Készült: Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Számviteli és Tervezési Irodáján 2014. szeptember hónapban
Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-4612-13/2014. ELŐTERJESZTÉS Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 12-i ülésére Szentes Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról szóló beszámolóról
Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény értelmében Szentes Város Önkormányzata a 2014. I. félévi gazdálkodására vonatkozó beszámolási kötelezettségének eleget téve a jóváhagyott költségvetési rendelet, valamint a mellékleteiben részletezett előirányzatokhoz viszonyított teljesítésről, a beszámolási időszak gazdálkodásának tapasztalatairól az alábbiakban számolok be. Kérem, hogy az előterjesztést megtárgyalni és az önkormányzat 2014. évi I. félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót elfogadni szíveskedjenek.
Szentes, 2014. augusztus 28.
Szirbik Imre
Általános értékelés
Az önkormányzat 2014. évi költségvetése végrehajtásának folyamatában jelentősen érzékelhető volt a tervezésre, a gazdálkodás vitelére és a beszámolásra vonatkozó jogszabályok megváltozása. Az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I.11.) Korm. rendelet 2014. január 01-től hatályos rendelkezései az államháztartás rendszerében nagymértékű változásokat eredményeztek. Az új előírások szerint 2014. évtől életbe lépő rovatrend a költségvetési rendelet - ezáltal a beszámoló - szerkezeti felépítését is érintette. A korábbi szakfeladatok helyett kormányzati funkciókat kell alkalmazni, amit a kormányzati funkciók, államháztartási szakfeladatok és szakágazatok osztályozási rendjéről szóló 68/2013. (XII.29.) NGM rendelet határoz meg. A közpénzügyi, költségvetési rendszer teljes körét érintő módosulások nemcsak a költségvetés szerkezeti, tartalmi elemeinek megszokott formájának átdolgozását igényelték, hanem gazdálkodás számvitelét is nagymértékben érintették. A gyakorlatban a jogszabályokban foglaltak végrehajtása nem volt zökkenőmentes, a könyvelésben napi problémákat okozott (okoz) a központilag előírt könyvelőprogram és a jogszabályok összhangjának hiánya. Jelentős többletmunkával és időcsúszással voltak kinyerhetőek a gazdálkodást alátámasztó adatok, emiatt a beszámolási időszakban nem volt egyszerű feladat a jelentési kötelezettségek teljesítése, a határidők bírság nélküli betartása. Az önkormányzati feladat ellátási rendszer nagymértékű átalakításával összefüggő forráscsökkenés, a feladat-átrendeződés, a gazdálkodást érintő jogszabályi változások miatt a költségvetési és számviteli adatok a korábbi évek adataival való összehasonlítása csak a főösszegek tekintetében lehetséges. Általánosságban megállapítható, hogy a beszámolási időszakban az önkormányzat költségvetési lehetőségeit meghatározó szabályozó rendszer változása, a feladat-átrendeződés hatása a gazdálkodás során erőteljesen érzékelhető volt. A korábbi években is tapasztalt szakmai elvárások és lehetőségek közötti feszültségek állandósultak, de mindezek ellenére a költségvetésben tervezett feladatok összességében időarányosan teljesültek, a folyamatos feladatellátás, az intézmények alapvető működési feltételei biztosítottak voltak. A gazdálkodást érintő negatív körülmények ellenére a jóváhagyott költségvetési előirányzatok teljesítése - a beszámolási időszak adatait figyelembe véve - összességében időarányosan alakult, azonban az értékeléskor figyelembe kell venni az egyes területeket érintő szezonális hatásokat is. A költségvetésben jóváhagyott fejlesztések végrehajtása elsősorban a megkezdett beruházások befejezésére korlátozódott, illetve a forrás lehetőségek függvényében a pályázati feltételekhez igazodott.
BEVÉTELEK INDOKOLÁSA Az önkormányzati feladatok ellátásához igénybe vehető források az önkormányzat saját bevételeiből, állami támogatásokból, finanszírozási bevételekből (hitel, kölcsön) származtak.
2
A költségvetési bevételek alakulása ezer Ft-ban 2011. évi Megnevezés 1.
2012. évi
2013. évi
VI.30.-i teljesítés 2.
3.
2014. I. félévi teljesítés
3./2.
4./3.
5./4.
5.
6.
7.
8.
4.
Változás %-a
- költségvetési bevételek
3 256 711
2 950 328
2 654 661
4 343 650
90,59
89,98
163,62
- belső finanszírozás bev.
612 334
831 549
624 209
31 890
135,80
75,07
5,11
- külső finanszírozás bev.
102 225
520 958
313 768
509,62
60,23
0,00
3 971 270
4 302 835
3 592 638
108,35
83,49
121,79
összesen:
4 375 540
4 500 000 4 000 000 3 500 000 3 000 000 2 500 000
- költségvetési bevételek
2 000 000
- belső finanszírozás bev.
1 500 000
- külső finanszírozás bev.
1 000 000 500 000 0 2011.
2012.
2013.
2014.
A fenti adatokból a folyamatos bevétel csökkenés állapítható meg. A 2014. évi adósságkonszolidáció viszont a tárgyévi források kiemelkedő növekedését mutatja, ami torzítja a lehetőségként rendelkezésre álló mértéket, mivel olyan bevételt jelent, ami kiadási oldalon is megjelenik az adatokban. Amennyiben a konszolidált hitel összegét leszámítjuk, úgy a beszámolási időszakban teljesített bevételek 1.281.747 eFt-tal csökkentek az előző évhez képest. A bevételek részletezését az 1. számú melléklet sorrendjében az alábbiak szerint lehet összefoglalni. I. Működési célú támogatások államháztartáson belülről rovat csoportba tartozó központosított előirányzatok között a korábbi években normatív támogatásként jelentkező lakott külterülettel kapcsolatos feladatellátás, az üdülőhelyi feladatok támogatása, valamint a korábban a Megyei Intézményfenntartó Központ által fenntartott, települési önkormányzat tulajdonában lévő köznevelési intézmények működtetésének támogatása került elszámolásra. A feladatalapú kötött felhasználású állami támogatások tervezett előirányzatának teljesítési adataiban megjelenik a 2013. évben bevezetett, új feladatalapú finanszírozás jogcímen, valamint a 2014. évben szintén feladat alapra helyezett gyermekétkeztetés finanszírozására a beszámolási időszak végéig kiutalt összeg. A rendelet 1/a. számú melléklete részletesen tartalmazza az egyes
3
feladatokhoz kapcsolódó központi költségvetésből rendelkezésre bocsátott bevételek összegét. Az évek közötti összehasonlítást azonban nehezíti, hogy az egyes faladatok finanszírozásában átrendeződés következett be. ezer Ft-ban Megnevezés 2013. évi 2014. évi Változás(%) 06.30.-ig kiutalt összeg 2014./2013. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 102 099 187 919 184,06 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 241 405 247 809 102,65 Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 271 117 262 574 96,85 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 39 007 40 007 102,56 Központosított előirányzatok 47 489 60 266 126,91 Összesen: 701 117 798 575 113,90 Működési célú támogatások államháztartáson belülről rovaton tervezett előirányzat teljesítése a védőnői, iskola egészségügyi feladatok, illetve a központi orvosi ügyelet feladatainak ellátásához kapcsolódó OEP finanszírozás összegét tartalmazza. Az egyéb működési célú támogatások teljesítési adataiban jelennek meg a feladat ellátási szerződés alapján ellátott feladatokhoz a kapcsolódó befizetések (Nagytőke, Eperjes óvodai feladatok ellátásának költsége), a szociális ellátások (jelzőrendszer működtetése, közösségi feladatellátás) támogatása, illetve a közcélú foglalkoztatáshoz a Munkaügyi Központ által nyújtott támogatás összege. II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről rovatcsoportban szereplő adatok a nyertes pályázatokhoz kapcsolódó (ivóvíz minőségjavító program, a tanyagondnoki szolgálat gépkocsijaihoz kapcsolódó eszközök beszerzése, 2 db mikrobusz vásárlása), valamint a az Ivóvíz konténer működéséhez igényelhető, illetve a Mátéffy u. Óvoda felújításához kapcsolódó, a költségvetési törvény 3. számú melléklete alapján a helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok 8. jogcímen belül (Önkormányzatok és társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása) igénybe vehető támogatások összege került megtervezésre, azonban ezeken a jogcímeken csak a Városközpont rehabilitációjához kapcsolódó saját forrás kiegészítésére kiutalt összeg realizálódott. Az egyéb pályázati támogatások soron került kimutatásra a beszámolóban az adósságkonszolidációval összefüggésben 213.811 eFt, mely összeg közvetlenül az Önkormányzathoz érkezett. III. Közhatalmi bevételeken belül a jövedelemadók körébe tartozó termőföld bérbeadásából származó jövedelemadóból származó bevétel összege nem számottevő, így eredeti előirányzat évek óta nem került tervezésre. Az adónem első félévben keletkezett bevétele az előző évekhez viszonyítva kiemelkedően magas. A befolyt bevétel olyan adóalanyoktól származó befizetés, amelyeknél valamilyen okból nem áll fenn a mentesség feltétele, vagyis nem rendelkeznek olyan bérbeadási szerződéssel, melynek időtartama az 5 évet meghaladja. A beszámolási időszakban befolyt bevételen felül további befizetés a tárgyévben már nem várható. A vagyoni típusú adók között az építményadó szempontjából Szentes Város Önkormányzata Képviselő – testülete 37/2010.(XII.31). számú rendelete alapján a település vállalkozási 4
tevékenységet szolgáló épületei földrajzi elhelyezkedésük szerint két zónába kerültek besorolásra. Az I. zóna az Ipari park Északi-zónájának keleti része, a Keleti-zóna keleti része, a Déli-zóna keleti és déli része, továbbá az elkerülő út nyugati oldalán elhelyezkedő területek, ahol az adó mértéke 20,-Ft/m2. 2014. évben 3 adóalany, együttesen 3949 m2 alapterület után köteles fizetni 78.980,-Ft összegű építményadót ezzel az adómértékkel. Amennyiben ezen adózók is a 600,-Ft/m2 mértékű adó megfizetésére lennének kötelezettek a tőlük beszedhető összeg 2.315 eFt lenne, tehát az önkormányzat a kedvezményes adókulcs bevezetésével 2.236 eFt bevételről mondott le, segítve ezzel a munkahelyet teremtő vállalkozások megerősödését. A II. zóna tartalmaz minden egyéb területet. Az adó mértéke itt 600,-Ft/m2, azzal az adóalanyok számára kedvező kitétellel, hogy a vállalkozási célt szolgáló épületek alapterületének első 30 m2e után számított adót nem kell megfizetni, mert annak mértéke 30 m2-ig 0,-Ft. A 0,-Ft-os kulcs 988 adótárgyat érint, összesen 26260 m2 vonatkozásában, melyből 282 db esetében a teljes alapterület eleve kisebb, mint 30 m2, 706 db ingatlan pedig pont 30 m2 , vagy annál nagyobb alapterületű. A 30 m2-es mentes sávba eső ingatlanrészek után meghatározott 0,-Ft-os adókulcs miatt, az elmaradó összes adóbevétel 15.756 eFt. Tárgyévben az adóalanyok 47,32%-a magánszemély, 52,68 %-a gazdasági társaság, míg az éves kivetés 6,4 %-a magánszemélyeket, 93,56 %-a gazdasági társaságokat terhel. Ezekből a számokból, arányokból kiderül, hogy a magánszemélyek tulajdonában lévő vállalkozási célt szolgáló épületek, épületrészek inkább kicsi alapterületű adótárgyak, a gazdasági társaságok pedig lényegesen nagyobb alapterületű ingatlanok után teljesítenek adófizetési kötelezettséget. Az építményadó alanyainak megoszlása (2014)
Az építményadó kivetés megoszlása (2014)
150000000
580 Gazdasági társaság
560
100000000
540
50000000
520 500 480
Magánszemély
0
Adóalany (db)
Gazdasági társaság Magán-személy
Adóalany (db)
Az adónem 136 500 eFt eredeti előirányzatára az év I-VI. hónapjaiban 72 344 eFt (53,00%) folyt be. A teljesítési arány alapján a tervezett bevétel év végére nagy valószínűséggel beszedhető, így építményadóban jelentős elmaradással nem kell számolni. A magánszemély kommunális adójában Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 35/2012. (XI.30.) rendelete határozza meg a 2013. január 01. napja óta hatályos adómértéket, mely belterületen 6.000,-Ft, egyéb belterületen (Lapistó, Magyartés és Kajánújfalu ) 4.500,-Ft, külterületen 3.500,-Ft adótárgyanként. 2014. évben 13009 fő adózó 15495 tulajdoni részaránya szerepelt a nyilvántartásban, ebből belterületi ingatlanban 13806 db, 54.668 eFt-al, egyéb belterületi ingatlanban 189 db, 551 eFt-al, külterületi ingatlanban pedig 1500 db található 2.718 eFt adófizetési kötelezettséggel.
5
Az adóhatóság nyilvántartásában 2014.06.30. napján 15495 db tulajdoni rész szerepel, melyekről használóik az alábbi jogcímeken nyújtottak be bevallást. Adóalanyok összetétele 2014. 06.30-i állapot szerint Típus
Db
Tulajdonosként Vagyonkezelőként Fizetési kötelezettséget magára vállaló Haszonélvezőként Bérlőként Összesen
Arány
9 678 22 3 560 1 761 474 15 495
62,46 % 0,14 % 22,98% 11,36 % 3,06 % 100,00%
Kivetett adó (eFt) 34 882 051 75 590 16 363 426 4 699 259 1 916 500 57 936 826
Arány 60,21% 0,13% 28,24% 8,11% 3,31% 100,00%
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a magánszemélyek kommunális adójáról szóló módosított 35/1995.(XII.01) Kt. rendelete alapján biztosított mentességek (70 éven felüliek, 100%-os munkaképesség csökkenés, csatornázás, külterületi közművesítetlen ingatlan, lakók száma) miatt az éves 75.296 eFt kivetésből 17 359 eFt megfizetésére kapnak részben meghatározott időtartamra, részben véglegesen „felmentést”. A városi csatornahálózat kiépítéséhez való hozzájárulás megfizetése miatt jelenleg még 188 fő adózó, összesen 928 eFt mentességben részesül. A mentesség a szerződés megkötését követő 5 adóévre vehető igénybe, így a jogosultak száma minden évben csökken, igazodva a lakástakarékpénztári szerződések keltéhez. Egyéb jogcímen - külterületi közművesítetlen lakás, belterületi szükséglakás, 100%-os munkaképesség csökkenés, szobák száma és a benne lakók aránya - 830 fő, 3.241 eFt összegben, életkora alapján pedig 2538 adózó mentesül az adó megfizetése alól 13.452 eFt összegben. Mentes és adóköteles kivetések aránya 2014.06.30i állapot szerint
Mentesség megoszlása jogcímek szerint 2014 egyéb 22,25%
Mentes 23,05%
csatornázás 5,36%
Adóköteles 76,95%
70 éves 72,38%
Magánszemély kommunális adója bevétel alakulása 2009-2014. évek I-VI. hónapjaiban Megnevezés Előirányzat Teljesítés Teljesítés %-a
2009. év 46 635 27 226 58,38%
2010. év 45 500 28 331 62,27
2011. év 45 500 29 172 64,11%
2012. év 47 000 30 091 64,02%
adatok eFt-ban 2013. év 2014. év 56 000 56 000 34 926 37.130 62,37% 66,30%
Az adónem 2014. évi eredeti előirányzata 56.000 eFt, melyből az első félévben teljesült 37.130 eFt (66,30%). Figyelembe véve azt, hogy a teljesítés meghaladja az időarányosan elvárható
6
mértéket, így magánszemély kommunális adójában az év végéig bevétel kieséssel nem kell számolni. Az értékesítési és forgalmi adók körébe tartozó helyi iparűzési adóban Szentes Város Önkormányzata Képviselő –testülete döntése alapján 2003.január 01. napjától az adó mértéke „A helyi adókról” szóló 1990. évi C. törvényben meghatározott maximális 2%. A 2014. évre tervezett előirányzat 1.176.887 eFt, mely összegből a beszámolási időszakban befolyt 468.132 eFt, a teljesítés 39,78 %. Helyi iparűzési adó bevétel alakulása 06.30-i állapot szerint Megnevezés Előirányzat Bevétel Teljesítés %
2009. év 936 000 360 895 38,56%
2010. év 902 000 370 131 41,03%
2011. év 932 000 488 418 52,41%
2012. év 1 108 000 456 405 41,19%
adatok eFt-ban 2013. év 2014. év 1 108 000 1 176 887 434 806 469.601 39,24% 39,90%
A benyújtott iparűzési adó bevallások feldolgozása június 30-ig még nem volt teljes körű, így a második félévi várható bevétel pontosításához az összesített adatok a harmadik negyedév végén állnak majd rendelkezésre. A fenti adatok, valamint az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban valószínűsíthető, hogy az előirányzat teljesítéséhez hiányzó 707.286 eFt az év végéig nagy valószínűséggel beszedhető lesz. A gépjárműadóban az adó mértékét, az adóztatás kereteit a gépjárműadóról szóló módosított 1991. évi LXXXII. tv. határozza meg. A szabályok minden település esetében azonosak, azoktól eltérni sem pozitív, sem negatív irányba nem lehet. Az egyes önkormányzatok sem az adó mértékében sem a törvényben meghatározottakon túl további kedvezmények nyújtásában nem dönthetnek, minden esetben a törvényben maghatározott feltételek szerint kell a járművek adóztatását elvégezni. A bevétel 2013. évtől kezdődően az önkormányzat és a központi költségvetés között 40% - 60% arányban kerül megosztásra. Ez a megosztási arány kell, hogy érvényesüljön az elmúlt évek hátralékait illetően a tárgyévben behajtott adóbevételre is. 2014. évben az előző adóévhez viszonyítva sem az adóztatás módja, sem az adó mértéke nem változott. A teljesítmény alapján adózó gépjárművek (személygépkocsi, motorkerékpár) adómértéke a gyártás évében és az azt követő 3 naptári évben 345,-Ft/kilowatt, - gyártási évet követő 4-7. naptári évben 300,-Ft/kilowatt, - a gyártási évet követő 8-11. naptári évben 230,Ft/kilowatt, - a gyártási évet követő 12-15. naptári évben 185,-Ft/kilowatt, - a gyártási évet követő 16. naptári évben és az azt követő naptári években 140,-Ft/kilowatt. A tehergépjármű, pótkocsi nyergesvontató, lakókocsi, lakópótkocsi adójának mértéke az adóalap minden megkezdett 100kg-ja után 1.380,-Ft, illetve a légrugós vagy azzal egyenértékű rugózási rendszerű jármű esetén 850,-Ft. Az adótárgyak adózási mód szerinti megoszlása 2014.06.30-i állapot szerint Adó alapja Teljesítmény Önsúly Önsúly (légrugós) Önsúly+ raksúly 50%-a Önsúly+ raksúly 50%-a (légrugós) Összesen
Db 8539 67 70 2657 143 11476
7
Megoszlás 74,41% 0,58% 0,61% 23,15% 1,25% 100,00%
Önsúly+ raksúly 50%a (légrugós) 1,25%
Önsúly+ raksúly 50%a 23,15% Önsúly (légrugós) 0,61%
Önsúly 0,58%
Teljesítmény 74,41%
Teljesítmény szerint kerül adóztatásra a teljes gépjármű állomány 74,41%-a, 8539 db személygépkocsi és motorkerékpár. Önsúly és a raksúly 50%-a képezi az adóalapját 2800 db járműnek (24,40%) (tehergépjárművek, pótkocsik), míg önsúly alapján 137 jármű tulajdonosának kell (1,19%) teljesíteni adófizetési kötelezettségét. Ezen belül minimális azon légrugós járművek száma, amelyek alacsonyabb - 850,-Ft/100 kg adómértékkel adóznak, összesen 213 db (1,86%). Adótárgyak fajta és éves kivetés szerinti megoszlása 2014. 06. 30-i állapot szerint Járműnem Személygépkocsi Tehergépkocsi Autóbusz Vontató Lakókocsi Motorkerékpár Pótkocsi Utánfutó Összesen
db 7951 1341 49 64 6 588 1428 49 11476
% 69,28 11,69 0,43 0,56 0,05 5,12 12,44 0,43 100,00%
Ft 99 297 460 53 052 918 1 448 718 2 468 090 40 020 4 150 080 31 147 050 282 900 191 887 236
% 51,75 27,65 0,75 1,29 0,02 2,16 16,23 0,15 100,00%
Gépjárműadó bevétel alakulása 06.30-i állapot szerint Megnevezés Előirányzat Teljesítés Teljesítés %-a
2009. év 190 000 91 993 48,42%
2010. év 199 000 108 455 54,50%
2011. év 200 000 104 705 52,35
2012. év 200 000 100 969 50,48%
adatok eFt-ban 2013. év 2014. év 77 170 73 600 39 826 46.384 51,61% 63,02%
A 2014. évi költségvetésben tervezett előirányzat összege 73.600 eFt, a beszámolási időszakban befolyt és az önkormányzat bevételét képező 40%-os rész 46.384 eFt (63.02%), ami meghaladja az időarányosan elvárható 50%-os mértéket. Az éves várható bevételt befolyásolja az év közben forgalomba helyezett, illetve kivont járművek után fennálló fizetési kötelezettség változás, de ezen bizonytalansági tényező figyelembe vételével is az év végéig a még hiányzó 27.216 eFt beszedhetősége prognosztizálható.
8
Az egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók között tervezett idegenforgalmi adó fizetési kötelezettség terheli azt a magánszemélyt, aki nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén levő kereskedelmi és magánszálláshelyen legalább egy vendégéjszakát eltölt. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. január 01-től a 35/2010.(XII.31.) számú rendeletével az idegenforgalmi adó mértékét vendégéjszakánként 300,-Ft-ban határozta meg. Az idegenforgalmi adó jellemző adatainak alakulása 2014.06.30-i állapot szerint Megnevezés Társaság Magánszemély Összesen
Adózók száma (fő) 9 8 17
Férőhelyek száma (db) 497 83 580
Befolyt bevétel (Ft)
Bevétel megoszlása
1 170 500 586 500 1 757 000
66,62% 33,38% 100,00%
Az adó beszedésére és annak az adóhatóság számlájára történő befizetésére a szálláshelyadó kötelezett. 2014. évben 8 fő (47,06 %) magánszemély és 9 (52,94%) társaság foglalkozik a vendéglátás ezen ágával. A bejelentett rendelkezésre álló szálláshelyek száma 580.
Adóalanyok összetétele
Magánsze mély 47,06%
Férőhelyek megoszlása Magánsze mély 14,31%
Társaság 52,94%
Társaság 85,69%
A befolyt idegenforgalmi adó bevétel alakulása 06. 30-i állapot szerint Megnevezés Adó mértéke Ft/fő/éj Előirányzat Teljesítés Teljesítés %-a
2009. év 200 4 000 973 24,33%
2010. év 200 4 000 1 182 29,55%
2011. év 300 6 000 1 281 21,35%
2012. év 300 5 400 1 705 31,57%
2013. év 300 5 700 1 026 18,00%
adatok eFt-ban 2014. év 300 4 700 1 757 37,38%
A bevallás benyújtásának határnapja a tárgyhót követő hónap 15.-e, ez a nap a befizetési kötelezettség teljesítésének időpontja is, tehát a június 30. napjáig összesített számokban csak az év első öt hónapjának adatai tükröződnek. A tárgyévi tervezett bevétel teljesítését a település szálláshelyein eltöltött adóköteles vendégéjszakák száma határozza meg, a vendégek tartózkodási idejét ugyanakkor nagymértékben befolyásolja az időjárás is, ami előre nem tervezhető. Az adóbevétel jelentős
9
hányada az elmúlt évek tapasztalatai alapján az év harmadik negyedében keletkezik, de a jelenlegi számokból már arra lehet következtetni, hogy a tárgyévi tervezett idegenforgalmi adó bevétel előreláthatóan teljesül és kismértékű bevételi többlet is várható. Talajterhelési díjat az, az ingatlantulajdonos, illetve fogyasztó fizet, aki a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem kötött rá. A díjszámítás kiinduló adata a 2013. évben fogyasztott vízmennyiség, az egységdíj 1.200 Ft/m3, melyet Szentes város esetében 1.800 Ft/m3re növel - „a felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny területen lévő települések besorolásáról” szóló módosított 27/2004. (XII.25) KVVM rendelet alapján – az 1,5-szeres területérzékenységi szorzó. Tárgyévben 166 bevallás érkezett, mely alapján 8.437 eFt került előírásra az adózók számláin. Jelentős azoknak a száma, akik bevallási kötelezettségüket nem teljesítették. Az elmaradó bevallások esetén egyszerűsített ellenőrzéssel, adóbírság kiszabása mellett folyamatosan történik a fizetési kötelezettség megállapítása. Talajterhelési díj bevétel alakulása 06.30-i állapot szerint Megnevezés Előirányzat Teljesítés Teljesítés %-a
2009. év 4 800 4 036 84,08%
2010. év 5 000 3 978 79,56%
2011. év 5 000 3 828 76,56%
2012. év 5 000 4 174 83,48%
2013. év 5 800 5 132 88,48%
adatok eFt-ban 2014. év 7 000 6 730 96,14%
A költségvetésben tervezett 7.000 eFt eredeti előirányzatra befolyt 6.730 eFt bevétel (96,14%-os teljesítés) a 2013. évről benyújtott talajterhelési díj bevallásokban szereplő díjköteles vízfogyasztás alapján számított és befizetett összeg, amely a behajtási tevékenység illetve az ellenőrzések eredményeként év végéig még emelkedni fog. Az egyéb közhatalmi bevételek tervszáma a vonatkozó jogszabályokat, az előző évi tapasztalati adatokat figyelembe véve került meghatározásra. A teljesítés összességében közelít az időarányoshoz, viszont az igazgatási szolgáltatási díjak tekintetében a lemaradás jelentős, nagyvalószínűséggel ezen a tételen bevételkieséssel kell számolni. Ezen bevételi csoporton belül a helyi adókhoz kapcsolódó késedelmi pótlék és bírság tervezett előirányzata 10.000 eFt. A beszámolási időszakban beérkezett 5.027 eFt, (50,27%) a még hiányzó összeg többnyire a behajtási tevékenység eredményeként, illetve augusztus hónapban - jogszabályi kötelezettség alapján - az ügyfelek számára megküldött egyenlegértesítők hatására az utolsó negyedévben várható, bevétel kieséssel előreláthatóan nem kell számolni. Késedelmi pótlék és bírság bevétel alakulása 06.30-i állapot szerint Megnevezés Előirányzat Teljesítés Teljesítés %-a
2009. év 11 500 3 405 29,61%
2010. év 10 000 3 133 31,33%
2011. év 10 000 2 715 27,15%
2012. év 10 000 3 255 32,55%
adatok eFt-ban 2013. év 2014. év 10 000 10 000 1 959 5.027 19,59% 50,27%
IV. Működési bevételek jogcímen tervezett bevételek között a lakbérekből, valamint az egyéb bérleti díjakból (nem lakás céljára hasznosított ingatlanok bérbeadása) a Szentes Városi Szolgáltató Kft. által a beszámolási időszak végéig beszedett összeg került elszámolásra. Az
10
egyéb bérleti díjak rovat a szerződések szerint kiszámlázott - 1/c. számú mellékletében részletezett - bérlemények után fizetett bérleti díjak összegét tartalmazza. Az ellátási díjak tervezett előirányzata 53,42%-ra teljesült, ami magába foglalja az intézmények által az alaptevékenység keretében az ellátottak részére nyújtott szolgáltatások eladási árából származó bevételeket (bölcsődei, szociális intézeti ellátás, szociális és ellátotti étkeztetés, ápolás, gondozás díja). A kiszámlázott általános forgalmi adó (továbbiakban ÁFA) jogcímen befolyt összeg a szolgáltatások nyújtása során kiszámlázott ÁFA (tervezett bevételekkel összhangban) összegét tartalmazza. Az adóhatóságtól visszaigényelhető ÁFA bevétel összege a szabályoknak megfelelően került elszámolásra. A kamat jogcímen a számlapénzek után járó összeg került elszámolásra. Az egyéb működési bevételek között a visszafizetési kötelezettség mellett működési célból nyújtott támogatások, kölcsönök (szociális kölcsön) összege szerepel a beszámolóban. V. Felhalmozási bevételeken belül az ingatlanok értékesítése jogcím teljesített adata az Ipari Parkban értékesített három ingatlan értékét (MOD Kacsafeldolgozó Kft. kedvezmények figyelembe vételével, Zöld Plasztik Lakics Kft., Duna-R Kft.) tartalmazza. VI. Működési célú átvett pénzeszközök bevételi csoportba tartozó támogatási kölcsönök visszatérülése tételen került elszámolásra az államháztartáson kívüli szervezetek, személyek számára visszafizetési kötelezettség mellett működési célból nyújtott támogatások, kölcsönök (munkáltatói, szociális kölcsön) 2014. évi törlesztő részlete. Egyéb működési célra átvett pénzeszközök között elszámolt tervezett összegből bevétel nem realizálódott, mivel a városi rendezvényeket (Térfesztivál, Karnevál) támogató LEADER pályázat elszámolása még folyamatban van. VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök között a támogatási célú kölcsönök visszatérülése tétel tartalmazza az államháztartáson kívüli szervezetek, személyek számára visszafizetési kötelezettség mellett felhalmozási célból nyújtott támogatások, kölcsönök 2014. évi szerződések alapján fizetett összeget (panel program keretében nyújtott kölcsönök, lakáshoz jutás támogatása, vállalkozások gazdaságfejlesztő támogatása). Az egyéb felhalmozási célra átvett pénzeszközök között a nyertes pályázatokhoz kapcsolódóan (Városközpont rehabilitáció, a Hajléktalansegítő Központ átalakítása, a 2013. évről áthúzódó HURO-WIFI, HURO-HELP) kiutalt támogatás, illetve az adósságkonszolidáció miatt elszámolt összeg került a beszámolóban figyelembe vételre. VIII. Finanszírozási bevételek a jóváhagyott 2013. évi pénzmaradvány igénybe vételét tartalmazzák. A költségvetésben tervezett felhalmozási feladatok nagy részének megvalósításához az önkormányzat saját forrással nem rendelkezik. Ezért a költségvetés 4., illetve 4/a számú mellékletében felsorolt feladatok végrehajtása hitel igénybe vételével került jóváhagyásra. Hitel felvételre a beszámolási időszak végéig nem került sor, a folyamatban lévő pályázattal támogatott beruházások önerő szükségletét, illetve az új induló fejlesztések (pályázattal támogatott és nem támogatott) költségeinek finanszírozását a pénzmaradványból biztosította, illetve a működés időlegesen szabad forrásaiból előlegezte meg az Önkormányzat. A gazdálkodási adatok azonban azt mutatják, hogy az év második felében a feladatok végrehajtásához szükség lehet a tervezett külső források részleges igénybe vételére.
11
A KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK INDOKOLÁSA Az önkormányzatok forrásszabályozásában bekövetkezett 2013. évi lényeges változás 2014. évben is éreztette hatását, melynek következtében a költségvetési lehetőségek és felmerülő feladatok finanszírozásában a feszültségek állandósultak. A korlátos költségvetési keretek hatása a tervezett feladatok végrehajtását egész eltelt időszak alatt befolyásolta. A takarékoskodás mellett nem kis odafigyelést igényelt a számviteli rend gyökeres megváltozása miatt a folyamatosan felmerülő problémák kezelése, a gazdálkodási adatok figyelemmel kísérése. A nagy volumenű gazdálkodást érintő módosítások, a korábbiakat gyökeresen megváltoztató jogszabályi változások miatt a beszámolási időszak adatainak az előző évek adataival való összehasonlítása csak főszámokban teljesíthető. Az önkormányzat összes kiadásainak alakulása 2012. VI. hó 30-ig mód. előir. Összes kiadás
teljesítés
10 636 678 3 663 125
adatok e Ft-ban 2014. VI. hó 30-ig
2013. VI. hó 30-ig telj. mód. előir. teljesítés %-a 34,44 10 398 701 3 200 582
telj. telj. mód. előir. teljesítés %-a %-a 30,78 8 931 065 4 562 114 51,08
A 2014. évi költségvetési kiadások főösszegét tekintve az előző évekhez viszonyítva a növekedés jelentős, ami nagyobb részben az adósságkonszolidációval hozható összefüggésbe. A tervezett előirányzatok felhasználása a működési költségvetés tekintetében némiképp meghaladja az időarányost, míg a fejlesztések vonatkozásában a pénzügyi teljesítés minimális. A feladatok végrehajtását illetően azonban mégis az mondható el, hogy a végrehajtás folyamatos, a munkák többségében előkészítés, illetve a megvalósítás stádiumában vannak, viszont a fizetési határidők a második félévben jelentkeznek. A költségvetés terhére a kötelezettségvállalások folyamatosak voltak, az elvégzett munkák, szolgáltatások ellenértéke határidőben kiutalásra került. A beszámolási időszakban likviditási problémák a gazdálkodást, illetve a tervezett feladatok végrehajtását nem akadályozták annak ellenére, hogy a fejlesztési feladatok egy részét az Önkormányzat hitel igénybe vételével tervezet megvalósítani, de az első félévben hitelszerződés aláírására – megfelelő ajánlat, illetve hitelnyújtási hajlandóság hiánya miatt – nem került sor. A beszámolási időszakot követően azonban - a beruházások előrehaladtával, az intézmények működéséhez szükséges források csökkenésével szükségessé vált a likvidhitel keret igénybe vétele. Az év végéig a jóváhagyott előirányzatok előreláthatólag fedezetet nyújtanak az intézmények folyamatos működésének finanszírozásához azonban a pályázati források bevonásával tervezett fejlesztésekhez továbbra is feladat a költségvetésben jóváhagyottak szerinti hitel források igénybe vételéhez a hitelező pénzintézet megtalálása.
Az önkormányzati feladatellátás működési kiadásai ½Városüzemeltetés¾ Az Önkormányzat városüzemeltetéssel kapcsolatos kötelezettségeinek teljesítését a Szentes Városellátó Nonprofit Kft. a tervezettnek megfelelően biztosította.
12
A Nkft. tervezett bevételének 22,7 %-a önkormányzattól szerződés alapján végzett szolgáltatásból, 17,9 %-a önkormányzat által nyújtott működési támogatásból, 59,4 %-a egyéb külső megrendelésből származott. Az árbevétel I. félévi teljesítési adatainak alakulása Bevételek önkormányzattól származó – szolgáltatási szerződés alapján végzett bevétel
Elfogadott üzleti terv.
telj. I. félév
adatok e Ft-ban Telj. %
130.337
66.984
51,39
önkormányzat által nyújtott működési támogatás
102.667
75.000
73,05
egyéb külső megrendelő által végzett szolgáltatás bevétele
340.404
141.232
41,48
0
1.531
573.408
284.747
egyéb támogatás Összes bevétel
49,65
Az önkormányzatnak - szolgáltatási szerződés alapján - végzett szolgáltatásból származó bevétele kis mértékben haladta meg az időarányos teljesítést. Ennek oka, hogy a 70 éven felüliek szemétdíjára - a törvény módosítása következtében - nem vonatkozik a rezsicsökkentés (ami a tervezéskor még nem volt ismert), ezért a bevétel alacsonyabb mértékben került megtervezésre. Az Önkormányzat a Szentes Városellátó NKft. feladatainak ellátásához önkormányzati támogatással és szolgáltatási szerződés alapján végzett munkáért számlázott összeg kifizetésével járul hozzá. A köztisztasági, belvízrendezési, területfelelősi, Tiszai partfürdő üzemeltetési és a gyepmesteri feladatok ellátásához támogatást biztosít az önkormányzat. A zöldfelületek fenntartását, temetők és ravatalozók üzemeltetését, valamint az utak, hidak és járdák fenntartását és üzemeltetését végzi szolgáltatási szerződés alapján a Városellátó Nkft. Az önkormányzat által nyújtott működési támogatás igénybe vétele az elfogadott üzleti tervhez képest 73,05 %-ra, (2014. májusi önkormányzati rendelet módosítás működési támogatás emelése miatt ténylegesen 68,59 %-ra) teljesült. Ennek oka, hogy a Nkft. működésének finanszírozására az időarányosnál nagyobb mértékben kellett az önkormányzati támogatást igénybe venni. Az egyéb külső megrendelő által végzett szolgáltatások bevétele az időarányos teljesítés alatt maradt, mivel a folyamatban lévő munkák befejezése a II. félévben várható. Összességében azonban az I. féléves bevételek közel időarányosan teljesültek. A ráfordítások közül az anyagjellegű ráfordítások 38,58 %-ra, a személyi jellegű ráfordítások 47,71 %-ra teljesültek. Ebből is látszik, hogy a Nkft. igyekezett a finanszírozási nehézségek miatt a költségeket a lehetőségeken belül csökkenteni. A beszámolási időszakban a Nkft. a feladatokat a lakosság által már megszokott színvonalon igyekezett ellátni, mely tevékenységek rövid értékelését az alábbiak szerint lehet összefoglalni. Utak- hidak- járdák üzemeltetése és fenntartása Az átlagos téli időjárás is okozott burkolati hibákat a város útjain, ezért a kora tavaszi időszakban hideg, majd május hónaptól meleg aszfalt keverékkel 1500 m2 kátyú került megszüntetésre, mely munkák végzése folyamatos. A külterületi földutak rendezését általában
13
lakossági bejelentések alapján alvállalkozó bevonásával kerül megoldásra. Az első félévben több mint 30 000 m2-en történt útrendezés. A Kurca hidakon csak állagmegóvási és karbantartási munkák elvégzésére került sor. A legtöbb feladatot a járdák folyamatos felújítása jelenti. Az első félévben a Somogyi B., Rákóczi, Hétvezér, Báthory, Mentő, Szürszabó, Nyíri, Sáfrán M, Klauzál, Bálint, Dózsa Gy, Csillag, Hunyadi, Klára, Nyár, Kötő, Árpád, Kisér, Gergely, Nagyhegyszéli, Balogh J., Mikecz, Szt. Anna utcákban összesen 1 390 m2 felületen került sor járda felújításra. Folyamatos volt a KRESZ táblák javítása és cseréje, a kilátást és a rálátást akadályozó növényzet visszavágása. Ezen a területen a legtöbb problémát a lakosság által közterületre ültetett gyümölcsfái okozzák, melyek nyesése és visszavágása sok esetben komoly vitát gerjeszt az ingatlan tulajdonos és a munkát végzők között. Május hónap eleje óta folyamatos a burkolat jelek felújító festése. A rendkívül csapadékos időjárás miatt folyamatos az utak padkáinak és rézsűinek kaszálása. A megnövekedett kaszálási gyakoriság miatt a kiadások mérséklésére a Munkaügyi Központon keresztül közcélú foglalkoztatást szervezett a Nkft., melynek kapcsán 4 fős brigád motoros fűkaszával igyekszik biztosítani az utak környezetének megfelelő állapotát. Rendszeres az autóbusz várók környezetének takarítása, a várók karbantartása. Parkfenntartási feladatok A zöldfelületek gondozása a fák és cserjék nyesésével, ápolásával kezdődött, majd a kétnyári és évelő virágágyások kapálásával és gondozásával folytatódott. Május hónapban 30.000 tő egynyári virágpalánta kiültetésére került sor melyek gondozása folyamatosan történik. A tavaszi időszakban elvégzésre került a játszóterek berendezéseinek javítása és karbantartása. A zöldfelületeken már március végétől folyamatos a fűnyírás, melyet 3 nagyteljesítményű fűnyíró géppel és 6 motoros fűkaszával végeznek a Nkft. dolgozói. A gondozási hulladékkomposztáló telepre kerülésével biztosított annak újra hasznosítása. Időben megtörtént a kártevők és károsítók elleni permetezés (levéltetű, aknázómoly, szövőlepke és különböző gombák). A Nkft. szúnyoggyérítést 3 alkalommal, a Katasztrófa Védelem pedig 2 alkalommal végeztetett. Április hónapban 45 újszülött kapott a várostól „Új életfát” és emléktáblát. Május elején 5 000 tő egynyári virágpalánta kiosztása történt meg a Nagymama program keretében. A szökőkutak és díszkutak üzemeltetése és javítása is folyamatos odafigyelést igényelt. A száraz, csapadékmentes időszakokban üzemeltek az automataöntöző rendszerek, biztosítva a gyepfelületek folyamatos megújulását, mely azt is jelenti, hogy az öntözött területeken rendszeresen végezni kellett a fű nyírását. Csapadékvíz csatornák üzemeltetése Az elmúlt évek közmunka programjai és a 2011. évi csatorna felújítási munkáknak köszönhetően a város csapadékvíz elvezető rendszere biztonsággal üzemelt. Különösen igaz volt ez a nyári nagy záporok és esőzések idején. A jelentős csapadék miatt nem kellett sehol sem beavatkozni. A földmedrű csatornák karbantartása az ingatlan tulajdonosok feladata lenne, de ezt sajnos sokan elfelejtik, és emiatt el kellett végezni kisebb beavatkozásokat. A Nagyvölgy csatornán és a Mentettréten telepített átemelő szivattyúk - a rendszeres karbantartásnak köszönhetően biztonságosan üzemelnek. A burkolt csatornák állapotát folyamatosan figyelve a szükséges felújítások elvégzésre kerültek pl.: ilyen jellegű munka elvégezésére került sor a Rákóczi F. utcában, a Dósai és Vörösmarty utcák között.
