BeTűK A DE BTK HÖK lapja március

1

BeTűK – A DE BTK HÖK lapja – 2008. március

2


3

Előbeszéd Nagy a sietség!!! Ha sokat tétováz az ember, lemarad! Korán kelés, harc az ébresztéssel. Rohanás az egyetemre. Páni rémület a szemközt elhaladó fekete kandúr láttán, gyors gombfogdosás, vagy kinek mi tetszik. Várakozás a villamosra, ahol természetesen újból találkozunk a szardínia effektussal – hozzám simuló arcok, testek, Hollywood. A villamoson két levegő vétel közt Gyilkos Ígéretek hangzanak el egy idős nénitől, majd Sweeney Toddot ajánlják borbélynak. Az Apolló előtt elhaladva a Belföldi Birodalomból származó Narancs Automaták hívogatnak. Elmélyülve a tudatomban véletlenül a filozófia tanszékre tévedek, majd feleszmélve inkább hazamegyek, hiszen rájövök, hogy nem csak én éhezem, hanem a kutyusok is. Hazafelé le tudok ülni a villamoson, szinte Lordnak érzem magam! Újra én, és újra otthon, és újra Osbourne-ék, de ezúttal az ANDROméda ködtől – vagy mi a csudától – kissé homályosan! Az elektromos kisülések tropára vágják a TV-t, ezért inkább el indulok az Északi Parkba, ahol épp Ördögbuli van. Tánci-tánci, tücc-tücc, éjféltől koncert, utána retro kifulladásig, s másnap arra ébredek, hogy a lakótársam Tibi hókon vág egy pontos labdával, hogy itt a lapzárta… Szatai Attila főszerkesztő

Tartalom Mindenki sztorija ----------------------------------4 ÉJFÉLI KONCERT ---------------------------------5 Interjú Dévényi Tibi bácsival -------------------6 Járdaszegély és fekete macska -------------7 A tudat kutatásának első lépései -------------8 South Park ---------------------------------------10 Állatotthon --------------------------------------- 12 Ozzy Osbourne visszaröhög --------------14 Arcok, testek, Hollywood --------------------- 16 Ördögbuli ----------------------------------------17 Elektromos kisülés ------------------------------ 17 Napló: mindennapjaink küzdelme ------18

Újra te ---------------------------------------------- 19 Tőlem nekem ------------------------------------19 Éhezem… ----------------------------------------- 20 Már másra éhezem ----------------------------21 Anthony Burgess – Gépnarancs, Stanley Kubrick – Mechanikus narancs --- 22 Sweeney Todd: The Demon Barber of Fleet Street -----------------------------------24 Eastern Promises -------------------------------- 25 „Odafönt a szomorú holnapokban” -----26 Andro ---------------------------------------------- 28 Egy zenekar az utca kövén -----------------30

BeTűK. A Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatűnak lapja Főszerkesztő: Szatai Attila ([email protected]) * szerkesztő munkatárs: Giczei Zsolt * HU ISSN ... * © Borító: Szatai Attila Turhan Selçuk nyomán * Kiadja a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata * 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. * Felelős kiadó: Csíszár Imre DE TEK BTK HÖK elnök * Nyomdai előkészítés: * Nyomda: Vider-Plusz Bt. * Felelős vezető: Lunczer Sándor


VEGYES VÁGOTT

4

Mindenki sztorija Így márciusból lassan áprilisba fordulva különös rémálmok és képzetek gyötörnek a koránkelésről. Csörög az óra. Ébreszt a telefonod. Anyukád még benyit, és megpróbálja rólad lehúzni a takarót, vagy a szobatársad max-ra tekeri a hifin a hangerőt. A pontos idő valahol 5.45 és 7.10 között lehet. A lényeg, hogy egy egyetemi hallgatónak nevetségesen korán. Tegyük fel: valamilyen misztikus okból hatásos volt az ébresztés. Ki kellene mászni az ágyból. 8tól előadásod lenne. A hangsúly a feltételes módon van: lenne, ha bemennél. Ezen a ponton dől el minden. Rajtad a világ szeme. Már látod is magad előtt, ahogy… Nagy nehezen bevánszorogsz 8.10re. Az első utad a kávéautomatához vezet. Bedobod a 70 forintod és örülsz, (cserébe) már csordogál (is) az ébrentartó kávé. Koffeint csak a mesében látott, de legalább a színe hasonlít. Újult erővel, de mégiscsak elkéstél arról az előadásról. A többiektől megtudod, katalógus is volt. Múlt időben. Már lemaradtál. Vársz egy percet. Hiába. Balázs sehol. Következtetésképp: ez még mindig nem a Kész átverés. Szóval valahogy így képzeled el a dolgot. Ezzel a világmegváltó lendülettel át is fordulsz a másik oldaladra.

