NEMZETPOLITIKAI SZEMLE

NEMZETPOLITIKAI S Z E M L E FEBRUÁR

K é t világ között Erdélyi szászok és magyarok A „Termés” és írói köre A geopolitika mint államtudomány MAGYAR

BÁRDOSSY LÁSZLÓ ZATHURECZKY GYULA RÉTHY ANDOR PALOTÁS ZOLTÁN

FIGYELŐ

Kemény Zsigmond az erdélyi közéletről – A Renner-terv –- A magyar népesedés kérdései – Kolozsvári hivatás

SZEMLE I. Tóth Zoltán: Román vonatkozásu magyar történeti irodalom

VIII. ÉVFOLYAM

KOLOZSVÁR 1943

Erdélyi Magyar Adatbank

HITEL

NEMZETPOLITIKAI SZEMLE SZERKESZTIK:

ALBRECHT DEZSŐ, KÉKI BÉLA, VENCZEL

JÓZSEF, VITA SÁNDOR

M e g j e l e n i k h a v o n t a n é g y ív t e r j e d e l e m b e n . – S z e r k e s z t ő s é g és k i a d ó h i v a t a l : Kolozsvár, M á t y á s k i r á l y - t é r 5 . s z á m , I . emelet. – Telefonszám: 20–83. P ó s t a c s e k k s z á m a : 72.809. ELŐFIZETÉSI ÁRA: E g y é v r e 12 P e n g ő . E g y e s s z á m 1 P e n g ő .

TARTALOM 65 80 91 98

BÁRDOSSY LÁSZLÓ: A két világ között ZATHURECZKY GYULA: Erdélyi szászok és magyarok R É T H Y A N D O R : A »Termés« és írói köre PALOTÁS ZOLTÁN: A geopolitika mint államtudomány MAGYAR

FIGYELŐ:

Kemény Zsigmond az erdélyi közéletről H E S Z K E B É L A : A Renner-terv GESZTELYI NAGY ZOLTÁN: A m a g y a r népesedés kérdései P A R A J D I INCZE L A J O S : Kolozsvári hivatás

110 112 114 116

SZEMLE: I. TÓTH ZOLTÁN: Román vonatkozású m a g y a r történeti irodalom

Helyettes

Szerkesztő

KÉKI

Lapunk címfejét

FELELŐS

KISS

BÉLA

Széchenyi

Hitelének 1830. évi első készítettük.

SZERKESZTŐ É S KIADÓ:

kiadása

118

szerkesztő

JENŐ

címbetűi

után

A L B R E C H T DEZSŐ


A KERESZTÉNYSÉG ÉS A MAGYARSÁG

A kereszténység hite, izzó lelke, szeretete, nézetei, erkölcse s motívumai alakították századokon át a magyar életet. A nemzeti gyökér Ázsiából került, de az oltóág a kereszténység lett s azóta az nem kettő, hanem egy, egységesen magyar nemzeti s keresztény élet lett. Mit törőlhetnék, vagy mit törhetnék ki a magyar történelemből, hogy az nemzeti s ne keresztény, vagy keresztény és ne nemzeti legyen. Letörölhetném-e a magyar faluk s városok képeiről a templomtornyokat, a hegyekről a várak és monostorok körvonalait, a völgyekből a kolostorok színfoltjait; kitörölhetném-e a lelkéből, a közérzésből azt, ami keresztény nézet, emlék és hagyomány? Kitéphetném-e a magyar címerből a kettős keresztet s letörölhetném-e a Szent Koronáról a görbült keresztet s gondolhatnám-e ezek után, hogy külön választottam azt, ami keresztény attól, ami nemzeti? Ha a vitézséget, a hazaszeretet s a hősiességet veszem, különszedhetném-e a lélek zsarátnokait, melyeket Nagy Lajos, a Hunyadiak, a Rákócziak, a Báthoryak s Bethlenek lelkében a magyar lelkesülés gyujtott s elválaszthatnám-e azoktól, melyeket bennük a keresztény pátosz s áldozatosság gyujtott? Kielemezhetném-e az édesanyák tejéből, a száműzöttek könnyeiből, a hazáért kiömlött vérből, hogy mi a magyar benne s mi a keresztény? Nincs-e összekeverve a százados temetőben az anyaföld az ősök haló porával s a szántóföldön az esőcsepp a verejtékkel? Ki fogja e kettőt szétszedni tudni? Nos és szét lehetne-e szedni a nemzet életét s ketté lehetne-e vágni egységes lelkét? A kereszténység lett a magyar nemzet lelke s kultúrája lett a vére. E lelkiségből élt; e lelkiséggel csatázott s dolgozott; e lelkiséggel nézte tanyáját, rónáit, hegyeit; e lelkiséggel nótázott, ringatta bölcsőit s temette halottait. Szent és profán emlékek egy nagy történelmet alkotnak; – egyik hivogatja a másikat s valamennyi közösen felszítja a nemzet szeretetét. Ha a Pilis hegyét nézem, nemcsak az ördöglyuk rémséges barlangjaiba a tatár elől menekvő, megriadt népet s a tatárjárást látom, hanem látom az esti szürkületben a pálos remeték imbolygó mécseit; ha júniusban Székesfehérvár utcáin sétálok, a hársfák illatában királyi sírok porát éledni érzem; ha Szent László füvét tépem s gyüjtöm, nemcsak a fű erejében, hanem a magyarság nagy segítőjében is bizakodom és kérem, hogy segítsen füvével! S mit érez a protestáns Zsolna, Debrecen, Sárospatak, Eperjes a Bethlenek s Bocskayak neve említésénél s bakonyi és gömöri faluk szerény, Erdélynek pedig nagystílű történeti emlékeinél, az mind mint vallási tűz és melankólia borul a lelkére. Íme, a mult századok vallásos és profán emlékei egy közös, nagy történelmi valóságba állítanak bele s megértetik és megéreztetik velünk, hogy a kettő egy s hogy nincs magyar kultúra, mely nem keresztény. Prohászka Ottokár (A kereszténység és a belső élet.)


E

S Z Á M

M U N K A T Á R S A I

Bárdossy László dr., ny. m. kir. miniszterelnök * Heszke Béla, a kolozsvári Mikes-gimnázium tanára * Palotás Zoltán dr., külkereskedelmi szövetkezeti tisztviselő, Kolozsvár * Parajdi Incze Lajos, az Ellenzék belső munkatársa * Réthy Andor, a kolozsvári Egyetemi Könyvtár tisztviselője * I. Tóth Zoltán, az Erdélyi Tudományos intézet tanára * Zathureczky Gyula, az Ellenzék felelős szerkesztője.

A HITEL ELŐFIZETÉSI DÍJA 1943. ÉVRE 12 PENGŐ Amint azt a mult számunkban is jeleztük, a Hitel az 1943. évben 12 alkalommal jelenik meg s ennek megfelelően az előfizetési díj is a mult évi 9.– pengővel szemben 12.– Pengő. Tisztelettel kérjük kedves Előfizetőinket, hogy az előfizetési díj beküldésénél ezt a változást szíveskedjenek tekintetbe venni. Amennyiben az 1943. évi előfizetésre 9 pengőt küldöttek volna be tévesen, úgy ez összeg szíves kiegészítését kérjük. Csekklapot jelen számunkhoz is mellékelünk, esetleges felhasználás végett.

A HITEL ÚJABB KÜLÖNLENYOMATAI Makkai László dr.: B a l k á n i és mag y a r e l e m e k a m a g y a r o r s z á g i rom á n társadalomfejlődésben. Mikó Imre dr.: E r d é l y i politika. Ottlik László dr.: S z e n t I s t v á n birodalma az új Európában. Venczel József dr.: E r d é l y és az e r délyi r o m á n f ö l d r e f o r m . Molter Péter: F a l u k u t a t á s B á l v á n y o s váralján. Albrecht Dezső: M a g y a r s á g a változásban. Tamási Áron: E r d é l y i j e l e n t é s a m a g y a r szellem küzködéseiről. László Dezső: K o r s z e r ű m a g y a r s á g . Venczel József: dr.: A székely n é p f e lesleg. Szabó István dr.: Az asszimiláció a m a g y a r s á g történetében. Zathureczky Gyula: Magyar politika Európában. Tamás Lajos dr.: A r o m á n nép és nyelv k i a l a k u l á s a . Martonyi János dr.: K ö z i g a z g a t á s u n k reformja.

Szabó T. Attila dr.: A románok újabbk o r i erdélyi betelepülése. I f j . Boér Elek dr.: N a g y t é r - g a z d a s á g . László Gyula dr.: A m a g y a r ő s t ö r t é nelem régészetéről. Makkai László dr.: É s z a k e r d é l y nemzetiségi v i s z o n y a i n a k k i a l a k u l á s a . Erdei Ferenc: Parasztságunk legújabb alakulása. Zathureczky Gyula: A m a g y a r szellem forradalma. Malán Mihály: A szláv veszedelem. Bónis György dr.: M a g y a r törvény – m a g y a r lélek. Mikó Imre dr.: K o r m á n y z ó és kormányzóhelyettes. Balogh Jolán dr.: Kolozsvár régi lakói. vitéz Rajty Tivadar dr.: Munkabérrendszerek. Gagybátori E. László: Kodály Zoltán és k ó r u s a i . László Gyula: A honfoglaló m a g y a r ság lelkialkatáról.


HITEL

NEMZETPOLITIKAI

SZEMLE

1943. F E B R U Á R .

V I I I . É V F . 2. SZÁM.

KÉT VILÁG KÖZÖTT* Mint a kialvó tűz, amikor utolsót lobban, ú g y lángolt fel még egyszer V. Károly császár lelkében az egységes keresztény világbirodalom dantei álma. A hívő, kötelességtudó és szorgalmas császár egész élete nem volt más, mint szívós küzdelem ennek a gondolatnak a megvalósításáért. Eleve kudarcra ítélt, reménytelen erőfeszítés! Bryce szerint a római szent birodalom, – amely a keresztény közösségnek valamelyes állam jogi f o r m á t adott – III. Frigyessel (1440) végleg megszűnt élő valóság lenni. Azóta határozottan a császár német mivoltán van a hangsúly, hogy hamarosan ez is elhomályosodjék s a császárságból m a j d ne m a r a d j o n más, mint a Habsburgok családi uralmának legfőbb dísze és méltósága. A császári hatalom jelentőségének megváltozásában kifejezésre j u t o t t az az átalakulás, amely egyidejűleg magában a keresztény közösségben is végbement. Az egyetemes kereszténység keretei feloldódtak s egy-egy erős, öntudatos fejedelmi hatalom m a g j a körül megindult az egymásra féltékeny, egymással versengő nemzeti államok kialakulása. V. Károly mégis megpróbálta a lehetetlent. Talán az a roppant hatalom, amit a sors és a szerencse a kezébe adott, ébresztette fel benne – nem is azt a vágyat, mint inkább annak a kötelességnek az érzését, hogy a keresztény népek életét egy nagyobb egységbe kell összefogni. Ezért utazott, tárgyalt, írt, verekedett f á r a d h a t a t l a n u l – amíg maga is be nem látta, hogy lehetetlent a k a r t . Az a nyugati keresztény világ, amelynek szertehulló elemeiből irtózatos erőfeszítéssel egy politikai szervezetében és vallásában egységes keresztény világbirodalmat szeretett volna teremteni, sohasem volt ziláltabb, szétesettebb, kaotikusabb, mint éppen az ő korában. De ugyanakkor úgy látszott, – mintha soha sem lett volna nagyobb szükség a nyugati keresztény világ egységes szervezetére. Ugyanaz az Izlam, amely a VII. században, mint tetőtűz f u t o t t végig a f r i k a északi peremén és átcsapva az ibériai félszigetre, ott k a p t a szembe a középkori álomba merült keresztény világot, most délkelet felől t á m a d t reá. A keresztény világ délkeleti tartóoszlopai egyenként omlottak össze. Egy-egy ilyen zuhanásra egész Európán * A szerző „ M a g y a r politika a m o h á c s i vész u t á n ” c í m a l a t t készülő m u n k á j á n a k bevezetése.


66

Bárdossy László

átremegett a félelem, de ahhoz nem volt elég erős, hogy a veszedelem t u d a t á t cselekvésre váltsa. A XVI. század első negyedének végén a m a g y a r bástya sem állott többé. Szabad volt az út nyugat felé s az Izlam o t t állt szemtől-szembe azzal a másik világbirodalommal, amely valójában csak V. Károly hitében, a k a r a t á b a n és elképzelésében élt. Két világbirodalom vágya lendült egymás felé – de m á r nem csapott össze. Egyik sem volt elég erős, hogy a másikkal amúgy istenigazában ölre menjen s összemérje az erejét. Két f á r a d t gondolat nézett egymással farkasszemet, kerülgette egymást. Néha egymás felé vágott, de egyik sem merte, de nem is t u d t a vállalni a döntés kockázatát. Az egyik oldalon Károly birodalma: földrajzilag össze nem függő, különbözőkép kormányzott, különéletű országok és tartományok r o p p a n t konglomerátuma. Ahány nép, annyiféle egymással sokszor ellentétes érdek. Ez volt az az alap, amelyen Károly a burgundi ház világuralm á t fel a k a r t a építeni. De az alap maga sem állt szilárdan. A század húszas éveitől kezdve a hitújítás mozgalma politikai síkon is súlyos b a j o k a t és nehézségeket okozott a császárnak a birodalom német részeiben. A protestantizmus védelmének jogcímén, de a katolikus b a j o r herceg közreműködésével alakult Schmalkaldeni, helyesebben Saalfeldi szövetség a birodalom határain belül fordult szembe azzal a gondolattal, ami a császár előtt lebegett. De a császári hegemónia igazi ellensége Párisban székelt. Ferenc, – akiben az egyéni becsvágyon és hiúságon túl már a f r a n c i a nemzeti érzés bontogatta szárnyát – sehogyan sem a k a r t a eltűrni, hogy ne ő legyen a legfőbb úr Európában. E z é r t a folyton megújuló harcok Milanó és Nápoly birtokáért, amit ha sikerült volna elragadni a császártól, egész birodalmának hatalmi állása rendült volna meg. Még a pápák is a m a g u k világi h a t a l m á t féltették s hol ebben, hol abban a szövetségben álltak össze a császár ellenségeivel. Valóságos csoda, hogy mégis majdnem mindíg Károly maradt felül. Melléje szegődött a csalóka szerencse s talán ez táplálta azt a hitét, hogy tervei végül mégis sikerülni fognak. Pedig nem volt hiány m á s b a j o k b a n sem. A birodalom kasszájában sohasem volt elég pénz. A nehezen toborzott hadseregeket nem a győzelem vágya, nem is a rendetlenül fizetett zsold, inkább a rablás lehetősége t a r t o t t a össze addig, amíg a legkisebb ürügy nem kínálkozott arra, hogy dolgavégezetlen szétszéledjenek. A »Sacco di Roma«-nál a nekivadult zsoldosok megmutatták, mire képesek a fosztogatásban és rablásban s még s a j á t tisztjeiket is felkoncolják, ha ú t j u k b a próbálnak állni. Szellemiekben is olyan volt a nyugati keresztény világ képe, mint a viharkorbácsolta tó. Ezer színt játszott, pokoli mélységek vak feketeségétől a hullámok t a r a j á n felcsillanó hófehérig. A megbomlott hullámok felett úgy világított E r a s m u s hűvös bölcsesége, m i n t s á p a d t hold Walpurgis éjjelén.


Két világ között

67

Nem volt még korszak, amelyben annyi fékevesztett hatalomvágy és kapzsiság, kíméletlen önzés, szemérmetlen árulás és hűtlenség kavarodott volna össze a megújulás és megtisztulás ujjongó vágyával. De ez a vágy a vélt vagy igazi bűnök üldözésének vak fanatizmusában maga is elment a kegyetlenségig. Új világ volt alakulóban. A régi rend megrepedt falain, megingott pillérein átzengett a jövő. Új gondolatok, új eszmék szele, új vallás, új erkölcs borzongott át a keresztény emberiségen. Viharuk mélyre szántott. Megmozgatta, életrerázta az addig v á r a k és katedrálisok árnyékában, völgyek mélyén szinte öntudatlanul vegetáló néprétegeket. A f a l u k a t és városokat a biblia félreértett szavaitól kótyagos »apostolok« j á r t á k s nyomukban hol itt, hol ott véres parasztlázadások és kézművesforradalmak lángja csapott fel, amit még véresebb kegyetlenséggel f o j t o t t a k el a fejedelmek. Ugyanekkor kalandorok százai r a j z o t t a k ki azon a kapun, amelyet Columbus és Amerigo Vespucci az addigi szűk világ zárt falán vágott. A tengerentúli új világból kegyetlenségben megacélozva és arannyal megrakodva tértek vissza a conquistadorok; arannyal, amely bő áradásában nem jólétet, de nyomorúságot és romlást hozott, annak a bizonyságaként, hogy nem a rablott kincsek, csak a munka eredménye termékenyít és gazdagít. Hogyan lehetett volna remélni, hogy valaki akármilyen erős és alázatos hittel, akármilyen kemény és elszánt a k a r a t t a l rendet teremthet ebben a születés lázában vergődő világban s létrehozhatja azt az egységesen szervezett keresztény közösséget, amelyet a középkor elmerült, csendesebb századaiban sem sikerült senkinek valóra váltani. Fiatalkorában a császár, aki m á r akkor is óvatos és meggondolt volt, gyakran – szinte jelszóként – mondogatta: »nondum – még nem«. Életének céljára, az egyetemes világbirodalom gondolatára, az élet dörögte r á : »már nem!« Ilyen volt az a birodalom, amelyet sokféle belső és külső b a j á n túl még az ozmán hatalom is fenyegetett. A kettő közül kétségkívül ez volt a dinamikusabb. H a r c r a mindíg kész hadserege, teli pénztára, egész állami és társadalmi szerkezete úgy vitte előre, mint h a j ó t a motor. A XV. század végétől a XVI. század közepéig körülbelül háromszorosára növekedett az a terület, amelyre az Ozmánok hatalma kiterjedt. Eleinte rohamosan nőt, mint a fergeteg, utóbb lassúbb lett, elnehezedett, végül egészen megállt ez a növekedés –: nyilván elérte azt a végső h a t á r t , a m i t vérrel, erővel és energiával el t u d o t t látni. Már a mohácsi csata u t á n – akármilyen nagy és váratlan volt számára ez a győzelem – megelégedett azzal, amit seregei elpusztítottak és magukkal vihettek. Pedig Szulejmánnak tudnia kellett, hogy a csatatéren elvérzett m a g y a r hadseregen kívül más erő nem volt sem az országban, sem a nyugati határokon túl. A szultán egyik bizalmasa (Musztafa basa) később elmondta a velencei követ-


68

Bárdossy László

nek, hogy u r a nem a k a r t a egész Magyarországot meghódítani, csak a »kulcsokat« a k a r t a megszerezni. H á r o m év mulva, amikor Szulejmán megint felkerekedett, a hadjáratból ismét nem lett más, csak amolyan hadiséta. A törökhullám ezúttal Bécs alá ért, de huszonkét napi tessék-lássék ostrom után megfordult és hazatakarodott, anélkül, hogy bármilyen külső erő erre kényszerítette volna. A birodalom elképesztően lassú és gyenge védekezését az m u t a t j a legjobban, hogy Bécs felmentésére összeszedett segélycsapatok csak akkor gyülekeztek, amikor a török haderő m á r ú t b a n volt hazafelé. De a szultán is csak átvonult Magyarországon. A rövid ostrommal megvett Budát Jánosnak adta. Szulejmán maga magyarázza meg 1529. évi fethnaméjában, miért. Mert »az országot a közte és a muzulmán birodalom között levő óriási távolság m i a t t nem lehetett közvetlenül birtokba venni és őrséggel ellátni«. 1532-ben a porszemnyi Kőszeg előtt a k a d t el a szultán serege. Olyan okok, amelyek ezzel a h a d j á r a t t a l kétségkívül nem álltak közvetlen összefüggésben, ezúttal nemcsak hazatérésre, de a r r a indították Szulejmánt, hogy Ferdinánddal egy ideig békében maradjon. Csak 1541-ben veszi végre birtokába – akkor is csak hitvány csellel – Budát, hogy a török terjeszkedés ezzel észak felé tulajdonképen meg is álljon. Minden, ami ezután következik, a birtokállomány kikerekítése és biztosítása csupán. Az ozmán hatalom túllépett delelőjén s a hódítások k o r a véget ért. A szultán birodalmában kétségtelenül több volt a lendület, mint a nyugati keresztény császárságban, de h a m a r a b b ki is fulladt. Nagyobb volt a katonai ereje, de állami és társadalmi szervezettsége jóval kisebb. Ez a szervezettség azon az egyszerű elven épült, hogy a Mohamed vallásához tartozók valamennyien egyenlők és a p r ó f é t a vallását bárki: idegenek s volt ellenségek is akadálytalanul felvehetik; továbbá azon, hogy születéssel szerezhető vagy átörökíthető előjogok nincsenek. Minden hivatali állás, r a n g és méltóság s a föld a meghódított területen, hadi erények egyéni jutalma, a fölséges padisah tetszése és kegyelme szerint. Ez az elv felcsigázott s a végsőkig fokozott minden emberi vállalkozó kedvet, bátorságot és erőt. Minden nemzedéknek újból kellett érdemeket szerezni, de a jutalmul k a p o t t birtokokon m á r nem volt érdemes előrelátással és kímélettel úgy gazdálkodni, hogy a jövőben is hasznot hajtson. Ez a rendszer tökéletesen szolgálta a hódítást és terjeszkedést, de éppen olyan végzetesen és kikerülhetetlenül kimerítette a közösség életerejét. Ugyanaz a folyamat játszódott itt le, mintha valamely organizmusban csak a növekedésre rendelt sejteknek j u t szerep számban és erőben azoknak a rovására, amelyek a többi életf u n k c i ó t szolgálják. Végül – és ez számunkra a legfontosabb – az ozmán birodalom mindvégig tudatosan ázsiai hatalom m a r a d t . A török, ha nem is vetette meg, de nem becsülte sokra, amit Európában szerezni lehetett. A meghódított európai területeket nem tudta, de nem is a k a r t a magáévá hasonítani, csak birtokba vette és kihasználta



69

őket. S minthogy európai földön sehol sem v e r t igazán gyökeret, büntetlenül nem is távolodhatott el túlmesszire erejének tulajdonképeni forrásától. A nyugat felé irányuló török hódítás korlátainak i t t a m á s i k oka. Ha valamely h a d j á r a t túl messzire vezetett a török erők bázisától, a felvonuló sereg kimerült, sokszor részben meg is semmisült, mire az ellenség közelébe került. A szultánok szeme előtt elsősorban mindíg az ázsiai és a f r i k a i mohamedán népek meghódítása lebegett; az európai foglalásoknak, hódításoknak nem volt csak mellérendelt jelentőségük. A török az európai keresztényt lebecsülte, szinte azt mondhatni: megvetette. Gyűlölete a siita eretnek ellen irányult, ezt tekintette igazi ellenségnek. A vallásos f a n a t i z m u s – az ozmán hatalom egyik legerősebb h a j t ó e r e j e – játszott ebben szerepet. Ez okozta, hogy a velencei követek jelentése szerint a török katona szívesebben m e n t a perzsák ellen háborúba, mint keresztény népek ellen. A XVI. század második felében Perzsia különben is mind több gondot okozott az ozmán uralomnak. Kétségtelen, hogy a szultánok birodalma még II. Szulejmán idején is, egész arccal elsősorban Kelet és Dél felé fordult, éppen úgy, ahogyan V. Károly császári u r a l m á t minden életérdeke a nyugathoz kötötte. A két birodalom érdekkörei surolták, időnként egy-egy szakaszon metszették is egymást, de ellentétük korántsem volt életrehalálra szóló. Sokszor nem is valóságos érdekellentét állította őket egymással szembe, hanem politikai intrika és mesterkedés – »a diplomáciának ebben a klasszikus korában«, ahogyan Károli Árpád a XVI. századot nevezi. Ranke szerint a keresztény szolidaritás akkor szűnt meg, amikor a f r a n c i a király nyiltan szövetségi szerződést k ö t ö t t a török szultánnal 1536-ban. A kapcsolatok a legkeresztényibb király és a p o r t a között azonban jóval messzebbre nyúlnak vissza. Ferenc m á r a r e á nézve olyan szerencsétlenül végződött páviai ütközet (1525. f e b r u á r 24.) előtt egy bizonyos F r a n g e p á n Kristóf által olyan üzenetet küldött a szultánnak, amelyben segítségét kérte a császár ellen. Amikor aztán Pávia után a f r a n c i a király fogolyként Madridba került, a f i á t régensként helyettesítő anyakirálynő, Louise d’Angouleme f o r mális követséget indított Konstantinápolyba. E z t a követséget ugyan Boszniában rablók lemészárolták, de a követ irományai mégis eljutottak a portára. Ferenc is megtudta, hogy a n y j á n a k követségét milyen sors érte s most már meg a fogságból ő m a g a küldött F r a n g e p á n Jánossal levelet a szultánhoz, amelyben Szolakzade török történetíró szerint egyenesen az volt a kérés, hogy a padisah Magyarország királyát leckéztesse meg, ami módot adna arra, hogy Ferenc ellenálljon a »spanyol királynak« s az elszenvedett sérelmet megboszszulja. E r r e a levélre Szulejmán válaszolt is. »Paripánk fel van nyergelve – írta – kardunk oldalunkon van éjjel-nappal«, amivel


70

Bárdossy László

a török historikus szerint azt a k a r t a mondani, hogy kész haddal menni a gonosz szándékot forraló m a g y a r király ellen. Valóban: a török haderő t á m a d á s r a , hódításra mindíg készen állott. S m e r t így volt, foglalkoztatni is kellett. Csak a siker éltette és táplálta s veszedelmessé válhatott, ha nem kap ú j a b b és ú j a b b feladatokat. A kivont kardhoz és a töltött fegyverhez könnyebb ellenséget és a civódásra okot találni, mint megfordítva. E z é r t ha elérhető távolságban valahol kilátás nyílt arra, hogy könnyű szerrel hódítani vagy zsákmányolni lehet, ott a török hamarosan megjelent, ha csak éppen akkor máshol nem volt elfoglalva. S vajjon hol nyílik sikerre könnyebb lehetőség, mint ott, ahol a szomszédok háborúskodnak. Nyilvánvaló, hogy a f r a n c i a király ismételt segítséget kérő leveleinek döntő h a t á s a lehetett a portán. Mikor aztán Ferenc 1526 j a n u á r j á b a n szabadult a madridi fogságból, sietett Bayonne-ból nyugtatni a szultán levelének vételét s megköszönni a kilátásba helyezett segítséget. A kapcsolat a f r a n c i a király és a p o r t a között t e h á t kétségtelen s kétségtelen az is, hogy Ferencnek része volt az 1526. évi török h a d j á r a t megindításában, amely Mohácshoz vezetett. Így dűlt le a m a g y a r bástya és így került az ozmán hatalom m o s t m á r közvetlen érintkezésbe V. Károly birodalmával. Ott állt a birodalom kapui előtt. A veszedelem nagyságát persze legjobban a keleti részek érezték, ahol a császár öccse, Ferdinánd volt az úr, aki ettől kezdve – de csak ettől az időtől kezdve – most már m a g á é n a k vallotta a m a g y a r üggyel együtt a török elleni védekezés gondját. Még akkor is, ha a Habsburgok nem számítottak volna már régóta a r r a , hogy Magyarországra is kiterjesszék u r a l m u k a t s ezzel is gyarapítsák a család birtokállományát, most hogy a török Budánál j á r t , a politikai és katonai előrelátás egyenesen megkívánta a m a g y a r területek megszerzését a fenyegetett örökös tartományok védelmére. Bécsben nem tudták, de nem is tudhatták, hogy ez a fenyeget é s korántsem t r a g i k u s már. Nem gondolhatták, hogy ha a szultán seregeivel háromszor el is látogat még a Duna völgyébe, a török oroszlán k a r m a i m á r nem elég erősek és élesek ahhoz, hogy Európa testéről ú j a b b t a r t o m á n y o k a t t u d j o n leszakítani. Akkor még minden török megmozdulás félelmes és riasztó árnyékokat vetett. A t á m a d á s lett volna a legjobb védekezés. A későbbi sikertelen török h a d j á r a t o k hamarosan m e g m u t a t t á k , hogy csak egy féligmeddig komoly katonai fellépésnek milyen eredménye lehetett volna. De a mindíg mással elfoglalt császár s az önmagával meghasonlott keresztény világ nemhogy a kapui előtt veszteglő ellenséggel nem m e r t leszámolni, de a maguktól összeomló török támadások idején még számbavehető védekezésre sem volt képes. Önzésében nem törődött azzal, hogy az érte elvérzett m a g y a r s á g teste ott m a r a d t a két ellenséges t á b o r között a »senki földjén«. Szinte érthetetlen, hogy még a határszéli osztrák városok megerősítését is milyen könnyelműen elhanyagolták. A velencei követek



71

többször jelentették, hogy még Bécs sem volt ú g y megerősítve, ahogyan szükséges lett volna és ahogyan azt könnyen keresztül lehetett volna vinni. E g y i k követ ezzel kapcsolatban az osztrák igazgatás »molta negligenza«-járól beszél. Ezt a feltűnő hanyagságot nem egy historikus azzal magyarázza, hogy a Habsburgok diplomáciája tulajdonképen tisztában volt a török katonai erő fogyatékosságaival, s azzal, hogy ez az erő sohasem jelenthet a birodalomra komoly veszélyt. Csak az ördögöt f e s t e t t é k a falra, hogy pénzt és katonai segítséget c s i k a r j a n a k ki a birodalmi rendektől, amit aztán másfelé használtak fel. Ha nincsen is teljesen kizárva, hogy így volt, nehéz ennek a felfogásnak hitelt adni, különösen ami közvetlenül a mohácsi vészt követő időszakra vonatkozik. Károlyi Árpád í r j a az 1542. évi nagy német hadi vállalatról szóló érdekes tanulmányában, hogy »az 1518. évi német birodalmi gyűlés óta, – amelyen először hoztak határozatot a török veszély ügyében – alig múlt el egy év, hogy a török elleni védelem kérdése, Magyarország megsegélyezése a német császár s a birodalmi rendek elméjét ne foglalkoztatta, alkudozásaik, vitáik t á r g y á t ne képezte volna. Belátták, hogy az a Keleten ú j a b b erővel támadó ozmán hatalom, amely Magyarország állami lételét a megsemmisítéssel először csak fenyegette s rövid idő alatt tényleg is megsemmisíté, a dolgok új rendjében nem sokkal kisebb tényező, mint az a vallás-társadalmi forradalom, amelyet az egyszerű b a r á t templomajtóra szögezett thesisei inauguráltak.« »Ezért foglalkoztatá a birodalmi rendeket több, mint egy t u c a t birodalmi gyűlésen a török-kérdés...« De a rendek nemcsak tanácskoztak és határoztak, hanem – ha nehezen és késedelmesen is – 1542-ben végül tényleg összehozt á k azt a közel 40.000 főnyi sereget, amely július 8-án indult el Bécs alól s amelyhez P e s t a l a t t még ugyancsak tekintélyes m a g y a r erők csatlakoztak. Az aztán máslapra tartozik, hogy ez az akkori viszonyok között valóban jelentékeny hadsereg m á r tíz (!) nappal azután, hogy Pest a l a t t tábort vert, egy pár ü r e s csetepaté u t á n minden számbavehető ok nélkül szégyenteljesen szétszéledt. Ha ebben része is van annak, hogy a rendek nem, vagy csak késedelmesen és töredékében küldték a zsoldra szükséges pénzt, a csúfos és hitvány kudarc mégis elsősorban a katonai vezetés és fegyelem olyan csődje, amire talán nincs is példa a történelemben. A hazaözönlő zsoldoshad persze a szerencsétlen országot rabolta és fosztogatta, ahogyan az ilyenkor mindíg történt. Valósággal rendszerré vált, hogy az országban pusztít a török s pusztít az időnként idekerülő szedett-vedett zsoldos sereg, de egymásban nem tesznek kárt. Jól mondta Jurisics Ibrahim nagyvezirnek: »A Mindenható, ú g y látszik, Magyarországból temetőt a k a r csinálni«. Ha igaz volna, hogy a birodalom csakugyan tervszerűen és tudatosan nem szánt vért és pénzt a török elleni küzdelemre, ez csak azt jelentené, hogy Ferdinánd minden áldozat és kockázat vállalása nélkül igényelte Magyarországot, vagy területéből annyit,


