NEMZETPOLITIKAI SZEMLE

NEMZETPOLITIKAI S Z E M L E DECEMBER A százéves „Szózat” és a külföld Spanyolország és Erdély A nem-magyar népelemek helyzete középkori társadalmunkban Liszt Ferenc Erdélyben A magyar országgyűlés

MAGYAR

CSEKEY ISTVÁN HUNGARUS VIATOR GUOTH KÁLMÁN LAKATOS ISTVÁN MIKÓ IMRE

FIGYELŐ

Hogyan vívta meg Báthory István Velikie Luki várát 1580-ban? (Gyulai Pál emlékiratából) – Vendek a Muravidéken – Az osztrák „divide et impera”-politika román megvilágításban

SZEMLE Entz Géza: A Barabás Miklós-Céh kiállítása Kolozsvárt

VIII. ÉVFOLYAM

KOLOZSVÁR 1943

Erdélyi Magyar Adatbank

HITEL

NEMZETPOLITIKAI SZEMLE SZERKESZTIK:

ALBRECHT DEZSŐ, KÉKI BÉLA, VENCZEL

JÓZSEF, VITA SÁNDOR

M e g j e l e n i k h a v o n t a n é g y ív t e r j e d e l e m b e n . – S z e r k e s z t ő s é g és k i a d ó h i v a t a l : Kolozsvár, M á t y á s k i r á l y - t é r 5 . s z á m , I . emelet. – Telefonszám: 20–83. P ó s t a c s e k k s z á m a : 72.S09. ELŐFIZETÉSI ÁRA: E g y évre 20 P e n g ő . E g y e s s z á m 2 Pengő.

T A R T A L O M CSEKEY ISTVÁN: A százéves „Szózat” és a külföld HUNGARUS VIATOR: Spanyolország és Erdély GUOTH KÁLMÁN: A nem-magyar népelemek helyzete középkori társadalmunkban LAKATOS ISTVÁN: Liszt Ferenc Erdélyben MIKÓ IMRE: A magyar országgyűlés MAGYAR

709 716 723 736 751

FIGYELŐ:

GYULAI P Á L : Hogyan vívta meg Báthory István Velikie Luki várát 1580-ban BÁLINT B É L A : Vendek a Muravidéken SZŐCS LAJOS: Az osztrák ,,divide et impera”politika román megvilágításban

761 763 766

SZEMLE: ENTZ GÉZA: A Barabás Miklós-Céh kiállítása Kolozsvárt Helyettes

Szerkesztő

KÉKI

BÉLA

Lapunk címfejét

FELELŐS

KISS

Széchenyi

Hitelének 1830. évi készítettük.

SZERKESZTŐ É S KIADÓ:

első

kiadása

768

szerkesztő

JENŐ

címbetűi

után

A L B R E C H T DEZSŐ


HÍRÜNK A VILÁGBAN Politikai helyzetünk a történelmi, népi, földrajzi, gazdasági és államhatalmi erők játékában alakul ki s a fontos döntések idején annál függetlenebb szándékainktól és elhatározásunktól, mennél nagyobb lesz a különbség a kis és nagy népek erőviszonyai között. De történelmünk nem egy eseménye bizonyítja, hogy valóságos helyzetünk, a felénk irányuló szándékok s a sorsunkba avatkozó erők elfogulatlan ismerete megóvhat bennünket olyan katasztrófáktól, amelyeket önhittségünk, vagy illuzióink szükségképp f e j ü n k r e idéznek. A népünkről kialakult reálpolitikai vélemények felmérése nem lehet e vita f e l a d a t a : néhány alapvető szempontot, – hosszú évek külföldi tapasztalatának t a n u l s á g a k é n t – mégis szükségesnek érzek itt röviden ismertetni. 1. E u r ó p a tisztában van azzal, hogy kis nép vagyunk. A „kis nép, nagy nemzet”, néhai Pethő Sándor azép f o r m u l á j a , legfeljebb itthoni használatra alkalmas; az „ezeréves mult”, az „Európa védőbástyája”, az „államfenntartó guvernamentális képesség”, az „angolokéval egyidős f e j l e t t alkotmány” s hasonló igazságok csak nekünk érdekesek, E u r ó p a reálpolitikusait meglehetősen hidegen h a g y j á k . 2. Európa, ha nem is beszél róla mindíg, érzi, hogy magános, rokontalan nép vagyunk, amelyért nem állnak jót h a t a l m a s testvérei, amelyet az Isten csodálatos kegyelmén kívül csak szerencséje s a m a g a ereje segít. Tudják, hogy a szomszédos kis népek gyűlölködve néznek ránk. Mindíg együtt emlegetnek bennünket Németországgal, amellyel való együvétartozásunkat a Habsburg-monarchia százados hagyománya bevéste az európai köztudatba s amelyhez a politikai szövetség és kulturális kapcsolatok erős szálai füztek bennünket nemzeti önállóságunk évtizedei alatt is. Az ellenünk irányuló ellenszenv nem kis részben tehát Németország szövetségese ellen irányul azoknak a népeknek köréből, amelyek a német nép évszázados ellenségei. 3. E u r ó p a politikusai jól t u d j á k , hogy veszélyes, v i h a r j á r t a helyen vagyunk, nem oly védettségben, mint Svájc s nem oly távol a világ tülekedőhelyétől, mint a skandináv-népek, hanem ellenséges nagyhatalmak, germánság és szlávság ütközőterében, mindkettőnek útjában, de mindkettőnek alkalmas harcieszközként, támaszpontként, ugródeszkaként. Ehhez alkalmazzák tehát ítéletüket s nem érzelmes rokon- vagy ellenszenveikhez. Ez b a r á t a i n k r a s ellenségeinkre egya r á n t áll. Kereszturi Dezső: Hírünk a világban (Magyar Csillag, III. évf. 23. sz. 6 3 9 – 6 4 0 . l.)


E

S Z Á M

M U N K A T Á R S A I

Bálint Béla, a muraszombati állami gimnázium tanára * Csekey István dr., a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem ny. r. tanára * Entz Géza dr., a kolozsvári Egyetemi Könyvtár tisztviselője * Guoth Kálmán dr., Kolozsvár thj. város levéltárnoka * Lakatos István, Kolozsvár thj. város .főmérnöke, zenetörténész * Mikó Imre dr., országgyűlési képviselő * Szőcs Lajos, tanár, az Erdélyi Közművelődési Egyesület előadója.

A HITEL T. ELŐFIZETŐIHEZ! K é r j ü k a Hitel igen tisztelt Előfizetőit, hogy az 1944. évi előfizetési díjat – 20 Pengőt – a mellékelt csekklap felhasználásával beküldeni szíveskedjenek.

A HITEL ÚJABB KÜLÖNLENYOMATAI Venczel Jossef dr.: E r d é l y és az erdélyi r o m á n f ö l d r e f o r m . Tamási Áron: E r d é l y i j e l e n t é s a m a g y a r szellem küzködéseiről. László Dezső: K o r s z e r ű m a g y a r s á g . Venczel József dr.: A székely népfelesleg. Szabó István dr.: Az asszimiláció a magyarság történstében. Zathureczky Gyula: M a g y a r politika Európában. Tamás Lajos dr.: A r o m á n nép és nyelv k i a l a k u l á s a . Martonyi János dr.: K ö z i g a z g a t á s u n k reformja. Szabó T. Attila dr.: A r o m á n o k ú j a b b k o r i erdélyi betelepülése. Ifj.Boér Elek dr.: N a g y t é r - g a z d a s á g . László Gyula dr.: A m a g y a r ő s t ö r t é n e l e m régészetéről. Makkai László dr.: É s z a k e r d é l y n e m zetiségi v i s z o n y a i n a k k i a l a k u l á s a . Erdei Ferenc: Parasztságunk legújabb alakulása. Zathureczky Gyula: A m a g y a r szellem forradalma. Malán Mihály: A szláv veszedelem. Bónis György dr.: M a g y a r t ö r v é n y – m a g y a r lélek. Mikó Imre dr.: K o r m á n y z ó és k o r mányzóhelyettes. Balogh Jolán dr.: Kolozsvár régi lakói. vitéz R a j t y Tivadar dr.: M u n k a b é r rendszerek. Gagybátori E. László: Kodály Zoltán és k ó r u s a i .

László Gyula dr.: A honfoglaló mag y a r s á g lelkialkatáról. Biró József dr.: E r d é l y műemlékein e k s o r s a a belvederei döntés után. Venczel József dr.: Tallózás az erdélyi földreform román irodalmában. Bárdossy László: K é t világ között. Palotás Zoltán: A geopolitika m i n t államtudomány. Oberding József György dr.: A bánsági telepítések rövid története. Csortán Márton dr.: A kolozsvári Tízes Szervezet. Mályuss Elemér dr.: A m a g y a r s á g a k ö z é p k o r i Erdélyben. Szöllösy András: M a g y a r z e n e í r á s . . Martonyi János dr.: Új m a g y a r közi g a z g a t á s felé. Pukánszky Béla dr.: Szászok a m a g y a r s á g és a r o m á n s á g közt. Aldobolyi Nagy Miklós dr.: M a g y a r o k a K i s - S z a m o s mellékén. I f j . Boér Elek dr.: Az a r a n y és a kliring harca. Dr. Téchy Olivér: Széchenyi h a t á s a a magyar hiteljogra. Polónyi Nóra dr.: A r o m á n propag a n d a h a t á s a N y u g a t - E u r ó p a közvéleményére. Erőss Alfréd dr.: Mitosz, vallás és irodalom. Mikó Imre dr.: Széchenvi és Wesselényi nemzetiségi p o l i t i k á j a . Makkai László dr.: Román történetí r á s a k é t v i l á g h á b o r ú között.


HITEL

NEMZETPOLITIKAI SZEMLE 1943. D E C E M B E R

VIII. É V F . 12. S Z Á M

A SZÁZÉVES „SZÓZAT” ÉS A KÜLFÖLD M O S T Ü N N E P E L T É K O R S Z Á G S Z E R T E a „Szózat” megzenésítésének századik évfordulóját. Néhány évvel ezelőtt pedig kerek száz esztendeje volt, hogy Vörösmarty Mihály „Szózat”-ával megajándékozta nemzetét. Nyomai vannak, hogy néhány versszakát m á r 1835-ben vetette papirosra, m a j d 1836-ban kidolgozta, de a „Szózat” nyomtatásban először 1837-ben jelent meg Bajza József „Aurorá”-jában. Alig van még egy m a g y a r költemény, melynek fényesebb lett volna a sorsa, mint a „Szózat”-nak, amely palotától a kunyhóig elterjedve nemzeti dalává vált a magyarságnak. Csak Kölcsey „Himnusz”-a és Petőfi „Nemzeti dal”-a dicsekedhetik hasonló elterjedéssel. Ez a három költemény oly szorosan n ő t t össze az utóbbi évszázad m a g y a r történelmével, hogy valóban a m a g y a r nemzeti lélek őseredeti megnyilvánulásának tekinthető. Vörösmarty „Szózat”-a nem viseli ugyan egy himnusz büszke címét, valósággal azonban Kölcsey „Himnusz”-ával együtt a m a g y a r nép nemzeti himnuszává vált. Hivatalos és nemhivatalos ünnepélyek alkalmából a két nemzeti dalt együtt vagy váltakozva éneklik. Csak a trianoni katasztrófa óta t á r s u l t még hozzájuk Papp-Váry Elemérné „Hitvallás” című verse, amely „Magyar hiszekegy” címmel nemzeti imává változott. Mindennapi imáinknak azonban s a j n o s az válik közös sorsává, hogy szavuk folytonos pergetése közben elfakul az értelmük. Gépies monotónsággal mormoljuk őket, s közben elvész az, ami bennük mélység és örök, amiben minden idők m a g y a r j a m a g á r a találhat. Pedig gyönyörűen figyelmeztet bennünket A r a n y : „Oh értsd is a szót és könnyelmű szájon Merő szokássá imád ne váljon!” (Rendületlenül.) Miként „Az ember t r a g é d i á j a ” ízig-vérig politikai természetű költemény, s Madách megírta azt, amit Goethe „Faust”-jában elmulasztott: akképen mondhatjuk, hogy a „Szózat” elejétől végig a hazáról írt hősköltemény. A hazaszeretet m a g a s a n zengő ódája, az ember és föld kapcsolatának örök mitosza, az egyének viaskodásának zűrzavarában a nagy m a g y a r sorsközösség világnézetének filozof i k u s himnusza. „Hazádnak rendületlenül Légy híve, oh magyar!” Lehetne-e pregnánsabban kifejezni a m a g y a r élet örök p r o g r a m m j á t ? Ez a parancs a hűség parancsa, amely elválhatatlan szimbiózisban egyesíti a magyar földet népével. E mellett szinte eltörpül a nagy dilemma: a „jobb kor” vagy a „nagyszerű halál” kérdése, m e r t „Itt élned, halnod kell.” De nemcsak erkölcsi érzelmek láncolnak bennünket ehhez a földhöz, hanem a történelmi sorsközösség


Csekey

710

István

parancsszerű követelménye is. „Bölcsőd az s m a j d a n sírod is, Mely ápol s eltakar”. Minden m á s föld nekünk idegen, m e r t „A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely.” A m u l t u n k b a n és történelmi hagyományainkban gyökeredző sorsközösség a v a t t a e földet hazánkká. „Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt; Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezred év csatolt.” Ez a fényes történelmi mult, melynek során „küzdtenek a honé r t hős Árpádnak hadai” s „törtek össze r a b i g á t Hunyadnak karjai” és hordozták a szabadság véres zászlóit: ez a hőstettekkel felékesített nemzeti történelmünk egyben nagy biztatónk a jövőre, m e r t „Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet a hazán.” VÖRÖSMARTY

„SZÓZAT”-A

a m a g y a r r o m a n t i k a gazdag nem-

zeti l í r á j á n a k terméke. Keletkezésének története a mult század harmincas évei reformkorszakának történetével van szoros kapcsolatban. Vörösmarty nemzeti ihletettségű költészetével hasonló szerepet tölt be a m a g y a r irodalomtörténetben, m i n t „a legnagyobb m a g y a r ” a politikai történelemben. A f i a t a l Vörösmarty nemzeti koncepciója még a preromantika keserű alaphangulatában gyökeredzett. Ez a bécsi kongresszus u t á n bekövetkezett korszak, melyben Magyarország az osztrák monarchiába bekebelezett tartományként az önálló állami lét minden lehetőségétől megfosztva tengődött. E korszak történelemszemlélete volt a költészetben a paszszív álmodozás, a tétlen multimádat és a sors rendelésében való rezignált megnyugvás. A klasszikus hősimádatnak és a multon csüngő passzív dicsőségvágynak legnagyszerűbb költői kifejezője volt Vörösmarty modern eposza, a „Zalán f u t á s a ” . Ez a magyar „Kalevala” volt a m a nemzeti eszménynek a hőskölteménye, amely a m a g y a r s á g o t a rendi állam korában eltöltötte. Egészen figyelemreméltó, hogy a világhódító romantika k o r á b a n a két testvérnemzet legnagyobb fiai közül kettőt egyidőben f o g meg az a gondolat, hogy nemzetünknek ősi hagyományait hőskölteményekben egyesítsék. Mennyivel szerencsésebb volt azonban a f i n n Lönnrot, mint a m a g y a r Vörösmarty. A finn nép a j k á n éltek még az ősi runók. Csak össze kellett azokat gyüjtenie és egybefűznie. Menynyivel nehezebb f e l a d a t a volt Vörösmartynak, akinek a költői képzelet erejével kellett benépesítenie a m a g y a r Olympost. De mindkettőjüknek közös volt a céljuk: a nemzeti mitológiával az ősi dicsőséget feltámasztani és segítségével a nemzeti öntudatot felkelteni. Széchenyi új reformnacionalizmusa V ö r ö s m a r t y filozófiáját és költészetét új irányba tereli. A legnagyobb m a g y a r h a d a t izen elavult rendi alkotmányunknak és meg a k a r j a változtatni gazdasági rendünket. A dicső multról való ábrándozás nem elegendő. Csak a tetterős, komoly és előrelátó munka segítheti át a nemzetet törté-


A százéves „Szózat” és a külföld

711

nelmének holtpontján. A huszas évek rezignált hangulatában rendkívül nagy h a t á s a van Széchenyi jövendölésének arról a Magyarországról, amely nem volt, hanem lesz. A mult helyett t e h á t a jövő, a régi ápolása helyett a bírálat, a tépelődés helyett a munka és a halál helyett egy újszerű élet lehetőségei. Vörösmarty világnézetét mostmár Széchenyi nemzeti koncepciója hatalmasan befolyásolja. Eszmevilágát kiemeli a céltalan pesszimizmus birodalmából. Ahelyett, hogy világnézeti harcoknak engedné át magát, Vörösmarty a nagy m a g y a r nemzeti sorsközösségnek válik felébresztőjévé. Ez volt az az út, amelyen Vörösmarty a „Zalán futásá”-tól a „Szózat”-ig elérkezett. Hogy Széchenyi, az egész korszaknak nagy inspirátora, miként befolyásolta a »Szózat« keletkezését, érdekesen világítják meg a legújabb kutatások. Széchenyi 1835 november 30-án t a r t o t t a híres országgyűlési beszédét a m a g y a r nyelv ügyében. Ebből az évből találtak Vörösmarty h á t r a h a g y o t t írásai között egy cédulát, amelyen a »Túlvilági kép« című költeményének (1835) néhány sora u t á n a »Szózat« első két versszaka olvasható. Látszólag ez volt az első fogalmazvány, amely a végleges szövegezéstől még eltért. Amikor 1836-ban az egész költeményt írta, ezt a fogalmazást megváltoztatta. Ha most m á r a »Szózat« bevezető szavait olvassuk, megtaláljuk azokat Széchenyi említett beszédében. »A magyarnak csak i t t van egyedül h a z á j a . . . A szegény m a g y a r édes hazánkat kivéve széles e világon se találtatik.« De a k á r m i n t volt is, bizonyos, hogy Vörösmarty nemzeti l í r á j á t a k k o r Széchenyi reformnacionalizmusa befolyásolta. Hogy Vörösmarty »Szózat«-a rövid idő a l a t t mily közkedveltté lett, az is bizonyítja, hogy Bartay Ede, a Magyar Nemzeti Színház igazgatója, 1843-ban húsz a r a n y pályadíjat tűzött ki legjobb dallamára. A versenyben Egressy Béni lett a győztes. VÖRÖSMARTY HÍRES KÖLTEMÉNYÉT hamarosan tizenegy idegen nyelvre fordították le. A „Vasárnapi Ú j s á g ” 1861. évfolyamához külön füzetben csatolt melléklet közöl is német, francia, angol, olasz, szlovén, tót, oláh, szerb és vend nyelven kilenc műfordítást. Ámde Vörösmarty nagy életrajzírója és műveinek gyüjteményes kiadója, Gyulai Pál nem tudta, hogy a „Szózat” első f o r d í t á s a svéd nyelven jelent meg. Még a németet is megelőzte, amely 1846-ban látott napvilágot Treumund (Steinacker szepességi evangélikus pap-költő álneve) Gusztáv „Herzensklänge” című kötetében. Vörösmarty „Szóz a t j á n a k svéd fordítója Kellgren Herman (1822–1856) volt, a keleti irodalom professzora a helsinki egyetemen. Ez a magyarul is tudó, svéd anyanyelvű f i n n költő a m a g y a r eredetiből ültette át a „Szózat”-ot. A „Helsingfors Morgonblad” 1845 április 14-i számában jelent meg a következő címmel: „Ungersk Nationalsang. Af. Vörösmarty. Öfvers. H. K.” Hogy a gyönyörű nemzeti himnuszt Finnországban mennyire becsülték, mutatja, hogy az 1846. évre szóló „Necken-Kalender”-be ismét fölvették. Ez 1845 k a r á c s o n y á r a jelent meg. Aspelund evangélikus prépost elbeszélése szerint Kellgren sajátkezűleg adta át a


712

Csekey István

kalendáriumot Runeberg Johan Ludvignak, a svéd anyanyelvű nagy f i n n költőnek, aki egy pillantást vetve a n n a k tartalomjegyzékébe, azonnal felütötte a pompás költeményt és m i u t á n elolvasta, szépségét és izzó h a z a f i s á g á t dicsőítette. Kellgren m ű f o r d í t á s a azonban bizonyosan még nyolc hónappal előbbről ismerős volt előtte, mert 1832 és 1837 közt szerkesztője, később pedig, amikor Porvoo-(Borgå)-ba átköltözött, szorgalmas m u n k a t á r s a volt előbbi ú j s á g j á n a k , a „Helsingfors Morgonblad”-nak. Most, amikor a költeményt a kalendáriumban ismét felfedezte, valószínűleg csak örömét a k a r t a Kellgrennek kifejezni a szép m a g y a r nemzeti dal f o r d í t á s a fölött. Nem csoda, hogy az erőteljes nemzeti himnusz Runeberg lelkét oly mélyen megragadta. A m a g y a r irodalom m á r korábban is érdekelte. Később Kazinczy Ferenc és Kisfaludy Sándor költeményeiből fordított. 1846 tavaszán írta aztán Runeberg Kroksnäsben „Vårt land” (A mi országunk) című költeményét, amely még ugyanennek az évnek őszén Porvooban ismertté vált. Az óda azonban teljes egészében 1847 április 1-én jelent meg a „Fosterländsket album” 3. füzetében. 1848 m á j u s 13-ától fogva a „Vårt land” a finnek nemzeti énekévé vált és ugyanez év december 10-én m i n t bevezető ditir a m b u s jelent meg „Fänrik Ståls Sägner” (Ståls zászlós elbeszélései) című regénysorozatához, melyben a finn-orosz háború véres dicsőségét és szomorú szenvedéseit örökítette meg. Nem nehéz most m á r a feltevés, hogy amikor Runeberg Vörösm a r t y „Szózat”-át a „Helsingfors Morgonblad”-ban olvasta, felt á m a d t lelkében a testvérnépre való emlékezés. Önkénytelenül a két nemzet sorsának hasonlóságára gondolt. Arra, hogy mindketten évszázadok óta idegen iga a l a t t szenvedtek, de nem roskadtak össze. Sőt ellenkezőleg, dicsőséges multjoktól lelkesítve, rendületlenül várn a k a jobb k o r r a vagy a nagyszerű halálra. És valóban, ha Runeberg „Vårt land”-ját behatóan egybevetjük V ö r ö s m a r t y „Szózat”ával, ez utóbbinak h a t á s á t nem lehet tagadni. Mind f o r m á j á b a n , mind t a r t a l m á b a n kimutatható. Első pillanatra feltűnik, hogy Runeberg átvette a „Szózat” v e r s f o r m á j á t . A különbség csak annyi, hogy a négy sor közé még egy jambusi verssorpárt közbeiktatott, amely az első sorral rímel. E külső mellett azonban sokkal nagyobb és fontosabb az a hatás, amelyet a m a g y a r nemzeti dal gondolatmenete Runeberg költeményére gyakorolt. A különbség csak az, hogy gonddal, karddal és ekével küzdöttek a honért egykor a finn apák, ahol azonban minden szikla, minden tó, minden terméketlen rög a r a n y a t ér. A „Szózat”b a n ellenben karddal és vérrel kellett a népnek megvédelmezni a termékeny m a g y a r földet a sok ellenség ellen. Ennél az egybevetésnél nemcsak egyes szavak, hanem egész kifejezések is hasonlóságot mut a t n a k . Amikor például a „Vårt land” hetedik versszakában olvass u k : „Hur ödet k a s t a r än vår lott, E t t land, ett fosterland vi fått.” M a g y a r u l : „Bármint vessen a sors, van még hazánk, szülő hazánk.” Ugyanez a gondolat Vörösmartynál: „Áldjon vagy verjen sors keze: I t t élned, halnod kell.” A különbség t e h á t csak a két nemzet alaphangulatában van és abban az alkalomban, melyre a két költemény készült. Közös ben-



713

nük az utalás az ősök harcaira és a szebb jövendőre. Amellett Vörösmarty h a z á j á n a k régi dicsőségére emlékeztet s új küzdelemre h í v j a fel a nemzetet. Vagy győznie kell, vagy – miként a népnek jóslatszerűen f e l t á r j a a jövőt – végzetének rohan elébe. »Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű hálál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll.« Runeberg nem mer nagyszerű halált jósolni, neki feltétlenül vigasztalnia kellett, m e r t a f i n n népnek m á r mögötte volt a végzetes küzdelem. Emellett a „Stål zászlós elbeszélései”-ben amúgy is vigasztalan, szomorú képet f e s t e t t és így legalább ebben a bevezető költeményben kellett erőt öntenie az olvasóba. Utolsó verse t e h á t lelkes fölbátorítást t a r t a l m a z és valóban vígasz az olvasóra. Vörösm a r t y ellenben csak két sorban u t a l a jobb jövőre, amikor így kiált fel: „Még jönni kell, még jönni f o g E g y jobb k o r . . . ” A finnországi irodalomtörténészek közül m á r többen r á m u t a t t a k a r r a a h a t á s r a , amelyet Vörösmarty „Szózat”-a Runeberg „Vårt land”-jára gyakorolt. Érdekes pl. Cygnaeus finnországi svéd író véleménye. Miután ismerteti az 1848-i manifesztumot, amely a „Vårt land”-ot finn nemzeti himnusznak deklarálta, í r j a : „Senkisem gondolt arra, hogy a dal a m a hangok visszhangjának tekinthető, amelyek egy rokonnép elégedetlenséggel és gonddal csordultig telt kebléből törtek elő. A dal ugyanis a mi tulajdonunk volt; a mienk, m i n t maga a föld, melynek nevét kapta. A legjobb érzelmeket fejezte ki, melyek szó és név nélkül mindannyiunk szívében hullámoztak és éltek. Mindaz a vad, rettenetes és vígasztalan, ami Vörösmarty költeményében kifejezésre jutott, a „Vårt land”-ban békésen, nyugodtan és tisztán jelent meg, miként az esti égbolt.” A m a g y a r irodalomban a nemrég meghalt északi kulturdiplomata, Leffler Béla hívta fel a figyelmet először a két nemzeti dal hasonlóságára. De elmulasztott r á m u t a t n i a r r a a rendkívül érdekes és bennünket igen közelről érdeklő körülményre, hogy a „Vårt land” finn (és német) f o r d í t á s a 1851-ben a „Soumetar” című f i n n folyóiratban K. K. aláírással finnül is megjelent és abból a velünk rokon finn nép nemzeti himnusza, a „Maamme” (Hazánk) keletkezett. Runeberg, a svéd anyanyelvű finn hazafi ugyanis eredetileg svédül írta meg. Ha most m á r meggondoljuk, hogy az észt nemzeti himnusz alig egyéb, mint a finn himnusznak nemzeti viszonyaikra való átköltése, a Paciustól szerzett dallamuk pedig teljesen azonos: továbbá, hogy a kis finnugor liv nép nemzeti dala csak az észt himnusznak egy változata: akkor végeredményében azt állíthatjuk, hogy a három északi finnugor testvérnép nemzeti himnusza a m a g y a r költői lángész, Vörösmarty „Szózat”-ának h a t á s a a l a t t keletkezett. Ne gondoljuk azonban, hogy a m a g y a r nemzeti szellem egyik legragyogóbb alkotása csak a rokonnépek hazafias költészetét ihlette. 1861-ben jelent m e g P r á g á b a n egy kötet cseh nyelven a következő címmel: „Szózat.” Társadalmi cseh daloskönyv. Összeállították


714

Csekey István

Barak, Prerhof és „Nemzeti dal”:

Vilímek.

Ennek 5 8 – 6 0 . lapjain

mit olvasunk?

»Hazádhoz, cseh, légy hűséges! Ez Isten törvénye. Hazád – anyád, aki ápol S ölében eltakar. Hiába e széles földön Más hazát keresni: Itt kell élned, itt kell halnod, örömben és bánatban!« Így megy tovább Vörösmarty „Szózatá”-nak csaknem szószerinti fordításaként, a m a g y a r hőstettek helyébe a cseh hőstetteket állítva. Ne higgyük azonban, hogy a költemény végén a m a g y a r költő neve olvasható. Róla hallgat az írás, sőt még a cseh szerzőről, illetőleg a tolvajról is, aki nemzeti i m á n k a t m á r 1861-ben egyszerűen k i s a j á t í t o t t a . Ez a szellemi tolvajlás, amely legszentebb kincsünket orozta el ily álnokul, annál súlyosabb, m e r t a cseh anyák egy emberöltőn át a m a g y a r szellemi kincs h a n g j a i mellett lelkesítették gyermekeiket és nevelték ellenségeinkké. Ámde az osztrák szomszéd sem a k a r t elmaradni a cseh kultúrnép mögött. 1928-ban Rungaldier Randolf bécsi t a n á r t ó l „Oesterreich” címmel egy kis kötet jelent meg Berlinben. Könyvét a következőképen fejezi be a 49. lapon: „Wir sehliessen diese kurze Bet r a c h t u n g Oesterreichs . . . mit den prophetischen Worten Ulrich von Hutten’s, des edlen V o r k ä m p f e r s deutscher E i n h e i t . . . ”: »Es kann nicht sein, dass soviel Geist Und Kraft und heilig Mut Hinwelken soll, weil auf dem Land Ein schwerer Fluch nun ruht. Noch kommen muss und kommen wird Ein bessrer Tag, um den Viel hunderttausend Lippen, ach, Mit heisser Inbrunst fleh’n.« Első tekintetre nyilvánvaló, hogy az 1488 és 1523 közt élt Hutten Ulrichnak tulajdonított vers nem egyéb, mint V ö r ö s m a r t y „Szózat”-a 8. és 9. versének az a kitűnő német fordítása, amely Moltke Miksa tollából 1861-ben jelent meg a „Vasárnapi Ú j s á g ” m á r idézett mellékletén. Amikor aztán a Budapesten megjelenő „Literat u r a ” szerkesztősége kérdést intézett Rungaldierhez, hogy honnan vette az idézetet, a kitűnő t a n á r azt felelte, hogy eredeti jegyzeteit elvesztette és így nincs módjában az eredeti helyet közölni. Í M E ÍGY HATOTT VÖRÖSMARTY p á r a t l a n

alkotása

nemcsak

északi rokonaink h a z a f i a s költészetére, de a szomszéd népekére is. E szimfonikus nagyének hullámrezgései nemcsak a svéd és f i n n írókat termékenyítették meg, hanem csehek, tótok és osztrákok is a mag y a r géniusztól k i s a j á t í t o t t lelki kincsekkel lelkesítették honfitársaikat. A „Szózat” azonban mégis csak idebent töltötte be igazi hivatását. Abban a hazában, melynek földjéhez, népéhez és hősies tör-



715

ténetéhez fűződött. Különbözik is minden m á s nép nemzeti dalától. „ I t t a dicsőség reggele!”, énekli büszkén a francia. A „Marseillaise”zel valóban egy forradalom kitörését lehetne előidézni. A porosz győzelmi koszorúkról s a németség világelsöprő diadaláról harsog. Az angol a tengerek u r a l m á t zengi. A lengyelek himnusza a lemond á s éneke, egy haldokló nemzeté. A „Szózat”-on is a keserű pesszimizmus az úr. Miként Ady, Vörösmarty is a „halál rokona”. A m a g y a r romantika korában még a nemzethalál rémsége kísértett. A baljós tényeken kívül az elmékre nehezedett Herder történelemfilozófiai jóslata, mely szerint a magyar el f o g tűnni a nemzetek sorából, miután az európai keresztény kultúra védőbástyájaként betöltötte hivatását. Elete alkonyán m a g a Vörösmarty is összeroskad, amikor a szabadságharc szörnyű kimenetelében jóslatát beteljesedni érzi. Pedig hol volt még Világostól Trianon! Még csak aztán j ö t t „a nagyszerű halál”, „S a sírt, hol nemzet süllyedt el, Népek veszik körül.” Ámde abban a bíztatásban van a „Szózat” történelmi hivatása, időtlen értéke, jelenünk döbbenetes sivársága közt felemelő vigasza, hogy » ...annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán.« Fenséges multunk öntudatával v á r j u k t e h á t a „népek h a z á j á ” tól, a nagyvilágtól, hogy revizió alá veszi rólunk elhamarkodott ítéletét és történelmi jogainkat méltányolva, érdemeink szerint f o g ítélni a világ nagy areopágja. Elhivatottságunknak életünket továbbformáló ezzel a benső öntudatával zengjük A r a n n y a l : »Hallottad a szót: »rendületlenül«? Ábránd, hiúság, múló kegy, javak, – Lenn a sikamló tér, nyomás felül, Vész és gyalázat el ne rántsanak. Óh, értsd meg a szót: árban és apályon – Szirt a habok közt – hűséged megálljon!«1 CSEKEY 1

ISTVÁN

1940 k ö n y v n a p j á r a húsz n y e l v e n a d t a m ki a „Szózat”-ot a k ö v e t k e z ő k ö t e t b e n : A Szózat és a nagyvilág. L’Appel Chant National Hongrois en 20 langues. 120 l. A k ö t e t elején 45 l a p bevezetésben f e l t á r t a m az é r d e k e s n e m zetközi t é m a v á n d o r l á s t , k i k u t a t t a m a f o r d í t á s o k t ö r t é n e t é t , m i n d e n i k n é l jelezt e m a f o r d í t á s v a r i á n s o k lelőhelyét és lehetőleg a l e g j o b b f o r d í t á s t a d t a m közre. N e m kisebb f o r d í t ó k is a k a d t a k , m i n t az idősebb Dumas. A „ S z ó z a t ” külföldi h a t á s a i r ó l m é g a k ö v e t k e z ő t a n u l m á n y a i m j e l e n t e k meg: Ungarische Einflüsse auf die finnische und estnische Nationalhymne. ( F e n n o - U g r i a V B Tallinn, 1936. 3 8 6 – 4 0 0 . l. – Les cent ans d’un char.t national hongrois et sa fortune internationale. (Nouvelle R e v u e de H o n g r i e t. LVII, 1937, p. 3 5 0 – 3 5 5 . ) – Hogyan tették a csehek nemzeti dalukká a Szózatot? ( M a g y a r N e m z e t , D é l m a g y a r o r s z á g és Szolnoki Ú j s á g 1938. X I I . 25.) – A százéves Szózat és hatása külföldön. ( B u d a p e s t i Szemle C C L I I I . k., 1939, 739. sz., 2 5 7 – 2 8 3 . l.) – Hoimrahvaste rahvushümnidest. [A r o k o n n é p e k nemzeti h i m n u s z a i . ] ( E e s t i K i r j a n d u s [ É s z t I r o d a l o m ] X X X I I I . évf., T a r t u , 1939, 9. sz., 3 7 7 – 3 8 9 . l.) – Satavuotias Szózat ja sen vaikutus u l k o m a i l l a . [ A százéves Szózat é s h a t á s a külföldön.] ( H e i m o t y ö [ N é p r o k o n s á g i M u n k a ] IV, Helsinki, 1941, 2 1 – 3 4 . l.) – A százéves Szózat ünnepére. (Keleti Ú j s á g , Kolozsvár, 1943. X I I . 5. U. a. Új M a g y a r s á g , B u d a p e s t , 1943. X I I . 11.)