14
Települési szilárdhulladék közszolgáltatás Szentes Városellátó Nkft. 2014. I. félévében rendben ellátta a települési szilárdhulladék közszolgáltatás vállalt feladatait. A beszámolási időszakban a felgyői hulladékkezelő telepen elhelyezett kommunális hulladék mennyisége a 2013. év azonos időszakához képest kismértékű (50 tonna/félév, azaz 1,3 %) emelkedést mutat, amely alapján megállapítható, hogy vélhetően megállt a korábbi, közel 4 éves folyamatos hulladék mennyiség csökkenési folyamat. A változás volumene nem jelentős, azonban az évről évre emelkedő mértékű lerakási járulék következtében érzékelhetően emeli a tevékenység költségeit. A helyben történő hulladék lerakás megszűnése óta eltelt 4,5 év jelentős többlet futásteljesítményt követelt a hulladékgyűjtő járműparktól, ami az elmúlt fél évben növekvő számú műszaki meghibásodást okozott. A meghibásodások miatti kapacitás kiesést egyre többször kellett kétműszakos hulladékgyűjtési rend alkalmazásával áthidalni, így eddig a kommunális hulladék begyűjtése tekintetében elmaradás nem történt. Nem mondható el ugyanez már a napi rendszerességű zöldhulladék begyűjtésről, mivel a szállítási kapacitás hiány gyakran eredményezett pár napos csúszást. Nem javított a lakossági fizetési morálon a 2013. I. félévében bevezetett átlagosan 23 %-os mértékű rezsicsökkentés. Továbbra is jelentős a lakossági díjfizetési elmaradás (30-60 napos 562 eFt, 60-90 napos 259 eFt, 90-180 napos 3.246 eFt, 180 napon túli 4.045 eFt). A kintlévőségek behajtása 2013. év eleje óta a NAV hatásköre, ami részben pozitív, mert a nem fizetők egy része komolyan veszi az adóhatóság általi fenyegetettséget, ugyanakkor, akiknél nem hajtható be a hátralék ott a behajtás költsége a közszolgáltató veszteségeit növeli. A város fenntartja a 70 éven felüliek díjmentességét, ami 24.511 eFt. Az Nkft. pályázott a rezsicsökkentés ellensúlyozására kiírt pályázaton, de a Kormány részéről ez elutasításra került, ami 39.626 eFt-tal növeli a város veszteségét. A minden év első hónapjaiban valamennyi szentesi háztartásba eljuttatásra kerülő Köztisztasági tájékoztató Füzet segítségével hatékonyan sikerült hirdetni a Szentes-berki Hulladékkezelő Telepen előállított Berki komposztot, valamint az építési-bontási hulladékból előállított aprított kőanyagot. Jelenleg még csak közvetve kapcsolódik a szentesi hulladékgazdálkodási közszolgáltatáshoz a DAREH Társulás keretei között folyamatban levő 3 db helyi, bezárt lerakót érintő rekultivációs kivitelezés, valamint a kialakítás alatt levő regionális hulladékkezelési rendszer. A Rákóczi F. utcai bezárt szeméttelepen már megkezdődött a tényleges rekultivációs munka, a „Termál” és a berki telepeken 1-2 hónapon belül várható a vállalkozó felvonulása. A rekultiváció eredményeként átadásra kerülő 3 db immár rendezett terület fenntartási feladata, így annak költsége várhatóan a tulajdonos Önkormányzatot terheli. Még jelentősebb változást hozhat a jelenleg 2015. II. félévében beindítandó regionális hulladékkezelő rendszer tervezett működési modellje. Mint ahogyan azt a Képviselő-testület már több alkalommal tárgyalta, a DAREH jelenlegi tervei szerint egy központi szolgáltató látja el a közszolgáltatást mind a 84 településen, vélhetően alvállalkozóként bevonva a jelenlegi, jellemzően önkormányzati tulajdonú közszolgáltatókat. Ez azt jelenti, hogy a DAREH központi szolgáltatója köt közszolgáltatási szerződést minden érintett önkormányzattal, illetve köt szolgáltatási szerződést a lakossággal, vállalkozásokkal.
15
Köztisztaság A közterületek takarítását végző MFH- 5000 és K-2000 típusú utcaseprő gép, valamint a kézi takarítók folyamatosan végezték ütemterv szerinti munkájukat. A rendszeres takarítási tevékenység részeként a közmunka programok segítségével plusz takarítási és hulladékmentesítési munka történt rendszeresen a kiemelt városközponti területeken, valamint igény szerint a település külső részein. A települési köztisztaság területén egyre több problémát okoz a szelektív hulladékgyűjtő szigetek körüli szemetelés. Bár ezzel párhuzamosan megfigyelhető a korábbi „kedvelt” illegális hulladéklerakó helyek csekélyebb mértékű szennyezése, azonban semmi esetre sem fogadható el az, hogy kevesek renitens magatartása növekvő mértékben rontja a köztisztaság helyzetét. Sajnos nem jelent segítséget a gyűjtőszigetek esetében a rendelkezésre álló térfigyelő kamera sem. Tiszai partfürdő Jelentősebb fennakadás nélkül kezdődött meg a 2014. évi nyári szezon a tiszai üdülőterület és partfürdőn. A 3 hónapos strandszezonban alvállalkozó igénybe vétele nélkül végezte a partfürdő üzemeltetését a Szentes Városellátó Nkft. Az alvállalkozó nélkül végzett üzemeltetési tevékenység következtében a korábbi évek folyamatos vesztesége a tervek szerint megszüntethető, viszont továbbra sincs a telekbérleti bevételekből forrás jelentősebb fejlesztésekre. Komoly és erőn felüli feladatot jelent a jelentősen elöregedett faállomány szervezett karbantartása, a sok helyen nehezen járható utak karbantartása, valamint a nem hivatalosan létesített ivóvíz hálózat üzemeltetése. Fizetőparkolás A Petőfi Sándor u. – Kossuth tér 5.- Ady Endre u. átépítése megtörtént, ezzel egyidejűleg került átadásra a Kossuth téren 20 db parkolóhely, ami biztosítja a városközpontban a parkolást. Az átalakítás során 23 db parkolóhely szűnt meg a központban, ami a parkolási bevétel tekintetében megközelítőleg éves szinten 500 eFt bevétel kiesést okoz. A városban törvényi rendelkezés alapján július 1-től került bevezetésre a mobilparkolás, ami gyakorlatilag plusz költséget nem jelentett. A rendszer kiépítését, üzemeltetését a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. biztosította, illetve biztosítja. A rendszer használatáért a városnak a mobilparkolási bevétel 10%-át kell fizetni tovább értékesítési díjként. Az üzemeltetőnek két okos telefont kellett vásárolni a parkoló járművek adatlekéréséhez. Folyamatosan cserére kerülnek a városban a fizető parkolás tájékoztató táblák, mivel a nap UV sugárzása jelentős részét tönkretette. A parkolás bevételei és kiadásai az üzleti tervben jóváhagyottaknak megfelelően időarányosan teljesültek. Városi piacok Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 14-én fogadta el a városi piacokról és vásárokról szóló rendeletét. A rendelettel egyidejűleg került előterjesztésre a 20%os díjtételemelésre vonatkozó igény, amit a Képviselő- testület nem fogadott el. A Nkft. a beszámolási időszakban elvégezte az Apponyi téri piacon a bejárati nagykapu teljes felújítását, baleset veszélyessé vált fák visszavágását. A Villogó utcai piacon 25 db elárusító asztal felújítására, és a piac területén lévő nyárfák visszavágására került sor. A mázsaházban korábban elkészült vizesblokk elkészültét követően a konténer WC elszállítása megtörtént.
16
Temető fenntartás A Csongrád Megyei Kormányhivatal Szentesi Járási Hivatala CS-07B/01/2349/2014. számú határozatával engedélyezte a Nkft. számára a temetési szolgáltatási tevékenységet. Az engedély urnaelhelyezésre és a hamvak szórására került megkérésre. A Képviselő-testület 2014. június 30án fogadta el a város új köztemetőkről és temetkezés tevékenységéről szóló rendeletét és ezzel egyidejűleg döntött arról, hogy a NKft. 2013. évi nyeresége terhére 54 db urnafülkét létesítsen, ami kivitelezés alatt áll. Az urnafülkék folyamatosan készülnek, a befejezési határidő 2014. augusztus 31. Állategészségügy, gyepmesteri telep működése Állategészségügyi szempontból fontos a gyepmesteri telep működtetése, ami eb-rendészeti feladatokon túl állategészségi-hatósági feladatokat is ellát (állati minták vizsgálatra küldése, elkobzott – befogott kutyák megfigyelése). Az ATEV Fehérje-feldolgozó Zrt. 2014. II. negyedévtől átlagban 41%-os díjtételemelést hajtott végre (elhullott állatok ártalmatlanítás, konténerbérlet, szállítás), ami jelentősen növelte, illetve növeli a költségeket. A HEROSZ Szentes állatmenhellyel jó az együttműködés, a befogott kóbor kutyák 80%-át 2014. I. félévben 18 db ebet - fogadta örökbe. A gyepmesteri telepen 3 éve nem került sor ebek eloltására. 2014. év tavaszán jelentős halpusztulás volt a Kurcában. A Nkft-nek közel 21 mázsa haltetem átvételéről és megsemmisítéséről kellett gondoskodni. Levélkézbesítés 5 fő levélkézbesítő végzi az önkormányzat, illetve önkormányzati fenntartású intézmények, a Hivatal és a Városellátó Nkft. leveleinek kézbesítését. A beszámolási időszakban összesen 52.346 db levélkézbesítés történt, ebből tértivevényes 12.637 db, sima levél 39.709 db, ebből önkormányzati levél 35.618 db volt, a Nkft. leveleinek száma 16.730 db-ot tett ki. E tevékenység során közvetlen bevétel nem keletkezik, viszont jelentős költség megtakarítást eredményez.
½Szociális ellátások¾ 2014. január 1-jétől az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosítás meg változtatta a pénzbeli ellátások megállapításának eljárási szabályait. A módosítás lényege, hogy összevonásra került az átmeneti segély, a temetési segély, valamint a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás önkormányzati segély néven, melynek keretében továbbra is adható pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek nem minősülő kamatmentes kölcsön is. Az önkormányzati segély megállapításának feltételeit önkormányzati rendeletben kellett szabályozni. Többletfeladatot jelentett az önkormányzati segély esetében a költségvetési törvény azon rendelkezése, hogy a segélyeket továbbra is átmeneti, rendkívüli, valamint temetési segélyként kell nyilvántartani annak ellenére, hogy a szociális törvényben már nincsenek ilyen ellátási formák. A jogszabályváltozás értelmében 2014. január 1-jétől jegyzői hatáskörből a települési önkormányzat képviselő-testületéhez került a méltányossági közgyógyellátás megállapítása.
17
Az öregségi nyugdíjminimum összege - amely a szociális ellátások megállapításának jövedelemhatára is - nem változott, hosszú évek óta 28.500,-Ft. A beszámolási időszakban - az elmúlt évekhez hasonlóan - kiemelt figyelem irányult az aktív korúak segélyezésére, a lakhatással kapcsolatos támogatások megállapítására, valamint a gyermeket nevelő családok minél hatékonyabb segítésére. 2014. év I. félévében is folytatódtak a közfoglalkoztatási programok, amelyek három foglalkoztatási formában valósultak meg: ¾ átmeneti (képzéssel kombinált) közfoglalkoztatás, ¾ hagyományos típusú közfoglalkoztatás ¾ „Téli és egyéb értékteremtő” start mintaprogram. A 2013. évben megkezdett átmeneti közfoglalkoztatási program folytatódott, mely 4 szakaszból épült fel. 2013. év novemberében - a program első szakaszában - 206 fő segédmunkás, 27 fő munkavezetői munkakörben került felvételre. A felvett 233 fő az önkormányzati intézményeknél 1 hónapig dolgozhatott. Ehhez az 1 hónapos munkához a program munkaruhát is biztosított. A munkavállalók többsége a belvizes programban dolgozott és a Városellátóhoz került. Az intézményekben (óvodákban, szociális intézményekben, konyhán, stb.) elsősorban a kertek, udvarok téli előkészítése történt meg, valamint intézményekben nagytakarítást végeztek a foglalkoztatottak. Az átmeneti program második szakaszában - 2013.12.01. napjától képzési program indult - a létszám további 52 fővel bővült, a felvetteknek (összesen 285 főnek) tanulmányokat kellett megkezdeni. A háttér munkában ez azt jelentette, hogy a novemberi létszámból mindenkinek a szerződését módosítani kellett, az újaknak szerződést kellett kötni. Meg kellett szervezni a tanulócsoportokat, elkészíteni a beosztásokat, tájékoztatni az embereket a helyszínekről, kezelni a felmerülő problémákat. A teljes létszámból 90 fő szakmai képzésbe került (20 fő térkő burkoló, 20 fő házi betegápoló, 20 fő hulladék-feldolgozó, 10 fő betonkészítő, 20 fő ECDL számítógépes képzésben vehetett részt), 195 fő pedig alapkompetencia képzésben részesült 8 tanulócsoportban. A képzési szakaszban a munkavezetők is tanultak, ezért szükségessé vált a 7 helyszínen tanuló csoportok ügyeinek intézéséhez, a napi kapcsolattartáshoz, valamint a felmerülő problémák gyors és hatékony kezeléséhez 3 fő felvétele, adminisztrációs munkakörbe. A harmadik szakasz 2014. január 1. napjával indult, újabb 100 fő került felvételre napi 8 órában. Az utolsó szakasz a képzés utáni munka szakasza, ami a többségnek 2014. március 26-tól kezdődött és április 30-val ért véget. A tanfolyamokról visszatértek irányításával rengeteg probléma merült fel. Továbbra is sok volt a hiányzás, a munkaidőt nem töltötték le. A programba felvettek - a tanulási időszakban is - közfoglalkoztatási szerződéssel az önkormányzat alkalmazásában álltak. Az önkormányzat látta el összességében 449 fő munkaszerződésének megkötését, hiányzásainak nyilvántartását, havi elszámolását és a kifizetések jelentését a Járási Munkaügyi Kirendeltségnek, az eszközvásárlásokat, a munka- és védőruházat vásárlását, kiadását a dolgozók részére, leltárba vételét, selejtezését, a szerződések megszüntetését, valamint minden egyéb ügyintézést. Az átmeneti közfoglalkoztatás 2014. április 30. napjával ért véget. A hagyományos típusú, hosszú távú közfoglalkoztatás keretében 12 intézményben, 135 munkakörben, 5 hónapos időtartamban, napi 8 órás munkaidővel kerültek alkalmazásara a
18
munkanélküliek, elsősorban takarítási, kisegítői, parkgondozói és udvarosi feladatok ellátására, adminisztratív munkakörben 14 fő dolgozott. A hagyományos típusú közfoglalkoztatás munkabér- és járulékköltségeinek 100%-át a munkaügyi kirendeltség biztosította. A közfoglalkoztatási bruttó bér 8 órás közfoglalkoztatás esetén havi 77.300.-Ft (nettó 50.632.- Ft), a garantált közfoglalkoztatási bér 99.100.- Ft (nettó 64.910.- Ft). A program 2014.09.30. napjával ér véget. A 2014. évi „Téli és egyéb értékteremtő” start mintaprogram 55 fő alkalmazásával május 16. napjával indult, többek között kerítésépítés, tornaterem kialakítása, fedett kerékpártárolók létrehozása szerepelt a programban. A megvalósításban 25 fő segédmunkás, 24 fő szakmunkás, 2 fő adminisztrátor és 4 fő munkavezető vett részt. A program 2014. október 15-ig tart, 100%-os támogatottságú, anyag- és eszközvásárlásra is biztosít lehetőséget a munkabér- és járulékköltségek 20%-ig. A közfoglalkoztatásra a munkavállalókat változatlanul a Járási Munkaügyi Kirendeltség közvetíti és küldi el foglalkozás-egészségügyi vizsgálatra. Az első félévben 36 fő segélye szűnt meg azért, mert a felajánlott munkalehetőséget nem fogadta el, 39 fő pedig nem teljesítette együttműködési kötelezettségét. A pénzbeli és természetbeni támogatásokat igénybevevők számának alakulása 2014. I. félévében Aktív korú nem foglalkoztatottak foglalkoztatás helyettesítő támogatásra átlagosan 177 fő szerzett jogosultságot. Rendszeres szociális segélyben összességében 62 fő részesült, ebből egészségkárosodott 30 fő, 55 év felettiek rendszeres szociális segélyében részesülő 9 fő, és foglalkoztatási mentesség alapján 23 fő. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság 1214 gyermek, valamint fiatal felnőtt esetében került megállapításra, amellyel a különböző kedvezmények igénybe vételére jogosultak (étkezési térítési díj, tankönyvtámogatás, alanyi jogon járó pénzbeli támogatások). Kiegészítő gyermekvédelmi támogatásra 2 gyermek szerzett jogosultságot. Ebben a támogatási formában azok a gyermekek részesülhetnek, akik gyámság alatt állnak. A támogatás havi összege azonos az öregségi nyugdíjminimum 22 %-val, amely jelenleg 6.270,-Ft. Önkormányzati segéllyel 1222 gyermeket támogatott az önkormányzat ruhanemű, élelmiszer, valamint más szükségletek kielégítésére. Emellett ugyancsak a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás keretében került átvállalásra 335 gyermek napközbeni ellátásának, étkeztetésének költsége. A számadatokba átfedések lehetnek, mivel aki étkezésre kapott támogatást, mellette még pld. ruhanemű, vagy más szükségletek kielégítéséhez is kaphatott segítséget. A felnőttek esetében önkormányzati segély 611 fő részére került megállapításra, szociális kölcsönben 22 fő részesült. Lakásfenntartási támogatást 522 fő kapott. Adósságkezelési támogatással, és az ehhez kapcsolódó lakásfenntartási támogatással 66 esetben segített az önkormányzat.
19
Ápolási díjat méltányosságból hozzátartozóik ápolásáért, gondozásáért átlagosan 53 fő kapott. Temetési segélyben 84 fő részesült, köztemetésre 24 esetben került sor. Méltányosságból megállapított közgyógyellátásra való jogosultság 103 fő részére került megállapításra. A személyes gondoskodást nyújtó intézmények feladatainak teljesítése Szentes Város Önkormányzata az alábbi szociális, valamint gyermekjóléti ellátásokat biztosító intézmények fenntartásáról gondoskodott: ¾ Szentes Város Bölcsődéje ¾ Szentesi Családsegítő Központ ¾ Szentes Város Gondozási Központja ¾ Szentes Város Hajléktalan Segítő Központja ¾ Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon. A szociális, valamint gyermekjóléti intézmények átfogóan biztosították a jogszabályokban előírt alapellátási feladatok ellátását, az intézmények működése folyamatos és zökkenőmentes volt, a költségvetésben jóváhagyott keretek az alapvető feladatellátáshoz a fedezetet biztosították Szentes Város Önkormányzat Bölcsődéje a beszámolási időszakban is 120 férőhellyel működött, a zökkenőmentes feladatellátáshoz a költségvetés a beszámolási időszakban biztosította. A jóváhagyott bevételi és kiadási előirányzatok teljesítése a tervezettnek megfelelően alakult, az év végéig a folyamatos feladatellátás feltételei előreláthatólag pótlólagos önkormányzati támogatás igénybe vétele nélkül biztosítható. Kihasználtság és feltöltöttség alakulása
Ideje
Férőhelyek száma (fő)
Beírt gyermekek létszáma (fő)
2013.
2013.
2014.
I. félév
Bölcsőde kihasználtság TAJ alapú nyilvántartás alapján (fő)
2014.
2013.
I. félév
2014. I. félév
Feltöltöttség 2013.
2014.
I. félév
Január
120
120
98
134
68
94
82%
112%
Február
120
120
97
136
57
108
81%
113%
Március
120
120
108
140
68
102
90%
117%
Április
120
120
118
141
85
108
98%
118%
Május
120
120
120
142
93
120
100% 118%
Június
120
120
112
139
71
117
93%
116%
Átlag
120
120
109
139
74
108
91%
116%
Az előző évhez képest a bölcsőde kihasználtsága növekedett. Ez év első felében 6 fő sajátos nevelési igényű gyermeket fogadott az intézmény, egészséges bölcsődei csoportban, integrálva. Fejlesztésüket a pedagógiai szakszolgálat munkatársai végezték 1 fő gyógypedagógus, 1 fő logopédus és 1 fő szakpszichológus közreműködésével. Kezdeményezésükre nagy sikerrel indult be a „Baba mama” klub. A bölcsőde által biztosított feltételek mellett, áprilistól kezdődően fogadják a pedagógiai szakszolgálat munkatársai az érdeklődő szülőket, gyermekeikkel együtt, 20
közös játékra, mondókázásra, tapasztalatcserére.
alkotó
tevékenységre,
alkalmanként
beszélgetésre,
Játszócsoport kihasználtsága (300,- Ft/óra) Részvétel (fő) Ideje
2013.
Eltöltött idő (óra)
2014.
2013.
2014.
Bevétel (Ft) 2013.
2014.
Január
I. félév 27
20
I. félév 75,5
42,5
I. félév 22 650,12 750,-
Február
28
22
97,5
50,5
29 250,-
15 150,-
Március
24
22
62,0
41,5
18 600,-
12 450,-
Április
11
9
14,5
11,5
4 350,-
3 450,-
Május
20
19
40,0
29,5
12 000,-
8 850,-
Június
11
6
37,0
7,0
11 100,-
2 100,-
121
98
326,5
182,5
97 950,-
54 750,-
Összesen
Időszakos gyermekfelügyelet (370,- Ft/óra) Részvétel (fő)
Ideje
2013.
Eltöltött idő (óra)
2014.
Január
I. félév 2
Február
2013.
2014.
Bevétel (Ft) 2013.
3
I. félév 38,0
24
2
5
12,0
10
Március
0
1
0,0
4
Április
2
3
5,0
17
1 850,-
6 290,-
Május
2
5
10,0
24
3 700,-
8 880,-
Június
3
3
12,5
8
4 625,-
2 960,-
11
20
77,5
87
28 675,-
32 190,-
Összesen
I. félév 14 060,-
2014.
4 440,-
8 880,3 700,1 480,-
Játszócsoport kihasználtsága 2014.évben (300,- Ft/óra) Ideje Január Február Március Április Május Június Összesen
Részvétel (fő) 20 22 22 9 19 6 98
Eltöltött idő (óra) 42,5 50,5 41,5 11,5 29,5 7,0 182,5
Bevétel (Ft) 12 750,15 150,12 450,3 450,8 850,2 100,54 750,-
Családi napközi számára étkezés biztosítása 700,- Ft/fő/nap (nyersanyag:360,- Ft Áfa:95,-. Ft rezsi:250,- Ft) Ideje Május Június Összesen
Igénybevétel (fő) 6
Étkezések száma 106
Bevétel (Ft) 74 200,-
6
112
78 400,-
6
218
152 600,-
21
A „Téli és egyéb értékteremtő„ start mintaprogram keretében lehetősége nyílt az intézménynek • dolgozók részére, öltözőszekrények létesítésére, • a Kísér utca felől, új kerítés létrehozásának folytatására, • fedett kerékpártároló bővítésére. Egy szülő a munkahelyén pályázatot nyújtott be a bölcsőde környezetének zöldebbé tétele céljából, melynek eredményeként 70 000,- Ft bevételhez jutott az intézmény, ami lehetővé tette az ablakokba virágosládák elhelyezését, valamint a bölcsőde bejárata mellett virágok kiültetését. A Szentesi Családsegítő Központ személyes gondoskodást nyújtó szociális, és gyermekvédelmi alapellátásokat biztosító intézmény, mely ezen túlmenően, alaptevékenységként szabadidős szolgáltatásokat és ifjúságvédelmi feladatokat is ellát. Működési területe Szentes város közigazgatási területe, ezen túl a CSÁO Makó Város Önkormányzata részére 3 fő ellátásának feltételeit biztosítja. Alapfeladatai az alábbiak: -
Gyermekjóléti Szolgálat (ellátja a megyei módszertani feladatokat is), Családsegítő Szolgálat, Tanyagondnoki Szolgálat (4 körzetben), Családok Átmeneti Otthona (33 férőhelyen 8 család), Gyermekek Átmeneti Otthona, (23 férőhely), Helyettes szülői hálózat, (3 családnál, 8 férőhely), Szentes Városi Üdülőtábor, Közösségi tér + Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.
Az intézmény tevékenységének, illetve a költségvetésének 2014 I. félévi értékeléseként elmondható, hogy a működés anyagi feltételei biztosítottak voltak, a főbb költségvetési adatok teljesítése az időarányost megközelítően alakult. Szigligeten a forgalom az előző évihez hasonló volt, jelentősebb emelkedés a kiszámlázott szolgáltatások értékénél mutatkozik, melynek legjellemzőbb oka azonban nem a forgalomnövekedés, hanem a későbbi időpontban teljesülő szolgáltatásokra fizetett előleg összegének emelkedése. A CSÁO és a GYÁO esetében a térítési díjból származó bevételek időarányosnak mondhatók, ami a jelentősen megszigorított díjfizetési kötelezettség érvényesítésével kapcsolatos intézkedéssel volt elérhető. 2014. január 1-jétől a Hódmezővásárhelyi Kistérségi Társulás az évek óta tartó feladat ellátási szerződést nem hosszabbította meg, így a GYÁO-ban megszűnt a vásárhelyi gyermekek ellátása, illetve az ehhez tartozó bevételi lehetőség is. A kiadások tekintetében az időarányostól való lemaradás az élelmezési kiadásokra tervezett előirányzatok felhasználásában tapasztalható, mivel a kiadások nagyobb része a II. félévben várható, tekintettel arra, hogy a Szigligeti Üdülő forgalma, és az ahhoz kapcsolódó kiadások jelentős része ezen időszakban jelentkeznek. Az I. féléves felhasználási adatokat elemezve megállapítható, hogy a működés zavartalansága pótlólagos önkormányzati támogatás igénylése nélkül az év második felében is biztosítható lesz. Felújítási és felhalmozási körbe tartozó munkálatokat 2014. évre nem tervezett az intézmény. Kihasználva a közmunka-program adta lehetőségeket a GYÁO-ban és a CSÁO-ban tisztasági festések történtek, a központi épület udvarán fedett gépkocsi tároló, továbbá a GYÁO területén fedett foglalkoztató terasz került kialakításra.
22
Az Önkormányzat által benyújtott pályázatok eredményeként a Tanyagondnoki szolgálat fejlesztésére összesen 22.000 eFt-ot sikerült fordítani. Gyermekjóléti szolgáltatás által gondozott gyermekek számának alakulása Június 30-án Védelembe Időszak Felvett esetek Lezárt esetek gondozott esetek vett esetek 2010. I. 87 családból 66 családból 241 családból 24 családból félévben 106 gyermek 96 gyermek 358 gyermek 46 gyermek 2011. I. 49 családból 32 családból 235 családból 38 családból félévben 64 gyermek 45 gyermek 326 gyermek 60 gyermek 2012. I. 54 családból 49 családból 206 családból 42 családból félévben 89 gyermek 66 gyermek 340 gyermek 73 gyermek 2013. I. 55 családból 38 családból 182 családból 31 családból félévben 86 gyermek 57 gyermek 327 gyermek 57 gyermek 2014. I. 42családból 46családból 171családból 41családból félévben 66gyermek 74gyermek 326 gyermek 73gyermek A kezelt problémák jellegét tekintve egyre inkább olyan esetek, melyek nem a pszichológiai tanácsadás kategóriájába tartoznak, hanem a terápiás megsegítést igénylik. Sajnos a tanítási év végén, a Pedagógiai Szakszolgálat nyári zárva tartása miatt sok olyan eset jelentkezett, akiknél csak „tűzoltást” tudtak végezni a munkatársak. Sok a lelki sérült gyermek, kezelésük nehézkes és a szociális szakemberek számára is megrendítő. Szintén sok a válófélben, vagy élettársi kapcsolat megszakításában lévő felnőtt, és ezzel együtt azon gyermekek száma is magas, akik az ilyen esetekben jellemző „belháborút” kell, hogy naponta megéljék. Sokszor a szülők a gyermeket felhasználva, befolyásolva próbálják irányítani a különválást. A bíróság is egyre több alkalommal kér szakmai véleményt, iratot az intézménytől. A beszámolási időszakban több alkalommal kellett krízishelyzetet ellátnia a szolgálatnak, családi konfliktus, verekedés okán és egyben hatósági intézkedést kezdeményezni (családi drogfogyasztás, szülő-gyermek elmérgesedett kapcsolat). A félév során kétszer kellett a gyermekjóléti szolgálatnak mentőt hívni tudatmódosító szer használata miatt (mindezt kiskorúval kapcsolatban). Pályázati források szűkössége miatt ebben az évben csak 20 (a korábbi 40-el szemben) szociálisan hátrányos helyzetű gyermek szigligeti táboroztatását lehetett megoldani, és azt is teljesen átalakított (kiadáscsökkentett) programmal. Az utazáshoz sem tud az intézmény buszt bérelni, és a látnivalókat is csak részben tudja bemutatni a gyermekeknek. A rászorultak részére nagyon sok ruhaadomány érkezik, melyeknek válogatását, raktározását egyre nehezebben tudja az intézmény megoldani. A családsegítés klienseinek és forgalmi adatainak alakulása ÉV 2010. I félév 2011. I félév 2012. I félév 2013. I. félév 2014. I. félév
Kliens szám 673 697 686 631 544
Forgalmi adatok 1756 1807 2167 1844 1689
A biztosított szolgáltatások köre, a megjelenő igényekhez igazodva, továbbra is az általános szociális, életviteli és mentális tanácsadás, az ügyintézésben való segítségnyújtás, illetve a 23
speciális szolgáltatások, mint a mediáció, egyéni és párterápia, adósságkezelési szolgáltatás, vagy munkaügyi, illetve jogi tanácsadás. A szolgálat által bonyolított forgalom és kliens szám kis mértékben csökkent, ami annak a következménye, hogy míg a korábbi években tudott az intézmény szárazélelmiszer adományokat osztani, az idei évben nem kapott ilyen jellegű felajánlásokat. A népkonyha forgalmi adatai Kiosztott adagok Működési napok ÉV száma összesen száma 1260 126 2012. I félév 1240 124 2013. I félév 1250 125 2014. I félév A napi 10 adag étel minden munkanapon kiosztásra került. Nagy segítséget jelentett a krízis helyzetben lévő ügyfelek ellátásában, az hogy azonnal meleg ételt tudott számukra az intézmény biztosítani, akár hosszabb időtartamra is, míg jövedelemhez, vagy valamely más szociális ellátáshoz segítették őket a családgondozók. A tanyagondnoki szolgáltatásban ellátottak számának és a találkozások gyakoriságának összehasonlító adatai ÉV Kliens szám Forgalom (fő) (találkozás) 357 3123 2011. I félév 352 3051 2012. I. félév 362 3422 2013. I félév 357 3402 2014. I félév A szakmai munka során az idei évben több alkalommal fordult a szolgálat a Gyámhivatalhoz, idős, egyedül álló emberek gondnokságának kezdeményezése ügyében, illetve előfordult, hogy a tanyagondnoknak rendőri segítséget, majd mentőt kellett hívni az ellátott életének megmentése érdekében. A Gyermekek Átmeneti Otthonában a beszámolási időszakban az összes ellátotti létszám 46 fő (melyből 31 fő gyermek és 15 fő felnőtt) a gondozási napok száma 2861 nap volt. A férőhelyek kihasználtságát tekintve csökkenés tapasztalható. Ez a kigondozott családok számában történő emelkedésnek, valamint a beköltöző családok kevés gyermekszámának tudható be (egyre inkább jellemzőbbé válik az egy-, maximum két gyermekes édesanyák száma). Az ellátási mutatók alakulása Mutató Összes ellátott személy Ebből
Felvett új családok száma Kigondozott családok száma
10 család 8 család
2013. I. félév 41 fő 14 fő 27 fő 14 család + 3 gyermek 7 család + 1 gyermek 7 család + 1 gyermek
Lakószobák kihasználtsága Férőhelyek kihasználtsága Egy napra jutó átlag
95,79 % 82,61 % 19,00 fő
98,25 % 79,29 % 18,24 fő
felnőtt gyermek
Összes ellátott család
2012. I. félév 43 fő 13 fő 30 fő 14 család
24
2014. I. félév 46 fő 15 fő 31 fő 15 család + 3 gyermek 8 család + 2 gyermek 11 család + 2 gyermek 79,83 % 68,72 % 15,81 fő
A Családok Átmeneti Otthonában 2014. I. félévében az összes gondozási napok száma 4457 nap volt. Mutató Összes ellátott személy Ebből
felnőtt gyermek
Összes ellátott család Felvett új családok száma Kigondozott családok száma
2011. I. félév 41 fő 22 fő 19 fő 11 család 3 család 3 család
2012. I. félév 39 fő 21 fő 18 fő 11 család 2 család 3 család
2013. I. félév 48 fő 25 fő 23 fő 13 család 5 család 6 család
2014. I. félév 42 fő 23 fő 19 fő 13 család 6 család 5 család
Lakószobák kihasználtsága
91 %
92 %
86%
91,6 %
Férőhelyek kihasználtsága
84 %
84,7%
77.04%
74,7 %
27,98 fő/nap
25,4 fő/nap
24,6 fő/nap
Egy napra jutó átlag
27,6 fő/nap
A Makó Város Önkormányzatával kötött ellátási szerződés alapján 2014. június 19.-én beköltözött egy makói anyuka egy gyermeke az intézménybe. Különösen nagy eredménynek számít, hogy az intézmény összes munkaképes lakóját sikerült visszavezetni a munkaerőpiacra. A Szigligeti Üdülőben a 2014. évi turisztikai szezon tervezése és szervezése kapcsán több alternatívát vizsgált meg az intézmény, illetve egyeztetések folytattak a szervező partnerekkel az ifjúsági vendégforgalom növelése érdekében. Szükségessé tette ezt az ifjúsági turizmus átalakulása, az erdei iskolák megszűnése, az osztálykirándulások, nyári táborok drasztikus csökkenése. Ennek okait vizsgálva megállapítható, hogy az ez irányú motiváltságot jelentősen befolyásolja a családok szűkülő anyagi forrása, az Erzsébet program által szinte teljes egészében finanszírozott Erzsébet táborok által kínált programok. Ezt a tényt alapul véve külföldi ifjúsági és diákcsoportok fogadására, csereüdültetésre került sor ajánlat tételre, kihasználva a Hévíz Airport közelségét, azonban a tábor által biztosított infrastruktúra jelenlegi állapota miatt egyelőre a szervező partnerek másik ifjúsági szálláshellyel szerződtek. A forgalmi adatok alakulása Forgalmi adatok: 2013. 06. 30-ig Vendégek száma
2014.06.30-ig
442
427
1387 4.722.785 Ft
1338 5.603.278 Ft
Elkészített reggeli adagszáma:
935
972
Elkészített ebéd adagszáma:
294
475
Elkészített vacsora adagszáma:
1231
1058
91
99
Vendégéjszaka száma Kiszámlázott szolgáltatások br. értéke
Nyersanyagnorma felhasználás %-ban
A táblázat adatai alapján megállapítható, hogy a forgalom az előző évihez hasonlóan alakult. Jelentősebb emelkedés a kiszámlázott szolgáltatások értékénél mutatkozik, ennek legjellemzőbb oka a későbbi időpontban teljesülő szolgáltatásokra fizetett előleg összegének emelkedése. A beszámolási időszak végéig teljesített megrendeléseket és a turisztikai szezon egészére vetített foglalásokat vizsgálva megállapítható, hogy az előző évi vendégforgalmat és az ehhez kapcsolódó bevételeket ebben az évben is realizálni tudja a Szigligeti Üdülő.