72

Bárdossy

László

amennyit éppen megszerezhetett, ha m á s é r t nem, h á t azért, hogy védőöv legyen az osztrák örökös tartományok előtt. Valóban csatatér és temető lettünk. Átvonulási terület és védőöv, amelyen sem az ozmán, sem a nyugati keresztény erők nem t u d t a k – a nyugatiak s a j á t erőik latbavetésével komolyan nem is a k a r t a k – lábat vetni. A m a g y a r s á g t r a g é d i á j a tulajdonképen nem is az volt, hogy a török elleni százados védekezésben felőrlődött minden ereje, hanem az, hogy éppen akkor r o s k a d t össze, amikor m á r az Izlam lendülete is megtorpant. Két világhatalom közé kerültünk. Mindegyik a maga életével, a maga dolgaival és bajaival volt elfoglalva. Egymással csak annyit törődtek, amennyire kölcsönös érdekeiknek megfelelően kellett. A közbül esett szerencsétlen országra pedig csak annyi gondjuk volt, amennyi hasznot remélhettek, vagy szerezhettek belőle. Ez az élet rideg kegyetlensége, amit minden népnek a maga bőrén és vérén kell megtanulnia. De a s o r s velünk különösen kegyetlen volt. Ha az elvérzett mag y a r s á g a k á r az egyik, a k á r a másik hatalom birtokállományába kerül, ennek a védelme a l a t t úgy, ahogyan összeszedhette volna m a g á t és éppen ú g y m e g v á r h a t t a volna az idők fordulását, mint a balkáni népek. De így k é t egymást suroló malomkő őrölte, tépte, szaggatta a m a g y a r s á g o t százhatvan éven át. Misztikus csoda, hogy ebből a gyötrelemből újból rátalált a r r a az ú t r a , amely a nemzeti és állami élet teljességéhez elvezet. A XVI. század a többi európai nemzet számára is a megpróbált a t á s o k kora. Tőlünk keletre és délre az idegen uralom a l a t t kábult öntudatlanságban szunnyadnak a népek, de a nehéz évek szinte nyomtalanul mennek el felettük. Az egyesek o t t is megszenvedik a század v i h a r a i t : jószágukat elhajtják, feldúlják o t t h o n u k a t ; sokan rabszíjra vonva vesznek el s övéik többet hirüket sem hallják, de a népi egység töretlen marad. Tőlünk n y u g a t r a az erők viaskodásában új egységek csiszolódn a k : a nemzeti államok. E r ő s fejedelmek kemény keze megtépázza a rendi különállást és a rendi jogokat, s a jólvédett közös érdekek mind szorosabban kapcsolják össze azokat, akik nemrég még szemben álltak, vagy nem sokat törődtek egymással. A nemzeti államok kialakulásának ú t j a az abszolut monarchiákon vezet át. Ez az az instrumentum, amely a közös érdekek védelmét, közös célok megvalósítását legjobban szolgálja, s amely az egységesen érvényesülő állami hatalom pórázán a nemzeti öntudat ú t j á r a vezeti a népi egységeket. Franciaországban ez a folyamat I. Ferenccel kezdődik el, hogy IV. Henriken át, alig egy század mulva, Richelieuvel teljes pompájával felragyogjon a f r a n c i a nemzeti dicsőség napja. Angliában a Tudorok céltudatos uralkodása n y i t j a meg az u t a t az egység, az erő s a m a j d a n i világhatalmi nagyság felé. Spanyolországban V. Károly császár az államhatalom tökéletesen működő gépezetét h a g y j a örökül fiának, II. Fülöpnek és ha a



73

császárság messzeágazó érdekeinek szolgálatában ki is merül a spanyol nép ereje, öntudatos nemzeti egysége minden idők viharálló értéke marad. Csak Németországban és Itáliában vesz más i r á n y t a f e j l ő dés ú t j a . A Habsburgok u r a l m a mindkét országba átnyúlt, helyesebben: mindkettőre ránehezedett. E n n e k a családi s mint ilyen t u l a j d o n képen anacionalis h a t a l o m n a k gyökere és súlypontja Németországon is, Itálián is kívül esett, ezért a két ország autochton erőit nem t u d t a sem itt, sem o t t m a g a körül egyesíteni. Németországban a XVI. század közepéig m á r véglegesen kialakult vallási különbség még fokozta a katolikus Habsburg-ház és a nagyrészben protestáns német rendek ellentétét. Ha nincsen ez az akadály, itt talán meg lett volna a lehetőség arra, hogy a H a b s b u r gok körül épüljön fel a német nemzeti egység. A mühlbergi csatáb a n (1547 április 24.) a császár katonai ereje ugyan jó időre ú r r á lett a schmalkaldeniek felett, de ezt a katonai győzelmet nem t u d t a kihasználni arra, hogy az egységes német nemzeti állam a l a p j a i t megvesse. Itáliában erre a császár számára nem is nyílt soha lehetőség. I t t a császárság – amely egyébként az olasz félszigeten h a t a l m á t nem közvetlenül gyakorolta – a pápasággal együtt egyenesen a katalizátor szerepét j á t s z o t t a : fokozta a részek ellentétét s valósággal szétbontotta a nemzeti erőket. De a német és olasz szellemi élet annál f r i s s e b b erővel indult meg s itt is megkezdte annak a lelki egységnek a kialakítását, amely századok mulva politikai valósággá lett. I t t előbb született meg a nemzeti szellem s csak jóval később kapta fizikai habitusát. Magyarországon a központi hatalom m á r a mohácsi vész előtt megbénult. Mikor aztán szétszakadt az ország, jó ideig árnyéka sem maradt semmiféle olyan hatalomnak, amely erejét és a k a r a t á t t a r t ó san érvényesíteni t u d t a volna. A csillagtalan éjszakában mindenki a maga ú t j á n botorkált, s volt idő, amikor az egyéni érdek és önzés volt az egyedüli iránytű. A megbomlott világban mindenki a m a g a hasznát, a maga pillanatnyi előnyét kergette. Semmi sem látszott állandónak. H a t á r o k változtak úgyszólván napról-napra. Vagyonok omlottak össze, cseréltek gazdát, hogy holnap ú j r a m á s kezébe jussanak. Még a rendi öntudat is elhomályosodott. I t t is elmosódtak a határok. A szerencse hol ezt emelte magasba, hol azt b u k t a t t a mélyre. A hatalmasok egymással versengtek s az egyszerűek között ellenségeket teremtett a kapzsiság, hatalomvágy és féltékenység. Megnyílt alattuk a föld és ők csak a z t nézték, ki lesz a király. Már csak a régi államiság emléke élt. E g y boldog, erős, hatalmas Magyarország: Mátyás országának emléke, amely a pusztulás és elesettség sötétségébe úgy világított bele, mint mennyei fény. Ez az emlék, úgylátszik, erősebb volt mindennél. A kor írói minduntalan ezt emlegetik, ezen merengenek el.


Bárdossy László

74

Az emlék hovatovább vággyá erősödött: hogyan lehetne visszaj u t n i az elveszett Édenbe? A nyugtalan kapkodás, amivel hol ezt, hol azt próbálták, ennek az égő vágynak a jele. Hogy az ország hatalmasai egyszer ennek, másszor annak a p á r t j á r a álltak, aztán ú j r a hitet és hűséget cseréltek, – sokszor nem is azért történt, hogy így szerezzenek vagyont, r a n g o t és méltóságot. A kiábrándulás vitte őket az egyik táborból a másikba s az ismét életre kelő reménykedés hozta őket vissza. Az életerő jele, hogy a csalódás – amire minduntalan volt ok – nem verte le s nem t e t t e f á s u l t t á őket. Hogy mindíg újrakezdték, új hittel, változó zászlók alatt. Pedig hamarosan kiderült, hogy hiába a Habsburg-király h a t a l m a és hiába a barátkozás a törökkel. Egyik sem tudott a m a g y a r s á g sorsán segíteni. Az emlékben lassan felderengett a tudat, hogy az ország s a j á t erőit kellene gyarapítani, s hogy ennek az ú t j a a rend és az összefogás. Így ébredt az összetartozás érzése, amely hidat ver a rendi tagozódás fölé. Az emberek egymásnál keresnek támogatást, ha egyszer s a j á t k á r u k o n rájönnek, hogy se égen, se földön nincsen m á s segítség. De még ennél is jobban egymáshoz h a j l í t j a őket a vezetésre termett egyéniség erős a k a r a t a és kemény keze: az, aki a közösség életét nem a k a r j a tovább rábízni a sorsra, nem v á r j a a jószerencsét, de m a g a keres az útvesztőben i r á n y t és ösvényt. Benne nyilatkozik meg az, a m i t a nemzet politikai géniuszának nevezünk. A mohácsi csatavesztést követő szomorú korszakban a magyarságnak is t á m a d t a k ilyen vezetői, akik megértették, hogy a rendi tagozódáson túl van m a g a s a b b egység, mindazoknak a közössége, akik a Kárpátok völgyében századokon át együtt laktak, s akiket vérségi és szellemi kapcsolatok kötnek egymáshoz és ehhez a földhöz. Ebben a közösségben – rövid kábultság, néhány év tántorgása és kavarodása u t á n – az életerők újból megindultak és működésbe kezdtek, s ismét mozgásba hozták azt a gépezetet, amelynek állam a neve; azon a területen, amelyen éppen lehetett és úgy, ahogyan a m a g y a r s á g a m a g a erejéből tudta. E z t az államot ugyan »Erdélyi Fejedelemség«-nek hívták, de benne korántsem j ö t t létre valami új alakulat. Nem más ez, mint a régi m a g y a r királyság csonkja, amely visszaszorult keletre, ahová nem é r t át a Habsburgok keze s ahol a töröknek nem volt érdemes s t a l á n kényelmesebb is volt az engedelmességre szorított magyar állami gépezetet működésben hagyni. A Kárpátmedence keleti felére szorult m a g y a r állam területe sohasem fedte a szűkebb értelembe v e t t Erdély geográfiai f o g a l m á t . H a t a l m a mindíg jóval messzebb terjedt, s rövidebb időre sem lett volna életképes a gazdag Tiszavidék nélkül, amellyel a Királyhágón túli részek gazdaságilag szorosan összefüggnek. Erdély csak a nevét a d t a a Fejedelemségnek, de a fejedelmek címük szerint és a valóságban is a magyarországi részek ( » . . . p a r t i u m q u e regni H u n g a r i a e . . . « ) urai i s voltak. Kétségtelen, hogy a »fejedelemség«-ben nem egy tartomány k a p o t t állami önállósággal »rangemelést«, m e r t a Magyar Királyság



75

keretében sohasem volt valamiféle külön igazgatás a l a t t álló »erdélyi tartomány«. De a fejedelemség nem is valami regionális autonom szervezkedés, vagy különválás eredménye. Ha sikerült volna Maylád I s t v á n 1540. évi lázadása, amely a Magyar Koronától el a k a r t a szakítani Erdélyt, hogy török vagy Habsburg fönhatóság a l a t t v a j d a s á g o t alakítson belőle, akkor később, – amikor az ország középső részei török hódoltság alá kerültek, – a m a g y a r állam csakugyan hontalanná vált volna s a háromfelé szakadt országban megszűnt volna a m a g y a r államiság folytonossága. De nem így történt. Buda elfoglalása után a m a g y a r s á g politikai súlypontja áthelyeződött Keletre. Az erdélyiek az első időkben inkább tűrték, hogy a Budáról megszaladt u r a k hogyan költöznek be és hogyan rendezkednek be náluk. Az államszerkezet működtetésében nekik eleinte nem is igen j u t o t t szerep. Az, aki a magyar államiság h a t a l m á t és ennek s a j á t o s s á g a i t a keleti részekbe átmentette s az állami organizációt az adott viszonyokhoz idomította: a dalmata F r á t e r György volt. A megfogyatkozott ország első uralkodója Izabella: a m a g y a r király özvegye. Fia, János Zsigmond, még viselte a »választott magyar király« címet, amit két utóda is megszerzett. A későbbi fejedelmeket adó családok gyökere is Erdélyen kívül f a k a d t . A Báthoryak a Tiszavidéken: Somlyón és Ecseden nőttek naggyá. Bocskay B i h a r b a való, Bethlen Gábor családja Temes- vagy Békés-megyei, a Rákócziak felvidékiek. Ha Székely Mózestől, Barcsay Ákostól és Kemény Jánostól eltekintünk, akik valójában nem uralkodtak, csak ideig-óráig viselték a fejedelem címet, tulajdonképen egyedül az utolsó fejedelem: A p a f f y Mihály volt származása szerint is erdélyi. »Átszármazottak« azok is, akik az első időkben a második vonalból intézték az állam ügyeit. Békés Gáspár János Zsigmond alatt, Forgách Ferenc, Berzeviczy Márton, Kovacsóczy F a r k a s Báthory István idején. Sőt még a szellemi élet n a g y j a i is: Baranyai Décsi János, Gyulaffy Lestár a Dunántúlról költöztek át. A m a g y a r élet töretlen f o l y t a t á s a ez, a régi, az egész ország erejével. Csak a színtér változott, de ez is nem a török akaratából – m i n t néhányan gondolják – m e r t a török inkább csak tűrte, mint kívánta ezt a magyar erdélyi fejedelemséget. Szűkebb keretek között, a változott viszonyokhoz alkalmazkodva, Magyarország élte i t t tovább a maga hatszázéves önálló életét. Minden más értelmezés téves és felesleges, hiszen lépésrőllépésre követni lehet azt a történelmi folyamatot, amelynek r e n d j é n a Magyar Államiság fokozatosan keletre szorult vissza és elkülönült a török hódoltsági, valamint azoktól a nyugati m a g y a r területektől, amelyek ugyan a Magyar Királyság büszke címét hordozták vézna testükön, de valójában h a m a r o s a n a Habsburg-uralom tartományainak r a n g j á r a sűlyedtek le. Ezeken a részeken megbénult a m a g y a r államiság, ügyeiket nem autonom m a g y a r szervek, de az ország


76

Bárdossy

László

h a t á r a i n kívül székelő idegen hatóságok és hivatalok intézték legtöbbször a m a g y a r származásúak minden közreműködése nélkül. Ha eltekintünk attól a merőben formális szemponttól, hogy a m a g y a r király címét ki viselte, és azt nézzük, hol élt a magyarság a s a j á t m a g a által f e n n t a r t o t t és igazgatott keretekben, akkor nem lehet kétségünk abban, hogy Mátyás királysága az erdélyi fejedelemségben folytatódott, s a fejedelemség volt a m a g y a r államiság természetes jogutóda. Ezen a történeti és politikai tényen nem változt a t az, hogy később, a török hódoltság megszűnése után ismét a nyugati részek veszik át a vezetőszerepet a nemzet életében. Más államok története is ad a r r a példát, hogy az állami szuverénitás időnként hol ebben, hol abban a területileg is körülhatárolt nemzettestben helyeződik el, amíg ismét szétáradhat az egész szervezetben s a bénult tagokba visszatér az élet. Magyarországgal is ez történt. Nem Erdély »szakadt le« az anyaországról, de a bérces kis haza volt az, ami az anyaországból megmaradt. Jól m o n d j a Ravasz László gyönyörű tanulmányában, hogy Erdély »a m a g y a r történelmi folytonosság utolsó és egyetlen fellegvára«. Valóban ez volt. Másfél századon át itt talált minden magyar erő menedéket. S ebben »a m a g a s hegyekkel körülzárt kis világ«b a n alakult át a középkori rendi államszerkezet modern értelemben v e t t állammá. I t t t a l á l j a meg a m a g y a r s á g nemzeti élete a maga s a j á t o s f o r m á j á t s benne a nemzet önmagát. A keletre szorult m a g y a r s á g hányszor próbálja meg, hogy helyreállítsa a szétszakadt ország régi egységét! Minden ilyen keletről kiinduló kísérletet ez a vágy éltet: a nemzet természetes kiegészülésének ösztönös vágya. Míg, ha nyugatról próbálják ugyanezt, csak a Habsburgok birtokállományának g y a r a p í t á s á t szolgálják vele. Perdöntő bizonyíték erre az, hogy amikor a török foglalás alá került területek felszabadítása végre sikerült s ú j r a kezet f o g h a t o t t volna a keleti és n y u g a t i m a g y a r , a H a b s b u r g király a keleti részek e t nem kapcsolta vissza egészben az ország törzséhez, hanem a Királyhágón túli területet m e g t a r t o t t a egy mondvacsinált, mesterkélt különállásban: »erdélyi nagyfejedelemség«-nek csúfolt, magáb a n tehetetlen és életképtelen Habsburg-tartományként. De egyelőre még nem t a r t u n k itt. A mi korunk a XVI. század. Az égen még a s á p a d t félhold világít s a m a g y a r s á g n a k az élet partj á r a abból a szakadékból kell visszakapaszkodnia, ahová Mohács u t á n zuhant. A küszködés a szakadék omladékos, meredek oldalán a nemzeti lét felé: a m a g y a r s á g életerejének szörnyű próbája. Népek életrevalósága nem a jólétben, de a balsorsban és a veszedelemben mutatkozik meg. A b b a n : milyen u t a k a t és módokat talál, milyen eszközöket keres m a g á n a k egy nép, hogy eljusson a nemzeti és állami élet teljességéhez, s ha egyszer ide eljutott, hogyan m a r a d j o n meg benne. Az u t a k a t , módokat, eszközöket azonban egy nép sem v á l a s z t h a t j a meg tetszése vagy vágyai szerint szabadon. A népek s z á m á r a a történelmi fejlődés t e r e m t helyzeteket. Minden népnek, a nagyoknak éppen úgy, mint a kicsinyeknek, egyfor-



77

mán számot kell vetniök azzal, hogy a fejlődés hol, milyen erőket dob fel, milyen lehetőségeket nyit, milyen akadályokat állít. Még a legnagyobb és legerősebb népek sem szabhatnak életüknek egyedül irányt, m á r csak azért sem, m e r t a fejlődés bennük is végbemegy: az ő belső erőiket is folytonosan a l a k í t j a anélkül, hogy ebben céltudatos emberi a k a r a t n a k döntő része lehetne. Minden, ami valamely néppel és körülötte történik, számtalan pontról induló erők szövedéke. Olyan erőké, amelyek a nép életterén belül és olyanoké, amelyek ezen kívül f a k a d n a k . Még jó, ha a nemzet az életét determináló belső és külső erők változó tömegéből csak néhányat is t a r t ó s a n kormányozni képes. De ezzel is alig módosíthat azon a helyzeten, – legalábbis lényegesen nem – amely a többi erő működésének állandó eredménye. Ez azt jelenti, hogy minden nép ahhoz a helyzethez van kötve, amelybe történelmi fejlődése állítja. Ez a helyzet persze változó. Átalakul aszerint, ahogyan a belső erők és a külső körülmények viszonya módosul. De amíg egy-egy konstelláció t a r t , a nemzet Münchhausen m ó d j á r a éppen úgy nem emelheti ki önmagát belőle, mint ahogyan nem ugorhatunk ki a bőrünkből. És ha a konstelláció megváltozik, a nemzet ismét ennek az adottságaihoz lesz kötve, m e r t életét sohasem állíthatja szabadon megválasztott körülmények és tényezők közé. Ezt még a népvándorlás korában sem tehette, mennyire kevésbbé teheti, amióta elválaszthatatlan kapcsolatba lépett azzal a földdel, amelyen él, s amely helyzetét bizonyos vonatkozásban örökre meghatározza. A változók mellett i t t v a n n a k sorsa alakulásának állandó elemei. De az, hogy a nemzet kötve van mindenkori helyzetéhez, korántsem jelent valamiféle rabságot. A nemzet minden konstelláció urává lehet, ha helyzetének elemeit, mindenekelőtt is a m a g a erejének viszonyát a környező erőkhöz s a helyzet változásának, irányát és mértékét felismeri, s ehhez ú g y alkalmazkodik, ahogyan az legsajátosabb érdekeinek a legjobban megfelel. A népek is éppen úgy, mint az egyének, az életük adottságaiban kínálkozó lehetőségekből teremtik meg a maguk üdvét, vagy gyalázatát, gyarapodását vagy pusztulását. Helyesen élni nem más, mint helyzetünk és erőink törvényei szerint élni. Ez ismét nem jelent olcsó megalkuvást a mindenkori viszonyokkal. A nemzetnek vannak olyan életérdekei, amelyekért vállalnia kell a legnagyobb áldozatot még akkor is, ha ez súlyos kockázattal jár. Ha nem vállalja ezt az áldozatot, ha fenyegetett életérdekei védelmében nem veti be minden erejét, akkor küzdelem nélkül csapódnak össze fölötte a hullámok, s győznek azok a tényezők, amelyek életének ú t j á t keresztezik. Ilyenkor tétlenül m a r a d n i éppen olyan bűn, mint ha a nemzet oknélkül, erejével arányban nem álló vállalkozásokkal hívja ki önmaga ellen a sorsot. Minden nép bölcsességének és életrevalóságának az a próbája, hogyan találja és t a r t j a meg egyensúlyát, biztonságát, gyarapodásának lehetőségét a nemzetek mozaikjában. Éppen, m e r t ennek a célnak érdekében nem teremthet új konstellációkat, annál tisztábban kell látnia azt a helyzetet, amelybe sorsa állította s le kell


Bárdossy László

78

mérnie ennek a helyzetnek minden elemét. Különböztetnie kell elérhető célok, valóságos és képzelt veszélyek között. Folytonos küzdelem ez nyiltan jelentkező és r e j t e t t erőkkel. Ebben a küzdelemben a helyes u t a t felismerni, a r r a idejében rálépni, a kínálkozó móddal élni, a megfelelő eszközöket felhasználni: ez a politika. A tömegek s z á m á r a mindíg ösztönös valami. Tartalmat, f o r m á t az ád neki, akiben a célok tudatossá válnak, aki értelmével le t u d j a mérni, mit lehet és m i t kell tenni, s aki a m a g a felelősségére cselekszik is. Mert cselekedni csak egyének tudnak. Viszont az ő cselekedetük mitsem ér, ha elhatározásuk erejét nem sokszorozza meg a tömegek együttérzése, s ha a tömeghez tartozók maguk is nem vállalnak részt a cselekvésben. Enélkül a közösség életében, vagyis a politikában a vezetők minden elhatározása csak olyan, mint a homokra írt ábra, vagy a felhőkre v e t e t t fény. Az, hogy egy nemzet vezetője mire h a t á r o z h a t j a el magát, s mit h a j t h a t végre, tulajdonképen benne szunnyad a tömegekben, amelyek mögötte állnak és követik. A vezető művészete, hogy ezt helyesen felismerje és t u d a t o s s á tegye bennük. Ha azok, akik a vezetőnek engedelmeskednek, nem képviselik értékben és számban az egész nemzet erejét, akkor engedelmességük és megmozdulásuk sem ér sokat, ületőleg csak annyit, amennyire és ameddig a k a r a t u k a t a m á s irányba kívánkozó, vagy renyhén veszteglő elemekkel szemben érvényesíteni t u d j á k . Erőtlen és rövidéletű az olyan elhatározás, amely mögött a m a g a sorsát építő nép megbontott sorokban, vagy bizonytalanul és tétován áll. A politika ilyen módon a vezetők olyan tudatos, vagy ösztönös elhatározása, amelyet a nemzet többségének cselekvő asszisztenciája kísér és szentesít. A történelem nem fizikai kísérlet, amit ugyanazokkal a tényezőkkel meg lehetne ismételni. Sohasem t u d h a t j u k , hogy ha nem úgy j á r u n k el, ahogyan tettük, ennek milyen belső és külső következményei lettek volna, ami ismét módosított volna helyzetünkön és vele az erők játékának végső eredményén. Az élet nem engedi meg, hogy amikor rólunk és sorsunkról van szó, egyszerűen »kiálljunk a játékból«, s megvárjuk, mi lesz a küzdelem eredménye. Az életet élni kell így, vagy ú g y s kockázat nélkül nincsen élet. Helyesen élni pedig csak helyzetünk és erőink törvényei szerint lehet. Minden, ami történik, á t f u t ó hullám helyzetünk örök p a r t j a i között. Micsoda rövidlátó balgaság volna, ha a nemzet mindíg csak ahhoz iparkodnék igazodni, ami egy-egy történelmi folyamat múló eredménye lehet. Nem a r r a van szükség, hogy előre megsejtsük vagy kitaláljuk: mi f o g bekövetkezni. Hiszen a jövő azoknak az erőknek a küzdelméből alakul, amelyben magunk is részt veszünk – hacsak nem mondunk le eleve arról, hogy sorsunk formálásába beleszóljunk. S ha felelősségünk t u d a t á b a n vagyunk sorsunk kovácsai, akkor nem spekulálhatunk arra, amiért nem a k a r u n k vagy nem tudunk sorompóba lépni.



79

A politikai elhatározás helyességének ismérve t e h á t nem lehet a jövendőmondó felette kétes »bölcsesége«, hanem az, hogy a nemzet mennyire t u d j a levonni helyzetének konzekvenciáit, hogyan számol azokkal a tényezőkkel, amelyek életét, boldogulását és környezetéhez való viszonyát t a r t ó s a n meghatározzák, s mennyire t u d elhatározása mellett egységben kitartani. Ezeknek az elveknek a világánál szeretnők nyomon kísérni a mohácsi vészt követő idők m a g y a r politikáját: az elhatározások és cselekedetek e g y m á s u t á n j á t abban a korban, amikor a magyarság két, ellenséges világ között, a legmélyebb erkölcsi és fizikai elesettségből, d a r a b o k r a tépett testtel s meghasonlott lélekkel, inkább ösztönösen, m i n t tudatosan tapogatózott és botorkált vissza a nemzeti élet egysége felé. Az úton sokszor elesett, véresre zúzta magát, de újból és újból feltápászkodott, szeme azon a fénysugáron, amely a multból világított feléje, keze egyetlen hűséges ú t i t á r s á n : a kardon. BÁRDOSSY


LÁSZLÓ

ERDÉLYI SZÁSZOK ÉS MAGYAROK PUKÁNSZKY BÉLA KÖNYVE

HABENT SUA FATA LIBELLI. Hisszük, hogy Pukánszky Béla könyvének a szerző által kívánt s o r s j u t osztályrészül. A történelem szele fú felénk a sorok közül s a pergő mondatok megvilágítják a jövendőt. Értelmetlenné vált ellentétek, küzdelmek, vajudások csitulnak el a könyv hasábjain s az olvasó lelkében. A szerző végigvezet a történelem kérlelhetetlen logikájú sorrendjén, elérkezik velünk a jelenhez, amelyet új törvények szabnak meg, hogy belőlük alakuljon ki a jövendő: az erdélyi szászok és magyarok jövendője. Szigorúan tudományos munka, de m a j d minden sora programatikus és időszerű. E g y súlyosan elködösödött, félreértésekkel és félremagyarázásokkal, hamis és igaz érzelmekkel terhelt kérdés tisztázódik benne. Magas a sík, amelyre Pukánszky Béla felemelkedik, de m a g a s a k a jelen s a jövendő követelményei is. A felemelkedés elől nem szabad meghátrálnunk, m e r t ez egyetlen lehetősége annak, hogy az annyiszor egymásfelé n y u j t o t t szász és m a g y a r kéz örök testvéri szorításba egyesülhessen. N e m síklik át r a j t u k , de érthetővé teszi a régi surlódásokat, a régi ellentéteket, a régi vágyakat, reményeket, amelyek a k o r parancsainak felismeréséből, vagy fel nem ismeréséből f a k a d t a k . Az író és tudós ragyogó tehetségével vezet bennünket végig az úton, amelyet az erdélyi szászság nyolc évszázad a l a t t megtett II. Géza hívásától, az Andreanumon, a Landeskirchén, az universitáson, József császáron, 1848-on, a Schulverein harcain és a világháborún át napjainkig, amikor a szász nép egy töredéke ismét a m a g y a r államban él. Az út a fejlődés ú t j a volt, amely a törvényszerűen szükséges elzártságból vezetett az egyesülés törvényszerű szükségének nagy felismeréséhez. Mély és komoly tanulságok a t t a r t a l m a z a könyv korunk minden m a g y a r j a s minden szásza számára. Érthetővé teszi a multat, amelyben annyiszor állottunk egymás mellett s egymással szemben s ebből a megértésből f a k a s z t j a a jövő megérthetését. Nehéz s talán felesleges is volna erről a könyvről »kritikát« írni. Pukánszky Béla műve több, m i n t »könyv«. Az a szellemi munka, amire erdélyi fogalmazásban azt szoktuk mondani, hogy: cselekedet. A történész talán talál benne hiányosságokat vagy tévedéseket. A politikus vitába szállhat egyes megállapításaival. De úgy érezzük, ezúttal nem a hibákat kell keressük benne, hanem azt, ami lényege: az alkotó erőt, azt a szellemi fluidumot, amely alkalmas arra, hogy megtisztítsa gondolatainkat, világosabbá tegye előttünk a tényeket, m e g m u t a s s a számunkra az összefüggéseket. Avult szóval azt mondhatnók, hogy Pukánszky könyve hézagot pótol. Hiszen a szászokról m a g y a r nyelven eddig csak a szász Neugeboren Emil í r t rövid történeti vázlatot, az első világháborút megelőző esztendőben, s az nem egyéb, mint a szász önszemlélet tükre. 1910-ben Enesei Dorner Béla í r t figyelemreméltó tanulmányt »Az erdélyi szászok mezőgazdasága« címen. Többnyire elfogult


Zathureczky Gyula: Erdélyi szászok és magyarok

81

újságcikkek, m a j d a kisebbségi időkben főleg Kós Károly helikoni írásai m u t a t t á k be számunkra anyanyelvünkön a szász kérdést. A többi, amit felőlük tudunk, heves viták p a t t a n ó szikráiból, a napi politika ferde tükréből, egy önmaga felé f o r d u l t nép komor elzárkózottságából szűrődött gondolatainkba. N e m l á t j u k jól a. szászokat s ők nem látnak jól bennünket. A jóakarat, a szándék egyformán, erős mindkét fél részéről a r r a , hogy erdélyi testvériségben egyesüljön, a m a g y a r állam atyai ölén, de az egymás felé t á r t karok mindég lelankadtak az ölelés előtt, az egymás felé n y u j t o t t kezek sohasem fonódhattak örök b a r á t s á g b a n s testvériségben össze. Miért? Miért? Kérdjük mi s kérdezik ők. Ezekre a miértekre igyekszik, sokszor jó sikerrel választ adni Pukánszky Béla. Talán érdemes ehelyütt is nyomon követni az ő gondolatmenet é t s mondataiból idézve ismertetni a művet. A KÖNYV „ÚTRAVALÓ” CÍMŰ ELSŐ FEJEZETÉBEN plasztikusan festi a szerző, hogy miképpen vélekedik egymásról a m a g y a r s a szász. ,,A szász »más«, mint a közöttünk élő többi német. Ebben a »más«-ban aztán mindenki könnyen megnyugszik és a t á r s a s á g napirendre térhet a t á r g y fölött”. A szászok »szeretetreméltóaknak« mondanak bennünket, de Meschendörfer így fogalmazza meg ezt a szeretetreméltóságot: ,,A m a g y a r ember szeretetreméltóan eleven, örökké szikrázó tűzijáték, akárcsak előkelő f r a n c i a sógora; nem olyan okos és művelt, de becsületesebb, kevésbbé elhasznált, naivabb és egészen gyermekes, ha rögeszméjéhez, a piros-fehér-zöld glóbushoz nyúlnak. S ebben megint szinte ikerként hasonlít előkelő rokonához, aki egész E u r ó p á t kék-fehér-pirosra szeretné mázolni”. Pukánszky ezután annak a bizonyos »más«-nak a meghatározásához nyúl biztos s bátor kézzel. ,,A szászok önszemlélete – í r j a – nem m a r a d h a t o t t mentes bizonyos egyoldalúságtól. A szász történetírás középponti gondolata kezdettől fogva az »anyaországgal« való szellemi egység t u d a t a és törekvése mindég az, hogy ez a t u d a t a történelmi fejlődés szétágazó részjelenségeiben is világosan bontakozzék ki az olvasó előtt”. . . . „ K é t s é g t e l e n , hogy ennek a szemléletnek megvan a maga jogosultsága: A szász népiség és k u l t ú r a valóban mindenekelőtt annak köszönheti csodálatos zárt egységét, hogy állandóan kapcsolatban állt Németországgal, mindíg élénk fogékonyságot m u t a t o t t az anyaországból jövő ösztönzések iránt”... „Bleyer Jakab, a magyarországi németség egyik tiszta látású vezére, a magyar-német viszonyról elmélkedve találóan ú g y jellemezte a nagynémetség tudatán alapuló szász közösségérzést, hogy a szászok »lelkileg irredentisták« voltak, sohasem tekintették m a g u k a t igazi hazai németeknek, sohasem nevezték m a g u k a t »Deutsch Ungar«-oknak és megállapította, hogy a magyar-szász viszony – ellentétben azzal a kapcsolattal, amely a magyarországi németség többi részével fennáll – sohasem volt igazán meleg és bensőséges. Igen – í r j a Pukánszky – itt van egyik n y i t j a annak a »más« érzetnek, annak az idegenkedésnek, mellyel mindég találkozunk, valahányszor a cipszerekről, hiencekről vagy »svábokról« a szászokra terelődik a beszéd” (6. l.)


