BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről Iktatószám: 9-2/6/2013. Helyszín:
a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában
Időpont:
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. május 23-án (csütörtökön) 9.00 órakor megtartott üléséről
Jelen vannak:
Dr. Bényi Zsolt, Dunai Mónika, Dr. Fachet Gergő, Dr. Fenke Ferenc, Fohsz Tivadar, Hatvani Zoltán, Horváth Tamás, Koszorúsné Tóth Katalin, Kovács István, Nagy Anikó, Nótin Tamás, Petrőczy Dániel, Dr. Piláth Károly, Riz Levente, Rózsahegyi Péter, Ruthner György, Szabó Tiborné, Várbíró Anita, Virág Mihály képviselők (19 fő)
Távol vannak:
Dr. Hrutka Zsolt, Lukoczki Károly (2 fő)
Jelen vannak továbbá: Dr. Rúzsa Ágnes jegyző, Dr. Ughy Gabriella, a Polgármesteri Iroda megbízott vezetője, Némethné Sári Irén, a Gazdasági Iroda vezetője, Dr. Zsigó Anikó, a Vagyonkezelői Iroda vezetője, Kelemen Sándor, az Oktatási és Művelődési Csoport vezetője, Pádár Gabriella, a Szociális és Egészségügyi Csoport vezetője, Dr. Antal Mária jegyzői referens, Bolberitz Henrik főépítész, Pádár Gabriella, a Szociális és Egészségügyi Csoport vezetője, Kiss Nikoletta alpolgármesteri referens, Mucsi Mária alpolgármesteri referens, Gáspár Attila, a Polgármesteri Iroda munkatársa, Adorján Éva sajtóreferens, Váradi Eszter sajtóreferens, Meichl Géza r. dandártábornok, a BRFK főkapitány-helyettese, Krammer György Zsolt r. ezredes XVII. kerületi rendőrkapitány, Dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XVII. Tankerület tankerületi igazgatója, File Lajosné, a Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ megbízott vezetője, Aranyosi Mónika, a Mirr Murr Bölcsőde megbízott bölcsődevezetője, Bolvári Norbert és Vada Erika, a PRIM-AUDIT 2005 Kft. részéről, Vajda Edit, Horváthné Pécz Renáta és Vasdinyei Péter, a Képviselő-testületi Csoport munkatársai. Készítették:
Horváthné Pécz Renáta, Juhászné Makra Erzsébet, Vajda Edit és Vasdinyei Péter, a Képviselő-testületi Csoport munkatársai.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected]
Az ülés levezető elnöke: Riz Levente polgármester. Riz Levente polgármester: Tisztelt Képviselőtársaim, kedves vendégek! Sok szeretettel üdvözlöm Önöket, ezennel megkezdjük a május havi rendes képviselő-testületi ülésünket. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes, jelen van 19 fő. Dr. Hrutka Zsolt és Lukoczki Károly képviselőtársaim előre jelezték távolmaradásukat. Az ülést 9 óra 17 perckor megnyitom. A napirend összeállításával kezdjük munkánkat. Elsőként javaslom napirendre venni a 105/2013/05.16. számú rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést, amely a Vodafone Magyarország Zrt-vel megkötendő megállapodásról szól. Minősített többséggel vehetjük fel napirendre. 132/2013. (V. 23.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 105/2013/05.16. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest XVII. kerület, 135389 hrsz. alatt felvett, természetben a Budapest XVII. kerület Erdő tér (Edző tér) alatt található ingatlan 78 m² területének bérbeadására a Vodafone Magyarország Zrt. részére, továbbá a Vodafone Magyarország Zrt. által tett közérdekű kötelezettségvállalás elfogadására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester (17 igen szavazat, 2 tartózkodás) Riz Levente polgármester: a következő a 106/2013/05.16. számú rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés a Rákosmenti Waldorf Óvoda fenntartója személyében bekövetkezett változáshoz való hozzájárulást tartalmazza. Napirendre vételéhez minősített többség szükséges. 133/2013. (V. 23.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 106/2013/05.16. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest XVII. kerület Apponyi utca 7. szám alatt található ingatlanban működő Rákosmenti Waldorf Óvoda fenntartója személyében (Rákosmenti Waldorf Pedagógiai Alapítvány helyett az új fenntartó Rákoshegyi Waldorf Alapítvány) bekövetkező jogutódláshoz történő elvi hozzájárulás kiadására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester (19 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente polgármester: következik a 107/2013/05.16. számú rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés, amely a tavalyi évben, az Önkormányzat által fenntartott intézményekben elvégzett belső ellenőrzési vizsgálatokról szól, és azok tapasztalatairól. Javaslom napirendre venni, minősített többséggel tehetjük meg! 134/2013. (V. 23.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést:
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -2-
107/2013/05.16. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Tájékoztató az Önkormányzat által fenntartott intézményekben a 2012. évben végzett ellenőrzések tapasztalatairól Előadó: Riz Levente polgármester (19 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente polgármester: a következő 108/2013/05.16. számú rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés, amely az általános célú gazdálkodási tartalékkeret és a választókerületi céltartalék felhasználásáról szól május hónapban. Minősített többséggel vehetjük napirendre. 135/2013. (V. 23.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 108/2013/05.16. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat az általános célú gazdálkodási tartalékkeret és a választókerületi céltartalék államháztartáson kívülre történő felhasználására 2013. május hónapban Előadó: Riz Levente polgármester (19 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente polgármester: a következő rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés a 109/2013/05.16. számú, amely a Rákosmenti Erőforrás Bizottság javaslatát tartalmazza a civil szervezetek pályázatának elbírálásáról. Napirendre vételéhez minősített többségű döntés szükséges. 136/2013. (V. 23.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 109/2013/05.16. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat civil szervezetek támogatására Előadó: Dunai Mónika, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke (19 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente polgármester: következik a 110/2013/05.16. számú rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés, amely szintén a Rákosmenti Erőforrás Bizottság javaslata a gyermek- és ifjúsági táboroztatásról szóló pályázatunk elbírálása tárgykörében. Minősített többséggel vehetjük napirendre. 137/2013. (V. 23.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 110/2013/05.16. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat gyermek- és ifjúsági táboroztatás támogatására Előadó: Dunai Mónika, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke (19 igen szavazat, egyhangú)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -3-
Riz Levente polgármester: a következő a 111/2013/05.22. számú rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés, a Rákoshegyi Bartók Zeneház kapcsán egy tulajdonosi hozzájárulás megadása. Egy pályázatot szeretne benyújtani a közalapítványunk, és ehhez szükséges a hozzájárulás. Minősített többséggel vehetjük fel napirendre. 138/2013. (V. 23.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 111/2013/05.22. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására a Budapest XVII. kerület, 124444 hrsz alatt felvett, természetben a Budapest XVII. kerület Hunyadi utca 50. szám alatt található ingatlanon álló melléképület bejáratánál iparművész által készített kovácsoltvas szerkezetű és üvegfedésű alkotásként előtető és a melléképület főhomlokzatának iparművész által készítendő kovácsoltvas konzol és lámpa megalkotáshoz és elhelyezéséhez Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester (19 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente polgármester: következik a 112/2013/05.22. számú rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés, amely a Keresztúr Nevű Települések Szövetségének támogatásáról szól, pontosabban egy kamatmentes, visszatérítendő támogatást adnánk, hogy Murakeresztúr megrendezhesse az idei évben a Keresztúr Találkozót, amely kölcsönt november 30-ig kell visszatéríteniük. Erről szól ez az előterjesztés. Minősített többséggel vehetjük napirendre. 139/2013. (V. 23.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 112/2013/05.22. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Keresztúr Nevű Települések Szövetségének támogatására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester (19 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente polgármester: a következő a 113/2013/05.22. számú rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés, amely a Gyurkovics Tibor iskolánkhoz kapcsolódó Nevelési Tanácsadó átszervezéséről szól. Ehhez önkormányzati véleményt fűzünk hozzá, javaslom napirendre venni, minősített többséggel. 140/2013. (V. 23.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 113/2013/05.22. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Gyurkovics Tibor Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó átszervezéséről önkormányzati vélemény kialakítására Előadó: Riz Levente polgármester (19 igen szavazat, egyhangú)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -4-
Riz Levente polgármester: utolsóként a 114/2013/05.22. számú rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést javaslom napirendre venni. A „Szociális célú városrehabilitáció Rákosmentén” című pályázatunk keretében visszatérítendő támogatások nyújtásáról szól két társasház, a Pesti út 164. és 166. számú társasházak számára, hogy a beruházás megvalósulhasson, és az önrészt biztosítani tudjuk. Napirendre vételéhez minősített többség szükséges. 141/2013. (V. 23.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 114/2013/05.22. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a KMOP-5.1.1/C-09-2f-2011-0002 azonosítószámú, „Szociális célú városrehabilitáció Rákosmentén” című pályázat keretében sorra kerülő panelházak energetikai korszerűsítése projektelem finanszírozásának biztosítása érdekében visszatérítendő támogatások nyújtására a Budapest XVII. kerület Pesti út 164. és 166. számú társasházak számára Előadó: Riz Levente polgármester (19 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente polgármester: összeállt a napirendi javaslat, kérem, erről szavazzunk most, egyszerű többséggel dönthetünk! 142/2013. (V. 23.) Kt. határozat A Képviselő-testület a 132/2013. (V. 23.), 133/2013. (V. 23.), 134/2013. (V. 23.), 135/2013. (V. 23.), 136/2013. (V. 23.), 137/2013., 138/2013. (V. 23.), 139/2013. (V. 23.), 140/2013. (V. 23.), 141/2013. (V. 23.) Kt. határozatok figyelembevételével napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: Személyi kérdések: 1./ 95/2013/05.09. Zárt ülésen tárgyalandó Javaslat a Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány kuratóriumi tagjának megválasztására, valamint a Közalapítvány Alapító Okiratának módosítására Előadó: Riz Levente polgármester 2./ 97/2013/05.13. Zárt ülésen tárgyalandó Javaslat az „Élen a tanulásban, élen a sportban” díj adományozására Előadó: Dunai Mónika, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke Rendeletalkotási javaslatok: 3./ 81/2013/04.30. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a 2012. évi költségvetés zárszámadásáról szóló …../2013. (…….) önkormányzati rendelete
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -5-
megalkotására és Budapest Főváros vagyonkimutatásának elfogadására Előadó: Riz Levente polgármester
XVII.
kerület
Rákosmente
Önkormányzata
4./ 82/2013/05.08. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a Budapest XVII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról „17. KVSZ” szóló 3/2006. (III.2.) rendelete módosítására a Budapest XVII. kerület, Dormánd utca – Naplás utca – 131361, 131362 és 131363 hrsz-ú ingatlanok – Diadal utca – Kiskút utca által határolt terület vonatkozásában Előadó: Fohsz Tivadar polgármester 5./ 86/2013/05.09. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzati fenntartású oktatási intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj megállapításának szabályairól szóló 24/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete hatályon kívül helyezéséről szóló …/2013. (……) önkormányzati rendelete megalkotására Előadó: Riz Levente polgármester 6./ 87/2013/05.09. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának az önkormányzat vagyonáról való rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 52/2004. (X. 27.) rendelete módosítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 7./ 94/2013/05.09. Javaslat a Budapest XVII. kerület 130145/0/A/2-5 helyrajzi számok alatt felvett továbbá a Budapest XVII. kerület, 130144 helyrajzi szám alatt felvett ingatlanok együttes értékesítésére Előadó: Riz Levente polgármester Határozathozatalt igénylő előterjesztések: 8./ 83/2013/05.08. Javaslat a Medicomfort Orvosi, Tanácsadó és Szolgáltató Betéti Társasággal megbízási szerződés megkötésére házi gyermekorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 9./ 84/2013/05.08. Javaslat az Infantia Gyermekorvosi és Informatikai Korlátolt Felelősségű Társasággal megbízási szerződés megkötésére házi gyermekorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 10./ 90/2013/05.09. Javaslat a DATURAMED Egészségügyi Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társasággal megbízási szerződés megkötésére háziorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátása tárgyában meghozott 113/2013. (IV. 25.) Kt. határozat módosítására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -6-
11./ 89/2013/05.09. Javaslat a Rákosmente Városfejlesztő, Városüzemeltető, Kivitelező, Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2012. évi mérlegbeszámolójának valamint a 2013. évre vonatkozó üzleti tervének elfogadására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 12./ 93/2013/05.09. Javaslat a Rákosmente Kft. saját tőkéjének csökkentésére a korábban nyújtott tagi kölcsön visszafizetésével összefüggésben Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 13./ 88/2013/05.09. Javaslat a KMOP-5.2.2/B-2f-2009-0006 jelű "Térnyerő - Újítsuk meg együtt Keresztúr köztereit!" - Rákosmente kerületközpont fejlesztése című pályázat fenntartási feladatainak megvalósítása és a "Szociális célú városrehabilitáció Rákosmentén" című, KMOP-5.1.1/C-09-2f-2011-0002 jelű projekt menedzsment feladatainak biztosítása érdekében a Rákosmente Városfejlesztő, Városüzemeltető, Kivitelező, Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társasággal 2012. március 23-án kötött és 2012. augusztus 24-én módosított Megbízási Szerződés meghosszabbítására Előadó: Riz Levente polgármester 14./ 91/2013/05.09. Javaslat a Mirr Murr Bölcsőde integrált intézménnyé történő átalakítására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 15./ 92/2013/05.09. Javaslat önkormányzati tulajdonban lévő, kőzúzalékos és földutak bitumenpermetezéses technológiával történő felújítására Előadó: Riz Levente polgármester 16./ 105/2013/05.16. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest XVII. kerület, 135389 hrsz. alatt felvett, természetben a Budapest XVII. kerület Erdő tér (Edző tér) alatt található ingatlan 78 m² területének bérbeadására a Vodafone Magyarország Zrt. részére, továbbá a Vodafone Magyarország Zrt. által tett közérdekű kötelezettségvállalás elfogadására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 17./ 106/2013/05.16. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest XVII. kerület Apponyi utca 7. szám alatt található ingatlanban működő Rákosmenti Waldorf Óvoda fenntartója személyében (Rákosmenti Waldorf Pedagógiai Alapítvány helyett az új fenntartó Rákoshegyi Waldorf Alapítvány) bekövetkező jogutódláshoz történő elvi hozzájárulás kiadására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -7-
18./ 108/2013/05.16. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat az általános célú gazdálkodási tartalékkeret és a választókerületi céltartalék államháztartáson kívülre történő felhasználására 2013. május hónapban Előadó: Riz Levente polgármester 19./ 109/2013/05.16. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat civil szervezetek támogatására Előadó: Dunai Mónika, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke 20./ 110/2013/05.16. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat gyermek- és ifjúsági táboroztatás támogatására Előadó: Dunai Mónika, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke 21./ 111/2013/05.22. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására a Budapest XVII. kerület, 124444 hrsz alatt felvett, természetben a Budapest XVII. kerület Hunyadi utca 50. szám alatt található ingatlanon álló melléképület bejáratánál iparművész által készített kovácsoltvas szerkezetű és üvegfedésű alkotásként előtető és a melléképület főhomlokzatának iparművész által készítendő kovácsoltvas konzol és lámpa megalkotáshoz és elhelyezéséhez Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 22./ 112/2013/05.22. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Keresztúr Nevű Települések Szövetségének támogatására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 23./ 113/2013/05.22. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Gyurkovics Tibor Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó átszervezéséről önkormányzati vélemény kialakítására Előadó: Riz Levente polgármester 24./ 114/2013/05.22. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a KMOP-5.1.1/C-09-2f-2011-0002 azonosítószámú, „Szociális célú városrehabilitáció Rákosmentén” című pályázat keretében sorra kerülő panelházak energetikai korszerűsítése projektelem finanszírozásának biztosítása érdekében visszatérítendő támogatások nyújtására a Budapest XVII. kerület Pesti út 164. és 166. számú társasházak számára Előadó: Riz Levente polgármester Beszámolók: 25./ 85/2013/05.08. Beszámoló a szociális célú gazdálkodási tartalék 2013. év I. negyedévi felhasználásáról Előadó: Riz Levente polgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -8-
26./ 98/2013/05.13. A Rákosmenti Erőforrás Bizottság beszámolója a 2013. év I. negyedévében átruházott hatáskörben hozott döntéseiről Előadó: Dunai Mónika, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke 27./ 99/2013/05.13. A Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság beszámolója a 2013. év I. negyedévében átruházott hatáskörben hozott döntéseiről Előadó: Hatvani Zoltán, a Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke 28./ 100/2013/05.13. Beszámoló a 2013. év I. negyedévében lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előadó: Riz Levente polgármester 29./ 101/2013/05.13. A kerületi rendőrkapitánynak a rendőrkapitányság 2012. évi tevékenységét értékelő beszámolója Előadó: Riz Levente polgármester 30./ 102/2013/05.13. Beszámoló a választókerületi céltartalék polgármesteri hatáskörben történt 2013. év I. negyedévi felhasználásáról Előadó: Riz Levente polgármester 31./ 103/2013/05.13. Beszámoló a polgármester átruházott hatáskörben hozott 2013. év I. negyedévi döntéseiről Előadó: Riz Levente polgármester 32./ 104/2013/05.13. Beszámoló az általános célú gazdálkodási tartalékkeret 2013. év I. negyedévi felhasználásáról Előadó: Riz Levente polgármester Tájékoztató: 33./ 107/2013/05.16. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Tájékoztató az Önkormányzat által fenntartott intézményekben a 2012. évben végzett ellenőrzések tapasztalatairól Előadó: Riz Levente polgármester Hatósági ügy: 34./ 96/2013/05.10. Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Riz Levente polgármester (19 igen szavazat, egyhangú)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -9-
Riz Levente polgármester: kíván-e valaki a napirendi pontok sorrendjének módosítására javaslatot tenni? Én elsőként szeretném javasolni a rendőrségi beszámolóval kapcsolatban – elnézést kérek, mert elvettem Horváth Tamás alpolgármester úr kenyerét –, hogy a 101/2013/05.13. számú „A kerületi rendőrkapitánynak a rendőrkapitányság 2012. évi tevékenységét értékelő beszámolója” tárgyú előterjesztést – a vendégeinkre való tekintettel – vegyük előre, és ez legyen az első napirendi pontunk. Van-e esetleg még más javaslat a sorrend módosítására? Ilyet nem látok, így kérem, szavazzunk most erről a módosításról, egyszerű többséggel dönthetünk! 143/2013. (V. 23.) Kt. határozat A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a napirendi pontok tárgyalási sorrendjét megváltoztatja, és a 29. napirendi pontként napirendre vett 101/2013/05.13. számú „A kerületi rendőrkapitánynak a rendőrkapitányság 2012. évi tevékenységét értékelő beszámolója” tárgyú előterjesztést a személyi kérdéseket megelőzően elsőként tárgyalja meg. (19 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente polgármester: Dr. Fachet Gergő képviselő úr ügyrendben kért szót. Dr. Fachet Gergő (ügyrendi): mivel Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke április 30-án, életének 81. évében elhunyt, és mivel a mai napon van a temetése, úgy gondolom – és remélem a Képviselő-testület is egyet fog érteni velem –, hogy helyénvaló, ha most egyperces néma főhajtással adózunk az ő emlékének. Riz Levente polgármester: részemről semmi akadálya nincsen. Megkérem tehát a Képviselőtestületet, hogy álljunk most fel mindannyian egy percre! A Képviselő-testület egyperces néma főhajtással adózott Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke emlékének. Polgármesteri tájékoztató: Riz Levente polgármester: Tisztelt Képviselőtársak, kedves vendégek! Köszöntök még egyszer mindenkit, és a képviselő-testületi ülésünk legelején engedjék meg, hogy néhány szóval beszámoljak az elmúlt hónap fontosabb eseményeiről, fejleményeiről, amelyek Rákosmentét, Rákosmente Önkormányzatát érintették. Elsőként szeretnék szólni a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakításáról, amely ezekben a hetekben a kerületünkben is megjelent illetve megjelenik. Mit jelent ez egész pontosan, milyen formában fog megvalósulni? Mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt évek folyamán az a kísérlet, amely a szelektív hulladékgyűjtő szigetek elhelyezéséről szól, nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A szelektív hulladékgyűjtő szigetek nagyon hamar hulladéktároló helyekké váltak, boldog-boldogtalan odahordta a kommunális szemetét, a sittet, a megunt tévéjét és így tovább. Nagyon komoly köztisztasági problémává vált az egész kerületben, sőt egész Budapesten a szigetek helyzete. Mindannyian szenvedünk tőle, idegeinket borzolja, ahogy kinéznek nap, mint nap. A Fővárosi Önkormányzat és az FKF Zrt. feladata lenne azokat tisztán tartani, de hiába is teszik ezt meg rendszeresen, akkor is nagyon
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 10 -
hamar újratermelődik a szemét, ami valamennyiünket nagyon zavar, és mutatja azt, hogy az állampolgári környezettudatosság sok esetben komoly hiányokkal bír, és sokan vannak azok, akik úgy gondolják, hogy ilyen illegális módon szabadulnak meg a háztartási szemetüktől. A szelektív szigetet felváltaná a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer, amely egészen új minőséget jelent Budapesten. A vonatkozó jogszabály úgy rendelkezett, hogy a Fővárosi Önkormányzat és az FKF egész Budapesten kizárólagos jogokat kapott arra, hogy ezt a tevékenységet végezze, és 2013 márciusától 2014 végéig Budapest minden kerületében a rendszert bevezesse. Ez azt is jelenti, hogy a Főváros közigazgatási területén élők mindenhol – társasházak és kertes házak is – szelektív hulladékgyűjtő kukákat fognak kapni. Szám szerint kettőt: az egyik hulladékgyűjtő kuka a papírhulladék tárolására szolgál majd, a másik szelektív kuka pedig a műanyag PET palackok illetve a fémhulladék tárolására szolgál. Ezek természetesen térítésmentesen kerülnek átadásra a lakóknak. Ennek forrását egy KEOP pályázati konstrukcióban elnyert támogatás biztosítja, így ezeket mindenki ingyenesen meg fogja kapni. Ezzel párhuzamosan egyébként nem fogja növelni a kuka vagy szemét elszállításért fizetett szolgáltatási díjat. Zárójelben jegyzem meg, ez a közeljövőben csökkenni fog, hiszen küszöbön áll a szemétszállítás díjának csökkentése a kormány rezsicsökkentési programjának keretében. Mindenki számára otthon, a saját otthonában lesz lehetőség arra, hogy szelektíven gyűjtse, tárolja a hasznos hulladékot. Az elképzelések szerint a társasházi övezetekben heti rendszerességgel ürítenék ezeket a kukákat, a kertvárosi részeken pedig havi rendszerességgel, de később nyilván a gyakorlat fogja alakítani az ütemet, ami igény esetén akár még sűríthető is a jövőben. A korábbi szelektív szigetek nagy része meg fog szűnni, az előbb említett problémák miatt szerintem nagyon is helyesen. A megmaradó néhány sziget elsősorban a nagyobb üzletközpontok, bevásárlóközpontok környékére fog koncentrálódni, ahol jellemzően adott a kamerával való megfigyelés lehetősége. E szigetek a jövőben az üveghulladék összegyűjtésére fognak szolgálni. Valamennyi sziget fizikai eszközökkel is biztosítva lesz, konkrétan a borogatás elleni mechanikai védelemre kell itt gondolni, ami már több szigeten is a képviselőink kezdeményezésére megtörtént, ezt a főváros kiterjeszti a jövőben minden egyes szelektív szigetre. Mi magunk is egyetértünk a változtatással, sőt már előremenvén kezdeményeztük, hogy azokat a szelektív szigeteket, ahol most legkritikusabb a helyzet, mint például a Tarcsai úton és a Péceli út mentén, vagy akár említhetném a Kucorgó teret, amely irritáló, a lehető leggyorsabb módon szüntessék meg. Nagyon zavarják az ott lakókat, bennünket, mindannyiunkat. A kerületünkben is elindult már a program. Az első ütemben lezajlott a XVII. kerület közigazgatási területén a Pesti út - Borsó utca - Újlak utca - Gyökér utca-Ferihegyi út Rákos-patak - Kaszáló utca által határolt területen a társasházak számára a hulladékgyűjtő tárolók kiszállítása. Ugyanígy a Péceli út végén a Színes utca - Battonya utca -Lajosháza utca - Rákoscsaba utca térségében is megérkeztek a gyűjtőedények. Folyamatban van az Aranylúd utca - Flamingó utca - Lázár deák utca területén is. A cél az – mi most nagyon lobbizzunk ezért –, hogy a kiszállítás gyors ütemben folytatódjon, és ne csak 2014 végéig, hanem előbb valósulhasson meg. Tárgyalásokat folytatunk arról, hogy esetleg június folyamán a Cinkotai út és a Tarcsai út által bezárt területen, vagyis Rákosliget és Rákoscsaba-újtelep körzetében történjen meg a kiszállítás, és ezt követően a lehető legrövidebb időn belül a többi városrészben is mindenhol. Ez a szándékunk, és azt gondolom, hogy nagyon helyes törekvése mind a Fővárosnak, mind a kormányzatnak, az FKF-nek és a kerületünknek is, hogy ezt a problémát ezzel a XXI. századi gondolkodással, megközelítéssel végre tudjuk kezelni. Ennek következtében meg fognak szűnni a hulladéktárolásra szolgáló, a közterületeket elcsúfító szigetek is. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már a köztisztaságnál és a közterületek épségénél, szépségénél tartunk, engedjék meg, hogy egy másik aspektusból is megközelítsem e témát. Az elmúlt hetekben és jelenleg is intenzív munka
