NAPLÓ. Spanyolország Portugália nyara. Krauss Ottó és Zsóka

NAPLÓ Spanyolország – Portugália

2005 nyara Krauss Ottó és Zsóka

Tavaly Norvégiában bevezetett új szokásunkat követve az idei út eseményeinek rögzítését is elhatároztuk egy képes Napló formájában. Nem kívánunk változtatni az elveken és formán: napjában leírjuk a velünk történt, akkor és ott fontosnak, vagy érdekesnek ítélt eseményeket, benyomásainkat, tapasztalatainkat, természetesen egy szubjektív szemüvegen keresztül. A cél továbbra is az, hogy magunknak készítsünk egy emlékeztetőt, de úgy, hogy az esetleg később másoknak is hasznos lehessen. Az íródeák én maradok, és a korábbi gyakorlatnak megfelelően Zsóka amúgy frissiben meghallgatva a leírtakat, azt véleményezi, és elvégezzük a szükségesnek vélt módosításokat. Most az út elején reméljük, hogy lesz erőnk, kitartásunk és kedvünk ehhez a munkához és az út végén egy, a tavalyihoz hasonló, nemcsak terjedelmes, de értékes anyag birtokába kerülünk. x–x–x Az idei spanyol – portugál útra is régen készülünk. A korábbi, maximum négy hetes túrákhoz ez az út túl hosszúnak ítéltetett és gazdaságtalan is lett volna, és Franciaországhoz hasonlóan legalább 3 – 4 szezont kellett volna rászánni. A felkészülés a Norvégiai tapasztalatok és korábbi megszokás alapján történt. A lakóautó kapott néhány új felszerelést: légrugó, tolató radar és kamera, inverter, gondolva a közbiztonságra vonatkozó rossz hírekre riasztó, gázérzékelő és sebességváltózár, a grillezéshez külső gázcsatlakozó és a későbbre tervezett GPS-t is beszereztük. Ezenkívül vagy egy tucat kisebbnagyobb átalakítást is végrehajtottunk, mint a sárfogók felszerelése, a Safari Room oldalfal rögzítések megerősítése vagy a napfénytető kiegészítése. Hónapok óta készültek a listák tennivalókról, élelmiszerekről, vegyszerekről, ruhaneműkről és felszerelési tárgyakról. A beszerzések sem bizonyultak kis feladatnak… Útikönyvek, térképek és kemping katalógusok beszerzése és tanulmányozása, a főbb célpontok meghatározása is gondos munkát igényelt. Végül a tervezett április közepe helyett április végére összeállt minden. Ebben a csúszásban a rossz idő, a párhetes unokák körüli tennivalók és az utóbbi hetekben a gyerekek részéről megfogalmazott különböző feladatok végrehajtása is közrejátszott. Induláskor a lakóautó kilométerórája 11 887-et, a motoré 12 404-et mutatott. x–x–x

2

Armwiesen, 2005 április 30, szombat, 1. nap Végre elindultunk…. Tavaly is ezzel a mondattal kezdtem a naplót. Az utóbbi hetek sűrű programja után, - az elmúlt nyolc hétben csak kétszer tudtunk felmenni a Budai hegyekbe sétálni, - kész csoda. Délelőtt Zsóka még végig takarította a lakást, kipakoltuk a hűtőt, vettünk kenyeret, összeszedtünk még néhány holmit, amit szükségesnek láttunk és a négy korábbi teljes fuvar után most már csak félig pakolt Lagunával felmentünk a Széchenyi-hegyre a lakóautóhoz. A cuccok kipakolása és a sárfogók rögzítésének kisebb módosítása után, - Zsóka majd mindent a helyére tesz, - leautóztam a garázshoz, letettem a kocsit, felvettem a motort, a lakásban még leraktam a kulcsokat, elbúcsúztam Anyutól és indulás vissza a lakóautóhoz. Itt még hátra volt a vízrendszer feltöltése és beüzemelése (szerencsére minden rendben ment) valamint a motor felszerelése. Három óra lett, mire útnak indultunk. Kellemes, nem túl meleg időben a régi 7-es úton autóztunk Fehérvárig, majd a 8-ason a határig. Sok újat nem mondott ez az út, hiszen az elmúlt hetekben, években többször is jártunk erre, így elsősorban az indulás kellemes élményét élveztük és a GPS-sel barátkoztunk. Mivel a múlt hetekben egyszer már jártam Veszprémben GPS navigációval, ez sem hozott túl sok újat. Részletes magyar térkép hiányában folyton kiabált velünk, hogy letértünk az útról. Veszprémben megálltunk a Tesco-nál tankolni és beugrottunk megvenni az elmaradt angolszalonnánkat. Innen a határig Zsóka vezetett. Az utolsó benzinkútnál megvettük a osztrák autópálya matricát (ez tulajdonképpen kempingdíjnak szántuk) és elhagytuk Magyarországot. Errefelé a GPS már jobban viselkedett, de a határ közeli részeken a térkép még nem elég pontos, de erről később valamikor. Az A2-es autópályára felhajtva az első benzinkutas pihenőhelyen kiálltunk aludni. Még nagyon a szezon elején vagyunk, mert rajtunk kívül senki sem volt (csak egy idős német házaspár keresgélt helyet a lakókocsijával, de végül nem maradtak) pedig az idő már 9 óra körül járt és sötét volt. Később két olasz is leállt mellettünk és egy osztrák lakókocsi a kamionok között. Mivel az úton elmajszoltuk a velünk hozott tésztában sült virsliket, ennünk már nem kellett, egy kupica Unicum illetve vodka felhajtása után azonnal eldőltünk és reggel 7-ig fel sem ébredtünk. Bardolino, 2005. május 1, vasárnap, 2. nap A nem túl korai kelés után még kissé döcögősen mentek a reggeli induláshoz szükséges tennivalók, de háromnegyed 8-kor már úton voltunk. Induláskor GPS-ünk a parkoló labirintusában is méterre pontosan irányított bennünket. Úgy számoltunk, hogy ez egy közepes nap lesz, és kora délután

3

megérkezünk a Garda tóhoz. A GPS is ilyesmit ígért (mint végül kiderült Ő végig autópályán számolt és személykocsi sebességgel). Még Graz előtt kiálltunk egy parkolóba reggelizni és élveztük az ismerős és annyira kedvelt feeling-et. Innen megint Zsóka vezetett egészen az olasz határ előtti tankolásig. Az osztrák szakasz eseménytelen volt. Élveztük a rég nem látott vidéket (mint megállapítottuk 11 éve jártunk utoljára errefelé), a távolban látható havas hegyek, a völgyekben ébredő természet látványát és tanulmányoztuk GPSünket. Érdekes volt, ahogy a kb. 800 méternél hosszabb alagutakban elvesztette a fonalat. Ez volt az egyetlen ok, amiért szólt egész úton. Mint később kiderült ilyenkor teljesen új track-eket is kezdett. Az utolsó osztrák benzinkútnál tankoltunk, szomorúan állapítottuk meg, hogy egy euró felett kaptuk a gázolajat, igaz autópályán. Olaszországba érve letértünk az autópályáról, GPS-ünkkel újra terveztettük az utat most már a kiválasztott kemping pontos címét megadva célpontként és az autópályák és fizetős utak kihagyását kérve. Ekkor már délután öt óra utáni megérkezést prognosztizált a szerkezet. A Tarvisio-tól Udine felé vezető utat már korábban bejártuk párszor és mindig megcsodáltuk a vadregényes völgyet. Mai utunkon ez volt a legszebb rész és alapjában véve fényképezőgépért kiáltott, de még nem voltunk úgy ráhangolódva a barangolásra, hogy megálljunk és keressük a szép helyeket. Hangulatunk a korábbi túráinkon a „felvonulás” időszakában szokásosnak felelt meg: minél gyorsabban odajutni a célterületre és aztán elkezdeni a szabadságot. GPS-ünk szépen vezetett. Minden „tévedésveszélyes” helyen irányított. Meg kell szoknunk, hogy nagyobb csomópontokban néha hamarabb kell végrehajtani az utasítást, mint azt a szerkezet kéri. Ezen a részen a térkép olyan pontos, hogy jelzi azt is, ha felüljáró miatt egy bal kanyart jobbra letéréssel kell teljesíteni. (Tegnap este, amikor Fürstenfeld után rátértünk az osztrák A2-es autópályára még bal kanyarra utasított, pedig egy lóherében jobbra kanyarodva kellett az autópályára ráhajtani.) Ebből volt is egy-két tévedésünk, de ekkor mindig újra számolt és új utat jelölt ki. Amikor tudtunk megfordulni és visszatérni az eredeti útra ismét számolt és a régi nyomvonalon vezetett tovább. Két komolyabb gondunk volt. Először azt vettük észre, hogy rá akar vezetni a Velence – Milano A4-es fizetős autópályára. Valószínűleg az adatbázisban rossz attributum van megadva legalább is a pálya egy szakaszához. Megálltunk és újabb útvonalat terveztettünk Trevisio-n és Cittadellán keresztül, ami szerintünk a legjobb megoldás volt. Ez már fél hétre jelezte az érkezést. A hiba miatt pár kilométeres kitérőt tettünk és megtanultuk, hogy le kell ellenőrizni a megtervezett utat mielőtt elindulunk, mert a szerkezet nem csalhatatlan.

4

A másik gond Verona belvárosában ért. Először arra lettem figyelmes, hogy a megtervezett úton egy teljesen nyilvánvaló bal kanyart nem mondott be a szerkezet, de amikor követtem a képernyőn megjelenő térképen az útvonalat nem szólt. Teljesen érthetetlen módon bevitt a belvárosba, és amikor követtem az utasításokat egyszer csak el kezdett kiabálni, hogy letértem az útról. Itt szereztem a másik, a későbbiekre nagyon fontos tapasztalatot, hogy belvárosi környezetben az esetleges újraszámoláshoz szükséges idő alatt többször is letérhetek a helyes útról és ezzel újraszámolások végtelen sora kezdődhet. Ha van lehetőség a legjobb ilyenkor leállni és várni a számolás eredményére, de mikor lehetett leállni akár csak párszor tíz másodpercre egy ilyen nagy kocsival egy belvárosban??? Ilyenkor talán a legjobb az Olaszországban és Franciaországban szeretettel alkalmazott „tutti directione” táblákat követni, amíg a GPS ad valamilyen eredményt. Végül is egyszer hamarabb lett kész a számolással, mint én letértem a helyes útról és akkortól nagyon precízen kivitt a megfelelő útra. A későbbiekben, bár néhányszor erősen kételkedtünk a GPS utasításaiban, minden fenntartás nélkül követtük és végül halál pontos utasításokkal vezetett el a célig, nem a szomszéd ház előtt, hanem pontosan a kemping behajtójánál szólt, hogy bal kéz felé ott a cél. Összegezve a szerkezet nagyon hasznos, olyan utakon jártunk, melyekre semmilyen szín alatt sem merészkedtünk volna és ad egy nagyfokú biztonságot. Szinte teljesen feleslegessé tette a papír alapú térkép használatát. Minden esetre a szerzett tapasztalatokat a későbbiekben hasznosítani kell és kérdéses, hogy milyen részletesek és pontosak más területek térképei. A veronai bóklászás és az ünnepi csúcsforgalom miatt (nagyon sok helyen láttunk majálisozó embereket és bár napközben a forgalom nem volt túl nagy, öt óra után sokan igyekeztek hazafelé) a legutolsó számolásoknak megfelelően hét órára értünk célba A kiválasztott kempingben meglepetésként ért minket, hogy szinte alig volt szabad hely, mint később kiderült a szomszédos kempingek is elég telitettek, de messze nem ennyire. Ennek oka szinte biztos, hogy ez a hely az ACSI kedvezmény miatt közel 25%-kal olcsóbb, mint a többiek, bár normál árai szinte azonosak. Nagyon sok német nyugdíjas áll itt meg néhány napra. A kemping maga nagyon korrekt, bár le sem lehetne tagadni, hogy olasz. A WC tiszta, de papír az nincs, meleg víz bőséges, és nincs érme vagy akár csak nyomkodás. A tó partjától egy sétány választja el, itt lehet strandolni. Gyorsan letáboroztunk és megfőztük virslinket, melyet egy doboz sör táraságában fogyasztottunk el. A nap izgalmai után hamar nyugovóra tértünk és élveztük a már-már nyárias meleget. Képet a mai nap nem készítettünk.

5

Bardolino, 2005. május 2, hétfő, 3. nap

A nem túl korai kelés után hagyományos bőséges reggelinket fogyasztottuk el. A mai napot lazára terveztük, a környék településeit (Garda-t és Bardolino-t) terveztük meglátogatni. A jócskán 20 fok feletti hőmérsékletben egy szál pólóban és könnyű nadrágban vágtunk neki először az északi iránynak

Garda felé. A parti sétányon úgy másfél-két kilométert megtéve jutottunk a nagyon kedves, jellegzetesen olasz üdülő településre. Számos szép villát, 6

apartman házat és szállodát csodálhattunk meg. Élveztük a minden különösebb cél nélküli bolyongást és szoktattuk magunkat az előkelő olasz üdülőhely hangulatához. Nem tudtuk megtagadni magunkat és meglátogattunk néhány kempinget is visszafelé úton. Már jócskán elmúlt dél, amikor visszatérve kempingünkbe azt is végigjártuk és egy hűsítő fröccsre megálltunk lakóautónknál.

Egy félórás pihenő után, - tovább könnyítve szerelésünkön, - elindultunk a másik irányba Bardolinó felé. Errefelé is hasonló részeket jártunk be. A számtalan hangulatos bevásárló utca egyikében megvettük már nagyon lestrapált bagy-nk utódját, majd egy másik úton visszatértünk kempingünkbe.

7

Kihasználva a kellemes, már-már strand időt lementem a partra és bár nem fürödtem, a víz partján ücsörögve áztattam a lábamat és olvasgattam. Addig Zsóka a lakóautó mellett olvasgatott az árnyékban. Később az előző napi GPS track-log-okat értékeltem és archiváltam, majd a norvég file átalakításával a költség nyilvántartási file-t fektettem fel és elkezdtem ezt a Naplót írni. Korán megvacsoráztunk és a kellemes meleg estében gyertyafény mellett este tízig beszélgettünk. Bardolino, 2005. május 3, kedd, 4. nap Ismét kicsit lustának bizonyultunk, bár én már reggel egy jó fél órát a naplóval foglalatoskodtam. A mai napot már keményen a városnézés jegyében töltöttük el. Cél a tó szélesebb déli partjának közepén mélyen benyúló félsziget és az azon lévő település, Sirmione meglátogatása.

Motorral mentünk, úgy 11 után indultunk és nagyon élveztük a kicsit több mint 25 kilométeres utat. A kellemes melegben egy szál póló és egy könnyű pulóver bőségesen elégnek bizonyult a motoron, bár általában ötvennel mentünk. Kellemes meglepetés volt, hogy a forgalom sokkal kisebb volt, mint vártuk és az autósok igazán figyelmesen kezelték a motorosokat. Itt Olaszországban nagyon divatos ez a közlekedési eszköz.

