Egyetem. Vélemény. Kultúra. Miegymás. English Pages. Deutsche Seiten. A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának hallgatói lapja

2 CONF AB ULA CONFAB ABULA A Pécsi Általános Karának

Tu d o m á n y e g y e t e m Orvostudományi hallgatói lapja

Fõszerkesztõ Váncsodi József [email protected] Felelõs szerkesztõ Szarka Dániel Olvasó szerkesztõ Petõ Nikolett Tördelõ szerkesztõ Szukits Sándor Fotó Piski Zalán Címlap Piski Zalán - Fotó Szukits Sándor - Corel Munkatársaink Alföldi Viktória Bartha Zoltán Cseh Judit Fekete Lóránd Hornyák Árpád Horváth-Sarródi Andrea Jakab László Lénárt Petra Lõcsei Zoltán Morvay Zita Nagy Árpád Nagy Csaba Németh Erzsébet Szántó Viktória Tóth Viktória Wu Yen-Ying Georgios Zarifis Zomborszky Márton Zubán Dániel Rafael Szerkesztõség címe: 7624 Pécs Szigeti út 12. Diákiroda, Confabula T elefon: (72) 536-000/1541 Fax: (72) 536-112 e-mail: [email protected] Nyomda: PTE-ÁOK Kari Nyomda Megjelenés idõpontja : 2006. február Megjelenik 1300 példányban

Egyetem Õk is emberek - Márk László Interjú - Dr. Helyes Zsuzsanna Közérdekû - Eltûnt kincsek nyomában Humsirc oldalak Profex oldalak Megkérdeztük olvasóinkat Confabula Statisztikai Hivatal

04. 08. 10. 12. 14. 16. 17.

Vélemény Publicisztika - Az igazság odaát van Publicisztika - Sajtó - Szabadság Szubjektív - Élmény a buszról Szubjektív - In memoriam T.E. Pro & Kontra - Otthon lakni

18. 19. 20. 21. 36.

Kultúra Szubjektív - Napköszöntõ Szubjektív - Lepaktáltam az ördöggel! Havinovella - Figyelj a szaakdékra Fülhöz Szóló Ajánlatok: - Boards Of Canada - Creed - Opeth Múvi Krtix: - Terminál - München - Bábok - Bin-Jip - Lopakodó Lekek Ezo... - Jóga Vena Literatura

22. 23. 25. 26.

28.

31. 42.

Miegymás Most jól megmozgatunk - A vitrolázásról Wanted Képregényverseny Bulifotók - A -klub

32. 34. 35. 43.

English Pages The Cahnging Face of anorexia

38.

Deutsche Seiten Ob Prinzessinen und Prinzen auf Erbsen... Jeffo’s Dream

40. 41.

3 K ed v es Olv asó! (I.) Olykor nem árt kicsit elidõzni a múltban; többnyire hajlamosak vagyunk ezt ilyen-olyan évfordulók okán tenni; többnyire. Magam sem teszek most egyebet: élek az évforduló adta lehetõséggel, számot vetek és talán érdekeket is ütköztetek. De, hogy ne csorbuljon az éleslátás, bevezetem a szövegbe a hiányzó információt is: egy év múlt el azóta, hogy lehetõséget és bizalmat kaptam, mint fõszerkesztõ. A számok tekintetében ez hét megjelenést, plusz egy gólyatábori különszámot jelent. Egymásutánban sorakozik körülbelül százhetven cikk, több kisebb-nagyobb változtatás, amit a rendszeres olvasó biztosan érzékelt, elkönyvelt, többkevesebb örömmel. A változás folyamatosnak tekinthetõ, mely –ha ismét bizalmával tisztel meg a Választmány– egyenes úton halad tovább. Rendjén van ez így. A mostanra szép számúvá duzzadt szerkesztõi gárda élén, fontosnak tartom a folyamatos párbeszédet az olvasókkal, hiszen az önmegvalósításon túl mindnyájunk közös célja, hogy egy olvasóbarát, minél több réteget megszólító lapot készítsünk, ami nem könnyû feladat. Legegyszerûbb forma, ha egyszerûen kérdezõsködöm: tetszett-e a lap? Persze a szituáció kicsit faramuci, mert szemtõl szembe az emberek bizonyos százaléka nem szívesen mondd kritikát, inkább eltereli a szót, nehogy megbántson. Persze szó sincs megbántásról, hiszen, mint korábban említettem, az Olvasónak készül a Confabula. Ugyanakkor kaptam már nagyon éles, építõ kritikát is, amire „válaszoltam” olyanformán, hogy helyet adtam a lap hasábjain a jónak tartott változtatásnak. Ilyen módosítás következett be, a Megkérdeztük olvasóinkat rovatunkban. Nagy Árpád munkatársam azzal az ötlettel állt elõ, hogy legyen anonim a kérdezés, mert így kendõzetlenül nyilatkozhat a riportalany. Egy próbálkozást megér minden ötlet, így került a tizenhatodik oldalra az említett régi-új rovat. Hogy a vélemény szabadságát tesztelhessük, kollégánk nem másról, mint a Confabuláról kérdezett. Az eredmény: lesújtó. Legalábbis önmagában. Persze az einsteini gondolatot követve, „egyetlen kísérlet meggyõzhet tévesen, de száz kísérlet sem gyõzhet meg teljesen”, nem estem pánikba, hiszen a mintavétel egyetlen személytõl származik, ami véletlenül sem tekinthetõ reprezentatívnak. Viszont, a rovat anonimitásának köszönhetõen, nem válaszolhatok másként a riportalanynak, mint ebben az Olvasói levélben. A hallgató szinte kizárólag negatív kritikával illette az újságot, ugyanakkor beismerte, hogy általában végig sem olvassa azt. Elvontnak, egyhangúnak, sablonosnak titulálta lapunkat, holott verzátusnak szinte csak a viccekben és a nagyinterjúban tekinthetõ. Hiányolja a részletes pécsi programajánlót, és a vicc-orientáltságot, azonban ki kell ábrándítanom: elõbbi hiányt a temérdek, Pécsett megjelenõ programfüzet, utóbbit a különféle vicclapok elégíthetik ki. Kidobná a lapból a könyvajánlót és a külföldi oldalakat, azonban úgy hiszem, van még ezen az egyetemen olyan hallgató, aki szépirodalmat is

szívesen olvas, különösen, ha valaki kedvet csinál hozzá, és talán még a riportalany is él majd egyszer külföldön, és akkor majd jólesik neki, ha valaki az anyanyelvén próbál kapcsolatot teremteni vele… Elégtelennek tartja a hallgatókkal fenntartott kommunikációnkat, ezzel szemben, egyetlenegyszer sem vette a fáradtságot, hogy írjon egy olvasói levelet, hogy öt sorban „elmondja” elégedetlenségének okát. (Megjegyzem, az elmúlt egy évben egyetlen Olvasói levelet sem kaptunk, sõt, a hallgatókat bevonni szándékozó üzenõs rovatunk is érdektelenségbe fulladt…) Sokan bizonyára nem is gondolják, hogy mennyien és mennyit dolgoznak addig a pillanatig, amíg a „lelõhelyeken” Confabula halmok jelennek meg. Apró mûhelytitkok, melyek leginkább a szerkesztõknek okoznak örömet-izgalmat. Ugyanakkor mindig is büszke voltam rá (eztán sem lesz másként), hogy egy orvosi karon ilyen alkotói gárda dolgozhat együtt, sok esetben maga mögé utasítva kommunikáció, bölcsész, vagy egyéb karok lapjait, „újságíróit”…

K ed v es Olv asó! (II.) Beindultunk újra; a címlapunk sem tanúskodik másról. Ki-ki vadonatúj életszemléletet szerezve, sok viszontagság után, jobb-rosszabb vizsgaélményekkel, de „átúsztunk a túlsó partra”, hogy a szabadság ízével a szánkban, az átmeneti, önfeledt mámorban elkezdjünk menetelni az újabb folyó felé. Ezzel még keveset kell foglakoznunk, de talán mások is észrevették: villámgyorsan múlt el az elsõ hónap. Rendhagyóan hosszúra nyúlt beköszönõm, remélem, magyarázza önmagát, és a Kedves Olvasó nem dobja nyomban a sutba a lapot. Úgy vélem, érdemes továbblapozni, mert minden egyes szerkesztõ igyekezett hozni a legjobb formáját, aminek köszönhetõen ismét egy tartalmas Confabula juthat el a célközönségéhez; írom ezt az elfogultság vélelmének árnyékában, és hiszem, mindenki eldönti majd, mennyi kincsre lelt a sorok olvasata során. Paradox módon állíthatom, üde színfoltot jelent a Feketemacska feltûnése, mely reményeink szerint sokak kedvencévé válik, sajátos életszemléletével. Akinek nem elég a néhány képkocka, az kedvére csemegézhet a www.feketemacska.freeblog.hu oldalon, garantáltan próbára teszi a rekeszizmokat. Interjúink interaktívak, olyan különös mozzanatokról számolnak be, melyekre méltán lehetünk büszkék. Néhány buli fotó is helyet kapott az utolsó oldalon, melyek ízelítõt adnak Zalán felvételeibõl. Ugyanakkor örömmel adhatom hírül: hamarosan egy internetes oldalon is elérhetõk, illetve onnan letölthetõk lesznek a felvételek… Végezetül nem marad más hátra, mint, hogy jó szívvel ajánljam legfrissebb lapunkat, bízva abban, hogy ismét sokaknak okozunk kellemes pillanatokat, illetve buzdítok mindenkit arra, hogy bátran mondja el véleményét, mert csak azok tükrében láthatjuk meg a Confabula igazi hibáit és erényeit… –dijó–

4 Márk László

„Hiszen oda csak nagy embereket szoktak betenni…megtiszteltetés, boldogan!”- válaszolta riportalanyom, amikor elõször kerestem fel interjúkészítési szándékommal. (Ezek szerint olvassa a Confabulát!) Valóban kicsit rendhagyó tradicionális rovatunk 6. életévében, hogy ezúttal egy fiatal oktatót mutatunk be a már megszokott „szokatlan” szemszögbõl. Odakint: borongós, esõs csütörtök este. Bent: a Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet falai között azonban egy kellemes, (stílszerûen borozgatós) beszélgetés Márk Lászlóval. Fogadjátok szeretettel- úgy gondolom a sorok magukért beszélnek. K é m i a t a n á r, v e g y é s z é s r é g é s z a p o n t o s végzettséged. Miért pont ezek? Amikor befejeztem a középiskolát (Hevesi György Szakközépiskola), vegyész-technikusként végeztem. Harmadikos koromig festõmûvész akartam lenni, de errõl letettem, mert festeni nem tudok és e nélkül bizony elég nehezen ment volna a dolog. Ezután kezdtem a kémia felé orientálódni, mindenképp biológia-kémia szakos tanár szerettem volna lenni. Felvételiztem is biológiára, de elõször nem vettek fel. Másodszorra sikerült volna, de addigra annyi elfoglaltságom volt a régészet miatt, hogy már nem kellett. Kémián kezdtem, utána egy év múlva jött az a felfedezés, hogy „Jé, van régészet is és az tulajdonképpen milyen szép!” ráadásul a régészet és a kémia erõsen összefonódik, nagyon sok kapcsolat van köztük, ezért vettem fel a régészetet. A vegyészetet pedig a kémiatanári szak mellé vettem fel fél év után, de az már csak afféle hab volt a tortán. Hogy kerültél az intézetbe? Amikor Szegeden végeztem, szívesen maradtam volna ott, de nem volt állás, és ebben az intézetben akkoriban meghirdettek egy tanársegédi állást. Nem ismertem senkit ezen az egyetemen. Alapvetõen pécsi

vagyok, de nem gondoltam volna, hogy valaha visszajövök ide dolgozni. Felvettek, és itt vagyok már negyedik éve. Utóbbi években szinte már valóságos „ m é d i a s z t á r r á v á l t á l . ” ( Te l e v í z i ó s s z e r e p l é s e k , újságok...) Ez a népszerûség fõként a resveratrollal és csontokkal kapcsolatos kutatásokhoz fûzõdik. Mesélnél ezekrõl? Igen, valóban volt egy Fókusz-os riport, anyukám nagyon büszke volt rám, persze Õ eleve arra is büszke, hogy nem lettem semmirekellõ…Elõször csontokkal dolgoztam a Budapesti Akadémia Régészeti Intézetében mint antropológus. Gyakorlatilag bejárós voltam, mellette csináltam az egyetemet. Reggelente fel vonattal Pestre, dolgoztam, este visszaültem a vonatra és vissza Szegedre. Késõbb lett egy albérletünk Budapesten. Amikor az megszûnt, úgy döntöttünk visszajövünk Pécsre, és felmondtam azt az állást. A csontkémiai kutatásokat már másodéves koromban elkezdtem. Radionkarbon- kormeghatározással foglalkoztam (szakdolgozatom egy része is errõl szólt). Volt egy nagyon jó témavezetõm, Hertelendi Ede, aki a Debreceni Atommagkutató Intézetben tevékenykedett. Nagyon sokat tanultam tõle -sajnos meghalt egy autóbalestben. Elgondolkoztam azon, hogy nem csak a radionkarbonkormeghatározást lehet használni a csontok

5

küldött egy bontáson talált koponyáját, hogy vizsgáljuk meg, történt-e gyilkosság… Arra a következtetésre jutottunk, hogy a sérülését egy bronzállvány okozta, tekintettel arra, hogy egy biológiaszertárban lehetett szemléltetõeszköz, mivel a mandibulája is gondosan ki volt fúrva. Milyennek találod a mai fiatalokat, hogyan jellemeznéd az egyetemi hallgatói populációt? Azért azt ne feledjük el, hogy jómagam is viszonylag fiatal vagyok. (szerkesztõi megjegyzés:30!) A köztünk lévõ generációs szakadék úgy gondolom áthidalható. Nem érzem messze magam a hallgatóimtól, ami megkönnyíti a tanítást (ezáltal a tanulást is valószínûleg). Persze folyamatosan panaszkodunk, hogy egyre rosszabb diákok jönnek az egyetemekre, és mivel sokkal több diákot veszünk fel mint korábban, ez valószínûleg kicsit valóban fel is hígul. Nem tudunk felvételiztetni és válogatni, ez nyilván meglátszik a hallgatók színvonalán, de nem vagyok károgó varjú, azt hiszem, hogy egy jó pedagógus sok mindenre képes, jól meg tud tanítani dolgokat esetlegesen rosszabb képességû hallgatóknak is. Nem hiszem, hogy nagyobb gond lenne a diákokkal, mint pár évvel ezelõtt.

elemzésében, hanem az analitikai kémiát is. Különbözõ módszereket használtam kor- és nem meghatározására, és van egy-két olyan módszer, amit a világon nekünk sikerült elõször kidolgoznunk…ezt a média kiszagolta, ekkor készült az ominózus riport, amikor az RTL klub reggeltõl estig itt forgatott. A resveratrol kutatás gyakorlatilag onnan indult, hogy egy TDK-s hallgatónknak témát kellett választani és a legjobb témát adtuk neki: borok analitikai vizsgálata. Az egész úgy kezdõdött, hogy vettünk itt a Spar-ban 2-3 üveg bort és egyszerûen megnéztük, mi van benne. Aztán elgondolkoztam azon, minek vagyunk olyan buták, hogy mi vásároljuk a borokat a saját pénzünkön… ekkor jött az ötlet, hogy keressünk fel villányi borászokat egy közös projekt indításának céljából. Létrehoztunk egy kooperációt, innen nõtte ki magát az egész. Azóta szép eredményeket értünk el a vörösborban található resveratrol jótékony hatásáról a szív és érrendszeri megbetegedések terén. Mi volt eddigi legfurcsább élményed az intézetben? A hallgatók eleve nagyon sok furcsaságot tudnak produkálni, kezdve azzal, hogy szívesen járnak be az óráimra, bár ez nagyon jól esik. Magyar hallgatóim folyamatosan jegyzetelték a mondásaimat, és most kezdték el visszamondogatni, idézni õket. (pl. „..és most üstökösként vágódunk az analitika kék egére…”) Sok mulatságos órai élethelyzet van…múltkor például, amikor le akartam ülni egy tantermi székre, velem együtt összeesett. Mondtam is, hogy persze direkt csináltam, csak azért, hogy mosolyt csaljak a hallgatóság szemébe. Másik meglepõ és mulatságos történet, amikor a Mohácsi Rendõrkapitányság az Igazságügyi Orvostani Intézetbe (itt antropológia-szakértõként ténykedem)

Mi az amire a sok munka mellett még marad idõd, mit csinálsz szívesen szabadidõdben? Sportolnom…kéne. Mostanában sajnos teljes mértékben elméleti szakember vagyok ilyen szempontból. Nagyon szeretek röplabdázni, játszottam a JATE csapatában. (Itt rövid kitérõ a beszélgetésben: fotósunk röplabdázni invitálja riportalanyunkat…) Hét évig brékeltem egy Európa- és világbajnok, valamint Kimittud-gyõztes tánccsoportban. Gyorskorcsolyáztam is. Amúgy itt van a korcsolyám, tehát bármikor kész

6

vagyok jégreszállni, csak mindig halogatom. Nem is igazán idõ kérdése. Ha sok mindent csinál a ember, de azt jól be tudja osztani, kétszer annyi dolog belefér az idejébe. Régebben sokat festettem olajképeket, sajnos mostanság nincs rá idõm, de nagyon visszasírom. Ott van a kutya, meg a macska, mellettük nem lehet unatkozni, persze az agyam mindig valahol máshol jár, fõként a csontjaim és a boraim körül. Vannak más projektek is, például fullerénekkel… Van két nagyon szép új mûszerünk pályázati beruházásból. (Gyönyörû nagy tömegspektrométer, lásd a képen) Nahát, a szabadidõs témán belül megint visszakanyarodtunk a munkához…Egyéb projektek? A baba-projektre gondolsz, ugye? Dehogy is, hova gondolsz!!! Csak a kaján mosolyodból gondoltam…szóval egyéb projekt. Gyönyörû dolgot csináltunk egyik hallgatómmal, Tbc-s csontokkal középkori leletekbõl. 5 mg csontból egy extrakció után ki tudjuk vonni a biomarkereket. 20 csontból 20-ról kimutattuk, hogy tbc-s. Milyen voltál kisfiú, kisdiák korodban? Nagyon pici voltam: 7 hónapra születtem. Születésem körüli bonyodalmakat túléltem, és amilyen kicsi voltam hamarosan olyan kövér lettem, hála a Robébi-tápnak. Kisgyermeknek szörnyû rossz voltam. Amikor megkaptam valamit, kihívást láttam benne, hogy szétszedjem azt a valamit, például egy távirányítós kisautót, és a motorjából egy tutajt építsek. Rém ronda volt, de mûködött…Szóval mindent szétszedtem. Az iskolában afféle minden-lében-kanál voltam. Színjátszókörbe jártam, nõvérem barátnõivel babáztam, és babaruhákat varrtunk, tulajdonképpen nõk között nõttem fel. Nagy állatbarát voltam, minden kutyát, macskát, hörcsögöt megsirattam, egyszer édesapámmal össze is szólalkoztam, amikor le mert vágni egy csirkét. Mi szerettél volna lenni? Természetesen állatorvos, asztronauta és régész. Hányas voltál kémiából? Ez érdekes kérdés. Általános iskolában és középiskola elsõ két évében nagyon jó eredményeim és tanáraim voltak, versenyekre jártam, míg harmadikban aztán jött egy új tanárnõ, akivel volt egy kisebb nézeteltérésünk, és ennek köszönhetõen

megbuktam kémiából. Természetesen az öntudatos Márk László nem volt hajlandó elmenni pótvizsgázni és évet ismételt. E megbicsaklás után azonban megint minden szépen ment, elsõre felvettek az egyetemre, kétszer voltam köztársasági ösztöndíjas és háromszor kitûnõ. Azóta a tanárnõvel is jóban vagyok már, büszke rám így, a doktori címhez közeledve. (Antropológiából megvan a doktori szigorlat, dolgozat az opponenseknél, hamarosan védés, kémiából eljárás elindítva, Phd még ebben a szemeszterben…) Minden ember életében emlékezetesek a gyermekkori szerelmek. Mikor „puszilkodtál” elõször kislánnyal? Ez nálam elég korán beindult, hiszen nekem már óvodában volt egy nagyon jó kis barátnõm, akivel összeszûrtük a levet. Együtt játszottunk a homokozóban, és állítólag volt arra is példa, hogy csendes pihenõkor átmásztunk egymáshoz. Egyetemi éveidre hogy emlékszel vissza? Szívesen emlékezem azokra az idõkre. Visszajárok Szegedre tanítani, rengeteg barátom van ott. Pécsett születtem, de a szegedi évek voltak a legjobbak, nem bántam meg a választásomat. Ideális egyetemi, gyönyörû polgári város, ahol minden a központban van és ahol nagyra becsülik az egyetemet. Nagyon sok kiváló tanáromnak rengeteget köszönhetek. Bulizni JATE-klubba jártunk. Persze voltak nehéz, 16 vizsgás, egy nap 3-at letevõs vizsgaidõszakok, de azért lazítani is tudtunk. Több gólyatáborban voltam fõgólya, de talán amit a legjobban visszasírok, azok a nagyegyetemi vetélkedõk. Sajnos az ilyen diáktradíciók kezdenek kihalni. Ezeken a versenyeken minden kar játszott 1-200 fõs csapatokkal, 3 napon keresztül non-stop.