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 11 -
folyt-folyik annak érdekében, hogy a kerületi közterületek szépítését, fejlesztését, zöldfelületi megújítását elvégezzük. Amint a legutóbbi képviselő-testületi ülésen is szó volt róla, a társasházi előkert programban lehetőséget kívántunk biztosítani a társasházak számára, hogy a körülöttük lévő – az akcióterületről van szó természetesen, egy uniós pályázat szolgál forrásként erre – környezetüket megújíthassák. Erre nem érkezett pályázat az első körben, ezért kiírtuk a következő fordulót, most úgy néz ki, hogy az érdeklődés megélénkült, sorra érkeznek be a pályázatok, melynek kapcsán én úgy látom, hogy egy nagyon szép program kezd kibontakozni, amellyel a pályázat akcióterületét – vagyis a Városközpont területét egészen a Népkert-Bakancsos utca vonaláig bezárólag – meg tudjuk újítani ezeknek a forrásoknak a segítségével zöldfelületi szempontból. Például – engedjék meg, hogy kiemeljem – pályáztak a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség részéről, amelynek a célja az, hogy az evangélikus templom környékének a zöldfelületi megújítását elvégezzék. Mellette egy civil szervezet, a Vigyázó Sándor Művelődési Ház előtti zöldfelület megújítását tűzte ki célul. Ha ezt a kettőt egymás mellé tesszük, akkor itt ismét egy összefüggő, minőségi zöldfelület kialakítására lesz lehetőség, így a zöldfelületi megújítást ki tudjuk terjeszteni egészen a Bakancsos utcáig. Emellett egyébként párhuzamosan folyik a déli sétány kialakítása és a Népkert megújítása is. De más pályázatokról is szívesen szólnék. Van olyan pályázat, amely a Földműves utca és a kastély közötti déli területeket, a szalagházak közötti zöldfelületeket újítaná meg, ez is meg fog valósulni. Több társasház is pályázott a Pesti úton, a Gyökér utcában, amelyek úgy gondolom, hogy meg fogják tudni pályázni ennek a forrásnak a 100%-át, így ez a program célt fog érni, és megvalósulhatnak a zöldfelületi megújítási célkitűzések. Mellette, ahogyan már az előbb említettem ugyanebben a térségben, ugyanezzel a logikával összefüggő zöldfelület megújítási program keretében zajlik a Pesti út déli oldalának a megújítása. Itt jól haladunk, ahogy látják az az ideiglenesnek is mondható járdaszakasz, amit senki nem használt, hiszen mindenki a szalagházak oldalán lévő járdát és a szervizutat használta gyalogos közlekedésre, az eltűnt, helyette minőségi zöldfelületet alakítunk ki. Már elhelyeztük az automata öntözőrendszerhez szükséges elemeket, termőföldréteget terítettünk. A Népkert felújítása is jól halad, a játszótérépítés zajlik, a sportpálya aszfaltozása jelen pillanatban előkészítés alatt van. A gördeszka-bmx pálya alépítmény elkészült, a sétányok folyamatosan épülnek, a közvilágítás is – én azt hiszem –, hogy június közepére a beruházás, ahogyan azt eredetileg is elterveztük, be fog fejeződni. Ha már itt tartunk, az egyik előterjesztés is szól erről a témáról, a szociális városrehabilitációs programunk egyik legfontosabb eleme a panelfelújítási program is megvalósulhat, hiszen jövő héten hétfőn, ha a Képviselő-testület jóváhagyja a mai kamatmentes, visszatérítendő támogatásról szóló döntést, akkor megkezdődhet a hat tízemeletes ház felújítása is. A következőkben egy jó hírről szeretnék még szólni. A kormány nem olyan régen létrehozott egy EU Önerő Alapot, amely arra a célra jött létre, hogy támogassa azon önkormányzatokat, akik sikeresek a pályázatokban, viszont pályázati győzelmük után komoly erőpróbát jelent az önerő előteremtése. Nagyon sokan vagyunk olyanok, akik szinte minden pályázaton elindulunk, és nagyon fontos, hogy az önerőt biztosítsuk. A költségvetésben ezt meg is tudtuk tenni, de jó, ha van olyan lehetőség, hogy adott esetben az önerőt megigényelhetjük egy erre szolgáló alapból. Ez történt legutóbb is, Rákosmente Önkormányzata pályázott az európai uniós önerő alapra, és több alkalommal is eredményes volt. Ez azt jelenti, – és erről már a döntés is megszületett, ezért talán tényként is mondhatom – legutóbb az Önkormányzat 107 millió 611 ezer forintot nyert a most befejezett csapadékcsatorna alsó szakaszára. Az önerőt, amit ehhez részünkről biztosítani kellett, döntő részt vissza tudjuk kapni, tehát az Önkormányzat ezzel egy olyan költségvetési forráshoz jut, amit adott esetben más hasznos célra el tud költeni. De korábbi döntések is történtek kisebb tételekről, itt összesen 3,9 millió forint jött be eddig az
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 12 -
Önkormányzathoz a másik csapadékcsatorna beruházás önerő igényéből. Ahogyan azt Önök is látják, összességében már 110 millió forintnál tartunk, ennyi az az összeg, amit az Önkormányzatunk az önerő alapból elnyert. Azt gondolom, hogy ez egy jó és fontos hír. Végül, de nem utolsósorban arról szeretnék szólni, hogy a következő hetekben ismét meg fogjuk hirdetni a nyári diákmunka programot. A tavalyi évben is nagy siker volt, nagyon sok fiatalt megszólítottunk, akik hasznosan tudták így, ilyen formában tölteni a nyári szünidőt. Ha jól emlékszem 75-en vettek részt az elmúlt évben a programban, idén is, ha minden jól megy, és a közreműködő szervezet is áldását adja hozzá, akkor egymillió forintot a szociális városrehabilitációs pályázatból erre tudunk fordítani. Emellett, ha Képviselőtársaim is úgy gondolják és támogatják a saját keretük segítségével – jómagam is ezt fogom tenni a polgármesteri keretből –, akkor még legalább egymillió forintot szeretnénk hozzátenni, és ebből a kétmillió forintból azt gondolom, egy szép programot tudunk megvalósítani, hogy nyáron minél több fiatalnak tudjunk egy kis jövedelmet és munkalehetőséget biztosítani. Tisztelt Képviselőtársaim! A polgármesteri beszámoló végére értem, megkezdjük a Képviselő-testület munkáját. Elsőként következik a rendőrségi beszámoló. Köszöntöm elsőként Meichl Géza dandártábornok urat, a BRFK főkapitány-helyettesét és Krammer György Zsolt kerületi rendőrkapitány urat. Az előterjesztés kapcsán kérem, hogy néhány gondolatot a leírtakhoz kapcsolódva mondjanak el az elmúlt éves rendőrségi munkáról. A napirend 29. pontja: 101/2013/05.13. A kerületi rendőrkapitánynak a rendőrkapitányság 2012. évi tevékenységét értékelő beszámolója Előadó: Riz Levente polgármester Krammer György Zsolt: Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Képviselő-testület! A szokásos havi beszámolómat most nem mondanám el önöknek, nem rabolnám ezzel az idejüket. A mai napon e-mailben valamennyiüknek el fogom küldeni az elmúlt egy hónap bűnügyi tendenciáiról készített összefoglalót. Akkor most következzék a 2012-es évre vonatkozó évértékelés. Az értékelt időszak némiképp eltért az előző két esztendőtől, hiszen amellett, hogy a BRFK vezetése által elvárt szakmai színvonalat, – én úgy gondolom –, teljesíteni tudtuk, egyfajta állandóság is megfigyelhető volt a kapitányság életében. 2011 végén, amikor megbíztak a kerületi rendőrség vezetésével, én már a harmadik rendőrkapitány voltam abban az esztendőben. Az állandóság – úgy gondolom – meghozta az eredményét, hiszen akár a közterületen elkövetett bűncselekményeket tekintve, akár a kiemelt kategóriák eredményeit vizsgálva, Rákosmente közbiztonságát jónak lehet mondani más budapesti kerületekkel összehasonlítva. Amikor azt mondom, hogy jó, komoly eredménynek tekinthető, hiszen, ha csak a nap mint nap tapasztalható értéknélküli világot vesszük alapul, vagy a kerületi rendőrkapitányságunk – bár növekvő – létszámát, akkor büszkén mondhatjuk, hogy komoly megterhelés mellett is a kerületi rendőrök sokat tettek azért, hogy Budapest egyik legélhetőbb kerülete legyen Rákosmente. Természetesen a feladat/létszám arányunkon még lehetne, és kell is javítani, hiszen ha csak azt veszem, hogy a főváros legnagyobb kerületében tevékenykedik a BRFK második legkisebb létszámú közrendvédelmi osztálya, akkor a véleményem mindenképpen megalapozott. Örömmel tudatom Önökkel, hogy az átszervezést követően a létszámunk növekedett, és várhatóan még ebben az évben is növekedni fog. De ezzel kapcsolatban biztosan dandártábornok úr is mondani fog pár gondolatot! Általánosságban el
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 13 -
lehet mondani, hogy minden szakterületünk megfeszített tempóban, az egyre növekvő feladatokat a lehetőségekhez mérten a legmagasabb színvonalon törekedett ellátni. Most engedjenek meg néhány gondolatot a különböző szakterületekre lebontva. A bűnügyi osztály az értékelt időszakban rendhagyó módon nem tagozódott alosztályokra, amely némiképp megnehezítette az ottani vezetők munkáját. Szerencsére az átszervezést követően a szervezeti felépítés már közelített az optimális szinthez. Ennek hatását a későbbiekben a szakmai eredményességben szeretném is majd visszaigazolva látni a kollégáimtól. Az együttműködés a bűnügyi osztály részéről kiválónak mondható akár a BRFK központi szerveivel, akár a többi kerületi rendőrkapitánysággal, akár az agglomerációval. Ez nemcsak a mindennapos munkavégzést könnyíti meg, hanem a folyamatosan végrehajtott akciók eredményességében is megnyilvánult. Az általános terhelésünk, ha a számokat nézem, akkor jónak és kezelhetőnek minősíthető. Ugyanakkor, ha az egyéni terhelést veszem figyelembe – és itt szeretnék emlékeztetni a létszámviszonyokkal kapcsolatban elmondottakra –, akkor a BRFK átlagot bőven elérjük. Szerencsére a növekvő tendencia itt is látható. A tavalyi évben fejeztük be egy 25 rendbeli betöréses lopássorozat felderítését, melynek eredményét az idei évben szeretnénk megtapasztalni, és ez mindenképpen a bűnügyi eredményességünket növelni fogja. A vagyon elleni bűncselekmények száma egyébként csökkent, de a statisztikai adatokban ez nem feltétlenül követhető nyomon, hiszen egy másik hatóság által felderített, több évvel korábban történt csalássorozat is megtalálható az adatok között. Ezzel kapcsolatban korábban Nótin Tamás képviselő úr is érdeklődött, hogy hogyan lehetséges ez, remélem sikerült akkor megválaszolnom ezt a kérdést. Az előző évekhez képest a lopások, a betöréses lopások, az önkényes járműelvételek valamint a gépkocsifeltörések és rablások száma is csökkent. Csak jelentéktelen emelkedés tapasztalható a gépkocsilopásos bűncselekmények számában. Ezen adatokból azt a tapasztalatot lehet leszűrni, hogy a közrendvédelmi és a bűnügyi állomány bűnügycentrikus működése meghozta a várt eredményt. Egyes bűncselekménysorozatok megjelenésekor azonnal tudtunk reagálni, volt annyi rugalmasság a szervezetben, hogy ezeket rögtön le tudtuk reagálni, és számos sikeres elfogást is végre tudtunk hajtani. Egyébként 11 esetben rendeltünk el az ilyen jellegű bűnügyi problémákra válaszul helyi fokozott ellenőrzéseket, akciókat. Sikerült elkerülnünk a bűncselekményszámok ugrásszerű növekedését, sőt azok enyhe csökkenése volt tapasztalható a bűnügyi és a közrendvédelmi osztály együttműködésének köszönhetően. A bűnügyi helyzet vonatkozásában szeretném tájékoztatni még Önöket az egyes fő bűncselekmény típusokról, az azokkal kapcsolatos tendenciákról. Betöréses lopások. Úgy vélem, hogy az egyik leginkább zavaró tényezőnek, a lakosság szubjektív közbiztonságérzetét leginkább meghatározó bűncselekményfajtának a betörések mondhatóak. Már beszéltünk arról, hogy a kerület meglehetősen nagy. Szerteágazóak azok a lehetőségek, amelyen az elkövetők megközelítik a kerületünket, és a bűncselekmények elkövetését követően pedig azt elhagyhatják. Tavaly év végén sikerült felderítenünk egy olyan betöréssorozatot, amely Rákoskeresztúr területére koncentrálódott. Itt egy többhetes akciónak köszönhetően a betörések megszűntek, és azóta sem tapasztalható, ez betudható az eredményes rendőrségi munkának. Ahogyan már az előbb elmondtam egy 30 rendbeli betöréssorozat nyomozását is sikerült befejeznünk a tavalyi évben. A rablásokkal kapcsolatban annyit érdemes megemlíteni, hogy a budapesti kerületek között a legkevesebb rablást a XVII. kerületben követik el. Ez a bűncselekmény idényjellegű. Megállapítható, hogy a tavaszi időszakban jellemzőek leginkább a rablások, és sok esetben az Önök által is ismert módon, a sikertelen nyaklánckitépéseket követően minősül át ez a bűncselekmény lopásból rablássá. Az információink illetve a bűnügyi munka adatai alapján megállapítható, hogy leginkább a más kerületekben lakó, és ide tömegközlekedéssel érkező
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 14 -
személyek követik el ezt a bűncselekményt. A gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények vonatkozásában úgyszintén örömmel lehet elmondani, hogy a fővárosi kerületek közül az egyik legkevesebb bűncselekményt itt követik el. A személygépkocsi lopások száma jelentős csökkenést mutat, a feltörések száma viszont bár enyhén csökkent, de ez a stagnálással egyenértékű. Ezzel kapcsolatban megállapítható – ahogyan azt én az elmúlt hónapokban többször is jeleztem Önöknek – a sértetti közrehatás jól megfigyelhető e bűncselekmények elkövetésével kapcsolatban. Előfordul, hogy csak öt percre hagyják őrizetlenül az autót, de mégis, ha bármennyire is látható helyen hagyják a sértettek az autó utasterében az olyan értékeiket, amelyeket egyébként később könnyen el lehet adni, akkor ezt az elkövetők kihasználják. Számomra az egyik legsajnálatosabb bűncselekménytípus az úgynevezett trükkös lopás, amivel kapcsolatban folyamatosan próbálunk bűnmegelőzési célzattal megjelenni a sajtóban, és felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy mitől kell tartaniuk, és legyenek kissé bizalmatlanok az idegenekkel szemben. A sértetti kör itt leginkább az idős, jellemzően egyedülálló személyekből áll. Sajnos nem túl nagy sikerrel tudtuk az ezzel kapcsolatos bűnmegelőzési tevékenységünket elvégezni. Folyamatosan követni kell az ilyen jellegű, az idősek sérelmére elkövetett lopásokat, csalásokat. Nagyon nehéz az ilyenfajta bűncselekményeknek utánajárni, lévén a sértettek a későbbiekben az elkövetők beazonosításában nagyon kevés segítséget tudnak nyújtani. Ezen a téren én kitűztem a bűnügyi osztálynak, hogy próbáljuk meg megelőzni, felderíteni lehetőleg még korábban, az elkövetést megelőzően azokat az elkövetőket, akik ezzel foglalkoznak. A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények vonatkozásában már többször elmondtam, hogy szintén a kevésbé veszélyeztetett területek közé tartozunk. Ugyanakkor a bűncselekményszám növekedést mutatott, amely a sikeres felderítéseinkhez köthető. Önök is tudják, több esetben sikerült az elmúlt évben termesztői illetve elosztói hálózatot is megszüntetni. Ezeket az erőfeszítéseket az előttünk álló évben is folytatni kívánjuk. Ha a nyomozáseredményességünk 21,2 %-os arányát vizsgáljuk, akkor ez elmarad a tavalyelőtti év 35,8%-ától, ennek ellenére a BRFK rangsorában mégis a legjobb tíz kerületi kapitányság között vagyunk. Ebben a tekintetben az idei évben mindenképpen szükséges, hogy előrelépjünk, és úgy gondolom, hogy idén ezt meg is fogjuk tudni valósítani. A rendészeti és közbiztonsági tevékenységgel kapcsolatban elmondható, hogy az egyik legjobb technikai háttérrel rendelkezik a kapitányságunk. A kollégáim, a létszámmal kapcsolatos problémák ellenére meglehetősen aktívan és eredményesen dolgoztak a tavalyi év során. A közterületen eltöltött óraszámot az Önkormányzat által biztosított keret segítségével tudjuk az optimálishoz közelítő szinten teljesíteni. Korábban meg lett határozva a rendészeti állomány és a rendészeti vezetők részére, hogy folyamatos párbeszédet kérek a bűnügyi osztállyal a bűnügyi információkkal kapcsolatban. Én úgy gondolom, hogy ez a döntés meghozta a maga eredményét, és kimutatható, hogy rengeteg olyan tettenéréses, nyomon üldözéses elfogást sikerült megvalósítani a kiemelt bűncselekmények kategóriájában, ami a szakma és a lakosság elismerését is kiváltotta. A 2011. október 16-ával elindult „Egy autó, egy rendőr” programot jónak, hatékonynak és eredményesnek találtuk, és mind a mai napig ezt folytatjuk is. A lakosság szintén megismerte ezt a programot, és véleményem szerint mindenki megelégedésére szolgál. Több, nagyszabású akciót hajtott végre a rendészeti osztályunk az Önkormányzat által szervezett tömegrendezvények mindegyikén, természetesen együttműködve, döntően a Delta Polgárőrséggel illetve a rendezőkkel. Rendkívüli esemény nélkül sikerült biztosítanunk a rendezvényeket, minimális bűncselekményszám, de inkább elfogások kapcsolódtak ezekhez az eseményekhez. Tavaly először hajtottuk végre közösen a mezei őrszolgálattal, vadászokkal, polgárőrökkel, közterület-felügyelettel a Merzse akciót, amely szintén pozitív visszajelzést váltott ki a lakosokból. Egyébként tájékoztatom Önöket, hogy holnap és holnapután fogjuk végrehajtani ebben az évben a külterületek védelme és a Polgármester Úr
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 15 -
által említett szemétlerakások és egyéb jogellenes cselekmények kiszűrése, az elkövetők elfogása miatt ezt a szükségszerű akciót. Tavaly, augusztus végén a BRFK központi szervezeteinek bevonásával háromnapos kísérleti akciót hajtottunk végre, amelynek az volt a lényege, hogy a kerületbe bejövő útvonalakon egy statikus rendőri akciót hajtottunk végre. Meglehetősen láthatóan voltunk jelen a kerületben, azon célzattal bejövő személyek részére, akik nem feltétlenül jó szándékkal jöttek. Ennek a következménye az volt, hogy abban a három napban gyakorlatilag semmilyen bűncselekmény nem történt a kerületben, de kiemelt bűncselekmény egyáltalán nem. Ebben látnám egyébként a jövőt. Az állomány motiváltságával kapcsolatban el lehet mondani, hogy párját ritkítja. Ez köszönhető a vezetőknek is. Ha summázni szeretném a rendészeti szakterületnek a munkáját, akkor azt mondhatom, hogy megfeszített tempóval, kevés hibával, jól teljesítettek a kerületünk rendészeti szakterületei. Együttműködéseinkkel kapcsolatban örömmel tájékoztatom Önöket, hogy gyakorlatilag minden területi és területen kívüli együttműködőnkkel olyan szintre sikerült hozni az együttdolgozást, ami példa értékű. A Delta Polgárőrséggel második éve rendkívül jó együttdolgozást tudunk a lakosság, a kerület érdekében tenni. Ezt az Önkormányzatra és a Járási Hivatalra is ki lehet terjeszteni. Köszönöm Önöknek azt a támogatást, aminek a segítségével ez meg tud valósulni. Néhány mondat az összegzésről: az év folyamán több alkalommal sikerült a kapitányság állományának és az egyes szakterületeknek a kiemelt feladatokat megoldani. Csapatként tudtunk működni, és ez követendő lesz ebben az évben is. Az összefogás testületünknek erőt ad. Fő feladatainkat sikerült ellátni. Közbiztonságot sikerült produkálni a kerületben. Ez nem csak a mi érdekünk. Ki kell emelni az együttműködő segítőink szerepét ebben. Folyamatosan sikerült lereagálni az egyes bűncselekményi tendenciákat, azokat sikerült megszüntetni. A lakossági visszajelzések alapján én úgy gondolom, hogy a kerületiek értékelik a rendőröket, értékelik a munkánkat, és szeretnék, ha minél több rendőr lenne. Ez egybeesik az én igényeimmel is. A növekvő feladatokat hibákkal, de jó színvonalon sikerült teljesíteni. A statisztikai eredmények ezt némiképpen alátámasztják. Egy szakmailag nehezebb évben, erősebb terhelés mellett végeztük a feladatunkat. Az önkormányzati háttér óriási segítséget jelentett ebben. Kapitányként már másodjára tudom Önök előtt kijelenteni azt, hogy a kapitányság tisztességesen helytállt. Véleményem szerint Rákosmente Budapest egyik legbiztonságosabb kerülete, de ez nem azt jelenti, hogy most hátradőlhetünk, és ezzel példálózhatunk. Rengeteg felelősségünk és munkánk van. A jelenlegi állapotot fenn kell tartani, de inkább javítani kell. Ennek érdekében mindent meg fogunk tenni. Még egyszer szeretném megköszönni az Önkormányzatnak, a Polgármester Úrnak, Alpolgármester Uraknak, a frakcióknak és az egész Képviselő-testületnek azt az elismerést, támogatást, segítséget és hátteret, amit nyújtottak nekünk hosszú évek óta. Bízunk abban, hogy e mögött némi elismerés is van, amiért a továbbiakban is meg fogunk dolgozni. Köszönöm a figyelmet. Ha bármi kérdés van, szívesen állok a rendelkezésükre. Riz Levente levezető elnök: köszönöm. Kérdezem Főkapitány-helyettes Urat, hogy kíván-e esetleg szólni néhány szót. Meichl Géza: hallgattuk a kerületi Kapitány Úrnak a beszámolóját. Egy évvel ezelőtt, amikor itt lehettem Önök között, és az előző évi beszámolót hallhattuk, illetve Krammer ezredes úr akkori elképzeléseit és ígéreteit a 2012-es évre vonatkozóan, azt gondolom, hogy ebből a beszámolóból megállapítható, hogy Ezredes Úr ezeket az ígéreteket teljesítette. A kerület közbiztonsága javult, a kerületi rendőrség tevékenysége javult. Ezt a beszámolót Budapest Rendőrfőkapitánya közel hasonló tartalommal elfogadta, jóra értékelte Kapitány Úr munkáját. Néhány gondolatot
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 16 -
szeretnék megosztani Önökkel arról, hogy a következő időszakban mi várható, hogyan tudjuk a kerületi kapitányság munkáját tovább támogatni, illetve hogyan tudunk még inkább megfelelni azoknak az elvárásoknak, amiket Önök és Önökön keresztül a választópolgárok támasztanak a rendőrséggel szemben. Az egyik ilyen momentum, ami az idén bekövetkezik – Kapitány Úr szemérmesen vár, de említette az emberi erőforrás szűkösségét – a Budapesti Rendőrfőkapitányságra a nyár folyamán 540 frissen végzett, újonnan felszerelt rendőr érkezik. Ezzel el fogjuk érni azt, hogy az egyenruházott közbiztonsági állomány létszámát fel tudjuk tölteni. Ebből az egyelőre próbarendőri státuszban lévő állományból természetesen Rákosmente Rendőrkapitánysága is részesülni fog. Ötnél több kolléga fog érkezni, a pontos számot még nem tudom. Jól látható az a paradigmaváltás a rendőrségen, ami egyre inkább abba az irányba mutat, hogy egy állampolgár közeli rendőrséget építsünk. Túl vagyunk azon a szakmai vitán, hogy a rendőrségnek láthatónak, vagy reagálónak kell lennie, mert mind a kettőnek kell lennie. Mit teszünk annak érdekében, hogy a rendőrség valóban lakosságközeli legyen? A körzeti megbízotti szolgálat – ez egy nagyon izgalmas területe a munkánknak – talán leginkább az a szolgálati ág, ahol mindennaposak kellene, hogy legyenek a lakossági kapcsolatok. Törekszünk arra, hogy a körzeti megbízott kollégáink valóban ezt a munkát lássák el, és ne vezényeljük el őket más feladatra, járőrszolgálatra, kísérésre, hanem tegyék azt a dolgukat, ami nekik a feladatuk. Ugyanebbe az irányba hat az is, hogy a Kapitány Úr nyilvánvalóan nagyon rossz néven veszi, amikor kényszerűségből az embereit más központi feladatra kell elvezényelni, mert Budapest más kerületeiben tömegmegmozdulások, rendezvények vannak. Ebben az évben ezt a megoldást jelentősen mérsékeltük, a Készenléti Rendőrség ugyanis erre hivatott szervezet, megfelelő erőforrásokat kapott arra, hogy ezt a tartalék erőt ők biztosítsák. Lehetőség szerint a lehető legritkábban fogunk kerületi rendőrt más kerületbe, központi feladatra elvezényelni. Az utolsó momentum, amit említenék, hogy ebben az évben, nagyon remélem, hogy be fog fejeződni az a projekt, amitől nagyon sokat várunk. Egységes segélyhívó rendszer E112, 112-es európai segélyhívás. Azért várunk tőle többet, mert ez nemcsak egy telefonközpontos szolgáltatás minőségi színvonalának növelését jelenti, hanem egy új szolgálatszervezési modellt is a rendőrségen, aminek reményeink szerint az lesz az eredménye, hogy a bajba jutott állampolgár gyorsabban és hatékonyabban jut segítséghez. Konkrétan ez azt jelenti, hogy a segélyhívásokra a reakció központilag történik, amiből Önök azt fogják tapasztalni, hogy adott esetben, ha a kerületi erőforrások szűkösek, mert elfoglaltak a kollégák, akkor a szomszédos kerületekből meg fognak jelenni a kollégák, és intézkedni fognak az itteni eseményekben is. Ennek a projektnek egy másik technikai vonatkozása, hogy a járőrautókat intelligenciával fogjuk felszerelni. Számítógépes eszköz, kamera lesz a járőrautókban. Ez azt jelenti, hogy a helyszínen a rendőri tevékenység fel tud gyorsulni. Egy priorálás, adatlekérdezés, esetleg egy rövid jegyzőkönyv előállítása is a helyszínen megvalósulhat. Ezt feltétlenül érezni fogják Önök is. Ezzel hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy Önök is emelt fővel állhassanak a választópolgárok elé, hogy az Önkormányzat, az Állam megtett mindent a közbiztonság javítása érdekében. Ennyit szerettem volna hozzáfűzni Kapitány Úr beszámolójához. Mivel gazdasági főkapitány-helyettes vagyok, zárómondatként engedjék meg, hogy megköszönjem a kerületi Önkormányzat pénzbeli és dologi támogatását, amivel Rákosmente rendőrségét támogatta. Kapitány Úrral, az itt dolgozó kollégákkal és a saját csapatommal együtt ezt meg fogjuk szolgálni. Riz Levente levezető elnök: köszönöm szépen, Főkapitány-helyettes Úr gondolatait. Kérdezem a Képviselő-testület tagjait, hogy kívánnak-e hozzászólni?
