NEMZETPOLITIKAI SZEMLE

NEMZETPOLITIKAI SZEMLE

SZEPTEMBER Kérdés és felelet Mítosz, vallás és irodalom Széchenyi és Wesselényi nemzetiségi politikája Erdélyi vasutak

TAMÁSI ÁRON ERŐSS

ALFRÉD

MIKÓ IMRE RUZITSKA

LAJOS

MAGYAR FIGYELŐ Teleki Béla beszéde a magyar reformról – Az EME besztercei vándorgyűlése – Számadás a balatonszárszói konferenciáról

SZEMLE Makkai László: Román történetírás a két világháború között (I.)

VIII. ÉVFOLYAM

KOLOZSVÁR 1943

Erdélyi Magyar Adatbank

HITEL

NEMZETPOLITIKAI SZEMLE SZERKESZTIK:

ALBRECHT DEZSŐ, KÉRI BÉLA, VENCZEL

JÓZSEF, VITA SÁNDOR

Megjelenik h a v o n t a n é g y ív t e r j e d e l e m b e n . – S z e r k e s z t ő s é g és kiadóhivatal: Kolozsvár, M á t y á s k i r á l y - t é r 5 . s z á m , I . emelet. – Telefonszám: 2 0 – 8 3 P ó s t a c s e k k s z á m a : 72.809. ELŐFIZETÉSI ÁRA: E g y é v r e 12 P e n g ő . E g y e s s z á m 1 Pengő.

T A R T A L O M TAMÁSI Á R O N : Kérdés és felelet ERŐSS A L F R É D : Mítosz, vallás és irodalom MIKÓ I M R E : Széchenyi és Wesselényi nemzetiségi politikája RUZITSKA L A J O S : Erdélyi vasutak

521 524 537 552

MAGYAR FIGYELŐ

T E L E K I BÉLA beszéde a m a g y a r reformról NAGY GÉZA: Az E M E besztercei vándorgyűlése TAKÁCSY MIKLÓS: Számadás a balatonszárszói konferenciáról

558 562 565

SZEMLE:

MAKKAI LÁSZLÓ: között (I.)

Román

történetírás a két világháború 569

Helyettes s z e r k e s z t ő KISS JENŐ

Szerkesztő KÉKI BÉLA

Lapunk címfejét

FELELŐS

Széchenyi

Hitelének 1830. évi készítettük.

első

kiadása

címbetűi után

SZERKESZTŐ É S KIADÓ: A L B R E C H T D E Z S Ő


A K Ö Z T I S Z T V I S E L Ő I KAR

A közszellem és közfelfogás alakulásában nagy szerepe van az értelmiség köztisztviselői rétegének. Ez azonban maga sem egységes. A főtisztviselők anyagi tekintetben leszürkült csoportja talán ma nem különül el olyan élesen a középhelyzetű és a köztisztviselői rétegektől, mint a világháború előtt, a látszólag enyhén graduált és ma fesztelenebbül érintkező tisztviselői karon belül azonban nem csak a tisztviselői hierarchia, hanem a társadalmi r a n g l é t r a is válaszfalakat emel s ezeket az úriság fokozatainak kiépítésével a társadalmi hiúság örökké éber figyelme t a r t j a karban. A demokratikus: szellem kifejlődésének a közhivatali kasztszellem a legnagyobb akadálya, amelyet a feleségek rendszerint fokozott mértékben őriznek és élveznek. A címek és rangok o r g i á j a folyik az országban, a gőg és pöffeszkedés sem r i t k a jelenség. A m a g y a r demokrácia klasszikus földjéről j ö t t székely családok elül lófővel toldják nevüket, a m a g y a r s á g o t összefogni kívánó törzsökös m a g y a r publicista négy szóval í r j a le a nevét. A hiúság hivalkodó vására mérgezi a levegőt, megfullad benne fajszeretet, nemzeti közösségérzet, emberi méltóságérzet, szókimondás, véleményszabadság, öntudat, őszinteség, önérzet, hűség. Mintha a régi oligarcha-gőg a nemesi büszkeségen át ma az osztálygőg a l a k j á b a n kapott volna mind szélesebben terjeszkedő tenyészetre s virágzó mintagazdasága a köztisztviselői kar. A m a g y a r s á g üdvös szellemi és a k a r a t i egységét, összeműködését a köztisztviselői k a r rossz példát adó elkülönülési szelleme n a g y mértékben csorbítja. A nemzettest egyéb rétegei előtt úgy tűnik ez fel, mint egy anyagi gyengesége ellenére is h a t a l m a s érdekcsoport, amely szinte k i s a j á t í t j a a közhatalmat, de azt mindenesetre korlátlanul és osztályérdektől nem eléggé mentesen gyakorolja. A köztisztviselők társadalomszemlélete többnyire osztályszemlélet, amely a szorosabb nemzeti összetartozás eszméjét nem ismeri, általában felfelé tekint, lefelé kegyet gyakorol, egyszóval nem emelkedik a közszolgálat erkölcsi magaslatára. Hogy mennyit á r t ez, mennyire gátolja a kívülálló, főképen az alsó munkás- és parasztrétegek (tehát a nemzetzöm) bizalmának kialakulását, az úrgyűlölet, az osztályszakadékok eltüntetését, általában a m a g y a r s á g lelki közeledését, szellemi egységét, azt könnyű elképzelni. Szombatfalvy

György: A magyarság problémája

egységének

(Társadalomtudomány, 1943. 3. szám, 2 0 6 – 2 0 7 . l.)


E

S Z Á M

M U N K A T Á R S A I

Erőss Alfréd dr., egyetemi m. tanár, Kolozsvár * Makkai László dr., az Erdélyi Tudományos Intézet tanára * Mikó Imre dr., országgyűlési képviselő * Nagy Géza, a kolozsvári református kollégium tanára * Ruzitska Lajos, okl. közg. mérnök, ny. máv. műszaki főtanácsos * Takácsy Miklós, joghallgató, Kolozsvár * Tamási Áron, író.

TERMÉS Az új erdélyi irodalom h a n g j a . Szerkeszti: ASZTALOS

ISTVÁN, KISS

BÖZÖDI JENŐ,

GYÖRGY, SZABÉDI

JÉKELY

ZOLTÁN,

LÁSZLÓ.

Megjelenik évente négy vaskos kötetben. E g y k ö t e t á r a 4.50 P , a z évi n é g y k ö t e t e l ő f i z e t é s i á r a P á r t o l ó előfizetési d í j évi

30.–

P.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: K O L O Z S V Á R , M Á T Y Á S K I R . - T É R 7. SZÁM. Dr. szentgericei J a k a b Jenő könyvesboltja.


15.–

P.

HITEL

NEMZETPOLITIKAI SZEMLE V I I I . É V F . 9. SZÁM

1943. S Z E P T E M B E R

KÉRDÉS ÉS FELELET Lelkiismeretem szerint szóltam, amikor az Erdélyi Párt 1943. szeptember 12-iki nagyválasztmányi ülésén, a hallgatóság sorai k ö z ü l , az alábbi intelmet felolvastam. Egy hét mult el azóta; s ennek a hétnek minden napja arról igyekezett meggyőzni engem, hogy a magyar közélet és a magyar sajtó nem fogékony az ilyen intelmekre. Ezt mélyen sajnálatosnak tartom, de boldog volnék, ha a jövőben is egyedül csak én tartanám annak.

Nálunk a politika területén sokan úgy vélekednek, hogy írónak lenni dísztelen mesterség. Én is úgy vélekedem, hogy az író lehetőleg mégis m a r a d j o n távol a gyakorlati politikától. Vagyis legyen hűséges a szellem őrhelyéhez, m e r t nem egészséges annak a nemzetnek az élete, ahol ezek a szellemi őrhelyek gazdátlanok maradnak. Ilyenformán érthető az a régi és mai tartózkodásom, hogy még az Erdélyi P á r t gyakorlati m u n k á j á b a n se vegyek részt. E z t a t a r tózkodásomat a P á r t maga is tiszta szívből helyeselte. Ilyen kölcsönös megértésnek az alapján alakult most úgy a helyzet, hogy kívülről s mint független szellemi ember kértem e mostani alkalomra a szólás lehetőségét. S a köszönet mellett, hogy ezt a lehetőséget megkaptam, m i n d j á r t meg kell mondanom azt is, hogy egyedül a m a g a m nevében kívánok szólani. Igen hálás lennék azonban, ha ez ünnepi gyűlés tiszteletreméltó t a g j a i az idők egyik szerény jelét látnák abban, hogy a f ü g getlen íróember, most és életében először, egy politikai gyűlésen kíván röviden beszélni; s kérem, hogy gondoljanak t a l á n a r r a is, hogy a magányos író aggodalma és véleménye mögött esetleg szorongó és várakozó láthatatlan tömeg áll, mint ahogy a nemzet életében az m á r nem egyszer megtörtént. A tavasz folyamán szükségét éreztem annak, hogy egy nyílt üzenetben a m a g y a r öncélúság gondolatát magyarul j u t t a s s a m kifejezésre. Már megtanultuk, í r t a m akkor, hogy b a j u n k b a n senkire sem számíthatunk, csak a magunk erejére; s hogy jövendő sorsunk is erőnkön dől el, nem idegen hatalmak segítségén. E z t a gondolatot, kétely és ingadozás nélkül, négy esztendőn keresztül j ó f o r m á n csak az a m a g y a r szellem képviselte, mely a jelszavak a l a t t hűségben őrizte a m a g y a r f a j t a nyugalmát és bölcs lelkületét. Az idő ezt a szellemet igazolta, meghozván m o s t a n s á g a biztató fordulatot, mely szerint a m a g y a r öncélúság m á r nemcsak nyílt és hivatalos


Tamási Áron

522

m a g a t a r t á s , h a n e m napról-napra mindinkább nemzeti öntudattá is válik. Ma azonban, amikor az események gyors és meglepő fordulatokban követik egymást, a szellem embere nem merülhet el abban az örömben, hogy egy m a g y a r eszmény kezd valósággá válni. Tovább kell f ú r n i a figyelő szemét és érzékeny ösztönét, hogy mi f o r r a világban valami olyan, amelyről itthon beszélnie kell. Úgy vélem, hogy az egyik, ami napjainkban a világban f o r r , az a politikai világnézet csődje. Különös tanulság, ami az elemi erők t r a g i k u s fordulatai közben, e n a g y kérdést illetőleg levonható. Én azt látom ugyanis, hogy a politikai világnézet kérdésén m á r valójában túl j u t o t t a háború. Túl j u t o t t és elérkezett oda, ahol a nyers és puszta életösztön azokat a f a j i vonásokat teszi uralkodókká, amelyek az egyes népeknél lényegében sohasem változnak. Ott, ahol a politikai világnézet a nép természetének megfelelő rendszert teremtett, o t t a f a j i vonások ebben a rendszerben még élesebben tűnnek elő; ahol pedig olyan rendszer fejlődött belőle, amely a nép természetének nem felelt meg, ott a rendszerrel e g y ü t t m a g á t a népet is válságba sodorta. Valójában csak most döbbenek rá, hogy milyen veszedelmek között kellett nekünk m a g y a r o k n a k áthaladnunk. Mindenek között a legbiztatóbb jel s egyben nagy szerencse, hogy a nemzet eszméjét és államunk rendszerét nem t u d t a hatalmába keríteni olyan politikai világnézet, amely idegenből érkezve, a m a g y a r s á g természetének nem is lehetett volna megfelelő. Egyedül társadalmunkban tettek k á r t ezek a politikai világnézetek, amelyek mindakét szélsőségen idegen rendszerekkel szerettek volna boldogítani minket. S ha m á r ide érkeztem, a megsebzett m a g y a r társadalomhoz, akkor az említett t a n u l s á g u t á n szeretném azt a másik észrevételemet is megnevezni, melyet a forrongó világban ugyancsak meglát a figyelő szem. Ez pedig egy szigorú figyelmeztetés, mely a r r a inti a nemzetet, hogy erős és egységes társadalom nélkül a mai harcot sikeresen megvívni nem lehet. Fel kell tennem t e h á t a kérdést, hogy erős és egységes-e a magyar társadalom? Boldog lehet és nem e világból való, aki igennel válaszol erre a kérdésre. Én egyik sem vagyok, sajnos, m e r t sokat emészt az aggodalom, hogy a mai m a g y a r társadalom egy szokatlanul erős megpróbáltatást nem bír elviselni. Mivel pedig úgy vélem, hogy a m a g y a r történelemnek egyik legnagyobb erőpróbája előtt állunk, inkább f o r r a s z t ó láng csapjon ki szívünkből, semmint bűnös könynyelműséggel lemondjunk arról az akaratunkról, hogy ezt a t á r s a dalmat erőssé és egységessé tesszük. Biztosan tudom, hogy hatalmi szóval ezt nem lehet megtenni; azt is tudom, hogy politikai propagandával, vagy felemelő szózatokkal sem. Olyan m u n k á r a van i t t szükség, melyet igaz önvizsgálat és valóban keresztényi lemondás u t á n a szellemnek és a gyakorlatnak együtt és egyszerre kell elkezdenie. Ha ez a nap valóban ünnep volna, akkor Isten megengedné nekünk, hogy kiessünk a szerepből, melyet a megcsaló látszat ked-


Kérdés és felelet

523

véért és a magunk á m í t á s á r a is, m á r h á r o m éve oly nehezen viselünk mi erdélyiek. Kegyelemben kiesnénk ebből a szerepből, hogy világosan és bizonyossággal l á t h a s s u k : a g r ó f n a k és a tekintetes m a g y a r n a k ; gazdag polgárnak és a m u n k á s n a k ; a nadrágosnak és a falusinak; a baloldalinak és a jobboldalinak mind együtt kell élnie, ha nem a k a r t a l á n külön, de s o r j á b a n elpusztulni. Vagy talán lehet erős egy társadalom, melyet elöntött a politikai kizárólagosság és a közéleti formalizmus? Hol a tetszelgő külső mögött silány a t a r t a l o m és kicsinyes a lélek? S lehet egységes egy társadalom, melynek osztályai titkos perceikben külön sorson gondolkoznak? Bizonyára nem lehet. Mit kell h á t t e n n i ? A gyakorlati vonalon m e g kell szüntetni a politikai és a közéleti üres formaságot, melyből nemcsak a bürokratizmus ered, h a nem, amely a jellem és a t u d á s helyett a szolgalelkűséget is az érvényesülés alapjává tette. Elszántan küzdeni kell az ellen a „szellemi” módszer ellen, mely gondolat helyett egy divatos jelszóval érvel. Törvényes erővel kell felruházni a személyes felelősség elvét, hogy f o n t o s munkahelyek ne szolgáljanak csupán díszül, s hogy aki felelőtlenül végzi a dolgát, az ne állhasson bűnhődés nélkül, sőt igen sokszor megjutalmazva tovább. A szellemnek pedig meg kell alkotnia az egységes és igazságos nemzeti társadalom tervét, melyben a s a j á t o s m a g y a r szellemiség a dolgozó tömegek természetes jogaival egyesül. S ha elkészül ez a terv, az új m a g y a r társadalom elméleti rendszere, a k k o r ne vesse árva sorsra a gyakorlat és a hatalom, hanem a szellemmel együtt kötelezze el m a g á t arra, hogy meg is valósítja. M e r t egyedül a szellem és a gyakorlati hatalom együttes elkötelezésében rejlik a biztosíték arra, hogy a veszélyt k i b í r j a s hogy a békés nemzeti építésben is egy-szív, egy-lélekké válik a m a g y a r s á g . Mindenki a maga helyén és a m a g a eszközeivel vegye gondjába ezt a munkát. Kérem tehát az Erdélyi P á r t o t , hogy teremtsen alkalmas keretet, melyben Erdély szellemi és gyakorlati erői, ennek a munkán a k elvégzésére, valóban össze t u d j a n a k fogni. Ha ez nem történik meg, könnyen megeshetik, hogy az új m a g y a r t á r s a d a l m a t erőszak f o g j a megteremteni. Azt bizonyosan tudom, hogy ezidőszerint minden ilyen erőszakos gondolat, vagy kísérlet ellen együtt küzdünk. De azt is őszintén meg kell mondanom, hogy a külső veszély elmultával a m a g y a r megújulás dolgában az én helyem nem a védekezők, h a n e m az erőszakos megújítók oldalán lesz. Újból köszönöm, hogy szavaimat szívesek voltak meghallgatni, m e r t csak ennyit a k a r t a m megmondani. TAMÁSI ÁRON


M I T O S Z , VALLÁS ÉS I R O D A L O M

Az ÚJ MAGYAR GONDOLAT kialakításában véső-szerepe lesz a m a g y a r irodalomnak. A villanyvéső erejével f o r m á l j a m a j d az eljövendő m a g y a r szellemiség vonásait. A »Hitel« multesztendei évfolyamában többször k a p t u n k figyelmeztetést hivatott tollból irodalmunk ezirányú f ö l a d a t á r a . Olyannyira, hogy hatásuk alól F é j a Géza sem t u d t a kivonni magát, s m i u t á n Móricz Zsigmondról azt mondja, hogy a húszas évek elején nagyon egyedül maradt, pedig Ady u t á n ő volt a »magyar vallás«, rögtön hozzáteszi: a fiatal erdélyi írók bizonyára megrónak ezért a megállapításomért. A f i a t a l erdélyi írók meg is t u d j á k indokolni ítéletüket. Nem ismeretlen előttük, hogy a »racionalista okfejtés« csak része az egész embernek és azért építik föl t a n í t á s u k a t az értelem, a szív, s az egész reális élet összhangjából, az igazságból. Ilyen értelemben hangsúlyozza második tanulmányában Kiss Jenő, hogy olyan kérdése ez irodalmunknak, melyben »nem a művön, hanem az írói magatartáson van a hangsúly«. N É P I IRODALMUNK MAI VÁLSÁGA új oldalról erősíti meg a kiváló kulturtörténész, Gregory megállapításait. Kétféle művészi, emberi m a g a t a r t á s lehetséges: a vallásos és a mágikus. A kettőt »The Unfinished Universe« c. művében a következőkép jellemzi: A vallásos ember nem racionalista. Sohasem jönne ilyen gondolatra: gondolkozom, t e h á t vagyok. Számára a valóság és a lét alapja s egyúttal törvénye a gondolatnak. Mert reálisan tekinti a létet, azért tisztában van a gondolkozás és alkotás korlátaival. Tudja, hogy itt a földön Paradicsomot plántálni i m m á r nem lehet, de önzetlen küzdelemmel s a szépség szolgálatával egymás t e r h é t viselni kötelesség. Mint ember, végességének t u d a t á b a n Istenbe kapaszkodik. Mint költő, h i v a t á s á n a k tüzében I s t e n t dicsőíti. A zsoltárok költői, fordítói és énekesei ennek a művészi m a g a t a r t á s n a k őszinte hordozói. A mágikus ember ezzel szemben úgy érzi, hogy lelke összefolyik a végtelennel. Elhivatottsága t u d a t á b a n minden órában meg a k a r j a váltani a világot, vagy bosszújában szemveréssel fenyegeti. Nem reálisan, h a n e m mitikusan nézi az életet. Képzeleti hegyekre mászik s onnan ködbevesző messzeségeket m u t a t olvasóinak azzal a kijelentéssel, hogy o t t van a tökéletes földi Paradicsom, csak fussunk u t á n a és hipp-hopp elérjük. »Az ember a mértéke mindennek« – ezt a görög mítosz-mondatot élik. Gregory jellemzésével összevág Kiss Jenő r a j z a : »mindenik csoport magát jelenti ki az egyedül üdvözítőnek, mindenik magában véli fölfedezni azokat a feltételeket, amiken az új m a g y a r élet, a m a g y a r a b b jövő megépülhet«. A költői meglátás biztos tájékozódását látom abban, hogy fiatal erdélyi írók oly gyorsan fölismerték a népi irodalom mozgolódásaiban az úszó a k n á t . Nem t á m a d ó szándékból, hanem épp a népi irodalom szeretetéből ismerték föl a veszélyt. Hol is találhatna ez az irodalom több megértésre és együttérzésre, mint a népi Erdély-


Erőss Alfréd: Mítosz, vallás és irodalom

525

ben? Ezért figyeli aggódva: »a mítosz hogyan kezd mindinkább a népiség legsajátabb jegyévé lenni, s az írók m a g a t a r t á s á b a is hogyan vegyül egyre több az ősrégi papok, varázslók és ráolvasók mozdulataiból«. Kétségtelen, hogy irodalom és vallás közt szoros a kapcsolat. Sőt a l á í r h a t j u k F é j a Gézának azt a kijelentését, hogy »minden nagy emberi megnyilatkozás mélyén vallás él«. A különbség csak abban van, hogy mi az isteni kinyilatkoztatásra építjük a vallást, a mágikus ember pedig maga alkot m a g á n a k »vallást«, vagyis mítosszal, költészettel, irodalommal a k a r j a helyettesíteni azt. Vallás a szó igazi értelmében: elismerése az isteni fennsőbbségnek. Teremtőnk és megváltónk az Úr, t e h á t aszerint rendezem be életemet, amint mindenható szeretetével megszabta. Mikor az ember e nagy metafizikai adottságok t u d a t á r a ébred, életszemlélete még reálisabb lesz, még elmélyedőbb az élet csodálatában, cselekvőbb a megszépítésében. A puszta kísérleti lélektan is fölismeri, mennyire rokon az emberi lélekben a vallásos és művészi érték. Mindkettőt jellemzi az aisthesis, a szemlélődés és a poiésis, az alkotás. E közelség lehet az oka, hogy a történelem folyamán oly gyakr a n ütközik össze a k é t érzés: a vallásos képeket rombol vagy szór ki a templomból, a művészi érzés pedig m a g á t ülteti az á h í t a t helyébe. Az ókorban mitológiát költ, az ú j k o r b a n modern mítoszokon töri a fejét. Az ismert liberális gondolkozó, Strauss Dávid, volt utolsó nagy hirdetője az eszmének, hogy a művészet pótolni t u d j a a vallást. Nyomában a liberalizmus esztétái sokáig lelkesedtek a gondolatért. Kísértetjárásuk a népi irodalom berkeit ma f ö l z a v a r j a . Az emberi lélek és történet tanulmányozásából úgy látjuk, hogy a vallást pótolni nem, csak igényét elfojtani, érzését tompítani lehet. Az eszköz pedig sohasem a kultúra köréből, hanem a n n a k kizárásából vétetik. Oroszországban l á t h a t j u k , hogy a »vallás helyett« milyen kulturamentes civilizációval elégítette ki m a g á t az állati sorba lealacsonyított és ösztöneinek szabadjára engedett ember. ÉSZ ÉS SZÍV, gondolat és ösztön, értelem és a k a r a t állandó feszültsége p a t t a n t ki remekműveket az íjjból, amelyet emberi szellemnek nevezünk. A mágikus világnézet embere meg a k a r j a szüntetni ezt a feszültséget s ernyedt fegyvert k a p kezébe, mikor azt véli, h o g y »Isten kardja« hullott eléje. Nem az egységet s az életet tekinti, a m i t a feszültség szül vajudva s küzdelmesen, h a n e m a részt. Racionalista volt a multszázadban és irracionális a maiban. Nem ismeri az összhangot. A reálisan látó ember feszíti s nem szükíti az életet. E g y f o r m á n becsüli az í j j mindkét szárnyát, mindeniket – a m a g a helyén. Az eszmetörténet fonalát Kantig gombolyíthatjuk vissza. Sajátos egyoldalusággal leszűkítette a »tiszta ész« világát s úgy a k a r t kisiklani a racionalizmus és empirizmus harapófogójából. A racionalizmus nem egyéb, mint a Karácsony Sándor által ötletesen kipellengérezett »német filozófia«. Csodálatos és s a j n á l a t o s csupán az, hogy hazai szellemi parlagunkon ma is irdatlan t e r e m ez a


Erőss Alfréd

526

»filozófia«. Jól teszi h á t Karácsony, ha Bergsonhoz illő lelkesedéssel hadakozik ellene. Az empirizmus pedig ismét nem egyéb, mint a Karácsony által »magyar filozófiának« elkeresztelt világnézet. Ez volt valamikor a stoikusok bölcseleti felfogása, amelyet Baco Verulam, m a j d a multszázad angol gondolkozói ú j í t o t t a k fel. Az empirizmusnak »nincs szüksége elvonásra, ellenben annál nélkülözhetetlenebb számára a kézzelfoghatóság. Elvész a nem reális világban, miután s z á m á r a nincsenek keretek, rendszerek és törvények, amelyekben tájékozódhatnék, mozoghatna és eredményt érhetne el. Amit valóságosan meg t u d ragadni, az az övé és addig az övé, míg el nem tűnik« (Magyar világnézet, X I X ) . Nos, K a n t Immanuel mindkét filozófiai stádiumon keresztülküzdötte m a g á t s az ellentétet ú g y a k a r j a áthidalni, hogy azt a lélekbe plántálja bele s ott különosztja az elvont eszmék és a kézzelfogható tapasztalatok világát. Az elvont eszmékbe nem f é r bele a transzcendens valóság, a tiszta ész nem t u d bizonyosságot szerezni Istenről, az időtlenség és h a t á r t a l a n s á g birodalmáról. K a n t n a k ezt a kritikai föltevését elfog a d t a a romantika s e r r e építi s a j á t életszemléletét. H a t á s o s a n kim u t a t j a , hogy az ember lelki és szellemi világa nem korlátozható a tiszta ész falai közé, m e r t hisz végtelenre tárult és isteni távlatokba nyílik. Ha pedig az ész nem képes a transzcendens világ kapuit föltárni, f i t t y e t h á n y az észnek, s az érzésekhez fordul. Ezzel a buzogánnyal döngeti m e g az élet kapuit. Botondi lelkesedése ma is eleven szikra az i f j ú s á g szívében. Nem h ű t ö t t e le sem a világháború, sem a tudomány. Élesztik mindazok, akik a népszerűség koszorúja u t á n n y u j t j á k ki kezüket. Anélkül, h a g y a legújabb r o m a n t i k u s mozgalmak tengerentúli, vagy f r a n c i a megnyilatkozásait figyelemre méltatnók, tekintsünk ki annak németországi alakulására. A mult században fölbuggyanó f o r r á s f r i s s özöne u t a t talált a nemzeti hagyományok, a népi kultúra, és a középkori gótika folyamai felé (Brentano, Görres). Megtermékenyítette az irodalom alföldjét. Csupán egy ág rekedt meg s talajvízként kisérti a tavaszi vetéseket, i t a t j a az i f j ú s á g amúgy is p á r a t e l t f o r r a d a l m i kedvét. Ebben a megrekedt ágban született meg a XX. század mítosza. Már De L a g a r d e m e g í r j a a »jövő vallását« (1878), mely végeredményben jognak, művészetnek, tudománynak, társadalomnak s a j á t o s alakulását, azaz megkülönböztethetően jellegzetes f o r m á j á t jelenti. Ez a f o r m a természetszerűleg nemzeti, újabban faji, s azáltal lesz mítosszá, hogy a m á s nemzetek, idegen f a j o k sajátosságaival szembeállítva, bálványként táncolják körül. A bálványimádás eme mozzanata, m i n t a primitív népeknél, itt is magában f o g l a l j a az idegen bálványok gyűlöletét. »Ce qui fait qu’une t r i b u croit à son dieu, c’est la haine de la tribu voisine« (Dumont). A német f a j m í t o s z a szomszéd francia, római, m a j d angol h a t á s o k ellen visel h a d a t . A XX. század mítosza a római joggal szembeállítja a germán becsületet, és a latin logikával a német irracionalizmust. L i t t Theodor ez utóbbiban l á t j a a s a j á t o s »német filozófia«, vagyis a német világnézet alapvető elvét. Ez a világnézet persze épp úgy gúnyt űz a racionalizmussal, az elvont és logikus gondolat világával, mint nálunk azok, akik ezt indogermán módszernek neve-


Mítosz, vallás és irodalom

527

zik. Megdöbbentő az a hasonlóság, amelyet a német f a j m í t o s z irodalma és a népinek mondott m a g y a r irodalom között megtalálunk. Kétségtelen, hogy nem epigon követés, vagy b á r m i rokonszenv bogozta meg köztük ezt a rokonságot, h a n e m valami m á s és vitálisabb hatalom, melyet »korszellemnek« vagy a civilizáció »kulturhatásának« nevezünk. Az utókor talán pontosabban t u d j a m a j d meghatározni ezt a jelenséget. Számunkra azonban elég a tényállás, hogy meggondolkoztasson és megfontolásra intsen. Vajon kinek lépteit készíti elő a m i t i k u s szőnyeg, melynek első szálait Szabó Dezső verte ki nálunk az irodalmi osztovátán? IRODALOM SOK VAN ÉS MIND IGAZI. Minden kulturnépnek s a j á t művészete, költészete, dallamvilága van s ezekben nyilatkozik meg a nemzet egyéni alkata. A mítosz azonban emberien közös, csak egy van, s hasonlókép csak egy az igazi vallás, az emberszív örök szomjúsága Isten u t á n . A vallásosság lényege az ember tudatos hódolata és feltétlen odaadása Istennek. A mítosz épp ellenkezőleg m e g t a g a d j a az isteni Fönnségnek k i j á r ó tiszteletet, s vagy nyiltan az embert isteníti, vagy – ami végeredményben ugyanaz – magacsinálta isteneket, eszméket, v a g y eszményeket imád. A név változik idők, t á j a k és divatok szerint. Ma divatos a népiség, holnap a technika, holnapu t á n a filozófia. Valamikor az észnek emeltek oltárt, máskor a pénz, Midas vére, s ismét máskor az egyenlőség, testvériség, voltak a vallásvesztett tömegek istennői. Sokan és sokszor megállapították, hogy nemzedékünk legnagyobb betegsége, minden romlás kérge alatt az emésztő szú: az igazi vallásosság hiánya. E z t talán senki nem érzi jobban, mint a népi írók. Németh László sokszor ki is mondja, mennyire »hiányát érezzük földrészünkön a vallásosságnak«. Máskor: »Isten pénzének az elvesztét egyre többen fájlaljuk«. És rögtön kész a javaslattal egy új európai vallás megalapítására. J a v a s l a t á t m á r i s m e r j ü k a berlini »Die Runde« törekvéseiből, melyeket nálunk a »Sziget« képviselt: újjászületni az antik görögségben! Mások új humanizmusnak, ismét mások új pogányságnak könyvelik el ezt is, a k á r c s a k a többi valláspótló, mítoszébresztő kísérletet. Lényegében mindenik azonos. Csak egyben üt el az ú j p o g á n y s á g a régitől, a föltámasztott mítosz a halottól. Thomson F r a n c i s összehasonlítja egyszer a görög mitológiát úgy, ahogy a klasszikus költők ismerték, azzal az új Olympusszal, amelyet K e a t s és modern követői énekeltek meg. A párhuzamból kitűnik, hogy az újpogány mítosz sokkal megejtőbb, szebb és veszedelmesebb, mert megkóstolta a kereszténység b o r á t (Nietzsche szerint: méregborát) s olyan ízekkel gazdagodott, amelyeket Krisztus előtt nem ismertek az emberek. A görög költészet szép, de a görög vallásosság száraz és rideg. Mindaz, ami az újpogányságot vonzóvá teszi: a kereszténység koronájából k i t ö r t ékszer (The Works m , 3 8 – 5 1 ) . Tulajdonképen nincs is újpogányság, nem is lehetséges ott, ahol a kereszténység abszolút felsőbbségével egyszer meghódította a lelkeket. A pogányság meghalt s ami nevében kísért, az tulajdonkép nem más,


