BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR A KÖZÖS KÜL ÉS BIZTONSÁGPOLITIKA ASPEKTUSAI AZ IRÁNI ATOMPROGRAM TÜKRÉBEN

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOÁMCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU – Kapcsolatok szakirány

A KÖZÖS KÜL – ÉS BIZTONSÁGPOLITIKA ASPEKTUSAI AZ IRÁNI ATOMPROGRAM TÜKRÉBEN

Készítette: Potvorszki Gábor Budapest, 2007

Tartalomjegyzék Bevezetés.............................................................................................................................6-8 I. A Közös Kül – és Biztonságpolitikáról ...................................................................... 9 I.1. EU és a 2. pillér = „gazdasági óriás – politikai törpe” ..........................................9-12 I.2. Rövid történeti áttekintés/ mérföldkövek a CFSP életében napjainkig..................12-18 I.3. Az EU biztonságpolitikai stratégiája, elemzése .....................................................18-20 I.3.1. Biztonságpolitikai kihívások .......................................................................20-26 I.3.2. A biztonságpolitikai kihívások, kockázatok kezelése .................................26-28 I.4. Erőfeszítések a tömegpusztító fegyverek non-proliferációja jegyében..................28-32 I.5. Az atomfenyegetettség európai szemmel ...............................................................32-37 I.6. Az EU jövője biztonságpolitikai szempontból.......................................................37-39 II. Az iráni atomprogram „legendája”, realitások és irrealitások ..............................40 II.1. A Közel – és Közép-keleti térség gazdaságföldrajzi vizsgálata (röviden)............40-43 II.2. Irán gazdasági helyzete a Közel – és Közép keleti térségben és a világgazdaságban ................................................................................................................................44-47 II.3. Irán politikai elemzése...........................................................................................47 II.3.1. Rövid történelmi, politikai áttekintés ..........................................................48 II.3.2. A modern iszlám köztársaság ......................................................................49-50 II.3.3. Nemzetközi szerepe, helyzete, megítélése ..................................................50-51 II.3.3.1.

„A gonosz tengelye”………………………………………………51

II.4. Az iráni atomprogramról, avagy itt az atom, hol az atom.....................................52 II.4.1. Előzmények, okok feltárása.........................................................................52-54 II.4.2. Nagyhatalmi törekvés, dominancia, vagy biztonsági garancia....................54-57 II.4.3. Új fejezet, korszak .......................................................................................57-58 II.4.4. Reakciók ......................................................................................................58-60 III. EU – Irán kapcsolatrendszere ...................................................................................61 III.1.

Kereskedelmi – gazdasági kapcsolatok Iránnal…………………………61-64

2

III.2.

A kapcsolatok jelen alakulása……………………………………………..64-67

III.3.

Az EU hozzáállása az iráni atomprogram kérdéséhez…………………....67-69

III.4.

Megoldási javaslatok a helyzet békés úton történő kezelésére, avagy mit tett és

mit tehet az EU…………………………………………………………………...69 III.4.1. A tárgyalások szerepe…………………………………………………….69-76 III.4.2. A szankciókról és a jövőbeli perspektívákról…………………………….76-80 III.5.

Ahogyan én látom…………………………………………………………80-82

IV. Primer kutatás az európai biztonságpolitikát, és az ahhoz kapcsolódó iráni atomprogram kérdését illetően .................................................................................83-99 Összefoglalás .................................................................................................................100-101 Függelék.........................................................................................................................102-104 Melléklet ........................................................................................................................105-115 Irodalomjegyzék ...........................................................................................................116-118

3

Ábrák jegyzéke 1. ábra Az uniós tagállamok belső megosztottsága a kül- és biztonságpolitikára vonatkozóan, ill. a britnémet-francia érdekellentétek kicsúcsosodása egy Párizs tengelyközpont körül forgó háromszögben ábrázolva, földrajzi értelemben................................................................................................................... 11 2. ábra Az európai politikai dimenzió fejlődése, helye az európai politikai integrációban .................... 13 3. ábra az európai kül – és biztonságpolitika eszköztárának fejlődése, bővülése 1970-től..................... 17 4. ábra az Európai Biztonsági Stratégiában megfogalmazott biztonsági kihívások, kulcsfontosságú fenyegetések .................................................................................................................................................. 21 5. ábra az uniós állampolgárok véleménye az atomenergia békés felhasználásáról ............................... 35 6. ábra az atomenergia részesedése a villamos áram-termelésből az EU-tagállamokban...................... 36 7. ábra Irán olajtermelése, fogyasztása és tartalékai (millió tonnában) 1980 és 2005 között................. 44 8. ábra Irán földgáztermelése, fogyasztása, tartalékai (millió köbméterben) 1980-2005 között ........... 45 9. ábra Kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok alakulása EU és Irán között 1998 és 2000 közt .............. 61 10. ábra EU prioritások és egymásra épülésük Iránnal szemben ............................................................ 75 11. ábra Az EU országai közti háború kitörésének valószínűsége ........................................................... 83 12. ábra A háború kitörésének valószínűsége az EU és 3. ország, ill. országcsoportok között .............. 84 13. ábra A terrorizmus és a katonai támadás, mint újfajta és hagyományos értelemben vett hadviselés ........................................................................................................................................................................ 85 14. ábra Az önálló védelempolitika az EU védelmi kapacitásai és képességei tekintetében................... 86 15. ábra Biztonságérzet az EU-ban ............................................................................................................. 87 16. ábra Az EU 2. pillérének ismertsége ..................................................................................................... 88 17. ábra Az EU Közös Kül – és Biztonságpolitikájának hatékonysága ................................................... 88 18. ábra Felmérés a hagyományos értelemben vett védekezési politika, ill. a válságkezelés fejlesztéséről ........................................................................................................................................................................ 89 19. ábra Felmérés az atomenergia békés célú támogatottságáról ............................................................ 90 20. ábra Irán általános megítélése, megjelenése a világsajtóban.............................................................. 91 21. ábra Az esetleges iráni nukleáris fegyver közvetlen veszélye Európára nézve ................................. 92 22. ábra A vélemények megoszlása az iráni atomprogram elítéléséről.................................................... 93 23. ábra Az iráni atomprogram háttere a megkérdezettek körében........................................................ 94 24. ábra Az iráni atomprogram céljai szerint ............................................................................................ 95 25. ábra Az USA várható reakciói az iráni kérdés rendezésére ............................................................... 96 26. ábra Egy esetleges USA iráni invázióban az EU fellépésének alternatívái........................................ 97 27. ábra Az EU megoldási alternatívái az iráni kérdés rendezésében ..................................................... 98 28. ábra Az USA Irak ellen vívott háborújának megítélése az általam megkérdezettek körében......... 99 29. ábra Az Európai Unió 2007-ben, tagállamok és tagjelölt országok ................................................... 105 30. ábra Az európai integráció fejlődéstörténete, az alapító szerződések és a három pilléres szerkezet ........................................................................................................................................................................ 106 31. ábra A muzulmán vallás híveinek száma és várható prognózisa az egyes EU- és EU-tagjelölt országokban 2004-ben.................................................................................................................................. 108 32. ábra Atomprogrammal és -fegyverrel rendelkező, ill. korábban rendelkezett országok................. 108 33. ábra Irán földrajzi elhelyezkedése, fővárosa, nagyobb városai és szomszédos országai .................. 112 34. ábra A Közel-Kelet és Irán kőolaj- és földgázlelőhelyei és olajfinomítói, ill. olaj- és gázcsővezetékei ........................................................................................................................................................................ 113 35. ábra Feltételezett nukleáris kísérleteket folytató létesítmények Iránban.......................................... 113

4

Bevezetés Mottó: "Az intézmények tovább élnek, mint az emberek, következésképpen – ha jól építjük fel őket – összegyűjthetik és továbbadhatják az egymást követő generációk bölcsességét." (Jean Monnet, 1952)

B

iztonság,

biztonságpolitika.

Sokrétű

fogalom.

Manapság

szinte

minden

tudományágra kiterjed. A biztonság, mint egész, sok kisebb részalkotóelemre bontható, melyek alapján áll össze az egész: környezeti biztonság, gazdasági-

anyagi biztonság, adatbiztonság, nemzetbiztonság… hogy csak néhányat említsek a teljesség igénye nélkül. A biztonság jelen van éppúgy egyéni, mint nemzeti, össztársadalmi és nemzetközi szinten egyaránt. Életünk szerves részét képezi, Maslow szerint az emberi szükségletek alapja a biztonság és csak erre lehet építeni a többi alapszükséglet. Ha nincs biztonság, nincs mire építeni, a további szükségletek értelmetlenek. A biztonság alapja pedig a kollektív védelem. A közös védekezésre igenis szükség van napjaink Európájában, hiszen a biztonságpolitikai kihívások, fenyegetések, kockázatok, mint ismeretes nem ismernek határt. Tehát, ha nem akarjuk a külső veszélyforrásokat beemelni az EU-ba, akkor elébe kell menni azoknak és lehetőleg helyben kezelni azokat. Ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk életünket, együttesen kell védekezni, fellépni a világban; ez az unió biztonságpolitikájának egyik mozgató rugója. Mégis mennyire elmegyünk mellette szó nélkül, elég ha csak arra gondolunk, hogy napjaink Európai Uniója másról sem szól, mint a költségvetésről, az uniós pénzek elosztásáról,

a

közösségi

politikákról,

a

kommunikációs

politikáról.

A

kül-

és

biztonságpolitika háttérbe szorul, pedig az Európai Unió 2. pillére, mégis kevés szó esik róla, általában csak ha valami nagy „baj” történik, akkor veszik elő. Az európai integráció fél évszázados történelmében a kül- és biztonságpolitika pedig fontos szerepet tölt be, a kezdeti törekvések után, a 70’es évektől látványos fejlődésnek lehetünk tanúi. Napjainkra az egyeztető

mechanizmustól

(a

tagállamok

külpolitikai

kérdésekben

összehangolják

állásfoglalásaikat) egészen oda jutottunk, hogy a kül- és biztonságpolitika külön intézményrendszerrel, eszköztárral rendelkezik az Európai Unión belül. Az európai integráció eljutott arra a felismerésre, miszerint a világgazdaságban és -politikában a hatékony és sikeres 5

részvétel kulcsa az együttes fellépés a közös érdekek alapján. A politikai dimenzió fejlődését azonban számos esemény beárnyékolta, különösen a ’90-es évek történései, mégis ezek döbbentették rá és késztették az EU-t arra, hogy az új világrendben mennyire fontos, szükséges és nélkülözhetetlen a közös fellépés. 1999-re a politikai dimenzió kiegészült védelmi, katonai tartalommal is, 2003-ban pedig létrejött az első európai hadsereg, továbbá civil (rendőri) válságkezelő egységek, akik már sikeresen bizonyítottak első bevetésükön, továbbá megszületett az első közös Biztonsági Stratégia is. Az EU továbbá aktív, meghatározó világpolitikai szereplővé lépett elő mind gazdasági, mind politikai potenciáljánál fogva és olyan világot érintő globális, biztonsági kérdésekben foglal állást, alkot véleményt és cselekszik, mint amilyen az iráni kérdés is. Kétségtelenül ember legyen a talpán, aki képes átlátni a helyzetet és tudna a kérdés rendezésében érdemi választ adni és a felek számára elfogadható megoldási javaslattal előállni. Feltételezések jócskán akadnak, ám kézzel fogható, terhelhető

bizonyíték

ezidáig

még

nincs

arra

vonatkozólag,

hogy

Iránnak

az

atomprogramjával voltaképpen mi is a célja. Az alapprobléma és dilemma pont a körül forog, hogy pusztán békés célt szolgálna az iráni atom, vagy ennél többről van szó és az atomprogram nukleáris fegyver előllításához kell és nagyhatalmi státuszra való törekvést, ill. ha így történne, akkor milyen hatással lesz ez a folyamat a Közel- és Közép Keleten, milyen reakció várható a többi arab-muzulmán országokban, elképzelhető, hogy láncreakciót indukál és fegyverkezési hajsza, verseny indul meg. Nekünk európaiaknak különösen abból a szempontból fontos a kérdés a jövőre vonatkozólag, hogy mennyire fenyeget minket az iráni atomfegyver, ill. valósnak vélhető-e a fenyegetés és ez ellen mit lehet tenni. A cél mindenekelőtt az Európai Unió és a nemzetközösség részéről, hogy egy biztonságosabb világot teremtsen és ennek érdekében minden tőle telhetőt megtegyen békés eszközökkel. Az iráni kérdés rendezésében is ez az alapmotívum, azaz megpróbálni a helyzetet békés úton, a kapcsolatok elhidegülése nélkül, a diplomácia útján rendezni. Ahogy tartja a mondás: „kettőn áll a vásár”- így tehát nem elég az egyik fél elkötelezettsége, a másik fél kompromisszum hajlandósága, együttműködési készsége is szükségeltetik. Szakdolgozatomat négy részre osztottam, melyekben az alábbiakkal foglalkozom: •

Első részben az Európai Unió Kül – és Biztonságpolitikájával. Itt röviden bemutatom a legfontosabb állomásokat a fejlődéstörténetében, majd rátérek az irányadó 2003-as első közös Biztonsági Stratégia taglalására, melyben az EU felismerte a legfontosabb biztonságpolitikai kérdéseket. Majd kitérek a tömegpusztító fegyverek témáján belül 6

a nukleáris fegyverek kérdésére és a legfontosabb non proliferációs erőfeszítésekre, továbbá elemzem az atomenergia európai dimenzióját, az atomfenyegetettséget és utalok röviden az EU jövőjére biztonságpolitikai szempontból. •

Második részben Iránnal foglalkozom. Először röviden elemzem a Közel – és Közép Keletet gazdaságföldrajzi szempontból, beleillesztem Iránt, majd mind gazdaságilag, mind politikailag veszem górcső alá az iráni helyzetet. Ezek után az atomprogram körüli vitát, a lehetséges alternatívákat elemzem.

•

Harmadik részben az EU – Irán közti kapcsolatrendszerrel foglalkozom. Először gazdasági, majd politikai értelemben. Továbbá az iráni atomprogramot vizsgálom európai szemmel, ill. azt, hogy milyen alternatív megoldási javaslatok álltak és állnak rendelkezésre a kérdés kezelésében. Majd véleményt alkotok a témában a kérdés újszerű megtárgyalásával a jövőre nézve.

•

Negyedik részben primer kutatásom eredményeit értékelem, elemzem a kül- és biztonságpolitika, valamint az ahhoz kapcsolódó iráni atomprogram vonatkozásában.

7

I. A Közös Kül- és Biztonságpolitikáról

I.1.

EU és a 2. pillér = „gazdasági óriás – politikai törpe” (Balázs; 2002)

… és katonai kukac” – így teljes az összkép, legalábbis ahogy az 1990-es évek elején Jacques Poos luxemburgi külügyminiszter vélekedett az európai integráció lényegéről. Az Európai Unió (EU) gazdasági nagyhatalom, kétségkívül, azonban mennyire helytelen e megállapítás többi része (még ha nem is áll olyan távol a valóságtól, de közel se ahhoz), arra várni kellett úgy bő tíz évet. A külvilágra gyakorolt hatása erős és gazdasági érdekérvényesítő képessége is sikeresnek mondható, mindenesetre tény, hogy az EU-nak fél évszázadnyi fejlődés után sincs integrált külpolitikája. Ebben a kérdésben bizony lépni kell és változtatásokra van szükség, ha az európai integráció gazdasági nagyhatalmi szerepköréből politikai nagyhatalmi aktorrá kíván előlépni és elérni azt, hogy ne csak gazdasági súlyánál fogva kezelje őt a világ vezető gazdasági – politikai nagyhatalmai ill. a világpolitikára befolyással bíró multilaterális intézmények (ENSZ, NATO), hanem mint a világpolitika aktív résztvevője, alakítója, formálója. Az EU-nak igenis van helye, szerepe az új világrendben. Elég, ha csak a kereskedelmi – gazdasági mutatókat vesszük számba, melyek önmagukban is figyelemre és elismerésre méltóak: • A 2007-ben Bulgáriával és Romániával kibővült EU lakossága eléri a 496 milliót (több, mint az Egyesült Államoké és Oroszországé együttesen); az EU 25-ök a világ népességének valamivel több, mint 7 %-át adja • a világ vezető kereskedelmi hatalma • a világ valutatartalékának 17 %-ával rendelkezik • a világgazdaság termelésének több, mint egy negyedét adja • a világexport közel egy negyedét produkálja • a világ autógyártásának majdnem egy harmadát adja • a fejlődő országok részére nyújtott segélyek több, mint felét állja1 Forrás: MTI Rt. Sajtóadatbank, 2004. 1

az EU a világ legnagyobb adományozójává nőtte ki magát. Az EK már a 70-es években felismerte, hogy a kereskedelem jótékony hatással van a fejlődő országok gazdaságára, ezért biztosítani kell nekik – az egyoldalú segélyezés mellett – a kereskedelem fejlesztését szolgáló támogatások rendszerét, úgy mint a piacra jutás lehetőségét és további kedvezményeket kell nekik nyújtani. Az 1971-ben a fejlődő országok részére bevezetett Általános Preferenciarendszer (GSP) is e célt szolgálta. A fejlett országok számára mindenekelőtt elismerésre méltó és követendő az EK/EU példája, amivel különleges kereskedelmi és segélyezési kapcsolat kezdődött közte és 78 afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS-csoportbeli, ACP) partnere között 1975-ben.

8

Pillanatkép Amikor a Közös Kül – és Biztonságpolitikáról2 esik szó, politikailag rendkívül érzékeny területet érintünk. Ellentétben a közösségi modellel, mely saját jogrenddel és jogi személyiséggel van felruházva, a 2. pillér megőrizte szigorúan kormányközi jellegét, és a nemzetközi jogrendben nem rendelkezik jogi entitással. Nem véletlen, hisz ez az a pont, ahol a leginkább kicsúcsosodnak a legtöbbször egymással ellentétben álló, az európai integrációt megosztó tagállami érdekek3. Nehéz egy olyan területet (külügyek, külpolitika) összefogni , mely a legtöbb tagállamban évszázadok óta a nemzeti hatáskör részét képezte; a kereskedelempolitikában mégis sikerült elérni. A probléma gyökere a szuverén tagállami külpolitika feladásában keresendő egy közös európai álláspont kialakítása érdekében; egy „nemzetekfelettiesedés” ergo igen kényes kérdés, jelenleg nehezen elképzelhető. A tagállamok ugyanakkor nagyon is tudatában vannak annak, hogy kapacitásaik egyesítése nélkül a világpolitikában nincs akkora súlyuk, hogy érdekeiket akaratuknak megfelelően érvényesíteni tudják. Kérdés azonban, hogy a tagállamok vajon az EU-t tartják-e alkalmasnak biztonságuk garantálására és külpolitikájuk kiefejezésére, és ennek érdekében milyen áldozatot tudnak hozni, kvázi hajlandóak-e lemondani nemzeti szuverenitásuk egyik legfontosabb tényezőjéről, a külpolitikáról. Emellett számos, tisztázatlan alap, és politikai végcélokat érintő kérdés merül fel. Ahhoz, hogy jobban megértsük a kül – és biztonságpolitika lényegi elemeit, szükségességét, először is az arra ható és az azzal összefüggő tagállami kérdéseket kell elemezni.

2

az Európai Uniót létrehozó Maastrichti Szerződés (1992) három pilléren nyugszik, melyben az 1. pillér az Európai Közösségek addigi szerződésit, valamint a Gazdasági és Monetáris Uniót foglalja magába, a 2. és 3. pillért a Közös Kül – és Biztonságpolitika, ill. a Bel – és Igazságügyi Együttműködés képezi, melyek kormányközi alapon működnek. 3 a nézetkülönbségeket szemléltetve leginkább egy „Párizs” forgáspont köré csoportosíthatók, amelyre egy francia-brit-német háromszög építhető, ahol a poltikai Európa-nemzeti szuverenitás-gazdasági integrácó kérdései kristályosodnak ki, vagyis az EU, az európai integráció mélyítésével, jövőjével kapcsolatos alapkérdésekben nincs egységes állásponton Európa, leginkább Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság érdekei rajzolódnak ki és köréjük csoportosítható a többi EU-s ország.

9

mozgástér

integrációs tartalom

autonómia

törésvonalak

Nagy Britannia

3 2 1

jjh 0

1

Németország

hh

2

Franciaország

megosztottság

Párizs

Forrás: Vincze; 2004 7. ábra Az uniós tagállamok belső megosztottsága a kül- és biztonságpolitikára vonatkozóan, ill. a britnémet-francia érdekellentétek kicsúcsosodása egy Párizs tengelyközpont körül forgó háromszögben ábrázolva, földrajzi értelemben.

Mindenekelőtt az alapkérdésekre vonatkozóan sematikusan ábrázolva egy három szinten jelentkező törésvonalról kell beszélni, mely a tagállamokat alapvetően megosztja. Az első nagy kérdés az autonómiát érinti, vagyis Európa függetlenségének kérdését. Itt elsősorban a transzatlanti viszonyra, az attól való egyoldalú függőségre (brit álláspont szerint), vagy pedig egy kölcsönösségen alapuló autonóm viszony kialakítására kell gondolnunk. Abban egyetértés van a tagállamok túlnyomó része között (bár akadnak olyanok is, akik a teljes önállósodás hívei, jellegzetesen francia nézet), hogy az USA-val hosszú távú partnerségi, szövetségesi viszonyt kell ápolni, a kérdés abban rejlik, hol az a határ, ameddig az Egyesült Államok „keze” elérheti Európát és Európa meddig engedi azt4. Az utóbbi években tapasztalható folyamatos szakadás egy önállósodó Európára enged következtetni, bár be kell vallani őszintén, hogy a jelen európai integráció még nem „nőtt” fel egy politikai unió5 létrehozására (bár hosszú távon ez lenne a cél, legalábbis egyes nézetek szerint). A második törésvonal az integráció tartalmára vonatkozik. Emögött vélhetően német-francia érdekek húzódnak. Kérdés, hogy az európai integráció megelégszik-e egy gazdasági integrációval, vagy pedig képes továbbfejlődni a politikai cselekvés irányában. Ez azért is fontos, mert egy

4

az EU elismeri, hogy biztonságának garantálása nagyban függ az Egyesült Államoktól, aki első számú partnere, és a katonai képességek terén nem kíván versenybe szállni vele. 5 a politikai unió az integráció legmagasabb foka, ilyet idáig csak Németország, valamint az Egyesült Államok tudott megvalósítani.

10

önálló, közös külpolitikai állásfoglalás elengedhetetlen a mai kihívások tükrében; egy egységes európai arculat mutatása a külvilág felé javíthatja az EU pozícióit (mindenesetre a politikai tartalom nélküli gazdasági integráció negatív, leépítő hatással lehet). A harmadik kérdés is ehhez kapcsolódik: az EU hogyan képzeli el a nemzetközi rendszerhez fűződő viszonyát, egy egypólusú világrendbe betagozódásként (kvázi alárendeltként), vagy önálló és teljes értékű szereplőként egy többpólusú világban, ahol nem az USA az egyetlen kizárólagos hatalom. (Gazdag; 2005), (Vincze; 2004) Amint látjuk, már az alapkérdéseket illetően sincs egyetértés. Akkor mégis hogyan várható el, hogy stratégiai kérdésekben konszenzus, egyáltalán érdemi előrelépés legyen? Nos a helyzet korántsem annyira vészes, a kudarcok ellenére elismerésből, sikerből is akad bőven6.Az viszont óhatatlan, hogy ezek a kérdések időről-időre ne kerüljenek felszínre és ne maradjanak megválaszolatlanul. Ezen a téren van még mit előrelépni.

I.2. Rövid történeti áttekintés/ mérföldkövek a CFSP életében napjainkig – A kezdetektől egészen az első közös stratégiáig (50 év dióhéjban) –

„Az integrációs szervezet újfajta nemzetközi és nemzetek fölötti aktor. Egyik jellemzője az, hogy regionális – európai – dimenziót öltött, és ezen a szinten keresi s helyét és sajátos funkcióit az államok, nemzetközi szervezetek és a globális térség más aktorai között. Ezek közé a funkciók közé tartozik a külpolitika és vele szoros összefüggésben a biztonságpolitika, beleértve annak katonai eszközeit is. Az integrációs szerveződésnek ez az ága sajátos pályát járt be.” (Balázs; 2002)

6

az ESDP (azaz az 1999-ben a védelmi identitással megtöltött és katonai dimenzióval kiegészült 2. pillér, a Kül – és Biztonságpolitika) keretein belül 2003 óta felállított önálló európai haderő az afrikai és macedón békefenntartásban, a civil válságkezelő egységek pedig a délszláv térségben is bebizonyították cselekvő képességüket.

11

EK m é r f ö l d k ö v e k

EU

?

EPC

EPI CFSP

ESDI/ESDP

M. Sz. ÎA. Sz. Hágai csúcstalálkozó (Davignon jelentés)

EPU

Köln –Helsinki (NYEUÎEU)

Feira, Nizza

EPC

EVK Fouchet-terv

ESZAK

1952

SEA

NYEU/WEU

1954 1961 1969 1970

1986

1992

1997

1999

2001 2004 t

2. ábra Az európai politikai dimenzió fejlődése, helye az európai politikai integrációban

Az ötvenes évek elején a nyugat-európai integráció gyökerei a biztonságpolitikában keresendők. A kezdeti integrációs törekvések „békeprojekt” jellegűek voltak. Ezt támasztja alá az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK, 1952) létrehívása azáltal, hogy a II. Világháború legfontosabb hadiiparának számító kohászatot egyesítette a két rivális, Franciaország és Németország (lekötve szén- és acéltermelését) között egy újabb fegyverkezési

verseny

elkerülése

végett,

a

béke

garantálása

érdekében.

Francia

kezdeményezésre már ekkor megfogalmazódott egy új, kül- és védelempolitikával foglalkozó szervezet megalapítása; az Európai Védelmi Közösségé (EVK), mely önálló európai hedsereggel rendelkezik és egy integrált európai védelmi minisztérium irányítása alá tartozik. Tagállamait ugyanazok a „hatok”7 képezték volna, akik az ESZAK-ot is. Csakhogy ez a tervezet elbukott, saját „csapdájába esett” a kezdeményezés (pont a franciák szorgalmazták és ő rajtuk bukott el). Ezzel egyidőben (1954) – az EVK bukása után – jött létre a nyugateurópai államokat („hatok”, valamint az Egyesült Királyság) tömörítő hadsereg nélküli katonai tömb, a Nyugat – Európai Unió (NYEU/WEU), mely egészen az EU-ba történő 1999-es integrálásig fennmaradt8. A kezdeti politikai integrációs törekvések a hozzájuk fűzött reményekkel ellentétben nem hoztak átütő sikert. Ehelyett azonban megalakult az Európai Gazdasági Közösség (EGK, 7

Franciaország, Németország (NSZK), Olaszország és a Benelux államok Fontos megjegyezni, hogy a NYEU formailag ugyan nem szűnt meg, Miniszteri Tanácsának 2000. évi november 13-i határozata értelmében érdemi működését azonban 2001 július 1-jével megszünteti. 8

12

1957), mely kezdetben ugyan csak „vigasztalni” tudta a kül- és védelempolitikai elképzelések „zátonyra futását”, valójában ez a gazdasági integráció hozta meg azt az átütő sikert, melyen felbuzdulva lehetett az európai integrációt politikai tartalommal megtölteni. 1961-ben megint csak francia kezdeményezésre kísérletet tettek a tagállamok kormányközi, közös külpolitika megalkotására. Ez volt a Fouchet-terv, mely szerint Párizsban állítottak volna fel egy poltitikai bizottságot; francia hegemonisztikus törekvésre hivatkozva azonban meghiúsult ez a terv is. Megindul a politikai fejlődés Ezt követte az a hágai csúcstalálkozó 1969-ben, ahol a tagállamok külügyminiszterei megegyeztek (szóbeli megállapodás) abban, hogy a felek időközönként tájékoztatják egymást és egyeztetnek külpolitikai kérdésekben. Ennek eredményeként jöhetett létre a Davignonjelentés alapján az a kormányközi alapon működő politikai egyeztetési mechanizmus, mely Európai Politikai Együttműködés (EPC) néven vált ismertté. Megindult tehát a fejlődés politikai téren is. Majd 1986-ban az Európai Egységes Okmány (SEA) elfogadásával intézményes keretet öltött magára (állandó titkárság formájában) az addig informális jellegű együttműködés, igaz kormányközi, közösségen kívüli jellegét mindvégig megőrizte. Megegyeztek, hogy a tagállamok külügyminiszterei és a Bizottság képviselője évente minimum négyszer üléseznek, továbbá az Általános Ügyek Tanácsa ülései alkalmával megvitatják az aktuális külpolitikai kérdéseket. Az együttműködés alapvető célja az volt, hogy közös álláspontot alakítsanak ki és egy egységes Európa képét közvetítsék a külvilág felé. Felemásra sikeredett9. A Maastrichti Szerződés10 (MSz, 1992) új alapokra helyezte a tagállamok külpolitikáját. Már korábban megfogalmazódott az igény arra vonatkozóan, hogy az Unió ne csak reagáljon a külvilág

eseményeire,

hanem

mint

szereplő

kapcsolódjon

a

nemzetközi

élet

„vérkeringéséhez”. A politikai együttműködés ebből kifolyólag elmozdult a „közös” külpolitika irányába. Az Unió 2. pillérévé tette a Közös Kül – és Biztonságpolitikát (CFSP), hangsúlyozva ezzel jelentőségét, ám kormányközi jellege megmaradt, és katonai dimenzióval 9

A hatékony és sikeres politikai együttműködést kezdettől fogva számos esemény beárnyékolta: az 1973-as és 79-es olajárrobbanás, a Szovjetunió afganisztáni intervenciója, az 1982-es falklandi háború, az Öböl-válság, a közel-keleti helyzet, a Balkán leckéje, a koszovói válság… Kétségkívül megnehezítették a közösség feladatát az álláspontok összehangolásának tekintetében, ugyanakkor pozitív hatással is van a közösség politikai dimenziójának fejlődésére, ergó egy egységes képet mutató Európa a világ színpadán hatásosabban tud fellépni. 10 A Közös Kül – és Biztonságpolitikával az Európai Unióról szóló szerződés V. címe alatt a 11-28. cikkek foglalkoznak, a 11. cikk szerint az „ unió biztonságával összefüggő minden kérdést felölel” a 2. pillér.

13

továbbra sem rendelkezik. Fejleményként könyvelhető el, hogy két új jogforrást vezettek be, a közös állásfoglalásokat és a közös akciókat11. Míg az előbbinél lehetővé vált a minősített többségi szavazás (ezzel is megkönyebbítve az álláspontok összehangolását), addig az utóbbi esetben megmaradt az egyhangú döntéshozatal (melynek végrehajtása kötelező a tagállamokra nézve). A MSz. előrelépett a védelempolitika terén is: a NYEU-t az unió integráns részeként határozta meg, jelezve ezzel a két intézmény közelítésének szükségességét, a kül- és biztonságpolitika jövőbeni védelmi dimenzióval való kiegészítését. A ’90-es évek eseményei rávilágítottak az Unió „bénultságára”, ami már az állásfoglalások összehangolásában megmutatkozott. A délszláv válság mélyen megosztotta az Uniót, és ez sajnos ellehetetlenítette a közös fellépést; Európa ergó külső szemlélőként vett részt egy európai válság kezelésében. Mindez egyértelművé tette, hogy a jelen külpolitikai fellépés nem hatékony és változtatni kell rajta. Többek közt ez képezte az Amszterdami Szerződés (ASz, 1997) egyik vezégondolatát. Új jogforrásként bevezette az - alapelveket, iránymutatásokat lefektető - ún. közös stratégiákat12, a CFSP döntéshozatal hatékonyabbá tétele érdekében a konstruktív tartózkodás intézményét13, valamint a magas rangú kül- és biztonságpolitikai posztot14. Az Asz.-t követően a kül- és biztonságpolitikának a kérdése, ill. fejlesztése, különös tekintettel a MSz.-ben előirányzott védelempolitika irányába, továbbra is központi kérdés maradt. Az 1998-99-es koszovói válság ugyancsak bebizonyította az unió közös fellépésének hiányát, egyúttal erősítésének szükségét. Világossá vált, hogy az új világrendben egyre inkább fel kell készülni a válságok kialakulására, s hogy a korábbi kollektív védelempolitikát el kell mozdítani a válságkezelés irányába. Az ehhez szükséges képesség megszerzése képez(het)i a világpolitikai tekintély megalapozását. A tagállamok külügyminiszterei az 1999-es június 3-4-én megtartott kölni csúcson határoztak arról, hogy a Közös – Kül és Biztonságpolitikát védelmi identitással „töltik meg”, mégpedig azáltal, hogy a NYEU azon feladatait integrálják az EU-ba, melyek képessé teszik a válságkezelési, ún. petersbergi feladatok15 ellátására. Ilyen értelemben új alapokra 11

A közös álláspontokat kifejezhetik az unió szintjén elfogadott politikai nyilatkozatok, vagy a Tanács határozatai, míg közös akció csak tanácsi határozaton keresztül valósul meg. 12 Amelyek egy adott országra, régióra, külpolitikai területre, témakörre vonatkozó, követendő politikai irányvonalakat határozzák meg. 13 Amennyiben egy tagállam valamilyen okból kifolyólag nem akar részt venni egy közös akcióban, de nem akarja azt megakadályozni sem, akkor tartózkodásával nem gátolja meg a többiek számára a közös cselekvést, miközben neki sem kell ahhoz csatlakoznia. 14 Angolul High Representative for CFSP, a köztudatban azonban gyakran említik „Mr. CFSP” –ként is, melyet a Tanács főtitkára tölt be. 15 A NYEU Tanácsa 1992. június 19-én adta ki a petersbergi nyilatkozatot, mely lefektette milyen esetekben lehet szükség a NYEU szerepvállalására. A nyilatkozatban szereplő petersbergi feladatoknak nevezett célok a

14

(válságkezelési feladatokra és nem közös védelemre) helyezték az európai biztonsági és védelmi politika kereteit (European Security and Defense Policy, ESDP16). Nem telt el félév, mire a Kölni Nyilatkozatban megfogalmazott elképzelések konkrét feladatok formájában „testet öltésének” érdekében a tagállamok állam- és kormányfői Helsinkiben a decemberi találkozó alkalmával úgy döntöttek, megkezdik az önálló európai katonai képesség kiépítését17. A cél mindenekelőtt nem egy európai hadsereg, hanem szükség esetén bevethető többnemzetiségű haderő. Ugyanakkor elismerik a NATO primátusát az európai

védelem

garantálása

érdekében.

