HITEL NEMZETPOLITIKAI SZEMLE

HITEL NEMZETPOLITIKAI SZEMLE J Ú N I U S

Új magyar közigazgatás felé Szászok a magyarság és a románság közt Magyarok a Kis-Szamos mellékén Az arany és a kiiring harca

MAGYAR

MARTONYI JÁNOS PUKÁNSZKY BÉLA ALDOBOLYI NAGY MIKLÓS IFJ. BOÉR ELEK

FIGYELŐ

Száznegyvenéves vers Erdély állapotáról – A németek Erdély gazdasági életében – Magyarország a Duna térségében – Vérbajmegbetegedések a Székelyföldön

SZEMLE Szabédi László: Vita a magyar jelképrendszer körül

VIII. ÉVFOLYAM

KOLOZSVÁR 1943

Erdélyi Magyar Adatbank

HITEL NEMZETPOLITIKAI SZEMLE

SZERKESZTIK:

ALBRECHT

DEZSŐ, KÉKI BÉLA, VENCZEL

JÓZSEF, VITA SÁNDOR

Megjelenik h a v o n t a négy ív terjedelemben. – Szerkesztőség és kiadóhivatal; Kolozsvár, M á t y á s k i r á l y - t é r 5. szám, I. emelet. – Telefonszám: 2 0 – 8 3 . P ó s t a c s e k k s z á m a : 72.809. ELŐFIZETÉSI ÁRA: E g y évre 12 Pengő. E g y e s s z á m 1 Pengő.

T A R T A L O M MARTONYI JÁNOS: Új m a g y a r közigazgatás felé PUKÁNSZKY B É L A : Szászok a m a g y a r s á g és a románság közt ALDOBOLYI NAGY MIKLÓS: Magyarok a Kis-Szamos mellékén I F J . BOÉR E L E K : Az a r a n y és a kliring harca MAGYAR

325 336 346 359

FIGYELŐ:

SALAMON SÁNDOR: Száznegyvenéves vers Erdély állapotáról VITA SÁNDOR: A németek Erdély gazdasági életében SZABÓ ISTVÁN: Magyarország a Duna térségében J A K A B A N T A L : Vérbajmegbetegedések a Székelyföldön

373 375 379 380

SZEMLE: SZABÉDI LÁSZLÓ: Ész és b ű b á j (Vita a m a g y a r jelképrendszer körül)

Helyettes

Szerkesztő

KÉKI

BÉLA

Lapunk címfejét

szerkesztő

KISS

Széchenyi Hitelének 1830. évi első készítettük.

kiadása

JENŐ

címbetűi u t á n

F E L E L Ő S SZERKESZTŐ É S KIADÓ: A L B R E C H T


384

DEZSŐ

ÉLŐ

NEMZETI

SZELLEM

. . . M i n d e n norma csak mint f o r m a lehet állandó; mihelyt megtelik tartalommal, többé nem szabály, nem mérték, hanem tény és eredmény. Pl. a norma csak azt m o n d h a t j a az irodalmi alkot á s r a nézve, hogy a m a g y a r nyelv szellemével, kifejező erejének szélesítésével, a m a g y a r történelmi folytonosság és a néplélek alkotásainak felhasználásával örökbecsű irodalmi alkotásra törekedjünk. E z t a n o r m á t nagyszerűen betöltötte A r a n y János, de A r a n y J á n o s m a g a mégsem norma, m e r t túl és kívül r a j t a még mindíg érvényes a szabály, s el nem képzelhető, hogy minden irodalmi alkotás a r a n y j á n o s i stílust viseljen, m e r t ez a m a g y a r s á g alkotó géniuszának az elnyomorítása lenne. Nem lehet azt mondani, hogy csak az a politika magyar, amelyik a k á r a kurucos, a k á r a negyvennyolcas, a k á r a liberális, vagy totális állameszmét szolgálja, m e r t ezzel örökre elnyomorítanók a m a g y a r s á g politikai géniuszának a szabad működését. Csak azt állíthatjuk, hogy olyan politikát kell követni, amelyik az egész m a g y a r s á g n a k , a m a g y a r s á g n a k , mint életegységnek fizikai, szellemi és erkölcsi megerősítéséhez, átnemesítéséhez vezet, s a magyarságot mennyiségben és minőségben e g y a r á n t fokozza. Meg kell t e h á t állapítanunk, hogy nincs sehol egy olyan t á r g y i vonás, amely a k á r az irodalomban, a k á r a művészetben változhatatlan kánonul, mérővesszőül elismerhető volna, s amelyikről azt lehetne mondani, hogy ami ezt a jegyet m a g á n hordozza, az magyar, amiből hiányzik ez a jegy, az nem m a g y a r . E l t ű n t korszakok, vagy megkövült művelődések alkotásait vizsgálva, történeti szemmel meg lehet pl. állapítani, hogy az ilyen meg ilyen építkezési f o r m a tiszta görög lelemény és mindenütt, ahol jelentkezik, görög h a t á s r a lehet következtetni, de mindaddig, amíg a görög szellem élő és alkotó szellem volt, nem lehetett volna zárlatot csinálni és azt mondani: a görög szellem ezentúl ezt meg ezt a m i n t á t köteles követni, különben nem nevezhető görög szellemnek. Periklesszel nem záródott le a görög szellem, n e m záródott la Justiniánus-szal sem. Lehetséges pl. azt mondani, hogy Délkelet-Európában bármely nép zenéjében jelentkező pentatonikus f o r m a kétségtelenül m a g y a r h a t á s r a vezethető vissza, m e r t a m a g y a r zene valóban pentatonikus, de nem azért m e r t magyar, hanem azért, m e r t ága és része annak az ősi ázsiai művelődésnek, amelynek bizonyos n é p f a j o k r a és területekre érvényes szabálya a pentatonikus zene. Ravasz László: A magyarság. (Mi a m a g y a r ? 3 1 – 3 2 . l.)


E

S Z Á M

M U N K A T Á R S A I

Aldobolyi Nagy Miklós dr., középiskolai tanár, Szamosújvár * i f j . Boér Elek dr., a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem ny. r. tanára * Jakab Antal, a Székely Nép szerkesztője * Martonyi János dr., a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem ny.rk. tanára * Pukánszky Béla dr., a debreceni Tisza István Tudományegyetem ny. r. tanára, az »Ungarn« szerkesztője * Salamon Sándor, tanárjelölt, Kolozsvár * Szabédi László, író, Kolozsvár * Szabó István, az Ellenzék belső munkatársa * Vita Sándor, országgyűlési képviselő.

E SZÁMHOZ

MELLÉKELVE

találja t. Előfizetőnk a Hitel ezévi VIII. évfolyama első félévének tartalomjegyzékét, mivel folyóiratunk 6 – 6 száma külön is egy-egy vaskos kötetre terjed.

A H I T E L ÚJABB K Ü L Ö N L E N Y O M A T A I Vencsel József dr.: E r d é l y és a z erdélyi r o m á n f ö l d r e f o r m . Molter Péter: F a l u k u t a t á s Bálványosváralján. Albrecht Dezső: M a g y a r s á g a változásban. Tamási Áron: E r d é l y i jelentés a m a g y a r szellem küzködéseiről. László Dezső: K o r s z e r ű m a g y a r s á g . Venczel József dr.: A székely népfelesleg. Szabó István dr.: Az asszimiláció a m a g y a r s á g történetében. Zathureczky Gyula: M a g y a r politika Európában. Tamás Lajos dr.: A r o m á n nép és nyelv k i a l a k u l á s a . Martonyi János dr.: K ö z i g a z g a t á s u n k reformja. Szabó T. Attila dr.: A r o m á n o k ú j a b b k o r i erdélyi betelepülése. I f j . Boér Elek dr.: N a g y t é r - g a z d a s á g . László Gyula dr.: A m a g y a r őstört é n e l e m régészetéről.

Makkai László dr.: Északerdély nemzetiségi v i s z o n y a i n a k kialakulása. Erdei Ferenc: P a r a s z t s á g u n k legújabb alakulása. Zathureczky Gyula: A m a g y a r szellem forradalma. Malán Mihály: A szláv veszedelem. Bónis György dr.: M a g y a r törvény – m a g y a r lélek. Mikó Imre dr.: K o r m á n y z ó és kormányzóhelyettes. Balogh Jolán dr.: Kolozsvár régi lakói. vitéz Bajty Tivadar dr.: Munkabérrendszerek. Gagybátori E. László: Kodály Zoltán és k ó r u s a i . László Gyula: A honfoglaló m a g y a r s á g lelkialkatáról. Bíró József dr.: E r d é l y műemlékein e k s o r s a a belvederei döntés után. Venczel József dr.: Tallózás a z erdélyi f ö l d r e f o r m r o m á n irodalmában. Bárdossy László: Két világ között. Palotás Zoltán: A geopolitika m i n t államtudomány.


HITEL

NEMZETPOLITIKAI SZEMLE 1943. J Ú N I U S

V I I I . É V F . 6. SZÁM

ÚJ MAGYAR KÖZIGAZGATÁS FELÉ AZ EGYÉN ÉS A KÖZÖSSÉG viszonya, a történelem csodálat o s dialektikája szerint, örökösen változik. Ú j r a és ú j r a felhangzik a z egyoldalú vitakérdés: melyik a magasabb érték, melyik jelent a másikhoz képest csupán eszközt? Az óvatosabb és bölcsebb fogalmazás viszont csak így állítja fel a problémát: hogyan lehet és kell e tényezők között a hatásköröket legjobban elhatárolni és az összhangot biztosítani? De ne töprengjünk sokat a formulázás m ó d j á n ; szögezzünk le inkább két tényt, amelyek igazsága felett – ú g y hisszük – nem lehet vita. Az egyik az, hogy az egyes ember és az összesség egymáshoz való kapcsolatának alakulása a történeti események egyik döntő eleme és rugója. A másik, kétségbe nem vonh a t ó körülmény, hogy a világi közösségek közül az ú j k o r kezdete óta az állam az, amelyik a leghatalmasabb és az egyén életére a legtöbb befolyást gyakorolja. A közösségi gondolat előtérbe nyomulása tehát a gyakorlatban mindíg az állami beavatkozás növekedésével egyértelmű. Az állam cselekvéséről természetesen nem kell azt képzelnünk, hogy az feltétlenül az egyéni kezdeményezés és szabadság elnyomás á r a irányul. Inkább az az állandóan hirdetett és többé-kevésbbé meg is valósított célja, hogy az emberek minél szélesebb rétegeinek boldogulását mozdítsa elő. Fegyelmezettséget és esetleg áldozathozatalt kíván tőlük a közösség érdekében, letöri az individualizmusnak az összességre káros túlzásait, de mindezt azért teszi, m e r t így l á t j a legjobban szolgálhatónak az egyének érdekeit is. Napjainkban az emberek sorsa mindenesetre egyre jobban f ü g g az államtól. Az egyének felé az államot leginkább közigazgatása testesíti meg, amelyre az állam a m a g a célkitűzéseinek rendszeres munkával való, gyakorlati megvalósítását bízza. Teljesen érthető tehát, hogy nemcsak a szaktudomány embereinek sorában, hanem a nagyközönség széles rétegeiben is egyre növekszik az érdeklődés a közigazgatás jó megszervezése, működésének tökéletesítése és a mutatkozó b a j o k kiküszöbölése iránt. A vezetés g o n d j á t viselők között t e r j e d a felismerés, hogy hivatása magaslatán álló közigazg a t á s nélkül eredményesen kormányozni nem lehet és hogy a korunk államférfiéval szemben t á m a s z t o t t követelmények közt előkelő helyet foglal el a közigazgatás beható ismerete. A közvéleménynek, amelyet a hivatalokban eljáró ügyes-bajos emberek tapasztalatai alakítanak, ugyancsak messzemenő igényei vannak a közigazgatással szemben; m a m á r nem csak azt v á r j a el tőle, hogy szabályt ne sértsen és az egyének jogait tiszteletben t a r t s a , hanem azt


Martonyi János

326

is, hogy célszerűen, közelebbről: gyorsan és gazdaságosan járjon el, valamint hogy az emberek szükségleteit kielégítse, t e h á t fogható eredményeket é r j e n el. E z főleg azóta van így, amióta az állam egyre ú j a b b problémák megoldását minősítette közfeladattá és vállalta magára. Ennek következtében a közigazgatás tevékenységi köre rendkívül kibővült; amíg régebben, hosszú évszázadokon keresztül csak hadsereg felállítására, adók szedésére és a rend fennt a r t á s á r a irányult, addig ú j a b b a n a gazdasági életbe való mélyreh a t ó beavatkozást, a jövedelemeloszlás befolyásolását és különösen a szegény néptömegekről való intézményes gondoskodást, valamint a közegészségügy j a v í t á s á t és a népműveltség emelését is magában foglalja. A közigazgatás m a akárhányszor széleskörű tervgazdálkod á s t irányít, továbbá – divatos szóval országrendezésnek vagy térrendezésnek nevezett – nagyszabású telepítési és talajjavítási m u n k á k a t bonyolít le. Háború esetén a nemzet minden erejének mozgósítását is túlnyomóan a közigazgatás h a j t j a végre. Új munkaterületeinek többsége olyan, amelyen a siker nem kizárólag a hatalmi eszközök igénybevételétől, vagy a jogszabályok helyes alkalmazásától f ü g g , hanem a szakszerű felkészültségen és az eljár á s célravezető voltán fordul meg. Végigtekintve az elmúlt évtizedek folyamán a különböző országokban érvényesült közigazgatási reformtörekvések múltját, azt az érdekes megfigyelést tehetjük, hogy azok eleinte a pillanatnyi szükség h a t á s a a l a t t születtek, tehát rögtönzöttek és az egységes elgondolást nélkülözők voltak. Különösen az 1914–1918-as világégés nyomán elharapódzott gazdasági válság gyakorolt az állam igazgat á s á t egyszerűsítő különféle ötletekre serkentő hatást, m e r t ezek reményt n y ú j t o t t a k a tisztviselők számának apasztására és általában a közületi kiadások – vagyis közvetve az adóterhek – csökkentésére. Az ilyen rendszertelen, a b a j o k gyökeréig többnyire nem hatoló kísérletek megbírálása és egy mélyen átgondolt tervbe való fokozatos beillesztése terén döntő szerep j u t o t t mindenütt a tudomány képviselőinek. Ez annak volt köszönhető, hogy a közigazgatással való elméleti foglalkozás új, korszerű irányzatának képviselői sohasem vágyódtak a sokszor emlegetett »eIefántcsonttorony«-ba való visszahúzódás után, hanem ellenkezőleg, élénk kapcsolatot t a r t o t t a k fenn az élettel és elvi tételeiket gazdag gyakorlati tapasztalatokból merítették. Szavukat nem mindíg f o g a d t á k meg azonnal, de hatásuk mégis biztosan és f e l t a r t ó z t a t h a t a t l a n u l terjed. Megállapításaink igazolására éppen a hozzánk legközelebb eső példát hozhatjuk fel: a m a g y a r közigazgatási r e f o r m sorsát az utolsó húsz esztendőben. A közigazgatás méreteinek fokozatos növekedésével kapcsolatban ugyan m á r a századfordulótól kezdve rávetítődött néha az érdeklődés sugárkévéje a közhivatalok szervezetének és eljárásának egyszerűsítésére, mégis; a probléma csak az országnak az 1918-as k a t a s z t r ó f a u t á n bekövetkezett megcsonkításakor vált igazán égetővé. Az állam pénzügyi helyzete elkerülhetetlenné tette a tisztviselők jelentékeny részének elbocsátását; ez annál f á j ó b b intézkedés volt, m e r t n a g y számban voltak közöttük olyanok, akik az elszakított területekről menekül-


Új magyar közigazgatás

felé

327

tek. Keresni kellett t e h á t azokat a módokat, amelyek csökkentett létszám mellett is lehetővé teszik az egyre bonyolultabb ügyek megfelelő elintézését és a közönség g y o r s kiszolgálását. A törvényhozás és a kormány valóban számos ilyen célú rendelkezést hozott, először az államháztartásnak 1924–1926-ig, a Nemzetek Szövetségének közbenjöttével lefolyt szanálása során, m a j d az ú j r a fenyegetően tornyosuló gazdasági válságjelenségek h a t á s a alatt, az 1930-as évek elején. E MÁSODIK NAGY RACIONALIZÁLÁSI KÍSÉRLETTEL kapcsolatban felvetődött tervek és gondolatok ham a r o s an Magyary Zoltán személyisége körül kristályosodtak; az ő neve azóta is elválaszthatatlanul kíséri közigazgatásunk elméleti és gyakorlati megújulásának mozgalmait. Amikor 1930 n y a r á n A magyar közigazgatás racionalizálása című, valóban korszakalkotónak mondható p r o g r a m m a tikus művét közzétette, kereken húsz évi közszolgálat állott mögötte. E z idő a l a t t állandóan a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban működött, igen változatos beosztásokban, amelyek közül kettőnek volt eszméi fejlődése és t a p a s z t a l a t a i bővülése szempontjából n a g y jelentősége. Egyfelől hosszabb ideig volt a minisztérium költségvetési előadója, ami mély bepillantást engedett számára a minden adminisztrációhoz nélkülözhetetlen anyagi eszközök felhasználásába. A feladatkörébe vágó kérdésekkel m á r ekkor a mindennapi r u t i n m u n k á n túlmenőleg, az elvi alapokat f ü r k é s z ő szemmel foglalkozott, amit a budapesti Pázmány Péter-tudományegyetem azzal ismert el, hogy az államszámviteltan előadójául hívta meg. 1923-ban m a is standard-munkának számító t a n u l m á n y t t e t t közzé az állami költségvetési jog kialakulásáról és elméletéről; 1 ennek alapján ugyancsak a budapesti egyetem m a g á n t a n á r r á képesítette. Gyakorlati közigazgatási m u n k á j á n a k másik f o n t o s őrhelye a magyar felsőoktatási és tudományos intézmények k o r m á n y z a t á b a n nyolc esztendőn á t való részvétele volt, l e g j a v a r é s z t az ezeket a nagyjelentőségű kérdéseket gondozó ügyosztályok főnökeként. Ennek, a m a g y a r művelődéspolitika egyik legtevékenyebb korszakába eső munkásságának maradandó emléket emelt a szellemi életünk kiváló egyéniségei közreműködésével szerkesztett A magyar tudománypolitika alapvetése (Budapest, 1927. 628) című műben, 2 valamint az ezekből az évekből származó, A magyar tudományos nagyüzem megszervezése (Pécs, 1931. 233) címmel összegyűjtött tanulmányaiban és javaslataiban. Ezekkel a publikációkkal példát m u t a t o t t arra, amit később elméletileg is h i r d e t e t t ; arra, hogy a közhivataloknak sosem szabad megelégedniük az épen eléjük kerülő kérdések megoldásával, hanem jól átgondolt t e r v e t kell készíteniök és annak következetes megvalósítására kell törekedniök. Tisztviselői p á l y a f u t á s a a l a t t Magyary minden beosztásában oly n a g y szellemi erőről és szervezési készségről t e t t tanuságot, 1

A magyar állam költségvetési joga. B u d a p e s t , 1923. 223. M e g j e l e n t n é m e t ü l is: Die Entstehung einer internationalen Wissenschaftspolitik. (Die G r u n d l a g e n d e r u n g a r i s c h e n W i s s e n s c h a f t s p o l i t i k . Leipzig, 1932. 683). 2


Martonyi János

328

hogy a közigazgatásban annyira fontos »the r i g h t m a n on the right place« elvének hiánytalan megvalósulása volt az, amikor jelentős részfeladatokban kipróbált tehetségét az illetékes kormányzati tényezők egész közigazgatásunk megreformálásában a k a r t á k hasznosítani. E z é r t nevezte ki gróf Bethlen István akkori miniszterelnök 1930 j a n u á r j á b a n az ezt a célt szolgáló tárcaközi bizottság központi előadójává, m a j d 1931 elején a közigazgatás racionalizálás á n a k előkészítésére hivatott kormánybiztossá. E k é t d á t u m közé eső időben, 1930 júniusában nyerte el a legmagasabb tudományos elismerést i s : az ország fővárosának Pázmány P é t e r alapította ősi egyetemén a közigazgatási és pénzügyi jog t a n á r a lett, ami természetesen a közoktatásügyi minisztérium munkájából való kiválását jelentette. Kormánybiztosi minőségében Magyary Zoltán k é t esztendőn á t dolgozott, alapos vizsgálat t á r g y á v á téve egész közigazgatás u n k a t és rendkívül értékes felismerésekhez jutva el. H a m a r o s a n kialakította és közzétette a megoldandó feladatok rendszerét; 3 egyúttal m i n d j á r t k i f e j t e t t e azt, a munkásságán azóta is vörös fonálként végighúzódó gondolatot, hogy minden r e f o r m sikerének előfeltétele a közigazgatás egységes irányításának megvalósítása a miniszterelnöki hatalom és felelősség ehhez szükséges növelése útján. E g y ú t t a l hozzáfogott a kitűzött célok megvalósítását és különösen a közigazgatási gépezet eredményes központi vezetését lehetővé tévő teljes helyzetismeret biztosításához; ezirányú munkálat a i n a k é r e t t gyümölcse A magyar közigazgatás tükre című nagyszabású kiadvány (1932. 782), amely minden ügyre nézve pontosan feltünteti az elintézésében szerepet játszó hivatalokat. Számos egyéb a d a t g y ű j t é s t is megindított, mint kormánybiztos és ezeken keresztül kialakította az elgondolásait szolgáló munkamódszer egyik legfontosabb mozzanatát: a tények pontos és tárgyilagos megállapítását. Magyary Zoltánt a közigazgatás racionalizálására irányuló terveinek kivitelében r a j t a kívül álló okok megakadályozták. Ezért 1933-ban lemondott a kormánybiztosságról és azóta tisztán tanszéki m u n k á j á n a k él. Semmi sem lenne azonban nagyobb tévedés, mint ezt a kifejezést a világtól való elzárkózásnak g y a k r a n h i t t értelmében venni. M a g y a r y munkálkodása messze túlterjed az egyetemi előadásokon, vizsgáztatáson és az elvont, egyéni tudományos búvárkodáson. Széleskörű helyszíni tanulmányozással vizsg á l t a a legjelentősebb államok (Németország, Olaszország 1 , Anglia, Egyesült-Államok, Szovjetunió) kormányzásának és közigazgatásán a k mai módszereit: 4 így páratlanul gazdag nemzetközi összehasonlító anyag birtokában készítette el nevezetes jelentését az 1936-han, Varsóban t a r t o t t VI. nemzetközi közigazgatástudományi kongresz-

3

A magyar közigazgatás gazdaságosságának és eredményességének bizB u d a p e s t , 1931. 30; A magyar közigazgatás racionalizálásának progB u d a p e s t , 1932. 16. 4 Olaszországi ú t j a során részletesen foglalkozott a pápai hatalom gyak o r l á s á n a k igen t a n u l s á g o s szervezetével is. tosítása. rammja.


Új magyar közigazgatás felé

329

szusra A kormányfő és segédszervei címmel. A minden irányú szervezett k u t a t á s lehetővé tétele érdekében m i n d j á r t tanszékének elfoglalása u t á n megalapította a budapesti egyetem keretében a Magyar Közigazgatástudományi Intézetet, amelynek szellemi munkaközössége az általa meghívott közigazgatási tisztviselőkből és tehetséges tanítványokból áll, anyagi felszerelését pedig gazdag könyvtár és dokumentációs anyag alkotja. Mind a s a j á t , mind az intézet tagjainak tudományos eredményeit előadássorozatokban és a kiadványok egész tömegében igyekezett a közvélemény t u d a t á b a bevinni, sőt eszméinek terjesztésére 1938-ban folyóiratot is indított Közigazgatástudomány címen. Végül is – és épen ez az alkalom ösztönzött bennünket e jelentőségteljes p á l y a f u t á s f ő b b állomásainak vázlatos áttekintésére – tizenkét évi professzori működés után elérkezettnek l á t t a az időt a r r a , hogy gondolatrendszerét hatalmas szintézisbe foglalja össze, most megjelent Magyar Közigazgatás című munkájában. E Z A KÜLSEJÉRE IS TEKINTÉLYES KÖNYV 674 oldal terjedelmű és még sincs benne egyetlen bekezdés sem, amelyet fölöslegesnek éreznénk. T a r t a l m á n a k kivonatos ismertetése ezért igen nehéz vállalkozás lenne, de nem is ezt t e k i n t j ü k célunknak. A szerző utal ugyan az előszóban arra, hogy mostani szintétikus m u n k á j á b a belefoglalta régebbi tanulmányainak lényeges elemeit is; ennek ellenére hisszük azonban, hogy életművének felbecsülésénél mindenkor szem előtt kell t a r t a n u n k Magyary Zoltán valamennyi publikációját. E r r e figyelemmel kíséreljük meg, hogy előbb összefoglaljuk szemléletének lényegét, eszmemenetének logikai vázát, azután pedig kipróbáljuk az így kezünkbe k a p o t t értékes és sokoldalú prizmát néhány, a közérdeklődés s u g a r a i t különösen m a g á r a vonó részletkérdésben. Magyarynak a közigazgatásról való f e l f o g á s á t mindenekelőtt az a főleg az amerikai elmélet és gyakorlat nyomán 5 kialakult felismerés alapozza meg, hogy belső természete szerint az állam adminisztrációja is ugyanolyan igazgatás, mint amilyet a nagy magánvállalatoknál látunk. A köz- és a magánigazgatás területén felvetődő problémák sok tekintetben azonosak és a r e á j u k talált megoldásokat jó kölcsönösen figyelembe venni. Az állami a p p a r á t u s vezetőinek és t a g j a i n a k tehát m á r ezért sem szabad elszigeteltségben érezniök m a g u k a t a nem-közhivatalnokokkal szemben! De mi is az igazgatás ilyen általános f o g a l m á n a k a lényege? Egészen egyszerű szavakkal válaszolva, emberek és dolgok összefogását jelenti, ügyek elintézése, feladatok elvégzése érdekében. E z a meghatározás két elemet hordoz m a g á b a n ; egyfelől szervezetet, másfelől működést jelent. Amikor szervezetről beszélünk, akkor az igazgatásra nyugalmi (statikus) helyzetében gondolunk, amikor pedig a működésről van szó, akkor az igazgatást mozgó (dina5 Az E g y e s ü l t - Á l l a m o k b e l i t a n u l m á n y ú t j á n a k e r e d m é n y e i r ő l k ü l ö n k ö n y vet is t e t t közé: Amerikai államélet. B u d a p e s t , 1934. 302.


330

Martonyi János

mikus) állapotában szemléljük. A két fogalmi elem között szoros összefüggés v a n : a szervezet sohasem öncél, hanem azért létesül, hogy működést f e j t s e n ki és ennek során minél nagyobb eredményeket é r j e n el. A működés sikeréhez viszont szükséges, hogy annak első fázisa a megfelelő szervezet létrehozásában, röviden a szervezésben álljon. E n n e k során az elvégzendő m u n k á t meg kell osztani a szervezet t a g j a i között és gondoskodni kell arról, hogy az egyes résztevékenységek összhangja állandóan biztosítva legyen. Mindez nem puszta játéka az elmének, hanem a közigazgatás kezelése és értékelése szempontjából döntő következményekkel járó, t e h á t gyakorlatilag is fontos alapvetés. A belőle adódó első tanulság az, hogy a közigazgatási szervezet sem önmagáért, puszta díszként épült ki, hanem létjogosultságát az általa k i f e j t e t t munka a d j a meg. Tudnunk kell továbbá azt, hogy a közigazgatásnak a népesség szaporodása és még inkább az állami beavatkozás kiterjedése m i a t t állandóan növekvő szervezete különböző szempontokból végzett, világos tagolásra szorul, a kellő munkamegosztás és összhangbiztosítás érdekében. A közigazgatás mai hatalmas méretei mellett mindenképen a szervezés kérdéseit kell figyelmünk középp o n t j á b a állítani; ez a szervezetet kiépítő és f e n n t a r t ó tevékenység i t t közelebbről a személyzet alkalmazását és jó kezelését, a szükséges anyagok beszerzését és gazdaságos felhasználását, érthető és áttekinthető jogszabályok alkotását, technikailag célszerü ügyintézési módok megállapítását, valamint a tények ismeretének kellő adatgyűjtéssel való biztosítását jelenti. Ezeknek a szervezési intézkedéseknek a végrehajtásától f o g f ü g g n i a sokféle konkrét állami cél tulajdonképeni megvalósítását szolgáló, szakirányú közigazgatási működés sikere is. A helyes szervezés kiindulópontja – amint ezt Taylor megállapította – annak belátása, hogy jó megoldás több lehet, de ezek közül legjobb csak egy és ehhez nem lehet találomra eljutni, hanem módszeres vizsgálattal kell megkeresni és kikísérletezni. E z az ú. n. tudományos üzemvezetés – az Európában meghonosodott kifejezéssel racionalizálás – fogalma, amelynek nemcsak a magángazdaságban, hanem a közületek tevékenységében is hasznosítható voltát először a f r a n c i a Fayol ismerte fel, akinek ezt a nagy érdemét Magyary is kellően értékeli. Ő figyelmeztetett a r r a is, hogy a szervezés m u n k á j á n a k elvégzése legnagyobbrészt a főnökökre hárul. Magyary ebből kiindulva számtalanszor hangsúlyozza azt, hogy a főnököktől különleges képességeket é s szakértelmet kell megkövetelnünk. A szervezés és ezen belül a főnöki funkció fontosságának mély átérzése váltotta ki Magyary Zoltánból a m a g y a r közigazgatásra vonatkozó legsajátabb tételeit, amelyeket szét nem bontható logikai láncolatra f ű z ö t t fel. Kiemeli mindenekelőtt, hogy a szervezési feladatok közigazgatásunk egész területén egyformák és ezért egyöntetűen kell őket megoldani, úgy, hogy megállapítjuk rendezésük legjobb m ó d j á t és ennek alkalmazását minden igazgatási ágban, minden hivatalnál kötelezővé tesszük. Evégből szükség van a közigazgatási szervezet egységes irányítására, más szóval az admi-


Új magyar közigazgatás felé

331

nisztráció fölé egyetlen legmagasabb főnök állítására. A közigazg a t á s f e j e elvileg az államfő (király, kormányzó), aki azonban – a magyar alkotmányjog í r o t t és íratlan szabályai szerint – túlnyomórészt átengedi ezt a funkciót a kormánynak. A kormány viszont több tagból álló testület (minisztertanács), amely cselekvésre és cselekvés irányítására sohasem lehet annyira alkalmas, mint egy személy. E z a személy természetszerűleg csak az lehet, a k i ma is »primus inter pares« a miniszterek között és a minisztertanácsban elnököl: a miniszterelnök. Őt kell az egész közigazgatás főnökévé tenni és neki az egyes miniszterekkel szemben u t a s í t á s i jogot adni, amivel ezidőszerint – az egyéni miniszteri felelősség elve következtében – nem rendelkezik. Magyary teljesen tisztában van azzal, hogy ehhez a m a g y a r alkotmány módosítására lenne szükség és ezt az alkotmányreformot n a g y nyomatékkal sürgeti is. A miniszterelnök ezt a megnövekedett hatáskörét csak ú g y töltheti m a j d be, h a egy különleges szerv, az ú. n. közigazgatási vezérkar áll rendelkezésére. Általános szervezéstudományi igazság ugyanis, hogy nagy organizációknál a főnököknek külön segédszervre van szükségük a r e á j u k háruló teendők ellátásához. A „közigazgatási vezérkar” elnevezés a katonai vezérkar m i n t á j á r a szület e t t és szerepe valóban hasonló lenne a katonai vezérkarokéhoz. Ennek a polgári vezérkarnak kirendelt közegei lennének az egyes minisztériumokban, továbbá legalábbis a középfokú közigazgatási szerveknél, avégből, hogy ezek főnökeit m u n k á j u k b a n segítsék és a miniszterelnök által kiadott szervezési irányelvek végrehajtásáról gondoskodjanak. MAGYARY ESZMÉIRE a korábban k i f e j t e t t elvi alapokon kívül mindenesetre jelentős h a t á s s a l voltak az első világháború óta kialakult tekintélyuralmi rendszerek is. Bő t e r e t szentel az általuk keresztülvitt gyökeres ú j í t á s o k n a k a legilletékesebb nemzetközi szellemi fórum, az 1936-os közigazgatástudományi kongresszus elé terjesztett nagyszabású munkálatában, amelyre m á r u t a l t u n k és amelynek eredeti f r a n c i a szövege később angol, lengyel és m a g y a r nyelven, rövidített f o r m á b a n pedig németül is megjelent. 6 Érdekesen foglalkozik itt a parlamentarizmus és a miniszteri felelősség megszüntetésének, valamint az egyetlen p á r t uralmának a közigazgatási munka eredményességére való hatásával. Fejtegetései jól bizonyítják, hogy a közigazgatási r e f o r m sorsa nagymértékben f ü g g az államélet politikai atmoszférájától és hogy az a l k o t m á n y f o r m a megváltoztatása jelentősen előmozdíthatja a közigazgatás eredményességét, mert m e g t u d j a neki adni a cselekvés jobb feltételeit. Magyary azonban nem h a g y j a figyelmen kívül a parlamentáris kormányzatú országoknak (Anglia, Belgium, Svájc) a közigazgatás helyes irányítása terén elért eredményeit sem; bizonyos, hogy a 6 A kidolgozott t é m a f r a n c i a címe Le chef du gouvernement et nes auxiliaires volt ( C o m p t e - r e n d u d u Congrès, 6 4 7 – 8 0 1 . ) . Későbbi dolgozása The industrial state c í m m e l jelent m e g ( N e w y o r k , 1938. g y a r k i a d á s a pedig A közigazgatás legfőbb vezetése szervezési (Budapest, 1937. 152) címet k a p t a .