Erőss Alfréd

528

mint hitehagyott, megmásított kereszténység. Ezért veszedelmesebb. Illyés Gyula világosan meglátta. »Még pogánynál is rosszabb: egy hitehagyott« (Puszták népe, 59). Nekünk pedig, a m i n t azt J ä r v e n t a u s »Kereszt és varázsdob« c. páratlan remekművében sejtteti, de csak sejtteti, a fordított u t a t kell járnunk. Vagyis mindazt, ami szép és szeretetreméltó volt az ősök vallásában – főkép azt, ami a lélek mélyén igazán vallás volt, nem mítosz – mint Istentől jövő m a g y a r ajándékot megnemesítjük krisztusi életünkben. Így gondolkozott a történeti tanuságok szerint maga Szent I s t v á n (v. ö. H ó m a n : Szent István, 174) és az ősegyház minden n a g y tanítója, valamint a középkor, amely művészetében a szibillákat a próféták mellé helyezi. Sőderblom ebben látta az élő Isten legszebb bizonyságát, aki minden időkben s minden népnél ugyanúgy mutatkozik meg. A fölvilágosodás embere valószínűleg azt mondotta volna a »század mítoszáról« vagy a »divatos népiségről«, hogy egyszerűen mágia. A f a j i s á g , a népiség megváltó erejében hisz, holott épp ellenkezőleg a népet, a f a j t , a k u l t ú r á t kell megmenteni! Mágia ugyanis minden filozófia vagy világnézet, amely teremtett dolgokban keresi az üdvösséget, vagy hisz az önmegváltás lehetőségében. Vallás pedig az, ha nem mástól, mint egyedül Istentől v á r j u k a boldogságot s még hozzá azon az úton, amelyet szent Fönnsége megmutatott. Mag á t az Isten-szabta u t a t fölkutatni m á r a hittudomány feladata s túllépi cikkünk kereteit. Így csak a r r a lehet érkezésünk, hogy az eddigiekből az általános következtetést levonjuk. MÍTOSZ VAGY VALLÁS – ez a jelszó. Vallás pedig m a g y a r viszonylatban csak egy lehet. Mert a kereszténység egy, amint egyetlen a vágyódás utána, amely örök halmok kívánságaként végighullámzik a pogány népeken. A halmok azonban halmok maradnak. Minden nemzet új színt jelent ebben az egységben, új dallamot az örök szimfóniában. Csak végig kell j á r t a t n i szemünket a kerek világon. Minden időnek, nemcsak a gótikának, s az antiknak, még a barokknak is van külön művészete, külön stílusa. A népeknek is. Mert mégiscsak más pl. a m a g y a r gótika, mint a délnémet, vagy az északi vörös. »Ezt ma m á r az osztrák műtörténet is elismeri« (Századok, 1932, 339). Csak a mai kornak nincs még s a j á t o s stílusa, de nincs vallásos művészete sem. Hogy csak egy közeli példát említsünk, viszonyítva mennyire eltörpül a mai Kolozsvár minden kulturalkotása a középkoriak m e l l e t t . . . A régi pogány birodalmak művészete mindenkor a legnagyobbat alkotta vágyódó hitében és a kereszténység is művészetének j a v á t szentelte Istennek. Egyedül a mítoszoknak nincs jelentős alkotásuk, h a n e m csak varázsdobjuk, varázsénekük, sok apró fétisük. Akárcsak a modern irodalomnak. Pedig csak az »írói m a g a t a r t á s o n « van a hangsúly. Találóan mondja valahol Karácsony: »szőröstül-bőröstül, testestül-lelkestül, mindenestül m a g y a r vagyok. Mindenestül vagyok rossz, cselekszem rosszul, reagálok hibásan, tévedek súlyosan, vétkezem irtózatosat, nem mint magyar. A magyarságom épolyan levetkezhetetlen és egy-



529

séges, egész valómat m a g á b a foglaló leglényegem, mint embervoltom, mint minden egyéb voltom, aki én vagyok«. Ezen múlik. Tud-e igazi embervoltunk minden Isten-adta erejével, egész szívvel és elmével, hittel és a k a r a t t a l u t a t törni magának az előítéletek g á t j a i n s a mítoszok ködzuhatagjain keresztül, hogy tiszta szárnyalással m a g a s b a emelkedjék. Vagyis: a népben, a magyarságban, az emberségben szolgálja Istent. S ez annál nehezebb, m e r t a k o n j u n k t u r a ma a mítoszoknak kedvez, s elhallgattatja a mélyből feltörő éneket. Ha ugyan el lehet hallgattatni az emberi szívet. Az emberi szív természeténél fogva h a r m ó n i á r a törekszik s össze a k a r j a hangolni az emberi élet nagy értékeit: a szépet, a jót, az igazat. A mítoszok ezzel szemben az egyoldalú világnézetek hirnökei. A szektások épp úgy, mint a nagy sámánok és varázslók, excentrikus, disszharmonikus, sőt igen sokszor idegbeteg, exaltált lelkek. Rendkívüliségük megbabonázza a hiszékeny tömeget, de meg nem világosítja s meg nem mentheti. Merezkovskij egyik könyvében k i m u t a t j a , hogy ez az egyoldalúság volt Tolstoj nagymérvű hatásának s egyben b u k á s á n a k oka. Tudás és géniusz, ész és szív, hit és megismerés nem hangzott össze lelkében, inkább úgy állott egymással szemben, mint Dávid és Góliát. S a j á t kicsinysége ölte meg s a j á t n a g y s á g á t . A költői műben az összhang jelenti a szépséget, az írói magatartásban szintén a lelki egyensúly a d j a az igazi nagyságot. »Ember a szó nemes értelmében, az az univerzális ember, ki tudós, művész és szent. Mindenki, aki sikerült ember és nem torzó, lehetőleg mind a h á r o m irányban fejleszti ki magában a természetes ösztönt« (Prohászka). Ime, a nagy alkotások titka. H i t és művészet, tudás és ihlet öleléséből születnek meg. Már pedig minden költőnek ez a vágya és küldetése. Reá vonatkoznak elsősorban a »Szűzmáriás Királyfi« szavai: Aki életiben el t u d j a ültetni m a g á t nagy tettekben, méltó Istenhez. A FELVILÁGOSODÁS mintegy sötét b u r á t borított a f e j ü n k r e s azt mondotta: nincs szükséged kívülről jövő megvilágításra, m e r t önmagadból s önmagadnak világítasz. Ez a büszke racionalizmus ma m á r úgy tűnik fel előttünk, mint valami naiv gyermekmese, melyben azt hitte az ember, hogy a civilizáció kultúra nélkül is emberiessé teszi az életet, s a technika végkép leigázza, a tudomány meg oldja a n a g y természetet. A felvilágosodás embere s a j á t értelmének karbidlámpájával f ö l t á r t a a világrejtély mélységeit s szinte mindent t u d o t t róla, csak azt az egyet nem, hogy ez a f ö l t á r t bánya is tele van titokzatos és földöntúli erőkkel, kiszámíthatatlan s mégis döntő jelentőségű tényekkel. Csak egyetlen közeli példát említsünk: a modern világháború a technika gigászi küzdelme s mégis összekúszálta szálait az 1941-es korai s váratlanul szigorú tél. Kicsiben ez százszor megismétlődik. A sötét b u r a a l a t t sínylődő emberpalánta önmaga világosságában vitális fejlődésre képtelen, de föl-


Erőss Alfréd

530

ismeri ezt a t é n y t s összetöri maga fölött a burát, hogy megváltó napot keressen. Történeti sorrendben a r o m a n t i k a ü t ö t t e az első léket a transzcendens világosság felé. A csodálkozva föltáruló szemek két napot l á t t a k ragyogni az égen: az igazi napot, melyet felhő t a k a r t , s egy csodálatos földszínű fénygolyót, melyet délibáb ringatott. Választania kellett. Mivel pedig még lelkében csengett az összetört b u r a gyűlölete, a r r a vette ú t j á t , ahová nem az »uralkodó rend«, hanem a lázadás vezet. Ez a szektások ú t j a épp úgy (v. ö. Féja, Viharsarok, 118), mint az irodalomban Tolstojé, J u s t h Zsigmondé, s t a l á n a legújabb n e m z e d é k é . . . A bura-törők m á m o r a kergeti a modern embert a f a t a morgana napja, a mítoszok felé. A mai ember nagyon is sejti, hogy a materialista világban uralkodó »rend« nem kedvez annak, hogy kiélhesse egész valóját, nem érzi m a g á t metafizikai biztonságban, nem találja meg végső rendeltetését és boldogságát. Kiveti tekintetének s vágyainak szálló horgonyát a titokzatos mélységekbe, m e r t gyökértelen t á r s a d a l m u n k megkötése és megfogózása az új idők feladata. Lélektanilag innen érthető meg, hogy miért van olyan nagy keletje ma minden eszmének, amely felmondván a hűbért a materializmus s á f á r j á n a k , valami új és titokzatos életitallal kereskedik. Amint a f a l u népe közt f ö l b u r j á n o z t a k a szekták, úgy a műveltebb rétegekben kapós lett a spiritizmus, a yoga, a teozófia, az ősmagyarkodás, szóval a m á g i á n a k minden fénytörése, melynek színforg a t a g á b a n kering a mai világ. Ne csodálkozzunk tehát, ha a lelkiismeretbeli kérdésre – miért divatos a népiség? – ugyancsak itt kell keresnünk a komoly feleletet. Mi az, ami divatos a népiségben? Nem csak Göre Gábor, hanem még inkább Úz Bence, Ábel, s mindazok a mesébe szökkenő szimbólumok, melyeknek titokzatossá égetett tükrében felragyogni l á t j á k a bura-törők s a j á t eszményeiket. Ez f o g j a meg az olvasó képzeletét s r a g a d j a k a n t á r nélkül a vágyva-vágyott mítoszok felé. Így lesz a »népi író« varászló s egyben sámán egy új gyülekezetben. Igéi az » ú j evangéliom«, melynek olvasása révületbe ejti a »híveket«. Félre ne értsen senki: nem a népi gondolat képezi megfontolásunk t á r g y á t , h a n e m épp annak t i s z t a s á g á t f é l t j ü k a belevegyülő divatos, de heterogén elemektől. A m á g i á t a k a r j u k elkülöníteni mint k á r o s salakot az aranyérctől. NIETZSCHE VOLT LEGNAGYOBB s ezért legtragikusabb sám á n j a az új mágiának. Szelleme h a t – még ismeretlenül is – a mai irodalomban, s t u d j u k , m e r t a n a p i s a j t ó is világgá kürtöli, hogy a XX. század mítosz-csinálói állandóan műveit olvassák. »Egy nép, épp úgy mint egy ember csak annyiban értékes, amennyiben az örökkévalóság pecsétjével t u d j a ellátni életét« (Összes Művei, Kröner kiad. I, 195). A racionalizmusban ezt hiányolta Nietzsche s az örökkévalóság leheletét keresi a vallásban is. A napot azonban felhő t a k a r j a , csak az emberi vonásokat és gyengéket l á t j a az egyházban, melyben a p j a lelkipásztori hivatalt viselt. A kereszténységet nem az Evangéliumból, nem a Szentek éle-



531

téből, hanem környezetének tükréből ismeri s úgy látja, hogy »sápadt és f á r a d t ez a vallás«. Kiapadtak benne az élő vizek f o r r á sai s csak evilági okosság, kispolgári kényelem megnyilatkozását l á t j a papjaiban. Ezeknek a liberális »keresztyéneknek« életében nem hangzik össze a szépség és a jóság, s nem ragyog fölötte, mint fellebbezhetetlen irányító h a t a l o m – az Isten. E szörnyű élmény h a t á s a a l a t t mondja ki Nietzsche: »Meghalt az Isten« (Ö. M. VI, 189). Atheizmusát ez a gondolat vezette: ha a napot egy felhő el t u d j a takarni, akkor az nem a mi napunk, nem az igazi nap. Tehát teremtsünk egyet: magunkból, de magunknál nagyobbat. »Egykor ha messzi tengerekre néztetek, azt mondották nektek: Isten. Én pedig azt mondom n e k t e k : Übermensch« (Ö. M. VII, 123). Már az idealizmus, f ő k é p Schelling művében (Philosophie der Mythologie und der Offenbarung, 1856) kísérletet t e t t egy új világkép, egy új nap fölépítéséhez, de fogalmait a kereszténységből merítette. Nietzsche t u d a t o s a n szembeáll ezzel a kísérlettel. »Tudtok-e Istent teremteni? – H á t ne említsetek előttem isteneket. De embert tudtok teremteni! Talán nem ti magatok, testvéreim! De apái és ősei lehettek az emberfeletti embernek, s ez legyen legjobb alkotástok» (VTI, 123). Nietzsche nem mond ellen az igazi keresztény életideálnak, szentnek s felbonthatatlannak t u d j a a házasságot, a szüzességet (VII, 7 8 – 1 0 2 ) , az önfegyelmezést, a felebaráti szeretetben pedig az a m o r proximi helyett az amor remoti eszméjét hirdeti. De mindezt Isten nélkül és egy istenivé szemelt emberiségből a k a r j a megvalósítani. Korfordulót lát a multszázad racionalista agóniájában s egy új világ születését hirdeti: Meghalt az Isten, hogy f ö l t á m a d j o n az ember (Ö. M. IX, 295). Bölcseleti nyelven azt mondjuk, hogy Nietzsche abszolutizálni a k a r t a azt, ami véges és viszonylagos. E z t nevezi »minőség háborújának« (I, 437), mely a dolgokban m á r nem a valóságot szemléli, hanem viziónárius szemekkel úgy l á t j a őket, mint a kivont kardok élén villanó fényeket. A mítosz örökkévalósággá minősíti az időt, végtelenné a tért, istenné az embert, lélekké a testet, gondolattá az érzést, mennyországgá a földet. Ebben a minőségi forradalomban nyilatkozik meg az elfojtott szomjúság az igazság után, s azért oly szükségszerű következménye minden mítosz-csinálásnak. M á r Blondel Maurice, napjaink egyik legeredetibb gondolkozója, r á m u t a t o t t a mítosz lényegében rejlő ezen ellentmondásra. Két törekvés keresztezi egymást. Az egyik profanizálni a k a r j a a Szentet s minél földiesebb, nemzeti és anyagi kategóriákba szorítani a numinozumot. (»A pitvarosi szekta istentiszteletein sokan így imádkoznak: A d j U r a m egy p á r csizmát.« Féja, 119). Ugyanakkor titokzatosság fátyolába a k a r j a burkolni és minél m a g a s a b b r a emelni, hogy imádhassa a gyarlóságtól megtisztított ideált. Amint F é j a m o n d j a a szektásról: Ókeresztény töretlenséget, fanatizmust és az Ige szerint vett életet kíván papjától is (118). Ugyanez a kettősség t a l á l h a t ó minden mitológiában (v. ö. Blondel: L’Action. E s s a i d’une Critique de la Vie et d’une Science de la P r a t i q u e ) .


532

Erőss Alfréd

E z t a lényegében ellentmondás-kettősséget jobban kifejezni nem is lehetne, mint azzal a névvel, amellyel Nietzsche keresztelte el. Übermensch. Egyszerre m o n d j a ki az ellentéteket: ember és mégis több mint ember. Nem a valóság, hanem a mítosz alkotása. Nietzsche kifejezetten szembeszáll a »latin valóság-hittel« (lateinische Seinsgläubigkeit) és s a j á t világképét tipikusan germánnak nevezi (Ö. M. VI, 326. k.) A mítosz-hitnek nevet is a d o t t : a dionysoszit. T e h á t görög r u h á b a b u j t a t j a a s a j á t o s a n német világnézetet. Semmi különös sincs t e h á t abban, ha nemsokára ugyanez a Dionysios á r v a l á n y h a j j a l és fokossal jelenik meg a m a g y a r irodalomban. É p p oly tragikus, hogy a mítoszt, amelyről Nietzsche azt hitte, hogy a mindent szétforgácsoló racionalizmussal szemben, egyedül képes egységes világképet alkotni, utódai szétszedik, mint valami kockajátékot s kinek-kinek kezében csak részei m a r a d n a k . »A mítoszokkal besugárzott égbolt«, amint világképét nevezi, törékenynek bizonyult. Nietzsche első rajongói a poéták, mégpedig S t e f a n George választékos köre. Maximinben a testi szépség mítoszát dicsőítik. A gondolat csupán szilánk Nietzsche világképéből (v. ö. X, 216), épp úgy mint annak másik oldala: a szellem becsmérlése Klages filozóf i á j á b a n . Még tovább töredezett a délibáb mítosza a testimádat erkölcsi elfajulásaiban, vagy népi vonalon a f a j i s á g elméleteiben. Csak a legjellemzőbbet idézzük. »Mert a lélek nem egyéb, – mondja Rosenberg, – mint a f a j belülről. S fordítva, a f a j a lélek külseje. A f a j l e l k e t föltámasztani annyit jelent, hogy legfőbb értéknek elism e r j ü k s minden m á s értéket, államiságot, művészetet, vallást, szervesen a l á j a rendelünk. Ez századunk f ö l a d a t a : az új életmítoszból az új embertípust megteremteni« (Mythus des 20. Jahrhunderts, 2). K O R U N K A T A » V É G E S S É G P Á T O S Z A « J E L L E M Z I , A »Wille zur Macht«, mely nem egyéb, mint a törekvés, az embernek, a végesnek és mulandónak isteni, vagyis végtelen és örök hatalmat kaparintani. Fínomabban nem lehetne ezt az a k a r a t o t leírni, m i n t a m a g y a r költészet kifejezte az »Ibolya álmaiban«. A klasszikus görög kultúra ismerte ezt a Tráciából beszivárgó féktelen Dionysiost, s szembeállította vele Apollót, mint a f o r m a és a mérték szimbólumát. A görög bölcs, a k á r a Sokratest megelőző Heraklitos, a k á r a plátói virágzás késői föllobbanása, Plotinos, mindíg t u d a t á b a n van a korlátoknak, amelyek az emberi végességet h a t á r o l j á k . Minden, ami véges, tökéletlenség és tagadás, a végtelennel szemben semmi, az általánossal szemben szűkítés, a lényeggel szemben puszta és h a m a r elmúló létezés. S innen, a hervadó szépségből néz föl az antik géniusz az örökkévalóhoz, melyet úgy ismer meg, mint az igazi valóságot, a tökéletességet, az elérhetetlenséget. E z t a l á t á s t t a g a d j a meg a nietzschei ember. Néki nem kell a transzcendens örökkévalóság. Önmagában, s a j á t végességében a k a r j a az örökkévalót megteremteni. Földi paradicsomot, bűvös követ, a r a n y a t a k a r kotyvasztani a modern szellemi alkimia konyhájában. És ez a lázadó Dionysios végtelennek tűnő tragédiája, hogy mindaz, amit Isten helyett öröknek kiált ki, szemei előtt roppan össze a halál és az enyészet hideg érintésére. Az első jelek és sikerek »kézzelfog-



533

hatóak« s elbűvölök. A k á r Napoleon hódításaira, vagy a modern forradalmi rendszerek alkotásaira gondoljunk. S a z t á n épp oly gyorsan, vagy még gyorsabban jön a váratlan, ám törvényszerű fordulat, az összeomlás, és a szappanbuborék szétpattan. Mert a mítoszok törvénye a gyors eredmény és a múló nagyság. A lombik eltört, újra kezdhetem a nagy művet. Midőn már int a cél, kisded göröngy, a dőre vak eset, elejt. (Madách) Mindíg ú j r a kezdeni! Nincs-e valami hősiesség ebben? Nem ebben a végtelen próbálkozásban van-e az ember igazi végtelensége? Már Nietzsche azt mondja, hogy az ember nagysága épp abban áll, hogy »nem part, h a n e m híd, átmenet és összeomlás« (Übergang und Untergang). Azokat szereti, akik nem tudnak élni máskép, mint összeomlani és továbbmenni. A Wille zur Macht t e h á t nem egyéb, nem lehet más, m i n t »Wille zum U n t e r g a n g und ein Pfeil der Sehnsucht«. A n y u g t a l a n ember, mint kifeszített íjj, csupa vágyódás egy megálmodott végtelen felé, melyet s a j á t nyomorúságában a k a r fölfedezni. A költők közül leginkább Rilke élte át ezt a förtelemm á m o r t , sokkal mélyebben, mint Baudelaire. Halálos ágyához nem enged senkit közeledni s belső méregtől feloszló testét úgy szemléli beteg gyönyörűséggel, mint valami isteni színjátékot, mint egy fönséges tűzijáték legszebb kibontakozását. A megsemmisülés a teljesség. A halálba induló lét (amint Heidegger nevezi) maga az élet, a tökéletlenség a tökéletesség, az idő az örökkévalóság. S mivel ezt az »örökkévalóságot« minden percben a halál, ezt a »végtelenséget« a vég fenyegeti, azért a v a t t a varázsigékké a modern exisztenciális filozófia a Gond és a Félelem fogalmát. TEGYÜK MÉRLEGRE ezt a két ellentétes filozófiát. A klaszszikus görög életszemlélet a ratio (a görög »logosz«), a modern életfilozófia a mítosz jegyében áll. És a mérleg nyelve minden bizonnyal a mítosz felé f o g billenni. A mítoszban ugyanis több az igazság, b á r a hamisság h ú r j a elhajlítja, mint a túlfeszült í j j a t . A r a t i o pedig ez esetben csak fél-igazság; csak annyi, amennyit az ókor pogány géniusza a tiszta ész erejével fölismerhetett. Plátó és Aristoteles világosan l á t j a a világ végességét (bár teremtését öröktől f o g v a gondolja), s l á t j a az áthidalhatatlan űrt, mely elválasztja a végtelen Istentől. A modern filozófia nem t u d belenyugodni ebbe a tehetetlenségbe s önmaga tehetetlenségét s végességét jelenti ki végtelennek. A görög bölcselet szemében a véges a Végtelenhez viszonyítva: semmi, értéke nincsen. A modern életfilozófus épp ebben a véges semmi-voltban l á t j a a mindent, a legnagyobb értéket. A görög filozófia matematikai hűvösséggel könyveli el a tényeket. A modern életfilozófia hiveit pedig a »nyughatatlanság nyila« sebzi s űzi elérhetetlennek h i t t Végtelen felé. És ebben az olthatatlan vá-


Erőss Alfréd

534

gyódásban több igazság, m e r t több őszinteség van, mint a klaszszikus gondolat kimért nyugalmában. Hol van t e h á t az igazság? A mítosz csak sejti, a kinyilatkozt a t á s a m a g a egyszerű fönnségében t á r j a elénk. A véges valóban egyesül a Végtelennel. N e m úgy, hogy a világ változnék istenné, hanem egy történeti tényben valósul meg a csoda: az Ige megtestesülésében. A véges emberi természet nem »semmi«, nem »tagadás« csupán, hanem önmagában is érték, s épp ezért képes és méltó arra, hogy a végtelen isteni természettel egy Személyben egyesüljön. A gazdag krisztusi kinyilatkoztatásból csak ezt az egy, mindenesetre alapvető misztériumot emeljük ki, mint amelyben a Kalcedonikum alapján teljesen megegyezik a katolikus és a református fölfogás. A többi m á r szinte magától következik: a Megváltó keresztáldozatában a »halál« valóban »élet«, s a »megaláztatás«, »megdicsőülés«, a »tehetetlenség« igazi »hatalom«, s az önátadásban való »megsemmisülés« a lét igazi »teljessége«. Tévedés volna azonban, ha a kinyilatkoztatás igazságaiból akarnók megmagyarázni és értelmezni a mítoszok fogalmi rendszerét. A megtévesztő hasonlóság el nem fedheti a gyökeres ellentétet. A mítosz mindenkori tulajdonsága, hogy vallási koturnusba öltözik s a teológia fogalmaiba r e j t i céljait. Napjainkban a »szavak devalvációjának« egész orgiáit szemlélhetjük (v. ö. Kósa Pál cikkét a »Keresztyén Igazság« júliusi számában). A szélsőséges f a j mítosz a legszentebb keresztény f o g a l m a k a t bitorolja és a föld szentségét sokszor templomi szavakkal i m á d j a a népi irodalom. A bolsevizmusban pedig az orosz messiánizmus eszméi lobognak, s valószínű, hogy a mai orosz katona »ítélőbírónak hiszi m a g á t egy romlott világ fölött, melyet neki kell megváltania« (Gorkij). A mítoszok titokzatosságában is van valóság: a mysterium iniquitatis L u c i f e r j e szólal meg mögötte. Már Babits észrevette, miként vonul végig az európai irodalmon a szatanizmus kísértetj á r á s a , s miután a gall szellem kijózanodott öleléséből, a germán a g y a k b a fészkelődött, hogy onnan osonjon át a m a g y a r t á j a k felé. Nem Földi-féle olcsó ponyvára gondolunk, h a n e m a r r a a finomabb kísértésre, mely a modern mítoszok ködparipáján olykor-olykor megjelenik a m a g y a r pusztán. Sciacca »Il Secolo XX« (1942) c. kétkötetes összefoglalásában m á r arról számol be ugyan, hogy a bölcseletben az ideálista irányzatokat fölváltotta a »spiritualismo cristiano«, mi azonban még messze vagyunk ettől az állomástól. Nálunk még a mítoszok réme j á r j a , úgy amint valamikor megindult a kelta szigetek ködös világában. Ne feledjük ugyanis, hogy Shelley pátosza megelőzte a Nyugatosokat, s Blake William ekszt a t i k u s költészetében m á r megtaláljuk Nietzsche legszebb mondatait. A »Menny és Pokol házassága« eredetibb, mint a »Jenseits von Gut und Böse«, és a »Pokol közmondásai« szellemesebbek Zarat h u s t r a szólamainál. Az ember t r a g é d i á j á n a k egy való jelenete bontakozik ki szemeink előtt, melynek Á d á m j a egyszemélyben a m a g y a r író és a magyar paraszt. Semmi sem volna leverőbb, m i n t h a épp m a g y a r írók vállalkoznának arra, hogy a k á r anyagi előnyökért, a k á r szűklátó-



535

körűségből, Luciferként a szakadék szélére vezessék népünket. M á r pedig a mítoszok szava: szirénhang, mely csak eltérítené az országot Isten-rendelte ú t j á r ó l . A mítosz emberek szava, a legjobb esetben szép »mese« (a szó eredeti jelentése szerint). Az emberi értelmet meggyönyörködteti, de kielégíteni és a t á r s a d a l m i nyomorúság zürjéből kivezetni nem képes. Ezért kell az irodalomnak, s a népnek visszatérnie Isten szavához. A POGÁNY EMBER Istenben csak a Teremtőt ismeri, aki a véges világot a semmiből alkotá. A keresztény ember Istenben a Személyt látja, aki szólott hozzá és kinyilatkoztatta legszentebb t i t k a i t . A pogány ember tévedhet hitében, mert a természet – b á r t a n u s á got tesz alkotójáról – néma, s nem t u d tiltakozni ellene, ha félremagyarázzák. A kőnek szemébe mondhatom, hogy tapló, némán f o g j a elviselni a hazugságot. De mikor szemtől-szembe állunk a személlyel, a szólóval, a k k o r a tévedhetetlen megismerés kapui megnyilnak; ha rossz névvel illetném, m e g m u t a t j a magát, kinyilatkozt a t j a lényegét. Így ismeri meg a keresztény ember személyesen a m a g á t és a hozzá vezető életutat (vallást) kinyilatkoztató Istent. Kinyilatkoztatás a l a t t i t t semmiféle »magánkinyilatkoztatásra« nem gondolunk, m i n t amelynek történeti hitele és egyetemes érvényessége kétségbevonható. Ezek rendszerint annyi emberi hozzáadással terheltetnek, hogy sokszor hasonlítanak a mítoszokhoz. És viszont a mítoszok, főként az irodalmi igényűek, g y a k r a n úgy lépnek föl, mint világmegújító új »kinyilatkoztatások«. Tény az, hogy a kinyilatkoztatás az apostolokkal lezárult. Újabbat Istenről senki sem tud mondani, mint az Evangéliumok. Ami nem jelenti azt, h o g y kétezer esztendő a l a t t az Evangéliumokat m á r kimerítettük volna. Csupán annyit, hogy többet az emberi elme nem képes fölfogni. Isten nagyobb az értelemnél. Werfel egyik biblikus t á r g y ú regényében megdöbbentő elevenséggel ír le egy történeti jelenetet. Mikor Józsiás király isteni megerősítést a k a r a f á r a ó elleni csata megkezdéséhez: Isten nem szól. A hamis próféták azonban kedvezni a k a r n a k a fejedelemnek s maguk is úgy vélik, hogy a h a r c dicsőséget hoz népükre, ezért belek i á l t j á k a királyi terembe a mítoszt: Isten a k a r j a a h á b o r ú t ! Mám o r o s kedvvel indul csatába a nép – és elpusztul. Az emberek vallásos áhítattal f o g a d j á k a mítoszok szavát s »hisznek« benne. Ezért oly végzetes az emberek és írók s á m á n kodása népükre. Az élet nagy kérdéseit, a nemzet és egyén égető problémáit megválaszolni, ez ma is a szellem követelménye. A kérdés csupán ez: honnan vegyük a világosságot? Az egyéni ízlés, a röpke benyomás, a súlyos előítélet, az ópiumos álom, az esztétikai megfontolás, az emberi vélekedés, az anyagi vagy szellemi propaganda mítosz-forrásából vagy attól, aki »az igazi világosság és megvilágosít minden világra jövő embert«! A népnek vallás kell, vagy ópium. A költőnek á h i t a t ihlete, vagy »kocsma gőze«. De a kettő k i z á r j a egymást. A választástól


536

Erőss Alfréd: Mítosz, vallás és irodalom

f ü g g a nemzet jövője. Az egyszerű orvosi diagnózis is megállap í t h a t j a : a kettő közül melyik vezet gyógyuláshoz és egészséghez. V a j j o n elzárkózhat-e a költő az art pour l’art elefántcsonttornyába? »Próbálja meg, aki t u d j a . De ha igazán lélek, nem f o g j a megtehetni, m e r t m i n t művész is felelős azért, ha az állatiság kií r t j a a világból a szépséget. A lélek emberének éppen az ízlés nevében nincs joga meglépni az élet küzdelme elől« (Makkai Sándor). Bizonyos az, hogy a világirodalom nagy remekei egyúttal nemzeti alkotások, amelyeknek történeti s népi jelentősége századokra kihat. Gondoljunk csak Shakespeare, Cervantes, vagy Dante műveire. Halhatatlanok, m e r t a krisztusi világnézet világosságát közvetítik népüknek. Ugyanezt várta, egy kicsit t a l á n leszűkítve, Reményik Sándor az erdélyi írótól, hogy »öntudatos eszköz legyen az Úr kezében«. Baudelaire, aki jobban ismerte az infernális mélységeket, utolsó könyvében azokhoz a poétákhoz fordul, akik egy műparadicsom igézetével k á p r á z t a t j á k el olvasóikat. »Ezek a szerencsétlenek, – mondja, – fekete mágiával a k a r n a k varázsszert csinálni, amellyel önmagukat egyszerre fölemelhetik a természetfölötti világba. A m á g i a megtéveszti szívüket s hamis tüzet, hamis világosságot, hamis boldogságot g y ú j t benne. Az igazi költő épp úgy, mint az igazi bölcselő, lelkét állandó munkában és imában ú j í t j a meg, erős a k a r a t gyakorlásával és megfeszített munka ütemével az igazi szépség k e r t j é t építi.« M a j d így fejezi be: »Mi annak szavában biztunk, akinek hite hegyeket mozgat, s így műveltük az egyedüli csodát, amelyhez I s t e n nekünk h a t a l m a t adott.« Ez a csoda a poésie pure: az igazi művészet. ERŐSS ALDRÉD