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 17 -
Nótin Tamás: szeretnék egy segítségkérést, észrevételt tolmácsolni Önök, illetve Kapitány Úr felé. Szeretném leszögezni, anélkül, hogy kitérnék Budapest más részeire, tehát csak a XVII. kerületre vonatkozólag, hogy az előző években egy elég zavaros időszakot zárhattunk, főleg ami 2011-et érinti. A Kapitány Úr is elmondta, hogy több kapitányváltás is volt, ami nem használt a kerület közbiztonságának. Az elmúlt évben, amiben nagyon erős volt ez a kapitányság, hogy rögtön pozitívummal kezdjem, hogy valóban az Önkormányzat és a rendőrség között egy korrekt kommunikációs kapcsolat, párbeszéd jött létre, és nem titok, hogy folyamatosan szoktunk több, más jobbikos önkormányzati képviselővel is Budapest közbiztonságáról eszmét cserélni. Sehol nem tapasztalható az a fajta párbeszéd az Önkormányzat és a Rendőrség között – legalábbis olyan szinten, mint itt a kerületben. Ez alatt azt értem, hogy a Kapitány részt vesz minden képviselő-testületi ülésen, beszámol nekünk, illetve mi is javaslatokat, kérdéseket tehetünk fel, ami szintén pozitívum. A megfelelő tájékoztatás is megvan. Sajnos a legutolsó ilyen konzultáción én nem tudtam részt venni, de eddig igyekeztem az összes ilyen jellegű beszélgetésen, egyeztetésen részt venni. Ez mindenképpen pozitívum. Azt én is negatívumként tapasztaltam, hogy a nyomozó eredményesség romlott. Rögtön én is ezt a hibát szúrtam ki, hogy az előző beszámolóban a harmadik helyen voltunk, most sajnos a kilencedik helyre kerültünk, bár ezt megelőzően tizenkettedik helyen is voltunk. Ez remélhetőleg a jövőben változni fog. Szó esett a kerületi megbízottakról és munkájukról. Én tegnap felhívtam a kerületi megbízott számát egy üggyel kapcsolatban – itt rögtön ki is szeretnék térni arra, hogy mit szeretnék kérni a Kapitány Úrtól – Rákosligetről jelentették nekem, egy szimpatizáns, hogy gyanús alakok mászkálnak a Hősök tere üzleteinek környékén. Felhívtam a kerületi megbízottat, és egy fél órán belül ki is küldtek egy járőrt, szétnéztek. Utóbb kiderült, hogy az ottaniak jelzése nem volt alaptalan, hiszen nagyon sok betörés történik. Szinte nincs is olyan üzlet, ahová ne törtek volna már be. Legutóbb egy virágboltba törtek be, illetve egy újságos pavilont vertek szét. Feltehetőleg onnan nem tudtak sok mindent elvinni. A lényeg, a kérés az, hogy az ottani üzletek tulajdonosai azt hiányolják, hogy viszonylag kevésszer látnak arra járőröket, illetve szeretnék, ha gyalogos járőrök is az esti órákban időnként megjelennének, hiszen a betörések nagy része este történik. Érkezett egy olyan jellegű panasz is, hogy a 112 számot próbálták hívni, de azt mondta be, hogy próbálja később hívni. Ez 2 óra körül volt. Ez volt, ami legutóbb visszajelzésként érkezett hozzám, de erről szeretnék a Kapitány Úrral személyesen, részletesebben beszélni. Visszatérve, ennek ellenére, hogy ilyen jellegű megkeresések is érnek, ami természetes, hiszen önkormányzati képviselő vagyok, azt gondolom, hogy túl azon, hogy kilencedik helyen végzett a nyomozó eredményesség szempontjából a kapitányság, a XVII. kerületben, ha Budapest más részéről ez nem is mondható el, illetve erről nem tudok véleményt alkotni, de a XVII. kerületben jó úton haladunk a közbiztonság megteremtése érdekében. Örömmel tapasztalom, hogy a megfelelő kommunikáció is megvan. A javaslatainkat felhasználják, észreveszik, illetve nemcsak pusztába kiáltott szavak. A rendőrségnek, a kerületi kapitányságnak a jövőben is sok sikert kívánok, jó munkát, a beszámolójukat támogatni fogom a szavazásnál. Riz Levente levezető elnök: köszönöm. Esetleg még valakinek van-e hozzászólása? Nem tudom, hogy kíván-e reagálni Kapitány Úr? Krammer György Zsolt: már második éve tevékenykedem itt. Az elején is mondtam, hogy a rendőrség a felelőse a közbiztonságnak, de egyedül nem tudjuk megoldani, csak az együttműködőkkel, Önökkel közösen. Nagyon sok információ érkezik be az Önkormányzat hatósági területeire, az egyéni képviselőkhöz, képviselőkhöz. Ezeket mi tisztelettel várjuk. Ebből
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 18 -
tudunk mi is információkat, eredményeket generálni. Köszönöm, hogy ez nem egyirányú. Jönnek a jelzések, az állampolgárok hozzánk való irányítása, ez a mi munkánkban jó. A nyomozás eredményessége, az, hogy harmadik hely, kilencedik hely, úgy gondolom - Isten igazából már 22. éve csinálom a rendőri munkát - az, hogy valaki jól, vagy nem jól dolgozik, az nem feltétlenül abból mérhető le, hogy a statisztikai rangsorban hol áll. Ebben a rangsorban benne vannak a belső kerületek is, minden, mindenki. Nem lehet egy belső kerületet egy külsőhöz, főleg egy XVII. kerülethez hasonlítani. A mi kerületünkhöz közbiztonságilag hasonló a XVI. és a XXII. kerület. Ezt a három kerületet össze lehet hasonlítani. Egy VIII., IX., X., V. kerülettel nem lehet összehasonlítani, mert más jellegű. Más a lakosság száma, más az infrastruktúra, mások a közbiztonságot meghatározó tereptárgyak. Mi megpróbáljuk a lehetőségeinkhez mérten a legjobbat kihozni a munkánkból. Természetesen nem tudom nem észrevenni, ha hibát követünk el, de megpróbálunk belőle tanulni a továbbiakban is. Ebben számítunk Önökre. KMB, gyanús alakok. Folyamatosan mondtam, és még fogom is, hogy a kerületi médiumokban folyamatosan kérjük a lakosságot arra, hogy segítsenek, ha olyat tapasztalnak, ami az egyébkénti életvitelhez képest gyanús, szóljanak nekünk, meg fogjuk nézni. Sikerült már így elkövetőt elfognunk, amikor valaki olyan embereket látott ott, akiket azelőtt soha, és kiderült, hogy jó volt a jelzés, sikerült őket elfogni. Továbbra is várjuk a lakosok ilyen irányú jelzését akár a vezetőknek, akár a KMBseknek, akár az ügyeletre. Mindig preferálom, hogy a kerületi kapitányság közvetlen számát hívják, ne a 112-őt, mert ott kapcsolások vannak, ott gép veszi föl, ez a sajátossága a rendszernek. Itt viszont az a kolléga veszi fel a telefont, aki egyből küldi a rendőrt. Nincs technikai szünet, technikai idő, egyből megy a rendőr. Végezetül köszönöm az elismerő szavakat. Horváth Tamás: szeretném én is, mint illetékes alpolgármester, megköszönni Rákosmente rendőrségének és rendőreinek az elvégzett munkát. Bízom abban, hogy a további együttműködésünk is ilyen jó lesz, mint ami eddig jellemezte a munkánkat. Igyekszem a Fidesz frakció nevében is a támogatást biztosítani és a Képviselőtársaimat is arra ösztönözni, hogy közösen támogassuk az Önök munkáját. Még egyszer köszönjük az eddig elvégzett munkát. Riz Levente levezető elnök: polgármesterként a magam és az egész Képviselő-testület nevében köszönjük Krammer kapitány úrnak és minden munkatársának az elmúlt évben elvégzett munkáját, hogy biztonságban tudhatta magát az egész kerület és az itt élő 87 ezer ember. Azt hiszem, hogy az érzésünk és a valóság is találkozott, és mindenképpen javult és fejlődött a közbiztonság. Kívánunk a következő évben is jó munkát, sok sikert, jó egészséget! Remélem, hogy egy év múlva is Kapitány Urat itt üdvözölhetjük, és a beszámolója hasonlóképpen eredményes lesz. Az előterjesztés vitáját lezárom. Szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. 144/2013. (V. 23.) Kt. határozat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a XVII. kerületi rendőrkapitánynak a BRFK XVII. kerületi Rendőrkapitányság 2012. évi tevékenységét értékelő beszámolóját elfogadja. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal (19 igen szavazat, egyhangú)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 19 -
A Képviselő-testület zárt ülésen folytatja munkáját. A zárt ülés jegyzőkönyve külön szerepel. A napirend 1. pontja: 95/2013/05.09. Zárt ülésen tárgyalandó Javaslat a Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány kuratóriumi megválasztására, valamint a Közalapítvány Alapító Okiratának módosítására Előadó: Riz Levente polgármester
tagjának
A Képviselő-testület az előterjesztés tárgyalását az Mötv. 46. § (2) bekezdés b) pontja alapján zárt ülésen folytatja le. Az ügy érdemében hozott határozat nyilvános. 145/2013. (V. 23.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány alapítója nevében eljárva a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/C. §-a, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény 1. § (2) bekezdése alapján úgy dönt, hogy a Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító Okirat „A Közalapítvány döntéshozó és kezelő szervezete” című fejezetének 5. pontjában szereplő „Parrag Emil 1172 Budapest, V. u. 27.” szövegrészt visszavonja, s helyébe a következő szövegrész lép: „Dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó 1174 Budapest, Ősrepülő u. 29/b.” 2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntésnek megfelelően a Közalapítvány módosított és egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát az Önkormányzat nevében írja alá és gondoskodjon a Fővárosi Törvényszékhez történő benyújtásáról, valamint a Magyar Közlönyben és a Hírhozóban való megjelentetéséről. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a módosított Alapító Okirat Fővárosi Törvényszékhez történő benyújtására: a döntést követő 30 napon belül, a közzétételre: a döntést követő 60 napon belül (19 igen szavazat, egyhangú) A napirend 2. pontja: 97/2013/05.13. Zárt ülésen tárgyalandó Javaslat az „Élen a tanulásban, élen a sportban” díj adományozására Előadó: Dunai Mónika, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke A Képviselő-testület az előterjesztés tárgyalását az Mötv. 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülésen folytatja le. Az ügy érdemében hozott határozat nyilvános.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 20 -
146/2013. (V. 23.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete az „Élen a tanulásban, élen a sportban” díj adományozásának feltételrendszeréről szóló, többször módosított 37/1998. (VI.19.) önkormányzati rendelet 8. §-ának rendelkezése és a beérkezett javaslatok alapján úgy dönt, hogy az Élen a tanulásban, élen a sportban” díjat 2013. évben a következő tanulóknak adományozza: 1. Csizovszky Ferenc
(Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium)
2. Hatvani Zsombor
(Kossuth Lajos Általános Iskola)
3. Sas Gábor
(Czimra Gyula Általános Iskola)
4. Hufnágel Simon Péter
(Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium)
5. Lettner Laura
(Diadal Úti Általános Iskola)
2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, az értesítésre: a döntést követő 8 napon belül; az átadásra: a 2012/2013. tanév ünnepélyes tanévzárója (18 igen szavazat, egyhangú Hatvani Zoltán személyes érintettség miatt nem vesz részt a szavazásban) A napirend 3. pontja: 81/2013/04.30. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselőtestületének a 2012. évi költségvetés zárszámadásáról szóló …../2013. (…….) önkormányzati rendelete megalkotására és Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata vagyonkimutatásának elfogadására Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: folytatjuk a munkánkat a 2012. évi költségvetés zárszámadásáról szóló rendelet megtárgyalásával. Köszöntöm Némethné Sári Irént, a Gazdasági Iroda vezetőjét és Vada Erika könyvvizsgálót. Az előterjesztés a 2012. évi költségvetésünk végrehajtását, az elmúlt gazdasági évet mutatja be kellő részletezettséggel, amely kapcsán elmondhatom, hogy eredményes és sikeres gazdasági évet zárt Rákosmente Önkormányzata. Amikor szerte a világban gazdasági válság van, és a magyar gazdaság komoly kihívásokkal küzd, azt gondolom, hogy eredményes évet zárhattunk. Az Önkormányzat pozitív mérleggel zárta az elmúlt esztendőt, mondhatom, hogy nyereségesek vagyunk, jól gazdálkodtunk. Jelentős pénzmaradványról tudunk beszámolni, ami egész pontosan 1,705 milliárd forint költségvetési pénzmaradványt jelent. Ennek jelentős része az idei költségvetésben jelenik meg folytatólagos feladatellátásban, illetve tényleges pénzmaradványban. Ezeknek a számoknak az ismeretében elmondhatjuk, hogy jól gazdálkodik Rákosmente Önkormányzata. Azokat a javakat, amiket rábíztak a választópolgárok a Képviselő-
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 21 -
testületre, azokat igyekszünk nap mint nap megfelelőképpen gyarapítani és kellőképpen vigyázni rájuk. Szeretném Önökkel ismertetni a könyvvizsgálónk véleményét, hiszen mérlegbeszámolóról van szó, ez ilyenkor szükséges. A könyvvizsgáló szerint az Önkormányzat és intézményei, költségvetési beszámolóinak mellékletei eleget tesznek a számviteli törvény kiegészítő mellékletére vonatkozó előírásainak, az Önkormányzat szöveges értékelésében bemutatja az éves gazdálkodás eredményeit. A beszámoló átfogó képet mutat a 2012. évi költségvetési gazdálkodásról. A feladatokat – a tervezettnek és a pénzügyi lehetőségeknek megfelelően – az Önkormányzat teljesítette. A beszámoló megbízható és valós képet ad, Rákosmente Önkormányzata 2012. december 31-én fennálló vagyoni és pénzügyi helyzetéről, valamint az ezen időponttal végződő évre vonatkozó jövedelmi helyzetéről számviteli törvényben, illetve az államháztartás szervezeti beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló kormányrendeletben foglaltakkal összhangban. Ruthner György: Polgármester Úr! Ön eléggé pozitív szavakkal próbálta leírni a 2012. évet. Számos ponton természetesen ezek a valóságot fedik. Nyilván a pénzmaradványunk az előírásoknak megfelelően és az egész évben emlegetett előírásoknak megfelelően alakult. A központi törvényhozás átszervezési irányokat szabott meg nekünk, és ennek megfelelően itt, helyben is a gondolkodás folyamatosan az átszervezés felé hatott, hacsak az Egészségügyi Szolgálat, illetve a többi szociális terület átszervezésére utalok. A járási rendszer elindítása is előkészítés alatt volt, illetve az iskolák átadása is azt jelentette, hogy az Önkormányzat nemcsak a feladataiban, hanem gazdálkodásában is teljesen megújul. Ezért konkrét számokat összehasonlítani az előző évvel már egy kicsit nehézkes is lenne. Ennek ellenére el tudom mondani, hogy a tendencia ugyanúgy folytatódott. Ahogy ma már említette Polgármester Úr, többnyire hitelekből tudtuk a fejlesztési céljaink önerejét előteremteni. A közeljövőben remélhetőleg ez a hitelfelvétel, ezekkel a lehetőségekkel csökkenni fog, akár az idén átvállalt adósságállomány csökkenésünk segíthet ebben, akár a következő időszakban egy hasonlóan következetes gazdálkodás. Amennyiben pedig megtakarításaink lesznek, ezeket már akár a hitelek kiváltása helyett fordíthatjuk a fejlesztésekre. A piac működésével kapcsolatban továbbra sem vagyok biztos abban, hogy a ténylegesen hiteles adatokkal állunk szemben. Majd a belső ellenőri jelentésnél is említik ezeknek az összegeknek a különböző cselekmények általi, nem valós helyzetét. Nagyon remélem, hogy majd ez a nyomozás egyszer kideríti, és a közeljövőben nem fordul elő olyan egy Önkormányzat életében, hogy bármely intézményének a gazdálkodása nem a valós képet mutatja az Önkormányzat felé. A vagyonmérlegünket tekintve az összegek nagyjából megegyeznek, nyilván a beépített eszközökkel növekedtünk. Polgármester Úrnak sikerült új autót kapnia, ami használt ugyan, de itt kell megjegyezni, hogy habár rendelkezésre állt a költségvetésben – mert ezt a választ kaptam legutóbb – természetesen látjuk a vagyonmérlegben a jármű értéknövekményt, felteszem, hogy 1.200.000.- Ft-ért sikerült eladni a régi Superbjét a Hivatalnak. Nagyon reméljük, hogy a közeljövőben is hasonlóan következetes és átlátható transzparensgazdálkodást tud folytatni az Önkormányzatunk, amennyiben ebben továbbra is segítségre szorulnak, tudunk segítséget nyújtani a frakciónk részéről. Ennek ellenére számos esetben nem azonosak a céljaink. Az Önkormányzat nyilván prioritásokat állít fel, és vannak olyan beruházások, amiket mi a frakciónk részéről másképp, más volumenben valósítottunk volna meg. Remélem, hogy ezt majd az idei költségvetési évben sikerül jobban érvényesítenünk.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 22 -
Riz Levente levezető elnök: sajnálom, hogy Képviselő Úr egyetlen konkrétumot tudott kiemelni, egy használt autó vásárlását az Önkormányzat tavalyi évi költségvetéséből, és mindösszesen néhány általánosságra futotta. Azt hiszem, hogy az Önkormányzat gazdálkodása az elmúlt években arról szólt, hogy miközben számos Önkormányzat gazdasági mozgásterét rendkívül beszűkítő hitelfelvételekkel próbálta fenntartani, úgy mi végig felelősen gazdálkodva megpróbáltuk a kiadásokat csökkenteni azzal, hogy átszerveztük az intézményrendszerünket, azzal, hogy bevontunk partnereket, egyházakat, civil szervezeteket a feladatellátásba. Rendkívül jelentős forrásokat tudott 2010 óta Rákosmente Önkormányzata megtakarítani, beleértve elsőként a Képviselő-testület kiadásait, a Polgármesteri Hivatal kiadásait, akár a polgármesterre és alpolgármesterre fordított kiadásokat, a bizottsági rendszerre fordított kiadásokat. Átszerveztük a művelődési intézményrendszert. Jelentős forrás megtakarítást értünk el az oktatási intézményrendszerben. Átszerveztük a szociális intézményrendszert. Minden intézkedés arra irányult, hogy az Önkormányzat gazdálkodása fenntartható legyen, és az a fejlesztéspolitika, amelyet megcéloztunk, folyamatosan a nehéz körülmények ellenére is folytatódni tudjon. Ebben szerintem jelentős sikert értünk el. A pénzmaradvány is mutatja, hogy a célokat egyrészt teljesítettük, másrészt pedig a forrásaink még bővülhetnek is. Most 2013-ban, 2014-ben látványos fejlesztések történnek a kerületben, a ciklusnak a dinamikája ilyen módon megfelelőképpen folytatódik és 2014-ben, amikor ez a választási ciklus lezárul, egy sikeres időszak után fogunk tudni ismét a választópolgárok elé állni. Én örülnék, ha a szocialisták aktívabban vennének részt a javaslataikkal a helyi gazdaságpolitika irányításában. Mondhatni minimális az aktivitásuk. Ha Önök valóban igyekeznek és szándékukban áll jobban segíteni a döntéseinket, akkor mi annak örömmel állunk elébe. Ruthner György: Polgármester Úr! Nyilván akkor egy nagyon jó munka, együttműködés alapjait fektetheti le. Ennek ellenére nyilván az 586 millió 361 ezer Ft-os hitelállomány növekedés az elég konkrétum Önnek. Nyilván tudnék számokat mondani. Nyilván el tudnám mondani azt is, hogy mekkora értékkel csökkentek a járdaépítésre fordítható összegek, és miért sikerült már megint csak a 20 milliós összeget beállítanunk, aminél a jelenlegi felújításra szoruló járdaállományunk jelentősen nagyobb, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan Alpolgármester Úr jelezte, hogy minden alkalommal az útfelújításokkor a járdák is felújításra kerülnek. Pontosan tudjuk, ahogy azt Rendőrkapitány Úr is mondta, földrajzilag nagy a területe az Önkormányzat alá tartozó kerületnek. A többi megjegyzésére köszönettel nem kívánok reagálni. Riz Levente levezető elnök: Tisztelt Képviselő Úr! Én nem egészen értem a hitelállománnyal kapcsolatos véleményét, ezért hadd jegyezzem meg, hogy ebben az évben jelentősen csökkeni fog az Önkormányzat hitelállománya több mint 1 milliárd Ft-tal. Az Önkormányzat pontosan és időben mindent törleszt. 2015-ben kifutatjuk végre az Önök által felvett iskolaépítési hitelt is. Azt gondolom, hogy az Önkormányzat hiteltörlesztési politikája helyes és célszerű. A másik kérdés, nem is értem a járdák összefüggésében a panaszát. A tavalyi és a tavaly előtti évben is ugyanannyi forrás volt járdára. Idei évben ráadásul még több lesz, hiszen a 20 millió Ft mellett, amit a költségvetésbe beállítottunk, az útépítések mentén, párhuzamosan mindig járda is készül. Sőt egy közérdekű kötelezettségvállalás, ami most a testület előtt van, még legalább 15-20 millió Ft-tal kiegészíti ezt a járdaépítési programot, amely Rákoscsaba, Edző tér környékén építendő vagy felújítandó járdákról szól. Összességében nem hogy csökken, hanem növekszik a járdaépítésre fordított forrásoknak a mennyisége. További hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, minősített többséggel dönthetünk róla.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 23 -
147/2013. (V. 23.) Kt. határozat 1. A Képviselő-testület Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata 2012. évi egyszerűsített mérlegét 66.137.271 E Ft mérleg főösszeggel, 59.504.852 E Ft tartós tőkével, 1.002.318 E Ft tőkeváltozással, 1.692.831 E Ft költségvetési tartalékkal és 3.937.270 E Ft kötelezettséggel hagyja jóvá. 2. A Képviselő-testület Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata 2012. évi egyszerűsített pénzforgalmi jelentését 13.832.063 E Ft eredeti kiadási előirányzattal, 14.757.003 E Ft módosított kiadási előirányzattal, 13.003.363 E Ft teljesített kiadási főösszeggel, 13.832.063 E Ft eredeti bevételi előirányzattal, 14.757.003 E Ft módosított bevételi előirányzattal, 14.745.920 E Ft teljesített bevételi főösszeggel hagyja jóvá. 3. A Képviselő-testület Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata 2012. évi egyszerűsített pénzmaradvány-kimutatását (Kerület összesen) 1.705.815 E Ft tárgyévi költségvetési pénzmaradvánnyal hagyja jóvá. 4. A Képviselő-testület Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 2012. évi költségvetési pénzmaradványát (Önkormányzat) 1.570.956 E Ft összegben hagyja jóvá. 5. A Képviselő-testület a Vigyázó Sándor Művelődési Ház 2012. évi költségvetési pénzmaradványát 4.786 E Ft összegben hagyja jóvá. 6. A Képviselő-testület Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2012. évi költségvetési pénzmaradványát -422 E Ft összegben hagyja jóvá. 7. A Képviselő-testület Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata által irányított önállóan működő költségvetési szervek 2012. évi költségvetési pénzmaradványát a) Óvodák esetében 66.158 E Ft összegben, b) Egyéb intézmények esetében 64.337 E Ft összegben hagyja jóvá. 8. Az Áht. 86. § (5) bekezdése értelmében az irányító szerv jogosult dönteni a költségvetési szerv pénzmaradványának elvonandó és felhasználható összegéről.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 24 -
