Nora Roberts. Az elbűvölő mágus

Nora Roberts Az elbűvölő mágus

1

Minden jog fenntartva, beleértve a kiadvány egészének vagy egy részének bármilyen formában történő sokszorosítását. A mű a Harlequin Enterprises II B. V. jóváhagyásával jelent meg. Kiadványunk szereplői kitalált személyek. Bármely adott személlyel, akár élővel, akár elhunyttal való hasonlóság a merő véletlen műve. § All rights reserved including the right of reproduction in whole or in part in any form. This edition is published by arrangement with Harlequin Enterprises II B. V. All characters in this book are fictious. Any resemblance to actual persons, living or dead, is purely coincidental.

© Nora Roberts, 1983. - Harlequin Magyarország Kft., 2009. A mű eredeti címe: This Magic Moment (Silhouette Intimate Romance) Magyarra fordította: Brodszky Ildikó

Borító: Majoros Árpád ISBN 978-963-538-007-7 HU ISSN 1588-8096 •Felelős kiadó: Holger Martens •Főszerkesztő: Dr. Téglásy Imre •Műszaki vezető: Sárai Szabó Mária •Szerkesztőség: 1122 Budapest, XII. Városmajor u. 20. •Levélcím: 1535 Budapest, Pf. 762. •Távbeszélő: 488-5569; Fax: 488-5584 •E-mail: [email protected] •Terjesztés: 488-5588

Kiadónk újdonságairól, a megrendelési lehetőségekről honlapunkon is tájékozódhat: www.harlequin.hu

Árusításban terjeszti a LAPKER Rt., és egyéb terjesztő szervek.

Szedés: Harlequin Magyarország Kft. Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Rt., Debrecen Felelős vezető: György Géza vezérigazgató

2

1. A hangulata miatt választotta Patrick Atkins ezt a házat! Erről Rona attól kezdve meg volt győződve, ahogy meglátta a szürke, magányos épületet a szirttetőn. A ház hátsó frontja a Csendes-óceánra nézett. Nem volt szimmetrikus. Különböző magasságú részei hosszan, elnyúlva épültek egymás mellé, ami valami különös, vad jelleget kölcsönzött neki. Ahogy feltűnt a sziklaszirtek között kanyargó út végén, és mögötte fenyegetően sötétlett az égbolt, a ház egyszerre volt pompás és kísérteties. Akár egy régi filmben, gondolta a látogató, és első sebességbe kapcsolt, ahogy az utolsó, meredek szakaszhoz érkezett. Patrick Atkins különc hírében áll. A háza pedig pontosan ezt tükrözi. Már csak néhány kellék hiányzik, mennydörgés, köd és farkasüvöltés, és máris kész a kísértetkastély. Ez a gondolat mulattatta Ronát. Leállította a kocsit, és még egyszer szemügyre vette a házat. Nem sok ilyen épületet lát az ember Los Angelestől mindössze kétszáznegyven kilométerre, északra. Jobban mondva, sehol sem látni ilyet. Ahogy a lány kiszállt a kocsiból, heves szélroham kapta el. Az arcába fújta a haját, cibálta sárgászöld, bolyhos kötött kabátját. Rona kísértést érzett, hogy odamenjen a támfalhoz, és egy pillantást vessen az óceánra. Ehelyett azonban sietve felment a lépcsőn. Végül is nem azért jött, hogy a kilátásban gyönyörködjék. Az ajtón régi és nehéz kopogtatót talált, ami ennek megfelelően hangosan is szólt. Rona igyekezett bebeszélni magának, hogy cseppet sem ideges, mégis - várakozás közben - folyton egyik kezéből a másikba kapta az aktatáskáját. Az apja dühös lesz, ha a szerződést Patrick Atkins aláírása nélkül viszi vissza. Nem, nem lesz dühös, hanem hallgatag. Senki sem tud olyan hatásosan hallgataggá válni, mint Bennet Swan. Az ilyen csönd fölér egy dührohammal. De én nem fogok üres kézzel távozni innen, fogadkozott Rona. Tudom én, hogy miképpen kell nehéz természetű művészekkel bánni. Éveken át figyeltem, hogyan kell… Az ajtó nyílása szakította ki gondolataiból. A legmagasabb férfi állt előtte, akit valaha is látott. Legalább két méter magas volt, és széles vállával szinte teljesen kitöltötte az ajtókeretet. És az arca! Kétségtelenül a legcsúnyább ember, akivel életében találkozott. Széles, lapos arca sápadt volt. Az orra valamikor eltörhetett, aztán meg ferdén nőtt össze. Apró szeme éppen olyan fakó barna volt, mint a sűrű haja. Illik a képbe. Atkins ezt az embert is csak a hatás kedvéért alkalmazza. - Jó napot! Rona Swan vagyok. Mr. Atkins vár engem. - Üdvözlöm, Miss Swan. - A mély, elnyújtott hang tökéletesen illett az alakhoz. Ahogy a férfi félreállt az útból, a látogató nehezen szánta rá magát, hogy belépjen. Viharfelhők, óriás kinézetű inas, komor ház a szirttetőn. Hiába, Atkins ért a színpadi hatásokhoz! Rona kíváncsian nézett körül, ahogy becsukódott mögötte az ajtó. - Várjon itt! - mondta az inas, aztán a méreteihez képest meglepőn ruganyos léptekkel végigment az előcsarnokon. 3

- Igen, köszönöm - mormolta a látogató. A fehér falakat falkárpitok díszítették. Az első szőnyeg azt a középkori jelenetet ábrázolta, amikor az ifjú Artúr király éppen kihúzza a bűvös kardot a sziklából. A háttérben Merlin, a varázsló látszott. Rona bólintott. Ez a kitűnő munka illik egy olyan emberhez, mint Atkins. Rona megfordult, és megpillantotta magát egy nagy, díszes forgótükörben. Bosszankodott, ahogy meglátta az összekócolt haját. Ő most itt a Swan Productions céget képviseli. Igazgatni kezdte elszabadult fürtjeit. Zöld szeme elsötétedett az aggodalomtól és az izgalomtól, az arca kipirult. Mély lélegzetet vett, nyugalmat erőltetett magára, kisimította a kabátját, és elrendezte hosszú, világoszöld gyapjúruháját. Ahogy lépéseket hallott, gyorsan elfordult. Nem akarta, hogy rajtakapják, amint a tükörben nézi magát, és az utolsó pillanatban hozza rendbe a külsejét. De megint csak az inas jött. Rona lenyelte az előtörő bosszúságot. - Mr. Atkins a pincében szeretne magával beszélni - közölte az óriás. - Ó! - Rona még mondott volna valamit, de az inas már előrement, és neki szednie kellett a lábát, hogy lépést tudjon vele tartani. Az előcsarnokból folyosó vezetett jobbra. Rona cipősarkai szaporán kopogtak, ahogy követte az óriást, aki olyan hirtelen torpant meg, hogy a lány hajszál híján nekiütközött. - Itt lemegyünk - nyitott ki a férfi egy ajtót, és eltűnt a mélyben. - De… - vetett rá egy sötét pillantást Rona, és elkezdett leereszkedni a gyengén világított lépcsőkön. Ez igazán nevetséges! Egy üzleti tárgyalásnak inkább irodában, vagy legalábbis valami megfelelő étteremben kell lezajlania. Micsoda hatásvadászat! Szakmai ártalom… Lentről csak a saját léptei visszahangoztak, máskülönben halálos csend volt. A lány szíve vadul dobogott, ahogy a csigalépcső utolsó kanyarulatához ért. Óriási pincehelyiség tárult ki előtte. A falak faburkolatúak, a padozat kövezett volt. Kosarak és ládák álltak mindenütt, meg minden elképzelhető kacat. Közte imitt-amott bútorok is. Ezek képezték a berendezést. Rona a homlokát ráncolva nézett körül, miközben leereszkedett az utolsó lépcsőfokokon. Patrick Atkins figyelte az érkezőt, ahogy megjelenik a csigalépcső kanyarulatában. Értett hozzá, hogy csendben maradjon, és minden érzékével csak egy valamire összpontosítson. Ez életfontosságú ennél a foglalkozásnál. Ahhoz is volt tehetsége, hogy egy embert gyorsan felmérjen. Ez is a munkájához tartozott. De ez a Rona Swan fiatalabb volt, mint várta. Kecses teremtés, vékony és finom. Szőke haja lágy hullámokban keretezi finom vonalú arcát. De az álla határozott egyéniségre vall… Bosszúsnak látszik, és cseppet sem aggodalmaskodik. A férfi ajka körül mosoly játszott. Még mindig csendben maradt, amikor a látogató végigment a helyiségen. Ízig-vérig üzletasszony benyomását kelti ebben az egyszerű, de finom ruhában. Kecses cipők, drága aktatáska és nagyon nőies kezek. Érdekes. - Üdvözlöm, Miss Swan. Rona összerezzent, amiért kellőképpen haragudott magára. Amikor aztán abba az irányba fordult, ahonnan a hang jött, csupán árnyakat látott. Patrick Atkins alakját nem tudta kivenni. - Nagyon pontos - szólalt meg újra a hang a homályból. 4

Ahogy a férfi végre megmozdult, Rona felismerte, hogy egy kis színpadon áll. Fekete ruhát visel, és eddig teljesen beleolvadt a sötét háttérbe. A lány némi erőfeszítés árán erőt vett a bosszúságán. Betanult mosolyt öltött az arcára. - Üdvözlöm, Mr. Atkins - ment oda a házigazdához. - Meseszép a háza. - Köszönöm. A férfi nem jött le a színpadról a vendégéhez, így Ronának fel kellett rá néznie. Érdekes, hogy így, élőben mennyivel hatásosabb jelenség, mint a filmvásznon vagy a videofelvételen! Ez általában fordítva szokott lenni. Rona látta Patrick Atkins előadásait. Amióta az apja, egészségi okokból, kénytelen-kelletlen rábízta ezt a szerződést, ő két este alatt megnézte a híres művész minden fellelhető felvételét. Magával ragadó egyéniség állapította meg, ahogy elnézte a férfi sűrű, fekete haja által keretezett, kifejező arcát. Az állán egy kis sebhely látszik, a szája keskeny, íves szemöldöke kissé felfelé kanyarodik. A szeme lenyűgözte a lányt. Szürke? Vagy talán fekete? De nem a szeme színe volt az, ami elbizonytalanította Ronát, hanem az a hihetetlenül összpontosított figyelem, amivel őt fürkészte. A lánynak egy csapásra úgy kiszáradt a torka, hogy nyelnie kellett. Majdnem úgy tűnt, mintha a férfi már-már olvas a gondolataiban. Patrick Atkinst az évtized legnagyobb mágusaként tartották számon. Sokan egyenesen az elmúlt félévszázad legnagyobbjának tartották. Bűvészszámai és szabadulási mutatványai vakmerőek, lélegzetelállítóak és teljességgel megmagyarázhatatlanok voltak. Sokan egyenesen boszorkánymesternek nevezték. Most, hogy Rona a szemébe nézett, kezdte megérteni, mivel tett szert erre a hírnévre. Rona felrázta magát a hirtelen rátört révületből, és újra nekirugaszkodott üzletasszonyi küldetésének. Végül is ő nem hisz a mágiában. - Mr. Atkins, az apám elnézését kéri, hogy nem tud személyesen jönni. Remélem, hogy rövidesen… - Már jobban érzi magát az édesapja. - Igen, valóban - meredt rá a lány zavartan a férfira. Patrick mosolyogva leszállt a pódiumról. - Mr. Swan egy órával ezelőtt felhívott. Telefon, nem telepátia. Rona dühös pillantást vetett a férfira, mielőtt kellőképpen visszafogta volna magát, aztán a mosolya szélesebbé vált. - Kellemesen utazott? - kérdezte a férfi. - Igen, köszönöm. - De azért ez hosszú út volt. Foglaljon csak helyet! Patrick egy asztalra mutatott, és leült mellé. Rona helyet foglalt vele szemben. - Mr. Atkins - kezdte, és jobban érezte magát, hogy végre az üzletre térhetnek. - Tudom, hogy az apám már részletesen megbeszélte magával és a képviselőjével a cégünk ajánlatát. Rona letette az aktatáskát az asztalra. - Minden kérdésére válaszolni tudok. - Régóta dolgozik a cégnél, Miss Swan? A kérdés eltérítette Ronát attól, amit mondani akart, de tisztában volt vele, hogy a művészek szeszélyeihez alkalmazkodni kell. - Öt éve, Mr. Atkins. És biztosíthatom: felkészültem, hogy minden kérdésére válaszolni tudjak, és szükség esetén tárgyalni tudjak a feltételekről. 5

A lány hangja határozottan csengett, pedig ideges volt. Ezt Patrick azonnal látta az asztalon gondosan összekulcsolt kezéről. - Biztos vagyok benne, hogy alaposan felkészült. Az édesapja nem olyan ember, akinek könnyű lenne a kedvére tenni. Meglepetés és némi aggodalom csillant a lány szemében. - Nem bizony - felelte nyugodtan. - És éppen ezért biztos lehet benne, hogy mindenből a legjobbat fogja kapni, a legjobb munkatársakat, a legjobb szerződést. Három egyórás televíziós műsort ajánlunk, három évre elosztva. A legjobb adásidőben. És hozzá olyan költségvetést, ami szavatolja a minőséget. Előnyös az ön számára, és a Swan Productions számára is. - Talán… A férfi túlságosan alaposan vizsgálta a lányt. Rona igyekezett nyugodtan ülve maradni. Szürke! Szürke a szeme, de olyan sötét, hogy már szinte fekete. - Természetesen tudom, hogy ön elsősorban a klubok és színházak közönségét kedveli. Las Vegas, Lake Tahoe, a London Palladium és más hasonlóak közönségét. - Filmen nem érvényesül a bűvészmutatvány, hiszen ott bármit meg lehet változtatni. - Ez világos előttem. Egy trükk csak élő adásban lehet hatásos. - Én illúziókkal dolgozom, nem trükkökkel. Rona alig tudta folytatni, mivel a férfi tekintete egyfolytában rászegeződött. - A műsorokat élőben kell sugározni, és a stúdió közönsége előtt kell lezajlaniuk. A hírverés… - Maga, ugye, nem hisz a mágiában, Miss Swan? - A férfi ajkán leheletnyi mosoly játszott, és a hangjában árnyalatnyi vidámság csengett. - Maga roppant tehetséges, Mr. Atkins - felelte a lány óvatosan. - Nagyon csodálom a munkáját. - Rendkívül diplomatikus - dőlt hátra a férfi. - Ez tetszik. Hát ez nem éppen hízelgő! Atkins mulat rajta, és ezt még csak nem is próbálja véka alá rejteni. De te tedd csak a dolgodat! - figyelmeztette magát Rona, és összeszorította a száját. - Mr. Atkins, ha most megbeszélhetnénk a szerződés feltételeit… - Én senkivel nem kötök úgy üzletet, hogy nem tudom, kivel is van dolgom. - Az apám… - Nem az édesapjáról beszélek - vágott a szavába Patrick. - Sajnos, elfelejtettem elhozni az életrajzomat - jegyezte meg csípősen a lány, aztán az ajkába harapott. A csoda vigye! Nem engedheti meg magának, hogy elveszítse az önuralmát. Patrick azonban vidáman mosolygott. - Arra nincs is szükség - mondta, és megfogta a lány kezét. - Soha! - rikácsolta hirtelen egy hang a lány háta mögött. A lány ijedtében felugrott a székről. - Ez csak Merlin - nyugtatta meg Patrick, ahogy Rona a hang irányába fordult. Egy nagy, fekete madár ült tőle jobbra egy rúdon. Rona mély lélegzetet vett, és megpróbált uralkodni az idegein. A madár rábámult. - Nagyon okos - szedte össze magát a lány, és némi tartózkodással nézte a madarat. Maga tanította meg beszélni? - Ühüm. 6

- Kérsz egy italt, édesem? - kérdezte a madár. Rona fojtottan nevetett, és Patrick felé fordult, aki egykedvű pillantást vetett a madárra. - A jó modorra viszont nem tanítottam meg. A lány küzdött a nevetési inger ellen. - Mr. Atkins, ha mi most… - Az édesapja fiút akart. - Rona hitetlenkedve meredt a férfira, de ő folytatta. - Ez bizony megnehezítette a maga életét. - A férfi újra a lány szemébe nézett, és lazán fogta a kezét. - Nincs férjnél, és egyedül él. Két lábbal áll a földön, és büszke a gyakorlati érzékére. Nehezen uralkodik a heves természetén, de mindent elkövet, hogy fegyelmezze magát. Magácska nagyon óvatos, Miss Swan. Nehezen bízik meg valakiben, és alaposan megválogatja az ismerőseit. Türelmetlen, mert szeretne valamit bebizonyítani önmagának és az édesapjának. - Patrick rámosolygott a lányra. - Társasjáték, Miss Swan, vagy telepátia? Ahogy a férfi elengedte a lány kezét, ő gyorsan elhúzta az asztalról, és az ölébe rejtette. Zavarta, hogy a férfi mennyire beletalált az igazságba. - Csak egy kis műkedvelő lélekelemzés - magyarázta elégedetten a férfi, és élvezte a lány meglepetését. - Nem kell hozzá egyéb, mint némi alapvető dolgot tudni Bennet Swanról, és érteni a testbeszédet. - A férfi megvonta a vállát. - Nincs benne semmi trükk, csak feltevések. Mennyire jártam közel az igazsághoz? - Én nem játszani jöttem, Mr. Atkins. - Tudom - mosolygott a férfi kedvesen. - Azért jött, hogy megállapodást kössön. Én azonban az ilyesmit a magam módján csinálom, és akkor, amikor helyesnek tartom. A hivatásomból következik a különcség. Legyen velem elnéző! - Megpróbálom - felelte Rona. Mély lélegzetet vett, és hátradőlt a székben. Mindenesetre mindketten nagyon komolyan vesszük a foglalkozásunkat. - Úgy van. - Akkor azt is meg kell értenie, hogy nekem az a feladatom, hogy megszerezzem a maga aláírását. - Talán nem ártana egy kis hízelkedéssel próbálkozni, gondolta Rona. - Azért akarjuk magát, mert a maga a legjobb a szakmában. - Azzal tisztában vagyok - felelte a férfi szemrebbenés nélkül. - Azzal, hogy meg akarjuk szerezni magát, vagy azzal, hogy maga a legjobb? - Mindkettővel - mosolygott sugárzóan Patrick. Rona lassan beszívta a levegőt, és arra gondolt, hogy milyen lehetetlenek tudnak lenni a szórakoztató ipar szereplői. - Mr. Atkins… Merlin néhány szárnycsapással átszelte a levegőt, és a vendég vállára telepedett. Rona levegő után kapkodott, és megmerevedett. Jaj, istenem, ez már tényleg sok a jóból! Patrick nézte, ahogy a madár összecsukja a szárnyait. - Érdekes, ezt eddig még senkivel sem tette meg… - Akkor most érezzem magam kitüntetve? - morogta a lány, és meg sem mert moccanni. Vajon tudnak a madarak harapni? Rona úgy döntött, hogy nem várja meg, amíg ez kiderül. - Nem tudná esetleg, hm… rábeszélni, hogy telepedjen máshova? Patrick egy kézmozdulattal rávette Merlint, hogy az ő vállára üljön.

7

- Mr. Atkins, megértem, hogy a magafajta művésznek különleges elképzelései vannak a hatásos környezetről. Nagyon nehéz azonban üzletről tárgyalni egy… földalatti börtönben, miközben egy rikácsoló holló ül a vállamra, és… Patrick hangos nevetése szakította félbe a lány szavait. A madár a szárnyaival verdesett, és mereven nézte a lányt. - Ez nem holló, hanem beó. A seregélyfélékhez tartozik. A legjobb hangutánzók egyike. Kezdem magát megszeretni, Rona Swan. Én ebben a börtönben dolgozom - magyarázta Patrick a sértődés legcsekélyebb jele nélkül. - Ide el lehet vonulni, mert itt nyugalom van. A bűvészmutatványokhoz nem csak ügyesség kell. Sok tervezést és előkészületet igényelnek. - Ezt értem, de… - Az üzletről majd egészen szokványos módon a vacsoránál beszélünk - vágott a szavába a férfi. A házigazda és a látogató szinte egyidejűleg állt fel. Rona nem akart egy vagy két óránál tovább maradni. Innen a hegytetőtől a szállodájáig jó félóra a távolság. - Itt kell maradnia éjszakára - mondta a férfi, mintha csakugyan a lány gondolataiban olvasna, miközben a madárral a vállán elindult a lépcső felé. - Nagyra értékelem a vendégszeretetét, de a városban, szállodában foglaltam szobát. Holnap… - Magánál van a csomagja? - Patrick megállt, és karon fogta a lányt, mielőtt elindultak felfelé a lépcsőn. - Igen, itt van a kocsiban, de… - Link majd lemondja a szobafoglalást. Zivatar készülődik. Nem szeretném, ha ma este ezeken az utakon közlekedne. A házigazda szavait mennydörgés robaja igazolta. - Nincs ász a kabátujjamban - közölte Merlin. Rona kétkedő pillantást vetett rá.

A vacsora megnyugtatóan hatott a látogatóra. Az ebédlő hatalmas helyiség volt, amelynek egyik végén vidáman pattogott a tűz a kandallóban, a másikat antik ónpoharak gyűjteménye díszítette. A hosszú, keskeny asztalon Sevres-i porcelán, és ódon ezüst étkészlet terítéke várta. - Link kitűnő szakács - magyarázta Patrick, ahogy az óriás letette a vendég elé a tányért, amelyen csirke és rizs volt. Rona még egy pillantást vetett a hatalmas lapátkezekre, mielőtt Link kiment a szobából. - Mindenekelőtt hallgatag - jegyezte meg. Patrick mosolygott, és aranyszínű bort töltött a lány poharába. - Link csak akkor beszél, ha van valami mondanivalója. Szívesen él Los Angelesben, Miss Swan? A férfi szeme most barátságos volt. Nem olyan fürkésző, mint korábban. Rona meg is nyugodott. - Szívesen. A munkám szempontjából nagyon előnyös. - Nincs ott túlságosan sok ember? - Van, de ahhoz már hozzászoktam. 8

- Mindig Los Angelesben élt? - Igen, az iskolaéveimtől eltekintve. Patrick észrevette a parányi változást a lány hangjában, ami senki másnak nem tűnt volna fel. Mintha némi neheztelés csengett volna ki belőle. - Hol járt iskolába? - Svájcban. - Szép ország. - Mindazonáltal Ronának cseppet sem tetszett, hogy odaküldték, állapította meg a férfi, miközben a boros pohara után nyúlt. - És ezután kezdett a Swan Productionsnál dolgozni? A lány összeráncolt homlokkal nézett a kandalló tüzébe. - Miután az apám látta, hogy szilárdan eltökélt szándékom. - Maga nagyon határozott egyéniség - jegyezte meg Patrick. - Igen - ismerte el a lány. - Az első évben bélyegeket nyaltam a levelekre, és kávét főztem. A művészeknek még csak a közelébe sem kerültem. - Rona szeme elégedetten csillant meg. - Aztán egy napon tévedésből az én íróasztalomra került néhány irat. Az apám a nagy színésznővel, Mildred Chase-zel akart egy kis sorozatot készíteni. A művésznő azonban nem akart kötélnek állni. Utánanéztem egypár dolognak, aztán meglátogattam. - Rona mosolyogva nézett Patrickre. - Nagy élmény volt, mondhatom. Miss Chase csodálatos birtokon él a hegyek között, őrök és vagy tucat kutya társaságában. Az igazi, régi Hollywoodot idézi fel. Valószínűleg kíváncsiságból engedett be. - Milyen benyomást tett magára? - kérdezte a férfi, csak azért, hogy beszéltesse a lányt. - Csodálatos volt. Igazi nagyasszony. Ha nem remeg a térdem, biztosan pukedliztem volna neki. - A lány arcán diadalmas mosoly jelent meg. - Két óra múlva aláírta a szerződést. - Mit szólt az édesapja? - Dühös volt. - Rona a borospohara után nyúlt. A lángok fénye játszott a bőrén. Majdnem egy óra hosszat dúlt-fúlt, vagyis hát hallgatott. - A lány ivott, és letette a poharat. Másnap előléptetést és új irodát kaptam. Bennett Swan méltányolja azoknak az erőfeszítését, akik valamit elérnek. - És maga el szokott érni valamit, Miss Swan? - Általában igen. Jót boldogulok a feladatokkal. - Az emberekkel is? A lány habozott. A férfi tekintete megint átható és fürkésző volt. - A legtöbbjükkel igen. A házigazda mosolygott, de a tekintete kutakodó maradt. - És hogy ízlik a vacsora? A lány a tányérjára nézett, csak hogy a férfi tekintetét lerázza, magáról. Meglepve tapasztalta, hogy miközben mással volt elfoglalva, a csirke nagy részét észrevétlenül elfogyasztotta. - Kitűnő. A maga… - A házigazdára nézett, és nem tudta, minek nevezze annak különös, hallgatag árnyékát. Inasa? Lakája? Rabszolgája? - A barátom - segítette ki Patrick, aztán kortyolt egyet a borából. A lánynak az a kényelmetlen érzése támadt, hogy ez a titokzatos ember belelát a gondolataiba. - A barátja nagyszerű szakács.

9

- A látszat gyakran csal - mosolygott vidáman a házigazda. - A maga szakmájában meg az enyémben is gyakran mutatunk a közönségnek nem létező dolgokat. A Swan Productions ugyanúgy látszatokkal dolgozik, mint én. - Patrick kinyújtotta a karját a lány felé, és Rona gyorsan hátrahajolt. A férfi kezében egy hosszú szárú rózsa jelent meg. - Ó! - A lány kellemesen meglepve átvette. A virágnak erős, édes illata volt. - Az ilyesmire számítani kell, ha valaki egy varázslóval eszik - mosolygott a lány. - A szép nők és a virágok összetartoznak. - Patricket elbűvölte a lány éber tekintete. Nagyon óvatos, állapította meg újra. A férfi nagyra becsülte az óvatosságot. És szerette megfigyelni, hogy mi milyen hatást vált ki az embertársaiból. - Maga szép nő - fejezte be a gondolatmenetet. - Köszönöm. - Még egy kis bort? - Nem, köszönöm. - A lány szíve gyorsabban vert, ahogy a virágot letette a tányérja mellé, és tovább étkezett. - Még sohasem voltam ennyire északra a Csendes-óceán partján jegyezte meg. - Már régóta él itt, Mr. Atkins? - Néhány éve. - A férfi elgondolkozva forgatta a bort a poharában. - Nem szeretem a tömeget. - Az előadásoktól eltekintve persze - mosolygott a lány. - Természetesen. Amikor Patrick felállt, és azt javasolta, hogy menjenek át a szalonba, Rona rádöbbent, még szó sem esett a szerződésről. Valahogy vissza kellene rá térni. - Mr. Atkins - kezdte, ahogy beléptek a helyiségbe, de rögtön torkán akadt a szó. - Ó, de gyönyörű! - kiáltott fel. A berendezés nagy részét pompás, tizennyolcadik századi műbútorok alkották. Noha minden eredeti volt, a helyiségnek cseppet sem volt múzeumi hangulata. A tökéletes állapotban lévő, csillogó bútorok között friss virágok virítottak. A sarokban egy kis zongora állt. A kottatartóra oda volt készítve egy lap. A kandallópárkányon üvegből fújt, apró figurák álltak. Egy egész állatsereglet, állapította meg Rona, ahogy közelebbről szemügyre vette. Egyszarvúak, szárnyas lovak, egy kentaur, egy háromfejű kutya. Csupa különleges lény. A kandallóban kellemes tűz lobogott. Egy magas, kerek asztalkán Tiffany lámpa állt. Ilyen helyiségre Rona egy kedélyes, angol, vidéki házban számított volna. - Örülök, hogy tetszik magának. - Patrick tekintete végigfutott a lány kivágott, fekete ruháján és a félhosszú, sötétkék szatén kabátján, amit apró, fekete perzsaminta díszített. Meglepődött? - Igen. A ház kívülről úgy fest, mint egy negyvenes évekbeli horrorfilm díszlete, de… Jaj, sajnálom, nem akartam… A férfi mosolygott, és láthatólag örült a megjegyzésnek. - A házat már többször is használták erre a célra. Éppen ezért vettem. - Rögtön gondoltam, hogy a hangulata miatt vette. - Rona megnyugodva járt körül a szobában. Patrick felhúzta az egyik szemöldökét. - Szeretem az olyan dolgokat, amelyeket mások a külsejük után ítélnek meg. - A házigazda egy asztalhoz lépett, amelyre csészéket készítettek oda. - Sajnos kávéval nem

10

kínálhatom. Nem vagyok híve a koffeinnek. Viszont kitűnő gyógynövény teáim vannak. Amíg kitöltötte a teát, a látogató a zongorához ment. - Az is nagyon jó lesz - felelte Rona szórakozottan. A figyelmét a kotta kötötte le. Meglepve látta, hogy kézzel írták. Kíváncsian nekiállt lejátszani. Magával ragadó, romantikus dallam volt. - Csodaszép! - fordult a házigazdához. - Nem is tudtam, hogy zenét szerez. - Nem én írtam - tette le a teáskannát Patrick -, hanem Link. - Patrick figyelte, ahogy vendégének tágra kerekedik a szeme. - Megtévesztette a külső megjelenés, ugye? - Megszégyenít - szegte le a tekintetét a lány. - Nem volt szándékomban. - Patrick odalépett a lányhoz, és újra megfogta a kezét. Legtöbbünket a szépség vonz. - Magát nem? - Engem is vonz a külső szépség, Miss Swan. - A férfi gyorsan és alaposan szemügyre vette a lány arcát. - De aztán többet keresek. A férfi tekintete különös érzést váltott ki. A lány hangja lényegesen bizonytalanabbul csengett, mint kellett volna. - És ha nem talál semmi mást? - Akkor lemondok róla. Jöjjön, kihűl a teája. - A házigazda az asztalhoz vezette a vendégét. - Mr. Atkins, nem szeretném magát megbántani. Nem engedhetem meg magamnak, hogy megbántsam, de… Különös embernek tartom magát. A férfi mosolygott. Megkapó volt, ahogy a szeme a másodperc tört részével hamarabb mosolygott, mint a szája. - Akkor bántana meg, Miss Swan, ha nem tartana különösnek. Nem szeretnék mindennapi lenni. Patrick Atkins kezdte elbűvölni a lányt. Rona mindig gondosan ügyelt a szakszerűségre és távolságtartásra, amikor művészekkel tárgyalt. Ha az ember hagyja magát elbűvölni, akkor a másik fél kikötéseket csatol a szerződéshez, és ígéreteket csihol ki. Mr. Atkins, ami a szerződését illeti… - Alaposan utánagondoltam. - Ahogy a férfi felemelte a teáscsészéjét, hatalmas mennydörgés rázta meg az ablakot. Rona rémülten nézett az ablak felé, és önkéntelenül ökölbe szorította a kezét. - Fél a vihartól, Miss Swan? - Nem, tulajdonképpen nem. De hálás vagyok a vendégszeretetéért. Nem szívesen vezetek zivatarban. - A lány a táskája után nyúlt, és igyekezett nem törődni a villámokkal. Ha valami kérdése van a feltételekkel kapcsolatban, szívesen válaszolok. - Azt hiszem, minden világos. - A férfi kortyolt egyet a teájából. - Az ügynököm mindenképpen azt szeretné, hogy írjam alá a szerződést. - Igen? - Rona igyekezett, hogy a hangja ne csengjen túlságosan diadalmasan. Hiba lenne sürgetni az üzletfelet. - De én csak akkor szoktam elkötelezni magamat, ha biztos vagyok benne, hogy az jó nekem. Holnap majd megmondom magának, miképp döntöttem. A lány egyetértően bólintott. Érezte, hogy semmiféle ügynök vagy bárki más nem tudja Patrick Atkinst egy bizonyos mértéken túl befolyásolni. Ő mindenekelőtt a maga ura. - Sakkozik? Miss Swan? - Tessék? Bocsánat? 11

- Azt kérdeztem, hogy sakkozik-e. - Igen, természetesen. - Mindjárt gondoltam. Tudja, hogy mikor kell lépni, és mikor várni. Játszik egy partit? - Szívesen - vágta rá a lány habozás nélkül. A férfi felállt, a kezét nyújtotta a vendégének, és egy ablak melletti asztalhoz vezette. Az eső kopogott az ablaktáblán, de ahogy Rona megpillantotta a sakktáblát, megfeledkezett a zivatarról. - Remekbe szabott figurák! - vette a kezébe a márványból faragott, hatalmas királyt. - Legyen magáé a fehér - ajánlotta a házigazda, és leült. - A győzelemért játszik, Miss Swan? - Nem azért játszik mindenki? - kérdezett vissza a lány, és leült a házigazdával szembe. Patrick Atkins hosszú, kifürkészhetetlen pillantást vetett rá. - Nem, van, aki pusztán a játék, az ellenfél vagy éppen önmaga megismeréséért. Tíz perc múlva Rona már az eső kopogását sem hallotta az ablaktáblán. Patrick agyafúrt, és hallgatag játékos volt. A lány figyelte, ahogy a bábukat tologatja a táblán. A férfi keze hosszú és keskeny, az ujjai fürgék. A kisujján aranygyűrű, amibe valami ismeretlen jelképet véstek. Rona hallotta, hogy Patrick Atkins az ujjaival minden zárat ki tud nyitni, és minden csomót meg tud oldani. Rona úgy találta, hogy ezek az ujjak inkább hegedűjátékra lennének alkalmasak. Ahogy felnézett, észrevette, hogy a férfi mosolyogva figyeli. A lány összeszedte magát, és a játékra összpontosította a figyelmét. Rona támadott, és Patrick védekezett. Aztán fordult a helyzet. Patrick örült, hogy jó ellenfelet talált. A lány óvatos játékosnak bizonyult, csak néha ragadta magával egy-egy hirtelen ötlet. A férfi érezte, hogy ez a játékmód az egyéniségét tükrözi. Nem könnyű tőrbe csalni vagy legyőzni. Csodálatra méltó a gyors felfogása és az ereje. Ez csak vonzóbbá teszi a külső szépségét. Milyen finom a keze - gondolta a férfi, ahogy kiütötte a lány futóját. - Vajon milyenek lehetnek az ajkai? És mikor fogja ezt ő megtudni. Mindenesetre már eldöntötte, hogy ki fogja deríteni. Csak időzítés kérdése. Patrick tisztában volt az időzítés felbecsülhetetlen fontosságával. - Sakk-matt - mondta nyugodtan, és hallotta, hogy Rona meglepve kiált fel. A lány egy pillanatig nézte a sakktáblát, aztán rámosolygott a férfira. - A csuda vigye, ezt nem láttam előre. Biztosan nincsenek bábuk a kabátujjában? - Nincs semmi a kabátujjamban! - kiáltotta Merlin a szoba ellenkező végéből. Rona meglepetten pillantott rá, és azon tűnődött, hogy vajon mikor csatlakozott hozzájuk. - Nem folyamodom varázslathoz, ha az ész is elegendő - felelte Patrick nem törődve a madárral. - Jól játszik, Miss Swan. - De maga jobban, Mr. Atkins. - Most az egyszer csakugyan. De maga érdekel engem. - Komolyan? Mennyiben? - Sok tekintetben. - A férfi hátradőlt, és az ujját végighúzta a fekete királynőn. - Azért játszik, hogy győzzön, de veszteni is jól tud. Mindig így van vele? - Nem. - Rona nevetett, és felállt. Patrick Atkins megint idegessé tette. - Maga jól tud veszíteni? 12

- Én ritkán veszítek. Ahogy a lány újra megfordult, a férfi már egy másik asztalnál állt, és egy csomag kártyával foglalatoskodott. Rona nem hallotta a lépteit, és ez nyugtalansággal töltötte el. - Ismeri a tarot kártyát? - Nem. Illetve annyit tudok róla, hogy jövendőmondásra vagy valami hasonlóra használják. - Vagy hasonlóra - nevetett a férfi, és könnyedén kevergette a kártyákat. Hókuszpókusz, Miss Swan. Arra szolgál, hogy felkeltse a néző figyelmét, egy adott pontra irányítsa, és a gyors gondolkodást és a jó megfigyelőképességet rejtélyes színben tüntesse fel. A legtöbb ember szereti, ha félrevezetik. A magyarázat csalódást okoz még a leggyakorlatiasabban gondolkozó emberek többségében is. - Maga azonban nem hisz ezekben a kártyákban. - A lány odament a férfihoz. - Maga tudja, hogy a jövőt nem lehet kiolvasni belőlük. - Számomra ez munkaeszköz. De tekinthetjük játéknak is. A játék engem megnyugtat. A férfi széttárta a kezében lévő lapokat, és hatásos mozdulattal leterítette az asztalra. - Nagyon jól csinálja - mormolta Rona. Az idegei megint megfeszültek, noha nem tudta az okát. - Ez alapvető készség. Erre gyorsan meg tudnám magát tanítani. A keze alkalmas rá. - A férfi megfogta a lány kezét, de az arcát nézte, nem a tenyerét. - Húzzak lapot? A lány visszahúzta a kezét. Az ereiben vadul kezdett száguldoznia vér. - Ez a maga játéka. Patrick az ujja hegyével kihúzott egy kártyát, és megfordította. A varázsló volt. - Önbizalom, teremtőkészség - magyarázta a férfi. - Ez maga? - kérdezte a lány könnyedén, és megpróbálta titkolni egyre növekvő feszültségét. - Úgy látszik. - Patrick másik lapra tette az ujját, és kihúzta. - A főpapnő. Vidámság és erő. Rendelkezik mindkettővel, Rona? Rona megvonta a vállát. - Magának bizonyára gyerekjáték bármelyik kívánt kártyát kihúzni, miután összekeverte őket. Patrick mosolygott. Semmi jelét nem mutatta, hogy megsértődött volna. - A következőt a kétkedőnek kell kihúznia, amiből majd megtudjuk, hogyan alakul ennek a kettőnek a sorsa. Húzzon egy lapot, Miss Swan! Akármelyiket. Rona dühösen kihúzott egyet, és színével fölfelé az asztalra csapta. Fojtott hangot adott ki, aztán némán meredt a lapra. A szíve a torkában dobogott. A szerelmesek… A férfi már nem mosolygott. Úgy nézte a kártyát, mintha még sohasem látta volna. Rona egy lépést hátrált. - Nem szeretem a játékát, Mr. Atkins. - Tessék? - A férfi szórakozottan felnézett, és a lányra szegezte a tekintetét. - Nem? Nos, akkor… - A férfi összesöpörte a kártyákat. - Akkor megmutatom a szobáját.

13

2. Patrick ugyanúgy meglepődött a lapon, mint Rona. Tudta azonban, hogy a valóság sokszor különösebb, mint az ő mutatványai közül bármelyik. Ezen az estén még dolgoznia kell. Még sok mindent meg kell gondolnia a két hét múlva esedékes Las Vegas-i fellépéshez. Ahogy azonban a szobájában ült, a mutatványai helyett egyre csak Rona körül keringtek a gondolatai. Milyen sugárzó és élettel teli, amikor nevet! Ez ugyanolyan elbűvölő, mint a lágy, mély hangja, amely olyan higgadt és megfontolt, amikor szerződésekről és záradékokról beszél. Patrick már töviről hegyire ismerte a szerződést. Nem szokta elhanyagolni hivatásának üzleti oldalát. Sohasem írt alá semmit, aminek nem értette pontosan minden részletét. Ha a közönség titokzatosnak, kiszámíthatatlannak, különösnek tartja, az csak jó. Ez a kép félig látszat, félig valóság. És ő pontosan így akarja. Életének nagyobbik részét arra fordította, hogy mindent a kívánságainak megfelelően rendezzen el. Rona Swan. Patrick lehúzta az ingét, és félredobta. Vele kapcsolatban még mindig nem biztos a dolgában. Szilárd elhatározása volt, hogy aláírja a szerződést, amíg meg nem látta lányt lejönni a lépcsőn. Akkor az ösztöne azt súgta, hogy mégse siesse el a dolgot. Patrick teljesen az ösztönére hagyatkozott. Most aztán van mit meggondolnia. A kártyák nem befolyásolták. Ha akarja, a lapok akár az élükre állva még táncolnak is. A véletlenek azonban hatást gyakoroltak rá. Mégiscsak különös, hogy Rona a szerelmeseket jelképező kártyát fordította meg, éppen abban a pillanatban, amikor ő arra gondolt, hogy milyen érzés lenne a lányt a karjában tartani! Patrick mosolyogva papírlapot vett elő, és rajzolni kezdett. Teljesen át kell alakítania új szabaduló számának terveit. Megnyugtatta, amint erről gondolkodott. Talán az lenne a legokosabb, ha holnap aláírná a papírokat, és útjára bocsátana a nőt. Nem akarja, hogy befészkelje magát a gondolataiba. De hát Patrick nem mindig csak bölcs dolgokat művelt. Ha úgy lett volna, akkor még mindig kis klubokban nyulakat húzna elő a kalapjából, és színes kendőket a zsebéből. Ehelyett párduccá változtat egy nőt, és áthatol egy téglafalon. A pillanat varázsa feledtet mindent, és senki sem emlékszik többé a csalódások, küzdelmek és kudarcok éveire. És Patrick pontosan ezt is akarta. Csak kevesen tudták, hogy honnan jött, és hogyan telt az élete a huszonötödik életéve előtt. Most félredobta a ceruzát. Rona Swan nyugtalansággal töltötte el. Le akart menni a pincébe dolgozni, amíg a gondolatai kitisztulnak. De ebben a pillanatban meghallotta a lány sikolyát.

Rona alig figyelt oda a vetkőzésre, egyfolytában a történteken járt az esze. Ócska, kis trükk! - gondolta dühösen, és lehúzta a cipzárát. Mutatványosok, a vérükben van! Tulajdonképpen már hozzá kellett volna szoknia. 14

Eszébe jutott az a híres komikus, akivel egy hónapja találkozott. Legalább húsz percig mórikált, mielőtt hajlandó lett volna tárgyalni a vendégszereplésről. Atkins csak el akarta kápráztatni a tarot kártyákkal. Ezek a művészek csak a saját bizonytalanságukat leplezik az ilyesmivel. Rona szórakozottan ledobta a cipőjét. Miközben azonban lehúzta a ruháját, összeráncolta a homlokát. Nem értett egyet a saját végkövetkeztetésével. Patrick Atkins egyáltalán nem látszik bizonytalannak, sem a színpadon, sem a magánéletben. És meg merne rá esküdni, hogy azon a különös lapon ugyanúgy meglepődött, mint ő maga. De hiszen színész. Mi más lenne egy bűvész, mint egy ügyes kezű színész? Rona lelki szemei előtt megjelent a férfi keskeny, kecses alakú keze. Gyorsan elhessegette ezt az emlékképet. Holnap megszerzi Atkins aláírását a szerződésre, aztán már itt sincs. Patrick Atkins már a kis kártyamutatvány előtt is nyugtalanította. Micsoda szempár! borzongott meg. Van benne valami kifürkészhetetlen. Talán egyszerűen csak nagyon erős egyéniség. Delejesen vonzó. Rejtélyes kisugárzását és talányos mosolyát bizonyára tudatosan gyakorolja. Egy villám világította be a szobát, és Rona összerándult. Nem volt egészen őszinte Patrickhez. Nagyon is félt a zivatartól. Magyarázhatott magának, amit akart, a villámlástól és a mennydörgéstől mindig görcsbe rándult a gyomra. Gyűlölte ezt a gyengéjét, ezt a kifejezetten női gyengeséget. Patricknek igaza volt. Bennett Swan fiút szeretett volna. Rona egész eddigi életében keményen dolgozott azon, hogy kiköszörülje azt a csorbát, hogy ő „csak” nőnek született. Feküdj le! - parancsolt magára. Feküdj le, húzd magadra a takarót, és csukd be a szemedet! Belebújt a hosszú ujjú, kivágott, szatén hálóingébe, amit a melle alatt szalag fogott össze. Az ezüstszürke anyag innen lágy ráncokba szedve omlott alá. Elszántan odament az ablakhoz, hogy behúzza a függönyt. Kinézett az üvegen az éjszakába. Egy izzó szempár nézett rá vissza. Rona felsikoltott.