Továbbá

megkezdődik

a

biztonság-

és

védelempolitika intézményes18 és működési hátterének a kiépítése. A 2000. június 19-20-án megtartott feirai csúcs lényegében összegezte, véglegesítette a különböző

(nem

katonai

válságkezelés)

területen

tett

lépéseket

és

az

addig

megfogalmazottakat. Gyakorlati vetülete, hogy döntött egy 2003-ra felállítandó 5000 fős európai rendőri egységről, ezáltal a katonai válságkezelés dimenziója kiegészül polgári képességgel. Szintén 2000-ben kerül sor az Európai Tanács (EiT) nizzai ülésére, melynek mint tudjuk az új szerződés elfogadása a legnagyobb fejleménye. Emellett a CFSP kérdéseket illetően lehetővé vált a – csak

és kizárólag nem katonai kérdésekben – megerősített

együttműködés

rendszerének19 az alkalmazása. Ez a szerződés tekinthető az első közös biztonságpolitikai stratégia megalkotása felé vezető út úgymond „előszobájaként”. (Gazdag; 2005), (Horváth; 2002) Kérdés, hogy a jövőben az EU milyen irányban tud továbbfejlődni, lesz-e még egy és/vagy több biztonsági stratégia, vagy a hőn áhított politikai unió megvalósulásával a kül- és biztonságpolitikát beemelik a közösségi politikák közé. Ez már a jövő zenéje…

követkeőek: humanitárius és mentési feladatok, harcoló alakulatok bevetése válságkezelés céljából, beleértve a béketeremtést is. 16 Az ESDP alapvetően három területre irányul: katonai ill. civil válságkezelés, valamint konfliktusmegelőzés. Céljait és eszközrendszerét eszerint fogalmazza meg ill. állítja szolgálatba. 17 Eszerint a tagállamoknak 2003-ra fel kell állítani egy parancsnoki, irányítási, logisztikai, hírszerzési kapacitásokkal rendelkező 50-60 ezer fős, petersbergi feladatokat ellátani képes, ún. gyorsreagálású katonai erőt, mely 60 napon belül telepíthető és legalább 1 éven keresztül fentartható; a köztudatban ez a katonai képesség „Helsinki Headline Goal” –ként (Fő Célkitűzés) híresült el. 18 Ide tartozik a Politikai és Biztonsági Bizottság, a Katonai Bizottság és Katonai Törzs felállítása, mely 2000 márciusában meg is történt. 19 Melynek lényege, hogy az újonnan létrehozott Politikai és Biztonsági Bizottság a Tanács felhatalmazása alapján válsághelyzetben döntéshozatali jogkört kaphatott a műveletek politikai-stratégiai irányítására vonatkozóan.

15

200? ?

2003. 1. közös bizt. strat.

1999. katonai és polgári védelmi dimenzió

1997. ASz Közös stratégia Konstruktív tartózkodás

1992. MSz Közös állásfoglalás Közös akció

1970 – ’92. Politikai egyeztetés

3. ábra az európai kül – és biztonságpolitika eszköztárának fejlődése, bővülése 1970-től.

Ezen fontosabb megállók tárgyalásával célom mindenekelőtt az volt, hogy átfogó képet kapjunk arról, hogyan fejlődött az európai közösség politikai dimenziója az elmúlt fél évszázad alatt a kül- és biztonság-, valamint a védelempolitikát illetően, és milyen lépések miért voltak ahhoz szükségesek, hogy a kezdeti egyeztetésektől elmozduljon az (immáron a szükséges katonai és civil válságkezelési képességekkel bíró) önálló védelempolitika megalkotásának irányába. Kétségkívül nagy és „rögös” utat járt be, de létjogosultságát bebizonyította. Hiszen az európai közösség Európa legnagyobb, példa nélküli vívmánya, amit valaha el lehetett képzelni. Az eltelt ötven év alatt, ha komoly áldozatok árán is, de sikerült megalkotni egy működőképes, egységes, közös Európát, melyben kiemelt szerepet kell tulajdonítani a biztonság- és védelempolitikának, mert ez a két tényező határozza meg életünket, még ha adott esetben közvetlenül nem is érezzük ennek „létét”, hiányát viszont annál inkább. Egy modern társadalmat, közösséget csak úgy építhetünk, ha alapjai biztosak.

16

Ha nincs védelem, biztonság20 sincs, csak a sebezhetőség, a kiszolgáltatottság. Ahogy az európai integráció szülőatyja, fogalmaz: "Csak azon változások között választhatunk, amikbe belekényszerülünk, vagy amiket képesek voltunk akarni és véghezvinni." (Jean Monnet; 1954) . Így jutunk el a közösség történetében az első közös biztonsági stratégia megalkotásáig.

I.3.

Az EU biztonságpolitikai stratégiája21, elemzése

„Egy biztonságos Európát egy jobb világban” – ezen a címen látott napvilágot 2003. december 12-én Brüsszelben az első európai biztonsági stratégia. Majd önbizalomban hiányt cseppet sem szenvedve folytatódik: „Európa még soha nem volt ennyire biztonságos, szabad és virágzó” – ezzel egyet is lehet érteni meg nem is. Tény, ha azt vesszük figyelembe, hogy a 20. század első fele jobbára az erőszakról, a mértéket nem ismerő emberi kegyetlenségekről, pusztításokról szólt, megvilágosodott előttünk, mennyire fontos és nélkülözhetetlen a biztonság, a stabilitás, és hogy a század második felétől ki kell mozdulni a „hasztalan, üres” ideológiák világából és egyre inkább teret kell szentelni az emberek békés egymás mellett élésének, tudatosan, hosszútávon. Erre, mint ma már azt tudjuk egy ország nem képes, nem is lehet az, és nem is szabad megengedni. A biztonság eszméjéért igenis össze kell fogni, példát kell statuálni regionális, kontinentális szinten egyaránt, együtt kell megteremteni a társadalmi stabilitás alapját, együtt hatékonyan tudunk fellépni, érvényesülni. Nem szabad megengedni, hogy a történtekből nem okulva megismétlődjék az, ami embert-ember ellen fordít az és embertelenné tesz. A bipoláris világrend felbomlásával és az új világrend körvonalazódásával megváltoztak a körülmények, a hagyományos értelemben vett fegyverkezés már nem látszott ésszerűnek a korábbi két szuperhatalom szembenállásának megszűnésével, más irányba kellett venni az irányt a védelempolitikának. Egyre inkább fel kell készülni az újonnan létesült, fiatal 20

Márpedig a biztonság alapja a védelem és ennek érdekében minden telhetőt meg kell tenni az európai közösségnek, vagyis a kollektív védekezésre bizony költeni kell, ami európai szemmel kényes kérdés, ugyanakkor világos, hogy az olyan katonai szuperhatlamakkal, mint amilyen az USA, vagy Oroszország mind ráfordításban, mind fenntartásban (nagyszámú hadsereg) az EU nem veheti fel a versenyt. 21 Az Európai Unió Biztonsági Stratégiája a Bush-kormányzat által 2002. szeptember 20-án közzétett nemzeti biztonsági stratégiára adott konstruktív válaszként is felfogható.

17

demokráciákból és fejletlen államokból jövő Európára ható konfliktusokra, eszkalálódásukra, és azok időbeni kezelésére. Többek közt erre a felismerésre jutottak az EU vezetői, s vezette rá őket arra, hogy stratégiát alkossanak a biztonságra vonatkozóan. Gyorsan kell cselekedni, elébe kell menni a konfliktusoknak, hosszútávra kell tervezni, és a képességeket is ezek szolgálatába kell állítani. Silent global player

active global player

Globalizáció22: jó is, meg nem is. Örülünk is neki, meg nem is. És ezzel csak a fejlett országokat ért ambivalenciát akartam jelezni. A fejlődőkre lévő egy sor negatív hatásról jobb nem is beszélni. Napjainkra óriási a gazdasági szakadék fejlett és fejlődő között, és ez a tendencia nemhogy javulna, rosszabbodni látszik. A gazdagok még gazdagabbá, a szegények még szegényebbé válnak. A probléma forrása ebben (is) keresendő. Amíg a világ egyik felén (kb.20%) „szórják a pénzt” és politikai „csatározásokat” vívnak egymással, addig a másikon (a maradék 80%) emberek milliói halnak meg, ha nem is civil áldozatként egy, a hatalom megszerzéséért folyó értelmetlen „öldöklésben”, akkor betegségben, éhezésben, ivóvíz hiányban, alultápláltságban23… És hogy mindezért ki, vagy kik, mi, vagy mik a felelősök, merőben eltérnek a vélemények a két tábor részéről. Mindenesetre ezek a fejletlen társadalmak önmagukban nem tudnak tenni ezen problémák ellen, rá vannak szorulva a fejlett társadalmakra, a talpraállás reményében. A gazdasági szakadékot át kell hidalni, különben a kezdeti regionális konfliktusok könnyen globálissá eszkalálódhatnak, amik mint tudjuk nem ismernek határokat. A gazdasági fejlettségbeli különbségek elszigeteltséghez, majd leszakadáshoz vezethetnek, láncreakciót indukálva, azaz a gyenge, alacsony színvonalú gazdasági teljesítmény előbb-utóbb összeomláshoz vezet, dominóelvként átterjed a szociális, közigazgatási, társadalmi szférára is és omlik össze az egész társadalmi rendszer. És megbukik az ország, vagy jön egy „messiás”, diktátor személyében. A képlet egyszerű, s 22

„A globalizáció gobdolata által hordozott legmélyebb jelentés: a világ ügyeinek határozatlan, szabálytalan és önműköső karaktere; egy centrum, egy irányítópult, egy igazgatótestület, egy ügyvezető iroda hiánya.” (Bauman; 1998). Általános megfogalmazásban a XX. század második felében megindult társadalmi-gazdasági folyamatot értjük a globalizáció fogalmán, melynek lényege, hogy országhatárokat leküzdve megindult a pénz, tőke, információ, munkaerő, áru, szolgáltatás áramlása fejlett, nyugati zsidó-keresztény kultúrákban, megteremtve ezzel a nemzetek, népek békés egymás mellett élésének alapjait. Ennek a „határtalan” szabadságnak az ára, mellékterméke épp a határokon átívelő biztonsági kockázatok „beemelése”. Ugyanakkor a fejlett nyugati társadalmakat is megosztotta a globalizáció, globalizálódás, ugyanis legalább annyi negatív hatással van az integrációra, mint amennyi a pozitívuma. 23 A világ népességének mintegy fele (kb. 3 mrd fő) napi kevesebb, mint 2 Euróból él, évente mintegy 45 millióan halnak meg éhezésben, rossz¬ vagy alultápláltság miatt. 1990-től csaknem 4 millióan vesztették életüket háborúban, ami a legrosszabb, 90%-uk ártatlanul, civil áldozatként.

18

innentől kezdve táptalajra talál a bűnözés minden formája. Meg kell akadályozni, hogy ilyen helyzet kialakulhasson, és hogy Európa biztonsága forogjon kockán a 3. világból érkező fenyegetések,kockázatok miatt. Leginkább „globális politikai felmelegedésnek” nevezném ezt a folyamatot. Mindenekelőtt a problémák okát, forrását kell feltárni ahhoz, hogy elébe menjünk azoknak és időben kezelni tudjuk azokat. De mik is valójában ezek a problémák, hol jelentkeznek, mennyire érintett Európa ezekben, és egyáltalán mit tud tenni kezelésükben? Számtalan kérdés merül fel, melyekre az európai biztonsági stratégia keresi a választ, némelyik azonban megválaszolatlan. Mindenesetre ezek a problémák jelen vannak, meg kell tanulni ezekkel együttélni, kezelni; szemléletmódváltásra, változtatásra van szükség. Nincs csak „jó”, úgy ahogy nincs csak „rossz” (bár egyes országokban a politikai manipuláció bevált eszköze), meg kell tanulni egyszer s mindenkorra, hogy jó és rossz egyszerre van jelen. A biztonsági stratégiának alapvetően két mondanivalója van. Az egyik, hogy felismertük és összegeztük a legfontosabb, eksősorban Európa biztonságának garantálása szempontjából releváns kihívásokat, kockázatokat, a másik pedig, hogy tudatos stratégiával és a rendelkezésre álló eszközrendszerrel felkészülten mit tudunk tenni a kialakult helyzetek kezelésében, úgy hogy ne érjen minket „nagy meglepetés”. A megelőzés jobb, mint a gyógyítás, szokás mondani, tehát a jövőben hosszútávú célkitűzésként kell, hogy előttünk lebegjen: a biztonsági kihívások alacsony szinten tartása, minimalizálása, amennyire csak lehet; persze naivitás lenne azt hinni, hogy egyszer ez a mutató megközelíti a 0 értéket.

1.3.1 Biztonságpolitikai kihívások

„új kihívások, de egyben új lehetőségek világát éljük ma. Az Európai Unió (EU) nagyban rendelkezik a globális fenyegetések kezeléséhez és a lehetőségek realizálásához szükséges potenciállal egyaránt. Egy aktív és képes EU globális méretű hatással lehetne, amennyiben hozzájárul egy igazságosabb, biztonságosabb és még egységesebb hatékony multilaterális rendszerhez”. (A secure Europe in a better world, European Security Strategy,EUISS, Brussels, 2003.)

19

A biztonsági stratégia „örömmel” konstatálja, hogy jelenleg egyetlen tagállamnak sem kell nyílt katonai konfliktustól, agressziótól tartania. A rossz hír viszont az, hogy ehelyett olyan problémákkal kell szembenézni, melyek sokkal diverzifikáltabbak, kevésbé láthatók ill. megjósolhatók és nem ismernek „határokat”. Paramétere egyszóval az ismeretlen.

Terrorizmus

Szervezett bűnözés

Tömegpusztító fegyverek proliferációja Biztonsági kihívások, fenyegetések

Regionális konfliktusok

Bukott államok

4. ábra az Európai Biztonsági Stratégiában megfogalmazott biztonsági kihívások, kulcsfontosságú fenyegetések

20

Terrorizmus: Terrorizmus24 = valamely szervezet által politikai okokból végrehajtott erőszakos, félelemkeltő akciók sorozata. Csak egy meghatározás azokból, melyek definiálják a terrorizmust25. Kétségkívül egy sokat vitatott fogalom, de mindenekelőtt elítélendő. Az egyik oldalról nézve szabadságharc, a másikról terrorizmus. Ha a világbiztonsági architektúrában próbáljuk meg értelmezni a terrorizmus fogalmát, alapvetően a vallásból kell kiindulni, a világ vallási megosztottságából: két eltérő kultúra, civilizáció, vallás és világ, nevezetesen az iszlám és a nyugati zsidó-keresztény világ szembenállására26 kell gondolnunk. Ha az európai vallási dimenziót vesszük alapul, nem kell „messzire menni”, elég, ha a protestánsok és katolikusok, ill. a baszkok és spanyolok közti állandó feszültséget, megosztottságot említem. Ezek a vallási csoportosulások, szervezetek mind a világi, mind az európai kultúrkörben sokszor szolgálnak a fő konfliktusok forrásának és a terrorizmus alapjául. A globalizáció egyik nagy vesztese (a „szegény” arab világ27, azaz az olaj- és földgázkinccsel nem rendelkező országok a gazdasági fejletlenségük miatt, a „gazdag” arab államok pedig politikai okokból) az egyetlen szuperhatalmi asszimmetrikus státusszal rendelkező USA-t, ill. „követőit” vádolják és teszik felelőssé azzal, amiért ahova és ahogyan kerültek, és akcióikat is elsősorban hozzájuk intézik. Erőszak erőszakot szül28. Tökéletes példája a szeptember 11-i terrortámadás29. Új fejezet nyílt a terrorizmus, és kezelése történetében. Bebizonyosodott, 24

A terrorizmus a közhiedelennel ellentétben nem új keletű fogalom, csupán az eszköztára és végrehajtási módja fejlődött, bővült. Már az ókori társadalmakban is volt példa terrorista akciókra (pl.: Sócratés megmérgezése), csak akkor merényletnek hívták és elsősorban egyes célszemélyek (politikai, katonai vezetők), ill. intézmények ellen irányultak, míg a modern globális terrorizmus felismerte, hogy a mai (elsősorban nyugati) jóléti, fejlett, emberi életet mindenáron védelmező szociális társadalmak sokkal sebezhetőbbek, ha a civil lakosság („jelképes” áldozatok, a terrorakciónak ugyanis nem közvetlen ők a „címzettjei”, csak másodlagos szerepűek, a végrehajtás „eszközei”) ellen követünk el merényletet, és ezáltal érjük el (?) ideológiai, eszmei, vallási, politikai célunkat 25 Az ENSZ is több, mint százféleképpen értelmezi a terrorizmus fogalmát. 26 „…1820 és 1929 között a háborúk 50%-a – beleértve a különböző vallású országok közti háborúkat is – muzulmánok és keresztények között zajlott.” (Huntington; 1998) 27 alapjában véve az arab világban sincs egység, gazdasági fejlettség szempontjából merőben eltérnek az egyes arab országok és ez is feszültséget, konfliktust gerjesz az arab világban. 28 A terrorizmus elleni harc nem egyszerű. A nemzetközi rendszerek, valamint a nemzetközi jog elsősorban államok, illetve hivatalosan működő nemzetközi szervezetek közötti kapcsolatok kezelésre van felkészülve. Az "állam alatti" szerveződésekkel - mint amilyenek többek között a terrorszervezetek is - kapcsolatos problémák kezelése ebbe a rendszerbe nehezen illeszthető bele. A terrorszervezetnek legtöbbször nincs arca, nincs hivatalos vezetője, nincs megnevezett képviselője, nincs meghatározott, nyomon követhető szervezeti rendje. Ugyanakkor - mint ahogy szeptember 11-én bebizonyosodott - tevékenysége olyan kihatással lehet a nemzetközi életre, melyre a legtöbb állam önmagában képtelen. Kérdés tehát, hogy a kialakult helyzetben, amikor a terrorizmus most már gyakorlati értelemben is globális biztonsági kihívássá vált, hogyan lehet ellene a nemzetközi jog szabályai, illetve a nemzetközi élet normarendszere szerint fellépni? 29 Azzal, hogy a globalizáció státusszimbólumának számító World Trade Center (WTC), a katonai hatalmat jelképező Pentagon, ill. a politikai hatalmat megtestesítő (szerencsére meghiúsított) Fehér Ház ellen támadást intéztek, még nem lenne szabad okot adni az USÁ-nak egy ország földig lerombolásának. A kettő valahogy nem egyenlő, úgy ahogy a küzdelem és az erőviszonyok sem azok. A tálib terroristák (az Al-Kaida) és vezetőjük (Oszama bin Laden) ellen irányuló csapás jogosnak mondható, az afganisztáni invázió (azaz az ország

21

hogy a globalizáció „kapui” nyitva állnak a terroristák számára. A terrortámadás konklúziói újragondolásra késztette a világ politikai, katonai, gazdasági vezetőit, és paradigmaváltást idézett elő a biztonságpolitikai gondolkodásban. Egyfelől a támadás ördögi egyszerűsége, ugyanakkor hihetetlen hatékonysága megváltoztatta a terrorizmus megítélésével kapcsolatos vélekedések irányát. Ami azonban ennél jóval lényegesebb: az események (9/11, madridi, ill. londoni terrortámadások) gyökeresen megváltozatták Európa és a világ biztonsági kockázatainak - a kihívás veszélyessége szerinti - rangsorolását, melyben a terrorizmus "előkelő" helyre lépett elő. Mindenesetre nem elhanyagolható az a tény, miszerint az iszlám vallás egyre erőteljesebben terjeszkedik30 világszerte és toboroz új hívőket. Tömegpusztító fegyverek (Weapons of Mass Destruction, WMD) proliferációja: Tömegpusztító fegyverek: Ún. nbc (nuclear-biological-chemical, azaz atom31, bio, és vegyi) fegyverek halmaza, melyek általános megközelítésben alkalmasak embercsoportok, vagy az egész emberiség kiírtására. Ahogy a biztonsági stratégia fogalmaz, a nemzetközi egyezményeknek és az export kontroll intézkedéseknek köszönhetően mérsékődött ezen fegyverek és szállító, támogató logisztikai rendszerek (pl.: rakétahordozók) proliferációja, mégis az egyik legnagyobb fenyegetést jelenti biztonságunkra. Tömegpusztító-fegyverkezési verseny indult meg az új világrendben, elsősorban a Közel-Keleten (Izrael, Irak, Irán, Pakisztán). Ehhez társul még a technológiai (bio, vegyi, hasadó anyag-kutatások) színvonal fejlődése, melynek révén egyenes arányban lehet újabbnál-újabb, hatásosabbnál-hatásosabb kísérleteket végezni „jó” és „rossz” célra egyaránt, ergó bio- és vegyifegyvereket előállítani. Ezek a „csendes pusztítók” észrevétlenül pillanatok alatt végeznek az emberiséggel, a világ faunájával, flórájával… Nem beszélve

lerombolása) azonban megkérdőjelezhető (persze az ország politikai vezetését, a tálib rendszert valahogy meg kellett dönteni, a hangsúly az eszközökön és a végrehajtási módban van), a konfliktust (az iszlám és nyugati világ, elsősorban az USÁ-val való szembenállást) továbbgerjesztheti a térségben. 30 Az iszlám (történelmünk legfiatalabb vallásaként) egyik alapeszméje a dzsihád, a „szent háború”, vagyis a muzulmán hívők azon kötelessége, hogy növelni kell az iszlám fennhatósága alá tartozó területet. Lényegében rokon fogalom a középkori keresztes hadjárattal, csak tér-időbeli különbségek mutatkoznak: „Az iszlám kezdettől fogva hódításokkal terjeszkedett, s amikor erre a kereszténység számára is lehetőség nyílt, az is hasonlóan cselekedett. A dzsihád és a keresztes hadjárat hasonló fogalmak, melyek nemcsak a két vallás közötti hasonlóságra mutatnak rá, hanem megkülönböztetik őket a világ más nagy vallásaitól is. Az iszlám és a kereszténység – a judaizmussal egyetemben – teologikus történelemszelélettel rendelkezik, szemben más vallásokkal, melyek a világ folyását ciklikusnak vagy statikusnak fogják fel.” (Huntington; 1998) 31 Az atomfegyverek kérdésére külön kitérünk az 1.4. fejezetben.

22

arról, hogy a közel-keleti „kavalkádban” az olajmilliárdokból könnyen a terroristák kezére juthat egy ilyen fegyver, akik nagyon is tudatában vannak ezek használatának, hatásainak. A kulcskérdés tehát a hozzáférhetőségen van. A globalizáció révén bárki beszerezhet magának egy ilyen fegyvert, ha meg tudja fizetni. Regionális konfliktusok: A regionális konfliktusok alapjában kétféleképpen hatnak Európára: közvetleneül, valamint közvetetten. Előbbire jó példa a Balkán, ill. a délszláv válság, melynek „sebei” még mai napig érződnek. Az utóbbi esetében Európán kívüli, a világ más pontján kialakult konflitusokra kell gondolni, melyek optimális esetben nincsenek közvetlen hatással az európai érdekekre. Összetett, bonyolult problémákról van szó, melyeket, ha megoldani nem is lehet, de kezelni kell. Egy „sokszínű” országban, közösségben elkerülhetetlen a nemzetiségi érdekek ütközése, problémák, sérelmek kiújulása, körkörös visszatérése. A legnagyobb gond a konfliktusok kiterjedéséből, eszkalálódásából fakadhat, melyek a regionális biztonságot is veszélybe sodorhatják. A végeredmény lehet extrémizmus, terrorizmus, adott esetben bukott állam, ahol a szervezett bűnözés is meg tud telepedni. És innentől nincs megállás32… Egy – egy kisebbség, nemzetiség „sikere” a hasonló sorsban lévőkre nézve láncreakciót33 indíthat el. Közelharcok, s közben a konfliktus újra és újra kiújul. Egyet kell abban érteni a világpolitikának és főként a részes feleknek, hogy ezekben a kérdésekben nem szabad, hogy a „fegyver szava” döntsön, jóra semmiképp sem vezet, kizárólag békés úton kell rendezni azokat. Ha csak a közel-keleti „békétlenségi”34 folyamatra gondolunk biztosra vehető, hogy egyhamar, legalábbis a közeljövőben nem igazán várható rendeződés, megoldás. Kérdés, hogy akkor mi Európaiak mit tehetünk „kívülállóként”, mire számíthatunk, meddig fajulnak az egyenlőre szóbeli, politikai „csatározások”? Nehéz megválaszolni, talán nem is lehet.

32

Kezdve az alapvető emberi jogok, kisebbségi jogok, szabadságjogok semmibevételétől, a szociális, fizikai infrastrukúra lerombolásáig. 33 Gondoljunk csak bele, hogy ha egy szakadár államnak sikerül kivívni a maga igazságát, azaz függetlenedni tud, kérdem, hogy hat ez a világ többi részén lévő hasonló „cipőben” járó közösségekre. Valószínűleg felborulna az amúgy is nem túl idilli, vagy képzeletben lévő statusquo, az országok szembefordulnának egymással, ki-ki a maga jogos követeléseire, igazságára hivatkozva. Megindulna egy újabb világháború? 34 Alapvetően az arab – izraeli szembenállás a konfliktus fő forrása, melynek gyökerei a történelemben, vallásban keresendők.

23

Bukott államok: Általában rossz kormányzati politika eredménye; többek közt hatalmi visszaélésekben, magas szintű állami korrupcióban, gyenge, cselekvőképtelen intézményekben, a civil lakosság „felemésztésében”, szétzüllesztésében és a kiszámíthatatlanságban nyilvánul meg. Adott esetben az államapparátus, a közigazgatási rendszer teljes összeomlásához vezethet35. Ehhez társul még a szervezett bűnözés és a terrorizmus nyílt fenyegetések formájában való megjelenése. Egy ország „bukása” vészjel a regionális biztonság garanciájára, egyúttal a globális kormányzás „kártevője”. Szervezett bűnözés Szerteágazó tevékenység, mindenekelőtt eszközeit, módszereit, végrehajtásmódját tekintve innovatív. Nehezen felderíthető sokrétű, sokszintű tevékenységekről van szó. A biztonsági stratégia megfogalmazása szerint Európa az egyik fő célpont. A belső fenyegetés a biztonság szempontjából ugyanis fontos külső dimenzióval bír: a bűnszövetkezetek tevékenységeinek nagy részét alkotó drog36-, ember-, és fegyverkereskedelem határokon átívelő37. A terrorizmussal is kapcsolatban állhat. A szervezett bűnözéssel kapcsolatos tevékenységek gyakran társíthatók egy gyenge, alacsony színvonalon teljesítő, vagy hanyatló állammal38. Az egyetlen kiút gyakran az illegális kereskedelem és annak „elkendőzése”, hogy az amúgy is torz gazdasági berendezkedés ne forduljon még rosszabbra és dőljön össze egyik pillanatról a másikra. Ezen tevékenységek aláaknázzák a jog- és szociális rendszert. A szervezett bűnözés szélsőséges esetben megtelepedhet az állami bürokráciában, a kormányzatban is. 35

Mint ahogy azt Libéria, Szomália és az afgán tálib rezsim példája megmutatta. Az Európába érkező drogok mintegy 90 %-a az afgán mákültetvényekből származik, melynek bevételeit magánhadseregek fenntartására fordítják. A kábítószerek a Balkán bűnszervezet-hátózatokon (melyek többek közt a női szexrabszolga-kereskedelem közel egyharmadát bonyolítják le) keresztül jutnak el a címzettekhez. 37 Nemzetközi összefogás, ill. együttműködés hiányában aligha érhetők tetten és fülelhetők le a bűnbandák, ill. csempészútvonalaik (pl.: Európában Hollandia kivételével – ahol az ún. könnyűdrogok fogyasztása engedélyezett – tiltott a kábítószerfogyasztás, ill. kereskedelem. A drogkereskedelem általában fejlett struktúrát (logisztikai – szállítmányozási rendszer), magas színvonalú szolgáltatást feltételez. Nem csoda, hiszen a busás haszon reményében a kereskedők mindent megtesznek, hogy a termék eljusson a rendeltelési helyére, úgy hogy közben ne tudjanak a nyomára bukkanni. Ezeket a drogokat a termelő(k)nek valahol elő kell állítani („A” ország), valaki(k)nek valahogyan (több országon át) el kell juttatni a vevőhöz („B” ország), és ezért szükséges az együttműködés, hogy le tudjuk fülelni „B” ország vevőit, „A” és „B” közötti útvonalat, kereskedelmet, és végül „B” országot. 38 A kábítószertermelő országok például a drogkeresedelemből próbálják meg kitermelni mindazt, amit a gazdaságból egyébként nem lehet, és úgy bevételhez jutni ahhoz, hogy talpraállítsák az államstruktúrát. A drágakő-, fa-, és kézifegyverek kereskedelméből befolyó bevételek a világ többi részén viszont konfliktust gerjesztenek. 36

24

Külön figyelmet érdemel meg a tengeri kalózkodás térhódítása, ezzel is bizonyítva a szervezett bűnözés fogalmának kiterjesztését, bővülését. A fent említett fenyegetések, kihívások – azaz a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek proliferációja, a regionális konfliktusok, a bukott államok, valamint a szervezett bűnözés kérdését – térben és időben nem választhatók külön, egyidőben, egyszerre vannak jelen, tehát kezelésük is átfogó, globális megközelítést és lokális cselekvési képességet igényel. Világosan kell látni, hogy ezek a kérdések egymással szorosan összefüggnek, egyik táplálja a másikat; soha be nem záródó folyamat. Az összeurópai érdekegyeztetések alapjául kell, hogy szolgáljon.

1.3.2

A biztonságpolitikai kihívások, kockázatok kezelése

Az előzőekben a legontosabb biztonsági kérdéseket taglaltuk, most az alábbiakban nézzük meg, mit tehet az EU kezelésük, rendezésük érdekében. A biztonsági – stratégiai célkitűzések alapvetően három területre irányulnak: •

A fenyegetések, kockázatok kezelésére

•

A biztonság kiépítésére a szomszédsági környezetben

•

Valamint egy hatékony multilateralizmuson alapuló nemzetközi rend megépítésére

Az EU a globális fenyegetések terén aktív szerepe vállalt. A szeptember 11-i terrorakciókat követően elkötelezte magát a terrorizmus elleni küzdelemben39, és ennek megfelelően fejleszti együttműködési lehetőségeit és védelmi rendszerét. Ami a tömegpusztító fegyverek non-proliferációja kérdését40 illeti, az EU évek óta elkötelezett a multilaterális szerződésrendszerek univerzális támogatásának megvalósítása, valamint a szerződések, azok ellenőrzés-betartatásának megerősítése érdekében. A regionális konfliktusokkal küzdő régiók igénylik az EU közbenjárását, a bukott államok, mint Afganisztán, vagy a válságövezetek (mint Európában a Balkán országai) pedig a gazdaság talpraállítását várják az EU-tól. Mindenesetre az Európán belüli szervezett bűnözés 39

Ezt támasztja alá az USA-val megköttetett kölcsönös segítségnyújtási egyezmény, ill. az ún. Európai Elfogatási Biztosíték (European Arrest Warrant) a terroristák ellen, és a terrorista akciók finanszírozásának megakadályozására hozott intézkedések. 40 Az EU fokozottan együttműködik a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel (NAÜ, IAEA) és ennek megfelelően összhangba hozza intézkedéseit az exportkontroll, az illegális szállítmányok és a törvénybe ütköző közbeszerzések terén.