Zathureczky Gyula

82

„Azonban – í r j a tovább a szerző – a szászság nemcsak a nagynémet népegység egyik alkotó eleme, hanem erdélyi i s . . . Az önálló fejedelemség korában kialakult államtudatuk azt bizonyítja, hogy a szászok is felismerték erdélyi s o r s u k a t : ennek az államtudatnak t a r t a l m á t lényegében a mai napig Erdély és csak Erdély alkotja. Bármilyen eleven és mély kapcsolatokat t a r t o t t f e n n a szászság Németországgal, t a g a d h a t a t l a n , hogy államhűség szempotjából mindég rendületlenül ragaszkodott Erdélyhez” (7. l.). Bevezetőjének végén Pukánszky Béla eljut a jelenhez, a népi gondolat kiteljesedéséhez. „Ma m á s a helyzet – í r j a –: tengernyi szenvedés és csapás árán megtanultuk, hogy mit jelent a népi gondolat számunkra; nincs okunk rá, hogy idegenkedéssel gondoljunk azokra, akik a multban közöttünk ennek a gondolatnak az érvényesüléséért küzdöttek. Nyiltan nézhetünk egymás szemébe: mindkét nép megérett a r r a , hogy őszintén beszéljen egymás viszonyáról, m é g ha az őszinteség olykor f á j ó emlékeket érint is. E r r e kötelez az évszázados mult, kötelez a jelen, mely visszahozta közénk a szászok egy részét és kötelez a jövő, melyben a Kárpát-medence népeinek fejlődését és boldogulását egyedül a kölcsönös őszinte megbecsülés és jogtisztelet biztosíthatja” (8. l.). A SZÁSZ MULT KÜZDELMEIN ÉS HARCAIN vezetnek végig a következő fejezetek. Megismerjük a betelepedés történetét, a szász egyház megalakulását, az Universitás kifejlődését, a szász jogok kialakulását, a politikai küzdelmeket az erdélyi fejedelemség korában. Feltárulnak előttünk a szászság n a g y várakozásai a fejedelemség megszűnése idején s megismerjük azokat a reménykedéseket s csalódásokat, amelyek a szászságot a Habsburgokhoz fűzik. Vészteljes, nehéz idők. A szászság magába zárkózik, bevonul privilégiumainak bástyái közé, a német birodalom felé tekint s nem ismeri fel a magyarsággal közös sorsot és küldetést. Valóban igaza van Bleyernek, »lelkileg irredenta«. Ilyen elzártságban, a lassú gazdasági, népi és szociális pusztulás állapotában, a Habsburgokba vetett bizalom illúziójában találja a szászságot az E u r ó p á t megmozgató n a g y á r a m l a t : a népi megújhodás kora. A XIX. század első évtizedeit ezek az eszmék s mozgalmak töltik meg. ,,A szászság és m a g y a r s á g voltaképpen sohasem haladt annyira egy úton, mint amikor legjobb fiai tudásuk j a v á t szentelték népük jövőjének biztosítására. De nem is kerültek soha annyira élesen szembe egymással, mint ekkor: a m a g y a r s á g h a t a l m a s építő munkájában, az igazi nemzettéválás mindent á t j á r ó lázában szükségképpen gátnak l á t t a a privilégiumokba burkolózó, mindinkább elkülönülő szász néptestet, a szászság pedig éppen ebben az elkülönülésben látva boldogulásának biztos zálogát, ennek megszilárdítására fogott – a m a g y a r s á g példáját követve – belső r e f o r m m u n k á b a ” (115. l . ) . . . „A szászm a g y a r viszonyban – í r j a tovább a szerző – minden feszültség ellenére még jóideig inkább az összetartó, mint a bontó erők érvényesültek. Súlyosabbra f o r d u l t a helyzet, mikor az országgyűléseken fellángolt a nyelvi h a r c ” (123. l.). ...„Egységesen, népi öntud a t á b a n megerősödve, tele hittel és önbizalommal halad a szász nép


Erdélyi szászok és magyarok

83

a m a g a ú t j á n 1848. felé. Hitére és önbizalmára valóban szükség volt: állania kellett a harcot különállásáért és kiváltságaiért, s vállalnia kellett a harc további menetéből adódó minden súlyos döntést és következményt. A szabadság és nemzetiség eszméitől áthat o t t m a g y a r s á g és a népi küldetést átérző szászság a küzdelemnek ebben az új szakaszában élesebben szembekerült egymással, mint valaha. 1848 a szász-magyar viszony legsúlyosabb t e h e r p r ó b á j á t hozta” (127. l.). I s m e r t események peregnek a könyvben. 1848. augusztus 13-án Medgyesen, mintegy kétszáz i f j ú részvételével megalakult a Siebenbürgisch-Deutscher Jugenbund. Elnöke Roth István Lajos. Talán nem érdektelen, ha a Szövetségnek a német ifjúsághoz intézett feliratából néhány mondatot idézünk: „Németország megkezdett újjáépítésének befejezésében s a j á t nemzeti létünk, németszellemű továbbfejlődésünk biztosítékát is l á t j u k . Földrajzilag elválasztva és anélkül, hogy a föld felületén látható kapcsolatunk lenne az anyaországgal, a sajtó, az egyetemek, kézműveseink vándorútjai, a mult emlékei és a jövő reményei kapcsán mégis Németországgal és Németország által élünk. Büszkeségünk odalesz, ha Németország darabokra szakad, erősek leszünk, ha Németország is az. Büszkén hivatkozhatunk hűségünkre a m a g y a r királyok iránt, kiknek elődei több mint hétszáz esztendővel ezelőtt hívtak bennünket ide; joggal mondh a t j u k , hogy magunk választotta, f o r r ó n szeretett hazánkban világosan felfogtuk helyzetünket és teljesen aszerint cselekedtünk.« A f r a n k f u r t i parlamenthez intézett feliratában a Szövetség a következő mondatot í r j a : »Azok a k a r u n k maradni, akik mindég voltunk: becsületes német nép és becsületes polgárai annak az államnak, amelyhez tartozunk« (138. l.). »A két felirat t a r t a l m a és h a n g j a – í r j a Pukánszky – félreérthetetlenül a r r a vall, hogy 1848. augusztusában még a szászság német érzületében legtudatosabb rétege sem gondolt szükségképpen a magyarsággal való szakításra vagy az éppen ellene való harcra« (138. l.). A sors azonban másképpen rendelkezett. Az uralkodóház felhívására megalakul a szász zászlóalj s a szászság fegyverrel a kezében küzd a m a g y a r s á g ellen. Ferenc József császár trónralépése alkalmával szózatot intéz a szász néphez, köszöni hűségét s igéreteket tesz neki. »Diu iam p a s s a t a . . . sunt tempóra bona illa p r i v i l e g i a t a . . . « Fronius Ferenc Frigyes í r j a ezeket a sorokat az ötvenes évek vége felé megjelent parodisztikus leveleiben. Az abszolutizmus ugyanúgy s u j t o t t a a szászokat, mintha nem a magyarok ellen, hanem mellettük harcoltak volna. A súlyos csalódás letargiáját azonban csakhamar ú j a b b tevékenység váltotta fel. »Az abszolutizmus nyom á s a a l a t t a szabadság eszménye nemsokára új fényben ragyog és – legalább a szász értelmiség egy részénél – egyre inkább m a g y a r eszménnyé válik. Ebben a hangulatban egy besztercei meg szászsebesi gyűlés résztvevői m a g y a r politikusokat ünnepelnek, ebben a hangulatban fogadnak testvéri együttműködést a magyarsággal, ebben a hangulatban f o r d í t a n a k h á t a t az avult és szószegö bécsi politikának« (144. l.). E z t a hangulatot azonban lassanként


Zathureczky Gyula

84

háttérbe szorítja az újból megerősödő német eszme. »Nagyosztrák« politikát csináltak a szászok, s a j á t történetíróik mondják ezt – í r j a Pukánszky –, jóhiszemű reménykedéssel választották meg képviselőiket az osztrák államtanácsba, s ezzel természetesen újból válaszfalat emeltek maguk és a m a g y a r s á g közé, melyhez nemrégen még készek voltak közeledni. Nem ismerték fel a Bécsből kiinduló kísérletek életképtelenségét, s csak kevesen közülük látták előre a szükségképpen bekövetkező n a g y fordulatot, mely után nélkülözhetetlen lett volna számukra a m a g y a r s á g r o k o n s z e n v e . . . A kiegyezés a szászok túlnyomó többségét váratlanul érte. Tévedés lenne azt hinni, hogy a privilégiumok felszámolása 1867 u t á n a szász politika külön ú t j a i nélkül nem t ö r t é n t volna m e g . « . . . »A privilégiumok megnyirbálása tehát szinte a természeti törvény szükségszerűségével történt. De bizonyos, hogy olyan nemzetiség, mely évszázadokon keresztül nem torlaszolta volna el következetesen a magyarsághoz vezető u t a t , lényegesen jobb kilátásokkal vehette volna fel a harcot legértékesebbnek t a r t o t t jogaiért« (147. l.). . . . » A népiskolai és középiskolai törvény, az egyházpolitikai törvények, m a j d később az Apponyi-féle népiskolai törvény körül ilyenformán elkeseredett harcok t á m a d t a k , sajnos, többnyire a merev visszautasítás és terméketlen tiltakozás fegyvereivel, anélkül, hogy az »ősi jogokat« védő szász körök t á r g y a l á s r a alkalmas ellenjavaslatokkal álltak volna elő« (150. l.). Ebben az időben t ö r t ki az Allgemeiner Deutscher Schulverein által megindított áldatlan harc, mely hosszú időre megmérgezte a közhangulatot. »A szász művelődésügy fejlődésének legértékesebb biztosítéka azonban az volt – í r j a Pukánszky – hogy a közjogilag megszűnt universitás, lényegileg szabadon rendelkezett vagyonával. A m a g y a r állam a kiváltságoknak ezt az értékes örökségét érintetlenül h a g y t a ; az évenként ősszel ülésező universitás vagyonának k a m a t a i t továbbra is az iskolák f e n n t a r t á s á r a és a szász népi műveltség fejlesztésére fordíthatta« (156. l.). A Raiffeisen szövetkezetek és a szász bankok, valamint egyéb gazdasági szervek, biztosították a szász vagyoni állag növelését. A dualizmus átmenetinek t a r t o t t állapota t a r t ó s n a k bizonyult s a szászságnak választania kellett, hogy továbbra is a terméketlen duzzogás politikáját folytassa-e vagy u t a t keressen a magyarság felé. A szászság az utóbbi megoldást választotta. Belső társadalmi és gazdasági bajok ütötték fel a f e j ü k e t s a szászságnak gyorsan kellett határoznia. 1885 körül következett be a nagy fordulat. Siettette a közeledést Tisza Kálmán kormányának 1890 tavaszán t ö r t é n t bukása. A szászok ugyanez év n y a r á n naggyűlést tart o t t a k Nagyszebenben. »A naggyűlés f e l a d a t a nem volt könnyű – í r j a Pukánszky – mert a különféle pártállású szász politikusokat közös munkatervnek kellett megnyerni; többen közülük elvben is idegenkedtek a szász-magyar közeledéstől s jellemző, hogy a megegyezést biztosító irányelvek a központi választmányban mindössze egy szavazattöbbséget k a p t a k . Szenvedélyes viták után végre létrej ö t t az új politikai programm, mely a népi különfejlődés biztosítékainak követelésében számot v e t e t t az egységes m a g y a r állam érdekeivel és hangsúlyozta a szászok együttműködési készségét minden



85

irányban. Ez a programm a szász értelmiségnek módot n y u j t o t t arra, hogy – s a j á t szavai szerint – mint a »mindenkori kormányp á r t hű csatlósa« kapjon szerepet a m a g y a r közéletben és nagyobb eredménnyel küzdjön természetesen elsősorban továbbra is népe külön céljaiért« (165. l.). A m a g y a r kormány szívesen f o g a d t a a szász határozatot és a szász képviselők a kormánypárt padjaiban folytatták politikájukat. Különösen Tisza István hivatalbalépése után alakult ki kedvező légkör, és a sérelmezett törvényeket legenyhébben a szászok között h a j t o t t á k végre. Ugyanekkor azonban Brandsch Rudolf vezetésével megindult az úgynevezett »zöld szászok« mozgalma. Brandschék mit sem törődve azzal, hogy kormánypárti képviselők, kormányellenes agitációt f e j t e t t e k ki az országban élő németség körében. A többség elítélte Brandschékat és Tisza István kemény szavai u t á n Brandsch társaival együtt kilépett a kormánypártból. Egyidejűen azonban megindult a szellemi közeledés a szászok s a magyarok között. Egyesek közülük a m a g y a r közéletben szép pályát f u t o t t a k be, azonban » . . . o t t h o n , az erdélyi városokban – í r j a Pukánszky – a szász-magyar társadalmi érintkezés csak úgy alkalomszerű m a r a d t és szűk térre szorult, mint a román-magyar barátkozás« (170. l.). »A szász-magyar közeledés nem j á r t teljes sikerrel. A surlódási felületek továbbra is megmaradtak, de a nyugodtabb légkörben legalább esetenként könnyebb volt megegyezni és a szász értelmiség egy része lassanként mégis egészségesebb belső viszonyba került a m a g y a r állammal« (172. l.). Tisza István a nemzetiségi kérdésről 1913 decemberében mondott elvi jelentőségű beszédében példaképpen idézte a szászokat arra, » . . . hogy országunk nem m a g y a r a j k ú polgáraiban erős népi öntudat élhet, hogy maradandó szellemi kötelékek fűzhetik őket a velük rokon külső nagy nemzetállamhoz anélkül, hogy emiatt hűségük és a magyar állam szolgálatában végzett m u n k á j u k bármilyen vonatkozásban is csorbát szenvedne« (173. l.). »Otthonunkat elvesztettük, de megtaláltuk hazánkat«, ez a címe Pukánszky könyve utolsó előtti fejezetének. E szavakat Teutsch Frigyes püspök mondotta az 1916. évi román betörés u t á n Budapesten, a Deák-téri templomban összesereglett, menekült híveinek. »A század elején fokozódó szász-magyar politikai enyhülést és érzelmi közeledést – í r j a Pukánszky – a világháború közös veszélyei, küzdelmei és megpróbáltatásai szinte meleg rokonszenvvé, testvéries együttérzéssé hevítették« (176. l.). . . . » A z erdélyi német s a j t ó magyar sorskérdésekkel foglalkozó cikkeiben sok érdekes helyreigazítással, új magyarságszemléletet sejtető ítélettel találkozunk, különösen a háború első felében. A cikkírók tisztelettel szólnak a magyarság szövetségi hűségéről, áldozatkészségéről és k i t a r tásáról, s nyomatékkal hangsúlyozzák az elválaszthatatlan m a g y a r német sorsközösséget, főkép pedig azt a megszívlelendő igazságot, hogy a szász nép jövője is a m a g y a r s á g és a m a g y a r föld sorsától függ. Különösen a szász egyház nagytekintélyű püspöke, Teutsch Frigyes, emeli fel ismételten szavát a magyar-német b a r á t s á g elmélyítése érdekében, ebben l á t j a Magyarország megerősödésének és a szász nép fejlődésének biztos zálogát: ha Magyarország t ö n k r e


86

Zathureczky Gyula

megy – h a n g o z t a t j a egyik cikkében – mi is elpusztulunk, s elvész népünk meg egyházunk; ha országunkat elszakítják Magyarországtól, vége évszázados történelmünknek s jövőnknek. « . . . » Levelekből, cikkekből, a szépirodalom alkotásaiból t u d j u k , hogy éppen a legnehezebben megközelíthető szász vezető réteg ekkor valóban szíve szerint való hazájának érezte Magyarországot, melyért szenvedni és áldozni is érdemes, nemcsak államnak, mellyel szemben résen kell állania az ősi jogok védelmében« (178. l.). A háborús érintkezés következtében »erőteljesen fellángoló német népi öntudat azonban a legcsekélyebb mértékben sem idegeníti el most a szászs á g o t a magyarságtól. Mindenki t u d j a , hogy a magyarság és a németség ú t j a közös, mindenki t u d j a azt is, hogy az erős és csorbít a t l a n m a g y a r állam egyúttal a német ügyet is elősegíti. A szász közírók ugyan hangoztatják népük s a j á t o s művelődési igényeit, megjelölik a jövőben követendő kisebbségpolitika irányelveit, de még erőteljesebben hangsúlyozzák azt, hogy törhetetlen hűséggel k i t a r t a n a k a m a g y a r s á g mellett s ezzel egyetértésben kívánják népi igényeik kielégítését« (179. l.). A kibővített szász nagyválasztmány 1918 október 22-én hozott egyhangú határozatából idéz ezután néhány mondatot Pukánszky Béla: »A szász nép évszázados hagyományaihoz híven ebben a súlyos időben is szilárdan és rendületlenül ragaszkodik a m a g y a r hazához. Abban a meggyőződésben, hogy hazánkat leghatékonyabban mint németek szolgálhatjuk, kívánjuk, hogy a viszonyok újjárendezésénél a nemzeti kisebbségek egyenjogúsításának megvalósításával szabad életteret és teljes fejlődési lehetőséget biztosítsanak számunkra a politikai, társadalmi és kulturális élet minden ágában.« »Néhány nap mulva szétfoszlottak a német nemzeti gondolat diadalába vetett reménységek; merőben új helyzet adódott, mely súlyos elhatározásokat kívánt a szász nép vezetőitől. Ezek a vezetők – í r j a Pukánszky – jónak látták népük hűségnyilatkozatával a hatalom új birtokosai felé fordulni, tőlük v á r v a a szászság ősi jogainak intézményes biztosítását is. A szászs á g és a m a g y a r s á g között fonódott kötelékek az összeomlás fergetegében nem bizonyultak elég életképeseknek« (180. l.). A KÖNYV UTOLSÓ FEJEZETE az összeomlás utáni időket vázolja. Pukánszky idézi Teutsch szavait, melyek szerint »Nagyrománia megvalósulásával történelmi folyamat j u t o t t befejezéshez; ezzel szembeszállni dőreség lett volna.« A szászság azonban mégsem képes leküzdeni szorongó érzését, melyet Teutsch a következő szavakban j u t t a t kifejezésre: »Minden nagy átalakulásnál, így 1691-ben és 1867-ben joggal hivatkozhattak a szászok bizonyos biztosítékokra. Egyedül Nagyromániához csatlakoztak biztosítékok nélkül« (181. l.). Az 1919 j a n u á r 8-án, Medgyesen m e g t a r t o t t gyűlés határozataival kapcsolatban Pukánszky a következőket í r j a : »Nem t u d j u k , hogy a medgyesi kiáltvány szerkesztői figyelemre m é l t a t ták-e a gyulafehérvári határozatok nyolcadik p o n t j á t ; ez a pont a r o m á n s á g csodálatát és h á l á j á t fejezi ki az ántánt-hatalmak iránt, melyek »egy évtizedek ó t a háborúra készülő ellenséggel szemben vívott nagyszerű és szívós küzdelem árán megmentették a civili-



87

zációt a b a r b á r s á g körmei közül.« Úgy érezzük, hogy erről a pontról a kiáltvány szerkesztőinek is tudniok kellett, és bizony rendkívül sajnálatos, hogy a szász nép vezetői bántó hamarsággal t a g a d t á k meg azt a háborút, melyet mindvégig joggal hirdettek Németország n a g y harcának és mellyel s a j á t tömegeik g y a k r a n életük meg vagyonuk árán mégis csak közösséget vállaltak« (182. l.). Az új életkeretben a szászokat a csalódások sorozata éri. Megint a m a g y a r s á g felé keresnek u t a t . A szellemi és irodalmi közeledés jelei mutatkoznak. Hangsúlyozzák az erdélyiséget s ennek érdekében együttműködnek a magyar szellemi férfiakkal. A Klingsor és az Erdélyi Helikon között együttműködés jön létre és 1933-ban megtörténik Brassóban a szász-magyar írói találkozó. A szászok a politikában is együttműködnek a magyarokkal, 1927-ben választási kartellt is kötnek a Magyar P á r t t a l , de m e r t Brandsch a kormányp á r t t a l is lepaktál, az egyezmény gyakorlati megvalósítására nem kerül sor. A Harmadik Birodalom megszületése u t á n azonban a finom szálak ismét elszakadnak és a szászság lelkében ismét a nagynémet gondolat lesz úrrá. Egyidejűleg halványul el bennük az erdélyiség gondolata is. »Ma – í r j a Pukánszky – az erdélyi szászság, mint a hatalmának tetőpontján álló Nagynémet Birodalom dédelgetett népcsoportja, jogos reménykedéssel és bizalommal tekinthet a jövőbe. A magyar állam kötelékébe visszatért töredékének népi érdekeit a bécsi kisebbségi egyezmény biztosítja, s a Romániában m a r a d t többség is bizton v á r h a t j a az anyaország hatékony védelme a l a t t régi vágyainak, sőt legmerészebb álmainak teljesülését. És mégis valami nyugtalanság lobog, valami szabatosan m e g nem határozható aggodalom él a szász értelmiség lelkében. Mintha a nagyhatalmi erőviszonyok megoszlásának szükségképpen változó, szeszélyes játékán kívül más, közelebbi, kézzelfoghatóbb és szilárdabbnak látszó biztosítékot is keresne népe zavartalan fejlődése, boldogulása számára, és közben észrevenné, hogy e biztosítékok megszerzésére s a j á t népéből is hiányzik a kellő lelki készség, hogy s a j á t népének is az egyéni lélekig ható belső megújhodásra v a n szüksége« (190. l.). A szászságnak ki kell törnie elzárt életéből, le kell vetnie nehézkességét, le kell mondjon otthon belé nevelt érzelmeiről és nézeteiről – í r j a Csáki Richard – »de rendesen bátorságunk sincsen arra, hogy nagyobb stílű életet éljünk, amint azt szívünk szerint szeretnénk« (191. l.). »Ismételjük: – í r j a Pukánszky – a belső nyugtalanságra, józanabb önszemléletre, szigorú önbírálatra valló szólamok nem egészen újkeletűek. De mégis m i n t h a napjainkban gyakrabban találkoznánk velük, többen figyelnének fel r á j u k ; mintha ebben a nyugtalanságban lázas keresés j u t n a kifejezésre, a szász nép keresése, hogy az új Európa kialakulásának borzalmasan fenséges színjátékában merre forduljon, kivel f o g j o n kezet az ismeretlen jövő ú t j á n . És mintha a keresés közben új fényben jelennék meg a nyolcszáz esztendős múlt is, királyaival, kiváltságaival, harcaival, csalódásaival, valódi és képzelt sérelmeivel és – m a g y a r s á g á v a l . . . A szász ember nem tud elszakadni erdélyi hazájától – áttelepítése egyet


Zathureczky Gyula

88

jelentene elpusztulásával – csak s a j á t közösségében és történelmi kereteiben érvényesítheti igazán képességeit. E z é r t fogódzik egészséges életösztönével egyre erősebben az erdélyi talajba, ezért próbál ú j r a meg ú j r a az erdélyi életközösség ú t j á r a térni« (193. l.). Zillich Henrikkel egyetértésben Pukánszky a jövő nemzedékben l á t j a a szászság reménységét. »Igen – í r j a zárószavaiban – a f i ú k meg f o g j á k találni az erdélyi életközösség nyolc század hagyományain nyugvó, újjáépült ú t j á t is!« (193. l.) EDDIG TART Pukánszky Béla könyve s a könyvhöz magához tulajdonképpen kevés hozzáfűznivalónk lenne. A magunk részéről legfeljebb azt húzzuk alá, amit Pukánszky érzékeltet: a megújhodó m a g y a r s á g – b á r szigorúan a m a g a s a j á t o s f o r m á i között és híven m a g y a r hagyományaihoz – lényegében ugyanazon népi és kollektiv alapelveken l á t j a felépíthetőnek a jövőt, mint a szászság, amely most a nemzeti-szocialista eszméken nyugvó nagynémet gondolat híve és hordozója. A román, uralom a l a t t eltöltött 22 év tárgyi és szellemi vonatkozásokban e g y a r á n t közelebb hozta Erdély magyars á g á t a szászok életfelfogásához. Jobban megértettük az ő életüket, mint valaha a közös történelem során és minden bizonnyal ők is közelebb j u t o t t a k hozzánk, aminek egyébként a felszabadulás óta sok jeles és örömteljes példáját tapasztalhattuk. Így jó, sőt azt m o n d h a t j u k a legjobb reménységgel tekintünk a szász-magyar viszony további fejlődése elé, és meg vagyunk győződve arról, hogy végre is sikerül t a r t ó s és maradandó f o r m á k a t találni arra, hogy az erdélyi szászság az eddigi merev és nem egyszer elutasító elzárkózás nélkül is f o l y t a t h a s s a s a j á t o s népi és művelődési életét, változatlanul felelve meg eredeti hivatásának, amelyet egykori királyaink az »ad retinendam coronam« szavakban j u t t a t t a k maradandóan kifejezésre. Úgy érezzük, hogy a m u l t r a ráborult a koporsófedél. Áhitattal állunk előtte és a benne eltemetett szép új virágokat h a j t a szívünkben. Nyolc évszázad u t á n talán elérkeztünk a küzdelmek és surlódások végállomásához. Elérkeztünk talán ahhoz az állomáshoz, ahonnan m á r csak párhuzamosan f u t n a k tovább a sinek a boldog, teljes jövendő felé. Mint állam, hű polgáraink iránt magunkban h o r d j u k a m a g y a r királyok védő és istápoló akaratát, mint nemzet becsüljük és tiszteljük őket s mint erdélyiek, egyek vagyunk velük az erdélyiségben. Pukánszky könyve sok súlyos igazságával bizonyára közelebb hozott bennünket egymáshoz. Helyes azonban talán, ha nemcsak magával a könyvvel s a vele kapcsolatos s a j á t véleményünkkel, hanem azzal is foglalkozunk ehelyütt, hogy a könyv eddig milyen visszhangot váltott ki éppen a németség körében. Igen figyelemreméltó ezzel kapcsolatban a Deutsche Zeitung f e b r u á r 14-i számában megjelent reflexió, melynek szerzője Lorenz, Viktor. Lorenz sok jóindulattal t á r g y a l j a Pukánszky könyvét és értékeli annak jelentőségét. Úgy véljük azonban – legalább is erdélyi szemmel megítélve, – hogy egyes megállapításai egyoldalúak és kissé túlságosan ragaszkodik olyan tételekhez, amelyeket a jövő érdekében revizió alá kellene venni. Végeredményében se Pukánszky nem



89

törekszik a r r a könyvében, se mi egyebütt nem a r r a törekszünk, hogy sebeket szakítsunk fel, vagy régi v i t á k a t kezdjünk ú j r a , hanem hogy megtaláljuk a közös életbe torkoló, egymáshoz vezető u t a t . Lorenz érzékenyen reagál Pukánszkynak egyébként általa is jóindulatúnak minősített, néhány megállapítására. Nem bántó ez az érzékenység, de bennünk azt az aggodalmat kelti, hogy szeretné a problémát »szent és sérthetetlen« magaslatokra emelni, mégpedig oly módon, mintha a helyes m a g a t a r t á s kizáróan az egyik fél részéről nyilvánult volna meg. Összekeveri megítélésében az egész magyarországi németség helyzetét az erdélyi szászságéval, amikor azt mondja, hogy az elzárkózás volt az egyedüli lehetőség a szászság számára, hogy népi állagát megtartsa. Ellenkező m a g a t a r t á s népiségének feladásához és pusztulásához vezetett volna. Ez a tétel csak részben állja meg a helyét. A szászság mély és talán eltéphetetlen erdélyi gyökereket eresztett és olyan autonom egységben élt, amelynek keretei között hordoznia t u d t a a s a j á t művelt rétegét. Más szavakkal ez annyit jelentett, hogy a szász intelligencia olyan számú lehetett, amennyit a szászság eltartani képes volt. A századforduló körüli magyar-szász közeledés eredménye kétségkívül néhány szász f é r f i ú és család elmagyarosodásához vezetett, vagy – mint Lorenz m o n d j a – a m a g y a r életbe való felemelkedés á r a »a néppel szembeni árulás volt«, azonban ezeknek száma elenyészően csekély azokéhoz képest, akik – a szász közösség nem lévén, képes őket eltartani – külföldre vándoroltak. Más m a g a t a r t á s esetén tehát a szászság csupán azzal a népi veszteséggel lett volna kénytelen számolni, amely más irányban amúgy is érte. A népiség, a jog és a művelődési, valamint gazdasági javak védelme a mi megítélésünk szerint nem követelte meg azt a teljes t á r s a dalmi, politikai és gazdasági elzárkózást, amit a szászok évszázadokon keresztül tanusítottak, sőt nem egy esetben nyílt ellenségeskedéssé fokoztak. Mindezek azonban a múlt tévedései v a g y szükségletei, amelyek fölött ma meddő és hiábavaló vitatkozni. Lorenz cikke végén a következőket í r j a : „Végül egy politikai megállapítást ó h a j t u n k tenni. Bármennyire is érdekesek Pukánszky fejtegetései a magyar-szász viszony történelmi fejlődéséről, a jövőben nem beszélhetünk többé szász-magyar viszonyról. Azt a harcot, amelyet a világháború előtt Brandsch Rudolf és a »kisszász« képviselők vívtak, végérvényesen az általános német álláspont j a v á r a sikerült eldönteni. A szászok, amennyiben Magyarország területén élnek, a magyarországi német népcsoport t a g j a i . Ez a népcsoport, a nemzetiszocialista világszemlélet alapján nem ismer törzsi vagy történeti különbségeket német és német között. A magyar-szász viszony ezért immár nem önmagáért való kérdés, h a n e m beágyazódott az államnép-népcsoport problémába és azon túl a m a g y a r német viszony egész kérdéskomplexumába.” Ezzel a politikai megállapítás lényegüeg tökéletesen helytálló. A cikkíró azonban elfelejti, hogy a szász-magyar kérdéssel kapcsolatban sok apró, ha nem is égető és döntő részletkérdés v á r még megoldásra. Nem szentel figyelmet Pukánszkynak a r r a az egyébként igen figyelemreméltó megállapítására sem, hogy a szászság »keres«.