Ezek voltak a legjobb bulik, és innen vannak nagyon kedves barátaim más egyetemi karokról. Emlékezetes vizsgaélmény? Félõs voltam, de határozott, jól fel tudtam építeni feleleteimet. Szervetlen kémia szigorlaton, amikor a rézcsoport elemeit és reakcióit húztam, történelmi bevezetõvel indítottam a réz idõszámításunk elõtti 6000 éve tartó múltjáról és jelentõségérõl. A vizsgabizottság teljesen el volt hûlve ettõl a kis kultúrtörténeti csemegétõl. Kicsit evezzünk magánéleti vizekre. Család és állatok? Van egy gyönyörûszép, menhelyrõl származó, nagy fekete, 6,5kg-os, keverék, de általunk csak óperzsaként emlegetett Bandika névre hallgató herélt kandúrunk (a herék eltávolításához nincs közünk, azt a menhelyen végezték). Kutyuskánk nejem kedvence, ez egy 4,2 kgos fehér Bischon Bolognese. Jól megvannak egymással (bár a macska elverné a kutyát). Amikor hazaérünk a kutya örömében ugat, pörög, régebben be is pisilt, a macska csak megvetõ pillantással, Garfieldosan mondja magában hogy „Mit görcsölsz ennyire? Úgy is kapunk kaját…” Erre szokták mondani hogy a kutya embernek, a macska pedig istennek képzeli magát, neki csak kiszolgáló személyzet vagyunk otthon. A magánéletem az elmúlt években jól alakul, vettünk lakást, autót. Emellé persze annyi az adósságunk, mint Magyarországnak, de ezzel mindenki így van. Van egy feleségem. Mivel hódítottad el a szerelmét? Aaaj….azt nem tudom…máig sem tudom! Ceglédi lány a drága. A megismerkedésünk egy szép történet:Vonaton utaztam Pestrõl Szegedre, a kislány

7 Kedvencek: ital: Finom kávé, vörösbor (Cabernet Franc, Ermitage), jó konyakok étel: Rakott kelbimbó könyv/író/költõ: Goethe, modern drámák. film: Greenaway-filmek zene: Jazz, Rap, komolyzene. csokoládé: „…van az a nagyon kakaós, 85%-os!”

pedig Pestrõl Cegléd felé. Alapvetõen nem vagyok vonaton ismerkedõs típus, de mégis szóba elegyedtünk…, vegyészbuliba igyekeztem, mindjárt el akartam hívni, de nem volt hajlandó, mert apukája haragudott volna…Következõ héten randiztunk Budapesten. Gyakorlatilag két hét után összeköltöztünk, egy hónap után eljegyeztem és két hónap után elvettem. Alapvetõen milyen férjnek találod magad? Rémesnek. Alapvetõen papucsférj lennék, de túl rossz vagyok hozzá. Házsártos vagyok, hisztis és késõn járok haza a munkából. Nagyon szeretem a munkámat, ez nem mindig jó. Én nem lennék a saját feleségem. A feleségem egy angyal! Mik a céljaid a jövõre nézve? A szokásos, amit egy kutató szokott elérni. Azt szeretném, hogy a szakmámban jól teljesítsek, értsek ahhoz, amit csinálok, elismerjenek a kollégák, hogy jó helyen tudjuk közölni az eredményeinket, hogy tudjak dolgozni, mûszer legyen a közelemben és meg tudjam oldani azokat a problémákat, amiket meg kell oldanom. Phd, valószínûleg egyszer majd cél az egyetemi tanár… Õsz hajszálaid száma? Kritikusan sok… állítólag Richard Gere-nek is bejött, de kuyából nem lesz szalonna… Ha találkoznál egy jótündérrel, mi lenne a 3 kívánságod? Ez egy nagyon nehéz kérdés. Nem várok jótündérre, ezért nem is gondolkoztam ezen. Nagyon emberi és semmilyennek tûnõ, de mégis fontos kívánság az egészség. Van sok adósságunk. Nyilván jó lenne, ha ezek eltûnnének, de sok pénzre nem áhítozom. Soha nem menjen rosszabbul a szekér, mint most. Nem kívánom azt, hogy ne kelljen dolgozni, mert munka nélkül nem érezném jól magam. Kicsit túlzás is, hogy tavaly mindössze 2 nap szabadságot vettem ki. Jótündér esetleg segíthetne néhány analítikai probléma megoldásában, de ezek még ránk várnak…Igazából nekem nagyon sok mindenem megvan, talán inkább másoknak kívánnék. Végezetül: szerinted milyen egy jó orvos? Szereti a betegeit és tiszteli az emberiséget. Ez a legfontosabb. Kezd az orvosokból kiveszni az emberek tisztelete. Ez egy tanár esetében is nagyon fontos. -ViktóriaFotó: Piski Zalán

8 D rr.. H e l y e s Z s u z s a n n a Különféle médiában elég sokszor szerepelt az utóbbi idõben Dr. Helyes Zsuzsanna, a Gyógyszertani Intézet oktatója a kutatási eredményei kapcsán nyert díjak miatt. Elõször a L’oreal és az Unesco „Nõkért és Tudományért” ösztöndíját, majd nem sokkal utána a Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány „Talentum” díját kapta. Úgy gondoltuk, kicsit utánajárunk a dolognak, így egy kellemes délután felkerestük egy kis beszélgetésre… Hogy kerültél a Gyógyszertani Intézetbe, milyen témát kutatsz és végsõsorban milyen eredményeidért kaptad ezeket a díjakat? Tíz éve dolgozom a Farmakológiai Intézetben, 1995ben kaptam orvosi diplomát. Rögtön ide kerültem Szolcsányi professzor munkacsoportjába, mint PhD hallgató. Igazából sohasem akartam végérvényesen kutató maradni, eredetileg gyermekgyógyász szerettem volna lenni, de többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült állást kapnom. Visszatekintve nem bánom, hogy így történt, és egyfajta sorsszerûségnek tekintem pályám alakulását. Ahogy teltek-múltak az évek egyre jobban élveztem a kutatást, észrevettem a munkánk klinikai jelentõségét, alkalmazhatóságát, a

gyógyszerfejlesztési perspektívákat. Eltelt három év és abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy megvédhettem a PhD-met. A disszertációmat otthon fejeztem be, mivel 1997 decemberében megszületett Marci fiam. Másfél évvel késõbb jöttem vissza dolgozni, klinikai laboratóriumi ismereterekbõl szakvizsgáztam és folytattam a munkámat. Egyre jobban belemerültem a szakmámra vonatkozó cikkekbe, a nemzetközi i r o d a l o m b a . E l t e l t p á r é v, é s l e t e t t e m a k l i n i k a i farmakológia szakvizsgát, majd az utóbbi néhány évben már egy kis saját munkacsoportot is kialakíthattam Szolcsányi professzor munkacsoportján belül. Munkánkba egyre több PhD és diákkörös hallgató kapcsolódott be, köztük gyógyszerészek, orvostanhallgatók és biológusok is. A neurofarmakológiai munkacsoport az ún. kapszaicin-érzékeny szenzoros neuronok szerepét vizsgálja különféle gyulladásos és fájdalommal járó betegségek kialakulásában. Ezek a C és A delta típusú rostok az összes érzõ idegvégzõdés 50-70%-át alkotják a periférián. Az ’50-es években derült ki, hogy ezek szelektíven izgathatóak a pirospaprika csípõs anyagával, a kapszaicinnel. Ezek az érzõidegvégzõdések abban különböznek a többitõl, hogy a klasszikus afferens funkciójukon túl efferens mûködéssel is rendelkeznek a belõlük felszabaduló szenzoros neuropeptidek közvetítésével, amelyek részt vesznek különbözõ gyulladásos folyamatok kialakulásában. Ilyen pro-inflammatorikus neuropeptidek például a P-anyag (SP) és a kalcitonin-gén rokon peptid (CGRP) - ezek felszabadulása szerepet játszhat például a krónikus ízületi gyulladás, az asztma és a psoriasis, stb. kialakulásában. Szolcsányi professzor és Pintér Erika docens asszony a ’90-es évek közepén azt az érdekes megfigyelést tette, hogy az aktivált kapszaicinérzékeny idegvégzõdésekbõl olyan anyag is felszabadul, amely a szisztémás keringésbe jutva gátolja a szervezet távolabbi pontjain kialakuló gyulladást és nocicepciót. Munkásságom elsõ néhány éve arra irányult, hogy azonosítsuk ezt a transzmittert. Különbözõ funkcionális és biokémiai módszerekkel sikerült számos modellben bizonyítanunk, hogy ez a gyulladásgátló és anti-nociceptív hatásokkal rendelkezõ mediátor a szomatosztatin, ami tehát nemcsak a pankreászban és a központi idegrendszerben termelõdik, hanem egyes érzõidegvégzõdésekbõl is felszabadul. Ezen alapkísérletes megfigyelésekbõl kiindulva vetõdött fel a szomatosztatin receptorokon ható gyulladásgátló és fájdalomcsillapító gyógyszerek kifejlesztésének lehetõsége. A natív szomatosztatin nem lehet erre a célra ideális gyógyszer jelölt, egyrészt mert számos egyéb hatással is rendelkezik (például az inzulin vagy a növekedési hormon szekréciójának gátlása), másrészt mert nagyon rövid (kb. 3 perces) plazma felezési ideje van. Stabil és szelektív szintetikus szomatosztatin agonista vegyületek azonban alkalmasak lehetnek egy teljesen új hatásmechanizmussal mûködõ gyulladáscsökkentõ és fájdalomcsillapító gyógyszercsoport kifejlesztésére. A már oly régóta használt nem-szteroid típusú fájdalomcsillapítók, köztük a legismertebb aszpirin, mind ugyanazon a támadásponton hatnak, mindegyikük a cikloxigenáz enzim mûködését gátolja. Ezek hatástalanok számos krónikus fájdalommal járó kórképben, mint például diabétesz vagy citosztatikus

kezelés szövõdményeként kialakuló polineuropátia vagy perifériás idegsérülés kiváltotta mononeuropátia. A Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani Intézetével együttmûködve olyan szintetikus szomatosztatin agonistákhoz jutottunk, amelyek elsõsorban a periférián hatva hatékonyan gátolnak számos gyulladásos és fájdalommal járó folyamatot, de a szomatosztatin endokrin hatásaitól mentesek. Ezek között egy intravénás adásra alkalmas heptapeptid vegyület van, amely már túljutott a preklinikai és a fázis I. klinikai farmakológiai vizsgálatokon. Ez utóbbi során egészséges önkéntesekben jelentõs mellékhatást nem tapasztaltak. Remélhetõleg hamarosan elindul a fázis II. klinikai vizsgálat, amikor kiderül -és erre azért nagy esély van-, hogy a vegyület adott betegcsoportokban is hatékonyan gátolja-e a gyulladást és a fájdalmat. Jelenleg több más, nem peptid szerkezetû agonista vizsgálata is folyamatban van, orálisan adható gyógyszer kifejlesztését célozva. Összefoglalva: egy eredeti alapkísérletes megfigyelésbõl kiindulva, annak szisztematikus felgöngyölítésével mi megtaláltuk azt a mediátort, célpontot, aminek alapján elindítottunk egy gyógyszerfejlesztési folyamatot, melynek a jövõben nagy perspektívája lehet. Röviden ez az a gyulladáscsökkentõ és fájdalomcsillapító gyógyszerfejlesztési projekt, amiért a díjakat kaptam. A megnyert pályázatok nyitottak-e valamilyen új lehetõséget elõtted? Számomra ez az elmúlt tíz év munkájának „megkoronázása”. Az akadémiai zsûritagok döntése, miszerint ez a munka alkalmas ilyen magas tudományos elismerésekre, különösen, hogy két egymástól független testület véleménye ez, megnövelte bennem az ambíciót és a lelkesedést, ami egy ilyen munkához nagyon szükséges, de nem hiszem, hogy tárgyi lehetõségeket kínálnának nekem ezek a díjak. Ha ebbõl a projektbõl egy hasznos gyógyszer születne, amelyet törzskönyveznek és a forgalomba kerül, az minden betetõzése lenne… Nõként nehezebb volt-e szerinted? Nem hiszem, hogy bármiféle diszkrimináció ért volna a munkám alatt. Nagyon megértõ, harmonikusan együttmûködõ csapatban dolgozom, ilyen problémával sohasem találkoztam. Nem szabad túlmisztifikálni a „nõi kutató” fogalmát. Ha egy nõ és egy férfi azonos korban, azonos háttérrel, azonos kvalitásokkal, azonos dolgokat tesz le az asztalra, akkor valóban nincs különbség sem munkában, sem díjban, sem semmi másban. Azt viszont

9

egyáltalán nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy nõnek mindezekért sokkal több energiát kell befektetnie akkor, ha mellette családja is van. Jó szervezéssel és támogató családi háttérrel azonban mindez megvalósítható. Ezek szerint össze lehet egyeztetni a kettõt egymással… Mindenképpen, sõt nagyon nagy erõt adott, hogy mögöttem állnak. Egy szuper férjjel és két nagyszerû kisgyerekkel, valamint segítõkész nagyszülõkkel nem nehéz összeegyeztetni a kettõt egymással. Férjemmel együtt nagyon büszkék vagyunk a két fiunkra. Marci másodikos, szépen végzi az általános iskolát; Peti egy kis zsivány, aki õsszel megy majd iskolába. Férjem gépész, tehát nem szakmabeli, Õ is sokat dolgozik, de maximálisan támogatja az én munkámat, beleértve a késõ estig eltartó kutatást és konferenciákat, nélküle nem menne. Ha van a család és munka mellett egy kis szabadidõd, akkor azt mivel töltöd szívesen? Nagyon szeretek utazni, szeretem az azzal járó fényképezést, videózást is. Tavasztól õszig pedig a dísznövény-kertészkedés az életem, ezenkívül a lakberendezés is érdekel. Persze az ember nem vesz kéthetente új függönyöket és rendezi újra otthonát, de egy-két apró figyelmességgel nagyon fel lehet dobni a lakást. Jakab „Metil” László & Zomborszky Marcell fotó: Piski Zalán

10

Eltûnt kincsek nyomábanavagy hol van az, mi végleg elveszett? Kedves Olvasó! Az itt következõ cikk mûfaját tekintve igencsak sajátságos egyveleg. Egyrészt kicsit talán publicisztika, ugyanakkor lehet társadalmi célú hirdetés, vagy akár közérdekû közlemény...de nevezzük inkább csak afféle nyílt levélnek, ami minden Confabulaolvasóhoz, hallgatóhoz szól. A figyelmet szeretném felkelteni olyas valamire, ami esetleg sokaknak hasznára válhat, sokakat érinthet. A cím második fele egy kislánykoromból felcsendülõ kedves részlet Bródy János tollából, Halász Judit hangján; a „Talált tárgyak” c í m û d a l b ó l - e z u g r o t t b e l e g e l õ s z ö r, a m i k o r e g y személyes élmény kapcsán elhatároztam, megosztom Ve l e t e k t a p a s z t a l a t a i m a t . B i z o n y á r a m i n d a n n y i a n vesztettetek már el fontos, értékes, nélkülözhetetlen vagy nehezen pótolható, esetleg csak egyszerûen számotokra kedves, inkább eszmei értékkel rendelkezõ tárgyakat. Legalábbis gondolom, nem én vagyok az egyetlen. Bevallom õszintén -személy szerintveleszületett és levetkõzhetetlen szórakozottságomból adódóan igencsak hajlamos vagyok a legkülönfélébb

dolgokat ottfelejteni a legkülönfélébb helyeken. Hogy csak párat említsek: veszítettem el régebben tárcát iratokkal, hagytam a karórámat a szerkesztõségben (aztán fejvesztve telefonáltam körbe az újságírótársakat; ki van benn és tud megnyugtatni afelõl, hogy nem elveszett, csak ottfelejtõdött). Nemegyszer dobtam kiskanalat a mosogató helyett fáradtabb pillanataimban a szemetesbe, és ezzel egy idõben a szemetesbe szánt joghurtos poharat a mosogatóba... bár az ehhez hasonló dolgok nálunk családban maradnak: anonim említve igencsak közeli rokonaimat: egyiküknek sikerült már a bevásárlószatyor tartalmával együtt a pénztárcáját is mélyhûtõbe pakolni és hidegre tenni. Másikukkal pedig elõfordult, hogy rejtélyes módon jegygyûrû esett a szelektív papírhulladék-gyûjtõbe. (Megjegyzem felettébb mulatságos látvány volt, amikor mindannyian együtt kerestük.) Hagytam már a lakáskulcsomat fél napig lógva a bejárati ajtóban kívülrõl (békés környéken lakom, senkinek nem szúrt szemethála az égnek), és még sorolhatnám. A legmeredekebb élethelyzet mégiscsak az volt, amikor tavaly a zenekari próbáról hazafelé igyekezve, a buszmegállóban leraktam fél pillanatra a klarinétomat egy cipõkötés erejéig, majd mint aki jól végezte dolgát: elegánsan felszálltam a buszra a hangszerem nélkül, ami elárvultan maradt ott a pad mellett, izgatottan várva, mi lesz bizonytalan sorsa. Hiányát észlelve azonnal leszálltam (pár megállóval arrébb), és szélsebesen rohantam vissza, eközben gondolataimban már lemondtam róla. Ekkor kellemesen csalódtam az emberiségben, mert senki nem kapta fel: ugyanúgy ott volt és várt rám. Ilyen élmények után nem csoda, hogy kialakult bennem egy állandó félelem -nevezhetjük akár fóbiának is-, aminek köszönhetõen újabban minden alkalommal, amikor helyváltoztató mozgást végzek, paranoiásan visszapillantok: biztosan nem hagytam-e ott valamit. Ez talán néha beteges, de muszáj az életben néha magunkkal szemben is óvintézkedéseket véghezvinni. Az egyetemen belül is volt már elhagyós-ottfelejtõs balesetem. Mindezt most azért írom le, hogy aki netán hasonló helyzetbe kerül, okulhasson belõle. Ahová végül is kilyukadni szeretnék az az, hogy hol keressétek. Olyan helyen, ahol nem feltétlenül gondolná az ember, hogy megleli veszteségét. Persze a legelsõ, legtermészetesebb, ami ilyesféle élethelyzetekben

szóba jöhet: magától értetõdõen a porta. Sajnos ez az ilyen nagy intézményekben gyakran nem jelent sikerélményt a keresésben, bár itt is vannak kivételek. (Ezúton egy kis kitérõvel megragadnám az alkalmat: szeretném megköszönni egy ismeretlen, példaértékûen becsületes embernek azt, hogy az általam november elején az alagsorban felejtett bontatlan 100-as csomag gumikesztyût leadta, s így az visszakerülhetett hozzám.) Ugyanebben a hónapban egy elveszett (-nek hitt) jegyzetemet keresgéltem, ugyancsak idegesen. Egy kurzusra készített házi dolgozat volt. Persze nem teljesen pótolhatatlan: újra lehet írni, de amibe az ember már egyszer sok munkát fektetett, érthetõen nem szívesen kezdi elölrõl. Nem tudtam, hol keressem. Utolsó emlékem az volt, hogy a legutóbbi elõadásra megcsináltam, akkor a kezemben volt. Elõször otthon forgattam fel mindent, hogy a nyomára bukkanjak. Idegesen siettem aznap este vissza az iskolába: szekrény, porta, elõadók, sehol semmi... Aztán jött az ötlet, az aulába érve. Embereket láttam, akik a munkájukat végezték és végzik azt nappal is, csak sokszor sajnos észre sem vesszük õket vagy keresztülnézünk rajtuk, pedig nem szabadna. Õk is egyetemünk lelkiismeretes dolgozói, és legalább egy „Jóreggelt”-et megérdemelnének néha tõlünk, akik szerintem nem tiszteljük Õket eléggé. A takarító nénikrõl van szó. Segítséget kértem egyiküktõl- végsõ kétségbeesésemben gondoltam, nem kizárt, hogy megtalálhatták az általam keresett tárgyat valamelyik elõadóban. A hölgy nagyon segítõkész volt. Bevitt az aula színpadi vége mögött található helyiségbe, ami raktárként és irodaként funkcionál. Közben elmondta, hogy bizony rengeteg mindent szoktak találni az elõadótermekben. Semmit nem dobnak ki -gondolván, hogy fontos lehet-, de csak nagyon ritkán jön értük bárki is. Azt gondolom ez talán betudható annak is, hogy kevesen értesültek errõl a lehetõségrõl. Érdemes kicsit bevinni a köztudatba. Láttam ott papírokat, tollakattolltartókat, a legkülönfélébb könyveket, jegyzeteket, füzeteket, pulóvert, esernyõt, puskát…végtelen a sor. A lényeg az, hogy ezek mind-mind valaki tulajdonát képezik, és talán szükség lehet még rájuk. Lehet, hogy pont a TIÉD! – és ez itt most kicsit a reklám helye: érdemes felkeresni a fent említett illetékeseket...jusson eszetekbe, ha esetleg valaminek nyoma vész. Remélem e cikk megírásával tudtam segíteni. Ja! A jegyzetem egyébként nem került meg, ugyanis el sem veszett. Egy csoporttársam beadta elõzõ órán az enyémet is, csak nem vettem észre amikor szólt...(vagy ezt is csak szimplán elfelejtettem) U.i.: Még egy kis reklám: Újságunk egyik meglévõ rovata is esetleg segítségül lehet abban, hogy a becsületes megtalálók üzenhessenek az ûrbõl a

11

tulajdonosoknak, és fordítva: a tulajdonosok a potenciális becsületes megtalálóknak. Figyeljünk egy kicsit jobban egymásra! ([email protected]) -ViktóriaBródy János: Talált tárgyak Egy táska, melybe nemrég még egy lány kapaszkodott Egy ernyõ, mit a gazdája a taxiban hagyott Egy szemüveg, egy töltõtoll és egy lexikon A gazdáikat várják itt a polcokon Egy óra, melyben ott felejtették a perceket Egy pálca, melynek sétaútja ide vezetett Egy kisbaba, mit elhagyott egy gondatlan rokon A gazdáikat várják itt a polcokon Az elhagyottak titkon összesúgnak S csak egymás közt beszélik meg Hogy kit, miért és hol és mikor hagytak el És hol van az, mi végleg elveszett Egy kalap és egy sapka, amit senki nem keres Egy pénztárca, mi sajnos már teljesen üres Egy bõrönd, amit ott felejtettek a peronon A gazdáikat várják itt a polcokon Egy rádió, amelyben kimerült már az elem Egy társasjáték, amivel nem játszik senki sem Egy mandolin, mely elveszett egy ködös hajnalon A gazdáikat várják itt a polcokon Az elhagyottak titkon összesúgnak S csak egymás közt beszélik meg Hogy kit, miért és hol és mikor hagytak el És hol van az, mi végleg elveszett Hát hol van az, mi végleg elveszett Hát hol van az, mi végleg elveszett

12 Ked v es I., II., III., IV edv IV.. és V. év es hallg a tók!!! éves Tudjátok-e mi az a HuMSIRC (MOE) ??? - Öntsünk tiszta vizet a pohárba: a MOE (PHB) és a HuMSIRC egy és ugyanaz !!! Vagyis Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete (Pécsi Helyi Bizottsága), avagy Hungarian Medical Students’ International Relations Committee.