Talán kicsit ellustultál. A világmegváltó terveidből, és az oly sokat gyakorolt „így veszem át a Kossuth-díjat” mosolyodból valahogy csak a heti rendszerességű fénymásolás maradt, és megfeledkeztél ennek az egésznek a lényegéről. Arról hogy miért is vagy itt voltaképp. Megtanulni mindazt, amit szeretnél. Mindazt, és kényszerűségből talán egy kicsivel többet. Szóval ha legközelebb bármilyen ismeretlen zajforrás felébreszt, és újból rajtad lesz a világ szeme próbálj kicsit optimistább lenni! Talán sikerül beesni 8ra, venni egy igazi kávét, és rájönni, hogy szereted a szociolingvisztikát. Vagy a vallástörténetet. Vagy a műfordítást. És ha mégsem? Legalább megpróbáltad. És gondolkodhatsz azon, hogy iktasd ki az órát, a telefont, a hifit, és a szobatársad… Tébold Ági


VEGYES VÁGOTT

5

ÉJFÉLI KONCERT Március1-jén rendezték meg a Zeneművészeti Kar Éjféli koncert elnevezésű műsorát, idén 34. alkalommal. Vidám műsorról van szó, amit azért tartok fontosnak leszögezni, mert kedves ismerőseim mindannyian attól rettegtek, hogy biztosan szépen ki kell öltözni és féltek a komolyzenétől is; pedig ez az este nem a szép ruháról szól, és a zene sem annyira ijesztően komoly. Mi persze jó szokásunkhoz híven apró kis késéssel érkeztünk meg a Liszt Terembe, de ahogy beléptünk, rögtön libabőrös lettem. A Fúvós Zenekar indította az estét, és annyira szép volt, ahogy az a sok hangszer egyszerre szólalt meg… Puccini. Na meg a Tina Turnertől a Golden Eye… Zsolti ExBrass a következő a sorban. Zsolti, nyilván mert minden tag Zsolti. Kreatív. Különlegességük, hogy mindegyiküket kitessékelték egy-egy előző zenekarból, ám most bizonyíthattak. Itt már előkerültek apró kis poénok: versenyt fújtak, hiszen el kell dönteni, melyik csapat a hangosabb. „Sztárvendégük”is volt a „híres” Peti személyében, akit sikoltozó lányok vettek körül (áh, nem beépített emberekről van szó!) és vakuk vakítottak el. Az „amerikai cserediák”, Jee is beállt közéjük, aki sajnos sosem azt játszotta, ami a kottában volt… Ezután jött a Sonus Ütősegyüttes. Ütős – nehogy egy egyszerű dobszerkóra gondoljon valaki, mert korántsem erről van szó. Amíg betologatták a számomra teljesen ismeretlen nevű, óriási hangszereket, addig kisurrantunk a büfébe, mert már - már nyomasztó volt, hogy körülöttünk mindenki szürcsöl valamit, és így mi is eléggé megszomjaztunk (ebből is világosan látható, mennyire nem kell komolyan venni az egészet!). Ez a műsorszám is elnyerte tetszésemet: eső cseppenéseit utánozó hangok kavarogtak, aztán bolgár népdal – én mint népdalkedvelő ennek különösen örültem. A már említett Petin kívül egyéb sztárvendégek is felbukkantak. És ők már tényleg valódiak