SPANYOLORSZÁG ÉS ERDÉLY MIKOR ÍRJA MEG m á r valaki Erdély és Spanyolország kapcsolatainak történetét? Marinescu Constantin egyetemi tanár, akit Kolozsvárt jól ismernek a megszállás idején ott betöltött k a t e d r á j á val kapcsolatban, épúgy j á r t Spanyolországban, mint Iorga, és az Aragóniai Korona Levéltárában érdekes a d a t o k a t talált V. „Nagylelkű” Alfonz aragóniai és nápolyi király keleteurópai diplomáciájára, valamint balkáni expediciójára vonatkozóan is. Ez a tüneményes renaissance-uralkodó román v a j d á k k a l is levelezésben állott. Tudtommal erdélyi m a g y a r tudós még nem k u t a t o t t a spanyol levéltárakban, királyhágón inneni m a g y a r is legfeljebb egy vagy kettő. Pedig a kapcsolatok k u t a t á s a aránylag szép eredménnyel kecsegt e t ; súlypontjuk mind Spanyolország, mind pedig Erdély „aranyk o r á r a ” esik, és ha az erdélyi protestáns túlsúly a hajdanvaló jó transzilván deákokat inkább az északi országokba és egyetemekre vezette is, a spanyol befolyás Bécsen keresztül kincses Kolozsvárig is eljutott, sőt spanyolok is szerepelnek Erdély történetében. Ami azonban a kapcsolatoknak külön zamatot ad, az Erdély felbukkanása a spanyol klasszikus irodalomban: a távoli rejtélyes és meseszerű „Transilvania” elmaradhatatlan barokk kellék a nagy Lope de Vega világot jelentő deszkáin és a példálózó Baltasar Gracián, Schopenhauer kedvenc filozófusa, erdélyi fejedelmet idéz a szerencse forgandóságáról szóló elmefuttatásait illusztrálandó. E g y spanyol jezsuita ugyancsak napjainkban m u t a t t a ki, hogy Calderón Az élet álom című híres műveinek – az egyik dráma, a másik auto sacramental – ugyancsak köze van Erdélyhez, miután a főhős, Segismundo, az emberi nem allegorikus megszemélyesítője, minden valószínűség szerint több erdélyi fejedelem Zsigmond-keresztnevének köszönheti spanyol füleknek olyan szépen csengő nevét. Calderón, Lope de Vega, Gracián: e három nagy név nem elegendő-e m á r önmagában is a n n a k k i m u t a t á s á r a , mennyire nem volt közömbös a spanyolok számára Transilvánia. Túl hosszadalm a s volna azonban e helyen felsorolni azt a sok poeta minor-t, akinek műveiben Erdély latin-spanyol neve ugyancsak felmerül alkalomadtán, ha másként nem, legalábbis egy-egy földrajzi jellegű felsorolásban. Magyarország is meseszerű t á j a klasszikus spanyol képzelet számára, barok szeszély, irodalmi kellék; de Transzilvánia önálló életet él a spanyol lélekben, az érzelmi hangsúly, amely a szót kíséri, s a j á t o s jelleggel bír (aminthogy Erdély is sokkal nehezebb problémája volt az elspanyolosodott osztrák udvarnak Bécsben és Prágában, mint a sokkal h a m a r a b b és simábban behódolt nyugati végek). Az irodalomtörténészek elsősorban mint romant i k u s kellékeket t a r t j á k számon az „exotizmust”, a teremtő képzelet játékos expatriálódását és szertelen csapongását távoli t á j a kon; a Hispániában született barok szellem csapongott a maga képére t e r e m t e t t „forró Etiópia” és „jeges Norvégia” ellentétei között, és ezen a lovagregényes mappamundin Transilvánia előkelő szerepet játszott.


Hungarus Viator: Spanyolország és Erdély TÖRTÉNELMI

717

KAPCSOLATAINK

AMIKOR EGY KÖZÉPKORI ARAGÓN-KATALÁN KIRÁLY „Hungría és Dácia királyairól” szóló könyveket kér párizsi levelezőjétől, ki tudja, nem Erdély ködös képe lebeg-e homályosan lelki szemei előtt? (Egy k a t a l á n történész szerint ama Dácia nem Erdély, hanem – Dánia volt; ez a verzió nehezen hihető, miután nyilván jóval valószínűbb, hogy a Hungría szóhoz mintegy szervesen kapcsolódott a Magyarországon túl fekvő titokzatos – az ibériai félsziget lakói számára titokzatos – országrész képe.) Az Erdélyben csatázó Szent László legendája egészen feltűnő hasonlatosságot mutat a régebbi spanyol Santiago (Szent Jakab)-legendával, és könnyen meglehet, hogy – a középkori szokásoknak megfelelően – annak csupán szándékolt utánköltése. Károly Róbert (vagy ahogy ő maga nevezte magát, Caroberto) erdélyi harcainak híre könnyen e l j u t h a t o t t Hispániáig, miután a nápolyi udvar a legélénkebb összeköttetésben állott a félszigettel, és tudósította az aragóniai udvart a keleti végekre szakadt rokon ügyeinek állásáról. Károly Róbert h u g á t a m a j o r k a i F e r r a n d o infáns, m a j d m a g a II. Jakab aragóniai király is feleségül kérte nagybátyjától, Róbert nápolyi királytól. A király azonban m e g t a g a d t a unokahuga kezét, a r r a való hivatkozással, hogy Károly Róbert testvérhuga kezét valamelyik ellenszegülő nagyúrnak szánja, behódolása fejében, a m a g y a r korona országaiban. A szóbanforgó n a g y ú r neve azonban nem maradt fenn és Clemencia de H u n g r í a X. L a j o s f r a n c i a király hitvese lett. Ki tudja, azok a homályos házassági tervek nem állottak-e összefüggésben a keleti végekkel, és a két aragón-katalán kérőt nem valamely erdélyi jelölt érdekében kellett-e kikosarazni? Nagy L a j o s idején Kerekegyházi Lackfi Miklós siet 1356-ban a spanyol Albornoz kardinális, pápai hadvezér megsegítésére; VI. Ince pápához intézett szupplikációiból kiderül, hogy Zemplén grófjának Erdélyben voltak birtokai (terra sua in medio Olachorum). Abban az időben m á r élénk a kereskedelmi forgalom a jelentős katalán kereskedő- és kikötőváros: Barcelona és Kelet-Európa között, és a barcelonai tanács zenggi konzulátusa révén Erdély hírenevéből is eljutott nyilván valami Herkules oszlopaiig. Zsigmond királynak Fernando de Antequera aragóniai királylyal, ennek elsőszülött fiával, Alfonso infánssal és Benedek spanyol ellenpápával 1415-ban, Perpignanban és Narbonneban lefolyt tanácskozásain nyilván az erdélyi u r a k és vitézek is résztvettek. Zsigmond ezer m a g y a r testőr kíséretében utazott és kíséretének egynémely t a g j a Kasztiliát és a galiciai Santiago de Compostelát is m e g j á r t a kegyes zarándoklatban, amely egyúttal politikai hírszolgálatot is célzott. Sajnos, e zarándokok neve az egy Garai grófon kívül nem m a r a d t fenn, és így nem tudjuk, vajjon volt-e közöttük erdélyi nemesúr is. Alfonso i n f á n s azonban évtizedekkel később Hunyadi Jánossal szövögetett fontos keleteurópai terveket. Az erdélyi vajdák legnagyobbika t r a g i k u s sorsú László f i á t kívánta kezesül az akkor m á r nápolyi király udvarába küldeni, ahol is együtt nevelkedett volna jegyesével, Aragóniai V. „Nagylelkű” Alfonz Leonor


Hungarus

718

Viator

nevű leányával. (Ugyanebbe az időbe esik Alfonz havasaljai diplomáciai akciója, amely mögött egy n a g y középtengeri és keleteurópai császárság felettébb ambiciózus terve kísértett, nápolyi központtal és székhellyel. Ez a császárság Aragóniától a Feketetengerig t e r j e d t volna, s ha megvalósul, egészen m á s irányt adhat o t t volna Erdély történelmi és kulturális fejlődésének.) A középkori E u r ó p a egész aranyszükségletét mindössze két ország: Hispánia és kincses Transilvánia bányái elégítik ki; T r a j á nus dáciai hódításának hírét féltékenyen őrzi az ibériai félsziget; s z á m á r a a Béticából származott római császár mindmáig „spanyolk é n t ” v a n elkönyvelve. De az óriási távolság, a lassú és veszélyes közlekedés, a közvetlen tengeri út hiánya szinte lehetetlenné teszik közvetlen kapcsolatok kialakulását. Ha volt is némi kapcsolat, az mindvégig szórványos m a r a d t . Mindvégig Buda közvetít, és az út szinte kivétel nélkül Dél-Olaszországon, Nápolyon keresztül vezet. A moreai és negropontei kérészéletű k a t a l á n fejedelemségek kapcsolatai Erdéllyel és Havasalfölddel mindmáig homályosak és feldolgozatlanok; ezekre is Marinescu Constantin hívta fel a figyelmet. M u n k á s s á g á r a erősen felfigyeltek a k a t a l á n tudományos körök, a k á r c s a k a r o m á n filológia olasz művelője, Carlo Tagliavini, volt budapesti egyetemi t a n á r is. HUNYADI MÁTYÁS ÚJ FEJEZETET NYIT a s p a n y o l – m a g y a r kapcsolatok történetében. Hunyadi János nagyravágyó t e r v é t : az aragóniai királyi házzal lépni frigyre, ő v á l t j a valóra, amidőn elnyeri Nápolyi Beatrix kezét. Mátyás előszeretettel használta nagy címerében felesége – vagyis az aragóniai királyi ház – felettébb komplikált címerét is és az aragóniai címer Kassától Kolozsvárig számos akkori építkezés f a l á t díszíti. A spanyol-erdélyi kapcsolatok azonban még ebben az időben is merő függvényei a magyar-nápolyi relációknak. Ebben az időben fejezi be Katolikus F e r d i n á n d és Izabella az egész ibér félsziget egyesítését egy jogar alatt. A mohamedán veszély megszűnik Nyugat-Európában a mórok kiűzésével vagy beolvasztásával, de Keleten annál fenyegetőbb méreteket ölt. A mohácsi csatavesztés visszhangja nagy és hosszantartó Spanyolországban is, és csak a napokban a k a d t a m rá Francisco de R o j a s XVII. századbeli d r á m a í r ó apró füzetére, amely még egy évszázaddal később is megemlékezik L a j o s király elestéről. Ebben a drámában, amely az El desafío de Carlos Quinto címet viseli, Zápolya János is fellép Juan Sepusio név alatt, m a g a s protektora, Szolimán szultán oldalán; V. Károly pedig testvéröccse, Ferdinánd király érdekében személyesen is h a j l a n d ó k a r d j á t összemérni lovagi párviadalban a szultánnal. A darab a szultán harcnélküli megfutamodásával végződik, és J u a n Sepusio aláveti m a g á t a császárnak, aki kegyesen f o g a d j a az aklába megtért keresztény bárányt. Akkoriban „Transilvania” m á r szinte közhely a spanyol irodalomban; ha mégis kiemeljük e másodrendű d r á m a í r ó m u n k á j á t , ez főleg azért történik, m e r t jelképesen leegyszerűsített jeleneteiben jellegzetes módon fejezi ki a spanyol politika v á g y á l m á t : a protes-


Spanyolország és Erdély

719

táns Erdély visszahódítását a katolikus egyház számára. Mikor a s o r s kifürkészhetetlen szeszélyéből a németnek nevelt V. Károly kerül a spanyol trónra, ahol teljesen megejti a hispániai katolicizm u s misztikuma, Katolikus Ferdinánd legkedvesebb unokája, Ferdinánd k a p j a osztályrészéül Ausztriát és Csehországot, valamint a II. Ulászlóval kötött családi szerződés alapján a m a g y a r t r ó n t is, a Jagellók magvaszakadása következtében. Ferdinándot teljesen spanyolnak nevelték; vele indul meg a spanyol befolyás Közép- és Kelet-Európában; a bécsi udvar teljesen elspanyolosodik és még a pénzügyeket is hosszú időn át a „hispán k a m a r a ” intézi. A nemzeti ellenkirály elsősorban Erdélyre támaszkodik a Habsburgok egyre növekvő befolyása és h a t a l m a ellen, és a spanyolok által életrehívott ellenreformáció ereje csupán Erdély bástyáin törik meg, amelyeket m á r - m á r megvívhatni vélt. Spanyol jezsuiták jelennek meg Erdélyben is; F r á t e r György megöletésében is spanyol szándékok érvényesülnek. H a m a r o s a n kiadható lesz egy egykorú spanyol« magánlevél erről a nagy horderejű eseményről, amely a honi földeken állomásozó és harcoló spanyol tercio táborából vitte meg a hírt a félszigeten o t t h o n m a r a d t rokonságnak. Spanyol a híres – mifelénk inkább hirhedt – Carillo atya is: spanyol és jezsuita. Ugyancsak az Genga a t y a is, Báthory Zsigmond tanácsadója és lelkiatyja, aki erdélyi működését fontos politikai levelezésre is felhasználja, csakúgy mint korabeli rendtársai mindahányan. (Joaquín de E n t r a m b a s a g u a s spanyol Lope-specialista szerint Lope de Vega E r d é l y r e vonatkozó i s m e r e t e i t . Genga leveleiből meríthette; véleményem szerint erre a nagy színpadi szerzőnek semmi szüksége sem volt, m i u t á n azok pusztára közhely-jellegűek). Az ellenreformáció s z á m á r a Erdély a nagy t é t ; eszközei a spanyol szoldateszka és a jezsuiták. De az erdélyi fejedelmek okos politikáján a legügyesebb intrikák, a legerőszakosabb tervek is megtörnek: a spanyol befolyás érvényesülhet kulturális téren, az udvarias magyar beszédben, az öltözködés terén is bizonyos fokig, de a politika mezején Erdély a m a g a ú t j a i t j á r j a és az északi protestáns országok felé tájékozódik. A bécsi spanyol udvaron kívül azonban Hollandia egyetemein is találkoznak a spanyol szellemmel az erdélyi teológusok; Flandria földjén közvetlen közelből szemlélik a spanyol uralom jó és rossz emlékeit és megemlékeznek Oláh Miklósról is, II. Lajos özvegye, Mária özvegy királyné és flandriai helyt a r t ó magyar kancellárjáról, a későbbi esztergomi primásról, aki erdélyi származású volt. Az erdélyi kancelláriák érdeklődése egészen a távoli Luzitániáig kiterjed. I t t emlékezetből idézem egy erdélyi fejedelem – alighanem Rákóczi György – bécsi m a g y a r levelezőjének kissé rejtélyes sorait: „különb-különb jó híreink folynak P o r t u g á l i á b ó l . . . ” V a j j o n ki t u d j a , milyen erdélyi tervek f o r r t a k emögött a lakonikus h í r m ö g ö t t ? V a j j o n milyen híreket v á r h a t o t t Erdély Spanyolországon is túlról, a nemzeti önállóságra törekvő és a spanyol befolyás által f e n y e g e t e t t luzitán ultima Thuleból? Az ellenreformáció igyekvései Erdély körül époly sikertelenségre voltak kárhoztatva, m i n t V. Alfonz nagyravágyó tervei uralmának egészen a Havasalföldig való kiterjesztése dolgában. A ba-


Hungarus

720

Viator

rok írók f a n t á z i á j á t azonban élénken foglalkoztatják, nem is anynyira Erdély, mint a furcsa, kétkulacsos erdélyi fejedelmek, az erdélyi udvar, ahol Kelet és N y u g a t olyan s a j á t o s módon találkoznak. Azonkívül Lengyelország is foglalkoztatja a spanyol fantáziát, nemkülönben az erdélyi fejedelmek lengyel t r ó n r a emeltetése. SPANYOL-ROMÁN

KAPCSOLATOK

ÉS

A

MAGYARSÁG

A MULTAKRA V E T E T T F U T Ó PILLANTÁS u t á n azonban térjünk vissza a jelenhez, m e r t különösen spanyol-magyar-román vonatkozásban akad említést érdemlő dolog. A r o m á n kulturpropaganda hispániai munkásai ugyanis kevésbbé nemes eszközökkel igyekeznek meghamisítani Erdély történelmét és a spanyol irodalom erdélyi vonatkozásait. Kezük messze elér s befolyást gyakorolnak olyan szerzőkre is, akiket a legnagyobb tudományos tekintély övez. Ebből érthető, hogy mihelyt ezek a spanyol tudósok erdélyi témához nyúlnak, tárgyilagosságuk rögtön csorbát szenved. Ilyen szempontból elsősorban a m á r említett Joaquín de Ent r a m b a s a g u a s madridi egyetemi t a n á r egy t á r c á j á r a kell utalnunk, amely a madridi Falange-napilap, az „Abriba” hasábjain jelent meg p á r hónappal ezelőtt. A tudós szerző számos tudományos folyóirat szerkesztője, jeles irodalomtörténész és Lope de Vega-specialista, akinek minden í r á s á r a felfigyelnek tudományos körökben, még akkor is, ha napilapba ír. Cikkének címe: Lope de Vega y Rumania. A jeles szerző elhallgatja, hogy Lope számos d a r a b j á b a n foglalkozik Hungriával és Transilvaniával, és csupán az 1600 körül íródott El prodigioso príncipe Trasilvano c. d r á m á t említi fel. „Lope de Vega nagyon jól van informálva a román országokról – í r j a – valamint ezeknek a hitetlenek ellen folytatott háboruskodásáról.” A dráma a „román történelem egyik legfontosabb pillanatát választja tárgyául és nagyon pontos arcképet f e s t Vitéz Mihályról, akinek szigorú a l a k j a annakidején az egész keresztény világra mély benyomást gyakorolt és azt lelkes lázba hozta, mivel a keresztény világ a félhold teljes leveretését áhitozta.” E n t r a m b a s a g u a s felpanaszolja azután, hogy Lope B á t h o r y Zsigmondot teszi meg a Tâgoviştenél és Giurgiunál a r a t o t t győzelmek hősévé Vitéz Mihály helyett. Majd m i n d j á r t az oláh vajda Lope által megrajzolt arcképére tér át, amelyhez szerinte Sadeler Egyed holland rézmetsző képéből mer í t e t t e az inspirációt a nagy spanyol színműíró. Véleményem szerint a leírás teljesen a korabeli barok k a p t a f á r a készült és a megszokott keretben mozog. Számos hasonló portré-sablónt idézhetnénk a k á r magától Lopetól is hősei dicséretére: „Tüzes, szélesvállú, f e j j e l magasb mindeneknél, szeme nagy, széles a homloka, a h a j a göndör (ez még ma is így felel meg a spanyol férfi-szépségeszménynek), o r r a hosszú és élesmetszésű, szemöldöke összenőtt, szakálla borzas, arcszíne sápadt és napégette, jó gyalogos, kiváló lovas, a csatában mindíg elől t á m a d és legmesszebb hatol az ellenség közé.” Vagy vajjon nem közhely-jellegű-e a leírás további része is, amelyből megt u d j u k , hogy a fejedelem nem használ illatszert, borjúbőrcipőt visel,


Spanyolország és Erdély

721

fegyveresen alszik, r u h á j a gombjai acélból vannak és kemény fekhelyen alszik? Ehhez a „portré”-hoz bizony semmi szükség nem volt semmiféle rézmetszetre és pusztán azt a célt szolgálja, hogy a darab hősét mint jeles vitézt m u t a s s a be. A sablon akkor is sablon marad, ha Báthory Zsigmondra vonatkoztatjuk, vagy pedig Vitéz Mihályra, aki E n t r a m b a s a g u a s szerint „első ízben t e r e m t e t t e meg a román nép politikai egységét 1600-ban.” (Igaz, hogy i t t a szerző óvatosan és nyilván az erkölcsi felelősség elhárítására megjegyzi, hogy a d a t a i t „el gran poeta A r o n Cotrus y el ilustre profesor Alejandro Busuioceanu” – a madridi r o m á n követség s a j t ó - a t t a s é j a – a d t a meg neki.) A nagyromán propaganda hagyományos állítása ez, amelyet magyar tudósok és publicisták m á r elégszer megcáfoltak. Román informátorai persze azt sem közölték a jóhiszemű spanyol professzorral, hogy Vitéz Mihály mindössze tizenegy hónapig (1599 októberétől 1600 szeptemberéig) volt Erdély birtokában, hogy hitszegően ide-oda ingadozott Bécs, az erdélyi fejedelmek és a török között, hogy a Lope d r á m á j á b a n is említett călugăreni ütközetet m á r elvesztette, és hogy csupán Király Albert székely puskásainak utolsó percben történt megérkezése mentette meg a csatát, hogy a Lope által megénekelt B á t h o r y Zsigmond jótevője volt: neki köszönhette életét, miután elődje halálra ítélte s B á t h o r y Zsigmond sztambuli ajánlása segítette a t r ó n r a . Arról ne is szóljunk, hogy megtámadta és megölette B á t h o r y E n d r é t , akinek pedig hűséget esküdött, és hogy „Nagy-Románia” állítólagos első megalapítója nem volt képes rövid uralkodása a l a t t megállítani a havasalföldi fejedelemség rohamos hanyatlását. Azt azonban helyre kell igazítanunk, hogy Báthory Zsigmond „mindössze másodrendű szövetségese” lett volna Mihálynak, mint azt E n t r a m b a s a g u a s teljesen tévesen állítja. Általában, a tanulmány olvasása u t á n azt kellene hinnünk, hogy a szóbanforgó darabban szereplő „Transilvania” román terület, E n t r a m b a s a g u a s dolgozatában az erdélyi fejedelemség m a g y a r jellegéről szó sem esik, és a tájékozatlan olvasónak azt kell hinnie, hogy Mihály erdélyi fejedelem volt. Azt, hogy Lope Magyarországgal jóval többet foglalkozott drámáiban, mint Valaquiaval és Moldaviaval, ugyancsak kegyesen elhallgatja a szerző, és így azt a hitet kelti olvasóiban, mintha Lope érdeklődése az európai Kelet irányában mindössze – Vitéz Mihályra szorítkozott volna, jóllehet maga említi, hogy a spanyol „főnix” éppen magyar fejedelmet, B á t h o r y t tette meg műve hősévé. Felettébb sajnálatos, hogy ilyen kiváló spanyol irodalomtörténész válik, akaratlanul is, a nagyromán politikai propaganda nyilván jóhiszemű áldozatává. Az idézett cikkből megtudjuk különben azt is, hogy a románok milyen szorgosan ápolják a Lope de Vega-kultuszt. Megalapították az Asociación Trajano-t, mint spanyol-román kultúregyesületet: E n t r a m b a s a g u a s megemlíti, hogy Giuglea, „catedrático de la Universidad de Cluj” – hol volt m á r a cikk megírásakor a román egyetem! – lefordította a nagy spanyol író Sevilla csillaga című d r á m á j á t , amelvet a román Nemzeti Színház be is mutatott, valamint m á s román hispanológusok, elsősorban Popescu-Telega munkásságát is részletesen ismerteti.


Hungarus Viator: Spanyolország és Erdély

722 UZ

BENCE

SAJNÁLATOS, HOGY

SPANYOLUL

MAGYAR

RÉSZRŐL

nem

hangzott

el

semmiféle válasz E n t r a m b a s a g u a s cikkére. De nemcsak tudományos vitába nem bocsátkoztunk, h a n e m s a j á t propaganda-munk á n k a t sem végezzük elég körültekintően. Az 1943 júniusában megt a r t o t t barcelonai árumintavásáron a m a g y a r „pavillon”-ban egy g y a t r a spanyolsággal megírt kis „Hungría” című füzetet osztogatt a k a közönségnek, amelyben mint az „első m a g y a r r a fordított spanyol könyv” egy 1570-ben, Kolozsvárt megjelent politikai pamflet szerepelt: Heltai Gáspár f o r d í t o t t a latinból és n y o m t a t t a ki az unit á r i u s J á n o s Zsigmond felszólítására. Magyar címe: Az hispániai vadasságról (és nem „vadászságról”, ahogy odahaza néha tévesen idézik!) „avagy Háló, mellyel a P á p a antikrisztus Hispániában az együgyű keresztyéneket megfogja”. Mennyivel helyesebb lett volna azzal dicsekednünk, hogy a klasszikus spanyol irodalom, ha nagyobbrészt csak német közvetítéssel j u t o t t is el hozzánk – Kisfaludy Károly könyvtárában három Calderón-kötet eredetiben is megvolt! – a XIX. században nagyszámú közönséget vonzott a színházba. A spanyol drámairodalomnak m a g y a r r a való átültetése terén Erdélyt illeti a dicsőség. Calderon Csupa zürzavar c. d a r a b j á t 1804 október 28-án m u t a t t á k be Kolozsvárt; 1823 március 12-én ugyancsak játszották ezt a darabot. Az élet álom 1820 november 29-én került színre és az előadást a következő esztendőkben is g y a k r a n megismételték ugyanott. Kolozsvár ezen a téren P e s t e t is megelőzte, és az ottani Nemzeti Színház még számos m á s esetben m u t a t o t t be klasszikus spanyol darabot. És vajjon a portugálok előtt ismeretes-e, hogy egyik legnagyobb erdélyi írónk, b á r ó Kemény Zsigmond, egész regényt, az Met és Ábránd címűt szentelte Camoens, a luzitán nemzeti költő életének? A Luziádák m a g y a r r a fordításával is elsőízben erdélyi m a g y a r író, Aranyosrákosi Székely Sándor t e t t kísérletet, A székelyek Erdélyben jeles szerzője. És az erdélyi irodalom spanyol nyelven? Eddig – semmi, vagy m a j d n e m semmi! A spanyol polgárháború megakadályozta, hogy a félszigeten is elterjedjen az erdélyi írók „divatja”, Tamási Áronnal és N y í r ő Józseffel az élen. Mint örvendetes eseményt említhetem fel azonban, hogy december elején megjelent az Uz Bence spanyolul dr. Brachfeld Olivér gondos fordításában és előszavával. Az Uz Bence spanyol kiadásának nagy sikert jósolnak; ebben az esetben egy csapásra megnyilna az út az erdélyi t á r g y ú művek előtt a spanyol közvélemény és Spanyolországon át h a m a r o s a n egész Dél-Amerika értelmisége felé. A klasszikus spanyol dráma egészen különleges atmoszférát t e r e m t e t t a „Transilvania” szó köré. Ez a kissé titokzatos hangulat erkölcsi tőkét jelent; a többé-kevésbbé ü r e s Erdély-képet és fogalm a t élő, lüktető t a r t a l o m m a l kell megtöltenünk. HUNGARUS


VIATOR

A NEM-MAGYAR NÉPELEMEK HELYZETE KÖZÉPKORI TÁRSADALMUNKBAN

A XVIII. SZÁZADBAN egész Európában egyszerre fellángoló nemzeti érzés egészen új helyzetet teremtett az egyes nemzetek egymáshoz való viszonyában. Nem csoda tehát, ha mindazok, akik e viszonyt vizsgálták, egészen a legutolsó évtizedekig alig-alig nyúltak vissza régebbi időkbe; természetesnek tartották, hogy a nemzeti öntudat és érzés kialakulása előtt a népek közti viszony sem igen lehetett kérdés tárgya. Főként a középkorban nem: hiszen akkor egész Európát a keresztény univerzalismus gondolata fogta egységbe, s ez már eleve ú t j á t állta annak – gondolták –, hogy a népi, nemzetiségi tudat nagyobb mértékben befolyásolhatta légyen az egyes népek egymáshoz való viszonyát. Az újabb kutatások azonban ezt az eleve feltételezett, különben sok tekintetben valószínűnek látszó álláspontot a mesék világába utalták: az európai szárazföld népei bizony meglehetősen ellenséges érzülettel viseltettek egymás iránt már a középkorban is; félelemmel és így gyűlölettel, vagy pedig lenézéssel és fitymálással tekintettek egymásra a szerint, hogy milyen volt köztük a hatalmi helyzet. Ott pedig, ahol két, vagy több nép arra volt kényszerítve, hogy szorosan egymás mellett, egy államban élje életét, ez a kölcsönös gyűlölet és megvetés sokszor tettlegességben is kifejezésre jutott. Így például a germán-szláv néphatáron cseh-lengyel-német viszonylatban már a középkor folyamán egészen „modern” állapotok uralkodtak: egy-egy terület politikai hovatartozását nem egyszer a szerint ítélték meg, hogy milyen nyelvet beszélt a r a j t a élő lakosság; a gneseni egyház XIII. századi statutumai szerint egyházi iskolákban németek csak akkor taníthattak, ha tökéletesen beszéltek lengyelül; egy 1326-i zsinati határozat pedig minden egyházi javadalomból kizárta az idegeneket. A felsorolást tovább folytathatnók: e helyett csak utalunk arra, hogy a kölcsönös gyűlölet az orrcsonkítástól, nyelvkitépéstől sem riadt vissza – szomorú bizonyságául annak, hogy a keresztény univerzalismus gondolata koránt sem tudott irányító tényezővé válni a mindennapi élet ügyesbajos kérdéseiben. 1 V A J J O N M I L Y E N V O L T A M A G Y A R S Á G és a betelepült nemmagyar népelemek viszonya ezekben az évszázadokban? A kérdést Szekfű Gyula vetette fel 1935-ben.2 Abból a kétségtelen tényből indult ki, hogy a magyarság finn-ugor és türk törzsek 1 M i n d e z e k r e ld.: E. Maschke: D a s E r w a c h e n d e s N a t i o n a l b e w u s s t s e i n s i m d e u t s c h - s l a v i s c h e n G r e n z r a u m , 1933., é s H . Zatschek: D a s V o l k s b e w u s s t sein, sein W e r d e n i m Spiegel d e r G e s c h i c h t s s c h r e i b u n g , 1936. E r e d m é n y e i k e t S z e k f ű Gyula v e t e t t e össze a m a g y a r v i s z o n y o k k a l : N é p e k e g y m á s k ö z t a k ö z é p k o r b a n . M a g y a r S z e m l e X L I . k. (1941) 225., s k ö v . l. 2 A m a g y a r s á g és k i s e b b s é g e i a k ö z é p k o r b a n , M a g y a r Szemle, XXV. k. (1935) 5., s köv. l.