ses o r g a angol fel203), m a szempontból

Martonyi János

332

közigazgatás munkateljesítményének fokozását szolgáló eszközöknek van egy olyan csoportja is, amelyet a tekintélyuralmat be nem vezetett államokban is lehet alkalmazni. Hiszen épen Magyary m u t a t r á ismételten a kormány politikai és adminisztrativ funkciója közötti megkülönböztetés szükségességére; az előbbi a k o r mányzást, vagyis a nemzet egész életének bizonyos politikai célkitűzések szolgálatába állított és a körülményekkel számotvető irányítását jelenti, míg az utóbbi az ebben támaszúl szolgáló adminisztrativ gépezet felett főnöki jogok szigorúan szakszerű gyakorlásában áll. H a teljesen eltekintünk a politikai rendszerrel való most érint e t t összefüggésektől, akkor is kétségtelenül igaz Magyarynak az a megállapítása, hogy a közigazgatásnak egységes irányításra van szüksége, ezt t e h á t meg kell valósítani. Ehhez a tanításhoz Mag y a r y egy másik f r a p p á n s megállapítást kapcsol: a közigazgatást nemcsak felülről kell egységben szemlélni, hanem tudni kell azt is, hogy az alulról, a közönség, az igazgatottak oldaláról is egységet képez. Az egyes ember, a „névtelen magyar”, nem tesz különbséget a sokféle (felsőbb és alsóbb, állami és önkormányzati) közigazgatási szerv intézkedései és az általuk r e á r ó t t terhek között; különböző részletkérdésekkel foglalkozó szervek által elkövetett hibák m i a t t az egész „bürokráciával” elégedetlen. Minden közigazgatási tisztviselő legyen t u d a t á b a n annak a messzemenő felelősségnék, amelyet ez a tény r e á h á r í t ! Magyary erőteljesen és szabatosan fogalmazza meg azt a g y a k r a n hangoztatott megállapítást, hogy a közigazgatás az emberekért van. „A közigazgatásnak nincs m á s létjogosultsága és m á s mértéke, mint az emberek, a nemzet szolgálata” (Magyar közigazgatás, 391.). A társadalmi igazságosság elvének mély átérzésére, b á t o r lélekre és meleg szívre vall az, amikor ebből egyúttal azt a következtetést is levonja, hogy a közigazgatás legyen p á r t a t l a n és mindenkinek bajával törődő: „Ne tegyen különbséget szegény és gazdag, b a r á t és ellenség, k o r m á n y p á r t és ellenzék, város és falu, m a g y a r és nemzetiségi közt” (U. o. 138.). Úgy hisszük, ezen a ponton villan fel előttünk a közigazgatás munk á j á n a k legnehezebb belső problémája i s : a n n a k elbírálása, hogy az egyes embernek a hivatalnok előtt jelentkező igénye, érdeke fedi-e a közösség érdekét, vagy mennyiben ellenkezik azzal. Minden kérésnek nem lehet eleget tenni, de még az elutasítás is legyen szeretetteljes és nevelő hatású. Fontos, hogy az emberek érezzék azt, amit Magyary a t a t a i népfőiskola megnyitásán oly egyszerű és találó szavakkal fejezett k i : „a közigazgatás nem ellenfél, hanem egy m i v e l ü n k . . . , azt a k a r j a , hogy a m a g y a r o k országának jól menjen a dolga.” Ahhoz, hogy a közigazgatás az embereket segíthesse, szükség van a r r a , hogy pontosan ismerje életkörülményeiket. A közigazg a t á s n a k – a k á r a jó orvosnak – előbb meg kell csinálnia a diagnózist és azután kell a terápiához fognia. Magyary ezt a korábban nagyon kevéssé felismert igazságot nemcsak hangoztatta, hanem mindent elkövetett annak gyakorlati megvalósítására is. A vezetése a l a t t álló Közigazgatástudományi Intézet m u n k á j á n a k jelentékeny



felé

333

része azt célozza, hogy az i t t mutatkozó hiányokat pótolja. Magyary mindíg kereste az együttműködést m á s t u d o m á n y á g a k (földr a j z , néprajz, statisztika, üzemtan, agrárpolitika, közegészségtan, műszaki tudományok) képviselőivel, hogy a közállapotoknak minél többirányú f e l t á r á s á t érhesse el. A ténymegállapítás teljes móds z e r t a n á t t e r e m t e t t e meg a t a t a i járásban 1936 folyamán végzett helyszíni munka során; a g y ű j t ö t t anyag feldolgozása 1939-ig t a r tott, amikor A közigazgatás és az emberek című vaskos kötetben került ez a tökéletes helyzetkép a nyilvánosság elé. Talán sikerült az eddig elmondottakkal megvilágítanunk azt, hogy Magyary felfogása szerint a közigazgatás működésével szemben t á m a s z t o t t legfőbb követelmény a kitűzött célok elérése, az eredményesség. Nem kell azonban azt gondolnunk, hogy a célszerűség hangoztatása mellett a jogszerűséget, a jogszabályok b e t a r t á sának kívánalmát M a g y a r y teljesen elejti. Csupán aránylagosan, az eddig megszokott beállításhoz képest tűnik úgy, m i n t h a nála a jogeszme h á t t é r b e szorulna. E g y i k m u n k á j á b a n sem h a g y kétséget afelől, hogy a XIX. századi jogállam (Rechtsstaat) vívmányait, nevezetesen a közigazgatási cselekvésnek jogi felhatalmazáshoz és korlátokhoz való kötését, továbbá ezek b e t a r t á s á n a k független bírói oltalom alá helyezését a XX. század államába is á t keil menteni. Talán legjobb, h a s a j á t szavait idézzük: „Az eredményesség követelményének megfelelő közigazgatás nem a jogállam eszméjének feláldozását, hanem továbbfejlesztését, kiegészítését jelenti egy további szemponttal” (Magyar közigazgatás, 81.). Sőt egyenesen sürgeti jogrendszerünk kiépítését azokon a területeken, amelyeken a szabályozás hiányos (közszolgálati pragmatika, közigazgatási eljárás és bíráskodás). Viszont f o n t o s n a k t a r t j a , hogy ne törekedjünk minden részletkérdésben aprólékos jogszabályok alkotására, mert a jogállamnak ezt a követelményét az életviszonyok mai bonyolultsága mellett nem lehet többé betartani. A jogszabályok tekintélyének megóvását és a közigazgatás m u n k á j á n a k megkönnyítését egyaránt szolgálni kívánja az a javaslata, hogy a hatályos jogszabályokat t á r g y a k szerint csoportosított, hivatalos összeállításokban tegyék közzé. A közigazgatásnak Magyary által fokozatosan kialakított ú j szemlélete, különösen a jogszerűség és a célszerűség k e t t ő s mérlegére való helyezése persze a vele való elméleti foglalkozás eddigi kereteinek tágításával jár. M a g y a r y egységes közigazgatástudományba k í v á n j a összefogni a közigazgatás szervezetére és működésére vonatkozó jogszabályokat feldolgozó, az európai kontinensen hosszú évtizedek óta szinte kizárólagos figyelemben részesített közigazgatási jogot és a közigazgatás helyes felépítésének általános elveit t a r t a l m a z ó közigazgatástant, amelyet ú j a b b a n főleg a z amerikai szervezők gondolatai termékenyítettek m e g ; ez utóbbin alapszik a megvalósítandó célok kiválasztása, szintézisbe ugyancsak beletartozó közigazgatási politika is. A közigazgatástudománynak közel kell állania az élethez és a gyakorlati közigazgatást kell szolgálnia.


Martonyi János

334

Azt, hogy Magyary tudományos eredményei a külföldön milyen elismerésre találtak, jól bizonyítja két külsőleges t é n y : 1936-ban, a varsói kongresszuson a Nemzetközi Közigazgatástudományi Intézet alelnökévé választotta, az 1942-ben Berlinben alapított Nemzetközi Állam- és Közigazgatástudományi Akadémia pedig a helyettes elnöki tisztségbe emelte. AZ ÖSSZEFOGLALT ALAPGONDOLATOK fényével bevilágíthatunk a közigazgatás nehéz részletproblémáinak minden legkisebb zugába. Végigtekinthetünk segítségével a közigazgatásnak azokon a változatos szervezeti típusain, amelyeket a megoldandó kérdések különbözőségéhez alkalmazkodva kialakított. A tisztán bürokratikus szervek mellett m a is m e g é r t j ü k az önkormányzati alakulatok jelentőségét, amelyeknek az állam egyrészt s a j á t tehermentesítése céljából, másrészt a helyi viszonyok jó ismerete miatt, meg politikai belátásból, az emberek könnyebb kezelése érdekében is átengedi az ügyek egy részének elintézését. Magyaryval együtt kívánatosnak f o g j u k tekinteni azt, hogy a régi történeti m u l t r a visszatekintő területi önkormányzatok (vármegye, város, község) mellett az azonos foglalkozást űző, vagy közös hivatási érdekkel bíró egyénekből alakúlt testületi önkormányzatok is fokozott szerephez jussanak a közigazgatásban; ez a végrehajtóhatalom gyakorlásában való részvételük folytán sokkal öntudatosabb kapcsolatba hozza őket az állammal, mint amilyen érzelmi k o n t a k t u s t a választójogon keresztül a törvényhozásban való közreműködésük jelentett. Az E u r ó p a több államában (Olaszország, Portugália, Spanyolország) kiépült korporativ rendszer értéke közigazgatástudományi szempontból abban rejlik, hogy az emberek bizonyos csoportjait közösen érdeklő kérdések intézésére olyan szervezeti f o r m á t hozott létre, amely a fela d a t természetének legjobban megfelel. Sokat foglalkoztatják M a g y a r y t a közigazgatás és a gazdasági élet összefüggései. Legutóbbi nagy m u n k á j á b a n külön szakaszt szentel a »gazdasági apparátus« feltárásának, amelyet a közigazg a t á s tényezőinek jól kell ismerniök, h a a nemzet anyagi erejét növelni a k a r j á k . Hiszen az állam egész gépezete e r r e az erőforrásra támaszkodik, ebből a rezervoárból t e r e m t i elő az adókat és m á s közszolgáltatásokat. A közigazgatás m a a gazdasági életbe léptennyomon beavatkozik, azt irányítja, sőt m a g a is f o l y t a t termelő, feldolgozó v a g y kereskedelmi tevékenységet, az ú. n. közüzemeken keresztül. Ezek a közigazgatási szervezetnek további, különleges jellemvonásokkal bíró, m e r t a gazdálkodás követelményeihez igazodó alakulatai lesznek. Az állam anyagi szükségleteit persze sohasem elégíthetik ki egyedül a közüzemek, hanem a közigazgatási szervek m u n k á j á n a k elvégzéséhez szükséges dologi eszközöket (épületek, bútorok, írószerek) az állam a magániparosokkal készítteti el, illetve a kereskedőktől vásárolja meg. A közigazgatás t e h á t – magasabb közérdekből mellőzve i t t a kényszerhatalom alkalmazását – a m a g á n g a z d a s á g termékeinek f o g y a s z t ó j a k é n t jelentkezik. Első pillanatban h a j l a n d ó k lennénk azt hinni, hogy jó, h a az állam ezeknél a munkálatoknál és vásárlásoknál minél bőkezűbb; meg kell



felé

335

azonban gondolnunk azt, hogy i t t az adózók filléreinek felhasználásáról v a n szó, t e h á t az anyagbeszerzésnek nagyon szakszerűen és t a k a r é k o s a n kell történnie, amit az eljárás központosításával szolgálhatunk legjobban. Végső fokon mindenkinek – még az állam szállítóinak is – az az érdeke, hogy a közület alkalmazza a gazdaságosságnak Magyary által mindenben vezéreszméül t e k i n t e t t elvét: »az eredményt minél kisebb áldozattal és az áldozattal minél nagyobb eredményt elérni« (Magyar közigazgatás, 136.). Magyary munkáit olvasgatva jól emlékünkbe vésődik az, hogy a közigazgatás szervezete nem valami lelketlen mechanizmus, hanem élő és érző emberekből, a tisztviselőkből áll, akiknek tárgyilagos kiválasztása, képességeik fejlesztése, munkakedvük növelése az egyik legfontosabb „racionalizálási” feladat. Éles megfigyelésre valló megjegyzések vezetnek be bennünket a hivatal lélektanába. Példát kapunk arra, hogy a tisztviselők kötelességteljesítését milyen m a g a s etikai nézőszögből kell megítélnünk; nemcsak engedelmességet és a hivatali idő b e t a r t á s á t kell tőlük elvárnunk, hanem az igazmondást, a felek előzékeny t á m o g a t á s á t , a nemzetiségek nyelvének megtanulását, a felelősségvállalásra és j a v í t á s r a való állandó készséget és a feddhetetlen életmódot is. Az alárendeltek m u n k á j á t irányító főnökökkel szemben még fokozottabb követelmények t á m a s z t á s á r a v a n szükség. Főnökké nem azt kell megtenni, akinek hosszú a szolgálati ideje és jól végzett valami sablonos részletmunkát, hanem azt, akiben megvannak az ehhez szükséges különleges tulajdonságok (pl. kezdeményező erő, ítélőképesség, higgadtság, emberismeret). A főnöki tehetség igazi próbaköve az, hogy valaki miképpen t u d bánni a hozzá beosztottakkal és hogyan t u d j a azok munkateljesítményét a m a x i m u m r a fokozni. E z nemcsak a szigorúságon és a buzgóságon fordul meg, hanem a minden irányú igazságosságon, a dicséret és a korholás megfelelő alkalmazásán, az alárendeltek m u n k á j á n a k teljes ismeretén és a b a j a i k b a n való megértő segítségnyújtáson. A főnök és alárendeltjei között olyan viszonynak kell kialakulnia, hogy »az alárendelt négyszemközt mindent megmondhasson neki, de a nyilvánosság előtt a főnökét feltétlenül védje« (Magyar közigazgatás, 132.). Az előléptetéseknél a jól vezetett minősítési táblázatok által n y u j t o t t lelki fénykép legyen a döntő. Törődni kell azzal is, hogy a tisztviselők között a surlódásmentes együttműködést szolgáló, b a j t á r s i a s szellem uralkodjék. Sokáig pergethetnők még e gazdag életmunka által t e r m e l t gondolatokat. De talán elégedjünk meg azzal, hogy végső konkluzióként két tanulságra m u t a s s u n k még reá. Az egyik az, hogy az államéletnek és különösen a közigazgatásnak mélyreható átalakítása elől nem lehet többé kitérni; a m e g ú j u l á s t szolgálhatja forradalom is, de v é g r e h a j t h a t j u k – és ez talán a bölcsebb megoldás – a szükségesnek felismert reformok fokozatos megvalósításával, t e h á t megfelelő ütemű evolucióval is. A másik igazság pedig az, hogy e munka közben mély bölcsességgel kell mindíg összeegyeztetnünk az általános korszellemet és a különleges nemzeti sajátosságokat. MARTONYI


JÁNOS

SZÁSZOK A MAGYARSÁG ÉS A ROMÁNSÁG KÖZT

ÉRTEKEZÉSEM CÍME egy kis m a g y a r á z a t r a szorul: lényegében az erdélyi szász-román kapcsolatokról akarok szólni, de mindig azt az elvi tanulságot vizsgálva, hogy m i t jelentenek ezek a kapcsolatok a m a g y a r s á g szempontjából. Volt-e szerepe a m a g y a r s á g n a k a szász-román kapcsolatok létrejöttében, s ha igen, milyen volt ez a szerep? Másfelől a szász-román kapcsolatok módosították-e a két népnek a magyarsághoz való viszonyát? Segítettek-e hidat építeni a m a g y a r s á g felé, vagy eleve, m á r létrejöttükben is a m a g y a r s á g ellen irányuló célzat érvényesült-e? Ilyen és hasonló kérdésekre keresve feleletet, mégis indokoltnak t a r t o m azt a címet, melyet szerény mondanivalómnak adtam. Ezekre a kérdésekre nem könnyű feleletet találni. Igaz, hogy az erdélyi szász, sőt kisebb mértékben a román tudomány is évek ó t a foglalkozik a szász-román kapcsolatok feltárásával. A k u t a t á s ebben az irányban azonban nagyobb lendülettel éppen 1918 után indult meg, azokban az években, melyeknek politikai légköre igen kevéssé volt alkalmas arra, hogy a m a g y a r s á g szerepéről a szászr o m á n politikai kapcsolatok körül helyes ítélet alakuljon ki. Mindk é t fél, a szász is, m e g a r o m á n is, természetesen a r r a törekedett, hogy a kölcsönös kapcsolatok megvilágításánál lehetőleg s a j á t kezdeményező, műveltség-terjesztő m u n k á j á t igyekezzék kidomborít a n i és m a g á n a k igényeljen minden érdemet. De mindkét fél csodálatosan megegyezett abban, hogy a m a g y a r s á g szerepét a kölcsönös kapcsolatok létrejöttében és alakulásában lehetőleg t a g a d j a , vagy legjobb esetben elhallgassa. Ilyenmódon a szász-román kapcsolatok feltárásánál â magyarsággal szemben rendesen k e t t ő s elfogultság vezette a k u t a t ó k a t ; kétszeres kritikával kell vizsgálat alá vennünk az eddigi eredményeket, h a e kapcsolatokat a m i szempontunkból is helyes megvilágításban ó h a j t j u k látni. Az erdélyi szász tudománynak a világháborút követő évtizedben megjelent alkotásai egyébként feltűnően m u t a t j á k az ú j hagyom á n y t e r e m t é s szándékát is. Igaz, hogy lényegileg ezekben a munk á k b a n i s általában az a szellem szólal meg, m i n t a szász történetírás háború előtti műveiben. A középponti gondolat most is az ú. n. »anyaországgal«, azaz Németországgal való szellemi egység tudata, a törekvés i t t is az, hogy ez a t u d a t a történelmi fejlődés szétágazó részjelenségeiben is világosan bontakozzék ki az olvasó előtt. Az addig m a g a s a n értékelt közvetítő tényezők r a j z a – a Habsburgmonarchia és a m a g y a r s á g – azonban mindinkább elmosódik. A szász történetírók a Habsburg-monarchiának és a m a g y a r s á g n a k a háború u t á n kialakult ú j helyzetben m á r nem tulajdonítanak a szász történelem szempontjából olyan jelentőséget, mint ezt addig hangsúlyozták. E helyett műveikben – halványan és bizonytalanul, de mégis észrevehetően – egy ú j történelmi folytonosság kör-


Pukánszky Béla: Szászok a magyarság

és a románság

közt

337

vonalai tárulnak elénk: a szász-román együttműködésé és szolidaritásé. Különösen tanulságos ebből a szempontból vizsgálat alá vennünk Teutsch Frigyes hatalmas szász h i s t ó r i á j á n a k 1926-ban megjelent utolsó kötetét. Az érdemes szász történetíró ebben a kötetben a kiegyezéstől 1919-ig haladó fejlődést r a j z o l j a , s ez különösen alkalmas volt az ú j hagyományteremtő gondolat kidomborít á s á r a . D e érdekes megfigyelnünk, hogy e gondolat h a t á s a a l a t t a történetíró visszatekintéseiben miként módosul a régi korszakok képe is, miként értékelődnek á t a k u t a t á s addig m e g t á m a d h a t a t l a n nak hitt és véglegesnek elfogadott eredményei. Legyen szabad bizonyítékul csupán egy példát említenem. Teutsch Frigyes az 1905-ben elhunyt Höchsmann János történelmi kutatásairól szólva, különös melegséggel m é l t a t j a azt az érdemét, hogy ú j szempontból világította meg a szászok m a g a t a r t á s á t a Ferdinánd és Zápolyai közt lefolyt küzdelemben: a szászok – m o n d j a Teutsch Frigyes Höchsmann szerint – Zápolyaival Erdély különállásáért harcoltak, míg végre Ferdinánd »praktikáinak« sikerült őket egy időre a maga számára megnyernie. 1918 előtt a szász történetírás a Ferdinánd és Zápolyai trónharcáról és ezzel kapcsolatban a szászok állásfoglalásáról szólva nem győzte hangoztatni a »Deutsche Treue«-t, ezzel is jelezve, hogy milyen súlyt helyez a szászok Habsburg-hűségének kidomborítására. Annál feltűnőbb, hogy Teutsch Frigyes Höchsmann régen feledésbe merült k u t a t á s a i n a k csak 1926-ban szentel figyelmet, mikor megállapításaihoz némi politikai mellékíz is járul. Természetes, hogy minél előbbre haladunk az erdélyi szász történelemben, annál érezhetőbb Teutsch Frigyes előadásában a szászromán szolidaritás gondolatának ereje. A 19. század történelmében a »magyar hatalomvágy« ellen viselt harcok r a j z á n á l különösen bőven adódik alkalom e gondolat hangsúlyozására. Teutsch meleg rokonszenvvel emlékezik meg Baritiunak 1874-ben lefolyt s a j t ó pöréről, melyben erdélyi szász ügyvéd képviselte sikeresen az »igaz« ügyet, s az erdélyi szász politikusok mellett részvéttel adózik a román ügy börtönviselt hőseinek: Bobancunak, Slavicinak, A l b u nak és társainak. Hálásan jegyzi fel Teutsch, hogy Trefort 1879ben t á r g y a l t népiskolai törvényjavaslatával szemben a m a g y a r főrendiházban az erdélyi szászok helyett is a román főrendek foglalt a k állást – mint m o n d j a – sikertelenül! T r e f o r t középiskolai törvényjavaslatának is az egyesült szászság és r o m á n s á g volt egyedüli komoly ellenzéke. Különös figyelmet szentel Teutsch e szolidaritásnak az Apponyi-féle népoktatási törvényjavaslat ellen vívott parlamenti küzdelem ismertetésénél. Popovics, Vajda, Maniu, de különösen Goldis beszédei ékes fegyvertényként bontakoznak k i az olvasó szeme előtt. A m a g y a r kisdedóvó-törvényjavaslattal szemben viszont Sturdza román szenátort lépteti fel tekintélyként, akinek nyilatkozata szerint ez a törvény »ázsiai b a r b á r s á g s európai néphez méltatlan«. Legrészletesebben Tisza István megegyezési kísérletei kapcsán emlékezik meg Teutsch a románokról, s b á r s a j nálja, hogy a multban a testvéri együttműködést g y a k r a n megzavarta az a körülmény, hogy a románok kész eszközei lettek a mindenkori kormányoknak s a szászokban csak ellenséget láttak,


Pukánszky

338

Béla

– meleg rokonszenvvel és megértéssel az ország »egyik legelnyomottabb és legüldözöttebb népfajának« nevezi őket. Szemelvényeinket tetszés szerint folytathatnók, de úgy gondoljuk, eddigi példáinkból is meggyőzően kitűnik, hogy Teutsch összefoglaló műve az elfogultság említett kettős rétege mellett az ú j hagyományteremtés szándékával is megnehezíti a szász-román kapcsolatok mag y a r szempontból tárgyilagos megítélését. Mindezekkel a gátló tényezőkkel számolnunk kell. A magyar k u t a t á s az utóbbi esztendőkben r á m u t a t v a a m a g y a r s á g sokirányú ösztönzésére és kezdeményezésére a román szellemi élet, főkép pedig a r o m á n tudomány és irodalom kialakulásában, g y a k r a n vetített fényt a szász-magyar művelődési kapcsolatok némely részletére is. Legyen szabad ebből a szempontból csupán Gáldi László alapos tanulmányaira hivatkoznom. Mind ő, mind a többi m a g y a r k u t a t ó tárgyilagosan m u t a t o t t r á a szászság műveltségterjesztő érdemeire a szász-román kapcsolatok néhány szakaszában, de természetesen nem h a g y h a t t á k figyelmen kívül a magyarság szerepét sem. Úgy hisszük azonban, hogy még igen sok részletet nem látunk tisztán; ezeknek f e l t á r á s á r a egyformán kötelez az igazság tudományos szolgálata és a magasabb nemzeti érdek. Kötelez akkor is, h a a szászromán kapcsolatok vizsgálatánál többnyire magyarellenes szándékokba ütköznénk, h a e kapcsolatok vizsgálatának eredménye mag y a r szempontból lehangoló, elszomorító kép lenne is. Mert hiába akarnók szépíteni a valóságot: bármennyire számot vetünk a szász, meg a r o m á n k u t a t ó k elfogultságával, el kell ismernünk, hogy a szász-román kapcsolatok egy része valóban magyarellenes célzattal j ö t t létre. E z a keserű igazság azonban nem menthet fel bennünket a kapcsolatok szigorúan tárgyilagos vizsgálata alól. Csak akkor j á r h a t j u k biztosan a jövő közös ú t j á t , h a illuzió nélkül ismertük meg népeink egymásközötti viszonyát a multban. RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSUNKBAN természetesen nem térhetünk ki a szász-román kapcsolatok egész történetére, csupán néhány jellemző példát r a g a d u n k ki, mely az eddigi m a g y a r szakirodalomban kevésbbé szerepel. Legkevésbbé l á t j u k a magyarellenes célzatot a szorosabb értelemben vett művelődési kapcsolatoknál, melyeknek helyes megítéléséhez azonban mégis szükség lenne kutatóink helyreigazító, kiegészítő m u n k á j á r a . A népi hagyomány körében m u t a t kozó kapcsolatok feltárásánál pl. a szász k u t a t ó k m á r régebben azt próbálták bizonyítani, hogy Ámor és Pszihé története, mely Apuleiusnál olvasható, román közvetítés ú t j á n került az erdélyi szász mesébe. A közvetítés ú t j a persze homályban maradt, m e r t a történet m a g y a r változatait csaknem teljesen figyelmen kívül hagyták. Hasonlóan egyoldalú eljárás volt a r o m á n népdalkutatás részéről a »dákoromán« népdal h a t á s á n a k tulajdonítani az erdélyi m a g y a r meg szász népdalok bevezető természeti képét. Mindenki, aki akár csak felületesen is ismeri a m a g y a r népdalt, t u d j a , hogy a bevezető természeti kép legjellegzetesebb ősi s a j á t o s s á g a . – Áttérve a szellemi fejlődés dokumentumaira t u d j u k , hogy a humanizmus, reformáció és általában a r o m á n írásbeliség megindulása körül adódó


Szászok a magyarság és a románság

közt

339

szász-román kapcsolatokat k u t a t á s u n k m a g y a r szempontból is kielégítően tisztázta. T u d j u k pl., hogy Frankensteini F r a n c k Bálint 1679-ben m a g y a r alexandrinusokban f o r d í t o t t a le Ovidius szentenciáit négy nyelvre: m a g y a r r a , németre, r o m á n r a és szász tájnyelvre; a fordítás román szövegei a román irodalom legrégibb időbelileg rögzíthető költői kísérletei közé tartoznak. F r a n c k fordításaiban magyar helyesírást használ – amint a korabeli román n y o m t a t v á nyokban általában g y a k r a n találkozunk m a g y a r helyesírással – és mintája valószínűleg F o g a r a s i István 1558-ban megjelent zsoltárfordítása volt. Kevésbbé ismert az ú j a b b k o r i szász-román kapcsolatok néhány magyar szempontból f o n t o s fejezete. A 17. században a Havasalföld és Moldova korábban szász telepei egyre inkább beolvadtak a gyorsan szaporodó románságba, a 18. században viszont ú j szász kivándorlás indult meg Erdélyből a Kárpátokon túl eső területekre. A kivándorlást előmozdíthatta az a körülmény is, hogy a szászok között a 18. század folyamán erősen t e r j e d t a román nyelv ismerete. Heydendorf Konrád medgyesi polgármester II. Józsefet kísérve egyik erdélyi útján, tolmácsként szerepelt az uralkodónak egy román paraszttal folytatott beszélgetésénél. II. József a tolmácsolás után megkérdezte tőle, jól bírja-e a román nyelvet, mire Heydendorf azt válaszolta, hogy az ő székében minden szász ú g y beszél oláhul, akár anyanyelvén, hiszen n a p o n t a akad dolguk egymással és az oláhoknak eszükbe sem jut, hogy a szászok nyelvét megtanulják. A szász vállalkozási kedv, meg egyéb körülmények mellett nyilván a román nyelvismeret terjedése is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a 19. század első felében számottevő polgári, különösen iparosréteget találunk a Kárpátokon túl lassabban fejlődő román városokban. E z a réteg a szellemi életbe is egyre erősebben bekapcsolódik, annál inkább, m e r t a szász értelmiségből is többen Moldvában telepednek le, és írói meg tudományos munkásságukkal a r o m á n s á g szolgálatába állanak. A szász értelmiség Romániába s z a k a d t t a g j a i közül sokoldalú munkásságánál fogva elsősorban Flechtenmacher Keresztély érdemel figyelmet. Flechtenmacher a moldvai k o r m á n y meghívására 1813-ban ment Jassyba, hogy o t t Ananias görög jogtudóssal együtt a moldvai polgári törvénykönyvet megszerkessze. Később, – mikor a gimnáziumokba bevezették a német nyelv tanít á s á t – mint t a n á r működött, m a j d állami jogtudóssá nevezték ki, 1835-ben pedig kulturális érdemeinek elismeréséül az örökös bojárok rendjébe emelkedett. Flechtenmacher sokirányú működése román szempontból valóban figyelemreméltó: Moldvában ő vezette be a korszerű jogszolgáltatást és f á r a d h a t a t l a n szervezőkészségével, szüntelen ösztönzéseivel új, választott hazája szellemi életének köztiszteletben álló, vezető személyisége lett. Irodalmi munkássága magyar szempontból legalább is naiv tájékozatlanságra vall történelmünk fontos szakaszaiban, s ezt a tájékozatlanságot lelkes r o m á n b a r á t s á g a sem érteti meg. Hol németül, hol románul ír. 1839ben az ú j esztendőre í r t terjedelmes költeménye a román népnek, a régi Róma méltó fiainak hősi tetteit m a g a s z t a l j a : a román dicsőség legnagyobb megtestesítője azonban nem más, mint Hunyadi János,