voltak: Extreme Trombone Quartett, ami négy fiatal harsonást takar, akik a Zeneakadémián végeztek, azóta számos fesztiválon felbukkannak, és valóban profik, illetve a Loop Doctors nevű formáció, akik szintén elismertek, ugyanis idén elnyerték a Fonogram Díj jazz kategóriájának díját. (Ismerős lehet belőle a United együttes billentyűse!) A konzisok nem csak muzsikálni, hanem énekelni is igen jól tudnak. A Cabaret Music Caffe- val visszarepülhettünk egy kicsit Karádi idejébe. Füstös bár, a háttérben egy zongorista játszik, a zongora mellett búgó hangú nők, nóták szerelemről, bánatról, közönségük a kis asztaloknál iszogató – kártyázó fiatalemberek… Nem szabad megfeledkeznem a táncról sem. Samba és a hip - hop. Mert táncolni is tudnak. Éjfélkor következett az Éjféli koncert. Engem jól átvertek, mert nem is koncertről volt szó. Mivel humor is van ott bőven, összeállítottak egy röpke két órás kis prózai műsort. Volt stand up fellépő. Pókerarc paródia stílusosan szolfézs – kérdésekkel, bár itt hamar elfogytak a játékosok, mert az, aki feladja a játékot, nem a gombot nyomja le, hanem egy kis kupica pálinkát, és ez talán vonzóbb volt, mint a kérdések. Jóképű fiatalemberek pelenkába csomagolva zeneovisat játszottak. Mese képekkel megfűszerezve, ahol a hősnő (szintén csábos fiúcska előnyös parókában, némi arcszőrzettel) keresi párját. Nevetéstől zsibbadt arccal távoztunk…. …volna, ám mivel a konzisok bulizni is tudnak, a program ezért bulit is tartalmaz, ahol hajnalig lehetett ropni, illetve lehetőség szerint a pénzt szórni a büfében ételre – italra. A többit már mindenkinek a képzeletére bízom. De ha valakinek mégsem annyira jó a képzelőereje, vagy kedvet kapott netalántán, jövő márciusban ismét lesz alkalom mindenki számára arra, hogy jegyet váltson, és ellátogasson a Zeneművészeti Karra, a Liszt Terembe. Megéri. Erdélyi Csilla


VEGYES VÁGOTT

6

Interjú Dévényi Tibi bácsival Hatalmas népszerűségnek örvend a Campus Party, Magyarország legnagyobb egyetemi bulija. Hétről hétre egyre nagyobb tömeg gyűlik össze a Lovardában, hogy kimulassa magát. Ezen események kétségkívül legemblematikusabb alakja a pöttyös labdákat dobáló Dévényi Tibi bácsi, aki február 27-én ismét Debrecenbe látogatott, hogy meglovagolván kedvenc lemezeit, elszórakoztassa az érte odasereglő fiatalokat. Őrjöngő ováció köszöntötte a színpadra lépő DJ-t, aki – bár már túl van a hatodik x-en – fiatalos lendülettel vetette bele magát a slágerek keverésébe. Fellépése után sikerült mikrofonvégre kapnunk mindenki kedvenc Tibi bácsiját, akin egyáltalán semmi jele sem mutatkozott fáradtságnak, pedig közel 2 órán keresztül koncertezett. Arcán széles mosollyal kezdett mesélni. – Amikor két és fél évvel ezelőtt elkezdtük, még nem gondoltuk, hogy ekkora siker lesz. Mi csináltuk Magyarország első retro buliját. Először Szegeden és Debrecenben léptünk fel. Hatalmas siker volt. – Hogy bírja a hosszú bulik és az éjszakázás viszontagságait? – Nemsokára 62 leszek. Most ez a meghatározó az életemben a tv-s és rádiós szereplések mellett. Addig csinálom, amíg bírom, aztán átadom a stafétabotot a fiamnak, Dévényi Daninak. Az idei EFOTTon Dunaújvárosban együtt lépünk fel. – Honnan válogatja a zenéit? – Főleg olyan előadók számait játszom, akiket élőben is konferáltam. Például Dr. Albant – aki egyébként egy kiváló fogorvos –, Gipsey Kigst, Village Peoplet, de nem maradhatnak ki a repertoárból a legnagyobb magyar előadók sem. – Hol láthatjuk idén fellépni? – Lesz egy négynapos buli az EFOTT-on, Dunaújvárosban, zenélni fogok a Szigeten, és meghívtak a Csináljuk a fesztivált című műsorba is. – Mit gondol, meddig lehet ezt folytatni? – Tudod az emberben van egy belső „radar”. Ha érzi, hogy ciki, amit csinál, akkor abbahagyja. Amint az első jelzés megérkezik, azonnal befejezem. Van két orosz DJ, akik csak az USA-ban lépnek fel. Az egyikük 77, míg a másik 81 éves. Bőr jakóban, őrjöngő tömegek előtt játszanak. Imádják őket. (Egy fiatal lány érkezik, kezében azzal a pontos labdával, amit néhány perccel korábban még Tibi bácsi dobott a közönségnek. Gyors dedikálás, egy puszi, kedves mosoly és máris folytathatjuk.)