- A Képviselő-testület Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata által irányított önállóan gazdálkodó költségvetési szervektől 2012. évi költségvetési pénzmaradványát 130.418 E Ft összegben elvonja. - A Budapest Főváros XVII kerület Rákosmente Önkormányzata a Piroska Óvoda részére 77 E Ft összegű pénzmaradványt biztosít. 9. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a jegyző útján gondoskodjon az Önkormányzat 2012. évi beszámolójának közzétételéről és az Állami Számvevőszék részére történő megküldéséről. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a beszámoló közzétételére és az Állami Számvevőszék részére történő megküldésére: 2013. június 30. (15 igen, 1 nem szavazat, 3 tartózkodás) Riz Levente levezető elnök: szavazásra bocsátom a rendeletalkotási javaslatot, ez is minősített többséggel fogadható el. RENDELETALKOTÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselőtestületének 21/2013. (V. 23.) önkormányzati rendeletét a 2012. évi költségvetés zárszámadásáról. (15 igen, 1 nem szavazat, 3 tartózkodás) Riz Levente levezető elnök: köszönöm a Gazdasági Iroda munkatársainak és Némethné Sári Irén irodavezetőnek a munkáját a beszámoló elkészítése kapcsán. Bízunk benne, hogy 2013-ban még eredményesebb, még sikeresebb évet fogunk tudni biztosítani. A napirend 4. pontja: 82/2013/05.08. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a Budapest XVII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról „17. KVSZ” szóló 3/2006. (III.2.) rendelete módosítására a Budapest XVII. kerület, Dormánd utca – Naplás utca – 131361, 131362 és 131363 hrsz-ú ingatlanok – Diadal utca – Kiskút utca által határolt terület vonatkozásában Előadó: Fohsz Tivadar polgármester Riz Levente levezető elnök: folytatjuk a 82/2013/05.08. számú előterjesztéssel, amely egy KSZT elfogadásáról szól. Ez a Dormánd utca, Naplás utca, Diadal utca, Kiskút utca által határolt terület. Az előterjesztés alapvetően, illetve maga a szabályozási terv a közoktatási intézmények fejlesztési lehetőségeit kívánja biztosítani. Egy olyan lehetőséget, amely a bölcsőde-, óvodafejlesztést, adott esetben az iskolafejlesztést is lehetővé tudja tenni. Tartalmazza azt is, hogy az iskola közelében kereskedelmi funkció nem helyezhető el, ide alapvetően inkább oktatási és
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 25 -
kulturális jellegű fejlesztéseket látunk elhelyezhetőnek. Kérdés, észrevétel hozzászólás nincs, a vitát lezárom. Szavazni fogunk a rendeletalkotásról minősített többséggel. RENDELETALKOTÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselőtestületének 22/2013. (V. 23.) önkormányzati rendeletét a Budapest XVII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról „17. KVSZ” szóló 3/2006. (III. 2.) rendelet módosításáról. (18 igen szavazat, 1 tartózkodás) A napirend 5. pontja: 86/2013/05.09. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselőtestületének az önkormányzati fenntartású oktatási intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj megállapításának szabályairól szóló 24/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete hatályon kívül helyezéséről szóló …/2013. (……) önkormányzati rendelete megalkotására Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: következik a 86/2013/05.09. számú előterjesztés, amely nem szól másról, mint az oktatási intézményeinkben fizetendő térítési díjak és tandíjak megállapításáról szóló rendeletünk hatályon kívül helyezéséről. Arról van szó, hogy amióta 2013. január 1-jétől az Önkormányzat helyett a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a fenntartója az oktatási intézményeknek, azon belül a zeneiskolának, nem vagyunk már jogosultak tandíjat kivetni. Kormányrendelet szabályozza a tandíjat. Abból 30%-kal részesülhetünk mi, a többi a fenntartóhoz érkezik meg, ezért szükségtelen a továbbiakban ezt a jogszabályt hatályban tartani. Kérdés, észrevétel hozzászólás nincs, a vitát lezárom. Szavazni fogunk a rendeletalkotásról minősített többséggel. RENDELETALKOTÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselőtestületének 23/2013. (V. 23.) önkormányzati rendeletét Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzati fenntartású oktatási intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj megállapításának szabályairól szóló 24/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete hatályon kívül helyezéséről. (19 igen szavazat, egyhangú) A napirend 6. pontja: 87/2013/05.09. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának az önkormányzat vagyonáról való rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 52/2004. (X. 27.) rendelete módosítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 26 -
Riz Levente levezető elnök: a következő a vagyonrendeletünk módosításáról szóló előterjesztés 87/2013/05.09. számmal. Korábbi döntéseink átvezetését tartalmazza, és az azzal kapcsolatos intézkedésekről szól. Kérdés, észrevétel hozzászólás nincs, a vitát lezárom. Szavazni fogunk a rendeletalkotásról minősített többséggel. Riz Levente levezető elnök: Kovács István képviselőtársunk jelzi, hogy rosszul szavazott, megkérem, hogy jegyzőkönyve mondja be, hogy mit kívánt szavazni. Tartózkodást! Akkor 16 igen és 3 tartózkodással fogadtuk el az előterjesztést. RENDELETALKOTÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselőtestületének 24/2013. (V. 23.) önkormányzati rendeletét az önkormányzat vagyonáról való rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 52/2004. (X. 27.) rendelet módosításáról. (16 igen szavazat, 3 tartózkodás) A napirend 7. pontja: 94/2013/05.09. Javaslat a Budapest XVII. kerület 130145/0/A/2-5 helyrajzi számok alatt felvett továbbá a Budapest XVII. kerület, 130144 helyrajzi szám alatt felvett ingatlanok együttes értékesítésére Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: a következő a 94/2013/05.09. számú előterjesztés, a XVII. kerület Rákosliget területén található egykori iskolaépület, és mellette található önkormányzati tulajdonú épületcsoport pályázati kiírása. Az Önkormányzat korábban már próbálkozott az értékesítéssel, akkor eredménytelen volt a pályázat, most újra megpróbálnánk. Van-e ezzel kapcsolatban kérdés? Nem látok ilyet. Hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Két döntést kell hoznunk. Elsőként a rendeletalkotás következik a vagyonrendelettel összefüggésben, minősített többséggel fogadhatjuk el. RENDELETALKOTÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselőtestületének 25/2013. (V. 23.) önkormányzati rendeletét az önkormányzat vagyonáról való rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 52/2004. (X. 27.) rendelet módosításáról. (15 igen szavazat, 4 tartózkodás) Riz Levente levezető elnök: szavazzunk a határozati javaslatról, a pályázat kiírásáról, melynek elfogadásához minősített többség szükséges.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 27 -
148/2013. (V. 23.) Kt. határozat 1) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselőtestülete úgy dönt, hogy a 661/2008. (XII. 17.) Kt. határozatát visszavonja. 2) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselőtestülete úgy dönt, hogy az 1/1 arányú kizárólagos tulajdonát képező, Budapest XVII. kerület, 130145/0/A/2 helyrajzi szám alatt felvett, 34 m² területű, üzlethelyiség 130145/0/A/3 helyrajzi szám alatt felvett 30 m² területű, üzlethelyiség 130145/0/A/4 helyrajzi szám alatt felvett 70 m² területű üzlethelyiség 130145/0/A/5 helyrajzi szám alatt felvett 17 m² területű üzlethelyiség megnevezésű, természetben a Budapest XVII. kerület, Ferihegyi út 26. szám alatt található ingatlanok továbbá a Budapest XVII. kerület, 130144 helyrajzi szám alatt felvett, természetben a Budapest XVII. kerület, VIII. utca 2. szám alatt található 1078 m² területű kivett iskola megnevezésű ingatlan együttes értékesítése érdekében nyilvános pályázatot ír ki. 3) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselőtestülete úgy dönt, hogy a beérkező pályázatok bontása, előzetes elbírálása (ideértve a szükséges hiánypótlás kiírását is) érdekében – a Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke, a Jogi, Közbiztonsági, Ügyrendi és Etikai Bizottság elnöke, Horváth Tamás alpolgármester, Fohsz Tivadar alpolgármester, továbbá Bolberitz Henrik főépítész részvételével – Értékelő Bizottságot hoz létre, és egyben felkéri az Értékelő Bizottságot, hogy álláspontját legkésőbb a Képviselő-testület 2013. szeptember havi rendes ülésére terjessze a Képviselő-testület elé. 4) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a 2. pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében a jelen határozat mellékletét képező pályázati felhívást a pályázati kiírásban meghatározott helyeken tegye közzé. 5) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a pályázati eljárás – a határozat mellékletét képező pályázati kiírásnak megfelelő – lebonyolításáról. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, illetve a pályázati kiírásban foglalt határidők figyelembevételével (15 igen szavazat, 4 tartózkodás) A napirend 8. pontja: 83/2013/05.08. Javaslat a Medicomfort Orvosi, Tanácsadó és Szolgáltató Betéti Társasággal megbízási szerződés megkötésére házi gyermekorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 28 -
Riz Levente levezető elnök: következik a 83/2013/05.08. számú előterjesztés, megbízási szerződés megkötése házi gyermekorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására. Van-e ezzel kapcsolatban kérdés? Nem látok ilyet. Hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Minősített többséggel szavazzunk a határozati javaslat elfogadásáról! 149/2013. (V. 23.) Kt. határozat I. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete Dr. Péterfai János praxisjoggal rendelkező kérelmének helyt adva úgy dönt, hogy a Medicomfort Orvosi, Tanácsadó és Szolgáltató Betéti Társaság (képviselő: Dr. Péterfai János) házi gyermekorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátásra megköti a jelen határozat mellékletét képező szerződést 2013. július 1. napjától 2018. június 30. napjáig terjedő időszakra. II. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az I. pontban foglalt döntéséről értesítse az érintettet, továbbá a határozat mellékletét képező szerződést az Önkormányzat nevében írja alá. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a szerződés megkötésére: 2013. május 31. (19 igen szavazat, egyhangú) A napirend 9. pontja: 84/2013/05.08. Javaslat az Infantia Gyermekorvosi és Informatikai Korlátolt Felelősségű Társasággal megbízási szerződés megkötésére házi gyermekorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester Riz Levente levezető elnök: a következő előterjesztés szintén egy gyermekorvosi szerződéssel kapcsolatos, Infantia Gyermekorvosi és Informatikai Kft. Van-e ezzel kapcsolatban kérdés, észrevétel hozzászólás? Nem látok ilyet. Hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Minősített többséggel szavazzunk a határozati javaslat elfogadásáról! 150/2013. (V. 23.) Kt. határozat I. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete Dr. Alexovics Erzsébet (született: Dr. Jakubcsik Erzsébet) praxisjoggal rendelkező kérelmének helyt adva úgy dönt, hogy az Infantia Gyermekorvosi és Informatikai Korlátolt Felelősségű Társasággal (képviselő: Dr. Alexovics Erzsébet, született: Dr. Jakubcsik Erzsébet) házi gyermekorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátásra megköti a jelen határozat mellékletét képező szerződést 2013. július 1. napjától 2018. június 30. napjáig terjedő időszakra.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 29 -
II. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az I. pontban foglalt döntéséről értesítse az érintettet, továbbá a határozat mellékletét képező szerződést az Önkormányzat nevében írja alá. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a szerződés megkötésére: 2013. május 31. (19 igen szavazat, egyhangú) A napirend 10. pontja: 90/2013/05.09. Javaslat a DATURAMED Egészségügyi Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társasággal megbízási szerződés megkötésére háziorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátása tárgyában meghozott 113/2013. (IV. 25.) Kt. határozat módosítására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester Riz Levente levezető elnök: a következő előterjesztés is egy háziorvosi tevékenységről szóló megbízási szerződés, a DATURAMED Kft. ügyében. Van-e ezzel kapcsolatban kérdés, észrevétel hozzászólás? Nem látok ilyet. Hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Minősített többséggel szavazzunk a határozati javaslat elfogadásáról! 151/2013. (V. 23.) Kt. határozat I. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete Dr. Szalay Zsolt praxisjoggal rendelkező kérelmének helyt adva úgy dönt, hogy a 113/2013. (IV. 25.) Kt. határozatot visszavonja. II. A Képviselő-testület Dr. Szalay Zsolt praxisjoggal rendelkező kérelmének helyt adva úgy dönt, hogy a 192/2010. (V.27.) Kt. határozatban foglaltak alapján a KARNEOL Egészségügyi Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társasággal 2010. május 31. napján megkötött, háziorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátásra létrejött szerződést, valamint annak 2013. január 1. napjától hatályos módosítását 2013. július 31. napjával közös megegyezéssel megszünteti, s ezzel egyidejűleg a DATURAMED Egészségügyi Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társasággal (képviselő: Dr. Szalay Zsolt) háziorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátásra megköti jelen határozat mellékletét képező szerződést 2013. augusztus 1. napjától 2015. május 31. napjáig terjedő időszakra. III. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az II. pontban foglalt döntésnek megfelelően a KARNEOL Egészségügyi Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társasággal megkötött szerződés megszüntetésére és a DATURAMED Egészségügyi
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 30 -
Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társasággal kötendő, a jelen határozat mellékletét képező szerződés megkötése érdekében a szükséges intézkedést tegye meg. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a szerződés megszüntetésére és az új szerződés megkötésére: 2013. június 30. (19 igen szavazat, egyhangú) A napirend 11. pontja: 89/2013/05.09. Javaslat a Rákosmente Városfejlesztő, Városüzemeltető, Kivitelező, Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2012. évi mérlegbeszámolójának valamint a 2013. évre vonatkozó üzleti tervének elfogadására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester Riz Levente levezető elnök: következik egy nagyobb blokk, Rákosmente Kft. Több előterjesztés is az asztalunkon fekszik. Mindig májusban tárgyaljuk a 100%-ban önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságunk tavalyi évi mérlegbeszámolóját, illetve az idei évi üzleti tervét. Köszöntöm a megjelent tisztségviselőket: Szluka Imrét, a Rákosmente Kft. vezetőjét, Fehér Károly műszaki igazgatót, Kleinheincz Gábort, a Rákosmente Kft. Felügyelőbizottságának elnökét és Szigeti Ilona Gyöngyit, megbízott könyvvizsgálót. Amint az előterjesztésben olvashatják, a Rákosmente Kft. hagyományosan gazdaságilag eredményes évet zárt, nyereséges évet tudhatunk magunk mögött. Az adózás előtti eredmény az 58 millió Ft-ot is meghaladja, ami azt gondolom, hogy megint csak nagyon szép teljesítmény. Azt hiszem, hogy a Kft. jól gazdálkodott az elmúlt évben. Alapvetően mindez igaz a műszaki és a személyzeti politikájára is. Az eredmény talán annak is köszönhető, hogy jelentős mértékben tudták növelni a saját munkában elvégzett feladatokat, az alvállalkozói tevékenység rovására. Egyre több feladatot lát el a cég saját maga, saját dolgozóival, ezzel is javítva az eredményét. Azt hiszem, hogy ez egy jó tendencia. Köszönöm a menedzsment munkáját, a magam részéről gratulálok az elért eredményekhez és bízom benne, hogy a következő év is hasonlóképpen eredményesen fog zárulni. A munkájukat még olyan szempontból is kiemelném, hogy az elmúlt év azért jelentős változásokat is hozott a cég életében. Egyrészt a sportfeladatokkal kellett megbirkózni, amit rájuk szignáltunk új feladatként az uszodák és sportpályák működtetésével. Az elmúlt évben kellett felkészülni, és idén januártól pedig az iskolai üzemeltetési feladatok ellátását is a Rákosmente Kft. koordinálja. Úgyhogy van bőven feladata, ami alapvetően jelzi azt, hogy ez a cég egy olyan cég, ami megbízható, és érdemes támaszkodnia rá az Önkormányzatnak. Van-e esetleg kérdés, észrevétel, vélemény ezzel kapcsolatban? Úgy látom, hogy nincs, a vitát lezárom. Szavazunk a határozati javaslatokról. Elsőként a Kft. elmúlt évi mérlegéről döntünk, amit a Felügyelőbizottság is jóváhagyott, a könyvvizsgáló is pozitív módon fejtette ki véleményét. Szavazzunk erről minősített többséggel! 152/2013. (V. 23.) Kt. határozat 1./ Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a Rákosmente Városfejlesztő, Városüzemeltető, Kivitelező, Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2012. évről szóló éves beszámolója kapcsán készült könyvvizsgálói jelentés alapján tudomásul veszi, hogy az éves beszámolót a számviteli
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 31 -
törvényben foglaltak és az általános számviteli elvek figyelembevételével állították össze, a társaság vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről megbízható és valós képet ad, annak adataival az összevont (konszolidált) üzleti jelentés összhangban van. A Képviselő-testület az ügyvezető és a könyvvizsgáló törvényben rögzített felelősségének kihangsúlyozásával, a könyvvizsgálói jelentés alapján a Rákosmente Városfejlesztő, Városüzemeltető, Kivitelező, Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2012. évről szóló éves beszámolóját 385.704 eFt mérlegfőösszeggel, 58.643 eFt adózás előtti eredménnyel elfogadja. A képződött adózás utáni 54.478 eFt eredményre vonatkozóan, az ügyvezető indítványozására és a Felügyelőbizottság jóváhagyása alapján úgy dönt, hogy azt eredménytartalékba helyezi. 2./ Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri Szluka Imre ügyvezetőt, hogy gondoskodjon a Rákosmente Kft. 2012. évről szóló éves beszámolójának cégbírósági letétbe helyezéséről. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: a Rákosmente Kft. ügyvezetőjének értesítésére: a döntést követően azonnal; a Rákosmente Kft. 2012. évről szóló beszámolójának cégbírósághoz történő letétbe helyezésére: 2013. május 31. (16 igen szavazat, 3 tartózkodás) Riz Levente levezető elnök: következő szavazásunk az idei évi üzleti tervre vonatkozik. Minősített többséggel döntsünk a határozati javaslatról! 153/2013. (V. 23.) Kt. határozat 1./ Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a Rákosmente Városfejlesztő, Városüzemeltető, Kivitelező, Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság alapítója, egyedüli tagja jogkörében eljárva úgy dönt, hogy elfogadja a Rákosmente Kft. jelen határozat mellékletét képező 2013. évre vonatkozó üzleti tervét. 2./ A Képviselő-testület felkéri és felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésének megfelelően Rákosmente Városfejlesztő, Városüzemeltető, Kivitelező, Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2013. évre vonatkozó üzleti tervét jóváhagyólag Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata nevében írja alá. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: az üzleti terv aláírására és az ügyvezető értesítésére: a döntést követő 5 munkanapon belül (16 igen szavazat, 3 tartózkodás)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 32 -
