mail:

2008. január 1. és 2008. december 31. között

4440 TISZAVASVÁRI, KÁLVIN ÚT 10 Tel/fax: 06-42-372-484; Tel: 06-30-639-02-10 Weboldal: Weboldal www. reftvasvari.uw.hu ; www.refegyhaztvasvari.shp.hu E-mail: mail [email protected]

Elhangzottak 2008. JANUÁR havában, a Tiszavasvári református gyülekezetben. Tartalomjegyzék: • • • • •

Január 1. kedd Textus: Mt 4:18-20 Január 6. vasárnap Textus: Mt 5:3 Január 13. vasárnap Textus: Mt 5:21-26 Január 20. vasárnap Textus: Mt 7:24-29 Január 27. vasárnap Textus: 2Tim 4:1-5 Az igehirdetések címe;

• • • • •

Január 1. kedd Január 6. vasárnap Január 13. vasárnap Január 20. vasárnap Január 27. vasárnap

Jézust követve indulni az új év kihívásai felé! A boldogság isteni útja A Ne ölj! parancsolat Jézus szerinti értelmezése Az igéhez és az igehirdetéshez való viszonyunk I. Az igéhez és az igehirdetéshez való viszonyunk II.

„Egy prédikáció mindig a szószéken él igazán! Mert abban benne van az igét hirdet lelkipásztor hite, átélése, hangsúlyozása, valamennyi gesztusa, és az egyénisége. Ezzel együtt hisszük, hogy leírva is komoly lelki táplálékot jelenthetnek az igehirdetések. Egyúttal azonban szeretettel hívogatunk mindenkit a templomba, hogy – ha teheti – hallgassa személyesen az elhangzó prédikációkat!” 2008. január 1. újév (Szolgálattev : Katona Béla lelkipásztor) Textus: Mt 4:18-20 Szeretett Testvéreim! Az újesztend els istentiszteleti alkalmán szeretném, ha a felolvasott igéb l, a két tanítvány elhívási történetéb l tanulnánk. Van néhány üzenete ennek az igének számunkra, szeretném, ha meger södésünkre, hitünk növekedésére szolgálna. Az els , amit meg kell látni, hogy Jézus Krisztus – habár Isten Fiaként élte az életét emberi testben – mégsem elkülönülten élt. Nem azt mondta, hogy íme itt vagyok én a b ntelen, a szent és nem vállalok közösséget senkivel, f leg nem annyi b nös emberrel, aki körülvehette ott Izraelben, hanem Jézusról azt mondhatjuk el, hogy az emberek között élt és ott járt, ahol az emberek éltek, így találkozhatott Simonnal és az testvérével, Andrással. Nos, tudjátok, ami Simonnak és Andrásnak a galileai tengerpartja, az neked és nekem Tiszavasvári. Higgyük el, hogy itt jár közöttünk, ebben a városban is és úgy igaz, ahogyan meg van írva ebben a szakaszban: 2

meglát bennünket, úgy, ahogyan meglátta Simont és Andrást, amint a hálójukat rendezgették, ugyanúgy látja a te életedet és az enyémet is. Ugyanígy látta a tavalyi esztend nket is, tudja, hogy milyen éved volt, ha nem beszélsz róla akkor is, tudja, hogy mennyi örömöd volt, mennyi gondod és mennyi fájdalmad volt. mindenr l tud. Hidd el, hogy 2008-ban ugyanígy látja majd az életedet. Testvéreim, azt érzem, hogy olyan megnyugtató, lelki békét felkínáló gondolata ez az igének, hogy Jézus lát bennünket. Két igét hadd idézzek a Bibliából, amelyb l jól érzékelhetjük, hogy milyen jó, amikor az Isten lát bennünket, látja az övéit: Mózes második könyvéb l való az els idézet, - a Bibliaolvasó Kalauz szerint hetekkel ezel tt olvashattuk: „Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban és segítettem rajtuk”. Tegyük hozzá, hogy az Isten beszélt így Mózeshez. Igen, így látta meg a választott nép sanyarú helyzetét Egyiptom országában és elkészítette a szabadulás útját: Kiválasztotta a vezet t, Mózes személyében és a nép kijött a szolgaság házából. A másik gondolat legyen a 139. Zsoltárból való, hogyan is imádkozik Dávid király – mert a Zsoltár szerz je: „Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra.” Kérdezlek benneteket, hogy vajon nem lelki békét árasztanak-e bennünk ezek a gondolatok. Bennem feltétlenül, mert azt érzem, hogy olyan jó ahhoz az Istenhez tartozni egy új év kezdetén, akir l azt mondhatjuk, hogy szemmel tartja a nyomorúságainkat, a pihenéseinket, a járásunkat. Egész életünkre odafigyel az Örökkévaló Isten. S ha az ember így indul útnak 2008-ban, akkor talán könnyebb szívvel tudunk járni ezen az úton, talán nem azon kezdünk el gondolkodni, hogy mennyi minden vár bennünket. Bár ez is igaz, de ha tudjuk, hogy valaki ott van velünk, akkor mégis csak könnyebb elindulni egy ismeretlen úton. Testvéreim, napokkal ezel tt olvastam az egyik újságban, hogy X.Y. meg tudja jósolni, hogy milyen esztend vár ránk, csak emeljük fel a telefont. Megmondom szintén Testvéreim, hogy egy-egy ilyen hirdetés zavar engem, mert a Biblia néhány igéjét juttatja eszembe. Az egyik azt írja a Példabeszédek könyvében: „Ne dicsekedj a holnappal, mert nem tudod mit hoz az.” Egy másik helyen, az Újszövetségben, Jakab apostol levelében olvassuk: Ha az Úr akarja, és élünk, akkor így és így fogunk cselekedni…, mert nem tudjuk mit hoz a holnap – írja Jakab. Ez a valódi dolog Testvéreim, hogy nem tudjuk, mint hoz ez az esztend , azt sem tudjuk, hogy mi lesz velünk ma délután, mert nincs a kezünkben a jövend . Viszont valakinek a kezében van. A világ Él és hatalmas Istenének a kezében van, akinek mi magunk is a kezében vagyunk. Azt mondhatom erre Testvéreim, hogy jó nekünk így indulni ebbe az esztend be, hogy bár nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap, mit hoz a jövend , de tudjuk, hogy ki tartja a kezében az egészet. Úgy érzem Testvéreim, hogy az Isten hatalmas bölcsessége az, hogy nem láthatunk bele egy picit sem az el ttünk álló eseményekbe, de talán bennünk van, hogy milyen jó lenne. Milyen jó lenne beletekinteni a 2008-as naptárba, hogy mondjuk úgy július tájon hol tart majd az életünk, vagy októberben, decemberben, hogyan alakul egészen addig. Igen, jó is lenne, ha valami jó dolgot látnánk, de mi van akkor, ha valami rosszat? Akkor azt hogyan dolgoznánk fel? Biztos vagyok benne, hogy nem lenne egy nyugodt napunk, ha azt látnánk, hogy várnak ránk keser percek, az Isten tudja, hogy nekünk nem szabad el re látnunk a jöv t, mert csak tudja, hogy mi is lesz velünk, és mindig annyit láttat meg, amennyi szükséges. Az ÚR Jézus Krisztus maga is így volt a tanítványokkal, így beszélt annak idején, amikor elhívta ket: Simont és Andrást, majd a többieket is. Nem mondta el nekik azonnal, hogy engem néhány év múlva elfognak, keresztre feszítenek és meg fogok halni, de majd feltámadok. Nem bocsátotta a lelkükre, mert tudta, hogy ehhez id kell, hogy ezeket feldolgozzák, megértsék, szívükben forgassák. Ugyanígy van velünk Testvéreim, hogy az a jó, hogy ha úgy éljük meg, hogy ha az Isten ad számunkra napokat, hogy bölcs szívhez jussunk. Azt mondja a 90. Zsoltár egyik verse, hogy „Taníts engem úgy számlálni napjaimat, hogy bölcs szívhez jussak”. Jó néhány esztend után sok minden másképpen látszik már az életünkben. Ha az ember visszatekint, akkor lehet, hogy rácsodálkozik, hogy jé, fiatalon ilyen,

3

meg olyan voltam, mennyit változtam. Igen, sokat változunk a mögöttünk hagyott esztend k alatt, s ez a jó, ha jó irányba tudunk változni, mert az Isten azt akarja, hogy tekintsünk a jövend re, mert az az kezében van, és tudja, hogy mit enged meg számunkra, addig viszont Benne bízzunk. Úgy induljunk útnak, hogy rá hagyatkozzunk, úgy életünkben, mint halálunkban nem a magunkéi, hanem a mi h séges Megváltónknak, az Úr Jézus Krisztusnak a tulajdonai vagyunk. S ha az ember ebben a tudatban indul el egy esztend ben, akkor sokkal boldogabban, örömteljesebben tud útnak indulni, még akkor is, ha esetleg vannak nehézségei, mert tudhatjuk, hogy lesznek ezek is ebben az esztend ben. Testvéreim! Jézus, amikor ott élt Izraelben, a zsidók országában, akkor szóba elegyedett velük, láthatjuk, hogyan hívta el Simont és Andrást, a két halászt. Úgy gondolom, hogy ez a két mozzanat mindenkor érvényes gondolata az Isten igéjének, mert Jézus újra és újra szólni akar. Az egyéni csendességeink, a közösségi istentiszteletek, bibliaórák, mind-mind erre jók, hogy az Isten megszólítson bennünket, magához vonjon, tanítson, neveljen, intsen, feddjen, vigasztaljon, bátorítson, növelje a hitünket. Nagyon fontos, hogy a zsidókhoz írt levél 3. verse: „Ma, ha az Úr szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket” – hányszor és hányszor olvassuk a Bibliából azt, hogy …így szól az Úr…, … ezt mondja az Úr. Az a kérdés, hogy ezt meghalljuk-e, megértjük-e és mit válaszolunk rá? Itt is folytatódhatott volna ez a történet Testvéreim, úgy, hogy Simon és András meghallja Jézus elhívó szavát és folytatja tovább a munkáját vagy válaszolnak, hogy minket nem érdekel ez, amit te képviselsz vagy maradj magadnak, minket ne háborgass. Az Isten id r l-id re szólítgat bennünket, az a kérdés, hogy megértjük-e és mit válaszolunk, hogyan válaszolunk ezekre az isteni üzenetekre. Az Úr Jézus Krisztus mindig hívogat bennünket. Itt azt mondja a két tanítványnak, hogy jöjjetek utánam, emberhalásszá teszlek benneteket. Egy másik helyen azt mondja, hogy jöjjetek utánam mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Egy harmadik helyen pedig azt mondja az írástudóknak és farizeusoknak: ti tudakozzátok az írásokat, amelyek rólam tesznek bizonyságot és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. Lám, hányféleképpen lehet reagálni, vagy válaszolni Krisztus hívó szavára, s nem mindegy, hogy az ember igent tud-e mondani, azt tudja mondani, hogy igen Uram, köszönöm, hogy engem szólítottál, szeretnék menni utánad. Úgy van ez a mi életünkben is, ahogyan az egyik református énekünk fogalmazza meg: „Jézus hív, bár zúg, morajlik életünk vad tengere, halk hívása tisztán hallik, jer kövess ó jöjj ide.” Igaz minden gondolata ennek a kis éneknek, hiszen nagyon halk ez a jézusi hívó szó, de szinte lélekkel lehet meghallani és azt mondani, hogy igen Uram, követlek téged, bármerre mégy. Az élet vad tengere nagyon sokszor zúg – ezt érezzük sorsunkban – de mennyivel másképpen lehet megélni a viharos id szakokat, ha Jézus ott van velünk és mellettünk. Testvéreim, Jézus Krisztus nemcsak azért hív el valakit, hogy annak az illet nek jó legyen. Nem azért gy jtött tanítványi sereget annak idején magának, hogy az a 12 ember remekül feltöltekezzen, a többivel pedig ne tör djön. Hiszen Jézus feladatokat akar adni tanítványai számára. Úgy érzem Testvéreim, hogy nagyon fontosak az ember életében a szeme el tt lebeg célok és tervek. Milyen szomorú vagyok, amikor azt látom egyes emberek életében, hogy úgy élik az életüket, hogy minden napot csak túl kell élni, semmit nem csinálnak, semmi értelmes dolog nem történik az éltükben, pedig többre hivatottak. Azokról az emberekr l beszélek, akik többre hivatottak, lehetnének céljaik és terveik, de nincsenek, inkább csak éljék túl az adott napot. Borzalmas dolog lehet így élni. Jézus azonban azt mondja, hogy én feladattal bízlak meg, azon túl, hogy szólok neked és hívlak, hogy feltöltekezhetsz mellettem, feladatod van. Meg is mondja az általa elhívott két halász embernek az nyelvükön beszélve, hogy jól értsék: „emberhalásszá teszlek titeket”. S ma is ez a feladat Testvéreim: embereket megmenteni a kárhozatból, a rossz ösvényr l elhívni ket a jó útra, hiszen a cél az, hogy örök életük legyen. Nem mi adjuk az örök életet, viszont eszközök lehetünk abban, hogy mások

4

közelebb kerüljenek az Istenhez. Ott is van az egyik énekünkben: „Légy örömmondó békekövet, hirdesd: a szabadító elközelgetett”. Testvéreim, az embernek nem kell szégyellnie az evangéliumot, mert addig nem nyugodhatunk meg, amíg családunkban, baráti közösségünkben vannak olyanok, akik még nem ismerik Jézus Krisztust. Addig ez a bels ösztönzés, feladat és felel sség ott kell, hogy legyen bennünk: mi emberhalászok vagyunk. Tegnap nagyon megdicsértem a gyülekezetet, visszagondolva a 2007. esztend re és azt mondtam, hogy ez a gyarapodás éve volt, többen lettünk hála Istennek, és egyre többen vagyunk. Most azt mondom, hogy nem elégedhetünk meg azzal, hogy olyan jó évet zártunk tavaly, továbbra is az a cél, hogy azok, akik még kívül vannak a templom falain, akik nem szokták benyitni a templom ajtaját, közénk tartozhassanak. Ehhez arra van szükség, hogy te is, én is „emberhalász”-ként éljük az életünket, azaz: legkevesebb hogy imádkozunk sokakért, másrészt pedig tegyünk bizonyságot a hitünkr l, hogy kihez is tartozunk, ki az a Megváltó, aki egészen megváltoztatta a mi életünket és annak értelmét. Testvéreim, ez a két ember, itt a történetben: Simon és az testvére, András elindultak Jézus után. Nekünk is az a feladatunk 2008-ban: Jézus után menni, nem a saját fejünk, nem a saját elgondolásaink után, hanem elkérve az bölcsességét, az Szentlelke vezetését, tudjuk t követni. Azt mondja egy másik helyen az övéinek: Aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és úgy kövessen engem. Jézus nem beszélt mellé, amikor a tanítványokat tanította vagy bármikor, bárhol is szólt az Isten országáról, az követésének milyenségér l. Nem tagadta, hogy az nem egy könny dolog. Megtagadni magunkat könny ? Nem. A b nös énünk ott munkál bennünk, óembernek nevezi a Biblia, felvenni a keresztünket szintén nem könny , hiszen olykor éppen ellenkez leg: lázadozunk ellene, elegünk van a terhekb l, a fájdalmakból. Jézus azt mondja, hogy ezt jelenti t követni, az útján járni, hogy felvesszük a keresztünket, s megtagadjuk magunkat. Testvéreim, végül pedig arra a gondolatára figyeljünk ennek a szakasznak, hogy milyen fokú engedelmesség volt ott ennek a két férfi embernek a szívében. Azt olvastam az igéb l, hogy ott hagyták a hálóikat és követték Jézust. Én ezt most úgy értelmezem a mi életünkre nézve, hogy magunk mögött kell hagyni a 2007. esztend t, annak minden bújával, bajával, mindazzal, amit megéltünk benne és el re tekintve el kell indulni. Úgy kell tennünk, ahogyan Pál apostol fogalmazott: egyet teszek: Ami mögöttem van elfelejtve, ami el ttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. Azaz ne ragadjunk bele a múltunkba. Nyilvánvalóan tanulni kell abból, ami velünk történt, fel kell dolgozni az eseményeket, de mindig tekintsünk el re, mert Krisztus ott megy el ttünk, és azt várja, hogy mi kövessük t, járjuk azt az utat, amelyet mutat, és ne felejtsük el sohasem, hogy mindig látja az életünket, bármi is történjen abban. Kívánom, hogy ezek a gondolatok legyenek lelki megnyugvásunkra, szívünk bátorítására és meger sítésére. Induljunk el a Krisztus jelenlétében 2008-ban is kérve és várva az segítségét, áldását, megszentel jelenlétét és kegyelmét és higgyük el, hogy mindig a kezében tart bennünket, népét el nem ejtené. Ámen! **************************************************************** 2008. január 6. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkipásztor) Textus: Mt 5:3 Szeretett Testvéreim!

5

Bibliaolvasó Kalauzunk szerint az Újszövetségb l a Máté evangéliumát olvassuk, azon belül is Jézus Hegyi Beszédét. Néhány nappal ezel tt a boldogmondásokon elmélkedhettek mindazok, akik ezt a vezérfonalat használják a napi igeolvasásukhoz. Figyeljünk most oda Jézus boldogmondásai közül az els re: Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Fel kell tegyük a kérdést önmagunk felé: boldog vagyok-e? Legalább önmagunknak válaszoljunk szintén erre a kérdésre. Válaszoljuk meg ezt a kérdést és gondoljuk végig, hogy mit l vagyunk boldogok, és ha nem vagyunk azok, akkor mi tesz boldogtalanná? Ha Jézus foglalkozott ezzel a témával, akkor nekünk, az követ inek szinten el kell gondolkodnunk e téma kapcsán. Érzésem szerint minden ember vágyakozik a boldogságra, keressük és szeretnénk megtalálni életünkben azt, amit boldogságnak nevezünk. Sok minden kínálja magát ezen a világon erre. Benne élünk egy fogyasztói társadalomban, amelynek eszmeisége arról szól, hogy vedd meg, amit megkívánsz! Legyenek vágyaid és vedd meg minél hamarabb, ett l majd boldog leszel! Egy másik eszmeiség azt mondja, hogy gy jts magadnak egy nagy vagyont, attól majd boldog leszel! Egy következ gondolat azt sugallja, hogy akkor leszel boldog, ha mindenkit kizársz az életedb l! Úgy lehetsz boldog, ha mások ebben nem hátráltatnak! De gondoljuk csak végig ezt a kínálatot. Nem voltunk-e úgy mindnyájan, hogy szerettünk volna megvenni valamit, gy jtögettünk hónapokon, talán éveken keresztül, és amikor megvásároltuk, akkor mit éreztünk? Egy darabig olyan jó volt. És aztán? Aztán teljesen természetessé vált, hogy már megvan! Ha ebben keressük a boldogságot, akkor rövid ideig találhatjuk meg benne! Hiszen, amikor birtokunkba kerül valami, onnantól kezdve természetessé válik, hogy az az enyém. S t, mindig többre és többre vágyunk! A nagy vagyon kapcsán is azt mondhatjuk, hogy ez valakinek vagy van, vagy nincs. Vagy van rá esélye ebben az életben, vagy nincs! Láthatja mindenki közülünk a saját anyagi helyzetét, hogy mire van lehet ségünk! Így aztán erre nézve is azt mondhatjuk, hogy ha ebben keressük a boldogságot, akkor sokan a kapun kívül maradnak! Hogy az ember egyedül akarjon boldog lenni, mindenki mást kizárva az életéb l, ez pedig végképp járhatatlan út számunkra! Olvastam valahol, hogy egyszer egy pszichológus feln tt embereket kérdezett meg néhány témában. A kérdések közt ott szerepelt ez is: Mi szeretnél lenni? A válaszok többsége pedig így hangzott: boldog! Ezek szerint nagyon sok ember életéb l hiányzik a boldogság! Nyilvánvalóan ezért van az, hogy az ember sokszor megelégedne boldogság-morzsákkal. Csak egy kicsit legyek boldog. Vannak, akik boldogság-szigetet szeretnének kiépíteni életükben. Ez úgy is kinézhet, hogy van valakinek lakóhelyét l távol egy hajlék, ahová id nként elutazik – egyedül, vagy a családjával, – mindenkit ki akar zárni ebb l a közegb l, mert azt akarja érezni, hogy milyen jó! Egy református lelkész fogalmazta meg a következ t. Miel tt lelkész lett volna – írja az egyik helyen – nagyon jómódú családban élt. Mindene megvolt, amit óhajtott, majd iskolai tanulmányai elvégzése után munkába állt. Mégis azt érezte, hogy nem lehet csak ennyi az élet értelme, hogy bemegyek a munkahelyre, elvégzem a munkát, majd hó végén felveszem a fizetésemet. Családot alapítok és elvagyok. Több kell legyen ett l az élet értelme! Kés bb rájöttem – megtérésem után –, hogy több az élet, mert a boldogság forrása maga az él Isten! Testvéreim! Pál apostol ezt írja egyik levelében: a boldog Isten evangéliumát hirdetem. Ha az Isten boldog, akkor ez azt jelenti, hogy bennünket is szeretne boldognak látni. A boldog Isten nem boldogtalan követ ket akar magának. Azt akarja Isten, hogy mindnyájan boldogok legyünk. Már itt, a földön! Bevallom nektek szintén, hogy hibának érzem, hogy mi, lelkészek err l nagyon keveset beszélünk! Talán mi, keresztyén emberek keveset is láttatunk abból, hogy mennyi boldogság van az életünkben. Lehet, hogy kevés is van! Nem elég vonzó ennek kapcsán a mi hív életünk azok számára, akik még nem ismerik az Istent! Pedig nagyon sok múlik rajtunk, Krisztus-követ kön, hogy vonzóvá tudjuk-e tenni mások számára is ezt az

6

életformát minden nehézség ellenére! Hiszen keresztje mindenkinek van, de látják-e azt a bels boldogságot, amely a miénk lehet? Ki kell mondani azt a lényeges mondatot, hogy Jézus Krisztus nélkül nincs igazi boldogság! S t: Jézus mellett is lehet hamis boldogságra vágyakozni. Gondoljunk csak vissza az kortársaira, hogy k mit láttak Jézus mellett? Itt van egy ember, aki csodákat tesz: meggyógyítja a betegeket, id nként halottakat is támaszt. Megszaporítja a kenyeret, ha éhesek vagyunk! Ilyen ember kell nekünk! Ez a mi emberünk! Tegyük királlyá! Ha munka nélkül kenyérhez jutunk, ha betegségeinkben nem az orvoshoz kell menni, hanem Jézushoz, és a halálból is azonnal vissza lehet jönni, akkor azt kell mondjuk, hogy ilyen valakire van szükségünk! Jézus azonban nemcsak kortársainak akart jót, hanem minden ember számára megoldás akart és akar lenni! Testvéreim! Másról szól boldognak lenni! Arról, hogy Jézus tudja: az embernek a lelke beteg. Azt akarja, hogy a lelkünk legyen rendben. Ha végig olvassuk a boldogmondásokat, akkor rájövünk, hogy mindegyik a lelkünkr l szól. Boldogok az irgalmasok, a sírni tudók, a békességre igyekv k, a tiszta szív ek, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, akiket üldöznek az igazságért. Minden boldogmondás a lelkünkr l szól! Jézus nem azt mondja, hogy akkor leszel boldog, ha kétszer nagyobb a házad, mint a szomszédé, ha a bankszámládon legalább hétszámjegy van a forint szó el tt!!! Emberileg azt mondjuk, hogy nem rossz dolgok az el bbiek, de Jézus szerint valami más az, amit boldogságnak nevezünk. Más a forrása, máshol kell keresni! Ha rendben van a lelkünk, attól vagyunk igazán boldogok! Mit l nincs rendben a lelkünk? A b n miatt! Jézus ezt tudja, és azt akarja, hogy az ember erre rájöjjön, hogy a b n elválaszt bennünket az Istent l és egymástól is, de tud és akar segíteni rajtunk! Ha pedig ezt engedjük, akkor boldogok lehetünk! Boldogok a lelki szegények – mondja Megváltónk. A lelki szegény kifejezést közelítsük meg a szegény szó irányából. Szegény az, akinek valamib l hiánya van. Valamib l nincs elegend . Azt kell belátni, hogy kevés vagyok önmagamban, kell az Isten segítsége, rászorulok az Úrra! Azt a kett sséget tapasztaljuk meg, amit egyik énekünk így fogalmaz meg: A b n szolgája gyáva rab, a Krisztusé szabad. Vagyis az Isten nélküli szabadság nem más, mint a b n fogsága, viszont az Isten rabjának lenni egyenl azzal, hogy a boldogság szabadságában élünk. Vagy a b n rabjai vagyunk, vagy az Isten rabjai. Nincs más választás! De Isten rabjának azért jó lenni, mert ez a boldogságra szabadít fel bennünket. Tudjátok melyik bibliai történet tárja ezt elénk leginkább? A tékozló fiú története. Amikor az a fiatalember, akinek mindene megvan az apja mellett, egyszer csak azt mondja: apám, add ki a vagyon rám es részét. Megkapja, amit kér és elindul tele zsebekkel és tervekkel, majd mindenét elveri, és visszaindul üres zsebbel és üres szívvel, mert nem találta meg a vágyott boldogságot! Az atyai háztól távol nem találta meg a boldogságot. Nagyon tanulságos az is, amit az id sebbik testvérnek mond az édesapa: Mindenem a tied! Ebben a történetben benne van Isten és ember kapcsolata: id nként keressük a szabadságot, mert vágyunk valami másra, valami pezsdít bbre, valami változatosabbra és azt mondjuk az Istennek, hogy most egy picit elmennénk. Isten pedig megengedi ezt. Mélyre juthat az ember, mint a tékozló fiú és megérezhetjük azt is, hogy ami az Istené, az a miénk is! Kegyelemb l, Jézusért a miénk. Mert jót akar nekünk az Isten! azt akarja, hogy boldogok legyünk! Testvéreim! A szegény kifejezést egy kicsit másképpen is megfogalmazhatjuk, mint az el bb. A Biblia ugyanis azt tanítja, hogy szegény az, aki Isten nélkül él! De sokan nem tudják azt, hogy milyen szegények! Lehet, hogy jól élnek, dagad a bankszámlájuk, talán még irigyeljük is ket, csak közben nagyon szegények, mert nincs Megváltójuk, lelki békéjük, bels boldogságuk, amit csak Jézus mellett lehet megtalálni! Ha valaki felismeri azt, hogy boldogtalan, mert istentelen, akkor szegénnyé válik, de ez nem megalázó szegénység, hanem a boldogság útján való elindulás! Meg kell látnia az embernek,

7

hogy Isten a gondunkat viseli, hogy meg tud bennünket vidámítani, meg tud vigasztalni, fel tud tölteni újra és újra. Ha ezt látjuk, akkor kialakulóban van bennünk az Isten szerinti boldogság, amely bárkié lehet. Aki belátja az Isten nélküli boldogtalan állapotát, annak az élete irányváltáson megy keresztül. Nekünk azt kell látni, hogy a keresztyén élet az nem egyfajta vallásoskodás, hanem önátadás! A keresztyén élet arról szól, hogy Uram, itt az életem, vedd a kezedbe, mert én már megpróbáltam vele mindent, de nem sikerült elérni azt, amit szerettem volna! Szeretnék boldog lenni, de nélküled nem megy! Amikor az ember ezt az önátadást megteszi, akkor jár igazán a boldogság útján! Ez az út leginkább lefelé tart. Elég mélyre kell ahhoz kerülnünk, hogy meglássuk: rászorulunk Valakire! Mélyre kell ahhoz kerülnünk, hogy belássuk: szegény vagyok, koldus vagyok – lélek szerint, de Isten fel tud engem emelni az kegyelmessége által. A Jézus Krisztusban boldogságra találó embernek megváltozik az életcélja. Az Isten kerül élete középpontjába. Meglátásom szerint sokan nem értik a kívülállók közül, hogy hogyan lehet annyit fáradozni egy gyülekezet dolgaiban, amit mi Isten dics ségére való munkának nevezünk. Örülök, hogy ebben a gyülekezetben jó néhány ember így éli az életét, hogy odateszi azt az Isten kezébe! Nem jár érte fizetés? Nem baj! Az Isten majd megadja nekem azokat az áldásokat, amelyek szükségesek! És valóban megadja! De ezt nem értheti az, akinek lelkéb l hiányzik az Isten szerinti boldogság! Akinek pedig benne van a lelkében, az örömmel szolgál Istennek! Az Isten szerinti boldogság egy kiegyensúlyozott boldogság! Azaz sem a nagy jólét, sem a nagy nyomorúság nem tud eltávolítani bennünket Istent l! Erre a boldogságra kell vágyakoznunk! Egyik énekünk így fogalmazza ezt meg: Nincsen búm, mely könnyet adjon, míg szerelmed van velem, nincs öröm, mely elragadjon, ha nem benned lelem (426/2). Ez az ének arról szól, hogy az élet nagy örömei, magasságai és mélységei, fájdalmai nem szakítanak el minket az Úrtól! Ez az a kiegyensúlyozott boldogság az, amit az Isten szeretne nekünk adni! Ez a miénk lehet, ha engedjük, hogy Jézus rendbe tegye a lelkünket! Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. A mennyek országa ott kezd dik, ahol az ember látja a b neit és elfogadja az Isten által kínált b nbocsánatot. Azt kívánom mindnyájunknak, hogy azt a boldogságot keressük, amit az Isten kínál, mert Krisztus által bárkié lehet ez a boldogság. S ha engedjük, hogy lelkünket tegye rendbe, akkor a kiegyensúlyozottnak nevezhet boldogságot mondhatjuk magunkénak. Lássuk meg azt, hogy úgy vagyunk lelki szegények, hogy rászorulunk az Istenre és jó nekünk az Isten oldalán, a Jézus oldalán járni életutunkat, mert a b neink meglátása után megláthatjuk azt is, hogy a b nbocsánat is a miénk. Ha ez így van, akkor magunkra vehetjük Jézus szavait: Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Ámen *************************************************************************** 2008. január 13. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkipásztor) Textus: Mt 5:21-26 Szeretett Testvéreim! Aki egy kicsit is nyomon követte az elmúlt hét bel- és külföldi eseményeit, az hallhatott néhány szörny séget. Hallottuk, hogy országunkban tizenéves gyermeket gyilkoltak meg. Szintén a múlt hét krónikájához tartozik, hogy egy tizennyolc éves fiatalt küldtek a halálba. Megyénk túlsó végén egy édesapát kolopolt el gyermeke baltával. Nyomós oka volt rá – olvasva a leírásokat – mégsem hisszük, hogy ez a megoldás. Ha pedig az ország határain kívülre tekintünk, például a Távol-Keleti eseményekre, akkor azt mondhatjuk, hogy meg sem

8

döbbenünk már azon, amikor arról szólnak a hírek, hogy emberek saját magukat robbantják fel – nemcsak saját életüknek vetve ezzel véget. Ezekre az eseményekre is érvényes a Szentírásból jól ismert parancsolat: Ne ölj! Ez az a parancsolat, melyre a legtöbb ember elmondhatja: megtartottam ifjúkorom óta! Ha van parancsolat, amelyiket könny megtartani, akkor ez az! Hiszen nem oltjuk ki egymás életét! Nem kiált senkinek a vére Istenhez azért, mert kiontottuk volna! Azonban érdemes a mélyére tekinteni egy-egy parancsolatnak, bibliai tanításnak, hogy jól értelmezzük-e azt? Ebben a parancsolatban, hogy Ne ölj! sokkal több minden van benne, mint gondolnánk! E parancsolat határesetei rámutatnak arra, hogy mit is gondoljunk az ölés kifejezésen. Hiszen itt van az öngyilkosság, amikor valaki a saját életének vet véget. Vagy folytathatjuk a sort a terhesség megszakításokkal, az abortuszokkal, melyek szintén ebbe a parancsolati kategóriába tartoznak. Vannak eutanáziás esetek, a kegyesnek nevezett jó halál, mely arról szól, hogy minek legyen valaki rajta a gépeken, inkább le kell azt kapcsolni, mert nem élet az már – tartják nem kevesen. Vagy vannak genetikai beavatkozások, háborúk és halálos ítéletek. Az el bb felsoroltakra azt mondja a Biblia röviden, hogy Ne ölj! Ha esetleg még mindig azt éreznénk, hogy ez a parancsolat általunk megtartott törvény, akkor hívjuk segítségül Jézus Krisztust, és kérdezzük meg, hogy neki mi a véleménye. Hiszen a felolvasott alapigénkben szól így: megmondatott a régieknek: Ne ölj!, én pedig mondok valami mást, ennek kapcsán! Ugyanis Jézus mindig mögé lát, és mögé akar láttatni egy parancsolatnak. mindig a gyökeréig hatol a problémának, és azt mondja e parancsolat kapcsán, hogy tisztában azzal, hogy a zsidó emberek között ölni azt jelenti, hogy valaki egy cselekvése által kioltja a másik életét. De nemcsak ezt jelenti ölni – mondja Jézus – mert a felebarát ellen érzett indulat ítéletet érdemel. Vagyis arról van szó, hogy a lelkünkben d l el nagyon sok minden, ezért lényeges, hogy milyen indulat van bennünk! Ismerjük Pál apostol szavait: az az indulat legyen bennetek, amely a Krisztus Jézusban is megvolt. (Filippi 2:5) Milyen indulat volt Jézusban? Leköpték, meggyalázták, megostorozták, és erre azt mondta: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit tesznek! Ez az a krisztusi indulat, melyhez közelíteni kell a mi indulatainkat. Bevallhatjuk, hogy sokszor messze állunk ett l! Pedig minél inkább sikerülne így élni, annál kevésbé vétenénk a Ne ölj! parancsa ellen oly’ módon, hogy egymás lelkébe vágjuk bele a t rt szavainkkal. Van egy történet arról, hogy egy asszony gyónni ment a sivatagi atyához. Beismerte, hogy megrágalmazott valakit. Látva szinte b nbánatát a pap feloldozta. Miel tt elengedte volna, a következ elégtételt adta neki: Egy tyúkot vegyen meg, majd kopassza meg a falu F terén és aztán menjen újra vissza hozzá. Az asszony pontosan teljesítette az elégtételt, aztán visszament a paphoz és megkérdezte: ”Mit kell tennem most a tyúkkal?” – tette fel a kérdést a papnak. ”Menjen vissza a piactérre, ahol megkopasztotta a tyúkot – rendelkezett a pap – és szedje össze az összes tyúktollat.”,,Ez lehetetlen!” – mondta az asszony. ,,A tollak mind szétrepültek, a szél szétfújta ket a világ négy sarkába!" ,,Ez igaz! Most már érthet talán, hogy mire képes a rágalmazás! Gyorsabban és messzebbre tud terjedni, mint azok a tollak! Azok az ítéletek, amik általa keletkeznek a szívekben, és a zavar, amit a lelkiismeretben kelt: visszafordíthatatlan!” Testvéreim! Ez a történet nem szorul magyarázatra, inkább az a feladatunk, hogy vonjuk le a tanulságot a saját életünkre nézve bel le. Magamra nézve is mondom, hogy sokkal könnyebb a másikban a rosszat keresni és meglátni. Könnyebb kimondani a másikról, hogy ilyen meg olyan. És ki is mondjuk! Én is, talán ti is! Talán még jól is esik megosztani valakivel, hogy mit gondolunk X-r l, Y-ról. Pedig az ilyen apró szurkapiszkák nagyon tudnak ártani – még akkor is, ha az igazságtartalma nehezen megkérd jelezhet . Isten egy harag nélküli életet kér t lünk. Azt várja, hogy a harag és az ehhez hasonló negatív indulatok kevéssé jellemezzenek bennünket! Nem véletlenül mondja Pál apostol, hogy

9

Ne menjen le a nap, a ti haragotokkal. Azaz egyetlen éjszaka se teljen el úgy az életünkben, hogy haragudnánk valakire. Ehhez képest sokszor messze állunk ett l. Vannak, akik évekig haragudni tudnak másokra! Vannak családok, ahol évekig haragszanak családtagok egymásra! S t olyan is van, hogy mindezt úgy teszik, hogy templomba járnak! Olvastam egy története, mely arról szólt, hogy két testvér egymás mellé épített házat. A mezsgyén volt egy fúrott kút, melyr l nem tudták eldönteni, hogy kié. Annyira elmérgesedett a viszony közöttük, hogy sokáig nem szóltak egymáshoz sem! Pedig templomba járó emberek voltak. Ez utóbbit úgy oldották meg, hogy egy id után úrvacsorát nem vettek magukhoz. Ez felt nt a lelkésznek, elment hozzájuk és egy hosszú beszélgetés után belátva b neiket, megbékéltek egymással. Ez a történet jól végz dött, de hány családi életnek kellene így alakulni, ám jelenleg nem ez a helyzet! Igaza van Kempis Tamás, középkori szerzetesnek, amikor így szól: „Nagy bels békében élhetnénk, ha nem avatkoznánk folyton mások szavába, cselekedeteibe, amelyekhez nincs semmi közünk.” Nagy igazság ez! De sokszor nem bírjuk ki, hogy bele ne szóljunk a másik életébe, tetteibe, mert látjuk a másik életét, és tudnánk azt jobban, másképpen csinálni, mint ! De amikor mások életébe avatkozunk, azzal ártunk magunknak is, másoknak is! Bagdy Em ke pszichológusnak is igaza van, amikor így szól: „A lelki béke megteremtése testi egészségvédelmet szolgál.” Sokszor arról van szó, hogy ha a lelkünk rendben van, akkor a testi egészségünk is! És igaz az ellenkez je is: a testi betegségek sokszor azért vannak életünkben, mert a lelkünk nincs rendben! Erre nézve mondta az el bb említett pszichológus n , hogy A hordozott sérelmeink betegséggócok lehetnek! Ugye vannak orvosi vizsgálatok, melyek megpróbálják megállapítani, hogy hol van a gócpontja, a kiindulópontja a betegségnek és van, hogy a sok vizsgálat után sem derül ki! Miért? Mert nem a testb l, hanem a lélekb l indul ki a folyamat! A betegséggóc ott van a lelkünkben, a hordozott sérelmek által, melyekt l meg kellene szabadulni! A megoldás sem nagy titok: a megbocsátás és a szeretet az, melyeket megélve mindezek tovat nhetnek életünkb l. Egy kedves ismer söm szokta mondani, hogy „Az élet túl rövid ahhoz, hogy minden apróságon fennakadjunk!” Kár fennakadni minden apróságon, kár bosszankodni, felindulni olyan dogokon, melyek nem jelent sek az életünk számára! Tényleg így kellene tekinteni életünkre, hogy az túl rövid ahhoz, hogy apróságokon felhergeljük magunkat, összekülönbözzünk másokkal, vagy a mások vétkét számon tartsuk, és magunkat emésszük miatta! Jézus Krisztus ebben a parancsolatban az indulatainkra szeretne rámutatni! A lelkünkre szeretne rámutatni, melyb l minden kiindul! szeretné rendbe tenni a lelkünket! Szeretne harag- indulat- és rágalommentes emberré formálni bennünket! Azt szeretné, ha nem ölnénk meg egymás lelkében a kezd d reménységet, ha nem vágnánk bele mások lelkébe a t rt indulatos vagy meg nem fontolt szavainkkal! Napokkal ezel tt kaptam egy remek írást az interneten, mely teljes egészében ideillik, ezért szeretném megosztani veletek! Arról szól, hogy sok olyan ajándékot adhatunk egymásnak, mely nem kerül semmibe, mégis sok áldást és örömöt tud szerezni mások számára: Ajándékok, amelyek nem kerülnek semmibe - egy jó szót szólni - egy beteget felvidítani - valakinek kezet nyújtani - óvatosan csukni be az ajtót - apróságoknak örülni - mindenért hálásnak lenni - jó tanácsot adni 10

- egy levél megírásával örömet szerezni - apró túlzásokon nem rágódni - jogos panaszt nem melegíteni fel újra - nem tenni szóvá, ha a másik hibázik - nem elutasításnak venni, ha háttérbe szorulunk - levert hangulatot nem venni komolyan - nem sért dni meg egy félresikerült szón - megtalálni az elismer , dicsér szót a jóra - együttérz szó a megalázottnak - egy-egy tréfás szó a gyermekeknek - becsületesen elismerni az elkövetett helytelenséget - örülni a holnapi napnak - bizonyos dolgokra aludni egyet - mindenre rászánni a kell id t és gondot - és: mindenkihez szeretettel lenni. Ezek a gondolatok sem kívánnak magyarázatot. Annyit f zök hozzá mégis, hogy bárcsak minél többet meg tudnánk szívlelni, gyakorolni ezekb l, hiszen ezek olyan apró dolgok, melyeket nem a boltban kell megvenni, nem kerülnek pénzbe, a lelkünkb l fakadhatnak, és bel lünk kiáradva mások életét is boldoggá tehetik! Jézus azt szeretné, ha mélyebbre látnánk egy-egy törvény kapcsán! Hiszen ha felszínesen gondolkodunk a Ne ölj! parancsolatáról, akkor azt mondhatjuk, hogy soha nem fogunk véteni ez ellen! De ha egy kicsit a mélyére ásunk, akkor talán beláthatjuk, hogy vannak hibáink, b neink, amelyeken lehet javítani! Nem öner b l persze, mert az nem megy, hanem Jézus által! szeretne annyira közel jönni életünkhöz, hogy mindez sikerüljön! Kívánom, hogy így legyen! Ámen **************************************************************** 2008. január 20. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkipásztor) Textus: Máté 7:24-29 Szeretett Testvéreim! A Bibliaolvasó Kalauz mai napra kijelölt újszövetségi igeszakaszát olvastam fel. Ennek kapcsán szeretném, ha a mai istentisztelet az Isten igéjéhez való viszonyunkról és az igehallgatásunkról szólna. Amit el ször szeretnék a szívetekre helyezni az így hangzik: hallgassátok az igét! Erre bíztat és bátorít bennünket a Szentírás több helyen is. Pál apostol így ír: Áron is megvegyétek az alkalmakat, mert a napok gonoszak. Ez azt jelenti, hogy életünk földi szakasza arra való, hogy megismerjük az él Istent, elfogadhassuk a Krisztusban kínált b nbocsánatot és örök életet. A kegyelmi id lejár – el bb vagy utóbb mindenkinek – s az örökkévaló sorsunk itt d l el. Ha elfogadtuk az Isten kegyelmét, akkor nyugodtak lehetünk örökkévaló sorsunk fel l. Pál azt írja egy másik helyen: A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által. Vagyis úgy lesz hitünk, és úgy növekedhet a hitünk, ha hallgatjuk az igét. Ha olvassuk a Bibliát és hallgatunk igehirdetéseket. Napokkal ezel tt egy áhítatos könyvben olvastam a következ gondolatot: „Sokan állítják másként, de hidd el, hosszú távon nem vagy képes istentiszteleti alkalomra járás nélkül 11

hitedben megmaradni.” Igaz gondolat ez! Sokan gondolkodnak úgy, hogy hív ember vagyok én anélkül is, hogy – bár megtehetném, de – nem járok el a gyülekezetbe! Meg vagyok magamnak a hitemmel! De ez önáltatás, önbecsapás, mert az ilyen ember hite lassan, de biztosan tönkre megy, elfogy! Jézus Krisztus a felolvasott igében azt mondja, hogy két kategória van az igehallgatás kapcsán: az els ben azok vannak, akik hallgatják és megtartják, azaz cselekszik az igét. A másikban olyan emberek vannak, akik hallgatják, de nem teszik meg az ige üzenetét. Tudjuk, hogy van egy harmadik kategória is: amikor nem hallgatja valaki az igét! Nos, Jézus az utóbbi két kategóriát egynek veszi: aki hallgatja, de nem cselekszi az Isten igéjének üzenetét, az olyan, mintha soha el nem jön a templomba, mintha nem is hallgatná azt! Ha az igét hallgatjuk és megtesszük azt, amire kér, akkor építkezünk! Egyébként is építkezik mindenki a maga életében. De Jézus szerint, aki hallja és cselekszi az igét, az a k sziklára épít! Mindenki ráépíti a maga életét valamire vagy valakire! A lehetséges alapok közül a következ ek a leggyakoribbak: fiatalság, er , tehetség, vagyon, kapcsolatok, Isten! Te melyikre építesz? Soha nem kés az igazira építkezni! Sok minden kínálkozik számunkra, hogy lenne életünk alapja! Az elmúlt héten például, bár ritkán hallgatok rádiót és nézek tévét, de volt egy reklám, mely mindkét helyen többször elhangzott: a lottó reklámja volt ez! Bemondták a várható több milliárdos f nyereményt és a szlogent: bármikor bejöhet! Van, aki erre épít! Hogy megüti a f nyereményt! Testvérek, ha valaki egy kicsit is jártas a matematika világában, akkor kiszámolhatja azt, hogy ha 1000 évig él és lottózik rendszeresen, akkor sem biztos, hogy övé lesz valaha is a f nyeremény! Jól ki van ez találva: akarj nyerni munka nélkül, várd a szerencsédet! A bármikor bejöhet helyett Isten egészen mást kínál: ha Jézusra építesz, bárki vagy is, bárhogyan élsz is, ez bejön! Ez nem egy mézesmadzag, hanem az Isten által kínált boldog élet lehet a miénk, ha merünk reá építeni! Mert akkor az életed arról fog szólni, hogy bár jönnek árvizek, jönnek szenvedések, fájdalmak, de megállsz a lábadon! Az Úr ugyanis senkit nem próbál meg jobban, mint ahogyan el tudjuk hordozni! A hív ember életében is ott vannak a fájdalmak, a próbatételek, melyekben az Istenbe vetett szilárd hittel lehet megmaradni. Az Isten azt kínálja, hogy aki rá épít, az nem fog csalódni! Nem fog mindent megérteni, de csalódni nem fog, mert az örök élet irányába tart az élete és biztos lehet a megérkezésben is! Az Isten igéje mindig személyesen akar bennünket megszólítani! Akár igét olvasunk, akár igehirdetést hallgatunk, személyesen nekünk akar üzeni az Úr! Persze vagyunk úgy vele, hogy jó lett volna, ha X. Y. is eljön, mert ez neki szólt leginkább. De a távolmaradókat nem tudja megszólítani az Isten! Aki nincs jelen, annak nem szól az ige! Így az el bbi gondolataink feleslegesek, okafogyottak. Az igehirdetéseket, mint bármi mást az életünkben, szoktuk min síteni! Van, hogy azt mondjuk: ez egy gyengébbre sikerült prédikáció volt! Talán nem készült fel jól a pap! Netán azt mondjuk, hogy ez egy remek igehirdetés volt, jó volt hallgatni! E két véleménynek is óriási árnyalati vannak és lehetnek. Az azonban lényeges, hogy mi szólít meg egy igehirdetésben. Hadd mondjam el egy fiatalon átélt istentiszteleti élményemet. Még egyetemista voltam, amikor egyszer egy vasárnap nem szül falum lelkésze szolgált, hanem egy távolabbi település id s lelkésze. Amikor mentünk hazafelé az istentisztelet után beszélgettünk az alkalomról, f leg az igehirdetésr l. Én, mint leend lelkész inkább csak hallgattam, hogy a gyülekezet tagjai hogyan min sítik azt, ami elhangzott. Szépen beszélt a pap – mondták többen is. Mígnem megszólalt egy addig csendben lév id sebb asszony és azt kérdezte, hogy: Mondotte valamit? Mármint a pap és a prédikáció! Erre döbbent csend lett a válasz! És bevallom nektek, hogy én is ezzel az asszonnyal értettem egyet, mert a beszéd lehet, hogy szép volt, de tartalmatlan, üres volt, mert nem az igér l szólt! Testvéreim! Hallottam én már egyházi tisztvisel t úgy beszélni a prédikációról, hogy egyik fülemen be, a másikon ki! Ez volt a véleménye. Erre én azon kezdtem csodálkozni, hogy

12

akkor vajon minek jár templomba? De hamar maga adta meg a választ, mert miután lemondott tisztségér l nem is jött többet az Isten házába! Ez szintén t min sítette! Az igehirdetés mindig személyes üzenet, de soha nem személyeskedés! Amikor az ige megszólít bennünket, akkor soha nem személyeskedni akar, hanem egyszer en valamit üzen általa az Isten! Van egy történet arról, hogy egy városi lelkipásztort egyszer megkereste egy gazdag ember, és szemére vetette, hogy mostanában t kiprédikálja a templomban! A lelkész erre azt mondta, hogy nem is ismeri kivel áll szemben. Erre bemutatkozott az illet , majd tovább forszírozta, hogy a pap róla beszél a prédikációiban. Kit l hallja – kérdezett vissza a lelkész. Van egy-két ismer söm, idejár a maga templomába, k mondták – jött a felelet. A lelkész erre ezt mondta: figyeljen ide, én mindig Isten igéjét hirdetem, ám a közérthet ség kedvéért a mindennapi életb l vett példákkal f szerezem a mondanivalómat. Lehet, hogy ezekb l egyik-másik hasonlít magára és az életére, de azt kérem, hogy jöjjön el ezután az alkalmainkra és meg fogja látni, hogy nem személyeskedek senkivel, hanem az ige szólít meg személyesen mindenkit! Testvéreim! Van egy remek írás a tökéletes lelkészr l, aki természetesen nem létezik, de az igehirdetései kapcsán azt fogalmazták meg, hogy a b nt elítéli, de azt senkiben fel nem ismeri. Lehet, hogy ez az emberi elvárás: a b nnek legyen ellene a lelkész, de senkiben ne lássa meg, még a csíráját sem! Nem szabad elfeledni, hogy a lelkész ismeri valamelyest a gyülekezet tagjait, de soha nem úgy akar prédikálni, hogy az kiprédikálásnak t njön, hanem mindig vigasztalni, er síteni, használni akar a szolgálataival másoknak. Bevallom, hogy úgy már jártam, hogy gondoltam egy-két emberre, a szolgálatra való készüléskor, hogy jó lenne, ha eljönne, mert neki sokat jelenthet majd az ige biztatása, vigasztalása. De volt olyan, hogy nem jött el! Csak sajnálni tudom, mert az Isten igéje mindenkihez szeretne szólni, de ha nem vagyunk jelen, akkor hozzánk nem szólhat! A lelkész egyébként soha nem tudhatja, hogy ki lesz jelen egy-egy istentiszteleten, hogy kik lesznek a hallgatók, ezért sem személyeskedhet sohasem! Meg azért sem mert óriási felel sség van a vállán! Jézus így mondja ezt: Aki titeket hallgat, engem hallgat! Amikor én el ször megértettem ezt az igét, akkor nagyon megdöbbentem, hogy ilyen felel sséget ránk mer bízni Jézus? Ez a mondata persze nemcsak a lelkészek igehirdetéseire igaz, hanem minden hív bizonyságtételére. Azt jelenti ez, hogy aki mer beszélni a Jézusba vetett hitér l másnak, az olyan, mintha a hallgató magát Jézust hallgatná! Pál apostol ezt írja a korinthusi levelében: Tetszett az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hív ket. Bolondság az igehirdetés? Azoknak, akik csak egy embert látnak és hallanak beszélni, azoknak igen! Másoknak viszont az Isten ereje! Hiszen az Isten az igehirdetéseken keresztül meg tud er síteni, bátorítani, vigasztalni, utat mutatni tud! Mindezt úgy, hogy felhasznál egy gyarló szolgát erre! Minden igehirdet eszköz az Isten kezében, még akkor is, ha azt kérdezzük, hogy ki ez az ember és mit beszél? Olyan fájdalmas azzal szembesülni, hogy vannak emberek, akik a lelkész miatt nem járnak templomba! Nem tudom, hogy személyem távolt tart-e valakit az Isten házától, de ez azért rossz, mert nem a pap miatt kell a templomba járni! A pap is egy ember, vannak hibái! Próbálja az Istent szolgálni, a minta ott van el tte, de is egy ember! Ezt jó leszögezni magunkban: a pap személye ne tartson távol soha az Istent l! Van egy ismer söm, akit csak csodálni tudok a hitéért, mert bár a lelkésze annak idején többször is megalázta, azt mondta: mégis elmegyek a templomba, mert én nem a papért megyek, hanem Istent keresem! Fontos, hogy el tudjuk dönteni: kiért megyek a templomba? Mit, kit keresek a templomban? Megtalálom-e az Istent, elfogadom-e az Istent l jöv üzeneteket? Jakab apostol írja levelében, hogy az ige tükör, melybe belenézhetünk. Szükséges tükörbe néznünk, és meglátni olyannak magunkat, amilyennek Isten lát bennünket. Mert az ige ilyen tükör! Lehet, hogy id nként megrémülünk, ha beletekintünk ebbe a tükörbe! Dávid királlyal történt egy ilyen eset. Bement hozzá Nátán próféta. Egy kis tanmesét adott el , mely

13

a királyból hatalmas indulatot hozott ki és azt mondta: bárkir l szól ez a történet, a halál fia az! A próféta pedig azt mondta: te vagy az az ember! Dávid király azonban meglátta saját b neit és megbánta azokat Isten el tt! Rájött, hogy önmaga fölött mondott ítéletet. Nem könny eljutni az ilyen b nbánatra, mely azt mondja, hogy tényleg én vagyok az az ember, akinek b nei vannak, akinek változni kell! Pedig mi vagyunk azok az emberek, akiket az Isten keres és olykor a b neink meglátására, és megbánására szeretne indítani! Pál apostol azt írta önmagáról: „A b nösök közt els vagyok én.” Meglep gondolat ez t le, hiszen az életét tette fel Isten szolgálatára, a Jézusról szóló örömhír minél többeknek való továbbadására, és íme, kimond egy ilyet magáról. Ez nem egy kegyes lózung volt t le, hanem ezt így is gondolta! Vajon bennünk van-e ilyen szinteség, látjuk-e magunkat ennyire b nösnek az Isten el tt, hogy mi is kimondjuk e mondatot? Azért nehéz ez, mert szoktunk arra gondolni, hogy hány rosszabb ember él a földön, mint én, s t ismerek is sokat közülük! De Pál apostol nem így gondolkodott, magát a legb nösebbnek, a leginkább kegyelemre szorulónak látta. Isten igéje sok mindenre hasznos. Hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre (1Tim 3:16-17), valamint a vigasztalásra, a bátorításra, a hitbeli növekedésre, az Isten és önmagunk jobb megismerésére. Nem lehet teljes ez a felsorolás, de azt látnunk kell, hogy nincs semmi ezen a világon, ami annyi mindenre jó és hasznos lenne, mint Isten igéje! Emberi életünk és jellemünk formálása kapcsán semmi nincs, ami ennyire hasznos lenne! Az Isten igéje örök! Mert átformált már évszázadokkal, évezredekkel ezel tt emberi életeket, ma is képes erre, és ha mi már nem leszünk, akkor is életek fognak megváltozni csak azért, mert olvassák és hallgatják az igét! Hogy mit kell tegyünk az igékkel, arra nézve a karácsonyi történetet hívjuk segítségül, melyben azt olvassuk, hogy a pásztorok elmennek a szent családhoz, elmondják azt, amit az angyaloktól hallottak, majd Mária mindezt a szívében forgatta! Nekünk is ez a feladatunk: forgassuk szívünkben a Biblia egy-egy üzenetét, tanítását, az igehirdetések egy-egy gondolatát. Nyilvánvalóan lehetetlen megjegyezni egy 25-30 perces igehirdetés minden gondolatát, még akkor sem ha elolvassuk utólag a gépelt változatot, vagy visszahallgatjuk az alkalomról készült felvételt, de ha szívünkben forgatjuk, az sokat jelenthet számunkra. Egyik professzorunk annak idején azt mondta, hogy az igehirdetésekb l legalább egy gondolatot vigyünk haza. Ha ez nem sikerül, akkor az vagy a pap hibája, vagy a miénk, mert nem figyeltünk eléggé! Vagy nem volt benne egy épkézláb gondolat, vagy rosszul hallgattuk az igét! A Biblia beszél arról, hogy hitünk nagyságától függ az, hogy hogyan fogadjuk az ige üzenetét. Pál apostol azt írja a korinthusi gyülekezetnek, hogy szerettelek volna benneteket kemény eledellel táplálni, de még csak tejjel táplálhattalak, mert még nem vagytok elég lelki emberek! Kemény szakasz ez az 1Korinthus 3 elején, de igaza van az apostolnak, hogy hitünk nagysága nem a korunktól függ, hanem attól, hogy mennyire adtuk már át életünket Istennek! A János evangéliuma 6. részében van egy történet, amelynek végén a Jézus beszédét így min sítették: kemény beszéd ez, ki hallgatja t? És sokan eltávoztak mell le! Majd amikor együtt volt a tanítványaival, akkor megkérdezte t lük: Ti is el akartok menni? Erre a tanítványok szószólója, Péter ezt mondta: Uram, kihez mehetnénk, hiszen örök élet beszéde van nálad, és mi hisszük, hogy te vagy a Megváltó! Jézus kérdése arról árulkodik, hogy is tudja: id nként kemény az, amiket mond, de értünk mondja ezeket is! A Zsidókhoz írt levélben olvassuk a kérést: Ma, ha az szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket. Bármit mond az Úr, a szívünk ne legyen kemény, hogy lepattanjon róla az ige üzenete. Ugyancsak ebben a levélben olvassuk, hogy az Isten igéje él és ható, élesebb minden kétél kardnál, eljut a szívek és a vesék megoszlásáig. Az ige hat az életünkre, ha nem így van, akkor rosszul hallgatjuk! Jakab apostol azt írja, hogy szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, mely meg tudja tartani a lelketeket. Bármit mond az Úr, szelíden fogadjátok, mert jó az nektek, hasznos számotokra! Megtarthatja a lelketeket, ha

14

engedelmesek vagytok. Jézus err l beszél alapigénkben: aki hallja és cselekszi az én beszédeimet, az épít k sziklára. Mert az árvizek jönnek, de nem d l össze az építmény, amit életünknek nevezünk. Azt kívánom, hogy legyünk az igének hallgatói, akarjunk elmélyülni az igében és fogadjuk el azt, amit az Isten üzen számunkra, mert mindig a javunkat akarja. Lehet, hogy ami Istent l jön id nként kemény beszéd, de jót akar nekünk. S ha készek vagyunk engedelmeskedni, akkor megtapasztaljuk azt a csodát, hogy nem d l össze a lelki házunk, az életünk, mert Isten annak az alapja. Ámen **************************************************************** 2008. január 27. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkipásztor) Textus: 2Timóteus 4:1-5 Szeretett Testvéreim! Az elmúlt héten az igéhez való viszonyunkról, az igehallgatásról szólt a prédikáció. Ma is szeretném, ha e két dologra figyelnénk, kiegészítve még az igehirdet személyének az igehirdetésre gyakorolt hatásával. Pál apostol azt írja szeretett, fiatal szolgatársának, Timóteusnak, hogy „Hirdesd az igét, állj el vele akár alkalmas, akár alkalmatlan az id .” Ez azt jelenti, hogy nincs alkalmatlan id az ige hirdetésére! Vagyis mindegy, hogy milyen a politikai, a gazdasági, az egyéni vagy a családi helyzet, az igét hirdetni kell! Soha nem lesz olyan id , amelyre azt lehet mondani, hogy most már, vagy még, nem kell hirdetni az igét! Református Egyházunk az ige egyháza! Ami azt jelenti, hogy életünk zsinórmértéke a Biblia, és az abban önmagát kijelent el Isten! Istentiszteleteinken az Isten igéje áll a középpontban! Ezért kell olvasni és hallgatni az igét! Persze az is igaz, hogy az igehirdet személye, személyisége és hite vastagon benne van az általa elmondott igehirdetésekben! Gondoljuk ezt most végig néhány példán keresztül. Az els legyen Jézus Krisztus. Nézzük meg azt, hogy hogyan prédikált! Igaz, vele kapcsolatban nem feledhetjük el, hogy a b ntelen Isten Fia! egészen más kategória, mint az igét hirdet földi emberek. egyszer en, szelíden, jól érthet en hirdette az igét. A hétköznapi életb l vett példák sokaságával színesítette mondanivalóját. Igehirdetéseinek óriási hatása volt az emberekre. Azt olvassuk, hogy nem úgy tanított, mint a farizeusok és az írástudók, hanem úgy, mint akinek hatalma van. Ha már szóba kerültek, akkor nézzük meg, hogy a farizeusok és az írástudók hogyan prédikáltak. Róluk azt mondja Jézus, hogy amit mondanak, azt tegyétek meg, de a cselekedeteiket ne kövessétek! Ez egyfel l elismerés, másfel l nagy bírálat irányukba! Ma is vannak hasonló esetek: jó hallgatni egyik-másik igehirdet t, de ahogyan élnek, azt rossz nézni! A következ igehirdet legyen Keresztel János. önsanyargató módon élt és igen keményeket prédikált! Biztosan megdöbbenünk akkor, amikor ezt olvassuk a Bibliában: „Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövend harag el l?” Ilyen keményen szólította meg hallgatóságát! Ha ma, valamelyik lelkész gyakran ehhez hasonló hangnemet ütne meg, rövid úton kiürülnének a templomok! Hogy miért tódult hozzá a nép mégis? Azért mert azt érezték, hogy nem langyos beszédeket mond, hanem rátapint a lényegre, hogy hol, miben kell változni! Keményen beszél, de rólunk beszél! Mindenkit a saját élethelyzetében érintett meg! A vámszed khöz éppen úgy volt szava, mint a katonákhoz, és világos üzenetei voltak feléjük! Ne szedjetek be több adót, mint amennyi jogos, elégedjetek meg a zsoldotokkal – bíztatta ket! Érdemes még Pál apostolról, mint igehirdet r l megemlékeznünk. azt írja az egyik gyülekezetnek: nem akarok közöttetek tudni másról, csak Jézus Krisztusról, róla is, mint megfeszítettr l. Pál 15

apostol igehirdetéseinek középpontjában mindig Jézus volt. A Krisztusban kínált b nbocsánat és örök élet. Err l beszélt szüntelen. Ma is érvényes gondolat ez: az igehirdetésekben jelen van az igehirdet személyisége és hite! Biztos vagyok benne, hogy jó néhány igehirdet t hallottatok már életetek során. Hiszen gyülekezetünkben is három ember szokott rendszeresen prédikálni. Vagy itt voltak a múlt héten az ökumenikus imaheti alkalmak: más felekezetek lelkészeit hallhattátok prédikálni. Talán hallottátok már prédikálni a t letek távolabb él családtagjaitok városának, falujának lelkészét. Esetleg keresztel , esküv , vagy temetés alkalmával számotokra korábban kevésbé ismert lelkész hirdette az igét! Mindegyik igehirdet megmutatott valamit a személyiségéb l és a hitéb l. Lényeges kérdés, hogy hogyan prédikálnak a mai igehirdet k, hiszen nem az a cél, hogy elbeszéljünk az emberek fölött, és úgy menjetek haza, mintha itt se lettetek volna! Istennek az a célja, hogy igéje és annak üzenete megérintse az emberi szíveket! Vannak olyan igehirdet k, akik csak ostorozni tudják a gyülekezetet, melyet rájuk bízott az Úr. Nem hiszem, hogy jó ott gyülekezeti tagnak lenni, ahol mindig a b neinkr l szólnak az igehirdetések. Kétség kívül: kell ilyen is! De ha csak ez kellene, akkor igénk így szólna: hirdesd az igét, állj el vele akár alkalmas, akár alkalmatlan az id , ints és feddj! Itt lenne vége a mondatnak, de folytatódik: bíztass, teljes türelemmel és tanítással! Napokkal ezel tt olvastam egy lelkészt l a következ javaslatot: „Ne az igehirdet re figyeljünk, mert nem a sajátját mondja, hanem a hirdetett igére!” Bölcs gondolat ez. Ennek kapcsán én már gondoltam arra, hogy legjobb lenne, ha a gyülekezet nem is látná azt, hogy ki prédikál, csak hangot hallana! Miért lenne ez jó? Mert nem arra gondolnánk, hogy pont a pap beszél, neki is vannak b nei! Persze hogy vannak b nei a papnak, amelyek esetenként csökkentik az ige üzenetének hatékonyságát. Ezért lenne jó többet látni a gyarló szolgánál, bárhol is hangzik az ige! Persze szintén nem elhanyagolható üzenet az igehirdet k kapcsán, amit Pál apostol ugyancsak Timóteusnak ír: „Senki meg ne vessen ifjúkorod miatt, hanem légy példája a hív knek: beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban.” Az ige hirdet inek példás életet kell élni! Nem jön ez mindig össze, ezt szintén el kell ismerni, de ha a törekvés sincs meg, akkor nem tud igazán épülni a gyülekezet. Testvéreim! Az Isten igéje soha nem az emberi tetszési indexünknek akar megfelelni. Sem az írott, sem a hirdetett ige! Az ige és az igehirdetés nem arra szolgál, hogy azt mondhassuk: ez egy 9-es, vagy 10-es volt számomra! Esetleg most csak egy 3-as. Nem! Az Isten igéjének nem ez a célja! Isten mindig jót akar nekünk, de vannak nehéz üzenetei a Bibliának! Ha Jézusnak a Hegyi Beszédben elmondott gondolatait felidézzük, akkor ilyen kemény dolgokkal találkozunk: Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Ne nézd a másik szemében a szálkát, amikor a tiedben ott a gerenda! Nem mindenki, aki azt mondja: Uram, Uram, megy be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Vagy: aki csak hallgatja az igét, de nem cselekszi, az homokra épít! Nem valószín , hogy jó ezeket az igéket hallgatni, de a javunkat munkálja! Van persze olyan ember, aki azt mondja, hogy én csak azt fogadom el a Bibliából, amit akarok, ami nekem jó, ami az életemet igazolja! De mi lenne velünk, ha az Isten csak azt fogadná el az életünkb l, ami neki tetszik? Alapigénkben ugye azt írja Pál apostol, hogy lesz id , amikor közösségek választanak maguknak olyan prédikátort, aki a kedvükre beszél. Erre mondja azt, hogy az ilyeneknek viszket a füle! Az Isten igéje azonban nem olyan, hogy mindig hátrad lhetünk a templom padjában, mert az ige és a pap úgyis megdicsér bennünket! Az ige nem mindig dicsérget bennünket, van, hogy jobbítani akar, megtérésre indítani! A Zsoltárok könyvében olvassuk a következ igét: „Lábam el tt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” Ezt úgy kell elképzelni, hogy a Krisztus el tti évszázadokban a zsidó ember éjszaka úgy közlekedett, hogy a sarujára ráhelyezett egy kis mécsest, amely kismértékben megvilágította az utat. Nem sok fényt adott, de annyira elég volt, hogy látta az ember, merre tart és észrevehette a gödröket, vigyázhatott arra, hogy ne törje ki a lábát. Isten

16

igéje pontosan erre jó: nem láttat meg velünk többet az Úr, mint amennyi szükséges számunkra! Mi ugyan szeretnénk tudni, hogy mi lesz velünk a jöv héten, ebben az évben, de ezt nem láthatjuk. Ám azt a kicsit, amire szükségünk van, mindig megmutatja! A Mi Atyánkban is azt kérjük, hogy a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! Bár mi nagyon szeretnénk bebiztosítani a jöv nket, az Úr azonban naponta szeretne gondoskodni rólunk! Isten szeretné, ha naponta benne bíznánk, úgy, hogy elhisszük: holnap is velünk lesz és megsegít! A németországi Lübeckben van egy Krisztus-szobor, melynek ez a felirata: JÉZUS PANASZA "Ti mesternek hívtok - de nem kérdeztek engem. Útnak neveztek - de nem jártok rajtam. Világosságnak hívtok - de nem néztek reám. Életnek neveztek - de nem kerestek engem. Bölcsnek hívtok - de nem követtek engem. Hatalmasnak neveztek - de nem kértek engem. Irgalmasnak hívtok - de nem bíztok bennem. Igazságnak neveztek - de nem féltek t lem. Ha egyszer örökre elvesztek - ne okoljatok engem!" Kemény gondolatok ezek, de értünk kemények! Nekünk kell végig gondolni e sorok igazságát, hogy melyik érint engem, és ha sikerül a változás útjára lépni, annak áldásait megtapasztaljuk. Az igehirdetések kapcsán azt mondhatjuk, hogy nem érint meg mindenkit egyformán. Van, hogy a lelkész azt érzi: jól sikerült az igehirdetés, de nem ez a visszajelzés. Más esetben éppen fordítva igaz: a lelkész azt érzi, hogy ez gyengébbre sikerült, mint szerettem volna, de a gyülekezet tagjai jó visszajelzést adva rámutatnak, hogy rosszul gondolta. Nem tudom, hogy ki volt itt közületek, amikor évekkel ezel tt Luz Edgár és felesége, Sipos Gyöngyvér járt nálunk és a Dél-Amerikában folytatott missziói munkájukról beszéltek. A lelkész férj mondta, hogy egyik alkalommal úgy érezte, remek prédikációt mondott, majd az istentisztelet végén, valaki így szólt hozzá: tiszteletes úr, nem értettem mi volt a mai ige üzenete! Vagyis a gyülekezeti tagok másképpen élhetik meg az igét, mint az igehirdet k! Az ige és az igehirdetés szeretne hatással lenni a hétköznapi életünkre is, nemcsak a vasárnapunkra. Egy jó igehirdetés talán attól is jó, hogy a hazafelé vezet úton is lehet róla beszélni. Vagy otthon a templomba velünk eljött, vagy éppen az el nem jött családtagoknak is el lehet mondani, mit üzent az Úr. A történelmi egyházak képvisel i a 2008. esztend t a Biblia évének kiáltották ki. Ennek kapcsán az Evangélikus Egyház egyik püspöke a következ ket mondta: „A Bibliát olvasók kevesebbet vannak táppénzen, lelkiismeretesebben töltik el munkaidejüket és jóval kevesebb b ntényt követnek el, így statisztikailag is kimutathatóan nagyobb hasznot hajtanak az államnak, mint a vallásukat nem gyakorló embertársaik.” (Ittzés János evangélikus püspök) E mondat igazságát alátámasztja az, hogy a világi munkahelyen dolgozó hív emberre miért tesznek nagyobb terheket, mint másokra: azért, mert van tartása, van hite és ez a munkájában és a munkához való viszonyában is meglátszik! A hív ember lelkiismeretesen végzi a munkáját, és ha lejár a munkaid , akkor sem feltétlenül indul azonnal haza, hanem ha úgy látja, hogy egy félóra tennivalója van még, akkor igyekszik elvégezni. Fantasztikus dolog látni, hogy az Istent l származó er ott van az életünkben. Hogyan is olvassuk Ézsaiás könyvében? Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, de akik az Úrban bíznak, erejük megújul. Nincs ember közülünk, aki el ne fáradna, el ne csüggedne id nként, de akik az Úrban bíznak, azoknak hamarabb megújul az erejük, felállnak a padlóról újra és újra, ha kell, és teszik a dolgukat, azt, amire az Isten kéri ket! Sokat jelenthet ez számunkra, de csak akkor, ha van valamink, ami érthet vé teszi az igéket és az igehirdetéseket. Erre nézve hadd mondjak el egy történetet: Tavaly nyáron kocsival utaztunk családommal valahová, és arra gondoltam,

17

hogy jó lenne meghallgatni a híreket a rádióban. Elkezdtem keresni az ismert sávokat, adókat, de csak nem akart bejönni egyik sem. Csak sistergést és recsegést hallottunk. Gondoltam, hogy az antennával lehet valami. Megálltunk, kiszálltam és láttam, hogy nincs rajta a kocsin az antenna. Nos ez a történet csak azt jelenti, hogy az ige olvasásához és hallgatásához is kell egy antenna, melyet hitnek nevez a Biblia. Ha ez nincs nekünk, akkor csak sistergést és recsegést hallunk a paptól, bárhol és bármir l is prédikáljon! A Bibliaolvasásunkat is nagyban meghatározza ez az antenna, a hit, mert e nélkül nem fogjuk érteni, hogy mit olvasunk, e nélkül nem is akarjuk a kezünkbe venni! Persze tudjuk, hogy a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által. Tehát hallgatni kell az igehirdetéseket, olvasni a Szentírást ahhoz, hogy hitünk legyen. Luther Márton fogalmazta meg a következ ket:„Isten igéjét ne okoskodd el, fel le ne vitázz, egyszer en csak hallgasd! Akkor majd jön a Szentlélek és elkészíti a szívedet, hogy hinni tudjad.” Egyszer a feladatunk tehát: hallgatni az igét és engedni, hogy Isten Lelke munkálkodjon bennünk! Testvéreim! Napokkal ezel tt olvastam valahol, hogy mennyi mindenre ösztönöz bennünket az ige. Nem hiszem, hogy teljes a felsorolás, de tanulságos. Így hangzik: „Higgy, remélj, szeress, imádkozz, bízz, dolgozz, énekelj, nevess, nevettess, haladj el re a jóban, tanulj, ismételj, örülj, gondolkozz, adj, bátoríts, vigasztalj, kezdj, ismételj, t rj, szolgálj, próbálj, tökéletesedj, gyakorolj, kövess, várj, figyelj, emlékezz!”Jó lenne ezekb l minél többet a szívünkbe zárni, hogy ennek minden áldását megélhessük, és általunk másokat is megérinthessen az Úr! Azt kívánom, hogy legyünk továbbra is imádkozó szívvel igét olvasó és hallgató gyermekei az Istennek. Kérjünk Istent l hitet, és hitbeli gyarapodást, hogy tudjuk elfogadni azt, ami t le jön, mert szeretne vezetni bennünket az örök élet ösvényén, ám azon csak úgy lehet tovább haladni, hogy a van egy kis mécsesünk, mely nem más, mint az Isten igéje. Ámen

18

Elhangzottak 2008. FEBRUÁR havában, a Tiszavasvári református gyülekezetben. Tartalomjegyzék: • • • •

Február 3. vasárnap Textus: Márk 5:25 Február 10. vasárnap Textus: Mt 6:16-18 Február 17. vasárnap Textus: Máté 19:3-6 Február 24. vasárnap Textus: 1Mózes 2:18

Az igehirdetések címe; • Február 3. vasárnap • Február 10. vasárnap • Február 17. vasárnap • Február 24. vasárnap

A hit ereje Az Isten el tt kedves böjt A házasság értékei I. A házasság értékei II.

„Egy prédikáció mindig a szószéken él igazán! Mert abban benne van az igét hirdet lelkipásztor hite, átélése, hangsúlyozása, valamennyi gesztusa, és az egyénisége. Ezzel együtt hisszük, hogy leírva is komoly lelki táplálékot jelenthetnek az igehirdetések. Egyúttal azonban szeretettel hívogatunk mindenkit a templomba, hogy – ha teheti – hallgassa személyesen az elhangzó prédikációkat!”

2008. február 3. vasárnap (Szolgálattev : Arany Tímea teológiai hallgató) Textus: Márk 5:25 Szeretett Testvéreim! -

Légy szíves! – hallottam én, hogy szól valaki hozzám – de, aki mondta ezt nekem, némileg alkohol szagú volt és nem igazán volt elegánsan felöltözve. Rá se néztem, nagy ívben kikerültem. Légy szíves! – szólított meg egy fiatalember és kezében ott volt egy ív – csak a munkáját végezte – de én t is kikerültem, s t úgy tettem, mintha észre se vettem volna a debreceni utcán, hogy pont engem akar megkérdezni.

19

-

Légy szíves! – és már nyomta is kezembe a hajléktalanok újságját, de én, mint aki ott se lett volna, tovább mentem és még a pillantásomat se vetettem rá. Beértem a munkahelyemre, ahol megint azt hallottam: Légy szíves! Egymás után többször, majd hazaérve megint azt hallottam: Légy szíves! Amikor este lefeküdtem, akkor gondolkoztam, hogy már magánélete sincs az embernek: az utcán is légy szíves, a munkahelyén is légy szíves, otthon is légy szíves. S akkor én is imádkozni kezdtem: Légy szíves, Istenem. Az Isten nem fordult el t lem, nem nézett rajtam keresztül, nem került ki nagy ívben, nem mondta, hogy nem írja alá az ívemet, hanem meghallgatott.

Testvérek, igen nagy a különbség, még jó, hogy nagy a különbség. Gyarló emberként igen, sokszor én is keresztül nézek az embereken, de milyen jó, hogy Jézus nem ilyen, maga az Isten nem olyan, aki félre fordítja a tekintetét, hanem odanéz, megérez egy érintést is – ahogy az Igében is hallottuk. S t, amikor már minden úgy t nik, hogy veszve van, akkor is elindul a halott lány felé. Kedves Testvéreim, csodálatos hely lehet Kapernaum, ahol is a mai történetünk zajlik, ahol szinte kézzel foghatóan megtörténnek a csodák. Ott Jézus mellett, szeme el tt, ott mögötte látni a csodákat, ahogy gyógyít, halottakat támaszt fel vagy egy-két jó szóval élni engedi hagyni az embereket. Ott volt az a százados is, akinek akkora hite volt legalábbis, hogy Jézus min sítette, mert Izraelben sem talált olyat. Már hallottunk róla. Aztán ebben a történetben a vérfolyásos asszonyról is hallottunk, mert két csoda történt egy igeszakaszon belül. Mégis ma a másik felér l lesz szó: A tizenkét éves kislány feltámasztásáról. Kapernaum olyan hely lehetett, ahol az emberek szinte a jézusi er és hatalom s rítményét látták, azzal találkoztak, mégis azt olvassuk, hogy sokan hittek, de sokan nem hittek Jézusban. Nem hittek a csodában, elutasították, keresték rá a választ, nem fogadták el Jézust, mint Messiást. Jézus közelében látták, amit cselekszik. Feltehetjük a kérdést: lehet-e így hitetlenül maradni? Sokszor mondjuk, hogy hiszem, ha látom, hiszem, ha megtapasztalom; akár Tamás: hiszem, ha hozzáérhetek. Ott a csodák mellett lehet-e hitetlenül maradni? Igen, Testvérek, ilyenek vagyunk: látjuk, hogy meggyógyul egy-egy ember, látjuk, hogy megváltoznak emberek körülöttünk, és még akkor sem hisszük el, hogy ez nem rajtunk múlott, hanem magán a Teremt és Gondvisel Édesatyánkon. Az lenne most is, hogy egyesek hinnének Jézusnak, ha most itt lenne közöttünk személyesen, mások pedig elutasítanák, mert nem hisznek Benne. Jairus lányának meggyógyítása arról szól, hogy a zsinagóga vezet je leborul Jézus el tt, mert a leánya haldoklik, aztán kiderül az evangélista szerint, hogy valójában a kislány már akkor is halott volt, amikor odament ez a f ember. De ennek a férfinak már a neve is jelent ségteljes, s ezt most érdemes egy kicsit megvizsgálnunk: a Jarius név azt jelenti, hogy Isten megvilágít, Isten feltámaszt. Mintha már el revetítené, ami történni fog, hiszen benne van a nevében az a csoda, amit kés bb majd megtapasztalnak. Bizony Testvérek, a nevek sok mindenr l árulkodnak, úgy ahogy ennek a f embernek a nevében is el revetíti a csodát. Itt éppen mutat el re, hogy mi fog történni, csak gy zzük kivárni. Hányszor vagyunk így az életünkben: érezzük, hogy valami elkezd dik, valami alakul, hogy jól mennek a dolgok, majd csak rendben lesz. Néha egy-két hiba belecsúszik, és aztán adunk-e hálát érte? Érezzük-e hogy ami történt nem rajtunk múlott. Milyen jó, hogy van egy Isten, aki tényleg ott van mellettünk minden pillanatban, minden helyzetben. Jézus soha nem késik el, mindig id ben dönt, id ben szól. Aztán azt olvashatjuk az Igében, hogy a kislány már akkor halott volt, amikor az apja elindult Jézus felé. Jézus mégis ment. Akármilyen lehetetlennek és reménytelennek t nik is a helyzet, akárhogy is jött a szolga, hogy ne fárassza a Mestert. Jézus nem fáradt, nem késik, és

20

segíteni akar. Ez a legjobb: Neki, ezt elhinni, megérteni, megtapasztalni és ezek után ezért hálát adni. Mindig id ben dönt, és id ben szól. S amerre ment Jézus, és az elterjedt, hogy bárkit, bármilyen betegséggel visznek oda, Jézus biztos, hogy meggyógyítja. Testvérek, baj van velünk, betegek vagyunk? Nemcsak testileg, de lelkileg, nyomja valami a lelkünket? Induljunk el Jézus felé. Igen, el lehet indulni bármikor, s ha már útközben vagyunk, és felé igyekszünk, biztos, hogy meg lesz a találkozás. A Bibliában azt olvassuk, hogy Jézus egyszer hajnaltól a csillagok feljöveteléig egész nap gyógyított úgy, hogy még enni sem volt ideje, semmi mást nem tesz Jézus, mint amit mond a Biblia: Szertejárván jót cselekedett, meggyógyított mindenkit, akit hozzávittek. Azonban voltak olyan helyek, ahol nem lehetett csodát tenni, pl.: Názáretben, mert a csodának mindig a hitetlenség az akadálya, s t mondhatjuk, hogy egyedül a hitetlenség az akadálya annak, hogy Isten csodát tegyen. Bár az a tapasztalat, hogy Isten még a mi hitetlenségünket is átlépi, mert csodát akar tenni. Szóval Testvérek, bárhogy is igyekszünk, bárhogy is akarjuk, meg tudja cselekedni azt, amit akar, s ez ellen nem lehet tenni. De, milyen jó, hogy nem lehet tenni, mert bizony néha mi másként kérjük, egészen mást szeretnénk. Aztán a végére kiderül: de jó, hogy az Isten kezében van a mi életünk. Valaki hitre jut vagy egy megoldhatatlannak t n helyzet megoldódik, amikor már végre kimondták a végs szót, még akkor is változhat a helyzet. Az Isten nem késik, nem feledkezik el rólunk, nem adja fel, megsegít bennünket, sokszor olyan helyzetben, amikor el sem hisszük, hogy történik valami. Hiszen Testvérek, ha jól megnézzük ezt a történetet már a végs szó ki lett mondva: Ne fáraszd a Mestert, már vége, meghalt a leányod. Erre mit mond az apa? Nem is tud mit mondani! Testvérek, ha valaki már élt át gyászt, az jól tudja milyen az, amikor már vége, és pont került a mondat végére. Azonban az Isten mellett ez nem így van, az Isten úr a halál fölött is és hirdeti nekünk a feltámadás reménységét. S ennek a kislánynak az életében meg is mutatja ezt. Valóban feltehetjük a kérdést – s amikor a hittanosokkal beszélgetünk err l a kérdésr l, mindig az a kérdésük: miért engedte meg Jézus? Miért engedi meg azt, hogy meghaljon egy 12 éves kislány? Miért Testvérek? Mert néha egészen üresnek kell lenni a kezünknek ahhoz, hogy imára tudjuk kulcsolni. Néha nagyon messzire kell menni ahhoz, hogy igazán az Istenhez közel tudjunk kerülni. A mélység fölött van a legnagyobb magasság, hogy a mélységb l a legjobb kijönni. Igen, sokszor az Isten taszít bennünket olyan helyzetbe, hogy még közelebb kerülhessünk hozzá. Jariuson keresztül is azt szeretné nekünk megmutatni, hogy bármi történjen is, közel lehet hozzá kerülni. Közben megtapasztalhatjuk, hogy sokszor csak akkor hívjuk az Isten segítségét, amikor már nagyon nagy baj van, amikor már nem lehet változtatni emberileg: rajtunk már az Isten sem segíthet! Pedig ezzel kellene kezdeni: Istenem segíts meg minket – ez lenne az els szó! Segíts meg! – kérjem el ször t, s utána a bajban is mellettem lesz. Bizony ez a Jarius is, mint a zsinagógának a f embere, lehet, hogy szégyenkezve, mégis, talán teljesen reményt vesztve Jézus lábai elé borul. Már nem bánta a bajban, hogy mit fognak szólni a kollégái, vagy a paptársai, már nem számított, csakhogy odakerülhessen az Isten elé, mert már tudta is, hogy életének az értelme veszhet oda, ha a kislánya meghal. Tudta, hogy a bajban nem tud más segítség után nyúlni, csak az Isten után. Milyen jó nekünk Testvérek, hogy nekünk mindig ott van a hitünk. Mellettünk mindig ott van, kicsi és nagy bajban, sírásban és nevetésben, de mindig ott van. Ez az Isten nem mondja azt, hogy eddig miért nem jöttél? Mert még nem volt rám szükséged, csak most, ha bajban vagy? Nem, lehajol hozzád, és nem fordítja el a tekintetét. Lehet a bajban is, de még mennyire lehet a bajban az Istenhez közel kerülni! Jézus nem érkezett kés n, bár azt mondta a szolga, hogy ne fáraszd a Mestert, a kislány már meghalt. azt mondja, hogy nem, csak alszik. Erre kinevették, mintha az olyan ismer s helyzet lenne. Nem tudom a Testvérek megérték-e azt már, hogy kinevetik a hitük miatt. Én voltam párszor olyan helyzetben, hogy elmondtam, hogy református teológus vagyok, - Ó, ezt nem mondod komolyan – nem hitték el, mégis sokan szégyenkezve ilyenkor azt mondják: csak vicceltem. De, aki vallást tesz Istenr l, arról az Isten is vallást fog tenni, el fogja fogadni.