Rona szélsebesen szaladt az ajtóhoz. Nedves keze lecsúszott a kilincsről. Ahogy Patrick kinyitotta az ajtót, a lány a karjába vetette magát, és belekapaszkodott. - Rona, mi a csuda lelte? - A férfi el akart húzódni a lánytól, de ő a nyaka köré fonta karját. A lány a magas sarkú cipője nélkül nagyon kicsi volt. Ahogy kétségbeesetten hozzásimult a férfihoz, az a hálóing anyagán keresztül érezte a testének formáit. Minden aggodalma és kíváncsisága ellenére gerjedelem fogta el. Dühösen tolta el magától a lányt. - Mi baj van? - Az ablak! - nyögte a rémült teremtés, és újra a férfi karjába omlott volna, ha az hagyta volna. - Az ágy melletti ablak! A férfi eltolta a lányt, és odament, hogy megnézze a nagy ijedség okát. Rona a szájára szorította a kezét, hátrált, és nekiütközött az ajtónak. Hallotta, hogy Patrick halkan szitkozódik, miközben kinyitja az ablakot, és kinyúl rajta. A következő pillanatban egy hatalmas, csuromvizes, fekete macskát emelt be rajta. A férfi letette a macskát a földre, az állat megrázta magát, és felugrott az ágyra. 15

- Nem tudtam, hogy Circe ebben az időben kinn van - fordult a férfi a lány felé. Ha most kineveti, Rona sohasem bocsátotta volna meg. A férfi szemében azonban inkább bocsánatkérés tükröződött. Nyoma sem volt annak, hogy mulatna rajta. - Sajnálom. Circe nagyon megijeszthette. Hozzak egy kis konyakot? - Köszönöm, ne! - Rona kiengedte a visszafojtott lélegzetét. - Az nem segít azon, ha az ember szégyelli magát. - Nincs azon semmi szegyellnivaló, ha valaki megijed. Mivel a lány lábai még mindig reszkettek, továbbra is az ajtónak támaszkodott. - Azért figyelmeztessen, ha van még más háziállata is. - Rona mosolyt erőltetett magára. - Akkor majd, ha legközelebb arra ébredek, hogy egy farkas fekszik mellettem az ágyban, nyugodtan a másik oldalamra fordulok, és tovább alszom. Patrick nem válaszolt. Tekintete lassan végigsiklott a lány alakján, aki rádöbbent, hogy csupán vékony hálóing van rajta. Felegyenesedett, de amikor a férfi végül a szemébe nézett, sem moccanni, sem megszólalni nem tudott. Levegőt is alig kapott, ahogy Patrick közeledett. Mondd neki, hogy menjen el! - parancsolt magára, de az ajkai nem formálták meg a szavakat. Le sem tudta venni a tekintetét a férfi szeméről. Ahogy Patrick megállt előtte, ő lábujjhegyre állt, hogy a tekintetük összekapcsolódva maradjon. A pulzusa vadul vert a csuklóján és a nyakán. Az egész teste reszketett. Kívánja ezt a férfit! Rona egészen belekábult a felismerésbe. Soha férfit még így nem kívánt. Zihálva lélegzett, míg a férfi nyugodtan és egyenletesen. Patrick lassan Rona vállára tette az ujjait, és félretolta a lány válláról a kelmét, ami lecsúszott a karjára. Rona nem mozdult. A férfi feszülten figyelte a lányt, miközben a másik vállát is szabaddá tette. A hálóing egészen a lány melléig lecsúszott, és ott megakadt. Csak még egy aprócska mozdulat kellett volna, hogy a földre hulljon. Rona dermedten állt. Patrick elsimított egy tincset a lány arcából. Aztán ujjait annak hajába mélyesztette. Előrehajolt, és habozott. Rona ajkai remegve szétnyíltak. A férfi látta, hogy a lány behunyja a szemét, mielőtt az ajka egészen magától értetődően megérinti Ronáét. Először alig ért hozzá, szinte csak kóstolgatta a lány száját. Aztán egy pillanatra megállapodtak egy rövid, gyengéd csók erejéig. Csupán ígéret volt - vagy fenyegetés. Rona nem tudta eldönteni. Úgy érezte, hogy a lába bármely pillanatban megroggyanhat alatta. Erősen megszorította férfi karját. Ujjai érezték a kemény izmokat, de ő most csak Patrick szájára gondolt. A csók olyan volt csupán, mint a lehelet, mégis felkavaró hatású. Aztán egyre szenvedélyesebb lett, és a lány ujjai kétségbeesetten kulcsolódtak a férfi karjára. Patrick jól tudta, milyen éhezni valamire. Ennivalóra vagy szerelemre. Ilyen, szinte már fájdalmas vágyat azonban hosszú évek óta nem érzett. Most nem akart mást, csak Rona csókja ízét, ami egyszerre édes és gyötrő. És tudta, hogy eljön majd az idő, amikor többet akar, és azt meg is fogja kapni. Most azonban megelégedett a csodás puha ajkakkal. Aztán Patrick felemelte a fejét, és megvárta, amíg Rona kinyitja a szemét. 16

A lány zöld szeme egészen sötét volt és fátyolos. Kábultnak és felajzottnak látszott. Patrick tudta, hogy ott álltó helyében, azon nyomban megkaphatná. Csak még egyszer meg kellene csókolnia, aztán meg egy mozdulat, hogy földre hulljon a selymes anyag. Patrick azonban nem tette. Rona ujjainak szorítása engedett, és kezei lecsúsztak a férfi karjáról. Patrick szó nélkül kinyitotta a lány háta mögött az ajtót. A macska leugrott az ágyról, és kisurrant a résen, mielőtt a férfi becsukta volna maga mögött az ajtót.

Másnap reggel csak az erkélyről behallatszó csöpörgés emlékeztetett a zivatarra. Rona gondosan öltözködött. Fontosnak érezte, hogy tökéletes benyomást keltsen, és teljesen összeszedett legyen, amikor újra a házigazda szeme elé kerül. Ez persze sokkal könnyebben ment volna, ha csupán álmodja azt, hogy Patrick bejött a szobájába, és olyan emésztő tűzzel megcsókolta. De hát nem volt álom. Rona nem áltatta magát, és nem próbált kifogásokat keresni. Nagyrészt az, ő hibája volt, ami történt. Bolondot csinált magából, amikor sikoltozni kezdett, mert egy macska az eső elől be akart húzódni a házba. Patrick karjába vetette magát, pusztán azért, mert gyengék az idegei. De leginkább az nyugtalanította Ronát, hogy még csak nem is tiltakozott. Igaz, Patrick nem sok időt hagyott erre. Talán hipnotizált, gondolta a lány, miközben a haját kefélte. Jaj, hogy nézett rá a férfi! És hova lett az ő józan esze? Rona dühösen bevágta a kefét a bőröndjébe. Nem lehet valakit pusztán egy tekintettel hipnotizálni! Ha úrrá akar lenni a helyzeten, szembe kell néznie a tényekkel. Kívánta, hogy Patrick megcsókolja. Lefeküdt volna vele. Ez olyan tény, amit nem lehet megkerülni. Ha Patrick maradt volna, ő hagyta volna, hogy kedvére ölelje. Odaadta volna magát egy olyan férfinak, akit mindössze néhány órája ismer! Rona mély lélegzetet vett, és pillanatnyit várt, mielőtt kinyitotta az ajtót. Ezt az igazságot nehéz elviselni egy olyan nőnek, aki mindig azzal áltatta magát, hogy cselekedeteit a józan ész és a gyakorlati szempontok irányítják. Azért jött ide, hogy megszerezze Patrick Atkins aláírását a szerződésre, nem pedig azért, hogy szeretkezzen vele. Idáig sem az egyik, sem a másik nem történt meg, emlékeztette magát. És most reggel van. Az elsőre kell összpontosítania a figyelmét, és a másikat el kell felejtenie! Rona kinyitotta az ajtót, és lement a lépcsőn. A házban csend volt. Miután egy pillantást vetett az üres szalonba, továbbment a folyosón. Noha az volt a célja, hogy megkeresse Patricket, és megszerezze az aláírását, az egyik nyitott ajtó felkeltette az érdeklődését. Ahogy benézett, elragadtatva felkiáltott. Egy egész falat a padlótól a mennyezetig könyvek borítottak. Rona még soha nem látott ennyi könyvet magángyűjteményben. Még az apjáéban sem. Érezte, hogy ezeket a könyveket nem csupán befektetésként vették, hanem olvassák is őket. Patrick bizonyára minden egyes kötetet ismer. A levegőben bőr és gyertyaillat terjengett. Rona Conan Doyle könyvekre és bűvészetről szóló szakirodalomra számított, különösképpen a nagy előd, a világhírű, magyar származású, amerikai szabaduló művész és illuzionista, Houdini írásaira. Meglepve látta T. H. White, Shakespeare, Chaucer műveit, Byron és Shelly költeményeit a polcokon. Nem mindegyik kötet volt bőrkötéses, régi és 17

értékes. Rona az apjára gondolt, aki pontosan tudta minden egyes könyv árát, de alig egy tucatot olvasott el a gyűjteményéből. Patricknek széles körű érdeklődése van, állapította meg, ahogy körülnézett a szobában. A kandallópárkányon faragott és festett figurák álltak, amelyekben, a Tolkien műveiben szereplő alakokat ismerte fel. Az íróasztalon egy modern fémszobor állt. Ki ez a Patrick Atkins? Ki ő tulajdonképpen? Ötletgazdag művészalkatnak látszik, akinek a költészethez is van érzéke. A felszín alatt azonban bizonyára olyan ember rejlik, aki két lábbal áll a földön. A lányt bosszantotta, hogy ezt mennyire szeretné kideríteni. - Miss Swan? Rona megfordult, és Linket látta az ajtóban. - Ó, jó reggelt! - Rona nem tudta eldönteni, hogy Link rosszallóan néz-e rá, vagy csak ő értelmezi félre a férfi szerencsétlen berendezésű arcának kifejezését. - Bocsánat. Nem lett volna szabad bejönnöm? Link megvonta a vállát. - Ha Patrick nem akarta volna, hogy bejöjjön, bezárta volna az ajtót. - Hát persze - morogta Rona, és nem tudta, hogy mosolyogjon-e vagy megsértődjön. - Patrick azt üzeni, hogy reggeli után várja meg lenn a pincében. - Elment hazulról? - Fut. Minden nap nyolc kilométert fut. - Nyolc kilométert? - ámult el Rona. Link azonban már sarkon fordult. Rona az ajtóhoz sietett, hogy utolérje. - Készítek önnek reggelit - magyarázta a férfi. - Csak kávét… illetve teát kérek, javította ki magát a lány, ahogy eszébe jutott, hogy ebben a házban csak az utóbbi járja. Mondani akart valamit, de nem tudta, miképp szólítsa meg a férfit. Bár, ha továbbra is így kell utána loholnia, rövidesen úgy kifullad, hogy egyáltalán nem tud megszólalni. - Link! - Rona megérintette a férfi karját, és az megállt. - Tegnap este láttam a kottáját a zongorán. - A férfi arcvonásai meg sem rezdültek. - Remélem, nem baj? - folytatta a lány. A férfi megvonta a vállát. Rona gyanította, hogy ezt a mozdulatot gyakran használja szavak helyett. - Nagyon szép dallam. Igazán megkapó. A lány legnagyobb meglepetésére az óriás elpirult. Sohasem hitte volna, hogy valaki, akinek ilyen méretei vannak, zavarba jöhet. - Még nincs kész - morogta Link, és széles, csúnya arca a bíbor még sötétebb árnyalatát vette fel. Rona megindultan mosolygott rá. - Ami már készen van, az nagyon szép. Maga nagyon tehetséges. A férfi kapált a lábával, és azt motyogta, hogy hozza, a reggelit. Végül elkocogott. A lány mosolyogva nézett utána, aztán az ebédlőbe ment. Link pirított kenyeret hozott a tea mellé, és azt morogta, hogy valamit ennie is kell. Rona kötelességtudóan nekilátott, és közben arról elmélkedett, amit Patrick a látszatról mondott. Ha ez a látogatása nem is lesz eredményes, valamit mindenképpen tanult. Soha többé nem fog senkit a külseje után megítélni. Noha készakarva lassan étkezett, mire végre befejezte, Patrick még mindig nem mutatkozott. Végül sóhajtva felállt, fogta az aktatáskáját, és lement a pincébe. Szerencsére 18

valaki már felgyújtotta a villanyt. A helyiség nem volt valami fényesen kivilágítva. Túl nagy volt ahhoz, hogy minden sarokba elég fény jusson. Ronát azonban nem fogta el az a szorongás, mint az előző nap. Most már tudta, mire kell számítania. Meglátta Merlint a rúdján, és odament hozzá. Biztonságos távolságban megállt, és onnan nézte. Nem akarta arra bátorítani a madarat, hogy telepedjen a vállára, különösen, amikor Patrick nincs a közelben, hogy elcsalogassa. - Jó reggelt! - köszöntötte, és izgatottan várta, hogy a madár akkor is beszél-e vele, amikor egyedül van. Merlin egy pillanatig nézte, aztán megszólalt. - Kérsz egy italt, édesem? - Nem lelkesít az ötlet - nevetett Rona, és úgy találta, hogy Merlin tanítójának különleges humora van. A lány lehajolt, hogy a szeme egy magasságban legyen a madáréval. - Mit tudsz még mondani? Valószínűleg Patrick sok mindenre megtanított. Van türelme az ilyesmihez. - Rona mosolygott, mivel úgy tűnt, hogy a madár figyelmesen hallgatja. - Okos madár vagy, Merlin? - kérdezte, és izgatottan várta a választ. - Haj, szegény Yorick! - felelte a madár. Te jó ég! A madár Hamletet idézi! Rona a fejét csóválva a színpad felé fordult. Két hatalmas hajókoffer állt rajta, egy fűzfakosár, és egy hosszú, csípőmagasságú asztal. Rona kíváncsian letette az aktatáskát, és felment lépcsőn. Az asztalon kártyacsomagot, két üres cilindert, borospalackot, poharakat, és bilincset látott. Rona kezébe vette a kártyacsomagot, és azon tűnődött, vajon Patrick miképp jelölhette meg a lapokat. Hiába tartotta azonban a kártyákat a fény felé, nem fedezett fel semmit. Letette hát, és a bilincset vizsgálta meg közelebbről. A rendőrségnél használt, szokásos fajtának látszott. Rona körülnézett az asztalon, és kereste a kulcsot De nem látta sehol. Rona alaposan tájékozódott Patrick felől, mielőtt idejött. Az a híre járja, hogy nincs olyan zár, ami kifogna rajta. Ha kezét-lábát megbilincselve bezárják egy háromszorosan lezárt hajókofferbe, három perc alatt kiszabadul. Lenyűgöző! Rona még egyszer megvizsgálta a bilincset. Hol lehet a trükk? - Jó reggelt, Miss Swan! Rona megfordult, és a kezéből csörömpölve kiesett a bilincs. Patrick közvetlenül mögötte állt, és behatóan nézte a lány tűzpiros kosztümjét. A kabát alól kilátszó, mélyen kivágott blúz izgató hatást keltett, noha Rona valójában egészen illedelmesen volt felöltözve. A férfi csak állt, és nézte a lányt, miközben a macska a bokájához dörgölődzött. - Jó reggelt, Mr. Atkins! - szólalt meg Rona nyugodtan. - Remélem, jól aludt. - A férfi odament az asztalhoz. - Nem zavarta a vihar? - Nem. Patrick ahhoz képest, hogy nyolc kilométert futott, meglepően frissnek látszott. Ronának eszébe jutottak a férfi karizmai. Nyilván erős és kitartó. A férfi tekintete teljesen higgadtan nyugodott rajta. Nyoma sem volt benne a tegnap éjjeli elfojtott szenvedélynek. Aztán Patrick minden átmenet nélkül elmosolyodott, és az asztalon lévő tárgyakra mutatott. - Mit lát itt? - A maga munkaeszközeit. - Jaj, Miss Swan, maga mindig két lábbal áll a földön. 19

- Remélem is. Mit kellene látnom? Patrick elégedettnek tűnt a válasszal, és bort töltött egy pohárba. - A képzelet hihetetlen ajándék. Egyetért, Miss Swan? - Természetesen - felelte a lány, és gondosan figyelte a férfi kezét. - Egy bizonyos mértékig. - Bizonyos mértékig! - nevetett fel a férfi, és megmutatta az üres cilindereket. - Vannak a képzeletnek határai? - Az egyik cilindert a másikba csúsztatta. - Nem találja érdekesnek, hogy milyen hatalma van a gondolatnak a természet törvényei felett? - Patrick a cilindereket a borospalack fölé tette. Rona a homlokát ráncolva bámulta férfi kezét. - Nagyon érdekes elmélet - felelte. - De csak mint elmélet? - A bűvész felemelte az egyik cilindert, és a boros pohárra tette, aztán felemelte a másik cilindert, és megmutatta, hogy a borospalack még ott van alatta. - A gyakorlatban nem működik? - Nem. - Rona egy pillanatra sem vette le a tekintetét a férfi ujjairól. Ilyen közvetlenül az orra előtt nem csinálhat semmit. - Hol van a pohár, Miss Swan? - Itt - mutatott lány a második cilinderre; - Csakugyan? - Patrick felemelte a cilindert. A palack állt alatta. Rona meghökkentve nézett a másik cilinderre. Patrick felemelte, és alóla előkerült a megtöltött pohár. - Kitűnő! - álmélkodott a lány. Csupán néhány centiméter távolságra állt, és végig feszülten figyelt. - Kér egy korty bort, Miss Swan? - Nem, én… - Miközben a lány beszélt, Patrick felemelte a cilindert. Ahol Rona az előbb a palackot látta, most a pohár állt. - Maga nagyon jó, Mr. Atkins. - Köszönöm. - Ezt Patrick olyan józanul mondta, hogy Rona felkapta a fejét. A férfi nyugodtan és elgondolkozva nézte. - Bizonyára nem fogja elmondani, hogy hogyan csinálta. - Nem. - Mindjárt gondoltam. - A lány felemelte a bilincset. A színpad lábához letett aktatáskáról már tökéletesen megfeledkezett. - Ez is a mutatványaihoz tartozik? Teljesen valódinak látszik. Pontosan olyannak, mint amit rendőrség használ. - Teljesen valódi is. - A lány kacagott, és a férfi örömében elmosolyodott. Erre a hangra mindig emlékezni fog. - Nem látok kulcsot - jegyezte meg Rona. - Arra nekem nincs is szükségem. Rona alaposan megvizsgálta a bilincset. - Maga rendkívül magabiztos. - Igen. - A férfi vidáman kinyújtotta mind a két kezét. - Rajta, tegye fel! A lány csak egy pillanatig habozott. Látni akarta, hogy csinálja Patrick itt a szeme előtt. - Ha nem sikerül - mondta, miközben felkattintotta a bilincset -, akkor a szerződésről fogunk beszélni. Csak miután aláírta, akkor hívunk lakatost. - Nem lesz szükség lakatosra - tartotta a férfi a lány orra alá az egyik ujján himbálózó, már kinyitott bilincset. 20

- Ó, de hát hogyan… Ez túl gyors volt! Rona a fejét csóválta, és újra kézbe vette a bilincset. Patricknek tetszett, ahogy a lány arckifejezése csodálkozásról kétkedésre váltott. Pontosan ezt várta tőle. - Maga ezt külön csináltatta! - Rona forgatta a kezében a bilincset, és alaposan szemügyre vette. - Kell valahol lennie egy kioldó gombnak vagy hasonlónak. - Próbálja meg! - ajánlotta a férfi, és mielőtt Rona tiltakozhatott volna, felcsatolta a bilincset. Aztán figyelte, hogy a lány dühös-e. Ő azonban nevetett. - Úgy kell nekem - mondta, aztán a bilincsre összpontosította a figyelmét, és mozgatta a csuklóját. - Valóban igazinak tűnik. Ha van is rajta kioldógomb, előbb az egyik kezet kellene szabaddá tenni, hogy meg lehessen nyomni. - Rona megpróbálta kihúzni a kezét a nyíláson. - Nyert - adta meg magát. - Teljesen igazi. Akkor most levenné? - Talán - morogta a férfi, és megfogta a lány kezét. - Megnyugtató válasz - felelte szárazon a lány, de a vér már hevesen száguldozott az ereiben, ahogy a férfi ránézett. Megint elfogta az a gyengeség, ami az előző éjjel. - Azt hiszem… - kezdte, de torkán akadt a szó, amikor a férfi megfogta az összebilincselt kezét, és átemelte a fején. Ennek eredményeképpen szorosan egymáshoz simultak. Másodszor nem fogja megengedni! Tiltakozni fog! - Nem! - ráncigálta eredménytelenül a bilincset, de akkor a férfi ajkai már az övére tapadtak. A férfi szája ezúttal nem volt olyan türelmes, és a kezei sem maradtak tétlenek. Patrick átkarolta a lány derekát, és még jobban magához szorította. Rona kétségbeesetten küzdött a tehetetlensége ellen. A tehetetlenségét sokkal inkább a vágya, mint a kezén lévő bilincs okozta. Hallotta, hogy a férfi valamit mormolt, amikor magához szorította. Bizonyára valami varázsszó. Megbabonáz. Más magyarázat nincs. Rona szorosabban simult a férfihoz. Az a lány hajába mélyesztette a kezét, és szenvedélyesen birtokba vette a száját. Talán Patrick valóban varázsló. A szájában mindenesetre biztosan varázserő van. Soha senki fel nem ajzotta így egyetlen csókkal. Rona szerette volna a férfit megérinteni, hogy ő ugyanolyan kétségbeesetten vágyjon utána. Ahogy ráncigálta a bilincseket, hirtelen úgy találta, hogy a kezei szabadok. Az ujjaival meg tudta simogatni a férfi nyakát. Amilyen gyorsan Patrick foglyul ejtette, ugyanolyan gyorsan el is engedte. A vállára tette a kezét, és eltolta magától. Rona zavartan és vágytól égve nézett fel rá. - Miért? Patrick egy darabig szórakozottan simogatta a lány vállát. - Most Miss Swant akartam megcsókolni. Tegnap éjjel Ronát csókoltam. - Nevetséges! - Ó, dehogy! Miss Swan kosztümöt visel, és szerződéseken jár az esze. Rona csipkés szatén hálóinget hord, és fél a zivatartól. Patrick annyira összezavarta a lányt, hogy annak hangja most már hűvössé és élessé vált. - De én nem azért vagyok itt, hogy szórakoztassam vagy elbűvöljem magát, Mr. Atkins. - Az csak kellemes mellékhatás - mondta Patrick, és megcsókolta a lány ujjait. 21

Rona elhúzta a kezét. - Ideje, hogy az üzletet így vagy úgy dűlőre vigyük. - Igaza van, Miss Swan. A lánynak nem tetszett az a hangsúly, ahogy a férfi a nevét kiejtette. Mintha némileg mulatna rajta. Már nem érdekelte, hogy Patrick aláírja-e a szerződést. Csak szabadulni akart innen. - Akkor hát lássuk! - Rona lehajolt, hogy magához vegye az aktatáskát. Patrick az egyik kezét a lányéra tette. - Kész vagyok a szerződést néhány változtatással aláírni. Rona nyugalomra intette magát. A változtatások általában a pénzre szoktak vonatkozni. Arról majd megalkusznak, és akkor a dolog el van intézve. - Szívesen tárgyalok magával minden változatásról, amit kíván. - Akkor jó. Közvetlenül magával szeretnék dolgozni. Azt szeretném, hogy a Swans részéről maga vezesse a munkát. - Én? Én nem vagyok gyártásvezető. Az apám… - Én nem fogok sem az édesapjával, sem más gyártásvezetővel dolgozni. Én csakis és kizárólag magával fogok dolgozni. - Mr. Atkins, én nagyra értékelem… - Két hét múlva szükségem van magára Las Vegasban. - Las Vegasban? Miért? - Szeretném, ha megnézné az előadásaimat. Egy illuzionista számára nincs értékesebb, mint egy kétkedő. Ösztönzően hat. - A férfi mosolygott. - Maga éles szemű bíráló, és én azt nagyon szeretem. Rona sóhajtott. Eddig azt hitte, kétségeivel bosszantja a nagy bűvészt. - Mr. Atkins, én üzletasszony vagyok, nem gyártásvezető. - Azt állította magáról, hogy jó a részletkérdésekben. Ha már az elveim ellenére a televíziónak dolgozom, akkor azt szeretném, hogy olyasvalaki törődjön ezekkel a részletekkel, mint maga. Azt szeretném, hogy maga legyen az. - Nem jól méri fel a helyzetet. Az ügynöke biztosan igazat adna nekem, Mr. Atkins. A cégnél sok olyan szakember van, akivel sokkal többre menne, mint velem. - Akarja, hogy aláírjam a szerződést, Miss Swan? - Természetesen, de… - Akkor fogadja el a változtatást! És jöjjön két hét múlva Las Vegasba! A Caesars Palace-ba. A műsorom egy hétig fut. - A férfi lehajolt, és fölvette a macskát. - Már alig várom, hogy együtt dolgozzam magával, Miss Swan.

22

3. Négy órával később Rona beviharzott a Los Angeles-i irodájába. Még mindig forrt benne a méreg. Hát mit képzel ez az alak? Hogy kénye-kedve szerint szabhatja a feltételeket? Azt hiszi talán, hogy ő az egyetlen híresség, akit meg akar szerezni a Swan Productions? Micsoda beképzeltség! Rona lecsapta az aktatáskáját az íróasztalára, és levetette magát a székre. Patrick Atkins meg fog még lepődni! Rona hátradőlt, keresztbe fonta a karját, és várta, hogy annyira megnyugodjék, hogy gondolkozni tudjon. Patrick nem ismeri Bennett Swant! Swan mindent a maga módján csinál. Meghallgatja ugyan a véleményeket, meg is vitatja, de sohasem a többségi állásfoglalás szerint dönt. Sőt, általában homlokegyenest az ellenkezőjét teszi, mint amire rá akarják venni. Cseppet sem fog neki tetszeni, ha elő akarják neki írni, hogy kit bízzon meg a gyártásvezetői feladattal. Hát még, ha ráadásul éppen a saját lányáról van szó! Éktelen botrány lesz, ha meghallja Patrick feltételeit. Kár, hogy nincs itt a varázsló, hogy saját fülével hallhatná a dühkitörést! Swan majd keres egy másik sikeres művészt, és Patrick folytathatja a borosüvegek eltüntetését. Rona maga elé meredt. Semmi kedve sincs a nyakába venni azt a sok nehézséget, amivel egy élő adás gyártásvezetése jár. Sóhajtva könyökölt az íróasztalra, és megtámasztotta az állát. De ugyan miért is áltatja magát? Milyen nagyszerű lenne egy munkát elejétől a végéig keresztülvinni! Olyan sok jó ötlete volt mindig, de a megvalósításukat rendre meghiúsította, valami jogi szőrszálhasogatás. Valahányszor rá akarta beszélni az apját, hogy adjon teret az ő alkotói elképzeléseinek, mindig merev falba ütközött. Túl fiatal vagy, nincs még ebben tapasztalatod, hajtogatta az apja. Elfelejti, hogy az egész életét a szakmában töltötte, és a jövő hónapban már huszonhét éves lesz! A cég egyik legtehetségesebb rendezőjének a filmje öt Oscart kapott. És mindössze huszonhat éves! Honnan tudhatná Swan, hogy érnek-e valamit a lánya ötletei, ha még csak meg sem hallgatja őt? Mi hát az igazság? Mit is akar ő most valójában? - töprengett Rona. Okvetlenül szeretne a szerződés aláírásától a záró fogadásig végigvinni egy munkát. De nem ezt a munkát! Ezúttal szívesen elismerné a vereségét, és az apja lába elé dobná ezt a szerződést. Éppen elég Swan vér csörgedezik az ő ereiben is, hogy ellenszegüljön egy ultimátumnak. - Még hogy megváltoztatni a szerződést! - dohogott Rona, és kinyitotta az aktatáskát. Patrick Atkins hazárdjátékot játszik, és pórul… - A lánynak torkán akadt a szó, és rámeredt az általa gondosan becsomagolt táska tartalmára. Legfelül egy hosszú szárú rózsa feküdt. Hát ezt meg hogy a csodába csinálta? - nevetett a lány. Aztán hátradőlt a széken, az ujjai között forgatta a rózsát, és szagolgatta. Ki ez az ember tulajdonképpen? - tűnődött, és mélyen beszívta a rózsaillatot. Igazán szeretné tudni! Talán mégiscsak megér egy dühkitörést, hogy kiderüljön.

23

Az ilyen férfinak, aki egészen nyugodtan beszél, és a szeme kifejezésével parancsolni tud, mélységei vannak. Vajon hány rétegen kell áthatolni, hogy az ember eljusson a lénye lényegéhez? Lehet, hogy kockázatos, de… Ugyan már! Úgysem lesz semmi esélye, hogy kiderítse. Swan vagy a saját feltétele szerint köt szerződést Patrickkel, vagy sehogy. Rona elővette a szerződést, és becsukta a táskát. Patrick Atkins már az apja ügye. A rózsát azonban továbbra is a kezében tartotta. A telefon csörgése emlékeztette, hogy ez nem az ábrándozás ideje. - Igen, Barbara? - A főnök beszélni akar magával. Rona grimaszolt a telefon felé. Alighogy betette a lábát az épületbe, az apja máris tudta, hogy megjött. - Azonnal - felelte. Letette a rózsát az íróasztalra, és fogta a szerződést, hogy bevigye az apjához.

Bennett Swan kezében drága kubai szivart tartott. Szerette a drága dolgokat. Talán még ennél is jobban azt a tudatot, hogy e drága dolgokat meg is engedheti magának. Két, teljesen egyforma minőségű és szabású öltöny közül ő mindig a drágábbat választaná. Ez nála büszkeség kérdése. Akárcsak az irodájában sorakozó, különböző díjakat jelképező serlegek, szobrok, érmek, emléklapok. A Swan Productions ő maga, Bennett Swan. Az Oscarok és Emmyk, a legmagasabb filmes és televíziós díjak mind-mind az ő sikerét jelentik. A festmények és szobrok, amelyeket az ügynökei tanácsára vett, azt jelzik a világnak, hogy tisztában van a siker értékével. Szerette a lányát, és nagyon megdöbbent volna, ha valaki az ellenkezőjét állítja. A legcsekélyebb kétsége sem volt afelől, hogy kitűnő apa. Mindig mindent megadott Ronának, amit csak pénzzel meg lehet vásárolni. A legjobb ruhákat, az édesanyja halála után az ír nevelőnőt, a drága iskoláztatást és kitűnő állást is, ha már mindenáron ragaszkodott hozzá, hogy dolgozni akar. El kellett ismernie, hogy a lánya többet tud, mint várta. Éles esze van. Mindig félresöpri a lényegtelent, hogy a dolgok mélyére hatoljon. Ez annak a bizonyítékául szolgált számára, hogy a költséges svájci iskola mégiscsak jó befektetés volt. Nem mintha nem biztosította volna mindenképpen lányának a legkitűnőbb neveltetést. Swan azonban látni is szerette az eredményeket. Bennett nézte a szivarja által eregetett füstkarikákat, és arra gondolt, hogy mennyire szereti a lányát. Rona kopogott, és belépett. Az apja figyelte, ahogy a vastag, süppedős szőnyegen az íróasztalához jön. Szép lány, gondolta. Az édesanyjára hasonlít. - Beszélni akartál velem? - Rona várta a jelzést, hogy leülhet. Az apja széles mozdulattal intett, hogy foglaljon helyet. Swan nem volt magas, és ezt a hiányosságot általában drága dolgokkal igyekezett kiegyenlíteni. Az arca, melybe már halvány barázdák vésődtek, még mindig vonzó volt a nők számára. Az utóbbi öt évben felszedett némi súlyt, a hajából viszont vesztett. Alapjában véve azonban éppen olyan volt, ahogy Rona kora gyermekkorából emlékezett rá.

24

Ahogy ránézett az apjára, a szeretet és a csalódottság jól ismert keveréke töltötte el. Nagyon jól tudta, hogy hol húzónak az apja iránta való szeretetének a határai. - Jobban vagy? - kérdezte. Az átvészelt influenza semmi nyomot nem hagyott hátra. Bennett szeme csillogott, az arca egészséges színű volt. Széles taglejtéssel félresöpörte a kérdést. A betegséghez soha nem volt türelme. Kiváltképpen a sajátjához nem. Ilyen butaságra nincs ideje az embernek. - Mi a véleményed Atkinsról? - kérdezte, alighogy a lánya leült. Már pusztán az, hogy a véleményét kérdezi, szokatlan engedménynek tűnt. Rona, mint mindig, alaposan meggondolta, mielőtt válaszolt. - Rendkívüli ember. Különleges tehetség, és igen erős egyéniség. A kettő bizonyára meghatározza egymást. - Különc? - Nem. Legalábbis nem törekszik arra, hogy annak látsszon. - Rona összeráncolta a homlokát, ahogy eszébe jutott Patrick háza és az életmódja. A látszat! - Mély gondolkodású embernek tartom, aki pontosan az elképzelései szerint él. A hivatása sokkal több számára, mint pálya. Teljesen annak él, akár valami festőművész. Swan bólintott, és elgondolkodva kifújt egy füstfelhőt. - Biztos kasszasiker. - Igen, mivel talán a legjobb a műfajában, és ráadásul van benne valami rejtélyes is. Minden róla szóló írás szerint tudatosan igyekszik elfelejteni az élete első éveit, és talán sikerül is neki. A közönség imádja az efféle rejtélyeket. És tőle kap bőven. - És a szerződés? Most jön a nemulass, gondolta Rona, és összeszedte az erejét. - Alá fogja írni, de csak bizonyos feltételek mellett. Arról van szó… - Beszélt nekem a feltételeiről - vágott a szavába az apja. - Beszélt veled? - meredt rá Rona. - Néhány órával ezelőtt felhívott. - Swan kivette a szivart a szájából. Az ujján megcsillant a gyémánt. - Azt mondta, kétkedő vagy, és szenvedélyesen érdeklődsz a részletek iránt. Ezt láthatólag sokra becsüli. - Nem akartam elhinni, hogy a mutatványai nem csupán ügyes trükkök. - Ronát bosszantotta, hogy Patrick őt megelőzve beszélt az apjával. Mintha megint sakkozni akarna vele. Patrick egyszer már megverte. - A mindennapokban is varázslóként viselkedik. Ez igen hatásos, de az üzleti tárgyalásnál meglehetősen zavaró. - A sértéseid, úgy látszik, megtették a magukét. - Én nem sértettem meg. Huszonnégy órát töltöttem nála. Volt ott minden, amire csak egy boszorkánymester házában számítani lehetett. Várbörtönben fogadott, ahol fekete holló kínálgatta az innivalót, és éjszaka a zivatar kellős közepén óriási, égő szemű, fekete macska kért bebocsátást az ablakomon. De én nem sértettem meg. Mindent elkövettem, hogy megszerezzem az aláírását. Éppen csak kettéfűrészelni nem hagytam magamat. - Rona felállt, és az apja íróasztalára vágta az iratokat. - Vannak határai, hogy mennyire járok a művészek kedvébe, akármekkora kasszasikert jelentenek is! Bennett összeillesztette az ujjai hegyét, és úgy nézte a lányát. - Azt is mondta, hogy a lobbanékony természeted nem zavarja. Nem szeret unatkozni. Rona lenyelt egy epés megjegyzést, és újra leült. 25

- Jól van, arról már beszámoltál, hogy ő mit mondott. De mit mondtál te? Swan egy darabig hallgatott, mielőtt válaszolt. Ez az első alkalom, hogy egy üzletfél Rona lobbanékony természetét említette. Bennett persze tisztában volt lánya gyengéjével, de azzal is, hogy ezt a vonását az üzleti életben eredményesen fegyelmezni szokta. Swan úgy döntött, hogy ezt most nem is teszi szóvá. - Azt mondtam, hogy szívesen a kedvébe járunk. - Beleegyeztél? - Rona hajszál híján félre nyelt. - De hát miért? Elmaradt a dühkitörés - gondolta, és még csak nem is csodálkozott. Vajon most milyen varázserőt gyakorolt az apjára ez a Patrick? Akármit is, én nem állok ennek a varázslatnak a hatása alatt! - Rona felállt. - Nekem is lehet véleményem? - Nem, amíg nekem dolgozol, addig nem. - Swan büszke tekintetet vetett a szerződésre. - Hiszen évek óta arra vágytál, hogy ilyen területen dolgozz. Most megadom neked a lehetőséget. - Swan a lánya szemébe nézett. - És figyelni foglak. Ha elrontod, felelősségre vonlak. - Nem fogok semmit sem elrontani - felelte Rona, és igyekezett visszafogni a haragját. Ez lesz a legjobb televíziós műsor, amit a Swans valaha is létrehozott. - Igyekezz, hogy úgy is legyen! - figyelmeztette az apja. - És vigyázz, nehogy túllépd a költségvetést! Gondoskodj a változtatásokról, és küldd el az új szerződést Atkins ügynökének! Azt akarom, hogy Atkins még a hét vége előtt írja alá. - Úgy lesz. - Rona fogta az iratokat, és menni készült. - Atkins azt mondta, hogy ti ketten jól együtt fogtok dolgozni - fűzte még hozzá. Bennett, ahogy a lánya kinyitotta az ajtót. - Azt mondta, hogy a kártyákból olvasta ki. Rona egy dühös pillantást vetett hátra, aztán becsapta maga mögött az ajtót. Swan elmosolyodott. Tisztára az anyja, gondolta, aztán, megnyomott egy gombot, hogy a titkárnőjét hívja. Volt még egy sürgős megbeszélése.

Rona utálta, ha dróton rángatják. Csak amikor már némileg csillapodott a haragja, akkor mérte fel, hogy milyen ügyesen mesterkedett az apja és Patrick. Az apja részéről nem is bánta különösképpen. Évekbe került, amíg rájött, hogy ha apja rá akarja valamire venni, csak azt kell mondania, hogy Rona nem tudja megcsinálni, és máris nyert ügye van. De Patrick esete egészen más. Ő egyáltalán nem ismeri őt. Legalábbis nem volna szabad ismernie. Mégis olyan gyakorlottan bánik vele, akár a cilindereivel. Arra az alapelvre építve, hogy a kéz gyorsabb, mint a szem. Meg is kapta, amit akart. Rona elkészítette az új szerződést, aztán a gondolataiba merült. Ha e mesterkedésektől eltekint, akkor most ő is megkapta, amit akart. Elhatározta, hogy az egész ügyet ettől kezdve más nézőpontból szemléli. A Swan Productions három televíziós műsorra és a legjobb adásidőkre megszerezte magának Patrick Atkinst. Ő pedig lehetőséget kap, mint gyártásvezető. Rona Swan gyártásvezető. Milyen jól hangzik! - mosolygott a lány, és kellemes borzongás futott át rajta. Elővette a naptárát, és átütemezte a tennivalóit. Egy óra múlva a telefon csörgése zavarta meg a munkájában. - Rona Swan - jelentkezett be, abba sem hagyva a dolgát. A vállán egyensúlyozta a kagylót, és közben tovább írt. 26

- Miss Swan, ugye, zavarom? Senki más nem ejti a nevét ezzel a hangsúllyal! Rona félbehagyta az elkezdett mondatot. - Semmi baj, Mr. Atkins. Miben lehetek szolgálatára? Rona bosszúságára a vonal másik végéről nevetés hallatszott. - Mi olyan mulatságos? - Tetszik a komoly, hivatalos hangja - felelte a férfi vidáman. - Gondoltam, mivel mindig érdeklik a részletek, bizonyára szeretné tudni, hogy mikor van magára szükségem Las Vegasban. - Még alá sem írta a szerződést. A férfi elengedte a füle mellett a megjegyzést. - Tizenötödikén lesz az első előadás, de a próbák már tizenkettedikén kezdődnek. Szeretném, ha már azoknál is jelen lenne. Rona a homlokát ráncolva jegyzetelt. Maga előtt látta a férfit, ahogy a könyvtárban ül, és az ölében lévő macskát simogatja. - Huszonegyedikén végzek. Ronának átvillant az agyán, hogy épp akkor lesz a születésnapja. - Rendben. Akkor az azt következő héten hozzáláthatunk a televíziós műsor megtervezéséhez. - Jó. - Patrick egy pillanatig habozott. - Kérdezhetek valamit? - Kérdezhet - felelte Rona óvatosan. Patrick mosolyogva megvakargatta Circe füle tövét. - Tizenegyedikén fellépek Los Angelesben. Elkísér? - Tizenegyedikén? - Rona visszalapozott a naptárában. - Hány órakor? - Kettőkor. - Rendben. - Rona feljegyezte az időpontot. - Hol találkozunk? - Magáért megyek fél kettőkor. - Fél kettő. Mr. Atkins… - A lány habozott, aztán kezébe vette az íróasztalán lévő rózsát. - Köszönöm a virágot. - Nagyon szívesen, Rona.

Patrick letette a kagylót, és elgondolkodva ülve maradt. Elképzelte, hogy Rona még mindig a kezében tartja a rózsát. Vajon tudja-e, hogy a bőre olyan sima, mint a rózsaszirom? A férfi még mindig szinte érezte a lány bársonyos arcbőrét. Ujjbegyével megsimogatta a macska hátát. - Mi a benyomásod róla, Link? Az óriás éppen könyveket tett vissza a helyükre. - Elragadó a nevetése - felelt meg sem fordulva. - Én is úgy találom. Patricknek még mindig a fülébe csengett ez a nevetés. Mindig teljesen váratlanul jött, éles ellentétként a pillanatokkal korábban még komoly arckifejezésével. A férfira a meglepetés erejével hatott a lány nevetése és szenvedélye. Még most is emlékezett a

27

csókjának tüzére. Azon az éjszakán nem tudott dolgozni. Egyfolytában csak Ronára gondolt, ahogy az ágyában fekszik, és csupán az a leheletvékony szatén van rajta. Patrick nem szerette, ha zavarják az összpontosításban. Mégis emlékezetébe idézte Ronát. Még most is az ösztöneit követte. - Azt mondta, hogy tetszik neki a zeném - mormolta Link, miközben a könyveket rendezte. Patrick felnézett, és összeszedte a gondolatait. Tudta, hogy milyen érzékeny Link, ha a szerzeményeiről van szó. - Nagyon tetszett neki - erősítette meg. Link bólintott. Tudta, hogy Patrick mindig igazat mond neki. - Szereted, ugye? - Igen - felelte Patrick szórakozottan, és a macskát simogatta. - Azt hiszem, igen. - Okvetlenül meg akarod csinálni ezt a televíziós műsort? - Kihívásnak tekintem. Link most már megfordult. - Patrick? - Hm. Link tétovázott, mielőtt feltette a kérdést, mert attól félt, hogy már tudja is rá a választ. - Megcsinálod Las Vegasban az új szabadulási számot? - Nem. - Patrick arca elkomorodott, és Link megkönnyebbülten fellélegzett. Patrick arra gondolt, hogy éppen ezen a szabadulási mutatványon dolgozott, amikor Rona a házában aludt. - Nem, még nem gondoltam ki mindent. A televíziós műsorban azonban megcsinálom. - Ezzel egy csapásra odalett Link megkönnyebbülése. - Nem szeretem ezt a számot. Olyan sok minden üthet ki balul… - Minden rendben lesz. De még sokat kell dolgoznom rajta, mielőtt bemutatom. - Túl szoros az időzítés… Változtathatnál rajta, vagy ki is hagyhatnád a műsorból. Egyáltalán nem tetszik nekem, Patrick - ismételte Link, pedig tudta, hogy nem megy vele semmire. - Túl sokat aggodalmaskodsz. Minden jól fog menni. Csak még ki kell dolgoznom néhány pontot. Patrick gondolatai azonban nem a szabadulási szám, hanem Rona körül jártak, akinek már a foglya volt.