25

elleni

küzdelem,

ill.annak

felszámolásának

egyik

leghatékonyabb

útja-módja,

ha

helyreállítjuk a közigazgatást, erősítjük a demokráciát és alapeszményeit, valamint a hatóságokat jogosítványokkal ruházzuk fel a szervezett bűnözés kezelésében. A hangsúly tehát az azonnali cselekvőképességen, a mihamarabbi beavatkozáson, intézkedésen van, még mielőtt beáll a válság. Elébe kell menni a válsághelyzet kialakulásának. Az új, nem katonai eredetű fenyegetésekre adott reakciókban a hagyományos értelemben vett katonai beavatkozás már nem megfelelő. A katonai és nem katonai (félkatonai) eszközök kombinálására41 van szükség. Ezek optimális „összeállítása” természetesen az adott körülményektől függ, általánosságban a képlet eképp írható le: megfelelő katonai, ill. rendőri jelenlét + politikai, gazdasági szankciók, restriktív-büntető, ill. pozitív diszkriminációs42 intézkedések. Az integráció bővülésével43 az EU külső határai is folyamatosan tolódnak ki. Összeurópai érdekünk, hogy Európa „védőbástyái” megfékezzék a biztonsági kockázatok beáramlását. Nagyobb integráció = nagyobb biztonság, ám a bővüléssel szinte egy „karnyújtásnyi” a válságövezetek elérése. Nem érdekünk újabb társadalmi – gazdasági töréspontok indukálása az európai határok által, ellenben a politikai – gazdasági együttműködés előnyeinek kiterjesztése és jó szomszédsági viszony kialakítása, ápolása kell, hogy legyen a cél mindenekelőtt. Ezért bír kiemelt szereppel a Közel-Kelet kérdése, az arab-izraeli konfliktus, ill. annak rendezése. Amíg az nem rendeződik nincs miről tárgyalni.

41

A tömegpusztító fegyverek proliferációja elleni küzdelemben hatékony eljárás az exportkontroll (elsősorban a fegyvereké), ill. kereskedelmi – gazdasági szankciók (kereskedelmi tilalom elrendelése, a kapcsolatok felfüggesztés) bevezetése, valamint az ún. olyan kettős felhasználású termékek, eszközök (dual-use items) nyomon követése beleértve a software-eket és technológiát, melyek közvetlenül nem minősülnek fegyvernek, de azzá alakíthatók és amelyeket a Közösség exportál harmadik országokba. Ezen eszközök hatékony nyomon követése bizony komoly fejtörést okoz az EU-nak, mivel a 3. országokban az adminisztráció, a nyilvántartásbavétel elég „ködösnek” mondható és nincsenek pontos adatok adatok ezek forgalmáról. (Gazdag; 2005) 42 Pl..: az Unió 2001-ben indította el „Mindent kivéve fegyvereket” programját a 49 legfejletlenebb ország részére, akiknek szabad hozzáférést biztosít az unió piacához, kivéve a fegyverkereskedelmet. Ilyen értelemben pozitív megkülönböztetésben részesülnek, ugyanis azáltal, hogy az EU kereskedik velük, gazdaságukra fejlesztő hatással lehet. 43 A bővítés iránya a Mediterrán térség, Kelet- és Délkelet Európa (Ukrajna, Törökország). Két lehetőség, két veszélyforrás. Az európai integráció már így is túl közel került Észak Afrikához és félő, hogy előbb-utóbb máris „szomszédi viszonyba” kerülünk a nem kevésbé zűrös Nyugat-Afrikával, délkelet felé haladva Törökország felvételével máris ott találjuk magunkat a Kaukázus térségében és a Közel-Keleten.

26

Az Unió célja egy jól működő nemzetközi intézményrendszeren (mint az ENSZ -bár hatékonysága megkérdőjelezhető-, melynek Alapokmánya a nemzetközi kapcsolatok alapkereteit határozza meg,) és szabályzaton alapuló nemzetközi rend, valamint egy erősebb nemzetközi közösség kiépítése. Biztonságunk nagyban függ egy hatékony multilaterális rendszertől, záloga ezért egy jól kormányzott demokratikus államok közössége. Következtetések: Az EU előrelépett egy következetesebb, koherensebb kül- és biztonságpolitika kialakítása irányába. A biztonsági stratégia azonban rávilágít azon pontokra, melyeket a jövőben fejleszteni kell:

1.4.

•

A stratégiai célkitűzések terén nagyobb aktivitás

•

Képességek fejlesztése, növelése44

•

Koherensebb politikák45

•

Fokozottabb együttműködés a partnerországokkal46

Erőfeszítések a tömegpusztító fegyverek non-proliferációja jegyében47 (Nukleáris bizonytalanság)

A „globalsecurity” nevű internetes portál szerint a világon idáig összesen 42 ország rendelkezett egy vagy több tömegpusztításra alkalmas (tehát nukleáris, bio, ill vegyifegyver, valamint az ezek célba juttatásához szükséges hordozórakéta valamelyikével, vagy mindegyikkel) fegyverrel. Persze ez így ma nem tükrözi hűen a valóságot, mindenesetre ha leszámítjuk a nukleáris kísérleteteket felfüggesztő, abbahagyó országokat, a képlet nagyjából így fest: 5+3+1+4, vagy 9+4 modell (öt atomnagyhatalom + India, Izrael, Pakisztán + Észak Korea + Irán, Szaúd Arábia, Egyesült Arab Emirátusok, Jemen – akik vélhetően nukleáris 44

Elsősorban a védelmi képességek terén. A tagországok hadseregeit a válságkezelés szempontjából sokkal rugalmasabbá és mobilabbá kell tenni, a krízis, ill. a krízis utáni helyzetekben a polgári védelmi képességet is fejleszteni kell, hogy feladatát el tudja látni. Emellett kombinálni kell a tagállami diplomácia eszközeit az unióéval. 45 Vagyis az uniós politikák, képességek és eszközök minél hatékonyabb összehangolása a közös cél érdekében. 46 A dolgok jelen tényállása szerint egyik tagország sem rendelkezik a hatékony válságkezeléshez szükséges képességekkel, ill. eszközökkel. Éppen ezért fontos hangsúlyozni az együttműködés szükségességét (multi- ill. bilaterális szinten egyaránt), prioritását. 47 E témában eltekintünk a bio- és vegyifegyverek proliferációját meggátolni, ill. leszerelni hivatott nemzetközi egyezmény-rendszerek, konvenciók taglalásától, azok tárgyalása külön fejezetet érdemel, így ebben a fejezetben csupán a nukleáris fegverek non-proliferációjára szorítkozunk.

27

kísérleteket folytatnak). A hangsúly, az érdeklődés középpontja a „triumvirátuson” és a közelkeleti „kvartetten” van. (http://www.globalsecurity.org/wmd/world/wmd_state.htm) Ma a nemzetközi közösségnek a tömegpusztító fegyverek, azon belül is a nukleáris fegyverek48 elterjedése megakadályozásának alapját az ún. Nukleáris Fegyverek Non Proliferációs Szerződés-rendszer49 keretein belül (NNPT) a Teljes Körű Atomcsendegyezmény (CTBT) biztosítja, melyet az aláíró felek (188 szuverén ország) 1995. május 11én, New Yorkban egyhangúlag határozatlan időre, feltétel nélkül fogadtak el50. Ezt az egyezményt az ENSZ Közgyűlése 1996. szeptember 10-én adaptálta51. Mindez hosszú folyamat, több mint 30 év eredménye. Története a hatvanas évekre nyúlik vissza, amikor is az atomhatalmak (akik addig sikeres kísérleti atomrobbantást hajtottak végre) közül az USA, Szovjetunió, valamint az Egyesült Királyság megegyeztek abban, hogy nem hajtanak végre kísérleti atomrobbantást a víz alatt, az atmoszférában és a világűrben. A föld alatti robbantásokat viszont nem tiltotta. A szerződésből kimaradt Franciaország és Kína, így a szerződés csak részben hozott sikert. Ez Részleges Atomcsend-egyezményként (PTBT) vonult be a történelembe 1963-ban. 1968-ban immáron Kínával és Franciaországgal kiegészülve az öt atomnagyhatalom (akik mellesleg az ENSZ BT állandói tagjai) megállapodtak az Atomsorompó-egyezményben (NPT)52. Lényege, hogy egy atomfegyverrel nem rendelkező ország lemond annak megszerzéséről, cserébe a nukleáris technológiával rendelkező országok szabad hozzáférést biztosítanak a nukleáris energia kizárólag békés célú felhasználásához szükséges technológiához, tudáshoz és berendezésekhez. Az elismert atomhatalmak – akik 1967. január 1-je előtt sikeres nukleáris robbantást hajtottak végre – vállalták, hogy atomfegyverrel nem rendelkező országot nem segítenek hozzá nukleáris fegyver

beszerzéséhez,

előállításához.

Amint

látjuk

kétoldalú

kompromisszumról,

kötelezettség vállalásról van szó. Annak a lehetősége azonban nincs kizárva, hogy egyes államok ne próbálnának meg valamilyen úton-módon szert tenni nukleáris képesség 48

Nukleáris fegyver alatt azt a fegyvert értjük, melynek energiája atommagátalakulásból származik. Két típusa kétféle magátalakulást használ fel: az atombomba esetében a maghasadás, míg a hidrogénbomba esetébena magfúzió következtében szabadul fel az atommag kötési energiája. Léteznek még ezenkívül az ún. fúzióval felerősített fissziós bombák, melyeknél a hasadóanyag közepébe ahidrogén izotópjait, deutérium és trícium gáz keverékét helyezik. A fissziós bomba hatásfoka ezáltal a duplájára növelhető. 49 A szerződés 3 alappilléren nyugszik: non proliferáció, fegyverzet-leszerelés és a nukleáris technológia békés célú használatának a joga. 50 A szerződést nem írta alá és nem ratifikálta a nukleáris fegyverrel rendelkező India, Izrael, Pakisztán. ÉszakKorea ratifikálta, de megszegte a feltételeket, így kilépett a szerződésből. 51 A CTBT egyezmény megtilt mindenféle kísérleti nukleáris robbantást, melynek hatása nagyobb, mint 2 kg TNT-vel egyenértékűé bármilyen céllal és környezeti feltételek között. 52 1970 márciusában lépett hatályba.

28

megszerzéséhez. Mint ahogy az számos esetben bekövetkezett, rávilágítva az egyezmény hiányosságaira, gyengeségeire. A kulcskérdés az ellenőrzésben (a szerződés betartatásának ellenőrzésében), ellenőriztetésben rejlik (pl.: a szerződést alá nem író országok esetében hogyan kell fellépni), meddig „békés” egy atomprogram, ill. adott esetben mi a következménye annak, ha egy ország szert tesz nukláris képesség megszerzéséhez szükséges eszközökre, technológiára, és hogyan milyen eszközökkel tudunk kezelni, meggátolni egy ilyen folyamatot (atomprogramot). A nukleáris fegyverek, berendezések, ill. az Atomsorompó-egyezményben vállalt kötelezettségek ellenőrzése az ENSZ családhoz tartozó Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ, IAEA) feladata. A NAÜ ellenőriz, ill. adott esetben csak ellenőrizne. Ha egy ország megszegi a szerződésben vállalt kötelezettségeit, megakadályozza, megtiltja területén a NAÜ (fegyverzet)ellenőreinek, munkáját, ill. magát az ellenőrzést, a NAÜ önmagában tehetetlen, cselekvőképtelen. Ez okból kifolyólag, továbbá ha felmerül a gyanú, hogy egy ország tömegpusztító (nukleáris) fegyver előállítására törekszik, az ügyet az ENSZ BT elé viheti53, ahol napirendre tűzik, majd döntenek a megfelelő intézkedés (szankció, intervenció) bevezetéséről. (Gazdag; 2005), (Schmitt; 2000), (Schmitt; 2005), (Zimonyi; 2000)

53

Ahogy az meg is történt a 2003-as iraki precedens kapcsán, bár ez idáig nem találtak tömegpusztító fegyver előűllítására is bármiféle bizonyítékot. 2006-ban Észak Korea ellen hoztak büntető intézkedéseket, 2007-ben pedig Iránnal szemben róttak ki gazdasági szankciókat.

29

„ A

Z

A T O M K L U B

” – akikről tudunk

(nukleáris fegyverrel rendelkező országok, Nuclear Weapon States, NWS)

Ország

Aktív nukleáris töltetek száma54

A tesztelés éve és neve

Az öt atomnagyhatalom (az Atomsorompó Szerződés, NPT szerint) USA55

5,735/10,000

1945 ("Trinity")

7,200/16,000

1949 ("RDS-1")

Egyesült Királyság

200

1952 ("Hurricane")

Franciaország

350

1960 ("Gerboise Bleue")

Kína

130

1964 ("596")

Oroszország (ill. a korábbi Szovjetunió56)

Nukleáris fegyverrel rendelkező nem NPT országok57 India

120-200

Izrael

75–200

Pakisztán

30–92

1974 ("Smiling Buddha") n. a. vagy nem ismert vagy 1979 (Vela incident) 1998 ("Chagai-I")

Nukleáris fegyvert eltörlő (atomprogramtól visszalépő) nem NPT ország Észak Korea

1–10

2006 (2006 test)

Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_with_nuclear_weapons 2007 1. Táblázat Nukleáris fegyverrel rendelkező országok

Amint a táblázatból látható, a két korábbi szuperhatalom (USA, ill. a Szovjetunió, ma Oroszország) birtokában koncentrálódik a világ teljes nukleáris robbanófejkészletének döntő 54

Az adatok természetesen becslések, pontosan nem lehet megmondani, hogy a világban konkrétan kinek mennyi van belőle (elsősorban az Atomsorompó szerződésen kívül maradó országok esetében). 55 „Egy átlagos amerikai nukleáris rakétatöltet hússzor nagyobb romboló hatású, mint a Hiroshimában bevetetté. És ez csak egy a kb. 6000 aktív, működő töltetek közül. Ennek mintegy harmada azonnal hadra fogható, azaz 15 percen belül azonnal fel/kilőhető.” (Mcnamara; 2005) 56 A korábbi szovjet tagköztársaságok a Szovjetunió felbomlásával visszaszolgáltatták az addig birtokukban lévő nukleáris fegyvereket Oroszországnak, valamint aláírták az Atomsorompó Szerződést. Ukrajna például a Szovjetuniótól örökölt mintegy 5000 robbanófejével a világ 3. legnagyobb atomhatalmának számított az 1996-os visszaszolgáltatásig. 57 Akikről bizonyíthatóan kiderült, hogy rendelkeznek nukleáris fegyverrel, ám hivatalosan ők nem ismerik el.

30

többsége (96 %); a hidegháború évei alatt és után a kölcsönös stratégiai (beleértve a nukleáris arzenált) fegyverzet-leszerelési tárgyalások ellenére is tetemes fegyverzetkészletet halmoztak fel és birtokolnak mai napig is. Az Egyesült Királyság, Franciaország és Kína jócskán elmaradnak pár százas tételükkel, ám ha belegondolunk, hogy egy ilyen fegyver mekkora pusztításra képes, ezek is elég rémisztően hatnak. Az öt atomnagyhatalom arzenáljában jelenleg mintegy 20000 működőképes, aktív nukleáris robbanófej van, ami az 1945 óta legyártott 128000 töltethez képest számottevő csökkenés. De a tartalékban lévő, leszerelésre váró, vagy már leszerelt robbanófejekről mai napig kevés információ áll rendelkezésre58. Ezért is fordulhat elő, hogy egy ilyen könnyen terrorista kézre kerül, mivel amiről nem tudunk, azt nem is tudjuk nyomon követni, ellenőrizni. (Epstein; 1999) Érdekes továbbá az Atomcsend-egyezményből „kimaradó” triumvirátus kérdése, nukleáris robbanófejeinek száma. Nehéz megmondani pontosan mennyi lehet birtokukban, mivel hivatalos adatok nincsenek arról, pusztán becslések. Észak Korea59 a maga kisszámú tölteteivel eltörpül a többiek mellett. Mellesleg a 2006. októberi sikeres tesztrobbantással még (amennyiben a jövőben folytatja atomprogramját) évekre van egy esetleges atombomba előállításától. Továbbá a közel-keleti „kvartett” kérdése is érdekes, hogy valóban folytatnak-e ilyen irányú kísérleteket, ill. mennyire „békés” atomprogramjuk.

I.5.

Az atomfenyegetettség európai szemmel

Ha az atomfegyver kérdését európai szemmel nézzük, alapvetően két kérdésre keressük a választ: •

Kell-e tartanunk egy esetleges atomtámadástól egy nukleáris fegyverrel rendelkező országtól,

•

Ha igen, akkor kitől és mit kell tennünk egy ilyen helyzet kezelésében.

58

Különösen a Szovjetunió felbomlásával a társadalmi – gazdasági zűrzavarban, átalakulásban „kint rekedt atomtáskák” egy részének sorsát homály fedi, hogy hova, kihez, hogyan került, nem lehet tudni.. 59 Észak Korea kommunista, ill. torz gazdasági berendezkedése (dzsuce, vagyis pusztító önellátás) miatt nagyban függ a fejlett országoktól, rá van szorulva a fejlett országokból érkező segélyekre, különben az amúgy is évente több millió éhező és éhen haltak miatt összedőlne az ország. Mindezt tetézi nagyszámú hadsereg fenntartatása, finanszírozása és állandó hadi állapot, hadban állás elsősorban Dél Koreával, ill. a fejlett nyugati világgal. Mindenesetre a 2006. év végi intézkedések (gazdasági szankciók, embargók bevezetése az ország ellen, ill. a segélyszállítmányok leállítása révén) kifejtették hatásukat és jobb belétésra bírták Észak Koreát, így felfüggesztette atomprogramját, a további nukleáris kísérletek folytatását. Kérdés, hogy meddig?

31

Egyáltalán valósnak vélhető egy atomfegyverrel való fenyegetés, vagy csak színjáték, színpadias fenyegetőzés, nem több? A történelem során mindössze két alkalom volt, amikor is élesben vetettek be atombombát, nevezetesen Nagaszaki és Hirosima ellen 1945-ben. A nukleáris fegyver sajátos jellegéből fakadóan az elrettentést hivatott szolgálni a hidegháború évei alatt és amint tapasztaljuk manapság is. Talán épp pusztító tulajdonságából adódóan tette lehetővé a hidegháború „hidegen tartását” és nem került sor használatára, bevetésére. Mindez köszönhető az ún. atomfegyver bevetési küszöbének a magasan tartásából, azaz az atomhatalmak azon stratégiájának, miszerint csak legvégső esetben vetnek be ilyen fegyvert (pl.: totális háborúban). Senki nem merte megkockáztatni egy ilyen fegyver bevetését, ugyanis könnyen belátható, hogy a válaszreakció a többi atomhatalomtól aligha maradt volna el hasonló formában. Mint ismeretes az öt atomnagyhatalom közül kettő európai ország, nevezetesen az Egyesült Királyság és Franciaország. Kettejük együttesen 550 nukleáris robbanófejjel rendelkezik (előbbi 200-zal, utóbbi 350-nel), mely azonban még csak tizedannyi sincs, mint Oroszországé, vagy az USA-é külön-külön (ilyen téren nukleáris versenyről nem beszélhetünk). Nem is tőlük kell igazán tartani (bár Oroszország nem rejti véka alá az USAról, annak külpolitikájáról a véleményét, nyíltan bírálja is) hanem elsősorban a közel-keleti fenyegetések60 nukleáris formában megnyilvánuló nyílt konfliktus kialakulásától, ahol akár elvileg elképzelhető egy atomfegyver bevetése. A probléma abban gyökerezik, hogy a közelkeleti

szélsőséges

iszlám

fundamentalista

(terrorista)csoportosulások

megfelelő

háttérfinanszírozással a globalizáció révén ugyanazon technológiához férhetnek hozzá (mint nyugati szomszédaik), és alkalom esetén használhatják is. Jelenleg a nemzetközi közösségi egyezmények (ENSZ, NAÜ, NPT-CTBT, OPCW), megállapodások révén az atomhatalmak részéről nem valószínű atomfegyver bevetése (kivétel esetleg egy atomtámadásra való válaszreakció esetében képzelhető el).

60

Az arab fenyegetések elsőszámú célpontja Izrael, ill. annak hű szövetségese, az USA és vele együtt az olyan országok (beleértve az EU egyes országait is, akik révén az egész unió potenciális célponttá válhat), akik osztják az USA külpolitikáját, véleményét. Az arab világnak viszont ez nem tetszik. Így lehet Európa is a terroristák egyik potenciális célpontja.

32

Ahhoz,

hogy

megvizsgáljuk,

van-e

alapja

az

atomfenyegetésnek

Európában,

kiindulópontként vegyük górcső alá, hogy maguk az uniós polgárok mit is gondolnak az atomenergia61 elsősorban békés célú felhasználásról. Először is tisztázzuk, milyen érvek szólnak az atomenergia mellett: 9 Környezetkímélő

a

többi

erőműfajtákhoz

képest

(relatíve

kevesebb

káros

gázkibocsátás) 9 Kevesebb hulladékot termel 9 Relatíve olcsóbb tüzelőanyag-felhasználás 9 A tüzelőanyag könnyű tárolhatósága, transzportálása Hátrányai viszont: •

A radioaktív hulladék egy része több száz évig is veszélyes

•

Napjainkban csak nagyteljesítményű erőműtervek léteznek

Az atomenergia termelése tehát ergonómiailag mindenképpen ésszerű, költséghatékony. Viszont a kockázati tényezői magasak (pl.: atomerőműbaleset, -katasztrófa, tüzelőanyag szivárgás, radioaktív anyag légtérbe jutása). És éppen ez utóbbi van osztóhatással az emberekre az atomenergia megítélésében. (http://www.wikipedia.org/search-redirect.php?search=nuclear+power+plant&language=en&go=++%3E++&go=Go)

61

Az atomenergiát atomerőművekben nyerik, ahol a hőt egy vagy több reaktor biztosítja. Teljesítményük 4002000 MW között mozog. Az atomerőművek a hőt maghasadásokból nyerik. A használt tüzelőanyag leginkább az urán, de létetik plutónium és tórium alapú is. A reaktorban végbemenő folyamatok alapján fissziós (maghasadáson alapuló) és fúziós (magegyesülésenalapuló) reaktorokra osztjuk őket. Az ideális megoldást a magfúziós atomerőmű jelentené, de ilyen még nem létezik (egyes kutatóintézetek végeznek ezirányban kutatásokat). Ennek előnye mindaz, ami most az atomerőművek hátránya, azaz a nagyszámú radioktív hulladék (melyek több száz évig is veszélyesek lehetnek) és a véges számú tüzelőanyag.

33

5. ábra az uniós állampolgárok véleménye az atomenergia békés felhasználásáról.

Az EU 25-ökben amint azt látjuk összeurópai átlagban minden második uniós állampolgár ellenzi, minden harmadik megkérdezett támogatja a békés célú atomenergia felhasználását egy 2005-ben készült felmérés eredményei alapján. A többi nem tudja eldönteni támogatja-e avagy sem. Az egyes tagállamokban a békés céllal történő atomenergia felhasználás különösen ott élvezi az állampolgárok többségének (elsősorban a tőlünk északabbra lévő országokban: Svédország, Csehország, Litvánia, Finnország, Szlovákia mellett Belgium és Hollandia valamint a két atomnagyhatalom: Franciaország és Nagy Britannia) támogatását, ahol eleve magas az atomenergia részesedése a villamosenergia szektorban (az unióban a magunk 65 %-os eredményével vezetjük a támogatottsági mezőnyt): a 25-ből 9 tagország támogatja egyértelműen. Szlovéniában, Észtországban, valamint Lettországban kb. 10 %-kal élveznek több támogatottságot az atomenergia ellenzői, mint támogatói. Németország, Luxemburg,

Olaszország,

Dánia,

Lengyelország, 34

valamint

a

mediterrán

térség

állampolgárainak döntő része elutasítja az atomenergia felhasználását. 70 % feletti érték csak Spanyolország, Írország, Ciprus, Görögország esetében tapasztalható. A legalacsonyabb támogatottság Ausztriában figyelhető meg: az állampolgárok kevesebb, mint egy tizede támogatja és majdnem 90 %- a ellenzi. Portugália, Málta, Írország, valamint Nagy-Britannia esetében az állampolgárok több, mint egy tizede nem tudja eldönteni a békés célú atomenergia felhasználásáról ,hogy az jót, vagy rosszat jelent. A fent említett közvélemény kutatás eredményei hűen tükrözik a valóságot, azaz párhuzam vonható az egyes országok békés célú atomenergia felhasználásáról alkotott véleményeinek, valamint az atomenergia villamosáram-termelésből való részesedése közt. Magyarán ahol magas az atomenergia részesedése a villamosenergia-szektorban, ott élvezi is a társadalom többségének a támogatását, ill. fordítva.

6. ábra az atomenergia részesedése a villamos áram-termelésből az EU-tagállamokban

35

Ha az adatokat összesítjük (a 2007. 01. 03-i állás szerint) akkor a számba vett országok a grafikon alapján 152 üzemelő reaktorral rendelkeznek62. Ez átlagosan 10 üzemképes reaktort jelent országonként, ill. az atomenergia átlagos 38,6 %-os részesedését a villamosenergiaszektorban (2005. 12. 31-i állapot szerint). Az atomenergia villamosáram-termelésből való legnagyobb részesedéssel messzemenőleg Franciaország tűnik ki, a közel 80 százalékával, ill. a legtöbb üzemképes reaktorával (59) vezeti az európai listát. Őt követi Litvánia, ahol a mindösszesen egy üzemképes reaktor 70 %-ban látja el az ország áramszükségletét. A harmadik helyen holtversenyben Belgium és Szlovákia áll (az áramtermelésben 56 %-os részesedéssel), előbbi hét, utóbbi öt reaktorával. A középmezőnyt részesedés/reaktor szempontjából Bulgária (44/ 2), Szlovénia (42/1), Magyarország (37/4), Finnország (33/4), Németország (31/17) és Csehország (31, 6) erősíti. Nagy-Britanniában és Spanyolországban egyaránt 20-20 %-os részesedéssel bír az atomenergia, előbbinek 19, utóbbinak 8 reaktora van. A sort Hollandia, ill. Románia zárja, 4 és 9 százalékával, ill. 1-1 reaktorával. Mindezzel azt akartam illusztrálni, hogy a fejlett ipari európai (és Európán kívüli) államok (leszámítva a két atomhatalmat) rendelkeznek nukleáris fegyver megépítéséhez szükséges technológiai-technikai képességekkel, és ha akarnának, akkor néhány év alatt kifejleszthetnek egy ilyen fegyvert. De jogos a kérdés, hogy minek, van-e egyáltalán szükségük rá. Európa számára azonban ilyen módon az egyéni politikai indíttatású nagyhatalmi törekvések nem moshatják alá a közösségi vívmányokat, mindazt amit együtt közösen sikerült felépíteni. Európa közös értékünk, veszélybe sodrása nem célunk.

I.6.

Az EU jövője biztonságpolitikai szempontból

Nehéz előre látni, ill. megmondani mi várható a közeli és távoli jövőben, milyen biztonságpolitikai kockázatok merülnek fel. Annyi biztos, hogy tisztázni kell először is a politikai végcélokat, az alapkérdéseket: az autonómia, a transzatlanti kapcsolat, és a nemzetközi megnyilvánulás, fellépés kérdéseit. Ezeket hivatott erősíteni és előremozdítani a 2004-ben aláírt Európai Alkotmányban rögzített külügyminiszteri hivatal és poszt felállítása, mely azonban még várat magára . 62

A NAÜ 2007-es jelentése szerint a világon mintegy 435 működőképes nukleáris reaktor üzemel 31 országban (az USA, Franciaország, valamint Japán az atomerőművek 49 %-ával rendelkezik és a világtermelést57 %-ban látja el). Együttesen a világtermelés 17 %-át adják.

36

A biztonságpolitikai kihívásokat térben felosztva Európán belüli és Európán kívül ható kockázatokról kell beszélni. A földrajzi értelemben vett Európán belül a következő kihívásokat kell kiemelni: •

Az integráció következő bővítési hullámának, irányának hatásai a belbiztonságra, ill. kockázatok beemelése és kezelése az integrációban

•

Fel kell készülni a regionális konfliktusok kiújulására, annak megfékezésére

•

A legszembetűnőbb a környezeti biztonság63 kérdése, a globális felmelegedés következtében bekövetkező természeti – környezeti katasztrófák sora, melynek előreláthatólag beláthatatlan következményei lesznek: o Egyrészt a sarki jegek megolvadásával egyes tengerpartmenti országok letűnnek a térképről o Az éghajlatváltozás következtében (az éghajlati övek feljebb csúszásával) egyes országok, régiók elsivatagosodnak, máshol szub-trópusi éghajlat alakul ki o A környezeti katasztrófák beláthatatlan hatással lesznek a társadalmi – gazdasági struktúrákra, irreverzibilis társadalmi transzformáció indul el o Az előzőhöz kapcsolódóan felerősödnek a belső migrációs hullámok, egyes területek elnéptelenednek, míg mások besűrűsödnek (a jobb életszínvonal miatt is)

•

Európa vallási egysége is megbomlani látszik, amennyiben folytatódik a déli, keleti bővítési irány, ill. a muzulmán vallás folyamatos térhódítása révén.

Európán kívüli biztonságpolitikai kockázatok, melyek közvetlen hatással lehetnek az európai integrációra: •

A környezeti katasztrófák révén megnő az Európába irányuló illegális migráció veszélye, elsősorban Ázsia és Észak-Afrika irányokból (továbbá a jobb megélhetés, életkörülmények miatt)

•

Fel kell készülni a civilitációk közti konfliktusok felerősödésére, eszkalálódására

63

Európa egyértelmű, jövőbe mutató döntést hozott egy tisztább világ megteremtése érdekében, amikor a Kiotói Jegyzőkönyv aláírásával kötelezettséget vállalt, hogy 2010-ig 8%-kal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását.

37

•

A biztonsági stratégiában megfogalmazott kihívásokra és fenyegetésekre, jelenlétükre fokozottan kell számítani a jövőben is, a kapacitásokat és képességeket is ezek megelőzésének, kezelésének szolgálatába kell állítani.

A jövőbeli védelmi célkitűzésekről a 2004 májusában megtartott védelmi miniszteri tanácskozás határozott. Ennek eredményeképpen júniusban az EiT jóváhagyta a Fő Célkitűzés 2010 (HG 2010) stratégiát, melynek lényege, hogy a MSZ-ben megfogalmazott válságkezelési műveletekben a kapacitások teljes körű, gyors és hatékony fejlesztésére törekszenek a tagállamok 2010-ig. Cél, hogy a jövőben a polgári válságkezelési dimenziót (erről részletesen a CHG 2008 számol be), a műveleti kompatibiliásokat és hálózatokat (kommunikációt, eszközöket) továbbfejlesszék, szerepel az Európai védelmi Ügynökség (EDA, 2004), valamint

a Katonai Törzsön belül egy polgári-katonai sejt felállítása a

hatékonyabb együttműködés jegyében. A releváns katonai célkitűzések 2010-ig: •

A tagországok hadseregeinek haderőnemenkénti egyesítése az unióban

•

Stabilizáció, rekonstrukció, béketeremtés a 3. országokban

•

Konfliktus megelőzés

•

Mentési műveletek

•

Humanitárius és békefenntartó feladatok ellátása

(Lindstrom; 2007)

38

II. Az iráni atomprogram „legendája”, realitások és irrealitások

II.1.

A Közel – és Közép-keleti térség64 gazdaságföldrajzi vizsgálata (röviden)

A közel- és közép keleti békétlenségi folyamat Ha három szóban kéne leírni a közel- és közép keletet, nagyjából a következőkre jutnánk: gáz-olaj (és hatalom), békétlenség, konfliktusok. Sok szempontból megosztott térségről van szó, az érdekek látványos ütközésének helyszínéről. Talán a világ egyik legmegosztottabb, legkonfliktusosabb válságövezete. Meglehetősen bonyolult, szövevényes problémakör a közel-keleti kérdés65. Nap, mint nap azt tapasztaljuk, hogy az arab és zsidó-keresztény világ közti béke átmeneti, színlelt; javában dúl a fegyverkezés. Ha éppen nem egymással van bajuk, akkor pedig polgárháború tör ki valamelyik arab országban (Jemen, Libanon) a belső politikai feszültségek miatt. A közel-keleti béke illúzió, ha tetszik vágyálom. Nem jutnak egyről a kettőre. A helyzet olyannyira elfajult, hogy külső beavatkozás nélkül (ENSZ, G8, USA, EU) aligha látszik rendeződni. Megoldani nem is, pusztán kezelni lehet a kialakult helyzetet. Nem mindegy hogyan, milyen eszközökkel. 64

Ebben a fejezetben a témára való tekintettel a szűkebb értelemben vett Közel – és Közép keleti, azaz Afganisztánnal, Pakisztánnal és Indiával kibővített közel- és közép keleti térséggel foglalkozunk 65 Az alapvető problémát a zsidó-keresztény Izrael és a térség arab országainak a szembenállása adja. Az arab államok Izrael állam szuverenitását vonják kérdőre, ill. nem ismerik el az 1948-ban mesterségesen létrehozott állam létét mai napig sem. A több, mint 1800 évig tartó diszkrimináció és üldöztetés után a zsidó nép végre „otthonra” lelt, látszólag. Merthogy az arab palesztinok is ugyanúgy hazájuknak tekintik a területet. A „Szent Földért” folytatott küzdelem, háború mai napig nem csitul, sőt felerősödni látszik. Hogy kit illet meg tulajdonképpen, nehéz igazságot tenni az izraeliek és a palesztinok között. Hozzá kell tenni az izraeliek erőszakos fellépését, fenyegetését az arab-palesztinok, ill. szövetségeseik, partnerországaik ellen is megalakulása óta, melynek jogossága kifogásolható. Az 1995-ben megköttetett izraeli-palesztin béke, mely biztosította volna egy autonóm palesztin önkormányzat létrehozását a Gázai-övezetben, ill. Nyugat-Jordániában, az izraeli elnök elleni merénylettel meghiúsult. És azóta állandósultak a fegyveres konfliktusok, összeütközések. 2005-ben az izraeliek ugyan kivonultak a Gázai- övezetből, átengedve a terület biztosítását egy autonóm palesztin kormánynak, a fegyveres konfliktusok sorra újulnak ki Izrael és az arab államok közt, mint ahogy az 2006 nyarán is megtörtént Izrael és akkor éppen Libanon közt. Tény és való, egyenlőtlen küzdelemről van szó mindkét fél részéről. Izrael katonai kiadásai az egekbe szöknek, hatalmas (nukleáris) fegyverarzenállal rendelkezik (és még az egyetlen szuperhatalom, az USA feltétel nélküli támogatását is élvezi), míg az arab országok mögött vélhetően az olajmilliárdokból titokban pénzelt terrorista, ill. annak tekintett szervezetek (mint a libanoni Hezbollah, vagy a palesztin Hamász) állnak (akik ezt természetesen nem ismerik el, kivéve a politikai segítségnyújtást), akik egy-egy terrormerénylettel törnek borsot Izrael orra alá. És akkor még nem beszéltünk a szövetségeseikről. Azokról akiknek valamilyen érdeke (politikai és/vagy gazdasági) fűződik hol az egyik, hol a másik félhez. Nagy-hatalmak szembenállása ez. A közel-keleti kérdés olyannyira eszkalálódott, hogy egyhamar nem látszik rendeződni.