8

Sirmione egy igazi gyöngyszem. Mindkettőnket egy kicsit Mount Saint-Michel-re emlékeztetett, bár annak közelébe sem kerülhet. Egy 3 kilométer hosszú nagyon keskeny földnyelv vezet a külön szigeten lévő településhez. Van itt vár a XIII. századból és egy várrom sokkal korábbról, számtalan hangulatos utcácska szebbnél szebb régi házakkal, bennük üzletek, éttermek és minden, ami a turisták igényeit elégítheti ki. Van szabad strand és meglepően sok park és zöld terület. Mindehhez van legalább száz 3–5 csillagos szálloda. Láttunk néhány nagyon szép magán nyaralót is. Az utcán csak német szót hallottunk, és ha nem is volt zsúfoltság, azért nem kellett félnünk az egyedül léttől. Elképzelni sem akarom, mi lehet itt augusztusban… Sajnos a tegnapi naphoz hasonlóan nagyon párás volt az idő és csak halvány körvonalak látszottak a szemközti partból. Távoli kép készítésére esély sem volt. Itt tanultuk meg, hogy 65 év felett az EU-s állampolgárok ingyen látogathatják a múzeumokat. Azt a következtetést vontuk le, hogy még 4 évig kell aszaljuk magunkat, hogy elfogadható, - összességében fél, - áron és még további 3 évig, hogy ingyenesen látogathassuk ezeket a helyeket. A belépők egyébként elég borsosak, személyenként elkérték a 4 eurót mindenhol. Visszafelé úton két településen is megálltunk. Paschiera volt az első. Ez egy római korba visszanyúló emlékekkel rendelkező városka. A Garda tó kivezető csatornájának, a Mincio-nak torkolatánál fekszik, a tó délnyugati csücskében.

9

Komoly katonai szerepe lehetett, mert az egész történelmi város tulajdonképpen egy erődrendszer különböző korokból. Jó állapotban lévő és karbantartott vizes árkok és várfalak hálózzák be az egész várost. Sok kaszárnya maradt meg az osztrák időből, ezek egy része még ma is katonai célokat szolgál, de legalább is a hadsereg kezelésében van.

Mindez nem zavaró és összességében egy hangulatos kisváros benyomását keltette Peschiera abban a fél órában, amíg utcáin bolyongtunk. Néhány velencei hangulatú részre is bukkantunk.

Lazise volt a másik hely, ahol megálltunk. Ez alig 8 kilométerre van a kempingünktől délre a tó partján. Mint minden itteni település, ez is döntően turistahely. Kellemes sétát tettünk a már lassan megszokott olaszos hangulatú városkában. Két dologra figyeltünk fel. Egy palotára a főtéren, mely kicsiben a Szent Márk tér palotáit idézte, földszintjén egy Szent Márk nevű kávézóval, és a kikötőben álló XIII. századból való templom és a hozzáépült vámház épületegyüttesére. Ez utóbbit restaurálják, de így is látható eredeti szépsége. Ezeken a kis helyeken is igazolva láthattuk, amit egykori főnököm,

10

egy olasz úriember, emlegetett mindig, hogy a világ műemlék vagyonának nagyobbik fele Olaszországban található. 5 óra is elmúlt mire visszaértünk a kempingbe. Megállapítottuk, hogy bár elég nagy a mozgás, sokan elmentek, de többen jöttek és gyakorlatilag minden hely megtelt. Elkészítettük vacsoránkat, Zsóka elmosogatott majd lezuhanyoztunk. Én a Naplóban még mindig meglévő lemaradást próbáltam behozni. később csatlakoztam Zsókához és kiültünk a lakóautó elé beszélgetni. Kicsit tíz óra után egy hirtelen jött kisebb lehűlés és vihar zavart be minket.

Bardolino, 2005. május 4, szerda, 5. nap Viszonylag korán keltünk. Én már fél nyolckor a gépnél ültem és sikerült behoznom a lemaradást a naplóírásban. Reggelizve és az ilyenkor szükséges tennivalók elvégzése után már negyed 11-kor útrakészek voltunk. Mára Verona meglátogatása volt a program. Két lehetőségünk volt: vagy a kempingtől nem messze megálló, óránként járó busszal bemenni, vagy motorunkkal megtenni a kicsit több mint 30 kilométert. Mivel szép napfényes időnk volt, - most a túlpart is szépen látszott, - az utóbbi mellett döntöttünk. Nem bántuk meg, kellemes volt a motorozás mindkét irányban.

11

Odafelé egy érthetetlen félpályás útlezárás okozott jó negyedórás késedelmet egy dugóban. Mivel itt nem szokás, nem akartam amúgy magyarosan a jobb oldalon araszolva rövidíteni a sort, ugyanakkor az itteni gyakorlat szerint a sort balról a szemközti sávban előzni nem volt merszem. Valószínűleg hülyének néztek, hogy kétkerekűmmel a kocsikkal együtt haladtam lépésben. Itt is meg kellett állapítanom, hogy még mindig túlzottan autós fejjel motorozom. Így is jó egy óra alatt beértünk Veronába és némi bolyongás után, ami motorral sokkal kevésbé volt idegesítő, mint az kocsival vagy lakóautóval lett volna, bejutottunk a belvárosba. Végül az Aréna mellett tettük le a mocit és indultunk neki a három és fél órás sétának.

Az Aréna vitathatatlanul egy impozáns építmény, bár kisebb a rómainál és külső falából csak egy kis szektor maradt meg, összességében az volt a benyomásom, hogy jobb állapotban van, mint híresebb társa. Jelenleg is kiterjedt helyreállítási munkák folytak, így nem is lehetett olyan képet készíteni, amin valamennyi állvány, daru vagy egyéb a munkákhoz tartozó szerkezet ne lenne látható. Ennek ellenére a színházi előadások folyamatosak lehetnek, mert díszletek szállítását magunk is láttuk. Az Arénától a sétálóutcákon át jutottunk el a Piazzale Erbe-re, a régi piactérre. Ez Verona legszebb tere. Szökőkutak és emlékoszlopok díszítik a ma is zöldség és ajándéktárgy árusító bódékkal zsúfolt, az olasz városok történelmi magjára jellemző teret.

12

Következő célpontunk az egyik mellékutcában lévő XIII. századból való épület, Júlia háza volt, ahol az udvarban látni lehetett egy kőerkély, mely a hiedelem szerint az a bizonyos erkély. A pesti metró a hétköznap délutáni csúcsforgalomban ehhez képest egy kihalt hely. Súlyosbító körülményként az arra járó fiatalok jó esetben fal firkákon, de inkább kis cédulákon helyezik el kívánságaikat az egész udvar és a kapubejáró falain. És mivel ragaszthatja fel egy mai fiatal a sebtében lefirkantott kívánságot? Hát rágógumival. A félig – meddig leázott címkék után ottmaradt pacnik nem túl gusztusosak… A városban tovább bóklászva meglátogattuk azt a templomromot, ahol Júlia sírja van. Ez a turistacsoportok csapásain kívül esik, így nagyon kellemes és nyugodt környék, de semmi különös. Ezen túlmenően keresztben – hosszában bejártuk a belvárost, átmentünk a kétezer éves Pietra hídon és megcsodáltuk a várost korábban védő fal meglévő szakaszait, jártunk modernebb és régi részeken, olyanokon is, ahová a turisták általában már nem jutnak el.

13

Sétáink során sok régi palotát és tornyot láttunk, ezek egyikére – másikára ráférne egy kis helyreállítás, de így is az összkép meglepően jónak tűnt.

14

Az igencsak szezon elejei időpont ellenére szép számú turista kereste fel a várost. Nyugdíjasok mellett sok iskolai csoportot láttunk. A turistabuszok parkolójában az olasz rendszámok mellett láttunk németet, hollandot, franciát, sőt oroszt, bulgárt és litvánt is. A három és fél óra után úgy éreztük, hogy egy idény elejei kirándulásnak ennyi elég és túl sok újat már nem láthatnánk, így visszatértünk motorunkhoz. Nekem azért volt egy kellemes érzésem a mai kirándulás során. Jó harminc éve többször volt lehetőségem munkám révén Olaszországban járni és akkori partnerünk segítségével számos olasz várost meglátogathattam (Verona nem volt köztük). Akkor sem anyagi, sem jogi lehetőség nem volt arra, hogy turistaként Zsókával együtt ilyen utakat tegyünk. Olaszországi útjaim során sokszor felmerült bennem, hogy vajon lesz-e valaha módunk arra, hogy együtt meglátogassuk ezeket a helyeket. Bár 15 éve rendszeresen járjuk Európát, Olaszország valahogy mindig kimaradt. Most, - ha csak átutazóként is, - egy kicsit ez a régi vágyam teljesült. Hazafelé természetesen nem találtuk meg azt az utat, amin odaérkeztünk, így a táblákat követve, a néhány nappal ezelőtt megtett úton próbáltunk visszajutni kempingünkbe. Ezt párszor elvétettük, de azért különösebb bonyodalom nélkül négy óra körül leállíthattuk a járgányt a lakóautó mellett. Az obligát fröccs elfogyasztása után még kimentem a strandra napozni egyet (el is szunyókáltam egy kicsit), de úgy ítéltem meg, hogy fürdésre idén lesz még jobb alkalom, tisztább és melegebb víz. Este egy hirtelen jött vihar és a vele járó zápor korán bezavart mindenkit a lakóautókba, így most fél tíz felé már a naplóírás végén járok, sőt a holnap utánra tervezett út előkészítésén is dolgoztunk már. Bardolino, 2005. május 5, csütörtök, 6. nap Az esti vihar és eső után ma reggelre nem csak hűvös, de borongós, olyan semmihez sincs kedvünk időre ébredtünk. Némi huza-vona után azért erőt vettünk magunkon és elvégeztük a reggeli tennivalókat. Így csodák csodájára 11 órára már útra készek is voltunk és közben az idő is kicsit megemberelte magát, már a nap is sütögetett és úgy látszott, hogy ez a nap sem vész el. Bár jobban felöltöztünk, mint előző napokon, azért a norvég esőjacky helyett csak egy kis széljackyt vittünk. Ez mint később kiderült súlyos hiba volt. Eredeti terveinknek megfelelően ismét motorral a tó keleti partján mentünk felfelé. Kellemes forgalomban, de csípős időben 40-50 kilométeres sebességgel tudtunk haladni. Annyira nem volt kellemes a motorozás, mint az elmúlt napokban, de azért még mindig jól esett. Az első település, amit meg akartunk nézni Torri volt, de elvétettük a lekanyarodást, így abban maradtunk, hogy majd visszafelé…

15

Rövid sétára megálltunk Casteletto di Brezone-ban. Ennek a kis településnek kegyhelye, templomai és zárdája mellett a hangulatos kikötő és a parti sétány adja a szépségét.

Végig a víz partján halad az út és az errefelé már elkeskenyedő tó a norvég fjordokra emlékeztető képet mutat, csak itt a hegyek kevésbé meredekek,a víz kicsit szélesebb és természetesen nem annyira tiszta. Sajnos megint párás időt fogtunk ki, így a fényképezés értelmetlen lett volna.

16

Utunk végcélja Malcesine volt. Ez egy igazi gyöngyszem. Hangulatos kikötő, zeg-zugos utcácskákban régi és újabb házak és paloták mellett a legkülönbözőbb boltok, galériák, éttermek és fagylaltozók, XIII. századi várkastély, számos gyönyörűbbnél gyönyörűbb villa, szállodák és apartman házak sora, strand és minden más, amitől egy település kimondottan előkelő üdülőhely lehet. Még egy függővasút is indul a közeli 1790 méter magas csúcsra. Az egyre sötétebb felhők árnyékában nagyon kellemes órákat töltöttünk ezen a helyen.

17

Mire úgy láttuk, hogy minden érdekes helyet megnéztünk és rászántuk magunkat a visszaindulásra, - valamikor fél három körül, - az eső is úgy gondolta, hogy ideje esnie. Eleinte csak csepegett, így bátran neki indultunk, de néhány kilométer megtétele után jobbnak láttuk egy autóbusz megállóban megvárni, amíg eláll a közben egyre erősödő eső. Egy jó fél óra után ismét csepegősre vette és kisebb megázás árán visszatérhettünk kempingünkbe. Elkerülendő a fagyhalált Torri meglátogatásáról lemondtunk. Négy óra is elmúlt mire tankolás után megérkeztünk. Egy gyors életmentő kupica, majd forró boros tea kicsit helyrehozott. Miután felmelegedtünk elkezdtük az előkészületeket a holnapi, lehetőség szerint korai, induláshoz. Ennek a napnak volt egy másik érdekessége is. Reggel a kempingben a napi teendők végzése közben egy a helyiek egyen trikóját viselő harminc év körüli leányzó köszönt ránk magyarul. Mint kiderült otthon szabadúszó tolmácsfordító a hölgy és pályázatra elvállalt egy animátori állást ebben a kempingben. Ez az első munkanapja. Kicsit elbeszélgettünk, mondtam, hogy jól ossza be a magyar szót, mert lehet, hogy nem túl sokat fog hallani a következő hónapokban. Albenga, 2005. május 6, péntek, 7. nap Éjjel nagyon hideg volt. A minimum 9.5 fok volt, de az a nedves fajta. Teljesen Norvégiában érezhettük magunkat. Ennek ellenére már fél hétkor keltünk és egy egyszerűsített reggeli után már nyolc óra előtt úton voltunk. Tettük ezt azért, hogy az olasz Riviera-n messze távol egyetlen ACSI kempinget pénteken emberi időben elérjük és kapjunk helyet. A Garda tónál e témában szerzett tapasztalatok méltán inspiráltak a sietésre, mint később kiderült alaptalanul. 18

Az első izgalom a lakóautó kinavigálása volt a szűk helyről, az időközben beparkolt kollegák autóinak veszélyeztetése nélkül. Ezt az akadályt nagyon elegánsan vettük. Majd GPS-ünk parancsait követve elindultunk közel négyszáz kilométeres utunkra. Eleinte az előző napokban megismert helyeken jártunk, majd egészen keskeny és a térképen szinte megtalálhatatlan utakra irányított a szerkezet. Többször el is vétettük az utat, mert a GPS térképén nem szereplő utak is vannak, új körforgalmak létesültek. Végül elég sok veszekedés után abban maradtunk, hogy az első jelentős úton Mantova felé megyünk. Mint kiderült ez egy jó húsz kilométeres kerülő volt és közben szegény GPS folyton vissza akart fordítani. Minden esetre azt a következtetést vontuk le, hogy az útvonal fontosabb állomásait papíron le kell jegyezni, hogy követhessük, amit a szerkezet tesz. Ezután a tilalom ellenére az A21-es és A7-es autópályán akart elküldeni minket Genova felé. Vagy féltucat közbenső pont megadásával sikerült a kedvünkre való út kiszámítására rávennünk. Ezt kisebb eltérésekkel követve nagyon jó segítségnek bizonyult. Különösen nagy hasznát vettük a városokban, ahol mind a bevezetésben mind a kijutásban adott egy biztonságot. Az újabb tapasztalatok közelebb vittek ahhoz, hogy a saját és gépi tervezés jó keverékét alakítsuk ki és az útvonal térképen és GPS-en történő egyidejű követésével sokkal nagyobb biztonságban érezhessük magunkat. Vezetés közben én magam követem az utat és a GPS-t, nem vonja el túlzottan a figyelmemet. Amikor Zsóka vezet a térkép és a GPS követése is az én feladatom és szinte mindig tudok időben megfelelő utasítást adni. Az Olaszországban eddig megtett jó 500 kilométernek van egy nagyon pozitív tapasztalata is. Emlékeimben az olaszok agresszív, anarchikus vezetőkként éltek. Tartottam is attól, hogy a kis települések szűk utcáin az erős forgalomban gondjaink lesznek. Nem tudom mit csináltak az itteniek, de ma kimondottan kulturált a közlekedés. Rohanó autóst alig láttunk, mindenki türelmes, különösen a nagyszámú motorossal szemben. A motorosok viszont ön- és közveszélyesek… A nap egyébként jól telt, mint sejtettük késő délután lett mire megérkeztünk. Utunk első részében a Po síkságon elég jellegtelen tájon autóztunk. Utána viszont nagyon szép volt Tarona-tól Genova-ig a hegyeken átvezető út. A Riviera-n végigautózva a péntek délutáni csúcsforgalom sem tudta elrontani a tenger látványát. Utunk során a GPS körüli dolgokon kívül csak egy izgalom volt. Genova felé a hágó tetején jelezték, hogy 8 és fél kilométer múlva 2.35 méteres magasságkorlátozás van. Kerülőút semerre, nekünk pedig némi ráhagyással 3.20 kell. Vagy negyed órát tanakodtunk, míg egy arra járó biciklista azt mondta, nyugodtan menjünk. Mint kiderült volt négy boltíves felüljáró, melyek szélén a 2.35 igaz volt, de a záróvonalat meghágva középen vidáman el lehetett férni. Néhány helyi rosszallóan nézte mit művelünk, mások biztattak.