– Vajon a mai fiatalság körében miért ennyire népszerű a retro? – Mert van jó és rossz zene. A jó zene fennmarad. Például a régi Mozart-operák vagy a Beatrice zenéje még mindig színvonalat képviselnek, és nem tűntek el a süllyesztőben. Visszajönnek a régi dallamok. Feldolgozva ezek ismét slágerek lesznek. – Mikor és honnan jött az ötlet, hogy igazi lemezlovas legyen? (Ábrándozva gondol vissza a régi időkre, és mesél, mint egy kedves nagypapa) – 1972-ben, amikor én konferáltam be az összes Magyarországra látogató angol együttest, és a szünetben két átszerelés között kellett hangulatot teremteni a színpadon, s akkor megpróbáltam néhány sikerdalt lejátszani az akkori slágerekből. Tehát mint szünet kezdtem a pályafutásomat. Utána már nem volt szükség műsorvezetőkre, de friss dalokra igen. Akkoriban indultak el az első diszkók. – Ma a retro diszkó fogalmát mindenki Tibi bácsi nevével köti össze. Miért van ez? – Három évvel ezelőtt Vágó István Tibi bácsizott először. A Bagi-Nacsa páros paródiái is nagyon sokat jelentettek, és meg kell még említeni a Media Markt reklámjait. Ez mind hozzájárult ahhoz, hogy ismét bekerültem a köztudatba. Az embereknek most szükségük van a nosztalgiára, és igénylik a jó zenét. – Mi lehet a jövő? – A retro csak addig mehet, amíg valami új zenei irányzat el nem söpri. Lehet, hogy pár éven belül egy szál fafurulyára fog mindenki szórakozni. – Végezetül. Hogy tetszik Debrecen? – Nagyon szeretem, szép a város, és mindig csodálatos a közönség. Itt mindig nagyon élvezem a fellépést. Ez egy nagyon fontos pluszt ad a továbbiakhoz. Kóti Gergő


VEGYES VÁGOTT

7

Járdaszegély és fekete macska Ugye ti is a járdaszegélyen ugrándoztatok reggelente suliba menet, ha el akartátok kerülni a felelést vagy lekopogtatok valamit, hogy meg ne történjen? Kedves társaim, nem vagytok egyedül. Magyarországon átlagosan 10-ből 8 ember hisz valamilyen babonában, hiedelemben. S hogy miért van ez így? Mert személyiségünknek szüksége van a rejtélyekre, titkokra, önkéntelenül vonzódunk a paranormális jelenségek, az okkultizmus iránt. Valahol mélyen mindenki hordoz magában egy kis „pogányságot”. Már őseink is kötődtek bizonyos szokásokhoz, rítusokhoz. Vezetőik is akadtak a sámánok, táltosok személyében. Ők különleges adottságokkal született gyerekek közül kerültek ki (6 ujjal vagy több foggal születtek, csillag alakú anyajegyet viseltek) és gyógyító erővel bírtak. Kicsit olyanok lehettek, mint a germán népeknél a druidák, akiknek még varázserőt is tulajdonítottak. Ki ne emlékezne például a híres Merlinre? Vagy - hogy hétköznapi példával éljek - a boszorkányokra? A néphit szerint a boszorkány olyan nő, aki természetfeletti, démoni képességekkel rendelkezik, és rosszat, betegséget, pusztulást hoz. Az már csak hab a tortán, hogy seprűnyélen repül, nagy kondérban főzi a gyerekeket (lásd: Jancsi és Juliska) és időnként egy kietlen helyen vad orgiákat rendez „kollégáival”, amelyek boszorkányszombat néven épültek be a köztudatba. Helyzetük a középkorban vált instabillá, amikor a kereszténység teret hódított és az egyház hatalma megerősödött. Érdekes, hogy a nagy boszi-üldözések nem a „sötét” középkorra voltak jellemzőek. Ne felejtsük el, hogy Könyves Kálmán uralkodónk Európában elsőként (!), már a 11. században kijelentette, hogy boszorkányok és lidércek nincsenek, ezért üldözni sem kell őket. A boszik alatt az inkvizíció megjelenése után (12-13. sz. fordulója) kezdett igazán felforrósodni a talaj: a javasasszonyokat, gyógyítókat máglyára küldték. Persze aztán egyhamar rájöttek, hogy bármilyen nem kívánatos személyt el lehet intézni, csak rá kell fogni, hogy boszorkány, emlékezzünk csak Jean d’ Arcra!