SZÉCHENYI ÉS WESSELÉNYI NEMZETISÉGI

POLITIKÁJA

Az ELMULT ÉV ŐSZÉN volt száz éve annak, hogy Széchenyi I s t v á n az Akadémia ülésén elmondta emlékezetes beszédét a nemzetiségi kérdésről, az idén pedig száz éve, hogy Wesselényi Miklós szózata megjelent a m a g y a r és szláv nemzetiség ügyében. A beszéd és a szózat a reformkor k é t legnagyobb m a g y a r személyiségének ajkairól a k k o r hangzott el, amikor m á r évtizedes b a r á t s á g u k között ott állott a h a t a l m a s harmadik, Kossuth Lajos. Széchenyi és Wesselényi együtt töltötte fiatalságát, együtt utazták be a művelt nyugatot, Wesselényi Széchenyi t a n á c s á r a vett Szatmáron birtokot, hogy joga legyen a főrendi t á b l á r a való belépéshez. Wesselényit elragadta Széchenyi eszméinek gazdagsága, műveltsége, alkotó szenvedélye; tőle t a n u l t meg angolul Byron M a n f r é d j á n a k olvasása közben. Széchenyi t u d t a , hogy komorsága és szarkazmusa alkalmatlanná teszi őt a tömegek előtt a vezetőszerepre, mert a m a g y a r nak, mint keleti f a j t á n a k olyan pártvezér kell, aki széles, köpcös termetű, erős m i n t a bika, akinek dörgő h a n g j a megreszketteti az ablakot, a k i dagállyal t u d beszélni, akire ha egy messzi vidékről j ö t t ember rátekint, önkéntelenül felkiált: „ez ám a hatalmas, a méltóságos, királyi tekintetű magyar!” E r r e a szerepre szemelte ki Wesselényit. Széchenyi lett volna a p á r t feje, Wesselényi a kolompos; Széchenyi a gondolkodó, Wesselényi a vezérszónok. De az emberi sorsok nem a célszerűség és a munkamegosztás okos kompromisszumai szerint alakulnak. Wesselényi erősebb egyéniség volt annál, semhogy Széchenyi szócsöve lehetett volna, Széchenyi nem tudta kormányozni b a r á t j á t , a k i t később h a r a g o s a n „keleti medvé”-nek nevez. Útjaik m á r elváltak, amikor 1840 m á j u s 13-án hároméves fogság u t á n Kossuth előtt megnyílik a b ö r t ö n a j t ó és ő áll a reformnemzedék élére. Kossuth L a j o s ellentmondást nem t ű r ő egyénisége rányomta k o r t á r s a i r a és k o r á r a bélyegét. Ő lett a Széchenyi által v á r t népvezér és verbunkus. A szónok, aki a mag y a r szívek legérzékenyebb h ú r j a i n mesterien t u d játszani, de ugyana k k o r a fékezhetetlen f o r r a d a l m á r is, aki a m a g y a r kérdést olyan egyszerűen és határozottan állította a nemzet elé, mint a költő: „Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok!” K o s s u t h viszonya Széchenyihez és Wesselényihez s a j á t o s a n alakult. Széchenyit ő nevezi a legnagyobb magyarnak, de a fogságból való kiszabadulása u t á n Széchenyi élesen szembefordul Kossuth magyarosító demagógiájával és Isten ostorának bélyegzi m e g őt, akinek ú t j á t vér és vér f o g j a jelölni. Kossuth családjáról a fogság a l a t t Wesselényi gondoskodott és kiszabadulását követő napon birtokainak jószágigazgatóságát a j á n l o t t a fel neki. Kossuth hálából azt ígérte, hogy mint hű kutya, úgy f o g ragaszkodni Wesselényihez, mégis amikor 1848 augusztusában hosszú előszobázás u t á n b e j u t h a t o t t hozzá, kegyetlenül figyelmezteti a vak embert, hogy


Mikó Imre

538

Corpus Jurissal nem lehet megmenteni a hazát. A Széchenyi és Wesselényi között t ö r t é n t elhidegülés is Kossuth politikájának következtében vezet nyílt szakításhoz. Amikor Széchenyi megírja Kossuth ellen a „Kelet népé”-t, a „Garat”-ot és elmondja akadémiai beszédét, Wesselényi a beszéd elhangzása u t á n indulatosan tám a d j a meg őt a Pesti Hirlap-ban, mielőtt még a beszéd szövegét pontosan ismerné. A beszéd a nemzetiségekkel szemben való magat a r t á s r ó l szól, arról a kérdésről, amelyet Széchenyi illesztett be először a m a g y a r politikai ideológia rendszerébe, s amelynek megoldására Wesselényi dolgozott ki először törvényjavaslatot. A két nagy szellem száz évvel ezelőtti meglátásai ma is fáklyaként világítanak a nemzetiségi kérdésnek abban a bonyolult szövevényében, amely körül az utolsó évszázad a l a t t annyiszor intra muros peccatur et extra. SZÉCHENYI ISTVÁN ÚGY LÉP FEL a közéletben, mint a mag y a r nyelv és nemzetiség előharcosa. 1825 november 3-án az országgyűlést megelőző kerületi ülésben Nagy Pál sopronmegyei követ beszédének h a t á s a a l a t t egy évi jövedelmét, 60.000 f o r i n t o t a j á n lott fel a m a g y a r tudós t á r s a s á g megalapítására. A főrendi tábla ülésein ő az első, aki m a g y a r u l beszél. 1 Külföldi tanulmányútjairól hazatérve, a reformmozgalmat megindító első nagy munkájában, az 1830-ban megjelent ”Hitel”-ben az akkor divatos kozmopolitizm u s ellen ír s a nemzeti érzést dicsőíti: „Ha nemzeteket egyes személyekkel hasonlítunk össze, a k k o r a nemzetiség nem egyéb, mint rokonok közti szeretet, b a r á t s á g s a familiabeli becsület fennt a r t á s á t eszközlő éberség; ha pedig mélyebben tekintjük, mint előbb érintém, a k k o r az emberi lény minden ereibe s lelke legbelsőbb rejtekibe szőtt természeti tulajdon, mellyet az önbecs megsemmisedése nélkül szinte olly lehetetlen kiirtani, mint bizonyos, hogy 1 Széchenyi n e m z e t i s é g i p o l i t i k á j á r a v o n a t k o z ó a n lásd a k ö v e t k e z ő m u n k á k a t : Grünwald Béla: Az új M a g y a r o r s z á g . Gróf Széchenyi I s t v á n . Budapest, I V + 5 2 9 l. – Zsilinszky Mihály: Széchenyi és a n e m z e t i s é g i k é r d é s . A k a démiai É r t e s í t ő . B u d a p e s t , 1894, 3 3 5 – 3 7 3 . l. – Gaál Jenő: Gróf Széchenyi I s t ván nemzeti politikája. A M a g y a r Tudományos Akadémia kiadása. Budapest, 1903. I – I I . k., 4 9 6 + 1 6 7 l. – Zsilinszky Mihály: Széchenyi I s t v á n nemzetiségi p o l i t i k á j a . M a g y a r T á r s a d a l o m t u d o m á n y i Szemle. VI. k., 1913., 237– 249. l. – Fekete József és Váradi József: Széchenyi vallomásai és tanításai. B u d a p e s t , 1928, 325 l. – Hóman–Szekfű: M a g y a r t ö r t é n e t . Budapest, évsz. n., V I I . k. – S z e k f ű Gyula: Széchenyi és a h a r m i n c a s évek. 1 0 3 – 1 4 5 . l. – S z e k f ű Gyula: A m a i Széchenyi. E r e d e t i szövegek Széchenyi I s t v á n m u n káiból. B u d a p e s t , 1935, 488. l. – S z e k f ű Gyula: H á r o m nemzedék és a m i u t á n a k ö v e t k e z i k . B u d a p e s t , 6. k i a d á s , 1940, 514 l. – Váradi József: Széchenyi é l e t l á t á s a . A n e m z e t i s é g i k é r d é s . Széchenyi zsebkönyvtár. B u d a p e s t , 1938, 43. l. – Csuka Zoltán: Széchenyi és M a g y a r o r s z á g nemzetiségei. K ü l ü g y i Szemle, X V I I I . évf., 1941 n o v e m b e r , 5 3 0 – 5 3 4 . l. – Joó Tibor: Széchenyi n e m z e t i s é g s z e m l é l e t e . L á t h a t á r , IX. évf., 1941 november, 2 7 3 – 2 8 1 . l. – Bédi Imre: Széchenyi és a n e m z e t i s é g i k é r d é s . Kisebbségi Körlevél. V. évf., 1941 november, 3 3 1 – 3 3 7 . l. – Váradi József: Széchenyi nemzetiségvédelmi a r a n y s z a b á l y a . L á t h a t á r , X. évf., 1942 december, 3 6 1 – 3 6 4 . l. – Joó Tibor: Széchenyi a k a d é m i a i beszédének jelentősége. U. o., 3 7 1 – 3 7 3 . l. – Ö k é r i Polzovics Iván: Széchenyi n e m z e t i s é g i p o l i t i k á j a . A Királyi M a g y a r P á z m á n y P é t e r T u d o m á n y e g y e t e m K i s e b b s é g j o g i I n t é z e t é n e k k i a d v á n y a i . B u d a p e s t , 1942, 47 l.


Széchenyi és Wesselényi nemzetiségi politikája

539

a szív kiszakíttatása u t á n világunkon többé élni nem lehet.” 2 A „Világ”-ban a m a g y a r s á g kiművelésével foglalkozik Nemzetiség és Közértelmesség” által. K o r á n a k jelszava a magyarosítás, amivel ő is szembenéz. „Magyarosítani! De mikép s milly eszközökkel? A világon minden csak superioritásnak enged, ez szoros tudományi törvény, s a Magyar, szinte mindenben csak tanuló lehet, s tanító csak igen kevésben. Ki kell t e h á t tisztítani előbb a Magyarságot minden szennyeibül, hogy elfogadható s idővel követésre méltó is lehessen.” 3 A „Stadium”-ban tizenkét törvényt a j á n l a m a g y a r élet radikális á t a l a k í t á s á r a s ezek között a tizedik: „Magyarországban csak m a g y a r nyelven szóló törvény, parancs, ítélés kötelez.” 4 E z t az álláspontot képviseli az országgyűlés előtt is a m a g y a r államnyelvhez való visszatérésért f o l y t a t o t t küzdelemben. A m a g y a r nyelvről szóló törvényét, amit a „Stadium”-ban csak egyetlen mondatban foglalt össze Széchenyi, később a ”Hunniá”-ban f e j t e t t e ki részletesebben. A „Hunnia” 1834–35-ben íródott, de csak 1858-ban k e r ü l t kiadásra. Kiindulópontja az, hogy a m a g y a r nemzetiség ébredése nem jelenti a többi hazai nép elnyomatását, mert a m a g y a r nyelvet csak a latin helyébe kívánják iktatni, az pedig a tudósok nyelvén kívül senki másé, legfeljebb a halálé. Az ország megyei törvényhatóságai m á r m a j d n e m mind magyarul t a nácskoznak s az országgyűlés két házában is több m a g y a r szó hallik, mint deák, m o s t m á r csak az van h á t r a – úgymond – s i t t a királyhoz fordul, „hogy Te Uram, felírásainkat m a g y a r nyelven fogadd el, s hozzánk viszont m a g y a r nyelven szólj”. 5 Ugyancsak a ”Hunniá”-ban kezd kibontakozni nemzetiségi p r o g r a m m j a , amikor szózatot intéz Magyarország nemzetiségeihez: „Országunk minden lakosa, hazafiak, kiket sors, idő s a történelem eseményei egy testbe forrasztottak, nyujtsatok barátságos kezet! Im, i t t nyujtom őszintén az enyémet.” 6 A nemzetiségektől a m a g y a r s á g megbecsülését kéri s viszonzásképen ő is a nemzetiségek „nemzeti hűségének” tiszteletben t a r t á s á t ígéri. Magyarország minden népének van a határokon kívül rokona, csak a m a g y a r n a k nincs az egész világon sehol. A magyarországi románokat, görögöket, szlávokat és németeket erős erkölcsi lánc köti szomszéd anyatörzsökükhöz s ha ezek be is olvadnának, nemzetük nem veszne el, m e r t a h a t á r o k o n túl van ki értük virrasszon. „Mi magyarok, ha nemzeti f e n n m a r a d á s u n k é r t aggódunk s nyelvünk és s a j á t s á g a i n k kifejtésében előhaladni törekedünk, egyenesen csak elolvasztásunk, megsemmisíttetésünk ellen védelmezzük magunkat. Magyarország egyéb nemzetiségei ellenben, ha nyelvüket, s a j á t s á g a i k a t terjeszteni törekednek honunkban, nem elolvasztásuk, megsemmisíttetésük ellen küzdenek, hisz nekik igazi h a z á j u k künn van, – m e r t h a z á t nem 2 Szekfű: A m a i Széchenyi. 106. l. Az idézetekben a k i e m e l é s e k t ő l ü n k származnak. 3 I . m . 189. l. 4 I. m . 243. l. 5 Gróf Széchenyi István: H u n n i a . P e s t , 1858. T ö r e d é k e k Gróf Széchenyi I s t v á n f e n n m a r a d t kézirataiból. Közli T ö r ö k J á n o s . I. k. 184. l. 6 Fekete–Váradi: Széchenyi t a n í t á s a i . 225. l.


Mikó Imre

540

alkot holt föld, h a n e m élő ember, – s ekép f e n n m a r a d á s u k záloga bizonyos, ők nem s a j á t j u k a t , létüket védelmezik, hanem minket m a g y a r o k a t igyekeznek kiszorítani, a legszívtelenebbül s legirgalmatlanabbul, hogy eltörlött létünkkel elpusztult s a j á t u n k b a n osztozzanak. Mert ha Hunnia h a t á r a i közt nincs hazánk, egyebütt e földön többé sehol sincs.” 7 A nemzetiségek helyzete nemcsak azért kedvező, m e r t nemzeti létük záloga biztos alapokon nyugszik a h a t á r o k o n kívül, de azért is, m e r t idebenn szabadságuk bizonyos, ha a m a g y a r s á g sorsával jóban, rosszban osztoznak, m e r t a m a g y a r s á g „a szabadság tiszteletreméltó törzsöke”. Idézi az Egyesült Államok példáját, ahol a polgárok tiszteletben t a r t j á k egymás nyelvét és vallását, de mindnyáj a n a szabadság jegyében egyesülnek. „ M a r a d j a t o k tehát, Ti, honunknak nem-magyar lakosai, származástokhoz és nyelvetekhez hívek. Szolgáljátok közös u r u n k a t s a közös hont s a j á t s á g a i t o k b a n . Beszéljetek m a g a t o k közt amikép és ahogyan tudtok.” 8 A magyarnak sok h i b á j a van, amelyeket Széchenyi a nemzetiségekénél is keményebben ostoroz. De erénye még több van s a magyarságban „elolthatatlan tűz és megsemmisíthetetlen szellem” lappang. A magyarból, kinek nemzeti m u l t j a és jelene alig volt, még minden lehet. A nemzetiségek helyzete sem különb Hunnia h a t á r a i között, de a jövő nyitva áll előttük. „Ha minket közös erő s közös erény egy nemzeti testbe f o g szorítani, nem kell akkor többé külső szorítástól félni, sem olyan gáttól, amely emberi s nemzeti hivatásunktól visszatartani képes lenne. Honunk bizonyára virágozni fog. De ha kebleinkben az egymás i r á n t való ellenségeskedésnek legkisebb tövise is visszamaradna, az elég lenne arra, hogy a Rossznak meg nem szűnő fondorkodásaitól elmérgesítve, végkép gyalázat romjává süllyessze a hont. Egyesüljetek tehát, Hunnia minden nemzetei, a m a g y a r génius szárnyai a l a t t s t a r t s á t o k híven kebleitekben, hogy Egyesség nélkül Hunnia semmi.”9 A harmincas évek reformtörekvései a Széchenyi nevéhez és eszmei vezetéséhez fűződnek. Széchenyi segítő szeretettel ostorozta f a j t á j a elmaradottságát és hibáit, de u g y a n a k k o r józan politikai mérsékletet t a n u s í t o t t a bécsi k o r m á n y felé, amely kezdetben bizonyos hajlandóságot is m u t a t o t t a reformok érdekében való együttműködésre. A belpolitikai helyzet akkor változik meg, amikor az 1839/40. évi országgyűlés végén a politikai foglyok szabadonbocsát á s a következtében Kossuth L a j o s e l h a g y j a börtönét, ahova 1837-ben z á r t á k be a Törvényhatósági Tudósítások kiadása miatt. Kossuth a Pesti Hirlap h a s á b j a i n b o n t j a ki szárnyait s a közvélemény és a f i a t a l s á g helyeslésétől kísérve, mind ellenzékibb hangokat hallatva, a kormány elleni t á m a d á s b a megy át. Kossuth és a liberális p á r t Magyarország nemzetiségi széttagoltságát olyan „rém”-nek f o g t a fel, melyen a szabadelvű haladás törekvései megakadnak s ezért az ország nemzetiségi elkülönültségének megszüntetését tűzte ki köve7 8 9

I. m. 2 5 9 – 2 6 0 . l. I. m . 267. l. I. m . 270. l.



541

tendő célnak. Meg volt győződve arról, hogy a nemzetiségeket a józan belátás az asszimiláció ú t j á r a f o g j a terelni, m e r t csak így részesülhetnek az emberi h a l a d á s vívmányaiban. A nemzetiségek megmagyarosítása érdekében sürgette a m a g y a r nyelvű közigazgat á s t és iskoláztatást s ezektől a mechanikus eszközöktől azt v á r t a , hogy a nemzetiségek nyelvben és érzelemben m a g y a r r á fognak áthasonulni. Kossuth magával ragadó személyi tulajdonságai és h a z a f i a s lendülete a nemzetiségekből épen ellenkező h a t á s t váltott ki, mint a m a g y a r tömegekből. A reakcióképen erősödő nemzetiségi mozgalmak pedig h a m a r megtalálták a kapcsolatot a bécsi kormánnyal. Széchenyi világosan látta, h o g y a m a g y a r s á g nem t u d j a egyszerre felvenni a harcot a kormánnyal és a nemzetiségekkel s az ellenséges kör egyre inkább bezáródik a belső megújulásáért és alkotmányos szabadságáért egyszerre küzdő m a g y a r s á g maroknyi csoportja körül. Ezért í r t a m e g 1841-ben Kossuth ellen első nagy polemikus munkáját, A Kelet népét. Nemzetiségi vonatkozásban Széchenyi a m a g y a r s á g legnagyobb sorvasztóját a németségben látja, de ebből nem azt a következtetést vonja le, hogy szembe kell szállni a németekkel, hanem felteszi a kérdést, józan t a k t i k a - e azt a kis súlyt, amelyet a m a g y a r s á g képvisel, állandóan összeütközésbe hozni a nagyobb súllyal? „Valljon jó tactica-e, ha egy f o n t magyarsággal nagy hetykén kiállunk, s abban el a k a r u n k olvasztani 3 / 4 f o n t tótot, 60 f o n t szlávval egybef ü g g ő t ó t o t ; 1 / 2 f o n t görögöt, 40 font vallásrokonnal egybefüggő görögöt; 1 / 2 f o n t oláhot, szinte 1 / 2 f o n t t a l egybefüggő oláhot; és végkép 40 f o n t németet, velünk lehető legnagyobb összefüggésben levő németet. Hol vannak itt a hihetőség számai, hol ígérkezik i t t siker?” 1 0 Az ilyen vegytan és bölcsességtan elleni kísérletnek csak az lehet az eredménye, hogy „az egy f o n t m a g y a r f o g olvadozni okvetlen és nem viszont”. A józan t a k t i k a azt kívánja, hogy a m á s nemzetiségekkel való súrlódásokat olyan területre kell átvinni, ahol mi vagyunk erősebbek s ez az alkotmány területe: „vegyük be őket alkotmányunkba, hogy ők ismét bevegyenek minket, t. i. a magyarságot magukba”. Ha a t ó t n a k vagy németnek azt mondjuk, hogy legyen m a g y a r r á és érvnek csak az erőszakot t u d j u k felhozni, a t ó t v a g y német szembe f o g kacagni, annál is inkább, m e r t a nemzetiség megváltoztatását, ha azt m a g y a r teszi, mi is a leggyalázatosabb t e t t n e k minősítjük. Ehelyett azt kell mondani a nemzetiségeknek: „Hazátok néktek oda kün is van, de nekünk nincs sehol, csak ide ben, a l k o t m á n y t viszont Ti nem birtok, de bírunk mi, és ezért lépj ü n k e g y e z é s r e . . . ” 1 1 Beszéljen ki-ki a m a g a nyelvén házi körében és tisztelje anyanyelvén az Istent. Ennek fejében viszont a nemzetiségektől is megkívánható, hogy a közdolgok m a g y a r nyelven f o l y j a nak és a haza minden nyelvű és hitű polgárai egy n a g y nemzeti érdekben f o r r j a n a k össze. A Kelet népe nem m a r a d t válaszolatlanul s a vitában br. Eötvös József és V ö r ö s m a r t y Mihály is túlzottnak t a r t o t t a Széchenyi aggo10 11

Gr. Széchenyi István: I . m . 75. l.

A Kelet népe. P e s t ,

1841,


73.

l.

Mikó Imre

542

dalmait s Kossuthhoz csatlakozott, aki mind erélyesebben lépett fel, főként a szláv nemzetiségek törekvéseivel szemben. A zágrábi illyr p á r t magyarellenes izgatásaira válaszolva Kossuth azt javasolta P e s t vármegye közgyűlésén, hogy Horvátországot válasszák el közigazgatásilag és törvényhozási tekintetben Magyarországtól. Ezekre a jelenségekre válaszképen í r t a meg Széchenyi 1842-ben a „Garat”-ot – ez csak 1912-ben került k i a d á s r a – s benne „handabandá”-nak nevezi K o s s u t h elsietett indítványát. 1 2 A „Garat” megírása u t á n Széchenyi még egyszer megkísérli a reformtörekvések számára a k o r m á n y t megnyerni, de közben a nemzetiségi kérdés mindinkább elmérgesedik, m e r t a s a j t ó b a n Kossuth f i a t a l hívei, köztük Pulszky Ferenc, heves vitát f o l y t a t n a k a tót, cseh és h o r v á t közírókkal s a vitától a német s a j t ó is hangos. Mivel Pulszkyék a m a g y a r nemzeti álláspontot képviselték, hibáikra senki sem m e r t r á m u t a t n i s ezért í r t a meg és olvasta fel az Akadémia 1842 november 27-i ülésén Széchenyi híressé vált beszédét, melyben a m a g a teljességében bontakozik ki nemzetiségi szemlélete és politikája.” Az Akadémia megalapítása u t á n sokan szemére vetették Széchenyinek, hogy nem nyelvművelő tudós társaságot, hanem nyelvterjesztő t a n o d á k a t kellett volna létesítenie. E r r e ő kérdéssel felel: „vajjon ha valaki m a g y a r u l tud, magyarul beszél, innen következik-e, mikép neki ezért m á r m a g y a r r á is kellett volna átalakulnia? Mert ha így, ám a k k o r f o r d í t s u k legutolsó fillérünket minden tétova nélkül nyelvmesterekre, sőt legyünk rögtön m a g u n k is mind azokká, hadd tudjon csevegni magyarul az egész világ, s meg lesz mentve s feldícsőítve f a j t á n k . Nyelvet, nemzeti sajátságot, ily felette könnyű szerrel azonban, én legalább úgy hiszem, még csak biztosítani sem lehet, s annál kevésbbé szilárdabb s t á g a b b alapokra állít a n i ; minthogy – és i t t különös figyelemért esedezem – a szólás k o r á n t s e m érzés, a nyelvnek pergése korántsem dobogása még a szívnek, és ekkép a m a g y a r u l beszélő, sőt legékesebben szóló is, korántsem m a g y a r még.” 1 4 Axiómatisztaságban véli látni, hogy egyedül ez a nézet helyes, akkor is, ha a haza leghűbb fiai és legkitűnőbb tehetségei közül is többen ellenkező u t a k o n járnak. A nemzetiségekkel való bánásmód zsinórmértéke: „másnak soha olyast ne tégy, mit tőle sem fogadnál örömest”. 1 5 A nemzetek közötti harcban egyedül a „lelki felsőbbség” az, ami győz s ha a nemzet nem t u d j a megfékezni szenvedélyeit, a m a g y a r nem lesz, hanem volt. N e m elég azon sopánkodni, hogy a németek és szlávok többen vannak, m i n t mi. „Engem soha nem ijesztett csekély számunk, de fennm a r a d h a t á s u n k é r t annál erősebben rettegtem mindíg, azon okból – s ezt ki kell végre mondani – m e r t fajtánk anyagi mint szellemi léte oly felette könnyű.” 1 6 „De ha egyenlő körülményileg a nagyobb 12 G a r a t . Í r t a 1842-ben Gróf Széchenyi I s t v á n . S a j t ó a l á r e n d e z t e és a mű t ö r t é n e t é t m e g í r t a Viszota Gyula. B u d a p e s t , 1912, 218 l. 13 Szekfű: A m a i Széchenyi. 324. l. 14 Gr. Széchenyi beszédei. A M a g y a r T. A k a d é m i a m e g b í z á s á b ó l összeg y ü j t ö t t e s j e g y z e t e k k e l k í s é r t e Zichy Antal. B u d a p e s t , 1887, 2 3 8 – 2 3 9 . l. 15 I . m . 241. l. 16 I. m . 243. l.



543

számban a nagyobb erő, m i t senki sem tagad, u g y a n azt hisszük: nemzetiséget csak úgy rákenhetni bárkire is, ki épen kezeink közé jut, mint például meszet f a l r a , vagy mázat f a z é k r a ? És azt hisszük: parancs m á r elégséges, hogy valaki nemzeti sajátságából kivetkezzék?” 17 A m a g y a r törvények csak annyit rendeltek, hogy a holt latin szó helyébe az élő m a g y a r lépjen, sokan azonban túlmentek ezen a határon. Nem elég törvényeket hozni, hanem rokonszenvet is kell ébreszteni irántuk és nem vádolhatjuk a nemzetiségeket szakadársággal, ha mi magunk is hanyagok vagyunk törvényeink végrehajtásában. Könnyebb volna a nemzetiségeket parancsszóval egyszerre m a g y a r r á tenni, az asszimiláció azonban a minőségi súly irányába halad. „Olvasztói félsőbbséggél kell bírni, – á r u l j a el a magyarosítás titkát. – Igen. Ámde bir-e ilyessel az, ki szeretetre méltóság és rokonszenvgerjesztés helyett kuruzslóként csak külsőleg hat, s mert g r a m m a t i k á t tanít, mindenüvé zsinórt varr, s mindent veres, zöld és fejérrel eltarkít, m á r azt hiszi, szíveket bájolt s velőket hódított? Vagy bír-e az olvasztói félsőbbséggel, ki másban nem t u d j a becsülni, m i é r t m a g a követel megbecsülést?” l 8 M a j d a hazafiság vámszedőire célozva így kiált fel: „Oh dicső hazafiság, te az egek legnemesebb m a g z a t j a , ki a halhatatlanok sorába emeled az anyag f i a i t : mennyi rút, mennyi a l j a s buvik tisztes palástod alá, s h á n y ocsmány szégyenfi, m e r t a j k á n nemzeti szó peng, ékeskedik czímeddel!” 19 „A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi. S hány ily külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán, ki, m e r t épen nincs m á s tulajdona, és a vak hév által mégis felhőkbe emeltetik, azok h a z a f i s á g á t is gyanussá teszi, homályba állítja, sőt ellenük antipathiát és gyűlöletet gerjeszt, kik szeplőtlen kebellel, minden efféle undok salaktul menten, a honszeretet legtisztább szellemében kapcsolvák vérükhöz.” 2 0 Végül is a r r a h í v j a fel az Akadémia tagjait, hogy a nemzetiség és alkotmányos haladás jegyében folytassák m u n k á j u k a t . Az akadémiai beszéd országszerte sok ellenkezést váltott ki és n a g y mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Széchenyi a közvéleményben elvesztette t a l a j á t . A Kossuth igézetébe esett m a g y a r s á g lelkesedéssel és alaptalan derűlátással r o h a n t azon az uton, amely a szabadságharchoz vezetett s elfordult attól, aki józan mérsékletet, szigorú önvizsgálatot, áldozatos megértést, erkölcsi és műveltségi fennsőbbséget hangoztatott a nemzetiségekkel való bánásmód tekintetében. Széchenyi alkotásainak színterét és később a miniszteri széket a döblingi tébolydával cserélte fel, ahol meghasonlott lélekkel, önmarcangoló kétségek között tölti el életének hátralevő részét s közben s a j á t m a g á t , a reformmozgalom megindítóját teszi felelőssé azért a katasztrófáért, mely a nemzetre 1849-ben reászakadt. 17 18 19 20

I. I. I. I.

m. m. m. m.

2 4 4 – 2 4 5 . l. 252. l. 254. l. 255. l.


Mikó Imre

544

WESSELÉNYI PÁLYÁJA KEZDETÉN a gravaminális ellenzéki politika, a t á r s a d a l m i reformok, az erdélyi unió és az állam megmagyarosításának bajnoka. E reformeszmék érdekében szónokolt és izgatott az erdélyi megyegyűléseken és az országgyűlésen, m a j d a pozsonyi országgyűlés főrendi tábláján. A „vasember” f i á t a természet a legszebb testi és lelki tulajdonságokkal r u h á z t a fel, mitológiába illő egyénisége ihletet a d o t t költőink egész sorának Vörösmartytól Adyig. A m a g y a r közéletben a h a t a l m a s mellkas és a sztentori h a n g m á r félsikert jelent s ha ez a h a n g a nemzet titkos vágyait h a r s o g j a világgá, a k k o r nem csodálkozhatunk azon, hogy Wesselényi rövidesen az i f j ú s á g bálványa lett. Az élőszó elhangzik és kevesen hallják meg, ezért Wesselényi a ”Hitel” megjelenését követő évben m e g í r j a első nagy irodalmi alkotását a Balítéletekről. Kiadására csak két év mulva, 1833-ban kerülhet sor – Bukarestben. A Bálítéletekről szerzője elsősorban társadalmi r e f o r m e r s a nemzetiségi politikus még alig j u t szóhoz mellette. 2 1 Reformeszméit így foglalja össze könyve végén: „Vannak jussok, mellyekre ember mindíg meg van érve, azért, m e r t ember, s mellyeket tőle csak vad önkény vonhat meg. Illyen jussok: hogy senki m á s önkényétől ne f ü g g j ö n , hogy a törvény előtt mindenki egyenlő legyen, hogy iparkodása u t á n boldogulhasson, hogy vagyont bírhasson s annak birtokával bátorságban s biztonságban éljen.” 22 Az ember természetadta jogainak ez a fogalmazása Wesselényinél egyúttal nemzetiségi programm, ami mellett eltörpül a nyelvhasználat jelentősége. Wesselényi a m a g y a r nyelvet minden vonalon be a k a r j a vezetni a latin helyett a közdolgok folytatásába s meg van győződve arról, hogy a nyelv terjedésével párhuzamosan f o g a m a g y a r nemzetiség is terjedni. Ha a törvényhozás, törvénykezés; istentisztelet, közoktatás, házi nevelés és főként az asszonyi nem nevelése m a g y a r lesz, ha a m a g y a r nyelvet csinosítják, irodalma kifejlődik, ezek a módszerek „honivá változtatnak s nemzeti s a j á t sággal ruháznak fel akármely idegent is”. Az eszközök egyrésze, miként Széchenyinél, a művelődés és nevelés területéről való, m á s része közjogi reformokkal f ü g g össze. A kényszerítésnek nyomát sem találjuk, sőt Wesselényi szerint felesleges törvénnyel parancsolni azt, hogy mindenki magyarul t u d j o n s aki nem tud, ne lehessen hivatalnok. A m a g y a r t pedig anyanyelve tanulására szorítani egyenesen gyalázat volna. E h e l y e t t inkább szükségessé és elkerülhetetlenné kell tenni a m a g y a r nyelv t u d á s á t . Keményen megrójja a h a t ó s á g o k a t és birtokosokat, hogy apró jutalmakkal, papi és iskolai tanítással a nem m a g y a r köznépet nem t a n í t o t t á k magyarul s 21 W e s s e l é n y i n e m z e t i s é g i p o l i t i k á j á r a v o n a t k o z ó a n lásd: Zsilinszky Mihály: B á r ó W e s s e l é n y i Miklós és a n e m z e t i s é g i kérdés. Budapesti Szemle, 1895, CCXX. sz., 1 3 – 3 3 . l. és CCXXI. sz., 1 8 6 – 2 0 6 . l. – Jancsó Benedek: A r o m á n n e m z e t i s é g i t ö r e k v é s e k t ö r t é n e t e é s jelenlegi állapota. B u d a p e s t , 1896 és 1899, I – I I . k., V I I I + 8 0 2 és 802 l. – Asztalos Miklós: Wesselényi Miklós az első n e m z e t i s é g i politikus. Symposion k ö n y v e k , 5. sz. Pécs, 1927, 63. l. – Gál István: W e s s e l é n y i Miklós. E r d é l y i Csillagok (második s o r o z a t ) . E r d é l y i S z é p m í v e s Céh, Kolozsvár, 1942, 2 0 9 – 2 4 8 . l. 22 B. Wesselényi Miklós: Balítéletekről. B u k a r e s t , 1883, 282. l.