39

Földrajzi értelemben az alábbi (a téma szempontjából releváns) országokat sorolom ide: az Arab-félsziget országai (Kuvait, Szaúd-Arábia, Bahrein, Katar, Egyesült Arab Emirátusok, Omán, Jemen), északnyugaton Szíria, Libanon, Izrael, Palesztina (Gáza, Kelet-Jeruzsálem, ill. Ciszjordánia), Jordánia. Keleten Irak, Irán, továbbá (Közép-Ázsiából) Afganisztán, Pakisztán és India. Izraelt, az egyetlen zsidó államot kivéve a térségben (Indiától eltekintve) a mohamedán és annak irányzatai (síita-szunnita-vahabita) az uralkodó vallás. Ilyen értelemben, függetlenül a mérsékelt-radikális irányzatoktól (majdnem) vallási „egységet” alkot a térség. Gazdaságföldrajzi szempontból megosztott a térség. A gazdasági teljesítmény az Arab(Perzsa)-Öbölre, az öböl-menti országokra koncentrálódik. Ezen országok fő bevételi forrása, mely egyben a gazdaság húzóágazatát és a legfontosabb exportcikket is jelenti, az olaj és a földgáz. Ilyen szempontból egyoldalú gazdasági berendezkedésről beszélhetünk, a gazdaság erre épít. Az olaj és földgáz mellett számottevő ásványkincs (vas-, réz-, ólom-, uránérc) északon, északkeleten (Irán) bányászható. A többi területen az ipari, mezőgazdasági termelés alacsony színvonala a jellemző (kivétel Izrael). Itt elsősorban a nagy kiterjedésű országokra, mint Szaúd-Arábia, Irak, vagy éppen Irán kell gondolni, ahol hiába az olajból-földgázból befolyó hatalmas bevétel, a gazdaság egészére nézve a nagyszámú és egyre gyarapodó lakosság miatt nem képes „felszívni” azt és kellőképpen újraelosztani, befektetni. Ez csupán „a fekete arany” egyes országainak a problémája, de mi van azokkal, akik csak kevés ásványkinccsel (elsősorban olaj és földgáz), vagy egyáltalán nem rendelkeznek azokkal. Ilyen szempontból (gazdasági) megosztott az egységesnek vélt arab világ. Míg egyesek az „olajban”, addig mások a homokban „fürdenek”. Nem

beszélve

az

áldemokráciákról,

a

modernkori

olajsejk-diktatórikus

politikai

66

rendszerekről , melyek önkényesen, középkori módon irányítják az országokat. Ilyen szempontból a kis országok, mint az Egyesült Arab Emirátusok, Bahrein, Katar, vagy Kuvait az igazi haszonélvezői az olajgazda(g)ságnak.

66

Megjegyzendő, hogy a mindenkori politikai berendezkedés, államstruktúra nagymértékben függ az ország gazdasági szerkezetétől.

40

A térség gazdasági súlyának megállapításához vegyük szemügyre az egyes országok GDP mutatóit. „Szegény-gazdagok”

Országok

– 40. 000 I. sáv

40. 000 – 20. 000 II. sáv

20. 000 –

10. 000 – 5. 000 IV. sáv

5. 000 – 1. 000 V. sáv

1. 000 – VI. sáv

Helye a

/2005

világranglistán

1.

Egyesült Arab Emirátusok

43. 400

4.

2.

Katar

27. 400

33.

3.

Izrael

24. 600

39.

4.

Bahrein

23. 000

42.

5.

Kuvait

19. 200

55.

Magyarország

16. 300

61.

6.

Omán

13. 200

70.

7.

Szaúd-Arábia

12. 800

74.

8.

Irán

8. 300

94.

9.

Libanon

6. 200

115.

10. Jordánia

4. 700

134.

11

3. 900

148.

12. Irak

3. 400

155.

13. India

3. 300

156.

14. Pakisztán

2. 400

170.

15. Jemen

900

216.

16. Afganisztán

800 (2003)

220.

17. Palesztina (Gázai övezet)

600 (2004)

229.

10. 000

III. sáv

GDP/fő (US$)

Szíria

Világ átlag

9.500

Forrás: az USA Központi Hírszerzés 2006-os évkönyve alapján, "the World Factbook 2006", CIA, USA. 2. Táblázat A Közel – és Közép Keleti térség országainak egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelme

A kimutatás a CIA jelentése alapján a bruttó hazai össztermék egy főre eső, vásárlóerőparitáson (PPP) számított értékén készült a világ 230 országában. Amint a táblázatból látható, óriási a szakadék egyes országok között. Az Egyesült Arab Emirátusok 43.400 dolláros GDPjével a közel-közép keleten vezető gazdasági hatalom, míg a képzeletbeli világranglistán az

41

előkelő 4. helyet foglalja el, maga mögé utasítva az USÁ-t, az ázsiai és európai nagyhatalmakat (kivéve Luxemburg). Őt követi Katar, a közel- és közép keleti térségben a 2., a világgazdaságban a 33. helyen. Nem sokkal marad le Izrael ill. Bahrein sem, előbbi 24.700, utóbbi 23.000 dolláros GDP-vel. A középmezőnyben 10.000-20.000 $ közti értéken Kuvait, Omán és Szaúd-Arábia állnak. Gazdaságilag kb. eddig a pontig nevezhetők fejlettnek. 5.000 és 10.000 $ között Irán és Libanon. Ezek még elfogadható értékek, ha a világ átlagot vesszük figyelembe ami 9.500 $, tehát a gazdaság működőképesnek mondható. 5.000 dollár alatti, ill. 1.000 feletti értékek esetében alacsony gazdasági teljesítményről, színvonalról beszélhetünk, gazdasági zavarok67 vannak jelen. Ide tartoznak: Jordánia, Szíria, Irak (itt a háború is közrejátszott), India (elsősorban az egyre növekvő lakosság miatt, hiszen évről-évre közel 10 százalékos gazdasági növekedést produkál, amire csak Kína képes) és Pakisztán. A gazdaság nem működőképes és/vagy összeomlott Afganisztánban, ill. a palesztin Gázában. Utóbbi teljesítményét csak Kelet Timor tudja felülmúlni 400 dolláros GDP-jével, ami az utolsó, a 230. helyre elegendő a világgazdaságban. A térség gazdasági súlyát tovább növeli, hogy hat ország (Irak, Irán, Kuvait, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok és Katar) is tagja a kőolajexportáló szervezetnek, az OPEC68-nek. A világgazdaságban- és politikában így hatékonyabban tudnak fellépni, érdekeiket érvényesíteni. Az OPEC a világ kőolajpiacának legjelentősebb szereplője, mivel a világ kőolajkészletének legnagyobb része itt található. A világ kőolajpiacának ellátása nagyban függ a közel-és közép kelettől. Az olajpiac nagyon érzékeny terület. Egy-egy intézkedés hatását szinte azonnal érzékeljük (pl.: benzináremelés egy konfliktus miatt, kapcsolatok rosszabbra fordulása esetén). Nem mindegy hogyan állunk ezen régió kérdéséhez, hogyan kezeljük, ugyanis olajellátásunk forog kockán. Kiszolgáltatottak69 vagyunk és az arab olajtermelő országok ezzel nagyon is tisztában vannak.

67

Bár hozzá kell tenni, hogy a gazdasági zavarok nem hozhatók szoros összefüggésbe az alacsony GDP-vel rendelkező országokkal, éppúgy jelen lehetnek a magasabb nemzeti összterméket produkáló országokban is. Mindenesetre az alacsony GDP alacsony gazdasági teljesítményre, fejletlenségre utal. 68 Az OPEC-et 1960-ban hozták létre, jelenleg 11 tagállamot számlál. Fő feladata a tagországok exportkvótáinak meghatározása és betartatása, ill. a kőolaj világpiaci árának a szabályozása. Többek közt az OPEC intézkedések eredménye volt az 1973, ill. ’79-es olajárrobbanás. (www.opec.org) 69 Megjegyzendő, hogy azért korántsem egyoldalú függőségről van szó, bár az „olajéhségből” fakadó kiszolgáltatottság miatt a nyugati világ nagyobb mértékben függ az arab világtól, a függés kölcsönösnek mondható.

42

II.2.

Irán gazdasági helyzete a Közel – és Közép keleti térségben és a világgazdaságban

A 2005-ös adatok alapján Irán egy főre eső GDP-je 8.300 USD volt. Ezzel az értékkel a világgazdaságban a 94. helyen áll (ami nem igazán minősül jónak), a közel- és közép keleten a középmezőnyben, a 8. helyen foglal helyet. Ha az Egyesült Arab Emirátusok GDP-jével vetjük össze, ez mindössze ötöd annyi, a legszegényebb térségbeli országokhoz viszonyítva viszont tízszer magasabb ez az érték. Ebből is látni, mennyire nagy az ingadozás, a különbség, a gazdasági fejlettség a közel- és közép keleten. Mindenekelőtt vegyük górcső alá az iráni gazdaság szerkezetét, a jelenlegi helyzet feltárásával. Az energiaszektor: A gazdaság hajtóerejét csakúgy, mint a többi öböl menti országban itt is az olaj és a földgáz jelenti. Az OPEC tagországok közül Szaúd-Arábia mellett Irán termeli ki a legtöbb olajat és egyben exportálja

is

nagyrészét.

Ugyanakkor

Algéria

mellett

a

második

legnagyobb

földgázlelőhellyel rendelkezik. Az olaj, mint gazdasági fegyver: 250 225 200 175 150

Olajtermelés Fogyasztás

125 100 75 50 25 0 2005

2004

2000

1990

Olajtartalék /1000

1980

millió tonna

•

7. ábra Irán olajtermelése, fogyasztása és tartalékai (millió tonnában) 1980 és 2005 között. Forrás: A világ energiaügyi helyzetének statisztikája, "Statistical Review of World Energy 2006", BP

43

Irán

olajtermelése

1980

és

2005

között

rohamos

ütemben

fejlődött,

majdnem

megháromszorozódott (2005-ben közel 4 millió hordó olajat termelt naponta), a világ olajtermelésének mintegy 5,14%-át adja. Ezzel a világ negyedik legnagyobb olajkitermelője. Tőle csak az USA, az Orosz Föderáció és Szaúd-Arábia termel többet. Az olajtermeléssel párhuzamosan nőtt 1980 és 2005 között a belső olajfogyasztás. Ez valószínűleg a lakosság megnövekedett energiaszükségletével hozható összefüggésbe. A világ olajfogyasztását alapul véve mintegy 2,02%-os értékkel a világ 16. legnagyobb olajfogyasztója. A térségben csak Szaúd-Arábia fogyaszt többet, igaz többet is termel. A legnagyobb olajfogyasztók világszinten a két legnagyobb termelő (USA és az Orosz Föderáció) mellett az energiára „kiéhezett” Távol-Kelet: Kína, Japán, Dél-Korea, valamint Németország és India. Irán az olajkitermelés közel 60%-át exportálja (2,5 millió hordó/nap), míg belső fogyasztásra kb. 40% (napi 1,51 millió hordó) kerül. Tartalékait70 tekintve a világ kőolajkészletéből való 11,45%-os részesedésével Szaúd-Arábia (22%) után a világ 2. legnagyobb olajkészletével rendelkező állama, ami a mai olajpiaci tendenciát (főként a Távol-Kelet „olajéhsége”) figyelembe véve eléggé biztató. Őt követi a térség többi állama: Irak, Kuvait, valamint az Egyesült Arab Emirátusok. Azonos termelési színvonalon (2005-ben 200 millió tonna olaj) még kb. 100 évre elegendő olajtartaléka (kb. 22.000 m t) van Iránnak. Stratégiai pozíciója a térségben, a világgazdaságban- és politikában így jó ideig biztosítottnak látszik, legalábbis olaj ügyben. •

A földgáz, mint tartalék fegyver: 100000 90000 80000

millió m3

70000

Földgáztermelés

60000 Fogyasztás

50000 40000

Földgáztartalék /1000

30000 20000 10000 0 1980

1990

2000

2004

2005

8. ábra Irán földgáztermelése, fogyasztása, tartalékai (millió köbméterben) 1980-2005 között Forrás: A világ energiaügyi helyzetének statisztikája, "Statistical Review of World Energy 2006", BP 70

a jobb szemlélhetőség és összevethetőség érdekében az olajtartalék adatsort osztottam ezerrel. Ezek az értékek a valóságban azonban ezerszer nagyobbak.

44

Irán a világ 6. legnagyobb gáztermelője, a világ gáztermelésének71 mintegy 3,14%-át adja. 1980 és 2005 között a gáztermelés több, mint tízszeresére növekedett, 2005-ben 87 milliárd m3 gázt termelt. A termeléssel egyidejűleg megfigyelhető a belső fogyasztás egyenes arányú növekedése is 1980 és 2005 között. 2000-től azonban a belső fogyasztás mértéke meghaladta a kitermelés kapacitását és ez a trend folytatódik is a vizsgált időszakig (2005-ig). Földgázt így nemhogy exportálni nem tud, hanem egyenesen behozatalra szorul energiahordozók terén, hogy ellássa a megnőtt belső energia szükségleteket. 2005-ös állapot szerint Oroszország (26,59%) mellett 14,87%-kal a világ 2. legnagyobb földgázmezőjét72, készletét tudhatja a magáénak, kb. 26.740 milliárd m3-t. A 2005-ös termelési volumen mellett kb. 325 évre elegendő ez. Mondhatnánk, hiába az óriási gáztartalék, ha a jelenlegi kapacitás, gazdasági fejlettség nem teszi lehetővé annak hatékony kihasználását, sőt a többletfogyasztás importráutaltságot eredményez. Az olaj és gáz helyzetét elemezve megállapítható, hogy Irán jelenleg „térdig jár” az olajban, a földgázban pedig még annál is inkább, világgazdasági pozícióját, stratégiáját jelenleg mégis az olaj határozza meg. Irán belső energiaszükségleteinek kielégítése leköti a kitermelt gázt és félő, amennyiben elmaradnak a technológiai újítások, modernizációs kísérletek, külföldi befektetések, a technikai színvonal fejlesztése, a földgáz valóban földgáz marad, vagyis a föld mélyén. A világ növekvő „olajéhsége”, fogyasztása azonban ösztönzőleg hat az olajkitermelésre, azaz Irán alapvető érdeke, hogy az olajexportot a lehető leghatékonyabban termelje ki és legnagyobb mértékben maximalizálja. Millió tonna olajjal egyenértékben számolva Olaj

Földgáz

Szén

Atomenergia

Vízi energia

Összes

78,4

79,6

1,1

-

2,8

162

3. Táblázat Irán energiaszektorának ágazatonkénti, típus szerinti fogyasztásának megoszlása 2005-ben Forrás: A világ energiaügyi helyzetének statisztikája, "Statistical Review of World Energy 2006", BP

71

A világ legnagyobb gáztermelői az Orosz Föderáció 22 %-os részesedéssel (2005-ben), valamint az USA 19 %-kal. Őket követi Kanada, az Egyesült Királyság és Algéria, 6,7%, ill. 3-3 %-os arányban. A fogyasztásban is ennek megfelelő rangsor lelhető fel: míg az oroszok kb. 60 %-ot használnak fel fogyasztásra és a többit exportálják, addig az USA csak importtal tudja kompenzálni a hazai szükségleteit, a világ gázfogyasztásának 23 %-át használja fel. Megállapítható tehát, hogy a nagy gáztermelők egyben nagy fogyasztók is és csak kevesen tudnak exportra termelni, mint Oroszország, Norvégia, Indonézia, Hollandia…, ahol a kitermelés volumene meghaladja a belső fogyasztás mértékét. 72 Őt követi 3. helyen közel ugyanannyi tartalékkal (14,37%) Katar, ill. a többi öböl menti ország: Szaúd-Arábia, valamint az Egyesült Arab Emirátusok 4% alatt.

45

Irán a közel- és közép keleti térség első számú, világszinten pedig a 16. legnagyobb „energiafalója”. A belső energia-szükségletek növekedése közgazdaságilag az ország gazdasági teljesítményével magyarázhatók; Irán jelenleg a közel- és közép keleti térség egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasága. Mint azt már megállapítottuk, belső energiaellátásáról nagymértékben a földgáz és olaj (97,1%) – mint hagyományos fosszilis energiahordozók – gondoskodik. A vízi energia, valamint a szén felhasználási aránya (2,9%) eltörpül mellettük. Működő

atomerőművel

még

nem

rendelkezik.

Irán

célja

elsősorban

a

belső

energiaszükségletek atomenergia révén való kielégítése, és ezen a téren történő fejlesztés73 (a nemzetközi közösség nem kis felháborodása dacára).

II.3.

Irán politikai elemzése

Általános tudnivalók:

Neve: Iráni Iszlám Köztársaság (‫)ناریا یمالسا یروﻩمج‬, 1979-től Földrajzi elhelyezkedése: Közép Ázsia, Közép-Kelet (É 32°, K 53°) Szomszédos országok: nyugaton Irak, Törökország, északon Örményország, Azerbajdzsán és Türkmenisztán, keleten Afganisztán és Pakisztán.

Területe: 1.648.195 km2 (Magyarország kb. 17-szer férne el benne) Főváros: Teherán Államforma: teokratikus köztársaság74 (1979) Hivatalos nyelv: perzsa75 Uralkodó vallás: muzulmán76 Forrás: Irán elemzése, az USA Központi Hírszerzés 2006-os évkönyve, "the World Factbook 2006", CIA, USA; www.wikipedia.hu/Iran 73

Minderről bővebben a II.4. fejezetben foglalkozok. Nem más, mint egy modernkori nyugati államszervezet és egy tradíciókon alapuló vallási diktatórikus rendszer politikai egyvelege. Demokrácia elemek és diktatúra egyben. 75 A perzsa nyelv mellett számos nemzetiségi nyelv is jelen van, mivel sok nemzetiség, kisebbség él együtt Iránban. Nemzetiségek megoszlása: perzsa (51%), azeri (24 %), kurd (7%), giláni (4%), mázenderáni (4%), arab (3%), lur (2%), türkmén (2%), beludzs (2%), egyéb (2%). A többség a perzsa és az azeri nép. 76 A muzulmán valláson belül is 89% síita, 9% a mérsékelt szunnita irányzathoz tartozik. Érdekességképpen megjegyzendő a keresztény vallás jelenléte 1%-ban. 74

46

II.3.1. Rövid történelmi, politikai áttekintés „A perzsák földjén” Már az ókorban is lakott terület volt a mai Irán területe. Fejlett, magas szintű kultúrával rendelkező társadalmak jöttek létre. A legősibb ismert civilizációt i.e. a 10. században az elamiták hozták létre, akiknek a 8. századi asszírok pusztításai vetettek véget. Őket viszont az egymással folyamatosan küzdő indoeurópai népek, köztük a perzsák váltották fel. A harcokból végül is Kürosz király (i.e. 550) vezetésével a perzsák kerültek ki győztesen. Innentől (i.e. 6. sz.) kezdetét vette a perzsa expanziós, terjeszkedő külpolitika, azaz előbb a szomszédos később a nyugatabbra lévő területek meghódítása (Egyiptom, ill. az ókori Görögország77). A következő évszázadok alatt a perzsák főként a közel-keletre terjesztették ki hatalmukat78 (Újperzsa Birodalom). Expanziós külpolitikájuk így csak erre a térségre koncentrálódott, szorítkozott vissza. Kr.u. a 7. században a perzsa birodalom az arab muzulmánok79 támadásai következtében összeomlott és vált az arab birodalom részévé. A modern perzsa birodalom 1502-ben jött létre. Egészen 1905-ig abszolút monarchikus volt az ország politikai berendezkedése80. A következő években Nagy-Britannia, valamint Oroszország terjesztette ki befolyását (ergo megszállta) az országra és osztotta fel

azt

érdekszférákra. 1921-ben az erőtlen kormány azonban csődöt mondott. A hatalmat egy helyi tiszt ragadta meg 1925-ben, aki török mintára próbálta meg felépíteni országát. 1935-ben Perzsiáról Iránra változtatták az ország nevét. Az ország államformája alkotmányos monarchia, legfőbb vezetője – aki egyben vallási vezető is – a sah. A nyugatbarátiszlámellenes Reza Pahlavi és (1944-től) utódja, a brit-szovjet segítséggel hatalomra kerülő Mohamed Reza Pahlavi sah egészen a Khomeini által vezetett iszlám forradalom kitöréséig, 1979-ig uralkodtak. 1980-ban kiáltotta ki a mai Iráni Iszlám Köztársaságot81, ezzel új alapokra helyezte az országot.

77

I. Dareiosz perzsa király Maratonnál, a görögöktől elszenvedett veresége vetett gátat a perzsák nyugati terjeszkedésében. 78 Bár megemlítendő, hogy a kr.u. 4. sz.-ban Nagy Sándor is „megfordult” a perzsa birodalomban, ám halála után ismét a perzsáké lett a terület. 79 Az iszlám vallás ekkor indult hódító körútjára a közel- és közép keleten, többek közt a perzsa birodalomban is, ahol az uralkodó irányzat a síita lett. 80 Az első alkotmányt 1906-ban hozták létre. 81 Érdekességképpen az orzság perzsa eredetű nevének jelentése: „nemes”, ill. az „arámiak, árják földje”.

47

II.3.2. A modern iszlám köztársaság „ F

Ü G G E T L E N S É G

,

S Z A B A D S Á G

K Ö Z T Á R S A S Á G

(Irán zászlaja)

,

I S Z L Á M

”

(Irán címere)

Ha úgy vesszük, a mai Irán nem más, mint egy modern „köntösbe” bújtatott vallási (iszlamista) alapú diktatúra. A mai politikai rendszer alapját az 1979-es iszlám forradalom képezi. Khomeini Ajatollah síita vallási vezető radikális politikai propagandája a társadalom széles körű támogatását, rokonszenvét és elismerését vívta ki82. „Isten országában” jobb életkörülményeket és – ami az iszlám vallás és, mint a politika elengedhetetlen kelléke – földön túli üdvösséget ígért. Politikai-társadalmi rendszerének alapja az iszlám fundamentalizmus, vagyis az emberek mindennapjait a mohamedán egyházi és polgári jog, a sária szabályozza. Sajátos, kettős rendszert hozott létre, melyben ötvözi a nyugati demokráciák elemeit az iszlám fundamentalizmussal, tehát egy modern és egy iszlám keveréke a mai Irán. Az életkörülmények azonban rosszabbodtak 1980-tól. A szegénység óriási méreteket ölt, az infláció és munkanélküliség száma magas, a humanitárius, emberi jogokat semmibe veszik. Különösen a nőket érinti az elnyomás azáltal, hogy a nők és férfiak „két külön világban” élnek, jogaik gyakorlatilag nincsenek. A hatalom mindenekelőtt „a nagy vallástudós” kezében összpontosul83 és csak utána következik a rangsorban a köztársasági elnök és szerepe. 82

Ennek hátterében az áll, hogy a korábbi nyugatbarát uralkodók (Reza Pahlavi és utódja) az olajból nyugatról az országba beáramló tetemes bevétel, különösen a ’73-as és ’79-es olajárrobanást követően az uralkodó család és „hű társai”, hozzá közel állók zsebébe folyt. A nép kénytelen-kelletlen volt ezt végignézni; ők a petrodollárokból semmit sem kaptak. A társadalmi elszegényedés óriási méretet öltött és tarthatatlan volt. Ezt ismerte fel Khomeini, aki a „tettek mezejére lépett”. Az ígéret azonban megmaradt szép szónak, a lakosság azóta sem kap semmit a hatalmas olajbevételekből, sőt az életkörülmények rosszabbodtak, az állam újraelosztó tevékenysége pedig nem hatékony. 83 A Khomeini által kidolgozott iszlám kormányzás „a vallástudós abszolút hatalmára” épít, vagyis a közösség vezetése őt illeti meg. Ő szabja meg az ország haladásának irányait, valamint a külpolitikai irányvonalakat is.

48

1988-ban meghalt a nagy vallási vezető, azóta (1989-) az ország irányítását Ali Khamenei látja el, mint a nagy ajatollah. 1989-től két cikluson át Rafsanjani84 látta el a köztársasági elnöki teendőket (ami európai szemmel sokkal inkább megfelel a miniszterelnöki feladatokkal), akit sokan az iszlám egyik mintaképének tekintenek. 1997-től 2005-ig szintén két cikluson keresztül vezette az országot Khatami. 2005-től Mahmoud Ahmadinejaad85 ül az elnöki székben, aki mint ismeretes, külpolitikai „kirohanásaival”, fenyegetéseivel hívta fel magára és Iránra a világ figyelmét, a politikában meglehetősen „egyedi” módon.

II.3.3. Nemzetközi szerepe, helyzete, megítélése Khomeini ajatollah hatalomra kerülése után nem sokkal lépett uralomra a szomszéd országban, Irakban Szaddám Huszein, aki 1980-ban megtámadta Iránt. A háború egészen 1988-ig húzódott el, óriási pusztításokat okozva, emberéleteket követelve. A háttérben pedig a Szovjetunió szállta meg a szomszédos Afganisztánt. Khomeini külpolitikájában elődeihez képest 180°-os fordulatot vett. Szakított a nyugatbarátszovjetellenes politikával, ellenben nyíltan szembefordult a nyugattal, elsősorban az USÁ-val, felelőssé téve országa kulturális hanyatlásáért. A nagy ajatollah első politikai „sikerét” azonban Izraellel való szembenállásának nyílt felvállalása hozta meg, amit azóta utóda(i) is előszeretettel gyakorol(nak). Közeledés-távolodás: A nemzetközi közösség sincs egy véleményen az iráni eseményeket illetően, pontosabban a közösség fő ütőerejének nevezett Biztonsági Tanácsban az öt állandó nagyhatalom soraiban az USA, Nagy Britannia valamint Franciaország mellett helyet foglal az Iránnal köztudottan jó viszonyt ápoló Oroszország és az iráni olajra „ásító” Kína is, kiknek állásfoglalása, érdekeltsége megnehezíti, vagy akár keresztül is húzhatja elsősorban az USA által dominált közösség végső állásfoglalását, egyetértését bizonyos kérdésekben. Irán kérdése annyira komplex és bonyolult az egyes befolyások és érdekeltségek miatt, hogy sok tekintetben megosztja a világot (vagy legalábbis ketté). A nemzetközi közösség (mint az EU is) keresi a „fogódzókat”, hol, mikor lehet

84

Korábban, 1980-89 között pedig kormányszóvivőként dolgozott. Érdekességképpen a 2005-ös választásokon Ahmadinejaad kihívója az a Rafsanjani volt, aki korábban 8 éven át vezette az országot, a nép azonban meghatározó többséggel (62%) a szélsőséges nézeteket valló Ahmadinejaadot tartotta alkalmasnak országa vezetésére.

85

49

közeledni Iránhoz, a mindenkori iráni belpolitikai helyzet azonban könnyen alámoshatja az effajta törekvéseket. Ergó hiába a közeledés, ha az „süket fülekre” talál. Ha a szép szó már nem segít, „büntetni” kell, de éppen itt van „a kutya elásva”, azaz egy-egy büntető intézkedés (politikaigazdasági) vajon kifejti-e azt a hatást, amit elvárnak tőle (jobb belátásra tudják-e bírni a felet), vagy az csak átmeneti/pillanatnyi megoldás. A politikai részrehajlás milyensége tehát kulcsfontosságú. Iráni részről volt példa nyitásra86 a nyugat felé, de ugyanúgy elzárkózás is, ahogy az az utóbbi időben tapasztalható. A kapcsolatok „elhidegülése”87 mindenesetre nem túl biztató a világ biztonsága szempontjából. A fentiekből megállapítva egyáltalán nem mondható felhőtlennek az iráni külkapcsolati rendszer (a belpolitikai feszültségekről nem is beszélve), elsősorban a nemzetközi közösség felé (ENSZ), mely a legégetőbb problémákat időről-időre nyíltan felrója Iránnak, mint az alapvető emberi- és szabadságjogok hiánya, megvonása (nők esetében), a kisebbségekkel szembeni diszkriminatív bánásmód (elsősorban a kurdokat ért sérelmek) vagy a magas szintű állami korrupció és ami a leginkább foglalkoztatja a világot, az atomprogram kérdése. II.3.3.1. „A gonosz tengelye”88 A Bush-adminisztráció 2002 januárja óta89 hivatalosan is azt hirdeti, hogy az Iráni Iszlám Köztársaságot, mint a „gonosz tengelyének” tagját, egyik legfőbb ellenségének, a világ szempontjából pedig az egyik legveszélyesebb államnak90 tekinti. Ilyen értelemben már csak idő kérdése és az USA máris támadást indít Irán ellen. Ettől azért a helyzet azonban bonyolultabb, mint amennyire azt hajlamosak vagyunk leegyszerűsíteni.

86

Nyugati elemzők, szakértők szerint Khatami elnöklése alatt (1997-2001, 2001-2005) megfigyelhető volt egyfajta politikai részrehajlás, közeledés Irán és a nyugat között. Irán, ha tetszik válaszút előtt állt: vagy tovább halad az elszigetelődés, izolálódás, kilátástalanság és instabilitás útján, vagy pedig újraértékeli pozícióját a világban (kapcsolatait rendezi) és megpróbál (re)integrálódni a nemzetközi közösségbe. 2005-ös leváltásával azonban az ország folyamatosan az elszigetelődés irányába halad. Az utókor egyértelműen elhibázottnak, elszalasztott lehetőségnek látja Khatatmi elnöklési ideje alatti nyugati irányba politikailag békülékeny hozzáállás kihasználatlanságát. 87 Ez alatt azt értem, hogy egy iráni ellenzéki szervezet aktivistái információi alapján fény derült arra, hogy 2002-től Irán titokban újraindította atomprogramját a nemzetközi közösség tudta nélkül. A kapcsolatok rosszabbra fordulása erre az időszakra tehető. (Posch; 2006). Ráadásul 2005-ös megválasztása óta Ahmadinejaad elnök személyében egy olyan ember került hatalomra, aki nyíltan fenyeget (elsősorban az USÁ-t és Izraelt) és atomprogramjával állandó rettegésben tartja a világot. 88 Washington Észak-Koreát, Iránt, valamint a vele hagyományosan jó kapcsolatokat ápoló Szíriát jelölte meg legfőbb ellenségének. 89 Bár meg kell említeni, hogy az USA eleve nem nézte „jó szemmel” az 1979-es iszlám forradalmat, a politikai átalakulást és azóta ellenséges a rendszerrel szemben, a kapcsolatok folyamatosan rosszabbodnak. 90 Mégpedig azzal az indokkal, hogy Irán egyértelműen katonai célra akarja felhasználni nukleáris képességét és így szert tenni atombombára, tehát az semmiképp sem békés célt szolgál- hangzik az egyik oldalról.

50

Az alábbiakban vizsgáljuk meg az oly sok problémát kavart, kétes és vitatható atomprogram kapcsán felmerülő legégetőbb kérdéseket.

II.4.

Az iráni atomprogramról, avagy itt az atom, hol az atom

Békés-békétlen cél Az iráni atomprogramról keringő híreket, vitákat nap, mint nap halljuk, hol az egyik, hol a másik fél kommentálásában. Alapvetően két fél, nevezetesen az USA és Irán szembenállása, egyelőre politikai harca ez, akik gyűjtik maguk köré híveiket, szövetségeseiket. Míg az USA és „társai” azt hangoztatják, Iránnak nincs szüksége atomenergiára, ott az olaj, ergo az atomprogram békés célt nem szolgálhat, a cél atomfegyver-arzenál kiépítése, míg Irán azzal védekezik, hogy atomprogramja pusztán békés, polgári célokat szolgálna, azaz alapvetően a megnövekedett belső energiaszükségletek kielégítését lenne hivatott ellátni. Tény azonban, Irán nem mond le az atomenergia – szerinte kizárólag békés célú, azaz polgári célból történő – felhasználásáról; 2007-ben az ENSZ által kirótt politikai-gazdasági szankciók ellenére folytatja ütemtervét. Az atomprogram körüli vita számos kérdést felvet, mindenekelőtt az alapkérdések a következők: •

Miért van szüksége Iránnak atomenergiára?

•

Mennyire „békés” természetű az atomprogramja?

•

Miért is ne lehetne atomprogramja?

•

Mennyire jelent valós veszélyt az iráni atomenergia?