4. Rona azon kapta magát, hogy folyton az óráját nézi. Negyed kettő. A tizenegyedikéig hátralévő idő roppant gyorsan eltelt. Nyakig ült a munkában, és gyakran napi tíz órát is dolgozott, hogy minden egyéb feladatával időben elkészüljön, mielőtt Las Vegasba utazik. Azt akarta, hogy amikor a televíziós műsor felvételei elkezdődnek, már semmiféle szerződés

28

ügyében ne zavarják. A tapasztalatlanságát azzal akarta ellensúlyozni, hogy minden idejét és figyelmét a Patrickkel közösen végzett munkának szenteli. Bizonyítania kell önmagának, az apjának és most még Patricknek is. Rona Swanban több rejlik, mint szerződések és mindenféle apró betűs záradékok. Igen, a napok gyorsan elrepültek, de ez az utolsó óra… Egy óra tizenhét. Rona bosszúsan előhúzott a szekrényből egy iratrendezőt. Úgy leste az óráját, mintha valami találkára készülődne, nem pedig a munkájához kapcsolódó bemutatóra. Nevetséges! Mégis várakozásteljesen pillantott fel, amikor az ajtón kopogtak, és egy csapásra megfeledkezett az előtte fekvő, csinosan gépelt lapokról. Alig tudott uralkodni egyre növekvő izgalmán. - Igen, tessék! - kiáltotta nyugodtan. - Szia, Rona! A lány nehezen titkolta csalódását, ahogy Ned Ross lépett be a szobába, és sugárzóan rámosolygott. - Szia, Ned! Ned Ross, ez a harminckét éves, szőke, jóképű fiatalember, megjelenésében a könnyed kaliforniai divatot követte. Kócos haja a borbély ollójától háborítatlanul nőtt, de drága szalonban készült öltönyt és selyeminget viselt. A nyakkendőt már mellőzte, a friss kölniillat azonban szervesen hozzátartozott a kialakítandó összképhez. Ned tökéletesen tisztában van azzal, milyen hatást vált ki a bájával - gondolta Rona -, és tudatosan alkalmazza is. Rona megrótta magát, hogy túl szigorú a fiatalemberhez. Viszonozta a mosolyt, de az elég hűvösre sikeredett. Ned a főnök másodasszisztense volt, és pár héttel ezelőttig, néhány hónapon át Rona állandó kísérője is. Vacsorázni jártak, Ned adott néhány izgalmas szörfleckét a lánynak, megmutatta a tengerpart szépségét naplementekor, és elhitette vele, hogy ő a legcsinosabb, legkívánatosabb nő, akivel valaha is találkozott. Rona számára fájdalmas csalódás volt, amikor rájött, hogy mindez inkább Bennett Swan lányának, mint az ő személyének szólt. - A főnök küldött, hogy nézzek utána, hogy állnak a dolgok, mielőtt elutazol Las Vegasba. - A férfi leült az íróasztal szélére, majd előrehajolt, és egy könnyű csókot nyomott a lány szájára. Még mindig tervei voltak a főnök lányával. - El akartam búcsúzni. - Minden elintézendő munkával végeztem - közölte Rona, és mintegy mellékesen kettejük közé csúsztatta az iratrendezőt. Még mindig nehezére esett elhinni, hogy a csinos napbarnított arc és a kedves mosoly mögött voltaképpen becsvágyó és hazug képmutató alak rejtőzik. - Személyesen akartam tájékoztatni az apámat. - Ő most nem ér rá. - Ned kezébe vette az iratrendezőt, és gyorsan átlapozta. - New Yorkba repült. Valami külső felvételt személyesen akar felügyelni. A hétvége előtt nem jön vissza. Rona sóhajtott. Az apja igazán rászánhatott volna pár percet, hogy felhívja, és ezt közölje. De hát mikor is tett így? És mikor szokik már le arról, hogy ezt tőle viszont igenis elvárja? - Hát akkor elmondhatod neki, hogy mindent elintéztem. - Ezzel kivette a férfi kezéből az iratrendezőt, és visszatette az asztalra. - De minderről írtam neki jelentést is. - Mindig derekas munkát végzel. - Ned mosolygott, és semmi jelét sem mutatta, hogy menni készülne. Nagyon jól tudta, hogy elrontotta a dolgát Ronánál, és valahogy helyre kellene hoznia. 29

- Hogy érzed magad, most, hogy gyártásvezetővé léptél elő? - Örülök az új feladatnak. - Ez az Atkins - folytatta Ned, mit sem törődve a lány hűvös modorával -, ugye, valami csodabogár? - Nem ismerem eléggé, hogy meg tudjam ítélni - felelte Rona kitérően. Semmi kedve sem volt Neddel Patrickről beszélni. Az az együtt töltött nap senki másra nem tartozik. - Pár perc múlva megbeszélésem lesz, Ned - mondta, és felállt. - Tehát, ha te… - Rona. - Ned megfogta a lány kezét, mint annak idején oly gyakran tette. Akkoriban Rona ezen mosolyogni szokott. - Nagyon hiányoztál az utóbbi hetekben. - Találkoztunk néha. - Nagyon jól tudod, hogy értem. - A férfi hangja gyengéd volt és szívhez szóló. - Még mindig dühös vagy azért az ostoba javaslatért, amit tettem? - Mármint azért, hogy befolyásomat latba vetve apámmal neveztesselek ki az O’Mara Productions főnökévé? - Rona felhúzta az egyik szemöldökét. - Nem, Ned, nem vagyok dühös rád. Hallottam, hogy Bishop kapta meg a munkát. Remélem, ezért nem vagy nagyon csalódott. - Nem érdekes - felelte a férfi, és egy vállrándítással leplezte a bosszúságát. - De szeretnék ma elmenni veled valahova. - Ned valamivel közelebb húzta magához a lányt, aki nem tiltakozott. Kíváncsi volt, meddig megy el a férfi. - Azt a kis, francia vendéglőt nagyon szereted. Ott vacsorázhatnánk. Utána pedig végighajthatnánk a tengerparton. - Eszedbe sem jut, hogy nekem más dolgom lehet? Ned már éppen meg akarta csókolni, de ettől a kérdéstől megtorpant. Fel sem merült benne, hogy Rona más férfival találkozhat. Biztosra vette, hogy még mindig bolondul érte. Hiszen ő időt és fáradságot nem kímélve mindent elkövetett, hogy ezt elérje. Így aztán arra a következtetésre jutott, hogy Rona kéreti magát. - Hagyd a csodába azt a megbeszélést! - mondta, és megcsókolta a lányt. Fel sem tűnt neki, hogy milyen hűvös tekintettel találkozik. - Nem. Ned nem számított erre a kurta, lélektelen válaszra. Tapasztalatból tudta, hogy Rona érzéseit könnyű előrelátni. Most meglepve kapta fel a fejét. - Kérlek, Rona, ne légy ilyen… - Bocsánat. - Rona elhúzta a kezét. Tekintete az ajtóra esett. - Miss Swan! - Patrick állt a nyitott ajtóban, és biccentett a lány felé. - Mr. Atkins. - Rona zavart volt és dühös, hogy a saját irodájában félreérthető helyzetbe került. Miért is nem mondta Nednek, hogy csukja be az ajtót. - Ned, ő Patrick Atkins. Ez itt Ned Ross az apám asszisztense. - Üdvözlöm, Mr. Ross. - Patrick belépett a szobába, de nem nyújtott kezet az éppen bemutatott férfinak. - Örülök, hogy megismertem, Mr. Atkins - mosolygott sugárzóan Ned. - Nagy rajongója vagyok magának. - Csakugyan? - Patrick udvariasan mosolygott, de Nednek jeges borzongás futott tőle végig a hátán, és idegesen rángatózni kezdett a szeme. - Jó mulatást Las Vegasban! - fordult Rona felé, és már ment is az ajtóhoz.

30

Rona összeráncolt homlokkal figyelte, ahogy a magabiztos fiatalember hanyatt-homlok elkotródik. - Mit művelt vele? - kérdezte, miután becsukódott az ajtó. Patrick megvonta a vállát, miközben közelebb lépett a lányhoz. - Mit gondol, mit csináltam? Fekete mágiát gyakoroltam? - Nem tudom. De akármi is volt, velem ne csinálja soha! A férfi megfogta a lány kezét. - Milyen hideg - állapította meg. - Miért nem küldte el egyszerűen ezt a fickót? Rona ideges lett, amikor Patrick Ronának szólította. Ugyanúgy, mint amikor kissé gúnyosan Miss Swannak. Az újdonsült gyártásvezető egy pillantást vetett a kezére, ami a férfiében nyugodott, és hebegett valamit. Aztán maga is elcsodálkozott, hogy miért nem tud semmi magyarázatot kinyögni. - Indulnunk kellene, ha idejében oda akarunk érni, Mr. Atkins. - Igenis, Miss Swan. - Patrick szeme vidáman csillogott, ahogy a szájához emelte a lány kezét. Addigra az már nem volt hideg. - Nagyon hiányoltam ezt a komoly arckifejezést és ezt a hivatalos hangot. Nem lévén több mondanivaló, Patrick karon fogta a lányt, és kivezette a szobából. Amikor a férfi kocsijában ültek, és már besoroltak az élénk forgalomba, Rona megpróbált valami ártalmatlan társalgást kezdeményezni. Ha együtt akarnak dolgozni, gyorsan ki kell alakítani a megfelelő munkakapcsolatot. - Milyen fellépése lesz ma? Patrick megállt egy piros lámpánál, és rövid, fürkésző pillantást vetett Ronára. - Maga nem szereti az apja asszisztensét - állapította meg. - A munkájában jó - vette védelmébe Rona Nedet. - De miért hazudott neki? - kérdezte, ahogy a lámpa zöldre váltott. - Megmondhatta volna, hogy nem akar vele vacsorázni ahelyett, hogy valami ürügyre hivatkozik. - Honnan veszi, hogy csak ürügy volt? - tiltakozott Rona sértett büszkeségében. Patrick fékezett, és befordult egy mellékutcába. - Csak azt akartam tudni, miért hitte, hogy ürügyre van szüksége. - Ez csak énrám tartozik, Mr. Atkins. - Nem gondolja, hogy ma délutánra elhagyhatnánk ezt a „Mr. Atkins”-t? - Patrick leállította az autót, a lány felé fordult, és mosolygott. Hogy egyszeriben milyen bűbájos lesz, ha mosolyog! - Lehet róla szó. Ma délutánra. Ugye Patricknek hívják? - Legjobb tudomásom szerint. Ahogy Rona kiszállt a kocsiból, meglepve látta, hogy egy Los Angeles-i kórház parkolójába állnak. - Mit csinálunk itt? - Itt fogok fellépni. - Patrick elővett a csomagtartóból egy fekete táskát, amely hasonlított ahhoz, amit az orvosok is használnak. - A munkaeszközeim - magyarázta, ahogy Rona kíváncsi pillantást vetett rá. - Nincs benne sem orvosság, sem szike - biztosította a lányt, és a kezét nyújtotta feléje. Türelmesen nézett a lány szemébe, de ő tétovázott. Rona megfogta a férfi kezét, és egy oldalbejáraton együtt léptek be. 31

Akármit is várt Rona ettől a délutántól, a Los Angeles-i kórház ortopéd osztályára biztosan nem számított. Akármit is feltételezett Patrick Atkinsről, azt biztosan nem, hogy gyerekekkel találkozik. Rona az első öt perc után felismerte, hogy Patrick sokkal többet ad, mint egy sor érdekes mutatványt. Önmagát adja. Csodálatos ember! Las Vegasban harmincöt dolláros belépődíj mellett lép fel, és megtölti a Covent Gardent, mégis idejön, hogy egy csapat gyereknek örömet okozzon. Rászánja az idejét és tehetségét, hogy mások balsorsát enyhítse. És itt nincsenek újságírók, akik másnap dicshimnuszokat zengenének a nemes cselekedetéről. Noha Rona akkor még nem tudta, ebben a pillanatban halálosan beleszeretett Patrick Atkinsbe. Rona éppen olyan elbűvölten nézte, mint a gyerekek, ahogy egy labda hol eltűnt, hol újra megjelent a varázsló ujjai között. Patrick gyors mozdulattal eltüntette a labdát, aztán előhúzta egy kisfiú füléből, aki visított a gyönyörűségtől. Egyszerű mutatványok voltak, kedves apróságok, amelyeket egy műkedvelő is meg tud csinálni, de az osztály hangos volt a meglepett felkiáltásoktól, a nevetéstől és a tapstól. És ez láthatóan többet jelentett Patrick számára, mint a közönség dübörgő tetszésnyilvánítása a színpadon bemutatott, bonyolult szám után. Patricknek itt voltak a gyökerei. Sohasem felejtette el meghatározó gyerekkori élményeit. Pontosan emlékezett egy kórterem fertőtlenítőszagára és virágillatára, a szűk helyre való beszorítottságra. Ilyen helyen az unalom az a kórság, ami legjobban felemészti az erőt. - Amint látjátok, csinos segítőt is hoztam magammal. Beletelt néhány másodpercbe, amíg Rona megértette, hogy róla van szó. - A varázslók sohasem utaznak segítőtárs nélkül. Patrick kinyújtotta a kezét Rona felé, és neki a gyerekek nevetése és tapsa közepette nem volt más választása, minthogy odamenjen a férfihoz, és megfogja a kezét. - Mi a szándéka? - súgta oda gyorsan. - Sztárt csinálok magából. - Patrick újra az ágyakban és kerekes székekben ülő közönségéhez fordult. - Rona meg fogja nektek erősíteni, hogy azért tud ilyen szépen mosolyogni, mert mindennap megiszik három pohár tejet. Így van, Rona? - Ó… igen. - A lány végighordozta tekintetét a várakozásteljesen felé forduló arcokon. Még soha ennyi tágra nyílt, kíváncsi szempár nem nézett vele szembe. - Így bizony! erősítette meg. Vajon hova akar Patrick kilyukadni? - Biztos valamennyien tudjátok, hogy milyen fontos tejet inni - folytatta Patrick. Szavait kevés lelkesedés és néhány elfojtott sóhaj nyugtázta. Patrick meglepettnek látszott. Aztán a fekete táskájából elővett egy fehér folyadékkal félig megtöltött poharat. Senki sem kérdezte meg, hogyhogy nem ömlött ki a folyadék a táskában. - De ugye mindnyájan megisszátok a tejeteket? - Ezúttal nevetés és még több sóhaj fogadta a kérdést. Patrick a fejét csóválta, aztán elővett egy újságot, és tölcsért formált belőle. - Most megpróbálok valami nagyon nehéz dolgot. Nem tudom, hogy sikerül-e. Hacsak nem ígéritek meg valamennyien, hogy ma este megisszátok a tejeteket. Azon nyomban felhangzottak kórusban az ígéretek. Úgy bűvöli a gyerekeket, akárcsak a hammelni patkányfogó! Pszichológusnak ugyanolyan jó, mint bűvésznek - ámuldozott Rona. Hirtelen észrevette, hogy Patrick kérdően néz rá.

32

- Ó, én megígérem - mosolygott Rona, aki ugyanúgy el volt ragadtatva, mint a gyerekek. - Át tudná ide önteni a tejet? - nyújtotta a bűvész Ronának a poharat. - Csak lassan, óvatosan - figyelmeztette, és a közönségre kacsintott. - Ugye nem akarjuk, hogy kiömöljön… Ez ugyanis varázstej. A varázslók csak ilyet isznak. - Patrick a lány szeme fölé emelte a tölcsért, hogy ne lásson bele, aztán irányította a poharat tartó kezét. A férfi keze meleg volt, és valami különös, erdei illat áradt belőle. A hatása váratlan és elemi erejű volt. Rona igyekezett a figyelmét a tölcsér nyílása feletti pohárra összpontosítani. A tölcsér hegyes végéből kicsöppent némi tej. - Hol veszed a varázstejet? - kérdezte az egyik gyerek. - Ó, azt nem lehet venni - felelte Patrick komolyan. - Nagyon korán fel kell kelnem, és el kell mondanom egy varázsigét egy tehén felett. - A bűvész a táskájába dobta az üres poharat. - Most pedig, ha minden jól ment… - Patricknek torkán akadt a szó, és összeráncolta a homlokát, ahogy belenézett a tölcsérbe. - Rona, ez az én tejem volt! - kiáltott fel szemrehányóan. - Maga megihatta volna később a saját adagját. A bűvész feltépte a tölcsért, Rona visszafojtott egy önkéntelen sikolyt, és elhúzódott, hogy le ne spriccelje a tej. A tölcsér azonban üres volt. A gyerekek visongtak a gyönyörűségtől, míg Rona értetlenül meredt Patrickre. - Azért ennek ellenére szép, még ha kissé mohó is - fordult Patrick a közönség felé, és kezet csókolt Ronának.

Már a lift felé mentek, de Rona még mindig nem tért magához az ámulatából. - Én magam töltöttem bele a tejet. Még csöpögött is a papíron keresztül. A saját szememmel láttam. - Ez a különbség látszat és valóság között. Ugye, elbűvölő? - Maga sem egészen olyan, mint amilyennek látszik? - Nem. Ki pontosan olyan? - Maga egy óra leforgása alatt többet tett ezekért a gyerekekért, mit egy tucat orvos. Bizonyára nem először csinálja? - Nem. - Miért teszi? - kérdezte a lány őszinte érdeklődéssel. - Minden kórház rettenetes hely a gyerekeknek - felelte a férfi egyszerűen. Ennél többet nem akart elmagyarázni. - De ma aztán csupa vidámság volt a kórterem. Amikor az első emeletre értek, a férfi újra megfogta a lány kezét. - Nincs nehezebb közönség, mint a gyerekek. Mindent nagyon komolyan vesznek. - Bizonyára igaza van - nevetett Rona. - Melyik felnőtt kérdezte volna meg, hogy hol veszi a varázstejet? De nagyon ügyesen kivágta magát. - Nagy gyakorlatom van benne. A gyerekek nem hagyják az embert elkényelmesedni. A felnőttek figyelmét sokkal könnyebb egy kis mulatságos csevegéssel elterelni. Még a magáét is, pedig maga állandóan rajtam tartotta a lenyűgöző zöld szemét. Amikor kiléptek a parkolóba, Rona a férfi felé fordult. - Miért hozott ma magával, Patrick? 33

- Mert akartam a társaságát. - Nem egészen értem magát. A napfényben úgy aranylott a lány haja, mint a frissen érett búza. A férfi belemélyesztette az ujjait, aztán kezei közé fogta a lány arcát, mint azon az első éjszakán. - Mindig mindent meg kell értenie? Ronának a torkában dobogott a szíve. - Igen, azt hiszem… Patrick szája azonban már megérintette Rona ajkát, és a lány nem tudott tovább gondolkozni. Ugyanúgy, mint az első alkalommal. A gyengéd csók kihúzta a talajt a lába alól. Könnyű borzongás futott rajta végig, ahogy a férfi ujjai a halántékát simogatták, és végül megállapodtak a szíve táján. Emberek mentek el mellettük, de ők ketten nem figyeltek rájuk. Csak árnyaknak, kísérteteknek tűntek. Rona számára csak Patrick szája és a keze volt valóságos. Vajon csak az enyhe szellő simogatta a bőrét, vagy Patrick ujjai? Suttogott valamit a férfi, vagy ő maga volt az? Patrick eltolta magától a lányt, akinek fátyolos lett a tekintete. Aztán lassan kitisztult, mintha álomból ébredne. A férfi azonban még nem volt kész rá, hogy ez az álom véget érjen. Újra magához húzta Ronát, és újra összeforrt az ajkuk. Patrick küzdött a vággyal, hogy a lányt magához szorítsa, és annak meleg és készséges száját vadul és szenvedélyesen birtokba vegye. Űzte a vágy, de ő uralkodott rajta. Néha, amikor be volt zárva egy sötét, levegőtlen szekrénybe, küzdenie kellett a kapkodás ellen, a vágy ellen, hogy hanyatt-homlok utat törjön magának a szabadba. Szinte ugyanezt a pánikot érezte most. Mit tett vele Rona? - tört elő belőle a kérdés, ahogy közelebb húzta magához. Csak azt tudta, hogy olyan szenvedélyesen akarja, amire sohasem érezte magát képesnek. Úgy tűnt, mintha most is szatén borítaná az igéző teremtés bőrét, vékony, könnyű szatén, ami átvette a testének illatát. Szerette volna gyertyafénynél ölelni, vagy napsütésben egy mezőn. Ó milyen nagyon kívánja! - Szeretnék együtt lenni veled, Rona! - suttogta, és a lány beleremegett. - Gyere velem! A férfi szorosan a kezei között tartotta lány fejét, és még egyszer megcsókolta. - Most, Rona! Szeretni akarlak! A lány hozzásimult, miközben a fejét rázta. - Hiszen nem is ismerlek, Patrick. A férfi elfojtotta hirtelen támadt, vad vágyát, hogy a lányt a kocsijához ráncigálja, és a házába, vigye, aztán meg egyenesen az ágyába. - Nem - mondta részben magának, részben Ronának. Eltolta magától a lányt, de szorosan fogta a vállát, és a szemébe nézett. - Nem, nem ismersz engem, és ez Miss Swan számára természetesen nagyon fontos. - A férfit zavarta, hogy a szíve olyan vadul ver. A nyugalom és az önuralom fontos része volt a munkájának, így a lényének is. - Mihelyt ismerni fogsz engem, szeretkezni fogunk. - Nem! Nem, Patrick, csak akkor fogunk szeretkezni, amikor én akarom. Szerződések ügyében lehet velem alkudni, de a magánéletemmel kapcsolatban nem. Patrick mosolygott. Rona haragját most könnyebben viselte, mintha mindjárt odaadónak mutatkozott volna. Mindig gyanúval fogadta, ami túlságosan könnyen ment. 34

- Miss Swan - mondta, ahogy megfogta a lány karját. - Már vetettünk egy pillantást a kártyákba.

5. Rona egyedül érkezett meg Las Vegasba. Ő maga ragaszkodott ehhez. Amikor megnyugodott, és újra józanul tudott gondolkozni, úgy tűnt, hogy nem lenne okos túl sok személyes kapcsolatot tartani fenn Patrickkel. Az olyan férfitól, aki egyetlen csókkal el tudja feledtetni az egész környező világot, bizony jobb lesz távolságot tartani. Ez volt Rona számára az új alapszabály. A lány életét hosszú ideig teljesen az apja uralta. Semmit sem tehetett a beleegyezése nélkül. Az apja nem szánt rá ugyan időt, nem sokat foglalkozott vele, de a nézeteit habozás nélkül ráerőltette. Ezek az elképzelések pedig parancsok formájában öltöttek testet. Csak a húszas évei elején kezdte Rona érvényesíteni a saját tehetségét, és kivívni a függetlenségét. A szabadság íze édes volt. Nem akarta, hogy még egyszer valaki vagy valami uralkodjon rajta. Legkevésbé a testi vágy. Tapasztalatból tudta, hogy a férfiakban nem kell okvetlenül megbíznia. Miért lenne éppen Patrick kivétel? Miután kifizette a taxit, körülnézett. Először volt Las Vegasban. Reggel tíz órakor is volt éppen elég látnivaló. A mindkét irányban hosszan elnyúló főutcán azonnal híres nevek tűntek a szemébe: The Dunes, The Sahara, The MGM. A szállodák vízesésekkel, különleges neonreklámokkal és pompás virágokkal vonták magukra a figyelmet. A hirdetőtáblák óriási betűkkel hirdették a hírességeket. A világ legszebb női, a legjobb művészei, a legszínesebb, a legkülönlegesebb, csupa leglegleg… Mindez összezsúfolva egy hatalmas, felnőttek számára épült vidámparkba, körülvéve sivataggal és hegyekkel. Az utcák szinte izzottak a forró reggeli napsütésben. Éjszaka majd neonfényben fognak úszni, elbűvölve a látogatókat. Rona hosszasan nézte a Caesars Palace óriási, feltűnő, fehér épületét. A feje felett hatalmas betűkkel állt Patrick neve, és a fellépésének időpontjai. Mit érezhet valaki, amikor látja, hogy ilyen erőszakosan hirdetik? Rona fogta a csomagját, és rálépett a futószalagra, amely csillogó szökőkutak és olasz szobrok mellett vitte el. A reggeli csendben jól lehetett hallani a magasba szökő és a medencébe visszahulló vízsugár csobogását. Rona elképzelte, hogy bezzeg milyen zajosak lehetnek este az emberekkel és kocsikkal telezsúfolt utcák. Alighogy Rona belépett a szálloda előcsarnokába, máris megütötte a fülét a játékautomaták surrogása és kattogása. Legyőzte a kíváncsiságát, ami arra ösztökélte, hogy mindenekelőtt egy pillantást vessen a kaszinóra, és odalépett a fogadó pulthoz. - Rona Swan vagyok. Foglaltak számomra szobát.

35

- Igen, Miss Swan - mosolygott szélesen az alkalmazott, anélkül, hogy a jegyzékébe nézett volna. - Az inas majd felviszi a csomagját. - Odaintett egy inast, és a vendég kezébe nyomta a kulcsot. - Érezze jól magát nálunk, Miss Swan! Kérem, szóljon, ha bármiben a segítségére lehetünk! - Köszönöm. - Rona nem lepődött meg az alkalmazott udvariasságán. Hozzászokott, hogy mihelyt megtudják róla, ő Bennett Swan lánya, úgy bánnak vele, mint valami hercegnővel. A felvonó felvitte Ronát és a tiszteletteljesen hallgató inast a legfelső emeletre. Ott az inas végigvezette a folyosón, kinyitott egy ajtót, és félreállt, hogy a vendég beléphessen. Az első meglepetés Rona számára az volt, hogy nem egy szobában, hanem egy egész lakosztályban találja magát. A második pedig az, hogy már lakott benne valaki. Patrick ült a pamlagon, és az előtte lévő asztalon papírok voltak kiterítve. - Rona! - A férfi felállt, és az inashoz lépve bankjegyet nyomott a kezébe. - Köszönöm. - Én köszönöm, Mr. Atkins. Rona megvárta, amíg az ajtó becsukódik az alkalmazott mögött. - Hát maga mit csinál itt? - tudakolta. - Ma délután próbát tartok - emlékeztette a művész. - Milyen volt a repülőút? - Jó - felelte kurtán a lány, akit bosszantott a férfi válasza, és gyanakvással töltötte el. - Készítsek magának valami italt? - kérdezte Patrick udvariasan. - Nem, köszönöm. - Rona körülnézett a csinosan berendezett szobában, és egy pillantást vetett kifelé az ablakon. Aztán egy széles taglejtéssel végigmutatott az egészen. - Mi az ördög ez? A felháborodott hanghordozás hallatán a férfi felhúzta a szemöldökét, de szelíden válaszolt: - A lakosztályunk. - Ó, nem! - rázta meg a fejét határozottan a lány. - Ez a maga lakosztálya! - Ezzel fogta a bőröndjét, és az ajtó felé indult. - De Rona! A férfi nyugodt hangjára a lány megtorpant, és forrt benne a düh. - Micsoda piszkos kis trükk! - Rona letette a bőröndjét, és a férfi felé fordult. Komolyan azt hitte, hogy megtöri az ellenállásomat, és… - És micsoda? - És szó nélkül tudomásul veszem, hogy egyszerűen beszállásol magához. Csakugyan azt képzelte, hogy otthonosan az ágyába bújok, csupán azért, mert ilyen szépen elrendezett mindent? De hogy merészelte ezt? Hogy hazudhatta azt, hogy az előadását kell megnéznem, amikor csupán azért van rám szüksége, hogy melegen tartsam az ágyát? - Rona hangja csendes vádaskodásból szenvedélyes dühkitörésbe csapott át. Patrick elkapta a lány csuklóját. Kezének szorítása figyelmeztetőleg hatott. - Nem szoktam hazudni - mondta halkan, de a szeme elsötétedett. - És semmiféle trükkre nincs szükségem ahhoz, hogy nőt találjak az ágyamba. Rona nem próbálta kiszabadítani magát. Az ösztöne azt súgta, jobb, ha nem teszi. A haragját azonban nem tudta féken tartani. - Akkor ezt itt minek nevezi? - Célszerű megoldásnak. - A férfi hangja veszedelmesen hűvös volt. 36

- Kinek a számára? - A következő napokban rengeteg dolgot meg kell beszélnünk. Nem szeretném, ha minden alkalommal, amikor valami eszembe jut, le kellene szaladnom a maga szobájába. Én azért vagyok itt, hogy dolgozzam. És ez magára is vonatkozik. - Előbb engem kellett volna kérdeznie. - Azt nem tettem - felelte a férfi jeges hangon. - És nem szoktam olyan nővel szeretkezni, aki nem akarja, Miss Swan. - Nem szeretem, ha valamit megváltoztat anélkül, hogy előbb megbeszélné velem erősködött Rona, noha rogyadozott a térde. Patrick haragját nem tette elviselhetőbbé a visszafogottsága. - Figyelmeztettem, hogy mindent a magam módján csinálok. Ha ideges, zárja magára az ajtaját! - Az magával szemben semmit sem használ! - felelte élesen Rona. - Egy zár aligha tartja vissza. A férfi egy pillanatra erősebben megszorította a lány csuklóját, aztán eleresztette. - Egy zár talán nem, de egy egyszerű nem azért visszatart. Patrick kinyitotta az ajtót, és mielőtt Rona megmukkanhatott volna, már el is tűnt. Rona remegve támaszkodott az ajtónak. Csak most döbbent rá, hogy mennyire fél. Az apja részéről látványos dühkitörésekhez vagy azokkal egyenértékű, nyomasztó hallgatáshoz volt szokva. De ez itt… Rona önkéntelenül megdörzsölte a csuklóját. Az biztos, hogy nem ismeri Patricket. Sokkal több rejtőzik benne, mint gondolta. Valamennyit megismert belőle, de ki tudja, hogy valaha a végére ér-e a megismerésnek. Körülnézett a szobában. Talán valóban csak egyszerű munkaszervezési kérdésről van szó. Nem kellett volna így heveskednie. Egy lakosztályban együtt lakni, majdnem ugyanaz, mint két egymás melletti szobában. Akkor nem jutott volna az eszébe semmi hátsó gondolat. De Patrick Atkins is helytelenül viselkedett. Bizonyára könnyen megegyeztek volna a lakosztály ügyében, ha a férfi előre megbeszéli vele. Amikor Rona hazajött Svájcból, megesküdött, hogy többé nem hagy magának parancsolgatni. Patrick kifejezésmódja is zavarta. Azt mondta, hogy nem szeretkezik olyan nővel, aki nem akarja! De hát mindketten tudják, hogy Rona nagyon is akarja! Meg hogy egy egyszerű nem visszatartja őt. Ebben Rona biztos lehet. Patrick nem lesz tolakodó, mivel ő erre egyáltalán nincs rászorulva. De ki tudja, ő maga meddig lesz képes a férfinak nemet mondani? A lány a fejét csóválta. Ez a közös vállalkozás Patricknek ugyanolyan fontos, mint neki. Nem lenne okos dolog, ha mindjárt az elején összevesznek a szállodai elhelyezkedésen, vagy távoli lehetőségek miatt aggódnak. Rona tehát nekilátott kicsomagolni.

Amikor Rona belépett a terembe, a próba már javában folyt. A bűvész a színpadon volt, és egy nő állt mellette. Noha most farmert és bő pulóvert viselt, Rona felismerte Patrick segítőtársát. A videoszalagokon a szép, vörös hajú nő rövid, csillogó kosztümöt szokott viselni. Hát persze! A varázslók sohasem utaznak szép segítőtárs nélkül! 37

De ehhez neked semmi közöd! - figyelmeztette magát Rona. Csendesen továbbment, és leült a nézőtér közepén. Patrick feléje se nézett. Rona önkéntelenül a televíziós felvételről kezdett gondolkodni. Öt kamerára lesz szükség, és a háttér nem lehet túl feltűnő. Semmi csillogó dolog nem terelheti el a figyelmet Patrickről. Egy sötét háttér előtt sokkal inkább boszorkánymesternek vagy varázslónak tűnik, mint mutatványosnak. Patrick segítőtársa lassan hátradőlt, és a következő pillanatban már vízszintesen lebegett a levegőben. Rona egy csapásra megfeledkezett a tervezgetésről, és ámultan nézte. Patrick szavak nélkül, csak széles taglejtésekkel irányította az eseményeket, mint egy igazi mágus. A nő a függőleges tengely körül forogni kezdett, először lassan, majd egyre gyorsabban. Rona videoszalagon már látta ezt a mutatványt, élőben azonban egészen más volt. Semmi kulissza nem terelte el a figyelmet a szereplőkről. Semmi kosztüm, zene vagy csillogó fény nem befolyásolta a hangulatot. Rona észrevette, hogy visszatartja a lélegzetét. Kényszeríteni kellett magát, hogy kifújja a levegőt. A nő vörös fürtjei lobogtak, ahogy forgott, a szemét behunyta, és az arca teljesen nyugodt volt. A kezét gondosan összekulcsolva tartotta. Rona meresztette a szemét, hogy lát-e valami drótot vagy egyéb eszközt, de csalódnia kellett. Nem tudta visszafojtani az elragadtatott felkiáltást, amikor a nő még a saját tengelye körül is forogni kezdett. Az arca továbbra is nyugodt maradt, mintha aludna, nem pedig egy méterrel a színpad felett pörögne. Patrick apró kézmozdulata véget vetett a mozgásnak, a segítője újra függőleges helyzetbe került, és a lába lassan földet ért. Ahogy a bűvész elhúzta a kezét a segítője arca előtt, az kinyitotta a szemét, és mosolygott. - Milyen volt? - kérdezte vidáman. - Jó - felelte Patrick egyszerűen. - Zenével még jobb lesz. Meleg, vörös fényeket szeretnék - fordult a fővilágosítóhoz. - Először csak halványan, aztán a sebesség növekedésével egyre erősebben. Még dolgozunk rajta - mondta a segítőjének. Egy óra hosszat elbűvölten és nagy élvezettel figyelte Rona a próbát. Ami számára hibátlannak tűnt, azt Patrick még újra és újra megismételte. És minden számmal kapcsolatban megvoltak a saját elképzelései, hogy milyen kiegészítő színpadi hatásokra van szükség. Tudta, milyen világítást és hangot kell alkalmazni a mutatvány hatásának fokozására, bizonyos mozzanatok hangsúlyozására és kiemelésére. Látszott, hogy alkotó képzelete nem csupán a bűvészeire korlátozódik. A tökéletességre törekszik - állapította meg Rona. Patrick nyugodtan dolgozott. Nem azzal a sziporkázó lendülettel, ami az előadásokon sugárzik belőle. De most az a gondtalan könnyedség valahogy szintén hiányzott belőle, amellyel a gyerekeket szórakoztatta. Most egyszerűen dolgozik. Lehet, hogy varázsló, de sok-sok órányi, kemény munkával küzd meg érte, hogy azzá legyen. Minél tovább nézte a lány, annál inkább méltányolta. Korábban már megpróbálta elképzelni, milyen lesz majd vele dolgozni. Most aztán láthatta a saját szemével. Patrick fáradhatatlan, és ugyanolyan nagy súlyt helyez a részletekre, mint ő. Bizonyára sokat fognak vitatkozni, és az nagyon jó lesz. Lenyűgözőnek kell lennie a televíziós műsornak. - Rona, lenne szíves feljönni? 38

A lány összerezzent. Megesküdött volna, hogy Patrick észre sem vette, hogy itt van a teremben. Rona engedelmesen felállt. Lassanként úgy tűnt, hogy nincs olyan dolog, amit Patrick ne tudna. Amíg Rona odament, Patrick mondott valamit a segítőjének, mire ő felnevetett, és arcon csókolta a férfit. - Akkor legalább most egy darabban maradhatok - mondta az asszisztens, és rámosolygott Ronára, aki épp akkor ért föl a színpadra. - Ő Rona Swan, ő itt Bess Frye - mutatta be Patrick a két nőt egymásnak. Közelebbről megnézve Bess nem is volt olyan szép. Az arca túl széles volt, és az álla túl csontos. A szeme majdnem kerek, és valamivel sötétebb zöld, mint Ronáé. Az arcán túl feltűnő a festék, ellentétben az öltözetével. Majdnem olyan magas, mint Patrick. Bess barátságosan üdvözölte Ronát, és kezet fogott vele. Hihetetlennek tűnt, hogy ez a vaskos teremtés az imént még egy méter magasan, a színpad felett lebegett. - Patrick már mindent elmesélt magáról. - Csakugyan? - vetett Rona egy értetlen pillantást a férfira. - Úgy bizony! - Bess Patrick vállára könyökölt, miközben beszélt. - Nagyon rátermettnek és okosnak tartja magát. Azt azonban nem említette, hogy maga ilyen szép. Ezt miért nem mondtad, édesem? Rona hamar rájött, hogy Bess mindig ilyen kapkodva, és sokat csiripel. - Mert akkor a szememre vetetted volna, hogy én csak díszletnek tekintem a nőket. - Roppant okos! - nevetett fel szívből jövően Bess, és magához húzta a férfit. - Szóval maga a televíziós műsorok gyártásvezetője? - Igen, én vagyok - mosolygott Rona, akit kissé zavarba, hozott ez a túláradó barátságosság. - Nagyszerű! Itt az ideje, hogy nő vegye kezébe a dolgokat. Ezen a pályán mindenfelé csupa férfi vesz körül. Az egész csapatban egyetlen nő van. Mihamarabb össze kell ülnünk, hogy egy pohár itóka mellett jobban megismerjük egymást. Az ital emlegetéséről Ronának rögtön Merlin jutott az eszébe, amitől szélesen elvigyorodott. - Nagyon szívesen. - Akkor most megnézem, mit csinál Link, mielőtt a főnök újra munkára szólít. Aztán később találkozunk! - Ezzel Bess elviharzott a színpadról. Egy méter nyolcvan megtestesült lelkesedés. - Csodálatos teremtés - nézett utána Rona. - Azt én már régen tudom. - Ez a férfi a színpadon most olyan hűvösnek és visszafogottnak látszik. - Rona rámosolygott Patrickre. - Már régen együtt dolgoznak? - Igen - hangzott a kurta válasz. Az a melegség, ami Bessből sugárzott, a távozásával gyorsan elenyészett. Rona megköszörülte a torkát, és újabb kísérletet tett. - A próba jól sikerült. Meg kellene beszélnünk, hogy milyen számokat akar belevenni a televíziós műsorba, és milyen újat akar még tervezni. - Rendben.

39

- A televízió számára persze kell néhány dolgon változtatni - folytatta Rona nem törődve az egyszavas válaszokkal. - Alapjában véve azonban bizonyára a színpadi előadás tömörített változatát akarja hozni. - Úgy van. Rövid ismeretségük alatt Rona felismerte Patrick veleszületett barátságosságát és humorát. Annál feltűnőbb volt most ez a túlságosan is merevnek tűnő távolságtartás. Látszott, hogy Patrick alig várja, hogy elmenjen. A férfi most valahogy nem tudott ezért elnézést kérni a lánytól, pedig azt tervezte. - Ön most bizonyára nagyon elfoglalt - mondta Rona ridegen, és elfordult. Sajgott a szíve, és eltaszítottnak érezte magát. Mi jogon okoz Patrick neki fájdalmat? Rona lekullogott a színpadról, és egy pillantást sem vetett hátra. Patrick addig nézett utána, amíg a terem ajtaja be nem csukódott mögötte. Azután még mindig nem fordítva el a tekintetét, összeroppantotta a kezében lévő labdát. Az erős ujjaival akár el is törhette volna Rona csuklóját ahelyett, hogy csupán megszorította. Nem nézte volna szívesen, ha kék foltok keletkeznek azon a finom bőrön. De hát hogy vethetett ilyent a szemére, hogy csellel akarja megszerezni? Ilyesmire még sohasem volt szüksége! Ez a nő sem lesz kivétel! De Rona Swant valahogy mégsem tudta Patrick kiverni a fejéből. Amikor reggel belépett a lakosztályba, Patrick azon nyomban megfeledkezett azokról a gondosan készített jegyzetekről, melyeket egy új szabadulási mutatványhoz írt. Rona drága divattervező által készített, lila kosztümben jelent meg, és Patrick egy csapásra elfelejtett minden mást. A lány haja, mint az első találkozásukkor, összekócolódott az utazástól. Patrick szerette volna magához ölelni, és érezni, ahogy a finom, puha test összeolvad az övével. Rona szavai és a vádló tekintete éktelen haragra gerjesztették. Nem lett volna szabad fájdalmat okozni neki! Patrick a kezére meredt, és szitkozódott. Rona gyengébb, mint ő, és ő ezt kihasználta. Hagyta magát az indulatától és az erejétől elragadtatni. Pedig már réges-régen megesküdött, hogy ezeket sohasem fogja egy nővel szemben használni. Azt nem igazolhatja semmi! Egyes-egyedül ő a hibás a történtekért. De most nem merülhet el ezekben a gondolatokban. Folytatnia kell a munkát. Csak a feladatra kell figyelnie! Erre csak az az egyetlen lehetőség, hogy olyan korlátok közé szorítja a Ronával való kapcsolatát, ahogy azt maga a lány is eredetileg tervezte. Eredményesen fognak együtt dolgozni, és az minden. Ő már megtanulta, hogy a szelleme uralkodjon a teste felett. A vágyait és érzéseit is kordában tudja tartani.

6. Las Vegasnak nehéz volt ellenállni. A kaszinókban nem volt sem nappal, sem éjszaka. Az órák hiánya és a pénzbedobós automaták állandó kattogása az időtlenség érzetét keltette. Rona látott estélyi ruhás embereket, akik még a délelőtt kellős közepén is javában tovább 40

játszottak. Figyelte, hogy cserélnek gazdát dollárok ezrei a blackjack és bakkara asztaloknál. Nemegyszer visszafojtotta a lélegzetét, amikor a rulettkerék forgott, és egész kis vagyonok függtek ennek az apró ezüstgolyónak a szeszélyétől. A hűvös, érzelemmentestől a kétségbeesettig volt alkalma megismerni a szenvedélyes játékosok különböző fajtáit. A félkarú rablót etető nőtől a megszállott kockajátékosig sokféle embertípust látott. Megszállott volt valamennyi. Sűrű cigarettafüst gomolygott a győztesek és a vesztesek körül. Az arcok változtak, de a hangulat nem. A kockák pörögtek, és a pénznyelő automaták szünet nélkül kattogtak. A svájci iskolában töltött évek lehűtötték Ronában az apjától örökölt játékos szenvedélyt. Most először ébredt fel benne újra az az izgalom és a vágy, hogy próbára tegye a szerencséjét. Ő azonban ellenállt, és bebeszélte magának, neki az is elég, ha csak nézi. Sokkal többet nem is tehetett. Patricket látta a próbákon, a színpadon, azonkívül azonban alig. Szinte hihetetlen, hogy két ember között, akik egy lakosztályban laknak, ennyire kevés legyen az érintkezés. Rona akármilyen korán kelt, addigra Patrick már elment. Egyszer-kétszer, amikor tovább maradt ágyban, hallotta a bejárati ajtó kattanását. Egymással semmi egyébről nem beszéltek, csupán arról, hogy milyen változtatásokra van szükség ahhoz, hogy a színpadi előadást televízióra lehessen alkalmazni. Ezek a beszélgetések nyugodtak és szakszerűek voltak, kizárólag a megoldandó feladatra korlátozódtak. Patrick kerülni igyekszik - gondolta Rona a nyitó előadás estéjén -, és ez átkozottul jól sikerül neki. Hát persze, főleg ha ezt ő is ugyanígy akarja. De mégiscsak hiányzott, hogy nincs köztük valami felszabadultabb, munkatársi kapcsolat. Hiányzott neki Patrick mosolya. Rona elhatározta, hogy csak a kulisszák mögül figyeli az előadást. Onnan jól lehet látni, jobban követni tudja Patrick időzítését és stílusát, és betekintést nyerhet a függöny mögötti történésekbe. A próbákon már kapott képet arról, Patrick hogyan szokott dolgozni. Most szerette volna a lehető legközelebbről megfigyelni az előadást. Többet akart látni, mint a nézőközönség vagy a kamerák. Behúzódott egy sarokba, hogy a díszletrendezőknek ne legyen útjában. Patrick az első pillanattól kezdve a bűvöletében tartotta a közönséget. Istenem, de szép! - gondolta Rona, miközben a férfi stílusát és kisugárzását tanulmányozta. Már az egyénisége egyedül elegendő lenne, hogy lenyűgözze a közönséget. A belőle áradó varázs nem valamiféle múló káprázat, hanem a lényének valóságos része. Úgy hozzátartozik, mint a hajához a színe. Általában feketébe öltözik, és nincs szüksége égő színekre ahhoz, hogy magára vonja a tekinteteket. Patrick beszélt előadás közben. Csevegésnek nevezte, de az sokkal több volt annál. A szavakkal és hangsúllyal formálta a hangulatot. Behálózta a közönségét, és teljesen elképesztette. A puszta tenyeréből láng csapott ki. Aztán egy csillogó inga lebegett szabadon a levegőben. Patrick most nem csupán roppant rátermettnek látszott, mint a próbákon, hanem kimondhatatlanul titokzatosnak is. Megbilincselve csomagolták be egy zsákba, aztán hozzáláncolták egy láda belsejéhez. Bess felállt a ládára, felemelt egy függönyt, és húszig számolt. Amikor a függöny lehullott, Patrick állt a ládán, egészen más ruhában, mint előzőleg. Amikor a férfi kinyitotta a ládát és a zsákot, Besst találták benne összeláncolva. Patrick ezt transzportációnak nevezte. Rona egyszerűen csak hihetetlennek. 41

Ezek a szabaduló számok nyugtalansággal töltötték el a lányt. Egészen nedves lett a tenyere, amikor a közönség soraiból jelentkező önkéntesek beszögezték Patricket egy erős ládába, amelyet előzőleg alaposan megvizsgáltak. Rona elképzelte a férfit a sötét, levegőtlen ládában, és elakadt a lélegzete. De még két perc sem telt el, s Patrick már újra szabad volt. A fináléban bezárta Besst egy ketrecbe, aztán letakarta. Amikor újra leleplezte, egy karcsú párduc ült a helyén. Rona már-már azt hitte, hogy Patrick át tudja lépni a természet törvényeit. Abban a pillanatban, amikor a függöny legördült, a párduc újra visszaváltozott Besszé. Patrick pedig sokkal inkább titokzatos varázslónak tűnt, mint holmi látványosságokat bemutató művész. Rona szerette volna rábeszélni Patricket, hogy legalább ezt az egy számot magyarázza meg. Ahogy azonban a férfi lejött színpadról, és a tekintetük találkozott, a lánynak inába szállt a bátorság. A férfi arca verejtékben úszott a fényszóróktól, és a megfeszített figyelemtől. Rona szerette volna megérinteni. Meglepetésére az előadás látványa fölcsigázta az érzékeit is. A vágy, ami ébredt benne, erősebb volt, mint amit valaha is átélt. Elképzelte, milyen lenne, ha a férfi erős, ügyes kezei megragadnák, érzéki ajkai az övére tapadnának, és Patrick elvezetné az ő különleges világába, ahol nincs nehézségi erő. Vajon, ha most odamenne hozzá, és felajánlkozna, Patrick is ugyanolyan készséges lenne, mint ő maga? Magával vinné-e a varázslat birodalmába? A férfi megállt előtte, és Rona saját gondolataitól megrémülve visszahúzódott. Akárhogy szeretett volna odamenni hozzá, mégis megtartotta a távolságot. - Csodálatos volt - mondta Rona, és maga is érezte, hogy milyen laposan hangzik a bók. - Köszönöm - felelte Patrick kurtán, és szó nélkül elment a lány mellett. Rona fájdalmat érzett a tenyerében, és csak most vette észre, hogy mélyen a húsába vágta a körmeit. Ebből most már elég! - szólt rá magára, és a férfi után indult. Bess kidugta a fejét az öltözőjéből, és barátságosan integetett Ronának. - Na, hogy tetszett az előadás? - Lenyűgöző volt. - Rona végignézett a folyosón, de Patricknek már nyoma sem volt. Talán jobb is így. - Bizonyára nem árulja el most nekem a finálé titkát? - kérdezte óvatosan. Bess nevetett. - Nem bizony, mert kedves az életem. De édesem, jöjjön be, és meséljen valamit, amíg átöltözöm. Rona követte Besst az öltözőbe, és becsukta maga mögött az ajtót. A szobában smink és púder szaga terjengett. - Különleges élmény lehet, ha az embert párduccá változtatják. - Patrick engem már mindenné átváltoztatott, ami csak él és mozog, négy lábon jár, csúszik-mászik vagy repül. Darabokra vágott, és kard hegyén egyensúlyozott. Az egyik számban egy szöges ágyon alszom, három méterre a színpad felett. - Bess beszéd közben levetkőzött. - Minden szégyenérzet nélkül, olyan természetesen tette, mint valami ötéves gyerek. - Bizonyára nagyon megbízik Patrickben - jegyezte meg Rona, miközben körülnézett, hogy egy üres széket találjon. Bess szerteszét szórta a holmiját, jutott belőle mindenüvé. - Csináljon magának valahol helyet! - ajánlotta a nő, miközben az egyik szék támlájáról levett egy galambszürke fürdőköpenyt, és belebújt. - Hát persze, hogy megbízom benne! 42

Hiszen ő a legjobb. - Bess megkötötte a köpeny övét, leült az öltözőasztalhoz, és elkezdte lemosni a festéket. - De hát a próbákon maga is láthatta, hogyan dolgozik. - Magasra állítja a követelményeket. - Ez csak a dolog egyik fele. Papíron dolgozza ki a számait, és újra meg újra gyakorolja ezeket a pincében, mielőtt egyáltalán arra gondolna, hogy nekem vagy Linknek megmutasson valamit. A legtöbb ember nem is sejti, hogy milyen keményen dolgozik, mivel a végeredmény olyan könnyednek látszik. Ezt ő pontosan így is akarja. - Tényleg olyan veszélyesek a szabaduló számai? - kérdezte Rona, miközben összehajtogatta Bess ruhadarabjait. - Van köztük néhány olyan, amit még én sem szeretek. - Bess papírzsebkendővel letörölte az utolsó krémmaradványokat. Az addig egzotikusnak tűnő arc most meglepően fiatal és hamvas lett. - Azzal persze nincs semmi baj, amikor valami egyszerű bilincsből vagy kényszerzubbonyból szabadítja ki magát. De a bonyolult, sokzáras, sokládás mutatványokat nem szeretem. - Akkor miért csinálja ezeket, Bess? Éppen elég más, lenyűgöző mutatványa van… - Patricket az nem elégíti ki. A szabadulási számokkal járó veszély fontos neki. Mindig is így volt. - Miért? - Mert állandóan próbára akarja magát tenni. Sohasem elégszik meg azzal, amit tegnap csinált. Próbára tenni magát. Ezt Rona már maga is érezte, mégsem értette. - Maga mióta van vele, Bess? - Kezdettől fogva. Pontosan kezdettől fogva. - Kicsoda ő tulajdonképpen? - kérdezte Rona, aki nem tudott uralkodni a kíváncsiságán. - Kicsoda ő valójában, amikor nem a színpadon áll? Bess, aki időközben hozzálátott az öltözködéshez, most megtorpant, és az ujján lóbálva a pólóját, hirtelen átható tekintettel nézte a másik nőt. - Miért akarja tudni? - Mert… - Ronának elakadt a szava, nem tudta, mit is mondjon. - Nem is tudom. - Érez valamit iránta? Rona nem válaszolt azonnal. Nemet akart mondani, és egy vállrándítással elintézni az egészet. Miért is érezne valamit? - Igen - hallotta a saját hangját. - Érzek valamit iránta. - Akkor gyerünk, igyunk valamit! - ajánlotta Bess, és felhúzta a pólóját. - Közben megbeszélhetünk néhány dolgot.