545

ehelyett csak azt nézték, hogy adót fizessen és robotoljon s mindegy volt nekik, milyen nyelvet beszél. 23 Ezek a gondolatok azt á r u l j á k el, hogy Wesselényi, aki a t á r sadalmi reformok szükségességét a leghatározottabban l á t t a és hirdette, aki szerint a h á r o m nemzet és négy vallás uniója Erdély h é t főbűne, 1831-ben az emberi jogok érvénybe léptetésével és a m a g y a r nyelv terjesztésével a nemzetiségi kérdést is megoldhatónak vélte. Ebben nem különbözik liberális kortársaitól, akik abban a meggyőződésben éltek, hogy a magyaroktól n y e r t szabadság és egyenlőség fejében a hon többi népei önként fognak lemondani nemzetiségükről s így a testvériség is megvalósul közöttük. Vagy Szekfű Gyula szavaival: a liberális i r á n y z a t a r r a a meggyőződésre jutott, h o g y Szabadság és Ész u r a l m a egyedül a fejlettebb m a g y a r nemzetiség égisze alatt fejlődhetik ki és hogy Szabadság és Ész uralkodása alatt az idegen nemzetiségek maguktól, erőszak nélkül át f o g n a k hasonulni a liberális ideák képviselőjéhez, a magyarokhoz. 2 4 Széchenyi kezdettől fogva nem h i t t ebben az illuzióban, Wesselényi később revizió alá vette nézeteit, de Kossuthot még 48-ban is ez a „balítélet” hevíti s csak az emigrációban kezdi felismerni a nemzetiségi kérdés lényegét. A Balítéletekről szerzőjét népszerűsége tetőpontján éri utól a k o r m á n y üldözése s az erdélyi országgyűlési napló kinyomatásáért és egyik beszédéért, amelyben a kormányt kilencmillió köznép kiszipolyozásával vádolja, 1839 f e b r u á r 9-én a hétszemélyes tábla „oktató üdvösséges például” három esztendei f o g s á g r a ítélte. Vele egyidőben ítélték el Kossuth L a j o s t a Törvényhatósági Tudósítósok kiadása miatt. A fogság a l a t t m á r nagyon meggyengült Wesselényi látása, amihez ezenkívül az is hozzájárult, hogy az 1838. évi pesti árvíz alkalmával több mint hatszáz embert m e n t e t t ki a hullámok közül. A Graefenbergben töltött fogoly-évek a l a t t egyre gyengülő szemei mind élesebben látták azt a veszélyt, ami Magyarországot a pánszlávizmus és a nemzetiségi törekvések oldaláról fenyegette. Így bontakozik ki a nagy társadalmi reformerből az első m a g y a r nemzetiségi politikus, – amint őt Asztalos Miklós nevezi. Wesselényi a nemzetiségi veszélyt akkor t á r t a a m a g y a r közvélemény elé, amikor m a g á t m á r „polgári halott”-nak. nevezi és s a j á t hasonlata szerint csak képe él, mely egykor a nemzet dísztermeiben, fényes rámákban foglalt helyet s amely azóta mellékszob á k b a szorult a feledékenység porával belepve. De amint az ősképek is megszólalnak, amidőn balsors vagy veszély fenyegeti szeretett családjukat, a síron túlról h a r s o g j a szózatát: ”Veszély fenyeget oh hon! veszély ollyan, milyen még sohasem!” „Hazám, nemzetem, léted vagy nem-léted kérdése forog fenn; – ébredj és tegyél, – vagy veszni f o g s z ! ” 2 5 Wesselényi a veszélyt abban látja, hogy a nemzetiségek és a m a g y a r s á g egy része nem n y e r t m é g polgárjogot s 23

I. m. 2 6 1 – 2 6 2 . l. S z e k f ű Gyula: H á r o m n e m z e d é k és a m i u t á n a k ö v e t k e z i k . 115. l. B. Wesselényi Miklós: Szózat a m a g y a r és szláv n e m z e t i s é g ü g y é b e n . Lipcse, 1843. 1., 2., 4. és 97. l. 24 25


Mikó Imre

546

m í g az egyik oldalon a szlávok ellenségünkké váltak, a nemzetiség terjesztése érdekében évszázadokon át semmi sem történt. Gazdagjaink és h a t a l m a s a i n k ahelyett, hogy jobbágyainkat magyarosított á k volna, önmagukat is kiengedték vetkőztetni magyarságukból és „nagyobbára gyáva korcs m a j m o k k á váltak volt”. A civilizáció felébresztette a nemzetiségekben „az alkotmány utáni törekvést” és „a nemzeti érzetet”; az előbbi az ész, az utóbbi a szív szüleménye. „A nemzeti érzés a hazaszeretetnek – mondhatni – poézise” – í r j a s olyan országban, ahol egy alkotmány a l a t t többféle nemzet van, ha az értelem az alkotmányban egyesül is, „de az érzelem meg v a n oszolva”. 26 R á m u t a t arra, aminek a k k o r még kevés figyelmet szenteltek, h o g y a hazai szlávok m á r öntudatra ébredtek és mögöttük támogatólag az orosz propaganda áll, noha a szlávok elégedetlenségére a m a g y a r nemzet semmi okot sem szolgáltatott s a m a g y a r nyelvtörvények sem sértik egyetlen nemzetiség jogait sem. Az orosz polit i k a a valláson keresztül két nem-szláv nemzetiségre is nagy h a t á s t gyakorol s ez a görög és a román. Nem helyesli a görög hitűek üldözését, m e r t ez a m a g y a r s á g elleni gyűlöletet táplálja s a románságb a n a m ú g y is él minden rokonszármazású s nyelvű nép egyesítésének vágya, beleértve az erdélyi és magyarországi románokat is. A nemzetiségi kérdés megoldási m ó d j a i között elveti egy nyelvnek és nemzetiségnek a többire való rákényszerítését, a nemzetiségi mozgalmak erőszakos megfékezését, egyik nemzetiségnek a másik ellen való kijátszását. E h e l y e t t : „Különböző f a j u s nyelvű lakosokból álló ugyanazon országban pedig az alkotmánynak malasztját kell minden nemzetre oly egyenlőn osztani, hogy abban mindenik édesa n y j á t találván fel, ezáltal egymást testvéreknek tekinthessék.” „Törvényhozásban s igazgatásban egy nyelvnél több nem létezhetvén, azon nyelvnek, mely erre használtatik, megtanulhatását a lehetőségig könnyűvé, s a n n a k megtanulását kívánatossá kell tenni. De a z é r t mindaddig, míg a különböző nyelvűek nyelvök s nemzetiségök s a j á t s á g á h o z ragaszkodnak, annak, az alkotmány s igazgatás oltalma alatt, s mindenki által bántatlan, s tiszteletben t a r t v a kell állania.” 2 7 Az orosz terjeszkedés ellen is az orosszal rokonszenvben nem levő nemzetiségek és vallások g y a r a p í t á s á t és ápolását „s alkotmányos jogszerű szabadság m a l a s z t j á n a k minden nemzetek s népekrei terjesztésében” l á t j a . Ebből a szempontból a m a g y a r és német nemzetiség érdekei közösek. Elítéli az erdélyi szászok túlzott nemzetiségi követeléseit és inti őket, hogy t a n u l j a n a k magyarul „nehogy egykor oroszul kelljen tanulniok”. 2 8 A Magyarországot fenyegető veszély elhárítására részletes tervezetet dolgoz ki. A teendő egyik oldalon a szlávok méltányos követeléseinek a teljesítése és ezáltal a szlávok bizalmának felkeltése. Tiltakozik minden d u r v a s á g és erőszak ellen, ami a nemzetiségek 26 27 28

I. m . 16. és 41. l. I. m . 109. és 110. l. I . m . 189. és 208. l.



547

ellen irányulna. „Ezért nincs nemzetiségünknek ártalmasabb ellensége – a betyáros magyarságnál. A m a g y a r o k Istene előtt kedves t e t t e t követ el, ki durvaság, darabosság s b u t a s á g elűzését mozdítja elő, s ki a m a g y a r t mind tudományi, mind mesterségi, mind t á r s a dalmi viszonyaiban míveltebbé teszi.” 2 9 Innen nemzetiségi politikáj á n a k másik iránya: a m a g y a r nemzetiség öregbítése s terjesztése a nevelés és iskoláztatás ú t j á n . N a g y reményeket f ű z a kisdedóvók működéséhez, m e r t ezen az uton a nemzetiségek megtanulhatnak magyarul anélkül, hogy anyanyelvüket el kellene felejteniök. Végül szükségesnek t a r t j a , h o g y a törvényhozás is foglalkozzék a nemzetiségek jogaival s e r r e vonatkozóan javaslatot t e r j e s z t elő, mely az első magyar nemzetiségi törvényjavaslat. „Erőpontosítás lévén a hon f e n n m a r a d á s a s boldogsága feltétele, erre pedig nemzeti egység s egyesség fő eszköz: b á n a t t a l t a pasztalja a törvényhozó t e s t honunk különböző a j k ú lakosai közt a károsan s veszélyesen növekedő surlódást. Minek megszüntetésére s a kedélyek m e g n y u g t a t á s á r a nyilván kifejezi, miszerint: 1. Az idegen a j k u a k a t anyai nyelvöktől megfosztani, s a n n a k magány életben s t á r s a s viszonyokbani használatától eltiltani korántsem szándéka; sőt a n n a k szabados használata i r á n t azokat biztosítja. Valamint 2. A hozzá kapcsolt Horvát- és Tótországokban, azoknak törvényesen létező s a j á t nemzetiségét a m a g y a r alkotmány oltalma s biztosítása alá helyezvén, ezen országokra nézve az ott divatozó nyelv m a g á n y s t á r s a s életbeni használatán kívül, keblökbeni közdolgok s közigazgatás folytára s minden hivatalos iratokra nézve – az eddig o t t divatozott s divatozó szokást f e n t a r t a n d ó n a k határozza. 3. A különböző a j k u a k közti viszálkodásokat károsoknak s veszélyeseknek ismervén el, az arrai ok-adást bűnösnek nyilvánítja. Mire nézve 4. Az idegen a j k u a k a t – legyenek azok németek, tótok, oláhok, vagy más nyelvet beszélők – anyanyelvök m a g á n y s t á r s a s körökbeni használatában akadályozni, s azokat erőszakkal a m a g y a r nyelv használatára szorítani: sem törvényhatóságoknak, sem egyéneknek nem szabad. Nemkülönben 5. Az idegen a j k u a k a t nyelvökért s f a j u k é r t gúnyolni és sérteni, azok ellen ingerelni, – a k á r szóval a k á r írásban, avagy tettel t ö r t é n j é k is – tilalmas. Másfelül 6. A m a g y a r nyelv lévén törvényhozásnak, közigazgatásnak s törvénynek eredeti nyelve, s ezekbeni központosulás s egység a közboldogság feltétele: ezért a m a g y a r nyelv törvény-rendelte használata s t e r j e d é s e ellen, bárminő igenleges vagy nemleges merény; valamint az, és az azt beszélők elleni gúny s ingerlés, tiltatik.” 3 0 Az első nemzetiségi törvényjavaslatot kiegészítik azok a javaslatok, amelyeket Wesselényi a m a g y a r nyelv terjesztése érdekében t e t t : E z e k : a m a g y a r t kell a közigazgatás és közoktatás nyelvévé 29 30

I. m . 284. l. I. m. 3 1 6 – 3 1 8 . l.


Mikó Imre

548

tenni, a falusi és városi iskolákban a m a g y a r nyelvet tantárgyként, a kisdedóvókban pedig kizárólagosan kell tanítani. A későbbi törvényhozás ez utóbbi kívánság kivételével a többit meg is valósította. Ezekkel a tervekkel nem a nemzetiségek elmagyarosítása, hanem a m a g y a r nemzetiség kiművelése volt Wesselényi célja, amint azt Széchenyi szellemében kifejezte: „Tudomány, mesterségek s ízlés mezején eléhaladttá váljon a m a g y a r ; s nemzetisége bélyege míveltség legyen.” De azt is tudta, hogy ez a nemzetiségi politika csak a nemzet erőinek összefogásával valósítható meg s ezért szózatának v é g a k k o r d j a : „Így a velünk nem egy f a j o k k a l i egyesség – bármi kívánatos legyen is – nem f ü g g egészen tőlünk; ellenben teljesen hatalmunkban áll: nekünk magyaroknak mi m a g u n k közt szorosan egyesülni. Nincs teendőink közt ezen egyesülésnél szükségesebb. Enélkül minden, m i t j ó r a t e r m e t t kebelnek ó h a j t a n i kell, sőt fennm a r a d h a t á s u n k is csak hiu álom. Azért egyesség közöttünk magyarok közt.” 31 Míg Wesselényi első nagyobb munkája, a ”Balítéletekről” akadémiai dicséretben részesült és az i f j ú s á g legolvasottabb könyve lett, a „Szózat” alig váltott ki érdeklődést, megértést pedig egyáltalában nem. A „Szózat” megjelenése u t á n Wesselényi sorsa ugyanaz lett, mint a Széchenyié az akadémiai beszéd elmondása u t á n : kort á r s a i nem értették meg, borulátását indokolatlannak t a r t o t t á k és a szabadságharc t r a g i k u s eseményeinek kellett jönniök, hogy a nemzet felébredjen Kossuth optimizmusának igézetéből. Wesselényi életének utolsó éveit is a nemzetiségi kérdés feletti töprengésben töltötte el. Zsibói m a g á n y á b a visszavonulva él, ahol csak ritkán j á r vendég, de a k k o r olyan mint Deák Ferenc, Kemény Zsigmond és V ö r ö s m a r t y Mihály. Élete alkonyán egyetlen vigasza az erdélyi unió létrejötte, ami leginkább az ő nevéhez fűződik. Most m á r a román kérdés és az orosz veszély nyugtalanítja. Felismeri a magyarromán sorsközösséget és vakon is felutazik a pesti országgyűlésre, ahol 1848 augusztus 25-én törvényjavaslatot n y u j t be a románok ügyében. Ezzel kapcsolatos felszólalásában elmondja, hogy nem használja többé az „oláh” kifejezést, m e r t az oláhok származásukra való tekintettel „románoknak” ó h a j t j á k m a g u k a t neveztetni. Kívánja, hogy a vallásukhoz és nyelvükhöz ragaszkodó románok érdekében tegyék meg mindazt, amit jogaik veszélyeztetése nélkül tenni lehet. „A románoknak honunk h a t á r a i n belől és kivül jövendőjükét tekintve, érdeke azt kívánja, hogy a magyarhoz hajoljanak, és a m a g y a r r a l f o g j a n a k kezet, m e r t nincs nekik természetesebb szövetségesük, mint a m a g y a r , m á r azon sorsrokonság is létezik közöttök, hogy ők mindenkép elszigetelve, m a g o k r a h a g y a t v a vannak, míg a szlávok és németek, egy nagy törzsöknek ágai, melyektől szívhatnak táplálékot; de a magyar úgy, mint az oláh, csak önerejére, sorsára van bízva.”32 Esdve kéri a házat, hogy az egyetértést és békét szolgáló j a v a s l a t á t f o g a d j á k el. A javaslat a következőképen szól: 31

I. m. 3 4 4 – 3 4 5 . l. 32 Pap Dénes: A m a g y a r n e m z e t g y ű l é s P e s t e n 1848-ban. P e s t , 1866, IX. k., 56. l.



549

A román ajkúak ügyében hozandó határozat.33 „A felsőház kifejezi, s az alsó házat is b a r á t s á g o s a n felszólítja annak kifejezésére: miszerint a házak s az összes törvényhozás, a honunkban lakó különböző f a j ú a k s a j k ú a k , s azok közt az oláhok, vagyis románok i r á n t rokon s testvéries érzettel viseltetik; velök a nemzet minden megosztható jogait szívesen megosztja; az alkotmányos közös szabadság, s jog és kötelezettségben egyenlőség által, sorsukat úgy, mint érdekeiket a s a j á t magáéihoz kívánja csatolni, s azokat az alkotmány oltalma a l a t t állóknak vallja. Ezen nyilatkozatnak testté tétele végett felszólítja a ház a ministeriumot: miszer i n t terjessze a házak elébe, m i n t törvényjavallatot a következőt: Törvényjavallat. A hon román a j k u polgárainak nyilvánult aggodalmai s ó h a j t á sai tekintetéből rendeltetik: 1. §. A görög egyesült és nem egyesült vallású polgárok a többi keresztény vallásokkal s vallásbeliekkel az egész honban egyenlő jogokkal bírván, az eddigi Erdélyben is az egyesült ugy, mint nem egyesült vallásuak, egyházi dolgaik felett, a felelős ministeriumnak alkotmányos felügyelete a l a t t szabadon rendelkezhessenek. 2. §. Ezen egyházi belügyek folytáról szóló jegyzőkönyveiket szerkezzék m a g y a r és román nyelven. 3. §. Elemi iskoláikban is a t a n í t á s nyelve román lehet, a mag y a r nyelv a mellett tanittatván. 4. §. A román a j k u községekben a falusi jegyzők által vinni kellető jegyzőkönyvek román és m a g y a r nyelven szerkezendők. 5. §. A román nyelven i r t kér-, köt- s m á s m a g á n y oklevelek mindenhol elfogadandók, hogyha latin betűkkel s orthographiával irvák, – mi a 2-dik és 4-dik §-ban érdeklett jegyzőkönyveket illetőleg is értendő.” A javaslatot a felsőházi választmány t á r g y a l t a és véleményét a ház irományai között találjuk meg. E szerint az országgyűlés minden jogot és szabadságot kiterjesztett m á r a népre s így az Erdélyben létező román a j k ú a k r a is, de ha ezen túlmenően az erdélyi viszonyok a törvényhozás bővebb intézkedését igényelnék, szükségesnek t a r t j a felhívni a kormány figyelmét, hogy az erdélyi unió-bizottság jelentése alapján készítsen elé törvényjavaslatot az erdélyi románok megnyugtatására. 3 4 Az unió-bizottság Wesselényi j a v a s l a t á n a k felhasználásával, a bizottság román t a g j a i n a k előterjesztéseit messzemenően honorálva kidolgozta az erdélyi 1848:XXI. tc. j a v a s l a t á t „a román nemzet polgári jogainak egyenlőség alapjáni biztosításáról”.35 Az uralkodóház és a nemzet között azonban nemsokára k i t ö r t a viszály s a románok sietve h a g y t á k el azt a plattformot, amelyen a magyarokkal sikerült megegyezniök. Amikor a f o r r a d a l o m Erdélyben kitör, a román lakosság először épen az 33

Az 1848. évi o r s z á g g y ű l é s i r o m á n y a i . 51. sz. I . m. 56. sz. 35 Márki Sándor: Az erdélyi unió bizottság. B u d a p e s t i évf., 1898, 3 5 4 – 3 5 7 . l. 34


Szemle,

XCV.

Mikó Imre

550

első m a g y a r nemzetiségi politikus és a r o m á n törvényjavaslat szerzőjének kastélyát és birtokát dulta fel. A szabadságharc a l a t t Kossuth m á r hiában próbál egyezkedni a románokkal. Dragos J á n o s román képviselőt, akit Debrecenből A b r u d b á n y á r a tárgyalni küld Avram Iancuhoz, Hatvani őrnagy végzetesen felelőtlen t á m a d á s a u t á n s a j á t f a j t e s t v é r e i koncolták fel. A magyar-román békének most m á r román részről is van m á r t í r j a , Dragos temetetlenül fekszik a Mócföldön, homlokán az árulás bélyegével. A román-magyar öldöklő pusztításnak csak az orosz beavatkozás vet véget s a „polg á r i halott” freywaldaui önkéntes számüzetéséből l á t j a bekövetkezni azt, amit h a t évvel azelőtt megjósolt: a két nép szabadságán a kozák lovak patái gázolnak v é g i g . . . SZÉCHENYI ÉS WESSELÉNYI NEMZETISÉGI POLITIKÁJA pár-

huzamosan bontakozott ki s ha a két jó barát száz évvel ezelőtt el is távolodott egymástól, közös sorsuk ismét összefonódik és a vak Wesselényi az, aki a megbomlott elméjű Széchenyit az ellene emelt vádakkal szemben megvédi. Mind a ketten történelmünk egyik legragyogóbb fejezetének, a reformkorszaknak a hősei, akik Magyarországot a nyugati fejlődés ú t j á n elindították, de egyikük sem mar a d t u r a a varázsládából kibocsátott szellemeknek. Abban is közös volt a sorsuk, hogy a romboló k ó r akkor szakadt reájuk, amikor a szabadságáért küzdő nemzet f e j e felett a császár és a cár beláthat a t l a n seregeinek hulláma összecsapott. Wesselényi a következő évben távozik, Széchenyi még tíz évig küzd a halállal. Mindkettőjük életében fordulópontot jelent a nemzetiségi kérdés tekintetében t ö r t é n t állásfoglalásuk. Így kerülnek szembe a közvéleménnyel, innen ered elszigetelődésük, i t t kezdődik pályájuk tragikuma. Széchenyi szervesen kiépülő politikai rendszerében a Mag y a r Parlagtól a Magyar Erényhez vezető úton a közjogi és nemzetiségi kérdéssel t a l á l j a m a g á t szemben. Tisztában van a magyars á g s a környező népek erőviszonyaival, a legsúlyosabban hazánkra nehezedő t e r h e t a németségben l á t j a . Ítéletét hideg fővel alkotja m e g : kerülni kell minden súrlódást Ausztriával s a nemzeti közvélemény meghasonlását k u r u c o k r a és labancokra. Ki kell művelni a m a g y a r nemzetet, a nemzetiségeket pedig be kell venni az alkotmányba, hogy Hunniában ők is h a z á r a találjanak. Wesselényi nagyobb súlyt helyez a közjogra. Lobbanékony vérmérsékletét a francia f o r r a d a l o m és az angol alkotmány hevíti, élesen szembehelyezkedik Metternich rendszerével, meggyőződéséért a börtönt is vállalja. A népek között a m a g y a r s á g r a legveszélyesebbnek az orosz kolosszust és szláv rokonait t a r t j a , ellenszernek a magyarság kiművelését és terjesztését, de u g y a n a k k o r a nemzetiségek egyenjogosítását, megbecsülését és f ő k é n t a magyar-román béke megteremtését a j á n l j a . Más kiindulópont, de ugyanazok a konkluziók jellemzik Széchenyi és Wesselényi nemzetiségi politikáját. A magányos, tépelődő, a nehézségeket megkerülő, az alkotás lázában égő, de a józan észre hallgató „leghívebb m a g y a r ” találkozik a minden nemesért és haladásért lelkesedő, az akadályokat szétzúzó, szenvedélyes és vak-



551

merő reformpolitikussal, a ” l e g m a g y a r a b b magyar”- ral. 3 6 Széchenyi nemzetiségi politikája erkölcsi m a g a t a r t á s , javaslatai nemzetpolitikai normák. Wesselényié m a g y a r reformpolitika, a megoldást közjogi törvényjavaslatok f o r m á j á b a n a j á n l j a . A forradalom előtt semmi sem valósul meg nemzetiség programmjukból, Szemere Bertalan 1849 július 28-i szegedi törvénye „a kisebb nemzetiségekről” elkésett kisérlet, ami nem t u d j a f e l t a r tóztatni az eseményeket. 3 7 De m á r közvetlenül a forradalom u t á n Kemény Zsigmond a z t í r j a : „kövessük 1851-ben a tanácsot, melyet Széchenyi 1842-ben adott; de amely akkor a közvélemény által indignatioval visszautasittaték”.38 Wesselényi javaslatai nyomán, sőt azokon túlmenően az 1863/64. évi szebeni országgyűlés meghozza a románság nemzeti, vallási és nyelvi egyenjogúságát, de a kiegyezéssel ezek a törvények t á r g y t a l a n n á válnak, b á r a görög keleti és katolikus egyházak széleskörű önkormányzatát az 1868:IX. és 1868:XXXIX. t.-c. biztosította. A közjogi kiegyezés u t á n Deák Ferenc és E ö t v ö s József megalkotja a nemzetiségi egyenjoguság t á r g y á b a n az 1868:XLTV. tc.-ket. 3 9 Benne Széchenyi magasztos nemzetiségi koncepciója válik valósággá és Wesselényi törvényjavaslatainak egyes rendelkezései i k t a t t a n a k törvénybe. 4 0 A nemzetiségi törvényt az érdekeltek nagy része nem f o g a d t a el alapnak s így a m a g y a r kormányok is indokot találtak arra, hogy némely intézkedéseit ne h a j t s á k végre. A kiegyezési kor milleniumi hangulatában a m a g y a r nemzetállam ragyogó délibábja elhomályosítja Széchenyi és Wesselényi kétségeit és aggodalmait. Újabb nemzeti k a t a s z t r ó f á n a k kellett következnie, hogy az ország visszatérjen az elhagyott útra. Bethlen István a trianoni csonka hazából igyekezett kisebbségvédelmi mintaállamot teremteni, Teleki Pál a megnagyobbodott haza nemzetiségeit a k a r t a Széchenyi szellemében Szent István birodalmába visszavezetni. Amikor az 1941:V. tc. a nemzetiségi érzületet, Európában elsőnek, büntetőjogi védelemben részesíti, ezáltal csak Wesselényi kilencvennyolc év előtti javaslatának ötödik p o n t j a emelkedik törvényerőre. A dunántúli és partiumi főnemes, az ország két szélső t á j h a z á j á n a k politikai típusa, száz évvel ezelőtt olyan nemzetiségi p r o g r a m m o t adott, mely a soknyelvű állam vezetésének ma is időtálló, szil á r d a l a p j á t képezheti. V a j h a a nemzet nemcsak a k a t a s z t r ó f á k u t á n térne vissza hozzájuk, hanem jó kedvben, bőségben sem feledkeznék m e g Széchenyi és Wesselényi tanításairól. Ha r e á j u k hallgat, önmagához és legjobb hagyományaihoz m a r a d hű. M I K Ó IMRE 36 S z é c h e n y i n e k K e m é n y Zsigmond, W e s s e l é n y i n e k B e ö t h y Zsolt a d t a ezt a jelzőt. 37 Szemere Bertalan miniszterelnök e m l é k i r a t a i az 1 8 4 8 – 4 9 - i k i m a g y a r k o r m á n y z a t n e m z e t i s é g i p o l i t i k á j á r ó l . S a j t ó a l á r e n d e z t e Szüts Iván. B u d a pest, 1941, 4 6 – 4 8 . l. 38 Br. Kemény Zsigmond: M é g e g y szó a f o r r a d a l o m u t á n . P e s t , 1851, 190 l. 39 Mester Miklós: Az a u t o n o m E r d é l y . 1 8 6 0 – 6 3 . B u d a p e s t , 1937, 266 l. 40 Mikó Imre: A m a g y a r n e m z e t i s é g i t ö r v é n y . K ö z j o g i és p o l i t i k a i t a n u l m á n y . 554 l. K é z i r a t b a n .


E R D É L Y I VASUTAK ENNEK A CIKKNEK nem f e l a d a t a az erdélyi vasúti kérdés részletesebb tárgyalása. Hiszen ahhoz előbb ismertetni kellene a mult század hetvenes évei ó t a sok tekintetben teljesen hibás és a m a g y a r s á g fejlődését és gazdasági előbbrevitelét nagy mértékben elhanyagoló vasútépítési politika részleteit. Ez pedig nem egy rövid cikknek, hanem egy n a g y részletességgel megírt gazdaságtörténelmi tanulmánynak lenne a feladata. Csak egy ilyen tanulmány fejthetné ki, hogy milyen vétkes mulasztások történtek e tekintetben egyrészt az akkori kormányok hozzánemértése, vagy jobb esetben nemtörődömsége miatt, másrészt a mindíg csak a nemzetiségek érdekeit néző és csak azokat támogató Habsburg-politika következtében. El kell ismernünk azonban, hogy a vasútvonalak hibás vezetését részben Erdély különleges hegy- és vízrajza is befolyásolta, mely a m a g y a r vidékek közvetlen összekötését ha nem is t e t t e lehetetlenné, de legalábbis erősen nehezítette. Így az olcsóbb beruházásokat mindíg előnyben részesítő államháztartás vezetői könnyen h a j l o t t a k a kisebb költséget igénylő, de a magyarság érdekeit mellőző beruházási tervek felé. Csak egy tekintet Erdély térképére és csodálkozva kérdezhetj ü k például, hogy a N a g y v á r a d – K o l o z s v á r – B r a s s ó közötti legfontosabb v a s ú t i fővonal miért halad olyan kacskaringós vonalon? Miért kerülte el a Kalotaszeg legmagyarabb vidékét Bánffyhunyad és Kolozsvár között? Miért törik meg a vonal Apahidánál és miért nem haladt egyenesen Marosvásárhely felé? Ehelyett többszöri kanyarodással lekerült Székelykocsárdon és Tövisen át a szászok és románok lakta völgyekbe és Köpecnél ú j r a megtörve, ér végül Brassó elé. És onnan m i é r t nem haladt a legegyenesebb úton, a Bodzai szoroson át, közvetlenül a Fekete-tengerhez, illetve a Dunatorkolathoz, hogy ezáltal megteremtse Erdély, de egyúttal egész Magyarország legközvetlenebb és legrövidebb összeköttetését a tengerrel? Csupa olyan kérdés, melyre csak az előzményeknek és a tárgyalások lefolyásának pontos f e l t á r á s a u t á n lehetne kimerítően válaszolni. De aki egyszer megismerhette, vagy legalább megsejt e t t e azokat az okokat, melyek a végleges döntést előidézték, az megdöbbenve állapíthatja meg, mennyi mulasztás történt e tekintetben a m a g y a r s á g érdekei ellen. S egyúttal felismerheti azt is, hogy mennyi javítani és helyreállítani való mutatkozik Erdély vasúti közlekedésében, ha azt a k a r j u k , hogy az egyrészt az erdélyi m a g y a r s á g érdekeit és ezzel együtt az egész ország közgazdasági fejlődését elősegítse, másrészt a nemzetközi forgalom legrövidebb lebonyolítását is lehetővé tegye. Nézzünk szembe néhány önként felvetődő kérdéssel és mindj á r t látni f o g j u k , hogy az előbbi – csak általánosságban említett – vádakban mennyi az igazság.