•

Mit tehet a nemzetközi közösség?

II.4.1. Előzmények, okok feltárása Irán atomprogramja nem új keletű dolog, a kezdetek egészen az 1950-es évekre nyúlnak vissza91. 1957-ben az USA adott el egy kis reaktort és szállított hozzá fűtőanyagot – az akkor

91

Az amerikaiak és szovjetek sikeres atombomba-tesztelései és kifejlesztései láncreakciót indítottak el az új típusú, bipoláris világrendben. Az atomfegyver, mint új, eddig ismeretlen eszköz jelent meg a katonapolitikában, sajátos tömegpusztító, elrettentő jellegéből fakadóan hatásosnak bizonyult politikai bevetése. Ergo minden ország, aki rendelkezett egy ilyen típusú fegyverrel, az érvényesülhetett, számított a világpolitikában.

51

vele még szövetségesi viszonyban álló – Iránnak. 1967-ben Irán is csatlakozott az Atomsorompó Szerződéshez92. 1974-ben India sikeres kísérleti atomrobbantást hajtott végre, ennek hatására az akkori uralkodó, Reza Pahlavi sah titokban elkezdte az atomenergia katonai célú programjának kiépítését. Emellett meghirdette békés célú programját 93, mely szerint a 2000-es évekre az energiaellátás egy részét atomenergiából kívánja fedezni. 1979-ben jött a forradalom és elsöpörte az addigi politikai rendszert az atomprogramjával együtt. Khomeini leállítatta a nukleáris tevékenységet az országban. Az 1980-88 közötti irak-iráni háború pusztításai az egyetlen (építés alatt álló, még nem működő) atomerőművet is földig lerombolták. Az építkezés és az atomprogram újjáélesztése csak a ’80-as évek második felétől indulhatott újra. Ekkor társvállalatokat, -finanszírozókat keresett Irán, akik nukleáris technológiát szállítanának az országba és befejeznék az egyetlen atomerőmű felépítését. Az Öböl háború idején fény derült arra, hogy Irak titokban atomfegyver kifejlesztésén dolgozik és ennek hatására a nemzetközi közösség jobbnak látta, ha szigorítja a nukleáristechnológia exportot az atomhatalmak körében, továbbá szigorítja az exportellenőrzéseket. Ez gátat vetett az iráni atomprogram kiépítésében. Egyedül az oroszok94 mutatkoztak készségesnek ezen a téren. Az 1990-es évek közepétől részt vesznek a búsehri atomerőmű felépítésében, az azonban mind a mai napig nem üzemel még. Oroszország vállalta, hogy nukleáris technológiát, ill. hozzá üzemanyagot szállít Iránba, a nemzetközi közösség nem kis felháborodása ellenére. 2002-ben látott napvilágot az a hír, miszerint titokban illegális nukleáris tevékenység folyik több városban. A diplomáciai „harc” innentől veszi kezdetét. Mint kiderült, Irán 1979 óta számos dolgot eltitkolt a NAÜ elől. Ő viszont azzal védekezett, hogy atomerőműveit megnyitásuk (üzembe helyezés) előtt 180 nappal köteles csak bejelenteni a NAÜ-nek. Erre a német-brit-francia tárgyaló partnerek 2003-ban aláírattattak Iránnal egy kiegészítő jegyzőkönyvet, melynek értelmében a NAÜ ellenőrei bárhol és bármikor, előzetes bejelentés nélkül megjelenhetnek és ellenőrzést végezhetnek, akár nem nukleáris létesítményekben is. Teherán vállalta, hogy bizonytalan időre felfüggeszti urándúsítási kísérleteit, a jogot azonban 92

1974-ben pedig megkötötte a Teljeskörű Biztosítéki Egyezményt a NAÜ-vel. 1976-ban el is kezdődött a Siemens vezetésével egy két blokkból álló, egyenként 1300 MW teljesítményű erőmű felépítése Búsehrben. 94 Oroszország legfontosabb szövetségese a térségben Irán, erre utal többek közt az atomprogramban való részvétel, illetőleg a Teheránnak történő fegyvereladások. Oroszországnak szüksége van egy szövetségesre, aki stabilizálni tudná a térséget, és biztosítani az energiahordozók (olaj, földgáz) zavartalan kitermelését, elsősorban a Kaszpi-tenger vidékén. 93

52

továbbra is fenntartja magának, hogy a jövőben bármikor újrakezdheti azt. A tárgyalások eredménytelenségei hatására Irán 2005-ben újraindította urándúsítását, és megnyitotta a NAÜ ellenőrei „jelenlétében” az általuk korábban lezárt atomlétesítményeket. 2006-ban Ahmadinejaad elnök bejelentette, hogy Irán sikeres urándúsítást hajtott végre95. (N. Rózsa, Tálas, 2006/1.) Az események felpörögtek 2007-ben96. Jelenleg ott tartunk, hogy Irán bejelentette, megkezdte urán-hexafluorid (UF6) gáz befecskendezését 3000 centrifugasorba97. Ahmadinejaad kijelentette, Irán képes nukleáris fűtőanyag ipari mértékű előállítására98. Valósággal sokkolta a hír a világot, eddig csak kb. 300 működő centrifugáról volt tudomásunk. Szakértők szerint így Irán akár egy éven belül is képes lehet atombomba kifejlesztéséhez szükséges mennyiségű urán előállítására99. Persze Teherán váltig állítja, csak elektromos áramot kíván előállítani. Azzal fenyeget, amennyiben tovább nehezedik a nyomás az országra, kénytelen lesz felülvizsgálni az Atomsorompó Szerződésben való tagságát. Amennyiben erre sor kerül, annak beláthatatlanok a következményei; a világ elveszti felügyeletét, ellenőrzését Irán felett. Az idő telik, a kérdés megoldatlan, a viszonyok, kapcsolatok egyre inkább elmérgesednek. Hogy mi lesz a vége, mi várható a jövőben, nehéz megmondani. Az alapvető kérdés továbbra is az, pusztán békés célra kell Iránnak az urán, vagy ennél többről van szó. II.4.2. Nagyhatalmi törekvés, dominancia, vagy biztonsági garancia „Az Irán körüli nemzetközi sürgés-forgás kapcsán általában már maga a problémafelvetés hibás. Ahelyett ugyanis, hogy azon tépelődünk vajon készít-e Teherán atomfegyvert, először azon kellene eltűnődnünk, hogy miért is ne készítene ilyet”. (Vincze, 2006.) Alapvetően 3 tézis jöhet számításba az iráni atomprogram célja kapcsán felmerülő vita körül

95

164 centrifugasoron mintegy 3,5%-os dúsított uránt állított elő, ami az ipari termeléshez elenyésző mennyiségű, a jövőben azonban ipari szintű mennyiséget kíván előállíttatni. A tervek szerint mintegy 50.000 centrifuga épül majd meg. Természetesen ez évek kérdése. 96 2006. december 23-án (az urándúsítás felfüggesztésének teljesítésre 60 napos „próbaidővel”), majd 2007. márc. 24-én az ENSZ BT által kirótt újabb szankciók ellenére Irán nem hajlandó felfüggeszteni urándúsítását. Ez nyílt semmibevétele a nemzetközi közösség határozatainak (UNSC 1737/2006, 1747/2007). 97 Hogy ebből mennyi sikeres, arról nincsenek adatok. 98 Innen már csak egy lépés és Irán atombombára tehet szert. 99 Ehhez az eleve dúsított urán magasabb fokú dúsítására van szükség.

53

(az első kettő katonai, a harmadik békés célú felhasználást feltételez, ám egyik sem zárja ki a másikat) : 1. Irán egyértelműen a Közel – és Közép keleti térség nagyhatalmi dominanciájára törekszik, célja: regionális hegemonisztikus hatalom kiépítése, egyeduralkodói szerep. 2. Az iráni atomprogram mögött védelmi megfontolások húzódnak, Teherán ezáltal látja biztosítottnak pozícióját a térségben. 3. Az atomprogram elsősorban a megnövekedett hazai, belső energiaszükségletet hivatott ellátni. Ebben az értelemben az ország bevételét jelentő exportból származó olaj, ill. a földgáz nagyobb volumenű és hatékonyabb kitermelése érdekében kompenzációs erőként lépne fel a hazai energiaellátás terén az atomenergia. 1. Amennyiben Irán atomfegyver kiépítésén fáradozik, azon kell eltűnődni, vajon valós veszélyt jelent-e, vagy csak a politika szintjén fenyegetést. A nemzetközi közösség attól tart, hogy Irán példája mintául szolgálhat másoknak100 is, azaz az atomfegyverkezés láncreakciót indíthat el, továbbá atomfegyverét terroristák kezére juttathatja. Ez ellen a nemzetközi közösség, mint korábban az afganisztáni tálib rendszer megdöntésére, felhatalmazhat egy Egyesült Államokat egy katonai invázióra, mivel egy nukleáris proliferációs „lavina” megindulása világméretű katasztrofális következményekkel járhat. Irán egy atomhatalmi státusz elérésével valószínűleg stratégiai pozícióját kívánja javítani a világban, ergo előnyösebb tárgyalási pozíciókba szeretne kerülni és azáltal érvényesíteni érdekeit a világgazdaságban és politikában. Tekintettel arra, hogy az USA-n kívül ezidáig senki

sem

merte

megkockáztatni

egy

atomfegyver

bevetését

nyílt

katonai

konfliktusokban, azaz az ún. atomküszöböt magasan tartották, ezért a nukleáris fegyver sajátos jellegéből fakadóan elsősorban fenyegető szerepet tölt be. Egy atomfegyverrel való támadás valószínűleg nem maradna hasonló jellegű válaszcsapás nélkül. Ezzel tisztában vannak a felek. Másik dolog, hogy Irán egyre erőteljesebben van jelen a térségben. Mint ismeretes, a Hezbollah terrorista szervezet fő mecénása, a tavalyi izraeli-libanoni háborúban a szervezet aktív fegyverszállítójaként101 tevékenykedett (Teherán szerint a támogatás pusztán erkölcsi és politikai jellegű), rendszeres pénzügyi segítségnyújtásban részesíti azt

100 101

Erre utal Szaúd-Arábia esete is, ahol vélhetően szintén folynak nem csupán békés célú nukleáris kutatások. A Hezbollah több iráni eredetű kis- és közép hatótávolságú rakétát is kilőtt Izrael ellen

54

és a palesztin Fatah-ot is, továbbá támogatja a síita fegyveres csoportokat102 Irakban. Úgy látszik Irán a „forradalom exportján” fáradozik. (N. Rózsa, Tálas, 2006/5.) 2. „A katonailag gyenge Irak megtámadása, és a nukleáris fegyverekkel rendelkező ÉszakKoreával szembeni óvatoskodás közötti kontraszt megerősítette az irániakat azon meggyőződésükben, miszerint biztonságukat egyedül az atomfegyverek birtoklása garantálhatja”. (Zbigniew Brzezinski, amerikai külpolitikai szakértő) •

Induljunk ki abból, hogy a közel- és közép keleten, az Irán szomszédságában lévő országok közül India103, Izrael és Pakisztán is rendelkezik atomfegyverrel. Jóllehet egyik sem tagja az Atomsorompó Szerződésnek, a világ mégis szemet huny felettük. Így tehát jogos a kérdés, az ő esetükben miért kivételeznek és Iránnal szemben miért keményítenek be. Jogos, tehát, hogy Irán is fejlesztene magának egy atomfegyvert mondván, ha nekik is lehet, akkor nekem is. Izrael fegyverkezése sem elhanyagolható.

•

Továbbá figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az ország földrajzilag két, háborúval sújtott ország (keleten Afganisztán, nyugaton Irak) közé van beékelődve, és ő maga is potenciális célpontként van elkönyvelve (a világra fenyegetést, veszélyt jelentő országként). Ez arra enged következtetni, hogy amennyiben nem fejleszti katonai képességeit, növeli kiadásait ezen a téren, akkor könnyen sebezhetővé válik, támadhatóvá. Ilyen helyzetben racionális a fegyverkezés.

•

„Itt van Amerika”: A védelmi dimenzió szerepében közrejátszik az amerikaiak egyre erőteljes, fokozódó jelenléte a közel- és közép keleten104. Ez nem elhanyagolható tény, és

102

Most 2007 áprilisában amerikai illetékesek ezt még azzal fejelték meg, hogy (állításuk szerint) Irán valószínűleg az afgán talibán fegyveres csoportokot is támogatja. 103 2006. márc 1-jén polgári nukleáris együttműködési egyezményt írt alá India és az USA, melyben India ígéretet tett amellett, hogy polgári és katonai célú atomprogramját szétválasztja. Ez az egyezmény nem kis felháborodást keltett a nemzetközi közösségben, tekintettel arra, hogy India nem részese az Atomsorompó Szerződésnek, így 1998-tól az elismert atomhatalmak nem szállíthatnak uránt és nukleáris technológiát egy ilyen országba. 104 „1952-től Törökországban, 1991-től Szaúd-Arábiában és az öbölmenti kisállamokban, 2001-től Afganisztánban és a közép-ázsiai posztszovjet térségben, 2003-től pedig már Irakban is.” (N. Rózsa, Tálas, 2006/1.) Kérdés, vajon mi jöhet még, ill. ki következik a sorban.

55

ennek nem mindenki „örül”. Az USA közel- és közép keleti „rendteremtő”, antiterrorista békecsináló tevékenysége megosztja az arab világot is. Kérdés, vajon az USA „keze” meddig ér(het) el. 3. A nemzetközi közösség, élükön az USA-val egyelőre ezt a variációt tartja a legvalószínűtlenebbnek, mondván minek az atomenergia egy olyan országnak, amikor ott az óriási olaj- és a még nagyobb földgázmezők. Valószínűleg atomfegyver kifejlesztése céljából. Teherán viszont pont az ellenkezőjét állítja. Nekik elektromos áram kell, ennyi az egész. Igen ám, de akkor miért kellett majd két évtizedig titkolózni. Úgy gondolom, nem kell Iránt félteni. II.4.3. Új fejezet, korszak 2007-ben nyilvánvalóvá vált, hogy Irán nem fogja megszüntetni urándúsítását, a szankciók ellenére sem, kiáll atomprogramja mellett. Ez mindenesetre elgondolkodtató a nemzetközi közösség szempontjából, hogy most akkor milyen irányban kell tovább haladni, hogyan lehet rendezni Irán kérdését, milyen eszközöket lehet mozgósítani a hatékonyabb fellépés, hatásosabb eredmény érdekében. Mindenesetre a diplomácia útján szerintem kölcsönös kompromisszumok árán létezik megoldás. Csak ki kell aknázni a benne rejlő lehetőségeket. A béke kölcsönös érdekünk, ennek érdekében mindent meg kell tennünk, így ha folyamatosan tartjuk a politikai párbeszédet egymással, garantálni tudunk egy biztonságosabb jövőt. Azaz tegyünk kölcsönös engedményeket, „ha te is engedsz, én is” alapon, a hangsúly a kompromisszumon van. Persze a gyakorlatban ezt nem ilyen könnyű megvalósítani. Gazdasági háttér Egy, a közelmúltban közzétett IMF jelentés az atomprogram gazdaságra kifejtett hatásait elemzi. A jelentésben az áll, hogy az atomprogram károsan, negatívan hat105 a gazdasági teljesítményre. Ha a jelenlegi, a nemzetközi közösség és Irán közt kialakult feszültség, válság tovább eszkalálódik, a magánbefektetések, elsősorban az FDI (pontosabban azok hiánya) és a gazdasági növekedés láthatja annak kárát közép- és hosszútávon. Mindez az Ahmadinejaad vezette kormánynak tulajdonítható – állítja az IMF – egy olyan országba, ahol instabil a

105

Megjegyzendő azonban, hogy az atomipar pozitív hatással is lehet a gazdaságra, elsősorban a magas K+F és a hozzáadott bruttó szellemi érték miatt.

56

politika106, a gazdaságpolitika zavaros, kockázatos a befektetés, valószínűleg még az is meggondolja majd, hogy befektet-e, aki előzőleg szándékozott volna. Az országban magas a munkanélküliségi ráta, az infláció, egyedül az olajra építő GDP éves növekedése107 képes ezeket kezelni. Kérdés, vajon meddig tartható fenn az az állapot, hogy mindent (szociális szféra, munkaügy) az olajból finanszíroznak és mi történik, ha esnek az olajárak. Forrás: IMF Article IV Consultation Report for Iran, March 8, 2007.

Irán felismerte, csakis úgy maradhat versenyben az energiaszektor terén, ha folyamatosan fejleszt, bevonja a magántőkét annak érdekében. Különben félő, hogy a hatalmas földgázkészlet (a jelenlegi kitermelési volumen és a megnövekedett belső energiaszükségletek miatt) kiaknázatlan marad, vagy nem lesz elég hatékony a kitermelése a jelen technológiai színvonal mellett. További problémát okoz a gazdaság alacsony abszorpciós (felszívó) képessége108, azaz hiába az olajbevétel, ha nincs mibe invesztálni, vagy legalábbis irracionális, nem hatékony a pénztőkék elosztása. Teherán nagy előrelépést tett azáltal, hogy Khamenei bejelentette, csökkentik az állami támogatás mértékét az amúgy is érzékeny energiaszektorban, továbbá az elkövetkezendő 10 évben privatizálják a jelenleg állami tulajdonban lévő vállalatok 80%-át. Pillanatnyilag állami és kvázi-állami vállalatok uralják az iráni gazdaságot. II.4.4. Reakciók A szankciókról: A nemzetközi közösség két alkalommal is kirótt szankciókat Iránnal szemben, a tőlük elvárt hatás azonban egyelőre várat még magára. Az átmeneti jellegű büntető intézkedések, ha rövidtávon nem is, közép- és hosszútávon képesek lennének térdre kényszeríteni az iráni gazdaságot. Csak van egy kis bökkenő, a világnak olajra van szüksége, és amíg bármilyen nemű változás (embargó, kereskedelem korlátozása) érzékenyen érinti az olajpiacot, nehéz hathatós intézkedéseket kifejteni.

106

2005-től az iráni tőzsdén 22%-kal estek az árak. 2005-ben 4,8%, 2006-ban 5,4% volt, 2007-re 6%-ot prognosztizálnak és éves szinten a GDP további növekedését 108 Ezalatt azt értem, hogy pl.: az oktatásügyben miért képezzünk tovább tanárokat, ha nincs meg az alapvető infrastruktúra (iskola, épület), vagy fordítva, nincs értelme iskolákat építeni, ha nincs szakembergárda. Az építkezést tehát az alapoktól kell kezdeni, különben az egész csak kidobott pénz. 107

57

Amerikai nézőpont (jó és rossz egyben): „az Egyesült Államok jelenlegi atomfegyver-politikája erkölcstelen, törvénytelen, katonailag szükségtelen és borzasztóan veszélyes” (Robert S. McNamara -volt amerikai védelmi miniszter-, 2005.) Amerika évről évre többet költ katonai kiadásaira, képességeinek fejlesztésére, kérdés, vajon mire kell neki mindez, katonai monopóliumával109, szuperhatalmi státuszával látja biztonságosnak a világot? Washington elkötelezett híve a megelőző csapásoknak, háborúknak (pre-emptive wars), erre enged következtetni az iraki incidens is, ill. védelmi-rendszerek kiépítése110 az esetleges iráni atomfegyver

veszély

elhárításának

érdekében

Európában,

valamint

az

irányadó

nemzetbiztonsági stratégia. Csak idő kérdése egy Iránnal szembeni katonai invázió eshetősége. Elsősorban a feltehetően nukleáris tevékenységet folytató létesítményekre mérnének légi csapásokat, amennyiben Irán továbbra sem függeszti fel urándúsítását111. Már csak egy szelet hiányzik és az egész Közelés Közép keleten jelen van az USA. Érdekes, vajon a háttérben itt is az olaj húzódik meg, csak a globális biztonság, ill. a globális terrorizmus megfékezésének „köntöse” alatt bújik meg. „Nem látjuk a fát az erdőtől”? Amíg tart Irak katonai megszállása nem valószínű egy Irán elleni offenzíva, ugyanis az USA katonai erőit és pénzügyi forrásait jelenleg lekötik az iraki műveletek. Amint ezek felszabadulnak, elképzelhető egy csapásmérés (addig is maradnak az amerikai-brit Perzsaöbölbeli járőrözések és hírszerzési kapacitások erősítése, izraeli segítséggel). Figyelembe kell venni azt is, hogy amennyiben nyílt katonai konfliktusra kerül sor, Irán nem fogja felkészületlenül várni112. Ha csak minden tizedik iráni támogatná katonailag113 a háborút, az is 109

Nukleáris politikáját előszeretettel veszi elő külpolitikája gyakorlásában, azaz a félelemkeltés eszközeit (jelen esetben nukleáris arzenálját tekintve), mint katonai szuperhatalom alkalmazza külpolitikája érvényesítésében. Az USA hajlamos összemosni a védelmi politikát a külpolitikával, azaz védelempolitikai elemeket beemelni a diplomáciába. 110 A 2007-es védelmi politikai elképzelések szerint Közép-Európában (Csehországban és Lengyelországban) nemzetközi rakétaelhárító-bázist szeretne létesíteni az állítólagos iráni atomfenyegetettség miatt, Irán ugyanis közép hatótávolságú ballisztikus rakétáival (ill. azokra szerelt atomtöltetekkel) könnyen elérhei Európa déli részeit, és az USA így látná garantáltnak az európai biztonságot. 111 Már csak arra kell bizonyítékot szerezni, hogy Irán valóban atomfegyver kifejlesztésén dolgozik, ill. nem is kell, mint ahogy azt Irak példája megmutatta. Máig nem találtak tömegpusztító fegyverek gyártására semmiféle terhelhető bizonyítékot, de ez aligha változtatná meg Washington véleményét. 112 Irán katonai célokra 2003-ban mintegy 4,3 milliárd $-t költött, a GDP 3,3%-át. 113 A CIA 2006-os jelentése szerint a hadra fogható nők és férfiak (Iránban kötelező a sorkatonaság, a 18 hónapos szolgálat nőkre és férfiakra egyaránt vonatkozik) száma meghaladja a 30 millió főt.

58

mintegy 7 millió főt jelentene. Ekkora kapacitással jelenleg nem rendelkezik az USA a közelés közép keleten. Továbbá Amerika idáig csak olyan ország ellen indított támadást, mely katonailag bizonyíthatóan gyenge, nem ütőképes (Afganisztán, Irak), tehát a győzelem nem tűnt kétségesnek. Könnyű a „kisebbet” bántani, de vajon megkockáztat-e egy háborút egy katonailag fejlettebb ország ellen? A hű „társ”: Oroszország jó partnerségi viszonyt ápol Iránnal és ki is áll mellette. Mint korábban utaltam rá, Irán stratégiai fontosságú Oroszországnak a térségben. A partnerség kölcsönös, Irán fegyvereit Oroszországtól szerzi be, ill. orosz vállalatok szállítják a nukleáris „know-how”-t az országba és építik a búsehri erőművet. Az EU: (Az EU és Irán kapcsolatrendszerét lásd a III. fejezetben) Ha atomfegyvere nincs is jelen pillanatban Iránnak, ne feledkezzünk meg olaj- és földgázkincséről. A világgazdaságban az olajfüggőség hatékony fegyvernek bizonyul(t), melyet Irán kész bevetni céljai elérése érdekében.

59

III.

EU – Irán kapcsolatrendszere

III.1. Kereskedelmi – gazdasági kapcsolatok Iránnal

Az EU Irán legfontosabb kereskedelmi partnere mind az export, mind az import tekintetében. Az Iránba irányuló EU export 1999 óta megkétszereződött, a 2000. évi mutatóhoz viszonyítva 25,8%-kal emelkedett az export volumene (2004-ig), míg ellenkező irányban az iráni EU-ba irányuló export 20,5%-kal csökkent.

EU-Irán kereskedelem 1998-2000 10000 8000 6000 4000 2000 0 -2000 -4000

1998

1999

2000

Import

3711

4720

8462

Export

4323

3869

5238

Külker. Mérleg

611

-851

-3244

Forrás: http://ec.europa.eu/comm/external_relations/iran/intro/index.htm 9. ábra Kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok alakulása EU és Irán között 1998 és 2000 közt.

Az EU egyedül 1998-ban tudta többlettel zárni külkereskedelmi egyenlegét Iránnal szemben, 1999-től egészen 2002-ig a trend folyamatosan deficitet jelzett, magyarázható mindez az olaj világpiaci árának növekedésével. A táblázatból megfigyelhető a vizsgált időszak alatt az 60

európai import növekedése, elsősorban az energiahordozók terén (olaj), 1998 és 2000 között megkétszereződött. Ez Európa „olajfüggőségével” hozható kapcsolatba. Ugyanakkor az export az 1999-es csökkenést leszámítva lassú növekedést mutat. 2003-tól azonban nő az export volumene, míg az importé csökken. Európa iráni szemszögből nézve olajfüggő, míg Irán európai szemmel technológia-technika, ill. tudás importőr. 2004-es állapot szerint Irán a világban mintegy 57.215 millió Euró értékben kereskedett, melyből az export értéke 28.470 milliót tett ki, ami a világkereskedelem csaknem 0,4%-át teszi ki, míg 28.475 millió Euró értékben importált, ami 0,3%-os részesedést jelent a világkereskedelemben. Árukereskedelem az EU-val: Irán árukereskedelme (millió Euróban/2004) Import

Export

∑ külker. Egyenleg

EU-val (EU 25)

11.860

8.180

20.040

∑

28.475

28.470

≈57.215114

Forrás: http://ec.europa.eu/trade/issues/bilateral/countries/iran/index_en.htm 4. Táblázat Az árukereskedelem alakulása 2004-ben EU és Irán között.

A iráni árukereskedelem 2004-es állapot szerint mintegy 41%-a az EU-ból származik, továbbá az iráni áruk 28,7%-a irányul az unióba. Az iráni gazdaság külkereskedelmének csaknem 35%-a bonyolódik le az EU-val és így a legfontosabb kereskedelmi partnereként tartják számon. Az unió elsősorban energiahordozókat importál Iránból (75%-ban kőolajtermékek, kb. 6 mrd. €), emellett kisszámban mezőgazdasági termékeket, mint a pisztácia (kb. 0,4 mrd. €), a többi szektoronkénti kereskedelem nagysága elhanyagolható mennyiségű. Irán importszerkezetét elsősorban az EU-ból beáramló gépipari termékek (kb. 5 mrd. €), szállítóeszközök (mint csővezetékek, 2,9 mrd. €), valamint vegyipari termékek (kb. 1,2 mrd. €) alkotják. Az árukereskedelem mellett jelentős a szolgáltatások kereskedelme. E tekintetben az EU 2 mrd. € értékben exportál különféle szolgáltatásokat Iránnak, míg ellenkező irányban Irán részesedése az európai szolgáltatások piacán mindösszesen 0,3%. Érdekes, hogy az olajra érzékeny energiapiac, a növekvő olajárak ellenére az EU külkereskedelme Iránnal szufficites, azaz az export volumene meghaladja az import mértékét.

114

A szolgáltatások kereskedelmét leszámítva.

61

2004-ben több, mint 3 mrd. € többlettel zárta kereskedelmi egyenlegét az EU Iránnal szemben. Az Európából érkező működőtőke-befektetések (FDI) száma viszont rendkívül alacsony. Ez leginkább a politikai bizonytalanságnak, ill. a gazdaságpolitikának tulajdonítható a gazdasági ágak liberalizációja elmaradása révén. Az ország jelenleg nagyszámú külföldi tőkebefektetést igényel, hogy hosszútávon ki tudja elégíteni a megnövekedett belső energiaszükségletet, ill. továbbra is az olajkitermelő országok egyik vezető exportőre tudjon maradni. Ennek érdekében liberalizálni és harmonizálni kell az üzleti-befeketési környezetet, hogy vonzza az FDI-t. Ahmadinejaad115 útjára indított egy reformcsomagot 2005-ben, melyben ígéretet tett amellett, hogy leszámol a magas szintű állami korrupcióval és az olajvagyon újraelosztásából juttat a szegényeknek is. Hogy ebből mi valósult meg és mi fog, kérdéses, mindenesetre 2007-ig érdemleges változásról nem tudunk. Irán elsősorban az olajra épülő gazdaság miatt eléggé diverzifikált piaccal rendelkezik. Bilaterális kereskedelmi-gazdasági kapcsolataiban legfontosabb partnere az EU 35,1%-os piaci részesedéssel, 2. helyen Japán 12,3%-kal, fontosabb kereskedelmi partnerek még Kína 9,1%-os részesedéssel és Dél-Korea 5,7%-kal. Ezenkívül 2-4% közötti a kereskedelem nagysága Törökországgal, az Egyesült Arab Emirátusokkal, Dél-Afrikával, Oroszországgal, valamint Szingapúrral. Az adatokból nyilvánvaló, hogy Irán kereskedelmi kapcsolataiban a Távol-Kelet116 összességében nem részesedik annyit, mint az EU önmagában. Ez azért is jelentős, mert a Távol-Kelet az utóbbi időben egyre inkább vált érdekeltté az iráni olajból való részesedésben, tehát Irán, mint alternatív, potenciális szállítóként látná el a távol-keleti megnövekedett energiaszükségletet, „energiaéhséget”, pillanatnyilag azonban az európai piactól függ leginkább. A távol-keleti remények kecsegtetőek, ezidáig kézzel fogható jel117 még nincs. Az EU-Irán kapcsolatrendszert, ha gazdasági-kereskedelmi (tehát a hagyományos értelemben vett bilaterális) oldalról vesszük szemügyre, korántsem nevezhető kiegyenlítettnek. Iráni részről nagyobb függőséget állapíthatunk meg, azaz Iránnak a kétoldalú kapcsolataiban a legfontosabb partnere az EU, ebből kifolyólag nem mindegy, hogy a mindenkori helyzet 115

2005-ös hivatalba iktatása után a teheráni tőzsdén máris esni kezdtek az árfolyamok. 2006-ra 20%-kal esett vissza a forgalom. A befektetők óvatosan bánnak Iránnal, mindenekelőtt bizalmatlanok Ahmadinejaad-dal, ill. politikájával szemben. Irán azonban elég „erős” ahhoz (az olajbevételek miatt), hogy egy külföldi tőkekivonás zavarokat okozzon a gazdaságban és egy ilyenbe beleroppanjon, pillanatnyilag. 116 Az utóbbi években Irán egyre inkább „fordul” Ázsia felé, piacait, gazdasági és politikai kereskedelmi kapcsolatait is ezirányba diverzifikálja. 117 Eredetileg egy olajcsővezeték épülne Pakisztánba és Indiába, később pedig Kínába is.

62

hogyan s miként alakul vele, az unióval való kapcsolata stratégiai kérdés. Az európai energiaellátás biztosítása, garantálása szempontjából viszont Brüsszelnek is fontos Irán.

III.2. A kapcsolatok jelen alakulása Az Európai Bizottság jelenleg nem áll szerződéses viszonyban Iránnal, képviseletet nem tart fenn Teheránban. Az iráni képviselet Brüsszelben az Európai Tanácshoz van akkreditálva. Míg Iránnak elsőszámú kereskedelmi partnere az EU, addig az uniónak csak egy a sok közül (a kereskedelem alacsony volumene miatt). Brüsszel mégis elkötelezett abban, hogy a kereskedelmen túl politikai párbeszédet folytassanak, ill. kapcsolatot alakítsanak ki. Az EUnak szüksége van azon meggyőződésre, bizalomra, hogy kereskedelme, belső piaci ellátása a folytonosság jegyében garantált legyen. Az EU továbbá érdekelt abban is, hogy kereskedelmi partnere gazdasági potenciálját folyamatosan fejlessze, erőforrásait a leghatékonyabban tudja kitermelni, kereskedelem- és gazdaságpolitikáját pedig összhangba tudja hozni a világkereskedelmi szabályozással (WTO). EU – Irán párbeszéd (a kapcsolatok felemelkedése és bukása): Az unió és Irán között a politikai párbeszéd, kapcsolatok felvétele az 1990-es évek elejére tehető. Hivatalosan 1995-ben történt meg a diplomáciai kapcsolatfelvétel. Egybeesik ez az időszak a reformpárti Khatami elnökké választásával (1997), akinek nyitása révén teljesedett ki igazán a politikai párbeszéd. Ennek eredménye lett az ún. Átfogó Politikai Párbeszéd (Comprehensive Political Dialogue) félévenkénti troika találkozók keretein belül. Ez annyit jelentett, hogy általános politikai kérdésekben, mint regionális ügyekben(közel-keleti békefolyamat), tömegpusztító fegyverek non-proliferációja és terrorizmus elleni küzdelem kérdésében egyaránt folytatnak érdemi politikai eszmecserét, tárgyalásokat. Az EU ekkor határozta el magát (látva Khatami „közeledését”), hogy kiaknázza az iráni együttműködésben rejlő lehetőségeket118. 1999-ben létrejött egy magas szintű munkacsoport az energia és szállítmányozás terén (Highlevel Working Group on Energy and Transport). 118

Az energia, kereskedelem és befektetés területén, menekültügyekben és kábítószer ellenőrzési kérdésekben.

