujjai megfeszültek a nyakán, majd 27

elernyedtek, és szabadon engedték. Cassidy kihasználta a lehetőséget, és hátralépett. Megrázta a gondolat, hogy a megmenekülése csak egy hajszálon múlt, és idegesen a hajába túrt. Colin figyelte őt, aztán Összefonta a karját a mellén. - Kíváncsi lennék, mi esett inkább a nehezére: velem vagy önmagával megküzdeni. - Én is - felelte Cassidy ösztönös őszinteséggel. Colin meglepődve kapta fel a fejét. - Maga egyenes ember, Cassidy. Vigyázzon, mennyire őszinte velem! Minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül kihasználhatnám. - Nem, biztos vagyok benne, hogy nem tenné. - Miután nagyot sóhajtott, Cassidy kihúzta magát. - Azt hiszem, amúgy sem kerülgethettük volna örökké a forró kását - kezdte gyakorlatiasan. - De most, hogy túl vagyunk rajta, nem történhet meg még egyszer. - Dühösen összeráncolta a szemöldökét, amikor Colin hátravetette a fejét, és harsány hahotában tört ki. - Valami vicceset mondtam? - Cass, maga aztán kivételes lény. - Mielőtt a lány válaszolhatott volna, már mellette állt, és a vállára tette a kezét. - Az a csipetnyi brit gyakorlatiasság mindig is harcban áll majd a szenvedélyes keltával. - Maga mindent romantikus ködbe burkol - jelentette ki Cassidy, és felszegte az állát. - Az ajtó feltárult, Cassidy. - A lány tekintete elborult, mert Colin szavai korábbi gondolatait visszhangozták. - Talán jobb lett volna magának, ha zárva tartjuk. - Finoman megrázta a lányt. - Igen, már nincs visszaút. Az ajtó most már nyitva marad. Újra meg fog történni. - Ekkor Colin elengedte, és hátralépett, de a tekintetük még mindig összekapcsolódott. - Most menjen, amíg még emlékszem, hogy félt! Cassidy erős késztetést érzett, hogy odalépjen hozzá, s ez megrémítette. Védekezésképpen gyorsan az ajtóhoz fordult. - Kilenc óra - mondta a férfi. A keze már a kilincsen volt, mikor megfordult. A festő hüvelykujját a zsebébe süllyesztve állt a szoba közepén. A nap sugarai árnyékot rajzoltak sötét alakja köré. Cassidy agyán átfutott a gondolat, hogy ki kellene sétálnia az ajtón, és soha többé vissza nem jönni. - Ugye nem gyáva nyuszi, Cass? - kötekedett a férfi kedvesen, mintha olvasott volna a gondolataiban. Cassidy felszegte az állat, és kihúzta a derekát. - Kilenc óra - közölte hűvösen, és bevágta maga mögött az ajtót.

28

4. Ahogy teltek-múltak a napok, Cassidy egyre inkább megbarátkozott a modell szerepével. Colint illetően úgy vélte, az lenne furcsa, ha bárkit is hidegen hagyna a jelenléte. Állandó, szélsőséges hangulatváltozások jellemezték. Könnyen dühbe gurult, de ahogyan Cassidy megtapasztalhatta, éppoly könnyen derült jókedvre is. Minél többet tudott meg róla, annál bámulatra méltóbbnak találta. Colin Sullivan elmélyült tanulmányozását azzal indokolta magának, hogy ez írói előjoga. A férfi változó, kiszámíthatatlan és merész személyisége volt a kovász, amelyre a munkájához szüksége volt. Nincs köztük semmi - emlékeztette magát időről időre - csupán művészi cserekereskedelem. Elvégre Colin azóta, hogy az első nap dolgozni kezdett a vásznon, egy ujjal sem ért hozzá, kivéve, hogy beállítsa a pózt. A viharos csók elevenen élt az emlékezetében, de csupán ennyi volt - emlék. A lakásában, az írógép előtt görnyedve Cassidy azt mondta magának, hogy szerencsés szerencsés, hogy van állása, amelyből megél, és szerencsés, hogy Colin Sullivan a munkájába merül. Cassidy elég becsületes volt ahhoz, hogy elismerje, többet érez iránta langyos vonzalomnál. Sokkal jobb - tűnődött -, hogy olyan mélyen bele tud feledkezni a munkájába, és szinte észre sem veszi: Cassidy hús-vér ember. Kivéve, ha megmozdul, mikor festi, összehúzott szemmel nézte az ablakán tükröződő lámpa körvonalait. Tökéletesen érthető, hogy vonzódik hozzá, nyugtatgatta magát. Nem tesz úgy, mint a tejfehér bőrű elődje, nem, ő nem szeret bele. Annál sokkal több esze van. Ne légy olyan magabiztos! - súgta egy belső hang. Cassidy arca még jobban elborult. Igenis van esze. Nem csinál bolondot magából Colin Sullivan miatt. Foglalkozzon csak a mesterségével és az ő kis Gail Kingsleyjével! Neki, Cassidy St. Johnnak is megvan a maga munkája. Cassidy az írógépében üresen árválkodó papírra pillantott, és felsóhajtott. Mégis folyton elvonja róla a figyelmét. Többé nem! - fogadkozott, majd addig fészkelődött a székén, amíg kényelmesen el nem helyezkedett. Még ma este befejezi ezt a részt, anélkül hogy egyszer is Sullivanre gondolna. Egyszeriben az írógép billentyűi a gondolataival egy ütemben kezdtek kopogni. Amint elkezdte, teljesen belefeledkezett, s elmerült a maga teremtette szereplőkben. A lapokon kibontakozó szerelmi történetben önkéntelenül is a saját érzéseit öntötte szavakba. A jelenet villámsebességgel játszódott le, akárcsak az ő ölelkezése Colinnal. Most Cassidy volt az úr. Egymás felé terelte hőseit, szövögetve végzetük hálóját. Úgy volt, ahogy ő akarta, ahogy eltervezte, és észre sem vette annak a férfinak a befolyását, akire többé egyetlen gondolatot sem kívánt vesztegetni. A jelenet csaknem elkészült, mikor kopogtak az ajtaján. Bosszúsan sóhajtott fel. - Ki az? - kiáltott ki, és egy mondat közepén félbehagyta a gépelést. Úgy gondolta, így egyszerűbb lesz újra felvennie gondolatai fonalát, ha majd visszatérhet hozzájuk. 29

- Szia, Cassidy! - Jeff Mullans dugta be barátságos, vörös szakállas képét. - Van egy perced? Cassidy visszafojtott egy sóhajt, és elmosolyodott, mivel Jeff a szomszédja volt, és nagyon kedvelte. - Persze! A férfi átnyomakodott az ajtón egy gitárral és egy rekesz sörrel a kezében. - Berakhatok ezt-azt a hűtőszekrényedbe? Az enyém megint tele van. Ez meg itt olyan, mint a Mojave-sivatag. - Tedd azt! - Cassidy megpördült a székével, amíg szemben nem találta magát vele, és összehúzta a szemöldökét. - Látom, minden értékedet áthoztad. Nem is tudtam, hogy a gitárod hűtésre szorul. - Csak a söröm - felelte Jeff vigyorogva, ahogy visszamasírozott Cassidy apró konyhájába. - És te vagy az egyetlen ebben az épületben, akire rá merem bízni. Ej ha, Cassidy, nem vagy az igazi kaja híve? Csak egy doboz narancslevet, két répát és egy fél kocka margarint látok itt. - Hát neked már semmi sem szent? - Ugorj át hozzám a szomszédba, és kapsz tőlem rendes ételt! - Jeff visszajött a szobába, gitárral a kezében. - Van nálam tacos és tegnapi fánk. Lekváros. - Ellenállhatatlanul csábítóan hangzik, de tényleg be kell fejeznem ezt a részt. Jeff a szakállával babrált. - Nem tudod, mit hagysz ki. Van híred New Yorkból? - Miután az asztalon szétszórva heverő papírokra pillantott, jógitartásban letelepedett a padlóra. Az ölébe fektette a hangszerét. - Gyanús csönd honol a keleti parton - sóhajtott Cassidy, vállat vont, és feltette a lábát az asztalra. - Tudom, hogy még korán van, de a türelem nem erősségem. - Összehozod, Cassidy, van benned valami! - Jeff szórakozottan pengetni kezdte a gitárt. Egy egyszerű és megnyugtató dallamot játszott. - Valami, amitől az emberek, akikről írsz, fontosakká válnak. Ha olyan jó lesz a regényed, mint a novellád az újságban, helyes úton jársz. Cassidy elmosolyodott, jólesett neki a bók keresetlen őszintesége. - Nincs véletlenül kedved szerkesztőnek jelentkezni egy New York-i kiadóhoz? - Nem kellek én neked ahhoz, kislány! - vigyorgott Jeff, és hátradobta vörös sörényét. Amellett nagy jövő előtt álló dalszövegíró és előadó vagyok. - Hallottam hírét. - Cassidy hátrahajolt a székében. Hirtelen átfutott az agyán, hogy Colin talán szívesen megfestené Jeff Mullanst. Tökéletes téma lenne - lángvörös haj és szakáll, szürke szem, a szeretetteljes mozdulat, amellyel a hosszú ujjak a gitárt cirógatták, Cassidy szőnyegén ücsörögve. Igen, Colin pontosan ilyennek festené meg - gondolta -, kopott, megfakult farmerben, ölében fényes gitárjával. - Cassidy! - Sajnálom, elkalandoztak a gondolataim. Sok fellépésed lesz? - Kettő a jövő héten. Mi van a festőddel? - Jeff gondosan felhangolta a basszushúrt, kipróbálta, aztán tovább játszott. - Láttam a munkáit, legalábbis néhányat. Hihetetlen! Félrebiccentett fejjel rámosolygott. - Milyen érzés, hogy napjaink egyik legnagyobb művésze örökít meg vásznon? 30

- Furcsa, Jeff. Próbáltam megfogalmazni, de… - Elcsöndesedett, és felhúzta a térdét, sarkát a szék szélén nyugtatva. - Sosem tudom biztosan, hogy engem lát-e, amikor dolgozik. Abban sem vagyok biztos, hogy magamat látom-e majd a kész portrén. - Elborult a tekintete, de egy vállrándítással elhessentette. - Talán csak egy részemet használja, úgy, ahogy én is az általam ismert emberek egyes tulajdonságait használom csak fel. - Na és milyen? - tudakolta Jeff, s nem kerülte el a figyelmét, ahogy a lány tekintete a gondolataival együtt elkalandozott. Az asztali lámpa fénye glóriát vont a feje köré. - Bámulatra méltó! - suttogta Cassidy, öntudatlanul is hangosan gondolkodva. - Olyan, mint egy kalóz, magával ragadó és veszedelmes. Neki van a leghihetetlenebb kék szeme, amelyet valaha láttam. És a keze álomszép! Nincs is rá más szó, egyszerűen álomszép! Ellágyult a hangja, és a tekintete ábrándossá vált. - Ösztönös érzékiség árad belőle. Mikor dolgozik, ez még feltűnőbbé válik. Talán azért, mert olyankor elragadja a saját ereje, és valahogyan elszakad a való világtól. Azt kéri, beszéljek, és én mindenről beszélek, ami csak az eszembe jut. - Megmozgatta a vállát, aztán az állát a térdére támasztotta. - De nem tudom, hall-e engem. Rettenetes természete van, és mikor haragra gerjed, a hangjában Írország vihara tombol. Szinte megéri feltámasztani, hogy hallhassa az ember. A végletekig önző és elviselhetetlenül pökhendi, ugyanakkor ellenállhatatlan. Valahányszor vele vagyok, mindig új dolgokat fedezek fel, újabb réteget hántok le, mégis kétlem, hogy igazán, megismerhetném, még ha éveim is lennének a tanulmányozására. Pillanatnyi csönd támadt, amelyet csak Jeff muzsikája fedett el. - Teljesen belehabarodtál - állapította meg a férfi. Cassidy meglepetten kapta fel a fejét. Ibolyaszín szeme tágra nyílt a csodálkozástól, ahogy kiegyenesedett a székében. - Ugyan, dehogy, még mit nem! - Egyszerűen, egyszerűen… - Egyszerűen mi, Cassidy? - kötekedett egy belső hang. - Egyszerűen csak érdekel, hogy mitől olyan, amilyen - felelte, és összekucorodott. - Ennyi az egész. - Jól van, kislány, te tudod. - Jeff könnyedén felpattant, a gitár mintha a karja meghosszabbítása lett volna. - Csak vigyázz! - Elmosolyodott, odahajolt Cassidyhez, és megcsippentette az állát. - Lehet, hogy nagy művész, de ha hinni lehet a pletykáknak, akkor bizony tetőtől talpig férfi is. Te pedig szemrevaló kislány vagy, ráadásul tapasztalatlan. - A Berkeleyben eltöltött négy év épp elég tapasztalattal látott el - szögezte le Cassidy. - Csak a tökéletes ártatlanság térhet ki minden egyes próbálkozásom elől, és érheti el, hogy ennek ellenére kedveljem. - Jeff lehajolt a lányhoz, és könnyed csókot lehelt az ajkára. Kedves volt, és megnyugtató, akárcsak a zenéje. Cassidy szívverése nem gyorsult fel. - Ugye kosarat kaptam? - kérdezte a férfi, és felemelte a fejét. - Gondold csak el, mennyi lakbért takaríthatnánk meg, ha összeköltöznénk! Cassidy megráncigálta a szakállát. - Kizárólag a hűtőszekrényemre fáj a fogad. - Bölcs megállapítás - csipkelődött Jeff, és az ajtóhoz lépett. - Hazamegyek és írok valami fájdalmasan szomorú és szívet tépő dalt. - Atyaég, manapság mindenkit megihletek! - Ne bízd el magad! - tanácsolta Jeff, amint behúzta maga mögött az ajtót. Cassidy mosolya lehervadt, ahogy a távolba révedt. Belehabarodtam, ismételte hangtalanul. Milyen buta kifejezés! Lesz, ami lesz, nem habarodik bele Colinba. Nem 31

fejezheti ki egy nő az érdeklődését egy férfi iránt anélkül, hogy ne magyaráznának többet bele? Elgondolkozva végigfuttatta ujját az ajkán, és felidézte Jeff csókjának ízét. Könnyed, megnyugtató, fájdalommentes. Miféle kémia tehet arról, hogy az egyik férfi csókja hidegen hagyja, a másiké pedig felzaklatja? Pedig csak egy őrült akarna olyan férfit, akitől kizárólag bánatra és szívfájdalomra számíthat. Megrázta a fejét, visszafordult az írógépéhez, és újra munkához látott. Alig kezdték el ujjai közvetíteni a gondolatait, mikor újabb kopogás hallatszott. Cassidy a mennyezetre fordította a szemét. - Képtelenség, hogy máris elkészültél a fájdalmasan szomorú és szívet tépő daloddal! kiabálta, és folytatta a gépelést. - És a sör még biztosan nem hűlt ki. - Egyik megállapítással sem tudok vitába szállni. Cassidy villámgyorsan megpördült a székén, és Colinnal találta szemben magát. A nyitott ajtóban állt, s hanyagul az ajtófélfának támaszkodva őt tanulmányozta. Az arcán derű játszott, és ahogy a tekintete a lány bőrére vándorolt, férfiúi elismerés villant fel benne. A mosástól gyűrött póló és a rövidnadrág nem sokat takart. Cassidy elpirult a férfi beható pillantásától, mire megtalálta a megfelelő szavakat. - Maga mit keres itt? - Élvezem a látványt - felelte Colin, és belépett a lakásba. Becsukta maga mögött az ajtót, és felhúzta a szemöldökét. - Hogyan lehet olyan felelőtlen, hogy nem reteszeli be az ajtót? - Állandóan elveszítem a kulcsomat, és kizárom magam, úgyhogy… - Cassidy elhallgatott, mivel ráébredt, milyen nevetségesen hangzik, amit mond. Igazán gondolkodhatna, mielőtt megszólal. - Nincs itt semmi, amit érdemes lenne ellopni - tette hozzá. Colin megrázta a fejét. - Mennyire téved! Hordja a kulcsot a nyakában, Cassidy, de tartsa zárva az ajtaját! - A lány már készen állt egy csípős válasszal, de mielőtt elhangozhatott volna, a férfi ismét megszólalt. - Mit gondolt, ki vagyok, mikor kopogtattam? - Egy dalszerző, akinek elromlott a hűtőszekrénye. Honnan tudta, hol lakom? - Ott a cím a kéziratán. - Felemelte a vastag borítékot, majd letette az asztalra. Cassidy kissé csodálkozva meredt az ismerős papírkötegre. Meg volt róla győződve, hogy Colin azonnal megfeledkezett a kéziratról, amint odaadta neki. Egy pillanatra átvillant az agyán, miért nem kérdezte meg korábban a férfit, hogy elolvasta-e, és mi a véleménye róla. Leírhatatlanul nehezebb lenne elviselni az ő kritikáját, mint egy arctalan szerkesztő személytelen elutasító levelét. Hirtelen támadt idegességgel nézett fel rá. Bármilyen bírálatra számított is, az nem hangzott el. Colin körbejárta a helyiséget, eljátszadozott egy szárazvirág-költeménnyel, megvizsgált egy ezüstkeretes amatőr felvételt, és az ablakon kibámulva megszemlélte a kilátást. - Hozhatok valamit? - kérdezte Cassidy gépiesen, aztán eszébe villant, mit mondott Jeff a hűtőszekrénye tartalmáról. Az ajkába harapott. - Kávét - tette hozzá gyorsan, tudván, hogy azzal szolgálhat, már persze csak ha Colin feketén kéri. A férfi elfordult az ablaktól, és ismét járkálni kezdett. - Remek szeme van a színekhez, Cass - közölte. - És irigylésre méltóan ügyesen tud otthont varázsolni egy lakásból. Én mindig is lélektelen eszköznek láttam, amelyekben hiába is keresnénk a békét, vagy az egyediséget. 32

Felemelt egy kagylókkal keretezett, kicsiny tükröt. – Fisherman’s Wharf - állapította meg, és a lányra emelte a tekintetét. - Nyilván a kedvenc törzshelye. - Igen, azt hiszem. Szeretem az egész várost, különösen azt a részét. - Elmosolyodott a gondolatra. - Annyi élet van benne! Hajók ringanak egymás hegyen-hátán, és mindig megpróbálom elképzelni, honnan jöttek, és hová tartanak. - Amint a szavak elhagyták az ajkát, Cassidy nevetségesnek érezte magát. Romantikusan hangzott, holott egész eddig fáradságot nem kímélve igyekezett bizonygatni Colinnak, hogy nem az. A férfi rámosolygott, mire Cassidy zavara valami sokkal veszélyesebbnek adta át a helyét. - Készítek egy kávét ajánlkozott gyorsan, és felemelkedett a helyéről. - Nem, ne fáradjon! - Colin a vállára helyezte a kezét, hogy ülve tartsa, aztán az asztalára pillantott. Zsúfolásig volt papírokkal, jegyzetekkel és könyvekkel. - Feltartom a munkájában, és ez megbocsáthatatlan. - Úgy tűnik, ma este mindenki erre törekszik. - Cassidy lerázta magáról a kényelmetlen érzést, és elmosolyodott, ahogy a férfi tovább rótta a köröket a szobában. - Semmi gond, már majdnem elkészültem, különben épp olyan udvariatlanul viselkednék, mint maga, amikor megzavarják. - Élvezte a férfi pillantását, a gúnyos szemöldökráncolást, és a szája felett játszó, könnyed mosolyt. - Az mennyire udvariatlan? - Förtelmesen. Kérem, foglaljon helyet, Colin! Vékony a padló, még elkoptatja. - Egy székre mutatott, de a férfi az asztal szélére telepedett le. - Elolvastam a könyvét. - Igen, sejtettem, hogy talán ezért hozta vissza a kéziratot. - Elég nyugodt volt Cassidy hangja, de amikor a férfi nem válaszolt, idegesen felnyögött. - Kérem, Colin, nem bírom a kínzást! Mindent bevallanék, amit csak tudok, mielőtt még beszúrnák az első szálkát a körmöm alá. Pudingból vagyok. Ne, várjon! - Feltartotta mindkét kezét, ahogy beszélni kezdett. Felállt, és átviharzott a szobán. - Ha utálta, csak egy rövid időre esek kétségbe. Biztos vagyok benne, hogy valahogy majd csak túlélem, vagyis majdnem biztos. Kérem, hogy legyen őszinte! Nem akarok közhelyeket és tapintatoskodást. - Két kezével hátradobta a sörényét, ujjai egy pillanatra elidőztek a halántékán. - És mindenre, ami szent, ne mondja azt, hogy érdekes! Az a legrosszabb. A lehető legrosszabb! - Befejezte? - kérdezte kedvesen. Cassidy nagyot sóhajtott, végighúzta a kezét a haján, és bólintott. - Igen, azt hiszem. - Jöjjön ide, Cass! - A lány nyomban engedelmeskedett, mert a férfi hangja csöndes volt, és gyengéd. A szemük egy vonalba került, és Colin megfogta a kezét. - Nem említettem a könyvet mostanáig, mert akkor akartam elolvasni, amikor nem zavarhatnak meg. Úgy véltem, az lesz a legjobb, ha nem beszélek róla, amíg be nem fejezem. - A hüvelykujja szórakozottan végigsimított a lány kezén. - Van magában valami egyedi, Cass, valami megfoghatatlan. Tehetség. Ezt nem tanítják a Berkeleyn, ezzel születni kell. A főiskolai évek talán csiszoltak rajta, utat mutattak, de a nyersanyagot maga adta. Cassidy ajkát megkönnyebbült sóhaj hagyta el. Megdöbbentő, gondolta, hogy egy olyan férfinak a véleménye, akit alig egy hete ismer, ekkora jelentőséggel bírjon a számára. Jeff véleményének örült, Colinétól elállt a szava.