21

Ezért kell kiállnunk a hit mellett. Nevettek rajta, mert nem hitték el, hiszen szemmel láthatóan halott volt a kislány. De ebb l is látszik, hogy az Isten a halál fölött is Úr. Még akkor is, hogy ha úgy érezzük, hogy minden remény elveszett, hogy oda lett az élet értelme egy-egy halálesettel kapcsolatban, tudnunk kell azt, amit itt Jézus megmutatott: bizony az Isten akarata az, hogy örök életünk legyen. Aztán azt mondja Jézus, hogy kelj fel leányka! S a kislány felkelt. Mint ahogy a világ teremtésénél hallottuk: Legyen világosság! Lett világosság. S ugyanazt cselekszi a mi életünkben: legyen így, legyen úgy, és mi megtapasztaljuk azt. Sokszor nem tetszik - van ilyen. De akkor még jobban közeledni kell az Istenhez és megérteni, hogy mire akar tanítani bennünket, miért kerültünk most sötétségbe, miért kerültünk mélyre, miért kell gyászolni, miért halt meg a szerettünk. Ezáltal is közeledni lehet az Istenhez, és tényleg igaz gondolat az, hogy legjobban csak üres kézzel lehet imára kulcsolni a kezet. Erre tanít bennünket ez a mai Ige, hogy akkor is bízni és akkor is odamenni az Isten elé, ha úgy érezzük, hogy innen már nincs tovább, és ha a történet végére pont kerül: Ne fáraszd a Mestert, mert a kislányod már halott. S akkor azt mondja Jézus, hogy adjatok neki enni. A szül ket, és a három apostolt meglepte ez a mondat, hiszen most támadt fel és adjunk neki enni?! Ezzel rángatta vissza ket a valóságba, a mindennapi életbe. Történik egy csoda, de vissza kell térni a saját életünkbe, mert itt kell megmutatni egymás között, egymásnak, hogy az Isten szeretet, az Istennek minden lehetséges, és semmi sem lehetetlen, és lehajol mindannyiónkhoz, még ha gyarló emberek is vagyunk. Hogy aztán mi lett a történet kés bbi részében, arról hallgat a Biblia, nem tudjuk, hogy Jarius utána hogy viselkedett, mégis azt gondolom, és azt hiszem: megtért szeret Urához, megértette és megérezte, hogy mekkora a krisztusi hatalom, mekkora az isteni kegyelem. Ezt kell nekünk is megérteni és ott lenni úgy a hív k között, hogy nem nevetünk a hiten, nem azt mondani, hogy hiszem, ha látom, hanem elfogadom. Hiszen egy-egy gyászt túlélni csak hittel lehet, ép elmével talán éppen nem. Aki hisz az Istenben és tudja, hogy örök életre vagyunk ítélve, annak egy kicsit könnyebb. Testvérek, ez az ember odament Jézushoz, segítséget kért T le, úgy t nt minden, hogy elveszett és feltámasztatott a halálból a kislány. Ennél nagyobb csoda, ennél nagyobb bizonyíték arra és bizonyosság afel l, hogy van Isten, örök Isten, kegyelmes és gondvisel Édesatya, talán nem is kell. Amikor a vérfolyásos asszony meggyógyult, szinte Jézus szájában van a szó: Ne félj, csak higgy! Mindannyiunknak szól ez ma! Ki-ki milyen helyzetben van, kire mi vár a jöv héten, kinek-kinek milyen gyász van a lelkében, itt van ez a üzenet: Ne félj, csak higgy! S ahogyan Ézsaiás próféta könyvében olvassuk: Kinek a tanítását tanuljuk, kinek mutatkozott meg az Isten karja, testvérek, nekünk. Nekünk mutatkozik meg az Isten ereje, egyegy ilyen csodával, azzal, amikor reggel felébredünk és süt a nap, azzal, hogy vannak ránk mosolygó jó emberek, azzal, hogy vannak kedves munkatársak. Ezekben mind-mind ott vannak az Isten felénk küldött szeretetmorzsái. Testvérek, ez legyen a mai igénk egyik f pontja, jegyezzük meg, rakjuk el a lelkünkben, és bármikor úgy érezzük, hogy a történet végére pont kerül: Ne félj, csak higgy! Adja Isten, hogy ezt elhiggyük, megértsük, és megtartsuk mindig, még akkor is, amikor talán a legmélyebbre süllyedtünk. Így legyen! Ámen.

2008. február 10. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla református lelkipásztor) Textus: Mt 6:16-18

22

Szeretett Testvéreim! Az elmúlt két esztend karácsonya táján napvilágot látott egy közvélemény kutatás, mely arról szólt, hogy megkérdezték az embereket, hogy mit ünneplünk karácsonykor. Tudjuk, hogy milyen siralmas eredmény jött ki, milyen kevesen tudják azt, hogy karácsonykor mit ünnepelnek. Amikor készültem erre a böjti alkalomra, akkor az jutott eszembe, hogy ha mondjuk megkérdeznének néhány ezer embert, hogy mi is a böjt, mir l szól, mi a valódi értelme, biztos vagyok abban, hogy még siralmasabb eredmény jönne ki. Na, de éppen azért kell nekünk, Isten gyermekeinek odafigyelnünk arra, hogy mit tanít nekünk Mennyei Atyánk a böjtr l. Testvéreim, a böjt éppen úgy egy felkészülési id szak, mint ahogy a karácsonyt megel z advent. A böjt is megel z valami nagyon fontos ünnepet, melyet a keresztyénség a megváltás ünnepének nevez. Így kötném össze a nagypénteket és a húsvétot, hiszen a kett nek együtt van értelme. Erre készülünk, a böjti id szak erre készít bennünket, hogy méltóképpen meg tudjuk ünnepelni, hogy Krisztus mit is tett ezért a világért, benne te életedért, és az enyémért. Szenvedett, meghalt, majd a harmadik napon feltámadt. A b neink bocsánatát és az örök életet helyezi elénkbe az Örökkévaló Isten és ahhoz, hogy ezt az ünnepet meg tudjuk méltó módon ünnepelni, ahhoz nekünk fel kell készülnünk. Testvéreim, talán emlékszünk még arra a történetre a Bibliában, amikor Jézust számon kérik: azt kérdezik T le, hogy a te tanítványaid miért nem böjtölnek, míg ott vannak a Keresztel János tanítványai, akik szoktak böjtölni. Jézus azt mondja erre a kérdésre, hogy böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a v legény? De majd eljön az id , amikor nem lesz velük a v legény és akkor lesz itt a böjtnek az ideje. Magára gondolt, hogy az, aki még ott van az övéivel, és valóban azt mondhatjuk, hogy a tanítványok néhány esztendeig kiváltságos helyzetben voltak, mert ott volt velük és mellettük a Mesterük, a világ Megváltója mellett élhették az életüket. Ezzel együtt persze a felolvasott alapige azt árulja el, hogy az Istenhez tartozó ember szokott böjtölni, hiszen így kezd dött a Máté evangéliumából felolvasott Ige: Amikor böjtöltök… Vagyis teljesen természetes Jézus számára, hogy a hív ember szokott böjtölni. A zsidó emberr l olvassuk a Bibliában, hogy szokott böjtölni, más kérdés, hogy mindezt hogyan teszi. A Lukács evangéliumában van egy történet a farizeusról és a vámszed r l: a farizeus, amikor imádkozik, akkor azt mondja, hogy Uram hálát adok neked, mert nem vagyok olyan, mint a többi ember, böjtölök kétszer egy héten. A mózesi törvények értelmében nem kell ennyit böjtölni. Tulajdonképpen böjtölt ez a farizeus, többször is mint amit a törvény el írt számára. ez már dicsekvés valamivel, amit Isten kér, de én többet teljesítek…. Testvéreim, nézzük csak meg egy kicsit, hogy hogyan is kell böjtölni. Úgy érzem, hogy nagyon könny dolgunk lenne, nekünk, ma él knek, ha a Bibliában le lenne írva, hogy hogyan kell böjtölni: ezen és ezen a napon ezt és ezt ne csináld. Milyen könny helyzetben lennénk, mert akkor tudnánk, hogy az Isten ezt és ezt kéri, amit vagy megtartunk, vagy nem. Nem ez a helyzet, hanem az, hogy az ember, amikor böjtöl, akkor lemond valamir l, azért, hogy közelebb kerüljön az Istenhez és lelkében gazdagodjon és mások lelkét is gazdagítani tudja. De, úgy áll a helyzet, ahogyan általában mindennel: az Isten nem akar ránk er ltetni semmit. Az Isten nem akarja ránk er ltetni a b neink bocsánatát, az üdvösséget, hanem azt mondja, hogy íme én ezt kínálom nektek, ti elfogadhatjátok és visszautasíthatjátok. S a böjttel kapcsolatban is ugyanez a helyzet. Isten nem akarja ránk er ltetni, hiszen a keresztyén ember szabad arra nézve, hogy bizonyos dolgokról lemondjon a lelke miatt, lemondjon azért, hogy közelebb kerüljön az él Istenhez.

23

Testvéreim, annak idején, amikor az egyetemen tanultunk, hallottunk híreket más debreceni egyetemen tanuló diákokról, akik mohamedán vallásúak voltak, és k úgy böjtölnek, hogy éjfélig semmit nem ehetnek azokon a böjti napokon. Az a hír terjedt el, hogy be is tartják, de már jó el re odakészítik a finomabbnál finomabb ételeket, és alig várják, hogy eljöjjön az éjfél, és nagyokat ehessenek. Hát vajon ez az a böjt, amit kér az Isten t lünk, hogy valamit vonjunk el magunktól azért, hogy aztán pótoljuk legalább kétszer annyival, mint amennyire megtagadtuk magunktól? Nem hiszem! Mi, keresztyén emberek pontosan ezt látjuk, hogy valamir l szabad lemondanunk pont azért, hogy másabb lehessen az életünk. Testvéreim, a böjtnek az a célja, hogy teljesebb emberi élethez juttasson valakit. Ha belegondolunk emberi életünkbe, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy sokkal inkább teret nyer életünkben a test, mint a lélek. A testünket igyekszünk tisztán tartani, kényeztetni vagy egyfajta kényelmet adni neki, de ugyanezekre vágyakozik a lelkünk is, és a böjt ezt szeretné helyre tenni, hogy figyeljünk oda a lelkünkre, tápláljuk a lelkünket, tartsuk tisztán a lelkünket és keressük a lelki békességet, a nyugalmat, mert ez jelentené a lélek kényelmességét, azt hogy rendben vannak a dolgaink. Testvéreim, a Reformátusok Lapja legújabb számában Cseri Kálmán, a budapesti Pasaréti gyülekezet lelkipásztora írt egy néhány soros elmélkedést a böjtr l és azt írja, hogy egy kicsit többet kellene látni a böjt kapcsán, minthogy bizonyos ételekt l bizonyos napokon megtartóztatjuk magunkat. Gondolkodjunk el ilyen fogalmakról, hogy szóböjt. Nem kell mindig annyit beszélnünk, amennyit egyébként szoktunk, figyeljünk oda a szavainkra, ne bántsunk meg embereket, ne vágjunk mások lelkébe. S még két ilyen apró modern böjtjavaslatot helyez elénk: televízió-böjt és számítógép-böjt. Nyilván azokhoz szól ez, akik túlságosan sokat tévéznek, vagy túlságosan sokat ülnek a számítógép el tt. Bevallom szintén, hogy amikor néhány héttel ezel tt váratlanul nem volt 8-15 óra között áram, rájöttem, hogy milyen kellemes volt az a nap, pedig nyilvánvaló, hogy a munkám fontos része a számítógép, de meg lehetett lenni nélküle majdnem egy fél napig és tudtam más, hasznos lelkészi tevékenységet folytatni. Nagyon érdekes a böjttel így foglalkozni: mi az, ami rátelepszik az életedre és egy picit le kellene mondani róla magad miatt és a családod miatt? Szóljon ez a húsvét el tti 6 hét így a böjtr l a te életedben. Gondold végig, hogy mi az ami túlságosan leterhel, elveszi az id det az Istent l, a lelki békédt l a lelki tisztaságtól és bátran merj nemet mondani rá, legalább egy-egy napra, egy-egy fél napra. Te tudod, hogy mi az a dolog az életedben, mi az ami megkívánja a böjtöt (számítógép, tv, a szavaink vagy valami egyéb), és egy picit próbálj mentesnek maradni bizonyos dolgoktól, melyek túlságosan nagy terheket rónak rád, és emiatt nincs id d foglalkozni a házastársaddal, a gyermekeddel, az unokáddal vagy a lelkeddel, hogy az Istennel való közösségedet igazán megértsd. Hogy mi az az életedben, amir l le kellene mondanod azt te tudod! Testvéreim, a böjt az nem más, mint hitb l fakadó cselekedet, nem egy formaság, mert ezt a formaságot kritizálta meg nagyon keményen az Isten az Ézsaiás könyvéb l olvasott szakaszban – hallottátok. Hogy igen, ti böjtöltök, de közben meg vannak a kedvteléseitek, közben veszekedtek, verekedtek, amire azt mondja az Isten, hogy ez nem böjt. Kívülr l az, de belülr l nem. Belülr l az a böjt, ha oda tudsz figyelni a másikra, ha megbocsátasz a másiknak, ha észreveszed a mezítelent, a rászorulót, ha tudsz segíteni, áldozatot hozni – ez a böjt. Az Isten ezt pedig Krisztus el tt 6-7 századdal hirdette meg. Akkor ez volt, és ma 2008ban is ez az Istennek tetsz böjt. Amikor hitb l fakadóan megteszünk valamit, valamir l lemondunk, áldozatot hozunk, hogy jobb lehessen a lelkünknek, jobb lehessen másoknak is. Ez az Istennek tetsz böjt. Testvéreim, a böjtnek mindig része a b nbánat is. Hiszen most éppen arra készülünk, ahogyan megváltott minket Krisztus a Golgota keresztjén, ahogyan értünk áldozta fel az egész életét, ahogyan feltámadott ugyancsak értünk a harmadik napon. Mi erre emlékezünk, erre készülünk, és erre méltóképpen úgy lehet leginkább készülni, hogy ha a b neinket is számba

24

vesszük, és azt mondjuk, hogy ismerem saját magam, hol, hogyan szoktam vétkezni, és szeretnék kevesebbet vétkezni, kevesebb b nt elkövetni a kedvenc b neimb l, szeretnék egy picit jobban odafigyelni a lelkemre. Mennyi minden köt és lehúz bennünket, mennyi minden próbál távol tartani az Istent l és egymástól. Az Úr azt mondja: b nbánattal vizsgáljuk meg a lelkünket. Az úrvacsorás alkalmak szintén azért jók, mert az ember azt mondja az Istennek, hogy Uram, itt vagyok, amint vagyok, jövök. Hallom a hívó hangodat és eléd hozom gondolataimat, a szavaimat, tetteimet, és a mulasztásaimat is, mert Te készen állsz arra, hogy megbocsáss, és én készen állok arra, hogy megvizsgáljam az életemet, s mi az amit kérhetek, hogy Uram, bocsáss meg nekem. Testvéreim, Krisztus Urunk egész földi élete egy böjt volt. Hiszen mekkora áldozatot hozott ? A menny dics ségét hagyta ott értünk! Otthagyta a Mennyei Atya közelségét, az angyalok dicsér kórusát és eljött ide közénk emberi testben, hogy szenvedjen miattunk és helyettünk. S ugye ezt úgy fogalmazza meg Pál apostol az egyik levelében: gazdag lévén szegénnyé lett érettetek, hogy ti az szegénysége által meggazdagodjatok. Ez volt a Krisztus böjtje. S t, még ezen belül is voltak böjti id szakok Jézus földi életében, hiszen 40 napig is tudott böjtölni, nem vett magához eledelt, azért, hogy az Atyával való kapcsolata még szorosabb lehessen. Persze jött is a Sátán, hogy megkísértse, de nem talált fogást rajta. Testvéreim, én úgy érzem, hogy nekünk, modern embereknek arra van szükségünk, hogy úgy böjtöljünk, ahogyan az Isten kéri t lünk, hogy legyen ez az id szak a felkészülés id szaka a nagypéntek és húsvéti ünnepekre való felkészülés id szakra, amikor fokozottan odafigyelünk a lelkünkre, mert Krisztus azt akarja, hogy boldogok legyünk, szabadok legyünk arra, hogy böjtölünk és boldogok legyünk abban, hogy megtisztul a lelkünk. Hiszen boldogok a tiszta szív ek, k meglátják az Istent. S amikor lemondunk valamir l, legyen az akár az étel, akár a tv vagy a számítógép vagy bármi, az Istenért tesszük. Szabadon hozd meg ezt a döntést, az Istenre tekintve, és hidd el, hogy jó lesz az a lelkednek, meg fogod tapasztalni és megéled, hogy milyen nagy áldás ez. Kívánom, hogy legyen ilyen Istennek tetsz böjti id szaka a te életednek is és az enyémnek is. Ámen.

2008. február 17. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkipásztor) Textus: Máté 19:3-6 Szeretett Testvéreim! 11 évvel ezel tt egy ökumenikus kezdeményezés látott napvilágot Angliában, melynek a címe: A házasság hete. Az a célja ennek a kezdeményezésnek, hogy minden évben Valentinnap táján megpróbálják reflektorfénybe állítani a házasság értékeit. Magyarországon is jónak tartották e dolgot, és azt mondhatom, hogy az elmúlt héten indult el ez a hagyományteremt célzatú sorozat. Ennek kapcsán arra gondoltam, hogy mai istentiszteletünkön szóljon az igehirdetés a házasság értékeir l. Jókai Anna írón szerint a házasságot nem lehet 1 hétre korlátozni, s t éve sincs a házasságnak, mert annak élete van! Nem más, mint figyelemfelkeltés ez a rendezvény, de szükség van rá. A magyarországi szervez k sokat gondolkodtak azon, hogy mi lehetne a 25

legkifejez bb cím egy ilyen rendezvény számára. Végül a következ ben állapodtak meg: A házasság ajándék! Tudsz jobbat? Szándékosan fogalmaztak meg ilyen provokatív címet. Hadd olvassak fel néhány gondolatot a rendezvény szervez inek nyilatkozatából: „A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amiben bárki megtapasztalhatja a feltétel nélküli szeretet, a h ség és az szinte megbocsátás értékét egy neki rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban 1 férfi és 1 n saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ily módon ez egy felel sségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.” Ez a nyilatkoztat nagyon elgondolkodtató. Fel is kell tegyük a kérdést, hogy mit tartok a házasságról? Mi a véleményem róla? Egy papírt, egy ny göt tartunk-e a házasságról, avagy szükséges rossznak tekintjük, netán Isten ajándékának? A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása szeretne lenni az ember számára. Egyáltalán nem lényegtelen az, ahogyan a társunkat látjuk. A Példabeszédek könyvében azt olvassuk: „Aki jó feleséget talált kincset talált.” (18:22) Nyilvánvalóan igaz fordítva is: aki jó férjet talált, az kincset talált. De ezt látjuk-e a házastársunkban? Meglátjuk-e azt, hogy az Isten a legtöbb ember mellé azért adott, azért rendelt társat, mert jobbá, szebbé, teljesebbé akarja tenni életünket? Tegyük fel azt a kérdést is, hogy milyen elvárásaink vannak a házasságunkkal kapcsolatban? Milyen elvárásaink vannak a társunkkal kapcsolatban? A gond sok esetben az, hogy csak elvárásaink vannak! Sok házasságban itt kezd dnek a nehézségek, hogy az egyik fél azt hiszi: csak neki lehetnek elvárásai, de arra nem gondol, hogy a társának éppen úgy vannak elvárásai, mint neki! Ugye alapigénk szerint Jézus azt mondja a házasságról, hogy elhagyja a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez és lesznek ketten egy testté. A házasságban tehát eggyé lehet két ember és nagyon hangsúlyos a fenti nyilatkozatban, hogy neki rendelt, de nem tökéletes társat kap az ember! Nem vagyunk tökéletesek sem mi, sem a párunk. Ha ezt belátjuk, akkor nyugodtabb lehet az életünk! Kérdéses, hogy el tudjuk-e fogadni a másikat olyannak, amilyen? El tudjuk-e fogadni a másikat a hibáival együtt? Isten azt szeretné, ha felel sséget vállalna a házasságban két ember önmagáért és egymásért, ha meghitt és biztonságos kapcsolatban élnénk a házastársunkkal. Persze ez nem mindig így sikerül, de itt jön képbe a b n, amely bizony komoly befolyást gyakorolhat a házaséletünkre is. A házasság áldásul szolgálhat életünk minden más területén is. Vagyis a jó házasságban él ember többnyire jól érzi magát a munkahelyén is. Több energiája van arra, hogy teljesítsen! Könnyebben és örömmel tud kikapcsolódni is! Hiszen nemcsak arról szól az életünk, hogy valakinek a házastársai vagyunk, hanem dolgozunk valahol, benne vagyunk még ki tudja hány közösségben (baráti, gyülekezeti, sport stb) és ezekre mind-mind kihatással van az, ahogyan megélem a házasságomat! Van, aki a házassága el l menekülve beleöli magát a munkába, más éppen azért tud sokat és jól dogozni, mert jó a házassága! Ha a másikban meglátjuk az Isten ajándékát, akkor önmagunkra is gondolhatunk úgy, hogy én mivel ajándékozhatom meg személyemben a társamat! Így keresheti az ember azt, hogy hogyan lehet a másiknak jobb, boldogabb élete az oldalamon! Egyházi hetilapunk legutóbbi számában dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus professzorral olvashattunk egy riportot. így szól: „Az a ház maradandó, amelynek jó az alapja. A házasságot jó alapra kell építeni. A Biblia képes olyan Isten által kínált modellt felmutatni, amely 1 férfi és 1 n kapcsolatát határozza meg.” Arra a kérdésre, hogy melyik kapcsolat szól egy életre? Így válaszolt: „Az,

26

amelyikben két egy mást szeret ember – egy férfi és egy n – felel s döntést hoznak, hogy egy életen át vállalják egymást, mert bíznak egymásban és önmagukban is.” Egy életen át vállalni egymást – err l szól a házasság! A másik hozzám tartozik egészségesen, betegen, örömben és gondok közepette! Bármi legyen is az életében! S közben maximálisan bízom a másikban, de önmagamban is! Abban, hogy én is h tudok maradni a másikhoz, mert kísértések azok vannak és lehetnek mindenkinek az életében! A professzor úrnak feltették azt a kérdést is, hogy mi a véleménye arról, hogy az élettársi kapcsolat mára már majdnem egyenl a házassággal! A bölcs válasz így hangzott: „Aki majdnem elérte a vonatot, az lekéste, akinek majdnem sikerült a vizsgája, az megbukott! A majdnem házasságban bizalomhiány van!” Azt mondhatjuk erre, hogy valóban meg kell legyen két ember között a házasságban egy olyan bizalom, amely egy életre szól! E nélkül nem m ködhet a házasság! Az embernek mindenr l van véleménye. Valaki erre nézve azt mondta, hogy nem az a lényeg, hogy mi a véleménye az embernek a házasságról, hanem az, hogy mi a véleménye az Istennek róla! teremtette a házasságot s ezáltal jelei vagyunk a világban az egység, a megbocsátás, a szeretet, az új élet adása által. Hogy nagy a válási arány a megkötött házasságok kapcsán az igaz, de hatékony és felel s nevelésre, vonzó és követhet modellekre van szükség – fogalmazta meg valaki. Itt úgy érzem, hogy arról kell elgondolkodjunk, hogy milyen modellek vagyunk gyermekeink számára? Egy remek gondolatot olvastam valahol: „Egy édesapa akkor teszi a legtöbbet a gyermekeiért, ha szintén szereti gyermekei édesanyját, vagyis a feleségét.” Ki ne szeretne közülünk kiegyensúlyozott, lelkileg stabil, boldog gyermekeket? De rajtunk múlik, hogy ez így van-e, hogy sikerül-e ezt munkálnunk a családunkban! A házasságot sok mindenhez lehet hasonlítani. Van, aki azt mondja, hogy olyan ez, mint a kert: gondozni, ápolni kell! E nélkül elgyomosodik, kiszárad, elsivatagosodik. A figyelmes tör dést viszont meghálálja: új hajtásokat, friss virágot hoz, gyümölcsöt terem. Én ismerek embereket, akik úgy szeretnek tenni-venni a kertjükben, hogy nincs abban egy szál gaz sem! Miért lehet ez így? Mert benne vannak a kertjükben, tör dnek vele, ápolják, fontos számukra a kertjük és az, amit benne termelnek! A házasság ugyanilyen: benne kell lenni! Még pedig teljes egészében és nem félig-meddig! Tör dni kell vele, ápolni kell! A jó munkához persze id kell! A jó kapcsolat kialakításához és fenntartásához id kell! Ahhoz, hogy két ember teljesen eggyé tudjon forrni – úgy, ahogyan Krisztus beszél err l alapigénkben – ahhoz id re van szükség. Jókat kell beszélgetni, fel kell tárni a bennünk lév feszültségeket, örömöket, gondokat, terveket, vágyakat és meg kell hallgatni a másikat! E nélkül nem igazán m ködhet egy házasság! A házasságban igazán nyilvánvalóvá válik, hogy mennyire tud különbözni két ember. De ez nem baj! S t: meg kell köszönni Istennek a különböz ségünket! El kell fogadnunk a másikat olyannak, amilyen és önmagunkat is tudni kell elfogadni! Egyszer valaki egy komoly hív embert megkérdezett arról, hogy mit tehetne azért, hogy megváltoztassa, megjavítsa a házastársát? Semmit! Jött a határozott válasz. Te javulj, te változz! Egymást nem tudjuk megváltoztatni, csak magunkat – Isten segítségével! E gondolatkörhöz csatlakozik annak az embernek a tapasztalata, aki élete vége felé így szólt: évtizedekig imádkoztam azért, hogy Isten változtassa meg a világot. Mégsem változott semmi! Aztán azt kértem az Úrtól, hogy legalább a családtagjaimat változtassa meg! Senki nem változott! Most, hogy kevés van már számomra e földi létb l, rá kell jöjjek, hogy nem jól imádkoztam: azt kellett volna kérnem az Úrtól, hogy engem változtasson meg! Akkor változhat meg mások élete, ha én változom! Ez

27

igaz a házasságra is! Sokan élnek olyan házasságban, melyre azt mondják: jobb lenne ez, ha a társam megváltozna! De nem tudjuk megváltoztatni egymást! Magunkon, a saját hozzáállásunkon változtathatunk, de ez sem megy öner b l. Testvéreim! Minden házasságban vannak csalódások. Erre nézve egy dolgot tehetünk: oda kell járulnunk Isten elé, és szintén fel kell tárni lelkünket el tte! Isten igéje pedig meg tud bennünket er síteni, helyre tud tenni, hiszen így szól hozzánk: „Szenvedjétek el egymást szeretetben.” (Efezus 4:2) Ha a lelkünkbe ivódna a Bibliának ez a mondata, akkor sokkal több boldog házaspárt láthatnánk a világban. Hiszen az érzelmeink olyanok, mint a tenger vize: hullámzóak! Valaki feltette azt a kérdést, hogy egyformán szerelmesek voltunk-e a társunkba házasságunk eddig eltelt ideje alatt? Ha igen a válaszunk, akkor még csak egy órája házasodtunk! Érzelmeink hullámzása jelen van a házaséletünkben. Hol könnyebb az élet, hol nehezebb és ez meglátszik a házastársunkhoz való viszonyunkban is! De ett l még kell, hogy összetartva, egymásra figyelve éljük az életünket, igyekezve felül emelkedve minden megpróbáltatáson. Ha Isten éltet bennünket, akkor a jöv vasárnapi igehirdetésben szeretném folytatni a házasság értékeinek felvillantását gyakorlati példákkal f szerezve a mondanivalót. Mai alkalmunknak legyen az a zárszava, hogy a Házasság hete arra bátorít, hogy vágyakozva kívánjuk, hálásan becsüljük meg, örömmel fedezzük fel újra házastársunkban mindazt, amivel Isten megajándékozott minket benne. Azt kívánom, hogy ne feledjük el: a másikban ajándékot, kincset kaptunk, s ha így tudunk tekinteni a házastársunkra, akkor sokkal közelebb tudjuk érezni magunkat hozzá és sokkal meghittebb, szeretetteljesebb lehet a kapcsolatunk vele. Ennek pedig hatása van a családtagjainkra, a munkánkra és mindarra, amiben foglalatoskodunk. Ámen 2008. február 24. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkipásztor) Textus: 1Mózes 2:18 Szeretett Testvéreim! Az elmúlt vasárnap azt ígértem, hogy folytatom a házasság értékeinek bemutatását. E vállalásomnak igyekszem most eleget tenni. Persze már az elején le kell szögezni, hogy nem mindenki él házasságban. Van, aki egész földi életét házastárs nélkül tudja leélni. Az ebbe a csoportba tartozó emberek viszonylag kevesen vannak. ket nyilvánvalóan valami más céllal teremtette Isten, más feladatok és célok jelentik életük kiteljesedését. Ha a Bibliából szeretnénk példát találni, akkor el ször is Jézus jut eszünkbe, de azért más kategória, mert Isten Fiaként a világ megváltása volt a feladata. A másik példa Pál apostol, aki arra tette fel életét megtérése után, hogy Jézus Krisztust és a benne megjelent b nbocsátó kegyelmet és az örök élet lehet ségét vigye közel minél több ember szívéhez. Aztán a házasság kapcsán azt is megállapíthatjuk, hogy vannak, akik még vagy már nem házasok – különböz okokból. Remélem, hogy k sem fognak unatkozni mai istentiszteletünkön. Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológusprofesszort idéztem néhányszor az elmúlt héten. Neki a házasság az egyik szakterülete. Most azt a gondolatát idézném, mely szerint a boldog házassághoz szemléletváltásra van szükség. Ez pedig abban áll, hogy a társamat magam elé helyezem. Kutassam, hogy neki mire van szüksége: mit adhatnék neki, ami t segítené és 28

emelné, amit l teljesebbé lehetne testi-lelki közösségünk, megemlékezve Jézus szavairól: Nagyobb boldogság adni, mint elfogadni. E gondolatok arra mutatnak rá, hogy sok házasságban az a gond, hogy az egyik vagy mindkét személy önz sége elnyomja a boldogságban való kiteljesedést! Vagyis arról van szó, hogy én szeretnék boldog lenni, ám hogy a társam közben szintén boldog-e, az engem nem érdekel túlságosan! Aki a szeretetet önz módon éli meg – bármely emberi kapcsolatában –, az nem számíthat boldog életre! Jézus el bb idézett szavait jól kell értelmezzük: kapni, azaz elfogadni is jó dolog. Kell is, hogy kapjunk minden kapcsolatunkban, mert az nem m ködik, hogy valaki mindig csak ad! De ne ezen legyen a hangsúly! Adni akarj a társadnak! Minél inkább tudsz adni, annál inkább fogsz kapni is! Persze csak akkor, ha egészséges lelk a társad, akiben nem az önz ség tombol. Önzetlennek lenni azt jelenti, hogy a másikat magam elé helyezem. És egy jó házasságban ez nyilván oda-vissza alapon m ködik. Vannak házasságok, melyek azért mennek tönkre, mert az egyik fél nem mellérendelt viszonyt lát benne. Azt hiszi, hogy ez egy alá-fölérendeltségi viszony. Pedig nem így van: a házasság egy mellérendeltségi kapcsolat, melyben egy férfi és egy n van egymás mellé rendelve és mindkett jüknek meg vannak a feladataik e közösségben. Emberi kapcsolataink – ezen belül is a házasság – kapcsán természetesen van egy fogalom, amelyr l nem lehet nem beszélni. Ez a szeretet. Szeretet nélkül nincs boldog emberi együttélés! Ez a házasságra fokozottan igaz! Az el ször felolvasott igénk beszél Isten legf bb kegyelmi ajándékáról, ami nem más, mint a szeretet. Az egyik legszebb szakasz ez a Bibliában. Ezt olvasva, vagy hallgatva rá kell döbbenjünk, hogy így szeretni csak Isten tud, ám mi meríthetünk ebb l a soha el nem fogyó, isteni szeretetb l. Messze áll a szeretetünk az 1Korintus 13-ban megfogalmazott mintától, ám minél inkább hasonlít hozzá, annál boldogabbak a másokkal való kapcsolataink! Gary Chapman, amerikai keresztyén író, több nagyszer könyvet is írt a családról, a szül -gyermek kapcsolatáról és a házastársak egymáshoz való viszonyáról. a következ ket mondja a szeretetr l: A szeretetnek öt alapvet kifejezési módja van, s ezek közül az egyiket mindenki jobban érti a többinél. Ezeket szeretet-nyelvnek nevezi. Íme: Els szeretet-nyelv: elismer szavak. Vannak emberek, akik els sorban arra vágynak, hogy megdicsérjék ket, elismerjék bizonyos teljesítményüket. Pl: „Remekül megcsináltad!”, „Köszönöm segítségedet!”, „Nagyra értékelem munkádat!” Megdicsérni a házastársat? Ez sokaknak ismeretlen fogalom! Az a minimum, hogy megtette, ennyit csak elvárhatok tán? – kérdezik az ilyen emberek. Veszélyforrás, ha valaki soha vagy nagyon ritkán dicséri meg párját. De ugyancsak komoly veszély akkor dicsérni, ha nincs mit! Második szeretet-nyelv: min ségi id . A min ségi id az, amikor csak a másikra figyelünk. Amikor az ember, mint házastárs kiiktatja a munkahelyi problémáit, a holnap gondjait és csak a társára figyel. A min ségi id t lehet közös kikapcsolódással, sétával vagy egyszer en csak beszélgetéssel tölteni. Ilyenkor érzi a másik, hogy szeretik. A „szeretlek” szó üres fecsegésnek t nik számára, ha nem szánunk rendszeresen id t arra, hogy foglalkozzunk vele. Persze az talán külön téma lehetne, hogy házastársak mennyit mondják egymásnak, hogy szeretlek!? Harmadik szeretet-nyelv: testi érintés. Van, aki azt szereti, ha társával gyakran érintkezhet. Ez történhet simogatás, ölelés vagy éppen a házasélet örömeiben való részesüléskor! Úgy t nhet, mintha a legtöbb férjnek ez lenne a szeretet-nyelve. Nem biztos, hogy így van!….. Negyedik szeretet-nyelv: ajándékozás.

29

Van, akit az tesz igazán boldoggá, ha kap valami kézzelfoghatót. Az ajándékozás a szeretet általános megnyilvánulása. Az ajándék azt jelenti: „A társam gondolt rám!” Nem az ajándék értéke, hanem a figyelmesség a fontos. Ötödik szeretet-nyelv: szívességek. Amikor ezt gyakoroljuk, akkor olyat teszünk, ami társunk számára fontos. Elkészítjük kedvenc ételét, kávét f zünk neki, megágyazunk helyette… Számtalan dolog van, amit meg tud tenni az ember saját er b l, de mennyivel jobban esik, ha a házastárs szívességb l, szeretetb l magára vállalja… Ha eddig nem ismertük, akkor az el bbi gondolatok kicsit más megvilágításba helyezhetik a házastársunkkal való kapcsolatot. Hiszen végig kell gondolni, hogy a fentiek közül mit szeret igazán a társam, és én mennyiben próbálom neki azt megadni! S ha a válasz az, hogy nem, vagy alig-alig részesítem a társamat abban, ami neki a legjobb, akkor nyilvánvalóan van mit javítani a házasságomon, mert valószín leg nem vagyunk elég boldogok egymás mellett! Ross Campbell író–pszichiáter szerint minden embernek van egy érzelmi „szeretet-tankja”. Akkor kiegyensúlyozott az életünk, ha tele van ez a szeretet-tank. De ahhoz, hogy tele legyen, ismernünk kell azt, hogy milyen „üzemanyaggal” kell teletölteni: elismer szavakkal, min ségi id vel, testi érintéssel, ajándékokkal vagy szívességekkel! Ismerd meg jobban a társadat és tankold tele gyakran a szeretet-tankját! Ennek kapcsán az jutott eszembe, hogy az ember szeretet-tankja hamarabb kiürül, mint a személygépkocsi üzemanyag tartája! Éppen ezért, ha azt tapasztalod, hogy a társad elvesztette a kiegyensúlyozottságát, nehezen indul, vagy sokat füstölög, akkor üres a tank! Azon legyél, hogy tele legyen, tölts bele, rajtad áll! Ahhoz, hogy bens séges kapcsolatban éljen két ember egymással, folyamatos szeretetközlésre van szükség. Ez er síti és tartja életben a házastársi kapcsolatot. Két ember akkor kezd elhidegülni egymástól, amikor ez már nincs meg. Amikor nem éreztetik egymással, hogy még mindig szeretlek! A házasság folyamat, amit Isten szerkesztett egybe, de közben ezen az egységes munkálkodni kell minden nap! Érdemes küzdeni, szintének lenni, bizalommal lenni egymás iránt! Levente Péter és Döbrentei Ildikó m vészházaspár fogalmazta meg az el bbieket. Továbbá azt is, hogy a szerelem után a legfontosabb az er n felüli alkalmazkodóképesség! Na, erre mondhatjuk azt, hogy a szüleink, nagyszüleink talán ennek köszönhet en is élhettek le 40-50 vagy még több közös évet egymás oldalán. Nyilván az Isten éltet kegyelme is kellett ehhez, de jól tudtak egymáshoz alkalmazkodni és nem az volt a jelszó, hogy alkalmazkodj hozzám! Ma olykor ezért rövid élet ek a házasságok! Levente Péter hangot adott egy interjúban annak, hogy házasságát 40 év boldogságban való lubickolásnak nevezte valaki, de ez nem így van! Sokkal inkább 40 év küzdelem a boldog pillanatokért! Mózes is 40 évig vándorolt a pusztában és megélt boldog pillanatokat a megpróbáltatások közepette! Milyen bölcs gondolat ez testvéreim! A házasság nem Kánaán, hanem megtalálása a boldogságnak a megpróbáltatások közepette! Ha így tekintesz rá, nem fogsz csalódni, avagy lesz er d a holtponton túllépni! A házasság a megbocsátás színhelye is! Az igazi szeretet elfedezi a b nt és hosszú t r . Érezzük, hogy mennyire nehéz ezt így megélni, de erre kell törekednünk a házasságban. A házasságot nem a konfliktusok min sítik, hanem az, ahogyan ezeket kezelik. Meg kell beszélni mindent azzal a készséggel, hogy ez az én véleményem, de nyitott vagyok a tiedet is meghallgatni, mert lehet, hogy neked van igazad! Nem az a párkapcsolat a tökéletes, ahol nincs probléma, hanem ahol a felek együtt küzdenek a problémák kiküszöböléséért.

30

Nekem senki olyat ne mondjon se több évtizedes, se néhány éves házasság után, hogy nem volt nézetkülönbsége a párjával, mert ha ez igaz, akkor vagy távol élnek egymástól, vagy az egyik csak bólogat! Tányér és kanál nincs csördülés nélkül – szokták mondani. Ez így igaz! Ugyanis tudni kell bocsánatot kérni és megbocsátani! Hogy ebben milyen fokozatok lehetnek arról Dr. Csókay András agysebész professzor gondolatai jutottak eszembe, aki megcsalta feleségét, majd miután megtért bocsánatot kért és megkapta a bocsánatot feleségét l, gyermekeinek pedig azt mondta: apátok egy ócska alak volt, de szeretem anyátokat! Lám, a legnagyobb házassági mélységb l is van kivezet ösvény, csak tudni kell b nbánatot gyakorolni és megbocsátani! Egyik sem könny persze, tegyük hozzá gyorsan. Isten segítségével azonban sikerülhet bárkinek! Vannak házasságok, melyekben sokkal kevesebbet sem tudnak megbánni és megbocsátani a házastársak egymásnak. Pedig ezen mindig a jelen és a jöv boldogsága múlik! Testvéreim! Gyakran emlegetem igehirdetéseimben a felgyorsult, túlpörgetett életet. Ilyenben élünk benne! S igaza van annak a történetnek, mely arról szól, hogy egyszer a Sátán konferenciát tart a démonoknak és elmondja, hogy nem tudunk mit tenni a hív emberekkel, mert Jézust megismerték és elfogadták Megváltójuknak. De egy dolgot tehetünk, elfoglaljuk ket annyira, hogy ne jusson idejük az Istennel és az egymással való kapcsolataik boldog megélésére! A házasság kapcsán két tanácsa van a Sátánnak a démonok felé: – Tetessetek gyönyör modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék, hogy a küls szépség a fontos és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel. – Tartsátok fáradtan a feleségeket olyannyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szükségük van, hamarosan máshol fogják azt keresni. Ez jó hamar szétszakítja a családokat! Felettébb elgondolkodtató sorok ezek! Az együtt töltött id mennyiségének átgondolására bíztat bennünket, valamint arra, hogy ne a küls ségekre figyeljünk! Érintsük még nagyon röviden a gyerek-kérdést. Levente Péter fogalmazta meg a következ ket: a gyermek Isten ajándéka. Akárhány gyermeked van is, az Úr ajándékát lásd bennük! Van egy nagy gond sok házassággal, melyet szükséges kiküszöbölni: a gyerekek ne a házaspár közé, hanem a házaspár köré szülessenek! A gyermeknek nem szabad a házastársunk elé kerülnie életünkben, mert kés bb ennek meg lesznek a negatív következményei! Hiszen a gyerekek feln nek, kirepülnek a családi fészekb l és mit kezd egymással a két magára maradt – nem is biztos, hogy id s – házaspár? Ha eddig esetleg rosszul fogtuk fel gyermekeink szerepét, akkor ne feledjük: soha nem kés változtatni a hozzáállásunkon! Mai igehirdetésem zárógondolata legyen az az imádság, melyet Levente Péter felesége fogalmazott meg: „Áldd meg Uram X-et és Y-t, akik a házasság szent, szerelmes szövetségében áldozatokat is vállalva élnek. Áldd meg Uram testüket, lelküket, gondolataikat, hogy eztán is csak egymáshoz ragaszkodjanak. Tedd er ssé a kezüket, amellyel egymás kezét fogják, tedd gyöngéddé a szívüket, amelyben egymást hordozzák, tedd egyenessé a gondolataikat és tetteiket, amelyekkel egymást gyarapítják. Vezesd ket Uram, hogy mindig az általad kijelölt úton járjanak. Bátorítsd ket, Uram, hogy hozzád és egymáshoz mindhalálig h ségesek maradjanak, s majdan elnyerhessék t led az élet koronáját. Ámen.”

31

Elhangzottak 2008. MÁRCIUS havában, a Tiszavasvári református gyülekezetben. Tartalomjegyzék; • • • •

Március 2. vasárnap Március 9. vasárnap Március 23. vasárnap Március 30. vasárnap

Textus: Jeremiás 26:1-9 Textus: 1Timóteus 2:1-2 Textus: János 20:24-29 Textus: 1Korinthus 15:19-20

Az igehirdetések címe: • Március 2. vasárnap Bibliavasárnapi gondolatok • Március 9. vasárnap Az egyház és a politika • Március 23. vasárnap Találkozás a feltámadott Krisztussal • Március 30. vasárnap A legnagyobb nyomorúság és Isten megnyugtató válasza „Egy prédikáció mindig a szószéken él igazán! Mert abban benne van az igét hirdet lelkipásztor hite, átélése, hangsúlyozása, valamennyi gesztusa, és az egyénisége. Ezzel együtt hisszük, hogy leírva is komoly lelki táplálékot jelenthetnek az igehirdetések. Egyúttal azonban szeretettel hívogatunk mindenkit a templomba, hogy – ha teheti – hallgassa személyesen az elhangzó prédikációkat!”

Bibliavasárnapi gondolatok 2008. március 2. vasárnap (Szolgálattev : Katonáné Farkas Ibolya lelkipásztor) Textus: Jeremiás 26: 1-9 Szeretett Testvéreim! Minden ember vágyik a lelke legmélyén árra, hogy valaki azzal bíztassa, adjon ígéretet arra, hogy jól fog alakulni az élete, rendben fognak menni a dolgai, és sem , sem családja tagjai soha nem fognak hiányt szenvedni sem egészség, sem boldogság, sem az anyagiak dolgában. S ki mástól is lehetne jobban elvárni ezt a bíztatást, ezt a lelki simogatást, mint a világmindenség Urától, a Gondvisel Istent l. Különösen a hit útján csak félig-meddig járatos emberek között szokott az el fordulni, hogy azt hiszik, ha templomba járnak, és rendszeresen imádkoznak, akkor – mintegy adok-

32

kapok alapon – kevesebb lesz életükben a gond, és több az öröm, hogy enyhülnek nehézségeik, és boldogabb lesz az életük. Ám azoknak, akik ebben reménykednek csalódniuk kell, akik így és csak ezért közelednek Istenhez, csalódni fognak, mert ez a dolog nem egészen így van. Azt hiszem mindannyian – akik most itt vagyunk – tapasztalatból mondhatjuk, hogy nem lesz kevesebb a gond a templomba járással, a nehézségek sem sz nnek meg, csupa rózsaszín felh cskék sem úszkálnak körülöttünk nap, mint nap. S t! Isten gyermekeinek gyakran azt kell tapasztalniuk, hogy nekik talán még több nyomorúságuk van, mint a templomba nem járóknak, hogy emberi oldalról nézve id nként sokkal nehezebb az életük, mert egy-egy próba, kudarc, nehézség kapcsán nekik, nekünk a hitünket, az Istenhez való viszonyunkat is újra kell esetleg gondolni, újra kell értelmezni, meg kell vizsgálnunk önmagunkat, míg a világ fiai számára mindez nem kérdés. Úgy gondolom, hogy viszont az sem állítható, hogy aki az Urat keresi, annak az öröme is kevesebb lesz, mint másoké. Ellenkez leg: aki az Úrban örül, annak olyan öröme van, amit nem ismer a világ. Mi jellemzi ezt az örömet? Az, hogy Isten gyermekei a nyomorúságban is tudnak örvendez ek lenni. A nehézségek nem kétségbeesésbe, depresszióba ejtik ket, hanem még közelebb viszik Istenhez, a bajok idején nem kiborulnak, hanem leborulnak. A keresztyén ember élete tehát olyan – bármilyen furcsán hangozzék is ez – hogy a nyomorúságaival nem szenvedései, hanem örömei n nek együtt. Félreértés ne essék: nem a nyomorúságnak örül a keresztyén ember sem, hanem annak, hogy közben megtapasztalja az Isten szabadítását és közelségét, s ennek örül. A hit szemével ugyanis mindent másként lát az ember. S ez az a plusz, ez az a többlet, amit nem ismer a világ. Ezért inkább legyen az életünk megpróbált az Úrral, mint könny Isten nélkül. Úgy van ez, ahogyan Pál apostol is megfogalmazta: „sok nyomorúságon keresztül kell bemennünk az Isten országába.” Kellenek tehát a megpróbáltatások is, szükség van rájuk, és ezek nem hangzatos szavak, hanem ez egy olyan tény, amit Isten Ó- és Újszövetségi szolgái egyaránt a maguk b rén tapasztaltak meg, és saját küzdelmeikkel bizonyították be! A mai istentiszteletünkön az Ige az Ószövetségb l Jeremiás prófétának éppen ilyen jelleg gyötrelmeit tárja elénk. Ha figyelmesen hallgattuk az igét, akkor abból is megérthettük, hogy valóban nem úgy van az, hogy minél hív bb valaki, minél közelebb áll az Istenhez, annál boldogabb az élete. „Mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” Felmerülhet bennünk a kérdés: ha Isten így bánik az övéivel, akkor nem rettenti-e el a keresztyéneket a Neki tetsz élett l? Ha Istennek még az olyan kiváló szolgáival, mint amilyen Jeremiás is volt, így elbánnak az ellenségei, akkor mi értelme van a szó evangéliumi értelemben keresztyénnek lenni? Mégis higgyétek el Testvéreim, hogy van értelme, s t csak az ilyen életnek van értelme, mert csak az ilyen ember van útban Isten országa felé, és csak így nyerhet el az üdvösség. Sokkal komolyabb és igen, id nként sokkal nehezebb dolog is a Krisztus követése, mint ahogy azt az emberek – gyakran még a jó egyháztagok is – elképzelik. Mert akik az Urat szolgálják, azoknak nemcsak sikerekben, áldásokban, hanem megpróbáltatásokban is gazdag az életük. De ne feledjük: a drágagyöngy is könnyb l születik! Persze az ember nem szeret szenvedni, és mindent megpróbál, hogy kibújjon alóla. Gyakran próbáljuk levetni a keresztünket, rövidíteni rajta, de vajon szabad-e ezt, s egyáltalán érdemes-e? erre nézve hadd mondjak el egy történetet, ami az internetr l származik: Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült, és nézte a pillangót néhány óráig, ahogy küzdött, hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül. Aztán úgy t nt, hogy a folyamat teljesen megállt. Úgy látszott, hogy a pillangó mindent megtett, amit tudott, és semmi többre nem képes. A férfi eldöntötte: segít a pillangónak. Fogott egy ollót, és kinyitotta a selyemgubót. A pillangó könnyen kijutott. De a teste összeaszott volt, gyenge, és a szárnyai összezsugorodtak. A férfi tovább nézte, mert azt várta, hogy bármelyik pillanatban kinyílhatnak a szárnyak, megn nek, kitárulnak és képesek lesznek elvinni a pillangó testét, ahová csak akarja. De nem

33

így történt! Ez a pillangó az életét ebben a gyenge testben, összeaszott szárnyakkal töltötte. Soha nem volt képes repülni! A férfi a kedvességével és jóindulatával sajnos mindent elrontott. A sz k selyemgubó és a küzdelem a sz k nyíláson keresztül ugyanis szükséges a pillangónak, s t ez a természetes útja annak, hogy a szárnyaival képes legyen repülni. Néha nekünk is pontosan ezekre a nehézségekre van szükségünk az életben. Ha akadálytalanul folyik az életünk, akkor az legyöngít, megbénít bennünket. Nem leszünk er sek, amikor annak kell lennünk. Nem fogunk tudni repülni. Persze ez a bölcsesség, ez a látás sem hullik senkinek sem magától az ölébe, ezért is meg kell küzdenünk s amíg idáig eljutunk bizony fájdalmas út. Átélte ezt Jeremiás is, mert így panaszolja el mi történt vele: „Rászedtél Uram, és én hagytam, hogy rászedj!” Pedig: „Ha szavaidat hallattad, én élveztem azokat, igéd vidámságot szerzett nekem, és szívbéli örömöt.” Tehát örömmel adta magát az Úr szolgálatára, de mióta ez megtörtént, azóta csak örökös küzdelem az élete. Érzi, tudja, látja, hogy valóságos botrányk lett a többiek szemében, mert amint mondja: „nevetnek rajtam egész nap, engem gúnyol mindenki… az Úr igéje csak gyalázatot és gúnyt szerzett nekem egész nap.” Nagyon szenved tehát, és elkeseredésében odáig is eljut, hogy így panaszkodik: „Jaj nekem anyám, mert arra szültél, hogy perlekedjem és vitázzam az egész országgal! Nem adtam és nem kaptam kölcsönt, mégis mindenki átkoz engem!” De hát, ha egyszer ilyen tarthatatlanná vált a helyzete, akkor miért nem hagyja abba? – kérdezhetnénk. Testvéreim! Aki nem próbálta, csak az nem tudja, hogy nem lehet. Ne gondoljuk, hogy Jeremiás nem próbálta: „Azt gondoltam, hogy nem tör döm vele, nem szólok többé az nevében. De perzsel t zzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve. Er lködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta hatalmam.” Akire tehát az Úr szolgálatot bíz, az nem teheti meg, hogy nem engedelmeskedik. Aki pedig igazán komolyan veszi az Istent, egyenesen nem is tud kibújni alóla. Így volt ezzel Jeremiás, de ezt fogalmazta meg Péter és János is, amikor ezt mondták: „Nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.” Bármilyen nehézzé, kényelmetlenné vált Jeremiás számára Isten igéjének, üzenetének hirdetése folytatnia kellett küldetését, pedig a hirdetett ige miatt kis híján megölték. Isten igéjének ma is el kell jutnia az emberekhez, a címzettekhez, mégpedig úgy, ahogyan az Istent l jön, ahogyan azt az Isten akarja: és sem nem elferdített, sem nem kikozmetikázott formában. Ez azt jelenti, hogy az Isten üzenete el tt akkor is nyitottnak kell lennünk, ha az esetleg „nem szeretem” dolgokat üzen számunkra. Ha nemcsak simogat, hanem fedd, int, tanít is. Hiszen a „teljes Írás Istent l ihletett” azaz a bibliai igéket mindig teljes összefüggéseikben kell látnunk és értelmeznünk, s nem pedig csak a tetszésünk, kedvünk, pillanatnyi élethelyzetünk szerint válogatni bel lük. Különösen aktuális gondolatok ezek 2008-ban, a Biblia évében és a mai vasárnapon, melyet Bibliavasárnapnak nevez egyházunk. Azaz egy olyan napnak, amelyben még inkább el ttünk áll a Biblia a maga teljes valójában, s amely minket is megszólít, mind írott, mind hirdetett formájában. Isten igéje ma is hangzik. Els sorban felétek hangzik, akik rendszeres templomba járók vagytok. Valamilyen reakciót bel letek is ki kell váltson. Mert nem elég, hogy meghallgatjuk az igét, nem elég csendesen végig ülni egy istentiszteletet, hanem ennek folytatódnia kell a templomon kívül is, mert az egésznek csak akkor van értelme, ha az életben kamatoztatjuk azt, amit itt kaptunk, ha a templomon kívüliek látják rajtunk, hogy mi mások vagyunk, mint k. Nos, milyen hatást válthat ki bel lünk egy prédikáció? A legrosszabb az, ha semmilyet. Amikor csak végig hallgatjuk az igehirdetést, de mintha mi se történt volna. Csak eltöltöttünk egy órát, amit esetleg jobban vagy rosszabbul is eltölthettünk volna. Teljesen mindegy. Ilyenkor vagy a prédikációval, vagy a hallgatókkal, esetleg egyszerre mind a kett vel baj van. De válthat ki a prédikáció ellenszenvet is a hallgatókból. Ez azt jelenti, hogy megérintette ket, nem hagyta közömbösen ket, de valami miatt nem tetszett. Jeremiás ebben a cip ben járt, mert amikor befejezte annak meghirdetését, amit az Úr bízott rá, akkor megragadták t a papok, próféták, és az egész nép, és ezt kiáltották: halállal kell lakolnod! Ez egyértelm en

34

negatív reakció, de k legalább megértették, hogy nem lehet Isten igéjét kényelmesen hallgatni, mert az ige az elevenünkbe vág. Akik azt várják egy prédikációtól, hogy az majd ket igazolja, tévednek. Az ige mindig Istent igazolja, nem pedig az embert. Ezért nem sokáig viselték el ezt a kényelmetlen érzést Jeremiás hallgatói, megtalálták a módját, hogyan hallgattassák el az igét: el kell hallgatatni a prófétát. S harmadszor Isten igéje kiválthatja hallgatóinak jó tetszését is. Tetszést, de nemcsak olyan szinten, ahogyan például tetszik nekünk egy film, egy könyv, vagy egy színdarab, ami tetszett ugyan nekünk, talán még a hatása alatt is állunk, de egyébként semmilyen jelent séggel nem bír az életünkre nézve. Nem, az, hogy az Isten igéje tetszett, megérintett, szíven talált minket éppen abban kell, hogy jelentkezzék, hogy az életünk is megváltozott t le. Hogy jobb irányt vett, hogy olyan új dolgok jelentkeznek benne, amik eddig nem voltak, vagy hogy a próbák idején – bármennyire kényelmetlen és kellemetlen a számunkra – de mégis Isten igazsága mellett állunk ki. Jeremiás sokat szenvedett ezért az igazságért. Többször volt börtönben, s utoljára még egy verembe is bedobták. Akiknek tehát kényelmetlen volt az ige üzenete örülhette, hogy lám, végre elhallgattattuk t. Azonban ez mégsem így volt, mert Isten megígérte Jeremiásnak, hogy „viaskodni fognak ellened, de nem gy znek meg téged, mert én veled vagyok.” Mert a legkeservesebb próbák között mutatja meg az Úr leginkább övéinek…. S valóban, amikor Jeremiás a verem mélyén kötött ki, akkor volt valaki, akib l nem ellenszenvet váltott ki az Isten igéje, hanem éppen ellenkez leg: jó tetszést és engedelmességet, és ez meg is látszott az életén. Meg, mert bár csak a király egyik néger rabszolgája volt, mégis megkönyörült szerencsétlen Jeremiáson, dacolva a közvélemény ellenszenvével köteleket és segít ket szerzett, hogy kihúzhassa t a veremb l. Ez a fehér szív fekete ember nemcsak meghallgatta tehát Isten igéjét, nemcsak azt gondolta magában, hogy no lám, ez szép beszéd volt, jól beszél ez a Jeremiás, hanem meg is élte az Isten igéjét. Nemcsak szívéig jutott el az igen cselekedett is. Óriási bátorság, s t hit kellett ahhoz, hogy egy szolga vállalja a kockázatot a fejedelmekkel szemben az Isten emberéért. Ez a szolga azonban nemcsak hitét, hanem szeretetét is bebizonyította, mert nemcsak arra volt gondja, hogy kihúzassa Jeremiást a veremb l, hanem még régi ruhadarabokat, elszakadozott posztókat is vitt, és bekiáltotta Jeremiásnak, hogy tegye ezeket a hóna alá, a kötelek alá, mert sajnálta a prófétát, akinek teste ütésekkel volt tele. Még annyi fájdalmat sem akart okozni neki, amennyit a veremb l való kihúzása jelentett. Ez a néger rabszolga tehát az egyik legtökéletesebb példa arra, hogy miként kell az Isten igéjét hallgatni. Nyitott fülekkel és nyitott szívvel kell meghallani, és aztán bátor, hittel és szeretettel teljes módon meg is kell cselekedni azt. Ma ez a néger rabszolga egy tökéletes gyülekezeti tag lenne, mert mindig a legnehezebb próbák között derül az ki, hogy ki miként hallgatja és fogadja szívébe az igét. Jeremiás pedig miután kivonták a veremb l bement a városba, és tovább folytatta az igehirdetést. Igen, mert Isten igéje terjedésének semmi sem szabhat gátat. Nem is lehet, nem is szabad ezt abbahagyni, folytatni kell a világ végezetéig. Legyünk hát mi is jó szolgái az igének azáltal, hogy alázatos meghallói, elfogadói, megcselekv i leszünk. Ámen _____________________________________________________________ Az egyház és a politika 2008. március 9. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkipásztor) Lectio: Róma 13:1-7 Textus: 1Timóteus 2:1-2

35

Szeretett Testvéreim! Aki jelen volt az elmúlt vasárnap templomunkban, az Jeremiás prófétáról hallhatott egy igehirdetést. az a szolgája volt Istennek, aki sokat szenvedett a hite miatt. Hiszen mint prófétának az volt a feladata, hogy Isten üzenetét továbbítsa az ország els embere felé. A király és az t körülvev k azonban egyáltalán nem örültek az isteni üzenetnek, ezért Jeremiást, hol ciszternába dobták, hol börtönbe, hol kalodába zárták. A prófétában felmerült a gondolat, hogy sok szenvedése miatt hátat fordít Istennek és nem adja át az Úr kemény, megtérésre indító szavait. Ám rá kellett jöjjön, hogy csontjaiba rekesztett t z az, vagyis nem lehet magában tartania azt, ami az Úrtól jön. Nos, testvéreim, van egy téma, mellyel kapcsolatban én is azt érzem már jó ideje, hogy csontjaimban rekesztett gondolatok, amelyeket szívesen megtartanék magamnak, mert kényes, kellemetlen a téma, de nem tehetem meg, hogy visszatartsam azt, ami érzésem szerint az Úrtól van. Az ige szolgáinak a kényes és kellemetlen témákról is szükséges beszélni. Különösen, ha mindenkit érint. Korábban talán gyávaság miatt nem mertem felvállalni, hogy e témáról szólok, de most kell er t érzek magamban ahhoz, hogy Isten Lelkét segítségül kérve szóljak egy ilyen sokak számára kényesnek t n témáról, mint az egyház és a politika viszonya. Szeretném leszögezni, hogy nem fogok vagdalkozni, mert nem stílusom, s t nem fogom kritika alá venni senkinek a politikai nézeteit sem, mert nem tisztem. Ami mégis a feladatom, hogy felmutassam, mit mond a Biblia az Isten és a politika, az egyház és a politika kérdésében. Hallottam már kritikát arra nézve, hogy a papok túl sokat politizálnak, de arra is, hogy túl keveset! Nos, ennek kapcsán le kell szögezzem, hogy a szószék nem a politikai meggy zés színhelye! Balga dolog lenne részemr l, arról gy zködni benneteket, hogy közületek némelyek jó oldalon állnak, tehát csak így tovább, míg mások rossz oldalra tévedtek, ezért változtatni kell! Ha így prédikálnék, rövid id n belül kiürülne a templom! Nekem is van véleményem természetesen az országban folyó politikai eseményekr l, de nem a szószék az a hely, ahol ennek hangot kell adjak! Azt azonban ne feledjük: Isten igéje mindig rólunk és nekünk szól. Az életünkr l szól. A politika része az életünknek? Határozott igennel kell válaszoljunk, hiszen személyes életünket, családunkat, munkahelyünket, gyermekeink sorsát jól vagy rosszul befolyásolja a politikai élet alakulása. Hogy mennyire kell jelen legyen az igehirdetésekben a politika, arra nézve úgy gondolom, hogy két véglet van: az egyik, amikor mindig jelen van, a másik, amikor soha! Valahol a kett között van az igazság! Mondom ezt azért, mert a templomba nem azért jönnek az emberek, hogy a pap politikai dörgedelmeit hallgassák, hogy ez így, az meg úgy! A másik véglet sem járható út, hiszen ha valaki soha nem beszél az országot érint politikai kérdésekr l, akkor az úgy tesz, mintha a politika nem tartozna Isten fennhatósága alá. Tegyük fel a kérdést: mi a politika? A polisz görög szóból származik, jelentése: város. Az politizál, aki a város ügyét a szívén viseli, aki kész áldozatot hozni azért a helyért, ahol él: falujáért, városáért, országáért. Hitbeli seink szép példáját adták a politizálásnak: Ábrahám könyörgött Sodomáért és Gomoráért. Ábrahám közbenjárt Istennél, szívén viselte a két várost, ha úgy tetszik politizált. Jézus is sírt Jeruzsálem miatt: szívén viselte a zsidó f város sorsát, ha úgy tetszik politizált. A keresztyén embernek nemcsak lehet sége, hanem feladata, hogy mindent meg tegyen azért a helyért, ahol él! A szó eredeti értelmét tekintve tehát nem kérdéses, hogy kell-e politizálnunk, vagy sem! Ám mivel ez a szó is jelent s értelmezésbeli változáson ment keresztül, ezért azt mondhatjuk, hogy a hogyan, sokkal inkább kérdéses! A papnak és a gyülekezet minden tagjának is Istent l rendelt feladata, hogy imádkozzon a mindenkori vezet kért. Pál apostol a felolvasott alapigében pontosan erre bíztatja Timóteust! Ne feledjük, hogy Pál apostol milyen id szakban élte a maga Krisztus-követ életét: a keresztyén üldözések idején. Akkor, amikor Krisztus után 64-ben Néró császár felgyújtja

36

Rómát, és ráfogja a keresztyénekre. Akkor, amikor Krisztus után 70-ben lerombolják a jeruzsálemi templomot. Ilyen id kben nem uszít, nem gy lölködik az apostol, hanem imádságra bíztat. Könyörögni kell, hogy nyugodt és csendes életet éljünk – fogalmazza meg Pál a könyörgés tárgyát. Vannak persze pártok, és emberek, akik azt mondják, hogy az egyház ne politizáljon! Mivel én már jó néhányszor hallottam e gondolatot, de t lem nem sok politikát hallottak még a testvérek a szószékr l, ezért elgondolkodtam azon, hogy vajon miért mondják, akik ezen a véleményen vannak? Meglátásom szerint azok szoktak így beszélni, akik tudják: az egyház nem ket igazolná! Az Isten mintha másképpen látná a dolgokat, ezért jobb, ha azt mondjuk: az egyház ne politizáljon! Csendesen kérdezem: mindenkinek joga van politizálni csak az egyháznak nincs? Mert az el bbi mondat ezt jelenti! Testvérek! Tudomásul kell venni minden hív embernek, hogy az egyház a világban él! Hat a világra és a világ is hat rá! De nem mindegy, hogy hogyan! Az egyháznak joga van politizálni – ez sokaknak eshet rosszul is – politizál is, de nem pártpolitizál! Ugye Pál apostol azt írja a Római levélb l felolvasott szakaszban, hogy nincsen hatalom, csak Istent l. Nekünk ezt úgy kell megélni, ahogyan megfogalmazta valaki nagy bölcsen: e világ urai jönnek és mennek, de a mi Urunk uralma örök! Nos, ezért nem szabad pártpolitizálnia az egyháznak. Hogy hol a helye az egyháznak a politikai életben azt jól példázza az a sokak által ismert történet, mely így hangzik: az éjszaka legsötétebb szakaszában a kapitány óvatosan kormányozza a hadihajót a ködlepte vízen. Egyszer csak mintha fény villanna fel. Azonnal rádióüzenetet továbbít a közeledni látszó hajó felé: Itt Smith kapitány, kérem, térjen ki 10 fokot délre. Az alakzat nem mozdul, ehelyett válasz érkezik: Itt Johnson közlegény kérem, térjen ki 10 fokot északra. Miután néhányszor ugyanígy elbeszélgettek, a kapitány dühösen kiabált, hogy hadbíróság elé állíttatja a közlegényt és közölte vele, hogy egy hadihajó kapitánya, ezért parancsolja, hogy térjen ki el le! A közlegény tisztelettel kérte a kapitányt, hogy térjen ki el le, mert a világítótoronyból beszél. Nos, a fenti történet alapján azt mondhatom, hogy az egyház az Isten igazságát képviseli, amely olyan, mint a világítótorony. Az egyház és a politika viszonyában az a helyzet, hogy az egyház áll! 2000 éve áll, és nem tér ki! Amíg világ a világ, az egyház állni fog! Földi és ördögi er k nem vehetnek diadalt rajta! Hogyan is mondja énekünk? Megáll az Isten igéje és nem állhat senki ellene. (171. dicséret) Az egyház áll, tehát a politika tudja azt megtenni, hogy közeledik az egyházhoz, vagy távolodik t le. Igényt tart az egyház segítségére, elismeri a benne folyó munkát, vagy azt mondja, hogy nem tényez az egyház, nem számít, hogy vannak, de leginkább rombolnunk szükséges. Testvérek! Az országban jelenleg megtalálható pártok sehol nem voltak, amikor az egyház már régen állt. S t: sehol nem lesznek, de az egyház még mindig állni fog! Ezzel nem a jelenleg általunk ismert pártokat szerettem volna lejárni, hanem az egyház helyzetét szerettem volna felmutatni el ttetek. Nos, ezért nem pártpolitizál az egyház! Ett l függetlenül azonban az egyházi emberek érzik, tapasztalják, hogy a pártok hogyan gondolkodnak róluk és viszonyulnak hozzájuk! Ha igaznak és elfogadhatónak vennénk azt a gondolatot, hogy az egyház ne politizáljon, akkor azt mondanánk ki vele, hogy Istent hagyjuk ki a politikából! Végül is sok esetben ez a helyzet, aztán, amikor tragikus következmények vannak, akkor el kapjuk az Istent, és vádlón kérdezzük: Uram, miért engeded e sok szörny séget! De emlékszünk arra az írásra, mely gyülekezeti újságunkban is szerepelt: Kizártak az iskolából, a családokból, a politikából, ezért nem tudok mit tenni! Aláírás: Isten. Testvéreim! Istennek van véleménye mindenr l. Az ország politikai helyzetér l, a meghozott döntésekr l, törvényekr l is. Az Isten véleményét kellene igei alapon az egyház embereinek bölcsen felmutatni! Pártállástól függetlenül, politikai oldaltól függetlenül kellene szólni minden kérdésben. Szerintem vannak, akik ezt megpróbálják, de a legf bb reakció

37

ilyenkor az, hogy a papok, az egyházak hallgassanak! Mindenkinek nem lehet jó az egyház, nem is ez a feladata, ezért kerül id nként a támadások keresztt zébe. Pedig mindent, ami történik Isten igéjének mérlegére kellene odahelyezni. Vagyis azt kellene kérdeznünk, hogy és mit szól ehhez az Isten! Csakhogy ezt nem könny sem neked, sem nekem! De ez a feladat! Azért nehéz ez, mert majd’ mindenki közülünk azért valamelyik párttal jobban szimpatizál, mint a többivel! Higgyétek el, hogy ha most azt kérném, hogy nyújtsa fel a kezét, hogy ki melyik pártot támogatja, nagyon vegyes lenne a kép! Mert ha bevalljuk, ha nem, valamelyikhez húzunk, valamelyikt l többet, jobbat várunk, mint a többit l. (A politikailag önmagukat függetlennek mondók kapcsán nagyon tetszett Eperjes Károly véleménye, aki tavaly járt városunkban. Azt mondta: független? Mit l független? Csak a leveg t l függök – mondta valaki. De a leveg kit l függ? Igen, az Istent l, mert adja! A függetlenként megjelen k is húznak valahová!) Testvéreim! A politikában jelen van három dolog: az érdek, az érzelem és az el ítélet! Az érdekek ott jönnek a képbe, hogy ha azt ígéri valaki, hogy megemelik jelent sen a nyugdíjat, vagy a fizetésedet államilag, akkor valószín leg odaszavazol. Mert ezt kívánja a személyes érdeked. Érzelmekr l akkor beszélhetünk, ha valaki látja, hogy szeretett és támogatott pártja elég rosszul teszi a dolgát, tapasztalja is mindezt a saját b rén, de akkor is rájuk szavaz, ha eljön annak ideje. El ítéletek dolgában pedig az a helyzet, hogy ha valaki nem szimpatikus, vagy azt hallottuk és olvastuk róla, hogy ilyen és ilyen, akkor azt készpénznek vesszük, hogy tényleg olyan. Lehet, hogy kés bb kiderül az ellenkez je, de bennünk már eld lt, hogy az úgy is olyan és kész! Testvéreim! Politizálni azt jelenti, hogy érdekelnek a közügyek, felel snek érzem magam és megteszek mindent azért, hogy jobb legyen. Ezt olykor – mint a mai napon is – úgy tehetjük meg, hogy elmegyünk szavazni! A múltkorában egy a Jehova Tanúi közösségébe tartozó id sebb atyafival beszélgettem. Szóba jött a politika is, melyr l k azt vallják, hogy kívül kell rajta maradni, s t még szavazni sem mennek el soha! Katonának nem állnak, t lük az egész országot elfoglalhatná bármilyen ellenség! Próbáltam Jézus szavaival érvelni: Nem azt kérem Atyám, hogy vedd ki ket a világból, hanem hogy rizd meg ket a gonosztól. Nem hatotta meg a bibliai érvem, majd megkérdeztem t le, hogy nem örülne annak, ha Jehova Tanúi közül egy remek, értelmes, jó szándékú ember vezetné az országot? Azt mondta, hogy nem! Erre azt mondtam, hogy én pedig örülnék, ha egy remek, értelmes, jó szándékú, Istenre figyel református ember lenne az ország vezet je! Volt is már erre példa, és hitem szerint még lesz is! A Biblia nagy hív embereire gondolva azt állapíthatjuk meg, hogy Mózes, Dávid, Salamon él hit államférfiak voltak. Politikailag rengeteget tettek népükért! Mindezt az Istenre figyelve! Az Úr nem azon a véleményen volt, hogy nem kell politizálni, hanem azon, hogy vezetni kell népét, melyben a leglényegesebb, hogy mindez a Neki való engedelmességben öltsön testet. Testvéreim! Egyházról Krisztus óta beszélünk. De annak el tte is voltak hív emberek, próbálták képviselni az Istent a maguk helyén! Ne feledkezzünk meg a prófétákról. Izrael történelmében a királyság idején a próféták jelentették ki az Isten véleményét, szándékát az uralkodónak és a politikai elitnek. Azért történt ez így, mert az Úrnak meg volt és meg van a véleménye arról, ami egy-egy országban zajlik! A próféták által tolmácsolt isteni vélemény gyakran nem tetszett az uralkodónak, és nem foglalkozott vele. Meg is lett mindig a következménye. A választott nép között regnáló királyokat min síti az Isten. „Azt tette, amit jónak/rossznak tartott az Úr.” Minden királyról elhangzik vagy az egyik vagy a másik min sítés. Higgyétek el, hogy az Isten ma is min síti minden ország uralkodóját, vagy éppen kormányát. Attól, hogy ez nincs leírva el ttünk, még így igaz! Az el ször felolvasott igében Pál apostol azt fogalmazza meg, hogy Isten rendel fölénk földi hatalmat azzal a céllal, hogy a jókat jutalmazza, a rosszakat büntesse! Csak sok helyen

38

éppen az a gond, hogy a b n pártolása figyelhet meg, azok vannak támogatva, akik semmit nem tesznek, akik pedig odateszik magukat, egyre nyomorultabbul érzik magukat a b rükben!.... Testvéreim! Próbáltuk már az Isten szemüvegén keresztül nézni az ország kormányait és a meghozott döntéseket? Nagyon nehéz ezt megtenni, pedig ez a megoldás! Az hamis gondolat, ha úgy véljük, hogy az egyik oldal csak jót tud tenni, a másik csak rosszat! Ez az igazi elfogult, cs látású politizálás. Ez gerjeszt haragot, gy löletet ember és ember között. Úgy veszem észre, hogy ha valaki rosszat akar látni valakiben, ha nem észrevehet , akkor is meglátja, ha a jót keresi abban, akiben alig van jelen, akkor azt is meglátja. Mi ritkán vagyunk képesek arra, amire az Isten: különválasztani a b nöst és a b nt! azt mondja rád és rám, hogy b nösök vagyunk, de szeret bennünket. A b neinket viszont nem szereti. Mi azonban egybe mosunk b nt és b nöst és máris olyan indulatok lehetnek bennünk, melyek messze vannak a krisztusi indulattól. Aki egy kicsit is követi a nagyvilág politikai eseményeit, az tudja, hogy az Amerikai Egyesült Államokban zajlik a kampány. Az elmúlt héten hallottam, hogy az egyik elnökjelölt szerint az lenne a legjobb, ha az ország egyik alelnöke Jézus Krisztus lenne! El ször nem tudtam eldönteni, hogy poénkodik vagy komolyan gondolja. Aztán rájöttem, hogy az utóbbiról van szó! Nagyon sokat n tt a szememben ez a jelölt, hiszen azt mondta ki, hogy szükségünk van Jézus Krisztusra! Persze az igazi az lett volna, ha azt mondja, hogy induljunk abból: Krisztus az elnök, én pedig megválasztott elnökként is maximum az alelnöke lehetek! Egy korábbi igehirdetésemben már említettem, hogy az egyik amerikai elnök azt mondta: „A világ nagy dolgai térden állva d lnek el.” Csodálatos gondolat! Hiszen mégis csak a világ vezet hatalmának els embere mondta, és nem magára, hanem az Úrra mutatott! Zárszóként mondom: imádkozz imádkozni tudó vezet kért! Imádkozz a mindenkori vezet kért és élj békében a másképpen gondolkodó embertársaiddal! Politizálj, tedd meg, amit megkövetel a haza, a hited, fáradozz annak a helynek javáért, ahol élsz, és kérd az Isten áldását családodra, városodra, és hazádra. Ámen ________________________________________________________________ Találkozás a feltámadott Krisztussal! 2008. március 23. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkipásztor) Textus: János 20:24-29 Ünnepl Gyülekezet! Keresztyén Testvéreim! A ma él ember éppen úgy látja, mint Jézus egykori tanítványai, hogy a feltámadás ésszel felfoghatatlan. Annak idején Jézus háromszor is elmondta övéinek, hogy neki szenvednie kell, megölik, de a harmadik napon feltámad. Semmit nem ismételt el még kétszer sem Jézus, de szenvedésér l, haláláról és feltámadásáról háromszor is beszélt. Mégis azt látjuk, hogy övéi nem értették meg e gondolatait. A tanítványok közül el ször Péter felemelte szavát, hogy Uram, ez nem történhet meg veled, de mid n helyre lett igazítva, mert nem az Isten szerint gondolkodott, onnantól kezdve senki nem reagált Jézus közlésére, mely az haláláról és feltámadásáról szólt. Az evangéliumok tanúsága szerint a tanítványok mintha nem hallották volna ezeket a fontos kijelentéseket.

39

A televízióból ismerjük a szlogent: aki kimarad, az lemarad. Vannak persze dolgok, melyekr l nem baj, ha lemaradunk, de vannak olyanok is, melyekr l lemaradva önmagunkat rövidítjük meg. Lelkileg is le lehet maradni valamir l, amiben jó lenne egyébként részesülni. Az alapigénket megel z igeszakaszban arról olvashatunk, hogy a feltámadott Jézus megjelenik a tanítványoknak. Igen ám, de ebb l kimarad a tanítványok egyike, Tamás. Miért? Valószín leg azért, mert egyedül próbálta meg feldolgozni a Mester váratlan elvesztésének fájdalmát. Megpróbálta egyedül feldolgozni azt, amit nem igazán értett. Hogy az a Jézus, aki csodákat tett, aki betegeket gyógyított, halottakat támasztott, hogyan engedhette azt, hogy elfogják, keresztre feszítsék. Nehéz volt ez a Tamás lelkének, de egyedül próbálta feldolgozni mindezt. Tagadhatatlan, hogy szeretteink elvesztését mindenkinek személyesen kell feldolgozni, de nem szükséges ezt egyedül tenni! Nem véletlenül olvassuk a Szentírás több helyén, hogy vigasztaljátok egymást! Nem arról szól az ige, hogy vigasztald magad, hogy er sítsd önmagad, hanem arról, hogy egymást vigasztaljuk! A többieknek szintén fájtak a nagypénteki események, de legalább együtt voltak, próbáltak lelket önteni egymásba, próbálták átbeszélni a megtörtént eseményeket. Tamás saját magát zárta ki abból a közösségb l, melynek tagja volt. Tamás példája pontosan azt mutatja, hogy a magányos keresztyénség nem vezet sehová. A tudok otthon is imádkozni, Bibliát olvasni típusú hozzáállás, nem tesz jót a hitünknek. Persze, hogy otthon is kell imádkozni és igét olvasni, de ne feledkezzünk meg a közösség erejér l, mert itt megtapasztalhatjuk, hogy ha botlanak a gyöngék, segít az er s, ha öröme van valakinek, mások osztozni szeretnének benne, ha fájdalma van valakinek, akkor számíthat arra, hogy lesznek, akik megkérdezik: hogy vagy, segíthetek-e valamiben? Aki tagja egy gyülekezetnek, de nem él a közösségi lét el nyeivel, az önmagát fosztja meg sok-sok áldástól. Tamás is ezt tette. Tagja volt a tanítványi körnek, ám nem velük közösségben kereste a gyógyírt lelke számára, hanem egyedül, magába fordulva próbált választ találni a lelkét éget kérdéseire. Ezért maradt ki a nagy élményb l, a feltámadott Krisztussal való találkozásból. Történetünk következ mozzanata, hogy Tamás találkozik a többi tanítvánnyal. Utóbbiak természetesen feltölt dve a feltámadott Jézussal való találkozástól, boldogan újságolják: „Láttuk az Urat!” Lelkesen szólnak arról, hogy Jézus feltámadt. Igaz, hogy meghalt, amit nem is gondoltunk, de íme él, és mi láttuk t, s t beszéltünk vele! Úgy történt, ahogy megígérte, még ha mi nem is hittük el szavait! Tehettek volna úgy, mintha semmi sem történt volna velük, de ez egyszer en lehetetlen volt: szétfeszítette lelküket az öröm! E három szavas mondat két dolgot üzen nekünk, ma él keresztyéneknek: el ször is azt, hogy az eltévelyedett tanítványokért felel sök vagyunk, és az a feladatunk, hogy ket megkeressük, és Krisztushoz próbáljuk visszaterelni. Minden gyülekezetben vannak elkószált bárányok, akik valamikor a közösséghez tartoztak, ám egy ideje mégis távol vannak. Szükséges kideríteni, hogy mi az oka a templomtól való távolmaradásuknak. A papra haragszanak, netán az Istenre vagy más oka van mindennek? Feladatunk észrevenni az ilyen embereket, mert lehet, hogy Isten eszközként akar használni abban, hogy valaki lelki békére találjon mellette. A másik feladatunk pedig az, hogy bizonyságot tegyünk a feltámadásról, a Feltámadottal való találkozásunkról. Örömmondó békeköveteknek kell lennünk! Sokan élnek Jézus nélküli megszomorodott életet, nekünk imádkozni kell értük és beszélni a hitünkr l, a feltámadásról. A tanítványok is látták Tamáson a lelki fájdalmat, gyötrelmet és elmondták neki, amit tapasztaltak. Persze a bizonyságtételt nem mindig követi lelkesedés. Igénk is err l számol be. Amikor Tamás hallja a többiek szavát, teljes szinteséggel így szól: Hiszem, ha látom, hiszem, ha tapintom a sebek helyét. Hangot ad tehát kételkedésének, a feltámadást elhinni nem tudó gondolatainak. Értékelnünk kell mindenkiben az ilyen és ehhez hasonló szinteséget. Tamás nem próbált meg mellébeszélni, ködösíteni, hanem elmondta bátran: nem hiszek a feltámadásban! Ma is vannak, akik nagyon szintén azt mondják a feltámadás kapcsán: Nem jött onnan vissza még senki! És így is élik az életüket. Az isteni vigasztalásból alig-alig

40

megtapasztalva valamit. Ám örömhírünk éppen arról szól, hogy de igen, Jézus Krisztus visszajött a halálból, mert feltámadott! A keresztyén egyház létének alapja a feltámadás. Pál apostol err l a korinthusi levelében ír. Azt fogalmazza meg, ha nincs feltámadás, akkor hiábavaló a hit, minden ima, minden igeolvasás, minden igehirdetés, s t Isten hamis tanúi vagyunk. Mondjuk ki keményebben: mi már jó ideje hazudunk, ha tényleg nincs feltámadás! Azonban azt ne felejtsük el, hogy hazugságra tartósan nem épülhet semmi. Egyetlen eszme, vagy rendszer sem építhet hosszú távon a hazugságra. Ugyanis néhány évig, maximum néhány évtizedig lehet ezt folytatni, utána romba d l minden hazugság. Az egyház már régen nem lenne sehol, ha a feltámadás hazugság! De nem az, hanem Isten válasza az elmúlásra! Látjuk igénkb l, hogy Jézusnak nemcsak a tanítványi közösség, hanem azon belül mindenki egyenként fontos! Ezt abból látjuk, hogy nyolc nap múlva Tamásért jön el újra, hogy is hitre juthasson. Köszönti az egybegy lt tanítványokat: Békesség néktek! Jézus szavai, és jelenléte békét árasztanak. Azt mondta övéinek röviddel a halála el tt, hogy békességet hagyok néktek, az én békességemet adom, ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen. Ezután személyesen Tamáshoz fordul és hatalmát, valamint szeretetét bizonyítja. Hatalmát azzal mutatja meg, hogy jól tudja mit, és hogyan mondott Tamás a többieknek, amikor azok a feltámadásról beszéltek neki. Amikor úgy gondoljuk, hogy senki nem hallja szavainkat, akkor biztosak lehetünk benne, hogy Jézus mindent tisztán és jól hall. Gyülekezeti termünk bejárati ajtaján található egy kis tábla, melynek ez a felirata: Krisztus a gazdája ennek a háznak, láthatatlan résztvev je minden együttlétnek, csendes hallgatója minden beszélgetésnek. Vagyis mindig ott van, amikor két ember beszélget valamir l. Hallja bizonyságtételeinket éppen úgy, mint a kételked szavainkat. Tamást is megszólítja Jézus, és az mondja neki: jöjj ide hozzám, tedd az ujjadat a sebek helyére! Szeretetét pedig abban mutatja meg Jézus, hogy nem kezdi el korholni Tamást, nem megfeddi, hogy ejnye-ejnye, hát nem emlékszel arra, hogy háromszor szóltam a velem megtörtén eseményekr l, mondtam, hogy szenvedni fogok, megölnek, de azt is, hogy feltámadok, de te nem hitted el! Jézus nem így szólítja meg, hanem nagy szeretettel és magához hívja: jöjj és tedd meg, amit akarsz! Lásd meg sebeimet és tedd oda az ujjadat, azt szeretném ugyanis, ha hinnél bennem és a feltámadásban. Jézus minden kételked t meg akar gy zni. Közel hív önmagához, hogy megérthessünk bizonyos dolgokat mellette. azt akarja, hogy hív gyermekei legyünk. A kételkedést szeretné elvenni a szívünkb l. Ezen szavakra Tamásnak már nem volt szüksége arra, hogy a sebek helyére tegye az ujjait. Egyszer en csak leborult Jézus el tt és ezt mondta: Én Uram és én Istenem! Tamás látva a csodát hitt, de vannak, akik a nyilvánvaló csoda ellenére sem tudnak hinni. Nem minden csodából fakad tehát hit. Emlékezzünk csak a Lázár feltámasztásának történetére. Jézus a négy napja elhunyt Lázárt el szólítja a sírból, mégis a Biblia szerint az a történet vége, hogy sokan hittek benne. Nem mindenki tehát, mert vannak olyanok, akik a saját szemüknek sem hisznek! Ez is azt mutatja, hogy mennyire nehéz elfogadni a feltámadás valóságát. Ésszel, racionálisan befogadni lehetetlenség is. Csak a hit tudja befogadni a feltámadás tényszer ségét. A feltámadással kapcsolatban egyébként is két csoportba lehet sorolni az embereket: az egyikbe azok tartoznak, akik hisznek benne, a másikba azok, akik nem. Te melyikbe sorolod magad? szinte választ mindenki önmagában tud adni e kérdésre. Azt azonban leszögezhetjük, hogy aki még nem hisz a feltámadásban, az nem lehet teljes mértékben boldog ember, mert nem látja a fától az erd t. Ugyanis Isten sokkal többet szán nekünk, mint e néhány földi évtized! Isten az Fiának feltámasztása által megnyitotta az utat az örökkévalóság felé. Jézus ezért mondja Tamásnak: Mivel látsz engem, hiszel, boldogok, akik nem látnak és hisznek. A feltámadott Jézust kevesen láthatták saját szemeikkel, nekünk egy másfajta látásra van lehet ségünk: hitbeli látásra. Ennek boldogságát kínálja nekünk Jézus.

