NAPLÓ. Dél-Olaszország - Szicília nyara. Krauss Ottó és Zsóka

NAPLÓ

Dél-Olaszország - Szicília

2008 nyara Krauss Ottó és Zsóka

Korábbi hagyományainkat követve az idei út eseményeinek rögzítését is elhatároztuk egy képes Napló formájában. Nem kívánunk változtatni az elveken és formán: napjában leírjuk a velünk történt, akkor és ott fontosnak, vagy érdekesnek ítélt eseményeket, benyomásainkat, tapasztalatainkat, természetesen egy szubjektív szemüvegen keresztül. A cél továbbra is az, hogy magunknak készítsünk egy emlékeztetőt, de úgy, hogy az esetleg később másoknak is hasznos lehessen. Az íródeák én maradok, és a korábbi gyakorlatnak megfelelően Zsóka amúgy frissiben meghallgatva a leírtakat, azt véleményezi, és elvégezzük a szükségesnek vélt módosításokat. Most az út elején reméljük, hogy továbbra is lesz erőnk, kitartásunk és kedvünk ehhez a munkához és az út végén egy, immáron ötödik, nemcsak terjedelmes, de értékes anyag birtokába kerülünk. x–x–x Az idei nyarat eredendően kicsit máskép terveztük, mint a korábbiakat. Egyrészt feladtuk az egy hideg – egy meleg elvet és ismét meleg helyre készültünk. Ezt indokolta, hogy két éve nagyon rossz tapasztalatokat szereztünk a májusi kempingezést illetően a Fekete-erdőben és a Vogézekben, és a tavalyi nyár nem igazán bizonyult “meleg”-nek. Másrészt feltett szándékunk, hogy az immáron harmadik évüket betöltött unokákat megismertessük a kempingezés örömeivel. Erre a bölcsi szünet idejét látjuk a legalkalmasabbnak, mely korábban június végétől július végéig tartott, de idén egy hónappal későbbre esik. És végül a tavalyi kihagyás után szeretnénk idén ismét pár hetet ősszel eltölteni Istria-n. A szépen kialakított elképzeléseket kicsit megváltoztatta a decemberi bejelentés, hogy Tamásék július végére – augusztus elejére újabb babát várnak. Ezek után az idei program úgy állt össze, hogy július közepéig lebonyolítunk Dél-Olaszországban, - beleértve Szicíliát, - egy “mindössze” gyenge három hónapos utat, - melyet, ha kell lerövidítünk, majd utána augusztusban két hetet tervezünk a kemping klub találkozóján eltölteni, - ha lehet a gyerekekkel -, és marad a szándék egy őszi pihenésre Istria-n. Így legalább kipróbálhatjuk a több, rövidebb útból összeálló nyár lehetőségét is. A felkészülés a korábbi évek tapasztalatai alapján történt. Jelentősen csökkentettük a ruha és kaja készleteket. Ez nem csak a rövidebb túra okán vált lehetségessé, hanem a praktikum miatt is. A kajánál az a tény, hogy utunk során mindenhol beszerezhetünk szinte mindent, sokszor nem is drágábban, késztetett a listák kurtítására. A lakóautó idén kapott pár új felszerelést. Több mint negyven tétel szerepelt az ősszel összeállított listán. Sajnos ezek között mind nagyobb részt jelentenek a pótlások és javítások. A legnagyobb tétel a motortartó hátsó lámpatartó-lemezének cseréje volt, melyet az elmúlt évek során számos esetben gyötörtünk meg és a sok oda-vissza hajlítgatástól már nagyon snasszul nézett ki. Az alkalmat kihasználtam és megoldottam a tolatóradar

2

vezetékeinek megbontását, hogy a motortartó leszerelhető legyen (erre szükség is volt a vizsgánál). Lecseréltem a konyhai lámpát LED-esre és felszereltem a tavaly beszerzett LED-es lámpákat a hálóba. De kiegészítő tükrök kerültek felszerelésre a kocsi tetejének szemmel tartására, megoldottam Rózsi rögzítését, lecseréltük a külső lábtörlőt, megjavítottam a villanyrezsó hőfok szabályzóját, megoldottam, hogy a kis gázrezsóról az edények ne csússzanak le, de lehetne folytatni a sort. Stresszes feladat volt idén a kocsi levizsgáztatása. Kezdődött azzal, hogy a leszerelt motortartó miatt a computer azt érzékelte, hogy az indexizzók ki vannak égve és a villogás sebessége felgyorsult. A baj az volt, hogy ezt csak a vizsgára történő autózás során vettem észre. Szerencsére sikerült a vizsgabiztost meggyőzni. A másik gond az volt, hogy az alig egy hete szervizelt kocsi, különösen hideg motorral félelmetes hangokat adott. (Ezt is a vizsga napján reggel vettük észre.) Szerintem a szervizben piszkáltak el valamit, de természetesen mindent tagadtak. Végül alig négy nappal az indulás előtt az előfeltöltés elektronikus vezérlésű mágnes szelepének cseréjével (72 ezer forint) a probléma megoldódott. De előtte még az utólagosan beépített riasztórendszer központját is le kellett cserélni, mert tavaly valamikor augusztusban, a spanyolországi nagy esőzések idején, felmondta a szolgálatot. Ez is elvitt vagy három napot és 37 ezer forintot. Idén kevesebb gonddal állt össze a felszerelés. A kajakészleteket apró részletekben már hónapok óta töltögettük, a többi holminál a korábbi listák és a többéves gyakorlat nagyon megkönnyítette a dolgot. Ez a lazaság reméljük, nem fogja megbosszulni magát… Útikönyvek, térképek és kemping katalógusok beszerzése és tanulmányozása, a főbb célpontok meghatározására idén a szokásosnál is több gondot fordítottunk. Vettünk 30 CampingCheque-t a tavalyról maradt 3hoz és az Interneten felfedezett ADAC kedvezményhez is beszereztük a katalógust. Idén frissítettük a GPS térképet, mely már lefedi Magyarországot, Szlovéniát és számos más Kelet-Európai országot is. Az új térkép halaszthatatlanná tette a notebook operációs rendszerének cseréjét WinXPre. Idén felkészülési kempingezés megszervezését sem az időbeosztásunk, sem az időjárás nem tette lehetővé. Reméljük, ez nem fogja megbosszulni magát. Végül minden összeállt és a korábbi években megszokottnál jó egy héttel korábban, a tervezett időben elindulhattunk. Legnehezebb a búcsú ismét a kicsiktől volt. Az utóbbi időben sokat voltunk velük és nagyon hozzánk nőttek. Induláskor a lakóautó kilométerórája 41 646-t, a motoré 14 644-et mutatott. x–x–x Ljubljana, 2008. április 22, kedd, 1. nap

3

Végre megint úton vagyunk! Az előző napi tennivalók (nagybevásárlás, utolsó holmik felvitele a kocsiba, Internet lemondás, sok-sok mosás, hűtő leengedés, egy teljes takarítás, stb.) után későn kerültünk ágyba és reggel kicsit gyűrötten ébredtünk. Egy szokásos otthoni reggelit követően elkezdtük a lakás lezárását és felbuszoztam a hegyre, hogy elhozzam a kocsit. Tíz órára beszéltük meg a találkozót a Stromfeld sarkán, de kb. negyed órát késtem. Így mondhatjuk, hogy a túrákon megszokott időben indultunk a gyenge ötszáz kilométeres napi adag megtételére. Még az Osztyapenko-nál megvettük az autópálya matricát, elpakoltuk az utolsó pillanatban magunkkal hozott dolgokat és gond nélkül nekivágtunk az útnak. Hála a Schengen-i zónának, Tornyiszentmiklósnál kisebb lassítás árán átjutottunk Szlovéniába, ahol Lendván az első benzinkútnál megtankoltunk. Sajnos az Európa-szerte híresen olcsó szlovén gázolaj is 1.16 €, ami, ha jól emlékszem 30 centtel több, mint tavaly volt. Gondolni is rossz rá, mi vár ránk Olaszországban, ahol már tavaly is 1.20 körül voltak az árak. A benzinkútnál Rózsit navigációra állítottuk és egész nap simán vezetett minket. ¾ 6-ra jelezte az érkezést a kempingbe. Útközben bementünk egy Lidl-be, ezt ugyebár nem lehet kihagyni és már kicsit ki voltunk éhezve egy ilyen látogatásra. Ugyan semmi komolyat nem akartunk vásárolni, de azért otthagytunk jó 60 €-t. Elkezdtük a játékok bespájzolását két nagyon jópofa, fából készült, Märklin-szerű készlettel, Zsóka is gazdagította nadrágállományát egy újabb darabbal és egy hozzá illő blúzt is vettünk. Azért a kedvező árak láttán pár élelmiszerféle is került a kosárba. Pár faluval arrébb az Aldi-t (itt Hofer) sem hagyhattuk ki, de itt már csak epret és energiatakarékos izzót vettünk, ez utóbbit az otthoni fürdőszobába. Mire Mariborba értünk, Rózsi közel hét órára prognosztizálta az érkezést. A Lendva – Maribor szakaszon több helyen láttuk, hogy nagy erőkkel folyik az autópálya építése, sok helyen, már a táblák is kint vannak. Hazafelé már valószínűleg használhatjuk. A magyar oldalon hiányzó mintegy negyven kilométer építése is halad, de az nem lesz kész júliusig. Maribor-tól Ljubljana-ig autópályán autózhattunk. Háromszor kellett fizetni, összesen 8 €-t, ami közel duplája a négynapos hazai matricának… Éppen a második fizetőkapuhoz hajtottunk be, amikor megszólalt a mobilom, majd azonnal Zsókáé is. Mint kiderült a G4S hívott, hogy reggel fél 11 óta áramkimaradást jelez a riasztóközpont. Mint kiderült Zsóka nem a riasztó automatáját hagyta bekapcsolva, hanem a nappaliét. Gyorsan megkértük Tamást, hogy este menjen oda és javítsa a hibát. Az izgalmon túl van pozitív eredménye is a dolognak. Egyrészt kiderült, hogy a rendszer működik, másrészt megtudtuk, hogy áramkimaradás esetén a központ kb. fél óra múlva ad jelzést a felügyeletnek és azok 8 óra elteltével hívnak minket. Este SMS kérdésemre Tamás visszaigazolta, hogy bekapcsolta az automatát.

4

Végül 7 óra után pár perccel értünk a kempinghez, mely legnagyobb meglepetésünkre szinte tele volt. Mint utóbb kiderült, téli pihenőjüket töltő lakók állnak mindenfelé és kempingesek talán mi vagyunk egyedül. Később érkezett egy görög lakóautó is (ez az első görög négykerekű, amit kalandos kempinges életem során láttam) aki azon nyomban jó mélyen be is ásta magát a sárba. Mi reméljük körültekintőbben jártunk el és el tudunk majd indulni. Megint volt bonyodalom a kempingcsekkek használatánál, ezt reggel kell tisztázzam. Megettük virslinket a hozzátartozó sörrel és Zsóka korán nyugovóra tért. Én még a nap ledokumentálásával foglalkoztam. Az út elején ez mindig kicsit nehezebb. Most a számítógép újratelepített szoftvereinek kissé eltérő beállításai is nehezítik a helyzetet némileg. Lido delle Nazioni, 2008. április 23, szerda, 2. nap Én már fél hétkor felkeltem, hogy a naplót befejezzem, Zsóka nyolc óra körül ébredezett. Nem volt sok örömünk az időjárásban, bár nem esett (éjjel is csak pár csepp), azért még mindig minden csurom víz volt és nagyon csúnya felhők jártak minden felé. A hőfok 10-12 fok körül járt, ami nem olyan vészes, azért egész éjjel ment a fűtés. Kinti reggeliről szó sem lehetett. A szokásos előkészületek és a CampingCheque körüli kérdések tisztázása után (kiderült, hogy a recepciós kislány még nagyon idény elejei formában van), nem sokkal tíz óra után indultunk el. Hála a tegnapi körültekintő helyválasztásnak minden gond nélkül hagyhattuk el az ugyancsak felázott parcellánkat. A kempinget elhagyva a főútra kihajtás előtt egy nagy csattanást hallottunk. Úgy hallatszott, mintha a kocsiban esett volna le valami, de nem találtunk semmit. Tovább menve felrémlett bennem a tavalyi légrugó leszakadás, de ez azért nem volt olyan erős. Megállni a forgalom miatt csak vagy huszonöt kilométerrel odébb, egy benzinkút parkolójában lehetett. Itt befeküdtem a kocsi alá, de a légrugókat rendben találtam. További majd nyolcvan kilométert megtéve kiálltunk tankolni. A töltőállomást elhagyva tűnt fel, hogy a kocsi jobb oldalán valami kilóg. A tükörben úgy nézett ki, mintha a garázs ajtóba becsíptem volna valamit a reggeli pakoláskor. Kiszállva rémültem el: a hátsó kereket övező takaró elem és az ajtó mögötti részen a takaró elemben lévő gumibetét hiányzott, az elem kissé eltört az egyik oldalsó helyzetjelző lámpával együtt. Utólag rekonstruálva a helyzetet a szűk úton kihajtás előtt erősen ki kellett húzódjak jobbra, mert egy nagy terepjáró kanyarodott éppen be. Az utat szegélyező bokrokban lehetett valami, amit elcsaptam. A kocsinak szerkezeti baja nem esett, leginkább az a bosszantó, hogy mivel nem sejtettük mi történt és nem álltunk meg, a leesett darabokat nem szedtük össze, pedig valószínűleg vissza lehetett volna