25
A Dózsa-ház Közösségi tér továbbra is nyitott házként működött, azaz a civil szerveztek és önszerveződő csoportok előzetes egyeztetést és szerződéskötést követően ingyenesen használhatták az épületet és annak berendezéseit. Jelentősebb programok voltak az elmúlt félévben a Vetőmag börze, a Történelmi tájékozódási verseny,a Szentesi Kulturális nap, a Közbiztonsági nap, a Nemzetközi Drogmentes Nap, a Fiatal önkéntesek napja, a Civil nap, a CIC konferencia,a Gyermekrendezvények, a Családi napok, a Fényünnep.
Forgalom és Tanácsadás 2014. 1. félév Január
Február
Március
Április
Május
Június
Forgalom
2111
2007
1673
1475
1925
1815
Tanácsadás
186
104
96
82
162
158
A Gondozási Központ mértéktartóan tervezett költségvetése biztosította az alapszolgáltatási feladatok teljesítésének feltételeit. Az év első felében nagyobb volumenű váratlan kiadás nem volt. A gépjárművek karbantartása megoldható volt, azonban a folyamatos karbantartás ellenére egyre gyakoribbak a kisebb-nagyobb meghibásodások. Továbbra is gondot okoz a foglalkoztatásra, szakmai programokra fordítható források minimális összegéből az igények szerinti teljesítés.
26
Ellátotti létszámok alakulása Ellátást igénylők létszáma Idősek nappali ellátása (étkezéssel) Demens nappali ellátás Pszichiátriai betegek nappali ellátása Fogyatékkal élők nappali ellátása Házi segítségnyújtás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Szociális étkeztetés Közösségi pszichiátriai ellátás
2011. év 06.30. 156 fő
2012. év 06.30. 144 fő
36 fő 20 fő 83 fő 54 fő 264 fő 41 fő 654 fő
Összesen:
32 fő 21 fő 123 fő 54 fő 259 fő 46 fő
2013. év 06.30. 135 fő 12 fő 34 fő 20 fő 141 fő 64 fő 260 fő 45 fő
2014. év 06.30. 126 fő 8 fő 34 fő 20 fő 69 fő 64 fő 260 fő 42 fő
679 fő
711 fő
623 fő
Szolgáltatást igénylők átlaglétszáma (kötött támogatás alapja) Idősek nappali ellátása (étkezéssel) Demens nappali ellátás Pszichiátriai betegek nappali ellátása Fogyatékkal élők nappali ellátása Házi segítségnyújtás Szociális étkeztetés Összesen:
2014. év 06. 30.-án 98 fő 8 fő 30 fő 19 fő 49 fő 224 fő 428 fő
A szociális étkeztetést igénybe vevők száma az elmúlt év végétől folyamatosan csökkent, melynek oka egyrészt az ellátottak elhalálozása, másrészt többen kifogásolták az ételek minőségét (az ellátottak igényei és a közétkeztetési előírások nincsenek összhangban) ezért visszamondták a szolgáltatást. Több helyi szolgáltató is van a városban, ahol több menüből lehet választani és nem lényegesen drágább az egy napi komplett ebéd ára. Az adatokban ez év májusától kisebb emelkedés figyelhető meg, mivel az ellátottak észrevételeit a szolgáltató igyekezett figyelembe venni, a javasolt változtatásokat az étlap összeállításában végrehajtani. A közösségi pszichiátriai ellátás pályázati forrásból finanszírozott szolgáltatási forma. Az ellátottak száma stabil. Az NRSZH (Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal) értesítője szerint a finanszírozási időszak 2015. december 31-ig meghosszabbításra került. A Pszichiátriai Ápolóotthon kitagolási programja során szoros szakmai együttműködést alakított ki a két intézmény. A beszámolási időszakban számos szakmai műhely, esetmegbeszélés, kulturális és sportprogram szervezése történt közösen. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás részben pályázati források igénybevételével történik, melynek mértéke messze alul marad a tényleges kiadásoktól. A jelzések száma egyenletes tendenciát mutat. Az első félévben a riasztások száma 192 db volt. Továbbra is az egyik legnépszerűbb ellátási forma. A várakozók száma jelenleg 9 fő. A várakozási idő az ellátás igénybevételére 1-2 hónap. A 2013. év májusában indult a 10 készülékre vonatkozó HURO/HELP pályázat fenntartási időszaka, ami optimálisan működik, a monitorozása folyamatos, az elmúlt időszakban 10 fős delegáció értékelte a projekt eredményeit. Fogyatékkal élők nappali ellátása állandó ellátotti létszámmal folyamatos volt. A szolgáltatás részét képezi a klubba történő be- és hazaszállítás megszervezésének segítése. A szakmai programban leírtak szerint - éves, havi, heti terv alapján - történt az ellátottak foglalkoztatása, segítése.
27
A városi rendezvényeken nagy sikerrel szerepelnek ellátottak (városismereti vetélkedő, akadályverseny, bűnmegelőzési ismeretek). Házi segítségnyújtással az intézmény az ellátottak otthonában nyújtott szolgáltatást, ami igen keresett szolgáltatási forma. Átmeneti jelleggel is igénylik a hozzátartozók (pl. kórházi ellátás utáni felépülési időszakban), de a tartós ellátás a leginkább a jellemző. Több klienshez naponta kétszer is járnak a gondozónők, azonban ezt a feladat finanszírozása során nem lehet figyelembe venni. Az ellátottak közel negyede napi 3 vagy még több gondozási óra szükséglettel rendelkezik. Problémát jelent, hogy jogszabályi változás miatt csak az ellátott otthonában végzett tevékenységért lehet térítési díjat számlázni, azonban sok az időigényes házon kívül tevékenység is (pl. gyógyszer íratása, kiváltása, bevásárlás, közszolgáltatóknál ügyintézés). Pszichiátriai nappali ellátás kihasználtsága folyamatosan magasabb, mint a működési engedélyben meghatározott létszám. A szakmaközi együttműködés nagyon fontos az ellátottak érdekében, ezért szoros a kapcsolattartás a társintézmények között (Pszichiátriai Ideggondozó, Kórház, Családsegítő Központ) mely révén új ellátási igények kerülnek az intézmény látókörébe. Az ellátottak munkavállalási esélyeinek növelése nagy prioritást élvez a szakmai munka során, szerencsére a városban több olyan foglalkoztató működik, ahol megváltozott munkaképességűek részére kínálnak munkát. Idősek nappali ellátásán belül jellemző tendencia, hogy egyre több adóssággal terhelt személy kéri felvételét a nappali ellátásba, elsősorban egészségügyi állapota és szociális helyzete miatt, viszont az intézményi térítési díj megfizetése sok esetben nem biztosított, több ellátott él a méltánylás lehetőségével. A demens nappali ellátás működése folyamatos, azonban az ellátottak fluktuációja igen magas, nehézséget jelent a szakorvosi vizsgálatok időbeni elhúzódása. Több hónapot is igénybe vesz, amíg megfelelő szakorvosi igazolással rendelkezik az ellátott, hogy ezt az ellátási formát igénybe vehesse. Az intézmény a jóváhagyott költségvetési keretek időarányoshoz közelítő teljesítésével biztosította a fenti feladatok folyamatos ellátását. A bevételek egyes rovat csoportjánál megmutatkozó 50 % alatti teljesítés az ellátotti létszám csökkenéséből adódik. A szociális étkezéshez kapcsolódó térítési díjak esetében az előző évben elindult ellátotti létszám csökkenés hatása markánsabban érzékelhető, bár a félévkor tapasztalt enyhe növekedés valószínűsíthetően nem lesz tartós az új közétkeztetési előírások miatt. Az önkormányzati támogatás igénybe vétele megfelel az időarányosnak. A kiadási előirányzatok felhasználása szóródást mutat, ami a közfoglalkoztatottak költségeinek, illetve a bérkompenzáció, továbbá az ágazati bérpótlék fedezetének a utólagos átvezetésével, illetve az áremelkedés hatásával magyarázható. A közüzemi díjakra tervezett költségvetési keretek felhasználásában az idény szerűség mutatkozik meg. Az év végéig a jóváhagyott előirányzatok biztosítják a felmerülő költségek fedezetét. A Hajléktalan Segítő Központ az alapító okiratában foglaltak szerint biztosította az étkezés igénybe vételének a lehetőségét azoknak a szociálisan rászorultaknak, akik önmaguknak tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek legalább napi egyszeri meleg étkezésről gondoskodni. A népkonyha kihasználtsága a beszámolási időszakban 100 %-os volt.
28
A nappali melegedő elsősorban a hajléktalan személyeknek nyújtott nappali tartózkodására lehetőséget, melynek keretében a közösségi együttlétre, a pihenésre, a személyi tisztálkodásra, a személyes ruházat tisztítására, az étel melegítésére, tálalására és elfogyasztására adott alkalmat. . A kötelezően előírt feladatokon túl segített az intézmény iratpótlásban, munkahelykeresésben, személyi higiéné betartásában, stb. A nappali melegedő kihasználtsága 100%-os (30fő/nap) volt. A hajléktalanok éjjeli menedékhelye (ingyenes) és átmeneti szállása (térítésköteles) az önellátásra képes hajléktalan személyek éjszakai pihenésére vagy tartózkodására szolgáló intézmény. A hajléktalanok átmeneti szállása biztosította az éjszakai pihenésre, a személyi tisztálkodásra, az étel melegítésére, étkezésre, a betegek elkülönítésére, a közösségi együttlétre szolgáló helyiségeket. A kötelező feladatokon túl kenyérosztás, a betegek szakrendelésre történő beszállítása, elkísérése, a gyógyszerszedők gyógyszereinek biztonságos tárolása és rendeltetésszerű kiadása, vérnyomásmérés, hajnyírás, kapcsolattartás bv. intézetbe került lakókkal, elsősegélynyújtás, iratpótlás és hivatali ügyek intézésének segítése, szabadidő hasznos eltöltésére házi könyvtár (adomány könyvekből) működtetése is feladatát képezte az intézménynek. Az éjjeli menedékhely kihasználtsága a beszámolási időszakban 90%-os volt. Az adatokból megállapítható, hogy az ellátotti létszámban megszűnt a mérvadó különbség a nyári és téli hónapokban ellátást kérők számában. Kijelenthető az a tény, hogy az ellátást időjárástól függetlenül egész évben 100% körüli kihasználtsággal igénylik. Ennek oka, hogy egyre kevesebb a nyári „bentlakásos” alkalmi munka, egyre kevesebb a szívességi lakáshasználat. A reintegrációt nehezíti, hogy nincs rendszeres munkabér, amiből albérlet bérlése, vagy önálló lakás biztosítása lehetséges lenne. Az átmeneti szálló az első félévben 85%-os kihasználtsággal működött. Az átlag ellátotti szám 25 fő (83%) volt. Ebben az ellátási formában, egyre nagyobb problémát jelent az ellátottaknak a térítési díjak kifizetése. Jelenleg folyik az éjjeli menedék korszerűsítése és bővítése a TIOP-3.4.2-11/1-2012-0111 jelű projekt keretein belül. A befejezett beruházás nem csak minőségi javulást hoz majd az éjjeli menedékkel kapcsolatban, hanem férőhelybővülést is eredményez. Az intézmény a fegyelmezett gazdálkodás megvalósítása érdekében nagy figyelmet fordított a térítési díjak következetes és szigorú beszedésére. A térítési díj bevétel teljesítése megfelelően alakult, bár a beszámolási időszak végén a hátralék összege 211.508,-Ft volt, ami az előző év azonos időszakához képest több mint a felére csökkent. Az intézmény költségvetési kiadásai az év folyamán csak a legszükségesebb szolgáltatások és beszerzések teljesítésére korlátozódtak. A beszámolási időszakban az ellátások működtetése folyamatos volt, a szűkös költségvetési keretek a zökkenőmentes üzemelést érzékelhetően nem akadályozták. A rezsi kiadásokon túli „egyéb dologi” kiadások előirányzata évek óta nagyon alacsony, valamint az első félévben több terven felüli problémát kellett megoldani (a szennyvízelvezetéssel folyamatos problémák adódnak, dugulás elhárítás, szivattyú csere, munkaruházat biztosítása az intézmény dolgozói részére, a gépkocsi műszaki vizsgáztatása, olajcseréje, javítási költsége, az épület fűtési rendszerének működése során is több váratlan probléma megoldása), melyek költségei a költségvetést terhelték. Ezért II. félévi várható
29
kiadások teljesítése a saját hatáskörű intézkedések megtételét követően pótelőirányzat biztosítását teheti szükségessé. A Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon működésében, gazdálkodásában, feladatellátásában az előző év zárásához viszonyítva alapvető, meghatározó változás nem történt. A 2014. I. félévi feladatellátás pénzügyi háttere folyamatosan biztosított volt, a szakmai és egyéb jogszabályokban előírt minimum feltételek teljesítésre a fedezet rendelkezésre állt. Az év hátralévő részében a gazdálkodás stabilitásának megtartása érdekében továbbra is fontos feladat a kiadások mérséklése, az ésszerű takarékoskodás, az odafigyelő óvatos gazdálkodás elveinek betartsa, a bevételek határidőben történő beszedése. Az intézmény szakmai feladatainak ellátása kapcsán megállapítható, hogy a városban és a térségében egyre több az egyedül élő idős ember, akinek hozzátartozója távol került családjától. Ezen időskorúak mentálisan is sérültek, nehezen tudják feldolgozni, hogy idős korukra támasz nélkül maradtak. Az intézmény próbálja a hiányzó támasz szerepét betölteni, így segíti lakóit a mindennapok nehézségeiben, levéve az ellátás terheit a családról. A beszámolási időszak nyitó ellátotti létszáma 131 fő volt, az intézménybe az év eltelt időszakában 18 fő új ellátott került felvételre (Szentes 7 fő, Derekegyház 2 fő, Nagymágocs 3 fő, Szegvár 1 fő, Hódmezővásárhely 1 fő, Szeged 1 fő, Budapest 1 fő, Nagytőke 1 fő, Mezőhegyes 1 fő). Az ellátottak súlyos egészségügyi problémákkal - gyakran végstádiumban - kerültek felvételre, így nagy volt a halandóság és a fluktuáció. Az első félévben elhunyt 12 fő, 2 fő határozott idejű elhelyezése lejárt, 2 fő –házaspár- családi okok miatt megszüntette az intézményi jogviszonyát, 1 főnek szakápolásra volt szüksége (állapota miatt infúziós kezelésre szorult) amit csak a Kórház Ápolási osztályán tudtak biztosítani, ahová azonban szociális intézményben ellátott nem vehető fel. Záró ellátotti létszám június 30-án 132 fő volt. 2014. évi átlaglétszám alakulása Átlaglétszám ellátási formánként
Hónap
Engedélyezett létszám
Demens
Hagyományos
Intézményi havi átlaglétszám
Január
132
13,52
116,96
130,48
Február
132
16,21
115,68
131,89
Március
132
17,52
115,80
133,32
Április
132
20
112,03
132,03
Május
132
20,06
111,54
Június
132
19,37
112,00
131,60 131,37
A férőhely kihasználtság 99,83 %-os volt. A beszámolási időszakban 36 db új felvételi kérelem érkezett (Szentes 28, Nagymágocs 3, Mindszent 1, Magyartés 1, Szelevény 1, Orosháza 1, Bordány 1), sürgős várakozó 30 fő, normál várakozó 6 fő volt. Az előgondozásokat az intézmény minden esetben elvégezte, melyből 1 esetben került elutasításra a kérelmező akut gyógyintézeti kezelés szükségessége miatt. Az elutasított kérelmező fellebbezést nem nyújtott be. Az első félévben az átlagos várakozási idő 62 nap volt.
30
Az ellátottak és a várakozók önellátási igényének alakulása lakók (132 fő) várakozók (32 fő)
Önellátásra képes, felügyeletet igényel 46 fő 7 fő
Önellátásra részben képes, segítséget igényel 68 fő 12 fő
Önellátásra képtelen 18 fő 17 fő
Az ellátottak a félév során 858 háziorvosi, 71 pszichiáter szakorvosi vizitet vettek igénybe. A vizitszámok alapján megállapítható, hogy az ellátottakat átlagosan havonta egyszer megvizsgálta a háziorvos. Ezen felül az orvos feladata a havi rendszeres gyógyszerek felírása, beutalók, közgyógyigazolvány és egyéb (ORSZI felülvizsgálat) adatlapok kitöltése. A szakrendelésekre és a vizsgálatokra a betegszállító, illetve az intézmény gépkocsija szállította az ellátottakat. A szakrendelésekre minden esetben kísérő személyzetet biztosított az intézmény, ehhez nagy segítséget jelentett a közfoglalkoztatás. A vérvétel szakápolási feladat, de a feladatot saját dolgozók végezték a lakók és a betegszállító kímélése érdekében. Szakrendelések igénybevétele
Egyéb vizsgálatok igénybevétele
A szakrendeléseken és egyéb vizsgálatokon kívül 366 napot vettek igénybe kórházi osztályon ellátást a lakók. Ennek legnagyobb része belgyógyászat, krónikus belgyógyászat igénybevétele volt a szakápolási feladatok (infusio adás) miatt.
31
A Képviselő-testület határozata alapján a szakápolási tevékenység engedélyeztetési eljárása megkezdődött. A szakmai minimumfeltételekhez szükséges eszközök beszerzése megtörtént. Előre láthatólag szeptember hónaptól vezethető be az új szakápolási tevékenység. Az intézmény gyakorlati helyet biztosított képző intézményeknek - többek közt a SZEFI, a BRMKK szociális gondozó hallgatói, OKJ képzésben résztvevő ápolók részére, valamint a Boros Sámuel Szakközépiskola - egészségügyi képzésében résztvevő hallgatók nyári gyakorlatára. A KLIK által szervezett Házi betegápoló képzésre is az intézmény biztosított helyet, ahol 20 fő közfoglalkoztatott szerzett képesítést. Júniusban 13 fő diák töltötte az 50 órás önkéntes munkáját az intézményben, mellyel sokat segítettek a lakók ellátásában a nyári szabadságok idején. Az intézmény által beadott TÁMOP 5.3.1-B-2-12/2 pályázat befogadásra került, kedvező elbírálás esetén 2 fő roma származású szociális gondozó foglalkoztatásának támogatása valósulhatna meg 12 hónap időtartamban. A projekt a beszámolási időszakban még nem került elbírásásra. Az ellátottak részére a félév során 2 alkalommal került sor lakógyűlés megszervezésére, ami aktuális témákban tájékoztatást adott, valamint a felmerülő problémák, konfliktusok megoldását célozta. Havonta változatos rendezvények szervezésével tették színesebbé lakóik intézményi életét.
½ Köznevelés ¾ Az önkormányzat az óvodai nevelés feladatát a 2013/2014. nevelési évben változatlan formában továbbra is két óvodai körzetben látta el. A Szentesi Felsőpárti Óvoda szentesi tagóvodái a beiratkozások után 2014/2015-ös évben 100%-osan feltöltöttek, kivéve a dr. Mátéffy F. u-i és a nagytőkei tagóvodákat. Az Óvoda 20 csoporttal működött a 2013/2014-es nevelési évben. Az új nevelési évben a csoportelosztásnál a törvény előírásai érvényesültek, így ahol volt 20 olyan gyermek, aki december 31-ig betölti a harmadik életévét, akkor homogén csoport indul, ahol nem, ott vegyes életkorú gyermekek alkotják a csoportot. Eperjesen a drasztikus gyermeklétszám csökkenése miatt 2014. augusztus 31-én bezárt az óvoda. A gyermekek 2014. június 13-ig jártak óvodába, a dolgozók felmentési idejüket töltik. 2013. szeptembertől kezdődően 2014. május 31-ig a nagytőkei tagóvodában lévő sajátos nevelési igényű gyermekeket nem látta el az utazó gyógypedagógiai szolgálat. Így tavasszal egy fő SNI gyermek átkerült a Rákóczi óvodába, hogy megkaphassa az ellátást. Az óvodákban - de különösen a Rákóczi F. utcai Óvodában - megnövekedett az SNI gyermekek száma, ellátásuk biztosított a saját gyógypedagógus által. Minden óvodai csoportban biztosítva volt a 2 fő óvodapedagógus és egy dajka, 2013. év szeptemberétől 4 pedagógia asszisztens segíti az óvodapedagógusokat, akik stabil keretek között végezhették munkájukat. A szakmai munkát a folyamatos megújulás jellemezte. Tavasszal „A tanulás tanítása óvodapedagógusoknak” c. egész napos továbbképzést szerveztek, valamint munkaközösségi foglalkozásaik is a szakmai megújulás jegyében zajlottak.
32
A szülői értekezleteket a meghatározott rendben, évi négy alkalommal tartották meg. A közmunka programot kihasználva oldották meg a helyettesítéseket. Nagy segítséget jelentett számukra, hogy a Képviselő-testület a nem kötelező 4 pedagógiai asszisztens alkalmazását engedélyezte. Úszásoktatásra és tornázni többnyire egy délutános óvónő és a pedagógiai asszisztens kísérte a gyerekeket. Az Egységes Pedagógiai Szolgálat fejlesztő pedagógusai és logopédusai látták el az óvodákban a rászoruló gyermekeket. Utazó szurdopedagógus és tiflopedagógus foglalkozott egy rászoruló gyermekkel ebben a tanévben. A nagycsoportosok eredményesen szerepeltek a vers- és prózamondó, ének versenyen, „Ovi Olimpián”, és különböző városi és országos szintű rajzpályázatokon vettek részt. Nagy számban szerepeltek a „Tavasz a természetben” rajzversenyen és úszóversenyen. Egy gyermek a Rákóczi F. utcai Óvodából országos pályázaton első helyezést ért el. A 2013/2014-es nevelési évben az intézmény dokumentumai nem kerültek módosításra. A Szentesi Felsőpárti Óvoda minden dokumentuma és belső szabályzata a törvényi előírásoknak megfelel és a napi gyakorlattal összhangban áll. Az intézményben a feladatok ellátásához az anyagi fedezet folyamatosan rendelkezésre állt, a jóváhagyott költségvetési keretek teljesítése közel időarányos, amennyiben nem várt esemény nem következik be, úgy az év végéig a működés feltételei biztosítottak. Az intézményi épületek felújítása, állagmegóvása folyamatos volt, bár a költségvetés szűkössége miatt nem jutott minden esetben megfelelő fedezet a szükségesnek látszó munkák elvégzésére. Az első félévben a dr. Mátéffy Óvoda tetejét beázások miatt többször kellett javíttatni, azonban a problémák nem szűntek meg. A tető teljes felújítására van szükség. A nyár folyamán - közmunka program keretében - sor került a tornaterem felújítására (ablakcsere, festés, laminálás). Az óvodában felszerelésre került 2 db szénmonoxidmérő. A tavasszal csőtörés javítása történt meg a Mátéffy Óvodában. Az udvar felújítására, a parkosítás elvégzésére szeptember hónapban kerül sor az Önkormányzat anyagi támogatásával, illetve szülői segítséggel. A Százszorszép Óvodában a félév során többször kellett a tetőt beázás miatt javíttatni. Szükségessé vált az óvodában egy felnőtt WC cseréje, valamint a WC vízvezetékének átalakítása is. A Damjanich u-i Óvodában az iroda festése történt meg közcélú foglalkoztatottak által, az anyagköltséget az óvoda költségvetése biztosította. A Rákóczi F. utcai Óvodában szintén szénmonoxidmérők felszerelésére került sor. A tavasszal szükségessé vált a főelosztó cseréje, ami 200 eFt-ba került. Önkormányzati forrásból folyamatban van az óvoda játszótérének kialakítása a Balogh-udvarból. A nagytőkei tagóvodában a csoportszoba kifestésre került és szükségessé vált a villámvédelem kiépítése. Az óvoda épületén az ablakok cseréjére - a Nagytőkei Önkormányzat költségvetése terhére – szeptember hónapban kerül sor. Az intézmény 2013. évi jóváhagyott pénzmaradványát áthúzódó szállító számlák kiegyenlítésére (864 eFt), kötelező érintésvédelmi, villámvédelmi, tűzvédelmi feladatok elvégzésére (390 eFt), udvari játékok műszaki felülvizsgáltatására és javítására (150 eFt) konyhai eszközök beszerzésére, WC tartályok cseréjére, szénmonoxidjelzők beszerzésére (562 eFt) használta fel.
33
A pályázatok közül a TÁMOP-3.3.2 „Az egyenlő esélyért Szentesen”, a TÁMOP-3.2.11. „Nevelési oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységek támogatása” és a TÁMOP-3.2.13-12/1 „Olvass, tanulj, alkoss, játssz!”, és az „Agyra gyúrj!” projektek május hónapban lezárultak. Benyújtásra került a Deák F. Ált. Iskolával közösen a Comenius iskolai együttműködések pályázat, melynek eredménye a beszámoló készítésének időpontjában még nem volt ismert. A „Virágszínvonalasabb Szentesért” pályázatban minden óvoda részt vesz. A főbb mutatók alakulása Gyermekek száma Okt. 1.
Csoportok száma
2013/2014
2012/2013
2013/2014
8
8
179+5*
177+11*
179+13*
198+9*
198+12*
195+16*
5
4
4
110+3*
95+3*
97+1*
116+3*
109+2*
104+3*
4
4
4
90+3*
89+3*
90+2*
94+6*
107+4*
98+2*
2
2
2
40+1*
38+2*
42+4*
42+1*
42+2*
44+4*
1
1
1
5
9
9
7
9
6
1
1
1
14+1*
13+1*
15+2*
14+1*
12+1*
14+2*
21
20
20
438+13*
421+20*
432+22*
471+20*
477+21*
461+27*
2011/2012
2012/2013
8
2011/2012
2013/2014
Összesen:
2012/2013
Rákóczi utcai Óvoda Köztársaság u.-i Óvoda Dr. Mátéffy u-i Óvoda Damjanich u-i Óvoda Eperjesi Óvoda Nagytőkei Óvoda
2011/2012
Óvodák neve
Gyermekek száma Máj. 31.
* A Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szakértő Bizottság által emelt normatívára jogosult gyermekek száma. Az állományi létszám alakulása
Időpont
2012/2013
2013/2014
Pedagógus létszám
Óvodapszichológus
Pedagógiai asszisztens
Teljes munkaidős technikai dolgozók létszáma
Részmunkaidős (heti 20 órás) Technikai dolgozók létszáma
Összesített létszám Teljes munkaidős létszámra átszámítva
43
0
0
23
7
67,5
41,5
0,5
4
23
7
72,5
A Szentesi Központi Óvoda rendelkezésére álló költségvetési keretek felhasználása folyamatos volt, az intézmény alapvető működési feltételeinek biztosításához a fedezet a szükségleteknek megfelelően, időben rendelkezésre állt. A közcélú munkaerők segítették a munkák elvégzését.
34
A nyári munkálatok során - az udvarosok segítségével - a Vásárhelyi úti tagóvodában a laminált padló cseréje, a Farkas Antal utcai tagóvodában a gyermek fürdőszoba korszerűsítése történt meg. Az intézmény a 2013. évi pénzmaradványát az alábbi feladatok megoldására fordította: Megnevezés 2013. évi áthúzódó számlák kiegyenlítése Vásárhelyi úti óvoda 4 nortonkút fúrása tartozékai Farkas Antal utcai óvoda Klauzál utcai óvoda Takarító eszközök: porszívó, hűtőszekrény, laptop TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0038 Comenius pályázat (Egy életen át tartó tanulás)
Munka szállítói számlák
Összeg 1.322 e Ft
2 csoport szoba és 2 öltöző laminált padló cseréje Apponyi Téri Óvoda Szent Anna utcai óvoda Farkas Antal utcai óvoda Árpád utcai óvoda Gyermekmosódóban csempézés mosdó csere járólap csere, WC tetők Fénymásoló beszerzése Minden óvodába 1 porszívó, Szent Anna óvoda : hűtőszekrény, Klauzál óvoda: laptop decemberi áthúzódó munkabér kifizetése pályázat szerint a pedagógusok külföldi tanulmány útjainak költségei és eszköz beszerzések
Összesen
466 e Ft 390 e Ft 409 e Ft 190 e Ft 227 e Ft
329 e Ft 2.116 e Ft
5.449 e Ft
Az óvodákban az ellátotti létszám a tervezettnek megfelelően alakult, az előző időszakhoz viszonyítva változás az új nevelési évben sem várható, így a csoportok száma sem változik. A pályázatokkal kapcsolatos főbb adatok A pályázat megnevezése HEFOP-3.1.3./B-09/3.-2009-050016/1.0 Korszerű eszközök a kompetencia alapú nevelésben TÁMOP 3.1.4-08//02-2009-0029 Szakmai megújulás a szentesi közoktatási intézményekben TÁMOP 3.3.2/08/2-2008-0038 „Egyenlő esélyért Szentesen” TÁMOP -3.2.11/10/1 „Csodák Palotája” Szentes Városban Comenius Egy életen át tanulás
A pályázat kezdete vége
Fenntartási időszak
2009.05.04.-2009.06.15
2009.06.16.-2014.06.15
2009.05.08.-2010.08.31.
2010.09.01.-2015.08.31.
2010.08.02.-2012.08.02.
2012.08.03.-2017.08.02.
2011.09.01.-2012.06.30.
2012.07.01.-2017.06.30.
2013/2014/2015
35
½ SPORT ¾ Szentes Város Önkormányzata 2014. évi költségvetési rendeletében meghatározottak szerint biztosított volt a sportintézmények folyamatos működésének anyagi háttere. Az Önkormányzat 2014. évben is támogatást nyújtott a sportszervezetek szakmai munkájához, működéséhez, és a létesítmények kedvezményes használatához. A Sportegyesületek támogatására rendelkezésre álló keretet a Művelődési, Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottság (továbbiakban: MOISB) a sportról szóló helyi rendelet, valamint a sportkoncepcióban megfogalmazott elvek betartása mellett osztotta fel. A 25.483 eFt-ból - a sportegyesületi igények alapján - a bizottság 26 sportszervezetet részesített támogatásban, összesen 23.470 eFt összegben, tartalékként 2.013 eFt áll még rendelkezésre. A városi diáksport szervezése 2013. január 1-jétől az önkormányzat és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ közös feladata. A Városi Diáksport Bizottság 2014. évben megszűnt, így a diákok versenyeztetése és a diáksport programok szervezése jelentősen csökkent, újra szervezése aktuálissá vált. A költségvetés 2014. évben is lehetővé tette a létesítmények kedvezményes használatának támogatását. A MOISB megállapította a támogatott létesítményhasználati időkeret felosztását, majd ezt követően megtörtént a megállapodások megkötése a Sportközponttal, az Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft-vel, valamint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal. A sportegyesületek létesítményhasználatának támogatására összesen 11.86 eFt került a költségvetésben jóváhagyásra, mely összegből az Önkormányzat az uszoda létesítményeinek használatát 3.284 eFt-al, sportközpont létesítményhasználatát 4. 801 eFt-tal, az oktatási intézmények létesítményhasználatát 3.101 eFt-ta támogatta. Az önkormányzat által nyújtott támogatás mértéke a Sportközpont használata során a sportegyesületek számára 50 %-ban, kivéve az atlétika szakágat, ahol 90%-ban, (34/2014.(III. 17.) az uszodai medence és pályadíjak esetében pedig 90%-ban került meghatározásra (90/2014.(VII.21.). A támogatott létesítményhasználat igénybevétele - a sportegyesületek edzéseinek, illetve az iskolák testnevelési óráinak megtartására - az időarányos felhasználásnak megfelelően alakult. Az uszodai létesítményhasználat támogatott órakerete 2550 óra/év az általános és középiskolák mindennapos testneveléssel összefüggő támogatott órakerete 1824 tanóra/év. A Sportközpont önállóan működő költségvetési szervként látta el az alapító okiratban jóváhagyott sporttal kapcsolatos feladatait és működtette az önkormányzat tulajdonában lévő Dr. Papp László Városi Sportcsarnok, Pusztai László Sporttelep, Berekháti Tornaterem, Dózsa-ház létesítményeket. Az intézmény 2014 évi költségvetésében jóváhagyott előirányzatok lehetővé tették a sport és egyéb kulturális szolgáltatások megfelelő színvonalú ellátását, biztosították a működéshez szükséges szakmai és technikai feltételeket. A beszámolási időszakban a Sportközpont közalkalmazotti engedélyezett létszámkerete 17 fő volt, melyből 14 fő teljes munkaidőben, 1 fő részmunkaidőben látta el a feladatokat és további 2 fő prémium évek programban vett részt. 2014. július 16-tól az intézményvezetői állás betöltésre került.
36
A Sportcsarnokban több saját szervezésű sport- és kulturális esemény megtartására került sor. A Hungerit Kupáért zajló Kistérségi Amatőr Teremlabdarúgó Bajnokság népszerű az amatőr sportolók körében. A nyári sportválasztó táborban a gyermekek számára lehetőség nyílt kipróbálni a labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, vívás, birkózás, evezés, ökölvívás, tánc sportágakat. A fentieken kívül több kulturális és egyéb sportrendezvénynek adott helyszínt a Sportcsarnok, így Sportolói Ünnepség, Karate Diák Olimpia, Birkózó Diák Olimpia, Kiss Bálint Kézilabda Torna, Ökölvívó Gála, Karate Magyar Bajnokság, Gyermek Kosárlabda Torna, Nippon Zengo Fesztivál, Néptánc Gála, Deák-Diák Show, Antonjuk Alexandr Kosárlabda Emléktorna, középiskolások szalagavató ünnepségei. A Pusztai László Sporttelepen a labdarúgó szakosztályok (Szentes Junior FC, Szentesi Farkasok USE, Szentesi Kinizsi SZITE), az atléták (Maximus KSE) és a rögbi szakosztály (Legrand SE) utánpótlás és felnőtt csapatai tartották edzéseiket és mérkőzéseiket. Több beruházás történt az év első felében, így 2014. június végén került átadásra a sporttelepen a műfüves labdarúgó pálya, ami további játékos felületet biztosít az amatőr sportolók és a sportegyesületek részére. A sportolók kiszolgáló helyiségei, az öltöző épülete is felújítás alatt áll, ami a nyár végén kerül átadásra. A sporttelepen található BMX-pályán a Szentes és az ország különböző részéről érkező – nagyobb részt diákok – extrém sportot űzők gyakorolhattak és próbálhatták ki magukat kerékpározásban, gördeszkázásban és rollerozásban. A sporttelepen található Sportszálló földszinti helyisége az atlétáknak biztosít öltözési, illetve eszközeik tárolására lehetőséget, a többi helyiség pedig egyéb hasznosítási céllal zenekarok részére került kiadásra. A Dózsa-ház tánctermét a Szilver TSE használja a 2012 szeptemberében kötött bérleti szerződésben meghatározottak szerint. További bérlő még az épületrészben a Szent Jupát SE, aki konditeremként használja a közel 30 m2-es helyiséget. A Berekháti Tornaterem az amatőr sportolók és az egyesületek edzéseinek megtartására biztosította a helyszínt, a felmerült igények figyelembevételével. A tornaterem kedvezményes teremhasználata az elmúlt évekhez képest csökkenő tendenciát mutat. A beszámolási időszakban a kiemelkedő eredményeket elérő sportolók és edzőik elismerésére a Sportcsarnokban megrendezett Sportolói ünnepség keretében került sor. Az év eltelt időszakában 24. alkalommal került megrendezésre a „Kihívás Napja” sportrendezvény, melyhez az Önkormányzat a korábbi évektől eltérően a versenykiírás megváltoztatatása miatt nem csatlakozott. Az Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. első félévi kiemelt célja a 2014. évi üzleti stratégiájának megfelelően - a nyertes TAO pályázat folytatása és sikeres befejezése, a napi biztonságos és gazdaságos üzemeltetés feltételeinek megteremtése, a beruházás kivitelezése mellett a vendégek igényeinek maximális kiszolgálása és a bizonytalansági tényezők legkisebbre szűkítése. Összességében az I. félévi célkitűzések teljesültek, a szezonra való felkészülés időben megtörtént, a személyi és tárgyi feltételek - a körülményekhez igazodóan - biztosítottak voltak, a teljesítménymutatók és a pénzforgalmi adatok a szezonalításnak megfelelően alakultak. A beszámolási időszakban lezajló rendezvények (Szaunázók hétvégéje, Szünetváró fesztivál, Strand-nyitóbuli, péntek esti „ Éjszakai fürdőzések” és 24 órás családi horgászverseny) sikeresnek bizonyultak, a bevételek a rendezvények szakmai költségét fedezték. Ez évben is
37
megszervezésre került a gyermektábor, ami egész nyáron biztonságos kikapcsolódást, szórakozást nyújtott a beíratott gyerekeknek. A különböző nyári és edző táborok száma az előző évihez hasonlóan alakult, azonban a számszerűsíthető eredménye a II. félévben lesz látható. Az uszodát 155 ezer (a tavalyinál 18 %-kal több) vendég látogatta, de a belépőjegy és bérletértékesítésből származó bevétel közel azonos a 2013. I. félévivel. Így az uszodai bevétel tervezett szinten tartása időarányosan teljesült. A szezonalitásból adódóan július és augusztus hónapokra tervezett a magasabb bevétel beszedése, azonban a csapadékos és hűvösebb nyár miatt már 15-20 % bevételkiesés prognosztizálható. Az üdülőházak és kemping szolgáltatásait 334 külföldi (1 430 vendégéjszaka) és 1 588 belföldi (3 455 vendégéjszaka), összesen 1 922 vendég vette igénybe, akik mindösszesen 4 885 vendégéjszakát, átlagosan 2,54 éjszakát töltöttek el. Az Üdülőközpont 2013. év azonos időszakához viszonyítva 2 %-kal magasabb vendégforgalmat regisztrált, azonban az átlagosan eltöltött éjszakák számában 13 %-os visszaesést mutat. Az üdülőházak előszezoni vendégforgalma leginkább az edzőtáboroknak és a városban rendezett sporteseményeknek (kézilabda, karate) köszönhető. Az üdülőházaknál a belföldi és külföldi vendégéjszakák aránya 71 – 29 % volt. A külföldi vendégek elsősorban Németországból, Hollandiából, Franciaországból és Romániából érkeztek. 2014. év első félévében közel azonos árbevétel realizálódott, mint 2013. első félévében. A július és augusztus hónapok kiemelkedően magas vendégforgalma és a beérkezett szállásfoglalások alapján az év végéig várható a terv teljesítése. A vendégforgalmi mutatók összesítése Megnevezés Üdülőházak Kemping Összesen:
2013.01.-06. hó
2014. 01. -06.hó
Változás %-a
vendégszám vendégéj vendégszám vendégéj vendégszám
vendégéj
1 635
4 352
1 704
3 794
4,22
-12,82
249
1 270
218
1 091
-12,45
-14,09
1 884
5 622
1 922
4 885
2,02
-13,11
Összességében az árbevételi terv teljesítése - a szezonalitást figyelembe véve - az időarányosnak megfelelő. Az I. félévi uszodai létesítményhasználat a tervezettek szerint alakult. A 2014. évi Üzleti tervben jóváhagyott önkormányzati támogatás összege 21 815 e Ft, melyből 18.908 e Ft került kiutalásra. Az időarányost meghaladó működési támogatás igénybe vételét az Üdülőközpont szezonalitással összefüggő pénzügyi és likviditási helyzete tette szükségessé. A nyári hónapokban a fentiek miatt önkormányzati támogatás nem került kiutalásra. A látvány-csapatsport támogatással kapcsolatosan a Magyar Vízilabda Szövetség 512 256 ezer Ft támogatást utalt ki az Üdülőközpont számlájára, amelyet teljes egészében a beruházással kapcsolatos számlák kiegyenlítésére használt fel. A Közfoglalkoztatási program keretében igényelt szezonális foglalkoztatás támogatása, valamint a zavartalan feladatellátáshoz szükséges, a Munkaügyi Központ által támogatott
38
munkaerők bér- és járulék fedezete az egyéb bevételek között jelenik meg. Valamennyi jogcímen igényelt Munkaügyi Központi támogatás kiutalása utólag történt. A költséggazdálkodás során sikerült az Üzleti tervben megfogalmazott elvárásokat teljesíteni. Az anyagjellegű ráfordításoknál a társaság az üzembiztos működést és a hatósági előírásoknak való megfelelést helyezte előtérbe. Ennek érdekében törekedett az állagmegóvási és karbantartási feladatok saját kivitelezésben történő megvalósítására. A karbantartási kiadások az első és második negyedévben, a szezonra való felkészüléssel összefüggésben magasabbak, mint a második félévben. A tervezetthez képest el kellett végezni az 50 m-es medence szűrőtartályainak részleges felújítását (1 400 e Ft) és az 50 m-es medence vízforgató szivattyújának felújítását (1 500 e Ft), meg kellett oldani továbbá a 33 1/3 m-es medence kisebbik szűrőtartályának és szűrőzsákjainak cseréjét (2 927 e Ft) is. Ezek elvégzése mintegy 6 millió Ft többletkiadást jelentettek az Üdülőközpontnak a tervhez viszonyítva, ezért szükségessé válik a 2014. évi üzleti terv átdolgozása is. A strandfejlesztési beruházáshoz kapcsolódóan további, a pályázat terhére el nem számolható költségek (könyvvizsgálat, hatósági- és igazgatási díjak, illetékek, hitelesítési díj) jelentkeztek. A létszám - és bérgazdálkodás során fő célkitűzés volt a zavartalan üzemeltetés érdekében a személyi feltételek folyamatos biztosítása, valamennyi foglalkoztatási lehetőség (téli start munkaprogram, közfoglalkoztatás, bértámogatott, egyszerűsített foglalkoztatás, közmunka) igénybevételével. A személyi jellegű ráfordítás időarányos. A 32,7 fő átlagos - 8 órás munkaidőre átszámított statisztikai létszámból 3 fő közfoglalkoztatott, 2 fő a Munkaügyi Központ által támogatott. Az értékcsökkenési leírás a tervezettnek megfelelően alakult. Az egyéb ráfordításoknál a vízkészlet járulékfizetési kötelezettség mellett az első félévben átütemezett adófizetési kötelezettség utáni késedelmi kamat jelentkezett. A hatósági ellenőrzések pozitív eredménnyel zárultak, amelyek alapján az előírásoknak megfelelő üzemelés biztosított volt. Jövőbeni célok között szerepel az üzleti tervben megfogalmazottak megvalósítása, a vendégek és a sportcélok szabályozott keretek közötti kiszolgálása, valamint az új, 50 m-es medence működtetésének megszervezése. Adminisztratív területen a látvány-csapatsport támogatás elszámolásának befejezése az egyik fő feladat, azonban ezt nagyban hátráltatja az, hogy a szállítói számlák kiegyenlítésére csak a pályázati pénz áll rendelkezésre. További kihívás mind az Üdülőközpont, mind a tulajdonos Önkormányzat számára a DAOP pályázatból megvalósuló wellness és élményfürdő beruházás műszaki és pénzügyi feltételeinek megteremtése.
