Nora Roberts
Egy hölgy elcsábítása (Stanislaski fivérek)
A Stanislaski fivérek ukrán gyökerű bevándorló családból származnak és lesznek amerikaiakká. Mikhail és Alex úgy különbőznek egymástól, amennyire csak lehet: az egyik forróvérű és büszke, a másik ellenállhatatlan a gyengébb nem képviselői szemében, de mindkettő nagyon családszerető, és nagyra tartja azokat a kötelékeket, amelyeket csak egy meleg és gondoskodó otthon tud nyújtani.
1
BEVEZETÉS
A játszótér zsibongott, drámáról és politikáról folyt az értekezés. Mihail már nyolcévesen tudta, hogy mi fán terem a politika. Elvégre már két teljes éve Amerikában élt. Többé nem rettegett attól, hogy férfiak jönnek és elvonszolják az apját. Az is álomnak tűnt csupán, amikor egy reggel Ukrajnában felébredt, hogy aztán Magyarországon átszökve Ausztriába, onnan pedig New Yorkba utazzon. Brooklynban élt, és ez jó volt. Amerikai lett, és ez még jobb volt. Nővérével és kisöccsével együtt iskolába jártak, és legtöbbször angolul beszéltek. Húgocskája még csak kisbaba volt, ő már Amerikában született, és soha nem tudta meg, mit jelent vagonban bujkálva dideregni a hidegben, és várni, egyre csak várni, hogy mikor találnak rá. Vagy meglelni a szabadságot. Voltak idők, amikor nem gondolt minderre. Reggelente hálószobája ablakából szerette elnézni a kis házakat, amelyek épp úgy néztek ki, mint az ő házuk. Szerette beszippantani az édesanyja készítette reggeli illatát, és hallgatni, ahogyan anyja magában mormol, apja pedig nagy zajt csapva készülődik a munkába. A papa nagyon keményen dolgozott, és mindig fáradtan jött haza. A szemében csillogó mosoly azonban feledtette a szeme körüli árkokat. Esténként meleg vacsora gőzölgött asztalon, s az egész házat betöltötte a nevetés. Az iskola nem volt rossz, és Mihail jól tanult, bár a tanárok szerint túl sokat és túl gyakran álmodozott. - A lányok ugróköteleznek. - mondta Alex, Mihail öccse miközben lehuppant bátyja mellé. Mindkettőjüknek sötét haja, világosbarna szeme és olyan markáns arcéle volt, amitől néhány év múlva elájulnak majd a nők. Most még természetesen egyáltalán nem törődtek a lányokkal, hacsak nem családtagokról volt szó. Natasa a legügyesebb - mondta Alex nővére iránt érzett önelégült büszkeséggel. Ő egy Stanislaski. Alex egy vállrándítással nyugtázta bátyja megjegyzését. Ez magától értetődött. A játszóteret vizslatta. Érdekelte, hogyan viselkednek az emberek, mit csinálnak és mit nem. Kabátja, mely egy kicsit nagy volt rá,- ahogyan a testvéréé egy kicsit szűk-, az élénk márciusi szél ellenére nyitva volt. Alex fejével az aszfaltút túlsó oldalán álló két fiú felé intett. Suli után meg kell vernünk Will és Charlie Braunsteint. Mihail felhúzta az orrát, és megvakarta a hasát. Jól van. De miért? Mert Will azt mondta, hogy mi orosz kémek vagyunk, Charlie nevetett ezen és úgy röfögött, mint egy disznó. Hát ezért. Rendben van - egyezett bele Mihail. A két testvér egymásra nézett, és elvigyorodott. Alaposan megkésve hazafelé tartottak az iskolából, sejtették, hogy büntetés lesz a vége. Mihail nadrágja térdnél kiszakadt, Alex ajka pedig felhasadt. Ezért alapos fejmosás jár, de megérte. A Stanislaski fivérek győztesen kerültek ki a csatából. Egymás vállát átkarolva sétáltak a járdán, iskolatáskájukat maguk után húzva gondolatban felelevenítették a verekedés mozzanatait. Charlienak erős ökle van - jelentette ki Mihail. Ha újra kiállsz vele, gyorsnak kell lenned. Hosszabb a karja, mint a tiéd. És monoklija van - jegyezte meg Alex nem kis megelégedéssel. Igen. - Mihail keble dagadozott a büszkeségtől, amint kisöccse vitézi cselekedeteire gondolt. Ez jó! Amikor holnap iskolába megyünk, majd... ajjaj! Nádja Stanislaski a bejárati ajtó előtt a verandán állt. Kezei ökölbe szorultak a csípőjén, és Alex már egy sarokkal elóbb tudta, hogy anyja sasszemével máris kiszúrta a nadrágján lévő szakadást. 1
Most aztán benne vagyunk - motyogta. Még nem vagyunk bent. Nem a házban... a pácban. Alex megpróbálta magára erőltetni legszebb mosolyát, még annak árán is, hogy az ajkai lüktetni kezdtek. Nádja azonban összehúzta a szemét. Úgy közeledett feléjük a kerti úton, mint egy westernhós, aki éppen most akarja előrántani pisztolyát és lepuffantani az ellenséget. Már megint verekedtetek? Mihail, idősebb testvérhez illően öccse elé állt. Csak egy kicsit. Az asszony éles szemeivel firtatóan végigmérte őket a fejük búbjától a lábujjuk hegyéig és csekélynek ítélte a kárt. Megint egymással bunyóztatok? Nem, mama. - Alex egy reménykedő pillantást vetett felé. Will Braunstein azt mondta... Nem akarom hallani, hogy mit mondott Will Braunstein. Mi vagyok én? Will Braunstein mamája? A hangsúly hallatán mindkét fiú megszeppent: Nem, mama - suttogták. Kinek a mamája vagyok én? A fiúk mélyet sóhajtottak. Ami mamánk. Én pedig így viselkedem, amikor a fiaim miatt aggódnom kell, mert késve jönnek haza az iskolából és verekednek, mint a huligánok. Meglehetősen szentimentálisan úgy gondolta, hogy ez a szó, amit a szomszédasszonyától, Grace Namarától tanult, pontosan a fiaira illik. A fiúk felordítottak mikor fülcimpájuknál fogva megragadta őket. Mielőtt azonban még a ház felé vonszolhatta volna őket, zörgést és pufogást hallott. A zaj csakis férjének, Jurijnak használt kisteherautójától származhatott. Beállta járdaszegély mellé, és felhúzott szemöldökkel figyelte feleségét, amint a fülüknél fogva ráncigálta a fiúkat. Mit csináltak már megint? Verekedtek a Braunstein gyerekekkel. Most szépen bemegyünk, és felhívjuk Mrs. Braunsteint, hogy bocsánatot kérjünk. Ne! Nee! - Mihail tiltakozása elfojtott vinnyogásba ment át, ahogy Nádja szakértelemmel tekert egyet a fülcimpáján. Ez várhat, nemde? Hoztam valamit. - Jurij kimászott a teherautóból és egy szürke kiskutyát emelt a magasba. Ez Szása, az új testvéretek. A két gyerek üdvrivalgásban tört ki, és miután végre kiszabadultak a szorításból, előrerohantak. Szása nyalogatással, kis harapásokkal és farkcsóválással válaszolt, ahogy Jurij Mihail karjába tette a kiskutyát. Ő a tiéd, Alexé, Tasáé és Rachelé. De nektek kell gondot viselnetek rá, és nem a mamátoknak - mondta ügyet sem vetve arra, hogy Nádja a szeméit forgatja. Megértettétek? Nagyon vigyázunk rá, papa. Hadd fogjam én, Mik! - Kérte Alex, és megpróbálta könyökével félretolni Mihailt. Én vagyok a legidősebb! Először én fogom meg. Mindenki sorra kerül. Menjetek! Mutassátok meg a lányoknak. - Jurij intett a kezével. Mielőtt elrohantak volna, a fiúk odabújtak apjukhoz. Köszönjük papa. - Mihail megfordult, hogy megpuszilja az anyját. Felhívjuk Mrs. Braunsteint, Mama.
1
Igen, fel fogjátok hívni - Nádja megcsóválta a fejét, ahogy a fiúk berohantak a házba, hogy hívják a lányokat is. Huligánok - mondta, ízlelgetve a szót. A fiúk, azok fiúk. - Jurij felemelte az asszonyt, hosszan és felszabadultan nevetett. Amerikai család vagyunk. - Letette az asszonyt a földre, - de karját még a derekán tartotta, így indultak befelé a házba. Mi van vacsorára?
EGY HÖLGY ELCSABÍTÁSA Unokaöcsémnek, Kenninek, aki a második legkedvesebb ácsom.
1
1. FEJEZET
Nem volt türelmes nő. A késéseket és kifogásokat nagyon nehezen tűrte. A várakozás - és most várt - egyre fagyosabbá tette hangulatát. Sydney Hayward esetében a jeges düh sokkal veszélyesebb volt a fortyogó haragnál. Egyetlen dermesztő pillantásától, egy csípős megjegyzésétől remegni kezdtek azok, akiknek szánta. És ő tudta ezt. Most fel s alá járkált új irodájában, tíz emelettel Manhattan belvárosa fölött. Oda-vissza rohangált a sötét zabkása színű szőnyegen. Minden tökéletes rendben a helyén állt, a papírok, a dossziék, a megbeszélések időpontjainak jegyzéke és a címlisták. Még a réz-ébenfa írókészlet is tökéletes rendben sorakozott az asztalon, a tollak és a ceruzák elvágólag egymás mellett a fényezett mahagóni fán, a jegyzettömbök pontosan a telefon mellett helyezkedtek el. A lány külseje is az iroda kínos rendjét és ízléses eleganciáját tükrözte. Keményített, ropogósra vasalt bézs színű ruhát viselt, a szigorúan klasszikus vonalak azonban nem takarták el pompás lábait, amint a szőnyeget rótta. Ruhájához egysoros gyöngyöt viselt hozzáillő fülbevalóval, és egy finom aranyórát, csupa nagyon diszkrét és elegáns holmit. Mint Haywardot, úgy nevelték, hogy mindkét tulajdonságnak megfeleljen. Sötétvörös haját arany csattal tűzte fel a tarkóján. A halvány szeplők, amik az ilyen típus hajjal együtt jártak, alig látszottak az enyhén púderezett bőrön. Sydney úgy érezte, hogy tőlük túlságosan fiatalnak és sebezhetőnek látszik. Huszonnyolc éves volt, előkelő származása az arcára volt írva. A magasan ülő, éles arccsontok, erős, enyhén csúcsos áll, kicsiny, egyenes orr. Arisztokratikus arc, halvány, mint a porcelán, puhán formált szájjal, amely oly könnyen tudott duzzogóra váltani. Nagy ködösen kékes árnyalatú szemeit sokszor tévesen ítélték naivnak. Sydney újra az órájára nézett, fújt egyet, azután odament az íróasztalához. Mielőtt tárcsázott volna megszólalt a házi telefon. - Igen. Miss. Hayward. Van itt egy férfi, aki ragaszkodik hozzá, hogy találkozzon valakivel, aki a Soho-projektért felel. Talán az ön négyórára bejelentett ügyfele lehet. Most negyedöt van - vágott közbe Sydney, mély, bársonyos de ellentmondást nem tűrő hangon. Küldje be. Igenis, asszonyom, de ez az ember nem Mr. Howington. Tehát Howington egy beosztottat küldött. Az idegességtől Sydney még jobban felszegte az állát. Küldje be - ismételte, és rózsaszínre lakkozott körmével kikapcsolta a házi telefont. Szóval azt képzelik, hogy tárgyal egy kezdő alkalmazottal. Sydney mélyet sóhajtott és felkészült, hogy hamar kiadja a küldönc útját. Hosszú évek gyakorlatára volt szüksége, hogy arca ne áruljon el meglepetést, amikor a férfi besétált. Nem, nem sétált, javította ki magát. Bevonult. Mint egy félszemű kalóz a bárka imbolygó fedélzetén. Azt kívánta, bárcsak lett volna annyira előrelátó, hogy figyelmeztető lövést ad a férfi meghajlásakor. Kezdeti megdöbbenésének semmi köze sem volt ahhoz a tényhez, hogy az illető pokolian jóképű volt. A határozószó pontosan illett rá. Göndör fekete sörénye a tarkója alá ért, ahol bőrszíj fogta rövid lófarokba. Ez azonban semmit sem vont le vad férfiasságából. Markáns arcának színe olyan volt, mint egy régi aranypénzé. Mélyen ülő szemei majdnem olyan feketék voltak, mint a haja. Telt ajkait egy-két napos borosta árnyékolta, ettől durva és veszélyes fickónak látszott. Annak ellenére, hogy hat lábnál alacsonyabb és vékony testalkatú volt, megjelenésével szinte babaházzá zsugorította a nő finoman berendezett irodáját. A hatást még csak fokozta, hogy munkásruhában volt. Piszkos farmert és átizzadt pólót viselt, ütött-kopott bakancsa koszcsíkot 1
hagyott maga utána világos szőnyegen. Még egy gyakornokra sem futotta, gondolta Sydney és összeszorította ajkait. Ide küldtek egy munkást, akiben még annyi jó érzés sincs, hogy rendbe szedje magát a megbeszélés előtt. Maga Hayward? - A férfi hangsúlyának szemtelensége és enyhe szláv akcentusa nyomán a nő elképzelte hogyan fest egy tábortűz mellett, övében korbáccsal. A látomás titokzatos romantikája szokatlanul éles hangnemet váltott ki belőle. Igen, én vagyok, ön viszont késett. A férfi szeme enyhén összeszűkült, ahogy farkasszemet néztek egymással az íróasztal fölött. - Valóban? - Igen. Talán segítene, ha karórát hordana. Az én időm meglehetősen drága, ha az öné nem is. Mr.... Stanislaski. -A férfi hüvelykujjait a farmer övtartójába dugta, miközben dölyfösen a csípőjére támaszkodott. A Sydney férfinév. A nő felhúzta egyik szemöldökét. Ön természetesen téved. Stanislaski lassan végighordozta tekintetét az asszonyom, arca legalább annyi érdeklődésről, mint bosszúságról árulkodott. Sydney csinos, de hűvös jelenség volt, s ő nem azért jött ide egyenesen a munkából fáradtan, izzadtam, hogy egy nőre vesztegesse az idejét. - Természetesen. Azt hittem, Hayward egy kopasz öregember fehér bajusszal. Ön a nagyapámra gondol. Aha, akkor a nagypapával szeretnék találkozni. Azt sajnos nem lehet, Mr. Stanislaski, mivel a nagyapám majdnem két hónapja meghalt. A férfi szeméből sugárzó gőg hirtelen együttérzésre változott. Sajnálom. Fájdalmas dolog a családtagok elvesztése. Sydney nem tudta volna megmondani miért, de az összes részvétnyilvánítások közül, amelyekben eddig része volt, ez a néhány, idegentól származó szó esett a legjobban. Igen, fájdalmas. Nos, ha leülne, akkor a tárgyra térhetnénk. Hideg, kemény és olyan távoli, mint a hold. Hát legyen, gondolta a férfi. Legalább nem esik kísértésbe, hogy személyesebb szférába terelje a beszélgetést. Legalább is addig, amíg meg nem kapja, amit akar. Leveleket küldtem a nagyapjának - kezdte Stanislaski, amint elhelyezkedett a kiváló állapotban lévő Queen Anne székek egyikében az íróasztal előtt. Lehet, hogy az utolsó, a halála körüli kavarodásban rossz helyre került. Sajátos megfogalmazás, gondolta Sydney, de találó. Az dolgok bizony a fejük tetejére álltak az elmúlt néhány hónapban. A leveleket nekem kell címeznie - mondta, kezeit összekulcsolva az íróasztalon. Mint azt bizonyára tudja, a Hayward Vállaltuk alatt több céget kell érteni. Miért? Az asszonynak nehezére esett, hogy leplezze afölötti idegességét, hogy félbeszakították. Hogyan? Mit ért maga több cég alatt? Ha egyedül lett volna, sóhajtott volna egyet, és becsukta volna a szemét. Ehelyett az ujjaival dobolt az íróasztalon. Milyen beosztásban van ön, Mr. Stanislaski? Beosztás? Igen, igen, mivel foglalkozik? A nő hangjából kiérezhető türelmetlenség mosolyt csalt Stanislaski arcára. Kivillanó fogai hófehérek voltak, ha nem is teljesen szabályosak. - Arra gondol, hogy mit csinálok? Fával dolgozom. Ön ács? Néhanapján. 2
Néha - ismételte Sydney miközben hátradőlt. Mögötte épületek magasodtak a kék ég felé. - Talán meg tudja nekem mondani, hogy a Howington Construction miért egy „néha- ácsot" küldött, hogy képviselje ezen a megbeszélésen. A szobát betöltő rozmaringgal kevert citrom illat emlékeztette a férfit arra, hogy, mennyire melege van, hogy szomjas, és legalább olyan türelmetlen, mint a nô. Megmagyaráznám, ha küldtek volna. Sydney egy pillanat alatt felfogta, hogy Stanislaski értetlensége nem volt szándékos. Nem a Howington küldte? Nem. Én Mihail Stanislaski vagyok, és a maguk házainak egyikében lakom. A férfi válasz közben bakancsos lábait keresztbe rakta. Ha azon gondolkodik, hogy megbízást ad a Howingtonnak, akkor újragondolnám a dolgot. Egyszer már dolgoztam nekik, de túlságosan leegyszerűsítették a dolgokat. Bocsásson meg. - Sydney megnyomta a házi telefon gombját. Janine, Mr. Stanislaski azt mondta önnek, hogy a Howington képviseletében jött? Ó, nem, asszonyom. Csak annyit mondott, hogy beszélni szeretne önnel. Mr.Howington körülbelül tíz perccel ezelőtt telefonált, hogy szeretné módosítani az időpontot. Ha ön... Annyi baj legyen. - Újra hátradőlve a férfit tanulmányozta, aki most- mosolygott rá. Úgy tűnik, hogy félreértés áldozata lettem. Ha arra gondol, hogy hibát követett el, akkor igen. Azért vagyok itt, hogy a Sohóban lévő bérházukról beszéljek magával. A nő alig tudta türtőztetni magát, hogy ne túrjon a hajába. Tehát ön, mint panaszos bérlő van itt. Én, mint a bérlők panaszainak tolmácsolója vagyok itt - javította ki Stanislaski. Tudnia kellene, hogy az ilyen ügyekben be kell tartani a szolgálati utat. A férfi felvonta. egyik fekete szemöldökét. Maguké az épület, igaz? Igen, de... Akkor maguké a felelőség is. Sydney megmerevedett. Teljesen tudatában vagyok a felelősségemnek, Mr. Stanislaski. És most... Stanislaski felemelkedett, ahogyan a nő is, de nem tett egy lépést sem. - A nagyapja ígéretet tett. Ha tiszteli az emlékét, teljesítenie kell. Amit tennem kell, az, hogy az üzletet vezessem. - Mondta hidegen Sydney és fogcsikorgatva igyekezett a mostani helyzetre alkalmazva megtanulni, hogyan. Megmondhatja a többi bérlőnek, hogy a Hayward úgy döntött megbíz egy vállalkozót, mivel tudatában vagyunk annak, hogy a legtöbb ingatlanunkra ráfér a javítás vagy felújítás. A Sohoban lévő lakások is sorra kerülnek a maguk idején. A férfi rezzenéstelenül hallgatta, sem arckifejezése, sem a hangsúlya, sem terpeszállásban elfoglalt testtartása nem változott a visszautasítás nyomán. - Belefáradtunk már, hogy tétlenül várjunk. Azt akarjuk, teljesítsék azt, amit megígérték nekünk, mégpedig most azonnal. Amennyiben elküldik nekem a követeléseiket tartalmazó listát... Már megtettük. Sydney összeszorította a fogát. Akkor ma este átnézem az aktákat. Az akták nem emberek. Maguk minden hónapban begyűjtik a bérleti díjat, de nem gondolnak az emberekre. - Kezét az íróasztalra téve előrehajolt. Sydneyt fűrészpor és izzadság szaga csapta meg, idegesítette, hogy vonzónak találja. Látta az épületet, vagy a benne lakó embereket? Vannak nálam jelentések - kezdte.
1
Jelentések. - Stanislaski a nő számára érthetetlen nyelven káromkodott, nem értette ugyan, de biztos volt benne, hogy valami szitkozódás volt. Maguknak ott vannak könyvelőik és ügyvédjeik, itt ülnek fenn takaros irodájukban, és iratokat nézegetnek. Kezének gyors mozdulatával szinte megsemmisítette az irodát és magát a Sydneyt is. Maga természetesen semmiről nem tud semmit. Nem maga az, aki fázik, amikor nincs fűtés, vagy akinek öt emeletet kell megmásznia, ha elromlik a lift. Maga nem aggódik, mert nincs meleg víz vagy. mert a gerendázat elöregedett és nem biztonságos többé. Sydneyvel még senki sem beszélt így. Soha, senki. Szíve egyre gyorsabban vert, elfelejtkezett arról, hogy egy nagyon veszélyes emberrel van dolga. Ön téved. Engem nagyon is aggasztanak ezek a dolgok. Amint lehetséges szándékomban áll kijavítania a hibákat. A férfi szemei villantak egyet, és összehúzódtak, mint amikor kardot felemelnek, és az élére fordítanak. Ilyen ígéreteket már ezelőtt is hallottunk. Ezt most én ígérem, és ezelőtt még nem hallotta. Nekünk pedig bíznunk kell magában. Magában, aki túl lusta túlságosan gyáva még ahhoz is, hogy elmenjen, és megnézze az övé. Sydney arca halottfehérre változott, ez volt dühének egyetlen megnyilatkozása. Mára elég volt a sértegetéseiből, Mr. Stanislaski. Most vagy megtalálja egyedül is a kijáratot, vagy hívom a biztonságiakat, akik segítenek önnek. Tudom, hogy merre vezet az út - mondta a férfi nyugodtan. Most én mondom magának, Miss Sydney Hayward, hogy vagy két napon belül hozzákezd az ígéretek valóra váltásához, vagy az bizalmihoz és a sajtóhoz fordulunk. Sydney megvárta, amíg Stanislaski kivonul, aztán visszaült a helyére. Lassan elővett egy papírlapot a fiókból, és módszeresen apró darabokra tépte. Az íróasztalán lévő foltokat bámulta, amit a férfi nagy, széles tenyere hagyott a csillogó fán, aztán kivett és darabokra tépett még egy lapot. Némileg megnyugodva lenyomta a házi telefon gombját. - Janine, hozzon be mindent, ami a Soho-projekttel kapcsolatos. Egy órával később Sydney félretolta az aktákat és egymás után kétszer telefonált. Elsőre lemondta esti vacsorameghívását. Másodjára Lloyd Binghamot hívta, aki nagyapja - és most az ő - igazgatói tanácsadója volt. Épphogy elcsípett - mondta Lloyd, Sydney irodájába lépve. Már indulni készültem. Miben segíthetek? Sydney futó pillantást vetett a jóképű, mindig tettrekész emberre, aki az olasz szabókat és a francia konyhát részesítette előnyben. Még negyvenen innen, második válása előtt volt, és szeretett olyan társasági hölgyek körében forogni, akik értékelték szőke haja alól kisugárzó lágy tekintetét és csiszolt modorát. Sydney tudta, hogy keményen és sokat dolgozott azért, hogy elnyerje ezt a beosztása a Haywardnál, és, hogy ő volt az, aki nagyapja múlt évi betegsége idején kezében tartotta a gyeplőt. Azt is tudta, hogy a férfi neheztel rá, amiért most a mögött az íróasztal mögött ül, amiről Lloyd úgy gondolta, jog szerint őt illetné meg. Először is, elmondaná, miért nem történt semmi a Sohobeli lakások ügyében. - A Sohóban lévő tömb? - Lloyd cigarettát vett elő egy lapos arany cigarettatárcából. Napirenden van. Közel tizennyolc hónapja van napirenden. A bérlők által aláírt első levelet, amit az akta tartalmaz, majdnem két évvel ezelőtt írták, és huszonhét különböző panaszt sorol fel. Úgy gondolom, azt is látta az aktában, hogy ezek közül jő néhányat már orvosoltunk. CigarettájábóI vékony füstcsíkot fújt, miközben kényelembe helyezte magát a székek egyikén. Jó néhányat - ismételte Sydney. 1
Mint például a kazánjavításokat. A bérlők úgy vélték, új kazánra van szükség. Lloyd bizonytalan mozdulatot tett. Ön új ebben a játékban, Sydney. Majd rájön, hogy a bérlők mindig újat, jobbat és többet akarnak. Lehet. Mindazonáltal, szerintem nem éppen kő1tségkíruéIô egy harmincéves kazán megjavíttatása, ami azután két hónap múlva ismét elromlik. - Mielőtt még a férfi szóhoz jutott volna figyelmeztetően felemelte az ujját. Törött korlátok a lépcsőházakban, málladozó festék, rossz vízmelegítő, működésképtelen lift, repedt porcelánok ... Sydney felpillantott. Folytathatnám, de felesleges. Van itt egy emlékeztető az ön részére a nagyapámtól, arra kéri, hogy vegye át az említett épület a javítását és karbantartását. Amit én meg is tettem - jegyezte meg Lloyd mereven. Ön nagyon jól tudja, hogy a nagyapja egészségi állapota miatt az elmúlt év során az egész vállalat a feje tetejére állt. Ez a lakótömb pedig csak egy az ő épületei közül. Teljesen igaza van. - A nő nyugodt hangja most minden melegséget nélkülözött. Azt is tudom, hogy felelősséggel tartozunk, törvény előtti és erkölcsi felelősséggel a bérlőink iránt, legyen az épület akár a Sohóban, akár a Central Park nyugati részén. - Sydney becsukta a dossziét, s kezeit összekulcsolta fölötte, ezzel is jelezvén, hogy ő a tulajdonos. Nem akarok ellenkezik önnel Lloyd, de szeretném, ha megértené, úgy döntöttem, hogy ennek a bizonyos ingatlannak az ügyeit én veszem a kezembe. Miért? Sydney megengedett magának egy apró mosolyt. Nem is tudom pontosan. Mondjuk talán azért, mert próbára akarom tenni magam, és elhatároztam, hogy ez az ingatlan lesz az én kedvenc projektem. Közben szeretném, ha átnézné az építési cégekről szóló jelentéseket, és elmondaná a javaslatait. A nő egy másik akták nyújtott felé. Egy listát készítettem az ingatlanokról, fontossági sorrend szerint. Pénteken tíz órakor értekezletet tartunk, hogy véglegesítsük ezt a listát. Rendben van. - Lloyd mielőtt felállt elnyomta a cigarettáját. Sydney, remélem, nem sértődik meg, de egy nő, aki élete java részét utazással és ruhák vásárlásával töltötte, nem sokat tudhat az üzletről és arról, hogyan kell nyereséget termelni. Sydney bizony megsértődött, de a világért sem mutatta volna. Akkor jobban teszem, ha tanulok, nemde? Jó éjszakát Lloyd. Amíg az ajtó be nem csukódott nem mert a kezeire nézni. Remegtek. Lloydnak igaza volt, teljesen igaza, amikor rámutatott a hibáira. De a férfi nem tudhatta, mennyire szüksége van arra, hogy bizonyítson, hogy kihozzon valamit abból az örökségből, amit a nagyapja ráhagyott. És azt sem tudhatta, mennyire retteg attól, hogy újra lejáratja a család nevét. Mielőtt még meggondolhatta volna magát, az aktát betette a táskájába, és kilépett az irodából. Végighaladt a széles, pasztellszínű folyosón, amit ízléses vízfestmények és viruló fikuszok díszítettek. Az irodákat elhatároló vastag üvegajtók becsukódtak mögötte. A személyes szolgálatára álló lifttel lement a hallba, s mielőtt kilépett az utcára még odabiccentett a biztonsági őrnek. A hőség szinte mellbe vágta. Bár még csak június közepe volt, New Yorkot pokoli hőhullám fojtogatta, a hőmérséklet és a páratartalom egyre emelkedett. Csak át kellett mennie a járdán, hogy belesüppedhessen a reá váró gépkocsi ülésébe, amely elszigetelte őt a párás levegőtől és a zajtól. Miután sofőrjének megadta a Sohoban lévő címet, kényelmesen hátradőlt. A hatalmas forgalom miatt az emberek türelmetlenek és idegesek voltak. Nem zavarta, hogy lassan haladnak, ezzel is időt nyert, hogy átgondolhassa a dolgokat. Még nem tudta, mit fog tenni, ha odaér. Azt sem tudta, mit mond, ha újra Mihail Stanislaskiba botlik. Eléggé mély benyomást tett rám, ismerte be önmagának Sydney. Különleges, szinte égetőa tekintete, a modora pedig udvariasságot nélkülöz. Az egészben az volt a legrosszabb, hogy a férfinak valóban minden oka megvolt rá, hogy nyers és türelmetlen legyen. Ez elmúlt év 1
folyamán egymás után írta a leveleket csak azért, hogy komolytalan ígéretekkel szúrják ki a szemét, s azután félretegyék az aktákat. Talán, ha a nagyapja nem lett volna olyan csökönyös, s nem zárta volna ki a sajtót betegsége idején... Sydney az ujjával megnyomkodta halántékát, bárcsak bevett volna pár szem aszpirint, mielőtt elhagyta az irodát. Bármi történt is korábban, most az övé a felelősség. Tiszteletben akarja tartani örökségét, és felvállalja az ezzel járó összes felelősséget. A sofőr és kocsija a belváros irányába haladva vívták harcukat a forgalommal. Sydney becsukta szemét és lassan félálomba merült. A lakásban Mihail egy cseresznyefadarabot faragott. Nem tudta egészen pontosan, miért is csinálja. Nem tudott most szívvel lélekkel odafigyelni, de szüksége volt arra, hogy valamit kezdjen a kezeivel. Egyfolytában a nőre gondolt, Sydneyre. Olyan, mint a jég, csupa büszkeség, gondolta. Egy azok közül az arisztokraták közül, akik ellen mindig lázongott. Jóllehet, amikor családjával Amerikába szöktek, ő még gyerek volt, mégsem tudott szabadulni a múlt emlékeitől. Ősei ukrán cigányok voltak, forróvérűek, heves természetűek, akik nem nagyon törődtek társadalmi szokásokkal. Mihail amerikainak vallotta magát, kivéve, amikor jól jött neki ukrán származása. A faforgácsok az asztalra meg a padlóra hullottak. Lakása zsúfolva volt a munkájához szükséges dolgokkal. Mindenütt szerszámok, fatömbök és táblák, volt ott még egy csomós tölgyfadarab is. Kések, vésők, kalapácsok, fúrók és körzők hevertek szanaszét. A sarokban egy kis esztergapad állt, rajta különféle csöbrök az ecseteknek. A szobában lenolajkence, izzadság és fűrészpor szaga keveredett. Mihail húzott egyet a könyökénél lévő sörből, és hátradőlt, hogy alaposabban tanulmányozza a cseresznyefát. Még nem fedezte fel, hogy milyen titkokat rejteget. Végigfuttatta ujjait az érdes felületen, a bemélyedéseken. A városi forgalom, zene és kiabálások zaja a nyitott ablakon keresztül elérkezett hozzá, és kizökkentette merengéséből. Az elmúlt két évben elég sikeres volt ahhoz, hogy nagyobb és korszerűbb lakásba költözzön. De szeretett itt, ezen a zajos környéken élni, kedvelte a sarki pékséget, a közeli csatorna partjának bazári hangulatát, megszokta a reggelente verandáikon pletykáló asszonyokat, az esténként ott pihenő férfiakat. Nem hiányzott neki, hogy nincs szőnyegpadló, süllyesztett fürdőkád vagy elegáns, tágas konyha. Beérte azzal, hogy fedél van a feje fölött, ami nem ázik be, van zuhany, amiből meleg víz folyik és egy hűtő, hogy hidegen tartsa a sört és a felvágottat. Most, éppen ezek egyikével sem rendelkezett. És Miss Sydney Hayward nem szabadulhat meg tőle ilyen könnyen. Három élénk kopogás hallatszott az ajtaján, felpillantott aztán elmosolyodott, amikor alsó szomszédja beviharzott a szobába. Mi újság? Keely O'Brian becsapta az ajtót, drámai szünetet tartott, aztán gyorsan megrázta magát. Megkaptam a szerepet. - Kiáltott örömében, és az asztalhoz rohant, hogy karjait Mihail nyaka köré fonja. Megkaptam! - Ezzel nagy, cuppanós puszit nyomott a férfi arcára. Megkaptam. - Ismételte egy újabb puszi kíséretében. Mondtam, hogy így lesz. Mihail hátranyúlt, hogy megsimogassa a lány rövid, szőke haját. Igyál egy sört. Ünnepelni fogunk. Ó, Mik. A neonzöld sort által lenyűgöző módon, szabadon hagyott, hosszú, vékony lábak a szoba másik oldalán álló a kicsi hűtőhöz lépkedtek. Annyira izgultam a meghallgatás előtt, hogy csuklani kezdtem, aztán ittam egy vödör vizet, és az egész ott lötyögött a hasamban az olvasópróba alatt. A kupakot a szemétbe dobta, azután pohárköszöntőt mondott önmagának.
2
Még most is csuklok. A hét filmje! A szereplők listáján valószínűleg csak a hatodik vagy a hetedik leszek, de legalább csak a harmadik részben gyilkolnak meg. Ivott még egy kortyot, aztán vérfagyasztó sikolyt hallatott. Így kell tennem filmben is, amikor a sorozatgyilkos a sikátorban sarokba szorít. Azt hiszem, a sikolyomnak köszönhetem a szerencsémet. Kétségtelen. - Mint mindig, a lány gyors, izgatott beszédstílusa most is lenyűgözte Mihailt. Keely huszonhárom évesen nagyon vonzó teremtés volt, a teste formás, szemei élénkzöldek, szíve pedig hatalmas, mint a Grand Canyon. Ha Mihail nem érezte volna magát már kapcsolatuk kezdetétől inkábba lány bátyjának, régen megkísérelte volna rávenni, hogy bújjon ágyba vele. Keely kortyolt egyet a söréből. Hé, nem akarsz rendelni egy kis kínai kaját, egy pizzát vagy valamit? Van egy lefagyasztott pizzám, de a sütőm már megint bedöglött. Ettől az egyszerű kijelentéstől a férfi szemei felvillantak, ajkai öszszeszorultak. Ma elmentem, hogy beszéljek Haywarddal. Az üveg félúton a lány szája felé megállt. Személyesen? Azt akarod mondani, hogy szemtől szemben álltál vele? Igen. - Mihail attól való félelmében, hogy kárt tesz a fában, félretette a faragó szerszámait.. Még mindig a váratlan bejelentés hatása alatt Keely az ablakdeszkához sétált, és ráült. Óriási! És milyen? Halott. Keely félrenyelte a sört, a mellkasát ütögetve, tágra nyitott szemmel bámult Mihailra. Halott? De ugye nem te... Ölted meg? -Mihail ezúttal mosolygott. Az egyik dolog, amiért Keely társaságát élvezte, az veleszületett drámaisága volt. Nem, de komolyan fontolgattam, hogy megölöm az új Haywardot, az unokát. Az új háziúr egy nő? Hogy néz ki? Nagyon szép és nagyon hideg. - Homlokát ráncolva húzta végig ismét ujjait a fa durva felületén. Fehér a bőre és vörös haja van. A szeme kék, olyan, mint egy befagyott tó. Amikor beszél mindenütt jégcsapok nőnek. Keely egy grimaszt vágott és tovább kortyolgatta a sört. Ezek a gazdagok - mondta, - megengedhetik maguknak, hogy hidegek legyenek. Két nap haladékot adtam neki, mielőtt elmennék az épületbizalmihoz. Ezúttal Keely mosolygott. Bármennyire is csodálta Mihailt, sok tekintetben naivnak tartotta. Sok szerencsét. Lehet, hogy inkább el kellene fogadnunk Mrs. Bayford ötletet a lakbérfizetési sztrájkkal kapcsolatban. Akkor, természetesen, a kilakoltatási kockáztatjuk, de... hé! Kihajolt a nyitott ablakon. - Látnod kellene ezt az autót. Olyan, mint egy Lincoln vagy hasonló, sofőrrel. Hátulról egy nő száll ki. Inkább az ámulattól, mintsem az irigységtô1 a lány hosszan, elismeróen sóhajtott. Az igazgató asszony a ,Harper's Bazaar" változata szerint. - Vigyorogva pillantott hátra a válla fölött. Azt hiszem a te jégkirálynőd érkezett, hogy meglátogassa a nyomornegyedeket. Kint az utcán Sydney a házat tanulmányozta. Igazán nagyon takaros, gondolta. Olyan, mint egy idős asszony, aki megtartotta méltóságát és egy árnyalatnyit fiatalkori szépségéből. A halvány rózsaszínűre fakult piros téglát néhol korom és kipufogógáz szennyezte be. A díszítő festék málladozott és repedezett, de ezt könnyen ki lehet javítani. Elővett egy jegyzettömböt és írni kezdett. Tudta, hogy a verandán ülő férfiak ót nézik, de nem vett tudomást róluk. Zajos hely, jegyezte meg. A legtöbb ablak nyitva volt, és a hangok keveredtek egymással - televíziók, 1
rádiók, síró csecsemők, egy trillázó szoprán a ,Desert Song"-ot énekelte. A hasznavehetetlen kicsi erkélyeken cserepes virágok, kerékpárok és száradó ruhák zsúfolódtak össze a mozdulatlan forróságban. Kezével beárnyékolva a szemeit felfelé tekintett. A korlátok a legtöbb helyen csúnyán elrozsdásodtak, sokhelyütt hiányoztak a hosszanti rudak. Összehúzta a szemöldökét, amikor megpillantotta Mihailt, ahogy a legfelső emelet egyik ablakán kihajolva arca csaknem összesimult a mellette lévő gyönyörű szőke teremtésével. A férfi félmeztelen volt a lány pedig egy alig valamit takaró topot viselt. Biztosan megzavartam őket, gondolta Sydney. Kimért biccentéssel nyugtázta a férfi jelenlétét, azután tovább jegyzetelt. Majd a bejárat felé vette útját, az ácsorgó férfiak utat engedtek neki. A kis előtérben félhomály volt és nyomasztó fülledtség. Ezen a szinten, úgy tűnt az ablakokat úgy mázolták be, hogy be voltak zárva. A régi, ütött-kopott parketta mindenütt összevissza volt karcolva és a levegőben tömény penészszag terjengett. Sydney kétkedve vette szemügyre a liftet. A piros gomb fölé valaki kézírással ezt írta: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel". Sydney kíváncsian megnyomta a felfelé gombot, és hallgatta a nyikorgó zörejeket és csörömpöléseket. Türelmetlenül sóhajtott egyet, és tovább jegyzetelt. Siralmas, gondolta magában. A háztömböt már régen át kellett volna vizsgálni, a Hayward nyakába pedig pert akasztani. Nos, most ô volt a Hayward. Az ajtó nyikorogva kinyílt, Mihail lépett ki rajta. Eljött, hogy megnézze a birodalmát? - kérdezte a nőtől. Sydney lassan, megfontoltan befejezte a jegyzetelést, mielőtt a férfi szemébe nézett volna. Legalább felvett egy inget, ha már ezt egyáltalán annak lehet nevezni. A vékony fehér póló az ujjánál hosszan fel volt szakadva, a szegélye is foszlásnak indult már. Úgy emlékszem, azt mondtam önnek, hogy átnézem az aktákat. Amint a végére jártam úgy gondoltam, legjobb lesz, ha magam is szemügyre veszem az épületet. A liftre pillantott, aztán megint a férfira. Ön vagy nagyon bátor, vagy nagyon ostoba Mr. Stanislaski. Realista - javította ki Mihail, és lassan megvonta a vállát. Aminek meg kell történnie, az megtörténik Talán. De én inkább azt szeretném, ha ezt a liftet senki sem használná addig, amíg meg nem javítják, vagy ki nem cserélik. Stanislaski zsebre dugta a kezét. És megteszik? Igen, amint csak lehet. Mintha azt említette volna a levelében, hogy a lépcsőkorlátok néhány helyen eltörtek. A legrosszabbakat már kicseréltem. Sydney felvonta a szemöldökét. Ön? Gyerekek és öregek is élnek ebben a házban. A férfi válaszának egyszerűségétől elszégyellte magát. Értem. Mivel elvállalta. a bérlők képviseletét, talán végigvezethetne a házon, hogy megmutassa a legsúlyosabb hibákat. Elindultak felfelé a lépcsőn, Sydney észrevette, hogy a korlát új, a pácolatlan fa szilárd fogást biztosított kezének. Feljegyezte azt is, hogy a korlátot az egyik bérlő cserélte ki. Mihail sorra bekopogtatott a lakások ajtaján. Az emberek lelkesen fogadták, kísérőjét azonban már kevésbé. A lépcsőházban ételszag terjengett, az éppen elkészült és fogyasztásra váró ételeké. Rétessel, csokoládés süteménnyel, pörkölttel, csirkeszárnnyal kínálták. Némelyik panaszos keserű volt, mások idegesek. Sydney maga is láthatta, hogy Mihail nem túlzott a leveleiben. Mire a harmadik emeletre felkapaszkodtak már szédült a hőségtől. Itt már visszautasította a spagettit és a húsgombócokat. Csodálattal adózott azok előtt, akik ebben a rekkenő hőségben egyáltalán képesek voltak főzni. Elfogadott még egy pohár vizet, és kőtelességtudóart feljegyezte, hogy zörögnek és kattognak a csövek. Amikor a negyedikre értek, már 2
kétségbeesetten vágyakozott egy hűvös zuhany, egy pohár hideg chardonnay, és légkondicionált irodájának áldott kényelme után. Mihail észrevette, hogy a nő arca szinte izzik a hőségben. Az utolsó lépcsőfordulónál Sydney halkan zihált. Ez elégtétellel töltötte el a férfit, nem árt a királynőnek, ha látja, hogyan élnek az alattvalói. Azon gondolkozott, hogy vajon a nő miért nem veszi le legalább a kosztümje felsőrészét, vagy kigombolhatna néhányat a blúzán lévő szemérmes gombok közül. Zavarta a gondolat, hogy bizony élvezné, ha saját kezűleg segédkezhetne ebben. Úgy gondolom, hogy néhány lakásban elkelne egy-egy ablakklíma. Izzadság alattomos módon csurgott végig a hátán. Légkondicionálóról beszélek. A vezetékek nem bírnák el - magyarázta Mihail. Ha bekapcsolnák, rögtön lecsapná a biztosítékot és elmenne az áram. Az emeleti előterek a legrosszabbak - folytatta ráérősen. Levegőtlenek. Itt fent a legrosszabb. A meleg felfelé száll. Én is így hallottam. A férfi látta, hogy Sydney arca elfehéredik és durván ráförmedt. - Vegye le a blézerét! - Hogy mondta? - Maga ostoba. - Ezzel megragadta a vászon anyagot a nő vállán, és elkezdte kiszabadítani belőle a karjait. A forróságtól és a férfi durva, céltudatos ujjainak érintésétől foltok jelentek meg Sydney szeme előtt. Hagyja abba! Ez nem tanácskozóterem. Ne legyen ostoba! Mihail érintése egy csöppet sem volt gyengéd, de nagyon zavarba ejtő volt. Amint az egyik karja kiszabadult, Sydney ráütött a férfi kezére. Mihail oda sem hederített, s belökte óta szobájába. Mr. Stanislaski - mondta levegő után kapkodva, minden erejével igyekezett megőrizni a méltóságát. Ne fogdosson! Kétlem, hogy valaki is fogdosta volna magát valaha főméltóságú asszonyom! Mire van szüksége annak, aki rosszul van? Hogy leüljön. Nem akarok. Stanislaski egyszerűen belökte egy székbe, aztán Keelyhez fordult, aki tátott szájjal állt a konyhában.. Hozz neki vizet! - utasította. Sydney végre lélegzethez jutott. A szék mellett egy ventilátor zümmögött, a friss levegő hűsítet a bórét. - Maga a legdurvább, legfaragatlanabb, legkibírhatatlanabb ember, akivel valaha is kénytelen voltam foglalkozni. Mihail átvette a poharat KeelytóI, kísértést érzett, Hogy tartalmát Sydney gyönyörű arcába löttyintse. Ehelyett azonban a kezébe nyomta a poharat. Igyon! Jesszusom, Mik, te aztán udvarias vagy! - suttogta Keely. Pocsékul néz ki. Akar egy hideg vizes ruhát? Nem tudta levenni a szemét az apró gyöngygombokkal ékesített elefántcsont színű blúzról. Nem, köszönöm. Már jól vagyok. Keely O'Brian vagyok az 502-esból. Nem működik a sütője - mondta Mihail- és nincs meleg víz sem. A tető pedig beázik. Csak, ha esik. - Keely mosolyogni próbált, de nem talált viszonzásra. - Azt hiszem, most már mennem kell. Örülök, hogy találkoztunk.
