BeTűK A DE BTK HÖK lapja

1

BeTűK – A DE BTK HÖK lapja – 2008. 7.

2


3

Előbeszéd Vénasszonyok nyara! – mondta az idősebb a kicsiknek. Hirtelen tört ki a csend, szinte váratlan vendégként ült le közéjük, hisz a gyerekeknek fogalma sem volt róla, hogy mi is az, amiről az idősebb testvérük beszél. Ő már nagy volt, egyetemre járt, s rengeteg mindent tudott, sokat tapasztalt. Számtalanszor mesélt nekik, izgalmasabbnál izgalmasabb történetek, s ők úgy csüngtek a szavain, mint lajhár a faágon. Beszélt zenéről, utazásról, szokásokról, s híres emberekről. Lányokról és fiúkról, akik történeteket adnak elő, akik játszanak; olyanokról, akik énekelnek, s olyanokról, akik megörökítik tetteiket. Ezer színes képet, s millió kusza betűt mutatott nekik, s ők csak falták magukba a világot. Kérdeztek, feleseltek, érdeklődtek, miértek ezrével árasztották el az idősebb testvérüket, s az sorban felelt mindenre. Körbeülték a „mesélőt” az erdei padon, s nem is sejtették, hogy egykoron őket is így fogják körbeülni, s még csak akkor kezdtek rájönni, hogy a vénasszonyok nyara nem az idei divat, hanem az a kellemes napsugár, ami nem pirította meg arcukat, csak derűt varázsolt rá. Szatai Attila főszerkesztő

Tartalom A Debreceni Jazzbarátok Köre 2008. őszi programok ................................. 4 Út az egyetemig .........................................................5 „Amerikát látni és érezni kell” ................... 6 Titkos, divat, történet ...............................................8 A különbségek magyarázata ...................10 Do you speak „magyar”? ......................................12 Lacrosse – A világ leggyorsabb labdás játéka ..........13 Egyetemi szín-terek I. ............................................14 Emberarcú vonatok ..................................16 Ráérő Ernő .................................................................16 Nincs altató ................................................17

Képes vagyok ..........................................................18 Umberto Eco: A rózsa neve ......................19 Édes élet .....................................................................20 Palya Bea: Adieu les Complexes ..............21 Katy Perry...................................................................22 Metallica – ’Death Magnetic’ ................. 24 VERTIGO: METALLICA Forever! ........................25 Fordulópont (Woody Allen – Shadows and Fog) ..........26 Bajusszal, vagy nélküle? (Emmanuel Carréra – La Moustache) .............28 Bemutatkozik a DE Történelem szakos Hallgatók Egyesülete................................30

BeTűK. A Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának lapja Főszerkesztő: Szatai Attila ([email protected]) ** Borító: Szatai Attila * Kiadja a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata * 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. *Felelős kiadó: Csíszár Imre DE TEK BTK HÖK elnök * Nyomdai előkészítés: Barna Ildikó * Nyomda: Csuri János nyomdaüzeme * Felelős vezető: Csuri János


VEGYES VÁGOTT

4

A Debreceni Jazzbarátok Köre 2008. őszi programjai és tervei Nov. 12. Dresch Dudás Mihály Liszt-díjas szaxofonművész szólóban, muzsikál és mesél. /Auditorium Maximum – a DE TEK Művelődési Iroda szervezése/

Dec. 10. Máthé András fotóművész jazzfotóinak vetítése és beszélgetés a művésszel /Galéria Cafe/

Dec. 17. Papp Sándor gitárművész latin estje

Info: http://jazzbaratdebr.freeblog.hu/ e-mail: [email protected]


Okt. 29. Turi Gábor jazz-szakíró tavalyi, Blue Note kiadót bemutató előadásának folytatása /Galéria Cafe/

Nov. 26. Latin jazz Endes Mihály jazz-szakíró előadása, utána salsa bemutató élőzenével /Galéria Cafe/

VEGYES VÁGOTT

5

Út az egyetemig

Legtöbbünk kiváltsága, hogy nem gyalog vagy kocsival járunk egyetemre – nevezetesen: tömegközlekedünk. Villamossal, trolival vagy busszal, a megállóban álldogálás élménye ugyanaz. Reggel persze még naivan bizakodom, kiszámolom, mikor kell induljak, hogy még kényelmesen beérjek, és maradjon egy kis időm leszaladni a büfébe egy kávéra. Keresek egy járatot, és elindulok. Várakozás közben kiderül, ez a busz olyan, mint ahogy a mesében szokott lenni, egyszer volt, de most tuti nem ott van, ahol én. Semmi gond, mert tapasztalt tömegközlekedő lévén belekalkuláltam egy fantomjáratot. A következőre sem kell túl sokat várni, bár elgondolkodom, hogy így belefért volna otthon még egy kis reggeli. Ebben a pillanatban megjelenik egy alkalmas jármű, természetesen tömve. A szent cél érdekében mégis felpréselődöm, és próbálom pozitívan felfogni a dolgot: nem kell kapaszkodni, mert megtart a tömeg. Ezt az elméletemet az első balkanyarnál megcáfolja a sofőr. Leszállás és újra feljutás a guruló heringpartyra minden megállónál. Amikor azt gondolom, ennél rosszabb már nem lehet, felcsendül egy ismerős hang: Jegyeket, bérleteket! Nagy nehezen előkaparom a táskámból, és persze megmutatom a diákom érvényesítőjét is. Persze a természeti erők is „az útba vágnak”: lámpák, félpályás útlezárás, így az amúgy tízperces utat sikerül fél óra alatt megtenni. Ekkor minden reményem a kötöttpályás közlekedési eszközökbe vetem, így még ötperces késéssel beeshetek. Épp elérek egyet, és még ülőhely is van. Négy megálló után saját döntésemből felállok, mert valaki olyan büdös, hogy… áhhh, leszállok. A következő hét percben, amíg egy másik járatra várakozom, arra gondolok, mégiscsak jó, hogy nem reggeliztem… Az út innentől kezdve viszonylag zökkenőmentes, leszámítva egy nagyobb fékezést, ahol a mellettem állóra estem, és 10 perces késéssel be is érek az Egyetem térre. Megpróbálok feltűnésmentesen egy kávéval és büfés szendviccsel a kezemben beosonni a terembe, persze sikertelenül. És jöhet a hihetetlen magyarázkodás a tömegközlekedésről…. Tébold Ágnes


VEGYES VÁGOTT

6

„Amerikát látni és érezni kell” Nagy Évával, a Bölcsészettudományi Kar 2.éves angol szakos hallgatójával beszélgettem, aki az előző nyarat Illinois és Minnesota államokban, az USA-ban töltötte. Lássuk, hogyan került ő a tengerentúlra. BeTűK: Pontosan hol voltál, és mit csináltál? 2 hónapig Illinois, és 1 hónapig Minnesota államban dolgoztam egy családi vállalkozásban, akik különböző felnőtt és gyerekjátékokat üzemeltettek. Fő feladatom egy-egy játék karbantartása, és irányítása volt. BeTűK: Hogyan jött az ötlet, hogy nekivágj egy ilyen kalandnak? Az amerikai kuckóban (American Corner, Debrecen, Kossuth utca 1.) már korábban is láttam hirdetéseket, hogy van lehetőség arra, hogy diákok kint dolgozhassanak a nyáron az Egyesült Államokban. Mivel akkor még csak gimnazista voltam, így korlátozottak voltak a lehetőségeim, de a gondolat csírája már akkor megfogant bennem. Idén tavasszal viszont úgy éreztem, hogy itt az idő, hogy belevágjak, és különben is ki akartam lépni a megszokott környezetemből. Úgy éreztem, hogy szükségem van egy 180 fokos fordulatra. Így történt, hogy felhívtam a CCUSA egyik területi képviselőjét, és innentől már nem volt visszaút. BeTűK: Mennyire volt nehéz megszervezni ezt az utat? Egyrészt nagyon könnyű volt, mert a CCUSA egy olyan szervezet, ami erre specializálódott, és megadott mindennemű segítséget a hivatalos iratok és a vízumom beszerzéséhez. Másrészt viszont mivel én azt az opciót választottam, hogy én keresem meg a munkát, több kihívással kellett szembe

néznem. Ezt egyáltalán nem bántam meg, hiszen, ha kikerülök az egyetemről, ott is majd egyedül kell állást találnom. Így egyfajta elő-próbának tekintettem. Annál nagyobb volt az örömöm, amikor megkaptam az állást, amit kinéztem, és aminek én jártam utána. BeTűK: Mennyire volt nehéz a beilleszkedés? A család, akiknél és akikkel együtt dolgoztam már az első naptól kezdve befogadott, és rövid idő alatt szoros kötelék alakult ki köztünk. Hamar megtaláltuk a közös hangot. Az amerikaiak nagyon nyitottak, közvetlenek és barátságosak a külföldiekkel szemben. Soha nem ért semmilyen atrocitás azért, mert más országból jöttem. Érdekes módon nehezebb volt összecsiszolódni a többi külföldi diákkal, akikkel együtt dolgoztam. Ők ukrán, fehérorosz, és kazahsztáni egyetemisták voltak, és mivel az orosz nyelv összekötötte őket, egy külön klikket alkottak a környezeten belül, így akik nem beszélték az orosz nyelvet, kizárva érezték magukat. Ez előnyömre vált, hiszen így kénytelen voltam mások társaságát keresni, és így kerültem egyre szorosabb barátságba az amerikaiakkal és egy tajvani munkatársammal. BeTűK: Milyen volt maga a munka, mennyire volt megterhelő? A munka nagyon érdekes volt, mert nap mint nap új arcokkal találkoztam, rengeteg amerikaival kerültem kapcsolatba, és így a nyelvtudásomat abszolút ki tudtam használni és egyúttal fejleszteni is. Mivel parádékon, fesztiválokon, és ünnepségeken dolgoztunk, minden héten változott a helyszín. Ez sok utazgatással járt, ami külön érdekessé tette a dolgot, hiszen ezeken a helyszíneken laktunk. Így

Gold fish ügyességi játék

Egy nyertes családdal BeTűK – A DE BTK HÖK lapja – 2008. 7.