33

- Nem tudom, mit mondhatnék - rázta tanácstalanul a fejét. - Banálisan hangzik, tudom, de ez az igazság. - A tekintete elsiklott a férfi mellett, és az asztalán felhalmozódó papírhalmon állapodott meg. - Néha legszívesebben sutba vágnám az egészet. Nem éri meg a kínt, a küzdelmet. - És megint az írás mellett döntene - mondta Colin. - Nem, sosem volt választásom. - Újra összefonódott a tekintetük. Az ibolyakék szempár szinte feketén parázslott a lámpa tompa fényében. - Inkább azt mondanám, az írás talált rám. Maga eldöntötte, hogy festő lesz, Colin? Sullivan egy pillanatig szótlanul nézte, majd megrázta a fejét. - Nem. - Colin felfelé fordította a lány tenyerét, és összehúzott szemmel vizsgálta. Vannak dolgok, amelyek elérnek bennünket, ha akarjuk, ha nem. Hisz a végzetben, Cass? A lány megnedvesítette hirtelen kiszáradt ajkát, és nagyot nyelt. - Igen - lehelte. - Persze, biztosra vettem. - A férfi felnézett, és tekintetét a lány szemébe fúrta. Cassidy szíve hevesen zakatolni kezdett. - Gondolja, hogy az a végzetünk, hogy egymást szeressük, Cassidy? - A lány szólásra nyitotta az ajkát, de néma maradt. Hangtalanul megrázta a fejét. - Rosszul hazudik - állapította meg a férfi, majd a tenyerébe fogta az állát, és ajkát a lány ajkára tapasztotta. Jeff könnyed és kedves csókjával éles ellentétben olyan fájdalmat ébresztett Cassidyben, amely mintha teste minden egyes sejtjében ott lüktetett volna. Cassidy védekezőn elrántotta a fejét. - Ne! - Miért? - kérdezte a férfi, és a hangja lágyan csengett. - A csók egyszerű dolog: az ajkak találkozása. - Nem, a legkevésbé sem egyszerű! - tiltakozott Cassidy a férfi puszta tekintetének vonzásában. - Többet követel majd. A férfi megcsókolta a bal, majd a jobb orcáját, épphogy súrolva a bőrét. Cassidy szemhéja reszketett. - Csak annyit, amennyit adsz nekem, Cass. Annyit és nem többet. - Az ajka incselkedve, hívogatóan súrolta az övét, mire Cassidy vére vadul dörömbölni kezdett az agyában. A férfi ujjai lágyan simultak az arcára. - Rég elfeledett dolgok ízét érzem benned suttogta. - Friss, fiatal dolgokét. Csókolj meg, Cass, kellesz nekem! A lány félig rémült, félig meglepett nyögést hallatva engedelmeskedett. Az esze kétségbeesetten tiltakozott, de ő meg sem hallotta. Hajszolta a férfi iránti éhség, a szája szomjasan kutatta Colinét, miközben a férfi keze felfedezőútra indult lágy domborulatain. A félelem, hogy elveszíti az önuralmát csak még jobban feltüzelte. Úrrá lett rajta egy elemi vágy, egy ősi ösztön. Amikor ajkuk elvált egymástól, és újra találkoztak, az övé folytatásért könyörgött. Cassidy hátravetette a fejét, hogy még többet kínáljon fel Colinnak. A férfi a lány pólója alá csúsztatta a kezét. Hüvelykujjával végigsimította melle körvonalát, mire Cassidy szorosan hozzásimult. Az izmai elernyedtek, és ő védtelenül hevert a férfi karjában. Egy pillanatra, mikor az ajkuk ismét összeforrt, Cassidynek semmije sem maradt, ami ne lett volna a férfié, önátadása maradéktalan és feltétel nélküli volt. Colin megfogta a lány vállát, és lassan eltolta magától. Cassidy szempillája fel-le repdesett, mire összeszedte az erejét, hogy kinyissa a szemét. A férfi tekintete sötét volt, és elutasító. Egy pillanatra megfeszültek az ujjai. 34

- Úgy tűnik, igazad volt - kezdte vágytól elmélyült hangon. - A csók nem egyszerű dolog. Akarlak, Cass, és tudnod kell, hogy az égvilágon semmi sem tarthat vissza, hogy megszerezzelek, ha úgy döntök. - A szorítása elernyedt, és simogatássá szelídült. - Amikor elkészül a festmény, nem lesz más választásunk, mint beteljesíteni a végzetünket. - Nem! - Rémülten, túl heves érzéseitől összezavarodva Cassidy kibontakozott az ölelésből. Reszkető kezét végighúzta a haján, és kapkodva szedte a levegőt. - Nem, Colin, nem leszek a legújabb a szeretőid sorában. Ennél többre tartom magam. Jobb, ha ezt elfogadod! - Ellépett mellőle, és öntudatosan felszegte a fejét. Colin szeme összeszűkült. Cassidy látta, hogy forr benne az indulat. - Érdekes menet lesz. - Előrelépett, és megfogta a lány haját. Egy gyors mozdulattal az arcát az arcához emelte, és keményen, gyorsan megcsókolta. Cassidy lélegzete elfúlt, de sikerült megőriznie a hidegvérét. - Az idő mindenre választ ad, Cass, szerelmem. Késő van, mindjárt éjfél, úgyhogy jobb, ha most megyek. - Csókra emelte a lány kezét, és épp csak súrolta az ajkával. - Éjfél után sokkal csábítóbb a bűnbeesés. - Egy újabb könnyed mosollyal az ajtóhoz fordult. Mikor a kilincshez ért, úgy nyomta meg, hogy a kallantyú a helyére kattanjon, mikor becsukja maga mögött. - Kerítsd elő a kulcsot! - mondta, és elment.

35

5. Eltelt egy hét anélkül, hogy Colin és Cassidy újra összecsapott volna. A férfi látogatását követő napon Cassidy azzal az eltökélt szándékkal tért vissza a műterembe, hogy ellenáll. Nem tréfált, mikor azt mondta, nem lesz egy a szeretői sorában. Egész életében mély és tartós kapcsolatra vágyott. A céljai és a lelkiismeretesség, amellyel a tanulmányainak szentelte magát, távol tartották tőle a férfiakat, távolságtartása pedig megőrizte ártatlanságát. Az apja nevelte, és sohasem tapasztalta meg közelről egy férfi és egy nő elkötelezettségét egymás iránt. Gyermekkorától kezdve szemtanúja volt édesapja számtalan könnyű kalandjának, aki egyetlen nőt sem vett komolyan. Cassidy látta, hogyan sodródik kizárólag a munkájának élve, és megfogadta, egy nap talál magának valakit, akivel megoszthatja az életét. Fogadalmát nem tartotta romantikusnak, hiszen olyan fontos volt a lelke számára, mint amennyire létfontosságú az étel a test számára. Addig akart várni, amíg meg nem találja, akit keres. Colin feltűnése előtt nem érzett kísértést, hogy másként tegyen. Mégis, amikor visszatért a műtermébe, kész volt határozottan ellenállni neki. Óvintézkedései feleslegesnek bizonyultak. Colin kurtán beszélt vele, és mikor beállította a pózt, az érintése személytelen maradt. De mintha átsuhant volna valami érzelem az arcán, valami, amitől szikrázott a levegő. Hogy indulat, szenvedély, vagy izgalom volt-e, Cassidy nem tudhatta. Csak annyit tudott, hogy minden zsigerében érzi… akárcsak a férfit magát. Beszélgetéseik a legszükségesebbekre szorítkoztak, s találkozásaik csöndben teltek. A hét végére Cassidy idegei pattanásig feszültek. Azon töprengett, vajon Colin érzi-e a feszültséget, vagy az csak az ő fejében létezik. Úgy tűnt, őt kizárólag a festmény érdekli. A nap fénye melegen hullott Cassidyre, de az izmai egyre merevebbekké váltak a hosszadalmas pózolástól. Colin az állvány mögött állt. Cassidy figyelte, ahogy az ecset a palettáról a vászonra vándorol. Órákig tudott megállás nélkül dolgozni. Cassidy megpróbálta elképzelni, milyennek festette meg. Vajon a Galériában függ majd, vagy egy sarokban idefent a falnak támasztva, amíg Colin eldönti, mit akar tenni vele? Csillagászati összegért kel majd el, és egy angliai kastélyban néz le a bámészkodókra? Minek nevezi majd el? Nő fehérben. Nő ibolyával. Megpróbálta elképzelni, amint egy egyetemi katedrán vitatkoznak, és elmélkednek rajta. Egy évszázad múlva valaki egy poros galériában nézegeti majd, és azon tűnődik, vajon ki lehetett, és mire gondolt, mikor megfestették? A gondolat különös érzéssel töltötte el Cassidyt, amelyet nem feltétlenül nevezett volna boldogítónak. Mennyit láthatott a lelkéből Colin, és mennyit fedhetett fel belőle olajfestékkel és vászonnal? Talán lényegében épp olyan meztelen, mint a kanapén heverő modell? Colin kacskaringósat káromkodott, mire Cassidy figyelme újra felé fordult. Tágra nyílt a szeme rémületében, mikor a férfi lecsapta a palettát.

36

- Elmozdultál a pózból! - Cassidynek bocsánatkérésre nyílt a szája, miközben a férfi odaviharzott hozzá. - Maradj nyugton, a mindenségit! - szólt rá kurtán, és türelmetlen kézzel igazított a vállán. Bosszúsan ráncolta a szemöldökét. - Nem fogom eltűrni a ficánkolást! Cassidy visszaszívta mentegetőzését. Az indulat heve egy pillanat alatt magával ragadta. Villámgyors mozdulattal kitépte a kezét a férfiéból. - Ne merj így beszélni velem, Sullivan! - A párkányra hajította a csokrát, és szembefordult a festővel. - Nem ficánkoltam, és ha netalán mégis, az csak azért fordulhatott elő, mert hús-vér ember vagyok nem pedig egy… egy robot vagy kirakati bábu! - Hátravetette a fejét, hatásosan szétzilálva a frizuráját. - Biztosra veszem, hogy egy olyan fenséges és isteni lénynek, mint te, nehéz megérteni egy földi halandót, de nem lehetünk mindannyian tökéletesek! - Nem kértem és nem is vagyok kíváncsi a véleményedre. - Colin hangja olyan jeges volt, amennyire tüzes a tekintete. - Az egyetlen, amit elvárok egy modelltől, hogy maradjon nyugton. - Megint megragadta a vállát, ezúttal erősen. - Tartsd meg magadnak az indulataidat, amikor dolgozom! - Akkor fess fát! - indítványozta magából kikelve Cassidy. - Az biztosan nem beszél vissza. - Megfordult és peckes léptekkel az öltöző felé indult, de Colin elkapta a karját és megpördítette. Tombolt a dühtől. - Senki sem hagyhat faképnél! - Valóban? - Cassidy felszegte az állát, mivel a férfi pimaszsága felbőszítette. - Hát akkor nyisd ki a szemed! - Hátat fordított neki, de visszapenderítették, mielőtt két lépést tehetett volna. - Eressz el! - kiabálta, s a vére dühösen lüktetett a bőre alatt. A hét során megkínzott idegei pattanásig feszültek. - Nincs több mondanivalóm, és mára már eleget álltam az átkozott pózodban! A férfi szorítása még erősebbé vált. - Nagyszerű, de több van kettőnk közt egyszerű munkaviszonynál, nemde? - Elharapta a szavak végét, miközben magához húzta a lányt. Cassidy szíve a torkában dobogott, ahogy érezte a férfi kíméletlen ujjait a bőrén. Látta, hogy a düh olyan erővel uralkodott el rajta, amely ellen hiába is próbálna tiltakozni. Colin a szenvedélyek embere, és Cassidy tisztában volt vele, hogy a sötétebbik énje mindkettejüket magával ragadná oda, ahonnan nincs visszaút. Kétségbeesetten küszködve hátrafeszült, hogy eltolja magától. A mozdulattal egy időben a férfi szája lecsapott az övére. Érezte a haragja ízét. Csókja elfojtotta tiltakozását, s karja bilincsbe fogta az övét. Cassidy szíve a torkában dobogott, mert tudta, hogy ki van szolgáltatva a férfi kényének-kedvének. Colin nyelve könyörtelenül, ellentmondást nem tűrően hatolt a szájába. A csók egyszerre volt meghitt és vad. Amikor Cassidy megpróbálta félrefordítani az arcát, a férfi erősen megragadta a haját, és mozdulatlanságra kényszerítette. A szája kemény volt, forró és erőszakos. A lány lecsukott szemhéja mögött vörös köd gomolygott. Életében először Cassidy attól félt, hogy elájul. Egyre erőtlenebbül tiltakozott. Colin még többet követelt. Túl gyorsan, túl mélyre húzta magával, sötét folyosókon át, az értelem és az érzékelés határain túlra. Gyengédségnek nyoma sem volt ezen az úton. Nem volt ott más, csak szigorú, könyörtelen követelés. Cassidy elernyedt, feladta az értelmetlen küzdelmet. Nem tanúsított ellenállást, mikor a férfi keze a ruha gombjaira tévedt. Teste a férfi érintése nyomán emésztő

37

tűzben égett. A műterem ajtaján felhangzó kopogás harangütésként remegtette meg a szobát. Colin nem vett róla tudomást, s perzselő szenvedéllyel tovább csókolta. - Colin! - Gail Kingsley hangja távolinak tűnt, akárcsak az azt követő újabb kopogás. Valaki látni szeretne. Colin dühös szitkozódások közepette hirtelen eltolta magától Cassidyt. Abban a pillanatban el is eresztette a lányt, aki megtántorodott, és a férfinak esett. Újabb szitok hagyta el a száját, elkapta Cassidy kezét, és eltartotta magától, de elakadt a szava, ahogy megpillantotta a lány tágra nyílt, rémült szemét és szenvedélytől duzzadt, reszkető ajkát. Cassidy zihálva szedte a levegőt, és belecsimpaszkodott a férfiba, hogy visszanyerje az egyensúlyát. - Colin, ne gonoszkodj! - Gail hangjából erőltetett türelem csendült ki. - Mostanra már biztosan végeztél. - Jól van, a fene essen belé! - szólt ridegen Gailhez, de a tekintetét nem vette le Cassidyről. Karjánál fogva az öltözőhöz vezette. Ahogy beléptek, maga felé fordította. A lány szótlanul nézett fel rá, küszködött, hogy visszanyerje hidegvérét, és megfegyelmezze légzését. A sírás kerülgette. Colin szemében felvillant, majd kihunyt valami. - Öltözz át! - mondta csöndesen. Egy pillanatra tétovázott, mintha még mondani akart volna valamit, aztán elfordult. Mikor becsukta az ajtót, Cassidy a falnak szorította az arcát. Hagyta, hogy úrrá legyen rajta a remegés. Jó néhány perc telt el, mire a műteremben elhangzó szavak eljutottak hozzá. Gail izgatott, hadaró beszédéhez Colin immár nyugodt hangja társult. Nyoma sem volt annak a szenvedélynek, amely nemrég még magával ragadta. Egy idegen is részt vett a társalgásban. Könnyed férfihang volt, olaszos kiejtéssel. Cassidy inkább a hangokra összpontosított, mint a szavakra. Megfordulva a saját tükörképére bámult. Megdöbbentette a látvány. Az élet még nem tért vissza az orcájába, amely csaknem olyan fehér volt, mint a ruha, amit viselt. A tekintete, akár egy űzött vadé. Végtelen sebezhetősége zavarta a leginkább - egy olyan nő benyomását keltette, aki megadta magát. Nem! Nem, soha! A tenyerét az üvegen tükröződő arcra szorította, így semmit sem érhet el, és ezt mindketten tudják! Gyorsan ledobta a ruhát, és belebújt a saját holmijába. Az egyenes, szigorú szabású khakiszínű nadrágban és ingben kevésbé tűnt törékenynek. Elkezdte gondosan kifesteni az arcát. A másik szobában zajló párbeszéd egyszer csak elhatolt a tudatáig. Eleinte öntudatlanul hallgatózott. - Érdekes színhasználat, Colin. Ahogy elnézem, meglehetősen álomszerű hatásra törekszel. Gail megjegyzését hallva Cassidy ráébredt, hogy a festményről beszélgetnek. Összeszaladt a szemöldöke, miközben pirosítót tett fel az arcára. Hagyja, hogy megnézzék, gondolta sértődötten. Neki miért nem? - Csaknem érzelgősnek hat. Ez meglepetésként érné a művészvilágot. - Igen, érzelgős. - Vágott közbe az olasz, és Cassidy immár lelkiismeret-furdalás nélkül hallgatózott. - De a színek játékában szenvedély feszül, a ruha vonalában pedig meglehetősen hűvös gyakorlatiasság érvényesül. Felcsigáztál, Colin, nem tudom, mi lehet a szándékod. - Több is van - hangzott a férfi száraz, gunyoros hangvételű válasza. - Tudom én azt! - Az olasz felkacagott, majd kíváncsian megjegyezte. - Még nem fogtál hozzá az archoz. - Nem. - Cassidy felismerte a szóban rejlő elutasítást, de az olasz nem vett róla tudomást. 38

- Érdekel ez a lány…, és úgy tűnik, téged is. Természetesen gyönyörű lehet, és elég fiatal ahhoz, hogy a ruha és az ibolya illjen hozzá. De biztosan van még benne valami. Cassidy várta Colin válaszát, de az nem érkezett meg. Az olasz elszántan folytatta. - Rejtegetni akarod előlünk, barátom? - Tényleg, Colin, hol van Cassidy? - Gail kérdéséből káröröm csendült ki, amely villámokat csalt Cassidy szemébe. - Tudod, hogy odáig lenne, ha találkozhatna Vince-szel. Könnyedén felkacagott. - Nagyon helyes kis jószág. Azt ne mondd, hogy elriasztottuk! A leereszkedő hangvételen mélységesen felháborodva, Cassidy megfordult, és kinyitotta az ajtót. - A legkevésbé sem - jelentette ki, és ragyogó mosolyt küldött az állvány mellett állók felé. - És természetesen odáig vagyok, hogy találkozhatom Vince-szel. - Látta, hogy Gail szemében harag villan, majd pillantását Colinra emelte. A férfi arca semmitmondó volt. Ekkor tekintete a Colin mellett álló férfira vándorolt. Csaknem egy fejjel alacsonyabb volt nála, de karcsú teste és büszke tartása magasnak mutatta. A haja olyan sötét volt, mint Coliné, de egyenes; a szeme pedig sötétbarna. Jóképű, finom vonású férfi volt, és mikor elmosolyodott, egyszerűen ellenállhatatlan. - Ah, bella! - A bók sóhajként szállt fel, s az idegen átvágott a szobán, hogy megszorongassa Cassidy kezét. - Bellissima! De mindemellett természetesen maga a tökély. Hol akadtál rá, Colin? - kérdezte, ahogy pillantása végigcirógatta a lány arcát. - Odamegyek, és tábort ütök, míg saját kincsre nem bukkanok. Cassidy nevetett, szórakoztatta a férfi leplezetlen incselkedése. - A ködben - felelte, amikor Colin tovább hallgatott. - Azt hittem, rabló. - Ah, angyalom, ő annál sokkal rosszabb! - Vince mosolyogva Colinhoz fordult, de nem eresztette el Cassidy kezét. - Egy fekete ír kutya, akinek csak azért veszem meg a festményeit, mert nem tudok mit kezdeni a pénzemmel. Colin felhúzta a szemöldökét, és melléjük lépett. - Vince, hadd mutassam be Cassidy St. Johnt! Cassidy, az úr Vincente Clemenza, Maracanti hercege. A bemutatás hallatán Cassidy szeme tágra nyílt. - Ah, sikerült mély benyomást tenned rá a címemmel! - Vince mosolyogva villantotta elő fogsorát. - Milyen rendes tőled! - Elbűvölve az ajkához emelte Cassidy mindkét kezét. örvendek, signorina. Hozzám jön feleségül? - Mindig úgy gondoltam, hogy tökéletes hercegnő lennék. Pukedlizzek? - kérdezte összefonódó kezük felett mosolyogva. - Nem igazán tudom, hogyan kell. - Vince elvárja, hogy fél térdre ereszkedjenek, és csókkal illessék a gyűrűjét. - A megjegyzés hallatán Cassidy tekintete Colinra vándorolt. A férfi pillantása sötéten fürkészte az arcát. A lány méltóságteljesen felszegte az állát. Noha a férfi egy szót sem szólt, érezte, hogy a mozdulat nem kerülte el a figyelmét. - Túlzol, barátom. - Vince elengedte Cassidy kezét, és Colin vállára helyezte a jobbját. Most először irigylem a tehetségedet. Természetesen igényt tartok a portréra. Colin nem vette le a szemét Cassidy arcáról. - Már megelőztek. - Csakugyan? - Vince vállat vont. A mozdulat egyszerre volt előkelő és idegen. - Rá kell ígérnem a vetélytársamra. - Érződött a hanghordozásán, hogy az a fajta ember, aki mindig a