5

szerelni azokat. Így marad a csúnyaság, majd hazaérkezésünk után teszünk valamit vele. Egyebekben eseménytelenül autóztunk a korábbi utakról jól ismert terepen. Egyedül Velencét elhagyva volt kisebb bonyodalom, mert a szélső sávban összefüggő kamionsor miatt nem tudtam kihúzódni és elmulasztottam a letérést Ravenna felé. 9 kilométert tovább autózva a pályán, néhány kisebb település zegzugos utcáit végig járva értük el az eredeti utat. Rózsi minden szempontból a helyzet magaslatán állt, ismét megállapítottuk, hogy nélküle ezt a helyzetet nehéz lett volna kezelni. Négy órára értünk a kempingbe, melyben a hatalmas területen csak lézengenek a lakóautók. Ez egy kimondottan színvonalas és ennek megfelelően drága hely. Mi az ADAC katalógussal kapott ingyenes olasz éjszakát használjuk itt ki. Élve a korai érkezés és a viszonylag kellemes idő adta lehetőséggel kicsit karbantartottunk. Rendezkedtünk és takarítottunk veszettül. Estére elég hűvös lett, kiülésre gondolni se nagyon lehet. Azért lassan kezdünk belerázódni B típusú életformánk hétköznapjaiba. Roseto degli Abuzzi, 2008. április 24, csütörtök, 3. nap A mai nap viszonylag eseménymentesen telt. Reggel nyolc körül keltünk és a szép napsütésben kint reggelizhettünk. A dolgok kezdenek hasonlítani a B típusú életformánk hétköznapjaira. Éjjel nem volt sem hideg, sem meleg, fűtés nélkül is jól éreztük magunkat. Nem elsietve a dolgokat pár perccel 10 után hagytuk el a kempinget. Ravenna felé haladva az úton kempingkatalógusunkból kiolvastuk, hogy cél kempingünkben 14 és 16 óra között csendes pihenő van és Rózsi fél 3-ra jelezte az érkezést. Úgy döntöttünk, nincs értelme legalább egy órát szobrozni a kemping előtt, menjünk a nem fizetős utakon. Ez elég nagy hiba volt. Először is leálltunk újratervezni. Ez beletelt vagy negyed órába, mert hol mi adtunk be rossz adatokat, hol Rózsi talált ki teljesen lehetetlen utakat. Végül a nekünk is tetsző úton pár perccel négy ellőttre jelezte az érkezést. Ez pont megfelelt nekünk. Sajnos a gyakorlat egészen más képet mutatott és végül pár perccel hat előtt érkeztünk meg eléggé elcsigázva. A késésből úgy 20 perc a mi számlánkra írható, mert megint megálltunk egy Lidl-nél. Ez jó volt kicsit pihenni és a kicsik egy-egy szájharmonikával én pedig két inggel és némi purfixxel lettem gazdagabb. Ami a tapasztalat: ezek az üdülőtelepeken átvezető parti utak még most április végén is alig járhatóak. Hiába adtunk meg 30 km/órát a lakotton általában 6-8-10 perc késedelmet szedtünk össze minden jelentősebb településen. Elsősorban a lámpák lassítják a forgalmat. Nagyon hosszúak a periódusok és gyakran 2-3 percet is kell várni. Az út maga elég kellemes, de azért inger szegény. Alig néhány helyen hívta fel magára a figyelmet egy-egy templom, vagy régi épület. A terep a tegnap bejárt olasz területekhez hasonlóan sík, egyedül Ancona mellett kellett egy

6

120 méteres hegyre felkapaszkodnunk. Néha a tengerhez egész közel autóztunk, de általában 3-800 méterre, ami azt jelenti, hogy nem is láttuk a vizet. A kempinget Rózsi segédletével könnyen megtaláltuk. Ez egy olasz rendszer szerint 3 csillagos hely, ami nem túl sokat jelent. A vizes helységek tiszták és a parcella is füves (most még…). Viszonylag sokan vannak vándorok, németek, hollandok és természetesen olaszok. A tenger pár lépésnyire van, de nem tudjuk, hogy lehet-e strandolni itt. Számunkra ez pillanatnyilag nem is kérdés. Gyorsan letettük a kocsit, megmelegítettük a magunkkal hozott vacsorát, lezuhanyoztunk és, bár kicsit hűvös az este azért kiültünk. Pozzuoli, 2008. április 25, péntek, 4. nap Ez a nap már nem csak a terepre történő felvonulásról szólt. Éjjel kicsit hidegebb volt, mint az előző napon, de annyira nem, hogy akár csak egy, mindig a kezünk ügyében lévő takarót elővegyünk. Fél nyolckor verőfényes tiszta reggelre ébredtünk és a hőmérséklet is gyorsan emelkedett. Különösebb sietség nélkül fizetéssel együtt fél tízkor már indultunk is. A tegnapi kellemetlen tapasztalatok után ismét az autópályás megoldás mellett szavaztunk, bár a mai adag vagy száz kilométerrel kevesebb. A kempinget elhagyva feltűnt, hogy alig van forgalom, az is csak személykocsi. Nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget a dolognak, örültünk, hogy jól haladhatunk. Az első autópálya szakaszt elhagyva már nagyon fogytán volt a gázolaj és elkezdtünk kutat keresni. Az autóút mellett mindegyik be volt zárva, illetve az itteni szokásoknak megfelelően önkiszolgálóra volt állítva. A tavalyi kellemetlen tapasztalatok után mi megfogadtuk, hogy önkiszolgáló kúthoz többé nem megyünk, és ezt tartjuk is. Közben már égett a jelzőlámpa. Betértünk egy faluba, ott nem találtunk kutat, közben Rózsi teljes joggal üvöltözött és rendíthetetlenül újratervezett. Újabb településre, Sulmona-ba betérve sem találtunk kutat, még egy lakóautóst is megkérdeztünk, de ő is idegen volt. Azt azért megmondta, hogy ma nemzeti ünnep van, a felszabadulás napja és ennek köszönhető a nagy nyugalom. Úgy határoztunk visszamegyünk az autóútra és lesz, ami lesz megpróbáljuk az automata kutat. Közben jutott eszembe, hogy Rózsi elvileg tudja, hogy hol vannak kutak. Leállva és a keresést elvégezve légvonalban egy kilométeren belül kiadott vagy hatot. A legközelebbi nem egész száz méterre volt attól a helytől, ahol a kollegát megkérdeztük. Szerencsénkre a kútnál volt személyzet és 70 liter betöltése után folytathattuk utunkat. Amíg kikecmeregtünk a településről, láttunk még vagy három másik kutat is. Innen, bár az eredetileg tervezett úton jártunk, Rózsi nagyon kacifántosan akart tovább vinni. Nagy nehezen rábeszéltük, hogy maradjon az eredetileg tervezett úton és ezen nagyon szépen végig tudtunk jönni.

7

Az elmúlt napok ingerszegény környezete után kész felüdülés volt a mai nap. Lekereszteztük az Appenineket. Először felkapaszkodtunk 1200 méterre, majd egy fennsíkon autóztunk tovább. Közben mindkét oldalon látszottak a hófödte 2400-2500 méter magas csúcsok. Majd lejjebb ereszkedtünk és 800 méteren vezetett utunk jó egy tucat kilométeren. Innen viszonylag gyorsan értünk le a pár száz méteres magasságba.

Az utolsó 50 kilométeren megint autópályán haladhattunk és három óra előtt megérkeztünk a kempingbe. Ez egy nagyon érdekes hely, egy vulkáni kráter. A krátert háromnegyed részben 100-150 méter magas fal övezi, a maradék, tenger felöli egy negyeden szinte beépült a városba. A kráter területe egy park, ma, kb.

felében fás-füves a többi kietlen táj képét mutatja. A fás rész fele a kemping, másik felén pick-nickező területek, játszóterek, étterem, bár, ajándékbolt van. Már a behajtás is kalandos. A település egyik utcájának végét egy keskeny, de magas, íves kaputorony zárja le. Ezen kell behajtani. Talán 3-3 cm maradt jobbra-balra a tükrök mellett.

8

A kemping maga egy kellemes meglepetés. Városi kemping létére az ünnep ellenére nem zsúfolt, a terület füves. Ugyan nincsenek szabályos parcellák, de 6 Amper-es az áramcsatlakozás. A vizesblokk kicsit szerény kialakítású, és lelakott, de tiszta és még WC papír is van. Igaz a mosogatónál már meleg vízre nem futotta.

Miután letettük a kocsit, meglátogattuk a kráter többi részét. Itt sokkal kevesebb fáradság árán láthattunk vulkáni kigőzölgést, mint tavasszal Teneriffe-n. Több helyen füstöl a talaj és a környező köveket sárgára festik a lecsapódott kénes vegyületek. Érdekesek azok a sarokreflektorok, melyek a kráterben 3-4 helyen vannak letelepítve és egy műholdas rendszer segítségével a terület deformációjának mérésére szolgálnak. A kráterben van kút is, melyből gyógyhatású vizet nyernek és a közepén egy inkább pocsolyának ható tavacska, mely fortyog. A kempingbe visszatérve lefényképeztük a kocsit háttérben alig 50 méterre egy gázkitöréssel. Vacsora után csak rövid időre lehetett kiülni, mert a nap itt hamarabb megy le és még nagyon hamar hűvös lesz utána. Ne feledjük, még áprilisban járunk.

9

Pozzuoli, 2008. április 26, szombat, 5. nap Mára Nápoly meglátogatása a terv. Éjjel elviselhető volt a hőmérséklet, párszor rövidebb záporokat kaptunk, de ugyebár „éjjel szabad esés van”. Nyolckor verőfényes reggelre ébredtünk és a kint elfogyasztott hagyományosan gazdag reggelink után nem elsietve a készülődést 10 órakor elhagytuk a kempinget. Szerencsénk volt, mert szinte azonnal jött a busz és egy háromnegyed órás buszozás után letett a Piazzale Garibaldin, a vasútállomás előtt. Városi körutunkat a pályaudvaron kezdtük, ahol megvettünk fejenként 25 €-ért egy 3 napos kártyát, mellyel múzeumokba mehetünk be kedvezményesen és az egész régióban ingyen közlekedhetünk. Ezt követően kimentünk a térre és a szobor talapzatára leülve kicsit áttanulmányoztuk új szerzeményünket és teljesen ledermedve figyeltük a város életét. Ennyi rosszarcú és rosszul öltözött embert, ilyen mocskos környezetben talán még soha sem láttunk. Már a buszon befelé sem lopta be a város magát a szívünkbe, mindenhol düledező, lepusztult házak, szemét szanaszét, és ez nem a közelmúlt szemetes sztrájkjának maradéka, ez a város mindennapja. Sok szebb napokat látott épület mindenfelé, de a jelen siralmas. Az általunk tragikusnak ítélt Budapest ehhez képest egy rendezett, tiszta, jól karbantartott város. Az első sokk után elindultunk. Sokáig a fényképezőgép sem került elő. Az első nevezetesebb épület, melyet megnéztünk a Castel Capuano, mely ma igazságügyi palotaként működik. Bemenni nem lehetett, nem csak a hétvégi időpont okán. Mögötte egy kupolás templom hívta fel magára a figyelmet, de beazonosítani nem tudtuk.

Innen a dóm felé vettük utunkat. A templom maga zárva volt, de homlokzatát a szűk téren, ha nehezen is, de le tudtuk fényképezni. Még mindig az első benyomások hatása alatt álltunk, így csak korlátozottan tudtuk élvezni a látottakat. Ez a terület a történelmi városrészhez tartozik. Erre felé szűk sikátorok találhatóak mindenfelé, ahová az ember nem igazán szívesen tér be.