41

Figyeljük meg jól, hogy húsvéti énekeink középpontjában milyen kifejezéseket találunk: öröm, örvendezés, remény, boldogság, gy zelem, diadal. Jó lenne, ha ezeket tudnánk a szívünkbe zárni a húsvét ünnepéb l! Azt, hogy nagyobb Urunk van, mint a halál! Igaz, hogy meghalnak a szeretteink, s t egykor mi, magunk is, de Krisztus nagyobb a halálnál, feltámadunk, mert magához vesz bennünket! Szabad ennek örülni! Hogyan is énekelte az énekkar? Jézusé a végs , dönt gy zelem, Gy zelmet vettél, ó Feltámadott, dics séggel fényes, a diadalod! Azt kívánom, hogy Krisztus halál fölötti diadala ragyogjon bele a lelkünkbe, az olykor megszomorodni tudó, fájdalmakat hordozó életünkbe és tudjunk így el re tekinteni, hogy nekünk ilyen Urunk van, aki feltámadása által bizonyította be hatalma nagyságát! Így legyen boldog, örömteljes húsvétunk a feltámadott Krisztus áldásával. Ámen ___________________________________________________________________________ A legnagyobb nyomorúság és Isten megnyugtató válasza 2008. március 30. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkipásztor)

Lectio: Lk 24:1-12 Textus: 1Korinthus 15:19-20

Szeretett testvéreim! Bizonyára meglep dtetek az igéken, hiszen túl vagyunk már húsvét ünnepén és mégis a feltámadás lesz a téma. Igen, mert ez egy örök téma. Olyan, melyr l nemcsak egy évben két napig szükséges beszélnünk, hiszen átjárja annak üzenete egész életünket. A korinthusi levélb l felolvasott rövid részlet azért lehet érdekes számunkra, mert abban már nem látjuk megjelenni az els húsvét friss örömét és boldogságát. Néhány évtizeddel utána vagyunk már Jézus feltámadásának, és Pál apostol reálisan beszél arról, hogy gyülekezeti szinten is vannak, akik nem hisznek a feltámadásban. Alapigénkben a nyomorúság, mint központi gondolat jelenik meg. Pál negatív irányból közelíti meg a témát. Azt fogalmazza meg, hogy ha nincs feltámadás, vagy ha van, de nincs benne hitünk, akkor az egy nyomorúságos, s t a legnyomorúságosabb állapot! Már pedig ki szeret nyomorúságban élni? Senki, de ett l még vannak nyomorúságaink! Mindnyájunknak. Több formája lehet jelen a nyomorúságnak életünkben. Ugyanis nyomorúság az, amikor valaki nehezen tud megélni a jövedelméb l, keresetéb l, nyugdíjából. Próbálja beosztani napról napra a kapott forintokat, de egyáltalán nem könny feladat. Nem kevesen szinte filléreznek, hogy elég legyen a legközelebbi fizetésig, nyugdíjig. Vannak, akik önmaguknak köszönhetik a nehéz életet, míg mások önhibájukon kívül kényszerülnek a napi számolgatásra. Vannak emberek, akik a családi élet nyomorúságával küszködnek. A házastárssal nincs már meg a régi jó kapcsolat, elhidegülés, meg nem értettség van jelen közöttük. Vagy a gyermekekkel akadnak gondok. Rosszul tanul, pedig többre képes, vagy magatartási gondok 42

jelentkeznek. Esetleg váratlanul megváltozott a szül -gyermek kapcsolata. Másoknál munkahelyi nyomorúságok vannak jelen. Elviselhetetlenül nagy a teher, napi gyötrelmes küzdelem a tennivalókkal, a f nökkel vagy a beosztottakkal. Más meg örülne, ha lenne munkahelye, de hiába próbálkozik. Ismét más meg se próbál elhelyezkedni, mert csak a kifogásokat keresi. Aztán vannak a betegségb l adódó nyomorúságok. Valaki szenved a családban s ennek már hosszabb-rövidebb ideje. Netán már javulás nem is várható! Beköszöntött egy váratlan betegség, amely az egész családra kihatással van. A nyomorúságnak van többféle fajtája, talán az el bb elsoroltak a legtipikusabbak, melyek közül egyszerre több is ott lehet valakinek az életében. És akkor még mindig nem beszéltünk arról a nyomorúságról, amikor a koporsó mellett kell megálljon valaki. Meglátásom szerint ez a legnagyobb nyomorúság életünkben! Ekkor érezzük leginkább embervoltunk kicsinységét, kiszolgáltatottságát, törékenységét, múlandóságát. Az élet rövidsége koncentráltan jelentkezik a gyászban. Az emberlét határkérdéseivel szembesülünk. Azzal, hogy mi végre vagyunk a világon? Mi végre kapunk 20, 30 esetleg 70, 80 évet itt a földön? Ha mindenkinek ugyanaz a sorsa – márpedig ez így van, – akkor mi dolgunk is a világon? A halál kérdésével az emberiség mindig birkózni fog. Ennek az az oka, hogy nincs kézzel fogható, mindenki által láthatóan és elfogadhatóan dokumentálható bizonyíték a halál utáni életre. Persze hitünk szerint van, csak ezt sokan nem fogadják el. Ugyanis a halál sokak képzeletében, mint félelmetes, fekete lyuk tátong életük végén. Nem tudnak mit kezdeni a halál témájával. Sem elképzelni, sem feldolgozni nem tudják az élet végességét. E dologban nagyon m ködik a strucc-politika: amíg nincs gond, addig nem foglalkoznak a halál, az elmúlás témájával. Addig nem is gondolnak rá. Pedig nagy bölcsen valaki azt mondta, hogy ha a karrierre készülnek a fiatalok jó néhány évet, nem lenne jó ugyanezt megtennünk a halállal kapcsolatban is? Tagadhatatlanul az sem egyszer kérdés számunkra, hogy melyik a jobb: ha mi halunk meg, vagy ha valaki a szeretteink közül? Ha a saját halálunkra gondolunk, azt is úgy képzeljük el, mintha élnénk. Látjuk a temetésünkön megjelen embereket, látjuk a távolmaradókat. Egyszer en azt mondhatjuk, hogy a saját halálunkat is, mint él k tudjuk elképzelni, magunk el tt látni! Alapigénkben azt mondja Pál apostol, „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” Nem egyébr l van itt szó, mint arról, hogy a korinthusi gyülekezet egyes tagjai úgy hittek Jézusban, hogy az feltámadásában nem hittek. Minden egyéb elfogadható volt: tanításai, csodái, élete nagy eseményei, de a feltámadása nem! Ez egy ritka állapot. Manapság is azt mondhatjuk, hogy valaki vagy hisz Krisztusban, mint olyan Úrban, aki tud segíteni nekünk e földi életünk minden helyzetében, s t a halálon túl is, vagy nem tud sem itt, sem odaát segíteni senkin sem! Bár néhány hete az egyik hittanórán azt mondta egy gyermek a húsvéti események kapcsán, hogy „Mindent el tudok hinni a Bibliából, csak a feltámadást nem!” szinte beszéd, bár kicsit meglepett a gondolatával, de megpróbáltam rávilágítani Krisztus kereszthalála és feltámadása közötti isteni összefüggésekre! Ett l azonban még nem biztos, hogy hinni fog a feltámadásban! Pedig testvéreim az Istennek minden emberi nyomorúságra van megoldása, mégpedig megnyugtató, jó megoldása! A halálra is! Ezt úgy fogalmazza meg az apostol, hogy „Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.” Vagyis Mennyei Atyánk Jézus Krisztusban legy zte a halált, s tette ezt azért, hogy hatalmát megmutassa és elvegye félelmünket, a bennünket megnyugtató valóság által. Jézus feltámadása nem önmagáért történt. Jézusnak örök élete volt már a földre jövetele el tt is, tehát ténylegesen értünk vitte

43

végbe a megváltást. Ezt abból is tudjuk, hogy akkor Pál apostol nem azt írta volna, hogy zsengeként támad fel, hanem mint olyan valaki, aki önmagában legy zte a halált, de ez másnak soha nem sikerülhet, kár is vele próbálkozni! A zsenge az els t jelenti, nem pedig az egyetlent! Jézus nekünk akart utat készíteni a feltámadása által. Ezt azonban sokan kétségbe vonják! Pál apostol azt fogalmazza meg, hogy minden embernél nyomorultabbak vagyunk, ha úgy hiszünk Jézusban, hogy közben nem fogadjuk el t úgy, mint feltámadott, halált legy z Urat! Isten igéjéb l nem szabad sem elvenni, sem hozzátenni, ám gondoljuk végig: Pál apostol azokat kárhoztatja, akik hisznek Jézusban, de nem fogadják el a feltámadást. Akkor vajon milyen lehet azok helyzete, akik egyikben sem hisznek? A legnyomorultabb állapot a feltámadás hite nélkül hinni Krisztusban, de mi van azokkal, akik még ebben az életben sem hisznek a Krisztusban? Az ilyeneknek egyértelm en nincs jöv képük, úgy gondolják, hogy ennyi az élet, vagy valami hamis dologban hisznek, mint például a reinkarnációban, egy másik testben való újjászületésben! Isten igéje azonban arra tanít, hogy életünk egyszeri és megismételhetetlen, de az Úr többet szán nekünk, mint néhány földi évtized! Ha nem fogadjuk el Isten megoldását életünk legnagyobb kérdésére, akkor az olyan, mint amikor egy betegségre nagy sokára megtalálják a megfelel gyógyszert, de a beteg ne veszi be! Pedig egyértelm en meggyógyulna! A halál kérdésében pontosan ilyen a feltámadás! Az egyetlen gyógyír jelenti rá, csak hit kell az elfogadásához, ott is van el ttünk, mert az Isten felkínálja mindenkinek, de nem kell! A feltámadás tényét elfogadni nem bizonyos nagyságú intelligenciára, nem értelmi képességekre van szükség, hanem hitre! Az el ször felolvasott igénk döbbentsen meg bennünket: a tanítványok egyike, Péter, amikor bement abba sírba, ahová Jézust eltemették, és üresen találta azt, csodálkozott magában a történteken. (Lk 24:12) Értitek, az a tanítvány, aki három évig naponta Jézus mellett élt, aki háromszor is hallotta Mesterének szavait, hogy feltámadok, csak csodálkozni tudott. Ez még nem hit a feltámadásban! Arra majd kés bb jut el! Jézus egykori tanítványainak is és nekünk is hitbeli meggy z désre van szükségünk. Err l így fogalmaz a Zsidókhoz írt levél: „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létér l való meggy z dés.” (11:1) A hit tehát bizalom és meggy z dés arról, hogy Isten létezik, és hogy neki minden emberi nyomorúságra van megoldása! Húsvét második napján estefelé a rádióban egy riport hangzott el, melyben csaknem 20 személy – többségében óvodás gyerekek, valamint szül k és óvó néni is – beszélt a húsvét megünneplésér l, jelentésér l. Egészen döbbenetes volt hallgatni a m sort, mert a gyerekek számára a húsvét a nyusziról, a tojásról, a locsolkodásról, tojásvadászatról, s t volt, akinek jelmezes partiról szólt. Ami igazán mélyen megdöbbentett az az, hogy a riporter próbálta kihúzni a megszólalókból az ünnep valódi jelentését, de csupán egy gyermek mondta, hogy ez a feltámadásról szól. Aztán hozzátette, hogy az valójában mese! A nyuszi az nem mese, csak a feltámadás! Az egyik szül azt mondta, hogy a vallásos magyarázat nem került szóba eddig, és az óvó néni is úgy nyilatkozott, hogy ha nagyon rákérdeznek, hogy mit is ünnepelünk húsvétkor, akkor elmondja a gyerekeknek, hogy a feltámadást. De mindezt tárgyilagosan, és ha nagyobb érdekl dést mutatnak, akkor a szül khöz utasítja ket a b vebb felvilágosításért, nehogy baja származzon a gyereknek abból, hogy a feltámadásról hall! Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az óvó néni elmondta: a gyerekek gyakran beszámolnak arról, hogy apukájuk milyen állapotban tért haza a locsolkodásról! Tehát az nem tesz rosszat a gyerek lelkének, ha látja az apját lerészegedni, de az, ha tudja, hogy húsvétkor a feltámadást ünnepeljük, az rosszat tesz! Félelmetes dolog az, hogy mennyire kezd kifordulni a világ

44

önmagából! Tudjátok, hogy ebben az egészben mi az igazán elképeszt !? Az, hogy emberek tudják, hogy miért ünnep a húsvét, hogy Istennek van megoldása a halál kérdésére is, és mégsem mondják el a gyermekeknek! A mesékr l, mint valóságról beszélnek, a valóságról pedig úgy, mint a mesér l! Olyan világot élünk, melyben értékválság, értékfelcserél dés látható. Az el bb említett rádióriport is err l gy zött meg! A szül k közül nagyon sokan nem kezelik helyén a gyermeküket. Bálvánnyá teszik a gyermeket, mindent igyekeznek megadni neki, de a legf bb jót, azt nem! Az elmúlt napok nagy botrányt kavart pedagógusveréseib l is ezt vontam le tanulságnak: a személyiségjogokat annyira túl hangsúlyozzuk, hogy a nevelésr l már lassan szó sem lehet! Nincs is már eszköz lassan a jót akaró pedagógusnak a kezében, mert ha megpróbál jó irányba terelni, akkor könnyen verés lesz a vége! Az Isten nem azt mondja, hogy bálványt faragjunk a gyermekeinkb l, hanem az, hogy embert faragjunk bel lük! A boldogság nem abban van, ha mindent megkap, amit kíván, hanem abban, ha mindent megkap, ami szükséges! A hív ember tudja, hogy Isten nem a kívánságainkat, hanem a szükségeinket teljesíti! A ki mint vet, úgy arat tipikus esetével találkoznak a pedagógusok sokszor az iskolában. Kérdés, hogy megtanították-e otthon a gyermeket a tiszteletre, a becsületre, a szeretetre, a bocsánatkérésre? Ezen erények magvait elültették-e az életében? Vagy ha nem, van-e rá lehet sége a pedagógusnak, hogy megtegye , a gyerek életében? Úgy t nik jelenleg nincs! Egy szintén megdöbbent történetet olvastam néhány hete. Arról szólt, hogy egy gazdag család egyetlen gyermeke rablógyilkosságot követett el. A fiatalembert halálra ítélték tettéért. Közben megbánta a b neit, röviddel halála el tt meggyónt, majd az apját hívatta. Amikor megjött az édesapa, a fiú térdre esett el tte és így szólt: Édesapám, én mindent megbocsátok, ami rosszat csak velem tett! Mert nem tanított meg arra, hogyan lehetek értékes ember, lelki értékek nem voltak bennem, és íme, idejutottam… Ugyanilyen felel sség van bennünk, mai szül kben, nagyszül kben, ha gyermekeink, unokáink jöv jére gondolunk! Merünk-e beszélni nekik a feltámadásról? Arról, hogy Jézus itt a földön is tud segíteni, de odaát is csak rá támaszkodhatunk! Még nincs két hete, hogy Tóth-Máthé Miklós író, költ , színm vész járt gyülekezetünkben és elmondta, hogy évekkel ezel tt elvesztette 56 évesen az orvos feleségét, és bele is bolondult volna már ebbe az állapotba, ha nem hinne a feltámadásban, abban, hogy odaát találkoznak! Néhány napja az egyik heti lapban olvastam romos állapotú templomokról, melynek kapcsán az egyik id s asszony azt mondta, hogy bántja a lelkiismeret, mert hiába tesz meg mindent, mint sekrestyés, de a legfontosabbat elmulasztotta: nem nevelt templomba járó gyerekeket! Az ilyen szinte vélemények tegyenek helyre bennünket, ha ugyan még nem vagyunk a helyünkön, mert ennyire nem mindegy, hogy sikerül-e jól képviselnünk Krisztust, a halál fölött gy zedelmes Megváltót a gyermekeink, unokáink felé! Az boldogságuk nagyban múlik rajtunk: hitünkön, példánkon, bizonyságtételünkön! Isten ugyanis boldogságot akar adni nekünk. Ha pedig ez már a miénk, akkor adjuk tovább! Zárógondolatként álljon itt egy vers, melynek sorai nem hiszem, hogy magyarázat után kiáltanak! Sík Sándor: FECSKE Figyeljetek! Tanulságos lecke: Berepült az ajtómon egy fecske, Aztán neki az ablaküvegnek! S bennem, láttán, gondolatok keltek: 45

,,Mámorában szédül fejednek Fejjel mentél az ablaküvegnek. Föl nem érted, hogy ahol nincs semmi, Hogy lehet ott akadálynak lenni? Hogy ott, ahol látnivaló szemmel A nagy semmi: nekimegy az ember Valaminek, ami oly nagyon van, Hogy az ember feje belekoppan.’’ Mert nem látja, azt gondolja, nincsen Se’ mennyország, se’ pokol, se’ Isten. Mind megannyi valóság, mit ember fel se’ foghat fecske-értelemmel. Nem kívánhatok senkinek nyomorúságmentes életet, de kívánhatok hitet mindenkinek a minden nyomorúságra megoldást kínáló él Istenben. Abban az Úrban, aki a legnagyobb nyomorúságra, a halálra azt mondta: Jézus feltámadott, él, és ti is élni fogtok! Ez adjon er t számunkra, ha a halállal, az elmúlással kell szembesülnünk! Ámen

Elhangzottak 2008. ÁPRILIS havában, a Tiszavasvári református gyülekezetben. Tartalomjegyzék: • Április 6. vasárnap • Április 13. vasárnap • Április 27. vasárnap

Textus: 1Péter 2:18-25 Textus: 1Péter 5:6-9/a Textus: Róma 1:1-8. 16-17

Az igehirdetések címe: • • •

Április 6. vasárnap Április 13. vasárnap Április 27. vasárnap

Szenvedni Krisztusért, igazságtalanul Alázat, gondjaink és az ördög mesterkedései Az Istennek tetsz gyülekezet jellemvonásai

46

„Egy prédikáció mindig a szószéken él igazán! Mert abban benne van az igét hirdet lelkipásztor hite, átélése, hangsúlyozása, valamennyi gesztusa, és az egyénisége. Ezzel együtt hisszük, hogy leírva is komoly lelki táplálékot jelenthetnek az igehirdetések. Egyúttal azonban szeretettel hívogatunk mindenkit a templomba, hogy – ha teheti – hallgassa személyesen az elhangzó prédikációkat!” Szenvedni Krisztusért, igazságtalanul 2008. április 6. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla református lelkipásztor) Textus: 1Pt 2:18-25 Szeretett Testvéreim! A Bibliaolvasó Kalauz mai napra rendelt újszövetségi igeszakaszát olvastam fel. Ez a szakasz legyen ma elmélkedésünk tárgya. Így kezd dik a Péter apostol által megírt szakasz: „Ti szolgák!” Vajon, amikor halljuk ezt a kifejezést, akkor mi jut eszünkbe? Magunkra vonatkoztatjuk-e egyáltalán, és milyen gondolatok támadnak bennünk? Úgy érzem, hogy a XXI. századi ember számára idegenszer ez a fogalom: szolgák, hiszen azt valljuk önmagunkról, hogy szabad emberek vagyunk, nem vagyunk mi szolgák semmilyen téren. Ha így is van, bár csak részigazság e gondolat, ne feledjük el Testvéreim, hogy mikor íródott ez a levél. A Krisztus utáni I. században, amikor a rabszolgaság még virágzott, amikor nem kevesen éltek úgy, hogy hallatlanul sokat kellett dolgozniuk, és ha nem úgy végezték a munkájukat, ahogyan kedvére volt a gazdának, a felettesnek, megkorbácsolták, kíméletlenül elverték ket. Igen ám, de a rabszolgák között is voltak hív emberek. Voltak olyanok, akik elfogadták Jézus Krisztust Megváltójuknak. Az ilyeneknek is kellett üzenni valamit, ami reményteljes, léleknyugtató. Az igében szerepl szolga kifejezés alatt azonban nemcsak a rabszolgákat kell érteni, hanem azokat az alárendelt embereket is, akik fölött ott voltak többen-kevesebben. Abban az id ben messze nem úgy élték az emberek az életüket, mint manapság. Ha manapság valaki szabadságában korlátozva érzi magát a munkahelyén, akkor megtehet bizonyos lépéseket, urambocsá’ ombudsmanért kiált, de abban az id ben erre nem volt lehet ség. Abban az id ben az volt a helyzet, hogy elnyomták, eltaposták a rabszolgákat, és ha meghalt közülük egy vagy akár több is, nem számított igazán. Mégis ezeknek a megtért szolgáknak is kellett valamit üzenni, hogy hogyan éljék az életüket. Péter apostol azt mondja, hogy „engedelmeskedjetek feletteseiteknek az Úrért!”. Ez a központi gondolata a szakasz elejének: „az Úrért!” Viseljétek el a saját nehéz helyzeteteket az Úristenért! Engedelmeskedjetek, ne csak a jó és nagyszer gazdáknak, hanem azoknak az uraknak is, akik kíméletlenek, akik nem vesznek emberszámba, nekik is engedelmeskedjetek az Úristenért! Testvéreim, nagyon elgondolkoztató számomra, hogy vajon a ma él ember, aki azt mondja, hogy nem vagyok szolga, az Istenért mit tud elhordozni? Mi az, amit el tudunk viselni, bár nem örülünk neki, nem óhajtjuk, nem szeretjük, mégis azt mondom, hogy az Úrért elviselem. Milyen szenvedések azok, amelyeket el tudunk hordozni a Mennyei Atyára való tekintettel? Testvéreim! A szenvedés kérdését érinti ez a felolvasott szakasz. Úgy gondolom, hogy többféleképpen lehet csoportosítani az emberi szenvedéseket. Tegyük meg most el ször úgy, ahogyan az Ige kér bennünket, és ahogyan talán ritkán szoktuk megtenni. Vannak jogos és jogtalan, ártatlan szenvedések. Vagy legalábbis lehetnek ilyenek az életünkben. A jogos szenvedés arról szól, hogy valaki elkövetett valami b nt, valami rosszat, és ezért

47

megbüntették, és viseli a kirótt szenvedést érte. Erre mondja az apostol, hogy ez a fajta szenvedés nem nagy dics ség, ha valaki rabszolgaként, vagy beosztottként elkövet valami rosszat, megbüntetik és megpróbálja méltósággal elviselni. Ez nem dics ség. Érdekes látni azt, hogy nemcsak a feln tt ember, hanem a gyermek is el tudja hordozni az ilyen jogos büntetésb l fakadó szenvedést. Saját példát hadd mondjak el: amikor a nagylányunk egy éves volt, és már szépen járkált a lakásban, kedvenc foglalatosságának egyike volt, hogy odalépett a virágokhoz és letörte levelüket. Feleségemmel gyakran próbáltuk arra nevelni, hogy ezt nem szabad. Szóltunk is, hol szelídebben, hol határozottabban: nem szabad! Az egyik ilyen esetben, amikor a kis kezét kinyújtotta a virág irányába, szóltam neki, hogy nem szabad gyermekem, azonban tovább nyúlt a virág irányába és letörte. Én atyai szigorral odacsaptam a kezére. Tudjátok mi volt a reakció? A szeme sem rebbent! Nem kezdett el sírni! Tisztában volt vele, hogy jogosan kapott büntetést! Szóltunk már rá korábban is, hogy nem szabad, mert annak következménye lesz; ám a gyermek ilyen, keresi, hogy komolyan gondoljae a szül a határokat. Megpróbálja a szül meghúzni ezeket a határokat, amelyeken belül szabadon lehet tenni-venni, de a gyermek keresi, hogy nincs-e kijjebb egy kicsit a határmezsgye, attól mint amit apa és anya beszél. Nem volt kívül a mi esetünkben és a szeme sem rebbent, mert tudta, hogy jogos volt a büntetés. Az ilyen esetekre írta Péter apostol, hogy sem gyermeknek, sem feln ttnek nem nagy dics ség elhordozni a jogos büntetést, mert ha valamit megérdemeltünk, akkor viseljük el a következményeit. De ne felejtsük el, hogy vannak ártatlanul kapott sérelmeink. Err l kicsit kés bb beszélek. Inkább azzal szeretném folytatni, hogy a szenvedések kapcsán további csoportosításként mondhatjuk, hogy van testi és lelki szenvedés. A testi szenvedés az, amikor fáj valami (kezem, lábam, hátam, fejem stb.), amikor ilyen irányú fájdalom van a testünkben, akkor vagy megpróbáljuk elszenvedni vagy orvoshoz fordulunk. Megpróbál az ember segíteni magán. A lelki szenvedés már annál összetettebb. Mennyi minden tud fájni az embernek lelkileg! Fájhat az, ha nem én vagyok beteg, hanem a családtagom, fájhat az, ha megromlott a kapcsolat családon belül, fájhat, ha valamilyen munkahelyi problémája van az embernek, fájhat az, ha elveszítünk valakit a szeretteink közül, és még ezen felül is nagyon sokirányú lelki fájdalomban lehet részünk. Egyfajta fájdalom az is, ha igaztalan sérelmeket kell elszenvedni valamiért. Vajon akkor mit teszünk, amikor igaztalanul megvádolnak, megsértenek, megbántanak bennünket? Nem könny dolog ezt elviselni! 10 esztendeje lesz már, hogy lelkipásztor vagyok és néhányszor átéltem olyat, hogy valami olyan kezdett el rólam terjedni, aminek nincs köze a valósághoz. Hát, nehezen viseltem, bevallom szintén. Nem feltétlen az a „krisztusi indulat” jellemzett ilyenkor. De, azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon miért jó valakinek, ha negatív dolgot, a valósághoz köze nincs dolgot kezd terjeszteni bárkir l. Majd továbbgondolva azt fogalmaztam meg, hogy lehet, csak arról van szó, hogy amikor valakit l elindul egy hír és eljut a tizedik emberhez, közben 2-3 ember egy kicsit csavar a hallottakon, már egészen más lesz bel le, mint ami kellene. Kérdés: hogyan tudjuk ezeket elviselni, mert kezelni kell, de egyáltalán nem könny . Isten Igéje felolvasott szakaszunkban azt mondja, hogy kegyelem az, ha valaki Istenre néz lelkiismerettel t r el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. Nem maga a szenvedés a kegyelem, hanem az, ha el tudjuk viselni az ilyen fajta sérelmeket! Van egy történet az Ószövetségben err l: Dávid királyról szól, - Sámuel második könyvének 16. részében olvashatjuk -, hogy az egyik alkalommal egy Simei nevezet férfi elkezdte ócsárolni a királyt, csúnya dolgokat mondott róla, azt hiszem a Bibliában csak a nyomdafestéket t r mondatok maradtak meg. S az volt az érdekes az egészben, hogy a király mellett ott voltak az emberei, katonái, s ezek közül egyik-másik azt mondta: hogy mit beszél ez az ember, hogy meri gyalázni a választott nép uralkodóját? Öljük meg! S tudjátok mit mondott Dávid király? Azt mondta, hogy nem rám és nem rátok tartozik ez. Bárcsak az Isten javamra fordítaná azt, hogy ez az ember itt ócsárolt engem. Arra gondoltam, hogy az ország

48

els emberét gyalázni vakmer dolog volt szemt l szemben! Nyilván könnyebb elviselni, ha igaza van a másiknak, de amikor nincs is igaza, akkor az hallatlanul nehéz. Dávid király maga is úgy érezte, hogy ezek valótlan vádak, amiket a szeme közé odavetett ez a Simei nevezet ember, mégis azt mondani, hogy hagyjuk az Istenre, bárcsak a javamra fordítaná ez óriási dolog, ez egészen krisztusi dolog, hiszen azt olvassuk ebben az igeszakaszban, hogy Krisztus is szenvedett értetek és példát hagyott rátok. Testvérek, hogy ha Krisztus földi életér l olvasunk az evangéliumokban, ha a tanításait olvassuk, akkor azt látjuk id r l id re, hogy egészen másként gondolkodik, mint mi, egészen más az értékrendje, mint a mienk. Hiszen mit mondott? Hallottuk a Lukács evangéliumából felolvasott szakaszban: Ha valaki megüt, tartsd oda a másik orcádat is, ha valaki gy löl, akkor szeresd, ha valaki átkoz téged, akkor mondj áldást! Ez túl van azon, amit mi normálisnak nevezünk, túl van azon, amit mi képesek vagyunk saját er b l megtenni egymással. De Jézus kapcsán azt mondhatjuk, hogy éppen attól volt az, aki, mert nemcsak beszélt róla, de meg is tudta tenni. Mert beszélni valamir l könny , de megvalósítani, az már sok esetben nagyon nehéz feladat. S Jézusnak ez sikerült. Bántalmazták, gyalázták, megverték, keresztre feszítették és nem harcolt önmagáért, nem fenyeget zött, nem gyalázkodott. Két dolgot tett: imádkozott és rábízta a Mennyei Atyára. Testvéreim! Úgy érzem, hogy nekünk is, ha vannak sérelmes dolgok az életünkben, amit bárki okozott szánt-szándékkal vagy akaratlanul, ez a két megoldás kínálkozik igazán: imádkozni és rábízni a Mennyei Atyára. Öner b l persze azt tudom mondani, hogy nem vagyunk képesek megvalósítani ezeket a krisztusi gondolatokat, csakis az Lelke segítségével. S ha úgy igazán belegondolunk, akkor azt mondhatjuk, hogy hosszabb távon mindig ez a járható út, amit Krisztus elénk felvázolt. Hosszabb távon csak a Jézus példája áll meg, hiszen rövid távon lehet, hogy azt mondják az így másokhoz viszonyulni képes keresztyén emberre, hogy puhány, gyáva, gyenge. Na, de hosszabb távon mégis csak ez a járható út: a lelki békénknek erre van szüksége, és így jön létre békesség a lelkünkben, ha ezeket meg tudjuk valósítani. Gondoljuk csak végig testvéreim, hogy melyik a nehezebb feladat? Ha megütnek balról és visszaadjuk, vagy az, hogy a másik orcánkat is odatartjuk? Melyik a nehezebb feladat? Ha gy lölnek, mi is gy löljük a másikat, vagy azt mondjuk, hogy elhordozlak téged szeretetben. Melyik a nehezebb feladat? Ha átkoznak, és rosszakat mondanak ránk, és mi is így teszünk, vagy az mondjuk, hogy áldást kérünk az Istent l a másik életére? Szerintem nem kérdéses, hogy melyik a nehezebb! A Krisztus útja mindig nehezebb, mint bármelyik másik. Igazán azért kell nekünk ezt az utat járni, mert ez van a javunkra, és ez van a mások javára is. Testvéreim! Olvastam egy egyszer történetet: arról szól, hogy egy világi gondolkodású szappangyáros és egy lelkész beszélgetett, miközben sétáltak városukban, és azt mondja egyszer a szappangyáros: Kedves Tiszteletes úr, a maguk evangéliuma semmit sem ér, hiszen olyan sok a nyomorúság, olyan sok a szenvedés ezen a világon, nagyon hatástalan a Jézus üzenete. A lelkész el ször nem szólt semmit. Tovább sétáltak, majd gyermekeket láttak játszani, és mivel éppen sáros id volt, nagyon koszosak voltak. Odafordul a lelkész a szappangyároshoz és azt mondja neki: Látja, látja, semmit sem ér a maga szappangyára, hát nézze meg, hogy milyen koszosak ezek a gyerekek! Az nem úgy van – csattant fel a szappangyáros -, hiszen a szappan csak akkor ér valamit, ha használják. A lelkész így válaszolt: Látja az evangéliummal is ez a helyzet, akkor ér valamit, ha használják! Gondoljuk csak végig a történet mondanivalóját! Itt van el ttünk a Biblia, olvashatjuk, hallgathatjuk üzenetét, tarthatjuk szépnek, jónak, léleképít nek, de igazán csak akkor ér valamit, ha használjuk! Ha mindennapi életünkben használjuk. Persze nem válik bel lünk egyik pillanatról a másikra, nem tudom milyen nagyszer keresztyén ember, hanem ez egy folyamatnak a része. Kell, hogy napról napra arra törekedjünk, hogy el bbre haladjunk a hitünkben, egy kicsit lélekben többek lehessünk ma, mint tegnap voltunk, egy kicsit több

49

szeretet lehessen az életünkben, egy kicsit jobban tudjunk megbocsátani egymás számára, mint tegnap. Ez a feladatunk, használjuk ezt az evangéliumot, ne csak olvassuk, ne csak hallgassuk, használjuk, váljon az életünk részévé, és akkor történhet meg az, amir l a szakasz végén szól Péter apostol: Jézus sebei által gyógyultok meg. Mert engedte, hogy ez a sok szenvedés ott legyen az életében, engedte, hogy keresztre feszítsék, pontosan azért, hogy a te és az én lelki sebem, begyógyulhasson, ha vigaszra szorulunk, Hozzá jöhessünk, ha b neink vannak, el tte térdeljünk le, mert jót akar számunkra. Ha vannak jogtalan, ártatlan lelki sebek az életünkben, akkor ez a megoldás, ami itt le van írva – bízzuk az Istenre. Arra az Úrra, aki igazságosan ítél. Kegyelem az, ha valaki Istenre néz lelkiismerettel hordoz el olyan sérelmeket, amelyek jogtalanok, amelyek igazságtalanul vannak az életében. Ravasz László református püspök fogalmazta meg: Vigyázzatok, aki napról-napra nem szentel dik, az napról-napra züllik. Tehát törekedjünk arra, hogy napról napra a megszentel dés útján járjunk! Ámen. _____________________________________________________________________ Alázat, gondjaink és az ördög mesterkedései 2008. április 13. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla református lelkipásztor) Lectio: Lk 18:9-14 Textus: 1Pt 5:6-9/a Szeretett Testvéreim! Mai istentiszteletünkön 3 dologról szeretnék beszélni közöttetek. Alapigénk három kulcsgondolata az alázat, a gondjaink és az ördög mesterkedései. Nézzük sorjában e témákat. Alázat, alázatosság, e kifejezések egy keresztyén erényt takarnak. Hiszen Jézus maga is alázatos volt, amikor itt járt közöttünk e földön, emberi testet öltve. Alázatosság és szelídség jellemezte. Persze ahhoz, hogy az alázatról beszélni, abban elmélyülni tudjuk, fontos, hogy megnézzük: mi az ellentéte e magatartásnak. Nem más, mint a g gösség, a felfuvalkodottság, az önteltség. Hogy melyik a jó, aligha kérdéses. Milyen barátokat, rokonokat kívánunk önmagunknak: alázatos, vagy öntelt módon viselked ket? Válaszold meg magad! Pál apostol, a korinthusi gyülekezetnek írt levelében ezt fogalmazta meg: „Mid van, amit nem kaptál, ha pedig kaptad, mit dicsekszel vele?” E mondatban benne van az is, hogy a g gös, felfuvalkodott ember önmagától van „elszállva”, önmagát vagy az általa elérteket tartja sokkal többre, mint kellene. Esetleg van olyan jellemvonása, mely alapján fölébe emelkedik másoknak. De ha a Szentírás tanítását vesszük alapul, akkor azt mondhatjuk, hogy a nagyság útja mindig a szolgálat útja! Jézus azt mondta önmagáról, hogy nem azért jött neki szolgáljanak, hanem, hogy szolgáljon és életét adja váltságul mindenkiért! Jézus – emberileg szólva – lehetett volna felvágós, mert tudta, hogy övé a hatalom mennyen és földön, mégsem g gös, öntelt módon viselkedett, hanem szelíden és alázatosan élt. Spurgeontól, a nagy baptista igehirdet t l olvastam három remek gondolatot az alázatról. Így hangzik az els : „A felemelkedés útja a saját énünk csökkenésén vezet át.” Nehéz lenne vitatkozni e gondolattal, hiszen a Biblia is err l beszél, hogy van egy óemberünk, egy régi énünk, amely szeretne kit nni, naggyá lenni, s nekünk, keresztyéneknek ezt kell leküzdeni a Krisztus szerinti újemberünk által. Az önz énünk mások kárára tud csak naggyá lenni, melyen uralkodni a krisztusi szelídséggel és alázattal lehet. A második spurgeoni gondolat így hangzik: „Az alázatos Jézus nem t r felfuvalkodott társakat.” Kemény beszédnek t nik e mondat, de igaz. Felfuvalkodottan nem lehetünk igazán Krisztus szolgái. Nem szolgálhatja Jézust az az ember

50

h en és engedelmesen, aki magát másoknál többre, nagyobbra tartja! Pál apostol is ezt írja: „Egymást önmagatoknál különbnek tartsátok.” A felfuvalkodott hozzáállás ett l nagyon messze van. A nagy igehirdet harmadik gondolata pedig így hangzik: „Akik Jézust, mint Királyt akarják szolgálni, az alázat köntösét kell, hogy viseljék, nem pedig a fennhéjázó önteltség skarlát-díszét.” Lényeges kérdés, hogy mások mit látnak bennünk, milyen tulajdonságokat? Néhány alkalommal találkozva egymással is jól látható, hogy kiben milyen erények vannak jelen, vagy mi hiányzik valakib l. Egy negyedik gondolatot is olvastam az alázatról, melynek szerz jét nem tudnám megnevezni, de hallgassátok a bölcs megnyilvánulást: „Ha értelmed alázatos, él hitre jutsz. Ha az akaratod is alázatos, akkor örömmel engedelmeskedsz. Ha a szíved is alázatos, akkor Isten áldott eszköze leszel.” Aligha kiált magyarázat után, annyira egyértelm a fenti három, rövid mondat. Ha valaki g gös és öntelt lehetne, az a b ntelen ember. De sem volt az! Jézus Krisztusra gondolok, aki mindenben hozzánk hasonló volt, kivéve a b nt, és ez meg is látszott életén. A világ Ura nem fennhéjázó módon élte az életét! Nem mondta azt, hogy nincs szükségem senkire, megoldom a problémákat! Jézus azt mondta: szükségem van emberekre, tanítványokra! Úgy szeretném elterjeszteni a világon az örömhírt, hogy mind bennem, mind a követ imben az alázatos lélek munkálkodik. A g gös és az alázatos ember közötti különbség jól látható! A g gös jelszava ez: Fantasztikus ember vagyok! Így gondolkodik, így szól, és így is él! Az alázatosnak ezzel szemben az a jelszava, hogy: Isten kegyelméb l vagyok, aki vagyok! Ez utóbbi Pál apostol gondolata. is lehetett volna egy önmagától elszálló, pökhendi, g gös ember, hiszen a fél világot bejárta azért, hogy a megváltás örömhírét minél többekhez eljuttassa. Mégis azt mondta magáról, hogy Isten kegyelméb l vagyok, aki vagyok! A római levélben pedig azt fogalmazza meg, hogy tudom mi a jó, szeretném is megtenni, de nem tudom, mert a b n így munkálkodik az életemben. Tehát, ha más nem, a b neink alázatossá kell tegyenek bennünket! Azok a b nök, melyek jelen vannak életünkben, melyeket újra és újra megláthatunk életünkben, ha belenézünk az Ige tükrébe! A 8. zsoltárban Dávid király kérdezi Istent: Micsoda az ember, hogy tör dsz vele? Mert azt látta, hogy porszemek vagyunk, mégis tör dik velünk az Úr. Ezek a gondolatok alázatra intenek bennünket. Persze szükséges feltennünk a kérdést, hogy a hív ember lehet-e g gös? Nos, elég egyértelm a válasz, f leg az el ször felolvasott igeszakasz alapján. Jézus mondja el a történetet, mely szerint két ember – egy farizeus és egy vámszed – megy fel a templomba imádkozni. Ahogyan imádkoznak, az nagyon tanulságos dolog. A farizeus azt mondja, hogy: Uram, hálát adok, mert nem vagyok olyan, mint a többiek, és elkezd sorolni bizonyos típusú embereket. Hálát adok, hogy böjtölök egy héten kétszer, tizedet adok mindenb l, amim van. Mintha csak azt mondaná: olyan nagyszer ember vagyok Uram, köszönöm neked ezt! Bizonyára érezzük, hogy ebben az imádságban nem az Isten a fontos, hanem, akit magasztalni lehetne, hanem én, a nagy farizeus, a csodálatos ember, aki nem olyan, mint a többiek, mint például ez a vámszed ! Ebben az imádságban nem az Isten számított, hanem az, aki elmondta. Pedig a farizeusok olyan dolgokat tettek, melyeket sokan nem. Nagyon gyakran és sokat olvasták a mózesi törvényeket, az Isten igéjét. Érdekes módon k a napi igeolvasás kapcsán nem látták meg b neiket, hiányosságaikat. Nem azt látták, hogy ezt nem tudjuk megtartani, hanem azt látták meg, hogy nagy részét megtartjuk, a többiek meg hol vannak hozzánk képest! Míg a vámszed re tekintve azt állapíthatjuk meg, hogy valamilyen b n nyomta a lelkét, hiszen fel sem mert nézni, és irgalomért könyörgött a mennyei Atyához. Jézus a két ima konklúzióját így vonja le: az utóbbi megigazulva ment haza a templomból, mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik, aki pedig magát megalázza, felmagasztaltatik.

51

Nyolc nappal ezel tt Debrecenben jártunk egy kisebb csapattal a gyülekezetb l, a Református Gimnázium szervezett konfirmandus napot az ifjak számára. A konfirmáció el tt álló korosztály volt hivatalos a rendezvényre, melyen énekeket is tanítottak a megjelentekkel. Az egyik énekben szó volt a leborulásról és az énektanár így kommentálta az éneket: a ma fiatalsága nem szeret leborulni Isten el tt. Én pedig csendesen továbbgondoltam, amit mondott és arra jutottam, hogy nemcsak a fiatalok, hanem a feln ttek sem szeretnek leborulni Isten el tt. Hiszen az, ahogyan egy gyermek nem szeret leborulni az Úr el tt, az ott kezd dik, hogy a szül sem szeret leborulni! Lényeges, hogy kit ismerünk el t lünk nagyobb hatalomnak, és ha elismerjük, akkor leborulunk-e el tte? A jól ismert ének sorai lehetnek bennünk: „Szeretnék lenni, mint , alázatos szelíd, követni híven, mint Atyám parancsait.” (459./4. vers) Jézusról énekeljük e sorokat, melyben benne foglaltatik, hogy miért jó szelídnek és alázatosnak lenni: azért, hogy engedelmeskedni tudjunk az Atyának. Az Úrnak való engedelmesség alázatosság nélkül nem történhet meg. Ha ez jellemez bennünket, akkor lesz igazán áldott az életünk, minden nehézség ellenére. Lépjünk tovább az ige fölötti elmélkedésünkben, és térjünk rá második témánkra, a gondjainkra. Beszél az ige a gondokról, és azt mondja, hogy minden gondotokat reá vessétek, mert neki gondja van rátok. Tegyük fel az egyszer kérdést: vannak-e gondjaink? Már a kérdés is megmosolyogtat, mert természetesen mindenkinek vannak gondjai. Gondterhelt életet élünk. Sokféle gondunk lehet: családi, munkahelyi, lelki, anyagi, egészségi. Biztosan nem teljes a felsorolás, de legalább egy mindenkit jellemez, van, akit egyszerre több is! nem megkerülend kérdés, hogy mit teszünk a gondjainkkal? Vannak, akik homokba dugják a fejüket, úgy tesznek, mintha nem lennének ezek a gondok. De kérdezem én: attól már megsz nnek, elmúlnak? A válasz egyértelm en nem! A jó megoldás ott van az igében: Minden gondunkat vessük az Istenre, mert neki gondja van ránk. Hogyan lehet az Istenre vetni a gondjainkat? szinte imádságban! Könny sorsunk terhe rajtunk, ha imára nyílik ajkunk. Ezt kéri t lünk az Úr újra és újra. Ne restelld, ne szégyelld a gondjaidat, vidd elébe! Ami visszahúz, amit nehéz elhordozni, imádkozzuk oda Istenünk elé! Nem nagy kérés ez, de rajtunk múlik, hogy élünk-e a lehet séggel. Miénk a felel sség, hogy cipeljük-e, roskadozunk-e terheink alatt, vagy letesszük az Úr által kínált helyre. Azért kell ezt megtenni, mert neki gondja van ránk. Az apostolnak ez a gondolata egyértelm en megtapasztalásról tesz bizonyságot. nem bizonytalanságot ajánl számunkra, hanem egy bárki által megtapasztalható valóságos segítséget! Ha még nem tapasztaltad meg Isten gondviselését, akkor próbáld ki! Ha már megtapasztaltad, akkor arra bíztatlak, hogy ezután is, bátran tedd oda terheidet elébe! Egyik énekünk azt mondja: „Gondvisel jó Atyám vagy, ó én édes Istenem, látom én, hogy minden elhagy, e világon csak Te nem.” Elhagyhat bennünket sok minden: egészség, jólét, munkakedv, szeretteink, de Isten soha! ígérte meg, hogy velünk lesz minden nap a világ végezetéig, és ha ezt komolyan vesszük, akkor rájövünk, hogy senki nem elhagyatott, aki Istenre bízza magát. Mai utolsó gondolatkörünk az ördög mesterkedési lesznek. Ezzel kapcsolatban azt írja Péter apostol, hogy az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, hogy kit nyeljen el. Az ördöggel kapcsolatban két hibába eshetünk: ha alá- vagy ha túlbecsüljük! Mindkett rossz. Hiszen, ha alábecsüljük, akkor nem hisszük el, hogy az ördög nagyobb, hatalmasabb, mint mi vagyunk. Ha viszont túlbecsüljük, akkor azt nem hisszük el, hogy az Isten nagyobb és hatalmasabb nála. Ezért kell helyén kezelni az ördögöt, a támadásait, a kísértéseit életünkben. Sok eszköze van arra, hogy bennünket megtámadjon. A célja mindig az az ördögnek, hogy az Úrtól távol legyünk! Mindent meg is tesz azért, hogy ez így legyen az életünkben. Egyik kedvenc fegyvere, hogy túlterheli életünket. Mégpedig oly’ módon, hogy ne legyen id nk a nyugodt imádkozásra, az Isten el tti elcsendesedésre. Leterhel bennünket annyira, hogy ne jusson id az Atyával való kapcsolat ápolására. S ekkor nem az Isten szegényedik meg, hanem mi, emberek. Nekünk lesz rosszabb! Egyik másik fegyver az ördög kezében, hogy aggódást

52

támaszt a lelkünkben. Azt akarja, hogy idegeskedjünk, nyugtalankodjunk a holnapunk miatt! Legyünk idegesek önmagunk, a szeretteink, a munkánk, a tanulásunk miatt! Az ördögnek ez azért jó, mert bennünket fel röl ez az ideges állapot és közben elfeledkezünk arról az Istenr l, aki azt mondja, hogy minden gondotokat bízzátok rám! Elfeledkezünk arról a Jézusról, aki azt mondja, hogy aggódásával ki tudja meghosszabbítani az életét, csak egy arasznyival is? Elfeledkezünk arról az Istenr l, aki eltartja az ég madarait és a mez virágait, úgy, hogy ezek nem szántanak, nem vetnek, cs rbe sem takarnak. Elfeledkezünk arról az Istenr l, aki tudja, hogy mire van szükségünk, még miel tt kérnénk t le! Elfeledkezünk arról a tanításáról Jézusnak, hogy keressétek el ször az Isten országát és az igazságát, és ráadásul mindenek megadatnak nektek! El ször Istent kell keresnünk, a kiapadhatatlan er forrást, hogy bel le merítsünk. Ekkor ugyanis nem fogunk aggódni, vagy legalábbis nagyot esik az aggódási szintje életünknek! Több zsoltárban azt olvassuk, hogy a szerz je reggel kereste az Urat. Vagyis úgy indultak el a szürke hétköznapok is, hogy az Isten jelenléte nem volt kérdéses. Lényeges kérdés, hogy mivel indítjuk a napunkat? Isten mell l indulunk-e el? Bel le merítünk-e er t, t le kérjük-e el a segítséget, áldást? Vagy ott motoszkál bennünk, hogy jó lenne egyet imádkozni, de inkább teszem a dolgom, mert sok van bel le? Nem mindegy az, hogy hogyan indul a napunk! Az ördög célja, hogy elvonja figyelmünket az Úrról! Erre nézve olvastam egy történetet a Vetés és aratás cím folyóiratban. Így hangzik: A vonatfülkében jobbra t lem egy fiatalember ült, és nagy érdekl déssel tanulmányozta a reggeli újság horoszkópos hasábját. És amit ott olvasott, nagyon tetszhetett neki, mert kitépte azt a részt, amelyre az volt felírva: Skorpió Egyszer csak felém fordulva megszólított: Szeretné Ön a saját horoszkópját elolvasni, vagy elolvassam Önnek? Milyen csillagjel alatt született? - Nem szükséges, hogy felolvassa - válaszoltam neki. - Az én életem minden csillag közül a legjobbnak a védelme alatt áll, és ez a Betlehemi-csillag. Csodálkozva nézett rám, én pedig folytattam: - Nem ismeri a napkeleti bölcsek történetét? Róluk mondja a Biblia: Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük (Mt 2,10). Amikor Jézus Krisztust megismertem, én is nagy örömmel bíztam életemet az vezetésére. Ezért nekem nincs szükségem többé horoszkópra, ami csak hókuszpókusz, és nincs valódi jelent sége. A fiatalember felállt, és azt mondta: - Ön a 21. században még hisz Istenben? - Ön pedig a 21. században él, igaz - válaszoltam neki -, és mégis a horoszkópra bízza magát, és követi ezt az elavult és régen megcáfolt babonát! Megmondja-e valaki Önnek, hogy holnap fog-e még élni? Hogyan akar Isten elé állni, ha nem hisz Jézus Krisztusban? Ezért nagyon fontos, hogy az Ön élete a Betlehemi-csillag, azaz Jézus Krisztus uralma alatt legyen. minden emberért meghalt a Golgota keresztjén, és kész még ma megmenteni Önt is, és úrrá lenni az élete felett. Testvérek! Elgondolkodtam azon, hogy sokan olyan ártatlan dolognak tartják a horoszkópokat. Az is, egészen addig, amíg nem olvassuk ezeket! Amikor azonban valaki alig várja, hogy valamelyik újságból elolvassa, akkor azért van már túl az ártatlanságon, mert akkor már abban kezd el hinni, hogy a csillagok állása meghatározza az életemet! Ezért is lényeges kérdés, hogy mivel indul a napunk: a horoszkóppal vagy az Isten el tti imádsággal? Egy másik történetet is olvastam, mely arról szólt, hogy egy gyülekezet lelkipásztora meghirdette, hogy készítenek egy bálványmúzeumot. Sokan jöttek el a megnyitóra, ám a látvány elmaradt a várakozástól. Egy terem közepén egy nagy asztalon a következ tárgyakat láthatták a megjelentek: pénztárca, sörösüveg, boroskancsó, televízió, számítógép, n i kalap,

53

arany fülbevaló. Valaki megkérdezte, hogy hol vannak itt a bálványok? Mire a lelkész azt mondta, hogy ezek a hétköznapi tárgyak mind bálvánnyá tudnak változni, ha Isten elé kerülnek valakinek az életében. Valóban attól bálvány valami, ha megel zi értékrendünkben az Istent. A felsorolt tárgyak mindegyikének meg van a helye az életünkben, de a sorrend számít: els helyen az Úr legyen. Az ördög támadásaira ott van a megoldás a felolvasott szakasz végén: álljunk ellene szilárdan a hitben. Merjünk megállni a hitben, belekapaszkodva az Úrba, úgy, hogy a gondjaimat reá vetem, az ördögnek ellenállok, hogy elfusson t lem, közeledek az Istenhez, hogy is közeledjen hozzám. Alázatos lélekkel próbáljuk meg keresni az Isten akaratát, és legyünk engedelmes gyermekei Urunknak. Ámen *********fhjdfhjkfhjhhjfgjgjk______---------»Amikor meglátták a csillagot, igen Az Istennek tetsz gyülekezet jellemvonásai 2008. április 27. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkipásztor) Textus: Róma 1:1-8. 16-17 Szeretett Testvéreim! Ha címet kellene adnom a mai igehirdetésnek, akkor leginkább azt mondhatnám: az Istennek tetsz egyház, az Istennek tetsz gyülekezet jellemvonásai. Bevezet gondolatként hadd utaljak vissza egy nyolc nappal ezel tti sporteseményre. Lehet, hogy sokan nem tudnak róla, mert nem érdekli ket a jégkorong, de nyolc nappal ezel tt a magyar férfi jégkorong válogatott egy egészen elképeszt nagy bravúrt vitt véghez: feljutott a legmagasabb osztályba, ahol a jöv évi világbajnokságon összemérheti erejét a nagy amerikai, orosz, vagy kanadai csapattal. E történet háttere az, hogy országunkban mindössze néhány száz igazolt jégkorongozó van, szemben a hokiban nagyhatalomnak számító országok százezres számaival. Mindezt azonban azért említem, mert gy ztes csapatunk edz je a következ ket mondta: az elszántság, az alázat, az egymásért való küzdés, a fegyelem hozta meg a sikert. Igazi csapatmunka volt. Én arra gondoltam ezt a nyilatkozatot olvasva, hogy az egyház, s benne a gyülekezetek élete valami hasonlóról szól. Az elszántságunkról, az alázatosságunkról, az egymásért élésr l és a csapatmunkáról. Az, hogy milyen egy gyülekezet, az egész közösségr l szól. Hiszen a gyülekezeti élet nem egyszemélyes attrakció, ahol a lelkész próbál egyedül „technikázni”, a többiek pedig nézik, hogy sikerül-e vagy sem! Vannak gyülekezetek, ahol ez a helyzet. A lelkésznek vannak tervei, de munkatársai nincsenek, így aztán vagy összejön a dolog vagy nem. Én úgy örülök annak, és id nként igyekszem hangot is adni azon örömömnek, hogy Tiszavasvári református gyülekezete igazi csapatmunkát végez. Ha csak az elmúlt hét eseményeire gondolok, azt mondhatom, hogy akarhattam volna én akármit, ha nem álltok mellém, vagy nem teszitek meg nélkülem is mindazt, amit korábban elterveztünk. Tegnap nem tudtam jelen lenni a templomkert szépítése, ékesítése kapcsán, mert egyéb hivatalos elfoglaltságom volt, de ti itt voltatok és munkátokat meg lehet csodálni és dicsérni, mert van látszata eredménye. Id t, energiát nem kímélve végeztétek a rátok bízottakat Istenért és a gyülekezetért! Az Istennek tetsz gyülekezeti élet ez: amikor mindenki megpróbálja beletenni a közösségbe saját élete értékeit. S amikor err l beszélek, akkor nyilvánvalóan nem csak az elmúlt hét jut eszembe, hanem a mögöttünk hagyott hónapok és évek is, és a dicsérend hozzáállás a lelki és egyéb munkákhoz! 54

Pál apostol azt mondja, hogy az egyház feladata az evangélium hirdetése és képviselete. Az evangélium görög szó, magyarra fordítva örömhírt jelent. Az Úr legnagyobb örömhíre a világ számára szeretetének nagysága, melyet Jézus Krisztusban mutatott meg. (Jn 3:16) A b nbocsánatról, a feltámadásról, az örök életr l szóló üzenetek azok, melyeket nekünk hirdetnünk és képviselnünk kell! Hol? Ott, ahová állított az Úr bennünket! A családunkban, a munkahelyünkön, a lakóhelyünkön. Nem szégyellem az evangéliumot – írja Pál apostol. Miért is szégyellnénk azt, hogy Isten gyermekei vagyunk? Hogy bel le er t merítünk nap, mint nap. Az Istenhez h séges egyháztagok kérdése mindig az, hogy mit tudok tenni a másikért, hol tudok segíteni egyházamnak, gyülekezetemnek? Az igaz ember hitb l él – fogalmazza meg Pál apostol a keresztyén ember életének lényegét. Hogyan értsük ezt? Lehet hitb l élni? Meg lehet abból egyáltalán élni? Nos, gyermekkoromban, amikor még éppen csak elindultam a hit útján szül falumban voltak, akik nagy bölcsen megjegyezték: Isten kegyelméb l nem lehet megélni! Akkor még nem értettem, hogy mit is jelent ez. Ma már, feln tt fejjel viszont értem és tudom, hogy csak az Isten kegyelméb l lehet megélni! Persze ehhez tudnunk kell, hogy mit nem jelent és azt is, hogy mit is jelent ez valójában. Az Isten kegyelméb l élni nem a sült galamb effektus, vagyis nem mondhatjuk, hogy Uram, itt vagyok, hiszek Benned, ezért tarts meg és tarts el engem! Én itt vagyok, hiszek, a többi a te dolgod! Nem ezt jelenti az Isten kegyelméb l, a hitb l való élés! Amit jelent e fogalom, az leginkább így foglalható össze: imádkozva és dolgozva élek! Keresem és megtalálom a helyem az életben, és közben megvan a mennyei Atyával való kapcsolatom. Reggeli csendességem alkalmával olvastam egy ideill rövid történetet. Így szól: két ember igyekezett a vonathoz. Ám miel tt az állomásra értek, látták, hogy megérkezik a vonat. Erre egyikük ezt mondta: álljunk meg és imádkozzunk, hogy elérjük a vonatot! A másik erre azt mondta: fussunk, és közben imádkozzunk! Testvéreim! Ha végig gondoljuk e történetet, le tudjuk vonni a tanulságot: ha az említett két ember megáll imádkozni, hiába akarnak jót, soha nem érik el a vonatot. De a futás közbeni ima eredményre vezethet! A mi életünk sem csak az imádkozásról szól, hanem a dolgaink imádságos szív végzésér l! Pál apostol azt írja igénkben, hogy hiteteknek híre van az egész világon. Gondoljuk végig e mondat hátterét: a Krisztus utáni I. században vagyunk, amikor e levél íródik s a Római Birodalom a virágkorát éli. Egy politeista, azaz egy sok istenben hív társadalomban éppen Rómában van egy keresztyén gyülekezet, melynek tagjai azt mondják, hogy csak egy Isten létezik, a többi az hamis- és bálványisten, melyek semmit sem érnek! Ennek a római keresztyén gyülekezetnek híre van a világon. Nem kis dolog ez, hiszen a sokféle istenben hív emberek között élt egy közösség, mely a Jézusban megnyilvánult isteni szeretetet és kegyelmet, feltámadást hirdette! Egy olyan világban képviselték az él Urat, melyre ez a fajta hit nem volt jellemz ! Most pedig tekintsünk önmagunkra, hogy mi milyen közegben képviseljük Jézust? Hét évvel ezel tt volt egy népszámlálás, mely rákérdezett a vallási hovatartozásunkra is. Tiszavasváriban nagyon sokan vállalták azt, hogy k ateisták, hogy nincs közük Istenhez. Tehát egy olyan közegben kell éljük a Krisztusnak szentelt életünket, melyben sokan vallják, hogy Isten nem is létezik, badarság az, amir l az egyház, a papok beszélnek! Testvérek! Nem gondolom, hogy a világon híre van a hitünknek, de helyi szinten jó lenne, ha híre, jó híre lenne hitünknek, Krisztushoz tartozásunknak! Fontos az, hogy a gyülekezet tagjai azt mondják: jó idetartozni, a kívül állók pedig ezt látva vágyakozzanak arra, hogy közénk tartozhassanak! B egy héttel ezel tt érettségi találkozóm volt és az egyik egykori osztálytársam, aki megrögzött ateista volt, mert így n tt fel, erre nevelték a következ t mondta: Nagyon sokat változott az egyházhoz való viszonyulásom! Nem vagyok még Isten-hív , de látom, hogy nincs

55

még egy olyan szervezet, mely annyira önzetlenül és áldozatkészen tenné a dolgát, mint az egyház! Megörültem véleményének, mert Isten igéjének igazsága igazolódik be: munkánk nem hiábavaló az Úrban! (1Kor 15:58) Bizonyára jó példákat lát maga el tt, megérintette valami az egyházzal kapcsolatban, amiben korábban nem volt része és így megváltozott a véleménye. Örülök, hogy így van, hiszen ez azt jelenti, hogy vannak Istennek tetsz életre törekv közösségek! Hitem szerint a mi munkánk sem hiábavaló az Úrban, amit itt végünk városunkban! Fontos, hogy a szeretetteljes, másokért való élésb l megláthassanak valamit a még kívül állók! Egy másik élményemet is szeretném veletek megosztani. Hetekkel ezel tt felkeresett valaki, hitbeli dolgokról beszélgettünk, majd egyszer azt mondta, hogy neki van egy kérdése, melyet feltenne, mert nincs vele tisztában. Bíztattam, hogy bátran tegye fel, ha tudok, szívesen válaszolok. Nos, az iránt érdekl dött, hogy az állam mennyivel támogatja az egyházat, a helyi gyülekezeteket? Mondtam neki, hogy ez nem egy nehéz kérdés, a válaszom pedig az, hogy egyetlen forinttal sem! Láttam kétkedését, melyre elmagyaráztam, hogy minden gyülekezet abból a pénzb l él, amit tagjai a perselybe tesznek és adakoznak egyházfenntartói járulék vagy egyéb adomány címén. Ebb l tartják el papjukat, és valamennyi épületük fenntartási költsége is ebb l kerül ki. Alig akarta elhinni szavaimat! Pedig ett l is csoda egy-egy gyülekezet léte! Hogy az a kevés ember, akik azt mondják, hogy én református vagyok, eltartanak embereket, fenntartanak épületeket, és közben nem feledkezhetnek meg a misszióról, a másokért végzett szolgálatokról sem! Szüntelenül fel kell mutatni, hogy nem szégyellem a Krisztust, s t t képviselve azon vagyunk, hogy mások is közel kerüljenek hozzá! Ami kell, hogy jellemezze az Istennek tetsz egyházat, gyülekezetet az a tevékeny hit. E kifejezésnek mindkét szava lényeges. Hiszen a tevékeny azt jelenti, hogy az egyház tagjai tisztában vannak vele: van feladatuk. Els sorban az imádkozás. Családért, munkatársakért, gyülekezetükért, a közösségben folyó szolgálatokért, áldásért, a kívülállókért…. Aztán a bizonyságtétel. Nem lehet él hit valaki, ha szégyelli a Krisztusát! Err l nem hallgathatunk! Azoknak is kell, hogy beszéljünk a hitünkr l, akik err l hallani sem akarnak, mert ket is magához akarja vonni az Úr, és ebben lehet, hogy eszközként tekint ránk. Az Istent megvethetik sokan, de attól neki még mindenki kedves, és mindenkit üdvözíteni akar! A harmadik dolog az Istenért való munkálkodás. Ennek sokféle variációja van, mindenki megtalálhatja feladatát, az Istent l kapott kegyelmi ajándékai szerint. A tevékeny hit kifejezéséb l a hitre is figyeljünk oda. A hitr l sokan azt hiszik, hogy az egy bizonytalan, lagymatag valami. A Biblia nem ezt mondja. Hanem azt, hogy a hit bels meggy z dés! Szilárd bizalom az Istenben, melyre egyedül érdemes építkezni! Ennek nincs köze a talán így van típusú gondolatokhoz, mert ez pontosan arról szól, hogy egészen bizonyosan így van: hiszem és vallom! Tegnap egy nyári táboros konferencián jártam és az áhítatot tartó lelkipásztor mondta el, hogy 1944-ben, a II. világháború zord évében szül falujában sokan azt gondolták, hogy eljön a világvége, ezért nem érdemes vetni sem. Úgy sem fogunk aratni jöv re! A lelkész azonban a magvet példázatán keresztül hirdette, hogy minden gond, nyomorúság közepette is feladatunk a mag elvetése, mert Isten meg tudja áldani ott és olyankor is, amikor emberileg erre esély sincs! Lehet, hogy eljön a világvége, de nekünk tennünk kell a dolgunkat! Így is történt: sokan felbátorodtak, és csak elvetették a búzát, árpát stb, míg a szkeptikusok nem tették meg ezt. k a következ évben nem is arattak, míg a többiek munkáján áldás volt. Ennyire lényeges a hit az életünkben! A hit arról szól, hogy hiszek Istenben mindennek ellenére! Minden fájdalom, nyomorúság ellenére tudom, hogy kinek a kezében van az életem! Semmi nem tud elszakítani az Isten szeretetét l, mely Jézus Krisztusban jelent meg számomra! Testvéreim! Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy ha lenne egy közvélemény kutatás arról, hogy ki milyen egyházat, gyülekezetet szeretne, milyen eredménnyel zárulna! Érdemes ezen elgondolkodni: milyen a gyülekezetünk? Jó, hogy ilyen? Másmilyennek szeretném látni?

56

Lényegesnek érzem, hogy Tiszavasvári református közössége milyennek látja, és milyennek szeretné látni ezt a gyülekezetet? Persze egyáltalán nem mellékes, hogy mit l lehetne olyan, amilyennek látni szeretnénk? Erre nézve egy egyházi folyóiratban olvastam ideill gondolatokat. Hallgassátok nyitott szívvel. Az egyháztag fogadalma ez az írás címe. Így hangzik: Az én egyházam Krisztus egyháza. Olyan emberekb l áll, mint amilyen én vagyok. Az én igyekezetem vagy közönyösségem is hozzájárul ahhoz, hogy olyan, amilyen. Azt szeretném, hogy az egyházam lámpa legyen a zarándokok számára, és vezesse ket Krisztushoz, a jósághoz, igazsághoz és szépséghez. Az lesz, ha én is az vagyok. Az én egyházam barátságos, ha én is az vagyok. A templompadok telve lesznek, ha én is segítek megtölteni ket. Az én egyházam nagy munkát fog végezni, ha én is munkálkodom. Az én egyházam nagylelk adományozó lesz, sok célt támogat majd, ha én is nagylelk adakozó vagyok. Az én egyházam sokakat vonz istentiszteletére és testvéri közösségébe, ha én is példás, vonzó keresztyén életet élek. Az én egyházam a h ség és a szeretet, a bátorság és a hit egyháza, a nemes lélek egyháza, ha én is azzá teszem, ha én is telve vagyok mindezekkel. Ezért Isten segítségét kérve újra odaszentelem magamat annak, hogy én is legyek olyan, amilyennek egyházamat szeretném látni. Ez az írás azt fogalmazza meg, hogy minden közösség, minden gyülekezet olyan, mint a tagjai. Minden gyülekezet annyira er s, mint a gyülekezet tagjainak hite! Ahogyan hozzáállunk gyülekezetünk dolgaihoz, meglátszik az kifelé is, a közénk még nem tartozók felé is! Ha tehát elégedetlenek vagyunk gyülekezetünkkel, akkor nekünk kell változtatni a hozzáállásunkon! Azt kívánom, hogy aki tagja gyülekezetünknek, az azt érezhesse, hogy jó neki idetartozni! Akik pedig még nem tartoznak közénk, azoknak azt kívánhatom, hogy a mi hitünk, bizonyságtételünk által is közelebb kerülhessenek az Úrhoz, és látva tevékeny hitünket, akarjanak Istennek tetsz életet folytató közösségünk tagjai lenni! Ámen

Elhangzottak 2008. MÁJUS havában, a Tiszavasvári református gyülekezetben. Tartalomjegyzék: • • • •

Május 4. vasárnap Textus: Példabeszédek 22:6 Május 11. vasárnap Textus: Apostolok Cselekedetei 13:52 Május 18. vasárnap Textus: Máté 28:18-20 Május 25. vasárnap Textus: Máté 6:25-34

57

Az igehirdetések címe: • • • •

Május 4. vasárnap Édesanyák napjára Május 11. vasárnap Öröm a Szentlélek által Május 18. vasárnap A Szentháromság titka Május 25. vasárnap Isten gondviselése

„Egy prédikáció mindig a szószéken él igazán! Mert abban benne van az igét hirdet lelkipásztor hite, átélése, hangsúlyozása, valamennyi gesztusa, és az egyénisége. Ezzel együtt hisszük, hogy leírva is komoly lelki táplálékot jelenthetnek az igehirdetések. Egyúttal azonban szeretettel hívogatunk mindenkit a templomba, hogy – ha teheti – hallgassa személyesen az elhangzó prédikációkat!” Édesanyák napjára 2008. május 4. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkipásztor) Textus: Példabeszédek 22:6 Szeretett Testvéreim! Május els vasárnapja az édesanyák napjaként él a köztudatban. Ez a nap lehet számunkra egy boldog, örömteljes, hálaadó nap, de lehet szomorú, fájdalmas, keser eseménye is az életünknek. Ez utóbbiról ritkán beszélünk, pedig vannak emberek, akik így élik meg az anyák napját évr l évre. Azon emberek számára fájdalmas ez a nap, akik nem is ismerték az édesanyjukat, mert valamilyen oknál fogva korán elvesztették t, vagy nem éppen úgy állt hozzá életükhöz, ahogyan egy édesanyától elvárható, azaz nem segítette el az boldogságukat, boldogulásukat az életben. Az elmúlt hét egyik eseménye mélyen megérintett és rájöttem, hogy valóban nem természetes dolog, hogy van vagy volt egy bennünket szeret , velünk tör d édesanyánk! Kedden este egy holland keresztyénekb l álló zenekar adott jótékonysági koncertet Hajdúnánáson. Adakozni lehetett egy Alapítvány javára, mely a kárpátaljai árva gyermekekért tevékenykedik, hogy az anya nélkül maradt apróságokat szeretetteljes családokba helyezzék el. Képeket láthattunk gyerekekr l, akiket 2-3 évesen a szül anyjuk szándékosan otthagyott a pályaudvaron, és többé feléjük sem nézett. Megrázó bejátszások tárultak elénk, bemutatva, hogy vannak ilyenek is. De természetesen a mai napon a szomorúságot hordozóknak is legyen üzenetünk: Isten megmutatja nekik is, hogy hogyan tud gondoskodni róluk is, és igaz gondolat az, hogy senki nem elhagyatott, aki Istenre bízza magát. A ma boldogan és örömmel ünnepl k lelkivilágát nem szerettem volna rossz irányba befolyásolni, s t, remélem, hogy az el bb vázoltak annál nagyobb hálára ösztönöznek bennünket, akik azt mondhatjuk, hogy szeret édesanyánk nevelt fel bennünket és igyekezett t le telhet en mindent megtenni értünk a nehézségei közepette is! A legtöbb ember számára valóban hálaadásról szól e nap. Ez a nap, hogy mindent köszönünk – Istennek és Isten után az édesanyánknak. 58

E hálaadó istentiszteleten azt mondja Isten szava nekünk, hogy „Neveld a gyermeket a neki megfelel módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” Három gondolat köré csoportosul az ige üzenete. Az els gondolat a neveld kifejezés. A szül Istent l kapott felel ssége, hogy nevelje a rábízottakat. Azt mondhatjuk, hogy els sorban mégis az édesanyákra hárul e nem könny feladat. Az apukák ugyanis sok családban, mint a f kenyérkeres személyét betölt családf k kevésbé veszik ki részüket a családi közösség, a gyereknevelés feladataiból. Az édesanyák pedig, nem elég, hogy általában k is dolgoznak, tör dnek a háztartással, mindezek tetejébe, még igyekeznek a gyermekeik nevelésére is gondot fordítani. Nevelni azt jelenti, hogy irányt szabunk a ránk bízottak életének. Ha valakit nem nevelnek gyerekkorában, az is egy irány, csak aligha a jó és kívánatos irány. A nevelés azért fontos, mert arról is árulkodik, hogy milyen feln ttet szeretne látni a szül a gyermekéb l. Lényeges kérdés, hogy lelki szemeivel milyen feln ttnek látja felnövekv gyermekét a szül ? S az sem mellékes kérdés, hogy mit tesz azért, hogy olyan is lehessen? Vannak gyermekek, akik csak n nek. Nevelés hiányával is megn minden gyermek, de mennyi öröme lesz benne szüleinek és az Istennek? A nevelés értékátadást is jelent. Ami a szül nek fontos, azt akarva-akaratlanul is átadja gyermeke számára. A családi közösségben d l el, hogy érték lesz-e a becsület, a h ség, a munka, a család, a hit! Az édesanyákról általában a csodálat hangján tudok szólni. Hatalmas energia van bennünk. Különösképpen, ha gyermekeikr l van szó. Isten különlegesnek teremtette az édesanyákat! Fáradhatatlannak látszanak. Vagy ha szoktak is elfáradni, akkor jól titkolják! T lük jobban csak Isten tud szeretni bennünket. Ahogyan a háttérben tudnak maradni egy családon belül, mely nélkülük szétesés közeli állapotba tud kerülni, az egészen fantasztikus! Láttam én már családot, melyben néhány napra került kórházba az édesanya és a többiek alig lelték a helyüket, meg a saját dolgaikat, annyira rá voltak utalva az édesanyára, a feleségre! Az igében szerepl neveld kifejezés azt jelenti, hogy add meg a gyermeknek azt, amire szüksége van. Ez gyakran nem esik egybe a kívánságaival, de ezt bölcsen meg kell látni. Mert amire szüksége van az a szeretet, a tör dés, az együtt töltött id , a meghitt beszélgetések, a közös játékok, meseolvasások, imádkozások. Akiknek már tizenéves gyermekei vannak, be tudnak számolni arról, hogy milyen hamar elrepülnek a korai évek, amikor még igazán szükségét érzik a megszeretgetésnek, a babusgatásnak, a szeretetteljes tör désnek. Nyilvánvalóan kell ez kés bb is, csak már más formában. Így hát a kicsi gyermekes anyukákat – de az apukákat is – arra bíztatom, hogy használják ki az els néhány évet amennyire csak lehet, hogy szeretetben ne szenvedjenek hiányt gyermekeik! Valaki azt fogalmazta meg, hogy a halálos ágyán még senki nem mondta, hogy miért is nem dolgoztam többet! De olyan mondatok már elhangzottak, miért is nem tör dtem többet a családommal? Azt mondja Isten igéje, hogy neveld a gyermeket a neki megfelel módon. Mit értsünk ez alatt? Mi a gyermeknek megfelel nevelés? Bármilyen banálisan hangzik is: a szeretetben való nevelés! Ha szeretet kap a gyermek, nap mint nap, akkor az egyik legfontosabbat kapja meg. S kit l kapná a legtöbbet, ha nem az édesanyjától? Az anyai szeretet melegségét semmi nem pótolja. Annak hiányában lelkileg sérült feln tt válik bel le! Persze át is lehet esni a ló túlsó oldalára. Aki bálványt farag bel le, az legalább akkorát hibázik és árt vele gyermekének, mint, aki nem tör dik vele! Testvéreim! Én úgy látom, hogy ha a gyermek lelke rendben van, akkor a gyermek is rendben van! Aligha lehet fontosabb a gyermek boldogságánál egy édesanya számára! Egy anyák napi versben olvastam, hogy a legtöbbet az az édesanya tette, ki gyermekét Istenhez vezette. Nem tudnék vitatkozni ezzel a megfogalmazással. Hiszen az Úr lehet életünknek az az alapja, mely egyedül szilárd, és amelyre igazán építkezni lehet. Ugyanis, aki Istenre épít, az nemcsak földi életére nézve épít jól, hanem az örökkévalóság számára is!

59

Ahogyan egy gyermek nyilatkozik az édesanyjáról, az valahol magát, az anyát min síti. Széchenyi István a következ ket írta édesanyjáról: „Te oktattál, tanácsoltál, te plántáltad szívembe a jót, amelyben vagyok és leszek. S ami csekélyt Istenért és hazámért teszek, a te munkád.” Csodálnivaló dolog, hogy a legnagyobb magyarként emlegetett Széchenyi az édesanyjára mutat rá, amikor a saját élete erényeire gondol! Ismerjük a mondást: minden sikeres férfi mögött ott áll egy n , egy feleség, aki a sikerek, a kiegyensúlyozottság záloga. De nagyon sok sikeres ember mögött ott áll egy édesanya, aki önmagát feláldozza gyermeke boldogságáért, mindent elkövetve azért, hogy valóban boldognak lássa szeretett gyermekét. Igénk utolsó üzenete ez: öregkorában sem tér el attól. Mármint a gyermek attól, amire t a neki megfelel módon nevelték. Erre a legjobb példa az el bb említett Széchenyi István és az édesanyjáról megfogalmazott szavai. Ezen kívül pedig azt mondhatom, hogy én már hallottam id sebb emberekt l ilyen kezdet mondatokat: de jól mondta ezt annak idején az édesanyám… Amikor évtizedek múlva azt mondja egy feln tt ember, hogy az édesanyámnak igaza volt, akkor ez hatalmas dicséret az édesanya felé. Minden anyák napján az édesanyánkhoz való viszonyunkat tesszük mérlegre. Aki fájdalmasan gondol anyjához f z d viszonyára, annak az a mai üzenet, hogy kapaszkodjon bele a Mindenható Istenbe! Aki örömmel gondolhat az édesanyjára, az adjon hálát az Úrnak érte! Akinek már nem él az édesanyja, annak maradnak az emlékek, melyeket ilyenkor különösen érdemes felidézni. Akinek pedig él az édesanyja, az a mai napon ne legyen rest, hogy szavakkal, virággal, vagy bármi mással kifejezze köszönetét! Merjük elmondani: köszönöm édesanyám, amit értem tettél! Fogalmam sincs arról, hogy az anyák napja ünnepét ki találta ki, de bölcs gondolat ez, hiszen, ha évenként egyetlen napon sem állnánk meg azért, hogy az édesanyáknak köszönetet mondjunk, akkor megfeledkeznénk azok irányába a háláról, akik hallatlanul nagy energiákat mozgósítanak napi szinten azért, hogy e világ szebb, jobb legyen általuk és gyermekeik által. Csendesen, szerényen, olykor a háttérbe húzódva megtesznek mindent az övéikért. S igazán méltó, hogy legalább egy évben egyszer a figyelem középpontjába kerüljenek, hogy megköszönjük ket az Istennek! Azt kívánom, hogy az Isten adjon továbbra is nagyon sok er t minden édesanyának, hogy legyen az áldása az édesanyákon, a nagymamákon és a keresztanyákon! Ámen 2008. május 11. pünkösd 1. napja (Szolgálattev : Arany Tímea teológiai hallgató) Textus: ApCsel 13:52 Kedves Testvéreim, pünkösdöt ünnepl Gyülekezet! Pünkösd ünnepén most nem a Szentlélek kitöltetésér l szeretnék beszélni, sokkal inkább a Szentlélek munkájáról. Hogyan is munkálkodott Isten Szentlelke az els pünkösdi id ben, és hogyan is munkálkodik ma, itt és most. Mir l lehet felismerni az jelenlétét és munkáját, miben áll ma Isten hatalmas Lelkének a tevékenysége. Egészen röviden megpróbálhatunk ma választ keresni arra a kérdésre, hogy kicsoda a Szentlélek? Pünkösdkor nem új Isten jelent meg, hanem az az egy igaz él Isten, aki el ször úgy jelentette ki magát, mint a világ hatalmas Teremt je, Fenntartója, Gondvisel je, aztán közel jött hozzánk Jézus Krisztus személyében, amikor az Ige testté lett és bebizonyította, hogy valóban velünk és értünk él Isten. Erre utal az az ószövetségi prófécia is, hogy hívják t 60

Immánuelnek, ami azt jelenti: Velünk az Isten! Ugyanez az Isten pünkösdkor még közelebb hajolt az emberekhez, és most még közelebb hajol mihozzánk is. Bemegy egészen az ember lelkéig és onnan kezdi – belülr l kezdi – el munkálni az embert. Így élték át Jézus tanítványai is pünkösd ünnepét, és ezt tapasztaljuk mindannyian, akik Jézus Krisztusnak kiszolgáltattuk életünket, és vele együtt kaptuk az Szentlelkét. Ugyanaz az Isten jött, és jön közelebb hozzánk minden pünkösdkor, és nemcsak ezen az ünnepen, hanem mindennap. Ha nem felülr l irányít törvényekkel és parancsokkal, már nemcsak az érthetetlen és kimondhatatlan szeretetér l gy z meg minket Jézus kereszthalálával, földi szolgáló életével és feltámadásával, hanem belülr l, szívünk mélyér l ad olyan gondolatokat a hív knek, és segít minket olyan útra lépni, amit talán egyedül, önszántunkból nem is tennénk meg. S olyan utakra indít el bennünket, amelyt l talán félünk, és el re nézünk, látjuk mi vár ránk akár holnap vagy a jöv héten. Nos tevékenykedik az Isten Szentlelke, tevékenykedett akkor is, tevékenykedik ma is és holnap is. Amit felolvastunk a Cselekedetek könyvéb l – amit hallottunk – Pál apostol els missziói útjának egy fontos szakasza. Antiókiába megérkezett kedves segít társával, Barnabással együtt, s szokásuk szerint el ször a zsinagógában beszéltek Jézus Krisztusról. Er teljes igehirdetésben fejtették ki, hogy milyen is a mi Istenünk: az egyszülött Fiát adta érettünk, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Messiássá tette t az Isten, elszenvedte a kereszthalált – err l beszélt Pál és Barnabás. Így hangzik Pál igehirdetésének ez a részlete: „Vegyétek tehát tudomásul atyámfiai férfiak, hogy általa hirdetjük nektek a b nök bocsánatát és mindabból, amib l Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, általa mindenki megigazul, aki hisz.” Azt olvassuk a továbbiakban, hogy sokan hittek Jézusban a zsidók közül is, de még nagyobb volt a szomjúság a pogányok között. Kérték Páltól, hogy beszéljen még többet Jézusról, hogy hallhassanak még többet arról a valakir l, aki feláldozta önmagát, nemcsak értük, értem is és mindannyiunkért. Aztán ezt olvassuk az Igében: „A következ szombaton aztán majdnem az egész város összegy lt, hogy hallgassa az Úr Igéjét. Amikor meglátták a zsidók a sokaságot, elteltek irigységgel, és káromolva ellene mondtak Pál beszédének.” Ennek ellenére – mert hogy az Isten útját senki nem tudja elállni – nagyon sok pogány hitre jutott és hitükr l hamarosan bizonyságot tettek. Magasztalták az Istent, befogadták az evangéliumot a Szentlélek által. Az Úr Igéje pedig elterjedt az egész tartományban. Testvéreim, nekünk is ez a feladatunk: terjeszteni és tovább mondani azt a csodát, ami megtörtént el ször karácsonykor, aztán a feltámadás örömüzenetét, ami húsvétkor történt, s a Szentlélekkel való találkozásunkat, ami pünkösdkor történt. Rajtunk áll, hogy mennyien ismerik meg a feltámadott Krisztust és a gondvisel Istent. Erre a zsinagóga vezet i irigységt l eltelve, feljelentették Pálékat a hatóságoknál. Milyen sokszor találkozunk ilyen feljelentéssel! Talán egy kicsit magunkra is ismerünk: hogy ha látjuk, hogy a másik embernek mennyire jól megy a dolga vagy csak milyen boldog vagy milyen sikeres, talán mi is irigységet és haragot érzünk. Neki miért megy jobban, neki miért sikerül jobban? Ezt pedig nem szabad! S itt kezd dik a mai kérdésünk: ott maradt abban a városban egy apró közösség. Még alig éreztek valamit ebb l a csodálatos dologból, már ott maradtak, egyedül, lelkipásztor, lelki vezet , tanító nélkül, mert a zsidók el zték Pálékat. Mégis ott maradtak, együtt imádkoztak, és együtt vallották meg az hitüket. Nem rohantak Pálék után, hogy ne hagyjatok itt bennünket, mi lesz velünk ezután. k ebb l a rövid igehirdetésb l, ebb l a rövid tanúságból kivették, amit mindannyiunknak tudni kell: bármikor úgy éreznénk, hogy egyedül vagyunk, magányosak leszünk, egy valaki mindig ott lesz velünk: maga az Isten. Lehet, hogy félelmük is alább hagyott, nem szaladtak Pálék után, hanem közösségben maradtak, mert megtelt az szívük örömmel és Szentlélekkel, él bennük a Krisztus hit által. Közben megtapasztalják, hogy ellenségeik is kénytelenek látni, hogy valami különös, csendes, nagy öröm van a szívükben, mert megteltek örömmel és Szentlélekkel.