Tudjátok-e, hogy e szervezet segítségével elutazhattok Mexikóba, Svédországba, Angliába, Ghánába… összesen 40 (!) országba? (Lehet utazni közelebb is – Ausztria, Lengyelország, Olaszország …, stb., ha valakinek kevesebb útiköltségre futja.) Ez azt jelenti, hogy nyári gyakorlataitokat külföldi kórházakban tölthetitek. Tudjátok-e, hogy részt lehet venni kortárs oktatásban általános és középiskolákban (AIDS-, RákSzív- és érrendszer-, Drog-, Dohányzás-megelõzés)? - Ez pedig azt jelenti, hogy orvostanhallgatóként gyerekeknek, fiataloknak órát tarthattok ezen témákban, megismertetve õket a veszélyekkel, a felmerülõ problémák megoldásának lehetõségével. Ki lehet HuMSIRC-es??? - Bármely orvostanhallgató. A tagdíj: 500,-HUF az elsõsöknek, felsõbb éveseknek 1000,- HUF, melyet kiadványokra, a külföldi hallgatók ellátására fordítunk. Hol van a HuMSIRC-iroda? – Az Elméleti Tömb II. emeletén az OC és a Confabulairoda között (a Diákirodától 2 ajtóval odébb…) Kapnak-e fizetést a HuMSIRC-irodában dolgozók??? - Nem. Non-profit szervezet vagyunk, pusztán „szerelembõl” dolgozunk itt, azért, mert jó nekünk :) (Mármint az érzés, hogy az általunk szervezett egészségnapokon résztvevõ gyerekeknek talán lesz némi igényük arra, hogy egészségesebben éljenek… Merthogy ezért vagyunk… Mint szervezet… és mint orvostanhallgatók… Szerintem az összes orvostanhallgatónak és orvosnak feladata lenne… Ezt hívják úgy, hogy primer prevenció…)

Mit csinálunk a HuMSIRCirodában? Ki a koordinátor? Koordinátori tisztségre bárki pályázhat (évente lehet). Mindegyik témakörnek (Teddy Maci Kórház, Rák-, Drogprevenció …, stb.) saját koordinátora van, feladata a felkészítõ kurzus megszervezése (melyek általában õsszel zajlanak, és kredit pontot is kaphattok érte…), illetve kapcsolattartás az iskolákkal, szabadtéri rendezvények, egészségnapok koordinálása. Ki utazhat külföldre? Tényleg a HuMSIRC-esek viszik el a legjobb helyeket? – Külföldre csak az utazhat, aki befizette a tagdíjat – és ezáltal HuMSIRC-tag lett – tehát bárki!!! A HuMSIRCban végzett tevékenység (részvétel a felkészítõ kurzusokon, egészségnapokon, Teddy Maci Kórház programjain, prevenciós órák tartása, koordinátori munka, CP tevékenység) is pontot ér, csakúgy mint a tanulmányi átlag, TDK-munka, nyelvvizsgák …, stb. Valóban: minél több pontja van valakinek, annál nagyobb eséllyel mehet oda, ahová szeretne. Tépjük a szánkat …. Már csak egy maroknyi kis csapat vagyunk. Pedig jó ügyért harcolunk. Állítólag „rossz a HuMSIRC visszhangja”… Ezt most hallottam. Az okát nem ismerem. Kevesen vagyunk, akik prevenciós órákat tartunk. Igény lenne rá, de emberhiány miatt sokszor vissza kell mondanunk a meghívásokat. Ezért nem tudunk „egészségnevelni”!!! Pedig szeretnénk! És pontot is adunk érte (ha valakinek nem lenne elég a „nemes ügy”)! Egy személyes tapasztalatot azért megosztanék Ve l e t e k : T ö r t é n t u g y a n i s , h o g y v á r o s u n k e g y i k kollégiumában „órát tartottam” (inkább kötetlen beszélgetés a drogfüggõség témakörében…). Feltettem a kérdést: „Mit tennél, ha jóbarátodról megtudnád, hogy függõségi problémákkal küzd?” Mire a válasz kb. így szólt: „Engem aztán egyáltalán nem érdekel!” És ezt egy 16 éves srác mondta! Ezért kell egészséget nevelni! Hogy ne menjenek el az emberek egymás problémái mellett… Hogy odafigyeljünk egymásra… egy kicsit…

13 II. Pécsi Or v oskari Állásbörz e a Állásbörze y esülete Ma g y ar Or v ostanhallg a tók Eg ostanhallga Egy Mag (HuMSIR C) sz er v e zésében (HuMSIRC) szer 2006. április 4-5. 2006. április 4. Rezidensi és PhD fórum III. számú elõadóterem: 12:00-12:45 12:50-13:20 13:25-13:55

Prof. Dr. Ertl Tibor Továbbképzõ Központ Prof. Dr. Fischer Emil Doktori Iskola Prof. Dr. Bódis József Magyar Orvosi Kamara

14:15 órától a III. sz. elõadóteremben és a Dékáni Tanácsteremben regionális oktatókórházak bemutatkozása: Szombathely, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Kaposvár, Szekszárd, Baranya Megyei Kórház, Mohács, Komló, Szigetvár 16:30 A gyógyszeripar bemutatása az Egis képviselõje által

2006. április 5. Gyógyszeripari Vállalatok bemutatkozása

on! plakátokon! To váb bi részletek a plakátok A férj elmegy a doktorhoz a felesége leleteiért. Azt mondja neki a doktor: - Van egy kis probléma, mert elkevertük a felesége leleteit, és nem tudjuk, hogy AIDS-es vagy Alzheimer kóros. De van egy tanácsunk, vigye ki Gödöllõre, hagyja ott, és ha hazatalál, akkor ne feküdjön le vele! Az orvos vizsgálgatja a beteget: - Hát, igazából nem tudom megmondani, hogy mi baja. Biztos az italtól van. - Nem baj doki. Majd visszajövök, ha kijózanodott.

Egy asszony egy kisbabával elmegy az orvosi rendelõbe. Az orvos megvizsgálja a babát, megméri a súlyát, és megállapítja, hogy egy kicsit soványka. Megkérdezi a nõtõl: - Anyatejet vagy tápszert eszik a baba? - Anyatejet. - Akkor kérem legyen szíves derékig levetkõzni -kéri az orvos. Megtapintja, megnyomkodja a nõ mellét, és megállapítja: - Érthetõ, hogy nem lakik jól a kisbaba, hisz önnek nincs is teje. - Nem csoda, mert én a nagymama vagyok. De örülök, hogy eljöttem.

14 Mendegélünk Európába... Õsi magyar (be)mondás: három dolog van a világon, amihez mindenki ért: a foci, a gyereknevelés és a .... de mi is a harmadik? Hát persze! A nyelvvizsga. Ez utóbbi az, ami e sorok íróját ismételten grafomániája kiélésére késztette, mégpedig abból az alkalomból, hogy felkért elõadóként jelen lehetett a British Council “Into Europe” mottójú, nyelvi teszteléssel, nyelvvizsgáztatással foglalkozó, neves hazai és külföldi szakemberek részvételével megrendezett konferenciáján. E konferencia célja egy összeurópai törekvés bemutatása volt. Nevezetesen arról szóltak az elõadások, miképpen lehet összehasonlíthatóvá tenni az Európai Unió országaiban kiadott nyelvvizsgabizonyítványokat, vagy inkább az általuk tanúsított nyelvtudást. Hogyan feleltehetõk meg egymásnak az egyes nyelvi készségszintek? Mit jelent a magyarországi alapfok, középfok és felsõfok például Svédországban vagy Angliában? Hát, sajnos rossz hírem van: nagyjából semmit. Ez bizony elég lehangolóan és unalmasan hangzik, de kérlek, nyájas olvasó, páncélozd lelked, acélozd idegeidet és ne tedd le a Confabulát, mert még rosszabb hírem is van: kiderült, hogy más európai szervezetek tanúsítványai sem jobbak, mint a nem kis fáradsággal és anyagi ráfordítással megszerezhetõ aranybetûs, valódi (mû)bõrkötésû, keménytáblás, vízjeles, szuperbiztonságos papírra nyomott hazai. Ugyanezen gondolat elõremutató fogalmazásban így hangzik: lehet hogy a miénk jobb, sõt az is lehet, hogy az övék rosszabb, de ezt jelen pillanatban nem igazán lehet tudni, mert a vizsgarendszerek olyan szabályozatlan és ezért összehasonlíthatatlan kavalkádja él és v i r u l

ebben a nagy közös Európában, amelyet már pénzért kéne mutogatni. (Ha erre a mutogatásra netán sor kerülne, akkor a Magyarországon is akkreditált 23 nyelvvizsgarendszerrel célszerû kezdeni, amelyrõl, mint kritikus tömegrõl egyértelmûen megállapíthatjuk, hogy hungarikum. Ha rajtam múlna, a világörökség részévé tenném és turistautakat szerveznék a megismertetésükre). Na, de ez itt most nem az álmodozás ideje. Gyerünk vissza Európába! (v.ö. a konferencia címe: Into Europe). De honnan is indulunk? Ja, hogy már mi is innen Európából? Akkor nincs is semmi gond. Egyszerûen csak meglessük a többieket, és máris tudjuk, mi a teendõnk. Hát igen. Õk már kb. 20 éve foglalkoz(gat)nak a nyelvi készségek szintleírásaival, de néhány évvel ezelõtt összeszedték magukat (meg a pénzüket), és az Európa Tanács megjelentetett egy igen fontos mûvet, amely 2002 óta magyar nyelven is olvasható. Ez a Közös Európai Referenciakeret, amelyet szakmai körökben csak a kezdõbetûibõl alkotott KER néven emlegetnek, szakmai ajánlásokat tartalmaz egy olyan háromfokozatú, hatszintû rendszer elfogadására, amelyet az ABC betûivel illetve az 1-es és 2-es számmal jelölnek. Az “A” = alapszintû nyelvhasználó, az “A1” = minimumszint, “A2” = alapszint. A rendszerben “B” betû jelöli az önálló nyelvhasználót, “B1” a küszöbszint, “B2” a középszint. A “C” fokozat a mesterfokú nyelvhasználó nyelvi készségeit írja le, “C1” a haladószint, “C2” pedig a mesterszint. Ha az eddig olvasottak hatására türelmének végsõ határára érkezõ olvasó leegyszerûsítõ módon úgy vélné, hogy akkor meg is lennénk, hiszen csak besoroljuk a magunkét valamelyik szintbe, és már itt is vagyunk Európában, akkor kérem, sürgõsen hessegesse el magától ezt a tudománytalan, szirénhangon csalogató, eretnek gondolatot. Azaz, hogy majd a végén tényleg ez lesz belõle, de ennek azért meg kell adni a módját. Elõször is nézzük a magyar valóságot (szerencsére már csak európai szemmel tudjuk nézni). A jó öreg Rigó utcától örököltünk egy alap-, közép- és felsõfok szavakkal leírt rendszert, amelyet egyes magyar honfitársaim már köszönés helyett használnak. A galád Rigó tehát joggal énekli a régi slágert: “Engem nem lehet, elfelejteni, értem könnyeket illik ejteni.” Vagyis a nyelvi készségszintek megfeleltetését nem lehet nulláról kezdeni, ilyen értelemben tehát nem is megfeleltetésrõl, hanem illesztésrõl van szó. De van még egy apró bökkenõ, ami egyben hungarikum (ez ma már a második): Magyarországon egész Európában egyedülálló módon - törvény írja elõ, hogy 2006. szeptember 1-tõl már csak olyan államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvány adható ki, amely az E u r ó p a Ta n á c s a j á n l á s a i b a n s z e r e p l õ s z i n t megjelöléseket is tartalmazza. Másként szólva: az “alapfok” mellett B1, a “középfok” mellett B2, a “felsõfok” mellett pedig C1 megjelölésnek kell szerepelnie. Már látom lelki szemeimmel, hogyan legyint erre a nyájas olvasó, mondván, hogy a papír sokmindent kibír, írjuk rá, ha már egyszer kell. Ez bizony (sajnos / hála Istennek) sokszor van így, de ebben az esetben elég nagy a kockázat: az a nyelvvizsgaközpont, amelyik

nem tudja bizonyítani, hogy a B1 az tényleg B1 vagy a B2 az B2, könnyen elveszítheti az akkreditációját. A készségszintek illeszkedésének bizonyítási módjaival nem terhelném a valószínûleg már egyre kevésbé nyájas olvasót. Legyen elég annyi, hogy az E u r ó p a Ta n á c s i s m é t v e t t e g y m é l y l é l e g z e t e t , összekuporgatta azt a néhány százezer eurót, ami egy Manual-nak nevezett illesztési kézikönyv megírásához volt szükséges, na persze, csak kéziratban. E Manual (Kézikönyv) szerint a szintillesztés több, egymástól független módszerrel kell hogy történjen, az egyiknek statisztikai alapúnak kell lennie. Szkeptikus olvasók most önkéntelenül is felidézik, mit is illik tudni a statisztikáról. Kajánabbak önkéntelenül is a némileg pajzán hasonlatra gondolnak: a statisztika olyan, mint a bikini, mindent megmutat, csak a lényeget takarja el. Mértéktartóbbak emlékezetében Mark Twain mondása ötlik fel: “There are lies, damned lies and statistics.” Akármelyik értelmezést is választják a vizsgaközpontok, ezt az elemzõ bizonyítást igen rövid idõ alatt igen hatékonyan kell lebonyolítaniuk ahhoz, hogy pl. egy õszi vizsga után a törvényben elõírt bizonyítványt tudják kiadni. Közben nem árt odafigyelniük arra, hogy a mérésekhez statisztikailag értékelhetõ számú népességre van szükség, akit nem lehet csak úgy leakasztani valahonnan, mert ettõl morcos lesz, ami már eleve torzító tényezõként értékelhetõ. A számos felmerülõ kérdés közül már csak egy olyat látok, amellyel az elcsigázott olvasó érdeklõdését még

15

talán megpróbálhatnám felcsigázni: Vajon az európai standardokhoz illeszkedõ B1, B2 és C1 nyelvvizsgák nehezebbek vagy könnyebbek lesznek-e, mint az eddigi “európaiatlanabbak”? Most jó hírrel tudok szolgálni: nehezítésre biztosan nem kerül sor. A változások lényegét három mondatban össze lehet foglalni: az alapfokú nyelvvizsga (B1) el fogja veszíteni primitív báját és alulról felfelé zárul, ami annyit jelent, hogy olyan feladatok maradnak meg benne, amelyek a felnõtt ember rendkívül egyszerû, de már mûködõképes kommunikációját szimulálják. Ugyanez a felfelé záródás figyelhetõ meg középfokon (B2) is, azzal a különbséggel, hogy itt már önálló nyelvhasználóról beszélünk, akire fejlettebb készségek és nagyobb flexibilitás jellemzõ, ez azonban eddig is így volt. A felsõfok (C1) talán valamivel könnyebbé is válik, hiszen felsõ határa nem a csillagos ég, hanem a C2 szint, ami már nagyon közel áll az anyanyelvi nyelvhasználó készségszintjéhez. Medikus olvasók kitartását ismerve nem merem megkockáztatni a hallgatóként elkövetett csínyemet: pszichológia házi dolgozatom végére odaírtam: aki idáig elolvassa, jelentkezhet nálam egy korsó sörre. (Még nem jelentkezett senki.) Önsanyargatásra hajlamosaknak viszont megígérem, hogy a Confabula következõ számában a PROFEX eurokompatibilissé tételének eredményeirõl fogok beszámolni. -RNG-

16 Sziasztok! Biztos észrevettétek, hogy ez a „Megkérdeztük olvasóinkat” már elsõ ránézésre is alapjaiban más, mint amit eddig megszokhattatok. Nincsenek sem ismerõsen csengõ nevek, sem kedvesen mosolygó barátságos arcok . Mivel úgy érezzük, hogy a megkérdezett olvasóink valahogy nem mernek õszinte véleményt mondani, ha nem maradhatnak az ismeretlenség leple mögött. Úgy döntöttünk ebben a rovatban megkapjátok a lehetõséget, hogy az lehessen a szátokon, ami a szíveteken. Sose tartottam helyesnek, ha valaki azonnal elzárkózik az õt érõ negatív kritika elõl anélkül, hogy végighallgatta volna, hisz így egy hatalmas lehetõséget szalaszt el arra vonatkozólag, hogy tanulhasson hibáiból. Hogy ezt mennyire komolyan gondolom? Ebben a hónapban maga a Confabula került olvasóink nagyítója alá. Hogy mennyire volt építõ jellegû és találó a kritika, amit kaptunk, mindenki maga döntse el, mindenesetre szerintem nagyon tanulságosra sikerült. Riportalanyomról csak annyit árulhatok el, hogy II. éves ÁOK hallgató. Milyen gyakran Confabulát?

szoktad

olvasni

a

Általában el szoktam olvasni amikor megjelenik, de nem szoktam minden lapját átnyálazni, csak azokat a részeket, amelyek felkeltik az érdeklõdésemet, ami alatt nagyrészt a vicces részeket és az elsõ pár oldalon lévõ Õk is emberek rovatot értem. A Megkérdeztük olvasóinkat is el szoktam olvasni, mert az is könnyebben emészthetõ, bár a feltett kérdések szinte már a választ is tartalmazzák. Szerintem nem szokott nagy tartalommal rendelkezni, igazából semmi újdonságot nem tudhatunk meg belõle, de egy büfében elcsócsált reggeli mellé jól passzol. Igazából olyan, mint egy zaccos kávé: hogy reggel elmúljon az álmossága megissza, de inkább elalszik az asztalon, mint hogy rendeljen még egyet. Melyik rovatot tartod a legérdekesebbnek? Én úgy gondolom, hogy a már elõbb említett Õk is emberek rovat a legérdekesebb a Confabulában, amikor a kérdések nem arra vonatkoznak, hogy a PC12 sejtekkel mit kezd a mikrobiológia, hanem tényleg tanáraink emberi oldala kerül reflektorfénybe. Szerintem mindenkinek az a legérdekesebb, ami õt leginkább érinti. Például ha egy olyan rendezvényrõl van cikk, ahol én is ott voltam azt mindig elolvasom. Ha 3 szóval kellene jellemezned a Confabula arculatát, mi lenne az a három? Elvont, egyhangú, sablonos.