19

A mai napon nem készítettünk felvételeket. Ezeken a szűk utakon az azért elég erős forgalomban gyakorlatilag nem lehet megállni és élvezkedni. Ahogy az lenni szokott a szembe irányban több kiállót is láttunk… Végül a nap végére egy nagyon kellemes meglepetés: a kinézett kemping. Ha nem is üres, de bőségesen van szabad hely, tiszta, zuhanyozáshoz van meleg víz, rendezett és csodálatos, már-már angol minőségű a fű. A gondnok kislány nagyon kedves és készséges. Az egész olyan nem olaszos… Még a tenger is látszik egy kicsit, bár másfél kilométerre van. De ezt majd meglátjuk holnap… Albenga, 2005. május 7, szombat, 8. nap Gyönyörű napsütéses reggelre ébredtünk, de működött az évtizedes hétvége beidegződés, így kicsit komótosan készülődtünk. Egy könnyű napot terveztünk, csak a közeli Albengát terveztük meglátogatni. A rendelkezésre álló útikönyvek szerint ez az olasz Riviera legérdekesebb települése. A robogó leszerelésekor kisebb gondunk adódott: a kormány oszlopot rögzítő heveder beakadt egy rugóba és le kellett szedni az első karosszéria elemet, hogy ki akaszthassuk. A visszaszereléskor az acéllemez anyák eltörtek. Bár ezek hiánya nem igazán befolyásolja a dolgokat, azért első dolgunk ilyenek beszerzése volt. Néhány benzinkút, autószerviz, motorbolt meglátogatása után potom egy euróért kaptunk öt darabot.

Ezután már csak turistáskodnunk kellett. Az előzetes információk megalapozottak voltak. Egy nagyon hangulatos, bár kissé lerobbant óvárost,

20

számos szép palotát, villát és szállodát az elmúlt két évszázadból és egy modern üdülőtelepet találtunk. A tengerpart nem igazán lopta be magát a szívünkbe: a homokoskiskavicsos partra nagyon sok szemetet hordott ki a tenger és nem igazán találtunk olyan helyet, ahol szívesen fürödtünk volna. Hasonlóan rossz benyomást tettek a parti kempingek: zsúfolt bódévárosok valami kevés hellyel az úton lévőknek és már most 20 euró feletti árak. Hálával gondoltunk az ACSI katalógusra, mely egy nagyon kulturált és elfogadható árú kempingbe vezetett minket. A tengerpart felé sétálva a település folyójának partján egy költő hattyúpárt láttunk. Néhány kicsi már jó pár napos lehetett, pár éppen akkor kelt ki a tojásból, és néhány tojás még ott volt a fészekben. A partok előtt egy kis sziget emelkedik ki a tengerből, melynek közel száz méter magas dombjának tetején régi apátság romja látható.

A történelmi város mellett egy modern acélszerkezetű híd ível át a Centa folyó felett. Innen visszanézve szépen látszanak a környező hegyek, némelyik tetején még ott vannak a hófoltok.

21

Albenga óvárosa egy közel négyzet alapú, fallal és megerősített épületekkel körülvett terület a tengerhez vezető Centa folyó partján. A védelmi vonalak nagy része még ma is áll. A területen számtalan zeg-zúgos sikátor, melyek közül sok ma vásárló és sétáló utca, de léptennyomon találkozhattunk a város hétköznapjaihoz tartozó dolgokkal: háztartási eszközök boltjával, zöldségessel, halassal, mozival, stb. A sikátorok nagyobbik részében ma is laknak. Számos épület szorulna renoválásra, egyikmásik utcácska kimondottan lepusztultnak hatott. Látszatra ezt a részt még nem foglalták el igazán a turisták, a vendégek nagyobbik része is olasz volt. Idegen kocsit talán nem is láttunk azon a magyar rendszámú kocsin kívül, aminek utasai korábban jól megnéztek minket a tengerparton.

Első ott jártunkkor a templom falának egyik üregében tanyát vert méhraj okozott izgalmat, még a helyi közegek is kivonultak biztosítani a rendet. Nem tudjuk mit tettek velük, de két órával később már nyomuk sem volt.

Az óvárosban számos 6-800 éves épület és templom van, köztük egy az V. századból való keresztelő kápolna. Többet közülük el kezdtek felújítani.

22

Összességében Albenga egy nagyon érdekes település. A bevezető út mellett, egy ma értelmetlennek látszó középkori híd található.

Albenga, 2005. május 8, vasárnap, 9. nap Ma gyorsan változó, felhős időre ébredtünk. Nem lehetett tudni, hogy fog-e esni, vagy nem. Időnyerés céljából elvégeztünk néhány napi tennivalót, mint a takarítás, majd 11 óra körül úgy döntöttünk, megkockáztatjuk és elindulunk. Kempingünktől mintegy húsz kilométeres szakaszon visszafelé jártuk be a Rivierát. Három helyet látogattunk meg: Loano-t, Finale Ligure-t és visszafelé Pietra Ligure-t.

23

Mindhárom helyen kellemes sétát tettünk és az idő is kegyes volt, nem esett és bár sokszor felhősödött be elég meleg volt ahhoz, hogy a póló felett csak egy inget viseljünk motorozáshoz.

Loano emlékeztetett a tegnap felkeresett Albengá-hoz. Egy zárt területen van a történelmi belváros. Loano sokkal jobb állapotban van, de kevesebb a jellegzetes épület. Ez a település inkább koncentrál a túrizmusra, strandjai és parti sétánya sokkal jobban ki vannak építve és sokkal rendezettebbek.

24

A városkából távozva a rendőrök leállították illetve elterelték a forgalmat egy helyi ifjúsági kerékpárverseny miatt. Pár percet kellett várakozzunk.

Finale Ligure is hasonló, mint a korábban meglátogatottak, csak van egy különös jellegzetessége, egy külsőre jó állapotban lévő vár emelkedik a település fölé. Meg szerettük volna látogatni, de hiába másztunk fel, kiderült nem látogatható. Azért a szomszédos magaslatról nagyon szép kilátásban gyönyörködhettünk és tudtunk készíteni egy szép panoráma felvételt, bár a pára kicsit elrontotta.

A belvárosban egy szűk téren a nagyon díszes és feltehetően frissen felújított dóm hívta fel a figyelmet magára. Belseje is méltó a külsejéhez. A városkához viszonyítva a templom nagyon túlméretezettnek tűnt. Bár vasárnap volt, azért meglepett bennünket mennyien voltak a strandokon. Az igazán idény elejeinek nevezhető napon a nem is igazán strand időben a szabad fürdőhelyeken szinte egy gombostűt sem lehetett leejteni. Ha nem is

25

sokan, de azért voltak olyanok, akik még a vízbe is bementek. Egyébként sok helyen láttuk, hogy még nem mindenhol készültek fel a szezonra. A strandok homokjának átszitálása és ismételt elegyengetése még több helyen hátra van. Visszafelé betértünk Pietra Ligure-be. Itt is egy sportesemény, egy triatlon verseny miatt gyakorlatilag a teljes belváros le volt zárva. Azért egy félórácskát itt is elbóklásztunk, részben a versenyt nézve, részben a nem

lezárt területeken sétálva. A főtér volt a triatlon verseny központja, itt váltottak a versenyzők az egyes versenyszámok között és a befutót is ide szervezték. Benéztünk a templomba is és meg kellett állapítsuk, hogy a városka méretéhez viszonyítva ez is nagyon túlméretezettnek hat. Egész nap nagyon sok lakóautót láttunk (lakókocsit egyet sem). Döntően hétvégéző olaszok, akik vagy a strandok közelében álltak le, vagy már úton voltak hazafelé. A mi kempingünk, - melyben döntően holland vendégek fordulnak meg, - már reggel kiürült. Közel öt óra volt mire hazaértünk, eddigre az idő is kitisztult, bár vagy öt fokkal kevesebb lett, mint tegnap ugyanebben az időben. Zsóka elkezdte a vacsora készítését, én pedig gyorsan megírtam a naplót. Ma nem volt semmi kedvem úszni a kemping medencéjében. Úgy döntöttünk, hogy maradunk még egy napot és holnap meglátogatjuk a közeli Ceriale piacát és esetleg kicsit tovább menve Alassio-t.

26

Albenga, 2005. május 9, hétfő, 10. nap Ma még a tegnapinál is barátságtalanabb időre ébredtünk. A nap ugyan sütögetett, de hűvös volt és az eget nézve nem sok jóval kecsegtetett. Ennek ellenére már tíz órakor útrakészek voltunk és elmotoroztunk a közeli Cerialeba, ahol ma piaci nap volt. A motort a belvárostól kicsit távolabb tettük le és besétáltunk. A piacot egész máshol találtuk meg, mint azt a térkép alapján sejtettük. A parti sétány egy elég hosszú szakaszán állították fel a standokat. Nem akartunk különösebben semmit, de Zsókának szívesen vettünk volna egy kis pufi mellényt a motorozáshoz. Nem láttunk olyat, amely tetszett volna. Kellemes meglepetés volt, hogy az árusok nem voltak agresszívek, az egész kulturáltan bonyolódott. Viszonylag kevés vásárló volt és nem sok lehetett a forgalom. A piachoz tartozott néhány hús-, zöldség- és sajtárus is, ezek áraival igyekeztünk megismerkedni. A piac bejárása után kicsit körbejártuk a települést. Az előző napokban meglátogatotthoz képest nem mutatott semmi újat, egyedül a sétány egy hangulatos terén álló régi bástya hívta fel magára a figyelmünket.

Visszafelé bementünk egy Lidl szupermarketba és vettünk kenyeret, joghurtot és egy kis epret. Nem volt még egy óra, amikor megérkeztünk a kempingbe és úgy döntöttünk már nem megyünk tovább. Mivel Anyut illett már felhívnunk és legutóbbi alkalommal kényszerből telefonkártyát kellett vennünk elkezdtem kártyás telefont keresni. A kempingben most csak érmés volt, így motorra ültem. Egész Ceriale-ig vissza kellett menjenek, hogy működő fülkét találjak. A következő kellemetlen meglepetés az volt, hogy a számítógépet bekapcsolva a tegnap már rendetlenkedő egér teljesen felmondta a szolgálatot. Szerencsére a gépen van az a beépített valami, amit ugyan nagyon nehéz kezelni, de az ember azért mégis tud valamit csinálni. Minden

27

esetre rövidesen kell egy új egeret venni, mert így az őrületbe fog kergetni a számítógép és ez nemcsak a Naplót érintheti, hanem a költségek figyelését és a GPS használatát is. Holnap reggel tovább állunk. Valahol Saint-Tropez mellett néztünk ki egy kempinget magunknak. Ez nem egész kétszáz kilométer és a parton haladva GPS-ünk úgy négy órára taksálja az utat. St.Aygulf, 2005. május 10, kedd, 11. nap Ma olyan felkelni sincs kedvem időre ébredtünk. Teljesen be volt borulva, hideg is volt, ugyan közvetlen esőveszély nem látszott, de nem lehet azt tudni, hogy errefelé az eső milyen helyzetekben kezd el esni. Én már fél nyolckor felkeltem, de nem volt szívem Zsókát felverni, ezért először annak néztem utána, hogy amit az egeremmel kapcsolatban éjjel kitaláltam, az működik-e? Konkrétan utána gondolva a dolgoknak, nagyon úgy nézett ki, hogy a kábel szakadhatott el valahol az egér közelében. Gyorsan felboncoltam az állatot és a gyanú beigazolódni látszott, de idő hiányában a terápiát el kellett halasztani. Nyolc óra körül furcsa zajokra lettem figyelmes. Mint kiderült egy kisebb fajta földmunkagép kezdte el egyengetni a kemping útját és rövidesen egy teherautó is megjelent kőzúzalékkal. Amíg reggeliztünk megfigyelhettük hogyan dolgozik. A koma nagyon ügyes volt, de azért megállapítottuk azt, ami már otthon a szomszéd telken elkezdődött építkezés kapcsán is feltűnt, nevezetesen, hogy teljesen eltűnt a kézi földmunka. Ezt a mai leckét is két ember két lapáttal, esetleg egy gereblyével ugyanannyi idő alatt elvégezhette volna. Annak ellenére, hogy mindent leürítettünk, illetve feltöltöttünk, sőt Zsóka el is mosogatott, már fél 11-kor elindultunk. Megint a kemping elhagyása volt a nagy kihívás, melyet az éppen folyó munkák is megbonyolítottak egy kicsit. Azért megint sikerült profi módon teljesíteni a feladatot és még a szűk utcákon is gond nélkül lejutottunk a dombról. Ma a vezetést Zsóka kezdte és az olasz-francia határig nagyon megszenvedett. Ma valahogy az olaszok jobban hasonlítottak régi önmagukhoz. Lépéten-nyomon bevágtak elénk, vagy a szabálytalanul parkoló kocsik szűkítették le az utat. A gyalogosok össze-vissza lelépkedtek az úttestre, a motorosok meg még őrültebbek voltak, mint máskor. Azért baj nélkül hagytuk el Olaszországot. Nem is tudtuk igazán élvezni a tájat. Pedig Alassio kimondottan szép helynek látszott. San Remo-ból csak az maradt meg, hogy egyetlen közlekedési lámpa sem működött és ettől a helyzet katasztrofális volt. A francia szakaszon viszonylag könnyebben haladtunk. Errefelé motoros alig van és ahol nagy a forgalom (Nizzában, Cannes-ban) ott általában több sáv áll rendelkezésre. Ugyan a filmfesztivál megnyitása előtti nap Cannes-ban a közlekedésben is okozott nem kis bonyodalmat.

