HITEL NEMZETPOLITIKAI SZEMLE AUGUSZTUS. Az olasz változások Dél-Erdély irodalmi és művészeti élete A Beveridge-terv SZEMLE

HITEL NEMZETPOLITIKAI SZEMLE

AUGUSZTUS Magyar nevek Benes külpolitikája Változások a magyar nemzetgazdaságban A román propaganda hatása Nyugateurópa közvéleményére

MIKECS LÁSZLÓ VÁJLOK SÁNDOR HANTOS LÁSZLÓ POLÓNYI NÓRA

MAGYAR FIGYELŐ

Az olasz változások – Dél-Erdély irodalmi és művészeti élete A Beveridge-terv

SZEMLE

Szabó Endre: Középeurópa és a pánszlávizmus

VIII. ÉVFOLYAM

KOLOZSVÁR 1943

Erdélyi Magyar Adatbank

–

HITEL NEMZETPOLITIKAI SZEMLE SZERKESZTIK:

ALBRECHT DEZSŐ, KÉKI BÉLA, VENCZEL JÓZSEF, VITA SÁNDOR Megjelenik havonta négy ív terjedelemben. – Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Mátyás király-tér 5. szám, I. emelet. – Telefonszám: 20–83. Póstacsekk száma: T2.809. ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egy évre 12 Pengő. Egyes szám 1 Pengő.

TARTALOM 453 MIKECS LÁSZLÓ: Magyar nevek 473 VÁJLOK SÁNDOR: Beneš külpolitikája HANTOS LÁSZLÓ: Változások a magyar nemzetgazdaság 483 szerkezetében POLÓNYI NÓRA: A román propaganda hatása Nyugateurópa 492 közvéleményére MAGYAR

FIGYELŐ: 507 510 513

NAGY JÓZSEF: Az olasz változások NAGY GÉZA: Dél-Erdély irodalmi és művészeti élete BERÉNYI ÁDÁM: A Beveridge-terv SZEMLE:

516

SZABÓ ENDRE: Középeurópa és a pánszlávizmus Szerkesztő

Helyettes szerkesztő

KÉKI BÉLA

KISS JENŐ

Lapunk címfejét Széchenyi Hitelének 1830. évi első kiadása címbetűi után készítettük.

FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ: A L B R E C H T


DEZSŐ

AZ I G A Z I

NACIONALIZMUS

Miben lehet egy tényleges közösség összetartó ereje? Nemcsak az állam szerveiben, nem csupán a politikai és gazdasági intézményeiben, – ezek csak keretek – hanem elsősorban a határozott közösségi öntudatban, a fajtestvériség gondolatában, az azonos élet- és kultúrszemléletben és nem utolsó sorban az esztétikai és biológiai ideáltípus, az ízlésvonal azonosságában. Az ösztönös erők: a nemzeti művészet és a faji ízlés és a tudatos erők: a politikai és gazdasági célkitűzések állandó kölcsönhatása adja, vagy adná a nemzeti közösségi élet igazi belső tartalmát. Egy olyan állapotra gondolok, amelyben a nemzeti közösségi eszme és a fajtestvériség gondolata nem politikai programm, nem pártelnevezés, hanem eleven valóság, amely beleépült a nemzetet alkotó egyének tudatába, ösztönébe, vérébe és idegrendszerébe s így éppoly kimozdíthatatlan, mint maga az élet. Csak külső erőszak semmisítheti meg a teljes elpusztítás útján, de belső lényegében puszta parancsszóra nem változtatható meg. Viszont a nem erőszakos behatásokat meg áthasonítja, belső lényegéhez idomítja s így nem változik meg, hanem gazdagodik vele. Ahhoz, hogy a mai korban a természettel és a többi nemzetekkel már gépekkel is hadakozó nemzetek helyt álljanak és fennmaradjanak, népközösségi öntudatra és tömegkultúrára van szükség. Népközösségi öntudatot, azonban csak belső szabadság és a közös cselekvésben való részvétel teremthet. Ugyancsak népi tömegkultúrát is csak a népi tömegek ösztöneire, tapasztalat- és ismeret-alapjára lehet építeni. Vagyis a kultúra csak nemzeti lehet. Nem programmszerűen nemzeti, hanem lényegében, mert a nemzeti közösség teljes valóságát kifejezi. Amelyik kultúra csak programmjában nemzeti, az nem is nemzeti, hanem álnemzeti, vagyis valójában belföldi-, vagy nemzetközi osztálykultúra. (Előbbi a menekülő passzív, multbanéző, másrólbeszélő soviniszta és imperialista, utóbbi a kozmopolita, felelőtlen, csak szórakoztató polgári kultúra.) Az igazi nacionalizmus tehát elkerülhetetlen folyamat az általános emberi felszabadulás útján. (Veres Péter:

Szocializmus-nacionalizmus)


E

S Z Á M

M U N K A T Á R S A I

Hantos László dr., a Magyar Nemzeti Bank felülvizsgálója, Budapest * Mikecs László dr., a berlini Magyar Intézet lektora * Nagy Géza, ref. kollégiumi tanár, az Erdélyi Múzeum-Egyesület titkára * Nagy József, az Ellenzék belső munkatársa * Polónyi Nóra dr., tanársegéd, Kolozsvár * Szabó Endre, az Ellenzék belső munkatársa * Vájlok Sándor dr., minisztériumi előadó, Budapest.

A HITEL ÚJABB KÜLÖNLENYOMATAI Venczel József dr.: Erdély és az erdélyi román földreform. Molter Péter: Falukutatás Bálványosváralján. Albrecht Dezső: Magyarság a változásban. Tamási Áron: Erdélyi jelentés a magyar szellem küzködéseiről. László Dezső: Korszerű magyarság. Venczel József dr.: A székely népfelesleg. Szabó István dr.: Az asszimiláció a magyarság történetében. Zathureczky Gyula: Magyar politika Európában. Tamás Lajos dr.: A román nép és nyelv kialakulása. Martonyi János dr.: Közigazgatásunk reformja. Szabó T. Attila dr.: A románok újabbkori erdélyi betelepülése. I f j . Boér Elek dr.: Nagy tér-gazdaság. László Gyula dr.: A magyar őstörténelem régészetéről. Makkai László dr.: Északerdély nemzetiségi viszonyainak kialakulása. Erdei Ferenc: Parasztságunk legújabb alakulása. Zathureczky Gyula: A magyar szellem forradalma.

Malán Mihály: A szláv veszedelem. Bónis György dr.: Magyar törvény – magyar lélek. Mikó Imre dr.: Kormányzó és kormányzóhelyettes. Balogh Jolán dr.: Kolozsvár régi lakói. vitéz Rajty Tivadar dr.: Munkabérrendszerek. Gagybátori E. László: Kodály Zoltán és kórusai. László Gyula dr.: A honfoglaló magyarság lelkialkatáról. Bíró József dr.: Erdély műemlékeinek sorsa a belvederei döntés után. Venczel József dr.: Tallózás az erdélyi földreform román irodalmában. Bárdossy László: Két világ között. Palotás Zoltán: A geopolitika mint államtudomány. Csortán Márton dr.: A kolozsvári Tízes Szervezet. Mályusz Elemér dr.: A magyarság a középkori Erdélyben. Szöllősy András: Magyar zeneírás. Martonyi János dr.: Új magyar közigazgatás felé. Pukánszky Béla dr.: Szászok a magyarság és a románság közt. Aldobolyi Nagy Miklós dr.: Magyarok a Kis-Szamos mellékén. I f j . Boér Elek dr.: Az arany és a kliring harca.


HITEL

NEMZETPOLITIKAI SZEMLE 1943. A U G U S Z T U S

V I I I . É V F . 8. SZÁM

MAGYAR NEVEK ÚTON-ÚTFÉLEN találkozunk velük. Pólyás korunkban ünnepélyesen összekötnek közülük eggyel s ettől a halál sem választ el: őrzi a f e j f á n k , s h a megérdemeltük, a hírünk is. N a p mint nap az a j k u n k r a vesszük ő k e t : h a bemutatkozunk, h a gyermekünket szólítjuk, ha dícsérünk, v a g y pokolba kívánunk valakit. Lakóhelyünkön minden u t c a s a r k o n r á j u k bukkanunk; leveleinken, újságokban unos-untalan a szemünk elé tolulnak. H a vonatban ülünk, táblákon f u t n a k előttünk; kirándulásainkon térképeken k u t a t j u k , a r r a j á r ó k tól kérdezzük őket. Némelyik hallatára megdobog a szívünk: a szülőfalut, vagy a szerelmest emlegették. Sokja jóleséssel önti el a lelk ü n k : a j ó b a r á t r a f o r d u l t a beszéd, vagy a nagy emberre, mintaképünkre, a hősre, vagy íróra. Egyike-másika lebiggyeszti az a j k u n k : egy f r i s s asszimiláns választotta háromszínűnek, hivalkodónak. Van, amelyikre felszisszenünk, m e r t valami ósdit, nem a m a i világba valót t a k a r : egy székely primort, vagy egy előnevét m a is m a g á r a ragasztó nemest. Egy-egy körül küzdelmet l á t u n k : tudósok vetik latba az erejüket a megfejtésükért, sokszor a politika építi r á j u k aspirációit. Tájékozottságunk róluk m á r korántsem mondható olyan nagynak, mint a mindennapos szerepük, fontosságuk. A tudomány ugyan hosszú évtizedek óta foglalkozik velük állandóan. A nyelvészeti folyóiratok, kiadványok, szótárak régóta g y ű j t i k őket, s m u n k a t á r saik, nyelvészeink legjobbjai, mind a mai napig egyik legfontosabb f e l a d a t u k n a k tekintik magyarázatukat. 1 Az utóbbi évtizedben nagy lépéssel haladt előre szisztematikus feltárásuk. E g y ú j tudományágnak, a településtörténetnek lett ugyanis egyik legfontosabb kutatóeszköze a névgyűjtés és névmagyarázás. Ennek segítségével állapítjuk m e g a m a g y a r népi szállásterület kiterjedését s az idegenek feltűnését, térhódítását a m a g y a r szállásterületben. Ma m á r több értekezésünk, tanulmányunk, vaskos kötetünk van, mely m a g y a r nevek százait, ezreit g y ű j t ö t t e össze oklevelekből s egyéb írásos f o r 1 Az 1872-ben m e g i n d u l t Magyar Nyelvőr (Nyr.) régebbi évfolyamaiban állandóan k ö z ö l t s z e m é l y - és h e l y n é v g y ü j t é s e k e t . Az 1905-től m e g j e l e n ő Magyar Nyelv ( M N y . ) és s z á m o s kiváló m u n k a t á r s a a n e v e i n k m e g f e j t é s é b e n , m a g y a r á z á s á b a n o r o s z l á n r é s z t vállalt. A z 1914-től készülő, de m é g f e l e ú t r a s e m é r t Magyar Etymologiai Szótár (EtSz.) rendkívül sok nevünket t á r gyalja, kimerítő pontossággal, megbízhatósággal.


Mikecs László

454

rásokból vagy a nép ajkáról. 2 Velük a magyar névanyag hatalmas corpusa épül, kárpátmedencei életünk, kulturmunkánk egyik legnagyobb jelentőségű bizonyítéka. Sajnos, még ezek ellenére is keveset tudunk azonban a magyar névadás természetéről, neveink életéről. A gyűjtés közben csak itt-ott merült fel még a szándék, a nevekben a törvényszerűséget, a jellemzőt megtalálni. Vagy talán helyesebben mondva: a gyűjtött anyag még nem látszik elég terjedelmesnek ahhoz, hogy belőle az egész magyar nyelvterületre, szállásterületre érvényesen lehessen megállapítani a szabályokat. A helynevek terén aránylag még kedvező a helyzet. Több kutató keze alatt is megfordult már annyi helynév, hogy lassanként megkezdheti a magyar helynévadás törvénykönyvének összeállítását. A személynévadás módozatait és elveit azonban még nehezen lehetne összekeresgélni, bonyolultabbak is igaz, mint a helynévadáséi. Egy magyar névkönyvre még valószínűleg sokáig kell várnunk, – s ezzel, sajnos, a nevekről való ismereteink teljes tisztázódására is. A tudománynak ezzel a hátramaradásával magyarázható viszont közvéleményünk s főleg közigazgatásunk tájékozatlansága, vagy ami még rosszabb, sokszor téves, elferdült gondolkodása a magyar nevekről. A MAGYAR

NÉVADÓ

SZELLEM

ÉS A

VEZETÉKNEVEK

ILYEN TÉVES, ELFERDÜLT VÉLEKEDÉS például mindjárt az, hogy a »magyar« v e z e t é k n e v e k y-ra, végződnek. Y-ra végződő neveink, igaz, eléggé gyakoriak, de hogy az »igazi«, a »tipikus« magyar nevekké tudtak válni, ezt nem valami neveink vizsgálatából eredő, tehát tárgyhű szempont tette lehetővé, hanem tőle teljesen idegen, társadalmi szempont. Mint általánosan ismeretes, y-os neveink eredetileg jobbára nemesi eredetű magyarokat takarnak. Így tudták ezt ezelőtt 100 évvel is, amikor többen magyar nemesek, i-vel cserélték fel nevük végén az y-t, hogy ezzel is kifejezzék nagyobb elterjedtségre, sajnos, szert nem tett modern gondolkodásukat: nem akarnak különbséget látni nemes és nem nemes eredetű magyar között. Ezért lett Jókay-ból Jókai s valószínűleg ezért nem írta Petőfi sem y-nal a nevét. Ma már, hogy történeti távlatban is láthatjuk neveinket, tudjuk, hogy a lényeg tulajdonképp nem az y-on 2 A nyelvészek közül megemlítjük Melich János számtalan névfejtő, településtörténeti szempontból is rendkívül hasznos m u n k á j á t , elsősorban „A honfoglaláskori Magyarország”-ot, Bp„ 1925–9. A fiatalabb nemzedékből különösen Kniezsa István működik a nyelvészet s településtörténet területén. Legfontosabb műve: Magyarország népei a XI. században. Szt. I s t v á n Emlékkönyv, Bp., 1938. II, 365. Több kisebb tanulmányában a Kárpátmedence népeinek, magyaroknak, románoknak, szlovákoknak nem egy településtörténeti kérdését világította meg. Szabó T. Attila rendkívüli gyüjtőenergiájával vált ki. A régi, írásos emlékekben megőrzött nevek mellett ő a ma élő neveket is felgyűjti a nép szóbeli közlése alapján. Erdély nem egy helyéről való g y ű j tését publikálta már, a most megjelenőben lévő hatalmas kalotaszegi g y ű j tése nemcsak az ő pályájának, h a n e m tudományosságunknak is jelentős eredménye. – A modern értelemben vett településtörténeti m u n k á k a t s ezzel együtt személy- és helyneveink történeti feltárását néhai Györffy István


Magyar nevek

455

van, hanem hangértékén, az i-n. Csak véletlen, hogy a magyar helyesírás régi, ingadozó korszakaiban az; i hangot y betűvel is jelölték. Éppen ezért a merő véletlen szabta meg azt is, hogy régi nemeseink közül ki tett a neve végére i-t s ki y-t, nem is szólva arról, hogy sokan egyszer i-vel, egyszer meg y-nal írták nevüket. Mindenki meggyőződhetik erről, ha pl. a Szilágyi-féle milléniumi 10 kötetes történetet forgatja, mely igen gyakran mutatja be fakszimilében a történelem szereplőinek aláírását. Az y csak a 17. és 18. században került túlsúlyba, a barokkban és rokokóban. Bizonyára azért, mert e kornak – mint ismeretes – kedve telt a cikornyában. Nemcsak az oltárok oszlopait csavarta meg s nemcsak az emberek parókáit fodorította meg, hanem az aláírásokat is kicifrázta. S erre az y a nevek végén sokkal alkalmasabb volt, mint az i. Akármi is azonban az y győzelmének az oka, a mult században már egyedüli kifejezője lett a nevekben a közvélemény előtt a magyar nemesnek, s ennek kizárólagos joga, szerepe miatt a magyar nemzet politikai és szellemi életében, – egyúttal az igazi magyar embernek. Asszimilánsainknak, akik tulajdonképp először kerültek szembe a magyar név problémájával (ezért lett az ő vélekedésük a közvéleményünké is), minden vágyuk az volt, hogy egy y-os magyar névhez jussanak. Mikor ezt később elzárták előlük, sokan ravaszul gyi, lyi, nyi, tyi végű neveket választottak, hogy elmondhassák: az y-os kettőshangzó miatt nem írhatnak y-t a nevük végén. Rendben volna, ha ez a multszázadi magyar tünet, neveink társadalmi, nemesi szempontú méltánylása, a mult századdal kimult volna. De csak egy listán kell végigfutnunk, amelyen rajta vannak a mai kor megmagyarosított nevei. Az i-hez, s ha lehet, az y-hoz térnek vissza állandóan, tanusítva, hogy a multszázadi felfogás az y-os magyar nevekről még ma sem változott meg. Sőt, az asszimilánsok révén az eredeti magyar nevűek között is elterjedt: nem egy szégyenkezve sütné le közülük a szemét, ha a sors valamilyen fordulata megfosztaná az y-tól, magyarsága legbüszkébbnek tartott jegyétől. A jelenség nemcsak a nevek életét kutató számára különös, hanem s főleg a társadalomvizsgáló számára meggondolkoztató. Azt mutatja ugyanis (mint még számtalan más, apró, de biztos következtetésre jogot adó jelenség), hogy társadalmunk a multszázadi állapotában s formájában ragadt meg, s hiába a sok beszéd, elszórt akarat s kezdte el ma is megbecsülhetetlen értékű tanulmányával, a Feketekörösvölgyi magyarság településé-vel (Földrajzi Közl. 1913, 451.). Ma a munkálatokat Mályusz Elemér vezeti, aki maga Túróc megye településéről értekezett (Túróc megye kialakulása, Bp., 1922.), s a településtörténet feladatait, jelentőségét tisztázta több írásában. Az ő irányításával indult meg az a sorozat, melynek mintaszerű első kötetét (Szabó I.: Ugocsa megye. Bp., 1937.) remélhetőleg nemsokára újabbak követik. A Mályusz-szemináriumban – minderről volt már szó a Hitelben – eddig Nyitra, erdélyi Fehér, Szatmár, Bihar és Máramaros megyék középkori településéről készültek értekezések, azonkívül a felsőőri magyar népszigetről, jászkun reformátusok leköltözéséről a Bácskába, II. József alatt, rengeteg személy- és helynevet tárva fel a multból. A további feltárás a Teleki Pál Tudományos Intézet egy-két osztályának és a pesti bölcsészkari Magyarságtudományi Intézet bekapcsolódásával lendülettel folyik.


Mikecs László

456

tehetetlen vágy, gyakorlatilag még messze áll a mindenkit előítélettől mentesen, egyenlően értékelő, szociális, kollektiv társadalomtól. Név-ideáljában legalábbis mindenkép, mert még manapság is úgy értékeli a neveket, mint egykor a nemesi társadalom s a hozzá nagy igyekezettel hasonulni akarók. Ajánlatos volna pedig tudniok az y-os, az y-t megkaparintott, vagy az y-ra vágyó magyaroknak, hogy az y-nal, helyesebben – mint ezt már fentebb érintettük – az i hanggal végződő neveink csak kis részét alkotják a magyar névanyagnak, formailag s jelentésük szerint a legszimplább, koruk szerint a legfrissebb neveink közé tartoznak. A régi, primitiv társadalomnak ugyanis sokáig nem volt szüksége származást jelző i-s nevekre, mert ha még nem telepedett le, akkor együtt vándorolt, mozgott, ha pedig letelepedett, akkor mozdulatlanul együttmaradt. Minden t a g j a egy helyről, egy tőből fakadt, máshonnan jött, más helyről származó nem igen tűnt fel benne, senkin nem volt tehát szükséges jelölnie a származást, a hovávalóságot, i végű névvel, s így másfajta neveket alkotott. Az i végű neveket csak később, a primitiv társadalomnak anyagilag és szellemileg tehetősebbjei (a későbbi kiváltságosak ősei) közül kapták azok, akik a maguk kis közösségén, nemzetségén, telephelyén túl láttak s hozzájuk hasonlókkal, rendszerint valami rendkívüli egyéniség parancsai alapján, egy nagyobb terület, egy ország politikai és katonai szervezetét kezdték építeni. S mivel ezek szervezeti ügyekben, különösen ha harcolniok kellett, sokmindenfelől jöttek össze, egykönnyen kínálkozott, hogy aszerint nevezzék el őket: melyik helyről valók, honnan származnak. Így születtek a Kolozsvári, Tordai, Hunyadi-féle nevek. Hasonló neveket azonban, különösen később, amikor általánosabbá vált a mozgás, az egyik helyről a másikra való költözés, korántsem csak kiváltságosak, nemesek kaptak, hanem a nagy tömegek egyszerű, mozgó, költözködő tagjai is. Igaz, hogy nem annyira központibb, kiemelkedőbb helyek után, mint a nemesek, hanem falvak, kisebb földrajzi helyek után, ha közelről jöttek, mint pl. Fenesi, Bácsi, és Gödöri, Dombi, Erdei, Hegyi, Pataki, – vagy megyék, sőt országrészek nevei után, ha távolról jöttek, mint: Erdélyi, Tolnai, Baranyai, stb. Mindebből kiviláglik, hogy az i végű nevek nemcsak egyszerű jelentésűek és későiek, hanem nem is mindig nemest fednek. Így van ez a nevek harmadik csoportjával is, a Ferenci típusú nevekkel, melyekben az i, eredetileg éppúgy birtokos rag, mint a többi i végű névben, keresztnevekhez járul s azt jelenti, hogy pl. »a Ferencé, a Ferenc fia«. Nemeseket s nem nemeseket egyaránt neveztek el az idők folyamán e módon. HA NEM TÖRŐDÜNK újabbkeletű, társadalmi értékelésükkel, hanem magából a névanyag vizsgálatából adódó szempontok szerint akarjuk a neveket végigtekinteni, az i végű nevektől jó meszszire vissza kell kanyarodnunk. Az ősi, primitív korban – amint ez a kor sok rekvizitumából s a még ma is primitív népek analóg jelenségeiből megállapítható –, a szónak, a névnek, mint a lélek egy fajtájának, erőt, hatalmat


Magyar nevek

457

s szellemi képességeket tulajdonítottak. Innen ered pl. az a hit, hogy bizonyos szavak, a varázssigék, betegeket képesek gyógyítani s akik ezeket tudják, a sámánok, táltosok, nagy szellemi hatalom birtokosai. Hasonló a helyzet a nevekkel: aki tudja, s kimondja őket, a bennük lévő erő folytán felidézi s ezzel hatalmába is keríti azokat, akiket takar. Gondoljuk meg, milyen könnyen adódhatott ez a gondolat a primitív, állataival közösségben élő ember számára, aki mindennap tapasztalhatta, hogy pl. kutyája, lova nevének szólításával valóságos rendelkező, irányító hatalmat gyakorol felette. A név hatalmában való hit a primitív ember számtalan eljárását magyarázza. Sokszor választott magának pl. állatnevet, erős, félelmetes, ragadozó állat nevét, hogy annak ereje, hatalma, felvett neve által, beléje költözzék, ráragadjon. Némelykor rút nevet adott magának, olyanokat, hogy Dög, Piszok, Szemét, Disznó, Féreg, Por stb. (magyar adatok), hogy senkinek se legyen kedve ajkára vennie (különösen nem a rossz szellemeknek), azaz ezáltal hatalmába kerítenie. Általában titokban tartotta nevét, mint valami tabut, hogy ezzel magát a másoknak való kiszolgáltatottságtól megóvja. E gondolat alapján nem volt szabad kimondania pl. a földöntúli hatalmasságok, elsősorban az isten nevét (jól ismeretes ez a régi zsidók történetében), melyet csak a papok, beavatottak tudták. De földi hatalmasságok neve is tabu volt. Ezért titkolták el pl. a hunok Attila nevét, ezért nem maradt az fönn hún, hanem csak gót alakjában. A név ereje folytán az is szokás volt a primitív korban, hogy a beteg nevét kicserélték. Azt remélték ugyanis, hogy az ú j névvel ú j lélek, ú j egészség költözik a betegbe. A névnek erre az emberrel való azonosítására mindmáig megőrzött szép példa a népmeséknek az a gyakori megidéző motívuma, mely szerint, ha a mesehős valaki nevét kimondja, az abban a minútumban előtte terem. A fentiekhez természetesen még számtalan hasonló jelenséget hozhatnánk fel. 3 Mint már az eddigi kutatások is mutatják, alig van még kulturnép, mely a nevekről való egykori primitív vélekedésének oly sok nyomát megőrizte volna, mint a magyar. Sok nyom előtt ugyan még tehetetlenül állunk, vagy túlontúl a fantáziára vagyunk utalva. Van azonban néhány olyan névadó szokás, melyről alapos és megbízható filológiai kutatás alapján jól látjuk, hogy milyen primitív gondolkozásmódból eredt s a régi magyarságban mennyire volt elterjedve. Ilyen régi, primitív magyar névadó szokás volt pl. növénymagvak neveit adni személyek neveiül. Sűrűn találkozunk a legrégibb magyar forrásokban, a fejedelmi családban s a szolgák között egyaránt ilyen nevekkel, mint Árpa, Árpád, Buza, Buzád, Bors, Borsod, Zab, Kölesd, Mohar, Bab, Babszem, Makk, Makkod, Som, Somod, Somogy, Kökényd, Mag, Magd, stb. E nevek megértéséhez tudnunk kell azt, hogy a primitív hitvilág a gyermeket hüvelyéből kipattant magnak tekintette, azt hitte, hogy a megtermékenyülés magevés útján történik. Ezért alakultak ki olyan szokások, hogy pl. a meny3 A primitív nevekről tájékoztatnak Solymossy S.: Névmágia. MNy. XXIII, 83; Zlinszky A.: A névvarázs. MNy. XXIII, 100; Lovas R.: Név-lélek. MNy. XXX, 12.


Mikecs László

458

asszonyt magvakkal szórták be, vagy almaevésre kényszerítették a nászéjszakán, mint állítólag a régi görögök Athénben. A felsorolt nevek tanusága szerint a primitív mag-gondolat a magyarságban is ki volt fejlődve, változatos magvaknak tulajdonítva a gyermek születését, létét. Maga Árpád is árpából lett, neve szerint, szülei és környezete hitében. 4 – Szépen tisztázódott az is, hogy a régi, primitív magyarok sokszor állatok, leginkább ragadozó állatok nevét adták újszülötteiknek. Fentebb már érintettük az állatnevek mögött rejlő gondolatot. Úgy látszik, legjobban ki volt ez fejlődve a nomád török népeknél, melyeknek törzsei állatoktól, totemektől származtatták magukat. A totemet, mint a törzs ősatyját és védőjét tisztelték, rá nem vadásztak, húsát nem ették meg. Az egy törzsbe tartozók, legalábbis az előkelők, személynévül a közös totem nevét választották, azzal a hittel, hogy ezáltal a totem-ős erejében, hatalmában részesednek. A magyarság törökös rétege számtalan állatnevet hozott magával. Így pl. a solymot jelentő Ákos, Karcsa, Tiván, Torontál, Zongor neveket, a sas jelentésű Kartalt, Turult, azonkívül a Bese (varjú, kánya), Bika, Kaplyon (tigris), Kurd (farkas), Gyulán (kígyó), Thonuzoba (disznóapa) neveket, stb. Ezek közül egyesek nemcsak divatosak lettek a nem-törökös eredetű magyarok között is, hanem a szokást is elterjesztették, úgyhogy számos finnugor eredetű állatnevet is találunk régi magyarok személyneveiül, mint pl. Farkas, Ravasz (= róka), Medve, Csóka, Madár, Rigó, Borz, Hörcsök, Nyest, Nyulod, stb. 5 Az idők folyamán persze, hogy a fejlődéssel mindjobban sorvadt a primitív gondolkozásmód, mind ritkábbak lettek a fenti s hozzájuk hasonló nevek. Bár némelyikük még ma is elég gyakori (Farkas, Ravasz, stb.), jórészt már csak elsárgult oklevelek lapjai őrzik őket s a velük elmult primitív kort. AHOGY AZ EMBER hite, fantáziája, esze tisztulni kezdett a praelogikus, mitikus elképzelésektől, gondolatoktól, egyszerű, reális jeleket keresett társai megjelölésére, névként. Mik lehettek ezek a jelek a régi, egyszerű felépítésű társadalomban, az egyenlősorsú, jobbára egyenlő anyagi és szellemi helyzetű emberek között? Alig mások, mint amelyek a testükről, a gazdagabb vagy valami ok folytán feltűnő egyéniségeknek a leikükről szembeötlöttek, képzeteket ébresztettek, vagy amelyek az egymáshoz való viszony, rokonság, függés, szeretet, gúny, gyűlölet kifejezésére szolgáltak. Ennek megfelelően azt tapasztaljuk, hogy a 12. század végéig első írásos emlékeinkben rengeteg magyar úr és szolga neve a testéről szembetűnő tulajdonságát, jellemzőségét jelöli, mint pl. Kicsid, Nagyod, Nagy, Erős, Erősd, Gyenge, Asszú, Sovány, Hitványd, Keményd, Legény, 4 L. a fentiekről Kerényi K. cikkét: Árpád és a növényi termést jelentő m a g y a r személynevek. MNy. XXVII, 94. 5 Az állatnevekről, mint a nomád törökök totemisztikus nevéről Gombócz Z. írt: Árpádkori török személyneveink. MNy. X. kötet. A régi m a g y a r állatnévből eredő személyneveket összeszedte Pais D.: Régi személyneveink jelentéstana c. alapvető tanulmányában, MNy. XVII. 158, XVIII. 26, 93.


Magyar nevek

459

Vénes, stb. Némelyek egyes testrészük nevét kapták személynévül, talán azért, mert feltűnően fejlett volt: Főd, Szem, Szemed, Kétszem, Füles, Orrod, Szakáll, Hajad, Csipe, Körmös, stb. Másoknak a haja, vagy a bőre színe volt a legfeltűnőbb, ezért kapták a Fekete, Veres, Szőke, Fodor, Kese, Fehér, Tarka stb. neveket s ezek igen sokfajta kicsinyítőképzős származékát. Sokakat testük fogyatékosságával jelöltek meg s e jelölések előfordulásából a magyarság multbeli biológiai állapotát kutató némi következtetéseket is vonhatna le: Bal, Balog, Csorba, Sánta, Karika, Görbe, Kancsal, Beteg, Vak, Süket, Finta, Csipa, stb. Igen gyakran neveztek el embereket lelki tulajdonságaik, jellemük alapján: Forró, Tüzes, Lángos, Meleg, Hamard, Örömdi, Szomorú, Keserű, Haragos, Hazuga, Álnok, Jámbor, Jólegény, Jóleány, Gonosz, Buta, Csaló, Féltő, Csodáló, Tagadó, Bízó, Hisz, Nemhisz, Hítlen, Szerető, Szerelmes, stb. Családtagokat, rokonokat sokszor a rokonsági fok megjelölésével neveztek el: Apa, Ős, Déd, Fiad, Unoka, Öcse, Vőd, Feled, Árva, stb.; gyermekek neve a születés sorrendjében: Előd, Ketüd, Harmad, Negyed. Azoknak, kiket tiszteltek, vagy szerettek, tiszteleti és bókneveket adtak, mint Bátor, Hős, Hősd, nőknek: Gyönyörű, Szépa, Drága, Hold, Csillag, Bibor, Tüköra, Gyöngy, Virágos, némelykor kis prémes állatok nevét: Nyuszt, Nyest, Hölgy (menyét). Sokakkal, csúnyákkal, butákkal gúnyolódtak. Így lettek a gúnynevek: Csúnya, Szennyes, Szömörcsök, Csiperke, Kobak, stb.6 A felsorolt nevek közül már nem egyet találunk olyat, mely ma is igen elterjedt, gyakori. Ez azonban korántsem jelenti, hogy ezek, folytonosságukat megőrizve, a 12. század előtti időből származnak. A nevek ugyanis igen sokáig, mégpedig a rendszeres anyakönyvezés megindulásáig, tehát nálunk a 18. századig, általában nem állandósultak. Ez konkrét példán bemutatva azt jelenti, hogy ha valakit balkezessége miatt Balog-nak neveztek el, a fiát, ha feltűnően kis termetű volt, már Kis-nek hívhatták, az unokáját meg Sántá-nak, a dédunokáját talán Veres-nek. Persze az is megtörtént, hogy egyegy kiemelkedőbb család, ragaszkodva őséhez, aki birtokot, nemességet, oklevelet kapott, a nevét is szívósan örökítette generációkon át, hiszen birtoka, nemesi oklevele az átörökített, megszilárdított névre szólt. Természetes azonban, hogy a magyarság csak egy kis töredékének volt érdekében ez a névállandósítás, a családnévmegőrzés. A nép nagy tömegében nem egyes nevek állandósultak, hanem egy-egy névadó modor. A fentebb leírtak közül leginkább az, hogy a testi külső alapján (hisz ez mindig feltűnő) neveztek el embereket. Ez az oka annak, hogy a magyarság névanyagában rendkívül népes csoportot képviselnek a testre vonatkozó nevek, mint Kis, Nagy, Erős, Fekete, Fehér, Veres, Szőke, Balog, Sánta, stb. MINDEN EDDIG FELHOZOTT NÉV egymagában szolgált egy személy jelölésére. A régi kor, mely őket megalkotta, nem volt túlzsúfolva emberekkel, egy név is megkülönböztette az egyik embert 6

A fentebbiekre nézve l. Pais D. idézett tanulmányát.