Ruzitska Lajos:

Erdélyi vasutak

553

VEGYÜK ELŐSZÖR a m á r említett erdélyi vasúti fővonalat Kolozsvár és Brassó között. Ez a vonal teljesen kikerülte a magyarság érdekterületeit, de nem kapcsolta be a székelység – természeti adottságai alapján könnyen kifejleszthető – bánya-, ipar- és kultúrvidékeit sem. Ezzel évtizedekkel visszavetette a székelység ipari felvirágzásának a lehetőségét, míg ugyanakkor hatalmas lendületet adott a nemzetiségi vidékek anyagi és szellemi fejlődésének. Reátekintve a térképre, még a laikus is m i n d j á r t azt kérdezhetné: miért nem halad a vonal Kolozsvárról egyenesen Marosvásárhely felé? Onnan pedig Udvarhelyt érintve az Erdővidéken át Brassó irányába? E r r e a m a g y a r s á g közgazdasági érdekeit figyelmen kívül hagyó s csupán csak az olcsóbb építési lehetőségeket latolgató mérnök azt válaszolhatja, hogy a jelenlegi vonalat a völgyek és folyók iránya í r t a így elő. Ez a kifogás meglehetősen sántít. Bánffyhunyad és Kolozsvár között pl. a jelenlegi vonal egy nagy vízválasztón halad át és azután alig érint néhány kis községet, ahelyett, hogy Kalotaszegen és Gyalun keresztül haladt volna Kolozsvár felé. Pedig Kalotaszeg hozzákapcsolása Erdély fővárosához beláthatatlan előnnyel j á r t volna mind e vidék m a g y a r lakosságára, mind m a g á r a Kolozsvárra is, amely felé a vasútvonal ma a lakatlan, vízmosásos és csúszós t a l a j ú N á d a s völgyében halad. De m e n j ü n k tovább. Kolozsváron túl k i m a r a d t a fővonalból Torda színmagyar vidéke, illetve csak egy kis szárnyvonal kapcsolja be a forgalom főütőerébe. A Maros-menti fővonal csatlakozó állomása pedig – Tövis – egy teljesen jelentéktelen r o m á n f a l u volt. Azután következik Balázsfalva, a r o m á n s á g főfészke, mely k é t fővonal irányába is belekapcsolódott. A kettős fővonal előnyeit élvezi lentebb Medgyes és Segesvár, a szászok k é t városa, míg oldalt elmarad Marosvásárhely, a N y á r á d m a g y a r völgye, Szováta, P a r a j d , Korond, Székelyudvarhely. Pedig a vonalnak ugyancsak nehéz terepen, vízválasztókon kellett áthaladnia Apahida és A r a nyosgyéres meg Segesvár és Köpec között, a Szamos, az Aranyos, a Küküllők és az Olt vízválasztóin á t ! Már a mérnöki tudomány akkori állása mellett sem jelentett – s ma meg éppen nem jelent – nagyobb nehézséget keresztirányú völgyeken és vízválasztókon átvezető vasútvonal építése, csak megfelelő nagyvonalúsággal és az elérendő célok világos kitűzésével kell hozzáfogni a tervezéshez. Elismerem, hogy ilyen esetekben a beruházási költség nagyobb, mint a folyók mentén kanyargó vonalak költsége. De ne felejtsük el, hogy a vonalhosszabbodás m i a t t az ilyen k a n y a r g ó vonalakon az üzemi költség lényegesen drágább és a vonal mégsem teljesíti azokat a m a g a s a b b feladatokat, amelyek szolgálatára különben hivatva lenne. AZ ÁTFOGÓ ÚJ ERDÉLYI FŐVONALNAK, hogy a székelység érdekeit is ki t u d j a elégíteni, Kolozsvárról kell kiindulnia, onnan egyenesen Marosvásárhelyre, azután Udvarhely kellő bekapcsolásával m a g y a r vidéken át Brassó felé kell haladnia, mint ahogy fentebb m á r jeleztem. Brassóból a Fekete-tengerhez pedig a legköze-


Ruzitska

554

Lajos

lebbi összeköttetést a Bodzai szoroson átvezető és egyenesen délkelet felé haladó vonal a l k o t h a t j a . Ebből a vonalból a régi erdélyi határon belül fekvő vonalrészt Románia egy kitűnő német vasútépítő cég segítségével m á r meg is építette. A vonal a Brassó utáni Szászhermányból indul ki, a k á r p á t i vízválasztót 4.5 km (pontosan 4376 m) hosszú kétvágányú fővonali alagúttal v á g j a át s mindvégig magyar területen halad. 1928-ban azonban – mint sok más román kéz a l a t t készülő egyéb építménynél – eltűnt i t t is az építkezésre szánt összeg és ezzel az eredeti t e r v végleges keresztülvitele elhalasztódott. Pedig ebből a fontos erdélyi fővonalból ekkor m á r csak a könnyebbik szakasz, a Bodza völgyén át Nehoiaşu-ig levezető 40 km-nél rövidebb vonalrész volt még h á t r a . E szakasz megépítése u t á n csak elsőrangúsítani kellene a 74 km hosszú Nehoiaşu és Buzău közötti h a r m a d r a n g ú vonalat s m á r kész is lenne a Feketetengerhez vezető legrövidebb útvonal, mely nemcsak Erdély, hanem egész Magyarország egyenes összeköttetése volna a Fekete-tengerrel s így a nemzetközi forgalom szempontjából is elsőrangú fontossága volna. Az így elérhető vonalrövidülés tekintélyes, m e r t amíg Brassóból Bukaresten át Konstancáig a vasúti út 400 km. hosszú, addig a Bodzai szoroson átvezető út ugyancsak Konstancáig 320 km, Brailáig pedig, a Duna tengeri hajókkal bejárt kikötőjéig, mindössze 210 km. A mult század ötvenes éveiben megjelent egyes térképeken is m á r ez a bodzai vonal szerepel, mint tervezett útvonal, mert észszerűen vizsgálva a dolgot, ez volt és ez is m a r a d a legrövidebb irány a tengerhez. De a berlini 1878-ik évi kongresszus alkalmával Bukarest érdekében sikerült – nemzetközi előírás alapján – a r r a kötelezni a m a g y a r államot, hogy a természetes irány helyett a Tömösi szoroson előbb a B u k a r e s t felé vezető nehéz hegyivonalat építse meg. Ez a n a g y emelkedésekkel (25‰) épült hegyivonal helyettesíti jelenleg is – lényegesen m a g a s a b b üzemköltség mellett – a Bodzai szoroson át sokkal kisebb lejtéssel (legnagyobb lejtése 11.8‰) megépíthető vonalat. Miután azonban Bukarest bekapcsolása ezáltal megtörtént és fejlődése most m á r biztosítva van, talán nem lesz nehézsége annak, hogy a világháború szerencsés befejezése u t á n – h a b á r 6 0 – 7 0 éves késéssel – de megépüljön végre ez a Magyarország szempontjából annyira fontos nemzetközi vasútvonal, illetve tengeri összeköttetés. Annál is inkább, m e r t ez az új vonal Romániára nézve is rendkívüli fontosságú, a m i n t azt a megszállás évei a l a t t elkezdett vonalépítés is megfelelően bizonyítja. Persze, a vonal teljes kiépüléséhez a román állam jobb belátása és a nemzetközi kérdések célszerű megoldásában való készségesebb közreműködése is szükséges. Mivel azonban ebben a kérdésben m á r a nagyhatalmak és különösen Németország fontos érdekei is szóhozjutnak, meg lehet a reményünk arra, hogy a Kelet felé irányuló nemzetközi forgalom meggyorsítására ez a nagyfontosságú v a s ú t vonal mégiscsak elkészül.


Erdélyi

vasutak

555

E R D É L Y V A S Ú T I F Ő V O N A L A I N A K H Á L Ó Z A T A tehát a következőképpen. festene a jövő t á v l a t á b a n : A most megépített, de hozzávezető vonalaiban még jelenleg is átépítés alatt álló legészakibb fővonal: B u d a p e s t – D e b r e c e n – S z a mos v ö l g y e – D é s – S z e r e t f a l v a – D é d a – s z é k e l y f ö l d i k ö r v a s ú t – C s í k szereda–Sepsiszentgyörgy egészen Brassóig; illetve nemzetközi folytatásképpen a Bodzai szoroson át a Fekete-tengerig. (Ez a bodzai vonalrész az alábbi vonalaknak is f o l y t a t á s a lenne.) A középső vonal: B u d a p e s t – N a g y v á r a d – K o l o z s v á r – a z újonnan megépítendő fővonal Marosvásárhelyen és Udvarhelyen át köpeci becsatlakozással a jelenlegi fővonalba Brassóig. Végül a legdélibb vonal: a teljes egészében meglévő Budapest– A r a d – T ö v i s – S e g e s v á r – B r a s s ó közötti nemzetközi fővonal, mint az Erdélyen átvezető nemzetközi vonatok régi iránya. Ezeket a fővonalakat kötnék össze a jórészt m á r meglévő elsőrangú vonalak. Tehát s o r j á b a n : Apahida–Székelykocsárd egyrészt Tövis, másrészt Marosvásárhely felé. Lejjebb a két Küküllő-menti vonal, melyek a középső, f e n t leírt fővonalba kapcsolódnának be. Erdély déli részén az A l v i n c – N a g y s z e b e n – B r a s s ó közötti elsorangúsítandó vonal. És végül a Kárpátokon átvezető fővonali csatlakozások északról kezdve: a kosnai, az esetleg megépítendő tölgyesi, a gyímesi, az ugyancsak megépíthető ojtozi és a meglévő tömösi, verestoronyi és zsilvölgyi fővonalak, mint kitűnő csatlakozások Románia és általában Kelet felé. Összefoglalva ez lenne Erdély fővonali vasúti hálózata, mely egyúttal a magyarság és ezen belül a székelység érdekeit is teljesen kielégíthetné. Mindenesetre még távoli remény; de hiszen nagyvonalú tervezgetés nélkül nem is születhet meg soha egészséges és minden érdeket kielégítő állapot. Az Erdélyt jelenleg kettészakító h a t á r r ó l nem kívánok fejtegetésekbe bocsátkozni, m e r t közgazdasági szempontból csak Erdély egészét lehet tekintetbe venni s ezért terveinket is csak ilyen elgondolások alapján szabad összeállítani. Nem is tehetünk egyebet. Hiszen jól t u d j u k , hogy a Szeretfalva– dédai vonalat a gazdaságföldrajz elhúnyt nagy tudósa, az ország bölcs tanítómestere, gróf Teleki Pál is csak szükségszerű megoldásn a k tekintette és éppen azért terveztette a lehetőségekhez képest legészakabbra, hogy az a rendes viszonyok beálltával is jól használható és Erdélynek északi közlekedését biztosító vonala maradhasson. N a g y távlatú gondolkodásra m u t a t ez, amit a jövő minden bizonnyal igazolni is fog. MÉG N É H Á N Y S Z Ó T kell szólanom Erdély többi, m a j d n e m azt mondhatnám: helyi jellegű vasúti igényeiről. E helyi érdekű közlekedési vonalakra a jövőben igen nagy feladat v á r : Erdély gazdasági f e l t á r á s á t hivatottak előmozdítani. E cél érdekében azonban meg kellene fontolni, nem volna-e indokolt e vonalakat a sokkal olcsóbb, de mégis igen megfelelő egyméteres nyomközű keskeny vágánnyal kiépíteni? Ne tévesszük össze az egyméteres nyomköz


Ruzitska

556

Lajos

előnyeit a jelenlegi 60 és 76 cm-es keskenyvágányú vonalak teljesítményével. De persze az ilyen egyméteres vonalaknak, mint minden keskenyvágányú hálózatnak, legfőbb alapfeltétele, hogy egyrészt jó összefüggéssel épüljenek meg egymás között, tehát összef ü g g ő hálózatot alkossanak, másrészt a legcélszerűbben legyenek összekötve a fővonalakkal és jó átrakódási lehetőségekkel rendelkezzenek. E tekintetben példát vehetnénk Svájc keleti tartományától, az önmagában földrajzilag z á r t Graubündentől. O t t csak egy fővonal vezet a R a j n a felső völgyén át a fővárosba, Chur-ba, a többi mind egyméteres keskenyvágányú. A t a r t o m á n y különleges terepviszonyai, össze nem f ü g g ő zárt völgyei, vízválasztói m á s megoldást nem is engedtek volna meg. Kicsiben ugyanezt l á t h a t j u k Erdélyben is. De mindettől eltekintve, mi lenne célszerűbb: ha E r d é l y sok elzárt és a főforgalomtól távolabb eső része a n a g y építési költségek m i a t t örökre kirekesztve m a r a d n a a forgalomból, vagy ha ezek a n a g y fejlődésre hivatott és sok természeti kincset m a g u k b a n r e j t ő területek keskenyvágányú vonalak f o l y t á n csatlakozást k a p n á n a k a fővonalakhoz? A felelet nem kétséges, különösen, ha t u d j u k azt, hogy Graubünden egyméteres keskeny vágányain háló- és étkezőkocsik is közlekednek és o t t j á r v a az ember észre sem veszi, hogy nem rendes nyomtávú vonaton utazik, olyan tökéletes e vonalak kiépítése és berendezése. E g y összefüggő, jól kiépített erdélyi keskenyvágányú hálózat a f e n t i fővonalak mellett kitűnően kielégíthetné Erdély közlekedési igényeit és ugyanakkor jelentős építési és üzemköltség m e g t a k a r í t á s s a l is járna. Nem szabad t e h á t m á r eleve elzárkóznunk ettől a gondolattól, hanem ellenkezőleg: gondos és beható vizsgálat t á r g y á v á kellene tennünk. Így például a s o k a t emlegetett Székelyudvarhely és Csíkszereda közötti vasútösszeköttetés is ilyenmódon válna a legkönnyebben megvalósíthatóvá. Persze, nem a mostani h a t á r o k mellett, amikor az udvarhelymegyei rendes nyomtávú vonal a levegőben lóg. Jelenleg minden a rendes nyomtávú összeköttetés mellett szól, de kérdés, hogy a jövőben meglenne-e egy ilyen, a H a r g i t á n átvezető, nehéz vonalnak a gazdasági jelentősége. Ha ellenben ezt a vonalat összekötnék az egyméteres nyomközűvé átépített Maros-menti vonalakkal, akkor Marosvásárhely egész környékét P a r a j d – S z o v á t a – K o r o n d o n át le a brassói fővonalig behálózhatná egy keskenyvágányú, egészséges beosztású vonalhálózat, magábakapcsolva a Homoród völgyeit a fejlődésre megérett Szentkeresztbányával együtt. Hasonló módon Erdély még sok félreeső részét lehetne kisebb költséggel bekapcsolni a vasúti forgalomba. í g y pl. Abrudbánya– Z a l a t n a – V e r e s p a t a k gazdag é r c t a r t a l m ú vidékét össze lehetne kötni egyrészt Erdély fővonalával, másrészt a Kőrösök völgyeivel, s Erdély északi részén a Radnai havasok vidékét a Visó-völgyi vonallal. Ugyanígy meg lehetne nyitni a forgalom számára Erdély mindmáig egyik legelzártabb, de gyönyörű vidékét, az Erdélyi Érchegység és Vigyázó-Bihar hegység környékét a Szamos, Kőrös és M a r o s között. És f o l y t a t h a t n ó k a fölsorolást; de mindez csak úgy


Erdélyi

vasutak

557

képzelhető el, ha szigorú különbséget teszünk a nemzetközileg is fontos összekötő fővonalak és a helyi érdekeket kielégítő keskenyvágányú vonalak között. Ábrándképnek mondhatnák mindezt a mindenkor mindent jobbantudók. De állítom, hogy csak nagyvonalú tervekkel lehet hozzálátni egy országrész igazi felvirágoztatásához. Márpedig Erdély kétségtelenül a még ezután föltárandó vidékek közé t a r t o zik. Be kell látnunk, hogy még annyi természeti kincset és fel nem becsülhető gazdag értéket r e j t magában, hogy bármilyen nagyöszszegű beruházást is k a m a t o s t u l visszafizet. Csak okosan és megfontoltan nyúljunk ezekhez a kérdésekhez és ne h á t r á l j u n k meg a feladatok nagysága előtt. RUZITSKA LAJOS


MAGYAR FIGYELŐ

TELEKI BÉLA BESZÉDE A MAGYAR REFORMRÓL Az Erdélyi P á r t kolozsvári és Kolozs vármegyei nagyválasztmánya s a p á r t törvényhozói folyó évi szeptember hó 12-én e g y ü t t e s ülést t a r t o t t a k Kolozsvárt. Ez alkalommal gr. Teleki Béla, az Erdélyi P á r t országos elnöke E r d é l y politikai irányvonalát megszabó beszédet mondott, amelynek jellemző részeit idézzük. „Semmi sem veszedelmesebb, mintha akkor, amikor a h á b o r ú az emberek idegeit a m ú g y is erősen igénybe veszi, tetszetős, de t a r t a l m a t l a n jelszavakkal f o g j á k meg a tömegeket. H a világnézeti v a g y m á s alapon felébred a t á r s a d a l m i rétegek egymásiránti bizalmatlansága s ha ebben a légkörben az ú j í t á s és változtatás láza túlságosan elkapja az embereket. Pedig ilyenkor a legreálisabb l á t á s r a és leghiggadtabb m a g a t a r t á s r a volna szükség, m e r t ha a tömegindulatok erőre kapnak, szükségszerűen kalandorok, v a g y legjobb esetben f a n t a s z t á k kerülnek az élre, akik veszedelmes kalandokba s o d o r h a t j á k a nemzetet.” * „A közelgő, még súlyosabb nehézségek és megpróbáltatások a m a g y a r s á g o t még szorosabb egységbe, egyetlen t á b o r b a kell hogy tömörítsék, a m i t sem p á r t h a r c o k , sem világnézeti különbségek, sem felekezeti vagy osztályellentétek szét n e m f o r g á c s o l h a t n a k . Az egyre inkább r e á n k nehezedő n y o m á s t csak akkor t u d j u k kivédeni, ha a m a g y a r egység boltozatát minél jobban megszilárdítjuk. E z t az egységet nem a különböző politikai pár-

tok erőszakos egyesítésében l á t j u k , hanem abban, hogy a politikai pártok a nagy, közös nemzeti célokat becsületesen együttesen szolgálják. P á r t u n k a t ez a szempont vezette, amikor – 1942 f e b r u á r 3-án a kormányzattal pártszövetséget kötve – felhívással fordult az összes magyar pártokhoz az együttműködés érdekében. Ennek a d t a m h a n g o t 1942 november 25-én a parlamentben az apropriációs vita során elmondott beszédemben is. A finn pártok minden egyes frakciója megtalálta a nemzeti veszély idején az együttműködés ú t j á t . ” * „Meg kell keresni – és könnyű megtalálni – azokat a n a g y nemzeti célokat, melyekben minden mag y a r talajból kinövő politikai mozgalom egyesülhet, m e r t ezek állandó gondolatok, függetlenek a pillanatnyi politikai helyzettől. 1. A független m a g y a r államiság gondolatát a m a g y a r nemzet soha fel nem a d t a és fel nem a d h a t j a . Küzdenünk kell t e h á t az öncélú független Magyarországért, amely a Duna-medencében tovább f o l y t a t j a ősi h i v a t á s á n a k betöltését, az ittélő népek és gazdasági erők egységesítését az európai egyensúly és a dunamedencei r e n d biztosítására. 2. A m a g y a r nemzet külső és belső függetlenségének gondolata az alk o t m á n y b a n j u t kifejezésre, amely a korszellem által megkívánt belső megújulásokat történelmi eszményeinek és hagyományainak megfelelően t u d t a mindíg végrehajtani. A m a g y a r alkotmány r u g a l m a s s á g a


Magyar Figyelő

559

lehetővé teszi azt, h o g y az ország belső m e g ú j u l á s a és a h á b o r ú utáni E u r ó p a újjárendezése által megkív á n t r e f o r m o k a t is alkotmányos úton valósítsuk meg. A m a g y a r alkotmány szelleme pedig biztosítja azt, hogy az individualizmus és kollektivizmus évtizedek ó t a t a r t ó birkózásában megtaláljuk az emberi szabadság és a szabadságot biztosító rend egyensúlyát, az erő egyensúlyát az erkölccsel és a tömeg egyensúlyát a szellemmel. 3. A m a g y a r népnek á l a m m á alakulása a kereszténység jegyében t ö r t é n t s azóta is a n y u g a t i kereszténység gondolatának letéteményese és legkeletebbre előretolt b á s t y á j a volt mindig a m a g y a r állam. A legkeletibb gótikus templomok Csík, Háromszék és B r a s s ó vármegyékben állanak. A keleti K á r p á t o k karéjánál végződik a N y u g a t és ezen túl kezdődik Kelet. Most is, ezután is a tiszta keresztény szellemben kell a m a g y a r s á g erkölcsét, k u l t ú r á j á t , t á r s a d a l m á t megújítani és a mag y a r s á g o t tovább építeni. 4. A m a g y a r állam a m a g y a r nemzeten alapul. Államunkat a mag y a r s á g jelentette, ő t a r t j a fenn, ő a d j a meg nemzeti jellegét. Ebben a hazában egyedül a m a g y a r s á g az, amelynek számára ezenkívül nincs máshol hely. Ezért a m a g y a r államnak a m a g y a r s á g örök célkitűzéseit kell szolgálnia. Ha azonban dunamedencei hivatásunkat teljesíteni a k a r j u k , akkor olyan magasabbr e n d ű államkoncepciót kell kialakít a n u n k , amelynek keretében a nemzetiségek a velünk közös haza építő m u n k á j á b a belekapcsolhatok. A magyarok és nemzetiségek közötti egyensúly a m u l t b a n megvolt, m e r t már első k i r á l y u n k politikai végrendeletében a jövevényeknek és vendégeknek az ország érdekében való hasznosítását k ö t ö t t e utódai lelkére. Történelmünk f o l y a m á n nemzetiségi

viszályokkal először a X V I I I – X I X . században találkoztunk. Az első világháború óta t ö r t é n t események és f ő k é n t a n a p j a i n k b a n egyre súlyosbodó külpolitikai jelenségek nemzetiségeinkben is bizonyára meg f o g j á k érlelni azt a gondolatot, hogy itt, a n a g y h a t a l m a k ütközőpontján, a m a g y a r s á g és a szomszédnépek végzetesen e g y m á s r a vannak utalva és a k a r a t u k és közvéleményük ellenére is meg kell találniok az együttműködés lehetőségét. Abban is minden m a g y a r embernek egyet kell t e h á t értenie, hogy egyenjoguság és egymás életjogainak tiszteletbentartása és biztosítása mellett kíván együttműködni a m a g y a r állam h a t á r a i n belül élő nemzetiségekkel, ha ők is erre az alapra helyezkednek.” * „Erős nemzeti összefogás csak úgy valósulhat meg, ha eltűnnek a társadalmi előítéletek, megszünnek az osztályellentétek és az a kasztszellem, amelyik főleg a felsőbb osztályok részéről elzárkózásban nyilvánul meg m á s osztályokkal szemben. Igenis, h i r d e t j ü k s a magunk példáján t a n u l v a követeljük, hogy le kell bontani a t á r s a d a l m i válaszfalakat, szabaddá kell tenni a felfelé törekvő értékes elemek ú t j á t , el kell törölni az egyes t á r s a d a l m i osztályok elkülönülését szogáló címeket, közel kell hozni egymáshoz a m a g y a r t . De mindezt egy organikus, kiegyensúlyozott, testvéri t á r s a d a l o m jegyében. Veszedelmes és korszerűtlen jelenség t e h á t az, hogy egyesek ma megint osztályharcot a k a r n a k kezdeményezni, vagy legalább is osztályellentéteket szítanak. Más oldalról egyre hangosabb követelés hangzik és akció indul el annak megvalósítása érdekében, hogy a munkásság, a földmívelő réteg és az értelmiség f o g j o n össze. Ez Erdélyben nem új gondolat. A


Magyar Figyelő

560 kisebbségi sors nehézségei indították el s ma m á r t u d a t o s a n h i r d e t j ü k ennek a szükségességét és gondoskodunk a megvalósultak megőrzéséről és továbbfejlesztéséről. De gondosan vigyázunk a r r a , hogy milyen gondolat jegyében történik ez a h á r m a s összefogás. Nehogy az értelmiség, melyet jóhiszeműsége, de esetleg csak o p p o r t u n i t á s a visz-most a közös t á b o r b a és a tömegénél f o g v a is n a g y súllyal bíró m a g y a r földmívesréteg és m u n k á s s á g ezen az összefogáson keresztül a m a g y a r ságtól idegen célok szolgálatába állíttassék és a nemzetköziség vagy a zsidó t ö r t e t é s lovagoljon m a g y a r tömegek h á t á n az érvényesülés felé.” * „A jövő ú t j á t , a kiépítendő mag y a r jövendő p o l i t i k á j á t a józanság, a m é r t é k t a r t á s és az a d o t t s á g o k k a l való számolás, egyszóval a reálizm u s kell hogy megszabja. A meszszetekintő, de azért mindíg földönjáró, a valóságos élet törvényeivel számoló szemlélet Erdélynek, az erdélyi léleknek mindíg egyik legjellemzőbb s a j á t o s s á g a volt. Bocskai fejedelem egykor azt üzente a hozzá követet küldő osztrák főhercegnek: hiába küld ő hozzá bőbeszédű követet, m e r t amint m o n d j a : „a dolgot ő m a g á t nézzük, csak a mi nemzetünk j a v á t és m a g u n k megm a r a d á s á t , azonkívül szók és rábeszélések minálunk semmit sem fognak. E n n e k a józan m a g y a r szemléletnek, mely egykor n a g g y á t e t t e az Árpádok m a g y a r birodalmát s később „két pogány közt” m e g t a r t o t t a a kis erdélyi fejedelemséget, kell ma fokozottabb mértékben érvényesülnie az egész m a g y a r politikában. Túlsokat j á r t u n k m á r jelszavak után, túlsokat r i n g a t t u k magunkat illuziókban, m e r t nem akartuk a reális tényeket meglátni, m e r t

kényelmetlen volt velük foglalkozni. A tények azonban tények maradnak akkor is, ha azokról nem a k a r senki sem t u d o m á s t venni. A m a g y a r föld, a m a g y a r m u n k a és a m a g y a r tőke kérdései ma is megoldatlanok, a m a g y a r szociális rend csak alakulóban van, a m a g y a r műveltség még ma sem érvényesül a maga teljességében, a m a g y a r szellem még mindíg csak vendég a m a gyar közéletben, a társadalmi kiválasztás természetes kibontakozását egy idejétmult életforma előítéletei g á t o l j á k . Mindennek következményeként a m a g y a r élet mélyén kielégítetlen vágyak és törekvések feszülnek. Ezeket a feszültségeket le kell vezetni, a nagy m a g y a r kérdéseket meg kell oldani, a magyar r e f o r m o t végre kell h a j t a n i . Ebben minden gondolkodó m a g y a r egyet is é r t . Nincs olyan józan magyar ember, aki ne volna tisztában azzal, hogy Magyarországon a háború u t á n az állam és a t á r s a d a l o m életében mély változásoknak kell bekövetkezniök. A m a g y a r r e f o r m gondolata ma m á r nem kisebb vagy nagyobb csoportok elgondolása, azt p á r t o k nem s a j á t í t h a t j á k ki, az egész m a g y a r t á r s a dalom kívánsága, ó h a j a , sőt követelése. A kérdés, ami felett vitatkozni lehet, csak az, hogy milyen módon és milyen mértékben következnek be ezek a változások. Az azonban nem vitás, hogy ezeknek a változásoknak m a g y a r módra kell bekövetkezniök, a m a g y a r helyzetre, a m a g y a r adottságokra és a m a g y a r szükségletekre kell ráépülniük. Úgy, ahogy ezt a magyar realizmus megkívánja s nemzetünk érdekei megkövetelik.” * „Mindenekelőtt állapítsuk meg, hogy a szociális intézmények sokas á g a vagy szaporítása nem jelent egyet a szociális kérdés megoldásá-


Magyar Figyelő

561

val. A szociális kérdés megoldását csak egy olyan új szociális és gazdasági rend biztosíthatja, amely a mai szociális feszültségek okainak eltüntetésére és a t á r s a d a l m i igazságosság, jólét és gazdasági r e f o r m megvalósítására törekszik. Ebből következik, hogy a szociális és gazdasági reform egymástól el n e m választható. A szociális és gazdasági reform a legszorosabban összef ü g g : az új m a g y a r szociális rend csak egy új m a g y a r gazdasági rendre épülhet rá. Magyarországon egy olyan ú j gazdasági rendnek kell elkövetkeznie, amely szakít a liberális k o r l á t l a n szabadverseny elveivel, amely másutt is, de n á l u n k különösképpen széles m u n k á s t ö m e g e k proletárizálódásához és a t ő k e egyoldalú diktat u r á j á h o z vezetett. Olyan gazdasági rendnek kell kialakulnia, amely egyfelől k o r l á t o k közé szorítja a tőkét, méltó k e r e t e k közé helyezi a m u n k á t , s így biztosítja a m a g y a r tömegek egzisztenciáját, másfelől megszabja a termelés és m u n k a r e n d j é t , s szabályozza a jövedelem elosztását, megszervezi a munkapiacot, gondoskodik az á r a k és a bér e k egyensúlyáról, vagyis a nemzeti és szociális szempontok minél hathatósabb érvényesülése érdekében f e n n t a r t j a az állami irányítást és beavatkozást, anélkül azonban, hogy ez a gazdasági élet guzsbakötését s m é g kevésbbé az egyéni kezdeményezés m e g f o j t á s á t jelentené.” * „Távol áll tőlem a szociális kérdések egyoldalú, csak gazdasági szempontból való megítélése. A gazdasági r e f o r m csak előfeltétel. Szociális közszellem és szociálisan gondolkodó emberek nélkül nem lehet megoldani a szociális kérdést. Szakítani kell azzal a formalizmussal, mely szociális törvényektől, p a p i r r a vetett szociális jogszabályoktól re-

méli a szociális kibontakozást, amikor az –-a m á r említett gazdasági feltételek teljesülése mellett – elsősorban a nemzetközösség és az egyes nemzettagok szociális m a g a t a r t á s á t ó l f ü g g , végső f o k o n pedig a neveléstől, mely gyökerében á t alakítani képes egy közösség szellemét és a közösség t a g j a i n a k felfogását. A nevelés kell, hogy a m a g y a r művelődéspolitika középpontjában álljon. Még mindíg h a j l a m o s a k vagyunk a r r a , hogy az a n a l f a b é t á k számának csökkentésével, az iskolai bizonyítványok és diplomák számának szaporodásával, nyomdai kiadványok számának növekedésével, kultúrális egyesületek alapításával m é r j ü k művelődésünk fejlődését. F o n t o s ez is. De ha ezen a nyomon indulunk, téves következtetésekre jutunk. A mennyiségi elvet veszedelmes alkalmazni a művelődés területén. A minőségi elv alkalmazása egyedül a helyes, kiművelt emberfő, eredeti alkotásokban gazdag tudományos élet, az örök emberit a mag y a r s á g formanyelvén megszólaltató művészet s mindez a közösség szolgálatába állítva: ez az, amire törekednünk kell. De mindezeken felül a művelődéspolitikai r e f o r m végső célja, hogy visszahódítsa a k u l t ú r a számára azokat a területeket, ahonn a n az egyoldalú technikai fejlődés és a nyomában j á r ó elanyagiasodás kiszorította. Vissza kell helyezni a k u l t ú r á t az őt megillető helyére, vissza kell adni ősi – minden emberi tevékenységet irányító – értelmét.” * „Tisztában vagyunk azzal, h o g y a r e f o r m o k nagyrésze csak a h á b o r ú u t á n valósítható meg. Nemkülönben tisztában v a g y u n k azzal is, hogy azok az irányvonalak, amelyeket a m a g y a r r e f o r m s z á m á r a lefektettünk, nem máról-holnapra


Magyar Figyelő

562 valók. Az emberi és m a g y a r fejlődés azonban ebben az i r á n y b a n halad s ha a r e f o r m o k a l a p j á t az önmagukhoz való hűségben, a r e f o r mok célját pedig a m a g y a r s á g kiteljesedésében l á t j u k , ú g y nem szabad megijednünk a nagyobb távlatoktól sem. Ez azonban nem jelenti azt, h o g y a m á n a k a r e f o r m j a i v a l ne most kellene foglalkozni s a holnap r e f o r m j a i t ne m o s t kellene előkészíteni s főleg h o g y ne kellene m á r most azt a részt megvalósítani, ami a termelési érdek és a h á b o r ú s erőfeszítés sérelme nélkül m á r most megvalósítható.” * „A m a g y a r r e f o r m célja, h o g y a m a g y a r nép ebben az országban f o g l a l j a el végre méltó helyét, t a lálja meg gazdasági és művelődési felemelkedésének lehetőségeit.” AZ EME BESZTERCEI VÁNDORGYŰLÉSE Azok, akik E r d é l y egy részének felszabadulásától az egész ország közszellemének jelentős megújulás á t v á r t á k , nem egyszer bizonyos elégedetlenséggel állapították meg, hogy a felszabadult Észak-Erdély az elmúlt h á r o m év a l a t t n e m vált o t t a be a hozzáfűzött reményeket. N e m szólott bele h a t á s o s a n az ország politikai, gazdasági, t á r s a dalmi és közművelődési életébe, s a honvédség bevonulása alkalmával a n n y i t h a n g o z t a t o t t erdélyi szellemet az erdélyiek elmulasztották töretlenül m e g t a r t a n i és érvényesíteni. Az elégedetlenkedők elfeledték, hogy a honvédség bevonulásakor az erdélyi szellemet és a szükséges m a g y a r belső átalakulás szempontjából való fontosságát nem az erdélyi m a g y a r o k hangozt a t t á k , hanem azok, akik a nemzeti megújulás vágyától és bizo-

nyos r o m a n t i k u s történelemszemlélettől á t h a t v a léptek a felszabadító honvédséggel együtt a visszatérő keleti és erdélyi részek földjére. Tagadhatatlan, hogy mi, erdélyiek is kezdetben hajlandók voltunk hinni ebben a nekünk szánt azonnali döntő közéleti szerepben, m e r t csak egészen n a g y körvonalakban s e j t e t t ü k , hogy mit is jelent a valóságban jogilag, közigazgatásilag, gazdasági, közművelődési és társadalmi szempontból egy elszakított országrész visszatérése az ország testébe. Csak rendre-rendre derült ki, hogy mennyi elvégzendő feladat vár még az államra és m a g á r a a felszabadult Észak-Erdélyre addig, amíg teljessé válik a »visszatérés« és helyreáll az a belső, szerves egység, amelyet több mint két évtizeddel ezelőtt erőszakosan megszakít o t t a trianoni békeparancs. És csak ma l á t j u k igazán, hogy mekk o r a u t a t kellett megtennie az erdélyi m a g y a r s á g n a k és minden intézményének addig, amíg a tagadh a t a t l a n u l ú j m a g y a r történelmi helyzetben önmagát, kisebbségi tapasztalatait, eredményeit és életének minden vonatkozását ú j r a é r t é kelte, az elnyomatástól meggyengült és szétporlasztott kereteit újraszervezte, s lassanként abba a helyzetbe j u t o t t , hogy egyre nagyobb t e t t v á g g y a l és önbizalommal belekapcsolódhassék az egyetemes nemzeti munkába. E z t az u t a t kellett megjárnia az elmúlt h á r o m év a l a t t az erdélyi m a g y a r s á g legrégibb tudományos, közművelődési intézményének is, az ország második legnagyobb múzeum á t , az Erdélyi Nemzeti Múzeumot f e n n t a r t ó Erdélyi Múzeum-Egyesületnek is. Az első év látszólagos mozdulatlansága u t á n a második évben egym á s u t á n nyíltak meg az Erdélyi Nemzeti Múzeum t á r a i a tudomá-