61

Testvéreim rajtunk is ezt látják mások. Ha az emberek ezt látják, hogy a hív keresztyén embernek van öröm a szívében, van hit, van bizonyságtétel, akkor talán el ször irigyelnek, de aztán kíváncsiak lesznek, hogy mit l. Akkor talán eljönnek utána ide, talán meghallgatják k is a csodát, talán megértik a lényeget: Krisztus életét, feltámadását, mi érettünk való halálát. Nekünk is ezt kell mutatnunk! Mi ebben a történetben a Szentlélek munkája? Tulajdonképpen minden, ami történik, ebben a felolvasott igeszakaszban, és el tte is mindent Isten végez. Ha a fejezetet az elejét l olvastuk volna, láthatnánk, hogy Isten Lelke indítja a gyülekezetet arra, hogy Pált és Barnabást elküldjék erre a helyre. Isten Lelke vezeti ket és irányítja gondolataikat, segíti lépteiket, hogy elmenjenek erre a helyre, segíti a szájukat, hogy ki tudják mondani az örök bizonyosságot. Isten Lelke ad nekik bátorságot ahhoz, hogy minden keser ellenállással szembe haladjanak, hogy befejezzék a munkát, hogy hirdessék az Igét és ne keseredjenek el, ha el kell jönniük a zsinagógából. Isten Lelke ad a szájukba olyan mondanivalót, ami érthet a zsinagógában és érthet a pogányok között is. Isten Lelke nyitja meg a szíveket azon gondolatok el tt, az evangélium el tt akkor is, ha már hallottak róla, és akkor is, ha még fogalmuk sincs. Isten Lelke teszi ket bátrakká és elkötelezettekké, és aztán Isten Lelke formálja ezt a közösséget gyülekezetté úgy, ahogy formál itt bennünket is. S Isten Lelke tölti meg a szívüket örömmel, békességgel akkor is, ha szorongatott helyzetben vannak. Így m ködik ez ma is: Isten Szentlelke ma is ugyanaz, aki megnyitja a szívét Jézus el tt, az kapja az lelkét és betölti a szívét, és betölti önmagával, aki ezt átéli boldog bizonyossággal tesz hitvallást err l másoknak is. Aki Jézus Krisztussal összeköti az életét, az azonnal tapasztalja, hogy amiben hisz, amit kimond, amir l vallást tesz, az nem mese, hanem beteljesed ígéret. Azt mondja Jézus: „az én örömömet adom néktek, hogy a ti örömötök teljes legyen!”. Persze mondhatják most a Testvérek és mondhatom én is olyan sokszor, hogy könny annak örvendezni, akinek jól megy a sora, még jó, hogy vidámság van az arcán és örül, nem aggodalmaskodik. Azonban példát vehetünk ezekr l az akkor már keresztyénekr l, hiszen alig tudtak valamit Jézusról és még is azt olvashatjuk, hogy öröm tölti be a lelküket és velük van a Szentlélek. Nagy ajándék ez az öröm annak, aki kapja, azoknak is, akiknek tovább adják. Sokszor valóban gyógyszer és orvosság az igazi öröm. Tessék csak megfigyelni, körbenézni, hogy ki ne vágyna egy kis örömre? Ki ne vágyna lelki csöndességre, ami vidám szívvel megy. A Példabeszédek könyve is leírja: „A vidám elme jó orvosságul szolgál, a szomorú lélek pedig megszárítja a csontokat.” Erre az orvosságra bizony Testvérek, nagyon sokan vágyunk. Erre az orvosságra bizony Testvérek, nagyon sokan vágyunk, mert milyen ez az öröm, mit tudunk még róla? El ször arra a kérdésre kell keresnünk a választ, hogy kié lehet ez az öröm, ki kaphatja meg ezt az örömet. Krisztusban hitre jutottak: maguk a tanítványok kaphatják meg, tanítványok kapják ezt az örömöt, és mi, akik itt vagyunk, egyen-egyenként tanítványok vagyunk. Milyen jó ez nekünk, követhetjük t, megvallhatjuk Jézust, hihetünk Benne és elfogadhatjuk Isten gondvisel akaratát, hogy ha még szorongatott helyzetben is vagyunk, mindig velünk van. Akik befogadták a Jézusról szóló örömhírt és csatlakoztak a tanítványokhoz, s a nyilvánosság el tt is vallják, azokba beleköltözik az öröm és a Szentlélek. Jó lenne, ha ezen a pünkösdön belenéznénk Isten Igéjének a tükrébe, és világos választ adnánk arra a kérdésre: tanítvány vagyok-e már? Természetesen ez nem téveszthet össze azzal a kérdéssel, hogy jó szándékkal vagyok-e mások iránt? Szoktam-e olvasni a Bibliát, ezek is hozzátartoznak, de vajon vállalom-e mások el tt azt is, hogy hiszek az Istenben, hogy elfogadom az érettem tett ajándékát, hogy elfogadom a kereszthalálát, hogy vele együtt örülök a feltámadásnak, ajándékozó szeretetének, amikor pünkösd ünnepén elküldi a Szentlelkét. A másik kérdésünk, hogy mi ennek az örömnek a forrása, mi hozza létre és mi táplálja, honnan van az, hogy ezek az újjászületett emberek – akikr l itt olvashattunk – akik el tte pogányok voltak és fogalmuk sem volt az Istenr l, valóban egyenletesen, csendesen, a körülményeikt l majdnem teljesen függetlenül, de tudtak örülni? Minek örülnek? Az is kiderül

62

az Igéb l, hogy nem minek, hanem kinek! Örömük forrása az él Krisztussal való közösségük. Így is mondhatjuk: Nem emberekre néznek, nem önmagukra néznek, hanem a feltámadott Krisztusra. Ha Pálék után kapkodtak volna: Ne menjetek el, legalább egy kicsit cseperedjünk fel hitben! – akkor talán nem élték volna azt át, amit megígért az Úr: „Nem hagylak titeket árván, eljön a Szentlélek, bennetek marad, és nálatok lakik.” Így hát k is kezdenek a hitben feln ni, – ahogy mi is – nem hagy el bennünket az Isten, velünk marad a Szentlélek. Tehát nem azokra néztek azok az emberek, akik Jézushoz vezették ket és most elt ntek, nem az ellenségeikre néztek, akik ott voltak körülöttük, hanem Jézusra. Csak Rá lehet nekünk is tekinteni. Aki mindig, a bajok között is Jézusra tud tekinteni, aki ha egyedül marad, akkor is t keresi, ha mindent el kell engednie is, hozzá ragaszkodik, annak a szívében akkor is ott lesz az öröm, a Szentlélek öröme. Testvérek! Nagy ajándék ez, nem azt jelenti, hogy egy ilyen keresztyén mindig boldog és vidám. Sehol sem írja a Szentírás, hogy fülig ért a szája, mert emberek vagyunk, vannak problémáink, gyász, baj, gond és betegség, de aki ezek között is az Istenre és Jézusra tud nézni, azt megsegíti , talán letörli a könnyeket és felemeli onnan, ahol már csak az egyetlenegy remény az, hogy innen már úgy sem kerülhet lejjebb az ember! Van itt egy hangsúlyos, ellentétes köt szó ebben az Igében: „azonban” a tanítványok megteltek örömmel és Szentlélekkel. Az örömük nem abból következik, hogy milyen jó dolguk van, hiszen tudjuk, hogy éppen támadták ket. Támasz nélkül maradtak és ennek ellenére azonban mégis megteltek örömmel és Szentlélekkel, mert Jézus ott volt velük, mellettük volt, Benne meg tudtak kapaszkodni, bíztak benne, ragaszkodtak Hozzá. S a harmadik kérdés: Vajon miért adta Isten ezt az örömöt nekik, miért éppen örömöt adott? Miért nem adhatott volna valami mást? Ilyen nehéz helyzetben örömmel megtelni? Hiszen, ha az ember fél, éppen csak nem örül. Azonban, több más igéb l is találhatunk választ erre: szükségük volt erre az örömre nekik, mint hív knek, mert ez az öröm segítette ket, és segít meg bennünket egyen-egyenként arra, hogy ha életünk nehéz szakaszában vagyunk, akkor az er nket meghaladó terheket el tudjuk hordozni. A gúnynak, a megvetésnek, a nevetésnek és a gyalázásnak a súlyos terheit – amit k is átéltek – csak úgy tudták elhordozni, hogy bennük volt az az öröm, amit az Istent l kaptak. Végs soron az Isten dics ségét szolgálta az az öröm. S ilyennel nem is találkozik az ember itt a földön, találkozni nem lehet vele, csak a szívünkben lehet lakozása. Mindannyiunk szívében ott van ez az öröm, megkaptuk már ajándékba, csak oda kell figyelni rá, vigyázni rá, és mindig gondolkozni róla és fel le, hogy vajon most milyen állapotban van. Sokan vágynak erre körülöttünk, gyógyszer ez az öröm, Isten adja és kínálja nekünk, mi ezt kaptuk és kínálhatjuk tovább. - Kik kaphatják? A tanítványok, akik Jézus mellett elkötelezték magukat. - Mi táplálja? Az él Krisztussal való szoros kapcsolatunk, s mivel ez egyenletes és állandó, így az örömünk is állandó lehet. - Mi a célja? Akár innen elmenve is a hétköznapok szürkeségében megmutatni más embereknek, hogy ha sok a baj, sok a gond, akkor is az öröm a Krisztussal egybekötött öröm, ott van a hív keresztyén ember szívében. S ha most itt végül egyetlen, mégis meleg szeretettel elmondott rövid felszólító mondatba kellene összefoglalnom ennek az igének a lényegét és központi üzenetét, akkor azt mondanám, és azt mondom: Légy tanítvány! Legyünk tanítványok! Vállaljuk fel akkor is, hogy ha szorongatnak, és kívülr l bántanak bennünket. Vállaljuk fel akkor is, hogy ha már mi magunk érezzük úgy, hogy nem akarunk tanítványok lenni! Vállaljuk akkor is, amikor már kezd

63

elmenni a hitünk abban, hogy ha a mi szívünkben is ott van a Szentlélekt l megkapott öröm! S vállaljuk akkor is, hogy ha úgy érezzük: bizony elhagyott az Isten! Ne érjük be a langyos keresztyénséggel, ami talán jellemez bennünket, vállaljuk és érezzük meg, értsük meg, akiket ott betöltött a Szentlélek örömmel, minket is betölt. Az Isten mindig is adja ajándékba az Szentlelkét, kérhetjük és várhatjuk így és most pünkösd ünnepén is. Adja Isten, hogy így legyen! Ámen. _____________________________________________________________________ A Szentháromság titka 2008. május 18. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkipásztor) Textus: Máté 28:18-20 Szeretett Testvéreim! Talán meglep dtetek, amikor a keresztség szereztetési igéjét felolvastam, pedig jól láthatóan nem készülünk a keresztség sákramentumát kiszolgáltatni. Megvan ennek a magyarázata, hiszen a pünkösd utáni els vasárnapot – melyen ma jelen vagyunk az Úr házában, – a Szentháromság vasárnapjaként tartja számon egyházunk. E vasárnap megünneplése Könyves Kálmán királyunk egyik rendeletének következménye. A XI-XII. század fordulóján uralkodó magyar király tehát csaknem ezer évvel ezel tt döntött arról, hogy keresztyén népünk mit ünnepeljen a pünkösd utáni els vasárnap. Azóta persze sokat változott a világ, miként magyar nemzetünk is. A történelem viharai megtépték, megszaggatták nemcsak országunk határait, lélekszámát, hanem Istenhez való ragaszkodását is. A legtöbb magyar számára a pünkösd sem bír ünnepi jelent séggel – leszámítva az egy plusz munkaszüneti napot – nem hogy a Szentháromság vasárnapja. Persze a mai nap ünnepi jellegét és egyáltalán jelentését nagyon nehéz megérteni. A Reformátusok Lapja legújabb számának címlapon szerepl gondolatait megfogalmazó lelkipásztor egyenesen azt állítja, hogy a Szentháromság tana az egyik legnehezebben felfogható és kommunikálható keresztyén alapigazság. Nehéz lenne ezzel bármelyikünknek is vitatkozni. A nehéz magyarázhatóság és kommunikálhatóság ellenére kell valamit kezdenünk ezzel a mai nappal, mint egyházi ünneppel. Szeretném megkísérelni, hogy közelebb viszem szívetekhez, értelmetekhez a Szentháromság tanítását. Hogy mennyire nehéz ez a feladat, azzal minden lelkipásztor találkozik, hiszen hittanórákon is szóba kerül e téma, de feln tt egyháztagok, s t önmagukat az egyházon egyel re kívül látó emberek is kérdeznek bennünket olykor err l. De mir l is van szó? Arról, hogy Isten úgy jelentette ki magát a Bibliában, mint Atya, Fiú és Szentlélek Isten. Az egyik leginkább felmerül kérdés az, hogy most akkor egy Istent imádunk, egy Isten létezik-e, vagy mindjárt három is? A Szentírás azt tanítja, hogy egy Isten van, aki él személy, aki cselekszik és beszél. Szavai és tettei egységben vannak egymással. Beszéde egyúttal cselekvés is. Munkája röviden úgy fogalmazható meg, hogy a teremtés, a megváltás és a gondviselés tartozik bele tevékenységi körébe. E három dolog azonban mindent átölel. Hiszen Isten mindenható Úr, akié minden e hatalmas világon. Neki tulajdonjoga van mindenre és mindenkire! Lényeges kérdés, hogy hogyan ismerhetjük meg t? A válasz így hangzik: az önmagáról adott kijelentéseib l. A Bibliában pedig az egy Isten háromféle önkijelentésével találkozunk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten: így olvasunk róla.

64

A Szentháromság elnevezéssel így szó szerint nem találkozunk a Bibliában. Viszont vannak igék, melyekben közösen szerepelnek. Az istentiszteletek legvégén gyakran elhangzó áldás így szól: Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete, és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal. A felolvasott alapige, mely egyben a keresztség szereztetési igéje, a missziói parancs a másik ilyen fontos ige: Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve ket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében… Az Ószövetségben e hármas formula – Atya, Fiú, Szentlélek – nem olvasható, ám a megfelel utalások nem hiányoznak. Hiszen Isten Lelke lebegett a vizek fölött – err l olvasunk a teremtés történetének leírásakor. A Megváltó eljövetelér l pedig szintén vannak igék. Nem is kevés! A teljes Szentírás monoteista felfogású, tehát végig azt támasztja alá, hogy egy Isten van. A zsidók egyik nagy hitvallása Mózes 5. könyvében így olvasható: Halld meg Izrael: az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! Az Újszövetségben is olvasunk hasonló gondolatot, még pedig Jakab apostol levelében: Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek. A Szentháromság Isten Atya jellege Jézus által domborodott ki. Amikor arra kérték t a tanítványai, hogy imádkozni tanítsa meg ket, akkor mondta el a jól ismert és általunk gyakran elimádkozott úri imát, mely így kezd dik: Mi Atyánk…. Ezáltal Jézus az Istent úgy láttatta és láttatja mindenkori övéivel, mint személyes, gondvisel és szeret Istent. Istennel tehát egészen személyes kapcsolatba kerülhet bárki. Olyan kapcsolatban lehetünk Istennel, mint gyermek az apjával. Persze az apa kifejezés nem mindenki számára jelent örvendetes, boldog múltat, jelent és kapcsolatot. Pedig nekünk földi édesapáknak hatalmas felel sségünk van gyermekeinkkel kapcsolatban. Minden édesapa az Istent képviseli gyermekei felé a családjában – akár tudatában van ennek akár nincs. Vagyis a mi Isten-hitünket jelent sen befolyásolta édesapánk személye, hozzá f z d viszonyunk, és gyermekeink hitét is befolyásolja, hogy mi, milyen apjuk vagyunk nekik! Ha két hete hálát adtunk az édesanyákért, és megállapítottuk nélkülözhetetlenségüket, akkor most azt mondom, hogy az apukák felel ssége sem kicsi a családon belül! Hiszen a hit szempontjából sem mindegy, hogy milyen élményeket él át valaki az édesapjával kapcsolatban. Jézusnak az Atyával való kapcsolatára leginkább egyetlen szó illik: az egység. F papi imájában azért könyörög, hogy övéi egyek legyenek, mint ahogyan és az Atya egységben él egymással. Mindenkori konfirmandusaink azt tanulják az Atya Isten munkájáról, hogy az nem más, mint a világ teremtése és fenntartása. Milyen röviden, egyszer en el lehet mondani, ám annál nehezebb kivitelezni – emberi ésszel legalábbis úgy t nik. Hiszen látjuk a saját életünket, hogy mekkora káosz tud benne lenni, érezzük id nként, hogy nem vagyunk urai a helyzeteknek, a vállalt feladatainknak, az Isten pedig az egész világot igazgatja. Attól függetlenül, hogy sokszor nem így látszik, mi hív emberek tudjuk, hogy Urunk kezében tartja a világ irányítását, és még a rosszból is tud jót kihozni. A Fiú Isten, azaz Jézus Krisztus ott jön a képbe, amikor a b n miatt megváltásra szoruló világban kellett egy b ntelen ember. És ez utóbbi kifejezés mindkét szava fontos: emberre volt szükség, kinek nem voltak b nei. Ilyet bizony nem találhatott Mennyei Atyánk, ezért küldte el egyszülött Fiát erre a világra. Egyik énekünk csodálatosan fogalmazza ezt meg: „Jer lássuk az Úr keresztjét, melyet felvett érettünk, megszánván embernek vesztét, megfizete helyettünk. Úr lévén, lett szolgává, mindeneknek csúfjává, Istenségét elrejtette, mid n testünket felvette.” (440. dicséret) S hogy milyen köze van Jézusnak az Atyához, azt jól láthatjuk a János evangéliuma 14. fejezetében, amikor a tanítványaitól búcsúzó Jézus arról beszél, hogy senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is. Mire az egyik tanítvány azt mondja: Mutasd meg nekünk az Atyát és az elég nekünk. Jézus pedig így válaszol: Aki engem lát, látja az Atyát.

65

Azt, hogy Jézus maga is Isten alátámasztja néhány ige. A János evangéliuma 1. részében Jézusról, mint egyszülött Istenr l olvasunk (18. vers). A Filippi levélben pedig ez olvasható: nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenl . Ki lenne Istennel egyenl , ha nem maga Isten? Tudjuk jól az evangéliumi leírásokból, hogy a zsidó vallási vezet ket – a farizeusokat és az írástudókat – az hergelte fel leginkább, amikor Jézus úgy nyilvánult meg, mint aki Istennel egyenl . Amikor így szólt: megbocsáttattak a te b neid – több esetben kiverte a biztosítékot szavaival Jézus a fent említettek körében! Mert az egyértelm mindenki számára, hogy a b nöket egyedül Isten bocsáthatja meg. Szintén élénk felzúdulást váltott ki köreikben Jézusnak az Ábrahámról szóló egyik mondata: miel tt Ábrahám lett, én vagyok! Ábrahám több, mint 1000 évvel élt Jézus el tt… A Mt 11:27-re szintén érdemes figyelnünk: Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. És kinek akarja kijelenteni? Megjelent az Isten üdvözít kegyelme minden embernek. (Tit 2:11) A válasz egy szóval: mindenkinek! A Jelenések könyvében azt olvassuk, hogy Jézus örökt l fogva való és örökkévaló. Ez szintén vaskos bizonyíték az istenségére. Végül pedig alapigénk szavait tekintsük bizonyító erej nek: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Ki mondhatna ilyet közülünk úgy, hogy valaki komolyan is vegye? Ám, aki legy zte a halált, az bátran állíthatja ezt önmagáról. Az egy héttel ezel tt ünnepelt pünkösd arra mutat rá, hogy a Jézus által megígért Szentlélek eljött, kitöltetett a tanítványokra, jelen van és munkálkodik mind az övé szívében, mind az egyházban, de még a világban is. Elvezet az igazságra – mondja róla Jézus. Aki tehát Istent ismeri, megtért embernek vallja magát, az a Szentlélek munkája nyomán lehetséges. Ha hiszel Istenben, ha Úrnak vallod Jézust, akkor arról van szó, hogy a Szentlélek elvezetett az igazságra. Ne is legyen kétséged efel l. Mondom ezt azért, mert sokan bizonytalankodnak és kérdezik: honnan tudhatom, hogy engem a Lélek vezet? Hát innen: Krisztust Úrnak vallod, keresed az Úr akaratát, imádságos közösségben vagy vele. Ez csak a Szentlélek által lehetséges. Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig – ígérte Jézus a tanítványoknak alapigénk tanúsága szerint. Hogyan lehetne ezt valóra váltani, ha nem a Szentlélek jelenléte által? A Szentlélek Jézusról tesz bizonyságot. Soha nem valami újat hoz, hanem mindig Jézusra mutat! Még egy igére felhívom figyelmeteket: a ti testetek a Szentlélek temploma – írja Pál apostol. Vagyis nem mindegy, hogy mit kezdünk a testünkkel. Romboljuk vagy a Szentlélek templomaként tekintünk rá? Testvérek! Nagyon kell tudni helyén kezelni a Szentháromság mindhárom tagját, mert ahol ez nem sikerül, ott torzulások jelennek meg. Vannak önmagukat Isten gyermekeinek valló közösségek, ahol csak az Atya számít. Azt mondják egy az Isten, de szó sincs Fiúról és Szentlélekr l. Az ilyen közösségek Jézus istenségét tagadják, a legnagyobb embert l nem látnak többet benne, vagy még azt sem, a Szentlelket pedig jobb esetben is Isten erejeként fogalmazzák meg. Más közösségekben csak Jézus számít. A Szentháromság másik két tagja kívül esik a figyelmen. Míg szintén vannak olyan közösségek, ahol a Szentlélek személye kap nagyobb hangsúlyt, az Atya és a Fiú pedig teljesen háttérbe kerül. Nekünk a Szentháromság tagjait egységben kell látnunk egymással, úgy, ahogy önmagát kijelentette. Isten léte titok számunkra. Csak annyit érthetünk meg bel le, amennyit megenged. Mózes 5. könyvében olvassuk: a titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig, mieink és fiainké. Tehát itt, a földön nem érthetünk meg mindent, de eljön majd az id ,

66

amikor minden egyértelm vé és világossá lesz el ttünk. Pál apostol ezt úgy fogalmazza meg, hogy töredékes az ismeretünk, de eljön majd a színr l színre látás ideje is. Egyel re megfejthetetlen titok az is, hogy Isten hogyan néz ki. Próbálták már t sokszor sokféleképpen ábrázolni, de ezek leginkább eltorzítják az Istenr l kialakítandó valós képet, mintsem közel visznek hozzá! Ezért tiltja meg Mennyei Atyánk azt, hogy t kiábrázoljuk bármilyen módon! Sokan úgy képzelik el Istent, mint egy öreg, szakállas bácsit – ez nagy tévedés. Ha ilyen lenne, arról tudnánk, de nem ilyen, hiszen azt mondja az Írás, hogy Istent soha senki nem látta. De eljön majd ez is! Hogy milyen az Isten, azt Krisztus mutatta meg! Benne kell szemlélnünk Isten tulajdonságait, a kinézete pedig a kiteljesed Isten országában lesz el ttünk teljesen egyértelm vé. Bármennyit tudunk, bármilyen éles logikával rendelkezünk is, nem tudjuk megérteni és megmagyarázni a Szentháromság titkát. Nem véletlenül fogalmazódott meg többször is az egyháztörténelem során, hogy ezt a titkot nem érteni, hanem imádni kell. Arra buzdítok mindenkit, amit záróénekünk fogalmaz meg: Az Atyát és Fiút és a Szentlelket áldom, a menny Urát kiben, szent egybe forrt a három…(167./3.) Áldjuk, dicsérjük, magasztaljuk a Szentháromság Istent szavainkkal és tetteinkkel egyaránt! Ámen Isten gondviselése 2008. május 25. vasárnap (Szolgálattev : Katonáné Farkas Ibolya lelkipásztor) Textus: Mt 6:25-34 Szeretett Testvéreim! A most felolvasott igeszakasz emberi életünk, mindennapjaink két legalapvet bb érzésével, indulatával foglalkozik: az aggodalmaskodással és a szorongással. S bár a Biblia ezen a helyen is, és sok más helyen is azt mondja, hogy ne tegyük, hogy ne aggódjunk, és ne féljünk, sokszor még a hív emberhez is úgy hozzátartozik ez a két alapvet emberi érzés, mint a mindennap viselt ruhadarabjaink. S ha már a ruhadarabot említettem, nem tudom ismerik-e a Testvérek, azt a különleges ruhadarabot, amit úgy hívnak, hogy fregoli kabát. A fregoli kabátnak az a lényege, hogy kifordítva is lehet viselni. Úgy is vannak rajta zsebek, meg is lehet kötni, csak, amikor kifordítják, akkor más a színe. Nem véletlen ez, hiszen egy Fregoli nev átváltozó m vészr l kapta a nevét ez a nem mindennapi kabát. Hogy miért mondom mindezt el? Azért, mert a lélektan szerint, amikor mi aggodalmaskodunk, vagy szorongunk – teljesen mindegy – akkor ez olyan, mint egy fregoli kabátnak az egyik oldala. A másik oldala pedig ennek a kabátnak az agresszivitás, mert az aggodalmaskodás, a szorongás és az agresszivitás ugyanannak a lelki folyamatnak a két oldala. Mindenképpen hordjuk ezt a kabátot. Vagy úgy hordjuk, hogy a szorongás van belül, s akkor az agresszió kívül. Vagy kifordítjuk, s akkor a szorongás kerül kívülre, s az agresszió belülre. Mi következik ebb l? Az, amit talán a Testvérek is megfigyeltek már, hogy a veszeked , indulatos ember belül mindig szorong. A belülr l szorongó ember pedig olyan, mint akib l kitörhet az agresszivitás. Igen, mert olyan nincs, hogy valaki állandóan csak nyeljen, a felgy lt sérelmek, indulatok egyszer utat törnek maguknak még a legjámborabb ember esetében is. A pszichológusok ezt a lelki folyamatot már régen megfigyelték, s neves pszichológusunk Ranschburg Jen könyvet is írt err l: Félelem, harag, agresszió címmel. Rendelkezésünkre áll a szakirodalom, a modern orvostudomány ismeri a problémát, ám orvosolni mégsem tudják. Nem, mert a legjobb kezelésekkel is legfeljebb forgatni tudják rajtunk a fregoli kabátot, levetni azonban nem! Pedig mi legszívesebben levetnénk azt. Azt kell 67

tehát mondani, íme megint egy olyan lelki jelenség, amit egyedül Jézus tud orvosolni. Ehhez mindenek el tt meg kell néznünk, hogy mit tanít a Biblia az agresszivitásról és a szorongásról. Éppen ezért ma, ezután a szokatlan bevezet után két dologról fogunk beszélni. El ször is megnézzük magát az aggodalmaskodást, megnézzük, hogy a Biblia hogyan diagnosztizálja, és mit mond arról, hogy honnan ered az aggodalmaskodásunk. Aztán pedig megnézzük, hogy Jézus hogyan gyógyítja ezt, milyen a jézusi terápia, gyógymód. S miel tt bárki azt mondaná, vagy gondolná, hogy „ne de kérem, itt nem a pszichológusnál vagyunk, és ez itt nem egy lelkigondozói beszélgetés, hanem ez itt egy istentisztelet”, azt mondom: tudom, nem felejtettem el, csak sajnos a helyzet olyan, hogy err l beszélni kell, akár a templomban is. Szomorúan aktuális téma ez, hiszen ma Magyarországon egyre többen hordják ezt a fregoli kabátot. Egyre jobban és egyre több mindent l szorong és aggódik a magyar ember, és sajnos egyre agresszívabb is. Elég a televízióban belenézni a hírekbe, vagy a b nözési statisztikákba. Néhány évtizede még a megélhetési b nözés ismeretlen fogalom volt, ma már ebb l kifolyólag követik el a legtöbb b ntényt. De ne menjünk ilyen messzire, elég, ha saját mindennapi életünkbe pillantunk bele: mindannyiunknak megvan a maga aggodalmaskodni és idegeskedni valója minden nap. Miért van ez így? Honnan ered? Ki szabta ránk ezt a kabátot, és ki adta ránk? Mit tanít err l Isten igéje? Ha fellapozzuk a Bibliát, és kikeressük a teremtéstörténetet, akkor ott azt látjuk, hogy az Édenkertben nem volt ez így. Ott még nem volt ilyen: Ádám nem szorongott, és nem is volt agresszív. Ádám úgy élt, hogy teljesen rábízta magát Isten gondviselésére. Így olvassuk: „m velte és rizte a földet”, tehát dolgozott, nem tétlenkedett, és ezen felül, minden, amire szüksége volt, megadatott neki. Hol bukkan hát el a szorongás a Bibliában el ször? Ott, amikor Ádám és Éva elköveti az sb nt, s azután elkezd bujkálni Isten el l és fél. Korábban beszélgettek az Istennel, most pedig félnek és bujkálnak el le. A másik kérdésre pedig, hogy mi volt az els agresszív tett a Bibliában, bármelyik hittanos gyerek is rávágná a választ: Kain gyilkossága, amikor megölte édestestvérét, Ábelt. Mikor történt tehát az els szorongás, és az els agresszió? Az sb n után, a b neset után közvetlenül. Honnan van a világban ez a „fregoli kabát”? Láthatjuk, hogy a Sátán csempészte be ide. Az Isten ugyanis nem szorongónak, fél nek és agresszívnek teremtette az embert. A Sátán fércelte össze igen ördögien ezt a kabátot, adta ránk. Mi pedig azóta hordjuk, de levenni nem tudjuk. Jó lenne, ha le tudnánk, de nem megy. Hogy mennyire jó lenne arra nézve hadd mondjak el egy egyszer , hétköznapi történetet, ami bármelyikünkkel megtörténhet, vagy lehet, hogy már meg is történt, talán nem is egyszer. Egy édesanya áll az ablaknál, és várja a fiát haza. Nagyon szereti a fiát, s a fia is t. S éppen ezt a szeretetet támadja meg, rabolja meg a gonosz. Ahogy ott áll az édesanya, és szürkül, elindulnak benne a gyötr gondolatok, s mintha egy vetít m ködne benne, különböz rémképek vetülnek elé. „Hol van már az a gyerek? Miért nem jön már? Biztosan baleset érte! Elgázolták, és vérbe fagyva fekszik valahol! Vagy talán leitatták? Mindig azok a haverok! Vagy a barátn je? Biztosan az a n csalta el máshová!...” Az édesanya egyre idegesebb, ingerültebb, kimerültebb lesz, s mire a fia hazaér, már nem is tud örülni neki, vagy legalább is nem tudja kimutatni. Megfordult rajta a fregoli kabát, és jönnek az epés megjegyzések: „Hol voltál eddig? Ha tudnád, hogy mennyit aggódtam érted? De bánod is te, mit tör dsz te azzal, hogy én mit állok ki érted? Neked már minden és mindenki fontosabb, mint én!” Erre aztán természetesen kirobban a veszekedés, s az a két ember, akik szeretik egymást, egymás torkának esik. Mindez kinek jó? Ki érte el a célját? Egyedül a Sátán. Nekünk pedig mi jutott? A kínzó, gyötr érzések, a megbántottság és a boldogtalanság. De ez csak egy aprócska történet, számtalan variációban fordul el ez velünk, mindannyiunkkal, akár naponta. Felolvasott alapigénkben Jézus pontosan erre a bajra mutat rá, és erre kínál gyógymódot. Vegyük sorra kijelentéseit! Azt mondja el ször, hogy „Nézzétek meg az égi madarakat, nem vetnek és nem aratnak, nincs kamrájuk és cs rjük, Isten mégis eltartja ket.”

68

A második kép pedig, amit használ, a mez k liliomaira vonatkozik. Azt mondja: „Nézzétek meg a liliomokat, nem fáradoznak, nem fonnak, de Salamon király teljes dics ségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik.” Nagyon egyszer , szép, kifejez igék ezek, ám mégis nagyon könny félreérteni ket. Hogy ezt elkerüljük, nézzük meg el ször, hogy mit nem mond itt Jézus! Nézzük el ször a madár képét! Nem mondja Jézus, hogy ne dolgozz! Nem mondja, hogy ülj ölbe tett kézzel és majd a szádba repül minden, mint a sült galamb. Mást mond. Azt mondja Jézus, hogy a madár nem vet, és nem arat, mert nem tud. Úgy lett megteremtve, hogy madártermészetéb l teljesen hiányzik ez a képesség, de ez nem jelenti azt, hogy a madarak nem csinálnak egész álló nap semmit. Tudjuk jól, hogy a madarak korán kelnek. Nyáron nem tudunk olyan korán ébredni, hogy ne madárcsicsergésre ébrednénk. Aztán egész nap szorgosan repkednek ágról ágra, gy jtögetik, szedegetik össze a magvakat, a rovarokat, amiket Isten gondvisel szeretete juttat nekik. S így megy ez napról-napra, a madarak csiripelve, minden idegeskedés nélkül dolgoznak. Nem szoronganak, nem aggodalmaskodnak. A madaraknak nem lesz magas a vérnyomásuk, nem kapnak szívinfarktust. Fölösleges aggodalmaskodás nélkül élnek, de közben talán többet dolgoznak, mint egyik-másik ember. Emberi szinten két véglet létezik e téren. Az egyik az a típus, amelyik nem dolgozik, csak azt várja, hogy valaki vagy valakik – mindegy ki: az állam, az egyház stb. – majd csak eltartja ket, segít rajtuk valamilyen formában, például segélyek által. A másik véglet pedig az, amikor valaki éjt nappallá téve dolgozik, nem ismer sem hétvégét, sem ünnepnapot, azért, hogy neki és családjának minél több legyen, s közben egyrészt éppen azokra nincs ideje, türelme, akik miatt mindezt teszi, másrészt elvisel annyi feszültséget, idegességet és fáradtságot, hogy arra el bb-utóbb rámegy az egészsége. S mire hívja itt fel a figyelmet Jézus? Arra, hogy élj úgy, és dolgozz úgy, mint a madarak. Kerüld el mindkét végletet: a tétlenkedést is, a túlhajszoltságot is, s vedd komolyan, hogy Isten látja szükségeidet, és gondoskodik rólad. Vajon mi így dolgozunk-e? Ilyen komolyan, de ennyire aggodalmaskodás nélkül? Vagy tele vagyunk gondokkal és röljük magunkat? Aztán, nézzük a liliomot! A biológusok tudják, hogy a liliom sem tétlen. A természet a lustaságot nem ismeri. Ha harmat száll alá, a liliom kinyílik, hogy befogadja azt. Ezenkívül a gyökereit a földbe bocsátja, mert ha ezt nem tenné meg, elszáradna. Igaz, sz ni-fonni nem tud a liliom, de amit tud, amire képes, azt megteszi. S miközben végzi a maga dolgát, nem aggódik. Nem idegesíti magát azon, hogy mi lesz, ha holnap nem lesz harmat? Mi lesz, ha a gyökerem nem talál táplálékot? A liliom nem idegeskedik, nem megy fel a vérnyomása, és nem hergeli önmagát. Hogy értsük tehát jól ezeket a bibliai képeket? Egyfel l úgy, hogy a Biblia sehol sem tanít tétlenségre. A Példabeszédek könyve ezt üzeni: „Eredj a hangyához okulni, te rest!” Másfel l Jézus azt tanítja, hogy éld úgy az életedet, ahogy az ég madarai, és a mez k liliomai: aggodalmaskodás és idegeskedés nélkül, bízva az Istenben és ráhagyatkozva az gondvisel szeretetére. Igen ám, DE – mondhatná valaki – „könny a madaraknak, meg a liliomoknak, mert k nem gondolkodnak, de az ember mégis csak tudatos lény. Tudatában van annak, hogy van jöv je, van holnap, amit mégis csak tervezni kell valahogy” Éppen ezért Testvéreim! Mivel az ember tudatos lény, megérthetné, hogy az Isten napról napra megadja a terheket és napról-napra megadja az er t is hozzá. Így mondja ezt Jézus: „Elég minden napnak a maga baja!” Mit jelent ez? Azt, hogy hétf re megkapom az ennivalót és megkapom a terheket is. Keddre megkapom a keddi ennivalót és a keddi terheket. S ez így megy naprólnapra, mert van egy ilyen Istent l rendelt rend a világban. S mit tesz az aggodalmaskodó ember? Hétf n megkapja a hétf i terheket, meg a hétf i eledelt, és elkezd azon aggódni, hogy mi lesz majd kedden, meg szerdán, meg csütörtökön, meg egy hét múlva, meg egy év múlva… Jaj mi lesz velem? Nem tudom, de félek t le! Mit tesz tehát az aggodalmaskodó? El re hozza a terheket, de a hozzá szükséges er t, azt nem, mert azt nem lehet el re hozni! Teljes képtelenség például az, hogy valaki egy egész heti fizikai munkát el tudjon végezni egyetlen

69

nap alatt. Ugyanígy van ez lelki téren is. Aki el re hozza terheit, az csak az aggodalmaskodását növeli hiába, mert lelkileg sem lehet több nap terhét elhordozni egy nap alatt. Ezért mondja Jézus: „Elég minden napnak a maga baja” – és ahhoz az er . A holnapi bajodhoz majd megkapod a holnapi er t. Ha ma akarod a holnapi bajt megoldani, nem lesz hozzá er d. Ezért hívják az aggodalmaskodást egy olyan lelki keresztnek, amit mi ácsolunk saját magunknak. Azt nem Isten adja. Azt te ácsolod, meg én, amikor aggódunk! De ne tegyük. Tényleg untig elég minden napnak a maga baja. Mi még a másik baj az aggodalmaskodással, amire Jézus utal itt? Az, hogy az aggodalmaskodásaink sok esetben nem is valós dolgokon, hanem képzelgéseken alapulnak. Elképzelünk irreális dolgokat, és azzal gyötörjük magunkat „Mi lesz, ha így, meg úgy alakul? Ha ez, meg az történik velünk?” s közben egyáltalán nem fenyeget ilyen veszély, csak kitaláltuk magunknak. Erre nézve egy másik bibliai alapszabály az, hogy Isten a képzelt bajainkon nem segít! a tényleges bajainkon segít! Ne tet zzük hát életünk gondjait feleslegesen! Jézus végezetül az aggodalmaskodást hogyan diagnosztizálja? Most értjük meg. Azt mondja rá: pogányság. „Mert mindezt a pogányok kérdezgetik.” – hogy mit egyenek, igyanak, mit öltsenek magukra és mi lesz velük. Ezt mind-mind a pogányok kérdezgetik. Miért? Mert a pogány nem tudja, hogy van egy gondvisel Isten. Azon problémázni, hogy mit együnk, mivel ruházkodjunk, a hitetlenség aktusa. Jézus azt szeretné, ha er södnénk hitünkben, és nem esnénk a pogányos kishit ség kísértésébe. S hogyan tud nekünk ebben segíteni? Hogyan próbál kigyógyítani az aggodalmaskodás betegségéb l? Ebben az igében úgy, hogy rámutat a teremtett világra, s azt mondja: ha Isten így viseli gondját az égi madaraknak, meg a mez virágainak, hát akkor semmiképpen el ne higgyük, hogy velünk nem tör dik. Drágák vagyunk neki. Drágábbak minden más teremtménynél. Olyan drágák, hogy el ször teremtett nekünk egy gyönyör , hatalmas világot, s aztán ezt a világot nekünk adta. Amikor pedig eljátszottuk az üdvösséget, emberré lett értünk. Emberré lett az Isten, önmagát adta, hogy minket megmentsen. Tegyük fel ezek után a kérdést: ha ennyire szeret engem az Isten, akkor aggodalmaskodhatom-e? Ha a világ teremt Ura fogad bennünket gyermekeivé, akkor van-e valami félnivalónk? A keresztyénség még a királyságnál is nagyobb rang. Akkor hát nem képtelenség-e egy aggódó keresztyén? Olyan ez, mintha egy királyfi azon aggódna, hogy mi lesz, ha elszakad a cip f z je? Mit tegyünk hát, hogy ne nevessenek ki bennünket az angyalok, hogy fejünkön a lelki királyi korona és mi aggódunk? Mit tegyen egy túlterhelt hív ember a mai rohanó életben? Azt, amit mondjuk egy megrakott teherautó sof rje. Amikor megmondják neki, hogy hová rakodjon, akkor odatolat, megnyom egy gombot, vagy meghúz egy kart, s máris megemelkedik a plató, és a teher lecsúszik róla. Jézus azt mondja, hogy a lelki terhekkel a Golgotára lehet menni. Ott le lehet rakodni. Csak meg kell nyomni a hit gombját, vagy meg kell húzni a bizalom fogantyúját és máris könnyebbül a teher. E nélkül a bizalom nélkül nem lehet kigyógyulni az aggodalmaskodásból. Hit nélkül lehet relaxálni, nyugtatókat szedni, elutazni, vagy különféle praktikákat zni, de megszabadulni a terhekt l nem lehet. Forgatni lehet a fregoli kabátot, de levetni nem. Hinni ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy Jézusra bízom a gondjaimat és magamat. Jézus ehhez nagyon pontos menetrendet is ad. Mint ahogyan az orvos is el írja a gyógyszer beszedésének id pontját és sorrendjét, úgy Jézus is megmondja, hogy hogyan gyógyuljunk. „Keressétek el ször az Isten országát és az igazságát, és ráadásul mindenek megadatnak nektek.” Tehát el ször a nagyot, az Isten országát keressük, utána megadatik a kicsi. El ször a hatalmas, aztán majd az apró-csepr . S mi hol szoktuk elhibázni? Ott, hogy pont fordítva szoktuk csinálni. Mi a mindennapi kis dolgainkkal szoktuk kezdeni, és ott le is ragadunk, és nem jutunk el a nagyig, a mennyig.

70

Azt mondja err l Spurgeon az egyik áhítatos könyvében, hogy „Te csak testvér, foglalkozz az Úr dolgaival, és az Úr foglalkozni fog a te dolgiaddal!” Az a leghatalmasabb dolog, ami megtörténhet velünk, ha mi ezt hitben el tudjuk fogadni. Ha én hiszem azt, hogy az egész életem az Isten kezében van, akkor a többi mind ráadásul megadatik nekem. Közeledjünk ezzel a bizalommal Istenhez, s akkor átéljük azt a csodát, hogy idejöttünk aggódással a szívünkben, s haza mehetünk innen megkönnyebbülten, felszabadultan, az Isten iránti hálával és örömmel a szívünkben. Hiszen mi a menny fiai vagyunk hit által, s ehhez képest minden apróság és el is törpül. Adja Isten, hogy a miénk lehessen a hitnek és bizalomnak ilyen mértéke, amely így rá tud hagyatkozni Istenre! Ámen

Elhangzottak 2008. JÚNIUS havában, a Tiszavasvári református gyülekezetben. Tartalomjegyzék: • • • • •

Június 1. vasárnap Június 8. vasárnap Június 15. vasárnap Június 22. vasárnap Június 29. vasárnap

Textus: Textus: Textus: Textus: Textus:

Ezsdrás 1:1-5 Márk 5:21-43 Róma 15:14/a Galata 6:1-8 Efezus 4:17-32

Az igehirdetések címe: • • • • •

Június 1. vasárnap Mire indul fel lelkünk? Június 8. vasárnap Ne félj, csak higgy! Június 15. vasárnap Hogyan gondolkodunk és vélekedünk egymásról? Június 22. vasárnap Teherhordozás keresztyén módra! Június 29. vasárnap Krisztust valóságosan megláttatni életünkben!

„Egy prédikáció mindig a szószéken él igazán! Mert abban benne van az igét hirdet lelkipásztor hite, átélése, hangsúlyozása, valamennyi gesztusa, és az egyénisége. Ezzel együtt hisszük, hogy leírva is komoly lelki táplálékot jelenthetnek az igehirdetések. Egyúttal azonban szeretettel hívogatunk mindenkit a templomba, hogy – ha teheti – hallgassa személyesen az elhangzó prédikációkat!”

71

Mire indul fel lelkünk? 2008. június 1. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkipásztor) Lectio: Jeremiás 31:1-17 Textus: Ezsdrás 1:1-5 Szeretett Testvéreim! Felolvasott alapigénk a zsidó nép életének egy történelmileg fontos pillanatát mutatja be: a babiloni fogságból való hazatérés elrendelését. Ám miel tt err l beszélnék, tekintsünk egy kicsit még visszább a történelemben, nézzük meg, hogy egyáltalán miért is került fogságba Isten választott népe. Ha röviden akarok válaszolni, akkor azt mondom, hogy a b neik miatt. A b nt leginkább úgy lehet meghatározni, hogy az nem más, mint Isten iránti engedetlenség. A b n az, amikor nem számít az Isten akarata, útmutatása, igéjének üzenete, hanem majd én járom a saját utamat, és megyek arra, amerre jónak látom! Nos, bármilyen meglep is, a zsidó nép, vagyis Isten választott közössége pontosan ezt tette a Krisztus el tti VII. században (is). Az Úr nem nézi sem tétlenül, sem jó szemmel, ha az övéi nem tör dnek vele. Ezért küldte a prófétákat, akik hozták az isteni üzenetet: térjetek meg, mert rossz irányba tart az életetek! Térjetek meg, mert ellenkez esetben büntetést kell alkalmazzak! A választott nép tagjai azonban úgy voltak vele, hogy ezek a próféták hadd mondják, amit mondanak, velünk ilyesmi nem történhet meg! Úgy gondolkodtak, hogy az Úrnak az a feladata, hogy nekik mindent megadjon, és hibáikat elnézze, b neiket megbocsássa, mert nekik mindent szabad! Gondolkodhat így a hív ember? Pál apostol adja meg számunkra a feleletet: „Minden szabad, de nem minden használ!” Az Istenben nyert szabadság nem jogosít fel mindenre! Az Úrnak való hátat fordításra pedig különösen nem! Az Úr kegyelme a hív t ne indítsa kegyetlenségre! A választott nép tagjai tehát nem vették komolyan az isteni figyelmeztet üzeneteket, és folytatták b nös, az Úrnak nem tetsz életvitelüket. Ennek lett következménye a babiloni fogság. A fogságban várták a szabadulást, hogy minél hamarabb visszatérhessenek Izrael földjére, ám azt mondták: rejtve van sorsunk az Úr el tt, nem kerül ügyünk Isten elé! (Ézs 40:27) Isten azonban természetesen látta az sorsukat és cselekedett. Círus perzsa királynak köszönhet en eljön a szabadulás ideje. Azaz hogy kinek is köszönhetik a szabadulást? Ezt mondja igénk: arra indította az Úr Círus perzsa király lelkét, hogy hazabocsássa az évtizedek óta raboskodó zsidókat. Mire indul fel a lelkünk és ki indítja fel? Lényeges kérdés ez, hiszen fontos, hogy szavaink és tetteink mögött meglássák embertársaink azt a Valakit, aki munkálkodik az életünkben, aki vezérel bennünket. Az emberi tettekb l kiderül – ha szintén nézzük meg mind önmagunk, mind mások tetteit, – hogy kihez tartozunk, mire indul fel a szívünk. A tetteinkb l arra is lehet következtetni, hogy figyelünk-e az Úr akaratára, vagy valaki más ösztönöz bennünket valamire! Isten Lelke soha nem indít bennünket arra, hogy valakit megsértsünk, megbántsunk, vagy ártó szándékkal közeledjünk valakihez! Isten Lelke arra indít bennünket, hogy egymáson segítsünk, egymásnak javára legyünk, hogy használni tudjunk! A keresztyén ember, mindig megdöbben, amikor ennek ellenkez jét éli át. Az elmúlt héten azt olvashattuk az újságban, hogy Rakamazon, a római katolikus gyülekezet miséjén fiatalemberek jelentek meg. Ezzel még nem lenne semmi baj, hiszen mindenütt örülnének, ha fiatalok indulnának el a diszkó helyett a templom irányába, ám ezek a fiatalok azért mentek a templomba, hogy ott gyalázkodó, szitkozódó szövegekkel megzavarják az összejövetelt. Nyilvánvalóan nem lehetett egyszer sem a lelkésznek, sem a gyülekezet tagjainak elviselni mindezt. El ször szép szóval próbálták csitítgatni az ifjakat,

72

majd amikor ez hatástalan volt, akkor rend rt hívtak. k a rend rök jelenlétében azt mondták, hogy nekik joguk van ott lenni! Ez eddig igaz is, de joguk lett volna úgy viselkedni, ahogyan illik az Isten házában! Hogy nem Isten Lelke munkálkodott bennük, az nem kérdéses! Milyen furcsa abba belegondolni, hogy valakinek a templomban való megjelenése, nem biztos, hogy azt jelenti, hogy Isten Lelke indításából fakad! Persze nem kell nekünk még Rakamazig menni sem, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy ki mire indulhat fel. Másfél hónappal ezel tt, egy péntekr l szombatra virradó éjszaka valaki(k) betört(ek) a gyülekezeti termünkbe. Nagyon tudatos betörés volt, hiszen nem forgatták fel a helyiségeket, nem pakolták ki a szekrényeket, egyszer en csak a zárt szekrényeket igyekeztek kifeszíteni és tartalmát megtekinteni. Pénzt akartak találni, magukkal vinni! Aligha Isten Lelke indította az elkövet (k) szívét erre a cselekedetre! 2 héttel ezel tt pedig, amikor a templomkert takarítására, és virágültetésre jöttünk össze szép számmal, történt egy elképeszt eset. Egyik testvérünk teherautója itt állt a templom és a parókia közötti úton egy rövid id re, hogy a keletkezett szemetet fel lehessen pakolni. Nem mondom, keskeny az út, de kocsival is el lehetett férni mellette, ám valaki olyan jó szándékú volt, hogy a bár el tudott menni mellette kihívta a rend rséget. A történetnek volt és van további folytatása, de itt d lt el minden! Tudjátok mi az elképeszt ebben? Az, hogy húszan voltunk jelen a templomkert takarításánál, a feljelent sof r pedig senkit nem szólított meg, hanem vette a telefonját és értesítette a rend rséget! Milyen lélek van az ilyen emberben? Ez a megoldás? Hogy ha bajom van valakivel, akkor nem szólok neki szemt l szemben, nem kérem meg, ha tudna is segíteni, hanem azonnal feljelentem? Hol tart ez a világ – kérdezem ilyen esetekben. Az, hogy ma már semmi sem szent, a fenti esetek is alátámasztják! Vagy az a gond, hogy a református gyülekezetben összetartanak az emberek és eljönnek, ha tehetnek valamit a közösségért bármilyen formában? Nem az Isten Lelke indította az illet szívét, aki a feljelentést tette az egyszer biztos! Hiszen az Úr arra indítja a szívünket, hogy szenvedjük el egymást szeretetben, hogy ha panaszunk van egymás ellen, bocsássunk meg egymásnak, hogy szeressük ellenségeinket. De vannak emberek, akiknek lelkében a tolerancia legkisebb jelét sem lehet felfedezni! A hív emberben is lehet persze olyan indíttatás, mely nem kedves az Úr el tt. Emlékezzünk csak arra az evangéliumi leírásra, amikor Jézus szeretne eljutni Jeruzsálembe s útja az egyik samáriai falun vezetett keresztül. A tanítványok, mint el hírnökök jelentik Jézusnak, hogy nem adnak szállást nekik, és erre azt kérdezik: Kérjünk tüzet az égb l, hogy elpusztítsa ezeket? Mire Jézus így szól: nem tudjátok milyen lélek van bennetek! Meg kell vizsgálnunk, tehát önmagunkat is, hogy milyen lélek van bennünk, hogy mire indít bennünket az Úr? Egyáltalán engedelmeskedünk-e Isten vezetésének? Meg tudjuk-e különböztetni az Istent l és a Sátántól jöv indíttatásokat az életünkben? Lényeges, hogy a lelkünket, a szívünket tisztán tartsuk. Boldogok a tiszta szív ek, mert k meglátják az Istent. Minden féltve rzött dolognál jobban óvd a szívedet, mert onnan indul ki az élet. Ismerjük ezeket az igéket. Vegyük komolyan mindegyiket! Alapigénkb l látjuk, hogy egy idegen, egy pogány uralkodó lelkét is arra indíthatja Isten, hogy jót tegyen, hogy övéinek használni tudjon. Ebb l az az üzenet következik számunkra, hogy egyrészt még az idegen népek uralkodói is az kezében vannak! Másrészt az Isten fel tud használni bárkit arra, hogy akaratát véghez vigye. Círus perzsa királyról aligha gondolhatták a korabeli zsidók, hogy na majd rendezi sorsunkat! De a népek uralkodói fölött is Úr, a mi mennyei Atyánk! Ezt a történelem számos pontján megfigyelhetjük. Egyetlen példát említenék még az alapigén kívül. Ez pedig Jézus születésének helye. Gondoljunk csak vissza: Augustus császár rendelete miatt kellett Józsefnek és Máriának Betlehembe mennie, és így ott – az évszázadokkal korábban megjövendölt helyen – született meg a Megváltó. A római császár csak önmagát nézte, az adófizet k létszámára volt kíváncsi, mégis Isten tervét

73

valósította meg. Nem tudott róla, de Isten eszköze lett. Istennek gondja van arra, hogy az üdvterve megvalósuljon, és ebben bárkit eszközként használhat. Mindenki lehet Isten eszköze, az akaratának cselekv je. Van, akinél ez akaratlan, s van, akinél ez akart, tudatos dolog. Nekünk, keresztyén embereknek fontos feladatunk, hogy tudatosan törekedjünk arra, hogy eszközei lehessünk Urunknak. Ehhez a napi, rendszeres kapcsolatra van szükségünk vele. Azt is látnunk kell igénkb l – bár kétségkívül szomorú ezt látni – hogy az idegenek olykor jobban vizsgáznak, mint Isten választottai. Hiszen a választott nép tagjai azért kerültek fogságba, mert nem számított nekik Isten akarata, aztán évtizedek múlva egy pogány uralkodó bocsátja haza ket. Vagy emlékezzünk egy másik esetre, Jónás történetére. Elküldi t az Úr Ninivébe, mert sok volt ott a b n, pedig el se akar menni, majd amikor mégis elmegy és meghirdeti, hogy 40 nap múlva elpusztul a város, kimegy a városon kívülre, és tenyerét dörzsöli, hogy milyen nagy dolgot fog látni. Azt is látott: megtért Ninive városa valamennyi lakója, az Úr pedig megbocsátott nekik és nem pusztította el ket. Jónás örült ennek? Dehogy! Megharagudott Istenre! Nagyon éles tud lenni a kontraszt az Isten és a Sátán indíttatásának, még a hív ember életében is! Még egy dologra figyeljünk oda mai igénk kapcsán: azt olvastuk, hogy elindultak…mindnyájuk lelkét arra indította az Isten, hogy menjenek el és építsék fel az Úr házát Jeruzsálemben. Amikor a nép egy része fogságba került, tetézte a bajokat, hogy a Salamon király által építtetett jeruzsálemi templomot is lerombolták. Amikor hazatér a nép, akkor fel kellett építeni az egész népet és a lerombolt templomot is. Úgy gondolom, hogy minden nemzet felépülése ott kezd dik, amikor közel engedik magukhoz az Istent, amikor közelednek az él Úrhoz! Minden nemzet talpra állása azon áll vagy bukik, hogy kell-e nekünk az Isten? A zsidó nép jó néhányszor megtapasztalta, hogy Isten szeret , gondvisel , kegyelmes Úr, akihez mindig vissza lehet menni! Jeremiás könyvében olvasható, hogy Isten így bíztatja a népet: ha meg akarsz térni Izrael, hozzám térj meg! Azaz, ha felismered b neidet, ha meglátod, hogy eddig hátat fordítottál neked, de változtatni akarsz, akkor gyere, hozzám mindig jöhetsz! Testvéreim! Mind magyar nemzetünk, mind más népek sorsa ezen d l el: kell-e az Isten? El tudjuk-e mondani, hogy szükségünk van az Úrra, mert nélküle mit sem ér az életünk? Vagy kihagyjuk az életünkb l az Istent? Mindkett meglátszik egy nép életében! Érdemes megnézni mind az egyes emberek, mind a családok, mind a nemzetek életét e dologban: ahol kell az Isten, ott áldás van, ahol nem kell, ott ideig-óráig jónak t nik a helyzet, de hanyatlás jön el, ez vitán felül áll! Kívánom, hogy legyünk az Isten útján elinduló és azon járni tudó emberek, akik építkeznek! Mert ez a feladata Isten gyermekeinek! Építeni az Isten országát, ott, ahová állított az Úr! Kezd meg a családodban és áldás lesz rajta! Ha minden keresztyén h ségesen elvégezné azt, amit Isten rá bízott, akkor más lehetne ez a világ! Ne tétlenkedjünk hát, hanem induljunk és építsünk! Ámen Ne félj, csak higgy! 2008. június 8. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkipásztor) Textus: Márk 5:21-43

Szeretett Testvéreim! Ha alapigénket röviden kellene felvázolnom, akkor azt mondanám, hogy két ember egy cip ben. Két különböz ember egy cip ben. A betegség cip jét hordozta mind Jairus, mind a 74

vérfolyásos asszony. Két minden szempontból különböz emberr l van szó az igében. Egy férfi és egy n áll el ttünk. A férfiról megtudjuk a nevét: Jairusnak hívják. Megtudjuk a foglalkozását is: zsinagógai elöljáró. Ez a tisztség bölcsességet kívánt t le és jó néhány felel sségteljes feladattal járt. Hiszen egy zsinagógai elöljárónak feladatkörébe tartozott megszervezni az istentiszteleteket. Fel kellett kérnie valakit az ige felolvasására, fel kellett kérjen valakit az imádkozásra, de az ige hirdetésére, Isten üzenetének magyarázására is. Emellett még ügyelnie kellett a küls és a bels rendre. S t, magának a zsinagóga épületének a karbantartása is az feladata volt. A történet másik szerepl jér l, az asszonyról még az sem derül ki, hogy mi a neve. Egy dolgot tudunk meg: beteg volt, még pedig tizenkét éve és senki nem tudott rajta segíteni. Az egészség témakörét, kérdését feszegeti ez az ige. Azt szoktuk mondani: mindegy mi van, csak egészség legyen! Értékrendünkben nagyon fontos helyen áll az egészség. (Bár ez sok esetben nem látszik…) Úgy vagyunk vele, hogy sok minden hiányozhat az életünkb l, de ha egészségünk van, akkor minden megoldható. Igen ám, de nincs ember, akit elkerülne élete során a betegség! Igénkben nem Jairus, hanem a tizenkét éves gyermeke beteg. Ez pedig legalább olyan rossz egy szül nek, mintha maga lenne beteg. Az asszony pedig a saját b rén tapasztalta meg a betegséget, hiszen volt az, aki szenvedett. Már a krisztusi id kben is az egészségügyet és az egészséget kellett rendbe tenni! Ma is mintha a probléma hasonló lenne. Érezzük ezt itt Magyarországon is, hogy mennyire így van. Persze jó látni azt, hogy Krisztus meg tudja oldani. Ezt is. Mint minden mást. Rá kellene bízni az egészet, és jó kezekben lenne. Hiszen azt olvassuk az asszony helyzete kapcsán, hogy sok orvostól sokat szenvedett és mindenét ráköltötte. Nemcsak ezt az asszonyt jellemezte ott és akkor ez a helyzet, hanem ma is úgy vagyunk vele, hogy mindenünket odaadnánk, csak gyógyulnánk meg egy gyógyíthatatlan betegségb l. Az ember az egész vagyonát odaadná, csak valaki hosszabbítsa meg az életünket! S amikor az orvosok is lemondanak rólunk, akkor azt mondaná, hogy én tudok rajtad segíteni és visszaadom az egészségedet. Ez az asszony is így gondolkodott. Nagyon fontos volt számára az egészsége. Mindent megtett érte, de kemény kritikája az igei megállapításnak, hogy sok orvostól sokat szenvedett, továbbá mindenét ráköltötte, de eredménytelen volt minden gyógyulási kísérlet. Jézus idejében az emberek várható életkora kb. 30 év volt. Ma, Magyarországon, ha jók az információim, akkor a férfiak várható életkora 68, a n ké 74 év. Rengeteget javult a helyzet, de mindig úgy vagyunk vele, hogy elégedetlenek vagyunk, még többet szeretnénk élni! Jó és kívánatos lenne, ha mind mi, mind pedig szeretteink még több id t tölthetnénk el itt a földön! Nincs ezzel semmi gond, hiszen így vagyunk megteremtve: vágyakozunk az életre. Emlékszem, annak idején az egyik nagyapám azt mondta: élni, még egy órát is nagyon jó! Az igében szerepl asszony is úgy volt vele, hogy 12 éve küszködött a betegségével, nem tudott rajta senki segíteni, mégis kereste a kiutat, a lehet séget a gyógyulásra. Megállapíthatjuk, hogy alapigénk két szerepl je, két tehetetlen ember. Az egyiknek megvannak a kapcsolatai, de nem tudja elérni gyermeke gyógyulását. A másiknak semmije sincs. Se pénze, se egészsége, se kapcsolatai. Vannak élethelyzetek, melyekben igazán tehetetlenek vagyunk, melyekben azt érezzük, hogy megtettünk mindent, de még ez is kevés! Ilyenkor kell felismernünk, hogy végesek az er ink, és függünk az él Istent l. De ez egy jófajta függés. Ez egy áldott függés. Hiszen ez nem olyan, mint egy munkahelyen, amikor a f nök azt mondja, hogy ha ezt és ezt nem csinálod meg, akkor kezedbe kapod a munkakönyved vagy nem kapsz annyi fizetést! Az Isten nem ilyen. Amikor t le függünk, az arról szól, hogy az ember az Isten gondvisel kezében tudja önmagát. Ez egy örvendetes függése az ember életének. Ez a történet megtanít bennünket arra, hogy ha baj van, akkor Jézust kell hívnunk. Megtette ezt egy zsinagógai elöljáró, aki ott és akkor még nyilvánvalóan nem tudhatta, hogy Jézus az Isten Fia, a világ Megváltója, mégis hívta. Megtette ez az asszony, amikor hatalmas

75

tömeg tolongott Jézus körül, és csak odafurakodott Jézushoz. Csak addig ment, amíg meg nem érintette a ruháját a gyógyulás reményében. Nekünk is Jézust kell hívni testi-lelki gondok idején. Olyan jó hallani azokat az orvosi bizonyságtételeket, amikor azt mondja egy orvos, hogy Isten az, aki gyógyít, mi csak kezelünk! Egy ilyen véleményb l az tükröz dik, hogy valaki tudja azt, hogy hol a helye. Egy orvosnak ugyanis tudnia kell, hogy ha az Isten megengedi, akkor meggyógyíthat több száz, több ezer beteget, de ha az Istennek sem az a célja, terve, hogy valaki meggyógyuljon, akkor minden orvosi er feszítés is kevés, ahhoz hogy ez megtörténjen! Amikor ez az asszony odafurakszik Jézushoz és megérinti a ruháját, meggyógyul. Ezután Jézus szeretné látni, hogy ki keresett és talált gyógyulást önmaga számára azzal, hogy megérintette t. Az asszony elmondja élettörténetét szintén, Jézus pedig így szól: leányom, hited megtartott téged. Eredj el békességgel! Ugyancsak a hitr l van szó a másik esetben is! Hiszen még tart Jairus háza felé a tömeg, élén Jézussal, amikor jön a hír az aggódó apához: Leányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert? Belegondolni is szörny , hogy mit érezhetett ez az édesapa a hír hallatán. Hiszen emberileg mindent megtett gyermeke gyógyulásáért, és íme, jön a hír, hogy elkésett a segítséggel. Jézus mégis azt mondja neki: Ne félj, csak higgy! Az egészség kérdése és témaköre mellett a hit fogalma és gyakorlati haszna emelkedik még ki mai igénkb l. Hit nélkül nincs emberi élet. Még nagyobb dolog, amikor rájövünk, hogy Istenbe vetett hit nélkül nem tudunk élni! Hiszen nekünk arra a hitre van szükségünk, mely belekapaszkodik az él Istenbe! Arra a hitre van szükségünk, mely látja a tényeket, de még akkor is hisz! Ha a legkisebb remény vagy éppen a legnagyobb reménytelenség ellenére is hinni tudunk! Mert Jézus mondta ennek az édesapának, aki megtudta gyermeke elhalálozását, hogy ne félj, csak higgy! Jézus ugyanis megmutatja, hogy nagyobb a halálnál is. Feltámasztja a halott gyermeket és visszaadja övéinek. A hit szempontjából azt mondhatjuk, hogy nem mindegy kiben, miben, hogyan hiszünk! Hadd mondjak el egy történetet, melyet egy egyházi folyóiratban olvastam. Egy id s bácsi utazott a vonaton és a néhány emberb l álló hallgatóságának elmesélte, hogy mi történt vele néhány napja. Ültem otthon a panellakásomban, egyszer csak csengettek. Egy negyvenes éveiben járó asszony jelent meg, aki köszöntött, a nevemen szólított, de én úgy voltam vele, hogy nem tudom ki lehet. Aztán beengedtem a lakásba, ahol beszélgetni kezdtünk. Próbálta felidézni és felidéztetni velem a feleségemet, akit már eltemettem. Tudta a nevét, ezen szintén csodálkoztam. Majd azt kérdezte: nem tetszik arra emlékezni, hogy gyermekként ott ültem a bakon a bácsi lovasfogatán? Nem emlékeztem rá, bár valóban voltak lovaim. A beszélgetés folytatódott, egyre messzebb kerültünk id ben a jelent l, mígnem csak kiderült, hogy miért is jött hozzám a hölgy. Pénzre volt szüksége. Én pedig úgy megsajnáltam, hogy odaadtam neki azt, amit a temetésemre tettem félre. Aztán nem sokkal kés bb megjelentek a szomszédok, hogy figyelmeztessenek: egy negyvenes éveiben járó hölgy ügyes módszerekkel kicsalja a hiszékeny id sek pénzét. Rájöttem, hogy becsaptak. A történetet hallgató utasok közül az egyik el vett egy Bibliát és bizonyságot tett Jézusba vetett hitér l. Próbálta vigasztalni a bácsit, hogy Jézus t is magához hívja, mint minden megfáradtat és terheket hordozót. Majd beszélt a b nbocsánatról, az örök életr l. Megemlítette Jézus szavait: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él! Amikor ez utóbbit meghallotta az id s bácsi, büszkén kihúzta magát és ezt mondta: fiam, azért én se hiszek el mindent! Ennyi a történet, amely arra bizonyíték, hogy könnyen elhisszük az idegen emberek jól betanult szövegeit, de a Biblia Istenének jó szándékát és üdvözít tervét sokan nem akarják befogadni! Vannak, akik beveszik a soha nem látott emberek szánalomra épül történeteit, de hogy lenne feltámadás, örök élet, az finoman szólva sem elfogadható számukra! Persze egy olyan világban élünk, melyben egyre több az olyan ember, aki szándékosan be akarja csapni embertársait. Hány ilyen esetet olvasunk az újságokban, látunk a televízióban,

76

hogy mindenféle trükkel bejutnak a többnyire id s emberhez és kicsalják a spórolt pénzüket! De nemcsak az id sekhez mennek be, a paphoz is bemennek olykor. szintén vallom be, hogy az elmúlt hetekben engem két ember is becsapott. Néhány ezer forintomtól megszabadítottak. El bb egy id s bácsi jött és mondta, hogy kellene neki egy kis pénz, segítsem már ki, mert egy Miskolc melletti gyülekezet tagja. Nagyon hihet nek t nt, amit mondott, ezért adtam neki. Még ugyanazon a napon történt, hogy jött egy fiatal pár, kis gyerekkel, mondták, hogy meg vannak szorulva anyagilag és hivatkoztak egy általam ismert lelkészre. S t, ismertem a fiatalembert is, emlékeztem rá, hogy egy körzeti csendes nap alkalmával hogyan tett bizonyságot a Krisztusba vetett hitér l. Elmondták sanyarú helyzetüket, megszántam ket és adtam nekik néhány ezer forintot. Amikor elmentek, csak felhívtam a lelkésztársamat, akire hivatkoztak, aki azt mondta: nyugodj meg, soha nem látod viszont a pénzedet! Ez a fiatalember ugyanis rossz útra tért. Már rég nem a jézusi úton jár. És valóban nem láttam azóta sem a pénzemet, bár letelt a megfogadott határid . Mindkét esetben úgy voltam vele, hogy ki bízzon az emberekben, ha nem a lelkipásztor, aztán jól ráfáztam. Csoda-e, ha ilyen tapasztalatok után az ember esetleg pontosan olyan esetben nem segít, amikor valaki ténylegesen rászorul? Egy másik tanulságos történetet is hadd mondjak el. Úgy mondom el, ahogyan azt leírva találtam. Sándor olyan srác volt, aki tényleg meg tudott rjíteni. Mindig jókedv volt és mindig tudott valami pozitívat mondani. Ha valaki megkérdezte, hogy hogy van, azt mondta: Ha jobban lennék, kett lenne bel lem! Született optimista volt. Ha valamelyik ismer sének rossz napja volt, Sándor azt mondta neki, hogy a helyzet pozitív oldalát kell néznie. Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá és azt mondtam: Egyszer en nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan. Hogy csinálod ezt? Sándor azt válaszolta: Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak: két lehet séged van. Választhatsz, hogy jó- vagy rosszkedv akarsz-e lenni. Minden alkalommal, ha történik valami, magam választhatok, hogy elszenved je legyek a helyzetek, vagy tanulok bel le. Minden alkalommal, ha odajön hozzám valaki, hogy panaszkodjon, elfogadhatom a panaszkodását, vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire. Én a pozitív oldalt választottam. Jó, rendben, de ez nem olyan egyszer – szóltam közbe. De egyszer – mondta Sándor. Az élet csupa választási lehet ségb l áll. Te döntöd el, hogyan reagálsz a különböz helyzetekben. Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatodat. A mottóm: te döntöd el, hogy éled az életed! Elgondolkoztam Sándor szavain. Rövid id vel kés bb elhagytam a gyárat, ahol dolgoztam, hogy önálló legyek. Szem el l tévesztettük egymást, de gyakran gondoltam rá, ha úgy döntöttem, hogy élek. Néhány évvel kés bb megtudtam, hogy Sándor súlyos balesetet szenvedett. Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 18 órás m tét és sok hetes intenzív ápolás után hazabocsátottak a kórházból fémtámaszokkal a hátában. Mikor meglátogattam, megkérdeztem, hogy érzi magát. Azt válaszolta: Ha jobban lennék, kett lenne bel lem! Szeretnéd látni a sebemet? Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi játszódott le benne a baleset pillanatában. Az els , ami átsuhant az agyamon, az volt, hogy a lányom, – aki pár hét múlva jön a világra – jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem, emlékeztem, hogy két lehet ségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok. Féltél? Elvesztetted az emlékezeted? – akartam megtudni. így folytatta: Az ápolók valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól vagyok. De amikor begurítottak a sürg sségire láttam az orvosok és n vérek arckifejezését, ami azt jelentette: halott ember. És tudtam, hogy át kell venni az irányítást. Mit csináltál? – kérdeztem. Nos, amikor egy felvételis n vérke megkérdezte, hogy allergiás vagyok-e valamire mondtam, hogy igen. Az orvosok és n vérek csöndben várták a válaszom. Mély leveg t vettem és ezt mondtam: A gravitációra. Mialatt az egész csapat nevetett, elmagyaráztam nekik, hogy az életet választottam. Tehát úgy operáltak meg, mintha él lennék és nem halott. Sándor, a tehetséges orvosoknak köszönhet en maradt

77

életben, de csodálni való hozzáállásával is. T le tanultam meg, hogy mindennap lehet ségünk van választani, teljes életet élni. Hozzáállás kérdése minden. Ezért ne aggódj amiatt, hogy mi lesz holnap. Minden nap van elég, ami miatt aggódhatsz. És a ma az a holnap, ami miatt tegnap aggódtál. Testvérek! Minden szempontból értékes ez a történet, ezért gondoltam, hogy megosztom veletek. Egy dolgot azonban hozzá kell tegyek: a pozitív gondolkodás nem egyenl az Istenbe vetett hittel. Az el bbi ugyanis nem ad b nbocsánatot és nem üdvözít. Ez utóbbira kell támaszkodnunk és Istenünk megsegít kegyelmére kell építsünk! A hit hozzáállás, meggy z dés, bizalom. Olyan valami, ami segít felállni a padlóról is. Az élet minden területén szükségünk van a hitre. Erre hadd mondjak egy friss példát. Tegnap – nagyon sok férfi örömére, csaknem ennyi asszony bánatára – elkezd dött a labdarúgó Európa-bajnokság (EB). Azt olvastam, hogy az olasz foci válogatott az EB megkezdése el tt misére ment. Ez azt jelenti, hogy kérik az Isten segítségét, áldását. Tehát nem azt mondják, hogy mi vagyunk itt a legjobbak, mindenkit legy zünk, és nem kell senkinek a segítsége, hanem azt mondják, hogy jók vagyunk – hiszen mi vagyunk a világbajnokok –, de Isten segítségére szükségünk van! Nem tudom, hogy mi lesz a foci EB végeredménye. Nem biztos, hogy az olaszok nyerik, hiszen a többiek is tudnak focizni és van hitük, de azt jó látni, amikor emberek az élet valamely területén a csúcson, vagy csúcs közeli állapotban vannak, azt mondják, hogy azért az Istenre nekünk szükségünk van! Arra bíztatok mindenkit, hogy ha betegek vagyunk, ha sportolunk, ha dolgozunk, vagy folytassunk bármilyen tevékenységet, Istent soha ne hagyjuk ki az életünkb l. Ha pedig aggódásra okot adó helyzetben vagyunk, akkor Jézus szava jusson eszünkbe: Ne félj, csak higgy! Higgy az Istenben, aki tud és akar segíteni! Bár olykor nem úgy segít, ahogyan mi azt elgondoljuk, de segít! Kívánom, hogy ez a hit jellemezzen bennünket, és ebben a hitben tudjunk növekedni napról napra! Ámen Hogyan gondolkodunk és vélekedünk egymásról? 2008. június 15. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkész) Textus: Róma 15:14/a Szeretett Testvéreim! Amikor Pál apostol ezt a levelet írta, akkor még nem járt személyesen Rómában. Tudott róla, hogy Isten Szentlelke munkájának eredményeképpen megalakult a keresztyén gyülekezet, de még nem jelenhetett meg közöttük. Annál is inkább megdöbbent az, amit alapigénkben megfogalmaz: „magam is meg vagyok arról gy z dve, hogy ti is telve vagytok jóssággal”. Nem egy szokványos dolog ez. Hiszen, akiket nem látunk, nem ismerünk, aligha mondjuk róluk, hogy telve vannak jósággal. Pál apostol pedig ezt állítja az általa soha nem látott gyülekezet tagjaival kapcsolatban. Igénknek pontosan ez a döbbenetes mozzanata ösztönzött engem arra, hogy mai istentiszteletünk, azon belül lelki vizsgálódásunk tárgya legyen az, hogy hogyan gondolkodunk és vélekedünk egymásról? Az ige tehát kérdez bennünket, nekünk pedig válaszolnunk kell. Még pedig szintén. Mert csak így érdemes. Az, hogy hogyan vélekedünk egymásról, sok mindent l függ! Neveltetésünk, tapasztalataink, els benyomásaink, a másoktól hallott vélemények, személyiségtípusunk mind-mind befolyásolják a másokról alkotott véleményünket. Kapcsolataink alappillére a bizalom. Sokan sokfélék vagyunk, de a bizalom szempontjából elmondhatjuk, hogy vannak olyan emberek, akik azt fejezik ki életvitelükkel, másokhoz való viszonyulásukkal, hogy 78

egyel re nem bízom benned, szerezd meg a bizalmamat! Az ilyen típusú emberek általában komorak, kevesebbet mosolyognak, mert gyanakvás van bennük mások felé, vagy egyszer en csak nem akarják lelkileg megnyitni önmagukat mások el tt. Az ilyen emberek tulajdonképpen azt tartják másokról, hogy be kell bizonyítsák feléjük azt, hogy méltóak a bizalomra. Az ilyen emberek bizalmát meg kell nyerni, mondhatnám azt is be kell férk zni a bizalmukba. Egy másik típus ezen a téren, azon emberek közössége, akik rögtön, els látásra úgy tesznek és viszonyulnak a korábban nem látott személyekhez is, hogy tessék, itt van a bizalmam, neked adom, élj vele! Az ilyen emberek könnyen barátkoznak, könnyen létesítenek kapcsolatot bárkivel, gyakrabban mosolyognak, és általában azt lehet mondani, hogy viszonylagosan népszer bbek az el bbi csoportnál. A két típus között egyértelm en megállapítható, hogy vannak átmenetek, hiszen vannak könnyebben és nehezebben megnyíló komorabbak, mint ahogyan igaz ez a másik esetre is. Melyik a jó? Adódik a kérdés. Kicsit provokatív ez a kérdés. Ám nem szeretnék provokálni senkit, mert nyilván mindenki magára ismert, hogy melyik típus, de meg kell állapítanunk, hogy sok összetev je van egyéniségünknek, ám Isten szeret és elfogad bennünket olyannak, amilyenek vagyunk! Bármilyen személyiségtípusú emberek vagyunk, Isten fel tud bennünket használni. És ez a lényeg. Megtalálni a helyem, melyet Isten kijelölt számomra. Pál apostol az a típus volt, aki könnyen elfogadta az embereket. Mir l szólna az alapige, ha nem err l! Hónapokkal ezel tt nekem is azt mondta valaki, hogy az a szakmám, hogy bízzak az emberekben. Mondtam neki, hogy nemcsak err l szól a dolog, de e nélkül nem igazán lehet gyülekezetet építeni. Ha a pap bizalmatlan a gyülekezet tagjai felé, akkor hogyan is várhatna bizalmat önmaga irányába? Az is igaz azonban – és err l szóltam a múlt vasárnap – hogy olykor visszaélnek a lelkész bizalmával is, amikor emberek néhány ezer forintot kölcsön kérnek t lem, és eszükben sincs megadni. Ilyenkor viszont attól kell tartani, hogy a jó szándékú ember legközelebb nem segít ott és annak, aki igazán rászorulna! Jónak látjuk az embereket vagy rossznak? Valahogyan kialakult bennünk valamelyik hozzáállás. Nem ritkán el ítéletekkel vagyunk, hiszen meg sem ismertünk még valakit, de már határozott véleményünk van róla. A bennünk lév bizalom, vagy bizalmatlanság alapjában véve határozza meg a másokkal való kapcsolatainkat! Van erre egy nagyon jó történet, melynek tanulsága örök érvény . Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezet út szélén. A városba igyekv idegen rövid pihen t tartva beszédbe elegyedett vele: - Milyenek itt az emberek? – tudakolódta. - Hová valósi vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs. - Athéni vagyok. - És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg. - Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézeng , lusta és önz . Ezért is jöttem el onnan. - Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézeng vel, lusta és önz emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg. A vándor búsan folytatta útját. Nem sokkal kés bb újabb idegen állt meg az öreg bölcs el tt. t is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A helyzet úgy hozta, hogy is Athénb l jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek. - Nagyszer emberek élnek ott! Barátságosak, segít készek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas. - Akkor nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszer emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs. A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé. A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran id zött az öreg bölcs

79

társaságában. Felháborodottan jegyezte meg: - Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszín vagy! Az öreg bölcs mosolyogva csillapította: - Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröz dik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál. Nem kíván külön magyarázatot a fenti történet, hiszen értjük az üzenetet és magunkba szállva könnyen megállapíthatjuk, hogy melyik vándor vagyok én a kett közül. Persze az is igaz, hogy a jó indulat mellett is legtöbben közülünk szoktuk emlegetni, hogy milyen világban élünk. Elszörnyülködünk, hogy milyen a mai fiatalság, hogy milyen ellenséges viszony tud kialakulni egymást régóta ismer emberek között is. Igazak ezek a vélemények, csak közben megfeledkezünk arról, hogy a rossz példákat látva sem bölcs dolog általánosítani. Vegyük csak a fiatalokat! Biztos, hogy van közöttük neveletlen, lusta, becstelen. De attól még nem mindegyik ilyen! Vagy emlékezzünk arra, hogy néhány hónapja több rend ri eset is borzolta a kedélyeket az országban. Ett l még balgaság lenne azt mondani, hogy olyanok a rend rök. A lelkészek között is sokféle ember van, a negatív példákat kiragadva mégsem okos dolog azt mondani, hogy olyanok a papok. Bármilyen hivatása vagy foglalkozása legyen valakinek, van példa a rosszra, de attól még érezzük és tudjuk, hogy az nem mindenkire vonatkozik a szakmán, a hivatáson belül. Azért sem bölcs dolog általánosítani, mert Jézus sem tette. Gondoljuk végig, hogy hogyan viszonyult másokhoz. A társadalom peremén él embereket a farizeusok és az írástudók szinte emberszámba sem vették, ám Jézus ket is meg akarta menteni. Ott vannak a vámszed k, akik a nép megvetett tagjai voltak, mert több adót szedtek be, mint amennyi szükséges volt. Mit tett Jézus? Hogyan viszonyult hozzájuk Jézus? Egyiküket például tanítványnak hívta. Még pedig a vámszed asztal mell l. volt Máté. Vagy egy másik vámszed is sokat köszönhet Jézusnak. S t, nem is egyszer en vámszed r l, hanem f vámszed r l beszélünk, mert Zákeus az adószed k f nöke volt. Ma úgy mondanánk, hogy egy Apeh igazgató volt. Jézus, biztos vagyok benne, hogy nem azzal vonta közelebb az Istenhez, hogy fejére olvasta b neit, hanem azzal, hogy kereste benne a jóságot, és ez a mindent elfedez jézusi szeretet változásra, megtérésre indította Zákeust. Nem is akárhogyan! Hiszen ezt mondta a Jézussal való beszélgetés után: Vagyonom felét a szegényeknek adom, akit l elloptam valamit, annak a négyszeresét adom vissza! Testvérek! Amit Jézus megtesz, azt olykor nekünk, tanítványainak, még véletlenül sem sikerül. Emlékezzünk csak arra, amikor a damaszkuszi élmények hatására Saulból Pál apostolt formált Jézus Krisztus. Majd megtérése után elkezdte hirdetni a Krisztusban nyújtott isteni kegyelmet, ám a többi apostol hitetlenkedve fogadta ezeket a híreket, s t nem akarták maguk közé bevenni a „csapatba” Pált. Érthet volt az óvatosság. Talán úgy gondolták, hogy kutyából nem lesz szalonna, mert aki üldözte és összegy jtötte a keresztyéneket, az nem lehet egyik pillanatról a másikra maga is keresztyén! Mégis így történt! Jézusnak van erre hatalma. Ezt meg is tapasztalták a tanítványok, de a csodálkozással vegyes gyanakvás csak bennük volt akkor, amikor a hírek arról szóltak, hogy az az ember, aki üldözte az Isten egyházát, az most maga is hirdeti a Jézusban elnyerhet örök életet! Pál ezzel mit sem foglalkozott, tette a dolgát, szolgálta az Urat, a többiek pedig rájöttek, hogy nincs értelme a gyanakvásnak, tényleg velünk van ez az ember. Alapigénkben tehát Pál apostol életfilozófiája jelenik meg. meg van gy z dve a római gyülekezet tagjainak jóságáról. Felmerül bennünk a kérdés, hogy nem balgaság és naivitás ez? Lehet annak tartani, de attól még az ilyen hozzáállású emberek nem fognak változni! Biztos, hogy van csalódása a másokat jóságosnak gondoló embereknek is, de sokkal könnyebben tud építeni az ilyen típusú ember. Barátságot, munkakapcsolatot, gyülekezetet sokkal könnyebb építeni ezzel a felfogással. Böjte Csaba szerzetes mondta a következ mondatot: „Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és

80

meglátja, milyen sokan oda állnak mellé.” Ez a véleménye szintén saját lelkiségéb l fakad. így él, így gondolkodik és így is cselekszik! És nagy dolgokat tud felmutatni az Isten szolgálatában az szinte nyitottsága, a hite és a szeretete miatt! Sok érzékeny lelk ember él a világon, olykor magunk is közéjük tartozunk. Az érzékenység pedig kihoz bel lünk valamit, ami kívülre is látható. Lehet, hogy gyötörnek bennünket munkahelyi problémák vagy családi terhek nehezednek ránk, és ez meglátszik rajtunk, más pedig azt hiszi, hogy vele van gondunk. Talán ismer s a történet, amikor valakinek szüksége lenne egy kalapácsra. Megyek, elkérem a szomszédtól – fogan meg benne a cselekvés gondolata. Igen ám, de a szomszéd mostanában elég morcos. Lehet, velem van baja. Néhány napja nem is úgy fogadta a köszönésemet, mint, ahogy szokta. Ilyen gondolatokkal hergeli magát emberünk, aztán átmegy a szomszédba, csenget, majd köszönés nélkül csak ennyit mond az ajtóban megjelen szomszédnak: tartsd meg a kalapácsodat! A meglepett szomszéd pedig nem érti, hogy mi probléma… Err l a történetr l az jutott eszembe, hogy ha valakinek tényleg velünk van „baja”, akkor azt legjobb tisztázni, és bocsánatot kérni! Ha pedig nem követtünk el semmi rosszat valaki ellen, akkor higgyük el, hogy nem ránk haragszik, hanem valami egyéb teher nyomja vállát. Ugyancsak Böjte Csaba szerzetest l származik a gondolat: „Az embereket szeretve lehet jobbá tenni!” Nagyon igaza van! Jézus a példa ebben is számunkra! sohasem a mások b neivel hozakodott el , hanem a jóságot kereste mindenkinek az életében! Nekünk is ez a feladatunk! B nt, hibát mindenkiben találunk, de ezek helyett keressünk jóságot! Van, akiben egészen mélyre kell ásni, hogy el jöjjön, de megéri a fáradtságot! Pál apostol látatlanban is azt állapította meg, hogy a római gyülekezet tagjai tele vannak jósággal! Ha a jóságot keresed szeretetb l, akkor megváltoznak az emberekkel való kapcsolataid, még pedig egyértelm en jó irányba! Tégy egy próbát, és meglátod, hogy megéri! Ámen Teherhordozás keresztyén módra! 2008. június 22. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkész) Textus: Galata 6:1-8

Szeretett Testvéreim!

Alapigénk tartalmilag nagyon gazdag, sok mondanivalóval bír. Ennek alapján négy dologról szeretnék beszélni a mai istentiszteleten közöttetek. - Mások b neihez való helyes viszonyulásunkról. - A helyes önértékelésr l. - A keresztyén ember teherhordozásáról. - Végül pedig a tudatos vetés és aratás fontosságáról. Nézzük sorjában az el bb vázolt témákat. Mások b neihez való viszonyulásunkról azt mondhatjuk, hogy lényeges kérdés: valaki ellenünk vétkezik vagy valaki más ellen? Ha valaki ellenünk vétkezik, minket bánt meg, nekünk árt valamilyen módon, akkor a legbölcsebb, amit tehetünk, az a mindent elfedez szeretettel való megbocsátás. Önmagunknak, másoknak is ez a jó. Hiszen ezt imádkozzuk a Jézustól tanult imában: bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk, az ellenünk vétkez knek. Id nként mégis nehéznek találjuk a megbocsátás gyakorlását. Egy másik fajta vétek az, amir l Pál apostol beszél alapigénkben. olyan példát mond, amelyben látunk valakit véteni más, vagy mások ellen. Ilyen helyzetben is kell kezdenünk valamit. Az apostol szerint a helyreigazítás a jó megoldás ilyen esetekben. De egyáltalán nem 81

mindegy, hogy hogyan igazítunk helyre valakit! Durván, kemény szavakkal, ingerülten vagy finoman, szelíd lélekkel tehetjük meg a helyreigazítást. Az apostol az utóbbit javasolja. Ha valakinek látunk b nöket az életében, akkor szelíd lélekkel igazítsuk helyre. Nehéz feladat ez! Hiszen egyáltalán azt is nehéz megtenni, ha valakivel nem egyezik meg a véleményem, akkor azt finoman, türelmesen, szeretettel adjam el , tárjam elé! Mennyivel nagyobb feladat az, ha valakir l tudjuk, hogy egyértelm en vétkezett és helyre kellene igazítani! Kevesen tudnak így tenni! Van mit tanulnunk ezen a téren (is)! Azért is nehéz feladat ez, mert tudnunk kell, hogy amikor szelíden helyreigazítunk valakit, akkor mi nem ítél bírái vagyunk a másik embernek! Csakis úgy lehet szelíd lélekkel helyreigazítani valakit, ha nem vádlottat látunk benne – s magunkban sem a bírót látjuk – hanem testvérként nézünk rá, vagyis nem aláfölérendeltségi viszonyként kezelünk egy ilyen helyzetet, hanem úgy, mint akik Krisztusban testvérei vagyunk egymásnak. Napokkal ezel tt egy kirgíz közmondást olvastam. Így hangzik: Vágd magadba a kést, és ha nem fáj, akkor vágd másokba is! Nyilvánvaló, hogy lelkileg kell értelmeznünk és értenünk ezt a mondatot. Ki az, aki önmagának akar ártani? Ki az, aki önmagát sértegeti? Normális esetben senki! Ha pedig ez így van, akkor ne tegyük egymással sem! Igénk azt a kérdést is kihozhatja bel lünk, hogy miért foglalkozzunk mi mások b neivel? Különösképpen, ha nem ellenünk vétkezik valaki! A válasz a hív ember felel sségében keresend . Nem mondhatjuk azt, amit Kain válaszolt az Úr kérd szavára: Hol van Ábel, a te testvéred? riz je vagyok én, az én testvéremnek? Hiszen feladatunk az, hogy figyeljünk egymásra, és felel sen gondolkodjunk egymással kapcsolatban! Pál apostol egy gyülekezetnek fogalmazza ezt a levelet, és a gyülekezeti tagok szívébe szeretné eljuttatni ezt a felel sséget, mely szelíd lélekkel helyreigazítja a másikat! De ott van az apostol figyelmeztetése: Azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél! Ez azt jelenti, hogy mások b nei meg ne kísértsenek minket abban, hogy fölöttük állónak gondoljuk önmagunkat! S ne tiporjuk el a másikat annak b nei miatt! Tanulnunk kell az ige kérését megvalósítani, mert önmagamra tekintve is azt látom, hogy messze vagyok még az ige által kívánatosnak talált helyzett l! Igeszakaszunk második gondolatköre önmagunk helyes értékelésére szeretne megtanítani. Alapigénkben a teherhordozás témaköre megel zi ezt, én mégis azért veszem el bbre, mert úgy gondolom, hogy az önmagát helyesen értékelni tudó ember képes arra, hogy nemcsak a saját terheit, hanem mások terheit is hordozza! Mit jelent helyesen értékelni önmagam? E kérdés megválaszolásához fel kell tennünk azt a kérdést is, hogy milyennek látom magam? Az apostol azt írja, hogy ha valaki azt gondolja, hogy valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. Tulajdonképpen két dolog fenyegeti az ember életét e téren: az is, hogy valaki lebecsülje önmagát és az is, hogy többnek tartsa magát, mint amennyire szükséges! Az Isten szeretné, ha mindkett t elkerülnénk. Ez úgy lehetséges, ha elfogadjuk a Biblia tanítását, mely azt mondja, hogy értékesek vagyunk! Olyan ember, mint amilyen te vagy, nincs még egy ezen a világon! Teljesen egyedi alkotása vagy az Úrnak! Ez adja értékességünket, valamint az, hogy Krisztus értünk is meghalt a Golgotán. Úgy tekints magadra, ahogyan Isten tekint rád! Olvastam egy rövid történetet, mely arról szól, hogy egy humorista egy unalmas nyári délután kiválasztott ismer sei közül húszat és elküldött nekik egy táviratot, melyben két szó állt csupán: Szívb l gratulálok! Miután elküldte a táviratokat, várta a hatást! Nos, megdöbbent módon senki nem kérdezte meg, hogy mihez gratulál, viszont többen megköszönték a gratulációt! Többen úgy gondolták, hogy van mihez gratulálni és végre valaki észreveszi az általuk nyújtott teljesítményt! Ennyire sokra tartották magukat és várták az elismer szavakat! A humorista viccnek szánta a dolgot, de nagyon is valóságos módon reagálták le ismer sei a kapott táviratot!