Guoth Kálmán

724

egyesüléséből keletkezett, s műveltség, politikai vezetés tekintetében ez utóbbiak j u t o t t a k irányító szerephez; ha t e h á t azt a k a r j u k megtudni: milyen m a g a t a r t á s t tanúsított a m a g y a r s á g a közéje települt idegen néptöredékekkel szemben, azt kell megvizsgálnunk: hogyan kezelték e t ü r k népek a hatalmuk alá került népeket? E lovas-nomád népek életformájához – m o n d j a Szekfű – szinte elválaszthatatlanul hozzá tartozott az örökös mozgás, helyváltoztatás, és ezzel együtt természetesen a hódítás. Ez a hódítás azonban rendszerint igen laza jellegű volt: a meghódított nép csak a legfőbb politikai vezetés ú t j á n került kapcsolatba a hódítóval – a m i n t ezt éppen a m a g y a r s á g honfoglalás előtti életéből tudjuk. Sem a bolgárok, sem a kazárok nem érintették a m a g y a r s á g törzseinek belső életberendezését, nem keveredtek össze velük, t e h á t nem a k a r t á k őket beolvasztani; csatlakozást, hódolást csupán katonai téren követeltek tőle; ez azt jelentette, hogy békében a m a g y a r szállások őrizték és védték külső támadások ellen a hódítók szállásterületét, háborúban pedig a legveszélyesebb pontokon, támadásnál az első sorban kellett harcolniok. Csak természetes – f o l y t a t j a Szekfű –, hogy a m a g y a r s á g ezt a századokon át beidegzett bánásmódot alkalmazta új hazájában is a közéje került idegenekkel szemben. Ugyanúgy a határszéleken helyezte el a később csatlakozott népeket – mit sem változtatva belső életükön, népi egyéniségükön –, mint ahogyan egykor vele tették a bolgárok, kazárok is. Amikor pedig felvette a keresztény vallást, ez a nomádkori örökség még jobban megerősödött a keresztény monarchia népek és nemzetek felett álló univerzalismusával. Ez az eszmei háttér, mondhatni elvi alap magyarázza meg, hogy a m a g y a r s á g szívesen l á t t a azokat a kisebb-nagyobb népcsoportokat, melyek az általa birtokolt földön, az ő államánk kereteiben a k a r t á k folytatni életüket. De ez magyarázza meg azt is, hogy nem a k a r t a megsemmisíteni a betelepülők népi egyéniségét: nyelvét, belső társadalmi berendezését, azaz – mai szóhasználattal – nem a k a r t a asszimilálni őket. Világos bizonysága ennek az, hogy nagy tömegben telepítette le a szászokat, nyilván védelmi szempontból, az ország keleti szélein: Erdélyben és a Szepességben, a kúnokat pedig – pusztai életmódjuknak megfelelően – az Alföldön; s nem csak hogy nem bontotta meg soraikat, hanem egyenesen elősegítette autonómiájuk kialakulását, s ami ezzel egyet jelentett: népi különállások m e g t a r t á s á t . Csak ilyen körülmények között történhetett meg, hogy Liége-ből a XII. század folyamán Heves megyébe bevándorolt franciák még a XV. század közepén is s a j á t nyelvükön beszéltek, pedig kétségtelenül kis szigetet alkott a k a m a g y a r s á g tengerében. A m a g y a r r a l rokon besenyők is megőrizték különállásukat, pedig vagy 30 vármegye területén szétszórt a n éltek; F e j é r megyében, az ország kellős közepén még a XV. században is s a j á t „besenyő comes”-ük volt, s 1435-ben Zsigmond király az ő „besenyő jogaik alapján” biztosította törvénykezési kiváltságukat. Szekfű válasznak szánta t a n u l m á n y á t mindazoknak, akik a propaganda silány eszközeivel – az igazsággal mit sem törődve


A nem-magyar népelemek helyzete középkori társadalmunkban

725

– a m a g y a r s á g o t „születet népelnyomó”-nak igyekeztek és igyekeznek feltütetni. Érvelése világos, meggyőző és mindenek előtt tárgyilagos. Mégis, azt kell mondanunk: célkitűzése – ha nem is t e t t e elfogulttá – nem m a r a d t h a t á s nélkül szemléletére; a magyarsággal szemben elhangzott vádak késztették bizonyára a r r a , hogy a kérdést így fogalmazza m e g : igaz-e, hogy a m a g y a r s á g elnyomta nemzeti kisebbségeit? A kérdés természetének megfelelő válasza i s : a m a g y a r s á g nem nyomta el a betelepített idegeneket, m e g h a g y t a szokásaikat, jogaikat s elősegítette autonómiájuk kifejlődését. Mindez kétségtelenül igaz, de csupán negatív oldala a kérdésnek. Mut a t j a ezt az is, hogy Szekfű nem t é r t ki azokra a h a t a l m a s átalakulásokra, amelyek idők folyamán a „kisebbségek” helyzetében végbementek, s a r r a sem adott természetesen választ: miért történtek ezek a változások. 2a Hol van t e h á t a kérdés „pozitív” oldala? Királyainkat nyilván bizonyos célok, szempontok vezérelték e betelepülőkkel szemben, s ehhez képest szabták meg és változtatták ezek jogait, kötelességeit. Azaz: a nem-magyar népelemekkel való bánásmódot betelepítésük célja határozta meg. Végső fokon t e h á t az a kérdés: miért telepítették be királyaink a nemzeti „kisebbségeket”? Történetpolitikai irodalmunk első, mindmáig legszebb alkotásának, az Intelmeknek az írója külön részt szentelt ennek a kérdésnek: m u n k á j a VI. fejezetét. Tette pedig ezt azért, m e r t – mint í r j a – az idegen telepesekből igen n a g y haszna van az országnak. Miért? Azért, m e r t különféle nyelveket, szokásokat, mesterségeket, fegyvereket hoznak magukkal. 3 Ugyancsak a hasznosságot hangsúlyozzák az oklevelek is lépten-nyomon éppen abban a részben – az arengában –, mely az elvi indoklást szokta tartalmazni. 4 Mindezekből pedig kétségtelen: királyaink hadi, gazdasági célzattal hívták be e hospeseket hazánkba; azzal, ami e hasz2a N e m t é r ki ezekre a k é r d é s t legrészletesebben t á r g y a l ó t a n u l m á n y á b a n sem. Ld. Állam és n e m z e t ( B u d a p e s t , 1942.), 85., s köv. l. 3 „In hospitibus et a d v e n t i t i i s v i r i s tanta inest utilitas, ut d i g n e s e x t o in loco regalis dignitatis possit haberi.” A z t is m e g m o n d j a az író: mi ez a n a g y h a s z o n ? „Sicut enim e x diversis p a r t i b u s e t provinciis v e n i u n t hospites, i t a diversas linguas et consuetudines, diversaque documenta et arma secum ducunt, que omnia r e g n a o r n a n t et m a g n i f i c a n t a u l a m et p e r t e r r i t a n t e x t e r o r u m a r r o g a n t i a m . ” S z e n t p é t e r y : S c r i p t o r e s R e r u m H u n g a r i c a r u m . I I . k., 6 2 4 – 6 2 5 . l. – U g y a n í g y m a g y a r á z z a a szöveget Szabó I s t v á n is. A m a g y a r s á g é l e t r a j z a (A M a g y a r T ö r t é n e l m i T á r s u l a t könyvei. VIII. k., B u d a p e s t , é. n.), 58. l. 4 R e g i a e s e r e n i t a t i s devotioni p l u r i m u m expedit, quod ex f o n t e n a s c i t u r pietatis, u t hospites o m n e s a d s i n u m s u a e b e n i g n i t a t i s c o n f u g i e n t e s s u s c i p i a t e t foveat, sed r a t i o p e r s u a d e t , ut eos p r o p e n s i u s p r o t e g a t et p r o m o v e a t , quos ad honorem coronae et regni utilitatem inspexerit efficatius invigilare. Zimmerm a n n – W e r r e r : U r k u n d e n b u c h z u r Geschichte d e r D e u t s c h e n i n S i e b e n b ü r g e n I. k. ( H e r m a n n s t a d t , 1892.) 8. l. Ld. m é g u. o. 9. és .11. l. (hospites, „ q u o r u m conversatio et utilis esse regno discernitur, et o r a t i o deo commendabilis esse reperitur.”) Ld. m é g : S o p r o n m e g y e i O k m á n y t á r I. k. l. és 3. l.; F e j é r : Cod. Dipl. I I I . l. 316., 370. és 3 9 0 – 3 9 1 . l. (különösen az u t ó b b i t a g l a l j a részletesett a t á r s a d a l m i h a s z n o s s á g o t ) , t o v á b b á u. o. I I I . 2. 140. és 404. l. etc.


Guoth Kálmán

726

nossági szempontokon kívül esett, nem igen törődtek; így a népi egyéniség szinte magától értetődően kívül esett politikai célkitűzéseiken; az e téren bekövetkezett fejlődés t e h á t nem célja, h a nem csupán természetes velejárója lehetett az eredeti cél: a hadiés gazdasági hasznosság érvényesülésének. 5 Nem szorul ezek u t á n bővebb bizonyításra, hogy királyaink a beköltözött hospesekben nem a nemzeti kisebbségeket látták, hanem a t á r s a d a l o m hasznos elemeit. Ebből pedig egyenesen következik: a nem-magyar népelemek életének, sorsának változásai nem a nemzetiségi kérdés síkján, hanem a társadalmi fejlődésből érthetők meg maradéktalanul. EBBEN AZ IRÁNYBAN a kezdeményező lépéseket Deér József t e t t e meg. Annak ellenére t. i., hogy céljául észrevehetően a Szekfű által adott elvi keretek kitöltését tűzte ki,” éppen a döntő ponton túlment Szekfűn: r á m u t a t o t t arra, hogy a „nemzetiségek” életében az idők folyamán igen n a g y változások történtek, s e változások a m a g y a r társadalom általános fejlődésével állottak összefüggésben. 7 A problémát azonban gyökerében Mályusz Elemér r a g a d t a meg. 8 Abból az alapvető fontosságú felismerésből indult ki, hogy az „állam jellegének változásai kapcsolatban vannak a társadalmi fejlődéssel, sőt annak függvényei”. Ebből pedig szinte önként következik, hogy a „nemzetiségek” kezelésében beállott módosulások is végső fokon a társadalmi fejlődésben lelik m a g y a r á z a t u k a t . A X I – X I I . századra vonatkozóan egészen új anyagot hozott Mályusz a kérdés vizsgálatába: meggyőzően m u t a t o t t rá arra, hogy a népnevekből i képzővel képzett falunevek – mint pl. Csehi, H o r váti, Németi, Tóti stb. – a XIII. század előtt keletkeztek. E településtörténeti módszerrel 17 cseh, 12 horvát, 35 német, 8 vallon, 17 rutén és 13 t ó t faluról m u t a t t a ki, hogy lakóit a X I – X I I . században telepítették le királyaink. Már most – f o l y t a t j a Mályusz – a nemzetiségi politika szempontjából döntő fontosságú, hogy e f a l 5 E g é s z e n m á s u t a k o n u g y a n e r r e az e r e d m é n y r e j u t o t t Szabó István is. „ M a g á t a n é p i s é g e t a z á l l a m k i f e j e z e t t e n n e m figyeli, n e m b e f o l y á s o l j a , életfolyamát célzatosan n e m akadályozza és nem is táplálja: n e m mesterséges, han e m t e r m é s z e t e s e r ő k s z a b j á k m e g p á l y á j á t . ” I. m. 65. l. Abból a k é t s é g t e l e r tényből, h o g y a z I n t e l m e k idézett m o n d a t a a m a h a s z n o s dolgok között, melyek e t a h o s p e s e k h o z n a k m a g u k k a l , f e l s o r o l j a a k ü l ö n f é l e n y e l v e k e t is, t o v á b b á e r é s z h í r e s m a x i m á j á b ó l – g y e n g e és t ö r é k e n y az e g y n y e l v ű ( s z o k á s j ó g ú ) ors z á g – a z t k ö v e t k e z t e t h e t n é valaki, h o g y k i r á l y a i n k c é l j a a z idegen népi e g y é n i s é g f e n n t a r t á s a volt. I l y e s f a j t a dísszimilációs p o l i t i k á n a k a z o n b a n nincs n y o m a : a z ö n k é n t e s c s a t l a k o z á s t , b e o l v a d á s t s o h a n e m i g y e k e z e t t egyik k i r á l y u n k s e m m e g a k a d á l y o z n i . L e g f e l j e b b a z t b i z o n y í t j á k e k i t é t e l e k – ezt azonban k é t s é g t e l e n ü l –, h o g y a m a g y a r politika szívesen f o g a d t a az idegen nyelvű telepeseket, s n e m t ö r e k e d e t t nyelvük, ezzel n é p i k ü l ö n á l l á s u k m e g s z ü n t e t é s é r e . 6 Deér József: Pogány magyarság, keresztény magyarság (Budapest, 1938), 267. l. 7 U. o. 187. s köv. l. (különösen a 193. l.). Mivel i t t c s a k a n e m - m a g y a r n é p e l e m e k k e l való b á n á s m ó d elvi a l a p j a i n a k v i z s g á l a t á r a szorítkozunk, e g y é b k é n t h a s z n o s é s é r t é k e s , d e elvi t e k i n t e t b e n S z e k f ű m e g á l l a p í t á s a i n nyugvó fejtegetéseire n e m térhetünk ki részletesen. 8 M á l y u s z E l e m é r : A k ö z é p k o r i m a g y a r n e m z e t i s é g i politika, S z á z a d o k , 1939, 257. é s 385. s köv. l.



727

vak szét voltak szórva a m a g y a r s á g tengerében – világos bizonyságául annak, hogy az államhatalom be a k a r t a őket olvasztani. Ugyanezt a módszert: a szétszórást alkalmazták királyaink a többnyire rokon, keleti eredetű betelepülőkkel: böszörményekkel vagy izmaelitákkal, székelyekkel szemben is. A mohamedán vallású böszörményekkel szemben pl. Szent László elrendelte: „ha megkeresztelésük u t á n visszatérnek régi hitükre, lakóhelyükről elűzetve más falvakba helyeztessenek á t ; akik ártatlanoknak bizonyulnak, m a r a d j a n a k lakóhelyükön”. Kálmán pedig egyenesen jutalommal kecsegtette azokat, akik a titkos mohamedánokat feljelentik. Megparancsolta továbbá, hogy minden izmaelita f a l u építsen templomot; ha a templom elkészült, a lakosság fele költözzék el, és máshol telepedjék le; izmaelita ne m e r j e leányát a m a g a nemzetségéből származónak adni feleségül, hanem csak kereszténynek. Ezen intézkedések – f o l y t a t j a Mályusz – elsősorban vallási célokat szolgált a k ; világos azonban, hogy a vallási csere magával hozta beolvadásukat is: „ . . . a kereszténnyé válás magyarosodást jelent”. A cél az asszimiláció lévén, természetes, hogy királyaink nem adtak autonómiát a legkisebb idegen településeknek – így az ugyancsak szétszórtan élő besenyőknek sem. Minden besenyő közvetlenül a nádor hatásköre alá tartozott, ami függetlenséget jelentett a megyétől, s ennek következtében kétségtelenül megkülönböztetett állapotot. A nádor azonban az egyes csoportok élére ispánokat állított s ezek, illetőleg helyetteseik ítélkeztek a besenyők felett. Autonómiáról tehát, mivel b í r á i k a t sem m a g u k választották, nem lehet beszélni a besenyőknél, amint hogy a székelyeknél sem. Ha ez utóbbiaknak autonómiájuk lett volna, érthetetlen lenne: a zárt egységben m a r a d ó nép, amelyet ősi szervezete is összetartott, hogyan lett nyelvében, jellegében magyar, miért nem őrizte m e g esetleges török nyelvét? De érthetetlen az is: ha a székelység zárt egységben a magyarsághoz csatlakozott török nép volt, hogyan lehetséges, hogy a nemzetségnevek „általában, h a t á r o z o t t a n mag y a r eredetűek”? Mályusz m a g y a r á z a t a így hangzik: a székely név jelentése – herceg törzse; a törzs pedig mesterséges alakulat, a fejedelmi a k a r a t hozza létre. Így t e h á t az a fejedelem – a k á r Árpád, a k á r más –, aki e törzset megalkotta, különböző törökm a g y a r népelemekből r a k h a t t a össze; később pedig, az esetleges vérveszteségek m i a t t t á m a d t hézagokat magyarokkal töltötték föl. Így válhatott az eredetileg rokon, de nem m a g y a r székelység magyarrá. Mindezek a l a p j á n önként adódik a végső következtetés: a X I – X I I . században a m a g y a r politika t u d a t o s a n asszimilálni a k a r t a a betelepült »nemzetiségeket«. Kétségtelenné teszi ezt az is – mondja Mályusz –, hogy míg a fentiek szerint minden »nemzetiséget« szétszórt az államhatalom, egy népet, a zsidóságot egyenesen elzárta még az asszimiláció lehetőségétől is. „A XIII. század nagy, kihatásaiban egyenesen döntő f o r d u l a t o t hozott a nemzetiségi politikában: a szétszórás helyébe a tömörítést állította. Az új elvet II. E n d r e r i t k a határozottsággal fogalmazta meg: »Az egész nép egy nép legyen« – mondotta” a szebenvidéki


728

Guoth Kálmán

szászok részére adott kiváltságlevélben, az úgynevezett Andreanumban. E célból kitelepítette a szászok között élő magyarokat, székelyeket, bessenyőket, oláhokat, s így az eddig szakadozott szász települést egységessé t e t t e : ami természetesen együtt j á r t az eddigi asszimilációs politika elejtésével. Hasonló kiváltságokat kaptak 1271-ben V. Istvántól a XIII. század elejétől betelepült szepesi szászok is – a közöttük élő magyarok nagy száma m i a t t területi különállás nélkül. Ugyancsak ez az elv, a tömörítés magyarázza meg azt is, hogy a k u n o k a t egy tömegben telepítette le IV. Béla a t a t á r j á r á s után. III. Endrének a m a törekvése mögött, hogy az összes oláhokat Székes nevű b i r t o k á r a telepítse össze, ugyancsak ez az új elvi alap húzódik meg. Kétségtelen, hogy ez az óriási átalakulás az államhatalom akaratából, az ő beleegyezésével történt, s nem a „nemzetiségek” kényszerítették ki. Ha tudniillik a „nemzetiségek” olyan követeléseket t á m a s z t o t t a k volna a királlyal szemben, melyeket nem helyeselt, a király bizonyára éppen úgy kitessékelte volna őket országából, mint például a fegyveres erő tekintetében legerősebb idegen csoport o t : a német lovagrendet. Mi késztette v a j j o n királyainkat eddigi politikájuk megváltozt a t á s á r a ? Mályusz remekül f e j t i fel az okokat: a XIII. század elejétől a királyi birtokok egyre gyorsuló ütemben kerültek magánosok kezére. Ezzel párhuzamosan a király hatalma is egyre jobban összezsugorodott; ennek a folyamatnak a k a r t a k királyaink g á t a t vetni s megakadályozni »az alattvalók egész tömegének, főleg a szabadoknak, libereknek magánföldesúri joghatóság alá kerülését«. Ezért foglalták az idegen származású népelemeket jogi egységbe. Végeredményben t e h á t a m a g y a r társadalom fejlődésében beállott átalakulás hozta létre a nemzetiségek helyzetében bekövetkezett változásokat. Mindazok a kiváltságok azonban – f o l y t a t j a Mályusz –, melyeket a nemzetiségek élveztek új helyzetükben, korántsem jelentettek még autonómiát. Legfelső fokon a királytól f ü g g ö t t az egész közigazgatás, bíráskodás, aki ezt a jogát valamelyik főtisztviselője – a kunok felett a nádor, a székelyek felett az erdélyi vajda, a szászok felett a szebeni ispán – ú t j á n gyakorolta. A hűbéri állam jellegének megfelelően t e h á t a hűbériség láncolatán f ű z t e őket magához; különbségeket az egyes nemzetiségeken belül a hadi érdemek szerint tett, a rétegződés ennek alaján j ö t t létre; az asszimilációt nem erőszakolta, az önkéntes beolvadásnak azonban nem volt ellensége. Ez az önkéntes asszimiláció természetesen társadalmi síkon zajlott le: az egyes nemzetiségek törekvő, kiemelkedő elemei felkerülve a nemesség soraiba, minden külső, hatalmi beavatkozás nélkül, szinte észrevétlenül váltak magyarokká. Ú j a b b döntő f o r d u l a t a XV. század folyamán következett be a nemzetiségek életében akkor, mikor a hűbéri m a g y a r társadalom, s vele együtt az állam rendi jellegűvé vált. Szinte azt lehetne mondani: a köznemesség megyei autonómiájával párhuzamosan alakult ki a nemzetiségek önkormányzata. Miért? Nyilván azért, »mivel



729

a nemzetiségek nem izolált sejtek, hanem a m a g y a r társadalom részei«, s így természetesen osztoznak a n n a k sorsában, berendezésének változásaiban. A kezdeményező, mint azt például az erdélyi szászok esetében l á t h a t j u k , ismét az államhatalom volt. Mátyás s a j á t elhatározásából a d t a meg a szebenieknek a királybíró, a comes választásának jogát 1464-ben; ő f o r r a s z t o t t a egységbe a szebeniekkel az eddig különálló szász települési területeket: Besztercét, Meggyest, Selyket és a Barcaságot. Neki köszönheti a szászság bíráskodási, közigazgatási, kulturális és gazdasági önkormányzatát. S hogy mindez királyi kegyből hullott a szászok ölébe, nem pedig ők vívták ki a királlyal szemben, m u t a t j á k a következmények: Mátyás halála u t á n sokkal gyengébb uralkodóval szemben sem t u d t á k megvédelmezni autonómiájukat a támadások ellen. A szepesi szászok nem j u t o t t a k el az autonómiának erre a teljes f o k á r a . Ennek oka az volt, hogy i t t a m a g y a r s á g erősebb lévén, a szász település nem válhatott z á r t t á ; a Szepesség nemesi megyévé alakult, s így a szepesi főispán kezében m a r a d t a közigazg a t á s és a magasabb fokú bíráskodás is. Egészen másként alakult a kunok sorsa: a XIV. században még a nádor officiálisai ítélkeztek felettük – a nemeseknek számító jászkúnok által választott bíróval együtt. Helyzetük t e h á t sok tekintetben hasonló volt a szebeni szászokéhoz. 1456-tól kezdve azonban a székek kapitányai és közkúnjai választottak maguk közül egy-egy esküdt kapitányt, a közkúnok pedig m a g u k közül 12 esküdtet, s ezek 14-en határoztak, ítélkeztek a kúnok minden ügyében. Szemmel láthatóan mindent megtett a királyság a románok egységbe fogására, önkormányzatuk kialakítására is. A XV. század előtt ezek szervezkedése egyes királyi várak – így Déva, Jófő, Hunyad, Haczak, Fogaras, Karán, K o m j á t – körül indult meg. Egységgé először Hunyadi János f o g t a őket össze 1451-ben; ekkor, mint kormányzó, a h é t román szék szolgabíráihoz intézte parancsát, akik ezután a nemesekkel együtt Sebes városába, a h é t román kerület székhelyére jöttek össze közgyűlésre. E z t az egységet V. László 1457-ben m é g tovább fejlesztette: élükön ettől kezdve a király által kinevezett ispán állt, aki mellé ellenőrökké a románok bírái rendeltettek. Területüket a király egységesnek és z á r t n a k nyilvánította. Ezeket a nagyfokú lehetőségeket azonban a románság nem t u d t a kiaknázni, autonómiája így nem f o r r o t t ki teljesen. Nem azért, m i n t h a az államhatalom nem t e t t volna meg mindent ebben az irányban, hanem azért, mert belső szervezetük nem volt még érett az önkormányzatra. Pontosan ez volt a helyzet a munkácsi uradalom kereteiben, s a Bereg megyében élő rutének esetében is: alsóbb fokon még csak a maguk választotta v a j d a ítélt felettük: fontosabb ügyekben azonban a főispán, illetőleg a v á r n a g y volt és m a r a d t illetékes. Végül a r r a m u t a t még rá Mályusz: miért nem alakult ki az önkormányzat a tótoknál, holott erre minden lehetőségük megvolt? Azért – mondja –, m e r t akkor, mikor ez az átalakulás megindult,


Guoth Kálmán

730

a tótok m á r teljesen hozzásimultak a m a g y a r életformához. Viszont, h o g y a m a g y a r s á g nem nyomta el őket, azt bizonyítja, hogy népi állagukat maradéktalanul át t u d t á k menteni az ú j k o r századaiba. M I N T E B B Ő L A V Á Z L A T O S , futólagos áttekintésből is világos a n látható, Mályusz egészen más oldalról igyekezett megközelíteni a kérdés lényegét, mint Szekfű. Eredményeik mégis csak egy kérdésben – igaz, hogy o t t annál élesebben – állnak egymással szemben. Szekfű szerint a m a g y a r s á g soha sem a k a r t a asszimilálni »kisebbségeit«, Mályusz szerint pedig – legalább is a X I – X I I . században – igen. Természetes tehát, hogy ezen – és csak ezen! – a ponton vitára került a sor. 9 A vita azonban nem vezetett eredményre. Szerény véleményünk szerint azért nem, m e r t mindketten – tanulmányának e részében Mályusz is – a nemzeti kérdés síkján nézték a problémát: az „asszimiláció”-„nemzetiségi tolerancia” ellentétpárral, mint létrehozó okkal a k a r t a k magyarázni olyan jelenségeket, melyeket hadi, gazdasági célkitűzések eredményeztek. Ez pedig annál feltűnőbb, mert hiszen – mint láttuk – Mályusz törekvése épen az volt – egész tanulmányának ez a vezérmotívuma –, hogy a »nemzetiségek« sorsában beállott változásokra a társadalmi fejlődésben keressen magyarázatot. Ez az ösztönös felismerés vezette el a XIII. század elején végbement »döntő fordulat« felismeréséhez, és helyes értelmezéséhez; ez az alapgondolata segítette hozzá, hogy a XIII–XV. század látszólag kusza tényei között és mögött meg t u d j a fogni azokat a célkitűzéseket, melyek e jelenségeket létrehozták. A X I – X I I . század vizsgálatánál azonban – mindezek ellenére – letért erről az alapról; e kor »nemzetiségi politikai« jelenségeit nem a társadalmi fejlődésből magyarázza, h a n e m az ettől mintegy függetlenül dolgozó államhatalom tudatos és tervszerű eljárásának eredményeit l á t j a bennük. Mi késztette Mályuszt erre az alapvető fontosságú módosításra? Ha azokat a térképeket nézzük, melyeket új a n y a g á n a k illusztrálására, a Csehi, Németi stb. falvak elhelyezésére vonatkozóan felhoz, önkéntelenül is az a gondolat t á m a d az emberben: ilyen nagymérvű szétszórás tényleg csak tudatos, tervszerű politika eredménye lehet e t t ; még jobban megerősíti ezt az a tény, hogy királyaink valóban nem telepítették együvé a m a g y a r r a l rokon „nemzetiségeket”: böszörményeket, besenyőket sem. Egyedül az erdélyi szászok nagyobb mérvű együvé telepítése nem t á m o g a t j a kimondottan ezt az álláspontot. Mályusz szerint azonban legalább is nem áll ellentétben a fentiekkel; azt í r j a ezzel kapcsolatban: a XII. században »a szász telepeket nemcsak a különböző királyi ispánok h a t á s k ö r e választotta el egymástól, hanem a 9 Szekfű Gyula: M é g egyszer középkori kisebbségeinkről, M a g y a r Szemle, XXXIX. k. (1940) 169. s köv. l. Mályusz Elemér: Az egynyelvű ország, Századok, 1941, 113. s. köv. l. Szekfű Gyula: Népek e g y m á s k ö z t a középkorban, i. h. i. l.


A nem-magyar népelemek

helyzete középkori társadalmunkban

731

közéjük ékelődő régi m a g y a r falvak, meg a sebesi székelyek f ö l d j e is. Ily szétszórtan, megbontott népi területtel a szászság beolvadásra volt ítélve. Ettől a sorstól szabadította meg őt II. E n d r e 1224-ben, amikor a székelyeket s bizonyára a királyi megye népeit is kivonta köréből, területét egységessé tette, a különböző királyi ispánok hatáskörét megszüntetve a szebeniét terjesztette ki föléje, s egyetlen népelemmé fogva össze, terheit és kiváltságait egyetemlegesen állapította meg«. 10 Ezek szerint tehát, ha 1224-ben nem következik be a nagy fordulat, a szászok beolvadtak volna a magyarságba. Ha azonban tekintetbe vesszük azt, hogy a Csehi, Németi stb. falvak lakói a XIII. század elején bekövetkezett változások ellenére is feloldódtak a m a g y a r s á g tengerében, világos, hogy az esetleges beolvadás szempontjából döntő súllyal esett l a t b a : mennyire volt egységes és összefüggő a szebenvidéki szász település? E r r e vonatkozóan Mályusz ezt í r j a : ».... a teljes asszimilációra törekvő politika alapfeltétele m á r az Andreanum előtt megsemmisült. A szebenvidéki, eredetileg széttagolt szász telepek ugyanis akkor olvadtak volna be a közéjük ékelődő magyarságba, ha ez náluknál nagyobb számú. Lehetséges, hogy m á r kezdetben sem volt a m a g y a r s á g döntő fölényben, mivel Erdélynek ezt a t á j á t a Dunántúlhoz viszonyítva aránylag későn és gyéren szállotta meg a magyarság, más vidékek népszaporulatára pedig exponáltabb helyen, mint például a Székelyföldön volt szükség. De b á r m i volt is az ok, elmaradt a túlsúlyt biztosító népi utánpótlás, s így a magyar falvak, amelyek szerepe a széttagolás lett volna, II. Endre korára közbeékelődő nyúlványokká és szigetekké váltak. A király 1224-ben számot vethetett helyzetükkel, s m e r t jól tudta, hogy most még kevésbbé van módjában m a g y a r r a j o k betelepítésével erősíteni őket, mint elődeinek a XII. században, kivonta lakosságukat a szászok gyűrűjéből. Ezzel megmentette őket az elnémetesedéstől.« 1 1 Ezek szerint tehát, ha 1224-ben nem következik be a n a g y fordulat, a magyarok olvadtak volna be a szászságba. A két idézett rész l á t h a t ó a n ellentétben áll egymással; s ez nem csak a szerző, Mályusz figyemét kerülte k i : elsíklott felette bírálójának, Szekfűnek a tekintete is. Pedig az ellentmondás nem egyszerű tollhiba: Mályusz X I – X I I . századi koncepcióját alapjaib a n érinti – s világosan m u t a t j a egyszersmind azt i s : hol v a n a „punctum saliens”? Nyilvánvalóan a szász kérdésnél. A II. Géza idejétől kezdve több hullámban betelepülő szászok egymásután szállták meg Nagyszeben, Újegyház, Nagysink, továbbá – nagyobbrészt még az Andreanum kiadása előtt – Kőhalom, Szerdahely, Szászváros vidékét, s ami döntő f o n t o s s á g ú : többékevésbbé összefüggő település formájában. 1 2 III. Béla m á r 1191-ben 10

Századok, 1939, 387. l. U. o. 395. l. A kiemelés t ő l ü n k s z á r m a z i k ( S z e r k . ) 12 E települések m e n e t é r e ld.: G. D. Teutsch: Geschichte d e r Sieb. S a c h sen. 3. A u f l . Bd. I. ( H e r m a n n s t a d t , 1899) 7. s köv. l., t o v á b b á : W. H o r w a t h : Die L a n d n a h m e des Altlandes i m L i c h t e d e r K i r c h e n b a u t e n , S i e b e n b ü r g i s c h e V i e r t e l j a h r s c h r i f t L I X . k. (1936) 169. s köv. l. – H o r w a t h n a g y o n ü g y e s e n a 11


Guoth Kálmán

732

külön szebeni prépostságot létesített, 1 3 ennek hatásköre alá került a szebeni dékánságon kívül – legalább részben – az újegyházi és a nagysinki is. II. A n d r á s pedig 1212 körül külön szebeni – nyilván szász jellegű – püspökséget a k a r t felállítani. 14 Mindez pedig akkor történt, amikor Mályusz szerint a m a g y a r politika asszimilálni a k a r t a a nemzetiségeket. Már pedig: ha válóban a beolvasztás lett volna a magyar politika célja, nem tűrte volna, hogy a szász település egyre masszívabb tömbbé váljék; nem nyujtott volna segédkezet az egyházi egység és különállás kialakulásához sem: hiszen ez mindennél jobban gátolta volna a cél: az asszimiláció megvalósulását. Még kevésbbé engedte volna meg azt, hogy az itt lévő magyar falvak „közbeékelődő nyulványokká és szigetekké” váljanak a német településben olyannyira, hogy meg kelljen menteni őket az elnémetesedéstől. Nem kétséges, hogy a XII. századi királyi hatalom meg tudta volna akadályozni ezt a folyamatot – ha a k a r j a . Hogy nem tette meg ezt, az nyilvánvaló bizonysága annak: nem a beolvasztás szempontja vezérelte a »nemzetiségek« elhelyezésében, hanem mint fentebb u t a l t u n k rá – hadi és gazdasági célkitűzések; bennük tehát a társadalom hasznos elemeit látta az államhatalom: erre mutat az is, hogy a társadalom akkori szervezetében a várispánságok kereteiben helyezte el a betelepülőket – nem szészórás céljából, hanem a hadi és gazdasági szempontoknak megfelelően. Ahol az ország védelme azt szükségessé tette, s a ritkább népességi viszonyok megengedték, nagyobb számban telepítettek le királyaink ilyen jövevény telepeseket. Másutt azonban – mint például a viszonylag nagy népsűrűségű Dunántúlon – magától értetődően szórványba kerültek a települők. Az a nagy változás tehát, melyet Mályusz kitűnő történeti érzékkel v e t t észre, szükségszerűen következett be e nem-magyar elemek helyzetében a XIII. század elején. A királyi várszervezet felbomlásával új kereteket kellett adni életüknek: egyrészt t. i. a megye fejlődése olyan irányba indult, amelybe nem illettek bele jogilag sem a telepesek, másrészt pedig a királyi hatalomnak is érdeke volt, hogy m e g t a r t h a s s a őket; erre pedig valóban csak egy mód volt: ha egységesen kapcsolja őket magához. Mi volt a helyzet a besenyőkkel és böszörményiekkel? Mint a törvényekből világosan látható, a böszörmények szétszórása valt e m p l o m é p í t é s i stílusból k ö v e t k e z t e t az illető h e l y betelepülésének idejére. Az ilyen jellegű v i z s g á l a t o k t e r m é s z e t e s e n soha n e m l e h e t n e k é v s z á m s z e r ü e n pont o s a k , á l t a l á n o s s á g b a n a z o n b a n e l f o g a d h a t ó k a z e r e d m é n y e i k : ebben a z esetben a n n á l i s i n k á b b , m e r t n a g y j á b ó l m e g e g y e z n e k m á s oldalról, m á s szemp o n t o k s z e r i n t f o l y t a t o t t k u t a t á s o k k a l . – H o g y a szebenvidéki szász település az A n d r e a n u m i d e j é r e m á r szinte egészen ö s s z e f ü g g ő v é vált, s benne a m a g y a r f a l v a k – m i n t M á l y u s z m o n d j a : „közbeékelődő n y ú l v á n y o k k á , s z i g e t e k k é ” v á l t a k , a z t a z A n d r e a n u m szövege i s m u t a t j a : n e m sok kivenni való település a k a d t m á r ezen a t á j o n . 13 Z i m m e r m a n n – W e r n e r : i. m. I. k. 1–3. l. 14 Kiviláglik ez a p á p á n a k 1212. f e b r . 12-én kelt, I I . A n d r á s h o z intézett leveléből: „ S u p e r episcopatu de novo c r e a n d o a p u d Cibiniensem ecclesiam in U l t r a s i l v a n a diocesi, qui m e t r o p o l i Colocensi s u b d a t u r , petitionem r e g i a m neq u i v i m u s e x a u d i r e ” – í r j a a p á p a . Z i m m e r m a n n – W e r n e r : i. m. I. k. 13. l.