A napirend 12. pontja: 93/2013/05.09. Javaslat a Rákosmente Kft. saját tőkéjének csökkentésére a korábban nyújtott tagi kölcsön visszafizetésével összefüggésben Előadó: Horváth Tamás alpolgármester Riz Levente levezető elnök: a következő a 93/201305.09. számú előterjesztés, következménye a korábban elhangzottaknak. Talán emlékeznek 2008-as év folyamán az Önkormányzat az akkori átmeneti gazdálkodási problémákkal működő Rákosmente Kft-nek tagi kölcsönt nyújtott 80 millió Ft értékben. A magam részéről akkor is úgy tekintettem ezt, hogy nem örök hitbizományként adtuk ezt a pénzt, hanem átmeneti segítségként, hogy talpra állhasson a Kft. Meg is tette, és azóta évek óta nyereséggel működik. Így lehetőség nyílt arra, hogy az Önkormányzat visszavegye ezt a támogatást, és ezzel a 80 millió Ft-tal is javítsa az idei pénzügyi mérlegét. Ez biztonsággal kivehető a cégből, hiszen stabil lábakon áll, évek óta nyereséggel működik, és a jövője is megfelelően biztosított. Tehát a javaslatunk a következő: ezt a 80 millió Ft-ot az Önkormányzat most vegye vissza, és használja saját működésére, fejlesztési céljaira az idei évben. Ha nincsen kérdés, észrevétel, a vitát lezárom. A határozati javaslatról minősített többséggel dönthetünk, szavazzunk róla. 154/2013. (V. 23.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a Rákosmente Városfejlesztő, Városüzemeltető, Kivitelező, Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1173 Budapest, Gyökér u. 20., cégjegyzékszám: 01-09-685488, a továbbiakban a Társaság) alapítója és egyedüli tagja jogkörében eljárva úgy dönt, hogy a Társaság saját tőkéjét 80.000 E Ft-tal csökkenti tőkekivonás céljából. 2. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a Rákosmente Városfejlesztő, Városüzemeltető, Kivitelező, Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1173 Budapest, Gyökér u. 20., cégjegyzékszám: 01-09-685488, a továbbiakban: Társaság) alapítója és egyedüli tagja jogkörében eljárva az 1. pontban foglalt döntésével összhangban úgy dönt, hogy a Társaság törzstőkéjét tőkekivonás céljából 34.000.000,- Ft azaz harmincnégymillió forint összeggel leszállítja. A leszállítást követően a Társaság törzstőkéjének, illetve az egyedüli tag törzsbetétjének összege 58.000.000,- Ft, azaz ötvennyolcmillió forint. A tőkekivonás alapján az egyedüli tagot ténylegesen megillető összeg – a törzstőke arányában – a törzstőkén felüli vagyon összegének figyelembevételével kerül megállapításra. 3. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 2. pontban foglalt törzstőke leszállításáról hozott határozatának megfelelően elfogadja a Társaság alapító okiratának külön íven szövegezett és a jelen határozat 1. sz. mellékletét képező módosítását. 4. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a Társaság alapító okiratának külön íven szövegezett és a jelen határozat 1. sz. mellékletét képező módosításának tervezetét valamint a Társaság módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt – külön íven szövegezett és jelen határozat 2. sz. mellékletét képező - Alapító Okiratának tervezetét az alapító képviseletében aláírja.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 33 -
5. A Képviselő-testület a polgármester útján utasítja a Társaság ügyvezetőjét, hogy az 2.4. pontokban elhatározott törzstőke-csökkentés előkészítése körében intézkedjen a határozatoknak az illetékes cégbírósághoz történő benyújtásáról, valamint a Cégközlönyben történő közzétételéről, illetve a Társaság ismert hitelezőinek közvetlen értesítéséről. 6. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a Társaság ügyvezetőjével a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény valamint a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény alapján intézkedjen a tőkekivonás végrehajtásáról. 7. A Képviselő-testület a polgármester útján utasítja a Társaság ügyvezetőjét, hogy a törzstőke leszállításának jogerős lezárultát követően haladéktalanul gondoskodjon a 428/2008.(VIII.28.) és az 573/2008.(XII.11.) Kt. határozatokkal módosított 218/2008. (IV. 28.) Kt. határozatban a Rákosmente Kft. részére biztosított 80.000 E Ft tagi kölcsönnek a kizárólagos tag részére történő megfizetéséről. 8. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a Társaság ügyvezetőjét értesítse az 1–7. pontokban foglalt döntésekről. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, az Alapító Okirat módosítás aláírására: a döntést követő 5 napon belül, a cégbírósági eljárás megindítására: az Alapító Okirat aláírásától számított 3 napon belül; a Rákosmente Kft. ügyvezetőjének értesítésére: a döntést követő 3 napon belül (19 igen szavazat, egyhangú) A napirend 13. pontja: 88/2013/05.09. Javaslat a KMOP-5.2.2/B-2f-2009-0006 jelű "Térnyerő - Újítsuk meg együtt Keresztúr köztereit!" - Rákosmente kerületközpont fejlesztése című pályázat fenntartási feladatainak megvalósítása és a "Szociális célú városrehabilitáció Rákosmentén" című, KMOP5.1.1/C-09-2f-2011-0002 jelű projekt menedzsment feladatainak biztosítása érdekében a Rákosmente Városfejlesztő, Városüzemeltető, Kivitelező, Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társasággal 2012. március 23-án kötött és 2012. augusztus 24-én módosított Megbízási Szerződés meghosszabbítására Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: a következő előterjesztés még mindig Rákosmente Kft. Annak idején a szociális célú városrehabilitáció illetve a funkcióbővítő városrehabilitációs pályázatunk zajlott, akkor a pályázati rendszer előírta, hogy hozzunk létre egy városfejlesztési társaságot. Elsőként önállóan hoztuk létre, majd miután megkaptuk az engedélyt, integráltuk a Rákosmente Kft-be. Azóta ennek egy divíziójaként működik a városfejlesztési társaság. A társaságnak a működtetését biztosítanunk kell a pályázati kivitelezés időszakában, és a fenntartás időszakában is. Ezért született ez az előterjesztés. Azt már korábban többször elmondtuk, hogy a pályázati források, tehát az uniós pénzek biztosítják egy részét a négy munkatársnak, akik ott dolgoznak, de
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 34 -
egy részét az Önkormányzatnak kell hozzátennie. Hamarosan kifut a pályázati forrás, a pályázat lezárul, viszont a fenntartási időszakban kötelező működtetni a társaságot, ezért az Önkormányzatnak saját forrásból kell biztosítani, havi 3 millió Ft-ból az ott dolgozók bérét és műszaki feladatainak ellátását. Nincs kérdés, észrevétel, a vitát lezárom. A határozati javaslatról minősített többséggel dönthetünk. 155/2013. (V. 23.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a Rákosmente Városfejlesztő, Városüzemeltető, Kivitelező, Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társasággal 2012. március 23-án kötött és 2012. augusztus 24-én módosított, a KMOP-5.2.2/B-2f-2009-0006 jelű "Térnyerő - Újítsuk meg együtt Keresztúr köztereit!" - Rákosmente kerületközpont fejlesztése című pályázat fenntartási feladatainak megvalósítása és a "Szociális célú városrehabilitáció Rákosmentén" című, KMOP-5.1.1/C-09-2f-2011-0002 jelű projekt menedzsment feladatainak biztosítása érdekében megkötött megbízási szerződését változatlan feltételek mellett 2014. március 31-ig meghosszabbítja. 2. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy az 1. pontban foglalt döntésével összhangban a jelen határozat mellékletét képező „Megbízási Szerződés 2. sz. módosítása” elnevezésű dokumentumot (a továbbiakban: Módosítás) jóváhagyja, továbbá felkéri és felhatalmazza a polgármestert, hogy a Módosítást az Önkormányzat képviseletében írja alá. 3. A Képviselő-testület az 1. - 2. pontokban foglalt döntéseivel összhangban utasítja a Rákosmente Városfejlesztő, Városüzemeltető, Kivitelező, Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjét, hogy a Módosítást a társaság képviseletében írja alá. 4. A Képviselő-testület a Módosításban foglaltak teljesítése érdekében 22.860.000.- Ft összeget biztosít a 2013. évi költségvetésben a működési céltartalék előirányzat terhére, és felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés módosítására vonatkozó rendelet tervezetét készítse elő, és terjessze a Képviselő-testület elé. 5. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete előzetesen kötelezettséget vállal arra, hogy az 1. pontban leírt feladatoknak a Rákosmente Városfejlesztő, Városüzemeltető, Kivitelező, Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság által történő ellátására a 2014. évi költségvetésben fedezetet biztosít. 6. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a Rákosmente Kft. ügyvezetőjét értesítse az 1–3. pontokban foglalt döntésekről. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: a szerződés aláírására: a döntést követő 5 napon belül, a költségvetést módosító rendelet Képviselő-testület elé terjesztésére: a Képviselő-testület 2013. júniusi rendes ülése (19 igen szavazat, egyhangú)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 35 -
Riz Levente levezető elnök: köszönöm a Rákosmente Kft. jelenlétét, és még egyszer sikeres munkát kívánunk a jövőben is. A napirend 14. pontja: 91/2013/05.09. Javaslat a Mirr Murr Bölcsőde integrált intézménnyé történő átalakítására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester Riz Levente levezető elnök: ez az előterjesztés a Mirr Murr Bölcsőde integrált intézménnyé történő átalakításáról szól. Mint talán Önök is tudják, a Mirr Murr Bölcsödében lehetőség van sérült gyermekek fogadására, ami kifejezetten érték a kerületben. Egy olyan érték, ami sok más kerületből hiányzik. Ezt szeretnénk még jobban elmélyíteni és még inkább általánossá tenni az egész bölcsőde tekintetében. Nemcsak két csoport, hanem a teljes bölcsőde tekintetében lehetőséget szeretnénk biztosítani, hogy tudjanak fogadni sérült gyerekeket és tudják őket fejleszteni. Integrált intézményt szeretnénk szeptember 1-jétől kialakítani a Mirr Murr Bölcsődében. Hozzászólásra jelentkezőt nem látok, a vitát lezárom. Szavazni fogunk a határozati javaslatról minősített többséggel. 156/2013. (V. 23.) Kt. határozat 1.) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Mirr Murr Bölcsődét (1173 Budapest, Gyökér utca 5.) 2013. szeptember 1. napjától integrált intézményként kívánja működtetni. 2.) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1.) pontban foglalt döntésről értesítse a Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ megbízott vezetőjét tegye meg a szükséges intézkedéseket a Mirr Murr Bölcsőde integrált intézményként történő működésének engedélyeztetése tárgyában. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, az értesítésre: a döntést követő 15 napon belül (19 igen szavazat, egyhangú) A napirend 15. pontja: 92/2013/05.09. Javaslat önkormányzati tulajdonban lévő, kőzúzalékos és földutak bitumenpermetezéses technológiával történő felújítására Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: az előző hónapban elfogadtuk az útépítési programot. Így most az útjavítási, felújítási programot szeretnénk a Képviselő-testület számára javaslatként beterjeszteni. Ez a javaslat a kőzúzalékos és bitumenpermetezéses technológiával történő felújításról szól. A mellékletben látható utcákat szeretnénk ezzel a technológiával felújítani. A forrást az Önkormányzat költségvetésében az utak, járdák, közterületek, vízelvezető rendszerek fenntartási kiadásai sorról kívánjuk biztosítani.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 36 -
Nótin Tamás: a kerület más részeire is várható kiterjeszteni ezt a technikát, illetve más utcáknál is várható ilyen jellegű felújítás? Riz Levente levezető elnök: ahol nincsen csatorna, ott nem tudjuk egyelőre ezt megvalósítani, hiszen a csatornázás – mint tudjuk – az ősz folyamán minden bizonnyal elkezdődik. Ott csak akkor van erre lehetőség, mikor ez a folyamat lezárult. Egyelőre a költségvetési keret ezt a listát teszi lehetővé. Ahol van már csatorna az utcában, és még földutas és poros az út, ott ha van kezdeményezés, javaslat, képviselők, lakók részéről, mérlegelni fogjuk, hogy tudunk-e még forrást biztosítani. Igyekszünk egyébként a legproblémásabb helyeket feltárni a műszakis kollégákkal, és utána javaslatot tenni a Képviselő-testületnek. Képviselő Úr kíván-e reagálni? Nótin Tamás: pont nemrég hívták fel a figyelmemet egy területtel kapcsolatban, és a következő testületi ülésre akartam készülni ezzel. Akkor el is mondom majd, hogy mely utcákról van szó, mert a hétvégén fogom ezeket körbejárni, és a területen élőkkel beszélgetek. De akkor élni fogok a lehetőséggel, és javaslatot teszek. Köszönöm. Riz Levente levezető elnök: rendben. Köszönöm szépen. Hatvani Zoltán: csak tájékoztatni szeretném Önt és a városvezetést, hogy tegnap, tegnapelőtt a Becske utcában jártam egy lakossági utcafórum kapcsán. Én magam sem tudtam, hiszen ezt a körzetet dr. Fenke Ferenctől „kaptam” 2010-ben az önkormányzati választásokon, de a Becske utcában 11 éve épült csatorna és azóta jártak a poros úton. Nagyon várják a beruházást és fejlesztést. Kérték, hogy tájékoztassam a Képviselő-testületet, hogy amennyiben támogatják, nagyon köszönik a lakók a támogatást és a mielőbbi beruházást. Köszönöm, hogy elmondhattam. Riz Levente levezető elnök: további hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Szavazni fogunk a határozati javaslatról, elfogadásához minősített többség szükséges. 157/2013. (V. 23.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a jelen határozat mellékletét képező táblázatban felsorolt kőzúzalékos és földutakat az Önkormányzat 2013. évi költségvetésében biztosított „Utak, járdák, közterületek, vízelvezető rendszerek fenntartási kiadásai” előirányzat terhére bitumenpermetezéses technológiával felújítja. 2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a 1. pontban foglalt döntésnek megfelelően gondoskodjon az ott meghatározott technológia szerint az utak felújításáról. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a feladat megrendelésére a Rákosmente Kft-től: 2013. május 31. (19 igen szavazat, egyhangú)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 37 -
A napirend 16. pontja: 105/2013/05.16. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest XVII. kerület, 135389 hrsz. alatt felvett, természetben a Budapest XVII. kerület Erdő tér (Edző tér) alatt található ingatlan 78 m² területének bérbeadására a Vodafone Magyarország Zrt. részére, továbbá a Vodafone Magyarország Zrt. által tett közérdekű kötelezettségvállalás elfogadására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester Riz Levente levezető elnök: következik az Edző téri Vodafone toronnyal kapcsolatos előterjesztés. Az előterjesztés előzményeként a szöveg tartalmazza azt az építéshatósági folyamatot, amely kapcsán ennek a toronynak és az ott élőknek a kálváriája részletesen ki van fejtve. Talán Önök is tudják, az Önkormányzat a korábbi években, sőt még a minket megelőző ciklusban, 2006 előtt is igyekezett a toronynak a fennmaradását gátolni, de nem kellő eredményességgel. Ugyanis elkövetett egy hatalmas mulasztást az illetékes hatóság: amikor úgy döntött, hogy nem kapja meg a fennmaradási engedélyt ez a torony, nem kezdeményezték a hatósági bontást. Ezt 1 éven belül kellett volna megtenni, így ez a lehetőség elévült. Ma a jelenlegi jogállás szerint a felépítmény nem rendelkezik fennmaradási engedéllyel, ugyanakkor hatósági bontása már nem rendelhető el. Összességében az a szándék, ami bennem is megfogalmazódott annak idején, hogy ezt a tornyot le kell bontani, nem megvalósítható. A Vodafone Zrt. megkereste az Önkormányzatot 2011-ben egy javaslattal, miután már látható volt, hogy az Önkormányzat tulajdonba fogja venni az államtól az Edző teret. Láthatják, hogy ez a javaslat akkor elég szerény volt. Mi a magunk részéről egyeztetést kezdeményeztünk. Az első és legfontosabb az egyeztetéseken az volt, hogy az ott élők sugárzás szempontjából kellő védelmet kapjanak. Erről egy vizsgálat is készült, fel is ajánlották, hogy a cég a sugárzási hatásokat akár fóliázással, akár egyéb intézkedésekkel kivédi. Azt is jelezték, hogy amennyiben a torony lebontásra kerül, akkor a környező családi házakban ki fogják építeni ezeket az adóvevőket. Ez azt jelenti, hogy ugyanúgy a negatív környezeti hatás létrejön, de semmivel nem kompenzál ebben az esetben a közösség számára a Vodafone. Ezért az egyeztetések arra irányultak, hogy kellő kompenzációt kapjanak az itt élők. A kompenzáció részben az előbb említett egészségügyi védelem eszközeit célozta meg, másrészt pedig az ott élők mindennapi életét segítő útfejlesztési, járdajavítási munkálatokat, ami az ott élők komfortérzését javíthatja. Egy jelentős csomag jött létre a környező utak és járdák javítása érdekében, ez az előterjesztés mellékletét képezi. Sikerült egy jóval magasabb bérleti díjat is az Önkormányzatnak elérnie, ami éves szinten 5 millió Ft, új szolgáltató betelepülése esetén további 1 millió Ft. Van-e esetleg kérdés, vagy hozzászólás? Virág Mihály: Tisztelt Polgármester Úr! Kedves Képviselőtársaim! A torony jelen pillanatban a 10-es választási körzetben van, az Edző téri sportpálya egyik sarkában. Ezzel kapcsolatban csak egy gondolatmenetet engedjetek meg. Az egész világot behálózó rendszerről van szó. Elengedhetetlen része ma a világnak, hogy a tenyerünkben egy kis technikai egységgel kommunikálunk ebben a felgyorsult világban. Én úgy gondolom, hogy ennek a hisztériakeltésnek valamiféle alapja van, de tekintettel arra, hogy nemcsak ez a szolgáltató, hanem egyéb más szolgáltató millió dologgal a levegőben valamilyen mértékben károsít bennünket, én úgy gondolom, hogy ez egy elenyésző. Mire volt jó? Arra volt jó, hogy sikerült olyan gazdasági előnyöket kihasználnia az Önkormányzatnak, ami hasznunkra válik. Ami pedig a felszólalásomnak az alapja, az, hogy jelenleg a 10-es egyéni választókerületi körzetbe három lakóházon van ilyen torony elhelyezve. Az egyik kb. 250 méterre van a lakásomtól, ahol élek és
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 38 -
lakunk. Talán még egy-két képviselőtársam is halló-, és látóközelségben van. Itt ebben a házban, a padlástérben, két kisgyerekes család él. Én úgy gondolom, hogy ha azzal segítünk, hogy egy meglévő technikai egységet, ami már készen áll, és működik egy olyan területen, ami egyébként le van árnyékolva tsz-dombok által, nem követünk el nagy hibát, ha igennel szavazunk. Riz Levente levezető elnök: nincsen további hozzászóló, a vitát lezárom. Szavazni fogunk a határozati javaslatról, a döntést minősített többséggel hozhatjuk meg. 158/2013. (V. 23.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Budapest XVII. kerület 135389 helyrajzi szám alatt felvett, természetben a Budapest XVII. kerület, Edző téren található, 1.2718 m² területű, „kivett sporttelep” megnevezésű ingatlan 78 m² területű részét 2013. július 1. napjától 2018. június 30. napjáig bérbe adja a Vodafone Magyarország Zrt. részére. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testület kijelenti továbbá, hogy amennyiben a Vodafone Magyarország Zrt. a szerződésben rögzített határozott idő lejárta előtt 60 nappal kéri Rákosmente Önkormányzatától a területbérleti jogviszonya meghosszabbítását, úgy a területbérleti jogviszony – amennyiben a felek a bérleti díj mértéke tekintetében a szerződésben rögzített határidő lejárta előtt 30 nappal megállapodnak – 5 évvel automatikusan meghosszabbodik. 2. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Vodafone Magyarország Zrt. tulajdonában álló bázisállomásra a Magyar Telekom Nyrt. és a Telenor Magyarország Zrt. távközlési szolgáltatók betelepülését engedélyezi. 3. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete mint a Budapest XVII. kerület 135389 helyrajzi szám alatt felvett ingatlan 1/1 arányú kizárólagos tulajdonosa hozzájárul ahhoz, hogy – a jogszabályban rögzített egyéb feltételek teljesülése esetén – a Vodafone Magyarország Zrt. tulajdonában álló bázisállomás a területbérleti szerződés hatálya alatt fennmaradjon. 4. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2012. január 1. napjától 2013. június 30. napjáig terjedő időszakra eső, a Vodafone Magyarország Zrt. által fizetendő használati díjat 4.000.000,- Ft + Áfa/év – azaz mindösszesen 6.000.000,- Ft + Áfa – összegben állapítja meg. 5. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban meghatározott terület éves bérleti díját – a 2013. július 01. napjától 2018. június. 30. napjáig terjedő időtartam vonatkozásában – 5.000.000,- Ft + Áfa/év összegben határozza meg, a további társszolgáltatók betelepülése esetén a szolgáltatók után a bérleti díjat szolgáltatónként további 1.000.000,- Ft + Áfa/év összegben határozza meg. 6. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Vodafone Magyarország Zrt. által – bitumenpermetezéses eljárással
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 39 -
kőzúzalékos és földutak javítása átlagosan 20 cm vastag mechanikai stabilizáció készítéssel, ezt követően bitumenpermetezéses zárással, padkakialakítással összesen 954 méter hosszúságban két utcában és három szakaszon, járdaszakaszok felújítása, összesen 22 helyszínen 840,6 méter hosszban szegélyépítéssel 30.520.384,- Ft + Áfa értékben – tett közérdekű kötelezettségvállalását a jelen határozat mellékletét képező műszaki tartalommal elfogadja. 7. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1.-5. pontokban valamint a 6. pontban foglalt döntései végrehajtása érdekében szükséges szerződéseket a Vodafone Magyarország Zrt-vel kösse meg. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, az értesítésre: a döntést követő 15 napon belül, a területbérleti szerződés megkötésére: a döntést követő 45 napon belül; a közérdekű kötelezettségvállalással kapcsolatos szerződés megkötésére: a döntést követő 45 napon belül (16 igen szavazat, 3 tartózkodás) A napirend 17. pontja: 106/2013/05.16. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest XVII. kerület Apponyi utca 7. szám alatt található ingatlanban működő Rákosmenti Waldorf Óvoda fenntartója személyében (Rákosmenti Waldorf Pedagógiai Alapítvány helyett az új fenntartó Rákoshegyi Waldorf Alapítvány) bekövetkező jogutódláshoz történő elvi hozzájárulás kiadására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester Riz Levente levezető elnök: a következő előterjesztés az Apponyi utca 7. szám alatti Waldorf Óvoda sorsáról, fenntartó váltásról szól. Köszöntöm a megjelent képviselőket, üdvözlöm Magyar Mihály kuratóriumi elnököt. A Rákoshegyi Waldorf Alapítvány az, aki új fenntartóként jelentkezett, hogy tovább működteti az óvodát. A jogutódlásról való elvi hozzájárulást kell az Önkormányzatnak megadnia. Van-e ezzel kapcsolatban észrevétel, kérdés? Dr. Bényi Zsolt: Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Vendégeink! Én, mint a helyileg érintett képviselő kívánok ehhez hozzászólni. Azt értem és teljesen elfogadható, hiszen részünkről csak egy technikai megoldásról van szó, hogy az egyik működtető a másiknak adja át az épületet, ami az Önkormányzat tulajdonában lévő épület, és biztosítja a gyerekek ellátását. Ezzel semmi probléma nincs is. Én ezt megszavazom, és javaslom képviselőtársaimnak is fogadják el az ellátásra kerülő gyermekek érdekében. Ami miatt mégis szót kellett kérnem, hiszen itt egy oktatási, egy pedagógiai intézményről van szó, ahol más kérdések is felmerülhetnek, mint technikai kérdések, hogy ténylegesen erre az átadásra miért kerül sor. A választ a Rákosmenti Waldorf Pedagógiai Alapítvány március 8-ai leveléből tudhatjuk meg, illetve azt kell mondanom, hogy tudhatnánk meg, mert ott egy jelentős rész kitakarásra került azzal az indoklással – ami bizonyára jogilag rendben lévő is -, hogy személyes adatként minősíthetőek ezek bizonyos feltételezés szerint. Én vettem a fáradságot magamnak és a 2011-es évi CXII. törvény 3. §-át végigolvastam, és megpróbáltam megérteni. A személyes adatokat valóban tiszteletbe kell tartani,