39

maga feje után megy. Cassidy ezek után nem is értette, miként lehetséges, hogy Colinnal ilyen feltűnően jól kijönnek egymással. - Vince a Janeent szerette volna látni - szólalt meg Gail, és egy halom vászon felé vette az irányt. - Akkor, ha megbocsát… - kezdte Cassidy, de Vince ismét a kezéért nyúlt. - Kérem, madonna, maradjon! Jöjjön, tanulmányozzuk együtt a mester alkotását! - A beleegyezését meg sem várva magával húzta a lányt. Gail felemelt egy vásznat, és a festőállványra helyezte. A tejfehér bőrű, mezítelen lány portréja volt. Cassidy tekintete Gail mosolygó arcára vetődött. - Cassidy elődje - hirdette ki, majd hátralépett Colin mellé. Cassidy figyelmét nem kerülte el a mozdulat kisajátító jellege. Visszafordította tekintetét a portréra anélkül, hogy Colinra nézett volna. - Pompás kis bestia - mormogta Vince. - Mondhatni, olyan nő, akit nem kötnek korlátok. Van benne valami vonzó romlottság. - Cassidy felé fordult, és rámosolygott. - Maga mit gondol? - Csodálatos! - vágta rá a lány habozás nélkül. - Kényelmetlen érzéseket kelt bennem, mégis irigylem azt a magabiztosságot, amellyel az érzékiségét kezeli. Azt hiszem, a legtöbb férfit megrémítené… és ez élvezettel tölti el. - A modelled kiváló jellemismeretről tett tanúbizonyságot. - Vince szórakozottan megdörzsölte hüvelykujjával Cassidy kézfejét. - Igen, akarom. És a Faylort is, amelyet Gail odalent mutatott nekem. Úgy látom, megegyeztünk. Most pedig, madonna… - ismét Cassidyhez fordult. A tekintete sötét volt, és elismerő. - Velem vacsorázna ma este? A város magányos hely egy gyönyörű nő társasága nélkül. Cassidy elmosolyodott, de mielőtt megszólalhatott volna, Colin a vállára tette a kezét. A festményem a tiéd, Vince. A modellem nem. - Ah! - Vince hangja sokatmondó volt. Cassidy szeme villámokat szórt. Colin megfordult, hogy leemelje a festményt az állványról. - Csomagoltasd be ezt és a Faylort Vince-nek! - utasította Gailt, és átadta neki a vásznat. - Mindjárt lemegyek, és megkötjük a szerződést. Gail szó nélkül átvágott a stúdión, és kifordult az ajtón. Vince elgondolkozva nézett utána, majd visszafordult Cassidyhez. - Arrivederci, Cassidy St. John! - Kezet csókolt, majd bánatosan felsóhajtott. - Úgy tűnik, az álmomat magamnak kell megtalálnom a ködben. Elvárom, hogy jutányos árral kárpótolj ezért a megsemmisítő csalódásért, barátom! figyelmeztette Colint, miközben az ajtóhoz lépett. - Ha valaha is Olaszországban járna, madonna… - Egy utolsó mosollyal magukra hagyta őket. Ahogy becsukódott az ajtó, Cassidy dühtől remegve fordult Colinhoz. - Hogy merészeled?! - Már nem volt szüksége pirosítóra, arcába szökött a vér. - Hogyan mertél ilyesmire célozgatni?! - Csak annyit mondtam Vince-nek, hogy megkaphatja a festményeket, de a jelenlegi modellemet nem - felelte Colin. Átviharzott a szobán, és letakarta Cassidy portréját. - Minden mellékzönge a véletlen műve volt. - Ó, nem! - Cassidy haragtól űzve követte a férfit. - Nem volt véletlen. Pontosan tudtad, mit teszel. Nem tűröm, hogy beavatkozz az életembe, Sullivan! - Az ujját a férfi mellkasának szegezte. - Én döntöm el, mikor, kivel találkozom, és nem hagyom, hogy befolyásolj! 40

Colin a zsebébe mélyesztette a kezét. Egy pillanatig csöndben tanulmányozta a lány arcát. Amikor megszólalt, a hangja kifogástalanul higgadt volt. - Nagyon fiatal vagy, és feltűnően ártatlan. Vince régi barátom, méghozzá, közeli. Ugyanakkor vérbeli szoknyapecér, ha megbocsátod, hogy ilyen ódivatú jelzővel illetem. Ha nőkről van szó, nincsenek aggályai. - Neked talán vannak? - vágott vissza rögtön vak dühében Cassidy. Látta, hogy Colin arca megkeményedik, villám cikázik át a tekintetén, és összerándulnak az arcizmai. Amióta ismerte, először fordult elő, hogy a férfi uralkodott az indulatain. - Igaz, Cass - felelte lágyan. - Ez talált. - A kezét a zsebében hagyta, és nem vette le a lányról a szemét. - Csütörtökig ne gyere! - mondta, és az ajtóhoz indult. - Szükségem lesz egy-két napra. Cassidy egyedül ácsorgott az üres műteremben. Talán ezt a csatát ő nyerte, gondolta keserűen, de a győzelem nem volt édes. Kifulladt, mind fizikailag, mind pedig érzelmileg. Visszament az öltözőbe a táskájáért. Nem Colin volt az egyetlen, akinek szüksége volt egykét napra. - Ó, milyen szerencse, hogy még elkaptalak! - Gail viharzott be a műterembe, épp amikor Cassidy kilépett az öltöző ajtaján. - Gondoltam, beszélgethetnénk egy kicsit. - Gail felvillantott egy mosolyt, és a bezárt ajtónak támasztotta a hátát. - Csak mi ketten - tette hozzá. Cassidy leplezetlen elcsigázottsággal felsóhajtott. - Ne most! - kérte, és a vállára akasztotta a táskáját. - Mára már kijutott nekem a művészszeszélyből. - Akkor rövidre fogom, és már mehetsz is. - Gail hangja kedvesen csilingelt, de Cassidy érezte a felszín alatt megbúvó ellenszenvet. Jobb, ha nem vitatkozik, döntött Cassidy. Egyszerűbb, ha végighallgatja, minden szavára rábólint, és csöndesen lelép. Ez a legokosabb, amit tehet. Küldött felé egy ártalmatlannak szánt mosolyt. - Rendben, hallgatlak. Gail tetőtől talpig végigmérte. - Attól tartok, talán nem fogalmaztam elég világosan… Colinnal és velem kapcsolatban. - A hangja türelmes volt, mint egy tanáré, aki a diákjával beszél. Cassidy lenyelte a bosszúságát, és bólintott. - Colinnal már régóta együtt vagyunk. Bizonyos tekintetben jól kiegészítjük egymást. Az elmúlt években megvoltak a maga kis kalandjai, amelyek fölött különösebb gond nélkül el tudtam siklani. Többnyire a sajtó nagyította fel ezeket a kapcsolatokat. - Megvonta selyemkendős vállát. - A Colinról kialakított romantikus kép segít fenntartani a művészt övező titkot. Bármire áldásomat adom, ami a sikerét szolgálja. Megértem őt. - Gail róni kezdte a köröket a szobában, mint aki képtelen röpke pillanatoknál tovább nyugton maradni. - Attól tartok, nem értem, miért mondod ezt el nekem - kezdte Cassidy. Arra vágyott a legkevésbé, hogy Colin Sullivan nők terén szerzett tapasztalatairól halljon. - Öntsünk tiszta vizet a pohárba! - Gail megtorpant, és ismét farkasszemet nézett Cassidyvel. A tekintete kemény volt, és hideg. - Amíg Colin ezen a festményen dolgozik, kénytelen vagyok elviselni téged. Több eszem van annál, semhogy beleavatkozzam a munkájába. De ha az utamba állsz… - Ujjait Cassidy táskájának szíja köré fonta. Megtalálom a módját, hogy félreállítsam azokat, akik az utamba állnak.

41

- Ezt nem kétlem - felelte közömbösen Cassidy. - De sajnos meglátod majd, hogy nem állok egykönnyen félre. - Lefejtette Gail ujjait a táskájáról. - A Colinnal való viszonyod csak rátok tartozik. Nincs szándékomban beleavatkozni. Nem… - tette hozzá, ahogy elégedett mosoly szikrázott fel Gail szájának szegletében -, nem azért, mert megfenyegettél. Nem félemlítesz meg, Gail. Ami azt illeti, kimondottan sajnállak. - Cassidy nem vett tudomást Gail heves lélegzetvételéről, és folytatta. - A Colin iránti bizalmatlanságod szánalmas. Nem jelentek veszélyt rád. A vak is láthatja, hagy csak az érdekli, amit arra a vászonra felvisz. Kinyújtotta a kezét, és a lefedett portréra mutatott. - A tárgyat látja bennem, nem az embert. Belehasított a fájdalom a saját megjegyzése hallatán. Tovább beszélt, noha minden egyes szó tőrként járta át. - Nem keresztezem az utad, mert nem vagyok szerelmes Colinba, és nincs is szándékomban beleszeretni. Szélvészként hagyta el a műtermet, bevágva maga mögött az ajtót. Csak miután elég levegőhöz jutott, hogy lecsillapodjon, döbbent rá, hogy hazudott.

42

6. A következő két nap során Cassidy a munkájába temetkezett. Békére vágyott, és eltökélte, hogy meg is teremti. Ezt csak úgy érhette el, ha elszakad Colintól. A mindennapi kapcsolattartás szüneteltetése nem volt elég. Tudta, hogy ki is kell rekesztenie az agyából. Mindezek mellett Cassidy erőszakkal kisöpörte a fejéből azt, amire a Gaillel lezajlott jelenet után döbbent rá. Nem akart arra gondolni, hogy szerelmes Colinba, sem a körülményekre, amelyek lehetetlenné tették ezt a szerelmet. Két napig úgy akart tenni, mintha sosem találkoztak volna. Cassidy eszeveszetten írt. Minden félelmét, fájdalmát és szenvedélyét kiírta magából. Késő éjszakába nyúlóan dolgozott, amíg biztos nem volt benne, hogy semmiféle álom nem kísérti majd. Amikor végre ágyba került, mélységes mélyen aludt. Többször előfordult, hogy elfelejtett enni. A második nap esni kezdett az eső. Összefüggő, szürke függönnyel borította be Cassidy ablakát, de ő észre sem vette. Odalent gyalogosok tülekedtek esernyőik alatt. Cassidy úgy elmerült a munkában, hogy amikor egy kéz nehezedett a vállára, felsikoltott. - Hű, Cassidy, ne haragudj! - Jeff megpróbált sajnálkozó képet vágni, de vigyorgás kerekedett belőle. - Kopogtam, és kétszer is szólítottalak. Nagyon messze járhattál! Cassidy a szívére tette a kezét, mintha attól félne, hogy kiugrik a helyéből. Két nagy lélegzetet vett. - Semmi baj. Egy kis ijedség néha senkinek sem árt. Felpezsdíti a vérkeringést. Már megint a hűtőszekrényed? Jeff vágott egy grimaszt, és végighúzta az ujját Cassidy orrán. - Azt hiszed, ott tartom a szívem? A hűtőszekrényedben? Cassidy, én érzékeny fickó vagyok, kérdezd csak az édesanyámat! Cassidy elmosolyodott, és hátradőlt a székében. - Ma este fellépésem lesz a sarki kávéházban. Kísérj el! - Jaj, Jeff, szeretnék, de… - Cassidy az asztalán heverő papírokra mutatva mentegetőzni kezdett, de Jeff félbeszakította. - Idefigyelj, már két napja ehhez a géphez láncolod magad! Mikor jössz fel végre levegőért? Cassidy vállat vont. - Vissza kell mennem a műterembe holnap, és… - Annál inkább szünetet kell tartanod ma este! Túlhajszolod magad, kislány. Pihenj egy kicsit! - Jeff a lány arcát vizslatta, és kihasználta az előnyét. - Tudod, milyen jól jönne nekem 43

egy barátságos arc a közönség soraiban. Mi, feltörekvő tehetségek rendkívül bizonytalanok vagyunk - vigyorgott a szakálla mögül. Cassidy sóhajtott, aztán elmosolyodott. - Rendben, de nem maradhatok sokáig. - Nyolctól tizenegyig játszom - mondta, és összeborzolta a lány haját. - Éjfél előtt itthon lehetsz, és bebújhatsz az ágyikódba. - Jól van, nyolcra ott leszek. - Cassidy az órájára pillantott, összeráncolta a homlokát, és az arcára koppintott. - Mennyi az idő? Az órám negyed háromkor megállt. - Hajnalban, vagy délután? - érdeklődött szárazon Jeff. Megrázta a fejét. - Este hét múlt. Hékás! - Zsémbes arcot vágott. - Ettél már? Cassidy felidézte a napját, és csak egy délben megevett almára emlékezett. - Nem, azt hiszem nem. Jeff felháborodott horkantással felhúzta a székből a lányt. - Gyere velem, de azonnal! Kerítek neked egy hamburgert. Cassidy kisöpörte az arcából a haját. - Istenemre, ilyen nagylelkű ajánlatot régóta nem kaptam! - De kapj fel egy kabátot! - dörrent rá Jeff, félúton az ajtó felé. - Ha nem vetted volna észre, odakint ömlik az eső. Cassidy kinézett az ablakon. - Csakugyan - jegyezte meg. Kihúzott egy sárga esőkabátot a szekrényből, és magára rángatta. - Nem lehetne inkább sajtburger? - kérdezte, ahogy elviharzott Jeff mellett. - Ezek a nők! Mindig elégedetlenek - morogta Jeff, és behúzta maguk mögött az ajtót. Az eső nem zavarta Cassidyt. Téli álma után kimondottan frissítőnek találta. A sietősen bekapott sajtburger és üdítőital lakoma volt az előző két nap szűkös étkezései után. A füstös, zsúfolt kávéházban jóleső érzéssel töltötte el, hogy végre emberek közt lehet. Az egyik hátsó asztalnál sűrű tejeskávét kortyolgatva hallgatta Jeff megnyugtató, elgondolkodtató zenéjét. Már késő este volt, amikor észrevette, hogy hagyta elaludni az őrszemét. Colin belopódzott a gondolataiba anélkül, hogy tudatában lett volna. Tisztán megjelent a lelki szemei előtt. Most, hogy áttörte a védelmi vonalait, Cassidy tudta, hogy nincs értelme kiutasítania. Egy pillanatra behunyta, majd kinyitotta a szemét: elfogadta az elkerülhetetlent. Nem rekesztheti ki örökké a gondolataiból. Colin Sullivan csodálatos festő. Magabiztos férfi, aki a maga kedve szerint alakítja az életét. Szellemes, vonzó és érzékeny, önző, és erőszakos ember, aki csak a munkájának él. Tapintatlan, fölényes és robbanékony. És ő teljes szívéből szereti. Cassidy sóhajtva megremegett, és a kávéjába bámult. Őrült, romantikus bolond! Látta a csapdát, mégis beleesett. Tudja, hogy szeretője van, és hogy számára csak egy lefesteni való test. Tisztában van vele, hogy Sullivan a leghalványabb érzelem nélkül szeretkezne vele. Tudja, hogy tucatnyi nő volt az életében, és egyikük sem maradt mellette sokáig. Nem, még Gail sem, merengett, bárhogy is bizonygatja. Ő is csak egy azoknak a nőknek a sorában, akik mellékszerepet játszottak a férfi életében. Colin egy nő mellett sem kötelezte el magát. Ennek tudatában és egy boldog kapcsolat után vágyódva mégis beleszeretett. Nagy észre vall. Őrültség! El fogja taposni. Szóval mit tegyen? Cassidy lassan felemelte a kávéját, és belekortyolt. Teljesen elszakadt a külvilágtól. Be kell fejeznie a portrét: a szavát adta. Lehetetlen, hogy úgy legyenek együtt nap mint nap a 44

műteremben, hogy egy szót sem váltanak. Úgysem képes harcolni vele. Az asztalra könyökölt, a csészét a kezében tartotta, de a tekintete messze révedt fölötte. Túl veszélyes szembeszállnia vele, csak felszínre hozza az érzelmeket. Sejtelme sincs, mennyire lát bele Colin. Nem alázza meg magát vagy hozza zavarba azzal a bejelentéssel, hogy volt olyan őrült, és beleszeretett. Csak annyit kell tennie, hogy természetesen viselkedik. Mozdulatlanul tartja a pózt, akkor beszél, ha a férfi megkéri rá, és barátságos lesz. Úgy tűnik, jól halad a festménnyel, néhány héten belül biztosan elkészül. Addig képes lesz illedelmesen viselkedni. És ha elkészült… Sötét gondolatok rohanták meg. Mi lesz, ha majd elkészül a festmény? Összeszeded magad, felelte. Egy pillanatra bánat fátyolozta el a szemét. Amikor a festmény elkészül, és Colin kiesik az életéből, a Föld forog tovább. Milyen apró dolog egyetlen ember boldogsága! - tűnődött. Milyen piciny, körülhatárolt szelet az egészből! Cassidy sóhajtva lerázta magáról sötét gondolatait, és felhörpintette a kávéját. Letette a csészét, és élvezte, ahogy Jeff csöndes muzsikája cirógatja a lelkét. Cassidy összehúzta a kabátját, mikor megállt a műterem ajtaja előtt, és a táskájában kotorászott a Colintól kapott kulcs után. Átkozott kulcs! - morogta csöndesen, és tovább keresgélt. Kifújta a szeméből a haját, majd előhúzott egy jegyzetfüzetet, három ceruzát és egy savanyúcukrot. - Hogy kerül ez ide? - motyogta. Mikor felpillantott, Colin az ajtóban állt. A férfi biccentett, és tekintete a lány kezére tévedt. - Keresel valamit? Cassidy követte a pillantását. Zavarában mindent visszagyömöszölt a táskájába, és igyekezett visszanyerni a méltóságát. - Nem…, semmit. Nem gondoltam, hogy ilyen korán itt leszel. - Újra a vállára akasztotta a táskáját. - Ahogy elnézem, szerencse, hogy már itt vagyok. Elvesztetted a kulcsod, Cass? - A férfi mosolygó arca láttán a lány nevetségesnek és szétszórtnak érezte magát. - Nem, nem vesztettem el - motyogta. - Egyszerűen csak nem találom. - Ahogy elhaladt a férfi mellett, a válla kis híján súrolta a mellkasát, és megcsapta a szenvedély tüze. Nem lesz olyan könnyű, mint gondolta. - Átöltözöm - közölte kurtán, és egyenesen az öltözőbe ment. Amikor feltűnt az ajtóban, Colin a palettáját készítette elő, és mindössze egy pillantásra méltatta. A közönye megnyugtatóan hatott Cassidyre. Látod, gondolta, nincs miért aggódnod! - Ma az arcon fogok dolgozni - jelentette be Colin, még mindig a festékeit kevergetve. A személytelen szóhasználat újabb bizonyítékul szolgált arra, hogy a gondolatai nem Cassidy St. John körül járnak. A lány nem vett tudomást a mellkasában felgyúló fájdalomról. Csöndben várt, amíg a férfi végzett, és engedelmesen hagyta, hogy beállítsa a pózt. Semmiféle gondot nem okoz ma neki, határozta el. De amikor Colin megcsippentette az állát, megmerevedett, és elkapta a fejét. Colin szeme felparázslott. - Látnom kell a kezemmel az arcformádat. - Ismét aprólékos gonddal beállította a pózt, alig súrolva a lány arcát. - Nem elég, ha a szememmel látom. Érted? Cassidy bólintott, és nagyon butának érezte magát. Colin várt egy kicsit, majd újra megfogta az állát, de csak leheletfinoman, az ujjbegyével. Cassidy mozdulatlanságot kényszerített magára. - Nyugalom, Cassidy, most nem lehetsz feszült! - A türelmes hang úgy meglepte a lányt, hogy engedelmeskedett. A férfi elégedett mormogással nyugtázta a dolgot, miközben 45

ujjai bejárták a lány arcát. Ez édes gyötrelem volt Cassidy számára. A férfi érintése gyengéd volt, bár összehúzott szemmel tanulmányozta őt. Végigfuttatta az ujjait az állkapcsán, majd az arccsontján. Cassidy-nek vigyáznia kellett, nehogy felgyorsuljon a lélegzete. Azt mondogatta magának, hogy ez az érintés olyan személytelen, akár egy orvosé, de amikor Sullivan keze elidőzött az orcáján, óvatosan a férfira emelte a tekintetét. - Ne mozogj! - rivallt rá nyersen a festő, majd az állványhoz fordult. - Nézz rám! utasította, miközben palettáért és ecsetért nyúlt. Cassidy engedelmeskedett, és közben igyekezett minden másra gondolni, mint a férfira, aki festette. Amint találkozott a tekintetük, ráébredt, hogy ez lehetetlen. Nem tud úgy nézni rá, hogy ne őt látná. Nem lehet úgy vele, hogy nem vesz róla tudomást. Épp annyira nem tudta kiverni a fejéből, mint amennyire a szívéből sem tudta kizárni. Olyan rossz lenne, töprengett, ha engedélyezne magának egy kis álmodozást? Bűn lenne összeszedegetni a boldogság apró morzsáit addig, amíg még vele lehet? A boldogtalanság úgyis hamar utoléri. Miért ne élvezhetné most a közelségét és fizetné meg akkor az árát, ha már elment? Egyszerűnek tűnt. Cassidy elnézte, ahogy dolgozik, és minden apró részletet az emlékezetébe vésett. Tudta, hogy eljön majd az idő, amikor szüksége lesz az emlékekre. Tanulmányozta a homlokán és a nyakán göndörödő, dús, fekete tincseket. Elmerengett a fekete, ívelt szemöldökön, amely annyi hangulatot tudott kifejezni. Az arcéle lenyűgözte. A férfi szeme festés közben újra és újra Cassidy arcára villant. Szenvedélyes önátadás tükröződött benne, sürgetés, amely még inkább elmélyítette amúgy is hihetetlen kékségét. Nem látta a kezét, de maga elé idézte a hosszú, keskeny, gyönyörű ujjakat. Érezte, ahogy az arcát kutatják, és olyasmit látnak, amit ő maga talán sosem láthat, s olyasmit értenek, amit ő talán sosem érthet. Ha már egyszer valakinek reménytelen szerelembe kell esni, határozta el, nála jobb alanyt nem is találhatna rá. Órákon át dolgoztak, rövid szüneteket tartva, hogy Cassidy kinyújtóztathassa az izmait. Colin mindig türelmetlenül várta, hogy folytathassa. Cassidy érezte a férfi hevét, az izgalmát, és tudta, hogy rendkívüli alkotás születik. Szinte vibrált a műterem. Lelkesedés és várakozás bizsergett a levegőben. - A szemed… - morogta Colin, és letette a palettáját. Odasietett a lányhoz. - Gyere, közelebbről kell, hogy lássalak! - Közvetlenül az állvány mögé húzta Cassidyt. - A szem lehet a portré lelke. A férfi megfogta a vállát, s az arca alig néhány centiméterre került az övétől. A festék és a terpentin szaga csípte az orrát. Cassidy tudta, soha többé nem érezheti anélkül ezt az illatot, hogy ne őrá gondolna. - Nézz rám, Cass! A szemembe! Cassidy engedelmeskedett, noha a férfi tekintete kis híján végzett vele. Sötét volt, és tolakodó. Nem elégedett meg azzal, amit felajánlottak neki, mindent követelt. A szeme tükrében Cass önmagát látta. Ott raboskodik, gondolta. Az ő rabja. A lélegzetük összekeveredett, a lány ajka szétnyílt, csókra hívogatva a férfiét. Kipattant egy szikra, és kis híján lángra lobbant. Colin hirtelen visszalépett a vászon mögé. Cassidy gondolkodás nélkül megszólalt. - Mit láttál? - Titkokat - suttogta Colin festés közben. - Álmokat. Nem, ne fordulj el, Cass, az álmaidra van szükségem!