Ha az áprilisi számot te állíthatnád össze, mit változtatnál meg, milyen hiányosságokat pótolnál? Ez nem könnyû kérdés. Van egy-két konkrét rovat, amit kiszednék, de sok olyan részleg is van, ami alapjaiban jó hogy van, de én másképp csinálnám. Ilyen például a Múvi kritix, ami jó dolog, hogy van, csak túlságosan is öreg és elvont filmek kerülnek értékelésre. Én mondjuk a könyvajánlót sem tartom túl fontosnak, bár nem is vagyok szorgalmas olvasó, de én a külföldi oldalaknak látom a legkevesebb értelmét. Meg kellene kérdezni õket, de én szerintem 1%-uk sem olvassa el a Confabulát, amiben ehhez képest túl sok német és angol oldal van. Engem mondjuk a téli elmélkedés sem igazán fogott meg, mert túlságosan nehezen emészthetõvé teszi az újságot, ami elméletileg diákoknak készül. Hogy ne csak rosszat mondjak, nagyon sok olyan embert ismerek, akiknek a Confabula nagyon tetszik és sajnálják, hogy nem jelenik meg gyakrabban. Va n v a l a m i ö t l e t e d , amivel diák-centrikusabbá tennéd az újságot? Szerintem mindenképpen többet kellene beszélni a hallgatókkal. Nincs semmilyen fórum, ahol az ötleteiket és problémáikat elmondhatnák, akár az intézeti ügyekkel, akár az elõadásokkal kapcsolatban. A bulikról is hallhatnánk a Confabula által egy kicsit többet. Ez alatt nem az egyetemi és kollégiumi bálokat és bulikat értem, hanem a városi rendezvényeket. Sporteseményekrõl szinte semmit sem tudni. Engem például a teremfoci érdekelne, de eddig csak egyetlen plakátot láttam róla a másfél év alatt, amióta ide járok. Én nem azt mondom, hogy minden sporteseményt le kell írni, de legalább azokat érdemes lenne, amiben az orvostanhallgatók részt vesznek. Ez alatt például a Medikus kupát és az EFeNt értem. Amíg a szegediek külön szurkolói buszt indítanak, mi nagyrészt azt sem tudjuk, hogy hol és mikor lesz a következõ kupa. Az EFeN–nek pedig különösen jó lenne egy kis elõzetes ajánlás, mert nagyon jó buli az egész, csak túl kevés csapat jelenik meg, ami szerintem azért van, mert nem tudják meg idõben a játékosok, és már nem tudnak csapatokat összeállítani. A tavalyi 24 órás foci is tök jó ötlet volt, csak 5 csapattal ez eléggé nyögvenyelõsre sikeredett. Egyébként szerintem jó ötlet lenne olyan programokat is szervezni, amiben a tanárok és a diákok együtt vehetnek részt. Én ugyan nem tudtam részt venni a tavalyi horgászversenyen, de hallottam hogy nagyon jó hangulatban telt. -Nagy Árpád-

17 Sziasztok! A Confabula Statisztikai Hivatal kérdõívei most egyetemünk hallgatóinak zenei igényeit, szokásait valamint az „A buliról” alkotott véleményét célozta meg. Örömmel látom, hogy diáktársaink igen muzikális beállítottságúak, hiszen a megkérdezettek közel fele nem tudja elképzelni zene nélkül az életet. A begyûjtött adatok alapján az is kitûnik, hogy a zenét nem csak hallgatják, de igen sokan játsszák is -a legtöbben zongorán és gitáron, de vannak akik harmónikán, csellón, furulyán, oboán, kannán és egyéb

hangszereken. Azoknak, akik nem pengetnek húrokat és nem a zongora billentyûin élik ki mûvészi hajlamaikat, ott vannak a CD-k és zenefájlok. A megkérdezettek véleménye alapján az elsõ helyet büszkén ítéljük oda a Dream Theater nevû progresszív metál bandának, második helyen pedig döntetlen állásban Robbie Williams, Bon Jovi, a Guns’n Roses és a Coldplay végzett -gratulálunk nekik. Mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy egyetemünk diákjainak zenei ízlése és igénye hibátlan, azonban (vagy inkább ebbõl adódóan) az „A bulival” nem igazán vagyunk megelégedve.

Re: Megkérdeztük olvasóinkat

hallgatóságnak is tudjon nyújtani valamit az újságunk. Va l ó s z í n û l e g N e k e d i s j ó l e s n e , h a e g y t e l j e s e n vadidegen ország egyetemén a diákújságban az anyanyelveden vagy egy általad érthetõ nyelven olvashatnál cikkeket. Nem mondhatnám hogy túl hosszúak lettek volna az írások, azt hiszem a legtöbb: 8 oldal volt egy 60 oldalas kiadványban. Le szeretném szögezni, hogy nem lesz kevesebb magyar cikk a Confabulában attól, hogy idegen nyelvû cikkek vannak az újságban. Azért van jónéhány külföldi hallgató aki elolvassa az újságot, néha nézzél majd körül… Szukits Sándor

Sok dologban egyetértek a kritikáiddal kapcsolatban, tényleg lehetne jobb, szebb az újság, és azt hiszem szerkesztõtársaim nevében is nyilatkozhatom, hogy arra törekszünk, hogy a lehetõ legjobb újságot adjuk a kezetekbe. Ami miatt viszont úgy gondoltam, hogy írok az a külföldi oldalakkal kapcsolatos véleményed volt. Tavaly mikor elkezdtük a német és angol oldalakat írni, az volt a célunk, hogy a nem kis létszámú kb.:500 fõs külföldi

-MáZoLó-

Figyelem! Squash és w ellness bér let ka pha tó pható K ed v e z m é n y e s á r o n a D i k á k i r o d á n !

18 Az igazság odaát van – de vajon melyik oldalról szemlélve? Egyre többször hallom oktatóktól, esetleg oktatóközeli berkekbõl, hogy „baj van a mostani diákokkal!” Van, aki kézzel fogható magyarázattal is szolgál, és van, aki egyszerûen csak a távolba réved a sóhaj után. Lévén, hogy magam is érintett vagyok, az idõt behatároló „mostani” szó okán, nem tudok sem pártatlanul nyilatkozni, sem kívülállóként szemlélõdni. Persze, az is érdekes játék volna, ha az oktatót (akivel vélhetõleg korábban nem volt baj; a mondat tanúsága szerint, vagy annak hiányosságából fakadóan) áttranszformálnánk valamilyen csillagkapu-program segítségével, mostani diákká, hogy kiderüljön, vele is baj volna-e. (Sajnos, a bõséges kreditóra kínálatban, még nincsen idõutazó kurzus, így erre a kísérletre még várni kell…) Viszont, „mostani diákként”, olykor úgy érzem, illetve számtalan diáktársamtól úgy hallom: baj van az oktatással. És, nem arra gondolok, hogy olykor olyan tananyag-részleteket is meg kell tanulnunk, amit majd ahhoz tudunk használni, ha netán egykor, egy esõs éjszakán, a puszta közepén, sárból és villámból akkumulátort akarunk készíteni. Hiszem, hogy egyszer majd minden megtanult sor beélesedik, vagy végérvényesen kikopik; döntse el ezt a szükség és az emlékezet! Úgy tapasztalom, sokkal inkább az oktatással van baj. Azzal a mentalitással, hogy a bõvülõ tudományokat sehol és senki sem akarja megrostálni, az egyre vastagodó könyvekkel, melyek az elavult és az új információkat egyaránt magukba sûrítik. Mert talán nem csak nekem esik nehezemre, hogy tisztán elõadásanyagból készüljek a vizsgára. Szükségét látom a jó tankönyv irányadó, kerek, egész, ugyanakkor letisztult mondatainak, melyek szem elõtt tartják, hogy nem egy kiváló oktató, szakorvos, hanem egy gyakran még bizonytalan medikus forgatja azt.

Tanáraink egyre-másra hangoztatják, hogy csökken az érdeklõdés az elõadások iránt, mind kevesebb hallgató veszi a fáradságot, hogy végighallgassa az elõadót. Úgy érzem, ez a vélelem is olyan, mint a steroidkezelés: kétélû kard. Hiszen van néhány elõadó, akinek az óráira újra és újra beülnek a diákok, függetlenül attól, hogy reggel nyolckor, vagy délután kettõkor kezdõdik. Az érdeklõdés lanyhulását leginkább talán az okozza, hogy a diavetítés (PowerPoint) az oktató, példamutató, figyelemfelkeltõ tanár utolsó morzsáit is kimossa a rendszerbõl. Sõt, lassan olyan mennyiségû dia sûrûsödik a negyvenöt perces elõadásba, hogy az egyén úgy érezheti, ingyen beléphetett egy filmvetítésre; ez huszonnégy képkockát jelent másodpercenként… Arról pedig már szinte felesleges írni, hogy mennyire lehet jegyzetelni egy olyan elõadást, ahol a vetítõvásznon angol szöveg szerepel, miközben az oktató magyarul tart tárlatvezetést a tudomány rejtelmes labirintusában. Tudom, meg kell tanulnunk jól angolul, mert ez az egyik alappillére a sikeres jövõnek; viszont változatlanul hangsúlyozom, hogy magyarok vagyunk! A koponyánkban mûködõ agy olyan rendszerhez szokott, ahol lehet magyarul jegyzetelni magyar szöveget, s közben egy-egy felpillantás belefér, hogy a „táblán” szereplõ adatok megerõsítsék az írottakat; viszont egy angolról magyarra fordítás már nem biztos, hogy az épülést szolgálja. Õszinte tisztelet a kivételeknek! Még egy bekezdés keserûség, hogy aztán jöhessen a bizakodás, hogy lesz változás, mely mindkét fél számára megfelelõ… Szóval, mint tudjuk, a kreditrendszer, mely mostanra az egyetemi képzés éppen felét uralja, egy kicsit más, mint az elõzõ oktatási struktúra. Leginkább azért, mert minden tárgyból érdemjegyet kell szerezni ahhoz, hogy a diák bezsebelhesse az adott mennyiségû kreditpontot; oda az aláírások dicsõ kora! Egy-egy intézetnek komoly fejtörést okoz, hogy megtalálja a számonkérés optimális formáját, a tárgy súlyához mérten –fenntartva a vélelmet, hogy minden tárgy egyformán fontos! Évfolyamom az õszi szemeszterben kóborolhatott a Neuropszichológia titkos kertjében, érdekfeszítõ elõadásokat és szemináriumokat hallgatva. Személy szerint Bende tanár úr csoportjában sok új és hasznos elméletet tárgyalhattam át, csoportommal egyetemben, az interaktivitást nem nélkülözõ oktatási formának köszönhetõen. Aztán következett a félévet lezáró teszt, melyre ki-ki igényeihez mérten készült. Rutinosak vagyunk a hasonló írásbeli számonkérésekben, így sokunkat meglepte az az információ, hogy az egész évfolyam ugyanabban az elõadóban fog írni. Aki látott már egy évfolyamnyi embert ugyanabban az elõadóban, az el tudja képzelni, hogy ez az állapot az entrópiát mely irányba mozdította el. Viszont az igazi mûsor akkor indult el, amikor felsorakozott az intézet oktatói gárdája: e g y, i t t m e g n e m n e v e z e t t t a n á r m i n õ s í t h e t e t l e n ordítással kezdte rendre inteni a nyüzsgõ társaságot. Aztán pedig azt kezdte szorgalmazni, hogy akkor a legfelsõ sortól kezdve vegye fel a társaság a tesztíróformációt: minden ember után maradjon két hely üresen.

Akkor képzeljük el újra a helyzetet: egy elõadó tele emberrel, ahol a helyek maximum tizenöt százaléka üres. A kérdés, mely azt próbálta kideríteni, hogy miként gondolják a lehetetlen óhajt kivitelezni, újabb arrogáns üvöltést szült. Megjegyzem, ez a pillanat volt az, ahol az évfolyamnak fel kellett volna állni, hogy bojkottálja az egyetemi normáknak meg nem felelõ bánásmódot. Ez nem történt meg, viszont a folyamat tovább gyûrûzött: miután sikerült a tesztlapokat A és B csoportok szerint kiosztani, a hallgatóság munkához látott. Amikor egy-egy hely felszabadult, az oktatók ismét felszólítottak egy-egy diákot, hogy változtassa meg ülõhelyét. Érdekes pillanat, amikor a hallgató a koncentrálás kellõs közepén arra kényszerül, hogy akár több padsorral is arrébb vonuljon… A „vizsga” után az évfolyam parázs hangulatban hagyta el a termet. Nem esett szó a jó vagy rossz megoldásokról, a kérdések újbóli megvizsgálásáról, mint rendesen, viszont az oktató rendhagyó (óvatos fogalmazás) viselkedésérõl annál inkább… Végül néhányan, az évfolyam képviselõi felkeresték az intézet vezetõt, hogy beszámoljanak az esetrõl. El tudom képzelni, hogy mit érezhetett, pláne úgy, hogy semmi része nem volt a történésekben. Kállai tanár úr ígéretet tett a dolgok megvizsgálására, a küldötteket pedig arra kérte, hogy bocsánatkérését tolmácsolják a hallgatók felé. Így történt e furcsa eset, melyre magyarázatot a mai napig nem találok, pláne, hogy egy, a viselkedéssel is foglalkozó intézet produkálta. Jó volna tudni, hogy többet hasonló szituációba nem sodródunk!

Sajtó-Szabadság Azt hiszem ideje elgondolkodni a szabadságról. A szabadságról, ami mindannyiunké… ami nem is olyan nagy, mivel el kell férnie mások szabadságai között. Talán a szabadságaink úgy néznek ki, mint a lépes méz sejtjei. Nem lehet egy országnak, egyfajta gondolkodásnak nagyobb szabadsága úgy, hogy a másik ne sérüljön. A vallásszabadság attól szép, hogy békében élünk, és gyakoroljuk a hitet egymás mellett anélkül, hogy megbántanánk a más felekezetekhez tartozókat. A sajtószabadság is addig tart, amíg nem sértünk vele embereket, országokat, csoportokat. Az utóbbi idõben, az európai társadalomban a vallásosság felületesebb lett, ahogy itt Magyarországon is. (Különben bizonyos plakátok, hevesebb reakciót váltottak volna ki.) Az az érzésem, hogy lassan el sem tudjuk képzelni, milyen lehet egy vallás által meghatározott életet élni. Nem jut eszünkbe, milyen lehet nem európaiként gondolkodni, érezni. Pedig, ha valaki születésétõl fogva más kultúrában, életközösségben növekszik, fejlõdik, akkor nagyon nehéz megérteni a jelzéseit, kommunikációját, indulatait és azok okait. Ez persze most a Mohamed-karikatúrák kapcsán merült fel bennem. Hogy az európai kultúra miért engedi meg azt, hogy a sajtószabadságot mindenek fölé emelve sérti, egy vallás alaptörvényét, kockáztatva ezzel saját polgárai épségét is. Másrészt, egy másik kultúrában élõk miért támadnak olyan emberekre, akiknek nyilvánvalóan nincs közük az istengyalázó firkákhoz. E kérdések tisztázásához, komoly antropológiai kutatás szükséges.

19

Hosszúra nyúlt e publicisztika. Talán ez is tanúsítja, hogy akad némi baj, de talán nem csak a „mostani diákokkal”. Ugyanakkor meggyõzõdésem, hogy a változáshoz mindkét oldalra szükség van, oktatóra és diákra egyaránt. Hiszem, hogy igazi példát, irányadó tudást csak olyan ember adhat át, aki maga is száz százalékig jelen van, és rendíthetetlenül hisz abban a pillanatban, melynek éppen részese. –dijó– [email protected]

Ehhez sajnos még nem értek. Olvasmányaimból tudok a kommunikációs gátakról, amelyek miatt az emberek gyakran félreértik egymást. Történelemkönyvekbõl tudom, hogy a kereszténységnek is voltak eretnekûzõ, boszorkányégetõ, keresztes hadjáratot indító, rabszolgatartó korszakai. De arra, hogy miért, nem tudok válaszolni. Bár, ha belegondolok, hogy egy szigorúan szabályozott erkölcsi normák közt élõ népben milyen indulatokat válthat ki például egy valóságshow, vagy csak egy egyszerû reklám is, akkor kezdem érezni az okokat. Ma, hogy lelkiismeretünk tiszta legyen, már csak be kéne tartanunk a magunkra kiszabott, jól kitalált szabályokat. Így hogyha azt mondják európai, akkor az a kép éljen, hogy másokat tiszteletben tartó, komoly erkölcsi értékekkel és sokszínû kultúrával rendelkezõ emberek. -Böbe-

20

Élmény a buszról

Gyönyörû napsütéses a délelõtt, valóban igazi péntekhez való idõjárás. Az ember már alig fér a bõrébe, hiszen a hétvége már ott kacsintgat a sarkon. De van valami, ami beárnyékolja ezen várva várt nap derekát, ami látszólag csupán egy apró kellemetlenség. De ennél több van mögötte. A buszozásról írok, mégpedig nem is akármilyen buszozásról. Ez nem egy olyan „megyek egy-két megállót öt perc alatt”-eset, hanem kemény távolsági buszozás. Ebben az esetben kemény katonaéletbe csöppen a gyanútlan utazni vágyó –vagy kényszerülõ. Ilyenkor néha újra felcsillannak az elhomályosult emlékek arról az idõrõl, amikor hetente két órát vonatoztam, hogy meglegyen a jogsim. És én naiv módon azt hittem, hogy az a szenvedés csúcsa. De nem, a csúcs akkor még sûrû felhõbe borult, és nem láthattam. De azóta kitisztult az idõ, és íme: öt felejthetetlen óra egyhelyben ülve, élvezve a szomszéd sokszor meglepõen egyhangú társaságát, és tesztelni húgyhólyagunk teherbírását –a végsõkig. Ha különleges napot fogtunk ki, akkor az ülõhelyzetet, mint lehetséges túlélési formációt el is felejthetjük. Elvégre, állva kisebb helyet foglalunk, így több ember is fér fel egy buszra. A tömeg pedig csak tovább építi csalódottságunk mármár megdönthetetlennek tûnõ falát. Most bizonyára sokan azt hiszik, hogy nekem az utazással van valamilyen kényes problémám. De nem, ki kell ábrándítsam a kedves olvasót: hiszen aki b u s z o z o t t m á r, n e t á n h e t e n t e v e t i b e l e m a g á t a megbocsátást nem ismerõ küzdelembe már veterán harcosként, az tudja, hogy az órákig tartó „magamelénézés” csak a levezetése a lényegnek. A lényeg pedig nem más, mint a busz indulását megelõzõ fél óra. Itt bukik vagy diadalmaskodik az elszánt diák becsülete és egész napos programja. A buszra való várakozás, valamint a jármû befutását követõ birkózás és kegyetlen, brutális eszközöket nem hanyagoló tolakodás az, ami elég rendesen el tudja venni az ember kedvét mindentõl. Csakhogy itt mindenki egy célért küzd: haza akar jutni a hétvégére! És mindenki

ugyanannyira akarja, tehát nincs engedékenység, udvariaskodás. Amikor a busz nyikorogva megáll a már majdnem egy órája mind növekvõ emberek alkotta absztrakt halmaz mellett, hirtelen megindul az adrenalin-termelés, és az eddig kiegyensúlyozottnak tûnõ egyének is ugranak a lassan feltáruló bejárat felé. Sokan elõször a csomagtartókat támadják, határozott mozdulattal tárják fel a sártól sötétlõ vaslemezeket, hogy hatalmas, dagadó utazótáskájukat bevágják a csomagtérbe. De ezután különleges taktikát alkalmaznak: nem várják meg, amíg a következõ utas is betehetné a csomagját, hanem hirtelen bevágják az ajtót, és már futnak is a busz elejéhez a másik tömegbe. Ezen enyhén udvariatlan viselkedés oka kézenfekvõ: a következõ utas ezzel idõt veszít, ami a többiek elutazási esélyét meredeken növeli. Ez persze csak egy a számos furfangos csel közül, amikkel találkozhatunk utazásaink alkalmával. Akadnak olyan ravasz harcosok is, akik a csomagtartót figyelmen kívül hagyva, méretes útravalójukat magukkal cipelve próbálnak feljutni a fedélzetre. Ez persze nem csak egy lépés kihagyását jelenti, amivel rengeteg idõt nyer. Ugyanis a jól megrakott útitáska remek eszköz arra, hogy az esetlegesen akadályként ácsorgó embereket arrébb tessékelje, ezáltal is elõrébb kerülve a végtelen tömeg erdejében. Egyébként a harc nem akármilyen szokványos küzdelem, mint amit akárki elsõre elképzelne. Mert a busz ajtaja elõtti tolongás néma csendben folyik. Senki sem szól a másikhoz, és nem mond semmit esetleges útitársának sem. Mindenki csak egyetlen célt tart szem elõtt: a busz ajtaját. Az általános taposás már elfogadott és elõszeretettel igénybe vett módszer. Elsõsorban arra kell figyelni, hogy a vállunk egy pár milliméterrel elõbbre legyen a mellettünk állónál, mert akkor egy váratlan pillanatban becsusszanhatunk elé. Ennek persze õ kicsit sem fog örülni, na de kit érdekel az, hogy a másik mit gondol! Hiszen haza akarunk jutni, vagy nem? -latyak-

In memoriam T.E. „Isten országa Bennetek van és körülöttetek, nem holmi kõbõl, fából épült házakban! Szakítsd szét a fát és én ott leszek! Emeld fel a követ és megtalálsz!”