Magyarországon 1565-ben volt az első boszorkányper, az utolsó 1756-ban Szegeden. E közel 200 év alatt 554 ítélet született, ebből 192 lett halálos. Nálunk tehát nem virágzott a bosziégetés úgy, mint Nyugat-Európában. Ezt köszönhetjük többek között Mária Teréziának, aki 1755-ben betiltotta a boszorkányüldözést. Talán a tiltások miatt maradt fenn máig a kultuszuk. Többen egyesületbe szerveződtek, de a falubeli öreg nénik jelenleg is „szólóban nyomják”. Velem is itattak csecsemőkoromban szenes vizet a rontás ellen (hál’ Istennek én nem emlékszem rá ☺). Bár ez már inkább a hiedelmek sorába tartozik. A babonák és a hiedelmek lényege, hogy rejtett összefüggéseket tételeznek fel össze nem függő dolgok között. Gondoljunk csak az előttünk átszaladó fekete macskára! Összerándul a gyomrunk és szerencsétlenséget sejtünk. Pedig mi köze lehetne egy cicusnak a sorsunkhoz? Ilyenkor inkább az dominál, hogy nagyon hiszünk abban, hogy valami rossz fog következni, és ha megtörténik, akkor rákenjük a fránya macskára. A babona lényege pont az, hogy azáltal, hogy hiszünk benne, önbeteljesítő jóslattá válik. Mondhatnánk bátran, hogy akkor nem kell bedőlni neki. De az embernek mindig hinnie kell valamiben. Nem véletlen, hogy annyi vallás, filozófia, jósda működik szerte a világon. És nem kell ahhoz nőnek lenni, hogy az ember beleolvasson egy horoszkópba. Még ha nem is hisz benne, azért nem állja meg, hogy ne tudja a jövőt. Mert a babonák mélyén is az emberi kíváncsiság áll: mi fog velem történni a jövőben? és a természetes ösztön, hogy hogyan lehetne befolyásolni. A ravasz emberek persze ebből is igyekeznek hasznot húzni, kihasználva azokat, akiket teljesen bekebelezett a babona és a boszorkányság világa. Hihetünk a misztikumokban, de ne ez befolyásolja az életünket, legalább a hiedelmek ne hálózzanak be minket… Végezetül egy jó tanács hölgytársaimnak: bűvöljétek el a fiúkat! Nem kell hozzá más, csak egy kicsit boszinak lenni. :P Fügei Bernadett „Betsy”


VEGYES VÁGOTT

8

A tudat kutatásának első lépései Az embert a korszakokon keresztül foglalkoztató problémák közül a legfontosabbak mindig is az elmével, tudattal ill. ezeknek a külső, objektív világhoz való viszonyával kapcsolatos kérdések tisztázása volt. A tudat kutatása eleinte egyértelműen a filozófia privilégiuma volt, később a természettudományok félresöpörték a kérdéskört; mára azonban egy olyan sajátos trendnek lehetünk a szemtanúi, mely a határokat elmosva és áttörve, számos tudományterületet egyesítve veti górcső alá a témát. A tudat kutatása mostanra hatalmas, interdiszciplináris tudománnyá nőtte ki magát, és dinamikus, folytonos evolúciója napjainkban is tart. A tudat filozófiája (philosophy of consciousness) ennek az áramlatnak egy nagyon fontos alappillére. A most induló cikksorozat erre az igen aktuálissá vált területre kíván bevezetést nyújtani; először történeti, majd kortárs diszciplináris szemszögből bemutatva a témát. Vizsgálódásaink nyomán kifejezetten a nyugati hagyomány ösvényein barangolunk majd. Tesszük ezt főképp hely-, és időtakarékosság miatt, mivel a tudat természetére vonatkozó filozófiai (és egyéb-) tanítások a különböző keleti kultúrákban oly mértékben kidolgozottak és bonyolultak, hogy bemutatásuk külön cikksorozatot igényelne. Első lépésként tehát a görög filozófia korai korszakával kezdjük, és néhány preszókratikus (azaz „Szókratész előtti”) gondolkodó elme/ lélek-tanát idézzük fel. A preszókratikus korszakra jellemző, hogy filozófusai főképp a kozmosz létrejöttével, ill. működésének és megismerésének magyarázataival foglalkoztak. A megismerés azonban egy megismerő szubjektumot, emberi elmét feltételez. Empedoklész szerint a kozmosz egészére és részeire irányuló emberi megismerés alapvetően kétféle: ugyanis másként ismerjük meg a külső, objektív világot az érzékelés (ti. az ér-