- Pezsgős koktélt kérünk - rendelt Bess, miután elhelyezkedtek a bárban az asztalnál. Én fizetek - mondta, és rágyújtott egy cigarettára. - De el ne áruljon Patricknek! Utálja, ha valaki cigarettázik. Veszedelmes egészségvédő. - Link mesélte, hogy naponta öt kilométert fut. - Rona kisimította acélkék, hosszú ujjú, könnyű selyemruháját. - Egészen pontosan nyolcat. Ez régi szokása. Patrick ritkán szakít a régi szokásaival. Mindig nagyon eltökélt volt. Ez már gyerekkorában meglátszott rajta. 43

- Gyerekkora óta ismeri Patricket? - Együtt nőttünk fel, Patrick, Link és én. - Bess felnézett a pincérnőre, aki meghozta a koktélokat. - De Patrick még Linkkel sem, és velem sem beszél ezekről az időkről. El akarja felejteni. - Nehéz gyerekkora volt? - De még milyen! - Bess nagyot szippantott a cigarettából. - És nagyon nyápic gyerek volt. - Patrick? - bámult el Rona, ahogy a férfi kemény, erős izmaira gondolt. - Nehéz elhinni, de úgy volt. - A korához képest kis növésű volt, és nagyon vékonydongájú. A nagyobb fiúk kínozták. Valószínűleg szükségük volt valakire, akin kitombolhatják magukat. Senki sem nő fel szívesen egy árvaházban. - Árvaházban? - Rona nézte Bess nyílt, barátságos arcát, és elfogta az együttérzés. Mind a hárman? - Nem volt az olyan borzasztó - vonta meg a vállát Bess, látva Rona őszinte megdöbbenését. - Volt ennivalónk, fedél a fejünk felett, és persze társaság minden mennyiségben. Nem olyan volt, mint a Twist Olivér történetében. - Mikor veszítette el a szüleit, Bess? - kérdezte Rona. Most mér inkább érdeklődés volt a hangjában, mivel érezte, hogy a szánakozás nem kívánatos. - Nyolc éves koromban, és nem volt senki, aki gondoskodott volna rólam. Link ugyanígy volt. - Eközben Bess semmi nyomát nem mutatta önsajnálatnak vagy sajnálkozásnak. Az emberek elsősorban újszülöttet akarnak örökbe fogadni. Az idősebb gyerekeket nem olyan könnyű elhelyezni. Rona elgondolkozva kortyolgatott a poharából. - És Patrick? - Az ő esete más volt. Neki voltak szülei. Őt azért nem lehetett örökbe adni, mert a szülei nem egyeztek bele. Rona zavartan húzta fel a szemöldökét. - De ha voltak szülei, akkor hogy került az árvaházba? - Mert bíróság emelte őt ki a családjából. Az apja… - Bess lassan kifújta a füstöt. Kockázatos folytatni. Ha Patrick megtudja, nem lesz elragadtatva. - Az apja agyba-főbe verte az anyját. - Jóságos ég! - Rona rémülten nézett Bessre. - És… Patricket is. - Alkalomadtán. De főként az anyját. Amikor részeg volt. Rona fájdalmas nyomást érzett a gyomortájékon. Tudta persze, hogy ilyen dolgok előfordulnak, de az ő világa mindig teljesen védett volt. Szülei ugyan nem sokat foglalkoztak vele, de azért sohasem emeltek rá kezet. Az apja néha elég félelmetesnek látszott, amikor felizgatta magát, de Rona sohasem tapasztalt a részéről testi erőszakot. Noha megpróbálta megérteni ezeket a szörnyű dolgokat, melyekről Bess most olyan nyugodtan beszélt, ezek mégis nagyon távolinak tűntek. - Folytassa! - kérte végül. - Szeretném Patricket megérteni. Olyan kiismerhetetlen. Bess csak erre várt. - Patrick ötéves volt, amikor az apja egyszer úgy megverte az anyját, hogy az asszony kórházba került. A fickó általában először bezárta Patricket egy szekrénybe, mielőtt szabad folyást engedett a dührohamának. Most azonban először a fiára támadt. És ekkor avatkozott 44

közbe a gyámhatóság. Bírósági tárgyalásra került sor. A szülőket alkalmatlannak nyilvánították, és Patrick árvaházba került. - És az édesanyja? - Rona fejcsóválva próbálta átgondolni az esetet. - Miért nem hagyta el a férjét, és vette magához a fiát? Milyen nő lehet… - Nem vagyok én lélekbúvár - vágott a szavába Bess. - Patrick tudomása szerint a férjével maradt. - És lemondott a fiáról. Ó, milyen kitaszítottnak, megfélemlítettnek és magányosnak érezhette magát ez a szegény gyerek! És milyen kárt okozhat ez a gyermeki lélekben! És hogyan próbálhatja gyógyítani a sérüléseit? Lehet, hogy Patrick azért szabadítja ki magát láncokból, ládákból és páncélszekrényekből, mert kisgyerek korában bezárták egy sötét szekrénybe? Azért próbálja mindig megcsinálni a lehetetlent, mert egykor olyan tehetetlenül kiszolgáltatott volt. - Patrick mindig is magának való volt - folytatta Bess, és további italokat rendelt. Talán ezért is kínozta a többi gyerek, legalábbis addig, amíg Link meg nem érkezett. - Bess mosolygott. Olyan részlethez érkezett, amire láthatóan szívesen emlékezett. - Senki sem mert Patrickhez nyúlni, ha Link a láthatáron volt. Mindig kétszer olyan magas volt, mint mindenki más. És ez az arc! - Bess nevetett, de a tekintete gyengéd érzelmekről tanúskodott. - Amikor Link megérkezett, Patricket kivéve először senki sem ment oda hozzá. De ők mindketten magányosak voltak. És én is. Link azóta nagyon ragaszkodik Patrickhez. Komolyan nem tudom, mi lett volna belőle Patrick nélkül. Vagy akár belőlem. - Maga ugye nagyon szereti? - Rona őszinte vonzalmat érzett a gömbölyded, vörös hajú nő iránt. - A legjobb barátom - felelte Bess egyszerűen. - Tízéves voltam, amikor bevettek a társaságukba. - A lány megint elmosolyodott. - Amikor Linket először közeledni láttam, felmásztam egy fára. Halálra rémített. Amikor azonban megállt alattam, letörött az ág, és én lezuhantam. Link elkapott. - Bess megtámasztotta az állát, és elmerengett. - Ezt a pillanatot sohasem felejtem el. Az egyik másodpercben zuhanok, a másikban a karjában tart. Felnéztem az arcára, és már éppen jajveszékelni akartam, amikor elmosolyodott. Ebben a pillanatban beleszerettem. Rona gyorsan ivott egy kortyot. Az ábrándos tekintet Bess szemében önmagáért beszélt. - Maga és Link? - Hát… legalábbis én - mondta Bess bánatosan. - Húsz éve bolondulok érte. Én még mindig csak a kis Bess vagyok neki, hiába értem már el a száznyolcvan centit. - Bess mosolygott, és Ronára kacsintott. - De azért én igyekszem megdolgozni. - Azt hittem, hogy maga és Patrick… - Én és Patrick? - Bess akkorát kacagott, hogy körülöttük ülők feléjük fordították a fejüket. - Hát úgy nézek én ki, mint Patrick női eszményképe? - Hát… - Rona zavartan kereste a szavakat. - Fogalmam sincs róla, hogy milyen az ő eszményképe. - Pedig maga elég okos ahhoz, hogy ezt is tudja. De visszatérve a gyerekkorára, természetétől fogva hirtelen haragú volt. Eleinte, ha behúztak neki, ő sem maradt adós. Ahogy azonban idősebb lett, egyre inkább megfékezte magát. Világos lett, hogy nem lép az apja nyomdokaiba. Ha Patrick valamit elhatároz, akkor abban rendíthetetlen.

45

Ronának eszébe jutott a férfi hideg, visszafogott haragja, és nagyon jól értette, miről van szó. - Azt hiszem, kilencéves lehetett, amikor az a baleset történt. - Bess ivott egy kortyot, és az arca elkomorult. - Legalábbis ő balesetnek nevezte. Fejjel lefelé lezuhant egy lépcsőn. Mindenki tudta, hogy valaki lelökte, de ő sohasem árulta el, hogy ki volt. Azt hiszem, nem akarta, hogy Link megbosszulja, és aztán amiatt bajba keveredjen. Az eséskor megsérült Patrick gerince. Azt hitték sohasem lesz képes többé járni. - Jaj, ne! - Pedig úgy volt. - Bess még egy nagyot kortyolt. - Patrick azonban azt mondta, hogy igenis fog járni, és a hátralévő életében mindennap nyolc kilométert fog futni. Sziklaszilárdan eltökélte, és úgy dolgozott a gyógyulásért, mintha az élete függne tőle. Talán úgy is volt. Mindenesetre hat hónapot töltött kórházban. - Értem. - Rona visszaemlékezett az ortopédosztályon tett látogatásra. Arra, hogy Patrick milyen szívvel-lélekkel ajándékozta oda magát a gyerekeknek. Arra, ahogy beszélt velük, ahogy megnevettette őket, és előadta a bűvészmutatványait. - Az egyik nővér adott neki egy varázsdobozt. Ez volt a kezdet. Egy ötdolláros varázsdoboz. Amikor kiengedték a kórházból, már olyan mutatványokat tudott, amit sok, gyakorlott bűvész is irigyelt volna tőle. - Bess hangjában szeretet és büszkeség keveredett. Őstehetség volt. Rona szinte maga előtt látta, ahogy a sötét hajú, érzékeny kisfiú egy kórházi ágyon ülve gyakorol. Tökéletesíti a mutatványait, és újakat fedez fel. Bess mosolyogva, bensőséges mozdulattal hajolt oda hozzá. - Egyszer, amikor meglátogattam a kórházban, felgyújtotta az ágytakarót. - Bess elhallgatott, ahogy látta, hogy Rona rémülten néz rá. - Esküszöm, hogy úgy láttam, hogy ég. Aztán egy kézmozdulattal eloltotta tüzet. Végighúzta a kezét azon a helyen, ahonnan a lángok csaptak fel, és nem volt ott semmi. Sem parázs, sem lyuk, még csak egy kis pörkölődés sem! Pedig hogy halálra rémített az a kis csibész! Rona nevetett, noha mélyen megrázta, hogy milyen kínokat kellett Patricknek kiállnia. De hát megbirkózott minden nehézséggel, és végül győzött. - Patrickre! - mondta, és felemelte a poharat. Bess lelkesen koccintott régi barátja egészségére, aztán folytatta: - Amikor tizenhét éves lett, elment az árvaházból. Rettenetesen hiányzott. Azt hittem, sohasem fogom viszontlátni sem őt, sem Linket. Életem legmagányosabb két éve következett. Aztán egy napon besétált abba a denveri büfébe, ahol dolgoztam. Fogalmam sincs, hogyan talált meg. Soha nem is árulta el. De bejött, és azt mondta, hogy mondjam fel az állásomat. Ezentúl nála fogok dolgozni. - Ilyen egyszerűen? - Ilyen egyszerűen. - És maga mit felelt? - Semmit. Azonnal felmondtam. - Bess újra intett a pincérnőnek. - Elkezdtük a vándorlásunkat. Igya ki, kedvesem! Rona engedelmeskedett. Nem sok férfi lenne képes egy ilyen erős akaratú nőtől ilyen feltétlen odaadást kívánni. - Én két pohárnál általában leállók - intett Rona a koktél felé. 46

- De ma este nem lehet. Mindig pezsgőt iszom, ha erőt vesznek rajtam az érzelmek. El sem tudja képzelni, hogy milyen helyeken léptünk fel az első évben. Gyerekszületésnapokon, férfimulatságokon, gyárakban. Senki sem tud egy zajos tömeggel olyan jól boldogulni, mint Patrick. Ha valakire ránéz, és tűzgömböt varázsol elő a zsebéből, akkor a fickó hirtelen roppant csendes lesz. - El tudom képzelni - nevetett Rona. - De azt hiszem, ehhez nincs is szüksége tűzgömbre. - Ahogy mondja. Mindenesetre tudta, hogy meg fogja valósítani a terveit, és engem meg Linket magával vitt. Nem lett volna szüksége ránk. De ő már ilyen. Kevés embert enged közel magához, de ha egyszer barátságot köt, akkor az örökre szól. - Bess egy pillanatra megállt, és elgondolkozva forgatta a pezsgőt a pohárban. - Tudom, hogy Link és én sohasem vehetjük vele fel a versenyt a szellemi képességek dolgában. De őt ez nem zavarja. A barátai vagyunk. - Azt hiszem - jegyezte meg Rona lassan -, nagyon gondosan megválogatja a barátait. - Maga nagyon kedves, Rona - mosolygott sugárzóan Bess. - És igazi hölgy. Patrick olyan férfi, akihez egy igazi hölgy illik. Rona zavarában úgy tett, mintha hirtelen roppantul érdekelné a poharában lévő ital színe. - Ezt miért mondja? - Mert ő egy kiválóság. Mindig is az volt. És olyan nő illik hozzá, aki szintén az. És aki olyan melegszívű, mint ő. - Patrick melegszívű? - húzta fel a szemöldökét Rona. - Tudja, hogy miképp tett szert a macskájára? Valaki elgázolta, és otthagyta az út szélén. Patrick épp San Franciscóból jött hazafelé, ahol egy hétig dolgozott. Megállt, és elvitte a macskát az állatorvoshoz. Éjszaka két órakor felébresztette az állatorvost, és rávette, hogy ellásson egy kóbor macskát. Háromszáz dollárjába került. Link mesélte. - Bess rágyújtott még egy cigarettára. - Hány ember tenné ezt meg? - Patricknek bizonyára nem tetszene, hogy maga mindezt elmesélte. - Nem bizony. - De akkor miért mondta el? Bess újra sugárzóan mosolygott. - Ez most olyan trükk, amit évekkel ezelőtt Patricktől tanultam. Ha az ember erősen a szemébe néz valakinek, akkor biztosan megtudatja, hogy megbízhat-e benne. Rona állta Bess tekintetét. - Köszönöm - mondta végül komolyan. - És - fűzte hozzá Bess, mintegy mellékesen -, maga szereti őt. Ronának torkán akadt a válasz. Hirtelen köhögési roham fogta el. - Hajtsa föl a pezsgőjét, kedvesem! A szerelemtől nem fullad meg az ember. Egészségére! - koccintott Bess. - És sok szerencsét mindkettőnknek! - Szerencsét? - Az ilyen férfiaknál, mint ők ketten, bizony szükségünk van rá. Ezúttal Rona intett újabb pezsgőért.

47

7. Rona virágos hangulatban, vidáman nevetgélve haladt végig Besszel a kaszinón. Az alkohol szárnyakat adott a jókedvének. De Bess még jobban földobta. Amióta Rona befejezte a tanulmányait és munkába állt, csak kevés időt fordított barátságok ápolására. Az a körülmény, hogy ilyen gyorsan bizalmas barátnőt talált, jobban felvidította, mint az alkohol. - Talán egy kis ünnepséget csaptatok? A két nő felnézett, és ahogy meglátták Patricket, olyan arcot vágtak, mint a torkoskodáson kapott gyerekek. A férfi szemöldöke kérdően rándult föl. Bess előrehajolt, és túláradó szeretettel megcsókolta a férfit. - Csak egy kicsit bizalmasan elbeszélgettünk Ronával. Ahogy azt a nők szokták. Rájöttünk, hogy sok bennünk a közös. - Komolyan? - kérdezte Patrick, miközben Rona a szája elé tette a kezét, hogy egy vihogást visszafojtson. Nyilvánvaló volt, hogy nem csak beszélgetéssel töltötték az időt. - Én nem itattam le Ronát - mentegetőzött Bess egy újabb puszi kíséretében. - Csak talán most kicsit felszabadultabb, mint máskor. Különben is ő már nagy kislány. - Bess keze még mindig a férfi vállán nyugodott, amikor körülnézett. - De hol van Link? - A rulettjátékosokat figyeli. - Akkor, viszlát! - Bess Ronára kacsintott, aztán eltűnt. - Halálosan szerelmes Linkbe - magyarázta Rona bizalmasan. - Tudom. A lány egy lépést közeledett. - Van egyáltalán valami, amit maga nem tud, Mr. Atkins? - Rona figyelte, ahogy a férfi grimaszt vág a hangsúlyozottan hivatalos megszólítás hallatán. - Már eltűnődtem, hogy vajon megteszi-e még egyszer a kedvemért. - Micsodát? - nézett rá tanácstalanul a férfi. - Hogy mosolyog. Már napok óta nem mosolygott rám. - Komolyan nem? - Patrick nem tudott úrrá lenni a gyöngéd érzésein, de megelégedett azzal, hogy kisimította a hajat a lány arcából. - Nem, egyetlenegyszer sem. Nem sajnálja? - De igen. - Patrick Rona vállára tette a kezét, és azt kívánta, bárcsak ne nézne így rá. Amióta egy lakosztályban laknak, vasakarattal uralkodik a vágyán. Most azonban a nyüzsgő, lármás, színes forgatagban egyre inkább felszínre tört a visszafojtott érzés. Patrick elhúzta a kezét a lány válláról. - Felkísérjem? - Most Black Jacket fogok játszani - közölte a lány. - Már napok óta szeretnék, de mindig azt gondoltam, hogy butaság szerencsejátékban részt venni. Most viszont egyáltalán nem tűnik olyan megbocsáthatatlan ostobaságnak. Rona már oda is lépett volna az egyik asztalhoz, de Patrick elkapta a karjánál. - Mennyi pénz van magánál? 48

- Nem is tudom. - Rona kotorászni kezdett a táskájában. - Körülbelül hetvenöt dollár. - Rendben. - Ha hetvenöt dollárt veszítene, az még nem vág akkora léket a bankszámláján - nyugodott meg Patrick, és követte Ronát. - Napok óta figyelem a játékot - súgta a lány, miközben letelepedett egy tízdolláros asztalhoz. - Már tökéletesen kiigazodom rajta. - Vajon nem ugyanezt hiszi mindenki? - morogta a férfi, és odaállt a társnője mellé. Adjon a hölgynek húsz dollárért zsetont! - szólt az osztóhoz. - Ötven dollárért - helyesbített Rona, és leszámolta a pénzt. Patrick rábólintott, és az osztó színes zsetonokra cserélte a bankjegyeket. - Maga is játszik? - kérdezte Rona. - Én sohasem kísértem feleslegesen a sorsot. - Hát akkor azt minek nevezi, amikor beszögelteti magát egy ládába? - nézett a lány kihívóan a férfira. - Nekem az a foglalkozásom - mosolygott rá Patrick. - Akkor hát elítéli a szerencsejátékot és az ilyesféle, káros szenvedélyeket, Mr. Atkins? - Nem, de szeretem én magam meghatározni, hogy mekkora kockázatot vállalok. - Én úgy érzem, ma este hozzám pártol a szerencse. A Rona mellett ülő férfi Bourbont kortyolgatott, és aláírt egy elismervényt. Éppen kétezer dollárt veszített. Szenvtelenül vásárolt további ötezerért zsetonokat. A kisujján gyémánt csillant meg, ahogy a lapjaiért nyúlt. Rona óvatosan felvette a kiosztott két lapot, ötös és egy nyolcas volt. Szemben a fiatal, szőke nő is húzott. Ezzel huszonhármat ért el, amivel túllépte a megengedett huszonegyes értéket. A gyémántgyűrűs úr megelégedett a kezében lévő tizennyolccal. Rona húzott egy lapot, és örült, hogy az ötös. Türelmesen várt, amíg a két további játékos is húz. Az osztó letette a lapjait. Tizennégyet értek. Húzott hozzá egy lapot, és az összérték húsz lett. A gyémántgyűrűs úr halkan káromkodott, mivel újabb ötszáz dollárt veszített. A következő játékban Rona két kártyát is húzott, és megint veszített. Nem csüggedt el, hanem magabiztosan várta a harmadik fordulót. Tizenhétnél meg akart állni, Patrick azonban a fejével intett egy kártya felé. - Vegye fel! - mondta határozottan, látva a lány vonakodását. A végeredmény húsz lett. Rona tágra kerekedett szemmel fordult Patrick felé, ő azonban csak a kártyákat nézte. Az osztó tizenkilencnél megállt, és kifizette Ronát. - Nyertem! - kiáltott boldogan, ahogy látta a feléje söpört zsetonokat. - Honnan tudta, Patrick? A férfi mosolygott, és tovább figyelte a kártyákat. A következő menetben Ronának egy tízese és egy hatosa volt. Fel akart venni egy kártyát, de Patrick megérintette a vállát, és a fejét rázta. Rona tiltakozni akart, de megadta magát. Az osztó huszonkettőt ért el, és ezzel túllépte a határt, és vesztett. Rona örömében felnevetett, és újra fürkészően nézte Patricket. - Hogy csinálja? - álmélkodott. - Nem emlékezhet minden kiosztott kártyára, és arra, hogy mi az, ami még maradt. Patrick nem szólt semmit, csak mosolygott, és a fejét csóválta. Aztán egy újabb győzelemhez segítette társnőjét.

49

- Nem akar nekem is kibicelni? - kérdezte a gyémántgyűrűs úr, és undorral dobta be a lapjait. - Ő az én varázslóm - tájékoztatta Rona. - Mindenüvé magammal viszem. - Nekem is elkelne néhány varázsige - a fiatal, szőke nő félreérthetetlen pillantást vetett Patrickre. Mindez nem kerülte el Rona figyelmét. - Ő az enyém - közölte hűvösen, és nem vette észre Patrick meglepett arckifejezését. A következő óra során kitartott Rona, illetve Patrick szerencséje. Amikor már egy jókora kupac zseton gyűlt össze, Patrick kinyitotta Rona táskáját, és belesöpörte őket. - Várjon! Hiszen csak most kezdtem el! - tiltakozott Rona. - A nyerés titka abban rejlik, hogy az ember tudja, hogy mikor kell abbahagyni magyarázta Patrick, és felsegítette a társnőjét a székről. - Váltsa be a zsetonjait, mielőtt eszébe jut, hogy bakkarán eljátssza. - De én még szerettem volna játszani… - Majd máskor! Rona nagyot sóhajtott, és kiöntötte táskája tartalmát a kassza pultjára. A zsetonokon kívül egy hajcsat, egy rúzs és egy laposra nyomott egycentes került elő. - Szerencsepénz - magyarázta Rona, ahogy Patrick szemügyre vette az érmét. - Babonaság. Ez meglep engem, Miss Swan. - Nem babona - erősködött a lány, miközben bankjegyeket a táskájába gyömöszölte. Hiszen szerencsét hozott. - Jó, akkor megadom magam. - Kedvelem magát, Patrick - karolt bele Rona a férfiba. - Gondoltam, meg kell magának mondanom. - Csakugyan? - Igen - erősítette meg a lány határozottan. Ezt nyugodtan mondhatja. Teljesen ártalmatlan, és igaz is. És más, mint amit Bess olyan könnyedén kimondott. Szereti? Ez bezzeg egyáltalán nem ártalmatlan, és nem is biztos, hogy igaz. Bár Rona egyre inkább attól tartott, hogy ez lehet az igazság. - És maga… kedvel engem? - kérdezte Rona mosolyogva, ahogy beszálltak a felvonóba. - Igen, Rona - simogatta meg a férfi az ujjpereceivel a lány arcát. - Kedvelem magát. - Nem voltam benne biztos. Dühös volt rám. - Nem voltam. A lány felnézett a férfira. A bűvész most úgy érezte magát, mint amikor rácsukódik egy láda teteje. A szívverése felgyorsult. Patrick azonban puszta akaraterővel elérte, hogy újra szabályosan verjen a szíve. Nem akarta Ronát még egyszer megérinteni. A lány látta a szemében lobogó lángot, és tudta az okát. Vágy. Benne is egyre nőtt a vágy, ő is egyre inkább szerette volna megérinteni, megengesztelni és szeretni a férfit. Hiszen ő már ismeri Patricket. Bár ő ezt nem is sejti. Szeretett volna valamit adni neki. Rona felemelte a kezét, hogy megsimogassa a férfi arcát, aki azonban lefogta a kezét, ahogy a liftajtó kinyílt. - Bizonyára fáradt - mondta a férfi, miközben kiléptek a folyosóra.

50

- Cseppet sem - nevetett Rona. Hirtelen úgy érezte, hatalma van. Patrick fél tőle. Ezt egészen világosan érzi. A pezsgőtől és a nyereségtől mámorosan, most hogy már tudja, kicsoda valójában Patrick, bevallotta magának, hogy kívánja őt. - Maga talán fáradt? - kérdezte Rona, ahogy a férfi kinyitotta a lakosztály ajtaját. - Késő van. - Dehogyis. Las Vegasban soha sincs késő. Nem tudja, hogy itt nem létezik az idő? Nincsenek órák. - Rona ledobta a táskáját, és kinyújtózott. - Hogy lehet késő, ha nem tudjuk, hogy milyen késő van? - Rona meglátta Patrick papírjait az asztalon, és odament. Útközben kibújt a cipőjéből. - Túl sokat dolgozik, Mr. Atkins. - Mosolyogva fordult a férfihoz. Akárcsak Miss Swan. Nem igaz? A lány közben leengedte a haját, és az a vállára hullott. Az arca kipirult, a szeme élénken és csábítóan csillogott. Patrick kiolvasta belőle, hogy a gondolatai nem maradtak rejtve a lány előtt. - De maga kedveli Miss Swant? Én nem mindig. Jöjjön, üljön ide! Magyarázza meg ezt nekem! - A lány leült a pamlagra, és kezébe vett egy papírt. Rajzok és jegyzetek borították, amelyekből Rona semmit sem értett. Patrick végre megmozdult. Arra hivatkozott, hogy csak azért, hogy a lány ne zavarja össze az asztalon kiteregetett munkáját. - Ez túl bonyolult - mondta, és kivette a lány kezéből a papírt, és visszatette az asztalra. - Gyors felfogású vagyok. - Rona a karjánál fogva lehúzta magához a pamlagra a férfit, és mosolyogva nézett rá. - Amikor először a maga szemébe néztem, azt hittem, megáll a szívverésem. - Gyengéden megérintette a férfi arcát. - Az első csóknál valóban meg is állt! Patrick lefogta a lány kezét. Annak azonban rögtön működésbe lépett a másik keze. Végigsiklott a férfi ingén, egyenesen a nyakáig. A bűvész úgy érezte, eljutott az elviselhetőség határáig. - Rona, le kellene feküdnie. A lány kihallotta vágyat a férfi hangjából. Ujjai alatt vadul vert egy nyaki ütőér. A saját szívdobogása is felvette a ritmusát. - Még senki sem csókolt meg így. - Rona kigombolta a bűvész ingének felső gombját. A szeme közben a férfiét figyelte. - Senkinél sem éreztem hasonlót. Varázslat volt, Patrick? - Nem. - Miután a második és harmadik gomb is kinyílt, Patrick megpróbálta feltartóztatni a kalandozó ujjakat, amelyek majd megőrjítették. - Én azt hiszem, varázslat volt. - Rona, miután a keze már harcképtelenekké vált, a fogai közé vette a férfi fülcimpáját. - Tudom, hogy varázslat volt… E szerelmes suttogás felszította a férfiban a vágyat. A lángok magasra csaptak, és azzal fenyegettek, hogy megperzselik. Patrick megragadta Rona vállát, és megpróbálta eltolni magától. A lány keze azonban még mindig a férfi meztelen mellkasán nyugodott, míg szájával annak torkát simogatta. A férfi ujjai belevésődtek a lány vállába, miközben tombolt a lelkében az önmagával vívott harc. Ezúttal azonban hiába igyekezett, nem sikerült megfékezni az ereiben száguldó vért. - Rona, mit csinál? - Megpróbállak elcsábítani - suttogta a lány, és ajkai a kalandozó ujjai nyomába szegődtek.

51

A férfinak egyre jobban forrt a vére. Még mindig tudott annyira uralkodni magán, hogy ne érintse meg a lányt, az ő becézgetéseit azonban nem akadályozhatta meg. - Talán rosszul csinálok valamit? - ingerelte Rona, aztán a szájával gyengéden simogatta a férfi állát, a száját, majd harapdálta annak felsőajkát. - Vagy nem szereted, ha cirógatlak? A becézgetések azonban nem tévesztettek célt. A férfi szürke szeme egészen fekete volt. A lányt hajtotta a vágy, míg már azt hitte, elemészti. Szinte fájt minden porcikája. - Már akkor kívántalak, amikor ma lejöttél a színpadról - vallotta be fátyolos hangon. Abban a pillanatban, amikor azt hittem, hogy nem is közülünk való ember vagy, hanem titokzatos erővel bíró, valódi varázsló. Most pedig… - A lány Patrick nyaka köré fonta a karját. - Most, hogy tudom, mennyire hús-vér ember vagy, még jobban kívánlak. - A férfi ajkaira szegezte a tekintetét, aztán újra felemelte a szeméhez. - De te talán nem is akarsz engem. Talán… nem hozlak téged izgalomba. - Rona! - Patrick nem tudott többé uralkodni sem a szívverésén, sem a gondolatain, sem az érzésein. - Még egy másodperc, és nincs többé visszaút. - Ezt tekintsem ígéretnek? - nevetett a lány, és beleszédült az izgalomba. Patrick a szájára szorította az ajkát, és szenvedélyesen megcsókolta. Rona egészen belekábult a csók hevességébe. Azt sem tudta, hogyan történt, de a férfi egyszer csak ott feküdt rajta, és türelmetlenül ráncigálta le róla a ruhát. Két gomb nagy ívben elrepült. Aztán egykettőre meztelenek voltak mind a ketten. Most már a férfi keze kalandozott a lány testén, aki minden porcikájával vágyott az érintésére. Patrick érezte, hogy milyen vadul ver a lány pulzusa, miközben ő a kezével, szájával, fogaival édes kínokat okoz. Úgy érezte, valami olvasztókemencébe zártak, ahonnét most már végképp nincs menekvés. Egyesülni fognak, mert már semmi sem tarthatja őket vissza. Nem vágy volt ez már, hanem megszállottság. Aztán vad ölelésben eggyé vált a testük. Patrick úgy érezte, hogy most ő az elvarázsolt, nem pedig a varázsló. Rona a nyakán érezte, a férfi szaggatott lélegzetét. Miattam dobog ilyen vadul a szíve, gondolta diadalmasan. Patrick az enyém! De hát hogy tudhatta ezt Bess hamarabb, mint én? Rona ábrándozva hunyta le a szemét. Biztos volt benne, hogy az érzései világosan az arcára vannak írva. Vajon Patricknek is meg kellene mondania? Várjunk még - döntött végül, és gyengéden simogatta a férfi haját. Idő kell neki ahhoz, hogy hozzászokjon a gondolathoz: szerelmes. Elég csak azután kimondani. Nincs semmi ok a sietségre. Rona tiltakozva elégedetlenkedett, ahogy a férfi megszabadította a súlyától. - Csak nem okoztam fájdalmat? - kérdezte az ijedten. - Jaj, dehogy! - felelte Rona meglepve. - Te nem is tudnál nekem fájdalmat okozni. Te nagyon gyengéd ember vagy. A férfi ránézett a lányra, a szeme sötét volt, a tekintete meggyötört. Dehogy is volt ő gyengéd, amikor Ronát ölelte. Csak az elszabadult vágy és a kétségbeesés vezérelte. - Nem vagyok olyan mindig - felelt élesen, és nadrágja után nyúlt. - Mit csinálsz? - Lemegyek a portára, és kérek magamnak egy másik szobát. - A férfi gyorsan felöltözött, miközben a lány döbbenten figyelte. - Sajnálom, hogy megtörtént. Meg kellett volna… - A férfinak elakadt a szava, ahogy látta, hogy a lánynak könnyek szöknek a 52

szemébe. Patrick gyomra görcsbe rándult. - Nagyon sajnálom, Rona. - A férfi leült a lány mellé, és a hüvelykujjával letörölte a könnyeit. - Megesküdtem, hogy nem fogok hozzád nyúlni. Nem lett volna szabad megtennem. Túl sokat ittál. Én tudtam ezt, és mégis… - Az ördög vigyen! - Rona ellökte a férfi kezét. - Tévedtem. Mégiscsak tudsz nekem fájdalmat okozni. Ne fáradj azzal, hogy másik szobát veszel ki magadnak. Majd szerzek én magamnak másikat. Nem maradok itt azok után, hogy te ezt a csodálatos élményt tévedésnek tekinted. A lány felugrott, és összeszedte a ruháit. - Rona, én… - Hallgass! - Ahogy Rona látta, hogy hiányoznak a gombok a ruhájáról, újra eldobta, és égő szemmel, büszkén megállt a férfi előtt. - Én pontosan tudtam, hogy mit csinálok! Hallod? Pontosan! Ha azt hiszed, hogy egy pár pohár pezsgő után egy férfi nyakába vetem magam, akkor nagyon tévedsz! Akartalak téged, és azt hittem, hogy te is akarsz, s ha ez valaki számára tévedés volt, akkor az te voltál! - Nekem nem volt tévedés, Rona. Talán túlságosan is akartalak. És nem voltam olyan gyengéd hozzád, mint szerettem volna. Nehezen tudom megbocsátani magamnak, hogy nem tudtam visszafogni magamat. Rona egy pillanatig nézte a férfit, aztán a keze fejével letörölte a könnyeit. - Vissza akartad fogni magadat? - Az a lényeg, hogy megpróbáltam, és nem sikerült. Soha még nőt ilyen kevés… - A férfi tétovázott, mielőtt befejezte a mondatot. - Soha még nőt ilyen kevéssé óvatosan nem öleltem. Te olyan törékeny vagy. Rona meglepődött. Törékenynek még senki sem nevezte. Más körülmények között talán örült volna neki, most azonban érezte, hogy csak egy megoldás van. - Rendben van - mondta, és mély lélegzetet vett. - Választhatsz. A férfi meglepve vonta össze a szemöldökét. - Mégpedig? - Vagy kivehetsz egy másik szobát, vagy újra ölelsz. Most mindjárt. A férfi látta a kihívást a lány szemében, és mosolygott. - Ez minden választékom? - El is csábíthatlak újra, ha úgy akarod. Rajtad múlik. A férfi a lány hajába mélyesztette az ujjait, és magához húzta. - Mi lenne, ha ezt a két javaslatot összekötnénk? - Hogyhogy? - Mi volna, ha én most az ágyba vinnélek, aztán te elcsábítanál? Rona hagyta, hogy a férfi a karjába vegye. - Békeszerető típus vagyok. Velem mindig meg lehet alkudni - egyezett bele Rona, miközben a férfi a hálószobába vitte. - Miss Swan - suttogta Patrick -, szeretem a stílusát.

53

8. Rona mélyebben belefúrta magát a párnákba. Jóleső zsibongást érzett a testében, ami az elmúlt éjszakára emlékeztette. Egészen hajnalig ölelték egymást. Rona sohasem hitte volna, hogy ilyen sok szenvedélyt képes adni, és ilyen sok vágyat tud csillapítani. Valahányszor testileg vagy lelkileg kimerültnek érezte magát, elég volt Patrick egyetlen érintése, hogy visszatérjen az ereje, és ezzel együtt a csillapíthatatlan vágy is. Aztán egymást szorosan átölelve elaludtak, miközben a felkelő nap rózsaszín sugarai már bevilágítottak a szobába. Most lassan ébredezve, de még félálomban, Rona Patrick felé fordult, és újra át akarta ölelni. De egyedül volt. A lány zavartan nyitotta ki a szemét. Kezével megtapogatta a lepedőt maga mellett. Hideg. Patrick elment! Vajon mióta aludt már egyedül? A kellemes álmosság egy csapásra kiment a szeméből. Rona még egyszer megérintette a lepedőt, és nyújtózkodott. Biztosan csak a szomszéd szobában van, nyugtatta magát. Nem hagyhatott egyedül. A telefon csörgése végképp felébresztette. - Halló! - kapta fel a kagylót már az első csörgésre, és közben azon tűnődött, miért van olyan különös csönd a lakosztályban. - Miss Swan? - Igen, Rona Swan vagyok. - Bennett Swan keresi magát. Egy pillanat. Rona felült, és ösztönösen magára húzta a takarót. Zavartan tűnődött, hogy vajon milyen késő lehet. És hol lehet Patrick? - Rona, számolj be a munkáról! A lány kétségbeesetten próbálta gondolatait rendezni, hogy válaszolni tudjon. - Rona! - szólalt meg az apja, most már haragosan. - Nem érek rá egész nap! - Naponta nyomon követtem Patrick próbáit - kezdte Rona, és borzasztóan vágyott egy csésze kávéra, meg néhány másodpercre, hogy összeszedje magát. - Jól kézben tartja a munkatársait, beleértve a műszakiakat is. - Rona körülnézett a hálószobában, hogy látja-e valami nyomát Patricknek. - Tegnap volt egy tökéletesen sikerült nyitóelőadás. Már beszéltünk róla, hogy milyen változtatásokra van szükség a televíziós műsorhoz, de még semmit sem rögzítettünk. Még vannak olyan új számok, amelyekről nem akar beszélni. - Két héten belül pontos tervet kérek. Lehet, hogy változtatásra lesz szükség az adásidőben. Kérek egy jegyzéket az általa javasolt mutatványokról, mindegyik szám pontos időtartamának feltüntetésével. - Már beszéltem vele erről - felelte Rona hűvösen. Bosszantotta, hogy az apja beleártja magát a dolgaiba. - Én vagyok a gyártásvezető, nem? - Úgy van. Mihelyt hazajössz, várlak az irodámban. 54

A telefon kattant. Rona is letette a kagylót, és elkeseredetten sóhajtott. Ez a beszélgetés jellemző az apjára! Félresöpörte gondolataiból a telefont, és kimászott az ágyból. Patrick fürdőköpenye ott hevert az egyik széken. Rona felvette, és belebújt. - Patrick? - nézett körül a nappaliban. Üres volt. - Patrick! - kiáltotta újra, és rálépett egy gombra, ami a ruhájáról szakadt le. Szórakozottan felvette, a fürdőköpenye zsebébe tette, aztán folytatta a lakosztály átkutatását. Patrick nem volt sehol. Egyedül hagyta! A lányt a gyomrából kiindulva az egész testében átjárta a fájdalom. Aztán a fejét csóválva újra átkutatta a helyiségeket. Biztosan hagyott hátra valami üzenetet, hogy mikor és hova ment. Nem hagyhatta szó nélkül magára. Az lehetetlen egy ilyen éjszaka után! Sehol semmi. Rona hirtelen dideregni kezdett. Mindig így történik az életemben - gondolta, miközben az ablakhoz lépett, és bámulta a leoltott neonreklámokat. Ha valaki is fontos volt számára eddig, ha valakit szeretett, akkor az mindig a maga útját járta. Ő meg mindennek ellenére azt várta, hogy egyszer azért másképp lesz. Legalábbis ezt remélte. Kis gyerek korában az édesanyjával kezdődött. Fiatal nő volt, aki szerette a ragyogást, és Bennett Swannal keresztül-kasul repülte az egész világot. „Nagy kislány vagy, Rona, és olyan önálló. Néhány nap múlva itthon leszek.” Vagy néhány hét múlva - emlékezett Rona. A házvezetőnő és a többi alkalmazott mindig jól ellátta. Nem, sohasem hanyagolták el, sohasem bántak vele rosszul. Csak éppen megfeledkeztek róla. Később pedig az apja volt az, aki mindenüvé utazott. Természetesen gondoskodott megbízható nevelőnőről, akinek komoly összeget fizetett. Aztán Svájcba küldték, a legjobb bentlakásos iskolába. „Az én lányomnak kitűnő feje van” - mondogatta az apja. - „Az élmezőnyhöz tartozik”. A születésnapjára egy kártya kíséretében mindig drága ajándékokat kapott, amely több ezer kilométerről jött. Felszólítás volt benne, hogy továbbra is dolgozzon jól. Hát persze, hogy igyekezett. Sohasem merte volna megkockáztatni, hogy csalódást okozzon az apjának. Soha, semmi sem változik, gondolta, miközben a tükörben nézte magát. Rona erős. Rona gyakorlatias. Neki ezért nincs is szüksége semmi olyasmire, mint más nőnek, ölelésre, gyengédségre, szeretetre. Tulajdonképpen úgy is van, mondta magának. Ostobaság megsértődni. Patrickkel kívántuk egymást. Együtt töltöttük az éjszakát. Ennyi volt. Én nem tartok igényt rá, ő sem tart igényt rám. Gyorsan lehúzta Patrick fürdőköpenyét, és a zuhany alá állt. A csaknem elviselhetetlenül forróra állított víz teljes erővel dobolt a bőrén. Nem akart gondolkozni. Ismerte magát. Tudta, hogy ha most minden gondolatot kikapcsol, utána tudni fogja, hogy mit kell tennie. A fürdőszobában sűrű volt a pára, amikor Rona kijött a zuhany alól, és megtörölközött. Újra összeszedett volt. Dolgoznia kell. Ötleteket és terveket kell lejegyeznie. Ő a gyártásvezető. Arra kell összpontosítani a figyelmét. Nem szabad többé olyan emberekről gondolkozni, akik nem tudják, vagy nem akarják megadni neki azt, amire szüksége van. Nevet kell szereznie a szakmában. Csak ez az, ami valóban számít.