2
Amikor magukra maradtak, Sydney lassan kortyolt egyet a langyos vízből. Mihail nem panaszkodott a saját lakására, de onnan, ahol ült jól láthatta, hogy a linóleum a konyhapadlón felhasadt és a hűtőszekrény nagyon kicsi és elavult. Arra, hogy mást is szemügyre vegyen, már nem futotta az erejéből. Ahogyan a férfi bánt vele az, minden volt csak udvarias és tapintatos nem. Sajnos mégis, neki volt igaza, nem pedig a cégnek. Stanislaski a konyhaasztal szélén ült, és figyelte, ahogyan a nő arca lassanként visszanyeri eredeti színét. Ez megnyugtatta, az előbb a folyosón már attól tartott, hogy el fog ájulni. Mihail maga is szinte hullának érezte magát. - Nem éhes? - A hangja szinte barátságtalan volt - Ehet egy szendvicset. Sydneynek eszébe jutott, hogy vacsora meghívása van a, La Cirquebe, az éppen aktuális, partiképes agglegénnyel, akit az anyja szemelt ki számára. Köszönöm, nem kérek. Nem sokra becsül engem, ugye? A férfi önkéntelenül megvonta a vállát. Sydney észrevette, hogy ez a szokása. Nagyon sokra tartom. A nő felhúzta szemöldökét, és fértette a poharat. Stanislaski magához térítette.. Ugye azt mondta, hogy ács? Néha ács vagyok. Van engedélye? Mihail összehúzta a szemét. Van iparengedélyem, átalakításokra és felújításokra szól. Akkor biztosan van listája azokról a vállalkozókról, akikkel régebben együtt dolgozott, villany szerelők, vízvezeték-szerelők és hasonlók. Igen. Ez nagyszerű. Állítson össze kérem egy árajánlatot a javítási munkákról, beleértve az utómunkálatokat is, a festést, a csempézést, a szerelvények és berendezések visszaszerelését. Egy héten belül tegye le az asztalomra. Ezzel felállt, és felemelte összegyűrt blézerét. A férfi mozdulatlanul ült a helyén miközben Sydney kezébe vette a táskáját és induláshoz készülődött. És aztán? Sydney hűvös pillantást vetett rá. És aztán, Mr. Stanislaski mindenre kap elegendő pénzt, amire ön szerint kell. Megkapta a megbízást.
2. FEJEZET
Anya, erre most igazán nincs időm. 1
Sydney, drágám, egy teára mindig van idő. Margerite Rothchild Hayward Kinsdale LaRue ginzenget öntött egy porceláncsészébe. Attól tartok, hogy túl komolyan veszed ezt az ingatlan dolgot. Talán azért, mert én felelek érte - motyogta Sydney anélkül, hogy felnézett volna az íróasztalán fekvő iratokból. El sem tudom képzelni, mit gondolt a nagyapád. Igaz, mindig is rendkívüli ember volt. Egy pillanatra felsóhajtott, amikor visszaemlékezett, mennyire szerette a vén kecskét. Gyere, drágám, igyál egy kis teát, és egyél ezekből a finom szendvicsekből. Még az igazgató asszonynak is szüksége van ebédszünetre. Sydney beadta a derekát, reménykedett, hogy így hamarabb megszabadul az anyjától. Igazán nagyon kedves vagy. Csak arról van szó, hogy ma nagyon szűkén vagyok az időnek. Mindig csak ez a vállalati marhaság - kezdte Margerite, amint Sydney leült mellé. Nem tudom, miért fárasztod magad ezzel. Olyan egyszerű lenne felvenni egy ügyvezetőt, vagy mi a csodát. Margerite egy kis citromot csavart a csészéjébe, azután hátradőlt. Tudom, hogy egy ideig elszórakoztat, de számomra furcsa még a gondolata is, te és a karrier... nos, ennek semmi értelme. - Csakugyan? - mormogta Sydney, és megpróbált úgy beszélni, hogy hangjából ne érződjön ki a keserűség. Sokaknak szerezhetek én még meglepetést, ha jól csinálom! Ó, nagyon jól tudom én, hogy te nagyszerűen csinálsz mindent, amibe csak belefogsz drágám. - Szórakozottan paskolta meg Sydney kezét. Milyen kevés gond volt vele kislánykorában gondolta. Margerite-nck valójában fogalma sem volt arról, hogyan kellene kezelnie ezt a hirtelen, és biztos volt benne, hogy átmeneti változást. Békülékeny hangot ütött meg. Én igazán boldog voltam, amikor Hayward nagyapa rád hagyta ezeket a szép épületeket. A szendvicset majszoló nő feltűnően szép volt, ötven événél tízzel fiatalabbnak látszott, Chanel ruhájában ápolt és kifinomult benyomást keltett. De azt, hogy így belemerüljél a folyó ügyekbe... álmomban sem gondoltam. Zavarodottan igazgatta nagy gonddal gesztenyebarnára festett haját. Nos, sokan azt gondolják, ez nem éppen nőies dolog. Egy férfi sem szereti, ha egy nálánál nagyobb munkabírású nő könnyedén háttérbe szorítja. Sydney egy pillantást vetett anyja nemrégiben megüresedett gyűrűsujjára. Nem minden nőnek forog minden gondolata egyetlen férfi körül. Ne légy bolond! Margerite vidám nevetéssel megveregette lánya kezét. A nők állatában nem bírnak sokáig férj nélkül élni. Nem kell elcsüggedned azért, mert Peterrel nem jöttetek ki. Az első házasság sokszor gyakorlótérnek bizonyul. Sydney óvatosan letette a csészéjét, uralkodott az érzelmein. Apával való házasságotokat is ennek tartod? Gyakorlópályának? Mindketten sokat tanultunk belőle, ebben biztos vagyok. Magabiztosságtól és elégedettségtől sugárzó arccal nézett lányára. És most, drágám, mesélj az estédről. Milyen volt Channinggel? Szörnyű! Margerite bosszankodva hunyorgott kék szemeivel. Na de Sydney! Te kérdezted! Hogy erőt vegyen magán, Sydney újra felemelte a teáscsészéjét. Miért van az, kérdezte magától, hogy mindig kényelmetlenül érezte magát annak a nőnek a társaságában, aki a világra hozta. Sajnálom anya, de egyszerűen nem illünk egymáshoz.
1
Ostobaság. Tökéletesen összeilletek. Channing Warfield nagyon finom családból való intelligens és sikeres ember. Peter is ilyen volt. A porcelán csörömpölt, ahogy Margerite letette a csészéjét a tálcára. Sydney, nem kell minden férfit, akit csak megismersz, Peterhez hasonlítanod. Nem is hasonlítom. Engesztelően anyja kezére tette a sajátját. Ragaszkodtak egymáshoz, ragaszkodniuk kellett. Miért érezte mégis mindig úgy, hogy az anyja keze menekül az övé elől? Őszintén mondom, hogy nem hasonlítom Channinget senkihez sem. Egyszerűen egy mesterkélt, unalmas sznobnak tartom. Lehet, hogy most a többi férfit is pontosan ilyennek találnám. Életemnek mostani szakaszában cseppet sem érdekelnek a férfiak, Anyám. Először is magammal akarok dűlőre jutni. Dűlőre jutni... Margerite, inkább kábán, mintsem mérgesen ismételte lánya szavait. Te egy Hayward vagy. Semmi sem kell kezdened magaddal. Felemelt egy szalvétát, hogy megtörölje az ajkát. Az Isten szerelmére, Sydney, négy éve már, hogy elváltál Petertől. Ideje, hogy megfelelő férjet talál] magadnak. Mindenütt a nők írják a meghívókat... És eléggé ravaszak ahhoz, hogy elfeledkezzenek a szép és független nőszemélyekről. Neked helyed van a társadalomban, Sydney. És felelősséggel tartozol a neved iránt. Ismerős szorító érzéssel a gyomrában Sydney félretette a teáscsészét. Mindig is ezt mondtad. Margerite elégedett mosollyal nyugtázta, hogy lánya lassan észhez tér. Ha Channing nem felel meg, vannak mások is. De azt gondolom, mégsem kellene ilyen hamar kiadnod az útját. Ha én húsz évvel fiatalabb volnék, hát... Az órájára pillantott és felkiáltott. - Te jó Isten, elkések a fodrásztól! Bepúderozom egy kicsit az orromat. Margerite besietett a szomszédos fürdőszobába. Sydney hátrahajtotta a fejét, és becsukta a szemét. Mit kezdjen a bűntudatával és a kényelmetlenség érzésével? Hogyan tudná megmagyarázni az anyjának azt, amit még saját magának sem tud. Felkelt és az íróasztalához ment. Hogyan tudná elhitetni Margeritevel hogy vonakodása attól, hogy újra lekösse magát, semmi összefüggésben sincs Peter személyével, amikor igenis összefüggésben áll vele. Hiszen barátok voltak. A fenébe is! Ő és Peter együtt nőttek fel és szerették egymást. Egyszerűen csak nem voltak szerelemesek egymásba. A két család akarata kényszerítette őket az oltár elé, ők pedig túlságosan fiatalok voltak ahhoz, hogy felismerjék, végzetes hibát követnek el. Az esküvőt követő két év javarészt azzal tel el, hogy fogcsikorgatva próbálták megmenteni a házasságukat. A legrosszabb az egészben nem is a válás volt, hanem az, hogy ezzel a közöttük lévő barátság is megszakadt. Ha képtelen volt kijönni valakivel, akit szeretett, és akihez oly sok közös élmény fűzte, akkor a hiba bizonyára benne van. Nem vágyott most semmi másra, csak arra a bizonyosságra, hogy rászolgált nagyapja belé vetett bizalmára. Komoly felelősség és kihívás előtt áll, nem engedheti meg magának, hogy hibázzon. Bágyadtan vette fel a házi telefont. Igen, Janine. Mr. Stanislaski van itt, Miss Hayward. Nem jelentkezett be előre, de nála varinak a papírok, amiket ön kért. Sydney meglepődött. Egy teljes nappal a határidő előtt! Kiegyenesedett és így szólt: Küldje be.
1
Legalább megborotválkozott, gondolta, bár ezúttal meg lyukas farmerben jött. A férfi becsukta az ajtót maga mögött, hosszan és alaposan tanulmányozta őt. Farkasszemet néztek, mint két ökölvívó, aki a semleges sarkokból mérlegeli a meccs kimenetelét. Sydney éppoly makulátlanul elegáns volt, mint az első alkalommal. Csinos utcai ruháinak egyike volt rajta, ezúttal halványszürke színű. Kis ezüstgombokkal díszített blúza egészen a nyakáig be volt gombolva. A férfi lenézett a teás tálcára, a finom csészék és az apró szendvicsek szinte kínálták magukat. Elhúzta a száját. Megzavartam az ebédjét, Miss Hayward? Egyáltalán nem. Sydney nem állt fel, nem is mosolygott, de azért egy kézmozdulattal beljebb invitálta a férfit. Elhozta az árajánlatot, Mr. Stanislaski? Igen. Gyorsan dolgozik. A férfi elvigyorodott. Igen. Egymásnak ellentmondó illatok kavalkádja csapta meg az orrát. Egy nagyon finom és hűvös és egy másik, erős, áthatóan nőies virágillat. Vendége van? Sydney csodálkozva húzta fel a szemöldökét. Miért kérdi? Olyan parfüm illatát érzem, ami nem a magáé. Mihail egy mozdulattal átadta a papírokat, amelyeket hozott. Az elsőn a halasztást nem tűrő munkákat találja, a másodikon pedig azokat, amelyek később is ráérnek. - Értem. Sydney érezte, hogy a férfiből melegség sugárzik. Nem tudni miért ezt vigasztalónak és megnyugtatónak találta. Mintha egy sötét barlangból kilépett volna a napfényre. Amikor átvette a papírokat gondosan ügyelt arra, nehogy ujjai véletlenül a férfiéhoz érjenek. Az alvállalkozóktól is megkapta a kalkulációkat? Ott vannak azok is. Mialatt a nő áttanulmányozta a dokumentációt, Stanislaski felemelt egy háromszög alakú szendvicset. Úgy szaglászta, mint egy farkas. Mi ez itt rajta? Sydney épphogy felnézett. Vizitorma. Mihail morgott valamit és szinte visszadobta a kenyeret a tálcára. Miért eszik ilyeneket? A nő újra felnézett, és most elmosolyodott. Ez jó kérdés. Nem kellett volna ilyet tennem, gondolta Stanislaski magában, és zsebre dugta a kezét. Amikor a lány mosolyog, szinte átalakul. Tekintetébô1 melegség árad, ajkai puhává válnak, szépsége megkőzelíthetóvé válik, lefoszlik róla a tartózkodás. Gondolatai közben szinte megfeledkezett arról, hogy eddig egy csöppet sem érdekelték az ilyen típusú nők. Feltennék még néhány kérdést. Sydney összecsücsörítette a száját, miközben a listát tanulmányozta. Tetszett neki, amit látott. Úgy látszik, ma tele van kérdésekkel. Miért hord ilyen unalmas színeket, amikor magához az élénk színek illenek? A zafír vagy a smaragd. Sydney meglepve bámult rá. Amennyire csak vissza tudott emlékezni, eddig még senki nem kérdőjelezte meg az ízlését. Sót, bizonyos körökben feltűnően elegánsnak tartották. Maga ács, vagy divatszakértő Mr. Stanislaski? 1
A férfi vállai felhúzódtak. Férfi vagyok. Ez pedig tea? Felemelte a teáskannát, hogy megszagolja tartalmát. Sydney továbbra is szájtátva bámulta. Túl meleg van a teához. Van valami hideg is? A nő megrázta a fejét, majd megnyomta a házi telefon gombját. - Janine, hozzon be, kérem valami hideget Mr. Stanislaskinak. Hirtelen égető szükségét érezte annak, hogy felálljon, és megnézze magát a tükörben. Megköszörülte a torkát. Elég nagy különbség van a két listája között, Mr... Mihail - mondta Stanislaski könnyedén. Ez azért van, mert több az olyan munka, ami később is ráér, mint amit halaszthatatlanul meg kell csinálni. Úgy, ahogyan az életben is. Most meg kész filozófus - motyogta Sydney. Kezdjük a halaszthatatlan dolgokkal, és talán összevonhatunk néhányat azok közül, amelyek kevésbé sürgősek. Ha gyorsan dolgozunk, a hét végére kész a szerződés. Mihail lassan és megfontoltan bólintott. Maga is gyorsan dolgozik. Ha szükség van rá. Most pedig, szeretném, ha elmagyarázná nekem, miért is kellene kicseréltetnem az összes ablakot? Mert szimpla ablakok, és nem jó a hőszigetelésük. Igen, de... Sydney drágám, azokban a lakásokban szinte kísérteties a világítás. Ó! - Margerite megállt az ajtóban. Elnézést, látom, megbeszélésed van. Tekintetét alig tudta levenni Mihail arcáról, mielőtt kopott farmerjára szegezte volna. - Örvendek - mondta végül, és jóleső érzéssel vette tudomásul, hogy a férfi felállva köszöntötte. - Ön Sydney édesanyja? - kérdezte Mihail, mielőtt még Sydney közbeléphetett volna.. Nos, igen. Margerite visszafogottan mosolygott. Nem szerette, ha a lánya miatt érdeklődnek iránta. Különösen akkor nem, ha az érdeklődő ilyen rövid lófarkat és piszkos csizmát visel. Miből gondolta? Az igazi szépség a korral kiteljesedik. Ó! Margerite a bóktól elbűvölve hagyta, hogy mosolya némiképp felmelegedjen. Szempillái önkéntelenül verdesni kezdtek. Milyen kedves. Sajnálom, anya, de Mr. Stanislaski és én üzleti ügyekről beszélgettünk. Persze, persze. Margerite a lányához lépett, és két centivel az arca mellett a levegőbe csókolt. - Már szaladok is tovább! Drágám, ne felejtsd el, hogy a jövő héten együtt ebédelünk! Emlékeztetni akartalak még arra, hogy... Stanislaski - ismételte, visszafordulva Mihailhez. Mintha ismerném valahonnan. Ó, Istenem! Hirtelen elállt a lélegzete, és a szívére szorította a kezét. Ön volna Mihail Stanislaski? Igen. Találkoztunk már valaha? Nem, még nem, de láttam a fényképét az Art Worldben. Én is lelkes rajongója vagyok. Sugárzó arccal megkerülte az íróasztala, és lánya döbbent arckifejezése ellenére megragadta a férfi kezét. Margerite számára a lófarok hirtelen művésziesnek tűnt, a szakadt farmer pedig csupán különcködőnek. Mr. Stanislaski, az ön munkái nagyszerűek. Igazán remekek. A legutolsó kiállításon kettőt is megvettem közülük. El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok. 1
Ön hízeleg nekem. Egyáltalán nem - kötötte az ebet a karóhoz Margerite - Önt a kilencvenes évek egyik legtehetségesebb művészeként tartják számon. És te megbízást adtál neki! - fordult sugárzó arccal a lányához, aki szóhoz sem tudott jutni. Ragyogó húzás volt, drágám. Én csak... tulajdonképpen, én... Nagy örömömre szolgál - szólt közbe Mihail, - hogy együtt dolgozhatok a lányával. Ez csodálatos - szorította meg utoljára Margarite Stanislaski kezét. El kell jönnie arra a kis összejövetelre, amit pénteken tartok Long Islanden. Kérem, ne mondja, hogy már elígérkezett arra az estére. Szempillái alól egy sanda pillantást vetett a férfira. - Azt egyszerűen nem élném túl. Mihail türtőztette magát, nehogy az anya feje fölött Sydneyre vigyorogjon. Nem vállalhatom a felelőséget egy szépasszony haláláért! Nagyszerű, majd Sydney elhozza. Tehát nyolckor. Most pedig rohannom kell. Végig simított a hajón, majd szórakozottan Sydney felé intett a kezével és kisietett. Janine közben behozta az üdítőt. Mihail elvette az italt, megköszönte, majd ismét leült. Szóval - kezdte - az ablakoknál tartottunk. Sydney lassan szétnyitotta az íróasztal asztal alatt ökölbe szorított kezét. Azt mondta, hogy ács. Néha igen. Ivott egy kortyot a hűsítő italból. Néha faragom is a fát ahelyett, hogy csak aprítanám. Ha a férfi szándéka az volt, hogy a bolondot csináljon belőle, amiről Sydney meg volt meggyőződve, jobban már nem is sikerülhetett volna. - Az elmúlt két évet Európában töltöttem - mesélte a nő. - Így hát elvesztettem a fonalat az amerikai művészvilággal kapcsolatban. Nem kell mentegetőznie - mondta Mihail, akit láthatóan szórakoztatott a lány zavara. Nem mentegetőzöm. Sydneynek erőt kellett vennie magán, hogy nyugodtan beszéljen, ne pattanjon fel, és ne tépje apró darabokra a javaslatokat. Szeretném tudni, mire megy ki ez a játék Mr. Stanislaski. Maga olyan munkát ajánlott, ami fontos a számomra. És én ezt elfogadom. Ön hazudott nekem. Hogyan? Stanislaski ártatlan arccal magasba emelte a kezét. Iparengedélyem van. Az építőiparban dolgozom tizenhat éves korom óta. Mit számít az magának, ha az emberek most megveszik a szobraimat? Semmit az égvilágon. Sydney újra kezébe vette az ajánlatokat. Biztosan primitív, otromba szobrokat készít, gondolta. Ez a férfi túlságosan durva és faragatlan ahhoz, hogy igazi művész lehessen. Most csak az számít, hogy képes legyen megcsinálni a munkát, amit rábízott. Sydney gyűlölte, ha rászedik. Hogy meglakoltassa a férfit, részletesen beszámoltatta az ajánlat minden egyes tételével kapcsolatban. Ezzel nemcsak Stanislaski hanem a saját idejéből is elvesztegetett egy órát. Akkor minden rendben. Félretolta saját aprólékos jegyzeteit. Pénteken aláírhatja a szerződését. Rendben van. A férfi felállt. El is hozhatja, amikor értem jön. Mondjuk,... hétkor várom. Hogy mondta? 1
Vacsorára. Mihail előrehajolt. A pillant döbbenetében Sydney azt gondolta, hogy meg akarja csókolni. Megmerevedett, mint aki karót nyelt. A férfi azonban csupán a ruhája hajtókáját szorította a hüvelyk- és mutatóujja közé. Vegyen fel inkább valami színeset. A nő hátratolta a széket, és felállt. Nem áll szándékomban vacsorára hívni önt az anyám otthonába. Maga fél a közelemben tartózkodni - mondta Stanislaski nem kis büszkeséggel. Sydney felszegte a fejét. Erről szó sincs! Mi más oka lehet? Szemét a nőére szegezve Stanislaski megkerülte az íróasztalt. Szemtől szemben álltak egymással. Egy olyan nő, mint maga nem lehet ok nélkül ilyen modortalan. Sydney visszatartotta a lélegzetét, azután egyszuszra kiengedte. Minden okom megvan rá, hogy ne kedveljem magát. Mihail csak mosolygott, és a nő nyakán lévő győngysorral játszott. Nem, Miss Hayward. Az arisztokraták kiszámíthatók. Meg kellene tanítani magát arra, hogy elviselje azokat is, akiket nem szeret. Velük szemben kell a legudvariasabbnak lennie. Ne éijen hozzám többet! Csak egy kis színt varázsolok az arcára. A férfi nevetett, és hagyta, hogy a győnUők kicsússzanak az ujjai közül. A lány bőre, ebben biztos volt, éppen ilyen sima és hűvös tapintású lehet. Ugyan Sydney, mit mondana elragadó édesanyjának, ha nélkülem jelenne meg az összejövetelén? Figyelte, ahogyan a nő tekintetében a büszkeség, a megbántott erkölcs és a düh kifejezése váltakozik egymással, aztán újra felnevetett. Csapdába ejtette a származása! - morogta. - Nekem ettől nem kell tartanom. Ez kétségtelen - sziszegte Sydney a fogai között. Péntek - mondta Mihail. Megfricskázta a nő arcát, még jobban felbőszítve ezzel. Hét óra. Mr. Stanislaski - morogta Sydney. Mihail visszafordult, Sydney pedig elővette a leghűvösebb mosolyát. Kérem, próbáljon meg a ruhásszekrényében találni valami olyasmit, ami nincs tele lyukakkal. Hallotta, ahogyan a férfi nevet rajta, amint végigmegy a folyosón. Ha..., gondolta magában és visszahuppant a székére. Ha nem volna ilyen jól nevelt, legalább kiadhatta volna a mérgét azzal, hogy néhány törékeny dolgot odavág az ajtóhoz. Szándékosan feketét vett fel. Semmi esetre sem akarta, hogy a férfi azt higgye, feltúrta az egész ruhatárát, Hogy valami tarkót találjon, csak azért mert Stanislaski így javasolta. Úgy gondolta, hogy a sima fekete egyrészes ruha egyszerre komoly, divatos és az alkalomhoz illő. Haját ösztönösen leengedte, hagyta, hogy a vállára omoljon. Megunta már, hogy állandóan feltűzve hordja. Mint mindig, most is kritikusan szemügyre vette esti toalettjét. Elégedetten nyugtázta, megjelenésének visszafogott eleganciáját. Mielőtt kopogott volna Stanislaski ajtaján, rövid ideig hallgatta a belülről kiszűrődő hangos zenét. Meglepte Carmen szenvedélyes áriája. Erősebben kopogott, és majdnem engedett a kísértésnek, hogy túlkiabálja az operát. Az ajtó hirtelen nyílt ki, s ott állta múltkori szőkeség egy szűk pólóban és egy még szűkebb sortban. 1
Helló! Keely szétharapott egy darab jeget a szájában, és lenyelte. Épp kölcsönkértem egy jégkockatartót Miktől..., az én hűtőm leolvadt ebben a forróságban. Keely mosolyt erőltetett az arcára, és igyekezett nem húzkodni a ruháját. Úgy érezte magát, mint egy mezítlábas paraszt a királyi hercegnő társaságában. Már éppen indulni készültem. Még mielőtt Sydney megszólalhatott volna, visszarohant, és felkapott egy tálca jeget. Mik, itt van a barátnőd. Sydney arca összerándulta barátnő kifejezés hallatán. A szőkeség elviharzott mellette. Nem kell elrohannia... Sokan vagyunk - szólt vissza futtából Keely, és egy gyors vigyorral tovább szaladt. Szóltál? - Mihail jelent meg a hálószoba ajtajában. Egyik kezével egy meglehetősen kicsiny fehér törülközőt tekert a derekára. Másik kezével vizes, rakoncátlan haját dörzsölte. Megtorpant, amikor észrevette Sydneyt. Valami mintha megvillant volna a szemében, amint végigpásztázta hosszú ruhájának szolid vonalait. Aztán elmosolyodott. Késésben vagyok - mondta minden mentegetőzés nélkül. Sydney remélte, hogy az arca nem árult el semmit megdöbbenéséből. Ott állt előtte a férfi, akinek csupa izom testén, bronzbarna bőrén apró vízcseppek ragyogtak, hirtelen olthatatlan szomjság vett erőt rajta. A törülköző alig takart valamit Mihail csípőjéből. A nő kábultan bámulta, amint egy vízcsepp legördül a férfi mellkasán, végig a hasán, hogy azután végleg eltűnjön a frottír alatt. A szobában több fokot emelkedett a hőmérséklet. Valóban késik...- mondta Sydney és megpróbálta összeszedni magát. - Hét óráról volt szó. Dolgom volt - vonta meg a vállát Stanislaski. A törülköző megmozdult. Sydney nagyot nyelt. - Azonnal elkészülök. Készítsen magának egy italt. Mihail csak nehezen tudta visszatartani a nevetést. Csak a vak nem vette észre mennyire zavarba, hozta a külseje Sydneyt. - Úgy látom... melege van Sydney. Egy lépést tett előre, és figyelte, ahogyan a nő szemei elkerekednek, s a szája remegni kezd. Bekapcsolta a hordozható ventilátort, de közben egy pillanatra sem vette le a szemét Sydneyről. A szobában egy kicsit megmozdult a levegő. - Ez majd segíteni fog - szólalt meg halkan a férfi. A nő rábólintott. Valóban hűvösebb lett, de ezzel együtt jobban lehetett érezni a férfi bőrének illatát is. Sydney kiolvasta Mihail szeméből, hogy tökéletesen tisztában van azzal, mi játszódik le a lelkében, és nagyon jól szórakozik. Gyorsan összeszedte magát. Itt vannak a szerződéses. Ezzel letette a dossziét az asztalra. Mihail szinte ügyet sem vetett rájuk. Majd később megnézem, és aláírom őket. Rendben. Ideje lenne, hogy felöltözzön! Amikor Mihail rámosolygott, úgy érezte, mintha gombóc lenne a torkában. Sydney hangja élesre változott, dühös volt. El fogunk késni! Csak egy kicsit. Van hideg ital a jégszekrényben - tette hozzá a férfi, s visszament a hálószobába. Érezze otthon magát. Amint egyedül maradt, Sydneynek sikerült úrrá lenni magán, légzése visszatért a normális mederbe. Minden férfit, aki egy szál törölközőben járkál, és így néz ki, le kellene tartóztatni izgatásért, gondolta magában. Körülnézett, hogy alaposabban szemügyre vegye a szobát. A múltkor túlságosan mérges volt ahhoz, hogy mindent alaposan megfigyeljen. És túlságosan elfogult is, ismerte el bosszúsan. Egy ilyen férfi zavarba hozna minden nőt. Ahogy nézelődött 1
észrevette a különböző méretű fatömböket, szerszámokat, az ecsetekkel teli csöbröket. A nappali ablaka alatt egy nagy asztal terpeszkedett. Közelebb ment és felfedezte, hogy a fahasábok némelyike már majdnem kész szobor. Megvonta a vállát, és végighúzta az ujjait az egyik cseresznyefa darabon, amelybe mélyedések és barázdák voltak vésve. Ahogyan sejtette durva és primitív! Ez a gondolat valahogy megnyugtatta, igaza volt hát a férfi tehetségtelenségét illetően. Nyilvánvalóan szélhámos, aki egy pillanatra elkápráztatta a szeszélyes művészvilágot. vészvilágot. Ekkor megfordult, és meglátta a polcokat. Zsúfolásig meg voltak rakva Stanislaski munkáival. Hosszú, simára csiszolt, gyönyörűen megformált darabok. Egy nő profilja hosszú leomló hajjal, egy vidáman nevető kisgyerek, egy szerelmespár az első tapasztalatlan csók végzetes csapdájában. Nem tudta megállni, hogy meg ne tapintsa, meg ne fogdossa a szobrokat. A férfi munkái a legkülönbözőbb érzelmekről tanúskodtak, a szenvedélyestől a bájosig, a merésztől a kifinomultig. Sydney leguggolt és lenyűgözve tanulmányozta az alsó polcokon található darabokat is. Lehetséges volna, tűnődött, hogy egy ilyen durva és pimasz ember ilyen érzékenységgel és szellemmel rendelkezzen, hogy ilyen átéléssel formálja meg az egyszerű fadarabokat? Halk nevetéssel kezébe vett egy kis kengurut, aminek az erszényéből kikandikált a kicsinye. Olyan simára és finomra volt csiszolva, mintha üvegből lenne. Ahogy kis sóhajjal visszatette a helyére, észrevett egy másik csöppnyi figurát. Hamupipőke, gondolta elbűvölve. A bájos kis mesehősnő még a báli ruhájában volt, de Mihail éppen abban a pillanatban ábrázolta, amikor az egyik lábáról már hiányzik a cipő, s fut, hogy még éjfél előtt hazaérjen. Sydneynek egy pillanatra úgy tűnt, hogy még a könnycseppeket is látja a festett kis szemekben. Tetszik? A nő összerázkódott, aztán gyorsan felállt, még mindig kezében tartva a kis szobrocskát. Igen... elnézést. Ne kérjen elnézést azért, mert tetszik. - Mihail búzavirágszínű nadrágjában a munkaasztalnak támaszkodott. Haját hátrafelé fésülte, és most nedvesen göndörödött a válla fölött. Sydney, még mindig zavarban visszatette a kis szobrocskát a polcra. Úgy értettem, hogy elnézést kérek, amiért hozzányúltam a munkáihoz. A férfi szájának szögletében mosoly bujkált. Elbűvölte az, ahogyan a nő a leplezetlen ámulatból fagyos udvariasságra tud váltani egy szempillantás alatt. - Jobb megérinteni, megfogni valamit, mint csak ülni, és csodálni. Nem gondolja? A férfi szavainak kétértelműségét lehetetlen volt nem észrevenni. Az attól függ. Sydney arrébb lépett, Mihail is megmozdult, kiegyenesedett. Az időzítés tökéletes volt. A nő majdnem nekiütközött. Mitől? Sydney ezúttal nem tért ki, nem merevedett meg. Lassan hozzászokott, hogy rezzenéstelenül állja a provokációt. - Attól, hogy az a valaki akarja-e, hogy megérintsék. Mihail vigyorgott. - Azt hittem, hogy szobrokról beszélünk. Hát, ebbe a csapdába jól besétált - ismerte el Sydney magában. Igen, azokról. De most már tényleg elkésünk. Ha elkészült, Mr. Stanislaski... Mihail. A férfi szórakozottan felemelte egyik kezét, hogy megpöckölje a Sydney fülbevalójáról lecsüngő zafir cseppet. Így egyszerűbb. - Mielőtt válaszolni tudott volna, a férfi tekintete újra az övébe kapcsolódott. Pillantásával rabul ejtette, Sydney abban sem volt biztos, hogy emlékszik-e egyáltalán a saját nevére. 2
Olyan hatással van az emberre, mintha egy angol kertben járna teaidőben - suttogta Mihail. - Nagyon hűvös, nagyon vonzó. Talán egy kicsit túl tökéletes. Nagyon meleg van, mondta magában Sydney. Túlságosan meleg és szűkös a lakás. Csak ettől érzi úgy, hogy nem kap levegőt. Semmi köze sincs ehhez a férfihoz. Vagyis, inkább ő nem engedi, hogy köze legyen hozzá. - Az utamban áll. - Tudom. - És valami rejtélyes oknál fogva, amit maga sem értett, ott is akart maradni. - Maga megszokta, hogy félresöpörje az útjából az embereket. Nem tudom, mi köze van... Csak apró észrevétel - szakította félbe Stanislaski, miközben szórakozottan játszadozott Sydney hajfürtjeivel. A nő hajának tapintása épp olyan buja hatást keltett benne, mint a színe. Örült, hogy erre az estére a nő szabadon hagyta a haját. A művészek mindent megfigyelnek. Meglátja, hogy olyan emberek is léteznek, akiket olyan egyszerűen nem lehet félresöpörni az útból. Hallotta, hogy Sydney egyre szaporábban veszi a levegőt, ügyet sem vetve védekező mozdulataira a tenyerébe fogta az állát. Igaza volt. A bőre olyan sima és olyan fényes, mint a gyöngy. Óvatosan az egyik oldalról a másikra fordította a nő fejét. - Majdnem tökéletes - jelentette ki. - A majdnem tökéletes, sőt jobb a tökéletesnél. Mit mondott? - A szemei túl nagyok, és a szája kicsit szélesebb a kelleténél. Sydney félrelökte a férfi kezét. Zavarta és dühítette, amint rajta kapta magát, hogy tulajdonképpen bókot várt. Semmi köze sem a szemeimhez, sem a számhoz. Nagyon is van - javította ki Mihail. - Megcsinálom az arcát. Sydney összehúzta a szemöldökét, egy vékony kis vonal alakult ki a szemöldökei között. Tetszett a férfinak. Mit csinál meg? Az arcát. Azt hiszem, hogy rózsafából. És a haját igy faragom meg, leengedve. Újra eltolta magától Mihail kezét. - Ha arra kér, hogy legyek a modellje, attól tartok, nem érdekel a dolog. Mindegy, hogy érdekli-e. - Mihail a karjánál fogva az ajtóhoz vezette Sydneyt. Ha azt gondolja, hogy ezzel lekenyerezett... Miért kenyerezném le? - A férfi kinyitotta az ajtót, de továbbra is kíváncsian tanulmányozta Sydney arcát. Ilyennek született. Ez nem a maga érdeme. Ha azt mondtam volna, hogy szépen énekel, vagy jól táncol, vagy jól csókolózik, akkor jogosan vádolhatna. Kiengedte Sydneyt maga előtt, és bezárta az ajtót. - Jól? - ismételte szinte mellékesen. A nő idegesen és bosszankodva kérdezett vissza: - Jól mit? Csókolózik. Sydney felhúzta a szemöldökét és fagyos, megsemmisítő pillantást küldött Mihail felé. Azon a napon, amikor ez bekövetkezik el lesz majd bűvölve. - A visszavágással elégedetten, Sydney elindult a férfi előtt a folyosón. Megesküdött volna, hogy Mihail ujjai épphogy csak érintették, mégis egy pillanat leforgása alatt háttal állta falnak, és a férfi karjai között találta magát. Megdöbbenés és a kíváncsisággal vegyes félelem kerítette hatalmába, arról is elfeledkezett, hogy büszkeségét sérelem érte. Stanislaski tudatában volt annak, mennyire szemtelenül viselkedik, sőt egyenesen élvezte a helyzetet. Száját szinte a nő ajkaihoz érintette. Érezte, amint egész testét elönti a vágy. Tudna, mit kezdeni vele és a nővel is. Lélegzetük szinte egymásba keveredett, Mihail egyre csak mosolygott. Sydney pedig egyre gyorsabban kapkodta a levegőt. - Azt hiszem - mondta a férfi lassan, megfontoltan, - hogy még meg kell tanulnia csókolózni. A tekintete lejjebb csúszott, majd megállapodott a nő ajkain. A szája nagyon izgató, de nagyon sok türelemre lenne szüksége annak a férfinak, aki arra vállalkozik, hogy a maga jeges vérét fölpezsdítse. Kár, hogy nem vagyok türelmes. 1
Elég közel volt, hogy észrevegye, hogyan rebben meg a lány szeme, mielőtt tekintete jéghidegre változott volna. - Nem kétlem - mondta, a férfi hanghordozását utánozva Sydney hogy ön nagyon ért a csókolózáshoz. De nincs az a nő, akinek elég türelme lenne, hogy elviselje a maga modorát. Szerencsére, én sem vagyok türelmes. Mihail egy pillanatig habozott. Közel állt ahhoz, hogy próbára tegye mindkettőjük állítását. Aztán csak elmosolyodott, száját felfelé görbítve és fölcsillant a szeme. Igenis tudná, hogy mihez kezdjen Sydneyvel, amikor eljön a megfelelő pillanat. Egy férfinak van elég türelme, kedves hölgyem, ha el akar csábítani egy nőt, és meg tudja tanítani a toleranciára, ha akarja. Sydney ellökte magát a faltól, és a sarokba hátrált, mint egy macska, amelyik készen áll a karmolásra. Mihail közelebb lépett és könnyedén megfogta a könyökét. Most már valóban mennünk kell, vagy nem? De igen. - Miközben lefelé tartottak a lépcsőn Sydney nem tudta eldönteni, hogy valójában megkönnyebbült vagy éppenséggel csalódást érez.