46

Cassidy megadta magát, és visszaemelte rá a tekintetét. Túl késő volt az ellenálláshoz. Colin letette a palettát és az ecsetet, összehúzott szemmel meredt a vászonra hosszú-hosszú percekig, majd Cassidy mellé lépett és elmosolyodott. - Tökéletes. Azt adtad, amire szükségem volt. Cassidy fejében megszólalt a vészcsengő. - Elkészült? - Nem, de már nem sok híja. - Colin az ajkához vonta a lány kezét, és egymás után mind a kettőre csókot lehelt. - Hamarosan. - Hamarosan - ismételte Cassidy, és arra gondolt, milyen csúnya szó is ez. Gyorsan elhessegette a csüggedést. - Akkor nyilván nagyon jól megy. - Igen, jól megy. - De még nem engeded meg, hogy lássam. - Babonás vagyok. - A férfi gyengéden megsimogatta a lány kezét. - Nézd el nekem! - Gailnek megengedted, hogy megnézze. - Akárhogy is igyekezett Cassidy, a neheztelés belopózott a hangjába. - Gail festő - szögezte le Colin. Elengedte a lány kezét, és megpaskolta az arcát. - Nem modell. Cassidy felsóhajtott, és járkálni kezdett a szobában. - Biztosan lefestetted… néhányszor - jegyezte meg. - Olyan csinos, olyan eleven! - Öt percig sem képes egy helyben maradni - mondta Colin. Tisztogatni kezdte az ecsetjeit a munkaasztalnál. Cassidy mosolyogva az ablakpárkányra hajolt. - Nagy próbatétel egy tengerparti tájkép elkészítése? - kérdezte. - Vagy egyszerűen csak megtiltod a víznek és a felhőknek, hogy ficánkoljanak? Elhiszem, hogy meg tudnád tenni. Kinyújtózott, majd felfogta a nyakába hulló hajzuhatagot. Hatalmas sóhajjal hagyta, hogy ismét lehulljon, olyan ziláltan, ahogy neki tetszik. A nap megcsillant gazdag árnyalatain. Mikor megfordult, hogy újabb mosollyal ajándékozza meg Colint, azon kapta, hogy őt bámulja, s az ecset, amelyet tisztogatott, tétlenül hever a kezében. Sürgető vágyat érzett, hogy odalépjen hozzá. Ehelyett a szoba túlsó végébe vonult. - Az első festményed, amelyet láttam, egy ír tájkép volt. - Cassidy háttal állt a férfinak, és igyekezett természetes hangon beszélni. - Kicsi, finom művű munka volt, esti fényben fürdő tájat ábrázolt. Tetszett, mert segített magam elé képzelni az anyámat. Nem különös? Visszafordult a férfihoz, mert a gondolat lecsillapította feszült idegeit. - Sok fényképem van róla, de az a kép valahogy igazivá tette. Ritkán tűnik számomra valódinak. - A hangja ellágyult az emlékektől, s hirtelen a férfira mosolygott. - Élnek a szüleid, Colin? A festő egy pillanatra fogva tartotta a pillantását. - Igen. - Hátrament, hogy megtisztítsa az ecsetjeit. - Otthon, Írországban. - Bizonyára hiányzol nekik. - Talán. Van még hat másik gyerekük. Nem hiszem, hogy sok idejük van magányosnak lenni. - Hat! - kiáltott fel Cassidy. A szája tágra nyílt a csodálkozástól. - Rendkívüli asszony lehet az édesanyád. Colin újabb cinkos pillantást küldött felé. - Volt egy borotvaszíja, amellyel egyszerre hármunkat is el tudott kapni. 47

- Semmi kétség, hogy megérdemeltétek. - Semmi kétség. - Colin megvizsgálta az ecset szőrét. - De emlékszem egy-két alkalomra, mikor azt kívántam, bár ne célozna olyan kiválóan. - Az én apám prédikációkat tartott - idézte fel Cassidy, nagy sóhaj kíséretében. Gyakran arra vágyom, bárcsak egyszer-kétszer elhegedülné a nótámat, és ezzel lezárnánk a dolgot. Véleményem szerint a hegyi beszéd sokkal-sokkal fájdalmasabb, mint a borotvaszíj. - Akárcsak Easterman professzor előadásai a Berkeleyn? - érdeklődött vigyorogva Colin. Cassidy ráhunyorított. - Honnan tudsz róla? - Te magad mesélted, Cass, szívem. A múlt héten, azt hiszem. Vagy talán két hete. - Nem hittem volna, hogy figyeltél - motyogta a lány. Megpróbált visszaemlékezni mindarra, amit összehordott, amióta rendszeres találkozásaik elkezdődtek. Az alsó ajkába harapott. - A felére sem emlékszem annak, amiről beszéltem. - Semmi gond, én épp eléggé emlékszem. - Colin megtörölte a kezét egy ronggyal, és visszafordult hozzá. A lány bosszúsan ráncolta a homlokát. - Már megint ott az a ránc az orrod fölött, Cass - jegyezte meg a férfi kedvesen, és elmosolyodott, mikor Cassidy arca kisimult. - Most miattam kihagytad az ebédet, és ez főbenjáró bűn, mikor amúgy is olyan vézna vagy, hogy átcsusszanhatnál az ajtó alatt. Mérgezzelek azzal, amit a konyhában találok, vagy beéred egy kávéval? - Azt hiszem, egyik nagylelkű ajánlattal sem élek. - A lány megfordult, és az öltözőhöz suhant. - Inkább otthon próbálkozom. Van egy szomszédom, aki régi fánkokat gyűjt. Becsukta maga mögött az ajtót, és elmosolyodott. Ez nem volt rossz, nyugtázta önnön tükörképe felé. Csak néhányszor ingott meg a lába alatt a talaj. Most, hogy a legrosszabbon túl van, a hátralévő munka már könnyű lesz. Halkan dudorászva kezdett kibújni a ruhából. Minden rendben lesz. Elvégre felnőtt nő. Ura a tetteinek. Miután kibújt a ruhából, Cassidy a magasba emelte, hogy kirázza belőle a gyűrődéseket. Mikor feltárult az ajtó, dúdolása sikolyba fúlt. Heves mozdulattal meztelen bőre elé kapta a ruhát, és két kézzel megmarkolta. - Mit szólnál egy vacsorához? - érdeklődött Colin a nyitott ajtónak támaszkodva. - Colin! - Igen? - kérdezte a férfi elbűvölő hangon. - Menj ki, Colin! Ruhátlan vagyok. - Szorosan magához ölelte a selymet, és reménykedett, hogy valamennyit azért takar. - Igen, azt látom, de még nem feleltél a kérdésemre. Cassidy idegesen felnyögött, és nyelt egy nagyot. - Milyen kérdésre? - Mit szólnál egy vacsorához? - ismételte meg a férfi. A szeme a lány csupasz válla mögé tévedt. - Milyen vacsorához? - értetlenkedett Cassidy. - Nem ehetsz állott fánkot vacsorára, Cass. Nem egészséges. - Colin elmosolyodott a lány arcán tükröződő hitetlenkedés láttán. Cassidy kicsit feljebb húzta a ruhát. - Tacos is van a szomszédomnál - közölte Cassidy kimérten. - Lennél szíves majd behúzni magad mögött az ajtót? - Tacos? Ó, nem, szó sem lehet róla! - Colin a fejét rázta., és úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a kérdést. - Kénytelen leszek én magam megetetni téged. 48

Cassidy újból követelni kezdte, hogy hagyja magára, majd elhallgatott. Egy pillanatig elgondolkodva méregette. - Colin, te most találkára hívsz engem? - Találkára? - ismételte a férfi. Egy másodpercig nem szólt semmit, szemmel láthatóan fontolóra vette az ügyet. Felhúzott szemöldökkel figyelte a lányt. - Kétségtelenül úgy fest a dolog. - Vacsorára? - kérdezte gyanakodva Cassidy. - Vacsorára. - Mikor? - Hétkor. - Hétkor - ismételte meg Cassidy egy biccentéssel, miközben igyekezett nem odafigyelni, mit mond a józan esze. - Most csukd be az ajtót, hogy felöltözhessek! - Természetesen. - Colin szemében gonosz kis fény villant, mire Cassidy két kézzel megmarkolta a ruhát. Bizalmatlanul hátrált egy lépést. - Egyébként nem lenne belőled jó tábornok, Cass. - Tessék? - Fedetlenül hagytad a hátsó vonalaidat - közölte a férfi, miközben becsukta maga mögött az ajtót. Cassidy megfordult, és tetőtől talpig csupasz hátsó felét pillantotta meg a tükörben.

49

7. Aznap este Cassidy öltözködés közben áldotta rövid kitérőjét a divat világába. Az orgonalila krepdesin megérte a türelmet próbáló, hosszú órákat. Vékony, álomszerű, lágy esésű ruha volt, amely fedetlenül hagyta a vállát. A derékban szabott anyag bő redőkben omlott a térdére. Cassidy belebújt a ruhát kiegészítő japánujjú kabátkába, és lazán megkötötte a derekánál. A színe illik a szeméhez, állapította meg: kihangsúlyozza különleges kék színét. Ezen az éjszakán nem akarta átlagosnak érezni magát. Nem is lenne szabad elmenned! - zsörtölődött egy belső hang. Válaszul Cassidy indulatosan végighúzta a kefét a haján. Mit bánja ő! Elmegy. Boldogtalan leszel! Így is, úgy is az lesz. Gyors mozdulattal apró aranyklipszet rakott a fülébe. Nem érdemel meg mindenki egy különleges percet? Nincs joga egy csipetnyi valódi boldogságra? Lesz egy estéje Colinnal anélkül, hogy az a vacak festmény közöttük állna. Az övé lesz, amikor ránéz, őt látja majd, és nem azt, amit a műteremben, bármi legyen is az. Felemelte a parfümjét, és a lila akáchoz hasonló finom illatfelhőbe burkolta magát. Nem gondol a holnapra, csak a ma estére. A festmény nemsokára elkészül, és akkor vége lesz. Kell, hogy legyen valamije. Egy este nem nagy kérés. Később megfizeti majd az árát, de akkor is megéli. Miután hátradobta a haját, Cassidy az órájára pillantott. - Ó, te jó ég, már hét óra van! - Eszelősen kutatni kezdett a kulcsa után. Négykézláb állva bekukucskált a fekhelyéül szolgáló, kinyitható kanapé alá, mikor kopogtak. - Igen, igen, igen, csak egy perc! - szólt ki morcosan, és valami csillogó dolog után nyúlt, amely a heverő alatti sötétben lapult. Egy diadalmas „aha!” kiáltással kirántotta, és nagyot sóhajtott, mikor kulcs helyett egy negyeddollárost pillantott meg az ujjai közt. - Mondtam, hogy én fizetek - szólalt meg Colin, és Cassidy felkapta a fejét. A férfi az ajtóban állt, kíváncsian méregette a négykézláb görnyedő lányt. Cassidy felegyenesedett, félrefújta a szemébe hulló hajszálakat, és végignézett a férfin. Karcsúsított, méret után készült fekete öltönyt viselt. Tökéletes szabása kihangsúlyozta széles vállát és sudár alakját. Fehér, kigombolt nyakú ing világított ki belőle. Cassidy megállapította, Colin Sullivan sosem hagyná, hogy egy nyakkendő korlátozza a szabadságát. Térdre emelkedett. - Még sosem láttalak öltönyben - jegyezte meg. A lámpa lágy fénye felfelé fordított arcára hullott. - Azért nem látszol túlöltözöttnek. Örülök.

50

- Bámulatra méltó teremtés vagy, Cassidy! - Colin kinyújtotta a kezét, hogy felsegítse, s közben másik kezével megérintette a lány haját. Cassidy talpra szökkent, és hátravetett fejjel a férfira mosolygott. - Tényleg? Colin egy mosollyal válaszolt, s kezét a kezében tartva hátralépett. - Csodálatosan festesz! - Néhány futó pillantással végigmérte Cassidyt. - Egyszerűen csodálatosan! - Megfogta a másik kezét, felfordította a tenyerét, amelyben ott csúfoskodott a negyeddolláros. - Taxira? - tudakolta. - Ezzel nem jutsz messzire. Cassidy összeráncolt szemöldökkel meredt a saját kezére. - Azt hittem, a kulcsom. - Hát persze. - Colin elvette a pénzérmét, és kritikus szemmel megvizsgálta. Egyértelműen annak tűnik. - A kanapé alatt, a sötétben annak látszott - vágott vissza Cassidy, majd folytatta a keresést. - Valahol itt kell lennie! - motyogta, miközben széthányta az asztalán tornyosuló papírokat. - Már mindent tűvé tettem utána, szó szerint mindent. - Hol a hálószoba? - érdeklődött Colin, miközben figyelte, ahogy a lány egy szótár lapjait rázogatja. - Ez a hálószoba - világosította fel Cassidy, és bekukucskált egy páfrány levelei közé és a nappali meg a dolgozószoba, valamint a társalgó. Szeretem, ha minden egy helyen van, kevesebbet kell gyalogolnom. Talált egy radírt egy halom jegyzettömb alatt, és bosszúság felhőzte el az arcát. Tegnap egész álló este ezt kerestem. - Nagyot sóhajtott, és félretette. - Jól van, csak egy perc - mondta, ahogy visszahajolt az asztalra. - Mindjárt meglesz. Behunyta a szemét, és megdörgölte ujjbegyével az orra nyergét. - A legutóbb, mikor még megvolt, a piacon jártam. Bejöttem - mondta, az ajtóra mutatva -, és a táskát a konyhába vittem. Betettem egy narancslevet a mélyhűtőbe, és… - Elkerekedett a szeme, és átszaladt a másik helyiségbe. Mikor visszatért, a kulcsot egyik tenyeréből a másikba dobálta. - Hideg - magyarázta, és elpirult Colin derűs arckifejezése láttán. - Bizonyára gondolatban valahol máshol jártam, mikor odabent hagytam. - Felvett egy kis aranyszínű táskát, és belehajította a fagyos kulcsot. Most már rendben van. - Az ajtóhoz lépett, és kinyitotta. Colin komoly képpel odament hozzá, és a kezébe fogta a lány arcát. - Cass! - Tessék? - Nincs rajtad cipő. - Ó! - A lány felhúzta a vállát, majd leejtette. - Gyanítom, hogy anélkül nem mehetek. A férfi homlokon csókolta, és elengedte. - Minden eshetőségre fel kell készülni. Ahogy elnézem, az asztalod alatt van. Cassidy csöndesen az íróasztalhoz suhant, és belebújt a cipőjébe. A szeme mosolygott, mikor visszatért Colinhoz. - Megfeledkeztem még valamiről? A férfi a kezéért nyúlt, és összefonta az ujjaikat. - Nem. - Kimondottan az összeszedett embereket kedveled, Colin? - tette fel félrebiccentett fejjel a kérdést. 51

- Nem kimondottan. - Helyes. Mehetünk? Cassidy számára aznap este az első meglepetést a járdaszegély mellett parkoló Ferrari okozta. Piros volt, fényes és hivalkodó. - Nyilván ez a tiéd - mormogta, ide-oda jártatva a szemét a két lökhárító között. Hacsak nem örökölt a szomszédom váratlanul egy vagyont. - Vince vesztegetett meg vele. - Colin kinyitotta az ajtót. - Cserébe elkészítettem az unokahúga portréját. Figyelemre méltóan színtelen, kapafogú teremtés. Feltegyem a tetőt? - Ne, semmiképp! - Cassidy beült, és figyelte, ahogy a festő megkerüli a kocsit. Hamupipőkének sosem volt ilyen tökhintója, gondolta, és elmosolyodott. - Azt hittem, csak akkor festesz meg valakit, ha kimondottan érdekes témának találod. - Vince egyike azon keveseknek, akiknek nehezen tudok nemet mondani. - A Ferrari felbődült, s megremegett az izgalomtól Cassidy talpa alatt. - Tudtad, hogy ennek a kocsinak az áráért háromszobás lakást vehetsz egy New Jersey-i téglaházban? Méghozzá fedett garázzsal és öt dundi borókafenyővel. Colin vigyorgott, és elhúzott a padka mellől. - Rémes szomszéd lennék. Szakértő módon vágott át a városon. Elhaladtak a Golden Gate Park mellett, és elkerülték az autópálya labirintusszerű leágazásait. Mellékutakon mentek, keskeny utcákon; a férfi kifinomult ügyességgel manőverezett a forgalomban. Cassidy érezte az út menti virágárusok felől áradó illatkavalkádot, és hallotta a villamos csengőjének fémes csilingelését. Hátravetett fejjel ellátott egy karcsú felhőkarcoló tetejéig. - Hová megyünk? - kérdezte, de valójában hidegen hagyta. A szellő az arcát csiklandozta. Elégedett volt, hogy a férfival lehet. - Enni - felelte Colin. - Éhen halok. Cassidy felé fordult. - Ír létedre nem vagy túl beszédes. Nézd! - Felült, és előremutatott. - Leszáll a köd. A köd az öböl felett gomolygott, s hihetetlen sebességgel nyelte magába a hidat. Hömpölygő áradatán csak a Golden Gate híd csúcsai fúródtak át. - Ma este felharsannak a ködkürtök - suttogta, majd ismét Colinra nézett. - Varázslatos hangjuk van. Mindig elszomorítanak, bár nem tudom, miért. - Milyen hang vidít fel? - A férfi ránézett, ő pedig félresöpörte az arca előtt repkedő hajtincseket. - A kukoricapattogtatóé - vágta rá azonnal, és jót nevetett magán. Hátrahajtott fejjel bámult az égboltra. Dermesztően kék volt. Vajon hány városban fér meg egymással gomolygó köd és kék ég? - merengett. Mikor Colin megállt a járda mellett, Cassidy pillantása elindult lefelé és egy hatalmas kiterjedésű szállodán állapodott meg. Az ajka szétnyílt meglepetésében, mikor felismerte a környéket. Nob Hill. Nem is figyelte, merre járnak. Libériás inas tárta ki előttük az ajtót, s karját nyújtotta, hogy kisegítse Cassidyt az autóból. Colin borravalót csúsztatott a kezébe, aztán a várakozó Cassidyhez lépett. - Szereted a tenger gyümölcseit? - kérdezte, majd kézen fogta a lányt, és a bejárat felé indult. - Igen, miért? 52