340

Pukánszky

Béla

a második T r a j á n , aki rettenthetetlenül szembeszállt az ozmán birodalom előretörésével. Román hősként áll előttünk Hunyadi Flechtenmacher egy másik hosszabb költeményében is, de i t t mellette áll méltó utóda, Széchenyi István, a m a g y a r s á g nagy f i a is. A Vaskapu megnyitása a h a j ó z á s számára, mely a n y u g a t i művelődés végleges győzelmét jelenti a keleti barbársággal szemben, a szász költő szer i n t nem egyéb, mint Hunyadi hősi harcának diadalmas és korszerű betetőzése. Aligha lenne igazunk, h a Flechtenmacher torz történetszemléletében elfogultságot vagy épen magyarellenes célz a t o t a k a r n á n k felfedezni. Egyszerűen naív tájékozatlansággal állt a m a g y a r történelemmel szemben, v a g y pedig eszményei szellemében vegyítette a m a g y a r és román történelem részleteit. Mert Flechtenmacher szívvel-lélekkel a n y u g a t i szabadelvű eszmék híve volt. Rendületlenül h i t t a népek testvéri egyesülésében s e cél érdekében kereste a kapcsolatot – a román, sőt a m a g y a r szellemi élet felé is. Fia, Sándor a 19. század negyvenes éveiben a régi Románia, fők é n t a Havasalföld zenei életét próbálta európai színvonalra emelni és a m a g a s a b b k u l t u r á j ú országok zenei fejlődésébe bekapcsolni. Munkássága részleteit vizsgálva a m a g y a r előzményekre, erdélyi f ő u r a i n k hatékony zenepártolására és erdélyi városaink virágzó zenei életére kell gondolnunk, melyre épen a legutóbbi években meggyőzően m u t a t o t t r á zenetörténeti irodalmunk. Ezek a m a g y a r előzmények teremtették meg az előfeltételeket Flechtenmacher Sándor törekvései számára is. Ő maga mint zeneszerző különösen néhány dalával kétségkívül maradandó értékeket a d o t t a román zeneirodalomnak, de szervező m u n k á j á t , s ennek zenei k u l t ú r á t teremtő eredményeit a m a g y a r példaadás nélkül csak hiányosan é r t j ü k meg. A szász-román kapcsolatok ismételten azt is igazolják, hogy a mag y a r s á g g y a k r a n hatékonyan t á m o g a t t a a román művelődési törekvéseket. Érdekes és eddig kevéssé ismert példát találunk e r r e az első románnyelvű hírlap megindítására irányuló kísérletek körül. A szász k u t a t á s r á m u t a t o t t arra, hogy a Bausznern Frigyes által 1776b a n alapított nagyszebeni Szent András szabadkőműves páholy, melynek sok m a g y a r és román t a g j a is volt, az alapítás u t á n nems o k á r a irodalmi t á r s a s á g g á alakult á t és több szász m e g román szellemi mozgalom középpontja lett. Ebben a t á r s a s á g b a n merült fel először egy erdélyi román hírlap megindításának terve. A tervet leghatékonyabban Bánffy György szabadkőműves »testvér«, erdélyi g u b e r n á t o r karolta fel, aki 1789-ben m a g a j á r t el Bécsben, hogy megszerezze a lapengedélyt és biztosítsa a kedvezményes postai szállítást. F á r a d o z á s a azonban nem j á r t sikerrel: a lapengedélyt megszerezte ugyan, de a kedvezményes postai szállítást a bécsi udvari kancellária nem volt hajlandó biztosítani. Ilyenmódon a hírlap megindításának terve nem valósulhatott meg, sőt az ezirányú kísérletek később is sikertelenek m a r a d t a k , m e r t a reakció előretörésével az udvari körök az erdélyi románságot is féltették a f r a n c i a f o r r a d a l m i eszméktől, és h i t ü k szerint minden hírlap közvetve, v a g y közvetlenül ezeket terjesztette. Hasonló m a g y a r érdekű részletek bőven akadnak a szász-román művelődési kapcsolatok történetében. Közvéleményformáló hatásuk


Szászok a magyarság

és a románság

közt

341

évtizedeken keresztül, sőt olykor napjainkig érvényesül – rendesen a m a g y a r s á g hátrányára. Tárgyilagos feltárásuk, részletes vizsgálatuk épen ezért fontos feladat; fontos azért is, m e r t ismételten a tények erejével igazolják a m a g y a r s á g kezdeményezését a dunavölgyi népek szellemi életének kialakulásáhan. MÉG NAGYOBB FIGYELMET ÉRDEMELNEK a 19. század negyvenes éveitől kezdve fejlődő szász-román politikai kapcsolatok, melyekben m á r közvetlenül és tudatosan érvényesül a magyarellenes szándék. Flechtenmacher Keresztély példája m u t a t j a , hogy a szász értelmiség a nyugati liberális eszmék szellemében közeledik a románsághoz. Elvétve hallunk ugyan hangokat a szász sajtóban és irodalomban a »román veszedelemről« is, de nagyobb h a t á s t nem keltenek. A »román veszedelem« hangoztatása szász részről a negyvenes években fellángoló nyelvi harc folyamán egyébként sem őszinte: r e j t e t t célzata az, hogy a szász nép vezetői ezt a veszedelmet idézve hatékonyabban gáncsolhassák el a m a g y a r nemzeti reformpolitika törekvéseit. Különösen érdekes ebből a .szempontból Roth István Lajos, az ismert n a g y szász népnevelő »Der Sprachkampf in Siebenbürgen« c. s o k a t idézett röpiratának »Panslavismus oder Wallachen und Adel« feliratú fejezete. »A kolozsvári országgyűlésre egybegyült u r a k – olvassuk i t t – hadd teremtsenek csak hivatalos nyelvet és örüljenek, hogy a gyermek megszületett; a r r a azonban semmi szükség nincs, hogy valamelyik erdélyi nép nyelvét országos köznyelvnek nyilvánítsák. Ez a köznyelv nem a német lesz, de a m a g y a r sem, hanem az o l á h . . . Hiába d u g j a a kergetett strucc f e j é t a bokorba. Mihelyt k é t különböző nemzetiségű a t y a f i találkozik, akik nem értik meg egymás nyelvét, rögtön az oláhhoz folyamodnak, mint biztos tolmácshoz«. A szász kulturpolitikus egyébként s a j á t népe szempontjából nem t a r t j a aggályosnak az oláh nyelv előretörését, csupán azért hivatkozik rá, hogy gondolatsora végén annál hatásosabban emelje fel komor, intő szavát az országgyűlési rendek felé: »Urak! Szelet vettek és vihart a r a t t o k majd!« Az unió körül harccá élesedett vitában a szász történetírók és publicisták szerint könnyen alakulhatott volna ki természetes szövetség a szászok és románok között, – h a az erdélyi szász meg román közvélemény önmagában is nem oszlott volna meg a Magyarországgal való közjogi kapcsolat kérdésében. De mindkét nép soraiban akadtak súlyosszavú, köztiszteletben álló férfiak, – példaként csak Cipariu és Gooss nevét e m l í t j ü k – akik nemcsak elkerülhetetlennek, hanem egyenesen kívánatosnak t a r t o t t á k a Magyarországgal való egyesülést. A legtöbben tanácstalanul álltak és tehetetlenül vergődtek a nehéz elhatározás kényszerében. A harcban néhány szász író és politikus mégis határozottan a román megoldás mellett szállt síkra. Köztük elsősorban a regényíró Roth Dánielt, a »Transsylvania« szerkesztőjét kell kiemelnünk, akinek 1848 m á j u s á b a n Nagyszebenben névtelenül megjelent röpirata »Von der Union und nebenbei ein W o r t über eine mögliche dakoromanische Monarchie« egy ideig szenvedélyes viták középpontjá-


Pukánszky

342

Béla

ban állott. Roth Dániel Bécsben töltött theológiai tanulmányévei után J a s s y b a került német lelkésznek. I t t Flechtenmacher Keresztély t á r s a s á g á b a n és az előkelő bojár-családokkal való érintkezésben t á m a d t fel mély rokonszenve a r o m á n s á g iránt. Igaz, hogy nemsokára elhagyta J a s s y t , sőt a lelkészi pályának is h á t a t fordított és Münchenbe ment, hogy o t t orvossá képezze ki magát, de románb a r á t s á g á t változatlanul megőrizte. Erdélybe visszatérve mégis lelkészi állást vállalt Hermányban, mint közíró, m a j d mint lapszerkesztő azonban c s a k h a m a r a politikai élet sodrába kerül. Röpiratában az únió kérdését természetesen mindenekelőtt a szászok szempontjából vizsgálja. Ebben a súlyos kérdésben a z országgyűlés szerinte semmiesetre sem dönthet a harmadik rendi nemzet, a szászság nélkül, a szászoknak pedig életérdeke, hogy az únió n e jöjjön létre, m e r t ez ősi jogaiknak és politikai súlyuknak feladását jelentené. Ezért a szász nép ne tüntessen elhamarkodott módon a m a g y a r s á g mellett, a m i n t ezt a brassóiak tették, hanem őrizze meg józanságát, egységét és egyszerűen ne küldjön követeket az országgyűlésre. Pozitív j a v a s l a t a az, hogy a szászság lépjen szorosabb közjogi kapcsolatba a románsággal; közös állásfoglalásuk és törekvéseik célja pedig egy n a g y dákoromán birodalom legyen, mely Erdélyt, Moldovát és a szűkebb Romániát egyesítse az osztrák császár u r a l m a alatt. »Dácia jövője – m o n d j a Roth Dániel – egyébként is a számbelileg erős r o m á n s á g kezében van«. Román szempontból pedig szerinte egyedül a javasolt nagyromán megoldás a helyes, m e r t Erdély nélkül a jövő Romániájának »igen kedvezőtlen földrajzi helyzete lenne, s m á r ezért sem állhatna m e g sokáig, Erdéllyel együtt viszont kerek, z á r t szilárd egységet alkothatna az ország«. De igen kedvezőnek l á t j a ezt a megoldást szász szempontból is: a románság hálát érezh e t a szászok iránt, akiknek földjén mindég szabadnak tekinthette magát, így joggal remélhető, hogy a németség a megalakuló román birodalomban nemzeti jellegét megőrizve, valláserkölcsi, művelődési és politikai szempontból egyformán sokat ígérő fejlődés elé tekinthet. Érdekes, hogy Roth Dániel merész tervét a szász és román értelmiség épen olyan beteges agyrémnek tekintette, mint a m a g y a r közvélemény. A szász s a j t ó részéről az élénk képzeletű államszervező m i n d j á r t a röpirat megjelenése u t á n szigorú leckéztetést k a p : h a g y j a a b b a a r o m á n s á g izgatását, m e r t ez aligha hálálja m a j d meg »apostoli« ébresztő m u n k á j á t . A szász s a j t ó intelmeit megértj ü k : Roth Dániel terve a szászság legféltettebb kincsének, a privilégiumoknak épségben t a r t á s á r a semmivel sem n y ú j t o t t több garanciát, mint a Magyarországgal való unió, de nem vette eléggé figyelembe a német f a j i gondolatot sem, mely ekkor m á r az egész szász értelmiséget egyformán á t h a t o t t a . De érthető volt a román közvélemény idegenkedése is: h a józanul gondolkodott, a névtelen röpiratíró koncepciójában alig l á t h a t o t t egyebet, mint ravasz f o g á s t arra, hogy a románságot g y a n u b a keverje és kompromittálja; ez a koncepció – mondották az erdélyi románok politikai vezetői – inkább a gyanúsító, mint a gyanúsított jellemére vet árnyékot. Ez az ítélet néhány évtizeden keresztül változatlanul f e n n t a r t o t t a



és a románság

közt

343

m a g á t ; csak a kilencvenes években figyeltek fel R o t h Dániel röpi r a t á r a : lefordították r o m á n nyelvre, m é l t a t t á k mély megértését a románság törekvései iránt, 1918 u t á n pedig mint Nagyrománia első publicisztikai dokumentumát magasztalták. Végül a magyarsággal szemben Roth Dániel m a g a is a n n y i r a vétkesnek érezte magát, hogy a honvédcsapatok előrenyomulásakor Romániába menekült; nem is t é r t vissza többé szűkebb h a z á j á b a : szemevilágát vesztve, honvágytól gyötörve kínlódta á t életének utolsó 10 esztendejét. Rendíthetetlen r o m á n b a r á t s á g a szépirodalmi munkáiban is minduntalan kifejezésre jut. R o m á n j a i idealizált alakok; nem félvad barbárok, hanem m a g a s erkölcsi fokon álló, f e j l e t t jogérzékkel bíró, b á t o r és lovagias emberek. Különösen »Der P f a r r h o f von Kleinschenk« c. kuruckori novellájának egyik alakja, Mustez béres, valóságos Jókaihős, aki eszményien tiszta lelkével és ragyogó tehetségével az egész világot bámulatba ejti. Hasonló módon, mint Roth, gondolkodott egy ideig az erdélyi kérdésről a szászok egy másik érdekes író egyénisége, Marlin József is. Lángoló szabadságszeretete és vérmérséklete valóban emlékeztet Petőfiére, akivel a szász irodalomtörténetírók szívesen hasonlítják össze. Nyugtalan vére azonban szüntelenül egyik táborból a másikba h a j t j a . A márciusi napok lendülete magával r a g a d j a : P e s t r e megy, beáll nemzetőrnek és a szerkesztésében megjelenő »Pesther Zeitung«ban közreadja politikai p r o g r a m m j á t »Politisches P r o g r a m m an die Siebenbürger Sachsen« címen, melyben lelkes hangon próbálja megnyerni szűkebb honfitársait a m a g y a r szabadság és az unió ügyének. De csakhamar éles fordulat áll be m a g a t a r t á s á b a n , s m á r 1848 októberétől kezdve olyan szellemben szerkeszti a »Pesther Zeitung«-ot, hogy menekülni kénytelen, mikor a honvédcsapatok P e s t Budát elfoglalják. Marlin alig egy esztendő mulva osztrák szolgálatban fejezi be rövid, hányatott életét. A románság felé m á r bécsi tanulmányévei a l a t t érdeklődéssel fordul, valószínűleg egy román d i á k t á r s a ösztönzésére. E g y i k bécsi folyóiratban terjedelmes t a n u l m á n y t közöl a r o m á n nyelvről, népköltészetről és irodalomról, és sikerrel f o r d í t r o m á n népdalokat. Még fontosabb azonban, hogy szász néptársaival szemben is hangsúlyozza a románság jogos politikai igényeit és még m a g y a r b a r á t p r o g r a m m j á b a n is elengedhetetlennek t a r t j a ezeknek az igényeknek a kielégítését. Szépirodalmi művei, különösen »Baba Noak, der Walache« c. novellája és »Horra« c. töredékben m a r a d t regénye, ugyancsak tele van a románság iránt érzett rokonszenvének megnyilatkozásaival. H o r a és Kloska lázadását a liberalizmus szellemében épen úgy a nagy világszabadságharc egyik szakaszának tekinti, mint a f r a n c i a forradalmat, vagy a m a g y a r szabadságtörekvéseket, s ezért f e n n t a r t á s nélkül lelkesedik érte. A román népvezérek tragikuma szerinte az volt, hogy megelőzték k o r u k a t és »minthogy s a j á t soraikban a szabadságnak még gondolatát is megölték, a törvény bosszúja régi igájukba h a j t o t t a őket vissza«. Érdekes, hogy egyidejüleg Schuller János Károly, érdemes szász tudós merőben m á s álláspontot foglal el a románok eredetét és közjogi helyzetét illetőleg. Míg Roth és Marlin a románok római leszár-


344

Pukánszky

Béla

mazását hirdették a szépirodalomban és publicisztikában, Schuller germán eredetűeknek, vagy legalább a germánok rokonainak t a r t j a őket, s ezt a nézetét csak életének utolsó éveiben volt hajlandó revizió alá venni. Szász-román politikai kapcsolatokra nem gondol: mint a szász értelmiség legnagyobb része, Schuller is többé-kevésbbé önálló Erdély keretében l á t t a biztosíthatónak a szászság privilégiumait s ezzel zavartalan politikai meg szellemi fejlődését. 1867 u t á n megint ismételten került sor alkalmi politikai összef o g á s r a a szászság és a románság vezetői között az országgyűlésen és az országgyűlésen kívül. Mint Teutsch művével kapcsolatban említettük, a szász és román képviselők a nemzetiségi törvényjavaslatok tárgyalásánál g y a k r a n harcoltak egymás mellett, természetesen mindég elsősorban s a j á t népük érdekeit t a r t v a szemük előtt. De helyi jellegű választásoknál is szívesen szövetkeztek, magától értetődően nem a m a g y a r törekvések t á m o g a t á s á r a . Szász és román politikusok e g y ü t t csatlakoztak ahhoz a mozgalomhoz, melyet 1882ben Steinacker Ödön, a magyarországi német népi öntudatu polgárs á g politikai vezére indított abból a célból, hogy egységes arcvonalb a n egyesítse a magyarországi nemzetiségeket, valamennyi sérelm ü k orvoslására. Steinacker mindenekelőtt h a t a l m a s m u n k a kia d á s á t tervezte »Recht, Beschwerden und Forderungen der nicht magyarischen Bewohner Ungarns« címen és körlevélben anyagg y ű j t é s r e szólította fel a magyarországi nemzetiségek vezető f é r f i a i t ; a körlevélhez kérdőívet is csatolt, mely rendkívül érdekes világot vet a hazai kisebbségek fejlődésénél felmerülő szempontokra. A kezdeményezésnek országos szempontból nem lett ugyan meg a kívánt eredménye, de t u d j u k , hogy a szász meg román politikusok egymással egyetértve, egységes elvek szerint válaszoltak Steinacker kérdőíveire. Mindezek a kapcsolatok és tapasztalatok kétségtelenül az 1919ben Medgyesen kimondott csatlakozásnál is érvényesültek és Nagyrománia belső életének első éveiben legalább átmenetileg eredményesnek látszó szász-román együttműködésre vezettek. A szászromán kapcsolatoknak ezzel a legújabb szakaszával nem foglalkozunk részletesebben. Meggyőződésünk, hogy még alakulóban vannak. A legutóbbi esztendők szász publicisztikája félreérthetetlenül súlyos belső nyugtalanságot, ú j ú t a k keresését t á r j a elénk, mely elsősorban a szász-román viszony gyökeres tisztázásához f o g m a j d vezetni. EGYIK ISMERT erdélyi népi anekdota elbeszéli, miképen akarj á k Erdély népei a keresztrefeszített Megváltó testét szégyenletes helyzetéből megszabadítani és tisztességesen eltemetni. A magyar ember j ó t káromkodik és azt a j á n l j a társainak, hogy karddal kezükben harcoljanak a drága t e t e m é r t ; a szász azzal a tervvel áll elő, hogy f o r d u l j a n a k kérvénnyel a hatóságokhoz és f o g a d j a n a k prókátort, aki ü g y ü k e t sikerrel képviselje; a román azt v á r j a , hogy besötétedjék, remélve, hogy a sötétség leple a l a t t m a j d csak elszállítják valahogy a holttestet. Közben a cigány egyszerűen ellopja Krisztus testét. Bennünket m o s t nem az anekdota derűs fordulata



és a románság

közt

345

érdekel, hanem a példás egyetértés, mellyel Erdély népei az anekdota szerint – mindegyik természetadta hajlamainak és népi s a j á tosságainak megfelelően – a közös, m a g a s a b b cél érdekében egymás mellé állanak. E z t az eszményi egymásmellé állást kell megteremtenünk m a is népeink boldogulása érdekében. E g y m á s mellé azonban csak úgy kerülhetünk, h a a közös m u l t a t megbecsüljük és az egymásközti kapcsolatok megteremtésében és f e l t á r á s á b a n is – minden súrlódáson meg ellentéten túl – az összetartó, építő erőket r a g a d j u k meg és fejlesztjük tovább.* PUKÁNSZKY

BÉLA

* A s z á s z - r o m á n i r o d a l m i k a p c s o l a t o k a t alapvetően, m i n t a s z e r ű m ó d szerességgel Karl Kurt Klein v i l á g í t o t t a m e g : Rumänisch-deutsche Literaturbeziehimgen. Zwei Studien aus dem Aufgabenund Arbeitskreis der D e u t s c h forschung an den rumänischen Universitäten. Heidelberg, 1929. C i k k e m filológiai a n y a g á t j ó r é s z t e n n e k a t a n u l m á n y n a k k ö s z ö n h e t e m ; u g y a n i t t m e g t a l á l h a t ó a k é r d é s r e v o n a t k o z ó f o n t o s a b b s z a k i r o d a l o m is.


MAGYAROK A KIS-SZAMOS MELLÉKÉN

ERRŐL A TÁJRÓL, a Szamos mellékéről í r j a Berde Mária, hogy r o m á n s z ó t á r t v e t t és g r a m m a t i k á t az a p j a , amikor p a p n a k idekerült. E z az a vidék, ahol nem tudnak m a g y a r u l a Kocsis Juonok és az I s t v á n Gheorghek, jóllehet az a n y j u k »még r e f o r m á t u s « volt. A k i t hivatalos ú t j a i visznek e r r e és tájékozódik, de csak f u t t á b a n , a n n a k azt kell hinnie, hogy a m a g y a r s á g o t a végzet üldözi és régi, nagy, az őrülésig tépelődő erdélyiek viziói ködlenek fel, melyek mind, mind az a n a n k é h a t a l m á t h a r s o g j á k . Sok szám következik most. T u d j u k , hogy hamisságot is lehet igazolni velük, s az igazság g y a k r a n kicsúszik h a j l é k o n y t e s t ü k közül. De Goethenek is igaza volt: »Man s a g t o f t : Zahlen regieren die Welt. D a s a b e r ist gewiss: die Zahlen zeigen wie sie regiert wird.« E l f o g u l t s á g g a l n e vádoljon s e n k i : nem előbb állítottuk fel a tételeket s k e r e s t ü n k aztán hozzá igazolást a számok oszlopaiban. Az eredmények, a m i k e t i t t közreadunk, egy nagyobb m u n k a menete közben derengtek fel. A Kis-Szamos teljes vízgyűjtőterületét vizsgálat a l á véve l á t t u k m e g az i t t élő r e f o r m á t u s m a g y a r s á g sors á n a k n é h á n y vonását. A k i m u t a t á s o k b a n szereplő 24 községet tulajdonképpen a véletlen v á l o g a t t a össze. A 24 község kiválasztás á n a k elve az volt, hogy a vízgyűjtőterület községei közül szemügyre v e t t ü k azokat, amelyekben 1910-ben legalább 100 r e f o r m á t u s t talált a népszámlálás, de csak a b b a n az esetben, h a a kérdéses községre nézve rendelkeztünk az 1834. évi felekezeti a d a t o k k a l is, azaz, ha a község 1834-ben Doboka vármegyéhez t a r t o z o t t . TÁJUNK KOLOZS ÉS SZOLNOK-DOBOKA h a t á r o s részein, a Mezőség és a Szilágyság találkozásánál, Kolozsvár és Dés között fekszik. R é g e n t e Belső-Szolnok, Doboka és Kolozs osztoztak r a j t a , m a – sokszoros községátcsatolások u t á n – a kolozsmegyei hidalmási, kolozsvári, kolozsborsai, v a l a m i n t a szolnokdobokai, dési, s z a m o s ú j v á r i és kékesi j á r á s o k körébe t a r t o z i k közigazgatásilag. T r i a n o n u t á n t e l j e s egészében Romániához került, m a néhány kivételével ismét Magyarországhoz t a r t o z n a k a t á j falui. Vizsgálataink a t 104 községre t e r j e s z t e t t ü k ki a Kis-Szamos vízgyűtőjében, s e n a g y egységnek véletlenül összekerült t a g j a i a k i m u t a t á s o k b a n szereplő f a l u k . Geográfiai egységről v a n szó, melynek s o r s á t egységes törvényekkel i g a z g a t j a a t e r m é s z e t s ahol a történelem is n a g y j á b a n e g y f o r m a eszközökkel dolgozott. Egészen vázlatosan a n n y i t m o n d h a t u n k , hogy a k o r a i m a g y a r időkben igen gyéren megszállt területek voltak ezek, ahol idegenek megtelepedését előbb nagyobb benépesítés céljából, azután pedig a sokféle h a r c b a n és pusztulásban k i i r t o t t m a g y a r s á g pótlása végett engedte – kény-


1930

1941

591 599 2290 597 528 499 845 562 1110 762 450 2829 776 1301 517 541 1568 578 969 577 1474 4305 826 1711

639 669 2226 645 610 489 782 576 1086 739 436 3078 872 1422 566 620 1598 527 1120 692 1642 4444 774 1743


347

27995 16776 20858 26805 7055 16088 19563 21865 23619 24648 E g y ü t t : 364 397 335 indexszámokban 100 228 226 290 263 288 319 Megjegyzések: A z a d a t o k f o r r á s a : 1721: M a g y a r S t a t i s z t i k a i Közlemények, Új f o l y a m , X I I . k ö t e t . Magyarország n é p e s s é g e a P r a g m a t i c a S a n c t i o k o r á b a n 1 7 2 0 – 2 1 . , 1787; József c s á s z á r i n é p s z á m l á l á s i v á r m e g y e i összesítések a z O r s z á g o s L e v é l t á r k a n c e l l á r i a i o s z t á l y á b a n a d N r . 1339 é s 2597/1787 ( k é z i r a t o s a n y a g ) , 1834: H o d o r : D o b o k a v á r m e g y e t e r m é s z e t i és p o l g á r i E s m é r t e t é s e . Kolozsvár, 1837 ( a z a d a t o k k e l t e : 1834), a z 1869., 1880., 1890., 1900. és 1910. éviek a M a g y a r S t a t i s z t i k a i K ö z l e m é n y e k k i a d v á n y a i , a z 1930. évi l é l e k s z á m o k a S t a t i s z t i k a i K é z i r a t o s K ö z l e m é n y e k I I I . sz.-ból, végül a z 1941, évi a d a t o k az 1941. évi n é p s z á m l á l á s a l a p j á n a h i v a t a l o s h e l y s é g n é v t á r b ó l s z á r m a z n a k . Kisiklód a d a t a i t 1721-ben, 1787-ben é s 1834-ben N a g y i k l ó d s z á m a i t a r t a l m a z z á k .

Aldobolyi Nagy Miklós: Magyarok a Kis-Szamos mellékén

Lélekszámalakulás a Kis-Szamos medencéjének 24 községében ( 1 7 2 1 – 1 9 4 1 ) . L é l e k s z á m a z a l á b b i é v b e n A k ö z s é g 1941. évi 1869 1880 1890 1834 1900 1721 1910 1787 hivatalos neve 442 351 415 379 484 171 378 568 Alsótők 465 511 531 418 546 530 414 Bádok 126 1724 1610 1942 1262 2223 2257 684 Bonchida 1290 541 609 532 438 576 633 Cege 136 639 414 488 463 345 486 485 Csomafája 216 429 418 408 384 414 400 515 406 Esztény 172 619 631 786 444 845 820 Feketelak 451 198 459 388 505 519 565 297 574 Felsőtök 180 935 828 996 1125 1099 1075 616 Kendilóna 198 727 583 715 767 759 687 796 270 Kide 421 452 395 415 483 322 455 153 Kispulyon 1933 1438 1868 2185 2321 1179 2333 558 Kolozsborsa 634 455 581 593 492 627 683 252 Magyarfodorháza 1048 785 1141 1025 1095 797 414 1166 Magyarköblös 355 299 344 378 363 386 463 144 Magyarszarvaskend 401 447 389 328 430 425 511 135 Mezőszava 1022 1172 1082 1181 1013 1512 1482 666 Nagyiklód 375 Nagyiklóddal együtt 410 400 448 465 Kisiklód 949 734 717 717 818 342 890 850 Noszoly 371 411 436 443 451 373 573 189 Ördögkeresztúr 1175 855 989 1010 1277 1379 1381 351 Páncélcseh 2474 3505 2729 2759 3203 3386 3717 Szék 843 704 692 585 732 825 849 283 Szépkenyerűszentmárton 180 1082 1115 859 1145 1316 1408 1447 477 Válaszút

Aldobolyi Nagy

348

Miklós

szerült engedni – a közhatalom. Hangsúlyoznunk kell mindenesetre, hogy eddigi eredményeink szerint a m a g y a r s á g térvesztése n a g y j á b a n a XVIII. század elején megállt, t e h á t a pusztulásnak és f o g y á s n a k , melyet sokan végzetszerűnek és i m m a n e n s érvényűnek hisznek, csupán közvetlen előidézői voltak a háborúk, de a gyökerek, melyek a mély népi rétegbe vezetnek, mindvégig egészségesek m a r a d t a k . Mihelyt elült a vész, ú j élet s a r j a d t , s a további erőtlenedés megszünt. B á r az 1721. évi a d a t o k a statisztikai irodalomban többször erős k r i t i k a t á r g y á v á t e t t Acsádytól s z á r m a z n a k – egyesek szer i n t a d a t a i t 40%-kal növelve lehet csak valószinűnek t a r t a n i –, mégis t á m p o n t o t n y u j t a n a k az óriási fejlődésre, melyet az embera n y a g megnövekedése terén a régebbi irodalomtörténeti korfelsorolás szerint »az elnemzetlenedés kora« hozott, a békés és alkotó X V I I I . század! Valójában a példátlan e r ő g y ű j t é s korszaka volt ez, s h a a b a r o k k r a sok okból n e m t u d u n k egészen jó érzésekkel gondolni, mégis be kell látnunk, hogy a m a i m a g y a r tömegeket ez a kor m e n t e t t e á t a bizonytalan és öldöklő multból. Soha olyan gyors n e m volt a lélekszámnövekedés Magyarországon, m i n t a XVIII. században. Az 1787. és 1834. évi a d a t o k közt a kulmináció valószinűleg az 1831. évi n a g y k o l e r a j á r v á n y t megelőző évekre esik. E z a csapás vidékünket erősen s u j t o t t a , később, 1873-ban másodszor is végigp u s z t í t o t t a ; m i n d k é t esetben n a g y o n meglátszik h a t á s a a legközelebbi népszámlálás eredményén. A r á n y l a g kisebb csorbát okozott az 1 9 1 4 – 1 9 1 8 közti világháború. A népesség fejlődése 1930 és 1941 között is kifogástalannak; mondható; az indexszámok jól m u t a t j á k a lélekszámemelkedés l a n k a d a t l a n ütemét. A t á j egészére vonatkozt a t o t t megállapítások természetesen az egyes községeknél sok részlettel bővülhetnek. I t t néhol egészén különösen m u t a t k o z i k a stagn á l á s halálos f á r a d t s á g a . V a n n a k faluk, melyek József császár k o r a ó t a alig fejlődtek valamit népszámban, f é n y k o r u k pedig 1910 t á j á r a esik (Cege, Esztény, Kide), ismét m á s községek az első világháború ó t a a k a d t a k el fejlődésükben (Bonchida, Feketelak, Felsőtők, Kendilóna, K i s p u l y o n , Szépkenyerűszentmárton). A g y o r s előretörések r i t k a eseteinek (Kolozsborsa, Magyarfodorháza, M a g y a r s z a r v a s kend, Páncélcseh) t á j i oka v a n : jó fekvés, valamely v á r a t l a n földr a j z i energia kiteljesedése, v a g y csak egyszerűen központképzésre a l k a l m a s helyzet. Mesterséges felduzzasztások és erőszakos letörések f a l v a i n k életében nem történtek, a t á j i f o l y a m a t o k a t egyedül a történelem befolyásolta, lanyhultan, végső rezgéseiben, a m i n t az félreeső vidékeken történni szokott. Feleslegesnek t a r t o t t u k külön b e m u t a t n i a m a g y a r anyanyelvűek s z á m á n a k alakulását, minthogy a r e f o r m á t u s s á g gyarapodásából v a g y apadásából egyenes következtetés vonható minden esetben a m a g y a r s á g s o r s á r a is. Különben is pl. a s z a m o s ú j v á r i j á r á s 33 községében – ez a j á r á s a Kis-Szamos medencéjének központi


Magyarok a Kis-Szamos

mellékén

349

m a g v a k é n t fogható fel, adatai az egész t á j a t példázzák – ilyen volt az összefüggés a m a g y a r anyanyelvűek és a r e f o r m á t u s vallásúak között: magyar anyanyelvű református

1880

1890

1900

1910

1930

24,2 21,9

25,6 22,2

27,2 21,8

26,2 21,9

24,1 21,5

százalék az

} összlakosságból.