zékszervek), és megint másként a gondolkodás (ti. az elme) útján. Érzékszerveinken át a fizikai világ érzékelhető objektumait ismerjük meg csupán; ez nem valódi megismerés, hanem puszta vélekedés (görögül doxa). Gondolkodásunk előtt viszont feltárul a dolgok valódi, érzékeléssel meg nem ismerhető természete, a mindenség (görögül to pán) egésze. Ez a fajta megközelítés nem teljesen egyedi, hiszen Parmenidésznél és Hérakleitosznál is megfigyelhetünk hasonlót. Hérakleitosz Logosza azért is különleges fontosságú, mert racionális pszichológiai elméletet épít kozmológiájának alapjaira (amely szerint egyébként a lélek tüzes aithér-ből áll), és ezzel a lélek szerkezete első ízben kerül összefüggésbe a világmindenség szerkezetével (Kirk-Raven-Schofield, Atlantisz, 2002, 38. ill. 303.-307.o.).Akkoriban (az i.e. VI.-V. sz. táján) a klasszikus, homéroszi elképzelés szerint a lélek-lélekzet (a pszükhé) nem volt más, mint a test anyagtalan képmása, mely a halál után a Hadészban bolyong. Emiatt a hérakleitoszi felfogásmódot meglehetősen „modern”-nek vehetjük, amennyiben elsőként ő mutatott rá világosan, hogy a lélek ismerete a kozmosz ismeretének szempontjából fontos. Látnunk kell, hogy ebben a korban nem volt kérdés a lélek létezése; a viták inkább annak természetéről, szerepéről foly-


VEGYES VÁGOTT

9

tak. Itt – következő láncszemként – szólnunk kell a pythagoreus és orphikus tradíciókról is. Általánosan szólva mind az orphizmusról, mind pedig a pythagoreus hagyományról elmondható, hogy fő pillérük a lélekvándorlás tana volt: egy misztikus, halhatatlanság-hit. Az orphikus lélek annyiban sajátos, hogy kifejezetten orphikus lélekelmélet nincs a görög hitvilágban ez főleg a pythagoreus pszichológiával olvad össze, noha az utóbbinak kialakulására jelentős hatással volt az előbbi (Kerényi, Magvető, 1984, 312.o.; Málnási Bartók, Mikes Int., 2002, 44.o.). A pythagoreus lélek ezzel szemben unikális és jól definiált, tulajdonképpeni lelki formájában, mint harmóniát fogják fel. A fentiek kontextusában a pythagoreus és orphikus lelket a testi-természeti-dionüszoszi valóság állandó fenyegetésében és a vele való érintkezésben látjuk. A pythagoreus tanok viszont kétség kívül nagy befolyással voltak filozófiai tradíciónk egyik legfontosabb és legnagyobb gondolkodójára, Platónra is. Itt egyrészt ismét felbukkan a lélek halhatatlanságának bizonysága (lásd: Phaidón), másrészt egy roppant kidolgozott lélek-tudat elmélettel találkozunk, melyhez egy szintén árnyalt ismeretelmélet is társul. A test és lélek kettőssége tehát adott, továbbá a lélek maga is további részekre tagolódik. Platón a fizikai világ dolgait két alkotóra bontja: az anyagi és formai elemekre. Az anyagi összetevőt nem nevezi külön néven, de fontos, hogy ez az, amit az érzékszervek által észlelünk. A formai összetevőt Platón ideá-nak (vagy eidosz-nak) nevezi. Az ideák lényegében olyan eredeti – téren és időn kívüli – mintázatok, melyek által (az ún. methexisz, azaz „részesülés” révén) a dolgok olyanok, amilyenek. Az elme a dolgokat szemlélve képes lehet visszaemlékezni (anamnészisz) az ideák világára, ezáltal a fizikai világon túli ismeretek birtokában jutni. A

platóni ismeretelmélet tehát jellegzetes módon összekapcsolja a fizikát a metafizikával, amennyiben az ideák világa csak az értelem számára hozzáférhető. A fentiekben szándékosan mostuk össze, ill. használjuk együtt az „ész”, „értelem”, „elme” és „lélek” fogalmakat. Noha ezek korántsem azonosak, kijelenthető, hogy ugyanannak az entitásnak (amit majd pl. a karteziánus koncepcióban res cogitansként említenek) különféle szegmensei vagy aspektusai. A tudat (lélek) tehát önálló létezőként van jelen, mely hozzáférést biztosít mind a fizikai (érzékszervek), mind pedig a metafizikai világhoz (filozofálás, gondolkodás, az elme ált. tevékenysége stb. által). Itt még nyoma sincs annak az alternatívának, mely szerint a test és lélek/tudat azonos lenne, vagy ugyanazon fizikai fundamentumra lenne visszavezethető. Tiszta kettősség van az anyagi (test) és nem-anyagi (lélek/tudat) között; sőt, míg az előbbit az említett hagyományok csak egyszerűen és röviden említik, addig az utóbbiról számos, helyenként alaposan kidolgozott elméletet találunk. A lélek- és tudatelméletek súlypontja tehát Arisztotelészig a lélek/tudat természetének vizsgálatára helyeződik. Szabó Attila