Adott a kérdés: Isten „vak” mivolta… Elsõ olvasatra talán meghökkentõen hathat maga a tény is, hogy ilyen abszurd gondolat jutott eszembe, ezt a kérdéskört fejtegetni halandóként... Mégis úgy gondolom, érdemes a következõkön elgondolkodni, olykor a sorok közt olvasni. Visszatérve tehát a kérdésre, nyilván reális választ senki sem tud adni! Viszont a tényeken, történéseken el lehet gondolkodni.... Isten, “jellemébõl fakadóan” arra teremtetett, hogy teremtsen, vagy épp “elvegyen”... Az, hogy mit tesz, az õ “dolga”, az õ döntése (a fejtegetésnek pedig szigorúan filozofikus szemmel indultam neki, egyik „oldal” – hívõ vagy nem hívõ – felett sem török pálcát....) Isten tehát úgy cselekszik, ahogy akar/tud, bármikor.... ez egy vicc! Ez szörnyû! Tény, vagy nem tény, ha te a mindennapi életben úgy teszel, úgy viselkedsz, viszonyulsz másokhoz, ahogy kedved tartja, felborul egy õsi rend! A világ megváltozik, “meghal”! Isten ezt tenné? Minden bizonnyal igen, mert nekünk, “férgeknek” teljesen logikátlan kapcsolatokat fûz össze, avagy tesz tönkre, öl meg fiatalokat, hosszú életre kényszerít halni vágyókat.... ezzel talán büntet. De hát miért büntet?! Elvette a rokonomat, a legjobb barátomat, “gyûlölöm” érte, mégis “megbocsátok”, mondván “így kellett lennie”.... Õ miért nem tud megbocsátani? Miért kell, hogy ártatlanul vért ontson kénye-kedve szerint....? De visszatérve az elõzõ szálhoz, a világ még “mûködik”; úgy ahogy, bár látszólag a teljes halál felé (gondolhatok itt az egyre növekvõ ózonlyukra, vagy a korlátok nélküli gyilkolásra, rablásokra is akár....), a lényeg, hogy MÉG mûködik a világ, ha nem is a legjobban.... de ha mégis mûködik, úgy Isten nem tesz mindent kénye kedve szerint?! Ha nem tesz, úgy az ember sorsa meg van írva? Tényleg meg lenne írva? Mert ha így van, hát azt hiszem most hátra is dõlhetek, bármit megtehetek, mert úgyis az történik, aminek “történnie kell”.... De honnan tudjam, hogy valóban ennek kell-e történnie? Ki mondja meg nekem, hogy mikor leszünk szerelmesek, vagy hogy mikor halunk meg? Ki? Senki. Bizony senki. Legalábbis eddig senki nem mondta.... Vagy mégis mondja, vagy mind a mai napig mondja, csak mi vagyunk hozzá “süketek”, hogy meghalljuk....? Vagy már meghallottuk, és pontosan eszerint cselekszünk, éljük mindennapjainkat? De ha belegondolunk, bizony ez sem lehetséges.... Mindenki tudna példát mondani erre, azt hiszem, beszéljünk akár érdekházasságról, vagy épp öngyilkosságról.... Sokan megteszik, bizony megteszik! Tehát sorsunk még sincs megírva elõre, avagy a kedves égi õr gondoskodott arról a látszatról, hogy mi irányítjuk sorsunkat.... Ha viszont mi irányítjuk, úgy mi “szükség” Istenre? Mert ha mi irányítunk, mi rontunk el dolgokat és bizony nekünk is kell helyrehozni.... Úgy tûnik tehát, hogy Isten “fölösleges”.... Megjegyzem, valakinek

21 tényleg az, valakinek viszont támasz.... Támaszt nyújt és lelki biztonságot, mert szentül hiszi, hogy tõle választ kap, minden probléma megoldást nyer, és nem utolsó sorban –számomra elfogadhatatlanul– minden bûnét eltusolhatja egypár Miatyánkkal... Ám nem célom Isten vagy a hit létezésének valódi megkérdõjelezése, nem lehet célom, mert ezt helyzetembõl fakadóan nem tudom; érdekes, talán az is helytelen, hogy veszem a bátorságot ezen gondolkodni... A lényeg viszont, hogy visszatérjek az elõzõ gondolatmenethez: Isten léte, nem léte, avagy templomi tisztelet, vagy a magunkban “rendrakás” számomra két külön dolgot jelent, melyek összefutnak, találkoznak, majd újra szét.... Fontos ám megemlíteni azt az esetet, mikor a két forma egyszerre jelenik meg, mert Isten talán létezik, és fentrõl most is, az elmélkedés születésekor is csak mosolyog rajtam, a hívõ ember pedig hisz, bízik a létezésben, majd “meglátja”, mi lesz hite jutalma, avagy Isten nem létezik, és ez mind, amit teszünk, képmutatás, a semmirõl írok m o s t i s , c s a l ó d á s . . . Va g y m i n d k e t t õ e g y s z e r r e . . . Hogyan? Képzeljük el azt az “extrém” esetet, hogy Isten létezik és fenn “sír”, mert látja, mit teszünk magunkkal... Ezek alapján nincs beleszólása életünkbe, de ha ebbe nincs, hát születésünkbe hogy lenne? (ezek szerint születésünk körülményei, a teremtés is más magból hajtott ki...) Vagy épphogy bele tud szólni dolgokba, mégis feltételezem “vakságát”, és hangsúlyozom, ez mindössze a földi lényem valója, elméjének talán gyatra szüleménye, és az, amit teremtett (az agyam) nem képes felfogni azt, amit elvisz, hogy miért teszi... Ezen a ponton viszont felmerül egy újabb, ám lehet, még az eddigieknél is súlyosabb kérdés: Isten ha létezik, ha nem, a földi dolgokkal szemben tehetetlen, vagy tesz, amit tud/akar, általunk nem befolyásolható, hát minek az egyház?! Minek a bemagolt Miatyánk? Minek az ima, a hit, a papok, a Szentírás és legfõképp maga a templom! Minek? Azért, mert az ember “olyan teremtés”, akinek szüksége van hitre, kell, hogy legyen valami, amiben

22

bízzon, ha már magában nem bír/tud/mer, kell, hogy legyen egy támasz, melyet a megbocsátás nyújt.... De kérdem én, ehhez minek a látszat? Minek a képmutatás, nem hiszem, nem tudom elhinni, hogy kevésbé jó hívõ, k e v é s b é “ é r d e m e s ” k e r e s z t é n y, v a g y m u z u l m á n , buddhista, vagy bármi az, aki a templomban hallatja hangját! Vagy aki nem jár minden vasárnap szertartásra! Hogy lehet, hogy veszi a bátorságot, a jogot bárki is ahhoz, hogy kételkedjen egyes ember hitében? Vagy ami még rosszabb, elítélje emiatt? Sajnos éppen a közelmúltban tapasztaltam ezt saját bõrömön, mondhatom, meglepõ, de egyben kellemetlen élmény is volt. Szörnyû szavak ezek, tudom, talán mindössze naiv lelkem megválaszolatlan kérdései... Végezetül pedig, Isten kilétérõl itt, a Földön, senki nem vélekedhet! (Mert ahogy „tanultuk”, Isten odaát, és nem csak hogy odaát, de odafönn „van”...) Az egyház léte...nos. Maradjunk annyiban, nem ugyanaz, mint régen. Kemény szavak, mégis úgy érzem amellett, hogy képmutatás, de még kizsákmányolás is... Az alamizsna, minden adakozás azért van (mi másért?!), hogy az egyház, a közösség érdekeit szolgálja, templomok épüljenek... De merem állítani, ha a hit erõs, “mindent kibír”, akár azt is, hogy mindezek helyett (mise és egyebek) olyan dolgokra fordítsuk idõnket és nem kevésbé anyagi javainkat, mely valóban mindannyiunk közös érdeke! A környezetkímélõ életmód (a hosszú élet titka), a családi egység megóvása (az utóbbi idõkben a válási arány hihetetlen magas számokat ért el hazánkban és a világon is) egyaránt fontos helyet kell, hogy elfoglaljon mindannyiunk életében! Vallom, hogy ezt az egységet mindenkinek saját magában kell megtalálnia, ehhez pedig szuverén joga, hogy hisz-e, vagy sem! Ez a tény pedig nyilván magában hordozza

N a p kö s z ö n t õ A fûszálak harmatcseppjei alatt még alszik a sok b o g á r, a m i k o r é r z e d , h o g y m e n n e d k e l l , m e r t m a végtelen rétekrõl fogod köszönteni a hajnali Nap elsõ sugarát. Még sötétben öltözöl, szinte rituálé-szerû, ahogy a sportszereket magadra veszed. Súlytalan léptekkel osonsz két csillogó szempár felé, és a hûvös reggelt melegíteni kezdi egy belsõ láng. Egy gyönyörû ló vár a nyári rét illatát idézõ alomban, s önkéntelenül is kócos sörényébe túrsz, hogy kifésüld az aranyló szalmaszálakat. Didergõ ujjaid megpihennek homlokán. Fürgén lecsutakolod, hogy ragyogjon a szõre, s szépségén meglepõdsz ismét. Mozdulataid incselkedésnek véli, és játékból puha orrát arcodhoz dörgöli: a kacagásra az istálló többi lakója nyerítéssel felel. Hatalmas fej már karjaid közt pihen, s tudod, hogy az éber álmát alvó város szürke napjait sosem cserélnéd el egyetlen pillanatra sem. Miután a kantár a helyére kerül, sietõs léptekkel elindultok, de ez hamarosan kevéssé válik a messzeségbe kígyózó utakon, már hallani akarod a szabadság hármas ütemét: alig érezhetõen elengeded a szárakat, s máris vágtába kezdtek. A repülés közben szemedbõl kicsorduló könnycseppekbe zárod titkaid, de már nem nézel hátra.

tévedésemet, ahogy ez a kissé hosszúra nyúlt elmélkedés is, de mint tudjuk, mindenki tévedhet, akár Isten is… Habár tévedni, mégiscsak emberi dolog.... Az elmélkedést ihlette: közeli barátom váratlan halála és hitem, miszerint a világ rossz irányba halad (más értékek kezdenek fontossá, meghatározóvá válni, mint amiknek valójában kellene…) [email protected]

Lassan kirajzolódnak az erdõ körvonalai – a fák fekete rengetege összefonódik a magasban, de most nem keresed a kidõlt törzseket, hogy kedvtelésbõl átugorj felettük…máshová tartasz. Árvalányhaj szövi át a reggelt, köszöntõ mezõt, ahol megnyugvást találsz, megpihensz végre. A párafátyol percek alatt a semmibe foszlik, s a színeket kezdi beinni a sok szirmait bontogató vadvirág, a fûtenger hullámzik. A fény játszva átfesti a tájat, a mélységes csendet pedig megtöri a nappal zenéje: madarak cserfes éneke, rovarok röpte és levelek suhogása gazdagítja a dallamot. Hátradõlve a felhõkbe képzeled sorsod regényét, és figyeled, ahogy összemosódnak az alakok… Lecsatolod a kantárt, hiszen már nincs rá szükség, s elmerengsz az idõtlenben. Hazafelé zuzmós erdõk mohaágyán át puha léptekkel haladsz, és már csak lovad sörényébe kapaszkodsz. A juhász épp most terelgeti nyáját: a birkák mintha az eget tükröznék. Kutyái körülugrálnak vidáman üdvözlésként; sosem bántanának. Szavak nélkül kommunikálnak, és mégis jobban értik egymást… -olyan más ez a világ. Fejed meghajtod, s azonnal egy õszinte bólintással felel, majd megy tovább. Õzek szökellnek szinte az égig a szántóföldek barázdái közt, s ismét vágtába kezdesz -de már nem versenyzel a széllel-, oly lassúsággal, hogy minden egyes pata elrugaszkodását érezd. Mintha egy filmet néznél kockánként, ami végül összeáll egésszé. Az ugrásokból tánc lesz, s a két test elválaszthatatlan már. Az istállóban még mindig nincs senki, de így is nehéz elmenni. Sokára engedi el egymást a két szempár.

Lepaktáltam az ördöggel! Ültem a nyárillatú zeneiskolakertben, rohanó gondolataimat próbáltam csendesíteni és végre olvasmányomra figyelni. Nem járt akkor senki odakint, mindenhol zeneórák folytak, innen is, onnan is hangfoszlányok szûrõdtek ki a kertbe. Én is Spartacus nevû zenetanárommal való hegedûórámra vártam, próbáltam nekikészülni testben-lélekben, de éreztem, ez megint nem ez a nap, amikor meghatottságában sír majd a hegedû húrja, inkább felzokog majd a tökéletes, de élettelen hangoktól, melyekkel megerõszakolom. Milyen hosszú is az út a szívemtõl az ujjaimig? (szegycsonttól számolom- tiririttirirí- a karom hosszatirirírirí- az úgy cirka…) Nem több nyolcvan centinél. Nyolcvan centi a világ! Ez az az út, melyet a zenének meg kéne tenni, hogy a szívembõl az érzések a kezembe omoljanak és megszülessenek dallamként; ez az az út, mely hosszabb bárminél, hosszabb milliárdnyi fényévnél és szövevényesebb a Minotaurusz labirintusánál, mert ez az a pár centi, ahol elvész a zene, elvész az Egész, melyért a zeneszerzõ leült komponálni (a zeneszerzõ a komponálástól él, vagyis komponél), az Egész, melyért kezembe veszem a hangszert újra és újra, és megölöm a zenét újra és újra.

23

Otthon az ébredezõ család még álmosan gyülekezik a terített asztal köré, s egy csésze teával fázó kezedben te is melléjük kuporodsz. -Jó volt?- kérdezi valaki. A már annyiszor hallott kérdésre felkapod fejed a gõzölgõ ital mellõl, lelked visszacsalogatod a mezõrõl, de csak mosolyogsz, ennyi most elég, nem is várnak többet. -Mit hoztál? Kis gondolkodás után elõveszed táskádból a rét egy apró részletét: egy csokor vadvirágot. [email protected]

24

Eszembe jut a nyári este, mikor úgy éreztem, ez az élet olyan nehéz, hogy talán el sem bírom (zenészlélek, gyenge lélek, még a levélhullásba is belehal kicsit minden õsszel), mikor utolsó kapaszkodóként fogtam a hangszerem és elindultam neki a Mecseknek. Ahogy a kilátón álltam, alattam a gyönyörû város, minden felemelõ és gyilkos emlékével egyszerre, hogy mikor ott elõvettem a hangszerem és játszani kezdtem bele a térbe, a semmibe, a mindenbe…, hogy ott talán, remélni tudom, hogy: tényleg megszólalt a hegedû. Hogy ott, a k k o r, e g y s z e r k é p e s v o l t a m ú g y m e g r í k a t n i a hegedûmet, hogy megindultságában sírjon. Egyszer. Aztán eszembe jut az év, mikor koncertmester voltam a zenekarban és jó volt próbákra járni, mert Vivaldit és Bachot játszottunk és néha rázott a hideg a gyönyörûségtõl; aztán a koncerten is, de akkor már a borzalomtól, mert az Air-t olyan tempóban játszatták velünk, hogy iszonyú torzszülöttként jött elõ hangszereinkbõl, aztán millió darabra tört a lakkozott parkettán; a koncertteremben igenis megfagyott a levegõ, szegény Bach meg forgott a sírjában. Meg hogy kiléptem a koncert után a zenekarból.

F e l r é m l e t t e k d r á g a Ta n á r n õ m m e l v a l ó k ö z ö s zenéléseink, amikor duózás után mindketten olyanok voltunk, mint egy kisgyerek a születésnapján, boldogok és önfeledtek, mert egymást ajándékoztuk meg, a zene pedig minket. Igen, a közös zenélések alkalmával. Amikor pedig egyedül kellett kiállni, akkor ott volt az a bizonyos nyolcvan centi, mely megakadályozta, hogy a hangokból mû, a zenébõl pedig mûvészet legyen. Talán ez minden zenész legnagyobb ellensége és egyben legnagyobb kihívása. Hogy legyõzze azokat a gátakat, azokat az önvédõ mechanizmusokat, melyek meghiúsítják, hogy megmutassa belsõ önmagát, hogy a közönségnek a lelkét zenélje ki. Mindannyian arra vágyunk, hogy ez a feltételek nélküli önkitárás sikerüljön, és nem vesszük észre, hogy szövetségre lépünk még az ördöggel is a sikerért, mert minden lépés, mellyel közelebb jutunk az áhított kitárulkozáshoz, egyre sebezhetõbbé, védtelenebbé tesz bennünket. Ilyen gondolatok közepette léptem be Spartacusszal való hegedûórámra és kezdtünk neki együttes erõvel a hegedû, a zene és jómagam gyilkolásának. Spartacus rendszerint minden hatodik hang után megállított és magyarázott, próbált a lélek-kitárulkozás mártírútjára terelgetni. „Figyelj rám! Egy zenemû lejátszásának négy stádiuma van: elõször megtanulod lejátszani a hangokat, késõbb már le tudod játszani a dallamot. Ezután figyelni kezdesz az egész mû mondanivalójára, és ha idáig eljutottál, akkor jön az önkéntelen játék, mikor már csak befele figyelsz, és végig azon gondolkodsz, vajon mi indította a komponistát mûve létrehozására, és milyen jelentéssel bír az egész számodra. Képzeld azt, hogy tengeren vagy és szörfözöl. Hagyod, hogy a hullámok vigyenek, csak arra figyelsz, hogy ne billenj le róluk. Próbálj így játszani” És akkor nekiálltam századszorra is a Thais Méditation elsõ sorának, befelé figyelve a szörfömre és a hullámokra, tartva az egyensúlyt és éreztem, ahogy egyszercsak már szinte nem is én játszok, csak szól a zene, kicsordul minden a hangszeremre, végre megszületünk mind újra, a hegedûm, én és a zene… amikor hirtelen ismét elhallgatott a zongorakíséret és valahonnan távolról Spartacus hangját hallottam: „Érezted? Itt bizony most történt valami. Megszólalt végre a kezedben a hangszer” Igen. Én, pedig eladtam azt a bizonyos elsõ lélekdarabot az ördögnek. -bogyódzsudit@yahoo. com

25 Figyelj a szakadékra Valamikor régebben már, olvastam egy könyvet, ami egy idézettel kezdõdött. A bátorságról szólt, emlékszem rá, akkor nagyon megtetszett. Aztán évekkel késõbb újra aktuálissá vált, hogy eszembe jusson. Csak ennek a történetnek nem a kezdete az idézet… éppen ellenkezõleg. „Reggel találkoztam a lánnyal. Emlékszem, határozatlanul, de nyugodtan lépett be az ajtón. Derûs volt, mégis kicsi csalódást éreztem rajta. Hóna alatt nagy pakk. Rám nézett félve, mit szólok, és én kérdeztem: - „Mi történt?” Tegnap este a barátjánál aludt. Ez csak ritkán fordult elõ, de amúgy sem találkoztak túl sûrûn. Amikor elindult, nem volt az elhatározásában semmi végleges, pedig hetek, hónapok óta tudta, nem mûködik a dolog. Tulajdonképpen sohasem mûködött. Tavaly áprilisban találkoztak, akarás volt, afféle mindenáron megismerés. Mára már mindketten mások. Kértem, meséljen róla. Milyen ember az, akihez ennyire kötõdik? A válasz meglepett, egyáltalán nem ezt vártam. „Olyan pasi, aki rád néz, ha érdekled, kérdez, és utána azzá válik, akivé te akarod. Legalábbis képes veled elhitetni, hogy õ az, akit te akarsz. Hogy õ: egész egyszerûen olyan. Te pedig elhiszed neki. Mert azt szeretnéd, hogy tényleg olyan legyen.” Furcsa, és meglepõ, de megtörténhet. Egy tizenéves lány, és egy 30 éves férfi… Elgondolkodtam. Eleve elvetélt ötlet volt a kettejüké. Azt hiszem, máshogy szeretünk. Elõször majdnem gyermeki szerelemmel, aztán ahogy felfedezzük a világ szélsõségeit, a szerelmünk is olyan lesz. Szélsõséges. Nem leszünk képesek a tökéletlent tökéletesnek látni, csak ha a másik is olyan, mint mi: tökéletlen. - „Hogy lett ebbõl mégis… szerelem?” - „Nem volt az. Valami furcsa ragaszkodás volt valakihez, aki lehet, hogy nem is létezett sohasem. Csak

én hittem, hogy létezik. Bepillanthattam egy világba, amiben élt, de sohasem engedett be oda. Sohasem engedett TÚL közel. Mindig volt, és mindig lesz egy szakadék, és mi sosem fogunk az azonos oldalon állni. De azért õ mindig ott van a túlsó oldalon.” Ránézek a lányra, és egy dolog jut róla eszembe: szeretetre méltó. Mikor ezt ki is mondom, elmosolyodik. Õ is ezt mondta. Lehet ezt a lányt nem szeretni? Nem, szerette õ is, ezért nem engedte el. A lány tudta, hogy neki kell befejeznie. Összepakolt mindent, ami az Övé, és elment. Egész este együtt voltak, Õ tudta, hogy bántja a lányt, aki nem tudott Rá haragudni. Szeretett vele lenni. Felhõt ûzni. Hegyre mászni, sétálni, beszélni az életrõl. Nem tette meg, visszajött a pakkal. Nem tudta otthagyni, túl sok mindentõl vált volna meg. Emlékektõl, szívtõl. Nem volt képes rá. Még nem. Erõsnek lenni nem elég egy szakításhoz. Bátorság kell hozzá. Bátorság kell ahhoz, hogy bevállaljuk az egyedüllétet, vagy a mássallétet. „Nehéz dolog bátornak lenni, ha az ember csak egy Nagyon Kicsi Állat.” (Milne) Egy valami érdekelt csak: - „És most mire vársz?” A lány gúnyosan elmosolyodott, és válaszolt: - „Csodára.” -tori-

26 Boards Of Canada

Nem olyan erõteljes az elektro mint korábban, domináns szerepet kap az akusztikus gitár és emellett rengeteg más hangszer (fuvola, orgona, szintetizátor), vagy akár a tenger morajlása, egy kis madárcsicsergés, esetleg egy recsegõ rádió jelenik meg. Az új hangzás tekintetében megoszlanak a vélemények. Bár sokkal populárisabb lett a zenei világuk, még mindig fellelhetõ az igazi Boards Of Canada-s hangulat. Elsõ hallgatásra mindenképpen ezt az albumot ajánlanám, hiszen szinte mindenki talál benne kedvére valót. Igazi gondolkozós, elmélkedõs zene. Bár elég egységes az album, de ha ki kéne emelnem egy számot, akkor az a „Oscar See Through Red Eye” lenne. Valami miatt engem nagyon megfogott, úgyhogy most ez az obligát reggeli KVivós zeném: -) -Sanya-

Creed

Ezúttal egy skót duó, a Boards Of Canada lenne a soros. A Sandison fivérek, Mike és Marcus mostanra az absztrakt elektronikus zenében már kisebbfajta márkanévvé nõtték ki magukat. A nyolcvanas években kezdtek el zenélni. Ebben az idõben még saját filmjeikhez készítettek zenét. Az egyik filmcímbõl származik a nevük is: „National Film Boards of Canada”. Ez idõ tájt csak kisebb körökben léptek fel, illetve Vj-ként tevékenykedtek. A hexagon Sun Festival keretein belül pedig rendszeresen szolgáltatták a látványt és a hangzást. Ekkor még saját kiadójuk a Music70 keblein belül dolgoztak. Az áttörés 1996-ban következett be, amikor Sean Both (Autechre) a Skam Records-tól m e g h a l l g a t t a a „ Tw o i s m ” d e m ó j á t . E z t k ö v e t õ e n felgyorsultak az események. Azonnal leszerzõdtették õket, és rögtön ki is adták az albumot. Ezt követte a HiScores, majd 1998-ban már a híres Warp Recordsnál megjelent elsõ nagylemezük, a Music Has The Right To Children. A kritikusok rendkívül elismerõen nyilatkoztak az albumról, és 1999-ben a UK Indie charts-ban a hetedik helyezést is elérték. Ezt követõ idõkben több n e v e s e l õ a d ó v a l ( A u t e c h r e , P l a i d , A p h e x Tw i n , S q u a r e p u s h e r é s To r t o i s e ) a d t a k k o n c e r t e k e t , é s megindultak a méltán megérdemelt siker és hírnév felé. A 2000-es “In A Beautiful Place Out In The Country” kislemez után egy idõre visszavonultak, és nekiálltak a következõ nagylemezüknek: Geogaddi. A két nagylemez igazi elektronikus hangzású zene finom dallamokkal, néhol downtempo ill. breakbeat beütéssel.Az erõteljes elektro jelleg ellenére mégis azt mondanám, hogy bárki nyugodtan meghallgathatja õket. A legújabb nagylemezük, a 2005-ös The Campfire Headphase jelentõsen elüt a többi albumtól. “Ezúttal az volt a célunk, hogy megpróbáljuk a hagyományos hangszereket a lehetõ legkevésbé hagyományos felfogásban használni, és így érni el organikus hangzást.”