Magyar Figyelő

563

nyos k u t a t á s és a l á t o g a t ó közönség előtt, i m m á r párhúzamosan folytak megint a szakosztályi szakülések, egyre nagyobb számban látt a k napvilágot az egyesület tudományos kiadványai, és megindult a vidéki vándorgyűlések ú j a b b soroz a t a a dési vándorgyűléssel. A h a r madik, vagyis ebben az évben pedig végre rendeződött az egyesület és az állam közötti szerződés ügye, megszülettek az új alapszabályok, s a szakosztályok m u n k á j á n a k megerősödését két ú j a b b szakosztályi tudományos folyóirat k i a d á s a jelzi. A futólag felsorolt biztató jelenségek mellett ez alkalommal az E r délyi Múzeum-Egyesület m u n k á j á nak egy olyan ú j a b b mozzanatáról is meg kell emlékeznünk, amely nagyon alkalmas a n n a k a szemléltetésére, hogy az egyesület egyre teljesebben r á t a l á l igazi h i v a t á s á r a és mind nagyobb mértékben tesz eleget az alapszabályokban megáll a p í t o t t s a j á t o s célkitűzéseknek. Az egyesület ezévi vándorgyűlésére gondolunk, amely szeptember első napjaiban folyt le Besztercén. Mint 1906 óta mindegyik vándorgyűlés, ez is a r r a törekedett, hogy a múzeumi gondolatot, a m a g y a r és egyetemes tudományosság legújabb eredményeit terjessze, s a vándorgyűlés színhelyére érkező előadókk a l és vendégekkel megismertesse a vendéglátó várost és vidékét. Bár a tavalyi, dési vándorgyűlés is kiválóan szolgálta ezeket a célokat, mégis ú g y látjuk, hogy a besztercei vándorgyűlés bizonyos vonatkozásokban h a l a d á s t jelent a tavalyhoz képest, és ú j a b b ízelítőt adott abból, h o g y tulajdonképpen milyennek is kell lennie egy az egyesület minden célkitűzését szigorúan szem előtt t a r t ó vándorgyűlésnek. A h á r o m n a p o s népszerűsítő előadássorozatot az egyesület bölcsészeti, természettudományi, or-

vosi és jogi szakosztályai m á r jóval több sikerrel állították össze, mint a tavaly. Most is volt olyan előadás, amely t á r g y á n á l f o g v a kevésbbé t u d t a lekötni a hallgatók figyelmét, de az előadások túlnyomó részét l á t h a t ó a n élénk érdeklődéssel h a l l g a t t a végig a közönség. És voltak előadások, amelyek egyenesen hosszú eszmecserékre a d t a k alkalmat, a n n a k jeléül, hogy a közönséget meggondolkoztatták és a t á r g y a l t kérdéssel való továbbfoglalkozásra sarkalták. A négy szakosztály közös háromnapos előadássorozatán kívül az orvostudományi szakosztály másfélnapos orvosi továbbképző előadássorozatot tart o t t összesen mintegy negyvenötven vidéki orvos részére, akik között még olyan is volt, aki a Dunántúlról utazott Besztercére, hogy résztvehessen az orvosi továbbképző előadássorozaton. A vándorgyűléssel egyidejűleg pedig az E M E levéltárkutató bizottsága a teljes erdélyi levéltári a n y a g nyilvánt a r t á s a céljából átvizsgálta a vármegye területén található jelentősebb levéltárakat. A délutáni és esti szabadidőt napról-napra céltudatosan használta ki a vándorgyűlés. Az első délután szakszerű vezetéssel a város nevezetességeit, műemlékeit tekintették meg a vendégek, a második n a p a Besztercéhez legközelebb eső m a g y a r községet, Sófalvát, a h a r m a d i k nap d é l u t á n j á n pedig a vidék legszebb és leggazdagabb szász községét, J á d o t l á t o g a t t a meg a vendégek egy-egy csoportja. E s t é n k é n t pedig a vármegye és v á r o s hivatali és társadalmi vezetőivel folyt a k hosszas, komoly beszélgetések a vármegye m a g y a r s á g á n a k és nemzetiségeinek kérdéseiről. Kemény, komoly m a g y a r m u n k a körvonalait l á t t u k kibontakozni magunk előtt a beszélgetések során, s


564

Magyar Figyelő

ha még tisztázatlan elvi és gyakorlati kérdésekbe ütköztünk, ú g y éreztük, hogy ezeknek legtöbbször az országos viszonylatban való tisztázatlanság, megoldatlanság a magyarázata. A szakosztályok közös előadássorozata és az esti beszélgetések a Besztercei M a g y a r Kaszinó helyiségeiben folytak, az egyik esti beszélgetést azonban a vacsorával együtt a Besztercei Iparosok Közművelődési Egyesületében tartottuk. A város m a g y a r s á g á n a k igazi állandó törzsét alkotó iparosokkal és kereskedőkkel e g y ü t t töltött este meggondolkoztatóan komoly tapasztalatokkal gazdagította a nem beszterceieket. Volt olyan egyetemi t a nár, aki kijelentette, hogy a h á r o m n a p sok szellemi és t á r s a d a l m i eseménye közül ez az este lesz szám á r a a legemlékezetesebb. És t a lán a besztercei m a g y a r s á g szám á r a is lesz eredménye ennek az estének, ha sikerül közelebb hozni egymáshoz a m a g y a r kaszinó és a m a g y a r iparosok közösségét és munkáját. A vándorgyűlést egynapos természettudományi t a n u l m á n y i kir á n d u l á s z á r t a be. A mintegy ötven résztvevő gépkocsin és kis iparvasúton t e t t e meg a z u t a t végig a Besztercepatak völgyén, a z t á n k é t részre oszolva, az egyik csoport a m a j d n e m kétezer m é t e r magas Kis-Beszterce havas, a másik az alacsonyabb Buba-havas csúcsára kapaszkodott fel, hogy elámulva gyönyörködjék a R a d n a i havasoktól a Nagy-Hagymásig, Hargitáig, s a Marosvásárhelytől n y u g a t r a csillogó Marosig és a szelid dombos Mezőségig elénk táruló erdélyi t á j b a n . Szándékosan h a g y t u k a végére a megnyitó díszülés és általában a rendezés m é l t a t á s á t . A megnyitó alkalmával a helyi üdvözléseken kívül a kultuszminiszter képvise-

lője, a Magyar Tudományos Akadémia, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem, a Székely Nemzeti Múzeum, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az E r délyi Magyar Gazdasági Egyesület, a M a g y a r N é p r a j z i Társaság, a debreceni Tisza I s t v á n E g y e t e m és a Dunántúli Közművelődési Egyesület üdvözölte az Erdélyi Múzeum-Egyesületet és a besztercenaszódmegyei magyarságot. A nemzetiségek közül csak a szászok küldötték el hivatalos megbízottj a i k a t a megnyitó ünnepségre és üdvözölték az egyesületet s vándorgyűlését. Helybeli és még hozzá nem m a g y a r résztvevőtől hallottuk, hogy mennyire tiszteletetparancsoló volt az erdélyi, sőt az országos m a g y a r tudományos és közművelődési csúcsintézmények felemelő találkozása a vándorgyűlés megnyit á s a alkalmával. A vándorgyűléseket régóta látogató vendégek pedig az 1934-ben Brassóban tartott vándorgyűlést emlegették, amelyen az egyesület fennállásának hetvenötödik évfordulója alkalmával ugyanilyen n a g y ünneplésben részesült az Erdélyi Múzeum-Egyesület. A tavalyi, dési vándorgyűlés szép p é l d á j a volt annak, hogy egy ilyen huzamosabb ideig t a r t ó tudományos, közművelődési előadássorozat megrendezése nemcsak az egyesület, h a n e m a vendéglátó város és vidék magyarságának szellemi életét is fokozottabb és leleményes m u n k á r a sarkalja. Így például a désiek a vándorgyűléssel kapcsolatban egy néprajzi, egy képzőművészeti és egy mezőgazdasági kiállítást, sőt egy népművelési vezetőképző és egy EMGE-gazdaköri vezetői tanfolyamot is rendeztek. Besztercén nem volt meg a lehetőség kiállítások rendezésére, de a beszterceiek is t a r t o t t a k tanítói


Magyar Figyelő

565

tanfolyamot, és h o g y a désieken túltegyenek, a vándorgyűlés alkalmából kiadták Beszterce első városismertetését egy jól áttekinthető és nagyon ízléses kiállítású füzetben. A tavaly n e m a désiek hibájából nem sikerült tanulmányi kirándulással szemben pedig három kirándulást rendeztek, m i n t mondottuk, a legteljesebb sikerrel. A besztercei vándorgyűlésen elhangzott előadásokat és beszédeket, valamint a vándorgyűlés bővebb beszámolóját is – a hagyományokhoz híven – az Erdélyi MúzeumEgyesület előreláthatólag emlékkönyvben teszi közzé. A n a p i s a j t ó n , a folyóiratokon és az emlékkönyvön keresztül így válik ez az emlékezetes és az erdélyi m a g y a r lélek önmagára találása szempontjából olyannyira értékes vándorgyűlés széles m a g y a r rétegek és messzi m a g y a r vidékek közös élményévé. Az E r d é l y i Múzeum-Egyesület besztercei vándorgyűlése beszédesen bizonyítja, hogy Erdély nem »beleszólással«, hanem munkával, cselekvéssel, példamutatással veszi ki részét az egyetemes m a g y a r lelki, szellemi megújulásból. Nagy

Géza

SZÁMADÁS A BALATONSZÁRSZÓI KONFERENCIÁRÓL A népi írók és az i f j ú s á g az idén ú j r a találkoztak Balatonszárszón. A „ M a g y a r Élet K ö n y v b a r á t a i ” ezzel a m o n d a t t a l jelölte meg az idei találkozó c é l j á t : „Az elmúlt évben az elvi kérdéseket tisztáztuk, az idei táboron a gyakorlati síkra t é r ü n k á t é s részleteiben t á r gyaljuk a m a g y a r társadalom kérdéseit.” A g y a k o r l a t i kérdésekre való áttérés alatt természetesen nem azt értette a rendezőség, h o g y a konferencia h a t á r o z a t o k a t hozzon

v a g y politikai p á r t o k mellett foglaljon állást, h a n e m azt, hogy az írók és az i f j ú s á g e g y ü t t vizsgálj á k a m a i m a g y a r t á r s a d a l m a t és keressék azokat az eszközöket, melyekkel súlyos problémáit m e g lehet oldani. Az előbbi különben sem az írók és az i f j ú s á g dolga, h a n e m pártagitátoroké és politikusoké. Mégis a k a d t olyan író, aki inkább p á r t a g i t á t o r i szerepben tündökölt és így igyekezett bebizonyítani, hogy ú j a b b a n ezt a foglalkozást is űzi. Az előadássorozat – a konferencia célkitűzésének megfelelően – valóban gyakorlati síkon indult, de a tudományos kérdések mögött minduntalan előbukkantak az elvi, vagyis világnézeti kérdések, m e r t amint Veres P é t e r í r j a a „Népiség és szocializmus” című t a n u l m á n y á b a n : „azok a tudományok, amelyekbe mi (a népi írók) belekontárkodtunk, a történelem, szociológia, gazdaságtan, n a g y o n is világnézetekhez v a n n a k kötve.” Ezek az elvi kérdések azonban, – amint e g y h a m a r kiderült – n e m voltak még tisztázva és így az előadókn a k és felszólalóknak t u d o m á n y o s viták helyett elsősorban világnézeti vitákba kellett bocsátkozniok. Aki éveken át figyelemmel kísérte a népi írókat, nem is csodálk o z h a t o t t ezen, hiszen volt elég alkalma felismerni, hogy mi vál a s z t j a szét őket és mi fűzi egymáshoz. E g y m á s h o z fűzi őket az, hogy mélyen együttéreznek a mag y a r néppel, a p a r a s z t s á g g a l és a munkássággal, vállalják é r t ü k a harcot, hogy ezek a rétegek felemelkedhessenek és politikai t é nyezővé válhassanak. A másik kérdés sokkal bonyolultabb, mégis így lehetne megfogalmazni: a népi írókat személyi és elvi ellentétek választják el egymástól. Igaza van


Magyar Figyelő

566 t e h á t Veres Péternek, amikor öszszefoglalóan ezt m o n d j a : „hiába húznak szét a népi írók, hiába vann a k közöttük személyi és elvi ellentétek, a több irányból jövő egyenletes és állandó n y o m á s megint csak egymáshoz kényszeríti őket. Nem f o g n a k megegyzeni ezu t á n sem, valószínűleg sohasem lesz belőlük egységes harci csoport még a szellem birodalmában sem, de egymástól sem t u d n a k szabadulni”. Igaza van Veres Péternek a k k o r is, ha a mai helyzetet t a r t j u k szem előtt, amikor a népi írók jobban eltávolodtak egymástól, mint v a l a h a és többet közülük olyan t á j é k r a dobott a „világrengés”, ahonnan eddig többnyire csak t á m a d t á k őket, m e r t onnan is azt vallják, hogy „renghet a világ, a k á r h o g y is reng, minket mégis az izgat elsősorban, mi lesz a mieinkkel, a magyarokkal, hová s o d o r j a kicsi csónakunkat a vihar o s tenger. És az izgat, hogyan is t u d n á n k egységessé és erőssé tenni a népet, h o g y h a esetleg a világerőkkel szemben nem is t u d n a külső ellenállást tanusítani, de belső lelki szilárdsága elég legyen, ha úgy szükséges, ú j a b b ezer esztendőre.” A balatonszárszói konferenciára éppen ez hozta össze a népi írókat. A f e l é j ü k meredő kérdés pedig az volt, h o g y a n kell a m a g y a r t á r s a d a l m a t átalakítani, h o g y a par a s z t s á g és a m u n k á s s á g is az őt megillető szerephez jusson és ne legyen kisemmizett, h a n e m egyform á n részese azoknak a gazdasági és kultúrális j a v a k n a k és a n n a k a politikai hatalomnak, mely fölött a m a g y a r s á g rendelkezhet. Ez a kérdés indította el a világnézeti és ezen túl a politikai vitákat. A világnézeti viták a szocializmus fogalma és f o r m á i körül f o r o g t a k , a politikai viták pedig azt a k é r d é s t

igyekeztek eldönteni, hogy melyik „oldal” képviseli a m a g y a r nép igazi érdekeit és képes ezeknek az érdekeknek megfelelően a m a g y a r t á r s a d a l m a t átalakítani. Abban egyetértettek az írók és az i f j ú s á g is, hogy a szocializmusból kell m a g y a r életformát teremteni. De lényegesen eltértek egymástól abban, hogy mit értenek szocializmus alatt. Az írók egy része a marxizmust elválaszthatatlann a k t a r t j a a szocializmustól és éppen ezért g y a n a k v á s s a l néz minden olyan kísérletet, mely a marxista elmélet mellőzésével a k a r j a a „szocialista” t á r s a d a l m a t megvalósítani. Gyanúját alátám a s z t j a az a tény, hogy a szocializmus jelszava a l a t t m á r épít e t t e k egyszer ú j életformát, d e ebből – lényegében – még sem lett szocialista társadalom. A nemzeti-szocialista rendszer ugyanis nem szüntette meg a magánkapitalizmust és ezért számos szociális intézménye ellenére sem hozott lényeges változást a munkaadó és munkás viszonyában. Azonban olyan „rendszert” is teremtettek, melyet u g y a n mindenki szocialista rendszernek tekint és még sem felel meg a m a r x i s t a elveknek. Ugyanis a marxizmus nem egyezt e t h e t ő össze sem a diktaturával, sem pedig a nacionalista imperializmussal. Ebből logikusan következik, hogy marxizmus és szocializmus nincsenek elválaszthatatlanul egymáshoz kötve és joggal m o n d j a N é m e t h László, hogy „a szocializmus életrevalósága mélyebben fészkel az elméletnél” és hogy „a marxizmus a szocializmus kinőtt r u h á j a ” . A marxizmust szükségszerűen „kinőtte” a szocializmus, m e r t az előbbi a múlt század gazdasági rendszerét vette alapul és erre építette tételeit, melyek azóta dog-


Magyar Figyelő

567

mává merültek. A termelési eszközök azonban fejlődnek, a gazdasági rendszerek változnak és így az élet mindig k i b ú j i k a dogmák alól s az egy m e g h a t á r o z o t t k o r r a alkalmazható igazságok hamissá válnak. Ezt Lenin is észrevette és – bár Marx tanítványa volt – szembe mert nézni a m a r x i z m u s dogmáival, m e r t t u d t a , h o g y velük nem csinálhat orosz f o r r a d a l m a t és nem építhet új r e n d s z e r t a XX. században. A konferencián N é m e t h László és F é j a Géza képviselte elsősorban a szocializmus r u g a l m a s a b b , dogmatizmustól m e n t e s f o g a l m á t és kettőjüknek sikerült a szocializmusba mint európai eszmeáramlatba a m a g y a r szocializmust beleilleszteni. F é j a Géza így ír a magyar szocializmusról a „Magyar Élet” augusztusi s z á m á b a n : „Az egyetemes emberi életforma bizonnyal a szocializmus lesz, de a szocializmus diadala nem történhet a kényszerű uniformizálódás jegyében, nincs is szükség erre. A szocializmus éppen úgy lehetővé teszi m a j d , hogy roppant keretem belül a népek s nemzetek megvalósíthassák a maguk természetes életform á j á t , amint minden n a g y termékenyítő emberi á r a m l a t lehetővé teszi.” Németh László értelmezésében szocializmusának az a célja, h o g y minőségre dolgozó társadalm a t t e r e m t s e n és hogy a dolgozó társadalomból értelmiség (nem középosztály) váljék. Sem a parasztnak, sem a m u n k á s n a k nem érdeke, h o g y tömegemberré alakuljon, egyénisége megszünjék, munk á j á t kényszerből végezze; de érdeke az, h o g y m u n k á j á b a n örömöt leljen, egyénisége megnyilvánulhasson, tehetségét kibontakoztathassa, életének m a g a s a b b célja legyen. A minőségszocializmus t e h á t fel a k a r j a emelni a munkásságot

és a p a r a s z t s á g o t és le a k a r j a bontani a középosztály gazdasági és politikai egyeduralmát. Szárszón a politikai viták előterében az a kérdés állott, hogy melyik politikai „oldal” képes az ú j m a g y a r é l e t f o r m á t ú g y megvalósítani, hogy az a m a g y a r n é p érdekeinek megfeleljen. Ebbe a vit á b a Németh László dobta bele az égő csóvát, amikor kimondta, hogy a jelenlegi jobb- és baloldal mellett szükség van egy h a r m a d i k oldalra, m e r t csak ez képviselheti öncélúan a m a g y a r nép érdekeit. Ez a gondolat m á r régen megfogamzott egyes népi írókban és a „Magyar Élet” legutóbbi számaiban kifejezésre is j u t o t t . Sinka István, Gombos Gyula és F é j a Géza foglalkozott ezzel a kérdéssel. F é j a így indokolta meg a h a r m a d i k oldal l é t j o g o s u l t s á g á t : „Mennél inkább egy-egy kapcsolat kötésére és f o l y t a t á s á r a kényszerít bennünket a végzet, befelé annál odaadóbban és őszintébben építenünk kell a mi világunkat, az országot a s a j á t törvényeink szerint. Tudomásul kell vennünk, hogy ez az egyetlen politikai „realitás”, a m i t befelé, a s a j á t törvényeink szerint építettünk.” Németh László sokak nevében szólott, amikor kifejezést a d o t t aggadalmának, hogy sem a politikai baloldalnak, sem a jobboldalnak nem az az elsőrendű kérdése, h o g y mit kell tennie a m a g y a r népért, h a n e m az, h o g y melyik h a t a l o m f o g győztesen kikerülni a most folyó háborúból és melyik fogja E u r ó p á t az ő egyéni törvényei szerint rendezni. Mindkét politikai oldal valamelyik n a g y h a t a l o m győzelmére t e t t e fel a k á r t y á j á t , t e h á t a m a g y a r s á g t á r s a d a l m i átalakulását, a belső problémák gyökeres megoldását nem magától a m a g y a r nép erejétől, hanem egy idegen,


Magyar Figyelő

568 r a j t u n k kívülálló tényező h a t á s á tól teszi függővé. Úgy látszik, a történelem nem volt jó tanítómestere a m a g y a r n a k v a g y n e m volt elég szigorú. Még kegyetlenebbül kellett volna bebizonyítania, h o g y belső függetlenségünk az egyedüli biztosítéka annak, hogy s a j á t problémáinkat s a j á t érdekünknek megfelelően oldhassuk meg. A politikai baloldal képviselői azt v e t e t t é k ezzel szembe, h o g y a h a r m a d i k oldal nem lehet más, mint szellemi irányzat, m e r t hiányoznák a „külső feltételek”, a politikai „realitások”, h o g y mozgalommá n ő j j ö n és hogy éppen az egyik n a g y h a t a l o m győzelme f o g j a m a j d meghozni a m a g y a r t á r s a d a lom egészséges á t a l a k u l á s á t . E r r e csak e n n y i t : p á r t nélkül v a g y párton kívül is keletkezhet mozgalom és a h a r m a d i k oldal mozgalma m á r nagyobb, m i n t s e m hiszik; nagyh a t a l m a k befolyása pedig még nem szolgálta a történelemben a mag y a r nép céljait, anélkül, hogy sa-

ját nacionalista érdekeit ne helyezte volna előtérbe. Németh László szavaiból, melyekkel a harmadik oldal szükségességét hirdette, nem a nemzethalál h a n g j a csendült ki, ahogyan egyik író mondotta, h a n e m a nemzet lelkiismeretéé, m e r t minden politikai lépésünket, minden állásfoglalásunk a t úgy kell lemérnünk, mintha évszázadokra előre el akarnók vele dönteni a m a g y a r s á g sorsát. A harmadik oldal mindenekelőtt ezzel a „realitással” számol: felelősek v a g y u n k a m a g y a r s á g jövőjéért. A h a r m a d i k oldal követeli a gyökeres szociális és gazdasági átalakulást, nem jelent t e h á t reakciót. A másik két oldallal szemben azonban m a g á b a n h o r d j a a történelem tanulságait és ezért vallja, h o g y a m a g y a r szocializmust csak s a j á t erejéből, t e h á t a magyarság erejéből t e r e m t h e t i meg.


Takácsy

Miklós

SZEMLE

ROMÁN TÖRTÉNETÍRÁS A KÉT V I L Á G H Á B O R Ú K Ö Z Ö T T MINÉL TARTÓSABB s minél nagyobbfokú egy nemzetnek m á s nemzetektől való politikai, gazdasági és kultúrális függése, történelmének annál több olyan vonatkozása van, mely a belső fejlődésből n e m m a g y a rázható, hanem kívülről induló folyamatok közvetlen következménye s így megismerni is csak az illető idegen nemzet történelmének keretében lehet. A románság, önálló nemzeti fejlődése kezdetén, a XIV. században, politikailag a m a g y a r birodalom hatáskörébe tartozott, az ebből kivált két román vajdaság, Havaselve és Moldva uralkodói még közel két évszázadon keresztül hűbéresei m a r a d t a k a m a g y a r királynak, a román népnek egyik tekintélyes töredéke pedig egészen 1918-ig élt m a g y a r impérium alatt. Görögkeleti vallása és k u l t ú r á j a viszont a bizánci-balkáni görög-délszláv kultúrkörhöz csatolta a románságot s ez a kapcsolat megerősödött a török hódításnak a két román v a j d a s á g r a való kiterjesztése által, amennyiben ezzel a X V – X V I . század folyamán még azok a szálak is elszakadtak, melyek a románságot az egyre névlegesebbé váló m a g y a r fennhatóságon keresztül a nyugati civilizációhoz kötötték. Nyilvánvaló tehát, hogy a román történelem sok tekintetben teljesen egybeesik Magyarország, illetve a török birodalom történelmével, sőt egyes korszakokban a lengyel, m a j d az orosz politikai f ü g g é s következtében, ezeknek az államoknak történelmével is. Ha időközben Románia politikailag f ü g getlenült is, ha önálló nemzeti k u l t ú r á t fejlesztett is ki, a régi f ü g g ő ségnek nyomait eltörölni nem lehetett s ezeket elsősorban a t ö r t é n e t írásnak kell tekintetbevennie. Jellemző, hogy a r o m á n történelem f o r r á sainak politikailag legérdekesebb és legjelentősebb része külföldi eredetű, külföldi levéltárakból előkerült a n y a g s a múlt század végéig a román forráskiadványokban a belföldi oklevelek és m á s belföldi k ú t f ő k elenyészően kis töredéket képviseltek, m e r t a tulajdonképpeni politikai történetí r á s n a k nem n y ú j t o t t a k kellő alapot. B á r az utóbbi emberöltő a l a t t a belföldi források f e l t á r á s a óriási h a l a d á s t tett, P. P. Panaitescu, a modern román történészgárda egyik kimagasló a l a k j a , az 1938. évi zürichi nemzetközi történészkongresszuson t a r t o t t előadásában továbbra is azt a véleményt képviseli, hogy a román történelem megoldatlan kérdéseire a feleletet alighanem a külföldi levéltárak eddig ismeretlen a n y a g a kínálja. 1 Ez az idegen forrásanyagtól való n a g y f o k ú f ü g g é s természetszerűen v o n j a m a g a u t á n az illető idegen történettudományoktól való f ü g gést is, mivel a f o r r á s a n y a g o t legilletékesebben mindíg az a történész i n t e r p r e t á l h a t j a , aki ahhoz a nemzeti közösséghez tartozik, melyen belül a f o r r á s keletkezett s az ő elsődleges szakvéleményét az idegen büntetlenül sohasem nélkülözheti. A román történetírás, ilyen nagymértékben rá lévén u t a l v a a magyar, lengyel, orosz, bizánci, délszláv és török történettudomány f o r r á s a n y a g á r a és eredményeire, kényes helyzetben van, 1

L’état des études et des publications des sources en Roumanie (VIIIe, C o n g r è s I n t e r n a t i o n a l des Sciences Historiques. C o m m . I . ) . Zürich. 1938.


Szemle

570

m e r t egyrészt képviselői igen széleskörű nyelv- és a n y a g t u d á s követelményei elé vannak állítva, másrészt pedig elsőrangú kritikai érzékre, higg a d t s á g r a és önuralomra van szükségük ahhoz, hogy a fenyegető két hiba közül egyikbe se essenek bele: ne v á l j a n a k idegen tudomány szolgai másolóivá, de f é l r e é r t e t t nemzeti önérzetből vagy mindenáron való eredetiségre törekvésből ne vessék el idegen tudósoknak a románságra vonatkozó helytálló megállapításait. A dilemma egyetlen lehetséges megoldását a r o m á n t ö r t é n e t í r á s úgy érheti el, ha tevőlegesen belekapcsolódik az említett nemzetek tudományos életébe, elmélyíti velük kapcsolatait, sőt részt vállal a közös kérdések közös módszer és azonos szempontok alkalmazásával való feldolgozásában. A r o m á n történelemszemlélet azonban olyan politikai körülmények között született meg, melyek nem kedveztek a tárgyilagos és kritikai szellemi m a g a t a r t á s n a k , ami pedig elengedhetetlen feltétele a különböző nemzetek közötti tudományos együttműködésnek. A XIX. század közepén szerény előzmények u t á n fellángoló román nemzeti tudat, melynek eszménye a politikai, gazdasági és kultúrális önállóság kivívása volt, aspirációit visszavetítette a román multba s ott is önállóságot, eredetiséget vagy legalábbis ezekért f o l y t a t o t t öntudatos küzdelmet a k a r t látni, nehezen ismerte volna t e h á t el idegen nemzetnek a román nép történetében j á t s z o t t szerepét s a r o m á n fejlődésre gyakorolt h a t á s á t ; annál kevésbbé, mivel a r o m á n s á g időszerű politikai törekvéseinek legfőbb akadályait éppen azokban a h a t a l m a k b a n látta, melyek a múltban ezt a szerepet és hatást kifejtették. A

ROMANTIKUS

SZINTÉZIS

A ROMÁN NACIONALIZMUS kezdeti lendülete határozza meg a román múlt első nagyigényű szintézisének, Xenopol D. Alexandru művének alapeszméit és gondolatmenetét is. 2 A későn ébredő nemzetek romantikus önszemlélete tükröződik benne: a r é g m u l t a t az »ősi dicsőség« dicsfényével veszi körül, a közelmult századaiban h a n y a t l á s t l á t s a m a g a korának küzdelmeit heroizálja. Xenopol elsőrangúan képzett, európai műveltséggel bíró, gondolkozó fő volt s erkölcsi komolyságát az a nemzeti érzékenységet n e m kímélő kemény kritika bizonyítja, melyet a román történelem v i t a t h a t ó jellemű szereplőivel szemben alkalmaz. K é t súlyos hib á j a : a román középkor romantikus, a hiteles f o r r á s o k és a józan logika világánál t a r t h a t a t l a n túlméretezése és a románsággal a történelem folyam á n kapcsolatba került népek soviniszta megítélése így annál kirívóbb, bár n e m érthetetlen, ha meggondoljuk, hogy a kor, melyben írt, a liberális szabadságeszme jegyében állt s ennek hívei szerették a történelmi f o l y a m a t kezdőpontján a maximális társadalmi és nemzeti szabadságot feltételezni, mely az emberi önzés f o l y t á n elnyomatás alá került, de amelynek visszanyeréséért az elnyomottak mindíg harcoltak. Éppen így tételez fel Xenopol a középkor elején egy politikailag független román népet a Balkánon és Erdélyben, melyet a b a r b á r o k (szlávok, magyarok, m a j d törökök) erőszakkal uralmuk alá h a j t o t t a k , de amely ősi szabadságát sohasem feledve, sorozatos f o r r a d a l m a k b a n kísérelte meg visszaszerezni azt. Természetes tehát, hogy az »elnyomókat«, főleg a m a g y a rokat, a törököket s az utóbbiakkal szövetkezett görögöket a t ö r t é n e t í r ó megvetése és gyűlölete s u j t j a , nemcsak nemzeti, hanem általános emberi, világnézeti okokból is. Ez a történelemszemlélet a román nemzeti ébredés nemzedékei s z á m á r a vigasztaló és lelkesítő volt egyszerre, ezzel vél2

Istoria

Românilor

din

Dacia

Traiană,

I–IV.

Buc.


1888–1893.