A t á j magyarsága r e f o r m á t u s és szinte kizárólag csak ez az elem magyar, – legalább is tartósan, dacolva a körülmények változásaival. A néhány százaléknyi különbség, melyet a m a g y a r anyanyelvűek és a reformátusok közt a népszámlálási adatokban találunk, jobbára á t f u t ó (Magyarszarvaskend és Szék 1930-ban öszszesen 352 főnyi falusi római katolikussága az egyetlen kivétel) és nem mindenkor feltétlenül m a g y a r anyanyelvű elemből áll (a zsidóság tájunkon igen n a g y többségben ortodox és jiddis nyelvet beszélő). I t t említjük meg egyébként, szintén csak az összehasonlítás kedvéért, hogy a szamosújvári járásban a római katolikusok 1880. évi 3,0%-a 1930-ra 2,3%-ra esett, a zsidóság 1880-tól 1930-ig szintén jelentősen a p a d t ( 2 , 6 % – 1 , 7 % ) . Elhanyagolható mennyiségekről van tehát szó akkor, amikor nagy tömegű és törzsökös lakosságot vizsgálunk, ahol csak két elem: a görög katolikus r o m á n ság és a r e f o r m á t u s m a g y a r s á g vehető számításba. A r e f o r m á t u s s á g o t illetően az anyanyelvnél nagyobb t ö r t é neti perspektivával rendelkezünk. Hodor Károly könyve, legkésőbben 1834. évi adatokkal, pontosan közli községeink r e f o r m á t u s lélekszámát. S ha némelykor van is okunk kételkedni Hodor könyvének feltétlen megbízhatóságában – romantikus kitéréseivel, bigottságra valló ömlengésekkel, a tárgyhoz egyáltalán nem tartozó és csak stílusgyakorlatnak beillő frázistömegével eléggé nehezen megemészthető olvasmány, – mégis bizonyosak lehetünk, hogy e közel 1000 oldalas könyv szerzőjét, a nemesített görög katolikus román lelkészt a maihoz hasonló elfogultsági indulatok nem vezették. A reformátusok lélekszámát mindenütt pontosan megadja, községenkint, jóllehet a görög katolikusok adataiban nem ilyen exakt és többször ellentmondásokba is keveredik. Táblázatainkban szereplő adatai tehát változtatás nélkül kerültek be, s így t e l j e s hitelességgel illeszthettük be őket a későbbi hivatalos népszámlálási eredmények közé. TÁBLÁZATUNK VIZSGÁLATÁNÁL legfeltűnőbb az, hogy a terület reformátusai lélekszámban gyarapodnak ugyan az utolsó évszázadban, de százalékos arányuk fogyatkozó tendenciájú, indexszámuk pedig mindenütt alatta m a r a d az ösiszehasonlításul feltünt e t e t t együttes lakosságnak. Különösen 1910 és 1930 közt erős a különbség a lakosság és a reformátusság gyarapodása között, de ez jórészt a világháborús véres veszteségek eltérő voltára vezethető vissza: Schneller Károly szavai szerint a világháború a ma-


Aldobolyi Nagy Miklós 350

A reformátusság számbeli alakulása a Kis-Szamos medencéjének 2 4 községében ( 1 8 3 4 – 1 9 3 0 ) . A k ö z s é g l a k o s s á g á b ó l r e f o r m á t u s v o l t 1910-ben 1930-ban 1900-ban 1880-ban 1834-ben 1890-ben % % % % % % 160 35,6 35,6 202 36,1 131 37,3 159 33,5 36,2 150 127 Alsótők 30,0 169 28,2 159 29,1 154 30,1 159 37,1 154 32,0 170 Bádok 726 31,7 755 32,0 544 32,0 33,8 772 28,5 666 360 Bonchida 34,3 102 19,0 120 17,1 19,6 12,6 68 113 9,8 108 20,3 43 Cege 99 18,8 22,5 109 26,1 125 25,6 33,6 127 104 22,5 116 Csomafája 26,2 155 31,1 135 27,7 28,7 117 21,7 111 90 142 37,0 Esztény 56,0 473 476 58,0 61,3 57,2 387 67,6 483 300 481 61,2 Feketelak 21,5 22,1 120 127 18,8 108 106 19,8 109 21,0 77 21,4 Felsőtők 344 31,0 375 34,9 42,1 38,9 419 395 437 38,8 345 Kendilóna 41,7 53,8 409 50,6 403 349 360 352 341 58,5 48,8 46,9 46,4 Kide 48,2 217 51,6 235 38,7 153 39,5 132 150 36,1 191 Kispulyon 31,4 346 12,2 349 15,0 13,7 13,9 257 325 323 16,6 14,9 239 Kolozsborsa 30,0 231 20,1 137 82 16,9 95 16,0 106 97 21,3 Magyarfodorháza 14,1 225 17,3 17,6 205 162 15,8 15,6 163 171 Magyarköblös 16,7 131 14,3 118 22,8 23,8 85 110 104 23,6 27,5 125 91 Magyarszarvaskend 24,1 41,8 62 11,6 20,2 25,2 47 84 19,8 103 98 66 Mezőszava 14,3 14,8 11,8 253 12,2 144 16,7 237 134 9,3 9,2 260 50 N a g y i k l ó d + Kisiklód 4,2 15,9 154 140 16,5 155 18,9 145 19,8 130 14,6 52 Noszoly 7,3 29,3 169 197 35,5 27,5 157 154 120 61 Ördögkeresztúr 34,4 34,1 16,4 149 10,1 17,3 17,3 239 21,1 17,6 16,9 239 209 178 216 Páncélcseh 75,9 73,5 3268 2806 76,4 75,3 73,7 2586 2087 2077 2360 Szék 84,4 60,9 55,1 503 468 454 55,0 416 60,1 55,9 312 409 Szépkenyerűszentmárton 53,4 32,6 31,0 558 477 491 37,1 34,9 380 425 479 Válaszút 36,4 34,1 A k ö z s é g 1941. évi h i v a t a l o s neve

33,6 9010 6734 8564 E g y ü t t 5894 35,1 7531 8057 34,2 34,4 34,1 34,1 A vizsgált községek 26805 19563 24648 lakossága együtt 16776 23619 21865 Indexszámokban: 160 147 100 117 141 a) a z ö s s z l a k o s s á g 130 114 153 b) a r e f o r m á t u s s á g 100 137 145 128 Megjegyzések: M i n t h o g y 1834-ben Kisiklód m é g n e m volt önálló k ö z s é g és a d a t a i t N a g y i k l ó d t a r t a l m a z t a , a z összeh a s o n l í t h a t ó s á g lehetővé t é t e l e céljából N a g y i k l ó d é s Kisiklód a d a t a i t m i n d e n esetben egyesítve m u t a t t u k ki. A z a d a t o k f o r r á s a : a z 1834. é v i e k r e nézve H o d o r : D o b o k a v á r m e g y e t e r m é s z e t i és p o l g á r i E s m é r t e t é s e . (Kolozsvár, 1837; a z a d a t o k k e l t e 1834), a z 1 8 8 0 – 1 9 1 0 . é v i e k r e n é z v e a m a g y a r h i v a t a l o s n é p s z á m l á l á s o k publikációi, a z 1930. évire R e c e n s ă m â n t u l g e n e r a l a l populaţiei R o m â n i e i din 29 D e c e m v r i e 1930. Vol. I I . N e a m , limba m a t e r n a , religie. Bucureşti, 1938.



mellékén

351

g y a r t »másképp vette igénybe,, mint a románt«. 1 Bizonyos azonban az is, hogy a román népszámlálás 33,6%-os r e f o r m á t u s s á g a még n e m jelentette a mélypontot, aminthogy egyéb tekintetben is a román uralomnak a m a g y a r s á g r a nézve k á r o s hatásai – esetleg csak másodlagos hatásokról beszélhetünk i t t – 1930 után nagyobb hatásfokkal jelentkeztek, mint előtte. E g y esetleges 1939-es román népszámlálás lényegesen kedvezőtlenebb eredményeket t á r t volna fel. Sajnos, az 1941-es m a g y a r népszámlálás vallási és nemzetiségi feldolgozásai soraink írásáig még nem kerültek nyilvánosságra s 1930 óta ú j a b b összehasonlítási alapunk nincs. A 24 falu r e f o r m á tusságának lassú térvesztése mégis a látszatnál kisebb veszedelmet rejteget nézetünk szerint. Kétségtelen, hogy a m a g y a r s á g k á r á r a különbségek m u t a t k o z t a k szinte évtizedek óta a születések száma tekintetében reformátusok és görög katolikusok között, kétségtelen, hogy szórványosan beolvadások is történtek főleg a nagy román többségü f a l v a k b a n m a g y a r részről, de a m a g y a r s á g tömegei mégsem enyésztek el, hisz akkor honnan rekrutálódtak volna Kolozsvár r e f o r m á t u s tízezrei olyan ugrásszerűen 1910 ó t a ? Természetes szaporodás révén aligha! A duzzasztást a mi kicsi t á j u n k falvaiból kiszoruló, kivágyó, kirajzó vagy kikalandozó magyarok is elősegítették, s h a ezt az állítást egyelőre nem is áll módunkban – adatok hiányában – számokkal bizonyítani, annyi minden esetre elfogadható, hogy a 100 év a l a t t 1,5%-nyi r e f o r m á t u s veszteség nagy részére bőséges magyarázatul szolgálhat. Az egyes községek részlet-adatainak figyelmes átnézése – főleg a t á j viszonyaival ismerős számára – sok érdekességet n y ú j t , s beláthatják könynyen a sötétenlátók, hogy olyan mértékű veszteségekről, melyeket elképzeltek és keserűséggel emlegettek, szó sincs. Viszont hol nyilvánul meg a félszázadnyi vagy egész évszázadnyi m a g y a r uralom, a türelem, a műveltségbeli fensőbbség, a kisugárzó erő, a több hit?! I t t vannak a százalékokon t ú l m u t a t ó igazi veszteségek! A nyers népszám tekintetében az igazi romlás nem az utolsó évszázadban, éppenséggel nem az utolsó félszázadban ( m i n t Balogh Pál hitte »A népfajok Magyarországon« c. – korábban standardnak tartott – műve írásakor), s nem a román uralom a l a t t következett el a reform á t u s magyarságra, hanem mindenek előtt a XVII. század szörnyű vérzivataraiban, a kuruc-labanc háboruk idején, azután pedig egyes községek esetében a kiegyezést követő kor hamis illuzionizmusa vezetett újabb, bár jóval kisebb és a városok erős magyarosodásával teljesen ellensúlyozott számszerű veszteségekre. De újból mondj u k : nem a számszerű adatokban érezzük mi az igazi veszteséget. A mult veszteségeire vonatkozólag érdekes meghallgatni néhány ú j szerű szempontot, – régi írásokból vesszük őket, de mégis ú j szerűek, mert nem a r o m a n t i k u s Rákosi-féle ideológiát tükrözik, 1 Schneller Károly: M a g y a r o k és r o m á n o k erőviszonyai E r d é l y b e n . T á r s a d a l o m t u d o m á n y 1940. évi 4. sz. 496. l.


Aldobolyi Nagy Miklós

352

mely – s a j n o s – közvéleményünkben a n n y i r a eluralkodott. »Magyarköblösön iskolájukkal győztek a románok. Azt ugyan csupán a bottól való félelemből állították föl 1829-ben, de a magyarság nem f é l t a vármegyétől, azért nem is szervezett iskolát, hanem a s a j á t gyermekeit is az oláh dászkál keze alá a d t a és elrománosította az a m a g y a r s á g n a g y részét.« »Nagyiklód m a g y a r községet sok puszt í t á s érte, minthogy a hadak ú t j á b a esett. II. Rákóczi Ferenc idejében a földesuraság oláhokkal pótolta a megritkult jobbágyok számát.« 2 A m a g y a r s á g és a szászság között n a g y pusztítást végeztek 1241-ben a t a t á r o k , akik a megye területére a Radnai-hágón á t nyomultak be. N a g y o n apasztotta még a m a g y a r s á g o t az 1437. évi alparéti parasztlázadás is, mely m a j d n e m kizárólag ezen a területen folyt le. Mindezeknél azonban erősebb s mondhatni, végső csapást mértek a m a g y a r s á g r a B á s t a császári vezér és Mihály v a j d a pusztításai, amelyeket a későbbi török dúlások tetőztek be. Hogy mekk o r a volt a pusztulás, világosan bizonyítja az, hogy az erdélyi részekben sehol annyi »desolata et deserta r e f o r m a t a ecclesia« nincs, m i n t éppen Szolnok-Doboka megyében. Ahol a m a g y a r s á g és a szászság elpusztult, vagy pusztulásnak indult, mindenütt r o m á n s á g tódult a helyére. A románság azonban a megmaradt magyar elemből vagy éppen semmit, vagy csak nagyon keveset olvasztott magába. 3 Valóban csak ilyen gondolkodással é r t h e t j ü k meg sok szigetszerűen fekvő m a g y a r községnek m a is töretlen m a g y a r s á g á t (Bálványosváralja, Magyardécse, Szépkenyerűszentmárton, Szék), másrészt azonban be kell látnunk azt is, hogy a magyarságot igazi veszteségek nem beolvadás révén érhetik. Fenyeget ezen a t á j o n is a b a j : a veszélyeztetett oldal a születések számának megdöbbentő csökkenése, m i n t mindenütt az országban. S száz és egy mellékokozón, álúton és hamis következtetésen keresztül egyetlen végső okként o t t sötétlik a Krisztus-hit f o r r á s á n a k eliszapoltsága a lélek mélyén. A LAKOSSÁG KORTAGOZÓDÁSÁRA VONATKOZÓLAG ismét csak két a d a t áll rendelkezésünkre: 1900-ból és 1930-ból. I t t ismét s a j n á l a t t a l kell megemlékeznünk arról, hogy éppen az utolsó évtizednek, nézetünk szerint, nagy változásai nem szerepelhetnek kimutatásainkban. Egységes korcsoport-sorozat nem áll rendelkezésünkre a m a g y a r és r o m á n kimutatások különböző volta m i a t t ; a román rendszer szerint számítva, a 2 0 – 6 4 évesek bő csoportja a m a g y a r rendszerben h á r o m csoportba is beleesik, de ismét, sajnos, nem úgy, hogy összehasonlításra mégis sor kerülhetne. Az öregek számának 2 H a n u s z István: A r o m á n o k t e r j e d é s e Szolnok-Doboka v á r m e g y é b e n . F ö l d r a j z i K ö z l e m é n y e k 1897. év 188. l. 3 Bedőházy János: A Mezőség. ( A z O s z t r á k - M a g y a r M o n a r c h i a í r á s b a n és k é p b e n , B u d a p e s t , 1901. V I I . k ö t e t 187. s köv. l.), v a l a m i n t : u. o t t (218. l.) K á d á r József: Szolnok-Doboka vármegye.



mellékén

353

bizonyos mérvű térfoglalása, a fiatalok számának csökkenése még így is megmutatkozik, k é t olyan jelenség, mely hanyatló népesedésű társadalmak jellegzetessége. Tájunkon persze ez még egészen kezdeti fokon mutatkozik 1930-ban. A m a g y a r többséget vagy legalábbis nagyobb r e f o r m á t u s tömegeket tartalmazó községek gyermekseregének száma erősen a t á j i átlag a l a t t volt 1930-ban (Kidén 16,8, Szépkenyerűszentmártonban 15,6, Feketelakon 18,3, Kispulyonban pedig 13,6% volt a 0 – 6 évesek részesedése a lakosságból). Ekkor még Szék kivételével, ahol éppen ellenkezőleg, duzzadó energiáju volt a magyarság, a kisgyermekek a lakosságnak 22,5%-át tették ki. Annál megdöbbentőbbek azután éppen Szék esetében a születési adatok az 1930 és 1940 közti évtizedről: kis összehasonlításunkban Szamosújvárral együtt különválasztottuk Széket a terület községei közül. Azért tettük, m e r t mindkettőnek különös fontossága

Szamosújvár és Szék fontosabb népmozgalmi adatai Születés 1901/10. 1931/40. Szamosújvár Indexszám 1931/35. á t l a g á b a n Indexszám 1936/40. á t l a g á b a n Indexszám

‰

Halálozás 1901/10. 1931/40.

(1900–1940). Term. szaporodás 1901/10. 1931/40. átlag

43,3 100

14,8 34 16,0 37 13,5 31

28,9 100

15,3 53 15,5 54 15,1 52

14,4 100

–0,5 –3 0,5 3 –1,6 –11

41,4 100

31,1 75 33,9 82 28,2 68

29,3 100

20,4 70 22,6 77 18,2 62

12,1 100

10,7 88 11,3 93 10,0 83

‰ Szék Indexszám 1931/35. á t l a g á b a n Indexszám 1936/40. á t l a g á b a n Indexszám

van. Szamosújvár a t á j városa, hatások, példa és divat onnan kerül a Kis-Szamos völgyének faluiba. Szék viszont a m a g y a r s á g egyetlen számottevő telepe a területen, (ennek ellenére m a is nélkülözi az orvost és nincs kövezett ú t j a ) . A számokhoz ez esetben sem kell kommentár: a szörnyű h a n y a t l á s t tökéletes valóságában m u t a t j á k be. Szamosújvár esetében azonban ezért a dekadenciáért a reformátusságot csak mintegy ötödrésznyi felelősség terheli, Szék lakosságának azonban 1930-ban 75,9%-a m a g y a r r e f o r m á t u s volt. Területünk községeinek 1930 utáni kortagozódási képét az 1930 és 1940 közti évtized születései és halálozásai f o g j á k n a g y b a n befolyásolni. Ezért igen n a g y jelentősége van a z utolsó évtized népmozgalmának: a r e f o r m á t u s m a g y a r s á g jövendő sorsa alapjában véve ekkor dőlt el.



354

A Kis-Szamos medencéje 24 községének főbb népmozgalmi adatai ezrelékben az 1900. é s 1940. közti időszakban. A k ö z s é g 1941. évi hivatalos neve

Élveszületések Halálozások Term. szaporodás 1901/10. 1931/40. 1901/10. 1931/40. 1901/10. 1931/40. évek átlagában évek á t l a g á b a n évek á t l a g á b a n Alsótők 41,8 28,1 28,5 22,8 14,8 13,3 Bádok 35,3 31,9 7,4 31,6 24,5 3,7 Bonchida 37,6 27,1 30,6 21,3 10,5 9,3 Cege 38,0 29,0 24,8 12,3 13,2 16,7 Csomafája 35,0 24,7 26,7 34,8 10,3 8,1 Esztény 46,0 24,4 5,4 26,3 19,0 19,7 Feketelak 37,3 31,8 21,9 24,0 6,0 2,1 Felsőtők 40,4 28,5 31,6 19,8 8,8 8,7 Kendilóna 35,9 27,4 27,6 25,0 2,4 8,3 Kide 33,5 15,2 22,8 19,3 14,2 7,6 Kispulyon 34,1 23,5 16,7 29,8 4,3 –6,8 Kolozsborsa 34,1 24,9 41,7 25,4 9,2 16,3 Magyarfodorháza 36,6 24,9 38,0 27,5 13,1 9,1 Magyarköblös 42,5 12,1 38,7 31,0 26,6 11,5 37,7 20,0 Magyarszarvaskend 36,7 28,3 9,4 16,7 Mezőszava 44,9 32,1 29,8 19,2 12,8 10,6 Nagyiklód 39,4 34,1 26,7 21,7 12,4 12,7 Kisiklód 39,5 28,2 26,3 24,2 13,2 4,0 Noszoly 33,3 25,4 32,8 28,7 4,6 7,4 Ördögkeresztúr 24,2 50,8 36,2 29,3 6,9 21,5 Páncélcseh 34,1 29,1 25,4 20,7 8,7 8,4 Szék 41,4 31,1 20,4 29,3 12,1 6,0 S z é p k e n y e r ű s z e n t m á r t o r 38,2 22,0 26,3 18,6 11,9 10,7 Válaszút 42,7 33,7 28,7 25,3 14,0 5,0 E g y ü t t 39,3 31,2 27,7 23,5 11,6 7,7 Indexszámokban 100 85 79 100 100 66 (1901/10 = 100) Megjegyzések: A z 1901/10. évi a d a t o k f o r r á s a a M a g y a r S t a t i s z t i k a i Közl e m é n y e k . Új s o r o z a t 46. k ö t e t . N é p m o z g a l o m k ö z s é g e n k i n t 1 9 0 1 – 1 0 . A z a d a t o k a t a M. K i r . K ö z p o n t i S t a t i s z t i k a i H i v a t a l volt szíves r e n d e l k e z é s e m r e b o c s á t a n i ; a k ö z l é s é r t e h e l y e n is h á l á s k ö s z ö n e t e t m o n d o k dr. b á r ó P e t r i c h e v i c h H o r v á t h M i k l ó s n a k és d r . T h i r r i n g L a j o s n a k . A z 1931/40. évi á t l a g a d a t o k , k i s z á m í t á s á n á l a tíz év ö s s z e a d o t t születési, illetve h a l á l o z á s i a d a t a i t osztott u k a z 1930. évi r o m á n és 1941. évi m a g y a r s t a t i s z t i k á b a n m e g a d o t t k ö z s é g l é l e k s z á m s z á m t a n i közepével.

A táblázat a d a t a i mindenkit szomoruságra indítanak, aki az erdélyi m a g y a r s á g sorskérdései i r á n t érdeklődik: aki pedig a reform á t u s s á g jövőjét aggódó szívvel fürkészi, különösen megdöbbenhet e számokon. Mi t ö r t é n t Szépkenyerűszentmártonnal, Kispulyonnal, Kidével, Feketelakkal abban a végzetes évtizedben? Évekkel ezelőtt az Ormányság községeinek születési a d a t a i t vizsgáltuk és mérlegeltük, akkoriban éreztük ezt a szívszorongatást. É s most m á r m a g y a r s á g u n k utolsó reménye, E r d é l y is így áll?! Hol van a h a j d a n i vitalitás? Ormánysági példák j u t h a t n a k eszünkbe, h a a 16,7 ezrelékes kispulyoni születési a d a t o t olvassuk, s ugyanakkor a három szomszédos községben: Vasasszentegyed Vasasszentgothárd Omboztelke

(1930-ban 86,9% r o m á n ) 25,6 ezrelék ” 94,0 29,5 ” ” ” 91,0 34,2



mellékén

355

volt az évtized születéseinek átlaga! Bizony, egyetlen o k a van a m a g y a r s á g térvesztésének a Kis-Szamos völgyében: a bölcsők megfogyatkozása. Szándékosan nem indexeljük végig a legrosszabb születési arányszámokat m u t a t ó magyartöbbségű falvakat, nem hivatkozunk a r r a , hogy v a j j o n a m e g m a r a d t születések is nem a kisebbségben levő románságtól származnak-e, nem m u t a t j u k meg, hogy általában véve a szaporátlan m a g y a r s á g lényegesen jobb anyagi viszonyok között él, mint a szapora románság, s nem idézzük a falvak lelkészeinek keserű szavait sem, melyek minden számoszlopnál lelkiismeretet ébresztőbben kérik számon a z elfogyó erdélyi hitet. Az írástudók száma mindamellett rohamosan emelkedett községeinkben. A lakosságnak közel fele m a r a d t csak a n a l f a b é t a 1930-ra, azóta az arány még tovább javult. A Kis-Szamos medencéje 24 községének írástudó lakossága 1910-ben é s 1930-ban. A község 1941. évi hivatalos n e v e Alsótők Bádok Bonchida Cege Csomafája Esztény Feketelak Felsőtők Kendilóna Kide Kispulyon Kolozsborsa Magyarfodorháza Magyarköblös Magyarszarvaskend Mezőszava Nagyiklód Kisiklód Noszoly Ördögkeresztúr Páncélcseh Szék Szépkenyerűszentmárton Válaszút E g y ü t t A lakosság

százalékában

A z írni-olvasni t u d ó k s z á m a 1910-ben 1930-ban 270 178 201 188 736 1.217 123 210 226 176 315 161 444 250 300 179 512 282 542 418 202 276 742 1.205 166 355 329 298 260 128 191 119 465 835 337 181 185 264 109 253 776 513 2.368 1.659 291 489 504 870 8.327 33,8

12.971 48,2

Megjegyzés: Az a d a t o k f o r r á s a : a z 1910. évből a M a g y a r S t a t i s z t i k a i Közl e m é n y e k ú j f o l y a m á n a k 42. kötete, a z 1930. évből R e c e n s ă m â n t u l g e n e r a l al populaţiei R o m â n i e i din 29 D e c e m v r i e 1930. – Volumul I I I . Ştiinţa de c a r t e .

Megjegyzendő, hogy a 6 éven felüli lakosságnak értelemszerűen sokkal nagyobb százaléka t u d o t t írni és olvasni m á r 1930-ban is; pontosan nem számítottuk ki, de mintegy 20%-nál több a n a l f a b é t a nem volt a r o m á n népszámláláskor, azok is jobbára az idősebb korosztályok t a g j a i közül. H a szembeállítjuk a r e f o r m á t u s többségű



356

f a l v a k a t a románokkal, n a g y különbséget tapasztalunk a magyarság j a v á r a . Közismert tény a m a g y a r s á g nagyobb művelődési készsége Erdélyben, – csak ne ötlene fel azonnal Babits mondata: » . . . m e r t nem az írni-olvasni tudók száma teszi a k u l t ú r á t . . . « 4 Amiből persze nem azt a következtetést ó h a j t j u k levonni, hogy az analfabétizmus a kívánatos állapot, csupán azt l á t j u k belőle, hogy í r á s t u d á s és igazi k u l t ú r a között Erdélynek is ezen a részén szakadék nyílt meg. VIDÉKÜNK LAKOSSÁGÁNAK TÚLNYOMÓ TÖBBSÉGE a mezőgazdaságból él. Olyan többséget tesz az agrár-elem, hogy a pontos százalékos részesedés kiszámítását is felesleges munkának ítéltük, legalábbis ebben a dolgozatban. A szamosújvári j á r á s lakosságának 1910-ben 93,6%-a volt agrár-érdekeltségű, a fennmaradó 6,4%-ból is mindössze 3,8 volt iparos és 0,9 kereskedő. Olyan a g r á r t á j j a l állunk t e h á t szemben, ahol minden gazdasági e r ő f o r r á s a földben van. Fontosnak t a r t j u k tehát a terület b e m u t a t á s á t , h a m á r helyhiány m i a t t a gazdasági helyzet taglalására nem térhetünk ki. A Kis-Szamos medencéje 24 községének területe művelési ágak szerint 1895-ben. A k ö z s é g 1941. évi hivatalos neve Alsótők Bádok Bonchida Cege Csomafája Esztény Feketelak Felsőtők Kendilóna Kide Kispulyon Kolozsborsa Magyarfodorháza Magyarköblös Magyarszarvaskend Mezőszava Nagyiklőd Kisiklód Noszoly Ördögkeresztúr Páncélcseh Szék Szépkenyerűszentmárton Válaszút

A községhatárból

E g y ü t t százalékban

kat.

szántóföld

kert

rét

legelő

erdő

698 752 2.198 1.214 731 550 1.073 611 1.324 782 691 3.267 928 1.494 715 411 1.781 518 1.724 853 1.456 4.707 1.178 1.852

47 67 111 74 55 38 57 51 115 72 42 163 53 152 45 97 86 34 88 88 98 183 49 97

274 232 1.449 255 161 230 368 176 302 341 227 1.750 259 359 394 291 749 167 220 212 251 1.690 113 1.011

35 150 2.297 632 106 267 494 219 831 79 93 1.412 202 682 90 629 880 198 908 126 832 1.435 485 743

207 941 566 749 295 221 136 528 14 850 – 182

11.481 15,3

13.825 18,4

31.508 1.962 41,9 2,6

568 1.221 742 273 417 145 194 701 995 1.811 –536

hold

nem termő összesen

15 77 632 255 33 36 96 55 110 117 102 290 185 169 60 34 45 22 170 41 141 424 120 124

1276 2220 7264 3302 1388 1345 2265 1640 2706 2241 1354 6882 2202 4082 2046 1739 3958 1090 3341 2021 3783 10523 2533 3952

12.292 3.373 75.133 16,4 4,5 (egyéb 712)

Megjegyzések: A z adatok f o r r á s a a M a g y a r Statisztikai Közlemények ú j f o l y a m á n a k XV. k ö t e t e ( M a g y a r o r s z á g m e z ő g a z d a s á g i s t a t i s z t i k á j a , 1897.). 4

Babits

Mihály:

Írás

és olvasás. N é p k ö l t é s z e t . B u d a p e s t , 1938. III. kiad.

217. l.



mellékén

357

A közölt adatok felvételi ideje ugyan a messze multban van m á r , de lényeges változás azóta sem következett be. Az erdők ezen a területen nem-igen fogyatkoztak meg, igaz, hogy 1895-ben is kevesebb volt az igazi erdő (sok kopár, erdősítésre váró területet vettek fel ekkor erdőnek ezen a vidéken). A r é t és legelő százalékos a r á n y a se csábítson senkit hamis megítélésre az állattenyésztés lehetőségeit illetően. Az év nagy részében kiégett, száraz, csupán birkalegelőnek való térségeket találunk a terület egyharmadát kitevő réteken és legelőkön. Minden megélhetés igazi f o r r á s a a megdöbbentően kevés szántóföld, amely ugyancsak nem elsőosztályú, sőt néhol nagyon is utolsó minőségű. A Mezőség omló p a r t j a i n , suvadó hegyoldalain j á r u n k . . . Szegénység és h á t r a m a r a d o t t s á g jellemzi a Kis-Szamos medencéjének gazdasági életét, földhözlapuló kis falvak és daltalan mezők, melyekből egy-egy kastély ú g y emelkedik ki, mintha kacsalábon forgó vár volna. Igaz, hogy a kastélyok gyakran egészen mesébeillően szépek, a XVIII. század széplelkei szerint, »erdélyi Versalia« a bonchidai Bánffy-kastély és a hetvenötholdas park, a kendilónai Teleki-kastély hasonlóképpen »kebelgazdagító érzeményeket költ«, – a m a g y a r nyelv azonban ugyanazon szerző szavai szerint »a kisebb tekintetű m a g y a r nemesek s a nemtelenek a j k á n oláh r á m á r a vont«. A kereskedést és mesterségeket azonban alávalónak t a r t j a a m a g y a r s á g százhúsz évvel ezelőtt is, földjeit rosszul míveli, a termelésben változatosság nincs, csupa panasz a történetíró. »A nemeseknek köz nemzeti gazdaságjokból... sertés és b a r o m t e n y é s z t e t é s b ő l . . . csaknem semmi a nemzeti jövedelem; pálinkafőzésen kívül – amit a zsidók üznek lelkesebben megyeszerte – hire-pora sincs i t t az erő- és kézmíveknek. A nemesség csupán házi szükségeit pótolja, a köznép pedig ezen felül igen kevés áruba bocsátandó durva vászon- és posztó-míveket készít, t e r mesztményjeik s készítményeik nagyobb részit önmagok emésztik el. Igás lovat felette r i t k a s á g találni a köznépnél. Helység háza az utazókra nézve egész megyében nincs. Ritkaság a köznép közt k é t ekét kiállítható gazdára találni. Nemcsak a köznép, hanem a nemesség is ezen hirelt Eldoradóban pénztelen, vagy mostoha táplálattal z s u g o r í t o t t . . . « 5 Be jól esnék azt mondani, hogy e szánalmas helyzet a régmulté! Ám a szegénység m a is akkora, mint száztíz évvel ezelőtt, mikor a nagy kolerajárvány idején »a hányólázban elnyomorodott t e s t ü holtak« elföldeléséhez még meszet sem t u d o t t a hatóság vidékszerte beszerezni. Kultúra és hit u t á n kiált, útért, több életlehetőségért, villamosságért, nyersanyagért, szakképzett munkásért, iparosért, forgalomért könyörög ennek a t á j n a k minden vezető férfia, de v a j m i nehéz a r r a a kérdésre választ adni, hogy mivel kellene igazában kezdeni?! A pap ezen a földön százados tradiciójú szegénységgel terhelten él. »Mindnyájoknak szűk és csekély kiszakasztott papi részök s csak néhol érzik ők a keresztyénség 5

Hodor

i. m . 351. k k .