VEGYES VÁGOTT

7

fent: Saint Paul, Minnesota középen: Baseball-meccsen jobbra: Chicago, Illinois – The Giant Bean

alkalmam volt rengeteg olyan kisvárost megismerni, ahova turistaként az ember nem jut el, így a hétköznapi amerikai életet testközelből tapasztalhattam meg. Maga a munka, illetve a főnökeim is profizmust vártak el tőlem, de ez csak javamra vált. Nem állítom, hogy ez egy nagyon könnyű feladat volt, de segített megismerni a határaimat és kibővíteni a tűrőképességemet. A nehézségeken átlendített az, hogy láttam, velem együtt mindenki kihozza magából a maximumot, hogy egy remek csapat tagja voltam, és egy-egy nyertes család vagy kisgyerek őszinte mosolya minden fáradságomért kárpótolt.

BeTűK: Végezetül, mit tanácsolnál azon hallgatóknak, akiknek már megfordult a fejében egy hasonló gondolat? Szerintem Amerikát látni és érezni kell. Így aki érettnek gondolja magát a feladatra, nyugodtan vágjon bele. Manapság nem nehéz találni olyan szervezetet, amely segít a kijutásban, de a céltudatosságot és határozottságot mindenkinek magának kell hozzáadnia. Ez az elmúlt nyár minden újdonságával, izgalmával és nehézségével együtt magabiztosabbá, önállóbbá és érettebbé tett, és életem egyik legmeghatározóbb részévé vált. Marozsán Gergely


VEGYES VÁGOTT

8

Titkos, divat, történet Stella meg én meg az univerzum „This is the road »keskeny, kanyargós«”: idén nyáron így magyaráztuk el zavartan vigyorgó brit idegenvezetőnknek az út során percenként kiejtett, rejtélyes magyar szavak jelentését. Úgy tűnt, még a busz is motorzúgását visszafojtva halad a maximum kettő darab ló szügyszélességére tervezett kőkerítések között, s azután, hogy egy zsákutca végében álló ház tulajdonosa az unalomig sztereotip angol udvariasság jegyében decensen útba igazított minket („Get the f*** out!” – finomított változatban: „Kifelé innen, a kutya mindenit!”), a tolmácsoláshoz már végképp nem volt kedve senkinek. Az idegőrlő vánszorgáson végül az az új amerikai fogpasztavigyoros áramlat segített át, melynek lényege, hogy én lehetek „saját életem Michelangelója”, csupán megfelelő módon kell bevonzanom a megfelelő dolgokat, aztán az univerzum mindent szépen leszállít nekem. A témával foglalkozó könyvet lapozgatva A titkot először leleplezhetetlennek, Az Ígéret Földjét pedig felfoghatatlanul távolinak éreztem ott, a birkák között, a zuhogó esőben – egészen addig, amíg a fenti élményegyüttes fel nem idézte bennem a reggelt, amikor külföldi ösztöndíját töltő barátnőm felfoko-

zott hangvételű e-mailben közölte: előző délután New York-ban beleszaladt egy szabadtéri Stella McCartney-fotózásba. Az eset annak idején hatalmas lökést adott átlagosan kéthavonta újrabootolt ezoterikus érdeklődésemnek, hiszen az üzenet válaszképpen érkezett levemre, amelyben megírtam, hogy a fél napot McCartney-divatbemutatók tanulmányozásával töltöttem (vizsgaidőszak volt). Még a barik is vidámabban bégettek, ahogy viszszagondoltam „legtrendibb” bevonzásomra; hirtelen elkezdtem kitartónak és optimistának érezni magam, az eső stílusosan angollá, New York (és Milánó! és Párizs!) csillogóvá és bevehetővé vált, bizsergő lelkesedésem pedig egy teljesen irracionális Stella-bevásárlókörútról való álmodozásban teljesedett ki. Bölcsész lévén nem tudtam elkerülni eme heves reakcióm elemzésre bocsátását, s – ahogy a „néhai” divatikon, Carrie Bradshaw szerette elkezdeni – „nem hagyott nyugodni a kérdés”: mi Stella titka, és hogyan kapcsolódik mindez az univerzumhoz? A fent említett fotózásról készült lesipuskás sorozatot nézegetve egy dolog rögtön feltűnik: a képeken a divat mint olyan egyáltalán nem szerepel hangsúlyos helyen. Itt-ott felbukkan egy halvány rózsaszín szoknyaszegély vagy egy ezüstösen fénylő kardigán ujja, de egyértelmű, hogy ebben az esetben a többnyire napszemüvegben, kusza frizurával rohangáló McCartney puszta megjelenésén illik elámulnunk. A rideg valóság pedig az, hogy az ember tényleg le van nyűgözve – bárminemű kollekció nélkül is. A bulvársajtónak persze nem feladata, hogy flitteres ruhapulcsikat és kis szürke balettcipőket reklámozzon, de „Stella Steel” („Acél Stella”) esetében egyébként is meglehetősen gyakori, hogy a sztori és a személyiség áll a középpontban, s hogy ez is elegendő a kívánt hatáshoz. A titok nyitja az lehet, hogy brit tervező története valóban figyelemre méltó – na nem önmagában a származása miatt, hanem sokkal inkább abból a ravasz technikából fakadóan, ahogy ezt felhasználja. Nem sok olyan, róla szóló cikk vagy műsor létezik, amely ne azzal kezdődne, hogy Stella McCartney 1971-ben született a volt Beatles-tag Paul és a fotós Linda gyermekeként, s nehezen találnánk olyan vele készült interjút is, ahol a di-


VEGYES VÁGOTT

9

vattervező ne lovagolna azon, hogy mindenki folyamatosan ezen a tényen lovagol. Ilyen módon a vélemények szügyszélessége McCartney karrierje során gyakran meghaladta a kívánt méreteket az angol divatvilág „keskeny, kanyargós” útjain, s az amúgy is nehezen befogadott feltörekvő ifjak közül mindig átlagon felüli mennyiségben tehette (volna) zsebre a get-the-f***out-megjegyzéseket. És itt kezdődik a játék: ő ugyanis nem zsebre, hanem az ablakba helyezte a kritikákat; mi lehetne például annál provokatívabb, mint egyrészt megsértődni azon, hogy gonoszkodó kedvükben lévő főiskolai hallgatótársai „Daddy’s Girl-re” („Apu kislánya”) rendezték át a diplomavizsga-bemutatójára előkészített feliratokat, másrészt viszont ugyanezen az eseményen apja zenéjére felvonultatni olyan modelleket, mint Naomi Campbell vagy Kate Moss. Bár McCartney ezen a ponton máris megtalálta célközönségét, egyúttal saját csapdájába is esett: évek kellettek hozzá, amíg beleöregedett a kis hercegnő és a kis gyufaárus lány múltjával kombinált ravasz és tapasztalt self-made-woman imázsába. A siker felé vezető úton nem jött neki rosszul, hogy Karl Lagerfeld 1997-ben nyilvánosan kritizálta a Chloët, amiért a „zenei világból választott egy nagy nevet” a divatház kreatív igazgatói posztjára: a-mindenönmagát-tisztelő-nő-Stella-McCartneyt-visel mantrához szükség volt az ehhez hasonló legyőzendő akadályokra. Karrierje valójában csak ezután indulhatott be, hiszen ez az, amiben a gyakran inkább keresztnevén emlegetett Stella igazán jó – a divat és a történet(e) mindig két egymásba forduló és egymást inspiráló tényező, de az ő esetében az utóbbi elsődlegesnek tűnik az előbbihez képest. 2001-ben már a Gucci szárnyai alatt tervezte meg

saját nevén futó kollekcióját, négy évvel később a H&M-nek dolgozott (ekkor keletkezett a legenda az „elérhető árú és hordható” McCartney-ruhákról, amire érdekes fényt vetnek például csillagászati összegbe kerülő holdjáró-cipői), a mai napig szerződésben áll az Adidasszal, s bármi is kerüljön ki a kezei közül, azt a modern, kemény, dolgozó nő hiteles(re maszkírozott) pozíciójából kínálja „sorstársainak”. Szakmai üzenetei összemosódnak életének személyes elemeivel: a protekció vádja ellen számos díjával védekezhet (már 2000-ben az év tervezőjévé választotta a VH1 és a Vogue), harcos állatvédőként bőrt egyáltalán nem használ, nemzetközi sikerei mellett három gyermek édesanyja, fél lábát balesetben elvesztő ex-mostohaanyján, Heather Millsen pedig egy műlábmedál-sorozattal állt bosszút. Stella hátrányos előnye (vagy előnyös hátránya) tehát egy olyan történet kezdőpontját adja, amely titkos vezérfonalként vonul végig pályáján, s bár azt nehéz eldönteni, hogy tervezései valóban képviselik-e a fent említett (sokféleképpen értelmezhető) fogalmakat, az általa megteremtett univerzum tökéletesen alkalmas arra, hogy egyéni történetekre kapcsolódjon, hogy a nagyobb univerzumból alternatív létezési lehetőségek illuzórikus kellékeit szállítsa le. S mi más a divat célja, mint hogy minden egyes darabbal életérzést, megerősítést, biztonságot vásároljunk magunknak, hogy mindenki elhiggye: ő lehet a „saját élete Stellája” – ha mindez kiutat jelent egyegy útvesztőből, már elmondhatjuk, hogy a titok működik. Ahogy Stella végül engem is kivezetett a zsákutcából azon a „verőfényes” albioni délutánon – sőt a lendület még a Calais felé húzódó több kilométeres kocsisorban is kitartott. Egyébként ami konkrétan a ruhákat illeti, azokat mindenki nézze meg maga, ha pótcselekvésre szorul; majd csak eljön a vizsgaidőszak… Mi addig is jól elvagyunk – Stella meg én meg az univerzum. Szabó Orsolya Zsuzsanna