28

Monaco-t a hegyeken keresztül kerültük meg és az egész úton egyetlen megállást arra szántuk, hogy megcsodáljuk a kis városállamot. Itt készítettünk ma egyedül felvételeket.

Nizzát és Cannest már a tengerparton kereszteztük és utána is végig gyönyörködhettünk a francia Riviera csodálatos panorámájában. Megállni errefelé nem nagyon lehet (azt is döntően a másik, parthoz közelebbi irányon) és előszeretettel korlátozzák le 1.9 méterben a parkolókba beengedett kocsik magasságát. Különösen szabdalt ezen a vidéken a part és érdekes vörös kőzet alkotja. Egész St.Raphael-ig ilyen a vidék. GPS-ünk ma jól viselkedett. Nem sokat beszélt, és akkor is értelmesen. Igazi segítség volt, különösen a nagyobb településeken történő átkelésben. Kétszer visított újratervezés ügyekben. Ebből egyik alkalommal egy olyan balra kanyarodás elmulasztását kérte számon, amit a táblák nem engedtek meg. Másodszor pedig egy útelzárást kellett lekezelnie. Azért mindig segített kiutat

29

találni. Lehet, hogy kezdjük megtanulni programozni? Papír térképet nem is használtunk egész nap. Minden esetre a nem egész kétszáz kilométeres út négy helyet öt és fél óráig tartott. A kinézett kempinget könnyen megtaláltuk. Vegyes benyomásokat keltett. A recepción egy se nem fiatal, se nem kedves hölgy fogadott, aki viszont semmilyen nyelven sem beszélt. Hangulatosnak nem mondható hatalmas tábor az országút és a tenger között. A strandra elég hosszan kell kigyalogolni (kódra nyíló ajtón keresztül). Elég sokan vannak, de a hatalmas területen azért könnyű volt helyet találni és még nem is kell zsúfoltságban táboroznunk. Gondoljuk nyáron nem lesz ilyen vidám a helyzet. A vizesblokk tiszta, tágas és van meleg víz rendesen, de egy kicsit le van már robbanva. Mivel volt egy kis időnk, kisebb karbantartásokat végeztünk el, szétmenő strandpapucsomat ragasztottam meg és az egyik szék elfeslő párnáját varrtam meg. Utána egeremet leheltem életre a reggel elkezdett operáció folytatásával. Minden esetre megállapítottuk, hogy egy ilyen út az ember barkács képességét is erősen próbára teszi. Szerény szerszámkészletemmel tavaly markizét nagyjavítottam, idén egyelőre egeret… St.Aygulf, 2005. május 11, szerda, 12. nap Már este korán bezavart a hirtelen jött hűvös, sőt egész enyhén az eső is el kezdett esni. Aztán egész éjjel, hol kicsit erősebben, hol egész gyengén esett és hideg is volt. Reggelre kicsit kiderült, a fákról még csepegett az eső és hideg is volt. Azért 11-re összeszedtük magunkat és a robogót és elindultunk a közeli Saint Raphael és Fréjus meglátogatására. Először Saint Raphaelbe motoroztunk. Letettük a gépet egy hangulatos piac mellett, majd a kis utcákon kimentünk a tengerig. Itt végig sétáltunk a plage mellett. A part itt homokos, lehet, hogy idehozták ezt a homokot. Valahogy sokkal rendezettebbnek és tisztábbnak tűnt, mint a hasonló olasz fürdőhelyeken. Néhányan a hűvös idő ellenére napoztak, a vízben nem nagyon láttunk embert.

Ezután ismét bevetettük magunkat a kis utcák útvesztőjébe. Ez a település kevésbé látszott romantikusnak, - értsd réginek, - mint a meglátogatott olasz helyek, cserében áttekinthetőbb és rendezettebb benyomást keltett. Látszatra döntően a helyi lakosok uralják a terepet, de ez pár hét múlva valószínűleg megváltozik.

30

A parttól nem messze van egy 1800-as évek végén, mór stílusban épült és igencsak impozáns templom. Belseje nem mutatott annyit, mint kívülről sejteni lehetett. A kis utcákban bóklászva egy apró domb tetején egy régi, kastélyszerű épületet találtunk, melyhez egy templom is kapcsolódik. Sajnos látogatni egyiket sem lehetett, de azért érdekes színfoltot jelentett az épületegyüttes.

Következő állomásunk visszafelé úton a Saint Raphael-lel egybeépült Fréjus meglátogatása volt. Ez a település a tengertől kicsit távolabb fekszik. Láttunk néhány szép épületet, köztük egy régi templomot és átellenben vele egy középkori bástyát.

A belvárosban sétálva találtunk rá arra a templom és kolostor együttesre, mely ma talán már nem is szolgál vallási célokat. Minden esetre a turista információs irodának is ez az épületegyüttes ad otthont. A szegényes prospekus kínálatot látva, - még egy a belvárost sematikusan ábrázoló

31

térképet sem találtunk, - nosztalgiával gondoltunk vissza a hasonló norvég irodák választékára. Az épület turista nevezetesség lehet, mert vezetett csoportok látogatására van lehetőség. Elkaptuk, amikor egy csoportnak kinyitották a szépen faragott fa kaput védő táblákat.

Saint Raphael-ben és Fréjus-ban felkerestünk néhány szupermarketet és áruházat is minden különösebb vásárlási szándék nélkül. Négy óra felé járt, amikor visszaértünk a kempingbe. Letettük a robogót és azonnal elindultunk felderíteni a strandolási lehetőséget. Az ACSI katalógus nudista strandot jelzett és meg is találtuk. Még a mi tempónkban is egy jó negyed órát vett igénybe az út. Ugyan az időjárás egyelőre nem ígéri, hogy strandolni lehessen, azért bízunk benne, hogy talán holnaputántól erre is lesz lehetőség. St.Aygulf, 2005. május 12, csütörtök, 13. nap Ma éjjel elég hideg volt és még reggel fél kilenckor is 14 fok körül járt a hőmérő. Ezért aztán nehezünkre esett felkelni. Hála annak a gyakorlatnak, amit tavaly és az elmúlt két hétben szereztünk, ennek ellenére már 11 óra előtt ültünk a motoron Saint Tropez felé. Saint Tropezt már 11 éve, amikor ezen a vidéken jártunk utoljára, szerettük volna meglátogatni. Akkor egy nagy dugó és a sietség arra kényszerített, hogy hagyjuk ki. Most tehát egy évtizedes mulasztásunkat pótolhattuk.

32

Kis motorunkkal szépen fogyasztottuk a kilométereket pedig az elég erős szél nehezítette dolgunkat. A harminc kilométeres utat egy óra alatt tettük meg. A robogóval a kikötő mellett parkoltunk le és keresztben – hosszában bejártuk a települést.

Erről a helyről lerí a gazdagság. A kikötőben vagy két tucat nagyon-nagy magán jacht horgonyzott, az üzletek kirakatai csodálatosak, ahol az árak kint vannak, igen csak nagy számokat láthat az ember, számtalan hangulatos kis étterem és galéria mindenhol. Ennek ellenére a hozzánk hasonló, csak őgyelgő turistának is szép emléket nyújt a kikötő, a hangulatos utcácskák sora, a település feletti domb tetején álló citadella.

33

Jó kétórás sétálgatás után megkerestük robogónkat és elindultunk visszafelé. Terveinknek megfelelően megálltunk Sainte Maxime-ban egy kis sétára. Ez a hely egy jellegzetes üdülőhely egy kisebb történelmi belvárossal.

Itt ért egy baleset. Az egyik üzletben Zsóka számára válogattunk nyári ruhát. Egy újabbat akartam az utcai állványtól a próbafülkéhez vinni, amikor nem vettem észre azt, hogy egy lépcsőn kell fellépnem. Szabályosan pofára estem, kicsit felszakadt a felső ajkam (mostanra már be is dagadt), bevertem a jobb térdemet. A legnagyobb baj az, hogy a szemüvegem bal lencséjének közepéről pár négyzetmilliméteren lekopott a védőréteg és ez bizony kicsit zavar a látásban. Motoron nem volt baj, olvasáskor, a számítógépnél is kezelhető, remélem a lakóautó vezetésében sem fog akadályozni.

34

A naplóban eddig nagyon sokat beszéltünk a GPS-ről. Ez a látványos szerkezet kicsit háttérbe szorította a többi újdonságot és kevésbé új segítőnket. Amikor a norvég út kiértékelését végeztük a motor elvitelének létjogosultságát kicsit megkérdőjeleztük. Most alig két hét után azt kell mondanunk, hogy ennek az útnak a főszereplője a robogó. Nélküle szinte semmit sem láthattunk volna és bringával is csak egy tört részét teljesíthettük volna ennek a programnak. Nem ok nélkül van, hogy már több mint 350 kilométert motoroztunk. És ahogy mind jobban belejövünk és biztosabban kezeljük a szerkezetet, egyre jobban élvezzük a motorozást. Négy óra körül értünk vissza a kempingbe és a kellemetlenül szeles időben elsősorban sebeink nyalogatásával (esetemben fizikailag is), és kisebb házkörüli tennivalókkal múlattuk az időt. St.Aygulf, 2005. május 13, péntek, 14. nap Ma éjjel öt fokkal volt melegebb, mint előző nap. Reggel kellemes napsütésre ébredtünk, és a szél is elállt. Így ezt a napot eredeti elképzelésünknek megfelelően strandolással töltöttük. Amikor tavaly ősszel a norvég és horvát út tapasztalatait kiértékeltük, egyik legfontosabb változtatásnak azt határoztuk el, hogy valamilyen formában ötvöznünk kell a hajtós turistáskodást és a nyaralást. Akkor úgy gondoltuk, és tűztük ki célként magunk elé, hogy kéthét munka, - értsd városlátogatás, hegymászás, táborhely változtatás, - után egy hét pihenés, - értsd strandolás, olvasgatás, stb., - következzen. Most lassan letelt a két hét és mivel hosszú hétvége elé nézünk, amikor, mint azt az elmúlt tíz évben megtanultuk, nem célszerű helyet változtatni, úgy határoztunk, hogy pár napra itt maradunk. Ez az első nap nagyon jól sikerült. A lakóautónktól kb. egy kilométerre van a kimondottan tiszta, homokos (nem az az apró szemű, amelyet a legkisebb szél is mindenhová befúj) strand, ahol a nudizmus is megengedett. Vagy öt órát töltöttünk kint olvasgatással, a bokáig érő vízben sétálgatással. Végig sütött a nap, kellemes enyhe szellő fújdogált és nem volt túlzottan meleg. Nem is vettük észre, bőrünk kicsit le is égett. St.Aygulf, 2005. május 14, szombat, 15. nap Mára ugyanazt a programot terveztük, mint tegnap. Úgy fél kilencig minden rendben is volt, Kellemesen melegedett az idő, a nap is sütött, csak egyre csúnyább felhők gyülekeztek. Végül mire 11 óra körül le lehetett volna menni a strandra, már szó sem lehetett róla. A hőmérséklet vagy három fokot esett és az eső is elkezdett, eleinte csendben esni, majd egyre erősebben. Végül még a markize alatt sem lehetett megmaradni és beszorultunk a lakóautóba.

35

Később elállt és a nap olyan melegen sütött, hogy szinte minden füstölt a párától. Alig fél óra után még sötétebb felhők és még erősebb zápor tört ránk, úgy, hogy a boros teától a paplanig mindent be kellett vessünk. Délután fél négyre mentek vagy fogytak el a felhők. Ma mindenképpen fel kellett töltsük készleteinket néhány alapvető dologgal, ezért elgyalogoltunk a jó két kilométerre lévő bevásárlóközpontba. Jól esett az egész napos tétlenség után. St.Aygulf, 2005. május 15, vasárnap, 16. nap Ebben a mi „B” típusú életformánkban a felkelést kétféle dolog motiválhatja. Ha valami kötött program van (komp indulás, vagy hosszút akarunk/kell menni, stb.) akkor nincs mese, kelni kell, sőt néha még ébresztő alkalmatossággal is rá kell segíteni, Erre szerencsére ritkán kerül sor. A másik eset, amikor szabad a vásár, nincs kötöttség. Ilyenkor akkor kelünk, ha a „feltételek megteremtődtek”. Ez három féle: az óra (általában 8 – fél 9 előtt illetlenség zajongani és mi ehhez tartjuk is magunkat szigorúan), az időjárás (ha esik, vagy vigasztalanul borús az ég az súlyosan késleltetheti a felkelést) és a hőmérő (amíg kint nincs legalább 16 fok, de lehetőleg melegebb, mint bent addig csak indokolt esetben kelünk fel). Ezen a mai reggelen a hőmérő volt a korlátozó tényező. Gyönyörű napsütésre, tiszta égre, de csak 12-13 fokra ébredtünk és vagy fél tízig kellett várni, hogy kimehessünk. A program egyértelmű volt: irány a strand. Fél tizenkettő táján feküdtünk ki a napra és a tegnapelőttihez hasonlóan nagyon jót strandoltunk. Még arra is rászántam magam, hogy vagy négyszer – ötször bementem a vízbe és nem csak mazochizmusból. Tekintettel a hosszú hétvége középső napjára elég sokan voltak a parton. Négy óra felé járt, amikor visszamentünk a lakóautóhoz. Egy téves hiedelem alapján még motorral elszaladtam a közeli bevásárlóközpontba napozószerért, de kiderült, hogy itt a bevásárlóközpontok vasárnap nincsenek nyitva. Este hamar lehűlt a levegő és bár még világos volt fél kilenckor be kellett húzódjunk a lakóautóba. Giens, 2005. május 16, hétfő, 17. nap Reggel ismét a hőmérő határozta meg a felkelés időpontját. Éjjel 11 fokig lehűlt és 8 órakor is még 12 – 13 fokot mutatott a műszer. Ekkor még szépen sütött a nap és az ablakon kinézve a felettük lévő lombsátoron keresztül semmilyen zavaró tényezőt nem érzékeltünk. Mire negyed 10 után ténylegesen felkeltünk, világossá vált, hogy itt ma a tervezett strandolásról szó sem lehet. Úgy döntöttünk, hogy összekapjuk a cuccot és tovább állunk.

36

Jó két és fél óra alatt minden sietség nélkül, reggelivel, fizetéssel, motor felszereléssel és minden mással útrakészek voltunk. Addigra már komoly esőfelhők gyülekeztek. A következő célállomás nem egész 80 kilométerre, még mindig a Riviera-n, Toulon-tól mintegy húsz kilométerre egy keskeny földnyelv végén lévő sziget, Giens. Az út első húsz kilométerét pár napja Saint Tropez felé bejártuk már. Az elágazás után alapvetően megváltozott a táj. A települések elmaradtak, eleinte sík vidéken vezetett a nyíl egyenes országút, majd egy elég dimbes – dombos szakasz következett meredek kanyargós szerpentinekkel fel – le. Errefelé a 98-as főút kimondottan keskeny, nincs se útpadka, se korát, így nagyon oda kellett figyelni, de gyönyörű volt a táj. A dombos részt elhagyva ismét sík vidéken vezetett a szinte nyíl egyenes út. Errefelé a Franciaországban és Svédországban már korábban megkedvelt háromsávos az út (úgy öt kilométerenként felváltva hol az egyik, hol a másik irány kap két sávot, a másiknak meg tilos az előzés). Útközben elkapott 2 – 3 zápor. A 98-as útról Hyeres-nál tértünk le és egy homok dűnék mellett haladó keskeny úton jutottunk be Giens-be. Itt minden további nélkül megtaláltuk a kempinget (a GPS a kapu előtt szólt, hogy itt van jobbra a cél). Nem nyerte meg a tetszésünket, így megkerestük a két kilométerre lévő másikat, amely még mindig csalódást okozott, de azért jobbnak ítéltetett és maradtunk. Leürítettük szennyvizünket és a WC-t, feltöltöttük a víztartályt és elfoglaltuk helyünket. Mivel még csak fél négy volt elmentünk a kemping környékére sétálni egyet. Elég vadregényes tengerpartot jártunk be. Van itt egy kis erődítmény és egy jelentősebb hajóállomás a környező szigetek felé induló járatoknak. Megállapítottuk, hogy ez a vidék már jellegzetesen déli táj. Bár még csak május közepe van, már elég kopár és száraz.