- Nagyszerű, itt kiválóan készítik. - Azt én is hallottam - dünnyögte Cassidy. - Néhány lépés, és az általa ismert világból egy olyanba csöppent, amelyről eddig csak olvasott. Az étterem hatalmas volt, és fényűző. Magas, szivárványszínben játszó üvegfalak vették körül a kristálycsillárok koronázta termet. Sok-sok elegáns, fehér abrosszal borított asztal sorakozott a puha szőnyegen. A főpincér segítőkészen nyomban ott termett. Mivel Colin a nevén szólította, Cassidy arra következtetett, hogy nem először jár itt. A félreeső sarokasztal mellől az egész pompázatos étteremre ráláthattak. Jeff sajtburgere fényévekre távolodott. Miután az illendőség határain belül kiámuldozta magát, Colinhoz fordult. - Úgy tűnik, a tacosnál kellemesebb vacsorában lesz részem. - Én mindig tartom a szavam - mondta a férfi. - Ezért is adom olyan kevésszer. Bort? kérdezte, és a maga mesterien elbűvölő módján rámosolygott Cassidyre. - Úgy gondolom, nem vagy az a koktélozó fajta. - Tényleg? - A lány felszegte a fejét. - Miért nem? - Túl sok ártatlanság lakik abban a hatalmas, ibolyakék szemedben. - A válla mögé simította a lány haját. - Szinte már azt fontolgatom, hogy valami nagyon burzsoá dolgot teszek, mondjuk, felvizezem a bort. Fekete öltönyös pincér állt meg tiszteletteljesen Colin könyökénél. - Egy üveg Chateau Haut-Brion blanc-t kérek - mondta a férfi Cassidyre szegezett tekintettel. A pincér udvariasan meghajolt, hátralépett, majd távozott. Cassidy követte a szemével, aztán újból végigjártatta a pillantását a helyiségen, hogy minden egyes részletet magába szívjon. - Az íróasztalod alapján arra következtettem, hogy dolgozol. Jól haladsz? Cassidy csodálkozva nézett Colinra. Talán többet látott, mint hitte. - Igen, azt hiszem. Épp egy olyan korszakon megyek keresztül, amikor valahogy minden a helyére kerül. Sosem tart sokáig, de termékeny. Egy festő is átél ilyesmit? - Persze. Van, amikor minden magától sikerül, máskor meg egyik vásznat hasítjuk szét a másik után. - Colin a lányra villantotta mosolyát, és hosszú ujjai a csuklóját cirógatták. Valahogy úgy, ahogy te téped szét a lapokat, gondolom. A pincér visszatért a borral, és kezdetét vette a nyitási és kóstolási szertartás. Cassidy szótlanul úszott a boldogságban. Colin érintésének hatására vadul lüktetett csuklójában az ér, és most kihasználta az időt, hogy lecsillapítsa szapora pulzusát. Amikor megtelt a pohara, tökéletes lelki nyugalommal emelte fel. A bor hűvös volt, és zamatos. - Megfelel? - kérdezte Colin, mikor Cassidy belekóstolt. Cassidy mosolyogva nézett a szemébe. - Még rászokom a végén. - Áruld el, miről írsz! - Colin is felemelte a poharát, de szabad kezét a lányéra helyezte. - Két emberről és arról, hogyan találkozik, és válik szét újra meg újra az életük. - Szerelmi történet? - Igen, méghozzá bonyolult. - Cassidy egy pillanatra összekulcsolt kezükre pillantott, majd visszaemelte a szemét Colinra. Emlékeztetnie kellett magát, hogy élvezze a percet, és ne gondoljon a holnapra. Elmosolyodott, ahogy az ajkához ért a pohár. - A főhősök szeszélyes emberek, és néha kisiklanak a kezem közül. Mindketten keményen elhatározták, hogy külön 53

utakon járnak, mégis vonzódnak egymáshoz. Szeretném, ha a szerelem engedné, hogy bizonyos szempontból külön is maradjanak. - A szerelem maga alakítja ki a szabályokat, attól függően, kik a szereplői. - A férfi végigfuttatta ujját a lány kézfején, le a körméig, majd elindult visszafelé. Ettől az egyszerű mozdulattól felgyorsult Cassidy szívverése. - Boldog véget érnek? Cassidy tekintete elmerült a férfi szemének tiszta kékségében. - Talán igen - suttogta. - A sorsuk az én kezemben van. Colin az ajkához emelte a kezét, és közben nem vette le róla a szemét. - És ma este, Cass - mondta lágyan -, a tiéd az enyémben? - Lehet… Colin felvillantotta kalózmosolyát. Felemelt pohárral mondott köszöntőt. - Az előttünk álló hosszú estére! Fényűzően hosszadalmas étkezés volt. A bor csillogott a kristálypohárban. Fogások végtelen sora után még elücsörögtek a kávé mellett. Cassidy magába szívott minden egyes pillanatot. Ha csak egyetlen este adatott meg neki a férfival, akit szeret, legalább hadd élvezze ki az utolsó cseppig! Talán saját akaratának erejével lelassíthatja az óra mutatóját. A gyertya csaknem csonkig égett, mire felkeltek az asztaltól. A keze Colinéba fonódott. Ahogy a hallhoz értek, Cassidy hallotta, hogy valaki a nevén szólítja Colint. Gömbölyű, kopaszodó férfi tartott feléjük kifogástalanul szabott öltönyben, kinyújtott kézzel, széles mosollyal az arcán. Lelkesen kezet rázott Colinnal, és meglapogatta a vállát. Óriási gyémánt villant az ujján. - Sullivan, te csirkefogó, de jó, hogy újra látlak! - Jack! - Colin elmosolyodott. - Mi újság? - Megvagyok, megvagyok. Volt egy kis dolgom a városban. - A férfi tekintete Cassidyre vándorolt, és megállapodott rajta. - Cass, hadd mutassam be Jack Swansont! Jack igazi semmirekellő. Jack, ő Cassidy St. John, egy igazi kincs. Cassidy egyszerre örült Colin meleg szavainak, és ámuldozott, ahogy a fejében egymás mellé rakta Swanson nevét és arcát. Az elmúlt huszonöt évben ez a férfi állt producerként a filmipar legnagyszerűbb alkotásai mögött. Mikor Swanson megragadta a kezét, és megszorongatta, alig tudta titkolni az érzéseit. - Semmirekellő?! - horkant fel Swanson, és tovább szorongatta Cassidy kezét. - A felét se higgye el annak, amit ez az ír hablatyol! A társadalom pillére vagyok. - Van egy emléktábla az odújában, amelyen ez olvasható - tette hozzá Colin. - Egy szikrányi tisztelet sincs benne. De… - Swanson alaposan szemügyre vette Cassidy arcát. Elismerés bujkált a tekintetében. - Az ízlése hibátlan. Maga ugye nem színésznő? - Nem, hacsak a negyedikes élőképben nyújtott gombaalakításomat nem számítja be mosolygott Cassidy. Swanson nevetve bólintott. - Dolgoztam már színésznőkkel, akik ennyi szakmai előélettel sem rendelkeztek. - Cassidy író - szólt közbe Colin. Átkarolta a lány vállát, s kezét könnyedén a karjára vetette. - Figyelmeztettél, hogy messziről kerüljem a színésznőket. - Mióta hallgatsz te az én bölcs tanácsaimra? - csipkelődött Swanson. Összecsücsörített szájjal tanulmányozta Cassidyt. Az elismerés töprengésbe fordult. - Szóval író. Na és milyen?

54

- Természetesen nagyszerű! - jelentette ki Cassidy. - Ráadásul szerény és rigolyáktól mentes. Swanson megveregette a kezét. - Ha nem lenne most ez a késői tárgyalás, elrabolnám magát ettől a taknyos zsiványtól. Vacsorázzunk együtt, mielőtt elmegyek a városból. - Colinra pillantott. - Őt is hozhatja, ha akarja. - Még egyet csapott a barátja vállára, majd eldübörgött. - Ugye milyen eredeti személyiség? - érdeklődött Colin, miközben a kijárat felé kormányozta Cassidyt. - Bámulatos! - Cassidy ráébredt, hogy amióta Colint megismerte, kezet fogott egy olasz herceggel és Hollywood királyainak egyikével. Odakint lágy fényekkel köszöntötte őket az este. A nap már lement, de még derengett az ég alja. Cassidy elégedett sóhajjal szállt be a Ferrariba. Figyelte, ahogy az első csillag kigyúl. Meglepődve vette tudomásul, hogy Colin a lakásával ellentétes irányban indult el. - Hová megyünk? - Ismerek egy jó kis helyet. - A férfi befordult a sarkon, és lelassított, ahogy egy lámpához értek. - Gondoltam, talán tetszene. - Vetett egy pillantást a lányra, és elmosolyodott. - Ugye nem vagy fáradt? Cassidy lebiggyesztette a száját. - Nem, nem vagyok. Füstös, félhomályos éjszakai bárba tértek be. Apró asztalok zsúfolódtak egymás hegyén-hátán. A farmernadrág mellett elegáns estélyit éppúgy lehetett látni, mint a legújabb divatnak megfelelő ruhakölteményt. Egy bélyegnagyságú tánctér mellett rezesbanda recsegett. Ölelkező párok ringtak a zene ritmusára. Colin egy fal melletti, sötétben álló, asztalhoz vezette Cassidyt. Újra és újra nevén szólították, de ő, bár visszaköszönt, rendületlenül haladt előre, amíg le nem ültek. - Ez csodálatos! Biztosra veszem, hogy fegyverkereskedők és ékszercsempészek tanyája - kiabált Cassidy. Colin nevetett, és megfogta a kezét. - Ugye az tetszene neked? - Persze! - A lány elmosolyodott, és a szeme pajkosan csillogott. Egy pincérnő furakodott át a tömegen, és türelmetlenül, csípőjét kitolva megállt előttük. - A hölgy pezsgőt kér - közölte vele Colin. - Ki nem? - morogta a nő, majd utat vágott magának az asztalok között. Cassidy felszabadultan kacagott. - Itt Mr. Sullivan sem kap hódolatteljes meghajlásokat - jegyezte meg. - Minden a hely hangulatától függ. Megfelelő környezetben kifejezetten kedvelem a pimasz pincérnőket. És - tette hozzá halkan, miközben megfordította Cassidy tenyerét és megcsókolta a csuklóját - az összezsúfolt asztalokat, ahol kénytelen összebújni az ember. Meg a pocsék világítást - folytatta, ajkát a lány tenyerére szorítva -, ahol többé-kevésbé háborítatlanul kiélvezhetem a bőröd ízét. - Elfordította a fejét, és megcsókolta a lány füle mögött rejtőző, érzékeny bőrfelületet. - Colin… - nyögte Cassidy elakadó lélegzettel, és védekező mozdulattal a férfi ajkára tette a kezét. Colin átkulcsolta, és végigcsókolta az ujjait. A pezsgősüveg megérkezett. A férfi

55

előhúzott egy bankjegyet, és átnyújtotta a pincérnőnek. A nő a zsebébe gyűrte, és elmasírozott. - Bosszantóan gyors ma este a kiszolgálás - mormogta a festő, miközben felnyitotta az üveget. A pukkanást elnyomta a rezesbanda harsogó kürtje. Cassidy elfogadta a pezsgőt, és hosszan, lassan kortyolt, remélve, hogy lecsillapíthatja vére lüktetését. Csöndesen iszogattak, bámulták a körülöttük zajló éjszakai életet. Cassidy bágyadt, ábrándos lelkiállapotba került. Álom és valóság határa összemosódott. Mikor Colin felállt és megfogta a kezét, Cassidy engedelmesen követte őt a táncparkettre. A zenekar lassú bluesra váltott. Colin mindkét karját a lány derekára csúsztatta, válaszul Cassidy a nyaka köré fonta a magáét. Összesimult a testük. A sűrű levegőben füst és parfümillat keveredett. A többi pár a félhomályban csupán árnyéknak hatott. Mozgásuk egymáshoz tapadó testek lassú ringása volt. Cassidy hátravetette a fejét, hogy Sullivan szemébe nézhessen. A tekintetük összekapcsolódott, ajkukat alig egy leheletnyi választotta el egymástól. Cassidyben sürgető vágy ébredt. Ha most egy lakatlan szigeten lettek volna, akkor sem lennének ennyire egyedül Colinnal. A dal kísérteties basszus hangon ért véget. Colin szótlanul megragadta a kezét, és kivezette a tömegből. A hold sarlója fehéren világított. A hűvös szellő csillapította Cassidy vérének forróságát, és feloszlatta az elméjét borító felhők egy részét. A Ferrari felkapaszkodott egy dombra, majd leereszkedett. Cassidy elmosolyodott. Semmi sem volt ezen az estén, amin változtatott volna. Nem bánt semmit. Előttük az úton sűrű pamacsokban gomolygott a köd. Amikor Cassidy oldalra pillantott, feltárult előtte a vaskos felhőtakaróba burkolt öböl. Visszafordult Colinhoz. - A lakóhajómra megyünk - mondta a férfi, mielőtt Cassidy megfogalmazhatta volna a kérdést. - Van valamim a számodra. Figyelmeztető fények gyúltak fel, és hunytak ki a lány agyában. A veszély keserédes ízét érezte a szájában. Cassidy lepillantott a ködfojtogatta öbölre, és azt gondolta, meg kellene kérnie Colint, hogy vigye haza. De az éjszaka még nem ért véget, emlékeztette magát. A mai éjszakát Colinnak ígérte. Minél lejjebb kanyarogtak, annál sűrűbbé vált a köd. Időről időre, valahonnan a mélyből a kürtök tompa búgása hallatszott. Mire Colin megállította az autót, Cassidy minden időérzékét elveszítette. Ismét álomvilágba merült. Ezúttal a ködfátyol és a hullámok sóhajtozása szolgáltatta a hátteret. Egy vöcsök éles, tébolyult kiáltása hasított a csöndbe. A vékonyka kötélhíd kissé imbolygott Cassidy lába alatt, mikor átkeltek rajta. A szellő szétnyitotta a ködfüggönyt, és a nyílásban a lakóhajó tárult a szemük elé. - Ó, Colin! - Cassidy megtorpant, és csodálkozva nézte. - Ez varázslatos! Széles, öreg, kétszintes, fából készült hajót látott, orrában magas fedélzettel. Mire felmentek a hajóra, a köd ismét leereszkedett. Odabent Cassidy kirázta a nedvességet a hajából, Colin pedig felkapcsolta a villanyt. A nappalihoz két lépcsőfokot kellett lemenni. Hatalmas, négyszögletes helyiség volt, ahol alacsony, hívogató pamlag és asztalok álltak kényelmes távolságban. Jobbra újabb lépcsőfokok vezettek a konyhába. - Csodálatos lehet vízen élni! - fordult Cassidy Colinhoz mosolyogva. - Tiszta éjszakákon a város szivárványszínben tündököl. A ködben sötét és titkokkal terhelt. - A férfi odalépett hozzá, és otthonos mozdulattal a válla mögé fésülte a haját. Az ujjai 56

elidőztek a fürtökön. - Vizes a hajad - dörmögte. - Tudod, hányféle arany és barna színárnyalatot használtam fel, mire meg tudtam festeni a hajad? Minden fényben más és más, szemérmetlenül megfoghatatlan. - Colin hirtelen elkomolyodott, és lehanyatlott a keze. Innod kéne egy kis brandyt, nehogy meghűlj. Elfordult, és egy vitrinhez lépett. Cassidy figyelte, ahogy konyakospoharakba tölti a brandyt, s közben azon töprengett, milyen kellemes érzéseket váltott ki belőle a férfi meleg hangja és érintése. Elvette a brandyt, és megfordult, hogy körbejárja a szobát. A szemközti falon egy a napfelkeltében fürdő öbölről készült festmény lógott. A színpompás ég a vörös és az arany legharsogóbb árnyalataiban tobzódott. Féktelen lendület és tűz sugárzott belőle. Látnia sem kellett az aláírást, hogy kitalálja, a művész Gail Kingsley volt. - Elképesztően tehetséges - fűzte hozzá a háta mögött Colin. - Igen - Cassidy őszintén egyetértett vele. A festmény lenyűgözte. - Az ember figyelmét a napkeltére irányítja. Egy ilyen hajnal izgalmas lehet, de bármilyen gyönyörű is, nem hiszem, hogy el tudnám viselni, ha minden egyes reggel ilyen hévvel indulna. - Most a festményről vagy a festőről beszélsz? Cassidy magában elismerte, hogy a kérdés ésszerűen következett a gondolatmenetből. Vállat vont, és hátralépett. - Furcsa - kezdte újra. - Az ember azt hinné, egy festő falai roskadoznak a festményektől. Ellenben nálad viszonylag keveset látni. Ráérősen, egyesével vette szemügyre Sullivan gyűjteményét. Egy aprócska vászon előtt egyszer csak megtorpant. Az az ír tájkép volt, amelyről aznap reggel mesélt Colinnak. - Kíváncsi voltam, felismered-e. - A férfi megint mögötte állt, és a kezét a vállára helyezte. Volt valami öntudatlan birtoklás ebben a mozdulatban. - Igen, persze, hogy felismerem. - Húszévesen festettem, amikor először hazalátogattam Írországba. - Milyen különös, hogy épp ma reggel beszéltem róla! - suttogta Cassidy. - A végzet, Cass - állapította meg Colin, és megcsókolta a feje búbját. Elé lépett, és levette a vásznat a falról. - Szeretném, ha elfogadnád. Cassidy felpillantott rá. - Nem, Colin, nem lehet. - Fájdalom és csodálkozás keveredett a hangjában. - Nem? - A férfi szemöldöke felszaladt a homlokába hulló tincsek mögött. - Azt hittem, tetszik. - Ó, Colin, tudod, hogy így van! Gyönyörű, csodálatos! - Cassidy arcán fájdalom tükröződött. - Nem vihetem el csak úgy az egyik képedet! - Nem elviszed, neked adom - bátorította Colin. - Művészi előjogom. - De Colin! - Cassidy tekintete visszasiklott a festményre, majd újra a férfin állapodott meg. - Nem tartottad volna meg ilyen hosszú ideig, ha nem lenne különleges jelentősége a számodra. Eladtad volna. - Van, amit nem ad el az ember. Inkább elajándékozza. - Átnyújtotta a lánynak az apró festményt. - Kérlek! Könnyek fojtogatták Cassidy torkát. - Még sosem hallottam, hogy azt mondtad volna, „kérlek”. - Különleges alkalmakra tartogatom. Cassidy visszapillantott rá. Colin többet adott a festménynél: egy köteléket, amely közte és aközött az asszony között volt, akit sosem ismert. Lassan felderült az arca. 57

- Köszönöm! Colin végigsimította ujjával a lány ajkát. - Ez az egyik, legszebb dolog veled kapcsolatban - suttogta. - Gyere! - mondta hirtelen. - Ülj le, és idd meg a brandydet! - Megfogta, és félretette a vásznat, majd a kanapéhoz vezette Cassidyt. - Itt is szoktál festeni? - érdeklődött Cassidy, amíg a brandyjébe kortyolt. - Néha. - Emlékszem, akkor este, amikor találkoztunk, azt akartad, hogy jöjjek ide veled, és megmutatod a vázlataidat. - Te pedig egy rögbisisakos férjjel riogattál. - Abban a pillanatban nem jutott jobb az eszembe. - Cassidy Colin felé fordult, hogy rámosolyogjon, és veszélyesen közel találta magához. A férfi ujjai a hajába túrtak, mielőtt elhúzódhatott volna. Colin lassan közelebb hajolt hozzá, míg az ajka az orcáját nem súrolta. A csók leheletfinoman siklott át jobb orcájára, elidőzve a szája fölött, anélkül hogy hozzáért volna. A lány így is érezte ajkán a csók ízét. - Colin! - rebegte Cassidy. Kezét a férfi mellkasára tapasztotta, miközben Colin ajka a halántékára siklott. Tudta, hogy a forróságot, amelyet érez, nem a brandy okozta. - Cassidy! - Colin szája már a lány állán kalandozott, aztán elhúzódott. Komoly arccal pillantott rá, a kezét a vállán pihentetve. - Amikor legutóbb megcsókoltalak, fájdalmat okoztam. Sajnálom! - Kérlek, Colin! - Cassidy megrázta a fejét, hogy elhallgattassa a férfit. - Mindketten dühösek voltunk. - Te már megbocsátottál nekem, mert ilyen a természeted, de én jól emlékszem az arckifejezésedre. - Végighúzta kezét a lány karján, és összefonódtak az ujjaik. - Újra csókolni akarlak, Cass, úgy, ahogy megérdemled. - Finoman cirógatni kezdte a lány nyakát. - De csakis akkor, ha tényleg ezt akarod. Olyan könnyen visszautasíthatná. Egyszerűen csak nemet kellene mondania, és a férfi biztosan elengedné. Ám most már annyira a rabja volt, mintha hozzáláncolták volna. - Akarom - mondta, és behunyta a szemét. A férfi szájának lágy érintésére szétnyílt az ajka. Colin szelíden, gyengéden és hosszasan csókolta. Érezte, ahogy lehúzza, a könnyű kis kabátkát a válláról, és élvezte a keze melegét a bőrén. Csókjai egyre mélyebbre hatoltak. Cassidy karja körbefonta a férfit. A bódultság, amely szétterjedt benne, már nem a bor hatása volt. Végtagjai elernyedtek, elméjére felhő ereszkedett, miközben az érzékei kiélesedtek. Mikor ajkuk szétvált, Colin engedett a szorításán. - Cass! A lány felsóhajtott, és hozzábújt, csókkal illetve a nyakát. A keze felfedezőútra indult a férfi selyemingén. - Igen? - suttogta, arcát a férfié felé fordítva. A tekintete ábrándos volt, az ajka csábító. Colin suttogott valamit, s száját szenvedélyesen a lány ajkára tapasztotta. Cassidy nem maradt adós a válasszal. A vágy pislákoló tüze egy szívdobbanásnyi idő alatt lángra lobbant. A vér hevesen lüktetett az agyában, mikor azon kapta magát, hogy a kanapé párnáira hanyatlik. Colin teste megfeszült. Keze a lány meztelen vállát simogatta, s egyre vadabbul csókolta. A

58

nyaka gödröcskéjében különösen nagy gyönyörűségét lelte, a szája hosszan elidőzött fölötte, a lány pulzusa pedig hevesen lüktetett. A láncait vesztett szenvedély végigsöpört a lány testén, s felnyögött a vágytól és gyönyörtől. A férfi szája végigszántott a melle közt megbúvó völgyön, s mohón tapadt forró bőrére. Ujja keblének ormát simogatta, felfedezőn, tanulásra éhesen, amíg ajka át nem vette a helyét. Cassidy borzongva nyögött fel, mikor a férfi szája visszatalált az övéhez, s megadta magát a csók nyomában feltámadó tomboló kéjnek. Kinyitotta a szemét, és a férfi szemében lángoló sötét tűzbe nézett. Cassidy felemelte a kezét, hogy hátrasimítsa a Colin szemébe hulló hajtincseket. A nevét suttogta. Colin egymásba fonta az ujjaikat. Óvatosan visszahúzta Cassidyre a ruhát, és felsegítette maga mellé a lányt. - Ritkán teszek lovagias gesztusokat, Cass. - A hangja fátyolos volt, és Cassidy érezte a tenyerén a férfi szívének heves dobogását. - Ez azon kivételes alkalmak egyike. Hazaviszlek. - Colin - kezdte a lány, mert csak arra vágyott, hogy az övé legyen. - Ne, ne mondj semmit! - A férfi levette a kezét a lány válláról, és a zsebébe mélyesztette. - A sorsodat ma este az én kezembe tetted. Hazaviszlek. Legközelebb a te kezedben lesz a döntés.