Aldobolyi Nagy Miklós: Magyarok a Kis-Szamos

358

mellékén

szőllőjében fáradozásoknak jutalom-gyönyörét. Innep- és vasárnapokat kivéve délesti szolgálatot nem tesznek, általjában pedig hétköznapokon templomjaik, mint h a j d a n a J a n u s temploma békeségben, zárva vannak. De hogy is történjék különben, midőn szűk táplálmányjaikat is többnyire önkezök izzasztó f á r a d s á g a a d j a meg! S ez a vád és mentség csaknem minden felekezetű papokra illik...« 6 Menjünk el a 24 község bármelyikének r e f o r m á t u s paplakjába, de bejelentés nélkül, és nézzük meg, hogy a falu egyetlen tudományos végzettségű, könyveket t a r t ó , magyar kultúráltságú embere hozzá méltó környezetben él-e? Az anyagiakért vívott szörnyűséges harcban mindmegannyi apostolnak kellene lenniök a lelkészeknek, – de emberek vannak csak s nem is kívánhat senki emberfeletti teljesítményt tőlük sem. TERMÉSZETESNEK TARTJUK, hogy a viszonyok felvázolásánál mindvégig figyelmen kívül hagytuk a manapság v a j m i nehezen mellőzhető, szomorúan igaz valóságot: háború van. Az inségnek, a sokféle b a j n a k ezen a t á j o n is nem kis részben oka ma ez a világot öldöklő csapás. Ámde a háború mulandó, s mi olyan segítséget kér ü n k népünknek, amely valóban segítség, s nem csupán ideig-óráig t a r t ó enyhületet ad. Mélyben vannak az értékek – m e r t igenis, vannak még o t t értékek! –, mély sebekre vallanak a mutatkozó b a j o k és mélyről kell f a k a d n i a – lemondva a könnyű látszat-eredmények hízelgő sikeréről – a jobb jövőt formáló, szerető és áldoz a t o k a t vállaló segítségnek is. ALDOBOLYI

6

Hodor

i. m. 8 8 0 – 8 8 1 . l.


NAGY

MIKLÓS

AZ ARANY ÉS A KLIRING HARCA ALIGHOGY AZ ANGOL KORMÁNY ez év április 7-én közzétette a Fehér Könyvben a nemzetközi kliringunióra vonatkozó tervét, csakhamar napvilágot látott az amerikai valutarendezési t e r v is, s azóta a két angolszász nagyhatalom világgazdasági célkitűzései is oly élénken foglalkoztatják a hadviselő és a semleges államok közvéleményét, mint a német n a g y t é r g a z d a s á g problémája. De míg a német hivatalos fórumok a békebeli nagytérgazdaságnak csak a legfőbb körvonalait r a j z o l t á k meg, úgy hogy a részleteket illetőleg csupán egyes magán- vagy félhivatalos szakértők nem egy vonatkozásban eltérő véleményére vagyunk utalva, addig mind az angol, mind az amerikai kormány részletesen kidolgozott tervezetekkel lépett a nyilvánosság színe elé és az amerikai pénzügyminiszter m á r be is jelentette, hogy Washingtonba konferenciát f o g egybehívni a nemzetközi valutáris viszonyok háború u t á n i rendezésére. A szigetország világhírű közgazdasági és pénzügyi szakértője, Lord Keynes által javasolt nemzetközi kliringunió sokkalta inkább európai, hiszen a multilaterális kliring a világgazdaságban a német eredetű devizagazdálkodás rendszere mellett fejlődött ki. Ezzel szemben az Északamerikai Unió, amely immár több m i n t 22 és fél milliárd dollár értékű arany, vagyis a világ monetárius érckészletének 80%-a felett rendelkezik, az a r a n y v a l u t a helyreállításával világgazdasági térhódításának ú j ú t j a i t egyengeti. Az amerikai H a r r y White, a stabilizációs alap elnöke által kidolgozott amerikai programm a hitelező, a Keynes-féle javaslat pedig az adós államok testére van szabva. 1914 előtt az Egyesült Államok még az adós országok közé tartoztak. Az 1 9 1 4 – 1 8 - a s világháború n a g y hitelező állammá léptette őket elő, úgyhogy az 1920-as évek második felében Anglia és Amerika még vetekedtek a világhitelezői r a n g s o r első helyéért; ma már azonban nem f é r kétség ahhoz, hogy a második világháború után az Északamerikai Unió a világ legnagyobb hitelező, Nagy-Britannia pedig a világ legnagyobb adós állama lesz. A két egymással versengő t e r v – minden ellentét d a c á r a is – egy lényeges pontban egyetért, mégpedig abban, hogy az eljövendő békegazdaságban helyre kell állítani a nemzeti pénzek külföldi árának, a váltóárfolyamoknak az állandóságát, olyként, hogy ezeket az árfolyamokat egy létesítendő nemzetközi számolóegységhez rögzítenék. Ez az egység a W h i t e – M o r g e t h a u - f é l e terv szerint az Unitas, Keynes javaslata szerint pedig a Bancor lenne. A kettő között azonban lényeges különbség mutatkozik. Az U n i t a s ugyanis nem egyéb, mint a dollár számolóegység-funkciójának megnagyított mása, hiszen az Unitas 10 dollárral egyenlő, úgy, hogy r a j t a keresztül a dollárhoz volnának rögzítve a valutaszövetséghez tartozó államok váltóárfolyamai. Igaz, hogy az Egyesült Államok a háború kitörése óta kereken 4 dolláron rögzítették a fontsterling árfolyamát, s ezen az alapon az Unitas jelenleg 50 shillingnek felene meg, de ezt az amerikai elaborátum csak udvariasságból emeli ki, m e r t


I f j . Boér Elek

360

Anglia m á r 1931 őszén letért az aranyalapról, 1939 eleje óta pedig a devizagazdálkodás rendszerét követi, ú g y hogy a fonton á t jelenleg nem is lehetne az aranyhoz kötni a nemzetközi számolóegység sorsát. E z é r t halasztotta el Keynes későbbre a Bancor eszmei aranyt a r t a l m á n a k a megállapítását. Már m o s t mindkét számoló egység olyanszerű lenne, mint amilyen a h a m b u r g i M a r k Bankó volt, amely a színtiszta ezüstnek egy m e g h a t á r o z o t t mennyiségével, 8 1 / 3 g r a m m a l volt egyenlő értékű és bankpénz létére eszmei egység volt; b a n k - m á r k a érméket ugyanis nem verettek ki, vagyis ilyen készpénz nem került forgalomba. Ez a b a n k m á r k a , amelyet a XVII. században vezettek be, a hamburgi nagykereskedelem könyvpénze volt és az a k k o r i rendezetlen valutár i s viszonyok között egy szilárd számolóegységet teremtett. Az Unitas, illetve a Bancor hasonlóképpen hitelpénz lenne, de azzal a meszszemenő célkitűzéssel, hogy ehhez a számolóegységhez rögzíttessenek az Unióban tömörülő országok váltóárfolyamai. A VALUTASTABILIZÁLÁS

ESZMÉJE

MINTHOGY A PÉNZRENDEZÉSI PROGRAMMOK SARKPONTJA a stabilizálás eszméje, vessünk rövid visszapillantást ennek az eszmének a legújabb fejlődésére. Magának a valutastabilizálásnak az értelme is lényeges változáson ment á t az utóbbi évtizedekben: m á s t jelentett az a r a n y v a l u t a korszakában, mint manapság. A tiszta a r a n y v a l u t a k o r a egyébként nem is t a r t o t t olyan sokáig. Anglia u g y a n 1816. évi valutatörvénye alapján m á r 1821-ben á t t é r t az aranypénzrendszerre, de a mult században még a h a t v a n a s évekig f o l y t a h a r c az egyes valuta és a bimetalizmus hívei között. Csak a m i k o r az 1 8 7 0 – 7 1 . évi h á b o r ú u t á n a Német Birodalom is á t t é r t az aranypénzrendszerre, akkor dőlt el a küzdelem az angol irány j a v á r a . 1914 előtt mintegy h a t v a n állam követte az aranyvalutarendszert. Az aranypénzrendszernek ebben a négyévtízedes fénykor á b a n az egyes országok valutatörvényei korántsem voltak egységesek, de London volt a központi aranypiac és Anglia vezető világhitelezői helyzete messzemenően biztosította a pénzrendszer nemzetközi állandóságát. Az a r a n y v a l u t a legnagyobb világgazdasági teljesítménye az volt, hogy közös pénz-, illetve számolóegység nélkül is m e g t e r e m t e t t e a nemzeti pénzek sorsközösségét. Az 1914 előtti a r a n y v a l u t a korszakának a tanulságai azt bizonyítják, hogy a nemzetközi pénzegység önmagában véve másodrendű valutatechnikai kérdés, m e r t az intervalutáris árfolyamok állandóságát mesterien t u d j a biztosítani az a r a n y p a r i t á s . Minden nemzeti pénzegység ugyanis egy m e g h a t á r o z o t t mennyiségű a r a n y n a k felelt meg és így az é r m e p a r i t á s k é t nemzeti pénzben foglalt egyenlő mennyiségű aran y a t jelentett. A fontsterling és a dollár régi egyenlőségi árfolyama 4.86 dollár volt, ami egyértelmű volt azzal, hogy 4.86 dollárban volt ugyanannyi arany, m i n t 1 angol fontban. Minthogy pedig a bankjegyek mindenütt a r a n y r a voltak beválthatók, a nemzeti pénzek váltóárfolyamai az érmeparitástól csak a felső és alsó aranypontok


Az arany és a kliring harca

361

h a t á r a i között t é r h e t t e k el, e pontok n a g y s á g á t viszont az a r a n y nak az adóstól a hitelezőhöz való szállítási és átveretési költségei szabták meg. E z a szellemes aranygépezet az akkori nyugodt világpolitikai helyzetben n a g y szolgálatokat t e t t a világgazdasági viszonyok állandósítására, amidőn a váltóárfolyamók kilengéseit az aranypontok szűk, 1%-os h a t á r a i közé szorította, holott papírvalutáknál a váltóárfolyamok emelkedése elvileg a végtelenségig, a gyakorlatban azonban a gazdasági élet összeomlásáig terjedhet, – m e r t a közgazdaságtanban a m a t e m a t i k a végtelen jelének rendszerint az összeomlás felel meg. Az a r a n y v a l u t a é r á j á b a n a m á r Ricardo által felállított liberális tétel érvényesült, amely ú g y szólt, hogy t a n á csosabb a pénz sorsát az aranytermelés esélyeire, mintsem az emberi önkényre bízni. Ebben az értelemben a stabilizálás még egyet jelentett a pénz sorsának az a r a n n y a l való összekapcsolásával, vagyis az aranypénzrendszerrel. Az első világháború előtt még csak néhány szobatudós m e r t az a r a n y értékmérő szerepével szemben elégedetlenségének kifejezést adni, követelve a pénz vásárlóerejének állandósítását. Az a r a n y v a l u t a ugyanis csak bizonyos árkiegyenlítődési irányzatot biztosít a világpiacon, amely azonban sokszor csak nagy késedelemmel érvényesül, az egyes nemzetgazdaságokban párhúzamosan végbemenő áringadozások ellen pedig nem n y u j t védelmet. Ennélfogva az aranypénzrendszer bírálóinak egyik kedvenc érve az, hogy ez a pénzrendszer hibás a válságok felidézésében, mert a fennállása esetén végbemenő áringadozások fontos tényezői a gazdasági élet hullámmozgásainak. Az bizonyos, hogy a pénzértékingadozások az 1914 előtti á r k o n j u n k t u r á k során is számottevő arányokat öltöttek. Már pedig a d r á g a s á g a pénz vásárlóerejének sűlyedésével, az olcsóság ellenben a n n a k emelkedésével jár, s amenynyiben az áremelkedés a pénz szaporítására vezethető vissza, inflációval, a pénz mennyiségének csökkenése okozta áresés esetében viszont deflációval állunk szemben. Már m o s t az árstabilizálás egyik első előharcosa, Irving F i s h e r amerikai professzor m á r 1913-ban a pénz vásárlóerejének állandósítása mellett szállt síkra, az indexvaluta tervével azonban csak 1920-ban állott elő az első világhábor ú t követő pénzrontások h a t á s a a l a t t . J a v a s l a t a szerint a pénz vásárlóerejét árindex a l a p j á n kell állandósítani olyként, hogy áremelkedés esetén a pénz mennyiségének csökkentésével, áresés esetén pedig a pénzmennyiség növelésével kell kiegyensúlyozni és nyugvópontra j u t t a t n i az ármozgalmakat. 1 Fisher szellemes hasonlata sze1

Irving Fisher a m a g a sajátos indexvalutáját kompenzált dollárnak nevezi. E z e g y a r a n y r ú d v a l u t a lenne azzal, h o g y a dollár a r a n y t a r t a l m a v á l toznék a z á r m o z g a l m a k s z e r i n t : á r e m e l k e d é s esetén növelni, á r e s é s e s e t é n csökkenteni kellene. A p é n z e g y s é g a r a n y t a r t a l m á n a k emelése u g y a n i s csökk e n t i a j e g y b a n k r e n d e l k e z é s é r e álló s z a b a d a r a n y k é s z l e t e t és á r e m e l k e d é s t ellensúlyozó h i t e l m e g s z o r í t ó p o l i t i k á r a kényszeríti, m í g a k o m p e n z á l t ( g u m m i ) dollár a r a n y t a r t a l m á n a k l e s z á l l í t á s a növeli a z érckészletet, a m i h i t e l k i t e r j e s z t ő áremelő j e g y b a n k p o l i t i k á t t e s z lehetővé. F i s h e r elgondolása a p é n z e g y s é g a r a n y t a r t a l m á n a k l e s z á l l í t á s á r a v o n a t k o z ó l a g m e g v a l ó s u l t a z 1 9 3 1 – 3 7 . évi leértékelések idején.


I f j . Boér Elek

362

r i n t a vásárlóerejében ingadozó pénz egyes indián törzsek kezdetleges hosszmértékére emlékeztet. Ezek a törzsek ugyanis nem ismert é k még sem a yardot, sem a métert, hanem a mindenkori törzsfőnök deréköve volt a hosszúság mértékegysége. H a kövér volt a törzsfőnök, akkor kitágult a mértékegység, h a ellenben sovány rézbőrű került a törzsfőnöki székbe, akkor megrövidült. A hasonlatot tovább fűzve, azt mondhatnók, hogy a pénzpolitikai derékszíjat infláció idején kijebb, defláció idején pedig beljebb csatoljuk. Ezt lehetőleg kerülni kell, viszont a teljes árállandóság csak egy eszmény, m e r t az árváltozások nemcsak a pénz, hanem az á r u oldaláról is eredhetnek. A teljes árstabilizálás ezek szerint csak a gazdasági fejlődés veszélyeztetése á r á n volna elérhető. Gyakorlatilag teh á t az árállandósítás politikája nem törekedhet többre, mint a konjunkturamozgalmak szélsőséges áringadozásainak a kiküszöbölésére. E n n e k a szerényebb célkitűzésnek a megvalósítása viszont elengedhetetlen feltétele a váltóárfolyamok állandóságának. A mult világháborút követő valutáris káosz korszakában Európában a legnagyobb nyomatékkal a svéd Cassel és az angol Keynes emelték fel szavukat az árstabilizálás eszméje mellett. Cassel különösen azt hangoztatta, hogy a háborús pénzrontás u t á n az aranyvaluta helyreállítása az egyes nemzeti pénzek vásárlóerejének, a vásárlóerő-paritásnak megfelelő árfolyamokon t ö r t é n j é k . Keynes pedig ezenkívül kifejezetten az indexvaluta mellett szállt síkra, amidőn 1923-ban a pénz r e f o r m j á r ó l szóló művében világgá kürtölte a merész, ú j valutapolitikai elvet, amely ú g y szól, hogy a pénz belföldi vásárlóerejének az állandóságáért szükség esetén fel kell áldozni a pénz külföldi árának, a váltóárfolyamoknak az állandóság á t . A valutastabilizálás m a m á r ily módon nem a pénznek az aranynyal való sorsközösségét, h a n e m az árstabilizálást jelenti. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az árállandóság elvét nem kell föltétlenül olyan mereven formulázni, m i n t ahogy azt Keynes először tette. Ma m á r nem vonható kétségbe, hogy az árstabilizálás e g y a r á n t alapelve a jól szabályozott arany- és papírvalutának. H a pedig a nemzetgazdasági egyensúly a k á r befelé, a k á r kifelé meginog, akk o r m á r leginkább a devizagazdálkodás szigorú rendszere á l l í t h a t j a helyre a pénzrendszer szilárdságát és ezen á t vezet vissza az ú t egy szabadabb valutarendszer felé. Az a r a n y v a l u t á n a k a mult világháború u t á n t ö r t é n t újjászületésénél azonban az árstabilizálás elvét nem vették mindíg kellőképpen figyelembe. Különösen Anglia volt az, amely pénzügyi gőgből egy súlyos áreséssel j á r ó defláció á r á n 1 9 2 0 – 2 5 között újból kierőszakolta a dollárral szemben a régi par i t á s t . De az ú j a r a n y valutás korszak a m u l t világháború u t á n csak rövid ideig, 1925-től 1931-ig t a r t o t t . A páriskörnyéki békeparancsok a világgazdasági egyensúlyt ú g y f e l f o r g a t t á k , hogy az 1929 őszén kirobbant világválság nyomában a szigetország 1931 szeptember havában kénytelen volt feladni az aranyalapot és az előkelően szabad valutának elnevezett papírvalutára t é r t át. Ezzel sorozatos leértékelések következtek be az angolszász és a hozzájuk közel álló országokban. Válságpolitikai okokból még a dollár devalvációjára



363

is s o r került, dacára annak, hogy az amerikai szövetségi t a r t a l é k bank-rendszer a prosperitás idején, h a nem is bevallottan, de ténylegesen árstabilizációs politikát folytatott. 1937 közepén az volt a helyzet, h o g y Nagy-Británnia, az Egyesült Államok és Franciaország 4 0 – 4 2 % - o s arányban értékelték le pénzüket. Az árállandós í t á s eszméje azonban még ebben a bizonytalan pénzpolitikai korszakban sem m e n t veszendőbe, amint azt az angol szabadvalutakísérlet m u t a t j a , amely éveken á t egy pénzszaporítás nélküli pénzértékcsökkentést valósított meg. Ily módon a Szigetországban a belföldi á r a k a leértékelés ellenére úgyszólván változatlanok mar a d t a k , s ennek következtében kiviteli cikkeinek á r a i a világpiacon aranyértékben a f o n t értékcsökkenése a r á n y á b a n olcsóbbodtak. E n n e k az exportprémiumnak volt köszönhető, hogy az angol kivitel a világválság éveiben aránylag kedvezőbben alakult. A felfegyverkezési verseny megindulásával azonban Angliában is emelkedni kezdtek az árak. Az angol szabadvaluta-kísérletnél intézményesebben biztosítja az árállandóságot a devizagazdálkodás rendszere, amelyre 1931-ben a Német Birodalom 2 és az ő nyomában elsősorban a közép- és délkeleteurópai államok tértek át. Az aranygépezet letörésével valutacsoportok alakultak ki, mint a sterling-blokk, a dollár-blokk, a yenblokk és a devizagazdálkodás európai blokkja. 1939 elején azután Anglia, az ú j világháború kitörésekor pedig Franciaország is a devizagazdálkodást vezette be, úgy, hogy ez a rendszer az európai hadviselő feleknél általánosult. Már most az első világégést követő inflációk és deflációk t a pasztalatain okult a pénzpolitika és ezért t e t t é k m á r eleve közzé az angolszász nagyhatalmak háború u t á n i valutarendezési p r o g r a m m jukat, ami annál is inkább célirányosnak látszott, m e r t a német nagytérgazdasággal szemben nekik is fel kellett állítani világgazdasági terveiket. Míg a nagytér-gazdaság csak a világgazdaságnak egy körzetét fűzi szorosabban össze nemcsak valuta- és kereskedelempolitikai szempontból, hanem a termelés irányítása szempontjából is, addig az angolszász államok a világgazdaság rendezéséhez egyelőre ugyan csak a valutapolitika kesztyűs kezével nyúlnak, viszont világgazdasági hegemóniára irányuló törekvéseik messze túlterjednek egy kontinentális nagytér-gazdaságnak a körén. AZ A R A N Y U N I Ó AMERIKAI

TERVE

NÉZZÜK MEG KÖZELEBBRŐL az Unitas-Uniót, amelyet joggal „aranyuniónak” is lehetne nevezni. Az eddigi nemzetközi pénzszövetségek közül a legnevezetesebb a latin érme-unió volt, amelyet III. Napoleon első lépésnek t e k i n t e t t kedvenc pénzpolitikai utópiája, a világérme unió felé. A latin érme-unió 1865-ben alakult m e g a kettős – arany és ezüst – valuta megmentésére, de csak a f r a n k v a l u t á j ú államok egy részét, Franciaországot, Olaszországot, 2

A d e v i z a g a z d á l k o d á s t elsőnek N é m e t o r s z á g v e z e t t e be 1916-ban.


I f j . Boér Elek

364

Svájcot, Belgiumot, m a j d Görögországot t u d t a egyesíteni. A nemzetközi egyezmény legfontosabb rendelkezései abban állottak, hogy egységesítették az érmék veretését, s úgy az ezüst öt f r a n k é r t é k ű valutapénznek, m i n t a váltópénzeknek kölcsönös elfogadására kötelezték egymást. A latin pénzunió azzal az alapvető tanulsággal j á r t , h o g y egy nemzetközi érmének a veretése egyáltalában nem biztosíth a t j a a váltóárfolyamok szilárdságát, m e r t az érmeközösség csak addig állhat fenn, amíg a tagállamok fizetési mérlegeinek kiegyensúlyozottsága f o l y t á n állandók a váltóárfolyamok. Mihelyt valamely tagállamban infláció lépett fel, az illető ország érméi és váltópénzei papírpénzének disagiója folytán a többi t a g á l l a m b a áramlottak, úgy, hogy az érme-unió a pénzrontó állammal szemben t a r t h a t a t l a n n á vált. Eltekintve a skandináv államok 1872. évi érmeuniójától, amely a mult világháborúval gyakorlatilag épp ú g y megszűnt, m i n t a latin pénzunió, m á s nevezetesebb nemzetközi pénzszövetségi kísérletekkel ezideig nem találkoztunk. Az ú j angolszász tervek számolnak a latin érme-unió tanulságaival és ezért a legnagyobb súlyt helyezik a tagállamok fizetési mérlegeinek egyensúlyban t a r t á s á r a , de ez a cél csak a k k o r valósulhat meg, h a szilárd a tagállamok alapvető gazdasági szerkezete. A tervbevett angolszász pénzuniók m o s t m á r elvileg mindenek előtt abban különböznek a korábbi hasonló kísérletektől, hogy nem érme-uniók, hanem bankpénz-uniók, s így szem előtt t a r t j á k , hogy m a m á r a készpénz viszonylagos jelentősége a fizetési forgalomban erősen h á t t é r b e szorult, m e r t a nagybani forgalomban a készpénzt kímélő forgalom hódított tért, amelynek alapja a bankpénz. Utóbbiból n ő t t ki a giró-, a csekk- és legmagasabb fejlődési f o k g y a n á n t a kliringforgalom. De h a a bankkövetelések egyes vezető gazdasági államokban imm á r a pénz állagának több m i n t 70%-ára is rugnak, a lebonyolított pénzforgalomnak pedig több mint 90%-a esik a készpénzt kímélő forgalomra, mégis találó az a megállapítás, hogy a modern pénzrendszer egy f o r d í t o t t piramishoz hasonlítható, amelynek keskeny készpénzcsúcsán nyugszik a hitelpénz h a t a l m a s tömege. Az arany pedig elsősorban a készpénznek, de részben m á r a hitelpénznek a fedezete g y a n á n t őrizte meg a jelentőségét, ami különösen érvényre j u t n a az Unitas-szövetségnél. Igaz, hogy az U n i t a s csak törvényes nemzetközi számoló egység lenne, de a valóságban az U n i t a s tízedrészével egyenértékű dollár ép úgy betöltené ténylegesen a nemzetközi pénz szerepét, m i n t ahogy ezt a szerepet az angol f o n t 1914 előtt minden nemzetközi egyezmény nélkül is betöltötte. E z annál is inkább bekövetkeznék, m e r t az Unitas-követelések beválthatók a r a n y r a és fordítva, az a r a n y is á t v á l t h a t ó ilyen követelésekre. A latin pénzunió még egy liberálisabb korszakba esett és így nem volt egy olyan messzemenő felhatalmazásokkal felruházott központi szerve m i n t amilyen az Unitas-egyesülésnek nemzetközi központi b a n k j a lenne. Pedig ez a bank is még mindíg kevésbbé mélyrehatóan nyúlna bele a nemzetközi fizetések lebonyolításába, m i n t az angol kliring-bank. Az Unitas-szövetség központi bankja ugyanis lényegében csak kivételesen, a pénz állandósítása érdeké-



365

ben, vásárolna és adna el devizákat. F ő k é n t ez a körülmény az, amely a londoni Cityt kissé barátságosabb m a g a t a r t á s r a t u d t a hangolni a W h i t e - t e r w e l szemben, m e r t ennek az a l a p j á n a devizaforgalomnak nagyobb h á n y a d a bonyolódnék le a m a g á n b a n k o k útján, mint a központi kliring-bank felállítása esetén. Az Unitasegyesülés központi b a n k j a kezelné a legalább 5 milliárd dolláros valutastabilizációs alapot, amelyet a tagállamok felerészt állampapírokban, 1/4 részt aranyban, 1/4 részt pedig nemzeti devizákban t a r toznának befizetni, de befizethető az egész a r a n y b a n is. A részesedési a r á n y t az egyes országok aranykészletének, fizetési mérlegének és nemzeti jövedelmének együttes figyelembevételével állapítanák meg. Az a r a n y b a n szegény államoknál az első befizetésnél az a r a n y h á n y a d a 10%-ra csökkenthető. Az alap legfontosabb jogosítványa az, hogy a nemzeti v a l u t á k a t a d h a t j a és veheti szilárd á r a k o n a fizetési mérleg kiegyenlítésére, illetve az adósságfizetések megkönnyítésére. Valamely állam képviselőjének szavazati joga legfeljebb az összes szavazatok 25%-a erejéig terjedhet, egyébként az alapban való részesedésvállalása az irányadó. Annak ellenére, hogy ezek szerint az U. S. A. 25%-ra korlátozta szavazati jogát, mégis fontos vétójogot biztosít magának, m e r t csak 4/5 többséggel lehet a nemzeti pénzek relációit megváltoztatni. A tőkében szegényebb államok m á r a valutastabilizációs alaphoz való h o z z á j á r u l á s u k a t is valószínűleg csak amerikai kölcsönök felvételével t u d n á k befizetni, úgy, hogy a valutakiegyenlítő alap terve a semleges államokban is részben élénk visszahatást keltett. A tagállamok pénzpolitikai szuverénitásának korlátozása leginkább abban nyilvánul meg, hogy lemondanak váltóárfolyamuk megváltoztatásáról, vagyis a leértékelésről és a felértékelésről, elsősorban persze az előbbiről, m e r t ez a velej á r ó valutadömping révén a kivitel fokozásának h a t h a t ó s eszköze. Amellett az egyes államok egy olyan a l a p r a bíznák váltóárfolyamuk megváltoztatását, amelynek végrehajtóbizottságában a dolog természeténél fogva a tőkében gazdagabb államok dominálnának. De le kell szögezni, hogy a leértékelés kétes fegyveréhez a legtöbb állam a m ú g y is csak végső esetben szokott folyamodni, ilyenkor pedig alighanem számíthatnak a tagállamok belátására. Viszont el kell ismerni, hogy a felesleges leértékelések megakadályozása a valutáris viszonyok állandósításának conditio sine q u a non-ja. A m a g u n k részéről a váltóárfolyamok variálásánál is sokkalta nehezebb kérdésnek t a r t j u k a tagállamok kezdő váltóárfolyamainak a pénzszövetség megalakításakor való megállapítását. Már pedig ezzel a nehézséggel az amerikai elgondolás közelebbről nem néz szembe, hanem egyszerűen az a l a p r a bízza a váltóárfolyamok első megszabásának f e l a d a t á t . A gyakorlatban ez persze egyezményes alapon történne, legfeljebb külföldi kölcsönökkel édesítenék m e g a kisebb államokkal szemben esetleg alkalmazandó gyengéd erőszakot. De ennek ellenére a devizakorlátozások „mielőbbi eltörlése” nem fog olyan simán menni, m e r t az Egyesült Államok kivételével minden hadviselő államban szigorú devizagazdálkodás van bevezetve, úgy hogy csak a kötöttségek enyhítése, a h á b o r ú s á r ú h i á n y


I f j . Boér Elek

366

pótlása és az árszabályozás ezt követő feloldása u t á n lehetne egy szabadabb áralakulás a l a p j á n megrögzíteni a vásárlóerőparitások a t . A helyes valutastabilizációs árfolyam kipuhatolása nem olyan egyszerű feladat. Gondoljunk csak vissza a f r a n c i a f r a n k stabilizációjára, amelynél két év telt el, amíg 1928-ban 124 f r a n k = 1 f o n t rögzítési á r f o l y a m kialakult, holott a valutaállandósítási kísérlet megindításakor még 240 f r a n k volt a fontsterling árfolyama. Bizonyos átmeneti idő b e i k t a t á s á r a volna szükség, hogy az amerikai tervben előirányzott szabadabb intervalutáris viszonyok mellett kialakulhassanak azok a természetesebb árfolyamok, amelyeket azu t á n a nemzetközi valutapolitikai egyezmény megkötésekor le lehetne rögzíteni. Már csak a megfelelő átmeneti időszak hiányára való tekintettel is nehezen képzelhető el, hogy a h á b o r ú befejezése u t á n e g y h a m a r fel lehessen oldani a devizakorlátozásokat – a spekulatív tőkemozgalmak megrendszabályozásának a kivételével. A legális tőkemozgalmakat, mint amilyenek a külkereskedelemmel j á r ó tőkemozgalmak, az illegálisaktól sokszor oly nehéz megkülönböztetni, hogy méltán merült fel az a kétely: meg lehet-e gátolni a vándortőkék mozgalmát egy szabadabb intervalutáris rendszer mell e t t ? Ezek a bolygó tőkék sok zavart okoztak az első és második világháború közé eső bizonytalan világgazdasági korszakban. A prosperitás vége felé az Európából az Újvilágba áramló pénztőkék élezték ki annyira az amerikai tőzsdehosszt, hogy az amerikai valutapolitikai hatóságok nem t u d t a k megbirkózni vele, ami azután végső fokon 1929 őszén a newyorki tőzsdekrachra vezetett, ez pedig m á r a világválság á r n y é k á t vetette előre. Az angol f o n t n a k az aranyalapról való letérése u t á n pedig a valutablokkok leértékelési v e r s e n y f u t á s a idején a bolygótőkék egyenesen a valutapolitika vészm a d a r a i v á és egyben békegalambjaivá váltak: a változó esélyek szer i n t menekültek Londonból New-Yorkba és viszont. Ezek a bolygó tőkék könnyen f e l b o r í t h a t j á k a nemzetközi pénzpolitikai egyensúlyt, kérdés azonban, hogy különösen az á t m e n e t g a z d a s á g korában m e g lehet-e őket rendszabályozni devizakliring nélkül? Külkereskedelempolitikai téren az amerikai t e r v alig mond többet annál, mint hogy a stabilizáción kívül az alap céljai közé tartozik a külkereskedelem fejlesztése is. I t t főként a valutakiegyenlítő alap tagbetéteinek k é t h a r m a d rész erejéig az egyes állam o k n a k való visszafizetése és m á s hitelakciók vétetnének figyelembe. Világkereskedelmi szempontból az a r a n y r a való támaszkod á s bizonyos szabadkereskedelmi jelleget kölcsönöz a tervnek. De az a r a n y a t a szabadkereskedelemhez nem fűzik olyan eltéphetetlen és kizárólagos szálak, mint ahogy azt g y a k r a n feltételezni szokás. Akik ezen a nézeten vannak, azok egyoldalúan a hamisítatlan liberálizmus k o r s z a k á t t a r t j á k szem előtt, megfeledkezve arról, hogy a kapitalizmus m á r a múlt század hetvenes éveitől kezdve feudális korszakába lépett és ezzel erősen közeledett az irányított gazdaság felé. Tagadhatatlan, hogy a devizagazdálkodással járó totális külkereskedelmi irányítással, amelynél nem a vámok, hanem a tilalmak és engedélyek rendszerén s a külföldi fizető eszközök