63

2000-ben az EiT felhatalmazta az EB-t, hogy készítsen elő javaslatokat arra vonatkozóan, hogyan lehetne még jobban elmélyíteni a kapcsolatokat. Ennek eredménye a 2000-ben megalakult kereskedelmi és befektetési munkacsoport (High-level Working Group on Trade and Investment). 2001 februárjában a Bizottság elfogadta, majd a Tanács májusban jóváhagyta a perspektívák és feltételek felsorolásával a kapcsolatok fejlesztését, elmélyítését Iránnal, melynek célja egy Kereskedelmi és Együttműködési Egyezmény megkötése (Trade and Co-operation Agreement, TCA). A kapcsolatok Iránnal tehát pozitív irányban fejlődnek, haladnak. Az ún. Politikai Párbeszéd Egyezmény (Political Dialogue Agreement, PDA) programot 2002-ben indították el Brüsszelben. Ugyanakkor sor került Teheránban egy troika ülésre, ahol megállapodtak egy Emberi Jogok Párbeszéd (Human Rights Dialogue) program kialakításában. 2002-ig mondhatni szépen alakultak a dolgok, látványosan fejlődtek a kapcsolatok a kereskedelem és azon túl az emberi jogok védelme irányában. 2002-től azonban lelassult a politikai párbeszéd. Khatami újraválasztásával a reformisták erőfeszítéseik révén a Parlamenten keresztül elérték, hogy átfogó intézményi reformokat hajtsanak végre. Az elvárások megvoltak, a reformok azonban elmaradtak. A 2004-es választások alkalmával, melynek feltételeit, tisztaságát az EU élesen bírálta, a kapcsolatok zátonyra futottak. A kezdeti törekvések alábbhagytak. 2003 decemberében Irán felfüggesztette az Átfogó Politikai Párbeszédet az unióval és az EU keretein belüli az Emberi Jogi Párbeszédet is 2004 júniusa óta. Szintén 2003-ban elhalasztották a tárgyalásokat a kereskedelmi egyezményről (TCA) a függőben lévő atomprogram miatt. Az EiT és Solana külügyi főtisztviselő támogatásával kezdetét vette az ún. EU3 kezdeményezés119, melynek célja az volt, hogy Iránt gazdasági ösztönzők „csomagjával” támogatják feltéve, hogy felfüggeszti urándúsítását. Ez az európai kezdeményezés kölcsönös kompromisszumot hivatott (volna) biztosítani mindkét fél számára. Mint arra már a II.4.1. fejezetben utaltam rá, a német-brit-francia tárgyalópartnerségnek sikerült ugyan aláírattatni 119

Nagy Britannia, Franciaország és Németország részvételével

64

Iránnal egy NAÜ kiegészítő jegyzőkönyvet, hosszútávon azonban elmaradtak az ehhez fűződő elvárások. 2004 novemberében a Párizsi Egyezmény aláírásával (Paris Agreement) újrakezdődtek a tárgyalások mind a PDA-ról mind a TCA-ról120, ezzel új lökést adva az együttműködés és párbeszéd folytatására, megújítására. Nem kellett sokat várni és nyilvánosságra került, hogy Irán valószínűleg urándúsítási kísérleteket folytat az esfahani erőműben. Ennek hatására az EB leállítatta a PCA és TDA tárgyalásokat Iránnal. Solana külügyi főtisztviselő 2006. június 5-6-án Teheránban tett látogatása alkalmával a nemzetközi közösség nevében javaslatot tett az iráni hatóságok felé arra vonatkozólag, hogy nyissák meg újra a tárgyalásokat az atomprogramról. Az EU kérte Teherán pozitív visszajelzését a kezdeményezésre vonatkozóan, hogy a feltételek mellett a tárgyalások alkalmával megújíthassák a Párizsi Egyezményt. Ahmadinejaad elnöklésével, kijelentéseivel a „közeledés” még nehezebbé vált, a kapcsolatok ellehetetlenültek, az ország egyre jobban halad az izoláció irányába. Az EU az atomprogram kezelése mellett elkötelezett továbbá a demokrácia, az emberi-, a női, a kisebbségi és az alapvető szabadságjogok védelme iránt. Ezt bizonyítja a 2005 novemberében az Általános Ügyek Tanácsa és a Bizottság nyilatkozata121, melyben elítélik Ahmadinejaad kijelentéseit (Izraelre vonatkozólag). A tanács – bár 2004 óta szünetel az emberi jogi dialógus Iránnal – továbbra is napirendi ponton tartja az iráni emberi jogi kérdést. Hogy sikeres volt-e, avagy sem az európai-iráni párbeszéd, kérdéses, ugyanakkor el kell ismerni az unió jelentősségét, hozzáállásának fontosságát, azt, hogy sikerült (átfogó) párbeszédet teremteni, tárgyalásokat folytatni Irán és a nyugat közt. Az EU a tárgyalások holtpontra jutásával „zárt kapukat dönget”, ha Iránról van szó, a nehézségek ellenére mégis elkötelezett a további erőfeszítések jegyében, hogy megteremtse a szükséges feltételeket a tekintetben, hogy Iránt teljes mértékben reintegrálja a nemzetközi közösségbe. A politikai és emberi jogi párbeszéd fontos szakaszai ennek a folyamatnak. (http://ec.europa.eu/comm/external_relations/iran/intro/index.htm)

120

2005 januárjában, márciusában és júliusában sor került az V. VI. és VII. fordulóra is. Ugyancsak nyilatkozatban Brüsszel határozottan fellép az ország szellemi elitjének, tudósoknak, kutatóknak, a rendszer ellenségeinek koholt vádak alapján való bebörtönzések ellen. 121

65

Összegezve, az EU – iráni kapcsolatok korántsem mondhatók rózsásnak. Alapjában véve két, az iszlám forradalmi rendszer természetével kapcsolatos ok miatt. Az egyik, hogy „homemade” demokratikus struktúra elemek jelentkezésével az iráni elkötelezettség mellett megnőtt a remény egy demokratikus iszlám köztársaság122 megalakítása felé. Másik, hogy a kialakult helyzet éppen ezt nem teszi lehetővé Iránban. A probléma a két ok dichotómiáján alapul, és szab gátat az uniós „közeledésnek”, a politikai párbeszédnek. (Posch; 2006)

III.3. Az EU hozzáállása az iráni atomprogram kérdéséhez Alapvetően a bizalom kérdéséből kell kiindulni, vagyis hihetünk-e, vagy sem Irán békés célú atomenergia programjában. Mint arra korábban már utaltunk a II.2. és a II.4.II. fejezetekben, gazdaságilag indokolt lenne az atomenergia felhasználása123. Továbbá, amennyiben nem csak békés célt szolgál(na) az atomenergia, akkor mennyire jelent valós veszélyt Európára nézve, kell-e tartanunk egy esetleges atomtámadástól. Ez csak egy variáció, de mi van akkor, ha Irán – tegyük fel – a nukleáris technológiát, atomtitkot és magát az atombombát terroristák kezére juttatja124, akik adott esetben be is vetik, továbbá láncreakciót indukálhat elsősorban a közelés közép keleti arab országokban az iráni nukleáris fegyverkezés és félő, hogy ezzel együtt a tömegpusztító fegyverek is proliferálódnak. Ezek feltételezések csupán, valójában terhelhető bizonyítékok ezidáig nem állnak rendelkezésre. Vegyük szemügyre az alábbi szempontokat: •

Ha csak földrajzilag közelítjük meg a kérdést, van okunk aggodalomra. Az EU jelenlegi külső határa125 légvonalban 2000 km-en belül helyezkedik el Iránhoz képest. Márpedig Irán rendelkezik több középhatótávolságú ballisztikus rakétával, amiket az

122

Irán politikailag megosztott, pontosabban kettéosztott. Egyrészt vannak a konzervatívok, akik a nagy iszlám forradalom „hevében” és annak eszmerendszere szerint kormányozzák az országot, másrészt az utóbbi években felerősödött a reformisták pártja is, akik változásokat szeretnének elérni, mindenekelőtt a jelenlegi rendszer megváltoztatását. Erre leginkább a jelenlegi nagyszámú és munkanélküli értelmiségi fiatal generáció lenne képes, akik tudnának egy újabb politikai rendszerváltást indukálni és elmozdítani az országot az iszlám fundamentalista berendezkedéstől egy demokratikus köztársaság felé. A munkanélküliség magas aránya (2006ban átlag 11,2%) előbb-utóbb, sőt már most komoly gondokat okoz az iráni vezetésnek és egyhamar intézkednie kell, ha nem akarja, hogy a belső problémák eszkalálódjanak. Persze a jelenlegi államapparátus foggalkörömmel ragaszkodik az iszlamista valláson alapuló kormányzásban. 123 Igaz biztonságpolitikai-védelmi, stratégiai szempontból ugyanúgy indokolt az atomprogram. 124 Irán köztudottan jó kapcsolatban áll a libanoni Hezbollah, továbbá a palesztin Fatah és Hamász terrorszervezetekkel, az afgán és iraki iszlám szélsőséges csoportosulásokkal, ahogy erre korábban a II.4.2. fejezetben utaltam. 125 Itt elsősorban a mediterránumot, azon belül is a Balkánt, Görögországot értem.

66

oroszoktól vásárolt és amikre nukleáris robbanófejet szerelve könnyen elérheti Európa déli országait. Ilyen szempontból valósnak vélhető a fenyegetés. Persze az egy másik kérdés, minderre van-e oka. Ha még most nincs is, a jövőben elképzelhető a konfliktus eszkalálódásával, de akkor is a terrorszervezetek által; Irán a következményektől tartva (azaz ha Teherán katonai támadást intéz Európa ellen, azt minden bizonnyal egy nagyobb erejű ellencsapás követ a nemzetközi közösség részéről, ami magyarul kb. annyit tesz, hogy ma volt Irán, holnap nics) nem merne megkockáztatni egy támadást. Egy esetleges amerikai invázió esetén, amennyiben arra Brüsszel rábólint, elsősorban a terrorszervezetektől kell tartani. •

Továbbá mérlegelni kell, Teherán vajon meg mer-e kockáztatni egy atomtámadást, akár Európával szemben. Ha tovább növekszik a térségben az amerikai nyomás, ill. az izraeli fegyverkezés és rá viszontfegyverkezés, elképzelhető, hogy lépni fog. Csak az nem mindegy kié lesz az első lépés126 és milyen irányban.

•

Európának stratégiai érdeke fűződik a közel- és közép keleti békefolyamat kérdésének kezeléséhez. Mint ahogy az I.3.1. valamint az I.3.2. fejezetekben utaltam, az integráció bővülésével, a külső határok kitolódásával nem mindegy milyen politikát folytatunk és milyen partnerségi viszonyt tudunk kialakítani a szomszédos országokkal, főként a Kaukázus és a közel keleti válságövezetbeliekkel. A veszélyforrásokat, biztonsági kockázatokat tehát itt kell megszűrni és kezelni.

Hangsúlyozni kell azonban, hogy az EU-iráni kapcsolatokban az atomprogram ügye csak egy a sok közül (emberi, szabadságjogok…), viszont ez határozza meg leginkább a kettejük kapcsolatrendszerét,

különösen

2002

óta.

Fordulópont

2005-ben

volt,

amikor

is

Ahmadinejaad hivatalba iktatásával fordulatot vett a teheráni politika és visszautasított mindennemű együttműködési javaslatot az unióval. Továbbá az iráni kérdés jó példa az uniós külpolitika bénultságára, vagyis hűen reprezentálja az unió belső megosztottságát a kül- és biztonságpolitikai alap- és stratégiai kérdésekben. A tagállami érdekek előtérbe kerülnek és ez alapvetően megnehezíti a hatékony fellépést ezekben a kérdésekben, valamint Irán is

126

Az első lépést, ha úgy tetszik az amerikaiak már megtették aktív, offenzív jellegű védelmi politikájukkal azáltal, hogy Európában a közelgő iráni atomfenyegetés miatt rakétaelhárító-rendszerek telepítésén dolgoznak, melyek alkalmasak lesznek egy esetleges iráni atombomba támadás elhárítására, mindezt az atmoszférán kívül, a földi légkör veszélyeztetése nélkül.

67

kettéosztja az EU-t azáltal, hogy megkülönbözteti Nagy Britanniát (az USA érdek, befolyás miatt diszkriminatívan) Európa többi országa közül.

III.4. Megoldási javaslatok a helyzet békés úton történő kezelésére, avagy mit tett és mit tehet az EU A cél mindenekelőtt a világ és itt Európa biztonsága szempontjából egy békés, biztonságos környezet megteremtése. Azonban nem mindegy milyen eszközökkel, milyen áldozatok árán vívjuk ki. Az iráni kérdést alapvetően békés úton kell kezelni. Ebben a nemzetközi közösség részéről egyetértés is mutatkozik, leszámítva az USÁ-t, aki adott esetben hajlandó katonai csapást mérni Iránra. Az iráni kérdés rendezésében Európának különleges szerepe van. Geopolitikai és politikai megközelítésből is hídfőállás szerepét tölti be, azaz közvetít Irán és a nyugat (nemzetközi közösség felé), elsősorban az USA között. Az iráni kultúrában a közvetítő szerep127 nagyon is fontos. III.4.1. A tárgyalások szerepe Az E3/EU formátum: Amint arra a III.2. fejezetben utaltam, az E3 kezdeményezést az atomprogram körüli vita rendezése érdekében hozta létre az EU 2003-ban. Létrehívója Mr. CFSP és az EiT volt, melynek élén egy 3 tagállamból álló delegáció állt, akik összuniós szinten (EU 25) képviselték Európát, a tagállami érdekeket koordinálva ültek tárgyalóasztal mögé Iránnal szemben.

127

„Iránban a személyi konfliktusokat, bizalmas stílusban megfogalmazva a qahr-okat, rendszerint úgy oldják meg, hogy közös barátok, rokonok és ismerősök egy csoportja (ashti) összeül, tanácskozik és áll elő megoldási javaslatokkal. Ez az alapja az ún. megerősített kibékülésnek, békítésnek a felek között. A közvetítők hiányában a konfliktus megoldatlan marad és a felek is elidegenülnek egymástól. A kapcsolatok azonban, bármennyire is furcsa, nem szakadnak meg, csak nem ápolnak jó viszonyt. Szóbeli csatározást folytatnak, melyben felhívják egymás figyelmét arra (és elvárják), hogy jó lenne végre, ha a másik bocsánatot kérne már, vagy megerősítené békülési szándékát.” (Walter Posch, 2006)

68

Az E3/EU128 formátum hatásosnak bizonyult és erőfeszítésit tekintve az európai integráció meghatározó külpolitikai eszközévé vált az iráni párbeszéd folyamán129. Megmutatta, hogy Európa igenis képes egyhangúlag fellépni és egységes állásfoglalást kialakítani. Sikerült elérni, hogy Irán aláírja NAÜ kiegészítő jegyzőkönyvét, felfüggessze urándúsítását. Iráni részről sokkal inkább egy bizalomerősítő és mindenekelőtt önkéntes alapon történő, sem mint az EU által megszabott kötelezettség-vállalás; jutott erre a felismerésre Brüsszel és próbált kialakítani egy hosszútávra szóló egyezséget, melybe alkalom adtán akár az USA is beleilleszthető. Az EU célja az volt, hogy ugyan sikerült megállapodni abban, hogy átmenetileg felfüggesztette Irán az urándúsítást, a jövőre nézve azonban további garanciákat kell szavatolni, nehogy visszatérjen a dúsításhoz. Időközben azonban a nemzeti tekintély és büszkeség kérdése lett az atomprogram ügye Iránban. Összegezve: az európaiak értetlenül állnak azelőtt, hogy az irániak miért ragaszkodnak makacsul az urándúsításhoz, iráni részről viszont éppen azt nem értik, hogy az európaiakat ez miért zavarja, vagy miért nem hisznek a békés célú atomenergia-programban. 2005-re az ellentétek még jobban elmélyültek. Teherán tett javaslatot a tárgyalások folytatására az E3/EU kezdeményezésen belül, Brüsszel azonban elutasította azt. Ezt követően Irán július 31-i határidővel ultimátumot adott az EU-nak, hogy dolgozzon ki egy számára is elfogadható tervezetet és lépjenek előre a tárgyalások folytatásában, különben a Párizsi Egyezményben foglaltak érvényüket vesztik és akkor visszatér az urándúsításhoz. Az E3 delegáció ígéretet tett, hogy augusztus elejére kidolgoz egy új tervezetet, ami a további együttműködés és egyezkedés alapjául szolgálhat. Mivel ez július 31-ig nem érkezett meg Teheránba, így augusztus 1-jén Irán nemes egyszerűséggel küldött egy levelet a NAÜ-nek, melyben tájékoztatta, hogy egy hét elteltével Irán újrakezdi nukleáris tevékenységeit. A reakció nem maradt megválaszolatlan: a NAÜ válaszában figyelmeztette Iránt, hogy ne kezdje el nukleáris tevékenységeit, amíg a szükséges felügyeleti, ellenőrzési eszközöket, felszereléseket nem szerelik fel az atomlétesítményekben, amik révén valóban leellenőrizhető, hogy kizárólag békés célú nukleáris kísérletek folynak. És ez az alkudozás, vitatkozás immáron 2 éve zajlik, mondhatni eredménytelenül. Irán nem hajlandó a szükséges biztonsági 128

Az E3 tárgyalódelegátus időközben kiegészült Olaszországgal, melynek szerepe különösen az utóbbi 2 évben felértékelődött olyannyira, hogy Irán az E3/EU kezdeményezés keretein belül Nagy Britannia helyett a kevésbé amerikai befolyás alatt álló Olaszországgal kívánja folytatni az együttműködés lehetőségeit. 129 ebben az időszakban egyaránt szünetelt a PDA-ról és TCA-ról szóló tárgyalások. 2004-ben a Párizsi Szerződés aláírásával és így a párbeszéd folytatásával, a PDA és TCA jelentősségén túl tudott mutatni az E3 kezdeményezés.

69

intézkedéseket130 végrehajtani. Ez kétségkívül árulkodó jel, vagyis gondolhatnánk, hogy Iránnak van valami rejtegetni valója és nem is olyan békés az az atomprogram, amit ők annyira hirdetnek és olyannak állítanak be. A két fél (EU-Irán) abban azonban egyetért, hogy a jelenlegi helyzetre kell valami megoldást találni. Ennek egyik láthatatlan jele, hogy Iránt sikerült ugyan kizökkenteni egysíkú, makacs külpolitikájából és így növelni kompromisszumkészségét, kézzel fogható jele aligha van. Az iráni védelem ellenérvei: •

Irán továbbra is azzal áll ki atomprogramja mellett, hogy az békés célt szolgál és nem köthető

kormányzati

ciklushoz

(azaz

kormánytól

független),

összpolitikai

konszenzuson és széles társadalmi egyetértésen, elfogadtatáson alapul, azaz hosszútávú projekt eredménye. •

Továbbá kifogásolják, hogy a korábbi megállapodás értelmében az urándúsítás felfüggesztésével nem egyenértékű, arányos az amit cserébe felajánlottak (elsősorban gazdasági ösztönzőket).

•

Harmadik szempont: Teherán attól tartott, hogy az Európa egy soha véget nem érő tárgyalási sorozatba akarta belekényszeríteni és ezáltal kitolni az urándúsítás felfüggesztésének idejét amennyire csak lehet.

„Sem az európaiak nem bíztak meg az irániakban, sem az irániak az európaiakban.” (Dr. Hassan Rouhani, az Iráni Nemzeti Biztonsági Tanács volt vezetője, 2005) Valójában ennél sokkal mélyebbre kell ásnunk, ha meg akarjuk érteni a közelmúlt történéseit, azt hogy miért alakultak úgy ahogy a dolgok, ill. a jelenlegi helyzetet. Nem másról, mint a bizalom, a hitelesség kérdéséről szól az egész kérdés. Kérdés, hogyan akarunk tárgyalni, ill. eredményeket elérni akkor, amikor a kölcsönös bizalom halvány jele sincs meg a felek közt. Az EU-Irán párbeszéd a kezdeti sikerek ellenére be kell vallani, elég döcögősen, nehézkesen ment. Ugyan néhány kérdésben, mint a kábítószer ellenőrzésben való együttműködés, sikerült egyetérteni, azonban világossá vált, hogy az atomprogramra nem lehet ilyen könnyen adaptálni a kooperációt. Az európai perspektíva, miszerint intenzív erőfeszítések árán „győzünk” Irán felett és ezáltal megnyerjük a bizalmukat, az esfahani erőműben történő nukleáris kísérletek folytatásáról szóló döntéssel nos, nem vált valóra. 130

A NAÜ próbálja rávenni a teheráni vezetést, hogy a nukleáris létesítményekben tegyék lehetővé kamerák felszerelését, a natanzi erőműben pl.: a föld alatti részlegekben.

70

Véleményem szerint az E3/EU kezdeményezés eredményességét tekintve valójában korántsem volt olyan „magasan”, mint amennyire azt Brüsszel „felemelte”131. A történet itt nem ér véget. 2005. augusztus 5-én az E3/EU132 elküldte Iránnak tervezetét, melyben javaslatot tesz az együttműködés folytatására és kiszélesítésére, továbbá megerősíti, hogy Irán a NAÜ fennhatósága alatt folytathatja polgári atomprogramját és ehhez technikai segítséget (üzemanyag ellátás, szállítás) is nyújt. A másik oldalról viszont kifogásolták, hogy ez egy újabb „nesze semmi, fogd meg jól” ajánlat, azaz az irániakat előnytelen helyzetbe juttatná, vagyis a követelések nem állnak arányban a cserébe értük felajánlottakkal. Persze, hogy Teherán ezt a tervezetet is visszadobta. Hiányolta egyrészt a gazdasági ösztönzőket, másrészt az elkötelezettséget a biztonsági ügyekben. Az utóbbi alatt az USA bizonyos fokú biztonsági garanciáját várták volna el, amit az EU közvetít feléjük. Teherán úgy látta volna biztosítottnak a vele szemben támasztott követelések kiegyenlítését, ha azt USA is garantálja. Vagyis bármilyen, az atomprogram körüli egyezkedés csak abban az esetben releváns és garantált, ha abban az USA is részt vesz. Ez az érv racionálisnak tűnik, azonban nem várható el, hogy egy csapásra megoldódnak a problémák Irán és a nyugat közt, ilyen értelemben az irracionális elvárás. (Peterson; 2005). A tervezet-csomag így meghiúsult. Kétségkívül csalódottságot váltott ki a teheráni elutasítás az unión belül. A soros brit elnökség azonban nem hagyta annyiban a dolgot, az unió nevében kritikus nyilatkozatot fogalmazott meg, melyben támogatta a NAÜ által jóváhagyott határozatot, azaz az urándúsítás teljeskörű felfüggesztését. Teherán erre újragondolta pozícióját az E3/EU formátummal kapcsolatban. Többek közt azt kifogásolta, hogy eddig miért nélkülözték, miért nem vettek részt a tárgyalási folyamatban olyan fontos országok, mint Olaszország, vagy Spanyolország. Célja ezzel valószínűleg az volt, hogy megossza az európaiakat és ezáltal időt nyerjen és addig is folytatni tudja kísérleteit.

131

Azaz a tárgyalások nem is igazán voltak érdemi tárgyalások, mivel átütő eredményt (leszámítva azt, hogy a nemzetközi közösség felé ezen a csatornán tudott kommunikálni Irán), egyáltalán sikert sem hoztak, ám Brüsszel váltig állította, hogy jól haladnak a tárgyalásokkal. 132 Itt hangsúlyozni kell, hogy az E3 formátumból Nagy Britannia amerikai befolyás hatására egyre inkább kezdte ellenezni az együttműködés potenciális formáit, míg Németország és Franciaország mellett feltűnt egy kevésbé elfogultabb Olaszország is a delegáció lehetséges tagjaként. Hozzá kell tenni, hogy Teherán is sokkal szívesebben fogadta egy elfogulatlanabb országgal való tárgyalást, továbbá leszögezték, hogy Nagy Britanniával a jövőben nem kívánják folytatni a tárgyalásokat az E3/EU kezdeményezésen belül.

71

„Szeptemberben olasz kezdeményezésre bevonták Oroszországot is a játékba, aki az ügy menetét előbbre lendítve előállt a ma közismert nevén Orosz Javaslattal133 (Russian Proposal). Ez azt foglalta magába, hogy az oroszok vállalják az atomenergia előállításához szükséges mennyiségű nukleáris üzemanyag szállítását Iránba (azaz az iráni uránt Oroszországban dúsítanák), ill. a használt fűtőelemek – melyekből atomfegyvert lehet előállítani – elszállítását és megsemmisítését, mindezt Iránon kívül egy semleges területen, Oroszországban.” (Escobar, 2005) Teherán ezután új helyszínek és formátumok után kutatott, elsősorban kelet felé, beleértve az El Nem Kötelezett Mozgalom (Non-Aligned Movement) tagjait, Kínát és Oroszországot. Irán alábecsülte az európai kezdeményezést. Azonban be kellett látnia, hogy egyedül az E3/EU kezdeményezés keretein belül tudott érdemi párbeszédet folytatni elsősorban a nemzetközi közösség felé. A tárgyalások feladása nem zárta volna ki a kockázatot, hogy Irán ügyét az ENSZ BT elé terjesszék, ahol kötelező érvényű rendelkezéseket, határozatokat hozhatnak vele szemben. 2005 szeptemberében a NAÜ minden eddiginél keményebb fellépést tanúsított Iránnal szemben. Az iráni elvárások dacára134 a Kormányzótanács (Board of Governors) elfogadta az Atomsorompó Szerződés Biztosítéki Egyezményről (NPT Safeguards Agreement) szóló határozat végrehajtását Iránra nézve, azaz az urándúsítás teljeskörű felfüggesztését, valamint az atomprogram összhangba hozatalát, kompatibilitását és ratifikációját a függőben lévő Kiegészítő Jegyzőkönyvvel135. Érdekességképpen, amennyiben a nem teljesítésre utaló nyomot találnak, azonnal kötelezik az összhangba hozatalra, ezzel Irán még egy lehetőséget kap, mielőtt az ENSZ BT elé vinnék az ügyet. Ez az E3/EU érdeme, s ezzel jelezte Irán felé, hogy az együttműködés és a tárgyalások előtt nyitva hagyja a „kapukat”. 2005 végén Irán „fittyet hányva” a NAÜ határozatára és a Kiegészítő Jegyzőkönyvre visszatért urándúsítási kísérleteinek folytatásához az atomlétesítményekben, jóllehet a NAÜ

133

Az orosz javaslat szépnek és jónak tűnt, a gond vele csak az volt, hogy egyoldalú feltételekhez kötötte a megállapodást Iránnal és „megkötötte a kezét” a nukleáris kísérletek esetleges katonai célú felhasználásában. 134 Teherán azt várta, hogy a NAÜ-ben az El Nem Kötelezett Mozgalom országai az atomprogram ügyében támogatólag fognak fellépni, ezzel is kifejezve az el nem kötelezett országok közti szolidaritást. 135 Megjegyzendő, hogy a nemzetközi közösség kötelező jelleggel szólítja fel Iránt a Kiegészítő Jegyzőkönyvben foglaltakra, holott Teherán azt nem is ratifikálta. Így tehát jogos a kérdés, miért kérnek rajta valamit számon, amire nem is vállalt kötelezettséget.

72

felügyelete136 mellett. Ez a mozdulat nyílt semmibevétele a nemzetközi közösség határozatainak és a további együttműködés lehetőségeinek. Ezzel „betelt a pohár” Európának is. 2006 elején az E3/EU miniszterei közleményben informálták a NAÜ-t, hogy Irán kudarcot vallott a szükséges, kölcsönös bizalom kiépítése kérdésében és patthelyzet alakult ki az EU és Irán közt. Irán ügyét végül az ENSZ BT elé terjesztették februárban, ami érthető a közelmúlt történéseiből kifolyólag. Konszenzus hiányában azonban nem tudott kötelező érvényű határozatot hozni. Irán számára ez egyértelműen győzelemként könyvelendő el. Továbbá nyilvánvalóvá vált, hogy már nem csupán az EU, Irán és az USA „játékáról” van szó, mások137 is érdekeltek a kérdésben és nem feltétlenül értenek egyet Washingtonnal és Brüsszellel. Az ENSZ BT 2006. március 29-i elnöki nyilatkozatában tudatta, hogy a nemzetközi közösség számára kizárólag abban az esetben békés célú az atomprogram, amennyiben arról meggyőződik, azaz Irán a NAÜ Kormányzótanács által jóváhagyott kötelezettségeknek (az urándúsítás teljeskörű felfüggesztése, valamint teljeskörű megfelelés az Atomsorompó Szerződésnek és a Kiegészítő Jegyzőkönyvnek) maradéktalanul eleget tesz. (UNSC 8679, http://www.un.org/News/Press/docs/2006/sc8679.doc.htm) Az iráni kérdés ENSZ BT elé való terjesztésével externalizálódott, elsősorban internacionalizálódott, másodsorban az E3/EU szerepe lecsökkent. Olyan felek is beavatkoztak a kérdés rendezésébe, akik eddig külső megfigyelőként nézték az eseményeket. Párhuzamos tárgyalások indultak meg: Brüsszel Washingtonnal és Teheránnal, a nyugati államok pedig Oroszországgal és Kínával, akik viszont Iránnal tárgyaltak. A kérdés pedig, mi Európa szerepe ezek után. Az EU prioritásai Iránnal kapcsolatban: 1. Regionális biztonság 2. Európai energiaellátás-biztonság garantálása 3. PDA, TCA tárgyalások újrakezdése, folytatása 4. Hosszútávú együttműködés kialakítása, kapcsolatok elmélyítése, diverzifikálása 136

A felügyeletet azonban Teherán korlátokhoz köti, pl.: továbbra sem engedélyezi videokamerák felszerelését az atomlétesítmények földalatti részlegeiben, ami azért valamire enged következtetni. 137 Elsősorban Oroszországot és Kínát értem ezalatt, akik ENSZ BT-beli állandó tagságuk révén vétójoggal rendelkeznek és ezáltal meghiúsíthatják a konszenzusos döntéshozatalt és kötelező érvényű határozat meghozatalát, valamint az El Nem Kötelezett Mozgalom és az OPEC tagországait.

73

Grafikusan ábrázolva: 4. 3. 2. 1.