Igazi sikertörténet az, amit a Creed együttes magáénak tudhat, ám mégis mindez attól válik különlegessé, hogy õk a sikereiket kizárólag saját maguknak, azaz a zenei munkásságuknak köszönhetik. Pontosan nem lehet tudni, hogyan is kerültek a köztudatba, de már az elsõ lemezükbõl több mint hatmillió példány kelt el. Második, Human Clay címû albumukból pedig már közel 11 millió darab fogyott. Az efféle adatok tükrében nyilván a megrögzött “ándergrándista” elvbõl elítélheti az amerikai bandát, ám ez nagy igazságtalanság lenne a Creed-del szemben.

A Creed zenei világa mindenképp érzelmekben gazdag, hol épp a pozitív, „világmegváltó”, hol inkább a melankolikusabb dallamok csendülnek fel, legfõbb erénye mégis a zene egyedisége. Ez leginkább az olyan dalokban figyelhetõ meg, mint a Lullaby vagy a Who’s Got My Back. Mindkettõ a lírai kategóriába tartozik, azonban az utóbbi végén egy korrekt „zúzást” hajtanak végre, ami ugyancsak a tökéletesebb kifejezésmódot hivatott erõsíteni. A legtöbbek által ismert klippes dalok (a Bullets vagy a One Last Breath) a teljes album ismeretében szürkévé válnak, a helyüket olyan nagyszerû szerzemények veszik át, mint a My Sacrifice vagy a Don’t Stop Dancing. Ezeken túl szólnom kell még a Signs címû nótáról is, ami leginkább a súlyos, mély mondanivalójával lepett meg! Csak bólogatni lehet rá. Bólogatni nagyokat… “Úgy gondolom, hogy a dalszövegeim igazán mélytartalmúak, sokatmondóak, de egyben érthetõek, így az emberek sok kérdésre választ kaphatnak. Ez számomra olyan értéket jelent, ami mindig fontos lesz, amíg az embereknek zenélünk.” -nyilatkozta az együttes frontembere, Stapp. És igazat mond, bár halkan megjegyzem, minõségi muzsika nem is létezik minõségi szövegek nélkül. A kettõ csakis együtt eredményes. Habár mára már zenekaruk feloszlott (a négy zenész közül hárman azonban továbbra is együtt dolgoznak az Alter Bridge nevû együttesben), a Creed jóval többet érdemel, minthogy azt írjam a végére egyszerûen: “Tegyél egy próbát!” [email protected]

Opeth: Damnation Különleges zenekar rendhagyó lemezét szeretném figyelmetekbe ajánlani. A svéd Opeth eredetileg progresszív death metalt játszó együttes, ami azért nem egy túl könnyen emészthetõ zene, és valószínûleg rétegzene marad, amíg világ a világ. Ami miatt azonban mégis érdemes megismerkedni velük, az a 2003-ban kiadott akusztikus lemezük, a Damnation, amit bárki nyugodt szívvel hallgathat, nincs rajta se õrült riffelés, se hörgés, hanem lassú, hangulatos, csodaszép muzsika. Opethék a kilencvenes évek eleje óta nyomulnak, a jelenlegi tagság Peter Lindgren gitárosból, Martin Mendez basszerbõl, Martin Lopez dobosból, Per Wiberg billentyûsbõl (õ a Damnation lemez után csatlakozott) és a zenekar lelkének számító Mikael Akerfeldt gitárosénekes-zeneszerzõbõl áll. Mikael orgánuma különleges figyelmet érdemel, alapvetõen nagyon szép tiszta énekhangja van, a kemény lemezeken azonban eszméletlen hörgésekre is képes, de az egy másik történet és nem ezen ajánló témája… A lassú lemez ötlete a 2002-es Deliverance lemez felvételei közben született meg, egyrészt az Opeth számokban néhol hallható akusztikus betétek teljes kibontakoztatása, másrészt Mikael ’60-as, ’70-es évekbeli progresszív rock imádata miatt, afféle tisztelgésként olyan zenekarok elõtt, mint a Rush, Genesis vagy a Pink Floyd. Ennek megfelelõen a hangzás is a régi idõket idézi: lágy hangú gitárok, hangulatos billentyûk és visszafogott dobok jellemzik, néhol furcsán visszhangosított vokál- vagy

27

gitárrészletekkel. Maga a zene is egyfajta lassú progresszív zene, különleges, szomorkás hangulata van, amire rá kell hangolódni. Erre rátesznek egy lapáttal a költõi szintet elérõ, sokszor mély világfájdalmat árasztó, gyönyörû dalszövegek. Otthon, egyedül egy esõs estén ideális hallgatnivaló. Szóval nem egy túl pörgõs, vidám zene, de aki szereti az ilyen lassú, befordulós zenéket, annak tetszeni fog. A korongon 8 dal kapott helyet, és a hasonló stílus ellenére mindegyik egy kicsit más. A nyitó Windowpane elõlegezi azt, hogy körülbelül mit fogunk hallani a lemezen: lassú, mégis lendületes muzsika, Mikael tiszta énekével és finom, blues-os gitárszólóival, valamint az elmaradhatatlan, szõnyegként szétterülõ billentyûkkel. A második In My Time of Need rózsaszirmokként széthulló akkordokkal és visszafogott énekkel kezd, majd a lemez egyik legmonumentálisabb refrénjében csúcsosodik ki. A Death Whispered a Lullaby, Hope Leaves (ez utóbbi Mikael személyes kedvence az albumról) mind nagyon hangulatos nyugisabb dalok, a Closure-t pedig keleties billentyû és dobok teszik egyedivé. Az album csúcspontja azonban a To Rid The Disease címû szerzemény. Eleinte úgy tûnik, hogy az elõzõ számok fordulataiból merít, de aztán az egészet a közepén megdobják egy gyönyörû zongorás közjátékkal. Zseniális! Afféle instrumentális levezetõ a lemez végére az Ending Credits, lényegében egy lassú blues-os gitárszóló. A záró szám az igazi prog-rock szellemben íródott Weakness, kísérteties, fura billentyûhangzással és hangulattal. Érdekesség még, hogy a lemezbemutató turnén a teljes albumot eljátszották; errõl Lamentations címmel készült koncert DVD, nekem volt szerencsém megnézni, nagyon korrekt anyagról van szó. A lényeg az, hogy aki szereti a hangulatos, lassú, akusztikus zenéket, és néha-néha gruftinak érzi magát, mindenképp tegyen egy próbát a Damnation-nel, nem fog csalódni! (Fontos! Aki azonban nem megrögzött metal rajongó, és csak mint szép, nyugis zenét értékeli a Damnationt, inkább tartsa magát távol a kemény lemezeiktõl…) -Metil-

28

Steven Allan Spielberg 1946-ban született; a’70es évek elejétõl kezdve A Cápa (1975), az E.T. – A földönkívüli (1982) c. filmek, az Indiana Jones (1984, 1989, várhatóan 2006) és a Jurassic Park epizódok (1993, 1997) forgatása közben alapozta meg karrierjét. Ez persze nem azt jelenti, hogy rendezõi pályafutásának remekei kerültek ezzel tekercsekre. Inkább azt, hogy idõközben kényesebb ízlésünknek nemhogy megfelelõ, de a filmgyártás izgalmakkal teli történelemkönyvébe méltán illõ olyan történelmi drámák születhettek, mint a Schindler listája (1993), a Ryan közlegény megmentése (1998) és a München; mellettük pedig a nem utolsó helyre szánt (ám mégis ide tûzdelt) Kapj el, ha tudsz (2003) és a Terminál. Spielberg láthatóan vonzódik a Mátrixhoz hasonló e g é s z e n s z é l s õ s é g e s s c i - f i - h e z ( K ü l ö n v é l e m é n y, 2002) is, és általában a mûfajhoz még íróként is (A.I. - Mesterséges Értelem, 2001). A Te r m i n á l ( 2 0 0 4 ) ö t l e t e s f o r g a t ó k ö n y v e , j ó szereposztása, és rendezõje igényességét, munkamódszerét sem titkoló világa után a szoftvertrükkökben és effektusokban gazdag, ám annál szegényesebb mondanivalójú sci-fi, a Világok Harca (2005) feledhetõ. Nem igaz ez a Münchenre (2005), mely nem csak történelmi, de egyéni dráma is, nem csak háború, de hús-vér emberek és elsodort, civakodó lelkek, eszmék harca. A három utóbbiból szemeltem ki két filmet olvasóinknak.

Te r m i n á l ( T h e Te r m i n a l ) Ha valakinek Tom Hanks egy személyes játéka már a Forrest Gump (1994)-ban is tetszett, ez alkalommal sem csalódhat az Oscar-díj mellett az õt körülölelõ nagy tiszteletet (Philadelphia c. film, 1993), széles közönségtábort is elnyerõ színész alakításában. Emlékezzünk rá, hogy Spielberg nemcsak ebben a filmben választotta õt fõszereplõnek!

Viktor Navorski, akirõl kezdetben mindössze csak annyit tudni, hogy kelet-európai országból érkezik a John F. Kennedy repülõtérre egy ígéret miatt, egyik pillanatról a másikra válik hontalanná. Útlevele érvényét veszti a hazájában dúló államcsíny miatt, és a terminálban annak nem kívánatos lakójává válik. Viktor - a kezdeti nyelvi nehézségek és a repülõtér kicsinyes és karrierista, (egyszóval „tipikus” amerikai) igazgatójával, Dixon-nal (Stanley Tucci) való konfliktusa után -két lépésnyire találja magát New York utcáitól. Ám nem fut bele Dixon csapdájába, ezzel is még inkább magára haragítva õt. Éli hát hétköznapjait a terminál világában, hetek múltán még jó állásra is szert tesz, mialatt a kamerák csak bámulják ezt a leleményes embert, aki csupán annyival több, hogy nemcsak helyén vannak az értékei, de azok szerint is él. Ebben a mikrokozmoszban vész el, vagy inkább talál magára Navorski, aki közben minden tõle telhetõt megtesz azért, hogy visszakapja szabadságát. Amellett, hogy az utazó világtól a reptér folyamatosan gõzölög, emberek hada rohanja meg „kisvárosát”, ez az átmeneti „lakhely” sem sokban különbözik a kinti világtól: vannak tragédiák és vidámságok, zajos és csendes, meghitt környezet, munkahely és fekvõhely; jó és rossz emberek, és olyanok is, akik csak meghúzták itt magukat, mint Gupta. És vannak hõsök is -ki más, mint Viktor maga, a „kecskés” történetével- és persze szerelem is, melynek megtestesítõje a gyönyörû Amelia Warren (Catherine Zeta-Jones). Az olvasóra bízom, hogy eldöntse, jól alakul-e kettõjük sorsa, és, hogy Navorski vajon õseleme-e annak a bürokrácia kreálta abszurd, hitetlen és már-már ellentmondásosan törvénytelen világnak, melyben ellenfelei is élnek. Vegyük észre, és élvezzük Navorski párbeszéde alatt a 360 fokot forduló, tökéletesen mozgó kamerát, a biztonsági kamerák és a fénymásoló által teremtett sajátos rendezõi játékot!

29 München (Munich) Egyéni és társadalmi szintû drámák, gyilkosságok egymásutánja, ahogy még sohasem láttuk, avagy a saját maga által keltett erõszak-hullámba zuhanó emberiség, 164 percben. Mindez csak szórványa annak, amibõl a film ízelítõt ad amellett, hogy nem a hétköznapi akciófilmek -„a bûnös megbûnhõdik, és a gyõztes a jóságával kerekedik felül”- szájízével távozhatunk a vetítésrõl, hanem még egy thriller rémülete által keltett bizonytalanságot is rövid idõre átélünk. Azért, hogy magunk is belássuk: értelmetlen harcok dúlnak, jobbat érdemlõ emberek között. A rendezõ neve és a zeneszerzõ, (a Star Wars zenéjét író és vezénylõ) John Williams és néhány nem kevésbé ismert producer (Kathleen Kennedy, Barry Mendel - A hatodik érzék, Colin Wilson - Trója, Kathleen Kennedy - Schindler listája) a garancia arra, hogy a kép és a hang a maga tökéletes összhangjában elevenedik meg a vásznon. Az 1972 szeptemberében a müncheni olimpián történt túszdráma utáni izraeli megtorló akciót mutatja be, nem épp a „megszokott” módon. Münchenben palesztin terroristák tizenegy izraelit túszul ejtenek, köztük sportolókat, edzõket és sport-tisztségviselõket, akik a sikertelen túszszabadító akció alatt halnak meg (és részben amiatt, mert az izraeli kormány -Golda Meir

Szerelem Ázsiában akár adhatnám ezt a címet is ennek a két ajánlónak. Két igazán szép és tartalmas filmet szeretnék beumtatni: egyet Japánból és egy másikat Dél-Koreából. Mindkettõt ajánlanám, mert felejthetetlen élményben lesz részetek, ha megnézitek õket.

Bábok K i t a n o T ak eshi ake Sajnos itthon méltatlanul kevesen ismerik a rendezõt és filmjeit. A 2002-es Bábok Kitano tizedik filmje. Egy bunraku darabbal kezdõdik (a bábszínház egy speciális

miniszterelnök asszonnyal az élén- elzárkózik a tárgyalástól a túszejtõkkel). Bár Izrael (beleértve a Moszad-ot is), sohasem ismerte be hivatalosan az általa indított akciót, egészen biztosak lehetünk abban, hogy a müncheni túszejtés 11 kiötlõjének likvidálása izraeli terv volt. Tony Kushner, Pulitzer-díjas drámaíró forgatókönyve George Jonas (egyébként magyar származású) kanadai újságíró Megtorlás címû könyve nyomán készült. Spielberg - saját bevallása szerint - egyik filmjében sem szerepeltetett még ennyi színészt (mintegy 200 fõt), még a Kapj el, ha tudsz-ban sem. A forgatás helyszíne többnyire Magyarország és M á l t a v o l t . B u d a p e s t b e n R i c k C a r t e r, ( S p i e l b e r g produkciós vezetõje) szerint hatnál több észak-európai nagyvárost, pontosabban azok múltbeli kinézetét lehetett fölfedezni. A film érdekessége a legkülönfélébb angol akcentusok keveredése, mely nem a véletlen mûve. Emellett felirat nélkül is jól érthetõ és élvezhetõ. Spielberg tudatosan választotta az ausztrál Eric Bana-t fõszereplõnek (Sólyom végveszélyben, 2001; Sfc. Norm ‘Hoot’ Gibson), aki Avner-t alakítja, az egyedüli izraeli születésût a likvidáló csapatból. Az elsõ pillanattól kezdve önvádlásokkal küzdõ Avner lassan paranoiássá válik, és ráeszmél, hogy a kövekért és sivatagért folytatott „harc” sohasem érhet véget, és a küldetés teljesítése is értelmetlen, további terrorcselekményeket kiváltó leszámolás volt. Feleségével és pár hónapos kislányával Izraelbõl New Yorkba menekül, ám ott is utoléri a rettegés… [email protected]

30

japán vállfaja), aminek témája a beteljesületlen szerelem. Csak ezután kezdõdik ténylegesen a filmbéli történet. Három szerelem sorsát követhetjük nyomon. Mindegyikben közös, hogy az egyik fél a siker és a gazdagság érdekében eldobta magától a boldogságot. Matsumoto valaha boldogan élt kedvesével Sawakoval, már el is jegyezték egymást, de a szülõk nyomására a fõnök lányát választja. Esküvõje napján tudja meg, hogy Sawako öngyilkosságot kísérelt meg, és most a pszichiátrián fekszik teljesen elmeháborodott állapotban. Matsumoto otthagyja az esküvõt, azonnal érte megy, és ezután egy vörös kötéllel összekötözve szótlanul járják útjukat négy évszakon át, a cseresznyevirágzástól (április eleje), míg a momiji (japán juhar) tûzvörös nem lesz (november), és tovább, a hómezõkig… Hiro, idõsödõ jakuza fõnök 30 éve gyári munkásként tengette életét. Akkor, a jobb élet reményében elhagyta szerelmét. Aki azóta is hûségesen, ebéddel várja minden szombaton a parkban, ahol anno útjaik elváltak. Most azonban a hölgy nem ismeri fel… Haruna valaha híres popsztár volt, karrierje csúcsán milliónyi rajongója volt, ám mégis magányosan élt, azonban egy autóbaleset derékba törte karrierjét. Azóta állandóan csak a tengert bámulja; egyetlen megmaradt rajongója, Nukui megmutatja neki mennyire szereti…

Bin-Jip - Lopak odó Lopakodó Lelk ek - Kim-Ki Duk Lelkek

Aki egy könnyed filmre vágyik, annak nem igazán ajánlom, de ha egy igazán szép filmet és történetet akartok látni, akkor érdemes megnézni. Többet tudtok meg belõle Japánról, mint Az utolsó szamuráj és más hasonló nagyszabású hollywood-i filmekbõl Ha esetleg érdekel a film, akkor www.port.hu oldalon rákeresve megnézheted a bemutatóját.

magát éjszakára. A „szíves vendéglátásért” cserébe megjavítja az elromlott háztartási eszközöket, kitakarít, k i m o s s a a r u h á k a t é s m i n d e n t ú g y h a g y, a h o g y érkezésekor volt. Másnap így folytatja, így zajlik élete egészen addig, míg be nem tör egy villába, ahol egy összevert nõt (Sun-hwa) talál. Elmenekül a lakásból, majd késõbb visszatér és tanúja lesz annak, ahogy a férje Sun-hwa-val bánik. Tae-suk elviszi a nõt, és ezután ugyanazt teszik kettesben, amit eddig is. Azonban egyszer korábban érnek haza a ”házigazdák”, majd egy másik házban egy holttestet találnak... A film különlegessége, hogy pár szó kivételével a két szereplõ egyáltalán nem beszél egymással; a beszéd azonban nem hiányzik a filmbõl, sõt az egyik erénye a filmnek, hogy láthatjuk, amint szavak nélkül bontakozik ki a szerelem két ember között. Weboldal: http://www.sonyclassics.com/3iron/ Tudom, hogy sokan ellenérzéssel vannak a mûvészfilmek iránt, de ez a két film olyan, amit mindenkinek látnia kell egyszer az életében. -Sanya-

Nem tudom voltatok-e már úgy, hogy mikor vége lett e filmnek nem állt fel senki a moziban, hanem a stáblistát is végignéztétek, és utána szótlanul jöttetek ki a terembõl. A Bin-Jip pont ilyen. Igazi ázsiai film. Érdekes módon Európában a rendezõnek inkább csak a Tavasz nyár õsz tél és tavasz…, illetve ez a filmje ismert, pedig már összesen 12 mûvet tudhat maga mögött, melyekre -az utóbbi kettõvel ellentétben- az erõszak különösen kegyetlen, naturalista megjelenítése volt a jellemzõ. A Bin-Jip egy igazi SZÉP film. A történet meglehetõsen egyszerû. Tae-Suk a hajléktalan fiatal egyetemista, napközben az utcákat járja és a házak ajtajára hirdetéseket tesz ki, este pedig visszamegy és ahonnan nem vették le a papírokat, ott meghúzza