367

hatósági kiutalásán van a hangsúly, az aranyvalutának semmiféle f a j t á j a , még egy félig-meddig k ö t ö t t aranypénzrendszer sem egyeztethető össze. Viszont vámpolitikai szempontból az aranyvaluta igen szépen megfér nemcsak a szabadkereskedelemmel, hanem a vámvédelmi irányzattal is, a m i n t azt éppen az amerikai példa oly meggyőzően bizonyítja. Ennélfogva a n n a k a tételnek, amelyet az angolszászok annyit hangoztatnak t. i., hogy ,,a világprosperitás osztatlan egész”, nem kell szükségszerűen szabadkereskedelmi reminiszcenciákat felidéznie. Az osztatlanság a világgazdaság irányításával nagyon jól összeegyeztethető, és az is bizonyos, hogy a h á b o r ú után jó darabig nem lehet m a g á r a hagyni a világgazdaságot. Nem tartoznak a kiegyenlítő alap feladatai közé, h a n e m különleges szervekre bízatnának a háború utáni újjáépítéshez szükséges tőkék előteremtése, a segélyakció és a legfontosabb nemzetközi nagykereskedelmi á r a k állandósítása. De éppen a h a r m a d i k különálló terv messzemenően belevág a valutastabilizálás kérdésébe, m e r t az alap pénzpolitikai árszabályozását közvetlen árszabályozással egészítené ki. A NEMZETKÖZI K L I R I N G U N I Ó ANGOL

TERVE

TÉRJÜNK MOST ÁT az angol tervre. Keynes leszögezte, hogy az ő személyes javaslata eredetileg az a r a n y a t nem vette figyelembe. Ezzel nyilván a r r a célzott, hogy ő többre t a r t j a az árállandósítást a váltóárfolyamok stabilitásánál, és minden bizonnyal az angol kormány kívánságára kellett engedményt tennie a gazdag szövetséges testvérnek, amikor a Bancort a r a n y a l a p r a helyezte. A kliringnek azonban több jelentése van. A bankkliring tudvalevőleg abban áll, hogy a kölcsönös követelések és tartozások beszámításával csak a mutatkozó csúcsokat egyenlítik ki. A harmincas évek elején azután a világválság mélypontján a devizagazdálkodás megteremtette a kétoldalú államközi kliringet, amelynek szerkezete lényegében az volt, hogy az egyes országok exportőrjeivel és importőrjeivel a megbízott szervek, rendszerint a k é t állam jegybankja, belföldi pénzben számoltak el, míg az államközi elszámolást a központi szervek időnként ejtették meg. A kétoldalú elszámolás azonban túlságosan merev és a legnagyobb nehézséget a kliringcsúcsok okozzák, amelyek a kétoldalú államközi elszámolás eredeti célkitűzése ellenére minduntalan felbukkantak és külön rendezést igényeltek. A berlini Verrechnungskasse azután megteremtette a multilaterális kliringet, amelyben m á r 1941-ben, tizenkét állam vett részt. E z az elszámolási pénztár azért nem t e t t még á t ü t ő jelentőségre szert, mert a totális h á b o r ú s erőfeszítésekre való tekintettel Németország – ép úgy mint Anglia – külföldi kölcsönöket vesz igénybe, úgy, hogy német kliring-adósságok keletkeztek. E z azonban átmeneti jelenség, m e r t biztosan számolhatunk azzal, hogy két olyan h a t a l m a s nagyipari állam, m i n t a Német Birodalom és N a g y Britannia, a háború u t á n mindent el f o g n a k követni kivitelük fokozására, hogy adósságaikat letörlesszék és újból hitelező állammá


I f j . Boér Elek

368

váljanak. Anglia eladósodása egyébként jóval nagyobbarányú. A német kliringadósságok 1942 közepén becslés szerint 7 – 8 milliárd m á r k a körül mozogtak, m í g Nagy-Britannia a kölcsön- és bérleti törvény a l a p j á n 1943 m á r c i u s elejéig 4.4 milliárd dollár kölcsönt v e t t fel. Ezek u t á n nem csodálkozhatunk azon, hogy az angol terv nagyobb mértékben felel meg az adós államok igényeinek is. Először is kisebb pénzügyi áldozatokat követel a tagállamoktól, másodszor a külkereskedelem erőteljesebb i r á n y í t á s á t javasolja, harmadszor pedig simulékonyabb, s ennélfogva alkalmasabb az átmenetgazdaság valutapolitikai problémáinak a megoldására. É r t h e t ő tehát, hogy nemcsak a semleges államokban talált kedvezőbb fogadt a t á s r a mint az amerikai terv, hanem egyes német sajtóhangok is elismerték, hogy jobban számol a tényleges viszonyokkal, m e r t ter e t h a g y nemzeti gazdaságpolitika folytatására, amellyel szemben Keynes m á r régóta m e g é r t é s t tanúsít. Az angol terv a l a p j á b a n véve kompromisszumot létesít a világgazdaság és az i r á n y í t o t t nemzetgazdaság között, a nagytérgazdaság kérdését viszont nyitva h a g y j a . A nemzetközi kliring m á r m o s t korántsem terjedne ki az összes államközi fizetésekre, hanem csak a csúcsfizetésekre, amelyek a szabadabb világgazdasági korszakban is a jegybankok arany-, deviza- vagy valutakészleteinek felhasználásával bonyolódtak le. Azok a fizetések pedig, amelyek ebben a korszakban egymást kompenzálták, továbbra is m e g m a r a d n á n a k a magánforgalom számára. A Keynes-tervnek ez az utólagos értelmezése némileg m e g n y u g t a t t a a Cityt, amely először abban a hiszemben volt, hogy a kliringbank az összes nemzetközi fizetéseket f e n n a k a r j a t a r t a n i m a g á n a k . A nemzetközi kliringegyesülés székhelye felváltva London és Washington lenne. A tagállamok kvótáit nem betétek, hanem a háború előtti évi átlagos kivitelnek és behozatalnak 75%-a alapján állapítanák meg. A kvótához igazodik a szavazati jog, a kisállamok azonban a végrehajtóbizottságba csak csoportonként küldhetnének ki egy közös főképviselőt és egy-egy további szavazatra nem jogosult delegáltat, aki s a j á t államának ügyeiben meghallgatandó. Ily módon a kliringunió is, mint minden nemzetközi egyezmény, kikerülhetetlenül a vezető gazdasági államok túlsúlyát biztosítja, s h a a tervezet ezt jogilag is leszögezi, az a tényleges helyzeten úgysem sokat változtat. Egyébként az amerikai és az angol valutapolitikai p r o g r a m m o k egybehangzóan az egyesült nemzeteket tekintik törzstagoknak, míg a semleges és m á s államok felvételére csak később kerülne sor. Ami a Bancornak az a r a n n y a l való lazább kapcsolatát illeti, az először is abban nyilvánul meg, hogy míg a r a n y é r t vásárolható Bancor, addig utóbbi nem v á l t h a t ó be a r a n y r a . Másodszor az Unitasszal szemben a Bancor a r a n y é r t é k e inkább megváltoztatható deflációs, vagy inflációs irányzatok kiküszöbölésére. Keynesnek ez az egészen újkeletű j a v a s l a t a lényegében a r r a irányul, hogy a nemzetközi számolóegység aranyértékének a változtatásával nemzetközi k o n j u n k t u r a p o l i t i k á t lehessen folytatni. Régi tétele ugyanis, mint jeleztük, ú g y szól, hogy a pénz belföldi vásárló erejének állandósága



369

fontosabb, mint a váltóárfolyamok állandósága. H a azonban van egy nemzetközi számolóegység, akkor a váltóárfolyamok stabilitás á n a k a f e n n t a r t á s a mellett tisztán a számolóegység aranyértékének a variálásával lehet árstabilizáló politikát űzni. 3 De a régi Keynes-féle valutapolitikai f e l f o g á s is szóhoz j u t akkor, amikor az egyes államok fizetési mérlegei körül mutatkozó egyensúlyzavaroknak kell véget vetni. Ilyenkor nem a nemzetközi számolóegység értékének, hanem az illető nemzeti pénz Bancorhoz viszonyított árfolyamának a megváltoztatása válik esedékessé. Az idevágó eléggé rugalmas szabályozás összefüggésben áll az egyenlegek u t á n fizetendő illetékekkel, valamint az egyesülés által n y ú j t h a t ó hitelekkel is. A kis jutalékon kívül ugyanis mind a követel, mind a tartozik Bancor-egyenleg u t á n évente illeték fizetendő, feltéve, hogy az egyenleg a t a g á l l a m k v ó t á j á n a k 1 / 4 -ét meghaladja. Az illeték kulcsa 1%, h a a csúcs a kvóta 1/4-e és 1 / 2 -e között mozog, ezenfelül pedig 2%. E z az illeték büntetéspénz jellegével bír, amennyiben a cselekvő fizetési mérlegű államokat a Bancor-követelések túlzott felhalmozásától, a szenvedő mérlegűeket pedig a túlzott eladósodástól a k a r j a elriasztani. Egyébként azonban a kliring-szövetség odahatna, hogy a hitelező államok n y u j t s a n a k Bancor-kölcsönöket az adós államok fizetési mérleghiányainak fedezésére, de csupán józan h a t á r o k között, m e r t h a a külföldi kölcsönök nem növelik annyival az adós ország termelékenységét, hogy az adósságszolgálat viseléséhez szükséges külföldi fizető eszközöket elő t u d j a teremteni, akkor a kamatok és törlesztési részletek teljesítése a fizetési mérleg m á s font o s tételeitől, mint a külföldi nyersanyagok behozatalától v o n j a el a külföldi fizető eszközöket, úgy, hogy a mérleg egyensúlya megrendülhet. Errevaló tekintettel a végrehajtóbizottság hozzájárulá3 V a l u t a t e c h n i k a i szempontból é r d e k e s p r o b l é m á k a t v e t f e l ez a n e m z e t közi k o n j u n k t u r a p o l i t i k a . Világfellendülések i d e j é n u g y a n i s a z á r e m e l k e d é s e l l e n s ú l y o z á s á r a növelni, v i l á g v á l s á g o k i d e j é n v i s z o n t a z á r e s é s m e g f é k e z é s é r e c s ö k k e n t e n i kellene a n e m z e t k ö z i s z á m o l ó e g y s é g a r a n y é r t é k é t – a pénzpolitika bevett allopatikus gyógymódja szerint. A Bancor a r a n y t a r t a l m á n a k az emelése u g y a n i s a z t jelentené, h o g y u g y a n a k k o r a m e n n y i s é g ű a r a n y a z o n t ú l kevesebb B a n c o r k ö v e t e l é s r e v á l t h a t ó át, úgy, h o g y a z á l l a m k ö z i f i z e t é s e k n e k ez a f o n t o s eszköze m e n n y i s é g i l e g csökkenne, a m i e v i l á g g a z d a s á g i f o r g a l m a t m e g s z o r í t a n á . E z z e l s z e m b e n a m á r f e n n á l l ó k l i r i n g - b a n k k ö v e t e l é s e k és - t a r t o z á s o k a r a n y é r t é k e g y a r a p o d n é k , a m i a r a n n y a l v a l ó f i z e t é s e s e t é n kedvező lenne a hitelező, ellenben h á t r á n y o s lenne a z a d ó s o r s z á g o k r a nézve. A n e m zetközi s z á m o l ó e g y s é g r e szóló k ö v e t e l é s e k a r a n y s ú l y á n a k i n g a d o z á s a i azonb a n a n n á l kevésbbé g y a k o r o l h a t n á n a k d ö n t ő ellensúlyozó h a t á s t , m e r t e g y felől a n e m z e t k ö z i s z á m o l ó e g y s é g r e szóló k ö v e t e l é s e k j ó v a l k i s e b b é r t é k ű e k lennének a v i l á g m o n e t á r i u s a r a n y k é s z l e t e i n é l , m á s f e l ő l p e d i g a n e m z e t i pénz e k n e k a B a n c o r h o z v i s z o n y í t o t t á r f o l y a m a n e m v á l t o z n é k . H a p e d i g világv á l s á g idején c s ö k k e n t i k a n e m z e t k ö z i s z á m o l ó e g y s é g a r a n y é r t é k é t , a k k o r a meglevő a r a n y k é s z l e t e k k e l t ö b b b a n k k l i r i n g - k ö v e t e l é s s z e r e z h e t ő m e g , s í g y megélénkülhet a v i l á g g a z d a s á g i f o r g a l o m és m e g á l l h a t a z á r e s é s . E b b e n a z esetben a r a n y b a n s z á m í t v a a B a n c o r - a d ó s o k j á r n á n a k jól és a hitelezők j á r n á n a k rosszul. M i n d e n t egybevetve, a B a n c o r a r a n y é r t é k é n e k v á l t o z t a t á s a a n e m z e t i v a l u t á k v á l t ó á r f o l y a m a i t n e m m ó d o s í t a n á , ú g y h o g y ez a p o l i t i k a elsősorban az aranykészletekkel rendelkező államokat érintené közvetlenül s ezek r é v é n befolyásolná a v i l á g k o n j u n k t u r á t .


I f j . Boér Elek

370

sával minden bancor-adós minden bancor-hitelezőtől kölcsönt vehet fel, de azzal, hogy az adós nem növelheti tartozik-egyenlegét évente többel, mint k v ó t á j á n a k 1 / 4 -ével. H a pedig a tartozik-egyenleg k é t éven á t a kvóta 1 / 4 -ét meghaladja, az adós t a g á l l a m fel van jogosítva arra, hogy egyoldalúan 5% erejéig leértékelje v a l u t á j á t a nemzetközi számolóegységgel szemben. Ennél nagyobb arányú devalváció azonban m á r csak a végrehajtóbizottság hozzájárulásával vihető keresztül. Az amerikai tervvel ellentétben t e h á t a leértékelés 5%-os h a t á r o n belül bizonyos feltételek f e n n f o r g á s a esetén az adós állam autonóm elhatározásán múlik. Azzal a tagállammal szemben azután, amelyiknél t a r t ó s egyensúlyzavar mutatkozik, a szövetség megtorlásokkal élhet. H a ugyanis valamely tagállam t a r t o z á s a meghaladja k v ó t á j a felét, a végrehajtóbizottság biztosítékok letétbehelyezését követelheti, tőkebehozatalát és kivitelét ellenőrizheti, valutatartalékainak átengedését k í v á n h a t j a ; h a pedig az adósság eléri a kvóta 3 /4 részét, a bizottság különleges rendszabályokhoz nyúlhat, így zár o l h a t j a hitelét, s ebben az esetben a többi tagállam a részére teljesítendő fizetéseket az Uniónak tartozik átutalni. A túlzott eladósodás mindenkor veszélyeztette az adós országok szuverénitását, különösen a kis országokét. Jobb is tehát, h a előre l á t h a t j á k a következményeket. A külföldi kölcsönök ellenőrzésének azután még egy előnye lehet. H a t. i. túlságosan derűlátón ítélnék meg valamely állam fizetési mérlegének jövőbeli fejlődését, akkor az adós állam legalább jó társaságban, egy előkelő nemzetközi f ó r u m n a k az égisze a l a t t tévedne. E z a körülmény t a l á n mégis visszatartaná a hitelező államokat attól, hogy veszélyeztetett kölcsöneik b e h a j t á s á n á l olyan könyörtelen szigorral j á r j a n a k el az adós országokkal szemben, mint 1931-ben, amikor ezeket az országokat valutatartalékaik utolsó maradványaitól is megfosztották. Az 1929 –33. évi világválság során szerzett tapasztalatok mind a hitelező, mind az adós országokat fokozott óvatosságra késztetik. E z a körültekintés még inkább indokolt lesz a második világháború után, m e r t a válság akkor robbant ki, amikor az aranygépezet csődjével a világgazdaság keserves zökkenők u t á n ú j vágányokra kezdett átsiklani. Nyilvánvaló különben, hogy mind az arany, mind a kliringunió a fizetési mérleg ellenőrzésével a k a r j a c s i r á j á b a n elfojtani olyan megrázkódtatások megismétlődésének a lehetőségét, mint amilyen az 1931. évi nemzetközi hitelkrízis volt. A világgazdaság t e h á t ebben a vonatkozásban mindenesetre nagyobb mértékben irányított lenne, m i n t azelőtt. Hogy azután milyen sikerre számíthat ez az irányítás, azt csak a jövő m u t a t h a t j a meg. Nagyon nehéz a fellendülés állandóságát, s így a külföldi hitel jogosultságát kétséget kizáró módon megállapítani. Gondoljunk csak arra, hogy az amerikai prosperitás csúcspontján milyen kevesen gondoltak a visszaesés lehetőségére. De el kell ismerni, hogy a k o n j u n k t u r a kilengéseinek megfékezése oly elsőrendű feladat, amely elől meghátrálni nem lehet, s a külföldi kölcsönök megfelelő ellenőrzése ezen a téren jótékony megelőző h a t á s t is gyakorolhat.



371

A kliringegyesülés azután bizonyos nyomást f e j t e n e ki a hitelezőkre, de hogy ez a nyomás jóval enyhébben nehezednék r á j u k , mint az adósokra, az elvégre is természetes, hiszen az adósnál vállalt kötelezettségek teljesítéséről van szó, míg a hitelezőknél inkább csak az jöhet szóba, hogy együttműködésre b í r j a őket az unió. Azok a t a g á l l a m o d ugyanis, amelyeknek a követelései legalább egy évig meghaladják k v ó t á j u k felét, meg kell, hogy vitassák a végrehajtóbizottsággal az egyensúly helyreállítására alkalmas intézkedéseket, maga a döntés azonban kizárólag az érdekelt hitelező tagállam kezébe van letéve. Alkalmas rendszabályok g y a n á n t a belföldi hitelforgalom kiterjesztése, a valuta felértékelése s a vámok és m á s behozatali korlátozások leépítése jönne figyelembe; N a g y kérdés azonban, hogy a hitelező államok mennyiben lesznek hajlandók arra, hogy a nemzetközi valutadoktorok ilyen érvágást h a j t s a n a k végre rajtuk. A hitelező államok vállain nyugodna azután azoknak a kiegészítő akcióknak a fedezése is, amelyeket az angol és az amerikai terv részben egyöntetűen irányoz elő. A Keynes-féle elgondolás a n y nyival szorosabb kapcsolatba hozza a valutáris unióval ezeket a j á rulékos terveket, hogy azok bancor-számlákon bonyolódnának le. Öt ilyen külön számla lenne a következő szervezetek részére: 1. a nemzetközi közegészségügyi szervezet, 2. a nemzetközi rendőrség, 3. a nemzetközi árupiac ellenőrző szervezete, 4. a nemzetközi tőkeberuházási hivatal (elmaradt nemzetgazdaságok fejlesztésére) és 5. a nemzetközi k o n j u n k t u r a ellenőrzésére alakítandó nemzetközi gazdasági t a n á c s számára. AZ ANGOL ÉS AZ AMERIKAI TERV végeredményben két lényeges pont körül t é r el egymástól: a külkereskedelem irányítása és az arany szerepe körül. Az angol p r o g r a m m sokkalta határozottabban előtérbe állítja a külkereskedelempolitikai vonatkozásokat, de vajjon mennyire t u d j a ezzel elérni az angol kivitel emelését? Az angol terv nyitva h a g y j a ugyanis a nagytér-gazdaság kényes kérdését, pedig az 1932. évi ottawai egyezmény, amellyel N a g y Britannia a dominiumokkal praeferenciális szerződéseket kötött, megteremtette a b r i t nagytérgazdaságot. H a az Egyesült Államoknak nem sikerülne a nagytérgazdaságok kialakulásának kedvező elsőbbségi kedvezmény elvét az a r a n y r a alapított világgazdasági hegemónia alapján h á t t é r b e szorítani, nem fog-e v a j j o n m a g a is regionális szerződéseket kötni? Nem kevésbbé vitás az a r a n y szerepe sem. Keynes kénytelen az arannyal kiegyezni abban a formában, hogy a nemzetközi kliringszövetség egy „aranyelszámolási valut á t ” vezetne be, amely bizonyos fokig az aranymag-, illetve aranydevizavalutára emlékeztetne. De a Bancor-szövetség nézetünk szerint nem egykönnyen kötheti be az a r a n y b o r j ú t a nemzetközi kliringunió istállójába. A b o r j ú t néha a legelőre is ki kell engedni és az adott esetben ez a legelő a világgazdasági t é r h ó d í t á s mezeje. Az Egyesült Államok terjeszkedését elvégre is nem lehet egy bizonyos fokon túl korlátozni. E z t minden bizonnyal Keynes t u d j a a legjob-


372

I f j . Boér Elek: Az arany és a kliring harca

ban, de legalább némi nemzetközi ellenőrzés alá a k a r j a helyezni az a r a n y f o l y a m v á r h a t ó á r a d á s a i t . Ha, tegyük fel, kellemesebb lenne a szigetország számára, hogy az Egyesült Államok inkább a középés délamerikai államokban terjeszkedjenek, mintsem m á s irányban, ahol az angol kivitel növelésére lehet számítani, erre nézve meg lehet kísérelni a megegyezést intra et e x t r a m u r o s : a k á r az unión belül, a k á r azon kívül a két érdekelt birodalom között. Az a r a n y r a mindenesetre inkább r á lehet ülni, m i n t a szúronyokra, de azért van valami rendellenes vonás az a r a n y felhalmozásában – manapság, amikor m á r nem a kincsgyüjtés, h a n e m a befektetés a szabály. A múlt világháború u t á n az Északamerikai Unió részben valóban véka alá r e j t e t t e a r a n y á t , időnként több milliárd dollárnyi a r a n y a t sterilizált a szükséges valutatartalékokon fölül, s amellett a világválság idején külföldi kölcsönein elszenvedett veszteségei egy darabig elvették a kedvét a hitelezésektől. De az 1941. március 11-i lend and lease-törvénnyel a helyzet megváltozott. Uncle Sam újból nagy a r á n y o k b a n hitelez, csakhogy nem hajlandó m é g egyszer eljátszani a j á m b o r szövetséges szerepét, aki megsegítette t á r sait, s amikor a háború u t á n a számlát benyújtotta, egy kis mélt a t l a n k o d á s á r á n eltűrte, hogy szövetségesei ne fizessenek. A második világháborúban m á r csak biztonságosabb formában n y ú j t külföldi hiteleket a kölcsön- és bérleti törvény alapján, amely lehetővé teszi, hogy bérleti szerződés f o r m á j á b a öltöztetett területi átengedésben kössön ki teljesítést. É s a r a n y á t sem f o g j a többé olyan nagy mértékben parlagon hevertetni, m e r t egyfelől hatalompolitikai eszközei annyira megsokasodtak, hogy külföldi kölcsönei b e h a j t á s á t h a t h a t ó s a b b a n t u d j a biztosítani, másfelől pedig éppen a valutastabilizálási t e r v i s jórészt annak a célnak a szolgálatában áll, hogy a világpiac megrázkódtatásainak lehető kikapcsolásával szilárd alapot teremtsen tőkefeleslegei kihelyezésére. H a a fegyveres gazdasági terjeszkedést nem lehet kizárni, hogyan lehessen kizárni a békés gazdasági terjeszkedést, amikor a politikai és a gazdasági hatalom között olyan bensőséges kapcsolatok állanak f e n n ? Machiavelli megfordulna sírjában, h a azt a követelést hallaná hangoztatni, hogy egy birodalom mondjon le gazdasági h a t a l m á n a k teljes kifejtéséről azért, hogy szövetségese régi világgazdasági szerkezetét helyreállítsa. A világgazdaság legsúlyosabb elváltozásai azok, amelyek az egyes nemzetgazdaságok elhibázott politikai és gazdasági struktur á j á r a vezethetők vissza. A világgazdaság bizonyos f o k ú irányít á s a a két, rövid megszakítással egymást követő világégés után elkerülhetetlennek látszik. Nagytérgazdaság, aranyunió és nemzetközi elszámolás mind a többé-kevésbbé irányított világgazdaság változatai. De a döntő kérdés az, hogy a nagy leszámolás után hog y a n f o g j á k felépíteni a z egyes nemzetgazdaságok szerkezetét, mert csak életképes nemzetgazdaságokon alapulhat életképes világgazdaság. IFJ. BOÉR ELEK


MAGYAR FIGYELŐ SZÁZNEGYVENÉVES VERS ERDÉLY ÁLLAPOTÁRÓL Iklandi György László a Doboka megyei Árokalján, gróf Bethlen J á n o s uradalmában volt a jószágok »praefectusa«. 1801-től kezdve tíz éven keresztül készítgette unalmas téli estéken a birtok verses leírását 1 György László, n o h a s ű r ű n t á r s a l g o t t a klasszikus mitológia alakjaival, csak nagyon középszerű latin műveltségű u r a d a l m i intéző volt. Árokalji énekét azonban érdemes fellapozni m a is, m e r t a m a g a egyszerűségében az egykorú közvéleményt tükrözi E r d é l y népeiről, t a n u l s á g o s a d a t o k a t r e j t m a g á b a n a közel másfél századdal előttünk élő erdélyi m a g y a r s á g tisztánlátásáról, gondolkodásáról. Minden régi í r á s megbolygatása rendszerint kétféleképpen h a t r e á n k : n é h á n y egészen mainak h i t t problémáról, vagy annak eredményeiről l e r á n t j a az »új«-ság leplét, másodsorban bizonyos történelmi igazságra és ezzel s z á m a d á s r a figyelmeztet. E történelmi igazság az, hogy a r á n y l a g azonos problémák és gondok foglalkozt a t j á k az embereket századokon keresztül, csak időnként ú j köntösben jelennek meg. A számadás pedig azt m u t a t j a meg, a m i t azóta se hoztunk helyre a hibáktól. Székelyekről, szászokról, románokról és zsidókról így szól a régi vers: 2 Árokalján lakik mind szász és mind oláh A szász felül került s a más maradt alá! Kentelke pediglen -majd csak oláhból áll Közikbe sem zsidó, sőt még cigány sem száll. A zsidó szeretne odatelepedni, De az udvar őt nem akarja szenvedni, Így is pálinkáért viszi gabonáját Némely Magyarósra: hát ha a zsidóját Helybe kapná? Bizony, ha jól gondolkodom, A zsidó nemzetre méltán bosszankodom; Hogy széjjel keringjen, megvagyon átkozva, De bezzeg a nép is megvan ostorozva, Ahová megszállott, véres verejtékit Kiszívja s szegénység borítja vidékit. A szászok közt rosszabb az ő becsülete, Füstös gugyijánák nincs olyan kelete. Mert dolgosabb népet a szásznál nem találsz Bár minden nemzetet Erdélyben felszámlálsz: Hasonlítom székely nemzethez e pontba, Egyik sem nyomja le másikot a fontba. Igaz, hogy a székely tisztább és csinosabb, De a szász fösvényebb és takarékosabb: 1 Árokalyi énekek, a z a z : Mélt. Groff B. B e t h l e n J á n o s ú r ő n a g y s á g a N e m e s Doboka v á r m e g y e i Á r o k a l y i j ó s z á g a r i t k a s á g a i n a k , s z é p s é g e i n e k és n é m e l y t ö r t é n e t e i n e k v e r s e k b e f o g l a l t leírása. Kolosváron, 1311. 8 – r . 2 A közölt s z ö v e g e k e t a XIII., X V I I I . és köv. énekekből idéztem.


Magyar Figyelő

374

Még télbe is nem ül hiába jó szívvel, Mintsem, hogy heverjen, asszony-munkát mível, S minthogy a nagy fákból építni szereti, Erős emelésben magát úgy megveti, Míg erőlködésben a béle megszakadt; Mivel a szász (ez az oláhok jegyzése) Addig nem jó gazda, míg nincsen sérvése. Az oláh kényelmesebb, ritkán szakad meg ő, Árt néki mind meleg, mind hideg levegő, Ő télbe szereti ülni a pucikba És nyárba fekünni künn a jó árnyékba; Innen van, hogy fele parlag a határa, És szüksége vagyon mindég gabonára; Szereti a jó bort meginni, de mivel Sok munkába kerül, szőlőt ritkán mivel. Ilyen némely oláh (becsület a jóknak) Ki régen teteit lakta havasoknak, Ki félenn állott és magát félre vonta Mikor a magyar a hazáért vért onta, S mikor a hazáért magát feláldozta, Az oláhokat a fátum elé hozta S tovább-tovább nagyobb számra nevekedtek S már az oláh, mely másként is szapora, Úgy ellepte Erdélyt, mint a földnek pora; Be látom az oláh menyecske fenyeget, Azért fordítsunk már mi is köpenyeget, Adjuk meg, oláhok közt a fejérnépnek, Hogy azt jól öltözve, ítélhetjük szépnek, S valljuk meg a szászok fehér cselédjekről, Hogy kevés kedvesség ragyog személyekről. Választatott hely a Tyimaftyéj kertjibe Az hová az oláh templom építtessék, Nem volt akkor senki, akinek ne tessék: Mit gondolnak mit nem? változik az eszek, Nem tetszik a templom-hely, olyan hírt veszek, Jelentem a grófnak: felel ő nagysága: Oláhoknak mindjárt teljék kívánsága, Ahol nékik tetszik, oda építtessék Templomjok, legszebb hely erre rendeltessék. Ma a mozik, kávéházak és italok neveit m a g y a r o s í t j u k . Akkor a lovakét kellett. Az indíték azonban ugyanaz. Az elnevezésben a gróf szokása ez: Hogy idegen nyelven egy lovat sem nevez, Nincs istállójában tanácsa Rómának És parlamentuma nagy Britanniának, Minden ló magyarul igaz nevét kapta: Úgymint Csinos, Szárcsa, Gyémánt, Szennyes,


Lapta,

Magyar Figyelő

375

Pajkos, Nyalka, Kakas, Rendes, Dali, Bezzeg, Zúg, Forgó ménlovak, most ezek vagynak meg. A maga m e n t s é g é r e : Nem öntetett minden ember egyformára; Aki hát nem ilyen, ne vegye magára; Én amint érzettem, úgy is írtam rólok, Tapasztalásomból, nem másunnan szólok. Közli:

A NÉMETEK ERDÉLY GAZDASÁGI É L E T É B E N N a g y érdeklődéssel n y ú l t u n k Jinga Viktornak, a kolozsvári r o m á n kereskedelmi akadémia volt t a n á r á nak a nagyszebeni Transilvania c. folyóiratba f e n t i címen közölt tanulmányához.* J i n g a nemcsak a tudományos, hanem a politikai életben is tekintélyes szerepet játszott, s így a német és r o m á n nép együttéléséről való mondanivalói bizon y á r a érdeklődésre t a r t h a t n a k számot. A tanulmány olvasása közben sajnos, kiderült, hogy a cím igényesebb a tartalomnál, m e r t a szerző meg sem kísérli a németségnek a bécsi döntés előtti Románia gazdasági fejlődésére gyakorolt h a t á s á t felmérni, hanem megelégszik a szászok, s köztük is elsősorban a barcasági szászok gazdasági szerepének és erejének néhol nagyon is felületes vizsgálatával. Igaz, szinte lehetetlen a n n a k a megállapítása, hogy egy ország gazdasági életében m e k k o r a szerepe v a n egyik vagy másik nemzetiségnek. A szászok élete azonban valóban h á l á s terepet n y u j t ilyenszerű vizsgálódásokra, m e r t ennek a népnek céltudatos elzárkózása és hagyományos elkülönülési h a j l a m a Erdély* Victor Jinga: G e r m a n i i î n econom i a t r a n s i l v a n ă . N a g y s z e b e n , 1942. K ü l ö n l e n y o m a t a Transilvania 1942. évi 2 – 3 . számából.