55

Mire felöltözött, már teljesen megnyugodott. Könnyű, zárt nyakú, fehér pulóvert vett fel, melyet bézsszínű és barna indák és virágminták díszítettek. A hozzávaló szoknya ugyanolyan színű, hosszanti sávokból állt. Ebben jólöltözött, hűvös és megközelíthetetlen hatást keltett. Olyan volt, mint valami igazi üzletasszony. Az álmok az alváshoz tartoznak, ő pedig most tökéletesen ébren van. Tucatnyi részlettel kell törődnie, megbeszéléseken részt vennie, osztályvezetőkkel tárgyalnia, döntéseket hoznia. Már éppen eleget volt Las Vegasban. Jobban már nem ismerheti meg Patrick stílusát. És ami pillanatnyilag még fontosabb számára, pontosan tudja, hogy milyennek akarja a végeredményt. Ha újra Los Angelesben lesz, pontosítani tudja az elképzeléseit. Ez az első műve, de semmiképpen sem ez lesz az utolsó! Valami olyat akar létrehozni, ami magán viseli az egyénisége bélyegét. Rona a fésülködni kezdett, amikor a háta mögött kinyílt az ajtó. - Tehát már ébren vagy - közeledett hozzá mosolyogva Patrick. A lány tekintete azonban megállította. Harag és fájdalom sugárzott belőle. - Igen, ébren vagyok - felelte a lány, és folytatta a fésülködést. - Egy ideje már fenn vagyok. Az apám felhívott. Beszámolót kért arról, hogy miképp halad a munka. Patrick látta, hogy a lány érzelmei nem az apja ellen irányulnak. - Rendeltél valamit a szobaszolgálatnál? - Nem. - De biztosan akarsz reggelizni - mondta a férfi, és egy lépést közeledett. De ott aztán meg is torpant, mert érezte a láthatatlan falat, amit lány felhúzott közéjük. - Nem, nem akarok - felelte Rona, és nekilátott, hogy gondosan kifesse magát. - Majd a repülőtéren iszom kávét. Ma délelőtt hazarepülök Los Angelesbe. A férfinak görcsbe rándult a gyomra a közömbös hang hallatán. Ekkorát csalódott volna? Ilyen keveset jelentett Ronának az együtt töltött éjszaka? - Ma délelőtt? De hát miért? - Már elég jól ismerem a munkamódszereidet és a televíziós műsorral kapcsolatos kívánságaidat. - A lány le sem vette a tekintetét a tükörképéről. - Hozzá akarok kezdeni az előkészületekhez. Ha visszajössz Kaliforniába, megbeszélünk egy találkozót. Majd felhívom az ügynöködet. Patrick lenyelte a nyelvére toluló szavakat. Saját magán kívül senki másra nem tesz láncokat. - Ahogy akarod. Rona görcsösen megszorította a szempillafestékes üvegcsét, mielőtt letette volna. - Mindkettőnknek megvan a saját dolgunk. Az enyém Los Angelesben, a tied pillanatnyilag itt. - Rona megfordult, és a szekrényhez akart menni, de a férfi a vállára tette a kezét. Patrick keze azonban azonnal lehanyatlott, ahogy megérezte a lány görcsös merevségét. - Megbántottalak? - Megbántottál? - ismételte a lány, és kinyitotta a szekrényt. A hangja teljesen közömbös volt, és Patrick nem láthatta a szemét, ami elárulhatta volna. - Hogy tudtál volna megbántani? - Nem tudom, de valahogy mégis megtettem. - A férfi maga felé fordította a lányt, hogy kénytelen legyen ránézni. - Látom a szemeden. 56

- Felejtsd el! Én is el fogom felejteni. - Rona el akart menni, de a férfi szorosan fogta. - Csak akkor tudok valamit elfelejteni, ha tudom, hogy mi az, amit el akarok felejteni. A férfi hangjába lassan harag lopódzott. - Mi baj van, Rona? - Hagyjuk ezt, Patrick! - Nem. Rona ki akarta tépni magát a férfi szorításából, de ő nem engedte. - Elhagytál! - tört ki hirtelen a lányból. Olyan szenvedélyesen, hogy a férfi nem talált szavakat. - Felébredtem, és te szó nélkül elmentél. Nem vagyok futó kalandokhoz szokva. - Rona… - Nem akarok semmit sem hallani! - rázta hevesen a fejét a lány. - Tőled azért mást vártam. Csalódtam, de nem baj. Az olyan nőnek, mint amilyen én vagyok, nincs szüksége apró figyelmességekre. Tapasztalt túlélő vagyok. - A lány megint megpróbált kiszabadulni, de nem sikerült. - Eressz már el! Csomagolnom kell! - Rona! - A lány minél inkább ellenkezett, a férfi annál erősebben szorította magához. Rona fájdalma nagyon mélyen gyökeredzett. A mostani csalódása csak ürügy volt, hogy felszínre törjön. - Ne haragudj! - Eressz el, Patrick! - Akkor nem hallgatsz meg. - A férfi az egyik kezével megsimogatta lány nedves haját. - Pedig meg kell hallgatnod. - Nincs mit mondani. Patrick heves szemrehányásokat tett magának. Hogy lehetett ilyen ostoba? Hogyhogy nem ismerte fel, mi a fontos Ronának? Egy kissé eltolta magától a lányt, hogy a szemébe nézhessen. - A múlt éjszaka egészen más volt számomra, mint futó kaland. A lány hevesen rázta a fejét, és megpróbálta összeszedni magát. - Ezt nem kell mondanod. - Már mondtam, Rona, hogy én nem hazudok. - A férfi az egyik kezét a lány vállára tette. - Az nem hazugság, amikor biztosítalak, hogy az, amit a múlt éjjel együtt átéltünk, az számomra nagyon fontos. - Nem voltál mellettem, amikor felébredtem. Hideg volt az ágy. - Ne haragudj! Lementem, hogy ma estével kapcsolatban néhány dolgot tisztázzak. - Ha felébresztettél volna… - Azt gondoltam, nem szívesen ébredsz fel. Már hajnal volt és a nap is felkelt, amikor elaludtál. - Te is éppen olyan sokáig voltál fenn, mint én. - Rona megint el akart fordulni. Patrick, kérlek! Eressz el! A férfi leeresztette a karját, és kétségbeesetten nézte, ahogy a lány kezdi berakni a holmiját a bőröndbe. Hirtelen eluralkodott rajta a félelem. - Én sohasem alszom többet, mint öt vagy hat órát Többre nincs szükségem. Biztos voltam benne, hogy még alszol, amikor visszajövök. - Tapogatóztam utánad. És nem voltál ott. - Rona… - Nem számít. - A lány a halántékára szorította a kezét, és mély lélegzetet vett. - Nagyon sajnálom. Nagyon ostobán viselkedem. Nem tettél semmi rosszat, Patrick. Bennem van a 57

hiba. Mindig túl sokat várok. És mindig porig vagyok sújtva, ha nem kapom meg. - Rona megint szélsebesen folytatta a csomagolást. - Nem akartam jelenetet rendezni. Felejtsd el, kérlek. - Nem szeretném elfelejteni. - Pedig akkor kevésbé érezném ostobának magamat, ha képes lennél mindezt elfelejteni. - Rona igyekezett, hogy a hangja könnyednek tűnjön. - Tudd be egyszerűen a kialvatlanságomnak! De különben is haza kell mennem. Sok dolgom van. Patrick kezdettől fogva tudta, hogy Rona mire vágyik. Látta, mennyire igényli a gyengédséget, és mennyire örül egy virágnak. Érzékeny és érzelmes, de nagyon igyekszik ezeket a tulajdonságait elfojtani magában. A bűvész átkozta magát, amikor elképzelte, hogy is érezhette magát Rona, amikor az együtt töltött éjszaka után üresen találta az ágyat. - Rona, ne menj el! - A férfinak nehezére esett a kérés. Még soha senkit nem kért, hogy maradjon. A lány bezárta a bőröndöt, letette a földre, aztán a férfi felé fordult. - Patrick, én komolyan nem haragszom. De talán egy kicsit össze vagyok zavarodva. Nagy nehezen mosolyt erőltetett az arcára. - Csakugyan haza kell utaznom, el kell indítanom részünkről a munkát. Lehet, hogy változás lesz a műsor időbeni lefolyásában, és… - Maradj! - vágott a szavába a férfi. - Kérlek! Rona egy pillanatig hallgatott. Volt valami a férfi tekintetében, amitől összeszorult a torka. Patricknek nyilván erőt kell magán vennie, hogy kérjen. Akárcsak neki. - Miért? - Mert szükségem van rád. - A bűvész az akadozva kimondott vallomás után mély lélegzetet vett. - Nem akarlak elveszíteni, Rona. A lány lassan egy lépéssel közeledett a férfihoz. - Ez ilyen fontos neked? - Igen, ilyen fontos. Rona egy pillanatig tétovázott, hogy mit kellene most tennie. De arra képtelen volt, hogy kimenjen a szobából. - Bizonyítsd be! - mondta végül. Patrick odalépett hozzá, és magához húzta. Rona behunyta a szemét. Pontosan erre volt szüksége. Arra, hogy Patrick egyszerűen átölelve tartsa. Az arcát a férfi mellkasára szorította. A férfi karja erősen, de óvatosan fonódott köréje, mintha valami nagyon értékes kincset tartana. Patrick törékenynek nevezte. Rona most életében először érezte, hogy szeretne az lenni. - Ó, Patrick! Olyan ostoba vagyok! - Dehogyis. - A férfi egy ujjával felemelte a lány állát, és megcsókolta. - Nagyon édes vagy. - A férfi mosolygott, és a homlokát a lányéhoz érintette. - Panaszkodni fogsz, ha ötórai alvás után felébresztelek? - Soha. - A lány nevetve a férfi nyaka köré fonta a karját. - Legfeljebb egy kicsit. A lány mosolyogva nézett fel a férfira, akinek tekintete hirtelen elkomolyodott. Patrick Rona tarkójára tette a kezét, aztán az ajka a lányéra tapadt. Olyan volt, mint legelőször. A gyengédségtől és a leheletkönnyű érintéstől felforrt a lány vére. Rona teljesen tehetetlen volt, amikor Patrick így csókolta. Ilyenkor nem tudta közelebb húzni magához, nem tudott semmit sem kérni. Teljesen rá kellett bíznia magát. 58

Patrick tudta, hogy ezúttal mindennek tőle kell kiindulnia. Gyengéd mozdulatokkal lassan nekilátott, hogy levetkőztesse kedvesét. Lehúzta a pulóverét, és a padlóra dobta. Borzongás futott végig a lány bőrén, ahogy a férfi keze hozzáért. Aztán a szoknya is a szőnyegre hullott. Közben pedig Patrick egy pillanatra sem vette le az ajkát a lányéról. Aztán mindkét keze kalandozni kezdett lány testén, míg végre kedvese megremegett az izgalomtól. - Kívánlak! - mormolta Rona. - Tudod, hogy mennyire? - Tudom - felelte Patrick, és gyengéd csókokat lehelt a lány arcára. - Akkor szeress! - suttogta a lány. - Nagyon szeress! - De hiszen azt teszem - felelte a férfi, és az ajkát a lány nyakának arra a pontjára szorította, ahol vadul vert az ütőér. - Most szeress! - kérlelte Rona, de túl gyenge volt ahhoz, hogy magához húzza a férfit. Patrick nevetett, és az ágyhoz vitte kedvesét. Az előző éjszaka szinte magán kívül volt, türelmetlen és mohó. Újra és újra szenvedélyesen ölelte az áhított nőt anélkül, hogy igazán élvezni tudta volna. Olyan volt, mint aki eddig csaknem halálra éhezett. Most, noha cseppet sem kívánta kevésbé szerelme tárgyát, végre uralkodni tudott magán. Tudott időt szánni a finomságokra, és azokat teljesen kiélvezni. Rona tagjai elnehezültek. Édes elgyengülés vett erőt rajta. Ő maga alig mozdult, ráhagyta Patrickre, hogy becézgesse, simogassa, csókolgassa, ahol csak éri. Ő pedig semmivel sem maradt adós. A nyakától a térdhajlatáig minden porcikáját végigjárták simogató kezei és becézgető ajkai. Rona néha már úgy érezte, majd az eszét veszti. Sohasem hitte volna, hogy milyen mennyei érzéseket képes kiváltani egy ujjhegy érintése a bőrén. És hihetetlen, milyen csodát volt képes művelni Patrick szája a térdhajlatában. A lány egész teste remegett a gyönyörtől. Patrick megmutatta, milyen varázslatra képes, de az a gyönyörűség, amit előidézett, nagyon is valóságos volt. Rona nem is vette észre, mikor tűnt el mindkettőjükről az utolsó ruhadarab. Most összefonódott a meztelen testük, és a férfi szája a lányéra tapadt. Patrick olyan hosszasan és olyan elmélyülten csókolta kedvesét, míg a lány egészen el nem ernyedt. Ujjai azonban eközben sem pihentek, és tovább ajzották a lányt. A férfi azonban még mindig várt. Előbb mindent meg akart adni Ronának, amire csak képes. - Most, drágám? - suttogta aztán, és alig érezhető csókokkal szórta tele az arcát. - Most? Rona nem tudott válaszolni. Nem talált szavakat, és nem tudott gondolkozni. - Az enyém vagy, Rona. Mondd ki! Mondd, hogy az enyém vagy! - Igen - lehelte a lány alig hallhatóan. - A tiéd vagyok. Tégy teljesen a magadévá! Rona nem is hallotta a saját szavát, azt hitte, hogy csak gondolta a választ. Amikor aztán a testük végre egyesült, megkönnyebbülten sóhajtott fel. A vér vadul zakatolt a fülében, ahogy közeledett a beteljesedés. Patrick Ronáéhoz érintette a száját, és beszívta szerelme szaggatott lélegzetét. Aztán hirtelen hevesen a lány ajkaira szorította az ajkait. Egy csapásra odalett a finom óvatosság, most már újra vadul ölelte kedvesét. A szenvedély tüze szinte felemésztette mindkettőjüket. A szó legigazibb értelmében egyek voltak.

59

A férfi feje a lány keblei között pihent. Hallotta vadul kalapáló szívverését, és érezte testének remegését. Rona karja a férfi köré fonódott, a keze még mindig annak hajába mélyedt. Patrick nem akart mozdulni. Azt kívánta, hogy Rona teljesen és tökéletesen most és mindörökre az övé legyen. Ez a vad birtoklási vágy megrázta a férfit. Ez nem volt jellemző rá. Legalábbis addig, amíg meg nem ismerte Ronát. Most azonban ellenállhatatlan szenvedély vezérelte. - Mondd még egyszer! - kérte a férfi, és felemelte a fejét, hogy jobban lássa kedvese arcát. Rona lassan kinyitotta a szemét. Kábult volt szerelemtől és a gyönyörtől. - Mit mondjak? A férfi ajkai újra a lányéra tapadtak. A szeme sötét volt, a tekintete unszoló. - Mondd, hogy az enyém vagy, Rona! - A tiéd vagyok - mormolta a lány, és újra behunyta a szemét. - Mindaddig, amíg akarsz engem. - Rona sóhajtott, és álomba szenderült. Patrick összeráncolta a homlokát a válaszra, és mondani akart valamit, de a lány lassú és egyenletes lélegzése jelezte, hogy már alszik. A férfi mellécsúszott, kinyújtózott, és magához húzta. Most aztán biztosan megvárja, amíg felébred.

9. Rona sohasem hitte volna, hogy ilyen gyorsan elrepülhet az idő. Tulajdonképpen örülnie kellett volna. Ha Patrick Las Vegas-i munkája befejeződik, hozzáláthatnak a televíziós műsor előkészítéséhez. Ezt pedig már alig várta. Mindkettőjük miatt. Az ő pályafutásában ez fordulópontot jelenthet. De azért azt is szerette volna, ha a Las Vegas-i tartózkodás nem ér olyan gyorsan véget. Ennek a csillogó kaszinókkal teli, hatalmas vidámparknak valami egészen különleges hangulata volt. Az órák hiánya által előidézett időtlenség miatt, valami elvarázsolt világnak tűnt. Ebben a közegben egészen természetesnek tűnt neki, hogy varázslót szeret, és megbabonázva osztja meg vele az életét. Arról már egyáltalán nem volt meggyőződve, hogy józanabb környezetben ez ugyanolyan egyszerű lenne-e. Élveztek minden egyes napot úgy, ahogy jött, és nem beszéltek a jövőről. Patrick birtoklási vágyról árulkodó, szenvedélyes kitörése többé nem ismétlődött meg. Rona már-már azt hitte, csupán álmodta Patrick unszoló szavait. „Mondd, hogy az enyém vagy, Rona!”

60

A bűvész nem követelt többé semmit, de szerelemről sem beszélt. A szavai, a tekintete, a mozdulatai mind nagyon gyengédek voltak, de sohasem viselkedett teljesen felszabadultan a lány társaságában. Akárcsak Rona. Egyikükben sem alakult ki gyorsan a bizalom. A záró előadásra készülődve Rona gondosan öltözködött. Szerette volna, hogy ez valami egészen különleges este legyen. Úgy tervezte, előadás után pezsgőt hozatnak a lakosztályba. Lesz még egy utolsó, hosszú éjszakájuk, mielőtt véget ér a szép álom, és rájuk szakadnak a hétköznapok. Rona nézegette magát a tükörben. A krémszínű, földig érő selyemruha merészebb volt, mint ahogy öltözködni szokott. Szűk szoknyája, széles válla és hosszú ujja volt. A különlegességét a derekától induló uszály jelentette, amely áttetsző, csillogó, a ruháéval azonos színű anyagból készült, és arabeszkek díszítették. Az uszály leheletfinoman lengedezett viselője lába körül. A keskeny, de mélyen a keblei között végződő kivágás kissé kacér volt. Ennek csúcsából egy köldökig érő szalag indult. Patrick azt mondaná, hogy ez inkább Ronára jellemző, mint Miss Swanra - mosolygott a lány. És igaza is lenne, mint mindig. Ebben a pillanatban egyáltalán nem érezte magát Miss Swannak. Utolsó simításként parfümöt csöppentett a csuklójára és a ruha kivágásába. - Rona, ha az előadás előtt vacsorázni akarsz, sietned kell. Már majdnem… - Patricknek torkán akadt a szó, ahogy belépett a szobába. Tágra meredt szemmel nézte az igéző jelenséget. - Csodaszép vagy! Mintha csak álmodnálak - mormolta, és megbizsergett a bőre. Rona odament a férfihoz, a nyaka köré fonta a karját, és jobbról-balról megcsókolta. - Jázmin illatod van - szorította a férfi az arcát a lány nyakára. Még soha semmit és senkit ennyire nem kívánt. - Egészen megőrjít! - Elvarázslom a varázslót? - csillogott a lány szeme csábítóan, ahogy hátrahajtotta a fejét. - Hatásosan. - Hát nem voltak mindig is hatásosabbak a nők varázsigéi, mint a férfiaké? - nevetett Rona, és hozzásimult Patrickhez. - Csak óvatosan! - suttogta kedvese a fülébe. - Én azért régebben vagyok a szakmában, mint te. - A férfi könnyedén hozzáérintette az ajkát a lány szájához. - Veszedelmes dolog varázslóval kezdeni. - De én nem akarok óvatos lenni - húzta végig Rona az ujjait a férfi tarkóján, aztán annak dús hajába mélyesztette. - Egyáltalán nem. Patrick egyszerre érezte magát erősnek és gyengének. Ez mindig így volt, amikor Ronát a karjában tartotta. Szorosabban magához húzta a lányt, hogy meghitt közelségben legyen. Rona érezte, hogy kedvese küszködik magával, és csendben várt. Patrick olyan sokat adhat neki! Rengeteg érzelmet. De vissza is tarthatja. Ő pedig sohasem lehet benne biztos, hogy ez az ízig-vérig zárkózott ember éppen mennyire hajlandó megnyílni. De hát nem ugyanígy van ő maga is? Akármennyire szereti Patricket, ezt eddig még sohasem volt képes hangosan kimondani. - Bejössz ma este a színfalak mögé? Szeretnék abban a tudatban dolgozni, hogy ott vagy. - Ott leszek - mosolygott Rona. Patrick olyan ritkán kér tőle bármit is, hát hogyne teljesítené! - Talán az előadás alatt valamikor mégiscsak felfedezek valamit. A te kezed sem lehet mindig gyorsabb, mint a szemem. 61

- Csakugyan? - somolygott a mágus. Mulattatta a lány töretlen elszántsága, hogy mégiscsak megpróbálja rajtakapni. - Ami a vacsorát illeti… - Patrick a ruha kivágásából aláomló szalaggal játszott, és annyira lefoglalta az a gondolat, hogy mi lehet a ruha alatt, hogy elfelejtette befejezni a mondatot. Ha csak rajta múlna, az oly sok gonddal elrendezett, parádés ruha rövid úton a földre hullik. - Mit akartál a vacsoráról mondani? - csillogott dévajul a lány szeme. Kopogtak az ajtón, és Patrick halkan szitkozódott. - Miért nem változtatod varanggyá, akárki is az? - hajtotta Rona a fejét Patrick vállára. Bár ez meglehetősen barátságtalan lépés lenne. - Nekem tetszik az ötlet. A lány nevetett, és elhúzódott. - Nem venném a lelkemre. Megyek ajtót nyitni. Ne felejtsd el, hogy mit akartál mondani! - Kitűnő emlékezetem van - mosolygott a férfi, és elengedte a lányt. Ezt a ruhát nem Miss Swan választotta, gondolta, ahogy utánanézett, hanem Rona. - Csomagot hoztam, Miss Swan - dugta be a fejét egy küldönc az ajtón. - Köszönöm - vette át Rona a semleges papírba csomagolt dobozkát és a hozzá tartozó kártyát. Miután becsukta az ajtót, letette a csomagot, és kinyitotta a borítékot. Rövid, géppel írt üzenetet talált benne: Rona! A beszámolód rendben van. Hazatérésedkor részletes tájékoztatást kérek az Atkins-féle munkáról. Az összes érintett első találkozója mához egy hétre lesz. Születésnapod alkalmából fogadd szívből jövő jókívánságaimat! Apád Rona kétszer is elolvasta a kártyát, és egy futó pillantást vetett a csomagra. Hát persze, hogy nem feledkezik meg a születésnapomról - gondolta, ahogy harmadszor is átfutotta a kártyát. Bennett Swan mindig is megteszi a kötelességét. Rona lelkét csalódás és harag járta át. És a saját feleslegességének érzete. Csupa jól ismert érzés Bennett Swan egyetlen lánya számára. Miért nem tudott várni, hogy személyesen adja át az ajándékot? Miért küldött egy ilyen személytelen üzenetet, ami úgy hangzik, mint valami távirat? A mellékelt ajándék biztosan nagyon értékes, és bizonyára a titkárnője választotta ki. Miért nem küldött inkább néhány kedves, szeretetteljes sort? - Rona? Patrick a hálószoba ajtajából figyelte a lányt. Látta, hogy a tekintete milyen üresen mered a semmibe, miután a kártyát elolvasta. - Valami rossz hír? - Nem, semmi! - rázta a fejét gyorsan a lány, és a táskájába csúsztatta a levelet. Gyerünk vacsorázni! Már majd éhen halok.

62

Rona mosolyogva nyújtotta a kezét a férfinak, de nem lehetett nem észrevenni a szemében tükröződő fájdalmat. Patrick szó nélkül megfogta a lány kezét, és miközben kimentek a szobából, egy pillantást vetett az asztalon heverő, kibontatlan csomagra.

Rona a színfalak mögül figyelte az előadást, ahogy Patrick kívánta. Az apját száműzte a gondolataiból. Ez az utolsó, teljesen szabad estéje, és szilárdan eltökélte, hogy semmiképpen sem engedi elrontani. Úgy döntött, hogy magában ünnepli a születésnapját. Patricknek nem is említette, mivel tökéletesen meg is feledkezett róla, amíg az apja csomagja meg nem érkezett. Most pedig már ostobaság lenne előhozakodni vele. Végül is már huszonhét éves. Ebben a korban nem szokás nagy ügyet csinálni abból, hogy megint eltelt egy év. - Csodálatos voltál, mint mindig - biztosította Patricket, ahogy az a zúgó taps közepette lejött a színpadról. - Mikor árulod el végre, hogy miképp csinálod ezt az utolsó mutatványt? - A varázslatot, Miss Swan, nem lehet megmagyarázni. A lány szeme keskeny csíkká szűkült. - Véletlenül tudom, hogy Bess az öltözőjében van, és ez a párduc… - A magyarázatok csalódást okoznak - vágott a szavába a férfi, és kézen fogva a saját öltözőjébe vezette. - Az emberi ész csupa ellentmondás. - Hogy te miket mondasz! - Rona bánatosan vette tudomásul, hogy Patrick semmit sem árul el neki. - Az emberi ész hinni akar a lehetetlenben - folytatta a férfi, miközben kiment a fürdőszobába. - De ugyanakkor mégsem akar hinni. És éppen ez az, ami lenyűgözi. Ha valami egyszer lehetetlen, akkor mégis hogy történhet meg az orrunk előtt, a saját szemünk láttára? - Hát éppen ezt akarom én is tudni - panaszolta Rona túlkiabálva a vízcsobogást. Amikor a férfi törülközővel a vállán visszajött, a lány hajthatatlan tekintettel nézett rá. - Mint a televíziós műsorod gyártásvezetőjének, az a dolgom… - Hogy vezesd a gyártást - fejezte be a mondatot a férfi, miközben felhúzott egy tiszta inget. - A lehetetlen pedig az én dolgom. - Az embert megőrjíti, ha nem tudja - mondta komoran a lány, de közben segített begombolni a férfi ingét. - Úgy van. - Patrick csak mosolygott a lány vádló tekintetének láttán. - Csupán valami trükk ez az egész - vonta meg a vállát a lány, és remélte, hogy ez a megjegyzése kellőképpen felbosszantja a mágust. - Komolyan? - mosolygott Patrick észveszejtő kedvességgel. Rona sóhajtott. - Bizonyára képes lennél, minden kínzást némán elviselni. - Valami egészen határozott kínzásra gondolsz? A lány nevetett, és megcsókolta a férfit. - Ez csak a kezdet - ígérte a lány fenyegetően. - Felviszlek, és addig gyötörlek, amíg beszélsz. - Ez érdekes - mosolygott a férfi. A lány vállára tette a kezét, és kivezette a folyosóra. Elég sokáig fog tartani. - Nem sürgős - felelte Rona vidáman. 63

Felmentek a legfelső emeletre, de amikor Patrick a zárba akarta dugni a kulcsot, Rona megfogta a kezét. - Ez az utolsó esélyed, mielőtt komolyabb eszközökhöz folyamodom - figyelmeztette. Szóra foglak bírni. A férfi csak mosolygott, és kinyitotta az ajtót. A lány szeme tágra kerekedett a meglepetéstől. Bess, aki még mindig a színpadi ruhájában volt, éppen kinyitott egy pezsgős palackot, Link pedig igyekezett a habzó folyadékot felfogni egy pohárba. Rona szóhoz sem jutott, csak bámult rájuk. - Boldog születésnapot, Rona! - csókolta meg Patrick. - De hát hogyan… Honnan tudtad? Bess egy pohár pezsgőt nyomott az ünnepelt kezébe, és magához ölelte. - Idd ki, drágám! Egy évben csak egyszer van születésnapod. A pezsgő az én ajándékom. Egy palack mostanra, és egy későbbre - kacsintott Bess Patrickre. - Köszönöm. Nem is találok szavakat. - Link is tartogat számodra némi meglepetést. A hatalmas termetű férfi csak zavartan toporgott, ahogy minden tekintet rá irányult. - Gondoskodtam tortáról - motyogta, és megköszörülte a torkát. - Akinek születésnapja van, annak jár a torta. Rona odament az asztalhoz, és egy halvány rózsaszín és sárga marcipánszalagokkal díszített, hófehér tortát pillantott meg, amelyen gyertyák égtek. - Ó, Link! Hát ez gyönyörű! - Neked kell fölvágnod. - Igen, azonnal. - Rona lábujjhegyre állt, és megcsókolta az óriást. - Köszönöm, Link! A nagy behemót ember elvörösödött, mosolygott, végül aggodalmas pillantást vetett Bessre. - Nagyon szívesen - motyogta. - Tőlem is kapsz valamit - szólalt meg Patrick, és Rona mosolyogva feléje fordult. Engem is megcsókolsz? - incselkedett a férfi. - Csak miután megkaptam az ajándékot. - A kis kapzsi! - nevetett a férfi, és átnyújtott egy kis faragott fadobozkát. Látszott, hogy nagyon régi. Rona végighúzta a felületén az ujját, és érezte, hogy helyenként egészen sima lett a sok használattól. - Csodaszép! - suttogta, és kinyitotta a dobozkát. Egy parányi, ezüst figura rejtőzött benne, amely egy nyakláncon függött. -Ó! - ámult el a lány. - Ez egy ankh - magyarázta Patrick. - Egyiptomi életszimbólum. Nem babona. Valóban szerencsét hoz. - Patrick! - Ronának eszébe jutott a laposra nyomott penny. - Hát te sohasem felejtesz el semmit? - fonta nevetve a férfi nyaka köré a karját. - Nem bizony! Most pedig tartozol nekem egy csókkal, amint tudod. Rona készségesen törlesztette az adósságát, és tökéletesen megfeledkezett róla, hogy nincsenek egyedül.

64

- Hé! Szeretnénk már megkóstolni a tortát! - hozta vissza őket a földre Bess hangja. Ugye, Link? - fonta Bess az óriás széles csípőjére a karját, és mosolygott, ahogy Rona úgy nézett rá, mint aki álmából riadt fel. Az ünnepelt kést fogott, és fölszeletelte a tortát. - Nem is tudom, mikor ettem utoljára születésnapi tortát. Tessék, Link! Téged illet az első szelet. - Miután Rona átnyújtotta a tányért, lenyalta az ujjairól a rákenődött krémet. Csodás! Éppen olyan jó, mint amilyen szép! - lelkendezett, és újabb szeletet vágott. - De hát hogy jöttetek rá, hogy születésnapom van? Én magam is teljesen megfeledkeztem róla, amíg… - Ronának elakadt a szava, és felegyenesedett. - Te elolvastad a kártyát - nézett szemrehányóan Patrickre. - Miféle kártyát? - kérdezte a férfi ártatlan képpel. Rona türelmetlenül fújta ki a levegőt, és nem törődött vele, hogy Bess kiveszi kezéből a kést, és folytatja a torta felvágását. - Te belenyúltál a táskámba, és elolvastad a kártyát. - A te táskádba? - csóválta a fejét Patrick. - Komolyan azt hiszed, hogy képes vagyok ilyesmit művelni? - Azt bizony - felelte Rona rövid tűnődés után. Bess vihogott, de Patrick csak egy szelíd pillantást vetett rá, miközben átvette a feléje nyújtott tortaszeletet. - Egy varázslónak nem kell táskákban turkálnia ahhoz, hogy megtudjon bizonyos dolgokat. - Meg ahhoz sem, hogy bizonyos dolgok a kezébe kerüljenek - nevetett Link. - Mint annakidején Detroitban annak a fickónak a kulcsai. - Vagy annak a hölgynek a fülbevalói Flatbushban - tette hozzá Bess. - Senkinek sincsenek olyan finom ujjai, mint neked, Patrick. - Komolyan? - meredt Patrickre Rona. A férfi ette a tortát, és meg sem szólalt. - Az előadás végén mindig mindent visszaad - folytatta Bess. - Szerencse, hogy Patrick nem a bűnöző életmódot választotta. Képzeljétek, mi lenne, ha a páncélszekrényeket kívülről törné fel, és nem belülről. - Elbűvölő - nézett Rona összehúzott szemmel Patrickre. - Szívesen hallanék ezekről bővebben. - Hogy is volt, amikor Wichitában leléptél abból a kis börtönből, Patrick? - kapott a szón Bess. - Tudod, ahova bezártak, mert… - Még egy kis pezsgőt, Bess? - ajánlotta Patrick, aztán töltött a lány poharába. - Szerettem volna látni a seriff ábrázatát - nevetett Link -, amikor meglátta a szépen kitakarított, és gondosan bezárt üres cellát. - Szökés a börtönből! - álmélkodott Rona. - Houdini ezt hivatásszerűen űzte - jegyezte meg Patrick, ahogy átnyújtott egy pohár pezsgőt. - Igen, csakhogy ő azt előre megbeszélte a zsarukkal. - Bess nevetett Patrick dorgáló tekintete láttán, amit a megjegyzése váltott ki, és vágott még egy szelet tortát Linknek. - Zsebtolvajlás, kitörés a börtönből. Van még valami, amit meg kell tudnom? - Rona élvezte, hogy némi zavart lát Patrick szemében. 65

- Úgy tűnik, megint túl sokat akarsz tudni - jegyezte meg a férfi. - Bizony - csókolta meg gyengéden a lány. - És ez életem legszebb születésnapi ajándéka. - Gyere, Link! - emelte fel Bess a félig üres pezsgős poharát. - Igyuk ezt ki, és te is fejezd be a tortádat! Patrick pedig törheti a fejét, hogy miképp másszon ki ebből a csávából. Patrick, elmesélhetnéd még Ronának a Salt Lake City-beli kereskedő esetét is. - Jó éjszakát, Bess! - mondta Patrick szenvtelen hangon, aminek újabb nevetés volt a jutalma. - Még egyszer minden jót kívánok a születésnapod alkalmából, Rona! - Bess sugárzóan rámosolygott Patrickre, miközben kivonszolta Linket a szobából. - Köszönöm, Bess! Köszönöm, Link! Rona megvárta, amíg becsukódik mögöttük az ajtó, aztán Patrickhez fordult. - Mielőtt a Salt Laké City-beli kereskedőről mesélnél, elmondanád, hogy miképp kerültél abba a kis cellába, Wichitában? -A lány szeme a pohár széle fölött ránevetett a férfira. - Volt benne némi félreértés. - Mindenki erre hivatkozik. Talán féltékeny volt egy férj? - Nem, egy dühös segédseriff, aki azon kapta magát, hogy a saját bilincsével egy bár székhez van kötözve. - Patrick megvonta a vállát. - Nem mutatkozott hálásnak, amikor kiszabadítottam. - El tudom képzelni! - nevetett Rona. - Fogadtunk, és ő veszített. - És ahelyett, hogy fizetett volna, börtönbe csukott… - Valahogy úgy. - Egy ilyen minden hájjal megkent zsivánnyal szemben, mint te, nekem semmi esélyem. Azt hiszem, teljesen ki vagyok neked szolgáltatva. - Rona letette a poharat, és odalépett a kedveséhez. - Csodálatos volt, hogy megrendezted nekem ezt az ünnepséget. Köszönöm. Patrick hátrasimította a lány haját. Megrendülten látta, hogy milyen komoly az arckifejezése, ahogy behunyt szemmel töpreng. Ó, milyen fájdalmat okozott neki az apja rideg üzenete! Megcsókolta a lány szemhéját. - Nem bontod ki az apád ajándékát, Rona? A lány a fejét rázta, és a férfi vállára hajtotta az arcát. - Nem, ma este nem. Majd talán holnap. Az igazán fontos ajándékot már megkaptam. - Nem feledkezett meg rólad, Rona. - Nem, a napot még sohasem felejtette el. Bejelölte a naptárában. Jaj, ez nem volt szép tőlem! - A lány újra megrázta a fejét, és elhúzódott. - Mindig túl sokat kívántam. Szeret engem, ha a maga módján is. Patrick megfogta a lány kezét. - Senki sem tud másképp szeretni, csak a maga módján. Rona felnézett a férfira, és komor arckifejezését megértő mosoly váltotta fel. - Igazad van. Eddig még sohasem láttam ilyen szemmel a dolgot. Még mindig azért küszködöm, hogy elnyerjem a tetszését, és egy szép napon majd mondja: „Szeretlek, Rona. Büszke vagyok rá, hogy én vagyok az apád.” De hogy én milyen ostoba vagyok! - sóhajtott a lány. - Felnőtt nő vagyok, és még mindig erre várok.

66

- Az ember sohasem adja fel a szüleivel szembeni várakozásait - ölelte magához Patrick a lányt. Rona a férfi gyermekkorára gondolt, míg Patrick az övén tűnődött. - Más emberek lennénk, ha a szüleink másképp viselkedtek volna. Ugye? - Bizony, mások lennénk. Rona hátrahajtotta a fejét, és hosszasan, fürkészve szemlélte a kedvese arcát. - Nem szeretném, ha más lennél, Patrick. Pontosan olyan vagy, amilyennek akarlak. Rona vágyakozóan a férfi szájára szorította az ajkát. - Vigyél az ágyba! - suttogta. - És meséld el, mire gondoltál néhány órával ezelőtt, mielőtt megzavartak. - Azon tűnődtem - felelte a férfi, miközben a hálószoba felé mentek -, hogy mi van a ruhád alatt. Rona nevetve a férfi nyakára szorította a száját. - Semmi olyasmi, amin el lehetne tűnődni. Ha nem hiszed, mindjárt meggyőződhetsz róla. A hálószobában sötét volt, és Rona összegömbölyödve feküdt Patrick mellett. A férfi ujjai a lány hajával játszadoztak. Rona olyan csendben volt, hogy Patrick már azt hitte, alszik. Azt, hogy ő maga álmatlanul fekszik, cseppet sem bánta. Így élvezhette, ahogy a lány bőre az övéhez ér, és az ujjai érezhetik Rona selymesen puha haját. Amíg Rona alszik, megérintheti anélkül, hogy izgalomban hozná. Csakhogy meggyőződjön róla, hogy ott van. Rágondolni is rossz, hogy holnap éjszaka már nem lesz mellette. - Mire gondolsz? - motyogta Rona, megijesztve a férfit. - Rád. - A férfi szorosabban magához húzta a lányt. - Azt hittem, alszol. - Nem, rólad gondolkoztam. - Ahogy a lány kinyitotta a szemét, a szempillái a férfi vállát súrolták. Aztán az egyik ujját végighúzta a férfi állán. - Hogy szerezted ezt a sebhelyet? A férfi nem válaszolt azonnal, és Rona rádöbbent, hogy akaratlanul Patrick múltjában kutakodik. - Bizonyára egy varázslónővel küszködtél - próbálta tréfára venni a dolgot. Szerette volna visszaszívni a tapintatlan kérdést. - Távolról sem olyan szívderítő történet. Gyerekkoromban leestem a lépcsőn. Ronának elakadt a lélegzete. Nem számított rá, hogy Patrick önszántából mesél valamit a múltjáról, még ha roppant szűkszavúan is. A férfi mellkasára hajtotta a fejét. - Én egyszer leestem egy székről, és kilazult egy fogam. Az apám nagyon dühös volt, amikor megtudta. Attól féltem, hogy kiesik a fogam, és az apám kitagad. - Ennyire féltél tőle? - A rosszallása félelemmel töltött el. Valószínűleg butaság volt. - Nem. - Patrick a mennyezetre bámult, de közben tovább simogatta a lány haját. Mindenki fél valamitől. - Akkor még te is? - mosolygott alig láthatóan a lány. - El sem hiszem, hogy te bármitől is félnél. - Attól félek, hogy nem tudok kijönni onnan, ahova bezártak - mormolta a férfi. Rona meglepve nézett fel, és látta a férfi szeme csillogását a sötétben. - A szabaduló mutatványaidra gondolsz? - Tessék? - A férfi most döbbent rá, hogy hangosan kimondta a gondolatait. 67

- De akkor miért csinálod ezeket a mutatványokat, ha ilyen érzést váltanak ki? - Kutyaharapást szőrével. Csak így tudom felvenni a harcot a még mindig kísértő szorongás ellen. Annak idején egy szekrénybe zártak, és nem tudtam kijönni. Most egy szekrénybőröndbe zárnak, és ki tudom magam szabadítani. - Ó, Patrick! - Rona a férfi mellkasához szorította az arcát. - Nagyon sajnálom. Nem kell erről beszélned. A férfi azonban már belső kényszert érzett, hogy elmondjon olyan dolgokat, amelyekről gyerekkora óta sohasem beszélt. - Azt hiszem, egy szagra tovább emlékszik az ember, mint bármi másra. Mindig egészen tisztán emlékeztem az apám szagára. Csak tíz évvel azután, hogy utoljára láttam, jöttem rá, hogy mi az. Gin szag áradt belőle. A külsejét nem tudtam volna leírni, de erre a szagra világosan emlékeztem. Patrick merően bámulta a mennyezetet, miközben beszélt. Rona úgy érezte, róla meg is feledkezett, úgy elmerült a múlt emlékeiben. - Egy éjszaka az árvaházban, amikor körülbelül tizenöt éves voltam, a pincében jártam. Szerettem ott lent körülnézni, amíg a többiek aludtak. Már akkor is vonzottak a pincék. Ott találtam a portást az egyik sarokban fekve, egy üveg ginnel a kezében. Megcsapta az orromat ez a szag. Hirtelen rémület tört rám, és fogalmam sem volt, hogy miért. Aztán odamentem, és kivettem a részeg kezéből az üveget. Akkor döbbentem rá, hogy a ginnek van olyan szaga. Attól a pillanattól fogva megszűnt a félelmem. Patrick hosszasan hallgatott. Rona türelmesen várt. Szerette volna, ha a kedvese folytatja, de sürgetni nem akarta. - Kegyetlen és beteg ember volt - folytatta Patrick halkan, és Rona tudta, hogy megint az apjáról beszél. - Évekig biztos voltam benne, hogy engem is utolér ugyanez a betegség. Rona szorosabban magához ölelte a férfit, és a fejét rázta. - De benned nyoma sincs a kegyetlenségnek - suttogta. - Nem rettent vissza a származásom? Engeded még, hogy hozzád nyúljak? Rona felemelte a fejét, és lenyelte a könnyeit. - Bess egy héttel ezelőtt már elmesélte. És itt vagyok melletted. - A férfi nem szólt egy szót sem, de a keze lehanyatlott a lány hajáról. - Nincs jogod, hogy haragudj rá. Bess a leghűségesebb és legszeretetteljesebb nő, akit valaha ismertem. Azért mesélte el, mert tudta, hogy sokat jelentesz nekem, és meg kell értenem téged. A férfi meg sem moccant. - Mikor? - Csak ennyit tudott kérdezni. - Azon az estén… - Rona habozott, és mély lélegzetet vett. - A nyitóelőadás estéjén. Rona szerette volna a férfi arckifejezését látni, de az a sötétségbe veszett. - Azt mondtad, szeretni fogjuk egymást, mihelyt megismerlek. Úgy is lett. - A lány nyelt egyet, mivel a hangja megremegett. - Bánt, hogy így történt? - Nem. - A férfi megcsókolta a lány halántékát. - Hogy is bánnám, hogy a szerelmesed vagyok? - Akkor azt sem szabad bánnod, hogy most már ismerlek. Te vagy a legnagyszerűbb férfi, akivel valaha is találkoztam. Patrick mosolygott. Megindult volt és megkönnyebbült. A megkönnyebbülés elemi erővel tört rá. 68

- Rona, hihetetlen, hogy ezt mondod! A lány felemelte a fejét. - Ez tökéletesen igaz, de nem fogom többet mondani, nehogy elbízd magad. Csak ma éjszaka örülhetsz neki. Egyébként, szeretem, ahogy a szemöldökeid vége felfelé kanyarodik. A lány szájon csókolta a férfit, aztán az ajka a szerelme arcán kalandozott. - És szeretem, ahogy leírod a nevedet. - Mit csinálok? - nézett értetlenül a férfi. - Ahogy aláírod a szerződéseket - folytatta Rona, és könnyű csókokkal borította a férfi arcát. - Csodásan fest. - A lány érezte, hogy a férfi mosolyra húzza a száját. - Mit szeretsz rajtam? - Az ízlésedet - felelte a férfi. - Egyedülálló. A lány játékosan beleharapott a férfi alsó ajkába, az azonban átölelte, és szenvedélyesen megcsókolta. - Mondtam, hogy el fogod magadat bízni - mondta rosszallóan a lány. - Én most alszom. - Nem hiszem - ígérte a férfi, és újból megcsókolta. Patricknek ezúttal is igaza lett.