82

Testvérek! A helyes önértékelésünket el segíti, ha tudjuk, hogy Isten soha nem gyárt selejtet! Amikor téged és engem alkotott, akkor sem selejt készült! Ezért ne becsüld le önmagad! Amiért túlbecsülni nem szabad önmagunkat, az az ige, hogy mid van, amit ne úgy kaptál volna? Ezért törekedj helyes önértékelésre! Az Úr segítségedre van ebben is! Alapigénk harmadik témája a teherhordozás keresztyén módra. Ám érdekesnek t nik, hogy mintha az ige 2. és 5. verse ellentmondana egymásnak! Az egyik arra szólít fel, hogy egymás terhét hordozzuk, a másik pedig arra ösztönöz, hogy mindenki hordozza a saját terhét. Akkor most melyik a helyes? Onnan kell megközelítenünk a dolgot, hogy mindenkinek vannak terhei. Ezeket nekünk hordoznunk kell! A terhek jobbító szándékkal vannak jelen az életünkben! Minket tehetnek jobbá! Általuk is közelebb kerülhetünk az Istenhez. Képzeljük el azt a helyzetet, amelyben mindig, mindenben úgy történik, ahogyan szeretnénk! Jó lenne ez? Egy darabig nagyon is! De nagyon messze kerülnénk az Úrtól és egymástól is! Megcsömörlene az életünk! Ám az Isten bölcsességét kell látnunk abban, hogy még a terheink is közelebb vihetnek hozzá! Az üdvösségünket munkálja az Isten a gondok, bajok, próbák, terhek által is! Ezért kell hordozni a terheinket mindnyájunknak! Valamint azért is, mert manapság még er sebb gondolat és kísértés, hogy vannak terheim, de valaki vegye már át t lem és hordozza helyettem! Nemcsak egy részét, hanem az egészet, mert ez jár nekem! Ez egyáltalán nem igei gondolkozás! Mit mond ugyanis Jézus? Aki énutánam akar jönni, vegye fel keresztjét és kövessen engem! Nem azt mondja, hogy aki utánam jön, annak mindig, minden jól alakul az életében! Jézus nem ezt, hanem örök életet ígér, de addig hosszú és rögös út vezet! Ha Jézus azt ígérte volna követ inek, hogy csak örömben és boldogságban lesz részünk, akkor a templomok állandóan tele lennének! Jézus tehát nem ezt ígérte, s t látjuk, hogy maga is felvette keresztjét, példát adva számunkra! A Máté evangéliumának 11. részében azt mondja Jézus, hogy vegyétek fel az én igámat, mert az én igám boldogító és az én terhem könny . Nem kevesebb tehát a feladatunk ett l! De akkor mi a helyzet azzal az igei gondolattal, hogy egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét? Hát nem elég nekem a saját terhem, még másokéval is tör djek? Sokan úgy gondolkodnak, hogy mindenki küszködjön, ahogy tud! Van nekem elég nyomorúságom, engem nem érdekel mások terhe, gondja, baja! Jézus azonban nem erre tanít bennünket! Pál is azt mondja, hogy töltsük be a Krisztus törvényét azáltal, hogy egymás terhét hordozzuk! De mi a Krisztus törvénye? A János evangéliumában így olvasunk err l: Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást! Ha szeretünk valakit, akkor azon tevékenykedünk, hogy legalább egy kicsit könnyítsünk egymás terhein! Így vagyunk családtagokkal, barátokkal, ismer sökkel! Látjuk a másik terheit, azt hogy hogyan hordozza, és mivel éppen én vagyok az er sebb, ezért segítek rajta! Legközelebb lehet, hogy én leszek a gyengébb és fog segíteni rajtam! Terhei mindenkinek vannak, de több mint érdekes megtapasztalni azt, hogy ha megkérdezünk embereket, hogy hogy vannak, akkor egy véget nem ér panaszáradat a válasz, ám addig már nem jutnak el, hogy visszakérdezzenek, hogy és te hogy vagy! Érzésem szerint a ma embere kapcsolataiban besz kül életet él. Boldog, aki nem így érzi! Sokan úgy gondolkodnak: mindenki legyen meg magának! Ám a keresztyén ember feladata nem ez, hanem az, hogy hitb l és szeretetb l vegyük észre egymást, egymás terheit és merjünk segíteni! Mit jelent ez a gyakorlatban? Három dolgot! szintén érdekl döm a másik ember iránt. - Segít szándékkal közeledem felé. - A tettek mezejére lépek. Ez olykor csak annyit jelent, hogy valakit, aki beteg és ágyhoz kötött, meg kellene látogatni! Vannak emberek városunkban, akik azt várják, hogy valaki rájuk nyissa az ajtót! Mert 83

szeretnének egy jót beszélgetni valakivel! Hetekre fel tud tölt dni egy-egy ilyen látogatástól a szenved ember! Vannak emberek, akik vigasztaló, bátorító, buzdító szavakra vágyakoznak! Olykor ezt sem tudjuk, vagy nem akarjuk megadni számukra! Ismét másoknak ett l is többre van szüksége! Végig kell gondolni a lehet ségeinket ezen a téren! Egy Simone Weil nev személy azt fogalmazta meg, hogy az emberek valódi szükségletét kell meglátni s ezen kell segíteni! Leírja az egyik helyen, hogy sok koldus, hajléktalan, kéreget él a környezetében, akikkel már csak a lelkiismerete miatt is foglalkozni kell! El ször azonban elbeszélget velük. A figyelem és az együttérzés segítségét ajánlja fel számukra. Keresi az ilyen emberekben azt, hogy vajon akarnak-e önmagukon segíteni? Ha igen, akkor is is segít. Ha nem, akkor nem akar tovább rontani a helyzetükön. Az egyik kéreget vel való beszélgetése így játszódott le: - Van egy húszasod? – kérdezte egy tagbaszakadt negyven év körüli férfi t le. - Mire kéred? – kérdezett vissza ! - Húszast mondtam! – jött a válasz. - Nincs munkád, vagy nem tudsz dolgozni? – kérdezett újra. - Egy húszasért minek ennyit pofázni? – kérdezett felcsattanva a kéreget . - Adnék én többet is, ha látnám létjogosultságát. - Ma már húszan adtak, de senki nem dumált ennyit! A történet magyarázat nélkül is tanulságos. Ami igazán összefoglalja a fenti párbeszédet az az, hogy egy éhes emberrel két dolgot tehetünk: adunk neki néhány halat, és akkor megoldjuk a gondját egy napra, vagy megtanítjuk halászni, és akkor egy életre megoldottuk a problémáját! Ha nagyon aktualizálni akarjuk ezt a kérdést, akkor azt mondhatjuk, hogy kis hazánkban, mintha kezdenének ébredezni a vezet k. S kezdenek ráébredni arra, hogy nem mindegy az, hogy egy életen keresztül segélyen élnek emberek, vagy megtanítjuk ket dolgozni és a munkát értékelni! Hiszen hol normális dolog az, hogy emberek segélyb l különbül élnek, mint azok, akik napi 8-10 órát ledolgoznak? Meg kell tanítani az embereket arra, hogy jó dolog dolgozni, eltartani a családomat, hogy úgy nevelhetek gyermekeket, hogy átérzem ennek felel sségét, súlyát! Hiszem, hogy megérjük mi még ezt! A negyedik – és egyben utolsó – mai tanítása igénknek a tudatos vetés és aratás. Minden ember szüntelenül vet és arat. És én itt most nem els sorban a mez gazdaságban dolgozókra gondolok, hanem ahogyan élünk, az maga a vetés, melyet id nként aratás követ! Amilyen könyveket olvasunk, amilyen filmeket, vagy m sorokat nézünk a tévében, amilyen weboldalakat látogatunk az interneten, amilyen zenét hallgatunk, amilyen közösségbe járunk, az mind-mind vetés! Vetünk önmagunk számára és majd ezt fogjuk aratni is! Egy csodálatos gondolat, hogy sok mindent vethetünk, de aratni csak azt fogjuk, amit elvetettünk! Hiszen, aki búzát vet, az nem árpát fog aratni! Ez a tény egész életünkre nézve is igaz! Ezért nem mindegy az, hogy hogyan élünk! Hogy megvan-e bennünk a lelki tudatosság? Nem mindegy ugyanis, hogy a gyermekeink, az unokánk mi mindent élnek át mellettünk! Hogy mire tanítjuk meg ket, hogy mit engedünk meg számukra! Elvetjük-e a hit magvait az életükben? Ha nem, akkor nem várhatjuk azt, hogy hív emberek lesznek felnövekedve! Ha igen, akkor megvan a reménységünk arra, hogy egyszer az aratás is az elvetett magnak megfelel lesz! Vessük el tudatosan a hit magvait önmagunk és a ránk bízottak életében, ekkor arathatunk majd örök életet Isten kegyelméb l! Kívánom, hogy így legyen! Ámen

84

Krisztust valóságosan megláttatni életünkben! 2008. június 29. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkész) Textus: Efezus 4:17-32 Szeretett Testvéreim! Ha egy televíziós szellemi vetélked ben feltennék a kérdést, hogy melyik a világtörténelem központi eseménye, nagyon kíváncsi lennék, hogy ki mit válaszolna. Hív emberként mondom azt, hogy a világtörténelem központi eseménye Jézus Krisztus születése. A történelmi események datálása is ett l függ. Vannak Krisztus el tti és Krisztus utáni események. Most Krisztus után 2008-at írunk. Persze akik nem hisznek Krisztusban, azok id számításunk el tti és utáni id kr l, évekr l beszélnek, de ez akkor is Krisztushoz, az születéséhez van viszonyítva. Ha jól végig gondoljuk saját életünket, akkor hív szívvel azt mondhatjuk, hogy a mi életünk központi eseménye is az, amikor Krisztus megszületett bennünk, amikor megismertük t és elköteleztük magunkat a neki való szolgálatra. Ennél fogva megállapíthatjuk, hogy a mi életünkben is volt egy Krisztus el tti és van egy Krisztus utáni szakasz. A Krisztus el tti szakasz az a Krisztus nélküliségr l szól, a Krisztus utáni pedig a Krisztussal együtt megélt szakasza az életünknek. Az, hogy melyik szakasz hány évet jelent valakinek az életében, az teljesen változó. Ahányan vagyunk, csaknem annyiféle variáció létezik e dologban, de ami igazán lényeges az az, hogy úgy adjuk vissza lelkünket Teremt nknek, hogy az a Krisztus utáni vagyis a Krisztussal eltöltött szakaszban legyen. Meg lehet térni életünk utolsó percében is – szokták mondani – de senki nem tudhatja, hogy vannak-e még percei hátra, ezért nem érdemes halogatni a Krisztus melletti döntést! Az utolsó percekben való megtérésre jó példa a Jézussal együtt keresztre feszített két gonosztev közül az egyik, aki felismerte b neit, és Jézusra való utaltságát. Jézus ezt mondta neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a Paradicsomban! Pál apostol maga is vall arról, hogy mit jelent neki Jézussal együtt élni, és milyen volt korábban. Kárnak és szemétnek ítélek mindent, amit Jézus nélkül éltem át, hogy t, magát megnyerjem! (Fil 3:7-8) A megtérésr l azt mondhatjuk, hogy nincsenek rá sablonok. Bár vannak emberek, akik meg tudják mondani, hogy melyik napon fogadták be életükbe Jézust, ezzel együtt is az a helyzet, hogy általában ez egy folyamat része a legtöbb ember életében. Amir l Pál apostol a felolvasott igében beszél, az nem más, mint az, hogy aki ismeri Krisztust, akinek Krisztus ott él a szívében, annak ez meg kell látszódjon a mindennapjaiban. Határozott, olykor keménynek t n gondolatok vannak megfogalmazva alapigénkben. A határozottságnak igazán helye van az igében, hiszen a Krisztus tanítványainak fel kell tudni mutatni, hogy k ténylegesen a Megváltóhoz tartoznak. Err l nemcsak beszélnünk kell, hanem a tetteinkben megvalósítani! Jézus ezt mondja a Hegyi Beszédben: Nem mindenki, aki azt mondja: Uram, Uram, megy be a mennyek országába, hanem, aki cselekszi a Mennyei Atya akaratát. Szintén a Hegyi Beszédben mondja Jézus, hogy Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek el tt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dics ítsék Mennyei Atyátokat. Vagyis annak látszania kell, hogy a Krisztus gyermekei vagyunk! Látszania kell a családunkban, a munkahelyünkön, embertársainkkal való kapcsolatainkban is! Ennek kapcsán idézhetünk még két gondolatot Jézustól. Az egyik így hangzik: Nem rejthet el a hegyen épült város. A hitünk ugyanis ugyanilyen: elrejthetetlen, mert megjelenik a gondolataink mélységében, a szavaink és a tetteink szintjén is. A Krisztusba vetett hitünknek meg kell látszania életünkön, különben nem is beszélhetünk hitr l. A másik gondolata így hangzik Jézusnak: A lámpás sem arra való, hogy

85

az ágy alá tegyék! Mert ott nem tud világítani, pedig ez a funkciója. A lámpást a lámpatartóra kell tenni, hogy mindenki láthassa a fényt. Aki ismeri Krisztust, az többé nem élhet úgy, mintha nem ismerné – fogalmaz az apostol! Pál leírja, hogy hogyan élnek azok, akik nem ismerik Krisztust. Nekünk pedig oda kell tennünk ezen gondolatok mellé azt, hogy akik ismerik t, azok hogyan viselkednek és élnek. Akik nem ismerik Krisztust, azoknak nem számít az Istennek tetsz élet. Akik ismerik t, azok viszont gyakran kérdezik: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Akik még nincsenek Krisztusban, azokról azt írja Pál, hogy tévelyegnek. A hív ember pedig ezt gondolja: Lábam el tt mécses a te igéd, ösvényem világossága. Azaz nem tévelygek, nem össze-vissza tart az életem, hanem tudom, hogy hová megyek! Tudom, hogy hol vagyok, és tudom, hogy hová tartok: az örökkévalóság, az örök élet felé, melyet Krisztus szerzett meg számomra! Akik nem ismerik Krisztust, azoknak kemény a szíve – írja az apostol. Akik pedig ismerik Krisztust, azok így szólnak: Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened. És tudjuk, hogy boldogok vagyunk, ha a szívünk tiszta, mert akkor megláthatjuk az Istent. Jézus vére tud megtisztítani minden emberi szívet. A hív embernek tehát nem kemény a szíve, hanem tiszta, mert Jézus megtisztította. Akik nem ismerik Krisztust, azok erkölcsi érzékükben eltompulva élnek – írja Pál. Akik pedig ismerik az Urat, azok az Isten törvényei szerint élnek. Ugyanis tudják, hogy az értünk van, az nem megfosztani akar valami jótól, hanem javunkat munkálja, ha megtartjuk. Élhet életet, élhet életkörülményeket akar számunkra biztosítani az Úr törvénye. Akik nem ismerik Krisztust, azokat gátlástalanság és nyereségvágy jellemez, akik pedig ismerik t, azok pedig a szeretet kett s parancsa szerint próbálják élni az életüket, vagyis Istent és embertársaikat szeretve. Ebben pedig nincs jelen a gátlástalanság, de még a nyereségvágy sem. Pál apostol az el bbi kemény és határozott felsorolást azzal zárja, hogy ti azonban nem így tanultátok a Krisztust. S ebben az van jelen, hogy a Krisztust, és a Krisztus útján való járást tanulni kell. Nem megy az olyan könnyen, egyik pillanatról a másikra! Hetekkel ezel tt hallottam valakit l a következ gondolatot: kétféle ember létezik: az egyik mindent tud, a másik mindig kész arra, hogy tanuljon. Vajon melyik vagyok én? Mindent tudok, senki ne oktatgasson, olyan okos vagyok – ezt tartjuk-e magunkról, vagy azt, hogy minden élethelyzetb l és minden embert l lehet tanulni valamit? Testvéreim! Jézus tanítványai is fokozatosan mélyültek el a hitismeretekben Megváltójuk mellett. Jézus nem akarta azonnal rájuk zúdítani mindazt, ami rá várt. Fokozatosan tanítgatta ket. Bizonyos dolgokat nem értettek meg azonnal, de majd kés bb megértették. A tanítványi életforma szüntelen tanulást jelent. Senki nem mondhatja, hogy teljes, tökéletes hitem van, nincs már miben el rehaladnom! Pál a felolvasott igében beszél régi dolgok levetésér l és új dolgok felöltésér l. Az óés az újember egymáshoz való viszonyát állítja elénk. Az óemberünk az a Krisztus el tti énünk, melyben nem játszik szerepet az Isten, s t a másik ember sem igazán, az újemberünk pedig azt jelenti, hogy Isten szerint próbálok élni. Amikor megszületik bennünk a Krisztus szerinti újember, az azt jelenti, hogy hitb l egészen másképp rendezem be az életem. Egy érdekes történetet hallottam a múltkorában ennek kapcsán. Egy orvos beszélt arról, hogy milyen volt az agglegény élete és milyen azóta, hogy megházasodott. Elmondta, hogy agglegényként mindig lábasból evett. Nem volt ez túl igényes, de kényelmes volt neki. Aztán, amikor megházasodott, akkor a felesége tanítgatta, hogy hogyan kell ízlésesen megteríteni, el venni a tányérokat, ev eszközöket, szalvétát, ezzel is példázva a másfajta, igényesebb életformát. Azonban id nként, amikor egyedül kellett ennie, benne volt a kisördög, hogy olyan jó lenne lábasból enni. Nos, bennünk hív emberekben ugyanígy munkálkodik a kis ördög. Tudjuk mi, hogy mi helyes, mi tetszik Krisztusnak, ám id nként próbálunk visszatérni a Krisztus el tti életünkhöz, mert mélyen belénk ivódott az is.

86

Igeszakaszunk következ részében újra kemény és határozott gondolatokat fogalmaz meg az apostol. Az általa felvázolt tiltásokra keressünk igei útmutatást a Szentírásból. Ne hazudjunk – kér bennünket Pál. Az igei megoldás erre az igazmondás! Ne haragudjunk, hanem éljünk békében egymással! Ne adjunk helyet az ördögnek, hanem közeledjünk az Istenhez! Ne lopjunk, hanem dolgozzunk! Ne beszéljünk feleslegesen, hanem legyünk késedelmesek a szólásra! Isten Lelkét ne szomorítsuk meg, sokkal inkább kérjük, hogy vezesse életünket! Ez a felsorolás arra indíthat bennünket – ha engedjük –, hogy figyeljünk oda a b n terjedésére, mert az mindig kis dolgokban indul el. Ne hagyjuk, hogy csírája legyen a b nnek életünkben! Hazugságok sorozata úgy indul el, hogy valaki kicsiket kezd füllenteni, a lopások szintén apró elcsenésekkel indulnak! Van ebben a szakaszban egy olyan mondat, amely felettébb megdöbbenthet bennünket: Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat. A Krisztus utáni els században is gond volt ezen a téren? Rendszeres lopásokról van itt szó, nem pedig a nagyon ritkán, hébe-hóba elkövetett b nökr l, hanem arról, hogy voltak, akik erre rendezkedtek be! De nézzük meg azt, hogy egyáltalán miért lop, aki elveszi a másét? Birtoklási vágya van, netén a megélhetéséért teszi? Akik lopni szoktak, ne tegyék, hanem dolgozzanak! Mennyire id szer ez az ige! Ma is vannak, akik erre rendezkednek be! S t, van egy fogalom Magyarországon, mely mindezt még támogatja is, így hangzik: megélhetési b nözés. Ez arról szól, hogy, aki napi 20.000Ft érték alatt lop, az nem büntethet ! Ezzel több gond is van! Hiszen a megélhetési b nözés fogalma legálissá, törvényszer vé teszi a lopást! De számoljunk csak egy kicsit! Ha egy 30 napos hónapot veszünk alapul, akkor beszorozva az el bbi összeget 600.000Ft-ot kapunk. Messze állnak ett l a fizetéseink és a nyugdíjak, és akkor még mindig azt mondhatjuk, hogy egy ember, egy havi eltulajdonítható összegér l beszélünk, holott családilag ez az összeg a több milliós nagyságrendet is meghaladja. Erre azt mondja az állam, hogy ez megélhetési b nözés. De mit mond Isten igéje? Mert számunkra ez a f kérdés. A Biblia röviden ennyit üzen: Ne lopj! Egyike ez a tíz legfontosabb parancsolatnak. Ez azt jelenti, hogy vigyázz mások értékére, tulajdonára, ne emelj rá kezet, mert nem vagy rá jogosult, ahhoz neked semmi közöd. A lopásra az Úr igéje megoldás gyanánt a munkát állítja elénk. Gondoljuk végig a saját életünket! Milyen az életünk színvonala? Ha gyengébb a megszokottól, akkor lopni kezdünk? Aligha! Legfeljebb panaszkodunk egy kicsit egymásnak, vagy az Istennek, aztán megpróbáljuk jobban beosztani azt, amink van, vagy jobb, esetleg több munkát keresünk, hogy többet vihessünk haza a családnak. Az ige tehát lopás helyett munkára bíztat minden embert!! Akinek van füle, hallja meg, hogy mit mond a Lélek! Végül pedig az igeszakasz utolsó gondolatkörére figyeljünk, melyben arról van szó, hogy legyünk jóságosak, irgalmasak és megbocsátóak egymással szemben. Ezt azért kell megtennünk, mert az Úr is megteszi velünk kapcsolatban. Erre bizonyosság, hogy íme, az Úr asztala meg van terítve, vagyis Istenünk kész arra, hogy megbánt b neinkre bocsánattal és irgalommal feleljen jóságából. Kívánom, hogy tudjuk ezt megtenni mi is egymás irányába! Ámen

87

Elhangzottak 2008. JÚLIUS havában, a Tiszavasvári református gyülekezetben. Tartalomjegyzék: • • • •

Július 6. vasárnap Július 13. vasárnap Július 20. vasárnap Július 27. vasárnap

Textus: Filippi 3:12-21 Textus: Filippi 4:11-13 Textus: 2Korinthus 4:7-18 Textus: Lukács 12:13-15

Az igehirdetések címe: • • • •

Július 6.vasárnap A hív ember céltudatossága Július 13. vasárnap Megelégedettség Krisztusban Július 20. vasárnap A hit szemével látni szenvedéseinket és a halált Július 27. vasárnap Egy közbeszólás

„Egy prédikáció mindig a szószéken él igazán! Mert abban benne van az igét hirdet lelkipásztor hite, átélése, hangsúlyozása, valamennyi gesztusa, és az egyénisége. Ezzel együtt hisszük, hogy leírva is komoly lelki táplálékot jelenthetnek az igehirdetések. Egyúttal azonban szeretettel hívogatunk mindenkit a templomba, hogy – ha teheti – hallgassa személyesen az elhangzó prédikációkat!” A hív ember céltudatossága 2008. július 6. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkész) Textus: Filippi 3:12-21 Szeretett Testvéreim! Sokszor elmondjuk a Filippibeli gyülekezetnek fogalmazott páli levél kapcsán, hogy az apostol börtönb l írta e sorokat. Nem valamilyen nagy b n: lopás, csalás, gyilkosság vádjával került börtönbe, hanem a Krisztusba vetett hite miatt. Bátran beszélt a Jézusba vetett hitér l az embereknek, és ezt abban az id ben nem nézték jó szemmel, börtönnel jutalmazták. Ám egészen csodálnivaló, hogy mit tesz a jogtalanul fogva tartott hív gyermeke az Istennek: nem elcsügged, hanem igyekszik jó kapcsolatot kialakítani rabtársaival és az ket fogva tartókkal, igyekszik feléjük is Jézust képviselni. S t, kifelé is leveleket írogat hív emberek és gyülekezetek számára. Ezen levelekben pedig bátorít, bíztat, felüdít, vígasztal másokat, er sít embereket és közösségeket. S közben önmagára is odafigyel, mérlegre teszi, értékeli saját életét is. Visszanéz, értékeli a múltját és egyben a jöv felé tekint. Mondhatjuk azt, hogy magába száll. Nem gondolom magamról, hogy már elértem – de sokat mondó e 88

megfogalmazás! Az, hogy valaki mit gondol, és mit nem gondol magáról, az teljes mértékben minket min sít, lelkünkr l vall! Pál nem gondolta, hogy már mindent elért. Magába szállásának ez egy következtetése. Testvéreim! A hit útján járó ember egyik fontos tulajdonsága, hogy szokott magába szállni. Végig kell id nként gondolni, hogy honnan indultam, hová szeretnék eljutni és azt is, hogy jelenleg hol vagyok. Magunkba szállás nélkül nem lehet megfelel helyzetképet kapni önmagunkról és jelenlegi állapotunkról. Végig kell gondoljuk, hogy jó úton járunk-e, nem tévedtünk-e el útközben? Van a Bibliában egy történet – Jézus mondja el – melyben a magába szállás kulcsmozzanat. A Tékozló fiú példázatáról van szó, azon belül is arról, amikor az örökségét kikér , majd azt rövid úton eltékozló fiatalemberr l azt olvassuk az igében, hogy ekkor magába szállt. Amikor ezt megtette, akkor tulajdonképpen felmérte, hogy honnan hová jutott és azt is, hogy hová szeretne eljutni. B nbánattal, bels szomorúsággal állapította meg, hogy nem volt éppen jó húzás az atyai házat hátrahagyni és önállóságra, szabadságra való vágyása esztelen tékozlásba torkollott, melyb l kifolyólag semmije sem maradt. Ekkor magába szállva eldöntötte, hogy hazamegy és bevallja apjának vétkeit, bocsánatot kér, és ha béresének szeg dhet, már az is jó lesz neki. Apja azonban túláradó szeretettel fogadta vissza fiát, akir l azt állapítja meg, hogy meghalt, de feltámadt, elveszett, de megtaláltatott. Most bennünket kérdez az ige: szoktunk-e magunkba szállni? S ha igen, milyen gyakran? Ez ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy Isten útján járni tudjunk. Id nként felül kell vizsgálni az Istenhez és a másokhoz f z d kapcsolatunkat. Ehhez pedig magunkba szállásra van szükség. Ez egyfajta helyzetfelmérés, szinte önfeltárás. Helyes önismeretre van szükségünk. Egy remek idézetet olvastam err l: „Az önismeret akkor hiteles, ha úgy látjuk magunkat, ahogyan Isten lát minket. Úgy pedig akkor látjuk magunkat, ha Isten Igéjének tükrébe nézünk naponta, és annak alapján keressük a megjobbulást.” A helyes önismeret tehát Isten igéjéb l fakad. Ha belemerünk nézni az ige tükrébe, akkor olyannak láthatjuk magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk. A megjobbulás útjára is csak így léphetünk rá. Pál apostolnak a börtönben volt ideje megvizsgálni életét, annak korábbi szakaszát és megállapította, hogy amíg Jézus nélkül élt, azt kárnak és szemétnek kell ítélje. Ám Krisztust és a Benne kínált kegyelmet szeretné megragadni. A felolvasott igeszakasz alapján egy olyan ember képe ábrázolódik ki bennünk Pálról, aki szokott magába nézni és egyben céltudatosság jellemzi. Miel tt megtért volna, azel tt is voltak céljai. Istenben hív ember volt, aki azonban rossz szemmel nézett azokra, akik zsidó emberként egy bizonyos Jézus nev illet t követtek és hirdettek. pedig azt határozta el, hogy összegy jti, elfogja azokat, akik Krisztus gyermekeinek vallják magukat. Amikor azonban céljait megvalósítandó Damaszkusz felé tartott, útközben találkozott Jézussal és megváltozott az élete. Még pedig jelent sen. Átértékel dtek élete céljai. Olykor bizony újra kell értékelnünk életünk értékeit, céljait, motivációs eszközeit. Pál megtérése el tt Jézus tanítványait üldözte, megtérése után Jézus tanítványa lett és maga is hirdette a Benne megjelent isteni szeretetet és kegyelmet. Pál gondolataiból az az üzenet fogalmazható meg önmagunk számára, hogy legyenek céljaink és id nként nézzük meg, hogy nem kell-e újra fogalmazni ezeket a célokat. Egy betegség, egy gyászeset bizony újra értékelteti velünk az élet céljait. Pál életében ez a nagy újraértékelés akkor történt, amikor Jézussal találkozott. Onnantól kezdve élete nagy célja az volt, hogy minél többeket megnyerjen Jézusnak! Hogy mások is megtapasztalják a Jézusban nyerhet b nbocsánat és örök élet áldásait. Céljaink átértékelésér l szól a következ gondolat: „A siker soha nem végleges, a tévedés, soha nem végzetes.” Mennyire igaz! Senkinek nem szól arról az élete, hogy sikert sikerre halmoz! De arról sem szólhat, hogy mindig tévedünk, hogy minden rosszul sül el. Mert az Isten megengedi, hogy újra kezdjük, új lehet ségeket ad elénk. Csak élnünk kell velük. Vannak-e céljaink, és ha igen, akkor milyenek ezek? Van-e egy olyan nagy célunk, mint amilyet Pál megfogalmazott magának? ugyanis megtérése után arra tette fel az életét, hogy

89

megismertesse Jézus Krisztust minél többekkel, hogy minél több ember eljusson az üdvösségre! Ha a költ szavaival akarjuk kérdezni, akkor meg tudjuk-e mondani, hogy mi dolgunk e világon? Olyan szomorú látni, hogy nem kevés ember úgy éli az életét, hogy szemlátomást nincsenek céljai! A napok céltalanul telnek az életében. Egyik a másik után. Márpedig a majd csak lesz valahogy vagy az úgy még soha nem volt, hogy valahogy ne legyen típusú hozzáállás nem valami reményteljes jöv ! Isten ett l mindenkinek többet szán! azt akarja, hogy bátran állítsunk fel rövid- és hosszú távú célokat önmagunk számára, és tegyünk meg mindent ezek megvalósulásáért. Rendeljünk mindent alá ezeknek a céloknak, s közben az eszközeink tiszták legyenek! Hogyan is írja az apostol? „Én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig el ttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” Pál megfogalmazza, hogy még nem ért el sok mindent. Neki még vannak vágyai, tervei, és ha Isten engedi, akkor ezeket megvalósíthatja. A múltja kapcsán ezt mondja: Ami mögöttem van, elfelejtve. Ez nem azt jelenti, hogy megtagadja a múltját, hanem azt, hogy helyén kezeli: ami volt, elmúlt, a hibákból tanulni kell, le kell zárni a múltat, hogy megfelel en sikerüljön a jöv be tekinteni és a jöv re koncentrálni! Múltja mindenkinek van. S t, senkinek sem makulátlan, b nt l, hibáktól mentes a múltja. De mindent, ami már mögöttünk van, szabad a helyén kezelni! Csodálni való, hogy egy börtönben raboskodó ember nem azt nézi, ami mögötte van, hanem azt, ami el tte áll! Hiszem, hogy várnak még rám feladatok, van még küldetésem az emberekhez, az Isten meg tud segíteni ebben – így gondolkodik az apostol. Testvérek! Az önsajnálat soha senkin nem segít! Még akkor sem, ha igazunk van! Ha valaki, akkor Pál apostol mondhatta volna azt, hogy milyen szegény, szerencsétlen vagyok, akit teljesen jogtalanul börtönbe zártak csak azért, mert a Jézusba vetett hitemr l bizonyságot tettem sokak el tt! Pál nem sajnálta magát, mert neki céljai voltak. Vannak emberek, akik beleesnek az önsajnálat hibájába. Pedig ebb l ki kell jönni, mert az Úrnak mindenkivel célja van! Lehet, hogy fájdalmas, keser , nyomorúságos az életünk olykor, de az Úr ezekb l is ki tud hozni bennünket, vagy jót tud kihozni a számunkra! Csak fontos, hogy legyenek céljaink, melyekb l Istent ne hagyjuk ki! Van egy bibliai történet, mely erre tanít. A Lukács evangéliumában olvashatjuk: Egy gazdag embernek b termést hozott a földje, ekkor így gondolkozott magában: Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet. Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a cs reimet, nagyobbakat építek, oda takarítom be minden gabonámat, és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik t led a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Az ige mondja keményen azt, hogy bolond az az ember, aki élete végességével, Isten szándékával, akaratával mit sem tör dik! A tervekkel nem volt baj, csak kimaradt a számításokból az Úr! Már pedig hány esetben igaz a mondás: ember tervez, Isten végez! Sok dolog másképpen alakul az életünkben, mint ahogyan eltervezzük. Pál – még Saulként – úgy indult el Damaszkusz felé, hogy elfogja a Jézus útján járó embereket, útközben azonban találkozott Krisztusával, s minden régit kárnak ítélt. Megtalálta akkor lelke békességét. Futok egyenest a cél felé – vallja önmagáról az apostol. Úgy ábrázolja magát a felolvasott szakaszban, mint egy céltudatos futó. A keresztyén élet olyan, mint egy futóverseny. Van egy cél és egy irány. Ha egy atlétikai versenyre gondolunk, akkor teljesen egyértelm számunkra, hogy a versenyz k tudják, hogy melyik irányba kell futni és ott lebeg el ttük a cél. A ma emberénél sok esetben nincs gond a futással, de a futás irányával és céljával annál inkább! Füle Lajosnak van egy ideill verse, hallgassátok figyelmes szívvel:

90

Füle Lajos: Futás Fut a gyermek a labda után leszegett fejjel, t zpirosan, se lát, se hall, csak egyre rohan. Guruló labda lett a világ, szüntelen zi, hajtja a vágy, száz utcán, téren, ezer veszélyen, millió anyai kétségen át, gyönyör szépen s balga-bután fut a gyermek a labda után. Fut az ember az élet után. Leszegett fejjel gyötri magát kincseit egyszer csakhogy elérje, kergeti álma, hajtja a vére. Kenyér gurul a lába el tt, vagyon gurul a vágya el tt, hírnév, dics ség álma el tt. Rohan utánuk éveken át, a fogyó úton, életen át, száz utcán, téren, ezer veszélyen, millió isteni bánaton át, gyönyör szépen s balga-bután fut az ember az élet után. Fut az ISTEN az ember után, mert mindent lát és szánja nagyon, guruló szívét csakhogy elérje, hogy fut utána, hull bele vére! Ott fut az utcán, ott fut a téren, egész világon, sok ezer éven, sok mérhetetlen, megérthetetlen, keresztre írott szenvedésen át, hulló Igével, kiontott vérrel, viszonozatlan, mély szerelmével fut az ISTEN az ember után. Szívbemarkoló gondolatok ezek! Ahogyan a gyermek, a feln tt futását ábrázolja a presbiterkölt , s ahogyan arról beszél, hogy míg mi földi, múló dolgokért futunk, addig az Isten is fut utánunk! Sokan úgy gondolják, hogy k akkor is elszaladnak az Isten el l. Az Úr pedig fut utánunk, hogy utolérve bennünket megfogja a kezünket és elvezessen az örök életre. Mert többet szán nekünk a földi lét gyötrelmeinél és küzdelmeinél. Sokkal többet. Az örökkévalóságot. Egy olyan életet, melyben nem lesz gyász, halál, fájdalom, hanem maga

91

lesz minden mindenekben. Egy olyan országot készít nekünk, melyben örök öröm vár ránk. Rajtunk múlik, hogy ebbe az irányba futunk-e. Testvéreim! Van a felolvasott igeszakaszban egy kifejezés, amely kicsit megdöbbent lehet számunkra. Ez pedig a tökéletes szó. Így fogalmaz: mi, akik tökéletesek vagyunk. Pált egy szelíd és alázatos embernek ismerhetjük a Szentírás tanúsága, az általa írt levelek alapján, és most vajon nagykép sködik vagy miért írja ezt? Hiszen, ha valamiben egyetért hív és hitetlen, akkor az az, hogy nem vagyunk tökéletesek. Nos, a bibliai szóhasználatban a tökéletes kifejezés azt jelenti, hogy valaki osztatlan szívvel szolgálja az Istent. Senki és semmi nem áll közém és az Isten közé. Célra tart az életem, mert tudom, hogy az Úr mit akar a velem. Ilyen értelemben használja és meri ezt írni Pál magáról és másokról is. Mi, akik tökéletesek vagyunk, a legnagyobb cél lebegjen a szemünk el tt: az Isten által elkészített mennyek országa, amelyet hit által elfogadhatunk, ahonnan az Üdvözít Jézus Krisztust várjuk vissza, s amelyr l bizonyságot tehetünk másoknak, hogy minél többen odajuthassanak! Ezt a céltudatos életet kívánom mindnyájunknak! Ámen Megelégedettség Krisztusban! 2008. július 13. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla református lelkipásztor) Textus: Filippi 4:11-13 Szeretett Testvéreim! Mai istentiszteletünkön az igehirdetés témája az elégedettség, a megelégedettség lesz. Hogy ez így van az talán egy kicsit azért döbbenetes, mert Pál apostol fogalmazza meg a börtönb l, a szabadságában korlátozva, hogy egy megelégedett ember. Egészen másképpen hangzana számunkra a dolog, ha tudnánk, hogy milyen ideális, jó körülmények között él az apostol, s azt mondaná, hogy nézzetek rám, íme, egy megelégedett ember. Azonban egyáltalán nem ideálisak az életkörülményei, hiszen bár tele van tervekkel, célokkal tudja, hogy van küldetése ezen a világon, de korlátozva van fogsága miatt, ahova egyébként Krisztus miatt került, és mégis azt mondja, hogy én egy elégedett ember vagyok. Testvéreim! Nagy kérdés az, hogy vajon hány elégedett ember él ezen a világon? Hány elégedett ember él Magyarországon, s azon belül városunkban? Az sem mellékes, hogy vajon te és én közéjük tartozunk-e? Egyáltalán ki az elégedett ember? Az, aki elégségesnek tartja élete körülményeit önmaga számára. Hogy mi minden tehet bennünket elégedetté, arra nézve megpróbáltam végiggondolni, hogy mely korban mi az, ami tényleg szolgálja az elégedettségünket. Arra a következtetésre jutottam, hogy egy néhány éves gyermek attól elégedett, hogy ha érzi szüleinek szeretetét, tör dését, gondoskodását és békés családi légkörben tud felnövekedni. Hogy ha ehet, ihat, alhat és játszhat annyit, amennyihez kedve van. De mi a helyzet az iskoláskorú gyermekekkel? Biztos vagyok benne, hogy az el bb felsoroltak többsége, vagy mindegyike kell az elégedettségükhöz is, de ezeken túl, hogy elégedett legyen egy iskolás gyermek, még szüksége van arra, hogy legyen jó barátja, legyen legalább egy valaki, akire azt mondhatja, hogy igen, én ebben az illet ben bízom, örülök, hogy vele egy osztályba járhatok vagy legalább is ismerhetjük egymást. Ezen kívül talán szüksége van egy iskolás gyermeknek a megelégedettség kapcsán arra, hogy önmagához képest jó eredményeket érjen el. Vannak persze gyerekek, akik mások teljesítményét próbálják elérni. Az is egy lényeges dolog, hogy átéli-e egy iskolás gyermek, hogy t elfogadják a társak olyannak, amilyen. Aztán egy kicsit továbbmenve a kamasz fiatalokra gondoljunk. Velük kapcsolatban azt mondhatjuk, hogy az megelégedettségi érzetüket talán az növeli, amikor megpróbálnak elszakadni a szüleikt l, megpróbálnak egyre önállóbbak lenni, s kipróbálnak 92

bizonyos dolgokat, amiket talán korábban nem lehetett. Aztán amikor a feln tt emberekr l beszélünk, akkor azt mondhatjuk, hogy a feln tt ember megelégedettségét növelheti egy jó házastárs, egy vagy több gyermek, egy jó munkahely, anyagi biztonság. Menjünk még egy kicsit kés bbre az emberi korban: vajon mi teszi megelégedetté a nyugdíjas korúakat? Szerintem legalábbis egy t rhet egészség kell hozzá, aztán szép család – tudjanak gyönyörködni az unokákban – talán egy jó nyugdíj sem hátrány. Biztos vagyok benne, hogy ahhoz, amiket az el bb itt felsoroltam, lehetne még hozzátenni, de talán nagyjából ezek az el bb elsoroltak alkotják a megelégedettség állapotát. S akkor még mindig menjünk tovább és tegyük fel azt a kérdést Testvérek, hogy vajon egyegy munkahelyen mennyire van jelen a megelégedettség? Vajon hány olyan munkahely van, ahol elégedett a f nök és elégedettek a beosztottak is. Vajon mit l elégedett egy-egy ember a munkahelyen? Szerintem a f nök attól elégedett, hogy ha beosztottai jól dolgoznak, teljesítik a rájuk bízottakat, úgy állnak a munkájukhoz, hogy maximálisan odateszik magukat, s esetleg a szükséges nyereség, profit is meg van. A beosztottak nyilvánvalóan annak örülnek, hogy ha nem rabszolgának nézik ket, hanem értékelik a munkájukat, értékelik ket, mint embert, és ezt esetleg még anyagi javakban, fizetésben is ki tudják fejezni. De vajon hány ilyen munkahely van ezen a világon, és hány ilyen munkahely van országunkban? Egy gyülekezetileg lényeges kérdést is hadd tegyek fel: vajon egy lelkipásztor mennyire lehet elégedett? El re bocsátom, hogy nagyon nehéz ez a kérdés. Arra gondolok, hogy tulajdonképpen több irányú elvárása van egy lelkipásztornak. Van egyrészt elvárása önmaga felé, másrészt pedig a gyülekezet tagjai felé is. Önmaga felé az lenne az elvárása a lelkipásztornak – és remélem, hogy nemcsak önmagamról beszélek –, hogy tudjon elég id t szánni az imádságra, a bibliaolvasásra. Tudjon elég id t szánni a gyülekezet tagjaival való kapcsolatának ápolására, lelki gondozásra, tudjon elég id t szánni a gyülekezet, az egyházközség ügyes-bajos dolgainak intézésére, tudjon a felújításokra odafigyelni, tábort szervezni, s nem lényegtelen, hogy jusson elég ideje a családjára is. Sok mindenre oda kell figyelni egy lelkipásztornak, és tulajdonképpen annál inkább megelégedett a lelkipásztor, minél inkább sikerül a fentieket megvalósítani. Más kérdés, hogy megvalósítható-e mindez? Természetesen az sem egy hátrány, hogy ha elegend ideig tud készülni a prédikációira, a szolgálataira. Hogy mások felé milyen igényei vannak a lelkésznek, arról annyit mondhatok, hogy nyilvánvalóan az teheti megelégedetté lelkészeket, hogy ha vannak olyan emberek a gyülekezetben, akik számára fontos az adott közösség, akik megpróbálnak odaszánni az életükb l, az idejükb l, az energiájukból, olykor az anyagi javaikból is arra, hogy az a közösség, amelynek tagjai, valóban fel tudja mutatni azt, hogy mi a Krisztus népe vagyunk. S akkor mi még mindig feltehetjük azt az igen aktuális kérdést, hogy vajon legyen-e elégedett a Tiszavasvári Református Egyház lelkésze, ha azt látja, hogy vasárnapról vasárnapra mondjuk 80-120 f megjelenik a templomban? Vagy éppen elégedetlenkedjen? S akkor még ett l is tovább mehetünk, megkérdezhetjük, hogy mennyire elégedettek a gyülekezet tagjai a lelkészeikkel, az igehirdetéseikkel, és egyéb irányú hozzáállásukkal? Nyitott kérdések ezek, melyekre keressük a választ. S ha nem lenne elég, akkor felteszek egy újabb kérdést, amit meg kell válaszolnia mindenkinek, legalább önmaga felé: ha a saját életedet tekinted, mennyire tartod magadat elégedettnek? Gondold végig, hogy mennyi mindenben van részed, mennyire érzed elégedettnek önmagadat? Egy tízes skálán melyik szám jelenti leginkább az elégedettségedet? Nyilvánvaló, hogy ez is sok mindennek a függvénye. Például annak, hogy milyen a családunk, milyen az egészségünk, a munkánk, az anyagi helyzetünk. A többit már nem is sorolom, mert biztos vagyok benne, hogy ezek egész komoly súllyal esnek a mérleg serpeny jébe. De el kell döntenünk, hogy vajon elégedett emberek vagyunk vagy sem. Nyilván azok az emberek nem feltétlenül elégedettek, akikr l szóltak az elmúlt héten bizonyos hírek: egyes emberek uzsorakamatra adnak pénzt másoknak. Ezek az emberek néhány hét alatt nem 6-8 %-os kamatra tesznek szert, nem annyit kamatozik a pénzük, hanem több száz százalékot.

93

Mégis milyen lélekkel élhetnek az ilyenek? Hiszen valakinek ártanak, valakiket tönkretesznek. Lehet, hogy önmaguk felé azt mondják, hogy igen, én elégedett vagyok a bevételemmel, de vajon azzal, hogy munka nélkül tesznek szert egy komolyabb bevételre, és másokat a cs d szélére sodornak, más családokat földönfutóvá tesznek, az vajon mennyire szolgálja az elégedettségüket? Testvérek! Azt mondja az apostol, hogy én megtanultam, hogy elégedett legyek. S az egésznek az a kulcsa, hogy az elégedettséget tanulni kell. Ott vagyunk az Isten iskolájában és a megelégedettség tantárgyát el kell sajátítanunk. Ha ez nem sikerül, akkor valószín leg nem lesz bel lünk soha elégedett ember. Látnunk kell azt az Igéb l, hogy a hitnek és az elégedettségnek megvan a kapcsolata. Hiszen hogyan is mondta Jézus az el ször felolvasott igaszakaszban? „Ne aggódjatok a ti életetekért, hogy mit egyetek és mit igyatok, és mivel ruházkodjatok. Aggódásával ki tudná életét akár egy arasznyival is meghosszabbítani?” Senki, viszont azt tudnotok kell, hogy a ti Mennyei Atyátok számon tart benneteket, és tudja, hogy minderre szükségetek van, és ez vigyen közel benneteket a megelégedettségetekhez. „Keressétek el ször az Isten országát és az igazságát, ráadásul mindenek megadatnak nektek.” Testvérek! Jó néhány orvos fogalmazta meg, hogy milyen különbség tud lenni egy hív és egy nem hív beteg között. Nagyon sok orvos fogalmazta meg azt, hogy meg kell nézni, hogy a hív emberek hogy tudnak szenvedni. Egészen más lelkiséggel. El tudják fogadni azt, hogy vannak betegségek, vannak szenvedések, amelyek ránk köszöntenek, és ezt el tudják fogadni az Isten kezéb l. Akinek nincs hite az Istenben, az ezt nem tudja elfogadni, leginkább zúgolódik, pedig tovább kell látnunk sokszor a jelenlegi helyzetünknél, a szenvedéseknél és a fájdalmunknál is. S hogy a hitnek mennyi köze van a megelégedettséghez, arra nézve jó példa az az ének, amit percekkel ezel tt énekeltünk: „Mind jó, amit Isten tészen, szent az akaratja, velem rosszul nem tészen,…”. Hogyan is mondja a másik sora ennek az éneknek: „…örömömben, keresztemben mind nyilván megmutatja, hogy javamat akarja…” A hív ember valahogy így próbál meg élni, hogy mind jó az, amit az Isten velem tesz, rosszat soha nem akar számomra, ha megpróbál, akkor miattam, értem történik, nekem lesz az jó hosszabb távon. Az istentisztelet köszönt Igéje az volt, hogy „Nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel”. A kegyesség, az Istenhez való tartozásunk közelebb tud bennünket vinni ahhoz, hogy megelégedettebb embernek tartsuk önmagunkat. Persze ahhoz, hogy mi jellemzi az elégedett és az elégedetlen embert, arra nézve jó példa a fél pohár víz esete, hogy mit látunk, amikor el ttünk áll egy fél pohár víz. Azt látjuk-e, hogy hál’ Istennek félig van, vagy azt mondjuk, hogy vajon hol van a másik fele? Mert azt valaki kiborította, megitta, vagy eltüntette valahogyan, egyszóval hiányzik. Kérdés, hogy melyik jellemez bennünket: a pesszimista, elégedetlen megközelítés vagy az optimista, megelégedett hozzáállás. Testvéreim! A hitre óriási szüksége van az embernek. Csodálatos gondolatot olvastam err l: „Az er tlen hit csak a szélcsendben nem süllyed el, az er s hit, mint az életment csónak, biztonságot ad a viharban is”. Hát Pál apostol vajon nem így élte meg? Meg voltak a tervei, céljai, sokat szeretett volna fáradozni Krisztusért, és nem tehette meg. Mégis abban a viharos élethelyzetben azt mondta: én megelégedett ember vagyok, én tudom, hogy kinek hiszek, tudom, hogy kihez tartozom, kié az életem és azt fogalmazza meg, hogy én megtanultam, hogy a körülményeim között elégedett legyek. Nagyon hangsúlyos az, hogy körülményeim között – mondhatnám úgy is, hogy a körülményeim ellenére. Pál a körülményei ellenére volt elégedett ember. Ezt így élte meg. Tudjátok, hogy erre hogyan lehet szert tenni? Úgy, hogy ha az ember nem azt nézi a nehéz körülményei közepette, hogy mi az, ami hiányzik az életemb l, hanem azt nézzük, hogy mi az, amim van. Pál ezt nézte, nem azt, hogy mennyi rosszban van része, hanem azt nézte, hogy neki van Krisztusa, és azt látta, hogy

94

„Mindenre van er m a Krisztusban, aki engem meger sít”. Erre tekintett, és ezért tudta megírni az öröm levelét a börtönb l. Testvéreim! Vajon mi túl tudunk-e látni olykor a körülményeinken, amelyek általában lehúznak bennünket, sok esetben visszatartanak, látjuk-e azt, hogy mi az, amink van? Hiszen az Isten a kegyelmét kínálja Fiában, Krisztusban, és egy olyan er t, ami kiapadhatatlan forrás, és megragadhatjuk napról napra. Az elégedettség két dologhoz vezethet valójában: az egyik az elkényelmesedés, a másik a hálaadás. Az elmúlt vasárnap említettem a bolond gazda történetét, aki azt tapasztalta, hogy nagyon nagy termése volt annak a földnek, amelyet m velt meg, és úgy döntött, hogy lebontja a cs rjeit, mert nem tudja beléjük elhelyezni, sokkal nagyobbakat fog építeni és azt mondja, hogy én lelkem sok javad van sok évre félretéve, egyél-igyál, nem kell itt már semmit tenni. Ez egyfajta elkényelmesedés, pedig lehetett volna hálás szívvel megköszönni az Istennek azt, amit kapott. S amikor elégedett helyzetben vagy, mert azért reményeim szerint szoktunk ilyenben lenni, meg kell köszönni az Istennek! Ne kényelmesítsen el bennünket az áldások sokasága, hanem indítson hálára, tudjuk megköszönni az Istennek. Persze azt is kell mondanom számotokra, hogy ahhoz, hogy ez a világ egy kicsit el re haladjon mindig szükséges egy egészséges elégedetlenség. Mire gondolok? Arra, hogy nagyon sokan azon gondolkodnak id r l id re, hogy hogyan tudnák könnyebbé, jobbá, egyszer bbé tenni az életüket. Nyilvánvaló, hogy ez nagyon jó hozzáállás. Nagyon sok találmány így született meg: valaki kigondolt valamit, hogy hogyan lehetne ezt és ezt megkönnyíteni, kipattant az agyából és megvalósította, az Isten adott rá tehetséget. Tehát kell egyfajta egészséges elégedetlenség. Bevallom nektek, hogy én, ennek a gyülekezetnek a lelkésze, alapjában véve elégedett vagyok. Elégedett vagyok azzal, hogy van egy melegszív , szeretetteljes gyülekezetünk. Van egy olyan közösségünk, melyben sok ember szeretne fáradozni az egyházáért, a Krisztusáért. Fantasztikus dolognak tartom mindezt! Persze ezzel együtt is van bennem egy egészséges elégedetlenség is, hiszen azon munkálkodom, hogy ne csak 80-120-an legyünk az istentiszteleten, hanem 130-150-en, vagy még többen. E nélkül nem is lehetne igazából szolgálni az Úristent. Én is szoktam törni a fejem olyanokon, hogy hogyan lehet bizonyos dolgokat megváltoztatni, jobbá tenni, közelebb vinni az emberekhez azon dolgokból, amelyek a gyülekezetünket jelentik. Testvérek! Ha van egészséges elégedetlenség, akkor van egészségtelen elégedetlenség is. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ha valaki állandóan zúgolódik, állandóan ideges, nyugtalan és türelmetlen. Erre nincs szüksége az embernek, hiszen aggódásunkkal meg tudjuk-e hosszabbítani az életünket? Jézus maga mondja, hogy nem. Akkor pedig ne tegyük ezt, nem jó ez sem nekünk, sem a körülöttünk él knek sem. Hogy a hit, és az elégedettség mennyire függ össze, erre nézve napokkal ezel tt olvastam egy verset, amely így hangzik: „Ott, ahol az élet terhei alatt össze kell roppanni, ott, ahol a szenvedéseket nem lehet elviselni, ott, ahol a seb nem akar begyógyulni, ott, ahol a szív el akar vérezni, ott, ahol a lélek el akar csüggedni, ott, ahol a reménység el akar hagyni, ott, ahol az er el akar fogyni, ott, ahol a könny nem akar elapadni, ott, ahol a szó nem tud vigaszt nyújtani, ott, ahol az értelem nem tud választ adni, ott ahol a pénz nem tud boldogítani, ott, ahol a tudomány nem tud csodát tenni, ott, ahol az emberi lehet ségek végz dnek,

95

ott, vele és általa, az a világ kezd dik, ahol minden lehetséges a hív nek.” Testvérek! Érintsen meg mélyen bennünket ez a vers, mert a hív nek minden lehetséges, még az is, hogy minden körülménye ellenére megelégedettnek és boldognak érezze magát. Tehát, ha megelégedettségr l igei alapon akarok szólni, akkor azt mondhatom, hogy a megelégedettség elnyerhet a Krisztusban. Életünket a hit szemével látva a körülmények között, leginkább a körülményeink ellenére is lehetünk elégedettek akkor, ha mindenre van er nk a Krisztusban. Márpedig Benne mindenre elegend er t kapunk napról napra. Kívánom, hogy így lehessünk Isten által megáldott, elégedett emberek, akikben azért van egészséges elégedetlenség, mert mégiscsak kell arra törekedni, hogy szebb, jobb, könnyebb, egyszer bb, boldogabb lehessen az Isten teremtett világa és benne sokak élete. Ámen. A hit szemével látni a szenvedéseinket és a halált. 2008. július 20. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkipásztor) Textus: 2Kor 4:7-18

Szeretett Testvéreim! Van egy olyan mondás, mely szerint a hitben él k mindent másképpen látnak. Hogy ez mennyire igaz, arra nézve talán azt kellene megnézni, hogy mennyivel másképpen látja egy hív ember a szenvedés, a nyomorúság, a halál kérdését és mindazt, ami ezekkel jár, azokhoz az emberekhez képest, akik még nem hisznek. Testvérek! Hallottátok ezt a felolvasott igét, melyben Pál apostol hitének nagyságával szembesülünk, hiszen ha valaki, akkor igazán elmondhatta magáról, hogy mennyi próbája, mennyi szenvedése, mennyi nyomorúsága volt az életben. S mégis ezekb l a sorokból bizakodás, remény, vigasz, er csendül ki. A hív embernek élete minden körülménye ellenére is van egy biztos pont az életében, és ez maga az él Isten, akire mindig számíthat. Az apostol sem elkeseredni akar az élete nehéz helyzeteiben, hanem bizakodni, el re tekinteni, reménykedni, mert tudja, hogy van kiben reménykedni, van ki által reménykedni és másoknak is ezt próbálja átadni, hitének, Istenbe vetett bizodalmának ezt a lelki többletét, hogy igenis szabad többet látni mindig attól, ami éppen ott van el ttünk, amit éppen átélünk, szabad valaki másra is tekinteni: magára az él Istenre. Testvéreim! Az apostol csodálatosan beszél arról, hogy minden szenvedésben reményre van szükségünk. Reményre és er re. S ezt a reményt és er t megadja az él Isten számunkra. Éppen a múlt héten szólt arról az igehirdetés, melyben az apostol arról beszélt a filippibeli gyülekezetnek, hogy megtanulta, hogy minden körülmények között elégedett legyen, tud b völködni, sz kölködni, mert mindenre van ereje a Krisztusban, aki t meger síti. Vagyis ha szenvedések várnak ránk – márpedig kire ne várnának szenvedések e földi életben? – akkor lényeges kérdés az, hogy elhisszük-e azt, hogy valaki megadja számunkra az er t is, a testilelki energiát ahhoz, hogy ezeket a szomorú és fájdalmas eseményeket, amelyeket át kell élnünk, el tudjuk hordozni, hogy meg tudjunk állni mindezek közepette? S a hív embernek pontosan ez lehet a lelki többlete, és ezáltal láthatunk másképpen dolgokat, mert mi tudjuk azt, hogy nemcsak önmagunkra, nemcsak azokra számíthatunk, akik velünk és mellettünk vannak, hanem az él Istenre, aki azt mondja, és azzal bíztatta Izrael népét a babilóniai fogság idején Ézsaiás könyvéb l: „Én az Úr, a te Istened, er sen fogom a jobb kezed, ne félj, mert én megsegítlek.” S ez az Ige, valamint minden ehhez hasonló Ige bennünket szólít meg, bennünket akar meger síteni, bíztatni, a mi félelmeinket, csüggedéseinket, kesergéseinket akarja elsöpörni. Az Isten azt akarja, hogy megérezzük lelkünkben azt, hogy velünk van, 96

hogy er sen tartja a kezünket, és nemcsak a kezünket, hanem az egész életünket. Minden szenvedés és próba, s t még a halál ellenében is. Azt mondja az apostol: „…szüntelen a halál révén állok Jézusért.” S ebben bizony saját élete van jelen. Az az élet, amely a Krisztusnak odaszánt szolgálatról szól, az az élet, amelyet többször bebörtönöztek, amelyet többször megvessz ztek, amelyet többször akartak halálba küldeni vagy mondhatom azt is, hogy az apostolt ugye meg is kövezték, és így látta: szüntelen a halál révén áll Krisztusért. Vagyis az ember nem tudhatja azt, hogy mikor ér véget a földi élete, a földi pályája, mikor kanyarodik a cél irányába és mikor kell belépnie azon a kapun. Testvéreim! Ez az Ige azt üzeni, hogy senki nem tudhatja közülünk, hogy meddig élünk, hogy nem a halál révén állunk-e, és tényleg az Isten nagy kegyelme az, hogy ha még nem ott tartunk. De lehetnek és vannak váratlan halálesetek, vannak váratlan pillanatok, események az ember életében, melyek mind-mind azt mutatják, hogy a halál révén áll az ember. Az elmúlt héten 41 f vel Bogácson jártunk hittanos táborban, és alig, hogy elindultunk kaptam a telefont a bogácsi táborunk tulajdonosától, hogy ne lep djünk meg, ha beérünk a faluba, mert több, mint 100 házat tönkre tett a vihar. Nem kell meglep dni, mert oda, ahova mi megyünk nincs baj, a falu másik végén viszont nagy baj van. S bizony, aki látta a televíziót, az kapott bel le ízelít t, mi pedig láttuk él ben, hogy jó néhány embernek – becslések szerint száztól is több embernek – ki kellett költöznie a házából, máshol adtak nekik szállást, máshol tértek pihen re, mint szoktak. Aligha gondolták, hogy ez a néhány perces vihar egy élet munkáját tönkreteheti vagy akár az egész életüket is… Vagy egy másik múlt heti, ugyancsak szomorú eseményt hadd mondjak: gondolta volna valaki, hogy Kolonics György, egy kétszeres olimpiai bajnok, aki 3 hét múlva az Olimpián akart részt venni, edzés közben, 36 esztend sen az életét veszíti? Márpedig éppen az van bennünk, hogy egy fiatalember, aki ereje teljében van, aki a sportnak szentelte az életét, nem lehet beteg! S t, én olvastam is róla, hogy nemcsak a teljesítménye, hanem az egészsége szempontjából is lelkiismeretes ember volt, ha valamit érzett, hogy nincs rendben az egészségi állapotával, azonnal kereste az orvosát, s ez a fiatalember úgy készült, hogy dics séget szerez a hazájának. Nos, már nem teheti meg. A halál révén állt, és átevezett a túlsó oldalra. Emlékezzünk csak arra Testvérek, amikor Dávid király, Istennek kiválasztott, elhívott szolgája azt fogalmazza meg a 23. zsoltárban: „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól”. Dávid maga is így élte meg az életét, így élte meg a fiatalságát, amikor apja juhaira vigyázott, hogy bármikor meghalhatott a ragadozók által, majd amikor király lett tudta, hogy vannak ellenségei, akik az életére törnek, és egy ilyen csodálatos gondolatot fogalmazott meg: Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert az Isten velem van. Pál apostolban ugyanazok a gondolatok jelentek meg, is azt mondta, hogy bizony itt vagyunk a halál révén, valamennyien szüntelen a halál révén állunk és nem tudjuk, hogy mikor kell átmenni a túlsó partra. De azért tudta azt, hogy az Isten jelen van az életében, és ez adott er t számára a mindennapokban, a napi küzdelmekben, a szenvedésben, a teherhordozásban, a nélkülözésben, mindabban, amir l ír igénkben. Pál azt is megfogalmazza, hogy a halál is, és az élet is munkálkodik bennünk. Kérdezzük meg, hogy hogyan? Hogyan tud bennünk munkálkodni a halál, és hogyan az élet? Sokféleképpen. Szerintem a halál úgy tud bennünk munkálkodni, hogy felel sségre ébreszt bennünket, egy olyan felel sségre, amely tudatosul bennünk, hogy egyszeri életet kaptunk itt a földön az Úr Istent l és itt kell jól sáfárkodni vele, itt kell t megismernünk, itt kell benyitni az örök élet kapuján, itt kell elfogadni az Isten b nbocsátó és üdvözít kegyelmét. S nem mindegy, hogy milyen állapotunkban ragad el bennünket a halál. Az élet sokféle képen tud munkálkodni bennünk, hiszen célokat, terveket állít elénk, kihívásokat, akadályokat sodor mindnyájunk elé, azért, hogy ezekkel is megküzdjünk, hogy még közelebb kerülhessünk a

97

Mennyei Atyához. Engednünk is kell, hogy az élet is, és a halál is munkálkodjon az életünkben. Ezek után egy nagyszer képben azt mondja el az apostol, hogy hogyan tud változni az emberi életünk: ha a küls emberünk megromlik is, a bels megújul napról napra. Mire gondol itt az apostol? Bizony arra, hogy ahogyan telik-múlik az ember élete, úgy érezzük azt, hogy változunk, lefelé tart az életünk egy id után, meg szülünk, ráncaink lesznek, itt, ott, amott elkezd fájni és ezek a fájdalmak olykor tartóssá válnak. Ezt jelenti, hogy a küls ember megromlik bennünk, hogy bár lehetünk er sek, egészségesek, testileg, egy id után érezzük a változást, a romlást. Szokták mondani, hogy ha 50 év felett valakinek nem fáj semmije, akkor már nincs is életben. Mert igen, egy id után már itt-ott elkezd fájni az embernek testileg. S az a nagyszer dolog, hogy ha az ember meglátja, nemcsak azt, hogy a küls emberünk megromlik, hanem azt, hogy a bels attól megújulhat, és ez a megújulás rajtunk múlik. Mert mi ez a bels ember? A lelked, és a lelkem. Ez pedig úgy újulhat meg, ha szoros kapcsolatban vagyunk az Úristennel, ha megvan az imádságos kapcsolat a Mennyei Atyával. Ha olvassuk a Bibliát, ha engedjük, hogy a hit szemével lássunk mindent az életünkben, azaz, hogy ha figyelünk a lelkünkre napról, napra, ha tör dünk önmagunkkal, akarunk meger södni. Így tud megújulni a bels emberünk, s szükséges is, hogy odafigyeljünk ne csak a küls emberünkre, ne csak a testünkre, hanem a lelkünkre is, mert Isten szeretné, ha így tennénk. Aztán azt mondja az apostol: „nem csüggedünk”. Tényszer en kijelenti, a hív ember, aki Krisztusra tekint, hogy nem csüggedünk el. Én pedig azért mégis megkérdezem, hogy nem szoktunk elcsüggedni? De igen, én magam is szoktam, és bizonyára ti is. Mindenki szokott elcsüggedni, mindenkinek vannak olyan élethelyzetei, amelyek csüggedésre adnak okot, de éppen az a jó számunkra, hív emberek számára, hogy tudjuk, hogy kihez kell mennünk. Ézsaiás könyvében olvasunk arról is, hogy az Úristen er t ad a megfáradtnak és az erejét megsokasítja. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak, de akik az Úrban bíznak, erejük megújul. Ezt tudja nekünk adni a Mennyei Atya minden élethelyzetben. Testvérek! A szenvedés kérdését is feszegeti az apostol. Azt írja, hogy a szenvedés jelen van életünkben, nincs olyan ember, aki ne szenvedne, nincs olyan ember, akinek az élete mentes lehetne a szenvedést l. Mégis nézzük csak, hogy hogyan fogalmaz az apostol: „A mi pillanatnyi, könny szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dics séget szerez nekünk” Itt újra csak kérdések vannak bennünk, hogy vajon pillanatnyi, és könny az a szenvedés, amelyben olykor benne vagyunk? Amelyben lehet, hogy éppen most érzed magad? Legyen az testi fájdalom vagy a gyász fájdalma, mert valakit elvesztettél a közelmúltban. Ezek pillanatnyi és könny szenvedések? Emberileg azt mondjuk, hogy nem, s t igazán hosszabban tartanak, mint ahogyan mi szeretnénk. Egyetlen egy esetben lehet pillanatnyinak és könny nek mondani ezeket a szenvedéseket: ha távlatokban gondolkodunk, ha az örökkévalóság fel l szemléljük az életünket. Az apostol így tett és azt mondta, hogy bár sok mindenen mentem keresztül a Krisztusért, sokat nélkülöztem, sokat szenvedtem, de ezek pillanatnyi és könny szenvedések voltak, mert nem a láthatókra néztem, és ti se arra nézzetek, hanem a láthatatlanokra. Napokkal ezel tt olvastam egy rövid áhítatot és az arról szólt, hogy nagyon lényeges, hogy az ember mire összpontosít igazán, a szenvedés idején magára a szenvedésre, a gondokra, a fájdalmakra vagy az él Istenre? Itt d l el minden, itt d l el a lelki gyógyulásunk, a jövend nk, hogy mire összpontosítunk. Ha a szenvedés számít, ha a terhek számítanak, akkor azok tartósabbak lesznek, mint azt reméljük. De, ha az Istenre tudunk tekinteni, rá tudjuk emelni a tekintetünket, akkor ezek a gondok sokkal inkább t nnek majd pillanatnyinak és könny nek, mint ahogyan azt remélni tudjuk. Testvérek! Az igehirdetés elején azt mondtam, hogy a hitben él k mindent másképpen látnak. Akkor hát hadd zárjam ezzel a prédikációt, legyünk olyan hitben él emberek, akik

98

mindent másképpen látunk. Másképpen látjuk a szenvedéseinket, másképpen látjuk a csüggedésekre okot adó élethelyzeteket. Lássuk meg mögöttük az él Istent, s t lássuk meg másképpen a halált is, lássuk meg úgy, hogy bár szüntelen a halál révén állunk, azért a halál fölött ott van valaki: az a Krisztus, aki legy zte feltámadása által a halált. Az a Krisztus, aki azt ígéri számunkra, hogy velünk lesz minden nap a világ végezetéig, aki azt ígéri nekünk, hogy én élek, és ti is élni fogtok. Lássuk meg a Mennyei Atyát, aki azt ígérte, hogy majd egykor eljön a színr l színre való látás. Addig viszont mi hitben járunk, nem látásban, de a hit szemével tekinthetünk az él Krisztusra, aki azt ígéri, hogy nem kell félnünk, mert velünk van és megsegít. Ámen Egy közbeszólás 2008. július 27. vasárnap (Szolgálattev : Katonáné Farkas Ibolya lelkipásztor) Textus: Lukács 12:13-15 Szeretett Testvéreim! A most felolvasott rövidke kis történet tulajdonképpen egy páratlan intermezzo a Bibliában, ellentétben sok evangéliumi történettel, ez csakis itt olvasható, itt is nagyon sz kszavúan beszél az Ige. S bár tényleg nagyon rövid ez a leírás, mégis olyan életh ez a kis jelenet, hogy nagyon könnyen el tudjuk képzelni, s t bele is tudjuk magunkat képzelni ebbe a szituációba. Szinte a szemünk el tt látjuk azt a több ezres hullámzó tömeget, amely Izrael egyik kisvárosában Jézust és tanítványait körülveszi. Jézus e hullámzó tömeg közepette maroknyi nyáját, tanítványait tanítja. A közelükben álló emberek is nyilván óhatatlanul hallják ezt a tanítást. S ahogyan azt a lectioból hallhattuk mi is, Jézus nagyon komoly dolgokat mondott el hallgatóinak. Beszélt nekik a hitvalló életr l, bátorítva ket, hogy Isten számon fogja tartani a hitvallókat. Egy sem veszhet el közülük. S mivel igazi hitvallás csakis Isten Szentlelke segítségével történhet, tanítja ket a Szentlélekr l is, és az ezzel kapcsolatos legnagyobb b nr l: a Szentlélek elleni b nr l. Elmondja, hogy ez az egyetlen halálos b n, amely soha nem bocsáttatik meg, sem itt a földön, sem odaát. Odáig jut Jézus a tanításban, hogy az övéit üldözni fogják, de ne féljenek, mert a Szentlélek megtanítja majd ket, hogy mit mondjanak abban az órában, a nehéz helyzetben. Különösen drága és megszívlelend mennyei kijelentés, s t kijelentés sorozat, amit Jézus itt és most az övéi szívére igyekszik helyezni, illene tehát lélegzetvisszafojtva hallgatni, ám váratlanul a tanítványokat körülvev tömegb l valaki bekiabál. A bekiabálás már önmagában is egy durva, sért , provokatív dolog, ám azt szokták mondani, hogy minden esetben nézzük meg azt is, hogy ki mondja. Nos, a mi közbeszólónk különös ember. Úgy t nik, hogy t nem nagyon kötötte le mindaz, amir l Jézus beszélt a tömegnek. A bekiabálásból ez egyértelm nek t nik. Ezt az embert valami egészen más foglalkoztatja. Egy vagyonjogi problémával van tele a lelke. De telve van vele a gondolatvilága, az érzésvilága, egyszóval mindene, így aztán hiába tanít Jézus, hiába hangzanak bátorító, üdvözít Igék, err l az emberr l lepereg a kijelentés sorozat. Olyan ez az ember, mint egy színültig töltött vizeskorsó, amibe már nem fér semmi. Hiába mérik, mérnék ingyen, és töltenék bele is a legdrágább bort, nem fér, mert vízzel van tele. Annyira tele van, hogy egyetlen csepp sem fér már belé. Tehát úgy is megy haza, ahogy idejött: a saját problémájával telve. Lehetünk ám mi is így testvéreim, akár most is éppen. Eljövünk rendszeresen ide az Isten házába az üzenetének meghallgatására, vagy otthon el vesszük a Bibliát, hogy olvassuk bel le az Igéjét, s egyszer csak azt vesszük észre, hogy a szavak csak a fülünkig jutnak el, hogy olvassuk mi, bár fogalmunk sincs róla, hogy mit is. Sokszor úgy tele vagyunk saját problémáinkkal, mint ez az ember: egészen lepereg rólunk az olvasott, vagy hallott Ige. Annyira le tudja foglalni a gondolatvilágunkat a mindennapok baja, az egészségügyi problémáinktól kezdve az áremelkedésekig minden, hogy sokszor azon vesszük 99

észre magunkat, hogy ha megkérdeznék, azt sem tudnánk megmondani, mi volt a templomban az alapige. Ott ültem, de valahogy nem emlékszem rá… Különösen falusi gyülekezetekben szokott ez el fordulni, hogy dicsérik: „Jaj, de szépen beszélt a tiszteletes úr…”, de hogy mit is mondott, arról senki nem tudna két összefügg mondatot mondani. Ez a mi, közbekiabáló emberünk, akir l az Ige szól, ez is ugyanilyen helyzetben van. Pár lépésnyire t le árad az Ige, a tanítás vize, mégpedig nem is hitvány szolgától, hanem magától Jézustól, de erre az emberre nézve mindez hasztalanul. Biztosan unja is már a Szentlélekr l, meg az effélékr l szóló tanítást, mert a saját bajával van elfoglalva. S mivel Jézus nem az éppen t foglalkoztató dolgokról beszél, nem is bírja sokáig hallgatni, hanem bekiabál: „Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ide tartozik ez a kérés? Nem! Csakhogy a mi emberünket éppen ez a probléma gyötri, éppen ez tölti be a lelkét. Talán mi magunk is ismerjük ezt az érzést, hogy úgy tele van a lelkünk a saját ügyes-bajos dolgainkkal, még itt az Isten házában is, hogy eredménytelenül megyünk innen haza, mert ugyanúgy megyünk el, ahogyan jöttünk. Holott a döbbenet éppen az az egészben, hogy jó helyen vagyunk, a lehet legjobb helyen, az Isten közelében, mégsem könnyebbül a teher rajtunk, mert nem engedjük. Ugyanúgy leköt, lehúz bennünket a problémánk, a bajunk, mint ezt az embert az Igében, csak mi éppen nem szoktunk itt közbekiabálni. S mivel ez így van, ezért szokták a lelkigondozók, a lelkészek azt javasolni, hogy templomba menetel el tt imádkozzunk. A templomba menésre, az Istennel való találkozásra, s f leg az asztalánál való megállásra ugyanis készülni kell. S nemcsak küls leg, azzal, hogy megfürdünk és más ruhát öltünk, hanem legf képpen bels leg. Nem véletlen, még csak nem is egy régi, bevált, beidegz dött megszokás az, hogy a templomban a legels dolog, amit megteszek, miel tt elfoglalom a helyemet, hogy imádkozom. Tudniillik az imádkozás ebben az esetben azt jelenti, hogy kiürülök, régies szóval: megüresítem magam lelkileg. A jelképes vízzel teli korsónk kiürül, azért, hogy férjen bele más, valami sokkal drágább és táplálóbb. Imádkozni, áldást osztani vagy elfogadni csakis üres kézzel, és megüresített lélekkel lehet. Mindezek után lássuk, hogy mi a problémája ennek az embernek, és mi mindenr l van még szó a szövegben! Az Ige szerint ez az ember nem tanítvány, csak a tanítványokat körülvev nagy sokaság tagja. Azért kiabál oda Jézusnak, mert akkoriban Izraelben szokás volt az írástudókat felkérni, hogy ítélkezzenek peres ügyeikben. Emberünk tehát nem cselekszik valami szokatlanul furcsát, nem is botránkoztat meg senkit a tömegb l, csak éppen Jézust egy szimpla írástudónak titulálja. Így szólítja meg: „Mester! Rabbi!” A „rab” héberül azt jelenti, hogy „sok”, a rabbi pedig az, aki sokat tud. Ma is így hívják az írástudókat: rabbi. Ezzel viszont Jézust lefokozza, mert egy rabbinak tartja t csupán, akinek kutya kötelessége, hogy foglalkozzon az problémájával. Mihez hasonlítható ez a helyzet, amibe ez az ember kérésével Jézust hozza? Körülbelül ahhoz, ha mi elmennénk egy képkiállításra, egy tárlatra, s ott lenne maga a fest m vész is, aki éppen magas szint el adást tartana a festészetér l, meg a m vészi munkásságáról. S akkor mi egyszer csak bekiabálnánk, hogy legyen szíves, jöjjön el, és fesse ki a lakásunkat! A mi lakásunk már olyan piszkos, maga meg úgyis fest ! Persze, hogy fest , csak másképp! Persze, hogy id nként ki kell festeni a lakást, de ennek nem ez az elintézési módja, nem itt és nem vele kell ezt megbeszélni. Ez sértés a fest m vész felé! Na, ugyanilyen sértés ennek a közbekiabálónak a kérése, de ugyanígy sértjük mi is Isten szentségét és nagyságát, ha imádság címszó alatt mi is csupán kívánságainkat és óhajainkat kiáltozzuk az ég felé. Azt szoktam mondani erre nézve a gyerekeknek hittanórán, hogy az Isten nem egy automata, amibe felülr l bedobjuk a pénzt, azaz az imádságot, alul pedig már potyogtatja is kifelé, amit kértünk. Ha így tekintünk Istenre, és tipikusan ilyen imádságaink vannak, akkor egyrészt nagyon nem ismerjük t, másrészt megsértjük vele, mint ez a történetben szerepl ember. Bámulatra méltó viszont Jézus magatartása. éppen prédikált, s ett l az oda nem ill

100

közbeszólástól nem blokkolt le. Nem zavarodik bele a mondanivalójába, pedig megvallom a testvéreknek, hogy nagyon zavaró, ha prédikáció közben idegen zajok jönnek. Ilyen pl.: a ki nem kapcsolt mobiltelefon csörgése, de a cukorkás papír zörgése is egyértelm en zavarhatja nemcsak a szónokot, hanem a többi hallgatót is. Jézus pedig telve Lélekkel megkapja ezt a buta közbekiabálást, és egyáltalán nem jön zavarba, nem kapkod leveg után. Nem mondja azt, hogy hát ez meg hogy jön ide? Miféle kérdés ez? Nem, hanem válaszol. Egy Igével válaszol. Ezt mondja: „Ember, ki tett engem köztetek bíróvá vagy osztóvá?” Akik jól ismerik a Bibliát, azok tudják, hogy ez egy Ige. Valamikor Mózes, amikor a perleked izraelitákat a rabságból ki akarta szabadítani, balgán békíteni akarta ket. Meg is kapta a választ honfitársaitól: „Kicsoda tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk?” Jézus tehát tudja, hogy nem lehet, nem szabad belemenni az ilyen ügyekbe, mert a végén még a legnagyobb jóakarattal segíteni szándékozó húzza a legrövidebbet. Olvassuk csak el otthon a 2Mózes 2. részt, akkor sok mindent megértünk Jézus magatartásából. Jézus tehát ezt a bekiabáló embert egy mély értelm Igével rendezi le, és utána a tanítványaihoz fordul ismét. Mintha mi sem történt volna, folytatja a tanítást s tanít a pénzr l, a pénzéhségr l, a kapzsiságról. S t, ezt a zavart okozó, kiabáló embert még fel is használja szemléltet eszközül. Azt mondja: "Vigyázzatok, és rizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha b ségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg." S részér l ezzel el is van intézve a dolog, itt fejez dik be a felolvasott Ige, bennünk azonban úgy érzem, hogy maradt még néhány megválaszolatlan kérdés. Mindenekel tt talán leg szintébben az érdekelne bennünket, hogy miért utasítja el Jézus ezt az embert? Hiszen akármilyen tapintatlan és udvariatlan is, ezt az embert mégis csak kisemmizték. Saját bátyja rövidítette meg! Teljesen kitúrta t az örökségb l. És Jézus egy ilyen embernek nem segít?! Miért? Egyes bibliamagyarázóknak – de jó néhány egyszer gyülekezeti tagnak is – kézenfekv válasza van erre: mert Jézus anyagi ügyekkel nem foglalkozik! Az küldetését l idegen, hogy holmi anyagi dolgokkal foglalkozzon – vallják sokan. „Jézus megváltani jött, nem pedig pénzügyekben ítélkezni! Jézus a mennyei országában akar nekünk helyet adni, nem pedig itt a földön gazos földeket osztogatni.” Sokan vélekednek így, s ezen túlmen en még azt is mondják, hogy az egyház se foglalkozzon anyagi ügyekkel. Véleményem szerint ilyet olyan emberek mondanak, akiknek soha nem volt anyagi gondjuk, s megengedhetik azt maguknak, hogy lenézzék a csúnya, piszkos anyagi ügyeket. Ezzel ellentétben Jézust soha nem jellemezte az anyagi javak megvetése. Nem mintha kincseket akart volna gy jteni magának itt a földön, s t, nagyon is a lelki javakra hívta fel a figyelmet, de soha nem játszotta ki egyiket a másik ellen. Jézus tudta, hogy emberek vagyunk, anyagiakból élünk, s hogy nekünk nagyon fontosak tudnak lenni ezek a kérdések. azt szerette volna, ha vele együtt mi is tudjuk, hogy ezek fontos, de nem a legfontosabb kérdések az életben. A probléma ugyanis mindig ott kezd dik, ha az anyagi javak kérdése aránytalanul nagy szerepet tölt be az életünkben. Ugyanúgy, mint ebben a történetben. Figyeljük csak meg, hogy ebben a jelenetben is milyen elszomorító dolgot látunk! A közbekiabáló ember, meg aki kisemmizte t – testvérek. Egy anya szülte ket, és még sem tudnak megegyezni, mert fontosabb a pénz, mint a testvéri szeretet. Úgy látszik, hogy nincs új a nap alatt, mert ez a probléma a mai napig is nagyon sok családnak okoz komoly gondokat. A hosszú évekig elhúzódó örökségi perekb l szoktak az ügyvédek legjobban meggazdagodni. Világméretekben pedig ugyanez a helyzet. A világ nem tudja igazságosan elosztani a javakat, ezért világméretekben is n a feszültség Kelet és Nyugat között. Akkor hát miért nem segít Jézus? Miért nem segít ennek a kotnyeles, de mégis csak bajban lév embernek? Ahhoz, hogy ezt megértsük, képzeljenek a testvérek maguk elé három kört. Egy nagy kört, azon belül egy kisebbet, és azon belül még egy kisebbet. Ez a három kör Isten kegyelmi rendje, s nem lehet, nem szabad összekeverni ket. A legnagyobb kör az egész világ. Az egész világ az úgynevezett általános kegyelmi rend alatt él. Kegyelem az, hogy süt a Nap, hogy esik az es , hogy vehetünk leveg t, hogy járunk a földön. Ez mind Isten kegyelme, és az

101

egész világra vonatkozik. Csakhogy az általános kegyelmi renddel kapcsolatban Istennek üdvígérete nincs. Aki csak az általános kegyelmi rend alatt él, még nem fog üdvözülni. Ez a kegyelmi rend is kegyelem, de ett l még nem üdvözül senki. Az általános kegyelem alatt él embereket az jellemzi, hogy igazságot keresnek, de azt soha nem találják meg. A földi életben ugyanis igazság nincs. Jézus az igazság. Minden perük haraggal végz dik, és soha nem zárul le. Nincs tehát üdvígéretük. Ezen a körön belül van a kisebb kör: ez Jézus hallgatóinak köre. Ez egy speciális kegyelmi kör. Ez manapság az ún. népegyház. k nemcsak a világban élnek, nemcsak a nagy körben, hanem azon belül van nekik egy plusz körük, egy plusz kegyelmük. Mert már maga az kegyelem, hogy Jézus tanításait hallgathatják. Ebbe a körbe tartozik bele a közbekiabáló ember is. Ide tartozik bele mindenki, aki hallgatja az Igét, de belülr l nem azonosul Jézussal. Nagyon fontos tudni, hogy az ebben a körben lév knek sincs automatikus üdvígéretük. S t, maga az Ige lesz ítéletükre, mert hallják az Igét, de nem élik! Nem hatja át az életüket! Csak hallják! Fel lehet ismerni ket az ilyen mondatokról: „Megbocsátok, de nem felejtek!” Milyen megbocsátás ez? Semmilyen! Vagy: „Én a saját igazamból nem engedek!” Ezek azok az emberek, akik soha nem döntenek máshogyan csak a saját érdekükben. Önmaguk ellen nem tudnak dönteni, és a saját igazságukat keresik, és tévesen azt hiszik, hogy még az üdvösség is kijár nekik. Pedig ebb l a körb l sem lehet a mennyországba jutni! S a harmadik, a legbels , a legspeciálisabb kör: a kiválasztottak köre. Azok, akik nemcsak hallgatják Jézus tanításait, hanem az egész életüket is egészen Jézusnak adták. k tudnak önmaguk érdeke ellen dönteni, s t ha kell, a saját zsebük ellen is tudnak dönteni! k soha nem az igazságot keresik els rend en, hanem mindig az irgalmat. k azok, akik szeretettel tudnak válaszolni a megbántásokra is, akiknek bocsánata valódi bocsánat, s akik hittel és der vel tudják elhordozni az elhordozhatatlant is. Ezeknek az embereknek elveszíthetetlen örök üdvösségük van! S ezekkel az emberekkel Jézus tárgyal az anyagiakról is. Azért, mert velük lehet beszélni az anyagiakról. ket tanítja arra, hogyan viszonyuljanak helyesen az anyagi javakhoz is. A választottak körén kívül él , a perleked , igazságkeres , veszeked tömeggel Jézus nem tárgyal az anyagiakról, mert tudja, hogy medd dolog. Alkalmatlanok rá. Ezért fordul el az ehhez a körhöz tartozó fiatalembert l, ezért nem vállalja a dönt bíró szerepét peres ügyében, ezért nem rendezi pénzügyeit, mert lehetetlen az, hanem visszafordul övéihez és tanítja tovább ket a „bolond gazdag” példázatán keresztül. A nagy kérdés, a legfontosabb kérdés pedig az: én benne vagyok-e a legbels bb körben? Erre a kérdésre mindenki a lelke legmélyébe nézve, a leg szintébb pillanataiban, csakis az Isten színe el tt állva válaszoljon. De akkor szintén és igazán! Ne érjük be féligazságokkal, ne ámítsuk magunkat, és ne menjünk el éppen a lényeg mellett vakon úgy, mint az a múlt századi bérkocsis, aki egyszer felvett kocsijára maga mellé egy vándorprédikátort. Ahogy ott zötyköl dtek a kocsin, egyszer csak a prédikátor megkérdezte: „Mit gondol testvérem, hogyan lesz a maga számára b nbocsánat és örök élet a mennyben?” A kocsis így válaszolt: „Én hiszem, hogy van Isten. Néha a templomba is eljárok. Meg aztán úgy gondolom, vannak nálam rosszabbak is. Ifjúkoromban elkövettem ugyan néhány ferde dolgot, de az már rég volt. Meg aztán gyakran szomorkodom is b neim miatt.” „Sajnos barátom egyik válasza rosszabb, mint a másik – felelte a prédikátor, hiszen képzelje csak el, hogy nem Istennel kell rendeznie a dolgát, az adósságát, hanem csak a sarki f szeressel. Elmehet-e a f szereshez így: Boltos uram, igaz ugyan, hogy fülig eladósodtam, és magának sem tudok fizetni, de én hiszem azt, hogy maga létezik. El is jöttem a maga házába, ide a boltba, itt vagyok és igaz ugyan, hogy most sem tudok fizetni, de talán vannak, akik még nálam is többel taroznak. Különben is olyan régen nem adtam már meg, hogy az az adósság egyáltalán nem számít már. Meg aztán gyakran szomorkodom is amiatt, hogy tartozom magának!” Erre a válaszra már a bérkocsis is elképedt: „Bizony erre még a f szeres sem hitelezne nekem és bocsátana meg!” – mondta. Értsük hát meg és lássuk meg Testvéreim,

102

hogy a második körhöz tartozás – az Ige hallgatása – önmagában még nem üdvözít. Csak a Jézus Krisztussal való teljes közösség által nyerhetjük el b neink bocsánatát és az örök életet. A jó hír az, hogy Jézus Krisztus pont az ilyen fizetésképtelen, a körön kívül lév , önmaguktól csak perlekedni képes emberekért jött, hogy mindannyian a legbels körhöz tartozzunk. Ha mindezt megértjük és elfogadjuk, akkor onnantól kezdve azt érezzük, hogy: nincs nekem semmi bajom, semmi igényem és követelésem, mert az én Uram betölt egészen. Boldogok, akik így élik mindennapjaikat, mert már e földön ízelít t kapnak az eljövend mennyei dics ségb l. Ámen

Elhangzottak 2008. AUGUSZTUS havában, a Tiszavasvári református gyülekezetben.