Giens, 2005. május 17, kedd, 18. nap Ma éjjel is kellemes meleg volt és reggel szikrázó napsütésre ébredtünk. Mikor úgy fél kilenc táján kimentünk a helyzet már nem tűnt olyan rózsásnak, elég sok, bár veszélyesnek nem látszó felhő volt szinte minden irányban. Azért nem riadtunk vissza és eredeti terveinknek megfelelően robogónkkal elindultunk a mintegy 30 kilométerre lévő Touloun-ba. Az útikönyv nem sokat

37

ír erről a városról, de azért tudtuk, hogy ez egy jelentős település és 11 éve kihagytuk a programból. Minden különösebb gond nélkül motoroztunk odafelé és még a belváros forgatagában is boldogultunk. Mivel elmulasztottunk néhány lehetőséget, hogy a városközpontba behajtsunk, átmentünk a városon és megálltunk az egyik külváros egy forgalmas utcájánál, ahol éppen vásár volt. Elsősorban zöldséges standokat láttunk nagyon szép áruval, de kissé magas árakkal. Ezen a részen a legkülönfélébb bevándorlók üthettek tanyát, mert láttunk arabokat, négereket, különböző muszlimokat és jó pár lecsúszott franciát is. Nem volt túlzottan barátságos környék. Innen visszamentünk a belváros felé és a hírhedt touloni fegyház előtt tettük le a mocit. Keresztbe – kasul bejártuk a belvárost, láttunk néhány szép épületet, de összességében úgy fogalmaztunk, hogy Toulon felejthető. A már említett fegyházon kívül fő nevezetessége az, hogy itt van a legnagyobb francia haditengerészeti bázis. El is mentünk mellette, de ez volt az első hely, ahol Nyugat-Európában fényképezni tilos

táblát láttam kitéve nyilvános helyen és az épület előtt grasszáló civil biztonsági őr árgus szemekkel figyelte a nyakamban lógó fényképezőgépet. Messzebbről persze lehetett fényképezni. Maga a bázis egy régi épület komplexum és van egy olyan atmoszférája, mely régi olvasmányainkra emlékeztet. Távolabbról láttunk néhány csúnya szürke monstrumot is.

A város kikötője nem túl nagy, számos kis és közepes jachtot láttunk és sok sporthajót. A halászoknak külön szakasz áll rendelkezésükre.

38

A várost járva eljutottunk egy modern üzleti központba. Itt konferencia terem, egy nagy bevásárló központ, szállodák és földalatti parkolók kaptak helyet. Látszik, hogy a régi belváros egy részének szanálásával alakították ki a telket.

A belvárosban még jól látszik a régi várfal egy szakasza és rajta néhány eredeti kapu. Elég csúnyán keverednek a régi és modern épületek. Azért van egy mag, mely mutatja, hogy milyen is lehetett száz éve, vagy még régebben ez a város. Néhány épületet, így a színházat nagyon szépen helyreállították.

Jó három órás sétánk során megúsztunk egy esőt, mert éppen a nagy bevásárlóközpontban sétáltunk. Bár elég csúnya felhők gyülekeztek, azért nyugodtan bóklásztunk tovább. Megnéztük a pályaudvart és mellette a nemrég átadott távolsági buszpályaudvart is. Mikor elindultunk vissza megkeresni a robogót elkapott egy majd félórás erős zápor. Előle a belváros egy árkádja alatt találtunk védelmet. Mire visszaértünk a motorhoz világosan látszott, hogy ezt a haza utat nem fogjuk megúszni szárazon. Ezért minden eső elleni cuccunkat magunkra vettük és dacolva az időközben eleredő esővel elindultunk vissza. A belváros forgalmában elég

39

kemény volt motorozni, de azért valahogy kikeveredtünk, de az időközben villámlással és menydörgéssel kísért sűrű esőben meg kellett álljunk. Egy autóbusz megállóban találtunk oltalmat, ahol a több mint félórás várakozás alatt nemcsak mindenünk csurom vizes lett, de maradéktalanul elpusztítottuk a magunkkal hozott túlélőkészletet, egy zacskó kekszet is. Annyira sok víz esett le, hogy az utcai csatornák nem bírták levezetni és a kocsik tengelyig vízben gázoltak. Mikor alább hagyott az eső mi is elindultunk, de még kétszer kellett megálljunk hosszabb – rövidebb időre, - ismét buszmegállókban húztuk meg magunkat, - mert már 30-40 kilométeres sebességnél az esőcseppek olyan erősen csaptak az arcunkba, mintha jég lenne. Végül annyira átáztunk, hogy minden mindegy alapon hajtottunk tovább, de félelmetes volt. A ruhánkban belül folyt a víz, cipőink lucskosra áztak. Szinte semmit sem láttunk. Szerencsére az autósok megértőek voltak és nem nehezítették tovább dolgunkat. Az út utolsó szakaszán még egy kitérőt is kellett tegyünk, mert a benzinünk szinte teljesen kifogyott és veszélyes volt, hogy az út szélén maradunk. Másik kötelezettségünknek, a reggeli kenyér beszerzésének nem is tudtunk eleget tenni. Azt hiszem, ha csak elénk nem állt volna egy szupermarket, nem vettük volna észre. Végül fél hat körül szinte átláthatatlan esőben érkeztünk meg a kempingbe és első dolgunk volt megszabadulni vizes holminktól. Rajtam öt réteg ruha lett olyan vizes, hogy ki kellett csavarni. Gyorsan bekaptunk fejenként két-két vodkát citrommal és lezuhanyoztunk forró vízzel. Megmelegítettük a múlt napokból maradt lencselevesünket és forró boros teával elfogyasztottuk. Első eset volt ezen az úton, hogy a lakóautóban kellett együnk. Most szinte nem is lehet bemenni a fürdőszobába a sok száradó holmitól és a kocsi vezetőfülkéjében is Norvégiát idéző állapotok uralkodnak. Az ég még mindig dörög, és hol esik, hol nem, de ez semmi a délutánihoz képest. Giens, 2005. május 18, szerda, 19. nap Este az átélt megpróbáltatások hatására korán lefeküdtünk. Az eső ismét teljes erőre kapcsolt, de ez már nem izgatott, a lakóautó viszonylagos melegében sokkal kényelmesebb volt átvészelni, mint a huzatos buszmegállókban. Éjfélig esett, de úgy, hogy azt lehetett hinni, hogy autómosóban vagyunk. Ekkorra elfogyott a zseton és utána már csend volt és kissé hűvös. Reggel verőfényes napra ébredtünk, az éjszakai felhőkből csak néhány ártalmatlan maradt, de nem igazán akart felmelegedni. Első dolgom volt, hogy a közeli kis boltban beszerezzek egy bagetet és megleptem magunkat egyegy croassain-nal is. Utána a még mindig vizes holmik szárítására koncentráltunk és kicsit elhúzódott a reggeli is. Mára egy rövid kirándulást terveztünk a közeli Hyeres-be. Kellemes volt a mintegy 15 kilométeres út. A tegnapi tapasztalatok alapján jobban öltöztünk fel és eső ellen is vittünk magunkkal mindent.

40

A reggeli összekészülés nagyon szögletesen sikerült, már az órámért is újra ki kellett nyitni a lakóautót és Hyeres-ben vettük észre, hogy nem hoztuk magunkkal a fényképezőgépet és szatyor sincs velünk a vásárláshoz. Utunk először a reptér mellett vezetett el. Már tegnap sem értettük, hogy egy ilyen viszonylag kis település repterét miért jelzik táblákkal már Toulon-ban is. Ma aztán kiderült: ez egy katonai reptér, bár állítólag polgári forgalom is van. Minden esetre három napja egyetlen gépet sem láttunk – hallottunk, pedig a kemping csak mintegy 8 kilométerre lehet a reptértől. Nagy kár, hogy a fényképezőgép otthon maradt, mert eddigi utunk talán legszebb és leghangulatosabb városát látogattuk meg. Szinte érthetetlen, hogy az útikönyv szinte meg sem említi. Bár mintegy 6 kilométerre van a tengertől, mégis parti városnak számít, a körzet központja. Egy kisebb domb lábánál fekszik, történelmi városrésze a dombra felkapaszkodó hangulatos kis sikátorok szövevényes hálója. Legmagasabb részén, amely még mindig nincs a domb tetején két egybeépült templom a XII. – XV. századból és egy kisebb kastélynak is beillő majorsági épület, mely egy nagyon szép botanikus kert közepén áll és a regionális nemzeti park központja. A történelmi városmag nagyon hangulatos, számos bevásárló utcája van, de ezekben az élelmiszer üzletek vannak túlsúlyban. A domb lankásabb részein modernebb a település struktúrája. Van egy széles sáv, ahol az 1800-as évek második felére jellemző paloták egész sora található, ma szállodák és apartman házak. Nagyon impozáns a kaszinó régi épülete, melyben ma egyben egy hatalmas négy csillagos szálloda is helyet kapott egy modern, üveg homlokzatú szárnnyal. A kaszinó előtti park alatt föld alatt elhelyezve étterem, bálterem és gondoljuk más hasonló rendeltetésű helységek kaptak helyet. A jó százéves épületek sávján kívül található a modern Hyeres. A tegnapi felhőszakadás nyomait látva feltételezzük, hogy az itteni mércével sem volt kicsi. Már reggel a boltba menve láttam, hogy a közeli építkezés munkagödrében legalább félméteres víz gyűlt össze. Aztán a keskenyebb, a homokos plázsok melletti gáton haladó úton akartunk Hyeresbe menni, de vissza kellett forduljunk, mert egy szakaszon le volt zárva a jó 30 centis víz miatt. Később Hyeres történelmi városrészének egyik terén láthattuk, hogy szinte kimosta a burkolatot, hatalmas gödrök és felpúpozódások csúfították a hangulatos teret. Máshol is találkoztunk az útra hordott kövekkel.

41

Visszafelé megálltunk egy szupermarketnél és beszereztünk néhány dolgot, napozószert, sajtokat és füstölt halat színesíteni reggelijeink választékát. Betértünk a közeli Giens-be és megcsodáltuk a plazsok előtti öblöt és a kis kikötőt. Elhatároztuk, hogy motorral visszamegyek készíteni néhány felvételt, hogy ne maradjon kép nélkül a mai nap se.

Ez sem sikerült elsőre, mert kiderült, hogy a fényképezőgép telepe lemerült, de nem akartam feladni és ismét visszamentem.

Még így is viszonylag korán volt ezért úgy határoztunk, hogy az ilyen utakon rendszeresen szükséges átpakolások közül az elsőt megejtjük. Lassan három hete vagyunk úton és bizonyos dolgok azért fogyogatnak, ideje volt összébb pakolni. Egyben felszereltük a motort, ami itt elég bonyolult volt, mert a művelet idejére a lakóautóval kissé előbbre kellett állni. Holnap mintegy 200 kilométeres út vár ránk, a Camargue lápvidéket tervezzük meglátogatni és reméljük terepen is gyalogolhatunk végre. Arles, 2005. május 19, csütörtök, 20. nap Ma szép napsütésre ébredtünk és már háromnegyed nyolckor elkezdtem készíteni a reggelit. Kényelmes tempóban, összeszokottan dolgozva már tíz órakor úton voltunk. Pedig le is ürítettünk mindent és a másik kempingbe kellett átmenni fizetnünk. Utunk először arrafelé vezetett, ahol két napja jártunk. Toulonon kellett keresztül hajtsunk. Ez elég bonyodalmas dolog, így kipróbálhattuk, hogy egyetlen piros lámpánál hogyan tudunk helyet cserélni. Nagyon jól működik, napközben különböző okokból többször is megtettük. Toulon után egy vadregényes szurdokban vezetett utunk, majd egész Aubagne-ig nagyon szép kanyargós hegyi utakon jártunk. Innen Marseille külvárosai következtek megszámlálhatatlan körforgalommal és útelágazással.

42

Ezen a részen azt hiszem GPS nélkül teljesen elvesztünk volna. Ezért elhatároztuk, hogy útitársnak minősítjük és nevet adunk neki. Mivel női hangon osztogatja pattogós parancsait és szemrehányásait, ha letérünk az útról egy ilyen egyéniséghez illő nevet kerestünk. Hosszas vita után megegyeztünk, hogy Rózsinak fogjuk hívni. Így sokkal könnyebb nekünk is szemrehányást tennünk, ha valamit nem jelez, vagy utasítása nem egyértelmű. Marseille után az út sokkal könnyebb lett, sőt Martigues után egy négysávos nyíl egyenes útra jutottunk, ahol itt-ott százzal is haladhattunk. Errefelé az ember benyomása olyan, mintha a Hortobágyon autózna. Teljesen sík a vidék, zöld rétek mindenfelé, csak itt, ott egy-egy mezőgazdasági épület. Bár elég erős szél fújt, csak kicsit dobálta a kocsit, gondoljuk elsősorban a légrugónak köszönhetően. Egyébként az eddig megtett mintegy ezerötszáz kilométeren minden látványosság nélkül, nagyon hasznosnak bizonyult. Egyszer sem volt gondunk lekoppanással, pedig számos fekvőrendőrt megjártunk, a kocsi eleje nem ágaskodik, pedig a pakolásnál nem vigyáztunk annyira, mint tavaly (igaz döntő részt a tavalyi elrendezést alkalmaztuk már az első bepakolásnál). Azt hiszem megérte a beruházást, valahogy sokkal stabilabbnak tűnik a kocsi. A négysávos úton Arlest elhagyva Rózsi bezavart minket a Camargue keskeny útjaira és végül nagyon precízen elvitt a kempinghez. Ezen a részen már inkább a Hanságra emlékeztetett a táj. A kemping egy nagyon korrekt hely. Sok faházzal, viszonylag kevés hellyel a vándorlóknak, viszont nincs állandó vendég. Van viszont három medence, teniszpálya, vízi csúszda és egy csomó minden, amit errefelé egy úgymond jobb kempingtől elvárnak. Ugyan akkor a környezet teljesen vidékies, emlékeztet a holland és angol farmkempingekre. Mellettünk a kerítés túloldalán egy legelő van, ahová úgy este nyolc körül ki is engedtek három szép szürke lovacskát és állítólag a híres Camargue-i marhákból is lehet itt néha látni. Mivel viszonylag korán, már három óra körül tábort vertünk és a nap szépen sütött, meleg is volt és enyhe szél fújdogált, nagyméretű füves parcellánk van, a kempingben egy ötkilós adagot 4 euróért lehet kimosni, egyszóval ideálisak a körülmények egy kiadós mosáshoz, éltünk a lehetőséggel. Kipörgettünk két adagot és Zsóka még kézzel is rásegített. Mire lement a nap szinte minden kiszáradt, alig néhány makacs cuccot kellett a Norvégiában kidolgozott módszerekkel a lakóautóban utó kezelni.