SALAMON

SÁNDOR

ben külön felmérhető, öncélú szász gazdasági életet hozott létre. Alig van r á példa, – különösen a liberalizmus korában, – h o g y egy n é p gazdasági életét ennyire a közösségi élet szolgálatába t u d j a állít a n i s abban csupán eszközt lásson a r r a , hogy anyagi és szellemi önállóságát megőrizze. A szász gazdasági élet szigorúan nemzeti alapon állt a k k o r is, amikor e r r e alig volt példa E u r ó p á b a n , s a szociális elvet olyan mértékben sikerült megvalósítania, ahogyan azt a liberális szemléletű gazdaság-elmélet a m u l t b a n el sem t u d t a képzelni. Évszázadok a l a t t szerzett gyakorlotts á g edzette m e g őket e r r e a közösségi életformára, melyre az elmult k é t évtizedben mi is m i n t p é l d á r a hivatkoztunk. Bizonyára ennek a felismerése indította J i n g á t is a kérdés vizsgálatára, s h a nem f u karkodik a romániai németség dicséretével, az nem az ezidőszerinti szoros német-román kapcsolatokkal, hanem az erdélyi szászok szorgalmának és tehetségének elismerésével m a g y a r á z h a t ó . A román uralom – állítja J i n g a – az erdélyi gazdasági élet szám á r a sokkal kedvezőbb fejlődési lehetőséget biztosított, m i n t a magyar, s a szinte példátlan fejlődésnek előnyeit a r o m á n s á g és a nemzetiségek – elsősorban a gazdasági életben tevékeny szászság – e g y a r á n t élvezhették. E z t a merész megállapítást azonban sem t a pasztalataink, sem a felsorolt ada-


Magyar Figyelő

376 tok nem igazolják. Állítását a szövetkezeti és hitelélet, az ipar és kereskedelem adataival igyekszik bizonyítani, s h a vizsgálódása szűk t e r ü l e t r e is v a n korlátozva, mégis abban n é h á n y s z á m u n k r a is érdekes megállapítással és a d a t t a l találkozunk. A szövetkezeti szervezetekről közzétett számai elégtétellel töltenek el. A Romániához csatolt m a g y a r területek 2215 szövetkezetének 35 százaléka, a 361.014 főnyi t a g t á b o r 45 százaléka m a g y a r volt, s népességi a r á n y u k a t messze túlhaladó a németek részesedése is. A szászoknál inkább a hitelszövetkezetek t u d t a k gyökeret verni, nálunk nagyon erős volt a fogyasztószövetkezeti mozgalom is. A R a i f f eisen-jellegű hitelszövetkezetek – népi s a j á t s á g o k h o z és helyzethez f o r m á l v a a németországi példát – a középkori együvétartozás szellem é t erősítették meg a szászok között s olyan nemzeti jellegű gazdasági szervezetet teremtettek, amely különösen a szászok földbirtokpol i t i k á j á n a k volt legeredményesebb eszköze. F e l a d a t u k h á r m a s volt. Segíteniök kellett a b a j b a j u t o t t szász e m b e r t a talpraállításban. H a erre m á r n e m volt lehetőség, gondoskodniok kellett arról, hogy az eladó föld ismét szász kezekbe kerüljön. S végül a szövetkezetek f e l a d a t a volt aktív birtokpolitika kezdeményezése is: birtokszerzés és belső telepítés. A főhatalomváltozáskor m á r csaknem minden szász községben működ ö t t szövetkezet s az önálló gazdák n a g y többsége m á r szövetkezeti t a g volt, a r o m á n uralom t e h á t alig h o z h a t o t t változást a szász szövetkezeti életben, – a m i n t J i n g a megállapítja. Annál nagyobb elégtétellel foglalkozik a bankok fejlődésével, amelyek s z á m á r a a r o m á n uralom – szerinte –; h a t a l m a s fejlődés lehetőségeit t e r e m t e t t e meg. E r ről azonban nemcsak a Revisionsverband multban kiadott jelentései, de még a szerző által közölt adatok sem győznek meg. A mérlegek nyers számainak összehasonlítása

i t t keveset mond, hiszen a valuta értéke egészen m á s volt 1912-ben, mint 1930-ban. Az egykor 40 milliós s a j á t tőkék 811,3 millió lejre, a 120 millió k o r o n á s betétállomány 3,139.8 millió lejre emelkedett u g y a n e tizennyolc év alatt, de a l e j értéke az a r a n y k o r o n á n a k csak harmincadrésze volt s így tényleges fejlődésről beszélni nem lehet. S a Revisionsverband jelentéseinek ismeretében azt is t u d j u k , milyen súlyos panasza volt a szász bankszervezetnek, hogy a Román Nemzeti Bank nem egyenlő mértékben biztosítja s z á m u k r a a viszleszámítolási hiteleket, 1920-ban a szász bankok s a j á t tőkéi 91,1 millió lejt jelentenek, a részükre engedélyezett viszleszámítolási hitel pedig csak 2,3 millió lej. A r o m á n bankok viszleszámítolása u g y a n a k k o r messze felülmulja s a j á t tőkéik öszszegét. A helyzet csak 1929 után, a l e j stabilizációjával kezd javulni, amikor a Nemzeti Bank üzleti politikájában a nacionalista szempontok mellett a kereskedelmi szempontok is érvényesülnek. De még a legkedvezőbb időpontban, 1931ben sem a n n y i r a méltányos a Nemzeti Bank, hogy nagyobb viszleszámítolást biztosítana a szász bankoknak, m i n t azok s a j á t tőkéi. Az előbbi összege ebben az évben 578 millió lej, utóbbié viszont 848 millió lej. Hogy mennyire nem egyenlő a mérték, azt egy p á r évvel későbbi a d a t eléggé bizonyítja. A nagyszebeni Albina 100 milliós alaptőkével 186 millió viszleszámítolást élvez, a 82 milliós alaptőkéjű Nagyszebeni Általános Takarékpénztár, a legnagyobb szász bank, mindössze 32 millió lejt. Igaz, a 40 milliós alaptőkéjű Kolozsvári Takarékpénztár – ez a m a g y a r intézet – csak 3 millió 600 ezer lejt. De a szászok m á s okból sem volt a k b a n k j a i k n a k a román uralom alatti szerepével megelégedve. Félix Liess könyvében, melyet az erdélyi szász bankokról írt, panaszolja, hogy ezek eredeti hivatásuktól eltértek s azon az úton vannak, hogy


Magyar Figyelő

377

népi szervezetek helyett közönséges üzleti vállalkozásokká v á l j a nak, magukévá téve az ország többi b a n k j a i n a k k a m a t - és osztalékpolitikáját. A bankok a szász társadalom legszélesebb rétegeinek érdekeivel és életével voltak összefonva s f e l a d a t u k n a k a m u l t b a n a népi szolgálatot tekintették, 1918 u t á n viszont ennek a t u d a t a egyre halványul s az általános gazdasági morál sűlyedése következtében egyre távolabb kerülnek régi, nemes célkitűzéseiktől. Kedvezőbb volt a bankokénál az ipar fejlődése, hiszen E r d é l y számára, amely nyersanyagokban, tőkében, képzett munkáselemben és üzleti szakértelemben a román Ókirályságnál sokkal gazdagabb volt, a szinte kizárólag a g r á r i u s Romániában n a g y ipari és kereskedelmi lehetőségek t á r u l t a k fel. E z a szakértelem, tőke, munkáselem és szervezet azonban nem a románok kezében volt – J i n g a panaszkodik, hogy m a is kevés a román érdekeltség az iparban – s így a román kormányok egyik legfontosabb megoldandó f e l a d a t u k n a k tekintették, hogy ezt az i p a r t megfosszák m a g y a r v a g y n é m e t jellegétől és r o m á n n á tegyék. Mivel azonban ehhez nem állt rendelkezésükre a szükséges tőke, a kitűzőt célt csak erőszakosságig menő állami beavatkozással lehetett elérni. Így indult meg a nacionalizálás jelszavával előbb a kisebbségi, m a j d általában az erdélyi gazdasági élet ellen az az eredményes hadjárat, melynek c é l j a : az összes gazdasági erőknek Bukarestben való összpontosítása. Az erdélyi jellegű román nemzeti p á r t és a liberális p á r t között kiélesedő harcn a k részben gazdasági rugói volt a k : védekezés az ellen, hogy E r dély összes gazdasági j a v a i a liberális p á r t t a g j a i n a k v a g y intézményeinek birtokába kerüljenek. A J i n g a által közölt adatokból a r r a kell következtetnünk, hogy ez a nacionalizálási folyamat n e m j á r t teljes sikerrel. 1938-ban megvizs-

g á l j a 441 erdélyi r é s z v é n y t á r s a s á g igazgatóságának, felügyelőbizotts á g á n a k és cégvezetőinek – 3854 személynek – nemzetiségi összetételét. A románok száma mindössze 1079, a tényleges kereskedelmi vezetést végző 391 cégvezető között pedig csak 56. A románok számára valamivel kedvezőbbek ennél azok az adatok, amelyek a Romániához került m a g y a r terület e k összes egyéni cégeinek nemzeti megoszlását m u t a t j á k . A 68.913 cég közül r o m á n n a k volt tekinthető 23.631, egyéb nemzetiségnek 27.587, zsidónak 17.695. Az egész terület gazdasági életére vonatkozó nemzetiségi a d a t a azonban nem sok v a n a szerzőnek, figyelemreméltóak azonban a B r a s s ó helyzetét bemutató számok. A v á r o s lakosságában az 1941. évi népszámlálás még mindíg 27.600 m a g y a r t talál, igaz, a románok száma 47.600-ra emelkedett, a szászok lélekszáma pedig 17.500. A v á r o s kereskedőinek és iparosainak nemzetiségi megoszlását J i n g a az alábbiakban a d j a : 1916

1937

kereskedő magyar román szász zsidó

73 77 307 86

453 424 535 276 iparos

magyar román szász zsidó

362 180 405 58

661 185 587 72

A román iparosok száma tehát, az állam t á m o g a t á s a ellenére sem emelkedett, s a szerzőnket is meggondolásra készteti. A brassói székhellyel bíró részvénytársaságok tőkéjében a szászoké a döntő túlsúly 65.7% -os részesedéssel, a m a g y a r o k t ő k e a r á n y a csupán 8.1%, a románoké 6.3%. S mégis Brassó n a g y i p a r a m a túlnyomóan r o m á n n a k mondható, m e r t számos, többnyire állami jellegű s


Magyar Figyelő

378 b u k a r e s t i székhellyel bíró vállalat létesített Brassóban gyártelepet. Szerzőnk sajnálkozik u g y a n azon, hogy a helyi r o m á n kezdeményezések vállalkozási kedv, tőke és hagyományok hiányában nagyon szerények, mégis n e m kis elégtétellel szögezi le, hogy Brassó n a g y i p a r a a r o m á n uralom következtében mérhetetlen fellendülésnek indult, s ez

1919 1939

Ipartelepek száma

Befektetett tőke (1000 lej)

Alkalmazott energia (HP)

Munkáslétszám

1,161 1,760

1,048 26,948

182,000 333,894

81,539 154,921

Természetesen a m i a b e f e k t e t e t t tőkét és a termelés értékét illeti, ezek az a d a t o k semmit n e m mondanak, hiszen m á s volt a pénz értéke 1919-ben, mint 1939-ben. A vállalatok száma azonban 52%-kal, a felhasznált lóerő 84%-kal, a munkáslétszám pedig 90%-kal emelkedett húsz év alatt. Kétségtelen, hogy a román g y á r i p a r különösen az utolsó években jelentősen fejlődött, igen n a g y mértékben volt foglalkoztatva – s ennek a gyáriparn a k közel fele a megszállt m a g y a r t e r ü l e t r e j u t o t t . Ezek az adatok azonban a k k o r válnak igazán értékesekké, h a összehasonlítjuk őket a magyar gyáriparnak ugyanerre a k é t évtizedre vonatkozó adataival.

1921 1939

a város m a a román termelő munkának, k i t a r t á s n a k és szorgalomn a k valóságos példaképét n y u j t j a . De nemcsak Brassó esetében, han e m Erdélyre vonatkoztatva is n a g y súlyt helyez a n n a k megvilágít á s á r a , hogy az elszakítás két évtizede mekkora h a t á s s a l volt a n a g y i p a r fejlődésére. E n n e k a fejlődésnek a d a t a i t alábbiakban a d j a : Termelés értéke (1000 lei)

A trianoni Magyarországon az első években – s ez egészen természetes – úgyszólván s t a g n á l t a nagyipar, s az 1921-es a d a t o k a szűkreszabott ország vergődését m u t a t j á k . A pénzügyi szanálás u t á n azonban h a t a l m a s fejlődésnek indult a m a g y a r ipar, s m a az országban jóval több ipari üzem van, mint volt 1913-ban, s természetesen jóval nagyobb kapacitás, lóerőszám mellett sokkal több m u n k á s t is foglalkoztatnak. A munkabérek összege pedig az 1921-es béreknek csaknem tízszeresére emelkedett. Az alábbi összehasonlítás élénken mutatja iparunk fejlődését u g y a n a b b a n az időszakban, amelyre J i n g a adatai is v o n a t k o z n a k :

Ipartelepek száma

Munkáslétszám

Termelés értéke (P)

Alkalmazott energia (HP)

2,124 4,334

152,591 341,636

979,388 3,767,605

825,795 1,171,971

Magyarországon t e h á t a g y á r a k száma 104%-kal, a munkáslétszám 124%-kal, a lóerő 42%-kal emelked e t t tizennyolc év alatt. H a ezeket az a d a t o k a t J i n g a erdélyi a d a t a i v a l összehasonlítjuk, természetesen egészen m á s megállapításokra f o g u n k jutni, mint ahogy ő j u t o t t . Mert h a azt a kérdést nem is v e t j ü k fel, milyen mértékben fejlődött E r d é l y iparához viszonyítva az Ókirályság ipara, s mennyi hasznot húztak a fejlődésből a kisebbségek, a k k o r is

4,447 33,559

beszédes bizonyítékát k a p j u k annak, hogy a m a g y a r ipar a vizsgált időszakban nagyobbarányú fejlődésen m e n t át, mint Erdély ipara, s így ez utóbbi minden látszólagos fejlődés mellett is kedvezőtlenebb körülmények közé került Romániában, mint h a Magyarországhoz tartozott volna. A trianoni Magyarországon európai színvonalú ipar támadt k é t évtized a l a t t s ma ú t b a n vagyunk a nyugati értelemben vett iparosodás felé. Jinga ada-


379

Magyar Figyelő t a i számunkra nem egy h a t a l m a s fejlődés bizonyítékait n y ú j t j á k , hanem a r r ó l győznek meg, m i t veszít e t t ü n k az ipari fejlődésben is az elszakítás következtében. Jinga céljául annak a bizonyítás á t tüzte ki, hogy Romániában a németség gazdasági felemelkedésének semmi nem állta ú t j á t , sőt ennek feltételei kedvezőbbek voltak, mint Magyarországon. A fejlődés a d a t a i t is – érthetően – ebből a szempontból csoportosítja s n e m vesz t u d o m á s t azokról az állami és t á r s a d a l m i tendenciákról, amelyek ennek a felemelkedésnek a k a r t á k több-kevesebb sikerrel ú t j á t állani. Lehet, hogy az uralomváltozás első idejében kedvező lehetőségek kínálkoztak, de ezek részben elmultak, részben veszendőbe mentek. Új és nehéz helyzetbe kerültek a szászok is, s azok az eszközök, amelyek régebben a kisebbségi életharcban h a tásosok voltak, lassan kicsorbultak vagy kettétörtek. 1937-ben gazdasági tanácsuk h a t á r o z a t i j a v a s l a t o t f o g a d el, mely így szól: „A gyűlés felszólította legfőbb politikai testületünket, hogy a legkeményebb ellenállást t a n u s í t s a a nekünk még m e g m a r a d t életlehetőségek területeire tervezett állami beavatkozás ellen, m e r t ebben az esetben m á r dolgozó népünk legszélesebb rétegeiről van szó, akiket nem szabad egyszerűen az u t c á r a dobni és kenyértelenné tenni. Ebben a kérdésben nincs semmiféle m e g h á t r á l á s és megalkuvás, m e r t az ilyen m a g a t a r t á s népünk halálát jelentené.” Határozott, kemény, félreérthetetlen szavak ezek, s olvasásuk még jobban meggyőz arról, hogy J i n g a nagyon is egyoldalúan ítéli m e g a romániai szászok helyzetét. Könyvét mégsem f o g a d j u k ellenérzéssel, m e r t törekvést l á t u n k benne a r r a , hogy az Erdélyben élő nemzetek érdekeit és törekvéseit, s a románsághoz való viszonyukat komoly r o m á n tényezők is tudomán y o s vizsgálat t á r g y á v á tegyék. Vita

Sándor

MAGYARORSZÁG A D U N A TÉRSÉGÉBEN Az európai ú j nacionalizmusok t é r h ó d í t á s a óta, s különösen a második világháborúval j á r ó önellátásos gazdasági berendezkedés következtében az európai vezető h a t a l m a k részéről az eddiginél sokkal nagyobb m é r t é k ű érdeklődés nyilvánul meg Délkeleteurópa i r á n t . A politikai és gazdasági t é r f o g a l m á n a k hangsúlyozottsága s a t o t á l i s háború kifejlése és az európai politikai helyzetre gyakorolt hatása nyomán a délkeleteurópai, pontosabban a dunai térség vált e földrész legfontosabb területévé. Jelentőségét azonban nemcsak a benne rejlő politikai, gazdasági és k a t o n a i előnyök, a d o t t s á g o k és lehetőségek szabják meg. Legalább ily mértékben figyelemreméltó a vezető hatalm a k szemében az a számos, bonyolult probléma, amely e térségben a kiegyensúlyozatlan népesedési, nemzetiségi, vallási, művelődési és gazdasági viszonyok következtében rendkívül n a g y feszítő erővel jelentkezik. Az ú j olasz impérium, f ő k é n t azonban a nemzeti szocialista h a r madik birodalom é r t h e t ő módon, valóságos szenvedéllyel v e t e t t e r á m a g á t a dunai t é r s é g problémáinak t a n u l m á n y o z á s á r a . A német intézményes és m a g á n k u t a t á s n a p j a i n k i g e kérdésnek szinte b e l á t h a t a t l a n kit e r j e d é s ű irodalmát t e r e m t e t t e meg. Nem csodálatos, h a ebben a sokfelé ágazó, különféle szempontú irodalomban n é h a a k a r a t l a n u l is t á r g y i tévedések és ezek a l a p j á n felületesnek tetsző véleménynyilvánítások f o r d u l n a k elő. Kézenfekvő, h o g y a m a g y a r s á g n a k , mint a dunai t é r s é g legrégibb, állandó államalkotó nemzetének, szintén hallatnia kell szavát, nemcsak tárgyilag, de s a j á t népi és nemzeti érdekei tisztázás á r a és védelmében is. E n n e k a m a g y a r , de egyben európai gondolatnak szolgálatában áll a Gál István kitűnő szerkesztésében


Magyar

380 m e g j e l e n t ú j kiadvány,* a Magyar K ö n y v t á r című németnyelvű sorozat első kötete. Tizennégy cikkíró m a g y a r szempontból b o n c o l g a t j a ebben a kötetben M a g y a r o r s z á g és a m a g y a r s á g helyzetét, szerepét, eddigi és jövőbeni alkotó m u n k á j á t a Duna térségében. A műhöz Magyarország és Európa címen Kállay Miklós miniszterelnök í r t előszót. Jánossy Dénes a magyar élettérről ír széles történeti alapvetéssel és világosan kimut a t v a az ezeréves m a g y a r állam- és művelődésalkotás különféle összetevőit. László Gyula a Dunamedence euráziai kereskedelmi útjait ism e r t e t i a népvándorlás korától (L. Hitel VII. 1942. 8. sz.). Ujpétery Elemér a Duna-balkáni tér geopolitikáját ismerteti. Suhay Imre a Duna stratégiai jelentőségéről, Wulff Olaf Magyarországnak a dunai forgalomban való szerepéről ír, előre vázolva a háború utáni sürgős teendőket. A német víziúthálózat és a magyar gazdaság öszszefüggéseit Rohringer Sándor t á r j a fel. Borotvás-Nagy Sándor Egy keleteurópai csatornarendszer magyar terve címen a 18. század második felében élt n a g y m a g y a r közgazdának, Berzeviczy Györgynek m a is időszerű terveit ismerteti. Álgyay Pál A magyar közlekedésügy az új Európában címen, S z u rovy Géza Budapest, a magyar tengeri kikötő, Ruisz Rudolf Magyarország – Délkeleteurópa rendezőpályaudvara, Keresztes Károly Budapest az euráziai légi forgalomban, vitéz Surányi-Unger Tivadar Magyarország délkeleti gazdasági értéke címen í r t a k tanulmányokat. Igen gondolatébresztő a szakcikkek mellett Ziegler Vilmosnak általános érdekű t a n u l m á n y a a dunai térség fejlődési keresztmetszeteiről, valamint Siposs Sándornak Élettér és a magyar állameszme című cikke. Szabó * Ungarn i m Donauraum, Budapest-Leipzig.

István Danubia

Figyelő

VÉRBAJMEGBETEGEDÉSEK A SZÉKELYFÖLDÖN A jól megfontolt nemzetpolitikai érdek érvényesül abban a törekvésben, amely a székelység népi energiáinak felfokozását tűzte ki célul. A székelységnek jóvátételt kell kapnia a legutóbbi két rosszemlékű évtizedért, valamint elmult századok mulasztásaiért. De távlatnélküli, t e h á t hibás volna az a gazdasági és kultúrpolitika, amely a Székelyföldön csak jóvátételben nyilvánulna meg. A végső cél: a székelység biológiai a d o t t s á g a i n a k a m a x i m u m r a való fokozása. Ma m á r t u d j u k , hogy a nemzetmentés, a jövőépítés elsőrendű feltétele a t á r g y i adottságok pontos számbavétele, osztályozása é s nyilvántartása. Felismertük annak szükségességét, hogy a honszerző m a g y a r s á g n a k be kell fejeznie a honfoglalás n a g y művét, számbelileg gyarapodnia kell és a gazdasági, kultúrális, valamint egészségügyi vonatkozású intézkedéseknek ezt elő kell segíteniök. N e m véletlenül említettük az egészségügyi kérdést. Senkisem v o n h a t j a kétségbe, hogy a magyars á g középdunamedencei térhódítását sorsdöntő mértékben befolyásolja az: milyen népességének egészségügyi állapota? A nemzet értéke a nemzetet alkotó egyének egészségügyi értékétől is f ü g g , m e r t az egészségügyi állapotok döntő kihatásuak a fajszaporulatra. Ha t e h á t a székely terjeszkedésről beszélünk, feltétlenül meg kell vizsgálnunk a székely vidékek lakóinak egészségügyi állapotát. A továbbiakban a számok könyörtelen világosságánál megvizsg á l j u k a f a j s z a p o r u l a t szempontjából legveszedelmesebb népbetegségnek, a v é r b a j n a k székelyföldi elterjedtségét. * Az 1940. évi VI. t. c., illetve ann a k 888/1940 B. M. számú végreh a j t á s i u t a s í t á s a kötelezően előírta a nemibeteg-gondozó intézetek meg-


Magyar Figyelő

381

szervezését és felállítását. A törvényhozó éppen azért tartotta szükségesnek e törvénycikk életbeléptetését, m e r t felismerte, menynyire fontos a jövő t á r s a d a l o m szempontjából a nemzettest egészségének megóvása. A törvény az egyén cselekvési szabadságának korlátozása á r á n is előírta a fertőzés továbbterjedésének m e g a k a d á lyozását. A házasság előtti kötelező orvosi vizsgálat bevezetésével, valamint a nemibetegség terén az orvosi t i t o k t a r t á s kötelezettségének felfüggesztésével közegészségügyi igazgatásunk h a t a l m a s lépéssel jut o t t közelebb a végső célhoz az eugénika irányába. Erdélyben a román megszállás idején a nemibetegségek elleni küzdelem intézményes f o r m á j a szinte teljesen ismeretlen volt, jobbára csak néhány jóérzésű és praxisáb a n valóban hivatást látó orvos lelkiismeretességére volt bízva, központi irányítás nélkül. A m a g y a r Szent Koronához visszacsatolt városok közül ötben volt u g y a n olyan intézmény, amelyet sok jóa k a r a t t a l nemibeteggondozónak lehetett volna nevezni, ezeket azonban a korszerű követelményeknek megfelelően át-, illetve ú j j á kellett szervezni, azokon a vidékeken pedig, ahol nem működtek, felállításuk halaszthatatlan volt.

A v é r b a j elterjedtségének megállapítására országos viszonylatban n e m állanak rendelkezésünkre számszerű, pontos adatok, hiszen ehhez meg kellene vizsgálni az ország összes lakóit. A h á z a s s á g előtti kötelező orvosí vizsgálat bevezetésével ugyan a törvényhozó azt k í v á n j a elérni, hogy fokozatosan az ország egész népessége á t m e n j e n egy szűrővizsgálaton, de a jelenlegi vizsgálatok természetéből következik, hogy a v é r b a j elterjedtségére nézve abszolut számokat nem k a p h a t u n k , legfeljebb csak következtethetünk rá. A törvény ugyanis nem m o n d j a ki kötelezően minden házasulandó egyén vérének megvizsgálását, hanem e vizsgálat megejtését a hatósági orvos elbírál á s á r a bízza. Most m á r a h a t ó s á g i orvos v a g y a beteg bevallása alapján, v a g y pedig a n n a k a szervezetében észlelt betegség-tünetek m i a t t határozza el a vérvizsgálatot. Természetesen az felelne m e g a törvényhozó intencióinak legjobban, h a minden egyéb szempontot félretéve, az orvos minden egyes esetben v é r t venne a házasulandótól és azt megvizsgálná, illetve a vizsgálatra intézményesített Országos Közegészségügyi Intézet állomásaihoz beküldené. Persze, hogy ez megtörténhessék, a közvélemény általános megváltozására volna szükség a vérvizsgálatra vonatkozólag.

A nemibeteggondozás t e r é n a megszállás ideje a l a t t különösen siralmas állapotban volt a Székelyföld. A hivatalos szervek teljesen elhanyagolták a Székelyföldön a népbetegségek elleni küzdelmet. Csak most, amikor m á r elkészültek az első hivatalos kimutatások a Székelyföld egészségügyi viszonyairól, t á r u l föl szemünk előtt egész döbbenetes sivárságában a mult pusztítása ezen a téren is és megborzadunk még puszta gondolatától is annak, mi lett volna néhány nemzedéken keresztül a testileg, lelkileg erős, életrevaló székely f a j t á ból, h a kétévtizedes közállapotai meg nem változnak.

A négy székely vármegyében a v é r b a j és általában a fertőző betegségek elleni küzdelmet az Országos Közegészségügyi Intézet Marosvásárhelyen működő állomása irán y í t j a . Az 1942. évben az állomás összesen 26.050 v é r a n y a g o t vizsgált meg, ebből 1981 (7.6%) volt pozitív. Ezzel szemben a trianoni ország területén lévő állomások hasonló adataiból az derül ki, hogy a megvizsgált véranyagoknak általában 3 – 4 százaléka pozitív. Mivel pedig a Székelyföldön az elmult évben főleg szűrővizsgálatok voltak, nem ú g y mint a trianoni ország állomásain, ahol nagyrészt inkább


Magyar Figyelő

382

zett terhességi vérvizsgálatok, valamint a házasulandók vérének vizsgálatából is az derül ki, hogy a székelyföldi vérbajmegbetegedések másfél-két százalékkal nagyobbak, mint az országos átlag. Ime az állom á s elmult évi terhességi vizsgálatainak k i m u t a t á s a :

csak a g y a n u s egyének vérét vizsg á l t á k meg, szomorúan, de joggal következtethetünk a r r a , hogy a vérbaj-megbetegedések a székely vidékeken sokkal jobban el vannak terjedve, mint m á s u t t . A dr. Kovács Elek vezetése alatt álló marosvásárhelyi állomáson vég-

– Törvényhatóság

vizsgálatok száma

Csík vármegye Háromszék vármegye Marostorda vármegye Marosvásárhely thj. Udvarhely vármegye Összesen:

%

816 486 352 1260 761

41 27 22 59 26

5.0 5.6 6.3 4.7 3.4

775 459 330 1201 735

95.0 94.4 93.7 95.3 96.6

3675

175

4.8

3500

95.2

előtti

Törvényhatóság

vérvizsgálatok vizsgálatok száma

Csík vármegye Háromszék vármegye Marostorda vármegye Marosvásárhely thj. Udvarhely vármegye Összesen:

Összesen:

férfiaknál: –

+

%

% (negatív)

(pozitív) 51 28 8 5 27

6.1 4.4 2.3 2.7 4.0

786 615 345 183 657

93.9 95.6 97.7 97.3 96.0

2705

119

4.4

2586

95.6

eredménye

nőknél: –

+ (pozitív)

%

753 687 420 57 690

54 46 18 2 26

7.2 6.7 4.3 4.5 3.8

699 641 402 55 664

92.8 93.3 95.7 95.5 96.2

2607

146

5.6

2461

94.4

vizsgálatok száma

Csík vármegye Háromszék vármegye Marostorda vármegye Marosvásárhely thj. Udvarhely vármegye

eredménye

837 643 353 188 684

Házasság előtti vérvizsgálatok Törvényhatóság

(negatív)

nak g y a n u s a k n a k . Örvendetes, hogy az anyaszékről származó véranyagok pozitív eseteinek százaléka az országos átlagnak megfelelő, u g y a n a k k o r elszomorító, hogy a f a j s z a p o r u l a t szempontjából országos viszonylatban első vármegyében, Csíkban igen n a g y a vérbajosok száma. E z egyébként kitűnik a házasulandók vérvizsgálatára vonatkozó alábbi kimutatásokból is.