3. FEJEZET
1
Margerite kitett magáért. Tudta, hogy milyen szenzáció egy olyan nagy jövő előtt álló és titokzatos művészt vendégül látni, mint Stanislaski. Mint egy tábornok a döntő csata előtt terepszemlét tartott, sorra ellenőrzött mindent: a virágdíszeket, a konyhát, az étkezőt és a teraszokat. Mire végzett a személyzet már régen elátkozta magában, de ő elégedett volt. Csak az bántotta, hogy lánya, a legfontosabb vendéggel egyetemben késik. Nevetgélve, kecses léptekkel sürgött-forgott a vendégek között habos, kékszínű ruhájában. Politikusok, színházi emberek és unatkozó mágnások alkották a vendégsereget. A díszvendég természetesen az ukrán művész volt, a hab a tortán, szerette volna már végre bejelenteni. Jól emlékezett a férfiból áradó ellenállhatatlan vonzerőre, s alig várta, hogy ismét flörtölhessen vele. Ahogy észrevette, rögtön lecsapott rá. - Mr. Stanislaski, milyen csodálatos! - Lányára csak egy lesújtó pillantást vetett, majd ragyogó arccal a férfi felé fordult. - Mihail, kérem. A férfi vette a lapot, és benne volt a játékban, melyet a saját szájíze szerint játszhatott. Az asszony kezét az ajkaihoz emelte, és hosszasan ott tartotta. Bocsásson meg nekem a késésért. Megvárakoztattam a lányát. Ó! - repesett Margerite, kezét könnyedén, birtoklóan a férfi karjára helyezte. - Egy okos nő mindig kivárja az igazi férfit. - Akkor megbocsát? - Teljes mértékben. - Ujjaival bizalmasan megszorította a férfiéit. - Ezúttal még igen. Most engedje meg, hogy bemutassam a többieknek. Karon fogta Stanislaskit, majd szórakozottan így szólt a lányához: Sydney drágám, foglalkozz a vendégekkel! Mihail egy gyors, gúnyos pillantást lövellt hátra a válla fölött, s hagyta, hogy Margerite magával cipelje. A felszínes társalgás nem okozott gondot a férfinak. Könnyedén kiismerte magát a New York-i felső tízezer társaságában, ugyanúgy ahogy a Soho munkásai között, vagy, ahogy szülei közvetlen szomszédai között Brooklynban. Senki sem sejthette, mennyivel jobban esne neki most egy barátaival elfogyasztott sör, vagy egy kávé otthon az anyjánál. Pezsgőt ivott, megcsodálta az elegáns házat hűvös fehér falaival, magasra tornyosuló ablakaival, és dicsérte Margerite művészeti gyűjteményét. Egész idő alatt, amíg társalgott, iszogatott, és mosolygott, egyre Sydneyt figyelte. Milyen különös, gondolta. Meg volt győződve róla, hogy a Long Island-i társaság unalmas eleganciája a legjobb háttér a nő számára. Egész megjelenése, viselkedése ritka porcelán tálban felhalmozott, darabolt jégre emlékeztette. És mégis, Sydney valahogy nem illett a képbe. Nem arról volt szó, hogy nem mosolygott és nem társalgott éppoly fesztelenül a vendégekkel, mint az anyja. Egyszerű fekete ruhája finomabb és különlegesebb volt, mint bármelyik tarka költemény a teremben. Zafirjai éppolyan tündöklően ragyogtak, mint bármely más gyémánt vagy smaragd. De mégis, ... a szemei, jött rá Mihail. A szemei nem nevettek, türelmetlenség, nyugtalanság tükröződött bennük. Mintha csak ezt mondaná: legyünk már túl az egészen, hogy végre valami fontossal is foglalkozhassak. A gondolat megmosolyogtatta Mihailt. Eszébe jutott milyen hosszú utat kell még Sydneynek megtennie visszafelé Manhattanbe, csak azért, hogy ő itt most szabadon kötekedhessen vele. Csúfondáros mosolya még szélesebb lett, de rögtön az arcára is fagyott, amikor észrevette, hogy egy selyem szmokingos, magas szőke férfi, akinek olyan vállai voltak, mint egy futballjátékosnak, átölelte és szájon csókolta Sydneyt. Sydney belemosolygott az aranyszőke szemöldökök alól kivilágító világoskék szemekbe. - Hello, Channing! Hello, édesem! - Egy borral teli poharat nyújtott Sydney felé. -Hol tett szert Margerite a vadlovakra? 1
Mikre? A lovakra, amelyek végre kirángattak az irodádból. A mosolya ellenállhatatlan volt, Sydney kénytelen volt válaszolni. Nem olyan rémes a helyzet, csak sok a dolgom. Ezt már mondtad. Elismerő pillantással méregette Sydneyt testhez simuló, fekete ruhájában, mintha csak egy ízléses dísztárgyat tanulmányozott volna. Lemaradtál egy nagyszerű előadásról, úgy látszik, Sondheimnek ismét nagy sikere lesz. Sydney beleegyezését magától értetődőnek tekintve, karjánál fogva a vacsoraasztalhoz vezette őt. - Mondd, drágám, mikor hagyod már abba ezt az üzletasszonyosdit, és tartasz egy kis pihenőt? A hét végére felmegyek Hamptonékhoz, és szeretném, ha te is velem jönnél. Sydney kötelességtudóan válaszolt, semmi értelme nem volt megsértődni azon, hogy a férfi azt gondolta, egyedül ő játszik szerepet az életében. Mindenki így volt vele. Attól tartok, most nem tudok elszabadulni. - Sydney leült Channing mellé a hosszú üvegasztalhoz. A függönyöket széthúzták, ezért úgy tűnt, mintha a kert egybeolvadna a lakás pasztell árnyalatú korai rózsával, kései tulipánjaival és bólogató galambvirágaival. Sydney azt kívánta, bárcsak a vacsorát a szabadban rendezték volna meg, hogy kiüljön a virágok közé, és beszívhassa a tenger illatát. Remélem, nem veszel zokon egy apró tanácsot. Sydney majdhogynem a tenyerébe temette az arcát. Körülöttük kedélyes fecsegés folyt, poharak csendültek össze, és felszolgálták az első fogást, a töltött gombát. A nő úgy érezte, mintha a börtöncella ajtaja most záródott volna be mögötte. Persze, hogy nem, Channing. Vagy te irányítod az üzletet vagy hagyod, hogy az üzlet írányítson téged. Hm. - Channing szívesen használt közhelyeket. Sydney figyelmeztette magát arra, hogy ehhez már igazán hozzá szokhatott volna. Fogadd el ezt a tanácsot olyasvalakitől, aki ezen a téren nagyobb tapasztalattal rendelkezik. Sydney mosolyt erőltetetett az arcára, és hagyta, hogy gondolatai elkalandozzanak. Nem szeretnélek a felelősség terhe alatt roskadozva látni - folytatta a férfi. Mindketten tudjuk, hogy új vagy az ingatlanpiac farkastőrvényü világában. A monogramos arany mandzsettagombok megcsillantak, ahogy Channing rátette a kezét Sydneyére. A tekintete őszinte volt, száján a mosoly azt sugallta: csak vigyázni akarok rád. Természetesen a kezdeti lelkesedésed hevében többet vállalsz, mint amennyit elbírsz. Remélem, hogy ezzel egyetértesz. Sydney gondolatai visszatértek a kalandozásból. - Tulajdonképpen, Channing, én élvezem a munkámat. Pillanatnyilag - mondta a férfi, és a hangja olyan atyáskodó volt, hogy Sydney kísértést érzett, hogy hozzávágja a salátásvilláját. - De majd egyszer rádöbbensz a valóságra, s azt veszed észre, hogy a munkád kiszipolyozott. Oszd ki a munkát, Sydney. Hárítsd a feladatokat azokra, akik értenek hozzá. A nő amennyire csak tudta kihúzta magát. - A nagyapám rám bízta a Haywardot. - Az idősek gyakran szentimentálissá válnak. Nem hiszem, hogy elvárná tőled tőled, hogy ilyen halálosan komolyan vedd az egészet. - Sima, enyhén napszítta szemöldöke egy pillanatra összerándult, ami Sydney szerint az őszinte, bár felesleges aggódás jele volt. Hiszen hetek óta alig mozdultál ki. Már mindenki erről beszél. Valóban? - Sydney összeszorította a száját. Ha a férfi csak egyetlen egy tanácsot ad még, beleborítja a vizeskancsó tartalmát az ölébe, határozta el. Miért nem mesélsz az előadásról Channing? Az asztal másik végén, Margerite és a bostoni Lowellek közül való Mrs. Anthony Lowell közé szorulva, Mihail éberen figyelte Sydneyt. Nem tetszett neki, ahogyan összedugta a fejét 1
azzal a szépfiúval. Egyáltalán nem. Ráadásul a férfi állandóan hozzáért. Hol a kezét, hol a vállát érintette meg. Azt a gyönyörű, fehér, meztelen vállát. Ő pedig erre csak mosolygott, bólogatott, mintha a férfi szavai megigéz-ték volna. A jégkirálynő láthatóan nem bánta, hogy fogdossák, feltéve, ha a simogató kezek éppoly liliomfehérek, mint az övéi. Mihail egy káromkodást mormolt az orra alatt. Mit mondott, Mihail? Nagy erőfeszítéssel Margerite felé fordult, és rámosolygott. Semmi különöset. Igazán pompás ez a fácán. Köszönöm. Nem tudom, megkérdezhetem-e, milyen szobor elkészítésével bízta meg Sydney. Mihail sötét pillantást lövellt az asztal túlsó vége felé. Én fogok a Soho-projekten dolgozni. Ó! - Margerite-nek halvány fogalma sem volt arról, mije lehet a Haywardnak a Sohóban. Beltéri vagy kültéri alkotás lesz? Mindkettő. Ki az a férfi Sydney mellett? Nem hiszem, hogy ismerném. Ő Channing, Channing Warfield. Warfieldék régi barátaink. Barátok - ismételte Mihail, némileg megenyhülve. Margerite összeesküvő módjára közelebb hajolt. Nem tudom, elmondhatom-e, de Wilhelmina Warfield és én azt reméljük, hogy ezen a nyáron bejelentik az esküvőt. Olyan szép pár, annyira összeillenek. És mivel Sydney első házassága már rég a múlté... Első házasság? - Mihail úgy csapott le erre a pikáns hírre, mint héja a galambra. - Sydney már volt férjnél? Igen, de attól tartok, hogy Sydney és Péter túlságosan fiatalok és meggondolatlanok voltak - magyarázta Margerite Mihailnak, kényelmesen kikerülve a családi nyomás témáját. Sydney és Channing már érett, felelősségteljes emberek. Tavaszra várjuk az esküvőt. Mihail felemelte poharát. Különös, idegesítő kaparást érzett a torkában. Mit csinál ez a Channing Warfield? Hogy mit csinál? - A kérdés zavarba ejtette az asszonyt. - Nos, a Warfieldek a bankszakmában dolgoznak, így hát azt gondolom, hogy Channing is azt csinálja, mint bárki más ebben a szakmában. Nagy róka a póló területén. Póló - ismételte Mihail olyan mogorván, hogy a sötét hajú Helena Lowellnek a torkában cigányútra ment a fácán. Mihail segítőkészen jó nagyot vágott a hölgy lapockái közé, azután feléje nyújtotta a vizes kancsót. Ön, izé, orosz, ugyebár, Mr. Stanislaski? - kérdezte Helena. Szemei előtt vad kozák harcosok jelentek meg. Ukrajnában születtem. Ukrajna, igen. Azt hiszem, olvastam valamit a családjáról, ahogy átszökteti a határon, amikor ön még kisgyermek volt. Egy vagonban szöktünk meg, át a hegyeken Magyarországra, aztán Ausztriába, végül New Yorkban telepedtünk le. Egy vagonban. - Margerite borospoharába fojtotta sóhajtását. - Milyen romantikus. Mihailnak eszébe jutott a hideg, a rettegés és az éhezés. Megvonta a vállát, komoly kétségei voltak afelől, hogy a romantika mindig szép és kellemes lenne. Helena Lowell óvatosan kevésbé veszélyes témára terelte a beszélgetést, a művészetről faggatta Mihailt. Egy óra múlva Stanislaski nagy megkönnyebbülésére megszökhetett a nagyvilági matrónák kérkedő, művészeti iskolás szakkifejezései elől. A vendégek hegedűmuzsika mellett a szellőjárta teraszokon és holdsugárban fürdő kertben szórakoztak tovább. A ház asszonya repdeső szempillákkal, csilingelő nevetgéléssel, úgy repkedett a férfi körül, akár egy pillangó. Margerite flörtölése nyilvánvaló volt, de nem zavarta. Csinos, élénk asszony jelenleg férfi nélkül élt. Külső megjelenésén kívül nem sokban hasonlított a lányához, Mihail ártalmatlannak,
2
sót szórakoztatónak találta. így, amikor Margerite felajánlotta neki, hogy nézzék meg együtt a tetőteraszt, beleegyezett. A tenger felől érkező szél játékos és illatos volt. Itt fenn áldott nyugalom és csend fogadta őket, a vacsorát követő szüntelen fecsegés után. A korláthoz támaszkodva Mihail szemügyre vehette a vizet, a part kanyarulatát, a falak mögött megbújó házakat és a környezőkertek hűvös eleganciáját. Látta, amint Sydney Channingbe karolva az alsó terasz egyik árnyas szöglete felé sétál. Ezt a házat a harmadik férjem építette - mesélte Margerite. - Építész volt. Amikor elváltunk, választhattam, ezt a házat vagy kis nizzai villát akarom-e. Tekintettel arra, hogy oly sok barátom él ezen a vidéken, természetesen ezt a házat választottam. - Egy sóhajjal a férfi felé fordult, és kecsesen a korlátnak támaszkodott. Meg kell vallanom, szeretem ezt a helyet. Amikor összejöveteleket szervezek, az emberek minden szintet igénybe vehetnek, szóval a ház egyszerre lakályos és bensőséges. Meglátogathatna bennünket ezen a nyáron egy hétvégére. Lehetséges - hangzott a szórakozott válasz. Mihail Sydneyi bámulta. A holdfényben a nő haja úgy ragyogott, mint a fényes mahagóni fa. Margerite közelebb húzódott, épp annyira, hogy combjaik érintették egymást. Mihail nem tudta eldönteni, hogy meglepődött, vagy inkább szórakoztatja a dolog. Hogy büszkeségében meg ne sértse, Margeritere mosolygott, és lassan elhúzódott tőle. Nagyon kedves az otthona. Illik önhöz. Szeretném látni a műtermét. - Margerite csábító pillantást vetett a férfira. Ahol alkot. - Attól tartok, szűkösnek, levegőtlennek és unalmasnak találná. Az lehetetlen. Az asszony mosolyogva végighúzta az ujját a férfi kézfején. Biztos, hogy semmit sem találnék unalmasnak, ami önhöz tartozik. Te jó ég, az asszony akár az anyja is lehetne, és úgy viselkedik vele, mint egy ködös tekintetű szűz, akit leitattak az első éjszaka előtt. Mihail felsóhajtott, aztán arra gondolt, ez csak egy múló pillanat az életéből. Két keze közé fogta az asszony ujjait. Margerite, ön elbűvölő. És én... - lágyan megcsókolta a kezét - nem vagyok önhöz való. Az asszony felemelte az egyik ujját, és megcirógatta vele Stanislaski arcát. - Ön alábecsüli magát, Mihail. Azt nem, de Mihail rájött, mennyire alábecsülte Margerite-et. Lent a teraszon Sydney megpróbált udvariasan megszabadulni Channingtől. A férfi figyelmes volt, fennkölten beszélt, féltő gondoskodásával halálosan untatta Sydneyt. Biztos volt benne, hogy mindez az ő hibája. Bármely másik nô elolvadna egy olyan férfi vonzerejétől, mint Channing. Minden megvolt, ami egy romantikus együttléthez kell: holdfény, zene, virágok. A lombos fák között játszadozó szellő a tenger illatát hozta, és a szerelemtől suttogott. Channing Párizsról mesélt és kezével lágyan simogatta Sydney hátát. De ő azt kívánta, bárcsak otthon lehetne, és a negyedéves jelentéseket tanulmányozhatná. Mély levegőt vett, és megfordult. Már rég őszintén meg kellett volna mondanom Channingnek, gondolta, Hogy keressen magának más partnert. Sydney szerencsétlenségére éppen akkor nézett fel a tetőterasz irányába, amikor Mihail éppen a szájához emelte az anyja kezét. A nyavalyás... hirtelen nem is tudott megfelelő, elítélő kifejezést találni Mihail gyarló viselkedésére. A mocsok túl finomnak tűnt, a selyemfiú pedig túl elegánsnak. Oda, mert dörgölőzni az anyjához. Az ő anyjához. Amikor csupán néhány órával ezelőtt... Nyugalom, mondta magának Sydney, és elhessegette a Sohobeli épület folyosóján lezajlott kínos jelenet emlékét. A férfi csak pózol és kelleti magát, ez minden. Mégis, meg tudta volna ölni ezért. Mihail közben nevetve eltávolodott Margerite-től és lenézett. Ahogy a tekintetük egy pillanatra találkozott, Sydney hadat üzent. Szinte ráfonta magát Channingre, arca olyan ádáz elszántságról tanúskodott, hogy a férfi még beszélni is elfelejtett. - Csókolj meg! - követelte. 2
Hogy mondtad, Sydney? Azt mondtam, csókolj meg! - Megragadta Channinget a zakója hajtókájánál fogva és magához rántotta. Természetesen, drágám. - A nő érzelmeiben bekövetkezett hirtelen változástól kábultan, a férfi megfogta Sydney vállát, és lehajolt hozzá. Ajkai puhák, melegek, vágyakozóak voltak. Gyakorlott pontossággal tapasztotta száját a nő ajkaira, kezeit pedig lejjebb csúsztatta a hátán. Száján a vacsora után elszopogatott mentolos cukorka ízét lehetett érezni. Sydney teste hozzásimult. Nem érzett az égvilágon semmit, csak keserű dühőt. Aztán megborzongott a hidegtől, a félelem és elkeseredettség érzésétől. Te vissza sem adod, drágám - suttogta Channing. - Tudod, hogy nem akarlak bántani. Persze, hogy tudta. Channingtól nem kellett tartani. Szánalomból engedte, hogy csókja mélyebbre hatoljon, és arra kényszerítette magát, hogy viszonozza. Érezte a férfi bosszúsággal vegyes zavarodottságát, még mielőtt a szája elhagyta volna az övét. Sydney drágám, nem tudom pontosan, mi baj van - simította le összegyúrt hajtókáját Channing. Enyhe csalódottsággal emelte fel a tekintetét. - Olyan érzés, mintha a húgomat csókoltam volna meg. Fáradt vagyok, Channing - mondta Sydney. - Azt hiszem jobb, ha bemegyek, és összeszedem magam, mielőtt hazaindulok. Húsz perccel később a sofőr Manhattan felé kanyarodott az autóval. A hátsó ülésen az egyik sarokba húzódva Sydney ült szálfaegyenesen, a másikban pedig Mihail terpeszkedett. Nem fárasztották beszéddel magukat, még olyan semmiségek sem hangzottak el, amilyeneket két idegen ember mond egymásnak, amikor hazafelé tartanak ugyanarról az összejövetelről. Mihail fortyogott a méregtől. Sydney pedig hideg megvetést érzett iránta. Azért csinálta, hogy bosszantsa őt, gondolta Mihail. Megengedte annak a selyemruhás pasinak, hogy majdnem egészben lenyelje, csak azért, hogy ő szenvedjen. De hát miért is szenvedne? - kérdezte magától. Hiszen a nő semmit sem jelent neki. Valamit azért mégis jelent, javította ki önmagát, miközben maga elé bámulta sötétbe. Sehogyan sem tudta azonban megfogalmazni, hogy mi is az a valami. Nyilvánvaló, elmélkedett Sydney, hogy a férfinak nincsenek erkölcsi gátlásai, morális elvei, nincs szégyenérzete. Most úgy ül itt szégyenteljes viselkedése után, mint az ártatlanság szobra. Saját sápadt arcának a kocsi ablaküvegén tükröződő látványára összevonta a szemöldökeit, és megpróbálta sztereokészülékből hallatszó Chopin-prelűdre figyelni. Ilyen kihívó módon flörtölni egy nálánál húsz évvel idősebb asszonnyal! És közben még volt képe olyan megvető, igen, határozottan megvető pillantást küldeni neki a tetőteraszról! Ő pedig meggondolatlanul megbízást adott ennek a férfinak. Sydney sziszegett, ahogy a fogai között kipréselte a levegőt. Hát, ha valamit sajnál, akkor ezt nagyon bánta. Aggódása és lelkiismeretessége félrevezette ôt, azt hitte helyesen cselekszik, de hibázott, egy szexuálisan túlfűtött, erkölcstelen ukrán ácsot bízott meg a munkával. Nos, ha ez a férfi azt gondolja, hogy büntetlenül játszadozhat az anyjával, hát nagyon téved. Mély lélegzetet vett, megfordult, és állhatatosan Stanislaskira szegezte a tekintetét. Mihail megesküdött volna rá, hogy a kocsiban a hőmérséklet egy szempillantás alatt ötven fokot süllyedt. Tartsa távol magát az anyámtól! Mihail a szempillái alól sanda pillantást vetett rá, és komótosan keresztbe tette a lábát. - Bocsásson meg, nem értettem, mit mondott. - Maga nagyon is jól ért engem, Mihail. Ha maga azt gondolja, hogy szó nélkül tűröm, hogy kerülgesse az anyámat, akkor fontolja meg a dolgot. Ő annyira magányos és sebezhető. A legutóbbi válása nagyon felzaklatta, mind a mai napig nem tudta túltenni magát rajta. A férfi dühösen mormogott valamit az anyanyelvén, majd becsukta a szemét. 1
Mérgében Sydney átcsúszott az ülés másik oldalára, hogy meg tudja bökni a kezével. Ez meg mi az ördögöt jelent? A fordítást akarja hallani? A legegyszerűbb, ha azt mondom, hogy hülyeség. És most fogja be a száját. Aludni akarok. Maga nem akarhat semmit sem, amíg ezt meg nem beszéljük. Soha többé ne merészelje azt a nagy, mocskos kezét az anyámra tenni, különben az épületből, amit annyira szeret, parkolóhelyet csináltatok. Mihail szemei résnyire szűkültek. Sydneyt a férfi mérges arca és szikrát Hányó szemei elégedettséggel töltötték el. Súlyos fenyegetés ez egy kicsiny nőtől - mondta a férfi megtévesztően nyugodt hangon. Sydney közelsége zavarta, az illata szinte beleette magát az érzékeibe összekuszálta érzésit és felébresztette legelemibb ösztöneit. Inkább az öltönyre figyeljen, és hagyja békén az anyját, hadd döntse el önmaga, hogy mit csinál. Öltönyre? Milyen öltönyre? A bankáréra, aki egész este a maga talpát nyalogatta. Sydney elpirult. - Egyáltalán nem azt tette, túlságosa jól nevelt ahhoz, hogy ilyet tegyen. Egyébként is Channing csak rám tartozik. Értem. Van, ami magára tartozik, és van, ami rám. Most lássuk, hogyan állunka kettőnk ügyével. A férfi egy pillanat leforgása alatt már az ölében tartotta Sydneyt, aki félig ájultan megpróbált neki feszülni a kezével a férfi mellkasának és kiszabadítani magát erős szorításából. Mihail erre még erősebben magához szorította. Amint látja, valóban modortalan egy ember vagyok. Ó, azt már régen tudom - vetette hátra Sydney a fejét. - Mit képzel, mit csinál? Stanislaski azt kívánta, bárcsak ő maga is tudná, mit akar. A nő elutasító és hideg volt, akárcsak egy úszó jégtábla. Mégis volt valami hihetetlen, és végzetszerű abban, ahogyan illett a karjai közé. Bár elátkozta magát, Mihail még szorosabban magához vonta, eléggé szorosan ahhoz, hogy érezze mellkasán Sydney melleinek hullámzó mozgását és leheletének édes, borízű zamatát. Meg kell leckéztetnem, gondolta eltökélten, és ennek a nőnek meg kell tanulnia a leckét. Elhatároztam, hogy megtanítom csókolózni. Amint azt a tetőről láttam, elég gyengén muzsikált ezen a téren a pólós fickóval. A döbbenettől és dühtől Sydney mozdulni sem tudott. Nem vonaglott, nem kiáltozott, semmi jel nem utalt arra, hogy megijedt, hiába lett volna ez ínyére Stanislaskinak. A férfi szeme közelről még sötétebbnek, ijesztőbbnek látszott. Talán maga Lucifer nézhetett így, amikor kiűzték a paradicsomból. Maga felfuvalkodott fráter! Ökölbe szorította a kezét, be akart húznia a férfinak egy jó nagyot. Hegyes kis orrát felhúzva gőgösen nézett Mihailra. Nincs semmi, amire maga megtaníthat engem. Nincs? - Mihail egy pillanatig elgondolkodott azon, mi lenne, ha most szépen megfojtaná a nőt, aztán odébbállna, és ezzel a dolog el is lenne intézve. - Hát akkor lássuk. A maga Channingje ide tette a kezét. Igen? - Felcsúsztatta kezét Sydney vállán, aki érintése nyomán megborzongott és tiszta libabőrős lett. Netán fél tőlem, hölgyem? Ugyan, ne nevettesse ki magát - tiltakozott Sydney, hogy leplezze borzongását, ami egyre jobban erőt vett rajta, ahogy a férfi ujjai meztelen bőrét simogatták. Ha egy nő remeg, az jó jel. Ettől a férfi még erősebbnek érzi magát. Nem hiszem, hogy valaha is remegett volna attól a Channingtől. Sydney nem szólt egy szót sem, kíváncsi volt, vajon Mihail tudatában van-e annak, mennyire megváltozott a hangja: érdes volt és érzéki egyben. Mihail maga is kíváncsi volt meg tud-e szólalni így, hogy a nő nézi őt, és várja, hogy mi következik. 2
Channing nem úgy csókol, ahogy én - suttogta. - Most megmutatom. Kezeivel hátulról átfogta. Sydney nyakát és arcát a magáéhoz húzta. Hallotta, ahogy a nő lélegzete elakad, hogy azután egy remegő sóhajjal kiszakadjon belőle. Várt még egy pillanatig, mielőtt ajkaik egymáshoz értek volna. Maga előtt látta a nő szemeit, azt a mélységes és gyanakvó kékséget. Zsigereinek követelő unszolásán uralkodva, ajkaival épphogy megérintette Sydney arcélét. A nő képtelen volt elfojtani egy kéjes sóhajt. Ösztönösen hátravetette a fejét, hogy Mihail jobban hozzáférjen hosszú, érzékeny nyakához. Mit művel vele ez a férfi? Gondolatai sehogyan sem tudtak lépést tartani szárnyaló testével. Miért nem esnek már túl rajta, hogy aztán elmenekülhessen anélkül, hogy a büszkeségén csorba esne? Ezért meg tudta volna ölni a férfit. Összetörni. Elpusztítani. Nem tehetett róla a vágy magával ragadta, csodálatos és félelmetes érzés volt egyszerre. Mihail csak arra tudott gondolni, hogy a nő íze olyan, mint a reggel - a hűvös tavaszi reggelek, amikor harmat csillog a friss, zöld füvön és a virágokon. Érezte, ahogy Sydney remeg, bár a teste még akkor is tartózkodó volt, amikor a feje már megadóan hátrahanyatlott. Ki ez a nő valójában? Lusta mozdulatokkal harapdálta a fülét, pedig már égett a vágytól, hogy teljesen birtokba vegye. A kéj milliónyi apró tűszúrással áradt szét Sydney bőrén. Hirtelen megrázkódott és megpróbált elhúzódni a férfitól. De az végigsimított a hátán, érintése nyomán forróság árasztotta el a nő gerincét. Ajkaival közben szüntelenül izgatta, kínozta, de soha nem érintette meg az övéit, hogy megszabadítsa a gyötrő vágytól. A lassú, pislákoló tűz lángra lobbant. Sydney akarta, mindennél jobban vágyott rá. Egész valóját hatalmába kerítette ez az érzés, szüksége volt rá. A cirógatás nyomán, úgy érezte folyékony tűz árad szét a bőrén. Egy tűzvillanásban egész lénye szinte felrobbant. Száját a férfiéhoz préselte, a jeget az izzó parázshoz, és hagyta, hogy addig sisteregjen, amíg a gőz fojtogatni nem kezdte a torkát. Ujjai beletúrtak Mihail hajába, és görcsösen szorongatták, ahogy mohón itta saját szenvedélyének kábító aromáját. Ez az! Mindig erre vágyott. Mihail durva volt és nyughatatlan, és férfiszaga volt a drága kölnik helyett. A szavak, melyeket suttogott érthetetlenek voltak Sydney számára. Egyáltalán nem úgy hangzottak, mint valami becézgetés, vagy ígéret. Szinte fenyegetőek voltak. A férfi szája nem volt puha és meleg, mint Channingé. Forró, kemény és könyörtelen volt. És ő ezt akarta, annyira vágyott ajkuk és nyelvük viharos, izgatott találkozására. Mihail nem volt tétova és gyakorlatlan, inkább erősnek és türelmetlennek érezte. Szédítően hatott a gondolat, hogy ez a férfi megkapja, amit akar, akkor és ott, ahol akarja. A kéj hatalmába kerítette a nő egész testét, úgy égette, mint a tűz. Mihail... nyögte, amikor az lehúzta róla ruhája felső részét, és kérges tenyerébe fogta a mellét. A férfi sem tudott betelni vele. A jég felolvadt és Mihail szinte önkívületi állapotban volt, túlságosan kába ahhoz, hogy tudja, mit tegyen, mélyebbre merüljön, vagy a felszín felé igyekezzen. Az illata, az íze, ó Istenem, micsoda érzés! Alabástrom, selyem és rózsaszirom finomsága, amit csak egy férfi érinteni, ellopni, birtokolni akarhat. A keze fel és alá bolyongott a nő testén, egyre többet és többet akart. Mihail felnyögött, majd megfordult és Sydney egy pillanat alatt a férfi teste alatt feküdt a kocsi plüssülésén. Hosszú haja szétterült, mint a megolvasztott réz. A teste egyre jobban remegett, vonaglott a férfié alatt, fehér mellei kibuggyantak koromfekete ruhájából, mintegy felkínálták magukat, hogy Mihail csillapíthassa kínzó vágyát. Sydney teste ívben megfeszült, körmei belevájtak a férfi hátába, ahogyan a nyelvével kényeztette mellbimbóit. Gyönyörűséges fájdalom járta át a testét. Kívánta, akarta a férfit, ott, ahol a tűz a legforróbb volt. Ott, ahol olyan puhának, vágyakozónak érezte magát. - Kérlek. - Hallotta saját nyögdécselő hangját, de nem érzett szégyent. Csak kétségbeesést. Mihail, kérlek.
1
Sydney mély torokhangja még jobban felkorbácsolta Mihail vérét. Ajkai visszatértek a szájához, ostromolták, falták. Őrült szenvedéllyel beleakasztotta egyik kezét Sydney ruhájának felső részébe, kis híján letépve róla. És nézte, csak nézte az arcát, hatalmas szemeit, remegő ajkait. A kintről érkező fények és árnyékok összemosódtak, a lány arca egy pillanatra kísértetiesen fehérnek tűnt, s a teste úgy rázkódott, mint egy falevél. A külvilág zajai lassan elhatoltak a férfi tudatáig. Hirtelen mozdulattal felült, és megrázta a fejét, hogy kitisztuljanak a gondolatai. Levegő után kapkodott, mint a búvár, aki túl sokáig volt odalent. A városon keresztül haladtak, meghitt együttlétük oly törékeny volt, mint a füstüveg táblája, amely elválasztotta őket a sofőrtől. És ő durván bánt Sydneyvel, durván, mint egy meggondolatlan kamasz, aki elvesztett minden érzést és tapintatot, amit Isten adott neki. A bocsánatkérés a torkára forrt. Egy „ne haragudj"-jal ezt nem lehetett elintézni. Zavarodott tekintettel, fájdalmas ágyékkal igazította a helyére Sydney ruháját, aki szótlanul tűrte. Csak bámult rá, és ettől Mihail úgy érezte magát, mint egy galád pogány egy szűz feláldozásakor. És valóban, Isten irgalmazzon neki, ő is zsákmányt akart ejteni. Káromkodva eltolta magát, és ülőhelyzetbe rángatta Sydneyt is. Visszabújt a kocsi árnyékos szögletébe és kibámult a sötét ablakon. Pár saroknyira voltak a lakásától. Csak pár sarokra, és ő majdnem... nem érdemes arra gondolni, hogy mi történhetett volna. Mindjárt ott vagyunk. - Hangja kemény volt az erőfeszítéstől, hogy uralkodni tudjon önmagán. Sydney hátrahőkölt, mintha megütötték volna. Most mit csinált rosszul? Érezte és akarta a férfit, jobban, mint valaha bárkit is. És mégsem sikerült. Pedig egyetlen időtlen pillanatra hajlandó volt sutba dobni a büszkeségét és a félelmét. Valódi szenvedély izzott benne, valódi és mindenre kész. Biztos volt abban, hogy a férfi is szenvedélye érzett iránta. De nem eléggé. Becsukta a szemét. Most úgy látta, sosem volt benne elég szenvedély. Sydney fázni kezdett, szinte reszketett a hidegtől, karját szorosan összefonta mellén, hogy megőrizzen valamit az előbbi forróságból. A pokolba is, hát miért nem szólal meg? Mihail idegesen a hajába tűrt. Megérdemelte volna, hogy felpofozzák. Vagy inkább agyonlőjék. És csak ül a helyén. Vívódásaitól menekülvén kinézett az ablakon, s emlékeztette magát, hogy ez az egész nem csupán rajta múlott. A nő is éppoly heves volt, ahogy gyönyörű testét az övéhez szorította, és széles, izgató szájával az őrületbe kergette. Miért szórta be azt az átkozottul izgató bőrét mindenütt parfümmel, hogy megbolondítsa őt. Ezektől a gondolatoktól kicsit jobban érezte magát. Igen, egymásnak estek a hátsó ülésen. De a nő is éppannyira hibás volt, mint ő. Nézd, Sydney. - Mihail megfordult, erre Sydney teste, mint egy túlfeszített órarugó összerándult. Ne érjen hozzám. - A férfi csak a sértettségei hallotta ki tiltakozásából, a könnyeket nem vette észre. Hát jól van. - A bűntudat azonban tovább dolgozott benne. A kocsi megállt a járdaszegély mellett. Távol fogom tartani a nagy és mocskos kezeimet magától, Miss Hayward. Legközelebb hívjon valaki mást, ha hancúroznia akar egy kicsit a hátsó ülésen. Sydney ökölbe szorította a kezét, a mozdulat egy kicsit visszaadta büszkeségét és önuralmát. - Amit az anyámmal kapcsolatban mondtam, azt halálosan komolyan gondolom. Mihail kivágta az ajtót. Beözönlő a fény szétterült az arcán és hófehérre festette. - Én is komolyan gondolom. Köszönöm a fuvart. Amikor becsapódott az ajtó, Sydney szorosan behunyta a szemét. A világért sem sírt volna. Az egyetlen könnycseppet, amelyik minden erőfeszítése ellenére kigördült a szeme sarkából, egy kézmozdulattal letörölte. Nem, nem fog sírni. És nem fog felejteni sem.
2
4. FEJEZET
Hosszú volt a nap.. Tulajdonképpen hosszú hete volt, ez körülbelül hatvan munkaórát jelentett, ha az irodában a munkaebédekkel, és esténként az akták tanulmányozásával eltöltött időt is beszámítjuk. A mai napból hátravolt még néhány óra. Sydney megismerte azt az újszerű érzést, amit a megkönnyebbülés és megnyugvás adott, amikor péntek délután az egész heti munka után már előre örült a szombat reggelnek. Felnőtt élete során a hét minden napja egyformának tűnt: jótékonysági rendezvények, bevásárlás, ebéd, partik, vendégségek. Nem volt időbeosztás, és a hétvégék csupán abban különböztek a hétköznapoktól, hogy tovább tartottak az összejövetelek. A dolgok azóta gyökeresen megváltoztak. Ahogy átolvasott egy új szerződést, örült a sikernek. Kezdte megérteni, miért volt a nagyapja mindig olyan vidám és életteli. Tervei voltak, újabb és újabb elképzelései, amelyeket megvalósított. Most ő is így élt. Ami igaz, az igaz, sokszor kellett még tanácsot kérnie a szerződések megfogalmazásakor, és sokszor támaszkodott az igazgatósági tanácsra, amikor üzletkötésekről volt szó. De egyre jobban értékelte, sót mi több, megérezte, annak a sakkjátszmának az izgalmát, amit úgy hívtak, hogy ingatlanüzlet. Bekarikázott egy záradékot, ami szerinte rosszul lett megfogalmazva, majd válaszolt a házi telefonra. Mr. Bingham szeretne önnel beszélni, Miss Hayward. Küldje be, Janine. És kérem, próbálja meg elérni Frank Marlow-t a Marlowe, Radcliffe és Smythnél. Igen, asszonyom. Amikor egy pillanattal később Lloyd besétált, Sydney még mindig a szerződés fölé hajolt. Felemelte az ujját, jelezvén, hogy még egy perc türelmet kér. - Lloyd, ne haragudjon, de ha elvesztem a fonalat a sok ,tekintettel arra, hogy" között, újra kell kezdenem az egészet. - Feljegyzett valamit, majd félrerakta a szerződést, és a férfira mosolygott. Mit tehetek önért? A Soha-projektről van szó. Teljesen kicsúszott a kezünkből. Sydney ajkai összepréselődtek. A Soho mindig Mihailt juttatta az eszébe. Mihail pedig a viharos utazást Long Islandből az éjszakában, vagyis azt, hogyan vallott szégyent utoljára női mivoltában. De nem törődött vele. Milyen szempontból? Minden szempontból. -A férfi, hogy türtőztesse mérgét elkezdett fel s alá járkálni az irodában. Negyedmillió. Ön negyedmilliós költségvetést tervezett annak az épületnek a felújítására. Sydney nyugodtan a helyén maradt és összekulcsolta a kezeit az íróasztalon. Tisztában vagyok vele, Lloyd. Az épület állagát figyelembe véve, Mr. Stanislaski ajánlata nagyon méltányos volt. Honnan tudja? - vágott vissza a férfi. - Kapott más árajánlatokat, hogy versenyeztesse azokat? Nem. - Ujjai begörbültek, majd újra kiegyenesedtek. Bár nehezére esett, de emlékeztetnie kellett magát arra a tényre, hogy Lloyd végigjárta a szamárlétrát, míg őt úgy tették fel a legfelső fokra. - Az ösztöneimre hallgattam. Ösztönök? - Fordult felé Lloyd hirtelen összeszűkült szemekkel. Hangjából tömény gúny áradt. - Ön még csak egy pár hónapja van ebben az üzletben, és önnek ösztönei vannak? Úgy van. És azt is tudom, hogy az elektromos hálózat felújításának, a vízvezetékszerelésnek és az ácsmunkáknak a. becsült költsége összhangban van más, hasonló felújításokéval. 2
A pokolba is, Sydney, erre az irodaépületre az elmúlt évben ennél sokkal kevesebbet költöttünk. A vékonyka ujjak dobolni kezdtek az íróasztalon. Amit mi itt, a Hayward Házban csináltunk, az nemigen volt más, mint egy kis díszítő munka. A Sohóban elvégzendő javítások nagy része biztonsági kérdés, a berendezéseket a törvény által előírt színvonalra kell hozni. Negyedmillió javításokra! - Lloyd tenyerével rácsapott az íróasztalra, és előrehajolt. Sydneyt ez a mozdulat Mihailra emlékeztette. De Lloyd keze természetesen nem hagy piszoknyomot maga után. Tudja, hogy mennyi az éves bevételünk azokból a lakásokból? Ami azt illeti, tudom. - Elhadart egy számot, amivel meglepte a férfit. Centre pontos volt az összeg. - Egyfelől, teljes kihasználtság mellett minden bizonnyal több, mint egy évre lesz szükség ahhoz, hogy megtérüljön a beruházáshoz szükséges tőke. Másfelől, ha egyszer az emberek jóhiszeműen fizetik a lakbért, rendes lakásviszonyokat érdemelnek. Rendeset, persze - mondta mereven Lloyd. - Keveri az erkölcsöt az üzlettel. Ó, remélem. Őszintén remélem. A férfi elfordult, rettenetesen felbőszítette, hogy Sydney oly magabiztosan és ül abban a székben, ami valójában ót illetné meg. Ön meglehetősen naiv, Sydney. Lehet. De amíg én irányítom ezt a vállalatot, az én elveim szerint fog történni minden. Azt hiszi, azzal, hogy aláír néhány szerződést és telefonálgat már ön irányítja a vállalatot? Negyedmilliót fektet be az ön a kedvenc projektjébe, és fogalma sincs arról, hogy mit akar ez a Stanislaski. Honnan tudja, hogy nem a megszabottnál alacsonyabb minőségű anyagokat vásárol, a többletét pedig nem vágja zsebre? Ez képtelenség! Mondtam, hogy ön naiv. Megbíz valami ukrán művészt egy nagy horderejű projekt megvalósításával, aztán még annyi fáradságot sem vesz, hogy a munkálatokat ellenőrizze. Szándékomban áll megnézni, hogyan haladnak a munkák. Nagyon elfoglalt vagyok. És Mr. Stanislaskitól hetente megkapom a jelentéseket. Lloyd gúnyosan mosolygott. Sydney belátta, hogy a férfinak igaza van. Minden előzetes megfontolás nélkül, ösztönösen bízta meg Mihailt, azután pedig, személyes érzelmektől vezérelve, elmulasztotta ellenőrizni a projekt alakulását. Ez nem naivitás volt, hanem gyávaság. - Tökéletesen igaza van, Lloyd, és jóváteszem a hibát. - Sydney hátradőlt a székében. - Van még valami? - Ön hibát követett el - mondta Lloyd. - Ebben az esetben igen sokba kerülő hibát. Az igazgatótanács több tévedést nem fog szó nélkül hagyni. Kezét lágyan a szék karfáján nyugtatva, Sydney bólintott. - És ön reméli, hogy meg tudja győzni őket a felől, hogy ez az íróasztal önnek jár. - Ezek üzletemberek, Sydney. És, jóllehet az érzelmeik azt diktálják, hogy az asztalfőn egy Hayward üljön, a nyereség és a veszteség kérdése mozgatja a világot. A nő arckifejezése nyugodt maradt, a hangja sem változott. - Biztos vagyok benne, hogy önnek ebben is igaza van. És, ha a tanács továbbra is engem támogat, két dolog közül egyet kérek öntől. A felmondását, vagy a hűségét. Nincs más választási lehetősége. És most rnegbocsásson... Amint az ajtó bevágódott Lloyd mögött, Sydney a telefonért nyúlt. De a keze még remegett, visszahúzta. Felkapott egy gemkapcsot, és összevissza hajtogatta. Aztán egy másikat, majd egy harmadikat. Mire ezzel végzett, és összetépett még két papírlapot, megnyugodott. Tiszta fejjel kell szembenéznie a tényekkel. Lloyd Bingham az ellensége volt, mégpedig tapasztalattal és befolyással rendelkező ellenség. Elkapkodta ezt a Soho-ügyet. Nem mintha rosszul döntött volna. De ha előfordultak hibák, azokból Lloyd tőkét kovácsol magának, és mindet az orra alá fogja dörgölni.
1
Lehetséges, hogy egyetlen projekttel kockára tette mindazt, amit nagyapja örökül hagyott rá? Kényszeríthetik vajon arra, hogy lemondjon, ha nem tudja bizonyítani mindannak az ésszerűségét és jogosságát, amit tett? A legrosszabb az egészben, hogy maga sem volt biztos mindebben. Lépésről lépésre. Csak így haladhat előre. Most az első lépés az, hogy lemegy a Sohóba, és utána jár a dolgoknak. Az ég szürkésfehér volt. Az elmúlt napokban a hőség valamelyest enyhült, de aznap reggel, újra elárasztotta Manhattant párával. A gyalogosforgalom hullámzott, forró tömbökben kelt át az útkereszteződéseken. Sortot viselő lányok és gyűrött munkaöltönyös férfiak tülekedtek az útszéli árusok körül, abban reménykedve, hogy egy jégkrém vagy üdítő segít legyőzni a hőséget. Amikor Sydney kilépett az autóból, a nyomasztóan párás levegő szinte fejbe verte. A sofőrjére gondolt, aki mindig a zárt autóban ül, és aznapra megköszönte a munkáját. Szeme fölé tartotta kezét, s megfordult, hogy szemügyre vegye az épületet. Az állványzat úgy kúszott fel a falakra, mint a repkény. Az ablakok ragyogtak, a gyártó matricái átlósan húzódtak végig az üvegtáblákon. Egy második emeleti ablakban mintha két, ízületes kezet látott volna, amint épp a címkéket kapargatja. A folyosón jeleket helyeztek el, figyelmeztetve arra, hogy építési munkálatok folynak. Ezt a zajok is egyértelművé tették, a puffanó kalapácsot, a zizegő fűrészek, a fém pengése és a hordozható rádiókból repedtfazék hangon kiszűrődő rock and roll. A járdaszegélynél a vízvezeték-szerelő furgonját látta, egy ütött-kopott teherautót, és egy csoport nézelődőt. Mindannyian felfelé figyeltek, ő is követte a tekintetüket, és meglátta Mihailt. Egy pillanatra elállt a szívverése. A legfelső szinten állt, négyemeletnyi magasságban, és fürgén mozgott egy Sydney szerint nagyon is keskeny pallón. Ember, hozzon egy adaggal azokból a pozdorjalemezekből - sóhajtozott egy nő Sydney mellett. - Első osztályúan néznek ki. Sydney nyelt egyet. Remélte, hogy azok is. És a férfi meztelen háta sem volt csúnya látvány. A baj csak az volt, hogy nehéz volt ezt a látványt úgy élveznie, hogy ne gondoljon arra, hogy Mihail bármelyik pillanatban lezuhanhat az állványról, és mozdulatlanul fekszik lent a betonon. Pánikszerűen sietett be az épületbe. A liftajtó nyitva volt, néhány műszerész pakolta ki vagy éppen be a szerszámait. Nem állt meg kérdezősködni, hanem felrohant a lépcsőn. Izzadt férfiak vakolták újra a lépcsőházat az első és a második emelet között. Füttyögtek és kacsintgattak utána, de ő csak tovább mászta az emeleteket. Valaki túl hangosra állította a televíziót, valószínűleg, hogy túlordítsa az építkezés zaját. Máshol egy gyerek ordított torkaszakadtából. Érezte, hogy valahol csirkét sütnek. Anélkül, hogy megállt volna, hogy lélegzethez jusson, tovább szaladt felfelé a negyedikre. Itt is szólt a zene. Kemény rock, amit egy munkás hamis tenor hangon kísért, eléggé gyenge teljesítményt nyújtva. Mihail ajtaja nyitva volt, és Sydney berohant. Majdnem átesett egy őszülő férfin, akinek olyan karjai voltak, mint a fa törzse. Méltóságteljesen felállt a guggolásból, éppen a szerszámokat válogatta, és megállította Sydneyi. Bocsánat, nem láttam. Semmi baj. Szeretem, amikor a nők a lábaimnál hevernek. Kihallotta a férfi szavaiból a szláv akcentust, lehet, hogy ebben az épületben mindenki ukrán? Lehet, hogy Mihail a szülőhazájából hozta a vízvezeték-szerelőket? Elkeseredetten nézett szét a szobában, Mihailt után kutatva. Segíthetek? Nem. De mégis, igen. - A szívére szorította a kezét, most vette csak észre, hogy teljesen kifogyott a levegőből. - Mihail? Éppen kint van. - A férfi kíváncsian vette szemügyre, amint hüvelykujjával az ablak felé bökött. A nő látta, hogy ott van - észrevette napbarnított felsőtestét. 2
Kint van. De, de... Mára végeztünk. Leül? Hozza őt be onnan. Kérem, hozza be. Mielőtt a férfi reagálhatott volna, az ablakot feltolták, és Mihail izmos lába jelent meg a keretben. Nevetve mondott valamit az anyanyelvén, miközben a teste többi része is megérkezett. Amint meglátta Sydneyt nevetése félbeszakadt.. Miss Hayward. - Tenyerébe csapott a tömörítő kalapáccsal.. Mit csinál ott kint? - A kérdés kapkodó vádaskodás formájában szakadt ki Sydneyből. Ablakokat cserélek. - Félretette a tömörítő kalapácsot. - Valami gond van? Nem, én... - Soha nem érezte magát ennyire zavarban. - Azért jöttem, hogy megnézzem, hogy halad a munka. Értem. Mindjárt körbevezetem. - Mihail bement a konyhába, bedugta a fejét a mosogatóba, és teljesen megnyitotta a hideg víz csapját. Forrófejű ember - mondta a Sydney mögött álló ember és kuncogott saját humorán. Amikor Sydney éppen csak elmosolyodott, gyors szavakkal Mihailért kiáltott azon a különleges idegen nyelven. „Tak" - Mihail csak ennyit mondott, és vizes hajjal megjelent. Szanaszét spriccelve a vizet hátrarázta a haját, majd vállát megvonva nadrágja övbújtatójába akasztotta a hüvelykujjait. Félmeztelen teste fénylett a víztől és az izzadságtól. Sydneynek tudatosan ügyelnie kellet arra, hogy még csak véletlenül se hagyja nyitva az ajkait. A fiam komisz egy ember - rázta meg a fejét Jurij Stanislaski. - Jobbnak neveltem. Az ön fia... ó! - Sydney visszapillantott a széles arcú, szép kezű férfira. Mihail kezei. Nagyon örvendek, Mr. Stanislaski. Részemről a szerencse. Jurij vagyok. Megkérdeztem a fiamat, hogy ön-e az a Hayward, akié ez a vállalat. Csak annyit mondott, igen, és nagyon mogorva arcot vágott. Nos, én vagyok az. Ez egy jó ház. Csak egy kicsit beteg. És mi vagyunk az orvosok. - A fiára vigyorgott, aztán mondott valamit ukránul. Mihail válaszként mosolyogva elhúzta el a száját. - Nem, még nem vesztetted el a beteget, papa. Menj haza, és vacsorázz meg. Jurij összepakolta a szerszámkészletét. - Gyere te is, és hozd magaddal ezt a csinos hölgyet. A mamád biztosan eleget főzött. Ó, igazán köszönöm, de... Sok dolgom van ma este, papa. - Szakította félbe Mihail Sydney udvarias visszautasítását. Jurij felvonta bozontos szemöldökét. - Te pedig hülye vagy ma este - mondta ukránul. Miatta duzzogsz egész héten? Mihail bosszúsan felkapott egy konyharuhát, és megtörölte az arcát. - Nők miatt nem duzzogok. Jurij csak mosolygott. - Emiatt duzzognál. - Aztán Sydneyhez fordult. - Most én is faragatlan vagyok, hogy olyan nyelven beszélek, amit nem ért. A fiam rossz hatással van rám. - Felemelte a nő kezét, és udvariasan megcsókolta. Nagyon örülök, hogy találkoztunk. Én is nagyon örülök. Vegyél fel egy inget - utasította Jurij Mihailt, majd fütyörészve elment. Nagyon kedves ember - mondta Sydney. Igen. - Mihail felkapta a pólót, amit pár órával azelőtt levetett, de csak tartotta a kezében. Szóval a munkálatokat akarja látni. Igen. Azt gondoltam... Az ablakok kész vannak - szakította félbe a férfi. - A vezetékek cseréje is majdnem befejeződött. A vízvezetékek szerelése még egy hetet vesz igénybe. Jöjjön. Mihail elindult kifelé, ügyelve arra, hogy jó egyméteres távolságot tartson maga és Sydney között. Kopogtatás nélkül lépette be a szomszédos lakásba. 1
Keelyé - mondta Sydneynek. - Nincs itthon. Élénk színek és illatok egyvelege uralta a szobát.. A bútor öreg és roskatag volt, tarkabarka párnák és különböző női ruhadarabok borították: A szobából nyíló konyhában is a feje tetején állt minden, de nem az edények, fazekak vagy serpenyők miatt, hanem a vázgerendákig lebontott falak miatt, melyekből kígyókként tekergőztek elő a vezetékek. Eléggé kényelmetlen lehet itt élni az átépítés ideje alatt. Jobb, mintha bedugná a konnektorba a robotgép dugóját, és ezzel áramszünetet idézne elő az egész házban. A régi vezeték csak csőből és dudorokból állt, teljesen el volt már kopva. Ez Romex. Sokkal korszerűbb és biztonságosabb. Sydney a vezetéket tanulmányozva áthajolt a férfi karján. -Aha, látom. Mihail majdnem elmosolyogta magát. Talán meg is tette volna, ha Sydneynek nincs ilyen jó illata. Ehelyett szándékosan egy fél méterrel távolabb állt. A műszaki átvétel után új falakat húzunk fel itt. Jöjjön. Mindkettőjüket próbára tette ez a bemutató, a férfi azonban lelkiismeretesen elkísérte ót mindenhová, emeletről emeletre megmutatta neki a felújítás valamennyi munka-fázisát: a műanyag könyökcsövektől kezdve a rézcsöveken át mindent. A padlózat nagy részét csiszolással és újralakkozással meg lehet menteni. De néhány helyen ki kell cserélni. - Mihail belerúgott egy négyszögletes furnérlemezbe, amit az első emeleti lépcsőfordulóban egy lyuk elé szögelt. Sydney csak bólogatott, és csak akkor tett fel kérdéseket, amikor azok helyénvalónak tűntek. A munkások legtöbbje már elment, hogy beváltsák heti fizetési csekkjeiket. A zajszint annyira lecsökkent, hogy a zárt ajtók mögül jól lehetett hallani az autós üldözés hangját a tévében és különböző zenefoszlányokat. A nő felvonta a szemöldökét, amikor meghallotta, hogy egy tenorszaxofon valahol a „Kék rapszódiát" játssza. Ez Will Metcalf - mondta Mihail. - Jól csinálja. Egy zenekarban játszik. Tényleg jó. - A korlát sima volt és biztonságosan szilárd fogást adott Sydney kezében, amint lefelé haladtak. Mihail munkája, gondolta. Javított, cseréli, rendbe hozott mindent, amire csak szükség volt. Mindezt azért, mert törődött az épületben élő emberekkel. Tudta, hogy ki játszik a szaxofonon, vagy ki eszik sült csirkét, kinek a kisbabája nevetgél. Elégedett azzal, ahogyan a munkák haladnak? - kérdezte Sydney csendesen. A hangsúlytól, ahogyan beszélt Mihailnak önkéntelenül rá kellet néznie a nőre, pedig egész idő alatt igyekezett elkerülni ezt. Sydney halántékánál néhány hajtincs rakoncátlanul kikunkorodott a csat alól. A férfi látta, hogy az orra halványan be van púderezve, hogy ne látszanak a szeplői. Meglehetősen elégedett vagyok, de erre inkább önnek kellene válaszolnia, hiszen az épület az övé. Nem, nem az enyém. - A tekintete nagyon komoly és nagyon szomorú volt. Az önöké. Én csak a csekkeket állítom ki. Sydney... Eleget láttam ahhoz, hogy tudjam, jól haladnak a dolgok. - Beszéd közben sietve haladt lefelé a lépcsőn. - Ne mulassza el felvenni a kapcsolatot az irodámmal, amikor legközelebb pénzre van szükség. Az ördögbe is! Lassítson már! - Mihail a lépcső alján érte utol. Megfogta a karját. - Mi baja van? Először sápadtan és kifulladva álla szobámban, most meg elrohan. Mitől annyira szomorúak a szemei? Sydneynek nagyon fájt, hogy igazából senkije sincs, aki törődve vele. Szűk baráti körében mindenki csak a saját dolgával volt elfoglalva. Korábban a legjobb barátja Peter volt, ez a kapcsolat azonban csúfosan ért véget. Az egész élete felszínes kapcsolatokból állt, és őszintén irigyelte azt a törődést, azokat az emberi kapcsolatokat, amit itt ebben a házban megtapasztalt. Az épület igazából nem az övé, gondolta újra. Ő csak a tulajdonos volt. Nem rohanok el, és nincs semmi bajom. - Minél előbb ki kell innen jutnia, és méltósággal hazamennie! 1
Nagyon komolyan veszem ezt a munkát. Ez az első nagy projektem azóta, hogy átvettem a Haywardot. Azt akarom, hogy minden jól sikerüljön. És sokat kockáztattam azzal, hogy... Itt már elvesztette a fonalat. A jobb oldali ajtó felé nézett, megesküdött volna, hogy valakinek a segélykiáltását hallja. Biztosan csak a tévé, gondolta, de mielőtt folytathatta volna, újra hallotta a vékonyka, szánalmas hangot. Mihail, hallja ezt? Mit kellene hallanom? - Hogyan is hallhatott volna bármit is, amikor minden erejét össze kellett szednie, nehogy újra megcsókolja Sydneyt. Itt, bent. - Sydney az ajtó felé fordult, és hallgatózott. - Igen, innen jött a hang... Most már Mihail is hallotta. Öklével dörömbölt az ajtón. Mrs. Wolburg. Mrs. Wolburg, én vagyok az, Mik. A reszkető hang alig hallatszott át az ajtón. - Nagyon fáj! Segítsen, kérem. Ó, Istenem... Mielőtt Sydney befejezhette volna a mondatot, Mihail a vállával nekirontott az ajtónak. A második tompa puffanásra az szétrepedt és kinyílt. Úgy lógott a zsanérokon, mint egy részeg. A konyhában - szólt elhaló hangon Mrs. Wolburg. - Mik, hála istennek! Mihail átrohanta keményített csipketerítőkkel és papírvirágokkal díszített lakáson, és az asszonyt a konyhában találta a földön. Apró, sovány, csupa csont nénike volt. Mindig rendezett fehér haja most csatakos volt az izzadságtól. Nem látok - mondta. - Leejtettem a szemüvegemet. Ne aggódjon. - A férfi letérdelt mellé, és az idős asszony fájdalmas tekintetét látva automatikusan megmérte a pulzusát. - Hívja a mentőket! - utasította Sydneyt, de ő akkor már telefonált is. Nem segítem föl, mert nem tudom, mijét ütötte be. A csípőmet. - Az asszony a fogait csikorgatta a rettenetes fájdalomtól. - Azt hiszem, eltörtem a csípőmet. Az oldalamra estem. Meg sem tudok mozdulni. Ebben a nagy zajban, senki nem hallotta meg, hogy kiabálok. Két-három órája fekszem már itt. Nagyon gyenge vagyok. Most már semmi baj. - Mihail dörzsölgetéssel próbálta felmelegíteni az asszony kezét. Sydney, hozz egy takarót, meg egy párnát. Már a kezében volt mindkettő, és Mrs. Wolburg mellett guggolt, még mielőtt Mihail végigmondhatta volna az utasítást. Jól van. Most egy kicsit felemelem a fejét. - Óvatosan rátette az asszony elernyedt fejét a párnára. A tomboló hőség ellenére Mrs. Wolburg. annyira fázott, hogy szinte reszketett. Sydney, mialatt csendes, nyugtató hangon beszélt az idős hölgyhöz, bebugyolálta a takaróba. Már csak pár perc - suttogta Sydney, és megsimogatta az izzadt homlokot. Hamarosan egész tömeg verődött össze az ajtónál. Bár Mihail nem szívesen hagyta egyedül. Sydneyt a sérült asszonnyal, felállt. Távol akarom tartani a szomszédokat. Küldök valakit, hogy figyelje, mikor jön a mentő. Rendben van - válaszolt Sydney, s bár a szíve hevesen vert a félelemtől, továbbra is mosolyogva nézett Mrs. Wolburgra. - Aranyos lakása van. Saját maga horgolta a csipkéket? Hatvan éve kézimunkázom, mióta terhes voltam az első lányommal. Gyönyörűek. Több gyereke is van? Hat. Három fiú és három lány. És húsz unokám. Öt nagy... - A fájdalom újabb hulláma öntötte el, becsukta a szemét, majd ismét kinyitotta, és mosolyogni próbált. Mindig nyaggatnak amiatt, hogy egyedül élek, de én szeretem a saját lakásomat, és mindent úgy szeretek tenni, ahogy nekem tetszik. Persze. Na és a lányom, Lizzy. Nagyon messzire Phoenixbe, Arizonába költözött. Hogyan tudnék én ott élni! Sydney mosolygott, és simogatta az öregasszonyt. 1
Fogalmam sincs. Most majd ellátják a bajom - motyogta, és újra becsukta a szemét. - Nem történt volna mindez, ha le nem ejtem a szemüvegem. Rettenetesen rövidlátó vagyok. Ronda dolog az öregség kislány, és ne higgyen senkinek, aki mást mondana. Nem láttam, hogy hová lépek, és megbotlottam a felhasadt linóleumban. Mik mondta már nekem, hogy ragasszam le, de előbb alaposan le akartam súrolni. - Egy halvány mosolyt erőltetett magára. - Legalább most tiszta földön fekszem. Már itt vannak a mentősök - szólalt meg az asszony háta mögött Mihail. Sydney csak bólintott, borzasztó bűntudatot érzett, és nagyon mérges volt, de nem mert most erről beszélni. Felhívnád az unokámat, Mik? A Nyolcvanegyes sugárúton lakik. Ő majd értesít mindenkit a családból. Emiatt ne aggódjon, Mrs. Wolburg. Tizenöt perc múlva Sydney a járdán állva nézte, amint a. hordágyat beemelik a mentőautó hátuljába. El tudta érni az unokáját? - kérdezte Mihailtől. Rábeszéltem az üzenetrögzítőjére. Sydney bólintott, majd a járdaszegélyhez ment, és megpróbált taxit fogni. Hol van az autója? Hazaküldtem a sofőrt. Nem tudtam, meddig maradok, és túl meleg volt ahhoz, hogy itt üljön a kocsiban. Talán jobban teszem, ha visszamegyek az épületbe, és hívok egy taxit. Siet? A nő összerezzent, ahogy felvisított a sziréna. Be akarok menni a kórházba. Mihail zavarodottan dugta zsebre a kezét. Nem kell bemennie. Sydney megfordult, tekintete, mely egy rövid pillanatra találkozott a férfiéval, tele volt érzelemmel.. Nem szólt semmit, amíg végre egy taxi beállt a járdaszegély mellé. Akkor sem mondott semmit, amikor Mihail beszállt mögé. Utálta a kórházszagot. Betegség, fertőtlenítőszerek, félelem és erős tisztítószerek szaga keveredett. Nagyapja haláltusájának, utolsó napjainak emléke még túl frissen élt benne. A belvárosi kórház elsősegély osztályán az előbbiekhez még friss vér szaga vegyült. Sydney egyre csak biztatta magát, határozottan átverekedte magát a betegek és sérültek tömegén, amíg a felvételi ablakhoz nem ért. Most hoztak be önökhöz egy Mrs. Wolburg nevű beteget. Úgy van. - Az adminisztrátor beütött valamit a számítógépbe. - Családtag? Nem, én... Szükség van egy családtagra, aki kitölti ezeket a nyomtatványokat. A beteg azt mondta, hogy nincs biztosítása. Mihail a közelgő vihar előérzetével hajolt át Sydney fölött, de a nő már válaszolt is. A Hayward Iparvállalatok fedezi Mrs. Wolburg kezelési költségeit. - Táskájába nyúlt az igazolványáért, és levágta a pultra. - Sydney Hayward vagyok. Hol van Mrs. Wolburg? A röntgenben. - Sydney jeges pillantásától az adminisztrátor fészkelődni kezdett a székén. - Cohen doktor vizsgálja. Így hát vártak, és közben megittak egy pocsék kávét a belvárosi kórház elsősegély osztályát betöltő nyögések és síró hangok közepette. Sydney a falnak támasztva hátrahajtotta a fejét, és becsukta a szemét. Úgy látszott, hogy szunyókál, de folyton arra gondolt, milyen lehet öregnek lenni, egyedül és támasz nélkül maradni.