90

Zathureczky Gyula: Erdélyi szászok és magyarok

Keresi a jövő közvetlen és t á r g y i biztosítékait, olyan biztosítékokat, amelyek függetlenek a külpolitika szükségszerű változásaitól. Ezeket a biztosítékokat a szászság csak Erdélyben és kizáróan Erdélyben t a l á l h a t j a meg, annál az egyszerű oknál fogva, m e r t . . . erdélyi A k e r e t e t m e g a d j a az ország és m e g a d j a valóban a magyar-német viszony egész komplexuma. De vajjon ha a nagy kereteket helyesen és értékesen a k a r j u k betölteni, nem a r r a van-e szükség, hogy tiszt á z o t t és időtálló részekkel töltsük m e g ? Népek s o r s á t kétségkívül a n a g y történelmi fordulatok, erőeltolódások és egyensúlyi változások döntik el. De hogy kedvezően történhessék a döntés, ahhoz szükség van a szürke hétköznapok apró bizonyosságaira. Azt hiszem, méltán állíthatom, hogy a f i a t a l erdélyi m a g y a r politikának nemzetiségpolitikai tekintetben s a r k a l a t o s célja ennek a minden külső tényező hatásától független kiegyezésnek és biztonságnak a megteremtése. Csak e r r e épülhet fel a különböző népek közötti egészséges szimbiózis, egyaránt megfelelő biztosítékokkal az állam és a népcsoport felé. Ilyen szilárd alapokon épülhet csak fel minden birodalmi gondolat, ezeken virulhat csak az egészséges együttélés, amelyet nem gátolnak bujkáló aggodalmak, s csak ilyen őszinte együttéléseken épülhet fel az új Európa. E z t a gondolatot vallva, állítjuk Lorenz Viktorral szemben, h o g y egyelőre még van magyar-szász kérdés. Egyelőre, s mindaddig, amíg ezt a k é r d é s t minden részletében tisztázva nem »ágyazhatjuk« bele közösen a német-magyar viszony nagy kérdéskomplexumába. Abban bízni, hogy ez sikerül, éspedig rövidesen sikerül, Istennek hála, minden jó okunk megvan. ZATHURECZKY


GYULA

A „TERMÉS” ÉS IRÓI KÖRE

A KARÁCSONYI KÖNYVPIACON jelent meg a Termés első száma, egyszerű, ízléses formában, h á b o r ú s papiron. Vihar nem előzte meg a j ö t t é t : se elvi viták, se személyi ellentétek hangoskodása nem m u t a t o t t a r r a , hogy külön írói t á r s a s á g van kialakulóban. A román megszállás a l a t t Erdély írói a Pásztortűz és az Erdélyi Helikon köré csoportosultak és ennek a k é t folyóiratnak volt a hivatása, hogy kisebbségi sorsunkban a hatalom minden megnyilatkozásával szemben ébren t a r t s a és ápolja a nemzeti gondolatot és művészi szabadságot. Egyrészt Reményik Sándor, másrészt Áprily Lajos, B á n f f y Miklós, Kós Károly és Kuncz Aladár személye és írói hitele jelentett annyi összetartó erőt, hogy a költők és írók elfogadták és vállalták szerkesztői-kiadói elvüket. Biztatgatásuk, irányításuk, kritikai mérlegelésük következtében egyre tekintélyesebb és elismertebb lett az erdélyi irodalom. Az élet különböző ú t j a i r a leeresztett sorompók is hozzájárultak ahhoz, hogy a f a j b a n rejtőző gazdag erők az irodalom felé kerestek megnyilatkozási lehetőséget. A Pásztortűz a m a g y a r társadalom szélesebb rétegeihez kereste a kapcsolatot, míg az Erdélyi Helikon m á r irodalompolitikát űzött és a r r a törekedett, hogy a múlt és a jelen művészeti életének vizsgálatával bennünk az emberi önérzetet erősítse. Kitüntetés volt mindenki számára, akinek az írása a k á r a Pásztortűzben, a k á r az Erdélyi Helikonban megjelenhetett, m e r t ez nemcsak a nyilvánosságot jelentette, hanem a baráti közösséghez t a r t o z á s t is. Az évek hosszú folyamán ha sok támadás is érte ezt az írói kört, jobboldalról is, baloldalról is egyaránt, m a g a s kritikai és m a g y a r nemzeti szempontja révén mindíg sikerült a pillanatnyi nehézségeket áthidalni. Nehezebb volt a berkeken belől támadó ellentéteket legyőzni, amelyek a szerkesztői és kiadói elvek és intézkedések kapcsolatát és természetét érintették. A kisebbségi élet 22 éve a l a t t csak egyszer került nyílt törésre a sor, amikor az Erdélyi Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh irodalompolitikájával elégedetlen írók a rövid életű Emirbe szakadtak. Az elégedetlenségnek ez a kirobbanása és az új u t a k a t kereső boldogulásnak a sikertelensége jelképesen m u t a t t a , hogy más a tehetség és a szerkesztés és adminisztráció is más. E t t ő l kezdve az írók í r t a k és a szerkesztő szerkesztett, míg csak a bécsi döntés a helyzet e t gyökeresen fel nem f o r g a t t a : egyszeriben megszűnt a szerkesztőségnek és az íróknak ez az egymásrautaltsága. Minden út szabad volt és minden folyóirat szívesen közölte az erdélyi írók írásait. A politikai felszabadulás magával hozta a menekülést is a kisebbségi élet minden kényszerűnek érzett fegyelme alól. Tudat alatt, akaratlanul is, a változásra olyan érzékenyen megnyilatkozó írói természet mindenben megkötöttséget szimatolt és szinte tüntetően kerülte a régi megszokott helyeket. Elég csak kézbe vennünk a hazatérés u t á n megjelent folyóirat-példányokat. Nem egy-két


92

Réthy

Andor

szám, de az egész m a g a t a r t á s m u t a t j a , mintha csak a múltnak minden emlékét el a k a r n á k felejteni, az írók következetesen kerülik a régi n a g y harcok területét. A Pásztortűz a hazatérés után, az első öröm lázas önkívületében, érezhető nehézségekkel küzd, bár ezek egyáltalán nem anyagi természetűek, de az események f o r r ó légkörében hiányzik az elmélyedő, nyugodt m u n k a minden feltétele. A nehézségek rendre kiküszöbölődnek, amikor bekövetkezik Reményik Sándor halála. Az első döbbenet válságba sodorta a lapot. A csapás annyira váratlan volt, hogy idő kellett az eszmélésre, az eligazodáshoz, az új adott helyzet felmérésére, mikor a lap léte és nemléte komoly tárgyalások kérdése volt. A Pásztortűz b a r á t i köre végül is úgy határozott, hogy Reményik Sándor emlékének és szellemének hódolva, továbbra is, hónapról-hónapra, asztalunkra helyezi kisebbségi életünk egykori szimbólumát. A lap ízléses külsejű és értéket képvisel ma is, mégis hiányzik belőle valami, ami régen megvolt, amiről Reményik Sándor is í r t 1932. ú j é v n a p j á n kelt felejthetetlen szózatában: azokhoz szól ebben, akiknek a Pásztortűz »egy-egy cikke, novellája, költeménye eseményszámba ment, nagyobb eseményt jelentett, mint a politika, vagy az üzlet.« Ez hiányzik most, a vezérnek eligazító; véleménye, minden felvetődő kérdésnek m a g a s szempontú megbeszélése. Nem tételek, de elvek voltak a Pásztortűzben, sokszínűségük mellett is egységesl megnyilatkozások, amelyek m a g a t a r t á s t sugaltak és lelki gerincet adtak minden olvasónak, akinek a mindennapok munk á j á b a n bizony sokszor meg kellett görnyednie. Az Erdélyi Helikon az első időben a régi m u n k a t á r s a k írásaiból a letűnt kor emlékét idézte, m a j d gyors számvetést végzett, hogy a bécsi döntés és a hazatérés minden író számára mit jelentett. De ettől kezdve az egyes számokban keresve kell keresnünk a régi nagyok, az igazi vérbeli erdélyi íróknak bármiféle megnyilatkozását. Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában egy-egy könyvük még megjelenik, – lehet, hogy valamilyen szerződés következtében, de még valószínűbb: a Céhkönyvek ízléses, gondos kiállítása és n a g y piaca m i a t t – de cikkük, versük, novellájuk, kritikai megjegyzésük, vagy időszerű jegyzetük a folyóiratban m á r alig, vagy csak nagyritkán olvasható. Új nevek vonulnak fel, akiknek azonban az »erdélyi szellem«-hez v a j m i kevés közük van. Hol vannak azok az idők, amikről Reményik Sándor is ír, szabatosan meghatározva az erdélyi szerkesztők f e l a d a t á t : »elmennek, ha kell ismét, mint a legprimitivebb időkben, Erdély legtávolabbi zugaiba lelki toborzót járni«, m e r t csak így lehet híveket és m u n k a t á r s a k a t felkeresni, meghódítani és gyűjteni. Ez a hivatása, most és mindenkor, az erdélyi szerkesztőnek. Nemcsak előfizetőket kell gyűjtenie, hanem híveket, nemcsak í r ó k a t kell felléptetnie, hanem m u n k a t á r s a k a t , akik ennek a földnek a titkait k u t a t j á k , a mi kétségeinkre válaszolnak, bennünket vezetnek és irányítanak. A könyvkiadás kérdése más, aminthogy erre mindig is vigyázott, m e r t a Szépmíves Céh könyvei most is a régi elv megvalósulásai. De ezt v á r j u k minden vonatkozásban, a misszió, a küldetés t u d a t á t , amely lassan m á r elhomályosul és mind erőtlenebb lesz. Pedig a régen leszögezett elvek még ma is életképesek, de ha


A „Termés” és írói köre

93

igazak is, az még nem jelenti egyúttal azt is, hogy az elvek igazsága m a g á t az életet is irányítja. Erdélyi irodalmi folyóiratainkat f o r g a t v a megint felvetődik a kérdés: van-e erdélyi szellem és az erdélyi irodalom él-e? Most azonban ez a kérdés nem vált m á r ki harcos ellenállást, mint annak idején, talán csak egyszerű kétségként jelentkezik egyeseknél, mások meg f á s u l t a k is, hogy felelet u t á n kutassanak. A MÉLYBEN MUNKÁLÓ ÖSZTÖNÖS ÉRZÉSEK voltak ezek, amikor az »új erdélyi fiatalok«, higgadt, komoly legények, összeszorít o t t kézzel, dacosan felszegett fejjel szembehelyezkedtek ezekkel az áskálódó érzésekkel, az ernyedtségnek és fásultságnak minden jelentkezésével és ismét irodalmat akarnak, a régi nemes, erdélyi szellemben, nemcsak folyóirat kell nekik, ahol írói »termésük« elszórtan megjelenik, de kell a régi magatartás, a szellem erőssége, az elvek élete, a felfogás öntudatossága. Nem forradalmi, emberek, akik a világot elképeszteni a k a r j á k , nem harcos kedélyek, akik kis egyéni vitákban élik ki erejüket, de a régi nehéz időknek légkörében megtanulták, hogy az elvekért, a hagyományért sokszor a lázadás is kevés és a harcot is vállalni kell. Nem keresték a harcot és feltűnni se vágytak a szó rosszízű hétköznapi értelmében. Szakadársággal sem lehet őket vádolni, m e r t írói körük nyilatkozata szerint f o l y t a t n i akarják, újult ütemben, a régi m u n k á t : negyedéves folyóiratuk mellett olcsó könyvek kiadását tervezik és cselekvő f a l u - m u n k á r a gondolnak, m e r t »személyes kapcsolatokat kívánnak teremteni a magyar társadalom minden rétegévél«. P r o g r a m m j u k nem új, t a l á n ezért is f o g a d t a jelentkezésüket siket csend és tétova bizonytalanság a közvélemény részéről. De m á s lett volna a helyzet, ha kiállásuk nagyhangú kijelentések rakétázása közben történik, akkor lehetett volna támadni és védeni őket, lehetett volna vitázni, bizonygatni és cáfolni, lehetett volna h a r c a rokonszenv és az ellenszenv kirobbanásával és lett volna siker a reklám nagysága szerint. P r o g r a m m j u k nem új még abban sem, hogy irodalmi céljaik mellett szociális terveik is vannak:személyes kapcsolat a m a g y a r társadalom minden rétegével, m e r t melyik irodalom és írói kör nem törekszik arra, hogy kapcsolataik minél szélesebb közönségréteget érintsenek. N e m helytálló tehát a vád, amely szemükre veti, hogy kizárólagosságra törekszenek: nem csak urbánusok és nem csak népiek, nem nyugatosok és nem köldöknézők, de magyarok és erdélyiek, akik a földnek ebből a sarkából figyelik az életet és mindenirányú érdeklődésüket ez a talpalatnyi föld határozza meg. Már ezzel a programmal is a régi hagyományok irányát követik és az igazi erdélyi szellem érvényesüléséért küzdenek. Ezzel kapcsolatosan ismét nyomatékosan rá kell a r r a mutatnunk, hogy az erdélyi szellem nem jelent különlegességet modorban, t á r g y b a n és érdeklődésben, csak kritikai m a g a t a r t á s t bennünket, a világot és az embert érintő minden kérdésben. A származás és az írói m a g a t a r t á s különbözősége ellenére is békésen megférnek egy táborban az öregebbek is, a f i a t a l a b b a k is. Irodalmon kívüli szempontok nem befolyásolják őket és a szűkkeblű pártérdekek érvényesítését szívből megvetik. Még a látszatát is kerülik annak,


94

Réthy

Andor

hogy kezdeményezésüket az alacsony vetélkedés szempontjából ítéljék meg. Az együttes jelentkezés u t á n is írásaikkal fel-felkeresik a régi otthont, mintegy a n n a k bizonyításául, hogy személyi ellentét e t megmozdulásukba senki se olvasson bele. P r o g r a m m j u k a t sehol sem f e j t e t t é k ki részletesen, az egyes pontokat még a marosvécsi találkozón szövegezték meg és vállalták még azt a megállapítást is, hogy célkitűzésük mindenben fedi a helikoni írói munkaközösség eredeti p r o g r a m m j á t . Új lapalapításra sem gondoltak, készséggel átvették volna a meglévők egyikét abban az esetben, ha az irányításb a n szerephez j u t o t t a k volna. N e m a k a r t a k elszakadni semmitől, ami az életet, a harcot, a boldogulást jelenti népünknek. Talán túlságosan is óvatos, körültekintő a megindulás, legalább is ilyenre alig van példa a m a g y a r irodalomban és így t e t t ü k nem is hasonlítható össze semmiféle ú j szervezkedéssel. Minden ú j lapalapítás ú j u t a k a t keresett, legalább p r o g r a m m szerint, míg a Termés írói körének szövetkezése legfeljebb abban új, hogy kifejezetten a »régit«: a k a r j a , nem gyávaságból és nem opportunizmusból, de higgadt, komoly megfontolás szerint. Bátorság kell ehhez, így leszámolni minden konvencióval és kellemetlen nagyképűséggel, vállalva egyedül a tettek felelősségét. E z é r t hiányzik az indulásnál minden rikító plakát és hangos jelszó. Az egyszerű bejelentés u t á n a Termést helyezik mindeki asztalára, hogy abból f o r m á l j o n véleményt és csak ú g y ítéljen. DE SZABAD-E ÍTÉLETET MONDANI az első megtett lépés u t á n ? Az első benyomás h a n g u l a t á t szabad-e mértékül használni? Szabad-e és méltányos-e a terveket és a megvalósítás kísérletét szigorú szemmel egymás mellé helyezni? Szabad, sőt le is kell mérnünk, annál is inkább, m e r t a mérleg értéket jelez, ha a szerkesztőség tapasztalatlanságot árul is el közben. Ez a 150 oldalas »őszi« kötet, kétségtelenül, nehéz f e l a d a t elé állította a szerkesztőket: Asztalos Istvánt, Bözödi Györgyöt, Jékely Zoltánt, Kiss Jenőt és Szabédi Lászlót, – mindegyike előnyösen ismert név az erdélyi irodalom előbbi korszakából. Nehéz volt a feladat, m e r t most m á r p r o g r a m m helyett a megvalósuló eredményt kellett bemutatni. A nehézséget még fokozza, hogy folyóiratuk csak negyedévenkint jelenik meg és ez a n a g y időköz a mai sietős világban az időszaki s a j t ó n a k nem nagyon kedvez. Mindíg felfokozott igényeket támaszt, m e r t egy negyedév a l a t t csak lehet valami kitűnőt szerkeszteni és éppen ezért minden hiba és tévedés súlyosabban esik a mérlegre. Az első szám inkább abból a szempontból érdekes, hogy m e g m u t a t j a a kereteket, amik kitöltésre várnak, m u t a t j a a szempontokat, elméleti f e j t e g e t é s helyett, gyümölcsöző módon és vallomást tesz az írói közösség é r e t t élet- és irodalomszemléletéről. Így minden kezességünk megvan, hogy a további kötetek sem hozhatnak csalódást. H a j l a n d ó k vagyunk minden mozdulatukban szimbólumot látni: Áprily L a j o s művészi Shakespeare- és Szabédi László ízes Mistralf o r d í t á s a a N y u g a t felé forduló eleven érdeklődést bizonyítja, Bözödi népmese-gyűjtése és E n d r e Béla csángó népdalai a népi értékek megbecsülése. H o r v á t h István versének közlésével az egy-



95

szerű népi tehetség ú t j á t egyengeti az irodalom és a m a g a s a b b szintű élet felé, egyelőre még a bizakodás n a g y reményével. Kodály Zoltán köszöntése a népi jelleg f á r a d h a t a t l a n k u t a t ó j á n a k szól, de a tanítványi megnyilatkozás könnyű h a n g j a helyett inkább szerettük volna a mester határozott vonásokkal megrajzolt élet és jellemképét látni. Szabó L a j o s a kolozsvári színház százötvenéves m ú l t j á t eleveníti fel, míg Ernyei Gáspár a színház őszi idényének próza : m ű s o r á t veti komoly vizsgálat alá. A Vélemény-rovat általában a kötet Achilles-sarka; minden ítélet dicséretben oldódik fel, vagy téves kiindulással hibás ú t r a irányít, »Örök könyvet olvas és örök könyvet ír«, olvassuk az egyik helyen, de ez olyan súlyos elírás, hogy a kötet e rovatának hitelét teszi kemény próbára. Egyedül ennél a rovatnál támad fel bennünk valami kétség, a bizonytalanság valamilyen kesernyés ize: jobban, gondosabban, nagyobb felelősséggel kell a szavaknak az értékére ügyelni, különösen itt. Az egymásfelé forduló hajbókolást és tömjénezést is szabadabb, függetlenebb ítéletnek és t á g a s a b b horizontú véleménynek kell felváltania. De példát is találunk e r r e : Bözödi György egyszerű, keresetlen eszközökkel t u d j a emberi közelségbe hozni Móricz Zsigmond a l a k j á t . Külön értéke ez az írás az egész kötetnek; nincs benne egy kirívó szó, egy fölösleges jelző, egy öndícsérő magafelé hajlás, pedig a n a g y író közelében eltöltött idő mennyi alkalmat kínál erre. I t t nyilatkozik meg az érettség, ezeknek a »fiataloknak« egyik értékes tulajdonsága. Ez a jellemvonás különösen Szabédi László nagy tanulmányában: Zilahy és a nemzetnevelés igazán szembetűnő. Minden hazafias szólamtól mentesen és a könnyű lelkesedés mellőzésével vizsgálja az itteni helyzetet a m a g y a r s á g szempontjából, ezen a területen, amely Nyugathoz még nem és Kelethez m á r nem tartozik, hanem valamiképen felemás, ki nem alakult, csökevényes állapotot őriz. A kisebbségi életben szerzett tapasztalatok éppen kapóra jönnek és így megtalálja a n y i t j á t ennek a nehéz problémának. Mélyenszántó fejtegetése kérlelhetetlen következetességgel j á r j a végig az ok és okozat meg nem szakítható ú t j á t , sehol egy kitérés, óvatos elhajlás, szenvtelen kiegyezés, vagy elvakított szenvedélyesség. L á t ó szemmel, hideg fejjel követi nyomról nyomra az utat, hogy végre el jusson az egyszerű igazsághoz: » N e m vagyunk ellene társadalmunk megreformálásának, sőt inkább ezt akarjuk, de ennek mértékét és módját a magyar ember állapota, szükségei és igényei kell, hogy megszabják.« Nagyon egyszerű és természetes ez a következtetés, semmi rendkívüli nincsen benne, de az út, amelyet végigjár, egészen egyéni, s a j á t m a g a v á g t a csapáson halad végig és amikor a m a g y a r életre függeszti a szemét, akkor is a helyzetet n a g y összefüggésében látja, a környező népek azonos problémáinak világánál. Ennek a kérdésnek a súlypontja nem azon fordul meg, hogy »kiket, hanem, hogy hogyan nevel vezetésre alkalmas magyarokat a Kitűnőek Iskolája«, m e r t jelenleg az a helyzet, hogy »vérszerinti magyarokból nevelünk idegent a magyarság vezetésére!« Okoskodásának minden p o n t j a meggondolkoztat és Zilahy ajándékozó mozdulata nyomán megjelent sajtó-nyilatkozatok között az egyetlen, amely az ajándék nagyságához mérten komolyan


96

Réthy

Andor

és mélyenjárón foglalkozik a kérdéssel. Minden sorából a nép szeretete sugárzik felénk, aggódás és törődés érte, olyan mint egy széles mozdulat, segítségül k i n y u j t o t t kéz a megmentés érdekében. Ez a tanulmány megérdemelné, hogy r ö p i r a t b a n kerüljön minden felelős tényező asztalára, állandó mementónak. A szépirodalmi részben Kiss Jenő, Bözödi György, Varró Dezső, W a s s Albert, Gagyi László és Horváth Imre neve m á r ismerős. Új: Fényi István, a k i m i n t költő lép az utánpótlás vonalába. Magasan emelkedik ki közülök Asztalos István meséjével és Jékely Zoltán költeményeivel. Asztalos István minden írásával egyre inkább b e v á l t j a a hozzáfűződő nagy reményeket. A most megjelent meséje is, amely az erdélyi politikai m a g a t a r t á s t példázza, az egyetlen lehetségest ezen a nemzetiségi területen, talán nem is annyira témájával, mint inkább k i f o r r o t t íráskészségével, embert idéző művészetével, jóízű humorával és hangulatot árasztó egy-egy szavával, naps u g a r a s világával, amelyben a f é n y és az á r n y játékosan váltakozik, m e r t a mesebeli Gál Mihály minden nehézsége neki jóra, számunkra pedig örömre fordul, – minden programmbeszédnél ékesebben beszél az elérendő célról, a cél eléréséről. Népi ez a stílus, gyökeresen magyar, amint népi és m a g y a r a benne megnyilatkozó világnézet is. Jékely Zoltán költeményeinek azonban m á r semmi közük a népiséghez. Aminthogy nem tartoznak egy irányzathoz sem. E g y k u l t ú r á l t lélek figyeli önmagát bennük, amint csendes nosztalgiával vágyódik valami elérhetetlen után. Ezekben a versekben nincs semmi fiatalos, semmi hetyke vonás, inkább valami »öreges« beletörődés, meghatározhatatlan f á r a d t s á g jellemzi őket, nyersebb lendület helyett több bennük a hátratekintés. Az új közösség költőitől általában még várunk valamit, több színt, erőt, bátorságot, öntudatot, hitet a szellem erejében, hivatástudatot az eljövendő időkre, m e r t így, valahogy úgy fest, mintha ruháikat megszaggatva, önm a g u k b a r o s k a d t a n siratnák ezt a letűnő kort, ami u t á n nincs tovább. Még Kiss Jenő bevezető versében felhangzik a rikoltás: A bátor kell nekünk, de a kiáltás visszhangtalan m a r a d t . Szorongó szívvel figyeljük ennek a költőnek az élete ú t j á t . Ez a költő nagyn a g y reményünk volt Dsida Jenő halála után, de nemes ötvözetű költeményeit egyre ritkábban olvashatjuk. Aggódunk, hogy talán a világfordulás után sokirányú elfoglaltsága a belső ihlet gyengülését eredményezte! A kötetben megjelent egyetlen verse, a f o r m a művészi megoldása ellenére is, csak kiáltvány és éppen ezért kíváncsian v á r j u k az őszinte jelentéseket lelkének minden rezdüléséről. W a s s Albert az utóbbi időben szektás lett és azóta kitartóan egy mozgalom m a g á r a erőszakolt liturgiájának a mozdulatait végzi. N e m népi ő sem, mint ahogy Jékely és V a r r ó Dezső sem az, mégis minduntalan népiesen gügyög, pedig az ő h a n g j a a »Farkasverem« h a n g j a , amit k á r mindenféle selypítéssel elrontani. Székely harisn y á t felvehet akárki, de attól még az ő egyéni jellege nem módosul. Gagyi László kis regénye, a szerelem csodálatos erejéről, a közönség szélesebb rétegét a k a r j a szórakoztatni és elringatni. A kötetet Gy. Szabó Béla hét műmelléklete díszíti. Örömmel nézegettük képeit, mindinkább elmélyülő művészi gondjának értékes, szép bizonyságait.



97

KISSÉ HOSSZASABBAN IDŐZTÜNK ennek az új szemlének az első köteténél, m e r t gondosan szemügyre a k a r t u k venni, hogy erdélyi irodalmi életünkben hol is van a helye, tisztázni a k a r t u k a szempontokat, amelyek ezt az új írói közösséget, klikkből és szektából kiemelve, függetlenül és szabad állásfoglalásában vezeti, meg a k a r t u k mérni, hogy m á r első alkalommal mit is hoztak és a jövőben mire lehet még reményünk. Tárgyilagos volt a hangunk, helyenk i n t talán hideg is, de mivel nem »fiatal« írók esetlen próbálkozásáról van i t t szó, minden becéző melengetés bántó lett volna. A gyakorlott hegyi vándornak, bármilyen jól is b í r j a a végtelen t u r á k a t , a katonás menetelést mégis meg kell tanulnia, sokszor keserves tapasztalatok árán. A tehetség igénye és a szerkesztés gondja más, ezt a kettőt összehangolni, egyiknek a sérelme és a másiknak a k á r a nélkül, nehéz, de érdemes feladat. És megoldása elől nincs meghátrálás. RÉTHY ANDOR


A GEOPOLITIKA MINT ÁLLAMTUDOMÁNY

SOK MA DIVATOS JELSZÓ ÉS SZÓLAM mellett nyugodtan napirendre térhetünk, de vannak jelszavak, jelszóvá lett fogalmak, melyeket közelebbről meg kell vizsgálnunk, m e r t súlyos és sorsdöntő lényeget t a k a r n a k . Ilyen nálunk a »geopolitika«: jelszó, zsurnalisztikai szólam; h a b á r valójában nem az, csakhogy tollforgatóink nem használják helyesen, inkább kihasználják bizonyos politikai, gazdasági célkitűzések igazolására s talán éppen ezért a tudományos körök, elsősorban a rokon politikai f ö l d r a j z képviselői, szinte mereven elzárkóznak a geopolitikának a tudományok sorába való befogadása elől; f r i s s német jövevénynek t a r t j á k , nem rokonszenveznek vele, m e r t irányítottnak, tulzóan propagandaízűnek ítélik. Vizsgáljuk meg tehát, hogy vajjon ezt a »német geopolitikát« csak ad hoc célok igazolására művelik-e s nem történt-e máris komoly kísérlet egy állandó értékű tudományos rendszer megalkotására a geopolitikával kapcsolatban. Fogalomtisztázásra van szükség, a geopolitikát kifejtő elméletek közelebbi ismeretére, a geopolitikai irodalom áttekintésére, egyáltalán a geopolitika tudományos és gyakorlati használhatóságának közelebbi vizsgálatára, hogy a kérdésben ítéletet mondhassunk.