39
½ KÖZMŰVELŐDÉSI, KÖZGYÜJTEMÉNYI FELADATOK¾ A Művelődési Központ a programjait a Művelődési, Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság által jóváhagyott Munkaterv alapján szervezte. A helyi feladatokra (színházi és pódium programok stb.) a költségvetésben, míg a városi rendezvényekre a Bizottság határozata alapján kapott az intézmény pénzügyi forrásokat. Az első félévben az elfogadott rendezvénytervben foglaltak szinte maradéktalanul teljesültek. A bérletes előadásokat a Megyeháza dísztermében rendezték meg, a gyerekeknek szóló Micimackó bérletes előadásokat pedig a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Az utóbbi négy évben ezt az épületet sikerült saját erőből, valamint nagyobb felújítások esetén jelentős önkormányzati támogatással a rendezvények megtartására alkalmas állapotra felújítani, de még további karbantartási és felújítási munkálatokra lenne szükség. Az év első felének nagy feladata volt az intézmény legnagyobb rendezvény sorozatának, a Nyári Szabadtéri Színház programjainak előkészítése. A megtartott előadásokról a nézők elismerően nyilatkoztak, szakmailag is magas színvonalúra értékelték a műsorokat, több ezer néző látogatta az előadásokat. Az épületekben továbbra is folyamatosan működnek a klubok, szakkörök. A Művelődési és Ifjúsági Házban a Szentesi Fotókör, a Pengető Citerazenekar, a Díszítőművész kör, a Szívügy klub, a Jóga klub, a Pedagógus népdalkör és tánccsoport, a Foltvarró klub stb.. A Móricz Zsigmond Művelődési Házban a Nyugdíjasok klubja, a Király István Kertbarát Kör, a Sakkszakkör, az Életmód klub, a Díszmadártenyésztő klub. Ezeken kívül tanfolyamoknak, előadásoknak, termékbemutatóknak, társas összejöveteleknek, báloknak, esküvőknek, vacsorás rendezvényeknek is rendszeresen helyet adott ez az intézmény. Több civil szervezet és egyesület is ebben az épületben szervezi programjait /Keresztény Pedagógusok Társasága, Együtt Szentesért Egyesület, Árpád Szabadidős Sportklub, stb/. A Hegedűs László Helyőrségi Klub bezárása óta szintén az Ifjúsági Házban működik a jóga, az ulti klub, a Paletta Alkotókör, a Boleró Társastánc Klub és az Ezoterikus klub. 2013. év márciusától szintén itt működik a Zöldág hagyományőrző szakkör, valamint egy zumba és egy callenetic torna csoport is. A Művelődési Központ rendezvényei: A Magyar Kultúra Napja alkalmából a középiskolások részére két előadást tartottak (Örkény István est keretében „Arról, hogy mi a groteszk”). Január 22-én rendhagyó irodalom órát tartott Poszler György az általános iskolásoknak a himnusz születésének körülményeiről, Március 15-én ünnepi műsort szerveztek a Kossuth téren, majd a Megyeházán a Pilvax kávéházban várták az érdeklődőket. A Költészet Napja alkalmából (április 11-én) két rendhagyó irodalomórát tartottak Poszler György vezetésével. Április 14-én a Dumaszínházi előadása keretében Kiss Ádám és Beliczai Balázs teltházas előadáson szórakoztatta a közönséget. Április 21-én (Húsvét hétfőn) a Művelődési és Ifjúsági Házban megrendezésre került - a Szentesi Vendégszeretet Egyesülettel közösen - a IV. Kézműves Ízek Fesztiválja. A félév során három városi nagyrendezvény került megrendezésre. Március 7-én a Nőnapi gálaműsorban „nekünk találkozni kellett” címmel Merényi Nikolett és Kiszely Zoltán előadásában láthattak a részt vevők egy összeállítást Záray Márta és Vámosi János slágereiből, ami nagy sikert aratott a nézők körében.
40
Április 30. napján a Díszkútnál a Népzenei Sokadalomban Szentes Város Fúvószenekara, a Rozsdamaró zenekar és az Dobbantó Néptáncegyüttes szórakoztatta a népes közönséget. A lampionos felvonulás után az Ifjúsági Parkban a Neoton együttes játszott szintén nagy sikerrel, majd a First együttessel zárult a rendezvény. A színvonalat a sikeres LEADER-pályázat erősítette. Június 2-án került megrendezésre a Kossuth téren a Kirakodóvásár és a Városi Gyereknap, amelynek sok látogatója volt. Folyamatosan működött keddenként a Művelődési és Ifjúsági Házban a Gyermek klub, nagyon népszerűek voltak Sóspataky Ferenc természetgyógyász előadásai, valamint Poszler György Irodalmi életrajzok című előadássorozata. Az intézmény klub presszójában folyamatosan rendeztek különböző tárlatokat. Helyet biztosítottak a helyi alkotóművészeknek, az általános iskolák rajzversenyeinek kiállítására, valamint színvonalas fotókiállításoknak. Nagy sikere volt a már hagyományosan megrendezésre kerülő „Tavasz a természetben” című felnőtt és gyermek kategóriában megrendezett rajzpályázatnak és kiállításnak. A Tokácsli Galériában hat kiállítást szerveztek, amelyek szintén sok látogatót vonzottak. Jó kapcsolat van az iskolákkal, óvodákkal a pedagógusok rendszeresen viszik a gyerekeket a tárlatokra. Különösen nagy sikert aratott és sok látogatót vonzott az Alkotó pedagógusok – immár hagyományos – tárlata, mely már tizenhetedik alkalommal került megrendezésre. Az Őze Lajos Filmszínházat március 17-től a Képviselő-testület döntése értelmében vállalkozó üzemelteti. A szerződésben foglaltak szerint felújították az épületet, és bevezették a legkorszerűbb technikát. A nyitás óta sikeresen működnek, nagy látogatottsággal vetítik a legújabb filmeket. A Hangversenyközpontban is megvalósultak a tervezett koncertek, melyek sikeresek voltak a közönség körében. A Művelődési Központ pályázatai: 2011. július 1-jétől indult és 2012. augusztus 31-én zárult „Csodák palotája Szentes városában” című TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0251 pályázat, melynek keretében oktatásinevelési intézményekkel közösen 48 programot szerveztek (különböző szabadidős tevékenységeket fiatalok számára). A pályázatban szereplő programokra 34 millió forint került felhasználásra, melyeken több ezer gyerek vett részt a tanév folyamán, a pedagógusok, a szervezők és a fiatalok teljes megelégedésére. 2012. év szeptemberétől indult fenntartási időszakban a tervek szerint zajlanak a programok. Szintén nyert a TÁMOP 3.2.13.-12/1 „Gyermek-LAND Szentesen” című pályázat, ami az előző folytatása. A megvalósítása 2012. szeptember 1-től kezdődött és 2013. augusztus 31-én zárult. Az elnyert összegből (24.057.750,-Ft) összesen 35 program valósult meg. 2013 szeptemberétől indult a fenntartási időszak, melynek keretében a tervek szerint zajlanak a programok. Az eredményes TÁMOP 3.2.12/1-2012-0003 „Kulturális szakemberek továbbképzése Szentes vonzáskörzetében” című pályázat három konzorciumi taggal valósul meg. Áprilismájus hónapban már négy tanfolyamon részt vettek a szakalkalmazottak, a projekt zárási ideje 2015. június 30. Az intézmény költségvetése a fenti feladatok ellátásához az alapvetően szükséges forrásokat biztosította, a tervezett előirányzatok nagyobb része időarányosnak megfelelően teljesült. Az önkormányzati támogatás igénybe vétele a feladatok szezonalitása miatti kiadások teljesítése miatt némiképp meghaladja az 50 %-ot. A költségvetésben jóváhagyott keretek az év végéig - a közüzemi díjak kivételével - a folyamatos feladatellátás anyagi feltételeit biztosítják.
41
Továbbra is problémát jelent a közművelődési célt szolgáló épületek felújítási és állagmegóvási munkáinak szükség szerinti elvégzéséhez a hiányzó fedezet. Megoldásra vár a Művelődési és Ifjúsági Ház melletti parkoló teljes körű felújítása, mivel a támfal a parkoló mindkét oldalán jelentősen megnyílt és folyamatosan távolodik a parkoló szintjétől. Emiatt a csapadékvíz kimossa a parkoló alatti töltést, üreg keletkezik, és ennek következménye lehet a parkoló beszakadása. A földszinti terasz (a Kurca-part felől) lépcsőzete sérült, balesetveszélyes, melynek elhárítása érdekében a részleges javítást az intézmény elvégezte, de a probléma végleges megoldása csak teljes burkolatcserével valósítható meg. 2014. április elején szennyvízcsatorna cső meghibásodás történt az épület szolgálati lakása alatti csatornaszakaszon, melynek következtében használhatatlanná váltak az emeleti mosdók. Az Önkormányzat azonnali intézkedésének köszönhetően június végére sikerült a hibát feltárni és elhárítani, így egy új kiváltó csatorna szakasz került kiépítésre a javítási költségek mérséklése érdekében. A Móricz Zsigmond Művelődési Ház Céhház utca felőli kerítésének vakolata leválik, kisebbnagyobb darabokban leszakad, ami veszélyezteti az ott elhaladó gyalogosokat, illetve megrongálhatja a parkoló gépjárműveket. Szükséges lenne a vakolat javítása, vagy teljes eltávolítása. A felújításokon túl, folyamatos problémát jelent az épületek állagának szükség szerinti megóvása. A Koszta József Múzeum gazdag gyűjteményének és magas szintű szakmai munkájának országosan is ismertté tételére törekedtek az intézmény dolgozói, ezért országos eseménysorozatokban is részt vettek és a régészet terén helyben is szerveztek országos konferenciát. A gyűjteményfejlesztés terén legjelentősebb változás, hogy a helytörténeti jelentőségű Macskássy és a Biár hagyaték a múzeumhoz került. Folyamatosan végzik a Rózsa Gábor hagyaték rendszerezését, nyilvántartásba vételét. Előkészítették a Szalva-hagyaték leltározását. A régészetből is közel kettőezer tételt vettek nyilvántartásba (Nagymágocs, Pap-tanya, szarmata település). Kiemelkedő jelentőségű, hogy az Árpád korban alapított Szentes első „in situ” szabadban lévő kenyérsütő is előkerült és restaurálása folyamatban van. Műszakilag és kiállításaiban is felújításra került a Péter Pál Polgárház Kiállítóhely és a Fridrich Fényirda. Az utóbbiban bővültek az állandó kiállítások az „Egy szentesi fodrászdinasztia – Biár” címmel. A Csallány Gábor Kiállítóhely (Dél-nyugati szárny) vizesblokkjának teljes cseréje elkészült. A tudományos tevékenység színvonalát mutatja, hogy nyomdába küldés előtt áll a „Koszta József Múzeum Értesítője” kiadványsorozat első száma. Az intézmény gazdálkodása a beszámolási időszakban megközelítőleg a tervek szerint alakult. A TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0408 projekt keretében 175 foglalkozáson mintegy 8500 tanulónak tartottak változatos foglalkozásokat Csongrádon, Nagymágocson, Fábiánsebestyénben és Szentesen.
42
A Múzeumok Éjszakája rendezvény megtartására közös pályázatot nyújtottak be a csongrádi és a szegvári múzeummal, melyen 80 eFt-ot nyertek. Szintén pályázatot nyújtottak be a Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvényhez, melyhez 70 eFt támogatás került megítélésre. Megrendezésre került a Kass János: Madách Imre: Az ember tragédiája, Mózes, Tornyai: Színről színre, Bese László kerámiái, Egy szentesi fodrászdinasztia kiállítás. Az egyéb események között kiemelkedő volt a Magyar Kultúra Napja, a Műemléki Világnap, az Országos szakmai konferencia, a Múzeumi Világnap, a Magyar régészet napja, a Múzeumok éjszakája, Matinék. A Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. 2014. év első felében időarányosan teljesítette a Képviselő-testület által is elfogadott üzleti tervében vállalt, előírt feladatokat. A szakmai munka során elsődleges feladat volt Szentes város lakossága számára biztosítani a könyvtári ellátást, valamint kulturális és szabadidős programok nyújtását a gyermek és a felnőtt korúak részére. A könyvtári állomány folyamatos fejlesztése és a szolgáltatások zavartalan biztosítása mellett számos gyermekeknek és felnőtteknek szóló programnak adott otthont a központi- és a gyermekkönyvtár, és újabb akkreditált képzések indultak. A hagyományos és nem hagyományos dokumentumok vásárlásával, folyóiratok előfizetésével törekedtek az olvasói igények kielégítésére. A dokumentumok beszerzésekor mind a felnőtt, mind a gyermek korosztály érdeklődési körének megfelelően válogatták a műveket, minél kedvezőbb beszerzési forrás felkutatásával. A könyvtár forgalma az előző évekhez képest nem változott, a számítógép használata sem csökkentette az érdeklődést a papír alapú dokumentumok iránt. Az internet használata mindkét könyvtárban igen nagy népszerűségnek örvend. Az olvasókat eMagyarország tanácsadók és szakképzett könyvtárosok segítik az internet használatban. Szentes digitális helytörténeti gyűjteménye az eKönyvtár, folyamatosan bővíti a digitalizált helyi vonatkozású dokumentumokhoz való hozzáférést. Az érdeklődők korlátozás nélkül végezhetnek kutató munkát. Az eKönyvtár elérhető a www.vksz.hu címen. A beszámolási időszakban is irodalmi és ismeretterjesztő programokkal, kiállításokkal várták az érdeklődőket. A Gyermekkönyvtárban újra indult a Ciróka-maróka baba-mama foglalkozás, valamint rovás írást tanulhattak az érdeklődök, a már megszokott „hagyományos” programok mellett. Minden rendezvény és program célja az volt, hogy a könyves környezet lehetőségeit újra és újra megmutassák az intézménybe járó embereknek. A Gyermekkönyvtárban pedig az olvasói attitűd kialakítása volt a cél, olyan szabadidős tevékenységek nyújtása mellett, ami egyaránt segíti a gyermekek szociális, mentális és kognitív fejlődését. Változatlanul nagy volt az igény és az érdeklődés a felnőttképzést illetően a 4 modulos ECDL képzésre, ahová folyamatos volt a jelentkezés. A pályázatok terén a TÁMOP-3.2.13-12/1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában program záró elszámolása megtörtént, a fenntartási időszak következik.
43
A TÁMOP-3.2.4.A-11/1 „Tudásdepó-Expressz” záró elszámolása, valamint a helyszíni ellenőrzése során a pályázattal kapcsolatosan hiányosság nem merült fel. A TÁMOP-3.2.11 Kulturális szakemberek továbbképzése a szolgáltatásfejlesztés érdekében program keretében a képzések folynak, a pályázat 2014. december 31-án zárul. A LEADER pályázat keretében 3 millió forint került megítélésre két városi rendezvényre, fellépők finanszírozására, valamint 589 eFt a rendezvényekhez szükséges eszközök beszerzésére. Könyvtárszakmai kiadvány kiadására 400 eFt támogatást nyújtott az NKA. A Szentesi Élet megjelenése 2014. I. félévében is folyamatos volt. A szerkesztőségben egy fő részmunkaidős újságíró (napi 4 óra) munkaviszonya megszűnt, jelenleg 1 főállású és egy fő részmunkaidős újságíró dolgozik napi 6 órában. A városi hetilap iránti érdeklődés hasonló volt az elmúlt évekéhez. Összegezve megállapítható, hogy a könyvtár 2014. I. félévében vállalt feladatait időarányosan teljesítette, melyhez a saját bevételek mellett az önkormányzat támogatása nyújtott jelentős anyagi fedezetet. ½Egyéb önkormányzati feladatokat ellátó intézményi tevékenység ¾ A Központi Gyermekélelmezési Konyha első félévi gazdálkodása során problémát jelentett a közétkeztetést érintő, illetve a számvitelben bekövetkezett változás, valamint a kintlévőségek behajtása, ami az intézmény kötelezettségeinek határidőben történő teljesítését akadályozta. A beszámolási időszakban kiszolgáltatott ételadagok száma összességében nem érte el a tervezettet, különösen jelentős volt a csökkenés a középiskolai menza igénybe vételénél, valamint a Gondozási Központ ellátottai, továbbá a Gyermekek Átmeneti Otthonában ellátottak esetében. A 2014. 03.10-től belépő Nagytőkei Önkormányzat részére biztosított szolgáltatás az elvárásoknak megfelelően alakult. A szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó nyersanyag felhasználás alakulása adatok forintban Adagszám
Megnevezés Reggeli Középiskola
Tízórai
Ebéd
Norma Uzsonna
Felhasználás
Megtak.
%-ban
Vacsora
21 963
0
29 913
0
19 007
16 404 040
16 745 436
-341 396
102,08
Általános Iskola
0
108 101
135 200
93 478
0
47 639 500
44 652 371
2 987 169
93,73
Óvoda
0
86 552
87 129
84 187
0
31 131 935
32 191 279
-1 059 344
103,40
2 761
0
50 175
0
0
18 532 370
17 993 343
539 027
97,09
23 638
23 640
23 647
23 640
23 640
18 346 630
17 002 361
1 344 269
92,67
Ételallergia
0
0
5 510
0
0
2 159 920
1 349 388
810 532
62,47
Összesen
50 872
218 538
333 810
201 455
44 762
136 205 136
131 924 919
4 280 257
96, 85
Szociális intézmények Dr. Sipos F. Parkerdő Otthon.
Az intézménynél folyamatosan kerülnek bevezetésre az közétkeztetésre vonatkozó előírások (csökkentett só, cukor, zsírtartalmú hús, húskészítmény étrendbe történő beiktatása), készülnek az új étlapok. A beszámolási időszakban azonban a szolgáltatást igénybe vevők körében sok volt a panasz, különösen a sószegény ételek miatt. A költségvetés a feladatellátás alapvető feltételeit biztosította, azonban az intézmény által alkalmazott utólagos térítési díj beszedése miatt többször előfordult, hogy a szolgáltatás 44
nyújtásához kapcsolódó számlák kifizetése nem történt meg határidőben, így a hátralékos állomány is növekedett. Ezen a gyakorlaton mindenképpen szükséges változtatni, az intézménynek a saját hatáskörben tett intézkedéseivel a problémát meg kell szüntetni. A kiadások tekintetében a pénzforgalmi adatok azt mutatják, hogy a jóváhagyott előirányzatok teljesítése összességében időarányos alatti, viszont a kiemelt tételek között a víz, csatorna költség – az előző évben mért alacsony érték miatt - meghaladja az egész évi keretet, a gáz felhasználás pedig némiképp - a fűtési idény miatt - az időarányost meghaladóan alakult. Mindezek mellett - amennyiben az intézmény saját bevételeinek beszedésére tett intézkedések eredményesek - az egyre növekvő élelmiszer árak ellenére a költségvetési keretek az év végéig a folyamatos működés feltételeit biztosítják. A Közös Önkormányzati Hivatal feladatellátásához szükséges alapvető feltételek rendelkezésre álltak. A személyi juttatások a több éve változatlan köztisztviselői illetményalap által meghatározott illetmények, kötelező juttatások kifizetéséhez a költségvetés biztosította a fedezetet. Az előirányzat időarányost meghaladó felhasználását a közfoglalkoztatás utófinanszírozása okozta. Az összes kiadásokat tekintve az előirányzatok felhasználása szintén magas, ami az ellátottak pénzbeli juttatásának (segélyek) utófinanszírozásával magyarázható. Az év eltelt időszakában a Hivatal gazdálkodását a takarékosság jellemezte. A kötelezettségvállalások szigorú kontrolljával, a folyamatos működéshez feltétlenül szükséges kiadások teljesítésével a költségvetési keretek az év végéig betarthatók. A címrend szerinti Önkormányzat költségvetésében jóváhagyott feladatok teljesítése folyamatos volt, a képviselők tiszteletdíjának kifizetéséhez, az önkormányzat nevében végzett beruházások, felújítások megvalósításához, a lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultsági jellegű ellátások kiutalásához a fedezet rendelkezésre állt. A kiemelt feladatokra (nemzetközi kapcsolatok ápolására, kommunikációra, idegenforgalmi kiadásokra, helyi nemzetiségi önkormányzatok - roma, görög - működési támogatására, közoktatási intézmények működtetéséhez hozzájárulás, non-profit szervezetek működési támogatására stb.) jóváhagyott előirányzatok felhasználása folyamatos volt. Idegenforgalom, turizmus marketing Szentes idegenforgalmi értékeinek, adottságainak népszerűsítése érdekében a város az Üdülőközponttal közösen részt vett a budapesti Utazás Kiállításon. Idén is lehetőséget biztosítottak a standon a helyi civil szakmai szféra prospektusokkal való megjelenésére is. Az utazás kiállításra ismét elkészült a legjelentősebb turisztikai fesztiválokat, programokat bemutató éves turisztikai rendezvény naptár. Az Önkormányzat 2009. évtől pártoló tagja a „Szentesi Vendégszeretet Egyesület” civil szervezetnek és tagdíj formájában nyújt anyagi támogatást az önálló rendezvényeik megvalósításához („Szentesi Körséta” elnevezésű egész éves városnéző programsorozat; Kézműves Ízek Fesztiválja). A Magyar Fürdővárosok Szövetségét szintén éves tagdíjjal támogatta az Önkormányzat, amely hozzájárult a szövetség fürdőket - így Szentest is - népszerűsítő kiadványának elkészítéséhez. Folyamatosan történik a www.szentes.hu honlap aktualizálása, bővítése. 2014. évben új, turisztikai portál is kialakításra került.
45
Az első félévben nem sikerült a turisztika, idegenforgalom területén az elvárásokat maradéktalanul teljesíteni, azonban a szeptember 01-től alkalmazásba kerülő 2 fő szakember hatékony foglakoztatásával az év végéig várhatóan a hiányosságok egy részét pótolni lehet. Rendezvények 2014. január 13 -án megemlékezett az Önkormányzat a Don-kanyarban elesettekről, valamint szintén január hónapban a Kultúra Napja alkalmából több rendezvény került megszervezésre. Az év első nagy rendezvénye ismét a Télbúcsúztató Karnevál volt, mely immár 13. alkalommal került megrendezésre a Városi Sportcsarnokban. A LEADER pályázatnak köszönhetően két napig tartott a rendezvény. Március 15-én az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére ünnepség került megszervezésre. Április 30-án LEADER pályázat keretében bővült a Népzenei sokadalom rendezvény színvonala. Május 28-án a Hősök Napja alkalmából megemlékezés volt az I. és II. világháborús emlékműnél. Május 30-án a városi Pedagógus Nap keretében díszdiplomák átadására, a kimagasló munkát végzők városi és közszolgálati elismerésére, továbbá a Tehetséggondozás területén végzett kiemelkedő munkásságért elismerések átadására került sor. Június 7-én megtartott ünnepségen a tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredményeket elért tanulók és felkészítő pedagógusok elismerése történt meg. Július 9-én a város képviseltette magát a derekegyházi Palacsintafesztiválon, ahol a palacsintasütés mellett a műsort is biztosított. Az Üdülőközpont az I. félévben 8 rendezvényt bonyolított le. A „Szaunázók hétvégéje” 2014. január 18-19-én került megtartásra. A Magyar Fürdőszövetség programjához kapcsolódva hosszabb nyitva tartással várták a vendégeket és mindkét nap szauna szeánszot rendeztek. A „Forralt borozás a strandon” (2014. február 1.) rendezvény keretében a hideg időre való tekintettel meleg itallal várták a vendégeket. „Szaunázzon együtt kedvesével” program a Valentin nap alkalmából került lebonyolításra, melynek keretében 3 különböző ajánlattal kedveskedtek a vendégeknek (Üdülőházas csomag, Vendég csomag, Egybeolvadt szerelem). A 2014. április 16-án megrendezett III. „Szünetváró fesztivál”-on édességgel és kézműves foglalkozással várták a gyerekeket. A május 1-i „Strandnyitó buli” keretében egész nap bemutatókon, animációval és kitelepüléssel egybe kötött programokon vehettek részt az érdeklődők. A „Madarak és fák napja” alkalmából (2014. május 9.) az általános iskolát befejező osztályoknak felajánlották, hogy a strand területén 1-1 facsemetét ültessenek. A facsemetéket a Szentesi Faiskola ajánlotta fel. Ezt követően óvodás csoportok is a strandon ünnepeltek és megajándékozták az uszodát néhány madáretetővel. A „24 órás horgászverseny”-re (2014. 05. 31-06. 01.) 6 csapat jelentkezett, nem volt nevezési díj, csak a napi horgászjegyet kellett megváltani. Az előző évekhez hasonlóan 2014. év júniusában is az „Éjszakai fürdő” keretében minden pénteken zenés kikapcsolódással várták a fürdőzni vágyókat. 19.00 órától a Szentes TV Plázs műsora volt látható, 21.00 órától pedig más-más DJ szórakoztatta a fürdőzőket.
46
Ipari Park Kedvezően fogadták a vállalkozók a módosult, az önkormányzat gazdaságélénkítéséről szóló rendeletet, melynek eredményeként az első félévben kiírt pályázati felhívásra újabb beadványok érkeztek, melyeket a Képviselő-testület támogatásra érdemesnek ítélt. A pályázó cégek közül többen azonnal elindították a projektjüket, így a saját erő + kölcsön felhasználásával ismét forint milliók áramoltak a helyi gazdaságba. A Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal által a 25 legjobb helyi termékfejlesztési projekt közé sorolt „Vedd és védd a szentesit!” című projekt megvalósítása folyamatos, melynek kiterjesztése is változatlanul zajlik. A Vidékfejlesztési Minisztérium felkérése, illetve a Magyar- Szerb Kereskedelmi Kamara promóciója alapján a Vajdaságban, illetve Erdélyben is alkalmazzák már a szentesi modellt. Az első félévben - a betelepült vállalkozások által megadott adatok felhasználásával - elkészült a szokásos évi ipari park statisztika. A foglalkoztatottak száma 2013. december 31-i állapot szerint, az előző évhez képest emelkedett. A 2012. évi 2849 főről a múlt év végére 3038 főre változott a létszám. A cégek által szolgáltatott adatok szerint 2014. május hó végére a foglalkoztatottak száma az ipari parkban tovább emelkedett 3115 főre. A megtermelt javak mennyisége és a kapott árbevétel is nőtt. Az ipari parkban realizált árbevétel nagysága 74 milliárd forintról 91 milliárd forintra emelkedett. Az Önkormányzat első számú stratégiai célját, az új munkahelyek létrehozását a befektetések ösztönzésével, újabb ipari parki területek értékesítésével segítette. Az élelmiszeripari tevékenységre létrehozott MOD Kacsafeldolgozó Kft. 2 ha zöldmezős területen kíván projektet fejleszteni. A projekt, tervezési stádiumban van, a tulajdonosok várják az új pályázatok megjelenését. A tervek szerint kb. 120 új munkahelyet kívánnak létesíteni. A területértékesítés eredményeként 12.769.310,- Ft bevételhez jutott a város. Szentesen hozza létre dél – alföldi logisztikai központját a Zöld Plasztik Lakics Kft., amely a Szentes Ipari Park Északi Zóna Vállalkozói Faluban létesül, zöldmezős, új beruházásként. A projekt tervkészítési folyamata zajlik és szintén a KEOP, illetve GINOP pályázatok megjelenését várják. Az értékesítés 6.520.633,- Ft bevételt jelentett a város számára. Az Ipari Csarnokban bérlőként kezdte meg tevékenységét a Coala Hungary Kft. Profiljuk a papíralapú termékek gyártása. A gyártógépek egy része megérkezett, a termelés augusztus hónapban beindult. A cég újabb beruházásaihoz területvásárlást tervez, és szintén a releváns pályázatok megjelenésére vár. A Szentes Ipari Parkba hozta dél – alföldi logisztikai és kereskedelmi központját a budapesti székhelyű Duna-R Kft., amely Magyarország legjelentősebb paprika vetőmag előállító vállalkozása. A területértékesítés további 5 millió forint feletti bevételt eredményezett, de különösen örvendetes, hogy az új vállalkozás képviseletében egy elismerten innovatív cég települt a városba. Az Ipari Parkban a tervezett karbantartási, javítási munkák folyamatosak, amelyek infrastrukturális javulást eredményeznek és kedvezően hatnak az újabb beruházásokra.