VEGYES VÁGOTT

10

A különbségek magyarázata Állandó napi téma az emberek között a férfi-nő kapcsolat, vagyis a jól ismert – férfiak által komponált – közhely, a nemek harca. Ennek kapcsán vannak általánosságok, melyeket mindig nagyon könnyű laikusoknak megmagyarázni, a kérdés viszont örök marad: a különbségek oka. „A férfiak okosabbak, mint a nők.” A férfiak agya 9%-kal nagyobb, mint a nőké, ez teljesen világos magyarázat lenne a kérdés igazságtartalmának megerősítésére. Az utóbbi évek agykutatásai, amelyek során a női és férfi agy közti különbséget vizsgálták a kutatók, kiderítették, hogy a két agyban az agysejtek száma nem különbözik egymástól. A nők agya azért kisebb, mert jobban „össze van csomagolva”. A férfiak valójában nem okosabbak, mint a nők, csak azért képesek ők a vezető és előnyösebb pozíciókba kerülni az élet minden területén, mert az agyukat elárasztó tesztoszteron versengőbbé teszi őket, emiatt az állandó társaságra és érzelmi kapcsolatokra vágyó nőkkel szemben képesek magányosan elvonulva többet foglalkozni és jobban koncentrálni a munkájukra. „A nők néha túlságosan is érzékenyek.” „Míg a női agyban az érzelmek feldolgozása nyolcsávos szupersztrádákon halad, addig a férfiaknak csak egy keskeny bekötőútjuk van erre a célra.” Ezt a megállapítást teszi a nők és a férfiak agyműködést magyarázó, „A női agy” című könyvében Louann Brizendine amerikai pszichiáter. Az érzelmek feldolgozására és felismerésre használt idegi hálózatok sokkal fejlettebbek a női agyban. A nők agyuk azon áramköreit alkalmazzák a legtöbbször feladataik elvégezésére, melyek az érzelmekért felelősek. Ezért van az, hogy a problémák megoldása, a beszéd megértése, de a külvilág megtapasztalása is elsősorban érzelmi alapon zajlik náluk, ami sokszor érzékenyebbé teszi őket a különböző ingerekkel szemben. „A nők pletykásak.” Mint már említettem, a férfiak és nők agya között valójában nincs különbség. Az agy területei közötti eltérésekben rejlenek az igazi különbségek. A terhesség nyolcadik hetéig a fiú- és lányembriók agya között semmi eltérés nincs. A nyolcadik héten a fiúembriók agyát elárasztja a tesztoszteron, megtizedelve a kommunikációban részt vevő agysejteket. Ennek köszönhetően a leánygyermekek a születéskor sokkal fejlettebb nyelvhasználatért BeTűK – A DE BTK HÖK lapja – 2008. 7.

VEGYES VÁGOTT

11

felelős áramkörrel rendelkeznek, aminek köszönhetően hamarabb tanulnak meg beszélni, mint a fiúgyermekek. Felnőtt korban is megmarad ez a különbség: ezért van, hogy a nők ajkát naponta 20 ezer szó hagyja el, szemben a férfiak 7000-ével. „A férfiak túl sokat gondolnak a szexre.” És ez igaz is. Átlagosan 52 másodpercenként gondolnak rá, a nők naponta egyszer. Ennek oka is a terhesség nyolcadik hetében a magzatot betámadó tesztoszteron a felelős: a kommunikációért felelős sejtek csökkenésével megindul a szexualitásért (és agresszióért is) felelős sejtek drasztikus növekedése. „A nők kiszámíthatatlanok.” A lányoknál már serdülőkori változásaik során kiemelt szerepet játszanak bizonyos hormonok, mint az oxitocin (kötődésre, szerelemre, kapcsolatteremtésre való hajlandóságot erősítő) és a dopamin (agy örömérző képességét serkentő) szintjének ingadozása. Így minden olyan magatartásforma iránt erős igény mutatkozik, amiben örömüket lelik, legyen szó a vásárlásról, traccsolásról, titkok megbeszéléséről, ruházattal és hajviseléssel való foglalkozásról. Ezzel együtt jár a stressz-csökkentés érdekében a kommunikációtól való függés, például az állandó telefonálás. Az említett hormonoknak a viharai váltják ki később is azokat a reakciókat, melynek során egyszer mosolyogni, máskor sírni látjuk a nőket, vagy egyszer vidámnak, egyszer dühösnek. E dopamin-oxitocin viharok az orgazmus után a legnagyobb és legteljesebb agyi kielégülést jelentik a nők számára, ami egyfajta szükség is. Azok a nők ugyanis, akik ezen viharokat nem képesek megélni, vagy elfojtják magukban, sokkal nagyobb hajlandóságot mutatnak a depresszióra (ezért is van több depressziós nő, mint férfi), a már említett érzelmekért felelős agyi „nyolcsávos szupersztrádáknak” köszönhetően. A témát neurobiológiai, orvostudományi és pszichiátriai tapasztalatai és kutatásai alapján az amerikai Louann Brizendine dolgozta fel részletesen „A női agy” című könyvében. Aki szeretne tényszerűen belelátni a férfiak és nők közötti különbségek okaiba és megérteni a női gondolatvilág sokszor ismeretlen titkait, feltétlenül olvassa el a könyvet! Koterle Gábor BeTűK – A DE BTK HÖK lapja – 2008. 7.

VEGYES VÁGOTT

12

Do you speak „magyar”? Bizony a magyar nyelv lassan kezd kimenni a divatból. Vagy hangzatos mai szóhasználattal élve: „már nem igazán trendi”. Elsőre talán botorságnak tűnhet, de elég csak nyitott szemmel és füllel végigsétálni az utcán, hogy láthassuk az angol nyelv térhódítását. Egyre-másra nőnek ki a földből a „shopping centerek”, ahol a nép a szabadidejét töltve „shoppingol”, a szemét folyatja a „multiplexek” és a „cinema cityk” vásznaira, pusztítja a tömérdek „junk foodot”. Mindezt követően pedig beül egy „coffeeba”, hogy magába döntse az egyetemisták java részének nélkülözhetetlen fekete italt, amit nem is olyan rég még kávénak hívtak. Aztán hazamegy az ember és bekapcsolja a tévét, ahol a közszórakoztatásért felelős (???) csatornákon olyan gyönyörű új szavakkal ismerkedhetünk meg, mint a „celeb”, akinek az öltözetét a „stylist”, a frizuráját pedig a „hairdresser” – mert manapság már nem is fodrász a politikailag helytálló megfogalmazás – hozza „trendi” állapotba. És ezt követően, mintegy kegyelemdöfés jelleggel a műsorvezető aggódó pillantással szól az ifjú játékoshoz: Úgy félek, hogy ez a „showbiz” tönkreteszi az ártatlanságodat. Még a „show business” is elborzasztó, nemhogy ez. Hát miért nem volt az jó szórakoztatóiparnak? Édesanyám mellett valamelyik nap sikerült beletekintenem egy lakberendezési műsorba, ahol mostanában a lakberendezőt „enterior designernek” hívják. Esküszöm, ez lassan arra a szintre jut, mikor a portások kitalálták, hogy ők bizony „input-output managerek”. Legalább annyira hajmeresztő ez is. Vagy például, amit oly sokáig csak slágerlistának neveztek, mára „hot twenty” és „chart

show” formában található meg. Nem gondolom, hogy emiatt többen hallgatnák meg az adott zenéket. Kis híján a távirányítóval követtem el harakirit a következő focimeccs közben. A riporter nagyon csillogtatni próbálta angoltudását, amiből olyan gyöngyszemek születtek, mint például: „a hazai csapat következik kornerrel”. Szerintem senkinek sem lett volna ellenére, ha megmarad a szöglet elnevezésnél. Ne feledkezzünk el a„touchról”, ami eddig csak bedobás volt és a „defenzív” játékról sem. De a kommentátor legszebb megnyilvánulása kétségkívül ez volt: „a … csapat nagyon presszingel és egy attackot követően gólt szerez”. Félre ne értse senki, nem vagyok az angol nyelv ellen. Sőt nagyon fontos az idegen nyelvek ismerete. Mindösszesen csak annyi szúrja a szemem, hogy ha valaki magyarul beszél, akkor ne tűzdeljen bele mindenféle idegen nyelvekből átvett vicket-vackot, mert eléggé fülsértő lesz az eredmény. Kóti Gergő