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 40 -
és védelmet igényelnek. Viszont néhány sorral arrébb pedig a közérdekű adatok megfogalmazása történik ebben a törvényben, ami egyértelműen leírja, hogy mi az, ami közérdekű adatnak számít. Mindenki gondolja meg saját értékítélete szerint, hogy ha egy a területünkön, Rákosmentén működő pedagógiai intézmény, azzal kapcsolatos problémái nem közérdekűek, akkor semmi sem az. Mindenesetre azért a kapott tanács birtokában én név nélkül fogom idézni ezt a területet, kizárólag intézményeket említek, így, úgy gondolom, hogy semmiféle hiba nem lehet abban, hogy közérdekű kérdésről van szó. Ez a levél azt tartalmazza, hogy a Rákosmenti Waldorf Pedagógiai Alapítvány vizsgálatot folytatott az óvodában, és arra a következtetésre jutott a vizsgálat alapján, hogy sem szakmai, sem erkölcsi szempontból nem tudja elfogadni az ott történteket. - Nem szó szerint idézek, de megkönnyítette volna a dolgomat, ha itt van ez a levél, ami ki lett takarva. Emiatt a jövőben nem kíván együttműködni. Ez az oka ennek. Természetesen nem szabad sújtani az ott ellátott gyermekeket. Azért kellett most megszólalnom ez ügyben, mert nagyon csúnya dolog lett volna, ha most lapítok és csöndben megszavazom, és nem mondom el ezeket a fenntartásaimat. Nem tudom, hogy másban is felkelt-e a vágy a képviselők között, de én úgy gondolom, hogy mint helyi képviselő, kötelességem, hogy további vizsgálódást tegyek ebben az ügyben. Egy pedagógiai intézmény esetében ez megengedhetetlen, az erkölcs az tartalmi elem. Könnyen lehet, hogy ez alaptalan, ami ott megfogalmazásra került, de mindenesetre ez olyan súlyú, hogy nem lehetett szó nélkül elmenni emellett. Ezt szerettem volna megosztani a jelenlévőkkel és képviselőtársaimmal. Riz Levente levezető elnök: köszönöm szépen Képviselő Úr, hogy elmondta mindezt. Az Önkormányzat ilyen típusú ráhatással, befolyással nem rendelkezik, de mint képviselő, természetesen a véleményét köszönettel vettük. Van az óvodáknak a jogszerűségét, a jogszerű működését vizsgáló felügyeleti szerv, amelynek joga van ellenőrizni ezeket a folyamatokat. Érdemes ebbe az irányba bátorítani ezeket a szerveket, hogy tekintsék át az óvoda működését. Én abban bízom, hogy az új fenntartó megvizsgálja ezeket a problémákat, és amennyiben történtek jogellenes cselekmények, akkor érdemben orvosolni fogja ezeket. További hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, elfogadásához egyszerű többség szükséges. 159/2013. (V. 23.) Kt. határozat 1) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elvi hozzájárulást adja ahhoz, hogy a Rákosmenti Waldorf Pedagógiai Alapítvány a Rákosmenti Waldorf Óvoda (székhely: Budapest XVII. kerület, Apponyi utca 7.) fenntartójaként a fenntartói jogot átadja a Rákoshegyi Waldorf Alapítvány részére. 2) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri és egyben felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1) pontban foglalt döntése végrehajtása érdekében Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata valamint a Rákosmenti Waldorf Pedagógiai Alapítvány között 2004. szeptember 17. napján létrejött megállapodást a Rákoshegyi Waldorf Alapítvánnyal változatlan feltételekkel – ide nem értve a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvényben előírt kiegészítéseket – kösse meg, azzal, hogy a megállapodás a fenntartói jogutódlás Kormányhivatal által történő jóváhagyásával lép hatályba.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 41 -
3) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy döntéseiről értesítse a Rákosmenti Waldorf Pedagógiai Alapítvány és a Rákoshegyi Waldorf Alapítvány képviselőit. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: értesítésre: a döntést követő 15 napon belül, a bérleti szerződés megkötésére: a fenntartó jog átadását jóváhagyó döntést követő 30 napon belül (17 igen szavazat, 2 tartózkodás) A napirend 18. pontja: 108/2013/05.16. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat az általános célú gazdálkodási tartalékkeret és a választókerületi céltartalék államháztartáson kívülre történő felhasználására 2013. május hónapban Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: Tisztelt Képviselőtársaim, a 108/2013/05.16. számú előterjesztés következik. Az általános célú gazdálkodási tartalék és választókerületi céltartalék államháztartáson kívülre történő felhasználása május hónapban. Beérkeztek a képviselői felajánlások, amelyeket az előterjesztésbe átvezettünk, a mellékletben olvashatók. Van-e ezzel kapcsolatban kérdés? Ruthner György képviselő úr kért szót. Ruthner György: ezt az előterjesztést május 22-én 16 óra 8 perckor töltötték fel az ftp szerverre, tehát sok idő nem állt rendelkezésre ahhoz, hogy a benne foglalt határozati javaslatok hátterének egy képviselő a megfelelő iroda felkeresésével utánajárjon. Ezért én megkérdezem, miért kerül visszavonásra a korábbi döntésünk? Riz Levente: a 4. számú melléklet alapján válaszolok erre a kérdésre. A Rákosmenti Zenebarátok Egyesületének támogatása esetében véletlenül egy duplázásra került sor. Saját keretemről van szó, ezért tudok beszámolni róla. 200 ezer forintot írtam ki a RÁZENE számára, de valamiért a Hivatal ezt duplázta, az előterjesztésbe is ez került. Tehát az egyik 200 ezer forintot, amely véletlenül duplázódott, ezt vonjuk vissza. Egyébként azt a 200 ezer forintot, amit ténylegesen szándékomban volt odaadni a RÁZENE-nek, már alá is írtam, szerződés szerint már ott is van az egyesületnél. A Rákoshegyi Polgári Kör esetében egy új javaslat fog érkezni. Azért vonjuk vissza – parkosítás, kemence létesítés költségei, hátsó udvar rendbetétele: homokozó, pad, kemence –, mert erre vonatkozólag kapunk egy újabb javaslatot, amely módosítja az előzőt. Egy némileg megváltozott műszaki tartalommal fog megvalósulni a kivitelezés, ezért szükséges az előző döntésünk visszavonása. Tehát semmi rossz nincs egyik mögött sem. Ruthner György: hadd kérjem, hogy a jövőben legalább 24 órát biztosítsanak nekünk, hogy utánajárjunk, mert akkor ebben a két percben további munkát folytathatunk majd. Riz Levente levezető elnök: minden testületi ülésünkhöz képest az előző hét pénteki napjáig lehet leadni a képviselőknek ezeket a javaslatokat, utána az átvezetés megtörténik. Most az ünnep miatt a hétfő kiesett, valószínűleg ezért csak szerdára sikerült elkészíteni, de igyekszünk mindig legkésőbb kedden, tehát a testületi ülés előtt két nappal benyújtani. Ha nincs további kérdés, a
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 42 -
vitát lezárom. Három határozati javaslatról kell döntenünk, minősített többséggel. Az első határozati javaslat a választókerületi céltartalékból történő felajánlásokról szól. 160/2013. (V. 23.) Kt. határozat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat 2013. évi költségvetésében biztosított választókerületi céltartalék keret terhére, a határozat mellékletében nevesített szervezeteket és kezdeményezéseket, a javasolt támogatási összegnek megfelelő mértékben támogatja. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: a kedvezményezett szervezetek értesítésére: a döntést követő 15 napon belül, a szerződés megkötésére: a döntést követő 45 napon belül (19 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: a második határozati javaslat az általános célú gazdálkodási tartalékra vonatkozó javaslatokat tartalmazza. 161/2013. (V. 23.) Kt. határozat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat 2013. évi költségvetésében biztosított általános célú gazdálkodási tartalékkeret terhére, a határozat mellékletében nevesített szervezeteket és kezdeményezéseket, a javasolt támogatási összegnek megfelelő mértékben támogatja. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: a kedvezményezett szervezetek értesítésére: a döntést követő 15 napon belül, a szerződés megkötésére: a döntést követő 45 napon belül (19 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: a harmadik határozati javaslat pedig az előbb említett és megindokolt visszavonásokat tartalmazza. 162/2013. (V. 23.) Kt. határozat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 75/2013. (III.21), 76/2013. (III.21), valamint a 125/2013. (IV.25) Kt. határozatában elfogadott felajánlások közül, a határozat 1. számú mellékletében nevesített tétel összegét módosítja, míg a 2. számú mellékletben nevesített tételeket visszavonja. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: a kedvezményezett szervezetek értesítésére: a döntést követő 15 napon belül, a szerződés módosítására: a döntést követő 45 napon belül (19 igen szavazat, egyhangú)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 43 -
A napirend 19. pontja: 109/2013/05.16. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat civil szervezetek támogatására Előadó: Dunai Mónika, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke Riz Levente levezető elnök: következik a 109/2013/05.16. számú előterjesztés, mely a Rákosmenti Erőforrás Bizottságnak a civil szervezetek támogatására vonatkozó javaslata. Az idei 3 millió forintos pályázati keretre rendkívül sok igény érkezett, nagyon sok civil szervezet nyújtott be pályázatot. Ennek megfelelően a bizottság igen nehéz munkát végzett el, aminek eredményeképpen ez a javaslat megszületett. Ruthner György képviselő úré a szó. Ruthner György: persze nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy a 3 millió forint ismételten kevés volt. Ebből adódhatott az a számszaki tény, hogy a Rákosmenti Erőforrás Bizottság javaslatai sok helyen akár a fele összeget is meghaladó módban csökkentve nyújtottak támogatást. Ami azt jelenti, hogy a felénél kevesebb összeget biztosítottak egy adott célra, amit támogatott a bizottság, hogy létrejöjjön, de így más módon kell a hiányt a pályázóknak pótolni. Néhány példa a rákoshegyi körzetből. A Rákoshegyi Kertbarát Környezetvédelmi Egyesület részére 250 ezer forint helyett 62 ezer forint a javasolt támogatás. Ez jelentős különbség. Ha a céllal egyetértünk, akkor ezek olyan kis összegek, hogy javasolnám, az idei év második felében gondolkodjunk el egy második civil pályázat indításán. Ha már ilyen nagylelkűen bántunk az előző ülésen a pályázati összegek felhasználásával, akkor akár többletet is nyújthatunk, nemcsak más célokra fordíthatjuk a maradványokat. Riz Levente levezető elnök: Képviselő Úr! Azt azért jelzem, hogy ez a pályázati keret pontosan 1 millió forinttal több, mint amit az előző szocialista városvezetés erre a célra fordított. Annyival hadd egészítsem ki, hogy a civil szervezetek számára nemcsak ez a pályázati keret létezik. Az egyéni választókerületi képviselőink nagyon komoly forrásokkal támogatják a civil szférát. Az egyéni választókerületi céltartalék jelentős része, mint ahogy az előbbi előterjesztés is mutatta, civil szervezetek támogatására irányul. Aktívan bevonjuk őket és segítik az itt folyó munkát. Európai uniós pályázatok segítségével is be tudjuk őket integrálni a feladatellátásba. Most is számos ilyen van, miniprojekteket nyertek, és ők valósítják meg azokat. Szerintem ez a probléma így nem probléma, és így kerek a történet. Dr. Bényi Zsolt képviselő úrnak megadom a szót. Dr. Bényi Zsolt: részben okafogyottá vált a hozzászólásom Polgármester Úr megjegyzése után, merthogy épp ezt akartam mondani. Szabó Tibornéval együtt mindketten rendszeresen, jelentős mértékben támogatjuk, nagyon szeretjük a kertbarátokat. Nyugodtan meg lehet őket kérdezni, mennyire vannak megelégedve a támogatással. Ruthner György: ne csak a kertbarátoknál maradjunk, a Kulturált Légi Közlekedésért Egyesület kért 303 ezer 800 forintot, 62 ezer forintot kapott. Ebben bőven van még teendője a helyi képviselőnek. A Rákoshegyi Rezedák Dalkör 200 ezer forint helyett 47 ezer, Rákoshegyi Modellező Klub 100 ezer forint helyett 62 ezer, a Rákoshegyi Polgári Körnél látjuk majd, miként fogjuk őket támogatni, mert 400 ezer forint helyett 83 ezret adna az Önkormányzat, ezért mondtam azt, hogy nagyon nagy felelősség hárul az Önkormányzatra és más céltartalékokra. Ha a Polgármester Úr úgy látja, hogy a hiányzó összegek a választókerületi céltartalékokból lesznek
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 44 -
pótolva, akkor meg fogjuk majd nézni a harmadik negyedévben, hogy sikerült-e ezeket valamilyen módon biztosítani. Riz Levente levezető elnök: Képviselő úr csak olyan szervezetet említett, amely szervezeteket választókerületi céltartalékból jelentősen támogatunk: Rákoshegyi Polgári Kör, Kulturált Légi Közlekedésért Egyesület. Rákoshegyi képviselőtársaim őket folyamatosan segítik, támogatják a keretükből, véleményem szerint ez kifejezetten rendben van, a beszámolókból is kitűnik. További hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Köszönöm a bizottság munkáját, hogy ezt a sok pályázatot elbírálta és javaslatot tett. Szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, elfogadásához minősített többség szükséges. 163/2013. (V. 23.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat 2013. évi költségvetésében a civil szervezetek támogatására elkülönített előirányzat terhére a Rákosmenti Erőforrás Bizottság 27/2013. (III.11.) REB határozatával kiírt pályázatra pályázatot benyújtó szervezetek közül – tekintettel az 56/2013. (V. 16.) REB határozatban foglalt javaslatokra – az alábbiakat részesíti a megjelölt célok támogatása érdekében a megjelölt összegű támogatásban:
Sor szám
A pályázó neve, címe, a pályázati cél és a kért összeg
1.
Rákoshegyi Rezedák Dalkör Közművelődési Egyesület 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. utca 3. Képviseli: Udvardi József Fellépő ruhák vásárlására, a dalkör működési költségeire. Kért összeg: 200.000.- Ft
2.
3.
4.
A támogatás javasolt összege
47.000.-Ft
Rákosmenti Népművészeti Egyesület 1171 Budapest, Vasútőr utca 36. Képviseli: Dósa-Borbás Katalin A klub anyagköltségeire (szövés, hímzés, gyertyakészítés), szakkönyvek vásárlására, működési költségeire. Kért összeg: 106.000.- Ft
47.000.-Ft
Keresztúr Hagyományőrző Kör Egyesület 1173 Budapest, Csabai út 41. Képviselő: Linkéné Gácsi Éva Hagyományőrző kiállításra, salzburgi kirándulásra, működési költségekre. Kért összeg: 186.000.- Ft
47.000.-Ft
Keresztúri Társas Kör Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület 1173 Budapest, Csabai út 44. Képviseli: Varga Lászlóné
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 45 -
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
Előadások tisztelet díjára, tanulmányútra, újságszerkesztésre, működési költségekre. Kért összeg: 150.000.- Ft
62.000.-Ft
Rákoshegyi Modellező Klub 1174 Budapest, Kép utca 4 Képviseli: Litomiczky Sándor Modellépítő anyagok vásárlására, versenyeken való részvétel költségeire, nevezési díjakra. Kért összeg: 100.000.- Ft
62.000.-Ft
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (XVII. ker. csoportja) 1172. Budapest, Jászkisér utca 15. Képviseli: Domokos Lajos Csángó magyar gyermekek támogatására. Kért összeg: 200.000.- Ft
62.000.-Ft
Rákoskerti Polgári Kör 1171 Budapest, Rákoskert sgt. 66. Képviseli: Szelepcsényi Sándor Működési költségekre, kiállítás megrendezésére, kirándulásra, képes levelezőlapok, szórólapok kiadásra. Kért összeg: 250.000.- Ft
82.000.-Ft
Kulturált Légi Közlekedésért Egyesület 1174 Budapest, Berzsenyi Dániel utca 9/a Képviseli: Deák István Működési költségekre. Kért összeg: 303.800.- Ft
62.000.-Ft
Rákosmenti Múzeumbarát Egyesület 1174 Budapest, Báthory utca 31. Képviseli: Tóth Péter Kiadvány megjelentetésére, szervezési és működési költségekre. Kért összeg: 150.000.- Ft
78.000.-Ft
Újjászületés Rehabilitációs Alapítvány 1172 Budapest, XIII. utca 5. Képviseli: Krisztián Ferencné Rehabilitációs tánctábor költségeire. Kért összeg: 200.000.- Ft
47.000.-Ft
Rákoshegyi Polgári Kör 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. utca 3. Képviseli: Fejér Gyula Működési költségekre, programszervezésre, kiadvány megjelentetésére. Kért összeg: 400.000.- Ft
83.000.-Ft
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 46 -
12.
13.
14.
15.
16.
17.
18.
19.
Vigyázó Ferenc Művelődési Társaság 1174 Budapest, Jókai utca 1. Képviseli: Szabó Tiborné Működési költségekre, kiállítási installációra, előadók tiszteletdíjára. Kért összeg: 400.000.- Ft
78.000.-Ft
Rákoshegyért Alapítvány 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. utca 3. Képviseli: Fejér Gyula Helytörténeti kiadvány megjelentetésének költségeire. Kért összeg: 250.000.- Ft
62.000.-Ft
Együtt a jobb életért Közhasznú Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 160. Képviseli: Krámer Gábor Az alapítvány weboldalának fejlesztésre, információs kiadvány megjelentetésére. Kért összeg: 190.000.- Ft
0.-Ft
NapSziget A Művészetekért Alapítvány 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. utca 3. Képviseli: Lajtai Gábor Lajtai Gábor: Csontpalást című kötetének Moon- és Braille-írással történő megjelentetésére. Kért összeg: 200.000.- Ft
47.000.-Ft
XVII. kerületi Mozgássérültek Egyesülete 1173 Budapest, Pesti út 113. Képviseli: Giba Istvánné Működési költségekre, gyógyfürdővel egybekötött kirándulás megszervezésére. Kért összeg: 200.000.- Ft
62.000.-Ft
Rákosligeti Polgári Kör 1172 Budapest, Hősök tere 9. Képviseli: Rózsahegyi Péter Működési költségekre, a Maros Mozi közösségi központ rezsiköltségére, fejlesztésére. Kért összeg: 400.000.- Ft Rákoscsabáért Közhasznú Egyesület 1171 Budapest, Péceli út 222. Képviseli: Domokos Lajos Működési költségekre, ünnepségek megszervezésére. Kért összeg: 80.000.- Ft
83.000.-Ft
62.000.-Ft
Társadalmi Egyesülések XVII. kerületi Szövetsége 1173 Budapest, Pesti út 167. Képviseli: Lukoczki Károly
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 47 -
20.
21.
22.
23.
24.
25.
Kirándulásokra, színházlátogatásokra, főzőversenyeken való részvételre, tájékoztató anyagok elkészítésére, működési költségekre. Kért összeg: 300.000.- Ft
78.000.-Ft
Rákoskerti Templom Alapítvány 1171 Budapest, Rákoskert sgt. 66. Képviseli: Dr. Mándli József Jótékonysági rendezvényekre, működési költségekre, a templommal kapcsolatos kiadványok megvalósítására. Kért összeg: 250.000.- Ft
62.000.-Ft
Mindenki Közlekedik Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 149. Képviseli: Del Medico Mihály Projektor megvásárlására. Kért összeg: 250.000.- Ft
47.000.-Ft
Rákosmenti Gyermekcukorbetegek Közhasznú Egyesülete 1172 Budapest, Heltai tér 10. Képviseli: Hudák Istvánné Működési költségekre, rendezvények megvalósítására, kiadványok megjelentetésére. Kért összeg: 400.000.- Ft
62.000.-Ft
Kaszap István Alapítvány 1171 Budapest, Péceli út 220. Képviseli: Nagyné Ongjerth Magdolna Mentálhigiénés programok szervezésére, újság megjelentetésére, hátrányos helyzetű emberek támogatására. Kért összeg: 700.000.- Ft
78.000.-Ft
Csizmaország Magyar-Olasz Kulturális Egyesület 1171 Budapest, Nyitány utca 30. Képviseli: Faragó Judit Rita Számítógép vásárlására. Kért összeg: 150.000.- Ft Gyermekeink Jobblétéért Alapítvány 1173 Budapest, 525. tér 1. Képviseli: Barna Sándorné Programok szervezésére, ütéscsillapító felületek kialakítására, játékok javítására. Kért összeg: 450.000.- Ft
0.-Ft
67.000.-Ft
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 48 -
26.
27.
28.
29.
30.
31.
32.
G-PLÚTÓ Egyesület 1173 Budapest, Újlak utca 57. Képviseli: Varró József Szabadidős programok megvalósítására. Kért összeg: 170.000.- Ft
62.000.-Ft
Ép Testben Ép Lélek Alapítvány A Boldog És Egészséges Családokért 2225 Üllő, Arany János utca 7. Képviseli: Szabóné Magyar Nikolett Kirándulások költségeire, családi sport nap megszervezésére, szórólapok készítésére. Kért összeg: 980.000.- Ft
0.-Ft
Mozgássérültek Budapesti Egyesülete (Rákosmente Szervezet) 1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 43. Képviseli: Juhász Józsefné Gyógyfürdők látogatására, kirándulásokra, rendezvények megtartására és működési költségekre. Kért összeg: 450.000.- Ft
62.000.-Ft
Makk Marci és Makk Marcsi Egészséges Gyerekekért Közhasznú Alapítvány 1173 Budapest, Újlak utca 122. Képviseli: Dávid Anna Családi nap megvalósítására. Kért összeg: 436.000.- Ft
62.000.-Ft
140. sz. Pro Patria Cserkészcsapatot Pártoló Alapítvány 1171 Budapest, Péceli út 229. Képviseli: Balogh Sándorné Táborozási felszerelések javítására és megvásárlására, honlap karbantartására, fejlesztésére, vezetői képzéseken való részvételre, utazási és működési költségekre. Kért összeg: 180.000.- Ft
62.000.-Ft
Rákoshegyi Bartók Zeneház Közalapítvány 1174 Budapest, Hunyadi utca 50. Képviseli: Bokor Jutta Mozart: Színigazgató című vígoperájának előadására. Kért összeg: 300.000.- Ft
78.000.-Ft
Rákosmenti Kisállattenyésztők Egyesülete 1174 Budapest, Rákóczi Ferenc utca 63. Képviseli: Dr. Szász Ferenc Kisállat kiállítás megrendezésére, működési költségekre, kirándulásokon való részvételre. Kért összeg: 150.000.- Ft
62.000.-Ft
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 49 -
33.