1
Mihail szerette volna elhitetni önmagával, hogy Sydney csak azért van itt, hogy igazolja magát. Minden erejével ezt akarta gondolni róla. Mennyivel kényelmesebb volt úgy gondolni rá, mint egy vállalat érzéketlen vezetőjére, nem, mint egy nőre. Azonban emlékezett arra, milyen gyorsan és ügyesen cselekedett Sydney Mrs. Wolburg lakásában, milyen óvatosan bánt az idős asszonnyal. És emlékezett a tekintetére kint az utcán. Szenvedést, együttérzést és bűntudatot olvasott ki azoknak a nagy szemeknek feneketlen mélységeiből. Megbotlott a linóleumban - motyogta Sydney. Most először szólalt meg az eltelt közel egy órában. Mihail felé fordította a fejét, hogy szemügyre vegye. A nő szeme még mindig be volt csukva, az arca sápadt és nyugodt volt. Csak a konyhájában jött-ment, és elesett, mert a padló öreg és balesetveszélyes volt. Maga gondoskodik arról, hogy biztonságos legyen. Sydney folytatta, mintha nem is hallotta volna. - Aztán nem tudott mást tenni, mint csak feküdni egyedül a fájdalmával. Olyan gyenge volt a hangja. Majdnem elmentem az ajtaja mellett. Nem ment el mellette. - Aztán, egy sóhajjal, tenyerét a nő kézére tette. - Ön csak egy a Haywardok közül, Sydney. Az ön nagyapja... Beteg volt. - Sydney keze ökölbe szorult Mihail tenyere alatt, és még szorosabbra zárta a szemét. - Majdnem két évig volt beteg, és én Európában. voltam. Nem tudtam róla. Nem akarta megzavarni az életemet. Az apám halott volt, csak én voltam számára, és nem akarta, hogy aggódjam miatta. Amikor végre felhívott, már a halálán volt. Jó ember volt. Nem engedte volna, hogy a dolgok ilyen rosszra forduljanak, de nem tudta... egyszerűen nem tudta. Rövid, reszkető sóhaj hagyta el a száját. Mihail megfordította Sydney kezét, és összekulcsolta az ujjait az övéivel. Amikor New Yorkba érkeztem már kórházban volt. Olyan kicsinek, olyan fáradtnak látszott. Azt mondta nekem, én vagyok az utolsó Hayward. Aztán meghalt - mesélte elhaló hangon. - És valóban én vagyok az utolsó... Maga azt teszi, amit tennie kell. Senki sem kívánhat többet. Sydney újra kinyitott a szemét, és a tekintetük találkozott. - Nem tudom. Aztán megint csendben vártak tovább. Majdnem' két óra telt el, amíg Mrs. Wolburg unokája beviharzott. Az egész történetet újra el kellett neki mesélni, mielőtt elrohant volna, hogy értesítse a család többi tagját. Négy órával az után, hogy megérkeztek a felvételi osztályra, az orvos kijött, hogy tájékoztassa őket. Csípőtörés, enyhe agyrázkódás. Miután végzenek a sebészeten, beviszik a beteget szobájába. A törés idős kora miatt súlyosnak számít, de az általános egészségi állapota jónak mondható. Sydney megadta az orvosnak és az unokának az irodai és az otthoni telefonszámát is, és kérte őket, hogy folyamatosan tájékoztassák Mrs. Wolburg állapotáról. Elviselhetetlen testi és szellemi fáradtság vett erőt rajta, Sydney jóformán kivánszorgott az épületből. Ennie kell - mondta Mihail. Hogyan? Nem kérek, tényleg nem, csak fáradt vagyok. A férfi rá sem hederítve, mit mond, karon fogta és elindult vele az utcán. Miért mondja mindig az ellenkezőjét annak, amit én mondok? Nem mondom. Látja, megint csak azt teszi. Húst kell ennie. Ha továbbra is így kell vonszolni, még a végén kirántja a karját a helyéről, gondolta Mihail. Sydney mérgesen szaporázta a lépteit, hogy lépést tudjon tartani a férfival. Miből gondolja, hogy maga tudja, mire van szükségem? Mert tudom. - Egy piros lámpánál hirtelen megállt, és Sydney beleütközött. Még mielőtt megakadályozhatta volna, Mihail megsimogatta az arcát. 2
Istenem, milyen szép vagy. Sydney meglepetten pislogott, Mihail pedig káromkodott egyet, összeráncolta a szemöldökét, és átvonszolta a zebrán, mielőtt a lámpa pirosra váltott volna. Nem vagyok boldog veled - folytatta, magában dünnyögve. - Azt gondolom, hogy elviselhetetlen vagy, hogy egy sznob vagy, és... Nem vagyok sznob. Mihail valami ismerősnek tűnő dolgot mondott az anyanyelvén. Sydney felhúzta az orrát, amikor eszébe jutott a fordítás. Ez az igazság. Maga a sznob, ha azt gondolja, hogy én vagyok az, csak azért, mert máshonnan származom. A férfi megállt és gyanakvással vegyes érdeklődéssel nézte a nőt. Rendben van, akkor itt eszünk, ha nincs ellenedre. - Mihail behúzta egy zajos vendéglőbe, ahol különböző grillételeket szolgáltak fel. Sydney azon kapta magát, hogy lehuppan egy keskeny boksz puha ülésére szorosan Mihail mellé. Olajban sült hús, hagyma és friss sör illata járta át a helyiséget. Sydney szájában összefutott a nyál. És én még azt mondtam, hogy nem vagyok éhes. Én meg azt mondom, hogy egy hazudós sznob vagy. Sydney arca égőpirosra váltott, ez tetszett Mihailnak, de sajnos nem tartott elég sokáig. A nő előrehajolt. Akarja tudni, hogy én mit gondolok magáról? Mihail ismét felemelte a kezét, hogy megérintse a nő arcát. Ellenállhatatlan volt. - Igen, akarom. A pincérnő megjelenése hálaistennek megmentette attól, hogy hirtelen elködösödött agyával valami vaskos jelzőt találjon. Két közepesen átsütött bélszínt és két korsó csapolt sört kérünk. Nem szeretem, ha férfiak rendelnek helyettem - mondta kurtán Sydney. Akkor legközelebb te rendelsz helyettem, és kvittek leszünk. - Mihail kényelmesen elhelyezkedett, kezét átvetette a boksz hátán, és kinyújtotta a lábát. - Miért nem veszed le a blézered Hayward? Meleged van. Fejezte már be, hogy állandóan előírja nekem, mit csináljak, és kioktat arról, hogy mi bajom van. És ezt is hagyja abba! Mit? Hogy játszadozik a hajammal. A férfi vigyorgott. A nyakaddal játszottam. Szeretem a nyakad. - És bizonyításként, újra végigcirógatta az ujjával. Sydney összeszorította a fogát az édes borzongástól, ami végigfutott a gerincén. - Azt akarom, hogy odébb menjen. Rendben. - Mihail még közelebb húzódott. - Így már jobb? Nyugalom, mondta Sydney magának. Nyugodt lesz. Mélyet, lélegzett és Mihail felé fordult. Ha nem... - És a férfi ajkai megérintették az övét, beléfojtva a szavakat és a mögöttük tolongó gondolatokat is. Azt akarom, hogy visszacsókolj. Sydney meg akarta rázni a fejét, de nem sikerült.. Nézni akarlak, amikor csókolsz - suttogta Mihail. - Tudni akarom, mi zajlik benned. Semmi sem zajlik bennem. De a férfi ajka már rátapadt Sydneyére és bebizonyította, hogy valóban hazudós. Szinte elmerült a csókban, egyik kezével Mihail hajába túrt, a másikkal a vállát szorította. Mindent érzett. Mindent. És mindez annyira gyorsan történt. A tudata elhomályosodott, és már alig érzékelte a vendéglői zajokat, a csörömpölést és a nyüzsgést. Minden érzékével arra
1
figyelt, ahogy Mihail ajka egybeolvadt az övével, ahogy a fogaival lágyan harapdálta, ahogy a nyelvével elbűvölte egész lényét. Bármit mondjon is, Sydney mégis viszonozza az érzelmeit. A férfi tudta ezt. Kiolvasta a nő szemeiből, mielőtt becsukta volna, megérezte az odaadást ajkainak forró szenvedélyében. Meg kellett volna nyugodnia, hiszen lám igaza volt, s ez hízelgett a büszkeségének. De e helyett csak kínzó fájdalmat érzett. Sajnálom, hogy meg kell zavarnom önöket. - A pincérnő két söröskorsót tett le az asztalra. - A két bifszteket rögtön hozom. Sydney hátrarántotta a fejét. Mihail karja még mindig átkarolta, bár a szorítása enyhült. Ő pedig odatapadt hozzá. Teste hozzásimult a férfiéhoz, úgy ültek a bokszban, egy nyilvános helyen. A szégyen és a düh erőt vett rajta, ellökte magát Mihailtől. Ez aljas dolog volt. Az megvonta a vállát, és felemelte a sörét. - Nem egyedül csináltam. - A sör a fölött a tekintete élesre változott. - Sem most, sem a múltkor. A múltkor... Mi volt a múltkor? Sydney felemelte a korsóját és óvatosan kortyolt egyet. - Nem akarok beszélni róla. Mihail vitatkozni akart, el is kezdte volna, de látta, hogy Sydneynek fájdalmat okoz, és ez eltérítette a szándékától. Nem akarta feldühíteni. Bár, az ördögbe is, élvezte. De nem tudta, hogy mivel okozott fájdalmat neki. Megvárta, amíg a pincérnő leteszi eléjük a bifsztekeket. Nehéz napod volt - mondta Sydneynek olyan szokatlanul kedvesen, hogy annak elállt a lélegzete a meglepődéstől. - Nem akarom még nehezebbé tenni. Ez... - Sydney küszködött a válasszal. - Mindenki számára nehéz nap volt. Tegyük túl magunkat rajta. Megtörtént. - Mosolyogva nyújtott át egy kést és egy villát. - Edd meg a vacsorád. Elássuk a csatabárdot. - Jó. - Sydney rájött, hogy valóban farkaséhes.
5. FEJEZET Sydneynek fogalma sem volt arról, hogyan értesült a sajtó Mildred Wolburg balesetéről, de kedd estére az irodájában már egymást érték telefonok. Szerdára már elterjedt az a szóbeszéd, hogy a Haywardot egy több millió dolláros per fenyegeti. Sydneynek pedig szembe kellett néznie az igazgatótanács néhány igencsak rosszkedvű tagjával. Abban egyetértettek, hogy Mrs. Wolburg kezelési költségeinek átvállalásával Sydney elismerte a Hayward gondatlanságát, és ezáltal mintegy kötelezte a Haywardot arra, hogy megnyugtassa a közvéleményt. Sydney az egyenes utat választotta, sajtónyilatkozatot fogalmazott meg, és beleegyezett egy rendkívüli igazgatósági tanácsülés összehívásába. A kórház felé menet úgy gondolta, hogy péntekre már eldől, hogy megmaradhat-e a Hayward élén, vagy visszaminősítik névleges vezetőnek. Egyik kezében egy rakás könyvet, másikban egy cserepes virágot tartva Sydney Mrs. Wolburg szobája előtt várakozott. Ezúttal Mihail, Keely és Mrs. Wolburg két gyereke voltak itt látogatóban.. Mihail vette észre a lányt. Újabb látogató, Mrs. Wolburg. Sydney. - Az özvegy szeme felragyogott a vastag üveglencsék mögött. - Újabb könyvek! 2
Az unokája azt mondta, szeret olvasni. Az én Harrym azt szokta mondani, hogy még evés helyett is inkább olvasok. Milyen növény! A virágok a gyengéim, nagyon szeretek szobanövényeket nevelni. Tegye le őket kedveském, a kisasztalra, a rózsák és a szegfűk közé. Sydney elnézést kért és elköszönt. Mihail tíz másodperc előnyt adott neki, mielőtt kivett a vázából egy sárga rózsát. - Csók, gyönyörűm! -mondta és arcon csókolta Mrs. Wolburgot, aki még akkor is kuncogott magában, amikor a férfi már kiment. Néhány sietős lépéssel utolérte Sydneyt a lifteknél. - Hé, talán tudsz kezdeni valamit ezzel - nyújtotta át neki a virágot. - Bajom talán nem lehet tőle. Köszönöm. - Elmondod, mi bánt? Semmi. - Sydney megnyomta a lefelé gombot. Volt cigány a családodban? - kérdezte Mihailt maga sem tudja miért. Persze, hogy volt. Akkor inkább használj kristálygömböt, hogy megtudd, mit hoz a jövő, minthogy állandóan az érzéseimből akarj olvasni. Meglátjuk, mit tudunk tenni az ügy érdekében. A lift minden emeleten megá11t. Mire a földszintre értek, Sydney szorosan odasimult Mihail oldalához, aki csak úgy mellékesen a derekára tette a kezét. Még akkor sem akaródzott neki levenni onnan, amikor kiléptek. Sydney pedig nem bánta. Hazavinnél? Sydney visszanézett. A hazaút anyja összejöveteléről még mindig élénken élt az emlékezetében. De hiszen fegyverszünetet kötöttek, -gondolta - és csak pár sarokra. voltak. Miért ne? Donald, kitesszük Mr. Stanislaskit a Sohoban. Igenis, asszonyom. A biztonság kedvéért azért, csak úgy véletlenszerűen - Sydney remélte, hogy annak látszott -, átcsúszott egészen a túlsó ablakhoz. Mrs. Wolburg ragyogóan néz ki ahhoz képest... - kezdte. Erős. - Mihail hallgatta a kocsi hangszóróiból halkan áradó Mozart zenét. Látom, hogy aggódsz érte:. De valami más is nyomja a lelked. Az újságok meg a tévéhírek? Sydney hirtelen megmerevedett. Nem a hírverés miatt vá11altam át Mrs. Wolburg kezelési költségeit. Nem érdekelnek a különböző híresztelések. És én nem... - Tudom, hogy te nem. - A férfi tenyerébe vette Sydney összeszorított öklét. - Jusson eszedbe, Hogy én ott voltam. Láttam, hogy mi történt valójában. - A lényeg az - mondta a nő sokkal nyugodtabban -, hogy egy idős asszony súlyosan megsérült. Nem lenne szabad, az ő fájdalmát és szerencsétlenségét belekeverni a vállalati politikába. Az ilyesminek nem kellene újságírói szenzációvá válnia. Amit tettem, azért tettem, mert meg voltam győződve arról, hogy így kell tennem. Én csak biztos akarok lenni abban, hogy a megfelelő módon haladnak a dolgok. - Te a Hayward elnöke vagy. - Pillanatnyilag. - Sydney megfordult, hogy kinézzen az ablakon, ahogy megérkeztek a bérház elé. - Látom, jól halad a tető. - A többi is. - Mivel még messze volt attól, hogy befejezte mondandóját, Mihail áthajolt, és kinyitotta az ajtót Sydney oldalán. Egy pillanatig oly közel voltak egymáshoz, hogy a férfi teste szorosan az övéhez simult. Sydney szinte ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy ujjaival megcirógassa Mihail arcát, hogy kezével érezze a durva borostát, amit a férfi lusta volt leborotválni. Szeretném, ha feljönnél - mondta Sydneynek. - Van fent a számodra valami. A nő azon kapta magát, hogy a keze már mozdul, hogy megsimogassa a férfit, de visszafogta magát. - Már majdnem hat óra. Igazán... - Gyere fel egy órára - fejezte be Mihail. - A sofőr visszajöhet érted, nem? 1
- De igen. Rendben van, de nem hiszem, hogy egy órát maradhatok. Én biztos vagyok benne. Miután a sofőrt ellátta utasításokkal, Sydney Mihaillal együtt az épület felé indult. - Mehetünk lifttel. Az ellenőrzési tanúsítványon még meg sem száradt a festék. A négy magas emeletre gondolt. El sem tudom mondani, milyen boldog vagyok, hogy ezt halom. A lift simán, csendesen állt meg a negyediken, Mihail kinyitotta az ajtót. A folyosón a hűlt helye volt csak a plafonnak, csak a meztelen gerendákat lehetett látni, mindenhonnan vezetékek meredeztek elő. A vízszivárgás nagy kárt tett - mesélte a férfi. - Ha kész a tető, kijavítjuk. Vártam, hogy a bérlők majd panaszkodni fognak, de egyetlen panasz sem érkezett. Biztos nagyon nehéz lehet mindenkinek az építkezés kellős közepén élni. Mihail a kulcsait csörgette. Kényelmetlen. De mindenki izgatottan várja a munkálatok előrehaladását. - Kerülj beljebb, ülj le. Sydney a száját csücsörítve tanulmányozta a szobát. A bútorokat összetolták középre - hogy könnyebben lehessen dolgozni, gondolta. A székek az asztalok tetején, a szőnyeg felcsavarva. Hová üljek? Mihail a konyha felé menet visszanézett. Gyors terepszemle után benyúlt az összevisszapakolt holmik közé és kiemelt egy öreg hintaszéket. Fél kézzel, jegyezte meg magának Sydney. A látvány lenyűgözte, de zavarba is hozta. - Ide. - Mihail egy üres helyet keresett a hintaszék számára, és kiment a konyhába. Miután kényelmesen elhelyezkedett a sima tapintású szaténnal borított hintaszékben, Sydney lassan hintázni kezdett. Ez nagyon szép. Mihail hallotta a halk nyikorgást, ahogy a hintaszék mozgott, de nem fordult hátra. Évekkel ezelőtt csináltam a nővéremnek, amikor kisbabája volt. -A férfi hangja alig hallhatóan megváltozott, ahogy kinyitotta a konyhában a csapot. Lily, a kisbabája, meghalt pár hónapos korában, és a fájdalmas emlék miatt nem akarta megtartania széket. Sajnálom. - A nyikorgás abbamaradt. - Ennél nem tudok rosszabbat elképzelni egy szülő számára. Mert nincs is. - A férfi visszajött, ęs egy pohár vizet meg egy gyógyszeres üveget hozott. Lily emléke örökre velünk marad, de Tasának hál' Istennek most már három gyereke van. A fájdalmát feledteti mostani boldogsága. Tessék. - A poharat Sydney kezébe adta, és kivett két aszpirint az üvegből. - Fáj a fejed. Valóban szét akart hasadnia feje, de Sydney nem szólt erről Mihailnek. - Tényleg fáj egy kicsit - motyogta. - Honnan tudod? - Látom a szemeiden. - Várt, amíg Sydney lenyelte a gyógyszert, aztán hintaszék mögé állt, és ujjaival elkezdte körkörösen masszírozni a halántékát. - És nem is kicsit fáj. Nem kellene hagynia, hogy a férfi hozzáérjen, még megálljt parancsolhat bármelyik pillanatban. De Sydney nem tudott ellenállni, hátradőlt, és becsukott szemmel élvezte, ,mint a férfi ujjai enyhítik fájdalmát. Ezzel vendégelsz meg? Fejfájáscsillapítóval? Sydney hangja annyira halk és fáradt volt, hogy Mihail szíve kicsit összeszorult. - Nem, van valami más is számodra. De az várhat, amíg jobban érzed magad. Beszélj, Sydney. Mondd el, mi a baj. Talán tudok segíteni. Ez olyan dolog, amit magamnak kell elrendeznem. Rendben. Változtat a lényegen valamit, ha elmondod nekem? Nem, gondolta magában. Ez az ő gondja volt, az ő jövője. De mit ártana, ha kiadná magából, ha hangosan kimondaná, és meghallgatná más véleményét?
1
A munkámról van szó. - Sydney sóhajtott, ahogy Mihail a nyakszirtjét kezdte masszírozni. Nincs más, csak a nevem és a nagyapám utolsó kívánsága. A Mrs. Wolburgről napvilágra került hírek nagyon megingatták a pozíciómat a vállalatnál. Az igazgatótanács elégedetlen velem. Péntek délben tanácsülés lesz, és könnyen előfordulhat, hogy felszólítanak, mondjak le az elnőkségről. És le fogsz mondani? Nem tudom. - Mihail most nagy hozzáértéssel és alapossággal Sydney vállát masszírozta. Szeretnék küzdeni, megoldani ezt a problémát. A vállalat több mint egy éve újra felszálló ágban van, is az elnök meg az igazgatótanács ellentéte nem igazán tesz jót a Haywardnak. Ehhez jön, kapcsolódik még az is, hogy az ügyvezető elnökhelyettesemmel eléggé rosszban vagyok. Úgy érzi, és talán igaza is van, hogy neki kellene a helyemen ülnie. -Lágyan elmosolyodott. - Néha magam is azt kívánom, bárcsak ő ülne ott.. - Nem, nem kívánhatod. - Mihail ellenállt a kísértésnek, hogy lehajoljon, és ajkát Sydney hosszú, finom nyakához szorítsa. De csak nagyon nehezen tudta visszatartani magát. Szeretsz irányítani, és úgy gondolom, jól is csinálod. Te vagy az első, aki ezt mondja. A legtöbben, akik ismernek, azt hiszik, csak megjátszom magam, vagy, hogy átmenetileg megbolondultam. A férfi keze könnyedén lecsúszott Sydney karján, ahogy megkerülte, hogy elé guggoljon. Akkor nem ismernek Téged, igaz? Lehet, hogy nem - suttogta. - Lehet. Nem adok tanácsot. Nem ismerem a vállalati politikát vagy a testületi üléseket. De úgy gondolom, azt fogod tenni, ami helyes. Okos vagy és jószívű. Különös, hogy egy ukrán ácshoz kellett eljönnöm azért, hogy védőbeszédet tartson az érdekemben. Köszönöm. Nincs mit. - Mihail újra a szemébe nézett. - Elmúlt a fejfájásod. Sydney meglepetve nyúlt ujjaival a halántékához. Tényleg. Te viszont vagyont kereshetnél a kezeddel. Mihail vigyorgott, és a kezét felfelé csúsztatta a nő karján, feltolta blézerének ujjait, hogy érezze meztelen bőrét. Csak tudni kell, mit akarunk csinálni. - És ó pontosan tudta. Sajnos rossz volt az időzítés. Igen, nos... - Sydney újra érezte a kis lángnyelveket a bensőjében, bőrén pedig a reszkető forróságot. Nagyon hálás vagyok mindenért, de most tényleg mennem kell. Még ráérsz. - A férfi ujjai leszánkáztak a nő karjára, hogy azután összekapcsolódjanak az övéivel. Még nem adtam oda az ajándékodat. Ajándékot? Nem szereti az ajándékokat, hölgyem? Én... a jelentés - mondta Sydney. - Nem úgy volt, hogy ideadod a jelentésedet? Mihail hüvelykujjával a nő csuklóját simogatta, érezte, milyen szabálytalanul ver a pulzusa. Nagyon izgató volt. A jelentést el tudom küldeni. Most valami másra gondoltam. Sydney nem mozdult egy centit sem, ahogy a férfi odament a polcokhoz, és felrántotta a lepedőt, amivel letakarta azokat. Egy pillanat múlva már újra ott állt Sydney előtt, és a kezébe nyomta a kis Hamupipőkét. Szeretném, ha elfogadnád ezt tőlem. Na de... - Sydney próbálkozott, hogyan fogalmazzon meg egy udvarias elutasítást, de a szavak nem jöttek a szájára. Nem tetszik? Nem. Vagyis igen, persze, hogy tetszik, elbűvölő. De miért? Miért akarod nekem adni? Mert rád emlékeztet. Bájos, törékeny, és bizonytalan magában.
1
Hamupipőke története jól végződött a mesében, és, jóllehet én semmiben sem hasonlítok rá, ez a kis figura gyönyörű. Kincsként fogom őrizni. Jó. Most lekísérlek. Gondolom, nem akarsz elkésni anyád vacsorameghívásáról. Sydney, már az ajtóból félig visszafordult. Honnan tudod, hogy az anyámmal találkozom? Őö..., két nappal ezelőtt mondta. Beültünk egy italra valahol a külvárosban. Sydney teljesen visszafordult. Iszogattál az anyámmal? - kérdezte, minden egyes szót jól tagolva. Igen. - Mihail lustán az ajtófélfának támaszkodott. - Mielőtt megpróbálnál jégheggyé változtatni, értsd meg, hogy nem mutatok szexuális érdeklődést Margerite felé. - Ennek örvendek. Igazán örvendek. - Ha nem tette volna már el a táskájába a kis figurát, lehet, hogy belevágta volna a férfi arcába. - Abban állapodtunk meg, hogy békén hagyod az anyámat. Semmiben nem állapodtunk meg - javította ki Mihail. - És nem zaklatom az anyádat. Nem sokat ért volna vele, ha elmondja, hogy Margerite már harmadszor hívta, mielőtt beadta a derekát, és találkozott vele. Barátságos légkörben megittunk egy pár pohárral, úgy gondolom, Margerite megértette, hogy csak barátok lehetünk. Különösen - mondta Mihail feltartva az egyik ujját, hogy Sydney ne tudja félbeszakítani -, mivel igen erős szexuális vonzódást érzek a lánya iránt. A szavak Sydney torkára fagytak. Nagyot nyelt, próbálta tartani magát, de nem sikerült. Szó sincs róla, téged csak az érdekel, hogy minél több skalpot elkönyvelhess magadnak. Valami megvillant Mihail szemében. - Nem akarsz visszajönni, hogy pontosan megmutathassam, mi érdekel? Nem. De azt szeretném, ha lennél olyan kedves, és nem szórakoznál az anyámmal. Te csak kalapáld a szögeket, Mihail. Nem sok vizet fogunk zavarni egymásnak. Ne fáradj, letalálok magam is. - Nem viharzott el, hanem lassan megfordult, és a lifthez ment. Bár nem nézett hátra, biztos volt benne, hogy a férfi végig követte a tekintetével. Pontban déli tizenkét órakor Sydney a hosszú diófa asztalnál ült a tanácsteremben. Kint dörgött az ég, moraja ătszürôdőtt az épület falain és üvegein. A borongós idő jól illett Sydney lelkiállapotához. Pontosan úgy érezte magát, mint a gyerek, aki rossz fát tett a tűzre, és most az iskolaigazgató magához hívatta az irodájába. Az egymás mellett sorakozó arcokat tanulmányozta, akik közül sokan ebben az irodában, ennél az asztalnál ültek már akkor is, amikor ó még meg sem született. Valószínűleg őket lesz a legnehezebb meggyőznie, őket, akik úgy emlékeztek rá, mint Nagypapa térdén lovagló kislányra. Aztán ott volt Lloyd, olyan önelégült, magabiztos arccal ült az illusztris társaság közepén, hogy Sydney majdhogynem rávicsorította a fogait. Nem hagyom magam, gondolta, ahogy a férfi tekintete összevillant az övével. Sydney nyerni akart… Hölgyeim és uraim. Mielőtt hozzákezdünk ahhoz, hogy megvitassuk azt, ami annyira foglalkoztat mindnyájunkat, egy bejelentése szeretnék tenni. Már megtette a bejelentését a sajtónak, Sydney - mutatott rá Lloyd. - Azt hiszem, itt mindenki tisztában van az ön álláspontjával. Suttogás hullámzott végig a termen, néhányan egyetértettek, néhányan nem. Sydney hagyta, hogy elüljön a moraj, aztán folytatta. Mindazonáltal, mint a Hayward elnöke és fő részvényese, elmondom, amit akarok, és azután lehetőség nyílik arra, hogy megvitassuk a kérdést. Minden szem rászegeződött, amitől gombóc keletkezett a torkában. A legtöbben nyugodtan, mások elnézően, megint mások töprengően figyelték. Megértem, hogy a tanács nem nézi jó szemmel a Soho-projectre elkülönített összeg nagyságát. A Hayward holdingban ez az épület viszonylag alacsony szintű éves bevételt képvisel. Azonban ez a kis bevétel folyamatos. Az elmúlt tíz évben ez az épülettömb csak kisebb javításokat igényelt - vagy inkább azt mondanám, kapott. Mondhatnám azt is, hogy egyáltalán nem került sor semmilyen karbantartásra. Azt természetesen önök is tudják a 1
negyedéves jelentésekből, hogy ez alatt az idő alatt az épület értéke mennyit emelkedett. Úgy gondolom, pusztán gyakorlati megfontolásból, hogy az általam a projektre elkülönített összeg beruházásunk védelmét szolgálja. Hozzá kell tennem, hogy szerintem a Haywardnak erkölcsi, lelkiismereti és törvényes kötelessége biztosítani, hogy bérlőink biztonságos és megfelelő lakáskörülmények között éljenek. Az ingatlant biztonságossá és megfelelővé lehetett volna tenni az előirányzott összeg feléből is - vetette közbe Lloyd. Sydney alig nézett rá. - Önnek bizonyára igaza van. Úgy gondolom, hogy a nagyapám a minimumnál többet akart kihozni a Haywardből. Azt akarta, hogy a legjobb, a legkitűnőbb legyen. Én is azt akarom. - Sydney - emelkedett halk hangon szólásra Howard Keller, Sydney nagyapjának egyik legidősebb munkatársa. - Senki nem vonja közülünk kétségbe az indítékait vagy a lelkesedését. Azonban be kell látnia, hogy ebben a helyzetben mindenképpen meg kell vitatnunk az ön álláspontját. Az elmúlt napokban a közvélemény igen elítélően nyilatkozott. A Hayward részvényei teljes három százalékot estek. Ehhez jön még az a csökkenés is, amit akkor kellett elszenvednünk, amikor ön átvette a vállalat irányítását. Érthető, hogy a részvényeseink aggódnak. A Wolburg ügy - válaszolt Sydney acélkemény hangon - egy nyolcvanéves asszony ügye, aki elesett a konyhájában, ahol a padló, amit mi hanyagságból nem cseréltettünk ki, balesetveszélyes volt. Pontosan az ilyen fajta meggondolatlan nyilatkozat miatt néz a Hayward egy hatalmas per elébe - szólt közbe Lloyd. Nem irányíthatjuk a vállalatot pusztán érzelmektől és megérzésektől vezéreltetve. Lehet, hogy Miss Hayward szívére vette a Wolburg ügyet, de vannak olyan eljárások, amelyeket nem lehet megkerülni. Most, hogy a sajtó rávetette magát erre... Igen - ragadta magához a szót Sydney. - Nagyon érdekes volt, hogy milyen gyorsan értesült a sajtó a balesetről. Nehéz elhinni, hogy csupán néhány nappal azután, hogy egy ismeretlen, jelentéktelen idős asszony elesik belvárosi lakásában, a sajtó máris a Haywardot ostorozza a címlapokon. El tudom képzelni, hogy ô maga hívta az újságokat - mondta Lloyd. Sydney mosolya szinte vérfagyasztó volt. El tudja? Vitájukat kopogás szakította félbe. Bocsánat. - Szólt Sydney, és otthagyta az asztalt, majd határozott léptekkel az ajtóhoz ment. - Janine, megmondtam, hogy ne zavarják a munkánkat. Igen, asszonyom. De ez nagyon fontos. Épp most telefonált egy barátom. A hatos televízió csatornánál dolgozik. A déli hírekben Mrs. Wolburg fog nyilatkozni. Mindjárt kezdődik az adás. Egy pillanatnyi habozás után Sydney bólintott. - Köszönöm, Janine. - Sok szerencsét, Ms. Hayward. Sydney mosolygott, és becsukta az ajtót. Éppen most kaptam az értesítést, hogy Mrs. Wolburg televíziós nyilatkozatot ad. Azt hiszem, midannyiunkat érdekel az, amit mondani fog, így hát, engedelmükkel, bekapcsolom a készüléket. A hatos csatorna a reklám után Mrs. Wolburg kórházi ágyát mutatta. A húszas évei elején járó, éles tekintetű, csinos riporternő azzal kezdte az interjút, hogy megkérdezte a beteget, hogyan történt a baleset. Az igazgatótanács több tagja a fejét rázva suttogott, ahogy az idős hölgy elmesélte, hogyan botlott meg a felhasadt linóleumban, és hogy nyomta el az építkezés zaja a segélykiáltásait. Lloydnak vissza kellett magát tartania, nehogy elmosolyodjon. Maga elé képzelte Sydney süllyedő hajóját, amint egy újabb léket kapott.