31

Jóga

Valljuk be: mindenki hallott már a jógáról. De hogy mi is az valójában…? Azt hiszem, érdekes lenne a felmérés eredménye, mely azt firtatja, mit gondolnak errõl az emberek. Szerintem a legtöbbeknek a lótuszülésben ülõ, behunyt szemmel mantrát mormoló személy jut eszébe… Apropó! Mi is az a mantra? Errõl kicsit késõbb… Szóval, találtam egy meghatározást, mely így szól: „a jóga egy tervszerû, különleges élettani hatásaik figyelembevételével összeállított, testi-, lelki-, és szellemi gyakorlatok sorozata, amit bárki gyakorolhat, és segítségével megõrizheti, javíthatja egészségét, harmóniáját, ellenálló- és teljesítõ képességeit”. (www.asztralfeny.hu) A jóga szó a szanszkrit judzs ’egyesíteni’ tõbõl származik, a test, elme és szellem egyesülését jelenti. Nem titkolhatom, hogy cikkem megírására egy könyv késztetett. Magyarországon 2005-ben jelent meg Deepak Chopra – David Simon: A jóga hét törvénye c. könyve. Néhány szót az írókról: Deepak Chopra: Orvos. Endokrinológus. Spirituális vezetõ. A Chopra Center megalapítója. David Simon: Szintén orvos. Neurológus. A Chopra Center orvosi igazgatója. Mindkettejük missziója elõsegíteni a komplementer medicina és a nyugati orvoslás integrálódását. Itt és most, a huszonegyedik században. Sokak szerint a Vízöntõ korát éljük, mely nem más, mint a közelgõ jó. Nos, õk is azon munkálkodnak, hogy átvezessenek minket ebbe a korba. Karácsonyra kértem – kaptam a könyvet. Vizsgaidõszakban kezdtem olvasni, amikor testem– lelkem– szellemem fáradni kezdett. A kötetet két nagy részre osztották: egy filozófiai, elméleti szakaszra hogy lássuk a jóga értelmét, történeti gyökereit-, illetve egy gyakorlati szakaszra, mely a jóga-tartásokat (ászanákat) mutatja be fényképes illusztrációkkal. Jómagam is megpróbáltam párat, és különösen a légzésgyakorlatok során tapasztaltak voltak nagy hatással rám. Egy egyszerû feladat során jöttem rá, hogy mennyire nem lélegzem át a tüdõmet (azt gondolom, ezzel nem vagyok egyedül), és hogy utána mennyivel tisztább lett a gondolkodásom. Talán furcsán hangzik,

de nem ártana rohanó világunkban, ha legalább lélegezni megtanulnánk rendesen… A könyv címe arra utal, hogy a szerzõk olyan programot javasolnak, mely során a hét napjain a sikeres élet hét törvényét a jóga elveire és gyakorlatára alkalmazzuk. Minden nap reggel elgondolkodunk egy törvényen, és elhatározzuk, hogy érvényre juttatjuk azt. Azt javasolják, egész nap hordozzuk tudatunkban a megfelelõ mantrát, mely összhangban áll az alapelvvel: hogy a törvény energiája visszhangozzon bensõnkben. (A mantra speciális jelentés nélküli õsi hang, mely az elme lecsendesítésére szolgál – meditáció bevezetésére és végzésére is használjuk. Jelentése: ’az elme eszköze vagy jármûve’.) Érdeklõdésemet leginkább a harmadik törvény: a karma vagy ok-okozat törvénye ragadta meg. A következõkben a könyvbõl idézek: „Minden cselekedetünk energiát bocsát ki, amely hasonló töltéssel visszatér hozzánk – amilyen a vetés, olyan az aratás… Bár sokan félreértelmezik a karma törvényét, úgy vélik, hogy végtelen reakció-körforgásba börtönöz minket, valójában éppen az emberi szabadság érvényre juttatását jelenti. A karma tudatos döntéshozásból eredõ cselekedetet jelent, minthogy mindannyian szüntelenül döntéseket hozunk. Valódi önmagad létezésed minden pillanatában a tiszta lehetségesség mezejében tartózkodik, ahol korlátok nélkül dönthetünk… Akár tetszik, akár nem, minden, ami ebben a pillanatban történik, múltban meghozott döntéseid eredménye. Amikor nem tudatosan döntesz, fel sem merül benned, hogy döntöttél, pedig megtetted… Minden helyzetben akad a számtalan lehetséges döntés közül, amely boldogságot hoz mind neked, mind a körülötted élõknek. És amikor meghozod ezt a döntést, táplálni fog téged és mindenki mást is, akit elér a hatása. … A jógagyakorlásra alkalmazva a karma törvénye úgy jelenik meg, hogy tudatosan haladsz végig a testtartásokon, és tisztában vagy vele, milyen reakciókat eredményeznek az egyes mozdulatok. Ha türelmetlenségedben olyan tartásba kényszeríted magadat, amelynek a hatására még nem állsz készen, a tested, az elméd reagálni fog, és az erõltetés következményei feszültséget keltenek benned.” Szóval…, aki egészségesebb testtartást, légzést, fejlettebb izomzatot; egészségesebb gondolkodást és békésebb lelket szeretne…, annak ajánlom a jógát. -sandi-

32 A vitor lázásról Interjú alanyom, a 21 éves Somogyi Zsolt, 6 éve vitorlázik, 3 éve versenyszerûen is. Szia Zsolti! Elmondanád kérlek, hol és mikor lehet ennek a sportágnak hódolni? Ha a hazai felhozatalt tekintjük, az erre legalkalmasabb tavak a Balaton mellett a Velencei- és a Fertõ-tó. A „mikor” kérdésedre igazából könnyebb válaszolnom, mert a sportág valódi szerelmeseit aligha állíthatja meg bármi is a vitorlázásban, hacsak nem a befagyott tavak jege… Egy szezon egyébként általában április elejétõl novemberig tart! Értem. A vitorlázásban ugye különbözõ kategóriák vannak. Mi alapján állapítják meg ezeket és egyáltalán hány kategória létezik? Alapvetõen két fõ kategória van, ezek a kis- és nagyhajós, megkülönböztetésük értelemszerûen méreteikbõl adódik. A kishajó 1, 2, illetve 3 személyes lehet, a fiatalok ezekkel kezdik a vitorlázást (az egyszemélyes Optimistekkel és a kétfõs Cadetokkal). Az évek során a megszerzett tapasztalat és a koruk függvényében ülnek át nagyobb hajókba. Ami a nagyhajókat illeti, nagyhajós flottákból elég sok van itthon is, amelyeket rengeteg alkategóriába lehet sorolni (mint például: Kallastikus, a One Design sporthajó, vagy a Yarstick flotta, hogy csak egy pár nevet említsek). Ezeken belül pedig a különbözõ hajóosztályok vannak. Nos, úgy tûnik a kategóriáknak, osztályoknak, fajoknak és alfajoknak szinte végeláthatatlan a sora. Te melyik csoportban hajózol? A lényeg az, hogy én olyan hajóval vitorlázom, ami nem tartozik semmilyen osztályba, mivel csak 1 van belõle és teljesen egyedi! E r r e t a l á l t á k k i a Ya r s i c k r e n d s z e r t , a h o v a besorolhatnak minden ilyen típusú hajót, és bonyolult elõnyszámítási módszerrel alakul ki egy verseny a l k a l m á v a l a v é g e r e d m é n y. Te h á t l e h e t , h o g y a z abszolút elsõ 5 óra alatt ért a célba, attól még nyerhet olyan, aki csak 40. lett és 7 órát ment! Ez pont olyan, mintha egy versenypályán egy Opel Corsát és egy Ferrarit indítanának. Valahogy ki kell küszöbölni a kondíciók adta különbségeket az igazságos versenyhez! Ez érdekes, nem is gondoltam volna. Mondanál még egy pár szót a ti hajótokról? A mi hajónk a Szamuráj Jack. Ez a hajó 2004-ben készült, Déry Attila tervei alapján az itthoni legnagyobb versenyre, a Kékszalagra. Mindössze 6 hét alatt épült, és a verseny elõtti este került vízre, tehát mondhatjuk, hogy bevitorlázás nélkül vágott neki a csapat a Balatonfüred-Kenese-Keszthely-Balatonfüred távnak. Ennek ellenére azonban a közel 400 hajós mezõnybõl

2. lettünk. Ez történt 2003-ban. 2004-ben idõ és pénz hiányában nem indultunk több versenyen ezzel a hajóval, ám 2005-ben szintén csak erre a versenyre összpontosítottunk, meg is lett az eredménye, 3. lett a gép. Szintén érdekes dolog, hogy egy ekkora, 9,5 méter hosszú hajó nem áll egész évben a vízben. A hasonló méretû gépek súlya 1 tonna körül van, eközben a Szamuráj Jack mindössze 250kg teljes felszereléssel. Ezért, ha kimegyünk vele, pár ember könnyedén vízre teszi, és nem kell daruzni. Formájából és igen csekély súlyából adódik a hihetetlen sebessége. Végsebessége akár 25-30 csomó (~35-40km/h) is lehet. Ez vízi jármûveknél elég sok, fõleg, hogy jelen esetben egy széllel hajtott eszközrõl beszélünk. Mik a jövõbeni kilátásaitok? Hogy álltok a külföldi versenyekkel? Az idei szezonban megpróbálunk szponzorokat keresni, és a legtöbb hazai, valamint jelentõsebb külföldi versenyen elindulni. Ez nem kis feladat, mivel a vitorlázásban, mint minden technikai sportban, sajnos minden nagyon drága. (A hajó szállítása, nevezések, kísérõ motoros, vitorlák…) Emiatt külföldi versenyeken igen csekély a magyar egységek száma. Végezetül pedig pár szó a legénység felosztásáról:

- Kormányos: a hajót irányítja, versenyen a taktikai döntéseket õ hozza, õ a csapat feje. - Gross shott-os, azaz a nagyvitorla kezelõje. Õ állítja a nagyvitorlát az iránynak és a szélnek megfelelõen. - Fock, Genakker shott-os, õ felelõs az orrvitorláért és az aszimmetrikus hátszélvitorláért. (Nagy színes „lufi”) - A másik két embernek nincs konkrét posztja, fõleg a csörlõt kezelik, illetve segítik vitorlacseréknél a vásznak le és feljutásának zavartalanságát.

33

Fontos megjegyezni, hogy ezen a gépen -a hatalmas vitorlafelület ellensúlyozása érdekében- a kormányost kivéve, mindenki egy, a hajótesten kívüli kereten állva trapézol. (Az árboc tetejérõl induló kötélbe beakasztva „lóg”.) Ezzel a testsúlyát a hajó középvonalától jelentõsen kijjebb helyezi. Köszönöm az interjút! [email protected]

Miér t jó, ho g y férf férfii v a g y ok? Értek a focihoz. Ötnapos nyaraláshoz elég egy kézitáska. A telefonbeszélgetéseim fél percig tartanak. Nem kell sorban állnom a mosdóhoz. Egyedül ki tudok nyitni minden üveget. Minden orgazmusom valódi. Ha bírálják a munkámat, nem hiszem, hogy titokban az egész világ engem gyûlöl. A legkisebb figyelmességért is külön köszönetet kapok. Idõt és pénzt takarítok meg azzal, hogy háromhetente, nagy tételben mosogatok. Ha elfelejtenek meghívni valahova, az azt jelenti, hogy elfelejtettek meghívni, nem pedig azt, hogy utálnak és többet látni sem akarnak. Nyaktól lefele nem kell borotválkoznom. Egyik kollégám sem tud könnyekre fakasztani. Ha 34 évesen egyedül élek, senki sem csodálkozik. Le tudom írni a hóra a nevem sárgával. Virággal mindent rendbe lehet hozni. Nem kell mások érzései miatt aggódnom. Ébren töltött idõm 90 százalékában a szexre gondolhatok. Hátramenetben parkolni gyerekjáték. (elõremenetben is...)

Az elõjáték nem kötelezõ. Nem érzem úgy, hogy ki kell takarítanom, ha jön a villanyszámlás. Fütyülök rá, ha nem veszik észre az új frizurámat. Ha órákon át csendben nézem a tévét a haverommal, nem gondolok közben arra, hogy biztosan haragszik rám. Nem kezdek szorongani, ha meglátom, mekkora egy kisbaba feje. Ugyanannyi munkáért többet fizetnek. Az ágyékomnak a közelébe se kerül forró gyanta. Az õsz haj és a ráncok karakteresebbé teszik az arcomat. A távirányító az enyém és csak az enyém. Nem kell remegõ izmokkal tartanom magam a nyilvános vécé ülõkéje fölött. A beszélgetõpartnereim nem nézik a mellemet. Ha óvszert vásárolok, a boltos nem próbál elképzelni meztelenül. Ha nem hívom fel a haveromat a megbeszélt idõben, nem szól a többi barátomnak, és nem próbálják közösen kideríteni, mi bajom lehet. A diéta azt jelenti, hogy közepes adag krumplit eszem a hamburgerhez.

Problémamegoldás: 1. probléma (feladat): Fel kell forralni egy fazék vizet. Adott egy vízcsap, egy ÜRES fazék és egy tûzhely. Hogy csinálja ezt egy fizikus? Fogja a fazekat, megtölti a vízcsapnál, felteszi a tûzhelyre, és felforralja. Hogy csinálja ezt a matematikus? Fogja a fazekat, megtölti a vízcsapnál, felteszi a tûzhelyre, és felforralja.

2. probléma (feladat): Fel kell forralni egy fazék vizet. Adott egy vízcsap, egy TELI fazék és egy tûzhely. Hogy csinálja ezt egy fizikus? Fogja a teli fazekat, felteszi a tûzhelyre, és felforralja. Hogy csinálja ezt egy matematikus? Fogja a teli fazekat, kiönti belõle a vizet, és ezzel VISSZAVEZETTE A PROBLÉMÁT AZ ELSÕ PROBLÉMÁRA

34

Sziasztok! A viharfellegeken át megcsillanó reménysugárral együtt köszöntött be ismét egy újabb szorgalmi idõszak, és a már dékáni vizsgájukon túlesett Sándor, József és Benedek is lassan átlépik Pécs határát. Épp ezért túllépve a magasba törõ hasonlataimon ismét körözést adunk ki egy szerencsétlen hallgatóra, akit aztán nyugodtan nyaggathattok, õ már úgyis rég megbánta, hogy megválaszolta az elõzõ WANTED-ban feltett kérdéseket. Azért, hogy Ti ne juthassatok az õ sorsára megváltoztattuk a játékszabályokat. Mostantól a helyes megfejtõnek nem kell feltétlenül kalodába dugnia a fejét, magyarán nem kell hogy õ maga is üldözött legyen (persze, ha valaki szeretne magáról egy általam készített karikatúrát, én továbbra is szívesen vállalom a megtisztelõ feladatot). A Confabula szerkesztõsége mostantól VÉRDÍJAT tûz ki minden egyes kiszemelt áldozatára. A vérdíj hónapról-hónapra változik, ami annál magasabb értéket képvisel, minél nehezebb feladványt kaptok: ebben a hónapban 3 megfejtõ MEDIKUS BÁL-ra

szóló tiszteletjeggyel lehet gazdagabb (1 jeggyel 2 fõ hivatalos a bálra). A játék még annyiban változott, hogy a megoldásokat mostantól nem a Confabula szerkesztõségén, hanem a Diákirodán adhatjátok le. A 3 kérdésre a választ írjátok le egy papírra, amin a nevetek és a telefonszámotok is szerepel, és dobjátok bele az ott elhelyezett WANTED–os dobozkába. Még mielõtt feltenném a 3 új kérdést, leleplezem az elõzõ játékosunkat. Az elõzõ betyárunk Németh Bence volt, aki hû Nedved (Juventus focicsapat játékosa) rajongó, és az órák közti szabadidejében squash labdát szokott a falhoz vágni. Ezúton is szeretném megköszönni Bencének, hogy szerepelt játékunkban. A mostani 3 új kérdés a következõ (megjegyezném eddig ezek a legfurcsább kérdések, de ezt legalább nem lehet megkérdezés nélkül kitalálni :)) Ki ez a fickó? Mivel? Disz iz ol rájt bikóz dö ……. ? Jó vadászatot kívánok! -Nagy Árpád-

Képregényverseny Indul a Confabula képregény rajzoló versenye! Jól tudsz rajzolni? Humorzsáknak hívnak a hátad mögött, vagy csak szeretsz más számlájára mulatni és megtömni a hasad? Ha magadra ismertél, akkor ez a verseny pont neked lett kitalálva! Miután legyõzted félelmeidet és lángra lobbant benned az ambíció nem is kell mást tenned, mint készítened egy képregényt ami… 1. Legalább 3 képkockából áll 2. Lehetõleg fekete-fehér :( 3. Fehér hátterû (ez alatt azt értem, hogy nem kockás papírra, 4 rétegû rózsaszín WC papírra stb. rajzoljátok) 4. Akármirõl szólhat, amiben akármilyen furcsa karaktereket használhattok 5. Fetrengõ röhögést vált ki a szerkesztõségben és az olvasó közönségben 6. NEM más kultúrából származó próféták fejére bombát rajzolós, és ezzel sok embert megsértõs, ezért azok felmérgesedve bosszúból a Confabula szerkesztõségét felgyújtós karikatúrát tartalmaz Ha már el is készítetted a remekmûvedet nincs is más dolgod, mint egy névvel és telefonszámmal ellátott

35 borítékban leadnod az elsõ emeleten található Diákirodán. A borítékra ne felejtsétek ráírni, hogy „Confabula képregény verseny”. Miután a barátaiddal elárasztottátok a Diákirodát jobbnál jobb képregényekkel, már csak várnotok kell. Mi kiválasztjuk a legjobb hármat , és beletesszük az áprilisban megjelenõ következõ számba. A három nyertes természetesen nemcsak dicsõséggel, hanem MEDIKUS BÁLRA szóló tiszteletjeggyel (1 jeggyel = 2 ember hivatalos a bálra) és POTE-KLUBBAN leehetõ/iható 1000Ft-os kuponnal is gazdagodik. A nyerteseket még a következõ Confabula megjelenése elõtt telefonon értesítjük, aki a személyigazolványának bemutatása és a borítékáról vett DNS mintájának elemzése után már át is veheti a nyereményét.:) Ha esetleg az tartana vissza, hogy nem tudsz túl jól rajzolni, ne aggódj. A számítógéppel szerkesztetteket ugyanúgy elfogadjuk, mint a pálcika emberekkel teletûzdelt képregényeket. Sok sikert és jó ötleteket kívánok mindenkinek, aki kipróbálja a kreativitását és humorérzékét a játékban! Kíváncsian várjuk, hogy mi sül ki ebbõl az egészbõl!!:) segédanyag: http://stripgenerator.com/

36

Otthon lakni-Pro

Jó itthon lenni, még mindig. Erre a mondatra a humán pszihológia tudósai bizonyára felkapják fejüket, és rosszallóan ráncolják homlokukat, esetleg sokatmondóan bólogatnak. „Késõn érõ, szüleitõl elszakadni nem tudó személyiség” -talán ilyen bélyegeket kaphatnék. A kérdés azonban nem ilyen egyszerû. Miért is jó nekem itthon? Elég egysíkú gondolkodásra utalna azt feltételezni, hogy itthonlétem kellemessége csupán a kényelmi szempontok tökéletes konstellációjában rejlik, mert -bár tudom, ezzel nem minden korombéli van így-, de az én függetlenedési törekvéseim sokkal erõteljesebbek annál, hogy rajtuk holmi kényelmesség diadalmaskodjon. Miértjeim egészen másban gyökereznek. Bizonyára meglepõdik a kedves Olvasó, ha fõ érvemet olvassa, miszerint: jó a társaság. Elgondolkodom néha, hogy a Mindenhatónak miféle kegyes ajándékában részesültünk, hogy így négyünket egy Családba rendezett. Egy mindenre elszánt, határozott, örökifjú lelkû tyúkanyó; egy meglepõen érzékeny, gyermekeinek minden rezdülését csendben figyelõ tyúkapó; és egy korához képest meglepõen intelligens, nagyon jól gondolkodó…- hogy is nevezzem?-, mondjuk így: csitri triumvirátusa a családom. (Engedje meg a kedves Olvasó, hogy saját magam rövid jellemzésétõl eltekintsek!) Nem akarok ódákat zengeni Róluk, de a barátaink szájából oly gyakran elhangzó „nálatok jó lenni”- mondat után nyugodt szívvel dicsõítem õket. Mert valójában õk azok, akik miatt nem egyszerûen elviselhetõ, hanem jó itthon. Bizonyára nagyon nehéz a szülõknek elfogadni, hogy porontyukból egy önálló akarattal és gondolatokkal rendelkezõ felnõtt válik. Aki nem feltétlen szeretne részt venni minden családi programon, akinek más életritmusa és egyáltalán, az életrõl más elképzelései vannak. Több helyrõl is hallottam már a problémát, hogy az otthonról korán elkerült gyermek felnövését -távol lévén- a szülõk nem követik szemmel, és elfelejtik tudatosítani magukban, hogy a kéthetente hazajáró gyermek lassan kéthetente hazajáró felnõtté válik. Ilyenkor aztán gyûlnek a feszültségek, úgy érzed, nem értenek meg, hogy a szüleid és Te teljesen más nyelvet beszéltek. Pedig csak egyszerûen le kéne ülni és elmesélni nekik, hogy „Képzeljétek, felnõttem!” Lássuk a fent vázolt élethelyzetet azoknál, akik otthon élnek. A napokban felhívtam egy nagyon kedves Barátnõmet, de csak édesanyjával tudtam beszélni, mert „Ágika lement valahova a városba, de nem tudom, mikor jön”. Igen, ez bizony nálunk is hasonlóképpen van: valahova mentem, valamikor jövök. Mert az évek során kiharcoltam, megszoktattam drága Szüleimet, hogy végül kis közösségünk leginkább demokráciához hasonlít, míg a despotizmustól igen messze áll.