Mikecs László

460

a másiktól. A szaporodás azonban folyamatosan tartott s amint egy-egy közösségben mind többen merültek fel ugyanazzal a névvel (több nagy, sánta, szőke nagyon könnyen kerülhetett még egy kis faluban is), mind égetőbbé vált a szükség, hogy valami újabb, második jeggyel különböztessenek meg az emberek egymástól. Vagyis, ha egy közösségben csak – matematikai példával élve – három x nevű ember is volt már, szükséges volt, hogy az egyiket ax-nek, a másikat bx-nek, a harmadikat cx-nek hívják. A fejlődésnek ebben a stádiumában segítségül jött, legalábbis a keresztyén világban, a keresztyénségnek az a szokása, hogy minden megkeresztelt tagjának egy szentje, vagy más kimagasló alakja nevét adja. A szokást könnyű volt elterjeszteni, hiszen éppúgy a primitív ősi hitvilágban gyökerezett, mint pl. a totemisztikus állatnévválasztás. A szent neve által a keresztyénség éppúgy részeltetni akarta tagjait a szent erejében, hitében, nagyságában, mint a nomád török a maga törzsének tagjait a totem-ős hatalmában, erejében. A szentek nevei által, melyekre sorjában keresztelték a megtérő népeket, tetemesen nőtt minden keresztyén nép névanyaga. Egyhamar uralkodó szerepet is vettek át a szentek nevei, hiszen az egyház csak ezeket ismerte el tagjai megjelöléséül. Ezt mai napig is még onnan láthatjuk, hogy a papok csak egy (vagy több) szent, illetve keresztyén nagyság nevére, az ú. n. keresztnévre keresztelik az újszülötteket, szerzetesek, apácák megszólítása a keresztnevükön történik. A keresztyénségnek eme felfogása következtében történt, hogy lassanként nemcsak az egyháziak, hanem a világiak megjelölésében is a keresztnév lett a fontos, az elsőrangú. Mutatja ezt az is, hogy amennyiben még ma is egy néven nevezünk valakit, családban, meghitt, baráti környezetben, ez a név a nevezettnek keresztneve. A keresztnév uralkodói szerepre téve szert, egyideig önmagában is szolgált emberek nevéül, akárcsak az eddig felsorolt primitív nevek. Közben az említett szükségszerű fejlődés, hogy egy újabb, második taggal bővüljön az emberek megjelölése, a következőkép ment végbe. A megjelölés alapja, kündulópontja, tehát az elsőrendű fontosságú, a keresztnév lett, mondjuk Gergely. Ehhez járult második tagnak, megkülönböztető jelzőül az eddig megalkotott primitív, kezdetleges nevek közül valamelyik, például Balog. Ez a második tag, mint a keresztnév jelzője, a magyarban a keresztnév elé került, vezetéknévnek, mert nyelvünkben a jelző megelőzi a jelzett szót: Balog Gergely. Így jöttek létre, természetesen nem egyszerre, hanem lassú, fokozatos fejlődéssel, a magyar személynevek ma is használatos alakjai. 7 Mikor még élénken élt az egytagú névvel való nevezés szokása is, egy újabb, érdekes folyamat indult meg a nevek birodalmában: keresztnevekből vezetéknevek alkotása. Gondoljuk el azt a már említett s állandóan előfordult eshetőséget, hogy egy kis közösség egymást még túlnyomóan egytagú néven, mégpedig a keresztnév leírt hódítása következtében keresztnéven nevező tagjai egyszercsak több 7

Vö. Kertész

M.: A m a g y a r vezetéknevek eredetéhez. MNy. V, 81.


Magyar nevek

461

egyforma nevű gyermeket vettek észre maguk között. Mondjuk András-nak is volt egy István nevű fia, meg Pál-nak is. Hogy a két Istvánt egymástól megkülönböztessék, valamilyen második, különbözőségi jegyet kellett ragasztaniok az István névhez. Mivel ilyenül sem mitikus eredetű nevet nem választottak, sem az elnevezendők testéről, vagy lelkéről szembeötlő tulajdonság nem kínálkozott, az apjuk (néha esetleg az anyjuk, mondjuk: Ágota) nevét használták megkülönböztető jegyül a gyerek neve mellett. Ily módon keletkeztek az András István, Pál István (vagy Ágota István) féle, tehát tulajdonkép két keresztnévből álló nevek, amilyenek a magyar névanyagban nagy mennyiségben találhatók. Könnyű rájönnünk, hogy az effajta névadás egyszerre nagy nehézségbe ütközött, ha egy apának, mondjuk István-nak, hasonló, tehát ugyancsak István nevű fia lett, különösen, ha ugyanazon a helyen ez még egy másik István nevű apával is megtörtént. Hogy lehessen megkülönböztetni egymástól a sok Istvánt? – merült fel ez esetben a probléma. Ennek megoldására léptek funkcióba a kiesinyítőképzők (melyek már az eddig felsorolt nevek közül is nem egyhez hozzátapadtak) és a megkülönböztető kicsinyítések egyéb módjai. Az apa István mellett a gyerek Istvánkó István lett, vagy Istvánfi, vagy Kisistván István. A másik István nevű apa kicsi István fia meg – hiszen rengeteg játékos, variációs lehetőség lappang a kicsinyítésekben – Istók István. Ily módon, a kicsinyítő módozatok közbeiktatásával, a gyerekek nemcsak apjuktól voltak megkülönböztetve, hanem egymástól is. Aki csak körülbelől is tudja, hogy hány keresztnév és főleg hány kicsinyítő, becéző mód van a magyar nyelvben, az hamar átlátja, hogy a fenti módon több ezer variációt lehet alkotni. Ez az ezrekremenő névvariáció a magyar vezetéknév-anyagból összegyűjthető volna. Hogy csak az eddig gyűjtöttet is felsoroljuk, ahhoz is egy egész folyóiratszám kellene s nemcsak néhány lapja. Csupán mutatóba sorolunk fel egy-kettőt: András s néhány variációja: Andri, Andrik, Andró, Andros, Andrus, Andruska, Andor, Andorka, Andorkó, Andi, Andacs, Andics, Andocs, Bandi, Bandiak stb. Bertalan változatai: Barta, Bartók, Bartos, Bartik, Berta, Bertók, Bertus, Berci, Bercse, Bercsi, Birta, Birtok stb. Miklós variációi: Mikla, Mikli, Mikle, Mikcs, Mike, Mikecs, Mikes, Mikó, Mikos, stb. Tamásból: Tamó, Tamók, Tamóka, Tankó, stb. Ha nem fejből írtuk volna, hanem forrásból idéztük volna e neveket, sokkal nagyobb számban sorakoznának egymás mellé. Vezetékneveink között unos-untalan rájuk találunk. A készség, mely őket megalkotta, ma is elevenen él bennünk. Ha gyermekünket becézzük, rajongással nevezgetjük el ennek-annak, e készségünket gyakoroljuk, mely a keresztnevekből magyar vezetéknevek számtalan variációját teremtette meg.8

AHOGY AZ ŐSI, EGYSZERŰ TÁRSADALOM mind bonyolultabbá fejlődött, rendszeres, sőt speciális munkát vállaltak az emberek, kialakultak az állattenyésztés és földmívelés különböző válfajai, megindult az ipar és kereskedelem, a mozgás, a költözködés, anyagilag és szellemileg mind élesebbé váltak a különbségek, egyesek lesüllyed8

A fent elmondottak egyik magyar néprészünk névanyagával foglalkozó, rövidesen kiadásra kerülő dolgozatunk tanulságai. Ugyanezek nagyobb részben az alábbi forrásmegjelölés nélküli állításaink is; kisebb részben pedig szakkörökben általánosan ismert tények.


Mikecs László

462

tek, mások felemelkedtek a társadalomban, – rengeteg ú j mozzanat kínálkozott az eddigiek mellé az emberek megjelölésére. S a régiek éltek is az alkalommal. Míg a nevek nem voltak kialakult, változatlan jelölések, több lehetőség is kínálkozott minden ember esetében nevének megalkotására: víg természete, hajának veres színe, valami erős állatra emlékeztető hős volta, apjának neve, majd foglalkozása, származása, gazdagsága. S az ember, folyton mozgó friss agyával, mindíg a legújabb, a legszembetűnőbb mozzanatot látta meg s választotta ki névadásra. Ezzel magyarázható, hogy bár az eddig alkotott nevek is elegendőek lettek volna már minden ember megjelölésére (még ha azt is figyelembe vesszük, hogy e korban már általánossá vált a kéttagú, vezeték- és keresztnévből álló név), mégis óriási arányban vették a neveket a társadalmi fejlődés újabb mozzanataiból, kiszorítva velük a régi nevek jórészét. Beláthatatlan ezeknek az újabb neveknek a száma s lehetetlen róluk még csak megközelítőleg is számot adnunk. Legeslegfőbb csoportjait azonban felsorolhatjuk: Állattenyésztésben, állattartásban váltak ki a következő név-típusúak: Agaras, Darvas, Medvés, (Állat) Tartó, Pásztor, Csobán, Hajtó, Botos, Halász, stb. Földmívelő foglalkozásukat jelölték pl. a következő s hozzájuk hasonló nevűeken: Pór, Zsellér, Kapás, Kocsis, Vincellér, stb. Iparos nevek eláradó bőséggel lettek iparos emberek nevei: Bakó, Mészáros, Kerekes, Patkós, Kovács, Szíjgyártó, Kádár, Molnár, Szőcs, Szabó, Varga, Csizmadia, Ács, Tálas, Lakatos, Fazekas, Fűsűs, Borbély, Szakács, Korcsmáros és így tovább. Kereskedő nevekkel is találkozunk itt-ott: Áros, Haláros, Gombáros, stb. Egyes tisztségek nevei nem egyszer ráragadtak a tisztségek viselőire: Bíró, Kántor, Pap, Bán, Tárnok, Soltész, stb. Katonaviselt embereket sokszor neveztek el, ahogy ma mondanók, fegyvernemük szerint: Katona, Gyalog(os), Darabant, Hajdú, Kardos, Kapitány, Puskás, Dobos, Sípos, Trombitás, stb. Máshonnan származókat, gazdagokat, akiknek székhelyük, váruk, kastélyuk volt, származásuk, rezidenciájuk helyéből képzett i végű nevekkel jelöltek meg, amint erről e fejezet elején szóltunk. A szomszédos népekből magyarságba olvadókat, elvetve idegen nevüket, rendszerint egykori népiségük nevével nevezték, innen közöttünk a sok Német, Oláh, Tót, Rác, Orosz stb. nevű. Amint az előbbi nevek is bevonultak a magyar névanyagba, nagyjából le is zárult a magyar vezetéknevek alkotásának ideje. A 18. századtól az egyházi hatóságok, a mult század végétől a világiak is, rendszeresen anyakönyvezik az embereket. Ez magával hozta a vezetéknevek megállapodását minden társadalmi rétegben s egyúttal fontosságuk nagyarányú emelkedését, amit nyelvész szemmel abból láthatunk, hogy eredeti jelzős, keresztnévtől függő funkciójukból kiléptek, önállóvá, sőt a keresztnévnél fontosabbá lettek. Ezentúl ú j neveket nem alkottak, az utódok annak az ősnek a nevét kapták öröklődő tulajdonul, akinek a nevét valamilyen írás, nemeseknél oklevél, a magyar nép legnagyobb részénél anyakönyv, megrögzítette. A művelődéstörténész, de a társadalomvizsgáló számára is, olyan ez a megrögzítés. mint egy pergő film megállítása. Sajnálja,


Magyar nevek

463

hogy nem vizsgálhatja tovább a névalkotó készség fejlődését, kárpótlásul azonban a megrögzítés óta konzervált személynévanyagunk révén olyan éles bepillantást kaphat a megrögzítés előtti századok, tehát kb. a 16–18. századok szemléletébe, társadalmi viszonyaiba (melyeknek mintegy két százada megszilárdított neveink hű tükörképét adják), amilyent semmilyen más forrásunk révén nem. Társadalmunk újkori fejlettségének példázására mutogathatnak pl. a múzeumok iparművészeti tárgyakat, ábrázolhatnak a képek díszes ruhákat. A tétel akkor lesz bennünk meggyőződéssé, ha neveink között a száz és százezer Szabó, Csizmadia, Szőcs, Lakatos féle neveket végigtekintjük s megelevenednek előttünk ezek iparos ősei, egy letűnt, de újra feléleszteni akart magyar anyagi műveltség hordozói. A példát persze csak találomra ragadtuk ki, számtalan eseten lehetne még bemutatni a nevek vizsgálatának hasznát fejlődésünk, társadalmunk tisztánlátása szempontjából. A NEVEK MEGRÖGZŐDÉSÉT hamar megszokták az emberek, sőt, anakronisztikus szemlélettel, jórészt azt hitték, hogy régesrégi századokból erednek, pedig sokszor még a szemléletmód sem régebbi négy-öt századnál, mely a neveket megalkotta. Mindenesetre a nevek állandósulása révén a hozzájuk való ragaszkodás is kifejlődött s ez általában rendén is való. Az individuum, az egyén szabadságának, jogainak utóbbi századi megerősödése folytán ez a ragaszkodás csak tovább nőtt, az egyén féltett tulajdonának tartva a nevet. Sok magyar manapság is ezért őrzi még idegen eredetű nevét; ahhoz másnak semmi köze, az az ő legegyénibb tulajdona. Az ilyen nem gondolkodik helyesen s ezt nem érzésből, hanem továbbra is a nevek vizsgálata alapján állítjuk. A név ugyanis sohasem csak az egyéné, hanem rajta kívül a közösségé is, mely a nevet adja és használja. Az idegen nevű magyar idegen nevét csupán annak a véletlennek köszönheti, hogy kb. 200 év, tehát a nevek hivatalos megszilárdítása óta került be a magyarságba. Ha elébb oldódott fel benne, magyar közössége idegen nevét sokáig nem tűrte, mert nem értette s ezért, mint számtalan példa mutatja, vagy etnikuma nevével jelölte meg Németnek, Oláhnak stb., vagy mint a közösség egyéb tagjait, foglalkozása, vagy hajszíne, testrésze vagy egyéb más testi, vagy lelki tulajdonsága magyar nevével. A közösségnek e szerint a multban hatalma volt tagjainak a nevei fölött, sőt kizárólagos hatalma, mert az írásos, anyakönyves megrögzítésig csak az ő ajkán születtek s éltek azok. S az anyakönyvek megszüntethették a közösség névteremtő működését, de nem az ízlését, vélekedését a nevekről. Ez pedig azt jelenti, hogy idegen nevű magyarnak az anyakönyvezés, tehát a név megszilárdítása korában is úgy kell cselekednie nevével, amint azzal a magyar közösség cselekedne, ha szabadon működhetne még benne a névteremtő készség: ízlése, modora szerint magyarrá változtatnia. Aki ezt nem teszi, szembeszegül a magyar közösség íratlan, de lényéből folyó törvényszerűségével. Azaz nem tud teljes egészében a magyar közösség tagja lenni. Különösen így van ez ma, amikor a minden tagjukat egybefogni akaró, lázasan szervezkedő közösségek gépie-


Mikecs László

464

sen, kizárólag nevük alapján gyűjtik össze, gyűjtik idegen közösségekből is, a tagjaikat, amikor tehát a név lett a közösséghez való tartozás legfőbb kritériuma. Amit a közösség az anyakönyvezés megindulása óta nem tehet, némileg pótolja azt a hivatalos beleegyezéssel történő névváltoztatás. Mint tudjuk, ennek révén lehetővé válik, hogy idegen eredetű magyarok nevük szerint is beleolvadjanak a magyar közösségbe. Névváltoztatás ebből a célból már a 16. századtól kezdve előfordult, általánossá a mult századtól kezdve lett. Azok, akik a nacionalizmus minden izzó dühével, elfogultságával támadnak bennünket már egy jó százada, a szokásos módon világgá kürtölt vádjaik közé sorolják állandóan a magyar közösségnek ezt az öntisztító műveletét. Vádjuk azonban optikai csalódás. A magyarság sohasem kényszerített idegeneket magyar név felvételére, tudtommal egy német, szlovák, vagy román falu sincs, melynek lakói valamilyen hivatalos rendeletre máról-holnapra magyar nevet kényszerültek volna felvenni. Csupán olyan magyaroknak ajánlotta és ajánlja igen helyesen a magyarság a névváltoztatást, akiknek idegen a nevük. S a magyaroknak ebbe a dolgába, mely senki mást nem érint a magyarokon kívül, mire való a nemmagyarok beleszólása? Az eddigi névváltoztatások jórésze ellen – akármilyen, furcsán hangzik is – csak a magyaroknak lehet kifogásuk. A legtöbben ugyanis nem a magyar névadás szellemének megfelelően változtatták idegen nevüket magyarrá. Nemcsak azért, mert a neveink kis töredékét kitevő i, illetve y végű nevek voltak – az érintett társadalmi előítéletből – az ideáljaik, hanem azért is, mert nem ismerték fel a névadás psychologiáját. Mint elég példából láttuk, ez az emberhez: testéhez és lelkéhez, foglalkozásához, legfeljebb szűk környezetéhez, szüleihez kötött apró kis mozzanatok alapján alkotta meg a neveket. A névváltoztatók jórésze azonban hazafiúi, konstruktív, fenkölt gondolatok között formálta meg ú j nevét (ahelyett, hogy belenézett volna egy 17. századi névlajstromba), ezért kötötte például a hazához (Hazay) vagy a haza sokszor megénekelt nagy hegyeihez (Kárpáty, Tátray, Mátray, Hargitay) stb. Velük, sajnos egy ú j csoport alakult a magyar névanyagban, a levegőben lógó, csillogó, de súlytalan neveké. Öntudatos társadalom kiheverné őket, a miénk behódol nekik. Említsük meg szomorú szimbólumként annak a magyarnak az esetét, aki kivételesen parasztfiúból lett magasrangú katonatiszt, s eredeti Kis nevét, hogy ezáltal is kiváljék az altisztek és a parasztok közül, kiktől származott, Kisshadyra változtatta. NEVEINK ÁTTEKINTÉSE azonban jó szolgálatot tehet névváltoztatóinknak, mert legalábbis körvonalakban megtudhatják, hogy milyen neveket alkotott a magyar névadó szellem s így ennek ellenére nem cselekedhetnek. De megnyugtató az áttekintés azok részére is, akik az elmult századokból örökölték nevüket, mert láthatják, milyen gondolkodás teremtette meg azokat. Társadalmunk


Magyar nevek

465

figyelőinek meg különösképpen hasznos a seregszemle. Említettük, hogy a mult században az i (y) végű neveinket ítélték igazi magyar neveknek asszimilánsaink, mert a nemeseknek – a magyarság vezetőinek s az asszimilánsok mintaképének – nagyobbára ilyen nevük volt. A vélekedés mind a mai napig tartja magát, amint ez a magyarosított nevekből megállapítható s ez, mint még sok más minden, társadalmunknak multszázadi állapotában való megrögződését jelzi. Ez a társadalmi megmerevedés természetesen modern magyaroknak s a modern Magyarországnak, hogy úgy mondjuk, korántsem ideálja. A mi vágyainkban az él, hogy származástól, vagyontól s minden más előítélettől függetlenül a magyar nép teljes egésze előtt megnyíljék a szabad fejlődés, felemelkedés útja s ezáltal vezetőrétegünk közösségünk húsából, véréből, színe-virágából rekrutálódjék. Ha egyszer ez a vágy teljesedésbe megy, ezt onnan is meg lehet majd állapítanunk, hogy a magyarság vezetőségében nemcsak Békássy, Thorday s hozzájuk hasonulni akaró Hadffy, Szerelemhegyi, Cserhalmy, esetleg Kisshady nevűek lesznek, hanem jóval nagyobb számban Farkas, Nagy, Veres, Csorba, András, Domokos, Barta, Tankó, Botos, Kapás, Kerekes, Szőcs, Áros, Puskás, Pataki, Német stb. nevűek is. Képviselői régi okleveleinknek, jobbágyösszeírásainknak, névlajstromainknak, küldöttei ma élő magyar millióknak. KERESZTYÉN

ÉS »ŐSMAGYAR«

KERESZTNEVEINK

NEM LEHET ÉRDEKTELEN röviden kitérnünk keresztn e v e i n k r e sem, melyek eredetileg – mint már érintettük – a fontosabb neveink volnának, de a modern társadalomban, mely vezetéknéven tartja számon tagjait, jelentősége csökkent, amihez az is hozzájárult, hogy legtöbbször nem örököljük őket, a keresztségben frissen, újonnan kapjuk. Mindegyikük a keresztyénség egyegy kimagasló, tisztelt személyének, szentjének a neve. Azaz az angyaloknak, a biblia fontosabb szereplőinek, a régi egyház vértanúinak, hitvallóinak, az újabb egyház rendalapítóinak, egy-egy életeszménye megtestesítőinek a neve. Az egyház, középkorunk elején, a 12. és 13. század folyamán, elterjesztette őket, teljes kizárólagossággal, úgy, hogy ettől az időtől kezdve csakis keresztyén nevet találunk magyar keresztnévül. Csupán a 18. század végétől, a romantikus nacionalizmus hatására jött divatba szórványosan, hogy ú. n. »pogány« magyar neveket adjanak az újszülötteknek, különösen a fejedelmi családéit: Árpádot, Zoltánt, Gézát, Gyulát, stb., akik állandó szereplői voltak a kor romantikus nemzeti eposzainak is. Az egyház ebbe csak úgy ment bele, ha a pogány nevet valamilyen keresztyén névvel azonosították (pl. Gyula=Julius) vagy párosították (Árpád+István) .9 Ma, hogy társadalmunk egy része neoromantikus felbuzdulásában zsinóros ünneplőt öltött magára, a pogány magyar nevek 9 Erről Tolnai V.: XII, 331.

Géza s egyéb pogány-magyar keresztnevek. MNy.


Mikecs László

466

választásában is hajlamos százév előtti nemesi osztályunkat utánozni. Ezért kereszteli gyermekeit Attila, Botond, Csaba, Csongor, Szabolcs, Ildikó, Gyöngyvér, Tünde féle nevekre, nem tudva, hogy ezek nagyobb része korántsem ősmagyar, hanem csak százéves név, Vörösmarty, Pázmándi, Horváth és más költőink találták ki eposzaik számára. A mozgalomnak – ha lehet így nevezni – a turanisták a f ő propagálói, akik számtalan kiadványukban közlik a keresztelésre ajánlott magyar nevek jegyzékét, benne tudatlanul nem egy germán, szláv, zsidó, török stb. nevet is. De nem siklunk el a szándék fölött azért, mert gyatra a tehetség, mely szolgálatába szegődött. Ősmagyar neveket akarnak a turanisták s velük társadalmunk egy része, keresztnevekül, s ha megkérnék egy tudós nyelvészünket, az össze is tudná írni nekik néhány fentmaradt, hiteles ősmagyar nevünket. De vajjon válaszszuk-e ezeket keresztnévül? Azaz helyesen jár-e el társadalmunk egy része, amikor ősmagyar neveket akar adni gyermekeinek? Ha a nevek kutatásával foglalkozók ráakadnak egy-egy régi magyar névre (melynek olvasata, megfejtése nemegyszer nehéz fejtörést okoz), nem tekintik azt teljes értékűnek addig, amíg analóg párjait meg nem találják. Ez ugyan tudósi, kritikusi óvatosság, de talán annak az érzése is, hogy a neveknek nem természete, mint valami elkényeztetett dísznövénynek, egyedül díszelegni. Mint tipikus kollektiv alkotások, nagy tömegben érzik jól magukat, ha itt is, ott is ajkukra veszik őket az emberek, ha százak, ezrek megjelölésében élnek. Lehet, hogy az újonnan felkapott »ősmagyar« nevek valamikor sok embert jelöltek. Erről azonban sem hagyományunk, sem írásos emlékünk s így tudásunk sincsen. Ezért, ha ép az érzékünk a nevek természete iránt, lehetetlen nem éreznünk, hogy mily árvák, mennyire elhagyottak a Csaba féle nevek az élettől dagadó István, András, Pál félék mellett, melyekről jól tudjuk, hogy multban s jelenben magyar közösségünk milliói hallgattak és hallgatnak rájuk. De persze nem zavar ilyen meggondolás, ha társadalom, turanizmus az ősmagyar nevek felé fordul: egyszerűen jó, derék magyarságát a k a r j a ezzel kifejezni. Sajnos, nem tudja, hogy éppen ósdi, elavult, kultúrában elmaradt magyarságáról ad általa bizonyságot. Száz évvel ezelőtt ugyanis a romanticizmus fordult a nemzet őskora felé, azt hívén, hogy abban találja meg a legtisztábban, legkifejezőbben, a magunk esetében a legmagyarabban, nemzete, népbe tulajdonságait, szokásait, – neveit. Azóta azonban számos jelenség vizsgálata alapján megtisztult e nézet s azokban a jelekben, adatokban, újabb korokban keresi egy nép sajátságait, alkotásait, – neveit, melyeket konkréten vizsgálni tudunk, tisztán, világosan látunk, s nem azokban, melyek között a fantázia s tetemes nemzeti sovinizmus volt a kalauz. Ma már pl. nem azt a ködbevesző homályos tömeget tartjuk népnek, melyről képzelgünk, hanem azt az aránylag újabb időkben összeforrott közösséget, mely életének, munkájának, alkotásainak ezer és ezer nyomát, jelét hagyta ránk s teremti ma is, – melyet tehát világosan látunk. Aki pedig tudomást vett az emberi szellem e modern, romanticizmust túlhaladó megállapításáról, az azt a nevekre is vonat-


Magyar nevek

467

koztatja. S így jól tudja, hogy nem akkor jó magyar, ha bizonytalan olvasatú és jelentésű, homályos „ősmagyar” keresztnevet választ (amint a romanticizmusban megragadt hiszi), hanem ha olyat, melyet a magyar közösség sokszázados látható, vizsgálható multja alatt sokszázezer tagjának adott. Ha miként a f a televény erdőben, elmerül a közösség néverdejében. Bizonyos mértékig egyébként logikátlannak tartjuk, hogy éppen keresztnévül választják az ősmagyar neveket s nem vezetéknévül. Az ősmagyar nevek ugyan sem kereszt-, sem vezetéknevek nem voltak, e fogalmakat abban a korban még nem ismerték, a nevek egymagukban jelölték az embereket. De ha – mint némelyek vélik – ezek a legigazibb magyar nevek, akkor a vezetéknévnek a modern társadalomban kivívott nagyobb, fontosabb szerepe miatt vezetéknévül volna méltó őket választaniok, nem rettenve meg az ezzel járó kérvényezéstől, hivataljárástól sem. Ezt azonban a hivatalokkal való bajlódáson kívül valószínűleg azért sem teszik, mert vezetékneveinket jóknak, magyaroknak tartják, keresztneveinket azonban nem, mert azok (mint felteszik) kiszorították egykor a (hibásan) hasonló funkciójúnak vélt ősmagyar pogány neveket. A fentebb elősoroltakból azonban megtudhattuk, hogy ez nem áll. A keresztyén nevek nagy tömege éppen segítségül jött abban a korban, amikor a növekvő szaporulat miatt szükségessé vált az emberek kéttagú névvel való megkülönböztetése. S ez a keresztyén névanyag, idegen eredete ellenére is, csodálatosan beleolvadt a magyar nyelvbe. Önkéntelenül is hasonlat kívánkozik a tollunk hegyére: képzeljük el a durva nyersanyagot, a vasércet, mely egy kohóban megolvad, kitisztul, s olyan formába változik, amilyenbe a vasöntő kívánja. Hasonló dolog történt keresztneveinkkel is. Gondoljuk végig pl. a Georgius keresztnév útját, amíg a magyarban György lett belőle. Az átvétel után Gyorgyus-nak mondhatták ki, mint a kollégiumot is kollégyomnak mondták régen, vagy ahogy az elégiából is alagyát csináltak. Aztán elhagyták az us-t, mert kicsinyítőképzőnek érezték, mint a Márkus-féle régi nevekben, s kicsinyítőket hol felrak (Márkus), hol elhagy (Márk) a nyelv. Az így maradt György alakot már hosszabb ideig használták, mert emléke még ma is él Gyorkó (ebből: Gyorgy-kó) családnevünkben és az aradmegyei Gyorok helynévben. A tőhangzó, később továbbmélyült u-vá, Gyuri, Gyurka neveink egy feltételezett Gyurgy alakból származhattak csak. A mély tőhangzóknak közben mint annyi esetben a magyarban (kavar: kever, dobban: döbben, stb.) magashangrendű párjaik támadtak: Gyergy (ebből valók a Gyergyó és a kalotaszegi Gyerő-összetételű helynevek), majd pedig György. 10 Ime, egy idegen eredetű névnek milyen gazdag a magyar élete, hány formában őrzi népünk, országunk. Így van ez a többivel is, a magyar ajak minden keresztnevet átformált s beigazított a magyar hangrendszerbe.

De a keresztneveknek nemcsak hangalakján mutatkozik régesrégi magyar élet. Változatosságukban kultúránknak rengeteg mozzanata kifejeződik. Meghonosodásuk s korai kizárólagos elterjedésük pl. biztosan felépített egyházi berendezkedésünkről szól, sőt talán arról is, hogy a magyarság komolyan, mélyen keresztyénné lett, mélyebben, mint szomszédaink közül pl. a románok, akiknek keresztnévanyagában mindíg sok nem keresztyén eredetű név is 10

Horger A.: György. MNy. XX, 171.