Szemle

571

ték m e g m a g y a r á z h a t ó n a k és menthetőnek a n y u g a t i kultúrális fejlődéstől való elmaradást s ebben találtak jogalapot az összes románok politikai egyesítésére irányuló törekvéseikhez. A r o m á n m u l t n a k ezt az elképzelését Xenopol készen v e t t e át elődeitől, de ő alkalmazta először a nemzeti történelem egészére s ő kísérelte meg az addig összegyüjtött f o r r á s anyagot ennek megfelelően értelmezni és rendezni. Ma m á r nem lehet kétséges, hogy éppen a f o r r á s a n y a g n a g y f o k ú szegénysége és hézagossága t e t t e lehetővé, hogy egy olyan komoly szándékú tudós, mint amilyen ő volt, áldozatul essék romantikus képzelgéseknek. Nem volt mi g á t a t szabjon merész következtetéseinek s így, úgyszólván számbavehető dokumentáció nélkül, p u s z t á n intuicióra (sajnos, azonban politikai vágyak által irányított intuicióra) támaszkodva r e k o n s t r u á l t a a román történelem kezdeteit: a dáciai romanizmusnak a népvándorlás viharai között való f e n n m a r a d á s á t , a d á k és római vérkeveredésből született román nép önálló politikai szervezkedését s politikai szervezeteinek a barbárokkal vívott hősies h a r c b a n való elbukását, m a j d újjászületését. Nem valószínű, hogy ha Xenopol a kérdés mai f o r r á s a n y a g á n a k birtokában lett volna, m e r t volna ezekben a vonatkozásokban ilyen kategorikusan nyilatkozni, a h a t á r o z o t t állásfoglalás azonban, bármilyen elhamarkodott volt, megtörtént s a r o m á n történelem első szintézisének alapeszméjévé vált. E r r e épült rá a modern román nacionálizmus egész eszmevilága s amint telt az idő, nemzeti dogmává, tabuvá merevedett, melyet bírálni egyet jelentett volna a r o m á n nemzeti önérzet megsértésével. Xenopol m a g a is t u d a t á b a n volt annak, hogy műve tudományos alaposságához szó f é r h e t és késő öregségében megfeszített munkával igyekezett azt az időközben bőségesen f e l t á r t ú j a b b f o r r á s o k figyelembevételével átdolgozni. A köztudatba a k k o r r a m á r mélyen begyökerezett »dáko-román« szemlélethez azonban m á r nem mert, vagy nem is a k a r t hozzányúlni s az egykorú m a g y a r történészek, főleg Hunfalvy Pál éles bírálata eléggé nem s a j n á l h a t ó a n épen az ellenkező h a t á s t érte el, mint amire i r á n y u l t : a román tudósokból makacs ellenállást váltott ki s a h a n g u l a t o t a n n y i r a elmérgesítette, hogy a vitapontok higgadt mérlegelésének minden lehetősége eltűnt. Xenopol román története 1896-ban f r a n c i a nyelven is megjelent s ezáltal gondolatai a nemzetközi tudományos életbe is bevonultak, sőt a szerző által j a v í t o t t és bővített h a r m a d i k kiadás halála után, 1926 és 1930 közt l á t o t t napvilágot s úgyszólván n a p j a i n k i g m e g m a r a d t a román múlt reprezentativ összefoglalásának. 3 IORGA

NEMZEDÉKE

XENOPOL, ERŐSEN POLÉMIKUS

és politikai időszerűségre törekvő

m u n k á s s á g á n a k árnyékában azonban a század utolsó évtizedében f i a t a labb k o r t á r s a i n a k nemzedéke feltűnés nélkül új i r á n y t kezdeményezett. Nemcsak az ismeretlen adatok n a g y tömegének f e l t á r á s a s az egész forr á s a n y a g szigorú kritikai megrostálása fűződik ezeknek az alapos képzettségű és higgadt, józan ítélőképességű tudósoknak a nevéhez, hanem fontos részletkérdések tárgyilagos megvilágítása is. Onciul Dimitrie, az egyetemi o k t a t á s b a n a szemináriumi képzés bevezetője, a román v a j d a ságok megalapítása körüli ködöt igyekezett eloszlatni, leleplezve a történelmi valósággal ellentétben álló legendákat, 4 Bogdan Ion és Giurescu 3

I. Vlădescu gondozásában, 14 kötet. Buc. 1926–1930. Xenopol és k o r m ű k ö d é s é t m a g y a r u l S u l i c a S z i l á r d i s m e r t e t t e (Történetírás és törtésegédtudományok Romániában. Turul, 1926.) 4 Originile Principatelor Române. (A r o m á n fejedelemségek kezdetei.) B u c . 1899. társai nelmi


Szemle

572

Constantin a r o m á n krónikák kiadásainak előkészítői, a r o m á n s á g r a gyakorolt szláv h a t á s t m u t a t t á k ki 5 s ugyanezt a m u n k á t végezte el részben a m a g y a r h a t á s r a vonatkozóan Rosetti Radu, 6 egyikük sem engedve magát befolyásoltatni h a m i s nemzeti büszkeségtől. Eliade Pompiliu, az első román szellemtörténész viszont a XIX. századi r o m á n nemzeti ébredés eszmeáramlatainak n y u g a t i előzményeit f e j t e t t e ki mintaszerű írásaiban. 7 H a t á s u k azonban még a tudományos életen belül is csak a történetí r á s módszereinek kifinomulásában és a f o r r á s a n y a g gazdagodásában nyilvánult meg, a h a g y o m á n y o s történelemszemléleten változtatni nem t u d t a k , m e r t szintétikus műveket nem í r t a k s érthető okokból nem is í r h a t t a k , hiszen ők voltak elsősorban t u d a t á b a n annak, h o g y a f o r r á s a n y a g teljesebb közzététele és a részletmonográfiák elkészülése előtt komoly szintézist írni reménytelen vállalkozás lenne. Kevésbbé skrupulózus, tevékenyebb s a nemzeti á b r á n d o k a t készségesen kiszolgáló kortársuk, Iorga Nicolae így került az élre és h a t á r o z t a meg kétségkívül lenyűgöző egyéniségével a XX. század első h a r m a d á b a n nemcsak a r o m á n történetírás, h a n e m sok tekintetben az egész román szellemi élet fejlődését. Szépíró, tudós és politikus volt egyszemélyben s őmaga tiltakozott az ellen, hogy m u n k á s s á g á n a k különböző i r á n y a i t elválasszák egymástól. 8 Írásaiban és politikai tevékenységében e g y a r á n t a népi-nemzeti ideológia vezette: mint a »Semănătorul« (Magvető) című irodalmi folyóirat szerkeszt ő j e a népies i r á n y z a t d i a d a l r a j u t á s á é r t küzdött s a lap alapításával közel egyidőben (1904) v e t t e át, m i n t f ő t i t k á r az összes románok politikai egyesüléséért bel- és külföldi propagandával dolgozó »Liga Culturală« irán y í t á s á t is. Közéleti m u n k á s s á g á n a k vezéreszméi tükröződnek történeti műveiben is. A politikai szétszakítottság ellenére másfél évezreden át szívósan megőrzött r o m á n népi egység s az ezt f e n n t a r t ó román paraszt glorifikálása vörös vonalként húzódik át irodalmi és tudományos alkotásain. A t ö r t é n e t í r á s t e r é n egész nemzedéknek m u n k á j á t vállalta magára, nemcsak az ismeretlen f o r r á s o k hosszú s o r á t k u t a t t a fel és tette közzé, hanem kisebb-nagyobb részletfeldolgozások százaiban világított rá a román történelem addig homályos v a g y nem is s e j t e t t mozzanataira, m e g í r t a – jórészt s a j á t előmunkálatai a l a p j á n – a román múlt m a j d nem minden politikai és kulturális vonatkozásának összefoglaló monog r á f i á j á t (a r o m á n irodalom, egyház, ipar, kereskedelem, hadsereg, művészet stb. t ö r t é n e t é t ) s 1905-ben, volt t a n á r a , Karl Lamprecht felszól í t á s á r a német nyelven új szintézisét a d t a a r o m á n történelemnek, mely a korabeli n y u g a t i történetírói módszerekkel, megelevenítő stílussal és ügyesen csoportosított dokumentációval kísérelte m e g a román álláspont elfogadtatását. 9 B á r inkább külsőleges eszközökkel, tetszetős formával és első pillanatra lenyűgöző tömegű, de felületesen értelmezett, sőt gyakran szándékosan f é l r e m a g y a r á z o t t adathalmazzal h a t o t t , h a m a r o s a n n a g y tekintélyt szerzett m a g á n a k a nemzetközi tudományos világban. Néhány év mulva megbízást k a p o t t a török birodalom történetének megírására, 1 0 5 I. B o g d a n : Originea voevodatului la Români. (A v a j d a i intézmény eredete a r o m á n o k n á l . ) Buc. 1902. és Despre cnejii români. (A r o m á n kenézekről.) Buc. 1904. C. G i u r e s c u : Despre rumâni. (A jobbágyokról.) Buc. 1916. és Despre boieri. (A b o j á r o k r ó l . ) Buc. 1920. 6 Despre Unguri şi episcopiile catolice din Moldova (A m a g y a r o k r ó l és a moldvai k a t o l i k u s p ü s p ö k s é g e k r ő l ) . Buc. 1905. 7 De l’influence française sur l’esprit public en Roumanie. Paris, 1898. és Histoire de l’esprit public en Roumanie. I – I I . P a r i s , 1905. 8 N. I o r g a : Generalităţi cu privire la studiile istorice (Altalánosságok a t ö r t é n e l m i t a n u l m á n y o k r a v o n a t k o z ó l a g ) . Buc. 1933. I I , kiad. 99. 9 Geschichte des rumänischen Volkes. I–II. Gotha, 1905. 10 Geschichte des osmanischen Reiches. Gotha, 1909.


Szemle

573

m a j d a Helmolt-féle világtörténeti kézikönyv s z á m á r a vele í r a t t á k meg a román, m a g y a r és b u l g á r vonatkozásokat. N e m szükséges t a l á n külön kiemelnünk, hogy m i t jelentett politikailag az a körülmény, hogy a n n a k a h á r o m népnek (magyar, bulgár, t ö r ö k ) , mellyel a r o m á n s á g n a k történelmi pöre volt, éppen egy lángoló nemzeti érzésű r o m á n tudós m u t a t t a be m ú l t j á t az európai közvélemény széles rétegei előtt. Külföldi sikerei otthoni helyzetére is v i s s z a h a t o t t a k s b á r higgadtabb, kritikusabb szaktársai ezután is meglehetős szkepticizmussal kísérték p á l y á j á t , népszerűsége napról-napra n ő t t ; a világháború román külpolitikai tekintetben oly változatos éveiben m á r v e r s e n y t á r s nélkül i r á n y í t o t t a a román tudományos propagandát. H a j l é k o n y s á g á r a és ügyességére éppen ebben az időben k i f e j t e t t tevékenysége jellemző. 1913-ban, a balkáni háború válságai között í r t a meg a szerb-román kapcsolatok történetét, olyan jelentőséget t u l a j d o n í t v a a szövetséges szerb népnek a bulgárok r o v á s á r a a román történelemben, hogy állításainak merész egyoldalúságával a r o m á n tudományos körök éles b í r á l a t á t is kihívta.” Míg a háború előtt, a román külpolitika orientációjának megfelelően a német tudománnyal t a r t o t t fenn bensőséges és – m i n t l á t t u k – gyümölcsöző kapcsolatokat, 1916, a n a g y pálfordulás éve u t á n történetírói m u n k á s s á g á t az entente-hatalmakkal való b a r á t s á g á p o l á s á n a k szolgálatába állította. 1917-ben megírta és kiadta a r o m á n s á g és a »szövetségesek« közti viszony történetét, a nagyobb h a t á s kedvéért pedig m é g ebben s a következő évben külön-külön a kérdés angol, orosz és f r a n c i a vonatkozásait. 1921-ben, a lengyel-román szövetség létrejöttének évében jelent meg a lengyel-román kapcsolatokról szóló könyve. M á r a szerbekkel való összefüggésben é r i n t e t t ü k azt a sajátos »tudományos« eljárását, hogy a politikai b a r á t s á g kedvéért megszépíti a történelmi valóságot. E n n e k egészen kirívó p é l d á j á t l á t h a t t u k a Balkán-szövetségben a románsággal együttműködő görögök esetében: nem véletlen, hogy épen egyik athéni előadásában igyekezett átértékelni a román történettudomány hagyományos görögellenes á l l á s p o n t j á t a XVIII. századi görög származású ú. n. f a n a r i ó t a r o m á n fejedelmek – egyébként nem egészen sikerült – rehabilitálása által. 1 2 Iorga történetírói m u n k á s s á g á n a k oroszlánrésze az első világháború előtti időre esik, főleg az, ami belőle szorosan a r o m á n történelemre vonatkozik. B á r ezután is s ű r ű n j á r u l t hozzá kisebb-nagyobb közleményekkel, forráskiadványokkal, sőt n é h á n y terjedelmesebb monográfiával is a nemzeti történelem műveléséhez, 1 3 a h a r m i n c a s évek közepéig érdeklődése világtörténeti t á r g y a k felé irányult s hosszabb lélekzetű m u n k á i kevés kivétellel mind f r a n c i a nyelven jelentek meg. E n n e k ellenére a r o m á n történettudományra gyakorolt h a t á s a nagyobb lett, m i n t v a l a h a ; vezető szerepét senki el nem v i t a t h a t t a . Azok, akik méltó vetélytársai lehettek volna, sorra elhaltak (Eliade 1914-ben, Giurescu 1918-ban, Bogdan 1919ben, Xenopol 1920-ban, Onciul 1923-ban, Rosetti 1926-ban), életben11 I. B ă r b u l e s c u : Originea celor mai vechi cuvinte şi instituţii slave ale Românilor (A r o m á n o k legrégebbi szláv s z a v a i n a k és i n t é z m é n y e i n e k e r e d e t e ) . A r h i v a , 1922. 1 – 1 1 . 12 Les Phanariotes en Roumanie. Le M e s s a g e r d’Athènes, 1937. V I I . 29– VIII. 17. 13 Histoire des Roumains et de leur civilisation. P a r i s , 1920. –• Domnul Tudor din Vladimiri (Vladimiri-i T u d o r U r ) . Buc. 1921. – Politica externă a regelui Carol I. (I. K á r o l y k i r á l y k ü l p o l i t i k á j a ) . Buc. 1923. – Istoria industriilor la Români (Az i p a r t ö r t é n e t e a r o m á n o k n á l ) . Buc. 1927. – Anciens documents de droit roumain. I. P a r i s – B u c . 1930. – Istoria lui Mihai Viteazul. I–II. Buc. 1935. – Despre revoluţia dela 1848 în Moldova ( A z 1848-iki moldvai f o r r a d a l o m r ó l ) . Buc. 1938. – Istoria Bucureştilor. Buc. 1939. s t b .


574

Szemle

m a r a d t k o r t á r s a i közül egyetlen egy sem volt, aki tehetségben és tekintélyben mérkőzhetett volna vele s a régi nagyok helyét elfoglaló fiatalok nagyrészt az ő tanítványai, személyes lekötelezettjei közül kerültek ki. A román politikai célok n e m remélt mértékben való megvalósulása, az általa előrevetített n a g y r o m á n egység létrejötte igazolni látszott Iorga történelemszemléletét, melynek hibái előtt örömmel h u n y t szemet a nemzeti dicsőség első m á m o r á t élő r o m á n közvélemény. Ez a történetszemlélet a l a p j á b a n változatlanul, de kiszínesedve, kiteljesedve jelenik meg háborúutáni írásaiban. IORGA

TÖRTÉNELEMSZEMLÉLETE

»A TÖRTÉNETÍRÁS IRODALMI MŰFAJ« – vallja –, a tartalom belső igazsága mellett a f o r m a a d á s tökéletessége is elengedhetetlen feltétele. A történelem t e h á t n y e r s a n y a g a céltudatosan alakító történetíró kezében, t á r g y a pedig sem n e m az egyén, sem nem az emberiség, hanem k e t t ő j ü k között a nemzet, ez a s a j á t o s történelmi alakulat, mely természetes egység, élő entitás, dinamikus organizmus: éppenúgy vannak vágyai, érzelmei, eszméi, mint az egyénnek s vitalitása nacionálizmusában vetül ki. A történelmi f o l y a m a t n e m egyéb, mint a nemzetek békés és h á b o r ú s küzdelme önmegvalósításukért. A nemzeti valóság, végeredményben egy formáiban, megnyilvánulásaiban állandóan változó, lényegében azonban mindíg önmagával azonos eszmének, a nacionalizmusnak megtestesülése s a történész a k k o r teljesíti feladatát, ha ennek az eszmének ú t j á t és alkotásait kíséri figyelemmel a nemzeti közösség sorsában, mégpedig nem hideg közömbösséggel, h a n e m ö n m a g á t a nemzettel teljesen azonosítva: »a nemzeti h a g y o m á n y f á r a d h a t a t l a n ébrentartója, a nemzet politikai h a t á r o k és osztályok feletti egységének p r ó f é t á j a , a f a j i szolidaritás hirdetője s olyan eszmék felfedezője legyen, melyek felé ő kell, hogy elsőnek haladjon, az u t á n u n k jövő i f j ú s á g n a k példát mutatva«. 1 4 Világosabban ki sem lehetne fejezni azt, hogy a történetírónak politikai hivatása van. Érdekes lenne ezt az egyéni, sok tekintetben vonzó, de épannyira önkényes történelemszemléletet elemezni s kimutatni benne a XIX. század r o m a n t i k u s nacionalizmusának, a modern német szellemtörténeti i r á n y z a t n a k és korunk filozófiai vitalizmusának s a j á t o s keveredését, ezúttal azonban csak a r r a a k a r u n k utalni, hogy nem kis részben a román görögkeleti világnézetben is gyökerezik, melyet pedig Iorga sohasem vallott t u d a t o s a n m a g á é n a k . J u h á s z I s t v á n m u t a t t a ki egyik kitűnő tanulmányában, 1 5 hogy a r o m á n nacionalizmus organikus nemzetképe az orthodox keleti egyház, közelebbről Dionisios Areopagita t a n í t á s á r a megy vissza, melynek értelmében »a nemzetek természetes egységei, mint ilyenek, vesznek részt a keresztény szellem h i e r a r c h i k u s életében«, azaz a nyugati kereszténység individualista, etikai felfogásával szemben a nemzet is az isteni üdvrend egyik k a t e g ó r i á j a lenne. I o r g a nemzet-egyéniségében lehetetlen fel nem ismerni ennek a gondolatnak talán öntudatlan alkalmazását. Valószínűleg ez a körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy a román t ö r t é n e t t u d o m á n y évtizedeken keresztül egyhangúan magáénak vallotta történelemszemléletét. 1 6 14

Generalităţi stb. i. m. 99. Az ú j é r t e l m ű román nacionálizmus. Hitel, 1937. 2 8 5 – 3 0 5 . 16 I o r g a t ö r t é n e l e m s z e m l é l e t é t Generalităţi stb. című, idézett t a n u l m á n y k ö t e t é b e n m e g j e l e n t t ö r t é n e l e m e l m é l e t i í r á s a i u t á n k ö r v o n a l a z t u k . V. ö. V. G h e r a s i m : Concepţia istorică a lui Nicolae Iorga. Codrul Cosminului, 1931. 437–450. 15


Szemle

575

El kell ismerni, h o g y I o r g a n e m t a r t o z o t t azok közé, akik elméleteik e t nem t u d j á k a t ö r t é n e l m i f o l y a m a t r a alkalmazni. Ellenkezőleg, n á l a az elmélet erőteljesen á t h a t j a , s ő t f o r m á l j a az anyagot, n é h a természetesen a valóság rovására, m e l y – a t ö r t é n e t í r ó k r é g i t a p a s z t a l a t a szerint – r i t k á n h a g y j a m a g á t az elméletek kereteibe erőszakolni. A r o m á n m u l t az ő előadásában p o m p á s a n illusztrálja a nemzet-egyéniség történelmi önérvényesítő erejét. A k á r p á t i térben lezajlott események h á t t e r é b ő l plasztikusan d o m b o r í t j a ki a r o m á n s á g szerves etnikai egységét, mely politikai és k u l t u r á l i s s z é t s z a k í t t a t á s o k ellenére is elemi erővel törekszik a t e l j e s i n t e g r á l ó d á s felé. A szinte művészi intuicióval m e g a l k o t o t t sorsvonal egyik végén a d á k etnikai-politikai szintézis áll, melyben a t r á k népiség a szkita, kelta és g ö r ö g h a t á s o k a t m a g á b a o l v a s z t v a h a t a l m a s impériumot a l k o t o t t a K á r p á t o k erdélyi b á s t y á j á r a támaszkodva. Mikor a római h ó d í t á s r á ü t ö t t e »pecsétjét« e r r e a szintézisre, l é t r e j ö t t a román nép, mely, a k á r c s a k többi neo-latin néptestvérei, ettől kezdve minden későbbi b a r b á r (a r o m á n s á g esetében szláv és t u r á n i ) etnikai, politikai és k u l t u r á l i s h a t á s ellenére m e g ő r i z t e latin jellegét és t u d a t á t . A r ó m a i u r a lom b u k á s a u t á n a m a g á t m á r önérzettel »román«-nak nevező romanizált őslakosság, helyi a u t o n o m szervezetekben, kis »Romaniá«-kban kísérelte meg életét t o v á b b f o l y t a t n i . Állami szervezetet azért nem hozott létre, m e r t »ösztöneiben« őrizte a birodalomhoz való t a r t o z á s á n a k emlékét, mikor azonban elvesztette a reményt, hogy a római birodalom egységébe visszatérhet, »töredékbirodalmakat« alapított a havaselvi és moldvai v a j daságok f o r m á j á b a n . A bizánci kultúrkörhöz való r a g a s z k o d á s a szintén a birodalomnak, illetőleg h a g y o m á n y o s f ő v á r o s á n a k , K o n s t a n t i n á p o l y n a k szólott s ezt a tiszteletet m é g a k k o r is f e n n t a r t o t t a , mikor a keletrómai császárok p a l o t á j á b a n m o h a m e d á n szultán székelt. A r o m á n nacionalizmus, mely a r ó m a i n a k a b a r b á r o k k a l szemben érzett megvetéséből e r e d t és táplálkozott, a b b a n is megnyilvánult, hogy a k é t r o m á n v a j d a s á g kezdettől f o g v a t i s z t a r o m á n etnikai alaprétegre épült s uralkodóik sohasem kísérelték m e g idegen népekre kiterjeszteni h a t a l m u k a t . N e m h i á n y z o t t u g y a n a r o m á n s á g b ó l a keresztény szolidaritás gondolata s a X I V – X V I . századi r o m á n »lovagok« törökellenes h á b o r ú i t n e m kis m é r t é k b e n ihlette a k e r e s z t e s szellem, sőt egyidőben épen a r o m á n v a j d á k voltak a keleti k e r e s z t é n y s é g anyagi és erkölcsi patrónusai, o r s z á g a i k b a n m e g t e r e m t v e a »Bizánc u t á n i Bizánc«-ot, a török megszállás a l a t t sinylődő vallási közp o n t szerepének továbbvitelére, de a latin szellemiség m e g a k a d á l y o z t a a vallási túlbuzgóság kifejlődését (a r o m á n s á g egyetlen szentet s e m a d o t t a keleti egyháznak!) s a nacionalizmus m a r a d t mindíg az u r a l k o d ó eszme. Épen ezért nem h a t o t t a r o m á n s á g r a a f r a n c i a f o r r a d a l o m nemzetközi jakobinizmusa; a XIX. századi nemzeti ébredés nem külső h a t á s , h a n e m a r o m á n nemzeti gondolat önerejének eredménye és szükségszerűen vezetett. a második szintézisre, a n a g y r o m á n állam m e g a l a k u l á s á r a , mely nem egyéb, m i n t a r o m á n s á g másfélezer esztendős etnikai és lelki egységének f e l t a r t ó z t a t h a t a t l a n reintegrálódása. 1 7 IORGA

ÉLETMŰVE

KÖNNYŰ LENNE ezt a nyersen felvázolt rendszert ízekre szedni és a tételek t u d o m á n y o s t a r t h a t a t l a n s á g á t bebizonyítani. E z t a m u n k á t azonban elvégezte m á r részben m a g a a r o m á n t u d o m á n y o s s á g s az idő n e m 17 K ü l ö n ö s e n é l e s e n e m e l i ki f e n t i a l a p g o n d o l a t a i t Ideea naţională în decursul istoriei universale (A n e m z e t i e s z m e a v i l á g t ö r t é n e l e m b e n ) c í m ű r á d i ó e l ő a d á s á b a n , m e l y m e g j e l e n t Sfaturi pe întunerec ( T a n á c s o k a s ö t é t s é g b e n ) c . m u n k á j a I I . k ö t e t é b e n , B u c . 1940. 3 2 8 – 3 4 0 .


576

Szemle

sokára be is f o g j a fejezni. 17a De így is impresszionáló emléke m a r a d egy lángoló f a n t á z i á j ú , k i f o g y h a t a t l a n leleményű, színes szellemiségnek, mely évtizedekig h a t á s a a l a t t t u d t a t a r t a n i s a j á t nemzete gondolatvilágát, sőt elméleteit a nemzetközi tudományos f ó r u m o k előtt is sikerrel képviselte. Még legszeszélyesebb ötleteinek bizonyítására is olyan h a t a l m a s a p p a r á tust, szinte napról-napra ú j meg ú j f o r r á s a n y a g o t t u d o t t előállítani, hogy az elhitetésnek hihetetlen eredményeit érte el. Épen dokumentációjának minden g y a n a k v á s t lehengerlő tömege tévesztette meg hallgatóit és olvasóit, akik első meglepetésükben nem vették észre, hogy f o r r á s a i t önkényesen értelmezi, megcsonkítja v a g y épen teljesen elferdíti. De épen a megfeszített szorgalommal összehordott n y e r s a n y a g o t látva (forráskiadványainak kötetei is kisebb k ö n y v t á r a t tesznek ki), kell, hogy eljárásában egy s a j á t s á g o s jóhiszeműséget feltételezzünk. A k a r a t l a n u l is Petőfi sorai j u t n a k eszünkbe: »én egy szellemnek vagyok martaléka«. Iorga életművének kulcsát alighanem e g y f a j t a megszállottságban kell keresnünk, m e r t lélektanilag tiszta abszurdum lenne azt állítani, hogy egy ilyen nem mindennapi lángész, sokoldalú tehetség, elpusztíthatatlan e n e r g i a f o r r á s egész életét t u d a t o s megtévesztések sorozatának elkövetésére t e h e t t e volna fel. Nem lehet kétséges, hogy azt a történelmi konstrukciót, melyet népe múltjáról megalkotott, mélységesen igaznak és egyedül lehetségesnek t a r t o t t a s ezért feljogosítva érezte m a g á t , hogy az elméleteinek ellentmondó adatok a t elhanyagolja v a g y á t f o r m á l j a . Ehhez j á r u l t népe i r á n t érzett r a j o n g ó szeretete és a n a g y egyéniségekre mindíg jellemző túltengő szubjektívizmusa, hiusága. Szélesen hullámzó érzelmi élete, szenvedélyes politizáló h a j l a m a , kizárólagosságra törekvő irodalmi ízlése ezer és ezer szállal szövődtek bele történetírói m u n k á s s á g á b a . A román f a j , a román paraszt felsőbbrendűségébe v e t e t t hite elől minden ellentmondásnak pusztulnia kellett s vita esetén habozás nélkül azonosította a m a g a véleményével a nemzet érdekét. »Mihez kezdjek az igazsággal, mikor a hazámról van szó!?« – f a k a d t ki egyszer kisebb nyilvánosság előtt. E z t a kijelentését nem szabad a k a r a t l a n önleleplezésnek tekinteni, sőt épen az a magátólértetődő gesztus, ahogy az ilyen és hasonló nyilatkozatok szájáról elhangzottak, bizonyítja, hogy rendületlenül h i t t egy, a rideg tények igazságánál magasabbrendűnek t a r t o t t igazságban, nemzete ügyének jogosságában. Épen ezért még világtörténelmi t á r g y ú munkáiban is úgy igyekezett a r o m á n s á g világtörténeti helyét körvonalazni, hogy ennek a helynek jelentősége felől senkinek kétsége ne lehessen. Mikor a délkeleteurópai intézmények közös jellegét taglalja, a románságot, mint ennek a területnek ősi j o g r e n d j é t a római birodalmi eszmével e g y ü t t a későbbi jövevényekre átörökítő kultúraközvetítőt m u t a t j a b e ; 1 8 a keleti kereskedelem fontos útvonalait a román v a j d a s á g o k területein vezeti á t ; 1 9 terjedelmes bizánci történetében erőteljesen hangsúlyozza a bizánci műveltségnek a török hódítás idején román földön való továbbélését, 2 0 a kereszteshadjáratokról szóló sorozatos előadásaiban a f r a n c i a és a román újlatin »testvérnépek« történelmi érdekközösségét és kapcsolataik régiségét szuggerálja, 2 1 t e h á t mikor azt mondottuk, hogy a háború u t á n látszólag elfor17a M a g y a r r é s z r ő l k i m e r í t ő e n i s m e r t e t t e és c á f o l t a Domanovszky Sándor, méthode historique de M. Nicolas Iorga. B u d a p e s t , 1938. 18 Le caractere commun des institutions du Sud-est de l’Europe. P a r i s , 1929. 19 Points de vue sur l’histoire du commerce de l’Orient au Moyen-Âge. P a r i s20– V ă l e n i i de Munte, 1924. Histoire de la vie byzantine. I – I I I . Buc. 1934. és Byzance après Byzance. Buc. 1935., t o v á b b á Études byzantines. I – I I . Buc. 1 9 3 9 – 4 0 . 21 Brève histoire des croisades. P a r i s , 1924. – Jean de Wawrin. La c a m pagne des Croisés sur le Danube (1445). P a r i s , 1927. – Une source négligée

La


577

Szemle

dult a nemzeti történelem problematikájától, a valóságban szélesebb távlatokba állítva a r o m á n n é p világtörténelmi szerepét próbálta m e g h a t á rozni, 22 a célratörő, nagyvonalú emberek eredendő rövidlátásával h a n y a golva el mindent, ami a r o m á n s á g jelentőségét kisebbíthette volna, ó r i á s i anyagismeretével, könnyed kifejezési tehetségével és törhetetlen m u n k a bírásával a leghosszabb történetírói pályákon is p á r a t l a n kiterjedésű életművet hozott létre, úgy, hogy írásainak egyszerű címfelsorolása vaskos könyvet tölt meg. 2 3 Ez a regényírókéval vetekedő termékenység m á r önmagában is g y a n ú t ébreszthet tudományos megbízhatósága iránt, b á r n e m kétséges, hogy a keleteurópai történetnek alig v a n problémája, melyre vonatkozólag néhány ismeretlen, lényeges a d a t t a l v a g y ú j s z e r ű meglátással ne gazdagította volna t u d á s u n k a t . Viszont amíg ezeket az értékeket valaki kihámozza a pontatlanságok, önkényes elméletek és politikai tendenciák zürzavarából, a z a l a t t szinte ú j j á í r h a t n á az egészet. Magától értetődik tehát, hogy h a t á s a csak addig t a r t h a t o t t , amíg az a szellemiség, melyben létrejött s amelyet m a g a is segített kialakulni, válságba nem került. IORGA ROMÁN BÍRÁLATA AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ ELŐTT minden r o m á n szellemi energiát lekötött a n a g y egyesülésért f o l y t a t o t t tevékenység, mely f ö l ö t t egy megígért paradicsom, N a g y r o m á n i a vágyálma lebegett. Az álom valóra vált, de paradicsomi állapotok helyett társadalmi, nemzetiségi, politikai problémák ezreivel k e r ü l t szembe a románság, szellemi élete pedig, nem t u d v á n elég gyorsan átrendeződni az új feladatok elvégzésére, bomlásnak indult. A f i a t a l nemzedék üres malomban való őrölésnek t a l á l t a a m á r megvalósult politikai egység glorifikálását s a t ö r t é n e t í r á s b a n is, mint az élet minden m á s területén, új célokat keresett. 1929-ben, a nagyszebeni t ö r t é nészkongresszuson P e t r e P. Panaitescu k o r t á r s a i n a k nevében m o n d h a t t a , hogy »megszabadulva a kötelességtől, h o g y a szerencsére m á r megvalósult nemzeti egység gondolatát népszerűsítsék, a történészek m o s t m á r elmélyedhetnek létértelmünk, kulturális, gazdasági és t á r s a d a l m i életünk tanulmányozásában, az igazság keresésén kívül minden m á s célt mellőzve«. Két év mulva jelent m e g az a k k o r h a r m i n c év körül j á r ó Giurescu C. Constantin, Brătianu I. Gheorghe és Panaitescu P. P e t r e egyetemi t a n á rok szerkesztésében a »Revista Istorică Română« című folyóirat, melynek beköszöntőjében csaknem szószerint ugyanezt a p r o g r a m m o t jelentették be, erőteljesen hangsúlyozva, h o g y »a t ö r t é n e t í r á s t n e m kell a politikai és szociális küzdelmek s í k j á r a átvinni. Sem nemzeti, sem egyéni szempontból az igazság sohasem á r t h a t « . E g y ú t t a l pedig kilátásba helyezték, hogy a tudománytalan célkitűzésű és a – sajnos, g y a k r a n – hiányos előképzettséget tanúsító műveket szigorú, de becsületes b í r á l a t t á r g y á v á f o g j á k de la prise de Constantinople. Buc. 1927. – Les aventures »sarrazines« des Français de Bourgogne au XVe siècle. Cluj, 1927. – Les narrateurs de la première croisade. P a r i s , 1928. – Brève histoire de la Petite Arménie. P a r i s , 1930. – France de Chypre. P a r i s , 1931, – Rhôdes sous les Hospitaliers. P a r i s , 1931. – La France de Terre Sainte. Buc. 1934. – France de Constantinople et de Morée. Buc. 1935. – La France dans le Sud-est de l’Europe. P a r i s , 1935. – E b b e a g o n d o l a t k ö r b e t a r t o z n a k m é g k ö v e t k e z ő m u n k á i is: Les voyageurs français dans l’Orient européen. P a r i s , 1928. – Les voyageurs orientaux en France. P a r i s , 1927. – Venise à l’époque moderne. P a r i s , 1933. – Une ville »romane« devenue slave: Raguse. B u c . 1931. 22 Essay de synthèse de l’histoire de l’humanité. I – I V . P a r i s , 1 9 2 6 – 2 8 . – La place des Roumains dans l’histoire universelle. I – I I I . P a r i s , 1 9 3 5 – 3 6 . 23 B. T e o d o r e s c u : Bibliografia istorică şi literară a lui N. Iorga 1890– 1934. Buc. 1935. Kiegészítése: R e v i s t a Arhivelor, 1941.