59

8. Szikrázóan sütött a nap. Cassidy az ágyában heverve figyelte, ahogy betűz az ablakán, aranyló foltot rajzolva a padlóra. A szemét a falon függő festményre emelte. Alig két napja lógott ott, de már az összes aprócska részletet, minden ecsetvonást kívülről ismert. Sóhajtva emelte tekintetét a mennyezetre. A Colinnal töltött este minden egyes pillanatára emlékezett, onnantól kezdve, hogy a kanapéja mellől négykézláb felpillantott rá, odáig, hogy kurtán búcsút vettek egymástól az ajtóban. Amikor a találkájukat követő reggelen Cassidy megjelent a műteremben, Colin úgy folytatta a munkát, mintha mi sem történt volna. Bármi is játszódott le kettejük között, állapította meg Cassidy, az csak arra az egy éjszakára szólt. A férfi számára vége volt. Számára pedig, gondolta, a festményen merengve, örökre. Hálásnak kellene lennie, amiért akkor hazahozta. Ha marad… Ha marad, ismételte szívből jövő sóhajjal, ő is beállt volna a férfi szeretőinek sorába. És Colin pontosan ott folytatta volna az életét, ahol abbahagyta, ő pedig még magányosabb lenne, mint most. Így legalább van egy különleges estéje, amelyre emlékezhet. Bor, gyertyafény és zene. Romantikus bolond! - morogta bosszúsan, aztán a fal felé fordulva a párnájába fúrta az arcát. - Cassidy! - A kopogást követően Jeff szinte azonnal beviharzott az ajtón. - Szia, Cassidy! - Megtorpant, és meglepetten nézett a lányra. - Még mindig ágyban? Tizenegy óra! Cassidy az álláig húzta a lepedőt, és nagy nehezen feltápászkodott. - Igen, még mindig ágyban vagyok. Hajnali fél négyig dolgoztam. - Összehúzott szemmel elnézett Jeff mellett. - Azt hittem, bezártam az ajtót. - Aha! - Jeff odarobogott hozzá, és lehuppant az ágyára, mire Cassidy derültséggel vegyes zavarában elpirult. - Érezd magad otthon! - közölte széles taglejtéssel kísérve. - Ne is törődj velem! - Idenézz! Bekerültél a lapokba! - Tessék?! - Cassidy az újságra pillantott, amelyet Jeff a kezében tartott. - Miről beszélsz? - Pazarló módon vettem egy vasárnapi újságot - kezdte, aztán széles vigyorra húzta a száját. Megkoppintotta a lány orrát az ujjbegyével. - És kit látnak szemeim, amikor a társasági rovathoz érek? A barátomat és szomszédomat, Cassidy St. Johnt!

60

- Csak ugratsz - mondta Cassidy, és hátradobta alvástól összekócolódott haját. - Mit keresnék én egy társasági rovatban? - Colin Sullivannel táncolnál - közölte Jeff az orra előtt lóbálva az újságot. Cassidy elkapta a csuklóját, hogy megállítsa a mozdulatot, s leesett az álla a döbbenettől. Hitetlenkedve meredt a fényképre. Villámgyors mozdulattal elengedte a lepedőt, és kikapta a lapot Jeff kezéből. - Hadd nézzem! - Csak tessék! - mondta a férfi barátságosan. Könyökére támaszkodva figyelte a Cassidy arcán átcikázó kifejezések miriádját. A pír, amelyet az alvás varázsolt a lány arcára, még erősebben lángolt. - Ügy tűnik, együtt láttak benneteket valami felkapott helyen. Elkattant egy fényképezőgép, aztán érdekfeszítő találgatásokba bocsátkoztak, hogy vajon ki lehet Sullivan legújabb hódítása. - Nevetve húzogatta a szakállát. - Nem is sejtik, hogy itt ül velem szemben, kinyúlt melegítőfelsőben, amely sokkal jobban mutat rajta, mint akár Maradonán. - Megint elnevette magát, és az újságba kémlelt. - Ott is nagyon csinos vagy. - Ez… ez ostoba kitaláció! - Cassidy lecsapta az újságot, és térdre emelkedett. Félrelökte Jeffet, és átlépett fölötte. - Olvastad, mit írtak? - dühöngött, és a sarokba rúgott egy széthagyott edzőcipőt. - Hogyan mernek ilyesmire célozgatni? Jeff hátradőlve figyelte, hogy járkál fel és alá a szobában. - De, Cassidy, ez csak egy cikk, nincs miért felhúznod magad! Mellesleg… - felvette a félrehajított újságot, és kisimította -, nagy elismeréssel nyilatkoznak rólad. Hallgasd csak, úgy jellemeznek, hogy… - Megállt egy pillanatra, amíg megkereste a mondatot. - Ó, igen, megvan! „Igéző fiatal szépség.” Elég jól hangzik. Cassidy felhördült, és a szemközti sarokba rúgta a pórul járt tornacipő párját. - Tipikus férfi! - támadt Jeffnek. Elfordult, hogy kihúzzon egy fiókot, és kiráncigált egy rövidnadrágot, aztán hadonászva pördült vissza Jeffhez. - Bedobtok néhány bókot, és azt hiszitek, máris minden rendben! - Cassidy újra belebújt a fiókba, és egy karmazsinvörös, csónaknyakú pólóval bukkant elő. - Hát, nem, ez óriási tévedés! - Kisimította a haját az arcából, és nagy levegőt vett. - Megtarthatom? - kérdezte higgadtabb hangnemben. - Persze. - Jeff óvatosan feltápászkodott, és átadta a lapot. Megköszörülte a torkát. - Azt hiszem, beérem a lap többi részével - közölte, de a lány már újra a fényképre meredt. Jeff kihasználta elmélyültségét, és kisurrant a szobából. Alig egy órával később Cassidy a Colin lakóhajójához vezető mólón lépkedett. A kezében az összehajtogatott újságlapot szorongatta. Jogos felháborodástól égve kelt át a keskeny függőhídon, és bezörgetett. A csöndet csak a hullámok zaja törte meg. Körülnézett, és dühösen fedezte fel a közelben parkoló Ferrarit. - Á, szóval itthon vagy, Sullivan! - morogta vészjóslóan, majd újból megdöngette az ajtót. - Mi az ördögnek dörömbölsz már megint? - harsant fel Colin hangja a feje fölött. Cassidy elhátrált az ajtótól, felpillantott, de elvakította a nap. Dühösen emelte fel a kezét, hogy elárnyékolja. A férfi a felső fedélzet korlátjára támaszkodott. Félmeztelen volt, csak egy rövidnadrággal tett engedményt az illemnek. A kezében kék festékbe mártott ecsetet tartott. - Beszédem van veled! - kiabálta Cassidy, és meglengette előtte az újságot. - Jól van, akkor gyere fel, csak hagyd abba ezt az őrjítő dörömbölést! - Colin eltűnt a korlát mögül, mielőtt Cassidy szóra nyithatta volna a száját. A lány a hajó orra felé indult, 61

ahol egy meredek lépcső állta útját. Miután felmászott rajta, csípőre tett kézzel megállt a felső fedélzeten. Dühösen meredt a férfi hátára. Colin egy háromlábú zsámolyon ült, és biztos, gyors ecsetvonásokkal festett. Az öbölben sikló hajókat örökítette meg. Színpompás vitorláik dagadoztak a szélben. - Halljam, mi az oka, hogy bezörgettél az ajtómon, Cass? - dünnyögte a fogai között. Úgy tartotta az ecsetet a szájában, akár egy kalóz a szablyáját. Egy másik a vásznon táncolt. Cassidy toppantott egyet, és vakmerően meglóbálta a lapot a férfi orra előtt. - Ez! Colin meglepő nyugalommal letette mind a két ecsetet, sokatmondó pillantást vetett Cassidyre, majd elvette tőle az újságot. - Jó kép! - jegyezte meg pár másodperc múlva. - Colin! - Sss! Olvasok. - A férfi csöndbe burkolózott, miközben Cassidy fogcsikorgatva körbejárta a fedélzetet. Egyszer harsányan felkacagott, de felemelte a kezét, mikor a lány beszélni kezdett. Cassidy elharapott egy zsörtölődő megjegyzést, és hátat fordított a férfinak. Hát - szólalt meg vontatottan Sullivan -, ez rendkívül szórakoztató volt. Cassidy megpördült. - Szórakoztató? Csak ennyit tudsz mondani erről a… erről a szemétről?! Colin vállat vont. - Talán jobban is meg lehetett volna írni. Kérsz kávét? - Elolvastad? - kérdezte hitetlenkedve Cassidy, és viharos gyorsasággal a férfi orra előtt termett. A szél összekócolta a haját, ő pedig bosszúsan söpörte hátra. - Olvastad, mit írt, azt a…? - Cassidy szava elakadt, dühösen toppantott, és az öklével keményen a férfi mellkasára csapott. - Nem vagyok a legújabb hódításod, Sullivan! - Á! Cassidy szeme szikrát hányt. - Ne merészeld ezt a jelentőségteljes „á”-t használni velem szemben! Nem vagyok a legújabb hódításod, sem semmilyen hódításod, és gyűlölöm ezt a kifejezést! És kikérem magamnak a cikk valamennyi burkolt célozgatását és rosszindulatú gyanúsítgatását! Kikérem magamnak azt a ki nem mondott következtetést, hogy a szeretőd vagyok! - Hátravetette a fejét. - Azért, mert együtt táncoltunk, miért kellene máris ágyba bújnunk egymással?! - El kell ismerned, az ötlet adja magát! - Colin csak nevetett, mikor a lány megsemmisítő pillantást vetett rá. Az öböl fölött végigsöprő szél szemtelenül Cassidy arcába fújta a haját. Colin ösztönösen hátrasimította, majd a vállára tette a kezét. - Be akarod perelni az újságot? Cassidy fülét megütötte a hangjából kicsendülő finom derű, és zsebre vágta a kezét. - Helyreigazítást akarok! - mondta. - Mire föl? - vágott vissza Colin. - Mert készült egy fénykép? Mert pletykáltak egy kicsit? Drága gyermekem, a kép már magában is épp eléggé beszédes. - Maga elé tartotta, hogy jól megnézze. - Ez a két ember szemmel láthatóan teljesen el van merülve egymásban. Cassidy elfordult, és a korláthoz sétált. Tudta, hogy a fénykép dühítette fel. A testük olyan közel volt, a karja a férfi nyaka körül, a tekintetük egymásba fonódva. A sötét, füstös bár csak háttérként szolgált. A kép szavak nélkül is mindent elárult. Emlékezett a pillanatra, az érzésre, amely akkor átjárta, a meghittségre. A fénykép legbelsőbb énjébe tört be, s ezért 62

mélységesen gyűlölte. Megvetette a pletykarovatot, amely olyan kétértelmű színben tüntette fel Colinnal való kapcsolatát. Anélkül, hogy akárcsak a nevét is tudták volna, az ő barátnőjeként emlegették, a jelenlegi barátnőjeként…, amíg nem jön a következő. Cassidy összehúzott szemmel nézte a vizet, és a fölötte köröző sirályokat. - Nem tetszik - dünnyögte. - Nincs kedvemre, hogy közszemlére tesznek az újságokban, hogy aztán kitárgyaljanak a reggeli zabpehely és kávé mellett. Nem tetszik, hogy másnak állítanak be, mint aki vagyok, csak mert egyeseknek a kelleténél élénkebb a képzelete. És nincs ínyemre, hogy úgy beszélnek rólam, mint… - Igéző fiatal szépségről? - segítette ki Sullivan. - Nem találok semmi vicceset ebben a bájos kis félmondatban. Lehetetlenül hangzik. Cassidy összefonta a mellén a karját. - Ez nem bók, akármit is gondolsz, és Jeff is mondhat akármit. - Ki az ördög az a Jeff? - Szerinte isteni a cikk - folytatta a lány, újból belelovalva magát. - Ma reggel ott ült az ágyamon, és közölte, hogy bóknak kéne vennem, és hogy… - Esetleg elárulhatnád, ki ez a Jeff, és mit keresett az ágyadban ma reggel! - vágott közbe Colin, és odalépett Cassidy mellé. - Rajta, nem benne! - helyesbített türelmetlenül Cassidy. - És ne kezdj másról beszélni, Sullivan! - Először tisztázzuk ezt a kérdést! - A férfi egy utolsó lépést tett a lány felé, és megragadta az állát. A szorítása meglepően erős volt. - Ami azt illeti, ragaszkodom hozzá. - Abbahagynád? - követelőzött Cassidy, és elrántotta a fejét. - Hogyan mondjak végig bármit is, amikor állandóan belém kötsz és lekezelsz? - Beléd kötök, és lekezellek? - visszhangozta Colin, és hátravetett fejjel hahotában tört ki. - No ez aztán bájos kis félmondat! Most halljam, ki ez a Jeff! - Ó, őt hagyd ki ebből! - csapott Cassidy bosszúsan a levegőbe. A szeme megint szikrákat hányt. - Ő hozta át nekem a cikket ma reggel, ennyi! Mondok én valamit, Colin: nem fognak egy kalap alá venni az eddigi és jövőbeli hódításaiddal! És nem hagyom, hogy engem is felhasználjanak a művészt övező titokzatos homály fenntartására! Colin szemöldöke összeszaladt. - Elárulnád, hogy mit jelent pontosan az utóbbi mondat? - Szerintem világos, egyes szám első személyű egyszerű kijelentés volt. Komolyan beszélek, Colin. - Igen. - A festő figyelmesen nézte a lányt. - Azt látom. Hangtalanul szemlélték egymást. Aztán Cassidy elfordult, és a korlát fölé hajolt. Néhány másodpercig a hajó oldalához csapódó hullámokat hallgatta. A válla megemelkedett, ahogy felsóhajtott. - Én egyszerű ember vagyok, Colin. Még sosem hagytam el Kaliforniát, és száz mérföldnél messzebb nemigen mentem a várostól. Nincs bámulatra méltó családi hátterem. Nem vagyok titokzatos végzet asszonya. - Sikerült összeszednie magát, és a férfi felé fordult. A szellő felkapta a haját, és a háta mögé fújta. - Nem szeretem, ha más színben tüntetnek fel. Egy pillanatra felemelkedett a keze, aztán lehanyatlott. - Nem vagyok az a fajta nő, akinek az újságban leírtak.

63

Colin összehajtotta lapot, és a hátsó zsebébe gyömöszölte, mielőtt a lányhoz lépett volna. - Sokkal bámulatra méltóbb vagy, mint az a fajta nő, akinek az újságban leírtak. Cassidy megrázta a fejét. - Nem bókra vadásztam. - Ez ténymegállapítás volt. - A férfi megcsókolta, mielőtt még a lány eldönthette volna, hogy akarja-e, vagy inkább kitér előle. - Jobban érzed magad? Cassidy bosszúsan nézett rá. - Nem egy hisztis gyerekkel van dolgod. Colin szemöldöke felszaladt. - Hanem egy igéző fiatal szépséggel. Cassidy szeme összeszűkült, aztán végignézett magán. - Azt hiszem, tényleg elég igéző vagyok. - És kétségtelenül fiatal. Mikor újra felnézett, kihívó tekintetet vetett a férfira. - Szerinted nem vagyok szép? - Nem. - Ó! Colin felkacagott, majd kezébe fogta a lány arcát. - Ez az arc - mondta, amíg a szeme bebarangolta a lányt -, tökéletes csontozatú, bőröd pedig finom. Erő, törékenység és élet sugárzik belőle anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is tisztában lennél vele. Egy páratlan, kifejező arc. A szép túlságosan is közönséges jelző rá. Cassidy arcába pír szökött. Nem értette, ennyi közeli vizsgálódás után miért pezsdül még mindig fel a vére, ha a férfi az arcát tanulmányozza. - Elbűvölő engesztelés egy sértésért - jegyezte meg könnyedén. - Nyilván az ír véred tehet róla. - Ennél sokkal jobbat is tudok. A csókja olyan hévvel csapott le Cassidyre, hogy önkéntelenül is viszonozta. Gyönyörteljes sóhaj hagyta el az ajkát, ahogy végigsimította a férfi feszes, csupasz bőrét. Érezte a nap melegét és saját feltámadó vágyát. Szája éhesen kutatta a férfiét, s ereiben lüktetett a vágy. Megadása követelőzésnek adta át a helyét. A szenvedély, amelyet a férfi gyújtott benne úrrá lett rajta, és behódolását támadássá változtatta. Érezte, ahogy Colin karja megfeszül rajta, és hallotta, amint halkan felnyög. - Cassidy - mormogta a férfi, miközben ajka bebarangolta a lány arcát -, megbabonázol! A lány keze mintha önálló életre kelt volna, saját kíváncsiságától hajtva kutatta a férfi hosszú felsőtestét, a karját és a hátán feszülő izmokat. A szíve kalapált, ahogy Colin szíve fölé simult, és megérintette a bőrét. Új világ tárult fel előtte, és a szája éhesen barangolta be a férfi szájának rejtekét. - Egek, ahogy elnézem, rosszkor jöttem! Cassidy ijedten tépte le a száját Colinéról, de az öleléséből nem tudta magát kiszakítani. Mikor megfordult, Gail Kingsleyvel nézett farkasszemet. A nő a lépcső tetején állt, és egyik kezével a korlátnak támaszkodott. Smaragdzöld selyemsál lobogott a nyakán. - Ez finoman szólva egyértelmű - válaszolta higgadtan Colin. Cassidy a füle tövéig pirulva próbált kiszabadulni a szorításából. - Bocsáss meg, Colin, drágám! Nem tudtam, hogy társaságod van. Ez nem jellemző rád, elvégre vasárnap van. - A férfira mosolygott, mintegy megerősítve, milyen jól ismeri a 64

szokásait. - Azokért a Rothchild vásznakért jöttem, emlékszel? Majd odalent várok. - Átvágott a fedélzeten, és kinyitotta az alsó szintre vezető ajtót. - Főzzek kávét? - érdeklődött, majd a választ meg sem várva eltűnt a fedélzetről. Cassidy visszafordult Colinhoz, és megpróbálta eltolni magától. - Engedj el! - követelte összeszorított szájjal. - Engedj el, de azonnal! - Miért? Egy perccel ezelőtt még szemmel láthatóan boldoggá tett, hogy a karomban lehetsz! Cassidy hátravetett fejjel küzdött ellene. Az izmok, amelyeket az imént derített fel, reménytelenné tették a szabadulást. - Egy perccel ezelőtt még elvakított az állati vágy. Most már tisztán látok. - Állati vágy? - ismételte Colin. Elismerő mosoly terült szét az arcán. - Milyen érdekes. Gyakran tör rád? - Ne vigyorogj így rám, Sullivan! Ne merészelj! Colin eleresztette anélkül, hogy rendezte volna az arcvonásait. - Ez néha egyszerűen lehetetlen. - Nem hagyom, hogy ölelgess, miközben Gail odalent ácsorog a fensőbbséges kis mosolyával! - Cassidy szipogva simította ki a pólóját és rövidnadrágját. - Miért, Cass, csak nem vagy féltékeny? - Colin mosolya még szélesebbre húzódott. Milyen hízelgő! Cassidy felkapta a fejét, és zihálva szedte a levegőt. - Te öntelt, elviselhetetlen…! - Lelkesen kész voltál elviselni engem, amikor még elvakított az állati vágy. Cassidy felhorkant. Betelt a pohár. Olyan erővel rontott a férfinak, hogy megpördült a saját tengelye körül. Colin félreugrott, és ügyesen elkapta a csuklóját. - A nők pofozkodni szoktak - oktatta ki. - Nem öklözni. - Sosem olvasom el a szabályokat - vágott vissza Cassidy, és elhúzódott. Megfordult, hogy ugyanúgy hagyja el a helyszínt, ahogy érkezett. Colin elkapta a kezét, és magához rántotta. Mosolygott, és megcsókolta az orra hegyét. - Mi ez a sietség? - Van egy régi ír mondás - közölte a lány, miközben ismét eltolta magától. - A három már sokaság. Colin felkacagott, és megkopogtatta az arcát. - Cass, ne bolondozz! Cassidy az égre emelte a tekintetét, és akaraterőért imádkozott. A sikoltozás nem oldana meg semmit. Vett néhány mély lélegzetet. - Menj… menj, fesd a vitorláidat! - sziszegte, és leviharzott a lépcsőn az alsó fedélzetre. - Maga aztán tűzrőlpattant kis hölgy, Cassidy St. John! - szólt utána Colin eltúlzott ír kiejtéssel. Cassidy szeme szikrákat hányt, amikor visszanézett. A férfi nyájas arccal hajolt át a korlát fölött. - És az az igazság, hogy legalább akkora élmény kiskegyedet távozni látni, mint figyelni, ahogy közeledik. Legközelebb olyan pózban szeretnélek megfesteni, ami a bájosabb feledet mutatja. - Majd ha fagy - szólt vissza a lány, és megszaporázta a lépteit. A férfi nevetése messzire kísérte.