VEGYES VÁGOTT

10

South Park, avagy a coloradói kisváros beszól a világnak

A történet Stanről, Kyleról, Kennyről és Ericről szól, akik egy South Park nevű isten háta mögötti, álmos kisváros lakói és hétrőlhétre – annak rendje és módja szerint – porig rombolják a várost. Kalandjaik közben kigúnyolják az amerikai kultúrát, a média napi híreinek, illetve hírességeinek parodizálásával, közéleti történetek feldolgozásával, közülük többet elítélve, de tabukat is döntögetve. A négy általános iskolás kisdiák ötlete 1992-ben pattant ki Matt Stone és Trey Parker fejéből, akik ez idő tájt a Coloradoi Egyetem filmszakos hallgatói voltak. Elkészítettek egy animációs rövidfilmet (Jesus vs. Frosty), melyben a South Park-i gyerekek korai változatai szerepeltek. A történet szerint a fiúk egy varázskalappal életre keltenek egy gyilkos hóembert, Frosty-t, de végül a csecsemő Jézus glóriájának eldobásával legyőzi a szörnyeteget, ezzel megmentve a világot. A Fox televíziónak olyannyira megtetszett a két agyament egyetemista munkája, hogy felkérték őket egy új rész megalkotására 1995-ben, ami a Jesus vs Santa címet viselte már. Ez sokkal inkább hasonlít a későbbi soro-

zatra, és egy párbajt vázol fel a karácsony igazi szelleméről Jézus és Mikulás között. A csatorna ezt a hírességeknek küldte el karácsonyi üdvözlőlap formájában. George Clooneynak annyira megtetszett, hogy lemásoltatta 300 példányban és szétküldte a barátai között. A filmecske hamar elterjedt az interneten és óriási siker lett. Ezért a Fox szerződést ajánlott a tehetséges filmeseknek. A sorozatot 1997. augusztus 13-án kezdte sugározni a Comedy Central és azonnal igazolta is a csatorna döntéshozóinak helyességét. 1999-ben elkészült az animációs film egész estés verziója, South Park: nagyobb, hosszabb vágatlan címen. A mozit Oscar-díjra is jelölték a legjobb eredeti filmzene kategóriában. Az elismerést végül Phil Collinsnak ítélték, akit ezért Stone és Parker több alkalommal is kifigurázott. Az alkotók a Los Angeles Critics, a New York Critics és az MTV Movie Awards-szal vígasztalódhattak. A mozi 2002-ben bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a legtrágárabb animációs film. A South Parkot eddig megjelent 11 évadja során hétszer jelölték Emmy-díjra, amiből kettőt meg is nyert (2005. Legek harca, 2006. Világok harca). Matt Stone elmondása alapján Monty Python nagy hatással volt rájuk. Tőle vették át a papírból kivágott figurákat (a karakterek életre keltése a Maya nevű computer programmal történik). Így egy átlagos epizód megalkotása alig 4-5 napot vesz igénybe, (összehasonlításul A Simpson-család egyetlen részét 6-8 hónapig készítik) így szinte azonnal tudnak reagálni az aktuális eseményekre. A megjelenő szereplőket egytől egyig valós személyek ihlették. Az ötletgazdák saját magukat is képernyőre vitték. Trey Parkert