Mikecs László

468

volt. Hogy melyik keresztnevet használtuk sűrűbben s melyiket ritkábban, vagy egyáltalán nem, ez szintén jellemző ránk, életünkre. A keresztneveknek ugyanis aránylag csak kis része kedvelt egyformán a keresztyén világban: általában a biblia főszereplőinek a neve, vagyis azok, melyeket a világ legelterjedtebb irata, a biblia népszerűsített. Az újabbkori szenteknek már nem jutott olyan hatalmas népszerűsítő mű, mint a biblia s ezért tiszteletük, és ami ezzel összefügg, nevük, csak szűkebb körökben terjedt el. Például hozzuk fel az Árpádház szent tagjainak, Istvánnak, Imrének, Lászlónak, Erzsébetnek a tiszteletét és nevét, mely a magyarok lakóhelyénél tágasabb területen alig ismeretes s így a felsoroltak nevei jellemző magyar keresztnevek. A kutatást hasonlóan, jellemző magyar keresztnevekre igen széles keretekben lehetne végezni. Minden keresztnév választásának volt ugyanis eredetileg valamilyen oka s nem csupán olyan egyszerű, véletlen, hogy a megkeresztelendő a szülője keresztnevét kapta, vagy a szentét, melynek napján született. Sok helyen pl. egy-egy szentnek különleges kultusza alakult, melynek elindítója vagy egy neki ajánlott régi templom, egyház vagy ereklyéjének egy helyben őrzött darabja, vagy a környéken letelepedett szerzetesrend propagandája, vagy más egyéb ok volt. 11 A szent-kultusz pedig mindenütt maga után vonta az illető szent nevének nagy mértékben való keresztnévül választását. Ha volna hozzá elég gyűjtő, az egész ország területén meg lehetne állapítani az egyes szentek kultuszának kiterjedését s ezzel kapcsolatosan egyes kedveltebb keresztneveink t á j i elterjedtségét. Életünknek jelentős darabját sikerülne ezen a módon megvilágosítanunk. Nem maradhatna el ez esetben annak a vizsgálata sem, hogy a reformáció milyen hullámokat vert a keresztnevek anyagában. Első benyomásra úgy látszik, hogy módfelett megszaporította az ótestamentomi neveket, mint pl. Sámuel, Mózes, Áron, Eszter, Rebeka, Zsuzsánna, stb., melyek egyébként egyszer már, a középkor elején, a keresztnevek meghonosodásának első századában, igen elterjedtek voltak. A fentiekből kisül tehát, hogy keresztyén neveink nagy mértékben összenőttek multunkkal s ha jó magyar keresztneveket akarunk választani, minden amellett szól, hogy hozzájuk folyamodjunk. Jól tudjuk, hogy egyrészük már unalmassá és közönségessé vált, annyiszor előfordul (talán ezért is szemeltek ki némelyek »ősmagyar keresztneveket«). Hasonló tünetnek azonban többször is tanúi lehetünk a keresztnevek történetében. Ilyen esetekben ú j divat váltotta fel a régit, azaz valami ú j szerzetesrend, ú j templom, ú j búcsújáróhely propagálta szent neve terjedt el az emberek között. Ma már hasonló dolog nem igen adódik elő, a felfrissülésnek tehát némileg mesterkéltnek kell lennie. Ajánlatos elsősorban a család, a szülőfalu, a lakóhely jellegzetes keresztneveihez, vagy ma kevésbbé használatos, de régen elterjedtebb nevekhez fordulnunk, Balázs, Bálint, Benedek, Bertalan, Dániel, Domokos, Gergely, Fülöp, Imre, 11

L. erről: Schwartz E.: A patrocinium a helynévfejtés és településtörténet szolgálatában. Századok, 1933, 185.


Magyar nevek

469

Márton, Simon, Tamás és Ágota, Ágnes, Dorottya, Krisztina, Orsolya, Zsófia és még rengeteg társuk, igen kedvelt keresztnevei voltak a 16., 17. századi magyaroknak. Olyan sok van-e ma belőlük, hogy unalmas, vagy íztelen volna, ha fiainkat, lányainkat rájuk is keresztelnők? A HELYNEVEK

JELENTŐSÉGE

HA MÁR TÁRSADALMUNK VISELKEDÉSÉT figyelemmel kísértük a személynevekkel kapcsolatban, a h e l y n e v e k r ő l is kell néhány szót szólanunk, hogy a velük szemben való magatartásunkra is kitérhessünk. Megalkotásuk általában hasonló módon történik, mint a személyneveké. A névadó közösség valami egyszerű, de szembetűnő, lényeges sajátosságot ragad meg a helyből, melyet el akar nevezni. S mivel ilyen sajátosság a rendkívül változatos helyekről, tájakról, vidékekről sokkal több adódik az egyszerű szemléletű, természetet jól ismerő emberek számára, mint az embertársaikról (elvégre nem voltak modern psychologusok a régi névalkotók), a helynevek általában változatosabbak, gazdagabbak, mint a személynevek. Sokszor, úgy tetszik, művészibbek is: tömörebbek, mert általában egytagúak s egyetlen szóval fejezik ki a lényeget. S a legtöbbször, különösen ami a nagyobb helyeket illeti, régebbiek is és kevésbbé változóak. Az emberek mozognak, ellenség elhajthatja, kiirthatja őket; a helyek, különösen a természetalkotta helyek: folyók, hegyek mozdulatlanok, kiirthatatlanok. Rendkívüli jelentőségükre a friss népiségtörténet terelte rá a figyelmet. Ha egy népi közösség fel akarja mérni erőit, át akarja tekinteni azt a földdarabot, melyet a történet folyamán megszállt, mindennapos munkájával a kultúrába emelt, melyen sorsa örömben s bánatban lezajlott, akkor a helyneveire kell figyelnie: a folyók, a hegyek, a patakok, a dombok, a völgyek, az erdők, a szántóföldek, a dülők, a mezők, a rétek, a falvak, a városok, az útak, az utcák neveire. Egyszóval szállásterületére, a feljegyzett személynevekben megörökített milliók, holtak és élők életének területére. Nem lehet eléggé hangsúlyoznunk, hogy milyen kimondhatatlan jelentőségű, öntudatosító a szállásterület helynevekkel történő felmérése egy olyan közösség számára, melytől kegyetlen véráldozatot követelt a történelem, mint a magyarságtól. Vagyis az olyan közösség számára, mely megfogyatkozott népi erőkkel került ki az elmult századokból, de helynevei a jelenleginél nagyobb szállásterületről, s amit ez jelent, nagyobb (s mivel megismert, újból megszerezni akart) népi energiáról tanuskodnak. Ezzel szemben meg kell említenünk azt, hogy mily kellemetlen s öntudatromboló a helynevek feltárása olyan közösség számára, mint pl. a román, mely a történelem folyamán szerencsésen szaporodhatott s számtalan olyan területre is rászivárgott, melyet nem az ő szorgalma tett kultúrtalajjá, melyen csak másodlagos jövevény, mert helyneveit nem ő maga alkotta, hanem elődeitől, a hely építőitől, művelőitől


Mikecs László

470

vette át. Vagyis az olyan közösség számára, melynek fejében – a szerencséje s nem a munkája következtében kiterjedt szállásterületén gondolkozva – megfordulhat a könnyenszerzés s ezért talán a könnyen-elvesztés gondolata. Márcsak az utóbb mondottakból is következik, hogy nekünk, magyaroknak féltőn kell vigyáznunk helyneveinkre. Ugyancsak ez a konkluziónk, ha arra gondolunk, hogy falvaink ezreinek régebbi történetére – írásos, vagy szóbeli hagyományok hiányában – csupáncsak helyneveinkből következtethetünk. Például felhozzuk egy érmelléki falu, Diószeg néhány helynevét, melyet jól ismerünk. Maga a falu az Ér egy szegletében alakult ki, sok diófa közt. A helynév e tanuskodása rögtön értékes: megtudható belőle, hogy a falu magja a tövében elfolyó Ér hajlatában keresendő, s a ma is gyakori, sőt a táj, a szőlőhegyek s fehérfalú szőlőstanyák képét hatalmas lombjaikkal festőien díszítő diófák régi időkből, az idetelepedő magyaroktól származnak. Mert hogy a falu régi, s magyarok építették, mutatja, hogy neve még csak románul van: Diosig, de ez a magyar átvétele. Érthető is, hiszen az Oláhfalu nevü külső falurész csak a 17. században települt valami földesúr hívására. A késői románok mellett jutott Diószegre korábban más idegen töredéknépesség is, de a magyarság a régi idegeneket mind felszívta. Besenyér nevű tója szerint a besenyőkkel kezdődött ez a felszívás (s mivel ez csak a 11. században történhetett, a falu a 11. századból kell, hogy származzék, tehát a legrégibb magyar települések közé tartozik). Folytatódott a beolvasztás a Tóccer (Tót-szer) tanuskodása szerint a tótokkal, akiken a középkorban délszlávokat, rácokat értettünk leginkább. Megerősíti ezt a Tóccer szomszédságában lévő Horvátucca, mely beolvasztott horvátokról, tehát ugyancsak délszlávokról szóló nyom. De nemcsak idegenekkel, hanem magyarokkal is folyt a falu felduzzadása. Eggyeducca a faluban s Eggyed nevű határrész, meg Eggyedi erdő a falu határában pl. első hallásra arról szól, hogy egy Egyed nevű egykori település lakói Diószegre költöztek be, – erről egyébként okleveles adatunk is van. Nemcsak a népesség gyarapodása állapítható meg azonban a helynevekből, hanem a t á j alakulása, változása is. Asszonysziget, Bornyusziget, Vársziget ma a faluhatár összefüggő szántóföldjei. A lápot, a [mocsarat tehát, melyet még ma is éltet az Ér, s mely szigetekkel volt megszabdalva, helyenként legyőzte, visszaszorította az ember. Asszonysziget, Vársziget azonkívül valamikor ott dúlt harcok emlékeztető nevei; választhatunk törökben, tatárban, járt a k arra eleget. A Nyúzóvőgy már újabb harcok emléke, a nép Bocskai hajdúival hozza kapcsolatba. A falu újabbkori történetére ilyen érdekes nevek vetnek fényt: Kandia, melyet török rabságból, Kandia szigetéről szabadult magyarok adtak fogságuk emlékére egy falurésznek, Diószegen kívül sok más helyen még.12 Velence, a falu legmélyebben fekvő pontja, tavaszi árvizek örökös áldozata, 12 Szabó T. A. összegyüjtötte az ország egyelőre elérhető Kandia helyneveit, török rabságba hurcolt régi magyarok szomorú emlékeztető jeleit. MNy.


Magyar nevek

471

valamilyen külföldet, Velencét járt diószegitől kapta a nevét. N a g y ucca, Kisucca, Újucca a falu felépüléséről, fejlődéséről tájékoztatnak. De nem fogyaszthatjuk olyan sokat a papírt. A felsorolt példák is meggyőzhetnek arról, hogy életünknek, multunknak milyen egyedülálló, értékes forrásai országunk több milliót kitevő helynevei. Összekötnek bennünket az őseinkkel s azok sokszázados, munkás, harcos életével s így a magyar élet folytonosságának legkézenfekvőbb bizonyítékai. Nem is csodáljuk, ha a román megszállás eltűntette őket, így Diószegen is, s a Nagyuccát elkeresztelte – vaktában rávághatjuk – Calea Regelui Ferdinándnak, a Tóccert Strada Principesei Ileananak, s a falu közepébe a Piaţa Unireit rakta. Mit szóljunk azonban ahhoz, hogy a visszatért Magyarország is Honvéd-utcát csinált a Tóccerből, Kölcsey-utcát – ne vegye nagy költőnk rossz néven – a Velencéből, Felszabadulás útját az egyikből, vitéz jákfai Gömbös Gyula útját a másikból? S a községházán négy polgárin átsegített buta és gőgös irodáskisasszonyok – felemelkedni akaró, de nem tudó parasztságunk torzszülöttei – ráripakodnak a »parasztokra«, büntetéssel fenyegetőzve, ha Tóccert merészelnek mondani Honvéd-utca helyett? Valljuk be, ez ugyanaz, mint a román eljárás, csak – pirosfehérzöldben. Visszaszorítva maró indulatainkat, a szomorú, a magyarság multját pusztító tünet mögött a ferde fejlődés okát akarjuk megkeresni. Hogy mi történt, jól látható: erőszakosan beleavatkoztak a közösség egyszerű, helyfestő, helyleíró elnevezéseibe s helytől idegen, helyhez nem illő neveket raktak helyükbe. Elvetették a kipróbált elvet, hogy Sáros-uccának kell nevezni egy utcát, ha sáros, Csizmadia-céhnek egy céhet, ha csizmadiákból áll. Úgy hisszük, hogy lényegére tapintunk a dolognak, ha ennek okát részben az egyén kritikátlan becsvágyában, a körülötte kialakult beteges, önző hajbókolásban, részben pedig valami visszájárasült nacionalista felbuzdulásban látjuk. Az előbbi ok miatt kap egy vágóhidat építő ú. n. városatya előbb szobrot, mint mondjuk Misztótfalusi Kis Miklós. Ezért szorul ki egy-egy régi eredetű, történeti becsű magyar helynév a városokból, valahányszor egy ú. n. érdemekben dús közéleti férfiú elköltözik az élők sorából s testamentomul meghagyja, hogy utca hirdesse nevét. Ez az oka annak, hogy pl. Ferenc Józsefről, amint hirtelen eszembejut, egyetemet, keserűvizet s hídat neveztek el, pedig az öreg uralkodó sem az egyetemhez, sem a hídépítéshez nem értett, sem a keserűvízzel nem volt tudtommal kapcsolata. A fentemlített nacionalista felbuzdulás akarja a parasztokat jobb magyarokká tenni azáltal, hogy magyar kiválóságok neveivel (ahelyett, hogy megismertetné a mögöttük lévő embert) kiszorítja régi, örökölt, megbecsülhetetlen értékű helyneveit. Jó volna mindíg, lelkiismeretesen a helynevek (s egyéb pl. intézménynevek) eredeti értelmére gondolnunk. Nem azért találták ki a régiek, hogy mi, késői utódok, rajtuk keresztül egyeseknek hízelegjünk, vagy hálálkodjunk. Hanem azért, hogy általuk a közösségünk kifejezze egy helyről való megfigyelését, vélekedését, a


472

Mikecs László: Magyar nevek

hozzá fűződő munkáját, emlékét. Azaz, hogy rámutassunk egy-egy hely lényegére, szerepére, melyet a közösség életében, mindennapos tevékenységében jelentenek. Csak ha az eredeti funkciójukat megőrzik, lehetnek a helynevek apró jelei, tanúi, bizonyítékai a közösség sokszázados multjának. Ezt minden közigazgatási embernek rá kellene írni nagy betűkkel a hivatala falára. Talán megszűnnék akkor helyneveink meggondolatlan hatósági pusztítása, abban az időben, amikor éppen az eredeti helynevek gyűjtése valóságos nemzeti tudományos programm s eszköz arra, hogy a magyarságnak – öntudata emelésére – megmutassuk kiterjedése, életterülete egykori nagyságát. Értenek-e vajjon a szóból, akiket a szó illet? Az ember, egyedül állva, legfeljebb csak annyit tehet, hogy felbiztatja parasztrokonait: ne féljenek a községháza kisasszonyaitól, mondjanak csak továbbra is Velencét a Kölcsey-utca helyett. De vannak, jól tudjuk, férfiak, akiknek csak egy gombnyomásba kerül, hogy megállítsák az őrült várvédőket, akik esztelenül lehengergetik a várfal köveit, a vár ezer és ezer apró támasztékát. MIKECS


LÁSZLÓ

BENEŠ

KÜLPOLITIKÁJA

B E N E Š ELLENSÉGEI s z a t i r i k u s a n m o n d o g a t t á k p r á g a i dicsőségei i d e j é n , h o g y ú g y c s i n á l j a a c s e h - s z l o v á k k ü l p o l i t i k á t , m i n t h a emigrációra készülne, h o g y újból a l k a l m a nyíljék nem-mindennapi propagandista képességei kifejtésére. E z a megállapítás, h a nem is mindenben, de n a g y v o n a l a i b a n m é g i s igaz. M i n t h a Beneš legnagyobb dicsősége idején s e m érezte volna biztonságosnak lába alatt a Csehszlovák k ö z t á r s a s á g t a l a j á t ; n e m c s a k h o g y f e n n t a r t o t t a első világháborús n e m z e t k ö z i k a p c s o l a t a i t , h a n e m ú j a b b a k , f o n t o sabbak kiépítésére igyekezett. Külügyminisztersége, később elnöksége idején az angolszász d i p l o m a t á k , ú j s á g í r ó k , politikusok és tudósok v a l ó s á g o s » h a d s e r e g é t « kötelezte le m a g á n a k a n y a g i l a g . Bőkezű adakozással kereste fel az angol és a m e r i k a i egyetemek rektorait, k u t a t á s i a l a p o k a t létesített, diáklapok k i a d á s á t t e t t e lehetővé és a t a n á r i k a r m i n d e n f o n t o s a b b t a g j á t m e g h í v t a P r á g á b a , Pöstyénbe és a világhírű szlovákiai fürdőkbe. A csehszlovák köztársaság húsz éve alatt minden évben százával nyaraltak ingyen a »beteg nyugati politikusok«. Beneš mindíg készségesen hajlandó volt a z a v a r b a j u t o t t ú j s á g o k és ú j s á g í r ó k kisegítésére. H a j l a n d ó volt b á r h o l »Csehszlovák Intézetet« létesíteni és gazdagon m e g jutalmazni az alapítókat. E n n e k az előrelátásnak köszönhette, h o g y 1938-ban, a m i k o r a K ö z t á r s a s á g összeomlott, s repülővel kellett elhagynia t i t o k b a n a z t az országot, a h o v á 1918-ban d i a d a l m e n e t t e l vonult be, »készbe« ment. Hatmillió svájci f r a n k várta a londoni pénzintézetekben, rezervált szobák a legelőkelőbb szállodákban, s hűséges angol b a r á tok ajánlották fel szolgálataikat eddigi honorálásuk h á l á j a k é p p e n . A nagyszerű angol és amerikai kapcsolatok lehetővé tették, hogy azonnal munkához láthatott, elkezdhette célja megvalósítását: a müncheni döntés előtti Csehszlovákia visszaállítását. Nyilatkozatai s a j t ó t kaptak, s eddig is fenntartott angol és cseh nyelvű lapjai rendelkezésre állottak a propaganda megindításához. E g y propag a n d a s e m é r t e el a z t , a m i t a c s e h B e n e š v e z e t é s e a l a t t . E m i g r á ciója első n a p j a i b a n m á r öt világadóban szólhatott a cseh ü g y »igazs á g o s s á g á r ó l « s e g y f r a n c i a és n é g y a n g o l f o l y ó i r a t h i r d e t t e politikai elveit Franciaországban, Angliában és Amerikában. Az előre kiépített szervezet munkásait, vezetőit Beneš P r á g á ból v i t t e ki. A l e n g y e l e m i g r á c i ó t kivéve, e g y e t l e n » m e n e k ü l t « k o r m á n y n a k s i n c s olyan n a g y és kiváló g a r n i t u r á j a , m i n t neki. 1938– 39-ben c s a k n e m az egész szellemi Csehszlovákia k i j u t o t t az emigrációs a l a p segítségével, s a p r o p a g a n d i s t á k az előre m e g á l l a p í t o t t t e r v s z e r i n t i n d u l t a k el P á r i z s b a , L o n d o n b a , a z E g y e s ü l t Á l l a m o k b a é s Moszkvába. Mindenkinek megvolt a helye, m e g k a p t a az utasításokat, mit csináljon, kivel tárgyaljon és kit semmisítsen meg. A többszáz propagandistát természetesen Beneš irányítja és r á n g a t j a . Ő dönt a pénzügyi kérdésekben, s őtőle függ, h o g y valaki


Vájlok Sándor

474

szabadon maradhat-e, vagy pedig internáló táborba kerül. Több példa van rá, hogy az ellenszegülőket az államhatalommal záratja el (többeknek Moszkvában, Prídavok Péter autonomista érzelmű szlovák internáltatása Londonban stb.). Ez a diktátori hatalom azután nemcsak Beneš személyét biztosítja, hanem a propaganda egyöntetűségét is. AMIKOR A »SZELLEMI CSEHSZLOVÁKIA« kiérkezett az angolszász államokba, Beneš munkához látott, hogy megalkossa az elvi Csehszlovákiát, melynek elnöke lesz. Megkezdte az államépítő, honalapító alkotmányos munkát. A párt- és személyi ellentétek elnémítása után 1940 szeptemberében önkényesen visszahelyezte magát elnöki jogaiba és megkezdte a diplomáciai tárgyalásokat. 1940 október 25-én már alá is írhatták az angol-csehszlovák szerződést, mely az elvi Csehszlovákia első külföldi szereplése. Ezután még ugyanabban az évben (nov. 4.) megszervezi a csehszlovák államtanácsot, mely a törvényhozói testület szerepét tölti be mellette a Prágába való visszatérésig. A törvény lehetőséget nyújt neki 40 tag, képviselő kinevezésére. A kinevezéseknél úgy j á r t el, hogy a londoni Csehszlovákia hű utódja legyen a régi, de valódi köztársaságnak, s benne minden nemzetisége helyet kapjon. Az államtanácsnak így vannak cseh, szlovák (az ismertebbek: Paulíny-Tóth, Macháček, Bečko, Lichner, Slávik stb.), magyar (Schulz Ignác, zsidó, volt szociáldemokrata kormánypárti képviselő) és ruszin (Cibere Pál, Petruščák Iván) tagjai. A »parlament« megszervezése után megalakulhatott a csehszlovák kormány is cseh (Srámek, miniszterelnök, Masaryk János, külügyminiszter, Feierabend, Ingr, Nemec) és szlovák (Slávik, Bečko, Lichner, Viest) miniszterekből. A »kész« államban az elnök legfontosabb feladatul a külpolitikát állapította meg. Ez a külpolitikai ténykedés eleinte sok nehézséggel járt, mert az angolok, akik résztvettek a müncheni döntés meghozatalában, elzárkóztak Beneš külpolitikájától. A lengyel háború gyors lefolyása és kimenetele azonban kedvező környezetet teremtett Benešnek, aki főleg arra törekedett, hogy a londoni államot mindenütt elismerjék és nemzetközi szervnek tekintsék. Hoszszas tárgyalások után végre 1941-ben Anglia elismerte Csehszlovákiát, törvényszerűnek vette Beneš elnökségét és követet küldött kormányához. Az elismerésben megállapodtak arra nézve is, hogy a békekonferencián csak Benešnek van joga tárgyalni a csehek, a szlovákok és a volt Köztársaság többi népe nevében. Az elismeréshez hamarosan csatlakozott az angol gyarmatbirodalom Kanadával és Ausztráliával, továbbá a Szovjet, Kína, az Egyesült Államok és a Harcoló Franciaország (de Gaulle). A csehszlovák propaganda ezért, a külpolitikai eredményeket véve alapul, rendkívül szerencsés esztendőnek mondotta ki 1941-et, mivel az Csehszlovákiát ismét bekapcsolta a demokrata szövetségesek sorába. Beneš nem elégedett meg a puszta elismeréssel. Külpolitikájának második lépése a csehszlovák terület biztosítása volt. Ennek alapfeltétele a müncheni döntés megsemmisítése volt, mert annak


Beneš külpolitikája

475

alapján 1938 őszén angol és francia beleegyezéssel hasították ki a szudéta-német, a lengyel és magyar területeket. Azóta bekövetkezett továbbá Szlovákia és a Ruthén-föld elszakadása is. A Beneškormány tehát jogilag csupán a Cseh-Morva Protektorátust képviselte. Ezért Beneš arra törekedett, hogy a müncheni döntést az érdekelt demokrata hatalmakkal megsemmisíttesse. Próbálkozásai sokáig nem jártak sikerrel, mert az angolok csak kétéves »meggyúrás« után voltak hajlandók dönteni ebben a kérdésben. Így 1942 augusztus 5-én történt meg a Beneš részéről régóta várt jegyzékváltás, melyben az angol kormány a maga részéről érvénytelennek mondja ki a müncheni értekezletet és annak következményeit. Az angolok azzal okolták meg lépésüket, hogy a németek szintén megszegték a szerződést akkor, amikor Csehszlovákia függetlenségét megszűntették. Az angol jegyzékhez csatlakozott a Harcoló Franciaország is (1942. szept. 29.). Hasonlóan semmisnek mondotta ki a müncheni döntés alapján véghez vitt területi változásokat a Szovjet és az Egyesült Államok. Beneš külpolitikájával két év alatt tehát »visszaállította« Csehszlovákiát 1938 előtti határaival. Természetesen csak elméletben. ENNEK AZ INTEGER KÖZTÁRSASÁGNAK A NEVÉBEN kezdte meg azután »nagypolitikáját« és a világ helyes elrendezését célzó receptjeinek kidolgozását. Itt két síkon mozgott: egyrészt világpolitikát űzött s a nagyhatalmaknak gyártott tanácsokat, terveket, s közvetítőül ajánlkozott fel vitás kérdéseik megoldásához, másrészt Csehszlovákiát igyekezett biztosítani külpolitikai szerződésekkel. A nagypolitikában Beneš mindíg a demokrata államok divatját követte, s ahhoz járulgatott tanácsaival, melyek végeredményben nem a világmegoldás megjavítását, hanem Csehszlovákia szerepének kihangsúlyozását célozták. 1941–42-ben az angolszász közvélemény újjárendezési terveket gyártott és európai határokat rajzolt. Beneš követte a divatot és elkészítette Európa újjáépítésének tervét, mely három elven nyugodott: 1. Csehszlovákia visszaállításán, 2. Németország megbüntetésén és 3. egy német-ellenes biztonsági rendszer kiépítésén. A fenti elvek megvalósítására Beneš nyolc hatalmi csoportra osztotta Európát. A tervben különösen három szláv államnak, a Szovjetnek, Csehszlovákiának és Lengyelországnak juttatott a demokrata közvélemény szemében fontos szerepet: a német imperializmus föltartóztatását. A nyolc hatalmi csoport: 1. Nyugateurópa szövetsége, mely magában foglalja Franciaországot, Nagybritanniát, Belgiumot és Hollandiát. Beneš külpolitikájának egyik tétele, hogy a háború utáni Franciaországnak vezetőszerepet kell juttatni az európai politikában. Ez a Franciaország természetesen barátságos politikát folytatna a Szovjettel szemben, mivel politikájában is a baloldali felfogás uralkodnék. 2. A háború utáni Németország. A német területeket tartományokra kell felosztani. A legelőnytelenebb határokat Beneš Porosz-


Vájlok Sándor

476

országnak szánja, mert azt több tartomány között akarja feldarabolni. 3. Olaszország a gyarmatok és Trieszt nélkül. 4. Az újjáalakított Középeurópa, melynek központjában a csehszlovák-lengyel konfederáció állna. Ehhez csatlakozik Ausztria, Magyarország, esetleg Románia. Az utóbbi választhat a Balkán-blokk és Középeurópa között. Magyarországgal kapcsolatban külön is megjegyzi, hogy nem t a r t h a t j a meg azokat a területeket, melyeket »1938 után szerzett Németország támogatásával«. 5. Balkán-blokk. Jugoszlávia, Görögország és Albánia foglalna helyet ebben az államszövetségben. Románia maga dönt, hogy ide akar-e tartozni. Bulgáriát azonban kényszeríteni kell, hogy az 1938 óta szerzett területei visszaadásával belépjen a Balkán-szövetségbe. 6. Oroszország–Keleteurópa. Oroszországnak részt kell vennie az európai rend megszervezésében, mert földrajzilag és politikailag éppúgy idetartozik, mint Nagybritannia. 7. Skandináv egység. Ide tartoznának az északi államok. 8. Délnyugati egység, Portugália és Spanyolország szövetkezésével.1 Az európai határkijelöléseknél Beneš külpolitikájának két iránya figyelhető meg határozottan. Az egyik: a félő gondosság, hogy Oroszország ne rekesztődjék ki az európai politikából, hanem számbeli súlyának megfelelően szerepet kapjon. A másik: Magyarország háttérbeszorítása az angolszász hatalmak előtt. Ennek elérésére Beneš ismét elővette első világháborús propaganda-téziseit s Magyarország háborús szerepe mellett főleg társadalompolitikai kérdésekkel foglalkozik. »Magyarországon például – mondotta a Liberal Social Council ebédjén, 1942 május 12-én – egyetlen osztály feudális és arisztokratikus uralma az irányadó. Ennek át kell alakulnia valóságos demokratikus állammá, esetleg köztársasággá. Azt hiszem – bár nem az én feladatom ezeknek a kérdéseknek az eldöntése – ez a rendszer volna a legjobb, hogy ú j társadalmi építményt alakítson és képessé tegye a magyar népet arra, hogy ú j és szoros kapcsolatokat létesítsen három szomszédjával, a románokkal, jugoszlávokkal és csehszlovákokkal s véglegesen lezárja a szerencsétlen versengés és területi viták korszakát.« Beneš igyekszik igazolni a külföld előtt azt is, hogy a trianoni békeszerződés nem volt igazságtalan s a magyar állameszmével kapcsolatos külföldi optimizmus alaptalan. Amikor az angolszász közvélemény felhagyott a határ-rajzolással, az államterületek darabolgatásával, s geopolitikai elvek alkalmazását sürgette a világrend kiépítésénél, Beneš ú j remédiumot talált fel. Részletes és hosszú tervet dolgozott ki a biztonság megszervezésére és a háború utáni nemzetközi politika felépítésére. Ezt a tervét 1942. nov. 12-én mutatta be a csehszlovák államtanácsban. Az újabb elgondolás három pontból áll, ezek: 1. az Atlanti Chartán alapuló Nagy Szövetség fenntartása a háború után is; 2. a britszovjet szerződés és 3. a délkeleteurónai federációk. 1

Beneš:

Towards a lasting peace, London, 1942.



477

A világbéke biztosításának munkáját azzal kell kezdeni – mondja –, hogy érvényben hagyják az Atlanti Chartát (1941. aug. 14.), melyet minden demokrata hadviselőfél ünnepélyesen aláirt (1942. január 1.) és magára nézve kötelezőnek fogadott el. Beneš nem kételkedik abban, hogy a Charta főbb elvei a háború után megvalósulnak, s biztosítják a demokratikus jogok érvényesülését és a kis nemzetek állampolitikai szabadságát. A Chartához való ragaszkodás fontos érdek s az utóbbi időben némileg angolellenes. Az angolszász körökben ugyanis elfordultak a kis nemzetek függetlenségének elvétől, s helyette a nagyobb egységek kialakítását vették tervbe. Ez sérelmes a csehekre, mert a nagyobb szövetségben idegen elemek juthatnak túlsúlyra velük szemben. (Különösen a konzervatív, vagy katolikus elemek szövetségétől félnek, ezért hangsúlyozzák ki a Szovjet részvételét a federációkban, mert ez az előbbi rétegek összefogását lehetetlenné tenné.) AZ ÚJJÁÉPŰLŐ VILÁGBAN igen fontos szerepet játszik a britszovjet (1942. május 26.) szerződés, mely biztosítja a szovjet részvételét az európai politikában. Ez különösen fontos a cseheknek, mivel elsősorban Moszkva támogatására számíthatnak a középeurópai kérdések rendezésénél. Beneš régi álmának megvalósulását látja a Szovjet európaizálásában. Mi 20 éve dolgozunk ezért a politikáért – mondotta – és sokak gyanúsításai és bírálata ellenére meg is valósítottuk. Végzetes lenne a háború utáni Európára az, ha a Szovjetet nem építené be az európai békére és egyensúlyra törekvő közös munkába. Hatalmas, nagy állam ez, mely szerves része az európai kontinensnek, s melyet éppen úgy nem lehet abból kizárni, amint nem lehet a perifériára sem szorítani. Aki régebben megpróbálkozott kirekesztésével, az tulajdonképen a náci-Németország javára dolgozott, s aki ma tenné azt, az újabb európai katasztrófát készítene elő. Európa érdeke Kelet és Nyugat békés együttmunkálkodása, ha meg akarjuk teremteni az egyensúlyt és a tartós békét... Ez természetesen nagy hatással lesz a Szovjet politikájára is. A Szovjet ellenséges ténynek veszi azt a politikát, amely izolálta, vagy izolálni akarja Közép- és Nyugat-Európától, ahová pedig, mint nagyhatalomnak, beleszólási joga van. Az elszigetelés szerinte nemcsak nemzetközi érdekeit fenyegeti, hanem különleges politikai és társadalmi rendszere ellen is irányul. Biztos vagyok abban, hogy Európa együttműködése a Szovjettel megteremti a Szovjet együttműködését Európával, növeli a bizalmat és a barátságot, az erők egyensúlyához vezet és véglegesen ellenáll a német imperializmusnak és a Drang nach Osten, de a Drang nach Westen törekvésnek is.2 A csehszlovák külpolitika előfutára a Szovjet európaizálódásának. Az angolszász és emigráns hatalmak között rendszeresen foglalkozik a szovjet rendszer »konszolidált« és kulturált mivoltának népszerűsítésével. Így akarja eltüntetni a »Vörös Rém« felfogást, mely a Szovjet nemzetközi bekapcsolásának még mindíg igen nagy akadálya. A Vörös Rém elhomályosítására felhozzák, hogy a vörös 2

Cechoslovak, 1942. XI. 20.