43

Arles, 2005. május 20, péntek, 21. nap Ma hűvös, de napfényes időre ébredtünk. A szokásos időben keltünk. A kempingben találkoztam egy ír házaspárral és reggel hosszan elbeszélgettem velük az írországi lehetőségekről és sok minden másról. Ezzel kicsit elhúzódott az idő és csak később indultunk Arles-ba. A mintegy 15 kilométeres utat eredeti elképzelésünkkel ellentétben egy gyorsforgalmi úton tettük meg. Nem volt túl nagy élvezet a négysávos úton a kamionok és száguldó autók között motorozni. Szerencsésen megérkeztünk és leraktuk a mocit a turista információs iroda közelében, a belváros határában. Útikönyvünk Arles-t, mint a műemlékekben egyik leggazdagabb francia várost emlegeti. Ez lehet, hogy igaz, nagyon sok, a legkülönbözőbb korokból származó épületet, vagy romot láttunk. Arles a Rhone torkolata közelében fekszik. (A Camargue tulajdonképpen a Rhone deltája.) A település Provance központja volt és csak később vette át tőle ezt a funkciót Nimes. Ennek köszönhető a gazdag épület állomány. Legrégebbi az időszámítás előttről származó, a rómaiakat idéző Amfiteátrum. Ez viszonylag jó állapotban van, bár közel felét állványerdő takarja a rekonstrukció miatt. Érdekessége, hogy közepébe a középkorban egy egész várost építettek templomostul (ma ez már nem látszik) és az amfiteátrum különlegességének számító tornyokat őrtoronynak használták.

Korban következő az antik színház az I. századból. Ennek is csak a maradványai vannak meg, de az amfiteátrumhoz hasonlóan ma is használják színházi előadásokra és más rendezvényekre (állítólag még bikaviadalra is). A város utcáin sétálva megszámlálhatatlan régi templomot, palotát lát az arra járó. Ennek ellenére az összkép elég vegyes. Nagyon sok épület torzó, mások kiáltanak a felújításért. Számos csúnya megoldást is láttunk, amikor a régi épület földszintjét teljesen modernre felújították üzlet vagy étterem számára, felette pedig omladozik a szép régi ház. Találkoztunk viszont olyan cipőbolttal, ahol az épület több évszázados struktúráját meghagyva alakították ki az üzletet nagyon hangulatosra. Több régi épületet, köztük templomot is

44

láttunk más funkcióval működtetni. (A főtéren lévő régi templom például ma kiállítási csarnok.)

A séták során számos más képet is készítettünk és sok mindent le sem fényképeztünk a bőség zavarában. Arles másik érdekessége, hogy igen erős a van Gogh kultúra. A festő utolsó éveit itt töltötte. Ma szinte minden róla van elnevezve, van Alapítványa, Fesztiválja, hídja és a jóisten tudja még mi mindene. Mi is megnéztük a közeli napokban esedékes fesztivál keretében bemutatott kiállítást, ahol a festő életéről mutattak be néhány dokumentumot és döntően mai francia és spanyol festők tárlata volt elsősorban az eladás céljával.

45

Kisétáltunk a Rhone partjára is. Ez nem szerves része a városnak, úgy elmegy mellette. Híd is alig van rajta, azok is a környező települések forgalmát hozzák be. Jó három órát sétáltunk a városban, majd felpattantunk robogónkra és ugyanazon az úton jöttünk vissza, melyen tegnap Rózsi a Camargue-n keresztül behozott. Az út mellett a karámokban láthattunk néhányat a Camargue őshonos állataiból, így lencsevégre kaptunk egy kisebb marhacsordát és egyet a híres aprótermetű lovakból.

Amikor visszaértünk a kempingbe, úgy láttuk, hogy még korai az idő és elmehetünk a környéken egy rövid motoros túrára. Lehet, hogy nem kellett volna. Déli irányban motoroztunk, először Albaron-ba, mely egy szinte észre sem vehető település, majd tovább mentünk a környék egy turista nevezetességéhez, ahol bikaviadalokat, lovasbemutatókat és láthatóan nagy evészeteket szoktak tartani, illetve kisvasúton mutatják be a Camargue-t. Odafelé motorozva egy érdekes alkotmánnyal, egy ekhósszekérrel találkoztunk. Örömmel láttuk a mi életformánk tradicionális változatát megtestesítő járművet. A turistacentrumban gyakorlatilag az előszezon miatt szinte semmi sem működött, alig néhány látogató járta az üres létesítményeket, utazott a kisvasúttal, vagy ült be az étterembe.

46

Hazafelé másik úton akartunk jönni, többek között a Rhone egy mellékága mellett. Alig hogy letértünk az útról egy erősen kátyús, murva burkolatú útra jutottunk. Ez a lehető legveszélyesebb a motorozáshoz, különösen két személlyel. Sajnos nem fordultunk vissza azonnal és alig párszáz méter megtétele után meg is történt a baj. A kátyúkat, szerencsére alacsony sebességgel, kerülgetve kicsúszott az első kerék és eldőltünk balra. Forgalom szerencsére nem volt. Zsóka, valószínűleg a széljackynek és szélnadrágnak köszönhetően megúszta néhány kisebb horzsolással a bal lábán és a bal kezén. Nekem viszont a felcsúszott halásznadrág szabadon hagyta a bal térdemet és rajta egy kb. öt centi hosszú és nagyon mélynek látszó vízszintes seb keletkezett. Szerencsére alig vérzett és láthatóan a mozgással sem volt baj. Zsóka először papír zsebkendőt adott, majd a motor elsősegély csomagjából ott a helyszínen egy nagyon profi kötést készített. Egy rövid időre kisebb ájulás környékezett, de aztán helyre jöttem az árokpartra lefeküdve. Később derült ki, hogy a bal könyökömön és bokámon is vannak horzsolások és meghúzódott a bal vállam. Közben jött arra egy autós, aki felajánlotta segítségét, de csak a motor felállításában kértünk közreműködést. A moci is begyűjtött néhány sérülést. Legcsúnyább az, hogy az első index lámpabúra, amely a Farkas völgyben hasonló körülmények között elszenvedett boruláskor a jobb oldalon már eltört, most a bal oldalon is, csak még csúnyábban. A baloldali mindkét tükör rögzítése lelazult, és azok élettelenül fityegtek, és persze számos nem túl szép karcolás, de ezek csak szépséghibák. Csodák csodájára a moci simán indult és nem lévén más választásunk visszamotoroztunk a kempingbe, ami nem volt egy kis teljesítmény sem a motortól, sem önmagunktól mind fizikálisan, mind pszichésen. Az első perctől világos volt, hogy ezt orvosnak kell látnia, valószínűleg a sebet be kell varrni és mivel tetanuszoltást még soha sem kaptam, valószínűleg egy oltás is kijár. A kemping recepcióján megtudtuk, hogy Arles-ban van a legközelebbi ügyelet a korházban. Viszonylag kevés mozgásterünk maradt, a motorral ez most Isten kísértés lett volna, más kocsi nincs, ezért a lakóautót

47

kellett gyorsan mozgásra alkalmassá tenni, amit rekord idő alatt meg is tettünk. Eddigre, ha nem is vészesen, a kötés kezdett átvérezni. Szerencsére az utat ismertük, térképünk is volt, így nagyon gyorsan megtettük a jó 15 kilométert, természetesen Zsóka vezetett. A baleset után alig másfél órával már az ügyeleten voltunk. A kórház ügyeletén nem voltak sokan, az angolul gyengén beszélő adminisztrátor kislány azért mindent megértett. E111-es nyomtatványunknak szalutált és mondta, hogy várjunk pár percet. Ebből több mint fél óra lett. Ekkor befektettek egy vizsgálóba és lassacskán el kezdett szálingózni a szakszemélyzet. Egyik-másikuk beszélt valamennyit angolul, de a térdem mindennél jobban elmondta mi újság. Lassan lekerült az ideiglenes kötés. Én nagyon jó betegnek bizonyultam, semmilyen allergia, vagy egyéb nyavalya nem nehezítette a dolgukat, sőt ha fájt valami nem is visítoztam, hanem próbáltam jópofásodni velük. Így aztán nem sokat kíméltek, az összes csípős és nem tudom milyen vackot bedobtak a tisztításhoz. Aztán egyszerűen otthagytak, előtte dadogtak valamilyen röntgenről, de mondtam, hogy arra szerintem semmi szükség. Végül egy újabb félórás várakozás után betoltak a röntgenbe, készítettek két felvételt és megállapították azt, amit én eredetileg is tudtam. Ezt követően megint elkezdett szálingózni a szakszemélyzet, úgy mindig történt valami, hol ezt hoztak, hol azt, de úgy igazándiból nem akart haladni a dolog. Végül igazi műtéti felkészülés alakult ki, lámpával, lyukas steril letakaró ronggyal és vagy fél tucat különböző szerszámmal. Egy fiatal doktornő kezelt, ő beszélt egy kicsit angolul, de egy fiatal, feltehetően arab orvos volt az, aki rendszeresen bejött és bár mindent meg tudtunk beszélni a doktornővel azt hiszem az ő biztonságuk érdekében ezzel a doktorral is mindent még egyszer letisztáztunk. Mindig mindent elmagyaráztak, hogy mit csinálnak és quázi beleegyezésemet kérték. Már lassan két órája voltunk a kórházban, amikor az események felgyorsultak, a kis doktornő újból kitisztította a sebet, most elég durván, mert megnézte nem maradt-e benne valami, majd a sebszájat körbe injekciózta érzéstelenítővel. Ez volt a legrosszabb része az egész dolognak, közben kisebb ájulásveszélyes helyzetet is éreztem. Majd hét öltéssel összevarrta a sebet. Ezután már csak a kötözés volt hátra, de előtte még mindenféle kenceficét masszíroztak be a sebbe, ami érzéstelenítés ide, érzéstelenítés oda nem volt túl kellemes. Meg kaptam a tetanuszomat is, ami simogatásnak tűnt az előzőekhez képest. Adtak egy zárójelentést, persze franciául, de minden pontját részletesen elmagyarázták és nagyon a lelkemre kötöttek minden, a következő napokban követendő dolgot. Kaptam egy receptet is az újra kötéshez szükséges cuccokra, sőt az arab doktor unszolására az első átkötéshez szükséges dolgokat ide is adták. Ez nagyon jól jött, bár velünk is vannak ilyen dolgok, mert a kiváltás a közelgő hétvége és a kemping kultúr helyektől mérhető távolsága miatt problémás lesz. Felmerült, hogy átkötésre menjek be hozzájuk, de mondtam, hogy ez problémás és Zsóka pedigrés ápolónő, így abba maradtunk, hogy háztájiban fogjuk megoldani a dolgot. Végül minden tennivalót ismét a lelkemre kötöttek és elbocsájtottak.

48

A tapasztalatok elég vegyesek. Mindenki nagyon kedves és készséges volt, még a nyelvi akadályokat is igyekeztek leküzdeni, de a sebesség az elkeserítő. Csak azt nem tudom, hogyan működnek igazán komoly helyzetben. Ez azért nagyon más volt, mint a filmek sürgősségi osztályai. Külön jól esett, hogy az E111-gyel nem volt semmi bajuk és nem is kértek semmit. Lassan fél tíz lett, mire öt órával a baleset után visszaértünk a kempingbe. Gyorsan leparkoltuk a lakóautót, ismét lakhatóvá tettük és elmentünk zuhanyozni. Előtte Zsóka bekapott egy dupla-dupla vodkát a nagy ijedelemre, de nem volt kedvünk megmelegíteni a paprikás krumplit, így csak camembert sajtot ettünk bagettal. Megnéztük a Duna TV éjszakai híradóját (elsősorban az időjárás miatt) és rendkívüli esetként én még az éjszakai filmet is. Nem túl könnyű éjszaka elé nézek. Kiértékelve a délután történteket mindenesetre megállapítható, hogy a motorozásnál be kell vezetni néhány korlátozást. Elsősorban a murvás utak feltétel nélküli elkerülését Eddig minden kisebb gondunk, már Norvégiában és Horvátországban is, ilyen terepen történt. Másodszor az alul felül hosszú ruha kötelező bevezetése függetlenül a hőmérséklettől. Ez nem lesz könnyű. Talán a szerszámkészletet is bővíteni kell. Ami az ügyek kezelését illeti, azt hiszem a baj megtörténte után nagyon profin és hatékonyan jártunk el. Persze szerencsénk is volt, hogy sem mi magunk, sem a motor nem szenvedett végzetes kárt. Arles, 2005. május 21, szombat, 22. nap Az éjszaka végül nem is volt olyan rossz, tudtam aludni is, csak a számomra létkérdésnek számító forgolódással volt baj. Először is a kedvenc alvási helyzeteim nagyobbik részét nem alkalmazhattam, hason fekvés szóba sem jöhetett és csak a jobb oldalamon tudtam feküdni. Talán a bal vállam húzódása korlátozott legjobban, elsősorban a forgolódásban. Még az ágyra fel- és lemászás is ment valahogy. Reggel kb. ugyanakkor keltünk, mint máskor, ha lassabban is, de el tudtam készíteni a reggelit. Az idő sem volt igazán kedvező, felhős, de nem esőveszélyes volt a helyzet. Először kiderítettük, hogy a legközelebbi gyógyszertár a mintegy 5 kilométerre lévő St.Gilles-ben van, amit a déli zárásig Zsóka gyalog nem biztos, hogy elérhet, én gyalog biztos nem, motorral pedig úgy döntöttünk nem kockáztatunk. Így maradt a rendelkezésre álló kötszer készlet hétfőig, majd akkor kiváltjuk a receptet. Mivel nem voltunk olyan állapotban, hogy bármilyen programot csináljunk a tegnapi romok eltakarítására összpontosítottunk. Megragasztottam a motor lámpáját, visszaszereltem mindent, ami lógott, így most ha nem is olyan szép a moci mint korábban, de azért szerintem lehet vele közlekedni. Zsóka kimosott mindent, ami a tegnapi incidensben érintett volt, majd pihenősre vettük a napot. Küldtünk az unokáknak egy SMS-t a negyedéves