VEGYES VÁGOTT

13

A világ leggyorsabb labdás játéka Bizonyára nem ez az első gondolat, ami az ember eszébe jut a lacrosse kapcsán… Már ha egyáltalán eszébe jut valami, ugyanis a sportágat nálunk nagyon kevesen ismerik, annál kevesebben vannak azok, akik űzik is. Mondhatjuk, hogy jártas vagyok a sportokban, de bevallom, nem sokkal ezelőttig nekem is csak annyi ugrott be, hogy valami „dobálgatós játék”, amit az Amerikai Pitében játszottak a srácok. Azért egy kicsit több ennél… A lacrosse a világ leggyorsabb és legrégebbi két lábon játszott labdajátéka. A mostani Kanada területén élő irokéz indiánok már 1200 körül játszották. A háború kistestvérének nevezték, mert békés időben a törzsek egymás ellen játszották. Akkoriban a halálos áldozat sem volt ritka egy-egy mérkőzésen, a meccs időtartalma több nap volt, a pálya nem volt kijelölve, és túl sok szabály sem volt. Az ideérkező francia telepesek megreformálták a játékot, és a lacrosse (kereszt) nevet adták neki. 1904-ben már az olimpián is szerepelt a játék, amely ma ÉszakAmerika keleti partján a legnépszerűbb A játék célja, mint a labdával játszottaké, általában az, hogy több gólt szerezzünk, mint az ellenfél. Három változatát játsszák napjainkban, ezek a Field Lacrosse (ez a tradicionális), a Box Lacrosse, és az Inter-Crosse. A Field Lacrosse a legdurvább a három közül, ugyanis full kontaktos játék (tehát megengedett az ütközés), a pályán 9 fő + 1 kapus tartózkodik, egy csapat átlagosan 20-23 játékosból áll, a kapusok a jégkoronghoz hasonló védőfelszerelést viselnek, a játékosok szinte derékig védőfelszerelésben és sisakban játszanak. Felfedezhetők az amerikai futball, a kosárlabda, a gör- és jéghoki, és az európai foci elemei, mindezek miatt a leggyorsabb csapatsport a világon. A Box Lacrosse a jégkoronghoz hasonlítható leginkább, itt ugyanis a pályán 5+1 fő tartózkodik, a támadóidő 30 másodperc, és a kapu mérete is megegyezik a jégkorong kapuéval. Ezen jegyeiből adódóan ez a szakág Kanadában a legnépszerűbb, ahol kb. 47.000 ember űzi. A harmadik változatot, az

Inter-Crosse-t, 1986ban egy kanadai testnevelő, Pierre Filion találta ki, ez az alapjáték soft változata, ugyanis itt mindennemű testi kontaktus tilos. A játéktér itt a legkisebb, és a csapatok létszáma is 4+1 fő, ezt a játékot világszerte 2,5 millióan játsszák, köszönhetően hogy egyszerű, szórakoztató, könnyen elsajátítható, és bárhol játszható. A játékidő 4x12 perc, és fontos különbség, hogy egy játékos 5 másodpercig birtokolhatja a labdát. A sportágat természetesen a tengerentúlon folytatják legprofibb körülmények, a legnagyobb felhajtás közepette, és persze a legtöbb pénzt is itt mozgatja meg. Ami a bajnokságot illeti: a liga az NLL (National Lacrosse League) nevet viseli, 12 csapat szerepelt a legutóbbi idényben, az amerikai lebonyolítás mintájára egy keleti, és egy nyugati főcsoportban, ahonnan 4-4 csapat jut tovább, míg végül a két főcsoportgyőztes meg nem mérkőzik a nagydöntőben. Ami a hazánkbeli lehetőségeket illeti, nálunk 1998 óta ismert. Szakály Ferenc testnevelő tanár nevéhez fűződik az elterjedése, 2002-ben az ő vezetésével alakult meg a MAGYAR INTERCROSSE EGYESÜLET, azonban mivel a környező országok közül csak Csehországban játsszák, a csapat a cseh második ligában szerepel, ahol a középmezőnybe tartozik. Mindenesetre ez a nálunk még gyerekcipőben járó sportág egyre szélesebb körben terjed el. Az, hogy a kis kedvcsináló után kipróbáljátok-e, már csak rajtatok múlik – remélem, igen. Hegedűs Zoltán


VEGYES VÁGOTT

14

Egyetemi szín-terek I. Mi is az egyetemi színjátszás? „Az, hogy itt vagy, hogy van élet és egyéniség, hogy zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort” – idézhetnénk a kérdésre válaszként Walt Whitmant, avagy másodkézből Mr. Keating-et a Holt költők társasága című filmből. Szerencsére azonban a Debreceni Egyetem csupán csak patinájában hasonlít a Vermont állambéli Welton Akadémiára, s itt inkább támogatják az „elalélást” a költészet, a dráma és a művészetek által, mintsem hogy vasszigorral tiltanák azt. (Sőt, próbáljon csak valaki a bölcsészkaron úgy bemenni egy vizsgára, hogy előtte nem egész éjszaka verseket olvasott a társaival egy sötét barlangban.) Az előbb említett „megrészegítő élvezetek” közül, ezen cikkben most az egyetemi színjátszást, illetve a „drámára nevelést” vesszük egy kicsit szemügyre, rövid áttekintést nyújtva először jelenünk lehetőségeiről, majd a cikksorozat következő részétől kezdve a teljesség igénye nélkül betekintést nyújtva az egyetemi színjátszás történetébe. Egyetemi szín-terek ugyanis mindig is voltak, s a város színjátszásának felpezsdülésével talán a fiatalabb generáció képviselői is kedvet kaphatnak hozzá, hogy az egyetemen is elősegítsék a műfaj újjászületését. Akár úgy, hogy maguk is belekóstolnak a játék örömeibe, akár pedig azáltal, hogy

megismerve a modern színjátszás „játékszabályait”, gyarapítják a „hozzáértő” nézők sorait. Az egyetemi színjátszás egyik fellegvára az Angol-Amerikai Intézet, ahol immáron több éve úgynevezett dráma specializáció áll a hallgatók rendelkezésére, mely nem csupán az angol dráma és színjátszás elméleti síkon való megismerését teszi lehetővé, de a hallgatók számára gyakorlati képzést is nyújt. Az angolszász kultúra „hazáiból” rendszeresen érkeznek vendégoktatók, akik nem csupán a nyelv elsajátításában segédkeznek drámapedagógiai eszközökkel, de valódi alapokat nyújtanak a színház gyakorlati oldalának megismeréséhez is. A képzés keretein belül elkészült előadásokat a hallgatóknak lehetősége van bemutatni a tanszéken működő stúdiószínházban, illetve az évente megrendezett Angol Nyelvű Drámafesztiválon, melyre minden évben érkeznek színvonalas külföldi produkciók is. Ezt a specializációt kívánták az elmúlt két évben átültetni magyar nyelvre is a Csokonai Színház hathatós segítségével, ennek ellenére a képzés sajnos nem indult újra útjára a 2008/09-es tanévben. 2007-ben az Olasz Tanszék is előrukkolt egy érdekes kezdeményezéssel, s egy pescarai vendégprofesszor, Luciano Paesani segítségével hallgatók egy csoportja – a Leonardo kiállításhoz némileg kapcsolódva – színpadra állította a L’Impronta del Genio című művet, mely a debreceni bemutató után megjárta Olaszországot is, s az érdeklődők többek között a Római Magyar Akadémián is taLőrincz Zsuzsanna képei


VEGYES VÁGOTT

15

Illés Gábor képei lálkozhattak a darabbal. A kapcsolat a D’Annunzio Egyetem Színházkutató Intézetével megmaradt, s ennek hála a tanév második felében több diák is lehetőséget kapott arra, hogy Erasmus ösztöndíjjal Olaszországban folytasson színházi stúdiumokat. 2007-ben az angol, francia, magyar, német és olasz tanszékek együttműködésével megalakult a híres színházkutatóról, az angol tanszék egykori vezetőjéről elnevezett Dr. Pálffy István Szakkollégium, mely egyrészről neves elméleti szakemberek segítségével próbálja a hallgatókat bevezetni a színházi teoretika világába, másfelől pedig „színházi emberekkel” való találkozások megszervezésével próbálja bemutatni magát az alkotás folyamatát. A kezdeményezésben a Debreceni Egyetem tanárain kívül a Csokonai színház képviselői is részt vesznek. Végül, de nem utolsósorban szót kell ejtenünk a diákság színházi kezdeményezéseiről is, melynek az „intézményesített” keretekhez képest talán egy kicsit kötetlenebb kísérletezést tesznek lehetővé. A 2006 novemberében megalakult „Színláz” társulat

tagjai a BTK HÖK támogatásával segíteni szeretnének a dráma és a színház népszerűsítésében, s mintegy pótolni kívánják az egyetemi színházi „repertoárban” jelenleg – magyar nyelven – teljesen hiányzó gyakorlati képzést. A társulat távlati célja egy önálló egyetemi színpad létrehozása, mely színielőadások létrehozásán kívül feladatának érzi a hallgatók megismertetését a színjátszás alapjaival. Jelenleg már működnek szerda esténként az Aud. Max.-ban az úgynevezett „színlázi tréningek”, melyek a színház világában dolgozó szakemberek segítségével kívánnak bepillantást engedni a színpadi jelenlét, beszéd, mozgás, stb. technikáiba. Természetesen a fentiekben említett irányvonalak és kezdeményezések sokkal összetettebbek annál, mintsem hogy azt egy ilyen összefoglaló jellegű cikkben be lehessen mutatni. Jelen esetben a cél azonban inkább az, hogy megismertesse az olvasókat az egyetemen zajló színházi élettel, s ha ehhez még egy kicsit fel is kelti az érdeklődésüket iránta, az külön öröm. A cikksorozat következő részeiben azt szeretnénk bebizonyítani, hogy a mostani helyzet egy folyamat része, s hogy Debrecenben igenis nagyon erős tradíciói vannak az egyetemi színjátszásnak. Hiszen láthatjuk tehát, hogy egyetemi színjátszás van, volt, s reményeink szerint lesz is, mert ahol szellem van s lélek, ott az emberi kapcsolatok – s talán ez a színházcsinálás egyik legfontosabb értelme – mindig utat fognak törni maguknak, s megtalálják a megfelelő „tereket”. Lakó Zsigmond Színláz (www.szinlaz.hu)