2
Jelentették a Haywardnak, hogy milyen állapotok uralkodnak a házban? - folytatta a riporter. - Ó, persze. Mik - vagyis Mihail Stanislaski, ez az édes fiú a negyedikről, egy csomó levelet írt az épület állapotával kapcsolatban. És nem történt semmi? Az égvilágon semmi. Pedig például Kowalskiék lakásában, az a fiatal pár a 101 -ben, egy jókora darab vakolat zuhant le a plafonról. Mik csinálta meg. Tehát a bérlőknek maguknak kellett megcsinálniuk a javításokat a Hayward nemtörődömsége miatt. Így is lehet mondani. Egészen az utóbbi hetekig. Miért, mi történt az elmúlt hetekben? Sydney - azaz Miss Hayward - akkortájt vehette át a vállalat irányítását. Ő az öreg Hayward unokája. Hallottuk, hogy az öreg nagyon beteg volt az elmúlt pár évben. Bizonyára a dolgok kicsúsztak a keze közül. Mindenestre, Mik elment, hogy beszéljen Sydneyvel, és ő maga kijött még aznap, hogy a saját szemével lásson mindent. Azóta két hét telt el, és az épület tele van építőmunkásokkal. Új ablakaink vannak. Most dolgoznak az új tetőn. Kijavították a vízvezetékeket is. Mindent, amit Mik felvett a listára, elintéznek. Valóban? És mindez az ön sérülése előtt vagy után történt? Előtte - mondta Mrs. Wolburg, egy kicsit nyugtalanul a gúnyos megjegyzéstől. - Már mondtam önnek, hogy a nagy kalapálástól és fűrészeléstől senki sem hallotta, amikor elesetem. És azt akarom, hogy tudja, Miss Hayward éppen aznap ellenőrizte a munkálatokat. Ő és Mik találtak rám. Sydney odaült mellém a földre, és beszélt hozzám. Hozott nekem párnát és takarót, és ott maradt velem, amíg a mentő meg nem érkezett. Bejött velem a kórházba is, és intézkedett a kezelésem költségei felől. Háromszor meglátogatott már, amióta bent vagyok. Kijelentené, hogy a Hayward, és ennek következtében Sydney Hayward felelős azért, hogy ön itt van? A rossz szemek és a lyukas padló a felelős - mondta az asszony nyugodtan. - És önnek is elmondom, amit a mentősöknek mondtam, akik értesítették a családomat. Nincs okom rá, hogy bepereljem a Haywardot. Gondomat viselik, amióta megsérültem. Lehet, hogy ha húzták volna az időt, és úgy tettek volna, mintha semmi közük nem lenne az egészhez, akkor másképpen éreznék. Azonban azt tették, amit tenniük kellett, és ennél többet nem is lehet kérni.. Sydneynek van erkölcsi tartása, és amióta átvette a Hayward irányítását, úgy látom, a vállalatnak is van. Boldog vagyok, hogy egy olyan házban élhetek, amelyiknek egy lelkiismeretes cég a tulajdonosa. Sydney el sem mozdult a helyéről, ahogy vége lett az interjúnak. Egy szót sem szólt, lekapcsolta a tévét és várt. Ilyen jóindulatot nem lehet pénzért megvásárolni - jegyezte meg Mavis Trelane. - Lehet, hogy a módszerei szokatlanok, Sydney, és nem kétlem, hogy lesznek még az ügynek utórezgései, amelyekkel kétségkívül foglalkoznunk kell, de, mindent egybevetve, úgy gondolom, hogy a részvényesek meg lesznek elégedve. A megbeszélés még folytatódott egy fél órát tartott, de a viharfelhők már elszálltak. Ahogy visszaért az irodájába, Sydney felkapta a telefonkagylót. Tizenkettőt csörgetett, roppant ideges, mielőtt felvették. - Tessék. Mihail? Nincs itt, lent van a hallban. Hát akkor, én csak... Maradjon vonalban. - A telefon zörgött, csengetett, aztán kattogott, amint a férfihang Mihail nevét harsogta. Sydney zavarodottan tartotta a vonalat. Halló? Mihail, itt Sydney. 1
A férfi vigyorgott magában, és kivett egy kancsó jeges vizet a hűtőszekrényből. Szia, mi újság? Épp most láttam a híreket. Gondolom, hallottad. Az ebédszünetben kaptam el. Na, hogy állnak a dolgok? Te kérted meg rá? Nem. - Hosszú szünetet tartott, ami elég volt arra, hogy lenyeljen vagy fél liter vizet. Elmondtam neki, hogy állnak a dolgok, és ő maga találta ki az egészet. Jó elgondolás volt. Igen, nagyon jó. És én az adósod vagyok. Igen? - Mihail elgondolkozott. - Rendben. Akkor fizess! Hogy Sydney miért számított arra, hogy a férfi udvariasan visszautasítja, maga sem értette. Hogy mondtad? Fizess, Hayward. Vasárnap velem vacsorázhatsz. Nem értem, hogy jön a kettő egymáshoz. Tartozol nekem - emlékeztette - és én ezt akarom fizetségképpen. Semmi puccosság, jó? Négy körül érted jövök. Négy? Vacsora délután négykor? Úgy van. - Mihail elővett a zsebéből egy ácsceruzát. - Hol laksz? A férfi hosszat füttyentett, ahogy Sydney vonakodva eldadogta a lakcímét. Megvan. - A falon ott díszelgett a cím. - Mondanál egy telefonszámot is? Arra az esetre, ha közbejönne valami. A nő tekintete elborult, de megadta a számot. Azt viszont szeretném tisztázni, hogy... Akkor tisztázd majd, ha ott vagyok érted. Ketyeg az órám, és te fizeted. - Ösztönösen egy szívet rajzolt a cím és telefonszám köré a falra. - Viszlát vasárnap, főnök. 6. FEJEZET
Sydney a nagy, forgatható állótükörben nézegette magát, mindent szemügyre vett kritikusan és aprólékosan. Nem randevúra készül. Szó sincs arról, hogy randevúra készülne, figyelmeztette magát, ki tudja hányadszor. Viszonoznia kell a segítséget, és mindegy, hogy miként érzett Mihail felől, tartozik neki. A Haywardok nem maradnak senkinek adósai. Egyszerű kis ruhát vett fel, mély kivágása és vékony vállpántjai igazodtak a hőséghez. A rövid kis aranylánc és a karika fülbevaló is egyszerű volt, de elegáns. Sydney a szokásosnál több időt töltött a sminkeléssel, de csak azért, mert valami új árnyalatú szemfestékkel kísérletezett. Némi habozás után úgy döntött, hogy leengedi a haját. Elidőzött a csiszolt parfümös üveg előtt, emlékezve arra, ahogy Mihail leírta az illatát. Megvonta a vállát, és egy-egy cseppet a csuklójára tett. Na nem azért, mert a férfi szerette ezt az illatot. A maga kedvéért. Külsejével elégedetten ellenőrizte táskája tartalmát, azután az órájára nézett. Még volt egy teljes órája. Fújt egy nagyot, és leült az ágy szélére. Életében először rettentően kívánt egy pohár italt. Egy és negyed óra múlva Mihail kopogott az ajtón. Úgy látszott, nem sokat törődött azzal, hogyan is öltözzön. A farmerja tiszta volt, de kopott, magas szárú cipője majdnem olyan viseltes volt, mint elmaradhatatlan bakancsai. Egyszerű szürke, munkásemberekhez illő pamutingét betűrte - ez határozott változást jelentett. Haja a gallérjára omlott oly feketén és zabolátlanul, hogy nem létezhet a világon olyan nő, aki ne érzett volna kísértése, hogy beletúrjon az ujjaival. Kicsit durvának, kicsit vadnak és meglehetősen veszélyesnek látszott. És egy tulipánt hozott Sydneynek. 2
Késtem. Az arcodon dolgoztam. Min dolgoztál? Az arcodon. - Egyik kezével felemelte a nő állát, és szeme összeszűkült az összpontosítástól. Találtam egy alkalmas rózsafadarabot, és elvesztettem az időérzékemet. Beengedsz? Persze. Egy perc, csak vízbe teszem ezt. Amikor magára maradt, Mihail szemügyre vette a szobát. Tetszett neki. Nem az a szabályos, szakértelemmel díszített otthon volt, amit néhányan elvártak volna. Sydneytől. Ebben a lakásban élet volt, puha színek és nyugodt kényelem. Mihail észrevette, hogy szobra, amit Sydneynek ajándékozott egy fényes, régi elektromos árnyékoló doboz tetején állt egymagában. Ez nagyon hízelgett neki. A nő visszajött a szobába, kezében egy vékony ezüst vázával, és benne a tulipánnal.. Csodálom az ízlését. Köszönöm. Kérsz egy italt, mielőtt elindulunk? Nem, vezetés előtt nem iszom. Vezetés? Igen, szereted a vasárnapi kocsikázásokat, Sydney? Nem is tudtam, hogy van autód. Néhány évvel ezelőtt, amikor a munkáimmal némi sikert arattam, vettem egyet. Régóta dédelgetett álmom volt. Azt hiszem, többet fizetek a parkolásért, mint az egész autóért. De az ember ritkán válthatja valóra az álmait. A liftben Mihail megnyomta a garázs gombját. Én magam is sokat gondolok erre - ismerte be Sydney. - Hiányzik a vezetés, azt hiszem, elsősorban a függetlenség érzése miatt. Európában csak beugrottam az autóba, és már mentem is, amikor csak akartam. De itt praktikusabb sofőrt tartani, mint harcba szállni minden egyes parkolóhelyért. Egyszer felmegyünk észak felé, a folyó mentén, és vezethetsz. -Sydney elképzelte, amint száguldanak az úton az állam északi részén lévő hegyek felé. Az álom túlságosan elragadó volt, úgy gondolta, hogy jobb, ha nem mond semmit. Pénteken megkaptam a jelentésedet kezdte. Ma ne beszélünk semmi ilyesmiről. Fogta meg a kezét Mihail, ahogy beléptek a visszhangos garázsba. A jelentések ráérnek hétfőig. Itt az autó. - Egy csillogó-villogó piros és krémszínű MG ajtaját nyitotta ki. A vászontető le volt engedve. - Nem baj, ugye, ha a tető le van húzva? kérdezte Sydneyt, ahogy az elhelyezkedett a kocsiban. Nem, nem baj. Mihail bemászott a vezetőülésbe, eligazította hosszú lábait, és beindította a motort. A műszerfal egyik rekeszéből elővett egy tükrös napszemüveget, és gázt adott. A rádióban rock zene szólt. Sydney azon kapta magát, hogy mosolyog, amint a Central Park körül köröztek. Nem mondtad, hová megyünk. Tudok egy remek kis helyet. Jól főznek. - Észrevette, ahogy a nő lábával dobog a zene ütemére. - Meséld el nekem, hol éltél Európában. Ó, nem egy helyen éltem. Mindig jöttem-mentem. Párizs, Saint Tropez, Velence, London, Monte-Carlo. Lehet, hogy neked is cigány vér folyik az ereidben. Lehet. - Nem, cigány nem, gondolta Sydney. De nagyon romantikus volt ide-oda utazgatni Európában. Most is kísértette, hogy itt hagyjon mindent és elbújjon valahová, amíg a sebei be nem gyógyulnak. Jártál már ezeken a helyeken? Amikor nagyon fiatal voltam. De szeretnék most visszamenni, talán már elég idős vagyok ahhoz, hogy értékelni tudjak mindent. Tudod, a művészetet, a régi városok hangulatát, az építészet. Mi tetszett a legjobban? 1
Egy kis falu valahol Franciaországban, ahol kézzel fejték a tehenet, és hatalmas, sötétvörös szőlőt termesztettek. A fogadóhoz, ahol laktam tartozott egy gazdasági udvar is, hatalmas, csodálatos színű virágok nőttek benne. Késő délután kiülhettél, és a világ legfinomabb fehérbora mellett hallgathattad, ahogy a vadgalambok búgnak. - Kis szünetet tartott, zavarban volt. - És természetesen Párizs - mondta gyorsan. - Az ételek, az üzletek, a balett. Sok embert megismertem, és nagyon élveztem az összejöveteleket. - Gondolsz arra, hogy visszamenj a Szovjetunióba? - kérdezte Sydney. - De, gyakran. Jó lenne látni a helyet, ahol születtem, a házat, ahol éltem. Lehet, hogy már meg sincs. A dombokat, ahol kisgyerekként játszottam. Azok biztos megvannak még. A férfi szemüvegében Sydney csak a saját tükörképét láthatta. De, úgy érezte, a tükör mögött Mihail szemei szomorúan néznek rá. A hangja az volt. Az elmúlt pár évben a dolgok nagyon megváltoztak. A glasznoszty, a Berlini Fal. Visszamehetnél. Néha úgy gondolom, hogy visszamegyek, aztán mégis úgy érzem, jobb, ha mindez emlék marad. Részben keserű, részben édes, de mindenképp színes emlék a múltról, ahogy azt egy kisgyerek látta. Nagyon fiatal voltam, amikor eljöttünk. Nehéz lehetett. Igen. Még nehezebb volt a szüleimnek, akik jobban érezték a kockázatát az egésznek, mint mi. Volt bátorságuk feladni mindent, amit addig ismertek, azért, hogy jobb jövőt biztosítsanak a gyermekeiknek. A szabadságot. Sydney szeme megtelt könnyel. Elfordult, hogy a szél felszárítsa a könnycseppeket. Ilyen messzire eljönni, bizonyára ijesztő volt. Más ország, más kontinens, más nyelv, más kultúra. Mihail kiérezte a nő hangjából az elérzékenyülést. Bár ő is meghatódott, nem akarta Sydneyt szomorúnak látni. - Ma már nem az. - A fiatalok gyorsan alkalmazkodnak. Csak jól be kellett vernem valamelyik szomszéd gyerek orrát ahhoz, hogy újra otthon érezhessem magam. Sydney visszafordult, látta a vigyort a férfi arcán, és elnevette magát. Aztán, úgy gondolom, elválaszthatatlan barátok lettetek. Két éve az esküvői tanúja voltam. Sydney a fejét csóválva hátradőlt. Most vette csak észre, hogy éppen a Brooklyn felé vezető hídon hajtanak át. Nem tudtál Manhattanban vacsorázó helyet találni? Mihail még szélesebben vigyorgott. - Ilyet nem. Néhány perccel később a régi negyedek egyikén suhantak keresztül, kifakult téglaházak és nagy, árnyas fák között. Gyerekek nyüzsögtek a járdákon, bicikliztek, ugróköteleztek. A járdaszegélynél, ahol Mihail megállította az autót, két fiú elmélyülten és igen komolyan baseballjátékosokat ábrázoló kártyákkal. üzleteit. Hé, Mik! - Ugrott fel mindkettő, még mielőtt a férfi kimászott volna a kocsiból. Elmulasztottad a meccset. Egy órája hagytuk abba. A legközelebbit megnézem. - Átnézett a másik oldalra, és látta, hogy Sydney már kiszállt az autóból, és az utca közepén állva zavarodott és elcsigázott tekintettel tanulmányozza a környéket. Mihail közel hajolt a fiúkhoz, és kacsintott egyet. - Új csajom van. Na, te szegény. - Tizenkét évük tapasztalata mindkettőjüket visszatartotta attól, hogy tovább ecseteljék a dolgot. Mihail nevetve ment oda Sydneyhez, hogy kézen fogja, és a járdához vezesse. - Nem értem - kezdte Sydney, ahogy a férfi átvezette a betonon, amit egy hatalmas, öreg tölgyfa gyökere felpúposított. - Ez egy étterem? Nem. - Ráncigálnia kellett Sydneyt, hogy lépést tudjon vele tartani a lépcsőn. - Ez egy ház. De azt mondtad...
1
Hogy vacsorázni megyünk. - Mihail belökte az ajtót, és mélyet szagolt a levegőbe. - Úgy érzem, mama kijevi csirkét készített, ízleni fog neked. Az anyád? - Sydney majdnem orra bukott a keskeny ajtóban. A szüleid házába hoztál? Igen, vasárnapi ebédre. Te jó ég! Mihail felvonta a szemöldökét. - Nem szereted a kijevi csirkét? De igen. Nem erről van szó. Azt hittem... Késtetek - dörögte Jurij. - Behozod a hölgyet, vagy álldogáltok még egy kicsit az ajtóban? Mihail Sydneyi figyelte. - Nem akar bejönni - kiáltott vissza. Nem ez a helyzet - suttogta Sydney megbántottan. - Szólhattál volna, hogy... á, hagyjuk. Elhaladva Mihail mellet megtette azt a néhány lépést, amivel bejutott a nappaliba. Jurij felállt a székből. Mr. Stanislaski, nagyon kedves önöktől, hogy vendégül látnak. -Sydney a kezét nyújtotta, amely valósággal elveszett a férfiéban. Boldogok vagyunk, hogy eljött. Szólítson Jurijnak! Köszönöm. Örülünk, hogy Mihailnak, ilyen jó ízlése van. - Jurij vigyorogva, színpadiasan suttogva mondta: - A mamája nem szerette a szőke táncosnőket. Kösz, papa. Hol vannak a többiek? Mama és Rachel a konyhában. Alex még nálatok is többet késik. Jurij, még nem vitted ki a szemetet. - Egy kicsiny, őszülő, egzotikus arcú asszony jött ki a konyhából, kötényében ezüst evőeszközt hozva. Jurij barátságosan hátba veregette a fiát, olyan erővel, amitől még Sydney is majdnem előre bukott. - Megvártam Mihailt, hogy kivigye. És Mihail megvárja Alexet. Az asszony letette az evőeszközt a szoba másik végében lévő nehéz asztalra, azután Sydneyhez lépett. Sötét szeme éber volt, tekintete nem volt barátságtalan, csak csöndben vizsgálódó. Fűszer és olvasztott vaj illatát árad körülötte. - Nádja vagyok, Mihail anyja. - Kezet nyújtott. - Örülünk, hogy eljött hozzánk. Köszönöm. Nagyon szép otthonuk van. Sydney ezt szinte automatikusan, udvariassággal mondta. De abban a pillanatban, ahogy a szavak elhagyták az ajkát, rájött, hogy igazat mondott. Az egész ház talán elfért volna anyja Long Island-i ingatlanjának az egyik szárnyában, a bútor pedig inkább öreg volt, mint antik. A székek karfáit olyan kézimunkák takarták, amilyeneket Mrs. Wolburgnál látott. A tapéta megfakult ugyan, de ettől az elszórtan festett rózsabimbók még inkább kedvesebbnek hatottak. Az erős napfény ragyogott be az ablakon, és megmutatott minden karcolást, minden javítást. Mint ahogy azt is megmutatta, milyen gonddal dörzsölték fényesre a fából készült bútorokat és az asztalok lapját. Sydney a szeme sarkából mozgást vett észre. Ahogy odanézett, egy puha, szürke szőrgombolyagot látott, amelyik nyüszítve kászálódott elő az egyik szék alól. Ez Iván - mondta Jurij, a kiskutya felé csettintve a nyelvével. -Még kölyök. - Rövid kis sóhaj hagyta el a száját öreg Sasa kutyája emlékét idézve, aki kuvasz keverék volt, és fél éve pusztult el, tizenöt évesen. Alex hozta haza a sintértől. Megmentett, igaz, Ivan? - hajolt le hozzá Mihail, és megsimogatta a kutya szőrét. Ivan a farkát csóválta, miközben idegesen tekintgetett Sydney felé. - Rettegett Ivăn után neveztük el, de elég gyáva. Csak szégyenlős - javította ki Sydney, aki maga sem tudott ellenállni a kísértésnek, és leguggolt. Mindig is szeretett volna valamilyen kis kedvencét, de a bentlakásos iskolákban erről szó sem lehetett.
1
Hát, te igazán nagyon aranyos vagy! - A kiskutya eleinte remegett, amikor Sydney megsimogatta, aztán elkezdte nyalogatni szandálból kikandikáló lábujjait. Mihail kezdte elhinni, hogy a kutya kivételesen értelmes. Milyen fajta? - kérdezte Sydney. Keverék, van benne valamennyi az orosz farkaskutyából. - jelentette- ki Jurij. És egy jókora adag üzletemberrel. - A hang a konyhaajtó felől jött. Sydney hátranézett, és egy meglepően szép nőt látott maga előtt, fényesen csillogó, hollófekete hajjal és világosbarna szemekkel. - Mihail nővére vagyok, Rachel. Te bizonyára Sydney vagy. Igen, hello. - Sydney felegyenesedett, és elgondolkodott azon, hogy vajon a gének milyen csodálatos egyvelege tette az összes Stanislaskit ilyen szemkápráztatóan gyönyörűvé. A vacsora tíz percen belül kész. - Rachelnak alig észrevehető akcentusa volt, a hangja pedig minta a fekete bársony: lágy és mély. Mihail, megteríthetsz. Ki kell vinnem a szemetet - válaszolt a férfi, két írtóztató dolog közül azonnal a kevésbé rosszat választva. Majd én kiviszem. - Sydney ösztönös ajánlkozását Mihail magától értetődően nyugtázta. Majdnem végeztek a térítéssel, amikor Alex, aki éppoly fekete és egzotikusan vonzó volt, mint a. család többi tagja, besétált az ajtón. Sajnálom, hogy elkéstem, papa. Most fejeztem be a dupla műszakot. Alig volt időm, hogy... - Elakadta szava, amikor észrevette Sydneyt. Szája mosolyra húzódott, és a szemében határozott érdeklődéssel csillant meg. - Most sajnálom csak igazán, hogy elkéstem. Szia! — Hello. - Válaszképpen Sydney is elmosolyodott. Egy ilyen vonzó férfi még egy hullát is mosolyra fakasztott volna, fettéve, hogy nő volt az illető. Az enyém - jegyezte meg halkan Mihail, ahogy visszajött a konyhából. Alex csak vigyorgott, és azért is odalépett Sydneyhez. Megfogta a kezét, és megcsókolta. Csak hogy tudd, a kettőnk közül én vagyok a barátságosabb és biztosabb az állásom is. Sydneynek, muszáj volt nevetnie. Ezt mindenképp figyelembe fogom venni. Azt hiszi, hogy rendőr. - Mihail derülten nézett öccsére. - „Mama azt üzeni, mossatok kezet! Kész a vacsora. Sydney biztos volt benne, hogy még életében nem látott ennyi ételt egy asztalon. Egész csirkehegy illatozott, gazdagon töltve fűszeres vajjal. Hatalmas tál arany barnára sült krumpli, és egy nagy tányér grillezett zöldség volt a körítés. A zöldségeket aznap reggel szedte Nádja a saját konyhakertjében. Desszertként aprósütemények sorakoztak, meg valami hájas tésztából sütött töltött tészta, ami Alex kedvence volt. Sydney a lágy fehérbort kortyolgatta, amit a vodka mellett kínáltak, és csodálkozott. Az ételválaszték eltörpült az élénk beszélgetés mellett. Rachel és Alex valami Goose nevű emberről vitatkozott. Jurij meg Mihail a baseballról. Rachel álmodozó! - jelentette ki Alex. És te mi vagy? Mihail azt mondja, hogy üzletasszony vagy. Annak is nagyon ügyes, és tisztességes. A jellemzés annyira meglepte Sydney, hogy szinte dadogni kezdett. Megpróbálok az lenni. A vállalatod szorult helyzetben volt a múlt héten. - Rachel olyan gyakorlottan nyelte le maradék vodkáját, hogy amit Sydney csak csodálni tudta. - Jól kezelted. a dolgot. Nekem úgy tűnt, hogy többről volt szó annál, hogy megpróbáltál tisztességesen viselkedni. Régóta ismered Mihailt? Tulajdonképpen nem. A múlt hónapban találkoztunk először, amikor úgy rontott be az irodámba, mint aki a bakancsával agyon akar tiporni minden útjába kerülő Haywardot. Udvarias voltam - javította ki Mihail. Nem voltál udvarias. - Sydney mivel látta, milyen jól mulat Jurij, folytatta. 1
Rendetlen volt, nagyon mérges és harcra kész. A mamája vérmérsékletét örökölte - tájékoztatta Jurij Sydneyt. - Olyan, mint egy amazon. Csak egyszer voltam olyan - védekezett fejét rázva Nádja. - Csak egyszer vágtam a fejéhez egy lábast. Azóta is azt emlegeti. Még mindig itt van a heg. És itt van a nyoma - Jurij a vállára mutatott -- a hajkefének, amit hozzám vágtál. Nem kellett volna azt mondanod az új ruhámra, hogy ronda. De hát ronda volt - vonta meg a vállát Jurij, azután a mellére szorította a kezét. - És itt, amikor... Elég volt. - Nádja, teljes méltóságteljesen felemelkedett. - A vendégünk még azt gondolja, hogy én egy zsarnok vagyok. Pedig ő egy zsarnok - mondta vigyorogva Jurij Sydneynek. Akkor ez a zsarnok most azt mondja, hogy szedjük le az asztalt, és lássunk hozzá a desszerthez. Sydney még mindig hazafelé is ezen kuncogott, ahogy Mihail áthajtott a Manhattan felé vezető hídon. Az egészet az apád találta ki? Mármint, hogy anyád mindenfélét hajigál. Nem, tényleg hajigál. Egyszer hozzám vágott egy egész tál spagettit és húsgombócot, mert túl szemtelen voltam. Sydney felnevetett, ahogy élvezettel maga elé képzelte a jelenetet. - Csodálatosak - mondta egy pillanattal később. Mármint a családod. Nagyon szerencsés ember vagy. Szóval nem bántad meg, hogy Brooklynban vacsoráztál? Szemöldökét ráncolva, Sydney egy kicsit kihúzta magát. Nem arról volt szó. Mondtam neked, hogy nem vagyok sznob. Csupán nem voltam felkészülve erre. Meg kellett volna mondanod, hogy odaviszel. Akkor is eljöttél volna? Nem tudom, hogy igazából miért vittél el? Látni akartalak közöttük. És talán azt akartam, hogy te is láss engem az enyéim körében. Sydney zavartan megfordult, és újra Mihailra nézett. Nem értem, miért fontos ez neked? Akkor semmit sem értesz, Sydney. Talán jobban érteném, ha világosabban fogalmaznál. lennél. Nem vagyok a szavak embere, a kezeim ügyesebbek. - Hirtelen bosszús lett, haragudott a nőre és magára is. Amikor levette a napszemüvegét, a tekintetéből s türelmetlenség sugárzott. Hát nem érzi ez a nő, az istenverte parfümjétől minden idegszála bizsereg? Attól, ahogyan nevet, és ahogy a haja. lobog a szélben. ( ... ) Most sokkal nehezebb volt, hogy látta Sydneyt a családja körében. Most, hogy látta, milyen kedves és szeretetre méltó tud lenni. Honnan a pokolból sejthette volna, hogy beleszeret ebbe a nőbe? És most, hogy újra magukra maradtak Sydney visszabújt hűvös tartózkodásának védőbástyája mögé. Egyenes gerinccel, feszes tartással indult el a. ház felé. - Felkísérlek - mondta Mihail és bevágta a kocsi ajtaját. Nem szükséges. - Sydney maga sem tudta, mi rontotta el az estét, de hajlamos volt arra, hogy Mihailt hibáztassa mindenért. Felkísérlek - ismételte meg a férfi, és a lifthez húzta Sydneyt. Jó - fonta össze a karjait maga előtt a lány és várt. Mindkettőjük számára ez volt életük leghosszabb liftezése. Amikor felérték az emeletre, Sydney Mihail előtt kiviharzotta liftből. Már akkor a kezében tartotta a kulcsot, amikor még kétlépésnyire voltak az ajtótól. Nagyon élveztem a vacsorát a családod körében - mondta óvatos udvariassággal. - Mondd el, kérlek, a szüleidnek, hogy mennyire nagyra értékeltem a vendégszeretetüket. - Az ajtó felpattant. Elérsz az irodában, ha valami gond adódna a héten. Mihail a tenyerét az ajtónak támasztotta, mielőtt még Sydney bevághatta volna az orra előtt. 1
- Bejövök! 7. FEJEZET Sydney mérlegelte az esélyeit, az ajtó becsukását illetően, de Mihail teljes erejével tolta befelé. Belátta, hogy jobban teszi, ha nem ellenkezik. Kissé korai még hálósipkát húzni, és túl késő van már kávézni. Nem akarok inni. - Mihail olyan erővel vágta be az ajtót, hogy az előszobatükör beleremegett. A szüleid nyilvánvalóan igen sokat fáradoztak azon, hogy a gyerekeikbe beleplántáljanak bizonyos viselkedési normákat. De őszintén szólva rád nem sok ragadt. Tetszettek neked? Sydney zavartan túrt bele amúgy is zilált hajába. - Persze, hogy tetszettek. Már mondtam. Mihail keze hol ökölbe szorult, hol elernyedt a zsebében. Felvonta a szemöldökét. - Azt hittem, hogy csak az a kifogástalanul tökéletes modorod mondatta veled. A sértés tökéletesen célba talált. A jégpáncél remegni kezdett a felháborodástól. Nos, tévedtél. És ha most, hogy már mindent megbeszéltünk, elmehetsz. Semmit nem beszéltünk meg. Szépen megmondod nekem, hogy miért viselkedsz most annyira másként, mint egy órával ezelőtt. Nem tudom, miről beszélsz. A családommal barátságosan és kedvesen elbeszélgettél. Oly könnyedén mosolyogtál. Velem pedig megint hidegen és elutasítóan viselkedsz, a világ minden kincséért sem mosolyognál. Ez ostobaság. - Ezzel kényszeredett mosolyra húzta a száját. Tessék, most rád mosolyogtam. Elégedett vagy? Nem vagyok elégedett attól a pillanattól kezdve, hogy először beléptem az irodádba. Csak szenvedést okozol nekem, és ezt nem szeretem. A művészeknek szenvedniük kell - vágott vissza Sydney. - Tudod, hogy elhagyod a névelőket, amikor mérges vagy? Mihail összehúzta a szemét. - Semmit nem hagyok el. Az egy-t, az az-t, és az a-t - magyarázta Sydney. - És a szórended is hibás. Kevered az igeidőket. A lány csipkelődése láthatóan fájdalmat okozott. Szeretném hallani, ahogy te az én nyelvemet beszéled. Sydney levágta az asztalra a táskáját, amit még mindig a kezében szorongatott. - Barisnyikov, glasznoszty. Mihail gúnyosan elhúzta a száját. Ez orosz, én pedig ukrán vagyok. Akkor is hibáztál, de elnézem neked. Elnézem. Te elnézed nekem - javította ki Sydney. - Mindenesetre majdnem eltaláltad. Mihail egy lépést előbbre lépett, Sydney egyet hátrébb. Biztos vagyok benne, hogy lenyűgöző beszélgetést tudnánk folytatni a nyelv finomságairól, de erre még ráérünk máskor is. - A férfi egyre közelebb jött, és Sydney remélte, hogy észrevétlenül odébb somfordálhat. Amint mondtam az előbb is, élveztem az estét. Most... - Mihail egy széket kerülgetett éppen Sydneyt követve. Fejezd be, hogy mindig utánam jössz. Képzelődsz, de mit rohangálsz itt. Tudtommal te nem egy nyúl, hanem egy nő vagy. De Sydney úgy érezte magát, mint azoknak a szerencsétlen, jéggé dermedt teremtményeknek egyike, akiket elvakított a fényszóró fénye. Nem tudom, mitől romlott el a hangulatod... 1
Sokféle hangulatom van. És ilyen hangulatba kerülök, ahányszor csak látlak. Jól van, az ördögbe is! Mit akarsz tőlem Mihail? Téged. Tudod, hogy téged akarlak. A nő szíve a torkában dobogott, majd minta ólomként a gyomrába süllyedt volna. - Nem, te nem engem akarsz. Tisztességtelen játék, amit most játszol. Játszom? Mit gondolhatnék, amikor egyszer majd elégek a belőled áradó forróságtól, máskor pedig szinte megfagyok, mert olyan vagy, mint a jégcsap? Az egyik pillanatban szenvedélyesen nézel rám, a másikban pedig elviselhetetlenül fagyosan. - Mihail idegességében nagyot csapott az asztalra. Megmondtam már neked, amikor olyan mérges voltál, hogy téged akarlak nem a mamádat. Erre te hazugnak tartasz. Én nem... - Sydney alig kapott levegőt. Óvatosan arrébb húzódott és egy szék mögé lépett erősen megragadva a támláját. Nem kellet, volna most Mihail szemébe néznie. A férfi tekintetéből most szint könyörtelenség sugárzott. Azelőtt nem akartál. Azelőtt? Azt hiszem, már akkor is akartalak, mielőtt megismertelek volna. Mit akarsz ezzel az azelöttel mondani? Amikor én - amikor Long Islandből visszafelé jöttünk. Amikor mi... - Idegesen beletúrt a hajába. - Nem számít. Mihail egy pillanat alatt ott termett a széknél és megragadta Sydney kezét. - Mondd meg végre, mire gondolsz? A büszkeség, gondolta magában. Minden áron meg kell őriznie a büszkeségét, még ha cigánygyerekek potyognak is az égből. Nos, rendben van, csak azért, hogy tisztázzuk a dolgokat. Remélem soha többé nem, kell erről beszélgetnünk. Akkor éjjel te elkezdtél valamit a kocsiban. Valamit, amit én nem kértem, amire nem bíztattalak, de te elkezdted. - Vett egy mély lélegzetet, hogy ne remegjen a hangja. És te egyszer csak félbehagytad, mert... nos, mert én nem olyan voltam, amilyennek végül is szerettél volna. A férfi csak bámult, túlságosan kábán ahhoz, hogy beszélni tudjon. Aztán megváltozott az arckifejezése, olyan gyorsan, hogy Sydney fel sem fogta, mi történik. Sydney meglepetten felkiáltott, Mihail egy mozdulattal kirántotta a széket kettőjük közül, olyan erővel, hogy az legalább egy méterre tőlük, az oldalán landolt. A férfi káromkodott, és Sydneynek nem kellett megértenie a szavakat ahhoz, hogy felfogja, mit jelentenek. Mielőtt méltatlan módon meghátrált volna, Mihail keze erősen rászorult a karjára. Egy pillanatig attól tartott, ő is a szék sorsára jut. Mihail elég erős volt, és elég dühös is, hogy ez bekövetkezhessen. De a férfi beérte azzal, hogy csak ordibáljon. Sydneynek majdnem egy egész percre volt szüksége ahhoz, felfogja: a lábai néhány centivel a padló fölött kalimpálnak, és, hogy Mihail újra angolul beszél hozzá. Idióta. Hogy lehet, hogy egy ilyen okos nőnek ennyire ne legyen esze? Nem fogok itt állni, és hagyni, hogy sértegess. - Egyáltalán nem állt, ott lógott Mihail kezében. Az nem sértegetés, hogy megmondom az igazságot. Már hetek próbáltam úgy viselkedni, mint egy úriember. Úriember! - mondta dühödten Sydney. - Próbáltál úgy viselkedni, mint egy úriember. Meg kell, mondjam, nagyon pocsékul sikerült. Azt hiszem, időre van szükséged, hogy megmutassam neked, mit érzek irántad. És sajnálom, ahogy viselkedtem veled azon az estén, ott az autóban. Úgy gondolom, hogy te... Elharapta a mondat végét, ideges volt, hogy nem találja a megfelelő szavakat. - Hogy te engem... Pogánynak tartalak - vágta rá Sydney élvezettel. - Barbárnak. Nem, talán nem olyan rossznak. Hanem olyan embernek, aki egy nőt csak az élvezet akar. Aki kényszeríti, aki csak fájdalmat okoz neki. 1
Nem volt szó kényszerítésről - mondta Sydney tárgyilagosan. -Most pedig tegyél le. Mihail e helyett még egy centivel feljebb emelte. Azt hiszed, azért hagytam abba, mert nem kívánlak? Nagyon jól tudom, hogy a szexualitásom átlagon aluli. A férfinak halvány fogalma sem volt róla, hogy Sydney miről beszél. - Egy autóban voltunk a város közepén, elől a sofőröddel. És én kész voltam letépni a ruhádat, hogy ott azonnal a magamévá tegyelek. Amikor erre rádöbbentem, nagyon mérges lettem magamra és rád is, amiért nem tudtam uralkodni magamon. Sydney megpróbált valamit válaszolni. De Mihail végre letette a földre, a kezeivel már nem szorította, hanem simogatta. Szemében az előbbi tombolás valami másnak adta át a helyét. Sydneynek elállt a lélegzete. Azóta is, mindennap - suttogta -, minden éjjel eszembe jut, ahogy akkor néztél, ahogy éreztél. De most már többet akarok. És azt várom, hogy te is felajánld, amit akkor éjjel a szemedben láttam. De nem teszed. Nem tudok tovább várni. Ujjai beletúrtak Sydney hajába, hátrahúzta a nő fejét, és a szája lecsapott az övére. A forróság elárasztotta Sydney egész testét. Felnyögött, de nem a fájdalomtól, hanem a kéjtől. Kint besötétedett, és a szobában félhomály volt. Sydney a plafont bámulta, és azon gondolkozott, hogy a tudata kitisztul-e még valaha. Hallgatta Mihail egyenletes lélegzését, akár órákig is elhallgatta volna. Fogalma sem volt arról, mennyi idő telt el azóta, hogy Mihail rátenyerelt az ajtajára, és berontott utána a hálószobába. Lehet, hogy csak percek, de az is lehet, hogy órák. Az idő most semmit nem jelentett számára. Az egész élete megváltozott egyik pillanatról, a másikra. Csendesen mosolyogva végigsimította Mihail haját. A férfi felé fordította a fejét, és az ajkát Sydney arcához nyomta. Azt hittem, alszol - suttogta Sydney. Nem. Nem tudnék elaludni rajtad. Ebben a helyzetben az alvásnál jobb dolgokat is lehet csinálni. A nő érezte, hogy elpirul, és örült annak, hogy sötét van. Én... Hogy is kérdezze? - Szóval, minden rendben volt? Nem. Annak ellenére, hogy teste még mindig szorosan belesimult Sydneyébe, Mihail érezte a gyors visszavonulást. Sydney, lehet, hogy az én szókincsem nem olyan gazdag, mint a tiéd, de úgy gondolom, hogy a „minden rendben" erre meglehetősen szegényes kifejezés. Egy séta a parkban, arra például illik, hogy minden rendben van. Én csak arra gondolta, hogy... Azt hiszem, most felkapcsoljuk a lámpát. Ne...! Mihail felkapcsolta az ágy melletti lámpát. -...szükség van rá. Látni akarlak, mert azt hiszem, egy percen belül újra szeretkezni fogok veled. És szeretlek nézni. - Lágyan megcsókolta a száját. - Ne. Mit ne? Ne feszítsd meg a vállad. Szeretném azt hinni, hogy el tudsz lazulni mellettem. El vagyok lazulva - mondta Sydney, és nagyot sóhajtott. Nem mondott igazat. - Csak arról van szó, hogy bármikor, ha felteszek neked egy egyenes kérdést, a te válaszod mindig kitérő. Csak annyit akartam tudni, hogy, szóval, hogy meg voltál-e elégedve… Mihail még szorosabban átfogta Sydneyt és megfordult. Úgy, hogy most a nő feküdt rajta. Ez olyan, mint a kvíz, amikor több lehetőség közül lehet válogatni. Nagyon szerettem ezt az iskolában. Te azt akarod tudni, hogy rendben volt-e, nagyon jó volt-e, vagy nagyon csodálatos volt-e. Felejtsd el. Mihail átfonta őt a karjaival, megakadályozta, hogy elhúzódjon tőle. - Nem végeztem még veled, Hayward. Még válaszolnom kell a kérdésedre, de attól tartok túl szegényes a
1
szókincsem. Magához húzta Sydneyt. A nő ajkainak nem volt más választása, csak az, hogy találkozzon a férfiéval. A csók hosszú volt és édes. - Most már érted? Mihail szeme sötét volt, és még mindig ködös az átélt gyönyörtől, amelyben mindketten osztottak. Szerelmes tekintete minden kedves szónál többet mondott. Igen. Akkor gyere vissza. - A férfi kényelmesen a vállára vonta Sydney fejét és elkezdte lágyan masszírozni a hátát. - Jó érzés? Igen. - Sydney újra mosolygott. - Nagyon jó! - Pillanatok teltek el meghitt könnyed csöndben. - Mihail. Hmm? Nekem is kevés a szókincsem. Sydney olyan szép volt, amikor aludt, hogy Mihail alig tudta levenni róla a szemét. Lágyan félresimította a haját az arcából, lehajolt, és megcsókolta. - Sydney. Ébredj, és csókolj meg, mielőtt elmegyek. Reggel van? - rebbentek meg Sydney pillái. Mihail figyelte, ahogy lassan magához tért. A férfi arca egészen közel volt, és sötétlett a borostától. Hogy titkolt vágyát kielégítse, felemelte a kezét és hozzáérintette. Olyan bandita ábrázatod van. Mihail elvigyorodott. - Te fel vagy öltözve? -Sydney felkönyökölt. - Úgy gondoltam, mégis jobb, ha így megyek be a városba. Elmész? Dolgozni. Mindjárt hét óra. Főztem egy kávét és lezuhanyoztam. Fel kellett volna keltened. Az éjjel nem sokat hagytalak aludni. Bejössz a belvárosba munka után? Készítek neked vacsorát. Sydney boldogan mosolygott. - Igen. Remélem, ott maradsz velem éjszakára, és alszol az ágyamban? A nő felült, és így most egymással szemben voltak. - Igen. Most csókolj meg, és megyek. Rendben. - Önmagát tesztelve, Sydney felült, és karjaival átfonta Mihail nyakát. A lepedő lecsúszott a derekára. Jólesően nézte, ahogy a férfi tekintete elindul a lefelé a testén, érezte, ahogy megfeszülnek az izmai, ahogy elönti a forróság. Kivárta, amíg tekintetük ismét találkozik és előre hajolt. Ajkát hozzáérintette az a férfiéhoz, majd elhúzta, és újból hozzáérintette. Mindaddig folytatta, amíg meg nem hallotta, hogy Mihail nyög egyet. Elégedetten vette tudomásul, hogy most már semmi másra nem tud figyelni, kigombolta az ingén a gombokat. Sydney. El fogok késni miattad. Ne aggódj, majd beszélek a főnököddel az érdekedben. Két órával később Sydney belépett az irodájába, karjában egy nagy csokor virággal, amit az utcán vett. Leengedte a haját, egy nap sárga ruhát vett fel, ami jól kifejezte a hangulatát. Közbe egyfolytában dúdolgatott magában. Janine felnézett a számítógépéből, hogy a szokásos reggeli köszöntéssel üdvözölje. A hivatalos szavak benne ragadtak. - Ó, Ms. Hayward, ragyogóan néz ki. Köszönöm, Janine. Úgy is érzem magam. Ezt önnek hoztam. Janine zavartan vette át a hatalmas virágcsokrot. - Köszönöm. Én... köszönöm. Mikor van az első megbeszélésen? Kilenc óra harminckor, Miss. Brinkmannal, Mr. Loweval és Mr. Kellerrel, hogy aláírják a New Jersey-i házzal kapcsolatos szerződést. Akkor még van úgy húsz percen. Jöjjön be az irodámba. 2
Igen, asszonyom. - Janine már nyúlt is a mappájáért. Arra most nem lesz szüksége - mondta Sydney, és határozott léptekkel belépett a széles ajtón. Leült, aztán intett Janine-nak is, hogy üljön le egy székre. Mióta dolgozik a Haywardnak? Márciusban múlt öt éve. Sydney hátradőlt székében, és figyelmesen tanulmányozta titkárnőjét. Janine csinos volt, ápolt, nyílt tekintete szürke szemei most csöppnyi zavart tükröztek. Bizonyára nagyon fiatal volt még, amikor idekerült. Huszonegy - válaszolta mosolyogva Janine. - Épp akkor fejeztem be a kereskedelmi főiskolát. Es úgy érzi most azt csinálja, amit szeretne Janine? Hogy érti ezt? Titkárnőt munkát akar végezni élete végéig, vagy más elképzelései is vannak? Meg akarok dolgozni azért, hogy osztályvezetői beosztást kapjak. De szeretek önnek dolgozni, Miss Hayward. Amióta nekem dolgozik, kitűnő munkát végez. Nincs sok tapasztalatom abban, hogy milyen egy jó titkárnő, de tudom, hogy ön ott ül az íróasztalánál, amikor reggel bejövök, és gyakran még akkor is bent marad, amikor éjjel megyek haza. Bármit kérek elkészíti, megszerzi. Amikor kérdezek, azonnal válaszol, amikor utasítást adok pontosan elvégzi a kapott feladatot. Nem szeretem a félmunkát, Miss. Hayward. Sydney mosolygott, pontosan ezt akarta hallani. - És szeretne előre haladni a cégen belül. Mégis, amikor a múlt héten megingott a pozicióm, ön mellém állt. Megzavarni az igazgatósági ülést kockázatos dolog volt, és, ha mégis felkértek volna, hogy mondjak le, az hogy akkor mellém állt minden bizonnyal csökkentette volna előrelépési esélyeit a Haywardnál. Egy ilyen lépéssel, több mint valószínű legalább egy komoly ellenséget szerzett volna magának. Én önnek dolgozom, és nem Mr. Binghamnek. Ez nem csak hűség kérdése számomra, de ön azt tette, amit tennie kellett. A hűség számomra nagyon komoly dolog, Janine. A virágok önnek szólnak, köszönetül, a mellettem való kiállásáért. Köszönöm, Ms. Hayward. - Janine hálásan mosolygott. Szívesen. Azt gondolom, hogy vezérigazgatói asszisztensemmé történő kinevezése a megfelelő fizetéssel és juttatásokkal, jó üzleti döntés. Janine-nek leesett az álla. - Elnézést, mit mondott? Remélem, hogy elfogadja ezt a beosztást, Janine. Szükségem van valakire, akiben megbízhatok, akit tisztelek, és aki tudja, hogyan kell irányítani egy irodát. Megállapodtunk? Sydney a kezét nyújtotta. Janine először csak bámult rá, mielőtt fel tudott volna állni, hogy megszorítsa Sydney kezét. Ms. Hayward... Sydney, Ezután szólítson így. Janine zavartan felnevetett. Sydney. Remélem, nem álmodom. Tökéletesen ébren van, és új beosztásában az első munkája az, hogy összehoz egy megbeszélést Lloyddal. A felkérés legyen hivatalos, itt az irodámban találkozunk, még a munkaidő vége előtt. Lloyd negyed ötre tolta ki a megbeszélés időpontját, de Sydney türelmes volt. Így volt ideje átgondolnia dolgokat, bizonyos akart lenni abban, hogy döntését nem az érzelmei vezérlik. Amikor Janine bejelentette a férfit, Sydney határozott és biztos volt. - Zűrös napot választott - kezdte. 1
-
Üljön le, Lloyd. A férfi leült, és Sydney megvárta, amíg rágyújtott. Nem fogom sokáig feltartani - mondta neki.- Úgy éreztem, hogy jobb, ha a dolgot minél előbb dűlőre visszük. Valami gond van az egyik projekttel? Nem. - Sydney szája fagyos mosolyra húzódott. - Semmi olyasmi, amit ne tudnék magam elintézni. Ami aggaszt, az a Haywardon belül kialakult viszálykodás, és elhatároztam, hogy megoldom ezt a problémát. Az irodai átszervezés nem egyszerű feladat. - Lloyd keresztbe tette a lábát, és hátradőlt. Valóban úgy gondolja, hogy eléggé régóta van már itt ahhoz, hogy megkísérelje? Én nem meg fogom kísérelni, hanem megcsinálom. Holnap délután ötre itt szeretném itt találni a felmondását az íróasztalomon. Lloyd ujjai meggörbültek. Maga elé képzelte, ahogy kéjjel szorongatja a nő nyakát. Azt gondolja, hogy pusztán azért, mert megúszott egy kínos helyzetet, és mert szenilis nagyapja jóvoltából idepottyant a vezetői székbe kirúghat engem? Téved asszonyom, én elintézem magát! Sydney hűvösen válaszolt. - Próbálja meg nyugodtan. Ha nem sikerül, bajosan fog hasonló beosztást találni, akármelyik cégnél. A nő tekintete jeges volt. Ha azt képzeli, hogy nincs meg a kellő befolyásom, és bátorságom, hogy ezt megtegyem, nagyon téved. Huszonnégy órája van, hogy megfontolja a lehetőségeit. Maga halvérű ringyó! Sydney felállt, és ezúttal ő volt az, aki áthajolt az íróasztalán. Tegyen próbára - mondta nyugodt hangon. - Na, mi lesz? -A játéknak még nincs vége! Lloyd sarkon fordult, odament az ajtóhoz, és úgy rántotta fel, hogy az nekivágódott a falnak. Sydney visszasüppedt székébe. Csöppet sem félt. Rájött, hogy már nem kell gemkapocshajtogatással és papírgyűrögetéssel levezetnie a dühét. Igazából pompásan érezte magát.