Forrás: Posch, 2007. 10. ábra EU prioritások és egymásra épülésük Iránnal szemben

A fenti ábrával azt kívánom illusztrálni, érzékeltetni, hogy a végső cél elérésének, azaz egy hosszútávú együttműködésnek, politikai párbeszédnek lépcsőfokai vannak, amelyeket végig kell járni, teljesíteni kell ahhoz, hogy eljussunk a kitűzött célhoz. Ezek tehát előfeltételek, egyik feltételezi a másikat, mígnem részenként összeáll az egész, így alapot teremtve a jövőbeni együttműködésnek. Ha valamelyik ponton megakad a tárgyalás, az könnyen visszavetheti az addig elért eredményeket, az egészet, így a párbeszédet újból az elejéről kell kezdeni. Persze ez az elmélet így elég ideologikus, idealisztikus értelmezésű, megközelítésű, a gyakorlatban előfordulnak torzulások. Összegzésül: az E3/EU formátum ha nem is hozta meg a tőle elvárt hatást, eredményt, el kell ismerni, hogy nagy előrelépést jelentett (világszinten is) az európai-iráni kapcsolatok kezelésében, rendezésében. Az EU bebizonyította, hogy igenis szükség van a tárgyalásokra, a párbeszédre. Az atomprogram ügyében ugyan nem sikerült egyezségre jutni, más területeken viszont, mint a kábítószer-kereskedelem megfékezésének kérdésében, vagy az emberi jogok területén azonban sikerült eredményt elérni, ezáltal is növelve Irán kompromisszum és együttműködő készségét. A dialógus többről szólt, mint kereskedelem és gazdasági együttműködés. Igaz szerepet játszik az a tény is, hogy az európai orosz olajfüggőséget 74

enyhíteni, csillapítani kellene és Irán akár alternatív szállítóként, ellátóként szóba jöhet, de ez csak egy része a párbeszédnek. Az EU számára ugyanúgy prioritás az energiaellátásbiztonság, mint az emberi, kisebbségi, alapvető szabadság jogok védelme és terjesztése138 a 3. világban, az újonnan létesült demokráciákban. Nem utolsósorban az is a tárgyalások számlájára írható, hogy az iráni kérdésben az EU egyedülálló szakértelemre tett szert, demisztifikálta Iránt139. A sokéves tapasztalat képessé teheti Brüsszelt, hogy a jövőben tárgyalóasztal mögé ültesse Teheránt. Az E3 „nyitva áll” legvégső esetben is, ha „last minute” tárgyalás szükségeltetik. Az azonban biztos, hogy amíg tart az atomprogram ügye, addig nem várható jelentős előrelépés, javulás az európai-iráni kapcsolatokban. III.4.2. A szankciókról és a jövőbeli perspektívákról Az iráni kérdés a nukleáris non proliferáció jegyében továbbra is napirenden szerepelt a nemzetközi közösségben. A többszöri felszólítás és utasítás ellenére Irán azonban továbbra sem volt hajlandó betartani kötelezettségeit, így a nemzetközi közösség számára nyilvánvalóvá vált, hogy a kérdés mihamarabbi rendezése érdekében lépni kell, szankciókat140 kell bevezetni Iránnal szemben. Mint ismeretes, az ENSZ BT két alkalommal is kiszabott mind politikai141, mind gazdasági142 jellegű büntető intézkedéseket Iránnal szemben. Először december végén; Irán 60 napot kapott ultimátumként kötelezettségei teljesítésére, ám ez nem bizonyult sikeresnek, így a BT újabb (az elsőhöz képes kibővített, nagyobb volumenű) szankciókkal sújtotta Teheránt március végén. Az EU a büntető intézkedéseket a nemzetközi közösség határozataival összhangban hozza meg és veti ki, azaz az unió ENSZ tagságából fakadóan adaptálja és alkalmazza határozatait. 138

Ám kétségtelen, hogy az iráni kérdésben az atomprogram ügye a legmeghatározóbb és determinálja az európai-iráni kapcsolatokat, csak utána következnek a rangsorban az emberi jogi kérdések. 139 Azaz sikerült elérnie, hogy a világsajtóban ne csak egy radikális iszlám köztársaságként tartsák számon (a sok közül), és egyoldalúan „gonoszként” állítsák be, kiemelte ebből a szerepből. Az EU révén Irán nagyobb publicitást kapott, beágyazta magát a közvéleménybe. 140 Amint arra utaltam a II.4.1. fejezetben. A büntető intézkedésekről és alkalmazásukhoz a CFSP keretein belül és annak céljaihoz, objektíváihoz, prioritásaihoz mérten az EU Szerződés 11. cikke foglalkozik. 141 Politikai szankcióként értelmezhető pl.: magas rangú iráni tisztviselők külföldre utazásának tilalma, továbbá a nemzetközi sportrendezvényeken való részvétel megtiltása, repülőjáratok törlése, adminisztratív megszorítások, diplomáciai kapcsolatok felfüggesztése, ill. megszakítása, diplomaták visszarendelése. 142 A gazdasági szankciók egyértelműen a gazdaság, a kereskedelem ellehetetlenítésére irányulnak. Megkülönböztetünk általános és specifikus jellegű, ill. teljes, részleges, valamint átmeneti, határozatlan időre szóló gazdasági szankciókat. Ide tartoznak a keresekedelmi bojkottok, az embargó, a nemzetközi pénzügyi tranzakciók, alapok és/vagy a gazdasági erőforrások befagyasztása, exporthitelek és befektetések tilalma, továbbá fegyverembargó. (http://ec.europa.eu/comm/external_relations/cfsp/sanctions/index.htm)

75

Brüsszel 2007. február 28-án a CFSP keretein belül fogadott el közös állásfoglalást143, melyben büntető intézkedések kivetéséről hozott döntést Iránnal szemben. Az EU mind politikai, mind gazdasági szankciókat kivetett. Gazdasági szankciók: •

embargó egyes termékek és technológiák esetében, melyek hozzájárulhatnak az urándúsítással,

-beszerzéssel,

keményvíz-előállítással

kapcsolatos

nukleáris

tevékenységekhez, továbbá nukleáris fegyver-szállítórendszerek kifejlesztéséhez144 •

exportkontroll bizonyos, egyéb áruk és technológiák esetében

•

egyes áruk és technológiák feldolgozásának a tilalma

•

bizonyos szolgáltatásnyújtások ellenőrzése, egyesek tilalma

•

egyes befektetések ellenőrzése, mások tilalma

•

pénzalapok és gazdasági erőforrások befagyasztása

Politikai szankciók: ƒ

magas rangú iráni tisztviselők kiutazásának tilalma

ƒ

beutazási, engedélyszerzési szigorítások

ƒ

szigorítások bizonyos specifikus oktatás-képzés megelőzése érdekében

(http://ec.europa.eu/comm/external_relations/cfsp/sanctions/measures.htm#Iran) Brüsszel egy hónappal a BT újabb szankciói kivetésének után jóváhagyta a büntető intézkedések második csomagját. Jelenleg ott tartunk, hogy a másodszor is kivetett büntető intézkedés-csomaghoz fűzött elvárások egyelőre elmaradnak, nem bizonyult elég hatásosnak, eredményesnek ez sem. A nemzetközi közösség (és vele együtt az EU is) tanácstalan; világos, hogy csakis az olajszektort érintő büntető intézkedésekkel lehet kényszeríteni Iránt a változtatásokra (amennyiben egyetlen megoldásként kizárólag a szankciók jöhetnek számításba). Igen ám, de egy „olajfüggő” világban kérdem, ki meri megkockáztatni, hogy olyan intézkedéseket vezet be, melyek veszélyeztetik a világ energiaellátását, amikor is a legkisebb volumenű ezirányú 143

Common Position 2007/140/CFSP, OJ L 61, 28.2.2007, p. 49. Beleértve a Nukleáris Szállító Csoport (Nuclear Suppliers Group), valamint a Robbanófej Technológiai Ellenőrzési Rendszer (Missile Technology Control Regime) listákban foglaltakat 144

76

intézkedés (vagy kisebb konfliktus kialakulása a Közel-Keleten) és hatása azonnal kimutatható145 a világ- és egyes nemzetgazdaságokban. Még a nemzetközi közösség sem meri felvállalni az olajszektort érintő nagy volumenű szankciók kivetését. Hathatós cselekvésre viszont mihamarabb szükség van, az idő addig is Iránnak kedvez. A szankciók kivetése azonban eredményességüket illetően megkérdőjelzendő, legalábbis rövidtávon. Ahmadinejaad elnök kijelentette, hogy többé nincs szüksége egy Európai Unióra, aki „lefordítja Amerika szavait nekünk” és figyelmeztetett arra, hogy jobb lenne távolságot tartania az USÁ-tól. EU vezető politikusok szerint így nagy áttörés nem várható az európaiiráni kapcsolatokban ezek után. (http://www.nytimes.com/2007/04/24/world/europe/24nukes.html?ex=1178251200&en=d8e5 4b03d59e15f0&ei=5070) A jövőbeli perspektívákról: Európa biztonsága szempontjából, fontos, hogy a kérdés ne eszkalálódjon fegyveres konfliktussá. Két okból is: az USA esetleges iráni katonai inváziója kb. ugyanolyan veszélyforrást jelent, ugyanolyan mértékben veszélyezteti Európa biztonságát, mint az iráni nukleárisfegyver-képesség. Ezt megfontolandó az EU-nak a tárgyalásokhoz kell és szükséges is folyamodnia. A Tripla-Sávos Politika (Triple-Track Policy) Ahogy Walter Posch 2006-ban írt tanulmányában kifejti, az ún. Tripla-Sávos Politika lehet az egyik megoldás és a jövőbeni tárgyalások alapja az iráni kérdés rendezésében. A 3 sáv alatt a következőket érti: 1. sáv: a jelenlegi szankciókat a mindenkori európai-iráni kapcsolatok függvényében adaptálja, jelen esetben negatív gazdasági ösztönzők csomagjával megtoldva 2. sáv: az EU-t „közelebb” viszi a régióhoz, Törökországnak vezető európai regionális szerepet tulajdonít a kérdés rendezésében 3. sáv: megelőzi, elébe megy a hanyatló helyzetnek és „nyitva hagyja a kapukat” a jövőbeni tárgyalások, megoldások előtt 145

Erre épít Teherán is, másrészt viszont ha az olajimportőr országok egységesen lépnének fel és szankcionálnák Iránt, akkor „térdre lehetne kényszeríteni”, vagy legalábbis érdemi változtatásokat elérni.

77

Az 1. sáv lényege abban áll, hogy a gazdasági ösztönzők, mint politikai eszköz alkalmazhatók, semmint a szankciók, melyek kifejezetten restriktív jellegűek (bár lehet, hogy az ösztönzők azok számára kevésnek tűnik, akik mindenképpen a büntetés hívei). A lényeg tehát pont ebben van. Mindenekelőtt jelzésértékű a másik fél számára a kapcsolatok jelen alakulására vonatkozólag. Negatív ösztönzők146 esetében az a cél, hogy a másikhoz való attitűdünket tudtára adjuk és így képes legyen konstruktív válasszal előállni. Amennyiben ez megtörténik a negatív ösztönzők visszavonásra kerülnek és a továbbiakban sor kerülhet egy sor pozitív gazdasági ösztönző bevezetésére. Az ösztönzők rendszere kétségkívül humánus, demokratikus elbánást, hozzáállást és az európai-iráni elkötelezettséget feltételez. A 2. sávval kapcsolatban az EU-nak újra kell gondolnia politikáját Törökország felé, ugyanis a régióban (az arab világban) tapasztalható bizonytalanság könnyen átterjedhet Törökországba és onnan Európába. Az amúgy is törékeny török gazdaság meggyengülése etnikai, vallási csoportok felkelését eredményezheti, amiknek az EU tagországai számára súlyos következményei lennének. Brüsszelnek alapvetően három oka van Törökország bevonására a kérdés rendezésében: •

Európai-török kapcsolatok alakulása: az utóbbi időben a csatlakozás témájára szorítkozott vissza. Törökország immáron több, mint 30 éve társult partneri státuszban van az EU-val, jóllehet a teljes jogú tagsággá válás a legoptimistább elképzelések szerint sem lesz hamarabb 2014-nél.

•

Törökország regionális szerepe: Törökország fontosságát, jelentősségét hajlamosak vagyunk alábecsülni, pedig a régióban Iránhoz hasonlóan egyre nagyobb erővel van jelen.

Törökországot

a

régió

országai

közül

megkülönbözteti

gazdasági

prosperitása, katonai ereje, a stabilitás feltételei. Nem utolsósorban Tel Avivban és Teheránban is éppúgy tiszteletben tartják Törökországot, ami fontos támpontot adhat az arab-zsidó szembenállás kérdésének kezelésében. Európai muzulmán országként szavahihetősége azonban kérdőre vonható. •

Török-iráni kapcsolatok: Törökország iráni kapcsolatai hosszú időre nyúlnak vissza, jellemző a hagyományosan jó kapcsolat ápolás kettejük közt. Az évszázadok

146

a negatív ösztönzők a szankciókkal ellentétben csak kis mértékben mennek a gazdaság rovására, tehát nem célja, hogy tönkretegyük a gazdaságot és így térdre kényszerítsük a másik felet. Negatív ösztönzőként értelmezhető pl.: az utazási tilalom elrendelése a kérdésben érintettek körében (hírszerzés, nemzetbiztonság emberei), ill. negatív gazdasági ösztönzők kivetése a nukleáris kísérleteket, tevékenységeket folytató vállalatokra és katonai létesítményekre.

78

folyamán mindkét ország keresztülment háborús és békés időszakokon egyaránt mire a kölcsönös tisztelet alapján kialakult egy erőegyensúly a két ország közt. Az egyre növekvő feszültség és romló iráni-nyugati kapcsolatok miatt Törökország lehet az egyik ígéretes közvetítő, aki képes lehet a feleket tárgyalóasztal mögé ültetni és a tárgyalásokat újrakezdeni. A 3. sáv: a párbeszéd újrakezdése Jelenleg az iráni vezetők és hatalommal bírók azok, akik rugalmasságán, hozzáállásán múlik a kérdés. Irán érdekelt a tárgyalásokban, igaz addig, amíg sor nem kerül egy katonai csapásra. Felmerül azonban a kérdés, hogy vajon van-e még értelme a tárgyalásoknak. Csakis a felektől függ, hogy milyen előfeltételeket tudnak felajánlani, biztosítani a másiknak és ezáltal folytatni, újrakezdeni a tárgyalásokat. Amennyiben Irán továbbra is kiáll atomprogramja mellett, akkor azt bizony komoly érvekkel kell tudnia alátámasztani annak érdekében, hogy a felek közt kialakuljon, felépüljön a kölcsönös bizalom, mely alapján lehet tárgyalni a jövőbeni lehetőségekről. Egyik ilyen előfeltétel lehet az, ha az iráni vezetés mérsékli iszlamista propagandáját, visszavesz a hangnemből, továbbá Ahmadinejaad elnök féken tartja és tűrtőzteti magát szélsőséges, veszélyes kijelentéseitől, fenyegetéseitől. Neki sikerült elérni, pontosabban leépíteni az Európával kialakult kapcsolatokat és teljes bizalmatlanságot kelteni. (Posch; 2006)

III.5. Ahogyan én látom… Az atomprogram körül kialakult vita a jövőben várhatóan nem fog egyszerűen elcsendesedni, a kialakult feszült helyzet, dráma valószínűleg tovább fokozódik. A nemzetközi közösségnek (beleértve az EU-t is) cselekedni, lépni kell valamilyen irányban, ha nem akarja, hogy a konfliktus olyan mértékben eszkalálódjon, amelyet már nem lehet pusztán békés eszközökkel kezelni. Alapvetően kétféle alternatíva jöhet számításba: •

újabb, mélyrehatóbb szankció-csomag kivetése

•

katonai intervenció

79

Egy újabb szankció-csomag kivetésének az előzőekhez képest mindenképpen átütőnek kell lennie, ha komoly eredményt akarunk elérni, legalábbis rövidtávon147. Az olajpiac megsebzése valószínűleg mély nyomot hagyna az iráni gazdaságban, de legalább ugyanannyira veszélyezteti a világ energiapiacát is. Nagy dilemma ez. Számításba jöhet viszont a két korábbi büntető intézkedésből kifolyólag egy ugyanolyan kaliberű szankció, melyről elképzelhető, hogy hosszútávon hatásosnak bizonyul és még a helyzet további elmérgesedése helyett jobb belátásra tudná bírni a teheráni vezetést. A második alternatíva egyelőre csak amerikai részről látszik valósnak. A nemzetközi közösség és az unió részéről egy katonai támadás csak legvégső esetben jöhet szóba, ha már „minden kötél szakad”. Megkockáztatni egy fegyveres intervenciót148 Iránnal szemben, valószínűleg beláthatatlan következményekkel járna, legalábbis Európa számára149. Harmadik alternatívaként számításba jöhet (amit szándékosan hagytam ki a fentiekből) egy újszerű tárgyalási fórum. Ezalatt azt értem, hogy párhuzamos politikai párbeszéd szükségeltetik a felek közt. Egy újszerű dialógus, mint a diplomácia eddig kiaknázatlan területe, eszköze. Vagyis kezdjünk mindent elölről, mintha kvázi nem történt volna semmi150. Ezt leginkább úgy tudnám elképzelni, hogy létrehozunk egy fórumot az összes érintett és érdekelt részvételével rendszeres tárgyalások keretein belül, ahol közösen megpróbálunk „dűlőre jutni”, kölcsönös kompromisszumok nyújtásával, melyek elfogadhatók a felek számára. Azaz magyarul „ha te is engedsz, akkor én is” elv alapján működhetne a fórum és nem csak úgy Teherán elé „dobnánk” egy-egy javaslat-csomagot, tervezetet, vagy épp fordítva, nem lennének félre- és mellébeszélések a felek közt. Amennyiben egy ilyen fórum kudarcot vallana, csak akkor kellene restriktív intézkedések kivetéséről határozni, ill. ezek eredménytelensége esetében a további teendőkről tárgyalni. A lényeg véleményem szerint a folyamatosság és flexibilitás fenntartása, a folyamatos tájékoztatás, információcsere, a politikai párbeszéd igénye, valamint kölcsönös biztonsági garanciák keresése és nyújtása, melyben biztosítjuk békés célkitűzéseinkről a másik felet. Ez lehet az alapja egy ún. tárgyalt biztonsági modell létrehozásának, melyben Európa érdekeltté tehetné mind az USÁ-t, mind Iránt. Persze ez az elmélet is elég idealisztikusan hangzik, a gyakorlatban azonban miként 147

Bár kérdés, hogy mindehhez mit szól Teherán és hogyan reagálna egy ilyen helyzetben. „Erőszak erőszakot szül”- egy katonai csapás minden bizonnyal nem marad megtorlás nélkül a megtámadott fél részéről, függetlenül attól, hogy ki kezdeményezi a háborút. 149 Amint arra a III.3. fejezetben utaltam. 150 Zárójelben megjegyezném, hogy eddig miért, mi történt valójában a vádaskodásokon kívül. Van kézzel fogható bizonyíték atomfegyver kifejlesztésére vonatkozólag? 148

80

valósulhatmeg, az természetesen másik kérdés. Ezzel mindenesetre csak azt akartam érzékeltetni, hogy a jelenlegi alternatívák mellett van más járható út is, csak meg kell találni a megfelelőbbet és időben rá kell lépni, valamint korántsem biztos, hogy a jelenlegi intézkedések a legmegfelelőbbek a helyzet kezelésében.

81

IV.

Primer kutatás az európai biztonságpolitikát, és az ahhoz kapcsolódó iráni atomprogram kérdését illetően

1. Elképzelhetőnek tartja egy háború kitörését az EU országai között a közeljövőben? a) igen

b) nem

c) csak min. valószínűséggel d) a távoli jövőben esetleg

60 50 40 (% ) 30 20 10 0 a)

b)

c)

d)

11. ábra Az EU országai közti háború kitörésének valószínűsége

Az első kérdésre az általam megkérdezettek mintegy fele (53%) gondolta úgy, hogy a közeljövőben (azaz úgy 10 éven belül) nem várható háború kitörése az EU országai között, ami azért korántsem megnyugtató eredmény. Személy szerint arra számítottam, hogy ennek a tábornak az értéke azért jócskán 80% felett alakul. 23%-uk szerint a jövőben csak minimális valószínűséggel, 14%-uk pedig, ha a közeljövőben nem is, a távoli jövőben (kb. úgy 15-20 év múlva) elképzelhetőnek tartja egy háború kitörését, amik úgy vélem elfogadható, racionális adatok. A legelszomorítóbb tény, hogy minden tizedik válaszadó szinte biztosra vette a közeljövőben egy háború kitörését az EU-n belül.

82

2. Az EU és 3. ország, ill. országcsoportok között a közeljövőben? a) igen

b) nem

c) csak min. valószínűséggel d) a távoli jövőben esetleg

12%

21% a) b) c) d)

24%

43%

12. ábra A háború kitörésének valószínűsége az EU és 3. ország, ill. országcsoportok között

3. kérdésem kapcsán arra voltam kíváncsi, hogy a megkérdezettek szerint kitörhet-e egy háború az EU és 3. (tehát EU-n kívüli) ország és/vagy országcsoportok között, ill. mennyi ennek a valószínűsége a közeljövőre nézve. Itt kb. olyan értékeket kaptam, amilyenekre számítottam. A döntő többség nem (43%) tartja elképzelhetőnek effajta háború kitörését a közeljövőre nézve, a távoli jövőre vonatkoztatva viszont 12%-uk gondolja úgy, hogy kialakulhat (tehát kb. annyian, ahányan az előző kérdésnél is eképp válaszoltak). Nem zárható ki egy háború kitörése (még ha minimális valószínűséggel is) 3. országgal, ill. országcsoporttal a közeljövőre nézve a válaszadók közel egynegyede (24%) szerint. Az előző kérdéshez képes itt már minden 5. megkérdezett gondolta úgy, hogy előfordulhat nyílt katonai konfliktus az EU és egy EU-n kívüli 3. ország és/vagy országcsoport között.

83

3.

Ön szerint melyik jelent nagyobb veszélyt az európai biztonság szempontjából? a) katonai támadás (háború) b) terrorista merénylet

c) mindkettő d) egyik sem

70 60 50 40 (% ) 30 20 10 0 a)

b)

c)

d)

13. ábra A terrorizmus és a katonai támadás, mint újfajta és hagyományos értelemben vett hadviselés

Ezzel a kérdéssel kapcsolatban a válaszadók döntő többsége helyesen ítélte meg az európai biztonságra vonatkozó legnagyobb veszélyforrást. Ez nem más, mint a terrorizmus, a terrorista merényletek. A megkérdezettek 64%-a gondolta úgy, hogy ez az újfajta hadviselés jelenti a legnagyobb veszélyt a hagyományos értelemben vett hadviseléssel (azaz a háborúval) szemben az európai biztonságra nézve. Csupán 8%-uk gondolta úgy, hogy a katonai támadás, a háború nagyobb veszélyt hordoz magában egy terrorista akciónál, merényletnél. Valamivel többen, mint a válaszadók egyötöde (22%) vélekedett úgy, hogy a terrorizmus és a hagyományos értelemben vett háború egyformán nagy veszélyt jelent Európára nézve. 6% szerint egyik sem veszélyforrás, azaz nem hordoznak magukban biztonsági kockázatot Európára nézve. Ezt annak tulajdonítanám, hogy ezen tábor válaszadói vagy tájékozatlanok (vagy félreinformáltak), vagy egyszerűen nem vesznek tudomást a külvilág eseményeiről.

84

4.

A jelen védelmi kapacitások és képességek tekintetében képes-e az EU megvédeni magát? a) Igen

b) jelen pillanatban még nem c) egyáltalán nem

d) csak szövetségesei révén

(NATO)

35%

34%

a) b) c) d)

13%

18%

14. ábra Az önálló védelempolitika az EU védelmi kapacitásai és képességei tekintetében

E kérdés kapcsán az volt a célom, hogy felmérjem, a megkérdezettek hogyan ítélik meg az EU-t a védelempolitikai kapacitások és képességek tekintetében. A válaszadók többsége (35%) szerint az EU csak szövetségesei révén (pl.: NATO) képes „kiheverni” egy katonai támadást, 34%-uk úgy látja, az EU elég „érett” ahhoz, hogy adott esetben képes egyedül is megvédeni magát. 18%-uk vélekedett úgy, hogy a jelenlegi EU védelmi kapacitásai és képességei tekintetében alkalmatlan egy háború kivédésére, de a jövőben (azaz hosszútávon) az ezirányú fejlesztések révén elképzelhetőnek tartja, hogy alkalmas lesz, 13% szerint az EUpedig egyáltalán nem képes megvédeni magát.

85

5.

Egy 5 fokozatú skálán mérve mennyire érzi magát biztonságban az EU-ban? 1 – egyáltalán nem

5 – teljes mértékben

30 25 20 (% ) 15 10 5 0 1

2

3

4

5

15. ábra Biztonságérzet az EU-ban

Erre a kérdésre érdekes válaszok születtek, pontosan eredmények. Megdöbbentő, hogy a válaszadók ugyanannyiad része (30%) érzi magát teljes biztonságban az EU-ban, mint amennyien egyáltalán nem (jóllehet ez a kérdés inkább a belbiztonságra, tehát a 3. pillérrel összefüggő kérdésekre utal; ebben a kontextusban én a 2. pillérre gondoltam a kérdés feltevése kapcsán). Valamivel több, mint a megkérdezettek egynegyede véli úgy, hogy relatíve biztonságban érzi magát, ez az adat véleményem szerint racionális. Egy fokkal nagyobb biztonságban érzi magát a válaszadók 16%-a. Érdekes, hogy 0 azoknak a száma, azaz ilyen válasz nem született, akik nem érzik magukat biztonságban. Összességében elmondható, hogy a megkérdezettek döntő többsége (80%) alapjában véve biztonságban érzi magát az EU-ban.

6.

Hallott már valaha az Európai Unió 2. pilléréről, a Közös Kül- és Biztonságpolitikáról? a) igen

b) nem

86

48%

52%

igen nem

16. ábra Az EU 2. pillérének ismertsége

E kérdés kapcsán azt kívántam felmérni, hogy a megkérdezettek mennyire (nem) tájékozottak az EU 2. pilléréről, a Közös Kül – és Biztonságpolitikáról, ill. mennyire ismert a 2. pillér, szakzsargonnal élve hogyan van lekommunikálva. A válaszadók valamivel több, mint fele (52%) még nem, míg 48%-uk valamilyen úton-módon már hallott az EU 2. pilléréről. Ebből az derül ki, hogy minden 2. ember hallott csak az EU e tevékenységéről. Ilyen értelemben a kommunikációs politika a kül- és biztonságpolitikai kérdéseket illetően nem eléggé hatékony, javítani kell a médiában való megjelentetését, növelni ismertségét. 7.

Ön szerint mennyire hatékony az EU fellépése kül- és biztonságpolitikai kérdésekben? a) Megfelelő

b) határozottabb fellépést várok

d) nem tudom eldönteni

e) nem érdekel

40 35 30 25 20 15 10 5 0

a)

b)

c)

d)

e)

17. ábra Az EU Közös Kül – és Biztonságpolitikájának hatékonysága

87

c) nem hatékony

Ebben a kérdésben amint azt az ábra is mutatja, a megkérdezettek 36%-a vélekedett úgy, hogy kül- és biztonságpolitikai kérdésekben határozottabb fellépést vár, igényli egy egységesebb Európát a külvilág felé. Ugyanakkor 24% nem tudja megítélni, mennyire hatékony az EU fellépése az ilyen irányú kérdésekben (ez leginkább a nem megfelelő kommunikáció miatt valószínű), 23% szerint a jelenlegi fellépés nem hatékony, ebből kifolyólag indokolt az előrelépés ezekben a kérdésekben. Valamivel több, mint minden 10. megkérdezett tartja csak hatékonynak az EU jelenlegi fellépését a külvilágban. A válaszadók 5%-át (azaz minden 20. megkérdezettet) különösebben nem foglalkoztatja az EU-nak ezen tevékenysége

8.

Ön szerint az EU-nak a hagyományos értelemben vett védekezési politikán (nagyszámú összeurópai hadsereg létrehozása, fenntartása) és/vagy a válságkezelési területen (kisebb létszámú, gyors reagálású alakulatok) kell fejleszteni? a) Az előzőn

b) az utóbbin c) mindkettőn d) egyiken sem

0% 12%

14%

e) nem érdekel

a) 16%

b) c) d) e)

58%

18. ábra Felmérés a hagyományos értelemben vett védekezési politika, ill. a válságkezelés fejlesztéséről

E kérdés kapcsán azt kívántam felmérni, a megkérdezettek mennyire tájékozottak az EU védelempolitikai kérdéseiben. A válaszok alapján nem eléggé, ugyanis az EU felismerte, hogy a válságkezelő területen kell fejleszteni szemben a hagyományos értelemben vett védekezési politikával (és a válságkezelés képezi a védelempolitika alapját), a megkérdezettek nem ismerték fel, nem tudtak erről. Közel ugyanolyan arányban vélték úgy, hogy az EU-nak vagy csak a hagyományos értelemben vett védekezési politikában (14%), vagy csak a válságkezelés 88

területén (16%) kell fejleszteni, míg a döntő többség (58%) szerint mindkettőn kell fejleszteni. Arra a kérdésre viszont, hogy egyiken sem kell, nem született válasz. Érdekességképpen meglepően magas azoknak a száma (12%), akiket nem érdekel a kérdés.

9.

Ön támogatja-e a békés célú atomprogramot, az atomenergia békés célú felhasználását? a) Teljes mértékben

b) csak a szükséges mértékben

tartom d) egyáltalán nem

50 45 40 35 30 (% ) 25 20 15 10 5 0

a)

b)

c) nem, veszélyesnek

e) nem tudom eldönteni

c)

d)

e)

f) nem érdekel

f)

19. ábra Felmérés az atomenergia békés célú támogatásáról

Amint arra az I.6. fejezetben utaltam az uniós állampolgárok mintegy fele ellenzi, csak minden 3. megkérdezett támogatja a békés célú atomprogramot, az atomenergia békés célú felhasználását. Magyarországon az unión belül egyedülállóan magas azoknak a száma, akik az atomenergia békés célú felhasználását támogatják, hiszen az atomipar részesedése az energiaszektorban magas hazánkban. Ennek megfelelően születtek a válaszok, melyek hűen reprezentálják a fent említett összefüggést. Az általam megkérdezettek körében minden második válaszadó támogatja a szükséges mértékű atomenergia felhasználását, minden 5. megkérdezett pedig teljes mértékben. 22% veszélyesnek tartja és ellenzi a békés célú atomprogramot. 5% nem tud dönteni ebben a kérdésben. 100-ból mindössze 1 ember ellenzi teljes mértékben a békés célú atomenergia felhasználását. Minden 100. megkérdezett vélte

89

úgy, hogy különösebben nem érdekli a kérdés. Ez azért is fontos, mert így 99%-ra tehetők azoknak az aránya, akiknek van véleményük a kérdésről, tehát tájékozottak, érintettek, érdekeltek valamilyen szinten a kérdésben

10.

Önnek mi jut eszébe Iránról? a) atombomba

b) terrorizmus

1%

c) olaj

d) semmi

18%

37%

a) b) c) d) 44%

20. ábra Irán általános megítélése, megjelenése a világsajtóban

E kérdés kapcsán az volt a célom, hogy felmérjem, a megkérdezettek körében hogyan van „lekommunikálva” Irán, egyáltalán milyen képet alkotnak Iránról. Direkt 4 alternatívát (ebből 3 diszkrimináló, a 4. pedig tájékozatlanságra utal) adtam meg. Az első félrevezető, hiszen Irán jelenleg nem rendelkezik atomfegyverrel, csupán a fenyegető híradásokra akartam utalni, hogy az egyes médiumok, hogyan állították be (torzították el), hogyan kommunikálták az iráni kérdést és milyen nyomot hagyott a válaszadók körében. A megkérdezettek 18%-a szerint Irán = atombomba, a döntő többségnek (44%) a terrorizmus jut eszébe Iránról, nem alaptalanul, míg valamivel kisebb százalékban (37%) az olajjal azonosítják Iránt. Összességében arányosnak mondhatók a válaszok, Iránt a megkérdezettek 99%-a valamivel összefüggésbe tudja hozni, valamire tud asszociálni és mindössze 1% (figyelmen kívül hagyható) nem tudja egyik válasszal sem összekapcsolni Iránt.

90

11.

2007 februárjában napvilágra került, hogy Irán sikeres urándúsítást hajtott végre, ami ugyebár a nukleáris fegyver előállításának első lépcsőfoka. Ön szerint egy esetleges iráni atomfegyver előállítása közvetlen veszélyt jelent-e Európára? a) igen

b) nem

c) nem tudom eldönteni

d) nem érdekel

60 50 40 (% ) 30 20 10 0

a)

b)

c)

d)

21. ábra Az esetleges iráni nukleáris fegyver közvetlen veszélye Európára nézve

A megkérdezettek döntő többsége (58%) valósnak, közvetlen veszélynek véli az iráni atomfegyver kifejlesztését Európára nézve, szerintük van ok aggodalomra. 22% véli úgy, hogy az esetleges iráni nukleáris fegyver nem jelent közvetlen veszélyt az európai biztonságra. Majdnem minden 5. megkérdezett (19%) nem tudott állást foglalni amellett, hogy valós veszélyt jelent-e egy iráni atomfegyver. Csupán 1% vélte úgy, hogy a kérdés nem érdekli, ám ez a szám elhanyagolható.

91

12.

Ön elítéli Irán atomprogramját? a) igen

b) nem

c) nem tudom eldönteni

70 60 50 40 (% ) 30 20 10 0 a)

b)

c)

22. ábra A vélemények megoszlása az iráni atomprogram elítéléséről

Érdekes kérdés. E kapcsán arra voltam kíváncsi, hogy az általam megkérdezettek körében különösebb háttérinformáció és tájékozottság ellenére tudnak-e véleményt alkotni az iráni atomprogramról, egyáltalán hogyan ítélik meg. Valószínűleg a médiumok híradásainak tudható be, hogy a válaszadók döntő hányada (64%) elítéli Irán atomprogramját, mindössze 26% támogatja és minden 10. megkérdezett nem tudja megítélni, hogy az atomprogram pusztán békés célt szolgál-e. Ebből is látszik, hogy viszonylag nagy a bizonytalanság az iráni atomprogram körül.

92

13.

Ön szerint az iráni atomprogram hátterében… áll. a) Nagyhatalmi törekvés

b) békés célú atomenergia-előállítás,

c) védelmi megfontolás (az USA megnövekedett jelenléte a Közel-Keleten; a térség országai közül Izrael, Pakisztán és India is rendelkezik atomfegyverrel)

d) Izraellel, ill. USA-val való

szembenállás

19% 34%

1%

a) b) c) d)

46%

23. ábra Az iráni atomprogram háttere a megkérdezettek körében

Az atomprogram hátterében meghúzódó valószínűsíthető célokra, törekvésekre kívántam rávilágítani ezzel a kérdéssel. Amint az az ábrából kiolvasható, az atomprogram hátterében a legnagyobb arányban (46%) a védelmi megfontolás áll, második helyen (34%) az izraeli, ill. amerikai szembenállásnak tulajdonítják az atomprogramot. 19% véli úgy, hogy Irán nagyhatalmi státuszra törekszik és az atomprogram ebből kifolyólag elsősorban katonai célra kell. Minden 100. megkérdezett (azaz 1%) szerint az atomprogram békés célú atomenergia előállítását és felhasználását szolgálja. Ez az utolsó adat elenyésző és arra enged következtetni, hogy a megkérdezettek nem hisznek Iránnak az atomprogram pusztán békés jellegéről.

93

14.

Ön szerint miért van szüksége Iránnak atomenergiára?

a) A megnövekedett energia szükségletek miatt

b) helyettesítő termék betöltése

miatt (kőolaj és földgáz exportjának maximalizálása miatt)

c) hogy később fegyvert

állítson elő belőle

9%

17% a) b) c) 74%

24. ábra Az iráni atomprogram céljai szerint

Ez a kérdés a legnagyobb dilemma az iráni kérdésben és okoz fejtörést állandóan a nemzetközi közösségben. Ennél a kérdésnél úgy vélem „kibújt a szög a zsákjából” az általam megkérdezettek körében. 74% véli úgy, hogy az iráni atomprogram = atomfegyver, kvázi az atomenergia nukleáris fegyver kifejlesztése céljából kell. Kevesebb, mint minden 10. megkérdezett szerint az atomenergia előállítása és felhasználása elsősorban a megnövekedett belső energiaszükséglettel magyarázható, 17% szerint pedig a kőolaj- és földgáz volumenének maximalizálása céljából a gazdaságban kompenzációs erőként lépne fel az atomprogram. Összességében elmondható, hogy meglepően magas azoknak a száma, akik az iráni atomprogramot a nukleáris fegyverrel azonosítják.