KJELLÉN ÉS A NÉMET GEOPOLITIKAI ISKOLA A »GEOPOLITIKA« SZÓ – állapítsuk meg mindenekelőtt – nem német eredetű, hanem egy svéd állambölcselőtől, Kjellén Rudolf (1868–1922) upsalai professzortól származik, aki e szóösszetételt 1900-ban használta először »Bevezetés Svédország földrajzába« című m u n k á j á b a n 1 s későbbi »A politika rendszerének alapjai« című művében 2 h a t á r o z t a meg, kifejtvén, hogy a politikatudomány tárgykörét a modern állam életfunkciói alapján kell felosztani; az addigi klasszikus hármas felosztás: terület, nép, főhatalom helyébe a következő ötös felosztást a j á n l j a : 1. geopolitika = az államéletnek a területtel összefüggő kérdései, 2. ökopolitika = a gazdasági élet és vezetése, 3. demopolitika = a népességgel, 4. sociopolitika = a társadalommal és 5. kratopolitika = az állami életnek és az államvezetésnek az alkotmánnyal, a hatalommal összefüggő részei. Ugyancsak Kjellén »Az állam mint életforma« című könyvében 3 azt mondja, hogy »a geopolitika az állammal, mint földrajzi szervezettel, mint térbeli jelenséggel foglalkozik, t e h á t az államterület politikai vizsgálatának a tudománya«. Mind a fogalmat, mind a n n a k jelentését később a német geopolitikai iskola fejlesztette tovább: m á r nemcsak az egységes politikatudomány egyik részét, egyötödnyi ágazatát értették a geo1

Kjellén Rudolf: I n l e d n i n g till S v e r i g e s g e o g r a f i . Göteborg, 1900. N é m e t f o r d í t á s b a n i s m e r t e b b : Kjellén Rudolf: G r u n d r i s s zu einem Syst e m d e r Politik. Leipzig, 1920. 3 Kjellén Rudolf: D e r S t a a t a l s L e b e n s f o r m . Leipzig, 1917. 2


Palotás Zoltán:

A geopolitika mint államtudomány

99

politikán, hanem önállósították és alájarendelték a kjelléni politikai rendszer második és harmadik részét is: az öko- és demopolitikát. A németek tehát kiterjesztették Kjellén geopolitikai fogalmának jelentéskörét és ezalatt nemcsak a puszta földfelszín helyzetének, éghajlatának stb. az állam életére gyakorolt hatásait, illetve ezek vizsgálatát értik (ami Kjellén megfogalmazásában megközelítően a geopolitika fogalma volt), hanem ezen túlmenően mindazt, ami a puszta területtel, földfelszínnél összefügg. Tehát nemcsak a »Naturlandschaft«, hanem a »Kulturlandschaft« is a geopolitika körébe tartozik, azaz vizsgálja a természeti t á j o n emelt emberi alkotásokat, településeket, gazdálkodást is, továbbá az o t t élő népeket és a környezetet, a politikai szomszédságot is, a természet és az emberi közületek életének egymásra gyakorolt hatásait, az ember fokozatos felülkerekedését a természeten. Ezek szerint: a kjelléni alapokból kiindulva a r r a a megállapít á s r a juthatunk, hogy – egyszerű f o r m á b a n megfogalmazva – az állam valóságos, fizikai alapjai, alkotórészei: a terület + nép = államtest (Kjellén még nem említi így összevonva) élesen elválaszthatók az eszmei alkotórésztől, a főhatalomtól, amely különben is legtöbbször csak az előbbiek függvénye. És így a geopolitika nem más, mint az államtest életének vizsgálata, illetve az állam életének térbeli szemlélete. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy ehhez az eredményhez Kjellén empirikus alapú, úgynevezett neoorganikus államelmélete felől is eljuthatunk. Kjellén ugyanis – ellentétben kortársaival, kiknek javarésze az államban puszta jogi instituciót látott csupán – politikai rendszerében az államot mint térbeli, élő szervezetet empirikusan f o g j a fel, amikor azt í r j a : »Az államok, amint a történelemből l á t h a t j u k és a valóságban is tapasztalnunk kell, értelemmel bíró lények (sinnlich vernünftige Wesen), akárcsak az e m b e r e k , . . . érintkeznek egymással, kongresszusokon tárgyalnak vagy csatatereken küzdenek egymással, vonzódnak egymáshoz vagy gyűlölik egym á s t , . . . mint a társadalom világának többi élőlényei (lebende Wesen).« 4 A magunk részéről Kjellén geopolitikai organikus államelméletét a következőképpen m a g y a r á z h a t n á n k tovább: A lét, létezés különböző fokozatokban, ranglépcsőkben jelentkezik: növényi, állati, emberi, m a j d jogi vagy erkölcsi organizmusb a n : egyed < személy < személyiség. Ha az államot organikus létén felül személyiségnek f o g j u k fel (Kjellén még csak érzékelhető »értelmes lényekről« beszél, de még nem személyiségekről), akkor fizikai, valóságos alkotó elemeit ( t e r ü l e t + n é p ) valójában az állam testének tekinthetjük (vö. corpus Sanctae Regni Coronae, vagy Fiume = corpus separatum), amit szellemi vagy jogi alkotórésze: a főhatalom emel személyiséggé s így több, mint egyszerű organizmus. 4

U. o. 2 3 – 3 0 . l.


100

Palotás Zoltán

Az állam valóságos, fizikai alkotórészeit, az államterületet és a vele elválaszthatatlan összefüggésben lévő népet külön választhatjuk az eszmei résztől, a főhatalomtól, és összefoglalóan államtestnek nevezhetjük. Vizsgálódásaink vonatkozhatnak csak az államt e s t r e és akkor Kjellén organikus államelméletét anélkül alkalmazh a t j u k , hogy vád érhetne: h a b á r az állam személyiség, mégis csak organikus valóságában vizsgáljuk s ezzel lefokozzuk az állam minőségét. Az állam személyiségét a főhatalom jelenti, azt pedig – a maga elvontságában – ez a vizsgálódás nem érinti, megfigyeléseink körétől különválasztja. Természetesen annyira, amennyire ez lehetséges. Mert hiszen a geopolitikának is tárgyalnia kell a főhatalomnak az államterülettel és a néppel összekapcsolódó vonatkozásait; teljes mértékben – nyilvánvaló – a főhatalomnak csak a térbeliségtől elvonatkoztatott szociológiai és jogi része hagyható ki a vizsgálatokból. A geopolitika tehát az állam alapjainak vizsgálata, a »terület + nép = államtest« tanulmányozása s – mivel a főhatalom, alkotm á n y és jogrendszer ennek az államtestnek függvénye – a geopolitika nem más,, mint a politika priusa. H a u s h o f e r szerint: »Die Geopolitik soll die kurze, t r e f f e n d e Bezeichnung e i n e s . . . Zusammenbaus aller für die Erhaltung des Staates im Raume notwendigen Wissenschaften und eine Forderung ihn zu schaffen, wo er noch nicht besteht.«5

A GEOPOLITIKA ÉS AZ ÁLLAMTUDOMÁNYOK KJELLÉN »Az állam m i n t életforma« című, már idézett művében kifejti, hogy »az államtudományok területe mindezideig a szűken értelmezett jogi jellegű államfogalomra korlátozódott, míg a földrajz, statisztika stb. (nyugodtan m o n d h a t j u k : maga az élet!) nagyobb, tágabb, életrevalóbb t a r t a l m a t követel. E l j ö t t az idő, hogy e l i s m e r j ü k az államtudomány jogát egy kiterjedtebb, élettel telibb vizsgálati területre is.« 6 Már a mult században nyilvánvalóvá lett, hogy az államtudományok elmaradtak a történeti és természettudományok mögött. Míg ezek át- meg á t k u t a t t á k az országok és nemzetek életét, addig az államtudomány f r i g y r e lépett a mind elvontabbá váló jogtudománnyal (Kelsen: Reine Rechtslehre!), megelégedett az államhatalom, illetve az alkotmány jogi vizsgálatával, az állam alapvető alkotó részeivel, a területtel és a r a j t a élő néppel alig törődött. Ratzel, a neves német politikai geográfus, k o r a államtudósainak f e j é r e is olvasta, hogy tudományuk voltaképpeni alapját, az államterületet (és az állam népét is) elhanyagolván, rendszereik a levegőben lógnak, légvárak, papírformák. 7 Gróf Teleki Pál élete első 5 Haushofer–Obst–-Lautensach–Maull: B a u s t e i n e z u r Geopolitik. B e r l i n G r u n e w a l d . 1928. 35. l. 6 Kjellén Rudolf: D a r S t a a t a l s L e b e n s f o r m . 7 R a t s e l Friedrich: Politische G e o g r a p h i e oder Geographie der S t a a t e n , d e s V e r k e h r s u n d des K r i e g e s . 2. A u f l . M ü n c h e n és Berlin, 1903.



101

tudományos m u n k á j á b a n így ír erről: »A természettudományok által az utolsó 50 év a l a t t elért n a g y vívmányok más tudományágak fejlődésére is n a g y h a t á s t kellett, hogy gyakoroljanak, hiszen ezek eredményei egészen új világnézletet teremtettek. Annál különösebb, hogy az államtudományok, ezen oly fontos és n a g y anyaggal bíró tudományágak terén még ma is számos olyan nézettel találkozunk, melyek homlokegyenest ellenkeznek a természettudományok által világosan bebizonyított tényekkel, sőt írójuknak a természettudományok legelemibb kérdéseiben való j á r a t l a n s á g á t á r u l j á k el.« 8 Így m á r régóta sürgető kívánság, hogy az elvont jog- és államtudományok és a valóság tudományai, különösen a f ö l d r a j z és a néprajz, egymáshoz közelebb hozassanak, m á s szavakkal: az állam jogi szemléletének túlsúlyát a természettudományi k u t a t á s eredményeinek felhasználása egyenlítse ki. Jog- és államtudományaink fentvázolt elvérszegényedésére egymás u t á n eszmélnek rá az egyes tudományágak és a természettudományi, lélektani stb. k u t a t á s o k eredményeit felhasználva vizsgálódásaik súlypontja valóságos alapjaikhoz: az emberhez, a földhöz t é r vissza. Így a büntetőjog figyelme – a kriminológia h a t á s a a l a t t – a normáról, a büntető jogszabályról a bűntettes felé fordul, az elvont normatív alapról az explikativ módszertani alapra való áttéréssel. A büntető jogszabály n o r m á j á nak öncélúsága, kegyetlensége megszűnik és az ember, mint bűntettes, s cselekedeteinek indítékai helyeződnek a vizsgálódás középpontjába (Irk). A szociológia megteremtésével a politika is egyik alaptényezőjének tüzetes megvizsgálásához f o g o t t hozzá: a társadalomkutatáshoz (Krisztics stb.). De még a növénytanban is új kutatási irány, a geo-botanika bontakozik ki, amely szintén az alappal, a földdel való kapcsolatosságot hangsúlyozza (Soó). Az államtudományok szempontjából azonban a századforduló éveiben feltűnő új tudományágak, mint az emberföldrajz, a politikai, a gazdasági f ö l d r a j z stb. – habár az élet valóságos alapjaihoz való visszatérés szükségének felismeréséből származtak – mégsem oldották meg a kérdést, m e r t csak segédtudományokként volt a k alkalmazhatók. A politikatudományban ugyanis nem a politikai földrajzi és néprajzi elem hozhatott megújulást, hanem egy olyan új rendszer, amely a politikát ráépíti a földrajzi megismerésre, vagyis a geografiai politika. Kjellén zseniális, rövid, kifejező lefordíthatatlan szóösszetétele: a geopolitika ezért helyes. Ha az államtudományok, közelebbről a politika lényegét földrajzi t u d á s r a akarjuk alapítani, akkor ennek az új tudományágnak logikusan nem lehet politikai földrajz elnevezést adni, hanem csakis a geopolitikát. A ,geo’ csak jelző, a politikán van a hangsúly: politika, t e h á t államtudomány. Az elméleti geopolitika tehát: a politikatudomány első fele, az állam kialakulásának, szervezetének, életének térbeli vizsgálata, közelebbről az állam területének és népének, mint államtestnek az élettana. 8 Gróf Teleki Pál: Az elsődleges á l l a m k e l e t k e z é s kérdéséhez. értekezés. B u d a p e s t , 1904. bevezetés.


Államtudori

102

Palotás Zoltán

A gyakorlati geopolitika: Sieger szerint »földrajzi szempontok által meghatározott államművészet« (Bluntschli ugyanis a politik á t államművészetnek nevezte), vagy Teleki szerint: földrajzi t u d á s r a alapított politika. Ezek alapján, több külföldi szerző nyomán, a politikai földrajz eredményeinek szem előtt tartásával a geopolitika tárgyi felosztását az alábbiakban vázolhatjuk: A) Bevezető rész: 1. a geopolitika történeti kifejlődése és irodalma, 2. tárgya és felosztása, 3. helye a tudományok sorában, 4. módszertani alapja, 5. célja és eredményei. B) Analitikus rész: I. A geopolitika alaptényezői: az állam és részei: 1. az állam fogalma, modern államelméletek, 2. az állam alkotórészei és életfunkciói, 3. az állam élettana. II. Az államterület vizsgálata: 1. az államterület külsőleges elemzése: nagyság, forma, fekvés (ratzeli triász), 2. az államhatárok, határsávterületek, 3. az államterület belső vizsgálata: az államtest anatomiája, a természeti t á j és a kultúrtáj, a közlekedés jelentősége. III. Az állam népe: 1. általános vizsgálat etno- és szociopolitikai szempontból, függőleges és vízszintes tagoltságban, 2. különös vizsgálat gazdasági-, településföldrajzi szempontból: a település és a telepítés geopolitikája. IV. A modern államhatalom: viszonya a földhöz, néphez; a béke és háború geopolitikája; a geopolitika érvényesülése az államvezetésben. C) Szintétikus rész: 1. tájegységek (Teleki), 2. különleges tájak: határsávok, stb., 3. harmonikus és diszharmonikus államalakulások, 4. a történelem nagy birodalmainak geopolitikai magyarázata, 5. a Föld nagy tájegységei és a mai „nagytér”-elméletek, 6. az élettér-kutatás stb. Ezt az elméleti részt természetesen alkalmazott rész egészíti ki, ami magyar vonatkozásban a tulajdonképpeni „magyar geopolitika”. Itt az alábbiakat tárgyalnánk: I. Országunk: a magyar államtest politikai vizsgálatának szüksége; határaink és államterületünk történeti tanulmányozása; a trianoni határ elemzése (mint az elméleti rész klasszikus példatára!); jövendő határaink és a szentistváni birodalom feltámasztásának kérdése, annak előfeltételei; közigazgatási határaink; hazánk belső strukturájának geopolitikai alapjai, stb. II. Nemzetünk: a magyarság településének dinamikai ereje; demopolitikánk, etnopolitikánk és szociopolitikánknak államterületünkkel való összefüggései; a disszimiláció és az idegen szórványok: geopolitikai tuberkulózis; társnépeink az ezeréves haza területén, településterületeik, visszatelepítésük kérdése, stb. III. Gazdaságunk: hazánk talaja és éghajlata, nyersanyagaink; őstermelés, ipar, kereskedelem; közlekedésünk (újjászervezésének fontossága!); gazdasági okok és az agglomeráció; iparvidékek, városok fejlesztése és alapítása, stb. IV. Államhatalmunk: államformánk kérdése; szuverénitásunk, függetlenségünk eszménye; külső és belső államvezetésbeli kérdések geopolitikai vonatkozásai; szomszédaink és szövetségi politikánk az elmult évszázadok alatt, stb. A SZÓBAHOZHATÓ KÉRDÉSEK KÖZÜL különösképpen fontosnak látszik az élő államterület belső vizsgálata, az államtestnek mintegy anatomiája. Az államterület hegyszerkezete lenne a »csont-



103

váz« (még Leonardo da Vincitől származik ez a hasonlat), érhálóz a t a a közlekedési útvonalak rendszere, idegrendszere a hírszolgálat hálózata. A fizikai és szellemi közlekedést nemcsak gazdasági szempontból kell vizsgálni, hanem tisztán államtudományi szempontból is, az államtest élete szempontjából, mint életlüktetésének, békés virágzásának, háborús küzdelmeinek színterét. Az államtestnek, mint a legegyszerűbb élőlénynek is, karakterisztikonja a mozgás; életcirkulációinak összessége: a fizikai és szellemi közlekedés. Az államélet megszületésével egyidejű és egyértelmű az államtest organikus életlüktetésének megindulása is, – ez az »állami közlekedés« a m á r előbb is megvolt anetatikus gazdasági és kereskedelmi (fokozat!) fogalom felett pluszt jelent és attól megkülönböztetendő. De lehetne szót ejteni arról is, hogy mennyire elmaradhatatlan a települések magyarázata, oknyomozása (a múlt és jelen településeinek elemzése) s ugyancsak a telepítések térbeli kérdéseinek tanulmányozása (a jövő településrajzának fölvázolása). A telepítés kérdése természetesen a geopolitika számára nemcsak a szokványosán értelmezett telepítésprobléma, nemcsak a mezőgazdasági népesség arányosabb földrajzi elosztásának, iparvidékek képzésének kérdésköre, hanem éppen ilyen hangsúllyal a városok helyzetének és jelentőségének vizsgálata is: m a g y a r viszonylatban a főváros és a vidéki városok viszonyának, e városok között mutatkozó túlzott aránytalanságok kiküszöbölésének, a vidéki városok fejleszthetőségének, új városok alapíthatásának tanulmányozása. S ha már a példáknál tartunk, meg kell említenünk, hogy éppen a geopolitikától várhatnánk nem egy tudományunk »magyar globusz«-felfogásának megszüntetését, m e r t a m a g y a r geopolitika nem korlátozhatná figyelő szemét csak a m a g y a r földre és csak a m a g y a r kérdésekre, szükségszerűen államunkat és népünket környezetében tanulmányozná. Végül éppen csak megemlítjük, hogy lehet beszélni makrogeopolitikáról, amely a szövetségi rendszerek, a külfölddel való gazdasági és szellemi kapcsolatok f e l t á r á s a s a n a g y földrajzi hatások és összefüggések feldolgozása; és lehet beszélni mikro-geopolitikáról, amely kicsi, eddig alig meglátott fizikai- és művelődésföldr a j z i stb. tényezők hatásaira hívja fel a figyelmet (települések vonzásának vizsgálata, egyes határszakaszok oknyomozása, a közlekedés adottságainak elemzése stb.).

A GEOPOLITIKA ÉS A POLITIKAI FÖLDRAJZ A GEOPOLITIKÁNAK FENTI TUDOMÁNYOS ÉRTELMEZÉSÉT inkább csak a németek használják, a geopolitika jellegzetesen német kifejezéssé vált s a gyakorlati alkalmazásában érvényesülő elfogultság, a Versailles után felburjánzott német propaganda »geopolitikai« túlzásai s általában a német geopolitikai iskola irányítottsága m i a t t érthető is az »extra-Germaniam«-külföld idegenkedése a »német fogalom«-tól. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a németeknél geopolitikának nevezett tudománykört másutt, m á s néven ne művelnék.


Palotás Zoltán

104

A franciáknak, de különösképpen az angolszászoknak virágzó »politikai földrajz«-irodalmuk v a n ; nemzeteik hódításait, gyarmatosítását a századok folyamán megszerzett széles látókörrel és nagy katonai földrajzi tapasztalattal írták le s n e m tévednek a németek, amikor ezt az inkább politikai jelentőségű földrajzi irodalmat »geopolitikai«-nak t a r t j á k és mondják. Ha m á s u t t még nincs is – elismerten önálló tudományként – geopolitika, de van – és ez igen természetes – geopolitikai irodalom. Annál is inkább, mert minden ü t t művelik a politikai földrajzot, a közlekedéstudományt, a település-, gazdaság- és társadalomtörténetet, a közgazdaságtant, a haditudományokat, a k a r t o g r á f i á t stb., s ezek a tudományok – a geopolitikával h a t á r o s tudományok lévén – gazdag geopolitikai anyagot t á r n a k fel s a geopolitika sokban ezeknek a tudományoknak az eredményeit igényli és azokra épül fel. Legközelebb hozzá természetesen a politikai földrajz áll, azt is mondhatnánk, hogy a geopolitika részben nem más, mint alkalmazott dinamikus politikai földrajz. Hogy a geopolitika mégsem politikai földrajz, a n n a k okaira m á r r á m u t a t t u n k : a politikai f ö l d r a j z : geográfia, amely a földfelszínt, annak élettani alapjait vizsgálja, a politikai cselekvés által eltért keretek (államhatárok) szerint; viszont a geopolitika politika, tehát nemcsak a földfelszínt, hanem az ezen lefolyó, ennek földrajzi viszonyaitól befolyásolt politikai cselekvést, államéletet k u t a t j a ; s ennek következtében a politikai f ö l d r a j z a politikának csak segédtudománya, azon kívül foglal helyet, míg a geopolitika a politikatudomány része, tehát abban benne van. De r á m u t a t h a t u n k a r r a is, hogy a geopolitika erőteljesebben, merészebben oknyomozó, mint a politikai földrajz; nemcsak azt k u t a t j a , ami volt, ami van, hanem azt is, ami lehetne, aminek lennie kellene, sőt talán azt is, ami lesz. Sieger, a versaillesi osztrák békedelegáció t a g j a , gráci g e o g r á f u s a »Prognose« 9 szóval jelöli a különbséget; ítélete szerint a geopolitika o t t kezdődik, ahol a jövőbetekintés, szemben a politikai f ö l d r a j z jelenrajzával. Még azt is megemlíthetjük, hogy a politikai f ö l d r a j z túlnyomórészt az egyes államokkal foglalkozik, míg a geopolitika nagyobb súlyt helyez az államközi viszonylatok magyarázatára, a konfliktusok oknyomozás á r a stb. (a f r a n c i á k tétele 1 0 ). Állapítsuk meg tehát, hogy a politikai f ö l d r a j z végeredményképen a geopolitika fő alapja és váza, azonban a geopolitika több a politikai földrajznál, m e r t az államtesttel foglalkozó összes tudományoknak kivonata, ugyanakkor a jövő, a tervezések alapja is s az a hivatása, hogy az államépítés tanítómestere, az államművészet »földrajzi lelkiismerete« legyen. Hogy érvényesülése ma még akadályozott és nem tud kellő rokonszenvet felébreszteni m a g a iránt, sokban magyarázható – a m á r ismertetett tényezők mellett – éppen azzal is, hogy a vele olyan szoros kapcsolatban álló politikai földrajznak, sőt magának a földrajznak is nagy időbe tellett, 9 Idézi Haushofer Karl: E r d k u n d e , Geopolitik und M ü n c h e n , 1934, 11. 10 Ancel Jacques: Géopolitique. P a r i s , 1936. előszó.


Wehrwissenschaft.


105

míg a tudományok sorában megtalálta a maga helyét. Teleki Pál szerint: »A politikai földrajz, régi f o r m á j á b a n , mely az iskolákban napjainkig fennmaradt, nem volt más, mint enciklopedikus államisme, amely ritkán vált szervesen földrajzivá. N a g y a p á i n k még szívesen olvasgatták az akkor idegen országokról az érdekes újdonságokkal spékelt ismertetéseket, de később és az iskolai földr a j z b a n azok ellaposodtak. Ratzel új perspektivákat nyitott a politikai földrajznak, de a szükséges alapismeretek hiánya (!) f o l y t á n csak kérdéseket, problémákat t u d o t t megpendíteni, – igaz, hogy nagy gazdagsággal és sok szellemességgel. A dicséretesen sokasadó, de még egészben kevés részletkutatás máig sem tud kellő tudományos kritikával á t s z ű r t és felépített válaszokat adni«. 11 Ugyancsak Teleki Pál m u t a t rá m á r 1917-ben arra, hogy a földrajznak »nemcsak mibenléte, hanem tudományként való elismerése, még a rokontudományok művelői között is, le nem zárt kérdésnek l á t s z i k . . . Az akadémiák ma is kétségben vannak afelől, hogy a természet- vagy történettudományok közé sorozzák-e?« 1 2 Brunhes, a neves f r a n c i a geográfus pedig emberföldrajza 1 3 előszavában kijelenti: »La géographie humaine n’est pas faite. Elle est à faire.« Éppen így a geopolitika is ma m é g nem meghiggadt, kiépített és »szárazzá aszott« tudomány, hanem fejlődésben lévő tudományos rendszer, elgondolás. Ma még elfogultan tekintenek rá, de minden új tudományos rendszerezésnek ez a sorsa. Problémáit ma hol ez, hol az a tudomány vagy tudományág s a j á t í t j a ki, de nem kétséges, hogy függetlenségét simán f o g j a kivívni a m a g a számára. Hivatását, amely serkenti művelőit, csak egyedül ő t u d j a betölteni: földrajzi szemlélettel a valósághoz közelebb hozni az államtudományokat. Mert nemcsak a történettudomány az élet tanítómestere, hanem a geográfia is. Történelmet nem lehet tanulmányozni, v a g y írni földr a j z (térkép) nélkül, de a f ö l d r a j z k u t a t á s a is ü r e s és hiábavaló a múlt és jelen történetével való egybevetés nélkül. Időbeliség és térbeliség: a t á r s a d a l m i jelenségeknek s így az államtudományok körébe eső jelenségeknek is alapvető tényezői. Mily különös mégis, hogy az államtudományok életünk időbeliségének k u t a t á s a mellett mennyire elhanyagolják a térbeliség vizsgálatát. A geopolitika itt ígér s i t t idéz elő m á r is szemléletbeli változást.

NÉMET, FRANCIA ÉS ANGOL VÉLEMÉNYEK A NÉMETEKNÉL a geopolitika megalapítója a m á r említett Haushofer Károly tábornok volt, aki m á r az első világháború előtt feltűnéstkeltő m u n k á t í r t Japánról s az összeomlás u t á n a müncheni egyetem t a n á r a lett. I t t maga köré g y ű j t ö t t e a korán elhunyt Kjellén Rudolf geopolitikai elgondolásait magukévá tevő s azokat továbbfejlesztő n é m e t tudósokat (Maull Ottó, Leutensach Herman, Obst Erich, Hennig Richárd, Grábowsky Adolf 11

Gróf Teleki Pál: E u r ó p á r ó l és M a g y a r o r s z á g r ó l . B u d a p e s t , 1939. 93. l. Gróf Teleki Pál: A f ö l d r a j z i g o n d o l a t t ö r t é n e t e . E s s a y . A k a d é m i a i s z é k foglaló. B u d a p e s t , 1917. 13 Brunhes Jean: G é o g r a p h i e h u m a n i e . 3. k i a d á s . P a r i s , 1925. 12


Palotás Zoltán

106

stb.), ezekkel együtt megalapította a Zeitschrift für Geopolitik c. folyóiratot s ez m á r a weimari korszakban egy egész nemzedék legjelentősebb nevelő-orgánumává lett. A geopolitikát természetesen nem mint öncélú tudományt művelték, hanem mint gyakorlati nemzetnevelő t a n í t á s t alkalmazták, összekötő kapocsként a földrajz, a történelem és a közgazdaságtan, illetve a haditudományok (Wehrwissenschaften) között. A cél: geopolitikai szellemmel telíteni a közgondolkozást, a geopolitika szellemét bevinni az iskolákba. »A jövő kialakítása hatalmas előkészítő m u n k á t követel, – í r j a Haushofer, – az a követelésünk tehát, hogy földrajzunk anyagát a geopolitika segítségével népünk hadtudományi nevelésének az alapjává tegyük«. 1 4 Utalnak Ratzelre akit – bár a geopolitika szót nem is ismerte – a geopolitika tulajdonképpeni a t y j á n a k t a r t a n a k , s aki a történelemből vett sok példával igazolta, hogy a földrajzi tudás m á r ősidőktől fogva politikai hatalom; sűrűn idézik Napoleon mond á s á t : »Le sort des états est dans leur géographie«. Hennig geopolitikai kézikönyvében 1 5 r á m u t a t arra, hogy kellő geopolitikai felkészültséggel a németség biztosan megnyerte volna a világháborút, de a »teljes geopolitikai iskolázatlanság miatt« szükségszerűen el kellett buknia. Bethmann-Hollweg és társainak örök bűne, hogy »kellő geopolitikai érzék és tanultság hijján« nem t u d t á k jól előkészíteni a világháborút. De m o s t : a geopolitika h a t a l m a s távlatok a t t á r fel a németség szeme előtt s m e g t a n í t j a »világrészekben gondolkozni«. Haushofer szerint: »A helyesen értelmezett geopolitika egyike a legjobb fegyvereknek a világ lélekzet- és életterei (Lebens- und Atemraume) igazságos elosztásának kikényszerítésére a népek munkaképessége és kulturális teljesítményei szerint«. 16 De Haushofer nem bízik a békés rendezések utópiájában, azt hangozt a t j a , hogy a történelem tanusága szerint igazi nagy eredményeket csak fegyverrel lehet elérni. A geopolitikában is »Beispiel ist mehr als Lehre«, azaz a n a g y háborúk példái az igazi tanítómesterek. Lukas György, gráci professzor »Geopolitik und politische Geographie« c. m u n k á j á b a n (1929) egyenesen azt a tételt szögezi le, hogy a háború nem más, mint a geopolitika kísérleti terepe (Krieg –- Experimentalfeld der Geopolitik). A FRANCIA „GEOPOLITIKAI” IRODALOM szelid bírálata ennek a harcos német álláspontnak. A probléma elsősorban az, hogy a földrajzi tényezők kényszerítő hatása, már-már determinációja az 14 Haushofer: i. m. 14. – A f ö l d r a j z , a geopolitika és a h a d t u d o m á n y o k gyakorlati elválaszthatatlanságát hangsúlyozza: „Ha valamire, úgy a r r a a h a r m o n i k u s fejlődésre, a m e l y a f ö l d r a j z t ó l a geopolitikán át a h a d t u d o m á n y o k i g vezet, ráillik Goethe m o n d á s a , a m i t a h á b o r ú r a , k e r e s k e d e l e m r e és k a l ó z k o d á s r a h a s z n á l t : H á r o m s z o r o s a n e g y e k ezek, n e m lehet ő k e t e g y m á s tól elválasztani!” A németeknél ki is a l a k u l t a geopolitikának „ W e h r g e o p o l i t i k ” elnevezésű külön á g a , s a h a d t u d o m á n y o k k a l k a p c s o l a t s „geopolitikai szellem” a n n y i r a á t h a t j a a z iskolai o k t a t á s t , h o g y a z egyes n é m e t i s k o l á k a t n y u g o d t a n t e k i n t h e t j ü k a n é m e t jövő m e g a n n y i hadapródiskoláinak. 15 Hennig Richard: Geopolitik, die L e h r e vom S t a a t als Lebenwesen. Berlin, 1928. 16 Haushofer–Obst–Lautensach–Maull: i. m.