Már ebből a f e n t i kimutatásból is világosan kitűnik, hogy Marosvásárhelyen általában sokkal több t e r h e s asszony vérét vizsgálják meg, m i n t a székely megyékben. Ez nem a k a r kifogás lenni a székely megyék hatósági orvosainak működése ellen, de tény, hogy h a a törvény szellemében a k a r u n k eljárni, m é g azoknak vérét is meg kell vizsgálni, akik egyébként nem látszaHázasság

%

+ (pozitív)


(negatív)

%

Magyar Figyelő

383 Férfi

Törvényhatóság

és nő

összesen:

vizsgálatok száma

Csík v á r m e g y e Háromszék vármegye Marostorda vármegye Marosvásárhely thj. Udvarhely vármegye Összesen:

+

– %

% (negatív)

(pozitív)

1590 1330 773 245 1374

105 74 26 7 53

6.6 5.6 3.4 2.9 4.9

1485 1256 747 238 1321

93.4 94.4 96.6 97.1 95.1

5312

265

5.0

5047

95.0

Kíséreljük meg kiértékelni a fenti számokat. R á m u t a t t u n k m á r arra, hogy a törvény az orvos belát á s á r a bízza a házasságkötéshez szükséges bizonyítvány kiadása előtt a házasulandó vérének megvizsgálását. Vannak orvosok, akik minden esetben vesznek v é r t és megvizsgálják, illetve megvizsgált a t j á k azt, mások viszont ezt nem teszik. A megvizsgált v é r a n y a g százalékban kifejezett pozitív számarányából éppen azért, mivel a vizsgálatok általában szűrőjellegűek, azaz nemcsak a g y a n u s véranyagok kerülnek vizsgálatra, következtetni lehet a r r a , hogy a Székelyföld népességének 5 százaléka valóban a v é r b a j betegségében szenved. Mit jelent ez számokban kifejezve ? A Székelyföld lakossága körülbelül 740 ezer ember. Az ötszázalékos megbetegedéseket véve alapul, m a j d n e m 40 ezerre becsülhető a székelyföldi vérbajosok száma. Hogy ez népesedési szempontból mit jelent, annak illusztrálására elég tudni azt, hogy a v é r b a j b a n szenvedő megfertőzi é l e t t á r s á t is, gyermekük nem születik, v a g y h a számos elvetélés u t á n születik is egy, és az fel is nő s nem hal meg csecsemőkorában, akkor sem lesz teljes értékű t a g j a a társadalomnak. Mi a teendő? E z a kérdés foglalk o z t a t j a mostanában a székelyföldi egészségügyi szerveket. É s joggal. Elvégre, h a a székelység öntudatos vezetői nem mondanak le a n n a k a szerepnek betöltéséről, amely a

nemzeti élet m e g ú j í t á s á b a n a székelységre vár, nemcsak a gazdasági és kulturális megerősödést kell s ü r getniök, h a n e m aggódó szeretettel kell gondoskodniok arról, h o g y a székelység terjeszkedését minden úton-módon biztosítsák. Legelsősorban a felvilágosítás fegyverével kell felvenni a harcot a pusztító kór ellen, hogy a n n a k továbbterjedését megakadályozzuk, ugyanakkor pedig egyuttal a szükséges gyógykezelést is lehetővé kell tennünk. A továbbiakban azután gondoskodni kell arról, hogy a vérvizsgálatot mennél szélesebb körben lehessen bevezetni. Természetesen az volna a legcélravezetőbb megoldás, h a általános szűrővizsgálatnak lehetne alávetni a négy székely vármegye egész lakosságát. E n n e k azonban leküzdhetetlen akadályai vannak. Nem áll rendelkezésre ugyanis megfelelő vizsgáló személyzet, sőt a vizsgálathoz szükséges a n y a g sem. Ahhoz, hogy 740 ezer ember v é r é t egy év a l a t t meg lehessen vizsgálni, n a p o n t a két ezer vizsgálatot kellene elvégezni. Ebből világosan kitűnik, hogy hosszú évek tervszerű m u n k á j á r a van m u l h a t a t l a n u l szükség s ebben a m u n k á b a n össze kell fogniok a lelkészeknek és orvosoknak. N e m elegendő szomorúan megállapítani a tényeket, aztán napirendre térni felettük, a kollektív életszemlélet feltétlenül megköveteli, hogy mindn y á j a n felelősséget érezzünk egym á s i r á n t s felelősségérzetünk tettekben is megnyilatkozzék.


Jakab

Antal

SZEMLE ÉSZ ÉS BŰBÁJ VITA A MAGYAR JELKÉPRENDSZER KÖRÜL A MULT ÉVBEN Lükő Gábor egy n a g y h a t á s ú könyvet jelentetett meg »A m a g y a r lélek formái« címen. A Termés téli kötetében e könyvet két szempontból vizsgáltam. E g y r é s z t jelenségként f o g t a m fel, másrészt módszerét bíráltam. Jelenségként felfogva, azt az okot igyekezt e m kimutatni, amiért közvéleményünk fokozott érdeklődéssel fordul a paraszti élet vizsgálata felé. E z t az okot abban jelöltem meg, hogy ú j a b b történelmünk folyamán a h a t a l m a t gyakorló és a nemzeti életet irányító rétegek h a t a l m u k birtoklásában és a nemzet i r á n y í t á s á b a n túlnyomórészt a maguk, nem pedig a nemzet egyetemes érdekeit nézték és m u n k á l t á k s a m a g u k boldogulásának biztosítékát egy idegen h a t a l m i érdekhez való csatlakozásban, annak kiszolgálásában keresték. Ebből természetszerűen következett éppen a legműveltebb rétegek műveltségének elidegenedése. Miután ez a f o l y a m a t a mult század közepe óta, a polgárságot elsőrendű hatalmi tényezővé emelő f o r r a d a l m a k következtében, nálunk egybeesett a j o b b á r a idegen v é r ű és műveltségű polgárság politikai súlyra jutásával, a politikai nemzetbe olvadásával, sőt közművelődésünk irányításában döntő fontosságúvá válásával, érthető, hogy vezető rétegeinkben egy idegen szabású m a g a s műveltség alakult ki, mely n e m szervesen t á m a d t a szélesebb m a g y a r néprétegek viszonyaiból s amelyben e szélesebb m a g y a r néprétegekből feltörekvő elemek idegenül mozognak. Éppen ezért, mint írtam, »a m a g y a r s á g jobbjaiban mindíg is volt, n a p j a i n k b a n különösen van egy egészen pontosan meg sem h a t á r o z h a t ó lélekállapot, mely homályosan az erőtlenség jelét l á t j a a haladásban, a műveltségi állapotok korszerű fejlődésében a m a g y a r s á g műveltségének a hanyatlását«. Érthető, hogy a szélesebb m a g y a r néprétegekből származó, v a g y az azokkal való kapcsolatot el nem vesztett t a n u l t j a i n k , kik a m a g y a r sors irányítását kezében t a r t ó iskolázott rétegbe m á r belétartoznak, de annak jobbára csak perifériáin foglalnak helyet, lépten-nyomon t a p a s z t a l j á k magasabb műveltségünk idegenségét s az érvényesülésnek, valamint gondolatviláguk érvényesítésének ebből következő ezer meg ezer akadályát. Ezen csak az etikailag értéktelenebbek t u d n a k segíteni olyan módon, hogy megtagadj á k m a g u k a t , meg azokat a szálakat, melyek őket a szélesebb magyar rétegek világához kötik és asszimilálódnak. Az etikailag értékesebbek m á s u t a t keresnek. E g y r é s z t követelik a. m a g y a r elem nagyobb arányosodását a t a n u l t emberek rétegében (ennek mai napig Szabó Dezső a legjelentősebb szószólója s ismert a j á n d é k á v a l ú j a b b a n Zilahy Lajos), másrészt követelik a közoktatás olyan á t a l a k í t á s á t , hogy az iskolában nyert m a g a s műveltség n e csak m a g y a r nyelvű, hanem minden ízében magyar legyen, nevezetesen a m a g y a r népműveltségből nőjjön ki. (Ennek Győrffy István volt leglelkesebb hirdetője s zenei téren Kodály a legtöbb sikerrel dicsekedhető munkása.) Ismeretelméleti síkra terelte a kérdést Karácsony Sándor, aki egy, az indogermán lélektől minden ízében különböző magyar lélek a l k a t á n a k a k u t a t á s á t tűzte ki feladatául. Ennek a sajátos alkatú m a g y a r léleknek kell érvényesülnie a m a g y a r műveltségben, nyelvünknek, zenénknek, filozófiánknak stb. mind ebből a m a g y a r lélekből kell kinőnie. Ezen a m a g y a r műveltségkörön belül mindennek más a jelentése, mint


Szemle

385

Európában, még a kétszer-kettőnek is. Műveltjeink ( a Karácsony szavával szofokráciánk) európai k a t e g ó r i á k b a n gondolkoznak, ezért nincs valóban m a g y a r m a g a s műveltség. Lükő m á r m o s t »A m a g y a r lélek formái« című könyvében tulajdonképpen a m a g y a r lélek kategóriáit igyekszik feltárni, vagyis hozzájárulni a valóban m a g y a r m a g a s műveltség megteremtésének az alapvetéséhez. Kifogásoltam módszerében azt, hogy a történelmi, t á r s a d a l m i és politikai tényezők mellőzésével egy tiszta feltevésből indul k i : a m a g y a r lélek és a – rendkívül lazán m e g h a t á r o z o t t – indogermán lélek ellentétességéből. E z t a tiszta feltevést a z t á n nagyon t á m o g a t n i látszanak az ő egyoldalúan megválogatott adatai. A megválogatás egyoldalúságán azt értem, hogy indogermán é s z j á r á s n a k általában az európai városi ember é s z j á r á s á t tekinti, m a g y a r n a k pedig a falusiét, a m a g y a r parasztét. E z eredményeit önkényes jellegűvé teszi; olyasforma ez, m i n t h a egy embernek a kezét hasonlítaná össze egy másik embernek a lábával. Az így f e l t á r t különbségek nem alkalmasak a r r a , hogy tisztán m u t a s s á k az indogermán lélek és a m a g y a r lélek különbözését, m e r t a t á r s a d a l m i helyzet-adta eltéréseket nem r o s t á l j a ki elég gondosan. De ezen túlmenően is az »indogermán lélek« kulturális megnyilatkozásait a fejlődés érkezési állomásán veszi szemügyre, míg a » m a g y a r lélek« megnyilatkozásai felé m á r f o r d í t o t t szemlélettel közeledik: ezek közül a mentől primitívebb jellegről t a n u s kodók felé fordul teljes érdeklődéssel. E z é r t í r t a m könyvéről szóló bírálatomban azt: »Helytelenítjük, hogy valaki K a n t Immánuel l o g i k á j á t egy hortobágyi csikós logikájával vesse egybe s azt igényelje, hogy ilyen módon az indogermán lélek és a m a g y a r lélek ellentéteit t á r t a fel. L ü k ő . . . indogermán és m a g y a r nevezet a l a t t lényegében a racionális és m á g i k u s gondolkozást veti egybe, t e h á t a lélek két különböző állapotának működ é s é t . . . Ő . . . i n d o g e r m á n n a k a t u d ó s racionális, m a g y a r n a k a primitív ember vagy a költő mágikus gondolkozását í r j a le.« Cikkemmel részletesen foglalkozik a Március m á j u s i számában Vincze L a j o s . Gondolatmenetemet tökéletesen félreértve, azt az állítást t u l a j d o n í t j a nekem, hogy »azok ( a m a g y a r o k ) , akik m a g a s a b b tudományokkal szándékoznak foglalkozni, előbb kénytelenek levetni m a g y a r s á g u k a t , kifordulni önmagukból, m e r t a »fejletlen«, »mágikus« m a g y a r é s z j á r á s erre korántsem annyira alkalmas, m i n t a »fejlett«, »racionális« n y u g a t e u r ó p a i észjárás. Sőt a m a g y a r lélek a n n y i r a kezdetleges, hogy össze sem vethető a nyugati lélekkel«. Azt hiszem, mindenki világosan l á t j a , hogy egészen másról v a n szó. Nem tudom, n a g y szellemeink közül Vincze kit t a r t »magyar észjárású«nak. Tegyük fel, hogy Madáchot a n n a k t a r t j a . A k k o r például azt mondh a t n á m : helytelenítem, hogy valaki Madách l o g i k á j á t vesse egybe egy német disznópásztoréval s azt igényelje, h o g y ilyen módon a m a g y a r lélek és a német lélek ellentéteit t á r t a fel. Persze e r r e m o n d h a t n á valaki azt, hogy igen, de a német é s z j á r á s r a K a n t logikája jellemző, nem a német disznópásztoré, míg a m a g y a r é s z j á r á s r a viszont a hortobágyi csikós logikája jellemző, nem a Madáché. N e m adnék neki igazat, de elismerném, hogy ennek az ellenvetésnek legalább van értelme. De azt állítani, hogy szerintem »a m a g y a r lélek annyira kezdetleges, h o g y össze sem vethető a n y u g a t i lélekkel«! Hasonlóképpen az is vitatható, hogy igazam van-e, mikor azt állítom, hogy Lükő indogermán és m a g y a r nevezet a l a t t lényegében a racionális és a mágikus gondolkozást veti egybe. De azt vitatni, hogy szerintem, aki m a g y a r m a g a s a b b tudományokkal a k a r foglalkozni, előbb kénytelen levetni m a g y a r s á g á t , m e r t a m a g y a r é s z j á r á s »fejletlen«, »mágikus«, a n y u g a t e u r ó p a i ellenben »fejlett«, »racionális«! Ellenkezőleg, szerintem se a mágikus, se a racionális gondolkozásmód


386

Szemle

n e m jellemzi se a m a g y a r t , se a »nyugateurópai«-t, és cikkem éppen ez ellen a megkülönböztetés ellen való tiltakozás szándékából íródott. Igen természetes hát, hogy csak bosszanthat, mikor azt olvasom, hogy »Szabédi azt hiszi, hogy tudományos, művészi a l k o t á s r a csak a nyugati lélek képes«. E g y másik vádpont szerint, én azzal á l t a t o m magam, hogy »az sem lehetetlen, hogy a m a g y a r lélek tökéletesen olyan, mint a német lélek«. A Március cikkírója nem érti, nem a k a r j a megérteni, hogy mit mondtam. »Lehet-e, írtam, s a j á t o s a n m a g y a r egy gondolat, mely egy németnek is eszébe j u t h a t ? Szerintünk persze lehet, m e r t szerintünk az sem lehetetlen, hogy a m a g y a r lélek tökéletesen olyan, m i n t a n é m e t lélek (nem azt m o n d j u k : olyan; azt m o n d j u k : az sem lehetetlen, hogy o l y a n ) ; de Lükő szemében s a j á t o s a n m a g y a r csak az lehet, a m i különbözik a némettől.« E z módszertani kérdés. Teljesen felesleges kioktatni engem a r r a , hogy a német zene és a m a g y a r zene között különbség van. Senki, aki gondolkozásra h a s z n á l j a a f e j é t , nem értheti félre, hogy én a fentiekben azt akart a m élesen megfogalmazni, hogy m á r a k á r m i legyen az, ami »sajátosan magyar«, ennek a s a j á t o s a n m a g y a r n a k a kritériuma semmiesetre sem lehet az, hogy különbözik a némettől. A k á r különbözik, a k á r n e m különbözik, nem ez a különbözés teszi sajátosan magyarrá. Nem kell azért a m a g y a r t m i n d j á r t négy lábon j á r a t n i , amiért a német k é t lábon jár, – csak azért, hogy különbözzenek egymástól, m e r t csak a némettől való különbözés teszi m a g y a r r á a m a g y a r t . S z a p o r í t h a t n á m az azt bizonyító példákat, hogy a Március cikkírója – m á r a k á r szándékosan, a k á r szándéktalanul – félremagyarázza a mond a t a i m a t , de általában is a m a g a t a r t á s o m a t . E z t annál inkább csodálom, m e r t gondolatban, beszédben és í r á s b a n e g y a r á n t a lehető legnagyobb világosságra, érthetőségre szoktam törekedni. Ez, úgy látom, bűn – átkos nyugateurópai h a t á s – az ő szemében, m e r t hiszen ő úgy tanulta, hogy a m a g y a r ember nem von el, n e m kategorizál stb. De hadd idézzük Karácsony Sándort m a g á t : »Az elvonás, kategorizálás és spekuláció helyett a szemléletes jelölésmód szintén megkönnyíti a másik embernek, hogy a jel ad hoc és incidentaliter evidenciájából h a m a r o s a n eljusson az egyetlen jelentés sub specie aeternitatis létezéséhez az univerzumban, az elmélyedés és megértés hyperbolikus pályáján.« (A m a g y a r világnézet. XXVII.) E g y szó, mint száz, Vincze egyelőre nem é r t e t t e meg a cikkemet és éppen ezért ne vegye rossz néven, h a segítségére sietek a n n a k a kihámozásában, hogy milyen tényleges különbséget érez meg az ő felfogása és az enyém közt, b á r ezt a különbséget egyelőre csak ú g y t u d j a érzékeltetni, h o g y elferdíti azt, amit én í r t a m . N e h a r a g u d j é k , h a megnyilatkozását jelenségként értékelem, hiszen nyilvánvaló, hogy egyelőre nem annyira m a g a gondolkozik, mint inkább mások elméletei j u t n a k benne szóhoz. Cikkében azt í r j a : »Az emberek ú j b ó l e l f o g a d j á k a szimbolumokat. A n a g y vezető f é r f i a k szimbolumokat a d n a k népüknek.« (A német vezető f é r f i a k ? V a g y a m a g y a r o k ? V a g y a n é m e t vezető f é r f i a k a m a g y a r o k n a k ? Most m á r a m a g y a r lélek tökéletesen olyan, m i n t a német lélek?) »A n y u g a t i művészet k á t y u b a j u t o t t . Mind többen h a n g o z t a t j á k , hogy az egyetlen k i ú t : visszatérni a hithez, a szimbolumhoz. E z a jelentősége a kínai császároktól hozzánk származott eke-gerendelynek. A s á r k á n y t ábrázoló görbe gerendely el is m a r a d h a t , az esőt csináló s á r k á n y t is e l h a g y h a t j u k , de m a r a d j o n meg a lényeg – a hit.« Mellőzve azt, hogy cikkemben egy á r v a szóval sem tiltakoztam az ellen, hogy a művészetek és a művészek szimbolumokkal éljenek, azt k é r d e m : m a r a d j o n meg a h i t – de miben?


Szemle

387

A fiatalság hitre szomjazik. Miért? Mert nincs hite. Alig szükséges h a n g o z t a t n o m , h o g y m i l y e n v e s z e d e l m e s ez az a l a k t a l a n , ez a z elvont h i t ben való hit. A hitben mesterségesen hívő ember mintegy önként ajánlkozik fel minden hitetőnek kész játékszerül és sem a jószándék, sem a jóhiszeműség n e m védelmezi m e g a leggonoszabb megcsalatástól. A h i t b e n m e s t e r s é g e s e n hívő e m b e r a l e g n a g y o b b o s t o r a a z a v a r o s i d ő k e t élő t á r s a d a l m a k n a k , m e r t n e m a s a j á t h i t é n e k b i z t o n s á g á b ó l szól, h a n e m m á s t ó l követeli a hitvallást. M i n d e n t - m e g v á l t ó eszköznek hiszi, – m a g a is áldozata! – a propagandát, »a n a g y vezető f é r f i a k szimbólumait«. Nosza higyjünk, m o n d j a buzgón és – h a c s a k egy kicsit is őszinte, legalább belsejében – ú g y gondolja: b á r tegyük m a g u n k a t , m i n t h a hinnénk. A mesterségesen hívő ember ú g y a k a r j a a hit csodáit – egészen racionális meggondolásokból és eszközökkel – termelni, m i n t a phalanstère tudósa l o m b i k b a n az e m b e r t . E g y lelki v e g y t a n segítségével – ez a p r o p a g a n d a – a hit szerves úton létrejött csodáit a k a r j a kikatyfolni. Hisz olyan egys z e r ű n e k l á t s z i k ! H a m i n d e n m a g y a r e z t v a g y a z t h i n n é . . . i g e n , ha hinné, akkor csak egy irányító szóba kerülne a legsúlyosabb kérdések m e g o l d á s a is. M i n d e n r e s t a u r á c i ó s p o l i t i k á n a k ez a k e g y e s k í v á n s á g v a n a gyökerén. Hányszor sóhajtottak fel a francia királyok: h a minden francia hinné, hogy Isten kegyelméből való uralkodó v a g y o k ! De a csínos marquise-ok és a szép comtesse-ek h i á b a l á t o g a t t á k a m á s o k h i t é r e építő hittel a restaurált templomokat. A hit hegyeket mozgat meg, a hit k e n y é r r é v a r á z s o l j a a követ, de aki ilyen célszerű okokból hisz, a n n a k a p a g é t m o n d Jézus. Az igazi h i t a v a l ó s á g o t t u d o m á s u l veszi. A z igazi hívő n e m állítja szembe a hitet a tudással. J ó z a n a b b u l h a n g z i k e z : » T u d j u k m e g m á r v é g r e , í r j a , m i az, a m i a történelem folyamán kedvezőtlen körülmények között a m a g y a r t megtart o t t a , (és) v i g y ü k t o v á b b ezt a l é n y e g e t a k o r k ö v e t e l m é n y e i n e k m e g felelően, m e r t észszerű, h o g y h a a m u l t b a n ez t a r t o t t a m e g a m a g y a r s á got, a jövőben is az f o g j a m e g t a r t a n i . « D e c s a k józanul hangzik, m e r t ő azt, a m i a m a g y a r t m e g t a r t o t t a , m a k a c s u l összetéveszti azzal, a m i t a m a g y a r t a r t o t t m e g , t . i. a h a g y o m á n n y a l . F e l e s l e g e s v o l n a m e g j e g y e z nem, h a n e m a k a r n a minden áron félreérteni, hogy nagyon helyesnek t a l á l o m a1 m a g y a r n é p i h a g y o m á n y o k g y ű j t é s é t , a z o k t a n u l m á n y o z á s á t , s ő t p r o p a g á l á s á t is. D e n e m e b b e n l á t o m a m a g y a r s á g m e g m a r a d á s á n a k a biztosítékát. Mint ahogy, természetesen, n e m is idegen divatok t e r j e d é sében. J o b b a n m e g é r t talán, h a m e g f o r d í t v a ismétlem m e g az ő k é r d é s é t : m i az, a m i a t ö r t é n e l e m f o l y a m á n a z u t o l s ó é v t i z e d e k b e n a m a g y a r t k i s z o r í t o t t a a z á l l a m é l e t v e z e t é s é b ő l , a l t i s z t - n e m z e t t é f o k o z t a le, f a l v a i b a – a k á r a z a m e r i k a i a k a z i n d i á n o k a t – m i n t v a l ó s á g o s National Reservation-ekbe szorította vissza, sorsának i r á n y í t á s á t kivette kezéből? A Március cikkírója egy-két szilárd eredmény birtokában (mint a m i l y e n z e n e i a n y a n y e l v ü n k i s m e r e t e ) , ú g y véli, h o g y n é p i h a g y o m á nyaink segítségével m e g a l k o t h a t j u k a m a g y a r műveltséget s a többi m á r a propaganda, a hitterjesztés dolga. S mivel én a dolgot n e m l á t o m ilyen egyszerűnek, képtelen m e g é r t e n i L ü k ő könyvével k a p c s o l a t b a n t e t t ellenvetéseimet. É n L ü k ő m u n k á j á r a jellemzőnek t a l á l t a m azt, h o g y ő n e m a m a g y a r lélek eleven m e g n y i l a t k o z á s a i t k u t a t j a – ezt teszi B o d a I s t v á n , akire felhívom a f i g y e l m e t ! – h a n e m a m a g y a r lélek h a g y o m á n y o z o t t formáit, melyekhez, véleményem szerint, a m a g y a r léleknek csak annyi köze van, m i n t a r á k n a k a páncéljához: kétségtelenül ő termelte, t e h á t jellemző is rá, t e h á t t a n u l m á n y o z á s a n e m is m e d d ő t a n u l m á n y , d e n e m e f o r m á k propagálása biztosítja a m a g y a r lélek f e n n m a r a d á s á t , sőt e form á k mindegyre való levedlése és ú j f o r m á k t e r e m t é s e éppen jele a m a g y a r l é l e k ép, e g é s z s é g e s m ű k ö d é s é n e k , m i n t a h o g y a b e n n ü k v a l ó m e g -


Szemle

388

rekedés meg a n n a k a jele, hogy valami nincs rendben. Megvallom őszintén, éppen ezért találok g y a n ú s n a k ( n e m rosszhiszeműnek!) minden olyan szellemi áramlatot, mely túlságosan konzerválni a k a r ; én minden ilyen szellemi á r a m l a t b a n természetes szövetségesét látom azoknak az erőknek, melyek történelmünk utolsó évtizedeiben a m a g y a r t kiszorították az államélet vezetéséből, altiszt-nemzetté fokozták le, falvaiba, mint valóságos National Reservation-ekbe szorították vissza. Világos, hogy a falvakban lakó m a g y a r , amellett, hogy m a g y a r , e g y u t t a l falusi is. Természetes tehát, h o g y a vizsgálódás r e n d j é n semmi f o r t é l y t és módszertani finomságot, f o g á s t nem szabad s a j n á l n u n k , amelyek alkalmasak arra, hogy a falusi m a g y a r lélekrajzában a m a g y a r jelleget meg t u d j u k különböztetni a falusi jellegtől. E z é r t t a l á l t a m olyan végtelenül f o n t o s n a k annak a hangoztatását, hogy különböztessük meg, hogy »a törzsökös m a g y a r viselkedésében, é s z j á r á s á b a n mennyit kell örökölt ösztöneinek t u l a j d o n í t a n u n k s mennyit társadalmi helyzetének«. Aki m a g y a r s á g o t és f a l u t azonosít, nyilván a f a l u b a u t a l j a a m a g y a r t , mintegy azt jelölve ki »életterének« – s ezen n e m segít az, hogy a faluhoz t a p a d t f o r m á k a t városon is propagálja. Más vonatkozásban mondja, de a n n y i r a helyénvalónak érzem, hogy idézem Szabó Dezső következő szavait: »Őrült gazság volt a m a g y a r s á g b a belemérgezni annyi m á s öntudatoldó gazság közt azt a gyilkos hazugságot is, hogy a m a g y a r n e m h a j l a m o s és n e m alkalmas az i p a r r a és kereskedelemre. Magyarországon és Erdélyben is, a legmagyarabb városokban, volt egy s a j á t o s arcú, mélygyökerű, egészséges m a g y a r ipar és kereskedelem. A két Tisza pusztító k o r á n a k bűne, hogy a h e l y e t t : hogy ezt az i p a r t és kereskedelmet szervezte volna á t egyetemesebb modern iparrá és kereskedelemmé: idegenek belső g á t l á s nélküli versenyének engedte á t a nemzeti élet e döntően f o n t o s terét.« N e m a m a g y a r lélek f o r m á i t kell elsősorban propagálni, h a n e m az e f o r m á k a t termelő m a g y a r s á g o t kell súlyhoz j u t t a t n i élete irányításában. Nem őrségváltásra gondolok. E g y olyan rendszer, mely az államélet irányításában azokat a területeket engedi nagyobb súllyal érvényesülni, amelyeket e pillanatban m a g y a r o k t a r t a n a k megszállva, m a g y a r s á g o t terem maga-magától, erőltetés és mesterséges hit, propaganda nélkül is. Alibi-magyarság helyett teljes értékű, szerves m a g y a r élet! É n ebben valóban hiszek. H a ezzel Vincze nem é r t egyet, az m á r az ő dolga, de azt ne m o n d j a , hogy »Szabédi a dicső multon merengők, v i l á g f á j d a l m a s poéták, kimerült idegzetű polgárok menedékhelyévé a k a r j a tenni a m a g y a r lelket«, m e r t Szabédi ilyen sületlen ostobaságot még kitalálni sem tud, nemhogy gondolni, v a g y éppen akarni. SZABÉDI LÁSZLÓ

F e l e l ő s k i a d ó : A l b r e c h t Dezső. M i n e r v a R t . K o l o z s v á r . 1697

–

Felelős v e z e t ő : M a j o r József.


ELŐFIZETÉSEK NYUGTÁZÁSA Előző

számunkban

megkezdett

nyugtázások

folytatása:

dr. F e j é r L a j o s 10 P., F e j é r v á r y K á r o l y 6 P., F e j e s S á n d o r 3 P., d r . F e k e t e Andor 3 P., F i n t a A n t a l 6 P., Gallasy L á s z l ó 2.60 P., Gallus V i k t o r 6 P., G a n d a F e r e n c 9 P., dr. Geley Béla 9 P., G y á r f á s P á l n é 9 P., b á r ó G y ő r f f y L a j o s 9 P., b á r ó dr. H a z a i Miklós 9 P., H e g y i I m r e 9 P., dr. H e l m e c z y P á l 1 P., dr. J a k a b Mihály 9 P., d r . J á s z E l e m é r 9 P., K a t o n a József 6 P., K á l m á n Zoltán 4 P., K á r p á t i L á s z l ó 6 P., K e g y e s r e n d i K a l a z a n t i u m 7 P., K e r e s k e d e l m i és I p a r k a m a r a B u d a p e s t 7 P., K e r e s z t é n y S a j t ó v á l l a l a t S á t o r a l j a ú j h e l y 4.50 P., K i r á l y i M a g y a r E g y e t e m i N y o m d a 6.75 P., K o l o z s v á r v á r o s s t a t i s z t i k a i h i v a t a l a 9 P., K ó n y a K á l m á n 6 P., Koós F e r e n c 6 P., K o v á c s L a j o s 6 P., dr. K o v á c s S á n d o r n é 6 P., dr. K o v á s z n a i G á b o r 1 P., dr. Kölcsey F e r e n c 2 P., K r i t z a T i v a d a r 6 P., K o z á n I m r e 6 P., K o z m a F e r e n c 6 P., Lőczy J á n o s 9 P., L ő r i n c z S á n d o r 5 P., dr. L u k á c s Zsófia 3.50 P., M a g y a r C s e r k é s z m o z g a l o m 3.50 P., M. K i r . József N á d o r M ü e g y e t e m B á n y a - K o h ó E r d é s z e t i K a r a 9 P., M. Kir. I g a z s á g ü g y m i n i s z t e r i u m 9 P., dr. M a k k a y Domokosné 4 P., M á h r S á n d o r 6 P., M i k e s F e r e n c 7.50 P., M i h á l y I m r e 6 P., Mocsáry K á r o l y 3 P., d r . M o l n á r I m r e 6 P., M u r á n y i M i h á l y 5 P., N a g y J e n ő 6 P., dr. N a g y L á s z l ó 9 P., N a g y S á n d o r 9 P., dr. N a g y Zoltán 9 P., N é m e t h M a r g i t 1.50 P., N é p m ű v e l é s k u t a t ó I n t é z e t D e b r e c e n 3 P., P a c z o l a i G y ö r g y 5 P., P a d á n y i - G u l y á s Béla 3 P., dr. vitéz P a p p L. 9 P., P á l A n d r á s 9 P., Pellion E r v i n 9 P., Perczel G y ö r g y n é 9 P., P e t r e s K á l m á n 9 P., dr. P é t e r A n t a l 6 P., dr. P i t n e r Á r p á d 9 P., dr. R a v a s z G y ö r g y 2 P., dr. R a v a s z L á s z l ó 7 P., R á n k y Miklós 4 P., R e f . Gimn. I n t e r n á t u s K e c s k e m é t 9 P., R e f . W e s s e l é n y i Kollégium K ö n y v t á r a 9 P., dr. R i c h t e r L á s z l ó 9 P., R o e d i g e r E r n ő 6 P., dr. S á h y László 6 P., dr. S á r d y K á r o l y 8 P., S á n d o r I l o n a 6 P., Sebesi Á k o s 9 P., Simén Dániel 6 P., Simó A n d o r 9 P., dr. S i m k ó G y ö r g y 9 P., S o m o g y i E n d r e 6 P., Szabó J á n o s 9 P., Szinyei M e r s e P á l 9 P., Szenczer József 9 P., dr. Szigeti E n d r e 9 P., Szekulics Milán 9 P., dr. Székely József 6 P., Szolnoki községi k e r e s k e d e l m i iskola 6 P., Szolnoky G y u l a 6 P., d r Szöllősy Á r p á d 5 P., Szőke M i h á l y 9 P., S z t u p j á r S a m u 6 P., S z u k o v s z k y J á n o s 9 P., dr. T a m á s L a j o s 9 P., dr. T h i r r i n g L a j o s 9 P., T u z s o n F e r e n c 6 P., V a s s E r z s é b e t 6 P., V á k á r József 6 P., V á s á r h e l y i I s t v á n 9 P., V á r a d i Á r p á d 6 P., V i r á g F e r e n c 9 P., dr. Vitályos G á b o r 9 P., dr. t o r d a i Zaláui A n d o r 10 P . 1944. évre egyéb összegeket fizettek: B a l á z s Gergely 4 P., dr. E r ő M á t y á s 11 P., O r b á n K á r o l y 2 P., d r . S c h r i f f e r t Béla 9 P., dr. R i c h t e r L á s z l ó 6 P .

TERMÉS Az ú j erdélyi irodalom h a n g j a . Szerkeszti: ASZTALOS

ISTVÁN, BÖZÖDI GYÖRGY, JÉKELY KISS JENŐ, SZABÉDI LÁSZLÓ.

ZOLTÁN,

Megjelenik évente négy vaskos kötetben. E g y kötet á r a 4.50 P, az évi négy kötet előfizetési á r a 15.– P. P á r t o l ó előfizetési d í j évi 30.– P. Szerkesztőség és kiadóhivatal: KOLOZSVÁR, MÁTYÁS KIR.-TÉR 7. SZÁM. Dr. szentgericei J a k a b Jenő könyvesboltja.


HITEL NEMZETPOLITIKAI SZEMLE

Recommend Documents