10

A dómot elhagyva a via Dei Tribunai-n folytattuk utunkat. Ez egy kicsit szélesebb sikátor, melyen autók és motorosok is közlekednek szép számmal és elég nagy sebességgel. Feltűnt, hogy amíg az országutakon járó autók között nem látni sérültet, addig itt a városban szinte minden kocsi valamilyen szinten le van zúzva. A forgalom enyhén szólva kaotikus, mindenki folyton dudál, a sok motoros életveszélyesen száguldozik. A sikátorokat járva számtalan történelmi épületbe botlik az ember, de nagy részük le van robbanva, legjobb állapotban talán az egyetemi célokat szolgálók vannak és pár templom. Ezek szinte egymásba érnek. Több közülük ma már nincs is használatban. Meglátogattuk valamennyit a via Dei Tribunali mentén, a S.Paulo Maggiore-t, a S.Lorenzo Maggiore-t és másokat. Eddigre kicsit oldódott az első benyomások okozta sokk és már tudtuk élvezni a látottakat, de továbbra is nehéz volt elvonatkoztatni a város egészének alaphangulatától.

11

Talán legjobban az a kórház közelében álló, korábban templom célját szolgáló épület nyerte meg a tetszésünket, melyben éppen valamilyen könyvkiállítást készítettek elő és szépen felújított gazdag díszítései, különösen a mennyezete, vonta magára a figyelmet.

Tovább sétálva egy kellemes kis térre tértünk ki, majd a Piazzale Dante-ra, ahol egy hatalmas íves palota hirdeti II.Victor Emanuel dicsőségét.

Utunkat innen a Nemzeti Múzeum épülete felé folytattuk. Kártyánk birtokában ingyen látogathattuk meg a kiállítást, mely elsősorban római kori emlékeket sorakoztat fel, melyek a Pompei-i ásatásokból és DélOlaszországból kerültek a Múzeum birtokába. Számos szobor csak másolatban látható. A tárlat érdekes, de nem felejthetetlen. Tetszettek azok a XIX század végéről származó festmények, melyeket a világ számos múzeumából hoztak ide és a rómaiak hétköznapjait mutatják be.

12

A múzeumot elhagyva a tenger felé indultunk. A Castel Nuovo-nál értük el a partot, de előtte még megcsodáltuk a Neptun kutat.

A Castel Nuovo robosztus felépítésű, a koraközépkorból származó erődítmény a tengerparton, a mai kikötő szomszédságában.

Az épület egészétől szinte idegen az egészen a bástyák magasságáig nyúló szépen kimunkált márvány kapu. A késői idő és fáradságunk miatt nem mentünkbe, csak egy pillantást vetettünk a belső udvarra. A Castel Nuovo mellett áll a tengerparton a királyi palota szürkenarancs tömbje. Mögötte, gyakorlatilag egybe épült vele a Teatro S.Carlo, mely régebbi a milanói Scala-nál. Kívülről ez nem is látszik rajta, mert a szűk terek miatt nem érvényesül. A királyi palota másik oldalán található Nápoly talán legimpozánsabb tere a Piazza Plebiscito. A palotával szemben jellegzetes kupolával és egy panteon szerű, félköríves árkáddal kiegészített templom, a Paolai Szent Ferenc templom látható. A tér másik két oldalán paloták állnak, felettük pedig a Monserat hegye magasodik.

13

14

A teret elhagyva kijutottunk a tengerpartra. Még vetettünk egy pillantást a királyi palotára és a Nápolyi öböl felett a Vezúvra, majd a tengerparton sétálva jutottunk el a partközeli szigetre épült Castel Dell’Ovo-hoz. Közben a parton lefényképeztük egyikét azon villanyoszlopoknak, melyekre a szerelmesek szoktak nevüket viselő lakatot zárni. A várba a késői időpont miatt már nem lehetett bejutni.

Eddigre elég késő lett és mi kellően elfáradtunk. Megkerestük a legközelebbi buszmegállót, ahol fél órát kellett a buszra várjunk. A kempingbe visszaérkezve gyorsan előkészültünk egy grillezéshez és már lement a nap, mire vacsorához ülhettünk. Pozzuoli, 2008. április 27, vasárnap, 6. nap A tegnapi 15 kilométer és az eddigi leghűvösebb olaszországi éjszakánk után kicsit nehezünkre esett a kelés 8 órakor. A nap szépen sütött és a hőmérséklet gyorsan emelkedett.

15

Tíz óra előtt megint kint voltunk a buszmegállóban, de csak negyed óra múlvára jelezték a buszt. Kihasználtam az alkalmat és készítettem egy panorámaképet az öböl tőlünk nyugatra eső részéről és két felvételt a kemping bejáratáról.

Végül jött egy helyközi busz, mely bevitt minket ugyanazon az úton, csak kicsit gyorsabban. Majdnem ugyanott szálltunk le, ahol tegnap befejeztük sétánkat. Ismét készítettünk egy felvételt a Castel Dell’Ovo-ról, sétáltunk egy kicsit a tengerparton, ahol egyesek már kifeküdtek napozni, mások pufijackykben sétálgattak, majd betértünk a parkba is.

Az amerikai konzulátus előtt kerülgettük a páncélozott rendőrautókat, melyek tetőablakain egy-egy géppisztolyos rendőr lógott ki. Utunkat a via Arco Mirellin folytattuk a hegy felé, majd letértünk a via Shippa-ra és folytatására a via Crispi-re. Ez a környék jelentősen eltért a tegnap meglátogatott részektől. Elegáns bérházak és villák, rendezett környék, az utcákon sokkal kevesebb szemét. Elértük az egyik sikló alsó állomását és felültünk rá, hogy feljussunk a Vomero dombra, mely Nápoly szinte elzárt, elegáns része, egészen más világ. A sikló végig alagútban halad, szépen karbantartott elegáns közlekedési eszköz. Három különböző vonala a

16

belváros három pontjáról szinte ugyanott ér fel a hegyre. Nagyméretű kocsiijai jelzik, hogy tömegközlekedési eszközről van szó. A dombra felérve megcéloztuk a S.Elmo erődöt, mely uralja a belvárost. Itt valamilyen kosztümös eseményre készültek, mert nagyon sok jelmezbe öltözött fiatal várakozott a bejutásra. Mi egy lift segítségével jutottunk fel a talán harminc méter magasan lévő erődbe. Innen nyílik a legszebb kilátás a városra és a Nápolyi Öbölre. Sajnos a párás idő sokat rontott a látványon, azért sok képet készítettünk. Érdekes volt látni felülről azokat az épületeket (Castel Nuovo, királyi palota), melyeket tegnap látogattunk meg.

17

Az erőd belső része kevés érdekességet mutatott, korábban állítólag börtönnek használták. Most a sok jelmezbe öltözött fiatal színesítette a képet. A központi épületben egy képregényeket bemutató kiállítást lehetett meglátogatni, de minket valahogy nem igazán kötött le.

Az erődből egy hosszú, belső szerpentinen jöttünk le. Egy kapun kereszteztük le a várárkot, mely felett szép faragott márványdíszítés hívta fel magára a figyelmet. Végül a várárkon keresztül hagyhattuk el az erőd területét.

A S.Elmo erőd szomszédságában van a S.Martino kolostor és múzeum. Ez a fehér márvány épület látszik a legtöbb helyről a városból. A kolostor előtt indul egy lépcső lefelé a városba. Elég nehéz a haladás rajta még lefelé is és lehangoló a sok üvegszilánk, mely a bástyáról ledobált üvegekből származik. Errefelé megint sok lepusztult épületet láthat a turista. Leérve a Corso Vittore Emanuelle-re azon folytattuk utunkat déli irányba. Érdekes volt, ahogy a hegyre felkapaszkodó sikátorokba felülről beláthattunk. Jellegzetes nápolyi képek tárultak a szemünk elé. Elértük a középső sikló megállóját és úgy határoztunk, azzal tesszük meg a hátralévő utat lefelé. Pontosan a S.Carlo színházzal szemben lévő Galéria túlsó oldalán tett ki. Átsétáltunk a Galérián, ahol részben a felújítási munkák, részben a vasárnap délután okán nem volt túl nagy élet.

18

Kilépve a Galériából készítettem egy fotót a színház homlokzatáról, mely tegnap elmaradt. Sétánkat a most nyitva talált királyi palotában folytattuk. A kiállításokra nem mentünk be, már eléggé elcsigázottak voltunk, de sétáltunk az udvarokban és a kertben.

A királyi palotát elhagyva úgy döntöttünk nem a parton megyünk tovább, hanem átvágunk egy hegyfokon. Ez, mint kiderült elég rossz húzás volt, mert nem találtunk megfelelő utcákat. Végül betévedtünk a város S.Lucia negyedébe. Ez egyenesen félelmetes volt. A szűk sikátorokban a macskaköves utcákon száguldozó motorosok tíztől hatvan éves korig mindkét nemből (bukósisak használata esetleges), néha hárman egy motoron, néha két kicsi gyerek, máshol kutya az utas. Motorozás közben cigarettáznak, beszélgetnek, elengedik az egyik kezükkel a kormányt. A környezet maga is félelmetes, ugyan kevesebb talán a szemét, mint egyik-másik városrészben, de a lepusztultság és a zsúfoltság leírhatatlan. Rosszarcú emberek mindenfelé. Felénk nem voltak támadóak, sőt mintha segítő szándékot érzékeltünk volna. Azért nagyon örültünk, hogy minden incidens nélkül kikeveredtünk ebből a kerületből.

19

Bár még három óra sem volt, de pedométerünk és lábunk 13 kilométert mutatott és a tegnapi nap után ez elegendőnek bizonyult. Az első buszmegállóban alig pár perc várakozás után jött a minket hazáig fuvarozó busz és fél négy előtt a lakóautónál voltunk. A korai időpontot kihasználva kicsit karbantartottunk. Én megfújtam valamennyi kereket (beleértve a bicikliket és a robogót is), Zsóka takarított. Megfőztünk egy adag spagettit és a tegnapi hús maradékával és egy otthonról hozott szósszal elfogyasztottuk. Mire mindennel végeztünk este lett. Pozzuoli, 2008. április 28, hétfő, 7. nap Az éjszaka és a reggel az előzőekhez hasonlóan alakult. Eredetileg tovább akartunk indulni Pompei felé, és egy ottani kempingből meglátogatni a romokat és a Vezuvot. Végül úgy döntöttünk, hogy háromnapos bérletünk birtokában ebből a kempingből is teljesíthetjük ezt a programot és ezt a helyet már ismerjük és szeretjük. Tehát maradtunk, bár így utólag nem biztos, hogy jól döntöttünk. Tíz óra előtt megint kint voltunk a buszmegállóban és vagy tízpercnyi várakozás után jött is a busz. Csak ma hétköznap volt és a Garibaldi pályaudvarig jó egy és negyed órába telt az út a zsúfolt buszon. Mi ugyan ültünk, de a meleg és a zsúfoltság így is nyomokat hagyott bennünk. Innen már viszonylag egyszerű volt az út a helyi érdekű vasúttal Pompei-be a romokhoz. Potom két és fél óra alatt jutottunk ide a kempingből. Kártyákkal simán ingyen beengedtek és mi nekiláttunk alaposan végigjárni a területet. Meg kell vallani várakozáson felül jó benyomásokat szereztünk. Nem vagyunk túl nagy rajongói a romoknak, de ennek a helynek a hangulata azért megragadott. Jól lehetett érzékelni, milyen is lehetett a város, hogy élhettek benne jó két évezreddel ezelőtt. Több mint két és fél órát bóklásztunk a területen, megtettünk vagy nyolc kilométert, becsületesen benéztünk mindenhová, ahol csak egy kicsit is érdekesnek ígérkezett a látnivaló. Készítettünk vagy három tucat felvételt, nem is mindent fényképeztünk le, ami érdekesnek tűnt.

20

A kétezer éves utcákon sétálva megállapítottuk, hogy ez a város sokkal áttekinthetőbb, jobb struktúrájú volt, mint a mai Nápoly.

21

Egészen messzire eljutottunk a terület végéig, ahonnan látni lehetett a Vezúvot. Nehéz elképzelni, hogy ez a távoli hegy rombolta le a várost.