8. FEJEZET
Mihail megkeverte a fűszeres-húsos egyveleget az öreg öntöttvas serpenyőben, és konyhaablakból az utcát figyelte. A nappaliban a Figaró házassága szólt a hifitoronyból. Várta, hogy Sydney megérkezzen. 1
Otthagyta az ételt, hogy párolódjon, és bement a nappaliba, hogy tanulmányozza a rózsafadarabot, amely egyre jobban emlékeztetett Sydney arcára. A szája, szinte érződött milyen puha, az arccsontjai, oly arisztokratikusak, oly elegánsak. A szeme, elgondolkodott, hogy vajon a szemével boldogul-e. Nem, nem a formájával - azt egyszerű volt megmintázni, hanem, hogy érzékeltetni tudja-e a bennük rejlő érzéseket, titokzatosságot. Még annyi mindent meg kellene tudnia a nőtől. Közelebb hajolt, hogy alaposabban szemügyre vegye a félig megformált mellszobrot. Be engedsz? - kérdezte valaki. Mihail meg sem mozdult a kopogtatásra, csak nézett Sydney arcába, amely egyre jobba kibontakozott a fából. - Nyitva van. Hé, Mik - viharzott be Keely pöttyös pólójában és neonzöld sortjában. - Van valami hideg innivalód? A hűtőm végleg kilehelte a lelkét. Szolgáid ki magad - mondta Mihail szórakozottan, - az új hűtők listáján téged teszlek az első helyre. Én hősöm! - Keely elidőzött a konyhában, hogy beleszagoljon a serpenyőbe. - Te jó ég, ennek nagyon csábító illata van. - Elővett egy kanalat, és megkóstolta. - Ez tényleg csábító. De úgy néz ki, hogy egy embernek sok lesz.. Kettőnek készül. Ó! Keely kivett egy üdítőt a hűtőből. Az illattól összefutott a nyál a szájában, reménytelen vágyakozással nézett újra a serpenyőre. -Úgy tűnik, hogy még kettőnek is sok. Mihail hátranézett a válla fölött, és elvigyorodott. - Tegyél át valamennyit egy lábasba. Még egy kicsit párold tovább. Király vagy, Mik. Szóval, ki a szerencsés hölgy? Sydney Hayward. Sydney. - Keely szeme tágra nyílt. Hayward - fejezte be. - Azt akarod mondani, hogy az a gazdag és szép Hayward, aki selyemben jár dolgozni, és legalább hatszáz dolláros táskája van, amit a kirakatban láttam a Saksnál? Idejön vacsorázni, meg minden? Mihail számított a „meg minden"-re. - Igen. A lábassal a kezében Keely odament Mihailhez, és megnézte hogyan halad új művével. Sóhajtott egyet, ölni tudott volna ilyen arccsontokért. Tetszik? Persze, mindig tetszenek a munkáid. - De, - a lány egyik lábáról a másikra állt. Nem tetszett neki az, ahogyan Mihail a fából készülő arcot csodálta. Én, öö ... úgy gondolom, hogy közöttetek több van, mint egyszerű üzleti kapcsolat. Igen. Baj? Baj? Nem, nem baj. - A lány aggodalommal harapdálta az alsó ajkát. - Szóval, csak annyi, hogy... jaj, Mik, ő a gazdag kertváros-lakók közé tartozik. A férfi tudta, hogy Keely nem pusztán lakcímről beszél, elmosolyodott, és megsimogatta a haját. - Te aggódsz miattam. Hát barátok vagyunk, vagy nem? Nem bírom látni, ha egy barátomnak fáj valami. Egy nő, aki így néz ki, azt hiszem, hogy rá tudna venni bármely őrültségre egy férfit, például, hogy beálljon az idegenlégióba, vagy ehhez hasonlók. Mihail nevetett, és megborzolta Keely haját. - Ne aggódj, majd írok. Mielőtt még a lány valami másra gondolhatott volna, megint kopogtak. Mihail megveregette Keely vállát, és ment ajtót nyitni. Szia! - Sydney arca felragyogott, amikor meglátta a férfit. Egy reklámtáskát tartott az egyik kezében, a másikban pedig egy üveg pezsgőt. Itt valaminek remek illata van. Már a másodikon összefutott a nyála számban, és... Észrevette Keelyt, aki a munkaasztal mellett állt, kezében a lábassal. Hello! - éppen menni készültem. - Keely éppolyan kényelmetlenül érezte magát, mint Sydney. Visszasietett a konyhába az üdítőért. - Jó étvágyat a vacsorához. Kösz, Mik. Amikor odalent az ajtó becsapódott, Sydney fújt egy nagyot. - Mindig ilyen gyorsan mozog? 1
- Legtöbbször. - Mihail körkörösen megsimogatta Sydney csípőjét. -Attól tart, hogy elcsábítasz, kihasználsz, aztán eldobsz. Ó, hát persze. Mihail kuncogva finoman megharapta Sydney alsó ajkát. - Az első kettőt nem bánom. - Ajkai rátapadtak a nőére, kivette kezéből a reklámtáskát, és félredobta. A pezsgősüveggel kezében becsukta az ajtót Sydney háta mögött. Tetszik a ruhád. Olyan vagy, mint egy napsütötte rózsa. Most, hogy a kezei szabaddá váltak, Sydney elkalandozott Mihail hátán, benyúlva a vászon munkásing alá, amit nem tűrt be a nadrágjába. - Tetszik, ahogy kinézel. Mindig. Mihail mosolygott, és megcsókolta Sydney nyakát. Éhes vagy? Mmm. Több mint éhes. Ki kellett hagynom az ebédet. Tíz perc - ígérte a férfi, és kelletlenül ugyan, de elengedte a lányt. Muszáj volt befejezni az ételt. Mit hoztál? - Megfordította a kezében az üveget, hogy szemügyre vegye a címkét. Fekete szemöldöke felemelkedett. E mögött elbújhat a pörköltem. Nem, nem hiszem. Csak ünnepelni akartam. Nagyon jó napom volt. Elmeséled? Igen. Jó. Kíséreljünk olyan poharakat találni, amitől ez a pezsgő nem sértődik meg… Sydney nem emlékezett, hogy mikor érzett legutoljára ilyen elragadtatást. Mihail két széket és egy kis asztalkát tett ki a hálószobából nyíló kicsiny erkélyre. Egyetlen szál bazsarózsa díszelgett középen egy régi zöld üvegben. A rádióból szóló zene, valamelyest elnyomta a forgalom zaját. Míg ettek, Sydney elmesélte Mihailnak, hogyan döntött Janine előléptetéséről, és a Lloyddal való összetűzését. - Te kéred, hogy adja be a felmondását?! Ki kellene rúgnod! A helyzet egy kicsit bonyolultabb ennél. De az eredmény ugyanaz. Ha rákényszerít, az igazgatótanács elé kell vinnem az ügyet. Vannak a birtokomban emlékeztetők és más dokumentumok. Vegyük példának ezt az épületet. - Ujjával megérintette az öreg téglát. - A nagyapám több mint egy évvel ezelőtt adta át Lloydnak, azzal a kéréssel, hogy gondoskodjon a bérlők igényeiről és a karbantartásról. A többit tudod. Akkor talán hálásnak kell lennem neki. Ha becsületesen és hatékonyan dolgozott volna, nem kellett volna oly durván viselkednem az irodádban. Ma este lehet, hogy nem lennél itt velem. Sydney megfogta a kezét, és az arcához szorította. Talán fizetésemelést kellett volna adnom neki. - Belecsókolta férfi tenyerébe, maga is meglepődött, milyen egyszerű és magától értetődő kifejezni az érzéseit. Nem. Épp ellenkezőleg. Higgyük azt, hogy a sors akarta így. Nem szeretem, ha olyanok vannak a közeledben, akik bántani akarnak. Tudom, hogy ő szivárogtatta ki Mrs. Wolburg történetét a sajtónak. - Mivel újra felizgatta magát, Sydney tört még egy darab kenyeret. Irántam érzett ellenszenve meglehetősen ingatag helyzetbe hozta a Haywardot. Ezt nem fogom eltűrni, és az igazgatótanács sem. Elintézed. - Mihail elosztotta kettőjük között a maradék pezsgőt. Igen, elbánok vele. - Odalent gyerekek játszottak a járdán, élvezték a hosszúra nyúló nyári napot. Mihail keze az övéért nyúlt, és erősen megszorította. Ma történt meg először - mondta halkan -, hogy ura vagyok a helyzetnek. Egész eddigi életemben mások mondták meg nekem, hogy mi a legjobb, a leghelyesebb, mit várnak el tőlem. 2
- Megrázta a fejét. - De ez nem érdekes. Ami számít, az, hogy valamikor az elmúlt hónapok során elkezdtem ráébredni, hogy az embernek valóban a kezében kell tartania a gyeplőt. Nem tudom, érted-e, mire gondolok. Azt tudom, amit látok. Egy gyönyörű nőt, aki kezd bízni önmagában, és elveszi, ami neki jár. - Mosolyogva simogatta végig ujjával Sydney arcát. - Például engem. Sydney feléfordult. Csak egy karnyújtásnyira volt tőle. Az férfi sötét, zabolátlan tekintete minden nő szívét megdobogtatta volna. De közöttük sokkal több történt. Nem akart most gondolkodni. Csak az számít, ami most van, emlékeztette magát, és Mihail felé nyújtotta a kezét. Az átölelte őt, arcát a hajához dörzsölte, és gyönyörű szavakat suttogott a fülébe, amelyeket Sydney nem értett. Be kell szereznem egy szótárt. - Szemét boldog sóhajjal lehunyta, ahogy Mihail szája az arcán barangolt. Ezt nem nehéz megérteni. - A csókok között megismételte, amit az előbb suttogott. Könnyen beszélsz. Mit jelent? Mihail szája újra egybeforrt Sydneyével. - Szeretlek. Nézte, ahogy a nő szeme tágra nyílik, kiolvasta milyen érzelmek kavarognak benne, remény és aggodalom, félelemmel vegyes boldogság. - Mihail, én... Miért ijesztenek meg ezek a szavak? - szakította félbe a férfi. - A szerelem nem ijesztő. Ezt nem reméltem. - Sydney Mihail mellére tette a kezét, hogy némi távolságot tartson kettőjük között. A férfi ránézett a kézre, aztán hátralépett. Mit vártál? Azt gondoltam, hogy te... - Hogyan is mondjam? - Azt hittem, hogy te... Csak a testedet akartam - fejezte be Mihail helyette, és a szavai égettek. Oly sokat mutatott Sydneynek, aki oly keveset látott meg az egészből. Igen, akarom, de nem csak azt. Azt akarod mondani, hogy a múlt éjjel nem volt köztünk semmi? Természetesen, nem mondom ezt. Szép volt. - Sydneynek le kellett ülnie. Úgy érezte, mintha leugrott volna egy szikláról, és a fejére esett volna. De a férfi úgy nézett rá, hogy rádöbbent, jobb, ha feláll. A szex jó volt. - Mihail felemelte a poharát. Bár kísértést érzett, hogy kidobja az erkélyről, csak kortyolt egyet. - A jó szex kell a testnek, és a szellemnek. De nem elég a szívnek. A szívnek szerelem kell, és a múlt éjjel a szerelemé volt. Mindkettőnk részéről. Sydney karja ernyedten ereszkedett le. - Nem tudom. Nekem ezelőtt még sohasem volt jó a szex. A férfi a pohara széle fölül figyelte. - Nem voltál szűz. Férjnél voltál régebben. - Igen, férjnél voltam. - Ez a gondolat még mindig keserűséggel töltötte el. Erről nem akarok beszélni, Mihail. Nem elég, hogy nekünk jó egymással, hogy irántad valami olyasmit érzek, amit ezelőtt soha? Nem akarom kielemezni. Most még nem tudom. Nem akarod tudni, hogy mit érzel? - Ettől megdöbbent. - Hogyan tudsz úgy élni, hogy nem tudod, mi zajlik benned? Nálam ez másként működik. Időre van szükségem. Mihail majdnem elmosolyodott. - Azt hiszed, hogy türelmes vagyok? Nem - mondta Sydney átéléssel. Jól van. Akkor meg fogod érteni, hogy nagyon rövid idő áll a rendelkezésedre. Elkezdte leszedni az asztalt. A volt férjed bántott téged? Egy félresikerült házasság mindig fájdalmas nyomokat hagy az emberben. Kérlek, ne kényszeríts arra, hogy beszéljek erről. Ma este nem foglak. Ma este azt akarom, hogy csak rám gondolj. -Bement az ajtón, Sydneyre bízva a romok eltakarítását.
2
Szereti őt. A szavak egyre ott zsongtak Sydney agyában, ahogy felvette a kenyereskosarat és a virágot. Efelől nem lehetett kétsége. Megtapasztalta már, hogy Mihail sohasem mondott mást, mint, amit valójában gondolt. Azt azonban nem tudta, mit is jelen a férfi számára a szerelem. Neki valami édeset, színeset és örökérvényűt, olyat, ami eddig csak másokkal történt meg. Az apja szerette őt, a maga különc módján. Sajnos csak nagyon kevés időt töltöttek együtt a gyerekkorában. A válás után, akkor ő még csak hatéves volt, ritkán találkoztak. És persze az anyja. Soha nem kételkedett az anyja. szeretetében. De mindig ráébredt, hogy Margerite érzelmei bizonyos határok között mozognak. Aztán ott volt Peter. Hozzá igaz, mély érzelmek fűzték, amíg nem váltak barátokból házastársakká. Amit Mihail ajánlott, az nem egy barát szeretete volt. Ezt pontosan tudta, de a boldogság szédítő érzése mellett, nem tudta elfojtani kételyeit, aggodalmait sem. Még mindig zavaros fejjel, bement a konyhába, Mihailt a mosogató mellett találta. Sydney letette a kosarat és a virágot, és kezébe vett egy konyharuhát. Mérges vagy rám? - kockáztatta meg kisvártatva. Inkább zavarba ejtesz. - És megbántasz, gondolta, de nem akarta, hogy Sydney bűntudatot, vagy szánalmat érezzen. - Attól, hogy valaki szeret, boldogságot és melegséget kellen érezred. Igy is érzek, de egy másik hang azt súgja, hogy túl gyors a tempó, és ezzel kockára tehetünk mindent. Őszinteségre van szüksége, gondolta magában Sydney. Megérdemli. Megpróbált nagyon őszintén beszélni. Ma egész nap vártam, hogy itt legyek veled, hogy beszélhessek veled, hogy megoszthassam veled, ami történt. Hogy hallgassalak. Tudtam, hogy megnevettetsz, hogy a szívem gyorsabban fog verni, amikor megcsókolsz. - Letett egy szárazra törölt edényt. - Miért nézel így rám? Mihail csak a fejét rázta. - Te azt sem tudod, hogy szerelmes vagy belém. De ez rendben van így - mondta, és odaadta neki a következő tálat. - Majd megtudod. Olyan szemtelen vagy - mondta Sydney, de csak félig-meddig mérgesen. Soha nem vagyok benne biztos, hogy csodálom, vagy ki nem állhatom ezt a tulajdonságodat. Te ezt a tulajdonságomat nagyon szereted, mert arra késztet, hogy visszavágj. Azt hiszem, te úgy gondolod, hogy azonnal hanyatt kellene esnem attól, mert szerelmes vagy belém. Természetesen. - Mihail rávigyorgott. - Miért, nem így van? Ezen elgondolkodva, Sydney beletette egymásba rakta az edényeket, aztán átvette a serpenyőt. - Azt hiszem. Ilyen az emberi természet. És te... Mi van velem? A nő újra szemügyre vette, pimasz vigyorát, a sötét, nevető szemeit, rakoncátlan sörényét. Bámulatos vagy. Mihail vigyora eltűnt, szája elnyílt a csodálkozástól. Amikor sikerült újra becsuknia, kivette kezét a vízből, és motyogni kezdett magában. Engem szidsz? -Mihail válasz helyett kivette a lány kezéből a konyharuhát, hogy megtörölje benne a kezét. Azt hiszem, zavarba hoztalak. - Sydney elragadtatva fogta a két keze közé Mihail arcát. Igen, tudom. Állj! - Mihail eltolta Sydney kezét. - Nem értettem pontosan, milyen is vagyok? Csodálatos vagy. - Mielőtt lerázhatta volna, Sydney a nyaka köré fonta a karját. - Amikor először megláttalak, az jutott eszembe, hogy olyan vagy, mint egy kalóz. Mihail ezúttal angolul szitkozódott, a nő pedig csak mosolygott. Lehet, hogy a hajad teszi - gondolkodott el Sydney, és ujjaival végigfésülte a fürtöket. Mindig elképzeltem magamnak, milyen lenne beletúrni. Vagy a szemed. Olyan szeszélyesek, és olyan veszélyesek. 2
Mihail átfogta Sydney csípőjét. - Kezdem elhinni, hogy valóban veszélyes vagyok. Lehet, hogy mégis a szád az oka mindennek. - Azzal hozzáérintett száját a férfiéhez. Aztán lassan, egyfolytában Mihail szemébe nézve, nyelvével végigsimította a férfi szájának körvonalát. - Nem hiszem, hogy bármely nő ellen tudna állni ennek. Te el akarsz csábítani engem! Sydney leengedte a kezét, és ujjai a férfi gombjaival játszottak. Valakinek el kell. - Csak reménykedett benne, hogy jól csinálja. - És aztán itt van ez a csodálatos test. Amikor először láttalak ing nélkül, majd' lenyeltem a nyelvem. Szétnyitotta az ingét, és kezével a mellkasát simogatta. Mihail térde majdnem összecsuklott. - A bőröd izzadt volt, és csillogott, és ezek az izmok! Saját szavaitól maga is elkábult, ez már nem élcelődő játék volt csupán. - Olyan kemények az izmaid, s a bőröd olyan sima. Meg akartam érinteni, úgy mint most. A nő lélegzete akadozott, ahogy ujjait Mihail vállába mélyesztette. Majd masszírozó mozdulatokkor, lassan lefelé haladt a férfi karán. Keze alatt a férfi karja kemény volt, mint az acél. Kiszáradta torka. Tudod te, hogy mit csinálsz velem? Tudod, milyen őrülten kívánlak? Sydney csak a fejét rázta. - Mutasd meg. Elég, ha csak megmutatod. Mihail gyorsan és keményen megragadta, szájuk egymáshoz tapadt, testük egybeolvadt. Amikor Sydney átölelte a nyakát, a férfi egy centire felemelte a földtől, és lassan körbeforgatta, ajkai egy pillanatra sem váltak el Sydney ajkaitól. Sydney lerúgta a cipőjét, nem törődött azzal, hová esnek. Olyan szabadnak érezte magát, hogy felnevetett és még szorosabban a férfihoz simult. Az eső másnap délutánig váratott magára. Azután végre megérkezett, mennydörgés és villámlás kíséretében. Sydney éppen konferenciabeszélgetést folytatott telefonon keresztül.. Bár Janine vele szemben ült, maga jegyzetelt. Igen, Mr. Bernstein, azt hiszem, a módosítások mindenki javát szolgálják majd. - Arra várt, hogy a megerősítés Bernsteintől, és az ügyvédjétől eljusson annak nyugati parton lévő partneréig. - A módosított tervezetet mindnyájuknak elküldjük faxon legkésőbb holnap ötig, keleti parti idő szerint. - Sydney mosolygott magában. Igen, a Hayward Industries meg van győződve arról, hogy gyorsan kell cselekedni. Köszönöm, uraim. Viszonthallásra. A kihangosító gombját kikapcsolva Janinerc nézett. - Nos? Meg sem izzadt. Nézzen rám. - Janine kinyújtotta a kezét. - Vizes a tenyerem. Azok hárman azt hitték, beledöngölik a földbe, de emberükre találtak. Gratulálok. Úgy gondolom, hogy ezzel az üzlettel meg lesz elégedve az igazgatótanács. Hétmillió, gondolta. Épp most kötött meg egy hétmillió dolláros üzletet. És Janine-nek igaza volt. Kőkeményen tárgyalt. Lássunk munkához, Janine. Igenis, asszonyom. - Alighogy felállt, csengett a telefon. Janine automatikusan felvette Sydney telefonkagylóját. Ms. Hayward irodája. Egy pillanat. - Néma üzemmódba állította a készüléket. - Mr. Warfield. Sydney arcán fáradtság jelent meg, ahogy bólintott. - Átveszem. Köszönöm, Janine. Megvárta, amíg becsukódik az ajtó, aztán beleszólta telefonba. - Hello, Channing. Sydney, napok óta próbállak elérni. Hol bujkálsz? A lány Mihail széttúrt ágyára gondolt, és mosolygott. - Sajnálom, Channing... sok dolgom van. Csak a munka és semmi szórakozás, kedvesem? - mondta. Sydney kezdett ideges lenni.
2
Majd én kiszabadítalak. Mi lenne, ha holnap együtt ebédelnénk? Sydney tűnődő arccal megnézte a naptárját. - Tárgyaláson van. - A tárgyalásokat azért találták ki, hogy elhalasszák őket. Nagyon sajnálom, Channing, de most nem társaloghatok veled. El kell... máris elkéstem a megbeszélésről - rögtönzött Sydney. A szép hölgyek késhetnek. Ha már nem tudlak elvinni ebédelni, ragaszkodnom ahhoz, hogy velem gyere pénteken. Színházba megyünk néhányan. Természetesen először iszogatunk egy kicsit, utána pedig egy könnyű vacsora. Már elígérkeztem, Channing. Mindenesetre, érezzétek jól magatokat. Most már tényleg le kell tennem. Szia. - Magát átkozva letette a kagylót, Channing még akkor is beszélt. Egyszerűen meg kellet volna neki mondani, hogy mással jár? De egyáltalán nem egyszerű gondolta. Mert Channing elmondaná Margerite-nek, és Sydney nem akarta, hogy az anyja tudjon a dologról. Ami Mihail és közte történt, egyedül rájuk tartozott, és meg akarta még őrizni a titkot. Mihail szerette őt. A szemét becsukva újra átélte a gyönyör pillanatait. Talán idővel ő is megtanul olyan odaadással, olyan hévvel szeretni mint a férfi. Még mindig kételkedett magában. Korábban arra gondolt, hogy biztosan frigid, de ez nem így van. Ez azonban még csak a kezdet. Kopogtak az ajtaján, ez kizökkentette az ábrándozásból. Igen? Bocsánat, Sydney. - Janine egy fejléces papírt hozott be. - Most jött Mr. Bingham irodájából. Gondoltam, rögtön látni szeretné. Igen, köszönöm. - Sydney átfutotta a levelet. Az óvatos fogalmazás mögül kiérződött a düh és a keserűség, de mégis felmondás volt. Mégpedig azonnali hatályú. Nyugodtan letette a levelet. Nem kellett hozzá sok bölcsesség, hogy a sorok között olvasva bárki rájöjjön, a játéknak nincs vége. Janine, szükségem van néhány személyi aktára. Be kell töltenünk Mr. Bingham helyét, és szeretném látni, meg tudjuk-e oldani házon belül. Igen, asszonyom. Sydney, mint vezérigazgatói asszisztense, tanácsolhatok valamit? Természetesen. Vigyázzon a hátára. Van valaki, aki a legszívesebben kést döfne belé. Tudom. Nem szándékozom a hátam mögé engedni. - Janine, mi lenne, ha innánk egy kávét, mielőtt nekilátunk az aktáknak. Rögtön hozom. -.Ahogy megfordult majdnem összeütközött Mihaillel. Bocsánat. - A férfi csuromvíz volt, és a sima fehér póló kihangsúlyozta legapróbb izmait is. Janine egy pillanatra elszórakozott a gondolattal, hogy mi lenne, ha ő maga szárítaná meg. Bocsánat, Miss Hayward... Minden rendben. - Sydney felállt az íróasztaltól. - Beszélek Mr. Stanislaskival. - Főnöke tekintetéből olvasva Janine-nek leküzdötte irigységét. - Bekapcsoljam a hívásokat? Hmm? Mihail vigyorgott. - Legyen szíves. Ön az a Janine, akit előléptettek? Igen, miért? Sydney azt mondja, nagyon jól végzi a munkáját. Köszönöm. - Ki gondolta volna, hogy egy elázott férfinak ilyen fantasztikus illata van? Kér egy kávét? Nem, köszönöm. Most én sem kérek, Janine. Pihenjen egy kicsit. Igen, asszonyom. - Egy apró irigy sóhajjal becsukta az ajtót. Nincs esernyőd? - kérdezte Sydney, és előrehajolt egy csókért. Mihail nem akart hozzáérni. Nem foghatlak meg, mert összepiszkolom a ruhád. Van egy törülköződ? Egy perc. - Sydney átment a szomszédos fürdőszobába. - Mit csinálsz errefelé ilyenkor?
1
Az eső lelassítja a munkát. A papírmunkákkal foglalkoztam, és négykor leléptem. - A férfi elvette a törülközőt, amit Sydney feléje nyújtott, és megtörölte a fejét. Ilyen késő van már? - Az órára nézett, és látta, hogy már majdnem öt óra van.. Elfoglalt vagy. Sydney az asztalán lévő felmondásra gondolt, és az átnézendő aktákra. - Egy kicsit. Ha végeztél, elmehetnénk egy moziba. Nagyon jó lenne. - Elvette a törülközőt Mihailtől. - Egy órára van még szükségem. Visszajövök. Van még valami. Mi? A családom a hét végén elutazik meglátogatni a nővéremet. Grillparti lesz. Velem jössz? Már régen szeretnék elmenni egy grillpartira. Mikor? Pénteken, munka után indulnak. Mi akkor megyünk, amikor végzel. Hatra hazaérek és átöltözök. Inkább fél hét - javította ki magát. -Rendben? Rendben. - Mihail megfogta a vállát, és vigyázva arra, hogy ruhájával ne vizezte össze, megcsókolta. - Natasa kedvelni fog téged. Remélem. Újra megcsókolta. - Szeretlek. Meghatottság futott át Sydneyn. - Tudom. És te is szeretsz engem - suttogta. - Csak makacs vagy. De hamarosan modellt fogsz állni nekem. Mit... mit fogok én csinálni? Modellt állni. Ősszel lesz egy kiállításon, ahol nagyon sok rólad készült szobrot akarok bemutatni. Soha nem mondtad, hogy kiállításod lesz. - A mondat vége csak most hatolt el a tudatáig. Rólam? - Igen, hamarosan munkához kell látnunk. Most magadra hagylak, hogy dolgozni tudj. Miközben a férfi az ajtóhoz ment, Sydney végighúzta a kezét a vizes törülközőn. - Mihail. Mihail már a nyitott ajtóból fordult vissza. - Igen? Hol lakik a nővéred? Nyugat-Virginiában. - Vigyorgott, és becsukta az ajtót. Sydney teljes tíz másodpercig csak az ajtót bámulta. Nyugat-Virginia?
9. FEJEZET
1
Soha nem készült el időben. Mivel mindig is kényes volt a ruhatárát illetően, Sydney kétszer pakolta be és ki a bőröndjét. Mit kell egy nyugat-virginiai hétvégén viselni? Néhány nap Martinique-en - ez nem jelenthet problémát. Egy gyors római út szintén egyszerű. De egy víkend, egy családi hétvége Nyugat-Virginiában Sydney teljesen tanácstalanná tette. Mint egy mániákus őrült, az egész ruhatárát felforgatta. Amikor már harmadszorra zárta le bőröndöt, megfogadta, hogy nem nyitja ki többször. Hogy ellenálljon a kísértésnek, átvitte a csomagot a nappaliba, aztán berohant a hálóba, hogy átöltözzön. Vékony pamutnadrágot és egy ujjatlan, mentazöld topot vett. - Ennek jónak kell lennie. Az ajtó felől kopogás hallatszott. Biztos jó lesz, - nyugtatta magát, ahogy az ajtóhoz lépett. Úgyis olyan későn érkeznek meg Mihail nővéréhez, hogy mindegy mi van rajta. Izgatottan hátrasimította a haját, és azon gondolkozott, hogy összefogja-e egy kendővel, aztán kinyitotta az ajtót. Flittertől csillogón Margerite állt odakint. Sydney, drágám. - Ahogy bevitorlázott, megcsókolta lánya arcát. Anyám. Nem tudtam, hogy ma bejössz a városba. Dehogynem tudtad. - Az asszony beült egy székbe, és keresztbe tette a lábát. - Channing szólt neked a kis színházi mulatságunkról. Igen, szólt. Elfelejtettem. Sydney - sóhajtozott Margerite. - Aggódom miattad. Nem kell aggódnod. Jól vagyok. Nem kell aggódnom? Minden meghívást visszautasítasz, még egy délutánt sem tudtál arra szánni a múlt héten, hogy anyáddal elmenj vásárolni. Abba az átkozott irodába temetkezel naphosszat. És még azt mondod,ne aggódjak! - Elnézően mosolyogva elfogadta az italt, amit Sydney hozott neki. Na, majd mi teszünk róla. Azt akarom, hogy menj be, és vegyél fel valami klassz cuccot. A Doublesben találkozunk Channinggel és a többiekkel, hogy megigyunk valamit, mielőtt elkezdődik az előadás. A különös az volt, vette észre Sydney, hogy kis híján elmormogott az orra alatt valami beleegyezés fölött, annyira hozzászokott már ahhoz, hogy mások irányítsák az életét. Most azonban leült a kanapé karfájára, és remélte, Képes lesz úgy elmondani mindent, hogy közben nem bántja meg Margerite érzéseit. Sajnálom, anyám. Az, hogy lemondom a meghívásokat azért van, mert a Haywardnál zajló átmenet felemészti minden időmet és energiámat. Kedvesem. - Margerite tett egy mozdulatot a pohárral, mielőtt ivott volna belőle. Pontosan erről beszélek. De Sydney csak a fejét rázta. - Többé nem akarom, hogy a naptáram minden estére be legyen táblázva mindenféle partival, társadalmi eseménnyel. Ami a mai estét illeti, igazán nagyra értékelem, hogy meghívtatok, de már Channingnek is elmagyaráztam, nekem más terveim vannak. Margerite szemében ingerültség szikrázott, de csak a körmével kopogott a szék karfáján. Ha azt gondolod, hogy itt hagylak csak azért, hogy valami gusztustalan papírmunkába temetkezz... Ezen a hét végén nem dolgozom - szakította félbe Sydney. - Tulajdonképpen, vidékre megyek... - A gyors kopogás az ajtón megmentette. - Bocsáss meg egy percre. - Abban a pillanatban, ahogy kinyitotta az ajtót, kezét Mihail felé nyújtotta. Mihail, az... A férfi természetesen nem szólt egy szót sem, amíg meg nem csókolta. Ezt kellő alapossággal meg is tette még az ajtóban állva. Margerite sápadtan és kimérten felállt. Mint nő, pontosan érzékelte, hogy ilyen csókot csak szerelmesek váltanak egymással. Mihail. - Sydneynek sikerült egy centivel hátrébb húzódnia. 2
Még nem végeztem. Az anyám ... Mihail odanézett, látta, ahogy a sápadt arcot elönti a düh, és Sydneyt könnyedén az oldalához húzta, a lágy mozdulattal, mintegy védelmezve őt. Margerite. Nem létezik olyan szabály, hogy az üzlet nem téveszthető össze a szórakozással? - kérdezte mereven. Felvonta a szemöldökét, ahogy a tekintetével pásztázta a férfit. - Ön persze nem ismer semmiféle szabályt, igaz Mihail? Néhány szabály fontos, néhány nem. - A hangja lágy volt, de sem sajnálat sem bocsánatkérés nem érződött belőle. Az őszinteség fontos, Margerite. Én őszinte voltam önnel. Az asszony elfordult, a legkevésbé sem akarta elimerni, hogy a férfi igazat mond. Szeretnék egy pillanatra négyszemközt beszélni veled, Sydney. Sydney érezte, ahogy lüktet a tarkója anyja merev hátának látványától. Mihail, volnál szíves levinni a bőröndömet a kocsihoz? Néhány perc, és én is lent vagyok. A férfi kezébe fogta az állát, és aggodalommal töltötte el, amit Sydney szemében látott. Veled maradok. Ne. - Fogta meg a nő Mihail csuklóját. - A legjobb lesz, ha most magunkra hagysz bennünket. Csak egy pár percre. - Ujjainak szorítása fokozódott. - Kérlek. Mihailnek nem volt más választása. Magában morogva felemelte a bőröndöt. Abban a pillanatban, ahogy az ajtó becsukódott mögötte Margerite megpördült. Sydneynek már előre összeszorította a fogait. Margerite ritkán, nagyon ritkán tartott kirohanást. De amikor erre sor kerül, az mindig ocsmány jelenet volt, tele gonosz szavakkal. - Te hülye! Te lefekszel ezzel az emberrel. Nem látom, hogy miért kellene aggódnod emiatt. De, igazad van, lefekszem vele. Azt gondolod, hogy elég ügyes és érzékeny vagy ahhoz, hogy egy ilyen férfit kezelni tudj? Ez a mocskos kis viszony tönkretehet téged, és körülötted minden, amit nagy fáradsággal felépítettem. Isten a megmondhatója, hogy mekkora kárt okoztál már azzal is, hogy elváltál Petertől, de azt még helyrehoztam. Most itt van ez. Elbújsz egy hétvégére valahol, egy motelszobába. Sydney keze ökölbe szorult a csípőjén. Semmi mocskos nincs a kapcsolatunkban Mihaillel, és nem bújok el sehová. Ami Petert illeti, róla nem vagyok hajlandó veled beszélni. Margerite kemény tekintettel előrelépett. Attól a naptól kezdve, hogy megszülettél, minden rendelkezésemre álló eszközt megragadtam annak érdekében, hogy megkapj mindent, ami egy Haywardnak kijár. A legjobb iskolákat, a legmegfelelőbb barátokat, sőt, még a legjobb férjet is. Most ezt mind visszadobod nekem, nem is gondolsz az áldozatra, amit hoztam. És mindezt miért? Idegesen járkálta szobában, Sydney ott állt egy helyben, és szótlanul nézte. - Hidd el nekem, én tudom, hogy ennek az embernek mekkora vonzereje van. Én magam is eljátszottam a gondolattal, hogy egy kis diszkrét viszony legyen közöttünk. - A hiúságán esett seb még friss volt, és fájdalmasan lüktetett. Egy nőnek joga van egyszer-egyszer egy kis kicsapongásra egy ilyen gyönyörű hímmel. A művészi tehetsége és hírneve természetesen mellette szól. De a családi háttér, még a semminél is kevesebb. Cigányok, földet túró parasztok. Nekem meg lett volna a tapasztalatom ahhoz, hogy kezelni tudjam - ha úgy akartam volna. De jelen pillanatban nincs szándékomban egy ilyen kapcsolatba bonyolódni. Te azonban az eljegyzés küszöbén állsz Channinggel. Gondolod, hogy elvenne, ha megtudná, hogy ágyba bújsz ezzel a nemes vaddal? Elég volt. - Sydney előrelépett, hogy megfogja anyja karját. - Több, mint elég. Te, aki olyan büszke vagy a Hayward-vonalra, éppenséggel meg sem kísérelted a családi nevet tiszteletben tartani. Mindig rám hárult a feladat, hogy tökéletes Hayward legyek, hogy ne tegyek semmit, amivel beszennyezhetném a Hayward nevet. Nos, én tökéletes Hayward
1
vagyok, és éjt nappallá téve azon dolgozom, hogy a Hayward név feddhetetlen maradjon. A szabadidőmben azonban én döntöm el mit akarok csinálni, és kivel. A döbbenettől sápadtan Margerite elrántotta a kezét. Amióta megszületett, Sydney még nem beszélt így vele. - Ne merj velem ilyen hangon beszélni. A kéjelgés annyira elvette az eszed, hogy elfelejtetted, kinek tartozol hűséggel? Soha nem felejtettem el. És pillanatnyilag ez az egyetlen hangnem, amiben beszélni tudok. - Saját magát is meglepte ez a gyors, fortyogó dühkitörés, de nem tudta megállítani. - Idehallgass, anyám, ami Channinget illeti, soha nem akartam eljegyezni magam vele, és továbbra sem áll szándékomban. Ezt csak te szeretnél. Többé engem soha, de soha nem fogsz ilyesmire kényszeríteni. Ha segít Channingnek úgy könnyebb megemészteni a gondolatot, szívesen közzéteszek a Timesban egy egész oldalas hirdetést, amelyben bejelentem kapcsolatunkat Mihaillal. Ami azt illeti, te egyáltalán semmit nem tudsz Mihail családjáról, s valójában róla sem. Soha nem érdekelt más, csak a külseje. Margerite felszegte az állát. - És te? - Én igen, és ő egy gondoskodó és jószívű ember. Egy becsületes ember, aki tudja mit akar az élettől, és ezért tesz is valamit. Ez utóbbihoz te is értesz, a különbség csupán az, hogy ő senkit nem használ fel, vagy bánt meg azért, hogy a céljait elérje. Szeret engem. És én... - Mint egy fénysugár villant át rajta, kristálytisztán, melegen és roppant egyszerűen. - Én is szeretem őt. - Szereted? -Margerite kábán hátrált. - Most már tudom, hogy elment az eszed. Úristen, Sydney, te elhiszed, amit a férfiak mondanak az ágyban? Én elhiszem, amit Mihail mond. Most odalent vár engem, és még hosszú út áll előttünk. Felszegett fejjel, előretolt állal, Margerite az ajtó felé libegett, aztán a válla fölött egy utolsó megsemmisítő pillantást vetett lányára. Össze fogja törni a szíved, és bolondot fog csinálni belőled. De talán pontosan erre van szükséged ahhoz, hogy emlékezz a kötelességedre. Amikor az ajtó becsapódott, Sydney visszaereszkedett a kanapé karfájára. Mihailnek még várnia kellett egy kicsit. Nem tudott egy helyben maradni, fel s alá járkálta garázs liftjei előtt, zsebre dugott kézzel, sötét gondolatokkal. Amikor kinyílt a liftajtó, egy szempillantás alatt Sydneynél termett. Jól vagy? - Két keze közé fogta a nő arcát. - Nem, úgy látom, nem. Jól vagyok, tényleg. Nem volt kellemes. A családi veszekedések sosem azok. Sajnálom. Nem akartam fájdalmat okozni neked és a mamádnak. Nem miattad volt, tényleg. - Szüksége volt arra, hogy fejét Mihail mellére hajtsa, ahogy a férfi átölelte, lassan megnyugodott. - Régi dolog ez, Mihail, túl mélyen gyökerezik, nem akarok most beszélni róla. Túl sok mindent nem mondasz el nekem, Sydney. Tudom. Ne haragudj. Szeretlek, Mihail. A simogató kéz egy pillanatra megállt, aztán belemarkolta hajába, és hátrahúzta a fejét. A férfi szeme fürkészve kereste az övét. Az látta benne, amit látni akart, amire mindennél jobban vágyott. Szóval, már nem vagy makacs. - A hangja fátyolos volt az érzelmektől, ésaz ahogyan a szája Sydneyéhez ért, többet jelentett minden biztató szónál. Majd újra mesélsz, útközben. Úgy szeretem hallgatni. Sydney nevetve belekarolt, és elindultak az autó felé. Rendben. És amikor te vezetsz, majd én is mesélek. Sydney nagyot nézve megállt. - Én, vezetek? - Hát persze. - Mihail kinyitotta a jobb oldali ajtót. - Én kezdem, aztán váltjuk egymást. Van jogosítványod, nem? 2
Sydney kétkedve nézte a mutatókat a műszerfalon. - Van. Félsz? A nő felnézett, és látta, hogy Mihail vigyorog. Nem, ma éjjel nem. Sydney elaludt Mihail mellett, fejét behajlított kézfejére támasztva. Emlékezett, hogy Sydney a New Jerseyt Delaware-tól elválasztó határsorompónál vette át a a kormányt nagy hévvel és lelkesedéssel. Nem sokkal azután, hogy átlépték Maryland határát visszaadta, és összekuporodott az anyósülésen. Mihail áthajolt hozzá, és megcirógatta szájával Sydney nyakát. - Átkeltünk az államokon, hölgyem. Sydney megmoccant, és álmosan motyogott. Folyókon és hegyeken át. Csókolj meg. Hol vagyunk? A legutóbbi táblán az állt: a Vad, Varázslatos Nyugat-Virginia. Finoman megharapta a nő ajkát. - Remélem, te is ilyennek találod. Bárhol a világon, ahol Mihail is ott van vele, vad- és varázslatos, gondolta Sydney, ahogy átölelte a férfit, aki halkan felnyögött, aztán felmordult, mert rosszul váltott a sebességváltóval. Biztos öregszem. Már nem olyan könnyű autóban elcsábítanom egy nőt, mint régen. Pedig azt hiszem, elég jól csináltad. Mihail érezte, ahogy gyorsan szétárad testében az izgalom, rövid időre elábrándozott, aztán megrázta a fejét. Félek, hogy anyám bármelyik pillanatban kinézhet az ablakon, és megláthat. Gyere. Megkeressük az ágyadat, és én majd melléd bújok. Sydney nevetett, ahogy Mihail hosszú lábaival kikászálódott a kocsiból. Most én félek. - Haját hátravetve, Sydney megfordult, hogy szemügyre vegye a házat. Nagy téglaház volt, az földszinti ablakokban aranyló fény ragyogott. Hatalmas, lombos fák árnyékolták a házat, és takarosan szögletesre nyírt sövény választotta el az utcától. - Azt hiszem, Ivannak elég dolga akad. Ha elég okos, addig bujkál, amíg nem kell újra hazamennünk. Miközben átmentek a verandán, Sydney fülét zene és nevetés hangja ütötte meg. Úgy hallatszik, hogy még fent vannak. Azt hittem, már lefeküdtek. Csak két napunk van, hogy együtt legyünk. Nem fogunk sokat időt fecsérelni az alvásra. Sydney épphogy kigondolta, hogy egy sima „jó estét"-tel fog köszönni, Mihail berontott abba a szobába, ahonnan a zene szólt, és maga után rángatta Sydneyt. - Ohó - mondta Mihail, és azonnal lecsapott egy parányi, de gyönyörű teremtése, aki sötétlila nyári ruhát viselt. Az nevetett, amikor Mihail felkapta, göndör hajának fekete zuhataga repült a levegőben, ahogy a férfi körbeforgatta. Mindig késel - mondta Natasa. Kétfelől megcsókolta Mihail arcát, majd a száját. - Mit hoztál nekem? Lehet, hogy van valami a számodra a bőröndömben. - Visszatette Natasát a földre, és a zongoránál ülő férfihoz fordult. - Rendesen a gondját viseled? Ha hagyja. - Spence Kimball felállt, és megszorította Mihail kezét. - Már egy órája nyugtalankodik miattatok. Nem nyugtalankodtam. Még nem mutattál be a barátnődnek. Sydney Hayward. - Mihail megunva Sydney vonakodását finoman előre tolta. - A nővérem, Natasa. Örülök, hogy találkozhatunk. - Sydney a kezét nyújtotta. Boldogok vagyunk, hogy itt vagy nálunk. A családomat már ismered. - Ott csoportosultak valamennyien Mihail körül. Mintha már évek teltek volna el az utolsó találkozásuk óta. - És ez itt a férjem, Spence. Már jött is, zavar és öröm tükröződött a szemében. - Sydney? Sydney Hayward? Sydney a szokásos, jól begyakorlott mosollyal a száján megfordult. -Spence Kimball. Nem is hittem volna. - Mindkét kezét nyújtva, Sydney megszorította a férfiét. 1
Anyám azt mondta, hogy délre költöztél, és újra férjhez mentél. Ti ismeritek egymást - jegyezte meg Natasa, és a szeme összevillant az anyjáéval. Nádja közben újabb poharakat hozott a bornak. Sydneyt akkor ismertem meg, amikor olyan idős volt, mint most Freddie - válaszolta Spence, nagyobbik lányára mutatva. - Azóta nem láttam... - Rég volt - motyogta Sydney.- Kicsi a világ - toldotta meg Jurij, és nagy szeretettel veregette meg Spence hátát. - Sydneyé ház, ahol Mihail lakik. Elfáradtál az úttól? - kérdezte Sydneytől Nádja. Egy kissé. Elnézést... Bocsánat. - Natasa egyből mellette termett. - Persze, hogy elfáradtál. Megmutatom a szobádat. - Már vezette is kifelé Sydneyt. - Ha akarsz, pihenj le, vagy gyere le közénk újra. Azt szeretnénk, ha otthon éreznéd magad, amíg itt vagy nálunk. Köszönöm - válaszolta Sydney. Mielőtt még a bőröndjéért nyúlhatott volna, Natasa már vitte is. - Nagyon kedves tőletek, hogy vendégül láttok. A hall végén kinyitott egy ajtót, és bevezette Sydneyt egy kis szobába, ahol keskeny baldachinos ágy állt. Fakult szőnyegek borították a ragyogóra fényesített tölgyfa padlót. - Remélem, hogy jól fogod érezni magad itt. Elbűvölő. - A szobát betöltötte a falnál álló cédrusfa szekrény és az éjjeliszekrényen egy tálba lévő rózsaszirmok illata. - Nagyon boldog vagyok, hogy megismerhetlek, és annak is, hogy gyermekkori barátom felesége vagy. Úgy hallottam, hogy Spence egy egyetemen tanít. - A Shepherd főiskolán. És újra zenét szerez. Ez csodálatos. Hihetetlenül tehetséges. Emlékszem a kislányra, Freddie-re is. Most tízéves. - Natasa mosolya felragyogott. - Fenn akart maradni, hogy megvárja Mihailt, de elaludt a díványon. - A mosolya kissé visszafogottabb lett. - Ivant bevitte magával az ágyába, mert úgy gondolta, hogy ott talán nem fojtom meg. Kiásta az összes petúniáimat. Holnap azt hiszem... Hirtelen elhallgatott, és felkapta a fejét. Valami baj van? Nem, ez csak Katie, a kisbabánk. - Natasa önkéntelenül tejtől duzzadó melleire tette a kezét…- Felébredt egy kis éjféli nassolásra. Bocsáss meg. Természetesen. Az ajtónál Natasa habozva megállt. Az ösztöneire hallgasson vagy a szokásokra. Mindig bízott az ösztöneiben. - Szeretnéd látni? Csupán egy pillanatnyi gondolkodás után Sydney ajkai mosolyra húzódtak. - Igen, nagyon szeretném. A gyerekszobát egy rózsaszín, víziló formájú lámpa világította meg halványan. Jól van, kicsim - suttogta Natasa két nyelven egyszerre, ahogy kiemelte a babát a gyerekágyból. - Itt az anya most már. - Ahogy a sírás halk hüppögéssé csendesült, Natasa megfordult, és meglátta Spencet az ajtóban. - Itt vagyok. Csak csupa pisi, és éhes, ennyi az egész. Sydney elnézte őket, ahogy a babát dédelgették. Abban, ahogy tekintetük összefonódott, Sydney annyi meghittséget, szeretet és erőt látott, hogy forró könnyek folytak végig a torkán. Mélységes meghatottság vett erőt rajta, kisurrant a szobából, és magukra hagyta őket. Nem sokkal reggel hét óra után az ablakán át behallatszó izgatott ugatásra, és viháncoló kacagásra ébredt. Nyöszörögve megfordult megfordult, de az ágy másik oldalát üresen találta. Mihail betartotta az ígéretét, és beosont a szobájába: A keskeny ágyon pirkadat előtt egyikük sem aludt egy szemhunyásnyit sem.. Mihail már felkelt. Nagynehezen megtalálta a kilincset, és kinyitotta az ajtót, éppen akkor, amikor Rachel is kinyitotta a magáét a hall túlsó végén. A két kócos nő álmosan bámult egymásra. Először Rachel ásított. Ha gyerekeim lesznek - kezdte - szombat reggel nem kelhetnek fel tíz óra előtt. Vasárnap tizenkettő előtt. És csak akkor, ha ágyba hozzák nekem a reggelit.