Tartalomjegyzék: • • • •

Augusztus 3. vasárnap Textus: Apostolok Cselekedeti 20:35 Augusztus 10. vasárnap Textus: Lukács 4:28-30 Augusztus 24. vasárnap Textus: Márk 3:22-30 Augusztus 31. vasárnap Textus: Márk 4:35-41

Az igehirdetések címe: • • • •

Augusztus 3. vasárnap Jobb adni, mint kapni! Augusztus 10. vasárnap Értékeink. Augusztus 24. vasárnap Kicsoda nekünk Jézus? Augusztus 31. vasárnap Viharban a tanítványok?!

„Egy prédikáció mindig a szószéken él igazán! Mert abban benne van az igét hirdet lelkipásztor hite, átélése, hangsúlyozása, valamennyi gesztusa, és az egyénisége. Ezzel együtt hisszük, hogy leírva is komoly lelki táplálékot jelenthetnek az igehirdetések. Egyúttal azonban szeretettel hívogatunk mindenkit a templomba, hogy – ha teheti – hallgassa személyesen az elhangzó prédikációkat!”

103

Jobb adni, mint kapni! 2008. augusztus 3. vasárnap Szolgálattev : Fodor Gusztáv lelkipásztor Textus: ApCsel 20:35 Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Kedves Gyülekezet! Hadd valljam be Önöknek azt, hogy én igazán a Református Szeretetszolgálat alakításakor kezdtem el ennek az Igének a jelentésén gondolkodni. Azel tt gyülekezeti lelkész koromban szinte minden egyes vasárnapon a szószéken állva, amikor az adakozást hirdettem, akkor ezt az igét használtam: „jobb adni, mint kapni”. De úgy igazán – bevallom szintén – sohasem gondoltam bele abba, hogy milyen mélységekkel állunk szemben, hogy az Isten mit is akar ezzel üzenni, és mit is akar azzal pontosan, hogy miért is jobb adni, mint kapni. Akkor elhatároztam, hogy meg szeretném fejteni ezt az igét, meg szeretném érteni ezt az igét, mert biztos vagyok benne, hogy ha megértem ezt az igét, akkor a Magyar Református Szeretetszolgálatot még pontosabban, még jobb irányba tudom majd vezetni. S amikor az emberek el tt arról kell beszélni, hogy támogassák a Szeretetszolgálatot vagy arról kell beszélni, hogy milyen fontos munkát végez a Magyar Református Szeretetszolgálat, akkor els sorban nekem van arra szükségem, hogy megértsem azt, hogy az Isten mit is tanít ezzel kapcsolatban. „Jobb adni, mint kapni!” Kedves Testvérek! Az egyik professzorunk azt mondta, hogy amikor elkezdünk beszélni egy igér l, akkor mindig fel kell tenni kérdéseket. S én, amikor elkezdtem gondolkodni ennek az igének a jelentésén, akkor feltettem egy ilyen kérdést, hogy tényleg jobb adni, mint kapni? Hiszen a világ teljesen mást mutat, ha körülnézünk magunk körül a világban, akkor azt látjuk, hogy a világon szinte mindenki jobban szeret kapni, mint adni. Ha mégis jobb adni, akkor miért jobb adni? Nagyon sok barátomnak, lelkészeknek, ismer söknek feltettem ezt a kérdést: Szerintetek miért jobb adni, mint kapni? Többnyire olyan válaszok születtek, amelyekkel nem nagyon voltam megelégedve. Fel is szeretnék olvasni a Testvéreknek néhány ilyen választ. Valaki azt mondta: Jobb adni, mert ha adok, akkor meglátom, hogy van mib l adni. Kedves Testvérek! Helyes-e ez a választ? Nem helyes a válasz, mert ilyenkor, hogy ha azt nézem, hogy azért adok, mert akkor megláthatom azt, hogy van mib l adni, akkor nem a másik ember szenvedése, nem a másik ember nyomorúsága, nem a szegény embernek a rászorultsága van a középpontban, hanem az, hogy eltölt engem egy materiális alapú biztonság, aminek nem örül az Isten, amit nem szeret az Isten, mert ilyenkor az anyagba kapaszkodunk és nem az Istenbe, nem az Istenben bízunk, nem bízzuk rá magunkat. Körülvesz bennünket egy anyagi biztonság és valahogyan ez sokszor ütközik az Istenbe való kapaszkodással. Valaki azt válaszolta erre a kérdésre: Jobb adni, mert amikor adok, az kellemes érzésekkel betölti a szívemet. Vajon helyes-e ez a válasz Kedves Testvérek? Adok, mert amikor adok, a szívemet betölti valamilyen kellemes érzés. Ezt a választ sem tudjuk elfogadni, mert itt is, a kellemes érzés miatt segítünk, nem a másik ember miatt, nem a másik ember nyomorúsága van a középpontban, hanem az, hogy nekem jó legyen, hogy érezzem, hogy én milyen jó vagyok. Valaki azt mondta, hogy jobb adni, mert amikor adok, akkor szembesülök azzal, hogy én milyen jó ember vagyok. Helyes-e ez a válasz. Ilyenkor Kedves Testvérek a rászoruló ember nem más, mint egy tükör, amiben nem azt látom aki a tükör mögött van, hanem

104

magamat, ilyenkor a magunk jóságát látjuk, az kerül el térbe. Mindegyik válaszból hiányzik valami, hiányzik a másik ember nyomorúságának a meglátása, átérzése, hiányzik a Nagy Parancsolat betöltése: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Nézzünk szét Testvérek a világban, talán a világ megadja nekünk a választ: Miért is jobb adni, mint kapni? De minél tovább keressük ott a választ, annál jobban rájövünk arra, hogy a világban sokkal többen vannak olyanok, akik kapni szeretnek inkább. Az embert egy bölcs mondás nem magasztos szavakkal jellemzi, hanem ezt mondja: „ember embernek farkasa”. Kedves Testvérek! A statisztikai adatok alapján elmondhatjuk, hogy a világban jelenleg van annyi pénz, van annyi gazdagság, hogy abból mindenki normálisan – hadd mondjam azt – paradicsomi életet tudna élni. E helyett azt látjuk, hogy a világ lakossága 2O %-ának a kezében van a világ gazdagságának a 80 %-a, a világ lakosságának a 80 %-a pedig ebb l a megmaradt 20 % gazdagságból él. A diagnózis elszomorító, az eredmény nyilvánvaló, ezért hal meg naponta 60.000 ember élelem, víz és gyógyszerek hiánya miatt, ezért van ennyi eldobott gyermek, otthagyott csecsem , ezért vannak telve az árvaházak, ezért van annyi csonka család, ezért van annyi sok megsebzett gyermek. Nézzünk szét a családban, hogy ha megnézzük a világot, talán a család megadja nekünk a választ: Miért is jobb adni, mint kapni? Hogy ha a család háza tájékán kezdjük el keresni a választ arra a kérdésre, hogy miért is jobb adni, mint kapni, akkor talán azt érezzük, mint hogy ha közelebb kerültünk volna a válaszhoz. Igen, az édesanyák azok, akik ezt el tudják mondani, hiszen ez fakad az szívükb l: jobb adni, mint kapni, az édesanyák tudnak adni, adnak életet, adnak tör dést, adnak gondoskodást, adják önmagukat a gyermeknek, még akkor is adják, amikor nem kapnak vissza semmit. De sajnos, ellen példa is van, hiszen Magyarországon az elmúlt évben 15 csecsem t ölt meg közvetlenül a szülés után az édesanya, mert zavart a gyermek, nem jókor jött, mert útban volt a pici, az a szeretetért kiáltó, tehetetlen emberpalánta. Aztán, ha jobban elkezdünk szétnézni a család tájékán, akkor észrevesszük az id seket, azt, hogy sokszor hogyan bánnak velük, hogy mell zve vannak, mert a fiatalok útjában állnak. Addig, ameddig bírtak, ameddig tudtak adni, addig kellettek, de megöregedtek, elgyengültek, és már nem kellenek a gyermekeknek, az unokáknak. Sehol sem látszik meg Kedves Testvérek annyira a b nös emberi természetnek a hitványsága, mint azon, hogy hogyan bánunk mi, gyerekek a szül kkel, hogyan bánunk mi, unokák a nagyszül kkel. A család sem tudja nekünk megadni a választ, hogy miért jobb adni, mint kapni. Aztán megértettem Kedves Testvérek, hogy ez a mondás a mi Urunktól Jézus Krisztustól származik. Érdekes, hogy az evangéliumokban ez a mondás nem található meg, ezt az apostol jegyezte le és adta át nekünk ezt a gyönyör kincset. Ez pedig megadja a kérdésünkre a választ, legalább is segít abban, hogy hol kell keresni. Miért jobb adni, mint kapni? A válasz nincs a világban, nincs a családban, a válasz Jézusnál van. Kedves Testvérek! A válasz maga Jézus. „Úgy szerette Isten a világot, hogy az egyszülött Fiát adta”. Szeretett az Isten, és adott, mert jobb adni, mint kapni. Úgy szeretett az Isten, hogy adott, hogy lehajolt egészen a földig, hogy felemelje a nyomorultakat, a b nösöket, akik talán most is vonszolják a lelküket, mert sok-sok gonddal, sok-sok nyomorúsággal küszködnek, akinek a szívét különös terhek húzzák le, azokért jött az Isten. Szeretni és adni. Nem beszéltünk össze a Tiszteletes Úrral, de amikor elmondtam neki, hogy az adakozásról fogok beszélni, akkor ezt a Lectiot: A szeretet himnuszát választotta, mert talán már tudja ezt a titkot, ezt a két fogalmat, hogy a kett összetartozik: szeretni és adni. Kedves Testvérek! A kett t nem lehet elválasztani egymástól, a szeretet és az adás, mindig összetartozik, mert aki szeret az mindig ad, annyit adunk, amennyire szeretünk, annyit adunk feleségünknek, férjünknek, gyermekünknek, szüleinknek, nagyszüleinknek, munkahelyünknek amennyire szeretjük ket. Annyit adunk Istenünknek, annyit adunk az egyháznak, amennyire szeretjük az Istent, amennyire szeretjük az egyházunkat. Jézus annyit adott, amennyire

105

szeretett. Mennyire szeretett Jézus, Kedves Testvérek? Annyira, hogy mindenét odaadta, odaadta az életét, odaadta a vérét, odaadta az utolsó leheletét, mert szeretett téged és szeretett engem, ennyire szeretett. S amikor err l beszélek, mindig egy kérdés jön fel a szívemben, hogy vajon a mi Urunkat, Jézus Krisztust mi tartotta fenn a kereszten? Talán a durva vasszögek, amelyek átütötték a kezét és a lábait? Nem, hanem a szeretet, amellyel szeretett téged és szeretett engem, ez tartotta Jézust a kereszten. Azért, mert tudta, hogy ha le fog jönni, akkor nem vált meg bennünket, akkor nincs választási lehet ségünk, akkor csak a pokol, akkor csak a szeretetlenség, a sötétség, a kárhozat maradhat az embernek a jussa. De két út van el ttünk: a keskeny és a széles, és mi választhatjuk a keskenyt, választhatjuk az egyenes utat együtt, a mi Urunkkal. Jobb adni, mint kapni, Jézus megadta rá a választ. úgy szeretett, hogy adott, és annyit adott, amennyire szeretett. Ha nem lenne jobb adni, akkor nem tudnánk megbocsátani, ha nem lenne jobb adni, akkor Kedves Testvérem a világ olyan lenne körülötted és körülöttem, mint az Északi-sark, ahol a mínusz 60 fokban megfagyna minden, meghalna minden, meghalna a reménység, meghalna a tisztelet, meghalna a szeretet. Ha pedig nem lenne jobb adni, akkor nem lenne szeretet sem, ha pedig nem lenne szeretet, akkor Kedves Testvérem az lenne maga a pokol, mert a pokolban nincs szeretet. Nagyon sokan már most pokolban élik az életüket, mert a kapcsolataikban, a családban meghalt a szeretet. De sok gyermeki szívben meghalt a szeretet! Hányszor meghal a szeretet a mi szívünkben is a mi Mennyei Édesatyánk iránt, hányszor nem vesszük észre, hogy mennyire szeret, hányszor megfeledkezünk róla, amint jönnek a hullámok, és már-már elsodornak a hullámok, akkor nem látunk magunk körül semmi mást, csak sötétséget, akkor Kedves Testvérek ezen a sötétségen ragyogjon át Jézus Krisztusnak a keresztfája, hogy mennyire szeretett, hogy mindenét odaadta. Isten adja, hogy ez a fény ez a kereszt, ennek a fénye mindig beleragyogjon a mi sötétségünkbe, a mi fáradságunkba, a mi depressziónkba, hogy lássuk mindig azt, hogy mennyire szeret az Isten és lássuk azt, hogy a legnagyobb sötétségben is mindig csak ad, akkor is a tenyerén hordoz bennünket. Jobb adni, mint kapni! Kedves Testvérek, próbáljunk meg eszerint élni, és ha úgy érezzük, hogy talán mégsem értjük ezt az Igét eléggé és úgy gondoljuk, hogy talán még mindig nem tudjuk megadni erre a kérdésre a választ, akkor határozzuk el, hogy valakit a családunkban, valakit a rokonságunkban, akire talán egy kicsit nem figyeltünk oda az elmúlt héten, egy kicsit még jobban fogjuk szeretni. Ma délután menjünk haza, vegyük fel a telefont, hívjuk fel vagy vegyünk egy pici kis ajándékot, mondjuk el neki, hogy mennyire szeretjük. Ajándékozzuk meg egy pici kis odafigyeléssel, egy pici kis szeretettel, egy picit több gondoskodással, határozzuk el, hogy egy picit több szeretetet fogunk neki adni. Lehet Kedves Testvérek, hogy ez a prédikáció nem adta meg mindenkinek a választ, de hogy ha hazamegyünk és valakinek szeretetet vagy örömet okozunk, akkor nézzünk jó mélyen a szemébe, és biztos vagyok, hogy azok az örömt l csillogó szempárok megadják a választ, hogy miért is jobb adni, mint kapni. Ámen. Az istentiszteleten énekelt énekek: 277, 25, 467, 173, 395

Értékeink 2008. augusztus 10. vasárnap (Szolgálattev : L rincziné Harászi Andrea lelkipásztor – Tiszalök)

106

Lectio: Lukács 4:14-30 Textus: Lukács 4:28-30

Kedves Testvéreim! A hittanos gyermekek biztosan jól ismerik az imént felolvasott történetet, amikor Jézus hazamegy az övéi közé és az ézsaiási szavakat olvassa fel, hogyan fogadja az ottani gyülekezet – szoktunk err l beszélni a hittanórákon is. A legmegdöbbent bb ennek a történetnek a vége, ahogyan fogadják, úgy magunkra ismerünk, hányszor van, hogy a legjobb szándékunkat is kifordítják, és ha nem is a hegyr l való letaszítás – hiszen ez egy nagyon nagy véglet – ha nem is ez a következmény, de rosszul esik nekünk, ha nem jó a másik ember válasza, az biztos. Az ember akkor is és ma is azt gondolta, hogy Jézussal lehet így bánni, és úgy tenni, mintha mi sem történt volna: letaszítani és élni tovább az éltetet. Így van ez életünk minden területére hatással, kezdve azzal, ami bennünket meghatároz, a nekünk oly kedves, drága becses dolgokkal, amiket tisztelettel szoktunk emlegetni, amikt l átmelegszik a szívünk, amiket dédelgetni, félteni és amikr l, amikkel kapcsolatban még az idegenekkel szemben is elvárjuk, hogy azok arról tisztelettel beszéljenek, úgy ahogyan mi. Lehet ez a kedves dolog személy, lehet tárgy is, és vannak értékes fogalmaink is, amire annyira vigyáznánk. A leggyakrabban személyek azok, akik fontosak nekünk. Legel ször is az édesanyánk és az édesapánk, aztán ahogy telik az id , lehet, hogy már csak az kedves, kitörölhetetlen emlékük a szívünkben, ahogyan mások róluk beszélnek, ahogyan hozzájuk viszonyulnak, abban a tekintetben vagyunk mi a legsebezhet bbek, arra vagyunk a legérzékenyebbek, nem véletlen, hogy nagy konfliktusok, nagy bajok szoktak abból származni, amikor a másik, a leggyakrabban az édesanyját emlegeti valaki rossz színben. S tudják is azt az emberek, hogy így lehet a legjobban a másikat megbántani, ha a szüleit emlegetik fel. Nem csoda, hogy ezen a területen vagyunk a legsérülékenyebbek, hiszen az els három életévben az élethez szükséges alapok véglegesen lerakatnak. Azt mondják a lelki szakemberek, hogy az élet f iránya eld l, a képességek kialakulásának lehet sége itt van, a kezdetek kezdetén. S ebben a nagyon fontos id szakban a szüleihez köt dik szinte kizárólagosan a gyermek-ember. Ugye legel ször még egynek érzi magát az édesanyjával, s ahogyan telnek az évek, úgy változik, de a köt dés a tudatalattiban egész életre megmarad, a lelkileg egészséges feln tt emberben ez a helyén is van, a helyes irányba motivál, gazdagító energiákat szabadít fel… A legkedvesebb személy a feln tt ember számára a társa, akit kapott az Istent l, akit hordoz jóban-rosszban, akivel a legnehezebb id szakokon is segít átevickélni a tény, hogy egykor ország-világ elé kiálltak, Isten és ember el tt megfogadták, hogy h ségesek lesznek egymáshoz, és együtt öregszenek egymás boldogítására, akikkel együtt fogadják amikor csak lehetséges Isten áldását: a gyermekeket. Aztán így érkezik az ember életében az unoka, a gyermekünk vagy gyermekeink és az unokák, a drága kincseink, akikben az életünk teljességre jutott, akikben látjuk a jöv t, a jobbat, álmaink, reménységeink beteljesedését, akikért a legjobban szoktunk izgulni, akiket a legjobban féltünk és úgy szeretnénk, hogy ha minden jól menne az életükben. Aztán vannak nekünk dédelgetett tárgyaink. Biztos ki-ki tudja, hogy melyik az a tárgy az otthonában, amihez nagyon köt dik. Most csak párat említek: lehet ez egy nagyszül kt l örökölt Biblia vagy imádságos könyv, amely nemcsak azért értékes, mert esetleg már múzeumban lenne a helye, hanem azért, mert benne van a család krónikája, hogy ki született, mikor keresztelték, kik házasodtak, benne vannak a temetések. Láttam már olyan családi Bibliát, ahol le volt írva a családi gazdaság egy-egy eseménye – ett l értékesek.

107

Ugyancsak értékes lehet számunkra egy nagyon kedves személy kezének munkája: a nagymama hímzett terít je vagy párnahuzatja, vagy a nagyapa által faragott szék, szekrény. Ilyen volt – egy kedves ismer s bácsival találkoztam a héten, akinek 3 éve költözött a Mindenható Istenhez a felesége – bár id södik, nehezebben jár, nehezebben mozog, de azóta is a felesége kedves virágait öntözgeti, tisztítgatja, táplálja, mert ezek az övéi voltak, akkor is, ha már teher, de lélekben így közel érzi magához. Így számolt be édesanyja bef ttjeir l egy asszony, az édesanyja már nem élt, de a következ évben még úgy bontotta a bef ttjeit, hogy közben mindig rá gondolt és kedves volt számára. S vannak számunkra értékes fogalmak, amiket jó lenne meg rizni, s amiket sokszor érzünk veszélyben: a család, a szeretet, békesség, amelyet, ha elveszítünk, igyekezzünk helyreállítani, a tisztelet, az alázatosság, a szolgálatra való készség. Amikor az említett dolgok egészséges mértékben jelen vannak az életünkben és keresztyén ember módjára tudunk ezekkel élni, úgy, hogy ezeket Isten iránti hálaadással fogadjuk és megint csak az Isten iránti hálaadással becsüljük meg, akkor nincs is ezzel semmi baj, hozzánk tartoznak, gazdagítanak bennünket. Azonban amikor valaki ezeket túlzottan lekicsinyli, nem foglalkozik vele, akkor az valami lelki bajra mutat rá. De megvan egyébként az a társadalmi nyomás is, hogy ezekkel a dolgokkal egyáltalán ne foglalkozzunk, mint ahogy a termékekkel, amikkel elárasztanak bennünket, azt tapasztaljuk, hogy egyszer használatosak, aztán ki kell dobni az egyre növekv szeméthegyekre, mert gyártottak már nekünk újabbakat és azokat levesszük a polcról. Ugyanígy sulykolják belénk, hogy így van ez a körülöttünk lév emberekkel is: le lehet ket cserélni a boldogulásunkért, le lehet cserélni, mint ahogy a tárgyakat, úgy az embereket is egy másikra, és ezzel csak növeljük az életünkben a feszültséget, a békétlenséget. Az is igaz azonban, hogy amikor valaki túlzottan felnagyítja ezeket a földi dolgokat, amelyek értékesek a számára, akkor hajlamos a bálványozás b nébe esni, túlzottan ragaszkodni, s amikor elveszti, akkor belerokkanni. Van még egy kedves dolog, amit szándékosan hagytam mostanra, de a legels kell, hogy legyen számunkra: a hitünk. Amir l azt mondja az Ószövetség, hogy olyan, mint a gyöngy, gyöngyeink, amiket nem szabad a disznók elé vetni, félteni kell. Az Isten kegyelmét, szeretetét felismer ember nem tud azzal betelni. Milyen csodálatos az, amikor elcsendesedsz Szeretett Testvérem! A Biblia sorait olvasva – legyen az a napi ige vagy saját magad által választott rész – s egyszerre megnyílik az értelme. Úgy szoktam mondani: olvasom az igét a magam csendességében, s egyszer csak kiabál az Isten. Megéled, hogy addig fáradt és nyugtalan voltál, és egyszer csak elmúlik a feszültséged, mert megértetted, hogy Isten tör dik veled, él kapcsolatban vagy vele, és ez olyan ráadás az életedben, amit csak hív emberként tapasztalhatsz meg, amit l mérhetetlenül gazdag vagy. Hív életünk értékes ajándéka az imádság, folyamatosan kapcsolatod lehet a Mindenható Istennel, és folyamatosan imádkozhatsz azokért, akik kedvesek számodra, bár lehet, hogy ritkán találkoztok. Nekem olyan nagy élményem volt, amikor a teológiát végeztem és egyik vizsga után jött a másik, így teltek a vizsgaid szakok, a félévek és hallottam, hogy egy hitben járó bácsi mondta az édesanyámnak – miután megkérdezte, hogy vagyok -, hogy rendszeresen imádkozik értem. S ilyenkor áll össze az emberben, hogy megélt sok csodát, hogy az Isten átvezette lehetetlennek t n helyzeteken – és nemcsak a vizsgákra igaz ez, hanem az életünk mindennapjaira, hogy kerülünk szembe megoldhatatlannak látszó nehézségekkel, problémákkal és nem is tudjuk, hogy hogyan oldódott az meg, és milyen jó azt megtudni, hogy imádkoztak értünk. Nemcsak mi zörgetünk folyamatosan az Istennél imádságunkkal, hanem mások is imádkoznak értünk. Nagyon jó ezt err l az oldalról megtapasztalni és nagy lehet ség és nagy áldás másokért imádkozni. Hadd tapasztalják meg mások is az Isten közelségét, meger södik így az ember a hitben. Nagy kincsünk ez, értékünk, földi életünk múló napjait bearanyozza, de Isten elküldte a Fiát, hogy örök életünk legyen. Kimondhatatlanul drága számunkra ez az örömhír, mérhetetlen az a szeretet, amit Jézus

108

Krisztust megismerve megtapasztalhattunk. A Jelenések könyve azt mondja: az ember mikor megtér, igen lelkes állapotában az az els szeretete – amit átéltél Te is Szeretett Testvérem, amikor hitre jutottál, és egyre inkább felismerted Isten közelségét, hatalmát az életedben, jelenlétét. Aki meg tudja tartani ezt az els szeretetet és eljut a hit komolyságára, s megadatik neki, hogy gyümölcsöket teremjen, és az élete körülményeit l függetlenül jó és kívánatos irányba megváltozik: nem érti, miért nem érzi ezt a többi ember, nem érti, hogy miért nem akar mindenki kereszténnyé lenni? S mi már kompromisszumra is hajlandóak lennénk: ha már nem lesz mindenki kereszténnyé, legalább tisztelje azt, ami számunkra érték, ami nekünk drága! Ezzel szemben olyan kort élünk, amikor az értékrend felborult. Az évezredek alatt lerakódott, apáról fiúra szálló kincseket ki lehet gúnyolni, aljas célra lehet felhasználni, nem tör dve azzal, hogy az „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után” megtartó er k figyelmen kívül hagyása milyen veszélyes. Ezért tapasztaljuk, hogy ma védeni kell azt, ami egyébként magától értet d : a házasság intézményét, mert nem természetes, hogy ha két ember szereti egymást, akkor örök h séget esküszik egymásnak. S t azt akarják, hogy azt is elfogadjuk, hogy nem férfi és n lép szövetségre, belénk sulykolják a reklámok és a legveszélyeztetettebbek a kamaszok, a felnöv nemzedék, hogy az alkohol a megtartó er , ami átsegít a feszültségekkel terhes id szakokon. S meg is van ennek az eredménye – látszik a statisztikákon – egyre több fiatal lesz az alkohol rabja tizenévesen. Arról nem szólnak a statisztikák, nem verik nagydobra, hogy hány család megy ebbe tönkre, hány élet. Lehetne még sorolni a legmodernebb b nöket, de nem az a célunk, hogy a mások szálkáit keresgessük – Jézus azt mondta, hogy ne a mások szemében keressük a szálkát, a magunkéban pedig ne vegyük észre a gerendát – mert hajlamos az ember az ítélkezésre. De nekünk nem ez a célunk, hanem az, hogy a mi hitünk meger södjön. Bármennyire is elhatározzuk azonban magunkat erre, mégis bánt bennünket, amikor a kedves dolgainkat sárba tiporva látjuk. Fáj, amikor reggel bekapcsoljuk a rádiót és a drága nevet, amit mi csendes fohászként szoktunk mondani: segíts meg Istenem! vagy imádságainkban, azt halljuk hisztériás érzelemkifejezésként. Fáj Istenünk hiába felvett neve. A felolvasott ige tehát Jézus názáreti zsinagógabeli igehirdetését írja le, és annak hatását. Otthon van, s bár tudja, hogy a názáreti emberek többségének az ács fia marad, egyértelm en bemutatkozik: ma teljesedett be az ézsaiási jövendölés a fülük hallatára. S mit válaszolnak? Nem az ács fia ez, akit láttunk feln ni, porban szaladgálni, az apjának segíteni? Bizony egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában, s ennek meg is van a következménye. Jézus figyelmezteti ket. Ez ugyanolyan, mint amikor Illés idején éhínség volt, és Isten az ínség napjaiban nem izraeli, hanem Szidómhoz tartozó sareptai özvegyasszonyhoz küldi Illést és így nemcsak menekül meg a ki nem fogyó olaj és liszt által, hanem az a család is. Elizeushoz Szíriából jött Naámán gyógyulni a leprából, mert akkor is azt gondolták, hogy elég nekik beleszületni a választottságba: zsidónak születtek, körülmetélkedtek, úgymond papíron keresztények k, ahogy ma mondják: meg vagyok keresztelve, papíron keresztény vagyok, nekik ez ugyanazt jelentette: beleszülettem, nincs itt már más tennivaló. Ahelyett, hogy meg akarták volta érteni a názáretiek Jézus magyarázatát, botrányos dolgot tettek: haragra gerjedtek, és ki zték t a városból. Elvitték egy szakadékig, hogy ott letaszítsák. Újra itt vagyunk a szívünknek mérhetetlenül drága dolgok sárba tiprásánál, és egyben egy emberi nagy tévedésnél: az Istent le lehet gy zni, hogy az Istenen át lehet nézni, a szent dolgok büntetlenül bemocskolhatók. Együnk-igyunk, holnap úgyis meghalunk. Úgy él a legtöbb ember, mintha nem lenne utolsó ítélet, mintha nem kellene számot adni a földi életér l, nemcsak a cselekedetekr l, hanem a lelkér l! Mintha bármit meg lehetne tenni, csak ne lehessen rábizonyítani. Nem kell az Isten! Nem kell annyit görcsölni, szorongani! Elég jógázni, elég átrendezni a lakást a könyv ajánlása szerint. S ha más helyre kerül a dohányzó asztal, megváltozik az életed, boldog leszel. Valósítsd meg önmagad, legyél sikeres, még akkor is, ha ezért hátad mögé kell vetni azokat, akik számítanak rád, akik odáig kedvesek

109

voltak. Hányan d lnek be ennek a filozófiának és hagynak ott társat, családot – úgymond kötöttségeket – és elkezdik önmagukat megvalósítani. Mert ezt mondja a modernkori filozófia: szerezd meg, ami hiányzik és teljes lesz az életed! Az ember nagy tévedése: Jézust le lehet taszítani a hegyr l és tovább menni, mintha mi sem történt volna. Gy ztesen, figyelmen kívül hagyva az Isten hatalmát. De nem ugyanezt gondolta Ádám és Éva a Paradicsomban? Akármit is mondott az Isten, a gyümölcsb l ehetsz és olyan leszek, mint , a világ Teremt Ura, olyan hatalommal fogok bírni. Nem ezt hitte Sára, Ábrahám felesége? Ki lehet nevetni az Isten szavát, amikor jön az angyali követ és örömmel mondja: egy év múlva már gyermek lesz – a vágyva vágyott – akkor a sátorponyva mögött hallgatózik és kacag: lehetetlen, meg szültem, id s vagyok. Mintha ki lehetne nevetni az Isten üzenetét, mert az emberileg lehetetlen, nem lehetséges. Így gondolta Dávid király is: következmények nélkül paráználkodhat katonája feleségével, Betsabéval, nem tör dve az Isten tiltásával, sem azzal, hogy t felkenték királlyá és ezzel a megtiszteltetéssel felel sség is jár, a példamutatás felel ssége és terhe. Ezekben az esetekben és a többiben is, amit lehetne még sorolni a teljes történetet ismerve kiderül, hogy az Úr Isten változhatatlan valóság, nem változik – mi akármit gondolunk, akárhogy akarjuk kitaszítani az életünkb l „nem változik az , és az lesz, aki volt” – ahogyan énekeljük. akkor is jelen van, amikor mi nem akarunk róla tudni. Az tulajdonságai nem változnak: igazságos, de kegyelme nagyobb az ítéleténél. S ez a kegyelem megint csak nem az embert l függ, nem tudjuk jutalomként megkapni. Szeretett Testvérem! Nem te változtattad meg az Istent, neki tetszett az, hogy megkönyörüljön rajtad. Önmagát sodorja az veszélybe, aki Jézust „le akarja taszítani a hegyr l”, aki ki akarja zárni az életéb l, aki azt hiszi, hogy lehet nélküle élni. Nem tudtak Názáretben Jézusnak ártani, nem tudták véglegesen keresztre feszíteni. A Golgota hegyén is csak látszat gy zelem született: Jézus átment köztük és eltávozott. Ment, hogy betegeket gyógyítson, hogy beteljesítse az ézsaiási próféciát: halottakat támasszon fel, tanítványokat hívjon el, meghirdesse az Isten országa eljövetelét. Ment, hogy megtegye, amit Mennyei Atyja rábízott: megváltsa az embereket. Így még azok is, akik a hegyr l akarták letaszítani megmenekülhetnek, teljességre juthatnak, gy jthetnek mennyei kincseket. Így volt ez akkor is, és így van ma is. Ma is hívja a megtévedteket, hívja a most még gúnyosan tiltakozókat: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én megnyugvást adok nektek.” – milyen könnyen magadra ismersz Szeretett Testvérem! - Jöjjetek énhozzám és én megnyugvást adok nektek. Tapasztalatból tudjuk, mi a különbség a haragos indulat és a megtalált nyugalom között. Annak az életében is van visszaesés, aki egyszer már felismerte: a megváltottak közé tartozik. Azzal is el fordul, hogy alkalmanként nem akar az Istenr l tudni. Ez csak saját magának ártalmas. „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”. Legyen ez minden id ben értékes kincse az életednek, legyen ez megtartó er d, féltett dolgaid között a legdrágább, amit nem lehet t led elvenni! Ámen. Kicsoda nekünk Jézus? 2008. augusztus 24. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla református lelkész) Textus: Márk 3:22-30 Szeretett Testvéreim!

110

A mai igehirdetés két témáról fog szólni. Az egyik a Jézushoz való viszonyunk, a másik pedig a Szentlélek elleni b n. A Jézushoz való viszonyunk tisztázása dönt jelent ség az életünkben. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy életünk legfontosabb kérdése az, hogy kicsoda nekünk Jézus Krisztus? szinte válaszunk örök élet és örök kárhozat dolgában dönt. Ez egy olyan kérdés, melyre egyszer mindenkinek válaszolnia kell. Az utolsó ítéletkor, a Mennyei Atya el tt. Az színe el tt pedig nem lehet mellébeszélni, köntörfalazni, kétértelm en fogalmazni, mert belelát a szívünkbe, s t látja a gondolatainkat is. Persze sokan úgy vannak vele, hogy a legbölcsebb magatartás mindig az arany közép utat járni. Abból nem lesz semmi hátrányom. Sok esetben azonban nem járható ösvények a középutak. A Jelenések könyvében olvassuk: Bárcsak forró lennél vagy hideg, de mivel langyos vagy, kiköplek a számból. Nem lehet úgy tenni Jézussal kapcsolatban, hogy egyfajta semleges álláspontot alakítok ki. Ha jó az, hogy Jézushoz tartozom, akkor hiszek benne, ha nem jó, mert hátrányom származik bel le, akkor legfeljebb azt mondom, hogy nincs közöm hozzá! Emberileg lehet ebb l a semlegesnek t n helyzetb l profitálni, de ne felejtsük el, hogy Istennek is van véleménye mindenr l és az ilyen hozzáállást nem kedveli az Úr! Isten el tt az t szintén tagadó, neki hátat fordító magatartás is többre van értékelve, mint a langymeleg keresztyénség. szinte választ kell tehát adnunk e kérdésre, és akkor lehetünk igazán nyugodtak, ha hitb l azt mondjuk, hogy Jézus Krisztus az én személyes Megváltóm, aki értem szenvedett és halt meg a Golgotán. Benne és általa van b nbocsánatom és örök életem. Jézus az egyik alkalommal megkérdezte tanítványait, hogy kinek mondják t az emberek. k pedig elmondták. Keresztel Jánosnak, Illésnek, prófétának gondolnak téged. És ti – fordult övéihez a Mester – ti, kinek mondotok engem? Te vagy a Krisztus, az él Isten Fia – jött Péter válasza. Ezzel azt mondta ki Péter, hogy az Isten által évszázadok óta megígért Messiást, Megváltót látja Jézusban. Testvéreim! A világtörténelem mögöttünk hagyott id szaka bizonyságául szolgál annak, hogy a nagy egyéniségek mindig megosztják az embereket, a társadalmat, a világot. Nem azért, mert ez a céljuk, hanem mert másképp látjuk ket. Persze Jézus sokkal több, mint egy nagy egyéniség, de az, hogy megosztotta e világot, nem kérdéses. Erre a megosztásra hadd mondjak egy egészen közeli példát. Ma van a pekingi olimpia utolsó napja, így merítsünk onnan egy példát. Aki egy kicsit is nyomon követte az eseményeket, az tudja, hogy az olimpia messze kimagasló nagy egyénisége egy amerikai fiatalember, aki már az olimpia el tt elmondta, hogy nyolc számban fog elindulni, és eltökélt célja, hogy nyolc aranyéremmel térjen haza. Nem beszélt a leveg be! Megvalósította azt, amit meghirdetett. Ez a 23 éves fiatalember elképeszt teljesítményével megosztja a világot, legalábbis annak sporthoz köt d részét. Ugyanis az a kérdés, hogy lehet-e ekkora teljesítményt elérni tiszta eszközökkel: hatalmas er feszítést igényl felkészüléssel, vagy azért valami doppingszer lehet a háttérben? Egyel re nem tudjuk, hogy használt-e valamilyen tiltott szert, az önmagát tisztának mondó úszófenomén, vagy sem. Annyit tudunk, hogy személye és eredményei megosztják a világ közvéleményét. Testvérek! Ha Jézus Krisztusra tekintünk, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy szintén megosztotta a világot. Amikor ott élt a zsidók között, megosztotta Izrael népét, azóta pedig ez a megosztottság világméreteket ölt. De milyennek ismerhették kortársai Jézust? A Biblia leírásából az derül ki, hogy egy szelíd, alázatos, másokon segít , senkit vissza nem utasító, mindenkire nyitott, szeretetet sugárzó ember volt. Ilyen tulajdonságokkal is meg lehet osztani a társadalmat? Meg ám! Mind a mai napig! Még pedig azért, mert vannak, akik azt mondják, hogy nem is élt ez a Jézus, akkor meg minek beszélni róla. Mások szerint remek dolgokat tanított, megszívlelend dolgokat mondott az t hallgatóknak. Ismét mások egy kicsit tovább mennek ett l, és azt mondják, hogy jók a tanításai, de megvalósíthatatlan dolgokat kért és kér övéit l! S van egy olyan réteg a világon, melynek tagjai azt mondják: a világ és az én személyes Megváltóm. Mindenki elhelyezheti magát ezekben a kategóriákban, s t, ha

111

keveselljük, akkor még lehet gyártani néhányat. Az azonban tény, hogy el bb-utóbb szembekerülünk ezzel a kérdéssel: kicsoda nekünk Jézus Krisztus? Az Isten szinte válaszunkat várja majd, és tudja, hogy tényleg szintén szólunk-e a Jézushoz való viszonyunkról. A nagy egyéniségek jellemz je nemcsak az, hogy megosztják a világot, hanem az is, hogy mindig kikezdik, megvádolják ket. Említettem az olimpián nyolc aranyat nyer amerikai úszót, akit azzal vádolnak, hogy doppingolt. Lényeges kérdés, hogy igazak-e a vádak? Azt mondhatjuk, hogy csak id kérdése és kiderül. Hallottam ugyanis egy rádióm sorban, hogy nyolc évig tárolják a versenyz k által leadott mintákat, melyb l az állandóan fejl d m szerek segítségével évek múlva is kideríthet , hogy használt-e doppingszert az, aki nagyszer eredményeket ért el. Nos, Jézus esetében is azt mondhatjuk, hogy az id eldönti/eldöntötte, hogy igazak-e a szavai. ugyanis nem mindennapi dolgokat állított magáról. Nem fennhéjázva, nem g gösen, de tett néhány olyan kijelentést, melyek alapjaiban rengették meg a világot. Az egyik kijelentése így hangzik: én vagyok a feltámadás és az élet! Sem el tte, sem azóta nem mondott ilyet senki önmagáról. De, hogy helytállóak-e szavai, az rögtön kiderült, amikor elmondta, hiszen a négy napja eltemetett Lázár n testvérének jelenti ki ezt önmagáról. Nem sokkal kés bb pedig be is bizonyítja, hogy igazat beszél, mert feltámasztotta Lázárt. S t, saját feltámadása is ennek bizonyítéka. Jézus nem bizonyult hazugnak egyetlen szavában sem! A világban lév , megtörtén csodák mindig magyarázat után kiáltanak. Alapigénkben a Jézust megvádoló írástudók az általa tett csodák magyarázatát próbálják megtalálni! Keresték, kutatták, hogy milyen hatalommal, er vel cselekedett Jézus. Manapság is történnek csodás események, melyeknek jó lenne tudni a hátterét. A közelmúltban például csodájára jártak Úri Geller kanálhajlítgatásainak. Sok ember sokféle véleménnyel, okossággal rukkolt el . Nekem nem célom állást foglalni ebben a kérdésben, de annyit elárulhatok, hogy néhány hete egy gyerekeknek szóló m sorban – melyet személyesen tekintettem meg gyermekeimmel – , a bohóc is meg tudta hajlítani a kanalat, mindnyájunk szeme láttára. Az el z id szakban összeismerkedtem a bohóccal, és a m sor után megkérdeztem t le, hogy hogyan történt ez a kanálhajlítás. Nem mondta meg. Jobb, ha nem tudom – felelte –, elmúlna az egésznek a varázsa, de nem kell nagy dologra gondolni! Persze Jézus csodái nem bohóckodásból történtek, és soha nem öncélú csodák voltak! Ám a korabeli emberek keresték a csodák magyarázatát. Különösen az ördög zések csodáira próbáltak választ találni. A korabeli vallásos emberek vezet i – az írástudók – azt mondták, hogy nem lehet ez másképpen, csak úgy, ha Jézus az ördögök fejedelmének segítségével zi ki a démonokat a megszállott emberekb l. Jézus erre úgy válaszolt alapigénk szerint, hogy vajon a Sátán ki zi-e a Sátánt? Ha így tenne, akkor meghasonlás támadna! Ha ugyanis a Sátán gyermeke, a Sátán képvisel je, akkor egyáltalán nem zné ki az ördögöket másokból! Mindez kevésnek bizonyult magyarázatként az írástudók számára, pedig elég lett volna Jézus életét igazán szemmel követniük, és rájöhettek volna elképzelésük tévességére. Alapigénk másik témájaként beszéljünk most a Szentlélek elleni b nr l. Aki olvasta már a Bibliából ezt a részt, vagy hallott róla, hogy van ilyen, az bizonyosan megdöbbent. Hiszen ez azt jelenti, hogy van olyan b n ezen a világon, melyet elkövetve az ember nem kaphat b nbocsánatot. Lehet úgy vétkeznem, hogy arra nem kapok bocsánatot az Istent l? S vajon én, nem követtem el már ezt a vétket? Bennünk vannak ezek a kérdések és fel is kell tegyük ezeket, mert megnyugtató választ várunk. Nos, a Szentlélek elleni b n lényegre tör en megfogalmazva nem más, mint a kegyelem nyílt és tudatos visszautasítása. Az Isten által Jézusban kínált b nbocsánat és új élet megtagadása. Valaki ezt úgy fogalmazta meg, hogy gondoljunk egy gyógyíthatatlan beteg emberre, aki mellé odaáll az orvos a gyógyulást el segít gyógyszerrel. Ezt kell bevenni, és Ön meggyógyul – szól az orvos. A beteg pedig szánt szándékkal kiüti az orvos kezéb l a felkínált gyógyszert, és azt mondja: nincs erre

112

szükségem! Ilyen a Szentlélek elleni b n! Ezt megkeményedett szívvel lehet csak elkövetni, ez egy megátalkodott hozzáállás, amely tudatosan mond nemet az Istenre! Testvéreim! Ha volt bennetek kétség, hogy követtetek-e el már ilyen b nt, akkor én szeretnélek megnyugtatni benneteket, mert a hív ember sokféleképpen vétkezik, de a Szentlélek elleni b nt nem követi el soha! A hív t l távol áll ez a fajta b n. Ugyanis sokszor sokképpen vétkezünk – te is, én is – s t, olykor vannak kétségeink is, de ezek mind a bocsánatos b n kategóriájába tartoznak az Úr el tt! Isten Lelke ugyanis munkálkodik életünkben. Megigazít, megszentel, b nbánatra indít, emlékeztet Jézus szavaira, Istenünkhöz közel visz, üdvösségre vezet. Általa tudjuk Jézus Krisztust is Úrnak vallani. Tisztázzuk hát a Jézushoz való viszonyunkat és engedjünk a Szentlélek vezetésének! Ámen Az istentiszteleten énekelt énekek: 475, 266, 377, 295

Viharban a tanítványok?! 2008. augusztus 31. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla református lelkész) Textus: Márk 4:35-41 Szeretett Testvéreim! Jézus tanítványai közül, miel tt emberhalászokká lettek volna, többen is halászként élték az életüket. Amit fogtak, eladták, és ebb l igyekeztek fenntartani önmagukat és családtagjaikat. Nekik egyáltalán nem volt furcsa dolog hajóra szállni, s t talán néhány vihart is megéltek. Mivel mi, nem vagyunk gyakran hajóba ül és ily’ módon viharba kerül keresztyén emberek, ezért én lelki síkon szeretném megközelíteni felolvasott alapigénket. Azzal kezd dik az igeszakasz, hogy Jézus azt mondja övéinek: Menjünk át a túlsó partra. Ez nekünk, mai hív knek azt jelenti, hogy a túlsó part felé tart az életünk, az örökkévalóság partja felé. Akár akarjuk, akár nem, akár Jézussal, akár nélküle, át fogunk érni a túlsó partra. Persze nagyon sokan tagadják, hogy van túlsó part. Sokan úgy vannak vele, hogy csak az innens part számít. Csak ezt látjuk, csak ez létezik. Minden egyéb kitaláció, mesebeszéd, valótlan dolog. Isten Igéje azonban nem ezt mondja, hanem azt, hogy van túlsó part, s t ott sem mindegy, hogy az örök kárhozat, vagy az örök élet földjére lépünk-e. Testvéreim! Milyen jó lenne, ha azt mondhatnánk, hogy amíg a túlsó part felé közeledünk, addig nem ér vihar bennünket. De ez nem így van! Jézussal a hajónkban sem várhatjuk, hogy nem lesznek viharok az életünkben. Mégis azt állíthatjuk, hogy óriási különbség van aközött, hogy valaki az élet viharait Jézussal a hajójában éli meg, vagy nélküle. A nagy igehirdet , Spurgeon mondta: „Egy hajó sem járja az élet óceánját úgy, hogy ne találkozna viharral.” Ez egy alapigazsága életünknek. Látjuk és tapasztaljuk, hogy így van. Ha Jézus egy vihartalan életet ígérne számunkra, akkor mindenki hív lenne ezen a világon. De nem ezt ígéri, hanem azt, hogy számíthatunk rá a viharokban. Testvéreim! Tegyük fel azt az egyszer kérdést, hogy mit nevezünk viharnak? Mikor érezzük úgy, hogy vihar van az életünkben? A felsorolás hosszú lenne, ha mindent megpróbálnánk felemlegetni. Nem is ez a célunk, de néhány dolgot említsünk meg mégis. Egy betegség, egy szenvedés viharként tud tombolni életünkben. Akár mi, akár valamelyik családtagunk szenved, felborul a családi élet egyensúlya. Különösképpen akkor, ha hosszabb ideig eltart a 113

szenvedés, vagy éppen orvosilag sem bíztatnak sok jóval. Ilyenkor egy hosszabban tartó viharos élethelyzetr l beszélhetünk. Ugyanígy viharként éljük meg valakinek az elvesztését szeretteink közül. Amikor valaki, aki része volt életünknek – mert szerettük és viszont szeretett – meghal, azt nem lehet egyik pillanatról a másikra könnyen elhordozni. Viharként, hol jobban, hol kevésbé tomboló viharként éljük meg. Egy családi perpatvar szintén viharként tud jelentkezni. Vagy amikor anyagi nehézségekkel küzd valaki. Jönnek a számlák, a kiadások, és nem igazán lehet látni azt, hogy honnan, mib l lesznek ezek kifizetve! A munkahelyi problémák, melyek nem orvosolhatóak egyik pillanatról a másikra, szintén viharként jelennek meg életünkben. Nem is folytatom a felsorolást, mert mindenki érzi és tudja, hogy nincs élet vihar nélkül. Tegyünk fel egy másik kérdést: mi okozhat még vihart az ember életében? A lectioként felolvasott Jónás könyvéb l való szakaszból látjuk, hogy mi magunk is vihart okozhatunk mások életében. Az Isten iránti engedetlenség vihart okozhat mások számára. Jónás személye ékes bizonyítéka ennek. Hiszen Istennek elhívott szolgája volt, akit megbízott az Úr azzal, hogy menjen Ninivébe, mert az ott él k gonoszsága feljutott az Úrhoz. Jónásnak eszében sem volt Ninivébe menni, hanem jegyet vett az ellenkez irányba – Tarziszba – tartó hajóra. Emiatt pedig Isten nagy vihart bocsátott a tengerre. Vagyis Jónás engedetlen magatartása mások életét veszélybe sodorta, hiszen a hajó utasai kidobáltak mindent a hajóból, hogy mentsék a b rüket. Jónás miatt támad a vihar, és ez kiderül a többiek számára is. A próféta eljut addig, hogy kimondja: miattam van a vihar, dobjatok a tengerbe, akkor majd megsz nik ez a veszélyhelyzet. Sok ember nem is veszi észre, hogy vihart korbácsol az életével, a magatartásával. Van, aki feldúlja a családját, a munkahelyi légkört megmérgezi, s közben nem veszi észre, hogy miatta van mindez! Az már egy következ lépcs fok, ha valaki – Jónáshoz hasonlóan – belátja, és ki meri mondani, hogy miattam van ez a vihar! Ehhez persze szinte b nbánatra van szükség, melyet Isten Lelke tud bennünk munkálni. Szomorú és fájdalmas valóság az, amikor emberek ki kell mondják magukról: ha én nem vagyok itt, akkor békésebb és nyugodtabb a családi, a munkahelyi, a gyülekezeti légkör! Ha a másik szemszögb l nézzük a Jónás történetét, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy mások miatt viharba kerülhetünk. A hajó utasai ezt élték át. Itt van valaki, aki miatt tombol a vihar, s t még vállalja is a felel sséget, hogy valóban az okozója. A mi életünkben is van, hogy emiatt szenvedünk, mert valaki más felkorbácsolja az állóvizet körülöttünk a nem éppen evangéliumi viselkedésével. Vannak persze olyan viharok is, amelyek egyértelm en Isten próbatételei miatt vannak jelen az életünkben. Elég csak az Ószövetség nagy szenved jére, Jóbra gondolnunk. Testvéreim! A Halleluja címet visel énekeskönyvünkb l szokott énekkarunk is énekelni, én most hadd idézzek egy imádságra buzdító énekverset bel le: Légy éber reggel, bár felh tlen égbolt vihartalan csöndes napot ígér. Kelhet vihar, szívedben mely a vándort lesújtja, míg honába tér. Ó szüntelen, légy éberen, s imádkozzál fiam! Arra bíztat az ének, hogy legyünk imádságos közösségben az Úrral a vihartalan csöndes pillanatokban éppen úgy, mint a viharos életszakaszokban. A viharos helyzetekre sokféle reakciót adhatunk. Jézus nélkül talán a félelem, az élet mentése, az rjöngés, a b nbakkeresés a legáltalánosabb emberi reagálás. Jézussal a hajónkban is többféleképpen reagálhatunk. Ezek közül kiemelkedik a hozzá kiáltás lehet sége. Alapigénkben a tanítványok is ezt tették, amikor viharba került hajójuk. Persze az Úrhoz való kiáltás is lehet könyörgés vagy számonkérés. Alapigénk meg van írva Máté és Lukács evangéliumaiban is. Lukács szerint a tanítványok ezt mondták: Mester, elveszünk! Máténál ez szerepel: Mester ments meg minket, mert elveszünk! Vagyis ez a két evangélista azt fogalmazza meg, hogy a tanítványok rádöbbentek tehetetlenségükre, de ott van valaki, aki segíthet rajtuk és meg kell szólítani, kérni kell Jézus segítségét. Alapigénkben viszont a tanítványok mondata számon kéri Jézust: Mester, nem tör dsz azzal, hogy elveszünk? Számon kérik Jézust. Itt vagy velünk a hajóban, és hagynád, hogy elpusztuljunk? Egyáltalán nem

114

mindegy, hogy milyen lelkiséggel közeledünk az Úrhoz. Hiszen számon kérni rajta csak az ígéreteit lehet. De mindig h séges az ígéreteihez. Szorult helyzetünkben, viharok között kiáltanunk kell az Úrhoz. Jónás történetében is azt olvassuk, hogy a kapitány arra bíztatja Jónást, kiáltson Istenéhez, hátha nem vesznek el. Az ötvenedik zsoltárban pedig az Úr maga mondja: Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak, te pedig dics ítesz engem. Alapigénk szerint Jézust fel kellett ébreszteni, mert aludt. Mi ebb l azt lássuk meg, hogy valóban mindenben hozzánk hasonló volt kivéve a b nt. Hozzánk hasonlóan tudott megfáradni, pihenésre is szüksége volt Jézusnak, amikor emberi testben itt élt a földön. Ezért aludt a viharban hánykolódó hajóban. Számunkra ez úgy jelentkezik, hogy szoktunk imádkozni, kérünk dolgokat t le, de semmi válasz. Mintha hiába könyörögnénk, mintha visszahullanának ránk az imáink. Pedig nem err l van szó. Isten minden imánkat hallja és mindegyikre válaszol is. Olykor nem akkor és nem úgy, ahogyan szeretnénk, de nem zárja be füleit az emberi könyörgésre! Higgyük el, hogy nincs nagyobb vihar az életünkben, mint amit el tudunk viselni, amelyben meg tudunk állni. Egy hónapokkal ezel tt hallott gondolat szerint nem a viharainkról kellene beszélnünk az Istennek, hanem a viharnak kellene elmondjuk, hogy milyen nagy Istenünk van. Tehát ne a vihar nagyságára, hanem Isten nagyságára tekintsünk! Ha ez sikerülne, akkor hamarabb lenne lelki békénk, megnyugvásunk. Jézus egyetlen szavával bebizonyítja, hogy minden viharnál nagyobb. Biztos vagyok benne, hogy nektek is vannak élményeitek, melyek arról szólnak, hogy hogyan mentett meg egy-egy viharos élethelyzetben az Úr benneteket. Merítsetek ezekb l er t, ha újra vihart éltek át! Testvéreim! A három evangélista háromféleképpen fogalmazta meg Jézus szavait. Márknál azt olvastuk, hogy így szólt a tanítványokhoz: Miért nincs hitetek? A Máté evangéliumában ezt olvashatjuk: Miért féltek kicsinyhit ek? Lukács pedig ezt jegyezte le: Hol van a ti hitetek? Mindhárom esetben a tanítványok hitére kérdez rá Jézus. Megállapíthatjuk, hogy életünk viharos id szakaiban mindig a hitünk vizsgázik. Hiszen amikor minden rendben van, amikor boldogok vagyunk, amikor nincs szenvedés az életünkben, akkor nem nehéz hinni az Istenben. Annál nehezebb a gondok, a fájdalmak, a bajok idején! De éppen ekkor kell igazán belekapaszkodni az Istenbe! Ám ahhoz, hogy igazán tudjunk hinni Istenben a viharok közepette is, ahhoz arra van szükség, hogy a vihartalan, csendesebb id ben is keressük az Urat! Ekkor is kell arra törekednünk, hogy közel legyünk az Úrhoz, hogy a vele kapcsolatunk er s legyen! Spurgeonnak egy másik gondolatát hadd idézzem itt: „A gyenge hit er s félelmet okoz.” Való igaz: a félelmeink annál er sebbek, minél gyengébb a hitünk! És fordítva is igaz: minél er sebb a hitünk, annál kevésbé félünk! Amikor Jézus lecsendesíti a tengert, akkor a tanítványok megdöbbennek. Azok a tanítványok, akik már sok mindent átéltek Jézus mellett, akik láttak már csodákat, tapasztaltak nagy dolgokat, most megdöbbennek. Egymástól kérdezik meg: ki ez, hogy a tenger is, a szél is engedelmeskedik neki? A mi feladatunk is ezt tisztázni: ki ez a Jézus számomra? Ki ez a Jézus, aki mellénk tud állni, aki le tudja csendesíteni életünk viharait? Mit jelent nekem, a hozzá való tartozásom, a vele való kapcsolatom? Azt kívánom, hogy életünk viharos pillanataiban jusson eszünkbe alapigénk tanulsága. El ször is az, hogy Jézus jelenlétében is lesznek viharok az életünkben. Másodszor: van kihez kiáltanunk. Az imádság áldott lehet ségével kereshetjük t. Harmadszor pedig bíznunk kell benne, hogy le tudja csendesíteni viharainkat, mert nagyobb mindegyiknél. Legyen er s hitünk benne és nem fogunk csalódni! Ámen Az istentiszteleten énekelt énekek: 299, 66, 338, 164, 394, 294

115

Elhangzottak 2008. SZEPTEMBER havában, a Tiszavasvári református gyülekezetben.

Tartalomjegyzék: • • • •

Szeptember 7. vasárnap Szeptember 14. vasárnap Szeptember 21. vasárnap Szeptember 28. vasárnap

Textus: Apostolok Cselekedeti 3:1 Textus: Apostolok Cselekedetei 26:24-29 Textus: Márk 8:1-9 Textus: Bírák 7:1-8

Az igehirdetések címe: • • • •

Szeptember 7. vasárnap Szeptember 14. vasárnap Szeptember 21. vasárnap Szeptember 28. vasárnap

Társ a lelki életben A bolond hív ember Hitb l fakadó csodák Az Úr ereje a számok tükrében és segítsége harcainkban

„Egy prédikáció mindig a szószéken él igazán! Mert abban benne van az igét hirdet lelkipásztor hite, átélése, hangsúlyozása, valamennyi gesztusa, és az egyénisége. Ezzel együtt hisszük, hogy leírva is komoly lelki táplálékot jelenthetnek az igehirdetések. Egyúttal azonban szeretettel hívogatunk mindenkit a templomba, hogy – ha teheti – hallgassa személyesen az elhangzó prédikációkat!” Társ a lelki életben 2008. szeptember 7. vasárnap (Szolgálattev : katona Béla lelkész) Textus: Apostolok Cselekedetei 3:1 Szeretett Testvéreim! Felolvasott alapigénk két emberr l szól. Jézus Krisztus két tanítványáról. Péter és János – mert róluk van szó – sok mindenben különböztek. Más típusú emberek voltak. Más gondolkodású és más habitusú emberek voltak. Péter egy szószóló, egy vezértípus volt. Olyan valaki, aki szerette, ha figyelnek rá, aki általában el ször mondta el a véleményét minden kérdésben. Lelkesedni tudó ember volt. János inkább csendesebb, szerényebb, visszahúzódóbb típus volt. Két dologban mégis közösek voltak: mindketten halászattal foglalkoztak és lelki rokonságban éltek, melynek alapja a Jézushoz tartozás volt. Ez utóbbira helyezzünk most nagyobb hangsúlyt. Ez ugyanis egy egészen szoros kötelék lehet két, egyébként különböz ember között. Err l a lelki rokonságról jusson eszünkbe Jézus gondolata, aki azt mondta, hogy aki az Isten akaratát cselekszi az az én fivérem, n vérem és anyám! Meglep gondolata ez Jézusnak, különösképpen, ha arra gondolunk, hogy milyen körülmények között hangzott el. 116

Hiszen akkor mondta, amikor egy nagyobb sokaságot tanított, s meglátogatta t az édesanyja, és eljöttek vele Jézus testvérei is. Azonban ezzel a mondatával Jézus nem a családi közösségét – melybe beleszületett, melyben felnevelkedett – akarta lemin síteni, hanem Isten gyermekeinek közösségét akarta családi rangra emelni, mondván, hogy aki Isten akaratát cselekszi, az Isten nagy családjához tartozik. A keresztyén közösségekben ezt a családias jelleget jól kifejezi az, ahogyan a lelkész megszólítja a közösség tagjait. Testvéreim: ez a megszólítás az egyik legszorosabb vérségi kötelékre utal, ami gyülekezetileg a lelki kapcsolat milyenségét jelenti. Úgy tekinthetünk egymásra, mint testvérekre a Krisztusban. A János evangéliumának az elején is azt olvassuk, hogy akik pedig befogadták (Jézust), azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek. (Jn 1:12) Isten gyermekeinek közösségét alkotjuk tehát mi, akik hiszünk benne. Péter és János tehát – minden különböz ségük ellenére – egységben élhettek egymással, mert tudták jól, hogy Jézushoz tartoznak és Jézus által egymáshoz is! A Jézusba vetett hitünk tehát soha nem magánügy! Vagy, hogy pontosabb legyek nem csak magánügy. Közelítsük meg ezt a témát onnan, hogy ha megnézzük a forgalomban lév 100 forintosunkat. Mit látunk rajta: a magyar címert, vagy azt, hogy 100Ft? Mindkett t látjuk, de csak akkor, ha megnézzük mindkét oldalát. A magánügy-e a keresztyénség, magánügy-e a hited kérdésére ugyanis azt kell mondjuk, hogy igenis, meg nem is! Olyan ez, mint az érem két oldala. Kétségkívül van egy magánjelleg oldala a hitünknek. Az, amikor én otthon el veszem a Bibliát, olvasom, vagy imádkozom, ez magánügy. Az is, hogy mikor és mennyit imádkozom, mennyit olvasom a Bibliát, teljesen magánügy, melyr l csak én és az Isten tudunk. Azonban a valódi hív életnek két oldala van: az el bb említett egészen magánjelleg és egy egészen nyilvános oldala. Ahol a kett közül valamelyik hiányzik, ott valami nincs rendben! A hit nyilvános oldala azt kívánja, hogy felvállaljam azokat az embereket, akik velem együtt hisznek Jézusban. Közösséget vállalok velük. Ezt a tényt nem letagadom, nem eltitkolom, hanem a közösségi alkalmakon való részvételemmel demonstrálom, kimutatom. Az ezen kívüli helyzetekben pedig szintén bevállalom – szavakkal, vagy tettekkel – hogy az Úr gyermeke vagyok! Az alapigében szerepl Péter apostol azt írja els levelében: legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri t letek a bennetek él reménységet. (1Pt 3:15) Péter és János így vállalta fel hitét, és a másikkal való közösséget. Ha valaki magán-hitre vágyik, és abban próbál boldogságot, kiteljesedést találni, csak csalódás várja! Aki azt hiszi, hogy a hozzá hasonlóan hitben él k közösségének keresése nélkül gyarapodni fog hitében, nagyon téved! Hiszen így nem épülni, hanem csak leépülni lehet! Jézus tanítványai közül Tamás erre a legjobb példa, aki Jézus keresztre feszítése után kivált a tanítványok közül és megpróbálta egyedül feldolgozni a Mester halálát, s ezáltal kimaradt a feltámadott Jézussal való találkozásból. Jézusnak köszönhet en azonban mégis részesült e csodában, de az ilyen lelki élményekb l önmagát zárja ki, aki egyedül akar hív lenni, és más hív k nem számítanak neki. Egyedül nem megy – mondja a régi sláger – s ez a hitéletre is igaz. Vannak persze olyan emberek, akik azt mondják, hogy k hisznek a maguk módján. Na, ha valami, akkor ez igazán veszélyes! Mert a magam módján hiszek típusú gondolkodásban én vagyok a középpontban, nem pedig Isten. S t, az ilyen hit sok esetben messze áll a Biblia Istenét l. Ilyen esetekben lesz Istenb l Istenke, Jézusból pedig Jézuska. A lekicsinyített Isten nem a világ teremt , megváltó és kegyelmes Ura, hanem olyan valaki, aki fölött az ember uralkodik. De ez egyértelm en tévhit. Mint ahogyan az is, ahogyan a maguk módján hív emberek sok esetben vallások tanításaiból összemixelik a „maguk istenét”. Óvakodjunk ett l és keressük az önmagát a Bibliában kijelent él Istent! Isten népe olyan, mint egy család. Meg lehet benne élni a szeretet, a figyelmesség, a tör dés fogalmait. Ezek az elméleti dolgok mind gyakorlattá válnak egy ilyen közösségben. Gyülekezeti közösségekben olyan nincs, hogy valaki mindig csak er s, vagy mindig csak gyenge! Nincs olyan, hogy valaki mindig csak adni tudjon, más valaki pedig mindig csak

117

elfogadni akarjon! Isten népe tagjának lenni azt jelenti, hogy egymásra találunk! Megtaláljuk az Istent és megtaláljuk azt vagy azokat, akikkel összeköt a Jézusba vetett hitünk. A Biblia egyik legszomorúbb mondata a Betesda tavánál hangzik el: Uram, nincs emberem! – mondja a 38 éve beteg ember Jézusnak. Ett l szomorúbbat aligha lehet elképzelni, pedig sok elszomorító, megkeserít eseménye lehet életünknek, de amikor valaki megfogalmazza, hogy nincs senkije, akkor az egy elképeszt mélység fájdalom. Testvéreim! Egy társadalmat úgy lehet a legjobban lezülleszteni, tönkretenni, ha az embereket magányosítják, vagyis a jól m köd közösségeket szétrobbantják! Ha az embereket rászoktatják arra, hogy legjobb, ha mindenki megmarad magának, és nem kell keresse mások társaságát! Hiszen a közösségben er van! Ezért kell minden hátráltató tényez ellenére különös gondot fordítani az Úrral és az egymással való közösségünkre. Figyelnünk kell arra, hogy ne felszínes legyen az Istennel való kapcsolatunk. Ne elégedjünk meg se az otthoni Bibliaolvasásokkal, se azzal, hogy id nként eljövünk a templomba. A rendszeresség nagyon fontos ezen a téren is! Az elzárkózó, a másokra nem nyitott ember er tlen önmagában, és ez igaz a hitben járó emberre is! A hitbeli növekedésnek ugyanis három tényez je van: imádkozás, bibliaolvasás és közösségbe járás. Köztudott, hogy a székek közül a háromlábú a legstabilabb. Ha a hitünk háromlábú székének valamelyik lába hiányzik vagy rövidebb, az felboruláshoz vezet. Ezért volt az, hogy Jézus – az el ször felolvasott Igénk szerint – a tanítványait kettesével küldte ki. Nem azt mondta – bár mondhatta volna – hogy menjetek egyedül, mert akkor több helyre tudtok eljutni! Nem ezt mondta, mert tudta, hogy minden hív nek szüksége van társra, bíztatásra, vigaszra, meger sítésre. Ezért küldte övéit kettesével. S biztos vagyok benne, hogy Péter és János ezért mentek együtt a templomba! Mehettek volna k külön-külön is, de k együtt mentek! Nagyon apró dolog, mégis jó azt látni gyülekezetünkben, hogy a templomba járó emberek megbeszélik egymással, hogy én ekkor és ekkor megyek, várj meg, menjünk együtt gyalog vagy kerékpárral! Vagy felveszlek, mert én kocsival megyek. Egy ilyen apró gesztus mindig er síti az emberek összetartozását. Jó annak, akit felvesznek, vagy megvárnak és jó a másik félnek a kezdeményez nek is! Testvérek! Fájdalmas dolog, amikor egyik ember nem veszi észre a másikat! Azt, hogy ott van mellettem valaki, jelét adja, hogy számíthatok rá, de valami miatt mégsem látom. Talán a keser ség, talán az élet fájdalmai olyan terheket róhatnak valakire, hogy egyszer en nem látja meg a mellette él vagy mellette álló lelki testvért. Egyetlen példát említek a Szentírásból erre: a férjét és fiait elveszt Naomi nagyon sokára látta meg, hogy mellette van menye, akit Ruthnak hívtak. Pedig sok esetben bizonyította, hogy számíthat rá anyósa. Ez egyébként is ritka dolog, talán ezért nem vette észre. Pedig Ruth azt mondta neki: ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem! Úgy bánjék velem az ÚR most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem t led! Ett l nem lehet jobban jelezni azt, hogy szeretlek, tisztellek, megbecsüllek, enyhíteni akarom fájdalmaidat! A házasságunk is err l az egymásra utaltságról szól. Isten Igéje azt mondja: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáill segít társat. A legtöbb ember így kap Istent l egy neki rendelt segít társat, gondvisel t, hogy boldogabb lehessen az életünk. De, ha az egyik fél nem veszi észre, hogy ki van mellette, és mit tehet érte, akkor csak megkeseríti az egykoron szeretett társ életét, és ilyenkor jön el a kifelé kacsingatok a házasságomból cím borzalmas fejezet, mely gyakran végz dik válással! Azonban ahhoz, hogy két személy egymásra találjon, szükség van néhány dologra. El ször is valaki meg kell tegye az els lépést. Isten és ember kapcsolatában az Úr megtette az els lépést Fiában, Jézus Krisztusban. Onnantól kezdve rajtunk a sor. Egymással való kapcsolatunkban szintén ez a kérdés, hogy merünk-e közeledni a másikhoz vagy elfogadjuk-e a másik közeledését. Ha ezen túl vagyunk, akkor bizalomra van szükség. Hiszen, akiben nem bízunk, annak társaságát nem keressük, annak nem merünk elmondani lényeges dolgokat. E

118

nélkül pedig sem Isten, sem mások irányába nem lehet tartós, meghitt kapcsolatot kiépíteni. Ezen kívül szinteségre és egymás elfogadására van szükség. Ha ez nincs, akkor nem m ködhet jól egyetlen kapcsolatunk sem. Arra azonban vigyáznunk kell, hogy amikor lelki társat keresünk, hogy ne az eszményit, az ideálist keressük. Ember ugyanis hiba nélkül nincs! Testvérek! Jó, ha minden Péternek van egy Jánosa! Nagy áldás ez, amit kérnie kell annak, akinek még nincs. Hiszen két ember remekül segítheti egymást a hit útján való járásban és tájékozódásban. Van ilyen társad? Te vagy valakinek ilyen társa? Sikerülhet, ha elfogadjuk egymást olyannak, amilyen a másik. Ha nem meg akarjuk változtatni a másikat, hanem változtatunk a saját hozzáállásunkon! Isten úgy fogad el, amint vagyunk, sok b n alatt. Nekünk sikerül ezt egymással megtenni? Sikerül elszenvedni egymást szeretetben? Azt olvassuk alapigénkben, hogy Péter és János templomba mennek. Miért? Mert fontos volt számukra. Mert hitük növekedésére vágytak, mert dicsérni akarták az Urat. Mert épülni akartak mások hite által. Mert el akarták mondani Istennek mindazt, ami bennük volt. Vajon, akik járnak, miért járnak, akik nem járnak, miért nem járnak templomba? Önmagában kell tisztáznia ezt a kérdést minden embernek. Azokat az embereket, akik nem járnak templomba, két újabb csoportba lehet besorolni. Vannak a templomba már nem járó és még nem járó embertársaink. Akik már nem járnak, azoknak történt valami az életében, aminek hatására már nem jönnek közénk. Ez lehet egy betegség, mely ledöntötte ket a lábukról, és amelynek hatására minden szándékuk ellenére sem tudnak részt venni az istentiszteleti alkalmakon. De lehet ennek oka például a sért döttség. Megsértette ket a pap, vagy valamelyik gyülekezeti tag, és inkább nem jönnek templomba. Avagy megharagudtak az Istenre, mert valami nem úgy történt az életükben, ahogyan szerették volna. A még nem járók esetében arról van szó, hogy még nem fontos számukra az Isten, vagy nem hisznek benne, vagy nem érzik szükségét, hogy templomba járjanak. Nem látunk bele senkinek a lelkébe, de nyilván, akik még nem járnak, valamilyen okkal teszik. Még pedig az Istenhez f z d viszonyában kell keresni els sorban az okokat. Vagy a korábban említett hiszek a magam módján hozzáállású emberekr l van szó. Akik járnak, azoknak is el kell azon gondolkodni, hogy miért is járok templomba? Sokféle válasz lehetséges erre a kérdésre. Szerintem az a legjobb és legáldottabb, ha valaki azt mondhatja el, hogy én Istenért járok, rá akarok figyelni, a hitemet szeretném gyarapítani a hallott és megértett Ige által, és közben olyan jó a gyülekezet tagjának lenni, jó nekem kivenni a részem egy gyülekezet életéb l és a szolgálatokból. Péter és János a délutáni imádkozás idejére mentek a templomba. Ebb l azt látjuk, hogy volt egy rendszeressége a hitéletüknek. Tudták, hogy mikor van istentisztelet, és készültek rá, majd közösen elmentek az alkalomra. Lényeges kérdés ez, hogy rendszeresek-e hitéletünk alkalmai? Akár otthon, akár a gyülekezet közösségében keressük az Urat, nem túl rendszertelenül tesszük-e? Ugyanis, amiben nincs rendszer, az egy id után káoszba torkollik. Szükséges rendszert vinni az Úrra való kapcsolatunkba is. Id t kell szánni arra, amikor csak Vele vagyunk, amikor kizárjuk a munkát és egyéb tennivalóinkat és csak Istennel való kapcsolatunkra koncentrálunk. Ett l er södhet meg a lelki életünk és ez hozhat kiegyensúlyozottságot a mindennapjainkba. Azt kívánom mindenkinek, hogy találja meg helyét Isten nagy családjában! Ehhez arra van szükség, hogy megtaláljuk a bennünket keres Istent és találjunk lelki társat is. S mind az Úrral, mind a lelki társsal, társakkal való kapcsolatunkat jellemezze a rendszeresség. Adja Isten, hogy így legyen. Ámen Az istentiszteleten énekelt énekek: 460, 396, 155, 395, 475

119

A bolond hív ember 2008. szeptember 14. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkész) Textus: Apostolok Cselekedetei 26:24-29 Szeretett Testvéreim! Ha valaki, akkor Pál apostol megtapasztalta, hogy mit jelent szenvedni Krisztusért. Hiszen többször megverték, volt, hogy megkövezték, és többször került börtönbe is a Jézusba vetett hite miatt. Alapigénk is Pál apostol egyik fogságáról tudósít. Évek óta raboskodik már, mire ügye földi hatalmasságok elé kerül. Többek között Porciusz Fesztusz római helytartó, Agrippa király, a zsidó nép uralkodója el tt beszélhet saját helyzetér l. Pál apostol él is a lehet séggel. Elmondja megtérése történetét, beszél a Jézussal való találkozásáról, arról, hogy mindez hogyan hatott életére, szól a világ megváltásáról és a feltámadás valóságáról. Röviden szólva: bizonyságot tesz a hitér l. Erre a római helytartó így szól hozzá: Bolond vagy te Pál! Bolond: er s kifejezés ez, mégsem mindegy, hogy ezt mi mondjuk egymásra, vagy valakire az Úr maga használja ezt a szót! A hív emberek a kívülállók számára gyakran különcnek t nnek és nem ritkán, balgának, bolondnak neveznek minket. A pünkösdi történetben is azt olvassuk, hogy egyes vélemények szerint a Szentlélek által másokat megszólító tanítványok édes bortól részegedtek meg. Péter apostol magyarázza meg nekik a történteket, rámutatva Jóel próféta szavainak beteljesedésére. Az el ször felolvasott Igében (1Kor 1:18-31) is hallhattuk, hogy a keresztr l szóló beszéd bolondság sokak számára. Egészen pontosan azok számára, akik elvesznek. A hív emberek viszont úgy tekintenek Krisztus keresztjére, mint ahol Megváltónk értünk, helyettünk és miattunk szenvedett. Mások szerint ennek semmi jelent sége az ember életére, s t bolondság az egész. Mi pedig úgy vagyunk vele, hogy sok er t merítünk bel le. B nbocsánatunk és örök életünk záloga az, ami a kereszten történt Jézussal. Az igehirdetés szintén sokak szemében nem egyéb, mint bolond beszéd. Pál apostol azt írja, hogy tetszett az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hív ket. Ebben nem arról van szó, hogy az igehirdetés, vagy az igehirdet üdvözítene bárkit is, hanem az a Valaki, aki az egész mögött jelen van! Az igehirdetést lehet bolondságnak tartani, ám aki hittel a szívében hallgatja, az nagyon sok er t merít bel lük, mert tudja, hogy gyarló szolgái által az él Isten akarja t keresni és megszólítani! Testvérek! Sokan gondolhatnak ránk úgy, hogy milyen bolondok vagyunk akkor, amikor vasárnap templomba jövünk. Ahelyett, hogy pihennénk, vagy valami hasznosat cselekednénk! Mi viszont azt valljuk, hogy feltöltekezni járunk ide. Ápoljuk az Istennel való kapcsolatunkat, mert Urunk elé mindent odatárhatunk. Gondokat, terheket, örömöket, fájdalmakat, mindent elmondhatunk az Istennek, aki figyel ránk és válaszol, meger sít, megvigasztal, bátorít bennünket. Vasárnaponként megpróbáljuk úgy feltölteni a lelkünket, hogy kapjon egy új lendületet a ránk következ napok munkáihoz, feladataihoz. Ez sokaknak lehet, hogy bolondság, nekünk nem az! Sokan vélekednek úgy, hogy egy olyan világban, melyben a látható dolgok számítanak, mi hogyan hihetünk valakiben, akit senki nem látott! Erre mondja Pál apostol, hogy hitben járunk, nem látásban. Amit ugyanis látunk, azt nem kell elhinni, az tény. Viszont vannak dolgok, amelyek csak hitben érthet ek meg. Isten létezése és tettei például egyértelm en ebbe a kategóriába sorolható. Ehhez hitre van szükség, ami számunkra nem bolondság, hanem Isten ajándéka, mely egy egészen normális dolog. Hív embernek lenni soha nem valami a valóságtól elrugaszkodott, a valóságtól nagyon is távol álló dolog, hanem nagyon is normális állapot. Feladataink egyike pontosan ez: felmutatni, hogy hív embernek lenni egy normális dolog, s t a normális állapot!

120

Eddig arról volt szó, amikor emberek neveznek másokat bolondnak. Most röviden tekintsünk arra, hogy milyen az, amikor valakire Isten mondja ezt ki. Ismerjük a Jézus által elmondott történetet és annak kulcsmondatát: bolond, még az éjjel elkérik t led lelkedet! Aki tehát nem számol a legf bb valósággal, az él Istennel, az bolond! Aki mindenre és mindenkire gondol kivéve az Urat, az bolond ember. Isten tartja t annak! Testvéreim! Számomra egyértelm , hogy inkább tartsanak bolondnak embertársaim közül sokan, mintsem az Úr mondja rám ezt a nem túl hízelg kifejezést! Pál apostol is megkapta ezt a kemény beszédet a római helytartótól: bolond vagy te Pál! pedig vállalta ezt. Ahogyan te gondolod, úgy én bolond vagyok, de Isten nem tart annak, s nekem csak ez számít – vélekedett az apostol! Ez a bels bizonyosság vezette t arra a bátor bizonyságtételre, melyet itt hallunk t le! Földi hatalmasságok el tt bilincsben állva is vállalta, hogy Krisztus gyermeke. Ha az apostol letagadja, hogy van köze Jézushoz, akkor talán szabadon bocsátják, de inkább vállalta a fogságot Jézusért, mint a szabadnak t n életet nélküle. Meg kell látnunk azt, hogy a bizonyságtétel lényeges eleme a hitünknek. Nem kell ráer ltetni a hitünket senkire, mert visszatetszést, megbotránkozást kelt az másokban, ha valaki er szakosan akar téríteni, de elhallgatni azt, hogy Jézus tanítványai vagyunk nem szabad! Az egyik ószövetségi történetnek jelent s mozzanata a bizonyságtétel. A bélpoklos Naámán történetében szerepel egy zsidó kislány, aki tudja, hogy ki által gyógyulhat meg az egykoron híres, er s arám hadseregparancsnok. Tudja, hogy van Isten, aki szolgáin keresztül csodát tehet, és ezt nem hallgatta el ura el l, aki ha nehezen is, de ráállt a javasolt útra és meggyógyult betegségéb l. Jézus Krisztus sem véletlenül mondja: aki szégyell engem és az én beszédeimet az emberek el tt, azt én is szégyellni fogom az én mennyei Atyám el tt. Nem kell szégyellnünk azt, hogy Jézusé vagyunk! Legfeljebb kinevetnek, kigúnyolnak, bolondnak tartanak bennünket, de higgyétek el, hogy nincs mit szégyellnünk azon, hogy ismerjük és szolgáljuk a világ kegyelmes Istenét! Pál apostol miután bizonyságot tesz Jézushoz való tartozásáról, odafordul Agrippa királyhoz és azt mondja neki: te tudsz err l, hiszen nem titokban, nem a zugban lejátszódó eseményekr l szóltam én most, hanem arról, amiket a próféták már évszázadokkal korábban megjövendöltek, és ami Jézus Krisztusban beteljesedett a közelmúltban. Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? A király teljesen meglep dik a személyesen neki szegezett kérdést hallva, és azt mondja: majdnem ráveszel arra, hogy keresztyénné legyek! A bizonyságtételek egyik feladata az, hogy emberek közelebb kerüljenek az Istenhez. Ez itt megtörténik. Agrippa király közelebb kerül Jézus Krisztushoz, de szomorúan állapítom meg, hogy a majdnem keresztyénség, az nem keresztyénség! Hiszen, ha valami csak majdnem történik meg, az valójában nem történik meg! Ha valaki majdnem eléri a vonatot, az lemarad róla. Ha valaki majdnem sikeres vizsgát tesz, az megbukik. Hány ilyen majdnem van az életünkben! Férfi testvérek közül bizonyára többen is látták a magyar foci válogatott múlt heti mérk zését. Talán így foglalhatnám össze a látottakat: csapatunk önmagához mérten remek játékkal rukkolt el . Majdnem megverte a sokkal esélyesebb svéd válogatottat. A végeredmény azonban 2:1-es vereség, amiért nem adnak pontot a világbajnoki kvalifikáció során! Egy másik történet is eszembe jut: tíz-tizenöt évvel ezel tt egy barátom látta a Ben-Húr cím filmet. Azt mondta rá, hogy majdnem hív ember lett bel le a film hatására. Megérintette valami, közel került Jézushoz, de a lényeg nem történt meg: a döntés Jézus mellett! Agrippa király esetében ugyanerr l van szó: megérintette a keresztyénség szele, közel került Jézushoz, de nem döntött mellette. Ez pedig így nem sokat ér. Gondoljunk bele, hogy milyen rosszul hangzana, ha Isten Igéje így szólna: Isten majdnem úgy szerette a világot, hogy majdnem egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz benne, az majdnem örök életet kapjon. Isten nem majdnem váltotta meg a világot, hanem valóságosan… Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénné legyek – mondja a király Pál apostolnak. Ennek kapcsán az jut eszembe, hogy mennyi mindenre próbálnak rávenni

121

bennünket! Szórólapok tömkelege, rádiós- és televíziós reklámok sokasága bombáz bennünket, hogy miket vegyünk meg, mert csak attól lesz igazán jó és boldog az életünk! Mások személyesen keresnek fel bizonyos dolgokat ránk kínálva, hogy csak most, csak itt, csak nekünk, de ett l jobb és szebb lesz az életünk. Nos, mi senkire nem szeretnénk ráer szakolni a hitünket, az Istenünket, mert ez nem err l szól! Mi csak megpróbáljuk t h en képviselni abban a hitben, hogy a legf bb jó az ember számára a Krisztushoz tartozás! Az, hogy hiszünk Benne, hogy imádkozhatunk hozzá, hogy b neinket megbocsátja, hogy üdvözíteni akar, hogy újra és újra feltöltekezhetünk általa. Ezt mi nem akarjuk ráer ltetni senkire. Az Isten se akarja, csak tálcán kínálja a lehet séget mindenkinek! Adjunk hálát azokért, akik már elfogadták Jézust Megváltójuknak! Akik még ett l messze állnak, vagy majdnem keresztyén állapotban élnek, azokért pedig imádkoznunk kell, és nem szabad megfeledkezni a bizonyságtétel fontosságáról, mert lehet, hogy Isten valakit, valakiket rajtunk keresztül akar magához vonni! Ámen Az istentiszteleten énekelt énekek: 265, 396, 156, 397 __________________________________________________________________________ Hitb l fakadó csodák 2008. szeptember 21. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkész) Textus: Márk 8:1-9

Szeretett Testvéreim!