Fárasztó, de azért nagyon érdekes és hasznos órákat töltöttünk Pompeiben. Visszatérve a HÉV állomására úgy döntöttünk töröljük eredeti elképzelésünk szerint a program részét képező Vezúv körüli vonatozást. Az eddig látottak alapján úgy éreztük nem hozna sok újat. Az első vonattal visszatértünk a városba, majd kalandos módon a kempingbe.

22

A fő gond az volt, hogy pár alapvető élelmiszerből (kenyér, joghurt, paprika) kifogyott az otthonról hozott készlet. Kifigyeltük, hogy a busz vonala mellett van egy nagy szupermarket. Itt terveztük beszerezni a dolgokat. A HÉV-ről a végállomáson leszállva nem vártuk meg a buszunkat, hanem egy éppen beálló villamossal, mely valamivel, - ha nem is annyival, mint otthon, gyorsabb a busznál, tettünk meg pár megállót. Utána várakoztunk vagy jó húsz percet, amikor jött egy helyközi busz és a mindig nagyon készséges helyiek javaslatára felszálltunk. El is vitt a szupermarketig, ahol beszereztük a szükséges dolgokat, de nem találtuk a tovább menő busz megállóját. Elindultunk tehát a kemping felé és a pár száz méterre lévő első megállónál kezdtünk várakozni. Jött is egy ismeretlen célú helyközi busz, melynek sofőrje biztosított róla, hogy a kemping felé megy. Fel is szálltunk és néhány perc alatt meg is érkeztünk. Viszont eddigre már elmúlt hat óra. Gyorsan lezuhanyoztunk és mire leültünk sajtos vörösboros vacsoránkhoz a nap már lebukott a kráter pereme mögött. Minden esetre elhatároztuk, hogy holnap nem kísérletezünk a busszal. Vállaljuk az állítólag 800 méteres sétát a metróig, mely reményeink szerint gyorsabban fog bevinni a pályaudvarhoz, hogy onnan azután eljussunk a Vezúvhoz és megmásszuk azt. Pozzuoli, 2008. április 29, kedd, 8. nap Éjjel kicsit melegebb volt, mint korábban, de ennek oka az volt, hogy befelhősödött. Reggel zárt felhőtakaróra ébredtünk és csak délután négy körül láttuk meg először a napot. Mi kicsit korábban keltünk, mint az elmúlt napokban, hogy emberi időpontban érjünk a Vezúvhoz. Már fél tíz után valamivel elhagytuk a kempinget és gyalogoltunk le a metrónak nevezett vasútig. A távolság kicsit hosszabbnak bizonyult, mint mondták, de cserében szinte azonnal indult a szerelvény és bár elég lassan haladt és a számos megállóban is kicsit sokat állt, fele annyi idő alatt bevitt a Garibaldi pályaudvarra, mint tegnap a busz. Innen rutinosan mentünk át a

23

HÉV-hez és az egy órával korábbi vonattal indultunk Ercolano, a Vezúv túra kiinduló pontja felé, mint tegnap Pompei-be. Ercolano-ban a pályaudvar előtt egy iránytaxi vállalkozás ajánlott megoldást a Vezúv felé. A kettőnknek 33 €-s ár elsőre kicsit soknak tűnt, de végül reálisnak bizonyult. Nyolc személyes kisbuszba tíz embert zsúfoltak be. A taxióra visszaérkezésünkkor száz Euro felett mutatott és a belépő a Nemzeti Parkba egyéni utazóknak 6.50 €, csoportosoknak 4.50 €. ¾ 12 előtt értünk fel az ezer méteren lévő parkolóba és sofőrünk egy órára hirdetett visszaindulást. Az utolsó jó 200 méteres szintet a kráterig egy kb. 2 km-es, jól kiépített gyalogösvényen kellett megtenni. A túra sport értéke elég gyenge, de hát mégis a Vezúvról van szó. Mi becsületesen felmentünk a legutolsó, még járható pontig. Sajnos a felhős-párás időben szinte semmit sem lehetett látni, fényképezni meg még annyit sem. Azért készítettünk pár felvételt, inkább csak annak bizonyítására, hogy ott jártunk. Minden esetre tiszta időben csodálatos lehet a kilátás, mind Nápoly, mind Sorrento-Capri felé, ezt a látottakból is könnyű volt megállapítani. Kerestük a Pompei-i romokat, de sem szabad szemmel, sem kisfényerejű látcsövünkkel nem találtuk meg.

Maga a kráter egy kb. száz méter mély lyuk a hegy tetején. Vulkáni működésnek elég szerény nyomait fedeztük fel, talán egy-két helyen volt gyenge gáz kiáramlás. A nekünk immáron ötödik napja otthont adó Solfatara kráter sokkal aktívabb. A Vezúvon néhány meteorológiai megfigyelő ponton

24

kívül semmit sem láttunk, még a föld deformálódását mérő sarokreflektorokat sem. A rendelkezésünkre álló gyenge másfél órát igyekeztünk jól kihasználni és mire indulás volt le is értünk a parkolóba. Ott a kifüggesztett buszmenetrendekből megállapítottuk, hogy alapjában véve jól választottunk, amikor ezzel a minibusz vállalkozással jöttünk fel a hegyre. Fél kettőre értünk le az Ercolano-i HÉV megállóba, ahol nem túl sok várakozás után jött is a vonat. A Garibaldi pályaudvaron sem kellett túl sokáig várjunk a csatlakozásra. Egyetlen baj volt, hogy a vonatról pár megállóval a célunk előtt leszállítottak és ismét várni kellett egy új szerelvényre. Mindezzel, és a jó egy kilométeres gyaloglással együtt már fél négy előtt a lakóautónál voltunk. Az elmúlt négy nap közel ötven kilométeres gyaloglása után egy kicsit lazább este ránk is fért. Amíg Zsóka a közeli napok esetleges lencselevesére, vagy zöldbab gulyására is gondolva egy nagyobb adag nokedlit gyártott le az otthonról hozott gomba pörkölthöz, én a naplót igyekeztem megírni, hogy ma este, talán először együtt tudjunk kiülni, netán játszani is egy keveset. Sajnos ezeken az április végi estéken még nagyon hamar hűvös lesz, és hamar bezavar minket a lakóautóba. Holnap mindenképpen tovább megyünk Sorrentóba, ahol megint 4-5 napot tervezünk tölteni, kivárva a hosszú hétvégét. Utána egy pihenő hét szerepel a tervekben, mielőtt átkelnénk Szicíliába. Vico Equense, 2008. április 30, szerda, 9. nap Reggel hol felhős, hol napos időre ébredtünk és bár mára csak alig egy órás autózás volt a program nyolc óra előtt elkezdtünk készülődni. Tízre indulásra készek voltunk, fizetéssel, mosogatással. Mai célunk Sorrento mellett egy ACSI kemping, ahonnan reményeink szerint be tudjuk járni Sorrento-t, Capri-t és Amalfi-t. Nem kockáztattunk és az autópályát választottuk. Az elmúlt napok tapasztalatai alapján Nápolyon

25

átautózni nemcsak idegölő, de nagyon kockázatos dolog is. Végül két liter gázolaj áráért kerültük el a várost és ez mindenképpen gazdaságos vállalkozásnak tekinthető. Valószínűleg ennél sokkal többet pöfögtünk volna el a dugókban, az időveszteségről és a kocsi folyamatos veszélyeztetéséről nem is beszélve. Az autópálya sem volt igazán a titulusának megfelelő. Minden felé építkezések, terelések, kátyús, rossz minőségű útpálya és szinte végig 60 km-es sebességkorlátozás, de azért sokkal jobb volt, mint a város. Az autópályáról letérve Rózsi begyűjtött két fekete pontot. Egy feltehetően pár méteres rövidítés kedvéért bevitt minket Castellammare belvárosába. Az eredmény vagy negyed óra araszolás. Később is volt gondunk, de nem Rózsi hibájából. Egy olyan keskeny és meredek úton kellett folytatnunk utunkat, melyet nem tartottunk reálisnak és elvétettük a letérést. A megfordulás és később a balra hajtű szerű lekanyarodás az itteni forgalmi viszonyok között kissé zűrösnek bizonyult. A kempingben nagyon kedvesen fogadtak, a tulaj segített helyet keresni és beállni. A hely, ugyan négy csillagosnak van minősítve, azért annyira nem jó. Arra a 4-5 napra, amit itt tervezünk tölteni azért jó lesz. Közvetlenül a kikötőnél van, ami előny a hajós kirándulásoknál. Van néhány ványadt strandocska is, de sem tisztaságuk, sem méretük, sem talajuk nem igazán fogott meg. Azért lehet, hogy egy napra rászánjuk magunkat. Itt nem ez a fő csapásirány. Következő helyünkön, innen jóval délebbre tervezünk egy hét pihenőt. Miután letettük a kocsit és kicsit pihegtünk, összeszedtük magunkat és elindultunk a környék meglátogatására. Először a kikötőt és környékét jártuk be, majd a magas sziklafalon lévő települést kerestük fel. Bár kaptunk részletes térképet, elsőre elvétettük, de nem tettünk túlzottan nagy kerülőt. Sok-sok és nehezen mászható lépcsőn jutottunk fel a városba, ahonnan viszont csodálatos kilátás nyílt egy-

26

részt a kempingünknek is helyet adó kikötőre, másik irányban pedig Nápolyra és a Vezúvra. Sajnos ma sem volt elég tiszta az idő, így csak sejteni lehetett a dolgokat. Maga a kisváros kellemes meglepetés. Nem mutatott túl sokat, de az hangulatos és rendezett volt. Nem volt nyomasztóan nagy a forgalom, igaz a déli pihenő idejére esett látogatásunk.

Nagy-nehezen találtunk egy elég rossz kinézetű szupermarketet, ahol kaptunk kenyeret, de az egyetlen csomag sárgarépa erősen penészedett. Megint megállapítottuk, hogy ezeken a nyugat-európai településeken nagyon könnyű megtudni, hogy a helyiek hol vehetnek ruhát, konyhafelszerelést, a lakás díszítéséhez szükséges dolgokat, elektronikai cikkeket, hol ihatnak meg egy sört, vagy fogyaszthatnak el egy vacsorát, de hogy hol szerzik be a napi élelmiszereket az titok. Azért egy út szélén álló teherautóról vettünk pár tálca epret. Közel két és fél órát jártuk a városka utcáit. Közben ki-kinéztünk a különböző kilátópontokról a tenger és Nápoly felé. Azért nem vittük túlzásba a turistáskodást és a part menti keskeny homoksávra letérve visszasétáltunk kempingünkbe. A még mindig korai időben, úgy fél négy körül járt az óra, leszedtük a motort, mert a közeli napokban szükség lesz rá, alábakoltam a kocsit, mert ennyi időre már megéri a fáradságot, Zsóka pedig elkészítette a vacsorát. Korán elmentünk zuhanyozni. Itt ez kicsit kalandos, a meleg vízhez zseton van és a fülkék kezelése nem túl egyszerű. A ruhát sincs igazán hol letenni.

27

Talán ez volt az első nap, amikor olyan meleg volt, hogy előkerült a kisnadrág és póló nélkül lehetett grasszálni. Még van talán egy óra a napsütésből. Kiülünk és megpróbáljuk azt érezni, hogy nyár van. Vico Equense, 2008. május 1, csütörtök, 10. nap Ma a szokásosnál is korábban keltünk, mert pár perccel kilenc után indult a hajónk a kemping előtti mólóról. Bár az időjárás hasonló volt, mint az elmúlt napokban, mégis bent ettünk, hogy ezzel is időt takarítsunk meg. Közel fél órával a hajó indulása előtt már kint voltunk a mólón. A hajó érkezése előtt tíz perccel érkezett meg a kikötésnél segédkező fiatalember, akitől tudtuk meg, hogy a jegyet elővételben kell megvenni. Gyorsan szaladtunk a közeli bárba, ahol árusítják és mire megérkezett a járgány, nekünk volt jegyünk. Még arra is jutott idő, hogy a kedvező fényviszonyokban készítsünk egy felvételt a kikötőről.

A hajó egy katamarán testű gyorshajó, utastere zárt. A piszkos és fényvisszaverő bevonatú ablakon alig lehetett látni valamit az amúgy is párás vidékből. A hátsó részen ugyan nyitva hagytak egy kisebb fedélzetet, ott viszont mindig tolongtak. Azért párszor kimentem készíteni néhány felvételt. Először Sorrento-ban álltunk meg, ahol néhányan kiszálltak és sokan be. Azért sort kerítettem egy panoráma kép készítésére a parti sziklákról.