107

»organizatorikus ember, mint t á j f o r m á l ó tényező« (Teleki) munkáj á r a és az állam életére milyen m é r t é k ű ? Ratzel francia elleniskolájának képviselői (Vidal de la Blache, Brunhes és mások) sziporkázó gall szellemességgel és nem kevesebb tudományos alapossággal szemére vetették Ratzelnek és követőinek, hogy túlzóan materialisták, amikor a teret, a földet, az anyagot föléje helyezik meghódítójának, az embernek. »La civilisation est la lutte contre les obstacles que la nature a semés sous les pas de l’homme.«17 Ratzel u t á n Vidal de la Blache, 18 Haushofer, Maull u t á n Ancel 19 élvezetes tanulmány. Merőben elütő felfogások, sokszor ügyes bajvívás. Demangeon20 még szeliden, bölcsen csak ennyit mond: »Maga a t é r csak nyers adalék, amely nem tartalmazza egy tény valamennyi földrajzi értékét«. Fèvbre21 m á r azt hirdeti, hogy »nincs nagy jelentőségük a kereteknek, a határoknak; a szív (= a nemzet) az igazi érték és minden előtt ezt kell értékelni«. És megjelenik a f r a n c i a földrajzi irodalomban a »géographie morale« fogalma 2 2 szemben a germán Raum-elmélettel, amint Siegfried Adré egyik m u n k á j a i r á n y á t nevezi. A francia »geopolitikai« irodalom mintegy azt is hivatásának t a r t j a , hogy nyesegesse a német geopolitika v a d h a j t á s a i t . Megállapítják, hogy a látszólagos hasonlóságok, külsőségek sokszor erőltet e t t rendszerezése, m a j d bizonyos geometriai megszállottság, amelynek folytán minden ábrákban és számokban fejeződik ki, sok eltévelyedésnek szülőoka lehet és az is. A Swpan-féle »nyomáshányados elmélet« 23 például az állam h a t á r a i r a nehezedő nyomást egyszerűen matematikai törttel fejezi ki, olyképpen, hogy a t ö r t szám nevezője a vizsgálandó ország lakosságának száma, számlálója a szomszéd országok lakosságának összege. Könnyű r á m u t a t n i , hogy ez a »Druckquotient«-elmélet, nem vévén számításba a szövetségi rendszerek egyensúlytartását, az ütköző államok sokszor szerencsés helyzetét stb., milyen képtelen eredményekre vezet. Svájc m á r régóta elpusztulhatott, megfulladhatott volna a ránehezedő irtózatos népesség-súly a l a t t ; Angliának viszont könnyű volna a dolga, m e r t egyetlen idegen állammal sincs közös h a t á r a , tehát »nyomáshányadosa« = 0. A kritika eredménye a n n a k hangsúlyozása, hogy a földrajz nem a felszínes összehasonlítgatások tudománya, a geopolitika mégkevésbbé az. Brunhes plasztikusan fejezi ki: »Az emberföldrajz kutatásához kétségtelenül szükséges „a m é r t a n i szellem” – de vajjon elégséges-e? Nem kell-e kifinomult, művészi lélek is (esprit de finesse) ? És az eredmények bemutatásához, a pontokból és vonalakból álló hálózat szépségeinek érzékeltetéséhez, az életjelenségek különböző színeinek és formáinak, de éppen így távlatainak meg17

Vidal de la Blache: P r i n c i p e s de la g é o g r a p h i e h u m a i n e . P a r i s , 1922. Vidal de la Blache: La g é o g r a p h i e politique, à p r o p o s des é c r i t s de M. F r é d é r i c R a t z e l . A n n a l e s de Géographie. 1898. 9 7 – 1 1 1 . l. 19 Ancel: i. m. 20 Demangeon Albert: Iles b r i t a n n i q u e s . P a r i s , 1927. 21 Fèvbre Lucien: La T e r r e et l’évolution h u m a i n e . P a r i s , 1922. 22 Siegfried André: L e s É t a t s - U n i s d’aujourd’hui. P a r i s , 1927. 23 Supan Alexander: Leitlinien des a l l g e m e i n e n politischen G é o g r a p h i e . Leipzig, 1918. 18


108

Palotás Zoltán

világításához v a j j o n nincs-e szükségünk néha egy kis művészetre is, hiszen az emberi f a j életének, m u n k á j á n a k és lángeszének a Föld kérgébe vésett nyomait kell ábrázolnunk. Le kell mérnünk a dimenziókat, de ugyanakkor érzékeltetnünk kell a színeket is és kifejeznünk azok erejét.« 2 4 AZ ANGOLSZÁSZOK politikai f ö l d r a j z a inkább gyakorlati szempontokat követ, 25 – ellentétben a franciákal, akik gondolatok a t felvető és szellemes írásokkal, valamint szigorúan rendszeres, sokszor németesen alapos, vaskos m u n k á k k a l és pompás monográf i á k k a l dicsekednek. Az angolszász írókból csakúgy árad a világhatalom biztos t u d a t a s az ebből f a k a d ó természetes, magától értetődő fölény; fejtegetéseik világosak: a dolgokat leegyszerűsítik, a problémákat lehetőleg elkerülik s így áttekinthetőbbek, mint a k á r a francia, a k á r a német tanulmányok. Jellemző, hogy még a Haushofer-féle iskola is az angolszász irodalomból v e t t kölcsön egy kézikönyvet, Fairgrieve »Geography and world power« című művét, amelyet H a u s h o f e r leánya fordított le németre s mint bevezetést a geopolitikába, hasonló német mű hiányában ezt népszerűsítették és terjesztették. 2 6 Természetesen Fairgrieve szemlélete nem ellenkezik a német aspirációkkal, bizonyos rokonszenvvel foglalkozik a németséggel, ami alig mondható el a többi angolszász szerzőről; ezek nem r i t k á n ellenséges álláspontra helyezkednek a németséggel szemben, vagy csak távolabbról érintik Középeurópát, mint olyan területet, amelyik nem tartozik az angolszászok elsőleges érdeklődési körébe, ők inkább birodalmunk geopolitikáját művelik. A brit és amerikai világbirodalom valójában klasszikus területe a politikai f ö l d r a j z és geopolitika k u t a t á s á n a k ; még az ebből a világbirodalomból kizárt németek is nagy buzgalommal dolgozták fel mind az angol g y a r m a tok és Amerika, mind a tengerek és az óceánok geopolitikáját. 2 7 * 24

Brunhes: i. m. N e v e s e b b a n g o l s z á s z politikai és k a t o n a i f ö l d r a j z i m u n k á k : Bowman L . : T h e N e w W o r l d . N e w - Y o r k , 1928; Cole D. H.: I m p e r i a l M i l i t a r y Geog r a p h y . 7. k i a d á s . London, 1939; Lord Curzon: On f r o n t i e r s . A s t u d y in polit i c a l g e o g r a p h y . Oxford, 1908; Fawcett H. J.: A P o l i t i c a l G e o g r a p h y of t h e B r i t i s h E m p i r e . London, 1933; Holdich T.: Political f r o n t i e r s a n d b o u n d a r y m a k i n g . London, 1916; B o u n d a r i e s i n E u r o p e a n d t h e N e a r E a s t . London, 1918; Hungtington E.: W o r l d P o w e r a n d Evolution. N e w Haven, 1919; Mackinder H. J.: B r i t a i n a n d t h e B r i t i s h Seas. London, 1902; Geographical conditions a f f e c t i n g t h e B r i t i s h E m p i r e . Geogr. J o u r n a l 1909; D e m o c r a t i c I d e a l s a n d r e a l t y . London, 1919; Mahan A. T.: T h e i n t e r e s t of A m e r i c a in Sea P o w e r p r e s e n t a n d f u t u r e ; Die weisse R a s s e u n d die S e e h e r r s c h a f t ( n é m e t f o r d í t á s ) . Bécs és Lipcse, 1909; Schevill F.: T h e h i s t o r y of t h e B a l c a n penins u l a f r o m t h e earliest t i m e s t o t h e p r e s e n t day. N e w - Y o r k , 1933; Stevenson: On m a p s ! ; Wright A. és Reid T. A.: T h e M a l a y Peninsula. A record of B r i t i s h p r o g r e s s in t h e Middel-East. London, 1912. stb. 26 Fairgrieve James: G e o g r a p h i e u n d W e l t m a c h t . E i n e E i n f ü h r u n g in die Geopolitik. ( F o r d í t o t t a H a u s h o f e r M á r t a . ) Berlin-Grunewald, 1925. 27 Haushofer Karl: Geopolitik des P a z i f i s c h e n Ozeans. Berlin, 1924.; W e l t m e e r e u n d W e l t m ä c h t e . Berlin, 1941.; Siewert Wulf: D e r A t l a n t i k . Geopolitik eines W e l t m e e r e s . L e i p z i g – B e r l i n , 1940. 25


A

geopolitika mint

államtudomány

109

A „MAGYAR GEOPOLITIKA” s o r s á r a jellemző gróf Teleki Pál m a g a t a r t á s a . A politikai g e o g r á f i a körébe sorolt művei m a j d n e m mind azt a véleményt t á m a s z t j á k alá, a m i t Rónai A n d r á s s a l e g y ü t t mi is hangoztatunk, h o g y ő az egyetlen m a g y a r geopolitikus 2 8 s ő mégis mindíg tiltakozott az ellen, hogy geopolitikusnak nevezzék, illetve »bélyegezzék« – olyannyira n e m s z e r e t t e k o r a elrontott, l e j á r a t o t »geopolitika«-fogalmát. „A geopolitikának megvolna az értelme, – í r j a – m i n t a f ö l d r a j z i t u d á s r a épített politikának; ez azonban nem olyan politika, mely a h a t á r o k n a k a legegyszerűbb módon való k a r t o g r á f i a i ábrázolásán és olvasásán alapszik, a v a g y külsőséges hasonlóságok egybevetésén”. 2 9 T e h á t egy bizonyos f a j t a »geopolitiká«-tól irtózik s ez a m a g a t a r t á s általános a m a g y a r geog r á f i á b a n . Általában nincs m a g y a r földrajztudós, – az ú t t ö r ő Czirbusz Gézától kezdve napjainkig, – aki nem szolgáltatott volna műveiben m á r i s értékes adalékot egy m a g y a r geopolitikához, de m i n d a n n y i u n k a t befolyásolja a jelszavakban és szólamokban élő, inkább publicisztikai »geopolitika« és ennek t u d h a t ó be, hogy mag y a r nyelvű geopolitikai tankönyv és rendszer nincs, m é g f o r d í t á s ban sem. Kalmár Gusztáv legutóbb m e g j e l e n t könyve (Magyar geopolitika ) inkább népszerű m u n k a és a geopolitikát régi értelmezésében, történeti vonatkozásaiban t á r g y a l j a (geohistoria); ennek ellenére hézagpótló és nevelő h a t á s ú könyv. Természetes, hogy a m a g y a r geopolitika mai helyzetében közo k t a t á s u n k terén nem érvényesül semminemű geopolitikai szellem, sőt a f ö l d r a j z sem több, m i n t egyszerű t a n t á r g y . F e l s ő o k t a t á s u n k r a jellemző, hogy a jog- és államtudományi k a r o k o n sehol s e m t a r t a n a k földrajzi előadásokat, nincsenek térképek, a politikai t a n k ö n y vek alig foglalkoznak az államterülettel. Bíztató jel azonban, hogy a kolozsvári tudományegyetem politika-tanára, Ottlik László, előadásaiban m á r u t a l a geopolitikára s szól a »geopolitikai n e m z e t fogalom«-ról; Teleki Pál kiváló tanítványa, Rónai András pedig nemcsak a politikai f ö l d r a j z t a n á r a a budapesti József nádorműegyetemen, hanem e g y ú t t a l a Teleki P á l Tudományos Intézet Államtudományi Intézetének igazgatója is. Remélni lehet, h o g y m u n k á s s á g u k révén a m a g y a r államtudományok is h a m a r o s a n szorosabb és élőbb kapcsolatba kerülnek a m a g y a r valósággal. PALOTÁS

ZOLTÁN

28 Rónai András: B i o g r a p h i e des f r o n t i è r e s politiques du C e n t r e - e s t européen. É t u d e politico-géographique c o n s a c r é e a l’histoire des f r o n t i è r e s . B u d a pest, 1936. 6. l. 29 Magyarország c. napilap, 1940. évi j a n u á r hó 26-i s z á m .


MAGYAR

FIGYELŐ

KEMÉNY ZSIGMOND AZ ERDÉLYI KÖZÉLETRŐL Az 1791-iki országgyűlés p á l y á j á n a k végével megint nagy csökkenésn e k indult a közélet. A rendek először többször h í v a t t a k össze tanácskozásra, de a szellem naponként szolgaiabbá vált. S Erdély tízévi alkotmányos lét alatt, míg országgyűlései gyorsan következtek egymásra, a n n y i t hullatott el a különben’ is árnyékalkotmányból, hogy ha még tíz évig lett volna rendesen országgyűlése, a végsőnek alig m a r a d h a t egyéb teendője, mint egy h a t á rozat által bezárni a terem a j t a j á t , s m i u t á n többé tanácskozásra szükség nincs, m i n t a római színésznek, midőn a komédia bevégeztetett, a közönség előtt elkiáltani m a g á t : plaudite! 1811-től egy századnegyed a l a t t nem gyűltek össze a hon a t y j a i . * Midőn a megyei választásjog m i a t t a keserűség tetőpontra ért, ugyana k k o r Kolozs megye tanácskozó termeiben egy oly f é r f i ú kezdé meg politikai p á l y á j á t , ki Erdély politikai fejleményeire egy p á r évtized a l a t t legh a t á r o z o t t a b b befolyást gyakorolt. Bethlen J á n o s gróf – a két nagytekintélyű államférfiúnak és történetírónak, Bethlen J á n o s n a k és Bethlen Miklósnak ivadéka – 1791-ben született. T a n u l á s á t Maros-Vásárhelyen a ref. tanodában végezte. E u r ó p a viszonyai a k k o r az aristocratiának legfényesebb kilátást a katonai pályán ígértek. Bethlen; is ezen pályára lépett, s csakhamar kitűntetvén m a g á t , k é t év a l a t t m á r k a p i t á n n y á lett a Colloredo-Mansfeld ezredben; de m i u t á n a szövetséges hatalmak Párisba vonultak, s Napoleon megbukása s a r e s t a u r a t i o által a világbéke helyreállott, Bethlen katonai p á l y á j á t polgárival cserélte föl, s az erdélyi udvari kanczelláriánál tiszteletbeli t i t k á r r á neveztetett ki. A birodalmi fővárosban Bethlen,, a szép külsejű, fényes tehetségű, m a g a s születésű és rendkívül kellemes társalgási modorú fiatalember azon könnyelmű szerepet j á t s z o t t a el, melynek vége: sok t a p a s z t a l á s és n a g y csalódások, életbölcseség és z a v a r t pénzviszony. Szerencséjére éppen midőn miden vagyonából kifogyott, n a g y b á t y j á tól szép kiterjedésű birtokot öröklött. Bethlen azon erélyes jellemek közé tartozott, kik tévedéseik következményein okulva, m a g o k a t egy szilárd eltökélés által ú j r a t u d j á k teremteni. Ő Erdélybe visszavonulván, t a k a r é k o s s á lőn, s jószágainak rendezésére f o r d í t á figyelmét. Sokáig n e m v e t t részt a közdolgokban s nőjének betegeskedése m i a t t többnyire Besztercén, egy igénytelen szász városban lakott.


Magyar Figyelő

111

Midőn az oppositio naponként növekedett, midőn K e n d e f f y Ádám gróf, a »vándorló patrioták« feje, az absolutistikus i r á n y ú kormányzási rendszer szembeszökőbb visszaélései ellen az ország minden vidékein kezdett izgatni, midőn az általános elégületlenséget Kemény Dénes és elvbarátai h a t á r o z o t t kérdések körébe vonták és a megyék tisztújítási jogán a k visszaszerzését tűzték ki főirányul, az eszmék élénk mozgalma Bethlen J á n o s t is, ki évek óta visszavonultságban élt, a család szentélyéből a haza küzdhomokára szólította. Megjelent Kolozsvárott, s a megye közgyűlésén az eddigi sérelmi t á r gyakról elvonatkozván, m a g a a főkormányszék ellen kezdett ostromot és miután évek óta követett politikáját szigorú bírálat alá vette, nem csak eljárásaiban, de m i n t testületet is e kormányszéket törvénytelennek nyílatkoztatá ki, m e r t t a g j a i nem az országgyűlés által v á l a s z t a t t a k s mindenik tanácsnoknak – egyen kívül, ki az 1809-i országgyűlésnek köszöni helyzetét, – hivataloskodása g ú n y a leopoldi kötlevél és az 1791-iki törvénycikk ellen. Ily szempontból Bethlen J á n o s fölírást javaslott ő felségéhez az országgyűlés rögtöni összehívása iránt, s elhatároztatá, hogy a megye a kormányszéknek t a g a d j a meg az engedelmességet és csak azon kérdésekben t ű r j e el rendeleteit, melyek nélkül az adminisztráció tökéletesen megakadna. E felszólalás híre villámgyorsan t e r j e d t szét a vidékeken. Az ország m a j d mindenütt a kolozsmegyei gyűlés i r á n y a i t f o g a d t a el. A kormányszék rendeletei föl sem olvastattak. Megszakadott m a j d n e m minden kapocs azon igazgatással, melynek csak a hetven éves Straussenb u r g vala törvényes állású t a g j a , de ez is m á r b e a d t a n y u g a l m a z t a t á s i kérelmét. Bethlen pedig szilárd, v a g y talán merész föllépése által rögtön az ellenzék vezérévé l e t t ; kik régi befolyásúak valának, elismerék szelleme felsőségét. Az ellenzéki mozgalmak centralizálva voltak, s minden h a t á s fonalszálait Bethlen t a r t o t t a kezében, ki amilyen h a t á r o z o t t a n szabadelvű, oly óvatos, mérséklő, sőt ha kellett, ravasz is t u d o t t lenni – mind oly t u l a j donok, melyek pártvezérben szükségesek. * Az alkotmány h á r o m nemzet és négy bevett vallás teljes jogegyenlőségén nyugvék. Ingatagabb állapotot alig lehetett ennél képzelni. A hivatalok papíroson egyenlőleg o s z t a t n á n a k el, minden befolyás szorosan kim é r e t e t t és meglatoltatott, h o g y se nehezebbnek, se könnyebbnek ne találtassák. A szembe t e t t érdekek Cerberusként ellenőrizték e g y m á s t s úgy k i m a r t á k minden pozitióból, hogy végtére a befolyás – mint t u d j u k – egészen a hivatalszobákba vonult – s Erdély a sokféle g a r a n t i á k mellett – sőt talán éppen azok m i a t t könnyen süllyedt a korlátlan absolutismusba. S minthogy a katholika vallás az osztrák birodalomban m á s vallásoknál több kedvezményben részesült, t e h á t E r d é l y a jogegyenlőségi szép elméletek mellett is, 1791 óta viszont tapasztalni volt kénytelen, hogy valamint közigazgatása absolutistikus vala, szintúgy hivatalnokai m a j d -


Magyar Figyelő

112

n e m kivétel nélkül katholikusok voltak. Ebből következett, hogy az ellenzék, kivált az első időkben, többnyire protestánsokból, a k o r m á n y p á r t pedig alig valami kivétellel, mind római hitűekből állván, a politikai küzdelmekbe vallásos színezet, érdek és i r á n y vegyült. Ez elevenebbé, de eredménytelenebbé is t e t t e a t u s á t . * . . . I d e g e n k e d é s kezdett a polgárok és k a t o n á k közt fellépni. Mi volt az o k a ? senki sem tudná. Némelyek a gróf K e n d e f f y Ádám temetésekor t á m a d t neheztelésekből m a g y a r á z t á k ; mások hinni a k a r t á k , hogy a katon a s á g lázadási szellemet lát mindenütt. A gyúanyagok közé egy f i a t a l ember gondatlansága szikrát vetett. Az 1834-iki f a r s a n g utolsó n a p j á n tudniillik az őr l e t a r t ó z t a t o t t valami rendetlenségért a főőrhely előtt egy tanulót. E m i a t t többnyire diákokból álló csoportozat alakult s az i f j ú kiszabadításáért küzdés kezdődött. A zavar hírére t á m a d ó doboltatván, sortűz a d a t o t t s a különben is f u t ó nép szuronnyal űzetett tovább. Bethlen több t á r s a i v a l a nagypiacra sietett, hol a csoportozat és katon a s á g között a krawall m á r elkezdődék. Ők csendesíteni a k a r t á k a kedélyeket és személyes tekintélyökkel befolyni a rend helyreállítására. De Bethlent egy szurony arcba s é r t e t t e meg és a sortűz alkalmával az ellenzék n é h á n y tekintélyes t a g j a szintén sebet kapott. N a g y z a j t á m a d t egész Erdélyben a kolozsvári szerencsétlen eset m i a t t . Az ellenzék a kormányelnökre hárítá, noha alaptalanul, a krawallt, minden felelősségével együtt. A megyegyűlések az országgyűlésnek, mely a sok rendetlenségnek végetvessen, összehívásáért folyamodtak a legkomolyabb h a n g o n s küldöttséget neveztek ki az udvarhoz, kik f á r a d h a t a t lanul és ismételten k é r j é k az ország alkotmányos jogainak visszaadatását. (Báró Kemény Zsigmond: Erdély közélete 1791–1842. Erdély öröksége. X. 88. k k . )

A RENNER-TERV Bármilyen erősen lángoljon is fel a h a r c a sokezer kilométeres harctereken, a hadviselő felek egyik állandóan felszínen t a r t o t t problém á j a a háború u t á n természetszerűen következő »újjárendezés«. Sokféle tervvel ismerkedtünk meg a háború kitörése óta. Sőt, még a fegyveres viszály kitörése előtt a k a d t a k politikai apostolok (Briand, Coudenhove-Kalergi stb.), akik hol utópisztikus, kivihetetlen, hol másm á s érdekektől diktált tervekkel

próbálkoztak » ú j E u r ó p á t « megvalósítani – a zöldasztalnál. Nem érdektelen talán, ha közelebbi vizsgálat t á r g y á v á tesszük, hogy milyen elvek és elképzelések a v i t a t á r g y a i Amerika politikusai között E u r ó p a újjárendezése tekintetében. A New York Times 1942. december 18-i száma ezt í r t a : »Ha valamilyen békét a k a r u n k teremteni, m e g kell egyeznünk szövetségeseinkkel, jóval a fegyverszünet megkötése előtt, a békekötés elveit illetőleg.« Nyilvánvaló tehát, hogy


Magyar Figyelő

113

az amerikaiak gondolnak a jövendő békéjére. Nemcsak a béke megszervezésére, vagyis egy olyan nemzetközi szerv alakítására, mely átvenné a Népszövetség szerepét, hanem ezen túl, gondolnak azokra a feltételekre is, amelyek irányadók lennének, ha egykor ők dikt á l h a t n á k a feltételeket. E u r ó p a újjárendezésére vonatkozóan az utóbbi időkben született tervek közül kétségtelenül a legnagyobb f e l t ű n é s t és érdeklődést Renner T. George, a Columbiaegyetem f ö l d r a j z - t a n á r á n a k elgondolása keltette. A politikába tévedt professzor európai újjárendezési tervét a Collier’s című folyóiratban a d t a ki. A tervet a newyorki Times 1942. július 13-iki száma is leközölte. E n n e k a l a p j á n olvastunk érdekes összefoglalót a tervről a Genfben, Kövér Gusztáv szerkesztésében megjelenő »Voix des peuples« című nemzetközi politikai szemlében (1943. j a n u á r 20-i szám). Renner t a n á r európai újjárendezési terve a következő elveken nyugszik: a) E u r ó p a kis államain a k életképtelensége nyilvánvaló. b) a kis államok a nagyobbak martalékaivá lehetnek s ezért meg kell őket szűntetni. Renner t e h á t egy tollvonással megszűnteti E u r ó p a térképén a kis államokat s földrészünket kilenc nagy federációra, szövetségre osztja. Hasonló tervet készített m á r Winant D, Clinton, aki azonban csak hét federációra osztotta E u r ó p á t (keleti, nyugati, brit, északi, mediterrán, középeurópai és balkáni szövetségre). A Renner-terv szerint a következő n a g y változások történnének az európai térképen: kilenc államszövetség alakulna a következő orszá-

gokból: I. Finn-skandináv federáció (Esztország, Finnország, Svédország, Norvégia, Dánia, Izland; idekapcsolnák még Kelet-Karéliát, Murmanszkot és a Kola-félszigetet); II. Angol-holland federáció (Anglia, Irország, Hollandia és Fland r i a ) ; III. Francia federáció ( F r a n ciaország, Algir, Marokkó, DélBelgium, Francia-Svájc, Baszkf ö l d ; nem t a r t o z n á n a k ehhez a federációhoz a következő terület e k : Eupen-Malmédy, Elzász-Lotharingia, Rousillon, Korzika, Tunisz, Marokkó atlanti p a r t v i d é k e ) ; IV. Ibér federáció (Spanyolország, Portugália, Spanyol-Marokkó, Rousillon, Marokkó atlanti partvidéke; kikapcsolódna a B a s z k f ö l d ) ; V. Olasz federáció (Olaszország, Libia, Dalmácia, a montenegrói és albán partvidék Valonáig, Tunisz és Korzika; kikapcsolódna Szlovénia és C i r e n a i c a ) ; VI. Balkán federáció (Görögország, Albánia, J u goszlávia, Bulgária Szlovéniával, Horvátországgal, Románia a Bánáttal és Bácskával, Erdéllyel, Beszarábiával és Bukovinával; kikapcsolódna az európai Törökország és T r a n s z n i s z t r i a ) ; VII. Német-magyar federáció (Németország, Luxemburg, Ausztria, Mag y a r o r s z á g ; idetartozna még KeletPoroszország, a korridor, a pózeni kerület, a Szudétaföld, a német Svájc, Elzász-Lotharingia, E u p e n Malmédy és a Felvidék; viszont nem t a r t o z n a ide: Felsőszilézia, Szlovénia, B á n á t és a Bácska, E r dély és a r u s z i n f ö l d ) ; VIII. Csehlengyel federáció (tagjai: Csehszlovákia, Lengyelország, Litvánia, Felsőszilézia; kikapcsolódna: a korridor, a pózeni kerület, a Szudétaföld, a Felvidék, a ruszinföld,


Magyar Figyelő

114 Kelet-Galicia, a Búgon túli Lengyelország); IX. Orosz federáció (tagjai: Oroszország, Ukrajna, Fehéroroszország, Lettország, a Búgon túli Lengyelország, KeletGalicia, a ruszinföld, Transznisztria, Dobrudzsa és az egész Feketetengeri bulgár partvidék, európai Törökország, Örményország és I r á n északi része; nem tartozna ide: Murmanszk, a Kola félsziget, Kelet-Karélia, Esztország, Litvánia, Bukovina, Beszarábia). Meddő tevékenység lenne a k á r érveket felsorakoztatni e terv ellen, a k á r egyszerűen és nagyon könnyen bebizonyítani az amerikai földrajzprofesszor »parcellázásának« t a r t h a t a t l a n s á g á t . Idézzük ehelyett a »Voix des Peuples« egyik megjegyzését: »Ezt a tervet így is nevezhetnők: a lefejezés, mint a f e j f á j á s egyik ellenszere.« Heszke

Béla

A MAGYAR N É P E S E D É S KÉRDÉSEI Amikor a történelem ú t j á n a bennünket behálózó kérdések egy-egy ú j a b b csomójához nyúlunk, divat végigkutatni visszafelé, hová vezetnek a szálak. Szokás ilyenkor á t í r n i az egész történelmet ennek az új szempontnak nyelvére. Ez az á t í r á s legtöbbször merőben ú j megvilágításba, ú j szín varázsába v o n j a a z ember történetét. Így t ö r t é n t ez legutóbb a gazdaságtörténeti k u t a tások idején, amikor pénzügyi és termeléspolitikai r u g ó k r a építették fel minden elmult kor n a g y f o r d u latait. Így volt a szociális problém á k idején, amikor az életforma-

k u t a t ó k élték d i v a t j u k a t . És így van ez ma is, amikor a népek egyszerű, de nagyon csattanós számadatai teljes erővel a népesedés kérdései felé vonták a történelem buv á r a i t . Sajnos, a politikusokat is. Talán egyetlen tudomány sincs, amelynek adatait annyira tévesen használták fel, mint a népesedés. Számunkra elsőrendű kérdés ez. A népszaporodás ötszáz éve leglázasabb problémánk. Ha más népeknek életkérdése, nekünk kétszeresen a z : m e r t sorsunk nagyobb hatalmi állásra kötelez, mint amit számbeli erőnkkel könnyedén teljesíthetnénk. És mi vállaltuk a feladatot. E z é r t érdemes, sőt szükséges végigkutatni a m a g y a r m u l t a t : mit is m o n d ? mit t e t t ü n k eddig? hogy állunk? mit t e h e t ü n k ? Antal L a j o s most megjelent könyve: „A m a g y a r népesedés kérdései”, üdítő tisztaságot t e r e m t t á r gya körül. Ez az érdekes í r á s biztos tollal r a j z o l j a elénk népesedésünk ügyét. Amit mond, azon át csak mégjobban meggyőződhetünk róla: a népesedés a magyar sors kulcsa. * Minden nép ráébredt m á r a létszámban rejlő értékre, amelynek még egy vesztett háború is csak átmenetileg csökkentheti erejét. Az igazi, döntő c s a t á k a szülőszobákban, a gyermekotthonokban és a családban z a j l a n a k le. I t t dől el, akar-e egy nép élni és megérdemli-e az életet. Ma m á r közhellyé vált a családvédelem: m á r csak részleteiben okoz f e l a d a t o k a t : a z államférfiak m á r csak a családvédelmi intézkedések leghatásosabbján törik a f e j ü k e t . A m a g y a r népesedés ü g y e azonban sohasem válhat közhellyé. Ha


Magyar Figyelő

115

mindenki ú n j a már, nekünk akkor is élet-halál kérdés lesz. Ott vagyunk, azon a határon, hogy nem nyugodhatunk bele kisnép voltunkba. Minden t e t t ü n k csak ú g y ér valamit, ha túl t u d u n k emelkedni ezen a h a t á r o n . Addig minden csak átmeneti megoldás. De abban a politikai helyzetben, amiben mi vagyunk, vesztünket is jelentené, ha az a d o t t tényekhez igazodnánk. Nek ü n k a legreálisabb politikai számít á s o k szerint is álmokat kell álmodnunk. Annyi sok rossz csoda történt velünk: most jó csodákat kell akarnunk. Nem t ű r h e t j ü k sokáig, hogy a világ népességének mindössze hetvenöt ezreléke m a r a d j u n k . Meglévő szellemi súlyunk a l a p j a f u t ki így alólunk. Mi a m a i helyzet? Lássuk Antal L a j o s nyomán, hogyan j u t o t t u n k E u r ó p a egyik legnépesebb, vezető f a j t á j á b ó l mostani állapotunkig. H o g y a n csökkent létszámunk E u r ó p a népességének hár o m százalékáig. A honfoglalásban az asszonyokkal és a gyermekkel e g y ü t t nem több, mint ötszázezer m a g y a r v e t t részt. Az első századokban rohamosan szaporodásnak indultak. Háborúmentes, járványnélküli, építő idők voltak. Egészen a t a t á r j á r á s i g teljesen érintetlenül fejlődhetett a m a g y a r s á g , hogy akkor a z t á n annál v á r a t l a n a b b erővel z u h a n j o n rá a pusztulás. E z t a csapást gyorsan, egészségesen kiheverte. Még IV. Béla k o r á b a n a m a g y a r nyelvterület túlcsapott m á r a Dráva és Száva vonalán is. N a g y L a j o s korában pedig m á r h á r o m millió m a g y a r élt az Alföld t e l e m a g t á r a s falvaiban. Nagy L a j o s u r a l k o d á s á n a k súlyát ez az – abban az időben p á r a t l a n – létszám szabta meg. M á t y á s ötmil-

liós Magyarországa pedig sorsunk legvakítóbb csúcsa m a r a d . Nem véletlen, hogy történelmünk legfényesebb n a p j a i e r r e az időre esnek. Ezu t á n kétszázötven évre c s a t a t é r r é változott a K á r p á t o k köze. A tizennyolcadik századig pedig, ugyanaz alatt az idő alatt, míg Anglia két és fél millióról kilenc millióra szaporodott, a m a g y a r s á g öt millióról hárommillió és százhuszonkétezer lélekre apadt. A nyolcmillió lakosú Magyarországon ekkor m á r csak 39 százalékot képviselt m a g a a m a g y a r s á g . Népi e r e j é t bizonyítja, hogy ezt a százalék-arányt a körülményekhez képest rohamos ütemben m e g v á l t o z t a t t a és a tizenkilencedik század elejére m á r megint túllépte az ötven százalékos h a t á r t . Az ezerkilencszáztizennégyes világháború előestéje Magyarországon húszmillió lakost talál, amelyből m á r ötvennégy és fél százalék volt a m a gyar. De hol van ez a fejlődés például Angliától, mely ugyanez idő a l a t t kilenc millióról negyvenre szaporodott. Ez az egyetlen példa is bizonyítja, hogy a népesedésnek egyetlen kelléke a betölthető gazdasági tér. Anglia g y a r m a t o k a t szerzett ez idő alatt, a m a g y a r s á g pedig, ha m á r nem b í r t a tovább a gazdasági lefojtottságot, kivándorolt. Kétségtelen, hogy a legnagyobb vérveszteséget a török uralom a l a t t i negyedévezredes háborúskodásban szenvedtük. De ugyancsak súlyos népesedési t r a g é d i á t jelentett a világháború is. A m a g y a r veszteség hatszázhatvanegyezer halott volt. De járványok, a h á b o r ú b a n megromlott halálozási viszonyok, kiesett születések megsokszorozzák ezt a számot. Az a tény pedig, hogy


Magyar Figyelő

116 a hatszázhatvanezer h a l o t t csupa életerős f é r f i volt, aki nemcsak biológiailag, h a n e m szociális szempontból is, – mint családfenntartó – a népesedés erősödésének legértékesebb anyaga, még növeli ezt a káros hatást. M a g á t a kivándorlást sem szabad lebecsülni csaknem egymillió f ő t kitevő tömegével. H i á b a vándorolt vissza kétszáznegyvenhétezer belőle, a veszteség m é g mindig igen t e t e m e s : hétszázezer munkakedvvel teli, vállalkozó szellemű m a g y a r ember, népesedésünk szempontjából kétségtelenül a legértékesebb réteg. A kivándorlás így méreteiben felér h á r o m legnagyobb népesedési t r a gédiánk bármelyikével. Riasztóbb bizonyítékot nem is t u d n á n k felhozni annak biztos megjóslására, hogy amikor az orvostudománynak a halálozási a r á n y s z á m o t csodálatr a m é l t ó a n javító h a t á s a eléri legfelső h a t á r á t , egyszerre l á t h a t ó v á válik az a kegyetlen fogyás, mely népünk t e s t é t emészti. Megdöbbentő az, hogy 1939-ben kevesebb gyermek született, m i n t amennyi a tizenhatodik életévét elérte. A hetvenévesek é v j á r a t a i duzzadnak, a csecsemőkéi apadnak. Ha a halálozási javulás természetes h a t á r á h o z érkezik és elkezdődik a nemzet tényleges fogyása, m á r késő lesz segíteni. H a t a l m a s vitalitású, robbanó népi e r e j ű f a j t á k közé ékelten m é g szorongatóbb a helyzetünk, m é g sürgetőbb Antal L a j o s számainak j a j kiáltása. Hol i t t a segítség? Antal L a j o s szava élesen csap fel könyve végén: a m a g y a r s á g biológiai ereje teljében van s p á r öngyilkos rétegtől eltekintve szapora, életszerető. Mindezek a f e n t i jelenségek alkal-

mazkodóképességének bizonyítékai. Nemzetünk mai szerkezetébe nem f é r n e k tágabb családok: a család összehúzódik. A gyermek nem előny a létért f o l y t a t o t t küzdelemben mai kulturális és gazdasági berendezkedésünk mellett: a gyerek n e m születik meg. Ha eltűnnek azok a gor o m b a rekesztékek, amelyek a születő g y e r m e k bodogulása elé állnak, a m a g y a r felfrissülés ú j r a megindul, m i n t ahogyan e nép minden eddigi veszteségét kiheverte. Gesztélyi