47
A felhalmozási költségvetés kiadásainak alakulása A felhalmozási körbe tartozó feladatok végrehajtását nem lehet időarányos mércével értékelni. Figyelembe kell venni, hogy a megvalósítani tervezett munkák folyamatos elvégzését a műszaki előkészítés viszonylag hosszan tartó időszaka, a rendelkezésre álló források nagysága, a pályázati feltételek nagymértékben befolyásolják. I. Beruházások Pályázati forrásból megvalósuló áthúzódó feladatok DAOP pályázat A Városközpont rehabilitációhoz kapcsolódó beruházások közül az elmúlt években elkészült az Evangélikus templom körüli terület kertépítészete, a Kossuth tér 5. Tokácsli (Városi) Galéria felújítása, a Kurca-híd felújítása és bővítése a gyalogos és kerékpár forgalom számára, a Szent Miklós templom környezetének felújítása, valamint a Horváth Mihály utcai járdaépítés. A konzorciumi partnerek közreműködésével befejeződött a Bíróság épületének tető- és homlokzat, valamint a kerítés felújítása, a Kossuth tér 5. földszint és első emeleti homlokzat felújítása a földszinten lévő üzletportálok kicserélésével. 2013-ban megkezdődött a Kossuth Lajos utca körforgalom építése, a Petőfi Sándor utca átalakítása a Kossuth utcától a Szabadság térig, az Ady Endre utca felújítása, valamint a Fehérház előtti tér rendezése. Az útfelújítási munkálatok megkezdését követően láthatóvá vált, hogy a meglévő, elbontásra tervezett beton útalap jó minőségű, elbontása szerkezeti és gazdasági okokból nem indokolt. A műszaki tartalom változása miatt a kivitelezés befejezése ez év tavaszára húzódott. A sikeres műszaki átadás-átvétel 2014. április 11-én történt meg. Szintén 2013. év végén kezdődött meg az Ady E. utca 1. szám alatti ingatlan homlokzat és portálfelújítása. A kivitelezési munkák megkezdését követően olyan rejtett, a tervezés során előre nem látható épületjellemzők (amelyek valójában az építéskor és a későbbi átalakítások során elkövetett kivitelezési hibák, illetve az épület életkorából adódóan bekövetkezett avulásból adódnak) tárultak fel, amelyek jelentősen befolyásolták a projekt tervezett műszaki tartalmának megvalósítását, ezért a felújítás befejezésére júliusban kerülhetett sor. A műszaki átvételi eljárás 2014. július 9-én zárult le. A „Közgé-kert felújítása” keretében a Tiszti Club és a Kiss Bálint utca 3. közötti kerítés elkészült, a burkolatok lerakása automata öntözőrendszer kiépítése megtörtént. A térvilágítás műszaki átadás-átvétele augusztus közepén megtörtént, a növénytelepítés szeptember közepére fejeződik be. A „Civil Tv” és „Vállalkozói Központ” (a kettő együtt „Civil Központ”) rendeltetési egységeinek korszerűsítése projekt elemhez kapcsolódó változás bejelentő 2014. július 25-én került megküldésre a Közreműködő Szervezet részére. A projekt elem munkálatainak befejezésére 2014. szeptember végén kerül sor. A beruházásokhoz kapcsolódóan a Digart-M Szolgáltató Kft. tevékenységeként folyamatos a városmarketing akció, a tájékoztatási szolgáltatások a rádióban, televízióban, sajtóban. A beruházások helyszínén kihelyezésre kerültek az „A” és „B” típusú hirdetőtáblák. A folyamatban lévő projekt elemek közé tartozik az úgynevezett „Soft” elemek (kulturális és szabadidős közösségi rendezvények, mini projektek) megvalósítása is. Szentes Város Önkormányzata a mini-projektek támogatására vonatkozó pályázati felhívásokat 2013. november 29-én tette közzé. A meghirdetett 3 témakörben 2014. január 14-ig lehetett pályázatot benyújtani: 48
• „Miénk itt a tér” • „Közösségi-hálózat” • „Régi - Új Szentes” 2014. február 14-én az alábbi témakörökre, illetve altémákra vonatkozóan ismételten megnyitásra kerültek a vonatkozó pályázatok: „Közösség –hálózat” - ST - Szentes- DAOP 5.1.2/A-2011/01 témakörben • Az iskoláskorú gyermekek környezettudatos szemléletének formálása, különböző akciókkal (szemétszedés, gazolás) • Közösségfejlesztő foglalkozás sorozat megvalósítása (célja, hogy az akció területen jelenlévő civil szervezetek képesek legyenek hatékonyan beavatkozni a városrészi szomszédságok, településközösségek önsegítő, önszervező és partnerségi együttműködési folyamataiba és pozitív változásokat előidézni a lokális közösség fejlődésében. Képesekké váljanak kezdeményezni és szakmai segítséget nyújtani a lokális fejlesztési folyamatokban.) „Régi - Új Szentes” - ST - Szentes- DAOP 5.1.2/A-2011/03 témakörben • Szemléletformáló lakossági akciók, és rendezvények szervezése a vallások közötti párbeszéd generálása. Az 1. pályázati fordulót követően az egyik nyertes pályázó szervezet visszalépett a szerződéskötéstől, ezért a felszabaduló összeg terhére az érintett altémára újabb pályázati felhívást tett közzé az Önkormányzat. Ez alapján 2014. március 18-án az alábbi témakörre, illetve altémára vonatkozóan ismételten megnyitásra került a pályázat: „Közösség –hálózat” - ST - Szentes- DAOP 5.1.2/A-2011/01 témakörben • Környezetvédelmi tréning 3*/1 napos szervezése (ennek keretében pl. újrahasznosítható hulladékokból képzőművészeti alkotások létrehozása, azok kiállítása) A rendezvények mindegyike sikeresen lezajlott, a mini projektek pénzügyi elszámolása, a pályázatok zárása folyamatban van. A pályázat keretében összesen 202 869 528,- Ft előleg került lehívásra két ütemben 2012. és 2013. évben. A projekt időtartama alatt összesen 16 kifizetési kérelem került benyújtásra összesen 484 888 121,-Ft összegben, melynek támogatástartalma 318 571 018,- Ft volt. Városközpont rehabilitáció projekthez kapcsolódóan a pályázattal nem támogatott tartalomként épült meg a Szent Miklós templom környezetének és a Közgé kert közvilágítása, a Kossuth tér 5. szám alatti üzletek előtti közterület megvilágítása, a szükséges régészeti megfigyelés, mely munkák költségeit a beszámoló csak részben tartalmazza, mivel a számlák kifizetési határideje június 30-át követő időpont volt. A Városközpont rehabilitációval összefüggésben a Tóth J. utca gyalogos átkelőhely kialakításhoz szükséges előzetes felmérések (forgalomszámlálás) megtörténtek, kiértékelésük során megállapítható volt, hogy a forgalom kb. harmadával csökkent az útfelújítási munkák miatti forgalomátrendeződéshez viszonyítva. A számlálási adatok szerint a forgalom nagysága nem indokolja új gyalogos-átkelőhely létesítését, az iskolakezdés után azonban indokoltnak látszik a megismételni a forgalomszámlálását. Ugyancsak a Városközpont rehabilitáció projekthez kapcsolódóan - a szakmai elvárások szerint 49
valósult meg az Ady E utca 1. szám alatti épület felújítása során felmerült szerkezeti hibák kiküszöbölése, melyhez tervezők (statikus, építész) bevonására is szükség volt. Elkészült a Kossuth tér 5. szám alatti épületen lévő 2 db mozaik kerámia kerete, az Ady-Petőfi utcákban a járdafelújítással érintett magántulajdonú és középületek vízköpőinek, elő-lépcsőinek átalakítása, a Kígyó utca és a Sportcsarnok környéki utcákban a padkarendezés és útfelújítás a forgalom átszervezésével együtt. A Tokácsli Galéria vizesblokk felújítása, kiállító terem képvilágítás áthelyezése és az Ady E. u. 1. számú épület környezetében a kerámiadíszítés a harmadik negyedévben valósul meg. Az Ipartelepi út melletti kerékpárút kivitelezése és a hozzátartozó projektelemek (nyilvánosság, stb) munkálatai elkészültek. A pénzügyi zárás és a záró beszámoló 2014. június 30.-i dátummal beküldésre került. A záró helyszíni ellenőrzés 2014. július 16.-án és 21.-én megtörtént. A projekthez kapcsolódó utolsó számlák kifizetése áthúzódott a második félévre. Az Ipartelepi út melletti kerékpárút nem támogatott tartalom terhére a kerékpárút önálló helyrajzi számon történő feltüntetéséhez a változási vázrajz elkészült, a Földhivatali nyilvántartásban az átvezetés folyamatban van. KEOP pályázat A Szennyvíztisztító telep fejlesztésére a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően a kivitelezővel a szerződés megkötésre került. Az alapkő letétel augusztus 26-án megtörtént. A tervezési munkafázis elkezdődött. A támogatási szerződés szerint a projekt befejezési határideje 2015. szeptember 30. a projekt zárása 2015. október 31. TIOP-pályázat A Hajléktalan Segítő Központ éjjeli menedékhely átalakítása, bővítése az elmúlt év végén megkezdődött. A kivitelezés során felmerült műszaki problémák elhárításra kerültek. Az üzemeltetéssel kapcsolatban felmerült változtatások miatt (az épületegység főbejárata átkerült az É-i oldalra, ennek okán a takarító szertár a csomagtároló helyén került kialakításra, és új csomagtároló épület kerül megépítésre az épületrész mellé oly módon, hogy az a zárvatartási időn kívül is - azaz nappal - használható legyen az ellátottak számára) szerződésmódosítás vált szükségessé a támogató hatósággal, melynek benyújtásáig a munkák felfüggesztésre kerültek A műszaki átadás átvétel tervezett ideje így szeptember végére módosult. EGT és Norvég A Kulturális és természeti örökség megvédése érdekében a Petőfi Szállóra készített pályázat 2014. év májusában beadásra került, ami tartalmazta az utcai homlokzatok felújítását, valamint a Kossuth utcai sarokrész és a Petőfi utcai szárny földszintjén kb. 450 m2-en a Szentes Szecessziós Ház névvel közösségi és kulturális terek kialakítását. A pályázó és az építtető Szentes Város Önkormányzata. A pályázat elbírálása folyamatban van. A pályázattal nem támogatott tartalom részeként az önkormányzat megvásárolta az építési jogosultságát annak az épületrésznek, amelynek felújítását a norvég alap támogatásával tervezi megvalósítani. Szintén pályázattal nem támogatott tartalomként készült el a pályázathoz szükséges építési engedélyes tervdokumentáció és a tervezői költségbecslés. Elbírált nyertes pályázatok Nyertes KEOP-pályázat keretében az intézmények megújuló villamos-energia ellátására napelem 50
rendszer kiépítése történt meg a Klauzál G. Általános Iskolában és a Sportcsarnok tetőzetén, folyamatban van és az év második felében készül el a Deák F. és Koszta J. Ált. Iskolában, valamint a Művelődési Ház épületén a napelemek elhelyezése. A tanyagondnoki szolgálat munkáját segítő Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pályázatán elnyert támogatással a gépkocsikhoz beszerzett adatfeltöltésre alkalmas elektronikus térkép és utánfutó beszerzése történt meg tartozékokkal. HURO pályázat A határon átnyúló, román-magyar (HURO) közös Sportturisztika pályázat a tartaléklistáról a nyertesek közé került. A pályázat keretén belül a szentesi ligeti strand területén tervezett műszaki tartalom-módosítást a Képviselő-testület jóváhagyta, így a pályázattal megvalósulhat a régi 50 méteres medence, a 33 méteres medence, a gyermekmedencék és tusolók felújítása, valamint a termálvíz telken belüli kormányzásának végrehajtása. A Támogatási szerződés megkötése folyamatban van, melyhez elkészültek a módosított műszaki tartalom szerinti tervek, és az engedélyek beszerzése is folyamatban van. A közbeszerzési eljárás - a jogerős építési engedély birtokában - várhatóan szeptember elején kiírásra kerül. A projekt időtartama 2014. május 012015. július 31. Egyéb kötelezettségek Az Ipari Parkban saját beruházásból felépült csarnok bérlője a bérleti szerződésben vállaltak szerint a csarnokban tervezett tevékenységhez szükséges dolgozói létszámnak megfelelő szociális blokk kialakítását vállalta. A szociális blokk még nem készült el, a feladatra tervezett forrás ezért nem került felhasználásra. A Térfigyelő hálózat bővítése - 4 db kamera kiépítésével - a Koszta J.–Zrínyi, Szent Imre herceg-, Szent Anna, Hajnal u.- Szelevényi út, és a Deák F. u - Dósai M utcák csomópontjában 2013. évben megkezdődött, anyagbeszerzési nehézségek miatt azonban a kivitelezés áthúzódott 2014. évre. A kamerák beüzemelése ez év februárjában megtörtént, működésük folyamatos. Az Ivóvíz konténer üzemeltetésére, elektromos bekötésére jóváhagyott előirányzat terhére felhasználás nem történt, mivel a beszámolási időszakban az Alföldvíz Zrt. nem nyújtott be számlát. A tájékoztatásuk szerint számla a második félévben várható. A 2012. év végén indított településrendezési terv módosítását 2013. év decemberében hagyta jóvá a Képviselő-testület. A tervezési díj kifizetésének második részlete 2014. év második felében történik meg. 2014. évben is szükség volt újabb rendezési terv módosításra, mely munka elindult, jóváhagyás az év utolsó negyedében várható. A tervezési feladatok, tanulmánytervek, pályázatok előkészítése előirányzat terhére a HURO pályázattal támogatott strandfejlesztés keretén belül a módosított műszaki tartalomhoz szükséges tervek, a szennyvíztelep korszerűsítéshez a szükséges telek-összevonási tervek, vázrajzok készíttetése történt meg. Ipari Park Keleti Zónájában területek vásárlására az első félévben nem került sor.
51
II. Felújítások A Bölcsőde Kisér utca 21. szám alatti ingatlan felőli megrongálódott kerítésének újjáépítése elkészült, a beszerzett anyagok szerződés szerinti elszámolása ez év július-augusztusában megtörtént. A Norvég fenntartási alap terhére az Árpád utcai Óvoda és a Családok Átmeneti Otthona intézmények meghibásodott napkollektoros rendszerének műszaki helyreállítása és újbóli üzembe-helyezése a második félévre ütemezett. Az Ipari Park Déli zónájában betervezett útjavítások, szélesítések kivitelezése szintén az év második felében várható. III. Dologi kiadások tekintetében az ÁFA befizetések az adóköteles bevételekkel összhangban, a szabályoknak megfelelően teljesítésre kerültek. MFB-hitel kamat jogcímen az előző évi hitelt terhelő kamat utolsó részlete került elszámolásra. A hiteltörlesztés sor az adósságkonszolidációval kapcsolatos tranzakciók összegét tartalmazza. A térfigyelő kamerarendszer működtetése folyamatos, a garanciális jellegű hibák javítását a szolgáltató folyamatosan elvégzi, a felhasznált előirányzat teljesítése a szerződésben foglaltak szerint alakult. A külterületen kisebb munkák elvégzésére biztosított forrás terhére felhasználás az első félévben nem történt. Az eljárási, szakhatósági díjak előirányzat terhére az önkormányzati beruházásokhoz kapcsolódó engedélyezési, szakhatósági díjak, ingatlan értékbecslési díjak kerültek elszámolásra. Az Ipartelepi út és a vasúti szelvény között a Kálvária temető melletti szakaszon a fásításra az engedély megkérése az Erdészeti Igazgatóságtól megtörtént, melynek birtokában a fásítás elvégezhető lesz az őszi időszakban. A konténertől az intézményekbe történő vízkiszállításra előirányzott keretből nem történt felhasználás az első félévben. A második félévben előreláthatólag az a költség jelenik meg, amelyet a tanyagondnoki szolgálat használ fel Lapistó és Kajánújfalu arzénmentes vízzel való ellátására. A Sporttelep geodéziai felmérése 2014. év februárjában megtörtént. A költségvetésben szereplő összeg kifizetésre került. IV. Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre tételen kifizetésre nem került sor mivel a Kossuth tér 5. szám alatt 6 db üzlet cégtábláinak elkészítése és kihelyezése az előzetes egyeztetéseket követően júliusban kezdődött meg. A Szentes és Térsége Ivóvízminőség javító projekt jelenleg a kivitelezési szakaszban van. A kivitelező Integrál Zrt-vel a szerződés 2014. április 23-án megkötésre került. Az engedélyes tervek várhatóan szeptember végére készülnek el a szerződéshez tartozó ütemterv szerint, a kivitelezés befejezési határideje 2015. szeptember 30.
52
Panel programhoz az alapképzés megtörtént, felhasználásra az első félévben pályázat hiányában nem került sor. A költségvetés 4/a mellékletében jóváhagyott feladatok megvalósítása az alábbiak szerint történt meg a beszámolási időszakban: I. Beruházások Közvilágítás korszerűsítése Szentesen KEOP pályázattal: A pályázat megvalósításához a projektmenedzsment, a műszaki ellenőr, a közbeszerzés lebonyolító és a kötelező nyilvánosság megvalósítására a megbízási szerződések aláírásra kerültek. A kivitelező kiválasztására a közbeszerzési dokumentáció összeállítása megtörtént. Az ajánlati felhívás előzetes kontrollon, jóváhagyásra 2014. május 26-a óta a Közreműködő Szervezetnél van. A jóváhagyást követően a kivitelezési felhívás kiírásra kerülhet és a vállalkozói szerződés még előreláthatóan 2014. évben megköthető. A projekt zárása 2015. június 30. A Vidékfejlesztési Minisztérium által támogatott pályázat elnyerésével 2 db 4 kerék meghajtású VW transporter beszerzésének közbeszerzési eljárása megtörtént, a kiválasztott mikrobuszok gyártása folyamatban van, szállításuk szeptember elejére várható. A Kiss Zsigmond utca közlekedési tengely tervezésére 2014. év februárjában komplett feladatként szerződést kötött az Önkormányzat a Kövimet Kft.-vel (Békéscsaba), mely vonatkozott az út, híd, zöldfelületek, közművek, külső terek és építészeti elemek tervezésére. A tervezési munka felfüggesztésre került 2014. év decemberéig, az elkészült munkarészek elismerésével. A Kiss Zsigmond utca közlekedési tengely megvalósításához, de már az engedélyek megszerzéséhez is szükséges a megfelelő nagyságú terület biztosítása. Ehhez ingatlanok, ingatlanrészek megszerzése indokolt a Kiss Zsigmond utca északi oldalán, illetve a Kiss Zsigmond utca – Sima Ferenc utca csomópont délnyugati részén. A feladat megvalósítására tervezett előirányzat terhére felhasználás az első félévben nem történt. Az EDF DÉMÁSZ Zrt-vel történt megegyezés szerint a Bereklaposi kiskertek közvilágításának tervezése, kivitelezése nem a város költségvetése terhére, hanem a Zrt-nél vezetett városi fejlesztési keret terhére valósul meg. A munkálatok befejezése 2014. augusztus 15-ig megtörténik. A Horváth M utca 4-6. sz. ingatlan körüli belső tér és a Rózsa Gábor tér közvilágításának tervei elkészültek, a pénzügyi teljesítés a második félévre húzódott át, a kivitelezési munkák befejezése 2014. év augusztus 15-ig várható. Az Apponyi téri és a Rákóczi utcai óvodák udvarának bővítése, valamint a Lázár Vilmos utca Wesselényi és Munkás utca közötti szakaszán az aszfaltozás előkészítése, kivitelezése folyamatban van, befejezésük szeptember hónapban várható. A Kossuth utca környezetében lévő utcák közterület rendezésének, járdafelújításának előkészítése, felmérése folyamatban van, kivitelezése az év második felében várható. Széchenyi liget közvilágítás (Strand bejáró és Vecseri foki út közötti sétány megvilágítása) fejlesztésének tervei elkészültek, a pénzügyi teljesítés a második félévben jelenik meg. A kivitelezési munka befejezése szeptember végén várható.
53
A 2014-20 európai tervezési periódus hazai Operatív Programjainak véglegesítése még nem zárult le. Folyamatban van a források felhasználását irányító intézményi és pénzügyi rendszer átalakítása is. Az idegenforgalom uniós támogatása előre láthatóan több operatív program keretből lehetséges. A források és támogatható tevékenységek ismeretében lehet a fejlesztési prioritásokat és sorrendeket megállapítani. A Kurca fejlesztési tanulmánytervének elkészítése az Operatív Programok véglegesítése után kezdődik el, a vízüggyel együttműködve, várhatóan a második félévben. II. Felújítások A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által kiírt, az első világháborús emlékművek felújítása című pályázatra az Önkormányzat ez év márciusában a pályázatot benyújtotta, melynek elbírálása a mai napig nem történt meg. Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság tájékoztatása szerint a Bizottság legközelebbi ülését követően adnak érdemi választ a pályázattal kapcsolatban. Annak érdekében, hogy az első világháború kitörésének 100. évfordulójára (2014. július 28.) az emlékmű felújítása befejeződjön, a Bizottság döntése előtt a munkákat (tisztítás, nevek újra vésése és festése, javítások, impregnálás) el kellett kezdeni. A beszámolási időszakot követően az évforduló napjára a felújítás befejeződött, az Önkormányzat által szervezett rendezvény keretében a hősi halottakról méltó módon történő megemlékezésre sor került. A Mátéffy utcai Óvoda főépületének energetikai felújítására a BM felé benyújtott pályázat nem nyert kedvező elbírálást. A pályázathoz betervezett szakági tervezési és műszaki ellenőri költség az első félévben nem merült fel. Továbbra is folyamatos a pályázati lehetőség keresése, melynek támogatásával az óvoda energetikai felújítása megtörténhet, ennek hiányában tervezett – az önerő fedezet terhére - a legszükségesebb állagmegóvási feladatok elvégzése. A Vörösmarty utcai gyermek- és felnőtt orvosi rendelők tervezett felújítási munkái (burkolás, festés, villanyszerelés, udvari térburkolat átépítése) és a Nagyörvény utcai orvosi rendelő tervezett felújítási munkái (szennyvízcsatorna hálózat átépítése, festés és akadálymentesítés) augusztus végéig elkészültek. A Klauzál utcai orvosi rendelőben a két fogorvosi rendelő kialakítása műszaki előkészítés alatt van. Az Őze Lajos Filmszínház hasznosítására kiírt pályázat nyertese egyedüli jelentkezőként a Mozaik Mozi Kft. (Hódmezővásárhely) volt. A mozi épületében felújításra került a padló- és falburkolat, kialakításra került a nézőtér lejtése. A fűtési és hűtési technológia korszerűsítése mellett az álmennyezet beépítése hőszigeteléssel megtörtént. Átalakításra került a pénztár, a büfé az előcsarnok kifestésével együtt. Új digitális hangrendszer és vetítőtechnika biztosítja a XXI. századi filmvetítés feltételeit. A Képviselő-testületi döntésének megfelelően a beruházás megvalósításához vállat támogatás átutalása megtörtént. A Rózsa Gábor tér felújítása befejeződött, a műszaki átadás-átvétel megtörtént, a pénzügyi teljesítésre a harmadik negyedévben kerül sor. Elkészült a gyepesítés, megvalósult az automata öntözőrendszer kiépítése vízkivételi lehetőséggel, új játszótér létesítése, ivókút telepítése, faültetések, és díszburkolatos járófelületek bővítése. A Sportcsarnok D.-i oldalán a tetőidom korrózió elleni védelme, festése a napelemek elhelyezése előtt elkészült. A menekülő- és pánikajtók cseréje, beépítése az intézményvezetővel történt egyeztetés alapján második félévben tervezett.
54
A beszámolási időszakban a Pusztai László Sporttelepen a műfüves pálya védelme érdekében 300 folyóméter kerítés készült el. A kivitelezési költség önereje átutalásra került a támogató felé. A sporttelepen betervezett további kerítés építésére az év második félévben kerül sor. A Gólyásház tornác pillérsor és fejgerendázat megerősítésének statikai felülvizsgálata folyamatban van, az eredmény függvényében a szükséges tervezési munkákat megrendelésre kerülnek, és ezek alapján kerülhet sor a kivitelezői ajánlatok megkérésére. A sportszálló állapotfelmérése és terveztetése a 2014-20 európai tervezési periódus hazai Operatív Programjainak véglegesítése után kezdődhet el, várhatóan a második félévben. Az MLSZ országos labdarúgópálya építési programjának keretén belül Strabag Kft. kivitelezésében megépült a műfüves pálya, átadása júliusban megtörtént. A kivitelezés megkezdése előtt átutalásra került az önkormányzatot terhelő önrész. Tisztelt Képviselő-testület! A 2014. költségvetési év sok szempontból különbözött az előző évektől. Jelentős változások következtek be a finanszírozásban, a számvitelben, az egyes szakmai területeket érintő jogszabályokban, és nagymértékben éreztette hatását a 2013. évi feladatátrendeződés hatása is. Az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló I. félévi beszámoló számszaki adataiból, valamint az egyes szakterületek feladatellátását részletező értékelésből megállapítható, hogy minden nehézség ellenére összességében a tervezett feladatok időarányosan megvalósultak. Az önkormányzat folyamatos működését korlátozó problémákat sikerült kezelni. A szűkebb költségvetési keretek ellenére a beszámolási időszakban likviditási problémák a szerteágazó feladatellátást nem akadályozták. Az év hátralévő részében azonban számítani kell arra, hogy a költségvetésben jóváhagyott fejlesztések saját forrás igénye az Uszoda wellness részlegéhez kapcsolódó önerő biztosítása miatt a tervezett hitel felvétele nélkül nem lesz biztosítható. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a fentiek és a csatolt mellékletek figyelembe vételével az I. félévi gazdálkodásról szóló beszámolót vitassa meg és a határozati javaslatban foglaltak szerint fogadja el. …/2014. (IX.12.) Tárgy: 2014. I. félévi költségvetési beszámoló Határozati javaslat Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a 2014. évi költségvetés I. félévi végrehajtásáról szóló beszámolót és az alábbiak szerint dönt: 1./ Megállapítja a Képviselő-testület, hogy az első félévben az Önkormányzat gazdálkodását az óvatosság és a kötelezettségvállalások tervhez igazodó következetes betartása jellemezte. A takarékos és szigorú kontroll eredményeként a bevételek és kiadások összhangja biztosított volt, likviditási problémák a feladatellátás folyamatosságát nem akadályozták. A költségvetésben tervezettek nagy többsége időarányosan megvalósult, az intézmények
55
működése zavartalan volt. A beruházásokra tervezett előirányzatok teljesítése a pályázatoknak, illetve a műszaki teljesítéseknek megfelelően alakult. 2./ A Képviselő-testület a beszámolót a csatolt mellékletek alapján (korrekciós tételek nélkül) 4.375.540 eFt teljesített bevétellel, 4.562.114 eFt teljesített kiadással elfogadja. 3./ A Képviselő-testület egyetért a beszámolóban megfogalmazott főbb megállapításokkal, és kéri, hogy az év hátralévő részében is folytatódjon a feladatok folyamatos figyelemmel kísérése, a költségvetési egyensúlyt biztosító gazdálkodási elvek mentén a kötelezettség vállalásokra vonatkozó szabályok szigorú betartásának következetes ellenőrzése. Határidő: folyamatos Felelős: gazdálkodó szervek vezetői 4./ A Képviselő-testület felhívja a figyelmet a hatályos rendelkezések szigorú betartására, melynek keretében különösen a beruházások tekintetében szükségesnek tartja a finanszírozási feltételek megteremtését. 5./ Felhívja a Képviselő-testület a gazdálkodó szervek vezetőinek figyelmét a költségvetési keretek betartására, a takarékos és hatékony gazdálkodás elveinek érvényesítésére. Továbbra is szükségesnek tartja a Képviselő-testület a kötelezettség-vállalási és a gazdálkodási fegyelem erősítését, a belsőellenőrzés jogszabályban előírt kötelezettségének maradéktalan teljesítését. Határidő: folyamatos Felelős: önkormányzati gazdálkodó szervek vezetői 6./ A Képviselő-testület indokoltnak tartja a 2015. évi költségvetés megalapozása érdekében a feladatok folyamatos felülvizsgálatát, a hatékonyság elveinek érvényesítését célzó javaslatok időben történő megtételét, az Önkormányzati bevételek növelése érdekében a tartalékok feltárását. Határidő: 2014. október 31. Felelős: jegyző A határozatról értesítést kapnak: 1./ Szentes Város Polgármestere 2./ Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője 3./ Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal valamennyi Irodája 4./ A költségvetési rendelet hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetek vezetői 5./ Irattár
56
57 1. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2014. I. félévi bevételei ezer Ft-ban
Megnevezés 1.
I. Működési célú támogatások államháztartáson belülről Önkormányzatok működési támogatásai Központosított előirányzatok Feladatalapú kötött felhasználású állami támogatások Működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről - ebből OEP-től egyéb műk. célú támogatások bev. Elvonások és befizetések bevételei Működési c. támogatások összesen II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - EU Önerő Alapból - BM támogatás - VM támogatás - egyéb pályázati támogatás II. Felhalmozási célú tám. ÁHT-n belülről összesen III. Közhatalmi bevételek Jövedelemadók Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó Vagyoni típusú adók Építményadó Magánszemélyek kommunális adója Értékesítési és forgalmi adók Iparűzési adó Gépjárműadók Belf.gépjárművek adójának önkormányzatot megillető része Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók Idegenforgalmi Talajterhelési díj Egyéb átengedett adók Egyéb közhatalmi bevételek Igazagtási szolgáltatási díjak Környezet-, természet-,műemlékvédelmi,építésügyi bírság Helyi adókhoz kapcsolódó pótlékok, bírságok Egyéb bírság (szabálysértési pénz- és helyszíni bírság, közlekedési szabálysértés utáni közigazgatási bírság) Közhatalmi bevételek összesen
Eredeti előirányzat
kötelező
2.
3.
ebből önként vállalt feladatok 4.
állami
Módosított előirányzat
kötelező
5.
6.
7.
ebből önként vállalt feladatok 8.
állami
Teljesítés
kötelező
9.
10.
11.
Teljesítés %-a
ebből önként vállalt feladatok
állami
12.
(10./2.) (10./6.)
13.
14.
15.
31 356 1 343 698
31 356 1 343 698
0 0
0 0
48 781 43 114 1 365 218 1 365 218
5 667 0
0 0
60 266 738 309
60 266 738 309
0 0
0 0
192,20 54,95
123,54 54,08
105 584 32 033
105 584 30 872 0 1 511 510
0 1 161 0 1 161
0 0 0 0
105 584 105 584 144 724 30 872 0 0 1 664 307 1 544 788
0 113 852 0 119 519
0 0 0 0
57 547 169 812 0 1 025 934
57 547 28 695 0 884 817
0 141 117 0 141 117
0 0 0 0
54,50 530,12
54,50 117,34
67,82
61,64
7,29 0,00 0,00
7,29 0,00 0,00
0
22 341 0 0 213 811 236 152
0
65,77
65,77
1 512 671 306 415 30 850 21 808
0
359 073
0
359 073
0
359 073
0
22 341 0 0 213 811 236 152
0
0
0
0
0
0
0
1 022
1 022
0
0
136 500 56 000
136 500 56 000
0 0
0 0
136 500 56 000
136 500 56 000
0 0
0 0
72 344 37 130
72 344 37 130
0 0
0 0
53,00 66,30
53,00 66,30
1 176 887
329 761
588 826 258 300
1 176 887
331 226
587 361
258 300
469 601
189 613
150 838
129 150
39,90
39,90
73 600
73 600
0
0
73 600
73 600
0
0
46 384
46 384
0
0
63,02
63,02
4 700 7 000
4 700 7 000
0 0
0 0
4 700 7 000
4 700 7 000
0 0
0 0
1 757 6 730
1 757 6 730
0 0
0 0
37,38 96,14
37,38 96,14
1 800 2 300 10 000 5 500
1 800 2 300 10 000 5 500
0 0 0 0
0 0 0 0
1 800 2 300 10 000 5 500
1 800 2 300 10 000 5 500
0 0 0 0
0 0 0 0
117 1 562 5 027 1 888
117 1 562 5 027 1 888
0 0 0 0
0 0 0 0
6,50 67,91 50,27 34,33
6,50 67,91 50,27 34,33
1 474 287
627 161
588 826 258 300
1 474 287
628 626
587 361
258 300
643 562
363 574
150 838
129 150
43,65
43,65
359 073
306 415 30 850 21 808
306 415 30 850 21 808
306 415 30 850 21 808
58
Megnevezés 1.
IV. Működési bevételek Tulajdonosi bevételek Lakbér bevételek (SZVSZ Kft) Nem lakás c. szolgáló helyiségek bérleti díja (SZVSZ Kft) Egyéb bérleti díj Osztalék, hozam bevétel Üzemeltetésből, koncesszióból származó bevétel Ellátási díjak Kiszámlázott ÁFA ÁFA visszatérülés Kamatbevételek Egyéb működési bevétel Működési bevételek összesen V. Felhalmozási bevételek Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Felhalmozási bevételek összesen VI. Működési célú átvett pénzeszközök Támogatási kölcsönök visszatérülése Egyéb működési célra átvett pénzeszk Működési célú átvett pénzeszközök összesen VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Támogatási kölcsönök visszatérülése Egyéb felhalmozási célra átvett pénzeszk Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen Költségvetési bevételek összesen VIII. Finanszírozási bevételek Működési célú maradvány igénybevétele Felhalmozási célú maradvány igénybevétele Hitel, kölcsönfelvétel Egyéb fejlesztési célú hitel Hitel a céltartalék feladataihoz Finanszírozási bevételek összesen Bevételek mindösszesen Korrekciós tételek Összesen:
ebből önként vállalt feladatok
Eredeti előirányzat
kötelező
2.
3.
47 200 81 000 40 353
47 200 81 000
4.
0 0 283 698 113 543 114 243 6 505 49 881 696 070
0 0 40 353 0 0 142 898 24 084 620 015 65 74 311 901 726
15 072
0 0 0 0
2 100 2 745 4 845
0 0 0
426 596 137 627 734 258 6 570 124 192 1 597 796
15 072
állami
Módosított előirányzat
kötelező
5.
6.
7.
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
47 200 81 000 40 353 0 0 417 364 137 627 734 258 31 427 134 915 1 624 144
0 10 057 0 10 057
0 0 0 0
2 100 2 745 4 845
0 0 0
19 766 0 19 766 0 2 650 569 0 2 198 239 0 2 670 335 0 2 218 005 0 7 634 079 2 834 741 4 083 693 258 300 4 937
0
334 245 283 594 348 118 970 894 8 604 973
0
8 604 973
ebből önként vállalt feladatok 8.
47 200 81 000 0 0 274 466 113 543 114 243 6 505 59 113 696 070
0 0 40 353 0 0 142 898 24 084 620 015 24 922 75 802 928 074
0 10 057 0 10 057
0 0 0 0
2 100 2 745 4 845
0 0 0
állami
Teljesítés
kötelező
9.
10.
11.
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
25 587 39 997 4 930 0 0 222 972 52 406 8 127 336 50 721 405 076
0 10 057 0 10 057
0 0 0 0
2 100 2 745 4 845
0 0 0
Teljesítés %-a
ebből önként vállalt feladatok
állami
12.
13.
15.
54,21 49,38 12,22
54,21 49,38 12,22
52,27 38,08 1,11 5,11 40,84 25,35
53,42 38,08 1,11 1,07 37,59 24,94
0 0 153 861 44 232 7 099 310 6 071 277 157
0 0 0 0 0 0 0 0
0 20 587 0 20 587
0 0 0 0
0 20 587 0 20 587
0 0 0 0
136,59
204,70
136,59
204,70
704 0 704
704 0 704
0 0 0
0 0 0
33,52 0,00 14,53
33,52 0,00 14,53
19 766 0 19 766 0 16 070 0 16 070 0 2 757 139 0 2 757 139 0 1 995 565 0 1 995 565 0 2 776 905 0 2 776 905 0 2 011 635 0 2 011 635 0 7 913 618 2 869 484 4 785 834 258 300 4 343 650 1 526 252 2 688 248 129 150
81,30 75,29 75,33 56,90
81,30 72,38 72,44 54,89
0
645,94
0
0 129 150
0,00 0,00 0,00 3,28 50,85
14,74 0,00 0,00 0,00 0,00 3,13 48,99
129 150
64,93
62,56
0 2 834 741
216 327 148 698 42 402 334 245 0 311 168 113 305 1 017 447 148 698 8 931 065 3 018 182
67 629 42 402 334 245 311 168 113 305 868 749 5 654 583
0
0 258 300
2 834 741
5 054 587 258 300
8 931 065 3 018 182
5 654 583
258 300
0
31 890 0 0 0 0 31 890 4 375 540 1 211 919 5 587 459
31 120 0
31 120 1 557 372 1 557 372
770 0 0 0 0 770 2 689 018 1 211 919 3 900 937
0 0
14.
0 0 4 930 0 0 69 111 8 174 1 028 26 44 650 127 919
4 937 0 0 334 245 0 283 594 348 118 970 894 0 5 054 587 258 300
25 587 39 997
(10./2.) (10./6.)
59 1/a. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2014. I. félévi feladatalapú támogatása Megnevezés 1.
Eredeti Módosított előirányzat 2.
3.
Teljesítés 4.
forintban Teljesítés %-a (4./2.) (4./3.) 5.
6.
161 199 652 106 092 773 21 960 497 59 156 220 57 492 24 918 564 -124 284 934 44 825 086 86 238
57,49 57,49 57,49 57,49 57,49 57,49 57,49 57,49 57,49
57,49 57,49 57,49 57,49 57,49 57,49 57,49 57,49 57,49
326 862 402 187 918 815
57,49
57,49
I. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS TÁMOGATÁSA Önkormányzati hivatal működésének támogatása Település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása Közvilágítás fenntartásának támogatása Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása Közutak fenntartásának támogatása Beszámítás összege Egyéb önkormányzati feladatok támogatása Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása
I. összesen:
280 387 600 184 535 745 38 197 670 102 895 200 100 000 43 342 875 -216 178 843 77 967 900 150 000
326 862 402
II. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK EGYES KÖZNEVELÉSI FELADATAINAK Á Á óvodapedagógusok átlagbérének és közterheinek elismert összege 226 544 267 óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők száma a Közokt.tv.1.számú 64 800 000 melléklet első része szerint (fő) 8 hó óvodapedagógusok átlagbérének és közterheinek elismert összege 107 655 333 óvodapedagógusok átlagbérének és közterheinek elismert pótlólagos összege a 2 769 200 2014/2015. nev. évre (3 hó) óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők száma a Köznev.tv.2.számú 32 400 000 melléklet szerint (fő) 4 hó gyermekek teljes idejű óvodai nevelésre szervezett csoport (fő) 8 hóra gyermekek teljes idejű óvodai nevelésre szervezett csoport (fő) 4 hóra
34 720 000 16 762 667
485 651 467 II. összesen: III. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokhoz (fő) egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése szoc.és gyermekjóléti szolg.-családsegítés (fő) szoc.és gyermekjóléti szolg.-gyermekjóléti szolg. (fő) szociális étkeztetés (fő) házi segítségnyújtás (fő) falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás összesen (működési hó) időskorúak nappali intézményi ellátása (fő) fogyatékos személyek nappali intézményi ellátása (fő) demens személyek nappali intézményi ellátása (fő) pszichiátriai betegek nappali intézményi ellátása (fő) hajléktalanok nappali intézményi ellátása (fő) bölcsődei ellátás (fő) bölcsődei ellátás-hátrányos gyermek (fő) bölcsődei ellátás-HHH gyermek (fő) bölcsődei ellátás-fogyatékos gyermek (fő) hajléktalanok átmeneti szállása, éjjeli menedékhely (férőhely) gyermekek átmeneti otthona (fő) családok átmeneti otthona(fő) a számított intézményvezetői és a segítői munkatárs létszámhoz kapcsolódó bértámogatás (fő) intézmény-üzemeltetési támogatás gyermekétkeztetés tám. (elismert dolgozók bértámogatása) gyermekétkeztetés üzemeltetési tám.
34 669 930
IV. összesen: Mindösszesen:
226 544 267
172 176 235
76,00
76,00
64 800 000
49 245 408
76,00
76,00
107 655 333
0,00
0,00
2 769 200
0,00
0,00
32 400 000
0,00
0,00
26 387 200
76,00 0,00
76,00 0,00
485 651 467 247 808 843
51,03
51,03
0,00
34 720 000 16 762 667
11 406 415 11 406 415 20 483 200 6 960 000 10 000 000 11 445 000 10 000 000 4 000 000 9 300 000 9 068 400 37 057 500 1 037 610 1 087 020 2 223 450 23 417 500 10 806 050 15 891 250
34 669 930 21 520 566 11 406 415 11 406 415 20 483 200 6 960 000 10 000 000 11 445 000 10 000 000 4 000 000 9 300 000 9 068 400 37 057 500 1 037 610 1 087 020 2 223 450 23 417 500 10 806 050 15 891 250
41 339 051 5 719 948 5 719 947 10 271 663 3 490 215 5 014 677 5 739 297 5 014 677 2 005 871 4 663 649 4 547 509 18 583 136 520 328 545 105 1 114 988 11 743 119 5 418 885 7 968 948
50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15
0,00 192,09 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15 50,15
88 605 360
88 605 360
44 432 724
50,15
50,15
9 572 000 83 525 760
9 572 000 83 525 760
4 800 049 41 885 469
50,15 50,15
50,15 50,15
63 881 965
32 034 737
50,15
50,15
497 365 391 262 573 992
55,18
52,79
63 881 965
475 844 825 III. összesen: IV. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK KULTURÁLIS FELADATAINAK települési önkormányzatok támogatása a nyilvános könyvtári és közművelődési feladatokhoz települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása
280 387 600 184 535 745 38 197 670 102 895 200 100 000 43 342 875 -216 178 843 77 967 900 150 000
32 919 780
32 919 780
17 587 283
53,42
53,42
22 420 000
22 420 000
22 420 000
100,00
100,00
55 339 780 55 339 780 40 007 283 1 343 698 474 1 365 219 040 738 308 933
72,29 54,95
72,29 54,08
60 1/b. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2014. I. félévi működési bevételei ezer Ft-ban Eredeti előirányzat
Megnevezés 1.
I. Működési célú támogatások államháztartáson belülről Önkormányzatok működési támogatásai Központosított előirányzatok Feladatalapú kötött felhasználású állami támogatások Működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről - ebből OEP-től egyéb műk. célú támogatások bev. Elvonások és befizetések bevételei Működési c. támogatások összesen II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről III. Közhatalmi bevételek Jövedelemadók Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó Vagyoni típusú adók Építményadó Magánszemélyek kommunális adója Értékesítési és forgalmi adók Iparűzési adó Gépjárműadók Belf.gépjárművek adójának önkormányzatot megillető része Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók Idegenforgalmi Talajterhelési díj Egyéb átengedett adók Egyéb közhatalmi bevételek Igazagtási szolgáltatási díjak Környezet-, természet-,műemlékvédelmi,építésügyi bírság Helyi adókhoz kapcsolódó pótlékok, bírságok Egyéb bírság (szabálysértési pénz- és helyszíni bírság, közlekedési szabálysértés utáni közigazgatási bírság) Közhatalmi bevételek összesen
2.
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
4.
31 356 31 356 1 343 698 1 343 698 105 584 105 584 32 033 30 872 0 1 512 671 1 511 510
0 136 500 56 000 1 176 887
1 161 1 161
ebből Módosított önként állami kötelező előirányzat vállalt feladatok 5.
6.
7.
8.
48 781 43 114 1 365 218 1 365 218
5 667 0
105 584 105 584 144 724 30 872 0 0 0 1 664 307 1 544 788
0 113 852 0 119 519
állami
Teljesítés
9.
10.
0 0
ebből önként kötelező vállalt feladatok 11.
60 266 738 309
60 266 738 309
0 57 547 0 169 812 0 0 0 1 025 934
57 547 28 695
141 117
884 817
141 117
0
0
0
0
1 022
1 022
136 500 56 000
136 500 56 000
0 0
0 0
72 344 37 130
72 344 37 130
329 761 588 826 258 300 1 176 887
331 226
587 361 258 300
469 601
189 613
136 500 56 000
12.
Teljesítés %-a állami
(10./2.) (10./6.)
13.
14.
15.
