Megyei Jogú Városok Szövetsége
Felügyelő Bizottság ülése Budapest, 2015. október 27.
4. számú napirendi pont Beszámoló a Szövetség időarányos pénzügyi és gazdálkodási helyzetéről, féléves mérlegbeszámoló elfogadása
Előterjesztő: Szita Károly, Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere, az MJVSZ elnöke Meghívott: Keller Tibor, könyvelő Melléklet: Eszköz leltár- számviteli törvény szerint
Tisztelt Felügyelő Bizottság! A Megyei Jogú Városok Szövetsége Alapszabályának VII/4/7. pontja szerint a Felügyelő Bizottság feladata többek között vizsgálni, ellenőrizni, és figyelemmel kísérni a Szövetség pénzügyi és gazdálkodási tevékenységét, továbbá ellenőrizni a tagdíj befizetését és egyéb támogatásokat. Az Alapszabály V/2/e. pontja alapján az MJVSZ tagjai kötelesek a KSH által megállapított lakónépességi adatok alapján, lakosonként 25,-Ft tagdíjat a Szövetség folyószámlájára minden év március 31-ig befizetni. Az Alapszabály rendelkezéseinek megfelelően az alábbi kimutatás alapján nyújtok tájékoztatást az MJVSZ 2015. évi első féléves pénzügyi, gazdasági helyzetéről, továbbá a tagdíjbefizetésekről. A Megyei Jogú Városok Szövetségének Közgyűlés a 8./2015. (V.14.) Kgy. sz. határozat alapján egyhangúlag elfogadta a 2015. évi költségvetést. A hivatkozott határozati szám alapján 2015. január 1. és június 30. közötti időszakra vonatkozóan az alábbi pénzügyi beszámoló kerül előterjesztésre: Nyitó pénztár: Nyitó bank: Nyitó betétállomány:
17.740,-ft 9.863.101,-ft 30.000.000,-ft
2015. év tervezett / teljesített bevételek
Megnevezés Tagdíjbevétel Egyéb banki jóváírások szponzori támogatások, megállapodás Egyéb működési bevételek Összesen
2015. évi 2015. évi tervezett bevételek I. félévi teljesítés 50.040.050,49.605.750,800.000,332.058,együttműködési 6.350.000,2.000.000,500.000,-
927.390,-
52.905.750,-
57.649.498,-
2015. évi tervezett/ teljesített bér- és bérjellegű, anyagi-, nem anyagi jellegű szolgáltatások és dologi kiadások Megnevezés Bér és bérjellegű kiadások, járulékok Megbízásos jogviszony, szakértői költségtérítés
2015. év tervezett kiadások 19.552.000,díjak, 5.720.000,-
Közgyűlés Választmányi ülések Elnöki,- társelnöki, alelnöki keretek Szakmai bizottságok/ Kollégiumok keretei Megyei Jogú Városok Sporttalálkozójának támogatása MJV Sporttalálkozó megrendezéssel összefüggő kiadások Belföldi, nemzetközi konferenciák, rendezvények, tanulmányutak, médiaszolgáltatás Éves általános forgalmi adó és reprezentáció után fizetendő járulék kötelezettség Ingatlan üzemeltetési költségek Szervezet működési költsége Reprezentációs-üzleti ajándék Telefon, fax, internet költség, mobil parkolás Postaköltség Utazási, - szgk. üzemeltetési ktg. Irodaszer, nyomtatvány, nyomda ktg. Tárgyi eszköz beszerzés, szervizelés, ingatlan nyílás zárójának II.ütemben történő felújítás/szigetelés Banki és egyéb ktg. Összesen:
9.100.000,1.200.000,2.730.000,15.600.000,3.000.000,-
2015. évi I. félévi teljesítés 12.001.317,1.353.100,5.826.596,176.662,760.000,2.185.350,-
500.000,-
15.123,-
6.000.000,-
681.880,-
7.000.000,2.200.000,3.000.000,2.000.000,-
1.134.000,729.187,309.160,308.087,-
1.500.000,500.000,1.000.000,1.000.000,2.000.000,-
391.572,179.805,58.171,198.147,308.495,-
1.000.000,-
164.256,-
84.602.000,-
26.780.908,-
Korrekciós tételek Főkönyv szerinti eredmény Étkezési jegy, bérlet (+) még ki nem osztott Előző évet érintő, 2015-ben pénzügyileg rendezett költségek, árbevételek (48-39) Előző sorhoz tartozó ÁFA ÁFA egyenleg( fizetendő - ) Tárgyévi értékcsökkenés (-) NAV kötelezettség (+) előző évi kötelezettség utalása tárgyévben ÁFA befizetés 2015-ben (+) Kerekítés Főkönyvi eredmény
30 868 590 144 000 3 483 343 -31 322 -1 495 440 -1 083 480 1 690 000 1 134 000 -1 210 34 708 481
2015. július 31-én rendelkezésre álló pénzeszköz összesen: Pénztár Bank folyószámla Lekötött értékpapír
70.749.431,-
6.615,10.742.816,60.000.000,-
Kérem a Tisztelt Felügyelő Bizottságot, hogy a MJVSZ 2015. évi első féléves gazdálkodásáról, és pénzügyi helyzetéről szóló tájékoztatást elfogadni szíveskedjen.
Budapest, 2015. október 27.
Szita Károly elnök
Megyei JogúHatározati Városokjavaslat Szövetsége
Határozati javaslat …/2015.(10.27.) FEB. sz.
A Megyei Jogú Városok Szövetségének Felügyelő Bizottsága Szita Károly, Kaposvár Megyei Jogú Város polgármesterének, az MJVSZ elnökének előterjesztésére…………….igen szavazattal, …………….nem szavazattal és …………….tartózkodás mellett elfogadja az MJVSZ 2015. évi első féléves gazdálkodásáról és pénzügyi helyzetéről szóló tájékoztatót.
Felelős: Határidő:
Felügyelő Bizottság Azonnal