Vájlok Sándor

478

hadsereg a »világ legkulturáltabb katonasága« s a Szovjet belpolitikájában biztosítja az emberi jogokat és szabadságot. Ma már egész világ-hullám érezhető, mely a szovjet »szerecsent« meg a k a r j a mosdatni. Hirdetik, hogy a vörös rendszer polgáriasult, levetette proletár jellegét; a hadsereg visszatért a cári tradiciókhoz s telítve van nemes patriótizmussal; a vallásgyakorlat szabad, amit fényesen igazol az, hogy az orthodoxok gyűjtést rendezhettek, s az összegyűjtött pénzből Vorosilov-tankokat ajándékoztak Sztalinnak. Beneš azonban nemcsak elvileg hirdeti a szovjet-barátságot, hanem cseh-szovjet vonalon meg is valósítja. Nyilván azért, hogy példát adjon a délkelet-európai népeknek. A csehszlovák külpolitikának, de egyben a csehszlovák államiságnak is alapja a Szovjet korlátok nélküli nemzetközi uralma. Ezért élvezi Beneš a Szovjet bizalmát, s ezért használja fel gyanú nélkül nemzetközi tanácsait. A csehszlovák köztársaság viszonyát ilyen alapon rendezte Moszkvával. Szerződést kötött vele (1941. június 18.), melyben a Szovjet elismerte a München-előtti köztársaságot, s kijelentette: érdeke, hogy Csehszlovákia szabad, független és erős állam legyen a mostani háború befejezése után. (Beneš ezt a szerződést használta fel az angoloknál arra, hogy a müncheni konferenciát érvénytelenítsék.) Ugyanezt Bogomolov, a londoni emigráns kormányokhoz kinevezett szovjet nagykövet 1942. június 4-én ismét kinyilatkoztatta Ripka államminiszternek, s pár nappal később (1942. június 9.) hasonlóan nyilatkozott Molotov is a Moszkvában tartózkodó Benešnek. Nem kétséges tehát az, hogy a szovjet-tervek jelentékeny magyar területtől fosztanák meg Magyarországot, s szabad érvényesülést engednének a magyar-ellenes csehszlovák politikának Közép-Európában. A csehszlovák külpolitika nem t a r t j a elítélendőnek azt, hogy támogatja a szovjet nemzetközi terjeszkedését. Azt hiszi, hogy a »szovjet nem bomlaszt, hanem közelebb hozza az emberiséget a szovjet eszmékhez«. Ezért a londoni kormány egyik legdícsérendőbb tettének tartja, hogy 1943. elején megszervezte az oroszországi csehszlovák hadsereget és azt harcba vetette a vörös hadsereg oldalán. Moszkva szerint bevált a cseh hadsereg, s hogy ezt példaként a többi középeurópai nemzet felé kihangsúlyozza, a kevés létszámú légióban többszáz kitüntetést osztott ki. Cseh katona viseli jelenleg egyedül az egész világon, mint nem-szovjet állampolgár, a legnagyobb vörös kitüntetést: »A szovjet hőse« címet a Lenin-renddel és arany csillaggal. A szövetséges táborban a cseh az egyetlen, melynek hadserege szovjet földön harcol. Ez a szovjet célokat szolgáló felfogás érvényesül Beneš középeurópai, ú. n. federációs politikájában is. A federációban Európa meggyógyításának egyik legjobb orvosságát látja. Külpolitikájában ezért arra törekszik, hogy neki kedvező federációs feltételeket dolgozzon ki. Tudni a k a r j a mindenekelőtt, mi lesz Ausztriával, Magyarországgal, Romániával és Bulgáriával. Erre nézve ugyanis – amint az az eseményekből kivehető – nem kapott határozott elgondolást az angolszászoktól, s így csupán a szovjet felfogást ismer-



479

heti. A federációs tárgyalások ezért szűk keretben folytak, Lengyelország és Csehszlovákia, Jugoszlávia és Görögország között. A LENGYEL-CSEHSZLOVÁK FEDERÁCIÓS TÁRGYALÁSOK 1940. első felében kezdődtek meg. A szövetség tervét főleg az angolszász hatalmak ösztönözték, s ezt a politikai gyámkodást mindaddig megtartották, míg a német-szovjet háború ki nem tört. Az érdekelt felek közül egyik sem tanusított nagyobb érdeklődést a szövetség iránt, mivel tudták, hogy a cseh-lengyel ellentétet nagyon nehéz megoldani áldozatok nélkül. Erre pedig egyikük sem hajlandó. A cseheknek azonban mégis fontos volt valamilyen megegyezési forma elérése, mert az angolok a lengyel-cseh viszonyt figyelembe vették a csak elvileg létező csehszlovák állam elismerésénél. Hosszú huzavona után 1940. november 11-én végre sor került egy lengyel-csehszlovák deklaráció megszövegezésére, melyben mindkét fél »felismerte a szövetkezés fontosságát« s bizottságot létesített a federációs elvek kidolgozására. 1942. január 12-én, tehát csaknem két év után, elkészült a terv és aláírhatták a jegyzőkönyvet, melyben kimondották, hogy a háború után federációra lépnek. Közös lesz hadés külügyük. A federációhoz az osztrákok és magyarok is csatlakozhatnak. Ha azonban a csehszlovákok szabad kezet kapnak ennek elintézésére, a magyar nemzetnek be kell lépnie ebbe a középeurópai szláv szövetségbe, ahol elsősorban demokratizálását hajtanák végre. A lengyel-csehszlovák szövetség nem jutott túl ezen a jegyzőkönyvön. A szovjet hadseregnek a téli hadjáratban elért eredményei elbizakodottá tették a cseheket, akik most már nyiltan léptek fel igazi külpolitikai céljaikkal. A szövetséggel kapcsolatban kijelentették, hogy céljuk a Szovjet bekapcsolása a középeurópai ügyekbe, s általában a szovjet politika és társadalmi rendszer áttelepítése erre a tájra. A bolsevista rendszert nem engedik visszaszorítani, hanem ellenkezőleg, ki akarják; húzni Nyugat felé. A szláv népek középeurópai uralma ugyanis csak ezzel biztosítható. Ezért felszólították a lengyeleket, hogy változtassák meg Moszkvával szemben folytatott politikájukat, szűntessék meg a szovjet-rendszer bírálgatását lapjaikban, s a kommunista lengyeleknek is adjanak helyet a kormányban. Rá akarták kényszeríteni a lengyeleket arra is, hogy külpolitikájukban simuljanak a szovjet érdekekhez, s kapcsolják be Wasilewska Wanda csoportját a lengyel ügyek intézésébe. Wasilewska Wanda lengyel származású proletárnő, aki mindenben kiszolgálja a bolsevista uralmat, s lapjában (Slobodna Polska), titkos rádiójában (Koszciuszko) támadja a polgári irányzatú lengyel kormányt és külön vörös lengyel hadsereget szervezett Sikorszki polgári gondolkodású katonasága ellen. A lengyelek megtagadták a cseh kívánságokat s mereven elzárkóztak az elől, hogy a Szovjet szerepet kapjon a Középeurópai Szövetségben. A lengyel felfogás az, hogy a Szovjet ellen époly gátakat emeljenek, mint a németség ellen. A Szovjettel szemben különben is rendezetlen kérdéseik vannak a lengyeleknek. E kérdések közül különösen kettő számottevő: a Szovjetbe hurcolt lengyel lakosság


Vájlok Sándor

480

sorsa és a keleti határ. Ez utóbbinál a lengyel kormány ragaszkodik 1939-es keleti határához (tehát Nyugat-Ukrajnához Lemberggel) s nem fogadja el a szovjet-német megegyezéses határt. A világnézeti ellentétek mellett területi ellentétek is felvetődtek a csehek és lengyelek között. A csehek ugyanis visszakövetelik a lengyelektől Tessent és Észak-Magyarország ama részeit, melyeket Beck csatolt Lengyelországhoz 1938-ban gazdasági és geopolitikai okokból. Amikor a katyni ügy kirobbantotta a lengyel-szovjet válságot, a cseh szolgák követték uruk parancsát és megszakították tárgyalásaikat a lengyelekkel. Okul azt hozták fel, hogy a lengyelek ellenséges magatartást tanusítanak szovjet szövetségesükkel szemben. Ilyenformán pedig a szövetség elképzelhetetlen, mert az itteni népek szabadságát és függetlenségét csak a Szovjettel való szoros együttműködés biztosítja, mivel földrajzilag ez a legközelebbi világhatalom. Csehszlovákiának létérdeke a szovjet szövetség. »Ezért a csehek nem vesznek részt annak a lengyel tervnek a megvalósításában, amely polgári rétegeződésű szövetkezéssel ki akarja szorítani a Szovjetet a kárpát-dunai térből.« 3 Lényeges volt azonban az eltérés köztük más síkon is. A cseheket agresszív magyar-ellenes politikájukban nem követik a lengyelek. Sőt a cseh sajtó szerint a lengyelek támogatják a »magyar imperialista politikát, s jogosnak mondják a magyar területszerzést«. A Freen Europa (lengyel és angol nyelvű lap) szerint ÉszakErdély visszaadása részben enyhítette a trianoni békediktátum sebeit. A lengyelek nem üzentek hadat Magyarországnak, sem mi Lengyelországnak, jóllehet a csehek hadiállapotban vannak velünk. BENEŠ MAGYAR VONATKOZÁSÚ KÜLPOLITIKÁJÁBAN a régi kisantant-politika visszaállításán fáradozik. Ezért szerette volna, ha Közép-Európában megvalósul a szláv federáció, Dél-Keleteurópában pedig a Balkán Szövetség, mert ebben az esetben Magyarországot bekerítette volna. A körülzárt ország tehetetlen lenne Benešsel szemben és képtelen lenne önálló külpolitikai akciókra. Magyarországot eddig csak felvidéki, északerdélyi és bácskai, most visszakapott területeitől »fosztotta meg«, nem kétséges azonban, hogy a csehszlovák élettér elmélete alapján az 1918-as párizsi határok megvalósításáért fog küzdeni. Ez a határvonal mélyen a trianoni alatt húzódott s bekebelezte volna a Mátrát, Bükköt és a Tokaji hegységet az értékes ipari centrumokkal. A területi kívánságok mellett bele akar szólni Beneš Magyarország szociálpolitikai ügyeibe is. Propagandája szerint országunk »a fasiszta reakció bölcsője«, itt láttak napvilágot az első antiszemita törvények, s magyar államférfi támogatta legelőször Európában a hitlerista uralmat (Gömbös). Magyarországon radikális társadalmi és földbirtokpolitikai reformot kell megvalósítani, demokratizálni kell az egész országot, mert csak a demokratikus Magyarország lehet hű szövetségese a szláv nemzeteknek. A csehszlovák propaganda azt hirdeti, hogy »a magyar nép nem fél a bolsevista 3

Ripka nyilatkozata a tárgyalások megszakításakor.



481

rémtől s nincsenek aggodalmai az állítólagos szovjet imperializmus miatt«. 4 A csehszlovák külpolitika szerint a háború után feltétlenül szükség lesz a demokratizált Ausztria és Magyarország bevonására a Szovjet irányítás alatt működő államszövetségbe, mert ellenkező esetben a két állam »az olasz vagy német politika eszköze lesz. Ha nem vonatnának be a középeurópai szervezetbe, a körülzárás veszélye fenyegetné állandóan Csehszlovákiát«. A magyar-ellenes politika sugallja a kisantant visszaállításának tervét. Beneš e terv megvalósításához csak azért nem tud hozzálátni, mert a két partner: a szerb és a román nem tárgyaló fél. A szerb tábor szétesett és belső ellentétek akadályozzák tevékenységét. Mégis sikerült elérnie azt, hogy felújíttatta a szerbek magyarellenes politikáját és rávette őket arra, hogy az utóbbi évek eseményeit használják ki propagandisztikus célra. Beneš barátai, angol újságírói (W. Steed) az utóbbi időben sokat foglalkoztak a jugoszlávokkal s különösen a magyar-szerb viszonnyal. Romániával nem tudja felvenni a kapcsolatokat, mert »nem lehet eldönteni, hogy ki képviseli a román nemzetet«. Tileaval megszakadt együttműködése akkor, amikor Eden az angol alsóházban kijelentette, hogy a volt román követ magánember s nem áll mögötte a románság. Az ex-királlyal rosszak a kapcsolatai, s különben is a király személye nem kedvelt az angolszászoknál. A románokat Beneš így csupán elvileg támogatja s ígér területeket az eljövendő együttmunkálkodás jutalmául. BENEŠ EDDIGI KÜLPOLITIKÁJÁBAN két korszakot figyelhettünk meg. Az elsőben Európa felosztására tett javaslatokat, a másodikban a világbéke megszervezésével foglalkozott. Szerződéseket kötött, s tanácsadóként lépett fel a nagyhatalmak mellett, hogy céljait keresztülvigye: a Szovjet európai érdekvédelmét és az integer Csehszlovákia visszaállítását. A harmadik korszakában, melyet szláv korszaknak nevezhetünk, ugyanezekért a célokért dolgozik. A szláv politika lehetőségeit Moszkva fedezte fel 1940-ben külpolitikai szándékai leplezésére. Moszkvában megalakították a Szláv Kongresszust, mely a szláv komintern szerepét tölti be. A szláv komintern célja, hogy a szláv népeket a faji közösség jelszavával befogja a szovjet érdekek szolgálatába. Moszkva szláv alapon akar eljutni azokhoz a népekhez, melyek lelki és társadalmi struktúrájuk miatt (vallásosság, polgári rendszer) irtóznak tőle. A szláv komintern 1943. tavaszán látott hozzá igazában a szláv világ megszervezéséhez. A május 9-én tartott kongresszus már elvileg minden szláv legfontosabb fóruma volt s a szlávok politikai egységesítése mellett foglalt állást. Gundorov Sándor, szovjet vezérőrnagy kimondotta a szlávok nevében: »A moszkvai szláv választmányt a szláv nemzetek közvéleményének képviselői azért alkották meg, hogy résztvegyenek a hitlerizmus elleni kegyetlen harcban és a szláv nemzetek egységének kialakításában.« A szláv baloldali intellektuelek drámai 4

Cechoslovak, 1943. V. 28.


482

Vájlok Sándor: Beneš külpolitikája

felszólítást írtak alá a hitlerizmus elleni harc ügyében: »Halljátok meg, szláv testvérek, csehek, szlovákok, kárpát-ukránok, lengyelek, szerbek, horvátok, szlovének, bulgárok és makedónok! Hozzátok fordulunk a drága fiaink, testvéreink vérétől áztatott szláv földekről, a feldúlt városokból és falvakból, s a partizán erdőkből, a felfegyverzett harcoló szlávság nevében felszólítunk mindnyájatokat, kiknek kedves a szabadság, kik a nemzetek szabadsága, kultúrája és barátságáért dolgoztok: Fel a harcra a hitleri tyrannizmus ellen!« A moszkvai utasítások értelmében Beneš most szláv jelszavakkal közeledik szláv nemzetek felé. Ez a külpolitikai vonal csak most indult el, nincsenek nagyobb eredményei, ezért még nem lehet vele kritikailag foglalkozni. A fenti fejlődés alapján megállapítható, hogyan dolgozik Beneš, aki három évtized alatt két államot akar megalkotni. Mozog és szervez az egész világon, hatalmas szervezetet mozgat, s nemcsak irányít, hanem maga is dolgozik. Most, 1943. derekán nem tudni, milyen eredményt hoz ez a hallatlan energia-kifejtés: a londoni szálló diszkrét csöndjében alszik-e ki a gondolat, vagy pedig ú j r a testet ölt? VÁJLOK SÁNDOR


VÁLTOZÁSOK A MAGYAR NEMZETGAZDASÁG SZERKEZETÉBEN

A GAZDASÁGI ÉLETBEN bekövetkezett változások vizsgálata kényes feladat. Különösen akkor, amikor hiányzik a történelmi távlat, amikor az eseményeket még érzelmi szemszögből vizsgáljuk és bíráljuk, mert nem t u d u n k szabadulni a közelmult változásainak hatása alól. Az elmult néhány esztendő, mialatt a m a g y a r nemzetgazdaság jelentős változásokon ment keresztül, a világgazdaságot is minden részében mélyen érintette. A m a g y a r nemzetgazdaság nemcsak belső erők, hatalompolitikai változások h a t á s á t tükrözi, erős és gazdasági életünk valamennyi á g á r a kiható változásokat hoztak a külső erők, az elmult” néhány esztendő külpolitikai és háborús eseményei is. Valószínűnek látszik, hogy a m a g y a r nemzetgazdaságban 1937. óta bekövetkezett változások csak bizonyos részben m a r a d n a k állandó jellegűek. E z é r t nehéz is strukturális változásokról beszélnünk. A párizskörnyéki békeszerződésekkel leigázott és ”lerongyolt Magyarország egy célt ismert csupán: minden áron szabadulni a békeszerződés gazdasági béklyóitól és minden politikai erővel és eszközzel elérni azokat a célokat, amelyeket a nemzet minden t a g j a egyformán magáénak vallott. A békeszerződés aláírása u t á n Magyarországnak alapvető gazdasági változásokon kellett keresztülmennie, de hasonló változásokat hozott az 1937. óta eltelt néhány esztendő is. A változások nagyrésze a területváltozásokkal kapcsolatos: ezek állandó jellegűek. Másik részük a háború következménye: ezeknek legnagyobb részét konjunkturális változásoknak kell tekintenünk. A területi gyarapodások gazdasági h a t á s a i a m a g y a r nemzetgazdaságot szerkezetében változtatták meg, a konjunkturális eltolódások, a háborús változások inkább átmeneti jellegű gazdasági következményekkel járnak. Vizsgálódásunk kiindulópontjául az 1937. évet vettük. Az évtizedes gazdasági helyzetváltozásnak ugyanis 1937-ben következett el a csúcspontja. 1938-ban az átmeneti h a n y a t l á s hagyományos tünetei kezdtek mutatkozni. Gyakorlati tapasztalatok alapján, de ugyana k k o r érezve a háború előszelét is, erélyes eszközökhöz f o r d u l t u n k : 1938. első felében bocsátottuk ú t j á r a az ötéves gazdasági t e r v e t ; az a k k o r merésznek látszó és öt évre tervezett milliárdos beruházási p r o g r a m m keretei az öt év leforgása a l a t t megtöbbszöröződtek. Az ötéves t e r v gazdasági hatásai közt egyaránt megtaláljuk nemzetgazdaságunk strukturális és konjunkturális változásait. Éles határvonalat nem vonhatunk a két változás között, többé-kevésbbé kapcsolódnak egymással a gazdasági életünkben bekövetkezett eltolódások. A k é t h a t á s t inkább gyakorlati vonalon kell észlelnünk, a kétféle változás merev, elméleti szembeállítása nem volna helyes. Gyakorlati szempontból jobban megfelelne, h a t a r t ó s a b b és átmeneti következmények szerint bírálnók el az ötéves terv, de ugyan-


Hantos László

484

akkor a gazdasági és politikai esemény által előidézett változásokat a magyar nemzetgazdaság szerkezetében. Az ötéves terv végrehajtása szervesen bekapcsolódott a magyar háborús gazdaságba: jelentékenyen siettettük az ötéves terv hadfelszerelési részét és ugyancsak nagyobb részesedés is jutott a tervnek a magyar hadsereg kiépítésében és felszerelésében. Ugyanekkor az előirányzaton túl jóval nagyobb összegek jutottak az ötéves tervben szereplő polgári célokra is. Az eltolódások legnagyobb része összefügg a most folyó háborúval. Elsőnek a magyar hatalompolitika ú t j á t vehetjük. Már a most folyó háború előtt szorosan kiépítettük kapcsolatainkat Németország és Olaszország felé, a balkáni háború kitörése óta aktív módon is résztveszünk a háborúban. A balkáni háború rövid lefolyása után – a háromhatalmi szerződésből is folyó kötelezettségünknek megfelelően – résztveszünk a Szovjet elleni háborúban. A bennünket Olaszországhoz s a Német Birodalomhoz fűző szoros gazdasági kapcsolatok nemzetgazdaságunk szerkezetében is mélyreható változásokat hoztak. Különösen nagy változások következtek be ezen a vonalon külkereskedelmi és devizapolitikánkban, de ugyanakkor termelési és belkereskedelmi politikánkban is. A háborúban való gazdasági részvételünk sokkal súlyosabb, mint a katonai. A háború a termelés és munkaerőgazdálkodás terén eltolódásokat és nehézségeket okoz, s ez természetesen gazdasági életünk szerkezetére is erősen kihat. Valószínűnek látszik, hogy a háborút követő átmeneti gazdálkodás idején még fenn fognak állani azok az eltolódások, amelyeket a háború magával hozott és hosszabb idő telik el addig, amíg az előre még nem látható békés gazdasági rend megvalósul. Minden nagyobb háború után a nemzetgazdaságban szerkezeti változásokat észlelhetünk, a mostani háború előreláthatóan mélyreható következményekkel fog járni az egyes nemzetgazdaságok szerkezetét illetőleg. Ma a világ minden részében államilag irányított tervgazdálkodás folyik, ennek hirtelen megváltoztatása súlyos megrázkódtatásokkal j á m a . A háború után a tervgazdálkodást még hosszú ideig fenn kell tartani, de ugyanakkor a legtöbb állam nemzetgazdasága külső segítségre is rászorul, mert a háború tőkefogyasztása a világ minden részében erősen túlhaladja az előző világháború méreteit. A TERÜLETGYARAPODÁS

HATÁSAI

A TRIANONI MAGYARORSZÁG TERÜLETE kétszer békés, kétszer pedig fegyveres úton gyarapodott. Az első bécsi döntéssel a színmagyar lakosságú Felvidéket, a második bécsi döntéssel KeletMagyarországot és Észak-Erdélyt kaptuk vissza. Kárpátalját és a Délvidéket fegyveres erővel szereztük vissza. A trianoni Magyarország területe 92.963 km 2 volt, lakosainak száma 9.3 millió, a mai Magyarország területe 172.204, lakosainak száma 14.7 millió. Területi gyarapodásunk mellett népi gyarapodásunk is jelentős, de mint látjuk, termelésünknek emberi munkaerővel való ellátása nem áll


Változások a magyar nemzetgazdaság szerkezetében

485

arányban a területi gyarapodással. A trianoni Magyarország népsűrűsége u. i. a legújabb népszámlálás adatai szerinti 100.2, a Felvidéké 87.4, Kárpátalja népsűrűsége 57.3, a visszacsatolt keletmagyarországi és északerdélyi terület népsűrűsége 59.2, a Délvidéké pedig 89.3. Az egész mai Magyarország népsűrűsége 85.2. A nemzetgazdaság rendelkezésére álló munkaerő mennyiségét helyesen ugyan csak a többi termelési tényezővel egybevetve mérlegelhetjük, és a termelési ágak egymásközti arányának síkján mérhetjük le, megállapíthatjuk azonban, hogy a megnagyobbodott ország munkapiacán a kínálat a háborús gazdaság idején ma már egyáltalában nem jelentkezik s a békegazdaságban is előreláthatóan csak csökkent mértékben fog mutatkozni. A területi és népi erőgyarapodáson túl természtesen legfontosabbak azok a változások, amelyek, nemzetgazdaságunk jövőjét tekintve, szerkezetében állottak elő. Az egyes termelési ágak sorában első helyen a természeti erőkben való gyarapodás, a mezőgazdasági és bányászati nyersanyagokban jelentkező többlet áll. A visszatért területek lakosságának foglalkozási megoszlásából következtethetünk arra, hogy ezeken a területeken nagyobb volt a súlya az őstermelésnek a trianoni területtel szemben. A mezőgazdasági nyersanyagok szempontjából a Felvidék ugyan javította mezőgazdasági nyersanyagmérlegünket, Kárpátalja, Keletmagyarország és Északerdély viszont lényegesen a mérleg teheroldalára billentette a Felvidék mezőgazdasági nyersanyagtöbbletét. Kárpátalja és a visszacsatolt erdélyi részek viszont fagazdálkodásunkban hoztak jelentős erőgyarapodást. A mezőgazdasági nyersanyagmérleg jelentkező passzivitását, különösen kenyérmagvak és ipari növények tekintetében, a visszafoglalt Délvidék jelentős mértékben megjavította, de ennek hatásait külkereskedelmi kötelezettségeink miatt nem érezhetjük. A trianoni békeszerződés Magyarország területét 19.0 millió hektártól (67.0%) fosztotta meg. 7.2 millió hektár (56.5%) szántóföldet, 6.2 millió hektár (85%) erdőterületet és 5.5 millió hektár (68.1%) egyéb kultúrterületet vesztettünk. Ez az óriási veszteség az ország gazdasági életét felforgatta; a csonka országnak teljesen át kellett szerveznie mezőgazdasági termelését. Az első világháború előtti adatokkal szemben u. i. jelentősen megnövekedett a szántóföldek területének aránya, még pedig 45.4%-ról 60%-ra, a szőlőterület 1.1%-ról 2.4%-ra, viszont az erdőterület 25.8%-ról 11.8%-ra csökkent. Az 1938-tól 1941-ig visszatért területek szintén erős eltolódásokat hoztak a magyar mezőgazdaság szerkezetében. A visszatért területekkel a csonkaország 7.9 millió hektárral gyarapodott. Ebből a szántóföld 3.1, erdőterület 2.5, egyéb kultúrterület 2.3 millió hektár. Magyarország a területvisszacsatolásokkal az elszakított területeknek 41.5%-át szerezte vissza. Még távol áll az ország attól a kedvező területmegoszlási aránytól, amely 1915-ben jellemezte. A területvisszacsatolásokkal 60.7%-ról 50.6%-ra csökkent a szántóföldek aránya, az erdőterület aránya viszont 12.0%-ról 20.7%-ra emelke-


Hantos László

486

dett, azonban még nem közelítettük meg a világháború előtti 45.4%, illetve 25.8%-os arányt. A területvisszacsatolások – amint látjuk – erős eltolódásokat okoztak a mezőgazdaság kultúrterületének felépítésében. Kettős feladatot kellett megoldania a magyar mezőgazdasági politikának. Egyrészt a visszatért területek termelését kellett összhangba hoznia a csonkaország termelési politikájával, másrészt be kellett vonni az ú j területeket a háborús mezőgazdasági termelésbe is. A nehézségek ezen a síkon jelentősek voltak. A Felvidék és Kárpátalja Csehszlovákiához, tehát ipari államhoz tartozott, a többi terület viszont az agrárjellegű Romániához és Jugoszláviához. Csehszlovákia igyekezett megteremteni a mezőgazdasági önellátást, amit a legutolsó években sikerült is elérnie, viszont a két agrár utódállam a magyarlakta területeken nem helyezett súlyt a mezőgazdaság fejlesztésére. A visszacsatolások után a magyar agrárpolitikának termeléspolitikai és földbirtokpolitikai vonalon kellett megteremtenie az országrészek közötti egyensúlyt. Az egyensúly megteremtése termelési szempontból már megtörtént, földbirtokpolitikai vonalon pedig még folyik. A területi megoszlás mellett eltolódást látunk a vetésterületek arányának változásában is. A visszatért területek a trianoni ország búzavetésterületét 21, a rozs vetésterületét 19, az árpáét 28, a zabét 48, a tengeriét 32, a burgonya vetésterületét pedig kereken 60%-kal emelték. A vetésterületek emelkedésének hatásait a háború, másrészt az ország közellátásából kieső Délvidék miatt nem tapasztalhatjuk, mert a keleti visszacsatolt területeknek (Kárpátalja, Keletmagyarország és Északerdély) passzív a mezőgazdasági nyersanyagmérlegük. Jelentékenyen erősödött az ország állatállománya is. Szarvasmarha- és juhállományunkat különösen Északerdély és Kárpátalja gazdagította, sertés- és lóállományunkat pedig különösen a Délvidék és kisebb mértékben a Felvidék. A háború az általános európai takarmányhiány miatt ugyan csökkentette a magyar állatállományt is és a magyar háborús agrárpolitika épen ezért a tenyészállatállomány fenntartására és további fejlesztésére fekteti a súlyt, hogy a háború után az állatállomány regenerálása jó útakon és gyorsan legyen keresztülvihető. A trianoni békeszerződés különösen bányászati és ipari téren sujtotta a legkeményebben Magyarországot. A magyar ipartelepeknek majdnem a fele az ország peremrészein, a nyersanyagok közelében helyezkedett el. A Felvidék, Kárpátalja és különösen Északerdély visszacsatolása hozott számottevő erőt az ország iparának. A mai Magyarországon 1941. végén végrehajtott gyáripari termelési és üzemi statisztikai feldolgozás eredményei 5.379 gyári jellegű ipartelepről számolnak be. Ebből – hála az első világháborút követő magyar iparfejlesztésnek – a trianoni területre esik 4.107, a felvidéki területsávra 288, Kárpátaljára 84, a keletmagyarországi és északerdélyi területekre 579 s a visszafoglalt délvidéki területre 321 ipartelep. A gyársűrűség, vagyis a 100 km 2 -re átlag jutó gyárak száma a trianoni területen 1938. óta 4.30 és 4.42 között mozgott, a



487

felvidéki területsávon 2.21, Kárpátalján 0.39, az erdélyi részeken 1.14 és a Délvidéken 2.80 volt. Az energiagazdálkodás terén még ma is a szén a legnagyobb energiahordozója a magyar ipari termelésnek. Szénellátásunk a területvisszacsatolások folytán nehezebbé vált, mert a visszatért területek szénben sokkal szegényebbek, mint a trianoni terület. A Felvidéken egy, Erdélyben pedig szintén csak egy jelentősebb szénbányánk került vissza és ezeknek a szénbányáknak is olyan kedvezőtlen a fekvésük, hogy viszonylag nagy kapacitásuk ezidőszerint nem aknázható ki kellő mértékben. Másik fontos energiaforrásunk az ásványolaj. A harmincas évek közepén a trianoni területen az ásványolajbehozatal még kb. 20.000 vagon volt. Rövid néhány év alatt sikerült a magyar ásványolajtermelést annyira fokozni, hogy magunkat függetleníteni tudtuk a behozataltól és szükség esetén kivitelre is jut. Erdélyi földgázelőfordulásaink is igen reménytkeltőek. Energiagazdaságunk Kárpátalja és az erdélyi részek visszatérésével kedvezőtlennek mutatkozik, de felhasználatlan vízierőben nagy mértékben gyarapodtunk. A vízierő kihasználásának megszervezése folyamatban van. Itt elsősorban Kárpátalján a Tiszaluc és Kesznyéten községek határában épülő vízierőműre gondolunk, továbbá a székelyföldi és erdélyi erőtelepekre. A magyar nemzetgazdaság szerkezetében lényeges változásokat találunk az ipari nyersanyagellátást tekintve is. Magyarország a világ egyik legnagyobb bauxit-előfordulási helye, vasércben a fokozott hadiipari tevékenység miatt nem túlságosan kedvező a helyzet, bár a Felvidék visszacsatolásával gazdag előfordulások kerültek vissza. Az erdélyi részek visszatértével a többi fém szempontjából is javult a helyzet, bár az itteni termelés (réz, ólom, ón, arany és ezüst) nem fedezi a belföldi szükségletet. A megnagyobbodott Magyarország gazdasági szerkezetének változásánál helyet kell adnunk a közlekedés és a külkereskedelem terén beállott eltolódásoknak is. A vasútak hossza a trianoni ország vasúthálózatához viszonyítva 43.4%-kal, a közútak hossza pedig 41% -kal gyarapodott. Jelentős nagyobbodást értünk el a víziútaknál is. A Duna hajózható hosszának egynegyed részében folyik át magyar területen, a Tisza pedig teljes hosszában magyar területre került vissza. A vasúti közlekedésben egyrészt a háborús szállítások, másrészt a visszacsatolt területeken – különösen Északerdélyben – a gördülőanyag hiánya okoz nehézségeket. A visszacsatolások több vasútvonalat megszakítottak. A felvidéki területsávon megszakadt vasútvonalon sikerült peage-forgalmat biztosítanunk, Erdélyben azonban nehéz terepen és a háborús nyersanyag-nehézségek ellenére ú j összekötő vasútvonalat kellett építenünk a Székelyföld felé, amely a vasútvonal megépítéséig csak egy keskenyvágányú vasút révén függött össze az ország vasúti hálózatával. A területgyarapodás külkereskedelmi hatásainak vizsgálatánál meg kell jegyeznünk azt, hogy a trianoni ország és a visszacsatolt területek a szétszakítottság éveiben is gazdaságilag kiegészítették egymást, a kölcsönös árucsere – különösen az erdélyi területekkel


Hantos László

488

– a fennálló v á m f a l a k ellenére is s z á m o t t e v ő m a r a d t . Az egységes m a g y a r v á m t e r ü l e t e n a t r i a n o n i o r s z á g és a visszacsatolt területek közötti á r u f o r g a l o m t e r m é s z e t e s e n megsokszorozódott. A Felvidék ipari e l l á t á s á t a t r i a n o n i t e r ü l e t n e k kellett teljesítenie, de hasonló a helyzet a többi visszacsatolt részen is. Az a n y a o r s z á g iparcikkszállításai, m e l y e k e t a visszacsatolásig a cseh, r o m á n és szerb v á m és k o n t i n g e n s p o l i t i k a s a j á t i p a r u k j a v á r a erősen megnehezített, a h á b o r ú s t e r m e l é s ellenére is emelkedést m u t a t o t t . De a visszacsatolt t e r ü l e t e k n y e r s a n y a g f ö l ö s l e g e i n e k is csak k i s t ö r e d é k e j u t o t t az a n y a o r s z á g b a , ezen a t é r e n is n a g y o b b eltolódásokat h o z o t t a t e r ü letnagyobbodás. Az á r u c s e r e azonban a visszacsatolt területeken f o l y a m a t b a n lévő v a g y készlő b e r u h á z á s o k a l a p j á n k o n j u n k t u r á l i s á n fokozódott, v a g y fokozódni f o g az eljövendő b é k e g a z d a s á g b a n ( ú t és vasútépítés, ú j ipartelepek, e n e r g i a f o r r á s o k építése s t b . ) . A n y e r s a n y a g b á z i s o k közelében születő ú j ipartelepek v á r h a t ó felépít é s e is n a g y j e l e n t ő s é g ű á r u c s e r e v á l t o z á s o k a t hoz m a g á v a l . A megn a g y o b b o d o t t M a g y a r o r s z á g az árucserének ezzel a fokozódásával f o k o z a t o s a n reálizálni f o g j a m i n d a z o k a t a nemzetgazdasági előnyöket, m e l y e k e t a t e r ü l e t g y a r a p o d á s s a l de j u r e megszerzett. A h á b o r ú a l a t t k ü l k e r e s k e d e l m i f o r g a l m u n k jelentősen növekedett ugyan, de n o r m á l i s g a z d a s á g i é s politikai i d ő k r e értékelve statisztikai szempontból m i n d e n valószínűség szerint csökkenés v á r h a t ó külkereskedelmünk volumenében, m e r t az eddig külföldnek s z á m í t o t t területekkel lebonyolított f o r g a l o m egy része belföldi f o r g a l o m m á változott á t , ezzel szemben – különösen n y e r s a n y a g e l l á t á s t e r é n – jelentős csökkenés v á r h a t ó b e h o z a t a l u n k b a n . A v i s s z a t é r t terület e k n e k a külfölddel lebonyolított á r u f o r g a l m a viszont kisebb mértékben emeli a m a g y a r k ü l k e r e s k e d e l m e t kiviteli és behozatali oldalon e g y a r á n t . A t e r ü l e t g y a r p o d á s n a k a m a g y a r n e m z e t g a z d a s á g r a gyakorolt h a t á s a i kettős feladatot r ó t t a k g a z d a s á g p o l i t i k á n k i r á n y í t ó i r a . Elsős o r b a n el kellett végeznünk az egybehangolás nehéz m u n k á j á t , m e r t az e r ő k e t c s a k a k k o r lehet a további f e j l ő d é s szolgálatába állítani, h a az egyes t e r ü l e t r é s z e k g a z d a s á g i f e j l ő d é s é n e k törései ki v a n n a k egyenlítve. A kiegyenlítődés f o l y a m á n m á s o d s o r b a n erős tőkeszükséglet is jelentkezett, a m e l y e t n a g y r é s z t a t r i a n o n i t e r ü l e t n e k kellett előteremtenie (erdélyi b e r u h á z á s i kölcsön, erdélyi nyereményk ö l c s ö n ) . A t e r ü l e t v i s s z a c s a t o l á s o k á l t a l á b a n n a g y o b b nemzeti és g a z d a s á g i ö n á l l ó s á g r a j u t t a t t á k M a g y a r o r s z á g o t és n a g y o b b jelent ő s é g e t kölcsönöztek M a g y a r o r s z á g n a k a m o s t f o l y ó háborúban az európai o r s z á g o k között. HÁBORÚS