49

szülinapjukra. Én megírtam a naplót, ami nem volt kis feladat, Zsóka pedig vigyázta a ruhákat és olvasgatott. Korán megesszük a remanens paprikás krumplinkat és talán a lefekvésre is korábban kerülhet ma sor. Arles, 2005. május 22, vasárnap, 23. nap Tegnap este az előző nap izgalmai és a nyugtalanul töltött éjszaka miatt már fél hétkor lefeküdtem. Erre az egyre erősebb szúnyoginvázió és a nem túl kellemes időjárás is ösztönzött. Először olvasgattam, majd bepótoltam az előző éjszaka kihagyott alvás egy részét, majd újból olvasgattam. Minden esetre egy sokkal nyugodtabb éjszaka után elég későn keltünk és erre a napra nem szántunk semmi tennivalót. Tettünk-vettünk a lakóautó körül, felszereltük a motort, kiürítettük a WC-t, de döntően csak napozgattunk, olvasgattunk. Ez a hely nem igazán volt alkalmas az ilyen lazításra, a környezet elég inger szegény, minden távol van kivéve a szúnyogokat, akik viszont túl sokan vannak közel. Így az a döntés született, hogy a Camargue igazi megismerését most passzoljuk, talán egyszer máskor visszajövünk, és keresünk egy olyan helyet, ahol még Franciaországban kivárhatjuk a tíz nap múlva esedékes varrat kiszedést és talán kedvezőbb körülmények között, esetleg tengerparti napozással, vagy kisebb sétákkal, - tölthetjük el az időt. Erre találtunk egy helyet az ACSI katalógusban napi 11.5 eurós árral, hetedik, tizenharmadik és tizennegyedik nap ingyen, közel a spanyol határhoz és a tengerhez (Perpignan mellett, ahol remélhetően a varrataimat ki tudják szedni). A lábam egyébként szépen javul, már könnyebben tudom mozgatni és az esti zuhanyozás után esedékessé váló első átkötéskor a nagy seb igazán jól nézett ki. Annál bosszantóbb, hogy a kötés alatt lévő másik, elég nagy felületű horzsolásba csúnyán beragadt a kötszer és csak áztatással és az alig kifejlődött heg letépésével lehetett eltávolítani. Ezért úgy határoztunk, hogy ezentúl sűrűbben vesszük le a kötést, több kenőcsöt (vazelint, azulenolt) adunk neki és amint lehet hosszabb – rövidebb időre levegőztetni is fogjuk. Este kellemes meleg volt, így 9 utánig kint tudtunk maradni, de a szúnyogok ekkor bezavartak. Le Barcares, 2005. május 23, hétfő, 24. nap Mivel több mint kétszáz kilométer, a gyógyszertár és szupermarket meglátogatása várt ránk, továbbá nem tudtuk, hogy sérüléseink mennyire fognak korlátozni a lakóautó vezetésében, már nyolc óra előtt elkezdtünk készülődni. Ha nem is olyan flottul, mint máskor, azért elég jó ütemben tettük meg a reggeli és indulás előtti tennivalókat (beleértve a szennyvíz leürítését és a víz feltöltését). Bár a kemping kifizetése elhúzódott egy kisebb vita miatt (természetesen nekünk volt igazunk), már háromnegyed 11-kor úton voltunk.

50

Szerencsére a lakóautót tudom vezetni a lábammal, bár a ki- és beszállás kissé bonyodalmas. Először a közeli St.Gilles gyógyszertárát kerestük fel, mert errefelé déltől az ilyen műintézmények 2-2.5 órás ebédidőt tartanak. Megkaptuk a receptre felírt dolgokat, egy gyanús kinézetű bordó-fehér kapszulát, amelyet, mint kiderült már két napja hatóránként kellett volna beszedjek, nem kértük. Ha eddig nem vettem be, ezután sem hiszem, hogy sokat javítana a helyzeten és én elvből gyógyszert csak nagyon indokolt esetben vagyok hajlandó bevenni. Ezt követően a közeli Lidl-ben és Intermarche-ban feltöltöttük egy kicsit a készleteket, hogy a következő 4-5 napban ne kelljen semmi és dél körül el is indultunk. Az út eseménytelen volt, néha Rózsit őrületbe kergettük, mert felmentünk olyan autópályára, amelyik nem volt fizetős. Ilyenkor szegény minden leágazásnál le akart zavarni, egyszer pedig nem voltunk hajlandóak a kedvéért elhagyni a főutat és mindenféle apró településeken és keskeny utakon szlalomozni. Ennek ellenére békességben megvoltunk vele és jó párszor szépen kihozott zűrös helyekről. Lassan ki tanuljuk gyengéit és erősségeit. Az út legszebb része az utolsó talán húsz kilométer volt, amikor egy lagúnát a tengertől elválasztó földnyelven autóztunk. Egyetlen zavaró dolog az volt, hogy ez a rész tiszta turistagyár, mindketten megállapítottuk, hogy nagyon hasonlít a Kanári szigetekre. Annak ellenére, hogy utunk során a szél elég zavaró volt és sokszor kellett a sebességet csökkenteni miatta, az előre jelzett fél ötös időpontra megérkeztünk. Itt volt kisebb gondunk a kemping megtalálásával, de ez egyedül az én hibám volt, mert a kemping nevét elnéztem. Rózsi minden esetre jól végezte a dolgát ezen a szakaszon is. A kinézett kemping elég kellemes, kicsit túl nagy és elég sok a fix telepítésű faház, állandók is vannak, azért sikerült egy elég jó helyet találnunk. Mivel minden előfőzött kajánkból kifogytunk és újat főzni, vagy konzervet melegíteni nem volt hangulatunk, diétás vacsorát, camembert sajtot és bagetet ettünk. Le Barcares, 2005. május 24, kedd, 25. nap A mai és a következő napok célja a pihenés és a lábam rendbe hozása. Ennek megfelelően nem siettünk el semmit. Már közel dél volt, amikor elindultunk sétálni, ami ez esetben másként nézett ki, mint rendesen. Én ott bicegtem csigalassúsággal, Zsóka pedig alig tudta sebességét hozzám igazítani. Ennek ellenére elég sokat, mintegy három és fél órát voltunk el és elég rendes távot megtettünk.

51

Először a település központjába mentünk be, kicsit kitapasztalni, mire is számíthatunk errefelé. Első meglepetésünk a közelben magasodó havas hegycsúcsok megpillantása volt. Ezek már a Pireneusok keleti nyúlványai.

A turista információs irodát is felkerestük és szereztünk néhány prosit és megtudtuk, hogyan juthatunk be Perpignan-ba és mikor lesz vásár helyben. Ezután kiderítettük, hol és hogyan lehet strandolni és elmentünk a közeli bevásárlóközpontba.

A benyomások vegyesek, nem láttunk semmi különöset, de az összkép azért kedvező. El lehet itt tölteni azt a 10 – 12 napot, amit terveztünk. A kempingbe visszaérve olvasgattunk és este hússütést tartottunk. Le Barcares, 2005. május 25, szerda, 26. nap Éjjel elég hideg volt, nem sokkal tíz fok felett volt a minimum, ezért reggel lassan melegedett fel és a felkelést sem siettük el. Tizenegy óra után indultunk el a piacot megnézni. Semmit sem akartunk venni, de azért körülnéztünk. Végül kaptunk Zsókának egy kis strandruhát és olcsón sárgadinnyét. A kempingbe visszatérve összeszedtük a strandolós cuccot és lementünk. Kettőkor feküdtünk ki. Kellemes durva szemű homok van errefelé és a strand elég tiszta. Kipróbáltam új strandszékemet és benne ülve nagyon kellemesen lehetett olvasni. Két és fél órát voltunk lent és meglepődtünk milyen sokan voltak. Belegondolni is szörnyű, milyen zsúfoltság lehet itt nyáron. Lábam szépen javul. Tegnap óta, amikor lehet szabadon hagyom és ez láthatóan jót tesz neki. Mozgatni is könnyebben tudom már, a járásom is kicsit javult. Legfőbb gondom, hogy hajlítva nem tudom terhelni még, de hát még csak négy napja volt a baleset.

52

A kempingbe visszaérve elkészítettük a vacsorát, megírtam két nap eseményeit a naplóban, rendezgettem a felvételeket és ma várhatóan nem lesz hideg és reméljük a lenedvesedés sem érkezik túl korán, így soká kint maradhatunk. Le Barcares, 2005. május 26, csütörtök, 27. nap Ma éjjel 4-5 fokkal melegebb volt, mint az előző éjszakákon. Ezzel összhangban felhős időre ébredtünk, sőt délelőtt a szinte tengerszinten lévő felhőből valami szemetelt is. Azért nem sokkal dél után el lehetett menni. Belátogattunk a közeli vásárlóközpontba venni néhány dolgot. Mire visszaértünk strandidő lett, de már késő volt kimenni a strandra. A lakóautó mellett tettünk-vettünk bízva abban, hogy holnap egész nap jó idő lesz és strandolhatunk egy jót. A lábam szépen javul, ma egész nap szabadon volt és végre úgy néz ki, hogy a nagyfelületű horzsolás is rendesen hegesedik. A terhelhetőséggel még mindig nem vagyok megelégedve. Ma este talán a zuhanyozáshoz sem fogom betakarni. Le Barcares, 2005. május 27, péntek, 28. nap Az éjszakák is kezdenek egyre melegebbek lenni, már csak 14-15 fokig hűl le, de reggelre mindig minden csurom víz. Úgy 6 óra körül kezd világosodni, de kilenc előtt csak akkor érdemes felkelni, ha arra nyomós ok van. Ezen nem is szabad csodálkoznunk, hiszen mintegy másfél órával vagyunk nyugatabbra, így egy kilenc órai felkelés otthon fél nyolcnak számít. Ma gyönyörű strandidő ígérkezett, így gyorsan összekaptuk magunkat és ki is bicegtem. Ott aztán csalódás ért minket, mert ha nem is erős, de kellemetlen szél fújt a tenger felöl. Jó két és fél órát bírtuk, de addigra már a homok is futott és kimondottan fázott a tenger felöli oldalunk. Összeszedtük a cuccot és bejöttünk a lakóautóhoz. Mivel az idő még gyerek volt, úgy döntöttünk kimegyünk a közeli bevásárlóközpontba. Az indok kenyér, sajt és vaj vásárlása volt, de leginkább a lábamat akartuk járatni. Ma egész nap már kötés nélkül jártam, sőt este a zuhanyozáshoz sem vettem fel, az egyébként elég kevéssé hatékony szemeteszsákot. Járni is már jobban tudok, de még nehezemre esik behajlítani a térdemet, terhelésről pedig egyelőre szó sem lehet. Éjszakára sem fogjuk bekötni, látszatra így sokkal jobban gyógyul.

53

Le Barcares, 2005. május 28, szombat, 29. nap Ez a nap hasonló volt a tegnapihoz, csak a parton nem fújt a szél és nyugodtan napozhattunk, addig, ameddig elegünk nem lett belőle. Jó négy órát voltunk lennt, én még a vízbe is bementem vagy háromszor. A lábam merevsége kicsit oldódott, de úszni igazándiból nem tudtam. Minden esetre a víz alatt könnyebben tudtam tornáztatni. Azért sokáig nem maradtam bent, mert féltem, hogy a seb felázik. Este korán zuhanyoztunk és vacsoráztunk, utána jót játszottunk. Le Barcares, 2005. május 29, vasárnap, 30. nap Itteni viszonyokhoz képest korán (8 órakor) keltünk, mert bementünk a piacra. Néhány zöldséget, dinnyét és Zsókának a pár napja vett strandruhából egy másodikat akartunk venni. Egyben vészesen fogyatkozó borkészletünk felfrissítése is napirendre került. A rendszeres sajtozáshoz úgy láttuk itt az ideje francia vörösbort beszerezni. A piacozás után azonnal indultunk a strandra, még csak 12 óra volt, de mire leértünk a szél felkelt és egyre erősebben fújt a tenger felöl. Azért eleinte nagyon kellemes volt, de a helyiek kezdtek haza szálingózni és mi is csak jó két órát bírtuk. A viszonylag korai visszaérkezés lehetőséget adott egy kis laza pihizésre a lakóautónál. Le Barcares, 2005. május 30, hétfő, 31. nap Az éjjel kimondottan meleg volt, csak 19 fokig ment le a hőmérséklet, de reggel borús, szeles időre ébredtünk. Ennek ellenére már 8 órakor felkeltünk, mert a közeli Lindl áruház akciós katalógusa szerint alumínium vázú székek és napozóágyak szerepeltek a kínálatban mától. Nem sokkal tíz óra után indultunk, mert az éppen távozni készülő angol telekszomszédunkkal kicsit elbeszélgettük az időt, amíg ők vártak a segítségre böhöm nagy lakókocsijuk kicsalogatásához. A Lidl-ben sajnos csak a székek voltak kaphatóak és a megcélzott kékben csak egy darab volt. Így szürkéket vettünk, melyek felszerelésünkhöz szintén jól illenek és jól is néznek ki. Vettünk még néhány dolgot a spejz feltöltésére és gyalog elindultunk, hónom alatt a két méretes székkel vissza a kempingbe. Lábam szerencsére már elég jó, így legalább nem bicegtem túlzottan. A székek, bár kicsit nehezebbek és nagyobbak (elsősorban összecsukva) mint azt reméltük, nagyon masszív darabok és üzembevételük mindenképpen előrelépésnek számít.

54

Az eredetileg eltervezett strandolásból természetesen nem lett semmi, de azért még tettünk egy kiadós sétát a településen. Különösebb dolgokat nem láttunk, ezért nem is nagyon bántuk, hogy a fényképezőgép otthon maradt megint. Ez egy tipikus üdülőhely, nem jobb, nem rosszabb, mint Balatonföldvár vagy Velence fürdő. Van egy csomó magán nyaraló (így a szezon elején többnyire zárva), néhány szálloda, vannak még üres telkek, ittott elég sivár környezetet produkálva és sok-sok az üdülők kiszolgálását célzó üzlet, étterem, de nagyobbik részük még zárva. A közeli kikötő sem mutatott ennél jobb képet. Alig, hogy fél négy körül visszaértünk a kempingbe, el kezdett esni egy kicsit, nem túl nagy meggyőződéssel. Mivel a szél aránylag erős volt, a markizét nem nyitottuk ki, beszorultunk a lakóautóba. Jó két órát esett, utána elkezdett a felhőzet felszakadozni, de továbbra is húsz fok körül volt a hőmérséklet. A tervezett sütésről szó sem lehetett, de a kedvünk is elment tőle egy kicsit. Azért este még ki lehetett ülni és kellemesen telt az idő. Le Barcares, 2005. május 31, kedd, 32. nap Reggel kicsit hűvösebbre, de napsütésre ébredtünk. Megint 8 után nem sokkal felkeltünk, mert gondoltuk megnézzük a napozóágyat, hátha megérkezett. Utána reménykedtünk egy strandolásban, bár elég sok felhő volt az égen és a szél is fújt. Napozóágy természetesen nem volt, de a séta nem esett rosszul. Közben világossá vált, hogy strandolás nem lesz, mert a felhők csak sokasodtak és a szél is csak erősödött. A lakóautóhoz visszaérve úgy döntöttünk, hogy egy laza, kicsit karbantartós napot csinálunk a maiból. Zsóka kimosott mindent, ami a keze ügyébe került, én pedig megvarrtam néhány függőben lévő tételt. Egyben előkészítettük a holnapi krumplistészta alapanyagát és reméljük végre a halunkat is sikerül megsütni. A holnapi nap kicsit zűrös lesz, Perpignan-ba kell beautóbuszozzunk a varratok kiszedésére és még nem tudjuk a lábam hogyan fog reagálni az inzultusra. Egyébként szépen javul, a seb jól néz ki (reméljük a dokinak is fog tetszeni) és a térdem merevsége is oldódik. Azért nem merjük megkockáztatni a motoros utazást a kórházba és főleg vissza. Le Barcares, 2005. június 1, szerda, 33. nap Reggel korán volt riadó, meleg, napsütéses időben készülődtünk. Jó negyed órával a menetrend szerinti 9.57 előtt kint voltunk a kemping előtti megállóban, de a busz késett jó öt percet. Elég cik-cakosan, az összes környező települést érintő útvonalon, jó egy órát buszoztunk. Nagyon érdekes volt, ahogy az apró települések szűk utcáin szlalomoztunk a nagy járművel. Nagyon hangulatos helyeken jártunk és jó volt látni, hogy az épületek nagyobbik része szépen rendbe van hozva. Utunk teljesen sík vidéken vezetett, de közeledtünk a Pireneusok keleti nyúlványához. Perpignan-ból jobban látszottak a havas hegyek, bár az elmúlt napokban érzékelhetően kevesebb lett a hó rajtuk.