KOLOZSVÁRI

Nagy

Zoltán

HIVATÁS

Erdély művelődési gócának két intézménye, a Ferenc József-tudományegyetem és a Nemzeti Színház sokat ígérő kezdeményezést t e t t a keleti országrészekben éppen r á j u k v á r ó f o n t o s feladataik vállalására. Többször elhangzott már, s nem teljesen alaptalanul, a vád, hogy Kolozsvár, az ország második városa, olyan idegenül viselkedik közvetlen környezetével, nem kevésbbé az ú t m u t a t á s á r a várakozó többi erdélyi városkával szemben, m i n t h a n e m érezné nemzeti- és művelődéspolitikai küldetését és felelősségét. Az elzárkózás elvét l á t j u k most áttörni, amikor a kolozsvári tudom á n y e g y e t e m t a n á r a i tervszerűen felkeresik az erdélyi városok szellemileg mohó közönségét és erdélyi m a g y a r kérdésekről értekeznek, erdélyi m a g y a r f e l a d a t o k a t bontogatn a k ki, az erdélyi m a g y a r hivatásn a k toboroznak lelkes híveket, erősítik a m a g y a r s á g nemzeti t u d a t á t . A m a g y a r t u d á s eddig bezárkózott végeláthatatlan jegyzeteivel és tu-


117

Magyar Figyelő dományos kutatóeszközeivel a dolgozószoba négy f a l a közé, o t t egy emberöltőn át szorgalmasan végezte önként vállalt, egészségőrlő munk á j á t és boldog volt, amikor felm u t a t h a t t a az eredményt. A feltárások értékesítésére m á r kevesebb gyakorlati érzéke volt. A mai idők szelleme azonban nem t ű r i meg, h o g y a tudós m e g t a r t s a önm a g á n a k a tudományát, hiszen az is közvagyon. Az a helyes, amikor nemzet közvéleményét n e m érzelmek és indulatok vezérlik, hanem a való t é n y e k ; amikor a tudós munk á j a lehetetlenné teszi a tömegérzelmek üzérkedőinek üzleti fogásait. Ha a tudós biztos keze r a k j a le egy életközösség ön- és világszemléletének alapjait, a n a g y áron megfizet e t t tévedések sokkal kevésbbé fenyegetnek. A kolozsvári tudományegyetem t a n á r a i n a k vidéki előadásai a kölcsönös megismerésen túl bizonyosan hidat is vernek a gócpont és a vidék életszintkülönbségeinek kiegyenlítődése részére is. Az a bő ismeretanyag, ami eddig a tudományos intézetek k ö n y v t á r a i b a n és gyüjteményeiben porosodott, a m i t néhány önfeláldozó r a j o n g ó t a n á r évről-évre gondosan és szorgalmasan halmozgatott s amit eddig csupán egy bizony többé-kevésbbé kiváltságos, zárt társadalmi rend, a főiskolára bejutó i f j ú s á g közelíthet e t t meg, ezúttal, szerencséskezű magvetők révén, a m a g y a r s á g közkincsévé válhat, legalább a szükséges mértékben. Tudományegyetemünk t a n á r a i n a k ismeretgyarapító fáradozásához hasonlóan a kolozsvári Nemzeti

Színház vidéki vendégjátékokat rendezett. Prózai és daljátékegyüttese a m a g y a r színműirodalom néhány jó termékével és n é h á n y daljátékkal ellátogatott három északerdélyi városba. Ú j a b b előadók ö r ú t a k megszervezésével bővíteni a k a r j á k ezt a keretet. Igen számottevőnek t a r t j u k ezek e t a kiszállásokat, m e r t ahogyan a t u d o m á n y emberei mindenüvé elviszik a k u t a t ó m u n k a közösségi vonatkozású eredményeit, ú g y a színház is elhintheti az új és régi, jó m a g y a r színművekkel a t u d a t o s élet v á g y á t a vidéki közönségben s ezzel, mint jó kovásszal, erjedésbe h o z h a t j a a kissé lassubb életütemű vidéket. A színművészet hiteles tolmácsolásában irodalmi magaslaton, emelkedett igényekkel szólalhat meg mindaz, ami a m a g y a r s á g létküzdelméből a színművekbe beleoltódott. Bizonyos m a g y a r színpadi alkotások vidéki előadása éppen ma lehet hivatása a m a g y a r színészetnek; a színész a közönségre gyakorolt erős és közvetlen h a t á s á v a l öszszehasonlíthatatlanul többet érhet el, m i n t h a azokat az ébresztő műveket és megrázó írásokat száz kötetével ajándékoznók alig l á t o g a t o t t vidéki olvasóköröknek. Örömmel tölt el valamennyiünket az a tudat, hogy most a tudósok és művészek is hozzáfogtak Kolozsvár előterének szellemi berendezéséhez. Ebből a megmunkált környékből lesz Erdély művelődési központján a k – feszítőerejével és súlyával mindenkor komoly és bőséges utánpótlást n y u j t ó – hátországa.


Parajdi

Incze

Lajos

SZEMLE

ROMÁN VONATKOZÁSÚ MAGYAR TÖRTÉNETI IRODALOM A MAGYARSÁG ÉS A ROMÁNSÁG hosszú századokon keresztül békében és egyetértésben élt a történeti Magyarország területén. A régi századokból egyetlen olyan értelmű a d a t u n k sincs, amely a r o m á n s á g kikívánkozását bizonyítaná ebből az államból. A XIX. századtól kezdve azonban a m a g y a r királyság r o m á n népének politikai m a g a t a r t á s á t lényegében a X V – X V I . századi h u m a n i s t a irodalom eszméiből kipattant, a felvilágosodás által táplált, de f ő k é n t a romantikus liberálizmus által megérlelt történetszemlélet, a dáko-romanizmus magyarázza. Ez a szemlélet a XIX. század negyedik évtizedétől kezdve m a g y a r államellenes színezetet nyer. Ma m á r teljesen nyilvánvaló, hogy ez a szemlélet a komoly történelmi bírálatot nem b í r j a el; ámde tény az is, hogy ez a történelmileg igazolhatatlan elmélet az a l a p j a az egész egységes igényű r o m á n nemzettéválásnak. Erdélyben, – ahol a m a g y a r , román és szász nép vegyesen él – a m a g y a r és r o m á n politikai igények ellentétének a jegyében íródott szinte az egész háborúelőtti m a g y a r és r o m á n egymásra vonatkozó történelmi irodalom. A m a g y a r közvélemény a m a g y a r államiság veszedelmét – közjogi szemmel – inkább Bécs magyerellenes törekvéseiben l á t t a , ezért nem t u l a j d o n í t o t t elég n a g y jelentőséget a nemzetiségi kérdésnek. Ebből érthető, hogy a m a g y a r tudományosság is nagyobb érdeklődéssel f o r d u l t a közjogi kérdés, mint a nemzetiségek kérdése felé és így a r o m á n s á g m ú l t j á n a k sok mozzanata feldolgozatlan m a r a d t . A mag y a r tudomány egyes ágai azért mégis jelentékeny eredményeket értek el, különösen a nyelvtudomány, a néprajz, az irodalomtörténet, amelynek derék munkásai voltak Alexics György, Moldován Gergely, Siegescu József, Szinnyei József és Sztripszky Hiador. Mégis tényként kell leszögeznünk, hogy a r o m á n s á g megismerésére viszonylagosan kevés tört é n t . Az összeomlás 1918-ban túlságosan kíméletlenül a d t a t u d t á r a a m a g y a r nemzetnek, hogy a nemzetiségi kérdésnek nem szentelt kellő figyelmet. A MAGYAR TUDOMÁNYOSSÁG a t ö r t é n e t í r á s és a nyelvészet terén t e t t legtöbbet a román múlt f e l t á r á s a érdekében. Hunfalvy Pál1 és t a n í t v á n y a , Réthy László2 vették fel a t u d o m á n y o s küzdelmet a Haşdeu és Xenopol képviselte dáko-román szellemű történetírás termékeivel, érdeklődésük azonban egyoldalú volt, mivel főként az erdélyi román folytonosság kérdésére irányult. E g y o l d a l ú s á g u k a t részben igazolja az a tény, hogy a r o m á n nemzetiségi kérdés alapjai valóban ebben a problémában gyökereztek. Nem l á t t á k m e g azonban elég világosan, hogy a r o m á n kérdés nemcsak a történeti jog kérdése, hanem mindenekelőtt 1 Hunfalvy Pál: M a g y a r o r s z á g e t h n o g r á f i á j a . Bp. 1876.; Die R u m ä n e n u n d i h r e A n s p r ü c h e . W i e n und Teschen, 1883.; Az oláhok t ö r t é n e t e . I–II. Bp. 1894. 2 Réthy László: Az oláh nyelv és n e m z e t m e g a l a k u l á s a . Bp. 1889.; Dacor o u m a i n s où I t a l o - r o u m a i n s ? B p . 1897.


Szemle

119

a jelenben hevesen működő tényező, amelynek közelmúltját megismerni, a sikeres szembeszállás legelső feltétele lett volna. E kezdemények u t á n Jancsó Benedek volt az első, aki a magyarországi r o m á n s á g egész kérdéskörét felölelő, a m a g a k o r á n a k t u d o m á n y o s színvonalán álló, nagyszabású és nagyérdemű művekkel 3 g a z d a g í t o t t a a m a g y a r történelmi irodalmat. Célja volt az is, hogy megállapításaival felrázza nemzetét az állam biztonságát veszélyeztető nemzetiségek i r á n t i közönyéből. 4 Különös, hogy még az ezeréves állam kímélet nélküli szétdarabolása sem ébresztette rá azonnal a m a g y a r s á g o t , hogy a nemzetiségek kérdésével tudományosan éspedig rendszeresen kell foglalkoznia. A régebbi nemzedékek t a g j a i ezután is f o l y t a t t á k irodalmi tevékenységüket a nemzetiségi kérdés f o n t o s s á g á n a k t u d a t o s í t á s á r a . Jancsó Benedek ekkor jelenteti meg nemzetiségtörténeti összefoglalását, a r o m á n irredentizmus történetét 5 és í r j a meg a Magyar Szemlében megjelent r o m á n vonatkozású cikkeit. Erdély történetéről í r o t t könyve 6 kissé megváltozt a t v a , m á r halála u t á n jelent meg a r o m á n megszállás a l a t t álló Kolozsváron. A háború utáni Románia viszonyairól és a m a g y a r s á g ottani sorsáról számol be Szász Zsombor kitűnő angolnyelvű könyve. 7 Barabás Endre a háború előtti román s a j t ó merészhangú megnyilvánulásaira és a m a g y a r és román művelődéspolitika mélyreható különbségeire hívta f e l a figyelmet. 8 A nemzetiségi kérdés szorgalmas m u n k á s a még a diplomáciatörténet szakértője, Horváth Jenő.9 H á r o m kötetes m a g y a r r o m á n bibliográfiájával és óriási f o r r á s a n y a g o t felölelő oklevélkiadványaival Veress Endre t e t t igen jó szolgálatot a m a g y a r - r o m á n kapcsolatok tanulmányozásának. 1 0 Karácsonyi János, n a g y v á r a d i kanonok, egyik l e g b á t r a b b védelmezője volt a m a g y a r t u d o m á n y o s álláspontnak a r o m á n t á m a d á s o k k a l szemben. 1 1 Még a h á b o r ú előtt alakult ki a nemzetiségkutatás egy á t m e n e t i nemzedéke, mely tevékenységének l e g j a v á t m á r a h á b o r ú u t á n f e j t e t t e ki. Ez a nemzedék a megelőző pozitivista f e l f o g á s ú korosztályok tudom á n y o s szemléletét alapos átértékelésnek vetette alá és a szellemtörténeti i r á n y t vitte diadalra Magyarországon. Ez az átértékelő tevékenység a nemzetiségek megítélésében is megnyilvánult. A r o m á n s á g szerepe előttük sokkal jelentősebbnek t ű n t fel, m i n t elődeik látásában. Legmélyebb h a t á s a Szekfű Gyula műveinek volt a nemzetiségek szerepének tisztázásában és a k ö z t u d a t t a l való megismertetésében. Könyveinek 3 Jancsó Benedek: A r o m á n n e m z e t i s é g i t ö r e k v é s e k t ö r t é n e t e és jelenlegi á l l a p o t a . I – I I . Bp. 1 8 9 6 – 9 9 . ; S z a b a d s á g h a r c u n k é s a d á k o - r o m á n t ö r e k v é sek. Bp. 1895. 4 U . a.: Defensio N a t i o n i s H u n g a r i c a e . Fellebbezés a z e m b e r i s é g elfogul a t l a n u l gondolkozó t u d o m á n y o s k ö z v é l e m é n y é n e k ítélöszékéhez. B p . 1920. 228. ( M e g j e l e n t f r a n c i á u l is.) 5 U. a . : A r o m á n i r r e n d e n t i s t a m o z g a l m a k t ö r t é n e t e . B p . 1920. 502. 6 U. a . : E r d é l y t ö r t é n e t e . Kolozsvár, 1931. 387. 7 Szász Zsombor: T h e minorities in R o u m a n i a n T r a n s y l v a n i a . London, 1927. 414. M a g y a r u l : E r d é l y R o m á n i á b a n . Bp. 1927. 366. 8 Barabás Endre: Epizódok a r o m á n s á g t ö r t é n e t é b ő l a m a g y a r u r a l o m a l a t t . Lugos, 1931. 192.; A m a g y a r és r o m á n k u l t ú r p o l i t i k a i r á n y a i . Bp. 1931. 44. 9 Horváth Jenő: M a g y a r o r s z á g és a n e m z e t i s é g i kérdés. 1 8 1 5 – 1 9 2 0 . Bp. 1920. 93.; A r o m á n k é r d é s az e u r ó p a i p o l i t i k á b a n : H á b o r u s Felelősség. 1928– 29. 3 7 – 7 3 . 10 Veress Endre: B i b l i o g r a f i a r o m â n ă - u n g a r ă . I–III. Bucureşti, 1931.; D o c u m e n t e p r i v i t o a r e l a istoria Ardealului, Moldovei s i Ţ ă r i i – R o m â n e ş t i , I – X I . Bucureşti, 1 9 2 9 – 1 9 3 9 . 11 V. ö. Jean Székely álnév a l a t t a R e v u e des É t u d e s H o n g r o i s e s - b a n m e g jelent í r á s a i t : V, 1927. 1 6 4 – 1 9 6 .


Szemle

120

egyes fejezeteiben, különösen a Három nemzedékben12 és a Hóman Bálinttal e g y ü t t í r t n a g y Magyar Történetben,13 a háború u t á n i m a g y a r t ö r t é n e t t u d o m á n y reprezentáns alkotásában, nemcsak nagyszerű összefoglalásokat n y ú j t a nemzetiségi k é r d é s mibenlétéről, hanem szempontj a i n a k gazdagságával és termékenységével mélyreható ösztönzéseket a d o t t a f i a t a l a b b történésznemzedéknek, s a művelt közönséget megi s m e r t e t t e a nemzetiségi kérdés óriási fontosságával. Legutóbb rövid hazai nemzetiségtörténetét és számos nemzetiségi vonatkozású publicisztikai m ű v é t közölte. 1 4 Nyelvészeink közül a nemzetiségtörténet s z á m á r a a legtöbb ösztönzést Melich János a d t a n a g y művével, A honfoglaláskori Magyarországgal, 1 5 amely a hazai hely-, nép- és személynévkutatás egyik legkiemelkedőbb eredménye. AZ EDDIG TÁRGYALT NEMZEDÉKEK KÉPVISELŐI – az egy Jancsó Benedek kivételével – mintegy mellékesen, a m a g y a r történelem és nyelvészet egyik kérdéseként foglalkoztak a r o m á n jelenségekkel. A fiatalabb tudományos nemzedék egyrésze azonban k u t a t á s a i n a k elsőrendű t á r g y á v á , é l e t p r o g r a m j á v á t e t t e a román jelenségek k u t a t á s á t . Legfőbb élménye az összeomlás s az ennek következtében felmerülő új kérdések. Az okokat k u t a t n i számára életszükséglet. Kiindulópontja: a vágy, őszintén megismerni a valóságot a katasztrófához vezető m a g y a r úton. Célja: t e l j e s őszinteséggel és b á t o r s á g g a l szembenézni a valósággal és tisztázni a r o m á n nép szerepét a m a g y a r s á g életében és a m a g y a r nép szerepét a r o m á n s á g életében. Mély meggyőződése, hogy a szigorú tudományos szempontok r o v á s á r a t e t t engedmények csak öncsalásra és mindk é t nép érdekeinek k á r á r a vezetnek. Negativ ösztönzésül szolgált a rom á n kérdések elhanyagoltsága a m a g y a r tudományos irodalomban még a világháború u t á n is, holott jelentőségüket a közelmúlt elég szemléletesen kiábrázolta. Az új kutatónemzedék fiatalos lendülettel, élénk érdeklődéssel vetette rá m a g á t a r o m á n életnek most m á r nemcsak egyes jelenségeire, hanem az egészére: ime, egy ú j a b b megkülönböztető vonás az első nemzedéktől. Míg ez n a g y r é s z t megelégedett a m á r f e l t á r t f o r r á sok összefoglalásával, a f i a t a l o k új f o r r á s e r e k u t á n k u t a t n a k a nemzetiségek m ú l t j á n a k ismeretlen mélységeiben. Érdeklődésük nem egyoldalúan politikai vagy nyelvészeti, hanem k i t e r j e d a r o m á n s á g szinte öszszes életjelenségeire. Legelőször a r o m á n u r a l o m alá k e r ü l t Erdélyből származó nyelvészek jelentkeztek m u n k á j u k k a l . Nemcsak a romanisztika legkorszerűbb módszereivel, hanem széleskörű történelmi műveltséggel és a r o m á n nyelv alapos ismeretével rendelkeznek. Mint Gombócz Zoltán, Melich János, Eckhardt Sándor, Németh Gyula és Tagliavini tanítványai, a m a g y a r szakirodalom teljes ismerete mellett birtokában v a n n a k az egész európai szakirodalom eredményeinek és otthonosan mozognak a román t u d o m á n y o s s á g legapróbb részletkérdéseiben is. A f i a t a l m a g y a r r o m a n i s t á k közül Tamás Lajos neve emelkedik ki leghamarább. Első tanulmányaiban a r o m á n o k a t é r t m a g y a r művelődési h a t á s egyik legfontosabb részletét, a r o m á n nyelv m a g y a r kölcsönszavai12

S z e k f ű Gyula: H á r o m nemzedék. 1. kiad. Bp. 1919., 5. kiad. 1938. 518. U. a . : M a g y a r T ö r t é n e t . 1. kiad. B p . 1 9 2 8 – 3 4 . I – V I I . , 6 kiad. 1939. I – V . S z e k f ű t ő l : I I I – V . L á s d m é g : Der S t a a t U n g a r n . S t u t t g a r t – B e r l i n , 1917. M a g y a r u l : A m a g y a r á l l a m é l e t r a j z a . Bp. 1924. 238.; I r a t o k a m a g y a r á l l a m n y e l v t ö r t é n e t é n e k k é r d é s é h e z . Bp. 1926. 664. 14 U. a . : Állam és n e m z e t . Bp. 1942. 372. 15 Melich János: A h o n f o g l a l á s k o r i M a g y a r o r s z á g . Bp. 1 9 2 5 – 2 9 . 434. 13


Szemle

121

n a k legrégebbi r é t e g é t : a havaselvi és moldvai szláv oklevelek m a g y a r elemeit t á r g y a l t a . 1 6 Ebben a kérdésben a t u d o m á n y o s élet n a g y várakozással t e k i n t T a m á s L a j o s további működése elé. A világháború u t á n ugyancsak T a m á s nyúlt először a v a t o t t kézzel a r o m á n folytonosság kérdéséhez, különválasztva egymástól a politikai és a t ö r t é n e t i tényeket. 1 7 T a m á s L a j o s érdeme a folytonosság ú j a b b k o r i i r o d a l m á n a k legkiemelkedőbb alkotása, a Rómaiak, románok és oláhok Dácia-Trajánában című h a t a l m a s felkészültséggel megírt, tökéletes biztonsággal és szilárd érvekkel a l á t á m a s z t o t t könyve, 1 8 mely a dáko-román elméletnek tudományos t a r t h a t a t l a n s á g á t bizonyítja. A dáciai és balkáni l a t i n s á g történetéből, a r o m á n s á g népneveinek tanulságaiból, a kontinuitáselmélet renaissancekori előzményeinek vizsgálatából m e r í t e t t bizonyítékainak erejével végérvényesen tisztázta, hogy a r o m á n s á g ő s h a z á j a nem Erdély, h a n e m a Balkán-félsziget, ahol a román nép négy á g a közül h á r o m még m o s t is ott él. T a m á s könyve olyan súllyal esett a latba, hogy r o m á n részről nem t a l á l t a k lehetőséget érdemlegesen hozzászólni érveihez. B r ă t i a n u I. György r o m á n részről válasznak szánt művében 1 9 bevallja, hogy T a m á s könyvének csak első felét ismeri. T a m á s L a j o s egy későbbi t a n u l m á n y á b a n a n y u g a t i m i n t á r a készülő r o m á n nyelvatlasz 2 0 módszertani megoldásait és alapelgondolását vette kritika alá. 2 1 Ez az atlasz n é h á n y latin eredetű szó m a i f ö l d r a j z i elterjedéséből próbál következtetéseket levonni a középkori r o m á n s á g területi kiterjedésére, sőt D á c i a - T r a j á n a I I – I I I . századi latinnyelvű népességére, anélkül, hogy állításait történelmi f o r r á s o k k a l alátámasztaná. T a m á s a nyelvészeti érvek és t ö r t é n e t i a d a t o k tömegével m u t a t t a ki, hogy ez a tétel nem alkalmazható a balkáni eredetű északi r o m á n s á g r a és hogy a nyelvatlasz eredményei nem bizonyíthatják a dáko-román elmélet tanításait. Az erdélyi oláhság címen írt t a n u l m á n y á b a n 2 2 összefoglalóan t á r gyalja a m a g y a r - r o m á n művelődési érintkezéseket. Számos m a g y a r , francia, német és olasz nyelven megjelent t a n u l m á n y á v a l ismertté t e t t e eredményeit itthon és a külföldön. 2 3 A kontinuitás kérdésének kitűnő összefoglalását n y ú j t j a a legújabb eredmények felhasználásával a f i a t a l tudósnemzedék m á s i k kiemelkedő romanistája, Gáldi László, a Makkai Lászlóval e g y ü t t szerkesztett rom á n t ö r t é n e t első fejezetében. 2 4 Gáldi egyesíti m a g á b a n a nyelvész, az 16 Tamás Lajos: Die u n g a r i s c h e n L e h n w ö r t e r im R u m ä n i s c h e n . U n g a rische J a h r b ü c h e r V I I I , 1928. 2 5 – 5 1 ; IX, 1929. 2 7 4 – 3 1 7 . 17 U. a . : A r o m á n s á g ő s h a z á j a és a k o n t i n u i t á s . Bp. 1931. 20. 18 U. a . : R ó m a i a k , r o m á n o k és oláhok D á c i a - T r a j á n á b a n . B p . 1935. 234. F r a n c i á u l : R o m a i n s , R o m a n s e t R o u m a i n s d a n s l a Dacie T r a j a n e . A r c h i v u m E u r o p a e C e n t r o - O r i e n t a l i s ( = A E C O ) I , 1935. 1 – 9 6 . ; I I , 1936. 4 6 – 8 3 . , 2 4 5 – 3 7 4 . 19 Brătianu I. Georges: U n e é n i g m e et un m i r a c l e h i s t o r i q u e : le p e u p l e r o u m a i n . Bucureşti, 1937. 20 Puşcariu Sextil: L e s e n s e i g n e m e n t s de l’Atlas L i n g u i s t i q u e R o u m a i n . Revue de T r a n s y l v a n i e I I I , 1936. 21 Tamás Lajos: S u r la m é t h o d e de l ’ i n t e r p r é t a t i o n des c a r t e s de 1’Atlas Linguistique R o u m a i n . A E C O I I I , 1937, 2 2 8 – 2 4 3 . 22 U. a.: Az erdélyi o l á h s á g . A t ö r t é n e t i E r d é l y . S z e r k . A s z t a l o s Miklós. Bp. 1936. 23 U. a.: L’âme r o u m a i n e et la T r a n s y l v a n i e . Nouvelle R e v u e de H o n g r i e XLVII, 1932, 3 3 5 – 4 4 3 . ; p o l é m i á j a I o r g á v a l : u. o. XLVIII, 1933. 4 6 7 – 4 7 4 . ; La r o m a n i t à dell’Oriente europeano. Corvina I I I , 1940. 4 4 7 – 4 5 8 . ; U n g h e r e s i , r u m e n i (valacchi) e la l a t i n i t à . Bp. 1940. 29.; U n g a r n u n d W a l a c h o - R u m ä n e n . Bp. 1940. 28.; A r o m á n n é p és n y e l v k i a l a k u l á s a . H i t e l VII, 1942. 7 7 – 9 1 . 24 Gáldi László – Makkai László: A r o m á n o k t ö r t é n e t e k ü l ö n ö s t e k i n t e t t e l az erdélyi r o m á n o k r a . Bp. 1941. N é m e t ü l : Geschichte der R u m ä n e n . B p . 1942.


Szemle

122

irodalomtörténész és a histórikus t u l a j d o n s á g a i t . A román szótárirodalom m a g y a r f o r r á s a i n a k , 2 5 a r o m á n nyelv újgörög, f r a n c i a és olasz elemeinek, 2 6 a r o m á n verstannak 2 7 és különösen a magyar-román szellemt ö r t é n e t i kapcsolatoknak 2 8 k u t a t ó j a , aki f i a t a l k o r a ellenére m á r egész sereg értékes t a n u l m á n n y a l gazdagította a szakirodalmat. Elsőnek vázolta fel a m a g y a r - r o m á n kapcsolatok p r o b l é m a t i k á j á t és t a n á r a , E c k h a r d t Sándor indítására, r o m á n - m a g y a r vonatkozásban legelső művelője az összehasonlító irodalomtörténetnek. 2 9 Írásaiból fokozatosan bontakozik ki a n n a k a mélyreható kulturális h a t á s n a k a képe, amelyet a m a g a s a b b műveltségű m a g y a r s á g nemcsak az erdélyi, hanem az egyetem e s r o m á n s á g r a is gyakorolt együttélésük hosszú századai alatt. Szám o s t a n u l m á n y a jelent meg az Apollo, M a g y a r Nyelv, Magyar Szemle, Hitel, Ungarische Jahrbücher, Egyetemes Philologiai Közlöny, L á t h a t á r , Revue des É t u d e s Hongroises, Nouvelle Revue de Hongrie, Hungarian Quarterly, valamint román és olasz folyóiratok lapjain. Sulica Szilárdn a k a m a g y a r - r o m á n irodalmi kapcsolatokkal foglalkozó rövid összefoglalása 3 0 u t á n Gálditól v á r h a t ó az említett kapcsolatok teljes részletességű története. Az új nyelvésznemzedék sorából kiemelkedik a r o m á n kérdések i r á n t is érdeklődő, szlávista Kniezsa István. Első nagyszabású művében 3 1 a volt kolozsvári r o m á n egyetem t a n á r á n a k , Drăganu Miklósn a k h a t a l m a s terjedelmű, de módszerileg elhibázott könyvére 2 3 válaszolt megsemmisítő h a t á s s a l . A római-román területi folytonosság tételének a l á t á m a s z t á s á r a D r ă g a n u az írott f o r r á s o k helyés személynévi a d a t a i n a k vizsgálatával a Kárpátmedence egészét, de különösen P a n n o n i á t ( D u n á n t ú l t ) és Északmagyarországot állítólagos ősrománokkal a k a r t a benépesíteni. Kniezsa gyökeresen végzett ezzel a kísérlettel; k i m u t a t t a , hogy egyetlen egy hibátlan etymologia sincs a könyvben és így D r ă g a n u képzelt r o m á n j a i r ó l nem lehet komolyan beszélni. Diculescu régebbi sikertelen kísérlete, hogy gepida nyelvelemek k i m u t a t á s á v a l a r o m á n b a n ú j a b b t á p o t a d j o n a folytonosság pislákoló tüzének, nem r i a s z t o t t a vissza a neves berlini romanistát, Gamillscheget, ennek a tételnek a felújításától. 3 3 Kniezsa kétségtelenül k i m u t a t t a , hogy Gamillscheg a történelmi tényekkel nem számoló, 25 U. a . : A m a g y a r s z ó t á r i r o d a l o m h a t á s a az o l á h r a . N y e l v t u d o m á n y i Közl e m é n y e k X L V I I , 1931. 6 9 – 8 7 . , 2 4 3 – 2 6 5 . ; L’influence de la lexicographie hong r o i s e s u r la lexicographie r o u m a i n e . R e v u e des É t u d e s H o n g r o i s e s . 1933. 5 4 – 5 8 . ; E g y elfeledett oláh-latin szójegyzékröl. E m l é k k ö n y v Melich J á n o s h e t v e n e d i k s z ü l e t é s n a p j á r a . B p . 1942. 8 2 – 9 4 . 26 U. a . : L e s m o t s d’origine néo-grecque en r o u m a i n á l’époque des P h a n a riotes. B p . 1939. 270. 27 U. a . : Le origini i t a l o - g r e c h e della versifícazione r u m e n a . R o m a , 1939. 28 U. a . : Nouvelles r e c h e r c h e s s u r le r e l a t i o n s h u n g a r o - r o u m a i n e s . R e v u e d e s É t u d e s H o n g r o i s e s . X I V – X V , 1 9 3 6 – 3 7 , 2 5 4 – 2 6 0 . ; M a g y a r - r o m á n szellemi k a p c s o l a t o k . B p . 1942. 29 U. a . : A k ö z é p e u r ó p a i i r o d a l o m t ö r t é n e t lehetősége. I. E m i n e s c u és K ö z é p e u r ó p a . Apollo II, 1 3 4 – 1 6 0 . ; A z erdélyi r o m á n i r o d a l m i s á g t ö r t é n e t é é r t . Apollo II, 2 6 7 – 2 7 9 . 30 Sulica Szilárd: A m a g y a r i r o d a l o m és művelődés h a t á s a a r o m á n irod a l o m és m ű v e l ő d é s fejlődésére. Szeged, 1937. 59. 31 Kniezsa István: P s e u d o r u m ä n e n in P a n n o n i e n und in d e r N o r d k a r p a t h e n . A E C O I, 1935. 9 7 – 2 2 0 . ; II, 1936, 8 4 – 1 7 8 . 32 Drăganu Miklós: R o m â n i i in veacurile I X – X I V - l e a pe b a z a toponimiei şi a onomasticei. Bucureşti, 1933. 683. 33 Gamillscheg E.: Die a l t g e r m a n i s c h e n Bestandteile des O s t r o m a n i s c h e n . R o m a n i c a G e r m a n a II, 1935. 2 3 3 – 2 6 6 .