GAZDASÁG

A HADIGAZDÁLKODÁS a váltakozó k a t o n a i helyzet m i n d e n k o r i kényszerítő h a t á s a a l a t t a l a k u l t ki. A nemzetgazdasági termelőerők k i v á l a s z t á s a n e m a szabad v e r s e n y a l a p j á n történik, h a n e m az állam részéről külön e célra f e l á l l í t o t t szerv ú t j á n . A háborús g a z d a s á g o t nem is n e v e z h e t j ü k »államilag i r á n y í t o t t tervgazdaságnak«, m e r t a



489

termelés irányítása a nyersanyagellátáson, a munkaerőgazdálkodáson és tőkeellátáson kívül a háborúban való részvétel mérvétől is erősen függ. A hadigazdálkodás előtt két nagy cél lebeg: az egyik, hogy a hadvezetés rendelkezésére bocsássa a nemzet termelőerőit, a másik pedig, hogy a lehetőséghez képest megőrizze a pénzérték és az áralakulás egyensúlyát. A háborús erőkifejtés hiábavaló, ha nem tudjuk a hadvezetés számára biztosítani a megkívánt termelőerőket, de hibás akkor is, ha utat enged az árszínvonal emelkedésének ésannak arányában a pénztérték romlásának. Az árszínvonal emelkedése ugyan nem kerülhető el a háborús gazdaságban a járulékos vásárlóerő miatt, de a meghozott rendszabályok a legtöbb országban kézben tartják az árak alakulását. Az első világháború tapasztalatai arra késztették a hadviselő, sőt a semleges országokat is, hogy háborús gazdaságukat fokozott figyelemmel szervezzék meg. Magyarország agrár-ipari állam, így mindkét szektorra egyformán figyelemmel kellett lennie a háborús gazdaság megszervezése közben. A háborús magyar mezőgazdaságnak nehéz feladatokkal kell megküzdenie. Biztosítania kell az ország közellátását, de ugyanakkor fokozottabban kell termelnie ipari növényeket, hogy az ipart nyersanyaggal lássa el. Ez a fokozott termelés természetesen a takarmánytermelés rovására megy. De közrejátszott az utolsó évek kedvezőtlen időjárása is annyiban, hogy keresztülhúzta a háborús tervgazdálkodás várt eredményeit. A kedvezőtlen időjárás mellett a mezőgazdasági termelés nehézségeiben nagy szerepet játszik a munkaerők elégtelensége és a gépek hiánya is. Magyarország minden háborús nehézség ellenére, a háború kellős közepén fogott hozzá a mezőgazdaság fejlesztéséhez, melyről törvényhozási úton, egymilliárd pengős keretben, tíz év alatt végrehajtandó terv alapján gondoskodott. A milliárdos mezőgazdaságfejlesztési törvény célja, hogy biztosítsa a magyar mezőgazdaság békés fejlődését a háború után. De ugyanakkor gondoskodik a törvény arról is, hogy a háború folyamán szükségessé váló termeléspolitikai intézkedések anyagi alapjai is meglegyenek. Így a háború folyamán a mezőgazdaságfejlesztési törvény kettős feladatot old meg: biztosítja az úgynevezett sofort-programm keresztülvitelét, de ugyanakkor igyekszik átvezetni a magyar mezőgazdaságot a háborús gazdálkodás többtermelést célzó irányvonalából a békegazdaság minőségi termelésébe. A magyar agrárpolitika jól tudja, hogy az elkövetkezendő békegazdaságban megint csak a minőséggel éri el külföldön eddig is megbecsült és már megszerzett helyét. A háború alatt a programmból a kormány azt a részt igyekszik megvalósítani, amelynek nem állja útját a háborús nyersanyag és munkaerőhiány. Az ipari és a bányászati termelés kétségtelenül erősen fokozódott a háborús gazdaság révén. Nyersanyagellátási, energiaellátási nehézségekkel, mint már fentebb is említettük, a magyar ipar is küzd, de inkább az az aggasztó tünet, hogy vállalataink jelentős része a megnövekedett közterhek következtében pénzügyi szempont-


Hantos László

490

ból gyengül és ez a szempont nehézzé teszi majd azoknak a feladatoknak az elvégzését, amelyet a háború után, a békegazdaságra való átmenet idején az iparra hárulnának. Az első világháború befejezése után a beruházásra fordított tőkék nagyrésze önfinanszírozás révén állott a magyar ipar rendelkezésére. Most, a háború folyamán, az árellenőrzés a vállalatok keresményét szigorú korlátok közt és nagy nyomás alatt t a r t j a . Az ipar önfinanszírozására a pengő bevezetése óta (1925) 1938-ig 700–800 millió pengő jutott (vitéz Guotfalvy Dorner Zoltán számítása). A háborús magyar ipar jelentős fejlődésére néhány érdekesebb adattal világítunk rá. 1943 március 13-án j á r t le az egymilliárdra előirányzott ötéves terv, amely az öt év alatt öt milliárdra bővült. A magánvállalatok férfi-tisztviselő létszáma 18% -kal, a női tisztviselőké 72%-kal, az ipari és kézműipari munkásság létszáma pedig 41%-kal emelkedett az ötéves terv keresztülvitele folyamán. A közellátás terén Magyarországon nem lehetett bevezetni az általános érvényű jegyrendszert, amely mindenki számára egyenlő fejadagokat biztosít, mert aránytalanul megnövelte volna a háborús fogyasztást. Általánosan csak a kenyér, a liszt, a cukor és a zsír (utóbbi csak a városokban) került eddig adagolással a fogyasztóhoz. A húselosztás, a burgonya és szappan adagolása ma sincs minden magyar városban jegyrendszerhez kötve. A kenyérgabona elszámolása a háború első két évében az elszámoltatás rendszerén nyugodott. Ez az eljárás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a körülmények hatása alatt a rekvirálás eszközéhez kellett nyúlni. Az egyéni elszámoltatás ugyan igazságosnak látszik, gyakorlatilag azonban nem lehet megnyugtató módon megállapítani, hogy mekkora a felesleg, ami igénybe vehető. Ezt a bizonytalanságot váltja fel a most bevezetett Jurcsek-terv kivetéses rendszere. A kivetési rendszer a szükségletekből indul ki. Magyarország ezzel a rendszerrel a mezőgazdaságba is bevezeti azt a tervszerűséget, amely a totális háborúban álló nemzet hadigazdálkodásának nélkülözhetetlen alapja. A magyar árpolitika a háborús gazdaság kezdetén a rögzített árakhoz ragaszkodott. A nyersanyagdrágulás és árúhiány később árpolitikánkat az előállítási árhoz mérten rugalmassá tette. Árszínvonalunk emelkedése kapcsolatban van a behozatali cikkek árának és a munkabérek általános emelkedésével is. Az állami kiadások a háború kitörése óta a nagyobb szükségleteknek megfelelően emelkedtek. Az 1938–39. költségvetési év 1.33 milliárd pengővel zárult, 1941-ben 2.8 milliárd, 1942-ben 3.26 milliárd, az 1943-re előirányzott állami kiadások végösszege pedig 4.25 milliárd pengő. Természetesen 1938–39-ben még nem szerepeltek költségvetésünkben a visszatért területek. Az állami kiadások a nemzeti jövedelmek több mint 40%-át emésztik fel, ami világviszonylatban még igen kedvező arány. Külkereskedelmünk a háború folyamán általában jelentős aktívumokkal zárul. Az elmúlt évben több mint 200 millió pengő aktívummal zártunk, ez az összeg Németországgal és Olaszországgal



491

fennálló kereskedelmi kapcsolatainkból adódott, fedezése a magyar hitelpiacot terheli. Átmeneti jelenség a magyar háborús gazdaságban a munkaerőhiány is. A mezőgazdaság munkáshiánnyal küzd, a magyar iparnak legnagyobb gondja a szakmunkások utánpótlásának a kérdése. A katonai szolgálatra behívott munkaerők pótlását Magyarország nem tudja sem hadifoglyokkal, sem külföldi munkásokkal pótolni, így a belső munkaerő-piac megszervezése vált sürgősen szükségessé. A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy nincs felfektetve megfelelő munkásnyilvántartás, enélkül magasabb értelemben vett munkaerőirányítás el sem képzelhető. A háborús nemzetgazdaságban bekövetkezett eltolódásokat ismertettük főbb vonásaiban. Az eltolódások nemcsak a magyar nemzetgazdaságban állottak elő, hanem a hadviselő és nem hadviselő államokban egyaránt. A mostani háború az első totális háború a világtörténelemben, amely nemcsak a hadviselő államok anyagi erőit veszi teljesen igénybe, hanem csaknem az egész világgazdaságot. A háború a nemzetgazdaság szerkezetének majd minden pontján változásokat idézett elő. Ám az, hogy e változások mennyiben maradnak fenn a háború lezajlása után is, főként attól függ, hogy mennyiben veszi még igénybe a háború a nemzetgazdaságok anyagi erejét, meddig tart az átmenetgazdaság, amíg a háborús gazdasági struktura átadja helyét a békés gazdaság felépítésének. Mindkét oldalon készülnek tervek az eljövendő békegazdaságra, de ezeknek megvalósítása még számos előre nemlátott körülménytől függ. A NÉHÁNY ESZTENDŐ ALATT BEKÖVETKEZETT gazdasági változások bírálata nem időszerű. A változásokban még benne élünk, a kritika a jövő feladata, de ugyanakkor a jövő feladata lesz az is, hogy a mostani változásokból olyan eredményeket szűrjön le, amelyek később okulásul szolgálnak. Csak vázlatszerűen mutattuk be nemzetgazdaságunk szerkezetének változásait, ezek részletes ismertetése katonai érdekből nem időszerű. A háború folyamán lezajlott változások részletes taglalása és bírálata azonban a közgazdaságtudomány egyik nagyfontosságú feladata lesz a háború végeztével. HANTOS LÁSZLÓ


A ROMÁN PROPAGANDA HATÁSA NYUGATEURÓPA KÖZVÉLEMÉNYÉRE

A MULT SZÁZAD folyamán egészen a nyolcvanas évekig Nyugateurópa közvéleménye általában rokonszenvvel tekintett Magyarország felé. Ennek a rokonszenvnek a gyökerei kétségtelenül részben még az 1848-as szabadságharcig nyúltak vissza, amikor az európai haladó közvélemény a császárral szövetkezett nemzetiségekkel szemben velünk rokonszenvezett. E u r ó p a liberális országai ekkor a szabadság ügyének legelső harcosai közé sorolták Magyarországot is és jóindulatú támogatásukról nem egyszer biztosított á k hazánkat. Kossuth és az emigráció még fokozta ezt a rokonszenvet, s így a század végéig, amíg a politikai érdekek mind jobban előtérbe kerülő szempontjai s a monarchia nemzetiségeinek egyre agresszívebbé váló p r o p a g a n d á j a nem zavarták meg hazánk és N y u g a t közt fennálló barátságos légkört, az európai közvélemény előtt a Dunamedence egyik legrokonszenvesebb állama Magyarország volt. E fentebb említett k é t körülménynek h a t á s á r a azonban rövid tíz év a l a t t a külföldnek Magyarországról való eddig kedvező véleménye teljesen megváltozott. A század végén a liberális Magyarország m á r mint nemzetiségeinek elnyomója szerepelt a külföld közvéleményében s a n y u g a t i demokráciák szemében a szabadság ügye lassan a nemzetiségek ügye kezdett lenni. 1 E z ú t t a l csupán a románság szerepét kíséreljük meg nagy vonásaiban bemutatni a monarchia nemzetiségeinek abban a nagyszabású p r o p a g a n d á h a d j á r a t á b a n , amely E u r ó p a közvéleményének hazánkról alkotott felfogását rövid idő a l a t t ilyen gyökeresen átalakította. Az események tisztánlátásához a román propaganda ténykedéseinek vizsgálata előtt, szükségesnek t a r t j u k röviden vázolni azokat a háttérben működő mozgató erőket, amelyek legfőbb irányítói voltak minden ország politikai állásfoglalásának. A propaganda céljaira alkalmas t a l a j t mindenütt ezek a nemzetiségi törekvésekkel összeegyeztethető közös politikai érdekek készítették elő. A NYUGATI

KÖZVÉLEMÉNY MAGYARORSZÁGTÓL

ELFORDULÁSA

EURÓPA LIBERÁLIS ORSZÁGAI KÖZÜL Franciaország a XIX. század közepéig minden m á s politikai szemponttól mentesen csupán a szabadság-testvériség-egyenlőség eszméinek egyik diadalravivőjét l á t t a hazánkban. Még a hetvenes években is nagy elismeréssel nyilatkozott Magyarországról, amely elsőnek valósította meg a 1 Mikó Imre: A z erdélyi k é r d é s a z e u r ó p a i közvélemény előtt. 1 8 6 5 – 1 9 2 0 . Lugos, 1936. 1. l.


Polónyi N.: A román propaganda hatása Nyugateurópa közvéleményére 493 Dunamedencében a liberális alkotmányt. S bár a két országot eddig a rokonszenv egyre sűrűbb szálai kötötték össze,2 mégis pár év elég volt ahhoz, hogy a külpolitikai események hatása alatt Franciaország elforduljon tőlünk és a nemzetiségek ügyének leglelkesebb pártfogójává váljék. A frankfurti béke után a francia külpolitika még Magyarországban vélte megtalálni szövetségesét a jövendő német-francia háború számára, bennünk látta az »antigermán koefficienst«, amely a »corpus Germanicum« egyre fenyegetőbbé váló hatalmas tömegét kelet felől leköti.3 Mme Adam 1884-ben személyesen jött evvégből Magyarországra, azonban az ország egész közvéleménye helyett csupán a függetlenségi pártot tudta meggyőzni a francia szövetség előnyeiről. Hiába léptek szoros összeköttetésbe a szabadkőműves és liberális gondolkozású magyar írókkal, hiába támogatták hálából jelentékeny összegekkel a szegedi árvízkárosultakat – mivel a 71-es vereség után a magyarok is segítették a német fogságban lévő franciákat – a két ország között közös politikai érdekkapcsolat nem jöhetett létre. 4 A francia külpolitika irányelveivel még a függetlenségi párt elgondolásai sem voltak összeegyeztethetők, vagyis még annak az egy pártnak a törekvései sem, amely hajlandó volt a hagyományos német barátság helyett ú j utakra lépni. Franciaország előtt ugyanis csak a dualizmus keretében élő Magyarország látszott reális szövetségesnek Németország ellen, mert a független Magyarország jelentéktelen tényezőnek tűnt fel számításaikban. A magyarországi kísérletek sikertelensége következtében bebizonyosodott tehát Franciaország előtt, hogy a Németország keleti határán végighúzódó szláv népek érdeke a magyaroknál sokkal jobban összhangban van céljaival és hogy ezeknek a népeknek az összesége alkalmas olyan övezet alkotására, mely Németország mögött, »a Visztulától az Adriáig« húzódik.5 A francia gondolkodás rugalmas, »Allemagne«-fogalma ezután már Magyarországot is magában foglalta s a német politikai egység köré tervezett gát középső része ezáltal kijebb tolódott. 6 Így került előtérbe a román nép is, amelynek a francia külpolitika számára való fontosságát most 2

Lelkes István: A magyar-francia barátság aranykora. Budapest, 1933. E. Fournol: De la succesion d’Autriche. Paris-Nancy, 1918. 267. l.: Id. Baráth Tibor: A dunai t á j a francianyelvű történetírás tükrében. (1871–1935). Századok, 1937. 1 – 3 . sz. 56. l. Baráth Tibor megállapítása szerint egyébként ez a politikai koncepció mélyen bennegyökerezik a francia történetírásban. Már a XV–XVI. század fordulója óta Franciaország kontinentális külpolitikájának egyik vezetőeszméje mindíg az volt, hogy a .,corpus Germanicum” nagy tömegét több oldalról lekösse s így biztosíthassa az „európai egyensúlyt”. (Les bases de la politique extérieure de la France. Paris, 1933. 24. l.) A XIX–XX. század fordulója felé azután ez az érdeklődés a német Weltpolitik megerősödésével egyenes arányban bontakozott ki mind rohamosabban. Baráth i. m. 56. l. 4 Ezt a gondolatot S z e k f ű Gyula fejtette ki a budapesti Pázmány Pétertudományegyetemen az 1935–36. tanév II. f. é.-ben tartott előadásában. 5 „seront la ceinture qui touchera directement au corps germain de la Vistule à l’Adriatique.’’ E. Fournol i. m. 267. l. 6 Baráth T. i. m. 59. l. 3


495

Polónyi

Nóra

v e t t é k c s a k észre. É r d e k l ő d n i k e z d t e k s o r s a , helyzete s törekvései i r á n t , efelől a d d i g m e g l e h e t ő s e n t á j é k o z a t l a n o k voltak. 7 A politikai é r d e k e k m e g v á l t o z á s a o k o z t a t e h á t elsősorban a f r a n c i a közvélemény i r á n y u n k b a n észlelt rokonszenvének leáldozás á t , m á s r é s z r ő l viszont éppen ez volt a z o k a a n n a k a kedvező f o g a d t a t á s n a k , amellyel a f r a n c i á k a nemzetiségek, jelesül a r o m á n o k p r o p a g a n d á j á t m á r m e g i n d u l á s á t ó l kezdve r é s z e s í t e t t é k . E u r ó p a m á s i k liberális o r s z á g á n a k , Olaszország közvéleményén e k é r d e k l ő d é s é t a r o m á n s á g először a »közös eredet« és a »latin t e s t v é r i s é g « f r á z i s a i n a k h a n g o z t a t á s á v a l r a g a d t a meg. A r o m á n t ö r e k v é s e k i r á n t i r o k o n s z e n v és b a r á t s á g k i f e j l ő d é s é t a z o n b a n i t t is azok a m é l y e b b politikai i n d í t é k o k s e g í t e t t é k elő, a m e l y e k különös e n a X I X . század v é g é n Olaszországot szövetségeseitől, a Központi H a t a l m a k t ó l az ellenkező t á b o r oldalára h a j t o t t á k . A m o n a r c h i a b a l k á n i t e r j e s z k e d é s e u g y a n i s m i n d j o b b a n elidegenítette a H á r m a s s z ö v e t s é g t ő l I t á l i á t , a m e l y A u s z t r i a olasz l a k o s s á g á n a k irredentizm u s a m i a t t is szívesen f o g a d t a a m o n a r c h i a nemzetiségeinek h a sonló célú t ö r e k v é s e i t . A r o m á n o k e g y s é g r e irányuló m o z g a l m a i teh á t bizonyos m é r t é k b e n h a s o n l í t o t t a k az olaszokéhoz, ez volt a főo k a a n n a k a t é n y n e k , h o g y a s z a b a d s á g h a r c i d e j é r e visszanyúló lelk e s m a g y a r - o l a s z b a r á t s á g u t o l s ó f o s z l á n y a i is l a s s a n k é n t eltünedeztek. E u r ó p a e k é t l a t i n f a j ú nemzetével ellentétben a z angol közvélem é n y a m ú l t s z á z a d végéig is m é g m e g l e h e t ő s e n közömbös m a g a t a r t á s t t a n ú s í t o t t a z erdélyi k é r d é s i r á n t . E n n e k o k a a b b a n a körülm é n y b e n r e j l e t t , h o g y A n g l i a k o m o l y a b b politikai érdekei n e m kapc s o l ó d t a k össze a r o m á n s á g törekvéseivel. E g y e s személyektől eltekintve, általában n e m érdeklődtek iránta s határozott állást sem foglaltak egyik fél mellett sem. L a s s a n k é n t a z o n b a n é p p e n e t á j é k o z a t l a n s á g o t h a s z n á l t a fel a r o m á n s á g a m a g a c é l j a i r a . Az egyoldalú r o m á n p r o p a g a n d a u g y a n i s b e b i z o n y í t o t t a a z a n g o l k ö z v é l e m é n y előtt, h o g y a r o m á n o k n a k a m o n a r c h i a s z é t b o n t á s á r a i r á n y u l ó t ö r e k v é s e i a l e g n a g y o b b összh a n g b a n v a n n a k A n g l i a h a s o n l ó elgondolásaival, m i é r t is e z u t á n szívesen p á r t o l t A n g l i a m i n d e n r o m á n m o z g a l m a t , m e r t ú g y vélte, h o g y ezzel e g y ú t t a l s a j á t c é l j a i t közelíti m e g . A p o l i t i k a i é r d e k e l l e n t é t e k m i a t t a m a g y a r államtól fokozatos a n elhidegülő e u r ó p a i o r s z á g o k o n kívül a v e l ü n k s z o r o s kapcsolatb a n , s ő t s z ö v e t s é g b e n lévő n é m e t és o s z t r á k közvéleményben is 7 Moroianu George r o m á n p o l i t i k u s s z e r i n t i s – a k i E r d é l y b ő l R o m á n i á b a menekült és ott, valamint a külföldön a legnagyobb propagandatevékenységet f e j t e t t e k i – n e m c s a k a f r a n c i a közvélemény, de egész Nyugat-Európa előtt egészen 1881-ig i s m e r e t l e n volt a z erdélyi r o m á n s á g és M a g y a r o r s z á g k a p c s o l a t a . „ L e s R o u m a i n s d e T r a n s y l v a n i e c o m m e Organisation politique a p a r t d a n s l e s c a d r e s d e l ’ É t a t h o n g r o i s , c o m m e p a r t i d ’ o p p o s i t i o n p o l i t i q u e s e t intellectuels de l’Europe occidentale que depuis une cinquantaine d’années”. G. Moroianu: L e s l u t t e s des R o u m a i n s t r a n s y l v a i n s p o u r l a l i b e r t é e t l’opin i o n e u r o p é e n n e . ( É p i s o d e s e t S o u v e n i r s ) P a r i s , 1933. 17. l.: M o r o i a n u i d . m ű v e először r o m á n nyelven jelent m e g : L u p t e l e de e m a n c i p a r e ale R o m â n i l o r din A r d e a l î n l u m i n a e u r o p e a n ă . B u c u r e ş t i , 1929. c í m e n .


A román propaganda hatása Nyugateurópa közvéleményére

495

visszhangra találtak a Magyarország megbontására irányuló román irredenta törekvések. Németországnak a magyar-román kérdéssel szemben tanúsított magatartásából azt lehet legjobban bebizonyítani, hogy a nemzetiségi kérdésre vonatkozó szépen hangzó elméleteket az illető népek mindíg saját érdekeik szerint készítik el, de ha ezek megvalósítása már érdekkörükbe ütközik, végrehajtásából nem csinálnak lelkiismereti kérdést.8 Németország ugyanis a korszellemnek megfelelően, éppen úgy, mint Európa többi nagy és kis népe, a politikai határokon kívül élő fajtestvéreit is saját hatalma alá igyekezett vonni. Az így megszerzett vegyeslakosságú területeken a többi népek asszimilálását a magasabb kultúrájú nép által lehetségesnek, szükségesnek tartotta. Példa gyanánt maguk mellett a magyarokat is felhozták, midőn azonban a hazai németség szempontjából ítélték meg a helyzetet, akkor teóriájukat egyszerre megváltoztatták. A szász egyetemnek 1876-ban történt feloszlatása óta, a magyarországi nemzetiségek állítólagos elnyomásának legendája Németországban is terjedni kezdett. Természetes tehát, hogy ebben a hangulatban a román propaganda termékeny talajra talált. A bécsi udvarban a rendkívül befolyással bíró s a monarchia sorsát szinte teljhatalmúlag kormányzó cseh feudális arisztokraták érdekszövetségének a dualizmus szétbontására irányuló tervei kapcsolódtak össze a románság törekvéseivel.9 Az osztrák keresztényszocialista párt, melyet ez a valósággal kamarillaszerű egyesülés céljai terjesztése és népszerűsítése érdekében kerített hatalmába, rendkívüli politikai rövidlátással a monarchia területén szoros szövetségbe igyekezett tömöríteni a dualizmus ellenségeit. A létesítendő összmonarchia céljait vélték elérni a nemzetiségek s így a románok törekvéseinek támogatása révén, s nem vették észre, hogy a nemzetiségek a kezükbe adott fegyverrel csak saját egyéni céljaikat fogják megvalósítani. A cseh feudálisoktól szervezett propaganda hatására a század végén már szinte az egész osztrák közvélemény ellenséges szemmel tekint Magyarország felé s az ekkor meginduló román propaganda szólamait a legnagyobb megértéssel fogadja. A különböző európai országok előbb vázolt politikai érdekei és céljai világosan megokolják azt a kedvező fogadtatást, amelyben a nyolcvanas években meginduló román propagandát mindenütt részesítették. A felszín alatt mélyen rejtőzködő szempontok feltárása azonban nem csökkenti a román propaganda érdemeit. Ugyanígy nem menti a háború előtti magyar nemzedék közömbösségét sem, amelylyel a nemzetiségek külföldi ténykedései iránt viseltetett. E szívós és kitartó hadjárat eredménye lett az a gyűlölködő magatartás, amellyel az európai országok közvéleménye az első világháború előtt hazánkra tekintett. Az »ezeréves magyar elnyomás« valótlan állítása minden egyéb politikai októl függetlenül, kizárólag a nemzetiségek propagandaműködésének eredményeképen alakult ki. 8

Szekfű Gyula megállapítása idézett előadásában. S z e k f ű Gyula: Három nemzedék és ami utána következik. Budapest, 1938. 276. kk. l. 9


Polónyi

496

A ROMÁN

PROPAGANDAHADJÁRAT

Nóra

MEGINDULÁSA

A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN a d á k o - r o m á n k o n t i n u i t á s elvén felépülő r o m á n i r r e d e n t i z m u s célkitűzései az ókirályságbelieknél s o k k a l mélyebben á t h a t o t t á k az erdélyi r o m á n s á g lelkét. E r d é l y i r o m á n o k elgondolásaiban v e t ő d ö t t f e l először a z egész r o m á n f a j egyetlen f ü g g e t l e n á l l a m b a való t ö m ö r í t é s é n e k eszméje, s kezdemén y e z é s ü k r e l e t t az egyesülés g o n d o l a t a az ú j o n n a n m e g a l a k u l t rom á n f e j e d e l e m s é g n e k t ö r t é n e t i alapja. 1 0 Az i r r e d e n t i z m u s megalapít á s á h o z a z o n b a n az e u r ó p a i n a g y h a t a l m a k j ó a k a r a t ú t á m o g a t á s a feltétlenül s z ü k s é g e s n e k l á t s z o t t , az első lépés t e h á t a r o m á n törekvések felől t á j é k o z a t l a n E u r ó p a f e l v i l á g o s í t á s a lett. Mindennek term é s z e t e s k ö v e t k e z m é n y e volt, h o g y az erdélyi k é r d é s , v a g y i s E r d é l y t ö r t é n e t i , t á r s a d a l m i , k u l t u r á l i s és politikai v i s z o n y a i n a k i s m e r t e t é s e is az erdélyi r o m á n o k g o n d o l a t á b a n v e t ő d ö t t f ö l először. Az erdélyi k é r d é s n e m c s a k helyi, de á l t a l á n o s érvényű e u r ó p a i k é r d é s – ez volt a r o m á n o k véleménye, – m e g kell t e h á t t e n n i m i n d e n lehetőt, h o g y i s m e r t t é t e g y é k ezt e u r ó p a i körökben is. E r r e a »felvilágosító« s z e r e p r e pedig a z ókirályságbeliek t ö b b okból n e m váll a l k o z h a t t a k . E g y r é s z t a f i a t a l k i r á l y s á g a m a g a kialakulatlan, m é g f o r r á s b a n lévő kül- és belpolitikai nehézségei m i a t t e g y á l t a l á b a n n e m volt a l k a l m a s a r r a , h o g y e g y s é g e s nemzetiségi politikát d i k t á l j o n erdélyi t e s t v é r e i n e k . M á s r é s z t m e g a 80-as években m é g olyan mély s z a k a d é k v á l a s z t o t t a el a K á r p á t o k o n inneni és t ú l i r o m á n s á g o t egymástól, h o g y emezek m é g é r d e k l ő d é s t s e m m u t a t t a k az erdélyiek eszméi iránt.11 Az erdélyi r o m á n s á g a z 1881-ben, N a g y s z e b e n b e n r e n d e z e t t értekezleten h a t á r o z t a el a r o m á n t ö r e k v é s e k külföldi i s m e r t e t é s é t , azon a j e l e n t ő s é s k o r s z a k a l k o t ó gyűlésen, a m e l y az erdélyi r o m á n s á g é r d e k e i t képviselő r o m á n n e m z e t i p á r t o t is m e g a l a p í t o t t a s a jövőben k ö v e t e n d ő ú j politikai p r o g r a m m a l a p j a i t l e r a k t a . 1 2 A z 1883-ban P á r i s b a n m e g j e l e n t f r a n c i a n y e l v ű M e m o r a n d u m 10 A r o m á n i r r e d e n t i z m u s g y ö k e r e i P a p i u I l a r i a n e r d é l y i e m i g r á n s 1861ben szerkesztett M e m o r a n d u m á r a nyúlnak vissza. B á r Cuza fejedelem, akihez P a p i u E m l é k i r a t á t intézte, a p r o g r a m m o t n e m t u d t a megvalósítani, mégis P a p i u gondolata a pozitív r o m á n politika a x i ó m á j á v á és a r o m á n értelmiség m i n d e n k o r i á b r á n d j a l e t t . Papiu Ilarian: I d e a l u l n a t i o n a l a l R o m â n i l o r , tov á b b á : I n d e p e n d e n ţ a c o n s t i t u ţ i o n a l ă a T r a n s i l v a n i e i . 1861. E z a f e l f o g á s mindm á i g m e g m a r a d t a r o m á n t u d o m á n y o s közvéleményben. Ld. Polónyi Nóra: A L i g a C u l t u r a l ă é s a z e r d é l y i r o m á n n e m z e t i s é g i t ö r e k v é s e k . Bp., 1939. 36. l., 59. j. 11 A z e r d é l y i é s K á r p á t o k o n t ú l i r o m á n s á g e l l e n t é t é r e v o n a t k o z ó a n ld. P o l ó n y i N . i. m . 6. k . l. A z e u r ó p a i k ö z v é l e m é n y f e l v i l á g o s í t á s á n kívül t e h á t m é g a K á r p á t o k o n i n n e n i é s t ú l i r o m á n o k k ö z t i e l l e n t é t e k e l s i m í t á s a is f e l a d a t á v á l e t t a 8 0 - a s é v e k b e n m e g i n d u l ó r o m á n p r o p a g a n d á n a k . A z 1891-ben m e g a l a k u l t L i g a C u l t u r a l ă v a l ó b a n e k e t t ő s célt i k t a t t a p r o g r a m m j á b a . 12 Jancsó Benedek: A r o m á n i r r e d e n t i s t a m o z g a l m a k t ö r t é n e t e . B p . 1920. 92. k k . l.; N. Iorga: I s t o r i a R o m â n i l o r d i n A r d e a l şi U n g a r i a . Buc., 1915. 274. k k . l.: E n c i c l o p e d i a R o m n â n i e i . H . n . 1936. I . 786. k k . l.: T. V. Păcăţian: Cart e a d e A u r . S i b i u , 1913. V I I . k t .



497

elsőízben kiáltotta ki nyugat felé a románok panaszait és ismertette politikai és nemzetiségi törekvéseit 13 A modern román nemzeti politika megalapítójától, Slavicitól irányított s a nyugati és a romániai körökkel élénk összeköttetésbe kerülő radikális fiatal román nemzedék ugyan már 1884-ben nem találta megfelelőnek ennek a Memorandumnak hangját, mégis ebben az Emlékiratban fellelhetjük mindazokat a szólamokat, amelyeket ezután a románság többkevesebb változtatással a külföldi közvélemény elé tárt. A »latin testvériség« únos-úntalan hangoztatott frázisa, az erdélyi románság szenvedéseinek egyoldalú s rosszindulattal beállított felsorolása, a »magyar zsarnokság rémtetteinek« napfényrehozása épen úgy megvan már ebben a legelső Memorandumban, mint az erdélyi románság igazi törekvéseinek álcázása, óvatos elhallgatása. A román propaganda titkos, de igazi programmját, a hazát és kenyeret adó magyar államtest szétbontására irányuló törekvéseket, érthető okokból igyekezett a románság a rokonszenvet s céljainak népszerűsítését váró külföld előtt eltitkolni. Az utólagosan tett beismerések és megcáfolhatatlan tények birtokában most már túlhaladott álláspont lenne bebizonyítani, hogy a román propaganda már megindulásától kezdve csak egyik oldalát, természetesen az ő szempontjukból legelőnyösebb és legcélravezetőbb oldalát mutatta a külföld felé. 14 A román propagandahadjárat e céltudatos, kettős programmja azonban csak az 1891-ben megalakult »Liga Culturală« kereteiben bontakozott ki a maga teljességében. A magyar-román kérdés, egyoldalú román szempontból való ismertetése a bukaresti kultúrliga megalapításával a külföldi sajtóban és a nemzetközi konferenciákon állandóan napirenden volt. E széleskörű s nagyszabású propagandahadjárat sikereinek elérésében az ezt megelőző kísérletekkel ellentétben az erdélyi és ókirályságbeli románság együttesen vett részt. A kezdeményezés ugyan ezúttal is az erdélyi románság köréből indult ki, az egész Nyugatot behálózó propagandahadjárat nagyvonalúságát azonban már az Ókirályságban különösen kulturális téren erősen érvényesülő francia hatás eredményezte. A Liga Culturală tehát a külföldi propaganda ú j alapokra való helyezésén kívül még azért is nagyfontosságú az egyetemes románság szem13 G. Moroianu id. románnyelvű műve 13. l.: E. Pascu: Mémoires et protestations des roumains de Transylvanie. Revue de Transylvanie, 1939 (V) 346. l.: A románság propagandája kialakításánál minden valószínűség szerint a csehek példáját tartotta szem előtt. Benes Eduard, a cseh propaganda egyik főirányítója emlékiratában kifejti, hogy ők is először törekvéseik mibenlétét ismertették meg a közvéleménnyel és a hivatalos körökkel. A propaganda második fázisában lett inkább diplomáciai, illetőleg katonai természetűvé. E. Benes: Nemzetek forradalma. Bratislava (Pozsony). 1936. I. kt. 118. kk. l.: A cseh propagandának ilyen felépítése teljesen megegyezik a román hírverés menetével. 14 A román propaganda e kettős, v. i. nyílt és titkos programmjára vonatkozóan a Liga Culturală val kapcsolatban ld. Polónyi N. i. m. 35. kk. l.: Moroianu, a román propaganda egyik leghivatottabb képviselője és ismerője művében nyíltan bevallja, hogy a román propaganda eleitől kezdve csak a politikai egység gondolatának szolgálatában állt. I. m. 50. l.