34.
35.
36.
37.
38.
39.
Rákoscsaba-Újtelepért Egyesület 1172 Budapest, Diadal utca 43-49. Képviseli: Simon Gyula Működési költségekre, időszakos újság megjelentetésére. Kért összeg: 240.000.- Ft
83.000.-Ft
Rákoscsabai Polgári Kör 1171 Budapest, Péceli út 222. Képviseli: Nyerges Gyuláné Működési költségekre, ünnepségek megszervezésére, a Székelykeresztúrral való kapcsolattartás kiadásaira. Kért összeg: 240.000.- Ft
83.000.-Ft
Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (kerületi nyugdíjas alapszervezet) 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. (1173 Budapest, Pesti út 167.) Képviseli: Halász Károlyné Működési költségekre, egészségügyi segédeszközök megvásárlására, gyógyfürdő látogatásokra. Kért összeg: 300.000.- Ft Balkán Hangja Kulturális Egyesület 1172 Budapest, Hidasnémeti utca 75/b Képviseli: Ambrózy Gabriella Rendszeres „Balkán klub” megtartására a Maros Moziban, továbbá az esélyegyenlőség jegyében tartandó programok költségeire. Kért összeg: 473.100.- Ft Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (Bp. XVII. ker. szervezete) 1138 Budapest, Dagály utca 11. Képviseli: Dr. Morvay György Kerületi fogyasztóvédelmi irodák működtetésére, fogyasztóvédelmi fórum megtartására, oktatási program beindítására, rendezvények szervezésére. Kért összeg: 410.000.- Ft
62.000.-Ft
0.-Ft
0.-Ft
Támasz-Pont Alapítvány 1172 Budapest, Háromdobos utca 31. Képviseli: Beloberk Erika Működési költségekre. Kért összeg: 150.000.-Ft
62.000.-Ft
Tulipán Torna és Közösségi Klub 1172 Budapest, XXI. utca 38. Képviseli: Martonosi László Hangosítási rendszer és számítógép vásárlására. Kért összeg: 300.000.-Ft
62.000.-Ft
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 50 -
40.
41.
42.
43.
44.
45.
46.
47.
XVII. Kerületért Egyesület 1171 Budapest, Péceli út 222. Képviseli: Mátéfy Anna Működési költségekre, a Fackh Károly téren felállítandó kálvária megvalósítására, működési költségekre. Kért összeg: 400.000.-Ft
78.000.-Ft
Varangy Akciócsoport Egyesület 1172 Budapest, IX. utca 40. Képviseli: Dr. Puky Miklós Működési költségekre, oktatási program indítására a kerületi iskolákban, természetvédelmi programok akciók megszervezésére. Kért összeg: 150.000.- Ft
62.000.-Ft
Budapesti Honismereti Társaság 1043 Budapest, Berda József utca 48. Képviseli: Breinich Gábor A Városunk című periodika 2013. októberi számában Rákosmente történeti múltjának kiemelt bemutatására. Kért összeg: 160.000.- Ft „Fehér Karácsony” Alapítvány 1172 Budapest, Heltai tér 1. Képviseli: Hudák Istvánné 2 darab asztali számítógép beszerzésére. Kért összeg: 300.000.- Ft
0.-Ft
47.000.-Ft
Csöpike Közhasznú Egyesület 1174 Budapest, Kölcsey utca 38. Képviseli: Nyulas Adél A működéshez szükséges ingatlanbérlés támogatására. Kért összeg: 200.000.- Ft
0.-Ft
Rákosmente Gyermekvilága Közhasznú Alapítvány 1172 Budapest, I. 14. Képviseli: Gőbel Csabáné és Molnárné Duschek Eszter Működési költségekre, kézműves foglalkozásokhoz szükséges anyagok vásárlására. Kért összeg: 250.000.- Ft
0.-Ft
„Piroska Óvoda Gyermekeiért” Óvodai Alapítvány 1171 Budapest, Pesti út 368. Képviseli: Karaszi Gáborné Működési költségekre, eszközfejlesztésre, programszervezésre. Kért összeg: 150.000.- Ft Olajág Keresztény Művészeti Társaság 1172 Budapest, XXII. utca 1. Képviseli: Oláh Szilveszter Számítástechnikai eszközpark korszerűsítésére, ünnepi kiadvány (CD, web
62.000.-Ft
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 51 -
oldal, e-book) megjelentetésére. Kért összeg: 150.000.- Ft 48.
49.
50.
51.
52.
53.
54.
55.
62.000.-Ft
Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány 1172 Budapest, Pesti út 165. Képviseli: Csekovszky Árpádné Háromnyelvű kiállítási katalógus megjelentetésére. Kért összeg: 500.000.- Ft Magyar Bárka Alapítvány 1172 Budapest, Jászapáti utca 39. Képviseli: Lakatosné Ferenczi Szilvia Utazó tanösvény (nagy információs tábla, óriás puzzle, óriás kocka kirakó) elkészítésére. Kért összeg: 292.000.- Ft Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet (XVII. kerületi kirendeltsége) 1051 Budapest, Arany János utca 31. Képviseli: Buncsik Ildikó Nyilvános egészségnapok megvalósításának költségeire, fiatal előadók képzésére. Kért összeg: 310.000.- Ft Kölyökkaland Alapítvány 1173 Budapest, Hóbagoly utca 19. Képviseli: Hódos Mária Működési költségekre, az egészséges életmódot népszerűsítő programok megvalósítására. Kért összeg: 200.000.- Ft Renée Művészeti Társaság 1174 Budapest, Bél Mátyás utca 41. Képviseli: B. Laborcz Flóra Működési költségekre, szakmai programok megvalósítására. Kért összeg: 300.000.-Ft Laborcz Ferenc Szobrászműhely Alapítvány 1174 Budapest, Bél Mátyás utca 41. Képviseli: Benedek József A B.L. Terem működési költségeire, programjaira. Kért összeg: 300.000.-Ft Rákosmenti Cukorbetegekért Közhasznú Egyesület 1171 Budapest, Rákoskert sgt. 66. Képviseli: Illés Jánosné Működési költségekre, szakmai programokra. Kért összeg: 300.000.- Ft
78.000.-Ft
47.000.-Ft
62.000.-Ft
0.-Ft
62.000.-Ft
62.000.-Ft
62.000.-Ft
Rákoshegyi Kertbarát Kör Egyesület 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. utca 3. Képviseli: Tukacs Ottó
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 52 -
56.
Működési költségekre, bemutatókon való részvételre, múzeumok, gyógyfürdők látogatására, rendezvények megvalósítására. Kért összeg: 250.000.- Ft
62.000.-Ft
A-39 Rákosmenti MARATON-os Baráti Társaság Postagalambsport Egyesület 1173 Budapest, 538. utca 6. Képviseli: Csönge Béla Működési költségekre, kiállítás és egyéb rendezvények szervezésére, kiadványok megjelentetésére. Kért összeg: 220.000.- Ft
47.000.-Ft
2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy értesítse döntéséről a civil szervezetek képviselőit, továbbá az Önkormányzat nevében kössön támogatási szerződést a nyertes pályázókkal. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: a szervezetek értesítésére: a döntést követő 15 napon belül; a szerződés megkötésére: a döntést követő 30 napon belül (19 igen szavazat, egyhangú) A napirend 20. pontja: 110/2013/05.16. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat gyermek- és ifjúsági táboroztatás támogatására Előadó: Dunai Mónika, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke Riz Levente levezető elnök: a következő 110/2013/05.16. számú előterjesztés gyermek- és ifjúsági táboroztatás támogatását célozza. Ugyanúgy a Rákosmenti Erőforrás Bizottság bírálta el a pályázatokat, 1,5 millió forintos keretösszeg állt rendelkezésre. Ennek felosztására vonatkozik a határozati javaslatban szereplő lista. Hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, elfogadásához minősített többség szükséges. 164/2013. (V. 23.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat 2013. évi költségvetésében a gyermek- és ifjúsági táboroztatás támogatása elkülönített előirányzat terhére a Rákosmenti Erőforrás Bizottság 29/2013. (III.11.) REB határozatával kiírt pályázatra pályázatot benyújtó intézmények és szervezetek közül – tekintettel az 59/2013. (V. 16.) REB határozatban foglalt javaslatokra – az alábbiakat részesíti a megjelölt célok támogatása érdekében a megjelölt összegű támogatásban: 1. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Énekkari tábor Kért összeg: 186 000 Ft 37.000.-Ft 2. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Honismereti tábor Kért összeg: 120 000 Ft 26.000.-Ft
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 53 -
3. Bokréta Lakásotthon Hagyományőrző és népművészeti tábor Kért összeg: 120 000 Ft
21.000.-Ft
4. Bokréta Lakásotthon Gyomaendrődi tábor Kért összeg: 120 000 Ft
21.000.-Ft
5. Bokréta Lakásotthon Nomád tábor Kért összeg: 76 140 Ft
21.000.-Ft
6. Budapest-Rákoscsabai Református Egyházközség Ifjúsági tábor Kért összeg: 130 000 Ft
24.000.-Ft
7. Budapest-Rákoscsabai Református Egyházközség Kisifi- Előszoba Ifjúsági Tábor Kért összeg: 244 000 Ft
29.000.-Ft
8. Budapest-Rákoscsabai Református Egyházközség Hittanos gyermektábor Kért összeg: 296 000 Ft
35.000.-Ft
9. Budapest-Rákoskeresztúri Szent Kereszt Felmagasztalása Plébánia Szigetközi vizitúra kamaszoknak Kért összeg: 121 000 Ft
24.000.-Ft
10. Budapest-Rákoskeresztúri Szent Kereszt Felmagasztalása Plébánia Állótábor Ordacsehiben Kért összeg: 150 000 Ft
37.000.-Ft
11. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Czimra Gyula Általános Iskola Honismereti-evezős tábor Kért összeg: 200 000 Ft
58.000.-Ft
12. Csillagszem Óvoda Csillagszem Óvoda Nyári Tábora Kért összeg: 100 000 Ft
44.000.-Ft
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 54 -
13. "Ha megvetted, tekerd!" Turisztikai és Rekreációs Egyesület Kerékpáros tábor Kért összeg: 525 000 Ft
24.000.-Ft
14. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Diadal Úti Általános Iskola Egyiptomi tábor Kért összeg: 72 000 Ft
26.000.-Ft
15. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Gregor József Általános Iskola Madarász tábor Kért összeg: 145 000 Ft
32.000.-Ft
16. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Gregor József Általános Iskola Musical tábor Kért összeg: 550 000 Ft
80.000.-Ft
17. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Gregor József Általános Iskola Természetjáró környezetvédelmi tábor Kért összeg: 172 400 Ft
56.000.-Ft
18. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Gregor József Általános Iskola Első táborozók "bakancsos" tábora Kért összeg: 200 000 Ft
53.000.-Ft
19. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Gregor József Általános Iskola Sport és aktív pihenés Kért összeg: 200 000 Ft
32.000.-Ft
20. JUDO Sz.K. XVII. ker. Egyesület JUDO edzőtábor Kért összeg: 615 000 Ft
36.000.-Ft
21. Kaszap István Alapítvány Élményszerző tábor Kért összeg: 300 000 Ft
48.000.-Ft
22. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Kossuth Lajos Általános Iskola Túra- és Hagyományörző tábor Kért összeg: 155 000 Ft
36.000.-Ft
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 55 -
23. Mindenki Közlekedik Alapítvány "Mindenki közlekedik" bűn- és baleset megelőzési tábor Kért összeg: 300 000 Ft
86.000.-Ft
24. Összefogás Óvoda "Süni" - Erdei óvodás tábor Kért összeg: 120 000 Ft
30.000.-Ft
25. Pro Patria Cserkészcsapatot Pártoló Alapítvány Ifjúsági közösségépítő tábor Kért összeg: 301 040 Ft 26. RÁGYKE Rákosmenti Cukorbetegek Közhasznú Egyesület Cuki tábor 2013. Kért összeg: 450 000 Ft
66.000.-Ft
28.000.-Ft
27. Rákoshegyi Római Katolikus Plébánia Ifjúsági tábor Kért összeg: 128 000 Ft
17.000.-Ft
28. Rákoscsabai Jókai Mór Református Általános Iskola Gyökér és szárny - nemzeti hittan és sport tábor Kért összeg: 335 000 Ft
46.000.-Ft
29. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Szabadság Sugárúti Általános Iskola Vízi-természeti-kulturális-kézműves-honismereti tábor Kért összeg: 475 000 Ft
97.000.-Ft
30. Százszorszép Óvoda "A természet csodái" - Nyári természetismereti, természetvédelmi tábor Kért összeg: 150 000 Ft
32.000.-Ft
31. Szent Erzsébet Plébánia Hőscincér és Ájtatosmanó gyermek plébániai tábor Kért összeg: 70 000 Ft
28.000.-Ft
32. Szent Erzsébet Plébánia Szentjánosbogár ifjúsági plébániai tábor Kért összeg: 70 000 Ft
24.000.-Ft
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 56 -
33. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola XVII. kerületi Önkormányzat Káptalanfüredi Ifjúsági Tábor Kért összeg: 200 000 Ft 55.000.-Ft 34. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Zrínyi Miklós Általános Iskola Medvetábor Kért összeg: 180 000 Ft 35. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Zrínyi Miklós Általános Iskola "Hagyományőrző" tábor Kért összeg: 125 500 Ft 36. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Zrínyi Miklós Általános Iskola Bársony tábor Kért összeg: 180 000 Ft
56.000.-Ft
50.000.-Ft
26.000.-Ft
37. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola Nyári művészeti tábor Kért összeg: 240 000 Ft 59.000.-Ft
2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy értesítse döntéséről a pályázó intézmények és szervezetek képviselőit, továbbá az Önkormányzat nevében kössön támogatási szerződést a nyertes pályázókkal. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: a szervezetek értesítésére: a döntést követő 15 napon belül; a szerződés megkötésére: a döntést követő 30 napon belül (19 igen szavazat, egyhangú) A napirend 21. pontja: 111/2013/05.22. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására a Budapest XVII. kerület, 124444 hrsz alatt felvett, természetben a Budapest XVII. kerület Hunyadi utca 50. szám alatt található ingatlanon álló melléképület bejáratánál iparművész által készített kovácsoltvas szerkezetű és üvegfedésű alkotásként előtető és a melléképület főhomlokzatának iparművész által készítendő kovácsoltvas konzol és lámpa megalkotáshoz és elhelyezéséhez Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester Riz Levente levezető elnök: a 111/2013/05.22. számú előterjesztés következik, a Bartók Zeneház kapcsán a melléképület felújítása. Iparművész által készítendő kovácsoltvas előtető, konzol, lámpa elhelyezését célozza a javaslat. A közalapítvány nagyon-nagyon sikeres a pályázatokban, Bokor Juttának rendkívül jó menedzseri képességei vannak, ismerjük jól őt. Sok
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 57 -
külső forrást tud bevonni ennek az intézménynek a működésébe, így megint nincs más dolgunk, mint, hogy támogassuk ebben, és hozzájárulást adjunk, hogy lehetőség szerint pályázati forrásból mindezeket megvalósítsa. Hozzászólás hiányában lezárom a vitát. Szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, elfogadásához minősített többség szükséges. 165/2013. (V. 23.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata 1/1 arányú kizárólagos tulajdonában álló Budapest XVII. kerület 124444 helyrajzi szám alatt felvett, természetben a Budapest XVII. kerület, Hunyadi utca 50. szám alatti 1.421 m² területű, „kivett lakóház, gazdasági épület” megnevezésű ingatlanon álló melléképület bejáratánál iparművész által készített kovácsoltvas szerkezetű és üvegfedésű alkotásként előtető és a melléképület főhomlokzatának iparművész által készítendő kovácsoltvas konzol és lámpa megalkotáshoz és azok Rákos Tibor építészmérnök terve alapján történő elhelyezéséhez hozzájárul. 2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntéséről tájékoztassa Rákoshegyi Bartók Zeneház Közalapítványt. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, az értesítésre: azonnal (19 igen szavazat, egyhangú) A napirend 22. pontja: 112/2013/05.22. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Keresztúr Nevű Települések Szövetségének támogatására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester Riz Levente levezető elnök: a következő 112/2013/05.22. számú előterjesztés a Keresztúr Nevű Települések Szövetségének támogatására vonatkozik. Mint ahogy a mellékletben is olvashatják, az KNTSZ elnöke írt egy levelet az Önkormányzatnak, az idei évi nemzetközi találkozó megszervezése kapcsán. Vannak folyamatban lévő, illetve elnyert pályázatok. Az elnyert pályázatok finanszírozási technológiája általában utólagos, tehát szüksége van a szövetségnek a lebonyolításhoz készpénzre, amit a kistelepülések nem tudnak előteremteni. Ehhez az előterjesztés kíván segítséget nyújtani. November 30-ig a szövetségnek természetesen a pályázati forrásokból vissza kell fizetnie a most adandó támogatást. Ha nincs kérdés, észrevétel, a vitát lezárom. Szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, elfogadásához minősített többség szükséges. 166/2013. (V. 23.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Keresztúr Nevű Települések részére 10.000EFt visszatérítendő, kamatmentes támogatást nyújt 2013. november 30. napjáig, a 14. Keresztúr Nevű Települések Nemzetközi Találkozójának sikeres lebonyolításához, a rendezvény előfinanszírozásának biztosítására, a működési céltartalék terhére.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 58 -
2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntéséről értesítse a Keresztúr Nevű Települések Szövetségének Elnökét. 3. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntésének végrehajtása érdekében megkötésre kerülő támogatási szerződés rendelkezzen a támogatás visszafizetésének biztosítékairól. 4. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, az értesítésre: a döntést követő 15 napon belül, a támogatási szerződés aláírására: a döntést követő 15 napon belül, a költségvetés módosítására: a Képviselő-testület következő rendes testületi ülésére (19 igen szavazat, egyhangú) A napirend 23. pontja: 113/2013/05.22. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Gyurkovics Tibor Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó átszervezéséről önkormányzati vélemény kialakítására Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: a következő 113/2013/05.22. számú előterjesztés a Nevelési Tanácsadó átszervezéséről szól. Konkrétan arról, hogy a Nevelési Tanácsadót a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ kezdeményezésére leválasztanák és beolvadna a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatba, annak XVII. kerületi tagintézményeként működne tovább. Ez azt is jelenti, hogy leválik a Gyurkovics Tibor Általános Iskolánkról. Ennek a jóváhagyása a mi feladatunk, az átszervezést már a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ hajtja végre, de ilyenkor az önkormányzat Képviselő-testülete kell, hogy véleményezze ezt a döntési javaslatot. Amennyiben nincs észrevétel, hozzászólás, lezárom a vitát. Szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, egyszerű többséggel dönthetünk az elfogadásáról. 167/2013. (V. 23.) Kt. határozat 1./ Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy tudomásul veszi a Gyurkovics Tibor Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó átszervezését. 2./ A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XVII. Tankerületének vezetőjét. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a KLIK tájékoztatása a döntést követő 3 napon belül (18 igen szavazat, 1 tartózkodás)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 59 -
A napirend 24. pontja: 114/2013/05.22. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a KMOP-5.1.1/C-09-2f-2011-0002 azonosítószámú, „Szociális célú városrehabilitáció Rákosmentén” című pályázat keretében sorra kerülő panelházak energetikai korszerűsítése projektelem finanszírozásának biztosítása érdekében visszatérítendő támogatások nyújtására a Budapest XVII. kerület Pesti út 164. és 166. számú társasházak számára Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: a következő, a 114/2013/05.22. számú előterjesztés megtárgyalása a „Szociális célú városrehabilitáció Rákosmentén” című pályázatunk végrehajtása érdekében szükséges. Ahogy már sokszor elmondtuk, a pályázatnak talán a legfontosabb része, gerince, a Fő tér mellett álló hat tízemeletes épületnek a felújítása. Ezzel kapcsolatban a pályázat eredményes volt. Egy olyan konstrukció szolgál a megvalósításra, amely 70%-ban uniós forrásból, 15%-ban önkormányzati és 15%-ban a lakók által összeadott forrásokból teszi lehetővé a beruházást. A hat tízemeletes társasházi épületből kettő jelen pillanatban nem tudott megfelelő önrészt produkálni, és ehhez az Önkormányzat egy kamatmentes visszatérítendő támogatással próbálja őket hozzásegíteni. E nélkül ez a projekt nem tud megvalósulni, maximum úgy, hogy hatból csak négy házban történik meg a beruházás, akkor ebben az esetben az egész közbeszerzés borul. Az Önkormányzat úgy adja ezt a támogatást, hogy természetesen visszatérítendő támogatásról van szó, a futamidő és a támogatás feltételeinek részletei az előterjesztés határozati javaslatában vannak rögzítve. Az előterjesztés röviden, a lényegét tekintve ezt jelenti. Ruthner György: először is nem biztos, hogy egyetértek az OTP véleményével, és nagyon nehezményezem, hogy egy ilyen projektet kívánt ilyen módon megakasztani. Annak tudatában, hogy a többi társasháznál valójában ismert a projekt teljes terjedelmében a műszaki és finanszírozási tartalom. Láthatta, hogy ez egy olyan értéknövelő beruházás, amely az OTP-nek, mint hitelnyújtónak is az érdeke lett volna. Nagyon nem tetszik ez a fajta hozzáállás, amellyel akár az egész projektünket megakaszthatja és ezáltal a teljes projekt visszafizetésére is kényszeríthetne minket. Nagyon bízom benne, hogy ezzel az önrész biztosítással, ami így kivételezés ezzel a két társasházzal, de el tudunk jutni oda, hogy valamelyik civil bank megpróbál valamilyen finanszírozást találni, és nem az Önkormányzatnak kell ezt is, mint önrészt végül biztosítania. Riz Levente levezető elnök: a kivételezésre azért annyit hadd reagáljak, hogy kamatos hitelt kapnak a többiek, ennek a két háznak is kell kamatot fizetni, csak ezt nem kamatnak kell nevezni, hanem kezelési költségnek. Valóban, igazságos megoldást kell ebben az esetben is kialakítani. Mindenesetre a projekt megvalósítása most a legfontosabb. Muszáj ezt a döntést meghozni, mert különben a kivitelezés nem fog megtörténni. Kovács István képviselő úr kért szót. Kovács István: Polgármester Úr, nagyjából képben vagyok, ennek a két háznak folyamatos tartozásai vannak. Egy bank senkinek nem ad hitelt, akinek komoly tartozásai vannak. Ebben tehát vitába szállnék, mert nincs az a hitelintézet, aki olyannak biztosít lehetőséget, akinek tartozása van, ennek a két háznak – sajnos ez nem egy mai keletű dolog – évek óta komoly tartozásai vannak. Ez a sarkalatos pontja a hitelintézet szempontjából. Azt gondolom, egy elfogadható konstrukció, hogy valahogy segítse ki az Önkormányzat ezt a két háztömböt, hogy
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 60 -