192,20 123,54 54,95 54,08 54,50 54,50 530,12 117,34 0
150 838 129 150
67,82
61,64
53,00 66,30
53,00 66,30
39,90
39,90
73 600
73 600
73 600
73 600
0
0
46 384
46 384
63,02
63,02
4 700 7 000
4 700 7 000
4 700 7 000
4 700 7 000
0 0
0 0
1 757 6 730
1 757 6 730
37,38 96,14
37,38 96,14
1 800 2 300 10 000 5 500
1 800 2 300 10 000 5 500
1 800 2 300 10 000 5 500
1 800 2 300 10 000 5 500
0 0 0 0
0 0 0 0
117 1 562 5 027 1 888
117 1 562 5 027 1 888
6,50 67,91 50,27 34,33
6,50 67,91 50,27 34,33
627 161 588 826 258 300 1 474 287
628 626
587 361 258 300
643 562
363 574
43,65
43,65
1 474 287
150 838 129 150
61
Eredeti előirányzat
Megnevezés 1.
IV. Működési bevételek Tulajdonosi bevételek Lakbér bevételek (SZVSZ Kft) Egyéb bérleti díj (SZVSZ Kft) Osztalék, hozam bevétel Üzemeltetésből, koncesszióból származó bevétel Ellátási díjak Kiszámlázott ÁFA ÁFA visszatérülés Kamatbevételek Egyéb működési bevétel Működési bevételek összesen V. Felhalmozási bevételek Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Felhalmozási bevételek összesen VI. Működési célú átvett pénzeszközök Támogatási kölcsönök visszatérülése Egyéb működési célra átvett pénzeszk Működési célú átvett pénzeszközök összesen VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Támogatási kölcsönök visszatérülése Egyéb felhalmozási célra átvett pénzeszk Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen Költségvetési bevételek összesen VIII. Finanszírozási bevételek Működési célú maradvány igénybevétele Hitel, kölcsönfelvétel Finanszírozási bevételek összesen Bevételek mindösszesen Korrekciós tételek Összesen:
2.
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
9.
10.
52,27 38,19 6,83 4,82 41,00 42,58
53,42 38,19 6,83 4,82 37,73 42,51
0
33,52 0,00 14,53
33,52 0,00 14,53
1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 100 0 0 0 0 0 944 845 258 300 2 064 717 1 526 252 409 315 129 150
0,00 52,68
0,00 50,70
4 937 4 937 216 327 148 698 67 629 0 31 890 31 120 770 645,94 0 0 0 0 0 0 4 937 0 4 937 0 216 327 148 698 67 629 0 31 890 31 120 770 0 645,94 3 924 439 2 834 741 831 398 258 300 4 288 956 3 018 182 1 012 474 258 300 2 096 607 1 557 372 410 085 129 150 53,42 1 211 919 0 1 211 919 3 924 439 2 834 741 831 398 258 300 4 288 956 3 018 182 1 012 474 258 300 3 308 526 1 557 372 1 622 004 129 150 84,31
14,74
283 698 142 898 113 543 9 119 114 243 4 741 6 505 65 49 881 73 706 696 070 230 529
0
0
0
2 100 2 745 4 845
8.
47 200 81 000 0 0 274 466 113 543 114 243 6 505 59 113 696 070
0
47 200 81 000 0 0 417 364 122 662 118 984 6 570 134 310 928 090
0
0 0 0 0
0
0
0
0 0 0 0
0
2 100 2 745 4 845
0 0 0
2 100 2 745 4 845
0 0 0
704 0 704
1 100 1 100 1 100 0 0 0 0 1 100 0 1 100 0 1 100 0 3 919 502 2 834 741 826 461 258 300 4 072 629 2 869 484
0 0 0 0 142 898 9 119 4 741 65 75 197 232 020
11.
12.
(10./2.) (10./6.)
54,21 49,38
47 200 81 000
7.
állami
54,21 49,38
2 100 2 745 4 845
6.
Teljesítés
Teljesítés %-a
15.
0 0 0 0
5.
állami
ebből önként kötelező vállalt feladatok
14.
47 200 81 000 0 0 426 596 122 662 118 984 6 570 123 587 926 599
4.
ebből önként vállalt feladatok
Módosított állami kötelező előirányzat
13.
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
25 587 39 997 0 0 222 972 46 847 8 127 317 50 670 394 517
25 587 39 997
153 861 44 232 7 099 310 6 071 277 157
69 111 2 615 1 028 7 44 599 117 360
0
0
0
0
704 704
0
14,74 48,88 77,14
62 1/c. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2014. I. félévi központi kezelésű fejlesztési célú bevételeinek alakulása ezer Ft-ban
Eredeti Módosított előirányzat
Megnevezés 1.
I. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről EU Önerő Alap saját forrás kiegészítése (Ivóvíz) EU Önerő Alap saját forrás kiegészítése (Városközpont) Adósság konszolidáció támogatás Ivóvíz konténer működéséhez támogatás BM-pályázat Mátéffy u. Óvoda felújítása Tanyagondnoki szolgálat gépkocsikhoz felszerelések (VM pályázat) 2 db mikrobusz vásárlása (VM pályázat) I. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről összesen: II. Működési bevételek Tulajdonosi bevételek Egyéb bérleti díj - Grand Plant Kft. - Ipari Park csarnok - Damjanich u. 41. szám alatti épület Kiszámlázott ÁFA tárgyi eszköz értékesítés ÁFÁ-ja bérleti díj áfa bevétele - Grand Plant Kft. - Ipari Park csarnok - Damjanich u. 41. szám alatti épület ÁFA visszatérítése Városközpont Szennyvízkezelő Kamatbevételek Egyéb működési bevételek (kényszerhelyreállítás törl., támogatás visszafizetése) II. Működési bevételek összesen III. Felhalmozási bevételek Ingatlan értékesítés - Ipari Park-MOD Kacsafeldolgozó Kft. - Ipari Park-Zöld Plasztik Lakics Kft. - egyéb ingatlanok III. Felhalmozási bevételek összesen
2.
306 415
3.
Teljesítés 4.
306 415
Teljesítés %-a (4./2.) (4./3.) 5.
6.
0,00
0,00
0,00 0,00 0,00 0,00 65,77
0,00 0,00 0,00 0,00 65,77
22 341 213 811 924 29 926 1 808 20 000 359 073
924 29 926 1 808 20 000 359 073
13 371 5 669 21 313
13 371 5 669 21 313
4 457 473
33,33 8,34 0,00
33,33 8,34 0,00
4 069 3 610 1 531 5 755
4 069 3 610 1 531 5 755
4 228 1 203 128
103,91 33,32 8,36 0,00
103,91 33,32 8,36 0,00
13 788 601 486
0,00 0,00
605 671 197
13 788 601 486 24 857 605 696 054
8,43 1,57
0,00 0,00 0,08 8,43 1,52
10 057 5 015
10 057 5 015
100,00 102,37
100,00 102,37
15 072
15 072
136,59
136,59
236 152
19 51 10 559 10 057 5 134 5 396 20 587
63 Eredeti Módosított előirányzat
Megnevezés 1.
IV. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belül Lakástámogatási hiteltörlesztés Panel Programból kamatmentes kölcsön visszatérítése Vállalkozói kamatmentes kölcsön törlsztése Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök DAOP-pályázat Városközpont rehabilitáció Ipartelepi út melletti kerékpárút KEOP-pályázat Szennyvíztisztító telep fejlesztése TIOP-pályázat Hajléktalan Segítő Kp. éjjeli menedékhely átalakítása, felújítása bővítéssel HURO-pályázat Sportturisztikai fejlesztések (Uszoda) Kulturális és természeti örökség megvédése (Petőfi szálló) - pályázattal nem támogatott tartalom 2013. évről áthúzódó (HURO-WIFI) 2013. évről áthúzódó (HURO-HELP) EGT és Norvég Kulturális és természeti örökség megvédése (Petőfi szálló) KEOP-pályázat Napelem rendszer létesítése (Deák F. Ált. Isk.) Napelem rendszer létesítése (Klauzál G. Ált. Isk.) Napelem rendszer létesítése (Koszta J. Ált. Isk.) Napelem rendszer létesítése (Sportcsarnok) Napelem rendszer létesítése (Művelődési Ház) Közvilágítás korszerűsítése Szentesen Adósság konszolidáció támogatás IV. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen: Költségvetési bevételek összesen: V. Finanszírozási bevételek MFB-hitel (szennyvíz) Egyéb hitel
2.
3.
Teljesítés 4.
Teljesítés %-a (4./2.) (4./3.) 5.
6.
3 600 4 800 10 266
3 600 4 800 10 266
2 740 5 150 8 180
76,11 107,29 79,68
76,11 107,29 79,68
115 137 60
115 137 60
115 137
100,00 0,00
100,00 0,00
1 893 480
1 893 480
0,00
0,00
68 642
68 642
34,89
34,89
23 951
238 900
0,00
20 000
0,00 3 601 2 038
300 000 21 060 23 085 23 733 37 350 15 692 452 330 2 669 235 3 714 577 334 245 283 594
21 060 23 085 23 733 37 350 15 692 452 330 1 850 838 3 228 135 2 011 635 4 298 334 2 278 933 334 245 311 168
0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
75,36 61,35
62,32 53,02
0,00 0,00
0,00 0,00
64 Eredeti Módosított előirányzat
Megnevezés 1.
Hitel a céltartalék feladataihoz Felhalmozási célú maradvány V. Finanszírozási bevételek összesen: Bevételek mindösszesen
2.
348 118 965 957 4 680 534
3.
113 305 42 402 801 120 5 099 454
Teljesítés 4.
Teljesítés %-a (4./2.) (4./3.) 5.
6.
0,00 0 2 278 933
0,00 48,69
0,00 0,00 0,00 44,69
65 1/d. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2014. I. félévi bevételei kiemelt előirányzatonként és intézményenként ezer Ft-ban Intézmény
Eredeti előirányzat
1.
2.
Gondozási Központ - működési célú támogatások OEP-től - egyéb működési célú támogatások - felhalmozási célú támogatások - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - kamatbevételek - egyéb működési bevételek - felhalmozási bevételek - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - előző évi pénzmaradvány - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez Gondozási Központ összesen Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon - működési célú támogatások OEP-től - egyéb működési célú támogatások - felhalmozási célú támogatások - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - kamatbevételek - egyéb működési bevételek - felhalmozási bevételek - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - előző évi pénzmaradvány - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon összesen Városi Intézmények Gazdasági Irodája - működési célú támogatások OEP-től - egyéb működési célú támogatások - felhalmozási célú támogatások - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - kamatbevételek
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
4.
9 000 10 965
8 834 10 928
166 37
40 714
39 399
1 315
88 205 5 700 154 584
71 885 5 700 136 746
16 320 17 838
állami
Módosított előirányzat
5.
6.
0 105 584 0 0 1 341 2 044 0
0
253 582
0
105 584 0 0 5 611 3 582 0
105 584 0 0 1 341 2 044 0
0 0 0 4 270 1 538 0
0 0 0 0 0 0
105 584 1 110 0 5 611 3 582 0
108 678
108 678
8.
0
253 582
65 144 839
7.
0 0 0 9 000 10 965 0 40 714 0 0 0 0 1 069 93 314 5 700 160 762 0 0 0 0 0 65 144 839 0 0 0 0 3 018 108 631 0 256 553
65 144 839
ebből önként kötelező vállalt feladatok
állami
Teljesítés
kötelező
ebből önként vállalt feladatok
9.
10.
11.
12.
Teljesítés %-a állami 13.
(10./2.)
(10./6.)
14.
15.
0
0 82 0 4 235 5 687 0 19 685 0 0 0 0 1 069 46 313 2 415 79 486
256 553
0
0 323 0 0 0 4 72 838 0 0 0 0 0 52 767 0 125 932
0
125 932
0
49,66
49,09
0 1 110 0 4 270 1 538 0
0 0 0 0 0 0
57 547 1 479 0 2 277 0 0
57 547 225 0 1 100 0 0
0 1 254 0 1 177 0 0
0 0 0 0 0 0
54,50
54,50 133,24
40,58 0,00
40,58 0,00
8 834 10 928
166 37
39 399
1 315
911 73 480 5 700 139 252
158 19 834 21 510
65 144 839
3 018 108 631
82 4 160 5 687
75
47,06 51,87
47,06 51,87
18 926
759
48,35
48,35
910 35 896 2 415 67 994
159 10 417
52,51 42,37 51,42
100,00 49,63 42,37 49,44
4 72 838
6,15 50,29
6,15 50,29
52 767
48,55
0,00 48,57
11 492
0
323
66
Intézmény 1.
- egyéb működési bevételek - felhalmozási bevételek - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - előző évi pénzmaradvány - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez Városi Int.Gazdasági Irodája összesen - Központi Óvoda - működési célú támogatások OEP-től - egyéb működési célú támogatások - felhalmozási célú támogatások - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - kamatbevételek - egyéb működési bevételek - felhalmozási bevételek - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - előző évi pénzmaradvány - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez Központi Óvoda összesen - Felsőpárti Óvoda - működési célú támogatások OEP-től - egyéb működési célú támogatások - felhalmozási célú támogatások - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - kamatbevételek - egyéb működési bevételek - felhalmozási bevételek - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - előző évi pénzmaradvány - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez Felsőpárti Óvoda összesen - Családsegítő Központ - működési célú támogatások OEP-től
Eredeti előirányzat 2.
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
67 067 0 0 0 0 0 790 998 27 822 1 000 664
állami
4.
16 300 0 0 0 0 0 684 552 27 822 837 643
210
210
261 397 13 322 274 929
261 397 13 322 274 929
1 116
1 116
251 264 12 430 264 810
251 264 12 430 264 810
Módosított előirányzat
5.
50 767 0 0 0 0 0 106 446 0 163 021
0
0
6.
ebből önként kötelező vállalt feladatok 7.
0 0 0 0 0 0 0 0 0
68 558 0 0 0 0 14 898 817 365 27 822 1 044 530
0
0 0 0 0 0 0 210 0 0 0 0 5 449 267 545 13 322 286 526
0
0 0 0 0 0 0 1 116 0 0 0 0 1 966 257 398 12 430 272 910 0
8.
16 300 0 0 0 0 14 287 688 391 27 822 855 769
52 258 0 0 0 0 611 128 974 0 188 761
Teljesítés
állami 9.
10.
0 0 0 0 0 0 0 0 0
30 763 0 0 0 0 14 898 383 511 15 059 505 534
0
0 107 0 0 0 0 153 0 0 0 0 5 449 120 951 7 948 134 608
0
0 108 0 0 0 0 383 0 0 0 0 1 966 122 311 6 248 131 016
210
5 449 261 372 13 322 280 353
6 173 6 173
1 116
1 966 251 524 12 430 267 036
5 874 5 874
0
kötelező
ebből önként vállalt feladatok
állami
11.
12.
13.
13 553 0 0 0 0 14 287 320 429 15 059 422 200
17 210 0 0 0 0 611 63 082 0 83 334
Teljesítés %-a
0 0 0 0 0 0 0 0 0
(10./2.)
(10./6.)
14.
15.
45,87
44,87
48,48 54,13 50,52
100,00 46,92 54,13 48,40
72,86
72,86
46,27 59,66 48,96
100,00 45,21 59,66 46,98
34,32
34,32
48,68 50,27 49,48
100,00 47,52 50,27 48,01
107
153
5 449 118 380 7 948 132 037
2 571 2 571
0
108
383
1 966 119 971 6 248 128 568
2 340 2 448
0
67
Intézmény
Eredeti előirányzat
1.
2.
- egyéb működési célú támogatások - felhalmozási célú támogatások - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - kamatbevételek - egyéb működési bevételek - felhalmozási bevételek - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - előző évi pénzmaradvány - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez Családsegítő Központ összesen - Bölcsőde - működési célú támogatások OEP-től - egyéb működési célú támogatások - felhalmozási célú támogatások - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - kamatbevételek - egyéb működési bevételek - felhalmozási bevételek - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - előző évi pénzmaradvány - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez Bölcsőde összesen - Hajléktalan Segítő Központ - működési célú támogatások OEP-től - egyéb működési célú támogatások - felhalmozási célú támogatások - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - kamatbevételek - egyéb működési bevételek - felhalmozási bevételek - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - előző évi pénzmaradvány
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
3 775 1 520
4.
5.
6.
0
1 110 0 3 775 1 520 0 25 137 0 0 0 0 2 393 121 067 0 155 002
0
0 0 0 1 341 2 044 0 5 198 0 0 0 0 3 363 83 740 2 070 97 756
3 775 1 520
25 137
4 196
20 941
115 048
92 255
22 793
145 480
96 451
49 029
1 341 2 044
1 341 2 044
5 198
5 198
79 636 2 070 90 289
79 636 2 070 90 289
3 695
állami
Módosított előirányzat
0
3 695
0 0 0 0 0 0 3 695 0 0 0 0 1 241
ebből önként kötelező vállalt feladatok 7.
8.
állami
Teljesítés
kötelező
ebből önként vállalt feladatok
9.
10.
11.
12.
1 110
0
1 192 0 793 0 0 9 394 0 0 0 0 2 393 58 694 0 72 466
0
0 36 0 1 100 0 0 4 185 0 0 0 0 3 363 39 746 863 49 293
3 775 1 520 4 196
20 941
1 532 93 835
861 27 232
99 563
55 439
1 341 2 044 5 198
3 363 81 000 2 070 95 016
2 740 2 740
3 695
1 241
0 36 0 0 0 0 1 814 0 0 0 0 1 241
82
Teljesítés %-a állami 13.
(10./2.) 14.
1 110
(10./6.) 15.
107,39
793
21,01 0,00
21,01 0,00
4 396
4 998
37,37
37,37
1 532 43 474
861 15 220
51,02
100,00 48,48
49 484
22 982
49,81
46,75
1 100
82,03 0,00
82,03 0,00
4 185
80,51
80,51
49,91 41,69 54,59
100,00 47,46 41,69 50,42
49,09
49,09
0
36
3 363 38 604 863 48 151
1 142 1 142
0
36
1 814
1 241
100,00
68
Intézmény 1.
- önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez Hajléktalan Segítő Központ összesen Sportközpont - működési célú támogatások OEP-től - egyéb működési célú támogatások - felhalmozási célú támogatások - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - kamatbevételek - egyéb működési bevételek - felhalmozási bevételek - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - előző évi pénzmaradvány - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez Sportközpont összesen - VIGI Intézményközpont - működési célú támogatások OEP-től - egyéb működési célú támogatások - felhalmozási célú támogatások - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - kamatbevételek - egyéb működési bevételek - felhalmozási bevételek - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - előző évi pénzmaradvány - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez VIGI Intézményközpont összesen Művelődési Központ - működési célú támogatások OEP-től - egyéb működési célú támogatások - felhalmozási célú támogatások - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - kamatbevételek - egyéb működési bevételek
Eredeti előirányzat 2.
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
4.
38 952 42 647
Módosított előirányzat
állami 5.
6.
38 952 0
42 647
495 18
495 18
26 041
26 041
23 383
23 383
49 937
0
105 584
105 584
5 670
5 580
49 937
7.
8.
0
40 347 0 45 283
0
0 0 0 495 18 0 27 532 0 0 0 0 -1 491 24 524 0 51 078
105 584
132 572
111 164
21 408
0
105 584 0 0 0 0 0 5 670 0 0 0 0 1 977 22 744 0 135 975
0 0 0 5 930 6 589 0 39 062
0 0 0 4 043 5 109 0 31 809
0 0 0 1 887 1 480 0 7 253
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 5 930 6 589 0 39 062
21 318
ebből önként kötelező vállalt feladatok
90
21 318
állami 9.
40 347 0
45 283
10.
11.
12.
állami 13.
0
0
0 0 0 384 0 0 10 216 0 0 0 0 -1 491 14 053 0 23 162
63 960
9 274
0
0 0 0 808 1 412 0 11 015
0 1 526 0 598 1 028 3 2 230
0 0 0 0 0 0 0
27 532
-1 491 24 524 51 078
kötelező
Teljesítés %-a
18 664 0 21 755
495 18
0
Teljesítés
ebből önként vállalt feladatok
5 580
90
1 977 660
22 084
113 801
22 174
0
57 547 0 0 0 0 0 4 618 0 0 0 0 1 977 9 092 0 73 234
0 0 0 4 043 5 109 0 31 809
0 0 0 1 887 1 480 0 7 253
0 0 0 0 0 0 0
0 1 526 0 1 406 2 440 3 13 245
18 664 0
0
(10./6.)
14.
15.
47,92
46,26
51,01
48,04
384
77,58 0,00
77,58 0,00
10 216
39,23
37,11
-1 491 14 053
60,10
57,30
46,38
45,35
54,50
54,50
182
81,45
81,45
9 092
42,65
100,00 39,98
55,24
53,86
23,71 37,03
23,71 37,03
33,91
33,91
21 755
23 162
0
0
57 547
4 436
(10./2.)
1 977
69
Intézmény
Eredeti előirányzat
1.
2.
- felhalmozási bevételek - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - előző évi pénzmaradvány - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez Művelődési Közp. összesen Művelődési Központ - működési célú támogatások OEP-től - egyéb működési célú támogatások - felhalmozási célú támogatások - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - kamatbevételek - egyéb működési bevételek - felhalmozási bevételek - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - előző évi pénzmaradvány - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez Művelődési Közp. összesen Koszta J. Múzeum - működési célú támogatások OEP-től - egyéb működési célú támogatások - felhalmozási célú támogatások - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - kamatbevételek - egyéb működési bevételek - felhalmozási bevételek - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - előző évi pénzmaradvány - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez Koszta J. Múzeum összesen Központi Gyermekélelmezési Konyha - működési célú támogatások OEP-től - egyéb működési célú támogatások
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
0 0 0 0 0 112 745 0 164 326
állami
4.
0 0 0 0 0 100 210 0 141 171
5.
0 0 0 0 0 12 535 0 23 155
5 641 6 328
3 754 4 848
1 887 1 480
37 696
30 443
7 253
68 454
55 919
12 535
118 119
94 964
23 155
289 261
289 261
1 366
1 366
44 291
44 291
46 207
46 207
Módosított előirányzat
0
6.
ebből önként kötelező vállalt feladatok 7.
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 13 562 115 628 0 180 771
0
0 0 0 5 641 6 328 0 37 696 0 0 0 0 1 150 70 552 0 121 367
0
0 0 0 289 261 0 1 366 0 0 0 0 12 412 45 076 0 59 404 0 0
8.
0 0 0 0 13 562 100 335 0 154 858
állami 9.
0 0 0 0 0 15 293 0 25 913
3 754 4 848
1 887 1 480
30 443
7 253
1 150 56 054
14 498
96 249
25 118
10.
11.
12.
0 0 0 0 0 66 488 0 85 108
0 0 0 0 0 54 817 0 68 052
0 0 0 0 0 11 671 0 17 056
0
0 1 146 0 1 231 2 440 1 12 457 0 0 0 0 0 39 512 0 56 787
0
0 380 0 175 0 2 788 0 0 0 0 0 26 976 0 28 321
1 366
795
58 609
795
kötelező
0 0 0 0 0 0 0 0
289 261
12 412 44 281
Teljesítés
ebből önként vállalt feladatok
0 72
Teljesítés %-a állami 13.
0 0 0 0 0 0 0 0
(10./2.)
(10./6.)
14.
15.
58,97
0,00 57,50
51,79
47,08
21,82 38,56
21,82 38,56
10 227
598 1 028 1 2 230
33,05
33,05
31 236
8 276
57,72
0,00 56,00
43 508
13 279
48,08
46,79
60,55 0,00
60,55 0,00
57,69
57,69
60,91
0,00 59,85
61,29
47,68
1 146 633 1 412
0
380 175 2 788
23 581
3 395
24 544
3 777
72
0
70
Intézmény
Eredeti előirányzat
1.
2.
- felhalmozási célú támogatások - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - kamatbevételek - egyéb működési bevételek - felhalmozási bevételek - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - előző évi pénzmaradvány - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez Közp. Konyha összesen Közös Önkormányzati Hivatal - működési célú támogatások OEP-től - egyéb működési célú támogatások - felhalmozási célú támogatások - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - kamatbevételek - egyéb működési bevételek - felhalmozási bevételek - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - előző évi pénzmaradvány - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez Közös Önkormányzati Hivatal összesen Intézmények összesen - működési célú támogatások OEP-től - egyéb működési célú támogatások - felhalmozási célú támogatások - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - kamatbevételek - egyéb működési bevételek - felhalmozási bevételek - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - előző évi pénzmaradvány - önkormányzati támogatás általános
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
4.
állami
Módosított előirányzat
5.
6.
ebből önként kötelező vállalt feladatok 7.
8.
0
0 67 214 76 113 0 248 940 0 0 0 0 3 276 97 989 55 758 549 290
2 148
0
0 11 219 0 293 0 5 4 985 0 0 1 100 0 12 647 346 014 44 161 420 424
12 647 343 866 44 161 416 629
0 0 0 9 119 4 741 65 214 528 0 0 0 0 0 239 668
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
105 584 12 329 0 88 048 97 249 70 547 098 0 0 1 100 0 48 470 1 578 941
105 584 9 572 0 78 929 92 508 5 331 079 0 0 1 100 0 44 683 1 302 421
67 214 76 113
64 418 74 427
2 796 1 686
248 940
238 586
10 354
91 262 55 758 539 287
97 721 55 758 530 910
-6 459
9 572
9 572
293
293
5 4 985
5 4 985
1 100
1 100
345 530 24 000 385 485
343 382 24 000 383 337
2 148
105 584 105 584 9 572 9 572 0 0 88 048 78 929 97 249 92 508 70 5 545 607 331 079 0 0 0 0 1 100 1 100 0 0 0 0 1 537 418 1 297 750
8 377
kötelező
9.
10.
11.
12.
állami 13.
0
3 795
0
0 19 857 0 6 0 5 2 736 0 0 495 0 12 647 212 971 0 248 717
248 717
0
0
0 2 757 0 9 119 4 741 65 216 019 0 0 0 0 3 787 276 520
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
57 547 23 339 0 40 252 8 127 12 264 758 0 0 495 0 31 890 803 949
57 547 20 154 0 37 637 7 099 5 168 886 0 0 495 0 31 120 666 012
0 3 185 0 2 615 1 028 7 95 872 0 0 0 0 770 137 937
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 796 1 686
238 586
10 354
9 572 0 293
Teljesítés
Teljesítés %-a
0 32 328 0 0 125 491 0 0 0 0 3 276 41 899 33 811 236 877
64 418 74 427
3 276 96 349 55 758 532 814
állami
ebből önként vállalt feladatok
1 640 16 476
1 647
5 4 985
1 100
2 148
(10./2.)
(10./6.)
14.
15.
31 563
765
48,10 0,00
48,10 0,00
122 656
2 835
50,41
50,41
3 600
45,91 60,64 43,92
100,00 42,76 60,64 43,12
19 857
207,45
176,99
6
2,05
2,05
5 2 736
100,00 54,88
100,00 54,88
495
45,00
45,00
61,64 0,00 64,52
100,00 61,55 0,00 59,16
54,50 243,83
54,50 189,30
45,72 8,36 17,14 48,53
45,72 8,36 17,14 48,39
45,00
45,00
52,29
65,79 50,92
3 276 41 899 33 811 233 277
0
12 647 212 971
71
Intézmény 1.
Eredeti előirányzat 2.
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
4.
- önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez Összesen Önkormányzati feladatok - működési célú támogatások OEP-től - egyéb működési célú támogatások - felhalmozási célú támogatások - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - kamatbevételek - egyéb működési bevételek - felhalmozási bevételek - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - előző évi pénzmaradvány - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez Önkormányzati feladatok összesen
113 280 113 280 2 497 928 2 029 807
0 468 121
Módosított előirányzat
állami 5.
6.
0 0
133 441 2 612 330
22 461
21 300
34 614 21 735 6 500 132 776
34 614 21 735 6 500 130 700
3 945 900
900
4 937 1 065 643 133 000 1 426 511
525 185 64 000 804 934
4 937 282 158 258 300 69 000 363 277 258 300
0 132 395 0 34 614 21 735 6 500 132 776 0 3 945 900 0 167 857 1 041 545 134 359 1 676 626
- működési célú támogatások OEP-től - egyéb működési célú támogatások - felhalmozási célú támogatások - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - kamatbevételek - egyéb működési bevételek - felhalmozási bevételek - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - előző évi pénzmaradvány - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez Mindösszesen
105 584 105 584 32 033 30 872 0 0 122 662 113 543 118 984 114 243 6 570 6 505 678 383 461 779 0 0 3 945 0 2 000 2 000 0 0 4 937 0 2 603 061 1 822 935 246 280 177 280 3 924 439 2 834 741
0 0 1 161 0 0 0 9 119 0 4 741 0 65 0 216 604 0 0 0 3 945 0 0 0 0 0 4 937 0 521 826 258 300 69 000 0 831 398 258 300
105 584 144 724 0 122 662 118 984 6 570 679 874 0 3 945 2 000 0 216 327 2 620 486 267 800 4 288 956
Korrekciós tételek Összesen:
3 924 439 2 834 741
831 398 258 300
4 288 956
1 161
2 076 3 945
ebből önként kötelező vállalt feladatok 7.
8.
133 441 2 099 322
0 513 008
21 300
111 095
34 614 21 735 6 500 130 700
állami 9.
kötelező
10.
11.
12.
0 51 285 51 285 0 1 281 654 1 040 240
2 076 3 945
900 104 015 533 737 65 359 918 860
Teljesítés
ebből önként vállalt feladatok
63 842 249 508 258 300 69 000 499 466 258 300
0 146 473 0 6 595 0 305 74 468 0 0 209 0 0 549 290 37 613 814 953
8 541
0 241 414
Teljesítés %-a állami 13.
0 0
(10./6.)
14.
15.
45,27 51,31
38,43 49,06
137 932
652,12
110,63
17 838
19,05 0,00 4,69 56,09
19,05 0,00 4,69 56,09
0,00 23,22
0,00 23,22
0,00 51,55 28,28 57,13
0,00 52,74 27,99 48,61
54,50 530,12
54,50 117,34
38,19 6,83 4,82 50,01
38,19 6,83 4,82 49,90
6 595 305 56 630
(10./2.)
209
420 140 24 712 517 132
129 150 12 901 168 671
105 584 0 0 57 547 57 547 30 872 113 852 0 169 812 28 695 0 0 0 0 0 113 543 9 119 0 46 847 44 232 114 243 4 741 0 8 127 7 099 6 505 65 0 317 310 461 779 218 095 0 339 226 225 516 0 0 0 0 0 0 3 945 0 0 0 2 000 0 0 704 704 0 0 0 0 0 148 698 67 629 0 31 890 31 120 1 836 158 526 028 258 300 1 353 239 1 086 152 198 800 69 000 0 88 898 75 997 3 018 182 1 012 474 258 300 2 096 607 1 557 372 1 211 919 3 018 182 1 012 474 258 300 3 308 526 1 557 372
0 141 117 0 2 615 1 028 7 113 710 0 0 0 0 770 137 937 12 901 410 085 1 211 919 1 622 004
129 150 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 129 150 0 129 150
0,00 35,20
0,00 35,20
645,94 51,99 36,10 53,42
14,74 51,64 33,20 48,88
129 150
84,31
77,14
72 2 sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2014. I. félévi összes kiadása kiemelt előirányzatonként és intézményenként ezer Ft-ban Intézmény
Eredeti előirányzat
1.
2.
Gondozási Központ személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások Z készletbeszerzés ebből élelmiszer gyógyszer üzemanyag Z kommunikációs szolgáltatások Z szolgáltatási kiadások ebből közüzemi díjak Z villamos energia Z gázenergia Z távhő-, melegvíz Z víz- és csatornadíj Z vásárolt élelmezés Z szemétszállítás Z kiküldetések, reklám- és propagandakiadások Z különféle befizetések és egyéb dologi kiadások Z működési célú ÁFA Z fizetendő ÁFA Z kamatkiadások dologi kiadások összesen: ellátottak pénzbeli juttatásai egyéb működési célú kiadások ebből egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre tartalék beruházások ebből kisértékű tárgyi eszközök felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre lakástámogatás egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre Gondozási Központ összesen
63 573 16 783 0 3 073 0 30 2 033 964 46 950 0 972 2 861 0 782 39 261 104 26 23 215 13 517 9 638 0 74 228 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 154 584
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
4.
52 670 14 139
10 903 2 644
2 652
421
24 1 682 778 44 260
6 351 186 2 690
735 2 366
237 495
688 39 261 96
94
22 247 12 715 9 472
8 26 968 802 166
69 937
4 291
136 746
17 838
állami
Módosított előirányzat
kötelező
5.
6.
7.
0
0
67 636 17 765 0 3 098 0 25 2 033 964 47 871 0 972 2 999 0 782 39 634 104 26 23 397 13 699 9 638 0 75 356 0 0 0 0 0 5 0 0 0 0 0 0 0 160 762
ebből önként vállalt feladatok 8.
54 085 14 319
13 551 3 446
2 677
421
19 1 682 778 45 003
6 351 186 2 868
735 2 504
237 495
688 39 634 96
94
22 385 12 853 9 472
8 26 1 012 846 166
70 843
4 513
állami
Teljesítés
9.
10.
0
5
139 252
21 510
0
35 225 8 884 0 1 583 0 1 887 584 21 463 0 452 1 815 0 248 16 804 43 26 11 068 6 152 4 907 0 34 724 0 0 0 0 0 5 5 0 0 0 0 0 0 78 838
ebből önként kötelező vállalt feladatok 11.
12.
Teljesítés %-a állami
(10./2.) (10./6.)
13.
14.
15.
27 621 7 257
7 604 1 627
55,41 52,93
52,08 50,01
1 334
249
51,51
51,10
1 725 455 20 137
162 129 1 326
3,33 43,63 60,58 45,71
4,00 43,63 60,58 44,84
407 1 636
45 179
46,50 63,44
46,50 60,52
230 16 804 40 10 10 527 5 750 4 770
18 3 16 541 402 137
31,71 42,80 41,35 100,00 47,68 45,51 50,91
31,71 42,40 41,35 100,00 47,31 44,91 50,91
32 463
2 261
46,78
46,08
0
5 5
67 346
100,00
11 492
0
51,00
49,04
73 Intézmény
Eredeti előirányzat
1.
2.
Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások Z készletbeszerzés ebből élelmiszer gyógyszer üzemanyag Z kommunikációs szolgáltatások Z szolgáltatási kiadások ebből közüzemi díjak Z villamos energia Z gázenergia Z távhő-, melegvíz Z víz- és csatornadíj Z vásárolt élelmezés Z szemétszállítás Z kiküldetések, reklám- és propagandakiadások Z különféle befizetések és egyéb dologi kiadások Z működési célú ÁFA Z fizetendő ÁFA Z kamatkiadások dologi kiadások összesen: ellátottak pénzbeli juttatásai egyéb működési célú kiadások ebből egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre tartalék beruházások ebből kisértékű tárgyi eszközök felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre lakástámogatás egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre Dr. Sipos F. Parkerdő Otthon összesen Városi Intézmények Gazdasági Irodája személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
4.
120 603 32 981 0 10 106 36 4 002 723 2 002 68 083 0 3 231 7 943 0 3 900 37 406 868 20 18 906 18 614 0 0 99 117 0 0 0 0 0 881 881 0 0 0 0 0 0 253 582
0
253 582
615 625 171 124
530 444 148 158
85 181 22 966
állami
Módosított előirányzat
kötelező
5.
6.
7.
120 603 32 981
0
0
256 553
0 0
638 330 175 979
536 062 147 804
102 268 28 175
3 231 7 943 3 900 37 406 868 20 18 906 18 614
99 117
8.
121 522 32 015 0 10 757 36 4 653 723 2 026 69 892 0 3 231 8 518 0 3 900 38 332 871 20 19 440 19 148 0 0 102 135 0 0 0 0 0 881 881 0 0 0 0 0 0 256 553
10 106 36 4 002 723 2 002 68 083
0
ebből önként vállalt feladatok
0
881 881
0
121 522 32 015 0 10 757 36 4 653 723 2 026 69 892 0 3 231 8 518 0 3 900 38 332 871 20 19 440 19 148 0 0 102 135
állami
Teljesítés
9.
10.
ebből önként kötelező vállalt feladatok 11.
12.
Teljesítés %-a állami
(10./2.) (10./6.)
13.
14.
15.
61 526 15 156
51,02 45,95
50,63 47,34
4 030 5 1 687 391 993 32 754
39,88 13,89 42,15 54,08 49,60 48,11
37,46 13,89 36,26 54,08 49,01 46,86
1 765 4 566
54,63 57,48
54,63 53,60
1 040 17 765 342 1 8 829 8 743
26,67 47,49 39,40 5,00 46,70 46,97
26,67 46,35 39,27 5,00 45,42 45,66
47,02
45,63
29,74 29,74
29,74 29,74
0
61 526 15 156 0 4 030 5 1 687 391 993 32 754 0 1 765 4 566 0 1 040 17 765 342 1 8 829 8 743 0 0 46 607 0 0 0 0 0 262 262 0 0 0 0 0 0 123 551
0
123 551
0
48,72
48,16
0 0
313 697 84 125
265 171 71 034
48 526 13 091
0 0
50,96 49,16
49,14 47,80
0
881 881
0
46 607
0
262 262
74 Intézmény
Eredeti előirányzat
1.
2.
dologi kiadások Z készletbeszerzés ebből élelmiszer gyógyszer üzemanyag Z kommunikációs szolgáltatások Z szolgáltatási kiadások ebből közüzemi díjak Z villamos energia Z gázenergia Z távhő-, melegvíz Z víz- és csatornadíj Z vásárolt élelmezés Z szemétszállítás Z kiküldetések, reklám- és propagandakiadások Z különféle befizetések és egyéb dologi kiadások Z működési célú ÁFA Z fizetendő ÁFA Z kamatkiadások dologi kiadások összesen: ellátottak pénzbeli juttatásai egyéb működési célú kiadások ebből egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre tartalék beruházások ebből kisértékű tárgyi eszközök felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre lakástámogatás egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre VIGI összesen - Központi Óvoda személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások Z készletbeszerzés ebből élelmiszer
29 547 10 438 440 32 247 5 415 138 689 13 423 17 316 11 772 9 728 25 015 1 312 551 39 713 32 122 5 611 0 213 915 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 000 664 190 138 51 925 0 1 206 0
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
22 057 7 571 390 31 792 4 009 107 112
4.
7 490 2 867 50 455 1 406 31 577
6 192 7 231 7 691 9 625 11 772 0 5 374 4 354 23 067 1 948 669 643 371 180 25 492 14 221 22 503 9 619 1 341 4 270 0 0 159 041 54 874 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 837 643 163 021 190 138 51 925 1 206
állami
Módosított előirányzat
kötelező
5.
6.
7.