Az igehirdetés köztudottan nem egy párbeszédes forma. Az igehallgatók ugyanis csupán hallgatásra vannak kárhoztatva az istentiszteleti alkalmak igehirdetéses szakaszában. Ha nem így lenne, akkor feltenném a kérdést nektek, hogy tudjátok-e melyik az az igeszakasz, amelyik mind a négy evangéliumban meg van írva. Hagynék egy rövid gondolkodási id t, meghallgatnám a lehetséges megoldási javaslatokat, majd elmondanám – akár sikerült megadni a jó választ akár nem – hogy az ötezer ember megvendégelésének történetér l van szó. S ha ehhez hozzávesszük, hogy két evangéliumban még négyezer ember Jézus általi megvendégelésér l is szó van, akkor azt mondhatjuk, hogy van hat csaknem teljesen megegyez történet, amelyekr l azonban egyáltalán nem könny újat mondani. Néhány nappal ezel tt, amikor alapigénk – vagyis a négyezer ember megvendégelése – volt az aznapra kijelölt szakasza a Bibliaolvasó Kalauznak, akkor kicsit úgy éreztem, hogy én, aki többször szolgáltam már e témában közöttetek, nem is tudom, hogy mikor fogok újra, de az bizonyos, hogy nem mostanában. Nos, ehhez képest arról számolhatok be, hogy kaptam az Igér l olyan gondolatokat, melyek közelebb vihetnek – hitem szerint mindnyájunkat – a négyezer ember megvendégelése történetének mai üzeneteihez. Amit el ször meg szeretnék állapítani Igénkr l az az, hogy Jézus Krisztus csodatételével találkozunk benne. A hét kenyér oly módon való megszaporodása, hogy négyezer ember jóllakjon, s t az összeszedett maradék hét tele kosár legyen, egyértelm bizonyítéka ennek. Testvérek, ha belegondolunk életünkbe, akkor elmondhatjuk, hogy a csodavárás jelen van a reményked ember szívében. Idézzük fel gyermekkorunkat, vagy tekintsünk gyermekeinkre, unokáinkra, hogy k mennyire szeretik a meséket, azon belül is azt a sok csodát, mely mindig jó irányba fordítja valakinek a sorsát. Csodás események hatására lesz boldog és örömteljes egy-egy ember élete a mesékben. Nos, emberi életünk nem mese, de Jézus mellett csodák várnak ránk. Akkor is ezt mondom, ha tudom, hogy legtöbbször nem ilyen látványos csodákban van részünk, mint alapigénk szerepl inek. Olyan csendes csodákban lehet részünk Jézus mellett, hogy észrevesszük a természet szépségeit, életünk felülr l jöv áldásait, haragvó szívünk megbocsát az ellene vét knek, bocsánatot tudunk

122

kérni, ha megbántunk valakit, lelki békét érzünk akkor is, ha sok minden nyugtalaníthatna bennünket. Az Isten gondoskodásának csodáját fedezhetjük fel életünkben, ha képesek vagyunk így látni életünk eseményeit. Alapigénk is err l tesz bizonyságot: gondoskodó Urunk van. Olyan Megváltónk, aki testi-lelki szükségeinkr l egyaránt szeretne gondoskodni. Igénk arról számol be, hogy Jézus mellett e több ezres sokaság már három napja jelen volt. S mit mond Jézus övéinek: Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem, és nincs mit enniük; ha pedig éhesen bocsátom ket haza, kid lnek az úton, mert némelyikük messzir l jött. Ebb l egyértelm en az derül ki, hogy Jézus észreveszi az ember szükségleteit. S nemcsak eddig jut el, hanem segíteni is akar. Egyik énekünkben ezt kérjük: Te tudsz, s akarsz segíteni, hát segíts bajomon! (461. dics.) Jézusról elmondhatjuk, hogy figyelmesen, érzékeny szívvel nézi életünket, és ami szintén fontos gondolat, hogy nemcsak a lelki szükségeinket látja, hanem a testit is. Els sorban a lelkünk számít neki, de nem mondhatjuk, hogy a testi szükségleteinket figyelmen kívül hagyná! Ha így lenne, akkor az szerepelne az Igében, hogy Jézus így szólt tanítványainak: már három napja velem van ez a sokaság. Sok mindenre tanítottam ket, de most, hogy megéheztek, küldjétek haza mindegyiket, ez már nem az én feladatom! Azonban sem itt, sem máshol nem olvasunk hasonlót Jézustól. Pontosan azért, mert nem így gondolkodik. Urunk egyaránt foglalkozik, testi és lelki szükségleteinkkel, s t gondoskodni is akar róluk. Önmagunknak ártunk, ha egyiket elnyomjuk a másik ellenére! S persze általában a lelki szükségleteinket szoktuk háttérbe szorítani a testiekkel szemben. Testvéreim! Lehet valaki testileg egészséges, de lelkileg beteg. Amint fordítva is el fordulhat: vannak testileg beteg, nyomorúságot hordozó emberek, akik lelkileg csodálnivaló egészséggel rendelkeznek. Mert belül rendben vannak a dolgok. A Heidelbergi Káté els kérdése-felelete adhat megnyugvást nekünk, mert azt mondja, hogy mind testest l, mind lelkest l, mind életemben, mind halálomban, nem a magamé, hanem az én h séges Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok. Mennyei Atyánk tehát Krisztusban testest l-lelkest l tör dik velünk, s figyelmes szívvel tekint életünkre! Nem megkerülend kérdés, hogy mi – Jézus mai tanítványai – hogyan látunk másokat, hogyan látjuk egymást? Ezzel a Jézuséhoz hasonló érzékeny, figyelmes szívvel, vagy azzal a farizeusi látásmóddal, amelyik mindig azt nézi, hogy a másikban hol a hiba, hol a gyengeség, amelynek alapján kikezdhet ? Mit veszünk észre másokkal kapcsolatban? Ha erre a kérdésre szintén válaszolunk, akkor saját lelkünkbe pillanthatunk bele, önmagunkról alkotunk véleményt… Jézus szánakozó gondolataira a tanítványok kijózanító gyakorlatiassággal felelnek: Mib l tudná valaki ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában? Szép, szép, hogy Jézus segíteni akar, hogy látja testi szükségleteiket, de egy valamit ne feledjünk: mib l? A Miért kezdet kérdések után talán a mib l kezdet ek hangzanak el legtöbbet ajkunkról. Mib l tudjuk kifizetni a lassan az egekbe szök rezsiköltségeinket? Mib l tudom öltöztetni, ruházni, taníttatni gyermekeimet? Mib l fogom megvenni a régóta vágyott ruhadarabot önmagamnak? Mib l tudok elegend ennivalót venni családtagjaim számára? Mib l lesz egyház és gyülekezet, ha azt látjuk, hogy egyre kevesebb embert érdekel Isten ügye? Mib l lesz tartása nemzetünknek, ha egység helyett széthúzás uralkodik? Ha önjelölt és megcsinált sztárocskák a gyermekeink példaképei az igazán odaszánt élet , áldozatos emberek helyett? Ezekre a kérdésekre a válasz ott van az Igében: hitb l! Az igaz ember hitb l él! A hit pedig számol a nem láthatókkal is. A négyezer ember megvendégelésénél jelen volt az Isten? Igen. Látta valaki? Nem. De Jézus Hozzá fohászkodott és az Atya Isten meghallgatta t és jutott minden jelenlév nek testi eledel is a lelki után. B egy hónap múlva lesz a reformáció ünnepe, melynek egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy az igaz ember hitb l él, hogy az Isten kegyelméb l meg lehet élni. S t: csak az Isten kegyelméb l lehet megélni! Nem csupán kenyérb l lakott jól az a négyezer ember, mint ahogyan Illés sem a testi kenyér erejével gyalogolt elcsüggedése, megfáradása után olyan hatalmas távot. Hanem hitb l! Ahogyan seink sem pénzb l építettek templomot, tartották fenn gyülekezetüket, hanem hitb l

123

meghozott döntéseikkel! Mit jelent ez a hit? Isten iránti bizalmat, imádságot és tevékeny, személyes odaszánást. Én úgy látom, hogy sok esetben nem használjuk ki az imádság adta lehet ségeket. Nem imádkozunk eleget! Pedig nagy ereje van az igaz ember buzgó könyörgésének! A kevés is lehet elég – Jézussal az oldalunkon. Ez már Igénk következ üzenete. A hét kenyér úgy lesz elég négyezer embernek, hogy Jézus hálaadása és mindenkinek való osztása után még hét kosár marad. Bízzuk Jézusra, amink van! Azt a keveset is! Ha Vele akarjuk beosztani, akkor jutni fog er b l, anyagiakból is és minden egyébb l is! Sok hív ember tudna ennek megtapasztalásáról beszélni! Látnunk kell azt is, hogy mennyivel másképpen gondolkozik Jézus, mint mi, emberek. Nálunk ugyanis leginkább az a hozzáállás hódít, hogy amim van, azt megtartom magamnak, ahhoz másnak semmi köze. Jézus ezzel szemben az osztani fogalmát szeretné elhelyezni a tanítványi szívben. az elosztani, szétosztani, s ezáltal másoknak használni elvén élte az életét. De jó lenne ezt nekünk elsajátítani! Hogy a kudarcok ellenére ne visszahúzódó emberek legyünk, hanem olyanok, akik abban látják a világ megváltozásának útját, ha Jézushoz hasonlóan szétoszthatnak mások között dolgokat, melyek örömöt, reményt, hitet, boldogságot jelentenek mások számára. Mit sugároz a tanítványi életed? Szíved örömét, Jézus békéjét, él reménységet, a hit erejét, vagy éppen a sok terhet, amivel nem tudsz mit kezdeni, a gondjaidat, a b neidet, melyeket nem viszel Jézus elé, a szomorúságodat, melyre magad sem vársz vigaszt? Szétosztani csak azt tudjuk, amink van. Viszont Jézus mellett élve van mit szétosztani! Jézus bevonja a tanítványokat abba, hogy minden jelenlév ember kenyérhez jusson. Megtehetné az Úr, hogy kihagy bennünket munkájából. Nélkülünk is meg tud tenni bármit, de eszközei lehetünk. Erre méltat bennünket. Vegyük ezt megtiszteltetésnek! Jézus megtehette volna, hogy azt mondja tanítványainak: ti most álljatok félre, megoldom egyedül is a kenyerek elosztását! A nagy sokaság álljon be a sorba egyesével, vonuljanak elém és én adok mindenkinek. De Jézus nem így gondolkodik, hanem minden gyarlóságunk ellenére használni akarja a mindenkori tanítványokat! Keresd azt, hogy hol és miben használhat téged Megváltó Urad, és csodáinak részese leszel! Ámen Az istentiszteleten énekelt énekek: 345, 269, 154, 512, 479 _________________________________________________________________________ Az Úr ereje a számok tükrében és segítsége harcainkban 2008. szeptember 28. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkipásztor) Textus: Bírák 7:1-8 Szeretett Testvéreim! A számok világa áthatja életünket. Van, aki barátságot ápol a számokkal, míg van, aki hadilábon áll velük. Ám, hogy alátámasszam az el bbi mondatot, mely szerint áthatják a számok az életünket, nézzünk néhány példát. Gyermekünknek azt szoktuk mondani, hogy jó jegyet hozzon haza az iskolából. Dolgozatírás után megkérdezzük, hogy hány százalékosra sikerült megírnia. Amikor eljön a felvételi ideje, akkor pedig szintén megy a számolgatás: hány pontra van szükség és összehozható-e az a pontérték. Feln tt életünk szintén tele van számokkal. Hiszen fizetésb l, nyugdíjból próbálunk boldogulni, s közben nemcsak bevételeink, hanem kiadásaink is vannak, gondolok itt a villany- víz- és gázszámlára, vagy arra, amikor a boltban kell kifizetnünk a megvásárolt fogyasztási- és árucikkek ellenértékét. Ezen felül azt is látjuk, hogy még egészségi állapotunkat is ki lehet fejezni számokkal, hiszen a vérnyomásunk,

124

a vércukorszintünk sok mindent elárulhat arról, hogy mennyire van rendben az egészségünk. Azonban nemcsak egyénileg és családilag számolgat az ember, hanem gyülekezetileg is szoktunk számolgatni. Vannak bevételeink és kiadásaink, melyek alapján próbáljuk megvalósítani a gyülekezet számára hasznos dolgokat. De ismerjük a népszámlálási adatokat is városunkra vonatkozóan, és tudjuk, hogy csaknem 5000 református él Tiszavasváriban, s látjuk, hogy alig 100-120 ember jelenik meg vasárnaponként. Akik pedig eljönnek hétközi alkalmainkra, azok még szerényebb létszámot látnak… Ha életünk számadataira tekintünk, akkor vagy keveselljük, vagy sokalljuk, legritkább esetben pedig elégedettek vagyunk ezekkel a számokkal, számadatokkal. Milyen érdekes, hogy alapigénkben is fontos szerepet játszanak a számok, de más megvilágításba kerülnek, mintsem azt gondolnánk. Azt látjuk ugyanis, hogy Izrael népe Gedeonnal az élén a midjaniták elleni harcra készül, összever dik 32.000 ember, amikor az Úr így szól: Sok ez a nép! Az Úr gondolatairól sokszor kiderült már, hogy azok nem a mi gondolataink. Gedeonnak is szembesülnie kellett ezzel. ugyanis valószín leg örömmel nyugtázta, hogy a vele harcba indulók létszáma n ttön-n . Mindez azt jelentette egy csatába induló hadvezérnek, hogy minél többen vagyunk, annál jobbak az esélyek a gy zelemre! Minél többen vagyunk, az ellenség annál inkább megretten t lünk, félelem szállja meg szívüket, és könnyebben legy zhetjük ket. Igen ám, de ebben a csatában az Úr szeretné megmutatni dics ségét népe számára, ezért azt mondja Gedeonnak, hogy sok ez a nép, küldj haza bel lük. Aki fél, menjen haza – adja ki Gedeon a parancsot Isten szavára hallgatva. Haza is megy 22.000 ember. Egy kicsit talán az is elgondolkodtató, hogy a nagy létszámú hadsereg kétharmada els szóra hazaindul. Micsoda anyámasszony katonái voltak ezek? Pedig nyilván tudták, hogy a harc arról szól, hogy népükért küzdenek, s eközben az életüket is kockáztatják! Mégis hazaindulnak Gedeon szavára! De még mindig sokan vannak – mondja az Úr. Haza kellene küldeni a megmaradt 10.000 f t számláló hadseregb l is annak java részét. Gedeon pedig engedelmeskedik az Isten szavának. Levezeti a megmaradt sereget a vízhez, majd mindenkit ivásra kér és csak az maradhatott a seregben, aki kezét a szájához véve ivott, aki letérdelt és úgy oltotta szomját, annak haza kellett mennie. Nem is maradtak túl sokan. Kicsit döbbenetes, hogy a 32.000 f s seregb l végül 31.700 ember hazatér. S t, valószín leg voltak kémek már abban az id ben is, és a midjanita kémek azt láthatták, hogy elszéled a zsidók serege. Nem lesz nehéz legy zni ket – gondolhatták magukban. Talán Gedeon szívében is ott volt a kérdés: hogy lehet legy zni az ellenséget 32.000 f helyett 300 emberrel? Csakis úgy, ha Isten a mi oldalunkon áll! Már pedig ez a csata pontosan err l szólt. Az Úr harcolt népéért és megmutatta hatalmát, dics ségét népe számára. Sok embernek kevés ellen gy zni, nem nagy fegyvertény, ám fordítva annál inkább az! Láthatjuk, hogy erre az esetre is igaz a Sámuel 1. könyvében megfogalmazott Ige: az ÚR el tt nincs akadály: akár sok, akár kevés ember által szerezhet szabadulást. Az Úr el tt nincs akadály! Ezt a fiatal Dávid is megtapasztalta a hatalmas Góliát elleni harcban, melyben maga mellett tudta az él Istent. Nem is volt így már kérdéses az ütközet végkimenetele. Testvéreim! Nagyon tetszett számomra a Bibliaolvasó Kalauz magyarázata – hiszen az elmúlt hét egyik napi igeszakasza volt a felolvasott alapige. Így hangzik az ott leírt néhány sor: Mi is gyakran hisszük, hogy Isten munkája létszámfügg . Bárcsak sokan lennénk! Bárcsak mindenki velünk jönne! Isten legnagyobb dics sége azonban akkor látszik meg, amikor kevéssel, kicsivel és er tlennel viszi véghez akaratát. Neki egyetlen egy is elég, ha az engedelmes, de a tömeg is felesleges, ha az csak statisztál! tesz alkalmassá valakit, és er síthet meg bárkit, akit kiválaszt. Nem er vel, nem hatalommal, hanem az Szentlelkével! Mai igehirdetésem legf bb gondolatát így tudnám megfogalmazni, illetve meger síteni az el bb elhangzottak alapján, hogy Isten munkája nem létszámfügg ! Mi mégis sokszor hisszük, hogy így van! Kilenc nappal ezel tt az egyházmegyei közgy lésen hangzott el a statisztikai adat, hogy országosan mintegy 120.000 református jelenik meg vasárnaponként a

125

templomban. Ebb l ráadásul a kétharmada nyugdíjas korú. A valamivel több mint 1.600.000 f t számláló reformátusságunknak tehát alig 7%-a jelenik meg a templomban. Abból is hiányzik els sorban a fiatalság és a középkorú réteg. Ezeken a tényszer adatokon mi lelkészek egymás között szoktunk is keseregni. Erre azt mondja a mai Ige, hogy Isten munkája nem létszámfügg . Most akkor elégedjünk meg a létszámukat tekintve általában egyre fogyó gyülekezeteinkkel? Ne törekedjünk arra, hogy egyre többen legyünk? De igen! Legyen törekvésünk egy gyarapodó gyülekezeti közösségben élni, azért imádkozni, és fáradozni, ám elkeseredni nem kell, hiszen Isten el tt számtalan lehet ség van arra, hogy az üdvözül k seregét növelje, és ha ebben eszközök lehetünk, akkor hálát kell adjunk érte. Azonban nem lehetünk a számadatok foglyai – még gyülekezetileg sem! Jó példa erre Noé esete, aki nyolcadmagával menekült meg az özönvíz idején. Kevesen menekültek meg? Igen, kevesen. Isten azonban a kevéssel is tudott mit kezdeni? Egyértelm en igen! Alapigénk is err l szól: az Úr meg akarja mutatni hatalmát, hogy kevés – mindössze 300 – ember által is meg tudja szabadítani népét. Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy hónapokkal ezel tt hallott történet, amikor egy lelkipásztor, szolgálatában megfáradva imádkozott az Istenhez, és kérdezte T le, hogy Uram, miért kell nekem állandóan négy embernek prédikálnom? Nincs valami nagyobb feladatod számomra, nem mehetnék el egy nagyobb gyülekezetbe? Ez ugyanis nagyon elkeserít ! Az Úr válasza ez volt a lelkész felé: azért a négy emberért is meghalt Jézus a kereszten, ne legyél elégedetlen a mennyiséggel! Rávilágít ez a történet a lelkészek és a hitben él emberek gondolkodására, hiszen szeretnénk, ha többen lennének az istentiszteleteken. És ez nem is baj, vagy b n! Ugyanis 2 emberért pontosan annyit kell készülni egy prédikációra, mint 200 emberért. Persze a lelkesedésben tetten érhet a különbség, ha az el bbi számokat nézzük! Testvéreim! Mindig többet kell látnunk a számoknál – erre is tanít alapigénk. Szabad meglátnunk a hatalmas Istent, aki kevés által is sok mindent véghez tud vinni. Gedeon története err l is szól. 300 emberrel is le lehet gy zni az ellenséget, ha velünk az Úr! Aztán, ha Jézus 12 tanítványára gondolunk, akkor igazán rácsodálkozhatunk Isten nagyságára, hogy egy piciny országból kiindulva a menjetek el, és tegyetek tanítvánnyá minden népet feladata 2000 éve csodálatosan kibontakozik a világ minden részén! Ne felejtsük el azt sem, hogy Isten dics sége átragyog a kevésen, a kicsin és az er tlenen is. Pál apostolt szeretném felhozni, mint példát az el bb említettekre. Vitán felül álló tény, hogy megtérése után csodálnivaló módon odaszánta életét az Isten országa és az evangélium terjedésének. Aztán valami rejtélyes betegség megtámadta szervezetét, melyért imádkozott Istenhez, hogy vegye el t le. Az Úr pedig ezt válaszolta neki: Elég neked az én kegyelmem, mert az én er m er tlenség által ér célhoz. Ha belegondolunk ennek emberi oldalába, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy természetesen Pál apostol egészségesen sokkal több helyre eljuthatott volna, sokkal hatásosabban képviselhette volna Megváltóját. Isten azonban másképpen gondolta: az emberi er tlenségen keresztül is megmutathatja erejét és hatalmát. S hány ilyen példa van erre manapság is: vannak beteg, nyomorúságot hordozó, ágyhoz, vagy tolószékhez kötött emberek, akiken átragyog az Úr dics sége. Er tlenségük ellenére nagyszer en képviselik az Istent. Er tlenségük ellenére, vagy éppen azért! Testvéreim! Mai Igénk lényeges üzenete, hogy az Úr jelen akar lenni harcainkban és általa gy zelem vár bennünket! Hogyan is énekeltük? Harci zajban, küzdelemben, oldalunkon áll, Benne higgyünk, segít meg szívünk harcinál (471/4). Csak olykor megtesszük azt az Istennel, hogy így szólunk: egyedül is megoldjuk gondjainkat, nem kell ehhez senki, még az Úr se! Vagy egyszer en csak megfeledkezünk Róla, és emiatt nem vár gy zelem a próbák, kísértések idején bennünket! Ne hagyjuk ki Istent a napi küzdelmeinkb l, hanem kérjük segítségét, és általa gy zedelmes harcokban lesz részünk! Mai igehirdetésünk legfontosabb üzenetei a következ k: 1. Az Úr el tt nincs akadály! Soha, semmiben!

126

2. Az Úr munkája nem létszámfügg ! 3. Az Úr dics sége átragyog a kicsin, a kevésen, az er tlenen is! 4. Az Úr jelen akar lenni harcainkban! Ezek a gondolatok legyenek hitünk növekedésére, mert a gy zedelmes keresztyén élethez er s hitre és Isten iránti bizalomra van szükség. Ámen Az istentiszteleten énekelt énekek: 225, 105, 471, 161, 393

127

Elhangzottak 2008. OKTÓBER havában, a Tiszavasvári református gyülekezetben.

Tartalomjegyzék; Október 5. vasárnap Textus: Márk 10:17-27 Október 12. vasárnap Textus: Márk 10:46-52 Október 19. vasárnap Textus: Máté 6:9/a Október 26. vasárnap Textus: Máté 6:9/b Az igehirdetések címe; Október 5. vasárnap Október 12. vasárnap Október 19. vasárnap Október 26. vasárnap

Kit érdekel az üdvösség? Használd a hitedet! A megszólítható Isten Szenteltessék meg a te neved

„Egy prédikáció mindig a szószéken él igazán! Mert abban benne van az igét hirdet lelkipásztor hite, átélése, hangsúlyozása, valamennyi gesztusa, és az egyénisége. Ezzel együtt hisszük, hogy leírva is komoly lelki táplálékot jelenthetnek az igehirdetések. Egyúttal azonban szeretettel hívogatunk mindenkit a templomba, hogy – ha teheti – hallgassa személyesen az elhangzó prédikációkat!”

Kit érdekel az üdvösség? 2008. október 5. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkész) Lectio: Máté 5:3-12 Textus: Márk 10:17-27 Szeretett Testvéreim! Vannak olyan bibliai igék, igeszakaszok, melyekre egyértelm en azt mondjuk, hogy igen, ez nekem szól, ez megérint engem. Viszont vannak olyanok is, melyekre azonnal úgy reagálunk: ehhez semmi közöm, ez biztosan nem rólam szól. A gazdag ifjú története véleményem szerint az utóbbi kategória. Hiszen gyülekezetünk nagyobb része nem fiatal már – legalábbis korát tekintve – a nagy anyagi jólétt l, amit gazdagságnak nevezünk, szintén messze állunk. Nos, annak ellenére, hogy úgy t nik nem sok közünk van ehhez az Igéhez, azt állapítottam meg, hogy nagyon gazdag tartalmú, több olyan mozzanata van, mely lelki épülésünkre szolgál. Miért is érezzük önmagunktól távol lév nek ezt a történetet? Mert egy gazdag emberr l szól. Kik a gazdagok? Azok az emberek, akiknek nincsenek napi megélhetési

128

gondjaik, akik jószerivel bárhol, bármit meg tudnak venni önmaguknak és családjuknak. A gazdag emberek napi több tízezer forintot is elkölthetnek – ha a kedvük úgy kívánja – és egy cseppet sem problémáznak azon, hogy mikor kapnak fizetést. Számláik nagyságával egyáltalán nem tör dnek, mert azoknak kifizetése nem jelent problémát nekik. Körülbelül az el bb elsorolt módon él ket tartjuk mi gazdagnak, és szembet n számunkra, hogy ez a társadalmi kategória nem rólunk szól, mert nem tartozunk közéjük! Már pedig mai igeszakaszunk egy ilyen gazdag emberr l szól, aki ráadásul még fiatal is volt. Azért mégsem egy mindennapi történet ez testvéreim! Hiszen egy gazdag fiatalember a f szerepl je, akit érdekelt az örök élet és Jézusnál érdekl dött e kérdésben. A fiatalságot érdekli az örök élet? Általánosságban mondhatom, hogy nem az érdekli ket! Általánosítani nem szabad semmilyen téren, hiszen minden ember egyedi alkotása az Úrnak, de azt elmondhatjuk, hogy a fiatalok nagy többségét nem érdekli az örök élet. Sok minden más érdekli ket, de az örök élet nem! Honnan tudjuk ezt? Meg kell nézni a templomi alkalmakat, hogy hány fiatal jár ezekre. Akár városunkban, akár más gyülekezetekben. Ennek okairól is érdemes szót ejteni. Véleményem szerint nagy súllyal esik latba a szül hozzáállása. Az, hogy a szül nek mennyire fontos az Istennel való kapcsolat, az örök élet kérdése. Mert ahol egyáltalán nem, ott nem csodálkozhatunk azon, ha a gyermeket sem fogja érdekelni. Sokkal fájóbb azonban azt megállapítani, hogy azon szül k esetében sem sokkal fontosabb mindez, akik gyermekeiket megkereszteltették. Hiszen gyermekünk megkeresztelkedésével nem valami véget ért, hanem valami elkezd dött! Az Isten felé való terelgetés lelki m velete kezd dne el, ha komolyan venné fogadalmát a szül és a keresztszül . Legtöbb esetben err l szó sincs! Látjuk ezt minden év szén, amikor a konfirmációra hívogatunk sokkal eredménytelenebbül, mint az elvárható lenne. Egy a gyermeke lelki életére felel sen odafigyel szül t meg sem kellene szólítani ezzel kapcsolatban, mert tudnia kellene, hogy mikor is szoktak konfirmálni, esetleg megkérdezi a gyülekezet erre illetékes személyeit és küldi a gyermeket. Ezzel szemben az esetek kb. 60%-ában többszöri invitálás ellenére sem konfirmál le a gyermek, s t egyetlen ilyen el készít i alkalmon sem vesz részt! Ilyen háttérrel várjuk azt, hogy érdekelje a mai fiatalokat az örök élet? Azonban olyanra volt már eset, hogy egy fiatalt benyelt egy szekta, jött a szül , hogy tiszteletes úr segítsen már, mert nagy baj van! Segítünk, ahol tudunk, ezzel együtt sem az én érdemem, hogy kikerült az el bb említett fiatal a lelket tönkretenni akaró szektából! Ám szabad, s t kell jobban odafigyelni gyermekeink lelkére! F leg, ha vállaltuk, hogy Jézus Krisztust megismertetjük vele. Viszonylag gyakran hallom a szül i véleményt: nem lehet er ltetni a gyereket arra, hogy hittanra vagy templomba járjon! Ezzel magam is egyetértek, de egy valamit meg kell tenni: példát mutatni a gyerek számára! Ha a gyermek soha nem látja szüleit templomba menni, akkor azt hisszük, hogy attól majd szívvel-lélekkel vágyakozni fog Isten és az örök élet után? Egyáltalán nem! De ha a szül azt mondja, hogy én most templomba megyek, gyermekem jöjj velem, akkor életük részévé tehetik az Úrral való kapcsolat ápolását. Szóval megállapítottuk, hogy a mai fiatalokat – tisztelet a kivételnek – nem érdekli az örök élet. Azt is elmondhatjuk, hogy a gazdagokat sem szokta érdekelni! Nincs ebben semmi meglep , hiszen aki azt gondolja, hogy pénzen mindent meg lehet venni, azt hogyan érdekelné az örök élet? Igénk mégis azt mondja, hogy íme, egy ember, aki fiatal is, gazdag is, és érdekli az örök élet! Hogy lehet ez? –kérdezhetjük. Valószín leg úgy, hogy hiányérzete volt ennek a fiatalembernek. Hiába volt fiatal és gazdag, valamit hiányolt az életéb l. Pedig sok ember sok mindent megadna azért, hogy gazdag lehessen! Talán sok gazdag pedig sok mindent megadna azért, hogy újra fiatal lehessen! Történetünk embere pedig mindkett vel rendelkezik: fiatalsággal és gazdagsággal is, mégis hiányzik valami neki! Testvéreim! Természetesen ma sem véletlenül hangzott el az el ször olvasott igeszakasz, a Hegyi Beszédb l való boldogmondások szakasza. Ha jól figyeltünk, akkor sehol nem hallottuk, hogy Jézus szerint boldogok a gazdagok, mert… Van egy fajta boldogságérzet a

129

gazdagságban, ám mégsem lehetnek igazán boldogok a gazdagok. Miért? Mert sokan irigylik ket, s emiatt lélekben távol vannak sokaktól. Igaz, inkább legyen száz irigyem, mint egy valaki, aki szánakozik rajtam – tartja a mondás, de azért egyértelm , hogy a gazdagság éket ver ember és ember közé. Miért nem boldogok még a gazdagok? Mert nagy ára van a gazdagságnak! Aki tisztességgel szerzi gazdagságát annak az, hogy kemény munkája következtében alig van a családjával, bár ez utóbbihoz nem kell feltétlenül gazdagnak lenni, sokakkal megtörténik. Mit ér a gazdagság, ha közben a családi fészek melege kih l, avagy szétesik a meghitt, szeretetteljes közösség? Aki pedig tisztességtelenül szerzi gazdagságát, az azért nem lehet boldog, mert a lelkiismeret halk hangját el lehet nyomni akár évtizedekig is, de egy életen át lehetetlen nem figyelni arra a bels hangra, amely azt kérdezi, hogy jó-e a becstelenség, a tisztességtelenség, a mások két lábbal tiprása? S látunk példákat a nagy gazdagság tönkretev erejére, amikor egykori sportolókról, színészekr l, zenészekr l, énekesekr l, felkapott sztárokról érkeznek a botrányosabbnál botrányosabb hírek. A média jelent s része ebb l él! Ha err l írhatnak, vagy filmet forgathatnak, vagy csak egyszer en egy rövid hírként megjelenik náluk valamelyik aktuális botrányos történet. Mi a gond ezekkel a gazdag, de kiégett, sokszor alkoholhoz, kábítószerhez nyúló emberekkel? Az, hogy pénzük számolatlan mennyiségben van, céljaik viszont alig. Mindenük van, amit földi ember kívánhat magának, mégsem boldogok…. Testvéreim! A mai Ige gazdag fiatalembere valami hasonlót élt át. Fiatalon volt mindene, mégis hiányzott valami, ami boldoggá tette volna. Viszont Jézushoz jött, mellette kereste az örök életet, és ezzel jó irányba indult. Ó hányan hányféle helyen próbálnak örömöt, boldogságot, lelki békét, örök életet találni, pedig ezeket csak Jézus tudja megadni! Ez a gazdag ifjú tehát a legjobb helyen a legilletékesebbnél kereste a megoldást élete éget kérdésére. Le is borul Jézus elé és úgy kérdezi meg: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Jézus elhárítja magától a jó fogalmát, és azt mondja, hogy az egyedül Istent illeti meg, majd a tízparancsolat második k tábláján szerepl parancsolatokat idézi fel egyt l egyig, kicsit más sorrendben, mint ahogyan ott szerepelnek. A zsidó ember ugyanis úgy tartotta, hogy az Isten parancsolatainak megtartása üdvösségre vezet. Igen ám, de ha lenne csak egy valaki is, aki meg tudná tartani az Úr törvényeit, akkor nem lenne szükség Megváltóra. A bennünk lév b n azonban lehetetlenné teszi, hogy kifogástalanul megtartsuk Isten törvényeit. Történetünk gazdag fiatalembere azonban szemrebbenés nélkül azt feleli Jézusnak, hogy ezt mindet megtartotta. Milyen nagykép válasz ez! Amolyan farizeusi g g és önteltség van jelen ebben a válaszban, Jézus mégis – Igénk szerint – megkedveli azt az ifjút. Testvéreim! Lehet, hogy lelkünkt l távolinak éreztük ezt az igeszakaszt, amikor elhangzott, most azonban már talán kicsit közelebb került ez a történet és annak f szerepl je a szívünkhöz. Hiszen azon túl, hogy egy fiatallal van dolgunk, aki ráadásul még gazdag is, megtudjuk róla, hogy ismeri, s t – saját meglátása szerint – még be is tartja az Isten törvényeit. Mégis is hiányérzete van. Még sincs lelki békéje, ezért jön Jézushoz. Legyen bennünk nagyobb tisztelet e fiatalember iránt, aki felvállalta gazdagságát, fiatalságát, az Isten törvényét, és a szívében lév hiányérzetet is! Jézus azonban olyat mond neki, amit nem gondolhatott el re: Egy valami hiányzik még bel led: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem. Jézusnak ez a mondata azt jelenti, hogy belelát az ember szívébe! Tudja, hogy mir l mit gondolunk, mikor mit érzünk, mir l mi a véleményünk, hogy mi fontos igazán számunkra! Jézus azonnal látta, hogy a gazdag ifjú hiányérzete mib l fakadt. Nem a nagy vagyonából, hanem a nagy vagyonához való viszonyából! Hogyan is fogalmaz Pál apostol? Minden rossznak gyökere a pénz szerelme. Nem a pénz, hanem a pénz szerelme! Nagy különbség! Pénzre szükségünk van, abból élünk, abból vásárolunk, abból adakozunk, segítjük az egyházat, vagy a rászorulókat. A pénz hasznos dolog lehet, ha csak eszközt látunk benne. Ha valaki viszont magát a célt látja a pénzben, a vagyonban, az csalódni fog, önmagának és másoknak egyaránt ártani fog! Itt volt

130

a gond a gazdag ifjúval. Nem a gazdagsága, hanem az azon való csüggése állt közé és az örök élet közé. Azért tegyünk egy apró lépést abba az irányba gondolatainkban, hogy vajon Jézus azt várná el t lünk, ma él kt l, hogy akinek vagyona van, ossza szét a szegények között? Vajon az a feladat, hogy pénztárcáinkat ürítsük ki, bankszámlánkat nullázzuk le, és osszuk szét azok között, akik szegények? Voltak a történelem során, akik szó szerint követend nek tartották Jézus szavait. Legnagyobb példa erre talán Assissi Szent Ferenc, aki nemcsak elfogadta Jézusnak ezt a gondolatát, hanem meg is élte. De vajon t lünk is ezt várja az Úr? Nem hiszem! Viszont arról szó van, hogy ne legyen els helyen életünkben a pénz. Istent semmi és senki ne el zze meg értékrendünkben! A pénzzel gazdálkodjunk okosan, ne felejtsük el, kit l kapjuk, kinek adhatunk hálát érte, és hogy kinek szolgálhatunk vele. Ez a fiatalember megszomorodva távozott el Jézustól, mert nagy vagyona volt és az többet ért neki az örök életnél is. Legalábbis egyel re. Ez egy befejezetlen történet, mert senki nem tudja, hogy kés bb nem változott-e a pénzhez való viszonya ennek az embernek. Annyit tudunk, hogy Jézus mell l szomorúan távozott, és nem a b nbánat szomorúságával, hanem azzal a szomorúsággal, hogy kerestem valami jót, jó helyen kerestem, megtaláltam, de nem az enyém, mert valami gátol abban, hogy az enyém legyen. Jézus le is vonja a tanulságokat a tanítványok számára: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok! Mi a baj a gazdagokkal? – kérdezhetjük újra. Nos, a választ már taglaltuk korábban, de ehhez hozzátehetjük még azt, hogy semmi nem lehet fontosabb az Istennél az életünkben: sem gyermekünk, sem a munkánk, de még a pénzünk sem! Ne legyenek bálványaink, mert ezek visszatartanak bennünket az üdvösségt l! Azért újra csak óvok az általánosítgatástól, hiszen vannak gazdagok, akik csodálni valóan tudnak felkarolni jó ügyeket, bajbajutott, segítségre szoruló embereket, vannak nagyvonalúan adakozni tudó, nem fukar és zsugori gazdagok. Kétségkívül k vannak kevesebben, de Jézus sem azt mondja, hogy aki gazdag, az nem megy be az Isten országába! Hanem azt mondja, hogy nehezen mennek be az Isten országába a gazdagok! Majd hozzáteszi a következ ket: Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! Könnyebb a tevének a t fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni. Még mondja valaki, hogy Jézusnak nincs humora! Hiszen gondoljunk egy tevére és egy t re. Nagyságrendileg távol állnak egymástól. Emberileg lehetetlen, hogy egy teve átjusson a t fokán, s t éppen ez a célja Jézusnak ezzel a mondatával, hogy rávilágítson arra, hogy emberi teljesítmény által senki nem fog üdvözülni! Meg is döbbennek a tanítványok, de megkapják az ket foglalkoztató kérdésre a megnyugtató választ: Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges. Üdvözülni akarsz? Ne öner b l, ne pénzért próbáld meg, hanem fogadd el Isten kegyelmét, amelyet fiában, Jézusban kínál számodra! Az általunk hamarosan ünnepelt reformáció egyik alapgondolata ez, mely a Bibliából származik. Ezért lehet sokat tanulni egy olyan történetb l is, amely els olvasásra, vagy hallásra nem rólam és nem nekem szól. Mert Isten Igéjében mindig magunkra ismerhetünk és a tanításokat mindig magunkra kell vegyük. Csak akkor ér valamit életünkre és üdvösségünkre nézve. Ámen Az istentiszteleten énekelt énekek: 32, 480, 172, 269, 458 Használd a hitedet! 2008. október 12. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkész) Lectio: Zsoltárok 77 Textus: Márk 10: 46-52

131

Szeretett Testvéreim! Az életünkben jelenlév jó és rossz, öröm és bánat, boldogság és szenvedés kérdésében elég érdekes hozzáállást tanúsítunk mi emberek. A jót, az örömöt teljesen természetesnek vesszük, mert az jár nekünk. A fájdalomról, a szenvedésr l pedig leginkább azt tartjuk, hogy annak egy részét, máskor nagy részét id nként pedig a teljes egészét egyáltalán nem érdemeljük meg! A szenvedés életünkben való jelenléte a b n következménye. Ennek taglalása, részletezése megér egy másik alkalmat, de én most inkább a másik oldalra szeretném ráirányítani figyelmeteket. Arra, hogy milyen természetesnek vesszük azt, hogy minden reggel felébredünk. Hogy elindulunk munkába, dolgaink végzésére valahová és visszaérkezünk családunkhoz, vagy az otthonunkba. Amikor egészségileg jól vagyunk, akkor szintén úgy véljük, hogy ez természetes. Pedig egyáltalán nem az! Istennek adhatunk hálát, ha jól mennek dolgaink, legyen szó akár egészségr l, akár munkáról, vagy családunkról. Legtöbbünk számára az is természetes, hogy látunk, hogy szemünk világával nincs semmi gond. Vagy esetleg van annyi gond vele, hogy kissé megromlott, de szemüveggel, kontaktlencsével megoldható a nehézség. Felolvasott alapigénk egy olyan embert állít figyelmünk középpontjába, aki elvesztette szeme világát. Nem úgy született, hanem valamikor élete során megvakult. Hogy ezt miért állítom ilyen biztosan, arról kés bb lesz szó. Most tehát induljunk ki abból, hogy egy korábban egészséges, jól látó ember elvesztette a szeme világát, és ennek köszönhet en teljesen megváltozott az élete. Azel tt talán volt munkája, tette a dolgát, élte a megszokott egyszer életét családja körében. Egyszer azonban nem tudjuk, hogy mikor és hogyan, de elvesztette szeme világát. Sokszor úgy vagyunk vele, hogy amíg van valamink, addig nem értékeljük, de ha elvétetik t lünk, akkor annál inkább meglátjuk életünkben betöltött szerepét és értéke nagyságát. A látásunk értékét jól mutatja egyik mondásunk: úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére! – szoktuk mondani bizonyos élethelyzetekben. Ez a mondás azt fejezi ki, hogy a szemünk világára vigyázunk, mert nagyon fontos az számunkra. A közelmúltban egy negyvenes éveiben járó lelkipásztor veszítette el a szeme világát. is élte a saját életét, végezte szolgálatait nagy odaszánással, nevelte gyermekeit és egyszer csak volt látása, nincs látása. Azóta is abban a gyülekezetben szolgálja az Urat, csak nyilvánvalóan kicsit másképpen, mint korábban. Városunkban is vannak olyanok, akik úgy születtek, vagy azóta veszítették el látásukat részben vagy teljes egészében. Amíg nem találkozunk velük, vagy nincs a családunkban hasonló eset, addig talán mélyebben nem is gondolunk bele az helyzetükbe. Egy vak ember ugyanis nem láthatja a szeretteit, nem láthatja a környezetét, melyben benne él, nem láthatja az Isten által alkotott csodálatos természetet, vagy a nagyszer emberi alkotásokat. A vakok el tt jelent s mértékben bezárul a nagy világ, de kinyílik egy másik, a bels világuk. Látnak k, csak nem kifelé, hanem befelé. Amelyik családban van vak családtag, ott tudják igazán, hogy ez mivel is jár. Hiszen nemcsak a vakon született, vagy az id közben megvakult élete változik meg, hanem az egész családnak újra kell szerveznie az életét. Át kell gondolni fontos és kevésbé fontos dolgokat, munkát, id beosztást. Mindent újra kell gondolni! Az Ige vak embere, Bartimeus sok mindenen mehetett keresztül. Ha volt munkája, azt végezni már nem tudta, így nem maradt más lehet sége csak a koldulás. Manapság a vakok állami támogatásban részesülnek, de nem hiszem, hogy van józan gondolkodású ember, aki ezt irigyli t lük. Jézus korában viszont nem tehettek egyebet, mint hogy leültek az út mellé és próbálták fenntartani önmagukat koldulásból. Mások könyörületét l függött az életük és annak milyensége. A vak ember egyik jellemz je kell legyen a bizalom. Hiszen bíznia kell azokban, akik körülveszik, hogy t lük megkapja a szükséges segítséget, odafigyelést, tör dést. Az is bizalom kérdése, hogy mikor mi kerül oda étkezések idején az asztalukra. k természetesen bíznak abban, hogy mindig finom, ehet eledelt kapnak. A vak emberek látás híján általában élesebb hallással rendelkeznek. Jobban hallanak, mint azok, akiknek szeme

132

világa rendben van. Éles hallásának is köszönhet en Bartimeus észlelte, hogy Jézus közeledik feléje. Azért itt álljunk meg egy szóra! Ugyanis ahhoz, hogy neki jelentsen valamit Jézus személye, arra volt szükség, hogy valaki beszéljen róla neki! Tehát Bartimeus egy ideje úgy élte az életét, hogy hallott Jézusról. Biztosan nemcsak a tanításairól, hanem csodatételeir l, beteggyógyításairól is. Ett l kezdve pedig remény járta át a szívét, hogy esetleg meggyógyulhat, ha arra járna valamikor Jézus és vele is csodát tenne. Testvéreim! A Jézusról való bizonyságtétel fontosságára mutat rá Igénknek ez a háttérben lév információja. Olyan sok a beteg ember, akik testi vagy lelki szenvedést hordoznak, de vajon hallanak-e Jézusról? Elmondjuk-e mi, Jézus tanítványai, hogy mit jelent a Krisztussal való közösség életünkre nézve? Ne hallgasd el a hitedet, hanem vállald és légy örömmondó békekövet! Hány és hány ember ment már el Bartimeus mellett a korábbi évek alatt! Hány reménykedés és csalódás, kisebb-nagyobb öröm és megalázottság váltogatta egymást életében. Hiszen volt ki egyedül, mások csoportosan mentek el mellette és remélte, hogy megszánják, segítenek rajta legalább egy kicsit, hogy fenntarthassa önmagát. Amikor a vak Bartimeus meghallja, hogy a názáreti Jézus, akir l már tud, éppen mellette megy el, nem volt rest kiáltani: Dávid Fia, Jézus könyörülj rajtam! Ez nem egy egyszer kiáltás volt, hanem egy hitvallás. A zsidó emberek ugyanis tudták, hogy a világ Megváltója Dávid király leszármazottja lesz, és ezért ezzel e méltóságjelz vel illették: Dávid Fia. Tehát ismeretlenül is kifejezte könyörg szavával Bartimeus azt, hogy Megváltónak gondolja Jézust. Azonban a Jézussal együtt érkez k el ször csendre intik. Csitítgatják, hogy ne zavarja már Jézust, van neki elég tennivalója. Testvérek! Jézus követ inek pedig igenis az is hozzátartozik feladatai közé, hogy másokat Jézushoz vezessenek. Ez pedig nem arról szól, hogy ne zavard a Mestert, maradj magadnak! A Jézus körül sürgöl d k olykor azt hiszik, hogy bennfentességük arra is szolgál, hogy eldöntsék kihez is forduljon oda Jézus és kihez nem! Ahelyett, hogy valóban felismernék a segítségre szorulót és a segítségét senkit l meg nem tagadó, Jézushoz vezetnék t. Jézus azt mondta az egyik alkalommal, hogy aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el. Ennek szellemében járt el mindig és jár el azóta is Jézus Krisztus. nem személyválogató. Nála nem számít kor, sem társadalmi rang, ha valaki akarja, hogy segítsen, segít is. meghallja a mások által elnyomott ember kiáltását is. Így állította meg a mögötte tolongó sokaságot, a hozzá kiáltó vak Bartimeus kedvéért. Hívjátok ide! – adja ki az utasítást azoknak, akik az el bb még csitítgatni próbálták. Itt Jézus szelíden, de helyre teszi a mellette okoskodókat, akik így kénytelenek Bartimeusnak azt mondani: Bízzál! Kelj fel! Hív téged! Vajon mi játszódott le az lelkében? Reménysugár kezdett világítani bels világában, hogy kívülr l is láthat fényt hamarosan. A reményked lendület vitte Jézus elé, hiszen ezt olvassuk: ledobta fels ruháját, felugrott és odament Jézushoz. Jézus pedig megkérdezi t le: mit kívánsz, mit tegyek veled? Testvéreim! Jézus nyilvánvalóan látta, hogy hol kell segíteni, de nem akar tolakodni, hallani szeretné kívánságunkat. T lünk szeretné hallani azt, hogy mit óhajtunk. Mester, hogy újra lássak! – jött a válsz. Bartimeus röviden, tömören elrebegi kérését Jézusnak, aki nem is vár egyebet csak ezt az szinte emberi megnyilvánulást. Bartimeus kéréséb l derül ki, hogy már valamikor látott, hiszen azt kéri, hogy újra láthasson. Az a kívánsága, hogy újra átélhesse annak áldását, hogy mit jelent mások szemébe nézni, mit jelent látni mindent és mindenkit, ami, és aki körülveszi t. Azt mondja Jézus a Hegyi Beszédben, hogy tudja a ti mennyei Atyátok, mire van szükségetek, még miel tt kérnétek t le. Ám mi erre azt mondhatjuk, hogy akkor minek imádkozni? Nos azért, mert t lünk szeretné hallani, hogy mit kívánunk. Nekünk is felteszi Urunk a kérdést: mit kívánsz, mit tegyek veled? Ismeri a sorsodat, lelked jelenlegi állapotát, örömeidet és gondjaidat, de mondd el neki, mert t led akarja hallani! Az imádság arra szolgál többek között, hogy ápoljuk az Úrral való kapcsolatunkat, és segítségéért fohászkodjunk. Egy rövid történetet olvastam a napokban, mely arról szólt, hogy a régi id k egyik gyülekezetében volt

133

egy harangozó, akinek nagy családja és szerény lakása volt, de mindig a jókedv sugárzott róla. Az igei értelemben vett bels szobája a templomtorony volt. Itt minden este a harangozás el tt imádkozott. Egyik nap, amikor vidám arccal kilépett a torony alól, a lelkész megkérdezte: te mindig ilyen jókedv vagy? No, nem éppen – jött a válasz – de gondjaimat beviszem a bels szobámba, itt leteszem ket, és helyettük magamhoz ölelem az örömeimet. Jó lenne ezt nekünk is megtanulni: letenni a gondjainkat az Úr elé, és magunkhoz venni az örömeinket, hogy a keresztyén erények egyike, az öröm sugározzon rólunk! Amikor Bartimeus elmondja Jézusnak kérését, ezt kapja válaszul: Menj el, a hited megtartott téged! Nagyon sok Ige szól a hit erejér l, fontosságáról. Alapigénk is ezek közé sorolható. Akinek van hite, annak egy olyan nagyteljesítmény , már-már felfoghatatlan er vel rendelkez eszköze van, amihez nem sok mindent lehet hasonlítani ezen a világon! Azonban az ember életét megkönnyít eszközök közül egyik sem ér semmit, ha nem használjuk! Ugyanez a helyzet a hitünkkel! Használni kell! Örömben adj hálát – hitb l! Nyomorúságban kérd az Úr segítségét – hitb l! A nem használt hit a hitetlenséggel egyenérték . Ha viszont használjuk, akkor megtart bennünket, gyógyuláshoz vezethet, mert az Úr kegyelmére épül. Er s hitet, a hitben való kitartást és boldog megtapasztalásokat kívánok mindenkinek! Ámen Az istentiszteleten énekelt énekek: 168, 77, 478, 170, 479, 338 A megszólítható Isten 2008. október 19. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkész) Lectio: János evangéliuma 15:1-8 Textus: Máté evangéliuma 6:9/a Szeretett Testvéreim! Egy igehirdetés sorozatot indítunk útjára, melynek alapján elmélyülhetünk a Jézus Krisztustól tanult imádság, a Mi Atyánk gondolataiban. Ez az az imádság, melyet a legtöbb önmagát kicsit is Isten közelében érz ember jól ismer. Gyermekeinknek, unkáinknak igyekszünk megtanítani ezt az imát. Már csak azért is, mert ez az egyetlen olyan ima, melyet Jézus úgymond ráhagyományozott az követ ire. De vajon ismerjük-e és éljük-e ezeket a gondolatokat? Tudjuk-e, hogy Jézus mit is értett egyik vagy másik kérésen? Nos, ezek az alkalmak valóban az úri imádságban való elmélyülést szeretnék segíteni. Testvéreim! El ször is nézzük meg, hogy milyen szövegösszefüggésben hangzott el ez az imádság. A Máté evangéliuma Hegyi Beszéd címen ismert hosszabb szakaszának egy darabkája ez. Jézus ebben a számunkra három fejezeten át olvasható szakaszban életünk alapvet dolgairól szól. Úgy mint: Istennel való kapcsolatunk, embertársainkhoz való viszonyulásunk, aggódás, ítélkezés, boldogság, ellenség szeretete, gy jtögetés… Mindegyik fejezet fontos a Bibliában – ez teljesen egyértelm – de ez a három fejezet különösen sokat ad a hív embernek lelkileg. Aki szeretne közelebb kerülni az Úrhoz és embertársaihoz, azt arra bíztatom, hogy szánjon rá ma délután néhány percet és olvassa el ezt a három fejezetet egy végtében. Nemcsak alapvet dolgainkról, hanem alapvet szükségleteinkr l is szó van ezekben. Mint ahogyan az úri imádság kéréseibe is életünk alapvet szükségletei vannak belefoglalva. A Lukács evangéliuma arról számol be, hogy a tanítványok maguk kérték arra Jézust, hogy tanítsa ket imádkozni. Ennek oka pedig az volt, hogy Keresztel János is tanította az követ it. Aki egy kicsit is nyitott szemmel járt Keresztel János és Jézus közelében, az láthatta, hogy mély imaélet emberek voltak. A tanítványok is rájöttek arra, hogy Jézus életének háttere a mély imaéletében gyökerezett! Alapigénket megel z en a Máté

134

evangéliuma 6. részében az imádság témakörében olvashatjuk Jézus szavait. Azt mondja az Úr Jézus: „Amikor imádkoztok…” Ezzel azt fejezi ki, hogy Isten gyermekei szoktak imádkozni. Ez éppen olyan természetes része az életüknek, mint az evés, az ivás, az alvás vagy a leveg vétel. Err l az imádságról egyértelm en elmondhatjuk, hogy Jézusnak nem az volt a célja vele, hogy övéi állandóan ismételgessék, és gépiessé váljon számukra mindaz, amir l szól. Valaminek az átgondolatlan, sokszori szajkózása elveszi annak értelmét, csökkenti valós üzenetét. Ez a helyzet a Mi Atyánkkal is. Csak érdekességként szeretném elmondani, hogy mi, lelkészek általában olvassuk a Mi Atyánk-ot, amikor az istentiszteleteken elhangzik. Ez nem azért van, mert nem tudjuk, nem ismerjük, éppen ellenkez leg: a túlzott ismeret és a gépiessé válás miatt kell olvasni, mert különben könnyen belezavarodhat még a lelkész is ebbe a jól ismert imádságba. Annak idején egy magas rangú egyházi tisztségvisel , egy püspök teljes egészében belekavarodott az úri imába, ezért született a rendelet, hogy ezentúl ezt az imát olvassák az Ige szolgái, amikor arra kerül a sor, hogy ez elhangzik a gyülekezeti alkalmakon. Bevallom, hogy velem is el fordult már hasonló, s t talán emlékeztek is rá, amikor megtörtént velem az, hogy egy egészen az imába nem ill szót mondtam. Ennek az volt az oka, hogy máshol jártak a gondolataim imádság közben. Nos, egy-egy ilyen példa is azt szemlélteti, hogy mennyire rosszul bánunk ezzel az imádsággal, amelyet valóban nem a minél többszöri elmondásért tanított meg övéinek Jézus. Ugyanis Jézus nem azt mondta, hogy ezt imádkozzátok, hanem hogy így imádkozzatok. Óriási különbség! Ez az imádság egyéni szükségleteink megfogalmazásának mintája. Amolyan vezérfonal. Tovább f zve e gondolatsort, azt mondhatjuk, hogy már csak azért sem ennek állandó ismétlésére akarta bíztatni övéit Jézus, mert kimarad néhány az imádságban egyébként fontos elem ebb l a könyörgésb l. Nincs benne hálaadás, dics ítés, s t közbenjárás sem. Jézus egyszer en csak azt akarta felmutatni, hogy így is lehet keresni az Urat imádságainkban. Nézzük meg röviden a Miatyánk szerkezetét. Hét kérésb l áll. A megszólítást követ három kérés középpontjában az Atya áll. Olyan szorosan összetartozik ez a három kérés, hogy egy mondatba is van foglalva. Az els három kérés az alap, a másik négy ennek a függvényében valósul meg. Nem véletlen a sorrend: a lelki szükséglet mindig meg kell el zze a testit. A kérések vizsgálatánál látni fogjuk, miben is állnak ezek a lelki szükségletek. Hogyan is kezdi Jézus az imádságot? Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy. Megszólítással indul tehát. Ennek kapcsán én azon gondolkodtam el, hogy hogyan szoktuk megszólítani Istent? Mert ahogyan megszólítjuk, az arról árulkodik, hogy milyen viszonyban vagyunk vele. Sokféleképpen lehet megszólítani az Istent. Teremt t l gondvisel ig, mindenhatótól örökkévalóig, felségest l kegyelmes Istenig csaknem végtelen az Isten megszólításának lehet sége. De nézd meg önmagad: ahogyan megszólítod Istent, az arra mutat rá, hogy közelinek, vagy távolinak érzed magadhoz t. Testvéreim! A zsidó emberekr l elmondhatjuk, hogy sok esetben eltorzult istenképük volt. Hiszen k többnyire azt gondolták, hogy Isten megpróbálja az életüket törvényekkel, parancsolatokkal szabályozni. A rabbik ezeket a törvényeket megpróbálták még aprólékosabban kidolgozni, az élet minden helyzetére alkalmazni, ami oda vezetett, hogy rájöttek: így élhetetlen az ember élete! Egy távoli, rideg, kemény, szigorú Isten képe ábrázolódott ki a lelkükben. Erre jön Jézus és azt mondja, hogy Istent szólítsuk meg így: Mi Atyánk. Ezzel a megszólítással egészen közel akarja hozni az Úr Jézus az Istent az emberhez. Igaz, amikor azzal folytatódik az imádság, hogy aki a mennyekben vagy, ez valóban egy jókora távolságot sugall számunkra, amely fennáll köztünk és az Isten között. Azonban nem err l van szó, hanem arról, amit az Úr maga fogalmaz meg: magasságban és szentségben lakozom, de az alázatossal és a megtört szív vel is. Isten így akar jelen lenni az életünkben. A menny fogalmáról nem a mai istentiszteleten szeretnék b vebben beszélni, mert lesz még róla szó az úri imádságban.

135

Jézus tehát, amikor azt mondja, hogy szólítsuk meg Istent úgy, mint Atyát, szeret , gondvisel , mennyei Atyát, akkor egészen közel akarja hozni lelkünkhöz a vele való kapcsolatot. Az apagyermek kapcsolat elevenedhet meg az Istennel való kapcsolatunkban. Persze csak óvatosan lehet bánni ezzel a megfogalmazással, mert sokunknak sokféle édesapja volt vagy van. Mindegyik édesapának vannak hibái, b nei, gyarlóságai, és messze állnak a tökéletességt l. Ezzel együtt is azt állítják a lélek szakemberei, hogy az Istennel való kapcsolatunkat alapjában véve határozza meg az édesapánkkal való kapcsolatunk. Ez persze nem baj, ha változik, mert Isten más, mint a földi édesapák, egy tökéletes édes atya. Azt azonban látnunk kell, hogy az Úr komoly szerepet szán az édesapáknak. A korábbi id kben ugyanis legkevesebb két dolgot feltétlenül jelentett az apák jelenléte a családban. Ez pedig a biztonságérzet és a munkához való helyes viszonyulás. Hiszen, ha egy családban jelen volt az apa, akkor azt mondhatta a feleség és mindegyik gyermek, hogy velünk van az az er s ember, aki meg tud védelmezni bennünket, ha szükséges. Az apák éjt nappallá téve dolgoztak, hogy a családtagoknak meg legyen a mindennapi kenyere. Nem véletlen volt az, hogy a korábbi id kben az édesanyák háztartásbeliek voltak. Volt ugyanis otthon is mit csinálni: a házban is, a ház körül is, nem beszélve a gyermeknevelés feladatairól. Sokat változott a világ ezen a téren is, de azt leszögezhetjük, hogy az 5. parancsolat arról is szól, hogy az Isten a szül ket felel sségteljes feladatokkal látja el, melyben a szül nek Istent kellene képviselni! Jó lenne nekünk ennek tudatában lenni és felel sen így gondolkodni és élni. Tegnap olvastam az interneten egy hírt, mely szerint egy 32 éves német anyuka pucéran vitte kerékpározni a másfél éves gyermekét 11 fokos h mérséklet idején. A gyerek volt mezítelen, nem az anyuka – szögezem le a tényeket gyorsan. És nem arról van szó, hogy nem lenne mit felvennie a gyermeknek, hanem arról, hogy az anyuka nem akarta ráer szakolni a gyermekre a ruhát, mert annyira tiszteletben tartotta a gyermek akaratát. Az anyuka egyébként ügyvéd volt. A hírhez hozzászólók egyike azt írta: nem tudom, hogy sírjak vagy dühöngjek ebben az esetben. Magam is így voltam vele. Hát nem döbbenetes, amikor szül k – ráadásul értelmes szül k – nem érik fel ésszel, hogy mi is a feladatuk? Értem én, hogy a gyermeknek is vannak jogai, hogy szeretnénk minél több mindent megadni a gyermekünknek, de vannak esetek, melyek régen túl vannak a normális határon is, az Isten céljáról már nem is beszélnék e dologban, hogy attól, milyen messze van egy ilyen szül i magatartás. Testvérek! Vajon egy ilyen hozzáállással használunk a gyermekünknek vagy sem? Mert ha csak a gyermek akaratán múlna például az iskolába járás, hát nincs az az iskola, amelyik gyerekzsivajtól lenne hangos. Folytathatnánk még ezeket a felvetéseket, de én leginkább a szül i felel sségre szeretnék rámutatni, melyet ránk ruházott az Isten gyermekeink testi, lelki, szellemi, érzelmi növekedésében. Amikor Jézus úgy tanítja imádkozni az övéit, hogy Mi Atyánk, akkor kifejezi vele azt is, hogy Isten megszólítható. Istent meg lehet szólítani, vele kapcsolatba lehet kerülni. Még pedig közelebbi kapcsolatba lehet kerülni az Úrral. A zsidó ember számára azért volt ez idegenszer gondolat, mert k a 3. parancsolatot is sajátságosan értelmezték. Isten nevének hiábavaló felvétele azt eredményezte, hogy k nem mondták ki azt, hogy Isten. Mondtak helyette mást, sok mindent, ami az Istent jelentette, de ezt a szót kerülni igyekeztek. Jézus pedig ebben az imában azt mondja, hogy vegyük szánkra az Isten nevét – jó értelemben. Azaz merjük megszólítani az Istent, mert megszólítható, olyan valaki, aki egészen közel akar lenni az életünkhöz, akit érdekelnek az örömeink és a gondjaink, életünk mindennapi történései. Az imádság tulajdonképpen beszélgetés. Ahogyan a konfirmandusok tanulnak róla: az imádság Isten gyermekeinek a mennyei Atyával való beszélgetése. Persze beszélgetés és beszélgetés között is óriási különbség van. Vannak felszínes és egészen mély beszélgetések az életünkben. Akit jól ismerünk, akit közel engedünk magunkhoz, azzal egészen mély dolgokról is szoktunk beszélgetni. Az Isten ezt akarja velünk kapcsolatban elérni, hogy ne felszínesen, vagy sehogy sem beszéljünk hozzá, hanem elétárjuk lelkünk titkait, legbels bb, számunkra féltett dolgait is.

136

Testvéreim! József Attila fájdalmas kiáltását hadd idézzem: „Fogadj fiadnak Istenem, hogy ne legyek kegyetlen árva!” Kétségbeesett kiáltás ez Isten felé. Nekünk Krisztus válaszol: Akik t befogadták, azokat felhatalmazta, hogy Isten gyermekeivé legyenek. (Jn 1:12) Jézus Krisztus által Isten gyermekei vagyunk. Óriási dolog ez. Hiszen a szent, a tökéletes, a hatalmas Isten bennünket, gyarló, b nös, esend teremtményeit gyermekeként kezel és fogad el. Jézus nemcsak mint Atyát mutatja be Istent, hanem a MI Atyánk. Nem csak a tied, az övé, vagy az enyém, hanem a miénk. Ez utóbbi azt jelenti, hogy Isten mindenkié, mindenkinek szeretne gondvisel édes atyja lenni. Ebben az is benne van, hogy mi emberek pedig egymás lelki testvérei vagyunk. Minden különböz ségünk ellenére is. Testvéreim! Szeretném, ha sikerülne elmélyülnünk az úri imádságban hétr l hétre. A mai igehirdetés legfontosabb üzenetei talán a következ k voltak: legyen számunkra természetes az, hogy imádkozunk. Törekedjünk er s, bens séges, közvetlen kapcsolatban lenni az Istennel. Azzal az Istennel, akit meg lehet szólítani, aki gondunkat akarja viselni, aki tör dni akar velünk e földi létben, s t azon túl is. Ez az Isten azt szeretné, ha mi egymásra, mint testvérre tudnánk tekinteni. Adja a mennyei Atya, hogy így legyen! Ámen Az istentiszteleten énekelt énekek: 265, 89/1, 165/1-4, 162/7, 277/1, 483/1-3 Szenteltessék meg a te neved 2008. október 26. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkész) Lectio: Máté evangéliuma 5:13-16 Textus: Máté evangéliuma 6:9/a

Szeretett Testvéreim! A múlt vasárnapi istentiszteletünkön kezdtük el a Jézus Krisztustól tanult imádság, a Mi Atyánk végig elmélkedését. Rövid visszacsatolásként azt mondhatom, hogy Jézus ebben az imában egészen közel akarja vinni az Istent az emberekhez, hiszen a zsidók nagy része úgy gondolkodott, hogy Isten egy megközelíthetetlen, t lük távol lév , kemény, szigorú, parancsokat osztogató Úr. Ezzel szemben Jézus felmutatja azt, hogy Isten egy megszólítható, szeret , gondvisel , mennyei Atya. Azzal, hogy Jézus imádkozni tanítja övéit, kifejez dést nyer az is, hogy a hív ember legyen rendszeresen imádkozó gyermeke az Istennek. Legyen természetes számunkra az Isten rendszeres, imádságban való felkeresése. Elhangzott a múlt héten, hogy hét kérésb l áll ez az imádság. Mai istentiszteletünkön nézzük meg, hogy mit is kér Jézus el ször ebben az imában és mit jelent ez valójában. Szenteltessék meg a te neved. Ennyi a kérés. Testvéreim! Nagyon sokatmondó, hogy Jézus nem a mindennapi kenyérért való fohászkodást teszi az els helyre. Ezzel is kiemeli, hogy mennyire fontos és nagy kérés ez: szenteltessék meg a te neved. Nem véletlen a kérések sorrendje. Amit el ször kérünk, az a legfontosabb! Ezek az igehirdetések szeretnék elmélyíteni a hitünket az Istenben. S rögtön úgy gondolom, hogy erre van szükségünk, mert vajon mit is jelent ez a kérés? Ha én itt és most feltenném ezt a kérdést, vajon hányan tudnának rá válaszolni? Ugyanis több ezerszer elimádkoztuk már mindnyájan a Mi Atyánk-ot, de tudjuk-e, hogy mit kérünk, amikor így szólunk: szenteltessék meg a te neved? Ha erre nem tudunk válaszolni, az azért kellemetlen, mert ezek szerint nagyon sokszor kérünk valamit az Úrtól, de nem is tudjuk,

137

hogy mit kérünk t le! Jézus mindenesetre ezt kéri el ször. Ami nagyon fontos, azt kérjük el ször. Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Ismerjük ezt az Igét. Arról szól ez, hogy amivel tele van az életünk, a szívünk, a lelkünk, az kívánkozik ki bel lünk a leghamarabb. Jézus azt kéri, hogy szenteltessék meg a te neved. De mit is kért ezzel? Ha röviden akarok válaszolni, akkor ezt mondhatom: arra kérem az Istent, hogy segítsen engem úgy élni, hogy abból mások számára is világosan kirajzolódjon, hogy hív ember vagyok, Istenhez tartozom, róla beszélnek a tetteim! Azt kérjük tehát e kéréssel, hogy példaérték életünk lehessen. Olyan, amely másokat vonz az Úrhoz! Ilyen életr l szólt Jézus az el ször felolvasott rövid szakaszban: úgy ragyogjon a világosságunk, hogy lássák jó cselekedeteinket és dics ítsék mennyei Atyánkat. Legyünk só és világosság, vagyis ízesítsünk és világítsunk! Pál apostol pedig azt írja Timóteusnak, hogy légy példája a hív knek beszédben, magaviseletben, hitben, szeretetben, tisztaságban. (1Tim 4:12) Ez is nagyszer en fejezi ki keresztyén életünk lényegét. Testvéreim! Ha végig gondoljuk imádságainkat, akkor elmondhatjuk, hogy milyen sok mindent kérünk mi az Istent l. De vajon szoktunk-e ezért imádkozni? Mikor imádkoztunk utoljára azért, hogy jobb emberek lehessünk? Netán meg vagyunk elégedve önmagunkkal? Kérnünk kell az Istent arra – Jézus tanítása szerint – hogy jobb emberek lehessünk. Hogy ma jobb legyek, mint tegnap és holnap jobb legyek, mint amilyen ma vagyok. Szenteltessék meg a te neved, azt jelenti ez, hogy Isten nevét általunk is dicsérhetik az emberek. Látva a mi életünket. De ha nagyon szinték akarunk lenni, akkor megállapíthatjuk, hogy sokszor az ellenkez je igaz ránk. Egy indiai gondolkodó a múlt században fogalmazta meg a keresztyének kritikáját, miután hosszabb id t töltött Európában. Így szólt: Vasárnapi keresztyéneket láttam, akik hétköznap olyanok, mint az ateisták. Ez egy olyan vélemény, amely felrázhatja, felébresztheti a hív embereket, hiszen nemcsak vasárnap vagyunk keresztyének, s t nem csak addig, amíg itt vagyunk a templomban, hanem el tte és utána is annak kell bizonyuljunk! Nagyon kemény kritika ez, de nekem önmagam felé azt kell kérdezni, hogy igaz ez rám? Családban, munkahelyen, barátaim között nem bizonyulok ateistának, miközben hív nek tartom magam? Ha nem, akkor az egy csodálatos dolog, ha mégis, akkor pedig fel kell ébrednem! Ravasz László református püspök gondolatai teljesen idevágnak. Talán idéztem már hónapokkal ezel tt ezen szavait, de most is megteszem, mert ideillenek: Aki napról napra nem szentel dik, az napról napra züllik. Mit is állít a püspök úr? Azt, hogy vagy napról napra el rehaladok a megszentel dés útján, vagy napról napra eltávolodom az Istent l. Vagy több és er sebb lesz a hitem, vagy pedig egyre csökken. Ezek a változások nem látványosak rövidtávon, de hosszú távon annál inkább azok! Ezért is kellene, hogy nagyon fontos legyen számunkra a rendszeres önvizsgálat. És én nem az évente, vagy havonta elvégzett önvizsgálatra gondolok, mert bár az is rendszeres, csak közben nagyobb kilengésekhez, eltévelyedésekhez vezethet. Ehelyett a napi önvizsgálat az, amelyre szerintem szüksége van a keresztyén embernek. Ennek fontosságát ahhoz hasonlíthatnám, mintha egy térképpel a kezünkben szeretnénk eljutni egy hatalmas város egyik pontjából a másikba. Közben nem ötpercenként kell a térképre tekinteni, mert úgy járhatunk, mint az egyszeri ember, aki megkérdezi a bakon a kocsist, aki t felvette, hogy messze van-e még a hely, ahová szeretne eljutni: hát most már elég messze – jött a válasz. Ha célba akar érni az ember, akkor folyamatosan követnie kell a térképen, hogy jó helyen jár-e. A lelki életünkben, az Isten el tti önvizsgálatban ugyanerr l van szó: ha csak ritkán nézünk magunkba, akkor könnyen komolyabb mértékben eltérhetünk a kit zött céltól, de ha naponta megtesszük ezt, akkor csak kicsi korrekciókat kell végrehajtani. Testvéreim! A Bibliában olvashatunk arról, hogy milyen reakciót válthat ki a hív ember élete másokban. Egyik helyen azt olvassuk: dicsérték énértem az Istent. Ezt Pál apostol írta önmagáról. Egy másik helyen pedig ugyancsak fogalmazza meg az alábbiakat: miattatok káromolják az Isten nevét a pogányok között. Alapjában véve ezt a két dolgot tudjuk elérni: dicsérik, vagy káromolják miattunk az Isten nevét. Egyáltalán nem mellékes, hogy melyik

138

történik miattunk. Hiszen sok ateista ember mondja azt, hogy én bizony a hív k miatt nem tudok közel kerülni az Istenhez. Szenteskedést látok, nem pedig szent életet. Látom, hogy járnak templomba, de ez az életükön mit sem változtat. Erre a véleményre azt mondhatjuk, hogy nagyon jó kifogás. Minden ember tud kifogást keresni, ha az Istenhez való viszonya kerül górcs alá. Arra azonban senki nem hivatkozhat majd Isten ítél széke el tt, hogy Uram, valamelyik hív gyermeked miatt nem jutottam hitre. Ez ugyanis személyes felel ssége mindenkinek! Nem háríthatjuk egymásra! Viszont e vélemény szintén felrázó, ébreszt erej kell legyen számunkra. Hiszen, ha az életünkb l, a tetteinkb l nem lehet kiolvasni, hogy van közünk az Istenhez, akkor az a mi életünk jogos kritikája. S t, ez azt jelenti, hogy az Isten neve nincs megszentelve általunk. Ismert énekünk szavai is arra kérnek: egy lélekért se érjen vádja téged, hogy temiattad nem látta meg t.(397./5.) Tegyük fel azt a kérdést, hogy hogyan is látszódhat meg életünkön az Istenhez való tartozásunk? Ehhez a reformáció alapgondolatát kell segítségül hívni: a megújulást. A reformáció szó megújulást jelent, még pedig nemcsak az egyháznak, hanem az egyes embereknek is meg kell újulniuk. Így volt ez a korábbi évszázadokban és így van ez ma is. Ahhoz, hogy te és én megszenteljük az Isten nevét, egy öt lépcs b l álló lépéssorozatot kell megtennünk. Az els lépcs fok a megismerésé. Az, hogy megismerjük az Istent. Sok ember él hamis istenképpel a szívében. Éppen ezért kell feltegyük a kérdést: kicsoda is az Isten? Sokan vannak úgy, hogy hisznek Istenben, olyanok is sokan vannak, akik nem, de ki is az az Isten, akit sokan megtagadnak, mások pedig hisznek benne? Meg kell ismerni t ahhoz, hogy véleményt nyilvánítsunk róla. De hogyan? Úgy, hogy feltárta önmagát, megmutatta, hogy milyen és mit akar. Err l szól a Biblia. Ez Isten szava és önkijelentése. Olykor úgy vagyunk egyik-másik embertársunkkal, hogy megpróbáljuk t úgy megismerni, hogy mit mondanak róla mások. Csakhogy ennek az a hátulüt je, hogy kapunk egy szubjektív képet, mert ha rosszindulatú embert kérdeztünk, akkor aligha fogja dicsérni, ha jó indulatút, akkor valószín leg jókat fog mondani. Éppen az a nagy feladata az embernek, hogy személyesen ismerje meg az Istent. Istenr l sok mindent mondunk mi, hív emberek is, de a leglényegesebb mégis csak az, hogy mit mond önmagáról. Ezért kell olvasni a Bibliát. Rendszeresen. A második lépcs fok a bizalom. Akit jónak ismertünk meg, abban megbízunk. Kapcsolataink alapja a bizalom. Ahol két személy között nincs bizalom, ott nincs él kapcsolat. Ez igaz a házasságra, a barátságra, a munkahelyi kapcsolatainkra, de még az Istennel való kapcsolatunkra is. Az Isten iránti bizalom arról szól, hogy bár sok mindent nem értünk meg abból, hogy mi miért történik velünk, mégis bízunk benne! A gyermekek sem értik mindig szüleik tetteit, de bíznak bennük, mert tudják, hogy szeretik ket és jót akarnak. A harmadik lépcs fok életünk Istenre bízása. Vagyis, ha megismertem az Istent, ha bízom benne, akkor rábízom az egész életemet! Ezzel tudjuk kifejezni irányába a bennünk lév bizalmat. Hogyan is van egyik énekükben? „Istenre bízom magamat, magamban nem bízhatom, formált s tudja dolgomat, lelkem ezzel bíztatom…” (269./1.) Aki ezt megfogalmazta, az megtapasztalta, hogy önmagában mennyire nem bízhat az ember, vagy legalábbis d re dolog hosszú távon önmagunkban bízni és önmagunkra építeni. Az Istenben viszont érdemes bízni, mert mindent tud és jót akar nekünk. jobban tudja, mint én, ezért hagyom, hogy vezessen. A negyedik lépcs a más cselekedetek megjelenése életemben. A hit által megigazított ember élete belülr l kifelé változó élet. Ha szívünkben az Úrhoz tartozunk, akkor ennek látszania kell kifelé is. Nem rejthet el a hegyen épített város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. – idézhetjük erre Jézus szavait az els Igénkb l. Ha hiányoznak a jó cselekedetek, akkor nem látható a hitünk. Valaki azt mondta, hogy a keresztyénekre akkor figyelnek fel leginkább, ha azt mondhatják: így csak hív ember tud viselkedni. Nekünk be kell mutatni ezt az egészen más életet, annak ellenére, hogy mi is b nös, gyarló teremtmények vagyunk. Az ötödik lépcs fok az, amikor mély hálát érzek Isten iránt. Tehát ez már feltételezi, hogy ismerem az

139

Istent, bízom Benne, s t rábízom az életemet, általa más tetteket viszek véghez, mint azel tt, miel tt ismertem volna és mély hála van Bennem az irányába. Más ember vagyok – Isten kegyelméb l. Ez persze az alázat szava kell legyen, nem pedig a g gé! Testvéreim! Socrates az ókori nagy gondolkodó, aki Jézus el tt élt, a következ ket mondta: Inkább velem kövessenek el valami rosszat, mint én kövessek el rosszat valakivel! Micsoda erkölcsi magaslat ez! Teljesen krisztusi gondolatot fogalmazott meg. Pál apostol írja a Filippi levélben, hogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek… Tehát is egyértelm vé teszi, hogy a hív ember, aki ismeri az Urat, nem élhet akárhogyan! Törekednie kell a mind jobb, teljesebb életre, mely által Istent dicsérik. Dosztojevszkij: B n és b nh dés cím regényében az egyik szerepl elmond egy olyan imát, mely kifejezi keresztyén életünk és a Mi Atyánk els kérésének lényegét: Kavics vagyok, kalács legyek. Ennyi a kérés, és ebben minden benne van. Én a durva, szeretnék finom, hasznos lenni! Ezt jelenti Isten nevét megszentelni. Amikor szintén látom, hogy ki vagyok és szeretnék jobb lenni. Kavicsból kaláccsá kell lennem. A hív ember fel kell mutassa egy szeretetlen világban a szeretetet, a másokra taposó közegben a figyelmességet, a megbocsátani tudást és a bocsánatkérés sokak szemében gyengeségnek t n , valójában er t sugárzó jézusi erényét. Amikor ugyanis Jézus azt kéri az imádságban, hogy szenteltessék meg a te neved, akkor ez azt jelenti, hogy életünk megjobbulásáért kell könyörögnünk. Legyen ez fontos számunkra és legyen törekvésünk egy olyan élet, mely Istent dics íti. Ámen Az istentiszteleten énekelt énekek: 269, 8/1, 390, 171, 483/4, 438, 458, 446

140

Elhangzottak 2008. NOVEMBER havában, a Tiszavasvári református gyülekezetben.

Tartalomjegyzék • • • •

November 2. vasárnap Textus: Máté 6: 10/a November 16. vasárnap Textus: Máté 6: 10/b November 23. vasárnap Textus: Máté 6: 11 November 30. vasárnap Textus: Máté 6: 12

Az igehirdetések címe • • • •

November 2. vasárnap November 16. vasárnap November 23. vasárnap November 30. vasárnap

Jöjjön el a Te országod! Legyen meg a Te akaratod! Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma! Bocsásd meg vétkeinket!

„Egy prédikáció mindig a szószéken él igazán! Mert abban benne van az igét hirdet lelkipásztor hite, átélése, hangsúlyozása, valamennyi gesztusa, és az egyénisége. Ezzel együtt hisszük, hogy leírva is komoly lelki táplálékot jelenthetnek az igehirdetések. Egyúttal azonban szeretettel hívogatunk mindenkit a templomba, hogy – ha teheti – hallgassa személyesen az elhangzó prédikációkat!”