28

Tovább hajózva elmentünk Capri szigete mellett, de ebben a párás reggeli időben nem túl sokat mutatott.

Sokkal szebb arcát mutatta a Sorrento-i félsziget déli partja. Ugyan a menetrend szerint ki kellett volna kössünk Positano-ban, ez valahogy elmaradt. A tengerről jól mutattak a meredek hegyoldalra felkapaszkodó települések.

29

Fél 11 körül érkeztünk meg Amalfi-ba, mai programunk fő állomására. Már a tengerről is nagyon ígéretes képet mutatott a település.

A hajóról kiszállva belevetettük magunkat a város szűk utcáinak rengetegébe. Szerettünk volna feljutni egy helyre, ahonnan magasból gyönyörködhetünk a település és a tenger látképében. Többször is nekiszaladtunk meredek lépcsőknek és másztunk rajtuk több, néha tucatnyi emeletet, de mindig zsákutcába kerültünk, magán házak kertjében, vagy lakások teraszán kötöttünk ki. Végül feladtuk a kísérletezést és a hegynek kapaszkodó főutcán indultunk el. Mint kiderült, ezt a hegyekből érkező patak lefedésével alakították ki. Ezt is egy szép pillanatban egy kerítés zárta le. Mögötte egy vízesés és néhány régi épület. Nagyon hangulatos volt a meredek sziklafalak közé ékelődött utca és a belőle kiágazó keskeny sikátorok, utcácskák sora, melyek meredeken kapaszkodnak fel a hegyoldalra.

Azért megtaláltuk a város egyik legjelentősebb nevezetességét a papír múzeumot. Nem mentünk be, de üzletében megnéztük a kézzel gyártott papírból, hajdani elemi iskolás korunkat idéző régi tollakból, pecsétnyomókból álló gazdag választékot. 30

Végül nem volt mit tennünk, elindultunk lefelé a kikötő irányába. Nagyon kulturált turistavárosban találtuk magunkat. A tömeg már most, a szezon elején nagyon nagy volt, igaz az ünnep miatt négynaposra sikeredett hétvége első napja volt. Számos emléktárgy boltot, helyi kézműipari terméket, elegáns ruházatot és élelmiszert árusító bolt akadt utunkba. Itt minden további nélkül sikerült répát kapnunk és pékséget is láttunk. Közel a kikötőhöz értünk el a katedrálishoz. Ez egy kimondottan nagy, impozáns, mór stílusban épült épület egy hosszú lépcsősor tetején. Első ránézésre a településhez mérten túl nagy, de tudni kell, hogy Amalfi korábban a környék központja volt. A XI. században nagyhatalom, Pisa és Genova riválisa, 70 ezer, a mainál több mint tízszer nagyobb lakossággal. A templom mellett kolostor, szép átriumos kerengővel, benne mozaik- és freskótöredékek, alatta egy kriptának nevezett altemplom. A kolostorhoz tartozó mellékhajó kicsit eklektikus kiállításnak ad otthont. Kőtöredékek, szárnyas oltárok mellett hadihajók makettjeit mutatják be a látogatóknak.

A templom meglátogatása után visszatértünk a kikötőbe, és elindultunk délkelet felé a sziklákra konzolosan felépített országúton, hogy a várost és

31

kikötőjét kicsit távolabbról is megcsodálhassuk. A sziklafokon az errefelé sok helyen látható

őrtornyok egyike található, ma étteremként működik. Innen készítettünk panorámaképet mindkét irányban.

A belvárosban lévő strandon sokan napoztak, mondhatni tele volt, néhányan még a vízbe is bemerészkedtek. Elképzelni sem tudjuk, milyen meleg lehetett.

Eddigre fél egy körül járt az idő és úgy határoztunk, hogy nem hajóval megyünk vissza, hanem busszal és leszállunk Positano-ban egy kicsit

32

körülnézni, majd Sorrento-ból vonattal és végül gyalog a kempingbe. El is mentünk megvenni a jegyet, a hölgy egy 24 órás jegyet ajánlott, mely ezt az utat egyben le tudja fedni. A buszmegállóban derült ki, hogy a következő járat másfél óra múlva, két óra után indul. A helyzet elég kaotikus volt. A Nápolyban megcsodált készségességnek nyomát sem láttuk. Nem lehetett semmit sem tudni. Egyre dagadó tömeg várta a buszt, de az csak pár perccel indulás előtt érkezett meg. Mi közben kimentünk a mólóra és sütkéreztünk a kellemes napsütésben és enyhe szellőben.

A buszra nem kis tülekedés árán feljutottunk és még ülőhelyet is sikerült szereznünk. Az út csodálatos volt, pusztán a látottak miatt érdemes volt ezen a módon hazajönni. A tömeget látva úgy határoztunk, hogy a Positano-i megállót töröljük, nem kockáztatjuk, hogy egy, vagy két óra múlva ne férjünk fel a buszra, mint az a mi járatunknál megtörtént egyesekkel. ¾ 4-re értünk Sorrentóba. Ott még lementünk a kikötőbe, hogy információt és helyismeretet gyűjtsünk a napokban esedékes Capri-ra tervezett utunkhoz. Nem is igyekeztünk a városból túl sokat megnézni, lesz erre egy egész napunk, valószínűleg holnap. Azért megint lépcsőzhettünk elég sokat, amíg a magas partról leértünk a kikötőbe, majd vissza a vasútállomásra. Innen pár perces várakozás után indult is a szerelvény. Az alig pár megállónyi utat kissé megkeserítette, hogy középiskolás-korú gyerekek elég hangos és nagyon népes csoportja szállt fel. A kempinghez közelebb eső Seiano megállójában szálltunk le és vagy két kilométeres, elég kellemetlen gyaloglással értünk a kempingbe. Végig a kikötőbe vezető keskeny úton kellet menjünk, mellyen elég erős autós, motoros és gyalogos szembeforgalom volt.

33

Feltehetően a kemping körzetében lévő pár zsebkendőnyi strand közönsége indult el hazafelé. Öt órára értünk a kempingbe, ahol első dolgunk volt megfőzni a zöldbabgulyást és első részét azon nyomban felfalni. Előtte méredzkedtünk és köszönhetően az elmúlt hét igen csak strapás életének, mindketten úgy két kilóval kevesebbet láttunk, mint azt az elmúlt hónapokban kénytelenek voltunk megszokni. Mire Zsóka elmosogatott és lezuhanyoztunk hűvös lett és be kellett húzódjunk a lakóautóba. Vico Equense, 2008. május 2, péntek, 11. nap A tegnapi korai kelés után visszatértünk munkás hétköznapjaink menetrendjére és nyolckor keltünk. Éjjel talán kicsit melegebb volt, mint az elmúlt napokban, de ez még mindig a tízes fokok alsó harmadát jelenti. A szokásos menetrend szerint tíz óra előtt már úton voltunk, a Vico Equense-i HÉV megálló felé trappoltunk felfelé a sok-sok lépcsőn. Mára Sorrento meglátogatását és ezzel egy kissé könnyebb napot terveztünk. A tegnapi bliccelések révén megmaradt regionális napi jegyünkkel utaztunk. Sorrento-ba beérve elsőnek a tegnap már meglátogatott, de igazán meg nem nézett Piazza T.Tasso-n néztünk körül. Majd kicsit a hegyek felé sétálva a Via Fuiromur-án megnéztük azt a szurdokot, mely már tegnap feltűnt nekem a buszból. Ez egy jó ötven méter

mély, a tenger felé menő, alig tucat méter széles hasadék, melynek alján egy régi malomépület romjai állnak. A P.Tasso is ennek a szurdoknak a befedésével alakult ki és mögötte a szurdok elvezet egészen a kikötőig. Tegnap ezen mentünk le. Minden esetre érdekes színfolt egy város kellős közepén. A P.Tassoról a Corso Italia felé vettük utunkat. Hangulatos színfolt a tér sarkában meghúzódó kis park.

34

A Corso Italian található dóm, mely kívülről semmitmondó épület. Annál jobban tetszett a belseje.

Elsétáltunk egészen a régi városfalig, majd visszafelé a sikátorokon keresztül jöttünk. Sok jó minőségű árut és sok jellemzően turistáknak szánt ajándékokat kínáló boltot láttunk. Színvonalasnak nevezhetnénk a látottakat, de semmi különös, sok ilyet láttunk már az előző években, de idén is, és várhatóan fogunk a jövőben is.

35

Két dolog kívánkozott lencsevégre. Az egyik egy harangtorony még a Corso Itálián a dóm szomszédságában áll, a másik egy érdekes, templomszerű csarnok szép freskódíszítéssel, mely valamilyen étterem, vagy közösségi intézmény lehet. Sorrento nem hagyott túlzottan mély nyomokat bennünk. Vitathatatlan, hogy egy elegáns üdülőhely, de sem San Remo-val, sem Biaritz-cal nem állja az összehasonlítást. A tengerhez le sem mentünk, álljon itt az a panorámakép, melyet még tegnap készítettem kutyafuttában a kikötőről.

Még korán volt, ezért felmerült a kérdés, mit csináljunk. Két választás volt, vagy visszamenni a kempingbe és egy nyugis délutánt tartani, vagy élve regionális buszjegyünk adta lehetőséggel a tegnap elmaradt Postiano-i kirándulást abszolválni. Ez utóbbi mellett maradtunk bár ehhez sajnos minden menetrendünket és térképünket a kempingben hagytunk. A vonatmegállóhoz visszatérve megtudtuk, hogy fél egykor, alig húsz perc múlva indul egy busz. Elég sokan vártak már rá. Mi is beálltunk a sor végére. Nemsokára megjött a járgány, de látszott, hogy mi már nem férünk fel rá. Szerencsére gyorsan indítottak egy betétjáratot Postiano-ig, melyen még az ülőhelyek fele üres maradt. Az már részletkérdés, hogy mindkét buszt a menetrend szerinti időpont előtt öt perccel elindították, mit sem törődve a megálló felé futó utasokkal. Jó háromnegyed óra alatt eljutottunk Postiano-ba. Megint élveztük a csodálatos panorámát és sajnos egy jó hangú helybéli társaságát, aki az előttünk lévő ülésről hangosan beszélgetett a sofőrrel. A keskeny utakon a buszozás megint egy kész idegbaj volt, de a sofőr ismét magabiztosan vezette a monstrumot. Meg kellett állapítsuk, hogy az olasz járművek legfontosabb alkatrésze a duda. Minden kanyar előtt és sok helyen máshol is okkal, ok nélkül nyomják. Postiano egy nagyon kellemes hely. Kicsit igazat kell adjunk a kempingbeli szomszéd bécsi házaspárnak, hogy szebb, mint Amalfi. Itt még az a zsebkendőnyi vízszintes terület sincs, amely Amalfiban egy parkolónak és a buszpályaudvarnak ad helyet a kikötő mellett. A hegyoldalban vezető keskeny országút a buszmegálló, a településen egyetlen, egyirányú keskeny út vezet.

36

A mély völgy alján egy négyszintes parkoló található. Minden felé zeg-zugos lépcsők, melyek a lakóépületekhez vezetnek. Itt van azután minden. Csodálatos panorámás lakások és sötét nyomortanyák. Az egész a túrizmusra van beállva. Szállodák és éttermek mindenfelé. A sikátorokban mindenfajta turistának valót kínáló üzlet, nagyon sokban csodálatos ruhák, műtárgyak, kerámiák, ötvösmunkák, és sok bóvli természetesen. Az egészhez egy csodálatos panoráma tartozik, mely különleges atmoszférát ad a településnek. Viszonylag széles a homokos strand, mely most május elején már tömve volt. A strand közelében éttermekkel, szállodákkal és üzletekkel körülvéve áll a település temploma, mely az egész környéket meghatározó épület.

Jó másfél órát jártuk a városka utcáit, baktattunk fel hegyoldalra, ereszkedtünk le meredek lépcsőn völgybe, őgyelegtünk a tömeggel sodródva bevásárló sikátorokban, gyönyörködtünk a látképben kilátóhelyekről és bepofátlankodva éttermek, bárok teraszára, minden vásárlási szándék nélkül nézegettük a boltok választékát. Minden percét nagyon élveztük ennek a látogatásnak.

37

Minden esetre megállapítottuk, hogy csodálatos hely ide, csodálatos hely oda, nem laknánk itt. Hacsak nem garantálnák, hogy sofőr vezette autónkkal mindig teljes útzár mellett két rendőrautó felvezetésével közlekedhetünk.