0 0 0 0 0 0
ebből önként vállalt feladatok 8.
ebből önként kötelező vállalt feladatok
állami
Teljesítés
9.
10.
11.
12.
Teljesítés %-a állami
(10./2.) (10./6.)
13.
14.
15.
35 406 11 786 440 4 247 5 415 146 550
26 493 8 919 390 3 792 4 009 113 384
8 913 2 867 50 455 1 406 33 166
0 0 0 0 0 0
13 285 5 253 28 1 771 3 156 64 666
11 397 4 584 0 1 663 2 321 50 371
1 888 669 28 108 835 14 295
0 0 0 0 0 0
44,96 50,33 6,36 5,49 58,28 46,63
37,52 44,57 6,36 41,70 58,28 44,13
0 13 723 0 17 508 0 11 772 0 9 728 0 26 937 0 1 312 0 551 0 42 299 0 34 708 0 5 611 0 0 0 230 221 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 044 530
6 492 7 883 11 772 5 374 24 606 669 371 27 678 24 689 1 341 0 171 935 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 855 801
7 231 9 625 0 4 354 2 331 643 180 14 621 10 019 4 270 0 58 286 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 188 729
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6 399 9 653 4 735 2 055 13 168 473 204 15 034 14 205 391 0 96 345 0 0 0 0 0 525 0 0 0 0 0 0 0 494 692
3 249 5 551 4 735 1 183 12 124 348 172 10 762 10 237 155 0 75 023 0 0 0 0 0 525 0 0 0 0 0 0 0 411 753
3 150 4 102 0 872 1 044 125 32 4 272 3 968 236 0 21 322 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 82 939
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
47,67 55,75 40,22 21,12 52,64 36,05 37,02 37,86 44,22 6,97
46,63 55,13 40,22 21,12 48,88 36,05 37,02 35,54 40,93 6,97
45,04
41,85
49,44
47,36
195 361 53 079 0 2 315 0
190 812 51 455
4 549 1 624
92 892 24 188 0 581 0
90 997 23 512
1 895 676
48,86 46,58
47,55 45,57
48,18
25,10
2 315
581
75 Intézmény
Eredeti előirányzat
1.
2.
gyógyszer üzemanyag Z kommunikációs szolgáltatások Z szolgáltatási kiadások ebből közüzemi díjak Z villamos energia Z gázenergia Z távhő-, melegvíz Z víz- és csatornadíj Z vásárolt élelmezés Z szemétszállítás Z kiküldetések, reklám- és propagandakiadások Z különféle befizetések és egyéb dologi kiadások Z működési célú ÁFA Z fizetendő ÁFA Z kamatkiadások dologi kiadások összesen: ellátottak pénzbeli juttatásai egyéb működési célú kiadások ebből egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre tartalék beruházások ebből kisértékű tárgyi eszközök felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre lakástámogatás egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre Központi Óvoda összesen - Felsőpárti Óvoda személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások Z készletbeszerzés ebből élelmiszer gyógyszer üzemanyag Z kommunikációs szolgáltatások
20 0 930 24 610 0 1 599 1 725 6 842 1 915 10 490 194 0 6 120 6 120 0 0 32 866 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 274 929 183 851 50 379 0 1 488 0 10 0 647
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
4.
állami
Módosított előirányzat
kötelező
5.
6.
7.
20 930 24 610 1 599 1 725 6 842 1 915 10 490 194 6 120 6 120
32 866
274 929 183 851 50 379 1 488 10 647
0
0
0
0
20 0 930 27 911 0 1 737 1 725 6 842 1 915 11 368 194 0 6 930 6 930 0 0 38 086 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 286 526 188 897 51 387 0 2 170 0 10 0 647
ebből önként vállalt feladatok 8.
állami
Teljesítés
9.
10.
20 930 27 911 1 737 1 725 6 842 1 915 11 368 194 6 930 6 930
38 086 0
0 0
0
280 353
6 173
0
184 568 49 842
4 329 1 545
2 170 10 647
0 0 561 12 060 0 786 1 112 2 441 311 6 258 131 42 3 200 3 194 0 0 16 444 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 133 524 92 549 24 536 0 911 0 0 0 396
Teljesítés %-a
ebből önként kötelező vállalt feladatok 11.
állami
12.
(10./2.) (10./6.)
13.
14.
15.
0,00
0,00
561 12 060
60,32 49,00
60,32 43,21
786 1 112 2 441 311 6 258 131 42 3 200 3 194
49,16 64,46 35,68 16,24 59,66 67,53
45,25 64,46 35,68 16,24 55,05 67,53
52,29 52,19
46,18 46,09
16 444
0
0
50,03
43,18
130 953
2 571
0
48,57
46,60
90 745 23 892
1 804 644
50,34 48,70
48,99 47,75
61,22
41,98
0,00
0,00
61,21
61,21
911
396
76 Intézmény
1.
szolgáltatási kiadások ebből közüzemi díjak Z villamos energia Z gázenergia Z távhő-, melegvíz Z víz- és csatornadíj Z vásárolt élelmezés Z szemétszállítás Z kiküldetések, reklám- és propagandakiadások Z különféle befizetések és egyéb dologi kiadások Z működési célú ÁFA Z fizetendő ÁFA Z kamatkiadások dologi kiadások összesen: ellátottak pénzbeli juttatásai egyéb működési célú kiadások ebből egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre tartalék beruházások ebből kisértékű tárgyi eszközök felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre lakástámogatás egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre Felsőpárti Óvoda összesen - Családsegítő Központ személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások Z készletbeszerzés ebből élelmiszer gyógyszer üzemanyag Z kommunikációs szolgáltatások Z szolgáltatási kiadások ebből közüzemi díjak Z villamos energia Z
Eredeti előirányzat 2.
21 981 0 2 335 4 766 1 100 1 852 9 787 224 51 6 413 6 413 0 0 30 580 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 264 810 79 196 23 190 0 12 237 2 867 90 3 430 2 262 14 708 0 2 603
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
Módosított előirányzat
állami
4.
5.
21 981 2 335 4 766 1 100 1 852 9 787 224 51 6 413 6 413
30 580
0
264 810
0
54 823 16 609
24 373 6 581
7 260
4 977 2 867 30
60 31 430 1 752 9 251 861
510 5 457 1 742
0
0
kötelező
6.
7.
22 929 0 2 335 4 766 1 100 1 852 10 448 224 51 6 829 6 829 0 0 32 626 0 0 0 0 0 0
22 929
0 0 0 0 0 0 272 910 83 802 24 603 0 13 453 2 867 90 3 430 2 262 16 502 0 2 765
ebből önként vállalt feladatok 8.
állami
Teljesítés
9.
10.
2 335 4 766 1 100 1 852 10 448 224 51 6 829 6 829
32 626
0
0
267 036
5 874
0
56 097 16 915
27 705 7 688
7 602
5 851 2 867 30
60 3 430 1 752 10 184 1 023
510 6 318 1 742
9 962 0 966 2 550 572 239 4 920 93 30 3 003 2 874 0 0 14 302 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 131 387 41 309 12 323 0 3 894 669 0 1 663 864 7 259 0 1 230
Teljesítés %-a
ebből önként kötelező vállalt feladatok 11.
állami
12.
(10./2.) (10./6.) 14.
15.
9 962
13.
45,32
43,45
966 2 550 572 239 4 920 93 30 3 003 2 874
41,37 53,50 52,00 12,90 50,27 41,52 58,82 46,83 44,82
41,37 53,50 52,00 12,90 47,09 41,52 58,82 43,97 42,09
14 302
0
0
46,77
43,84
128 939
2 448
0
49,62
48,14
27 540 8 262
13 769 4 061
52,16 53,14
49,29 50,09
3 178
716 669
28,95 23,33 0,00 48,48 38,20 43,99 44,48
1 663 624 4 840
240 2 419
31,82 23,33 0,00 48,48 38,20 49,35
892
338
47,25
77 Intézmény
Eredeti előirányzat
1.
2.
gázenergia Z távhő-, melegvíz Z víz- és csatornadíj Z vásárolt élelmezés Z szemétszállítás Z kiküldetések, reklám- és propagandakiadások Z különféle befizetések és egyéb dologi kiadások Z működési célú ÁFA Z fizetendő ÁFA Z kamatkiadások dologi kiadások összesen: ellátottak pénzbeli juttatásai egyéb működési célú kiadások ebből egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre tartalék beruházások ebből kisértékű tárgyi eszközök felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre lakástámogatás egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre Családsegítő Központ összesen - Bölcsőde személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások Z készletbeszerzés ebből élelmiszer gyógyszer üzemanyag Z kommunikációs szolgáltatások Z szolgáltatási kiadások ebből közüzemi díjak Z villamos energia Z gázenergia Z távhő-, melegvíz Z víz- és csatornadíj Z
1 255 2 130 2 274 2 790 350 400 13 487 7 864 3 775 0 43 094 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 145 480 55 247 16 673 0 9 281 7 571 0 0 330 4 205 0 800 0 1 700 720
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
4.
állami
Módosított előirányzat
kötelező
5.
6.
7.
1 255 2 130 664 2 790 150 270 6 486 4 838
25 019
96 451 55 247 16 673 9 281 7 571
330 4 205 800 1 700 720
1 610 200 130 7 001 3 026 3 775 18 075
49 029
0
0
1 447 2 130 2 274 2 790 350 400 13 980 8 357 3 775 0 46 597 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 155 002 59 525 17 743 0 10 773 8 919 0 0 330 4 450 0 800 0 1 700 720
ebből önként vállalt feladatok 8.
192 2 130 664 2 790 150 270 6 743 5 095
állami
Teljesítés
9.
10.
1 255 1 610 200 130 7 237 3 262 3 775
26 551
20 046
0
99 563
55 439
0
57 506 17 022
2 019 721
10 773 8 919
330 4 450 800 1 700 720
774 1 037 603 946 123 87 2 661 2 426 0 0 14 765 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 68 397 31 137 9 112 0 5 225 4 584 0 0 169 2 166 0 293 306 685 152
ebből önként kötelező vállalt feladatok 11.
12.
746 1 037 391 946 110 58 1 774 1 539
Teljesítés %-a állami
(10./2.) (10./6.)
13.
28 212 13 29 887 887
14.
15.
61,67 48,69 26,52 33,91 35,14 21,75 19,73 30,85 0,00
53,49 48,69 26,52 33,91 35,14 21,75 19,03 29,03 0,00
10 474
4 291
0
34,26
31,69
46 276
22 121
0
47,01
44,13
30 296 8 811
841 301
56,36 54,65
52,31 51,36
5 225 4 584
56,30 60,55
48,50 51,40
169 2 166
51,21 51,51
51,21 48,67
293 306 685 152
36,63
36,63
40,29 21,11
40,29 21,11
78 Intézmény
Eredeti előirányzat
1.
2.
vásárolt élelmezés Z szemétszállítás Z kiküldetések, reklám- és propagandakiadások Z különféle befizetések és egyéb dologi kiadások Z működési célú ÁFA Z fizetendő ÁFA Z kamatkiadások dologi kiadások összesen: ellátottak pénzbeli juttatásai egyéb működési célú kiadások ebből egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre tartalék beruházások ebből kisértékű tárgyi eszközök felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre lakástámogatás egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre Bölcsőde összesen - Hajléktalan Segítő Központ személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások Z készletbeszerzés ebből élelmiszer gyógyszer üzemanyag Z kommunikációs szolgáltatások Z szolgáltatási kiadások ebből közüzemi díjak Z villamos energia Z gázenergia Z távhő-, melegvíz Z víz- és csatornadíj Z vásárolt élelmezés Z szemétszállítás Z kiküldetések, reklám- és propagandakiadások Z
0 65 0 4 553 3 212 1 341 0 18 369 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 90 289 23 863 6 443 0 886 0 20 396 296 8 524 0 1 320 2 664 0 1 698 1 948 232 0
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
4.
állami
Módosított előirányzat
kötelező
5.
6.
7.
65 4 553 3 212 1 341 18 369
90 289
0
0 23 863 6 443 886 20 396 296 8 524 1 320 2 664 1 698 1 948 232
0
0
0 65 0 4 935 3 594 1 341 0 20 488 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 97 756 24 962 6 739 0 1 435 0 20 396 296 9 060 0 1 320 2 664 0 1 698 2 331 232 0
ebből önként vállalt feladatok 8.
állami
Teljesítés
9.
10.
65 4 935 3 594 1 341 20 488
0
0
95 016
2 740
0
24 962 6 739 1 435 20 396 296 9 060 1 320 2 664 1 698 2 331 232
0 14 23 1 895 1 740 155 0 9 478 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 49 727 12 288 3 253 0 499 0 28 108 102 4 362 0 564 1 622 0 331 1 044 54 3
Teljesítés %-a
ebből önként kötelező vállalt feladatok 11.
állami
12.
(10./2.) (10./6.)
13.
14 23 1 895 1 740 155
14.
15.
21,54
21,54
41,62 54,17 11,56
38,40 48,41 11,56
9 478
0
0
51,60
46,26
48 585
1 142
0
55,08
50,87
12 288 3 253
51,49 50,49
49,23 48,27
499
56,32
34,77
28 108 102 4 362
140,00 27,27 34,46 51,17
140,00 27,27 34,46 48,15
564 1 622
42,73 60,89
42,73 60,89
331 1 044 54 3
19,49 53,59 23,28
19,49 44,79 23,28
79 Intézmény
Eredeti előirányzat
1.
2.
különféle befizetések és egyéb dologi kiadások Z működési célú ÁFA Z fizetendő ÁFA Z kamatkiadások dologi kiadások összesen: ellátottak pénzbeli juttatásai egyéb működési célú kiadások ebből egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre tartalék beruházások ebből kisértékű tárgyi eszközök felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre lakástámogatás egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre Hajléktalan Segítő Kp. összesen - Sportközpont személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások Z készletbeszerzés ebből élelmiszer gyógyszer üzemanyag Z kommunikációs szolgáltatások Z szolgáltatási kiadások ebből közüzemi díjak Z villamos energia Z gázenergia Z távhő-, melegvíz Z víz- és csatornadíj Z vásárolt élelmezés Z szemétszállítás Z kiküldetések, reklám- és propagandakiadások Z különféle befizetések és egyéb dologi kiadások Z működési célú ÁFA Z fizetendő ÁFA Z
2 635 2 503 0 0 12 341 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 42 647 25 149 6 790 0 977 0 0 59 250 12 778 0 3 932 5 326 0 861 0 172 0 3 993 3 498 495
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
4.
állami
Módosított előirányzat
kötelező
5.
6.
7.
2 635 2 503
0
0
12 341
42 647 25 149 6 790 977
59 250 12 778 3 932 5 326 861 172 3 993 3 498 495
0
0
2 791 2 659 0 0 13 582 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 45 283 26 310 6 570 0 977 0 0 59 250 12 970 0 3 932 5 326 0 861 0 172 0 4 001 3 506 495
ebből önként vállalt feladatok 8.
állami
Teljesítés
9.
10.
2 791 2 659
0
13 582
0
0
45 283
0
26 310 6 570 977
59 250 12 970 3 932 5 326 861 172 4 001 3 506 495
1 310 1 242 0 0 6 276 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 21 817 12 487 2 725 0 452 0 0 0 60 5 666 0 2 187 2 277 0 308 0 58 0 1 786 1 550 236
ebből önként kötelező vállalt feladatok 11.
12.
Teljesítés %-a állami
(10./2.) (10./6.)
13.
1 310 1 242
14.
15.
49,72 49,62
46,94 46,71
0
6 276
0
50,85
46,21
0
21 817
0
51,16
48,18
12 487 2 725
49,65 40,13
47,46 41,48
452
46,26
46,26
60 5 666
0,00 24,00 44,34
0,00 24,00 43,69
2 187 2 277
55,62 42,75
55,62 42,75
308
35,77
35,77
58
33,72
33,72
1 786 1 550 236
44,73 44,31 47,68
44,64 44,21 47,68
80 Intézmény
Eredeti előirányzat
1.
2.
kamatkiadások dologi kiadások összesen: ellátottak pénzbeli juttatásai egyéb működési célú kiadások ebből egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre tartalék beruházások ebből kisértékű tárgyi eszközök felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre lakástámogatás egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre Sportközpont összesen - VIGI Intézményközpont személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások Z készletbeszerzés ebből élelmiszer gyógyszer üzemanyag Z kommunikációs szolgáltatások Z szolgáltatási kiadások ebből közüzemi díjak Z villamos energia Z gázenergia Z távhő-, melegvíz Z víz- és csatornadíj Z vásárolt élelmezés Z szemétszállítás Z kiküldetések, reklám- és propagandakiadások Z különféle befizetések és egyéb dologi kiadások Z működési célú ÁFA Z fizetendő ÁFA Z kamatkiadások dologi kiadások összesen: ellátottak pénzbeli juttatásai Z
0 17 998 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 49 937 58 181 15 724 0 3 472 0 300 362 700 51 883 0 834 1 580 0 408 0 75 100 2 512 2 512 0 0 58 667 0
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
4.
0
17 998
0
49 937
46 385 12 572
11 796 3 152
2 822
650
300 362 350 47 065
350 4 818
597 1 200
237 380
223
185
36 50 1 920 1 920
39 50 592 592
52 207
6 460
állami
Módosított előirányzat
kötelező
5.
6.
7.
0
0
0
0 18 198 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 51 078 59 473 15 858 0 4 283 0 300 362 700 52 728 0 834 1 580 0 408 0 75 100 2 833 2 833 0 0 60 644 0
ebből önként vállalt feladatok 8.
állami
Teljesítés
9.
10.
0
18 198
0
0
51 078
0
47 079 12 570
12 394 3 288
3 633
650
300 362 350 47 910
350 4 818
597 1 200
237 380
223
185
36 50 2 241 2 241
39 50 592 592
54 184
6 460
0
0 7 964 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 23 176 31 035 7 988 0 1 723 0 0 0 1 004 23 191 0 373 1 012 0 111 0 0 19 1 179 1 179 0 0 27 116 0
ebből önként kötelező vállalt feladatok 11.
12.
Teljesítés %-a állami
(10./2.) (10./6.)
13.
14.
15.
0
7 964
0
44,25
43,76
0
23 176
0
46,41
45,37
25 593 6 557
5 442 1 431
53,34 50,80
52,18 50,37
1 502
221
49,63
40,23
571 21 343
433 1 848
0,00 0,00 143,43 44,70
0,00 0,00 143,43 43,98
312 837
61 175
44,72 64,05
44,72 64,05
90
21
27,21
27,21
19 890 890
289 289
0,00 19,00 46,93 46,93
0,00 19,00 41,62 41,62
24 325
2 791
46,22
44,71
0
81 Intézmény
Eredeti előirányzat
1.
2.
egyéb működési célú kiadások ebből egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre tartalék beruházások ebből kisértékű tárgyi eszközök felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre lakástámogatás egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre VIGI Intézménykp. összesen Művelődési Központ személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások Z készletbeszerzés ebből élelmiszer gyógyszer üzemanyag Z kommunikációs szolgáltatások Z szolgáltatási kiadások ebből közüzemi díjak Z villamos energia Z gázenergia Z távhő-, melegvíz Z víz- és csatornadíj Z vásárolt élelmezés Z szemétszállítás Z kiküldetések, reklám- és propagandakiadások Z különféle befizetések és egyéb dologi kiadások Z működési célú ÁFA Z fizetendő ÁFA Z kamatkiadások dologi kiadások összesen: ellátottak pénzbeli juttatásai egyéb működési célú kiadások ebből egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
4.
állami
Módosított előirányzat
kötelező
5.
6.
7.
0 0 0 0 0
ebből önként vállalt feladatok 8.
állami
Teljesítés
9.
10.
ebből önként kötelező vállalt feladatok 11.
12.
Teljesítés %-a állami
(10./2.) (10./6.)
13.
14.
15.
0 0 0 0 0 0 132 572
111 164
21 408
0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 135 975
63 685 16 926 0 4 799 0 0 192 1 676 55 054
57 223 15 221 0 4 373 0 0 192 1 490 44 716
6 462 1 705 0 426 0 0 0 186 10 338
0 0 0 0 0 0 0 0 0
70 694 18 077 0 5 720 0 0 192 1 676 60 777
62 296 16 049 0 5 294 0 0 192 1 490 49 968
8 398 2 028 0 426 0 0 0 186 10 809
0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 167 8 951 0 2 807 0 0 0 766 28 621
28 456 7 032 0 921 0 0 0 715 20 574
7 711 1 919 0 1 886 0 0 0 51 8 047
0 0 0 0 0 0 0 0 0
56,79 52,88
51,16 49,52
58,49
49,07
0,00 45,70 51,99
0,00 45,70 47,09
4 372 8 647 6 029 282 0 211 1 900 20 286 14 356 5 930 0 83 715 0 0 0 0
4 101 8 068 6 029 266 0 176 1 660 16 488 12 445 4 043 0 68 727 0 0 0 0
271 579 0 16 0 35 240 3 798 1 911 1 887 0 14 988 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4 372 8 647 6 029 282 0 211 1 900 21 927 15 997 5 930 0 92 000 0 0 0 0
4 101 8 068 6 029 266 0 176 1 660 18 101 14 058 4 043 0 76 513 0 0 0 0
271 579 0 16 0 35 240 3 826 1 939 1 887 0 15 487 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 600 6 059 2 551 90 0 79 832 9 041 6 799 2 242 0 42 067 0 0 0 0
2 574 5 654 2 551 89 0 68 359 6 715 5 393 1 322 0 29 284 0 0 0 0
26 405 0 1 0 11 473 2 326 1 406 920 0 12 783 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
59,47 70,07 42,31 31,91
59,47 70,07 42,31 31,91
37,44 43,79 44,57 47,36 37,81
37,44 43,79 41,23 42,50 37,81
50,25
45,73
113 833
22 142
0
0 0 0 0 525 0 0 0 0 0 0 0 66 664
57 000
9 664
0
50,29
49,03
525
82 Intézmény
Eredeti előirányzat
1.
2.
tartalék beruházások ebből kisértékű tárgyi eszközök felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre lakástámogatás egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre Művelődési Közp. összesen Művelődési Központ személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások Z készletbeszerzés ebből élelmiszer gyógyszer üzemanyag Z kommunikációs szolgáltatások Z szolgáltatási kiadások ebből közüzemi díjak Z villamos energia Z gázenergia Z távhő-, melegvíz Z víz- és csatornadíj Z vásárolt élelmezés Z szemétszállítás Z kiküldetések, reklám- és propagandakiadások Z különféle befizetések és egyéb dologi kiadások Z működési célú ÁFA Z fizetendő ÁFA Z kamatkiadások dologi kiadások összesen: ellátottak pénzbeli juttatásai egyéb működési célú kiadások ebből egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre tartalék beruházások ebből kisértékű tárgyi eszközök
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
4.
állami 5.
0 0 0 0 0 0 0 0 0 164 326
0 0 0 0 0 0 0 0 0 141 171
0 0 0 0 0 0 0 0 0 23 155
42 479 11 363 0 1 927 0 0 0 1 117 43 147 0 2 816 7 420 2 123 214 0 136 1 350 16 736 11 095 5 641 0 64 277 0 0 0 0 0 0
36 017 9 658
6 462 1 705
1 501
426
931 32 809
186 10 338
2 545 6 841 2 123 198
271 579
101 1 110 12 938 9 184 3 754
35 240 3 798 1 911 1 887
49 289
14 988
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16
0
Módosított előirányzat
kötelező
6.
7.
ebből önként vállalt feladatok 8.
Teljesítés
állami 9.
0 0 0 0 0 0 0 0 0 180 771
0 0 0 0 0 0 0 0 0 154 858
0 0 0 0 0 0 0 0 0 25 913
44 336 11 394 0 1 927 0 0 0 1 117 44 273 0 2 816 7 420 2 123 214 0 136 1 350 16 970 11 329 5 641 0 65 637 0 0 0 0 0 0 0
36 496 9 459
7 840 1 935
1 501
426
931 33 600
186 10 673
2 545 6 841 2 123 198
271 579
101 1 110 13 152 9 398 3 754
35 240 3 818 1 931 1 887
50 294
15 343
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16
0
Teljesítés %-a
ebből önként kötelező vállalt feladatok
állami
10.
11.
12.
0 2 925 0 0 0 0 0 0 0 90 110
0 2 925 0 0 0 0 0 0 0 67 697
0 0 0 0 0 0 0 0 0 22 413
21 604 5 462 0 800 0 0 0 475 20 440 0 1 496 4 552 781 79 0 54 635 6 524 4 282 2 242 0 28 874 0 0 0 0 0 144 0
18 223 4 470
(10./2.) (10./6.) 14.
15.
54,84
49,85
3 381 992
50,86 48,07
48,73 47,94
505
295
41,52
41,52
424 14 671
51 5 769
42,52 47,37
42,52 46,17
1 470 4 147 781 78
26 405 1
53,13 61,35 36,79 36,92
53,13 61,35 36,79 36,92
43 307 4 733 3 411 1 322
11 328 1 791 871 920
39,71 47,04 38,98 38,59 39,74
39,71 47,04 38,44 37,80 39,74
20 640
8 234
44,92
43,99
144
13.
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0
83 Intézmény
Eredeti előirányzat
1.
2.
felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre lakástámogatás egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre Művelődési Közp. összesen Koszta J. Múzeum személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások Z készletbeszerzés ebből élelmiszer gyógyszer üzemanyag Z kommunikációs szolgáltatások Z szolgáltatási kiadások ebből közüzemi díjak Z villamos energia Z gázenergia Z távhő-, melegvíz Z víz- és csatornadíj Z vásárolt élelmezés Z szemétszállítás Z kiküldetések, reklám- és propagandakiadások Z különféle befizetések és egyéb dologi kiadások Z működési célú ÁFA Z fizetendő ÁFA Z kamatkiadások dologi kiadások összesen: ellátottak pénzbeli juttatásai egyéb működési célú kiadások ebből egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre tartalék beruházások ebből kisértékű tárgyi eszközök felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
0 0 0 0 0 0 118 119 21 206 5 563 0 2 872 0 0 192 559 11 907 0 1 556 1 227 3 906 68 0 75 550 3 550 3 261 289 0 19 438 0 0 0 0 0 0 0 0 0
94 964
4.
23 155
állami
Módosított előirányzat
kötelező
5.
6.
7.
0
21 206 5 563 2 872
192 559 11 907 1 556 1 227 3 906 68 75 550 3 550 3 261 289 19 438
0
0
0 0 0 0 0 0 121 367 26 358 6 683 0 3 793 0 0 192 559 16 504 0 1 556 1 227 3 906 68 0 75 550 4 957 4 668 289 0 26 363 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ebből önként vállalt feladatok 8.
96 249
25 118
25 800 6 590 0 3 793 0 0 192 559 16 368 0 1 556 1 227 3 906 68 0 75 550 4 949 4 660 289 0 26 219 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
558 93 0 0 0 0 0 0 136 0 0 0 0 0 0 0 0 8 8 0 0 144 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
állami
Teljesítés
9.
10.
0
0
0 0 0 0 0 0 56 084 14 563 3 489 0 2 007 0 0 0 291 8 181 0 1 104 1 507 1 770 11 0 25 197 2 517 2 517 0 0 13 193 0 0 0 0 0 2 781 0 0 0 0
ebből önként kötelező vállalt feladatok 11.
12.
állami
(10./2.) (10./6.)
13.
43 477
12 607
10 233 2 562 416
291 5 903
Teljesítés %-a
14.
0
47,48
46,21
4 330 927
68,67 62,72
55,25 52,21
1 591
69,88
52,91
2 278
0,00 52,06 68,71
0,00 52,06 49,57
70,95 122,82 45,31 16,18
70,95 122,82 45,31 16,18
33,33 35,82 70,90 77,18 0,00
33,33 35,82 50,78 53,92 0,00
67,87
50,04
1 104 1 507 1 770 11 25 52 1 982 1 982
145 535 535
8 644
4 549
2 781
15.
0
84 Intézmény
Eredeti előirányzat
1.
2.
felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre lakástámogatás egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre Koszta J. Múzeum összesen Központi Gyermekélelmezési Konyha személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások Z készletbeszerzés ebből élelmiszer gyógyszer üzemanyag Z kommunikációs szolgáltatások Z szolgáltatási kiadások ebből közüzemi díjak Z villamos energia Z gázenergia Z távhő-, melegvíz Z víz- és csatornadíj Z vásárolt élelmezés Z szemétszállítás Z kiküldetések, reklám- és propagandakiadások Z különféle befizetések és egyéb dologi kiadások Z működési célú ÁFA Z fizetendő ÁFA Z kamatkiadások dologi kiadások összesen: ellátottak pénzbeli juttatásai egyéb működési célú kiadások ebből egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre tartalék beruházások ebből kisértékű tárgyi eszközök felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre lakástámogatás egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre
0 0 0 46 207 73 011 22 147 0 274 487 266 699 20 1 116 418 27 987 0 7 219 10 724 0 978 0 698 0 140 531 76 113 64 418 0 443 423 0 0 0 0 0 706 706 0 0 0 0 0 0
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
4.
46 207
0
állami
Módosított előirányzat
kötelező
5.
6.
7.
0
73 011 22 147 267 796 260 008 20 1 116 418 27 987
6 691 6 691
7 219 10 724 978 698 138 845 74 427 64 418
1 686 1 686
435 046
8 377
706 706
0
ebből önként vállalt feladatok 8.
0 0 0 59 404
0 0 0 58 609
0 0 0 795
79 612 22 273 0 277 020 269 131 20 1 116 418 28 133 0 7 219 10 724 0 978 0 698 0 141 128 76 710 64 418 0 446 699 0 0 0 0 0 706 706 0 0 0 0 0 0
73 780 20 006 0 270 329 262 440 20 1 116 418 28 133 0 7 219 10 724 0 978 0 698 0 139 442 75 024 64 418 0 438 322 0 0 0 0 0 706 706 0 0 0 0 0 0
5 832 2 267 0 6 691 6 691 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 686 1 686 0 0 8 377 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
állami
Teljesítés
9.
10.
0
0
0 0 0 34 026 46 988 9 010 0 132 708 129 630 8 670 356 19 691 0 3 277 6 949 0 1 310 0 287 0 35 255 34 884 0 0 188 010 0 0 0 0 0 47 0 0 0 0 0 0 0
ebből önként kötelező vállalt feladatok 11.
12.
24 220
Teljesítés %-a állami
(10./2.) (10./6.)
13.
9 806
14.
0
15.
73,64
57,28
64,36 40,68
59,02 40,45
48,35 48,61 40,00 60,04 85,17 70,36
47,91 48,17 40,00 60,04 85,17 69,99
3 277 6 949
45,39 64,80
45,39 64,80
1 310
133,95
133,95
287
41,12
41,12
25,09 45,83 0,00
24,98 45,48 0,00
42,40
42,09
6,66 0,00
6,66 0,00
46 988 9 010 130 717 127 639 8 670 356 19 691
1 991 1 991
34 717 34 346
538 538
185 481
2 529
47
0
85 Intézmény
1.
Közp. Konyha összesen Közös Önkormányzati Hivatal személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások Z készletbeszerzés ebből élelmiszer gyógyszer üzemanyag Z kommunikációs szolgáltatások Z szolgáltatási kiadások ebből közüzemi díjak Z villamos energia Z gázenergia Z távhő-, melegvíz Z víz- és csatornadíj Z vásárolt élelmezés Z szemétszállítás Z kiküldetések, reklám- és propagandakiadások Z különféle befizetések és egyéb dologi kiadások Z működési célú ÁFA Z fizetendő ÁFA Z kamatkiadások dologi kiadások összesen: ellátottak pénzbeli juttatásai egyéb működési célú kiadások ebből egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre tartalék beruházások ebből kisértékű tárgyi eszközök felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre lakástámogatás egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre Közös Önkorm. Hivatal összesen Intézmények összesen személyi juttatások
Eredeti előirányzat 2.
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
Módosított előirányzat
állami
4.
5.
539 287
530 910
8 377
214 162 55 017 0 17 754 0 0 4 050 11 570 44 079 0 6 500 0 6 200 500 0 200 600 18 303 16 852 293 0 92 306 24 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 385 485
212 448 54 583
1 714 434
383 337
2 148
1 150 659
925 796
224 863
6.
0
8.
532 814
16 476
0
222 081 55 785 0 17 754 0 0 4 050 11 570 50 170 0 6 500 0 6 200 500 0 200 600 18 303 16 852 293 0 98 397 44 161 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 420 424
218 916 55 155 0 17 754 0 0 4 050 11 570 50 170 0 6 500 0 6 200 500 0 200 600 18 303 16 852 293 0 98 397 44 161 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 416 629
3 165 630 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 795
0
1 199 875
945 139
254 736
4 050 11 570 44 079 6 500 6 200 500 200 600 18 303 16 852 293 0
7.
549 290
17 754
92 306 24 000
kötelező
ebből önként vállalt feladatok
0
Teljesítés
állami 9.
10.
0
11.
állami
12.
244 055
241 526
0
130 261 31 796 0 8 297 0 0 2 388 5 844 23 748 0 2 664 0 3 195 171 0 75 165 9 508 5 864 0 0 47 562 37 325 0 0 0 0 184 184 0 0 0 0 0 0 247 128
0
623 864
0
Teljesítés %-a
ebből önként kötelező vállalt feladatok
(10./2.) (10./6.)
13.
14.
0
15.
45,26
44,43
130 261 31 796
60,82 57,79
58,65 57,00
8 297
46,73
46,73
2 388 5 844 23 748
58,96 50,51 53,88
58,96 50,51 47,34
2 664
40,98
40,98
3 195 171
51,53 34,20
51,53 34,20
75 165 9 508 5 864
37,50 27,50 51,95 34,80 0,00
37,50 27,50 51,95 34,80 0,00
47 562 37 325
2 529
0
0
51,53 155,52
48,34 84,52
247 128
0
0
64,11
58,78
498 497
125 367
0
54,22
51,99
184 184
86 Intézmény
1.
munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások Z készletbeszerzés ebből élelmiszer gyógyszer üzemanyag Z kommunikációs szolgáltatások Z szolgáltatási kiadások ebből közüzemi díjak Z villamos energia Z gázenergia Z távhő-, melegvíz Z víz- és csatornadíj Z vásárolt élelmezés Z szemétszállítás Z kiküldetések, reklám- és propagandakiadások Z különféle befizetések és egyéb dologi kiadások Z működési célú ÁFA Z fizetendő ÁFA Z kamatkiadások dologi kiadások összesen: ellátottak pénzbeli juttatásai egyéb működési célú kiadások ebből egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre tartalék beruházások ebből kisértékű tárgyi eszközök felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre lakástámogatás egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre Összesen: Önkormányzati feladatok személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások Z készletbeszerzés
Eredeti előirányzat 2.
314 978 0 339 766 277 173 4 492 40 361 22 045 380 842 0 35 717 47 491 24 001 16 170 101 682 3 393 3 097 260 954 171 574 85 890 0 1 006 704 24 000 0 0 0 0 1 587 1 587 0 0 0 0 0 0 2 497 928 51 041 13 519 0 910
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
4.
254 248 60 730 0 0 314 632 25 134 267 579 9 594 434 4 058 38 832 1 529 18 265 3 780 268 154 112 688 0 0 24 747 10 970 28 849 18 642 24 001 0 7 806 8 364 62 328 39 354 1 839 1 554 2 631 466 221 375 39 579 138 942 32 632 79 567 6 323 0 0 825 057 181 647 24 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 706 881 706 881 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 029 807 468 121 48 501 12 876
2 540 643
510
400
állami
Módosított előirányzat
kötelező
5.
6.
7.
0 321 894 253 333 0 0 0 0 349 755 322 547 0 280 953 271 359 0 5 138 429 0 12 361 10 832 0 22 069 18 265 0 403 393 286 658 0 0 0 0 36 017 25 047 0 48 396 29 179 0 24 001 24 001 0 16 170 7 806 0 104 903 64 240 0 3 396 1 839 0 3 097 2 631 0 266 494 225 909 0 177 114 143 476 0 85 890 79 567 0 0 0 0 1 044 808 856 010 0 44 161 44 161 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 592 711 0 1 587 706 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 612 330 2 099 354 192 560 32 494 0 2 252
48 501 12 746 0 510
ebből önként vállalt feladatok 8.
68 561 0 27 208 9 594 4 709 1 529 3 804 116 735 0 10 970 19 217 0 8 364 40 663 1 557 466 40 585 33 638 6 323 0 188 798 0 0 0 0 0 881 881 0 0 0 0 0 0 512 976 144 059 19 748 0 1 742
állami
Teljesítés
9.
10.
ebből önként kötelező vállalt feladatok 11.
12.
0 157 922 126 129 0 0 0 0 162 710 152 666 0 134 888 132 223 0 1 724 9 0 6 107 5 446 0 11 699 9 691 0 190 943 134 521 0 0 0 0 17 157 12 171 0 29 042 19 790 0 10 481 10 481 0 4 914 2 983 0 47 737 28 928 0 1 299 818 0 1 228 706 0 88 735 72 229 0 76 647 61 590 0 7 540 6 247 0 0 0 0 455 315 369 813 0 37 325 37 325 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 948 3 686 0 451 189 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 278 374 1 035 450 155 910 24 720 0 5 666
Teljesítés %-a állami 13.
(10./2.) (10./6.) 14.
15.
31 793 0 10 044 2 665 1 715 661 2 008 56 422 0 4 986 9 252 0 1 931 18 809 481 522 16 506 15 057 1 293 0 85 502 0 0 0 0 0 262 262 0 0 0 0 0 0 242 924
0 50,14 0 0 47,89 0 48,67 0 38,38 0 15,13 0 53,07 0 50,14 0 0 48,04 0 61,15 0 43,67 0 30,39 0 46,95 0 38,28 0 39,65 0 34,00 0 44,67 0 8,78 0 0 45,23 0 155,52 0 0 0 0 0 248,77 0 28,42 0 0 0 0 0 0 0 51,18
49,06
29 817 7 090
126 093 17 630
305,46 182,85
80,97 76,08
420
5 246
622,64
251,60
46,52 48,01 33,55 49,41 53,01 47,33 47,64 60,01 43,67 30,39 45,51 38,25 39,65 33,30 43,28 8,78 43,58 84,52
247,99 28,42
48,94
87 Intézmény
Eredeti előirányzat
1.