495

Polónyi

Nóra

p o n t j á b ó l , m e r t e n n e k k a p c s á n é r t e el a z erdélyi é s a n y a o r s z á g i r o m á n s á g a s z o l i d a r i t á s n a k a z t a f o k á t , a m e l y t ő l kezdve m á r m i n d í g együttesen, e g y m á s t t á m o g a t v a i g y e k e z t e k a közös cél, N a g y - R o m á n i a m e g v a l ó s í t á s a felé. A L i g a pedig a z Ó k i r á l y s á g h i v a t a l o s tényezőitől erkölcsileg és a n y a g i l a g e g y a r á n t t á m o g a t v a m á r m e g a l a k u l á s á t ó l kezdve elism e r é s r e m é l t ó b u z g a l o m m a l é s ü g y e s s é g g e l t e t t eleget k i t ű z ö t t p r o g r a m m j á n a k . A b u k a r e s t i k ö z p o n t i s z e r v k ö r ü l a l a k u l t belső t a g o z a t a i , a m e l y e k az összes r o m á n o k n e m z e t i ö n t u d a t á t és az ö s s z e t a r t o z á s érzését á p o l t á k , épen olyan e r e d m é n n y e l végezték fela d a t u k a t , m i n t a p r o p a g a n d a t e v é k e n y s é g g e l m e g b í z o t t külföldön l é t e s í t e t t f i ó k o k . A párizsi, berlini, a n t w e r p e n i é s liègei szekciók szívós k i t a r t á s s a l é s f á r a d h a t a t l a n b u z g a l o m m a l i g y e k e z t e k a külföldi közvélemény r o k o n s z e n v é t megnyerni. M u n k a t á r s a i k , a k i k e l s ő s o r b a n a k ü l f ö l d ö n t a n u l ó r o m á n egyetemi h a l l g a t ó k soraiból k e r ü l t e k ki, v i t a ü l é s e k k e r e t e i b e n t á r g y a l t á k m e g a p r o p a g a n d a legcélravezetőbb m ó d o z a t a i t . Megbeszéléseik e r e d m é n y e k é p e n v a l ó b a n s i k e r ü l t m o z g a l m u k n a k olyan színezetet adni, amellyel a z u t á n a z összes k ü l f ö l d i n e m z e t e k r o k o n s z e n v é t megszerezték. E g y é n i céloktól távol, a r o m á n o k »csak m é l t á n y o s és igazságos h a r c o t harcoln a k , a m i k o r a z á r m á n y o s é s h a z u g s á g g a l dolgozó m a g y a r s á g ellen fellépnek. Kötelessége t e h á t a r o m á n o k n a k , a k i k a n y u g a t o n u r a l k o d ó elvek, a n e m z e t i e s z m e és k u l t ú r a nevében cselekszenek, h o g y a m a g y a r hazugságoktól félrevezetett külföldet s a j á t érdekükben felvilágosítsák...«15 A Liga legfőbb ügyessége azonban abban rejlett, h o g y m i n d e n n e m z e t t e l szemben m e g t a l á l t a a z t a h a n g o t és szempontot, a m e l y által s i k e r ü l t e g y ü t t é r z é s ü k e t s z á m u k r a biztosítani. F e l i s m e r t é k az e g y e s n e m z e t e k »rokonszenvét« i r á n y í t ó mél y e b b politikai é r d e k e k e t s ezeket m i n d e n o r s z á g b a n a s a j á t t ö r e k véseikkel a z o n o s n a k t ü n t e t t é k fel. N é m e t o r s z á g b a n például a r o m á n p r o p a g a n d a a m a g y a r s á g r ó l , m i n t a h a z a i n é m e t s é g elnyomóiról beszélt, F r a n c i a o r s z á g b a n p e d i g a m a g y a r o k a t , m i n t a poroszok hűség e s szövetségesét m u t a t t á k be. M é r e t e i t és elért s i k e r e i t t e k i n t v e a k ü l f ö l d i f i ó k o k közül a p á r i z s i t a g o z a t volt a legjelentősebb, a m e l y n e k e r e d m é n y e i elsősorb a n Moroianu G y ö r g y , a r o m á n p r o p a g a n d a egyik l e g h i v a t o t t a b b i r á n y í t ó j a m u n k á s s á g á n a k t u l a j d o n í t h a t ó k . M o r o i a n u a belgiumi közvélemény r o k o n s z e n v é n e k m e g n y e r é s e u t á n r ö v i d idő a l a t t F r a n c i a o r s z á g b a r á t s á g á t és t á m o g a t á s á t is m e g s z e r e z t e a r o m á n törekvések s z á m á r a . T a p a s z t a l t és ü g y e s m ó d s z e r r e l az á l t a l a irányított L i g a először a k ö z v é l e m é n y t befolyásoló ú j s á g í r ó k h o z és politikusokhoz s z e r z e t t ö s s z e k ö t t e t é s e k e t , m a j d a l e g e l t e r j e d t e b b napilapok a t á r a s z t o t t a el i s m e r e t t e r j e s z t ő cikkek tömegével, ö s z t ö n s z e r ű megérzéssel ezeket az i s m e r t e t é s e k e t k é s ő b b m á r kizárólag a r o m á n s á g s z á m á r a m e g n y e r t k ü l f ö l d i ú j s á g í r ó k k a l i r a t t á k , ők c s a k a s a j á t s z e m p o n t j a i k s z e r i n t á t d o l g o z o t t é s beállított a n y a g o t szolgál15 Ion Lupulescu: Raportul general despre activitatea comitetului central a l L i g e i p e n t r u U n i t a t e a C u l t u r a l ă a R o m â n i l o r . B u c u r e ş t i , 1892. 17. l.



499

tatták ezek számára. 16 Minden lehető alkalmat felhasználtak arra, hogy felkeltsék és ébrentartsák irányukban a külföldi nemzetek érdeklődését és barátságát. A román nemzet ünnepeit zajosan ülték meg, a francia nemzeti ünnepek és az államférfiak ünneplése alkalmával viszont sohasem mulasztották el üdvözlő táviratokat küldeni s jóindulatú támogatást kérni nemzetük és ügyük számára. Előadássorozatokat tartottak a vidéki városokban s ha úgy vélték, hogy az erdélyi románságot a magyarság részéről valami sérelem éri, kaptak az alkalmon, hogy újabb méltatlankodó cikkek tömegével áraszthatják el a nyugati sajtót. Propagandájuk eredményeképen maguk a franciák is Ligát alakítottak a román ügy érdekében, mely nemcsak az erdélyi kérdés napirenden tartását tűzte ki célul, hanem a román információkat megszívlelve, egyúttal azt is, hogy ennek az egész európai politika szempontjából való fontosságát is kimutassák. A franciaországi eredmények után az olasz közvélemény rokonszenvét szerezték meg legnagyobb mértékben a román törekvések számára. Olaszországban, Franciaországhoz hasonlóképen, a román propagandának sikerült lerombolni »Magyarország liberalizmusának és szabadságérzetének hamis nimbuszát«17 s a román ügyet az olasz közvélemény a demokrácia s a liberális szellem küzdelmének ítélte a feudális Magyarország ellen. Garibaldi Menotti, a magyarbarát Garibaldi tábornok fia, a román felvilágosítás hatására azt mondotta Pulszky magyar képviselőnek, hogy a magyarok nem méltók Itália rokonszenvére, mert a legbarbárabb módon elnyomják az olaszok három millió testvérét. 18 De Gubernatis gróf is hasonlóan vélekedett a magyarságról, Imbriani szenátor pedig, a római újságokban a magyarországi románok panaszait együtt közölte az ausztriai olaszokéval, elárulva ezzel a rokonszenv igazi okát: a két nemzet azonos irredenta törekvéseit. A Ligával teljesen megegyező Dante Alighieri egyesület, valamint a római, nápolyi, turini és pármai egyetemi hallgatók szimpátia-tüntetéseket rendeztek a románok mellett s tevékenyen munkálkodtak honfitársaik között a román kérdés ismertetésén. Az egyetemi ifjúság szellemének megfelelően azután sok olasz újság is barátságos hangon írt a román törekvésekről. Az angol közvélemény megnyerése, a politikai érdekek előbb kifejtett helyzete miatt, már sokkal nagyobb nehézségekbe ütközött. Ebből a szempontból is Moroianunak vannak felbecsülhetetlen érdemei, aki a román kérdés iránt eleinte közömbösen viselkedő angol közvélemény legnagyobb részét vezetői megnyerésével a románság pártjára vonta. Felvilágosításai alapján elsőnek emelte fel hangját a románság mellett lord Edmond Fitzmaurice, majd lord 16

Benes is arra a megállapításra jutott, hogy a különböző országok közvéleménye mindíg szívesebben adott hitelt egy saját nemzetéből való tudósításainak. „Megfelelő helyen diszkrétnek és szerénynek lenni: szerintem ez jelent hatalmat és erőt.” Benes i. m. 125. l. 17 Păcăţian i. m. VII. kt. 512. l. 18 G. Moroianu i. m. 16. l.


495

Polónyi

Nóra

J a m e s Bryce, a k i k előkelő s z á r m a z á s u k s közéleti t e k i n t é l y ü k által n a g y m é r t é k b e n elősegítették a r o m á n k é r d é s n é p s z e r ű s í t é s é t az angol közvéleményben. 1 9 Az o x f o r d i e g y e t e m i t a n á r o k és t a n u l ó k például n a g y s z a b á s ú m e e t i n g e n n y i l v á n í t o t t á k ki r o m á n b a r á t érzelm e i k e t . E m e e t i n g e n , s á l t a l á b a n a z a n g o l közvélemény m e g n y e r é s é b e n az e m l í t e t t e k e n kívül n a g y szerepe volt m é g J e a n n e Del’homme k i s a s s z o n y n a k és W . R. M o r f i l l n a k , a k i k Moroianu s z e r i n t k i t a r t ó igyekezettel, áldozatkészséggel é s m e l e g érdeklődéssel s e g í t e t t é k a r o m á n o k a t céljaik elérésében. 2 0 N é m e t o r s z á g b a n a D e u t s c h e Schulverein-ok k a r o l t á k f e l n a g y m e g é r t é s s e l a L i g a céljait. 2 1 W a t t e n b a c h p r o f e s s z o r é s Helen E n g e l t a n á r n ő t á m o g a t t á k a r o m á n t ö r e k v é s e k e t s e l ő a d á s o k k a l igyekeztek ú j b a r á t o k a t szerezni a n é m e t s é g köréből a r o m á n ü g y s z á m á r a . A n a g y n é m e t és a n t i s z e m i t a i r á n y ú hirlapok, élükön a berlini Kreuzzeitung-gal, a l e g n a g y o b b szolidaritást f e j e z t é k k i a r o m á n törekvésekkel szemben. A u s z t r i á b a n a z o s z t r á k keresztényszociálista p á r t vezére, L u e g e r bécsi p o l g á r m e s t e r , a bécsi v á r o s h á z á n és a r o m á n p a r l a m e n t b e n is h e v e s e n h a r c o l t a m a g y a r s á g ellen s t ü n t e t ő e n k i f e j e z é s r e j u t t a t t a r o m á n b a r á t érzelmeit é s szoros r o m á n k a p c s o l a t a i t . A k e r e s z t é n y szociálista p á r t o n é s ú j s á g o k o n kívül i t t f ő l e g a klerikális és antis z e m i t a színezetű lapok é s politikai p á r t o k rokonszenvét s i k e r ü l t m e g n y e r n i , a k i k a z erdélyi r o m á n ú j s á g o k , f ő l e g a Tribunából á t v e t t cikkeikben h e v e s e n k e l t e k k i az állítólagos m a g y a r nemzetiségi eln y o m á s ellen. A ROMÁN

IRREDENTA

ESZKÖZEI

A LIGA CULTURALĂ által m e g k e z d e t t , i r r e d e n t a jellegű rends z e r e s i z g a t á s n a k l e g f ő b b eszközei azok a z e m l é k i r a t o k voltak, amel y e k e t a r o m á n s á g a 90-es évektől kezdve t e r j e s z t e t t a megfelelően előkészített n y u g a t e u r ó p a i közvélemény elé. E z e k közül az első m e m o r a n d u m o t az 1891. évben a L i g a ösztönzésére a b u k a r e s t i i f j ú s á g a d t a k i r o m á n , olasz, f r a n c i a é s n é m e t nyelven s a »jövő embereit«, az e g y e t e m e k i f j ú s á g á t i g y e k e z e t t m e g n y e r n i a r o m á n nemzeti t ö r e k v é s e k m e g é r t é s é r e és t á m o g a t á s á r a . 2 2 A r o m á n t ö r e k v é s e k e t e M e m o r a n d u m v a l ó b a n n a g y lépésekkel v i t t e előre. Az egyoldalú r o m á n f e l v i l á g o s í t á s o k á l l í t á s a i t minden 19 A z angol politikusok c s u p á n r o m á n s z e m p o n t ú tájékozódására jellemző példa lord F i t z m a u r i c e állásfoglalása az erdélyi viszonyokkal kapcsolatban. A londoni P a l l Mall G a z e t t e h a s á b j a i n közölt c i k k s o r o z a t á b a n kifejtette, h o g y c s a k a m a g y a r politikát okolja azért, a m i é r t az erdélyi nemzetiségi viszonyok á l l a n d ó a n f e l b o r u l á s s a l f e n y e g e t i k E u r ó p a b é k é j é t . G. M o r o i a n u i. m . 16. l. 20 G . M o r o i a n u i. m . 19. l. 21 I . L u p u l e s c u i. m . 8, 11. l. Henri Gaidoz: Les Roumains de Hongrie. R e v u e d e P a r i s , 1894. 22. l. 22 A M e m o r a n d u m címe: Memoriul studentilor universitari r o m â n i privit ó r e l a s i t u a ţ i u n e a r o m â n i l o r d i n T r a n s y l v a n i a şi U n g a r i a . B u c u r e ş t i . T i p . C a r o l G ö b l . 1891.



501

ország közvéleménye kételkedés nélkül elfogadta s nyomában a Magyarország iránti rokonszenv nagy mértékben megcsappant. Jó hírnevünk helyreállítását a magyar egyetemi hallgatók e Memorandumra kiadott Válasziratukkal már nem tudták elérni. Az ellenséges tábor már ekkorra mindenütt elhintette a magyargyűlölet magvát és így a sokkal kitartóbb s legfőképpen anyagi eszközökkel bőven ellátott román propagandahadjárattal ez a tisztán egyetemi hallgatók köréből kiinduló magyar felbuzdulás nem vehette fel a versenyt. Jó alkalmat szolgáltatott viszont a románságnak arra, hogy a bécsi, gráci, budapesti és kolozsvári román egyetemi hallgatók Ellenválaszával, Replicá-val a román ügy iránt megindított érdeklődést továbbra is fenntartsák. 23 A Replicának az egyetemi hallgatók Memorandumánál sokkal szenvedélyesebb, szélsőségesebb hangja, mindenekelőtt a magyar kormányzatot kívánta megrágalmazni a külföldi közvélemény előtt. A Liga Culturală által megindított szélsőséges áramlatnak a magyarországi románság sem tudott többé ellentállni. A Bukarestből kapott utasításoknak megfelelően az uralomra jutó radikális párt 1892. májusában a magyarországi és erdélyi románság panaszait összefoglaló Emlékiratot szerkesztett, melyet tüntető jellegű célzattal személyesen kísérelt meg átnyujtani az uralkodónak. Közvetlen célját a Bécsbe való zarándoklattal ugyan nem érte el, mert az uralkodó nem fogadta a küldöttséget. Következményei által e Memorandum mégis a román nemzeti törekvések egyik igen fontos állomását képezi. A román nemzeti komité a Liga Culturalăval egyetértve ugyanis azt a politikai kudarcot, amelyet a Memorandum Bécsbe vitele alkalmából szenvedett, úgy akarta palástolni, hogy ezt a Memorandumot a további és sikeresebb izgatás céljaira használta fel. Tartalmát közölték az erdélyi román újságokban és nyomtatvány útján terjesztették, mert meg voltak győződve arról, hogy ez esetben a királyi ügyészség a Memorandum szerzőit vád alá fogja helyezni. Számításuk be is vált s a románság ezekután már csak arra törekedett, hogy a Memorandum pöre által a romániai és európai közvéleményt egyaránt foglalkoztató nagyszabású politikai harcot idézzen elő. Ugyanez a cél vezette őket az ú. n. Replica-pörrel kapcsolatosan is, amelynek szerkesztőit a magyar ügyészség 1893. augusztusában vonta felelősségre nemzetiség elleni gyűlöletre való izgatás vétsége miatt. A Replica, de még inkább a méreteiben sokkal jelentősebb Memorandum-pör valóban a múlt század egyik legnagyobb politikai pere volt. Nem jelentősége tette azonban ezzé, hanem elindítói, akik szándékosan provokálták ki, s akik ezt a két egyszerű és mindennapi sajtópört a románság nagyvonalú nemzeti küzdelmévé akarták formálni. Jól tudták ugyanis azt, hogy bármilyen kimenetele is legyen, csak használni fog a románságnak azzal a ténnyel, hogy az 23

T. V Păcăţian. i. m. 552. l.


495

Polónyi

Nóra

egész világ f i g y e l m é t f e l h í v j a a p ö r t á r g y á r a : a m a g y a r o r s z á g i rom á n s á g n a k n e m z e t i és politikai törekvéseire. 2 4 A Replica- é s M e m o r a n d u m - p e r á l t a l n y u j t o t t kiváló é s p á r a t lan alkalom kihasználása, vagyis a tárgyalások során kifejtendő e u r ó p a i p r o p a g a n d a megszervezése é s l e b o n y o l í t á s a a L i g a f e l a d a t á v á lett, s a L i g a v a l ó b a n a s z o k o t t n á l is e r ő t e l j e s e b b energiával vezette akcióit. E g y r é s z t a m a g y a r o r s z á g i r o m á n s á g o t szervezte m e g a z z a l a g o n d o l a t t a l , h o g y a t á r g y a l á s o k o n megjelenő, összet o b o r z o t t r o m á n t ö m e g e k az egész r o m á n s á g e g y ü t t é r z é s é t bizonyítj á k a k ü l f ö l d előtt. M á s r é s z t az egész k ü l f ö l d e t e l á r a s z t ó hírszolgál a t i szervezetet l é t e s í t e t t a L i g a , m e l y a z u t á n a f r a n c i a , olasz é s n é m e t h í r l a p o k b a n a m a g y a r e l l e n e s cikkek s o r o z a t á t j e l e n t t e t t e meg. A r o m á n f e l v i l á g o s í t á s o k k a l f e l i n g e r e l t e u r ó p a i s a j t ó m i n t e g y 30 k é p v i s e l ő j é t személyesen is elküldte K o l o z s v á r r a . E z e k a z u t á n , a k i k közül R o b e r t o F a v a a z olasz, Rudolf E i g e l a z o s z t r á k , S a f i r R u b i n p e d i g a f r a n c i a s a j t ó t képviselte, a r o m á n i a i é s a m a g y a r o r s z á g i r o m á n h í r l a p o k t u d ó s í t ó i v a l e g y ü t t s a j t ó - és t á v i r a t i i r o d á t r e n d e z t e k be és cikkeikkel az összes n y u g a t i ú j s á g o k a t elárasztották.25 E z e k e n a z egyoldalú h í r l a p i t u d ó s í t á s o k o n kívül gyűlölködő r ö p i r a t o k t ö m e g é t is t e r j e s z t e t t é k , amelyekből elszörnyedve értes ü l t e k a j ó h i s z e m ű külföldiek, h o g y a n a k a r j á k a m a g y a r o k a kolozsv á r i f a j t ö r v é n y s z é k e n 2 5 á r t a t l a n r o m á n e m b e r életét k i o l t a n i ( ? ) . A t u d o m á n y o s világ képviselői is h i t e l t a d t a k ezeknek a rom á n v á d a k n a k s m é g a politikai élet vezetői közül i s s o k a n t á m o g a t ó i l e t t e k a r o m á n ü g y n e k . Clémenceau m a g y a r - g y ű l ö l e t e a Mem o r a n d u m - p ö r i d e j é b e n y ú l i k vissza, S e a t o n W a t s o n (Scotus V i a t o r ) és W i c k h a m Steed is e k k o r k e z d t é k m e g a k c i ó j u k a t a m o n a r c h i a ellen. Azok az a n y a g i é s erkölcsi áldozatok, a m e l y e k e t a L i g a Culturală a p r o p a g a n d a h a d j á r a t eredményeiért hozott, várakozást felülmúló s i k e r r e l j á r t á k . E g é s z E u r ó p a közvéleménye e l f o r d u l t t ő l ü n k s b e n t a z o r s z á g b a n a » j o g t a l a n üldözés« m é g az eddiginél e g y s é g e s e b b é k o v á c s o l t a össze a r o m á n s á g o t . A z t a t é n y t , h o g y Őfelsége e g y év m u l v a az összes e l í t é l t e k n e k k e g y e l m e t adott, t o v á b b á , h o g y a nemzetiségi i z g a t á s o k m i a t t b e t i l t o t t r o m á n nemzeti p á r t v a l ó j á b a n e r e n d e l k e z é s u t á n is f o l y t a t t a működését, term é s z e t e s e n m á r n e m s i e t t e k a k ü l f ö l d t u d o m á s á r a hozni. A Memor a n d u m - p ö r u t á n egész E u r ó p a nemzetiség-elnyomással vádolt m i n k e t és a m a g y a r s á g s e m m i t s e m t e t t , m e g s e m próbálkozott a közvélemény f e l v i l á g o s í t á s á v a l . Á l l a m ü g y é s z é s államfogház ú t j á n r e a g á l t t o v á b b r a is az i z g a t ó k t á m a d á s a i r a , ahelyett, hogy egész t á r s a d a l m i é s p o l i t i k a i életét e cél s z o l g á l a t á b a állította volna. »Valójában, a m i k o r egész E u r ó p a a N e m z e t i E r ő s z a k o t a l k a l 24 J a n c s ó B e n e d e k i. m . 151. l.; R o m á n nép n e m veszthet, h a n e m csak nyerhet e pör l i s 1/13. 25 E n c i c l o p e d i a R o m â n i e i . I . 787. l.

források szerint: „A r o m á n á l t a l . ’ ’ T r i b u n a , 1894. á p r i -



503

mazta, mi erre gyöngék voltunk, mi csak az erőszak látszatát keltettük fel.«26 A nagy sajtóperek által felvert hullámok azonban lezajlásuk után még korántsem csendesedtek el. A monarchia nemzetiségeinek 1893. évi bécsi s 1895. évi budapesti gyűlései alkalmával újból és újból foglalkoztatták a külföldet az erdélyi kérdés problémáival s még a magyarság 1896. millenáris ünnepségeit is a maguk javára használták fel. Külföldön, Bécsben és Párisban nagyszabású meetingeket rendeztek ez alkalomból, amelyeken tiltakoztak a szerintük sajátosan magyar jellegű évfordulós ünnepségek ellen.27 A Liga Culturală 1896-os akciói egyszersmind lezárták a román propaganda első korszakát. A romániai zavaros belpolitikai viszályok aláásták ugyanis a Liga belső egységét is és külföldi tagozatainál fellépő korrupció lerombolta a tekintélyét. 1904-ig a »haldoklás« állapotában volt s újjászületése és második fénykora csak az ekkor megválasztott ú j főtitkár, Iorga Miklós személyének tulajdonítható, aki egyúttal »dinamikus erővel« formálta át a románság egész nemzeti történetét is.28 A nemzeti szellemnek ebben az időben újonnan s minden eddiginél nagyobb erővel felébredt korszakában Iorga kultúrális és nemzeti propagandájával a határokat igyekezett eltörölni s »kategorikus imperativusként« tűzte ki a nagy célt: az összes románok politikai egyesítését. 29 Egyrészt az idegen uralom alatt élő románok nemzeti öntudatát igyekezett elevenebbé tenni, másrészt viszont a román kérdés külföldi ismertetését helyezte ú j alapokra. Első célkitűzésének megfelelően a magyarországi románok ekkor fellépő, fiatal radikális nemzedéke valóban főleg e romániai ú j szellem hatására a szászvárosi »Libertatea« és Gogáék budapesti »Luceafărul«-ja lapjain teljesen átalakította a Kárpátokon inneni románok politikai, szociális és kulturális felfogását. 30 A megújhodott Liga Culturală külföldi propagandájának működése pedig 1904-től kezdve egyenes vonalban vezetett a végső kifejlődés felé. 26

Hóman–Szekfű: Magyar történet. VII. 376. kk. l. A bécsi tiltakozó meetingen, amelyet az osztrák keresztény-szocialista párttal egyetértésben tartottak meg, az utóbbiak felfogásához alkalmazkodva a millenáris ünnepségeket a románok zsidó-magyar jellegűnek tüntették fel. „Le millénaire... est une fete qu’on ne peut pas dire spécifiquement magyare, mais bièn judeo-magyare.” Pascu Etienne: Un meeting de protestation a Vienne contre les fêtes au millénaire hongrois (1896). Revue de Transylvanie, 1939. V. No. 3. 366. l.. A párizsi gyűlésre vonatkozóan ld. Pascu: Un meeting roumaine, serbe, et slovaque en 1896. Revue de Transylvanie, 1939. V. No. 2. 232. kk. l. 28 Al. Olteanu: Liga Culturală şi Unirea. „Familia”, 1939. jan. 24. 83. l. 29 Patria, 1929. I. 30. 30 Szem előtt kell tartanunk azonban ennél a megállapításnál azt a kétségbevonhatatlan tényt, hogy ez a fiatal és szélsőséges irányokat követő román nemzedék szoros romániai összeköttetései ellenére a harcához szükséges szellemi fegyvereket elsősorban a magyar művelődésből, az őket körülvevő magyar kultúrlégkörből merítette. Kultúrtörténeti vonatkozásaiban ezeket a megfigyeléseket Gáldi László fejti ki: Goga pesti évei és a Luceafărul, Bp., 1941. c. tanulmányában. A kérdés politikai történeti részét pedig Polónyi Nóra. A hazai románság politikai, szociális és kulturális felfogása a XX. század elején c. sajtó alatt lévő tanulmánya dolgozza ki. 27


495

Polónyi

A MEGÚJULÓ

Nóra

MOZGALOM

A ROMÁN PROPAGANDA 1904-től 1914-ig t e r j e d ő s z a k a s z á b a n I o r g á é a vezető szerep, a k i f e l i s m e r t e a L i g a C u l t u r a l ă b a n elfoglalt á l l á s á n a k g a z d a g l e h e t ő s é g e i t é s f e l is h a s z n á l t m i n d e n eszközt azok g y ü m ö l c s ö z t e t é s é r e . E r e d m é n y t a n n á l k ö n n y e b b e n s i k e r ü l t elérnie, mivel 1907-ben a r o m á n s z e n á t u s erkölcsi t e s t ü l e t n e k és jogi személynek i s m e r t e el a L i g á t s ez a t é n y e g y ú t t a l az á l l a m l e g m e s s z e b b m e n ő a n y a g i é s erkölcsi t á m o g a t á s á t is b i z t o s í t o t t a s z á m á r a . Az i n f o r m á c i ó s jellegű p r o p a g a n d a - m ű v e k tömegével á r a s z t o t t á k m o s t el a k ü l f ö l d e t s ú j u l t erővel h a s z n á l t a k f e l i s m é t m i n d e n l e h e t ő s é g e t a r o m á n m o z g a l o m é b r e n t a r t á s á r a . Az 1906-os b u k a r e s t i k i á l l í t á s j ó a l k a l m u l szolgált e szempontból, v a l a m i n t az idegen o r s z á g o k b a n t a r t ó z k o d ó r o m á n o k lelkes b u z g ó l k o d á s a is. A k ü l f ö l d i p r o p a g a n d a i r á n y í t ó h e l y e ebben az időben B é c s volt. A ker e s k e d e l m i a t t a s é m i n ő s é g é b e n o t t t a r t ó z k o d ó Moroianu, a r o m á n h í r v e r é s e k i p r ó b á l t m e s t e r e , a Bécsben időző külföldi ú j s á g í r ó k k ö r é b e n e r e d m é n y e s és j e l e n t ő s p r o p a g a n d a - t e v é k e n y s é g e t f e j t e t t ki. 3 1 A z a n g o l és olasz ú j s á g í r ó k képviselőivel szoros összeköttetés e k e t é p í t e t t ki, s a z o k a t k é s ő b b g o n d o s a n á p o l t a egészen a világh á b o r ú kitöréséig. S c o t u s V i a t o r és W i c k h a m Steed m o s t m á r szívvel-lélekkel a r o m á n ü g y h a r c o s a i v á l e t t e k s az olaszok közül F r a n c o Caburi, Doda, E r n e s t o Vercesi és G a y d a t a r t o t t á k napirenden l a p j a i k b a n az erdélyi r o m á n k é r d é s t . A B é c s b e n t a r t ó z k o d ó r o m á n o k f r a n c i a é s angol b a r á t s á g o t s z o r g a l m a z ó c s o p o r t j á n kívül a század elején j e l e n t ő s b e f o l y á s s a l b í r t a Popovici á l t a l i r á n y í t o t t osztrák-barát románok tábora, akiknek tekintélyét a trónörökös F e r e n c F e r d i n á n d d a l való k a p c s o l a t a i k növelték. A f ö d e r á l i s Auszt r i a t e r v e i t a z o n b a n idővel m i n d k e v e s e b b r o m á n t e t t e m a g á é v á , az e g y e n s ú l y az a n t a n t - b a r á t s á g felé l a s s a n a r á n y t a l a n u l eltolódott. 3 2 I o r g a é s M o r o i a n u m u n k á l k o d á s á n kívül a r o m á n i a i a k közül Filipescu, T a k e Ionescu, C a n t a c u z i n o , az erdélyieknél pedig Goga O k t a v i á n és L u k á c s László m u n k á l k o d o t t a r o m á n t ö r e k v é s e k érdekéb e n s e g y ü t t e s m ű k ö d é s ü k e r e d m é n y e z t e , h o g y »a v i l á g h á b o r ú kit ö r é s e k o r az erdélyi k é r d é s az e u r ó p a i k ü l ü g y i h i v a t a l o k b a n ismer e t e s volt.« 3 3 A r o m á n p r o p a g a n d a 1 9 1 4 – 1 9 2 0 k ö z ö t t m á r jól megalapozva f o l y t a t t a m ű k ö d é s é t , m é r e t e i a z o n b a n e k k o r m i n d e n eddigi tevék e n y s é g e t messze f e l ü l m ú l ó h a t a l m a s a r á n y o k b a n bontakoztak ki. A h á b o r ú és b é k e k ö t é s éveiben a r o m á n o k é r v e i k n e k egész f e g y v e r t á r á t f e l v o n u l t a t t á k a k ü l f ö l d előtt. Ezzel m i n d azt a k a r t á k bebizonyítani, h o g y az összes r o m á n o k egyesítése a történeti jog, 31

G. M o r o i a n u i. m . 54 l. Eöttevényi Olivér: F e r e n c F e r d i n á n d . Bp., 1943. 167. k k . l.: C o n s t . Grauer: C u p r i v i r e l a F r a n z F e r d i n a n d . H . n . 1935. 33 G. M o r o i a n u i. m . 179. l. „ A u m o m e n t o u l a g r a n d e g u e r r e a é c l a t é l a Question T r a n s y l v a i n e était u n e question connue des chancelleries européennes.” 32