733

lási szempontok m i a t t t ö r t é n t azért, m e r t az immár keresztény magyar királyság nem tűrhette, hogy h a t á r a i között pogányok, illetve nem-keresztények éljenek; ugyanaz a missziós t u d a t érvényesült irányukban, mint például a XII. század végétől kezdve a balkáni bogumilokkal szemben. Világosan m u t a t j a ezt Szent Lászlónak a böszörményekre vonatkozó, Mályusz által is idézett törvénye: „ha megkeresztelésük u t á n visszatérnek régi hitükre, lakóhelyükről elűzve m á s falvakba helyeztessenek á t ; akik á r t a t l a n o k n a k bizonyulnak, m a r a d j a n a k lakóhelyükön.” 15 A király t e h á t csak a kereszténység felvételére a k a r t a őket bírni; akik ezt megtették, azok együtt maradhattak, s m e g t a r t h a t t á k népi egyéniségüket – bizonyságául annak, hogy a király nem törekedett népi beolvasztásukra. Kálmán – törvényei fogalmazásából is látszik – azért nyúlt velük szemben a szétszórás eszközéhez, m e r t nem tettek eleget a törvénynek: nem tértek át a keresztény vallásra; e szétszórással azonban természetesen együtt j á r t a népi asszimiláció is, m e r t az idegen vallás és népiség hordozói ugyanazon személyek voltak. A törvények tehát csupán a »vallási asszimilációt« célozták: a népi asszimiláció ennek természetes velejárója volt, nem pedig tudatos nemzetiségi politika eredménye.16 15 De negociatoribus, quos y s m a e l i t a s a p p e l l a n t . De negociatoribus, quos appellant ismaelitas, s i post b a p t i s m u m a d l e g e m s u a m a n t i q u a m p e r c i r c u m cisionem rediisse inventi f u e r i n t , a sedibus suis s e p a r a t i ad a l i a s villas r e m o v e a n t u r . Illi vero, qui inculpabiles per iudicium apparuerint, in propriis sedibus remaneant. S a n c t i L a d i s l a i D e c r e t o r u m Lib. I. 9. §. (Ld.: Závodszky Levente: A Szent I s t v á n , S z e n t L á s z l ó és K á l m á n k o r a b e l i t ö r v é n y e k és z s i n a t i h a t á r o z a t o k f o r r á s a i ( B u d a p e s t , 1904.), 159. l.) 16 Ha a politika c é l j a t é n y l e g a népi s z é t s z ó r á s lett volna, érthetetlen lenne: m i é r t a d o t t módot az á l l a m h a t a l o m a r r a , h o g y a b ö s z ö r m é n y e k népi egységben éljenek u g y a n a k k o r , m i k o r vallási e g y ü t t m a r a d á s u k a t nem t ű r t e . A r r a lehetne gondolni esetleg, h o g y a m a g y a r s á g t ö m e g e i t ő l ö v e z e t t f a l v a i k a t n e m t a r t o t t a m á r v e s z é l y e s e k n e k a k i r á l y . E b b e n az esetben a z o n b a n az a k é r d é s m e r ü l t f e l : h a népi t e k i n t e t b e n n e m t a r t o t t a m á r ő k e t v e s z é l y e s e k n e k az uralkodó, s éppen e z é r t velük s z e m b e n a v á r a k o z á s á l l á s p o n t j á r a helyezkedett, m i é r t nem t e t t e ezt vallási t é r e n i s ? E z a k é r d é s c s a k a k k o r oldódnék meg, s v á l n a ezzel e g y ü t t valószínűvé a f e n t i feltevés, ha bizonyítani lehetne, h o g y a z egyes „ r e m z e t i s é g e k ” egy t ö m e g b e n j ö t t e k u g y a n h a z á n k b a , d e betelepítésükkel az á l l a m h a t a l o m s z é t s z ó r t a őket. E n n e k a z o n b a n éppen a f o r d í t o t t j a t ö r t é n t : u g y a n a z o n n é p e g y e s telepes r a j a i n é h a évtizedes t á v o l s á g o k b a n k ö v e t t é k e g y m á s t – a m i n t ezt pl. a cseh települések t ö r t é n e t é b ő l minden k é t s é g e t k i z á r ó a n l á t h a t j u k . (Ernyey József: R é g i cseh telepítések h a z á n k b a n , Föld és E m b e r , 1926. U g y a n i l y e n többszörösen s z a g g a t o t t l e h e t e t t a böszörm é n y e k és b e s e n y ő k betelepülése is. Ld. Karácsonyi Járos: K i k voltak, s m i k o r j ö t t e k h a z á n k b a a böszörmények, v a g y i z m a e l i t á k ? É r t . a T ö r t . T u d . köréből XXIII. k. 7. sz., B u d a p e s t , 1913. Györffy György: B e s e n y ő k és m a g y a r o k . B u d a p e s t 1940.). I l y e n k ö r ü l m é n y e k k ö z ö t t p e d i g szinte t e r m é s z e t e s n e k kell t a r t a n u n k , h o g y s z é t s z ó r ó d t a k : oda t e l e p í t e t t é k le őket, ahol a népességi viszonyok, hadi, g a z d a s á g i s z e m p o n t o k s z ü k s é g e s s é t e t t é k . E z t az elvet m e g a besenyő települések m u t a t j á k v i l á g o s a n : „ a n a g y o b b besenyő s z á l l á s t e r ü l e t e k m o c s a r a s , r é t e s v i d é k e k e n t a l á l h a t ó k . ” „ A f ö l d r a j z i viszonyoknak ily m é r v ű egyezése ennek a n o m á d n é p n e k szállásterületeivel n e m véletlen m ü v e . M a g y a r á z a t á t a b b a n leli, h o g y a t i s z t a n o m á d életmódot f o l y t a t ó b e s e n y ő s é g a m a g y a r o r s z á g i r é t e s t e r ü l e t e k b e n a z é l e t m ó d j á n a k l e g j o b b a n megfelelő t e r ü l e t e t t a l á l t a meg, a m e l y e k r e a f é l n o m á d f ö l d m ű v e l é s t is f o l y t a t ó m a g y a r s á g i g é n y t nem t a r t o t t . ” (Györffy György: i. m. 1 4 3 – 1 4 4 . l.). Abból a k é t s é g t e l e n tényből, h o g y a v á r s z e r v e z e t b e o s z t o t t á k be a telepeket, m é g n e m k ö v e t k e z t e t h e t ü n k


Guoth Kálmán

734

Ugyancsak vallási okok m i a t t esik el Mályusz negatív érve is: az tudniillik, hogy a zsidóság asszimilációját egyenesen meggátolt á k királyaink. A zsidóságról az egész középkornak különvéleménye volt, ami a meg-megújuló zsidóüldözésekben is kifejezésre jutott. Ez azonban tisztán vallási és erkölcsi célzatú volt, nem pedig f a j i vagy nemzetiségi, amint az a törvények szövegezéséből is látható. A székely kérdésben Győrffy György kitűnő tanulmánya oszl a t j a el Mályusznak az eddigi felfogással szemben emelt, kétségtelenül jogos észrevételeit. G y ő r f f y meggyőzően m u t a t o t t rá arra, hogy a székelyek n a g y többségükben tulajdonképen az ország belsejéből kitelepült és összetelepült magyarok; 1 7 így sem a nyelv, sem a nemzetségek m a g y a r nevei nem okoznak többé nehézséget. Következésképen: asszimilációjukra sem kellett királyainknak gondolniok, m e r t a székely törzs eredetileg is túlnyomóan m a g y a r népelemekből tevődhetett össze. M I N D E Z E K E L Ő R E B O C S Á J T Á S A U T Á N azt a végső következtetést v o n h a t j u k le: királyaink a X I – X I I . században sem a k a r t á k asszimilálni a betelepült nem-magyar népelemeket: társadalmi elemekként kezelték őket akkor is éppen úgy, mint a későbbi századokban. S ezzel Mályusz koncepciója teljessé válik: a nem-magyar népelemek helyzete mindíg a társadalmi fejlődés függvénye volt, jogaik, kötelességeik ennek alapján módosultak; a X I – X I I . században ők is a várszervezetben nyertek elhelyezést éppen úgy, mint a m a g y a r s á g megfelelő rétegei; a XIII. századtól kezdve hasonlóan egységesen kapcsolta őket magához az államhatalom, mint például az Aranybullában a későbbi köznemesség ősét; a rendi korszak beköszöntésével ők is u g y a n ú g y m e g k a p t á k ; vagy legalább is elérhették az önkormányzati jogot, mint a megyei keretek között élő nemesség. t u d a t o s n e m z e t i s é g i p o l i t i k á r a . E r r e éppen a k k o r kellene gondolni, h a n e m ebbe az a k k o r k o r s z e r ű t á r s a d a l m i k e r e t b e h e l y e z t é k volna el a j ö v e v é n y e k e t – a m a g y a r s á g h o z h a s o n l ó a n , h a n e m – m i n t e g y m e g k ü l ö n b ö z t e t e t t e n , m á s elbán á s b a n részesítették volna őket. 17 „...a s z é k e l y s é g n e m e g y s é g e s eredetű, h a n e m a m a g y a r s á g különböző törzseiből és a m a g y a r s á g h o z később c s a t l a k o z o t t k e l e t i népelemekből tevődött összé” – í r j a G y ö r f f y . ( A székelyek e r e d e t e é s t e l e p ü l é s ü k t ö r t é n e t e . Ld. Mályusz Elemér ( s z e r k . ) : E r d é l y és népei, B u d a p e s t 1941. 35. s. köv. l.: az idézet u. o. 55. l.). L e g ú j a b b a n m a g a M á l y u s z szólt h o z z á a k é r d é s h e z (A s z é k e l y s é g eredetéről. M e l i c h – E m l é k k ö n y v , B u d a p e s t , 1942, 254. s köv. l . ) : G y ö r f f y e r e d m é n y e i t e g y e t l e n f o r r á s h e l y értelmezésén k í v ü l alfogadta, s ő t lén y e g e s p o n t o k o n ki is e g é s z í t e t t e : a székely t ö r z s m e g a l a k u l á s á b a n r é s z t vevő m a g y a r s á g s z á m a r á n y á t m é g n a g y o b b m é r v ű n e k l á t j a , m i n t G y ö r f f y . „ A zömn e k a z o n b a n a f i n n u g o r n y e l v e t beszélő m a g y a r s á g k ö r é b ő l k e l l e t t kikerülnie, m e r t c s a k í g y é r t h e t ő , m i é r t nincs székely nyelv, m i é r t m a g y a r o k a székelyek, m i é r t n e m k ü l ö n b ö z n e k e t n i k u m , népi egyéniség, m ű v e l t s é g t e k i n t e t é b e n ” – í r j a M á l y u s z (i. h. 256. l.). „ H a a székelység t e l j e s egészében t ö r ö k e r e d e t ű é s n y e l v ű n é p lett volna, egy t ö m e g b e n földhöz j u t t a t v a , f e l t é t l e n ü l sok folyót és l a k ó t e l e p e t k e l l e t t volna t ö r ö k névvel iletnie. A z o n b a n a Székelyföld h e l y n e v e i . . . m a g y a r jellegűek . . . ” „ A f i n n u g o r elem ( m a g y a r s á g ) t ú l s ú l y a m a g y a r á z z a m e g t o v á b b á a z t a z i s m e r t t é n y t is, h o g y a székely r o v á s í r á s m i é r t m a g y a r írás, v a g y h o g y a székelység a n t h r o p o l ó g i a i k é p e m i é r t n e m törökösebb, m i n t a m a g y a r s á g többi ágáé.” (u. o. 259. l.)



735

E különböző társadalmi berendezésekben természetesen különböző lehetőségek adódtak a népi egyéniség f e n n m a r a d á s á r a : a XI– XII. századi várszervezet jellegénél fogva sokkal kevésbbé volt alkalmas erre, mint például a rendiség kora. Tudatos nemzetiségi türelemről, asszimilációról és nem-asszimilációról azonban egyik f e j lődési fokon sem beszélhetünk; mindezek mai szemléletünk jellegzetes elemei éppenúgy, mint a nemzeti „kisebbség”, a „nemzetiség”, „nemzetiségi politika” stb. kifejezések. Ha az egykori történeti valóságban véljük felbukkani t a r t a l m u k a t , az csupán látszat: korunk horizontján való virtuális tükröződése a m a változásoknak, melyek egykor a társadalmi fejlődés s í k j á n mentek végbe. Mindezekből pedig világosan következik: a magyarság nem csak hogy nem nyomta el a közéje települt nem-magyar néptöredékeket, mai szóhasználattal nemzetiségeket, hanem teljes jogú részekként illesztette őket bele társadalmi szervezetébe. Az az éles ellentét tehát, mely Szekfű és Mályusz felfogása között van, és első pillanatra áthidalhatatlannak látszik, csupán látszólagos: eredményeik valójában kölcsönösen kiegészítik egymást. Az összeegyeztetés m á r meg is történt. Szabó István végezte el „A m a g y a r s á g életrajza” című szép könyvében, A felé a szemléleti mód felé, hogy a nem-magyar népelemek helyzetét mindíg a magyar társadalom fejlődése h a t á r o z t a meg, melynek első nyomai Deérnél figyelhetők meg, a l a p j a i t pedig Mályusz r a k t a le, Szabó tette meg az utolsó lépéseket: tények hosszú sorával bizonyítja, hogy a m a g y a r politika a nem-magyar népelemekben nem a nemzetiségeket látta, hanem a társadalom tagjait.” Ebből pedig egyenesen következik, hogy valóban nem volt hazánkban nemzetiségi elnyomás – amint ezt m á r a problémát felvető Szekfű megállapította.” GUOTH

KÁLMÁN

18 I. m 52. s köv. l. S z a b ó f e l f o g á s a – m i n t l á t h a t ó – n e m c s u p á n öszszegezése a z e r e d m é n y e k n e k : szemléleti s í k o n ő t e t t e m e g a z u t o l s ó lépéseket a k é r d é s t i s z t á z á s á r a . G y a k o r l a t i t é r e n a z o n b a n m é g az ő f e l f o g á s a s e m t e l j e s : a X I – X I I . századot illetően n e m f o g a d t a e l M á l y u s z m e g á l l a p í t á s a i t , d e n e m i s a d o t t választ a z u g y a n c s a k f o g a s , erősen m e g g o n d o l k o z t a t ó é r v e k r e ; igaz, h o g y m u n k á j a , összefoglaló jellegénél f o g v a e r r e n e m i s volt a l k a l m a s . 19 Ez az á t t e k i n t é s eredetileg a m a g y a r t u d o m á n y o s i r o d a l o m eredm é n y e i n e k n é m e t nyelven v a l ó i s m e r t e t é s é r e a l a p í t o t t f o l y ó i r a t , a L i t t e r a r i a H u n g a r i c a szerkesztőjének f e l k é r é s é r e k é s z ü l t . Úgy v é l t ü k a z o n b a n : közlése a Hitel l a p j a i n n e m érdektelen s n e m fölösleges e g y e b e k k ö z ö t t a z é r t sem, m e r t az a l a p v e t ő t a n u l m á n y o k E r d é l y v i s s z a t é r é s e előtt l á t t a k n a p v i l á g o t s í g y h o z z á n k n e m j u t h a t t a k el. ( A s z e r k e s z t ő . )


LISZT FERENC ERDÉLYBEN

LISZT FERENC elsőízben akkor járt Erdélyben, amikor Bukaresten és Jaşin keresztül Oroszországba utazott. Harmincöt esztendős volt és művészete legteljesebb pompájában ragyogott. Úgy várta őt a Bánság és Erdély, ahogy fejedelmeket szokás ünnepelni. Mindenütt viharos ünneplés kísérte útját, diadalkapúkkal fogadták, hangversenyei után fáklyásmenettel kísérték szállására. A romantikus zenei titánt ünnepelték benne és a művészt, aki a magyarság világhírének a legnagyobb szolgálatot tette. DIADALÚT

TEMESVÁRON ÉS ARADON KERESZTÜL

DIADALUTJÁT Liszt 1846 november 1-én, egy szerdai napon kezdte meg Temesváron. A Bánság fővárosa lelkes hangulatban készült fogadtatására. Más, kényelmesebb jármű hijján Lisztnek kocsin kellett érkeznie s emiatt nem lehetett pontosan előre tudni, mikor fog Liszt delizsánsza Temesvárra berobogni. A város már a kora reggeli órákban díszbe öltözött, az ablakokat virággal és gyertyákkal ékesítették. A dómtéren kivilágított diadalkapú állott, r a j t a ez a felírás: „Üdvözlégy Liszt Ferenc!” Az egykori krónikás szerint olyan idegenforgalom, mint Liszt érkezésekor, soha azelőtt nem volt Temesvárt. Vidékről is rengetegen sereglettek össze a városban, hogy láthassák és hallhassák a zongora nagy magyar fejedelmét. Az emberek azonban kifáradtak az egész napi feszült várakozásban és minthogy a kocsik csak délután 6-kor érkeztek meg a magas vendéggel, a közönség nagyrésze időközben szétszéledt s így sokkal kevesebben vártak rá, mint ahogyan azt tervezték. A várakozó tömegnek csak a legelszántabb része ünnepelhette érkezését. Liszt Ferenc a temesvári vármegyeházán szállott meg. Még aznap este elment a színházba, ott a közönség felismerte és szünni nem akaró éljenzéssel ünnepelte. A színielőadás után Lisztet nagy tömeg kísérte szállására s ablaka alatt egy férfikar szerenádot adott. Limmer Ferenc temesvári székesegyházi karnagy erre az alkalomra megzenésítette Helvey Antal alkalmi költeményét. Ezt énekelte a férfikar, melynek tagjai között sok temesvári előkelőség is szerepelt. Limmer neve nem volt ismeretlen Liszt előtt s a világjáró nagy művész nagy elismeréssel nyilatkozott az előadott szerzeményről. Az énekszámok után Liszt hosszan elbeszélgetett a dalosokkal. Első temesvári hangversenyét 1846 november 2-án, csütörtökön adta Liszt a vármegyeháza dísztermében. A hangverseny napjának reggelén már alig lehetett jegyhez jutni, mert a vidékről Temesvárra tódulok már Liszt érkezése napján csaknem valamennyit elkapkodták. Az első hangversenyén Liszt egyedül szerepelt. Műsorán a következő művek állottak: Andante a Lammermoori Lucia c. dalműből, Norma-Fantázia, Beethoventől Andante változatokkal, Schuberttől az Ave Maria és az Erlkönig, Magyar fantázia magától


Lakatos István: Liszt Ferenc Erdélyben

737

Liszttől és befejezésül a Rákóczi-induló. A hangversenyről Dr. Feldinger Gottfried í r t beszámolót a Temesvarer Wochenblatt hasábjain. Elmondja, hogy a közönség ragyogott a boldogságtól, m e r t Liszt a csodálatos Lammermoori Lucia-fantáziával kezdte műsorát. Példaként állítja Lisztnek ezt a szerzeményét minden zeneszerző elé, bár szívesen elismeri, hogy Kullak is írt egyet-mást ebben a m ű f a j b a n . Nem képes azt a h a t á s t leírni – m o n d j a – melyet Liszt utolérhetetlen művészete a hallgatóságra gyakorolt. A közönség minden műsorszám előtt és u t á n szűnni nem a k a r ó ovációban részesítette a nagy művészt. Mivel az első hangverseny i r á n t ilyen nagy volt az érdeklődés, Liszt egy másik zongoraestre is vállalkozik, de ezt m á r Temesvár legnagyobb befogadóképességű termében, a színházban t a r t j a meg november 4-én, szombaton. A színház is roskadásig megtelt. A műs o r : Rossinitól a Tell Vilmos-nyitány, Schuberttől A pisztráng, Liszttől a Hexameron és Bravurváltozatok a Puritánok c. dalmű egyik dallamára, Chopintől Mazurka és Polonaise, Liszttől Magyar dallamok és végül a Rákóczi-induló. Tisztelői elhalmozták ajándékokkal: kapott a r a n y babérkoszorút, rengeteg virágcsokrot, költeményeket í r t a k hozzá és a f é r f i k a r is énekelt a tiszteletére néhány számot. A hangverseny után mintegy ezerfőnyi tömeg kísérte f á k lyákkal a megyeházára, ahol Liszt ünnepi lakomán vett részt. Beszédek hangzottak el, melyekre Liszt szellemesen válaszolt, miként a német krónikás, a Dr. F d g r . betűk mögé b ú j t Dr. Feldinger, a Temesvarer Wochenblatt szerkesztője, í r j a : „Den auf ihn gebrachten schönen Toast erwiederte er voll Geist, E m p f i n d u n g mit Gesinnungen, die den Künstler, wie den edlen V a t e r l a n d s f r e u n d in ihm auf das ehrenvollste neuerdings zu erkennen gaben.” Temesvári német lap 1846-ban Liszt m a g y a r érzelmeit hangsúlyozza! . . . Liszt közkívánatra harmadszor is j á t s z o t t Temesváron és pedig jótékony célra, 1846. november 17-én, pénteken. E hangversenyének a műsorából kiemelik az Alvajáró-fantáziát és Weber Aufforder u n g zum Tanz c. művét. A hangversenyen közreműködött humoros előadásával a Honderű szerkesztője, Petrichevich Horváth Lázár és a dóm szólóhegedűse, Jáborszky Mihály. Liszt temesvári hangversenyeinek jövedelméből tekintélyes összeget j u t t a t o t t jótékony célra. Gabriel József egyesületi elnök november 17-i kelettel nyugtázza az összeget. 1 E szerint Liszt, a zongora ünnepelt hérosza, a jótékony emberbarát, 300 f o r i n t o t jutt a t o t t Lonovich József csanádi püspökhöz jótékony célra. Ugyancsak a temesvári hangverseny jövedelméből a Musikverein 200 forintot, az alapítandó protestáns iskola 100 f o r i n t o t kapott, a város szegényei között pedig 100 forintot osztatott szét Liszt. Valószínűleg a második és h a r m a d i k temesvári hangversenye között játszott Liszt Aradon. Hogy o t t is j á r t , az bizonyos. A Temesvarer Wochenblatt 2 azt írja, hogy Temesvár udvariasságot tanulhatna Aradtól, ami Liszt f o g a d t a t á s á t illeti, m e r t Aradon 1 2

Braun Dezső: B á n á t i R a p s z ó d i a . T e m e s v á r , é. n. 41. T e m e s w a r e r W o c h e n b l a t t , 1846 n o v e m b e r h a v i első s z á m á b a n .


Lakatos

738

István

nemcsak diadalkapúval, dalárdával és terített asztalokkal várták Lisztet (er wurde nicht nur angesungen und fest-gegessen...) han e m kivonult tiszteletére az e g y e n r u h á s polgárőrség is egészen O r c z i f a l v á i g é s e l é j e v i t t é k a d í s z p o l g á r r á v á l a s z t á s r ó l szóló g y ö nyörű okmányt. Ironikusan jegyzi meg a tudósító, hogy elfelejtették térdenállva, p á r n á n átadni neki a város kulcsait, b á r ez még megbocsájtható, de teljesen érthetetlen, hogy miért a k a r t a k a nagy zongorahérosznak a fejére virágcsokrot e r ő s z a k o l n i ? . . . Az aradi hangversenyén Liszt Heilinger gyártmányú zongorán játszott. A h a n g s z e r t e r e k l y e k é n t ő r z i a z A r a d i zenede. 3 A r a d o n kívül m é g Lugoson is fellépett Liszt Ferenc harmadik t e m e s v á r i h a n g v e r s e n y e előtt. S közben vendége volt gróf K a r á c s o n y i G u i d ó n a k i s b á n l a k i b i r t o k á n . N o v e m b e r 10-én ú j b ó l T e m e s v á r o n k e l l e t t időznie, e r r ő l t a n u s k o d i k e g y levele, m e l y e t ezzel a k e l e t t e l b a r á t j á n a k , b á r ó A u g u s z A n t a l n a k í r t S z e g s z á r d r a . A levél C s i l l a g B é l a M á r t o n v á l i n a g y b i r t o k o s t u l a j d o n á b a n v o l t m é g 1938b a n . Az ő j ó v o l t á b ó l k ö z ö l t e a l e v e l e t Braun Dezső, „ B á n á t i R a p szódia” című könyvének függelékében. Minthogy az említett könyv nehezen hozzáférhető, könyvárusi forgalomba nem k a p h a t ó és miu t á n L i s z t n e k e z a f r a n c i a n y e l v ű levele i g e n é r d e k e s , t e l j e s egészében közöljük: Temesvár, 1846. nov. 10. Kedves Augusz! Amióta elváltunk egymástól, azóta g y a k r a n érzem, hogy Ön hiányzik nekem, mégpedig minden tekintetben. Mindenek előtt szemrehányást szer e t n é k tenni m a g a m n a k , hogy n e m m a r a d t a m t ö b b ideig pompás szegszárdi otthonában, ahol olyan kényelmes és előkelő szállást adott nekem. Hiányzott nekem Temesváron, Aradon és Lugoson is, ahol, ha ez lehetséges, az i r á n t a m t a n u s í t o t t jóság és hazafias rokonszenv tekintetében t ú l t e t t e k volna Szegszárdon és Székesfehérváron is. Lonovich püspök rendkívüli jósággal és kegyességgel van irántam, de Ambrózyék és Majláthék is vetélkedtek e tekintetben egymással. Karácsonyi Guido (kivel, hiszem, Pesten találkozott) fejedelmi p o m p á j ú f o g a d t a t á s b a n részesített Bánlakon, de ezen t ú l rendelkezésemre b o c s á j t o t t a egyik állomástól a másikig ménesének legpompásabb lovait; nem is szólva a kivilágításokról és tűzijátékokról, melyekkel bámulatba e j t e t t e k Bánlakán, Temesváron és Aradon. Olyan f a n t a s z t i k u s a n diadalmas ez az utazásom, amilyenről művész v a l a h a is álmodhatott, méghozzá mindez ú g y történt, hogy az egészből semmit nem s e j t e t t e m előre, úgy j á r t a m valahogy, m i n t a „Bourgeois Gentilhomme”, aki prózát használt, anélkül, hogy sejtelme lett volna róla. Valamennyi élő művész közül ( í r t a m nemrég egyik bécsi b a r á t o m n a k ) egyedül én hivatkozhatom büszkén h a z á m r a . . . Amíg a többiek a szűkm a r k ú közönség sekélyes vizein vesződnek, addig én egy nemzetnek nyílt tengerén g á t t a l a n u l evezek előre. Sarkcsillagom folyton azt m u t a t j a , hogy Magyarország valamikor büszkén f o g r á m hivatkozni. Temesváron rendezett második hangversenyem u t á n mintegy húsz főnyi előkelőségtől k a p o t t a r a n y borostyánkoszorum nagyszerűen sikerült és igazán méltóan foglal helyet az öt-hat t á r g y között, melyek pályaf u t á s o m f ő b b állomásainak helyét jelzik. 3

Dr.

Goldzieher Albert: A

százéves

a r a d i zenede.


Arad,

1934. 27.