Fél három körül viszszamentünk a buszmegállóba. Szerencsénk volt, alig pár perc várakozás után jött az a busz, mellyel tegnap is visszatértünk Sorrentoba. Ma szinte teljesen kiürült és kényelmesen kaptunk egymás melletti ülőhelyeket. Hogy tovább növeljük az élvezetet, ez a járat nem tudni miért, más útvonalon közelítette meg Sorrento-t és megállt a kemping felé eső harmadik HÉV megállóban. Így megspóroltunk 25 perc buszozást és bár vártunk vagy húsz percet a vonatra, mégis fél órával hamarabb értünk vissza. Sajnos Vico Equense-ben minden üzlet ebédidő miatt be volt zárva és nem tudtunk valamilyen zöldséget vásárolni a holnapra tervezett sütéshez. Négy órára értünk a lakóautóhoz. Gyorsan előkészítettük a hagymás vörös babos krumpli salátát holnapra, megmelegítettük a tegnapról maradt zöldbabgulyást, felszereltük a motort, hogy holnap ne kelljen ezzel foglalatoskodni. Elhatároztuk, hogy a reggel nyolc előtt öt perccel induló hajóval megyünk Caprira és majd meglátjuk, hogyan keveredünk vissza. Minden esetre ezt tervezzük ebben a menetben az utolsó kemény turistáskodó napnak, utána már ki kell álljunk valahol pihenni. Vico Equense, 2008. május 3, szombat, 12. nap

38

A mai reggel nagyon durván indult, hat órakor megszólalt a beállított ébresztés, először ezen az úton. Éjjel kicsit melegebb volt, mint az előző napokon. Bár világos volt, de a nap még nem kelt fel, így kint elég hűvös volt. Ezért és időtakarékossági okokból bent reggeliztünk, gyakorlottan összekészültünk és fél nyolc után indultunk is a mólóra. A hajó kicsit késett. A kempingből sokan mások is ezt a programot választották mára. A hajón itt még nem voltak sokan, könnyen kaptunk helyet a felső fedélzeten. Sorrento-ban elkészítettem ismét a panoráma felvételt, ez sem lett sokkal jobb, mint a két nappal korábbi.

Még kilenc előtt megérkeztünk Capri-ra. A hajóról készült képekhez itt jobbak voltak a fényviszonyok.

A turista információs irodában szereztünk egy térképet és áttanulmányozva a helyzetet, úgy határoztunk, hogy a siklóval megyünk fel a kikötő feletti nyeregbe. Ekkor még nem voltak túl sokan, így viszonylag hamar tudtunk jegyet venni és a siklóra is felfértünk, bár az már tömött volt. Elsőnek a sikló kilátóteraszáról néztünk körbe. Jól látszott a kikötő és a domboldalra felkapaszkodó utcák. Megállapítottuk, hogy határozottan jót tesz a szigetnek, hogy komolyan korlátozzák a gépjármű forgalmat. Igaz nem is lehetne mit kezdeni ezen a terepen a turisták sok kocsijával. Később megtapasztaltuk, hogy a helyiek is képesek hatalmas torlódásokat elkövetni.

39

Sétánkat a sziget Capri nevű településén kezdtük. Itt is az elmúlt napokban megtapasztalt zerge járta helyek a jellemzőek. Mielőtt belevetettük volna magunkat a sikátorok rengetegébe körbenéztünk a főtérnek számító Piazzale Umberto I-en, mely közvetlenül a sikló felső megállója mellett van. Ez a terület jellemzően a turistáké. Az ajándék- és iparcikkboltok, éttermek és bárok az elmúlt napokban látottakat mintázzák, csak itt hiányoznak a járművek. A sziget ezen részén a villamos targoncák és a kézi kocsik a jellemzőek.

Az egyik sikátor felett szépen kidolgozott márványdíszítések hívták fel magukra a figyelmet.

40

Elsőnek nekiszaladtunk egy elég meredek sikátornak, mely látszatra lakóházak közé vezetett. Ez később a sziget déli oldalán egy kilátóponthoz, a Belvedere Cannone-hoz vitt el, ahonnan a Marina Piccola-ra nyílt kilátás. Kis látcsövünkkel élvezettel nézegettük az öbölben ringatózó jachtokat és éppen ébredező utasaikat. A kilátópontot elhagyva lejutottunk a déli tengerpart közelébe. Meglátogattuk a Giardini di Augustót, egy nagyon szépen rendben tartott közparkot. Innen ráláttunk a Certosa di San Giacomo épületegyüttesére. Ezen a környéken döntően üdülőházak, elegáns villák között vezettek az alig két méter széles utak, melyek gyakran lépcsőkben folytatódtak.

Ezt követően a sziget másik települését, Anacaprit szerettük volna meglátogatni. Neki is indultunk, de mindig a másik irányba. Nem tudom, hogy van ez, de úgy körülbelül minden ötvenedik helyen, amit meglátogatunk, képtelen vagyok tájékozódni. Capri szigete ilyen. Végül a sziget dél-keleti oldalán tett kiadós séta után, - mely nem volt egészen felesleges, mert nagyon szép helyeken jártunk, - visszajutottunk a sikló felső állomásához. Itt végre felvettük a fonalat és a helyes irányban, a via Roma-n indultunk nyugatra. Nagy meglepetésünkre azt az egyébként nem túlzottan nagy teret, ahonnan a helyi buszok indulnak az 1956-os magyarországi mártírokról nevezték el. Az Anacapri-ba vezető úton tovább haladva kellett felismerjük, hogy gyalogosan a dolog nem fog menni. Ezt a tényt egy, a kaotikus forgalmat irányítani 41

próbáló, megkérdezett rendőr is megerősítette. A rendkívül keskeny és több hajtűkanyart is tartalmazó négy kilométeres úton, melyre 2.1 méternél szélesebb és 5.2 méternél hosszabb kocsik be sem hajthatnak, nagy a forgalom. Döntően az itt alkalmazott, és máshol nem is látott, nagyon rövid, öt méternél alig hosszabb buszok és a kimondottan nagynak látszó, általában hét személyes kabrió kialakítású taxik adják a forgalom döntő többségét.

Végül visszamentünk a buszvégállomáshoz és vettünk jegyet Anacapri-ba és egyben onnan vissza a kikötőbe. Úgy terveztük, hogy a 13.40-kor induló hajóval visszamegyünk Sorrento-ba. A buszon, bár csak állóhelyet kaptunk, azért a tömeg ellenére jó helyünk volt. Az úton igazolva láttuk döntésünket, ezt gyalog nem lehetett volna megtenni. A buszról, többekkel együtt nem tudtuk hol kell, vagy érdemes leszállni. Végül a sofőr szinte kirugdalt a járgányból. Gyenge térképünk birtokába két irányban is elindultunk, de mindig érdektelen részekre jutottunk. Végül a belváros felé vettük az irányt. Egy nagyon kedves, de nem különösebben érdekes helyen jártunk. Azt mindenesetre megállapítottuk, hogy valószínűleg ez a település inkább a helyben lakóké, míg a másik inkább a turistáké, üdülőké.

42

Egy kedves kis templom és egy nagyon szép vörös palotácska hívta fel magára a figyelmet. Ezen kívül egy sétálóutca, - a Via Orlandi, - a szükséges összes tartozékával (ajándék és ruhaboltok, éttermek, pizzériák, stb.) adják a látnivalót, melyen a turisták szép számmal teszik a dolgukat és őgyelegnek jobbrabalra. Mi egy kis téren ültünk le pár percre, hogy bekapjunk egy szelet csokit és igyunk pár korty limonádét. Az utcát becsületesen végig járva jutottunk el a település főterének számító Piazzale Vittoria-ra.

Erre az a jellemző, hogy itt a tömeg még nagyobb, mint máshol. Innen indul egy ülős lift a sziget legmagasabb pontjára, az 589 méter magas Monte Solaro-ra. Ennek megfelelően itt állnak meg a taxik, a szervezett utasokat kiszolgáló külön buszok és a közforgalmú járatoknak is van megállója. Mire a teret megnéztük, közel egy óra lett és úgy döntöttünk nekünk Capri-ból Anacapri-stul ennyi elég. Kiderült, hogy 13.10-kor indul egy busz a kikötőbe. Ez még talán éppen elég lett volna, hogy elérjük a hajót. A busz meg is érkezett pár perc késéssel, de olyan tömött volt, hogy meg sem állt, ahogy a következő Capri-ba menő sem. Ekkor világossá lett, hogy a hajó az elment, de azért le kell valahogy jutni, hogy legalább a következő 15.20-asat elérjük. Úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a végállomás felé, hogy egy korábbi megállóban nagyobb eséllyel férjünk fel egy járatra. Két sarokkal odébb, az első megállóban éppen bennállt egy Capri-ba menő busz. Erre felfértünk és lementünk vele a sikló felső megállójáig. Innen, mivel időmilliomosok lettünk, gyalog mentünk le a kikötőbe. A Piazza Umbert I-nél

43

nagyon nehezen, de megtaláltuk a lefelé vezető lépcsőt. Kicsit meglepett, hogy rajtunk kívül talán ha tízen használták. Negyed óra alatt leértünk. Közben láthattuk és lefényképezhettük a siklót és egy fordulóbál nagyon jó képet lehetett készíteni a kikötőről.

Még egy előnye volt ennek az útnak, találtunk egy zöldségest, ahol az estére tervezett húspogácsa mellé a grillre vettünk cukkinit és padlizsánt. Egy órával a hajó indulása előtt érkeztünk a kikötőbe. A jegyek megvétele után időnk felét a kikötőben őgyelegve, másik felét a hajóra történő beszállásra várakozók sorában töltöttük. Ezután a hajó gyenge fél óra alatt elrepített Sorrento-ba, ahol először megmásztuk a sziklafalat a belvárosba, majd elbaktattunk a HÉVhez. Közben elkészítettem a Piazza Sant’Antonino-ról azt a felvételt, mely már tegnapelőtt elmaradt. Nem túl sokat kellett a vonat indulására várni. Ma a Seiano-i állomáson szálltunk le és valamivel kisebb kocsi forgalmat kerülgetve értük el kempingünket alig egy és negyed órával a Capri-ból történő indulás után. A kempingben gyorsan elkészítettük a grillezni valót és nagyon finom vacsorát csaptunk össze. Zuhanyozás és mosogatás után még kicsit ki is tudtunk ülni, hogy a talán első kellemes estén megigyuk végre az áprilisi pezsgőnket. Egy nagyon strapás periódus végére értünk. Az elmúlt nyolc napban közel száz kilométert gyalogoltunk döntően városban és ebből nagyon sok volt a lépcső lefelé és felfelé egyaránt. Sokat utaztunk vonaton, hajón, buszon, siklón. Többet költöttünk helyi közlekedésre, mint korábbi utjaink bármelyikén az egész szezonban. Sokat vártunk közlekedési eszközökre és sokat tolakodtunk. Ugyanakkor nagyon sok érdekes helyen jártunk, érdekes

44

tapasztalatokat gyűjtöttünk. Megfordultunk számos olyan helyen, ahol egy hozzánk hasonló világjárónak illik megfordulnia. A tapasztalatok vegyesek. Leginkább a tömeg, a tülekedés, a kaotikus közlekedés zavart. Elképzelni sem tudjuk, mikor lehet ezt a vidéket úgy meglátogatni, hogy csak a látnivalókkal kelljen foglakozni és el lehessen mélyedni az élményekben. Most kell egy pihenés és várhatóan pár hét, egy-két hónap múlva letisztulnak egy kicsit az élmények és több fog megmaradni a szépből, mint a kellemetlenből. Praia a Mare, 2008. május 4, vasárnap, 13. nap Reggel a normál napokon megszokott 8 órai kelés után a szokásos feladatokon túl volt néhány további is. Ki kellett üríteni a WC-t, ki kellett szedni a bakokat a kocsi alól és első eset volt ezen az úton, hogy le kellett gurulni a rámpákról is. Mindezek után fizetéssel együtt fél 11-kor már elhagytuk a kempinget. Az első két kilométer volt kicsit nehezebb, amikor a keskeny úton kellett felkapaszkodni a szépszámú szembejövő autót, motorost és gyalogost kerülgetve. Rózsi 13.40-re jelezte az érkezést. A parton autózva láttuk, hogy talán ma látható legtisztábban a Vezúv. Ki is használtuk az alkalmat és készítettünk egy utolsó felvételt a hegyről. Castellamare-nél Rózsi megint be akart vinni a városba, de mi nem hagytuk magunkat. Sértődötten újratervezett és közel negyed órával rövidebb utat hozott ki. Eredendően elhatároztuk, hogy a Sorrento-i félszigeten az átvágást és az út első részét autópályán tesszük, utána meglátjuk. Pompei-nél rátértünk az autópályára és Salerno felé haladtunk. Salerno nagyon szép volt felülről, de nem álltunk ki a szűk, inkább csak műszaki vészhelyzetekre készített kitérőkbe, mert féltünk, hogy a visszasorolással gond lesz. A vasárnapi forgalom nem volt túlzottan erős, jól haladhattunk. Salerno-t elhagyva kellemes meglepetés volt, hogy az A3-as autópálya ingyenes. Ezt ugyan Rózsival készített próba útvonaltervek alapján sejtettük, de nem voltunk biztosak benne. Hozzá kell tenni, hogy a több mint száz kilométeren végig útépítések, terelések, leszűkítések tették „változatossá” a vezetést. Egyes szakaszokon gyönyörű háromsávos úton, majd utána egy oldalra terelve egy-egy sávon mehettünk. Az út minősége is nagyon változó volt. Minket a dolog nem nagyon zavart, mert ebben az irányban alig volt forgalom, de a négy napos ünnepről lassacskán hazatérő nápolyiaknak a másik irányban sok dugóval kellett szembesülniük. Mi 1-2 perc eltéréssel tudtuk a Rózsi által jelzett időt tartani. Csak mielőtt letértünk a pályáról volt egy kisebb dugó, de mindössze 3 perc késedelmet okozott.