VEGYES VÁGOTT

16

Emberarcú vonatok Emberarcú vonatok tépik a szelet sokszor sín sincs viszi őket a lendület

Ráérő Ernő

Emberarcú vonatok a szakadék felett és ha sín nincs zuhanásuk vak görbület Emberarcú vonatok szántják az eget mögöttük elhagyott eltaposott életek Emberarcú vonatok mi lesz veletek? Emberarcotokból kiveszett a lelkület Krystohans

Az egyetem előtt állok őszi ködben, s nem létező órám ketyegését hallom, s borúsan nézek a villamosmegálló felé… Késik, megint késik… pedig még fénymásolnunk is kell… Sóhajtozok magamban, amikor egyszerre kirajzolódik a fáradt tömegből lomha alakja. Vigyorogva kezdi meséjét a forgalmi dugóról és egy szörnyű repülőgép szerencsétlenségről, ami pont a téren a villamos haladását meggátolva következett be. Lassan elhalkulnak szavai, és könnyed zörejként tűnnek el fülem mellett, miközben arra gondolok, hogy igen, kétségtelen, ő Ráérő Ernő. Ha a pontatlanság betegség, akkor ő nagyon szenvedhet. Nap mint nap hiába várom a megbeszélt időben, késik akár 20 percet is… most is csak fecseg és hárít… Nem figyelek oda, csak nézek magam elé, s egy kérdés foglalkoztat: Vajon az örök későn érkezők életük egyéb szféráiban is lemaradnak? Vagy ez durva általánosítás? Talán azzal, hogy nem rohannak lábukat nyakukba kapkodva azért, hogy órára, munkahelyre időben érkezzenek, képesek megélni a pillanatot és nem elszalasztani az önmagukra és a világra való figyelés perceit? És mi, akik akár félórával korábban érkezünk sietve, idegesen, nem felejtünk-e megállni és érezni a nap melegét, vagy az eső lágy érintéseit bőrünkön? ... Ily dolgokon töprengve érünk az előadóhoz, ahol még várnak a többiek. Ismét hallani vélem beszédét, s bocsánatért esdeklő pillantása lágy mosolyt csal az arcomra… Jován Katalin


IRODALOM

17

nincs altató szóval nem alszom már reggel van úgyis ilyenkor a takaró alatt sem jobb meg szúr is kimenni vízhez majd a gáz mellé állni rántottát fakanállal keverni paradicsomdarabkákat belevágni tűrni, hogy a bőröd megint lecsapja a forró és nem kezdeni sírni pedig a tojás megint a földön landol lapos tányér alján más lehet a világ amíg rád nem borul törvényszerűen az a darabos sárgaság valami kicsapódott belőled valami nincs meg a májam? - nem iszom a szívem? - még zakatol a lélek?...- igen, az lesz egy része megfehéredett és a tányér szélére ült le odatapadt most vakarhatom a lelkem amíg le nem töredezik onnan majd rémes hangja lesz a villának amikor a tányérral kánonban hülye nyikorgó irritáló játékba kezdve ragaszkodnak a saját szabályaikhoz a lelkemet kicselezve nem eresztve ha lenne a sarkon közért most leugranék talán papucsban mert nyár van a pult fölé hajolnék és kérnék szépen a kifli meg a jegeskávé mellé

– mert ha lenne közért a sarkon, reggelente biztos ilyesmiket kérnék egy kis darab lelket úgy tíz dekát, talán tizenöt lett, maradhat? persze legyen majd elrakom ami nem kell de hát jó az ha van az embernek otthon tartalékba lélek friss ami fel van készülve és kellően kérges nem ilyen puha elhasználódott legyengült és ráncos mint egy vacogó kisállat akinek már nem is fájnak a rácsok néha ő is kap enni a ketrecbe bedobnak neki egy kis eledelt azon elaludhat de ha már kidörzsölte a szőrét a ketrec merev rácsa lehet, hogy eszébe jut jólesne ha valaki látna


Sipos Zsuzsanna

IRODALOM

18

Képes vagyok Képes vagyok Mindig tudok Változtatni dolgokon Hazudni Cél nélkül futni S a semmi közepén megállni Meg nem történt csókokat álmodni A valóság szennyébe felébredni Lemondani s remélni Lerogyni és sírni Meg nem írt könyvet olvasni El nem mondott szavakra emlékezni A melegben fázni Pirost feketének látni Bohócnak látszani Halottal játszani A múló percet öröknek hinni Üres pohárból inni Álarcot viselni Boldogságot keresni Az ábrándoktól félni Képeslapban élni A keserűt édesnek érezni Nélküled létezni Sírva mosolyogni Napfényt lopkodni Képes vagyok Mindig tudok Hazudni S álomvilágban élni. Farkas Anett


IRODALOM

19

Egy különös olvasmány: Umberto Eco: A rózsa neve Már túl vagyunk azon, hogy egy könyvet csak a sztoriért olvassunk el – mondták az egyik előadáson. A rózsa neve tipikusan egy ilyen regény.

Már sokat hallottam erről a műről, de a kötelezők sodrásában mindig letettem róla. Valljuk be, amikor meghallja az ember lánya-fia, hogy több mint 600 oldal, az vissza is veti a kezdeti lelkesedést. Ebbe a könyvbe csak belefogni nehéz. Ha túllépünk az oldalszámozás vizsgálatán, hamar megszeretjük. A könyv kerettörténete valamikor a 90-es években játszódik, amikor is egy kézirat folytán az 1400-as évek egyik kolostorába csöppenünk, ahová az akkor novícius Adso igyekszik Vilmos testvérrel, azzal a céllal, hogy egy pápai és császári küldöttség találkozóján vegyenek részt. Csakhogy az apátságban fura halálesetek történnek, méghozzá olyanok, melyek talán az Anti-

krisztus eljövetelét jelzik. Akárhogy is legyen, történetünk főhősei elhatározzák, hogy kinyomozzák, ki állhat a háttérben. Feltárul a látszólag jámbor barátok bűnös élete, a paráznaság, a homoszexualitás, az eretnekség, de a gyilkosságok folytatódnak, és minden út oda vezet, ahová tilos belépni: a könyvtárba. Adso közben maga is parázna vétekbe esik egy falusi lánnyal, amit csak konyhajelenetként emlegetünk. És persze megérkeznek a küldöttségek, megkezdődik a tárgyalás… A rózsa neve nem csupán cselekményével nyűgöz le, hanem nyelvi megformáltságával is. Teljesen érthető, nem „kódex nyelven” íródott (még káromkodások is vannak benne…), mégis megőrzi történelmi hitelességét. Bár bevallom, az elején zavaró, hogy a latin idézetek fordításához hátra kell lapozni, de ez a zavar később elveszik a cselekményben. A regényt olvasva azon kaphatjuk magunkat, hogy egyre fogynak az oldalak, s bár az olvasásba mindig kicsit kényszeredetten fogunk bele, minden alkalommal konstatálhatjuk, hogy ez egy korántsem unalmas történet a középkori apátság szerzeteséletének menetéről, némi krimivel megspékelve… Tébold Ágnes


20

Édes élet Valami eunuchféleség bújik elő a függöny mögül. Kedélyesen csacsorászva egy látszólagos úti történetbe kezd, ami akár a Biblia első könyve is lehetne. A mesés Óindiában varázslattal állatszobrokat keltenek életre, amelyek kisvártatva az emberiség életére törnek. Noha kábé háromszázad magammal ülök a nézőtéren, elhatalmasodik rajtam a rettegés és újra átélem azt a halálfélelmet, amit utoljára kisgyerekként éreztem, elmerülve a mesteri horrorfilmek valóságában, pedig most már értem a trükköket. A szívdobogásom csak akkor hagy alább, mikor szétnyílik a függöny, és a történet metaforáinak feloldásaként elém tárul egy új, a mindennapi érzékelésünkhöz közelebb álló színpadkép: egy kalmár panaszolja, hogy egyetlen pici csemetéje a rábízott vagyont üzlet helyett nőkbe, kajába, piába és ki tudja még, mibe forgatta. A forgószínpadon rózsaszín torta Colosseum, rulettkerék, játékgép, primadonnatükör, miegymás. A fiú apja a pénzt akarja, a fiú várandós menyasszonya a fiút, a fiú Róma legjobb prostiját, de persze mindenki ki akarja venni a maga szeletét a tortából. A darab zenei gerincét a Doors és Jimi Hendrix adja, de egyebek mellett hallhatjuk Clint Mansellt, Muddy Waterst, Mobyt, a Pink Floydot és a St. Germaint is. Az élő zenét kedvelők örömüket fogják lelni a jazzt és rockot játszó színészbandában, de az akusztikus hangzás szerelmesei is megtalálhatják számításaikat: kitűnő mulatság, ahogy a Jámbor József által formált karakter vicces (ám közel sem eredménytelen) kísérleteket tesz Elvis Presley és John Lennon szellemének megidézésére. A Ribillió Rómában görbe tükröt tart fogyasztói társadalmunk elé, nem kevés öniróniával, kellemes kikapcsolódást nyújtva. Unatkozni nem lehet rajta. Ribillió Rómában – kétfelvonásos, szünettel kb. 195 perc a Csokonai Nagytermében. Rendezte: Vidnyánszky Attila Blanár László BeTűK – A DE BTK HÖK lapja – 2008. 7.