505

népi demokrácia, a nemzetiségi elv érvényesülésének és a keleteurópai egyensúlynak egyaránt elengedhetetlen feltétele. 34 A külpolitikai antant orientáció erősödésével párhuzamosan a románság külföldi gyülekezőhelye Bécs helyett mindinkább Párizs lett, ahol az antant hangadó elemein kívül a monarchia többi nemzetiségeinek vezetőivel is kapcsolatba kerültek. Itt alakították a románok is a csehek példájára a rendszeres propaganda fenntartására egy állandó szervet, a »Consiliul Unităţii Române«-t, mely sajtóorganumával, a népszerű »La Roumanie«-val együtt nagy lépésekkel vitte előre az erdélyi kérdés franciaországi népszerűsítésének ügyét. A Consiliul vezetői Take Ionescu, Lukács László és Goga barátságos kapcsolatokat létesítettek azután a befolyásos politikusokhoz, így Clémenceauhoz s Poincaréhoz és a cseh nemzetiség nagy harcosával, Benessel az együttműködés szálait itt kezdték fonni. Az antant másik központja, az angol főváros is fontos működési területe volt a román háborús propagandának. Itt Moroianu irányította az akciókat, ő fűzte még az eddiginél is szorosabbra az angol közéleti vezetőkkel való kapcsolatokat s keresett újabb támogatókat a román törekvések számára. A románság nagy pártfogója, Wickham Steed házában barátságos megbeszélések keretében találkoztak a románok a legjelesebb francia, olasz, angol, sőt japán és amerikai politikusokkal is, akikkel megvitatták közös ügyeiket. Seton Watson még folyóiratot is szerkesztett „The New Europa” címen a monarchia nemzetiségei érdekében, Allan Leeper, Lloyd George miniszterelnök titkára, pedig egyenesen felszólította a románokat, hogy Memorandumban fejtsék ki az angol külügyminisztérium előtt a jövendő Nagy-Románia nemzetiségi politikájának elgondolását.35 Az angol közvélemény azonban ilyen erőfeszítések ellenére is a békekötés éveiben sem volt feltétlenül a román törekvések mellett, sőt 1920-ban határozottan a magyarok felé mutatott rokonszenvet. Vaida-Voivod Sándor miniszterelnök 1920-ban Londonban tett látogatásával tudta csak feloldani ezeket az ellentéteket. Eredményes »missziójával« sikerült a Románia iránt tanusított bizalmatlanság utolsó foszlányait is eltüntetni. 36 Az angol közvéleményhez hasonlóan az Egyesült Államok sem állottak teljes mértékben a román törekvések pártján. Amerika még a háború utolsó éveiben is meg volt győződve az osztrák-magyar monarchia fenntartásának szükségéről s Kossuth és az emigráció emléke Magyarországot tette rokonszenvessé előttük. 37 Ilyen körülmények között a román kormány fontosnak találta egy bizottság Amerikába küldését, amelynek feladatául az Egyesült Államok vezetőinek és a közvélemény rokonszenvének megnyerését tűzte ki. A feladat annál is inkább szükségesnek látszott, mivel Amerika háborús készülődései, felszerelésének óriási arányai bebizonyították 34

Mikó Imre i. m. 8. l. G. Moroianu i. m. 62. l. Tilea V. V.: Acţiunea diplomatică a României. Nov. 1919–Mart. 1920. Sibiu, 1925. 38. l. 37 Stoica Vasile: In America pentru cauza românească. Bucureşti, 1926. 35 36


495

Polónyi

Nóra

a z o t t a n i r o m á n o k előtt, h o g y a z E g y e s ü l t Államok képviselőinek a h á b o r ú végső k i f e j l ő d é s é r e é s a b é k e t á r g y a l á s o k m e n e t é r e d ö n t ő b e f o l y á s u k lesz. L u k á c s László, M o ţ a és Stoica, a r o m á n k ü l d ö t t s é g t a g j a i t e h á t m i n d e n e n e r g i á j u k a t l a t b a v e t e t t é k a cél érdekében s a s a j t ó m e g n y e r é s é v e l p á r h u z a m o s a n a vezető politikusok meggyőzés é t is m e g k í s é r e l t é k . A » W a s h i n g t o n P o s t « és a »New-York Times« c s a k h a m a r a r o m á n ü g y j ó a k a r ó t á m o g a t ó i v á l e t t e k s az E g y e s ü l t Áll a m o k á l l a m f é r f i a i n á l kieszközölt személyes k i h a l l g a t á s o k ú t j á n ped i g a z o k r o k o n s z e n v é t i s s i k e r ü l t megszerezni. Th. Roosewelt, az E g y e s ü l t Államok volt elnöke például, a k i eddig m e g volt győződve a H a b s b u r g - b i r o d a l o m civilizatorikus szerepéről, a r o m á n k ü l d ö t t s é g gel f o l y t a t o t t a u d i e n c i a u t á n m á r szívvel-lélekkel e g y e t é r t e t t a rom á n t ö r e k v é s e k k e l . A cseh p r o p a g a n d a p é l d á j á t k ö v e t t é k a r o m á n o k – s a j á t b e v a l l á s u k s z e r i n t – a m e r i k a i t é n y k e d é s ü k a l k a l m á v a l is. S t e f a n i k , m a j d M a s a r y k j ó a k a r a t ú t a n á c s a i n a g y lépésekkel vitték előre t ö r e k v é s e i k e t . Ú t m u t a t á s a i k a t f e l h a s z n á l t á k a k k o r is, m i d ő n a k o r m á n y t a g j a i n a k m e g n y e r é s e u t á n elsősorban t u d o m á n y o s körökkel v e t t é k f e l a k a p c s o l a t o k a t s a politikai tényezők felvilágosít á s á t , t á j é k o z t a t á s á t is t u d o m á n y o s színezettel végezték. 3 8 A r e n d s z e r e s p r o p a g a n d a s z e r v e t A m e r i k á b a n a Stoica által a l a p í t o t t »Liga N a ţ i o n a l ă R o m â n ă din A m e r i c a « k e r e t e i b e n építették ki, ahol »minden lehető eszközt« i g é n y b e v e t t e k céljaik eléréséhez. Szívós k i t a r t á s s a l f o l y t a t o t t m ű k ö d é s ü k n e k m e g is l e t t az eredménye: az E g y e s ü l t Államok k o r m á n y a 1918. n o v e m b e r é b e n h i v a t a l o s f o r m á b a n is k i j e l e n t e t t e , h o g y » s z i m p á t i á v a l viseltetik az összes r o m á n o k nemzeti e g y s é g é n e k m e g v a l ó s í t á s a i r á n t é s n e m f o g j a elmulasztani, h o g y a m a g a i d e j é b e n b e f o l y á s á t a r o m á n n é p politikai é s t e r ü l e t i jogai érdekében é r v é n y e s í t s e . . . « 3 9 A z E g y e s ü l t Államok l e g f ő b b h i v a t a l o s f ó r u m á n a k f e n t e b b i kijelentése n e m m a r a d t ü r e s f o r m a s á g . B r i a n d 1917. j a n u á r 10-i jegyzéke, m a j d Lloyd G e o r g e 1918. j a n u á r 5-i n y i l a t k o z a t a u t á n Wilson elnök 14 p o n t j a k ö z ö t t is o t t szerepelt a nemzetiségi elv és önrendelkezési j o g az a n t a n t h a d i c é l j a i k ö z ö t t . B á r az E g y e s ü l t Államok elnöke c s a k A u s z t r i a - M a g y a r o r s z á g népeinek » a u t o n ó m fejlődéséről« a k a r t tudni, a g y ő z t e s á l l a m o k n a k a r o m á n s á g törekvéseivel m e g e g y e z ő politikai érdekei m i a t t s a k i t a r t ó és ü g y e s p r o p a g a n d a h a d j á r a t h a t á s á r a a románság reményei a legnagyobb mértékben beteljesedtek: megszületett Nagy-Románia. A háborúelőtti magyar nemzedék v é t k e s e n j ó h i s z e m ű és k ö z ö m b ö s m a g a t a r t á s á v a l öntud a t l a n u l h o z z á j á r u l t a r o m á n s á g k ü l f ö l d i t é n y k e d é s é n e k megkönynyítéséhez. A r o m á n p r o p a g a n d á n a k így az e u r ó p a i országok közvéleményében t e l j e s m é r t é k b e n s i k e r ü l t eloszlatni »az AusztriaM a g y a r o r s z á g r ó l v i r á g z ó legendák« 4 0 emlékét. POLÓNYI

NÓRA

38 »Így a z e m b e r e k n e k bizalmuk volt abban, amit mondtam.« Stoica, i. m . 39. l. 39 S t o i c a i. m . 51. l. 40 „ L e g e n d e l e î n f l o r i t e d e s p r e A u s t r o - U n g a r i a . ” S t o i c a i. m . 12. l.


MAGYAR

AZ OLASZ

FIGYELŐ

VÁLTOZÁSOK

Felületesen gondolkodók, akiknek elképzeléseit n e m a tárgyilagosság, hanem a világnézeti rokonszenv, vagy ellenszenv irányítja, igen kényelmesen azt hiszik, h o g y 1943. j ú l i u s 25-én, az olasz fascista n a g y t a n á c s drámai ülése u t á n végleg megbukott a fascizmus és n e m t á m a d fel többé. Az ilyen elképzelés nélkülözi a történelem tanulságait és n e m számol a z z a l , h o g y e g y ö n á l l ó , e r e d e t i államszervezési ideológia a történel e m s o r á n m é g s o h a s e m t ü n t el nyomtalanul s h a a külső körülmények, v a g y az emberiség helyzetének különböző alakulása időnkint lappangó életre kényszerítették is az a u t o n ó m ideológiákat, mindíg előbukkant egy-egy korszak, amelyben létjogosultságukat újra m e g t a l á l t á k . Í g y kell m e g í t é l n ü n k a fascizmus mostani összeroppan á s á t is. A k ü l s ő f o r m á k a t pillanatok alatt felszámolták, a jelvények eltüntek, a fascio, a szimbólum láthatatlanul elhomályosult, a lényeg, az eszme a z o n b a n változatlanul megmaradt. Az átlagos újságolvasó általában a következőket tudja az olasz eseményekről: a fascizmus agonizálása, amely m é g 1941. június 10-én Olaszország hadbalépésének n a p j á n megindult, 1943. július 19-én, R ó m a bombázásakor, kriziséhez ért. Ugyancsak július 19-én, a m i k o r a z Ö r ö k V á r o s r a 700 tonna gyújtó és robbanó bomba hullott, egy kies fekvésű északolaszországi városkában, Feltreben Mussolini megbeszélést folytatott Hitlerrel. R ó m a bombázásának tragikus estéjén t é r t vissza Mussolini

a Termini pályaudvarra. Az érkezésére kirendelt újságírók feljegyzik, h o g y Mussolini igen h a l l g a t a g és rendkívül enigmatikus arccal szállott ki a t e r m e s kocsiból. Mialatt autójával behajtott a Palazzo Veneziáig, láthatta a bombázás u t á n i izzó h a n g u l a t o t . Sziciliából kedvezőtlen hírek érkeztek. Alighogy leült hivatalának íróasztalához, e g y m á s u t á n j e l e n t e t t é k be látogatásukat a fascista nagytanács tagjai és a r r a kérték Mussolinit, h o g y mielőbb h í v j a össze a n a g y tanácsot és ott félreérthetetlenül foglaljon állást Olaszország égető belés külpolitikai kérdéseiben. Mussolini engedett a rábeszélésnek és 1939 december 7-e ó t a először hívta ismét össze a fascista nagyt a n á c s o t 1943. július 24-én d é l u t á n 5 ó r á r a . Az ülésről előzőleg hivatalos közleményt n e m a d t a k ki. A h í r m é g i s g y o r s a n t e r j e d t el R ó mában, úgy hogy szombaton, július 24-én délután m á r s ű r ű tömeg e k l e p t é k el a P i a z z a Venezia terét. A Villa Torlonia, Mussolini m a g á n l a k á s a és a Palazzo Venezia között erős rendőri és katonai felkészültség biztosította az útvonalat. 5 ó r a előtt 5 perccel Bastianini külügyi államtitkár kíséretében megérkezett Mussolini. N e m tekintett sem jobbra, sem balra és a tőle m e g s z o k o t t r u g a n y o s léptekkel fölszaladt a lépcsőkön. A tanácskozó teremben már teljes számban jelen voltak a fascista nagytanács tagjai. Mikor Mussolini belépett, j e g e s c s ö n d f o g a d t a . A Duce szúrós szemekkel végignézett a fascista nagytanács tagjain, m a j d belekezdett utolsó beszédébe.


Magyar Figyelő

508 Másfélórán keresztül magyarázott, érvelt, hevesen vádolta volt munkatársainak egyrészét, haragosan megrótta az árulókat s miközben egyre fokozódó hévvel teljesen átadta magát a szónoki lendületnek, dühösen csapkodta a történelmi nevezetességű íróasztalt. Hirtelen, egy rövid, lakonikus mondattal befejezte beszédét. Ugyanaz a jéghideg csönd fogadta a beszéd végét is. A többit már a hivatalos jelentésekből ismerjük. 10 órás drámai feszültségű tanácskozás után Mussolini meghajlott a többség akarata előtt és belenyugodott abba, hogy Grandi, a fascista nagytanács elnöke a királyhoz és a császárhoz forduljon a hatalom átvételének érdekében. A fenti, napisajtóba való színesebb leírás hézagosan világítja meg azt a tényt, hogy a fascizmus hirtelen összeroppanása, a rendszer belső ziláltsága mellett főkép a külpolitikai és háborús körülmények miatt következett be. Mindaz, amit Mussolini és legközvetlenebb eszmei b a r á t j a a fascista ideológia felállításával alkottak, mindaz, ami érdem, vagy ami esetleg téves és eléggé át nem gondolt álláspont volt a rendszerben, a párt bukásakor szóba sem került, hanem a likvidálást még a legfigyelmesebb szemlélő is az olasz nép békeakaratának és a fascizmus által kezdett háború rosszrafordulásának tulajdonítja. Évek távlatára van szükség ahhoz, hogy a fascizmus bukásáról elfogadható bírálatot mondhassunk. A huszadik század ú j állam- és nevelésfilozófiája július 25-én csak gyakorlatilag bukott el, s aki felfogja a történelem nagy tanulságait, tisztán látja, hogy az eszme, mint autonóm elgondolás nem bukott el. A francia forradalom ezelőtt 128 esztendővel omlott össze, s amit a bécsi kongresszus résztvevői 1815-ben mint soha fel nem támadót elparentáltak, 1848-ig lappangott a szívekben, hogy akkor ismét diadalra vigye a szabadság

és az emberi jogok eszméjét. Éppen úgy, mint a Revolution, a fascizmus is a szükségből és az emberi természet egy töredékének a kényszerűséggel való szerencsés találkozásából született. Fogamzása és embrionális fejlődése méltó volt egy igazi, az eklektikus álláspontot kizáró eszme elindulásához. Hogy ismét a francia forradalommal állítsuk szembe a mostani eseményeket, 1789 reakciót jelentett az önkény, a monarchikus zsarnokság és a szociális egyenlőtlenség ellen, a fascizmus pedig a túlzott liberalizmusban a felelősség kétértelműsége, a gerinctelen kifinomult polgárság ellen kezdte el előbb az eszmei alapok lerakását, majd a természetéhez hozzátartozó dinamikus megvalósítást. Ami a legszembeötlőbben forradalmibb a fascizmusban, az az egyén totális átformálására való törekvés. Ha Mussolini nem is vindikálh a t j a magának a fascizmus eszmei alapjainak megteremtését, senkisem tagadhatja, hogy politikai zsenije és egyéniségének varázsa mindennél jobban rányomta bélyegét a történelem egyik legnagyobb politikai kísérletére. Új embertípust akart teremteni, aki a hősi életszemléleten keresztül keresi az életnek viszonylagos célját. A fősúlyt ő is a nevelésre, tehát az ifjúságra fektette. A katonás fegyelem, a közösségi érzés kifejlesztése, az egyéniség felesleges csillogásainak lenyesése, az önzetlenség, de egyidőben a szabadságjogok korlátok közé szorítása tartoztak a Mussolini-féle nevelés legjellegzetesebb eszközeihez. Mussolini, mint minden ú j irányt adó államférfi, a lélek és az erő között választhatott. Ő az erőt részesítette előnyben és ez okozta egyéni bukását. Mert azok, akik látszólag megmaradtak a lélek mellett, erőben is hatalmasabbnak bizonyultak, mint az erő hivatalos képviselői. Ha pontokba akarjuk sorolni a fascizmus előnyeit és hibáit, a tévedések száma annyival több,


Magyar Figyelő

509

amennyi pontosan elég volt a mostani letörés bekövetkezéséhez. Előnynek mondhatjuk a következőket: 1. A fascista Olaszország külpolitikája 1922-től az európai hadjárat megindulásáig a hagyományos olasz külpolitika útján járt. Szem előtt tartotta Itália változhatatlan geopolitikai helyzetét, amely a Földközi tenger térségében csak kölcsönös engedékenység keretében tarthatja fenn az olasz érdekek védelmét. Egészen az abessziniai expedicióig az olasz külpolitika számolt azzal, hogy a brit világbirodalommal konfliktusba nem szabad keverednie, mert tengerparti állam lévén, a brit politika legvégső atoutja, a flotta mindíg biztosítani tudja Nagybritannia számára az utolsó szó erejét. Ez a külpolitika Olaszország számára az utóbbi évszázadban szinte axiómává változott. 2. A páriskörnyéki békeszerződések a győztes Olaszországban is keserű visszhangra találtak. Az olasz nép meggyőződése szerint Versaillesben nem elégítették ki Olaszország vitális igényeit, ezért Olaszország a világháború utáni külpolitikai kapcsolatait nem hatotta át a győztes hatalmak elszigetelődési álláspontja, hanem kereste a kapcsolatokat a Trianonban, Versaillesben és Neuillyben megcsonkított országokkal. Ez a megbékélés szellemének jegyében felállított olasz külpolitikai elgondolás később általános rokonszenvvel találkozott az egész világon. 3. Az olasz külpolitika előnyére írhatjuk azt is, különösen az abeszsziniai hadjárat előtti időre értve, bogy a megbékélésre irányuló kísérleteket és javaslatokat mindíg a legőszintébben támogatta. 4. Belső vonatkozásban különösen a fascizmus építkezései emelendők ki. Ha a szellemi újjászületés jelei nem is mutatkoztak, az alkotó szellem külsőleg egész sor impozáns alkotásban megnyilvánult.

Vasútak, villamos művek, duzzasztó gátak, kikötők, hajók, bérpaloták, egyetemek, kórházak, különböző szociális intézmények mindíg magukon viselik a fascizmus anyagi alkotó szellemét. 5. Érdekes kísérletet hajtott végre a fascizmus az alsóbb társadalmi rétegek szociális viszonyainak megoldására is. Az elesettek, a munkaképtelének és a munkanélküliek felkarolását az állam vette kézbe. Ez az első átfogó kísérlet, amely a történelemben elvből gyakorlatra is áttevődött. 6. A fascista nevelési rendszer meg tudta változtatni sok esetben az olasz lélek olyan sajátosságát, amelyet nagy általánosságban nem szoktak az egyén javára írni. 7. A totalitarizmusok vallásellenességét nem vette át. Egyezményt kötött a Vatikánnal és a katolikus egyház számára teljes szabadságot biztosított. Hibái, amelyek mostani bukását okozták, sokkal számosabbak és nagyobb jelentőségűek, mint erényei voltak. 1. Mussolini kijelentése szerint, annak, aki embereket akar kormányozni, ismernie kell az embert. Ezen az egy ponton Mussolini végzetesen tévedett. Azt hitte, hogy az ember egy a priori tétel alapján gyúrható, formálható, és elfelejtette, hogy az egyéniség letörése és megnyirbálása kiöli az emberekből az életkedvet és az alkotás utáni vágyat. 2. A szellem kárára mindíg az erő és a közvetlen eredmény javára döntött. Ennek a megállapításnak a helyességét legjobban az bizonyítja, hogy az abesszinai hadjárat előtt megindult angol-olasz egyezkedő tárgyalások eredményét nem tudta türelemmel bevárni, hanem az erőszak alkalmazásával igyekezett Olaszország érdekeit szolgálni, azontúl pedig egy militarista nagyhatalom demonstrációját akarta komoly formában megvalósítani.


Magyar Figyelő

510 3. Hibája a fascizmusnak, hogy nem látta be a monarchikus államforma olasz vonatkozású előnyeit é s nem méltányolta a savoyai ház hervadhatatlan érdemeit. 4. Nem volt eléggé hajlékony és alkalmazkodó a hasznavehetetlennek bizonyult elvek megváltoztatásánál. Így Mussolini, bár maga személyesen híve volt az egyén szabadságának, egyetlen egy intézkedést sem hozott, amely az egyénre nyomasztólag ható korlátokat megkönnyebbítette volna, ezért Olaszország az utóbbi húsz évben szellemi téren nem produkált élvonalbeli egyéniségeket, akik pedig feltétlen szellemi tekintélyek voltak az olaszok közül, mint Benedetto Croce, Guido de Ruggiero, Toscanini, stb., nem tartoztak a fascisták közé. 5. A fascista külpolitika 1936 óta feladta realista elgondolásait és a nemzeti érdekeket világnézeti érdekekkel kombinálta. Elfordult az angol barátság keresésétől s mivel a fascista Olaszország is kisemmizettnek érezte magát, a vesztett államok felé orientálódott. A Négusnak megüzent háború elhatározó lépés volt Olaszország külpolitikájának szempontjából. Félreérte hetetlenül szembe került az angolszászok érdekeivel és ezzel egyidőben Anglia és az USA hatalmi fölényével. A magárahagyatottság kijelölte az olasz külpolitika további ú t j á t : külföldi kapcsolatait és hatalmi aspirációinak megvalósítását csakis Németország oldalán kereshette. Hézagos és hiányos kép ez az olasz változások felméréséhez. Ami három hét távlatából megállapítható, az az, hogy a fascizmus az ideológiák harcában az első menetben kiütéses vereséget szenvedett, mert az örök emberi törvények legjelentősebbikét, a szabadságot, nem részesítette abban a kegyben, amely nélkül tömegeket nem lehet egy ú j rendszer mögé állítani. Nagy

József

DÉL-ERDÉLY IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI ÉLETE A magyar történelemben szinte törvényszerűen ismétlődnek azok az újrakezdések, amelyekre az egész nemzet, vagy egy-egy jelentős része kényszerült a századok során egészen napjainkig. A tatárjárás, Buda várának eleste, a török elnyomatás alól való felszabadulás, a negyvennyolcas szabadságharcot követő elnyomatás és a Trianonban történt országcsonkítás után mindíg ú j r a és ú j r a vissza kellett térnünk nemzeti létünk megmaradt alapjaihoz, hogy a romok és csonkaságok helyén megint felépüljön a nemzethez méltó emberi és magyar élet. Különösen gazdag azonban az újrakezdésekben történelmünknek az a korszaka, amelyben benne élünk. Trianon után egyidőben kellett elvégeznünk a magyar föld szétszakított részein az újrakezdések egész sorát a csonka országban éppen úgy, mint Erdélyben, a Felvidéken, a Délvidéken és az őrségben. S az újrakezdések száma még megsokszorozódott a megszállt területek bizonyos részeinek felszabadítása után nemcsak általában a megnagyobbodó országban, hanem magukban a viszszatért országrészekben is, és még inkább az idegen megszállás alatt maradt s az előbbinél súlyosabb kisebbségi sorsba süllyedt magyar területeken. Mekkora bíztatás azonban a mai magyar nemzedékek számára az, hogy ezekhez az örökös újrakezdésekhez még eddig mindíg eléggé erősnek bizonyult a nemzet s minden rétege, és a magyar életet hordozó föld minden része! Olyan bizonysága ez mai történelmi sorsunknak, hogy ezt szívünkbe vésve, csak bizakodással nézhetünk a vajudó jelenből az ismeretlen jövő felé. Ezekkel a gondolatokkal olvastuk végig a magyar újrakezdés egyik beszédes bizonyságát, a délerdélyi magyarság »Szépirodalmi


511

Magyar Figyelő és ker. Közművelődési Szemléjét«, az Aradon megjelenő Havi Szemlét. Annak a viszonosságnak az alapján, amely evileg megszabja a magyar államnak az északerdélyi románsággal és a román államnak a délerdélyi magyarsággal szembeni magatartását, már nagyon régóta vártuk, hogy a Kolozsvárt megjelenő Viaţa Ilustrată (Az Élet Képekben) című román folyóiratnak megfelelően odaát is napvilágot lásson egy magyar irodalmi és keresztyén közművelődési folyóirat. A Havi Szemlének hozzánk eljutott első száma még nem jogosít fel a bírálatra, hanem egyszerűen mély és őszinte örömre késztet. Az első pillanatban meglep, hogy a folyóirat éppen Aradon jelenik meg, holott köztudomás szerint más város a délerdélyi magyarság szellemi központja. De végignézve a munkatársak során, megállapítható, hogy így is megvannak a kapcsolatai Dél-Erdély minden részével s a szemle, melyet a folyóirat havonként tart a délerdélyi irodalmi és ker. közművelődési élet felett, alkotó írókról, művészekről, nemzetnevelőkről, és irodalmához, ker. közművelődéséhez ragaszkodó népi közösségről nyújt bíztató képet. A szerkesztő bizottságban az aradi Fischer Aladár minorita gimnáziumi igazgatón, a költő Olosz Lajoson és a szerkesztő Molnár Árpádon kívül ott van a tanulmányíró Vita Zsigmond nagyenyedi református kollégiumi tanár is. Az első szám vezércikkírója Gyárfás Elemér, aki írásának alapgondolatát az Evangéliumból meríti: »A búzaszem, ha, el nem vettetik a földbe, egymaga marad; de ha elvetik, ott csodálatosan átalakul és sokszoros termést hoz...« Fischer Aladár, szép írásában az Alföld futóhomokját megkötő akácfáról ír, magyar jelképül állítja elénk, s szeretné, ha a folyóirat »egy kicsikét hasonlítani tudna a mi akácunkhoz!...« Argay György evangélikus esperes a magyar pa-

rasztságért folytatott önzetlen és jószándékú munkára inti a vezetőket, mert csak így nyerhető meg az egység és a közös munka számára a ma még bizalmatlan falusi nép. Vita Zsigmond Szombati Szabó Istvánról ír tanulmányt, megrajzolva a költő sikerekben és ünneplésekben gazdag éveit s az utánuk következő keserű elhallgatás lelki és művészi okait. Tanulmánnyal szerepel még Abafáy Gusztáv (Móricz Zsigmond nyugaton) és dr. Berthe Nándor (Garay János »Obsitos«-a). Dr. Schweitzer József a fenyőerdő szépségeit és természettudományi érdekességeit ismerteti népszerűsítő jellegű cikkében. Terjedelmével és üdeségével, mély értelmű humorával és felemelően bizakodó hangulatával valósággal elbűvöl Kacsó Sándor »új népmeséje« a táltos malacról. A folyóirat első számában versekkel szerepel Olosz Lajos, Szemlér Ferenc, Nagyfalusi Mihály, egy képpel Acél Ferenc, hárommal pedig Vas Albert. A Havi Szemlével kétségtelenül komoly kezdeményezés történt abban az irányban, hogy a kisebbségi erdélyi irodalomnak egy újabb hőskora induljon meg. A kezdet bíztató, mert az első szám munkatársai között jónéhányan vannak olyanok, akik feltétlenül kezességet jelentenek a kezdeti nehézségek leküzdésére s a számukra immár több, mint két évtizedes kisebbségi erdélyi irodalom hagyományait folytatva, a magyar szellemi, lelki helytállásnak nemcsak hirdetésére, hanem hősies megvalósítására is. A Havi Szemle nemcsak Délerdélyben, hanem a határokon innen is a minden nehézségeken győzedelmeskedő magyar szellem újabb bizonyítéka, s éppen ezért, akárcsak Dél-Erdélyben, innen is féltő szeretettel és nem lankadó figyelemmel kísérjük további sorsát. * Az erdélyi képzőművészeknek a kisebbségi sorsban töltött évek


Magyar Figyelő

512 alatt kialakult s ma már szép hagyományokkal rendelkező szervező és szervezkedő készsége újabb jelentős eredménnyel gasdagította az erdélyi magyar képzőművészet történetét. Ez alkalommal azonban nem északerdélyi, hanem délerdélyi képzőművészeti eseményről van szó. A délerdélyi magyar képzőművészek valóságos vándorkiállítást hoztak létre, s ezzel egy év leforgása alatt m á r háromszor léptek a délerdélyi műpártoló közönség elé. A kezdeményezés Arad és Temesvár festőitől indult el, akik előbb Aradon, majd Temesvárt rendeztek gyűjteményes kiállítást. Mindkét helyt szokatlanul meleg érdeklődést keltettek, és nem v á r t sikerrel zárták kiállításukat. Így merült fel az a terv, hogy a kiállító képzőművészek számát teljesebbé teszik a tulajdonképpeni Dél-Erdély képzőművészeivel s az előreláthatólag hatalmas tárlatot Brassóban rendezik meg. A kiállítás június 13-án nyilt meg, s az összesen százötven művel szereplő tizennégy képzőművész valóban Dél-Erdély minden vidékét szóhoz juttatta. A kiállítók névsora a következő: Beleznay István, Gallasz Nándor, Gruzda János, Hajós Imre, Kollár Gusztáv, Lukász Irén, Muhos Kornél, Paál Albert, Pataki Sándor, Soós István, Tsuzó-Leiter Arthur, V. Székely Piroska, Vass Albert és Wolf Károly. Mint minden gyűjteményes kiállítás, ez sem lehetett egységes sem felfogásban, sem színvonalban, a kiállított művek nagy száma nem mutatott a legszigorúbb önbírálatra és válogatásra, de a minden szellemi és nyilvános közösségi élettől elzárt brassói magyarság eltekintett a felfogásbeli és színvonalbeli különbségektől s hatalmas tömegekben kereste fel a kiállítást. A magyarság nagy érdeklődése figyelmet keltett a románság és szászság körében is, úgy hogy szászok és románok egyaránt szép számmal keresték fel a magyar művészek kiállítását. A kiállító művészek főleg olajjal és

vízfestékkel dolgoztak. Muhos Kornél és Kollár Gusztáv fölényes művészettel megalkotott akvarelljei. Pataki Sándor finoman ködös tónusú képei, Paál Albert merész fény- és árnyhatással megfestett tájképei, Gruzda János téli napfényben ragyogó, barátságos havasi tájai, az olajjal dolgozó, de a vízfestmény könnyedségére emlékeztető vásznaival nagy sikert elérő Hajós Imre, Tsuzó-Leiter Art h u r látomásszerűen megjelenített tájai és állatkompoziciói, és Vass Albert üdeszínű pasztelljei vonták a leginkább magukra a közönség figyelmét. V. Székely Piroska egy, Gallasz Nándor pedig három szoborral szerepelt a tárlaton, mindkettőjük sikere megérdemelten nagy volt. A kiállítók közül tulajdonképpeni grafikus csupán Beleznay István, akinek rézkarcai képviselték a nagymúltú és ma is világhírű magyar grafikát. A kiállító tizennégy magyar képzőművész sikere túlnő a képzőművészet határain. Műveikkel mindannyian arról tettek bizonyságot, hogy lábukat szilárdan megvetették szülőföldjükön, vállalták és viselik a minden eddiginél súlyosabb kisebbségi sorsot, és a bénító viszonyok ellenére rendületlenül alkotnak önmaguk és népi közösségük számára. A magyar léleknek a magasabbrendű művelődési életre való igénye jelentkezett a kiállítás résztvevőiben, megszervezőiben és a látogató magyar közönségben. Meg vagyunk győződve arról, hogy délerdélyi képzőművészeink alkotó munkája nem szétszóródó népi közösség romjain kiviruló virág, hanem annak ez egyre tervszerűbben meginduló délerdélyi magyar irodalmi és közművelődési életnek a kezdetét jelenti, amelynek román megfelelője Észak-Erdély földjén, az önmagában bízó és nemzetiségeire gondotviselő magyar állam jóvoltából már régen túljutott a természetszerű kezdeti és átmeneti nehézségeken. Nagy Géza


513

Magyar Figyelő A BEVERIDGE-TERV A Sir William Beveridge nevét viselő szociálpolitikai programm a külföld sajtójában és tudományos köreiben élénk érdeklődést keltett. Magyar részről egy sereg hírlapi cikk és tudományos kommentár jelent meg, amelyek kellő részletességű tájékoztatást nyujtottak a terv elgondolásairól, előzményeiről és fogadtatásáról. Ez fölöslegessé, cikkem szűk keretei pedig lehetetlenné teszik a Beveridge-terv újból való kimentő ismertetését, emiatt az elkerülhetetlen ismétléseken kívül csak néhány elvi szempont tárgyalását vélem célszerűnek. A fentemlített »szociálpolitikai programm« elnevezést óvatosan kell értelmeznünk. Bár a Beveridge elnöklete alatt összeült, az érdekelt szakminisztériumok, állami és autonóm testületek képviselőiből álló bizottság eredeti megbízását tágabban értelmezve, nemcsak a jelenlegi szociális biztosítás újjárendezését dolgozta ki, hanem ezen túlmenően, a szociális biztonság megteremtésére vonatkozó memorandumot nyujtott be – magában a tervben hangsúlyozza, hogy ez számos szociális kérdés tekintetében nem tartalmaz megoldási javaslatokat. A terv tehát több, mint pusztán a szociális biztosítás reformja, de kevesebb az átfogó szociálpolitikai programmnál. A terv egyik szakaszának zárószavai szerint: »Az itt javasolt rendszer egyes pontokban forradalmat jelent, de épen a fontosabb pontokban csak fejlődést, amely természetszerűen következik a multból. Így tehát brit forradalom.«* Ez a patetikus fordulat kontinentális forradalomszemléletünk szerint kissé túlzottnak hat, viszont Nagybritanniában a forradalmak másként szoktak lejátszódni. A terv a szociális biztosítást a szó legtágabb * Az idézetek Mihelics Vid „A Beveridge-terv” című tanulmányából valók (megj. Budapest, 1943.).