45

A terep elég kellemes, dimbes-dombos, hegyes vidék. Egészen 650 méterig felkapaszkodtunk és mind két oldalon láthattunk még havas csúcsokat. Errefelé 1300-1400 méteres hegyek vannak. A sztráda urtán egy jó vonalvezetésű főúton jutottunk el Prai a Mare-ba. Csak az utolsó egy kilométer volt ciki, ahol megint szűk szerpentinen kellett leereszkedjünk a part mögötti falon a tengerhez. A kempinget simán megtaláltuk, még nem volt csendes pihenő, Kedvesen fogadtak. A hely elég elegáns, ami a közösségi helyeket (étterem, úszómedence, stb.) illeti. A parcellák kicsik, Sok az állandó, de látszatra nagy részük a téli pihenő után még ki sem bontotta a szerkezetet. Minden esetre kicsit meglepő, hogy az egy szem, rokkantaknak szánton kívül nincs zuhany. Kicsit zajos is a hely, mert az út mellett, a vonat közelében van. A strandra elég sokat kell gyalogolni. Viszont van mosási lehetőség. Még megnézzük az innen egy kilométerre, a tengerparton lévő másik kempinget, lehet, hogy átköltözünk. Praia a Mare, 2008. május 5, hétfő, 14. nap Este még kisétáltunk a partra. Ott egy nagyobb motoros találkozó volt, soksok száguldozó motorral és nagy hangzavarral. Éjfélig bömbölt a hangszórókból valamilyen jópofáskodó műsorvezető. Lekaptuk a környék két nevezetességét, egy dombtetőn álló, a skót kastélyokra emlékeztető váracskát és egy őrtornyot a part közelében.

Megnéztük a másik kempinget. Vitathatatlan előnye, hogy közvetlenül a parton van a strandnál és valószínűleg az út és a közeli vonat zaja kevésbé hallatszik. Ugyanakkor sokkal sivárabb, lelakottabb, általában 4 Ampert adnak, csak elvétve láttunk 6 Amperes biztosítékot. Árnyékot kifeszített hálók biztosítanak, melyekkel kapcsolatban nem volt túl jó tapasztalatunk három éve Spanyolországban. Az egyetlen működő vizesblokkhoz sokat kell gyalogolni. Viszont sokkal több vándorló külföldit láttunk a kempingben. Még nem döntöttünk, majd meglátjuk. Reggel kicsit tovább lustálkodtunk, de nem nagyon. Mára mosást terveztünk. Még reggeli előtt ki is mentem a recepcióra zsetonokért. Közölték, hogy a mosógépek még nem működnek, majd szólnak, ha lehet mosni. Az nem derült ki, hogy ez egy óra múlva, vagy csak a jövő héten lesz. Alig telt el jó

46

negyed óra, még a reggeli készítésbe sem merültem bele igazán, jött bringával egy koma és mondja, hogy lehet mosni. Ismét kiballagtam a recepcióra, megvettem a három zsetont és elcuccoltunk a gépekhez. Mivel este láttuk, hogy az egyikben benne van a télen belekerült fenyőtűktől kezdve minden, azt nem terveztük elsőre használni. Mindent betettünk annak rendje és módja szerint, bedobtuk az érmet, semmi. Ismét ki a portára, majd küldenek valakit. Jött is egy mester, kiderült, hogy az automaták nem voltak bekapcsolva, de addigra a masina benyelte az érmünket. Most a szakember sétált el a recepcióra és hozott egy pótérmét. Ezzel végre elindult a hadművelet. Mi szépen megreggeliztünk, bár már 11 felé járt, és visszamentünk megnézni a gépet egy újabb adag koszos ruhával felfegyverkezve. Legnagyobb meglepetésünkre egy olasz nő egy egész kocsira való szennyessel elfoglalta a terepet. Nekünk még vagy jó 20 percet kellett várnunk, mire leállt a szerkezet, de nem akart nyílni az ajtaja. Ismét szakértőt kellett hívni, aki egyszerűen egy durva rántással orvosolta a dolgot. Közben az olasz nő megenyhült irányunkban és hagyta, hogy az általunk eddig használt gépet tovább használjuk. Mire a harmadik forduló is kipörgött, két óra felé járt az idő. Zsóka közben a szomszéd parcellán kereszbe-kasul kihúzott köteleken forgatta, rendezgette a száradó ruhákat, én pedig elővettem a bringát és bekerekeztem a településre felderíteni a beszerzési lehetőségeket. A fő cél némi bor, krumpli és saláta az esti grillezéshez. Megragadtam az alkalmat és vettem egy körtét a tegnap este kiégett helyében a 12 Voltos stecklámpába és egy foglalatot, mellyel pótolhatom az otthon felejtett kinti világításra használt lámpánkat. (A vízkőoldó mellett eddig ez a második otthon hagyott tétel.) A délután a ruhák vigyázásával és karbantartással telt. Átalakítottam az egyik ülőpárnát az új székekhez. Meglátjuk, hogyan válik be, és majd megcsinálom a másikat is. Este grilleztünk egy jót és a szülinapi pezsgőm még ott várja sorsának beteljesedését a hűtőben. Praia a Mare, 2008. május 6, kedd, 15. nap Este sokáig kint lehetett ücsörögni, de elkezdett befelhősödni. Utunk eddigi legmelegebb éjszakáján többször kisebb csepergést hallottunk. Reggel is teljesen zárt felhőzetre és enyhe csepergésre ébredtünk. Kilenckor keltünk, kényelmesen megreggeliztünk és fél 11-re mindennel kész voltunk. Eddigre az eső kicsit erősödött, az előtető alatt tettünk-vettünk, megcsináltam a második széket, sőt a konstrukción is javítottam kicsit, Zsóka is varrogatott, majd olvasott, később egy hajvágást is abszolváltunk nálam. Közben a szomszéd telekre, melyet tegnap szárítónak használtunk, hoztak egy méretes lakókocsit. Errefelé 6x8 méteresek a parcellák, a határvonalon bokrokkal, fákkal, melyek hol jobbra, hol balra dőlnek. Segítettünk beállítani a járgányt. A komák nehezen értették meg, hogy egy horoggal kb. 7 méteres doboz nem fér el keresztben. Azért ők így hagyták, horguk átlóg a

47

szomszédhoz, de itt ez a szokás. Mondták, hogy most nem maradnak, majd augusztusban lejönnek, úgy látszik ez is szokás errefelé, megszámlálhatatlan elhagyott lakókocsi foglalja el a parcellák legalább felét. Most egyébként nagyon kevesen vagyunk, talán fél tucat úton lévő helyi és külföldi, és pár állandó adja a lakosságot. Később kicsit javult az idő és körbesétáltunk a kempingben. Hatalmas terület, de mindenhol ezek a mini parcellák. A recepción elbeszélgettünk a kislánnyal, aki megnézte kérésünkre az Interneten, hogy a közeli napokban jó idő ígérkezik. Tehát maradunk. A következő napok útvonalát is megterveztük egészen a Vulcano és Lipari szigetekkel szemben lévő kempingig. Lidl-t is tettünk az útvonalba, mert lassan esedékes egy nagyobb élelmiszer feltöltés. A javuló, de még mindig bizonytalan időben korán elkészítettük vacsoránkat, mert tervezünk még egy több napra szóló főzést is mára, sőt, ha az idő engedi, bekerekezünk a településre is. Praia a Mare, 2008. május 7, szerda, 16. nap Reggel napsütésre, de több felé felhős időre ébredtünk. Hűvösebb is volt, mint az előző napokban és nehezen akart melegedni. Kilenckor elkezdtük a napot és mire indulhattunk volna strandolni, szinte teljesen befelhősödött és a hőmérőnek alig akaródzott 20 fok fölé emelkedni. Változtattunk a programon és biciklire ültünk, hogy kicsit bejárjuk a környéket. Ez gyakorlatilag csak a tengerpart mentén történhetett, mert a szárazföld felöl viszonylag magas hegyek veszik körül a települést. Utunkat dél felé kezdtük, az a településsel ellentétes irány. Célunk volt az is, hogy a strandolási lehetőségeket felmérjük. A tapasztalatok elég vegyesek. A partot errefelé kavics, vagy durva szemcsés homok borítja. Ezzel nem is lenne baj. Az viszont, hogy mindenhol kosz, az elmúlt hétvégék, de lehet, hogy az elmúlt szezon szemetei, súlyosbítva a tenger hordalékával, az nehezen viselhető. A part és az egész település most éledezik. A part mentén elkezdték felállítani a különböző pavilonokat, melyek egy-egy bárnak, strandnak adnak majd helyet. Szinte egymásba érnek ezek a létesítmények a talán tíz kilométer hosszú partszakaszon. Azért látnivaló is volt. A múlt nap már megfigyelt két váracska mellett a part előtt húzódó sziget, az Isola di Dino és a hozzá csatlakozó kisebb sziklacsoport. A szigeten érdekes fehér épületekre lettünk figyelmesek. Két lekerekített kúp között egy alacsonyabb átkötő rész. Talán nyaralóházak lehetnek, de az is elképzelhető, hogy az útikönyvünkben a félsziget túloldalán említett trullo-kat mintázzák. Majd kiderül, úgy két hónap múlva tervezzük meglátogatni az eredetieket. A sziget egyébként elég vadregényesnek néz ki, ha lehet meg kellene próbálni átjutni. A déli rész meglátogatása után észak felé indultunk. Végig kerekeztünk a part menti sétányon. Mellette sok helyen külön kerékpárút is volt. Nagyon

48

kellemes volt az út, emelkedő ugyebár semmi, forgalom nulla. Az időjárás is kedvezett, nem volt sem túl meleg, sem túl hideg, néha még a nap is kisütött.