21

Palya Bea: Adieu les Complexes Palya Bea neve nem ismeretlen még azok számára sem, akiknek hanggyűjteményében egyáltalán nem található világzene. Bea legújabb albuma, az Adieu les Complexes borítójával egy beérett, odaadó művész munkáját ígéri. Talán némi magyarázatra szorul a cím – a felvétel a Naive nevű francia kiadó segítségével készült. Ami a hangzásvilágát illeti, Bea eddigi anyagaival ellentétben itt némileg kevesebbet kapunk a magyar és cigány népzenéből, erősödik viszont a klezmer és főként a jazzes hatás, maradásra csábító domborulatokat létrehozva az album változatosan lüktető stílustestén. Az Adieu les Complexes a Hold című dallal nyit. Bea bizonytalan, önáltató szerepet öltve értelmezi Bódis Kriszta versét. A közel-keleti mítosz- és zenealapokra épülő Hoppá ennek folytatásaként felpörögve, hitegető illúziókkal színesített mesevilágunk egy álomszépnek számító alternatíváját mutatja be: egy utazásból egyszer csak váratlanul kikerekedik egy egygyermekes család (hogy mégiscsak a realitások talaján maradjunk). A Lovas dal, tartva az eddigi tempót, némi reneszánsz hangzással felhívja a figyelmet, hogy nyugdíjas éveinkben is jó lenne majd szexelni. A Szép szemű szeretőm igézően buja erotikájával a tiltott kapcsolatok bensőséges oldalát mutatja. A következő dal egy hűvös jazzsztenderd: I’m Happy. Az Észosztó nagy szájhős kacagós, kelta világával a terméketlen céltalanságot gúnyolja ki: „Észosztó nagy szájhős, mért nem hallgatsz, többet lősz / Bölcsességed kis tacskó – / piszkos, nincs nálad zacskó” – énekli Beánk pajkos kis tündér módjára, odamondva az önmagukat politikus alkatúaknak tartóknak. A három árva balladai homályba vesző mélységével az album legfajsú-

lyosabb darabja. Halálról, örök életről és felelősségről szól. Az Áll a kapun képet ad egy nő lelkében zajló változásokról, miután átverték egy álkapcsolatban, gyönyörűen vegyítve a tiszta magyar népzenét a jazzes futamokkal. Az Anyám, anyám a gyökerek és az örökölt értékek örökérvényűségét hangsúlyozza. Az ezt követő több tételből álló Sofia express az otthontalanság érzésének egyik legszívhezszólóbb kihangosítása. A Lover man című záródal meditatív szomorúságával egy nő önhibáján kívüli vereségét meséli el a boldogságért az elvárásokkal szemben vívott küzdelmében. Az Adieu les Complexes balladisztikus keretével és súlypontjaival egy parabolikus képet adó 11 darabos kirakó nagyszerű stílusparádéval. Végig élvezettel hallgatható, többhelyütt kifejezetten táncra csábító dalokkal, amiknek most, egy széken ülve sem tudok ellenállni. Háttérzenének mégsem ajánlom – teljes embert igényel. Ha szereted a változatosságot, Neked, Nektek való. Ha nem ismered Beát, hallgasd meg a honlapjáról az Ágról-ágra, és az Álom-álom, kitalálom albumokat, majd jöhet az Adieu les Complexes. Blanár László


ZENE

22

Katy Perry Színes, extravagáns külső, sokkoló és provokatív dalok, szabadelvűség, vagy egyszerűen csak: Katy Perry. A fiatal, kaliforniai dalszerző-énekes One of the Boys című albumával debütált a világ zenei vásznán. A bájos templomi kórustagtól egészen a vad, vagány és meghökkentő poprock ladyhez vezetett az út. Stílusának formálódásában jelentékeny szereppel bírtak: Alanis Morissette, a Heart, Incubus, Joni Mitchell, illetve a ’80-as évek rendkívüli nő alakjai, többek között Cher, Cindy Lauper és Joan Jett. 2001-ben kiadott egy keresztény dalokat tartalmazó zenei anyagot, melyen még Katy Hudson névvel szerepelt. A Perry felvett név (édesanyjának középső neve), mellyel az esetleges félreértéseket akarta elkerülni. Eredeti nevének hangzása ugyanis nagyban hasonlít Kate Hudson híres amerikai színésznőére. Az énekesnő 18 évesen került Los Angelesbe, ahol különféle projektekben vett részt karrierje építése során. Együtt munkálkodott Glen Ballard dalszerzővel, aminek eredményeként néhány szerzemény felkerült Perry MySpace oldalára, valamint a Simple a The Sisterhood of the Traveling Pants (Négyen egy gatyában) című filmben tűnt fel. Emellett a P.O.D. zene-

kar Goodbye for Now című dalában is megvillanthatta tehetségét. Színésznői vénáját egy Carbon Leaf-videóban, illetve a Gym Class Heroes klipjében, a Cupid’s Chokeholdban is megmutathatta. Debütáló albumán olyan nevekkel alkotott együtt, mint Greg Wells, Dr Luke, Dave Stewart és Cathy Dennis. A lemez 2008. június 17-én jelent meg a Capitol Records kiadónál. A 12 számot tartalmazó korongon lendületes, izgalmas darabokkal találkozhatunk változatos témákat, gondolatokat megütve. Az I Kissed a Girl hatalmas sikert aratott az elmúlt hónapokban, ezt jelzi az is, hogy számos országban felkerült a toplisták élére, s a Billboard Hot 100-on, valamint az iTunes Top 100-on a Number 1-ig jutott. A dal lüktető, energikus, a szöveg meglepő. Perry egy lány-


ZENE

23

nyal való kellemes, érzéki csók élményét eleveníti meg néhány perc erejéig. Ösztön vezérelte, kíváncsiságból fakadó jelenetként fogja fel a történteket, nem pedig egyfajta önelhelyezésként a homoszexuális réteg köreiben. Nyilatkozataiban vállalja nyitott énjét és annak tényét, hogy ma a metroszexualitás világát éljük, viszont egy csók csak egy csók, s nem feltétlenül kell egy embert rögtön pszichoanalízis alá vetni minden egyes tettéért, kimondott szaváért. A Ur so Gay szintén sokakban váltott ki megrökönyödést, illetve többeket késztetett olyan elméletek kreálására, melyek a szerzemény homofóbikus irányultságát kívánják alátámasztani. Személy szerint nem osztom ezt a véleményt, s Madonna mellé állva hirdetem, hogy a korongról ez az egyik nagy kedvencem. A Hot N Cold élénkítő hangzással bír, szövege pedig a másik fél határozatlanságát, illetve egymásnak ellentmondó érzéseit, cselekedeteit veszi számba szimpla módon, mégis humorosan, sokatmondóan. A számhoz készített videó a maga őrült módján remekül sikerült. A Mannequin számomra a legmélyebb gondolatú dal az albumról. A zene harmonikusan kíséri az énekesnő erős, intenzív hangját. A másik megismerésének, lelke felfedezésének vágya szólal meg benne, s saját érzéseinek valódisága, melyet bizonyítani kíván.

A lírai és melankolikus szerzemények sorába illik a Lost is, mely az elveszettséget, az útkeresést énekli meg tele feszültséggel és heves érzésekkel. Katy Perry személyisége megragadó és különleges, melyet a One of the Boys hűen tolmácsol. Mindemellett fantáziadús, őszinte és vagány. Szívből ajánlom hát azoknak, akik megunták a prűdség és a felszínes jó kislány/ kisfiú álarcát viselni és kaphatók az újra, a másra. Jován Katalin