10. Ronának leírhatatlanul nehezére esett Patricktől elválni. Kísértést érzett, hogy megfeledkezzen minden kötelezettségéről, hogy feladva minden becsvágyát megkérje a férfit, vigye magával. Nagyra törő céljai üresnek tűntek, ha nem volt Patrick mellett. A legszívesebben bevallotta volna neki, hogy szereti, és semmi sem számít, ha nincsenek együtt. Amikor azonban a repülőtéren elváltak, Rona a búcsúcsóknál mosolyt erőltetett az arcára. Neki Los Angelesbe, Patricknek pedig északra, a Csendes-óceán partjára kell utaznia. A munka, ami összehozta, most újra elválasztja őket. A jövőről még mindig nem beszéltek. Rona rájött, hogy Patrick sohasem beszél a holnapról. Az, hogy mesélt a múltjáról, még ha röviden is, biztonságérzettel töltötte el a lányt. Ez talán nagyobb lépés volt, mint ahogy el tudja képzelni. Az idő majd megmutatja, hogy a szerelmük erősödik, vagy elhalványul. Most a várakozási idő következik. Ha Patricknek a lelke mélyén kétségei vannak, azok az egyedüllét alatt felszínre törhetnek. A távollét nem mindig erősíti a szerelmet. Lehetővé teszi, hogy a vér lehűljön, az értelem lehiggadjon. A kétségek leginkább akkor fogalmazódnak meg, ha az embernek ideje van a töprengésre. Ha majd Patrick Los Angelesbe jön a megbeszélésekre, Rona meg fogja tudni a választ. Ahogy a lány belépett az irodájába, az órára pillantott. Szomorúan állapította meg, hogy az idő és az ütemtervek újra az élete részét képezik. Még csak egy órája vált el a kedvesétől, és máris elviselhetetlenül hiányzik. Vajon Patrick gondol-e rá ebben a pillanatban? Ha elég erősen rá összpontosítja a figyelmét, vajon megérzi-e a szerelme? Rona sóhajtva ült le az

69

íróasztalához. Amióta megismerte, szabadabb lett a képzelete. Néha már a varázslatban is hisz. - Mi lelt téged, Miss Swan? - döbbent meg. Ideje volna visszatérni a valóság talajára. De hát ilyen a szerelem. Ha az ember szerelmes, semmi sem tűnik lehetetlennek. Ki tudja, miért lett az apja beteg, és miért küldte őt Patrickhez? Milyen titokzatos erő vezette a kezét, amikor azt a végzetszerű tarot kártyát kihúzta. Miért éppen az ő ablakán akart a macska a zivatar idején beugrani? Biztosan vannak ésszerű magyarázatok. Egy szerelmes nő azonban fütyül az ésszerűségre. Varázslat volt, gondolta mosolyogva. Az igézetet abban a pillanatban érezte, amikor a tekintetük először találkozott. Most csak ki kell várnia, hogy tartós lesz-e a kettőjüket összekötő varázserő. Gondoskodni fog róla, hogy tartós legyen! - javította ki magát. Ha türelem kell hozzá, hát türelmes lesz. Ha tetterő, akkor tetterős lesz. Mindenképpen megóvja ezt a szerelmet. Még ha neki magának is varázslathoz kell folyamodnia! Rona fejét csóválva dőlt hátra a székében. Amíg Patrick vissza nem tér az életébe, semmi sem fog menni. Még egy teljes hét van hátra, amíg viszontlátja. Most azonban dolgoznia kell. Nem tudja varázspálcával elhessenteni a napokat a férfi megérkezéséig. Elővette a Patrick Atkinsről írt jegyzeteit, és nekilátott tisztázni. Pontosan harminc perc múlva a házi telefon hangja szakította félbe. - Igen, Barbara. - A főnök kéreti. - Most? - nézett végig Rona az előtte tornyosuló papírhegyen. - Most. - Na, jól van, köszönöm. Ronából kitört egy szitokszó, de aztán rendezte a papírjait, és kiválasztotta azokat, amelyeket magával kell vinnie. Az apja igazán adhatott volna neki néhány órányi időt, hogy mindent előkészítsen! De hát még most, ennél a munkánál is átnéz a feje felett. Még sok erőfeszítésébe fog kerülni, amíg az apja elismeri a képességeit. Rona iratrendezőbe csapta a papírokat, és elindult az apjához. - Jó reggelt, Miss Swan! - nézett fel Bennet Swan titkárnője, ahogy Rona belépett a szobába. - Milyen volt az utazás? - Nagyon jól sikerült, köszönöm. - Rona észrevette, hogy a titkárnő tekintete csodálattal fut végig rajta. Szigorú szabású, fehér ruhát viselt, melyet ecsetvonásokra emlékeztető, szabálytalan csíkok díszítettek. Az elismerő tekintet azonban nem a mintának vagy a szabásnak szólt, hanem a finom, drága, fürtalakú igazgyöngy fülbevalónak. Rona az apja születésnapi ajándékát viselte, mivel tudta, hogy az ajándékozó biztosan meg akar győződni arról is, hogy milyen jól áll a lányának, és mennyire tetszik neki. - Mr. Swannak egy pillanatra el kellett mennie, de mindjárt visszajön. Azt kéri, hogy a szobájában várja meg. Mr. Ross is benn van már. - Isten hozott itthon, Rona! - állt fel Ned, ahogy a lány belépett. A kezében egy csésze gőzölgő kávét tartott. - Szervusz, Ned. Te is részt veszel ezen a megbeszélésen? - Mr. Swan azt szeretné, hogy dolgozzam veled együtt ezen a munkán. Remélem, nincs ellene kifogásod - mosolygott a férfi kedvesen, de egyben bocsánatkérően is.

70

- Természetesen nem - felelte a lány egykedvűen, miközben letette az iratrendezőt, és átvette Nedtől a kávét. - Milyen minőségben? - Én leszek a gyártáskoordinátor. Azért a műsor továbbra is a te szellemi szülötted lesz. - Hát persze! - A te felügyeleted mellett, gondolta Rona keserűen. Továbbra is mindent az apja határoz meg! - Milyen volt Las Vegas? - Egészen különleges. - Remélem, azért arra is szakítottál egy kis időt, hogy próbára tedd a szerencsédet. Túl keményen dolgozol, Rona. A lány megérintette a nyakában lévő ankhot, és mosolygott. - Egyszer játszottam egy kis Black Jacket, és nyertem. - Komolyan? Milyen szerencsés vagy! Rona kortyolt egypárat a kávéból, aztán letette a csészét. - Kidolgoztam azokat az alapelveket, amelyek Patrick, a Swan Productions és a televíziós társaság számára egyaránt jó alapot képeznek. Patrick Atkinsnek nem kellenek nagy nevek ahhoz, hogy a műsora átütő sikert arasson. Egynél több sztárvendég sok lenne. A díszleteket még meg kell beszélni a szakemberekkel, de nekem vannak már elképzeléseim. Ami a szponzorokat illeti… - A munkáról ráérünk később is beszélni - szakította félbe Ned. Odalépett Ronához, és az ujjai köré tekerte a lány hajának végeit. - Rona meg sem rezdült, csak bámult kifelé az ablakon. - Hiányoztál, Rona - mondta a férfi gyengéden. - Úgy tűnt, mintha hónapokig lettél volna távol. - Különös - mormolta a lány, miközben figyelte egy repülőgép útját az égen. - Én sohasem hittem volna, hogy egy hét ilyen gyorsan elrepülhet. - Drágám, meddig akarsz még büntetni? - A férfi egy csókot nyomott a lány hajára. A lány nem érzett neheztelést. Egyáltalán - semmit sem érzett. Különös módon, nagyobb vonzerőt gyakorolt Nedre, amióta visszautasította. Valami megváltozott Ronában, Ned azonban képtelen volt rájönni, mi. - Ha adnál rá esélyt, mindent jóvátennék. - Nem büntetlek téged, Ned - fordult a férfi felé a lány. - Sajnálom, ha úgy látszik. - De még mindig haragszol rám. - Nem. Mondtam már, hogy nem úgy van. - Rona sóhajtott, és elhatározta, hogy tiszta vizet önt a pohárba. - Valóban dühös voltam, és bántott is a dolog, de nem tartott sokáig. Sohasem voltam beléd szerelmes, Ned. - Éppen azon voltunk, hogy közelebbről megismerjük egymást. Ahogy a férfi meg akarta fogni a lány kezét, ő elhúzta azt, és a fejét rázta. - Nem, nem hiszem, hogy valamennyire is ismersz - mondta harag nélkül. - És ha őszinték vagyunk egymáshoz, nem is akartál megismerni. - Jaj, Rona, meddig kell még azért az ostoba javaslatomért vezekelnem? - A férfi hangjában fájdalom és sajnálkozás keveredett. - Nem kell bocsánatot kérned, Ned. Ezt próbálom neked elmagyarázni. Tévedtél, amikor azt hitted, hogy befolyásolni tudom az apámat. Te sokkal nagyobb befolyást tudsz gyakorolni rá, mint én. - Rona… 71

- Nem, most meg kell hallgatnod. Azt hitted, hogy Bennett Swan hallgatni fog rám, mert a lánya vagyok. De ez egyszerűen nem igaz. Még a munkatársaira is jobban hallgat, mint rám. Csak az idődet pocsékoltad, amikor nekem udvaroltál, hogy a közelébe férkőzz. És ettől eltekintve - folytatta a lány -, nem érdekelnek az olyan férfiak, akik ugródeszkának használnak. Biztos vagyok benne, hogy jól fogunk együtt dolgozni, de az irodán kívül, személyes okokból nem akarok veled találkozni. Ned is, és Rona is összerezzent, ahogy az ajtó kinyílt. Bennett Swan üdvözölte őket, aztán helyet foglalt az íróasztalánál. - Jó reggelt! - üdvözölte Rona némileg zavartan, mielőtt ő is leült. Vajon mennyit hallott? Bennett arca semmit sem árult el. Rona az iratrendezője után nyúlt. - Leírtam a Patrick Atkinsszel kapcsolatos elképzeléseimet - kezdte. - Arra még nem volt időm, hogy a teljes jelentést elkészítsem. - Mutasd azt, ami kész van! - Bennett intett Nednek, hogy üljön le, és rágyújtott egy szivarra. Rona összekulcsolta az ujjait, hogy megpróbáljon nyugodt maradni. - Patrick Atkinsnek rendkívül gondosan összeállított műsora van. Te is láthattad a videofelvételen. Ez a kézügyességen múló mutatványoktól, a bonyolult szemfényvesztéseken át, két-három perces szabaduló számokig terjed. A szabaduló számok alatt Patrick nem látható a kamerák számára. - A lány egy pillanatra elhallgatott. - Természetesen tudjuk, hogy a televíziós adás bizonyos változtatásokat igényel, de az nem jelent gondot. Patrick bizonyára mindenre talál megoldást. Bennett morgott valamit, amit egyetértésnek is lehetett értelmezni, és Rona iratrendezője után nyúlt. A lány felállt, átadta az iratrendezőt, aztán visszaült a helyére. Nincs valami jó hangulatban - állapította meg. Valaki felbosszantotta. Rona örülhet, hogy nem ő volt. - Hát ez itt elég soványka - nézett a dossziéra Bennett. - Estére már több lesz. - A jövő héten személyesen beszélek Atkinsszel - közölte Swan, miközben átlapozta az iratokat. - Coogar fogja rendezni az adást. - Jól van, szívesen dolgozom vele együtt. Azt szeretném, hogy Bloomfield csinálná a műterem-dekorációt - mondta Rona mintegy mellékesen, és visszafojtotta lélegzetét. Swan felnézett, és a lányára meredt. Ő maga egy órával korábban döntött Bloomfield mellett. Rona szemrebbenés nélkül állta az apja kemény tekintetét. Swan nem tudta eldönteni, hogy örüljön-e vagy bosszankodjék, hogy a lánya egy lépéssel megelőzte. - Majd gondolkozom rajta - mondta, és újra az iratokba mélyedt. Rona hangtalanul kiengedte a visszafojtott levegőt, hogy kissé fölengedjen benne a feszültség. - Patrik Atkinsnek van saját embere, aki gondoskodik a zenei kíséretről - folytatta Rona, és Linkre gondolt. - És van teljes saját segédcsapata. Ha valahol nehézségek léphetnek fel, az szerintem az, hogy miként bírhatjuk rá a mi embereinkkel való együttműködésre az előkészületek és felvételek során. Ő mindent a maga sajátos módján csinál. - Ezzel meg lehet birkózni - felelte Swan. - Ross lesz a gyártáskoordinátorod. - Értem. - Rona nyugodtan állta az apja tekintetét. - Nincs ellenvetésem a választásod ellen, de ha én vagyok a gyártásvezető, nekem kellene összeállítanom a csapatomat. 72

- Ezek szerint nem akarsz Rosszal dolgozni? - kérdezte Swan, mintha Ned ott sem lenne. - Azt hiszem, Ned és én nagyon jól együtt tudunk dolgozni. És biztos vagyok benne, hogy Coogar tudja, kik a legalkalmasabb operatőrök. Nevetséges lenne beleszólni a munkájába. Mindazonáltal - fűzte hozzá. Rona, és egy pillanatra élessé vált a hangja - én magam is nagyon jól tudom, hogy kikkel tudnék ezen a munkán a legjobban együtt dolgozni. Swan hátradőlt a székében, és pöfékelt a szivarjából. Az arca fenyegetően elvörösödött. - Mi az ördögöt tudsz te a gyártásról? - Épp eleget ahhoz, hogy ezt a televíziós műsort sikeresen létre tudjam hozni. Mint ahogy néhány héttel ezelőtt megbíztál vele. Swan azonban időközben megbánta, hogy elfogadta Atkins feltételeit. - Kifelé te leszel a gyártásvezető - közölte kurtán. - A te neved fog a képernyőn megjelenni. De azt teszed, amit mondanak neked. Rónának görcsbe rándult a gyomra, külsőleg azonban nyugodt maradt. - Ha ezt akarod, akkor teljesen vedd el tőlem ezt a munkát. - A lány lassan felállt. - Ha azonban tovább dolgozom rajta, akkor többet is teszek, mint hogy a nevemet olvassam a képernyőn. Tudom, hogy miképp dolgozik Patrick Atkins, és ismerem a televíziót. Ha ez neked nem elég, akkor keress magadnak valaki mást! - Ülj le! - förmedt Swan a lányára. Rona azonban állva maradt. - Te csak ne adj nekem ultimátumot! Én már negyven éve vagyok a szakmában! - csapott Swan a tenyerével az íróasztalra. - Negyven éve! Még hogy ismered a televíziót! Az élő adás teljesen más, mint valami átkozott szerződés! Nem engedhetem meg magamnak, hogy az adás kezdete előtt öt perccel egy hisztérikus kislány kétségbeesetten hozzám szaladjon, mert valami műszaki hiba lépett fel. Rona lenyelte a hirtelen felgerjedt haragot, és hűvösen válaszolt. - Nem vagyok hisztérikus kislány, és még soha, semmilyen ügyben nem szaladtam hozzád. Swannak megszólalt a lelkiismerete, de ettől csak még dühösebb lett. - Nem fogsz ennek a munkának a kapcsán a mély vízbe gázolni. Éppen csak megnedvesíted a lábadat. Azt is csak akkor, amikor én mondom - csapta be az iratrendezőt Swan. - Ha pedig tanácsot adok, akkor azt el fogod fogadni. - A tanácsodat? - A lány szeme szikrázott az ellentmondó érzelmektől, de a hangja határozottan csengett. - A tanácsodat mindig tiszteletben tartottam. Ma azonban még egyetlen ilyet sem hallottam. Eddig csak parancsokat osztogattál. Nem kérek tőled szívességet. - Ezzel a lány sarkon fordult, és az ajtóhoz ment. - Rona! - kiáltott Swan féktelen haraggal. Még senki, de senki nem fordított neki hátat. Gyere vissza, és ülj le! - Majd ha nem bánsz velem úgy, mint valami rakoncátlan gyerekkel! Az alkalmazottad vagyok, mint a többiek. Bennett döbbenten meredt rá. Nem tudta, mit válaszoljon. - Ülj le! - mutatott türelmetlenül egy székre. A lány azonban állva maradt. - Ülj le, ülj le! - ismételgette a férfi, inkább elkeseredetten, mint dühösen. Rona visszament, és engedelmesen letelepedett. - Fogja Rona jegyzeteit, és dolgozza ki a költségtervet! - utasította Bennett Nedet. 73

- Igen, uram. - Ned fogta az iratrendezőt, és örült, hogy végre elillanhat. Swan megvárta, amíg az ajtó becsukódik, aztán a lányára nézett. - Akkor hát mit akarsz? - kérdezte. Ez életében először fordult elő. Ez mindkettőjükben egyszerre tudatosodott. Ronának némi időbe került, amíg szét tudta választani a szakmai és a személyes érzéseit. - Azt szeretném, hogy ugyanúgy tiszteletben tartsd az elképzeléseimet, mint minden más gyártásvezetőét. - De neked nincs semmi tapasztalatod. - Nincs, de soha nem is lesz, ha megkötöd a kezemet, mielőtt kipróbálhatnám. Swan sóhajtva nézte a kialudt szivart, aztán a hamutartóba dobta. - A televíziós társaság adásidő-kínálata rendkívül csábító. Május harmadik vasárnapján, a keleti parti idő szerint kilenctől tízig. - Akkor csak két hónapunk van! A férfi bólintott. - Még a nyári szezon előtt le akarják adni a műsort. Milyen gyorsan tudsz dolgozni? - Nagyon gyorsan - mosolygott Rona. - Elaine Fishert akarom sztárvendégnek. Swan összehúzott szemmel nézte a lányát. - Ez minden? - Nem, de ez a kezdet. Ő tehetséges és szép, és a nők ugyanúgy szeretik, mint a férfiak. Azonkívül van tapasztalata a klubokban végzett munkában. Ártatlan, tágra nyílt szeme tökéletes ellentétet képez Patrick kifinomult ravaszságával szemben. - Ő most éppen Chicagóban forgat. - De az a film a jövő héten elkészül - mosolygott Rona hűvösen. - Azonkívül szerződésünk van vele. Még az sem okoz gondot, ha egy vagy két héttel elhúzódik a forgatás. Legfeljebb egypár napig van rá szükségünk Kaliforniában. Patrick vállán nyugszik a műsor. - Elaine Fishernek más kötelezettségei is vannak. - Majd átrendezi a határidőket. - Hívd fel az ügynökét! - Azt fogom tenni. - Rona felállt. - Ha megbeszéltem a találkozót Coogarral, később újra jelentkezem nálad. - A lány hirtelen elhatározástól vezérelve odament az apjához, és megállt mellette. - Évek óta figyelem a munkádat. Nem várom el, hogy ugyanúgy megbízz bennem, mint magadban vagy a tapasztaltabb munkatársakban. Persze, ha hibázom, nem szeretném a szőnyeg alá söpörni. De ha jó munkát végzek, márpedig az lesz, akkor szeretnék biztos lenni: az az én saját teljesítményem, és nem csak attól, hogy a nevem is szerepel a képernyőn. - Ez a te műsorod - hagyta helyben Swan egyszerűen. - Igen - bólintott Rona. - Pontosan. Ezt a munkát több ok miatt is fontosnak tartom. Azt nem ígérhetem, hogy hibátlan lesz a munkám, de azt igen, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a siker érdekében. - Ne hagyd, hogy Coogar ráncigáljon! Szereti őrületbe kergetni a gyártásvezetőket. - Ismerem a történeteket - mosolygott Rona. - Ne aggódj! - Újra menni akart, de eszébe jutott valami. Rövid habozás után lehajolt, és csókot lehelt az apja arcára. - Köszönöm a fülbevalót. Nagyon szép.

74

Swan egy pillantást vetett a függőre. Az ékszerész biztosította a titkárnőjét, hogy nagyon megfelelő ajándék, és jó befektetés. De mit is írtam arra a kártyára, amit mellékeltem hozzá? - tűnődött Bennett. Lelkiismeret-furdalást érzett, mert nem emlékezett rá. El is határozta, hogy kér róla másolatot a titkárnőjétől. - Rona - Bennett megfogta a lánya kezét. Látta, hogy ő meglepve felnéz, és meredten nézi az ujjait. Előzőleg Bennett végighallgatta az egész beszélgetést a lánya és Ned között. Bosszantotta, hogy Rona milyen nyíltan beszél róla, az apjáról. Ez egyáltalán nem tetszett neki. Most pedig a lánya egészen meg van hatva, mert ő megfogta a kezét. - Jól érezted magad Las Vegasban? - kérdezte, mivel különben nem tudta, hogy mit mondjon. - Igen. - Rona elbizonytalanodva újra a munkára terelte a szót. - Jó, hogy ott voltam. Azáltal, hogy olyan alaposan megfigyeltem Patricket munka közben, sokkal jobban megismertem, mint amit videoszalagok elárultak. És találkozhattam a legközelebbi munkatársaival is. Ez bizonyára nem hátrány, ha velem kell dolgozniuk. Rona még egy zavart pillantást vetett a kezére, amely az apjáéban nyugodott. Talán beteg? - nézte fürkészően az arcát. - Holnapra készítek egy sokkal részletesebb beszámolót. - Rona, hány éves is lettél tegnap? - nézte Bennett figyelmesen a lányát. - Huszonhét. Huszonhét! Bennett nagyot sóhajtott, és elengedte a lánya kezét. - Néhány röpke év elkerülte a figyelmemet - motyogta. - Akkor hát beszélj Coogarral! mondta, miközben az íróasztalán lévő papírok között matatott. - És küldj egy feljegyzést, mihelyt sikerült kapcsolatba lépned Elaine Fisher ügynökével! - Rendben. Bennett figyelte, ahogy a lánya az ajtóhoz megy. Ahogy kiment a szobából, hátradőlt a karosszékében. Megrázta az a gondolat, hogy öregszik.

11. Gyártásvezetőként Ronának éppen annyi papírmunkát kellett végeznie, mint amikor csak szerződésekkel foglalkozott. Ideje nagy részét az íróasztalánál, a telefonnál vagy idegen irodákban töltötte. Kemény, fáradságos munka volt, nem volt ebben semmi csillogás. A munkaidő határtalanná vált, a gondok és nehézségek kifogyhatatlanok lettek. Rona mégis örömét lelte benne. Végül is az apja lánya volt. Bennett Swan nem adott neki szabad kezet, de a hazatérése reggelén lezajlott vita mégis jótékony hatású volt. Legalább most már hallgatott rá az apja. A javaslatai a legtöbbször meglepően nyitott fülekre találtak. Bennett nem húzta rendszeresen keresztbe a lánya

75

elképzeléseit, csak időnként módosított rajtuk valamit. Swan töviről hegyire ismerte a szakma minden csínját-bínját. A lánya pedig hallgatott rá, és tanult tőle. Rona napjai zsúfoltak és zűrzavarosak voltak, az éjszakái pedig… hát azok üresek. Tudta, hogy Patrick nem fogja felhívni. Nem olyan a természete. Bizonyára a dolgozószobájában van, lenn a pincében. Tervez, gyakorol, és tökéletesíti a mutatványait. Valószínűleg észre sem veszi az idő múlását. Hát persze én is felhívhatnám, gondolta Rona, miközben nyugtalanul járkált fel-alá a szobájában. Számtalan ürügy lenne. Legalább egy tucat kisebb-nagyobb kérdést lehetne megbeszélni a jövő heti találkozásuk előtt. Rona elgondolkozva nézte a telefont, aztán megrázta a fejét. Ő most nem a munkáról akart Patrickkel beszélni.

Patrick harmadszor ismételte meg a mutatványt. Már majdnem tökéletes volt, de ez a majdnem őt most sem elégítette ki. Nem először gondolt arra, hogy a kamera szeme élesebb, mint az emberé. Valahányszor megnézte magát a videoszalagon, mindig felfedezett valami hibát. Az nem számított, hogy csak ő látja egyedül. A lényeg az, hogy ott van. Megismételte a mutatványt. A dolgozószobában csend volt. Patrick tudta, hogy Link fent a zongoránál ül, a hangok azonban nem hallatszottak le. Patrick akkor sem hallott volna semmit, ha a zongora ugyanabban a helyiségben állt volna. Egy földig érő tükörben figyelte a két keze között tartott vízoszlopot, amely látszólag minden tartály nélkül az egyik tenyeréből a másikba áramlott. A víz csak egyike volt annak a négy elemnek, amelyeken Rona műsorában uralkodni akart. Patrick a televíziós műsort inkább Rona művének érezte, semmint a sajátjának. Gyakran kalandoztak a lány felé a gondolatai, amikor a munkájára kellett volna összpontosítania. Patrick kecses mozdulattal visszaengedte a vizet egy üvegkorsóba. Már vagy tucatszor is közel állt hozzá, hogy felhívja Ronát. Egyszer éjszaka háromkor már a telefon nyomógombjain volt a keze. Csak a hangját hallhatná! Elkezdte bebillentyűzni a számot, de nem fejezte be. Megesküdött, hogy soha, senkire nem fog kötelezettségeket erőltetni. Ha felhívná, az azt jelentené, hogy számít a találkozóra. Rona azonban szabad, és azt tesz, amit akar. Ő nem támaszthat rá semmi igényt. Sem őrá, sem senki másra. Még a madara is mindig szabad volt, sohasem zárta kalitkába. Patrick soha életében nem tartozott senkihez. Korábban szociális munkások viselték gondját. Megtanították a viselkedési szabályokra, és megfelelő együttérzéssel fordultak feléje. De hát számukra ő is csak egy volt a sok közül, akikkel foglalkoztak. Az állam gondoskodott róla, hogy megfelelő fedél legyen a feje fölött, és a törvényeknek megfelelő ellátásban részesüljön. Ugyanezek a törvények kötötték hozzá két emberhez, akiknek bár ő nem kellett, mégsem engedték szabadon. Még amikor szeretett is valakit, mint Linket és Besst, akkor is ügyelt rá, hogy ne támasszon kötelezettségeket. Talán éppen ezért dolgozott ki egyre bonyolultabb szabaduló számokat. Mindegyikkel azt bizonyította, hogy senkit sem lehet örökre kötelékben, rabságban tartani. Mégis minduntalan Ronára gondol, amikor pedig dolgoznia kellene.

76

Patrick a bilincs után nyúlt, és hosszasan elnézte. Milyen tökéletesen illett Rona csuklójára! Akkor a karjában tartotta a lányt. Patrick gondolataiba mélyedve a jobb kezére kattintotta a bilincset, és játszadozott a párjával. Elképzelte, milyen lenne, ha Rona keze lenne benne. Tényleg ezt akarom? - tűnődött el. Magamhoz akarom láncolni? Emlékezetébe idézte, hogy már egyetlen érintés után nem tudott Ronától szabadulni. Ki lenne kihez láncolva? Patrick bosszúsan szabadította ki magát a bilincsből. Olyan gyorsan, mint ahogyan feltette. - Csupa bosszúság, csupa bosszúság! - károgta Merlin a rúdjáról. Patrick felvidultan nézett fel. - Valószínűleg igazad van - mormolta, és az egyik ujján himbálta a bilincset. - De te sem tudtál neki ellenállni, ugye? - Abrakadabra! - Úgy bizony. Abrakadabra. De ki babonázott meg kit? Mi a véleményed, te bölcs madár?

Rona éppen bele akart ereszkedni a fürdőkádba, amikor kopogtak az ajtón. Az ördög vigye! Rona bosszúsan, hogy megzavarták, újra belebújt aranysárga fürdőköpenyébe. Az ajtó felé menet azon tűnődött, miképp szabadulhat meg a látogatótól, mielőtt kihűl a fürdővize. - Patrick! A férfi figyelte, ahogy a lánynak a meglepetéstől tágra kerekedik a szeme, aztán megkönnyebbülten látta, ahogy megcsillan benne az öröm. Rona Patrick karjába vetette magát. - Csakugyan te vagy az? - kiáltott fel, aztán a férfi szájára szorította az ajkát. Ugyanúgy lobogott benne a vágy, mint a férfiban. - Öt teljes nap - mormolta Rona, miközben belecsimpaszkodott Patrickbe. - Tudod, hogy hány óra van öt napban? - Százhúsz. - Patrick kissé eltolta magától a lányt, és mosolyogva nézte. - Talán inkább bemehetnénk, mielőtt a szomszédjaid nagyon szórakoztatónak fognak bennünket találni. Rona becsukta maguk mögött az ajtót, és magához szorította a férfit. - Csókolj meg! Erősebben! Úgy, hogy pótolja mind a százhúsz órát. Patrick sóhajtva szorította magához Ronát, és ajkai birtoklási vággyal telten tapadtak a lányéra. Megpróbálta szem előtt tartani a saját erejét, és Rona törékenységét. A lány azonban nyelvével és kezével ingerelte, rekedt, izgatott nevetése egészen megvadította. Semmi sem változott. - Csakugyan te vagy az - hajtotta a lány sóhajtva a fejét kedvese vállára. Rona újra magához szorította a férfit, aztán kissé elhúzódott. - De hogy kerülsz te ide, Patrick? Csak hétfőre vagy keddre vártalak. - Látni akartalak - felelte a férfi egyszerűen, és a lány arcára tette a kezét. - Meg akartalak érinteni. A lány minden porcikáját tűz járta át. - Hiányoztál - suttogta, miközben tekintete a férfin csüggött. - Annyira hiányoztál! - Nem tudtam, hogy szabad vagy-e. - Patrick - mondta a lány gyengéden, és a férfi mellkasára tette a kezét. - Komolyan azt hiszed, hogy szeretnék egy másik férfival együtt lenni? 77

Patrick némán nézte Ronát, aki érezte, hogy a keze alatt felgyorsul a férfi szívverése. - Zavarod a munkámat. - Én? - hajtotta oldalra a fejét zavartan a lány. - Hogyhogy? - Te tartod fogva a gondolataimat, amikor pedig nem lenne szabad. - Sajnálom - mosolygott Rona, és látszott rajta, hogy cseppet sem bánja. - Zavarlak az összpontosításban? - Igen. - Hát ez nagy baj - incselkedett a lány, miközben a férfi nyakát simogatta. - Vajon mit tehetünk ellene? Válasz gyanánt a férfi lehúzta a lányt a földre. A mozdulat olyan gyors és váratlan volt, hogy Rona halkan felsikoltott, a férfi ajka azonban a torkára forrasztotta a hangot. Mielőtt levegőt vehetett volna, a férfi már letépte róla a fürdőköpenyt. Patrick olyan gyorsan a szenvedély örvényébe rántotta, hogy Rona tehetetlenül átadta magát a vágynak. Másodperceken belül a férfiról is lekerült a ruha, Ronának azonban nem maradt ideje rá, hogy kedvese testén kalandozzon a keze. Patrick egyetlen mozdulattal felkapta, mintha súlytalan lenne, magára fektette, és a következő pillanatban már eggyé is váltak. Rona kéjesen felsóhajtott. Szinte beleszédült a gyorsaságba. A bőre nedves volt a belső forróságtól. A szeme tágra nyílt a leírhatatlan gyönyörűségtől. Nézte a férfi verejtékes arcát és csukott szemét. Aztán ködfátyol ereszkedett a szemére. Ahogy a köd eloszlott, Rona a férfi karjaiban találta magát, és Pátrick a hajába fúrta az arcát. - Most már tudom, hogy valóban te vagy az - súgta Pátrick, és ajka a lány száját kereste. - Hogy érzed magad? - Egyszerűen csodálatosan. Patrick nevetett, felállt, és a karjába vonta a lányt. - Most az ágyba viszlek, és tovább ölellek, mielőtt kijózanodsz. Rona megcsókolta férfi nyakát. - De előtte ki kellene engednem a kádból a vizet. Patrick meghökkent és mosolygott. A lányt a karjában tartva megkereste a fürdőszobát. - A fürdőkádban voltál, amikor kopogtam? - Majdnem. - Rona sóhajtva bújt a férfihoz. - Nagyon dühös voltam. Gyorsan meg akartam szabadulni a váratlan vendégtől, akárki is az. - Érdekes, ezt a megszabadulási szándékot egyáltalán nem vettem észre. - Nem vetted észre, hogy mennyire meg akarok tőled szabadulni? - Néha kissé lassú a felfogásom. A víz már bizonyára kihűlt - nyitotta ki a melegvíz csapot a férfi. - Az lehet. - Elég sok fürdőhabot használsz. - Jaj! - lepődött meg Rona, ahogy hirtelen a vízben találta magát. - Na, tényleg hideg? - mosolygott Patrick. - Nem - Rona elzárta a kádba ömlő, gőzölgő vizet. Tekintete végigfutott a férfi magas, karcsú termetén, erős izmain és vékony csípőjén. - Nem szállsz be hozzám? - Ez már az én fejemben is megfordult.

78

- Hát akkor gyere! - intett Rona hívogató mozdulattal. - Légy a vendégem! Nagyon figyelmetlen voltam, még egy itallal sem tudlak megkínálni. - A lány túláradó vidámsággal mosolygott a férfira. A vízszint nagyot emelkedett, ahogy Patrick beleereszkedett a kádba. A lábfelőli végére telepedett le, arccal Rona felé. - Ritkán iszom - emlékeztette a lányt. - Hát persze, tudom. Nem dohányzol, ritkán iszol, és szinte sosem káromkodsz. Maga a megtestesült erény, Mr. Atkins. A férfi válaszul egy marék habot dobott a lány felé. Rona letörölte a habot az arcáról. - A színpadkép terveiről szerettem volna veled beszélni. Kérsz szappant? - Köszönöm, Miss Swan - vette át Patrick a szappant. - A színpadképről akartál beszélni? - Igen. Azt hiszem, a tervek tetszeni fognak neked, bár talán akarsz majd kisebb változtatásokat. - A lány helyzetet változtatott, és felsóhajtott, ahogy a lába hozzáért a férfiéhoz. - Azt mondtam Bloomfieldnek, hogy valami fantáziadús, középkori dolgot szeretnék, de nem eltúlozva. - De ugye, nem kell hozzá lovagi felszerelés? - Nem, csak a hangulat… - A lánynak elakadt a szava, ahogy a férfi a kezébe vette az egyik lábát, és beszappanozta. - Igen? - várta Patrick a folytatást. - Tompa színeket szeretnék, olyasféléket, mint amilyenek a dolgozószobádban vannak. Patrick a lány lábikráját dörzsölgette, és Rona reszketett a gőzölgő vízben, ahogy a beszappanozott ujjak feljebb csúsztak a lábszárán. - Úgy gondoltam, az alaphangulat… A férfi simogató keze lassan fel-le járt a lány lábszárán, miközben annak arcát figyelte. - Milyen az alaphangulat? - érdeklődött a férfi, miközben Rona kebleit kezdte beszappanozni. - Érzéki - felelte a lány rekedten. - Nagyon érzéki hatást keltesz a színpadon. - Komolyan? - kérdezte vidáman Patrick. - Bizony. Amikor az előadás alatt nézlek… - A lánynak elakadt a szava, és levegő után kapkodott. Az orrába csapott a fürdőhab nehéz illata, ahogy a víz locsogott Patrick fürgén tevékenykedő keze nyomán. - A kezed… - Mi van vele? - Te megint valami varázslatot művelsz. Így nem tudok beszélni. - Akkor hát hagyjam abba? A lány megfogta a férfi kezét, és magához szorította. - Olyan gyönyörű vagy, Rona. - A víz nagy hullámokat vetett, ahogy a férfi előre hajolt, és először a lány kebleit, aztán a száját csókolta. - Magam előtt láttalak, amikor éjszakánként egyedül voltam. Elképzeltem, hogy megérintelek. Nem tudtalak távol tartani magamtól. - Nem is kell. - A lány a férfi hajába mélyesztette a kezét, és közelebb húzta a száját a sajátjához. - Ne menj újra el! Már olyan sokáig vártalak. - Öt napja. - Az egész életemben. Ezekre a szavakra valami megmozdult a férfi lelke legmélyén. A szenvedély azonban nem engedte, hogy jobban utánagondoljon. Most mindenekelőtt ölelni akarta a lányt. 79

- Jaj, Patrick, elsüllyedünk! - Akkor tartsd vissza a lélegzetedet! - parancsolt rá a férfi, aztán egyesültek az ölelésben.

- Az apám valószínűleg beszélni akar veled - mondta Rona, ahogy Patrick másnap reggelt megállt a Swan Productions parkolójában. - És te feltehetően Coogarral akarsz beszélni. - Ha már itt vagyok. De én miattad jöttem - felelte Patrick, miközben kikapcsolta a motort. Rona mosolyogva hajolt hozzá, és megcsókolta. - Olyan boldog vagyok, hogy itt vagy. A hét végén is tudsz maradni, vagy vissza kell menned? A férfi elsimított egy fürtöt a lány arcából. - Majd meglátjuk. Rona kiszállt a kocsiból. Ennél kedvezőbb válaszra nem számíthatott. - Természetesen csak a jövő hétre várható, hogy találkozzon a munka összes résztvevője, de biztosan igazodni fognak hozzád. Az irodámból felhívok mindenkit. Bementek az épületbe, és gyors léptekkel haladtak végig a folyosón. Rona időnként biccentett valakinek, vagy viszonzott egy-egy üdvözlést. Patrick úgy találta, hogy Miss Swan roppant hivatalos lett, amióta a cég területére értek. - Nem tudom, hol van ma Bloomfield - mondta Rona, miközben a felvonóban megnyomta a megfelelő gombot. - De ha nem tudom elérni, elhozom a vázlatokat, és át tudom veled beszélni. - Ezután Rona rátért aznapi időbeosztás egyeztetésére. - Persze a hivatalos teendők után is együtt maradhatunk. - Velem vacsorázik ma este, Miss Swan? Rónának elakadt a szava, ahogy a férfi rámosolygott. A Patrick szemében ülő tekintet láttán nehezére esett az aznapi munkatervre gondolnia. Csak az előző éjszakára tudott emlékezni. - Ezt még be kell illesztenem az ütemtervembe, Mr. Atkins - évődött a lány. - Utánanézel a határidőnaplódban? - csókolta meg a lány kezét Patrick. Közben a lift megérkezett, és ők majd elfelejtettek kiszállni. Már éppen újra be akart csukódni az ajtó, amikor Rona észbekapott, és megfogta. - Igen, de ne nézz ma már többet így rám, mert akkor semmit sem tudok csinálni! - Komolyan? Ez megfelelő bosszú lenne azért, hogy te egész idő alatt akadályoztál a munkában. Rona meglehetősen elgyengülve vezette az irodájába a férfit. - Ha ezt az előadást színpadra akarjuk állítani… - kezdte. - Nos, én tökéletesen megbízom a rátermett és megbízható Miss Swanban - mondta Patrick könnyedén, és leült. - Ugye, nem lesz könnyű veled dolgozni? - Valószínűleg mindketten bele fogunk izzadni. Rona elhúzta az orrát, aztán felemelte a telefonkagylót, és bebillentyűzött egy sor számot. 80

- Itt Rona Swan beszél. Most ráér? - mondta a telefonba, és közben elkerülte Patrick tekintetét. - Egy pillanat, Miss Swan. A következő pillanatban Rona már hallotta is az apja türelmetlen hangját: - Fogd rövidre, dolgom van! - Ne haragudj, hogy zavarlak. Patrick Atkins van itt az irodámban. Talán szeretnél beszélni vele… - Hogy kerül ide? - kérdezte Swan, de nem hagyott rá időt, hogy a lánya válaszoljon, hanem folytatta: - Hozd be hozzám! - Ezzel választ sem várva letette a kagylót. - Az apám most szeretne beszélni magával - mondta Rona, és felállt. Patrick bólintott. Ez a röpke telefonbeszélgetés sok mindent elárult. Pár perc múlva Swan irodájában aztán jóval többet is megtudott. - Mr. Atkins! - Swan felállt, és kezet nyújtva lépett elő hatalmas íróasztala mögül. Milyen kellemes meglepetés! Csak a jövő hétre vártam. - Üdvözlöm, Mr. Swan - Patrick megszorította a feléje nyújtott kezet, és közben nem kerülte el a figyelmét, hogy Swan a lányát még csak nem is üdvözölte. - Kérem, foglaljon helyet! Mivel kínálhatom? Kávét? - Nem, köszönöm. Nem kérek semmit. - A Swan Productions számára nagy öröm, hogy nekünk dolgozik, Mr. Atkins. - Swan újra leült az íróasztalához. - Nagy erőket fordítunk erre a televíziós műsorra. Már elindítottuk a hírverést, és a sajtót is mozgósítottuk. - Tudom. Rona folyamatosan és mindenről tájékoztat. - Természetesen. - Swan kurtán biccentett a lánya felé. - A 25-ös stúdióban csináljuk a felvételeket. Rona majd gondoskodik róla, hogy még ma meg tudja nézni, és minden egyebet is, amit még akar. - Igen, persze - felelte Rona. - És azt gondoltam, Mr. Atkins talán Coogarral és Bloomfileddel is szeretne beszélni, ha elérhetőek. - Akkor menj, és gondoskodj erről! - parancsolta Swan elküldve a lányát. - Tehát, Mr. Atkins, levelet kaptam az ügynökétől. Néhány pontot meg kell beszélnünk, mielőtt találkozik a művészeti munkatársainkkal. Patrick megvárta, amíg Rona becsukja maga mögött az ajtót. - Én Ronával kívánok dolgozni, Mr. Swan. Ebben a feltételben állapodtunk meg. - Természetesen - felelte Swan, némileg kizökkenve az egyensúlyából, de már hozzászokott, hogy a művészeknek mindig a kedvükben kell járni. - Biztosíthatom, hogy Rona keményen dolgozik az ügyön. - Efelől nincs kétségem. Swan nyugodtan állta a mágus megvető tekintetét. - Rona a maga kívánságára vezeti a műsor gyártását. - A maga lánya rendkívül érdekes nő, Mr. Swan. - Bennett összehúzta a szemét, és Patrick várt egy pillanatot, mielőtt tovább beszélt. - Szakmai síkon tökéletesen megbízom a képességeiben. Határozott, figyelmes, és nagyon komolyan veszi a munkáját. - Örülök, hogy elégedett vele. - Swan nem volt egészen biztos benne, hogy mi rejlik Patrick szavai mögött.

81

- Aki nem elégedett a munkájával, az bizonyára nagyon ostoba - felelte Patrick, és mielőtt a beszélgetőtársa szóhoz juthatott volna, folytatta: - Mondja, maga nem tartja méltánylandónak a tehetséget és a szakmai tudást, Mr. Swan? Bennett egy pillanatig nézte a bűvészt, aztán hátradőlt a karosszékében. - Nem lennék a Swan Productions igazgatója, ha nem így gondolkodnék - felelte szárazon. - Akkor értjük egymást. Tehát milyen pontokat akart velem tisztázni?

Ronának csak negyed ötre sikerült megszervezni a találkozót Patrick és Bloomfield között. Az egész napja roppant hajszás volt. Villámmegbeszélések követték egymást, miközben a szokásos, napi munkát is el kellett végeznie. Egy percnyi ideje sem maradt, hogy kettesben legyen Patrickkel. így aztán megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor Bloomfield irodájából kilépve Patrickkel végigmentek a folyosón. - Bloomfieldet teljesen kizökkentette a kerékvágásból, hogy váratlanul egy varázslóval találta magát szembe - nevetett. - Azt hiszem, egész idő alatt arra várt, hogy egy nyulat húzz elő a kalapodból. - De hiszen nincs is kalapom. - Az neked nem jelenthet akadályt. - Rona az órájára pillantott. - Még be kell mennem az irodámba, hogy elintézzek néhány dolgot. Beszélnem kell az apámmal, meg kell nyugtatnom, hogy minden rendben folyt le, aztán… - Nem. - Nem? - A lány meglepve nézett fel. - Akarsz még valamit látni? Valami nem tetszett a vázlatokban? - Nem. Nem mégy vissza az irodádba, hogy néhány dolgot elintézz, és beszélj az apáddal. - De nem tart sokáig, legfeljebb húsz perc. - Azt ígérte, Miss Swan, hogy velem vacsorázik. - Mihelyt rendet csináltam az íróasztalomon… - Azt hétfő reggel is megteheti. Van valami sürgős elintéznivalód? - Nem csak… - A lánynak a torkán akadt a szó, ahogy valamit érzett a csuklóján, aztán rámeredt a bilincsre. - Patrick, mit művelsz? - Rona megrántotta a karját, de azt szorosan tartotta a Patrickhoz kapcsolt lánc. - Elviszlek vacsorázni. - Patrick, vedd le ezt! - Majd később! - Patrick a felvonóhoz húzta a foglyát. Ott nyugodtan várakozott, miközben két titkárnő döbbenten nézte őket meg a bilincset. - Patrick! - súgta Rona. - Vedd le ezt azonnal! Mindenki minket bámul! - Ki mindenki? - Patrick, komolyan mondom! - A lány halkan felsóhajtott, ahogy a felvonó ajtaja kinyílt, és a fülkében a cég további munkatársai tűntek fel. Patrick belépett, és Rona kénytelen-kelletlen követte. - Ezért még megfizetsz! - morogta a fogai között. - Mondja csak, Miss Swan - mondta Patrick barátságosan és igen hangosan -, mindig ilyen nehéz rávenni magát, hogy betartson egy megállapodást? 82

Rona valami érthetetlent mormolt, és meredten nézett maga élé. Ugyanígy Patrickhez láncolva volt kénytelen végigmenni a parkolón is. - Jól van, most már elég a tréfából! Vedd már le ezt! Még soha életemben nem szégyelltem így magam. Van fogalmad róla… A férfi ajkai azonban a torkára forrasztották a heves szemrehányást. - Egész nap ezt fogom csinálni - mondta Patrick, és még egyszer megcsókolta, mielőtt lány bármit válaszolhatott volna. Rona megpróbálta ébren tartani a haragját. De hát a férfi ajka olyan gyengéd volt, a keze érintése a hátán olyan finom! Szorosabban hozzásimult a férfihoz, de amikor a karját a férfi nyaka köré akarta fonni, a bilincs megakadályozta benne. A lány elhúzódott, és már valami haragos megjegyzésre készült, amikor a kedvese rámosolygott. - A csuda vigyen el, Patrick! - sóhajtott. - Csókolj meg még egyszer! A férfi gyengéden megcsókolta. - Nagyon izgató, ha dühös, Miss Swan - suttogta. - Dühös voltam - morogta a lány, és viszonozta a csókot. - Most is dühös vagyok. És örökre dühös maradok. - Akkor ez mindig roppant izgató lesz. Közben odaértek a kocsihoz. Patrick kinyitotta az ajtaját, és egy mozdulattal betessékelte a lányt. - Patrick! - ráncigálta Rona felháborodva a bilincset! - Vedd már le! Így nem tudsz vezetni! - Dehogynem, szállj csak be! - Ezzel Patrick betuszkolta a lányt a kocsiba, a vezető ülés felőli oldalon. - Micsoda képtelen ötlet! - dühöngött Rona. - Az bizony - ismerte el a férfi. - De nekem tetszik. Csússz arrébb! A lány habozott. A férfi azonban felkapta, és egyszerűen odébb tette. Patrick újra rámosolygott, és elindította motort. - Tedd a kezedet a sebességváltóra, akkor minden rendben lesz. Rona engedelmeskedett. A férfi az övére tette a kezét miközben tolatott. - Meddig lesz ez rajtunk? - Érdekes kérdés. Még nem döntöttem el. Kikanyarodtak a parkolóból, és észak felé indultak. Rona a fejét csóválta, és nevetett. - Ha azt mondtad volna, hogy éhes vagy, békésen veled mentem volna. - Nem vagyok éhes - felelte a férfi könnyedén. - Úgy gondoltam, útközben megállunk, és eszünk valamit. - Útközben? - lepődött meg Rona. - Miért, hova megyünk? - Haza. Rona kinézett az ablakon, és látta, hogy épp ellenkező irányban haladnak, mint amerre ő lakik. - Hozzád haza? - bámult el Rona. - De hiszen az kétszáznegyven kilométerre van innen. - Körülbelül. Hétfő előtt nincs rád szükség Los Angelesben. - Hétfő! Azt akarod mondani, hogy a hétvégére hozzád megyünk? De hát azt nem tehetem! Nem tudok csak úgy egyszerűen beszállni egy kocsiba, és elutazni a hétvégére. 83

- Miért nem? - Nos, hát… Először is nincs mit felvennem. Aztán… - Ruhára nincs szükséged. A lánynak elakadt a szava. Kellemes izgalom és rémület kavargott benne. - De hiszen ez emberrablás. - Van valami kifogásod ellene? - Azt majd hétfőn a tudomásodra hozom. - Ezzel Rona hátradőlt az ülésen, hogy élvezze az elrablását.