94

15.

Mint ismeretes a jelenlegi amerikai kormányzat nemrégiben Iránt jelölte meg legfőbb ellenségének, aki a világ biztonságára is nagy veszélyt, fenyegetést jelent. Elképzelhetőnek tartja-e hogy a közeljövőben nyílt katonai konfliktusra kerül sor (akár az ENSZ BT jóváhagyása nélkül is, amint azt Irak példája is mutatja) az USA és Irán közt?

a) Igen, mert az USA-nak mindent szabad

b) ennek minimális az esélye

c) nem, a diplomácia eszközeivel rendeződik a konfliktus d) nem, mert az USA erőit jelenleg túlságosan leköti Irak

60 50 40 (% ) 30 20 10 0

a)

b)

c)

d)

25. ábra az USA várható reakciói az iráni kérdés rendezésére

Ezzel a kérdéssel prognosztizálni kívántam az USA magatartását az iráni kérdésben. Leginkább arra voltam kíváncsi, hogy a megkérdezettek szerint elképzelhető-e egy katonai csapásmérés az USA részéről Irán felé, vagy békés úton rendeződik az ügy. Megdöbbentőnek tartom, hogy a válaszadók nagyrésze (56%) igenis elképzelhetőnek tartja egy esetleges nyílt katonai konfliktus kialakulását az USA és Irán között, mondván, hogy az USÁ-nak mindent szabad (tehát az ENSZ BT jóváhagyása nélkül is intézhet támadást). 16% azoknak az aránya, akik szerint ennek minimális az esélye, ugyanennyien vélik úgy, hogy az USA erőit jelenleg leköti az iraki misszió, de amint felszabadulnak a kapacitások, elképzelhető egy támadás indítása. 12% szerint békés úton, a diplomácia eszközeivel rendeződik a konfliktus, ez a szám mindenesetre elég alacsony. Összegezve a válaszadók 88% lát esélyt arra, hogy az USA és Irán között nyílt katonai konfliktusra kerüljön sor. 95

16.

Egy esetleges USA iráni invázió esetében milyen fellépést kellene az EU-nak tanúsítania? a) Támogatni kell, katonailag is

b) támogatni, kiz. politikailag

c) semleges álláspont, elhatárolódás

d) elítélés

e)mindenáron ellenezni kell

f) a körülményektől függ

10% 24%

3%

13%

40%

a) b) c) d) e) f)

10%

26. ábra Egy esetleges USA iráni invázióban az EU fellépésének alternatívái

Ebben a kérdésben azt vizsgálom, hogy amennyiben sor kerül egy háborúra amerikai részről Irén felé, abban az esetben az EU-nak milyen hozzáállást, magatartást kell tanúsítania. Sok alternatívát adtam meg, az optimális válasz, reakció egy ilyen helyzetben azonban mindig az adott körülményektől függ, hiszen nem lehet előre tudni, látni, hogyan alakul(na) egy ilyen háború menete. De azért vegyük sorra milyen válaszok születtek. A többség (40%) a neutrális politika mellett foglal állást, azaz se nem támogatni, se nem ellenezni, amolyan laisser faire módon hagyni a dolgokat, ahogy azok alakulnak. Kérdés, vajon célravezető-e, egyáltalán elképzelhető-e egy ilyen politika? 13% támogatná az esetleges háborút, ebből mindössze 3% szerint kizárólag politikai eszközökkel. Minden 10. megkérdezett véli úgy, hogy a háborút nemcsak politikailag, hanem katonailag is támogatni kell, de ugyanennyien el is ítélik. 13% szerint meg kell akadályozni, ellenezni kell egy ilyen háború kitörését, míg 24% vallja, hogy háborús helyzetben a körülményektől függ az EU magatartása, hozzáállása.

96

17.

Ön szerint az EU-nak, mint politikai szereplőnek hogyan lehetne megoldani az iráni kérdést?

a) Katonai beavatkozással

b) a diplomácia útján

összetettsége és bonyolultsága révén)

c) sehogy

(a

kérdés

d) az EU politikailag túl „kicsi” ehhez

60 50 40 (% ) 30 20 10 0

a)

b)

c)

d)

27. ábra Az EU megoldási alternatívái az iráni kérdés rendezésében

Ebben a kérdésben jól kirajzolódik az iráni kérdés békés úton történő rendezésének az igénye. Az általam megkérdezettek körében a döntő többség (60%) úgy véli, az EU-nak a diplomácia eszközeivel kell rendezni az iráni kérdést, míg csak minden 10. megkérdezett szerint van szükség katonai beavatkozásra. 14% szerint az EU nem képes rendezni az ügyet bonyolultsága és összetettsége révén. Érdekességképpen 16% véli úgy, hogy az EU politikailag „kicsi” ehhez a feladathoz, így nem tudja kezelni azt.

97

18.

Ön hogyan ítéli meg az – egyébként „sikeresen” propagált – USA Irak ellen folytatott háborúját?

a) Teljes siker

b) a kérdést csak részben oldotta meg

nem oldott meg semmit

d) teljes kudarc

5%

2%

c) a háború

e) nem tudom eldönteni

13% a) b) c) d) e)

31%

49%

28. ábra Az USA Irak ellen vívott háborújának megítélése az általam megkérdezettek körében

Ez a kérdés ugyan nem kapcsolódik szervesen a témához, mégis úgy gondoltam felmérem az általam megkérdezettek körében, hogyan ítélik meg az USA iraki hadműveletét és ezzel együtt agresszív, offenzív jellegű külpolitikáját. 100-ból 2 ember szerint a háború teljes sikerként könyvelhető el (elég bizarr adat, ám elenyésző). 13% szerint csak minimális sikert hozott az iraki misszió. A válaszadók csaknem fele (49%) viszont úgy véli, hogy a háború nem oldott meg semmit, azaz nem lett jobb a helyzet sem Irakban (a háború előtti állapotokhoz képest), sem a világban. 31% szerint a háború = teljes kudarc, azaz magyarán szükségtelen és rossz volt. Érdekességképpen 5%, azaz minden 20. megkérdezett nem tudja megítélni az USA Irak elleni háborúját

98

Összefoglalás Ahogy arra a külkapcsolatokért felelős EU biztos, Ferrero Waldner a közelmúltban rámutatott, az európai-iráni kapcsolatokat jelen pillanatban az atomprogram körül kialakult vita határozza meg. Amíg az atomprogram ügye tart, ill. megoldatlan, addig nem várható érdemi előrelépés a kapcsolatok kiszélesítésében, elmélyítésében. Javában tart a diplomáciai adok-kapok az iráni kérdésben. A kérdés olyannyira összetett, bonyolult és sokrétű, hogy nehéz lenne bármilyen konzekvenciát, konklúziót előre levonni és prognózisokat felállítani. A nemzetközi közösség és vele együtt az Európai Unió is tanácstalan. Az eddig kivetett szankciók nem bizonyultak elég hatásosnak, legalábbis rövidtávon. Kérdés, vajon mi következik ezután. Tárgyalás, újabb szankciók, katonai intervenció? Tény, mióta Mahmoud Ahmadinejaad 2005-ben átvette az elnöki posztot, sajátos forradalmi, radikális retorikai stílusával, politikai „kirohanásaival” felhívta magára és országára a világsajtó figyelmét (elsősorban negatív színben). Az iráni bel- és külpolitikai helyzet rosszabbra fordult, az előbbi főként a reformista irány felerősödése révén, az utóbbi pedig a nyugattal (elsősorban az USÁ-val és Izraellel) való szembenállás miatt, a kapcsolatok mindinkább konzerválódtak. Két év elteltével mintha egyhelyben toporognánk, nem látni előrelépést a kérdés kezelésében. 2009-ben azonban elnöki választásokra kerül sor Iránban, ami fordulatot, áttörést hozhat a jelenlegi helyzetben, amennyiben Ahmadinejaad-ot leváltják. Addig még két év van hátra és nincs arra garancia, hogy akkor majd más fog ülni az elnöki székben. Bizakodni persze lehet. Időközben azonban az amerikai kormányzat is külpolitikai irányt váltott és 2002 óta egyértelmű ellenségképévé tette Iránt, aki a világ biztonságának szempontjából is nagy fenyegetés, veszélyforrás. A bővítési és mélyítési hullámok korában az európai integráció alapvető érdeke, hogy a külső határok kitolásával az unió biztonságát garantálni tudja és a szomszédos országokkal jó kapcsolatot tudjon kialakítani és fenntartani. Amennyiben a jövőben Törökország teljes jogú EU taggá válik, a Közel – és Közép Kelet közvetlen szomszédja lesz Európának, ami sok biztonsági kockázatot rejt magában. A világ talán legválságosabb övezetéről van szó, ezért nem mindegy milyen a kapcsolat ezzel a térséggel. Az EU továbbra is elkötelezett a közel- és 99

közép keleti kérdés kezelésében. Brüsszel bízik abban, hogy sikerül megoldást találni az iráni atomprogram ügyében és kölcsönös kompromisszumok árán megegyezésre juttatni a feleket. Lehet, hogy az E3/EU formula lesz, amelyik képes lesz Teheránnal szót érteni és a tárgyalásokat újból megnyitni. Az atomprogram ügye többek közt arra késztette az EU-t, hogy egy új, egyedülálló diplomáciai eszközt vessen be, az E3/EU formátumot. Azért nevezhető egyedülállónak, mert a kérdés kapcsán az EU-t képessé tette arra, hogy külpolitikai kérdésekben a korábbiakhoz képest rugalmasabban reagáljon, továbbá erősítette a belső kohéziót. Ez a formátum az EU és Irán közt megkezdett korábbi tárgyalások és politikai párbeszéd utolsó fázisaként fogható fel. Az új kihívások tükrében azonban már nem bizonyult elég hatékonynak – ám a „kapuk” még nyitva állnak Irán előtt – épp ezért sürgető és szükséges egy, az új kihívásoknak eleget tevő hatékonyabb eszköz bevetése. Sok a bizonytalanság, sok a találgatás a kérdés kapcsán. Egy dolog azonban jól látszik: Iránhoz jóval óvatosabban kell közeledni és másként kell vele bánni a nemzetközi közösségnek és az EU-nak egyaránt. Ami biztos, az, hogy az iráni kérdés még jó ideig napirenden szerepel és okoz fejtörést. Az atomprogram ügye egyelőre lezáratlan, a kérdés nyitott.

100

Függelék Tények és adatok az iráni makrogazdaság helyzetéről (2006): •

A GDP reál növekedése 5%-os volt, az egy főre eső GDP pedig 8.900 USD.

•

A GDP szektoronkénti megoszlása: o Mezőgazdaság: 11,2% ƒ

Főbb termékek: gabonafélék, gyümölcsök, zöldségfelék, rizs, pamut, tejtermékek, gyapjú, kaviár, cukorrépa (a Kaszpi-tenger termőföldjein), ill. szarvasmarha-, juh- és kecsketenyésztés, halászat főleg a Kaszpitenger területén

o Ipar: 41,7% ƒ

Főbb ágazatok: olajfinomítók, petrolkémiai-, építő-, textil-, élelmiszer, nehézipar (vaskohászat), növényi eredetű olajfinomítás

o Szolgáltatások: 47,1% ƒ

Ágak: telekommunikáció (TV, rádió, távközlési, internet szolgáltatók), banki szolgáltatások, szállítmányozás (csővezetékes), kereskedelem

•

Az államadósság a GDP 30%-a

•

Az infláció mértéke 15,8%

•

A lakosság száma: 68.688.433, ebből: o 21% analfabéta o 24,36 millió munkaképes o a munkanélküliség aránya 11,2% o a szegénységi küszöb alatt élők aránya magas, 40%

•

infrastruktúra: o 321 reptér, ebből 129 aszfaltozott kifutóval rendelkezik o 179.388 km hosszú úthálózat, ebből 120.782 km aszfaltozott (878 km hosszúságú autópálya) o 7.256 km hosszú vasúthálózat o 17.099 km gáz-, 8.251 km olaj- és 7.808 km finomított olajcsővezeték

101

•

Exportszerkezete: o 80%-ban kőolaj, vegyi és petrolkémiai termékek, valamint csekély számú zöldség-gyümölcs és szőnyeg (perzsa)

•

Főbb exportpartnerek: o Japán (16,9%), Kína (11,2%), Olaszország (5,9%), Dél-Korea (5,8%), Törökország (5,7%) Hollandia (4,6%), Franciaország (4,4%), Dél-Afrika és Taiwan(4,1%, 2005)

•

Behozatalra szorul: o Ipari nyersanyagokból, félkész termékekből, tőkejavakból, élelmiszeralapanyagokból, műszaki szolgáltatásokból és katonai felszerelésekből

•

Főbb import partnerei: o Németország (13.9%), EAE

(8,4), Kína (8,3), Olaszország (7,1),

Franciaország (6,3%), Dél-Korea (5,4%), Oroszország (4,9%, 2005) Mivel diktatórikus berendezkedésű az ország, a gazdasági berendezkedés torznak mondható. Egyes gazdasági ágak, mint a petrolkémiai ipar és az olajjal összefüggő ágak (olajfinomítók, csővezetékes szállítás) magas (technikai-technológiai) színvonala jellemző, míg egyidejűleg jelen vannak a fejletlen, nem versenyképes „kis” gazdaságok (helyi termelők, iparosok…), ezzel is tovább gerjesztve a belső konfliktusokat. Kialakult magánszféra nincs, nem működik, csak kisebb helyi gazdaságok vannak. Jellemző a szakképzetlenség, a szakembergárda- ill. a tudáshiány. Forrás: Irán elemzése, az USA Központi Hírszerzés 2006-os évkönyve, "the World Factbook 2006", CIA, USA

102

Tudnivalók a primer kutatásról:

Témakör: Az Európai Unió Közös Kül – és Biztonságpolitikája, ill. az iráni atomprogram és az azzal kapcsolatban felmerülő biztonságpolitikai kérdések A kutatás jellege: reprezentatív mini közvélemény-kutatás Korlátok: •

a minta nagysága: n=100151

•

a kutatásban részvettek életkora: 18<x<65

•

a kérdőív 18 kérdést tartalmaz: az első kilenc az európai biztonságpolitikára irányul, a 10. kérdéstől a 17-ig az iráni atomprogram kérdéseire, míg az utolsó kérdés az iraki háború megítélésével kapcsolatos

•

személyiségjogi és adatvédelmi okokból a kutatásban részvettek számára teljes anonimitást biztosítottam

Kutatásom Célja az volt, hogy felmérjem az általam megkérdezettek körében mennyire tájékozottak és érintettek az egyes európai biztonságpolitikai kérdésekben, ill. az Európára ható biztonsági kérdésekben, továbbá, hogyan ítélik meg az iráni atomprogram körül kialakult dilemmát európai szemmel, mint laikusok, átlagemberek.

151

Az egyszerűbb számolhatóság érdekében szúrópróbaszerűen (véletlenszerű mintavétel) 100 emberrel töltettem ki a kérdőívet.

103

Melléklet Ábrák, grafikonok és táblázatok az I. a II. és a III. fejezetekhez, a Közös Kül – és Biztonságpolitika és az ahhoz kapcsolódó iráni atomprogram témakörében

29. ábra Az Európai Unió 2007-ben, tagállamok és tagjelölt országok

104

Európai Unió - EU-szerződések, szerkezete, története 1952

1958

1967

1993

1999

EK - Európai Közösség…

2003

?

EURÓPAI UNIÓ (EU)

Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Európai Gazdasági Közösség (EGK)

Európai Közösség (EK)

Euratom (Európai Atomenergiai Közösség) …Európai Közösségek: ESZAK, EGK (EK, 1993), Euratom

római egyesítő párizsi szerződés szerződések szerződés „A HÁROM PILLÉR”:

bel- és igazságügyi együttműködés

rendőri és bírói együttműködés büntetőügyekben közös kül- és biztonságpolitika

maastrichti szerződés

amszterdami nizzai alkotmányszerződés szerződés szerződés

Európai Közösségek (ESZAK, EK, Euratom), közös kül- és biztonságpolitika, belés igazságügyi együttműködés

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_Eur%C3%B3pai_Uni%C3%B3_h%C3%A1rom_pill%C3%A9re 30. ábra Az európai integráció fejlődéstörténete, az alapító szerződések és a három pilléres szerkezet.

Forrás: http://eusab.mti.hu/euegyrec.cgi?azon=GRAF_20040121&milesz=8 31. ábra A muzulmán vallás híveinek száma és várható prognózisa az egyes EU- és EU-tagjelölt országokban 2004-ben.

105

Tömegpusztító fegyverrel rendelkező országok Ország

Nukleáris

Vegyi

Biológiai

Rakéta

Mennyiség (db)

9 [+3 -5]

26

17

15

Afganisztán152

Albánia Algéria153 Argentína Fehéroroszország Brazília Bulgária Chile Kongó Kína154 Kuba Etiópia Egyiptom Franciaország India155 Indonézia Irán156 152

Fekete színnel jelölöm azokat az országokat, melyek rendelkeznek bio- és/vagy vegyifegyverekkel, de atomfegyverrel nem. 153 Zöld színnel azokat az országokat jelölöm, amelyek korábban rendelkeztek atomfegyverrel, de azokat visszaszolgáltatták (pl.: a volt Szovjetunió tagországai a Szovjetunió felbomlásával visszaszolgáltatták Oroszországnak az atomtölteteket), vagy leszerelték. 154 Kék színűek az elismert atomhatalmak, azaz az öt, az Atomsorompó által elismert atomfegyverrel rendelkező nagyhatalom. 155 Narancssárga színben az Atomsorompó által nem elismert, atomfegyverrel rendelkező országokat jelölöm. 156 Végül piros színben a feltehetően atomfegyver előállítása céljából nukleáris kísérleteket folytató országokat jelölöm. Az árnyékolt rublikák a korábban tömegpusztító fegyverek valamelyikének a birtoklását jelenti, ám azt az azzal rendelkező ország leszerelte, abbahagyta az ezirányú kísérleteit.

106

Irak Izrael Japán Kazahsztán Laosz Líbia Myanmar Észak Korea157 Pakisztán Románia Oroszország Szaúd Arábia Szerbia Dél Afrikai Közt. Dél Korea Szudán Szíria Taiwan Thaiföld Ukrajna Vietnam Egyesült Királyság USA Jemen Forrás: http://www.globalsecurity.org/wmd/world/wmd_state.htm 5. Táblázat Tömegpusztító (atom, bio, vegyi) fegyverrel rendelkező, ill. korábban rendelkezett országok feketelistája. 157

Észak Korea 2006-ban sikeres tesztrobbantást hajtott végre, ám az országra kivetett embargók miatt leállítatta atomprogramját határozatlan időre.

107

Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Image:Nuclear_weapon_programs_worldwide_oct2006.png Az öt elismert atomnagyhatalom nem tagjai

Atomfegyverrel rendelkező országok, az Atomsorompó Szerződésnek

Korábban atomfegyvert birtokló országok

rendelkező, nukleáris kísérleteket folytató országok –programmal rendelkeztek, de eltörölték

Atomfegyver kifejlesztése céljából atomprogrammal

Az olyan államok, mekyek egykoron atomfegyverrel és

Azon országok, melyek rendelkeznek atomfegyverrel, de

széleskörben nem adoptálta a kísérleteket. 32. ábra Atomprogrammal és -fegyverrel rendelkező, ill. korábban rendelkezett országok

108

KŐOLAJTERMELÉS AZ OPEC TAGORSZÁGOKBAN Ország

(1000 hordó/nap)

1990

1995

1999

2000

2001

Összesen .....

22021

24601

26228

27745

26873

Algéria ................. Egyesült Arab Emirátusok Indonézia .............. Irán Irak ....................... Szaúd Arábia(3) ..... Katar .................... Kuvait(3) ................ Líbia ..................... Nigéria ................. Venezuela ............

784

753

750

796

777

1763 1299 (2) 3135 (2) 2113 6413 406 (2) 859 (2) 1389 1727 2135

2148 1328 3595 737 8023 390 2007 1399 1843 2379

2049 1356 3439 (2) 2720 7565 609 1873 (2) 1287 1782 2800

2175 1273 3661 (2) 2810 8095 648 1996 1347 2054 2891

2115 1214 3572 2594 7889 633 1947 1324 2018 2792

(2)

1. Javított adatok. 2. Nem végleges vagy becsült adatok. 3. Beleértve a Semleges Zóna termelésének részesedését. Forrás: az OPEC éves statisztikai előrejelzése,2003. Bécs: 2004. 6. Táblázat Az OPEC országainak kőolajtermelése 1990 és 2003 között

109

2002

(1)

24323

(1)

2003

26885

730

942

1900 1125 3248 2127 7093 569 1746 (1) 1201 1802 (1) 2782

2248 1140 3742 (2) 1379 8410 676 2108 1432 2166 2643

PIACOSÍTOTT FÖLDGÁZTERMELÉS AZ OPEC TAGORSZÁGOKBAN (millió m3) Ország

1990

Összesen .......

225656

Algéria ..............

51600

1995

(1)

294164

(1)

55622

1999

(1)

367251

(1)

81507

2000

(1)

383612

(1)

2001

(1)

398785

2002(1)

2003

415112

431809

83119

(1)

78240

80367

82829

Egyesült Arab Emirátusok

22110

31320

38990

38380

(1)

39360

43390

44400

Indonézia ...........

47580

63360

70960

68365

(1)

66300

70350

72600

Irán

24200

38600

56755

60147

69145

75000

79000

Irak ....................

3980

3170

3180

3150

2760

2360

1560

Szaúd Arábia .....

33520

42930

46200

49810

53690

57320

60060

Katar .................

6300

13500

22050

24900

27000

29500

30800

Kuvait ...............

4190

9278

8688

9600

9500

8000

8900

Líbia

6200

6340

5200

5880

6180

6210

6400

Nigéria ..............

4010

4844

6950

12460

14900

14200

19200

Venezuela .........

21966

25200

26771

27801

31710

28415

26060

(1)

(1)

(1)

1. Javított adatok. Forrás: az OPEC éves statisztikai előrejelzése,2003. Bécs: 2004. 7. Táblázat Az OPEC országainak piacosított földgáztermelés-volumene 1990 és 2003 között.

110

Forrás: Irán elemzése, az USA Központi Hírszerzés 2006-os évkönyve, "the World Factbook 2006", CIA, USA 33. ábra Irán földrajzi elhelyezkedése, fővárosa, nagyobb városai és szomszédos országai

111

Forrás: http://news.bbc.co.uk/2/shared/spl/hi/middle_east/06/iran_maps/html/default.stm 34. ábra A Közel-Kelet és Irán kőolaj- és földgázlelőhelyei és olajfinomítói, ill. olaj- és gázcsővezetékei

Forrás: http://news.bbc.co.uk/2/shared/spl/hi/middle_east/06/iran_maps/html/default.stm 35. ábra Feltételezett nukleáris kísérleteket folytató létesítmények Iránban

112

K

Ö Z V É L E M É N Y

–

K U T A T Á S

Kérem egy választ jelöljön meg (kiv. 6. kérdés). 1. Elképzelhetőnek tartja egy háború kitörését az EU országai között a közeljövőben? a) igen b) nem c) csak min. valószínűséggel d) a távoli jövőben esetleg 2. az EU és 3. ország, ill. országcsoportok között a közeljövőben? a) Igen b) nem c) csak min. valószínűséggel d) a távoli jövőben esetleg 19. Ön szerint melyik jelent nagyobb veszélyt az európai biztonság szempontjából? a) katonai támadás (háború) b) terrorista merénylet c) mindkettő d) egyik sem 20.

A jelen védelmi kapacitások és képességek tekintetében képes-e az EU megvédeni magát? a) Igen b) jelen pillanatban még nem c) egyáltalán nem d) csak szövetségesei révén (NATO) 21. Egy 5 fokozatú skálán mérve mennyire érzi magát biztonságban az EU-ban? 1 – egyáltalán nem 5 – teljes mértékben ………. 22. Hallott már valaha az Európai Unió 2. pilléréről, a Közös Kül- és Biztonságpolitikáról? a) igen b) nem

23. Ön szerint mennyire hatékony az EU fellépése kül- és biztonságpolitikai kérdésekben? a) Megfelelő b) határozottabb fellépést várok c) nem hatékony d) nem tudom eldönteni e) nem érdekel 24.

Ön szerint az EU-nak a hagyományos értelemben vett védekezési politikán (nagyszámú összeurópai hadsereg létrehozása, fenntartása) és/vagy a válságkezelési területen (kisebb létszámú, gyors reagálású alakulatok) kell fejleszteni? a) Az előzőn b) az utóbbin c) mindkettőn d) egyiken sem e) nem érdekel 25. Ön támogatja-e a békés célú atomprogramot, az atomenergia békés célú felhasználását? a) Teljes mértékben b) csak a szükséges mértékben c) nem, veszélyesnek tartom d) egyáltalán nem e) nem tudom eldönteni f) nem érdekel 26. Önnek mi jut eszébe Iránról? a) atombomba b) terrorizmus

c) olaj

27.

d) semmi

2007 februárjában napvilágra került, hogy Irán sikeres urándúsítást hajtott végre, ami ugyebár a nukleáris fegyver előállításának első lépcsőfoka. Ön szerint egy esetleges iráni atomfegyver előállítása közvetlen veszélyt jelent-e Európára? a) igen b) nem c) nem tudom eldönteni d) nem érdekel 28. Ön elítéli Irán atomprogramját? a) igen b) nem c) nem tudom eldönteni

113

29. Ön szerint az iráni atomprogram hátterében… áll. a) Nagyhatalmi törekvés b) békés célú atomenergia-előállítás, c) védelmi megfontolás (az USA megnövekedett jelenléte a Közel-Keleten; a térség országai közül Izrael, Pakisztán és India is rendelkezik atomfegyverrel) d) Izraellel, ill. USA-val való szembenállás 30. Ön szerint miért van szüksége Iránnak atomenergiára? a) A megnövekedett energia szükségletek miatt b) helyettesítő termék betöltése miatt (kőolaj és földgáz exportjának maximalizálása miatt) c) hogy később fegyvert állítson elő belőle 31.

Mint ismeretes a jelenlegi amerikai kormányzat nemrégiben Iránt jelölte meg legfőbb ellenségének, aki a világ biztonságára is nagy veszélyt, fenyegetést jelent. Elképzelhetőnek tartja-e hogy a közeljövőben nyílt katonai konfliktusra kerül sor (akár az ENSZ BT jóváhagyása nélkül is, amint azt Irak példája is mutatja) az USA és Irán közt? a) Igen, mert az USA-nak mindent szabad b) ennek minimális az esélye c) nem, a diplomácia eszközeivel rendeződik a konfliktus d) nem, mert az USA erőit jelenleg túlságosan leköti Irak 32.

Egy esetleges USA iráni invázió esetében milyen fellépést kellene az EU-nak tanúsítania? a) Támogatni kell, katonailag is b) támogatni, kiz. politikailag c) semleges álláspont, elhatárolódás d) elítélés e) mindenáron ellenezni kell f) a körülményektől függ 33.

Ön szerint az EU-nak, mint politikai szereplőnek hogyan lehetne megoldani az iráni kérdést? a) Katonai beavatkozással b) a diplomácia útján c) sehogy (a kérdés összetettsége és bonyolultsága révén) d) az EU politikailag túl „kicsi” ehhez

34.

Ön hogyan ítéli meg az -egyébként „sikeresen” propagált- USA Irak ellen folytatott háborúját? a) Teljes siker b) a kérdést csak részben oldotta meg c) a háború nem oldott meg semmit d) teljes kudarc e) nem tudom eldönteni

114

Irodalomjegyzék A secure Europe in a better world, European Security Strategy (Egy biztonságosabb Európát egy jobb világban, Európai Biztonsági stratégia), EUISS, Brussels, 2003. Balázs Péter: Az Európai Unió külpolitikája és a magyar–EU kapcsolatok fejlődése, p. 230239, KJK-KERSZÖV, Budapest, 2002. Balázs Péter: Az Európai Unió külpolitikája magyar szemmel, Kül – és Biztonságpolitika in Európai Füzetek 8., Szakmai Összefoglaló a magyar csatlakozási tárgyalások lezárt fejezeteiből, p. 5-21, Visit Nyomda & Stúdió, Budapest, 2003. Bauman, Zygmunt (ford. Fábián György): Globalizáció, A társadalmi következmények, p. 95., Polity Press, 1998. Epstein, William: Atomsorompó vagy nukleáris leszerelés in Fizikai Szemle (Menczel György ford.), p. 330., XLIX. Évf. 9. szám, Budapest, 1999. Escobar, Pepe: Iran Knocks Europe Out (Irán kiüti Európát), Asia Times, 7 September 2005. Gazdag Ferenc: Az Európai Unió Külpolitikájának gyakorlati vonatkozásai in Európai integráció és Külpolitika, p. 299-326, Osiris Kiadó, Budapest, 2005. Gazdag Ferenc: Teóriák az integráció külpolitikájáról in Európai Tükör, X. évf., 2. szám, p. 19-38, Visit Nyomda & Stúdió, 2005.) Horváth Zoltán: A második pillér in Kézikönyv az Európai Unióról, p. 359-380, Földkör Kiadó, Budapest, 2002. Howlett, Darryl; Simpson, John: How to ensure an effective compliance mechanism in Effective non-proliferation (Hogyan bizonyosodjunk 115

meg a hatékony megfelelési

medhanizmusról in Hatékony non-proliferáció), Schmitt, Bukard (ed.), p. 9-25, EUISS, Paris, 2005. Huntington, Samuel P.: Az iszlám és a nyugat in A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, p. 349-350, 358., Európa könyvkiadó, Budapest, 2006. IMF Article IV Consultation Report for Iran (IMF, IV. cikk Konzultációs Jelentés Iránról), March 8, 2007. Iran in World Factbook 2006 (Irán, Tények könyve a világról, 2006), CIA (Amerikai Köztponti Hírszerzés), USA Lindstrom, Gustav: The Headline Goal, p. 1-6, EUISS, Paris, 2007. N. Rózsa Erzsébet, Tálas Péter: Az iráni atomprogram körüli vitáról, p. 1-7, ZMNE-SVKK Elemzések, 2006/1. N. Rózsa Erzsébet, Tálas Péter: A közel-keleti válság legújabb fejleményeiről, p. 4., 9-10, ZMNE-SVKK Elemzések, 2006/5. Peterson, Scott: Why EU, Iran still far apart over nukes (Miért is áll olyan „távol” az Eu és Irán a nukleáris fegyverektől), The Christian Science Monitor, 12 October 2005. Posch, Walter (ed.): The EU and Iran: a tangled web of negotiations (EU és Irán: a tárgyalások összekuszálódott hálója); EU-Iran relations: options for future dialogue(EU-Irán kapcsolatok: a jövő párbeszéd lehetőségeiről); Conclusion: a triple-track policy for the EU (az EU tripla-sávos politikája) in Iranian challenges (Iráni kihívások), p. 99-132, EUISS, Paris, 2006. Posch, Walter: Iran: Between cooperation and confrontation (Irán: együttműködés és konfrontáció közt), p. 5-8, EUISS, Paris, 2007.

116

Schmitt, Burkard; French, Julian-Lindley: National missile defence and the future of nuclear policy (Nemzeti rakétaelhárítás-védelem és a nukleáris politika jövője), p. 1-6, 18-22, 33-56, EUISS, Paris, 2000. Vincze Hajnalka, Az Európai Unió biztonság- és védelempolitikája a transzatlanti kapcsolatok és az integrációs dilemmák kettős szorításában in Az Európai Unió biztonság- és védelempolitikai dokumentumai, 1. kötet, p. 11-18, SVKK-Chartapress, 2004. Zimonyi Attila (szerk.): Non-proliferációs ABC. Multilaterális fegyverzetellenőrzési megállapodások és exportellenőrzési rendszerek, p. 87, Külügyminisztérium, Budapest, 2000.

Internetes források: http://www.bp.com https://www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/ir.html http://ec.europa.eu/comm/external_relations/cfsp/sanctions/index.htm http://ec.europa.eu/comm/external_relations/cfsp/sanctions/measures.htm#Iran http://ec.europa.eu/comm/external_relations/iran/intro/index.htm http://ec.europa.eu/comm/external_relations/iran/news/ip02_1880.htm http://ec.europa.eu/comm/external_relations/news/ferrero/2005/sp05_696.htm http://ec.europa.eu/trade/issues/bilateral/countries/iran/index_en.htm http://en.wikipedia.org/wiki/Image:Nuclear_weapon_programs_worldwide_oct2006.png http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_with_nuclear_weapons 2007 http://eusab.mti.hu/euegyrec.cgi?azon=GRAF_20040121&milesz=8 http://www.foreignpolicy.com/story/cms.php?story_id=2829 http://www.globalsecurity.org/wmd/world/wmd_state.htm http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_Eur%C3%B3pai_Uni%C3%B3_h%C3%A1rom_pill%C3% A9re http://www.iaea.org/NewsCenter/Focus/IaeaIran/eu_iran14112004.shtml http://news.bbc.co.uk/2/shared/spl/hi/middle_east/06/iran_maps/html/default.stm http://www.nytimes.com/2007/04/24/world/europe/24nukes.html?ex=1178251200&en=d8e54 b03d59e15f0&ei=5070 http://www.wikipedia.hu/Iran http://www.wikipedia.org/searchredirect.php?search=nuclear+power+plant&language=en&go=++%3E++&go=Go

117