Szemle

123

elvont nyelvészeti spekulációk és látszatok n y o m á n hamis településtörténeti következtetések áldozata l e t t és különösen azt vetette Gamillscheg szemére, hogy a m a g y a r t ö r t é n e t i dokumentációt tökéletesen figyelmen kívül hagyta. 3 4 Nemzetiségtörténeti szempontból n a g y h a l a d á s t jelent Kniezsa új módszere, melynek segítségével a XI. századi m a g y a r o r s z á g i nemzetiségi állapotot r e k o n s t r u á l t a . A történelemtudomány, a nyelvészet, a régészet és f ö l d r a j z eredményeinek e g y ü t t e s felhasználásával bebizonyította, hogy az államalkotó m a g y a r népelem döntő fölényben volt m á r ebben az évszázadban, amikor ott még n y o m a sem volt a románságnak. Kniezsa m u t a t t a ki azt is, hogy E r d é l y f ö l d r a j z i neveinek többsége m a g y a r , egy része szláv e r e d e t ű ; egyetlen jelentősebb folyó neve sem r o m á n s a XIV. századig nem ismeretes Erdélyben egyetlen r o m á n helységnév sem. 3 6 Kniezsánál, – éppenúgy, mint Tamásnál és Gáldinál – kiemelkedő a mély és alapos történelmi felkészültség, úgy, hogy műveiben a nyelvészet és történelem a legszerencsésebben egészít i k k i egymást. HA A ROMÁN NÉP nem Erdélyben, azaz a régi D á c i a - T r a j á n á b a n alakult ki, hanem a Balkán-félszigeten, viszont ma túlnyomó többségben a Dunától északra lakik, akkor északi ágának, a m a i r o m á n népnek, valamikor át kellett költöznie a Dunától északra fekvő területekre. Az átköltözés, a Magyarország területére való betelepedés tényének n a g y o n kevés írott és még sokkal kevesebb k i a d o t t emléke van, ezért a régebbi nemzetiségi irodalom ebben a kérdésben általános megállapításokon túl alig jutott. A betelepedés k i m u t a t á s á n a k f e l a d a t á t a kiadatlan levéltári a n y a g felszínre hozásával, a hely- és személynévanyag megrostálásával és értékelésével és az így használhatóvá t e t t f o r r á s a n y a g t á r s a d a l m i és gazdasági szempontú feldolgozásával, a n e m r é g megindult telpülés- és népiségtörténet vállalta m a g á r a . A r o m á n betelepülés t é n y é t a XIII. század elejétől rendelkezésre álló okleveles a n y a g is bizonyítja. F e k e t e N a g y Antal és Makkai László k i a d o t t nagy m ű v e : a Documenta historiam Valachorum in Hungaria illustrantia usque ad annum 1400. p. Christum, az első módszeres és rendszeres kritikai oklevélkiadás a m a g y a r o r s z á g i románokról a jelzett időszakra vonatkozóan. 3 7 Fontos, hogy az i t t k i a d o t t 483 r o m á n vonatkozású oklevélből 17 esik a XIII. századra s hogy 1247-ig csak az Erdély déli határvidékén f e k v ő F o g a r a s megye északnyugati részében találunk románokat, 1283 előtt pedig nem t u d u n k egyetlen állandó r o m á n településről sem Erdélyben. Az egész XIII. században mindössze 9 román települést ismerünk és ezek mind m a g y a r és szláv nevűek. Az első románnevű település 1337-ben b u k k a n fel (Caprewar – r o m á n u l : Caprioară) és a XIV. század folyamán az oklevelekben csak 6 r o m á n eredetű helységnév fordul elő. A kötethez mellékelt t é r k é p szemléletesen ábrázolja a r o m á n s á g fokozatos beszivárgását és t é r n y e r é s é t E r d é l y földjén. A francianyelvű, alaposan dokumentált bevezető cikkben a kötet kiadói levonják az oklevelek legfontosabb t a n u l s á g a i t és világos képet 34 Kniezsa István: Z u r F r a g e d e r g e p i d i s c h - r u m ä n i s c h e n Symbiose in Sieb e n b ü r g e n . A E C O I I I , 1937. 2 0 8 – 2 2 7 . 35 U. a.: M a g y a r o r s z á g népei a XI. s z á z a d b a n : E m l é k k ö n y v S z e n t I s t v á n k i r á l y h a l á l á n a k kilencszázadik é v f o r d u l ó j á r a . Bp. 1938. II, 3 6 5 – 4 7 2 . N é m e t ü l : U n g a r n s V ö l k e r s c h a f t e n i m XI. J a h r h u n d e r t . A E C O IV, 1938. 2 4 1 – 4 1 2 . 36 U. a.: E r d é l y f ö l d r a j z i nevei: E r d é l y . Bp. 1940. Die g e o g r a p h i s c h e n N a m e n Siebenbürgens. Bp. 1940. 7 7 – 8 4 . ; A r o m á n ő s h a z a k é r d é s e és a r o m á n n y e l v a t l a s z . Hitel VII, 1942. 4 8 3 – 4 8 8 . 37 Fekete Nagy Antal–Makkai László: D o c u m e n t a h i s t o r i a m V a l a c h o r u m in U n g a r i a i l l u s t r a n t i a u s q u e ad a n n u m 1400. p. C h r i s t u m . B p . 1941. L X I + 636.


Szemle

124

n y ú j t a n a k a nomád életformájú, mozgékony és nyugtalan román pásztorelem fokozatos előretöréséről ott, ahol a XII. és XIII. század f o r d u l ó j á n még semmiféle okleveles n y o m u k a t nem lehet kideríteni, holott ebből az időből a m a g y a r o k r a és szászokra vonatkozó oklevelek tömege áll rendelkezésre. 3 8 L e g ú j a b b a n Makkai László épp a Hitel l a p j a i n m u t a t t a ki, hogy a m a g y a r o r s z á g i r o m á n társadalom szerkezete n a g y r é s z t balkáni eredetre vall. 39 A beköltözés u t á n azonban a balkáni elemek is m a g y a r hatásokkal telítődtek. Az ú j a b b k o r i r o m á n betelepülés vizsgálata a r á n y l a g még kevéssé f e j l e t t , de m á r i s szép eredményekről számolnak be ezen a téren Jakó Zsigmond és Szabó T. Attila értékes tanulmányai. 4 0 Ugyancsak J a k ó tisztázta Bihar vármegye középkori nemzetiségi viszonyait a fiatal településtörténeti irodalom egyik legszebb, a Magy. Tud. Akadémia által is k i t ű n t e t e t t könyvében. 4 1 Erdélyben legelsőnek és a legnagyobb eredménnyel Szabó T. Attila foglalkozott mélyreható és alapos helynévk u t a t á s s a l és településtörténettel. 4 2 Ő egyúttal a kérdés elméleti irodalm á n a k is elsőrangú művelője. 4 3 Mint a kolozsvári egyetem t a n á r a , m á r i s több maganevelte f i a t a l m u n k a t á r s s a l dolgozik. A magyarországi település-, hely- és népiségtörténeti k u t a t á s elméleti és gyakorlati m e g a l a p í t ó j a Mályusz Elemér. 4 4 Az ő érdeme, h o g y kitűnően képzett tanítványainak m u n k á i n keresztül ma m á r E r d é l y és a P a r t i u m tekintélyes részének középkori település- és népiségtörténete jórészt kezd tisztázódni. Ugyancsak Mályusz45 és a nézeteivel számos ponton szembehelyezkedő Szekfű Gyula48 foglalkoztak a m a g y a r királyok nemzetiségi politikájával. 4 7 A Mályusz nyomdokain továbbhaladó Szabó István módszertanilag iskolát teremtő műve 4 8 a történelmi 38 Makkai László: L e s e n s e i g n e m e n t s des „Documenta Valachorum”; Fekete Nagy Antal: L’immigration des R o u m a i n s sur le sol de la H o n g r i e h i s t o r i q u e ; Gáldi László: L e s n o m s des R o u m a i n s d a n s les c h a r t e s l a t i n e s de H o n g r i e és Le t é m o i g n a g e des c h a r t e s a n t é r i e u r e s à 1922. V. ö. J e a n Székely ( K a r á c s o n y i J á n o s ) í r á s á t : R e v u e des É t u d e s Hongroises V, 1927. 1 6 4 – 1 9 6 . 39 Makkai László: B a l k á n i és m a g y a r elemek a m a g y a r o r s z á g i r o m á n t á r s a d a l o m f e j l ő d é s b e n . H i t e l 1 9 4 0 – 4 1 . 1 4 8 – 1 7 5 . ; É s z a k e r d é l y n e m z e t i s é g i vis z o n y a i n a k k i a l a k u l á s a . Hitel VII, 1942. 2 2 5 – 2 4 2 . 40 Jakó Zsigmond: A r o m á n s á g megtelepülése az ú j k o r b a n . E r d é l y és népei. S z e r k . : M á l y u s z E. Bp. 1941. 1 1 8 – 1 4 1 . ; Szabó T. Attila: A r o m á n o k ú j a b b k o r i erdélyi betelepülése. H i t e l VII, 1942. 1 3 3 – 1 4 3 . 41 Jakó Zsigmond: B i h a r m e g y e a t ö r ö k p u s z t í t á s előtt. B p . 1940. 424. 42 Szabó T. Attila: N i r e ş - S z á s z n y i r e s település-, népiség-, népesedés- és h e l y t ö r t é n e t i viszonyai a X I I – X X . s z á z a d b a n . Kolozsvár, 1937. 74.; B á b o n y t ö r t é n e t e és települése. Kolozsvár, 1939. 63.; Gyergyói h e l y n e v e k a X V I I – X I X . s z á z a d b a n . Bp. 1940. 67.; A d a t o k a kolozsmegyei ú j a b b k o r i r u m é n helyn é v k i n c s m a g y a r elemeinek i s m e r e t é h e z . E m l é k k ö n y v Melich J á n o s h e t v e n e dik s z ü l e t é s n a p j á r a . Bp. 1942. 3 6 1 – 3 7 2 . 43 U. a. A h e l y n é v g y ű j t é s j e l e n t ő s é g e és módszere. Bp. 1934. 22. 44 Mályusz Elemér: A h e l y t ö r t é n e t i k u t a t á s f e l a d a t a i . S z á z a d o k 1924. 538–566.; A népiség története. A m a g y a r történetírás új útjai. Szerk.: H ó m a n Bálint. B p . 1932. 2 3 7 – 2 6 8 . 45 U. a.: A k ö z é p k o r i m a g y a r n e m z e t i s é g i politika. Századok LXXIII, 1939. 2 5 7 – 2 9 4 . , 3 8 5 – 4 4 8 . ; Az e g y n y e l v ű o r s z á g . U. o. LXXV, 1941. 1 1 3 – 1 3 9 . 46 Szekfű Gyula: A m a g y a r s á g és kisebbségei a k ö z é p k o r b a n . V á z l a t o k e g y h a z a i k i s e b b s é g t ö r t é n e t h e z . M a g y a r Szemle 1935. I I I . 5 – 1 3 . ; M é g e g y s z e r k ö z é p k o r i kisebbségeinkről. M a g y a r Szemle 1940. II. 1 6 9 – 1 7 7 . ; N é p e k egym á s k ö z t a k ö z é p k o r b a n . M a g y a r Szemle 1941, II. 2 2 5 – 2 3 2 . 47 V. ö. Szabó István: A m a g y a r s á g é l e t r a j z a . Bp. 1942. 276.; P u s z t u l ó m a g y a r s á g : M a g y a r m ű v e l ő d é s t ö r t é n e t . I I I . B p . é. n„ 6 9 – 9 7 . 48 U. a. U g o c s a megye. Bp. 1937. 615.


Szemle

125

Magyarország legkisebb megyéjéről, n a g y h a t á s t g y a k o r o l t a Mályusz kezei alól kikerülő településtörténészekre. Ezen t a n u l m á n y o k révén Szatmár, 4 9 Bihar, 5 0 Kolozs, 5 1 Alsófehér 5 2 megyék középkori népi viszonyait annyira ismerjük, hogy a régebben uralkodó többségben levő magyarság fokozatos háttérbeszorulását, különösen a XVI. század törökpusztításaitól kezdve n a g y vonásokban, sőt g y a k r a n részletekben is figyelemmel k í s é r h e t j ü k . Ma m á r adatokkal bizonyítható, h o g y a középkor végén oly h a t a l m a s és virágzó m a g y a r népesség a t ö r ö k - t a t á r h a r cok folyamán hihetetlen vérveszteséget szenvedett, m i a l a t t a pásztorkodó románság, hegyeiben és erdőiben kóborolva, kikerülhette a veszedelmet és a vihar elmultával elfoglalhatta a síkság és a folyóvölgyek pusztává vált m a g y a r falvait. A m a g y a r településtörténet még csak a fejlődés kezdeténél t a r t , de m á r i s sikerült bebizonyítania, hogy a t ö r t é n e t i M a g y a r o r s z á g területén a honfoglalás korától kezdve számban és területi kiterjedésben a mag y a r elem m a g a s a n felülmulta a n e m m a g y a r elemeket. A m a g y a r népességtől lakott terület a mainál lényegesebben k i t e r j e d t e b b volt. 5 3 M á t y á s király korában a m a g y a r éppen olyan számbeli uralkodó többségben volt a m a g a országában, mint a f r a n c i a Franciaországban, v a g y az angol Angliában. E r d é l y r e vonatkozóan pedig k i m u t a t t a , hogy a r o m á n elem számbeli túlsúlyra j u t á s a csak a török korszak n a g y a r á n y ú vérveszteségei u t á n következett be fokozatosan a XVIII. századig, amikor elérte csúcspontját. 5 4 Hasonló buzgalommal k u t a t j a a m a g y a r t ö r t é n e t t u d o m á n y a rom á n s á g politikai és művelődési fejlődésének kérdését is. Elekes Lajos alapvető t a n u l m á n y á b a n 5 5 k i m u t a t t a , hogy a r o m á n fejedelemségek állami és t á r s a d a l m i a l a p j a i n a k l e r a k á s á b a n a középkori m a g y a r s á g n a k döntő szerepe volt, befolyása csak a t ö r ö k t á m a d á s k o r á b a n csökkent és szűnt meg. Az erdélyi protestántizmus h a t á s á t a r o m á n művelődés kifejlődésére k é t t a n u l m á n y f e j t e t t e ki részletesen, a Révész I m r é é 5 6 és Juhász Istváné.57 A m a g y a r p r o t e s t á n t i z m u s vezette be az anyanyelvet a r o m á n egyházba, istentiszteleti s z e r t a r t á s b a , iskolába. Neki köszönhető az első r o m á n nyelven n y o m t a t o t t könyv, a latin ábécé első haszn á l a t a a cirill helyett, a románnyelvű irodalom megteremtése. Az erdélyi protestantizmus h a t á s a a fejedelemségekben csak m a j d egy század mulva, de alapvetően h a t o t t és a r o m á n népi ö n t u d a t komoly tényezőjévé vált. Általában Erdélynek igen tekintélyes szerepe van a r o m á n k r ó n i k á s iro49

Maksai Ferenc: A k ö z é p k o r i S z a t m á r m e g y e . B p . 1940. 240. Jakó Zsigmond: lásd 41. j e g y z e t . Balázs Éva: Kolozs m e g y e k i a l a k u l á s a . B p . 1939. 65. 52 Iczkovits Emma: Az erdélyi F e h é r m e g y e a k ö z é p k o r b a n . Bp. 1939. 58. ( A 4 9 – 5 2 . s z á m ú j e g y z e t e k b e n e m l í t e t t m ű v e k a Település- é s N é p i s é g t ö r t é neti Értekezések sorában jelentek meg.) 53 Mályusz Elemér: A m a g y a r s á g és a n e m z e t i s é g e k M o h á c s e l ő t t : M a g y a r M ű v e l ő d é s t ö r t é n e t . II. Bp. é. n. 1 0 5 – 1 2 4 . 54 V. ö. Makkai László: N é p i s é g t ö r t é n e t . H i t e l V I I , 1942. 5 9 – 6 4 . 55 Elekes Lajos: A r o m á n f e j l ő d é s a l a p v e t é s e . S z á z a d o k L X X I V , 1940. 1 7 8 – 2 1 3 . , 3 1 6 – 4 0 4 . N é m e t ü l : Die A n f ä n g e d e r r u m ä n i s c h e n G e s e l l s c h a f t . V e r s u c h einer r u m ä n i s c h e n E n t w i c k l u n g s g e s c h i c h t e i m X I I I – - X V I . J a h r h u n d e r t . B p . 1942. E g y k o r á b b i t a n u l m á n y a Moldva l e g n a g y o b b f e j e d e l m é v e l é s a n n a k m a g y a r k a p c s o l a t a i v a l f o g l a l k o z i k : N a g y I s t v á n moldvai v a j d a politik á j a és M á t y á s király. B p . 1937. 82. 56 Révész Imre: La R é f o r m e et les R o u m a i n s de T r a n s y l v a n i e . A E C O I I I , 1937. 2 7 9 – 3 1 6 . 57 Juhász István: A r e f o r m á c i ó az erdélyi r o m á n o k k ö z ö t t . Kolozsvár, 1940. 276. 50

51


Szemle

126

dalom népi ö n t u d a t á n a k kifejlesztésében. 5 8 A m a g y a r humanista irodalom minden m á s befolyást messze fölülmuló h a t á s á t az erdélyi r o m á n nacionalizmus kifejlesztőire, az úgynevezett erdélyi t r i á s z r a (Klein Sámuel, Sinkai György és M a j o r P é t e r ) Gáldi László r a j z o l t a meg kiváló tanulmányában. 5 9 Ú j a b b a n ugyancsak ő m u t a t t a ki, hogy a románság Erdélyben és különösen az Erdély és Tiszavidék közt fekvő P a r t i u m b a n erősen á t i t a t ó d o t t m a g y a r kulturával. 6 0 A POLITIKAI TÖRTÉNET terén az érdeklődés f ő k é n t a közelmult felé f o r d u l t . A XVIII. századi r o m á n fejlődést f o g l a l j a össze k i t e r j e d t levélt á r i k u t a t á s a i a l a p j á n Tóth András.61 Az erdélyi román nacionalizmus f o r r á s a i közül különösen a protestantizmus, a katolicizmus és az orthodoxia szerepét vizsgálta meg. A r o m á n politikai élet kezdetei korában éles világot v e t e t t a r o m á n papság, a m a g y a r és szász rendek, a korm á n y h a t ó s á g o k és az u d v a r szerepére. Asztalos Miklós a XIX. század második negyede két nevezetes m a g y a r politkusának, Wesselényi Miklósn a k és Kossuth L a j o s n a k nemzetiségi f e l f o g á s á t világítja meg. 6 2 Kiemelkedő mű a Mester Miklósé az 1848/49-beli viharos időket követő két évtized politikai életéről Erdélyben. 6 3 Az osztrák abszolutizmus és félalkotm á n y o s s á g á r n y é k á b a n ú j küzdelemre készülő románság képét r a j z o l t a m e g a r o m á n bírálók által is elismert tárgyilagossággal. Vitéz Nagy Iván t a n u l m á n y o z t a a r o m á n o k a t is érintő nemzetiségi törvény sorsát a m a g y a r országgyűlésen. 6 4 A liberális Magyarország sajtószabadságáról és a kedvező körülmények közt élő románok rendszeres izgatásairól és az óromániai szellem hódításáról az erdélyi r o m á n művelődés és a politikai élet körében Biró Sándor r a j z o l t megdöbbentően éles képet. 6 5 Az egységes Magyarország ellen indított európai p r o p a g a n d a h a d j á r a t legfőbb irányítójáról, a b u k a r e s t i Liga Culturală Erdély s o r s á r a gyakorolt hatásáról Polónyi Nóra í r t részletes tanulmányt, 6 6 a külföldi propaganda 58 V. ö. I. Tóth Zoltán: A r o m á n n e m z e t t u d a t k i a l a k u l á s a a moldvai és havasaljai krónikairodalomban: A M a g y a r Történettudományi Intézet Évk ö n y v e , 1943. 59 Gáldi László: X V I I I . s z á z a d i h u m a n i z m u s u n k és a r o m á n s á g . B p . 1940. 63. Olaszul k i b ő v í t v e : L’ i n f l u s s o dell’umanesimo u n g h e r e s e sul pensiero rum e n o . A E C O XI, 1940. 2 4 2 – 3 1 1 . 60 U . o.: E r d é l y s z e r e p e D é l k e l e t e u r ó p a művelődésében. B p . 1941.; L a T r a n s i l v a n i a c o m e m e d i a t r i c e degli i n f l u s s i u n g h e r e s i . R o m a , 1941.; A z e r délyi m a g y a r t u d o m á n y o s s á g és a kolozsvári e g y e t e m h a t á s a a r o m á n t u d o m á n y r a : E r d é l y m a g y a r e g y e t e m e . Kolozsvár, 1941. 2 8 5 – 3 0 4 . ; A m a g y a r o r s z á g i r o m á n k ö l t é s z e t a m ú l t s z á z a d m á s o d i k felében. M a g y a r s á g t u d o m á n y I, 1942, 2 7 0 – 9 0 . S i m e o n M a g y a r , ein r u m ä n i s c h e r P i o n i e r d e r josephinischen S c h u l r e f o r m . A E C O V I I , 1941. 4 8 9 – 5 2 6 . ; M a g y a r - r o m á n művelődési k a p c s o l a t o k : E r d é l y és népei. S z e r k . : M á l y u s z E l e m é r . Bp. 1941. 1 7 8 – 2 0 1 . ; Kolozsv á r és a m a g y a r - r o m á n művelődési k a p c s o l a t o k . H i t e l V I I , 1942. 5 5 2 – 5 5 9 . 61 Tóth András: Az erdélyi r o m á n k é r d é s a 18. s z á z a d b a n . B p . 1938. 98. 62 Asztalos Miklós: W e s s e l é n y i Miklós, az első n e m z e t i s é g i politikus. P é c s , 1927. 62.; K o s s u t h L a j o s k o r a és az erdélyi k é r d é s . Bp. 1928. 205. L á s d m é g : A n e m z e t i s é g e k t ö r t é n e t e M a g y a r o r s z á g o n , betelepülésüktől m á i g . Bp. 1934. 121.; A k o r s z e r ű n e m z e t i eszme. Bp. 1933. 143. 63 Mester Miklós: Az a u t o n ó m E r d é l y és a r o m á n n e m z e t i s é g i követelés e k az 1 8 6 3 – 6 5 . évi n a g y s z e b e n i o r s z á g g y ű l é s e n . Bp. 1936. 267. 64 Vitéz Nagy Iván: A n e m z e t i s é g i t ö r v é n y a m a g y a r p a r l a m e n t előtt. 1 8 6 1 – 1 8 6 8 . H á b o r ú s Felelősség, 1 8 2 8 – 2 9 . 65 Biró Sándor: A T r i b u n a és a m a g y a r o r s z á g i r o m á n közvélemény. Kolozsvár, 1941. 98. 66 Polónyi Nóra: A L i g a C u l t u r a l ă és az erdélyi r o m á n n e m z e t i s é g i t ö r e k v é s e k . B p . 1939. 91.


Szemle

127

könyvészetét pedig Mikó Imre állította össze. 67 Az első világháború előtti és utáni erdélyi román állapotokkal Albrecht Ferenc,68 Biró Sándor,69 70 71 Juhász I s t v á n és I. Tóth Zoltán foglalkozott. E n n y i részleteredmény nem m a r a d t h a t á s nélkül a z ú j kutatónemzedék egyetemes románságszemléletére és a r o m á n történelem új szintézise nem sokáig v á r a t o t t m a g á r a . A k é t első, m a g y a r tollból s z á r m a z ó r o m á n t ö r t é n e t közül Hunfalvy Pál említett kétkötetes m u n k á j a 7 2 befejezetlen m a r a d t , Jancsó Benedek munkái 7 3 pedig csak a m a g y a r o r s z á g i r o m á n o k kal foglalkoztak részletesen. A t u d o m á n y o s eredmények t e l j e s t ö r t é n e t i összefoglalása csak Erdély északi részének visszacsatolása u t á n született meg Gáldi László és Makkai László szerkesztésében, Elekes Lajos, Juhász István, Polónyi Nóra, Tóth András és I. Tóth Zoltán közreműködésével, 7 4 gazdag könyvészeti összefoglalásokkal az egyes fejezetek végén. E n n e k a műnek legnagyobb érdeme, h o g y az első jelentősebb teljes r o m á n t ö r ténet, amely szakít a humanizmus tévedéseire épülő dáko-romanizmus történetileg nem igazolható feltevésével és az évtizedek óta felszínre hozott kritikai anyagból á l l í t j a vissza a r o m á n nép egész életét. Másfelől alkalmat n y ú j t a nemzetiségi kérdésekben a n n y i r a j á r a t l a n m a g y a r közönségnek, hogy végre helyes f o g a l m a t alkothasson a vele együttélő, de szám á r a mindezideig lényegében ismeretlen r o m á n s á g történelméről, politikai, gazdasági, t á r s a d a l m i és művelődési fejlődéséről. Más érdemes öszszefoglalások: a Deér József szerkesztésében megjelent „ E r d é l y ” c. díszmű, 7 5 a Mályusz Elemér szerkesztette Erdély és népei, 7 6 és a Lukinich Imre szerkesztette Die siebenbürgische Frage,77 amelyek egyes korszakok jelenségeit f o g t á k össze egységes szempontú előadásban. Csak röviden utalunk a r o m á n kérdésekkel foglalkozó folyóiratokra. A legtöbb értékes t a n u l m á n y a Lukinich I m r e szerkesztette többnyelvű Archivum Europae Centro-Orientalisban, a Hitelben és az Erdélyi Múzeumban, J a k a b f f y Elemér, Lugoson megjelent, nagyérdemű, a románok által legutóbb betiltott Magyar Kisebbségében és melléklapjában, a többnyelvű Glasul Minorităţilorban, a Magyar Szemlében, a Láthatárban, a pécsi egyetem Kisebbségi Intézetének kiadványában, a Kisebbségi Kor67 Mikó Imre: Az erdélyi k é r d é s az e u r ó p a i k ö z v é l e m é n y előtt. 1865– 1920. [ M a g y a r , n é m e t , r o m á n és f r a n c i a szöveggel.] Lugos, 1936. 47.; L á s d m é g : Az erdélyi f a l u és a nemzetiségi k é r d é s . K v á r , 1932. 134.; H u s z o n k é t év. Az erdélyi m a g y a r s á g t ö r t é n e t e 1918. december 1-től 1940. a u g u s z t u s 30-ig. B p . 1941. 326. 68 Albrecht Ferenc: F o r r á s t a n u l m á n y o k gróf T i s z a I s t v á n r o m á n n e m z e t i ségi p o l i t i k á j á h o z . M a g y a r K i s e b b s é g VI, 1927.; A kiegyezési k o r s z a k nemzetiségi p o l i t i k á j á n a k é r t é k í t é l e t e . J a n c s ó Benedek E m l é k k ö n y v . Bp. 1932. 151 –159. 69 Bíró Sándor: Az erdélyi m a g y a r - r o m á n viszony a l e g u t ó b b i évtizedekben. E r d é l y és népei. S z e r k . : M á l y u s z E l e m é r . Bp. 1941. 2 0 2 – 2 3 7 . ; A kolozsvári egyetem a román uralom alatt. Erdély magyar egyeteme. Szerk. B i s z t r a y Gyula, Szabó T . A t t i l a , T a m á s L a j o s . Kolozsvár, 1941. 3 0 5 – 3 3 2 . 70 Juhász István: Az ú j é r t e l m ű r o m á n n a c i o n a l i z m u s . H i t e l 1937. 2 8 5 – 3 0 5 . 71 I. Tóth Zoltán: J o r g a Miklós és a s z é k e l y e k r o m á n s z á r m a z á s á n a k t a n a . E r d é l y i M ú z e u m 1941. 2 6 5 – 2 8 1 . ; A r o m á n t ö r t é n e t t u d o m á n y és a székelyföldi r o m á n s á g k é r d é s e . U. o. 1942. 5 3 0 – 5 5 8 . 72 H u n f a l v y Pál: lásd 1. j e g y z e t . 73 Jancsó Benedek: lásd 3., 4., 5. és 6. j e g y z e t e k e t . 74 Gáldi László–Makkai László: lásd 24. j e g y z e t . 75 E r d é l y . Szerk. D e é r J ó z s e f . Bp. 1940. 283. N é m e t ü l : S i e b e n b ü r g e r . Bp. 1940. 309. 76 E r d é l y és népei. Szerk. M á l y u s z E l e m é r . 1941. 254. 77 Die siebenbürgische F r a g e . S z e r k . L u k i n i c h I m r e . B p . 1940. 398. V. ö. A E C O VI, 1940. 3 4 8 – 3 5 4 .


Szemle

128

levélben és természetesen a legfontosabb m a g y a r történettudományi folyóiratban, a Századokban jelenik meg. F r a n c i a nyelven a Nouvelle Revue de Hongrie és a Revue des Études Hongroises, németül az Ungarn és a Donaueuropa, angolul a The Hungarian Quarterly, olaszul a Corvina és a Rassegna d’ Ungheria szokott r o m á n t á r g y u dolgozatokat is közölni. VÉGIGTEKINTVE a r o m á n népre vonatkozó m u n k á k hosszú során, m e g á l l a p í t h a t j u k , hogy aki az erdélyi r o m á n s á g m u l t j á v a l kíván foglalkozni, nem mellőzheti a m a g y a r szakirodalom idevágó eredményeit. A m a g y a r nemzetet központi helyzete egész sor m á s kis- és nagynép között r á u t a l j a a tájékozódásra szomszédai körében. E n n e k a helyzetnek a következményeit vállalja a m a g y a r t ö r t é n e t t u d o m á n y , amikor a részben ma is m a g y a r területen élő szomszédainak m u l t j a i r á n t a legélénkebben érdeklődik. A magyarországi r o m á n történelem ismerete részben m a g y a r önismeret is, az erdélyi r o m á n s á g m u l t j a n e m választható el a m a g y a r multtól. A r o m á n m u l t k u t a t á s a m a g y a r részről u g y a n m é g csak kezdeti stádiumban van, de ma m á r az elsőrangúan képzett és jóképességű m a g y a r történészek egész sora foglalkozik a r o m á n mult f e l t á r á s á v a l . Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy az erdélyi r o m á n m u l t valóságának felszínrehozásában a m a g y a r t u d o m á n y n a k a r o m á n t u d o m á n n y a l egyenrangú szerepe van. De míg utóbbi jórészt m é g ma is a m u l t századnak I o r g á b a n m e g ú j u l t és népszerűvé vált r o m a n t i k u s történetszemléletre 7 8 : a dákó-román elméletre esküszik, addig a m a g y a r k u t a t á s az első világháború u t á n a legtisztább tárgyilagossággal, minden elfogultságtól és gyűlölettől mentesen elemzi a román mult jelenségeit. A r o m á n vonatkozású m a g y a r nemzetiségtörténeti k u t a t á s egyre fokozódó kriticizmusa existenciális a d o t t s á g : a m a g a való helyét kereső mag y a r szellem törekvése a valóság megismerésére, t e k i n t e t nélkül a vizsg á l a t hizelgő v a g y kedvezőtlen eredményére. Jelei vannak, hogy a román t ö r t é n e t í r á s szintén eléri m a j d a józan ítélkezésnek ezt a f o k á t . Nincsen benne semmi kétség, hogy a következmény a r o m á n történetszemlélet tekintélyes közeledése lesz a m a g y a r állásponthoz. I.

78 V. ö. B p . 1938.

Domanovszky

Al.:

La m é t h o d e h i s t o r i q u e

de

TÓTH

M. N i c o l a s

Felelős k i a d ó : A l b r e c h t Dezső. M i n e r v a R t . 127.

–

Felelős vezető: M a j o r József.


ZOLTÁN

Iorga.

NEMZETPOLITIKAI SZEMLE

Recommend Documents