12. Rona Patrick ágyában ébredt. Ragyogó napfény ömlött a szobába. Hajnalban Patrick felébresztette szerelmesét, és a fülébe súgta, hogy lemegy dolgozni. Rona magához húzta a férfi párnáját, és még néhány percig fekve maradt. Hogy milyen meglepetésekre képes Patrick! Sosem hitte volna, hogy bilinccsel magához láncolva, egy szál ruhában elragadja egy együtt töltendő hétvégére. Tulajdonképpen fel kellene háborodnia. Rona a párnába fúrta az arcát. De hát hogy is lenne arra képes? Hogy is haragudna egy olyan férfira, aki egyetlen pillantással vagy egyetlen érintéssel meg tudja neki mutatni, hogy szüksége van rá, és kívánja. Jólesően nyújtózkodott, aztán, megnézte az éjjeliszekrényen lévő óráját. Fél tíz! Jaj, hogy lehet ilyen késő! Úgy tűnik, mintha Patrick csak néhány perccel ezelőtt hagyta volna magára. A lány kiugrott az ágyból, és szaladt zuhanyozni. Már csak két napjuk van, azt pedig nem akarja alvással elherdálni. Amikor a törülközőt maga köré tekerve visszatért a hálószobába, aggodalmasan vette szemügyre a ruháit. Kétségtelenül páratlan élmény, ha az embert elrabolja egy mesebeli varázsló. De az mégiscsak kellemetlen, hogy nem hagyott semmit sem becsomagolni. Rona megadóan felhúzta a szoknyáját, blúzát, és a zárt nyakú, hosszú ujjú, sötétkék kosztümkabátját, amit csupán egy vékony, piros mintacsík díszített. Patrick igazán gondoskodhatna valamiről, amit felhúzhat. De hát pillanatnyilag ez is jó lesz. Rona kissé döbbenten ébredt rá, hogy még a táskája sincs nála. Az a Los Angeles-i irodájában maradt, az íróasztala legalsó fiókjában. Ahogy megnézte magát a tükörben, grimaszolt a látottaknak. A haja kócos, az arcán se festék, se púder. Még csak egy hajcsatja vagy egy rúzsa sincs. Ahogy leért a lépcső aljára, összetalálkozott Linkkel. - Jó reggelt! - üdvözölte kissé zavartan a férfit, és nem tudta mit mondjon. Az előző este, amikor megérkeztek, Link nem volt látható. Link azonban széles mosollyal üdvözölte. - Patrick mondta, hogy itt vagy. 84

- Igen, én… Patrick meghívott a hétvégére. - Talán így lehet a legegyszerűbben kifejezni a történteket. - Nagyon örülök, hogy itt vagy. Hiányoztál Patricknek. A lánynak felcsillant a szeme. - Ő is hiányzott nekem. Hol van most? - A könyvtárban telefonál. - Link habozott, mint aki mondani akar valamit, és kissé elpirult. Rona biztatóan rámosolygott. - Hát… közben befejeztem azt a dalt, ami tetszett neked. - Csodálatos. Nagyon szívesen meghallgatnám. - Ott van a kotta a zongorán. - Link rettentő zavartan a cipőjére szegezte a tekintetét. Később lejátszhatod, ha akarod. - Miért, te nem leszel itt? - Rona a legszívesebben kézen fogta volna az óriást, mint egy kisfiút, de érezte, hogy ettől a férfi még nagyobb zavarban lenne. - Még sohasem hallottalak játszani. - Nem, én… - Link még mélyebben elvörösödött. - Bess és én… szóval San Franciscóba utazunk. - Link megköszörülte a torkát. - Bess nagyon szeret a kábelvasúton utazni. - De hiszen az nagyszerű! - Rona hirtelen ösztönzéstől vezérelve úgy határozott, hogy segít egy kicsit. Bessnek. - Bess nagyszerű lány, ugye? - Az már biztos. Senki sem érhet a nyomába - vágta rá Link, aztán újra a cipőjét nézte. - Ő is ugyanezt gondolja rólad. Link egy pillanatra felnézett Ronára, aztán tekintetét a távoli fal egy pontjára szegezte. - Gondolod? - De még mennyire. - Noha Rona alig tudott elfojtani egy mosolyt, komolyan folytatta. Elmesélte, hogyan ismert meg téged. Roppant regényesnek találom. Link idegesen nevetett. - Bess borzasztóan csinos volt. Most is utána fordulnak a férfiak, ha végigmegyünk az utcán. - El tudom képzelni. De szerintem inkább csak a zenészekért rajong. A zongoristákért tette hozzá, amikor a férfi újra ránézett. - Az olyanokért, akik szép, érzelmes dalokat írnak. Nem kellene az időt fecsérelni. Nem gondolod? Link meredten bámult rá, mintha keresné a szavak pontos értelmét. - Hogy? Ja, igen. - A férfi összeráncolt homlokkal bólintott. - Azt hiszem, igazad van. Most mindjárt elmegyek Bessért. Nem várakoztatom tovább. - Nagyon jó ötletnek tartom. - Most Rona tényleg megfogta Link kezét, és megszorította - Jó mulatást! Link mosolyogva ment az ajtóhoz. Keze már a kilincsen volt, amikor visszafordult. - Rona, Bess csakugyan szereti a zongoristákat? - Igen, Link, csakugyan. A férfi újra elmosolyodott, és kinyitotta az ajtót. - Viszontlátásra! - Viszontlátásra, Link! Add át az üdvözletemet Bessnek!

85

Amikor az ajtó becsukódott, Rona még egy pillanatig állva maradt. Milyen elragadó ember! - gondolta, és szorított Bessnek. Nagyszerű pár lesznek, ha legyőzik azt az akadályt, amit a félénkségük jelent. Rona elégedetten nyugtázta, hogy első házasságközvetítői kísérlete során minden tőle telhetőt megtett a siker érdekében. A többi már Bessen és Linken múlik. Aztán végigment a folyosón, amíg el nem ért a könyvtárhoz. Az ajtaja nyitva állt, így kihallatszott, ahogy Patrick telefonon beszél. A lányt már a férfi puszta hangja is felkavarta. Meg az a tudat, hogy itt vannak ketten, egyedül. Ahogy Rona belépett a nyitott ajtón, a tekintetük találkozott. A férfi mosolygott, és intett a lánynak, hogy jöjjön be, de folytatta a beszélgetést. - Még részletes írásbeli magyarázatot küldök önöknek - mondta a telefonba, és közben figyelte, ahogy Rona odalép az egyik könyvespolchoz. Különös, hogy mennyire felizgatja a látványa, valahányszor ránéz. Még akkor is, ha szigorú, nyakig begombolt hivatali kosztüm van rajta. - Nem, három hét múlva szükségem van rá, addigra minden legyen készen. Több időt nem tudok önöknek adni. Még nekem is dolgoznom kell vele, hogy biztonságosan tudjam használni. Rona megfordult, és egy karosszék karfájára támaszkodott. Onnan figyelte Patricket. A férfin farmer és rövid ujjú póló volt, a haja olyan kócosan meredt, mintha az ujjaival beletúrt volna. Ahogy hátradőlt a süppedős karosszékben, ellazultabbnak és még vonzóbbnak tűnt, mint máskor. Most is összeszedettség és erő áradt belőle, mint mindig, akár a színpadon, akár a magánéletben. Ebben a házban mégis oldottabb volt, mint bárhol máshol. Patrick tovább sorolta az utasításait, de közben pillantása meg-megállapodott a lányon. Ronának hirtelen dévaj gondolata támadt. Majd mindjárt kizökkenti a férfit ebből a nagy nyugalomból! Ráérősen felállt, és újra végigsétált a szobán a könyvespolchoz. Útközben kibújt a cipőjéből. Leemelt egy könyvet a polcról, lapozgatott benne, aztán visszatette. - Ide szállítson mindent! - magyarázta Patrick. Közben látta, hogy Rona leveszi a kabátját, és egy szék hátára teszi. - Igen, pontosan ezt akarom. Ha önök… - A férfinak torkán akadt a szó, amikor Rona kigombolta a blúzát. A lány felnézett, és mosolygott. - Ha ön felhív, mihelyt… - A blúz lecsúszott a földre, és a lány most lehúzta a szoknyája cipzárját. - Mihelyt ön… - Patricknek hihetetlenül nehezére esett emlékezni, hogy mit is akart mondani. - Ha minden alkotóelemmel elkészül, én majd elintézem a szállítást. - Miután Rona megszabadult a szoknyájától, megoldotta a harisnyáját. - Nem, az… nem szükséges. A lány hátrasimította a haját, és egy kacér pillantást vetett a férfira. - Igen - mormolta a férfi a telefonba. - Igen, az nagyon jó. Rona, miután a harisnyáját a szoknyájára dobta, felegyenesedett, és az ujját a fehérneműje pántjára tette. A férfi szemébe nézett, és mosolygott, amikor az az ujjára meredt. - Hogy? - Patrick számára az üzletfele hangja érthetetlen hangzavarrá vált. - Hogy? próbálkozott még egyszer, ahogy Rona lehúzta a fehérneműjét. - Majd visszahívom - zárta le a beszélgetést Patrick, és letette a kagylót. - Készen vagy? - kérdezte a lány, és odament a férfihoz. - A ruhatáramról akartam veled beszélni. - Nekem tetszik, ami rajtad van. - A férfi magához húzta a lányt a karosszékbe, és megcsókolta. 86

A férfi vad szenvedélyétől a lány egészen elernyedt. - Fontos telefon volt? - kérdezte, miközben a férfi ajka a nyakán kalandozott. - Igazán nem akartalak zavarni. - De még mennyire, hogy zavarni akartál! - A férfi megmarkolta a lány keblét. - Jaj, Rona, egészen megőrjítesz! - Ezzel Patrick minden további teketória nélkül lehúzta a lányt a földre. - Most! - Igen - mormolta a lány, de közben már eggyé is váltak. A férfi remegett, és szaggatottan szedte a levegőt. Senki még ilyen mértékben alá nem ásta az önuralmát. Patrick ezt ijesztőnek találta. Az önérzete azt súgta, hogy álljon fel, és menjen el. Csak, hogy bebizonyítsa, hogy még képes rá. De maradt, ahol volt. - Veszedelmes - suttogta, miközben a nyelve hegyével simogatta kedvese fülcimpáját. Veszedelmes nő vagy. - Mert… - Mert ismered a gyengémet. Talán te magad vagy a gyengém. Az én legnagyobb, mindenütt jelenvaló gyengém. - És az olyan nagy baj? - Nem tudom. - A férfi felemelte a fejét, és úgy nézte a lányt. - Nem tudom. Rona gyengéden elsimította a hajat a férfi homlokából. - Ez ma nem fontos. Ma kettőnkön kívül semmi más nem létezik. A férfi hosszasan nézte a lányt, és olyan behatóan, mint az első alkalommal. - Minél többet vagyok veled együtt, annál kevésbé érzem, hogy rajtunk, kettőnkön kívül más is létezik. Rona mosolygott, újra magához húzta a férfit, és átkarolta. - Amikor először megcsókoltál, az egész világ eltűnt számomra. Bebeszéltem magamnak, hogy hipnotizáltál. Patrick nevetett, és a lány keblét simogatta. Rona megborzongott az érintéstől. - Akkor talán sejted, hogy azon az éjszakán mennyire vágytam rá, hogy lefeküdjek veled? Nem tudtam sem dolgozni, sem aludni. Csak ébren hevertem, és arra gondoltam, milyen voltál abban a lenge, szatén semmiségben. - Kívántalak - vallotta be Rona fátyolos hangon, és újra magasra csapott benne a vágy. Megrémített, hogy kívánlak, noha csak néhány órája ismertelek. - Azon az éjszakán szívesen öleltelek volna ugyanúgy, mint most. - Patrick addig csókolta a lány ajkát, míg azok forróak, puhák, és odaadóak lettek. Kezét Rona hajába mélyesztette, aztán elsimította a homlokába hulló fürtöket. Úgy tűnt, ez a csókjuk sosem ér véget. Halkan felsóhajtottak, amikor ajkuk szétvált, aztán újra találkoztak. Újra és újra hevesen, gyöngéden, és elviselhetetlenül édesen. A férfi simogatta a lány vállát, miközben a csók még tovább tartott, és számukra az egész világ az összeforrott ajkukra korlátozódott. Rona a férfi vállába kapaszkodott, a bőrébe vájta a körmeit, de észre sem vette. Az egyetlen gondolata csak az volt, hogy ez a csók örökké tartson. Patrick tudta, hogy kedvese teste teljesen az övé. Elég a leghalványabb jelzés, hogy készségesen átadja magát. Rona szinte önkívületben mormolta Patrick nevét, és a férfinak belebizsergett a bőre. A bűvész simogatta a lány lágyan domborodó csípőjét, majd a felsőtestét és a karját. Rona bőre 87

olyan volt, mint a selyem, végtelen gyönyörűséget okozott az érintése. Hihetetlen érzés, hogy ez a csoda az övé! Erőt kellett vennie magán, hogy uralkodjék a minden elsöprő vágyon, és csak a szerelmesére figyeljen. A csókjából Rona felismerte a forró vágyat és a végtelen gyengédséget. Miközben eggyé vált a testük, Patrick időt hagyott rá, hogy kedvesében is éppen úgy felforrósodjon a vágy, mint benne. Ezért a saját szenvedélyét visszafogta, amíg ez lehetséges volt. Még akkor is összeforrt az ajkuk, amikor Rona a gyönyörök csúcspontján felsóhajtott. Senki sem hasonlítható hozzál - gondolta a férfi, miközben zihálva beszívta a lány hajának illatát. Rona karja a férfi köré fonódott. És Patrick tudta, hogy most már mindörökké ennek az édes bilincsnek a foglya.

Órákkal később Rona két szelet húst helyezett a grillsütőbe. Most Patrick egyik farmerját viselte, amit egy öv tartott a derekán, és a szárát többszörösen fel kellett hajtania. A sokkal nagyobb póló vitorlaként lengedezett a csípője körül. Rona könyékig feltűrte az ujját, miközben segített Patricknek a vacsora előkészületeiben. - Te is olyan jól főzöl, mint Link? - kérdezte, miközben figyelte, ahogy a férfi hozzáadja a pirított zsemlekockát az általa készített salátához. - Nem. De egy rab ne számítson ínyencfalatokra. Rona a férfi mögé állt, és a csípője köré fonta a karját. - Váltságdíjat is fogsz kérni? A lány sóhajtva Patrick hátára szorította az arcát. Még soha életében ilyen boldog nem volt. - Talán. De csak akkor, ha már végeztem veled. A lány nagyot csípett a férfiba, de ő meg sem rezzent. - Te csirkefogó! - mondta szeretetteljesen, és a férfi inge alá csúsztatta a kezét, és simogatta a mellkasát. Érezte, hogy a kedvese beleborzong. - Eltereled a figyelmemet, Rona. - Remélem is. Az ugyanis egyáltalán nem olyan könnyű. - Eddig még mindig szerencsésen tetted - jegyezte meg Patrick, miközben a lány a vállát simogatta. - Tényleg úgy ki tudod tekerni a válladat, hogy ki tudsz bújni egy kényszerzubbonyból? - tűnődött Rona hangosan, miközben érezte a férfi izmainak erejét és szilárdságát. - Hát ezt meg hol hallottad? - kérdezte Patrick, miközben kockára vágta a sajtot a salátához. - Valahol. - Rona nem akarta bevallani, hogy mindent elolvasott, amit valaha is írtak Patrickről. - Azt is hallottam, hogy tökéletesen uralkodni tudsz az izmaidon. - A férfi izmai megfeszültek a lány ujjai nyomán. - Akkor azt is hallottad, hogy csak bizonyos növényeket és gyökereket eszem, amelyeket teleholdkor gyűjtök? - Patrick sajtdarabot dugott a szájába, aztán megfordult, és a karjába vette a lányt. - Vagy azt, hogy a varázstudományomra Tibetben, tizenkét éves koromban tettem szert? 88

- Azt olvastam, hogy Houdini szelleme vezérel. - Komolyan? Ez a cikk valahogy elkerülte a figyelmemet. Nagyon hízelgő. - Élvezed ezeket a nevetséges dolgokat, amiket írnak rólad, ugye? - Hát persze. - Ha a tények és a kitalálás így összekeverednek, senki sem tudja, hogy mi az igazság és mi hazugság, és ki is vagy te tulajdonképpen. A férfi az ujjai köré tekerte a lány egy fürtjét. - Minél többet írnak vagy híresztelnek rólam, annál kevésbé zavarják a valódi magánéletemet. - Pedig a magánélet fontos neked… - Ha valaki úgy nő fel, mint én, akkor megtanulja értékelni. Rona a férfi mellkasára szorította az arcát, és belekapaszkodott: Patrick felemelte a lány állát. Annak könnyek csillogtak a szemében. - Nem kell sajnálnod, Rona. - Nem - rázta a fejét a lány. Megértette, hogy Patricknek nincs kedvére a részvét. Bessnél ugyanezt tapasztalta. - Tudom, de olyan nehéz másként érezni egy kisfiú kapcsán. A férfi mosolyogva simogatta meg egy ujjával a lány ajkait. - Csakhogy az a kisfiú szívós volt. - Ezzel Patrick eltolta a lányt magától. - Meg kell fordítanod a sültet - zárta le a témát. Rona a hússal kezdett foglalkozni. Megértette, hogy Patrick nem akar a múltjáról beszélni. Hogy is tehetné világossá, hogy ő a szerelmét, életének minden kis részletét ismerni szeretné? Minden mozzanat még közelebb hozhatja a szeretett férfit. De talán nem helyes addig a múltban vájkálni, amíg a jövővel nem mer foglalkozni. - Hogy szereted a rostélyost? - hajolt a grillsütő fölé a lány. - Közepesen átsütve - felelte a férfi, de látszott rajta, hogy lényegesen jobban érdekli az a látvány, amit az előrehajoló lány nyújt. - Link a salátához saját receptje szerinti öntetet készített. Egészen kitűnő. - Hol tanult Link főzni? - Ez természetesen adódott, mert imádja a hasát. Amikor még hármasban kóboroltunk, bizony az éhségtől gyakran fölkopott az állunk. De aztán hamarosan kiderült, hogy Link egyetlen konzervből is lényegesen többet tud kihozni, mint Bess vagy én. Rona mosolyogva fordult a férfi felé. - Tudod, hogy ők ketten ma San Franciscóba utaztak? - Igen. És? - ráncolta a homlokát a férfi. - Link is ugyanolyan őrülten szerelmes Bessbe, mint a nő Linkbe. - Ezt is tudom. - Ennyi év után igazán előmozdíthattad volna az ügyet - állapította meg Rona a villával hadonászva. - Végül is a te barátaid. - Éppen azért nem avatkozom a dolgukba. Mit műveltél? - Én sem avatkoztam be, csak egy kis lökést adtam Linknek a helyes irányba. Megemlítettem, hogy Bess rajong a zongoristákért. - Értem. - Link borzasztóan félénk. A nyugdíjas kort is eléri, mielőtt összeszedi a bátorságát, hogy… 89

- Hogy mit csináljon? - mosolygott Patrick. - Jaj, ne nézz rám ilyen kajánul! - Miért, talán azt teszem? - Tudod azt te nagyon jól. Azonkívül… Jaj! - sikoltott fel a lány, és a villa csörömpölve kiesett a kezéből, ahogy valami a bokájához simult. - Ez csak Circe - nevetett Patrick, és Rona megkönnyebbülten felsóhajtott. - Megérezte a pecsenye illatát. - A férfi felvette a villát, és leöblítette, miközben a macska Rona lábához dörgölődzött, és barátságosan dorombolt. - Mindent elkövet, hogy bebizonyítsa neked, ő is megérdemel egy darabot. - Előszeretettel ijesztgetnek a háziállataid. - Sajnálom. - A férfi mosolygott, és vajmi kevés sajnálkozás látszott rajta. Rona csípőre tette a kezét. - Szereted, ha látod, vacog a fogam a félelemtől? - Téged szeretlek látni - nevetett a férfi, és átölelte a lányt. - És meg kell hagyni, roppant izgató, ahogy az én ruháimban mezítláb toporogsz a konyhámban. - Így érezhetett az ősember is, amikor a barlangjába hurcolta a választottját. - Téved, Miss Swan, mert én nem a rabtartója, hanem a rabszolgája vagyok. - Komolyan? - Rona végiggondolta a nyilatkozatból következő érdekes lehetőségeket. Akkor terítsd meg az asztalt! Már majd éhen halok. Gyertyafénynél ettek. Rona oda sem figyelt az ételre. Patrick túlságosan betöltötte minden gondolatát. Kellemes, könnyű bort ittak, de Ronától akár víz is lehetett volna. Soha még ilyen nőiesnek nem érezte magát, mint a lötyögő pólóban és farmerban. A férfi tekintete egyre csak azt üzente, hogy ő szép, érdekes és kívánatos. Patrick úgy kereste a kegyeit, mintha még soha sem adta volna neki oda magát. Egy pillantással, egy halk szóval, a keze megérintésével fel tudta szítani Ronában a tüzet. A lányt újra és újra lenyűgözte, hogy Patrick milyen romantikus lélek. Tudja, hogy Rona minden körülmények között vele marad, mégis körüludvarolja. Virágokkal, gyertyafénnyel és gyengéd szavakkal varázsolja el újra és újra. Miután befejezték a vacsorát, még sokáig ülve maradtak. A bor megmelegedett, a gyertyák leégtek. Patrick megelégedett azzal, hogy csak nézze Ronát a gyertyák imbolygó fényében, és hallgassa a lágy hangját. A vágyát azzal csillapította, hogy az ujjaival simogatta a lány keze fejét. Nem akart többet, mint egyszerűen együtt lenni a szerelmével. A szenvedély majd megjön, ha leszáll az éj, ha majd egymás mellett fekszenek a sötétben. Pillanatnyilag az is elég, ha mosolyogni látja. - Megvársz a nappaliban? - kérdezte a férfi, és egyenként megcsókolta a lány ujjait. - Jó, akkor most hozzálátok a mosogatáshoz. - Azt majd én elintézem. - Patrick a lány tenyerére szorította az ajkát. - Várj meg! Ronának rogyadoztak a térdei, amikor a férfi felsegítette. Nem tudta a tekintetét levenni Patrickről. - Ugye nem tart sokáig? - Nem! - A férfi végigsimogatta lány karját, aztán gyengéden megcsókolta. - Nem tart sokáig, kincsem! Rona kábultan ment a nappaliba. Nem a csóktól, hanem ettől az egyszerű, becéző szótól kalapált olyan hevesen a szíve. Szinte hihetetlen, hogy mindazok után, amit együtt átéltek,

90

már ettől az egyetlen szótól is ilyen vadul verjen a pulzusa. Patrick azonban óvatosan bánt a szavakkal. Varázslatos éjszaka, állapította meg Rona, ahogy belépett nappaliba. Szerelemre való. A lány odalépett az ablakhoz, és felnézett az égre. Ragyogott a telehold. Mintha tudta volna, hogy most az a dolga. Olyan csend volt, hogy hallani lehetett, ahogy a távolban hullámok csapódnak a sziklaszirthez. Rona elképzelte, hogy egy szigeten vannak, valahol a sötét tengeren, és a szél süvít körülöttük. Az éjszakák pedig hosszúak. Nincs telefon, nincs villany. Ahogy idáig ért a gondolataiban, hirtelen megfordult, és elkezdte gyújtogatni a szobában elhelyezett gyertyákat. A kandallóba be volt készítve a fa, csak meg kellett gyújtani. A száraz hasábok gyorsan lángra kaptak, és rövidesen vidáman pattogott a tűz. Rona körülnézett. A megvilágítás pontosan olyan volt, amilyennek akarta. - Az imbolygó fények és árnyak, az elmosódó körvonalak leheletnyi titokzatosságot kölcsönöztek a környezetnek, ami pontosan tükrözte a Patrick iránti érzéseit. Aztán végignézett magán. Bárcsak lenne valami csinosabb hálóing, amit felvehetne. Valami fehér, testhezálló. De talán Patricknek is olyan élénk a képzelete, mint az övé. Zene kellene még, jutott hirtelen az eszébe. Biztosan van valahol hifitorony, de fogalma sincs róla, hogy hol. Egy ötlettől vezérelve odalépett a zongorához. Link kottája állt odakészítve. A kandalló és a zongorán lévő gyertya fényében Rona egészen jól látta. Leült, és játszani kezdett. Pillanatok alatt magával ragadta a dallam. Patrick az ajtóban állt, és figyelte. Noha a lány a kottára szegezte a tekintetét, úgy tűnt, mintha álmodna. Patrick még sohasem látta ennyire a gondolataiba mélyedve. A férfi csendben állva maradt, hogy ne zavarja. Az örökkévalóságig el tudta volna nézni. A gyertyafényben olyan volt a lány haja, mintha köd lebegne a válla körül. A bőre világos volt, csak a szeme csillogott sötéten, ahogy elérzékenyült a zenétől. A szobában égő fa és olvadt viasz illata terjengett. Erre a pillanatra Patrick örök életében emlékezni fog. Évek telhetnek el évek után, de ha behunyja a szemét, mindig maga előtt fogja látni Ronát olyannak, amilyen most, hallani fogja a zenét, és érezni a gyertyaillatot. - Rona - Patrick nem akarta hangosan kimondani a lány nevét, éppen csak suttogta. Ő azonban feléje fordult. A lány mosolygott, de az imbolygó fény a könnyeiben csillogott. - Olyan gyönyörű. - Bizony. - Patrick alig mert megszólalni. Egyetlen szó, egyetlen rossz mozdulat tönkreteheti ezt a csodás hangulatot. Attól félt, hogy ez az egész csupán káprázat. - Kérlek, játszd el még egyszer! Elképzelte, milyen lenne, ha megsimogatná Rona arcát. Akkor ő felnézne rá, és a szeméből az a semmihez sem hasonlítható melegség sugározna. A gyertyák nyugodtan égtek, a kandallóban egy lángoló fahasáb hangtalanul lecsúszott. Rona befejezte a játékot. A lány a férfira nézett, és ő odalépett hozzá. - Soha jobban nem kívántalak - suttogta Patrick gyengéden. - És soha így nem féltem megérinteni téged. - Félsz? - A lány ujjai még a billentyűkön pihentek. - Miért? 91

- Attól rettegek, hogy köddé foszlasz, ha hozzád érek. Talán csak álom vagy. Rona megfogta a férfi kezét, és az arcához szorította. - Ez nem álom. Egyikünk számára sem. A lány bőre meleg volt, és nagyon is valóságos. A férfit végtelen gyengédség fogta el. Úgy érintette meg a lány kezét, mintha porcelánból lenne. - Ha egy kívánságod lehetne, csupán egyetlenegy, akkor mit kívánnál? - Azt, hogy ma éjszaka, csupán ma éjszaka semmire és senki másra ne gondolj, csak rám. Rona szeme csillogott a gyenge fényben. Patrick felhúzta a lányt a székről, és a kezébe fogta az arcát. - Elfecsérelnéd a kívánságot valami olyanra, ami amúgy is a tied. - Patrick megcsókolta lány halántékát, aztán az arcát úgy, hogy az ajka megremegett a vágytól. - Be akarom tölteni a gondolataidat. Úgy be akarom tölteni, hogy semmi másnak ne maradjon hely. Ma éjjel csak én lehetek a gondolataidban, aztán holnap… - Pszt! - Patrick könnyű csókkal hallgattatta el lányt, ami csupán ízelítő volt abból, ami azután következett. - Nincsen senki és semmi rajtad kívül, Rona. - A férfi az ajkával gyengéden megsimogatta kedvese lehunyt szemhéját. - Gyere az ágyba! Meg fogom neked mutatni. Patrick kézen fogta Ronát. Miközben végigmentek a szobán, eloltotta gyertyákat. Egyet azonban magával vitt, hogy imbolygó fénye mutassa nekik az utat.

13. Ronának és Patricknek újra el kellett válnia. Rona tudta, hogy egy televíziós műsor előkészületeinél ez elkerülhetetlen. Ha egyedül érezte magát, csak az utoljára együtt töltött varázslatos éjszakára kellett gondolnia. Annak az emlékéből meg tud élni, amíg újra együtt lesznek. A következő hetekben néhányszor találkoztak, de szigorúan csak hivatalos formában. Patrick megbeszélésekre jött, meg a saját ügyeit intézni, amelyekről mélyen hallgatott. Rona még mindig nem tudott semmit arról, milyen segédeszközöket fog használni a bűvész az előadáson. Patrick csak felsorolta a mutatványokat, megadta, hogy mennyi ideig tartanak, és csak halványan utalt a lefolyásukra. Rónának ez csalódást okozott. Egyébként nem volt oka panaszra. A színpadkép lassacskán összeállt, mégpedig azoknak az alapelveknek megfelelően, amelyekben Bloomsfielddel és Patrickkel megállapodott. Elaine Fisherrel megkötötték a szerződést a vendégszereplésre. Ronának sikerült kemény és indulatoktól túlfűtött tárgyalásokon érvényesítenie akaratát, akár a saját cége munkatársaival szemben is. Ugyanígy küzdött Patrick is.

92

A művész hosszú hallgatással vagy egy-két nyugodt szóval többet tudott mondani, mint az a sok izgága, kötekedő és hadonászó osztályvezető. Rendíthetetlen barátságossággal meghallgatta a kívánságaikat és panaszaikat, de végül mindig elérte, amit akart. Határozottan elutasította, hogy forgatókönyv készüljön az adáshoz. Egyszerűen nemet mondott, és emellett kitartott, mivel tudta, hogy igaza van. Ragaszkodott a saját zenéjéhez, a saját zenei rendezőjéhez, és a saját díszletezőihez. Semmi sem tántoríthatta el attól, hogy minden kulcspozícióban a saját embere legyen. Szenvtelen fejrázással hat kosztümajánlatot is elutasított. Patrick mindent a maga módján csinált, és csak azt fogadta el, ami megfelelt neki. Mindazonáltal Rona művészeti munkatársai, akárhogy is heveskedtek néha, csak ritkán panaszkodtak rá. Leveszi a lábukról a bűbájosságával, állapította meg Rona. Tudja, hogyan kell bánni az emberekkel. Egyetlen pillantással képes idegeneket is megnyerni vagy - ha kell megdermeszteni. A ruhatárát illetően Bess kezében volt a végső döntés. Patrick egyszerűen elmagyarázta, Bess tudja a legjobban, mi áll neki jól. Értett hozzá, miként kell keresztülvinnie az akaratát anélkül, hogy túlságosan felkavarja a kedélyeket. Ronának gyártásvezetőként persze nehézséget okozott, hogy elvégezze a maga feladatait azon korlátozások ellenére is, melyekkel Patrick neki és munkatársaira állítottak. Megpróbált alkudozni, vitatkozni, könyörögni. Nem ment semmire. - Patrick, beszélnem kell veled! - Rona szinte lerohanta a művészt az egyik próba szünetében. Patrick éppen azt figyelte, amint az emberei fáklyákat helyeznek el a következő műsorszámhoz. - Pontosan húsz centiméterre egymástól - utasította őket. - Patrick, ez most fontos! - fordult hozzá. a lány. - Hallgatlak. - Nem zárhatod ki Nedet a színpadkép próbáiból - rángatta a férfi kabátujját, hogy végre magára vonja a figyelmét. - Dehogynem zárhatom ki. Már meg is tettem. Eddig nem mondta? - De igen - sóhajtotta kétségbeesetten a lány. - Mint gyártáskoordinátornak joga van hozzá, hogy itt legyen. - Csak az utamban van. - Ezzel Patrick újra a munkásokhoz fordult. - Gondoskodjatok róla, hogy elegendő hely legyen a sorok között! - Patrick! - Tessék! - fordult barátságosan a lány felé a férfi. - Mondtam már, hogy ma nagyon elragadó Miss Swan? - A férfi végighúzta a hüvelyk- és mutatóujját a lány stilizált levélmintás, krémszínű blúzának hajtókáján, amihez pepita szoknyát viselt. - Ez nagyon csinos. - Figyelj ide, Patrick! Egy kicsit több helyet kell adnod az én embereimnek. - Rona erőt vett magán, hogy a férfi mosolygó szeme le ne szerelje, és folytatta: - A te csapatod nagyon rátermett, de egy ilyen nagy, televíziós adáson több embernek kell dolgoznia. A te munkatársaid ismerik, hogy te hogyan dolgozol, de nem ismerik a televíziót. - A te embereid viszont nem láthatják az én segédeszközeimet, és nem lebzselhetnek ott, amíg én felépítem a felszerelésemet.

93

- Te jóságos ég! Talán vérszerződést kellene kötniük, hogy el ne árulják a titkaidat? - A lány idegesen hadonászott a kezében lévő csiptetős írólappal. - Talán a legközelebbi holdtöltekor meg is ejthetnénk. - Jó ötlet, de nem tudom, hogy az embereid közül hányan lennének erre hajlandóak. - A gyártáskoordinátorod biztosan nem - mosolygott Patrick. - Nem hiszem, hogy szívesen látná a saját vérét. - Féltékeny vagy? - húzta fel a szemöldökét Rona. - Jaj, ne viccelj! - nevetett egy nagyot Patrick. - Ő aligha jelent fenyegetést. - Nem is arról van szó - jegyezte meg a lány némileg rosszkedvűen. - Ned nagyon jó a szakmájában, de ezt aligha tudja bebizonyítani, ha nem vagy belátó. A férfi őszintén meglepődött. - Én mindig belátó vagyok. Mit kell hát tennem? - Hagynod kell, hogy Ned teljesítse a kötelességeit, és be kellene engedned az embereimet a stúdióba. - Hát persze. De nem akkor, amikor épp próbálok. - Patrick - folytatta a lány vészjósló csendesen. - Te ezzel megkötöd a kezemet. Bizonyos engedményeket kellene tenned a televíziónak. - Ezzel tisztában vagyok. Meg is fogom tenni. - A férfi megcsókolta a lány szemöldökét. - Mihelyt készen leszek. Nem - folytatta, mielőtt Rona bármit mondhatott volna -, hagynod kell, hogy a saját csapatommal dolgozzam mindaddig, amíg minden simán nem megy. - És az még meddig tart? - Rona tudta, hogy Patrick már levette a lábáról, mint mindenkit, Coogartól, a rendezőtől lefelé. - Még néhány napig. - A férfi megfogta a lány szabad kezét. - A legfontosabb ember mindenesetre itt van. - Jól van - adta meg magát sóhajtva a lány. - A hét végén azonban a világosítóknak már jelen kell lenniük a próbákon. Ez fontos. - Egyetértek. Van még valami? - Igen. - Rona kihúzta magát, és megpróbált higgadtnak mutatkozni. - Az első blokk tíz másodperccel hosszabb, mint kellene. Meg kell változtatnod, hogy az előrelátható reklámok beleférjenek. - Nem, neked kell az előrelátható reklámokat megváltoztatnod. - Patrick könnyű csókot nyomott Rona szájára, aztán sarkon fordult, és a munkája után nézett. Rona utána akart valamit kiabálni, de mielőtt megszólalhatott volna, egy rózsabimbót talált a blúza hajtókáján. Öröm és harag keveredett benne, kiabálni azonban már mindenesetre késő volt. - Rendkívüli ember - szólalt meg egy hang a háta mögött. Rona megfordult, és Elaine Fisherrel találta szemben magát. - Hát az biztos. Remélem, mindennel elégedett, Miss Fisher? - mosolygott a kislányos megjelenésű, szőke nőre. - Rendben van az öltözője? - Nagyon szép - mosolygott megnyerően a színésznő. - De a tükröm fölött kiégett egy körte. - Majd gondoskodom, hogy kicseréljék. Elaine figyelte Patricket, és gyöngyözően nevetett. 94

- Be kell vallanom magának, nem bánnám, ha az öltözőmben találnám. - Attól félek, ezt nem tudom magának elintézni, Miss Fisher - felelte Rona kurtán. - Ó, kedvesem, én azt teljesen egyedül is el tudnám intézni, ha nem láttam volna, hogyan néz magára - kacsintott Elaine barátságosan Ronára. - Persze, ha magát nem érdekelné, szívesen megvigasztalnám. Nem volt könnyű a színésznő bájának ellenállni. - Arra nem lesz szükség - mosolygott Rona. - A gyártásvezető feladata, hogy gondoskodjon a művész jó hangulatáról. - Én is művész vagyok, és az én hangulatomról is gondoskodni kellene - jegyezte meg Elaine, és odament Patrickhez. - Kezdhetjük? Ahogy Rona elnézte a két embert munka közben, megállapította, hogy a választás telitalálat volt. A két művész tökéletesen illett egymáshoz. Elaine szőke szépsége és ártatlan bája elsőrangú tehetséget takart. Ahogy Rona remélte, tökéletes ellensúlyt jelentett Patrick számára. A gyártásvezető visszafojtotta a lélegzetét, amikor meggyulladtak a fáklyák. Most látta először teljes egészében ezt a mutatványt. A lángok egy pillanatra magasra csaptak, és vakító fényt sugároztak. Aztán Patrick kinyújtotta a kezét, és lecsillapította a fényt. Ezután Elainehez fordult. - Ne égesd meg a ruhámat! - figyelmeztette ijedten a színésznő. - Csak kölcsönöztem! Rona feljegyezte, hogy ezt a megjegyzést bele kell venni a számba. Pillanatokkal később Elaine már a lángok fölött lebegett. - Jól megy - jegyezte meg Bess, aki hirtelen felbukkant Rona mellett. - Akármennyi is gondot okoz Patrick, mindig minden jól megy - mosolygott Rona. Sohasem enged lazítani. Szigorúan kézben tart mindent. - Ezt nekem mondod? - Bess egy darabig némán nézte a bűvészt, aztán megszorította Rona karját. - Nem tudom tovább magamban tartani - mondta halkan, hogy ne zavarja a próbát. - El kell neked mondanom. - Micsodát? - Először Patricknek akartam elmondani. - Bessnek fülig szaladt a szája - Link és én… - Ó, gratulálok! - ölelte át Rona. - De hiszen nem is hagytad, hogy végigmondjam - nevetett Bess. - Azt akartad mondani, hogy összeházasodtok. - Igen, de… - Gratulálok! Mikor kérte meg a kezedet? - Alig pár perce. Éppen az öltözőmben készülődtem, amikor kopogott. Nem jött be, hanem állva maradt az ajtóban, és egyik lábáról a másikra állt. Hiszen ismered. Aztán hirtelen megkérdezte, hogy akarok-e házasságot kötni. - Bess nevetve csóválta a fejét. - Annyira meglepődtem, hogy azt kérdeztem, kivel. - Jaj, Bess, csak nem! - De tényleg azt kérdeztem. Húsz év után már nem számít az ember erre a kérdésre. - Szegény Link - mosolygott Rona -, mit mondott erre? - Csak állt, bámult rám, elvörösödött, és azt mondta: „Hát… úgy gondolom, hogy velem.” - Bess halkan felnevetett. - Nagyon romantikus volt. - Elragadónak találom - biztosította Rona. - Úgy örülök neked! 95

- Köszönöm. - Bess mélyet sóhajtott, és újra a színpad felé nézett. - De Patricknek egy szót se! Úgy gondolom, magának Linknek kell elmondania a nagy újságot. - Nem mondok semmit - ígérte Rona. - Hamarosan összeházasodtok? - Abban biztos lehetsz, drágám! Szerintem már húsz éve vagyunk jegyesek, és ennyi épp elég. Valószínűleg várunk, amíg a televíziós adás lemegy, aztán rászánjuk magunkat a nagy lépésre. - Patricknél maradtok? - Hát persze. Mi egy csapat vagyunk. Természetesen az én lakásomban fogunk lakni, de arról szó sem lehet, hogy abbahagyjuk az együttműködést. - Bess - kezdte Rona lassan -, akartam valamit kérdezni tőled. A záró számmal kapcsolatban. - A lány aggodalmas pillantást vetett a színpad felé. - Patrick nagyon szűkszavú azzal kapcsolatban. Csak annyit árult el, hogy szabaduló szám, ami négy perc és tíz másodpercig tart. Te mit tudsz róla? Több részletre lenne szükségem. Bess idegesen rántotta meg a vállát. - Azért olyan szűkszavú, mert még nem sikerült minden nehézséget kiküszöbölnie. - Milyen nehézségeket? - unszolta Rona. - Nem tudom pontosan, azon kívül, hogy… - Bess habozott, a kétség és a feltétlen hűség viaskodott benne. - Azon kívül, hogy Link nem szereti ezt a számot. - De miért nem? - Rona Bess karjára tette a kezét. - Veszélyes? Valóban veszélyes? - Nézd, Rona, minden szabaduló szám veszélyes lehet, ha nem bilincsekről vagy kényszerzubbonyokról van szó. De hát Patrick a legjobb a szakmában. - Bess figyelte, ahogy az illuzionista leengedi Elaine-t a földre. - Mindjárt én következem. - Bess! - Rona karon ragadta a vörös hajú lányt. - Mondd el, hogy mit tudsz! Bess sóhajtva nézett a másik lányra. - Tudom, hogy mit érzel iránta, de nem tehetem. Patrick munkája csak őrá tartozik. - Nem kívánom, hogy megszegd a varázslók etikai kódexét - mondta Rona türelmetlenül. - Patricknek azonban mindenképpen el kell mondania, hogy miben áll ez a mutatvány. - Akkor majd el is mondja neked. - Bess bátorítóan megveregette a másik lány kezét, de aztán minden további magyarázat nélkül ott hagyta.