értelmében vett társadalombiztosítássá duzzasztja azzal, hogy a kényszerbiztosítást minden polgárra kiterjeszti, tekintet nélkül jövedelmének nagyságára, egyidejűleg és minden körülmények között meghatározott jövedelmet biztosítva mindenki részére: a gondos számítások alapján megállapítandó létminimumot. Három – a szociálpolitika más területére átnyúló, de a tervezet lényegével szorosan összefüggő – előfeltételt jelöl meg: a gyermeknevelési pótlékot, a preventiv és a munkaképességet helyreállító egészségügyi szolgálat általános intézményesítését, végül a munkanélküliség lehető teljes vagy maximális kiküszöbölését. A terv szerint szükség van a szociális biztosítás gyökeres átszervezésére, amely ennek jelenlegi zűrzavaros és áttekinthetetlen rendszerét észszerűen vezetett, egységesített és az igazgatás tekintetében decentralizált biztosítási szervezettel váltsa fel. Ha a szociális biztosítás ú j rendszere tökéletessé válik, védelmet nyujt az egyik legveszélyesebb társadalmi jelenség: a nyomor ellen. Ezt a terv szerint hiteles és pártatlan – egyébként kézenfekvő – tudományos vélemények is igazolják, amelyek szerint a nyomor okai az esetek legnagyobb részében a keresőképesség átmeneti vagy végleges megszűnésére vezethetők vissza, a továbbiakban pedig arra, hogy a jövedelem nagysága nem áll arányban a család szükségleteivel. A nyomort a jövedelemelosztás újraszabályozásával kell orvosolni, amely a szociális biztosítás tökéletesítése útján és a gyermeknevelési pótlékok bevezetésével érhető el. Ugyancsak tudományos adatokra támaszkodva jelenti ki a terv, hogy az a jövedelem, amellyel Nagybritannia munkabérből élő társadalma már a mult világháború előtt rendelkezett, bőségesen elegendő lett volna a nyomor elhárítására e jövedelem puszta átrétegzése folytán, amely a nyomor által nem sujtott osztályok


Magyar Figyelő

514 tagjait mindennemű szociális teher viselése alól fölmentette volna. E r r e a terv csak annak igazolásáért mutat rá, hogy a nyomor megszüntethető annál is inkább, mert az első világháború az életszínvonal emelkedését és általában véve a haladást nem volt képes meggátolni; így a jelenlegi háború sem zárhatja le a társadalmi fejlődést. Igaz ugyan, hogy az életszínvonal emelkedése egymagában nem szüntette meg a nyomort, de épen ez teszi szükségessé Beveridgeék tervét. A gyermeknevelési pótlékok sürgős bevezetését a terv nemcsak a brit családok szociális helyzetének javítása céljából javasolja, hanem azért is, mert – amint mondja – ha a születések száma továbbra is a jelenlegi szinten marad, a brit népesség száma rövid időn belül rohamosan csökkenni fog. A terv a munkaképtelenségi támogatással egyidejűleg természetesen azoknak az okoknak és eseteknek a csökkentését is nélkülözhetetlennek t a r t j a , amelyek a munkaképtelenséget előidézik. Ez egyfelől az átfogó országos egészségügyi szolgálattal érhető el, másfelől a biztosítottak olyanirányú felvilágosításával, hogy kötelességüknek érezzék s a j á t egészségük megóvását és a balesetek tőlük telhető elkerülését. A munkanélküliség kérdését illetően Beveridge abból indul ki, hogy a munkanélküliség teljesen nem küszöbölhető ki, viszont a foglalkoztatottság bizonyos maximális mértéke már szerinte is lehetséges. A kidolgozott terv szempontjából feltétlenül ragaszkodik ehhez a mértékhez, mert – mint részletesen kifejti – tömeges munkanélküliség esetében elgondolásai nem vihetők keresztül. Beveridge becslései szerint a tervnek 8 és fél százalékos munkanélküliséggel kell számolnia, amelyhez majd szociálpolitikai teendőit szabnia kell. Beveridge nem tekinti feladatának, hogy a munkanélküliség meg-

oldásáról javaslatokat terjesszen elő, viszont néhány szóban rámut a t arra, hogy maga a szociális biztonság kiépítendő rendszere is hozzájárulhat majd a munkanélküliség csökkentéséhez, ha a munkanélküliek támogatását összhangba hozzák a munkapiac mozgékonyságával, úgy, hogy ez munkakeresésre ösztökéli a munkásokat. Ezzel a dolgozó osztályok vásárlóereje megszilárdul és enyhül a gazdasági élet nyomottsága. Ez a vásárlóerő méginkább megszilárdul, ha a biztosítási juttatásokat nem az általános adóbevételekből, hanem a biztosítottak járulékaiból álló autonom biztosítási alapból fizetik. Az alap ésszerű kezelése szintén fokozh a t j a a munka utáni keresletet azzal, hogy a kedvező időkben felhalmozott tartalékokat kedvezőtlen viszonyok között fogyasztják el, egyidejűleg pedig mind a munkaadók, mind a munkavállalók járulékait leszállítják. Előbbi a munkapiac megélénkülését vonná maga után, utóbbi pedig a munkavállalók vásárlóerejét növelné. Eközben többször hangsúlyozza a terv, hogy fontosnak t a r t j a a mult bevált vívmányainak indokolt mértékben való felhasználását a jövőben is. Így jelentékenyen fokozódnék a szociális biztonság az Angliában magas fejlődési fokon álló önkéntes biztosításon, továbbá a közjótékonysági alapon folyó szociális népgondozáson keresztül mindazokban az esetekben, amelyekben a »biztosítás kudarcot vall«... A terv pénzügyi oldaláról kell még megemlékeznünk. A szociális biztonsági alap pénzügyi ellátását – az eddigiekhez hasonló módon – három forrás szolgáltatná: a biztosítottak, ezek munkaadói és az állam, vagyis az adófizető polgárok összessége. Az átmeneti nehézségeken pedig a jelenlegi biztosítási rendszer felgyülemlett tőkéi és kamatai fognak segíteni. A terv különösen pénzügyi szempontból rak nagy terheket a polgárság vállára, mert a lakosság tetemes része


515

Magyar Figyelő kettős minőségben vesz részt a biztosításban: mint biztosított, a biztosítási járulék lerovásával és mint adófizető, az állami adó megfizetésével, viszont – jegyzi meg Beveridge – a társadalombiztosítós egységesítése és az ügykezelés racionalizálása következtében ezek a hozzájárulások az eddigiekhez képest jelentékenyen meg fognak kisebbedni. A tervezet láthatólag a jelenlegi brit gazdasági és társadalmi rendszer csorbítatlan megőrzésének figyelembevételével készült. A terv egyetlen javaslata, a népéletbiztosítás államosítása az, amely a brit gazdasági rendszerbe többékevésbbé módosítólag nyúl bele. Különben egészen helyesnek látszik Bruno Rauecker megjegyzése, amelyben megállapítja, hogy Beveridge mindenütt tekintettel volt a tőke érdekeire, mert a javasolt szociális reformokat igyekszik lehetőleg a tőke megterhelése nélkül keresztülvinni. Ennek az álláspontnak logikus következménye, hogy bár a terv szociálpolitikai intézkedései úgyszólván az egész angol társadalomra kiterjednek és a biztosítási előnyök élvezetében egyaránt részesítenek mindenkit – a hozzájárulások a biztosítottak vállaira nem egyformán súlyosodnak. A hozzájárulások összegszerűen egyenlőek ugyan – talán csak a vállalkozó bérszámláját terhelik fokozottabban – nyilvánvaló, hogy a kisebbjövedelmű rétegeket jobban igénybeveszik, mint a tehetősebbeket, akik jövedelmük kisebb hányadát kénytelenek az ügy érdekében feláldozni. A terv érdekessége, hogy a jövedelmek felső határára való tekintet nélkül készült. A terv a dolgok ilyen megoldását üdvösnek tartja az egymás iránti felelősségtudat kifejlesztésében, a szociális biztonság fokozásában, a jövedelmi felső határ figyelembevételének minden visszás következménye nélkül. A nemzeti minimum biztosítása a terv

szerint csak így válhatik lehetővé. Igen nagy figyelmet szentel Beveridge a létminimum kérdésének, viszont másutt alkalmazott szociálpolitikai programmoktól eltérően semmivel sem árulja el, hogy az egyes jövedelmek felső határának megszabására gondolna. Ebben lényegesen különbözik azoktól az elképzelésektől, amelyek az igazságosabb szociális rend megteremtése érdekében elkerülhetetlennek minősítik a jövedelemnek bizonyos mérvű korlátozását. Beveridge szociális szemlélete viszont nem az egyenlőség, illetve az arányosság elvén épül fel. A szemlélet helyessége vitatható, az azonban kétségtelen, hogy a létminimum és a jövedelemkorlátozás közül – a gyakorlat igazolja, – az előbbit tartani lehetett, az utóbbi komolyságát a legszigorúbb ellenőrzésnek sem sikerült eddig biztosítania. Hasonló szerénységet árul el Beveridge a munkanélküliség kérdésében is, amikor elhárítja magáról a megoldásra irányuló javaslattételt is. A terv körül keletkezett polémia eredményeként mindenesetre leszűrhetjük, hogy a terv kontinentális viszonylatban egyáltalán nem keltette a radikális társadalmi reformjavaslatok benyomását. Ezzel szemben a szociális állapotok korszerűsítését nyugodtan és szenvedélymentesen akarja keresztülvinni, talán inkább nyílik rá alkalma, hogy programmjának pozitiv előjelet adjon. Ezt mindenesetre a terv legfőbb értékeként kell elkönyvelnünk. Az angol kormány egyelőre nem fogadta el a javaslatot, innen nézve pedig kissé későnjöttnek és elavultnak látszik már. Nem tudhatjuk, hogy Beveridge tervének jövő sorsa mi lesz, az azonban bizonyos, hogy bármiféleképen alakul majd a szigetországban a szociális reformok ügye, a javaslatban felvetett eszmék és ötletek nem maradhatnak hatástalanok. Berényi Ádám


SZEMLE

K Ö Z É P E U R Ó P A ÉS A P Á N S Z L Á V I Z M U S A MAGYARORSZÁGI

NÉMET

NÉPCSOPORT Budapesten megjelenő

havi

f o l y ó i r a t a , a » S ü d o s t d e u t s c h e R u n d s c h a u « II. é v f o l y a m á n a k 6. s z á m á b a n cikksorozatot közöl Középeurópa és a pánszláv eszme kapcsolatairól. Az egyes cikkeket Dr. Koppen Vilmos, a Völkischer Beobachter berlini munkatársa, J u s t W. Artur, a »Südost-Echo« budapesti szerkesztője, Brodi András, a m a g y a r országgyűlés ungvári, ruszin képviselője, Dr. Gregorič Danilo belgrádi főszerkesztő, Lalev L j u b e n szófiai publicista és Dr. Kniezsa István, a budapesti egyetem t a n á r a és a M a g y a r Tudományos A k a d é m i a t a g j a írta. Érdekességet kölcsönöz a cikksorozatnak, hogy azoknak a nemzeteknek a szakírói szólnak hozzá a kérdéshez, amelyeket Középeurópában a legsúlyosabban érintenek a pánszláv törekvések. V i s z o n t az e g y i k l e g k i t ű n ő b b m a g y a r t u d ó s és a külföldi ú j s á g í r ó k cikkeit fajsúly szempontjából az különbözteti meg egymástól, hogy mennyiben indultak ki történelmi tényekből és tapasztalatokból s mennyiben a priori tételekből. Mi csak annyit engedünk m e g magunknak, hogy Brodi A n d r á s állításaival szemben jelezzük kétkedésünket, egyébként komment á r n é l k ü l i s m e r t e t j ü k a S ü d o s t d e u t s c h e R u n d s c h a u f i g y e l e m r e m é l t ó cikkeinek a lényegét. DR.

K O P P E N

VILMOS megállapítja,

hogy

a

plutokráciának

és

a bol-

s e v i z m u s n a k E u r ó p a ellen f o l y t a t o t t h a r c á b a n a Sztálin által h i r d e t e t t pánszlávizmus alapjában véve pánbolsevizmus, mert a Szovjet-Unió – m i n t m á s h a t a l m i k é r d é s b e n is – a cári örökséget v i l á g f o r r a d a l m a s í t ó célkitűzései szolgálatába állította. Feloszlatta a komintern szervezetét, amivel a cikkíró szerint csak az a célja, h o g y eloszlassa A n g l i á n a k és az E g y e s ü l t Államoknak, valamint a kis szláv népeknek a bolsevista törekvések mérlegeléséből fakadó bizalmatlanságát. Ezzel szemben Sztálin (kinek a végső célja változatlanul a nemzeteknek a »sarló és kalapács« a l á t ö m ö r í t é s e ) f ö l e l e v e n í t e t t e a Danilewski és t á r s a i által csaknem háromnegyed évszázaddal ezelőtt kidolgozott pánszláv föderáció gondolatát. » H a ez a n a g y orosz gondolkodó (Danilewski) – írja K o p p e n doktor – a cári imperiálizmus sok körültekintést igénylő mozgalmát hasznosítani a k a r t a és bármilyen föderáció megvalósulásától egy állítólagosán tervszerű európai k e t t é h a s a d á s f o l y a m a t á n a k megindulását remélte, ú g y Sztálin szám á r a is e z e k n e k a j e l s z a v a k n a k a felelevenítése c s u p á n e s z k ö z k é n t szolgálh a t célja elérésére. A Szovjet-Unió m á r többé n e m »szláv-anyácska«. Többet törölt ki t u d a t o s a n a cári á l l a m e s z m e politikai lényegéből, minthogy még m a is a szláv kultúrélet h o r d o z ó j á n a k t a r t s á k , a Szovjet-Unió a proletár világköztársaság központjának tekinti magát. A Kreml számára ennélfogva a pánszlávizmus n e m más, mint egyike a z o k n a k a számos cselfogásoknak és kétszínű j á t é k o k n a k , a m e l y e k M o s z k v á t közelebb sodorják e távoli célokhoz. S z á m í t á s a i v i l á g o s a k : elérni azt, h o g y a keleti és a déli szlávságot pánszláv s z ó l a m o k k a l m a g á h o z kösse, illetve c s a t l a k o z á s u k k a l l e z á r j a a bolsev i s t a t é r f o g l a l á s e g y i k s z a k a s z á t , m e r t e z á l t a l m á r be is h a t o l h a t o t t a n y u g a t i f é l t e k e b á s t y á i b a . A S z o v j e t B e r l i n é s I s t a m b u l , P r á g a é s B e l g r á d ka-


Szemle

517

pui előtt, valamint az Adria és az Égei tenger partján Európa bolsevizálódásának legcsalhatatlanabb jele v o l n a . . . Az a szovjet terv, amely a szláv államokon kívül Romániát, Görögországot, Finnországot és Magyarországot, valamint a balti államok mindegyikét a legnagyobb magától értetődöttséggel bekebelezi a bolsevizmus »biztonsági övezetébe«, bizonyítja, hogy a pánszlávizmus gondolatrendszere Sztálin számára a legelfogadhatóbb fedőérv keleti és déli térhódítására. Ehhez Moszkva szövetségesel beleegyezését már megnyerte. Tehát most is ugyanazok a törekvések érvényesülnek, amelyeket Danilewski az akkori Oroszországnak írt elő.« Az orosz pánszláv eszme Oroszországnak azt a fikcióból született elhivatottságát hirdette, hogy mint a szlávság első harcosa, köteles ellentállani a »keleti b u t a s á g n a k « és a török elnyomatásnak. A kis szláv népek pedig oltalmazójukat keresték a cári Oroszországban. Az első világháború után bekövetkezett összeomlás megsemmisítette mindezeket a reménykedéseket, sőt az elbalkániasodás jelenségének lettünk a tanúi. Szláv testvériségről szó sem l e h e t e t t : a horvátok szerb iga alá kerültek, a szlovák o k a t a csehek, az u k r á n o k a t a Szovjet r o h a n t a le és a régi orosz-lengyel ellentétek jelentékenyen kiéleződtek. Azok a szláv népek, amelyeket Sztálin ma pánszláv jelszavakkal tüzel – mintegy ugródeszkát készítvén a maga számára E u r ó p a belsejének meghódítására – az ú j j á r e n d e z e t t Európában egyéni súlyuknak és értéküknek megfelelő szerephez j u t n á n a k – í r j a cikke befejezésében Koppen doktor.

A SZOVJET-UNIÓ NEMZETISEGI POLITIKÁJÁRÓL ír Just W. Artur. Cikkében azokat a tanulságokat közli, amelyeket szovjetoroszországi utazásai során szűrt le. Hangsúlyozza azt a meggyőződését, hogy a SzovjetUnió nagy olvasztó tégelyében megsemmisülnek a kis lélekszámú nemzetiségek. A lenin-sztalini elmélet ugyan a teljes nemzeti önrendelkezés jogát hirdeti, de a gyakorlatban a nemzetiségek tökéletes alárendeltségi viszonyban állanak Moszkvával. »A Szovjet-Unió nemzetiségi politikájának sztálini megfogalmazása; külsőségeiben nemzeti – tartalmilag szociálista. A kis népek irodalmi szükségleteiről egy moszkvai műintézet (Zentrisdat) gondoskodik e népek anyanyelvén nyomtatott selejtes kiadványokkal. A vállalat szerkesztősége elképzelhetetlenül alacsony színvonalon mozgó, politikai tartalmú faliújságot és könyvsorozatokat bocsát piacra, melyeket 20–30 különböző nyelvre fordítanak le. E politikai tömegirodalom népszerűsítésére kibocsátott falragaszok is azonos szöveggel, ábrákkal és azonos nyomdatechnikai eljárással készülnek. A bolsevizmus gyakran említi nemzetiségi politikája vívmányaként a kis népcsoportok számára készített betűrend bevezetését és rendszeresítését. Maradék nélkül érvényesült ebben a törekvésben a latin betűrend alapként való használatának rögzítése és egyöntetű bevezetése. Még olyan ősi kultúrnyelv számára is, mint a mongol, latinos betűrendszert készítettek. A török elemek ellatinosítása bizonyos vonatkozásaiban hasonlóságot mutatott Kemál Attatürk újításaival, amelynek keresztülvitelét azonban éppen török részről gáncsolták el. Mi sem természetesebb, hogy a bolsevisták ezt propagandacélból kihasználták. Ez az ellatinosítási folyamat végül a korlátlan Sztalin-diktatura idején, 1932ben az első ötéves terv lezárásával alábbhagyott... Nem tagadható azonban, hogy mindebből sok – a gyakorlati életre vonatkozó – egyszerűsítés adódott. Mert a kisebbségi kultúrák népi önállósága az elemi iskolák III. osztályos tankönyvének színvonalára, a felnőttek szellemi képességei pedig a silány tömeglapok olvasására korlátozódott. Ezen a nívón felül már mindenki menthetetlenül az orosz vérkeringésbe sodródik bele, akár a szakképzettség vagy a politika és a művelődés területét vegyük. A moszkvai és leningrádi állami Operaházak színpadán az


Szemle

518

1934-es téli színi évad végén különleges népi játékokat bemutató együttesek léptek föl. Ámde míg az u k r á n o k hivatkozhattak színművészeti hagyományaikra s gonddal készülhettek korszerű »szociálista« előadásaikra, hiányzott mindez a georgiaiak, a szegényes fehéroroszok s főleg az usbekek és m á s középázsiai néptörzsek részéről, amelyeknek népi művészete viseletükben, dalaikban és táncaikban ki is merül. Ilyen nemzeti rekvizitumokból volt kénytelen a z u t á n az élelmes revürendező a lelkiismeretlen zeneszerző segítségével »darabot csinálni« a moszkvai ünnepi játékokra, hogy a rikító színektől, a, fényszórók sugárkévéitől és a zajos zenei kísérettől elkábult közönségnek bemutathassák a »nemzeti kisebbségek« művelődésének rohamos fejlődését.« Cikkének befejezésében J u s t annak a véleményének ad hangot, hogy a pánszláv-elv a szovjet vezetők megszokott dialektikájának egyik játékszere, a m e l y e t a p i l l a n a t a d o t t s á g a i h o z m é r t e n h a s z n á l n a k fel. BRODI ANDRÁS »A p á n s z l á v i z m u s és a k á r p á t a l j a i r u s z i n o k « című c i k k é b e n h o s s z a s a n f o g l a l k o z i k a p á n s z l á v i z m u s és a s z l á v o p h i l i z m u s fogalmi körülhatárolásával, m e r t – úgymond – a ruszin nyelvben a p á n s z l á v i z m u s n a k o l y a n j e l l e g e v a n , a m e l y e k m á s érzések és t ö r e k v é s e k m e g j e l ö l é s é r e s z o l g á l n a k . A r u s z i n o k a p á n s z l á v i z m u s h e l y e t t a szláv közösségi g o n d o l a t á p o l á s á r a , e g y m á s kölcsönös m e g i s m e r é s é r e és az irod a l m i k a p c s o l a t o k f e n n t a r t á s á r a a szlávophilizmus f o g a l m á t h a s z n á l j á k . A p á n s z l á v i z m u s f o g a l m á t m á r c s a k a z é r t is elvetették, m e r t jelentése l é n y e g e s e l v á l t o z á s t s z e n v e d e t t . Míg a keleti szlávok e l i s m e r t é k a ruszinok a t a » n a g y s z l á v s á g « t a g j a k é n t , a d d i g a déliek f i g y e l m e l e g f e l j e b b k i v á n c s i s á g b ó l f o r d u l t f e l é j ü k s s z á m o s i g é r e t ü k f e l t é t e l e s és m i n d e n gyakorlati érték nélkül m a r a d t . Végül alkalmuk nyilt számtalanszor a r r a is, h o g y a p á n s z l á v i z m u s n e g a t í v h a t á s a i t is m e g i s m e r j é k , a m i k o r a c á r i Oroszország, sőt m a g a a c á r – a k i k ö r ü l a keleti szlávok a s z l á v s á g m e g m e n t ő j é n e k l e g e n d á j á t t e r e m t e t t é k m e g –- a r u s z i n k u l t ú r t ö r e k v é s e k ellen l é p e t t fel. A m a g y a r - r u s z i n és e g y é b t ö r t é n e l m i k a p c s o l a t o k i s m e r t e t é s e u t á n B r ó d i A n d r á s a k ö v e t k e z ő m e g á l l a p í t á s o k k a l f e j e z i be c i k k é t : »Arról, hogy a szláv realizmus miképpen hatott a ruszinokra, beszámolt a m a képviselőházban. Kétségbevonhatatlan, hogy amint lehetőségük nyilt a szláv népeknek önálló nemzeti élet vagy önkormányzat megteremtésére, szakítottak az illuziókkal és a reálpolitika s í k j á r a léptek. Most m á r nemcsak a tehetetlen, multon nyugvó, legtöbbször elvont közösségeszméket kellett számításba venniök, hanem azokat az érdekellentéteket is (származás, t á j , nemzetközi politika, vallás, mezőgazdaság és társadalom), melyek az utópisztikus szlávophilizmus k o r r e k t u r á j á t célozták. A cári Oroszország összeomlása és a forradalmi Szovjetoroszország ideológiai célkitűzésének homályos volta lényegesen hozzájárultak ahoz, nogy a szlávophilizmus nyomdokaiba lépő szlávságközti kapcsolatok kifejlődésük kezdeti állapotában vannak. Ennek következménye, hogy sehol sem fejlődött ki olyan elkeseredett h a r c a nagyorosz és u k r á n nyelvjárások között, mint éppen a K á r p á t a l j á n . E küzdelem közepette a nép felvilágosodott, megerősödött és érthető, ha a »szláv testvériesség« jelszavával való csaknem húsz éves hadakozás u t á n r á j ö t t a b á r á n y n a k a farkastól, az igazságnak pedig a vigasztaló ígéretektől való megkülömböztetésére. Az utóbbi húsz év céltalan harcaiban népünk a gyermekkorból férfiúvá érett. Értékes tapasztalat o k a t szerzett, önbizalma megerősödött, világnézete megnyugodott és m a m á r érdekeit nyiltan megvédi, mivel jogainak kiharcolását államjogi szempontból is természetesnek t a r t j a . . . A szláv népek számára a pánszlávizm u s meghaladott álláspont. Valamennyi szláv nép a természet és a sors adottságainak keretein belül szándékszik jövőjét megalapozni és életét élni.«


Szemle

519

»SZERBIA TEGNAP, MA, HOLNAP« címen Gregorič Daniló dr. a pánszláv eszmének a szerb történelem alakulására tett hatásával foglalkozik. Úgy véli, hogy Szerbiában a pánszlávizmus sohasem játszott túlságosan jelentős szerepet. Bár a monarchia ellen vívott szerb nemzeti harcok korszakában a pánszlávizmust függetlenségi mozgalmaik indokolására használták, mégis egészen más tényezők befolyásolták a szerb nép kialakulását és fejlődését. Kétségkívül voltak az évszázadok folyamán a szláv testvériesség fogalmából keletkezett eszmei megmozdulások, ezekre azonban mi sem jellemzőbb, mint az a szerb szólás-mondás: az ég magasan, a cár messze van. Lényeges szerepet játszott ennek a hangulatnak a kialakításában Oroszország csaknem szerbellenes magatartása Bulgária javára, ami különösen a Szt. Stefanói békében jutott kifejezésre. Szerbia hol Bécsben, hol Moszkvában tapogatózott, míg a szerb államélet pánszláv kapcsolatai kimerültek a politikai (entente) szerződések megkötésében és ezek betartásában. Az utóbbi években Belgrád a tiszta reálpolitika híve volt. Szerbia mai helyzete – ha lehet – még több reálizmust követel. »Az bizonyos – vallja be végül is Gregorič Danilo – hogy a szerb nép bizonyos rokonszenvvel viseltetik az oroszok iránt, s ez az esetleges pánszláv gondolatok meggyökerezését elősegíti. A bolsevizmus eredményei azonban ezt az érzést inkább plátói alapokra helyezték, ha teljesen ki nem ölték. A szerbiai kommunista lázadások idején (1941–1912 telén) a partizán csoportok terrorja messzemenően kijózanította és semmlegesítette a különböző társadalmi osztályokat, de főleg a parasztságot. A kommunizmust ma legfeljebb külső erőszakkal lehetne a népre kényszeríteni, ami azonban a lakosság 80%-át alkotó parasztságnak, ifjúmunkásságnak és az értelmiségieknek egységes ellentállását vonná maga után. Kommunista mozgalom a fenti rétegek kezdeményezéséből sohasem fog kiindulni. Mindezzel még a lehetősége is teljesen megszűnt annak, hogy a szerb nép a Moszkvából újólag hallható »varázsfuvola« hangjára figyeljen. A kommunista agitáció évekkel ezelőtt eljátszotta Szerbiában »kis játékait«, a félrevezetett csoportok hamarosan fölébredtek. Ilyen csábításoknak a jövőben nem lesz hatásuk.«

LJUBEN LALEV, a cikksorozat szófiai szereplője »Pánszlávizmus és a bulgárok« című cikkében a következőket írja: »A közelmultban megtartott moszkvai pánszláv kongresszus a pánszláv kérdést újra az érdeklődés előterébe helyezte. Aszerint, hogy a kérdést elméleti vagy gyakorlati vonatkozásaiban vizsgáljuk, egyformán silány eredményekre jutunk. Mint eszme a pánszlávizmus káros hatású, mert – mint valamennyi ilyen természetű népcsoportosulás – Európa felosztását feltételezi s megakadályozza a kölcsönös megegyezésen nyugvó Európa kialakulását. A gyakorlatban a pánszláv eszme tulajdonképpen nem is élt, amennyiben mégis volt, igen kevés haszonnal járt éppen a szlávságra nézve, mert az eszme az orosz imperialista politika eszköze volt csupán.«

Lalev mindezek bizonyítására Bulgária újabbkori történelmi eseményeit hozza fel: a berlini kongresszus 1878-ban feldarabolja az ország területét, mert a bolgár nép önállóságában az orosz terjeszkedést látta. Szerbia bekebelezi Nis és Pirot vidékét, 1885-ben a Marica-völgyre pályázik, a második balkánháborúban a szerbek a bolgárok ellenségeivel szövetkeztek és pánszlávizmusuk örve alatt a görögök segítségével lekapcsolják Macedoniát és a románok kezére játsszák Dobrudzsát, a világháború utáni élénk kultúrkapcsolatokra jellemző, hogy sem a bolgár újságok, sem a bolgár könyvek előtt nem nyílt meg a szerb h a t á r . . . Ilyen volt a pánszlávizmus megjelenési formája Bulgáriában – jegyzi meg Lalev. Mindenkoron csak arra szolgált, hogy Oroszország belenyúlhasson a kisebb államok belpolitikai életébe és megzavarja fejlődésük menetét.


Szemle

520

KNIEZSA ISTVÁN »Pánszláv törekvések Magyarországon« cím alatt a szláv nyelvek, főként azonban a szláv kultúrák közös eredetével, fejlődésével, egymásrahatásával és eltéréseivel foglalkozik. Kollarnak a német romanticizmus hatását mutató, naiv elgondolásai elsőízben akkor szenvedtek hajótörést, amikor a prágai kongresszuson a »testvér nemzetek« németül kénytelenek tanácskozni. Mégis a pesti és pozsonyi egyetemeken Kollár nyomán megszületik az »illyrizmus«. A középeurópai pánszlávizmus elgondolásai ártalmatlanoknak bizonyultak volna, ha Oroszország nem él elsőbbségi jogával és nem állítja gyakorlati politikájának szolgálatába, később pedig az eredményesség kedvéért még messiánisztikus vonásokkal is felruházza. Bár a szlovákságot az orosz pánszláv törekvések kezdetben megrémítették, mégis politikai és anyagi támaszt reméltek s a világháború előtt teljesen orosz befolyás alatt állottak, ami viszont az államhatalom erélyesebb intézkedéseit vonta maga után. Időszerű megállapítani, hogy ezek az intézkedések nem a szlovák nemzetiség, hanem az orosz propaganda ellen irányultak. »A pánszlávizmus önmagában veszélytelen volna, – írja befejezésül Kniezsa – ha eszmei célkitűzését az összes szláv népeket számokban meghaladó orosz tömeg imperiálista törekvéseire fel nem használja. De mivel ez a veszély fennáll, a pánszlávizmus bármely f o r m á j a egyformán veszélyezteti a nemszláv népeket. Végeredményében a szláv népek javát sem szolgálja. Mert amint t a p a s z t a l h a t t u k a lengyelek példáján, Oroszország szláv testvériessége csak érdekei h a t á r á i g terjed. Egyébként a legkisebb megkülönböztetést sem teszi a »szláv testvérek« és az idegenek között.«

MAGYAR SORSUNK nyugati szemlélői mindenkor igen nyugtalanítóan szóltak Középeurópa szláv veszedelméről. Ezzel szemben a balkáni kis népek szószólói – úgy tűnik – nyugodtabban ítélik meg a helyzetet. Miből származik ez a különbség? Talán abból, hogy a nyugati írók elméleti megfontolásokra, a balkániak pedig gyakorlati tapasztalatokra építik következtetéseiket? Mi úgy érezzük, a szláv kis népek hozzászólói kisebbítik a pánszláv komplexum jelentőségét, Brodi András fejtegetései egyenesen a mellébeszélés érzetét keltették bennünk. A szovjetorosz imperializmus minden kétséget kizáróan befolyásolja a többi szláv népet, összefogásuk azonban a világpolitikai konstellációktól függ. Nekünk, magyaroknak, semmiesetre sem szabad felednünk azt, amit Macartney ír Magyarországról szóló könyvében: »A magyar f a j kicsiny és elszigetelt töredék, idegen és természetszerűleg ellenséges és számra is sokkal nagyobb nemzetekkel körülvéve. Nem lehet azt állítani, hogy még szűk határai közt is biztonságban van. Nem tekintve a német veszedelmet, a szláv harapófogó két vége Szobon és Szabadkán azzal fenyeget – amint egy ízben Bethlen gróf mondotta – hogy bármikor összeroppanthatja a kis nemzetet, mely oly hosszú időn át választotta el a szláv f a j északi és déli ágát.« Egy nemzet jövője mindíg azon múlik, hogy mennyiben készült fel nagy feladataira. Bár nem vonjuk kétségbe, hogy a Südostdeutsche Rundschau szláv cikkírói helyi ismeretek alapján írták le megállapításaikat, nekünk azonban kötelességünk, hogy a pillanatnyi politikai megnyilvánulásokon túlmenően szembenézzünk a problémával, amelyet a szláv harapófogó jelent. SZABÓ ENDRE Felelős kiadó: Albrecht Dezső. Minerva Rt. Kolozsvár. 2337. – Felelős vezető: Major József.


HITEL NEMZETPOLITIKAI SZEMLE AUGUSZTUS. Az olasz változások Dél-Erdély irodalmi és művészeti élete A Beveridge-terv SZEMLE

Recommend Documents