1
Félórával később, felfrissülve a zuhanytól és a kávétól, Sydney lement a földszintre. Natasa a konyhában a tűzhelynél állt egy sortban és egy pólóban. Jurij az asztalnál ült palacsintát evett, és közben grimaszokat vágott a kacagó kisbabának Alex fejét a tenyerébe hajtotta, és alig hallhatóan dünnyögött valamit, amikor az anyja egy bögre kávét lökött az orra elé. - Á, Sydney. Alex összerezzent apja dübörgő hangjára. - Papa, légy tekintettel a haldoklókra. Jurij gyengédezi megbokszolta Alex karját. - Gyere, ülj mellém - utasította Sydneyt. - És vegyél Tasa palacsintájából. - Jó reggelt - mondta Natasa, anyja közben újratöltötte Sydney kávéscsészéjét. - Elnézést, hogy a barbár gyerekeim és az a korcs oly korán fellármázták az egész házat. - A gyerekek zajjal járnak - mondta Jurij elnézően. Mindenki fent van már? - Sydney leült. Spence éppen a grillsütőt mutatja Mihailnek, amit nemrégiben épített - válaszolt Natasa, és egy halom palacsintával megrakott lapos fatálat tett az asztalra. - Ott állnak, és már ki tudja mióta tanulmányozzák. Csak a Jóisten tudja mivel csapnak közben akkora zajt. Kényelmesen aludtál az éjjel? Igen, köszönöm. Ó, ne... - kezdett tiltakozni, amint Jurij egy egész palacsintahegyet rakott toronyba a tányérjára. Hogy legyen energiád - mondta, és kacsintott. Mielőtt válaszolhatott volna, egy göndör kis ágyúgolyó vágódott be a hátsó ajtón. Jurij röptében elkapta, és karjaiba szorította a kapálódzó kis csomagot. Az unokám, Brandon. Egy szörnyeteg. És én szörnyetegeket szoktam reggelizni. Hamham. A vékony de izmos fiú, úgy hároméves lehetett. Vonaglott és visított Jurij ölében. - Papa, gyere, nézd meg, hogy biciklizem. Gyere, nézd! Vendéged van, és nem tudsz viselkedni - mondta csöndesen Nádja. Fejét Jurij mellkasán nyugtatva, Brandon úgy nézte Sydneyt, mint egy bagoly. - Te is jöhetsz, hogy megnézz hívta. - Szép a hajad. Olyan, mint Lucyé. Ez nagyon nagy bók - mondta Sydneynek Natasa. - Lucy macska. Miss Hayward majd később megnézi, hogy tudsz biciklizni. Még nem fejezte be a reggelijét. Akkor nézz te, mama. Natasa nem tudott ellenállni a kísértésnek, és megborzolta fia üstökét. - Mindjárt jövök, menj, és szólj apukának, hogy el kellene mennie a boltba. A nagypapának jönnie kell. Jurij tudta, hogy nincs menekvés. zsémbelve és fújtatva felemelte Brandont a vállára. A fiú kiabált és nevetett, szorosan belecsimpaszkodott Jurij hajába. Nézd apu, milyen magas vagyok! - kiabálta. Brandon, ahogy kivágódott előttük a szúnyoghálós ajtó. Valamikor abba fogja, hagyni ez a gyerek az ordibálást? - érdeklődött Alex. Te tizenkét éves korodig ordibáltál egyfolytában - olvasta a fejére Nádja `és meglegyintette a konyharuhával. Hogy kifejezze együttérzését Alex iránt, Sydney felemelkedett, hogy még egy kis kávét töltsön a csészéjébe. Alex megragadta a kezét, szájához emelte, és egy cuppanós csókot nyomott rá. - Egy királynő vagy a nők között, Sydney. Gyere, megszöktetlek. Most meg kellene, hogy öljelek? - kérdezte Mihail, ahogy belépett a konyhába. Alex csak vigyorgott. - Szkanderban eldönthetjük, kié legyen a csaj. Te jóságos ég, milyen disznók a férfiak - jegyezte meg Rachel, aki ekkor lépett be a konyhába. Miért? - A kérdés egy bájos, aranyszőke hajú kislánytól származott, aki Mihail háta mögül hirtelen pattant be a konyhába. Azért, Freddie, mert azt hiszik, hogy mindent az izmaikkal, és az erejükkel kell eldönteniük, ahelyett, hogy azt a csirkéjénél is kisebb eszüket használnák. 1
Tudomást sem véve nővére replikáiról, Mihail félretolta a tányérokat, leült, és az asztalra könyökölt. Alex elvigyorodott és válaszolt az ukrán nyelven elmormogott kihívásra. A tengerek összecsaptak. Mit csinálnak? - tudakolta Freddie. Butáskodnak - sóhajtott Natasa, és átölelte Freddie vállát: - Sydney, ő a legnagyobb gyerekem, Freddie. Freddie, ő Miss Hayward, Mihail barátnője. Sydney zavarodottan nézett Mihail feje fölött Freddie-re. - Örülök, hogy újra látlak Freddie. Nagyon rég láttalak utóljára, akkor, amikor kisbaba voltál. Tényleg? - Freddie izgatottan tépelődött, hogy most Sydneyt tanulmányozza, vagy Mihailt és Alexet nézze. Igen, én, öö... - Sydneynek is volt egy problémája. Mihail szeme felvillant, és Sydneyre nézett, mielőtt újra az öccsére tapadt volna. - Ismertem az édesapádat, amikor New Yorkban éltetek. Az asztalnál erőlködő férfiak felől nyögés hallatszott. Rachel az asztal másik végén ült, és palacsintázott. Mama, akarsz egyet sétálni a városban, ha befejeztem a reggelit? Jó lenne. - A fiairól tudomást sem véve, Nádja ruhákat rakott a mosogatógépbe. Elvihetjük Kati-et is a babakocsiban, ha akarod, Natasa. Besétálok veletek, és megnézem az üzletet. - Natasa a kezét mosta. - Van egy játékboltom a városban - mondta Sydneynek. Sydney azonban nem tudta levenni a szemét a két férfiról. Natasa mondhatta volna éppen azt is, hogy rakétakilövő bázisa van. - Ez nagyszerű. A három nő cinkosan egymásra mosolygott. Nádja érzelgősen már kezdte maga előtt látni az őszi esküvőt. - Kérsz még egy kis kávét? - kérdezte Sydneyt. Ó, én... Mihail győzedelmesen felkiáltott, ahogy öccse karját lenyomta az asztalra. Az edények szerteszét gurultak. Alex vigyorogva hajlítgatta elzsibbadt ujjait. - Kettő a háromból. Szerezz másik nőt magadnak. Mielőtt még Sydney bármit tehetett volna, Mihail felkapta, keményen megcsókolta a. száját, aztán kivitte őt az ajtón.
2
10. FEJEZET
Azt tudod ugye, hogy akár veszíthettél volna is. Jól mulatva Sydney látható bosszúságán., Mihail átkarolta a derekát, és továbbsétált lefelé a lejtős járdán. - Nem veszítettem. A lényeg az... - Sydney beszívta a levegőt. Mar főbb mint egy órája próbálta a vastag szláv koponyával megértetni, hogy mi a lényeg. - A lényeg az, hogy te és Alex úgy szkanderoztatok értem, mintha fél tucat üveg sör lennék. Mihail mosolya egyre szélesebb lett, a hat üveg sörtől kissé pityókás lenne, de Sydney szeméből sugárzó elragadtatástól még jobban megrészegült, amikor szkanderozás közben rápillantott. Kihúzta magát, egy ilyen férfinak joga van hiúnak lenni. Aztán pedig - folytatta, vigyázva, hogy halkan beszéljen, mivel a férfi családja ott ballagott elöttük és utánuk - durván bántál velem a saját anyád előtt. De neked ez tetszett. Nekem valóban... Tetszett - fejezte be Mihail, visszaemlékezve, ahogy Sydney forrón és megadóan visszacsókolta őt nővére hátsó verandáján. - Nekem is. Sydney nem mosolygott. Egy pillanatra sem ismerte volna el a szédítő izgalmat, amit akkor érzett, amikor a férfi, mint egy izzadt barbár felkapta, hogy átvigye a kiégett csatamezőn… - Lehet, hogy Alexnek szurkoltam. Nekem úgy tűnik, hogy többet örökölt nálad neki apád bűbájosságából. Minden Stanislaski bűbájos - mondta Mihail, és a sértődöttség leghalványabb jele sem látszott rajta. Megállt, és leszakított egy százszorszépet a rézsűről, ami mellett elsétáltak. Látod? Hmm. - Sydney megforgatta a virágot az orra alatt. Lehet, hogy ideje másról beszélni, mert még kísértést érez, hogy ismét levegye a lábáról Mihailt. - Jó dolog Spencet újra látni. Amikor úgy tizenöt voltam, nagyon bele voltam zúgva. A férfi összeszűkült szemmel nézte sógora. hátát. - Tényleg? - Tényleg. A nővéred szerencsés asszony. A családi büszkeség mindennél fontosabb volt. - Szerencsésnek mondhatja magát, hogy ilyen felesége van. Ekkor Sydney is elmosolyodott. - Azt hiszem, mindkettőnknek igaza van. Sydney lenyűgözőnek találta a várost, annak lejtős utcáival és kicsiny üzleteivel. Natasa játéküzlete, a Mókaház, nagyon aranyos volt, a kis műanyag játékautóktól a különleges porcelánbabákig és zenedobozokig mindent meg lehetett találni benne. Mihail nagy türelemről tett tanúbizonyságot, amikor Sydney sorra járta a régiségboltokat, kézműves üzleteket és butikokat. Valahol útközben a család többi tagja lemaradt. Vagy ők maradtak el a családtól. Mihail csak a visszafelé, kezében csomó reklámszatyorral a dombon fölfelé sétálva, kezdett el panaszkodni. Miért is gondoltam, hogy te egy értelmes nő vagy? Mert az vagyok. A férfi néhány ukrán kifejezést mormogott, amit Sydney már értett. 2
Ha annyira értelmes vagy, miért kellett ennyi mindent vásárolni? Szerinted hogy visszük ezeket vissza New Yorkba? Sydney elégedetten babrálta a fülében csillogó új fülbevalót. A tűzzománc csillagocskák vidáman himbálóztak. - Te olyan okos vagy, hogy biztos megtalálod a módját. - Most pedig hízelegni próbálsz, és közben a bolondját járatod velem. Sydney mosolygott. - Te vetted nekem a bonboniert. Mihail csapdába került, megrázta a fejét. Sydney tíz percen át nézegette az ovális kis remekművet, aminek a teteje méltóságteljes női alakot ábrázolt lapos domborműbe faragva. - Láttam rajtad, hogy azon tűnődsz, megvedd-e. - Tudom. - Lábujjra emelkedett és megcsókolta a férfi arcát. - Köszönöm. Nem sok köszönet lesz benne, amikor hazafelé öt órán keresztül az öledben kell tartanod az összes holmit. Éppen felérte az udvari lépcső tetejére, amikor Ivan behúzott farokkal nyargalt át a füvön. Két girhes macska hajszolta ádáz módon. Mihail nagyot sóhajtott. - A feje tetejére fordítja az egész családot. Szegényke! - Sydney Mihail kezébe nyomta azokat a csomagokat is, amelyeket eddig ő cipelt. Ivan! — Tapsolt egyet, és leguggolt. - Jól van, kicsim. Kiszúrva, hogy megjött a felmentő sereg, a kiskutya megpördült, és miután visszanyerte az egyensúlyát, Sydney felé rohant. A macskák önelégülten leültek néhány méterrel odébb, és begörbített háttal mosakodni kezdtek. Egy nő szoknyája mögé bújni! - mondta Mihail undorral. Ő még csak egy bébi. Menj, és szkanderezz az öcséddel. Mihail kuncogva otthagyta Sydneyt, aki a megrettent kutyust nyugtatgatta. Egy pillanattal később Freddie jött elő lihegve a ház mögül. - Hát itt vagy! A macskák megijesztették - mondta neki Sydney, ahogy Freddie odajött, hogy megsimogassa Ivant. Csak játszottak. Szereted a kiskutyákat? - kérdezte Freddie. Igen. - Nem tudva ellenállni a kísértésnek, Sydney hozzádörgölte az orrát a kiskutyához. Igen, szeretem. Én is. És a macskákat is. Lucy és Desi már régóta megvannak. Most próbálom anyut rábeszélni egy kiskutyára. - Ivant simogatva, a kislány a megtépázott petúniákra nézett. - Azt hiszem, rendbe kellene hoznom a virágokat. Sydney tudta, hogy mit jelent egy kislány számára egy kis kedvenc után vágyakozni. Kezdetnek nem rossz. Szükséged van segítségre? A következő félórát Sydney azzal töltötte, hogy megpróbálta megmenteni a megmaradt virágokat, illetve - tekintettel arra, Hogy soha nem kertészkedett - követte Freddie utasításait. A kutyus ott ólálkodott mellettük, és azonnal remegni kezdett, amint a macskák odaőgyelegtek, hogy a lányok lábához dörgölőzzenek, kikövetelve, hogy a fülük tövét megvakargassák. Amikor elkészültek a munkával, Sydney Freddie gondjaira bízta Ivant, és bement, hogy megmosakodjon. Most vette csak észre, hogy még dél sincs, és már ezernyi olyan dolgot csinált, amit azelőtt soha az életében. Először is Ő volt a fődíj egy szkander meccsen. Gyerekekkel játszott, a nyílt utcán megcsókolta egy férfi, akit szeretett. Kertészkedett, és a kint ült a napsütötte kertben, ölében egy kiskutyával. Ha a víkend így kezdődik, gondolta magában, hogy mi jöhet még. Ahogy meghallotta a kiáltásokat és nevetést, Sydney besurrant a zeneszobába, és kinézett az ablakon. Baseballt játszott szinte az egész család. Sydney az ablakpárkányra támaszkodott. Milyen szépek, gondolta. Nézte amint Brandon megfordult, hogy egy jó nyálas puszit nyomjon Nádja arcára, mielőtt izmos kis lábain a kék-fehér színű hinta felé szökdécselt. Egy
1
szúnyoghálós ajtó csapódott be, és Freddie viharzott a képbe, és meglökte öccse hintáját, aztán ô is elfoglalta helyét a játékban. Tálalva! - Nádja hangja túlharsogta a csetepatét. Ez általában azt jelentette, hogy enni kell. A család minden tagja a tál felé rohant. Rachel mellbe bokszolta Mihailt, aki válaszul a fűre lökte. Brandon boldog csatakiáltással vetette magát a csetepatéba. Sydney még semmit sem irigyelt ennyire. Soha nem tudunk úgy játszani, hogy ne legyen bunyó a vége - szólalt meg mögötte Natasa. Mosolygott, ahogy Sydney válla fölött a hátsó kertben uralkodó káoszt figyelte. Most tette le a kisbabát, miután álomba ringatta. - Jól teszed, hogy csak messziről nézed őket. De amikor Sydney megfordult, Natasa látta, hogy könnyes a szeme. Ó, kérlek. - Gyorsan Sydney mellé állt, és megfogta a kezét. - Ne izgasd magad! Nem gondolják komolyan. Tudom. - Roppant zavarában befelé nyelte a könnyeit. - Nem nyugtalankodtam. Csak... csak ostobaság az egész. Ahogy elnéztem őket olyan volt, mintha egy igazán szép festményt csodáltam volna, vagy valami csodálatos zenét hallgatnék. Kicsit elérzékenyültem. Nem kellett többet mondania. Natasa megértette. Spence elmondása alapján, amikor Sydney múltjáról mesélt, tudta, hogy az ő életében soha nem volt baseballozás, közös családi játék, vagy ilyen mókás viszálykodás. Nagyon szereted. - Nem az én dolgom ugyan- folytatta Natasa. - De úgy érzem Mihail fontos a számodra, és látom te is nagyon fontos vagy neki. Látom félsz attól, hogy nem egyszerű eset. Nem. Nem az. Natasa újra kinézett az ablakon. - Meg szokott ijeszteni téged? - A zabolázathatatlan érzelmei megijesztenek néha. Annyi szenvedély van benne, és olyan természetesen fejezi ki. Én soha nem voltam az a típus, akit az érzelmek vezérelték, sodortak magukkal. Ő nem tűr ellentmondást és ez néha kihoz a sodromból. Ő az, amit érez - mondta egyszerűen Natasa. - Szeretnél ebből látni valamit? - Anélkül, hogy választ várt volna, egy egész falat beborító polchoz lépett. Gyönyörűen megfaragott és festett figurák táncoltak a polcokon, néhányuk oly kicsiny és finom, hogy nehéz volt elhinni, hogy ember-kéz alkotta. - Ezt tegnap hozta nekem. - Natasa felemelt egy festett figurát, ami egy rokkánál ülő nőt ábrázolt. Kis talapzaton ült, amit szalmaszálak és aranypettyek díszítették. - A mesebeli molnár lánya. - Mosolygott, ahogy az orsót forgató kicsiny ujjacskákat nézte. Mindegyik nagyon aranyos. Mintha a saját kis varázslatos világukban élnének. Mihailnek varázsereje van - mondta Natasa. Nekem meséket farag meg, mert azokat olvasva tanultam meg angolul. A munkái között vannak erőteljes, tragikus, erotikus, merész, sőt még ijesztő szobrok is. De minden valóságos, mert éppúgy önmagát adja, ahogyan a fa, amivel dolgozik. Tudom. Amit most megmutattál nekem, a legékesebb bizonyíték az ő érzékenységéről. Soha senkit még nem ismertem, aki ennyire képes kedves és együtt érző tud lenni. Azt hittem, talán félsz, hogy megbánthat téged. Nem. Inkább attól félek, hogy én bántom meg őt. Sydney... - A hátsó ajtó becsapódott, és lábak dobogása hallatszott a hallban. Sydney megkönnyebbült, hogy félbeszakadt a beszélgetés. Nem volt hozzászokva ahhoz, hogy az érzésit, gondolatait megossza másokkal. Saját magát is meglepte milyen nyíltan és őszintén beszélt valakivel, akit tegnap még nem is ismert. Rájött, hogy ebben a családban van valami különleges, valami varázslatos, ugyanúgy mint Mihail mesefiguráiban. A varázslat talán egyszerűen maga a boldogság volt.
2
A délután lassan eltelt és Nádja kiparancsolta az összes férfit a konyhából, hogy megteríthesse az asztalt. Sydney, megkérhetnélek? - fordult hozzá Natasa őszinte mosollyal. - Tele van a kezem. Sydney pislogott egyet, és rábámult. - Azt szeretnéd, ha én mennék be a babához? Légy szíves. Sydney nagyon zavarban volt.. Mit akarsz ezzel Tasa? - érdeklődött Rachel, amint Sydney kiment a konyhából.. Gyereket szeretne. Rachel kacagva ölelte át nővérét és az anyját. - Hát most majd kap majd egy kis ízelítőt. A kisbaba nagyon nyugtalan lehet, gondolta Sydney, ahogy átsietett a hallon. Lehet, hogy beteg. Mi az ördög járt Natasa fejében, hogy őt küldte, tegye tisztába a babát. Talán, amikor az embernek már három gyereke van nem csinál nagy ügyet az ilyen dolgokból. Nagy levegőt vett benyitott a gyerekszobába. Katie göndör hajacskája nedvesen tapadt az arcára, és bömbölve kapaszkodott a gyerekágy oldalába. Bizonytalan kis lábacskái rogyadoztak, ahogy próbálta megtartani az egyensúlyát. Ahogy Sydneyre nézett, könnyáztatta arca felragyogott. Kitárta a karjait, majd felbillent, és a popsijára huppant. Jaj, szegény kisbaba - búgta Sydney, túlságosan elérzékenyült ahhoz, hogy ideges legyen. Hát már azt hitted, hogy senki nem jön be hozzád? - Felvette a szipogó kicsit. Katie azzal kárpótolta a zavaráért, hogy bizalommal hozzábújt. Olyan pici vagy. Olyan kis édes. - Katie reszkető sóhajjal hajtotta hátra a fejét. - Nagyon hasonlítasz a bácsikádra, tudod-e? Ő nagyon zavarba jött, amikor azt mondtam, hogy csodálatos, de te aztán igazán az vagy. Lent a három nő kuncogott, mert a házi telefonon keresztül Sydney minden szavát tisztán lehetett hallani. Ó, ó. - Ahogy szeretettel megpaskolta a kis popsit, Sydney rájött, mi a probléma. Bepisiltél, igaz? Nézd, azt hiszem, hogy az anyukád egy fél perc alatt tisztába tenne, és ez mindenkire vonatkozik, aki odalent van. De most csak én vagyok itt. Szóval, mit csináljunk? Azt hiszem, meg kell próbálnunk. Még soha az életemben nem cseréltem pelenkát kezdte, ahogy körülnézett a szobában. Aha! - Sydney észrevett egy merész zöld csíkokkal díszített pelenkatartó táskát. - Nézd, Katie, megvannak. Nagyot fújva, kivette az egyik takarosan összehajtott pamutpelenkát. - Na jó, lesz, ami lesz. Most szépen ide leteszlek. - Óvatosan lefektette Kati-et a pelenkázó asztalra, és nekikészült, hogy tudása legjavát bele adja a műveletbe. Hé! - ugrott be Mihail a konyhába, ahol három ,psszf' volt a köszönés. Mi van? Sydney épp tisztába rakja Kati-et - suttogta Natasa, és mosolygott a házi telefonon kiszűrődő hangokon. Sydney? - Mihail elfeledkezett a sörről, amiért beküldték, és ottmaradt hallgatózni. Jól van, már félig készen vagyunk. - Katie kis feneke már száraz volt, és hintőporos. Talán túlságosan is, de jobb az óvatosság, gondolta Sydney. Szemöldökét összeráncolta a nagy igyekezetben, ahogy azon mesterkedett, hogy a friss pelenka úgy nézzen ki a kisbabán, mint amit levett róla, kivéve a tartalmát. - Majdnem tökéletes. Mi a véleményed? - Katie rúgkapált a lábával, és kacarászott. - Te leszel a minta. Jól van, most jön a dolog neheze. Ne mocorogj! A konyhában lévő négy ember szorgosan tüsténkedettt, látszólag ügyet sem vetettek arra, hogy, amikor Sydney visszajött. Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott - kezdte Sydney, ahogy belépett. - Pisis volt. Meglátta Mihailt, és arcát Katie-éhez szorítva megállt. Amikor a tekintetük találkozott, elpirult. Combjai elerőtlenedtek. Nem, nem nézhet így rá, amikor az anyja és a testvérei is ott vannak a konyhában.
1
- Átveszem. - Mihail előrelépett, és kinyújtotta a karját. Katie belevetette magát. Még mindig Sydneyt nézve, Mihail odadörgölte az arcát a bébi fejéhez, és természetes könnyedséggel ráültette a csípőjére. Gyere ide. - Mielőtt Sydney megmozdult volna, megfogta hátul a fejét, és odahúzta magához, hogy hosszan, szívdobogtatón megcsókolja. Mivel Katie az ilyesmihez már igencsak hozzá volt szokva, csak mocorgott és kacagott. A lemenő nap épp búcsút intett a hétvégének, amikor Sydney kinyitotta a lakása ajtaját. Nevetett - és biztos volt benne, hogy ez alatt a két nap alatt többet nevetett, mint egész életében. Letette a csomagokat a díványra, Mihail meg berúgta maga mögött az ajtót. Most, hogy hazajöttél, nehezebb mint, amikor elmentél - vádolta meg Mihail, és letette a bőröndjét. Csak egy-két dologot hoztam. Sydney mosolyogva odament Mihailhoz, hogy átkarolja a derekát. Djakuju - köszönte meg a segítséget a férfi anyanyelvén. Eléggé kifacsarod, de szívesen. - Megcsókolta a nő arcát mindkét oldalról. Ez a hagyományos módja a köszöntésnek, vagy a búcsúzásnak. Sydneynek bele kellett harapnia a nyelvébe, hogy visszafogja a nevetését. - Tudom. - Azt is tudta, hogy miért mondta ezt ismét el neki Mihail. Amikor elbúcsúztak, a család minden tagja melegen megcsókolta. Nemcsak úgy nemtörődöm módon, az arcokat összeérintve, hanem ajkaikat keményen odanyomva, és forrón megölelve őt. Csakhogy Alex nem elégedett meg az arcával. Az öcséd nagyon jól csókol. - Mondta Sydney olyan komoly ábrázattal, amire csak képes volt. Ezzel csókot nyomott Mihail arcának mindkét oldalára. - Ez valószínűleg családi örökség. - Jól esett? Nos... - Sydney a pillái alól Mihailra nézett. - Van stílusa. Ő egy kisfiú - mormogta Mihail, jóllehet Alex csak két évvel volt fiatalabb nála. Ó, nem. - Ezúttal rövid nevetés tört ki belőle. - Semmiképpen sem kisfiú. De azt hiszem, neked van egy kis előnyöd vele szemben. Egy kicsi. Sydney lazán a férfi nyakára tette a kezét. - Mint ács, tudnod kellene, hogy már egy fél centi is élet-halál kérdése. A férfi keze megragadta Sydney csípőjét, hogy magához húzza. - Szóval én passzolok hozzád, Hayward? - Igen. - Sydney mosolygott, ahogy Mihail megcsókolta a szemöldökét. - Úgy látszik. És az én csókomat jobban szereted, mint Alexét? Sydney sóhajtott, és élvezte, ahogy Mihail szája lágyan csókolgatja a halántékát - Kicsit. Szeme tágra nyílt, ahogy a férfi kicsit belecsípett. - Hát, őszintén szólva... De csak ennyit tudott kimondani, mert Mihail szája rátapadt az övére. - Most. - Mihail izgalommal kapta a karjaiba. - Azt hiszem, most be kell bizonyítanom. Sydney a nyaka köré fonta a karját. - Ha ragaszkodsz hozzá...
2
11. FEJEZET
Amikor csörgött a telefon, koromsötét volt, még aludtak, úgy összefonódva, mint a birkózó gyerekek. Sydney még szorosabban bújt oda Mihailhoz, összeszorította a szemét, és elhatározta, hogy nem törődik a hívással, csak annyit suttogott: - Nem! Mihail morogva ráfordult Sydneyre, és komolyan elgondolkozott azon, hogy inkább ott marad Sydneyn fekve. A nő testének ívei olyan lágyad igazodtak az ő testéhez. Naccsága - suttogta, aztán egy káromkodás kíséretében felkapta a fülsértően csöngő telefon kagylóját. Hogyan? - Mivel Sydney folyamatosan a vállát ütögette, lefordult róla. - Alex? - Attól, ahogy öccse beszélt, kénytelen volt felülni az ágyban, és kérdések özönét zúdította rá ukránul. Csak akkor csöndesedett benne a pánik, amikor öccse megnyugtatta, hogy a családdal nincs semmi baj. Neked kórházban vagy börtönben lenne a helyed. Nem onnan beszélsz véletlenül? Hátradőlt, a fejét beverte a baldachin rézoszlopába, és megint csak káromkodott. - Miért telefonálsz az éjszaka kellős közepén? - Mihail, kezével az arcát dörzsölte, és mérges pillantást vetett Sydney faliórájára. A sötétben pirosló számok 4:45-öt mutattak. Mit mondtál? - Küszködve, hogy magához térjen, a másik füléhez illesztette a kagylót. Mikor, a fene egye meg?! Mindjárt odamegyek. Levágta a kagylót, s már kint is volt az ágyból, és a ruháit kereste. Sydney felkapcsolta a villanyt. Halottsápadt volt az arca. A szüleid? Nem, nem, a családdal semmi baj. - Mihail újra leült az ágyra, és megfogta Sydney kezét. A bérház. Valami vandálok feldúlták. Sydney félelme értetlenséggé változott. Vandálok? A rendőrök egyike, aki felvette a bejelentés, ismeri Alexet, és azt is tudja, hogy én ott lakom, így hát felhívta őt. Van némi kár. A házban? - Sydney szíve gyorsabban kezdett verni a torkában. Igen, de senki sem sérült meg. - Látta, ahogy a lány egy csöppet megnyugodva behunyja a szemét, és bólint. Falfirkák, betört ablakok. - Elharapott egy káromkodást. - Kettőt az üres lakások közül elárasztották vízzel. Megyek, és megnézem, mit kell csinálni. Adj tíz percet - mondta Sydney, és kiugrott az ágyból. A látvány fájdalmas volt. Gusztustalan ocsmányságok voltak égővörös festékkel a szép barna homokkőre firkálva. Az alsó ablakok közül három betört. Bent valaki késsel össze-vissza véste a korlátot, és összevagdosta a vakolatot. Mrs. Wolburg lakásában a víz öt centi magasan állt a keményfa padlón, tönkretéve a szőnyegeket, és eláztatva a díványtakarót. Csipkés kézimunkái, mint valami tavirózsalevelek úsztak a vízen. Eldugaszolták a lefolyókat - magyarázta Alex. - De amikor odalent betörték az ablakokat, és mindenkit felébresztettek, itt fenn már minden feldúltak. Hát, tényleg azt tették, gondolta Sydney. De ez még nem volt minden. És a másik épületszárny? Fenn az elsőn. Üres a lakás. Mindent telemázoltak ott is. - Megszorította Sydney karját. Sajnálom. Kapunk bejelentéseket a lakóktól, de akkor... 2
Sötét volt - fejezte be Sydney. - Mindenki aludt, azt fogják mondani, hogy semmit sem láttak. Semmi sem lehetetlen. - Alex a hangzavar felé fordult, ami földszinti hallból hallatszott, ahol a bérlők többsége izgatottan tárgyalta az eseményeket. Miért nem mentek fel Mihailhoz? Egy kis időt fog igénybe venni, amíg mindenkit megnyugtatunk és elküldünk. Nem, ez az én házam. Én szeretnék odamenni hozzájuk, és beszélni velük. Alex bólintott, és indult, hogy a hallba kísérje Sydneyt. - Különös, hogy nem vacakoltak azzal, hogy bármit is ellopjanak - és, hogy csak két üres lakásba törtek be. Sydney ránézett a szeme sarkából. Lehet, hogy most éppen nincs rajta az egyenruha, de hogy vérbeli rendőr, az biztos, gondolta magában. - Ez most kihallgatás, Alex? Csak egy észrevétel. Gondolom, tudod, hogy ki férhetett hozzá a bérlők névsorához. Azt hiszem - válaszolta Sydney. - Majdnem biztosan tudom, hogy ki az, akit a felelősség terhel. Ó, nem azokra gondolok, akik összefestettek minden, és elárasztották a. szobákat, hanem arra, aki ezt az egészet megszervezte. De nem vagyok biztos benn, hogy mindezt be is tudom bizonyítani. A bizonyítást hagyd ránk. Ha már biztos vagyok a dolgomban, mindent rátok bízok. Ezt megígérem, ha megígéritek, hogy nem szóltok egy szót sem Mihailnak. Ez komoly dolog, Sydney. Én pedig kemény nő vagyok - mondta magabiztosan, és elment, hogy beszéljen a bérlőkkel. Nyolcra az irodájában volt, és minden betűt tüzetesen végigolvasott Lloyd Bingham személyi aktájában. Tízre egy csomó telefont lebonyolított, megivott egy vödör kávét, és kész volt a terve. Meghatalmazta Mihailt, hogy vegyen fel még több embert, személyesen beszélt a biztosító nyomozójával, és most készen állt egy kis pszichológiai hadviselésre. Saját maga hívta fel Lloyd Binghamot. Hello. Lloyd, itt Sydney Hayward beszél.. Öngyújtó hangját hallotta. - Valami gond van? - Olyan nincs, amit nem lehetne megoldani. Nagyon szánalmas dolog volt ez, Loyd. Nem tudom, miről beszél. - Persze, hogy nem tudja. Azt javaslom, hogy legközelebb alaposabban készítsen elő mindent. Nem akar végre a lényegre térni? A lényeg a házam, a bérlőim és a maga tévedése. Kicsit korán van még a rejtvényekhez. - Sydney keze ökölbe szorult a jópofáskodóan önelégült hangvételtől. Nincs szó rejtvényről, amikor a megoldás olyan egyértelmű. Nem hiszem, hogy a tudatában volt annak, hány szolgálatkész ember él ebben az épületben. És, hogy ezek közül a szolgálatkész emberek közül néhányan milyen korán kelnek, isszák meg a kávéjukat, és néznek ki az ablakon. Vagy, hogy ezek az emberek mennyire szívesen együttműködnek majd akkor, amikor személyleírást kell adnia rendőrségnek. Ha valami történt a Házzal, az a maga dolga. - Szívott egyet a cigarettájáből. - Én az épületnek még a közelében sem voltam. Nem is gondoltam, hogy maga járt ott - mondta Sydney könnyedén. - Mindig értett ahhoz, hogy másra hárítsa a feladatokat. De amikor majd néhány embert elvisz a rendőrség, látni fogja, mennyire nyugtalanító dolog, ha az embernek nincsenek megbízható alkalmazottai. Sydney esküdni mert volna, hogy hallja, amint Lloyd izzad. Nem vagyok köteles ezt végighallgatni. 1
Persze, hogy nem. Nem is tartom fel tovább. Ja, és ne hagyja, hogy prémiumot kérjenek magától Lloyd. Nem végeztek valami alapos munkát. Viszlát. Letette a kagylót, és mérhetetlenül elégedett volt. Ha jól ismerte ál-dozatát, akkor nem vár sokáig azzal, hogy találkozzon az bérenceivel, hogy kifizesse őket. Mivel a nyomozót nagyon érdekelte Sydney elmélete, biztos volt benne, hogy a találkozót mások is figyelni fogják. Megnyomta a házi telefon gombját. - Janine, be kellene kapnom valamit, mielőtt meghallgatjuk az új titkárnő jelölteket. Rendeljen valamit, amiről a kifutófiú azt mondja, hogy jól néz ki, és duplázza meg a rendelést. Rendben. Épp be akartam szólni, Sydney. Az édesanyja van itt. A siker fölött érzett öröme egy szempillantás alatt szétfoszlott. Mondja meg neki, hogy... - Gyáva vagyok, gondolta. - Nem, küldje be őt. Mélyet lélegzett, mielőtt felállt, hogy odamenjen ajtót nyitni. -Anyám! Sydney, drágám. Csinos ébenfekete lenvászon ruhában, párizsi parfümének felhőjétől övezve Margerite belibegett, és cuppanós puszit nyomott Sydney arcára. - Igazán sajnálom. Nem értem... mit? Egész hétvégén arra vártam, hogy beszéljek veled, és bocsánatot kérjek. Leülhetek? Persze. Bocsánat. Kérsz valamit? Azt, hogy a péntek estét mindörökre kitörölhessem az életemből. Margerite leült, és szégyenkezően nézett Sydneyre. - Nem könnyű nekem, Sydney. A tény az, hogy féltékeny voltam. Jaj, anyám! Ne, kérlek. - Margerite odaintette magához a lányát a szomszéd székre. - Nem szeretek megalázkodni, és remélem, hogy segítesz nekem, hogy gyorsan túl legyünk a dolgon. Sydney, aki legalább annyira zavarban volt, mint az anyja, leült, és megfogta a kezét. Nem kell mondanod semmit. Egyszerűen elfelejtjük az egészet. Margerite megrázta a fejét. - Remélem, hogy eléggé felnőtt vagyok ahhoz, hogy beismerjem, ha hibáztam. Szeretném azt hinni, hogy még mindig vonzó és kívánatos nő vagyok. Az vagy. Margerite halványan elmosolyodott. De minden bizonnyal nem vagyok tiszteletre méltó, amikor megesz az irigység, hogy egy férfit, akit én akartam meghódítani, a lányom hódítja meg. Nagyon szégyenlem, ahogyan viselkedtem, és amiket mondtam. Szóval - mondta ki egy szuszra - megbocsátasz nekem? Persze, hogy megbocsátok. És én is elnézést kérek azért, ahogy veled beszéltem. Margerite kivett egy csipke kendőcskét a táskájából, és megtörölte a szemét. - Meg kell, hogy mondjam, meglepsz engem. Soha nem láttalak még ilyen szenvedélyesnek. Drágám, ez egy nagyon szép férfi. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy áldásom adom a kettőtök kapcsolatára, de természetesen meg tudom érteni. - Sóhajtott egyet, ahogy visszatette a zsebkendőt a táskájába. - Nekem az a fontos, hogy te boldog légy, Sydney. - Tudom. Margerite szeme csillogott, ahogy a lányára nézett. - Annyira boldog vagyok, hogy kibékültünk. És szeretnék tenni valamit érted, amivel kárpótolhatlak. Nem kell tenned semmit. - Tényleg szeretnék. Vacsorázz velem ma este. Sydney megannyi tennivalójára gondolt, és a Mihail társaságában elköltött vacsorára. Aztán az anyja izgatott szemébe nézett. - Remek ötlet. Csodálatos! - Margerite ruganyosan pattant fel a székből. - Nyolckor a Le Cirque-ben. Gyorsan, és szívből megölelte Sydneyt, és kibillegett. Amikor meglátta az anyját - Channinggel - a sarokasztalnál, megpróbálta nem csikorgatni a fogát.