Liszt

Ferenc

Erdélyben

739

E soraimhoz csatolom Sárossynak n e h á n y mély és f i n o m u l t érzésről tanuskodó versét. Ha m á r költeményekről van szó, kérem, legyen szives keressen alkalmat a r r a , hogy kifejezhesse h á l á s köszönetemet Madame Salamonnal (bocsássa meg, ha elferdítem nevét, de Ön t u d j a , hogy kinek szól h á l á m ) , aki olyan kedves volt és elküldötte n e h á n y b á j o s versét Szegszárdra, sajnos, ezeket csak indulásom pillanatában k a p t a m kézhez. Kérem, közölje vele végtelen h á l á m a t a költeményekért és azt, hogy n a g y örömömre szolgálna, ha személyesen t u d n á m neki hálás tiszteletemet kif e j e z n i . . . Haslinger el f o g j a Önnek küldeni a M a g y a r rapszódiákat, a Madame Augusznak ígért dedikáció sem f o g sokáig késni. Addig is biztosítsa őt hódolatteljes t e i s z t e l e t e m r ő l . . . Most j u t eszembe, nem a d h a t n a egy jó ötletet nekem, h o g y a n t u d n é k kis örömet szerezni T ó t h ú r n a k ? Kedves levelet í r t nemrég születésem n a p j á r a és n e m szeretnék a válaszszal sokáig adósa m a r a d n i . H á r o m n a p mulva indulok Szebenbe és Brassóba Karácsonyi Guidóval, Salopekkel és t a l á n „Honderüvel”, aki (ez m a r a d j o n köztünk) mindig Petrovicsnak f i r k a n t j a alá m a g á t , de g y a k r a n h a s z n á l j a aláírásként a Kubinczky nevet is. Mivel az erdélyi országgyűlést elhalasztották, a r r a felé vezető u t a m b a n nem dugom be o r r o m a t Kolozsvárra, de oda is elmegyek valószínűleg visszatértemkor a tél vége felé. Ha lesz ideje, í r j o n poste r e s t a n t e n e h á n y sort Brassóba vagy Bukarestbe és szóljon pesti előkészítő gyűlésüknek általános eredményéről. Ha alkalomadtán Teleki Lacival és Eötvös Pepivel találkozik, idézzen szeretettel emlékezetükbe. Mozgassa meg Ürményit, t a l á n kamarazenészeim érdekében m e g t u d j a r á n t a n i Apponyit a f r a k k j á n á l . Ez ügyben számítok j ó a k a r a t á r a , különben hagyom, hogy az egész ügy természetes u t j á t f u s s a , anélkül, hogy törödném a d o l g o k k a l . . . a k á r c s a k M a y k ä f e r n e k összehasonlító anatómiájával, vagy a házasságommal. Isten Önnel, kedves kitűnő B a r á t o m , őrizze meg irányomban ragaszkodását, aminthogy teljes mértékben s z á m í t h a t az enyémre is. Liszt Ferenc Liszt Ferenc bánáti hangversenykörútjának meleg hangulatára e z a levél s o k k a l j e l l e m z ő b b a z e g y k o r ú s a j t ó s z ó v i r á g o s b e s z á molóinál. BOTRÁNY

NAGYSZEBENBEN

A BÁNSÁGBÓL L i s z t F e r e n c N a g y s z e b e n b e u t a z o t t . I t t a m e s t e r t a m a g y a r i f j ú s á g f o g a d t a zeneszóval és fáklyásmenettel.4 H a n g v e r s e n y é t Liszt 1846 n o v e m b e r 20-án t a r t o t t a . 5 Szebeni h a n g versenyével a b o n y o d a l m a k egész s o r o z a t á n a k k ö z p o n t j á b a k e r ü l t . Á t b ö n g é s z v e B r a s s a i Vasárnapi Ú j s á g j á t 6 v a l a m i n t a Siebenbürger B o t e 7 é s a z Erdélyi H i r a d ó 8 e g y k o r i s z á m a i t , a „ n a g y s z e b e n i b o t r á n y ” így rajzolódik elénk: Lisztet Szebenben úgy körülvette a m a g y a r ság, hogy a szászok minden f á r a d a l m a „szükségfelettivé” vált, a hangversenyre Liszt m a g y a r nyelven nyomatta a belépőjegyeket, m ű s o r á n sok m a g y a r szerzemény szerepelt s a h a n g v e r s e n y végén 4 5

8

E r d é l y i H i r a d ó , 1847 év. 752. U . o. 795. 6 V a s á r n a p i U j s á g , 1846 d e c e m b e r 6-i szám, 781. 7 Siebenbürger Bote, 1846 év. 95. s z á m . E r d é l y i Hiradó, 1846 év. 777. és 795.


Lakatos

740

István

ráadásul nem az Erlköniget játszotta, amit a szászok követeltek, h a n e m a Rákóczi-indulót. E r r e a közönség egy része pisszegni, m a j d fütyülni kezdett. Liszt t e h á t megbukott Szebenben, a szászok kifütyülték! A szebeni német lapok erősen bírálták Liszt j á t é k á t . Egyik azt í r t a róla, hogy európai híre Szebenben h a j ó t ö r é s t szenvedett, a másik csak ennyit mondott játékáról: „nichts besonderes”. A szebeni tudósítások különösen Kolozsvárt nagyon fölzaklatták a kedélyeket. Az Erdélyi Hiradó „Liszt és a Siebenbürger Bote” című tárcájában 9 foglalkozik a szebeni eseményekkel. A cikk szerzője elm o n d j a , a b a j abból származott, hogy Liszt a Rákóczi-indulót j á t szotta, m a j d így elmélkedik az eset f ö l ö t t : „A Rákóczi-induló egy érdekes muzsikai hagyomány s ennek sem meghallgatása senki loyalitását kétségbe nem hozza, sem a tőle való iszonyodás alattvalói hűséget nem b i z o n y í t ! . . . Ugyan édes Collega (a Siebenbürg e r Botetól), nem tanácsosabb lett volna-é azon úri, szerény, igazi nemes (gentleman) módból, mely őtet fejedelmi udvarokból akármely polgári házig mindenütt ó h a j t o t t , kedves vendéggé teszi, péld á t v e n n i . . . Ez-e a germán f a j t a cultura iránti fogékonysága?” Az Erdélyi Hiradó később még többször visszatér az ügyre s végül „Lisztnek több tisztelője” aláírással a következő nyilatkozat lát h a s á b j a i n napvilágot 1 0 : „Bizony, bizony mondom atyámfiai, ha soha is eddig nem volt, most a l a p j a lett a m a g y a r gúnyszónak, mivel titeket illetni szoktak, m e r t ilyen bak-ot egy közel Európában nem lőttek, mint minden bölcsességtek mellett is ti!” A szebeniek szerint Liszt Thalberggel nem is hasonlítható, Szebenben a magyarokon kívül mástól alig hallhatni kedvező véleményt játékáról, gúnyiratot is í r t a k Lisztről. N e m s o k á r a Liszt u t á n egy Bohrer nevű kisasszony j á t s z t a a N o r m a - f a n t á z i á t Liszt átiratában. Liszttől nem tetszett a mű, de Bohrer kisasszonyt három-négyszer kihívták és nagyon megtapsolták. Mindez m i é r t ? Mert Liszt m a g y a r belépőjegyeket nyomatott, m e r t a szászokat nem l á t o g a t t a meg, m e r t nagyobbára m a g y a r d a r a b o k a t játszott, m e r t mikor kitapsolták, nem az Erlköniget, hanem a Rákóczi-indulót játszta, a hangverseny szünetében magyarókkal t á r s a l g o t t és m e r t ami magyar, az Szebenben gyűlölet t á r g y a . Végül így z á r j á k a nyilatkozatot: „Szánnunk kell önöket, ha hiszik, hogy ez a kis bizonytalan földdarab önök lábai alatt, mit önök hálátlanul tapodnak, meg az a f ü t t y i n t é s béárnyékolni képes a n a g y művész fényes dicsőségcsillagát!” A szebeni eseményeket Brassai Sámuel sem h a g y j a szó nélkül, őt is f e l h á b o r í t j á k a Szebenben történtek. Lapjában 1 1 a következők e t í r j a : „ . . . h a s z á j a nem beszél is magyarul, beszél ám művészi tíz u j j a . És ez u j j a k m a g y a r beszéde nem tetszett a szebeni Botenak, midőn Liszt a Szebenbe sereglett m a g y a r s á g k í v á n a t á r a Rákóczit játsszá, nem a szászoktól kívánt német Erlköniget. »Tán nem t u d t a a művész« – úgymond a Bote, – »hogy német földön van.« Nem biz ő, édes jó földi, semmit sem t u d o t t Németországnak ily 9 10 11

E r d é l y i H i r a d ó , 1846 év. 777. U . o. 795. V a s á r n a p i Ujság, 1846 év. 656. s z á m .


Liszt Ferenc Erdélyben

741

f i ó k j á r ó l : ő, mint a hangok h a r m ó n i á j á n a k embere, csak egy, b á r szaggatott m a g y a r földről t u d s kegyed se erőlködjék többről álmodni. Éppen bizony kendre bízták az ország dolgát.” A

KOLOZSVÁRI

NAPOK

HETEKKEL ÉRKEZÉSE ELŐTT izgatott hangon t á r g y a l j á k a l a p o k : vajjon jön-e Liszt Kolozsvárra? Az Erdélyi Hiradó a Hírfűzér rovatban jelzi12, hogy Liszt Temesvárra és A r a d r a megy s csak december elején, mikor „országgyűlésünk beálland”, f o g j a Kolozsvárt meglátogatni. Egészen modern újságíróteljesítményre vall az E r délyi Hiradó 1846 november 15-i közleménye: Liszt utazási terveit nyomozva, a lap m u n k a t á r s a a kolozsvári postahivatalban is megkísérli értesülések szerzését s kiderül, hogy Liszt t i t k á r a k é r t e : a művész címére érkező leveleket továbbítsák Szebenbe, m e r t „a zongorahős oda szándékszik mielőbb átjönni”. A lap szomorúan teszi hozzá a hírhez: „Liszt Szebenbe! Ily közel Kolozsvárhoz! És mi későbbre élvezhessük a mennyei gyönyört a szebenieknél, vagy talán soha? Mert hiszen Liszt a hírlapok szerint Bukarestbe szándékozik. És ha ú t j á t egyenesbe véve minket kikerülne? De nem! Ez nem lehet! Hiszen Liszt Ferenc m a g y a r honfi, m a g y a r táblabíró és meg van írva, hogy valahol h á r o m m a g y a r kebel ó h a j t a n i fogja, Liszt varázs szelleme ott terem. Jövel áldott országgyűlés, hogy muljék el e pohár mitőlünk!” Liszt Szebenből 1846 november 23-án indult el és 24-én érkezett Kolozsvárra 13 . Megérkezéséről ezeket olvassuk az Erdélyi Hiradóban 14 : „Liszt Ferenc Kolozsvárt van. Évek óta hű, testvéri érzések között v á r t kedves hazánkfia, a világhírű zongorász, nemes szívű ember, lelkes magyar, m a g a s szellemi műveltségű egyéniség, vidám kedélyes társalgó, Liszt, néhány elébe egész N. Szebenig ment lelkes hazafi kíséretében, tömérdek úri rendű nép várakozó jelenlétében, folyó hó 24-én öt óra körül ó h a j t o t t kedv és egészségben városunkba megérkezett s szállását ezúttal a Biasini vendéglőjében főhelyzetűektől kényelmi tekintetben mindennel pompásan ellátott termekben v e v é . Az utca r a k v a volt n é p p e l . . . ” A városban mindenki ujjongott. Aznap este 6–7 óra között a katonazenekar Liszt híres indulóját játszva, száz f á k l y á s kíséretében szállása elé vonult és ott ablaka a l a t t m a g y a r nótákat játszott. Lakosztályán Ruzitska György igazgató vezetésével a legrégibb m a g y a r zeneiskola küldöttsége tisztelgett. A város i f j ú s á g a is üdvözölte a mestert. Liszt megjelent lakosztálya ablakában és a t o r k a szakadtából éljenző tömegnek megköszönte az ünneplést. Első kolozsvári hangversenyét Liszt Ferenc 1846 november 26-án t a r t o t t a a város tánctermében, a Redoutban. A teremben mintegy 500 főnyi hallgatóság f é r t el, a jegyeket 1–3 pengő forintért árulták s mind elkeltek jó előre, a hangverseny n a p j á n m á r nem lehetett jegyet kapni. Az Erdélyi Hiradó beszámolójában 1 5 azt 12 13 14 15

E r d é l y i Hiradó, 1846 U. o. 1846 n o v e m b e r U. o. 1846 n o v e m b e r U. o. 1846 n o v e m b e r

november 22-i s z á m , 26-i szám, 29-i s z á m ,

12-i s z á m . 743. 751. 759.


Lakatos

742

István

olvassuk, hogy a közönség jóval a hangverseny megkezdése előtt elfoglalta helyét a teremben, Liszt zajos éljenzés között lépett a dobogóra. Nagyjából ugyanazt játszotta, mint Temesváron: híres á t i r a t a i t a Lammermoori Luciából, a Normából, a bravurváltozatok a t a P u r i t á n o k című daljátékból, az Ave Mariat, a Magyar dallamokat, végül a Rákóczi-indulót 16 . Liszt játékáról röviden, de a legnagyobb e l r a g a d t a t á s h a n g j á n ír a kolozsvári s a j t ó : „Mit hallott u n k s éreztünk, miért leírni akarni? – olvassuk a Keletben. – E z t ember tehetni nem f o g j a . Legyen elég, miszerint az egész közönség tetszése, öröme és megelégedése az elragadtatottságig magasztos, élénk és ihletett volt mindvégig.” Brassai Sámuel a Vasárnapi Ujságban csak ennyit ír Lisztről 1 7 : „Nálunk a zongora b á j o s hatalmú k i r á l y a . . . Liszt Ferenc oly sokat képes feledtetni velünk a rideg jelenből s viszont oly sokat támaszt fel emlékeink sírjából. Csak az a híja, hogy kurucok legyünk, midőn h a t a l m a s Rákócziján elandalgunk.” Az első hangverseny u t á n a Kolozsvári Házi Zenekör, a későbbi Kolozsvári Zenetársaság őse, l á t t a vendégül Liszt Ferencet s tiszteletbeli tagsági oklevéllel lepte meg. Hazamenet az utcát, ahol kocsija elvonult, h a t v a n fáklyával világították meg. Második hangversenyére is, amelyet 1846 november 29-én adott, minden jegy előre elkelt. Ugyancsak a Redoutban játszott tüntetően lelkes közönség előtt. A harmadik hangversenyt december 3-án adta Liszt jótékony célra, az ezer főnyi közönséget befogadó F a r k a s utcai színházban. „Hál’Istennek, hogy inkább helyet és bémeneti jegyet, mint közönséget kell kívánnunk” – í r j á k a lapok 18 . Magáról a hangversenyről az Erdélyi Hiradó így számol be 19 : „Kolozsvárnak ilyen élvezetes östéi nagy idők óta nem voltak s hihetően nem is lesznek. Amint megjelent, jókedv és mosoly ült minden arcon, taps és éljen viharozza át a termet. Minden szám után két-háromszor v i s s z a t a p s o l j á k . . . A n a g y művész, mint világhírű egyetlen zongorász, ki különösen a m a g y a r szívéhez eddig nem ismert bűvös h a t a lommal szól, nemzeti f á j d a l m á t és örömét soha nem hallott bensőséggel, hűséggel és lánggal t u d j a festeni.” Magyar változatait és végül Rákócziját zongorázta, m e r t „ezt közönségünk mindíg kívánni s ő mindig készséggel játszani szokta.” A hangverseny után 150 f á k l y á s i f j ú és több m a g a s állású főtisztviselő a Rákóczi-induló h a n g j a i mellett kísérte szállására. Az i f j ú s á g a f á k l y á k a t máglyak é n t halomra r a k t a és úgy égette tovább. A krónikás lelkesen í r j a le, hogy „bár minél több f i a hazánknak hozzon annyi dicsőséget a m a g y a r névre, mint Liszt Ferenc.”A jótékony célra adott hangverseny bevételéből Liszt 700 f o r i n t o t osztott szét közcélra. 20 1846 december 5-én meglátogatta a Conservatóriumot. Tisztele16 E n n e k a m ű s o r n a k n y o m a veszett, de a Keleti c. kolozsvári n a p i l a p Liszt második kolozsvári látogatása alkalmából visszaemlékezésként közli. (1879 év. 195.) 17 V a s á r n a p i U j s á g , 1846 d e c e m b e r 6-i s z á m , 781. 18 E r d é l y i H i r a d ó , 1846 d e c e m b e r 3-i s z á m , 767. 19 U . o. 1846 év. 779. 20 U . o. 1846 év. 787.



743

tére t a n á r o k és növendékek eljátszottak egy Beethoven-nyitányt és egy szimfóniát, m a j d elénekeltek egy k e t t ő s t és egy k a r m ű v e t . Búcsúhangversenyét Liszt Ferenc 1846 december 6-án t a r t o t t a meg. M a g y a r műveket, változatokat játszott s végül a Rákócziindulót, ahogy az egykori sajtóból értesülünk. Mintegy 300 f á k l y á s kísérte haza a hangverseny u t á n l a k á s á r a . Tisztelgő versekkel búcsúztatták. 1846 december 8-án reggel 9-kor távozott a városból több m á g n á s kíséretében. Liszt Kolozsvárról Szebenbe utazott, december 11-én érkezett oda s másnap folytatta ú t j á t Bukarestbe és Jaşiba, kikerülve Brassót, pedig ott is türelmetlenül és nagy készülődéssel várták, sőt hódolatuk jeléül bársony p á r n á n át a k a r t á k neki n y u j t a n i a város kulcsait. KOLOZSVÁRT ÍRTA Liszt Ferenc első m a g y a r rapszódiáját. E n n e k a történetét meghitt b a r á t j a , gróf Teleki Sándor, évtizedek multán a kolozsvári Hölgyfutárban beszéli el.21 Mikor Liszt 1846ban i t t hangversenyzett, szeretett volna jó cigánymuzsikát hallani. Érdeklődött felőle, hogy ki i t t a legjobb cigány. Teleki a debreceni Boka Károlyt és a mármarosszigeti Pócsi Lacit említette. Liszt csodálkozva kérdezte: h á t Kolozsváron nincs jó cigány? V a n – mondta Teleki, – de ezek m á r ismerik a k o t t á t és ő olyannal szeretne játszatni Lisztnek, aki „vadon” húzza. El is küldte azonnal szekéren b a r á t j á t , H a r a y Viktort, Szigetre, hogy hozza el kocsin a Pócsi b a n d á j á t . P á r n a p mulva n a g y m u l a t á s folyt Teleki g r ó f n á l és Pócsi h a j n a l i g húzta az a k k o r divatos, úgynevezett „koltóit”, melynek ez a szövege: Gróf Teleki Elfogyott a Gróf Teleki Eredj haza

Jankó, Jankó, Jankó bankó, bankó, bankó. Gergely, Gergely, Gergely nyergelj, nyergelj, nyergelj.

„Lisztnek szemei kigyulladtak, ujjaival pattogtatott, s belekiált o t t a nótába – í r t a Teleki Sándor – mi pedig aprózni kezdtük s h a j t a t t u k reggelig. A nagy mester zongorája mellé ült, mi apróztuk s a meddig mi h a j t a t t u k , ő megírta Első magyar ábrándját. 2 2 A történet hitelességét maga Liszt igazolja, gróf Teleki Sándorhoz intézett, francianyelvű levelében, melyet Pestről írt, miután olvasta Teleki visszaemlékezését. A levél (dr. Gyalui F a r k a s fordít á s á b a n ) így hangzik: Igen kedves b a r á t o m ! Ön bámulatos szépen világította meg a mi m a g y a r rhapszódiánkat. Leírása, a H ö l g y f u t á r f e b r u á r 1-i számában végtelen örömre r a g a d o t t , s teljes szívből köszönöm önnek e rendkívül rokonszenves emléket. H a r a y 21

H ö l g y f u t á r , 1877 f e b r u á r i s z á m . E z t a jelenetet dr. Gyalui Farkas is közli „ A z ezredes” című, gróf Teleki Sándorról í r t r e g é n y é b e n . (Hirnök, 1929 év. 1 0 – 1 1 . s z á m , 240. és 269.) 22


Lakatos

744

István

Viktor él-e m é g ? És Pócsy Laci ad-e még mindég k a r d v á g á s o k a t nyir e t t y ü j é v e l ? És ön, igen kedves barátom, mikor jő m á r P e s t r e ? Én március 10-ig m a r a d o k itt, apró nyomorúságokban és f á r a d s á g b a n végezve az öregedést. N a g y o n vágyom reá, hogy a huszadik és utolsó rhapszódiát önnél, Koltón í r j a m meg, s főleg, hogy ismételhessem önnek n y u g a l m a s a n az én régi nagyon odaadó b a r á t s á g o m a t . Pest, f e b r u á r 10-én 1877.

Liszt F.

Liszt Ferencet Kolozsvárról Bukarestbe utaztában elkísérte bizalmas b a r á t j a gróf Teleki Sándor is. Velük ment még gróf Bethlen Gábor, H a r a y Viktor és Liszt m a g á n t i t k á r a , Beloni K a j e t a n . Négy kocsijuk mindegyike elé nyolc ló volt fogva és az úton órákhosszat tarokkoztak; Lisztet ez a k á r t y a j á t é k kitünően szórakozt a t t a . Bukarestben Ghica herceg vendége volt. A nyolc napig t a r t ó útról azt í r j a Jașiból, 1847. j a n u á r 4-én Seidlitz György báróhoz í r o t t levelében, hogy élete legszebb emlékei közé tartozik 23 . LISZT

MÁSODSZOR

KOLOZSVÁRT

HARMINCHÁROM ÉV MULTÁN, 1879-ban j á r t Liszt Ferenc másodszor Kolozsvárt. Eredetileg gróf Zichy Gézát hívták meg egy hangversenyre, de közben szóbakerült, hogy esetleg Liszt is ellátog a t Zichyvel együtt Kolozsvárra. A lapok hetekkel előbb latolgatták: vajjon játszik-e Liszt is a Zichy-koncerten? Liszttel nem történt semmiféle megállapodás. Bösendorfer, a híres gyáros azonban megérkezett, Kolozsvárra szállítva egy zongorát, hogy kéznél legyen, amennyiben szükség volna r á . Mikor híre terjedt, hogy Zichy Gézával Liszt is Kolozsvárra érkezik, pillanatok a l a t t elfogytak a hangverseny jegyei, messze vidékről táviratilag foglalták le őket. A nagy zenei eseményre Erdély fővárosába vendégek sereglettek össze Nagyszebenből, Marosvásárhelyről, Désről, Szamosújvárról, Tordáról, Bánffyhunyadról, Enyedről és Gyulafehérvárról. Voltak, akik tízszeres á r a t ígértek egy-egy jegyért, de még így sem j u t h a t t a k hozzá, m e r t minden pénzbeli ajánlatnál csábítóbb volt: látni Lisztet, a nagy mestert, a férfiut, akit öt világrészen senki sem tudott felülmulni s mégcsak megközelíteni sem. 2 4 Liszt Ferenc és Zichy Géza gróf 1879 március 10-én délután, vonaton érkezett Kolozsvárra. A f o g a d t a t á s méltó volt a mesterhez. 2 5 Kolozsvár összes zene- és dalegyesületei, valamint a színház t a g j a i lobogók a l a t t m á r déltájban gyülekeztek a városházán. A menet kivonult a vasútállomásra, az út két szélét pedig megszállotta a közönség. A b e f u t ó vonatot h a r s á n y éljenzés f o g a d t a s míg Liszt lelépett a vasúti kocsiból,az egyesített kórusok rázendítettek Liszt egyik szerzeményére. Azután Eszterházy K á l m á n gróf főispán üdvözölte meleg szavakkal a nemzet nagy büszkeségét. Liszt megköszönte p á r szóval a szép fogadtatást, t á r s a s á g á v a l kocsira ült és belmonostor-utcai szállására h a j t a t o t t . Délután gróf Teleki Sándor 23 24 25

M a g y a r N e m z e t i Múzeum, E p . Mus. 13 jelzet. M a g y a r P o l g á r , 1879 m á r c i u s 14.., t á r c a Jónás aláírással. Kelet, 1879 m á r c i u s 11-i s z á m .



745

és gróf Eszterházy Kálmán kíséretében megtekintette a várost és sétát t e t t a főtéren. A kolozsváriakra t e t t benyomást így tükrözi az egyik lap: „A zongora-királyt hosszan leomló fehér ősz h a j a és kifejező arcéle folytán azonnal megismerte mindenki. Az ősz művész sokkal erőteljesebbnek, egészségesebbnek, testesebbnek néz ki, mint fényképeiről lehetne következtetni. 68 évével is egész fiatalosan rugalmas a teste.” E s t e a színházban Helvey L a u r a búcsúzott Kolozsvártól, F r e y t a g Valentine című darabjában. A színház zsúfolásig megtelt. Gróf Zichy Géza és gróf Teleki Sándor t á r s a s á g á b a n Liszt Ferenc is megjelent az egyik középső páholyban. A közönség felismerte és hatalmas éljenzésben t ö r t ki. Az előadás u t á n a közönség egy része Liszt szállása elé vonult, Teleki Sándor házához. Másik része a városháza előtt gyülekezett s onnan nemzeti színű lampionokkal, sűrű éljenzés közben indult el a Rákóczi induló h a n g j a i r a , amelyet Pongrácz L a j o s cigányzenekara játszott az e m b e r á r a d a t élén haladva. A menet két oldalán a tűzoltók petróleum-fáklyákat vittek. Amint Liszt kilépett a ház erkélyére, ú j u l t erővel t ö r t ki az éljenzés, s míg a 120 t a g ú énekkar elhelyezkedett az erkély alatt, népes küldöttség kereste fel az ünnepeltet. Kolozsvár nevében Szász Domokos erdélyi r e f o r m á t u s püspök üdvözölte Liszt Ferencet. 2 6 A püspök részben franciái elmondott beszédére Liszt meghatottan válaszolt. 2 7 A beszédek u t á n hol Pongrácz L a j o s cigánybandája zendített rá, hol a kórusok h a n g j a csendült föl s Liszt az erkélyről hallgatta Zichy és Teleki t á r s a s á gában a szerenádot. A közönség éjfél u t á n oszlott szét. Másnap a kolozsvári s a j t ó tele volt Liszt életrajzával és nagyságát magasztaló cikkekkel. 28 E s t e pedig a Redoutban olyan közönség gyűlt össze, amelynél fényesebbet és előkelőbbet sosem l á t t a k a Redout falai. Megilletődött csendben foglalta el mindenki helyét s öt órakor megjelent a közönség soraiban Liszt Ferenc is, oldalán gróf Teleki Sándorral. A közönség éljenzését Liszt meghajlással fogadta. A teremben a fele sem f é r t el azoknak, akik be a k a r t a k jutni a hangversenyre. 2 9 A műsort a kolozsvári Nagy Gábor–Vajda Emil–Szita Sándor–Dobokay Kálmán-vonósnégyes nyitotta meg Volkmann q u a r tetjével, m a j d gróf Bethlen Sarolta és gróf Lázár Vince Mendelsohn „Őszi dal” című duettjét énekelte Zsigmond Elma zongorakíséretével (a Kelet megjegyzi „horribile dictu német szöveggel”). Ezután Zichy Géza gróf, a félkarú zongoraművész lépett föl. S a j á t művein kívül Beethovennek egy szerzeményét is játszotta Liszt átiratában. A gróf egyik u j j a sérült volt s így négy u j j a l kellett nehéz m ű s o r á t végigjátszania. Liszt odaadó figyelemmel hallgatta Zichy j á t é k á t s szívből tapsolt nagytehetségű b a r á t j á n a k . Ferenczi Zoltán tanárjelölt (a kolozsvári Egyetemi Könyvtár későbbi igazgatója) Arany J á n o s Hídavatás című versét szavalta, u t á n a ismét gróf 26 Szász D o m o k o s beszédének t e l j e s szövege m e g t a l á l h a t ó a Kelet 1879 március 1 1 - i számában. 27 Kelet, 1879. m á r c i u s 12-i s z á m . 28 U . o. 29 U . o. 1897 év. 241.


746

Lakatos

István

Bethlen Sarolta énekelt, m a j d gróf Lázár Vince és Zichy Gézának kellett volna a hangversenyt befejeznie. E k k o r azonban megjelent a dobogón gróf Eszterházy Kálmán főispán és bejelentette, hogy Zichy Géza betegsége m i a t t Liszt Ferenc f o g j a a hangversenyt bezárni. Megjelenésekor a közönség egy emberként fölállva üdvözölte a nagy mestert. A t e r e m elcsendesedett és Liszt eljátszotta Schubert Divertissement hongroise-át és egy Schubert-indulóra í r t változatait. 3 0 Másnap a Farkas-utcai színházban Zichy kétfelvonásos vígjátéka, a Phrenolog került színre telt ház előtt. Megjelent Liszt is Zichyvel és élénken tapsolta az előadást. U t á n a b á r ó B á n f f y Albert Liszt Ferenc tiszteletére estélyt adott főtéri palotájában. Fölvitették B á n f f y é k a Bösendorfer által Kolozsvárra szállított hangszert is, h á t h a Lisztnek kedve kerekedik a zongorázáshoz. 3 1 Az estélyről a kolozsvári f ő r a n g ú a k közül csak a betegek és mély gyászt viselők hiányoztak. 3 2 Mintegy 85-ön jelentek meg. Vacsora u t á n Liszt whistpartiehoz ült s azalatt Zichy Géza zongorázott, m a j d gróf Bethlen Sarolta B á n f f y György zongorakíséretével m a g y a r lalokat énekelt. Egyszer csak a szomszéd szobából váratlanul előlépett Liszt és a r r a kérte Zichyt, engedje meg, hogy ő is játszhasson. L e í r h a t a t l a n volt a jelenlévők öröme annak láttán, hogy Liszt felszólítás nélkül zongorázni fog. Úgy látszik, Liszt rögtönzött, mert a Magyar Polgár ezt írta róla 3 3 : „Chopintói való alapeszmén játszott úgy, mint azt a perc szent ihlete, közönségének áhítatos hallgatása sugallta, bej á r v a néhány perc a l a t t a nagy zeneirodalom minden t a r t o m á n y á t , a közönséges ember előtt ismeretlen, oly hangokat csalva ki a boldog zongorából, melyekkel az csakis Liszt Ferenc érintésére felelhet.” A KOLOZSVÁRI LISZT-ÜNNEPSÉGEK csúcspontját az a hangverseny jelentette, melyet Liszt és Zichy közreműködésével a Farkas-utcai színházban rendeztek a szegedi árvízkárosultak javára. A Magyar Polgár és a Kelet tudósításaiból kiderül, hogy mióta az első m a g y a r kőszínház a kolozsvári Farkas-utcában megépült, nem látott olyan h a t a l m a s közönséget falai között, m i n t 1879 március 14-én, amikor Liszt Ferenc játszott benne. 34 A hangverseny n a p j á n sokan húszszoros á r a t is fizettek volna egy-egy jegyért, de még így sem k a p h a t t a k . A közönség körében nagy izgalmat váltott ki az a hír, hogy az előjegyzéseket nem veszik tekintetbe. A színház p é n z t á r á t és igazgatóságát valósággal megostromolták. Kolozsváriak és vidékről érkezettek m á r reggel 7 órakor ott tolongtak a színház előtt. A pénztáros 9 ó r a k o r alig tudott a tömegen átvergődni, s aztán megkezdődött az esdeklés, könyörgés, rimánkodás és 30

M a g y a r P o l g á r , 1879 év. 61. s z á m á n a k t á r c á j a . Kelet, 1879 m á r c i u s 16-i s z á m . M a g y a r P o l g á r , 1897 év. 61. s z á m . 33 U. o. 1897 m á r c i u s 14-i s z á m . 34 A h a n g v e r s e n y d á t u m á t illetőleg e l t é r é s m u t a t k o z i k , a m e n n y i b e n a K e l e t a z t í r j a , h o g y a h a n g v e r s e n y t m á r c i u s 14-én, p é n t e k e n t a r t o t t á k m e g (1879 m á r c i u s 16-i s z á m ) , m í g a M a g y a r P o l g á r a h a n g v e r s e n y d á t u m a k é n t m á r c i u s 15-ét, s z o m b a t o t jelöli m e g (1879 év. 61. s z á m ) . A K e l e t á l t a l m e g a d o t t időpontot t a r t j u k valószínűnek. 31

32



747

a jegy nélkül m a r a d t a k szitkozódása. A pénztár k o r l á t j á t eltörték s a jegyeket egy ó r a leforgása a l a t t szétkapkodták. E s t e a nézőteret teljesen ellepte a közönség. A színpadon, a k u lisszák mögött is minden talpalatnyi helyet elfoglaltak. E m b e r ember h á t á n szorongott és a széksorok közt vezető u t a k a t is megszállotta a kiváncsi hallgatóság. Aki egyszer a helyére ült, onnan az előadás végéig nem mozdulhatott. A páholyokban hatan-nyolcan, de némelyikben tizen-tizenketten zsúfolodtak össze. Viharos tapsban és éljenzésben t ö r t ki a közönség, amikor Liszt az egyik páholyban megjelent. Az ősz mester könnyek közt, mosolygó arccal f o g a d t a az ünneplést. „Fényesebb, ragyogóbb s nagyobb közönség bizonyára fejezte ki tiszteletét és hódolatát a zongorakirálynak – í r t a a Kelet – a tiszteletére rendezett ünnepélynél is lehettek s bizonyára voltak is nagyszerűbbek, impozánsabbak a Mester félszázados hódító, művészi pályája alatt, de a világvárosok közönségének ovációi lelkesültebbek, melegebbek bizonyára nem voltak, mint a kolozsváriéi. L á t szott magán a nagy Mesteren is, hogy fényes, ragyogó p á l y á j á n aligha találkozott a rajongó tisztelet ily egyszerű, de épen az egyszerűségében megható, komoly könnyekig megindító kitörésével.” 3 5 A s a j t ó általában azon a véleményen volt, hogy vakmerő tiszteletlenség a műsor többi számáról szólani, amikor Liszt zongorázott. Nekünk azonban be kell számolnunk róla, hogy a hangversenyen Schubert C-dur szimfoniájának zárótételét a konzervatórium, a színház és a k a t o n a s á g egyesített zenekara a d t a elő. Liszttől a Harcos i m á j á t a kolozsvári dalkarokból kiválogatott f é r f i k ó r u s énekelte. Sorrakerült Liszt Szent Erzsébet-legendájának egyik részlete is, balul sikerült előadásban. Blau Gyula hegedűn Wieniawsky Legendáját és Paganini Boszorkánytáncát j á t s z o t t a azután gróf Zichy Géza zongorázott, m a j d Hunyadi Margit gróf Zichy Géza Liszt Ferenchez í r t versét szavalta 3 6 s csak ezután került sor Liszt Ferenc föllépésére: a Rákóczi-indulót j a t s z o t t a Zichyvel három kézre. Liszt és Zichy zongorajátékáról ilyeneket olvashatunk az egykorú s a j t ó b a n : „Játszottak, játszottak, úgy, ahogy azt ember nem képzelheti, ész nem gondolhatja, képzelet nem sejtheti. P r o f a n á l á s lenne ha csak meg is kísérelnők szavakkal ecsetelni azt a játékot. Ide igazán illik az, hogy hallani kell azt a h a t á r t a l a n művészetet s akkor is csak élvezni, csodálni, rajongani, frenesisbe jönni tudunk anélkül, hogy tulajdonképen kibeszélhetnők, megmagyarázhatnók azt a kibeszélhetetlen, m e g m a g y a r á z h a t a t l a n valamit, amit egy félszázad óta Liszt művészetének nevez a civilizált világ osztatlan r a j o n g ó bámulata.” 3 7 A közönség annyira ünnepelte Lisztet és Zichyt, hogy ismételten külön-külön is játszaniok kellett. Liszt „egy m a g y a r ábrándot adott elő néhány ismeretes szép m a g y a r búsongó népdal fölött, melyből, mintha a világ hirhedett művésze egészen felolvadt volna 35 36 37

Kelet, 1879 m á r c i u s 16-i s z á m . U. o. 1879 április 5-i szám, 319. A lap egész t e r j e d e l m é b e n közli a v e r s e t . U. o. 1879 év. 250.