Itthon lakásom másik tagadhatatlan elõnye, hogy tiszteletben tartják csukott szobaajtómat, és nem rohangál be valaki tízpercenként, hogy „Ne haragudj, kölcsön tudnád adni a szárítódat? Egy tojást? Te mikor mosol? Anatból voltál már?” Ha pedig társaságra vágyom, kimegyek a szobából, vagy elmegyek itthonról anélkül, hogy ez köztünk bármiféle problémát okozna. Életem bizonyos -nem éppen kellemes- élethelyzetei arra is megtanítottak, hogy amikor a többször összehívott barátnõ-kupaktanács nem segít és a „boszorkánykonyhán” nem születik semmilyen elixír, akkor érdemes megkérdezni a csendben, de figyelmesen életem eseményeit követõ családom véleményét, mert bizony a szüleink háta mögött álló 50-60 év nem tûnik el nyomtalanul, hanem bölcsességgé, tudássá alakul, melybõl -ha van egy kis eszünk- mi is profitálhatunk. Azt mondhatjátok erre: „Ezt megteheti egy néha-néha hazajáró is”. Persze. A kérdés csak az, hogy képes vagy-e a hébe-hóba találkozások által felépült falakat ledönteni és odaállni szüleid elé, esetleg összetörve, vagy kétségek között és megnyílni Nekik. Nem akarom tovább szaporítani a szót, csak egyszerûen megköszönni kis Családomnak, hogy olyan életet élhetek mellettük, hogy ezt a cikket én akartam megírni az újságban. -bogyó[email protected]

37 Otthon lakni - K ontr a Kontr Nehéz kontrát írni valamirõl, amiben teljesen ambivalens az ember. Idejöttem egyetemre, ezért nem lakom a szüleimmel, nem pedig úgy volt, hogy nem lakom a szüleimmel, ezért jöttem ide egyetemre. Ha egy városban laknánk, valószínûleg együtt élnénk… legalábbis mindaddig, amíg nincs komoly párkapcsolatom stb. De itt lakom, és a különélésnek számtalan elõnyét és számos hátrányát is megtapasztalhattam. Az elsõ idõkben például egyáltalán nem éreztem jól magam, nem ismertem senkit, és esténként egy lelakott üres lakás várt. Nem tudtam mennyit, hogy kell tanulni, hova lehet menni, ismerkedni… De az elsõ vizsgaidõszak után valahogy keletkeztek barátságok, embereket ismertem meg, akik hasonló helyzetben voltak, akikhez lehetett fordulni, nem ismertek annyira, mint a szüleim… Bár bizonyos problémákat persze jobban ismertek: a vizsgáztatókat, teszteket és ezt az egész egyetemi életet. Sokszor kevésnek éreztem ezt a folyamatos orvosegyetemistáskodást, inkább verset akartam mondani, meg mindenféle érdekes dolgot tenni, így aztán találtam is magamnak egy versmondó kört, és ott igazán jól szoktam magam érezni. Hát minden van itt. Amikor aztán már nem volt annyira lelakva a lakás, mert kifestettük, meg új ajtók lettek, akkor más lányokkal kellett együtt élni, ami igazán nem rossz, de nem is jó. Kiderült, hogy alkalmazkodóképességem van.

Tûrõképességem van. Határozottan kiállni és megvédeni az érdekeimet nem tudom. Sõt ez utóbbi képességet azóta sem sikerült elsajátítanom. Viszont rengeteg mást igen: fõzni, takarítani, beosztani a pénzt, megszerelni a csöpögõ csapot, a wc-t, a redõnyt. Megtanultam hivatalokba járni (pfúj) :). Felnõtt lettem, képes vagyok felelõsen gondolkodni (bár titkolom), van komolyan átgondolt véleményem, emberismeretem, el tudom helyezni magam a világban. Szeretek élni, kinyitni a szemem nap, mint nap, és látni, hogy esik, vagy süt, vagy szél fúj, vagy beleszippantani a levegõbe és érezni, hogy vagyok. Édesanyámmal javult a viszonyunk, amikor velük éltem, nem volt egészen felhõtlen. Nem tudom, hogy ez annak köszönhetõ-e, hogy felnõttem, vagy pedig annak, hogy elköltöztem. Annyi bizonyos, ha sokáig otthon lennék, újra súrlódás lenne köztünk. Így hát békében élünk külön. Amire igazán kontrát tudnék írni, az olyan szülõknéllakás, amely kényelembõl adódik, ebbõl a kényelembõl és biztonságból nehéz elszakadni, és megteremteni magunknak ugyanezt. De muszáj áldozatokat hozni, mert idõsebb korban még nehezebb megtanulni ügyet intézni, családot vezetni, fõzni, stb. Sajnos sokszor a nehezebb út vezet a boldogabb élethez. A szülõktõl való elszakadás mindkét fél számára nehéz feladat, majd biztos mindannyian megtapasztaljuk mindkét oldalról. De ez az élet rendje. -Böbe-

38 T he Changing F ace of Face Anorexia Anorexia(gr.=lack of orexis/appetite) characterizes those people with bird-eating like habits and distorted body image. If you think anorexia is a teen disease, or a habit taken up by spoiled, white rich girls then think again. White women in their teens still account for most anorexia cases but all this is changing as women in their 40s and 50s, men, black, Hispanic women or even little girls as young as 8 or 9, are showing up in doctors’offices with anorexia, bulimia and other eating disorders. Experts say this is an illness starting in adolescence(majority of patients get better)but there’s a resurgence/relapse of the disease at age of 35-45. Many women which had had the disease since teens, seek care for the 1st time in their 30s-50s,cause it may be that they want to have children, forcing them to confront something that might be affecting their fertility; or some other disruption such as divorce, death, cancer, other illness fear or empty nest syndrome(any sort of developmental transition). A key diagnostic criterion for anorexia is the loss of menstrual periods, but when dealing with young girls 8-10 years of age, it’s hard to diagnose since these girls haven’t reached their 1st period yet. Besides age, ethnicity also is important. African American women generally tend to be less anorectic but this too is changing as social pressures rise on women of colour(as they do on white women too), to have their self-esteem determined by body size. In mid-1980s women anorexia outnumbered men’s by a factor of 10:1. A 2001 study showed this dropped to a ratio of 4:1. Why is there an increase in men anorexia?Is it because there’s been an increase or simply because doctors are finally recognizing the disease in men?It’s probably a bit of both. Boys and men are now subjected to increasingly unrealistic expectations about what they should look like and together with the national antiobesity push,more tension created in these individuals about their physical appearance. Experts agree that cultures are to blame;they refer to a fat-phobic culture with unrealistic notions about how thin a body type ought to be and at what age. Is anorexia a genetic disorder? Eating disorders appear to be strongly genetically linked as many other major psychiatric disorders like schizophrenia,depression,bipolar disorder or obsessive-compulsive disorder. There’s an interaction between dna and culture which brings about anorexia and other eating disorders. Areas on chromosomes 1-10 appear to be significantly linked to anorexia and bulimia,predisposing individual to these disorders. Genetic research seems to indicate that some people,mostly female,may have a latent vulnerability to

eating disorders which might never be „turned on”,if the individual isn’t exposed to a particular influence(just as predisposiion to alcoholism can remain latent unless person drinks). Long term goal is to identify those aspects of brainrelated function that influence development, behaviour and personality and to develop more potential pharmacotherapies(treatment is not solely by medication!). Information about inheritability of anorexia and bulimia are important in prevention. Studies show people at higher risk for anorexia and bulimia have 5 personality traits: * Obsessive * Perfectionist * Anxious * Novelty seeking * Impulsive Anorexia; body neglected Anorexia Nervosa takes an enormous toll ont he body. It has the highest mortality rate than any other mental illness.5-20% of people who develop it eventually die from it. The longer you have it,the more likely you’ll die from it. Even those who survive,will have some kind of organ/body disorder(the disease affects all body systems,no part escapes from it). The 1st victim are the bones.Since bone development is critical during adolescence(anorexia also develops during this age), there will be critical bone density loss;such bone loss sets in as soon as 6 months after anorexic behaviour and is 1 of the most irreversible complications of the disease. Most life threatening damage is on the heart.Heart loses muscle mass, gets weaker and smaller.It worsens during exercise and the blood pressure gets lower;it’s the most common reason for hospitalization of anorectics. Half of all anorectics have low white blood cell count(person is vulnerable to infections) and one third are anaemic. Menstruation stops in women and this may affect their fertility.In trully fully recovered anorectis and bulimics pregnancies are normal,but if you look at infertility clinics(patients with infrequent or absent

periods), majority of patients have eating disorders. There may also be miscarriages,caesarean sections and 30% higher incidence to postpartum depression compared to other women. Bulimia which often goes hand in hand with anorexia,has its own unique health damage. Bulimics who purge by vomiting, wreak havoc on their digestive tract by clinically bathing their stomachs in acid, consequently leading to reflux eosophagitis which in turn leads to Barret’s eosophagus and eosophageal cancer. The good news is that many of these complications are reversible if person turns to a normal weight. The real focus is on weight restoration and that’s the most essential part of the treatment. Anorexia is not a strictly psychological disorder but a physical disorder as well! Treatment should involve treating phyiscal complications as well as mentality(thinking process) of the „victims”.

39

Zarifis Georgios

Actual writings on hospital char ts: 1. She has no rigors or shaking chills , but her husband states she was very hot in bed last night. 2. Patient has chest pain if she lies on her left side for over a year. 3. On the second day the knee was better, and on the third day it disappeared. 4. The patient is tearful and crying constantly. She also appears to be depressed. 5. The patient has been depressed since she began seeing me in 1993. 6. Discharge status: Alive but without my permission. 7. Healthy appearing decrepit 69 year old male, mentally alert butforgetful. 8. The patient refused autopsy. 9. The patient has no previous history of suicides. 10. Patient has left white blood cells at another hospital. 11. Patient’s medical history has been remarkably insignificant with only a 40 pound weight gain in the past three days. 12. Patient had waffles for breakfast and anorexia for lunch. 13. She is numb from her toes down. 14. While in ER, she was examined, x-rated and sent home. 15. The skin was moist and dry. 16. Occasional, constant infrequent headaches. 17. Patient was alert and unresponsive. 18. Rectal examination revealed a normal size thyroid. 19. She stated that she had been constipated for most of her life, until she got a divorce. 20. I saw your patient today, who is still under our car for physical therapy. 21. Both breasts are equal and reactive to light and accommodation. 22. Examination of genitalia reveals that he is circus sized. 23. The lab test indicated abnormal lover function.

24. The patient was to have a bowel resection. However, hetook a job as a stock broker instead. 25. Skin: somewhat pale but present. 26. The pelvic exam will be done later on the floor. 27. Patient was seen in consultation by Dr. Blank, who feltwe should sit on the abdomen and I agree. 28. Large brown stool ambulating in the hall. 29. Patient has two teenage children, but no other abnormalities.

40 Ob Prinzessinnen und Prinzen auf Erbsen bald viszlat sagen k önnen? kö Es scheint nicht nur am Vollmond zu liegen, dass ich heute nacht die Augen kaum zudrücken kann. Zum Glück sind weder Liebeskummer noch Prüfungsangst Schuld daran. Unruhig wälze ich mich im Bett hin und her und lausche dem Ticken der Wanduhr, während mir bewusst wird, dass die Zeit immer näher rückt. Anfangs wollte sie nie enden und jetzt, knappe fünf Monate davor, wird mir ganz mulmig zumute. Freude steigt in mir hoch als ich mir ausmale, nicht jeden Morgen vom „Schlager Radio“ des Schwerhörigen nebenan geweckt zu werden, im Restaurant nicht den Kellner um die „English menu“ bitten zu müssen und vor allen Dingen, nicht jedes Semester an eine Banküberweisung von 4500 Euro zu denken. Oder nicht bei einem misslungenem Semester sich sowohl als Versager als auch als baldiger Bettler zu fühlen. Wie wäre es, wenn einem nicht bei Ankunft am Budapester Flughafen sofort die Koffer mit samt Sobotta Atlanten geschnappt werden? Ganz zu schweigen davon, wie viel Bürokratie einem erspart bleibt, wenn nicht Portemonnai mit Führerschein und Perso nach einer Busfahrt fehlen. Dass einem deutschen schwarzen Polo noch nicht die Reifen ausgeschraubt worden sind, grenzt an ein Wunder. Selbst meiner pinken Teddybär Fußmatte vor der Hautür konnten Diebe nicht widerstehen. Doch leider währt die Freude auf ein Studium in der „geruhsamen Heimat“ nicht lange, denn nicht für alle von uns ist eine sichere Bleibe in Deutschland nach den Ungarnjahren garantiert. Schon bald wird sich herausstellen, wie (miss)erfolgreich wir uns im undurchsichtigen deutschen Hochschulaufnahmesystem einordnen dürfen: Sei es durch einen glänzenden 5-er Ungarn Schnitt, kostspielige Klagen, ein schönes Gesicht oder sogar immer noch durch den Abiturschnitt, wegen den wir für immer den Stempel des NC Flüchtlings tragen. Nachdem wir ein und halb Jahre lang als fleißige Ochsen unsere Zukunftsfelder gepflügt haben, fragen wir uns natürlich auch wohin wir bald mit unserem schweren Karren ziehen. Kann es unserer Saat auch gelingen, auf ungarischem Boden weiterhin zu gedeihen? Zum tausendsten Mal wälze ich mich in dieser Nacht um, als mich unter meinem Rücken etwas – so ähnlich wie die grüne Erbse die Prinzessin auf 21 Matten – drückt. Als ich darunter fasse, ziehe ich einen Tatsächlicher Spruch eines Professors während der Vorlesung:”Die einzige Mitstudentin im Hörsaal an Prof: “Warum brummt der Trafo davorn eigentlich so??” Prof: “Wenn Sie 50 Perioden in der Sekunde hätten,dann würden Sie auch brummen ...!”” Am Morgen nach der ersten Nacht. Sie:”Was bist Du

Forintcent heraus. Wer an Ohmen glaubt, könnte meinen, dass sich ein weiteres Studium in Ungarn als ein Glücksfall herausstellt. Doch auch Rationalisten müssen zugeben, dass wir ein gutes Los gezogen haben, an einer dreisprachigen medizinischen Universität gelandet zu sein. Trotz Ausbeutungsgefühl übersehen wir manchmal was alles wir gewonnen haben. Ganz besonders lieb gewonnen haben wir unsere kleine Jahrgangsfamilie, die zwar zusammenhält aber es auch schafft, dass dein Witz, den du morgens deinem Sitznachbarn erzählt hast, beim Mittagessen schon zum Ohrwurm aller anderen geworden ist. Nicht zuletzt erlauben wir uns doch – wenn auch nicht immer unberechtigt – Meckereien, die uns wie Prinzessinnen und Prinzen auf Erbse erscheinen lassen. Kommentare wie „typisch Ungarn“ oder „das passiert nur hier“ kommen schnell zu Stande, falls wieder etwas nicht nach Plan im fremden Land läuft. Dabei haben wir keinen Grund unsere Herkunft und „unser Land“ höher zu stellen, wenn doch auch dort bisher nicht alles plangemäß gelaufen ist. Wu Yen-Ying

eigentlich von Beruf?” Er:”Anästhesist” Sie: “Dachte ich mir, ich hab´ überhaupt nichts gemerkt.” Treffen sich zwei Freunde. Sagt der eine : “Hast Du morgen schon was vor?” “Ja, ich fahre ins Grüne und lasse mit meinem Sohn einen Drachen steigen. Und Du?” “Etwas ähnliches. Ich mache mit meiner Schwiegermutter eine Bergtour.”

Jeffo’s Dream Diesmal eine erstklassiger trip-hop Band aus der Stadt Szeged. Die Band ist noch eine ganz neue Formation, dennoch ist sie meiner Meinung nach, eine der besten Gruppen in meinem kleinen Heimatland: ) Die Story begann 2002, damals legte Sada noch Breakbeat-platten bei dem Formation Based on Bass auf. Droka war die Sängerin der space-rock Gruppe Meztelen Ebéd. Sie trafen einander auf einem Konzert. Ihre Vrstellung von Musik war im einkalng so begannen sie gemeinsam zu arbeiten. Dorka schrieb Vocal und Te x t f ü r S a d a - s Tr a c k u n d s o i s t i h r e r s t e s

Ist die Hölle e x other m ex oder endother m? Nachfolgend lesen Sie eine Prüfungsanfrage aus der aktuellen Zwischenprüfung im Fach Chemie an der Universität von Washington. Bonus-Frage: Ist die Hölle exotherm (Wärme abgebend) oder endotherm (Wärme annehmend)? Die meisten Studenten untermauerten Ihre Antwort, indem Sie das Boyle-Mariotte-Gesetz heranzogen (“Das Volumen und der Druck eines geschlossenen Systems sind voneinander abhängig”, d.h. Gas kühlt sich ab, wenn es sich ausdehnt und erwärmt sich bei Kompression). Einer aber schrieb folgendes: Zuerst müssen wir feststellen, wie sich die Masse der Hölle über die Zeit ändert. Dazu benötigen wir die Rate der Seelen, die “zur Hölle fahren” und die Rate derjenigen, die sie verlassen. Ich denke, wir sind darüber einig, dass eine Seele, einmal in der Hölle, diese nicht wieder verlässt. Wir stellen also fest: Es gibt keine Seelen, die die Hölle verlassen. Um festzustellen, wieviele Seelen hinzu kommen, sehen wir uns doch mal die verschiedenen Religionen auf der Welt heute an. Einige dieser Religionen sagen, dass, wenn man nicht dieser Religion angehört, man in die Hölle kommt.

41 Dorka – Gesang, Lieder , Text Sada – synth, samples, breaks Jani – Bassgitar Pancs – Gesang, Flöte Gábor – Gitar Zalán – Trommel

gemeinsames Lied „ Weird Spirit” entstanden. Damals arbeiteten sie noch unter den Namen “Daawg feat Dorka”. Noch dieses Jahr erschien ihr erste Maxi-CD mit den originellen und einen remixten Version von Weird Spirit. Sie wurden später für live Auftritte gefargt und so ist die Band Jeffo’s Dream geboren. Ihere Palette ist ganz breit. Von vokalen Breakbeat bis zum Trip-hop kann man alles von denen hören. Sie spielen meisstens eigene Songs, manchmal auch etwas von anderen Künstlern. Auf einem Konzert habe ich ihre Version von der berühmte Gorecki von Lamb gehört und ich kann nur sagen, dass es für mich ein ungalublich gutes Erlebnis war. Dieses Jahr ist ihre erste CD „ Smallest Things” erscheinen. Wenn ihr die Möglichkeit habt auf ein Konzert zu gehen dann empfehle ich es euch , weil es sehr gut ist ( Entschuldignung meine Deutschkenntnisse sind nicht so gut:S ). Ein paar von den alten Songs könnt ihr von der Webseite: w w w. j e f f o s d r e a m . h u oder von www.download.com herunterladen. Ähnliche Gruppen: Depeche Mode, Massive Attack, Lamb, Portishead,Tricky -SanyaDa es auf der Welt mehr als eine Religionen mit dieser Überzeugung gibt, und da niemand mehr als einer Religion angehört, kommen wir zu dem Schluss, dass alle Seelen in der Hölle enden. Auf der Basis der weltweiten Geburten- und Sterberaten können wir davon ausgehen, dass die Anzahl der Seelen in der Hölle exponentiell ansteigt. Betrachten wir nun die Veränderung des Volumens der Hölle, da nach dem Boyle-Mariotte-Gesetz bei gleichbleibender Temperatur und Druck das Volumen proportional zur Anzahl der hinzukommenden Seele ansteigten muss. Daraus ergeben sich zwei Möglichkeiten: 1. Expandiert die Hölle langsamer als die Anzahl der hinzukommenden Seelen, dann steigen Temperatur und Druck in der Hölle an, bis sie explodiert. 2. Expandiert die Hölle schneller als die Anzahl der hinzukommenden Seelen, dann sinken die Temperatur und Druck in der Hölle, bis sie zufriert. Zur Lösung führt uns der Ausspruch meiner Kommilitonin Teresa: “Eher friert die Hölle ein, bevor ich mit dir ins Bett gehe...” Da ich bis heute nicht dieses Vergnügen mit Teresa hatte (und wohl auch nie haben werde), muss Aussage 2 falsch sein, was uns zur Lösung bringt: Die Hölle ist exotherm und wird nie einfrieren. Der Student bekam als einziger Prüfungsteilnehmer die volle Punktzahl...

42

Vena Literatura Virrasztás

Elveszett a fény szemedbõl Elmerengsz múló arcok emlékérõl Sorokra gondolsz: az õ hangján hallod A szó, a tekintet és minden: halott. Eszedbe jut sok vágyott érintés Talán csak véletlen tévedés Mindent kizársz most De a falak közt átsuhannak a démonok Árnyképek: lidércek tánca Légies testüket a holdsugár körülzárja. Folyosók feszített csendjét Felveri a számtalan ponyvalebbenés. Harmatcseppek csüngnek a haldokló levelekrõl A mélybe zuhannak tisztán, érintetlenül. Nem csillan már meg testükön a hajnali fény Beissza õket a szomjas föld barázdái közé. Az álmok fonalát lassan átvágja a pirkadat Kiszáradt szemekkel még mindig virrasztasz. Az összefolyt gyertyák már rég kialudtak A viasztócsák egy nevet alkotnak.

-Alphy-

43

44