1
Hát itt vagy, drágám! - Oly magabiztosan abban, hogy a meglepetése örömet szerzett Margerite nem vette észre a viharfelhőket lánya tekintetében. - Hát nem nagyszerű? Nagyszerű - mondta Sydney szárazon, ahogy Channing felkelt, hogy kihúzza Sydneynek a széket. Semmit se szólt, amikor a férfi odahajolt, hogy megcsókolja az arcát. Gyönyörű vagy ma este, Sydney. Anyám nem említette, hogy te is velünk vacsorázol. Ez az én meglepetésem volt. És most bocsássatok meg, megyek, és megigazítom a sminkemet. Channing tudta, hogy az előre megbeszélték szerint csak negyedórája van, hogy teljesítse a küldetését, így hát rögtön megfogta Sydney kezét. - Hiányoztál, kedvesem. Úgy tűnik, mintha Hetek teltek volna el azóta, hogy egy pillanatra kettesben lehettünk. Sydney egy ügyes mozdulattal elhúzta a kezét. - Hetek teltek el. Hogy voltál ez idő alatt, Channing? - Nélküled magányosan. - Ujjával megcirógatta Sydney meztelen karját. Mikor hagyjuk abba ezt a kisded játékot, Sydney? Én nem játszottam. - Sydney ivott egy kortyot a pezsgőből. - Dolgoztam. Drágám, már hónapok óta együtt járunk. És, már évek óta ismerjük egymást. De a dolgok megváltoztak. Sydney a szemébe nézett. - Igen, valóban megváltoztak. Channing felbátorodva fogta meg a kezét. - Nem akarlak sürgetni, de úgy érzem, itt az ideje, hogy megtegyük a következő lépést. Nagyon szeretlek, Sydney. Aranyos vagy, szórakoztató vagy és édes vagy. És épp kéznél vagyok - mormogta Sydney. Természetesen. Azt akarom, hogy a feleségem légy. - Előhúzott egy dobozt a zsebéből, felnyitotta a fedelét, és úgy tartotta, hogy a gyertyafénytől a kerek, jéghideg gyémánt szikrákat szórhasson. Channing... Rád emlékeztetett - szakította félbe. - Királyi és elegáns. Nagyon szép, Channing - mondta Sydney figyelmesen. És hideg, gondolta magában. Oly nagyon hideg. - Nagyon sajnálom, de nem fogadhatom el. Ahogy téged sem. A férfi arcára először megdöbbenés, majd bosszúság ült ki. Sydney, mi mindketten felnőttek vagyunk. Nincs szükség a szemérmeskedésre. Én csak megpróbálok őszinte lenni. - Sydney megmozdult a székében, és ezúttal ő fogta meg a férfi kezét. - El sem tudom mondani, mennyire sajnálom, hogy az anyám elhitette veled, hogy másként érzek. De ezzel mindkettőnket rettentő kínos helyzetbe hozott. Legyünk őszinték, Channing. Te nem szeretsz engem, és én nem szeretlek téged. Channing megbántottságában felegyenesedett. - Nem hinném, hogy másként házasságot ajánlanék. - Azért ajánlod, mert vonzónak tartasz, azt gondolod, hogy kiváló háziasszony leszek, és mert ugyanabból a körből származom, ahonnan te. Ez egy üzlei kapcsolathoz elegendő, de egy házasságoz kevés. - Becsukta a gyémántos doboz fedelét, és Channing kezébe nyomta. Rossz feleség voltam Channing, ennyit tudok. És nem szándékozom újra az lenni. A férfi kissé megnyugodott. - Megértem, hogy még fájón él benned az, ami közted és Peter között történt. Nem, te egyáltalán nem érted, mi történt köztem és Peter között. Őszintén szólva, ennek nincs semmi köze ahhoz, hogy visszautasítom az ajánlatodat. Én nem szeretlek téged, Channing, és nagyon szeretek valaki mást. A férfi sápadt arca égő vörös lett. - Akkor azt gondolom, hogy a sértésnél is rosszabb, hogy úgy teszel, mintha kedvelnél engem. Én kedvellek téged - mondta Sydney fáradtan. - De ez minden. Csak bocsánatot tudok kérni azért, hogy ezt nem adtam már korábban a tudtodra. 1
Nem hiszem, hogy egy bocsánatkéréssel ezt el lehet intézni, Sydney. - Channing kényszeredetten felállt. - Kérlek, tolmácsold sajnálkozásomat édesanyád felé. A férfi szálfaegyenes tartással kisétált, és ott hagyta Sydneyt, aki keservesen vívódott a dühével és büntudatăval. Öt perccel később Margerite sugárzó arccal jött ki a női mosdóból. - Nos? - hajolt oda cinkosan a lányához, megelégedéssel tapasztalva, hogy Channing adott nekik néhány pillanatot, hogy négyszemközt beszélhessenek. Mondj el mindent. Channing elment, anyám. Elment? - nézett körül Margerite tágra nyílt szemekkel. - Mit akarsz azzal mondani, hogy elment? Azt, hogy elment, hozzátehetem, hogy eléggé dühösen, mert visszautasítottam a házassági ajánlatát. Visszautasitottad? - pislogott Margerite. - Te... Sydney, hogy tudtad ezt megtenni? Hogyan tudtam? - emelte fel Sydney a hangját, de türtőztetve magát, azonnal suttogóra fogta. - Te hogy tudtad? Te előre kitervelted ezt az egész estét. Persze, hogy kiterveltem. Hónapok óta tervezem, hogyan hozzalak össze téged téged és Channinget. Nem szeretem őt. Sydney, az Isten szerelmére, legyen eszed! Anyám! Hallgass ide, és nagyon figyelj! Én szeretlek téged, de nem lehetek olyan mint te. Abban a tudatban akarok élni, hogy kettőnk között őszinte, odaadó kapcsolat van. Ehhez idő kell. De ez soha nem jöhet létre, hacsak nem megpróbálsz megérteni engem. Ha nem önmagamért szeretsz engem, hanem azért az álomképért akivé szeretnéd, hogy váljak. Nem mehetek hozzá Channinghez, csak azért, hogy neked örömet okozzak. Ó, Sydney! Vannak, dolgok, amiket te nem tudsz. Dolgok, amikről nem akarok beszélni. Csak arra kérlek, hogy bízz bennem. Tudom, hogy mit csinálok. Boldogabb voltam az elmúlt néhány hétben, mint eddig valaha az életemben. Stanislaski - mondta sóhajtva Margerite. Igen, Stanislaski. És Hayward - tette hozzá. - És én. Végre magam akarom a kezembe venni az életem irányítását. És ez nagy különbség. Most menjünk, szedjük rendbe magunkat, és kezdjünk hozzá a vacsorához. Mihail a munkapadjánál a rózsafa mellszobrot fényesítette. Nem akart ilyen sokáig dolgozni, de Sydney arca nem hagyta nyugodni, egyszerűen előbukkant a kezei közül. Nem lehet leírni azt az érzést, amit akkor érzett, amikor látta megelevenedni. Most ott volta kezében: szép, meleg, élettel teli. Mihail tudta, hogy ettől a munkafától sohasem fog megválni. Kegyetlenül hosszú volt a nap, de nem akart lefeküdni. Az üres ágyba nem. Hogyan is tudott ennyire hiányozhat neki ennyire a lány, amikor csupán néhány óra. telt el? Beletúrt a hajába, és felmérte a lehetőségeit. Bebújik az ágyba, és alvásra kényszeríti magát. Felhívja, és megelégszik a hangjával. Vagy fogja magát, eímegv hozzá a város másik végébe, és addig veri az ajtaját, amíg be nem engedi. Vigyorgott, ahogy rájött, hogy a harmadik lehetőség tetszik neki a legjobban. Felkapott egy inget, és ajtó felé menet magára rángatta. Sydney meglepetten kapokodott levegő után, amint Mihail felrántotta az ajtót, éppen akkor, amikor kopogtatni készült. Ó, micsoda megérzések! - Sydney a szívére szorította a kezét. Bocsánat, hogy ilyen későn jöttem, de láttam, hogy ég a lámpád, így hát... Mihail nem hagyta, hogy befejezze, hanem behúzta az ajtón, és addig tartotta a karjaiban, amíg Sydney azon kezdett gondolkodni, hogy nem törtek-e el a bordái. - Érted indultam suttogta. Értem? Csak most jöttem el az étteremből. 1
Akartalak. Azt akartam, hogy... - Félbehagyta a mondatot, és megpaskolta Sydney hátát. Elmúlt éjfél. Mi az ördögöt csinálsz itt a belvárosban éjfél után? Az isten szerelmére... Nem biztonságos hely egy egyedül sétáló nő számára. Teljesen biztonságban voltam. Mihail a fejét rázva kezébe fogta Sydney állát. - Legközelebb hívj fel. Érted megyek. Aztán összehúzta a szemét. A művész, a szerelmes férfi szeme belátott a kiigazított smink alá. - Te sírtál. Sydney olyan tomboló dühöt látott a férfi szemében, hogy nevethetnékje támadt. - Nem, igazán nem. Anyám egy kicsit elérzékenyült, és beindult a láncreakció. Azt hittem, azt mondtad, hogy kibékültetek. Igen, kibékültünk. Legalábbis azt hiszem, jobban megértjük egymást. Mihail nevetett egyet, ujját végighúzva Sydney ajkán. - Nem tart engem megfelelőnek a lánya számára. Nem ez a probléma. Azt hiszem, kicsit kivannak az idegei. Épp ma este dőltek dugába a tervei. Meséld el. El fogom. - Átment a szoba másik oldalára, hogy lerogyjon a rozoga heverőre. De meglátta a mellszobrot. Lassan közelebb ment, hogy szemügyre vegye. Amikor megszólalt, a hangja halk és fátyolos volt. Hihetetlenül tehetséges vagy. Azt faragom, amit látok, amit tudok, amit érzek. Te ilyennek látsz engem? Te ilyen vagy. - Kezét lágyan Sydney vállára tette. - Nekem. Még csak modellt sem álltam. Majd fogsz. - Mihail megcsókolta a nő haját. - Mesélj. Amikor anyámmal találkoztam az étteremben, Channing ott volt vele. - Sydney feje fölött Mihail szeme veszélyesen elsötétedett. A bankár a selyemruhában. Előbb engedted meg neki, hogy megcsókoljon, mint nekem. Már azelőtt ismertem őt, hogy téged megismertelek. És nem én engedtem meg , hogy megcsókolj. Te csak egyszerűen megtetted. Újra megtette, könyörtelenül. - Nem fogod neki még egyszer megengedni. - Nem. Jó. - Mihail odahúzta őt a kanapéra. - Akkor élhet. Valójában nem az ő hibája. Még anyámé sem. Inkább a környezet, a szokások a hibásak. Anyám szépen megtervezte az estét, azután meggyőzte Channinget, hogy megérett az idő előállni a házassági ajánlattal. Házassági ajánlattal? - Mihail megperdítette Sydneyt, hogy a nő az arcába nézhessen. - El akar venni feleségül? Nem igazán. Csak azt hitte. Most már nem hiszi többé. - Mihail félreállította az útból, és fel-alá kezdett járkálni. Nem kell mérgesnek lenned - mondta Sydney, ahogy végigsimította a ruháját. - Én voltam kellemetlen helyzetben. Ahogy a dolog kinéz, kétlem, hogy még egyszer szóba áll velem. Ha mégis, kivágom a nyelvét. - És nagyon lassan, gondolta magában Mihail, egyre inkább belelovalva magát a gondolatba. Téged rajtam kívül senki sem vehet feleségül. Már elmagyaráztam... Igazán nem érdemes erről sokat beszélni. Késő van. Várj - parancsolta Mihail, és bement a hálószobába. Amikor egy kis dobozzal a kezében megjelent, Sydneyben meghűlt a vér. - Ülj le. Ne, Mihail, kérlek...
1
Akkor maradj állva. - Kinyitotta a doboz tetejét, és előtűnt egy kézzel készített aranygyűrű, közepére egy égővörös kicsiny kővel. -Apám nagyapja készítette a feleségének. Aranyműves volt, szóval ez egy finom munka, bár a kő kicsi benne. Azért van nálam, mert én vagyok a legidősebb fiú. Ha nem tetszik, veszek neked valami mást. Nem, ez gyönyörű. Kérlek, ne tedd ez. Nem tudom. - Háta mögött tartotta ökölbe szorított kezét. - Ne kérj engem erre. Kérlek téged - mondta Mihail türelmetlenül. - Add ide a kezed. Sydney egy lépést hátrált. Én nem tudom hordani ezt a gyűrűt. Nem mehetek hozzád. A férfi a fejét rázva kiszabadított Sydney háta mögül a kezét, és felhúzta ujjára a gyűrűt. Látod, hogy tudod hordani. Kicsit nagy, de majd elintézzük. Nem. - A nő le akarta húzni, de Mihail keze rászorult az övére. -Nem akarok hozzád menni. Mihail ujjai még szorosabbra fonták a szorítást, és tűz villant meg a szemében, sokkal szikrázóbb, mint a rubinragyogása. - Miért? Nem akarok férjhez menni - mondta Sydney olyan egyértelműen, ahogy csak tudta. Nem engedem, hogy elrontsuk, ami elkezdődött, közöttünk. A házasság nem rontja el a szerelmet, hanem táplálja azt. Te ezt nem tudhatod - vágott vissza Sydney. - Még soha nem voltál házas. Én igen. És nem akarom ezt még egyszer végigcsinálni. Aha. - A volt férjed bántott téged, boldogtalanná tett, és azt hiszed, én ugyanezt fogom tenni. A fenébe is, én szerettem. ót. - Sydney hangja elcsuklott, és kezével eltakarta az arcát, ahogy a könnyei potyogni kezdtek. Mihail, a féltékenység és a szenvedés kereszttüzében, közelebb húzta magához a nőt, és gyengéd szavakat suttogva megsimogatta a haját. - Ne haragudj. - Te nem érted ezt. Engedd, hogy megértsen. - Felemelte Sydney arcát, hogy lecsókolja a könnyeket. - Ne haragudj - ismételte meg. - Nem kiabálok többet veled. Nem erről van szó. Nem akarlak megbántani. Hagyjuk az egészet, kérlek. Nem hagyhatom. Ahogy téged sem. Szeretlek, Sydney. Szükségem van rád. Mindig is szükségem lesz. Magyarázd meg nekem, hogy miért nem akarsz engem. Ha lenne valaki - kezdte sietősen, aztán megrázta a fejét, még mielőtt a fohászt befejezte volna. - Mihail, én nem gondolhatok házasságra. A Hayward túl nagy felelősséget kíván, és nekem a karrieremre kell összpontosítanom. Ez csak az igazi válasz elködösítése. Rendben. - Összeszedve magát, Sydney hátrébblépett. - Nem tudom, hogy még egyszer meg tudnék-e birkózni a kudarccal, és azzal, hogy elvesztek valakit, akit szeretek. A házasság megváltoztatja az embereket. Hogyan változtatott meg téged? Szerettem Petert, Mihail. Nem úgy, ahogy téged, hanem jobban, mint bárki mást. A legjobb barátom volt. Együtt nőttünk fel. Amikor a szüleim elváltak, ő volt az, aki meghallgatott. Törődött velem, igazán törődött azzal, mit érzek, mit gondolok, mit szeretnék. Órákig ültünk Hamptonéknál a parton, és néztük a vizet. Elmondtuk egymásnak a titkainkat. Sydney elfordult. Most, hogy mindezt hangosan elmondta, újra érezte az ismerős szívszaggató fájdalmat. És beleszerettetek egymásba. Nem - mondta Sydney szomorúan. - Csak szerettük egymást. Nem emlékszem olyan percre, amit ne együtt töltöttük volna el. És arra sem emlékszem, mikor dőlt el, hogy egy szép napon összeházasodunk. Mi nem beszéltünk róla. Viszont mindenki más igen. Sydney és Peter, micsoda pár lesz belőlük! Hát nem csodálatos, mennyire összeillenek? Azt hiszem,
1
annyit hallottuk ezeket, hogy mi is kezdtük elhinni. Akárhogy is, elvárták tőlünk a házasságot, és mindkettőnket úgy neveltek, hogy meg kellett tennünk, amit elvártak. Letörölte a könnyeit, és a polcokhoz ment. Igazad volt, amikor nekem adtad azt a Hamumpipőke figurát. Mindig is szabályokat kellett követnem. Elvárták, hogy bentlakásos iskolába járjak, és jó jegyeket hozzak. Megtettem. Elvárták, hogy jó társaságba illően viselkedjek, és soha ne mutassak ki olyan érzelmeket, amelyek ezekben a körökben elfogadhatatlanok. Megtettem. Elvárták, hogy hozzámenjek Peterhez. Hozzámentem. Sydney hirtelen megfordult. - Mind a ketten épphogy betöltöttük a huszonkettőt - ami elég elfogadható életkor a házassághoz. Azt hiszem, úgy gondoltuk, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Hiszen örök idők óta ismertük egymást, ugyanazokat a dolgokat szerettük, megértettük egymást. stb. De mégsem volt minden a legnagyobb rendben. Már jóformán a kezdet kezdetén sem. Görögországban voltunk nászúton. Mindkettőnknek nagyon tetszett az ország. És mind a ketten úgy tettünk, mintha a házastársi kapcsolatunk jó lett volna. Pedig, mindent lehet mondani csak azt nem, hogy jó lett volna egy-mással az ágyban. És minél inkább úgy tettünk, mintha minden rendben lenne, annál messzebbre kerültünk egymástól. Visszaköltöztünk New Yorkba, hogy Peter el tudja foglalni a helyét a családi vállalkozásban. Feldíszítettem a házat, összejöveteleket tartottunk. Minden áldott nap rettegve vártuk az estét. Hiba volt - mondta szelíden Mihail. Igen, hiba volt. Olyan, amit én követtem el, olyan, amiért én voltam felelős. Elvesztettem a legjobb barátomat. A végén már csak veszekedtünk, vádaskodtunk. Én hideg voltam, miért ne fordulhatott volna máshoz egy kis melegségért? De megtartottuk a látszatot. Elvárták tőlünk. És amikor elváltunk, azt nagyon fegyelmezett és nagyon kultúrált módon csináltuk. Én nem tudtam feleség lenni, Mihail. Ez a mi esetünkben nem így van. - Mihail odament hozzá. Nem, nem így. És én nem engedem, hogy ilyenné váljon. Neked azért fáj ez, mert hagytad, hogy mindez megtörténjen és nem tettél semmit ellene. Amikor Sydney megrázta a fejét, Mihail a kezébe két keze közé fogta az arcát. - Igen. Túl kell tenned magad rajta, és bíznod kell abban, ami köztünk van. Adok neked időt. Nem. - Sydney elkeseredetten szorította meg a férfi csuklóját. -Hát nem látod, hogy ugyanaz történik? Szeretsz engem, és elvárod, hogy hozzád menjek, mert ez az, amit szeretnél - ami szerinted a legjobb megoldás. Nem a legjobb - mondta a férfi, és gyorsan megrázta Sydneyi. -A leghelyesebb. Meg kell osztanom veled az életemet. Veled akarok élni, azt akarom, hogy gyerekeink legyenek. Látni akarom, ahogy felnőnek. Bennünk egy család lakik, Sydney. A nő elrántotta magát. Nem akar meghallgatni, gondolta. Nem akarja megérteni. - A házasság, és a család nem tartozik a terveim közé - mondta, váratlanul fagyosan. - Ezt el kell fogadnod. Elfogadni? Te szeretsz engem. Elég jó vagyok arra, hogy az ágyadba bújhassak, de arra már nem, hogy a terveidet megváltoztassam. Csak azért, mert egyszer a szabályok után mentél, és nem a szívedre hallgattál. Amire most hallgatok, az a saját józan eszem. - Sydney az ajtóhoz felé indult.. Sajnálom, hogy nem tudom megadni neked, amit szeretnél. Nem mész egyedül haza. Azt hiszem, most jobb, ha elmegyek. Ha menni akarsz, hát menj. - Mihail odament az ajtóhoz, és felrántotta. - De elviszlek. Sydney könnyes szemmel már az ágyában feküdt, amikor észrevette, hogy Mihail gyűrűje még mindig a kezén van.
2
12. FEJEZET
Sydney megkötötte élete eddigi legnagyobb üzletét a Haywardnál, felvett egy új titkárnőt, hogy az irodai munka terheit levegye Janine válláról, és levezetett egy teljes állománygyűlést. A Hayward részvények teljes három pontot emelkedtek az elmúlt tíz nap során. Az igazgatótanács örömmámorban úszott. De ő boldogtalan volt. Egy Stanislaski nevű tiszt a kettes vonalon, Ms. Hayward - jelentette az új titkárnő a házi telefonon. Stan... ó... ! - A szíve megremegett, aztán lenyugodott. Tiszt. -Rendben, kapcsolja be. Köszönöm. - Sydney, a saját megnyugtatása végett, egy mosolyt erőltetett az arcára. - Alex? Hé, gyönyörű asszonyom! Gondoltam, te akarsz lenni az első, aki megtudja. A te jó öreg Lloyd Bingham barátodat épp most hozták be kihallgatásra. 2
Sydney mosolya elhalványult. Értem. A biztosító nyomozója hallgatott rád, és szemmel tartotta. Tegnap találkozott egy pár rosszarcú fickóval, és pénzt adott át nekik. Amint elkapták őket, jobban énekeltek, mint Bruce Springsteen. Tehát akkor Lloyd bérelt fel néhány embert, hogy tönkretegye az épületet. Ezt mondják. Azt hiszem, most egy jó ideig nem lesz vele gondod. Ezt örömmel hallom. Meglehetősen jól vágott az eszed, amikor rá gondoltál. Okosság és szépség - mondta Alex egy sóhajjal, amitől Sydneynek majdnem újra mosolyoghatnékja támadt. - Miért nem repülünk el egy pár napra Jamaikába? Csak, hogy egy kicsit megőrjítsük Mihailt. Azt hiszem, hogy már épp eléggé őrjöng. Na, csak nincs vele valami gondod? Gyere csak el szépen Alex bácsihoz. - Amikor Sydney nem válaszolt, a tréfálkozás abbamaradt. - Ne bánkódj Mik miatt, Sydney. Ő hangulatember, ennyi az egész. Művész. Bolondul érted. Tudom. - Sydney ujjaival az akták között matatott. - Talán felhívhatnád, és elmondhatnád neki az újságot. Rendben. Üzensz neki még valamit? Mondd meg neki... ne - gondolta meg magát. - Én már megmondtam. Kösz, hogy hívtál, Alex. Nincs mit. Szólj, ha meggondoltad ezt a Jamaika dolgot. Sydney letette a kagylót, és azt kívánta, bárcsak olyan fiatalnak érezné magát, mint amilyennek Alex hangja tűnt. Olyan boldognak. Olyan könnyednek. De Alex nem volt szerelmes. És nem ütött léket a saját álmai hajóján. Valóban ezt tette? Szándékosan tönkretette a vágyait? Te jóságos ég, valakivel beszélnie kellene erről. Mivel ez a valaki nem lehetett Mihail, kevés választása maradt. Valamikor Peterhez fordult volna a gondjaival, de ez... Mielőtt még időt adott volna magának a gondolkodásra, kirohant az irodájából, egyenesen Janine-hez. - El kell egy pár napra utaznom a városból - mondta minden bevezetés nélkül. De... Sydney, holnap három megbeszélésed van. Bonyolítsd le őket. Nálad vannak az akták, tudod, hogy mi az álláspontom. Amint odaértem, leívlak. De Sydney! - rohant utána Janine, ahogy Sydney elsietett. - Hová mész. Meglátogatom egy régi barátomat. Nem múlt el egy óra Sydney távozása óta, amikor Mihail beviharzott az irodába.. Két napot adott a nőnek, hogy magához térjen, és az idő lejárt. A kettejük dolgát el kell rendezniük, mégpedig most. Egy gyors fejbiccentéssel elszáguldott az új titkárnő mellett és belökte Sydney ajtaját. Bocsánat, uram, bocsánat. Mihail ráripakodott a szerencsétlen nőre. - Hol a pokolban van? Ms. Hayward nincs az irodában - mondta a titkárnő kimérten. -Attól tartok, önnek... Ha nincs ott, akkor hol van? Majd én elintézem, Carla - szólt Janine az ajtóból. Igenis, asszonyom. - Carla gyorsan és megkönnyebbülten távozott. Ms. Hayward nincs itt, Mr. Stanislaski. Tehetek önért valamit? Mondja meg, hol van. Sajnos fogalmam sincs annyit tudok, hogy egy pár napra elutazott a városból. Hirtelen ment el, és nem mondta, hogy hová. Elutazott a városból? - Mihall komoran bámulta az üres íróasztalt, aztán Janine-t. - Nem szokta így itthagyni a munkáját. Elismerem,, ez szokatlan tőle. De az a benyomásom, hogy nagyon fontos dolog miatt ment el ilyen hirtelen. 1
Mihail mondott valami rövidet és cifrát ukránul, és kiviharzott. Azt hiszem, ezt jobb, ha te mondod meg neki - motyogta Janine az üres szobának. Huszonnégy órával azután, hogy kisietett az irodájából, Sydney egy árnyékos járdán állt Georgetownban, Washington, D. C. negyedében. A szédítő sebességgel megtett út a repülőtérig, a többszöri átszállás nem okozott gondot számára.. Még a telefonhívás, amikor megkérte Pétert, hogy szánjon rá egy órát, még az sem esett nagyon nehezére. De ezt, az utolsó lépést nagyon nehezen tette meg. Több mint három éve nem látta, akkor is csak az ügyvédi iroda hosszú asztalának másik oldalán. Kulturáltan, Istenem, mennyire kulturáltan viselkedtek. És mennyire idegenek voltak egymásnak. Peter maga nyitott ajtót, és olyannyira nem változott semmit, hogy Sydney majdhogynem széttárta a karjait, hogy a nyakába boruljon, úgy mint régen. Magas volt és vékony, sportosan elegáns khaki nadrágban és lenvászon ingben. Homokszínű haja vonzóan kócos volt. De a zöld szervekben öröm helyett komolyságot és hidegséget látott. Sydney - mondta, ahogy hátralépett, hogy beengedje a nőt. Őrülők, hogy eljöhettem hozzád, Peter. Azt mondtad, fontos. Nekem igen. Hát akkor, ki vele. - Végigkísérte Sydneyt a hallon át a szalonba. Nagy udvariaskodások közepette Sydney a házat dicsérte, Peter pedig nem győzött kitérni a dicséret elől. Sydney ideges volt. Túl jól ismerte őt ahhoz, hogy ne lássa az árulkodó jeleket. És éppoly szép volt, mint azelőtt. Ez fájt. El kellett ismernie, hogy már az is fájdalmat okozott, hogy rá kell néznie. Úgy gondolta, hogy a legjobb ellenszer az lesz, ha gyorsan a tárgyra térnek. Mit tehetek érted? Idegenek, gondolta újra. Sydney, ahogy lenézett a poharára. Egész életükben ismerték egymást, majd' három évig házasok voltak, és idegenek voltak egymásnak. Nem is tudom, hol kezdjem. Csak úgy vágj bele valahol. Peter, miért vettél el? Hogy mondtad? Azt akarom tudni, miért vettél el feleségül? Sok mindenre számított, de erre nem Felemelkedett, és újra kortyolt egyet a poharából. - A szokásos okok miatt, gondolom. Szerettél? A férfi szemei rávillantak. - Tudod, hogy szerettelek. - Tudom, hogy szerettük egymást. A barátom voltál. - Sydney összeszorította a száját. - A legjobb barátom. Peter felállt, hogy töltsön még a borból. - Gyerekek voltunk. Akkor már nem, amikor összeházasodtunk. Fiatalok voltunk, de nem gyerekek. És még mindig barátok vagyunk. Nem tudom, Peter, hogyan romlott el minden, vagy mit tettem én, hogy így tönkretettem, de… - Te? - bámult rá Peter, egyik kezében a borral, a másikban a pohárral. - Mit értesz" azalatt, hogy te tetted tönkre? Boldogtalanná tettelek, oly rettenetesen boldogtalanná. Tudom, hogy rossz voltam az ágyban, és ez mindenre rányomta a bélyegét, olyannyira, hogy a végén már meg sem tudtál megmaradni a közelemben.. Azt sem akartad, hogy hozzád érjek - vágott vissza a férfi. - Az ördögbe is, az egész olyan volt, mintha... Egy jégheggyel szeretkeznél - fejezte be Sydney egyszerűen a mondatot. -Ezt te mondtad.
1
Bűntudattal küszködve, Peter letette a poharát. - Egy csomó dolgot mondtam, és te is. Azt hittem, hogy már túltettem magam az egészen, mindaddig, amíg ma délután meg nem hallottam a hangodat. Sajnálom. - Sydney felállt, határozott testtartásával és hangjával megsértett büszkeségét próbálta palástolni. - Csak rontottam a dolgon azzal, hogy eljöttem ide. Sajnálom, Peter, már megyek is. Olyan volt, mintha a nővéremmel szeretkeztem volna. - A szavak kirobbantak, és megállították Sydneyi, még mielőtt átment volna a szobán.- A pajtásommal. Az ördögbe is Sydney, nem tudtam... - Újra elszorították a szívét a megalázó emlékek. - Ezen soha nem tudtam magam túltenni, és úgy tekinteni rád, mint a feleségemre. Elvesztettem a férfiúi büszkeségemet. És ez kihatott rád is. Azt hittem, gyűlölsz. Peter levágta az üveget az asztalra. - Egyszerűbb volt gyűlölni téged, mint beismerni, hogy sem téged, sem magamat nem tudtam felizgatni. Egyszerűen alkalmatlan voltam rá. De hát én voltam az. - Sydney zavarodottan egy lépést tett felé. -Tudom, hogy használhatatlan voltam az ágyban - már akkor tudtam, mielőtt még megmondtad volna. És neked máshol kellett megtalálnod azt, amit én nem tudtam neked megadni. Megcsaltalak - mondta Peter szenvtelenül. - Hazudtam neked, és megcsaltam a legjobb barátomat. Tudom. És emlékszem rá, hogy reagáltam, emlékszem a gyűlölködő szavakra, amiket mondtam neked. A büszkeségem miatt vesztettem el a barátomat. Én is elvesztettem egy barátot. Semmit sem sajnáltam jobban az életemben. - Odament Sydneyhez, és megfogta a kezét. - Te nem tettél tönkre semmit, Syd. Legalább is nem egyedül. Szükségem van egy barátra, Peter. Nagy szükségem. Peter hüvelykujjával letörölt egy könnyet Sydney arcáról. - Töltesz még egyet? A férfi halványan elmosolyodott, és elővett egy zsebkendőt. - Tessék. Fújd ki az orrod, és ülj le. Még mindig Peter kezét fogva, Sydney leült. - Mi volt az oka az egésznek? Az, hogy a hálószoba nem úgy működött, ahogy kellett volna? Ez volt az egyik fő ok. A másik meg az, hogy túlságosan egyformák vagyunk. Túl könnyen bújunk a származásunk mögé, és hagyjuk, hogy elvérezzünk. A pokolba is, Syd, mi a fenét csináltunk, amikor összeházasodtunk? Amit mindenki mondott, hogy tennünk kéll. Hát ez az. Sydney megnyugodva húzta az arcához Peter kezét. - Boldog vagy, Peter? - Jó úton vagyok. És te? Hayward elnök asszony? Sydney nevetett. - Meglepődtél? Megdöbbentem. Annyira büszke voltam rád. Ne legyél. Megint megríkatsz. Van egy jobb ötletem. - Megcsókolta a homlokát. - Gyere ki a konyhába. Csinálok egy szendvicset, és addig elmondhatod, hogy a nagy üzleti élet mellett mi az, ami nem hagy békén. Egészen könnyen ment. Zavarban voltak egy kicsit, de a barátság köteléke, ami annak idejére olyan szoros volt, mégsem szakadt el teljesen.. Rozskenyér és kávé fölött Sydney megpróbálta elmesélni a történet többi részét. Voltál valaha is szerelmes, Peter? Marsha Rosenbloomba. Akkor tizennégy évesek voltunk. Peter rámosolygott. - Nem, ez az őrültség kimaradt az életemből. Ha mégis az lennél, ha rádöbbennél, hogy szerelmes vagy valakibe, újra elgondolkoznál a házasságon? Nem tudom. Szeretném azt hinni, hogy most jobban csinálnám a dolgot. Kiről van szó? 2
Sydney felállt, és újabb kávét öntött magának. - Egy művész. Egy ács. Most akkor melyik? Mindkettő. Szobrászkodik is, meg épít is. Nem régóta ismerem, csak június óta. Gyors a tempó, Sydney. Tudom. Ez is része a problémának. Mihaillal minden olyan gyorsan történik. Vakmerő, magabiztos és mégis nagyon érzékeny. Szereti a munkáját, azt hiszem. Ahogy lassan összeállt a kép, Peter felvonta a szemöldökét. Az orosz? Ukrán - javította ki Sydney automatikusan. Te jó ég, Stanislaski, ugye? Van egy munkája a Fehér Házban is. Tényleg? - Sydney zavarodottan mosolygott a férfira. - Nem említette. Elvitt, bemutatott a családjának, annak a csodálatos családnak, de arról, hogy van a Fehér Házban egy alkotása, nem beszélt. Ez is mutatja, milyen szerény. És te szerelmes vagy belé. Igen. El akar venni. - Megrázta a fejét. - Egy este két házassági ajánlatot kaptam. - Egyet Mihailtól, egyet pedig Channing Warfieldtól. Úristen, Sydney, csak Channingot ne! Nem illik hozzád. A nő félretolta a kávét, hogy közelebb hajolhasson. - Miért? Először is, semmi humora sincs. Halálra untatna. Apuci üzletéről csak, annyit tud, hogyan kell az ügyfeleket meghívni egy üzleti ebédre. És egyetlen igaz szerelme a szabója. Sydney mosolygott. - Hiányoztál nekem, Peter. Peter újra megfogta a kezét. - Na, és mi van a te vakmerő művészeddel? Neki nincs szabója, és nem visz ügyfeleket ebédelni. De meg tud nevettetni. Peter, elviselhetetlen számomra a gondolat, hogy hozzámegyek feleségül, és megint minden elromlik. Nem tudom, hogy igazad van-e. Ha a helyedben lennék, senki jóindulatú tanácsára nem hallgatnék. De azért adsz valamilyet, ugye? Azért adok valamilyet - egyezett bele Peter, és úgy érezte, hogy az elmúlt keserves évek árnyéka eltűnt közülük. - Bármi is van köztetek, ne annak alapján ítéld meg, ami közöttünk történt. Azt javaslom tégy fel magadnak néhány kérdést. Boldoggá tesz téged? Megbízol benne? Hogyan képzeled az életed vele? Hogyan képzeled el nélküle? És ha megvannak a válaszok? Tudni fogod, mit tegyél. - A férfi megcsókolta Sydney kezét. - Szeretlek, Sydney. Én is. Válaszolj a kérdésekre, gondolta Sydney, ahogy megnyomta a lift gombját Mihail házának halljában. Huszonnégy óra telt el azóta, hogy Peter felsorolta azokat, de Sydney nem engedte meg magának, hogy gondolkodjon rajtuk. Nem kellett gondolkodnia rajtuk, javította ki magát, ahogy belépett a liftbe. Már tudta a válaszokat. Boldoggá tette? Igen, őrülten boldoggá. Megbízott benne? Fenntartások nélkül. Milyen lenne vele az élete? Hullámvasút, érzelmek, követelések, veszekedések, nevetés, idegeskedés. Milyen lenne nélküle? Elviselhetetlenül sivár. Erre gondolni sem akart. Tudta, mit kell tennie. Ha még nincs túl késő. Egyik kezét a gyomrára téve, Sydney bekopogtatott Mihail ajtaján. És csak reménykedett. Egyetlen hang sem hallatszott bentről. Se zene nem szólt, a munkáscipők sem dobogtak a padlón. Biztos, hogy még nem feküdt le, gondolta magában. Még tíz óra sem volt. Újra kopogott, és már arra gondolt, hogy a férfi nevét kiáltja. Kinyílt egy ajtó - nem az övé, hanem az alatta lakóé. Keely dugta ki a fejét. Egy Sydneyre vetett gyors pillantás után a barátságos mosoly eltűnt az arcáról.
1
Nincs itt - mondta. Keely nem ismerte a részleteket, de egy dologban biztos volt. Ez az a nő, aki miatt Mihail az elmúlt napokban annyira maga alatt volt. Ó. - Sydney karja lehanyatlott. - Tudod, hogy hol van? Elment valahová. - Keely nem akart tudomást venni a Sydney arcán tükröződő szenvedésről. Értem. - Sydney megpróbálta összeszedni magát. - Hát akkor megvárom. Ahogy akarod - mondta Keely vállrándítva. Mit számít, hogy a nő is szenved? De mégis számított. Keelyt érzelgős szíve nem hagyta nyugodni. Figyelj, biztos, hogy nemsokára hazajön. Akarsz egy italt, vagy valamit? Nem, kösz. Minden rendben. Hogy áll, őő..., a lakásod? Az új tűzhely tök jól működik. - Keely, nem tudta meghazudtolni önmagát, barátságos mozdulattal az ajtófélfának támaszkodott. - Ezt-azt még meg kell csinálni, amit azok az idióták tönkretettek. -Felragyogott az arca. - Tudod, hogy letartóztattak egy fickót? Igen. - Amikor betelefonált, Janine elmondta neki, hogy Lloydot letartóztatták. - Sajnálom. Csak bosszút akart állni rajtam. Nem a te hibád, hogy az a fickó egy barom. A lényeg az, hogy felszárították a vizet, és Mik kevert valami kotyvalékot, amivel lejött a falról a festék. Tudod, hogy milyen kár érte Mrs. Wolburg lakását? A szőnyegek tönkrementek. Sok más is elázott. De azok megszáradnak. Itt járt az unokája. Azt mondja, hogy egész jól van. Már tud járógéppel járni, meg minden, és nagyon kapálózik, hogy hazajöhessen. Azt tervezzük, hogy a jövő hónapban csapunk egy nagy bulit, amikor hazajön. Te is eljöhetnél. Én... - Mindketten megfordultak a lift nyikorgására. Az ajtók kinyíltak, és két férfi botladozott ki a liftből ukrán népdalokat gajdolva. Mindketten enyhén szólva spiccesek voltak, és nem is enyhén koszosak. Ahogy átkarolták egymást, nem lehetett megmondani, hogy ki támogatja a másikat. Sydney látta meg először a vért. Elkenődött Mihail fehér pólóján, és nyilvánvalóan az ajkára és a szeme fölött lévő sebesülésekből származott. Te jó Isten! Sydney hangjára Mihail, úgy szegte föl a fejét, mint egy farkas. Részeg vigyora mogorva tekintetre váltott, ahogy ő és fivére imbolyogva megálltak. Mit akarsz? - A férfiból vodka áradt és a szavai egyáltalán nem voltak hízelgőek. Mi történt veled? - Sydney közelebb lépett. - Valami baleset történt? Hé, gyönyörű asszony! - Mosolygott Alex elbűvölően, jóllehet bal szeme annyira be volt dagadva a zúzódásoktól, hogy alig látott ki rajta. - Haláli buliban voltunk. Ott kellett volna lenned. Nem igaz, bratyó? Mihail válaszul lomha mozdulattal hasba vágta. Sydney látta, hogy ez csupán a barátság jele volt, azután Mihail megfordult, és mint egy medve, megölelte a testvérét, és mindkét felől arcon csókolta. Mialatt Mihail a zsebében kotorászott a kulcsok után, Sydney Alexhez fordult. - Mi történt? Ki tette ezt veletek? Mit? - megpróbált Keelyre kacsintani. Ja, ezt? - Óvatosan megérintette a szemét, és vigyorgott. - Mindig is ügyes volt a bal keze. - Ködös csodálattal pillantott a bátyjára, aki éppen azon mesterkedett nagy kínkeservvel, hogy egy látszólag kis kulcsot egy látszólag még kisebb zárba bedugjon. Én is adtam neki egy jó párat, de ha nem részeg, nem tudtam volna. Na persze, én is piás voltam. - Keely ajtaja felé támolygott. - Hé, Keely, gyönyörű szőkeségem, van egy kis husikád? Nincs. - De mivel együtt érzett a tökfilkóval, megfogta a karját. - Gyere, bajnokom, begyömöszöllek egy taxiba. Menjünk el táncolni - javasolta Alex, ahogy Keely visszakísérte a lifthez. Szeretsz táncolni? 1
Élek, halok érte. - Visszapillantott a válla fölött, ahogy belökte Alexet a liftbe. Sok szerencsét - szólt oda Sydneynek. Szükségem van rá, gondolta magában. Sydney, ahogy Mihail mögé lépett épp akkor, amikor sikerült végre kinyitnia az ajtót. Felrántotta, úgy, hogy az majdnem orrba vágta Sydneyt, de a nő reflexei most jobban működtek, mint a férfié. - Az öcséddel verekedtél - vádolta. Na és? - Szégyen, csúnya szégyen, hogy Sydney látványa ilyen hamar kijózanította, gondolta Mihail. Jobban szeretnéd, ha idegenekkel verekednék? Na, ülj le. - Pillanatnyi előnyét kihasználva Sydney belökte egy székbe. Aztán kiment a fürdőszobába, de mire egy vizes mosdókesztyűvel és a fertőtlenítőszerrel visszatért, Mihail már újra talpon volt, és kihajolt az ablakon, hogy kiszellőztesse a fejét. Hányingered van? Mihail behúzta a fejét, hátrafordult, meggyötört arcán lekicsinylő tekintettel. - A Stanislaskik nem lesznek rosszul a vodkától. - Talán egy kicsit émelyegnek, különösen, ha a vodka. kísérője néhány kemény jobbhorog a gyomorszájba. Aztán elvigyorodott. A kis öcskösnek pokoli ütése van. - Akkor egyszerűen csak részeg vagy - mondta Sydney kimérten, és a székre mutatott. - Ülj le. Lemosom az arcod. - Nincs szükségem ápolásra. - De azért leült, mert így jobban érezte magát. - Amire neked szükséged van, az egy őr. - Sydney fölé hajolt, és finoman letörölte a szeme fölött húzódó sebet. Mihail megpróbált ellenállni a kísértének, hogy arcát a nő puha melléhez szorítsa. - Elmész, leiszod magad, és megvered az öcsédet! Miért kellett ilyen őrültséget csinálnod? Mihail sötéten nézett rá. - Mert jólesett. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó érzés, ha valakit puszta ököllel szemen vágnak. Nem tudom, anyád mit mondana, ha megtudná. Nem mondana semmit. Mindkettőnket jól megpofozna. - Felszisszent, amikor Sydney odalöttyintette a fertőtlenítőt. Akkor is megpofoz mindkettőnket, ha Alex kezdi. - Sütött róla a felháborodás. - Ezt magyarázó meg! Biztos vagyok benne, hogy mindketten megérdemeltétek. Te szerencsétlen - motyogta magában, aztán lenézett Mihail kezeire. Idióta! - Az öklén a bőr tele volt horzsolással, néhol fel is hasadt. - Te egy művész vagy, a fenébe is! Nem teheted tönkre a kezeidet! Jólesett, borzasztó jól, ahogy Sydney hozzáért és szidta. Mihail már azon volt, hogy bármelyik pillanatban az ölébe rántsa, és könyörögjön neki. - Azt csinálok a kezemmel, amit akarok. - És elgondolta, hogy most éppen mit szeretne velük csinálni. Azt csinálsz, amit akarsz, és pont - vágott vissza Sydney, ahogy óvatosan Mihail kézfejét tisztogatta. - Emberekkel ordibálsz, beversz nekik egyet-kettőt. Iszol, amíg olyan szagod nem lesz, mint egy vodkásüvegnek. Mihail nem volt annyira részeg, hogy ne fogta volna fel a sértéseket. Sydneyt félretolva felállt, és már csak egy kicsit támolyogva, eltűnt a szomszéd szobában. Egy pillanattal később a zuhany csobogását lehetett hallani. Nem igazán így terveztem, gondolta Sydney, a mosdókesztyűt csavargatva. Úgy képzelte, hogy eljön hozzá, elmondja, mennyire szereti, megkéri, hogy bocsásson meg neki, amiért ilyen ostoba volt. Ő pedig majd kedves és megértő lesz, átöleli, és azt mondja, hogy é a legboldogabb ember a világon. Ehelyett részeg és goromba. Ő maga pedig zsémbes és akadékoskodó.
1
Hát megérdemelte. Mielőtt még meggondolta volna, felemelte a mosdókesztyűt, és a konyha felé hajította, ahol az lucskosan a falnak loccsant, aztán belecsúszott a mosogatóba. Sydney egy pillanatig csak bámult, aztán a saját kezeire meredt a tekintete. Valamit odavágott. És ez nagyszerű érzés volt. Szétnézett, észrevett egy olcsó könyvet, hát azt is útjára bocsátotta. A műanyag bögre szépen szólt, ahogy a falon landolt, de most üveg csörömpölését szerette volna inkább hallani. Felkapva egy ócska tornacipőt, már arra készült, hogy azt is elhajítja. Valami mozgott az ajtóban. Ez arra késztette, hogy megforduljon, változtasson az irányzékon, hogy aztán egyenesen Mihail vizes, meztelen testére tüzeljen. Mit csinálsz? Hajigálok. - Felkapta a másik cipót is, és azt is eldobta. Mihail elkapta, még mielőtt fejbe vághatta volna. Itt hagysz engem, elmész egy szó nélkül, aztán pedig idejössz dobálózni? Így igaz. A férfi összehúzott szemmel mérlegelte a kezében tartott tornacipő súlyát. Csábító, nagyon csábító volt kipróbálni, hogy eltalálná-e vele adnak az előreálló állnak a csúcsát. Aztán káromkodva ledobta maga mellé. Bármennyire is megérdemelte volna, nem tudott bántani egy nőt. Hová mentél? Sydney hátradobta a haját. - Meglátogattam Petert. Mihail bedugta sajgó kesét a magára rángatott farmer zsebébe. - Itt, hagysz, hogy egy másik férfival találkozz, aztán visszajössz, hogy cipőket vagdossa fejemhez. Mondd meg nekem, mi a fészkes fenéért ne dobnálak ki azon a francos ablakon, hogy pontot terünk az egész végére. Fontos volt, hogy találkozzam vele, hogy beszéljek vele. És én... Te fájdalmat okozol nekem - bökte ki Mihail. A szavak égették a nyelvét. Gyűlölte beismerni. - Azt hiszed, hogy törődök vele, hogy orrba vágnak? Te már kifacsartad a szívemet. Ezzel elboldogulok - mondta, és a kézfejét a szájához emelte. De azt, amit itt belül teszel velem, azzal szemben tehetetlen vagyok. És ezt az érzést utálom. Ne haragudj. - Sydney tett egy lépést, de látta, hogy még várnia kell. - Attól tartottam, hogy nagyobb fájdalmat okozok neked azzal, ha megpróbálom megadni, amit akartál. Mihail, figyelj rám, kérlek. Peter volt az egyetlen ember, aki törődött velem. Velem. A szüleim… – Csak a fejét tudta rázni. Nem olyanok, mint a tieid. Azt akarták, ami nekem a legjobb, ebben biztos vagyok, de ezt úgy akarták elérni, hogy pesztonkákat fogadtak mellém, szép ruhákat vettek, és a legjobb bennlakásos iskolákba küldtek tanulni. El sem tudod képzelni, milyen magányos voltam… -Ideges mozdulattal törölte ki a szeméből a könnyeket. Számomra csak Peter volt, és elvesztettem őt. Amit irántad érzek, az annyival nagyobb, annyival több ennél, hogy nem is tudom, mit tennék, ha elveszítenélek. Mihail szíve lassan meglágyult. Sydney erre is képes volt. Hiába próbálta megkeményíteni magát, a lánya legkeményebb acélt is megolvasztotta. - Te hagytál itt engem Sydney. Nem vesztem el. Találkoznom kellett vele. Nagy fájdalmat okoztam neki, Mihail. Meg voltam győződve róla, hogy én tettem tönkre a házasságunkat, a barátságunkat, a szerelmünket. Mi történt volna, ha ugyanezt teszem mi kettőnkkel is? Egy apró sóhajjal az ablakhoz lépett. - A furcsa az volt, hogy Peter ugyanezt a bűntudatot cipelte magával, ugyanazt a lelkiismeret furdalást, ugyanazokat a félelmeket. Az, hogy beszéltem vele, hogy újra barátok lettünk, mindent megváltoztatott. Nem azért vagyok mérges, mert beszéltél vele, hanem azért, mert elmentél. Attól féltem, hogy nem jössz vissza. Sydney visszafordult az ablaktól.. - Többé nem rohanok el. Csak azért mentem el, mert reméltem, hogy visszajöhetek hozzád. Hogy tényleg visszajöhetek. 1
Mihail mélyen a szemébe nézett, megpróbált belelátni. - Tényleg? Igen. - Sydney száját remegő sóhaj hagyta el. - Minden válasz igen. Valamikor végigsétáltunk ezen az épületen, és hallottam az emberek hangját, a zörejeket az ajtók mögül. Éreztem a- szagokat, hallottam a nevelést. Irigyeltelek azért, mert idetartozol. Nekem is szükségem van arra, hogy tartoztak valahová. Szükségem van egy esélyre. Hogy megtaláljam a családom, amiről azt mondtad, hogy bennünk lakozik. Sydney felemelte a kezét, és egy láncot húzott elő a nyakából. A végén a kis rubinkő szórta tüzes szikráit. Mihail meghatódva ment oda hozzá, és a tenyerébe fogta a gyűrűt. - Viseld -- suttogta. Féltem az ujjamon hordani. Attól tartottam, hogy elvesztem. Azt szeretném, ha te mondanád, hogy még mindig azt akarod, hogy hordjam. Mihail újra Sydneyre nézett, és rajta tartotta a tekintetét. Még akkor is, amikor ajkai lágyan a nő szájához értek. - Először nem jól kértem. - Én nem válaszoltam jól. Sydney kezébe fogta a férfi arcát, hogy újra megcsókolja, hogy újra érezze. Te tökéletes voltál. Zavarban voltam. És nagyon mérges, hogy a bankár előbb kérte meg a kened, mint én. Sydney könnyes szemmel mosolygott. - Milyen bankár? Én nem ismerek semmilyen bankárt. Mihail levette a nő nyakáról a láncot. - Nem ügy sikerült, ahogy elterveztem. Nem volt zene. Most hallom a zenét. Hiányoztak a lágy szavak, a félhomály, a virágok. Ott a hold. Még mindig megvan az első rózsa, amit nekem adtál. Mihail elérzékenyülve csókolta meg Sydney kezét. - Én csak azt kértem tőled, amire szükségem van, de azt nem mondtam, hogy mit adok cserébe. A szívem a tiéd, Sydney. Amíg dobog. Az én életem a te életed. - Felhúzta Sydney ujjára a gyűrűt. - Akarsz hozzám tartozni? Sydney behajlította az ujjait, nehogy a gyűrű lecsússzon. - Már hozzád tartozom.
1