65

9. Cassidy tudta, hogy a festmény csaknem teljesen elkészült. Az az őrült, csalóka képzete támadt, mintha kivégzésre várna. Noha érezte, hogy a vég már szinte megkönnyebbülés lenne, mert megszabadítaná a várakozás feszültségétől, mégis megpróbálta puszta akaraterővel távol tartani. Ahogy modellt állt, érezte, hogy Colin most már inkább csak tökéletesíti, csiszolgatja a művét. Sürgető türelmetlensége lecsillapodott. Nem hozta fel Cassidy vasárnapi látogatását, és ő hálás volt ezért. Visszagondolva, higgadtan szemlélve az eseményeket, tudta, hogy eltúlozta a dolgot. Be kellett ismernie, hogy bolondot csinált magából. Tökéletes bolondot. Nem ez az első alkalom, gondolta. És talán bizonyos szempontból megbocsátható. Nem látott mást, csak egy nyilvánosan megjelentetett fényképet, amely a legbelsőbb érzéseit tette közszemlére. Aztán az a buta kis Újságcikk… Majd visszaemlékezett Gail prédikációjára a romantikus sajtóval és a Colinról kialakított képpel kapcsolatban, s alig tudta megállni, hogy ne ráncolja a homlokát. De már nem kell sokáig hallgatnia. Jobb, ha lassacskán összeszedi magát. Ideje végre a holnapra gondolnia. Egy új munkára, zárta le gyászosan. Egy új kezdetre, helyesbített. Új élményekre, új emberekre. Üres éjszakákra. - Szerencse, hogy tegnap végeztem az arccal - jegyezte meg Colin. - Az arckifejezésed vagy egy tucatszor változott az elmúlt tíz percben. Elképesztő, milyen sokszínű vagy. - Bocsáss meg, én csak… - Cassidy megfelelő szót keresett, de végül egy semmitmondó igével zárta le. - Gondolkodtam. - Igen, azt láttam. - Colin tekintete a lányéba fúródott. - Szomorú gondolatok. - Nem, egy jelenetet állítottam össze. - Ühüm - mondta Colin, aztán ellépett az állványtól. - Nem éppen vidám jelenetet. - Hát, nem lehet mind az. - Cassidy nagyot nyelt. - Ugye elkészült? - Igen, majdnem kész. - Cassidy halkan felsóhajtott, és nézte, ahogy a férfi szigorú szemmel tanulmányozza a művet. - Gyere, nézd meg! - mondta Colin. Kinyújtotta a kezét, de a pillantása továbbra is a vászonra tapadt. Cassidy meglepődve tapasztalta, hogy fél. A férfi ránézett, és felhúzta a szemöldökét. - Gyere csak! A lány ujjai megremegtek a csokron, mégis odalépett a férfihoz. Engedelmesen Colin kinyújtott kezébe csúsztatta a kezét. Megfordult, és a képre pillantott. Már vagy százszor próbálta maga elé képzelni, de egyáltalán nem olyan volt, mint gondolta. A háttér sötét volt, és homályos, árnyékok és árnyalatok játéka. Ő középen állt gyöngyszínű ruhájában. Csokra 66

szembeszökő színfoltja keze törékenységére irányította a figyelmet. Tartásából és fejmozdulatából büszkeség sugárzott. A haja művészien zilált volt, ellensúlyozva a ruha visszafogott ártatlanságát. Hívogató szenvedély sugárzott belőle. Az arccsontja olyan finom volt, amit eddig észre sem vett, törékenység, amely harcban állt a vonásai erejével. Helyesen gondolta, hogy a férfi úgy látja majd, ahogy ő sosem látta magát. Az ajka résnyire nyitva volt, mosolytalanul, de mosolyra várva. Mosolyra, amellyel szerelmesét készült köszönteni. Arckifejezésében a várakozás öröme tükröződött. A tekintete mindent elárult. Egy olyan nő tekintete volt, aki a szerelem tüzében ég… az ártatlanság tekintete, amely arra vár, hogy megadja magát. Nem nézhetett úgy ember erre a képre, hogy ne vegye észre, a nő a festményen szerelmes a férfiba, aki megfestette. - Miért hallgatsz? - suttogta Colin, és átkarolta a vállát. - Keresem a megfelelő szót - rebegte Cassidy, aztán reszketve levegőt vett. – Egyik sem találó, és minden egyéb közhelyként hangozna. - Egy pillanatra a férfihoz bújt. Megpróbálta elfeledni, hogy a festmény lemeztelenítette szerelmes tekintetét. Igyekezett az egészet látni. Titkokat, ahogy a férfi mondta. Álmokat. Colin megcsókolta a nyakát a ruha selyme fölött, majd eleresztette. - Előfordul, hogy a művész kívülről szemléli a munkáját, és megdöbben, hogy a keze milyen rendkívüli dolgot alkotott. - A hangjában izgatottság csengett, és csodálat. Cassidy sosem hitte volna, hogy képes lehet erre. - Ez a legszebb képem. - Ezután hozzáfordult. Hálás vagyok neked, Cassidy. Te vagy a lelke. Cassidy elfordult, mert képtelen volt elviselni a szavait. Ragaszkodnia kellett büszkeségének utolsó foszlányaihoz. Kétségbeesetten igyekezett nyugalmat erőltetni a hangjára. - Mindig úgy éreztem, hogy a festő a festmény lelke. - Cassidy a munkaasztalra ejtette a csokrot, és járkálni kezdett a szobában. Lépteit selyemsuhogás kísérte. - A te képzelőerőd, a te tehetséged. Mennyi van belőlem valójában a képen? - Hosszú ideig nem érkezett válasz, Cassidy mégsem fordult a férfi felé. - Nem tudod? - Megnedvesítette az ajkát, és küszködött, hogy a hangja könnyednek hasson, mikor megfordult. - Az én arcom és az én testem. A többi a tiéd, Colin, nem az én érdemem. Te állítottad be a hangulatot; kihoztad belőlem, amit már úgyis láttál. Te álmodtad meg. Azt kérted, legyek az álmod, és meg is alkottad. A te ábrándképed. - Szavaival több kínt okozott saját magának, mint amit valaha is lehetségesnek hitt. Mégis úgy érezte, ki kellett mondania. - Valóban így látod? - Colin elgondolkodva nézett rá, de Cassidy érezte, hogy a felszín alatt forrnak az indulatai. - Te ácsorogtál, én pedig dróton rángattalak. - Te vagy a festő, Colin. - Cassidy vállat vont, és könnyed hangon folytatta: - Én csak egy munkanélküli író vagyok. A férfi hosszan, szótlanul figyelte, aztán odalépett hozzá. Volt valami kiszámítottság abban, ahogyan a kezét a vállára helyezte. Már érezte máskor is ezt a kutató, fürkésző nézést, és felkészült a védekezésre. A férfi ujjai a bőrébe mélyedtek. - Van annak a nőnek a portrén valami köze hozzád? - tette fel lassan a kérdést. Cassidy nagyot nyelt, hogy eltűnjön a gombóc a torkából. - Hát persze, Colin, az imént mondtam, hogy… A férfi olyan hevesen megrázta, hogy elakadt a szava. Látta a dühöt Sullivan arcán, a forrongó indulatot, amelyről tudta, hogy bármikor erőszakba fordulhat. 67

- Azt hiszed, csak az arcodat akartam? Nincs semmi azon a képen, ami a bensődből fakad? - Muszáj mindent megkapnod? - fakadt ki Cassidy kétségbeesett dühvel. - Mindent magadnak akarsz? - A hangja elfulladt az érzéseitől. - Kiszívtál, Colin. Ez a kép elvette minden erőmet. - A vászonra mutatott. - Mindent neked adtam, mit akarsz még? - Félrelökte a férfit, ahogy elborította a mindent elsöprő fájdalom. - Ha engem néztél, ha rám gondoltál, csakis a festmény miatt tetted. - Két kézzel hátradobta a haját, s a halántékára szorította az ujjait. - Nem adok neked többet! Nem tudok, nincs már mit. Minden ott van! - Ismét a vászonra mutatott, és megremegett a hangja. - Hála istennek, vége! Egy gyors rántással kitépte magát a férfi szorításából, és kirohant a műteremből. Cassidy a következő két hetet barátai üresen álló lakásán töltötte. Hagyott egy kurta üzenetet Jeffnek, összecsomagolta az írógépét, és a munkába temetkezett. Kihúzta a telefont, és bezárkózott. Két hétre megpróbálta elfelejteni, hogy létezett világ a saját képzeletének helyszínein és szülöttein kívül. Elmerült a maga alkotta szereplőkben, hogy elfeledkezhessen Cassidy St. Johnról. Ha ő nem létezne, nem érezne fájdalmat. Mire elkészült, fogyott néhány kilót, száz vadonatúj oldalt gépelt tele, és nagyjából helyrebillent a lelki egyensúlya. Hazatérvén, írógépének súlya alatt görnyedezve kaptatott fel a lépcsőn, mikor meghallotta Jeff gitárjának hangját az ajtó mögül. Egy pillanatig tétovázott, hogy benéz hozzá., és szól, hogy visszajött, de inkább egyenest a saját lakásába ment. Nem állt készen rá, hogy kérdésekkel bombázzák. Átfutott az agyán, hogy felhívja Colint a Galériában, és bocsánatot kér, de végül azt is elvetette. Úgy lesz a legjobb, ha a szakításuk végleges marad. Ha barátokként válnának el, a férfi talán kísértést érezne, hogy időről időre megpróbáljon kapcsolatba lépni vele. Cassidy tudta, nem bírna elviselni egy laza baráti viszonyt. Becsomagolta a ruhát, amelyet akkor viselt, amikor elmenekült a műteremből. Az ujjai elidőztek az anyagon, ahogy visszahelyezte a dobozba. Mennyi minden történt, mióta először fölvette! Gyorsan elsimította rajta a selyempapírt, és rátette a fedelet. Az életének ez a fejezete lezárult. Megfordult, és a telefonhoz lépett, hogy felhívja a Galériát. A portás azonnal Gailhez irányította a hívást. - Nahát, szia, Cassidy! Hol bujkáltál? - Nálam van a műterem kulcsa és a ruha, amelyet a portrén viseltem - közölte Cassidy. Szeretném, ha valaki eljönne értük. - Értem. - Gail tétovázott egy kicsit, mielőtt folytatta. - Attól tartok, ahhoz most túl elfoglaltak vagyunk, drágám. Tudom, hogy Colin nagyon hiányolta azt a ruhát. Légy olyan édes, és ugorj be vele, jó? Csak menj be a műterembe, és hagyd ott! Colin elutazott, mi pedig be vagyunk havazva. - Ha lehet, inkább nem… - Köszönöm, drágám! Most rohanok. - Már kattant is a telefon. Cassidy bosszankodva tette le a kagylót. Colin elutazott, gondolta, ahogy felemelte a ruhás dobozt. Itt az ideje, hogy végleg lezárja az ügyet. Röviddel később kinyitotta Colin műtermének hátsó ajtaját. Megcsapta az ismerős illat, azonnal lelki szemei elé idézve a férfit. Elszántan félretolta a képet. Nem most van itt az ideje, oktatta ki magát, és sietősen a munkaasztalhoz lépett, hogy ott hagyja a ruhát és a kulcsot. Egy pillanatra megállt a szoba közepén, és körülnézett. Órákat, napokat töltött itt. Minden 68

egyes részlet kristálytisztán bevésődött az emlékezetébe. Mégis, újra látni akarta az egészet. Egy része félt, hogy elfelejt valamit, valami apró, jelentéktelennek tűnő és létfontosságú dolgot. Meglepte, hogy a portré még mindig az állványon áll. Félretéve ígéretét, hogy gyorsan távozik, Cassidy odalépett hozzá, hogy még egyszer utoljára alaposan megnézze. Miként lehetséges, hogy Colin látta ezt, töprengett, farkasszemet nézve saját képmásával, és elhitte mindazt, amit mondott? Csak hálás lehet neki, amiért így tett. Csak hálás lehet, hogy az ő szavainak hitt, és nem a saját szemének. Kinyúlt, és megérintette a festett ibolyákat. Ahogy feltárult a műterem ajtaja, Cassidy elrántotta a kezét a festménytől és megpördült. A szíve a torkában dobogott. - Cassidy! - Vince széles mosollyal sétált be a szobába. - Micsoda meglepetés! Másodperceken belül már a lány kezét szorongatta. - Jó estét! - A lány hangja egy kissé remegett, de volt ereje a férfira mosolyogni. A férfi felfigyelt elfúló hangjára és sápadt arcára. - Tudta, hogy Colin keresi magát? - Nem. - Cassidyt egy pillanatra szorongás fogta el, és az ajtóra pillantott. - Nem, nem tudtam. Elutaztam, dolgoztam. Én csak… - Elhúzta a kezét, és összekulcsolta, s közben kusza magyarázkodásba kezdett. - Csak visszahoztam a ruhát, amelyet a portrén viseltem. Vince szeme felcsillant. - Csak nem bujkált, madonna? - Nem, dehogy! - Cassidy megfordult, és az ablakhoz vonult. - Dolgoztam. Megpillantotta a verebet, amely immár szorgalmasan etette három, csőrét tátogató fiókáját. Nem tudtam, hogy ilyen sokáig marad Amerikában. - Bármit mondhatsz, intette magát a lány, de ne gondolkozz, amíg ki nem jutsz innen! - Egy kicsivel tovább maradtam, hogy meggyőzzem Colint, adjon el nekem egy festményt, amelytől vonakodott megválni. Cassidy görcsösen megkapaszkodott az ablakpárkányba. Tudtad, hogy el fogja adni! Kezdettől fogva tudtad, hogy a végén csak dollárok és centek maradnak utána. Azt vártad, hogy megtartja és emlékezni fog rád? Megrázta a fejét, és kétségbeesésében halkan felnyögött. - Cassidy! - Vince keze lágyan a vállára simult. - Nem kellett volna ide jönnöm - rebegte a lány, és újra megrázta a fejét. - Bolond voltam. - El akart menekülni, de a férfi visszatartotta, és maga felé fordította. Ahogy nézte a lányt, felemelte a kezét, hogy megsimogassa az arcát. - Kérem! - Cassidy behunyta a szemét. Kérem, ne legyen kedves hozzám! Nem vagyok olyan erős, mint gondoltam. - És nagyon szereti. Cassidy szeme kipattant. - Nem, csak arról van szó… - Madonna! - Vince rátapasztotta az ujját a szájára, hogy elhallgattassa. A szemében a megértés tüze égett. - Láttam a portrét. Többet mond minden szónál. Cassidy lehajtotta a fejét, és tenyerét a homlokára tapasztotta. - Nem akarom…, annyira próbálom nem szeretni. Mennem kell - fejezte be gyorsan. - Cassidy! - Vince átfogta a vállát. A hangja simogató volt. - Találkoznia kell vele… Beszéljen vele!

69

- Nem tudok. - A férfi mellkasának támaszkodott, és kétségbeesetten rázta a fejét. Kérem, ne mondja el neki! Kérem, vigye a portrét, és hagyja, hogy vége legyen! - Elcsuklott a hangja, és nem tiltakozott, mikor Vince átölelte. - Kezdettől fogva tudtam, hogy egyszer véget ér. - Behunyta a szemét, hogy visszatartsa a könnyeit, de nem bontakozott ki a férfi öleléséből, amíg a kísértés, hogy szabad utat engedjen nekik, el nem halványult. Vince a haját simogatta, és némán megvárta, hogy a lány légzése lecsillapodjon. Gyengéd csókot lehelt a hajára, aztán felemelte az arcát. - Cassidy, Colin a barátom… - Érdekes. - Cassidy pillantása az ajtóra vetődött…, és Colinra. - Én is azt hittem. - A festő fojtott hangon beszélt. - Úgy tűnik, mostanában többeket illetően is tévedtem. - Még mielőtt átvágott volna a szobán, Cassidy érezte a veszélyt. - Gail szólt, hogy itt megtalállak mondta, mikor közvetlenül előttük megállt. - A barátommal. - Colin… - kezdte Vince, de a festő villámló tekintettel belefojtotta a szót. - Vedd le róla a kezed, és maradj ki ebből! Amikor végeztem, folytathatod, ahol abbahagytad! A szavaiban feszülő düh hallatán Cassidy kiszabadította magát Vince karjából. - Kérem - suttogta, nem akarván a legkisebb feszültséget sem támasztani kettejük között -, hagyjon bennünket kettesben! - Mikor Vince nem eresztette el a karját, könyörögve nézett rá. - Kérem! - ismételte. Vince vonakodva levette róla a kezét. - Rendben van, cara. - Gyorsan Colinhoz fordult. - Nem úgy ismerlek, mint aki bárkivel kapcsolatban is téved, barátom. - Átvonult a szobán, és csöndesen betette maga mögött az ajtót. Cassidy várt még egy pillanatig, mielőtt beszélni kezdett. - Azért jöttem, hogy visszaadjam a ruhát és a kulcsot. - Megnyalta az ajkát, mikor a férfi szótlanul bámult rá. - Gail azt mondta, hogy elutaztál. - Kapóra jött, hogy a műterem szabadon állt előtted és Vince előtt, ugye? - Colin, ne! - Már készülődsz a hercegnőszerepre? - kérdezte hidegen. - Figyelmeztetnem kell, hogy Vince közismerten nagylelkű, de nem éppen állhatatos. - A tekintete végigszántott a lány arcán. - De egy ilyen nő, mint te, talán egy-két hét alatt is sok mindent elérhet. - Ez nem méltó hozzád, Colin. - Cassidy megfordult, és ellépett mellőle, de a férfi a hajánál fogva visszarántotta. Felnyögött meglepetésében és fájdalmában, és a férfira bámult. Sullivan tekintete vészjósló volt, és sötét, akárcsak az álla, amelyet borosta borított. Cassidy csak most vette észre, milyen kimerültnek látszik. Tapasztalatból tudta, hogy órákon át tud dolgozni a fáradtság leghalványabb jele nélkül. A férfi ujjai még erősebben markolták a haját. - Colin - védekező mozdulattal a keze után nyúlt. - Minő ártatlanság! - mondta a festő lágyan. - Minő ártatlanság! Okos nő vagy te, Cassidy. - Gyorsan, könyörtelenül megragadta a vállát. Cassidy a félelem ízével a szájában nézett fel rá. - Könnyű szavakkal hazudni, de hogy egy tekintet hazudhat, hogy egy szempár hazudhat nap nap után! Ez aztán a szélhámosság! - Nem! - Cassidy megrázta a fejét, ahogy a férfi szavai újra megindították elfojtott könnyeit. - Ne, Colin, kérlek! - El akarta mondani neki, hogy sohasem hazudott, de képtelen volt rá. Egyedül akkor hazudott, amikor utoljára együtt voltak. Csak némán rázta a fejét, és tehetetlenül hagyta, hogy arcát elárasszák a könnyek.