Jöjjön el a te országod 2008. november 2. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkész) Lectio: Máté evangéliuma 13:44-50 Textus: Máté evangéliuma 6:10/a Szeretett Testvéreim! Nem tudom, hogy gondolkodtatok-e már azon, hogy mi lenne, ha valaki megkérdezné t letek: milyen országban szeretnétek élni? Hogyan nézne ki vágyaitok Magyarországa? Ha csak t led függne e dolog, akkor te milyen országot szeretnél? Persze a legtöbb ember azért nem gondolkodott még el ezen, mert tudja, hogy senki nem fogja ezt t le szintén megkérdezni. Azért mégis játszunk el ezzel a gondolattal! Ha rajtam múlna, hogyan nézne ki az ország? Maga a téma akkora, hogy napokig lehetne róla beszélni. Ha pedig a legapróbb részletet is szeretnénk kidolgozni és megfogalmazni, akkor különösen sok id kellene ehhez. Igaz a

141

mondás, mely szerint, ha mindent nem tudunk megtenni, balgaság semmit sem tenni. Valahogyan ezzel a gondolattal elindulva próbáljuk meg összeszedni elképzeléseinket álmaink országáról. Vázoljunk fel egy f csapásvonalat, mely alapja lehetne egy boldog országnak. Az el bbi mondattal már utaltam is arra, hogy valószín leg azt szeretnénk leginkább, ha országunk boldog emberek közössége lenne. Ha ez egy élhet ország lenne. Olyan, amelyb l senki nem vágyna elköltözni, sokkal inkább ide vágyakoznának máshonnan is. Szeretnénk elégedettek lenni életünkkel és életkörülményeinkkel. Olyan egyéni, vagy családi életet szeretnénk élni, melyben van lehet ségünk sok mindenre. A fáradtságos munkától az értelmes kikapcsolódásig sok dolgot szeretnénk magunknak, és szeretteinknek. Egészségesek szeretnénk lenni, vagy ha mégis megbetegszünk, akkor gyorsan, pontosan, nagy szakértelemmel és finom lélekkel gyógyítsanak meg bennünket az arra hivatottak. A családos ember annak örülne, ha gyermekei számára meg tudna adni mindent, ami a boldoguláshoz szükséges, és ha a jelenleg észlelhet káros veszélyforrások nem lennének jelen az életükben. Szeretnénk örülni a munkánknak. Egyáltalán azt csinálni, amit szeretünk, amire teremtve vagyunk. Nem utolsó sorban örülnénk, ha tisztességes béreket, nyugdíjakat mondhatnánk magunkénak. Tegnap olvastam azt a hírt, mely szerint ha az Európai Unió minden egyes tagállamában lenne egy átlag minimálbér, akkor Magyarországon ez 250.000Ft-ot jelentene. De szép is lenne! – vághatjuk rá. Ha itt kezd dnének a bérek és természetesen a nyugdíjak is! Tényleg örvendetes lenne, ha életünk min ségi élet lenne minimális és elviselhet rossz dolgokkal. Testvéreim! Lehet, hogy ahányan vagyunk, annyiféle országot képzelünk el magunknak. Az ország mindenkori vezet i is így vannak ezzel. Néhány éve a politikai kampány id szakában hallottuk, hogy az egyik párt azt hirdette meg: jöjjön el az én országom! Kár, hogy sok esetben az derül ki, hogy az országuk nem nekünk való, mert abban kevés jó vár ránk! Persze nem a politikusok „legyalulása” a feladatom, ezért elmondom nektek, hogy ez a probléma egyid s az emberrel. Ugyanis az Édenkertben kezd dött a hatalomvágy, amikor a kísért szavára olyan akart lenni az ember, mint az Isten. Ismerjük a folytatást… De Isten választott népe, Izrael is megmutatta többször „remek” hozzáállását az Úr akaratához. Amikor elfoglalták az Isten által megígért földet, Kánaánt, akkor egy id után azt látták, hogy jó lenne, ha nekik is lenne földi királyuk, olyan, mint a környez népeknek. Ezzel tudjátok az a baj, hogy nekik volt királyuk, az él Isten személyében, de nekik az Úr kevés volt, k embert akartak szolgálni, k embert l akartak függeni… Jézus Krisztus azért könyörög az úri imádságban, hogy az Isten országa jöjjön el. Ne emberi kívánságok teljesüljenek, hanem jöjjön el, valósuljon meg egy olyan ország, melyben az Isten akaratát ismerik és cselekszik az emberek. Amikor ezt imádkozzuk, hogy jöjjön el a te országod, akkor egy olyan országért könyörgünk, melyben nemhogy kevés a rossz, hanem egyáltalán nincs is jelen! A Jelenések könyvében olvasunk err l az isteni ígéretr l: Az Isten

sátora az emberekkel van, és velük fog lakni, k pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükr l, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az els k elmúltak. A trónuson ül ezt mondta: „Íme, újjáteremtek mindent”. Egy ilyen helyet kérünk mi az úri imádság második kérése által. Persze az is felmerülhet bennünk, hogy ez egy távoli jöv , de addig mi lesz velünk? A jelenben szó sem lehet err l az országról? A jelenlegi helyzetünkre nincs valami bíztató gondolat? Ha el veszünk egy térképet, akkor a világ országait megkereshetjük, s t vannak könyvek, melyekb l sok mindent megtudhatunk róluk a területük nagyságától kezdve a lakosság létszámáig, az egy f re jutó nemzeti össztermékig (GDP). De hol keressük az Isten országát? Hol van ez egyáltalán? Megtalálható, meghatározható ez földrajzilag? Nem egészen, már csak azért sem, mert az eredeti szövegben nem egyszer en országot jelent az itt található kifejezés, hanem Isten királyságát és uralmát. Isten uralmért könyörgünk akkor, amikor elmondjuk a Mi Atyánk második kérését. A konfirmandusok által tanult káté néhány kérdését és feleltét hadd elevenítsem fel:

Mi az Isten országa? Isten országa az akaratának megvalósulása, melynek gyümölcse igazság, békesség és öröm a Szentlélek által. Hol valósul meg Isten országa? Isten országa ott valósul meg, ahol Jézus Krisztus úrrá lesz az emberi életek felett. 142

Mikor valósul meg teljes egészében Isten országa? Isten országa az eljövend világkorszakban valósul meg, amikor nem lesz b n, halál és semmi emberi nyomorúság, hanem Isten lesz minden mindenekben. Mi a keresztyén reménység? A keresztyén reménység az a bizonyosság, hogy Jézus Krisztus, mint Úr és Király jön vissza hatalommal és dics séggel. Ekkor teljesedik be a halottak feltámadásáról és az örök életr l szóló ígéret. Ezek a válaszok, melyek a Biblia tanításán nyugszanak, egyértelm en rámutatnak arra, hogy az Isten országának van üzente a jelen és a jöv id re egyaránt. Úgy érzem, hogy nagyon rossz lenne, ha csak a távoli jöv re korlátozódna ez az ígéret, mert akkor gondolhatnánk, hogy vagy úgy lesz, vagy nem. Így viszont sokkal közelebb érezzük önmagunkhoz. A Biblia ugyanis azt mondja, hogy Isten országa ott van jelen, ahol Jézus Krisztus úrrá lesz valakinek az életében. Ez tehát egy egyéni döntés eredménye: ha akarom, hogy Jézus legyen életem ura, akkor Isten országához tartozom, ha nem, akkor még kívül vagyok azon. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Máté evangéliumában legtöbb esetben mennyek országáról olvasunk. Nos ez tartalmilag megegyezik az Isten országa fogalmával. Ennek az az oka, hogy zsidóból lett keresztyének számára írta az evangéliumot, k pedig, ha egy mód volt rá, Isten nevét nem vették a szájukra. Ezért mondtak Isten országa helyett mennyek országát. Van azonban néhány Ige a Máté evangéliumában, melyben az Isten országa szerepel, de többségében a mennyek országa fogalmával találkozunk. Testvéreim! Jézus Krisztus igehirdetéseinek középpontjában állt az Isten országa. Elég megnézni hány példázat és jézusi beszéd tartalmazza ezt a kifejezést. Ugye azt mondtam az el bb, hogy Isten országának e jelenlegi életünkre nézve is van jelent sége, de a kiteljesedés ideje még el ttünk áll. Mikor fog megvalósulni teljes egészében az Isten országa? Jó lenne, ha ismernénk a pontos idejét ennek. Sok mindennek szeretnénk tudni az id pontját. Talán a halálunk órája is egy ilyen, de higgyétek el, hogy sokkal rosszabb lenne számunkra, ha ezt tudnánk. Összehasonlítgatnánk másokéval, és így olykor elégedettek lennénk, máskor teljes lenne az elégedetlenségünk. Az Isten országa kiteljesedésének id pontja is egy ilyen általunk nem tudott dátum. Bár voltak, vannak és lesznek vallási közösségek, melyek megpróbálják egészen pontosan meghatározni ezt, de Jézus szava az irányadó számunkra: „sem a napot, sem az órát nem tudjátok.” Err l az id pontról többször is úgy beszél, mint ama napról, mint az ítélet napjáról. Vége lesz egyszer ennek a világnak, ha akarjuk, ha nem, ha tetszik ez, ha nem, elmúlik a föld és Isten ítéletet tart a világ, és minden ember fölött. Hitvallásunk ezt úgy fogalmazza meg: onnan jön el ítélni él ket és holtakat. Mármint Jézus, az Atya jobbjáról jön el. Az Úr Isten a jelenlegi történelmi korszakot le fogja zárni, egyszer bevégzi. Arra a kérdésre, hogy Jézus miért nem mondta meg pontosan ennek idejét, a legkézenfekv bb válasz az, hogy akkor a megtérés fontossága nem érintene meg bennünket. Hol van az még? – mondaná sok ember. Így viszont arra sarkall bennünket az id pont ismeretlensége, hogy bármikor közeledik el, bennünket készen találjon. Azért jó látni azt, hogy amikor Jézus az Isten országáról beszél, akkor nem els sorban az ítéletet hangsúlyozza – bár természetesen ezt sem hallgatja el – hanem azt emeli ki, hogy az eljövend Isten országa örök életet, üdvösséget jelent a benne hív knek. Ezért az országért könyörgünk, de tudnunk kell, hogy ebbe senki nem születik bele. Ahogyan a megszületése pillanatában lehet tudni a legtöbb gyerekr l, hogy melyik ország állampolgára, úgy azt mondhatjuk, hogy Isten országába nem születünk bele. Ez ugyanis egyéni döntés következménye. Aki elfogadja Jézus Krisztust élete Megváltójának, az az ember Isten országának polgára. Aki nem, az kívül marad azon. Persze mégis csak szó van itt születésr l, még pedig újjászületésr l, mely el feltétele az Úr országába való kerülésnek. Ebben az országban igazság és szeretet lakik. Péter apostol írja második levelében: Új eget és új földet várunk, melyben igazság lakozik. A szeretet pedig Isten alapjellemz je, ezért a

143

kiteljesed Isten országában mindebben részünk lesz. Egy olyan helyzet fog el állni, melyet Pál apostol a filippibelieknek írt levelében így fogalmaz: a Jézus nevére minden térd meghajol, mennyeieké, földieké, földalattiaké. A korinthusi gyülekezet számára pedig ezt írja Pál apostol: mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. Sem halál, sem semmiféle jelenleg megtapasztalható fájdalom, nyomorúság nem lesz. Nem fog fájni a fejed, a hátad, a szíved, semmid sem, mert az egy olyan világ lesz. A lelkednek sem lesznek sebei, hanem az teljesedik be, amit Ézsaiás megfogalmaz számunkra: örök öröm fejükön. Testvéreim! Nem is lehet más lehet ségünk, mint az, hogy kérjük az Úrtól, hogy ennek az országnak polgárai lehessünk. Ennek egy módja van: Jézus Krisztus Úrnak, Megváltónak való elfogadása. Továbbá kérjük azt, hogy minél el bb kiteljesedjen ez az ország. Az a világ, ugyanis amelyben most élünk múlandó. Tele van nyomorúsággal, melyek beárnyékolják életünk szép és boldog pillanatait. De egykor ezek a nyomorúságok eltöröltetnek Isten által. Amilyen országot mi elképzelünk magunknak, higgyétek el, hogy meg sem közelíti ezt a valamikor kiteljesed Isten országát. Ugyanis ezt olvassuk az egyik Igében: Amit szem nem látott, fül nem hallott, embernek szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az t szeret knek. Ezért nem a mi országunk, hanem az országa jöjjön el! Ámen. Az istentiszteleten énekelt énekek: 277, 130/1, 42/1-2.7, 156, 483/6, 398 Legyen meg a Te akaratod 2008. november 16. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkész) Lectio: 1Timóteus 2:1-6 Textus: Máté evangéliuma 6:10/b Szeretett Testvéreim! Folytatjuk az úri imádságról való elmélkedésünket, és mai alkalmunkon a harmadik kérés az, amely gondolkodásra, elmélyülésre szeretne bennünket késztetni. Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is – Jézus ezt kérte harmadszor ebben az imádságban az Atyától. Az els , ami kiderül számunkra e kérésb l, az az, hogy Istennek van akarata életünkre nézve. A második dolog, ami szintén egyszer , de egyértelm üzenet ebb l a kérésb l, hogy az Úr akarata a mennyben megvalósul. A mennyr l azt érdemes tudnunk, hogy ez emberi szemmel nem látható hely, ahol az Isten és a mennyei lények, az angyalok laknak. Ebbe a jobb hazába vágyakoznak az Isten gyermekei is. Isten mennyei udvartartása, vagyis az angyalok serege ismeri az Isten akaratát és meg is valósítja azt. Jézus ugyanis azt kéri, hogy ahogyan a mennyben megvalósul az Isten akarata, úgy történjen ez a földön, az emberek között is. Van egy gyermekének, amely arról zeng, hogy fenn a menny egy boldog hely. Erre van nekünk is szükségünk, mert a mennyben béke, öröm, nyugalom és boldogság honol. Jézus kérése mögött az van, hogy ez a mennyei légkör jó lenne, ha itt a földön is megvalósulna. Érezzük, hogy ez a kérés mindig id szer , mert sokszor nem a mennyhez, inkább a pokolhoz hasonlítjuk életünket. Testvéreim! Miért nem valósul meg az Isten akarata teljes egészében a földön? Nos azért, mert a b n útjára lépett ember számára nem fontos már az Isten akarata. Mi fontos az embernek? A saját akarata! Az persze egyáltalán nem gond, hogy van akaratunk, de az, hogy az Isten akaratával ezt nem akarjuk összhangba hozni, annak alávetni, már annál több galibát 144

okoz számunkra. Vannak emberek, akik úgy élnek, mintha csak a saját akaratuk keresztülvitele lenne az életcéljuk. Az így gondolkodó és viselked emberek életében az Isten akarata nem dönt fontosságú. Isten szabad akarattal ruházott fel bennünket, emberi teremtményeit. Ez azt jelenti, hogy döntési lehet séget biztosít nekünk mindenben. Nem robotok vagyunk, akiket beprogramozott az Isten, hanem dönthetünk a jó vagy a rossz mellett, az áldás, vagy az átok mellett, az élet, vagy a halál mellett. A mi felel sségünk ez. Miért nem békés, boldog életet élünk e földön? Azért mert nem rendeljük alá magunkat Isten akaratának. Ha jól belegondolunk életünkbe, akkor megállapíthatjuk, hogy nemcsak a feln tt embernek van akarata, hanem a csecsem knek, a gyermekeknek is. Láthatjuk a csöppségeken is, hogy az akarat hogyan fejti ki munkáját bennük és általuk mások életében is. S t, biztosan egyetértetek velem, ha azt mondom, hogy vannak családok, amelyeket egyenesen a gyermek, a gyermeki akarat irányít! Alig néhány éves még a gyermek, de már határozza meg, hogy mi hogyan legyen a családban. Ezzel az a baj, hogy a szül bár jót akar, amikor lesi gyermeke kívánságát, de ha a gyermek akarata a meghatározó, akkor az egyértelm en ártalmas mindenkinek. Árt ezzel a szül a saját tekintélyének, életének, s elfelejti az Istent l rendelt célt és feladatot, mely irányításról, terelgetésr l szól. A gyermeknek is árt, ha ilyen családban n fel, mert azokat a korlátokat nem ismerheti meg, amelyek jelen vannak az ember mindennapi életében. Nem tudom, hogy kit mennyire érint ez a téma, de olvastam egy nagyszer könyvet err l. Dr. James Dobson: Az akaratos gyerek (csecsem kortól a serdül korig) a címe. A keresztyén szerz megállapítja, hogy a gyermek akaratát nem megtörni, hanem formálni kell. Az, hogy vannak temperamentumosabb, akaratukat jobban kifejezni képes gyermekek, ez nem baj, de formálni kell az akaratukat. A szül nek látnia kell, hogy nem cselédsorsra van ítélve egy vagy több gyermek mellett, hanem vezetésre, terelgetésre. A szül feladata az, hogy megmutassa az általa helyesnek tartott jó irányt gyermeke számára. A gyermeknek soha nem szabad a szül fölébe n nie akarat terén. Vannak esetek, amikor beszélünk arról, hogy ki az úr a háznál. Ennek a kérdésnek az szinte megválaszolása mutat rá arra, hogy kinek az akarata érvényesül a családban. A hív ember legszebb válasza, amit Józsué fogalmazott meg: Én és az én házam népe, az Urat szolgáljuk. Az Isten uralkodik családunkban, az akaratára figyelünk els renden. Ez nem magától alakul ki, hanem csakis Isten iránti engedelmesség által. Minden közösségben az a legnagyobb vagy az a vezet , akinek az akarata érvényesül. Igaz ez a családra, a munkahelyi kapcsolatainkra, de még a gyülekezetek életére is. Kinek az akarata érvényesül, kinek az elgondolása valósul meg? Er s akaratú emberek találkozása komoly konfliktusforrás lehet. Két dudás egy csárdában nem fér meg – tartja a mondás. Igaz ez két er s akaratú ember esetében is. Jézus imádsága – abban is mai Igénk – azt üzeni, hogy Isten akarata érvényesülhet az életünkben. Ennek egyetlen módja van: az engedelmesség. Az Úrnak való engedelmesség. Jézus Krisztus maga ad példát erre. Ismerjük jól a Gecsemáné kertjében lejátszódó eseményeket, amikor is Jézus így imádkozik: Atyám, ha lehetséges múljék el t lem e keser pohár, mindazon által ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied. Isten Fia, aki emberként mindenben olyan volt, mint mi – kivéve a b nt – kísértést szenvedett abban, hogy ne váltsa meg ezt a világot, de átadta életét, akaratát az Atyának, így volt képes a világot megváltani. Rajtunk múlik az, hogy Isten akarata legy zi-e a mienket. Ha igen, akkor lelki békénk lesz mindenben. Persze ez nem passzivitás, nem amolyan legyintés, hogy úgyse tehetek egyebet, hanem nagyon is aktív dolog, mert fel kell ismerni és cselekedni kell az Úr akaratát, ami aktív emberi közrem ködést jelent. Testvéreim! Három Igét szeretnék felidézni, melyek az Isten akaratáról szólnak. Az els ilyen Ige Pál apostolnak a Timóteshoz írott els levelének 2. részéb l való. Az az Isten akarata, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az az igazság megismerésére. Isten tehát üdvözíteni akar minden embert. Persze nem a mi szándékunk és akaratunk ellenére. Ha mi

145

nem vágyunk egy boldog életre, egy halál és fájdalom nélküli, örömteljes életre, akkor nem is lesz részünk benne. Szabad akaratunkból nemet mondhatunk Istennek. Az üdvösség feltétele, hogy megismerjük az igazságot, a Krisztusban kijelentett isteni igazságot, b nr l, b nbocsánatról, üdvösségr l. A második Ige így hangzik: az az Isten akarata, hogy megszentel djetek (1Thess 4:3). Mit jelent ez? Azt, hogy odaszánom magam az Úr szolgálatára. A szent kifejezés azt jelenti a Bibliában, hogy Isten számára elkülönített. Én akkor vagyok szent, ha életem az Isten dics ségére zajlik, és akkor jutok el re a megszentel désben – ami az Isten akarata – ha mindig jobban-jobban odaszánom magam az Úr szolgálatára. Ha nem a magam akaratát szándékozom keresztülvinni, hanem az Isten akaratát keresem és teljesítem. A harmadik Ige pedig így hangzik: Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. (1Thess 5:18) Tehát a hálaadás is Isten akarata életünkben. Még pedig nemcsak a jóért, hanem a nehézségekért, a nyomorúságokért is, mert tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van. Testvérek! Milyen jó és örvendetes lenne számunkra, ha az Isten napi szinten közölné velünk akaratát. Jó lenne, ha naponta várna egy cetli, egy írás bennünket, melyen pontokba szedve ott lenne az Isten aznapi akarata, és ha megvalósítjuk, akkor úgy hajthatnánk álomra a fejünket este, hogy tudjuk: ma megtettem az Úr akaratát. De ez nem így m ködik. Isten ugyanis a Bibliában mondja el az akaratát. A Bibliát olvasva ismerheted meg az Isten akaratát. Ahhoz, hogy az Isten akaratát szintén megismerhessem egy-egy élethelyzetben, ahhoz arra van szükség, hogy rendszeresen olvassam a Bibliát. Tudom, hogy milyen gyors a mai ember tempója, de naponta érdemes visszavenni ebb l a tempóból, ha érdekel az Isten akarata. Ha nem érdekel, akkor nem kell visszavenni és keressük csak a kifogásokat. De ez utóbbi senkinek nem válik hasznára. Az sem megoldás, ha valaki úgy tesz, mint egykoron egy magát hív nek tartó ember. ugyanis azt mondta, hogy mindennap felüti a Bibliáját, és egyetlen mondat, amely a szeme elé kerül, az lesz az aznapra szóló akarata Istennek. Egy darabig nem is volt gond, egyszer azonban azt olvasta: elment és felakasztotta magát. Rájött, hogy ez a Júdásról szóló mondat nem vonatkozhat az életére, hiszen Isten nem akarja azt, hogy eldobjuk magunktól az életünket. A Mikeás próféta könyvében is olvashatjuk, hogy mi kedves az Úrnak. Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván t led az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben. Az Isten törvényei azért vannak, hogy élhet vé váljon mindenkinek az élete. Ha a szeretet jellemez bennünket egymás irányába, akkor mindent megtettünk, amire kér az Úr bennünket. Az Isten el tti alázat pedig szintén elvárható t lünk. Ha mindenki Isten akaratát tenné ezen a földön, akkor itt is béke, nyugalom, boldogság lenne, mint a mennyben. Valaki azt fogalmazta meg, hogy „a világban lév káosz oka, hogy mindenki a saját akaratát akarja keresztül vinni másokon.” Nehéz ehhez mit hozzátenni. Egyszer egy 17 éves fiatalember a következ 10 pontos életszabályt állította fel önmaga számára: 1. A napot imádsággal, Isten dicséretével kezdem. 2. Csak Krisztus kedvére való dolgot cselekszem. 3. Naponta olvasom a Bibliámat. 4. Segítem az embereket. 5. Igazodom e szóhoz: Amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is azt cselekedjétek velük. 6. Másokért h ségesen imádkozom. 7. Szeretni kívánom embertársaimat. 8. Lemondok az Isten akaratával ellenkez vágyról. 9. Nem vétek az egészségem ellen. 10. Hálaimádság nélkül nem térek nyugovóra.

146

Ez a 17 éves ifjú Kapff Károly volt, aki áldott szolgálatú lelkészként élte az életét a fenti elvek alapján. Ezek az életszabályok az Isten iránti engedelmességet tükrözik. Azt, ahogyan tudakolni akarta, elfogadta és cselekedte az Isten akaratát. Nekünk sem lehet más célunk hív emberként, mint ez. Engednünk kell érvényesülni az Isten akaratát életünkben, és az áldások nem maradnak el. Reményik Sándornak van egy csodálatos verse: Akarom – ez a címe. Én úgy gondolom, hogy amit akarunk, az rólunk, a lelkünkr l árulkodik. Hallgassátok, hogy mi mindent akart: Akarom: fontos ne legyek magamnak. A végtelen falban legyek egy tégla, Lépcs , min felhalad valaki más, Ekevas, mely mélyen a földbe ás, Ám a kalász nem az érdeme. Legyek a szél, mely hordja a magot, De szirmát ki nem bontja a virágnak, S az emberek, mikor a mez n járnak, A virágban hadd gyönyörködjenek. Legyek a kend , mely könnyet töröl, Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad. A kéz legyek, mely váltig simogat, Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok. Legyek a fáradt pillákon az álom. Legyek a délibáb, mely megjelen És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem, Legyek a délibáb a rónaságon. Legyek a vén föld fekete szívéb l Egy mély sóhajtás fel a magas égig, Legyek a drót, min üzenet megy végig És cseréljenek ki, ha elszakadtam. Sok lélek alatt legyek a tutaj, Egyszer , durván összerótt ladik, Mit tengerbe visznek mély folyók. Legyek a heged , mely végtelenbe sír, Míg le nem teszi a m vész a vonót. Az alázat, az Isten akarata cselekvésének csodálatos gondolatait hallhattuk. Jó lenne, ha a mi akaratunk ennyire egybeolvadna az Istenével. Hogy így rendeljük alá akaratunkat az övének. Ebben a szellemiségben imádkozzuk gyakran: legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Ámen Az istentiszteleten énekelt énekek: 168, 105/1, 268, 164, 483/8, 457

147

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma 2008. november 23. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkész) Lectio: Máté evangéliuma 6: 25-33 Textus: Máté evangéliuma 6: 11 Szeretett Testvéreim! Az úri imádság, a Mi Atyánk negyedik kérése fölötti elmélkedésünk következik mai istentiszteletünkön. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma – ez a negyedik kérés. Tekintsünk el ször arra, hogy mennyire fontos a kérések sorrendje. Nem véletlenül ebben a sorrendben hangzanak el a kérések ebben az imádságban. Nem a mindennapi betev az, amit el ször elkér Jézus a mennyei Atyától. Emberi ésszel megközelítve talán sokan mondanák azt, hogy ez a legfontosabb, mert ha van mit enni, és t rhet az egészségi állapotunk, akkor eléldegélünk valahogy. Jézus másképpen gondolkodik. Nála ez csak a negyedik kérés. Az els a kérések sorában az, hogy szenteltessék meg a te neved, vagyis hogy a hív ember tanuljon a hibáiból, akarjon jobbá válni Krisztus által, éljen az Isten dics ségére, képviselje t h en és engedelmesen. A második kérés az, hogy jöjjön el az országa, azaz teljesedjen ki az Isten országa, amelyben nincs fájdalom, gyász, halál, betegség, szenvedés, nyomorúság. A harmadik kérés az, hogy legyen meg a te akaratod, amint a mennyben úgy a földön is. Vagyis a mennyben ismerik és megvalósítják az Úr akaratát és ebb l fakadóan boldogság, békesség és nyugalom van a ott, de milyen jó lenne, ha mindez a földön is megvalósulna. Jézus szeretné, ha az emberiség élete is err l a békességr l, nyugalomról, boldogságról szólna. Ennek az a feltétele, hogy keressük és cselekedjük az Isten akaratát. A Mi Atyánk három kérése tehát a rendezett lelki életre mutat. Vagyis Jézus onnan közelíti meg a dolgokat, hogy ha valakinek rendben van a lelke – azaz ismeri és szolgálja az Istent, vágyakozik az országa után és keresi, cselekszi az Úr akaratát – annak az embernek az egyéb dolgai is rendben lesznek. Persze az, hogy rendben van a lelkünk, nem azt jelenti, hogy nem lesznek nehézségeink, hogy mindig, minden jól alakul az életünkben, hanem azt, hogy ezeket is el tudjuk fogadni, hordozni. Ahogyan Jób mondta: Ha a jót elfogadtuk Istent l, akkor a rosszat is el kell fogadnunk. (2:10) Ezért fektet nagy hangsúlyt Jézus az ember lelki rendben lev ségére. Ezt az el ször olvasott szakaszban így mondja: keressétek el ször Isten országát és igazságát, és ráadásul mindenek megadatnak nektek. A negyedik kérés ebben az imádságban egyértelm en az ember testi szükségleteire mutat rá. Ezzel az a Jézus üzenete, hogy Isten gondoskodni tud és akar nemcsak a lelki, hanem a testi szükségleteinkr l is. Ez a magyarázat annyira idegenszer en hangzott a Krisztus utáni els évszázadokban, hogy az ókori egyházatyák egyenesen azt mondták, hogy ez a kérés csak a lelki életre, a lelki eledelre vonatkozik. Miért is kérne Jézus testi eledelt, amikor a test kevésbé fontos a lélekhez képest. A középkor, a reformáció emberei, gondolkodói fogalmazták meg azt, hogy itt a testi eledelr l is szó van, s t els sorban arról van szó. Mert bár mondta azt Jézus, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, amelyik Isten szájából származik, de ezzel nem azt akarta mondani, hogy kenyérrel ne éljen! Ez a kérés azt jelenti, hogy Isten ismeri az ember testi szükségleteit is. Testvéreim! Ha alaposan végig gondoljuk ezt a kérést, akkor meglátjuk, hogy mekkora különbség van az ott és akkor, valamint az itt és most között. Ott és akkor, amikor ez elhangzott, jelesül Izrael országában csaknem 2000 évvel ezel tt, akkor teljesen nyilvánvaló volt, hogy nagyon sok sanyarú sorsú, nyomorúságos helyzetben lév ember élte az életét. A Római Birodalom egyik tartománya volt Izrael, vagyis az elnyomott népek egyike volt, akik súlyos adó- és egyéb terhek alatt nyögtek azért, hogy fenn lehessen tartani a nagy Birodalmat.

148

Az ilyen körülmények között él emberek számára a mindennapi megélhetés forgott kockán. Az gondolataikban nem kaphatott helyet a megtakarítás, a spórolás. Nem azt nézték, hogy mekkora kamatot kínálnak a bankok, csak tegyük be a pénzünket. Az akkor él k sorsa bizony a napról napra élésr l szólt. Ma, húsz évszázaddal kés bb is elmondhatjuk, hogy vannak nyomorúságban, napról napra él emberek, de vannak nagy mértékben d zsöl , elképeszt életszínvonalon él emberek is közöttünk. Ez utóbbiaknak nem kérdéses a mindennapi kenyér, a testi eledel asztalra való odakerülése. Ezzel azt állítom, hogy bizony meg kell vizsgálnunk, hogy van-e ma súlya ennek a kérésnek, hogy a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Sokak számára nincs. Egy lelkésztársam mondta el, hogy sok gyermek nem érti miért is kell imádkozni étkezés el tt és után, hiszen enni úgy is fogunk, akkor meg ennek mi értelme van. Nemcsak gyerekek, hanem sok feln tt sem lát összefüggést abban, hogy Valaki megsegít bennünket a napi munkáinkban. Azt hallottam valakit l, hogy 1972-ben az Egészségügyi Világszervezet, a WHO célul t zte ki, hogy 25 éven belül megszüntetik az éhínség jelenségét a világon. 36 év telt azóta, és szerény becslések szerint is, mintegy 850 millió éhez ember van a világon. 85 magyarországnyi lakosság él benne az éhezés fájdalmas valóságában! Minden nyolcadik ember – más becslések szerint minden hatodik – éhezik e földön. Ha mi nem tartozunk közéjük, akkor különösképpen van miért hálát adnunk. Az interneten megkapó diavetít s írások olvashatóak, amelyek arról szólnak, hogy amíg az egyik ember óriási igényeivel a márkás ruhák között válogat és fanyalog, addig a világ másik oldalán nincs mit enni, és nincs mit felvenni sem! Mai igénk azt üzeni számunkra, hogy Isten gondoskodni akar rólunk – testi-lelki szükségleteinkr l – és ezt ne felejtsük el sohasem! S t azt se, hogy Isten nem nélkülünk akar segíteni rajtunk! Kérnünk kell t le ezt a gondoskodást, mert emberé a munka, Istené az áldás – tartja egyik mondásunk. Isten nem úgy a semmib l akarja odavarázsolni életünkbe a mindennapi betev t, hanem azt várja el t lünk, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy szükségleteink teljesüljenek. Isten munkára teremtette az embert. Már az Édenkertben is azt látjuk, hogy nem a semmittevés volt az ember feladata, hanem a kert m velése és gondozása. És ez a feladat még azel tt lett az emberre bízva, miel tt a b n útját választotta volna. Nincs rendjén a dolog, ha valaki munka nélkül többet visz haza, mint az, aki fizetéséb l próbálja eltartani önmagát és családját. Olvastam egy remek gondolatot, mely nagyon kapcsolódik Igénkhez: „Isten minden madárnak biztosít táplálékot, de nem dobja a fészekbe.” Az el ször olvasott igeszakaszban hallhattuk, hogy Jézus hogyan számol be arról, hogy Isten gondoskodik az ég madarairól. Nem szántanak, nem vetnek, cs rbe sem takarnak, de mennyei Atyátok eltartja ket. Jézus azt fogalmazza meg elég világosan, hogy nem ölbe tett kézzel való várakozást szán nekünk az Úr, hanem nagyon is aktív hozzáállást. Pál apostol a thessaloniki hív knek, akik úgy gondolták, hogy az idejükben jön vissza Jézus megítélni él ket és holtakat, írta azt, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. Kemény beszédnek t nik? Azért nem az, mert a tétlenked hív ket szólítja meg és üzeni nekik, hogy a semmittevés nem Isten akarata. Ha élni akarnak napról napra, akkor dolgozzanak is. Ha Isten gondoskodó Úr, akkor miért van ennyi éhez ? – adódik a kérdés. Isten igazságtalan lenne? Nem, Isten nem igazságtalan, hiszen a földi javak elegend mértékben állnak valamennyi ember rendelkezésére, viszont az emberi helytelen elosztás vezet oda, hogy az egyik ember napról napra él, sz kölködik, kuporgat, a másik pedig azt sem tudja mekkora a vagyona. Az utóbbiak felel ssége az el bbiek helyzete. Találóan írta valaki, hogy a föld javainak 80%-a, a világ lakossága 20%-ának kezében van! Ez itt a probléma, amikor a jól él ember elfelejti, hogy vannak t le sokkal szerényebb körülmények között él k, és nem is akar rajtuk segíteni. Ez persze a szerényen él k számára nem azt üzeni, hogy k csak tartsák a

149

markukat, és akinek jobban van, az majd rendezi az életüket is! Nem halat kell adni az embereknek, hanem megtanítani ket halászni – fogalmazta meg valaki nagy bölcsen. Napokkal ezel tt Móra Ferenc egyik költeményével találkoztam, mely megragadó részletességgel írja le, hogy milyen szerény körülmények között élték életüket. Édesanyja, aki buzgó, hív gyermeke volt az Úrnak, és mindig imádkozott a mindennapi kenyérért, egyik alkalommal örömmel mondta fiának, hogy ma este háromfogásos vacsorában lesz része. Azonban, amikor Móra Ferenc meghallotta a három fogást, már nem örült neki. Kenyér, haja és bele, ez volt a háromfogásos vacsora. Vagyis 3 szelet kenyér…Aki átélt ilyet vagy ehhez hasonlót, az nagyon tudja értékelni a mindennapi betev falatot és azt is tudja, hogy mindez kinek köszönhet . A munka és a hozzá való viszony, és az életszínvonalunk felvet még egy érdekes kérdést, még pedig a megelégedettség kérdését. Mi az a mennyiség, ami elég. Tudjuk-e egyáltalán azt mondani, hogy elég? Az úri imádságnak ez a kérése azt is üzeni, hogy Isten naponta szeretne közösségben lenni velünk és gondoskodni rólunk. Tehát naponta elmondandó imádságnak szánta Jézus a Mi Atyánk-ot, még pedig naponta egyszer elmondandónak. Naponta mondjuk el, vegyük komolyan ezt a kérést, és benne kérjük az Urat, hogy az aznapi létszükségleteinket elégítse meg. Nem egyszer kell azt mondanunk az Istennek, hogy Uram, amíg élek viseld gondomat és adj nekem testi eledelt is. Mert napi kapcsolatot szeretne az Úr fenntartani velünk. És ha ez a napi kapcsolat megvan, akkor ez komoly következményekkel is jár, még pedig azzal, hogy nem fogok aggódni, nyugtalankodni a jöv fel l. Egy valamit fogok tenni: bízom az Isten gondoskodásában. Az Istenbe vetett hit által minimalizálni lehet az aggódást az életünkben. Csak teljes mértékben bízzunk az Úrban! Ez a kérés megmutatja azt is, hogy Istent l függ az életünk. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, vagy ha mégis megtesszük, akkor önmagunknak ártunk vele. Igénk a lelki eledelt is jelenti, vagyis az Úr szavával való táplálkozásunkat. Ez csaknem teljes egészében rajtunk áll. Van Bibliánk, és olvasnunk kell azt. Nemcsak a Biblia évében, hanem máskor is ez a feladatunk, mely nekünk jelent elképzelhetetlenül sokat! Azt kívánom, hogy adjunk hálát naponta Isten gondviseléséért, és az el bbiek szerint értelmezzük a kérést: mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. Ámen

Az istentiszteleten énekelt énekek: 266, 23, 155, 483/8, 269 Bocsásd meg a vétkeinket 2008. november 30. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkész) Lectio: Zsoltárok 51:3-12 Textus: Máté evangéliuma 6: 12 Szeretett Testvéreim! Advent els vasárnapja van, és mi még mindig az úri imádságról, a Mi Atyánkról szóló magyarázatot folytatjuk. Lehet, hogy felvet dik egyesekben, hogy el kellene halasztani ezeket a magyarázatokat, mert adventben adventi dolgokról kellene szóljon az igehirdetés. Nos, az a válaszom erre a felvetésre, hogy Isten rendezte így a dolgokat, nem az én tudatosságom van benne, hogy ma ez az Ige szólít meg bennünket, mely a megbocsátásról szól. Az advent a karácsonyt megel z négy hetes id szak, amikor els sorban lélekben próbálunk felkészülni a 150

karácsonykor megszületett Krisztus ünneplésére. S hogy hogyan kell készülni azt mi magunk is jól tudjuk. Az el bb énekeltük: Jól készítsétek utát, a vendég már közel, mi néki gy lölt utált, azt mind vessétek el. A völgyb l domb legyen, hegycsúcs a mélybe szálljon, hogy útja készen álljon, ha Krisztus megjelen. Az adventi id szak mindig azt jelenti, hogy lelkileg rendbe kell tenni magunkat, de ez nem megy öner b l, csakis az Isten segítségével. Úgy lehet igazán készülni a karácsonyra, és úgy lehet majd igazán karácsonyt ünnepelni, ha szívünkben készen áll a mások felé gyakorolt b nbocsánat, vagy ha én vétkezem, akkor annak szinte kimondása, hogy bocsáss meg! Az úri imádság ötödik kérése így hangzik: Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkez knek. Ebb l az egyetlen mondatból nagyon sok minden következik. El ször az következik bel le, hogy én, aki imádkozom e sorokat, b nös ember vagyok. Bármennyire is vagyok hív ember és keresem az Isten közelségét, nem vagyok mentes a b nt l. Az 51. zsoltárban is hallhattuk ennek megfogalmazását: én b nben születtem, anyám vétekben fogant engem. Dávid király felismerése ez. Vannak persze, akik másképpen gondolják. A János apostol els levelében olvassuk ezt: Ha azt mondjuk, hogy nincs b nünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk b neinket h és igaz és megtisztít minket minden gonoszságtól. Tehát a Krisztus utáni els században is voltak olyanok, akik úgy gondolkodtak, hogy nekik nincsenek b neik, k nem szoktak vétkezni. Szerintem ma is vannak így gondolkodó és él emberek a világon. Ha netán még sem azt állítanák, hogy nincs b nük, úgy vannak vele, hogy van egy-két kisebb, de semmi az másokéhoz képest. Azon nem akadhat fenn senki! Hamisan látja az életét, aki így gondolkodik. Isten igéje ugyanis teljesen egyértelm en fogalmaz: mindnyájan vétkeztek! Nincs ember, akire ez ne vonatkozna! Mindnyájan vétkeztünk és vétkezünk. Vétekben fogant, b nre hajlamos, esend emberek vagyunk. A másik véglet a b ntelenség ellenpólusaként mindent belevarr ebbe a ténybe. A szándékos, akarva elkövetett b nöket egybemossa az akaratlanul elkövetett vétkekkel. Alapjában véve elmondható, hogy nem szeretjük hangsúlyozni a b nös mivoltunkat. Én sem azt mondom, hogy hangsúlyozzuk, de elfelejteni sem kell! Nem kell állandóan gyalázni, lejárni magunkat, de ne felejtsük el, hogy Isten b nbocsátó kegyelmére szoruló gyermekei vagyunk a mennyei Atyának. Nem könny ezt kimondani: b nös vagyok. De ha szintén, b nbánattal mondja ki bárki, meg kell nézni a hatást. Ha elmondjuk Istennek a b neinket konkrétan, vagy a másik ember elé állunk oda és azt mondjuk, hogy bocsáss meg, akkor figyeld meg a lelked állapotát. Felszabadul, megkönnyebbül a lelked a terhekt l. Ehhez persze arra van szükség, hogy a b neinket felismerjük, elítéljük, megbánjuk és megvalljuk. szinte megbánás nélkül nem számíthatunk szinte b nbocsánatra! Aki ellen vétünk, attól a személyt l kell bocsánatot kérni. Az Úrtól is bocsánatot kell kérni, de ha valamelyik embertársunkat bántjuk meg, akkor t le kell szemt l szemben bocsánatot kérni. Én hallottam már templomba járó embert l olyat, hogy vétkezünk, de semmi gond, majd leimádkozzuk – mondta, s közben végezte a másik befeketítésének Isten által nem helyeselt b ncselekményét. A b neinkkel mindig szembe kell nézni, s t a következményekkel is. Ez az ige azt üzeni nekünk 2008. adventi id szakában, hogy tanuljunk meg bocsánatot kérni és bocsánatot adni egymásnak. Készítsük az Úr útját szívünkben úgy, hogy nagyobb hangsúlyt kapnak embertársainkkal való kapcsolataink. A szeretet, a megbékélés, a megbocsátás jellemezze életünket! Ne csak advent idején! Hogy mennyire tanulni kell a megbocsátást, azt látjuk egy jól ismert történetb l, amikor Péter megkérdezi Jézust: Mester, hányszor bocsássak meg az ellenem vét atyámfiának? Még hétszer is? Jézus válasza így hangzik: nem mondom neked, hogy hétszer is, hanem még hetvenszer hétszer is. Ennyire gyarló emberek vagyunk, még mi tanítványok is, hogy azt mondjuk: Uram, én strigulázok, és ha valaki hétszer vét ellenem, nyolcadszor már nem bocsátok meg! Jézus erre mondhatta volna, hogy szerencsétlen ember, ha az Isten így strigulázna, mint te, akkor meddig élnél ezen

151

a világon. Isten egyáltalán nem így gondolkodik, és az gondolkodásmódját szeretné átültetni a mi szívünkbe. Isten gondolata az, hogy bocsássunk meg egymásnak, bármennyit vétkezik is ellenünk a másik ember. ugyanis ugyanezt teszi velünk kapcsolatban. Bármennyit vétkezünk, de ha megbánjuk szintén el tte, akkor számíthatunk bocsánatára. Isten egészen másképp bocsát meg, mint mi, emberek. Mi olykor azt mondjuk: megbocsátok, de nem feledek! Ez valójában a meg nem bocsátás szava, hiszen nem lehet megbocsátásnak nevezni azt, amikor egy tüske még évek múlva is bennünk van, és nem sikerül eltávolítani a lelkünkb l. Isten megbocsátásáról azt olvassuk, hogy úgy maga mögé veti vétkeinket, mintha soha meg nem tettük volna azokat! Tiszta lappal indít útnak bennünket az Úr, s ezzel példát ad számunkra abban, hogy mások ellenünk elkövetett vétkeihez hogyan viszonyuljunk. A megbocsátás azt jelenti, hogy lezárom, elfelejtem, ami volt és tiszta lappal indul valaki újra énel ttem. Megpróbálom felmutatni azt, hogy krisztusi indulattal él ember vagyok, ezért tudok megbocsátani. Valaki leírta gyermekkori megemlékezésében, hogy testvérével id nként veszekedtek, és ilyenkor az édesanyjuk a következ t csinálta: két széket rakott be a szoba közepébe, a két gyereknek le kellett ülni egymással szemben, majd azt a feladatot kapták, hogy mosolyogjanak egymásra. Ha nem megy, akkor er ltessenek magukra mosolyt. Hamarosan szinte, békés der jellemezte a korábban civakodó testvéreket. Hamar nevetésben törtek ki, és megbékéltek egymással. Tulajdonképpen fontos, hogy az ember úgy tudjon megbocsátani, hogy az minél hamarabb megtörténjen! Ne menjen le a nap, a ti haragotokkal – írja Pál apostol. Miért? Mert ha lemegy a nap a haragunkkal, akkor rosszul fogunk aludni – ha fogunk egyáltalán – s t, ártunk önmagunknak. Isten igéje arra bíztat, hogy ne tápláljunk haragot egyetlen embertársunk felé sem. Mert ez csak árt! Ha nem mondod el a másiknak, hogy mi bajod van vele, hogy mivel bántott meg, vagyis nem tudja, hogy te haragszol rá, legfeljebb látja, mert úgy nézel rá, akkor magadnak ártasz! Ha pedig elmondod, és nem egészen szalonképesen sikerül elmondani, akkor neki és a vele való kapcsolatodnak is ártasz! Néhány napja egy csodálatos gondolatot olvastam, mely éppen ideillik: a keresztyén embert ne a természete, hanem a hite kormányozza. Az fogalmazódott meg bennem, hogy bár tudnék mindig így élni! Nem lenne szabad, hogy a természetem határozza meg a másokhoz való viszonyomat, sokkal inkább a hitemnek kellene ezt meghatározni. A hitem ugyanis egyértelm en arról szól, hogy az az indulat legyen bennetek, mely a Krisztus Jézusban is megvolt. Milyen indulat is volt Krisztusban? Köpködték, gyalázták, ostorozták, keresztre szegezték, és mit mondott? Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Ez az indulat legtöbb esetben messze áll t lünk. Ha még sincs messze e gondolat életünkt l, akkor viszont Istennek legyen hála érte, hogy ilyen jól láthatóan munkálkodik életünkben. Olvastam egy történetet, melyben arról volt szó, hogy egy magasabb rangú tisztvisel az ügyvéd barátjának panaszkodott. Felháborodottan adta tudtul, hogy mit követtek el ellene, és megkérdezte barátjától, hogy nem jogos a felháborodásom? A válasz ez volt: A felháborodás nagyon is emberi dolog, de a megbocsátást ajánlom inkább, ami viszont isteni dolog. Gondoljunk mi is bele ennek a mondatnak a mélységébe. Ugyanis felháborodni emberi dolog, de ett l többre hivatott az életünk. A tied is, az enyém is. Még pedig arra, hogy meg tudjunk bocsátani egymásnak. Két dologról van szó ebben az igében. Az egyik a bocsánatkérés fontossága, a másik pedig a megbocsátás fontossága. Gyerekeken – olykor a sajátjaimon – szoktam látni, hogy könnyen és hamar kimondják azt, hogy bocsánat, de nincs mögötte az a lelki tartalom, amelyik ténylegessé tenné ezt a kérést. Nincs megbánás, de mert így tanítottak, mondom, hogy bocsáss meg, de én nem bántam meg semmit. Ett l többre van szükségünk, amikor megbocsátunk egymásnak! Nagyon lényeges gondolata a Mi Atyánk ötödik kérésének az, hogy mire kérjük az Istent. Szerintem sokan nincsenek tudatában sem annak, hogy mit kérnek imájukban. Figyeljük csak meg az igét: bocsásd meg vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk az

152

ellenünk vétkez knek. Azt kérjük tehát, hogy ahogyan én megbocsátok Uram, az ellenem vétkez knek, Te úgy bocsáss meg nekem! Vajon mennyi megbocsátatlan b nünk van Isten el tt, mert mi nem bocsátottunk meg valakinek? Azt olvassuk a szeretet himnuszában (1Kor 13), hogy a szeretet mindent elt r és soha el nem fogy. Az Isten szeretete ilyen, nem a miénk. De a miénk is lehet, ha elkérjük az Úrtól. Testvéreim! Hamarosan a megterített asztalhoz járulunk majd, amelyik a b nbocsánatot jelképezi számunkra. A megtört kenyér és a kitöltött bor, Jézus Krisztus értünk megtört testét és értünk hullott vérét jelképezi. Ez azt jelenti, hogy Isten nem minket büntet a b neink miatt, hanem az egyszülött fiát, azért, hogy nekünk megbocsáthasson. Ha az Isten ekkora kegyelmet gyakorol felénk, akkor nekünk az a feladatunk, hogy megéljük mások felé azt, hogy nekem megbocsátott az Isten és ezért én is megbocsátok neked! Azt kívánom, hogy ez a kérése az úri imának mélyen vés djön belénk. Vannak b neink, de ezeket szabad megbánni, és szabad bocsánatot kérni egymástól és az Istent l. Ezen felül pedig szabadok vagyunk arra, hogy megbocsássunk az ellenünk vét knek. Ámen

Az istentiszteleten énekelt énekek: 205, 32, 312, 172, 483/13, 438, 458, 446

153

Elhangzottak 2008. DECEMBER havában, a Tiszavasvári református gyülekezetben.

Tartalomjegyzék • • • •

December 14. vasárnap December 21. vasárnap December 25. vasárnap December 28. vasárnap

Textus: Máté 6: 13/a Textus: Máté 6: 13/b Textus: Lukács 2:15-20 Textus: Máté 6: 13/c

Az igehirdetések címe • December 14. vasárnap Ne vígy minket kísértésbe! • December 21. vasárnap Szabadíts meg a gonosztól! • December 25. vasárnap Üdvözít született! • December 28. vasárnap Tied az ország….

„Egy prédikáció mindig a szószéken él igazán! Mert abban benne van az igét hirdet lelkipásztor hite, átélése, hangsúlyozása, valamennyi gesztusa, és az egyénisége. Ezzel együtt hisszük, hogy leírva is komoly lelki táplálékot jelenthetnek az igehirdetések. Egyúttal azonban szeretettel hívogatunk mindenkit a templomba, hogy – ha teheti – hallgassa személyesen az elhangzó prédikációkat!”

Ne vígy minket kísértésbe 2008. december 14. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkész) Lectio: Jakab 1: 2-17 Textus: Máté evangéliuma 6:13/a Szeretett Testvéreim! Advent harmadik vasárnapján a Mi Atyánk utolsó el tti kérésére figyelhetünk. A kísértésekr l lesz szó, melyek életünk minden idejében jelen lehetnek, mint ránk leselked , bennünket fenyeget veszélyek. Ne vígy minket kísértésbe – kéri Jézus a mennyei Atyától. De hát nincs ellentmondás a Jakab apostoltól származó gondolatok és a Jézus általi kérés között? Ugyanis Jakab levelében ezt olvastam: Teljes örömnek tartsátok testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek. Az a kérdés tehát, hogy akkor most öröm a kísértés számunkra vagy nem. Keressük a kísértéseket, vágyakozzunk rájuk, vagy azt kérjük, hogy ne legyen jelen az

154

életünkben? Valójában nincs ellentmondás az el bbi két mondat között, ugyanis Jakab apostol nem azt hangsúlyozza, hogy maga a kísértés öröm, nem azt mondja, hogy azt tartsuk örömnek, ha kísértésbe esünk, hanem azt állítja, hogy az öröm abban van, ha megállunk, nem pedig elbukunk a kísértések idején. Hiszen hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Kés bbi soraiban ezt írta Jakab apostol: Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját. Testvéreim! Tisztáznunk kell a kísértés fogalmát, miel tt nagyon belemélyülnénk a témába. Azért kell ezt tisztázni, mert érzésem szerint ez a fogalom annyira leterhelt és negatív kicsengés , hogy tisztázás nélkül nem azt értjük alatta, amire Jézus gondolt. Nos, a Biblia alapvet en kétféle kísértésr l tud. Az egyik az a fajta, mely b nre csábít valami jó és kellemes ruhájába öltöztetve, s amelynek a legtöbb esetben elbukás a vége. Ez érkezhet a Sátántól, a nagy Kísért t l, valamint belülr l, az önzésre hajlamos, vágyaktól f tött énünkt l. Ezen kísértés célja az, hogy b nre vigyen bennünket. Van egy másfajta kísértés, ez Istent l jön, de ezt próbatételnek nevezi a Szentírás. Ennek célja mindig hitünk meger södése. Aquinói Tamás, a középkor legnagyobb keresztyén filozófusa és teológusa mondta, hogy az embert megkísértheti a teste, az ördög és a világ. Igaza van Aquinóinak, mert sok testi kísértés leselkedik ránk. A testünknek vannak szükségletei, kívánságai. S ha az utóbbi kerül jelent s fölénybe, akkor az könnyen elbukáshoz vezethet. Megkísérthet az ördög is. Miért? Mert ismeri a gyenge pontjainkat, eltereli figyelmünket a jó ösvényr l, ráirányítja figyelmünket valamire, ami nem jó ugyan, de azt jónak láttatja. Tehát egy látszatot kelt bennünk, hogy arra nekünk nagyon is szükségünk van, aztán megkötöz bennünket a b nre lépésünk után. Emlékszünk rá, hogy az els emberpárt hogyan is kísértette meg az ördög kígyó képében. Tényleg azt mondta az Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Balgaság ez, ha esztek a tiltott gyümölcsb l, akkor olyanok lesztek, mint az Isten! Egyébként azóta is ez a legnagyobb kísértés, hogy az ember a maga útján járva szeretne olyan lenni, mint az Isten. Testvérek! Azt mondhatom nektek, hogy az Istent l jöv kísértéseket, a próbatételeket nem lehet elkerülni. A kísértés másik fajtáját viszont nagy részben elkerülhetnénk. Jakab apostol szemléletesen beszél arról, hogy mindenki a saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe, azután a kívánság megfoganva b nt szül. A b n pedig kiteljesedve halált nemz. Tehát az emberi vágy a kísértések legf bb oka. Azt mondhatjuk, hogy az emberi vágy sok jó dolgot kihozhat bel lünk, hiszen vannak nemes vágyak, melyek építenek bennünket és másokat is. Vannak olyan nagyszer emberi vágyak, melyek célja Isten dics ítése. De vannak olyan vágyak is, melyek ártanak. Akinek hatalomvágya van, nincsenek boldog beosztottai. Lehet valakinek mohó vágya az anyagi gyarapodás miatt. Esetleg a saját maga által korlátozni nem tudott szexuális vágy is megjelenhet az ember életében. Lehetne még sorolni a vágyakat, melyek, mint kísértésforrás jelennek meg életünkben. A kísértés témája egyáltalán azért merülhet fel Jézusban, mert tudja, látja, hogy milyen gyenge, er tlen az emberi természet. Mondhatnánk erre, hogy ó, mi nagyon is er sek vagyunk, de erre rácáfolunk számtalan esetben. Mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem – jegyezte meg valaki tréfásan. Az emberi er tlen természetre a legjobb példa az utolsó vacsora alkalma, amikor is Jézus azt mondja a tanítványoknak, hogy egy valaki közületek elárul engem. Erre mi volt a tanítványok reakciója? Egyenként kérdezgetni kezdték: csak nem én vagyok Uram? Senki nem volt biztos abban, hogy nem lehet áruló. Illetve valamivel kés bb, még ugyanezen az estén a Gecsemáné kertben Péter azt mondja Jézusnak: Mester, ha a többiek elárulnak is, én soha! Én kész vagyok veled a börtönbe, de ha kell a halálba is menni! Jézus erre azt mondta: Simon, Simon, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, de én imádkoztam értetek, azért, ha majd megtérsz, er sítsd atyádfiait….Miel tt a kakas megszólal háromszor tagadod le, hogy ismersz engem. Ismerjük a folytatást, a háromszori tagadást, mely megmutatta Péter gyengeségét. Jézus pontosan az

155

ilyen esetekre mondta, hogy a lélek kész, de a test er tlen. A lélek lehet, hogy készen áll, de a testünk er tlensége és gyengesége megjelenik újra és újra! Ezzel együtt is azt mondhatjuk, hogy Péter egy jó szándékú ember volt. Persze erre említi a mondás, hogy a pokol útjai is jó szándékkal vannak kikövezve. Tehát a jó szándék önmagában még kevés lehet, mert elbukáshoz vezethet. A Római levél 7. fejezetében fogalmazza meg Pál apostol, hogy ismerem a jót, tudom, hogy mi az, szeretném tenni, de képtelen vagyok rá, a bennem lév b n miatt! Belül, a lelkünkben van a mi legnagyobb ellenségünk az önz énünk személyében, mely senkire és semmire nincs tekintettel. A kísértés másik fajtája az Isten szerinti, az Istent l jöv kísértés. Ezt próbatételnek nevezi a Biblia. Mózes 1. könyve 22. fejezetében ezt olvassuk: Ezek után történt, hogy Isten próbára

tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! pedig felelt: Itt vagyok. Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott ég áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked! Ugyanez a történet a régi fordítású Bibliában úgy olvasható,

hogy Isten megkísértette Ábrahámot. A kísértés szavunk sokkal mélyebb értelm , mint els hallásra gondoljuk. Jézus természetesen nem az Isten szerinti, az Isten által megengedett kísértés elmaradásáért könyörgött, mert azok alól nem lehet felmentésünk. Ezek hitbeli és jellembeli növekedésünkre szolgálnak. Ezekben lehet gy zni és meger södni. Jób életében is ezt látjuk: az életében is megengedte Isten a szenvedést, nem értjük emberileg, hogy miért, mégis kiderül, hogy javára volt a dolog. Pedig egy olyan komoly hív ember volt, akire az Úr maga mondta, hogy nincs hozzá fogható. Jézusnak is voltak kísértései. A Máté evangéliuma beszámol arról, hogy 40 napos böjtje után megjelenik a Sátán, és megpróbálja bizonyos dolgokra rávenni. Látjuk abból a történetb l, hogy a Sátán ismeri a Bibliát. Ha kell, akkor kicsit csavar annak szavain, de eltökélt célja b nre vinni! Jézus persze jobban ismeri Isten igéjét az ördögnél és megválaszolt neki minden esetben. Jézus legnagyobb kísértése a Gecsemáné kertben történt meg. Ne add életed ezért a világért, te b ntelen vagy, minek szenvednél másokért – a Kísért ezzel akarta t eltántorítani a világ szenvedés általi megváltásától. A Zsidókhoz írt levél 4. fejezete írja meg ezt ily módon: hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a b nt. Tehát mindenben

olyan volt, mint mi, de volt egy nagyon lényeges különbség: benne nem volt b n. Voltak kísértések az életében is, de nem bukott el egyikben sem, mert b n nélküli volt. Pál apostol a korinthusi els levelében így fogalmaz: Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! Emberi er t meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig h séges, és nem hagy titeket er tökön felül kísérteni; s t a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni. Vigasztaló, megnyugtató szavak ezek. Vegyük hát komolyan! A kísértés problémájára is választ, megoldást kell találni. Mi lehet ez? A Szentírás így fogalmaz: az embernek Istennel kell járnia. Vagyis mindenben igényelni kell az Isten segítségét. Ez meg kell jelenjen életünkben úgy, hogy bizalmatlan vagyok önmagammal szemben, mert magamban nem bízhatom, de ezért Istenre bízom magamat. Több bibliai személyr l olvassuk azt, hogy az Istennel járt. Ez azt jelenti, hogy nem volt olyan része az életének, mely ne az Isten fennhatósága alá tartozott volna. Ennek mértékét Jézus a következ képpen fejezte ki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedb l, teljes lelkedb l, teljes elmédb l és teljes er db l. Csak így lehet gy zedelmes életet élnünk. A gy zedelmes élet nem arról szól, hogy valakinek minden sikerül, hanem arról, hogy a nehézségek ellenére is tudjuk, kire számíthatunk, kibe kapaszkodhatunk. Tudjuk, hogy van nekünk Istenünk, aki átsegít a legnagyobb nehézségeken is. Meg kell állapítsuk azt, hogy Isten nem csábít b nre bennünket. Így kell értelmezni Jakab apostol gondolatát, mely szerint Isten senkit nem kísért. valóban nem akar b nre ösztönözni bennünket. Tehát a Mi Atyánk 6. kérése azt jelenti, hogy azt kérjük az Úrtól, hogy képesek legyünk elkerülni a b nt, az elbukást. Luther Márton közismert gondolatát elevenítem fel, amikor azt mondta, hogy azt nem akadályozhatom meg, hogy egy madár elrepüljön a fejem fölött, de azt igen, hogy fészket rakjon rajta! Azt, hogy a kísértések jelen legyenek az életünkben, nem akadályozhatjuk meg, de hittel ellenállhatunk a kísértéseknek. A megoldás az Istennel járás, vagyis a megtérés, majd a megszentel dés. Tehát egy egyszeri döntés Isten mellett, majd folyamatosan megvalósítani mindezt. Luthernek van egy másik gondolata is a kísértésekr l. Azt mondta, hogy vannak jobb- és baloldali kísértések. Nem politikailag gondolta, hanem úgy, hogy vannak baloldali kísértések, melyek a szenvedést jelentik, a rossz házasságban való élést, a gyászt. A jobboldali kísértés az, amikor minden sikerül. Mindkett ben el lehet feledni az Istenhez való tartozásunkat. Hív életünk egyik fontos célja, hogy ezt ne feledjük

156

el, sem jóban, sem rosszban. Nem szabad elfelednünk sohasem, hogy mi kiválasztott, elhívott, megváltott gyermekei vagyunk Urunknak. Azt kérjük tehát e kérésben, hogy legyen elegend er nk elkerülni a b nt. Kérjük naponta Urunktól: ne vígy minket kísértésbe. Ámen

Az istentiszteleten énekelt énekek: 469, 66/1, 305, 170, 483/14, 393 Szabadíts meg a gonosztól! 2008. december 21. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkész) Lectio: Efezus 6:10-18 Textus: Máté evangéliuma 6:13/b Szeretett Testvéreim! Advent 4. vasárnapján a Mi Atyánk utolsó, hetedik kérése kerül figyelmünk középpontjába. Szabadíts meg a gonosztól – így hangzik ez a kérés. Egy rövid mondat ez, melynek nagyon is érdemes mögé tekinteni, gazdag tartalommal bír ugyanis. Az írásmagyarázók jó darabig polemizáltak, vitatkoztak azon, hogy az eredeti szöveg szerint a gonosztól, vagy a gonoszságtól kell megszabadulnunk. S t voltak, vannak olyan széls séges nézetek, melyek szerint a Mi Atyánk-ot újra kellene fogalmazni, mert van néhány nehezen érthet és megfogható gondolat benne. Nos, nem hiszem, hogy ez a megoldás. Sokkal inkább az igében való elmélyülést tudom ajánlani az újító szándékúaknak. Az utolsó kéréssel kapcsolatban Kálvin János, a nagy reformátor a következ ket mondta: Nem sokat változtat a dolgon, hogy a gonosz alatt az ördögöt, vagy a b nt értjük. Mert bár az ellenség a Sátán, aki az életünkre tör, de a b nök fegyverével próbál minket romlásba taszítani. A kérésünk tehát arra irányul, hogy ne gy zzön le minket semmilyen kísértés, hanem Isten segítségével megálljunk minden ellenséges er vel szemben, amely ránk tör. Közben ne feledjük, hogy mi kevesek vagyunk ahhoz, hogy felvegyük a harcot és ellenálljunk az ördögnek, ennek a hatalmas harcosnak. Ha ugyanis képesek lennénk az ellenállásra, akkor felesleges és gúnyos dolog lenne Istent l kérni mindezt. Hiszen, aki magában bízva indul el erre a harcra, még nem fogta fel, hogy milyen nagy erej és jól felszerelt ellenséggel áll szemben. Kálvin nagyon lényegre tör en megfogalmazta, hogy mi is a háttere ennek a kérésnek. Még pedig az, hogy a hetedik kérést, a hatodik mellett, azzal szoros összefüggésben kell látnunk. A ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól kérései összetartoznak oly módon, hogy mindkett mögött ott van a kísért , a gonosz, a b nre csábító, akit Sátánnak nevez a Biblia. A hív ember nagy hibát követ el, ha nem veszi komolyan a Sátánt és az erejét. Nem szabad sem le, sem túlbecsülni. Az efezusi levélb l olvasott részlet egyértelm en rámutat arra, hogy a Sátán hatalmasabb, mint mi földi emberek. Ha nem így lenne, vagyis meg tudnánk állni öner b l a gonosszal szemben, akkor nem lenne szükségünk Isten segítségére. Ha menne ez öner b l, akkor nem kellene érte imádkozni. Meg kell nézzük azt is, hogy mit nem jelent ez a kérés. Nem azt jelenti, hogy bárcsak ne lenne rossz ezen a világon. Nem ezt kérjük az úri ima utolsó kérése által. Bár jó és örvendetes állapot lenne, ha minden gonoszság, és rossz megsz nne ezen a világon, de ez a kérés mégsem err l szól. Eljön majd az az id , amikor ez megvalósul, de csakis a kiteljesed Isten országára lesz ez jellemz , a jelenlegi b nös világban ez nem valósulhat meg. Hogy lehet életünkre nézve pozitív következménye is a gonosznak, arra nézve egy rövid történet álljon itt: Egy halkeresked , aki pisztrángokat tenyésztett nagy halvesztesége miatt panaszkodott egyik barátjának. 157

Ez utóbbi meg azt a kérdést tette fel neki: - A tavadban van csuka is a halaid között? - Csuka a halaim között? Hát te mit gondolsz, hiszen az olyan lenne, mintha farkas lenne a bárányok között! - Az pedig úgy van - hangzott az ellenvetés -, mert tudod, a te pisztrángjaid restek és elgyengülnek. Balsikereidnek ez az oka. Próbálj meg csak egyszer csukát is tartani a halastavadban. Bizonyára felfal néhány halat a gyengébbekb l, a többi pisztráng azonban, mivel azok gyorsabbak, elmenekül el le. Az ellenség megjelenése megelevenít , és rájössz, hogy a haltenyésztésed ismét felvirágzik. A történet konklúzióját így vonta meg valaki: a keresztyén ember helyzete hasonló ebben a világban. Serkentésre van szüksége. Isten Igéje rávilágít, hogy nincs haladás az Isten ismeretében, az engedelmes keresztyén életben, ha a hitre jutott kikerüli a nehézségeket. Az Igében olvashatjuk, hogy Jézus Krisztus is a szenvedésekb l tanulta meg az engedelmességet (Zsid 5,8). Már Isten ószövetségi népénél is így volt ez. Isten az ellenséget arra használta fel, hogy népét hitében meger sítse és megpróbálja, hogy ily módon engedelmességre tanítsa ket (Bír 3, 1-8). A lelki alvás nagy veszély a hív ember életében. Pál apostol írja: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” (Ef 5,14) Tehát serkent hatású is lehet a gonosz jelenléte számunkra! Jézus ebben az imában nem a gonosz megsemmisítését kéri az Atyától, hanem azt, hogy Isten segítsen nekünk, emberi teremtményeinek abban, hogy belül, a lelkünkben megszabadulhassunk a gonosztól. A gonosz létezését megakadályozni nem tudjuk, de az ellen tehetünk, hogy teret nyerjen a lelkünkben, és azon keresztül az egész életünkben. Jézus a f papi imádságban a következ ért könyörög: Nem azt kérem, hogy vedd ki ket a világból, hanem hogy rizd meg ket a gonosztól. Jézus tehát nem azt kéri az Atyától, hogy a megtért, hív emberek legyenek elkülönítve a többiekt l, a többiek meg maradjanak maguknak. Nem ez a cél, hanem a sóvá és világossággá létel. Vagyis ízesíteni és világítani kell az ízetlen és sötét világban. Azt jelenti ez a kérés, hogy belül, a lelkünkben legyünk szabadok a gonosztól. Sokan élnek abban a hamis tudatban, mely szerint, ha a körülményeim megváltoznának, más ember lennék. Azon felül, hogy ez a kérés nem err l szól, még azt is mondhatjuk, hogy a legtöbb esetben nem változna vagy nem a jó irányba változna az ember, ha megjavulnának a körülményei. Kényelmessé tenne bennünket egy nagyarányú, jó irányú változás. De nem lennénk jobb emberek! Egyszer példa erre a lottó f nyereményt elnyer emberek nagy többsége. Nem lettek más emberek, nem változott meg jó irányba az életük, mert legtöbbjük hamar a nyakára hágott a tekintélyes nyereménynek. Ez a példa is azt mutatja, hogy nem a körülmények teszik az embert! Hogy mennyire nem, arra Pál apostol az egyik ékes példa. azt írja a filippibeli gyülekezet számára: megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok sz kölködni és b völködni is. Mindenre van er m a Krisztusban, aki engem meger sít. Pál apostol a mostoha körülményei ellenére is az volt, aki korábban: Isten gyermeke. Ezt a levelet ugyanis a börtönb l írja, mint Krisztus foglya, de mégsem a keser ség járja át sorait, hanem az öröm és a reménység. tehát körülményei ellenére is ember, hív ember tudott maradni. Egy másik példa jut eszembe. Egy amerikai, keresztyén író fogalmazta meg kissé tréfásan, de lényegre tör en, hogy nagyszer keresztyén lennék, ha mások ebben nem akadályoznának. A másik ember gyengesége, mássága, nem türelmetlenséget, szeretetlenséget kellene kiváltson bel lünk, hanem azt, hogy általuk is el re jutunk a hitben. Ez a kérés arra mutat rá, hogy belül kell legy znünk a rosszat. Isten belül, a lelkünkben akar meger síteni minket. A gondolkodásmódunkból, a vágyainkból kell kiirtani a rosszat. Ez a kérés azt is üzeni számunkra, hogy nekünk akarni kell megszabadulni a

158

gonosztól. Vannak emberek, akik nem is akarnak megszabadulni a gonosztól. Miért? Mert talán jól érzik magukat a b nben, vagy nem tudják, hogy b nben élnek. A 19. zsoltárban ezért kéri Dávid király: A tévedéseket ki veheti észre? A titkos b nök miatt ne büntess meg! Titkos b nök? Melyek ezek? Nos, lehet valakinek az életében olyan, melyr l senki nem tud. Csak maga és az Isten. Ez is titkos b n. De az a tényállás is fennállhat, amikor nem tudunk mi magunk sem valamir l, hogy az b n lenne, pedig Isten el tt b nnek számít. Minden tiszta a tisztának, minden tisztátalan a tisztátalannak – mondja az ige. A gonosz sok formában él az ember életében. Ezeket van, hogy jól látjuk, van, hogy nem vesszük észre. Ez a kérés azt is üzeni nekünk, hogy Isten meg tudja és meg akarja tenni a szabadítást. János apostol azt írja, hogy Jézus Krisztus azért jött, hogy lerontsa az ördög munkáit.(1Jn 3:8) Tehát Krisztusban és Krisztus által van szabadítás a gonosz megkötöz erejéb l. Kívánom, hogy figyeljünk oda a gonosz mesterkedéseire. Álljunk ellen az ördögnek, és elfut t lünk – javasolja Jakab apostol. Ez persze akkor tud igazán megvalósulni, ha közeledünk az Istenhez, mert az közelsége tud gy zedelmes élettel megáldani bennünket. Ilyet kívánok mindnyájunknak! Ámen Az istentiszteleten énekelt énekek: 303, 42/1, 301/1-5, 156, 483/15, 467

Üdvözít született! 2008. december 25. csütörtök (Karácsony 1. napja) (Szolgálattev : Katona Béla lelkész) El ima: Mindenható Istenünk! Eljöttünk hozzád, mert jó nekünk eljönni az esztend hétköznapi munkáiból, rohanásaiból, gondjaiból. Eljöttünk Urunk, mert jó nekünk eljönni otthonainkból családtagjainkkal együtt. Eljöttünk, mert jó nekünk eljönni magányosságunkból, hogy a Te házadban, hogy a testvérek közösségében felemelhessük lelkünket. Eljöttünk Urunk, hogy el tted álljunk meg együtt, hogy együtt föltekintsünk Reád, hogy meger södjünk hitünkben, meggy z désünkben, hogy kiábrázolódhasson ezen az ünnepen is, hogy Hozzád tartozunk, mert Te megkerestél minket. És eljöttünk, hogy együtt legyünk a Te hajlékodban, hogy kiábrázolódhasson, hogy egymáshoz is tartozunk a közös hit által. Szentlelkeddel segíts bennünket, hogy közös ünneplésünk áldás forrása lehessen számunkra, és megújult hittel, megújult reménységgel, megújult küldetéssel tudjunk otthonainkba térni, ünnepelni, és mindazt, amit az ünnepen nyertünk, kaptunk T led, azt majd hétköznapokban is tovább sugározni. Szenteld meg szívünket, gondolatainkat, figyelmünket. Szenteld meg Igédet, hogy a mi életünk örömben megújuló élet lehessen. Ámen.

Lectio: Lk 2:1-14 Textus: Lk 2:15-20

159

Szeretett Testvéreim! Lukács evangélista a karácsonyi történet leírását azzal kezdi, hogy az eseményeket elhelyezi a történelmi keretek között. Beszámol arról, hogy a nagy Római Birodalom uralkodója, Augustus császár hogyan ad ki rendeletet a népszámlálásra, melynek valódi értelme az adófizet k számának megállapítása volt. Nem sejtette, nem is sejthette, hogy ezzel az önös érdekeit szolgáló rendelettel tulajdonképpen Isten évszázadokkal korábbi ígérete beteljesedését szolgálja. Hiszen József és az áldott állapotban lév Mária ezért indul Názáretb l Betlehembe. Nagyon tárgyszer en, mégis mondhatjuk, hogy szomorúan kiemelkedik a karácsonyi események leírásából az a tény, hogy nem volt számukra hely. Jézus számára nemcsak ott és akkor, hanem itt és most sincs sokaknak hely. Nem tudom, hogy az ünnepre való készül désben mennyire tudunk helyet szorítani Jézusnak? Egy lelkésztársam gondolatát hadd osszam meg veletek. Lelkésztestületi gy lésünkön hangzott el az egyik szolgatársam ajkáról, hogy azt érzi újra és újra a karácsony el tt, hogy ez nem más, mint versenyfutás az id vel. Hiszen tennivalók sokasága van jelen az életében, akár saját személye, akár családja, akár a gyülekezet dolgai kerülnek szóba. Nincs ezzel az érzéssel egyedül, és nincs ez így jól – fogalmazhatjuk meg nagyon röviden a véleményünket. Ugyanennek a lelkésztársamnak idézném egy másik gondolatát: két karácsony van, az egyik az egyházban, a másik a világban. Az el bbit a hív emberek élik át, az utóbbit pedig azok, akik Isten nélkül próbálnak meg ünnepelni. Hogy mennyire igaza van, arra nézve hadd mondjak két példát. Néhány nappal ezel tt amikor gyermekeim a televíziót nézték, én is elcsíptem pár mondatot. Mit mondjak, nem volt éppen szívderít egy magamfajta hív számára, mert a mit l jó a karácsony kérdését boncolgatta az egyik kereskedelmi csatorna m sora. Volt egy hosszabb felsorolás. A jó karácsony kellékei: hó, ajándék, sütemény….és jó filmek. Csak ennyi a karácsony? – kérdeztem meg önmagamtól, mert a televízió úgy se válaszolt volna. Igen, sokaknak körülbelül ennyi. Keveseknek azonban sokkal több. Vannak, vagyunk egy kevesen olyan emberek, akik úgy gondoljuk, hogy a karácsony attól lehet jó és áldott, ha azzal ünnepelünk, aki miatt van az ünnep. És ez így van rendjén Isten szerint is. A másik példát néhány napja olvastam az egyik újságban. Tanulságait le kell vonjuk! Arról van szó, hogy Oxford város honatyái azt mondták, hogy a karácsony szót törölni kellene a szótárból, mert nem minden vallás számára egyformán fontos ez az ünnep. Nem mindenki keresztyén ezen a világon. A mások vallására is legyünk tekintettel, avagy a lelkiismereti és vallásszabadság gondolata alatt el akarták törölni a karácsonyt, és helyette azt a két napot a téli fény ünnepeként lenne jó számon tartani. Nagyon megdöbbentem ezen a dolgon, de nemcsak én, hanem a zsidó vallásúak, s t még az iszlám-hív k is! Látnunk kell azt, hogy mióta az Isten Fia közénk jött, nagyon sokan próbálnak ellene munkálkodni. Hiszen a XXI. században a vallási tolerancia jegyében azt mondani, hogy a karácsonyt töröljük el, és helyette legyen a téli fény ünnepe, finoman szólva is támadás a keresztyénség ellen. De mi hív emberek kicsit tovább gondoljuk az el bbieket, és azt mondjuk, hogy eljött a fény ebbe a világba. Közénk jött a világ világossága Jézus Krisztusban. tud igazán világítani, és ha rátekintünk, akkor fogunk mi is megvilágosodni, hiszen t, és vele ünnepelünk karácsonykor. Fájdalmas, ám tényszer megfogalmazása tehát igénknek, hogy Jézus számára nem volt hely egyetlen betlehemi vendégfogadóban sem. Ma is így van ez: sokak szívében nincs hely Jézus számára. Én mégis azt hiszem, és biztosan állítom, hogy boldog ünnepe annak lehet csak, akinek van hely a szívében, az életében Jézus Krisztus számára. Karácsonyt megel z en szoktunk jókívánságokat mondani vagy küldeni egymásnak. Szóban és írásban (telefon, email, képeslap) egyaránt köszönthetjük egymást és átadhatjuk jó kívánságainkat. Én is kaptam több ilyen üdvözletet, az egyik képeslapon azt olvashattam, hogy kellemes karácsonyi ünnepeket! Picit azon kezdtem el gondolkodni, hogy azért van egy kis

160

különbség a kellemes és az áldott ünnep között. A kellemesben nem biztos, hogy benne van Jézus Krisztus, míg az áldottban egészen biztosan benne van. Arra gondoltam, hogy én nem kellemes ünnepeket szeretnék kívánni másoknak, hanem áldott, a Jézus jelenlétében eltöltött ünnepeket! Persze nyilvánvalóan nincs bennem sem harag, sem más negatív indulat a kellemes ünnepeket kívánók felé, csak úgy érzem, hogy egy ennyire apróságnak t n dologra is érdemes odafigyelni! Nagyon sokat jelentett a pásztoroknak az igében szerepl angyali szó: Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek nagy örömet, mely az egész nép öröme lesz, Üdvözít született ma nektek, aki az Úr Krisztus a Dávid városában. Ne féljetek! Ez a két szó nemcsak ott és akkor a pásztorok számára volt nyugtató hatású, hanem a mi életünket is meg tudja nyugtatni – ha engedjük. A pásztorok megrémültek, hiszen nyilvánvalóan nem láttak még angyalt korábban. Az angyali jelenés nem túl gyakori e földi világban, de a pásztoroknak része volt benne. Az angyal tudta, hogy el ször is meg kell nyugtassa a pásztorokat, hiszen hiába jött örömhírt hozva, ha azok, akiknek szánta reszketnek a félelemt l. De nekünk is vannak félelmeink. Kivétel nélkül igaz ez mindenkire. Elég ha csak arra gondolunk, hogy néhány hónapja egy gazdasági világválság köszöntött be, amely a mi életünkre is kihatással van. Nézzük, várjuk, hogy mi lesz ezután. Mi lesz az életünkkel, az életszínvonalunkkal, amit korábban sem gondoltunk túl magasnak? És egyéb félelmek is jelen vannak az életünkben. A megoldás maga Jézus Krisztus. tud egy félelemmentes életet adni nekünk. Ez úgy valósulhat meg, ha teljes egészében rá bízzuk életünket az Úrra. Mondhatjuk neki azt, hogy vannak kívánságaim, vágyaim, álmaim, de hogy mire van leginkább szükségem, azt te tudod, és kérlek, add meg nekem. Vágyakozunk egy ilyen félelem nélküli életre? Akkor ne habozzunk Jézussal szorosabbra vonni a kapcsolatunkat, és meglátjuk annak áldásait. Az örömhírt hozó angyal elég világosan megfogalmazza Jézus földi küldetését: Üdvözít született ma nektek. Vagyis olyan valakit ünnepelünk ma, aki az örök élet megszerz je és megadója. Megjelent az Isten üdvözít kegyelme minden embernek – olvassuk Pál apostol szavait a Tituszhoz írt levelében. Jó arra gondolnunk, hogy Isten minden embert szeretné üdvözíteni. Persze nem ellenünkre, hanem a beleegyezésünkkel. Ha azt mondjuk, hogy hit által elfogadom Uram, az általad felkínált üdvösséget, akkor üdvözülni fogok. János apostol els levelének az ötödik részében azt olvassuk, hogy aki hisz a Fiúban (Jézusban), annak örök élete van. Nem majd lesz valamikor, nem kissé bizonytalan a dolog, hogy vagy úgy lesz, vagy sem, hanem egészen bizonyosnak kell lennünk fel le, hiszen Isten Krisztusban megjelent szeretetét l senki és semmi elé nem tud választani, szakítani bennünket! Pál apostol sziklaszilárd bizonyossága legyen a mienk: meg vagyok gy z dve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövend k, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetét l, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. (Rm 8:38-39)

A szentesti gyerekm sorban elhangzott egy mondat, amely engem különösen megérintett. Így idézte valamelyik gyermek: a karácsony Isten el nem múló mosolya. Valóban ez történt: Isten lemosolygott a földön él emberre és kifejezte Jézus földre küldésével szeretetének nagyságát. Az els karácsony éjjelén az angyali seregek együtt magasztalták az Istent a megszületett Megváltóért. A menny öröme eljött hozzánk, ide a földre! József és Mária is részesül ebben az örömben. Persze nekik igazán nehéz lehetett. Gondoljunk bele egy kicsit az életükbe. Élik a mindennapjaikat Názáretben, aztán jön a császári rendelet, mely mindenkit szül falujába, szül városába küld. Útra kellett kelni és nagy er re volt szükség ahhoz, hogy legy zzék a körülmények kellemetlenségeit. Betlehem egyetlen fogadójában sem jut hely nekik, csupán egy istállóban húzódhatnak meg. Az istálló szerény körülményei valószín leg csalódottságot jelentettek nekik. De ami a földön borús dolognak t nt, az a mennyben örömujjongást váltott ki. Megszületett a Megváltó! Amikor ezt a földön még senki sem sejti, az eget már betölti a hálaének. A pásztorok ezzel szembesülnek, amikor is az 161

angyali seregek Isten dicséretét zengik. Az igeszakasznak ez a mozzanata azt üzeni, hogy a körülményeink között vagy éppen azok ellenére is lehet örömünk! Ha merjük elfogadni az Úrtól jöv örömöt, ha sikerül karácsonykor is felfelé nézni, akkor ez bárkié lehet! A pásztorok mindenesetre nagy örömmel a szívükben indultak útnak Betlehem felé, hogy találkozzanak a Megváltóval. Az embernek fel kell adnia kényelmét ahhoz, hogy találkozzon a világ Üdvözít jével. Ezt mi mindnyájan megtettük, mert eljöttünk otthonunk melegéb l egy jóval h vösebb, de csak a leveg h mérsékletét tekintve h vösebb helyre, a templomba. A közöttünk jelenlév légkört ugyanis át kell járja Isten szeretete, amely bel lünk is áradhat egymás felé. S t, az a jó, ha valóban árad is! Ezt követ en pedig nem lehet kisebb feladatunk, mint az, ami Máriát jellemezte: hallgatni, szívünkbe zárni, s t szívünkben forgatni a karácsonyi örömhírt. Hogyan lehet szívünkben forgatni a karácsonyi üzenetet? Ha végig gondoljuk Isten szeretetének megtapasztalható jeleit. Ha az értünk született Jézussal töltjük id nket, aki át tudja formálni a másokhoz való viszonyunkat is. Így adjon nekünk az Úr békés, boldog, Krisztus mellett eltöltött karácsonyt! Ámen Az istentiszteleten énekelt énekek: 329, 182, 316, 318, 438, 458, 446 Tied az ország, a hatalom és a dics ség… 2008. december 28. vasárnap (Szolgálattev : Katona Béla lelkész) El ima: Mindenható Istenünk! Téged dicsérni gy ltünk most össze. Méltó vagy rá, s t csak te vagy méltó, hogy nevedre dicséred, dics ség, tisztesség és hálaadás szálljon. Magasztalunk téged a magunk mögött karácsony ünnepéért. Drága Igéd üzenetéért, mely megörvendeztette szívünket Üdvözít nk, az Úr Jézus Krisztus által. Köszönjük az úrvacsora lélekben megtapasztalható csodáját, a b neink eltörlését. Azt, hogy tiszta lappal indulhatunk tovább életünk vándorútján. Hatalmas tetteid, úgy mint a b nbocsánat és az örök élet hozzánk való közelhozása dicséretedet váltja ki lelkünkb l. Urunk, megtapasztaltuk már, hogy egyedül te lehetsz életünk szilárd alapja. Add, hogy rád építsünk! Segíts nekünk feltétel nélküli bizalmat felmutatnunk irányodba, mert bár olykor nem értjük velünk kapcsolatos terveidet, de hisszük és tudjuk, hogy jót akarsz nekünk. Mint ahogyan a mai istentiszteleten is elkészítetted számunkra a lelki javakat, Igéd üzenetét. Add, hogy magunkhoz vehessük a nekünk szánt útravalót, és segíts elmélyülnünk a Te megismerésedben. Jézusért. Ámen Lectio: 2Krónikák 20:4-13 Textus: Máté evangéliuma 6:13/c Szeretett Testvéreim! Az esztend utolsó vasárnapján az úri imádságról szóló igehirdetés sorozat utolsó alkalmát tartjuk ma. Az el z ekben végig elmélkedtük a Mi Atyánk kéréseit, mind a hetet, most pedig ezen a záró alkalmon megnézzük, hogy mit is jelent az imádság záró gondolata, melyet így tanított övéinek Megváltónk: mert tied az ország, a hatalom és a dics ség, 162

mindörökké. Ámen. Az els hangsúlyos megállapításom az lehet alapigénkkel kapcsolatban, hogy nem csak kérésb l áll ez az imádság. Ugyanis egy tényszer megállapítás, egy kijelentés zárja az imát. Hét kérés után tehát jön egy ilyen kijelent lezárás az ima végén. Megállapíthatjuk, hogy imádságaink nagy része a kéréseinkb l áll, de nem helyénvaló, ha nincs benne más. Az Isten se arra vágyakozik, hogy kérések sokaságával ostromoljuk. Isten dics ítése, magasztalása, a neki való hálaadás is helyet kell kapjon könyörgéseinkben. Nézzük meg külön-külön, hogy mit is jelent ez a záró mondat. Tied az ország – mondja Jézus a mennyei Atyához címzett gondolatot. Ha valaki nem ismeri elég mélyen ezt az imát, akkor nem biztos, hogy tudja mir l is van szó ebben a megállapításban. Mert melyik ország az Istené? Melyik országra vonatkozik ez a kijelentés? Izrael országára vonatkozik vagy valamelyik másik országra? Nos, valójában arról van szó, hogy tied az uralkodás az egész világ fölött. Az Isten országát kell értenünk e megállapítás mögött. Arról pedig elmondhatjuk, hogy már jelen van a földön. Az imádság második kérése is erre vonatkozott: jöjjön el a te országod. Azt jelenti ez a tényszer megfogalmazás, hogy senki nem uralkodhat fölötted Uram! Te vagy a legnagyobb és leghatalmasabb! Senki nem vonhatja kétségbe hatalmadat. Ez mintegy Isten dicséret érthet az ima végén. Nem a véletlen, a szerencse, vagy a sors országol, hanem maga az Isten. Egyik énekünkben ezt zengjük: E világnak történeti lesznek akaratjából, nem a szerencse vezeti, azokat csak vaktából, hanem úgy mennek végbe, a földön és az égbe, amint szájából kij nek az egy f gondvisel nek. (268./3.) Aki szintén el tudja mondani, hogy tied az ország, a hatalom és a dics ség, az egy szabad ember. Nincs félnivalója azoktól, akik mindenhatónak hiszik magukat. Mert tudják, hogy minden földi hatalom és hatalmasság fölött ott van egy mennyei hatalom, a mindeneket kezében tartó él Isten. Rögtön át is térhetünk az el bbi gondolatok kapcsán a tied a hatalom magyarázatára. Valaki azt állapította meg, hogy korunk kedvenc témája az, hogy kié a hatalom. Sok szó esik arról, hogy kinek mekkora hatalma van. Mindenki szeretné magáénak tudni, vagy ha ez nem lehetséges, akkor mindenki szeretne az er , az er sek oldalán állni. Amikor mi hív szívvel elmondjuk azt, hogy tied a hatalom, akkor elismerjük a határainkat, a gyengeségünket és meghajlunk az Atya el tt, aki nem veti meg a gyengéket. Csodálatos dolog Isten hatalma alá tartozni, hiszen nem a gyengék eltiprója, kizsákmányolója, megsemmisít je, hanem arra használja hatalmát, hogy bennünket segítsen, megáldjon. A feltámadott Jézus így szólt a tanítványaihoz: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön… Ismerjük ezt az Igét, percekkel ezel tt is elhangzott, mint a keresztség szereztetési Igéje. De misszió parancsnak is nevezzük ezt, hiszen itt utasítja övéit arra, hogy megvalósítsák az nagy tervét: tanítvánnyá tenni minden népet. Tehát Jézus az hatalmát arra használta és használja ma is, hogy embereket nyerjen meg az örök életre. Amikor kimondjuk azt, hogy tied a hatalom, akkor azzal azt is állítjuk, hogy a világ vezet országai egymásra acsarkodhatnak, rivalizálhatnak, hogy melyikük kezében van nagyobb politikai, gazdasági vagy fegyveres hatalom, de mi tudjuk, hogy ezek fölött a nagy hatalmak fölött Valakinek van még szava és ereje, Aki kezében tartja az egész univerzumot. Maga az él Isten! Tied a dics ség. Ezzel azt mondta ki Jézus, hogy a dics ség egyedül Istent illeti meg. A reformáció egyik jelmondata is az volt, hogy Soli Deo Gloria, vagyis egyedül Istené a dics ség. Ennek a reformátori gondolatnak az volt a háttere, hogy bár a Biblia ezt hirdette és hirdeti, de a korabeli egyház nem így élte a mindennapjait. A hatalmat és a dics séget önmagának akarta kisajátítani az egyház. Mi így utólag nagyon okosak vagyunk és megállapítjuk, hogy sem az egyháznak, sem a hív embernek nem ez a feladata. A reformációnak volt egy templomokat megtisztító következménye, mely nem m vészetellenesség volt, hanem azt hirdették meg, hogy az egyház feladata nem az, hogy pompát, ragyogást és nagy dics séget építsen fel, hanem hogy szolgáljon Istennek és embereknek egyaránt. Ma is ez a feladata. Én úgy gondolom, hogy mindig voltak, vannak és lesznek dics séghajszoló

163

emberek, de nekünk nem kell közéjük tartoznunk. Pál apostol azt írja a korinthusi gyülekezethez címzett második levelében, hogy Isten dics sége Krisztus arcán ragyog fel. Milyen volt a Krisztus arca? Bizony a töviskoronától vérz arc volt az. Itt is az jön el , hogy mennyivel másképpen gondolkodik az Isten, mint mi emberek. Végül pedig egy ámennel zárul a Mi Atyánk, mint ahogyan minden imádság is. Azt olvastam valahol, hogy a gyermekek közül sokan azt hiszik, hogy ez azt jelenti, hogy kész, vége, ennyi. Nem ezt jelenti. De miel tt elmondanám, hogy mit is jelent, szeretnék egy érdekességet megosztani veletek. Az ámen szócska ugyanis minden nyelven így hangzik. Ez egy annyira idegen kifejezés, hogy minden nyelv automatikusan vette át, és a világ bármely nyelvén az ámen, az ámennek ejtend (á bet hiányában amennek). Röviden szólva azt jelenti az imádság végén ez a rövid szó, hogy úgy legyen. Ebb l következik, hogy soha nem lehet önálló valami, mert mindig az el tte állókra, az el tte elhangzottakra vonatkozik. Semmire nem mondhatjuk egy különösebb el zmény nélkül azt, hogy ámen, mert az mindig a korábban elhangzottakra vonatkozik. Luther Mártonnak van egy csodálatos gondolata az ámen szóról, így hangzik: Ne kételkedj, hogy Isten meghallgat, és igent mond az imádságodra. Ha kimondod azt, hogy ámen, akkor nem kell kételkedned. Ha a végén szívbeli hittel és bizalommal mondasz áment, ezzel meger síted az imát, és meghallgatásra talál. Ahol hiányzik ez a kifejezés, ott hiábavaló az ima kezdete és közepe is. Tehát le kell zárnunk az imádságot, kell, hogy vége legyen valahogy. De több ez a szó az egyszer lezárásnál. Ha ugyanis áment mondunk, akkor azzal kifejezzük azt, hogy Uram, szeretném, hogy úgy legyen, ahogyan a korábbiakban kértem! Hallgass meg, mondj igent az imámra! Testvéreim! Ennek az igehirdetés sorozatnak az lett volna a célja, hogy még közelebb vigyen bennünket Istenhez és még többet, elmélyültebben imádkozzunk. Nem tudom, hogy eléri-e a célját, de ha csak egy ember is közelebb került az úri ima mélyebb megértésének, már megérte elmondani ezeket az igehirdetéseket. Zárásként egy gondolatsort hadd adjak közre! Én is úgy kaptam, ám hiszem, hogy tovább kell adni. Így hangzik: Attól függ, kinek a kezében van... Egy kosárlabda az én kezemben kb. 3000 forintot ér. Egy kosárlabda Michael Jordan kezében kb. 290 milliót. Attól függ, kinek a kezében van. Attól függ, kinek a kezében van. Egy teniszüt az én kezemben nem ér semmit. Ha a teniszüt t Serena Williams fogja, akkor megnyeri a Világkupát. Attól függ, kinek a kezében van. Egy bot az én kezemben arra jó, hogy elkergessem a kutyákat. Egy bot Mózes kezében, kettéválasztja a hatalmas tengert. Attól függ, kinek a kezében van. Egy parittya az én kezemben egy gyermekjáték. Egy parittya Dávid király kezében hatalmas fegyver. Attól függ, kinek a kezében van. Két hal és öt kenyér az én kezemben két halas szendvics: a tízóraim. Öt kenyér és két hal Jézus kezében jóllakat ezreket. Attól függ, kinek a kezében van. Szögekkel a kezemben elkészíthetek egy madáretet t. A szögek Jézus kezében megváltást hoztak az egész világnak. Attól függ, kinek a kezében van. Ahogy már észrevehetted: "Attól függ, kinek a kezében van." Tehát tedd le a tör döttségedet, a félelmeidet, az aggódásaidat, a reményeidet, az álmaidat, a kapcsolataidat, a családodat és az

164

egyházadat az Isten kezébe, hiszen tudod: Attól függ, kinek a kezében van. /Ismeretlen szerz / Ezek a gondolatok er sítsenek meg bennünket abban, hogy amikor imádkozunk, akkor az egyik legfontosabb dolgot tesszük: mennyei Atyánk gondvisel kezében tudjuk az életünket és mindazokat, akikért könyörgünk. Sok imádsággal eltöltött percet kívánok mindenkinek! Ámen Az istentiszteleten énekelt énekek: 199, 329/2, 134!3, 274, 162/7, 483/16, 484

165