578

Szemle

tenni. Az új tömörülés kimondatlanul is I o r g a ellen irányult, aki folyóiratában, a »Revista Istorică«-ban azonnal reagált, előlegezett bizalmatlansággal és lekicsinyléssel véve tudomásul az új o r g á n u m megjelenését. 2 4 Valóban, a f i a t a l történészek szigorú kritikai szempontjaikat először Iorg á r a alkalmazták, akinek több nyelven megjelent rövid román történetét Giurescu ismertette az új folyóirat első és második évfolyamában, szokatlanul hosszasan (a b í r á l a t különnyomata 164 lap terjedelmű). 2 5 Sorra veszi a műben hemzsegő pontatlanságokat, ellentmondásokat, valótlan állításokat, elhallgatásokat, többek közt r á m u t a t a r r a is, amit a m a g y a r történettudomány m á r évtizedek óta joggal vetett Iorga szemére, a polit i k a i elfogultságra. »Azt hisszük – í r j a – hogy a nyugati hatásokkal kapcsolatban a magyar (Giurescu kiemelése) h a t á s t is említeni kellett volna. Ha az olaszoknak egy egész oldalt szentel, holott h a t á s u k a román népre és államra elenyésző, n e m volna szabad elhallgatnia a m a g y a r h a t á s t , mely nyelvünkben épúgy, m i n t városi életünkben és közigazgatási szervezetünkben m e g n y i l v á n u l . . . N e m é r t j ü k az okát, hogy miért nem sorolta fel a m a g y a r h a t á s t a román népet ért hatások között. Vagy talán a hallgatás meg n e m t ö r t é n t t é teheti a tényeket?« 2 6 Összefoglalva kifogásait, megállapítja, hogy I o r g a történetírói módszerére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy állításait g y a k r a n semmivel sem bizonyítja, feltételezéseit valóságként á l l í t j a be, elhallgatja mások véleményét és szórványos tünetekből indokolatlan általánosításokra r a g a d t a t j a magát. Végeredményben szerinte »Iorga szintézise nagyon is sebezhető. Hibái olyan számosak és súlyosak, m u l t u n k n a k olyan f o n t o s problémáihoz fűződnek, hogy a bizalom, melynek természetszerűleg meg kellene lennie egy ilyen mű iránt, tökéletesen megsemmisült«. A b í r á l a t befejezéséül Giurescu mégegyszer szükségesnek t a r t j a leszögezni nemzedékének történelmi módszertanát: »Azt t a r t j u k , hogy a történelmi romanticizmust – hogy ne nevezzük másként – egyszer s mindenkorra el kell vetni. Élete magyarázható, ha nem is menthető, a XIX. században, nálunk egészen a háborúig, azaz a n a g y nemzeti és t á r s a d a l m i visszakövetelések idején, mikor a »történeti« érveknek különleges értéke volt; de ma, a realizmus, az általános ellenőrzés és szoros tudományos együttműködés korában, tűrhetetlen. Szükséges tehát, hogy a történetírásban és a többi tudományágakban, de általában életünk minden szellemi és anyagi területén is, egészséges alapokra építsünk. H a g y j u k a sovinizmust, hiuságot, osztályérdeket épúgy mint a félmunkát, p o n t a t l a n s á g o t és sietséget, építsünk s z i l á r d a n . . . Mert csak az igazság t a r t ó s , csak az illeszkedik bele a dolgok természetes és örök rendjébe.« 2 7 GIURESCU

SZINTÉZISE

GIURESCU TÁMADÁSA nem volt az első, mely I o r g á t román tudósok részéről érte, mégis ettől kezdve kell számítanunk tekintélye komoly megrendülését és első számottevő ellenzékének megalakulását. A »Revista Istorică Română« köre azonosította m a g á t a szerkesztő kritikai álláspontjával és módszertani elveivel s ezáltal a román történetírásban új iskola alakult. Giurescu, aki b í r á l a t á n a k megjelenése óta vezérnek számított, 1935-ben elérkezettnek l á t t a az időt, hogy szempontjaikat a román történelemnek egy ú j a b b szintézisében érvényesítse. 2 8 Műve első kötetének 24

R e v i s t a Istorică, 1941. 151. O nouă sinteză a trecutului nostru ( M u l t u n k egy új szintézise). n y o m a t a R e v i s t a I s t o r i c ă R o m â n ă 1931. és 1932. évfolyamaiból. 26 U . o. 18. 27 U o. 120. és 124. 28 I s t o r i a Românilor. I. és I I . 1., 2. Buc. 1 9 3 5 – 3 7 . 25


Külön-

Szemle

579

előszavában ú j r a felveszi a polémia f o n a l á t s félreérthetetlenül I o r g á r a céloz, mikor kijelenti, hogy »a személyes elfogultságnak, a szenvedélynek, még kevésbbé a szeszélynek nincs keresnivalója az emberek és tetteik leírásában. A valóságnak szenvedélyből származó elferdítése még a k k o r sem menthető, ha az művészettel t ö r t é n i k . . . a stílus sohasem p ó t o l h a t j a az igazságot«. S hogy semmi kétség se foroghasson f e n n aziránt, hogy kire gondolt, m i k o r ezeket a szavakat leírta, a román történetírás példamutató n a g y j a i n a k emlékét felelevenítve, a névsorból Iorg á t szándékosan kihagyja. Valóban, m u n k á j a sem stílusában, sem módszerében nem kapcsolódik I o r g a irányzatához. E l ő a d á s m ó d j a világos, egyszerű, kerüli a költői hasonlatokat, a színes jelzőket, a merész asszociációkat, ellentétben Iorga zsúfolt, gazdag egyéni nyelvezetével, plasztikus kifejezéseivel, szárnyaló képzeletével. Kétségtelen előnye az áttekinthetőség és az érthetőség, viszont ez az esetleg készakarva t a n ú s í t o t t stiláris igénytelensége g y a k r a n a kezdetlegesség benyomását kelti s írása korántsem olyan vonzó olvasmány, mint elődeié. Hasonló különbségeket észlelhetünk az adatok interpretálásánál. Míg Iorga, ha g y a k r a n alaptalanul általánosított is és t ú l s á g o s a n messzemenő következtetéseket vont is le szűkszavú forrásokból, sokszor l á t o t t meg és érzékeltetett olyan összefüggéseket, melyek a t á r g y a l t problémának jelentőségét új és meglepő beállításban emelték ki, addig Giurescu ilyen vonatkozásban tartózkodó m a g a t a r t á s t t a n ú s í t s ha ezáltal meg is óvja m a g á t az elhamarkodott koncepcióktól, előadásának t á v l a t a i meg sem közelítik Iorga széles látókörét. 2 8 a Mindezek azonban, a román történetírásban oly gyakori romantikus túlzásokat tekintve, a k á r örvendetes ú j í t á s n a k , szigorú önmérsékletnek és k r i t i k a i óvatosságnak tűnhetnének fel, ha a szerző egyúttal teljes következetességgel leszámolna elődei hibáival. Ezek, véleményünk szerint, h á r o m f ő t í p u s r a redukálhatok. Először a teljes f o r r á s a n y a g felt á r á s á n a k és az alapos részletmonográfiáknak, főleg a román nemzeti t á r s a d a l o m belső életére vonatkozólag észlelhető hiánya, másodszor a külföldi román vonatkozású történelmi k u t a t á s o k részleges vagy teljes figyelmen kívül hagyása, harmadszor az események és viszonylatok megítélésénél tanúsított túlzott nemzeti érzékenység azok az okok, melyek m i a t t a román történészek szintézisei nem érik el az igazi tudományos színvonalat. Ez a három fogyatkozás szorosan összefügg egymással s abból a túlkompenzálási lelki kényszerből ered, mely a sokáig idegen politikai uralom alatt élt nemzetek s a j á t o s alacsonyabbrendűségi érzésének velej á r ó j a . Ez diktálja a gyors, elsietett m u n k á t , a n y u g a t i n a g y nemzetekéhez hasonló történelmi szintéziseknek egyik napról a m á s i k r a való összeállítását, a szinte kizárólagos politikai érdeklődést, az idegen történetírások eredményei iránti féltékeny bizalmatlanságot és a s a j á t m u l t n a k lehető szépítését. Láttuk, hogy Xenopol művét m á r egészében ez a gondolatvilág h a t j a át s ez öröklődött tovább utódaira is. Különösen a dáciai kontinuitás elmélete bizonyult t e r h e s örökségnek, m e r t politikai dogmává merevedett s még a leghiggadtabb, legalaposabb r o m á n történészek is, akik részletkérdésekben kritikai szemléletmódról tettek bizonyságot, mihelyt k u t a t á s a i k a t a román történelem nagyobb összefüggéseibe kellett beleilleszteniük, n e m mertek vagy nem a k a r t a k szakítani vele. Így a román politikai, társadalmi és kulturális fejlődés kezdeteit kénytelenek voltak légüres térbe utalni, mivel a XIII. századot megelőző idők erdélyi románságára vonatkozólag nincsenek – nem is lehetnek – adatok. Gon-

28a

T a n u l s á g o s s z ö v e g ö s s z e h a s o n l i t á s o k a t v é g z e t t I o r g a é s Giurescu m u n k á i r a v o n a t k o z ó l a g E l e k e s L a j o s : A román történetírás válsága című t a n u l m á n y á b a n , Századok, 1940. 3 0 – 8 3 .


580

Szemle

dolunk i t t elsősorban B o g d a n r a és Onciulra, akik a korai román állami és társadalmi élet kérdéseivel foglalkozva szükségszerűen egész sor helytelen feltevésre j u t o t t a k , m e r t kiindulási p o n t n a k egy, a m a g y a r o k érkezésekor m á r politikailag önállóan szervezett román t á r s a d a l m a t tételeztek fel Erdélyben. Természetes, hogy történelmi folyamatok megmagyarázása a kiindulási pont nem ismerése v a g y félreértése esetén teljesen lehetetlen s a történetíró menthetetlenül f a n t á z i á j á n a k áldozatául esik, ha az egyik ismeretlent a másik ismeretlenből a k a r j a levezetni. Az alapvető kérdésekben Giurescu sem t u d szabadulni a meggyökerezett előítéletektől. Koncepciójának tengelyébe á l l í t j a a dák-géta származást s ebből kiindulva büszkén hangsúlyozza, hogy a r o m á n s á g e népek révén h á r o m és félezer éve őslakó azon a területen, ahol ma is él, b á r a dákoknak és g é t á k n a k a románsággal való közvetlen kapcsolatát ő is csak azzal a kezdetleges érvvel véli bizonyíthatni, hogy ahol a római hódítás idején ezek laktak, ott tűnik fel több mint ezer év múlva a románság. A 271 és 1200 közötti hiatust, a f o r r á s o k teljes h a l l g a t á s á t képzelőerejével s erőszakkal idevont adatokkal p r ó b á l j a meg kitölteni, akárcsak a k á r h o z t a t o t t »romantikus« történészek. Magától értetődik ezek u t á n , hogy a dákok szellemi és erkölcsi értékeit a r o m á n szellemiség alapjaiba építi be s a román politikai és t á r s a d a l m i intézmények egy részének eredetét a romanizált dák őslakosság helyi autonómiáinak továbbélésében keresi. Hogy mennyire megfeledkezik előszavában a d o t t tárgyilagossági ígéretéről (»a hazafiságot n e m öndicsőítésnek értelmezem«), a r r a művének másik vezérmotívuma jellemző: »egyedüli nép vagyunk E u r ó p á n a k ebben a részében, amelyiknek sikerült megszakítás nélkül politikai életet fenntartania, az államalapítástól máig«. Nyilván a r r a céloz, hogy a románságnak mindvégig s a j á t uralkodói voltak, míg a szomszédos népek (a szerbeket, bulgárokat, lengyeleket és m a g y a r o k a t említi) több-kevesebb ideig idegen politikai f e n n h a t ó s á g a l a t t éltek. Nem is beszélve arról, hogy ez az állítás a m a g y a r o k r a vonatkozólag hamis, m e r t Magyarországnak ezer éven keresztül mindíg törvényesen választott, s a j á t királya volt, az egy ideig valóban idegen szuverénitás alá került többi szóbanforgó népnek a románsággal való összehasonlítása is erőltetett, hiszen a XIV. században, mikor a r o m á n államok megalakultak, mindegyikük m á r több évszázados államalkotó m u l t r a t e k i n t h e t e t t vissza. Az is kérdéses, hogy 1878-ig egyáltalán beszélhetünk-e önálló román politikai életről, hiszen mindkét román állam, n é h á n y rövid intervallumtól eltekintve, kezdettől fogva magyar, lengyel, m a j d török államjogi függésben élt s a X V I – X V I I I . századok f o l y a m á n uralkodóikat a szultán nevezte ki, igen g y a k r a n idegen jelöltek közül. Ehhez hasonló szépítési törekvésekkel részletvonatkozásokban is g y a k r a n találkozunk Giurescu könyvében 2 9 s ebben a tekintetben a kegyetlenségig őszinte Xenopol tiszteletreméltó kriticizmusával szemben határozott visszaesést állapíthatunk meg. Román bírálói joggal vetették szemére dokumentációjának önkényességét is. A lapalji jegyzetek hiánya megnehezíti állításainak ellenőrzését s a felelőtlenség benyomását kelti, különösen olyan esetekben, amikor a fejezetek végén közölt bibliográfiai utalásokból nemcsak fontos, h a n e m olyan művek is kimaradnak, melyekre pedig a szerző előadása során megállapíthatólag támaszkodik. 3 0 Főként a külföldi k u t a t á s o k eredményeinek figyelembevételét hanyagolja el, elsősorban a legilletékesebb m a g y a r szakirodalmat. Ebben megegyezik a román tudományosság szinte elvszerű m a g a t a r t á s á v a l , melyet egy m a g y a r bírálója találóan így jellemzett: »hungarica non leguntur«. 31 A román és 29 30 31

V. ö. Gáldi L á s z l ó i s m e r t e t é s é t , Századok, 1937. 231. és 1938. 220. I. Vlădescu: Plagiatorul. Buc. 1936. 2 6 – 3 1 . Gáldi László, Századok, 1937. 235.


Szemle

581

külföldi szakirodalom töredékes és szemponttalan felhasználása annál súlyosabban esik a latba, m e r t épen Giurescu volt az, a k i egy korábbi munkájában a meglevő részletkutatásokat elégtelennek t a r t o t t a a r o m á n mult komoly szintézisének megírásához. 3 2 Most pedig, mikor m a g a vállalkozott az összefoglaló mű megalkotására, még azt az anyagot sem használta fel teljes egészében, mely m á r készen állott rendelkezésére. Ezekután, ha el is i s m e r j ü k , hogy könyve sok tekintetben higgadtabb, adatszerűbb és kritikusabb, m i n t elődeié, mégsem t e k i n t h e t j ü k azt radikális történetírói p r o g r a m m j a tökéletes megvalósításának. AZ »ÚJ

ISKOLA«

GIURESCUKÖNYVÉNEK különösen egyik, a szlávoknak a r o m á n n é p

kialakulásában j á t s z o t t szerepét tárgyaló fejezete hívta ki m a g a ellen román oldalról a legélesebb k r i t i k á t . Közismert tény, hogy a román v a j d a ságok társadalmi r e n d j é b e n a földhözkötött jobbágyot »rumân«-nak nevezték s ez egyúttal a r o m á n s á g n a k önmaga által használt népneve is. Már az idősebbik Giurescu a r r a a következtetésre jutott, hogy a népnévnek erre a legalacsonyabb t á r s a d a l m i osztályra való alkalmazása egy idegen népnek a r o m á n s á g f ö l ö t t gyakorolt u r a l m á r a utal. E z t az elméletet továbbfejlesztve, a f i a t a l Giurescu megállapítja, hogy az eddigi felfogással ellentétben, mely a románok és szlávok egyenrangú, békés együttélését vallotta, az igazság az, hogy »a szlávok hódítókként é r k e z t e k . . . uralmuk alá vetették a földet és leigázták az i t t talált, romanizált népességet«. 3 3 A nemzeti önérzet ezt a tételt, mely egyébként még további bizon y í t á s r a szorul, sérelmesnek találta s a szerzőt e g y m á s u t á n érték a t á m a dások. 3 4 Mikor aztán P e t r e P. Panaitescu röviddel rá kiadta Vitéz Mihály havaselvi vajdáról, a román történelem legünnepeltebb a l a k j á r ó l szóló m u n k á j á t , mely nem egy illuziót megtépázott, I o r g a személyesen indított valóságos polémia-hadjáratot a »Revista Istorică Română« f i a t a l történészei ellen. Az » ú j iskola«, ahogy I o r g a elnevezte a tömörülést, kemény hangon válaszolt s a viszontválaszok csak még jobban elmérgesítették a vitát. A sok személyes ízű megjegyzés közül elég nehéz kihalászni, hogy tulajdonképen mivel is vádolja I o r g a elpártolt tanítványait. Kifogásai általánosságban a következőkben foglalhatók össze: A f i a t a l történészeket kicsinyes személyi és pártpolitikai szempontok vezetik tevékenységükben. Megszállják a tudományos és politikai élet fontosabb pozícióit és minden előnyt híveiknek j u t t a t n a k . Munkásságuk, melynek tudományos értéke nagyon is vitás, főként az idősebbek és elsősorban az ő ( I o r g a ) érdemeinek lebecsülésére s ezáltal önmaguk érdemtelen előretolására irányul. Hideg racionalisták, akik számító állogikával, az ellentmondások és aprócseprő tévedések szőrszálhasogató keresésével r o n t j á k hitelét idősebb tudósok f á r a d s á g g a l összehordott életművének. Elfeledkeznek a nemzeti érdekekről, félremagyarázható adatok aprólékos k i k u t a t á s á v a l befeketítik a r o m á n m u l t dicső alakjait, sértik a nemzeti ö n t u d a t o t és f e g y v e r t a d n a k a r o m á n s á g ellenségeinek kezébe. »Antinacionális« t ö r t é n e t í r á s ez és szakítás a m u l t m e g t a r t ó hagyományaival. Az » ú j iskola« épen ez utóbbi vád ellen tiltakozott a leghevesebben és szellemi őseit I o r g a idősebb kortársaiban, Titu Maiorescu illuzióromboló, kegyetlen önkritikájú, tárgyilagos nemzedékében kereste, melyet annakidején épen I o r g a népszerűsége 32 Consideraţii asupra istoriografiei româneşti în ultimii douăzeci de ani ( A z e l m ú l t h ú s z é v r o m á n t ö r t é n e t í r á s á r ó l ) . Vălenii d e M u n t e , 1926. 49. 33 I. m. I. 235–236. 34 Pl. Vlădescu i. m. 3 2 – 3 7


Szemle

582

homályosított el. Onciul, Bogdan, az idősebb Giurescu s főleg az önámító kultúrsovinizmus ellen küzdő irodalmi vezér és politikus, Titu Maiorescu valóban jó előképek a mellékzöngék nélküli igazságot keresők számára. Érdekes véletlen (vagy talán n e m is véletlen), hogy a Iorga ellen indított támadások élén annak a Giurescunak f i a állt, akit épen Iorga ellenszenve akadályozott meg a tehetségéhez méltó érvényesülésben. 3 5 A 65. életévében j á r ó öreg történész bámulatos rugalmassággal küzdött ellenfeleivel, akiket egyúttal a nemzet ellenségeinek is t a r t o t t . Folyóirataiban, politikai lapjában cikkek sorozatát í r t a v a g y sugalmazta ellenük, a közhangulatra való nagyobb h a t á s kedvéért engesztelő kegyeleti zarándoklatot szervezett Mihály v a j d a a n y j á n a k sírjához, akinek emlékét szerinte Petre P. Panaitescu könyve meggyalázta, m a j d tudományos és társadalmi egyesületekben lángoló szavakkal ostorozta az új iskola tévedéseit és bűneit, végül pedig még nála is szokatlan munkatempóban m e g í r t a a román t ö r ténelem ú j , h a t a l m a s szintézisét. 3 6 Míg Giurescu m u n k á j a első kötetének megjelenése u t á n két évre t u d o t t csak ú j a b b két kötetet kihozni s az események t á r g y a l á s á b a n így is csak a XVI. század végéig j u t o t t el, addig Iorga h á r o m év leforgása a l a t t tíz vaskos kötetben, több mint 4000 oldalon í r t a ú j r a a román történelmet az őskortól napjainkig. Természetes, hogy a sietség erősen megérzik r a j t a s a mű egységét a »technikai« munk a t á r s a k igénybevétele nem mozdította elő. A felhasznált adatok bősége, a koncepció merész nagyvonalúsága és az egyes részleteknél érvényesülő írói kvalitások azonban még így is a szerző nem mindennapi egyéniségéről tanúskodnak. Hibái viszont kiütközőbbek, mint régebbi műveiben, túlzó következtetései kategórikusabbak, élesebbek s az elírások, tévedések, melyekhez nagyszámú s a j t ó h i b a is járul, a gyors munka miatt igen gyakoriak. Első szintézise és azóta megjelent részletmunkái után ez az összefoglalás nem sok ú j a t hoz, sőt módszerének gyengéit még jobban kidomborítja. A román történelem f o r m a i és t a r t a l m i szempontból komoly szintézise t e h á t Giurescu és Iorga művei u t á n is tovább v á r a t magára. PANAITESCU

MUNKÁSSÁGA

AZ »ÚJ ISKOLA« CÉLKITŰZÉSEI eddig

leginkább

Petre

P.

Panai-

tescu m u n k á s s á g á b a n valósultak meg, benne l á t j u k a modern román történetírás legkiválóbb képviselőjét. Széles látóköre, tárgyilagosságra való törekvése, írói képességei e g y a r á n t fölébeemelik kortársainak. Már p á l y á j a kezdetén felismerte a r o m á n történelem igazi megértésének egyetlen ú t j á t , a szomszéd népek történelmében való elmélyülés szükségességét és éveket szentelt a lengyel-román kapcsolatok tanulmányozásának. Egy másik nemzet történetírásával való alapos megismerkedés nemcsak a mennyiségi t u d á s t gazdagítja, h a n e m ránevel a s a j á t nemzet történetének tárgyilagos, mintegy kívülről, felülről való szemléletére is, amire a román tudományosság a n n y i r a rá v a n szorulva. Lengyel és orosz vonatkozású részletkutatásait gazdag dokumentáció és az összefüggések élesszemű meglátása jellemzi. 3 7 Már Jó Sándor moldvai v a j d a uralkodását tárgyaló 35 Az » ú j i s k o l a « k ö r ü l i v i t á t e s o r o k í r ó j a i s m e r t e t t e A román történetírás új iskolája c í m e n , S z á z a d o k , 1938. 6 0 – 6 5 . 36 Istoria Românilor. I – X . B u c . 1 9 3 6 – 3 9 . ( F r a n c i á u l is.) 37 Nicolas Spathar Milescu. P a r i s 1925. – Influenţa polonă în opera şi personalitatea cronicarilor Grigore U r e c h e şi Miron C o s t i n ( L e n g y e l h a t á s G. U. és M. C. k r ó n i k á s o k m ű v é b e n és s z e m é l y i s é g é b e n ) . Buc. 1925. – Emigraţia polonă şi revoluţia română dela 1848 (A l e n g y e l e m i g r á c i ó és az 1848-as r o m á n f o r r a d a l o m ) . B u c . 1929. – Călători poloni în Ţările Române ( L e n g y e l u t a z ó k a r o m á n o r s z á g o k b a n ) . B u c . 1930. – Petru Rareş şi Moscova. B u c . 1934.


Szemle

583

kisebb m u n k á j á b a n érezhetően új szemléletmód érvényesült, 3 8 történetírói kvalitásai azonban eddigi főművében, Vitéz Mihály havaselvi v a j d a életr a j z á b a n bontakoztak ki. 3 9 Ez a monografia a m a g a nemében a román t ö r t é n e t í r á s legsikerültebb alkotása, hősének a l a k j á t józan forráselemzéssel szabadítja ki az illuziók ködéből, melyet az elmult évszázad érzelmes r o m á n nacionalizmusa szőtt köréje. Leszámol a fejedelmi származás babonájával, bebizonyítva, hogy a törökverő v a j d a egy görög korcsmárosnő törvénytelen gyermeke volt s f i a t a l korában m a g a is kereskedéssel foglalkozott. Uralkodásának t á r s a d a l m i h á t t e r é t megrajzolva, kidomborítja a b o j á r o k eddig eléggé nem méltányolt szerepét. Mihály a román b o j á r s á g teremtménye volt, a kisoláhországi bojárok j u t t a t t á k őt t r ó n r a és koholt a k s z á m á r a fejedelmi családfát, érthető tehát, hogy ennek az osztálynak érdekeivel azonosította m a g á t s épen ő szolgáltatta ki véglegesen a parasztságot a földesurak kényének. A hagyományos felfogással ellenkezik Panaitescu reális szemlélete Mihály erdélyi szereplését illetőleg s ebben a tekintetben nagy lépésekkel közeledik a m a g y a r t ö r t é n e t í r á s véleményéhez. Megállapítja, hogy E r d é l y elfoglalásában nem az összes románok egyesítésére irányuló t u d a t o s nemzeti törekvés, hanem katonai és h a t a l m i szempontok vezették, itteni u r a l m á t nem a román népre, hanem a m a g y a r nemességre, a székelyekre és a szászokra, a politikai szempontból egyedül számbajövő t á r s a d a l m i elemekre a k a r t a alapozni s az erdélyi m a g y a r s á g nem az általa állítólag felszabadítani a k a r t erdélyi román jobbágyok bosszújától félve szegült ellene, mint ahogy azt a román történészek eddig állították, h a n e m a havaselvi bojárok beáramlását s gazdasági és politikai t é r f o g l a l á s á t a k a r t a megakadályozni. A legendák hőse helyett az igazi hús-vér embert, jellemben, gondolkozásban korának gyermekét ábrázolja Panaitescu s a tárgyilagos román olvasónak is meg kell állapítania, hogy a m i t a v a j d a a l a k j a nimbusz tekintetében ezáltal veszít, megnyeri emberi és történelmi hitelességben. Igazi n a g y s á g á t és jelentőségét is jobban meg lehet érteni, ha nem erdélyi politikáján van a hangsúly, h a n e m a balkáni népeknek a török ellen vívott szabadságharcai sorozatába illesztjük be pályafutását, mint ahogy szerzőnk helyesen teszi, mikor részletesen ismerteti harcainak balkáni v i s s z h a n g j á t s azt az ünneplést, melyben őt elsősorban a görögség, mintegy nemzeti hősét részesítette. Sikereinek és bukásának okait a nemzetközi politika, f ő k é n t pedig a Habsburg-lengyel rivalitás összefüggéseiben keresi és t a l á l j a meg, őszintén és tárgyilagosan kimondva, hogy sem a havaselvi b o j á r s á g politikai műveltsége, sem Havaselve gazdasági és katonai e r ő f o r r á s a i nem bizonyultak elegendőknek a nagyratörő tervek t a r t ó s megvalósításához. A v a j d a , diplomatái ügyetlensége és leküzdhetetlen pénzzavarai m i a t t nem t u d t a m a g á t f e n n t a r t a n i a két nagyhatalom között. Ha itt-ott t a l á n színezi is kissé előadását megbocsátható román érzelme, Panaitescu sohasem esik abba a hibába, hogy modern eszméket vetítsen vissza a multba s ezzel a történelmet meghamisítsa. Sajnos, ez az érdeme nem magátólértetődő, akkor, mikor I o r g a »Dácia helyreállításáról« beszél ugyanezekkel az eseményekkel kapcsolatban s olyan gondolatokat, törekvéseket t u l a j d o n i t hősének, melyek a XVI. századi ember agyában aligha f o r d u l h a t t a k meg. 4 0 Feltűnő, de tökéletesen érthető körülmény, hogy Panaitescu a lengyelekkel kapcsolatban t u d j a legelevenebben visszaadni a történteket, könyvének t a l á n legsikerültebb része az, ahol a Mihállyal szemben f o l y t a t o t t lengyel politika külső és 38

Alexandru cel Bun. Buc. 1932. Mihai Viteazul. Buc. 1936. 40 Istoria Românilor i. m. V. 362.

39


584

Szemle

belső rugóit vizsgálja, viszont a véleményünk szerint t á r g y a tekintetében sokkal fontosabb m a g y a r viszonyokat kevésbbé ismeri. Azt t a r t j u k , hogy nemcsak Mihály vajdával, h a n e m a r o m á n történelem legtöbb kérdésével kapcsolatban az a történész f o g j a m a j d az utolsó szót kimondani, aki m a g y a r vonatkozásban olyan olvasottsággal s f ő k é n t olyan fokú tárgyilagossággal rendelkezik m a j d , m i n t Panaitescu lengyel vonalon. 4 1 (Befejező

közlemény

a

következő

számban.) M A K K A I LÁSZLÓ

41 A l e n g y e l - r o m á n t ö r t é n e l m i k a p c s o l a t o k f e l d o l g o z á s a e g y é b k é n t is n a g y lendületet v e t t . N é h á n y idevágó m u n k á t e m l í t ü n k : Ilie C o r f u s : Mihai Viteazul şi Polonii. Buc. 1938. – G h e o r g h e Duzinchevici: Cuza Vodă şi revoluţia polonă din 1863. Buc. 1935. – U. a . : Contribuţii la istoria legăturilor polono-române în anii 1865–1866. ( A d a l é k o k az 1 8 6 5 – 1 8 6 6 - i l e n g y e l - r o m á n k a p c s o l a t o k tört é n e t é h e z ) . Buc. 1936. – U. a . : Miron Barnovschi Moghilă şi Polonii. Cluj, 1939.

Felelős k i a d ó : A l b r e c h t Dezső. M i n e r v a R t . Kolozsvár.

2598.

–

Felelős vezető: M a j o r J ó z s e f .


NEMZETPOLITIKAI SZEMLE

Recommend Documents