Betértünk Praia a Mare-ba is egy kicsit. A településről kifelé kerekezve észak felé egy leértékelést is hirdető gyári üzletre lettünk figyelmesek. Kiderült, hogy egy ruházati üzlet. Kicsit benéztünk. Diszkont körülmények között elképesztően magas árakat láttunk. Egy nyári kabát 620 €, a legolcsóbb póló 15-20 €, blúz 50-70 € és lehetne sorolni. Igaz csupa márkás cucc. Mi persze nem vásároltunk semmit sem. Végül úgy döntöttünk, a településre nem megyünk be, majd a közeli napokban, úgy is kell kenyeret venni és a kemping boltja csak hétvégén van nyitva. Egy kocsiról vettünk pár kiló narancsot, hogy végre ebből a helyi

49

gyümölcsből is együnk és visszakerekeztünk a tengerparton a kempingbe. Jó két órát voltunk el. Visszaérkezve a gyakran változó felhőzet alatt olvasgattunk, majd a tegnap vett padlizsánt készítettük el. Kisebb baleset ért közben. A nagy igyekezetben balkezem középső ujjbegyét rányomtam a forró villanyrezsóra. Amikor második fordulóban a leveshez szükséges nokedlit akartuk elkészíteni, kiderült, hogy nem megy a rezsó. Nagyon megijedtünk. Amikor lehűlt megnéztem, a hő biztosítéka égett ki. Nem szép dolog, de egyszerűen átkötöttem. Ezentúl jobban kell vigyázni rá, és ha lehet, otthon szerzünk bele valamit. Amíg én a rezsót bűvöltem, kipróbálhattuk a külső gáztűzhelyt és az indulás előtt készített szerkezetet, mely a lábosok csúszkálását van hivatva megszüntetni. A főpróba jól sikerült, a konstrukció átvéve és rendszeresítve lett. A legjobban azonban annak örültünk, hogy a palacsinta már ismét a villanyon készülhetett. Ezzel el is ment a nap. Az utolsó palacsinták már sötétben sültek. Praia a Mare, 2008. május 8, csütörtök, 17. nap Az éjszakai szép csillagos ég után reggel is verőfényes napra ébredtünk. Mivel mára csak strandolás volt a program, nem siettük el a felkelést. Kilenckor kezdtünk neki a reggeli elkészítésének, ami ma kicsit bonyolultabb volt, mert az elmúlt napokban összegyűlt száraz kenyereket sütöttük meg. Így is 11-kor elindultunk a strandra. Némi gyaloglás árán értük el a partot, ahol egymástól pár száz méterre ült csak egy-egy társaság. Napközben sem lettek többen pedig nagyon szépen sütött a nap. Fürdésről szó sem lehetett, ez a víz még kicsit hideg. Azért délután bementem térdig. Fél négyre elegünk lett a napból, összecihelődtünk és négyre a lakóautónál voltunk. Gyorsan biciklire pattantunk és bementünk a településre néhány kajafélét venni a közeli napokra. Ötre értünk vissza. Lezuhanyoztunk és megmelegítettük vacsoránkat és most hét óra körül már minden napi tennivalón túl vagyunk és kiülhetünk élvezni a kellemes időt. Sajnos délutánra befelhősödött, de reméljük, ez nem fogja befolyásolni a holnapra ígért jó időt. Praia a Mare, 2008. május 9, péntek, 18. nap Ezt is strandolós napnak szántuk és az is lett. A tegnapinál kicsit felhősebb időben kicsit korábban keltünk. A reggeli után kihasználva a kemping

50

vezetőjétől pár napja kapott ígéretet, a recepció gépén felmentem az Internetre. Megnéztem a mailbox-omat, semmi érdekes, letöltöttem a banki adatokat (minden rendben) és a MATÁV számlát (ennek a sorsát majd meglátjuk), és a CampingChequ-es egyenlegemet (ezen semmi nyoma sincs a Ljubljana-ban történteknek, de ez most nem izgat). Közben Zsóka kimosta azt a kevés cuccot, ami összejött, vagy kimaradt múltkor. Mindezekkel együtt már 11-kor indultunk a strandra, ahol eleinte inkább csak az elszántságunk, mint az időjárás tartott lent. Kitartásunknak meg lett a gyümölcse, néhány méretes felhő elvonulása után szépen sütött a nap. Még a tegnapinál is kevesebben voltak a parton. Majdnem négy óra volt, amikor el kezdtünk pakolászni. Visszatérve a lakóautóhoz lezuhanyoztunk, utána feldolgoztam a banki adatokat miközben Zsóka kicsit kitakarított. Korán ettük meg vacsoránkat és még a holnapi krumplis tészta alapjának elkészítésére is sort kerítettünk. Kellemes este elé nézünk, reméljük a háromnapos hétvége ellenére nem fog a kemping túlságosan megtelni. Praia a Mare, 2008. május 10, szombat, 19. nap Nagy meglepetésünkre tegnap este szinte senki sem érkezett, pedig hétvége előtt álltunk. Éjjel kimondottan meleg volt, alig süllyedt 18 fok alá a hőmérő. Viszont érkezett egy nagyon érdekes szél. Hol alig fújdogált, majd megerősödött, végül egész rövid időre olyan viharos lett, hogy alábakolt lakóautónkat is rendesen megrázta. Már-már az írországi emlékeket kezdtük emlegetni. Rövid időre pár csepp eső is esett, de döntően a felettünk lévő fenyőfáról hulló tűlevelek kopogtak a kocsi tetején. Reggel tiszta időre, de még mindig erős szélre ébredtünk. A pihenős napok szokásainak megfelelően 9 körül keltünk, de reggeli után az erős szélben nehezen akaródzott kimennünk a partra. Miután néhány lefogyott dolgot feltöltöttünk a tartalékból, 11 után csak elindultunk. A parton egészen elviselhető volt a dolog, ugyan az erős szélben mindenbe meg kellett kapaszkodni, ha nem akartunk szaladni utána, de a nap szépen sütött. Kis látcsövünkkel néztük a Dino szigetet megkerülő turistahajót és a parton kint lévő bátrakat. Alig voltak többen, mint az előző napokon. Két óra körül befelhősödött, mi még egy órát hősiesen kitartottunk, de mivel sem a szél nem enyhült, sem a felhők feloszlásának nem látszott esélye, visszajöttünk a kempingbe. Útikönyvünket megnézve derült ki, hogy Olaszországban a pünkösdhétfő nem ünnep. Ez magyarázta a szerény hétvégi forgalmat. Ne feledjük, hogy errefelé a legtöbb látogató nápolyi illetőségű és az azért jó három óra autózás innen.

51

A recepción is megerősítették az információt. Ezután végleg a korábban már kóstolgatott megoldás mellett döntöttünk: holnap megyünk tovább. Az időjárás sem látszik javulni, egész estig sem a felhők, sem a szél nem akart változni. Közben Zsóka olyan erős allergiát kapott vagy a portól, vagy a széltől, vagy valami mástól, hogy folyamatosan folyik a könnye és az orra és alig lát. A délutánt arra használtuk, hogy megfőztünk egy adag székelykáposztát, így a következő jó pár napra le van tudva a főzés neheze, és ha kevés villanyt is kapunk, tudunk gyorsan kaját varázsolni. Mivel a közeli napokra tervezett sütést is le akartuk zavarni, közben be kellett szaladjak bringával a városba hagymáért. Amit lehetett előkészítettünk a továbbmenéshez, bringákat elraktuk, bakokat kivettük a kocsi alól, Rózsit beokosítottuk. Ezzel el is ment a nap, fél kilenc és sötét lett. Még kiülünk egy kicsit beszélgetni, utána talán még olvashatunk is az ágyban. Capo Milazzo, 2008. május 11, vasárnap, 20. nap Éjjel kimondottan meleg volt és már-már elővettük az eggyel könnyebb takarót. Reggel borús égre ébredtünk. ¾ 8-kor kezdtem a napot a WC kiürítésével, majd elkészítettem a reggelit. Utolsó hazai tejföl maradékunkból majonézes zöldborsót készítettem, mely végül a zöldborsó miatt ehetetlennek bizonyult és szégyenszemre a kidobás sorsára jutott. Fizetéssel, mosogatással ¾ 11-kor indultunk a kempingből. Egy kevésbé barátságtalan szerpentinen kapaszkodtunk fel az SS18-as főútra, mint amilyenen egy hete ereszkedtünk le. Egy helyen ki is tudtunk állni és visszapillantani Praia a Mare-ra és a Dinó szigetre, illetve a tőlük délre eső strandokra.

Mára első feladatunk a tankolás volt. Ez, mint tudjuk Olaszországban hétvégén kicsit stresszes. Jó 15 kilométerre a kempingtől találtunk egy kutat, ahol volt személyzet. Ez esetben a stresszt az okozta, hogy a két hete még 1.35 € körül kapott gázolaj mára majd 10 %-kal drágább lett. A következő feladat egy nagybevásárlás lett volna. A jó előre kinézett Lidl ott is volt a helyén, csak bezárva. Ezen kicsit csodálkoztunk, mert az északi

52

országrészben nagyban hirdették, hogy vasárnap is nyitva vannak. Le se tértünk az országútról. Később azért utcai árusoktól vettünk egy láda epret és egy diszkontban pár dolgot. Natúr joghurtjuk nekik sem volt. Egyebekben eseménytelen volt utunk. Az első száz kilométert a part mentén az SS18-as főúton tettük meg. Errefelé egymást érték a kempingek, pedig még az ADAC katalógus sem jelez semmit. Az út párszor lakott területen is áthaladt, de a vasárnap dél körüli időpontban a forgalom gyenge volt és jól lehetett autózni. Szép helyeken jártunk és gyorsan telt az idő. Szerencsére, ahogy távolodtunk Praia a Mare-tól, Zsóka allergiája úgy javult és estére rendbe is jött. A második jó száz kilométert az A3-as ingyenes autópályán tettük meg. Erre a déli szakaszra ugyanaz a jellemző, mint a Solerno alatti részre. Szinte végig építik, sok a terelés, sebességkorlátozás. Szerencsére munkák alig folytak és a gyenge forgalomban jól lehetett haladni. Három óra körül jártunk arra felé, ahol egy esetleges éjszakázó helyet kinéztünk magunknak. Úgy döntöttünk nem állunk ki, hanem átkompozunk és eljutunk első kinézett kempingünkig Szicílián. Nem sokkal később az autópályáról megpillanthattuk a szigetet. Sajnos a borult ég és a pára miatt csak sejteni lehetett. Tovább autózva azért úgy ítéltük meg, hogy tartozunk magunknak annyival, hogy megnézünk egy másik Lidl-t, amely úgy két és fél kilométerrel a kompkikötőn túl kellett volna, hogy legyen. Meg se találtuk. Azért bementünk egy hatalmas bevásárlóközpontba, ahol viszont élelmiszerüzletet sem találtunk. Beletörődtünk, hogy nagybevásárlás az nincs. Úgy két napra még van mindenünk, csak kenyér kell. Majd Milazzo-ban apránként beszerezzük a legfontosabbakat. Beálltunk az egyik komptársasághoz a sorba. Minden nagyon flottul ment. Alig kellett várni, a behajózás, indulás kimondottan gyorsan bonyolódott le. Megvettük a visszaútra is a jegyet. Összesen 58 €-ba került. Maga az út fél óra. Egyik part sem nyújtott felejthetetlen látványt, azért illendőségből lefényképeztem.

A hajóról lejőve kissé belebonyolódtunk a dologba. Rózsi eredetileg úgy volt felokosítva, hogy ne autópályán menjünk. Az utat ekkor másfél órára taksálta, de a térképet megnézve sok lakotton kellett volna átmennünk és ez

53

tapasztalatból sokkal több időt vesz igénybe, mint azt Rózsi hiszi. Úgy határoztunk autópályán megyünk, ez fele annyi időbe került. Sajnos programozási hiba miatt az eredeti úton indultunk el és elkövettük azt a hibát, hogy párszor a saját fejünk szerint akartunk menni. Az eredmény a szokásos: fél órát köröztünk Messina-ban, néhány utcát 2-3-szor is érintve. Sziciláról az első benyomások nem különösebbek. Reméljük lesz még jobb is és nem fogunk csalódással távozni a szigetről. Az autópályán nem egész másfél liter gázolaj áráért gyorsan eljutottunk Milazzo-ba, majd átautózva a városon értük el a keskeny félsziget végén lévő kempinget. Ez két részből áll. Van egy alsó, a meredek sziklafal alatt a tenger partján lévő rész és egy a jó 50 méter magas sziklafal tetején. Mi eredendően a felső részt választottuk, nem vállalva a keskeny kanyargós levezető utat és a kisebb parcellákat. A hely elég jó, a vizesblokkokat most újíthatták fel, 10 Ampert adnak, a terület elég tágas és mivel csak kevesen vannak, könnyen lehet helyet találni. Sajnos itt is elrontja a képet a sok állandóra letelepített és elég siralmas látványt nyújtó öreg, elhagyott lakókocsi. Hat óra felé járt az idő mire megérkeztünk. Ma valahogy a leállás is kicsit nehézkesebben ment, viszont elindulásunk óta először a TV-t is be tudtuk állítani. A Híradóban hallottuk, hogy kitört az Etna. Mi 3-4 hét múlva tervezünk arra járni, meglátjuk mi lesz addigra. Leszedtük a motort, itt neki lesznek feladatai. A készletekből egy adag félig kész krumplistésztát mozgósítottunk és fogyasztottunk el. Mire mindennel végeztünk késő este lett. Holnap a települést tervezzük megnézni és tisztázni a Lipari és Vulcano szigetekre menő hajók menetrendjét, hogy azután azt a két túrát is abszolválhassuk. Sajnos nem ígérnek túl sok jót és az otthoni meteorológus gyerek sem oszlatta el aggályainkat.

54