55

A távolsági buszpályaudvaron szálltunk le, mert ez a térkép szerint közelebb van a kórházhoz. Az ottani információn megkérdeztük, hogyan juthatunk a kórházhoz, de egy angolul elég jól beszélő koma kereken elutasított azzal, hogy ő csak a távolsági buszokról tud, a helyi járatokról a szomszéd utcában lehet információt kapni. Mint később kiderült a buszmegállókban található táblákra gondolt. Azért ki lehetett silabizálni, hogy mi a helyzet. A 2-es busz megy a korházhoz, de van egy olyan változata is, amelyik nem érinti. Az is kiderült, hogy merrefelé kell elindulni, hogy elkapjuk a vonalat. Ez elég hamar sikerült és kiderült, hogy 9 megállónyira van a korház. A busz éppen az orrunk előtt ment el és ezért elindultunk gyalog. Kiderült, hogy a megállók nagyon rövidek és végül a következő járattal csak 4-5 perccel előbb értünk volna a kórházhoz. Ez a kórház egészen más, mint az Arles-i volt. Ott a városon kívül egy modern nyolc-tízemeletes épület volt, simán be lehetett hajtani lakóautóval, ahol teljesen egyértelmű volt, hogy hol van a sürgősségi osztály. Ez egy régebbi, a város külső részén, nagy területen elhelyezkedő földszintes, pavilonos épület együttes. Bár van eligazító tábla, azon nagyon nehéz kiigazodni. Hogy lakóautóval mit tettünk volna, azt nem is tudjuk. Végül úgy döntöttünk, hogy a recepciónál kezdjük. Itt nagyon kedvesek voltak, szereztek is valakit, aki beszélt angolul, de az E111 nem hatotta meg őket és közölték, hogy normál rendelés keretében kell kivenni a varratokat, ami 23 euróba fog kerülni. Ezután elkezdtek a sebészeten időpontot keresni (egyébként éppen az ebédidő elején voltunk). Közölték, hogy mára már nincs szabad időpont, jöjjünk holnap reggel 8-ra. Ezen teljesen felháborodtunk és mondtuk, hogy egyórás buszozással jöttünk be, és reggel 8-ra amúgy sem tudunk itt lenni, és ez lehetetlen, hogy egy öt perces dologhoz holnap újra jöjjünk be, stb., stb. Felvetettem, hogy esetleg a sürgősségin elvégezhetnék és világossá tettük, hogy ha ma nem tudják megcsinálni, nem is érdekel a dolog minket. Végül egy főnök féle idősebb hölgy elintézte, hogy a sürgősségi elvégzi, de háromszor is elmondták, hogy ez mennyire kivételes eset. Azért a 23 eurót beszedték és nagyon udvariasan elmondták, hogy merre találjuk. 56

Ott egy elég kelletlen, angolul alig beszélő középkorú nő vette át a papírokat és kiküldött a váróba. Pár perc múlva hívtak, Zsókát nem engedték be, lefektettek egy vizsgálóba és pár perc múlva megjelent egy fiatal dundi szőke hölgy. Nem tudom mi volt a pozíciója, de az orvosok státuszszimbólumának számító fonendoszkóp nem lógott a nyakában. Egy kicsit beszélt angolul és azonnal neki esett a dolognak. Kicsit lefertőtlenítette a sebet, majd egyenként csipesszel megfogta a varratok kilógó végét és szikével elnyisszantotta őket. Az egész nem tartott három percig. Utána megint bekente fertőtlenítővel és még csak be sem kötötte. Azt mondta, ha eddig jó volt így, ezután is jó lesz. A másik sebemmel nem is törődött. Semmilyen papírt nem adtak, örülhettem, hogy a régieket és a számlámat visszaadták. Semmit sem mondtak a jövőt illetően, a dolog részükről kész volt. Az egész a keresgéléssel és a huzavonával a recepción alig egy óra alatt lement. A kórházat elhagyva úgy döntöttünk, hogy mi azért legalább egy ragtapasszal lekötjük a sebet. Zsóka mindennel felkészült az akcióra, volt velünk fájdalomcsillapító, tea, ha megszomjaznék, keksz, ha megéheznék, alma, hogy éhen ne halljunk, de arra nem számítottunk, hogy nem fogják bekötni a sebet. A közeli gyógyszertár ebédidőt tartott és a busz is jött pár perc múlva, így bementünk a belvárosba és ott az első nyitott gyógyszertárban vettünk sebtapaszt. Ott helyben felbontottuk, kértünk egy ollót a szükséges mennyiség levágásához és leragasztottuk a sebet. Ekkor még volt vagy két óránk a korábbi busz indulásáig, így átmentünk turistába. Utoljára 12 napja, a baleset napján tettünk ilyet. Perpignan-ról az útikönyv nem sokat ír. Elmondja, hogy hosszú évszázadokig Spanyolországhoz tartozott, Katalónia tartomány része volt.

Először egy vörös téglás kastély hívta fel magára a figyelmet a belváros szélén. Mögötte egy sor nagyon hangulatos utcára bukkantunk. Legszebb talán a városháza épülete. A színház is egy régi téglaépület, előtte a teret rendezik, valószínűleg mélygarázst építenek. Az összkép elég vegyes. Láttunk olyan utcákat, melyek bármelyik fővárosban megállják a helyüket, de

57

eltévedtünk nagyon lepusztult, régi részekre is, ahol a csiszolt márvány ajtófélfák között ütött-kopott ajtókat, mögöttük nyomortanyákat láthattunk. Sok házat felújítottak, de a többség azért elviselne egy kis simogatást. A belváros turisták által is látogatott részén számos háromnyelvű (francia, spanyol, angol) információs táblát láttunk.

58

Mivel a mai nap elég stresszes volt és a lábam is kezdte érezni a megpróbáltatásokat, leültünk egy parkba, legalább az almát megenni. Utána elsétáltunk a pályaudvarig, melynek Salvador Dali-hoz van némi köze, megnéztük azt és lassan indult is a buszunk. Fél ötre értünk vissza, gyorsan átvedlettünk kempingezőbe, kiültünk a markize árnyékába pihizni. Én elkezdtem a naplót írni, a képeket áttölteni és a költségeket ledokumentálni. A notebook-ot bekapcsolva vettem észre, hogy az egeret megint nem látja, lehet, hogy a múltkori operáció csak eddig gyógyította meg a fenevadat. Még nem döntöttem el mit kezdek vele. Lehet, hogy újabb operáció lesz, de egy új egér beszerzése is szóba jöhet. De arra legalább egy hetet kell várni, amíg Spanyolországban valamilyen kultúr helyre jutunk. Ma biztos lehetett volna csinálni valamit… Le Barcares, 2005. június 2, csütörtök, 34. nap Meleg és napsütéses időre ébredtünk, így egy percig sem volt kérdéses, hogy a mai nap a strandolás jegyében fog eltelni. Előtte azért kiszaladtunk a közeli Lidl-be elsősorban az ajánlatukban szereplő, kicsit otromba, de nagyon praktikusnak tűnő szandálok miatt. Mint kiderült, nekem megfelel a szerkezet strandra járásra vagy kisebb helyi sétáláshoz, de Zsókának túl bumfordi és nehéz. Azért vettünk néhány cuccot az élelmiszer készletek feltöltésére. Dél körül már a strandon voltunk és a tiszta időben, enyhe szellőben rendesen adtunk a bőrünknek. Vízhőmérőt elfelejtettünk kivinni, szerintem fürdésre alkalmas már a víz, amit gyakorlatban többször is bebizonyítottam. Zsóka még ódzkodik a fürdéstől, remélem azért, ha csak hetek múlva is, azért rá fogja szánni magát. Le Barcares, 2005. június 3, péntek, 35. nap Hasonlóan szép idő fogadott bennünket reggel, mint az előző napokban. A program mára azonos a tegnapival, csak mivel ma piaci nap van, nem jobbra, hanem balra indultunk. Túl sokat nem akartunk venni, fogyatkozó borkészletünk utánpótlása volt a fő téma, de az utóbbi napokban megkedvelt és megszokott sárgadinnyéből is vettünk volna szívesen. Végül a korábban már kipróbált vörös borból vettünk másfél litert és kipróbálásra egy fél liter fehéret. Ez utóbbi nem nyerte meg a tetszésünket, így csak a vörösből fogunk egy kannányit venni vasárnap. Kedvenc dinnyésünk ma nem volt a placcon és ez el is vette a kedvünket a vásárlástól. A piacon bóklászva találkoztunk azzal az angol házaspárral, akik egy hétig telekszomszédaink voltak. Nagyon megörültünk egymásnak és jól elbeszélgettünk. Elmondásuk szerint úgy tíz kilométerrel arrább kempingeznek, ahol nagyobbak a parcellák és Székesegyház (Abbey) nevű és méretű lakókocsijukkal jobban elférnek. Jól kiértékeltük a francia és holland EU-s népszavazást és az EU gondjait (úgy a piac forgatagában), majd nagy barátságban elbúcsúztunk.

59

A strandolás a tegnapihoz hasonlóan kellemesen telt, bár ma kicsit párásabb volt az idő. Kétszer is bementem a vízbe és örömmel állapítottam meg, hogy úszás közben a térdem már szinte nem is zavar. Szárazföldön még elég bizonytalan, már alig bicegek (különösen, ha odafigyelek és nem vagyok elfáradva), már majdnem olyan gyorsan tudok haladni, mint a megszokott, de lépcsőzéskor, - és különösen lefelé,- még nem merem terhelni. Terepre azt hiszem még nem mernék menni vele. Reméljük a közeli napokban ez is javulni fog. A vállam már szinte teljesen jó és a sebekről is elkezdett leesni a heg. A kempingbe visszaérve úgy döntöttünk, hogy, hasonlóan néhány estéhez az elmúlt két hétben, a vacsorát könnyűre vesszük. Csak camembert sajtot ettünk bagettal és néhány palacsintát. Közben elvégeztem néhány kisebb karbantartási munkát. Az ember nem is hinné, hogy mennyi tennivaló adódik egy ilyen úton. Hol a székek karfáinak csúszó felületét kell bezsírozni, hol a napernyő összefogására kell tépőzáras gumit készíteni, vagy a szifont megadjusztálni, esetleg egy lógó kábelt rögzíteni a lakóautó alján. Szinte minden napra jut, akár csak egy pár perces munka. Időközben egyre jobban befelhősödött és amikor éppen leültünk volna olvasni elkezdett cseperegni az eső. Mivel kilenc óra körül járt az idő, nem csináltunk gondot a dologból, bejöttünk a lakóautóba, Zsóka itt olvas, én pedig írom a naplót. Le Barcares, 2005. június 4, szombat, 36. nap Éjjel egyszer-egyszer csöpörészett kicsit az eső, de hajnalra már csak néhány bárányfelhő maradt. Mire 9 óra körül felkeltünk, ezek is eltűntek, de viszonylag erős, meleg szél kerekedett. Ez, mint tudjuk nem igazán alkalmas errefelé strandolásra és az elmúlt két nap után bőrünknek sem árt egy kis pihentetés. Zsókát mosóreflexei már napok óta izgalomban tartották és ez az idő kiválóan alkalmas arra, hogy kiélje ez irányú szenvedélyét. Az ágynemű és törölközők cserje már esedékessé vált, és ha nem is sok, de némi kézzel mosható holmi is összegyűlt. A lakóautó teljes takarítása is befért az időbe. Én az egerem ismételt generálozására szántam az időt. Zsóka ötlete alapján elmentem a közeli bevásárló központba, hátha tudok ott venni egy újat. Persze ilyesmit nem tartanak, de vettem egy pákát, amit ugyebár otthon felejtettünk, bízva abban, hogy a gond a múltkor elkészített hevenyészett kötésekkel van. Visszaérve a kempingbe megműtöttem az állatot, az előzetes diagnózis helyes volt. A gond csak az volt, hogy az igencsak méretes 60 Wattos páka a finom elektronikához kicsit durva eszköz. Volt is némi bonyodalom, de végül a kábelt be tudtam forrasztani a panelba közvetlenül és most cincog.

60

A kellemes napsütésben a még mindig elég erős szélben délutánunkat a ruhák vigyázásával töltöttük és elvégezhettünk néhány apróbb házkörüli tennivalót is előkészülve a hétfői indulásra és a következő hetekre tervezett turistáskodásra. Késő délután felerősödött a szél, az egész kemping őrült cövekelésbe kezdett. Minket nem érintett a dolog, mert semmink sincs kint. Azért szabad ég alatt lehetett Triominózni egészen sötétedésig, ami itt úgy háromnegyed tíz körül van mostanság. Le Barcares, 2005. június 5, vasárnap, 37. nap Egész éjjel egyig tartott a vihar. Eső nem esett, de az erős szél miatt összes tetőablakunkat majdnem teljesen becsuktuk, nehogy leszakítsa a szél. Reggelre csitult, de nem állt meg. A szokott időben, kilenc óra körül keltünk és mivel ma piaci nap van elmentünk körbenézni. Nem láttunk semmi újat, kedvenc dinnyésünk ma csak elakadásjelző háromszögeket és fluoreszkáló mellényeket árusított, így máshol szereztük be a következő napokra szükséges ellátmányt. Megszokott boros kislányunkhoz is hűtlenek lettünk, mert a tér oldalában egy állandó borkimérésben ugyanazt a bort húsz centtel olcsóbban megkaptuk. Visszaérve a kempingbe gyorsan átkonfiguráltuk magunkat strandoláshoz és lementünk a partra. A szél az ideálisnál kicsit erősebb volt, de a part felöl fújt, ami kevésbé kellemetlen. Azért a meg-megerősödő széllökések elkezdték vinni a durva szemcsés homokot, ami nagyon kellemetlenül csípett. Tudományos eszközökkel megállapítottam, hogy a víz még csak 19 fokos. Ez elriasztott a fürdéstől, bár nem tűnt hidegebbnek, mint az előző napokban. A szél ellenére délután négyig kitartottunk, de úgy jöttünk be, hogy mindenünk csupa homok volt. A holnapi indulás előkészítése jegyében kimentem fizetni. Ekkor kellemes meglepetés ért: a katalógusban jelzett 14=11 helyett 14=10 alapon kellett fizetnem és üdülőhelyi díjjal együtt a 14 éjszakáért mindössze 120 eurót kértek.

61