Lakatos

748

István

a h a z a f i b a n . . . m i n t h a a legtörzsökösebb m a g y a r város végzetes sorsa fölött borongó hazafi kétségbeesése szállotta volna meg a mestert, úgy j a j o n g t a k , úgy sírtak a billencsük kezei alatt.” A

LISZT-ÜNNEPSÉG

EPILÓGUSA

SZOMORÚ R É S Z L E T E volt a nagy izgalommal v á r t hangversenynek, hogy Liszt Szent Erzsébet-legendájának előadása botr á n y b a f u l t . Az akkori ú j s á g í r á s becsületességére és őszinte hangj á r a jó f é n y t vet, hogy ezt nem titkolta el, hanem keményen megírta. A Kelet nevek említése nélkül, meglehetős tapintattal m o n d j a el a történteket 3 8 , a Magyar Polgár azonban név szerint is felsorolja és t á m a d j a a bűnösöket 3 9 : „A k a r m e s t e r botrányos tapintatlansága alaposan elrontotta az egészet – í r j a a Magyar Polgár. – A kisasszony (nevét a lap udvariasan elhallgatja), aki Szent Erzsébetet énekelte, szerepét a hangverseny előtt egy nappal vállalta el s szegény nem tehetett róla, hogy a Gondviselés énekhanggal nem áldotta meg. De arról tehet Jacoby J a k a b úr (a színház akkori karmestere), hogy egy hangversenyen, mely voltaképp Liszt tiszteletére van rendezve, ily botrányos kísérlettel ne hozzon szégyent színházunkra s a kolozsvári közönségre. Mert valóban szégyenpír szökh e t e t t minden hallgató arcába, midőn t a n ú j a volt annak a kínos jelenetnek, melyet a mester is éppen s a j á t darabjánál keresztül kellett szenvedjen; általános volt a felháborodás, hogy Jacoby úr, mikor több jó énekesnőnk van, privát-passióból egy ilyen gyöngénél is gyöngébb dilettánssal compromittálja Kolozsvárt Liszt Ferenc és a többi vendégeink előtt. A közönség alig t u d t a végét várni Szent Erzsébet gyötrelmes előadásának. Mikor a f ü g g ö n y legördült, odafordult Liszt páholyához és a mester megkapta életében az első részvétóvációt, melyet épen Kolozsvártt kellett, hogy megszerezzenek neki. A kisasszonyt nem ítéli el senki. Jakoby k a r n a g y úr oka a botránynak, mellyel lehetetlenné t e t t e m a g á t . És csupán a vendégeink iránti tekintet b í r t a rá a közönséget, hogy tüntetőleg viszsza ne utasítsa az arculütést, melyet Jacoby úr reputátiónkra m é r t . . . Minden más alkalommal kiméletesebben szóltunk volna ilyen esetről, csak most nem, Liszt nem érdemelte, hogy szíves előzékenységét, mellyel idejött és játszott nekünk, aként háláljuk meg, hogy c s u f f á tegyük előtte legkedvencebb compositiói egyik é t . . . ” A cikk végén még azt í r j a a krónikás: „Még csak annyit a k a r u n k megjegyezni, hogy a mester nem kevesebb izgalommal hallgatta végig a programm e számát, mint a k ö z ö n s é g . . . ” A történtekhez Brassai Sámuel is hozzászólt a maga bölcs és humoros m ó d j á n „Apróságok a nagy napokról” című karcolatában. 40 A cikket „C–s”-él jegyezte, de az írás hangjából, stílusából a k k o r is félreismerhetetlenül megállapíthatnók, hogy Brassai írta, ha nem tudnók, hogy a nagy erdélyi tudós g y a k r a n b ú j t a Canus 38 39 40

Kelet, 1879 év. 251. T á r c a a M a g y a r P o l g á r 1879 m á r c i u s 14-i s z á m á b a n . M a g y a r P o l g á r , 1879 m á r c i u s 19-i s z á m .



749

álnév mögé. E z t az álnevet azért választotta, m e r t h a j a m á r f i a t a l korában őszülni kezdett. 4 1 A nagy Liszt-hangversenyek alkalmából a helybeli lapok keveset írtak a mester játékáról. A közönség ezt kifogásolta. Brassai így felelt a k i f o g á s r a : „Liszt j á t é k a olyan valami, melyről senkinek sincs joga ösmertetést írni, senkinek nincs merészsége azt bonc o l g a t n i . . . A jó öreg Homerus is mikor Helénának a szépségéről kellett volna írni, egyszerűen csakis azt a h a t á s t vázolta, mit Heléna szépsége a trójaiakon művelt. A s a j t ó pedig most H o m é r t utánozta” Elég lett volna – m o n d j a B r a s s a i –, ha csak annyit í r n a k : „És Liszt játszott.” Liszt j á t é k á t ötven év óta ismeri a világ. Kolozsvár hálás lehet a sorsnak, hogy egy hétig hangversenyek tekintetében nagyobb volt bármelyik világvárosnál. Az óratórium előadásának csúfos botrányáról ezeket í r j a : Liszt eszményi Szent Erzsébetét Kolozsváron keresztre feszítették, kínpadra vonták és neki e kínszenvedést végig kellett nézni és a halálhörgéseket végig kellett hallgatnia még pedig kétszer, egyszer a főpróbán, másodszor az előadáson. A főpróbán Liszt jókedvű és humoros volt, még meg is dicsérte a zenekar összjátékát. Úgy látszik, a maga világfiás modorában megértéssel, könnyedén f o g t a fel művének ezt a vidéki bemutatóját. Az énekkar egyik tévedését helyre is igazította. A k a r ugyanis az egyik résznél D-dur helyett dmollban énekelt. Mire Liszt megállást intve, közbekiáltott: „Mit mehr Auflösung.” Brassaitól t u d j u k különben azt is, hogy Szent Erzsébet szólam á t Blau Gyula úr „énekelte” végig – még pedig hegedűn. Brassai szellemes modorában megjegyzi, hogy legközelebb a T r a viata haldoklási jelenetében jó érces fúvóhangszer f o g énekelni, a Tannhäuser nyitányában a kürtök, puzonok és bombardonok csak színleg fognak szerepelni, helyettük N a g y Gábor vonósnégyese f o g hangfogókkal muzsikálni, a zenekar nagydobosa a pikkoló-szólamból, az első hegedűsök a nagybőgősök hangjegyéből f o g n a k j á t szani. Szigligetiné szerepet f o g cserélni Jacoby karmesterrel, vagyis előbbi f o g dirigálni és utóbbi énekelni. Brassai végül így z á r j a le a kényelmetlen eseményt: „Mi pedig igérjük ünnepélyesen, hogy ha még egyszer valamikor n a g y művészhez lesz szerencsénk, nem f o g j u k az ő d a r a b j á t s a j á t füle h a l l a t á r a előadatni. Mert bizony néha a nevetségtől: il n’y a qu’un pas.” Az eredeti s m á r alapjában elhibázott t e r v az volt, hogy a Szent Erzsébet-legenda betanítását a h á r o m helybeli k a r m e s t e r : Jacoby, Oberti és Gunesch között osztják meg. Oberti, a konzervatórium igazgatója azonban óvatos ember volt: megnézte a vezérkönyvet és azt mondta, hogy az a nagy dícsőség, mely a Szent Erzsébetoratórium vezénylésével járna, neki túl sok lenne, ezért lemondott a vezénylésről Jacoby javára. (Önfeláldozó szerénységéért utólag jegyzőkönyvi köszönetet mondott neki a konzervatórium vezetősége.) Így a dícsőség, illetve az egész keserves ügy ódiuma Jacoby J a k a b színházi k a r m e s t e r nyakába szakadt. 41

Lakatos István: B r a s s a i S á m u e l és a m u z s i k a . Kolozsvár, 1942. 29.


750

Lakatos István: Liszt Ferenc Erdélyben

Liszt tündöklően szép zongorajátéka persze feledtette a Szent Erzsébet-legenda disszonáns h a n g j a i t s a hangverseny u t á n a mest e r a Casinoban vacsorázva pihente ki izgalmait. Liszt másnap v a g y h a r m a d n a p utazott el Kolozsvárról. Azt, hogy pontosan melyik napon, ma m á r nem állapíthatjuk meg. A Kelet ú g y t u d j a , hogy március 15-én reggel indult P e s t r e Zichy Géza t á r s a s á g á b a n , ellenben a Magyar Polgár úgy értesült, hogy március 16-án reggel utazott el, gróf Teleki Sándor és gróf Eszterházy Kálmán kísérte ki az állomásra; Kolozsvárról Hosszú-Pályiba ment gróf Zichy Ernőhöz és magával vitte Bösendorfert is. B á r m i n t is történt, az bizonyos, hogy 1879 márciusában j á r t Liszt Ferenc u t o l j á r a Kolozsvárt s 1886-ban bekövetkezett haláláig m á r nem lépett többé Erdély földjére. A r o m a n t i k u s zene lángeszű mesterének szelleme azonban i t t él közöttünk, g y a k r a n szólal meg művein keresztül s hangversenyeinken mindíg hódolattal idézzük. LAKATOS


ISTVÁN

A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS

A z 1 9 3 9 - B E N M E G V Á L A S Z T O T T m a g y a r országgyűlés a h á b o r ú ötödik évében a költségvetési és felhatalmazási törvényjavaslat letárgyalására ült össze és a közelmultban fejezte be ezévi t á r g y a lásait. Amikor a mai m a g y a r képviselőház t a g j a i t megválasztották, E u r ó p a legtöbb államában még a parlamenti demokrácia törvényei szerint folyt a kormányzás. Azóta kényszerű külső körülmények h a t á s a alatt vagy pedig a belső rend megmentése érdekében a legtöbb országban szétoszlatták az országgyűlést s a kormányzást többé nem a parlamentnek felelős kormány, hanem a megszálló hatalom katonai közigazgatása, vagy pedig az illető állam végreh a j t ó hatalma, consensus populi kikérése nélkül vagy annak ellenére végzi. Miközben máshol a fegyverek között elnémulnak a nemzet választott fiai, Magyarországon a háború ötödik esztendjében az országgyűlés még mindíg együtt van és tanácskozik. A háború nem rendítette meg a m a g y a r alkotmányosságban való hitet s amíg szomszédaink rögtönzött demokráciáit az első szélfuvás elsodorta, a m a g y a r országgyűlés még ma is dacol a viharral, m e r t gyökerei évszázadok m a g y a r történelmének t a l a j á b a kapaszkodnak. Teleki Pál mondotta, hogy nekünk m á r akkor volt országgyűlésünk, amikor még nem voltak székeink, m e r t őseink nyeregben ülve tanácskoztak. A honfoglalók utódai a lovakról leszállva a király körül foglalnak helyet, s az egyházi és világi főméltóságok viselőiből alakul ki a királyi tanács, amelynek véleményét az árpádházi királyok kikérték és meghallgatták. A székesfehérvári törvénynapokon m á r a nemesség is részt vesz, hogy a király vagy a nádor elnöklete a l a t t a törvénykezési ügyek intézésébe bekapcsolódjék. A XIII. század második felétől kezdve a törvénynapok szabályalkotó gyűlésekké növik ki m a g u k a t és valóságos országgyűlés jellegét öltik. Ezeken a királyi tanács t a g j a i is megjelennek, m i n t a nemesi rend szerves része s ott megkülönböztetett helyet foglalnak el. Az abszolutista h a j l a m ú Anjou királyok a l a t t az országgyűlés h á t t é r b e szorul, s helyette a királyi tanács kerül előtérbe, ennek pedig kialakul az egyházi és világi főemberekből egy kisebb, de állandó tagozata, míg a nagyobb tanácsban r a j t u k kívül az előkelőbb nemesek is helyet kapnak. A XV. század elején válik az országgyűlés a törvényhozó hatalom állandó tényezőjévé, Werbőczynél pedig m á r alkotmányunk egyik alaptétele, hogy a király és az országgyűlés a törvényhozó h a t a l m a t együtt gyakorolja. B á r a nemesek közti jogegyenlőség, az una eademque nobilitas elve a Hármaskönyvben a magyar nemesi társadalom belső demokráciájáról tesz kétségtelen bizonyságot, a nemesek közötti vagyoni különbségek alkotmányjogi megkülönböztetésekhez is vezetnek, s mivel a szegényebb nemesek nem t u d n a k személyesen megjelenni az országgyűlésen, kialakul a képviseleti rendszer; a nemesek egy része követeket küld és utasítással l á t j a el őket. Az országgyűlés ennek megfelelően kettéválik, s míg a személyesen megjelenő főméltóságok és főneme-


752

Mikó Imre

sek, az egykori tágabb királyi t a n á c s t a g j a i együttesen a felső táblát alkotják, addig az alsó tábla a képviseleti rendszer elvei szerint ül össze. Az országgyűlés kettéválását az 1608:I. t.-c. szankcionálta. 1848 előtt az alsó táblán a főszerepet a megyei követek játszották, m e r t a megyéknek 1–1 szavazatuk volt, míg az összes szabad királyi városokat, a szabad kerületeket és az egyházi rendet csak 1–1 szavazat illette meg. A felső táblán a Habsburg-uralkodók a l a t t a grófok és bárók j u t o t t a k fontos szerephez, akiket a királyok azért emeltek erre a rangra, és ruháztak fel örökös főrendi jelleggel, hogy s a j á t befolyásukat a törvényhozásra biztosíthassák. Az 1848 :V. t.-c. az alsóházat a népképviselet elvei szerint alakította át. Az új képviselőházból a hivatalbeli tagok k i m a r a d n a k s helyüket is a választott képviselők foglalják el, akik többé nem kapnak u t a s í t á s t és nem a választókerületet, hanem az egész országot képviselik s a házban egyenlő szavazattal bírnak. Most történik meg Magyarország és Erdély első uniója s ezzel a különleges hagyom á n y o k r a visszatekintő erdélyi országgyűlés működése is véget ér. Az erdélyi országgyűlés egyetlen kamarából állott amelyben a fejedelmek idején a h á r o m egyesült nemzet, a magyar, székely és szász kuriánként szavazott s így legalább két nemzet egyetértésére volt szükség valamely törvény megalkotásához. A kuriális szavazás helyét az 1791:XI. tc. óta az egyénenkénti szavazás foglalta el, de ennek is volt egy a kisebbség védelmét szolgáló korrektivuma, a pecsétkiadási jogban. Az erdélyi törvények ugyanis az 1659:III. tc. értelmében csak akkor léphettek életbe, ha mind a h á r o m nemzet pecsétjével látta el azokat. Bármelyik nemzetnek jogában állott megtagadni pecsétje k i a d á s á t s így közvetve meggátolhatta a törvény életbeléptetését. Ezzel a nemzetiségi nye poz volimmal a szászok még az 1841/43. évi erdélyi országgyűlésen is éltek, amikor a rendek az erdélyi múzeum felállítását h a t á r o z t á k el, s e célból országos rovatalt rendeltek. A nyeregben tanácskozó magyaroktól az egyesült két m a g y a r haza közös népképviseleti országgyűléséig ezer év telt el, ami a l a t t az ország ügyeinek tanácskozás ú t j á n való intézése a nemzet egyik jellemvonásává, Pusztaszer és Rákos pedig politikai szimbólummá vált. E z é r t t u d o t t olyan szenvedélyeket kiváltani a kiegyezési korban a főrendiház átalakítása az 1885:VII. tc.-kel, a választójogosultságot értelmi és vagyoni cenzushoz kötő 1874:XXXIII. tc., az ennek r e f o r m j á r a irányuló sokféle tervezet K r i s t ó f f y József általános titkos választójogától i f j . A n d r á s s y Gyula plurális szavazaton nyugvó törvényjavaslatáig és a Trianon előtti utolsó évtizedben megszavazott két választójogi törvényig, amelyek közül a gyakorlatban egyiknek az alkalmazására sem volt m á r idő. Trianon u t á n az általános és t i t k o s választójog alapján összeülő nemzetgyűlés az 1920:I. tc.-ben az állami szuverenitás egyedüli letéteményesének nyilvánította m a g á t és a lemondott király helyett kormányzót választott, akit azonban nem ruházott fel a királyt megillető törvényszentesítési joggal, h a n e m csak a törvények kihirdetési záradékkal való ellátásával biztosította befolyását a törvény-


A

magyar

országgyűlés

753

alkotás menetére. Az 1925:XXVI. tc. visszaállította az országgyűlés képviselőházát, az 1938:XIX. tc. pedig a képviselői választójogot mindenütt titkossá tette. Az 1926:XXII. tc. a f ő r e n d i h á z a t felsőház f o r m á j á b a n újította fel és a modern hivatásrendi képviseletet is bevezette, a m i t az 1942:XXI. tc. f e j l e s z t e t t tovább. E z e k k e l a t ö r vényekkel a több m i n t háromszázéves m u l t r a visszatekintő kétk a m a r á s m a g y a r országgyűlés folytonossága állott helyre. A m a g y a r parlamentárizmusnak voltak ragyogó fejezetei, m i n t a r e f o r m k o r , a j o b b á g y f e l s z a b a d í t á s és a s z a b a d s á g h a r c p a r l a m e n t j e és voltak sötét lapjai, m i n t az obstrukció ü r e s szalmacséplése, vagy az 1918-ban ö n m a g á t feloszlató képviselőház t a n á c s t a l a n s á g a . De erényeivel és hibáival e g y ü t t a m a g y a r országgyűlés alkotmányos szabadságunk egyik legszilárdabb biztosítékává lett. Keret, a m e l y b e n a n é p széles r é t e g e i b e l e s z ó l á s t n y e r n e k s a j á t ü g y e i k i n t é zésébe és f u n d a m e n t u m , melyen a nemzet ö n f e n n h a t ó s á g a felépül. S a j á t o s jelenség, h o g y a m á s o d i k v i l á g h á b o r ú ötödik évében, a m i k o r m é g a nyugati d e m o k r á c i á k b a n is a kormányelnök, v a g y á l l a m f ő diktatórikus h a t a l o m m a l rendelkezik, Magyarországon a kormányzói jogkör többszörös kiterjesztése u t á n is az állami szuverén i t á s t e g y 7 2 1 t a g b ó l álló t e s t ü l e t , a m a g y a r o r s z á g g y ű l é s g y a korolja. AZ ORSZÁGGYŰLÉS KÉPVISELŐHÁZÁNAK mai a r c u l a t a 1939 június 10-én t a r t o t t első űlése óta sok változáson ment keresztül. Az 1938:XIX. tc. értelmében az ország a r r a jogosult választópolgárai egyéni választókerületekben 135, l a j s t r o m o s kerületekben 125, összesen 260 országgyűlési képviselőt választanak. Az 1939-ban megválasztott képviselőház m á r elődjétől örökölt 16 felvidéki behívott képviselőt, akiknek a számát később 26-ra egészítették ki, és fokozatosan kibővült 10 kárpátaljai, 51 erdélyi és 26 délvidéki képviselővel, akik szintén behívás ú t j á n lettek a képviselőház t a g j a i . A felszabadult területeken u g y a n i s a választói névjegyzékek h i á n y á b a n és a visszacsatolással j á r ó átmeneti nehézségek m i a t t nem lehetett képviselőválasztásokat t a r t a n i s ezért az országgyűlés két háza a Felvidékre vonatkozó 1939:V., a Kárp á t a l j á r a vonatkozó 1939:VI., a keleti és erdélyi országrészek visszacsatolásáról szóló 1940:XXVI. és a Délvidéket érintő 1941:XX. tc.-ben a miniszterelnöknek adott felhatalmazás a l a p j á n az általa j a v a s l a t b a hozott személyeket a képviselőház t a g j a i n a k meghívta. A m a i képviselőházban t e h á t 260 választott képviselő mellett 125 behívott képviselő számára van hely és így a képviselőház részben népképviseleti alapon megválasztott és részben külön törvények a l a p j á n behívott képviselőkből áll. Míg azonban a felvidéki, k á r p á t a l j a i és délvidéki képviselőknél teljesen betöltötték a rendelkezésre álló keretet, ha időközben egy-egy mandátum meg is üresedett, addig a visszatért keleti és erdélyi részek számára biztosított 63 helyre csak 51 képviselőt h í v t a k be, abból is egy hely halálozás folytán megürült, és a többit f e n n t a r t o t t á k a politikai okok m i a t t még be nem hívható román képviselők számára. A behívott képviselőket szeretik ú g y tekinteni, mint akik mandát u m u k a t a kormánytól k a p j á k és ezért parlamenti működésük során a kormányt kell kiszolgálniok. Ezzel szemben áll az, hogy a behívás rendszerint valamely kisebbségi sorsban elnyert m a n d á t u m , v a g y bizalmi állás alapján történik és a behívást a miniszterelnök előterjesz-


Mikó Imre

754

tésére az országgyűlés két háza eszközli. A behivottakat megillető 125 helyből jelenleg 109 van betöltve és 16 m a n d á t u m üres. A behívott képviselők közül 53 belépett a k o r m á n y p á r t b a , 36 külön pártot, 6 külön parlamenti csoportot alakított, 7 pártonkívüli és 7 ellenzéki pártokba lépett be. A behívottak közül leginkább a felvidékiek szóródtak szét a felvidéki p á r t megszűnése u t á n . A Felvidék mai 25 képviselőjéből 17 a k o r m á n y p á r t t a g j a , egy a k á r p á t a l j a i csoportba lépett be, kettő pártonkívüli és öt jobboldali ellenzéki. A 10 k á r p á t a l j a i képviselő közül 5 r u t é n nemzeti alapon álló külön csoportot szervezett, öt pedig a korm á n y p á r t b a lépett be. A 24 délvidéki képviselő m á r a képviselőházba t ö r t é n t bevonulásakor a k o r m á n y p á r t t a g j a volt és ott is maradt. A keleti és erdélyi részek 50 képviselője közül 36 az Erdélyi P á r t t a g j a , mely ma a visszatért területek egyetlen önálló m a g y a r p á r t j a , 7 a korm á n y p á r t b a lépett be, köztük két német nemzetiségi képviselő, 5 pártonkívüli, egy jobb és egy baloldali ellenzéki. A m a i m a g y a r képviselőházat a Magyar Élet P á r t j á n a k döntő túlsúlya jellemzi. A m a g y a r parlamenti életben sohasem alakult ki a p á r tok közötti váltógazdálkodás rendszere, aminek a kiegyezési korban t a l á n az volt az oka, hogy az ellenzék közjogi alapon verődött össze és nem f o g a d t a el a kiegyezés alapvető tételeit, t e h á t olyan elveket vallott, amelyek az uralkodóval való őszinte együttműködést kizárták. E z é r t a szabadelvű p á r t különböző nevek alatt szállította a kormányzás szilárdságát biztosító parlamenti többséget, s a közjogi ellenzék csak négy évig volt kormányon a koalició idején, ami a l a t t sikerült bebizonyítania a k o r m á n y z á s r a való teljes alkalmatlanságát. A helyzet Trianon u t á n sem m e n t lényeges változáson keresztül. A közjogi kérdés, ami felett félszázadon át annyit vitáztak, t á r g y t a l a n n á vált ugyan, de sem társadalmi, sem elvi alapon nem alakult ki olyan ellenzék, amely a kormányzás időnkénti átvételére alkalmas lett volna, hanem ahelyett a mindenkori k o r m á n y p á r t felszívta a kis p á r t o k a t és állandó többséget biztosított a változó kormányok számára. A Magyar Élet P á r t j a m á r az 1939. évi választásokon n a g y többségre t e t t szert, s ha Északerdély visszacsatolása u t á n egy húsz tagból álló csoport ki is vált belőle és vitéz Imrédy Béla vezetésével megalapította a Magyar Megújulás P á r t j á t , a k o r m á n y p á r t a behívott képviselőkkel annyira megnövekedett, hogy a képviselőház mostani 369 t a g j a közül 221 a MÉP-hez tartozik. Ha ehhez még hozzászámítjuk azt, hogy a képviselőház második legnagyobb p á r t j a , a képviselőházban 36 t a g g a l szereplő Erdélyi P á r t , a M a g y a r Élet P á r t j á v a l pártszövetségre lépett, a 7 t a g ú Keresztény P á r t , vagy új nevével N é p p á r t és a 6 t a g ú K á r p á t a l j a i Képviselők csop o r t j a pedig szintén t á m o g a t j a a kormányt, akkor azt m o n d h a t j u k , hogy a háború idejére a képviselőházban n a g y mértékben megvalósult a nemzeti egység, m e r t a kormány mögött 369 közül 270 képviselő sorakozik fel. A képviselőház üléstermének két baloldali mezőjében elhelyezett ellenzéki képviselők élesen szembeállanak egymással. A jobboldali ellenzék részéről a M a g y a r Megújulás P á r t j a a h a n g a d ó 25 képviselővel, akikhez a disszidens nyilasokból álló, B a k y László-féle Magyar Nemzetiszocialista P á r t 13 képviselője a pártszövetség keretében csatlakozik. A választásokon mintegy félszáz szélsőjobboldali programmal megválasztott képviselő egy része m a n d á t u m á t veszítette, sokan mérsékeltebb p á r t b a léptek be úgy, hogy jelenleg a Nyilaskeresztes P á r t Szöllősi Jenő vezetése a l a t t álló képviselői csoportjának csak 19 képviselője van. A baloldalon a 14 képviselőből álló Tildy Zoltán-féle Független Kisgazda P á r t s a Peyer Károly és négy képviselőtársának vezetése


A magyar országgyűlés

755

a l a t t szereplő Magyarországi Szociáldemokrata P á r t együttműködése a legjelentősebb. Öt képviselője van a R a s s a y Károly-féle Polgári Szabadság P á r t n a k . H á r o m egy-egy képviselőből álló és bizonytalan irányú p á r t és tizenöt pártonkívüli képviselő egyészíti ki a t a r k a együttest.

AZ ERDÉLYI KÉPVISELŐK az idén vettek részt h a r m a d i k ízben a költségvetési és felhatalmazási vitában. A költségvetési vita a mai m a g y a r országgyűlésen a külföldi parlamentek válaszfelirati vitáihoz hasonló. Mivel parlamentünk egyes ülésszakai nem az államfő leiratával és az a r r a a d o t t válasz megvitatásával indulnak, a költségvetés megszavazása és az a n n a k v é g r e h a j t á s á r a a kormánynak szükséges felhatalmazás megadása n y ú j t alkalmat a törvényhozóknak arra, hogy az egyes t á r c á k keretébe tartozó szakkérdéseken túlmenően, a kormány általános politikájáról bírálatot mondjanak. Az őszi nagy politikai kirakodó v á s á r b a n a vita tulajdonképen nem is a k o r m á n y p á r t és az ellenzék, hanem a jobb- és baloldali ellenzék között zajlott le. A parlamentarizmus nyelvén a jobboldal a kormánypártot, a baloldal az ellenzéket jelentette. Ma a jobb- és baloldal m á r világnézeteket jelent, mindkettőnek vannak hívei a kormány mögött álló pártokban, az ellenzék pedig aszerint különül el, hogy mennyire jobb vagy baloldali. A kormánypárt ennélfogva inkább a kiegyensúlyozó szerepét játssza a két szélsőség között, amelyeknek a v i t á j a g y a k r a n a viharcsengő megszólalását is indokolttá tette. Az Erdélyi P á r t b a tömörült képviselők h á r o m év a l a t t sem illeszkedtek bele abba a parlamenti dialektikába, mely a kormányp á r t és ellenzék, vagy a jobboldal és balodal között szükségképen kialakul és azzal jár, hogy amit az egyik állít, azt a másik t a g a dásba veszi. Ehelyett minden törekvésük a r r a irányult, hogy az erdélyi kérdéseket kiemeljék a pártok közötti küzdelmek légköréből és egyetemes nemzeti üggyé tegyék s azokra a n a g y nemzeti feladatokra m u t a s s a n a k állandóan reá, amelyeknek a szolgálatában az ország minden alkotó politikai ereje egyesülhet. Ez a gondolat vörös fonálként húzódik végig az erdélyi képviselők beszédein. Az erdélyiek az idén h a n g o z t a t t á k először, hogy politikájukat nem csupán a kisebbségi sorsban szerzett tapasztalatok i r á n y í t j á k (jó értelemben véve a kisebbségben kialakított, emelkedettebb szellemiség, rossz értelemben a mult szenvedéseinek unosuntalan való emlegetése), hanem a mai történelmi időkben a történelmi erdélyi szellem. „Amikor mi erdélyi szellemről beszélünk, ezalatt sohasem a m a g y a r szellem ellentétét, h a n e m annak egyik változatát é r t j ü k . (Helyeslés!) Ez a szellem sohasem jelentett valami szűkkörű lokalpatriotizmust, hanem m a g y a r világnézetet, európai színvonalon. (Úgy van! Úgy van!) Nem végződött a Királyhágónál, hanem szétá r a d t az egész országban, és erdélyivé a v a t j a mindazokat, akik Erdéllyel és annak szellemével s o r s u k a t véglegesen összekötötték.” Ez a szellemiség vegyes nemzetiségű területen, népek ütközőpontjában alakult ki, s ezért a legtöbbet a nemzetiségi politika tekintetében tud n y ú j t a n i a m a g y a r hazának. „Az utódállamok jogcíme a bitorolt területre számuk, illetve számbeli túlysúlyuk volt. A r r a