70

- Mit akarsz tőlem? - követelőzött a férfi. A hangja még jobban megtelt haraggal, ahogy a könnycseppek végiggördültek a lány orcáján. A tetőablakon beszűrődő napfény megcsillant rajtuk. - Azt akarod, felejtsem el, hogy napokon át néztelek, és olyasvalamit láttam, ami sosem volt ott? - Odaadtam, amit akartál! - A sírás zokogásba fordult, és Cassidy megpróbált kiszabadulni a férfi szorításából. - Kérlek, most hagyj elmenni! Megkaptad, amit akartál! Végeztünk! - Csak egy mázat adtál nekem, egy maszkot. Vagy nem ezt mondtad? - Közelebb húzta magához, és kényszerítette, hogy farkasszemet nézzen vele. - A többi csak a képzeletem játéka volt. Végeztünk, Cass? Hogyan lehet valaminek vége, ha soha nem is létezett? Amikor a lány megpróbálta lehajtani a fejét, újra megragadta a haját. - Azt mondtad, kiszívtalak. Van róla elképzelésed, mit tett velem az elmúlt néhány hét? - Megrázta, a lány pedig még szívet tépőbben zokogott. - Igazad volt, amikor azt mondtad, hogy azon a festményen csak az arcod volt, és a tested. Nincs benned melegség. Én alkottam a nőt a festményen. - Kérlek, Colin! Elég! - Cassidy a fülére tapasztotta a tenyerét, hogy a férfi szavai ne juthassanak át rajta. - Elbújsz az igazság elől, Cassidy? - Colin letépte a kezét, és kényszerítette, hogy ránézzen. - Csak te és én tudjuk majd, hogy a kép hazugság, hogy az a nő ott nem létezik. Végül is mindketten megkaptuk egymástól, amit akartunk, igaz? - Félrelökte, és dühösen sziszegte: - Tűnj el! Cassidy vakon rohant a szabadság felé.

71

10. Késő délután volt, mikor Cassidy hazaért. Sokáig rótta az utcákat, amíg fel nem száradtak a könnyei. A város tele volt emberekkel, és ő kereste a tömeget, de nem vegyült el benne. A kimerültség eltompította a fájdalmát. Két háztömbnyire volt otthonról, amikor eleredt az eső, de nem szaporázta meg a lépteit. Hűvös volt, és simogató. Mikor belépett az épületbe, ösztönösen a levélszekrény kulcsáért nyúlt. A mozdulatai gépiesek voltak, de kényszerítette magát, hogy végrehajtsa a rutinszerű feladatot. Nem adja át magát a kétségbeesésnek. Nem adja meg magát. Túl fogja élni. Megfogadta magának hosszú, délutáni sétája során. Mikor a kulcs végre a zárban volt, Cassidy felbillentette a keskeny nyílás fedelét, és kihúzta a postáját. Gépiesen átfutotta a hirdetéseket és a számlákat, miközben felfelé baktatott a lépcsőn. Hirtelen megtorpant, mikor pillantása az egyik boríték feladójára esett. New York… Pár percig csak tanulmányozta, ide-oda forgatva a kezében. Visszasétált a levelesládájához, és belegyömöszölte a maradék postáját, aztán a falnak dőlt. Arról értesítik, hogy közlésre alkalmatlan? - latolgatta, alsó ajkát harapdálva. De akkor hol a kézirat? Újból megfordította a borítékot, és nagyot nyelt. - A pokolba is! - dünnyögte, és feltépte. Kétszer némán végigolvasta a levelet, egyetlen hang nélkül. - Miért most? - kérdezte, és gyűlölte magát, amiért ismét előtörtek a könnyei. Most nem állok készen rá. - Visszafojtotta a sírást, és megrázta a fejét. - Ellenkezőleg, nem is jöhetett volna jobbkor - helyesbített, aztán még egyszer elolvasta a levelet. A lehető legjobbkor. A zsebébe gyűrte a levelet, és visszaszaladt az esőbe. Tíz perccel később Jeff ajtaján dörömbölt. A férfi gitárral a kezében nyitott ajtót. - Visszajöttél, Cassidy? Hol jártál? Már riasztani akartuk a haditengerészetet. Elhallgatott, és tetőtől talpig végigmérte a lányt. - Dehát csuromvíz vagy! - Nem vagyok - ellenkezett Cassidy, az előszoba padlóján csöpögve. Feltartott egy üveg pezsgőt. - Túl különleges vagyok én ahhoz, hogy bőrig ázzak. Kötelező olvasmány leszek! Nyomtatásba kerülök, sokszorosítanak, és polcra tesznek a kerületi könyvtárban. - Eladtad a könyved! - Jeff felujjongott, és megölelte. A gitárja Cassidy hátába nyomódott. A lány nevetve elhúzódott tőle.

72

- Így kell megünnepelni egy ilyen jelentős eseményt? Bugris! - Szabad kezével félresöpörte esőtől csöpögő haját. - Ám én nemeslelkű ember vagyok, és a hajlékomban megosztom veled a pezsgőm. Szmoking nem szükségeltetik. - Megfordult, odament a lakása ajtajához, kitárta, és széles karmozdulattal betessékelte. Jeff vigyorogva letette a gitárját, és engedelmeskedett. - Tessék! - mondta, miután becsukta az ajtót, és elvette a lánytól az üveget. - Én kinyitom, te pedig szerezz egy törölközőt, és szárítkozz meg, különben még meghalsz tüdőgyulladásban, mielőtt az első kiadás a boltokba kerülne! Mikor Cassidy visszajött a fürdőszobából, frottírköpenybe bugyolálva, és törölközővel a haján, Jeff épp az üveget nyitotta. A pezsgő szökőkútként lövellt a magasba. - Jót tesz a szőnyegnek - mondta, és töltött. - Csak vizespoharat találtam. - A kristálykészletem összetört - mondta Cassidy, mikor felemelte a poharát. - Egy nagyon bölcs emberre! - közölte ünnepélyesen. - Kire? - Jeff megemelte a poharát. - A kiadómra - jelentette be Cassidy, elvigyorodott, és felhajtotta a pezsgőt. - Kitűnő évjárat! - merengett, kritikus szemmel vizslatva az üveget. A pezsgő finoman habzott. - Mikor készült? - Jeff kíváncsian méregette a palackot. - Idén! - Cassidy nevetett, és újból belekortyolt. - Csak új pezsgőt veszek. Megint ittak, és Jeff odahajolt hozzá, hogy megpuszilja. - Gratulálok, kislány! - Lehúzta a nedves törülközőt Cassidy válláról. - Milyen érzés? - Nem tudom. - A lány hátravetette a fejét, és behunyta a szemét. - Olyan, mintha valaki más lennék. - Gyorsan újratöltette a poharát. Tudta, hogy nem állhat meg, nem hallgathat el. Képtelen volt komolyan végiggondolni, mit nyert ezen a napon, vagy felidézni, mit veszített. Két üveggel kellett volna vennem - közölte körbefordulva. - Ez egyértelműen kétüveges alkalom. - Ivott, és érezte, hogy az ital a fejébe száll. - Amikor legutóbb pezsgőztem… Cassidy elakadt, megrohanták az emlékek, és megrázta a fejét. Jeff értetlenül meredt rá. Nem, nem! - Széles mozdulatot tett, mintha félre akarta volna söpörni a gondolatot. - Barbara Seabright esküvőjén, Sausalitóban ittam pezsgőt. Az egyik vőfély ajánlatot tett nekem a ruhatárban. Jeff nevetett, és még egyet kortyolt. Kopogtak. Cassidy kikiabált. - Bújj be, van itt elég… - A torkán akadt a szó, amikor Colin jelent meg az ajtóban. Cassidy arca lassan elfehéredett. A tekintete elsötétült. Jeff szeme ide-oda járt kettejük között, aztán letette a poharát. - Most mennem kell. Köszönöm a pezsgőt, kislány! Majd beszélünk. - Ne, Jeff! - kezdte Cassidy. - Nem kell… - Fellépésem van - jelentette be a férfi, félretolva a lány tiltakozó kezét. Cassidy látta, hogy jelentőségteljes pillantást vált Colinnal, mielőtt kisétál az ajtón. - Cass! - lépett előre Colin. - Colin, kérlek, menj el! - Cassidy lehunyta a szemét, és az ujját a homlokához préselte. Nyomást érzett a mellkasában és a szemhéja mögött. Ne sírj! Ne sírj! - utasította magát. - Tudom, semmi jogom itt lenni. - A festő hangjában volt némi nyerseség. - Tudom, nincs jogom arra kérni, hogy hallgass meg. Mégis arra kérlek. - Semmi értelme. - Cassidy kényszerítette magát, hogy egyenesen álljon, és farkasszemet nézzen a férfival. - Kérlek, menj el! - közölte hidegen. 73

Colin arca összerándult. - Megértem, Cassidy, de úgy érzem, megérdemelsz egy bocsánatkérést..., egy magyarázatot. A lány ökölbe szorított kezére pillantott, és lassan kinyújtotta az ujjait. - Értékelem az ajánlatodat, Colin, de semmi szükség rá. Most… - A férfi szemébe nézett. - Ha ennyi az egész… - Jaj, Cass, az isten szerelmére, mutass több könyörületet, mint én tettem! Legalább hadd kérjek bocsánatot, mielőtt kizárnál az életedből! Cassidy képtelen volt válaszolni, némán nézett a férfira. Colin lehajolt, és felemelte a pezsgősüveget. - Úgy látom, ünneplést szakítottam félbe. - Visszahelyezte a palackot, és a lányra pillantott. - A tiédet? - Igen. - Cassidy nyelt egyet, és megpróbált könnyedén beszélni. - Igen, az enyémet. Kiadják a regényemet. Ma kaptam meg az értesítést. - Cass! - Colin felemelte a kezét, és a lányhoz lépett, hogy megsimogassa az arcát. Cassidy megmerevedett, és gyorsan hátrált egy lépést. A férfi arcán átsuhanó kifejezésből tudta, hogy megbántotta. Colin lassan leeresztette a kezét. - Sajnálom! - kezdte Cassidy. - Ne sajnáld! - A férfi hangja lemondóan csengett. - Aligha várhatom el, hogy örömmel fogadd az érintésem. Bántottalak. - Tétovázott, lenézett a kezére, majd újra a lány arcára, emelte a tekintetét. A szeme Cassidyét kutatta. - Mivel úgy ismerlek, mint önmagam, tisztában vagyok vele, milyen mélyen megbántottalak. Ezzel együtt kell élnem. Nem kérhetem, hogy bocsáss meg, de azt igen, hogy hallgass végig! - Rendben, Colin, hallgatlak - mondta Cassidy fáradtan. Nagy levegőt vett, és próbált nyugodtan beszélni. - Miért nem ülsz le? Sullivan megrázta a fejét, elfordult, és kibámult az ablakon, a párkányon nyugtatva a kezét. - Elállt az eső, és leszállt a köd. Még mindig magam előtt látlak, ahogy a ködben álldogálsz, és az eget kémleled. Azt hittem, káprázat vagy. - Az utolsó mondatot suttogva ejtette ki, mintha csak magában beszélt volna. - Élt egy kép bennem egy nőről. Egy nőről, aki a tökéletességet testesíti meg a számomra, akiben megvan mindaz a tulajdonság, amit keresek. Mikor megláttalak, tudtam, hogy megtaláltam. Meg kellett festenem. - Egy percre némaságba süllyedt, elmerengve a borongós külvilágon. - Miután elkezdtük, mindent megtaláltam benned, amire valaha vágytam - jóságot, bátorságot, okosságot, erőt, szenvedélyt. Minél tovább festettelek, annál jobban lenyűgöztél. Egyszer azt mondtam neked, hogy megbabonáztál: majdnem hittem is benne. Sosem akartam még annyira nőt, mint téged. Ekkor megfordult, és farkasszemet néztek. A fény játéka árnyékot vetett vonásaira. - Valahányszor megérintettelek, mindig többre vágytam. Azért nem szeretkeztem veled akkor éjjel a lakóhajón, mert nem akartam, hogy úgy tekints magadra, mint a szeretőim egyikére. Képtelen lettem volna kihasználni a szerelmed. Cassidy behunyta a szemét a szavai hallatán. Fájdalmasan felsóhajtott. - Kérlek, ne fordulj el! Hadd fejezzem be! Aznap, mikor a festmény elkészült, mindent megtagadtál. Azt állítottad, mindaz, amit láttam, a képzeletem szüleménye. Olyan hűvös, olyan közömbös voltál! Kis híján összetörted a szívem. Nem is sejtettem, hogy valakinek ilyen hatalma lehet fölöttem - folytatta halkan. - Váratlanul ért, és borzasztóan fájt. Többet akartam tőled, többre volt szükségem, de azt mondtad, már semmid sem maradt. Dühös 74

voltam, amikor elszaladtál, és nem állítottalak meg. Amikor később idejöttem, már elmentél. Két hétig az őrület határán álltam, nem tudván, merre jársz, és mikor jössz vissza - vagy ami még rosszabb -, hogy egyáltalán visszajössz-e. A barátod a szomszédból is csak annyit tudott rólad, amennyit a titokzatos kis üzenetedben meghagytál. - Találkoztál Jeff-fel? - csodálkozott. - Cassidy, hát nem érted? Eltűntél! Amikor utoljára láttalak, elrohantál tőlem, azután meg nyomod veszett. Nem tudtam hol vagy és hogyan találhatnálak meg, ha valami történt veled. Lassan úgy éreztem, megtébolyodom. Cassidy tett felé egy lépést. - Sajnálom, Colin! Nem sejtettem, hogy aggódni fogsz… - Aggódni?! - kérdezte a férfi. - Őrjöngtem a kétségbeeséstől. Két hét, Cassidy! Két hét egyetlen szó nélkül! Tudod, milyen tehetetlennek érzi magát az ember, ha várnia kell? Ha nem tud semmit? Folyton a kikötőben bolyongtam, bejártam az egész várost. Az isten szerelmére, hol voltál?! - kiabálta magából kikelve, de felemelte a kezét, mielőtt Cassidy válaszolhatott volna. Nagy levegőt vett, és elfordult tőle. - Sajnálom! Nem aludtam sokat mostanában, és nem vagyok teljesen ura önmagámnak. A mozdulatai ismét nyugtalanságról árulkodtak. Megtorpant, és feltartotta Cassidy pezsgővel teli poharát. Elgondolkodva méregette az oldalán lévő barázdákat. - Érdekes mintázatú pezsgőspohár - dünnyögte. Megfordult, hogy köszöntőt mondjon. - Rád, Cassidy, csakis rád! Felhajtotta a pezsgőt, majd letette a poharat. Cassidy lesütötte a szemét. - Sajnálom, Colin, hogy aggódtál! Dolgoztam, és… - Ne! - A lány elhallgatott, és újra a férfi szemébe nézett. - Ne magyarázkodj! - kérte Colin szelídebb hangon. - Csak hallgass meg! Mikor ma besétáltam a műterembe, és megláttalak Vince-szel, úgy éreztem magam mintha arcul csaptak volna. Sorolhatnám a magyarázatokat - feszültség, kimerültség, őrület, választhatsz! Egyik sem mentség arra, amit mondtam. - Ékesszólóan nézett Cassidyre. - Gyűlölöm, magam, amiért megríkattalak. Irtóztam mindattól, amit mondtam, már abban a pillanatban, ahogy elhagyta a számat. És azok után, hogy napokon át kerestelek, ott találtalak Vinceszel… - Elhallgatott, és visszalépett az ablakhoz. - Gail nagyon jól időzített - folytatta. - Tudta, min mentem keresztül az elmúlt két hétben. Elég jól ismer ahhoz, hogy kiszámíthassa, hogyan viselkedem majd, ha kettesben talállak Vince-szél. Valami mondvacsinált indokkal a műterembe küldte, mielőtt visszaérkeztem a Galériába. Azt mondta, ti ketten odafent találkoztatok. Ő ültetett bogarat a fülembe, de én voltam az, aki két kézzel kaptam utána. Megdörzsölte a tarkóját, mintha meg akarna szabadulni a feszültségtől. - Előfordult, hogy egymás ágyában kötöttünk ki, egészen úgy egy évvel ezelőttig, amikor a dolgok kissé összekuszálódtak. Tudhattam volna, kivel van dolgom, de nem láttam tisztán. Gail most úgy döntött, hogy hosszú, talán tartós szabadságra megy a keleti partra. Egy pillanatig tétovázott, majd Cassidyhez fordult. - Bárcsak megértenéd, miért viselkedtem olyan utálatosan! - A hirtelen beálló csöndben Jeff gitárjátéka átszűrődött a vékony falakon. - Ó, Colin! - Cassidy tekintete a férfi arcát kutatta, és ellágyult. - Olyan fáradtnak látszol! A festő arckifejezése megváltozott, és Cassidy egy pillanatra azt hitte, odalép hozzá. Colin azonban nem mozdult. 75

- Nem tudom, mikor szerettem beléd. Talán első este a ködben. Talán, amikor először fölvetted azt a ruhát. Talán már évekkel azelőtt, hogy megismertelek. Gyanítom, nem számít, mikor. Cassidynek egy hang sem jött ki a torkán, némán bámult a férfira. - Nem vagyok könnyű ember, Cassidy, te magad mondtad. - Igen - préselte ki magából a lány -, emlékszem. - Önző vagyok, indulatos és mogorva. Megígérhetem, hogy bántani foglak, hogy feldühítelek, hogy érthetetlenül viselkedem, és türelmetlen leszek, de senki sem szeret majd nálam jobban. Senki. - Elhallgatott, ám Cassidy még mindig képtelen volt megszólalni. Csak dermedten szemlélte a férfit. - Arra kérlek, tedd félre a józan eszed, és légy a feleségem, a szeretőm, a gyermekeim anyja! Arra kérlek, oszd meg velem az életed, és fogadj el olyannak, amilyen vagyok! - Ismét elhallgatott, és ellágyult a hangja. - Szeretlek, Cass! Most az én sorsom van a te kezedben. A lány nézte, ahogy beszél, hallgatta hangjának erősödő ír muzsikáját. Colin még ezek után sem közeledett, csak állt a szoba túlsó végében, és az arcán árnyékok kergetőztek. Cassidy emlékezetében felvillant a férfi fájdalmas tekintete, ahogy elhúzódott az érintésétől. Lassan odament hozzá. Átölelte a nyakát, és arcát a vállába temette. - Ölelj át! - A férfi gyengéden körülfonta a karjával, és az arcát a lány fejére hajtotta. Ölelj át, Sullivan! - követelte újra, szorosan a férfihoz simulva. Elfordította a fejét, amíg ajka a férfi ajkára nem talált. Sullivan szorosan a karjába zárta, ő pedig boldogan felnyögött örömében. - Szeretlek! - súgta Cassidy, ahogy ajkuk szétvált, majd ismét összeforrt. - Olyan régen el akartam, mondani! - Elmondtad, valahányszor rám néztél. - Colin a lány hajába temette az arcát. - Nem voltam hajlandó elhinni, hogy beléd szerettem, hogy ilyen gyorsan, ilyen könnyen megtörténhetett. A kép már majdnem kész volt, mikor beismertem magamnak, hogy sosem tudnék nélküled élni. Elmélyült a hangja, és közelebb húzta magához a lányt. - Az elmúlt két hétben őrült voltam, csak bámultam a portréd. Nem tudtam, hol jársz, és látlak-e még valaha. - Most a tiéd vagyok - rebegte Cassidy, és cseppet sem tiltakozott, amikor a férfi keze a frottírköpeny alá tévedt, hogy bebarangolja a testét. - És Vince megkaphatja a portrét. - Nem. Egyszer azt mondtam Neked, hogy van, ami nem eladó. Abban a festményben túl sok van mindkettőnkből. - Megrázta a fejét, és beszívta a lány hajának esőáztatta, friss illatát. - Még Vince-nek sem. - De azt hittem… - Cassidy ráébredt, csak feltételezte, hogy Vince az ő portréjáról beszélt. Annak tudatában, hogy Colin nem akarta eladni azt, ami számára szerelmük ékes bizonyítékát jelentette, újabb boldogsághullám öntötte el. - Mit hittél? - Nem, semmit. - Ajkát a férfi nyakára szorította. - Szeretlek. - A szája lassan elindult az állán, hogy utolsó cseppig kiélvezze azt, amiről tudta, hogy most már az övé. - Ó, Cass! - A lány érezte, hogy Colin szíve vadul kalapál az övé alatt, s az ujjai egyre erősebben szorítják. - Tudod, mit teszel velem? - Mutasd meg! - suttogta a fülébe a lány.

76

Colin felnyögött, és mohón szájon csókolta. Cassidy érezte a férfi vágyának ízét, és megdöbbentette az ereje. Hirtelen mindenét felkínálta. - Gyorsan összeházasodunk - suttogta Colin, majd újra szomjasan birtokba vette az ajkát. A köpeny alatt keze egyetlen, hosszú mozdulattal végigsimított a lány oldalán, aztán a hátára siklott, hogy közelebb húzza magához. - Nagyon gyorsan. - Igen. - Cassidy elégedetten lehunyta a szemét, miközben a férfi arca megpihent az övén. - Már meg is van a tökéletes menyasszonyi ruha. - Sóhajtott, és befészkelte magát a férfi karjába. - Milyen címet adsz a festménynek Colin? - Már van címe: Sullivan asszonya.

77