2.
ebből élelmiszer gyógyszer üzemanyag Z kommunikációs szolgáltatások Z szolgáltatási kiadások ebből közüzemi díjak Z villamos energia Z gázenergia Z távhő-, melegvíz Z víz- és csatornadíj Z vásárolt élelmezés Z szemétszállítás Z kiküldetések, reklám- és propagandakiadások Z különféle befizetések és egyéb dologi kiadások Z működési célú ÁFA Z fizetendő ÁFA Z kamatkiadások dologi kiadások összesen: ellátottak pénzbeli juttatásai egyéb működési célú kiadások ebből egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre tartalék beruházások ebből kisértékű tárgyi eszközök felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre lakástámogatás egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre Önkormányzati feladatok összesen
0 0 0 0 377 074 0 91 186 670 0 80 0 19 684 7 200 129 721 91 977 34 614 1 030 514 905 133 000 701 854 260 790 271 918 166 646 12 192 0 0 0 0 0 0 0 1 426 511
személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások Z készletbeszerzés ebből élelmiszer gyógyszer üzemanyag
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
4.
állami
Módosított előirányzat
kötelező
5.
6.
7.
ebből önként vállalt feladatok 8.
állami
Teljesítés
9.
10.
ebből önként kötelező vállalt feladatok 11.
12.
14.
15.
1 201 700 328 497
974 297 267 124
227 403 61 373
0 0
1 392 435 354 388
993 640 266 079
398 795 88 309
0 0
779 774 182 642
528 314 133 219
251 460 49 423
0 0
64,89 55,60
56,00 51,54
340 676 277 173 4 492 40 361
315 142 267 579 434 38 832
25 534 9 594 4 058 1 529
0 0 0 0
352 007 280 953 5 138 12 361
323 057 271 359 429 10 832
28 950 9 594 4 709 1 529
0 0 0 0
168 376 134 888 1 724 6 107
153 086 132 223 9 5 446
15 290 2 665 1 715 661
0 0 0 0
49,42 48,67 38,38 15,13
47,83 48,01 33,55 49,41
186 670 80
120 368 82 624 34 614 1 030 466 863 64 000 200 502 199 002
19 684 7 200 9 353 9 353
48 042 0 69 000 243 052 258 300 2 490 258 300 72 916 166 646
12 192
515 553
13.
363 277 258 300
91 000
0 0 0 0 184 243 0 49 634 448 0 20 0 11 305 3 042 143 813 40 093 59 524 0 336 764 37 613 310 635 131 586 166 836 0 17 866 0 0 30 0 30 0 0 883 538
(10./2.) (10./6.)
804 934
31 089
0 0 0 0 32 562 0 186 670 0 80 0 19 684 7 200 11 109 11 109 0 0 52 613 0 69 000 210 721 258 300 3 424 258 300 72 996 133 301 3 644 3 644 0 0 0 0 0 0 499 785 258 300
állami
0 0 0 0 463 432 0 91 186 670 0 80 0 19 684 7 200 151 821 97 702 34 614 1 030 624 705 134 359 676 672 261 724 279 147 133 301 15 836 3 644 0 0 0 0 0 0 1 676 626
345 985
0 0 0 0 430 870 0 91 000 0 0 0 0 0 0 140 712 86 593 34 614 1 030 572 092 65 359 207 651 0 206 151 0 12 192 0 0 0 0 0 0 0 918 541
Teljesítés %-a
169 374
14 869
48,86
39,76
49 580
54 448
54,43 66,87
54,43 66,87
20
25,00
25,00
11 305 3 042 5 431 5 431
57,43 42,25 110,86 43,59 171,97 0,00 65,40 28,28 44,26 50,46 61,36 0,00 146,54
57,43 42,25 94,73 41,04 171,97 0,00 53,91 27,99 45,91 50,28 59,77 0,00 112,82 0,00
238 835 129 150
61,94
52,70
138 382 34 662 59 524 308 176 24 712 127 862 2 436 113 213
28 588 0 12 901 53 623 129 150 129 150 53 623
17 866
30 30
88 Intézmény
1.
Eredeti előirányzat 2.
22 045 757 916
kommunikációs szolgáltatások Z szolgáltatási kiadások ebből közüzemi díjak Z villamos energia Z gázenergia Z távhő-, melegvíz Z víz- és csatornadíj Z vásárolt élelmezés Z szemétszállítás Z kiküldetések, reklám- és propagandakiadások Z különféle befizetések és egyéb dologi kiadások Z működési célú ÁFA Z fizetendő ÁFA Z kamatkiadások dologi kiadások összesen: ellátottak pénzbeli juttatásai egyéb működési célú kiadások ebből egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre tartalék beruházások ebből kisértékű tárgyi eszközök felújítások egyéb felhalmozási célú kiadások ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre lakástámogatás egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre Kiadási előirányzat-csoportok összesen
126 903 48 161 24 001 16 250 101 682 23 077 10 297 390 675 263 551 120 504 1 030 1 521 609 157 000 701 854 260 790 271 918 166 646 13 779 1 587 0 0 0 0 0 0 3 924 439
Korrekciós tételek Összesen:
3 924 439
Z
ebből önként kötelező vállalt feladatok 3.
18 265 614 139
4.
3 780 143 777
állami 5.
Módosított előirányzat 6.
0 0
22 069 866 825
kötelező 7.
18 265 717 528
ebből önként vállalt feladatok 8.
3 804 149 297
állami 9.
Teljesítés 10.
0 0
11 699 375 186
ebből önként kötelező vállalt feladatok 11.
9 691 303 895
12.
2 008 71 291
115 747 11 156 0 127 203 116 047 11 156 0 66 791 61 751 5 040 28 849 19 312 0 49 066 29 179 19 887 0 29 490 19 790 9 700 24 001 0 0 24 001 24 001 0 0 10 481 10 481 0 7 806 8 444 0 16 250 7 806 8 444 0 4 934 2 983 1 951 62 328 39 354 0 104 903 64 240 40 663 0 47 737 28 928 18 809 1 839 21 238 0 23 080 1 839 21 241 0 12 604 818 11 786 2 631 7 666 0 10 297 2 631 7 666 0 4 270 706 3 564 341 743 48 932 0 418 315 366 621 51 694 0 232 548 210 611 21 937 221 566 41 985 0 274 816 230 069 44 747 0 116 740 96 252 20 488 114 181 6 323 0 120 504 114 181 6 323 0 67 064 65 771 1 293 1 030 0 0 1 030 1 030 0 0 0 0 0 1 291 920 229 689 0 1 669 513 1 428 102 241 411 0 792 079 677 989 114 090 88 000 69 000 0 178 520 109 520 69 000 0 74 938 62 037 12 901 200 502 243 052 258 300 676 672 207 651 210 721 258 300 310 635 127 862 53 623 0 2 490 258 300 261 724 0 3 424 258 300 131 586 2 436 0 199 002 72 916 0 279 147 206 151 72 996 0 166 836 113 213 53 623 0 166 646 0 133 301 0 133 301 0 0 0 0 12 898 881 0 17 428 12 903 4 525 0 21 814 21 552 262 706 881 0 5 231 706 4 525 0 451 189 262 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 30 30 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 30 30 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 834 741 831 398 258 300 4 288 956 3 017 895 1 012 761 258 300 2 161 912 1 551 003 481 759 926 060 926060 2 834 741 831 398 258 300 4 288 956 3 017 895 1 012 761 258 300 3 087 972 1 551 003 1 407 819
Teljesítés %-a állami 13.
(10./2.) (10./6.) 14.
15.
53,07 49,50
53,01 43,28
0 52,63 0 61,23 0 43,67 0 30,36 0 46,95 0 54,62 0 41,47 0 59,52 0 44,30 0 55,65 0 0,00 0 52,06 0 47,73 129 150 44,26 129 150 50,46 0 61,36 0 0,00 0 158,31 0 28,42 0 0 0 0 0 0 129 150 55,09
52,51 60,10 43,67 30,36 45,51 54,61 41,47 55,59 42,48 55,65 0,00 47,44 41,98 45,91 50,28 59,77 0,00 125,17 8,62
0 0
129 150
78,69
50,41 72,00
89 2/a. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata által nyújtott 2014. I. félévi szociális támogatások
Megnevezés 1.
ebből Eredeti önként kötelező előirányzat vállalt feladatok 2.
3.
4.
állami
Módosított előirányzat
5.
6.
ezer Ft-ban Teljesítés %-a
ebből ebből önként önként kötelező állami Teljesítés kötelező vállalt vállalt feladatok feladatok 7.
8.
9.
10.
11.
állami
12.
13.
(10./2.) (10./6.) 14.
15.
Közös Önkormányzati Hivatal
Családi támogatások - kiegészítő gyermekvédelmi támogatás - óvodáztatási támogatás Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások - foglalkoztatást helyettesítő tám. (20% önerő) Lakhatással kapcsolatos ellátások - normatív lakásfenntartási pénzbeli támogatás (10% önerő) - normatív lakásfenntartási természetbeni támogatás (10% önerő)
34 260
34 260
17 000
17 000
25 474
25 474
17 542
17 542
103,19
68,86
1 500 2 500
1 500 2 500
8 150 2 500
8 150 2 500
4 112 6 709
4 112 6 709
274,13 268,36
50,45 268,36
3 000 24 000
3 000 24 000
8 037 44 161
8 037 44 161
8 668 37 325
8 668 37 325
288,93 0 155,52
107,85 84,52
16 000 22 000
16 000 22 000
16 000 22 000
16 000 22 000
14 122 2 072
14 122 2 072
88,26 9,42
88,26 9,42
43,59 41,07
43,59 41,07
0,00 71,57 32,53 35,20 37,10 0,00 22,03 28,28 47,73
0,00 49,25 32,53 35,20 37,10 0,00 22,03 27,99 41,98
Egyéb nem intézményi ellátások - rendszeres szociális segély (10% önerő) Polgármesteri Hivatal összesen Önkormányzati feladatok
Családi támogatások - kiskorúak rendkívüli gyermekvédelmi támogatása (pénzbeli) - kiskorúak rendkívüli gyermekvédelmi támogatása (term-beli) Betegséggel kapcsolatos (nem TB) ellátások - ápolási díj méltányosságból
- közgyógyellátás Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai
17 000 7 000
0
0
17 000 7 000
17 000 7 000
- nyári gyermekétkeztetés támogatása Egyéb nem intézményi ellátások
- felnőttek átmeneti szociális segélye (pénzbeli) - felnőttek átmeneti szociális segélye (term-beli) - temetési segély - önkormányzati ösztöndíj - köztemetés Önkormányzati feladatok összesen Mindösszesen:
0
17 000 7 000
0 0
- Arany J.Tehetséggondozó Program támogatása
- aktív korúak közfoglalkoztatása (30% önerő) - adósságkezelés és a hozzá kapcs.lakásfenntartási tám. (10% önerő)
0
36 000 3 000 9 000 6 000 7 000 6 000 4 000 133 000 157 000
36 000 3 000 9 000 6 000 7 000 6 000 4 000 64 000 67 000
69 000 69 000
0 0
36 000 4 359 9 000 6 000 7 000 6 000 4 000 134 359 178 520
1 359 9 000 6 000 7 000
36 000 3 000
6 000 4 000 65 359 109 520
69 000 69 000
0 0
0
7 411 2 875
7 411 2 875
468 0
468
0 2 147 2 928 2 112 2 597 0 881 37 613 74 938
2 147 2 928 2 112 2 597 881 24 712 62 037
12 901 12 901
0 0
90 2/b. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata által nyújtott egyéb támogatások 2014. I. félévi alakulása
Megnevezés 1.
Egyéb működési célú támogatások ÁHT-on belülre - Szentesi Romák Nemzetiségi Önkormányzata - Szentesi Görög Nemzetiségi Önkormányzat - közoktatási intézmények működtetéséhez hozzájárulás - egyéb támogatások
Egyéb működési célú támogatások ÁHT-on kívülre Társadalmi szervek támogatása - sportegyesületek támogatása - sportegyesületek, oktatási int. létesítmény használatának tá - ebből uszodai, teniszpálya létesítmény használat Sportközpont létesítmény használat oktatási intézmények - közművelődési int. létesítmény használatának támogatása - polgármesteri keret - alpolgármesteri keret - egyéb szervezetek támogatása - szakszervezet támogatása - polgárőrség támogatása - VEGA támogatása - SZIDÖK támogatás - TIT működési támogatás - Zenebarátok Egyesületének támogatása - lakásmobil (SZVSZ Kft) - lakbér támogatás (SZVSZ Kft) - közműfejlesztési hozzájárulás - Katona-Kiss Ferenc Alapítvány támogatása - Horgászegyesület támogatása - Studium Generale támogatás
- Dr.Bugyi István Kórházi Alapítvány Vállalkozások támogatása Folyékony hulladék kez. ártalmatlanítás Könyvtár Nkft. működésének támogatása Szentesi Üdülőközpont Nkft támogatása Városellátó Nkft támogatása Helyi közlekedés támogatása Összesen:
Eredeti kötelező előirányzat 2.
260 790 1 836 654 258 300
3.
0
271 918 200 730 25 483 11 186 3 284 4 801 3 101 2 899 1 850 900 2 000 360 256 860 450 180 720 8 000 8 000 315 228 1 500 700
ebből önként vállalt feladatok
állami
4.
5.
ebből Módosított önként kötelező állami előirányzat vállalt feladatok 6.
2 490 258 300 1 836 654 258 300 71 188
0
25 483 11 186 3 284 4 801 3 101 2 899 1 850 900 2 000 360 256 860 450 180 720 8 000 8 000 315 228 1 500
150 74 585 73 521 21 815 102 667 102 667 6 814 6 814 532 708 200 730
700 150 1 064 21 815
73 678 258 300
7.
8.
261 724 0 1 836 1 308 258 300 280 279 147 207 879 25 483 11 186 3 284 4 801 3 101 2 899 1 850 900 2 080 360 256 860 450 180 720 8 000 8 000 483 315 228 1 500 700
0
ebből önként Teljesítés kötelező vállalt feladatok
9.
10.
3 424 258 300 1 836 1 308 258 300 280 71 268 0 25 483 11 186 3 284 4 801 3 101 2 899 1 850 900 2 080 360 256 860 450 180 720
0
8 000 8 000 483 315 228 1 500
150 74 585 73 521 21 815 109 333 109 333 6 814 6 814 540 871 207 879
700 150 1 064 21 815
74 692 258 300
131 586 1 162 1 274 129 150 0 166 836 21 871 1 346 0 0 1 346 0 1 134 250 8 108 0 406 0 0 180 720 0 418 456 0 0 1 500 700 0 33 000 18 908 75 000 2 839 298 422
11.
12.
ezer Ft-ban Teljesítés %-a állami
(10./2.) (10./6.)
13.
14.
0
2 436 1 162 1 274
129 150
50,46 63,29 194,80 129 150 50,00
113 213
53 623
0
0
21 871 1 346
0
1 346 1 134 250 8 108 406
180 720 418 456
1 500 700
33 000 18 908 75 000 2 839 113 213
56 059
129 150
61,36 85,83 12,03 0,00 0,00 43,41 0,00 61,30 27,78 405,40 0,00 158,59 0,00 0,00 100,00 100,00 0,00 5,23
15.
50,28 63,29 97,40 50,00 0,00 59,77
0,00 0,00 100,00 100,00
85,83 12,03 0,00 0,00 43,41 0,00 61,30 27,78 389,81 0,00 158,59 0,00 0,00 100,00 100,00 0,00 5,23 94,41 0,00 0,00 100,00 100,00
0,00 44,24 86,67 73,05 41,66 56,02
0,00 44,24 86,67 68,60 41,66 55,17
91 2/c. sz. melléklet
Szentes Város Önkormányzata irányítása alá tartozó intézmények 2014. évi működési költségvetésben megvalósuló felújítási, felhalmozási feladatainak alakulása az I. félévben
eredeti módosított előirányzat
Feladat megnevezése 1.
2.
Beruházások I. Nagyértékű tárgyi eszközök Önkormányzat - 3 db lakás kialakítása a Damjanich utcai volt "pártház"-ból 12 192 - Ady E. u. 1. felújítás - Somogyi B.u. 2. szennyvízbekötés Városi Intézmények Gazdasági Irodája - számítástechnikai eszközök Művelődési Központ - számítás-, információtechnikai eszközök Koszta J. Múzeum - számítástechnikai eszközök - biztonságtechnikai fejlesztések II. Kisértékű tárgyi eszközök Gondozási Központ - mobil telefon beszerzés Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon - konyhai eszközök, felszerelések beszerzése - egészségügyi felszerelések beszerzés - irodai eszköz beszerzés Központi Gyermekélelmezési Konyha
3.
4.
12 192
5.
11 948 5 472 446
98,00
6.
98,00
525 144 680 2 101
5 579 261 41
teljesítés
ezer Ft-ban Teljesítés %-a (4./2.) (4./3.)
579 261 41
5
262
100,00 0,00 100,38 0,00
0,00 100,38 0,00
92 eredeti módosított előirányzat
Feladat megnevezése 1.
- konyhai felszerelések beszerzése Közös Önkorm. Hivatal - zászlók, irodai bútor, irodai gépek Önkormányzat - munka-, védőruha - szerszámok Összesen:
2.
706
3.
teljesítés 4.
706
Teljesítés %-a (4./2.) (4./3.) 5.
47
6.
6,66
6,66
158,31
0,00 0,00 125,17
184
13 779
2 457 1 187 17 428
21 814
93 3. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2014. évi működési költségvetésében tervezett tartalék előirányzat részletezése
Megnevezés I. Céltartalék - Arany János Tehetséggondozó Program - Turisztikai feladatok (idegenforgalmi koncepció alapján) - pedagógus napi elismerések - Művelődési Központ érdekeltség növelő támogatáshoz önerő - Központi irányítással szervezett rendezvények Magyar Kultúra Napja Don-kanyar áldozataira emlékezés XII. Télbúcsúztató karnevál Az év sportolói ünnepség Népzenei sokadalom (IV.30.) Városi Civil Nap Hősök Napja Közbiztonsági Nap Augusztus 20. közszolg. dolg. kitüntetési ünnepsége Autód nélkül a városban Aradi vértanúkra emlékezés Halottak Napi megemlékezés Szociális munka napja együtt a szociális területen dolgozók konferenciája Karácsonyi vásár - rendezvények támogatása keret (Művelődési Bizottság) - iskolai tanulmányi versenyek támogatása - nemzetközi kapcsolatok (intézmények) - Ifjúsági keret - Civil keret - "Jeles évfordulók"
ezer Ft-ban 2014. évi eredeti módosított 828 26 678 2 475 1 500
828 26 678 2 475 1 500
60 3 3 488 811 2 187 50 14 350 2 500 50 5 61 300 320 3 341 300 500 600 800 300
60 3 2 748 811 2 187 50 14 350 2 500 50 5 61 300 320 3 341 300 500 600 800 300
94 Megnevezés - Kossuth utcai körforgalmak növényesítésének frissítése - felmerülő interpellációs kérések teljesítése - Kurca vízminőség javítás bioremediáció évi 4 alkalommal - Kurca vízfrissítés - önkormányzati erdők rendszeres ápolása erdőgazdálkodási terv szerint - fiatal erdők állomány nevelés támogatásával összefüggő feladatok - önkormányzati területek kaszálása - Szentes város belterületén fák pótlása - "Harc a kincsért" diákprogram - Családi olimpia - Kurca Regatta - teljesítményösztönző keret, étkezési, nyugdíjpénztári hozzájárulás - Üdülőközpont új 50 m-es medence működtetési ktg igénye - HPV elleni védőoltáshoz önerő a 2000-ben született lányok (135 fő) - elsősegély nyújtás oktatáshoz támogatás - Ipari Park - Északi zóna - volt legénységi épület esőcsatorna javítás - Vállalkozói fórum szervezése - Szentes Invest honlap felújítása - Zöld felületek gondozása, karbantartása, szemétgyűjtés, favágás. - Marketing Navigátor előfizetés (éves tagdíj) - Északi zóna csapadékvíz kezelési rendszer tisztítási és szerviz díja - Marketing és PR tevékenység - Idegenforgalom - Utazás kiállításon (Bp.) részvétel - Szentes Turizmus Kommunikáció - Többnyelvű, összefoglaló idegenforgalmi, turisztikai információs kiadvány - Turisztikai és idegenforgalmi jelzőtáblák - Városkapuk, fotópontok - Turisztikai portál működtetése - honlap továbbfejlesztés (Szentes Város honlap idegen nyelvű megjelentetése szerkesztési díj) - Aktív turisztika (túraútvonalak kidolgozása, kiajánlás előkészítése)
2014. évi eredeti módosított 150 150 1 000 1 000 2 500 2 500 3 500 3 500 1 300 1 300 1 071 1 071 2 500 2 500 1 000 1 000 400 400 500 500 300 300 37 332 8 805 12 000 12 000 1 652 1 652 1 000 1 000 100 200 200 1 000 70 200 1 000
100 200 200 1 000 70 200 1 000
1 000 900 800 500 500 400 1 000
1 000 900 800 500 500 400 1 000
95 Megnevezés - Lecsófesztivál (helybérlet, vendéglátás) - VárosellátóNKft várható veszteség I. Működési céltartalék összesen: II. Átalános tartalék - intézményi működési zavarok elhárítása II. Működési általános tartalék összesen: Tartalék összesen:
2014. évi eredeti módosított 50 50 25 000 25 000 146 646 117 379 20 000 20 000 166 646
15 922 15 922 133 301
96 3/a. sz. melléklet
Szentes Város Önkormányzata tulajdonában lévő, bérbeadás útján hasznosított ingatlanok kezelésével összefüggő 2014. I. félévi kiadások, bevételek (Szentes Városi Szolgáltató Kft)
Feladat
2014. évi eredeti módosított
Bevételek lakbér nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díja ÁFA bevétel ÁFA visszatérülés összesen:
47 200 81 000 34 614 21 735 184 549
47 200 81 000 34 614 21 735 184 549
Kiadások beruházás üzemeltetési költség, közüzemi díjak karbantartás társasházi közös költségek bonyolítási díj lakásmobilitás támogatás lakbér támogatás előzetesen felszámított levonható ÁFA fizetendő ÁFA összesen:
9 600 42 200 20 000 31 700 8 700 8 000 8 000 21 735 34 614 184 549
9 600 42 200 20 000 31 700 8 700 8 000 8 000 21 735 34 614 184 549
ezer Ft-ban Teljesítés Teljesítés %-a 25 587 39 997 17 417 83 001
14 068 25 567 8 270 15 890 4 831 2 521 13 528 2 944 87 619
54,21 49,38 50,32 0,00 44,98
146,54 60,59 41,35 50,13 55,53 0,00 31,51 62,24 8,51 47,48
97 4. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2014. I. félévi fejlesztési feladatainak alakulása adatok eFt-ban Forrásösszetétel Eredeti
Megnevezés
Módosított
Teljesítés
előirányzat 1.
2.
3.
I. Beruházások - Pályázati forrásból megvalósuló áthúzódó feladatok 275 907 275 907 Városközpont rehabilitáció (DAOP pályázat) Városközpont rehabilitáció (pályázattal nem támogatott - közvilágítás, 56 529 56 529 egyéb költségek) Városközpont rehabilticáció (pályázattal nem támogatott,Tóth József 3 810 3 810 utca átalakítása II. ütem 1 db gyalogos-átkelőhely tervezése, kialakítása) Ady E. u. 1. vakolat leverés attika fal elbontását követően láthatóvá vált szerkezeti hibák kiküszöbölése, az épület sarokrész szerkezet újjáépítési munkái, kétoldali épületszárny ereszdobozolás újjáépítési munkái, 4 000 4 000 valamint a tervezett nyílások szerkezeti megerősítése 1 000 1 000 Tervezés (statika+építész) 500 500 Tokácsli Galéria vizesblokk felújítása (közmunka bevonásával) 120 120 Tokácsli Galéria nagy kiállító terem képvilágítás áthelyezése 570 570 Kossuth tér 5. felújított 2 db mozaik kép kerámia kerete 200 200 Ady 1. épület oromfal kerámia díszítése Járdafelújítással érintett magántulajdonú és középületek vízköpőinek és 700 700 előlépcsőinek átalakítása Kígyó utca padka korrekciók, Sportcsarnok környezetében forgalom 3 500 3 500 átszervezés (képviselő indítvány) 2 985 2 985 Ipartelepi út melletti kerékpárút (DAOP pályázat) 1 274 1 274 Ipartelepi út melletti kerékpárút (pályázattal nem támogatott) 0 KEOP pályázat 2 829 211 2 829 211 Szennyvíztisztító telep fejlesztése TIOP-pályázat 68 642 68 642 Hajléktalan Segítő Kp. éjjeli menedékhely átalakítása, bővítése EGT és Norvég 315 000 Kulturális és természeti örökség megvédése (Petőfi szálló) 0 - pályázattal nem támogatott tartalom 57 150 - építési jogosultság vételára 19 050 - tervezési költségek 3 248 948 3 640 148 - Pályázati forrásból megvalósuló áthúzódó feladatok összesen: - Elbírált nyertes pályázatok KEOP-pályázat 24 776 24 776 Napelem rendszer létesítése (Deák F. Ált. Isk.) 27 159 27 159 Napelem rendszer létesítése (Klauzál G. Ált. Isk.) 27 921 27 921 Napelem rendszer létesítése (Koszta J. Ált. Isk.) 43 941 43 941 Napelem rendszer létesítése (Sportcsarnok) 18 461 18 461 Napelem rendszer létesítése (Művelődési Ház)
4.
Telj. %-a Felhalmozási Működési célú tám. (4./3.) bevétel államh.belül
Felhalm. bevételek
Felhalmozási célú péneszköz átvétel
MFBhitel
Egyéb hitel
Fejlesztési célú maradvány
8.
9.
10.
11.
12.
2014. évi bevétel (6.+...+12.)
5.
6.
7.
13.
153 686
55,70
22 341
16 208
0
115 137
0
0
0
153 686
4 126
7,30
0
0
4 126
0
0
0
0
4 126
0
0,00
0
0
0
0
0
0
0
0
0 1 220 0 0 565 0
0,00 122,00 0,00 0,00 99,12 0,00
0 0
0 0
0 1 220
0 0
0 0
0 0
0 0
0
0
565
0
0
0
0
0 1 220 0 0 565 0
802
114,57
0
0
802
0
0
0
0
802
0 1 867 0
0,00 62,55 0,00
0 0 0
0 0 0
0 1 867 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 1 867 0
9 209
0,33
0
0
9 209
0
0
0
0
9 209
32 623
47,53
0
5 874
2 798
23 951
0
0
0
32 623
0 37 150 6 350 247 598
0,00 65,00 33,33 6,80
0 0 22 341
37 150 6 350 65 582
0 0 20 587
0 0 139 088
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 37 150 6 350 247 598
1 486 1 588 1 651 2 616 1 105
6,00 5,85 5,91 5,95 5,99
0 0 0 0 0
0 0 0 1 702 1 105
1 486 1 588 1 651 914 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
1 486 1 588 1 651 2 616 1 105
98 Forrásösszetétel Eredeti
Megnevezés
Módosított
előirányzat 1.
2.
3.
Telj. %-a Felhalmozási Működési Teljesítés célú tám. (4./3.) bevétel államh.belül 4.
5.
VM-pályázat 2 009 2 009 1 972 98,16 Tanyagondnoki szolgálat gépkocsikhoz felszerelések HURO-pályázat 251 474 0 0,00 Sportturisztikai fejlesztések (Uszoda) 144 267 395 741 10 418 2,63 - Elbírált nyertes pályázatok összesen Egyéb kötelezettségek 3 500 3 500 0 0,00 Ipari Park Csarnok szociális blokk kialakítása 3 975 3 975 3 873 97,43 Térfigyelő hálózat bővítés 2 560 2 560 1 189 46,45 Ivóvíz konténer üzemeltetése, elektromos bekötés 1 600 1 600 0 0,00 Település rendezési terv módosítása 10 000 10 000 3 765 37,65 Tervezési feladatok, tanulmámytervek készítése, pályázatok előkészítése 300 300 0 0,00 Ipari Park Keleti Zónájában (a Lidl mögött) lévő területek megvásárlása 400 Üzletrész visszavásárlása- Hungerit Vízisportot Támogató Nonprofit Kft. 21 935 21 935 9 227 42,07 - Egyéb kötelezettségek összesen 3 415 150 4 057 824 267 243 6,59 I. Beruházások összesen: II. Felújítások 1 000 1 000 0 0,00 Bölcsőde kerítés felújítás 5 474 5 474 0 0,00 Norvég fenntartási alap terhére elvégzendő feladatok 0 Ipari Park 2 000 2 000 0 0,00 Déli zóna útjavítás 500 500 0 0,00 Déli zóna (HK-Ceram és a Kontaset közötti kanyar) útszélesítése 200 200 0 0,00 Déli zóna (HK-Ceram és Budafer közötti) kamion parkoló felújítása 9 174 9 174 0 0,00 II. Felújítások összesen: III. Dologi kiadások 14 965 14 965 0 0,00 ÁFA befizetés (bérleti díj, tárgyi eszköz értékesítés miatt) 16 139 16 139 16 277 100,86 MFB-hitel kamat 2 054 272 Hitel törlesztés 287 287 0 0,00 Fejlesztési hitel kamat 3 400 3 400 610 17,94 Térfigyelő kamerarendszer működtetése 2 000 2 000 0 0,00 Külterületi kisebb munkák 15 000 15 000 4 426 29,51 Eljárási, szakhatósági, engedélyezési, szakértői díjak 330 330 0 0,00 Ipartelepi út - vasút között a Kálvária temető melletti fásítás 13 000 13 000 0 0,00 Vízkiszállítás költsége a konténertől az intézményekbe 200 200 195 97,50 Sporttelep geodéziai felmérés 222/2013. (XII.20.) 65 321 65 321 2 075 780 3 177,81 III. Dologi kiadások összesen: IV. Egyéb felhalmozási célú kiadások - Lakástámogatás 3 600 3 600 733 20,36 Lakáshoz jutás támogatása - Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Kossuth tér 5.szám alatt 6 db üzlet cégtábláinak kihelyezése 500 500 0 0,00 (önkormányzati támogatás 50%) Pénzeszköz átadás Szentes és Térsége Ivóvízminőség-Javító 306 415 306 415 0 0,00 Önkormányzati Társulásnak az "ivóvízjavító programhoz" (önerő nettó)
6.
7.
Felhalm. bevételek
Felhalmozási célú péneszköz átvétel
MFBhitel
Egyéb hitel
Fejlesztési célú maradvány
8.
9.
10.
11.
12.
2014. évi bevétel (6.+...+12.) 13.
0
1 972
0
0
0
0
0
1 972
0 0
0 4 779
0 5 639
0 0
0 0
0 0
0 0
0 10 418
0 0 0 0
3 136 0 0 3 765
0
0 0 0 0
0 0 0 0
0
0 0
737 1 189 0 0
0 0
0 0 22 341
400 7 301 77 662
0 0 26 226
0 1 926 141 014
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 213 811
5 900 0
0 0
10 377 1 840 461
0 0
0 0
0 0
0
0
0
610
0
0
0
0
0
4 426
0
0 213 811
0 5 900
0 0
195 1 856 069
0 0
0 0
0 0
0 16 277 2 054 272 0 610 0 4 426 0 0 195 2 075 780
0
0
0
733
0
0
0
733
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 3 873 1 189 0 3 765 0 400 9 227 267 243 0 0 0 0 0 0 0
99 Forrásösszetétel Eredeti
Megnevezés
Módosított
előirányzat 1.
TAO 2. pályázathoz szükséges ÁFA Vállalkozói kamatmentes kölcsön Panel programhoz alapképzés - Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre összesen: IV. Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen: Összesen (I.+II.+III.+IV.):
2.
30 000
3.
30 000
Telj. %-a Felhalmozási Működési Teljesítés célú tám. (4./3.) bevétel államh.belül 4.
5.
0 9 893 0
0,00
336 915 347 974 9 893 340 515 351 574 10 626 3 830 160 4 483 893 2 353 649
11 059
6.
7.
Felhalm. bevételek
Felhalmozási célú péneszköz átvétel
MFBhitel
Egyéb hitel
Fejlesztési célú maradvány
8.
9.
10.
11.
12.
2014. évi bevétel (6.+...+12.) 13.
0,00
0 0
1 713 0
0 0
8 180 0
0 0
0 0
0 0
0 9 893 0
2,84 3,02 52,49
0 0 236 152
1 713 1 713 85 275
0 0 26 226
8 180 8 913 2 005 996
0 0 0
0 0 0
0 0 0
9 893 10 626 2 353 649
100 4/a. sz. melléklet A Képviselő-testület külön döntésén alapuló, kedvező hitelbírálatot követően indítható 2014. I. félévi felhalmozási feladatai adatok eFt-ban Eredeti
Megnevezés
Módosított
Teljesítés
előirányzat 1.
2.
I. Beruházások 532 153 Közvilágítás korszerűsítése Szentesen KEOP pályázattal 25 367 2 db mikrobusz vásárlása VM pályázattal 22 220 Kiss Zs. u. tervezése 55 000 Kiss Zsigmond utca fejlesztése (kisajátítás, híd és út kiviteli tervek) 10 000 Bereklaposi kiskertek közvilágításának tervezése, kivitelezése Horváth M 4-6. körüli belső tér és Rózsa G tér közvilágítás tervezése, 11 000 kivitelezése 3 000 Apponyi téri Óvoda udvar bővítése, új kerítés és járdaburkolat építéssel 6 500 "Balogh udvar" Rákóczi óvodához történő csatolása (kerítés járda játszótér) 10 000 Lázár Vilmos u. aszfaltozás (Wesselényi u. -Munkás u.) 8 000 Üdülőközpont uszoda beruházáshoz első fogyóeszköz beszerzés 2 281 Csereerdősítés (Vitala-projekt, kalandpark) Kossuth utca környezetében lévő utcák közterület rendezése járdafelújítások 12 000 I. ütem A Széchenyi liget közvilágítás fejlesztése tervezés, kivitelezés (Strand bejáró 5 000 Vecseri foki út közötti sétány megvilágítása) 7 000 Kurca tanulmányterv elkészítése 709 521 I. Beruházások összesen: II. Felújítások 2 000 I. világháborús emlékmű felújítása (100 éves évforduló) Mátéffy Óvoda főépület energetikai felújítása nyílászáró cserével, tető és födémszigeteléssel, napkollektor beépítéssel, fűtés felújítása kazáncserével, 37 408 kapcsolódó építészeti munkákkal BM 80%-os támogatással Mátéffy Óvoda főépület energetikai felújítás szakági munkák (gépészet) 1 000 tervezése, műszaki ellenőrzés (pályázattal nem támogatott) 13 000 Orvosi rendelők szükséges felújításai 4 000 Őze Lajos Filmszínház tetőfelújítás Rózsa G. tér felújítása (automata öntöző rendszer kiépítése, füvesítés, 2 000 növényesítés, utcabútorok) Sportcsarnok (pánikajtók cseréje, menekülőajtók beszerelése, tetőlemezek 7 500 festése) 5 500 Pusztai László sporttelep kerítésének rekonstrukciója Az önkormányzati tulajdonú épületek biztonságos működtetése érdekében a balesetveszélyt jelentő hibák kijavítása, hatósági kötelezések teljesítése valamint a meglévő épületállomány műszaki állapotának megőrzése, 6 000 felmerülő szakipari meghibásodások kijavítása Hivatal díszterem feletti tetőszerkezet megerősítése és a volt polgárvédelemi 5 000 irodák feletti tetőfedés javítása 3 000 Gólyásház tornác megerősítés tervezése, kivitelezés 6 000 Sportszálló állapotának felmérése 92 408 II. Felújítások összesen: III. Egyéb felhalmozási célú kiadások 48 445 Műfüves pálya építéshez önrész 48 445 III. Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen: 850 374 Mindösszesen:
3.
4.
Telj. %-a Felhalmozási (4./3.) célú tám. államh.belül 5.
6.
Műk. bev. 7.
Forrásösszetétel Felhalmozási Felhalm. MFBcélú bev. hitel péneszköz 8.
9.
2014. évi Fejlesztési bevétel célú (6.+...+12.) maradvány
Egyéb hitel
10.
11.
12.
13.
532 153 25 367 22 220 55 000 10 000
0 0 80 630 0
0,00 0,00 0,36 1,15 0,00
11 000 3 000 6 500 10 000 8 000 2 281
0 0 0 0 0 0
0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
0 0 0 0 0 0
9 851
0
0,00
0
5 000 7 000 707 372
0 0 710
0,00 0,00 0,10
2 000
0
0,00
0
37 408
0
0,00
0
1 000 13 000 4 000
0 90 4 500
0,00 0,69 112,50
2 000
0
0,00
7 500 5 500
451 0
6,01 0,00
0
0
0 3 000 6 000 81 408
0 0 0 5 041
0,00 0,00 6,19
41 445 41 445 830 225
40 802 40 802 46 553
98,45 98,45 5,61
0 0
0 0
0 0
80 630
0 710
90 4 500
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0 80 630 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0 710
0 90 4 500 0
0
451
0
0
0
0
0
451 0
0
5 041
0
0
0
0
0
0 0 0 5 041
0 40 802 0 40 802 0 46 553
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
40 802 40 802 46 553
0
101 8. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata irányítása alá tartozó intézmények 2014. I. félévi engedélyezett létszámkeretének alakulása Megnevezés 1. Gondozási Központ 2. Dr.Sipos Ferenc Parkerdő Otthon 3. Városi Intézmények Gazdasági Irodája I. Óvodák - Felsőpárti Óvoda - Központi Óvoda II. Egyéb intézmények - Családsegítő Központ - Bölcsőde - Hajléktalan Segítő Központ - Sportközpont - Intézményközpont 4. Szentesi Művelődési Központ - Koszta József Múzeum 5. Központi Gyermekélelmezési Konyha 6. Közös Önkormányzati Hivatal 7. Önkormányzati feladatok Összesen:
2014. évi engedélyezett 39,00 63,50
tény 38,44 68,00
ebből közcélú foglalkozt. prémium évek engedélyezett tény engedélyezet tény 0,64 4,50
73,25 76,00
76,00 79,00
3,00 3,00
43,00 34,50 11,00 14,50 27,86 25,25 10,25 52,00 72,23 2,00 544,34
42,00 35,50 12,00 13,50 25,50 25,36 10,25 54,00 79,20 126,46 685,21
2,00 1,00 1,00
1,00
1,00
2,00
2,00
3,00
3,00
0,33
0,00
2,00 6,80 124,46 148,73
102 8/a. sz. melléklet
Szentes Város Önkormányzata irányítása alá tartozó intézmények 2014. évi engedélyezett
Megnevezés Felsőpárti Óvoda Központi Óvoda Összesen:
terv 42,00 43,00 85,00
2013/2014. nevelési év tény 42,00 43,00 85,00
2014/2015. terv 42,00 43,00 85,00