Mikó Imre

756

törekedtek tehát, hogy ezt a jogcímüket minél jobban megerősítsék... politikájuk t e h á t szükségszerűen soviniszta és mindenáron terjeszkedő volt. A mi jogcímünk a geopolitikai adottságokon kivül a történelem: az, hogy mi t u d t u n k itt egyedül idegen nemzetiségű népeket egységbe fogni és kormányozni. (Úgy van!) Ez feltételez egy konszenzust a másik oldalról is, így a kormányzás ténye önmagában g á t a t szab a sovinizmusnak. Politikánk t e h á t nacionalista, de egy szublimáltabb, a kormányzat feladatát előtérbe helyező nacionalizm u s megnyilvánulása.” Ebből következik, hogy „a számbeli túlsúlyt csak a jobb minőséggel lehet egyensúlyban t a r t a n i . Magyarország vagy minőségi állam lesz, vagy megszűnik államnak lenni! Amilyen mértékben szaporábbak a szomszéd népek, olyan mértékben kell a m a g y a r s á g o t k u l t ú r á j á b a n elmélyíteni, amennyivel jobban terjeszkednek, annál belterjesebbé kell tenni a földet és i p a r t a m a g y a r ember számára és amennyivel többen vannak ők, annál szociálisabb berendezkedést kell megvalósítani Magyarországon. (Élénk helyeslés és taps.) . . . A jövő E u r ó p á j á b a n csak az a Magyarország j u t h a t multjához méltó szerephez, amelynek társadalmi összetétele demokratikusabb, államvezetése szilárdabb, nemzetiségi politikája emberségesebb, közélete tisztább, műveltsége mélyebb és magasabb, hadereje töretlenebb valamennyi szomszédjánál. (Helyeslés.)” Ezért a legjobb nemzetiségi és külpolitika a m a g y a r reform, de egyben ez a leginkább célravezető mód, az egyedül helyes politika a m a g y a r s á g megerősítésének munkálásához. A haladáshoz vezető h á r o m út, a forradalom, a r e f o r m és nemzetnevelés közül az erdélyiek a nemzetnevelés lassú átalakító f o l y a m a t a mellett a reformot t a r t j á k a leginkább j á r h a t ó n a k . „Aki nem áll a r e f o r m oldalára, az a f o r r a d a l m a t segíti elő. (Úgy van! Úgy van!) A forradalmak okai között nemcsak egyesek féktelen izgatása, hanem bizonyos társadalmi rétegek konok önzése is szerepel. (Úgy van! Úgy van!) A r e f o r m ellenségei közösen viselik a felelősséget azokért a következményekért, amelyek a külső és belső ellenségtől veszélyeztetett Magyarország létét és függetlenségét egy forradalom esetén fenyegetik. (Úgy van! Úgy van! a középen.)” A m a g y a r reform kérdése p á r t o k felett álló egyetemes nemzeti ügy s a reformot nem lehet a h á b o r ú u t á n r a halasztani, m e r t éppen a háború alatti kötött gazdálkodás idején van az államnak messzemenő beavatkozási joga a gazdasági életbe, amit a reformok előkészítésére kell felhasználnia, bizonyos r e f o r m o k a t pedig éppen a háború megnyerése érdekében kell keresztül vinni. „A nemzetet a jövő E u r ó p á j á b a nemcsak katonáinak hősiessége, hanem vezető rétegeinek olyan mértékű áldozatkészsége mentheti át, (Úgy van! Úgy v a n ! a Ház minden oldalán) amit a jobbágyfelszabadítás óta nem láttunk, de követelünk! (Úgy van! Úgy van! t a p s a jobboldalon és a balközépen.)” A reform során tisztázásra v á r elsősorban az állam és társadalom viszonyának kérdése. „Az államhatalom, amint nevében is kifejezésre jut, hatalom, kényszerítő erő. Feladata a rend biztosít á s a és az anarhia megakadályozása. A társadalom az állammal szemben nem egy rendben felépülő hierarhikus képződmény, hanem



757

közösség, amelynek közösségi élete és fejlődése csak a szabadság légkörében van b i z t o s í t v a . . . Azon kell t e h á t lennünk, hogy a t á r s a dalomnak minden egyes csoportja át legyen h a t v a a feladattól, hogy az állam az ő állama, a n n a k r e n d j e az ő rendje, és így hatalmi szempontok helyett belső meggyőződésből, lelki odaadásból álljon készen ennek a rendnek a védelmére. Vagyis a rendnek a t á r s a d a l m i rétegek, politikai, gazdasági és társadalmi egyensúlyozásán és küzdelmeinek kiegyenlített voltán kell nyugodnia.” A kisebbségi élet az állam nélküli, társadalmilag szervezett m a g y a r életet jelentette s a magyar államnak is érdeke, hogy az akkor bevált társadalmi tömörüléseket, mint Felvidéken a Szemke, vagy Erdélyben az Emge, továbbra is megbízza azoknak a feladatoknak a teljesítésével, amelyeket a megszállás a l a t t kitűnően elláttak. „A közigazgatás maradjon meg a m a g a hűvös szentistváni tárgyilagosságában, viszont a m a g y a r nép felemelésének, érdekvédelmének, térhódításának megszervezését vegye kézbe egy nagy, minden m a g y a r t magába foglaló társadalmi szervezet. (Helyeslés a balközépen.) Mert minél tárgyilagosabb, minél szentistvánibb a közigazgatás, annál erősebbnek, hatalmasabbnak kell lennie a m a g y a r összefogásnak, ha azt a k a r j u k , hogy ne csak országunk legyen, hanem legyen benne virágzó, f e j lődő, hódító m a g y a r népünk is. (Élénk t a p s a balközépen és a jobbközépen.)” Magyar r e f o r m csak alulról jöhet s ezért „a jövendőben a mostaninál jóval nagyobb helyet és szerepet kell biztosítani a m a g y a r nemzet két legnagyobb társadalmi rétegének: a munkásságnak és a földműveseknek (Úgy van! Úgy van! a jobb oldalon és a középen.) . . . V é g z e t e s k a t a s z t r ó f a származik abból, ha a m a g y a r munkás- és szegényebb földművesréteg gyermekeiből nem t á m a d ú j , szociális felelőséggel megáldott orvos, tanár, lelkipásztor, ügyvéd és hivatalnok (Úgy van! Úgy van! a jobb és baloldalon). A mai értelmiséget csakis a munkás- és földművesrétegből lehet egyészségesen és a nemzet j a v á r a gyümölcsöző módon megújítani (Igaz! Úgy van!).” A népi utánpótlás elsősorban a kulturpolitikának a gondja. Míg a honvédség a haza védelmét l á t j a el, a művelődéspolitikának a jövő honvédelméről kell gondoskodnia. A m a g y a r művelődéspolitikának három általános érvényű irányelve vezet ahhoz a célhoz: „a minden nemzetköziséggel szembenálló m a g y a r nemzeti szellem, öntudat és hivatás, másodszor: az emberi mivoltunkból következő társadalmi felelősségünk és szolgálatunk, végül a keresztyén egyházak által szolgált tiszta keresztyén szellem. (Úgy van! Úgy van a jobboldalon és a középen!)” A népi politikába az erdélyiek a m a g y a r s á g eddig kellőképpen fel nem használt törzsökét, a székelységet kívánják elsősorban bekapcsolni. Székely kérdés azért van „mert a székelység nincsen olyan életkörülmények és adottságok között, hogy szabadon f e j leszthesse ki népi erőit és szabadon terjeszthesse ki annak h a t á r a i t . . . Nem tekinthető a Székelyföld egy félmilliónyi m a g y a r s á g partikuláris k é r d é s é n e k . . . h a n e m ez az egyetemes m a g y a r s á g kérdésének egyik fontos fejezete.” A székelységgel szemben az államhatalomnak kettős feladata v a n : „lehet növelni a Székelyföld fel-


Mikó Imre

758

vevőképességét és ki kell terjeszteni a Székelyföld határait. Ez a székely kérdés megoldása. A Székelyföld felvevőképességének a növelését elsősorban iparosítás ú t j á n lehet elérni, (Úgy van! Úgy van! jobbfelől és a balközépen) a Székelyföld h a t á r a i n a k növelését pedig telepítéssel lehet megvalósítani. (Úgy van! jobbfelől és a balközépen.)” A székelység legfontosabb f e l a d a t a a vegyeslakosságú Erdélyben „hogy szaporasága és nagy a d o t t s á g a i folytán ezen a területen a m a g y a r s á g etnikai h a t á r a i t tágítva, a m a g y a r s á g népi erőit mindinkább kiterjessze és így új m a g y a r honfoglalást végezzen ezen a területen.” Az átfogó m a g y a r népi és reformpolitika nem feledkezik m e g a h a t á r o n kívül élő magyarokról sem, gondol a Kárpátokon túl élő csángókra, akiknek a hazatelepítését sürgeti és minden lépésénél figyelemmel van a délerdélyi m a g y a r s á g rohamosan nehezedő helyzetére. A délerdélyi m a g y a r sorsot az erdélyi képviselők állították az országgyűlés külügyi és felhatalmazási v i t á j á n a k homlokterébe. E t t ő l a kérdéstől az északerdélyi románsággal szemben alkalmazott bánásmód sem választható el. „Az erdélyi magyarság, bár elegendő oka volna rá, nem helyezkedik a bosszú álláspontjára. (Úgy van! Úgy van! t a p s a jobboldalon és középen.) A r a j t u n k esett sérelmeket elfelejtjük, de nem tudunk szó nélkül elmenni délerdélyi testvéreink még ma is tartó, sőt egyre fokozódó embertelen elnyomat á s a mellett. (Úgy van! Úgy van! t a p s a ház minden oldalán.)” Mivel a románokhoz való viszonyunkat a kölcsönösség alapjára helyeztük, a háború a l a t t egyetlen nemzetiségi politikát ismerünk: Kisebbségi m a g y a r s á g u n k megmentését! (Úgy van! Úgy van! t a p s a Ház minden oldalán.)” HOGY M E N N Y I B E N S I K E R Ü L T a z e r d é l y i k é r d é s b e n é s á l t a l á b a n

a n a g y m a g y a r sorskérdésekben a képviselőház annyira szükséges egységét létrehozni, a r r a vonatkozólag feleljenek azok a visszhangok, amelyek a Ház legkülönbözőbb oldalairól az erdélyi padsorok felé elhangzottak. A szélsőjobboldali pártszövetség volt miniszterelnök vezére ezt idézi egyik erdélyi képviselő őszi beszédéből: „A m a g y a r föld, a m a g y a r m u n k a és a m a g y a r tőke kérdései ma is megoldatlanok, a m a g y a r szociális rend csak alakulóban van. A m a g y a r reform-gondolat ma m á r nem kisebb v a g y nagyobb csoportok elgondolása, azt p á r t o k nem s a j á t í t h a t j á k ki, az egész m a g y a r társadalom kívánsága, óhaja, sőt követelése.” ( B a k y László: Jó ellenzéki beszéd!) Majd egy másik helyen azt m o n d j a : „ E r ő s nemzeti összefogás csak úgy valósulhat meg, ha eltűnnek a társadalmi előítéletek, megszűnnek az osztályellentétek és az a kasztszellem, amely főleg a felsőbb osztályok részéről (Igaz, úgy van, a szélső baloldalon) elzárkózásban nyilvánul meg m á s osztályokkal szemben. Igenis h i r d e t j ü k , hogy le kell bontani a társadalmi válaszf a l a k a t ” (Úgy v a n ! Úgy van a szélső jobboldalon. E g y h a n g a szélső jobboldalon: Ki í r t a ? ) – t e h á t v a n n a k – „szabaddá kell tenni a felfelé törekvő elemek ú t j á t , el kell törölni az egyes társadalmi osztályok elkülönülését szolgáló címeket, közel kell hozni egymáshoz a m a g y a r t ! ” (Élénk t a p s a szélső jobboldalon. Felkiáltások a szélső baloldalon: Le a címekkel!) Tisztelt H á z ! Százszázalékig helyes! De ezt nem mi nyomt a t t u k ki, h a n e m a k o r m á n y p á r t t a l szövetségben álló Erdélyi P á r t . (Éljenzés és t a p s a szélső baloldalon.) Ez a t a n u l m á n y ugyanis nem



759

egyéb, mint az Erdélyi P á r t i. t. elnökének p r o g r a m a t i k u s megnyilatkozása 1943 szeptember havából.” A legszélsőbb jobboldal vezérszónoka így jellemzi az Erdélyi P á r t o t : „Az Erdélyi P á r t politikai helyzete nem könnyű. (gróf Teleki Béla: E l b í r j u k ! ) N a g y h i v a t á s v á r t r á j u k és v á r ma is, mint olyan politikai p á r t r a , amely az elmult idők politikai f o r g a t a g á n kívül m a r a d t , és ezért tárgyilagosan t u d v á n tekinteni a mindenkori helyzetet, a mérleg nyelve kell, hogy legyenek i t t az erdélyiek. E r r e a lehetőség meg is van, de csak addig, amíg teljes politikai önállóságukat megőrzik. (Mozgás a szélső baloldalon.) E r d é l y n e m egyszer volt m á r i r á n y m u t a t ó az egész nemzet s z á m á r a a történelem folyamán. Én, amikor P á l Gábor vezetésével i t t megjelentek, m a g y a r lélekkel ezt a szerepet s z á n t a m nekik: Legyenek többek, önzetlenebbek, emelkedettebbek nálunk. (Vitéz Lipcsey Márton: És lépjenek be a nyilasokhoz!) Eddig is többet tettek, többet szenvedtek az idegen elnyomás idején a m a g y a r s á g é r t , mint mi csonkahazaiak. (R. Vozáry A l a d á r : Az biztos.)” A volt r u t é n miniszterelnök egy régebbi beszédére hivatkozva mondja, hogy „ma, két év elteltével – sajnos – kissé elkésve bár, de a visszhang mégis csak jelentkezik, úgy a m a g y a r életcél, mint a nemzetiségi kérdés problémáit illetően... Legfőképen t. képviselőtársamnak a miniszterelnökségi t á r c a költségvetése t á r g y a l á s a k o r t ö r t é n t felszólalása, – amelyért külön meleg szeretettel és igaz b a r á t s á g g a l köszöntöm – amely ezeket az 1941.-ből idézett megállapításaimat, ha n e m is szórói-szóra, de tételről-tételre nemcsak megerősíti, hanem mind a maga, mind pedig p á r t j a , az Erdélyi P á r t nevében magáévá teszi.” A legszélsőbb baloldal nőképviselője így válaszolt az egyik erdélyi beszédére: „Képviselőtársam nagyon érdekes beszédéből a legérdekesebbnek és legvitathatatlanabbnak t a r t o m azt a megállapítást, amellyel beszédét elkezdette, hogy minden művelődéspolitikai t e t t nem a jelenben, hanem a jövőben termi meg a gyümölcseit.” A vele szövetséges kisgazda-ellenzék szónoka, akinek a beszédei az ülésszak folyamán a legnagyobb v i h a r o k a t támasztották, ezt a részletet r a g a d t a ki az egyik erdélyi képviselő beszédéből: »Nem h a l l g a t h a t j u k el, hogy a nemzetiségi törvényt a nemzetiségiek n a g y része keveselte és ezáltal alkalmat n y ú j t o t t a m a g y a r kormányoknak a r r a , hogy ők is letérjenek a törvény ú t j á r ó l . De ez csak azt m u t a t j a , hogy nemzetiségi oldalon az agitátorok, m a g y a r részről a soviniszták kerekedtek felül.« „T. H á z ! Szeretném óva inteni ezt a történelmi hivatású képviselőházat attól, hogy egészen h a t á s a alá k e r ü l j ö n a túlsó – n a g y r o m á n – oldalon jelentkező megnemértésnek és durva támadó szellemeknek s ennek folytán megint valaminő soviniszta túlzás kerekedjék felül sorainkban.” M a j d így f o l y t a t t a : „Erdély jelentőségét a m a g y a r nemzet és a m a g y a r állam jövője szempontjából minden tisztességes m a g y a r ember t u d a t á ban és idegeiben hordozza. H i g y j é k el nekem erdélyi t. képviselőtársaim, hogy m a g a m és p á r t o m hazafiúi gondjai között a legnagyobb és legszentebb Erdély sorsa. ( Ú g y v a n ! Úgy v a n ! balfelől.)” Kállay Miklós miniszterelnök a felhatalmazási v i t á t lezáró beszédében az erdélyi szónokok beszédeire válaszolva, a következőket mond o t t a : „Kérem az Erdélyi P á r t képviselőit, m o n d j á k meg otthon és ha lehet, kiáltsák át túlra, hogy minden m a g y a r szív, mint egy emberé, értük dobog, az északerdélyiekért, akikkel összeforrtunk, és a délerdélyiekért, akiknek létéért, m a g y a r s á g á é r t dolgozni kötelességünk és feladatunk. (Hosszantartó élénk éljenzés és t a p s a Ház minden oldalán. – A Ház t a g j a i felállnak. – Bajcsy-Zsilinszky E n d r e : És amiről sohase fogunk lemondani!”)


760

Mikó Imre: A magyar országgyűlés

KÉT ÍZBEN állott fel Kállay miniszterelnök beszéde alatt a Ház minden t a g j a a helyéről, s osztatlan egységben tapsolt és t ü n t e t e t t a minden képviselőt összefogó nemzeti célok mellett. Először, amikor a honvédségről volt szó. Másodszor, amikor Erdélyről. A mag y a r országgyűlés legszentebb gondjai között Erdély sorsa az első helyen szerepel. Erdély pedig az országgyűlésen kovász, amely a belső reform, a nemzetiségi együttélés, a nagy létkérdésekben való nemzeti összefogás gondolatait éleszti és t a r t j a felszínen. Nemcsak területi, hanem eszmei értelemben is érvényes t e h á t az unió korának jelszava: Erdély nem élhet Magyarország nélkül, de Magyarország sem élhet Erdély nélkül! MIKÓ IMRE


MAGYAR FIGYELŐ

HOGYAN VÍVTA MEG BÁTHORY ISTVÁN VELIKIE LUKI VÁRÁT 1580-BAN? A király, miután előre gondoskodott élelemről, lövő és minden hadi eszközökről, előre küldvén hajóit, b á r országa távolabbi részeiből csapatjai még nem gyűltek volt össze, mindazáltal gondolván, hogy elkészültségének hírére gyorsan f o g j á k követni, június 16-án Vilnából elindul és innen 50.000 lépésre megáll. Azután úgy intézvén ú t j á t , hogy őtet lassanhaladásában mind a lovasság, mind a gyalogság mindenfelől követhesse, julius 27. Vitebskbe érkezik. E város Vilnától négyszázezer lépésre van, k é t várral, a hely fekvésével, a mellette haladó h a j ó k á z h a t ó Dwina folyóval igen megerősítve. E k k o r a király seregeit számbavévén, h a d i t a n á c s elejibe terjeszti, hogy mely vidékre f o g j a vezetni seregét és az ellenséges föld mely részein kezdi meg a háborút. Két igen n a g y és népes v á r o s : Smolensk és Velikie Luki volt működése középpontjában, melyek közül ez utolsó a Lovat folyó mellett, amaz a Boristhenes (Dnyeper) mellett f e k ü d t . De minthogy az út Smolenskhez puszta helyeken át vezetett és a vidéket a mieink gyakori kiütéseik által tűzzel-vassal elpusztították s a határszéltől is távol f e k ü d t , attól t a r t o t t , hogy ha serege erejét odafordítja, a rossz közlekedés és az eleséghiány m i a t t b a j b a j u t s az ellenségnek megnyílik az út Livoniába (Livland), holott pedig ép az volt a célja e hadi vállalatnak. Az sem volt remélhető, hogy a muszka azon városért, mely az ő országától távol a Boristhenes mellett feküdt, e r e j é t kockáztatni f o g j a . Ezek figyelmes megfontolása u t á n a r r a h a t á r o z t a m a g á t , hogy Velikie Lukiba vonul, ahová b á r erdős helyeken vezetett az út, mégis, minthogy a vidéket pusztítás nem érte s a Dwina és Uswiat folyókon a hadi és élelmiszerek kényelmesen szállíttathattak, úgy látszott, hogy i t t a seregvezetésben kisebb akadály, nehézség f o g előfordulni. Ezek mellett Velikie L u k i annyira közel van Livoniához, hogyha azon várost a király h a t a l m á b a keríti: mind eleséget nyerhet Livoniából, mind az u t a t e l z á r j a Muszkaországból Livoniába, mind végre n a g y t a r t o m á n y á t ó l f o s z t j a meg az ellenséget. Végre szeme előtt lebegett a királynak az a lehetőség is, hogy ha elvesztvén a béke reményét, l á t n á a muszka azon város m e g t á m a d á s á t , mely mindig az ő h a t a l m a a l a t t volt, és mindenfelé erős őrsége van, az övének segélyére jönne s így valami alkalom nyílnék nyilt h a r c b a n megmérkőzni, amire nagyon v á g y o t t a király. Velikie Luki v á r a kissé emelkedett helyen van s mindenfelől szép, terjedelmes és termékeny síkságra néz le. A v á r o s palánkkal és keskeny árokban álló vízzel, v a g y tócsával volt körülvéve s a v á r keleti oldala felől feküdt, észak felé igen hosszan elnyúlva; a király megérkezése előtt n é g y napapl az ellenség elégette, a v á r b a bevivén minden házi bútort, mindenkorú embereket is nagyrészben.


Magyar Figyelő

762

....Miután a magyarokkal szembenálló bástyatöltésből annyi föld kiesett, hogy a k a t o n a addig felvergődhetik, ahonnét a f a l felső részét hosszú d á r d á j á v a l elérheti, mind a gyalogok, mind a lovasok közül gyors i f j a k a t szemel ki, t a p a s z t a l t vitéz vezetőkkel a g y u j t á s r a . Ezek szurokkal, f a g y gyuval s m á s tüzet fogó anyaggal bekent f e n y ő á g a k a t f e j ö k fölött tartva, a mellökig érő állóvizen átmentek és a n a g y töltésen egymással versenyezve a d á r d á j o k hegyére tűzött f á k l y á k a t a f a l párkányához közelebb viszik. A muszkák a felmászókra iszonyu köveket dobnak, gerendákat hánynak, f o r r ó vizet öntenek f e j ö k r e vícsövekből s mindennemű fegyverrel igyekszenek őket elborítani. A muszkák elszántsága és halálmegvetése a k k o r a volt, hogy midőn a mieink biztos lövései a tűz eloltására összeverődött m u s z k á k a t szánandó módon leterítették, a levertek helyét azonnal m á s ú j a k foglalták el, b á r kétségkívül tudták, hogy ott lesz vége élet ö k n e k . . . A király látván, hogy ha a f a l felső része egészen le is ég, ostromlöveggel a töltést n e m lehet úgy leverni, hogy a mieink berohanás á r a út nyiljon, tanácsot t a r t azonnal s elrendeli, hogy a katonák bőrből készített védfedél a l a t t a falhoz menjenek s kapákkal a töltés: legalsó részét ássák alá s innen ezután a belső falgerendákhoz és fundamentumhoz bejutva, amint a körülmény kívánja, vagy f á k l y á k k a l g y u j t s á k meg a töltéstől megfosztott f a l a t , vagy, ha a mieink veszélye nélkül lehetséges, porral vettessék fel a b á s t y á k a t . Hogy mi módon tegyék ezt, u t a s í t á s t ad a vezetőknek s Zamoyskival is közölvén tervét, megparancsolja, hogy mindkét felől egyszerre kezdjenek hozzá.A kitűzött jutalommal biztatott k a t o n á k gyorsan teljesítik a rendeletet s a töltés k i v á j á s a u t á n bemenve, az ellenségre végpusztulást hozó m u n k á n működnek. Egyfelől a magyarok k i v á j v á n a töltést, porral aláaknázzák, másfelől a lengyelek a belső gerendák f ö l g y u j t á s á r a f ö l t ú r j á k a földet, s a p r ó r a megvizsgálják. A mieink közül némelyek azon a nézeten voltak, hogy az ellenség átellenben aknát ás és működésüknek elejét veszi, de ettől az aggodalomtól megmenti egy muszka, ki a romokon át sebesen a mieinkhez f u t s jelenti, hogy az ellenség észrevette ugyan a földásást, de az aknázásból semmit sem gyanítván, csak a tetők öntözésére h a t á r o z t a el magát, ha a gerendák meggyulnának. Zamoyski, jóllehet hirnök által azelőtt is g y a k r a n m e g a d á s r a intette az ellenséget, a király parancsából, ki a v á r a t és az őrséget m e g t a r t a n i kívánta, a szökevényt díszesen felöltöztetve a muszka nyelvben jártasokkal e g y ü t t a falhoz küldi s az elllenségnek izeni, hogy a megintésökre és m e g t a r t á s o k r a alkalmas utolsó időpont i t t v a n ; ha balgaságokban inkább a k a r j á k a király erejét, mint kegyelmét tapasztalni, haragtól dühös katonáinktól a legnagyobb rosszat v á r h a t j á k . Az ellenség, v a g y helyzetében bízva, v a g y a végzettől h a j t v a , kegyetlen veszekedéssel felel, hogy előbb f o g j á k őket keresztre vonva látni, mintsem az áruló tanácsának engednének. Zamoyski, látva ezek megátalkodottságát, elmegy mind a magyar, mind a lengyel ostromlókhoz s u t a s í t j a , hogy a g y ú j t á s s a l és a porral egyszerre tegyenek kísérletet. A magyaroktól a l á t e t t por a szemben lévő b á s t y á t annyira megfoszt o t t a minden földtöltéstől, hogy az égésnek könnyen martalékul válhatott. E z t látván a magyarok, a láng élesztésére készített f á k l y á k a t hoznak s a muszkák kemény oltalmazása d a c á r a is a b á s t y á r a h á n y j á k . Ezen égés a felső emeletbe kapván, a másik erődig t e r j e d e t t , a Caurus szél is segítvén. A lengyelek is hasonló buzgalommal elhagyván a töltést, a f a l legalsó részeihez j u t o t t a k . Bekövetkezvén a sötétség: az éjszaka nagyrésze a katon á k m o r a j á v a l telik el, fenyegetvén az ellenséget, hogy betörnek s felkoncolják. Másnap reggeli 3 óra körül, mind azt hitték, hogy a lengyelektől t á m a s z t o t t tűz m á r el van oltva, keményebben f u v á n az északi szél, egyszerre m e g ú j u l s h a t á r t a l a n u l növekszik.


763

Magyar Figyelő

E k k o r az ellenség, vélve, hogy a dühöngő lángot lehetetlen megállítani, végre a végveszély félelmétől kényszerítve, n a p f e l j ö t t e k o r megígéri, hogy a várost feladja. Ez volt a velikie lukii v á r sorsa. Gyulai Pál emlékiratából. (Erdély öröksége, II. köt. 4 7 – 5 4 . l.) V E N D E K A MURAVIDÉKEN Az ország délnyugati szögletében, Vas és Zala vármegyék muramenti járásaiban él a ma mindössze kereken 70 ezer lelket számláló vendség. A vend nyelvterület k i t e r j e d az egész muraszombati járásra, folytatólagosan belenyúlik a szentgotthárdi járás rábamenti csücskébe és idetartozik az alsólendvai járásból a M u r a r é v – B a g o n y a – M u r a h e l y háromszög. Ezen a 960 km 2 nagyságú területen rendkívül s ű r ű a lakosság, m e r t km 2 ként 1 0 0 – 1 2 0 embernek ad otthont. Összesen 170 község terül el itt, egymástól 2 – 5 k m távolságra a Mura folyó mentén, a Lendva p a t a k völgysíkján, a nedves völgytalpak kaszálóin, a gabonatáblás dombhátakon és a vidék erdős, vadon belsejében, vagy az irtásokon szórványos telpülésekké szétfoszolva. A vendek mellett él ezen a területen húszezer m a g y a r és kétezer német és újtelepes szlovén is. Az utóbbiak a jugoszláv megszállás ideje a l a t t telepedtek be Stájerországból és Karinthiából. A magyarok részint a honfoglaló Bulcsú népének maradványai, részint pedig az AlsóŐrség, Hetés és Göcsej m a g y a r népi területeinek nyulványai. A vendek eredetkérdését még n e m t u d t a tisztázni a tudomány. Régente a vandálok maradványainak, l e g ú j a b b a n az illírek töredékeinek is hitték őket. Két elméletnek van csak valószínűségi értéke. Az egyik elmélet szerint a vendek azoknak a keltáknak a maradványai, akiket Közép-Európa térségein m á r görög és római írók is említenek Veneti, Venedi és Venedae néven a Kr. e. V. századtól kezdve. Az antropológiai leletek ennek nem mondanak

ellent, de Ptolemeus alexandriai geog r á f u s a Kr. u. II. században t é r képén a Venedi ~ Venetoi népek ő s h a z á j á t a Visztulától keletre helyezi, t e h á t a r r a a területre, ahol a szlávok ő s h a z á j a t e r ü l t el. Ezen és a vendség mai szláv nyelvén alapszik a másik feltevés, mely szerint a mai muravendek a pannóniai szlovének m a r a d v á n y a i . A vend nyelv azonban mégis elüt a szlovéntől. Nagyon s ű r ű n fordul elő a vend nyelvben a délszláv nyelvekből általában hiányzó ő és ű hangzó, s ez azokat a nyelveket jellemzi, amelyek az ősi kelta nyelv elemeit megőrizték. E g y é b hangváltozások is a r r a vallanak, hogy a mai muravendek ősei később vették fel a szláv nyelvet, m e r t bőséges hangváltozás egy nyelvben akkor f o r d u l elő, ha idegen f a j ú és nyelvű nép új nyelvet vesz fel. Schachmatov orosz nyelvész helytörténeti nevek nyelvészeti összehasonlításai a l a p j á n m u t a t t a ki, hogy az ókorban szereplő vend nevű népek eredetileg kelta nyelven beszéltek. E nép nevéből alakították a németek a windisch szót, amellyel a kelták helyébe települt szlávokat jelölték, épúgy, mint ahogy a csehek mai Böhmen neve is a korábban ottlakó kelta bójok nevéből származik. Valószínű továbbá az, hogy a Veneti, Venedi, Venedae név m á r az ókorban is a szlávok neveként szerepel. De még ez sem bizonyíth a t j a a mai vendek szláv eredetét, m e r t ők a németektől a windisch nevet m á r elszlávosodásuk u t á n is kaphatták. Bármennyire is tisztázatlan a vendség eredetkérdése, helytelen lenne őket egyszerűen „hazai szlovén”-nek nevezni, m e r t a vend elnevezés m á r nagyon régóta begyö-


Magyar Figyelő

764 keresedett, első használata m a g y a r részről a XVI. századból származik. Korabinszky híres atlasza, az 1805ben megjelent Atlas Regni Hungariae portalis is Wenden néven említi őket, de ezt a szót használja Csaplovits is nyelvészeti munkáiban. (Croaten und Wenden, 1829.) Kétségtelen és köztudomású az is, hogy P r i b i n a és Kocelj pannóniai szlovén t a r t o m á n y a a honfoglalásk o r felbomlott, kevés számú népe pedig felszívódott a honfoglaló törzsekbe. A vendek azonban népi egyéniségüket máig is m e g t a r t o t t á k . Anyagi és szellemi életüket azonban egész t ö r t é n e t ü k folyamán a m a g y a r s á g alakította, nemzeti küzdelmeinkből pedig mindig kivették részüket, úgyhogy a leghűségesebb nemzetiségünknek t a r t j u k őket. A magyar-vend sorsközösség szép bizonyítékai néprajzi téren is megmutatkoznak. A vendség r á n k gyakorolt h a t á s a néprajzi téren t á r g y i jellegű. Ez l á t h a t ó az alsó-őrségi és göcseji szeres településekben, épületekkel körülkerített udvarokban, hasábalakú konyhakemencékben és különböző használati eszközökben, főleg a hajdina-termesztéssel kapcsolatban. A m a g y a r népi műveltségnek a vendekre gyakorolt h a t á s a magasabbrendű, legnagyobb részben szellemi jelenség. Mondakincsük M á t y á s királlyal és a török világgal kapcsolatos, m e r t az alsólendvai végvár védelmében a vendség is kivette a részét. Oly n a g y m é r e t ű ez a m a g y a r hatás, hogy belejutott Mátyás a l a k j a a gyermekek játékaiba és mondókáiba is. (pl. Krisz, krász, k r á o Matjás, d a j mi gros, Sza, szi küpim nos; luka, luka, vrta, v r t a pocs.) A vendség középkori művészete is logikus része a m a g y a r művészetnek. Legrégibb templomai a X I I I – X I V . századból valók, a rom á n stílusú nagytótlaki temetőkápolna és a bántornyai ótemplom. A X I V – X V . századból pedig anynyi gotikus falusi temploma mar a d t fenn, hogy ennyi egy korszakra vonatkozó művészeti emlék csak

Itáliában található. Az előbb említ e t t két román templom, valamint a gotikus mártonhelyi, veleméri, muraszombati és vízlendvai templomok falfestményein n a g y o n gyakr a n szerepelnek a m a g y a r szentek, főként Szent László. A bántornyai, XIV. század végéről származó Szent László-falképsorozat pl. 12 jelenet e t elvenít m e g a n a g y király életéből. Ide, az ország délnyugati szögletébe is e l j u t o t t t e h á t Budának, a királyi u d v a r világának stílusa és h a t á s a . A péterhegyi, borházai, csendlaki és a f e n t említett templomok a l a p r a j z a pedig a tipikus középkori m a g y a r falusi templomok a l a p r a j z á v a l egyezik meg. Ugyanez a f o r m a jellemzi pl. a csíkdelnei templomot a Székelyföldön. A vidék f ő ú r i kastélyai, melyek közül legszebb a muraszombati Szapáry-kastély, szintén m a g y a r építészeti forma. B á r a vend nyelvnek kétségtelenül legközelebbi rokona a szlovén, attól mégis eltér nagyon sok hangváltozással, egészen m a g y a r o s hangsúllyal és hangejtéssel, sőt egészen m a g y a r helyesírással. A modern szókincs legnagyobb része a vendben m a g y a r eredetű, s főként az állami élettel, hadsereggel, lótenyésztéssel, öltözködéssel, mértékegységekkel kapcsolatos. (pl. gyűlés, ország, bírov, tanács, sereg, katona, sisak, opróda, kocsi, hám, rudas, gomb, bársun, m e r t ü k , mázsa stb.) De egyéb kifejezéseket, főként igéket és mellékneveket is g y a k r a n vettek át a m a g y a r nyelvből. A vend irodalmat is a m a g y a r s á g indította meg és p á r t f o g o l t a a mai napig. Ez az irodalom főként iskolai és egyházi jellegű, ábécés-, ima- és énekeskönyvekből áll. Az első vend nyelvemlék 1643-ból származik és mártonhelyi oklevél nevet visel. Temlin és Szever Szentírásból való fordításai u t á n Küzmics István és Küzmics Miklós a vend irodalom igazi megalapítói. De a vend irodalom művelői között magyarokkal is találkozunk; Bakos és Szíjgyártó mellett a vendség legnagyobb írója,