A próba sokáig tartott, mint Patricknél majdnem mindig. Egy értekezlet után, késő délután Rona úgy határozott, hogy megvárja Patricket az öltözőjében. Egész nap gyötörte a záró szám kérdése. Egyáltalán nem tetszett neki Bess szemének aggodalmas kifejezése. Patricknek nagy, kényelmes öltözője volt. A padlót vastag szőnyeg borította, a pamlag olyan széles volt, hogy akár egy hatalmas ággyá is szét lehetett volna nyitni. A berendezést egy nagy televízió, egy tökéletes hifitorony és egy kitűnően felszerelt bár egészítette ki. Ez utóbbit Patrick sohasem használta. A falakon néhány nagyon jó kőnyomat függött. Swan ezt az öltözőt csak az egészen különleges művészek számára tartotta fenn. A lány nem hitte, hogy Patrick napi harminc percnél többet tölt benne. Amikor Rona kinyitotta a hűtőszekrényt, talált benne egy palack narancslevet. A hűsítő itallal letelepedett a pamlagra, és felvett egy könyvet az asztalról. Patrické volt, és Houdiniről, a nagy elődről szólt. Szórakozottan lapozgatott benne, míg fel nem keltette az érdeklődését. 96

Amikor Patrick belépett, a lányt a pamlagon összekuporodva találta, és már a könyv felénél tartott. - Kutatómunkát végzel? - kérdezte a férfi. Rona felnézett. - Ez a Houdini tényleg tudta mindezt? - kérdezte. - Valóban képes volt lenyelni egy pár kötőtűt és egy gombolyag fonalat, aztán egy teljesen megkötött szalagot kihúzni a szájából? - Bizony. - Patrick lehúzta az ingét. Rona feszülten figyelte a férfit. - Te is meg tudod csinálni? - Én sosem másolok mutatványokat - mosolygott a férfi. - Hogy telt a napod? - Ez igen! Itt az áll, hogy némelyek arra gondoltak, hogy zseb van a bőrében. Patrick most már nevetett. - Nem gondolod, hogy ha zseb lenne a bőrömben, már megtaláltad volna? Rona letette a könyvet, és felállt. - Beszélni szeretnék veled. - Rendben. - Patrick átölelte a lányt, és csókokkal borította az arcát. - Három hosszú napot töltöttem nélküled. - Te voltál az, aki mindig elment - figyelmeztette a lány, és szájával elkapta a férfi kalandozó ajkát. - Néhány részletet még ki kellett munkálnom. Itt nem tudok komolyan dolgozni. - Erre való a pincéd - mormolta Rona, aztán újra a férfi szájára tapadt az ajka. - Úgy van. Menjünk el ma este vacsorázni! Egy olyan helyre, ahol gyertyák és sötét sarkok vannak. - Az én lakásomban vannak gyertyák és sötét sarkok. Ott egyedül vagyunk. - Akkor megint megpróbálhatsz elcsábítani. Rona nevetett, és megfeledkezett róla, hogy miről szeretett volna beszélni. - El is foglak. - Elbízza magát, Miss Swan - tolta el magától a lányt a férfi. - Engem nem mindig olyan könnyű ám megkapni. - Szeretem a kihívásokat. A férfi a lányéhoz dörzsölte az orrát. - Tetszett a virág? - Igen, köszönöm. - Rona Patrick nyaka köré fonta a karját. - Csak a rózsa akadályozott meg abban, hogy rád kiabáljak. - Tudom. Nehéznek találod a velem való munkát. - Rendkívül. De próbálj csak a következő televíziós műsorodhoz más gyártásvezetőt keresni! Akkor akadályozni fogom minden egyes számodat! - Akkor kénytelen vagyok melletted kitartani, és vigyázni magamra. Patrick ajka gyengéden megérintette Rona száját. A szerelem olyan elemi erővel tört rá a lányra, hogy belekapaszkodott a férfiba. - Patrick, olvass a gondolataimban! - Rona behunyta a szemét, és a férfi vállára hajtotta a fejét. - Tudsz olvasni a gondolataimban?

97

A férfit zavarba hozta Rona unszoló hangja. Eltolta magától a lányt, hogy jól szemügyre vegye. A tágra kerekedett szempárban aggodalmat és kábultságot látott. És még valamit, amitől gyorsabban kezdett dobogni a szíve. - Rona? - Patrick a lány arcára tette a kezét. Attól tartott, hogy csak olyasmit lát, amit mindenáron látni akar. És attól is félt, hogy igaz lehet. - Félek - suttogta Rona. - Nem találok szavakat. Nem tudod kiolvasni a szememből? - A lány hangja megremegett. Aztán az ajkába harapott. - Ha nem tudod kiolvasni, megértem. De az nem változtat semmin. Patrick nagyon jól tudta, hogy mi az, ami a lány szeméből sugárzik. Rona azonban téved. Ha egyszer kimondják azt az egyetlen szót, minden megváltozik. Nem akarta, hogy ez megtörténjen, de valahogy tudta, hogy mindketten el fognak ehhez a ponthoz érkezni. Abban a pillanatban tudta, amikor Rona azon a bizonyos napon lejött a lépcsőn a dolgozószobájába. Tudta, hogy ő az a nő, aki mindent meg fog változtatni az életében. Mihelyt azt az egyetlen szót kimondja, minden ereje, ami valaha volt, részben Ronáé lesz. Az illúziók világában ez az egyedüli és igazi varázslat. - Rona… - A férfi egy pillanatig habozott, de a vallomás már feltartóztathatatlanul kikívánkozott. - Szeretlek. A lány megkönnyebbülten felsóhajtott. - Ó, Patrick, annyira féltem, hogy nem akarod felismerni. - Átölelték egymást, és szorosan egymásba kapaszkodtak. - Olyan, de olyan nagyon szeretlek! Ugye, ez jó? A férfi érezte, ahogy egy ütemre ver a szívük. - Igen, ez nagyon jó. - Nem tudtam, hogy ilyen boldog lehetek. Már korábban is meg akartam neked mondani. De annyira féltem. Ez most már butaságnak tűnik. - Mind a ketten féltünk. - A férfi közelebb húzta magához a lányt, de az még mindig nem volt elég közel. - Elfecséreltük az időt. - De szeretsz engem. - Rona még egyszer akarta hallani. - Igen, Rona, szeretlek. - Gyerünk haza, Patrick! - A lány ajka a férfi állán kalandozott. - Gyerünk! Annyira kívánlak. - Nem megyünk sehova. Most, itt, azonnal. Rona hátravetette a fejét, és nevetett. - Most? Itt? - Itt és most - erősítette meg a férfi, és gyönyörűséggel nézte a dévaj csillogást a lány szemében. - Még benyithat valaki. Patrick szó nélkül az ajtóhoz ment, és bezárta. - Aligha. - Ó! - Rona az ajkába harapott, és megpróbált nem nevetni. - Úgy tűnik, rám akarod vetni magadat. - Kiabálhatsz segítségért - javasolta a férfi, és lecsúsztatta a kabátot a lány válláról. - Segítség! - mondta a lány halkan, miközben férfi kigombolta a blúzát. - Nem hiszem, hogy ezt bárki is meghallotta volna. - Akkor bizonyára rád vetem magam. 98

- Ó, nagyon jó - suttogta Rona. A blúza közben a földre hullott. Simogatták egymást, és a szerelmesek felszabadult örömével nevettek. Csókolóztak, ölelkeztek, gyengéd szavakat suttogtak, és sóhajtoztak a gyönyörűségtől. Amikor a legmagasabbra csapott bennük a szenvedély lángja, akkor is megmaradt bennük az ártatlan öröm. Szeret, gondolta Rona, és megsimogatta a férfi erőteljes hátát. Az enyém! Forrón viszonozta kedvese csókját. Szeret, gondolta Patrick, és égett a bőre, ahol a lány ujjai megérintették. Az enyém! Ajkával lázasan kereste a lányét. Sok gyönyörűséget adtak és kaptak, míg végre eggyé váltak. Egyre növekvő szenvedélyt, végtelen gyöngédséget és a szabadságnak teljesen új érzését élték át. Ahogy a gyönyör véget ért, még mindig nevettek. Megmámorosította őket a tudat, hogy ez még csak a közös boldogságuk kezdete. Rona felegyenesedett, és a blúzáért nyúlt. - Már el is akarsz menni? - Jó lesz, ha te is felöltözöl, mielőtt meggondolom magam. Különben bezárnak minket ide egész éjszakára. - Én bármikor ki tudom magunkat szabadítani. - Van riasztó berendezés. - Ugyan már, Rona! - nevetett a bűvész. - Valószínűleg nagyon jó, hogy nem lettél bűnöző. - Egyszerűbb a zárak feltöréséért pénzt kérni. Az emberek mindig boldogan fizetnek azért, hogy nézhessék, sikerül-e. Ha ingyen csinálja az ember, azt nem méltányolják. - Találkoztál már olyan zárral, amit nem tudtál kinyitni? - kérdezte a lány kíváncsian. Patrick a ruhái után nyúlt. - Ha elég időm van, minden zárat ki tudok nyitni. - Eszköz nélkül? - Mindig akad eszköz - felelte a művész titokzatosan. Rona a homlokát ráncolta. - Újra meg kell próbálnom megkeresnem azt a zsebet a bőrödben. - Állok elébe. - Legalább arra megtaníthatnál, hogy abból a bilincsből miképp kell kibújni. - Azt már nem - rázta a fejét a férfi, miközben felhúzta a nadrágját. - Arra a bilincsre még szükségem lehet. Rona megpróbált közömbös képet vágni, miközben begombolta a blúzát. - A fináléról akartam veled beszélni. - Mi van vele? - kérdezte Patrick, miközben elővett egy tiszta inget a szekrényből. - Szeretném pontosan tudni, hogy mit tervezel. - Szabadulási mutatvány - felelte Patrick, és felhúzta az inget. - Ennél azért többet kell tudnom. Tíz nap múlva indul az adás. - Még dolgozom rajta. Rona odalépett a férfihoz. - Ez nem egyszemélyes produkció. Én vagyok a gyártásvezető. Te akartad így. Nos, a munkatársakkal kapcsolatos néhány szeszélyedet el tudom fogadni. - A lány úgy tett, mintha 99

nem látná a művész bosszúságát. - Azt azonban pontosan tudnom kell, hogy mi lesz az adásban. Közvetlenül adás előtt nem tarthatsz még mindig sötétségben. - Egy páncélszekrényből fogok kitörni - felelte a férfi egyszerűen, és átnyújtotta lánynak a cipőjét. - Egy páncélszekrényből kitörni! Tudom, hogy többről van szó, Patrick. Nem vagyok olyan ostoba! - Először összekötözik a kezemet és a lábamat. Rona lehajolt a másik cipőjéért. A férfi vonakodása őszinte aggodalommal töltötte el. - Folytasd, Patrick! A férfi hallgatott, mialatt begombolta az ingét. - Régi trükk. Doboz a dobozban és abban még egy doboz. Rona aggodalma egyre nőtt. - Három páncélszekrény egymásban? - Úgy van. Mindegyik nagyobb, mint az előző. - És ezek a páncélszekrények légmentesen zárnak? - Igen. Rona hátán jeges borzongás futott át. - Ez nekem egyáltalán nem tetszik. A férfi nyugodt tekintettel nézte. - Nem kell szeretned, de azért aggódnod sem kell. Rona nagyot nyelt. Tudta, mennyire fontos, hogy az idegei ne mondják fel a szolgálatot. - De ugye, ez még nem minden? Tudom, hogy van még más is! - A legutolsó páncélszekrénynek időzára van - mondta a férfi kifejezéstelenül. - Ezt már korábban megcsináltam. - Időzár? Ez azt jelenti, hogy ha valami balul ütne ki, nem lehet kívülről kinyitni? - A lányt jeges rémület szállta meg. - Nem! Ezt nem csinálhatod! Ez őrültség! - Biztosan nem őrültség - felelte a szabaduló művész. - Hónapokat szántam rá, amíg kidolgoztam a technikát és az időzítést. - Az időzítést? - Három percre van levegőm. Csak három perc? Rona küszködött, hogy megőrizze az önuralmát. - És mennyi ideig tart az egész mutatvány? - Pillanatnyilag valamivel tovább, mint három percig. - Valamivel tovább - ismételte a lány kábultan. - Valamivel tovább! És mi lesz, ha becsúszik valami hiba? - Nincs szándékomban megengedni, hogy hiba csússzon be. Már sokszor megcsináltam. - De én ezt nem engedem! Szó sem lehet róla! Tedd az előadás végére a párducos számot. De ezt semmi esetre se! - A szabadulási szám lesz a végén. - A férfi kijelentése higgadt véglegességet sugallt. - Nem! - A lány rémülten ragadta meg a férfi karját. - Ezt én törlöm a műsorból. Ennek a számnak vége! Bármelyik másik mutatványodat a helyére teheted, vagy kitalálhatsz valami újat, de erről szó sem lehet. - De te ezt nem törölheted. Az enyém a végső döntés. Olvasd csak el a szerződést! A lány elsápadt.

100

- Az ördög vigye a szerződést! Azt nagyon is jól ismerem, mert én magam fogalmaztam. - Akkor tudod, hogy nem törölheted a szabadulási számot - mondta a férfi nyugodtan. - Nem engedem, hogy megcsináld! - A lány szemébe könnyek szöktek, de pislogott, és visszafojtotta őket. - Ezt nem teheted. - Sajnálom, Rona. - Meg fogom találni a módját, hogy elmaradjon az adás. - A lány zihálva lélegzett a haragtól, félelemtől és reménytelenségtől. - Lehetőséget fogok találni a szerződés felbontására. - Azt lehet. - Patrick Rona vállára tette a kezét. - De a mutatványt akkor is megcsinálom. Mégpedig a jövő hónapban, New Yorkban. - De az ég szerelmére, Patrick! - A lány kétségbeesetten kapaszkodott a férfi karjába. Meg is halhatsz közben! Ez nem éri meg. Miért kell ezt megkockáztatni? - Mert meg tudom csinálni. Értsd meg már, hogy nekem ez a munkám. - Én csak azt az egyet értem, hogy szeretlek. Az vajon nem számít? - Tudod nagyon jól, hogy igenis számít. Azt is tudod, hogy mennyire. - Nem, azt nem tudom. Csak azt tudom, hogy mindenáron meg akarod csinálni ezt az őrültséget, akárhogy is könyörgök. Azt akarod, hogy ott álljak, és végignézzem, ahogy az életedet kockáztatod a tapsért és a sajtó elismeréséért. - Ennek semmi köze sincs a tapshoz vagy sajtó elismeréséhez. - A férfi szemében a harag első jelei mutatkoztak. - Ennél azért jobban ismerhetnél. - Nem, nem ismerlek! - kiáltotta a lány kétségbeesetten. - Hogyan is érthetném meg, hogy okvetlenül végre akarod hajtani ezt az istenkísértést. Erre nincs szükség sem az adás, sem a pályafutásod szempontjából! A férfi küszködött, hogy nyugodtan tudjon válaszolni. - De nekem magamnak van rá szükségem. - Miért? - kérdezte a lány vadul. - Miért van rá szükséged, hogy az életedet kockáztasd? - A te szemszögedből így fest a dolog, az enyémből azonban egészen másképp. Ez hozzátartozik a munkámhoz és hozzám. Ha engem elfogadsz, akkor ezt is el kell fogadnod. - De ez igazságtalanság. - Lehet. Sajnálom. A lány nagyot nyelve visszafojtotta a könnyeit. - Ez mit jelent kettőnk számára? - Az tőled függ. - Nem fogom végignézni. - Rona visszahúzódott az ajtóhoz. - Nem fogom megtenni. Nem fogok egész életemben arra várni, hogy egyszer túl messzire mégy. Erre nem vagyok képes. - A lány remegő ujjakkal nyúlt a kulcs után. - Az ördög vigye a mutatványaidat! zokogta, miközben kirohant az ajtón, és vissza sem nézett. Miután Patricket faképnél hagyta, egyenesen az apja irodájába ment. Életében először kopogás nélkül lépett be. Bennett Swan bosszúsan abbahagyta, amit éppen a telefonba mondott, és sötéten meredt a lányára. Egy pillanatra megállapodott rajta a tekintete. Ilyennek még sohasem látta. Rona sápadt volt, remegett, a szeme tágra kerekedett, és könny csillogott benne. - Majd visszahívom - morogta Swan a telefonba, és letette a kagylót. 101

Rona még mindig az ajtóban állt, és az apja kivételesen nem tudta, mit mondjon. - Mi baj? - kérdezte végül, és megköszörülte a torkát. Rona az ajtónak támaszkodott, mert rogyadoztak a lábai. Aztán összeszedte magát, és odament az apja íróasztalához. - Azt szeretném… azt akarom, hogy töröld Atkins televíziós műsorát. - Micsoda? - ugrott fel Swan, és a szeme villámokat szórt. - Mit jelentsen ez? Ha inadba szállt a bátorság, mást állítok a helyedbe. Ross át tudja venni a munkádat. Az ördögbe is! Swan nagyot csapott az íróasztalára. - Nem lett volna szabad téged megbíznom ezzel. - Ezzel már nyúlt is a telefon után. - Kérlek! - Rona nyugodt hangja megállította. - Arra kérlek, hogy bontsd fel a szerződést, és töröld a műsort. Swan már majdnem belekezdett egy hosszú szitokáradatba, amikor alaposabban szemügyre vette a lánya arcát. Akkor odament a bárhoz, és szó nélkül kitöltött egy nagy adag konyakot. - Tessék - nyomta a lánya kezébe. - Ülj le, és hajtsd föl! Swan nem tudott mit kezdeni a lányával, akit porig sújtottnak és tehetetlennek látott. Tanácstalanul megveregette a hátát, aztán visszaült az íróasztalához. - Tehát? - A főnöki karosszékében már sokkal jobban a helyzet urának érezte magát. Mi történt tulajdonképpen? Valami kellemetlenség a próbákon? - Igyekezett megértően mosolyogni. - Elég régen vagy már a szakmában ahhoz, hogy tudd, nem kell az ilyesmit túlságosan a szívedre venni. Rona mély lélegzetet vett, és lehajtotta a konyakot. Utána már valamivel nyugodtabban lélegzett. Újra az apjára nézett. - Patrick az előadás végére egy szabaduló számot tervez. - Tudom - felelte türelmetlenül Swan. - Olvastam a műsortervet. - De ez a mutatvány veszélyes. - Veszélyes? - Swan összefonta a kezét az íróasztalon. Úgy érezte, ezzel a gonddal meg tud birkózni. - Patrick kitűnő a szakmájában. Tudja, mit csinál. - Swan úgy fordította a csuklóját, hogy lássa az óráját. Öt percet szánt a lányára. - De ezzel most más helyzet. - Rona a konyakos pohárra szorította az ujjait, hogy fel ne sikoltson. Hisztériával biztosan nem ér semmit az apjánál. - Még Patrick saját emberei sem szeretik ezt a mutatványt. - Miről van hát szó? Rona megitta a maradék korty konyakot, mielőtt belekezdett: - Három egymásba helyezett páncélszekrényről. Az utolsó… utolsó páncélszekrénynek időzára van. Onnantól számítva, hogy Patricket bezárják az első páncél szekrénybe, csak három percre van levegője. De az előbb… bevallotta nekem, hogy a szám tovább tart. - Három páncélszekrény! Ez igazi szenzáció! Tele lesz vele a sajtó. - Főleg akkor, ha előtte még megfullad! - csapta le a poharát Rona az asztalra. - Az biztosan különösen nagy nézőszámot hoz! Adományozhatnak neki majd poszthumusz Emmydíjat! Swan fenyegetően összehúzta a szemöldökét. - Nyugodj meg, Rona!

102

- De én nem nyugszom meg! - ugrott fel a lány. - Ezt nem engedhetjük! Fel kell bontanunk a szerződést. - Azt én nem tehetem - vonta meg a vállát Swan. - Inkább talán nem akarod! - javította ki dühösen Rona. - Nem akarom - erősítette meg az apja hasonló hangnemben. - Túl sok forog kockán. - Minden kockán forog! - kiáltott fel Rona. - Én szeretem ezt az embert! Swan döbbenten meredt a lányra, akinek szemében a kétségbeesés könnyei csillogtak. A férfi megint tehetetlennek érezte magát. Sóhajtva nyúlt szivar után. - Foglalj helyet! - Nem! - A lány kitépte az apja kezéből a szivart, és nagy ívben elhajította. - Nem ülök le, és nem nyugszom meg! Én most segítséget kérek tőled. Miért nem nézel rám? Nézz már a szemembe! - Rád nézek - védekezett a férfi -, és egyáltalán nem vagyok elégedett. Azért csak ülj le, és hallgass meg! - Nem, már éppen eleget hallgattam, és próbáltam a kedvedre tenni. Mindig mindent megtettem, amit kívántál tőlem, de sohasem volt elég. Én nem lehetek a fiad. Ezen képtelen vagyok változtatni. - Rona a kezébe temette az arcát, s teljesen összeomlott. - Csak a lányod tudok lenni, és most szükségem lenne a segítségedre! Bennett Swannak elakadt a lélegzete. Nem emlékezett, hogy a lánya valaha is sírt volna, vagy legalábbis ilyen kétségbeesettnek látta volna. Körülményesen felállt, és keresett egy zsebkendőt. A lánya kezébe nyomta, és tűnődött, hogy mit tegyen. - Én mindig… - A férfi megköszörülte a torkát, és tehetetlenül körülnézett. - Én mindig büszke voltam rád, Rona. - Amikor erre a lány még kétségbeesettebben felzokogott, zsebre vágta a kezét, és töprengő hallgatásba merült. - Ez most már nem fontos - zokogta a lány a zsebkendőbe. Szégyellte a szavait és a könnyeit. - Most már semmi más nem fontos, csak hogy Patrick ne kockáztassa az életét! - Segítenék, ha tudnék - motyogta végül az apja. - De én nem tudom Patricket feltartóztatni. Ha le is mondanám a televíziós műsort, és vállalnám a pereskedést, amit Atkins és a televízió a nyakamba zúdítana, Atkins akkor is megcsinálná azt az átkozott mutatványt. - Kell valaminek lenni… Swan nyugtalanul fészkelődött a székében. - És ő is szeret? Rona letörölte a könnyeit. - Az nem számít, hogy ő mit érez irántam. Nem hallgat rám. - Akkor majd én beszélek vele. A lány a fejét rázta. - Nem, az nem használ. Sajnálom. Nem lett volna szabad idejönnöm. Nem gondoltam át alaposan. - A lány összegyűrte a zsebkendőt. - Sajnálom, hogy így viselkedtem. - Rona, az apád vagyok. - A lány kifejezéstelen tekintettel nézett rá. - Nem akarom, hogy mentegetőzz, mert hozzám jöttél. - Swan megérintette a lánya karját. - Ha akarod, megpróbálom rábeszélni Atkinst, hogy hagyja ki azt a mutatványt. Rona nagyot sóhajtott, aztán leült.

103

- Köszönöm, de abban igazad van, hogy máskor mindenképpen meg fogja kísérelni. Ezt ő maga mondta. Csak egyszerűen képtelen vagyok elviselni. - Vegye át Ross a munkát? Rona a szemére szorította az ujjait. - Ne! Most már befejezem, amit elkezdtem. - Jó kislány vagy - mondta Swan megelégedetten. Aztán szünetet tartott, és kereste a megfelelő szavakat. - Tervezitek… szóval beszéljek vele a szándékairól? Rona nem gondolta, hogy most még mosolyogni képes. - Nem, arra nincs szükség. - Látta az apja arcán a megkönnyebbülést, és felállt. - Rona. - Swan nem tudta, hogy fejezze ki magát. - Gyere, elmegyünk együtt vacsorázni. Mikor vitte el utoljára valahova az apja? Egy díjátadás utáni bankettre? Egy hivatalos összejövetelre? Vacsorázni? Swan fejében is hasonló gondolatok jártak. - Igen - mondta -, egy apa elviheti a lányát vacsorázni, ugye? - Ezzel átkarolta Rona derekát, és az ajtóhoz vezette.

14. - Mr. Atkins van itt, Mr. Swan - jelentette másnap reggel a főnök titkárnője. - Küldje be! Swan Patrick elébe ment, és üdvözölte. - Köszönöm, hogy eljött. - Ez csak természetes; Mr. Swan. - Szólítson Bennettnek - mondta az idősebbik férfi, és hellyel kínálta a látogatót. Aztán leült vele szembe. - Minden rendben? Patrick felhúzta az egyik szemöldökét. - Igen. Swan kivett egy szivart. Ez az ember túlságosan hűvös - állapította meg. - Coogar azt mondja, hogy a próbák túl simán folynak. Ezért kissé aggódik. mosolygott Swan. - Babonás fickó. - De jó rendező. - A legjobb! - Swan rágyújtott a szivarra. - Aggódunk a finálé miatt. Televízióról van szó. Négy perc, tíz másodperc túl hosszú egyetlen számra. - Szükség van rá. - Patrick keze a karosszék karfáján nyugodott. - Rona nem mondta magának? - De mondta. Tegnap este idejött hozzám. Magán kívül volt. - Tudom. Sajnálom. - Patrick, értelmes emberek vagyunk. Bizonyos változtatások… 104

- Sohasem változtatok a mutatványaimon. - Egyetlen szerződés sincs kőbe vésve - fenyegetőzött Swan. - Ha megszegi, az magának több nehézséget okoz, mint nekem. Végül is én semmit sem fogok változtatni. - Az ördög vigye! Szegény kislány kétségbe van esve! - Swan az öklével az asztalra csapott. - Szereti magát! Maga mit akar tenni? Patrick nem törődött a gyomrába beleálló görccsel. - Ezt mint Rona apja, vagy mint a Swan Productions főnöke kérdezi? Swan egy pillanatig habozott. - Mint Rona apja - döntött végül. - Szeretem Ronát. - Patrick nyugodtan állta Swan tekintetét. - Ha ő is akarja, akkor vele fogom letölteni az életemet. - És ha ő nem akarja? Patricknek elfátyolosodott a szeme, és hallgatott. Swan felismerte az előnyét. - Egy szerelmes nő, nem mindig viselkedik ésszerűen - mosolygott a tapasztalt, idősebb ember módjára. - A férfiaknak néha engedményeket kell tenniük. - Alig akad valami, amit nem tennék meg Ronáért - felelte Patrick. - A bőrömből azonban nem bújhatok ki. - De csak egyetlen számról van szó. - Swan lassanként kezdte elveszteni a türelmét. - Nem, az én egész életemről van szó! Most ugyan törölhetném ezt a szabaduló számot, de valamikor máskor akkor, is meg kell csinálnom. Aztán újra és újra. Ha Rona a mostanit nem tudja elfogadni, hogy fogja elfogadni a következőket? - El fogja őt veszíteni - figyelmeztette Swan. Patrick felállt. - Akkor talán sosem volt az enyém. - Majd csak túlélem valahogy a fájdalmat, biztatta magát. - Ronának kell döntenie - folytatta nyugodtan. - Nekem pedig el kell fogadnom a döntését. Swan szintén felállt. - Nem úgy beszél, mint egy szerelmes férfi! Patrick hosszú, hűvös tekintettel mérte végig. - Illúziókkal kitöltött életemben eddig Rona az egyetlen, számomra igazán valóságos tény. Ezzel sarkon fordult, és kiment a szobából.

Az adásnak 18 órakor kellett kezdődnie, de 16 órakor már forráspontra hevült a hangulat. Ronának kellett mindenkiben tartani a lelket, lecsillapítani a dühös kellékest, megnyugtatni az ideges fodrászt. Ez az élő adás még a legkipróbáltabb öreg rókákat is őrületbe kergette. Ami elromolhat, az el is fog romlani - foglalta össze balsejtelmeit az egyik díszletmozgató. És éppen ezt nem akarta Rona hallani. De ez a lázas felbolydulás legalább megakadályozta őt abban, hogy elbújjon egy sarokban, és a kezét tördelve sírjon. Ezt most nem engedhette meg magának, mert másoknak is szüksége volt rá. Ha már csak a pályája marad neki, akkor most legjobbat kell nyújtania. 105

Már tíz napja kerülte Patricket, és érzelmileg is távolságot tartott. Néha találkozniuk kellett, de csak, mint a gyártásvezetőnek és a sztárnak. A bűvész nem is igyekezett a kapcsolatukon esett sérülést begyógyítani. A három páncélszekrényt leszállították. Rona minden lelkierejét összeszedve rávette magát, hogy megnézze. A legkisebb csak kilencven centiméter magas, és hatvan centiméter széles volt. Miközben Rona borzadva nézte őket, Patrick hirtelen ott állt mögötte. A lány érezte a belőle sugárzó vágyat, a szerelmet és a reménytelenséget. És mégis visszahúzódott. A férfi egyetlen szóval, egyetlen mozdulattal sem próbálta maradásra bírni. Rona már a rendezői szobában várakozott, amikor a segédrendező megkezdte a visszaszámlálást. A gyomra görcsbe rándult, az arca kővé dermedt. Elkezdődött az adás… Patrick megjelent a színpadon. Hűvös és összeszedett volt. A színpadkép olyan volt, amilyennek Rona megálmodta. Nem túlzsúfolt, de a megvilágításnak köszönhetően kellőképpen sejtelmes. Patrick teljesen feketébe öltözve, cilinder és varázspálca nélkül testesítette meg a huszadik századi varázslót. Először bemutatta, hogy tökéletesen uralkodik az elemeken. A két tenyere között vízsugár áramlott, az ujjai közül lángok csaptak fel. Aztán Besst egy kard hegyén egyensúlyozta, és forgatta, mint egy pörgettyűt. Majd a kardot elvette, és a lány szabadon forgott a levegőben. Elaine a lobogó fáklyák felett lebegett, míg a közönség visszafojtott lélegzettel figyelte. Aztán Patrick átlátszó üveggömbbe zárta a színésznőt, és vörös selyemkendővel takarta le. A gömb a színpad felett három méter magasan Link zenéjére imbolygott. Amikor Patrick végül lehozta a gömböt, és lerántotta róla a kendőt, Elaine fehér hattyúvá változott. Patrick mutatványai merészek, látványosak és egyszerűen szépek voltak. Uralkodott az elemeken, megsértette a természettörvényeket, és mindenkit elképesztett. - Csodásan megy! - hallotta Rona minden oldalról a munkatársai izgatott hangját. - Hát ezért simán kapunk néhány Emmyt. Harminc másodperc, kettes számú kamera! Hiszen ez mesés! Rona kiment a rendezői szobából, és elhelyezkedett a színfalak között. A fényszórók forróságot árasztottak, a lány bőre mégis jéghideg volt. A színpadon éppen egy átváltozási mutatvány ment. Patrick nem nézett Rona felé, de érezte, hogy a férfi nagyon is jól tudja róla, hogy hol van. Tudnia kellett, hiszen a lány minden érzékét, minden gondolatát feléje irányította. - Jól megy, ugye? Rona felnézett, és Linket pillantotta meg maga mellett. - Igen, tökéletes. - Tetszett a hattyú. Nagyon szép. - Igen. Rónából már csak egy-két szavas válaszokat sikerült kicsiholni. - Be kellene menned Bess öltözőjébe, és le kellene ülnöd - tanácsolta Link, aki aggódva szemlélte a holtsápadt lányt. - Bekapcsolhatnád a televíziót, és onnan is nézhetnéd. - Nem, itt maradok.

106

Patrick éppen egy tigrissel dolgozott. A karcsú vadállat nyugtalanul járkált fel-alá az aranyozott ketrecében. Patrick letakarta a ketrecet, majd újra lehúzta a leplet. Elaine ült a ketrecben. A tigris eltűnt. Rona tudta, hogy ez az utolsó szám a szabadulási mutatvány előtt. - Link - nyöszörögte Rona, és támaszt keresve kapaszkodott a hűséges barát kezébe. - Meg fogja csinálni - szorította meg a kezét Link. - Patrick a legjobb a szakmában. Erre csak ő képes. Behozták a színpadra a legkisebbik páncélszekrényt. Az ajtaja nyitva állt, miközben körbe forgatták, hogy mindenki láthassa, milyen erős. Ronát jeges rémület járta át. Nem is hallotta Patrick magyarázatát a közönségnek, miközben a Los Angeles-i rendőrség egy tisztje kezét-lábát megbilincselte. A lány tekintete a férfi arcára tapadt. Tudta, hogy az lélekben már be van zárva a páncélszekrénybe, és gondolatban már a kiszabaduláson dolgozik. Az első páncélszekrénybe Patrick alig fért bele. A válla beleütközött az oldalfalába. - Meg sem tud moccanni odabenn - gondolta rémülten Rona. Amikor az ajtó becsukódott, egy lépést tett a színpad felé. - Nem lehet, Rona - fogta meg Link a vállát. - Te jóságos Isten! Hát mozdulni sem tud! Nem tud levegőt venni! - Rona egyre növekvő rémülettel nézte, ahogy behozták a második páncélszekrényt. - A bilincsektől már megszabadult - nyugtatta meg Link. Pedig egy cseppet sem tetszett neki, amikor Patrick páncélszekrényét felemelték, és beletették a nagyobbikba. - Most nyitja ki az első ajtót - súgta részben a társnője, részben önmaga megnyugtatására. - Gyorsan dolgozik. Te is tudod. Hiszen láttad már. - Jaj, nem! - A harmadik páncélszekrény megpillantása már elviselhetetlenné növelte Rona félelmét. Kábultnak érezte magát, és a lábán sem állt volna meg, ha Link nem támogatta volna. A legnagyobbik páncélszekrény elnyelte a másik kettőt, és bennük Patricket. Ennek is becsukták és lezártak az ajtaját. Az időzárat éjfélre állították be. Éjjel tizenkettőig kívülről semmiképpen nem lehet kinyitni. Rona kétségbeesetten meredt a csillogó, bonyolult zárszerkezetre. - Mennyi ideje van már benn? - suttogta. Link érezte, hogy verejték folyik a hátán. - Még elég ideje van - felelte. Link tudta, hogy a páncélszekrények olyan szorosan illenek egymásba, hogy az ajtókat csak szűk résre lehet nyitni. Fogalma sem volt róla, hogy Patrick miképp fér hozzá, a következő zárakhoz. De hát már sokszor megtapasztalta, hogy meg tudja csinálni. Ronával ellentétben ő számtalanszor látta, ahogy barátja ezt a szabaduló számot gyakorolja. Ennek ellenére az ő hátán is folyt a veríték. Rona elképzelte, milyen lehet a páncélszekrény belsejében. Se levegő, se fény. - Az idő, Link! - A lány reszketett, mint a nyárfalevél. Az óriás abbahagyta az imádkozást. - Két perc ötven másodperc - felelte. - Már majdnem túl van rajta. Már az utolsó záron dolgozik. Rona görcsösen összekulcsolta a kezét, és gondolatban számolta a másodperceket. Fülében vadul dörömbölt a vér, és az ajkába harapott, hogy ne sikoltson. Még életében sohasem ájult el, de tudta, hogy most veszedelmesen közel van hozzá. A látása elhomályosult, úgy érezte, nem kap levegőt. Patricknek nincs már levegője, hát neki sincs. Ahogy egyre 107

jobban úrrá lett rajta a hisztéria, azt hitte, hogy megfullad, mint ahogy Patrick is biztosan megfullad a három páncélszekrényben… Aztán látta, hogy kinyílik az ajtó, hallotta a közönség egyhangú fellélegzését, aztán utána a dörgő tapsot. Patrick ott állt a színpadon izzadtan és zihálva. Rona nekitántorodott Linknek, ahogy a fényszórók elsötétedtek. Csak néhány másodpercre veszítette el az eszméletét, de Link kiabálására mindjárt magához tért. - Rona, Rona! Kint van! Minden rendben van! A lány egy darabig még belekapaszkodott Linkbe, és megpróbálta a gondolatait rendezni. Még egy pillantást vetett Patrickre, aztán megfordult, és elszaladt. Ahogy kamerákat kikapcsolták, Patrick a színfalak mögé sietett. - Rona hol van? - kérdezte először Linktől. - Elment! Borzasztóan aggódott. Azt hiszem, egy pillanatra az eszméletét is elveszítette. Link látta, hogy a barátja arcáról ömlik a verejték, és átnyújtott neki egy törülközőt. De Patrick most nem törölte le az izzadságot, és nem is mosolygott, ahogy a sikeres szabadulási mutatványok után szokott. - Hova ment? - kérdezte. - Nem tudom. Egyszerűen csak elszaladt. Patrick szó nélkül Rona keresésére indult. Most semmi más nem számított.

Rona a forró napon süttette magát. Egy hetet töltött az apja jachtján. Swan szó nélkül teljesítette a kérését. Mindent elintézett a lányának, és ő maga vitte ki a repülőtérre. Életében először. A jacht már napok óta itt horgonyzott St. Croix partjainál. Rona azon az egy szál ruhán kívül, ami rajta volt, semmit sem hozott magával. Minden egyebet a szigeten szerzett be. Egy álló hétig nem szólt senkihez. Olyan volt, mintha eltűnt volna a föld színéről. Tudta, ha nem erőlteti a tépelődést, akkor valamikor meg fogja találni kínzó kérdésére a helyes választ. Addig pedig nem tehet mást, mint hogy vár.

Patrick a dolgozószobájában a tarot kártyákat keverte. Kikapcsolódásra volt szüksége. A televíziós adás után Ronát sehol sem találta. Elvei ellenére behatolt a lány lakásába, és ott várt rá másnap reggelig. De Rona nem jött. Link szó nélkül tűrte Patrick fékevesztett dühkitöréseit. A bűvész azelőtt soha ilyesmit nem engedett meg magának. Napokba telt, amíg magához tért. Dolgozni azonban nem tudott. Nem volt ereje hozzá. Hiába próbálta másra összpontosítani a figyelmét, mindig csak Ronát látta maga előtt. Tudta, hogy rövidesen vissza kell térnie a szokott kerékvágásba, különben vége. Link és Bess a hegyekben töltötte a mézesheteket. Patrick egyedül volt, és valamivel ki kellett töltenie üresnek érzett életét. Kétségektől gyötörve nézte a kártyacsomagot. Vajon maradt-e még benne valami abból a titokzatos képességből, amit néha maga is varázslatnak érzett? A lapokra összpontosította a figyelmét, felnézett, és meglátta őt…

108

Patrick meredten nézte a jelenést. Ilyen valóságosan még sohasem látta Ronát maga előtt. Még a lépéseit is hallotta, ahogy feljött a színpadra. Aztán megcsapta az orrát a lány illata, és forrni kezdett a vére. Szinte higgadtan vette fontolóra, hogy talán megőrült. - Szervusz, Patrick! - Rona látta, hogy a férfi összerándul, mintha álmából riasztotta volna fel. - Rona? - Nem volt zárva a ház ajtaja egyszerűen bejöttem. Remélem, nem baj? A férfi csak némán meredt a közeledő lányra. - Ugye, most megzavartalak a munkában? A férfi letette a kártyákat. - Munkában? Nem, nem, semmi baj. - Nem tart sokáig - mosolygott Rona. Még soha ilyen zavartnak nem látta Patricket, és biztos volt benne, hogy nem is fogja többet ilyennek látni. - Egy új szerződésről kell beszélnünk. - Szerződés? - ismételte kábán a férfi, és nem tudta levenni a szemét a lányról. - Igen, azért jöttem. - Értem. - Patrick meg akarta érinteni a lányt, de a keze nem mozdult az asztalról. Nem érintheti meg azt, ami már nem az övé. - Jól nézel ki. Hol voltál? - Patrick nem akart többet mondani. Veszedelmesen közel volt ahhoz, hogy szemrehányás csússzon ki a száján. 313 Rona csak mosolygott, és egy lépést közeledett. - Elutaztam. Gondoltál rám? Patrick elhúzódott. - Igen. Gyakran gondoltam rád. - Gyakran? - ismételte Rona nyugodtan, és közelebb jött. - Ne, Rona! - A férfi hangja élesen és elutasítóan hangzott, miközben tovább hátrált. - Én sokat gondoltam rád - folytatta a lány, mintha a férfi semmit sem mondott volna. Állandóan, pedig nem akartam. Szerelmi bájitalt is főzöl Patrick? És rajtam próbáltad ki? Rona még egy lépést közeledett. - Igyekeztem gyűlölni téged. És még jobban igyekeztem, hogy elfelejtselek. De a varázserődnek túl nagy a hatalma. A lány illata felbolygatta férfi érzékeit, és felkavarta a gondolatait. - Rona, én csupán egy férfi vagyok, és te vagy a gyengém. Ne tedd ezt velem! - Patrick összeszedte az utolsó maradék önuralmát. - Nekem dolgoznom kell! Rona egy pillantást vetett az asztalra. - Az várhat. Tudod, hány óra van egy hétben? - mosolygott. - Ne! Hagyd abba, Rona! - A férfinak dübörgött a vér a fejében. A vágy ellenállhatatlan erővel tört rá. - Százhatvannyolc óra - suttogta a lány. - Sok pótolnivalónk van. - Ha megérintelek, soha többé nem hagylak elmenni. - És ha én érintelek meg téged? - A lány a férfi mellkasára tette a kezét. - Ne! - figyelmeztette Patrick. - Addig kell elmenned, amíg tudsz. - Ezt a szabaduló mutatványt, ugye, máskor is megcsinálod? - Ha ilyen jól tudod, akkor miért gyötörsz? - A férfinak bizseregtek az ujjbegyei a vágytól, hogy megérintse a lányt. - Rona, az ég szerelméért, menj már! 109

- Újra meg fogod csinálni. És még más, talán még veszélyesebb, vagy legalábbis még hajmeresztőbb látványt nyújtó mutatványokat is. Vagy nem ezt mondtad? - Rona… - És én ilyennek szeretlek. Nem tudom, miért gondoltam, hogy meg tudlak változtatni, vagy, hogy meg kellene változtatnom téged. Egyszer már mondtam neked, hogy pontosan az a férfi vagy, akit akarok. És ez az igazság. De előbb valószínűleg meg kellett tanulnom, hogy ez mit jelent. Akarsz még engem, Patrick? A férfi nem válaszolt, de a lány látta, hogy fény csillan a szemében. - Elmehetek, és élhetek valami teljesen eseménytelen, igénytelen életet is. - A lány megtette az utolsó lépést a férfi felé. - Azt akarod, hogy ezt tegyem? Annyira megbántottalak, hogy most már ezt az elviselhetetlenül unalmas életet kívánod nekem? Kérlek, Patrick! Nem tudsz megbocsátani? - Nincs mit megbocsátani. - A férfi egészen elgyengült a lány tekintetétől, hiába próbált védekezni. - Rona, az ég szerelmére! - Patrick kétségbeesetten ellökte a lány kezét, amit az a mellkasára helyezett, hogy érezze a szívverését. - Hát nem látod, hogy mit művelsz velem? - De igen, és örülök. Attól féltem, hogy csakugyan el fogsz utasítani. - Rona megkönnyebbülten lélegzett fel. - Maradok, Patrick. Nem tudsz ellene semmit sem tenni. - A lány a férfi nyaka köré fonta a karját. Az ajkuk csupán egy leheletnyi távolságra volt egymástól. - Mondd még egyszer, hogy menjek el! - Nem. Nem vagyok rá képes - húzta magához Patrick a lányt. Ajka a lányéra tapadtak. Már késő. Túlságosan késő. - A szenvedély lángja magasra csapott benne. Nem tudta kedvesét eléggé magához szorítani. - Most már nem tudnálak téged többé kiengedni ezen ajtón. Megértetted? - Patrick még soha életében ilyen komolyan nem beszélt. - Értem. - A lány hátrahajtotta fejét, hogy a férfi szemébe nézzen. - De az ajtó számodra is zárva marad. Gondoskodom róla, hogy ezt a zárat ne tudd kinyitni. - Semmi szabaduló mutatvány, Rona! Kettőnk számára ilyen nem létezhet. - Patrick újra forrón és kétségbeesetten megcsókolta lányt, és magához szorította, aki erősen köréje fonta a karját. - Szeretlek, Rona - suttogta a férfi, miközben csókokkal borította kedvese arcát és nyakát. - Szeretlek. Amikor elhagytál, mindent elveszítettem. - Soha többet nem hagylak el. - A lány a két keze közé fogta a férfi arcát, hogy kalandozó ajkát feltartóztassa. - Helytelen volt a kérésem. Helytelen volt elmenekülnöm. Nem bíztam benned eléggé. - És most? - Olyannak szeretlek, Patrick, amilyen vagy. A férfi újra magához húzta a lányt, és a nyakára szorította az ajkát. - Drága, szépséges, Rona! Ó, egek, mennyire kívánlak! Gyere fel, gyere az ágyba! Ott is szeretnélek ölelni, csókolni. Patrick szavaira a lány ereiben hevesen száguldozott a vér, de mély lélegzetet vett, a férfi vállára tette a kezét, és hátrahúzódott. - De előtte még meg kell beszélnünk ezt a szerződést. - Az ördög vigye a szerződéseket! - morogta Patrick, és megpróbálta újra magához húzni a lányt. - Ó, nem! - lépett vissza Rona. - Előbb ezt szeretném elintézni. - Már aláírtam a szerződésedet - emlékeztette a férfi türelmetlenül. - Gyere ide! - Ez valami teljesen új. Egy kizárólagos szerződés egy egész életre. 110

A férfi a homlokát ráncolta. - Rona, én nem kötelezem el magamat az egész hátralévő életemre a Swan Productionsnak. - Nem a Swan Productionsnak. Rona Swannak. Patricknek egyszeriben torkán akadt a haragos válasz. Feszült érdeklődés ült a szemében. - Miféle szerződésről beszélsz? - Olyanról, amit két személy köt egymással kizárólagosan és egy életre szólóan. - A lány elhallgatott, mivel egy kissé inába szállt a bátorság. - Folytasd! - Azonnal érvénybe lép azzal a kikötéssel, hogy az első adandó alkalommal törvényes szertartás fogja megerősíteni. Jön még egy záradék, a lehetséges utódokról. - A férfi felhúzta a szemöldökét, de nem szólt egy szót sem. - A fent említett utódok számáról még tárgyalni lehet. - Értem. Van valami büntető záradék is? - Igen. Ha megpróbálod megszegni a szerződést, akkor jogom van megölni téged. - Nagyon ésszerű. Nagyon csábító a szerződés, Miss Swan. És mit kapok érte? - Engem. - Hol kell aláírnom? - kérdezte Patrick, és újra átölelte Ronát. - Itt kell megpecsételni - nyújtotta a száját a lány. A csók gyengéd volt és sokat ígérő. - Ami a szertartást illeti, Miss Swan, mit ért az első adandó alkalom alatt? - Holnap délutánt. - Rona nevetett, és még egyszer kibontakozott a férfi karjából. - Csak nem képzeled, hogy időt hagyok rá, hogy valami vészkijáratot találj? - Akkor most emberemre találtam… - De még mennyire! Tartogatok még néhány trükköt a tarsolyomban. - Rona fogta a tarot kártyákat, és Patrick legnagyobb meglepetésére egészen ügyesen szétterítette őket. Számtalanszor gyakorolta. - Nagyon jó - mosolygott Patrick. - El vagyok ragadtatva. - Ez még semmi. Most húzz egy lapot! - Rona szeme szinte kacagott. - Akármelyik lapot!

111