ZENE

24

Metallica – ’Death Magnetic’ Ezt is megértük. A Metallica ismét egy hallgatható, egészen pofás albumot rakott össze. Persze senki ne várjon új ’Master of Puppets’-et: 2008-at írunk, Hetfieldék is megváltoztak, de azért nosztalgiáznak is egy sort az új lemezen. A nyolcvanas évek végén a Metallica a világ tetején trónolt – teljesen megérdemelten. A kezükben volt egy dühödt bemutatkozó album (’Kill ’Em All’), két kiforrott alapmunka (’Ride The Lightning’, ’Master of Puppets’), valamint egy igen összetett, tökéletesre csiszolt lemez (’…And Justice For All’). 1986-ban elvesztették Cliff Burton basszusgitárost, akit a későbbiekben Jason Newsted igyekezett pótolni. Mit tehet egy zenekar, amely mindent elért a metal műfaján belül? Nos, Hetfieldék a megújulást választották, de ebben nagy szerepe volt Bob Rock producernek is. Az eredmény: emészthetőbb, üzletileg is sikeres lemezek (’The Black Album’, ’Load’, ’ReLoad’), sok rajongó elvesztése, és több millió zenekedvelő megnyerése. Ezután következett a valódi mélyrepülés – nemcsak a rajongók, hanem a tagok számára is. Newsted lelécelt, Hetfield elvonókúrára ment, Lars Ulrich és Kirk Hammett pedig már a banda feloszlatásán agyalt. A megmentő ismét Bob Rock volt, aki segédkezett a ’St. Anger’ feljátszásában, hiszen Robert Trujillo csak a stúdiózást követően lett a csapat bőgőse. A lemez puritánsága, agresszivitása érthető: Hetfieldék egy albumba sűrítették az elmúlt időszak összes problémáját. Aztán újra koncertezni kezdtek, és ment minden, mint a karikacsapás. Itt tartott tehát a Metallica, mikor hozzáfogott a ’Death Magnetic’-hez. Egy új ’St. Anger’ megalkotásáról szó sem lehetett, és ezt Ulrichék is jól tudták. Ehelyett nosztalgiáztak egy kicsit: előkotorták a zeneileg legértékesebb lemezeiket, és hozzácsapták a friss ötleteket. Röviden összefoglalva ez jellemző az új Metallica-korongra, de azért nem ilyen egyszerű a helyzet. Az első szembetűnő dolog: a kompo-

zíciók igen hosszúak. Csak egy olyan szerzeményt találunk az albumon, mely hat percnél rövidebb. Ez alapvetően csak akkor probléma, ha a terjengős nótákat nem sikerül valódi tartalommal megtölteni. Szerencsére a dalok többségénél ezzel nincs is gond. Kemény, kellően nyers riffek alkotják az alapot, és hál’ istennek a ’St. Anger’-re jellemző összecsapottságnak nyoma sincs. Lars dobja is sokkalta jobban szól, mint 2003-ban, ráadásul újra vannak Hammett-gitárszólók – nem is rosszak! Kirk talán a ’The End of the Line’-ban teker a legnagyobbat. Hetfield hangja nem sokat változott, a frontember a korábbiakhoz hasonlóan teljesít, Trujillo basszusjátéka pedig szépen simul a zenébe. Mindezek ellenére korántsem tökéletes a ’Death Magnetic’. Egy kissé unalmassá válik a végére – főként azért, mert az utolsó három számban kevés az igazán ötletes zenei megoldás. A közel tízperces ’Suicide and Redemption’-ben ez különösen zavaró, hiszen instrumentális tételről van szó. Talán nem kellett minden nótát a végletekig variálni: ittott bizony izzadságszagú lett a dolog. Ennek ellenére a próbálkozás, hogy visszatérjenek a hőskori megoldásokhoz, mindenképpen dicséretes. Jó album a ’Death Magnetic’? Induljunk ki ebből: a legutóbbi három stúdiólemezt simán veri, az első ötöt nem, de azokat meg úgyis lehetetlen felülmúlni. Korrekt, összeszedett, helyenként egészen remek alkotás. Kell ennél több?


Kóti Gergő

ZENE

25

VERTIGO: METALLICA Forever! Bár sokan látták már az ország egyik legjobb Metallica tribute bandáját, a Vertigót élőben, mégsem tudnak túl sokat róluk. Úgy gondoltam, ezért megkérdezem Usztics Zoltánt, a zenekar énekes-gitárosát… – Kérlek, mesélj kicsit a zenekarról! – Idén nyolcadik éve játszunk együtt, változatlan felállással, kisebb-nagyobb intenzitással. Zsigó Laci dobos barátom jó másfél évig rágta a fülem, hogy csináljunk egy olyan koncertet, ahol csak Metallica számokat játszanánk. Lassan össze is jött, és szerencsére túl jól sikerült. Hogy mennyire jól, azt mindenki eldöntheti, ha bárhol is „a legjobb magyar Metallica tribute zenekar” névvel illetnek minket, az mindig a riporter vagy plakátkészítő saját véleménye. – Hogy telt az elmúlt féléves időszak? – Menedzser nélkül, úgy gondolom, mindenki sejtheti. Nincs igazán sok koncertünk, mindegyiket igyekszünk meg is becsülni. Persze nem szeretnénk havi 15-öt, azt nem engedi a munkánk. Alapvetően havonta 2-3 alkalommal játszunk. Nagyon várják a zenekarok a nyarat, hogy majd jönnek a fesztiválok, meg sem állunk stb., hát ez nem így működik. Persze eljut az ember sokféle fesztiválra, de ahhoz, hogy a nagyobbakon is számításba vegyék, nem elég a korrekt játék és emberség. – Milyen arányban játszotok a különböző albumokról számokat? Mi volt a döntő a választás során? – Nem szeretnénk senkinek a kedvében járni, csak a saját kedvenceinket játsszuk, igyekszünk a keményebb dalokból válogatni, meg egyébként is az az irány az elfogadottabb a zenekaron belül. Ezért minden lemezről hangzanak el dalok, aszerint, milyen hangulatban ér minket a koncertet megelőző próba. Lényeges azért, hogy nem kellene játszani a Fight Fire With Fire-t, mert még az sem élvezné, aki szereti. Mindamellett pl. játsszuk a Whiplash-t. – Mi alapján választotok a repertoárba még nem játszott Metallica számot? – Jön az ötlet valakitől, általában be is jön mindenkinek, aztán megcsináljuk, és vagy beérik, vagy nem. Van olyan dal (The Memory Remains), amit pl. Maggio (a bőgős) utál, de mindig ráerőltetjük, így lassan meg is szokja, sőt, ha jó kedve van, olyan basszust játszik rá koncerten, amitől el is viseli. Én pl. az Of Wolf And Mant nem szeretem játszani. – Gondoltatok-e esetleg saját szám írásra?

– Igen, egyszer majdnem el is hittük, hogy akarjuk. Eltöltöttünk vele 2 órát, aztán másnap rácsörögtem a srácokra, hogy inkább hagyjuk, és egyetértettünk. – Hallottad-e már az új Metallica albumot? Hogy tetszik? – Hallottam-e? Van olyan, hogy nem azt hallgatom? Valami hihetetlen változáson ment át a Metallica, vagy inkább azt a vonalat folytatta, amit a fekete album után kellett volna, illetve vártunk tőlük. Teljesen természetesen jönnek a riffek, látszólag sokszor nem átgondolt, de hihetetlenül okosan összerakott, felépített számokról van most szó. A leggyengébb teljesítményt Kirk hozta, szinte semmi új nincs a munkájában. Lars kapaszkodik, nagyon jó, bár soha nem lesz már olyan energikus, mint volt, itt-ott el is csúsznak a dolgok egy picit, Robert gitárja teljesen egyedien szól, szépen dolgozik alul, de Hetfield végre feltámadt, és egyszerűen mérhetetlen, amit összerakott erre az albumra. Mindig is ő volt a Metallica, s amikor ő megrogyott, nem is ment úgy a szekér. A hangzás teljesen oké, nyers, vastag medvesz*r. Honlap: www.vertigo.atw.hu Papp Mihály „mysy” METALLICA - Death Magnetic Beszerezhető a Rock-Ness Hanglemezboltból!

JÁTÉK Nyerj pólót! A legpontosabban tippelők között kisorsolunk egy pólót, amit a nyertes a boltban választhat ki. A kérdés:

– Hány darab akciós cd van a Rock-Ness honlapon? A kérdésre a válasz megtalálható a www.rockness.eu oldalon! A válaszokat a [email protected] címre várjuk!


FILM

26

Fordulópont (Woody Allen – Shadows and Fog) Woody Allennek nem egy filmje van, amiben olyan parádés szereposztásokba botlunk, melyek megszégyenítik a legmagasabb szenterdei fákat is. Ha csak a nem is olyan régi Celebrityre, vagy az „Everyone Says I Love You”-ra gondolunk, rögtön látjuk, hogy a kis szemüveges zsidó rendező kedvéért nem akárkik sorakoznak fel. A Shadows and Fog is egy ezekhez hasonló csillagos ég, hisz talán elég csak John Cusack és Madonna nevét említeni, kik csupán asszisztálnak Malkovichnak, Farrow-nak és persze Allennek. A történet nem túl bonyolult (s a film is csupán alulról veri a másfélórás időtartamot), de annál többet mond. Adott Kleinmann (Allen), a feltehetőleg isten kiválasztott népéből származó irodista, kinek az élete egyetlen éjszaka alatt teljesen felborul, hisz városkájának éjszakáját szörnyű tettek kavarják fel. Az árnyak rejtekéből, a köd leple alatt egy gyilkos szedi áldozatait. Miközben a„kafkai kisember” sodródik egy terv részeként, addig a város közelében egy cirkuszban éppen szerelmi viharok vannak kialakulóban, hisz a bohóc (Malkovich), úgy tűnik, mindent megtesz, hogy művészetét ne akassza meg egy esetleges családalapítás a kardnyelő Irmyvel (Farrow). Így az erőművész felesége (Madonna) szoknyája alá (értsd jól) menekül. Tette persze nem marad észrevétlen. Irmy így bánatában elindul, s a városban hamar egy kupiban találja magát, hol 700 dollárért cserébe egy diáknak (Cusack) adja a testét egy órácskára. De mielőtt itt belemelegednék és elrontanám azok esetleges élményét, akik meg fogják nézni a filmet, inkább térjünk rá, hogy mit is mondhatunk el a filmről. Gondolom, azzal senkinek nem árulok el meglepetést, ha elmondom a felfestett szálakról, hogy igencsak össze fognak keveredni, méghozzá (vagy inkább természetesen) a szokásos Allen-karakter körül. Ki most, mint ahogy már említettem is, a tökéletes „kafkai kisember”, hisz a körülötte zajlódó eseményekhez vajmi kevés köze van, az pedig, hogy befolyásolja őket, teljesen esélytelen. Persze ebből – mint ahogy Allentől várható is – az egész humoros oldala kerül előtérbe, Kleinmann folyamatos reflexióin keresztül,