legalább túl legyünk rajta. Ráadásul ez a két épület a Fő térhez közeli épületek, és ez fontos az Önkormányzat szempontjából is. Riz Levente levezető elnök: ez így van, teljesen jól mondta Képviselő Úr, de annyival még kiegészíteném, hogy nem is a társasházakat kell – úgymond – ezért hibáztatni, hanem azt a néhány lakót, mert rengeteg tisztességesen fizető, jogkövető állampolgár lakik ezekben a házakban is, és van néhány notórius nem fizető. Ezekkel szemben a társasháznak el kell járnia, ezt a lehetetlen helyzetet valahogy ki kell javítani. Különösen a 166. számú ház kapcsán hallottunk arról, hogy a gázdíj-tartozás olyan mértékű, hogy már a gázszolgáltatás kikapcsolás is napirenden van. Rengeteg ember, aki viszont rendesen fizet, ugyanúgy elszenvedője lenne egy ilyen intézkedésnek. Ha most nem segítünk, akkor a becsületesek, a tisztességesek „kapnának egy hatalmas pofont” ismét. Abban bízom, mivel a Rákosmente Kft. átvette ezt a legrosszabb állapotban lévő 166. számú házat, rendbe fogja tenni előbb-utóbb ezeket a dolgokat, és megfelelő jogi konzekvenciákat, következményeket érvényesít majd a nem fizetőkkel szemben – erre kifejezetten kértem is őket –, nagyon keményen, a rendes többség érdekében lépjenek föl, és védjék meg a társasházat ilyen értelemben is. Nótin Tamás képviselő úr következik. Nótin Tamás: csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy annak idején, amikor erről először szó volt, akkor a hozzászólásomban pontosan azt próbáltam jelezni, hogy ezeknél a házaknál felmérték-e, hogy milyen jellegű tartozások vannak, közüzemi számlákat sem tudnak némely lakók fizetni, közös költséggel mennyire vannak elmaradva. Ez most be is bizonyosodott, sajnos, hogy problematikus néhány lakó, ettől függetlenül persze érthető, hogy valamiféle megoldást kell keresni ezzel kapcsolatban. Riz Levente levezető elnök: van olyan lakó például a 166. számú házban, aki egymaga több mint 5 millió forint tartozást halmozott föl. Hogy ez hogy történhetett meg? Úgy, hogy a közös képviselet nem lépett semmit vele szemben, és hagyta, hogy ez a folyamat így eszkalálódjon. Ezért is döntött valószínűleg a közgyűlés végül arról, hogy a közös képviselőt leváltja és helyére a Rákosmente Kft-ét hívja be, aki már talán eredményesebben tud fellépni. Képviselő Úr, remélem, a választ elfogadja, ha hallotta egyáltalán, mert egy másik képviselőtársunk elvonta a figyelmét, mindenesetre szerettem volna kiegészíteni azt, amit mondott. Ha nincs további észrevétel, hozzászólás a vitát lezárom. Szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, minősített többséggel dönthetünk az elfogadásáról. 168/2013. (V. 23.) Kt. határozat 1. / Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselőtestülete úgy dönt, hogy a "Szociális célú városrehabilitáció Rákosmentén" című, KMOP-5.1.1/C-09-2f-2011-0002 azonosítószámú pályázat panelházak energetikai korszerűsítése projektelem társasházakra jutó önrészének finanszírozása érdekében a Budapest XVII. kerület Pesti út 164. és a Budapest XVII. kerület Pesti út 166. számú társasházak számára visszatérítendő támogatást nyújt. 2./ Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselőtestülete úgy dönt, hogy a KMOP-5.1.1/C-09-2f-2011-0002 „Szociális célú városrehabilitáció Rákosmentén” című pályázat panelházak energetikai korszerűsítése projektelem társasházakra jutó önrészének finanszírozása érdekében visszatérítendő
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 61 -
támogatásról szóló szerződéseket (a továbbiakban: Szerződések) köt az 1./ határozati javaslatban jelzett társasházakkal a következő feltételek szerint: -
-
-
-
a visszatérítendő támogatás és járulékai teljes visszafizetésének futamideje 2013.09.01-től számítva 60 hónap a támogatást és járulékait a társasházak havi egyenlő részletekben fizetik vissza az aktuális részletek visszafizetése tárgyhó 10. napjáig esedékes a társasházak hozzájárulnak ahhoz, hogy késedelmes fizetés esetén az Önkormányzat a főszámlájukról és egyéb korábban megnyitott vagy később megnyitásra kerülő folyószámlájukról a hátralék összegére azonnali beszedési megbízást nyújtson be a társasházak hozzájárulnak ahhoz, hogy az Önkormányzat a támogatás és annak járulékai erejéig jelzálogjogot jegyezzen be az adott társasházra az Önkormányzat a támogatás teljes összegére 2% kezelési költséget számít fel, amelyet a társasházak a havi törlesztő részletekkel együtt egyenlő arányban fizetnek meg a 2%-os kezelési költség a körülmények lényeges és igazolt megváltozása esetén legfeljebb 4%-os szintre emelhető az Önkormányzat egyoldalú nyilatkozatával. A társasház az Önkormányzat ezen jogának gyakorlásához a szerződés aláírásával kifejezetten hozzájárul amennyiben a Szerződés időtartama alatt a társasház a projekt önrészének fedezetére más forrást talál (pl. egyéb pénzintézeti hitel), úgy ebből a forrásból köteles kiváltani a visszatérítendő támogatás fennmaradó összegét valamint annak összes járulékát és azt teljes egészében átutalni az Önkormányzat számára amennyiben a társasház az energetikai célú kivitelezés ráeső első részszámlájának vagy előlegszámlájának lejárata előtt egyéb forráshoz jut a projekt finanszírozása céljából és ennek fedezetét hitelt érdemlően igazolni tudja az Önkormányzat számára, úgy kizárólag eddig a dátumig egy külön kérelem keretében elállhat a támogatási szerződéstől
3./Az 1.-2. pontokban foglalt döntéseivel összhangban a Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Szerződések finanszírozása érdekében a Budapest XVII. kerület Pesti út 164. sz. társasház tekintetében 11.161.299.- Ft-ot, azaz Tizenegymillió-százhatvanegyezerkettőszázkilencvenkilenc forintot, míg a Budapest XVII. kerület Pesti út 166. sz. társasház vonatkozásában 7.764.397.- Ft-ot, azaz Hétmillió-hétszázhatvannégyezerháromszázkilencvenhét forintot a „Működési céltartalék” előirányzat terhére biztosít az Önkormányzat 2013. évi költségvetésében, és felkéri a polgármestert, hogy a költségvetés módosítására vonatkozó rendelet tervezetét készítse elő, és terjessze a Képviselő-testület elé. 4./ A Képviselő-testület felkéri és felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1.-3. pontokban foglalt döntésekről értesítse a Budapest XVII. kerület Pesti út 164. sz. társasház, valamint a Budapest XVII. kerület Pesti út 166. sz. társasház közös képviselőjét és a visszatérítendő támogatásról szóló Szerződéseket az Önkormányzat nevében írja alá.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 62 -
Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal; értesítésre: a döntést követő 3 napon belül, a szerződések aláírására: 2013. május 27.; a költségvetési rendelet módosítására a Képviselő-testület következő rendes ülése (19 igen szavazat, egyhangú) A napirend 25. pontja: 85/2013/05.08. Beszámoló a szociális célú gazdálkodási tartalék 2013. év I. negyedévi felhasználásáról Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: következik a 85/2013/05.08. számú előterjesztés, beszámoló, szociális célú gazdálkodási tartalék első negyedévi felhasználás a témája. Amennyiben nincs észrevétel, hozzászólás, lezárom a vitát. Szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, egyszerű többséggel dönthetünk az elfogadásáról. 169/2013. (V. 23.) Kt. határozat A Képviselő-testület az Önkormányzat 2013. évi költségvetésében biztosított szociális célú gazdálkodási tartalék I. negyedévi felhasználásáról szóló beszámolót elfogadja. (19 igen szavazat, egyhangú) A napirend 26. pontja: 98/2013/05.13. A Rákosmenti Erőforrás Bizottság beszámolója a 2013. év I. negyedévében átruházott hatáskörben hozott döntéseiről Előadó: Dunai Mónika, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke Riz Levente levezető elnök: a következő 98/2013/05.13. számú előterjesztés a Rákosmenti Erőforrás Bizottság beszámolója. Van-e kérdés vagy észrevétel? Ilyet nem látok, a vitát lezárom. Szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, egyszerű többséggel dönthetünk az elfogadásáról. 170/2013. (V. 23.) Kt. határozat A Képviselő-testület a Rákosmenti Erőforrás Bizottság beszámolóját a 2013. év I. negyedévében átruházott hatáskörben hozott döntéseiről elfogadja. (18 igen szavazat, 1 tartózkodás) A napirend 27. pontja: 99/2013/05.13. A Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság beszámolója a 2013. év I. negyedévében átruházott hatáskörben hozott döntéseiről Előadó: Hatvani Zoltán, a Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 63 -
Riz Levente levezető elnök: következik a 99/2013/05.13. számú előterjesztés, a Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság beszámolója. Van-e kérdés vagy észrevétel? Úgy látom nincs, a vitát lezárom. Szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, egyszerű többséggel dönthetünk az elfogadásáról. 171/2013. (V. 23.) Kt. határozat A Képviselő-testület a Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság beszámolóját a 2013. év I. negyedévében átruházott hatáskörben hozott döntéseiről elfogadja. (18 igen szavazat, 1 tartózkodás) A napirend 28. pontja: 100/2013/05.13. Beszámoló a 2013. év I. negyedévében lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: a következő a 100/2013/05.13. számú előterjesztés, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló javaslat. Ruthner György képviselő úr kért szót, parancsoljon! Ruthner György: egy kicsit cinikus kérdésem lenne, a 44/2013. (II. 21.) Kt. határozatunk alapján, az adósságátvállalási megállapodásnak a kormánnyal aláírt szerződése kapcsán sikerült-e kideríteni, hogy Fohsz Tivadar alpolgármester úr írt-e dátumot valamelyik példányra, és csak adminisztrációs hiba volt-e vagy mindegyik példányt dátum nélkül sikerült abszolválnunk? Riz Levente levezető elnök: köszönjük kérdését, Képviselő Úr, a célvizsgálat folyamatban van. Amennyiben nincs további érdemi észrevétel vagy hozzászólás, akkor a vitát lezárom. Szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, egyszerű többséggel dönthetünk az elfogadásáról. 172/2013. (V. 23.) Kt. határozat A Képviselő-testület a 2013. év I. negyedévében lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló polgármesteri beszámolót elfogadja. (18 igen szavazat, 1 tartózkodás) A napirend 30. pontja: 102/2013/05.13. Beszámoló a választókerületi céltartalék polgármesteri hatáskörben történt 2013. év I. negyedévi felhasználásáról Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: a következő 102/2013/05.13. számú előterjesztés a választókerületi céltartalék első negyedévi felhasználása. Ez az, amikor államháztartáson belüli célokra költik a képviselők a pénzt, ezt utólagos beszámoló útján fogadhatjuk el, erről szól az előterjesztés. Ha nincs észrevétel, akkor a vitát lezárom. Szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, egyszerű többséggel dönthetünk az elfogadásáról.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 64 -
173/2013. (V. 23.) Kt. határozat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésében biztosított választókerületi céltartalék polgármesteri hatáskörben történt 2013. év I. negyedévi felhasználásáról szóló polgármesteri beszámolót elfogadja. (19 igen szavazat, egyhangú) A napirend 31. pontja: 103/2013/05.13. Beszámoló a polgármester átruházott hatáskörben hozott 2013. év I. negyedévi döntéseiről Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: a következő 103/2013/05.13. számú előterjesztés a polgármester átruházott hatáskörben hozott első negyedévi döntéseiről szól. Van-e ezzel kapcsolatban kérdés? Nem látok ilyet, a vitát lezárom. Szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, egyszerű többséggel dönthetünk az elfogadásáról. 174/2013. (V. 23.) Kt. határozat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a polgármester átruházott hatáskörben – a 2013. év I. negyedévében – hozott döntéseiről szóló beszámolót elfogadja. (16 igen szavazat, 3 tartózkodás) A napirend 32. pontja: 104/2013/05.13. Beszámoló az általános célú gazdálkodási tartalékkeret 2013. év I. negyedévi felhasználásáról Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: következik a 104/2013/05.13. számú előterjesztés, az általános célú gazdálkodási tartalék első negyedévi felhasználása. Ismét azon tételek, amelyek államháztartáson belüli célokat szolgáltak. Van-e kérdés? Úgy látom nincs, a vitát lezárom. Szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, egyszerű többséggel dönthetünk az elfogadásáról. 175/2013. (V. 23.) Kt. határozat A Képviselő-testület az általános célú gazdálkodási tartalékkeret polgármesteri hatáskörben történt 2013. év I. negyedévi felhasználásáról szóló polgármesteri beszámolót elfogadja. (19 igen szavazat, egyhangú)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 65 -
A napirend 33. pontja: 107/2013/05.16. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Tájékoztató az Önkormányzat által fenntartott intézményekben a 2012. évben végzett ellenőrzések tapasztalatairól Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: következik a 107/2013/05.16. számú előterjesztés, a belső ellenőrzési munkáról szóló beszámoló, a 2012. évben végzett ellenőrzések, amelyek vagy az ellenőrzési tervnek vagy valamilyen aktuális feladatnak megfelelően készültek el, az előző évi belső ellenőrzési munkát mutatja be. Ruthner György képviselő úr kért szót. Ruthner György: ezt az előterjesztést szintén sikerült május 22-én 15 óra 37 perckor a szerverre feltölteni. Nyilvánvalóan a terjedelméből adódóan el lehetett olvasni, de az ügyeknek utánajárni, már nem nagyon lett volna mód. Továbbra is súlyos problémának tartom a piacfelügyeletnek az előző vezetés idején történt ügyeit, és várnám azokat a teljes összegeket, amelyeket majd a nyomozás kiderít, hogy milyen összegek valószínűsíthetően nem kerültek az Önkormányzat megfelelő módon vezetett kasszájába. Egyben kérdezném, hogy van-e a nyomozati eljárásról valamilyen értesülése Polgármester Úrnak, hiszen Rendőrkapitány úrral elég jó a viszonyunk, értesített-e minket, hogyan áll a nyomozás? Riz Levente levezető elnök: nem tudok új fejleményről. Feljelentést tettem a piac ügyében, nem a XVII. kerületi Rendőrkapitányság jár el, nyilván érintettsége miatt ezt nem teheti, ezért áttették más kerülethez. Amennyiben van olyan érdemi információ, ami megosztható, azt természetesen a Képviselő-testületnek el fogom mondani. Ha nincs további hozzászólás, a vitát lezárom. Szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, egyszerű többséggel dönthetünk az elfogadásáról. 176/2013. (V. 23.) Kt. határozat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat által fenntartott intézményekben a 2012. évben végzett ellenőrzésekről szóló éves ellenőrzési jelentést és az éves összefoglaló ellenőrzési jelentést tudomásul veszi. (16 igen szavazat, 3 tartózkodás) Riz Levente levezető elnök: a következő 96/2013/05.10. számú előterjesztés tárgyalása idejére zárt ülést rendelek el. A Képviselő-testület zárt ülésen folytatja munkáját. A zárt ülés jegyzőkönyve külön szerepel. A napirend 34. pontja: 96/2013/05.10. Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Riz Levente polgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 66 -
A Képviselő-testület az előterjesztés tárgyalását az Mötv. 46.§ (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülésen folytatja le. A zárt ülés jegyzőkönyve külön szerepel. Az ülés levezető elnöke: Riz Levente polgármester. Riz Levente levezető elnök: köszönöm Alpolgármester úr közreműködését. Napirend utáni hozzászólásokkal folytatjuk a testületi munkát. Két napirend utáni hozzászólás érkezett, elsőként Rózsahegyi Péter az Éghajlatvédelmi Szövetség „Klímasztár 2013” felhívására benyújtott pályázatunkról szól, másodsorban Petrőczy Dániel szelektív lakótelep témakörében fog beszélni. Napirend utáni felszólalás („Az Éghajlatvédelmi Szövetség „Klímasztár 2013” felhívására benyújtott pályázat emléklapjának átadása” címmel) Rózsahegyi Péter: Tisztelt Jelenlévők, Érdeklődők! Egy győri egyesület, a Reflex Egyesület az Éghajlatvédelmi Szövetséget hozta létre Magyarországon, és 2011-ben hirdette meg először azt a programját, amelyben önkormányzatok pályázhattak a fenntartható környezet céljait szolgáló programjaikkal, amelyek egyébként az éghajlat védelmét is szolgálják. A 2013-as, idei pályázati körben Önkormányzatunk is részt vett, elsősorban a kerékpárutak, a kerékpáros környezetkímélő közlekedéshez kapcsolódó fejlesztéseinkkel pályáztunk, és ennek az eseménynek a tegnapi Pannonhalmán tartott díjkiosztóján Varga Lászlóné és jómagam vettünk át egy képzési oklevelet a klímavédelem terén, de ennél fontosabb a mai eseményen, hogy az Önkormányzatunk is emléklapot kap, mivel részt vett ezen a Klímasztár 2013 nevű pályázaton. Persze továbbra is pályázunk majd, 2015-ben jó lenne, ha mi dolgozhatnánk ezen a programon, azért, hogy újbóli részvétellel mutassuk meg, hogy milyen fontos kerületünkben a fenntarthatóság minden műfaja, a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtéstől a közlekedés alternatív módjain át a zöldfelületfejlesztésekig bezárólag. Nagyon sok mindent tudunk még felvonultatni, ha így folytatódnak az együttműködéseink, mind önkormányzati, mind civil fejlesztések terén. Engedjék meg, hogy ne is szaporítsam tovább a szót, és átadjam Polgármester Úrnak az emléklapot. Riz Levente levezető elnök: a klímavédelem érdekében igyekszünk továbbra is mindent megtenni. Köszönjük szépen, hogy Rózsahegyi Péter elhozta nekünk ezt a megtisztelő oklevelet, és mindez kellő önbizalmat ébreszt bennünk, hogy jövőre is pályázzunk a klímavédelem ügye kapcsán rákosmenti intézkedéseinkkel. Napirend utáni felszólalás („Szelektív lakótelep” címmel) Petrőczy Dániel: ahogyan Polgármester Úr is jelezte, Rákosmentén is elindult illetve el fog indulni a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés előremutató szolgáltatása. Egyelőre háromféle hulladékot lehet majd két kukába válogatva gyűjteni, a műanyagot, a fémet és a papírt. Sajnos ezzel a talán legnagyobb gondot okozó üveggyűjtő edények még mindig a közterületen maradnak, ezek környéke a gyűjtögetők tevékenysége miatt nagyon balesetveszélyes, mivel a kiömlő üvegtörmeléket a szabálysértők nem viszik el. Remélem ez a helyzet, az üveggyűjtő edények környezete is változni fog. Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés. Az edényzetet az FKF biztosítja, minden háznál egy papír és egy műanyag, fémgyűjtő edényt. Kertes házas övezetben egy-egy 120 literes, míg a lakótelepi társasházaknál egy-egy 240 literes edény kerül, került
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 67 -
kihelyezésre. A tegnapi nap folyamán megtartott közös képviselői fórumon ezzel kapcsolatban több probléma is napvilágra került. Míg a kertes házas körzetekben egy családra jut egy-egy 120 literes edény, addig a társasházakban minimum 10 lakásra jut egy 240 literes gyűjtőedény, de van ahol 25, 50 vagy akár száz lakásra jut egy-egy darab ilyen edény. Ez kevés. Még akkor is, ha a társasházaknál gyakoribb az ürítés, nyilvánvalóan, de az FKF tájékoztatása szerint ennyi hulladékgyűjtő edény jár. Ezzel az FKF a közterületekről a társasházakba tolta be a szelektív hulladékgyűjtő szigeteken mellérakott hulladékok problémájának egy részét. A szemétdomb effektus elhárítására jól működő társasházak saját pénzükön zsákokat vásárolnak, és ebben folytatják a gyűjtést. Ez darabonként csak párszáz forintba kerül ugyan, de éves szinten komolyan megterhelheti egy társasház kasszáját. A szelektív hulladékgyűjtő edények elszállítása a kommunális kukákkal egy napon történik, de nem azonos időpontban. Szintén a tegnapi közös képviselői fórumon hangzott el, hogy az edények ürítése egy napon, de három különböző időpontban történt meg. Gyakorlatilag az egész nap a közterületen nyitva álltak ezek a szelektív hulladékgyűjtő edények, alkalmat adva a gyűjtögetőknek, hogy szinte megerőltetés nélkül jussanak hozzá az értékesíthető hulladékhoz. A társasházak egy része – érthető módon – az épületen belül helyezte el a szelektív hulladékgyűjtő edényt, míg egyes társasházak a ház előtt leláncolva tartják a kukákat. Ez nincs megfelelően szabályozva, a társasházak döntésére van, volt bízva, hogy hol helyezik el az új hulladékgyűjtő edényeket. A külső elhelyezés fölveti számomra annak a lehetőségét, hogy a szelektív hulladékgyűjtő szigetek problémáit csak elaprózzuk. Míg az elégtelen mennyiségű gyűjtőedény benti használata tűzbiztonsági problémákat vet és vethet fel a jövőben. Kérem, hogy ezeknek a problémáknak az elhárításában az Önkormányzat megfelelő tisztségviselői legyenek a lakótelepi társasházak és közösségek segítségére. Riz Levente levezető elnök: ezeket a problémákat jelezni fogjuk az FKF Zrt. felé. Köszönöm, hogy ilyen gyorsan reflektált Képviselő Úr erre a témára, és hogy ilyen első kézből származó információk vannak. Nyilván egy program indításakor, bejáratásakor mindig vannak gondok. Ezeket lehet javítani, tökéletesíteni, ezt fogjuk kérni. Tisztelt Képviselőtársaim, Kedves Vendégek! Képviselő-testületi ülésünket befejeztük, a napirendi pontokat megtárgyaltuk. Szeretném jelezni a következő képviselő-testületi ülésünk időpontját, hogy előre tudjanak tervezni. Júniusban, június 20-án, csütörtökön szeretnénk reggel 9 órakor találkozni, és szükség lesz még egy júliusi, rendkívüli testületi ülésre. Ennek az az oka, hogy a fővárosi városrehabilitációs alapra júliusban kell benyújtani a pályázatot, és teljes pályázati költségvetést kell addig készíteni. Nyilván van egy munka, készülnek a tervek, készül az egész koncepció, a költségvetés. Július 11-én, csütörtökön – kérem, szíveskedjenek feljegyezni – 9 órakor tartanánk egy rendkívüli testületi ülést. Jó előre szólok, lehetőség szerint próbálják szabaddá tenni magukat. Rövid, várhatóan egy vagy két napirendi pont megtárgyalására kerül sor. Még egy fontos hírt szeretnék bejelenteni: mindannyiunk örömére, de leginkább Rózsahegyi Péter örömére, szeretnék szívből gratulálni az Önkormányzat Képviselő-testülete nevében és Polgármesterként is, Rózsahegyi Lőrinc megszületéséhez, aki két nappal ezelőtt látta meg a napvilágot. Isten éltesse őt! Egészséget, sok örömöt kívánok az egész családnak! Tisztelt Képviselőtársaim, ülésünket 11 óra 37 perckor befejeztük, kellemes délutánt kívánok mindannyiuknak! K. m. f. Dr. Rúzsa Ágnes s.k. jegyző
Riz Levente s.k. polgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 68 -