765

Magyar Figyelő a vend irodalom egyetlen igazi költői tehetsége épen Kardos János, a XIX. században. Leghíresebb munk á j a A r a n y J á n o s Toldijának fordít á s a . Korán, 1875-ben jelent meg az első vend nyelvű ú j s á g Budapesten, a Prijátel, Augusztich I m r e szerkesztésében. A vend irodalom a m a g y a r hagyományokat, főként a m a g y a r helyesírást a legújabb időkig megőrizte. A vendség nagyon korán elsaját í t o t t a a m a g y a r nyelvet is. A reformáció idején pl. m á r tiszta mag y a r hithirdetőik voltak. A reformáció eredményeként ma a vendség 2/3 része katolikus, 1/3 része pedig evangélikus. A Somogyba, 1659-ben áttelepedett, 11 f a l u t benépesítő vendség két emberöltő a l a t t ú g y elmagyarosodott, hogy nyelvét is elfelejtette. A m a g y a r függetlenségi gondolat számára Kossuth lánglelke őket is megnyerte, s elűzték a bécsi udvar agitátorát, a szláv H u r b á n t . A világháborút követő összeomlás idején, 1919. jan. 2-án önkéntes vend csapat kiverte a megszálló jugoszláv csapatokat, a h a t á r o k lezárása u t á n pedig Magyarországra szöktek át katonának. Különös figyelmet érdemel az Amerikába, főként Bethlehembe kitelepült vendség erős m a g y a r érzése. A béketárgyalások idején több ízben diplomáciai lépéseket tettek a Muravidék m a g y a r fennhatóság a l a t t való m a r a d á s a érdekében. Egyesületeik ma is m a g y a r zászlókat szentelnek, s napilapjuk, az Amerikanszki Szlovencov Glász büszkén hirdeti a magyar-vend sorsközösség gondolatát. Az i t t h o n m a r a d o t t vendség nagyon nehezen t ű r t e a jugoszláv uralmat, úgy, hogy magyarérzelműségük (az ú. n. mazaronstvo) nagyon gyűlöletes volt a megszállók szemében. Nem csoda ez, hiszen a vendséget a gazdasági érdek is Magyarországhoz köti. Főképen a hegyesebb vidék népének nagyon sovány a földje, s századok óta a Dunántúlra és Bácskába szegődtek el aratómunkásnak. A télire m a g u k k a l hozott gabonával még állatokat is

t u d t a k hizlalni. A vend szorgalmas nép, úgyszólván ezermester, igaz, hogy nagyon anyagias is. M u n k á j u k révén a vendség központjában, a mindössze 4.5 ezer lakosu Muraszombatban, ma modern h ú s g y á r , két f e h é r n e m ű g y á r és b á d o g á r ú g y á r működik. Igen erős az érzékük a kereskedelem i r á n t is, közöttük nehezen él meg a zsidó. Kár, hogy nagyon kocsmaszeretők. Sehol az országban nem találni annyi kiskocsmát, mint épen a Muravidéken. Ezekben tölti a vend f é r f i az estéjét víg m a g y a r nótázás mellett, m e r t eredeti dalkincsük n a g y o n szegényes. A jugoszláv megszállást, amely a Muravidéken 26 színmagyar községet is elcsatolt, csak azok f o g a d t á k szívesen, akiket megmételyezett a szlovén propaganda. Ez az i r á n y irodalmi téren kezdte meg a működését úgy, hogy a világháború elején megindítottak egy Novine című újságot, amely szakítva a vend irodalom hagyományaival, á t t é r t a Gáj-féle szlovén helyesírásra, szellemében pedig a délszláv egység h a r cosává vált. A mozgalom lelke, idősebb Klekl József, még vend autonómia-tervet is dolgozott ki, amely híd a k a r t lenni a megalakulandó J u goszlávia felé. Ez az irány az elcsat o l t a t á s évei a l a t t harcos szlovén i f j ú s á g o t nevelt ki az egyszerű vend nép f i a i közül, akik m á r mind a vendség szlovén jellegére esküdtek. A széles tömegek meghódítása azonban nem sikerült. Ékes t a n ú s á g a ennek az 1941. évi m a g y a r népszámlálás. Eszerint a Muravidéken anyanyelv szerint 69.586, nemzetiség szerint azonban csak 20.336 vend él. A vendség túlnyomó része t e h á t m a g y a r nemzetiségűnek vallja magát. M a g y a r és vend között nincs is semmiféle elütő f a j i jelleg. Bartucz antropológiai mérései is azt bizon y í t j á k , hogy egyes antropológiai bélyegeket véve vizsgálat alá (pl. testmagasság, színezet), a vendek nagyon közel állnak a m a g y a r s á g hoz. Az összeházasodás pedig oly nagymérvű, hogy ma m á r alig van


Magyar Figyelő

766 vend család, amelyben például magyarnevű apa, anya vagy nagyszülő ne f o r d u l n a elő. A vendség t e h á t megőrizte r é g i vonzódását a magyarsághoz. N a g y érdemei v a n n a k e tekintetben Mikola Sándor felsőházi tagnak, a vendség legnagyobb szülöttének, akinek vend nyelvű ú j s á g j a , a Domovina, épen 1 9 2 0 – 2 2 - b e n erősítette a vend lelk e t az elnyomatás elviselésére. Aki a vendség fiai közül a középosztályba került, egy-két kivétellel mindig a m a g y a r szellem hordozój á v á vált. A kivételek leginkább egyházi f é r f i a k . Ők voltak mindig a vend irodalom ápolói, de, sajnos, épen közülük k e r ü l t ki mindig a szlovén i r á n y z a t mellett szító népvezér is. Mint annyi kis népnél, a a vendeknél is a papok a politikai vezetők. Bálint Béla

AZ OSZTRÁK „DIVIDE E T I M P E R A ” - P O L I T I K A ROMÁN MEGVILÁGÍTÁSBAN Úgy tűnhetik, hogy nem időszerű ma az egykori osztrák „divide et impera”-politikával foglalkozni, megítélésünk szerint azonban egyrészt erős f é n y t vet a román politikai gondolkodásra, másrészt a szomszédos kisnépek számára is r e j t mag á b a n némi tanulságot az a meglepően világos és őszinte politikai megnyilatkozás, amely Ciorogariu Roman1 volt nagyváradi görög keleti püspök tollából került ki és az Almanahul Presei Române pe 1926 c. kiadványban 2 látott napvilágot. Alább f o r d í t á s b a n közöljük Ciorogariu püspök érdekes cikkét. „A »könyörületes császár « azonban habsburgi meghallgató s á t r á t folyton költöztette, hol a magyarokhoz, hol hozzánk. A magyarokhoz akkor, amikor háborús költségvetést préselt ki, a románokhoz pedig, amikor háborúba vitte f i a i k a t v a g y a könyö-

rületes császárnak szóló egyéb áldozati adót kért. Amikor a m a g y a r o k r a volt szüksége, egy-egy kiáltványt intézett a »nemzethez«, m e r t ők voltak a politikai nemzet, amikor a nemzetiségek összességére volt szüksége, »népeimhez« fordult. Az első esetben a m a g y a r o k pengették s a r k a n t y ú j u kat, a másodikban pedig mi ugrottunk a tűzbe a »könyörületes császárért«. Más szóval minket a magyarokkal f o g a t o t t üstökön s a mag y a r o k a t pedig velünk. Így e r j e d t a habsburgi politika kovásza, amelyet a divide et impera-tételben kotyvasztottak egybe. Fel voltunk osztva főhercegi – káplárságokra. A magyaroknak például József volt a főhercegük, a mienk Reiner, – hogy legyen, aki a derék románok vállát is megveregesse. Végül Ferdinánd főherceg kényeztetett m i n k e t »Gross-Österreich« alapon. Az uralkodóház iránti hűségünk azonban nap-nap u t á n lanyhult. Főként azután, hogy visszautasították Memorandumunkat és a császárhű nemzeti comité tagjaival a szegedi és váci börtönöket tömték. Végül is Budapest lett a dinasztia politikai központja és minket kiszolgáltattak a magyaroknak »auf Gnade und Ungnade«. Politikánk felszíne azonban továbbra is hagyományosan császárhű maradt. Öreg, politikai-börtönt j á r t újságírók a »császárba« v e t e t t reményben tengődtek, m e r t az volt a bukaresti u t a s í t á s is, – ez pedig számunkra p a r a n c s volt. Ioan Russu-Şireanu, a k i t annyiszor elítéltek őfelsége I. Ferenc József király nevében, hangsúlyozottan az úgynevezett hagyományos politika képviselője volt. Miután Ferenc József király 1909-ben szentesítette az Apponyiféle törvényt, az aradi Tribunában megjelent egy cikk, amely körülbelül a következőket t a r t a l m a z t a : »És ha Ferenc József kitépné a szánkból a nyelvünket, mi úgyis dinasztiahűek maradnánk, m e r t tudjuk,


767

Magyar Figyelő hogy lélekben velünk t a r t és csak a körülmények kényszerítő hatás á r a engedett.« Feldühödve a hagyományos politikai eszme ilyen elcsúszamlásán, felmentem a szerkesztőségbe. Russu írta a cikket – közölték, – de most mit csináljunk? Russu aznap a szerkesztőség felé sem nézett, de vesztegetni való időnk sem volt, s a helyreigazításnak meg kellett jelennie a következő számban. Í r t a m egy szűkszavú közleményt, kimondva, hogy a tegnapi cikk nem fedi az ú j s á g állásp o n t j á t . Ez a közlemény erősen megbántotta szegény Russut, aki különben is beteges volt s szememre vetette, miért nem vártam, hogy ő v o n j a vissza és magyarázza meg cikkét, m e r t őmaga beismerte, hogy túllépte a hagyományos politika megengedhető h a t á r á t . Sok f á r a d ságomba került, amíg sikerült megnyugtatnom: kimagyarázkodással nem lehet elintézni egy ilyen végzetes tévedést, hogy mi a nyelvünket is odaadnók bármilyen kizárólagos hatalomnak, – legyen az a k á r a dinasztia is. Barátom lehiggadt, de soha sem feledte el, hogy dezavuáltam s mindig szememre vetette, hogy milyen kíméletlenül j á r t a m el vele szemben. Pontosan olyan kíméletlen voltál te is, amikor ki a k a r t a d tépetni nyelvünket a »könyörületessel« – v á g t a m vissza b a r á t i szeretettel. Két év eltelte u t á n megjelenik a »Tribuna« a császár nevenapján, anélkül, hogy bár csak meg is említették volna a »könyörületes« név-

n a p j á t . A m a g y a r ú j s á g o k ditirambusokkal dicsőítették és az ágyúk üdvlövéseket a d t a k le. Megint felmegyek a szerkesztőségbe. »Hol m a r a d t a nap jelentősége – kérdem, – t ü n t e t é s színezete van a dolognak.« A fiúk elégtétellel mosolyognak, hogy senki sem a k a d t a szerkesztőségben, aki a császárról í r t volna. »Jól van, fiúk, jól van, de mégis úgy hiszem, jó lett volna, ha Russu itthon van.« A s z t r á j k híre átsziv á r g o t t m a g y a r újságíró-körökbe is, akik élvezték az ügyet. »Üdv a ti uralkodói hűségeteknek!« mondták a mieink. Az újságírók megértik e g y m á s t . . . Lám, így vált h a j d a n i őszinte dinasztia-hűségünk taktikai léggömbbe, amíg meg nem csináltuk az uralkodói c s a l á d - c s e r é t . . . ” Ford.:

SZŐCS

LAJOS

1 Ciorogariu p ü s p ö k A r a d mellett, Románpécskán született 1852-ben. Ősei a p a i á g o n H a l m á g y - v i d é k i mócok é s g y a l u i r o m á n o k . A r a d o n , P o zsonyban és Hódmezővásárhelyen tan u l t s h í r e s külföldi e g y e t e m e k e t j á r t . Í r á s a i b a n ö n t u d a t o s a n é s n y e r s e n nyil a t k o z i k a h á b o r ú u t á n i évek á t a l a k u l á s á r ó l és k e m é n y e n t á m a d j a a m a gyarság vezetőit és politikájukat. A m i g a Vaida-Voevod-féle c s o p o r t idegenkedéssel n é z t e a n a g y r o m á n ber e n d e z k e d é s t , a d d i g Ciorogariu a telj e s e g g y é v á l á s híve volt. P o l i t i k a i í r á s a i Zile trăite (Átélt i d ő k ) című kötetében jelentek meg. (Nagyvárad, 1926. 219 l.) 2 Almanahul Presei Române pe 1926. A Sindicatul P r e s e i R o m . din A r d e a l şi B a n a t k i a d á s a . Kolozsvár, 1926.


SZEMLE

A BARABÁS MIKLÓS-CÉH KIÁLLÍTÁSA KOLOZSVÁRT A KOLOZSVÁRI MŰCSARNOK megnyitása óta a B a r a b á s Miklós-Céh november közepén rendezett kiállítása az első, mely a r r a vállalkozott, hogy teljes á t t e k i n t é s t adjon a mai erdélyi művészetről. A h á r o m termet levegősen töltötte meg a gondosan kiválasztott 145 m ű t á r g y . A t á r l a t a mennyiség helyett a minőséget t a r t o t t a szem előtt s ebben törkedett minél nagyobb változatosságra. A legtöbb művész legfrissebb műveit küldte be. A kiállítást megelőző érdeklődés éppen ennek az újszerűségnek szólt. Mindnyájan feszülten v á r t u k , mit f o g mondani az a művészi közösség, mely joggal, de egyszersmind felelősséggel t a r t h a t j a m a g á t a jelenkori erdélyi művészet képviselőjének. Milyenek lesznek az eszmények, amelyek mellett a kiállítás h i t e t tesz és hogyan j u t kifejezésre ez a hitvallás? E kérdések annál is inkább izgattak, m e r t az utóbbi időben Budapesten nem egy olyan jel t ű n t fel, amely egyes művészeknek a századeleji zürzavar felé kacsintó visszakanyarodására enged következtetni. Ez a mag a t a r t á s a jövő szempontjából a becsületes akadémizmusnál sokkal veszedelmesebb, m e r t a „modernség” l á t s z a t a mellett voltaképpen maradiságot és n a p j a i n k égető m a g y a r kérdéseinek agyonhallgatását jelenti. A B a r a b á s Miklós-Céh kiállítása őszinte és erőteljes feleletet adott. Olyan választ, melynek felvillanó fényénél új értelmet kap az oly gyakran feszegetett probléma: van-e s a j á t o s erdélyi művészet s ha van, miben á l l ? A m a g y a r ember egyik alapvető t u l a j d o n s á g a : a szülőföld szeretete t a g a d h a t a t l a n u l az erdélyi lélekben a legmélyebb. Benne e vonást minden m á s hazai t á j n á l jellegzetesebben a különleges történelmi és földr a j z i erők f o r m á l t á k és fejlesztették ki. Az otthonhoz és a szűkebb környezethez tapadó f o r r ó ragaszkodást annak az egyedüllétnek és m a g á r a u t a l t s á g n a k az érzése is táplálja, mely az erdélyi életet a multban és jelenben e g y a r á n t meghatározta. Ebből érthető, hogy Magyarország e keleti medencéjében, a nagy hegyek tövén élő ember egész valójával szilárdan f o r r egybe a közvetlen természeti és t á r s a d a l m i környezettel. Kétségtelen, hogy ezáltal a látókör zsugorodik, de a lélek finomul, melegebbé és meghittebbé válik. Talán primitívebb az így nevelődött lélek, de ugyana k k o r ízesebb is; zárkózottabb, de aki előtt feltárul, csodálattal merülhet el gazdagságában. Ha a nemes értelemben v e t t transzilvánizmusnak e körvonalai rajzolódnak elénk, magától értetődő lesz, hogy az itt elő mag y a r s á g b a n t á j és műveltség, föld és ember eggyé olvadt. Az elmélyülő természetszeretet, a népi és szociális érdeklődés tehát Erdélyben régi adottságokból és hagyományokból n ő t t ki, az erdélyi lélek lényegéhez tartozik és a n n a k alkotásaiban természetesen és szükségszerűen megnyilvánul. Úgy érzem, nem tévedek, midőn azt állítom, hogy a fentvázolt erdélyiség mellett vallott színt az elmult századok itteni művészete csakúgy, mint a mai. Ez a tiszta, egyszerű kiállás a hagyományok által megszentelt, de egyszersmind ma is legidőszerűbb eszmények mellé, a d j a meg a B a r a b á s Miklós-Céh kiállításának igazi értékét.


Szolnay Sándor: Szeptember (olajfestmény)

Mohi Sándor: Önarckép (olajfestmény)

A. Tollas Júlia: Akt (vízfestmény)


Kós András: F. K.-ná feje (márvány)

Gy. Szabó Béla: Önarckép (pasztell)

Fülöp Antal Andor: Birsalmát szedő leány (olajfestmény)


769

Szemle

Az erdélyiségnek t á j r a és emberre vonatkozó értelmezéséből kiindulva, megkísérlem bemutatni, hogy az egyes művek mennyiben tükrözik vissza a fentebb vázolt vonásokat. Ezek legtisztábban a festményeken nyilatkoznak meg. A kiállításon is a képek t ű n n e k fel először. Amint belépünk az első terembe, színek és tónusok mosolygó zenekara fogad. A világos, ezernyi fényben játszó csillogás mögött valóban a muzsika lágy lüktetése érzik. Erdély a festők számára valóságos paradicsom. A föld hullámos felülete, a levegőég színeket törő, p u h a p á r á s remegése lenyügöző forma- és tónusélmények k i a p a d h a t a t l a n f o r r á s a . R a j z o s és festői meglátás egyaránt meríthet belőle. Művészeink nem is h a g y j á k kiaknázatlanul s képeiken az erdélyi t á j változó, m á s - m á s a r c a villan elénk. MELEG, DERŰS KÖLTŐISÉG sugárzik Szolnay Sándor sorozatán, a szamosparti n y á r u t ó és ősz e könnyed színszimfóniáján, melyben a kék, zöld és s á r g a játssza a vezető szerepet. Érdekes megfigyelni, hogy e képeken a lendületesen és keveretlen tisztaságukban f e l r a k o t t színek milyen nagyszerűen simulnak egymásba. Belőlük szinte az akvarelltechnika f r i s sesége á r a d felénk. Az ecsetvonások laza hullámzása csak közelről h a t ötletszerűen, kellő távolságból nézve rugalmas, de szilárd rendszerré kristályosodik, mely a t á j t á r g y i megjelenítésén túl a n n a k emberi h a n g u l a t á t is visszaadja. Ez a szellem hevíti Andrásy Zoltán kolozsvári t a v a s z á t is, de a színek lágy keverését i t t m á r m a g a a művész végezte. Ezen az úton halad még tovább Abódy-Nagy Béla. Tónusai a színek f i n o m összeszürődéséből kelnek életre. Szolnay napos derűje nála az alkonyat titokzatos f á t y l á b a burkolózik. Keményebb, élesebb hangot üt meg Incze István kisméretű, de erőteljes tájképein. Borszék hegyeinek komor, sötét fenyőkkel borított gerince szinte fenyegetően rajzolódik az égre. Ez a nehezebb lépésű előadásmód tér vissza merész festőiséggel Pirk János „ F a h o r d á s ” című képén. A nagybányai erdők varázsa, mint n a g y elődjeit, őt is mege j t i Színeinek viharzó szenvedélyében a dolgozó élet átforrósodik és megvalósul a t á j és ember eggyéforrása. A m o r a j l ó szenvedély izgalommá fokozódik Simon Béla képein: színek és f o r m á k kergetik egymást. A korábbi festmények erőteljes összefogása meglazult. A művész új ú t r a lépett, de ennek mibenléte még nem tisztázódott előtte sem. Talán különös, hogy a tájképek között idézem emlékezetbe Nagy Imre erdélyi írókról készített arcképeit. De úgy érzem, hogy e kirobbanó erővel végigszántó vonalak nemcsak az egyéniség és azon keresztül az irodalom kifejezői. Mögöttük szeszélyes völgyek, kanyargó dombsorok és égnek meredő havasok kísértenek. Az arcok szerkezetében Erdély t á j a i elevenednek meg. Ember és természet e lenyügöző és szét nem választható egysége legtökéletesebben tesz hitet egy olyan eszmény mellett, melyet szellemi megújulásunk biztos zálogának érzünk. És most nézzünk szembe az emberekkel. N a g y I m r e vonalvezetésének heve súlyos színekben t ö r ki Gy. Szabó Béla önarcképén. Alig akad magyar művész, aki Szabó Bélánál jobban elmélyült volna a természet örökké változó fenségébe. E r r ő l tanúskodnak elsőrangú fametszetei s utóbb pasztellképei. Most m i n t h a letért volna az á l t a l a kitaposott ösvényről s ugyanazokból a kövekből m á s világot a k a r n a m a g á n a k építeni. Kiállított csendéletei és alföldi t á j a i sejtetik a vihart, mely az önarcképen m á r kitört. Önmagukban nézve t a l á n h a n y a t l á s t jelentenének az eddigi eredményekhez képest, hiszen kiforratlanok, nyersek és szétfeszítik a pasztell-technika puhább kereteit. Mégis úgy érzem, hogy e képek egy új összefoglalás előhirnökei, melyekben a keresés lázát rövidesen fel f o g j a váltani a lélek friss önmagára találása. Mély olajzöld tónusú háttérből emelkedik ki Karácsony János önarcképe. R a j t a az előbbivel szemben csendes, kiegyen-


Szemle

770

súlyozott vonások fogadnak. Az első pillantásra egyszerű és szűkszavú kép, csak hosszabb szemlélődés u t á n elevenedik meg igazán. A zöld és kék fokozatosan kibontakozó változatában a székely havasok nyugalma á r a d szerte. Halvány f o l t j u k csupán a vászon szélén látszik, mégis ú g y érezzük, ők a f e s t m é n y főhősei. B a r n a kavargásból villan elő Simon Béla arca. A tekintet élénk tüzében szomjas keresés ragyog. Tőle mindenben elüt Mohi Sándor monumentális felépítésű arcmása. Szerény, semleges h á t t é r előtt gúlaként magaslik a művész mellképe. A t e s t e t s á r g á s b a r n a köpeny fedi. E z t koronázza az erőteljesen szembeforduló f e j . Mindkettőt a körvonal v a s t a g a c é l p á n t j a f o g j a körül. Az arckép tömegszerű megjelenését fokozzák a merész, biztos lendületű ecsetvonások. A részletek színben és formában e g y a r á n t elmaradnak. A kompozició szoborszerű határozottsággal érvényesül. Ugyanez a f o r m á k a t keményen alakító készség nyilvánul meg Mohi csendéleteiben. A szilvaszedőket ábrázoló képén viszont térbeliség helyett foltok és vonalak dekoratív együttese bontakozik ki a kék és zöld szín összecsendüléséből. A képszerkesztés e két elve több m á s művésznél is visszatér. A tömeg mozgásából nőnek ki András László festményei. E szempontból különösen érdekes a mód, ahogyan a szénagyüjtők szekérsora a meredek erdő zegzúgos t a l a j á b a beékelődik. E kép szigorú kötöttsége felenged a v á s á r pezsdülő f o r g a t a g á n a k megjelenítésében. A m o t t a tömeg, emitt a t ó n u s egyensúlya h a t elhatározó erővel. Ezzel a l a p j á b a n rokontörekvések öltenek t e s t e t Piskolti Gábor és Incze János műveiben. A felület és vonal dekoratív h a t á s á t aknázza ki Vásárhelyi Z. Emil két jellegzetes arcképe. Tisztán ezekből épít Fülöp Andor. Festményei ú j a b b bizonyságai rendkívül f e j l e t t és mélyen átérzett díszítő h a j l a m á n a k . Csendéleteinek finom foltelosztása, arcmásain v o n a l k u l t ú r á j a leheletszerű festési m ó d j a következtében nagyszerűen érvényesül. Alig akad ma mag y a r művész, aki Fülöpöt e tekintetben felülmulná. A legkisebb színárnyalatok és legparányibb f o r m á k értékeit is kihasználja. A benyomás ennek ellenére is egységes és nagyvonalú. Külön jelentőséggel bír fejlődésében a vörös és zöld színek szerepeltetése. A birsalmát szedő lány e szempontból a jövő fejlődés n a g y ígérete. A kiállítás frisseségét fokozza a kitűnő vízfestmények egész sora. E könnyed, kedves m ű f a j termékei i t t is, ott is feltűnnek és megpihentetik a szemet. Bennük komoly eredmények és törekvések öltenek testet. Bordy András vezető egyénisége mellett rögtön Tollas Júliát kell említenünk. Az a r c és test színélményeit üdén, páratlan lendülettel veti papírra. Aktj a i n a k biztos r a j z a a fénnyel á t i t a t o t t f o r m á k puha, meleg csillogásába ágyazódik. E l ő a d á s a mentes minden részletezéstől, a benyomás egysége mégis tökéletes. A világossággal elöntött részletek csillogását mélytüzű árnyékok v á l t j á k fel. E vízfestmények h a n g u l a t a és technikai fölénye tükröződik Bene József művein. A „Meseolvasás” bensőséges szépsége és a „Disznópásztor” t á j o n és emberen keresztülhullámzó színvarázsa egyszerű témák költői átéléséről tesz tanúságot. A m a g y a r vidék kél életre Debiczky István és Olajos István akvarelljein. A f e l f o g á s közvetlensége tölti meg igazi költőiséggel Varga Mátyás temperáit. Két kolozsvári fametszete viszont ritmus- és formaérzékét dicséri. A KIÁLLÍTÁS SZOBRAI nemcsak felállításukban, hanem szellemükben is jól belesimulnak a festmények közé. Elsősorban az arcképszobrászat h á r o m igen kiváló termékét kell kiemelnünk. Kós András női f e j e egyike a t á r l a t legnagyobb meglepetéseinek. Az a r c f i n o m kompoziciója a művészi elvonás mesteri példája. Mögötte nemhogy elhalványodnék, ellenkezőleg lelki mélységet nyer az egyéniség titokzatos szövedéke. Hatásá-


Szemle

771

hoz erősen hozzájárul a nemes f e h é r m á r v á n y fölényes kidolgozása. KósaHuba Ferenc erőteljes önarcképe a f i a t a l művész állandó fejlődésének egyik jelentős állomása. Az alak megmintázásában is remélhetőleg hasonló biztonságra f o g szert tenni. Az érzelem széles s k á l á j á t szólaltatja meg Szervátiusz Jenő. Kisfiának arcmása minden fegyelmezettség mellett is a lélek mélyéből fakad. Az enyhe színezés szeretettel öleli körül a gyermek kissé kesernyés vonásait. E bensőséges h a n g még melegebben csendül fel a „Kismadár” című terrakotta-szoborban. Az egységes körvonalon belül a f o r m á k élénk hullámzását f i g y e l h e t j ü k meg, melyek természetes könnyedséggel illeszkednek bele a gúlaszerű felépítésbe. A csúcsot az a n y a kedves, f i a t a l arca koronázza. Az egyik oldalt a f e r d é n h a j l ó test, a másikat a b a l k a r mozdulata jelzi. E n n e k öblét a m a d á r k á v a l játszó gyermek tölti ki. A messzeségbe röppenő, elmélázó tekintetek a szigorú z á r t s á g o t k i t á g í t j á k anélkül, hogy a két alak egymáshoztartozása egy pillanatra is kétséges volna. Anyai gyönyörködés halkszavú öröme és a gyermek önfeledt j á t é k a f o r m a i és lelki egységbe kapcsolódik. A székely h a t á r ő r zord nagyvonalúsága u t á n jól esik megnyugodni e kis csoportnak az otthon tüzét felélesztő, költői hangulatában. A művésztől ez irányban is még sokat várunk. A hagyományokból táplálkozó f r i s s nekiindulásról beszélnek Fuhrmann Károly ötvösművei. Műveltségünk kelet felé f o r d u l á s a a mai művészetnek is ösztönzője lehet. F u h r m a n n a honfoglaló m a g y a r s á g tarsolylemez díszítésének elemeit használja fel, elsősorban a palmettát. A régi motivumot azonban továbbfejleszti s belőle egyéni zamatú, rendkívül változatos és ötletes díszítőrendszert fejleszt ki. L e g k i f o r r o t t a b b alkotásai a kisebb-nagyobb kerek ezüsttálak. R a j t u k az ékítmények központias vagy sávban kifejlesztett elrendezésben jelennek meg. Igen szép egy nagyobb alakú tál, melynek öblét szinte teljesen kitöltik a palmetták és a közéjük pompásan beillesztett szkíta szarvasok. A kompozició szilárd szerkezete ellenére sem részarányos s belőle a f o r m á k egyhangú ismétlése helyett finom r i t m u s csendül ki. A kisebb ékszerek szép sorozata a kezdeményezés fejlődésképessége mellett bizonyít. F u h r m a n n törekvései tőle függetlenül máshol is t a p a s z t a l h a t ó k úgy, hogy ötvösművészetünk ez új célkitűzéseinek sikerében joggal reménykedhetünk. A BARABÁS MIKLÓS-CÉH kiállításának áttekintésekor a f i a t a l erdélyi művésznemzedék legfrissebb termésének általános h a t á s á t és s a j á t o s értékeit a k a r t a m megvilágítani. Az egyes alkotások t á r g y a l á s á n á l is ez a meggondolás vezetett. Nem annyira bírálatot k í v á n t a m adni, mint inkább egyetemesebb jellegű szempontokat, melyek érzésem szerint a mai m a g y a r művészet irányítására és kereteinek kitöltésére hivatottak. F e l t ű n h e t e t t a technikai kérdések gyakori felemlítése. Ezzel csak az ó h a j t o t t a m hangsúlyozni, hogy napjaink erdélyi művészei e tekintetben is megállják a helyüket s így az az iskolázásbeli különbség, mely közöttük és a Királyhágón túli művészek között a multban fennállt, ma már sokat halványodott. Újból és nyomatékosan rá kell m u t a t n o m a r r a , hogy a b e m u t a t o t t alkotásokban szülőföldhöz ragaszkodó tárgyválasztással világos előadásmód, áttekinthető szerkesztés, a lelki t a r t a l o m n a k túlzástól és torzítástól mentes formábaöntése és könnyed, lendületes díszítőérzék párosul. Mindmegannyi jelei a művészetünkben felcsendülő örök m a g y a r ízlésnek. Ha ezeket a Barabás Miklós-Céh vállalja és továbbfejleszti, nemzeti és emberi hivatását, m i n t művészi közösség is teljesíti. Van külön erdélyi művészet? A kiállítás szellemének elemzése a l a p j á n azt kell mondanunk, hogy van. De ez nem külsőségekben vagy lelki eltérésekben rejlik. A mai m a g y a r művészet n a g y egészébe


Szemle

772

napjaink erdélyi termése is beletartozik, onnan ki nem téphető. A Királyhágón innen művészet s a j á t o s z a m a t á t érzem abban, hogy ösztönösen r á t a l á l t a r r a az ú t r a , mely a legidőszerűbb emberebb emberség és mag y a r a b b m a g y a r s á g felé vezet. Ez az erdélyiség t e h á t nem elkülönülés, hanem összefogás, egyetemes m a g y a r hivatás. Szeretnők hinni, hogy ennek becsületes és öntudatos vállalásában követendő példát a jövő számára is éppen az erdélyi művészek f o g n a k adni. ENTZ

F e l e l ő s k i a d ó : A l b r e c h t Dezső. M i n e r v a R t . Kolozsvár. 3603 – Felelős v e z e t ő : M a j o r J ó z s e f .


GÉZA

NEMZETPOLITIKAI SZEMLE

Recommend Documents