FILM

27

melyet, mint ahogy az elvárható, a szokásos tálalásban kapjuk meg Allentől. Ami viszont számomra teljesen meglepő, hogy ebben a tekintetben a film egy fejlődéstörténet, hisz a kisember felnő magához és a világhoz, s felrúgva minden konvenciót az álmai felé vezető ösvényre lép. Mondhatni lecseréli a lapokat, melyek neki jutottak. Máshonnan megfogva a történet egy misztikus krimi (ugye a mű Allen saját egyfelvonásos darabjából készült, melynek a címe Kleinmann és a halál – Death), hisz az erősen a Hasfelmetsző történetére utaló események, illetve a Londont eszünkbe juttató város tökéletes noir hangulatot teremt (ami talán már a címből sejthető, az expreszszionista technikákat pedig már nem is emlegetem). De ez csak a szűkös, „otthontalan”, paranoid háttér lesz, ami előtt emberi sorsok kulcsmozzanatai zajlódnak le, s az éjszaka után, a köd felszálltával már semmi nem ugyanaz, mint előtte volt. A rettentő rossz fogadtatás ellenére én nyugodtan tudom ajánlani mindenkinek, aki nem akarja, hogy megváltsa egy film. Ha valaki szereti Allent és stílusát, s ráadásul fogékony valami olyasmire, ami inkább egy filmtörténeti csíny (vagy egy vízió a visszatérő 50-es évekről – Cronenberg), mint komoly filmművészeti alkotás. Jánvári Gergő Márk


FILM

28

Bajusszal, vagy nélküle? (Emmanuel Carréra – La Moustache) Kevés olyan film volt eddig életemben, mellyel kapcsolatban beláttam, hogy racionálisan semmi esélyem nincsen megközelíteni. Talán fel is tudom sorolni ezen filmek sorát, mert tényleg nagyon rövid. Ugye ott van Buñuel Andalúziai kutyája, illetve Lynch Radírfeje, esetleg egy-kettő a Quay testvérek animációi közül, vagy néhány Svenkmajer. Furcsa érzés, hogy mindettől függetlenül még inkább vonzódom ezekhez az alkotásokhoz, s időnként muszáj újra és újra megnéznem őket. Ebbe a nagyon „erős” sorba 2005-ben iratkozott fel Emmanuel Carréra Bajuszával (melyet saját regényéből rendezett), s lehengerelt, annak ellenére, hogy történet nem is kezdődik úgy, mint az eddig említett alkotásokban, hanem mintha ígérne valamit. Hisz Marc Thirez (Vincent Lindon) bajsza nem tűnik egy megfoghatatlan metafizikai jelenségnek, s még az sem, hogy levágja és ez senkinek sem tűnik fel, még feleségének, Agnés Thirez-nek (Emmanuelle Devos) sem. Az ezután következők viszont már teljesen érthetetlenek, hisz a férfi életének meghatározó dolgai lassan kifakulnak a konszenzuális valóságból, s úgy tűnik, hogy már csak az ő fejében élnek (az apja, a Balin töltött nyaralás, a tegnapi barátok, akiknél vacsorán voltak stb.). Marc elidegenedése a valóságtól Hong Kongban teljesedik ki, ahová elmenekül, s naphosszat jár körbe-körbe egy teljesen idegen és furcsa világban. Talán ez lenne az egyik kapaszkodó, vagy esetleg egy pszichózist lehetne még felépíteni, de azt hiszem, semmi értelme. Az alkotással szemben racionális úton (számos próbálkozás után sem) nem jutunk semmibe. Valamit inkább meg kell érezni, valamin inkább át kell látni (mely


FILM

29

azért lehet, hogy a rációhoz vezet vissza, de sokkal romantikusabbnak hat). Lehet, hogy nagyot tévedek, de valami elragad minden alkalommal a film nézése közben. Mintha egy pillanatra fellebbenne Maya fátyla, és ha én nem is, de a főhősünk betekintést kapna a modern világ mögött megbújó erők működésébe. Mintha az ő elidegenedése az enyém is lenne, a miénk is lenne, ahogy egyre értetlenebbül állunk a világ előtt, melyről azt mondják, már zárt és ismert. Ha mondhatom, számomra a film egy szubjektum kálváriája, egy olyan világban, mely átvette felette a hatalmat, s ő teljesen esélytelenül menekül el előle megkeresni önmagát, hisz az visszavonszolja a rá kiosztott szerepbe. Ilyen értelemben erősen rokona a film az Amerikai psycho-nak, melyben igaz máshogy, de ugyanez a menekülési kísérlet fogalmazódik meg, ugyanezzel a konklúzióval („Nem kijárat”).

Persze biztos megérdemelne a film egy hosszabb diskurzust a pszichológia talaján, de én ezt nem érzem feladatomnak. Ha úgy tetszik, én csak kérdezni szeretnék a filmről, s válaszok helyett valamit megérezni a benne megvalósuló világról, mely tükörképe is lehet az enyémnek, a miénknek. Nem is húzom inkább tovább a szót, csak javaslom, hogy azt a 87 percet szánjátok rá (a film megjelent a KultúrSokk sorozatban). Jaj, és amíg el nem felejtem, Philip Gass, akinek neve talán ismerősen csenghet a Quatsi trillógiát ismerőknek, szerezte a zenéjét, mely szinte tökéletesen teljesíti ki a film paranoid, feszültséggel teli hangulatát. Jánvári Gergő Márk


AJÁNLÓ

30

Bemutatkozik a Debreceni Egyetem Történelem szakos Hallgatók Egyesülete Sziasztok! Engedjétek meg, hogy bemutassuk a Debreceni Egyetem új egyesületét.

kiadását. Ha már előrehaladott egy hallgató a kutatási témájában, miért ne mutathatná meg eddigi kutatásait, eredményeit?

A Debreceni Egyetem Történelem szakos Hallgatók Egyesületének (DETHE) ötlete 2008 áprilisában jött, a történelmi szakhét után: hasonló programokat, filmvetítéseket, előadásokat, egyéb rendezvényeket akartunk akkor is és most is szervezni. A vizsgaidőszak eljövetelével a dolgot jegeltük, augusztus elején került sor újra a téma elővételére. Szeptember 15-én pedig az első hivatalos, egyben megalakuló gyűlésünket is megtartottuk, mely alatt tisztáztuk az egyesület struktúráját, vezetőségét, a tagok feladatait. Új tagfelvételi eljárás várhatóan januárban vagy februárban lesz. Elkötelezett, kreatív, csapatmunkában gondolkodó, rugalmas, jó szervezői képességekkel rendelkező hallgatókat várunk. A DETHE három területen fog aktivitást mutatni: Művelődésszervezői oldal Az egyesület célul tűzte ki, hogy a Debreceni Egyetem BTK Történelmi Intézettel együttműködve, szoros kapcsolattartással előadásokat, konferenciákat, megemlékezéseket, filmvetítéseket, intézet- és intézménylátogatásokat, múzeum- és kiállítás-látogatásokat, kirándulásokat, egyéb rendezvényeket kíván szervezni. Szakmai oldal Az Intézettel együttműködve szeretnénk lehetőséget biztosítani a történelem szakos hallgatóknak publikációs igényeik kielégítésére. A DETHE segíteni kívánja a hallgatókat a szakmai pályázatok, versenyek (pl. TDK) informálásában. Tervezzük egy történelem szakos hallgatói lap

Oktatási, tanulmányi oldal Tavasztól az egyes történelem szakos évfolyamokban a hallgatói érdekképviselet felkarolását is megcéloztuk. A híresztelésekkel ellentétben nem kívánunk második HÖK lenni. Minden egyes évfolyamban lesz 4-5 hallgató, akik évfolyamtársaikat képviselve tartják a szoros kapcsolatot az Intézettel és a tanári karral, segítségére lesznek a hallgatóknak a tanulmányi, évközi, vizsgaidőszak alatti feladatokban. Az egyes évfolyamokban a hallgatók összerázását, összetartásának kialakulását, évfolyamszervezését szeretnénk ezzel segíteni. Ezen oldal kialakítása decemberben-januárban történik. Törekszünk arra, hogy minden úton tájékoztassuk a hallgatóságot. A rendezvények szervezői nemcsak történelem szakos hallgatókra számítanak, hanem bármely érdeklődőre: kortól, végzettségtől, kartól, szaktól függetlenül bárkit örömmel fogunk látni. Eddig egy rendezvényünk volt, egy megemlékezés, melyet az 1849. október 6-án kivégzett aradi vértanúk, Batthyány Lajos és az önkényuralom áldozatainak emlékére szerveztünk fáklyás felvonulással a Honvédtemetőbe, ahol koszorút és mécseseket helyeztünk el. Majd dr. Velkey Ferenc, a Történelmi Intézet kiváló történésze tartott felemelő beszédet. Hamarosan elkészül a honlapunk is. Bármely, egyesületünkkel kapcsolatos kérdésre szívesen válaszolunk. Elérhetőségünk: [email protected] Üdvözlettel: A Debreceni Egyetem Történelem szakos Hallgatók Egyesülete (DETHE)


31


32


BeTűK A DE BTK HÖK lapja

Recommend Documents