VEGYES VÁGOTT

11

Stan képében, míg Matt Stonet, mint Kyle láthatjuk viszont. A sorozat történetét végigkísérik a botrányok. A South Parkban ugyanis szinte minden kényes téma terítékre kerül. A vulgáris beszéd, vallások és kultuszok parodizálása, a politikai problémák, a hátrányos megkülönböztetés, a környezetvédelem, a szexualitás (melegek jogai), a cenzúra kérdése. Még a Fox tv-t is pellengérre állítják a műsoraik színvonala miatt. Senkit sem kímélnek és mindenkinek beszólnak. Ám a vitatható témák minden oldalát kifigurázzák, ahelyett, hogy nyíltan állást foglalnának. Kritikusai szerint a sorozat túlzottan leegyszerűsített módszert választott a társadalmi kötöttségek és tabuk megjelenítésére; ennek eszközei a közönséges, durva beszéd, a gondolkodást nem igénylő történetek, az erőszak és gyilkosság rendszeres bemutatása, néha dicsőítése. Más vélemények szerint ez csupán paródia – a sorozat hangulata jól jellemzi az amerikai

fiatalok egy részének erőszakos, primitív világát, melynek kifigurázása nagymértékben hozzájárul a műsor óriási sikeréhez. 2007-ben a szerzők további 3 évad elkészítésére kötöttek szerződést a Comedy Centrallal, így 2015-ig biztosan folytatódni fognak a kisváros őrült kalandjai. 2008. márciusában indul útjára a colorado-i városka 12. évadja. Az alkotók ígérik, senki sem fog csalódni.-„ Ezután is mindenki megkapja majd a magáét..”.- nyilatkozta mosolyogva az elmehunyt páros. Kóti Gergő


VEGYES VÁGOTT

12

Állatotthon „Amíg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik.” Anatole France Milyen melegséggel teli szó: Állatotthon. A Vekeri tó felé tartva nemcsak a séta, a horgászat vagy más szabadtéri program juthat eszünkbe, hanem ellátogathatunk egy helyre, ahol több mint 80 kutya várja leendő gazdája vagy gondozója jelentkezését. És érdemes ellátogatnunk, hátrahagyva napi gondjainkat és problémáinkat, hogy egy kicsit másokkal is foglalkozzunk, ne csak magunkkal. Ők azok az állatok, akiket magukra hagytak egykoron szerető gazdáik, vagy éppen nem voltak olyan szerencsések, mint társaik és bizony szembe kellett nézniük az emberi kegyetlenséggel. Majd ide kerültek, tele reménnyel, szeretettel, még mindig bízva az emberekben Várva, hogy eljön az ő gazdájuk is, aki óvó kezet nyújt feléjük. A megyében egyedülállóan működik 2004. január 5. óta Az Együtt az Állatokért Közhasznú Egyesület. Az állatotthon célja, hogy a rossz körülmények között élő állatokat felkutassák, védelem alá vegyék, kínzásukat megakadályozzák. Olyan állatotthon létrehozása (amit a pénzhiány miatt most még nem lehet tökéletesen megvalósítani), ahol a kutyák szeretetben, törődésben élhetik le hátralévő életüket. Az egyesület tagjai hisznek benne, hogy sok állatszerető ember él Debrecenben, akik majd az ügy mellé állnak. A tagok és vezetők várják állatbarátok jelentkezését sétáltatásra, etetésre, az állatokkal való törődésre. Ha segíteni akarsz, megteheted. Beléphetsz a tagok sorába, szerény tagdíjaddal vagy egyéni felajánlásaiddal támogathatod

a kutyákat és természetesen a cicákat is. Mivel az állatotthon csak kutyák befogadására alkalmas, ezért a cicák átmeneti befogadóiknál várják végleges gazdájuk jelentkezését. Örökbe fogadhatsz, vagy csak névlegesen is, de gazdi lehetsz. Részt vehetsz rendezvényeken, ahol kifejezheted együtt érzésedet és szimpátiádat, valamint ha kegyetlenkedést látsz, hallasz, értesítheted az egyesület dolgozóit. Akár hetente vagy havonta – ahogy időd engedi – kilátogathatsz ide, s egy- két órás tevékenységeddel már tehetsz valami jót, amitől aztán jobban érzed magad. Elmondhatom magamról, hogy azon szerencsések közé tartozom, akik önkéntesként tevékenykednek az egyesület keretein belül. Mikor először olvastam róluk, nem tudtam mi vár majd rám, mennyire lesz szívszorító


VEGYES VÁGOTT

13

látvány, mi fog fogadni és mennyire tudom a külvilágot kizárni, a problémáimat otthon hagyni és csak az állatokra koncentrálni. De amennyire féltem tőle, annyira nyugodttá váltam már a kapun való belépéskor, amikor a szeretetre vágyó ebek kis csoportja fogadott. Azóta is rendszeresen látogatom az itt élő kutyákat, és ahol csak lehet, segítek. Sétáltatok, játszom velük, amitől aztán ők is és én is jobban érzem magam. Ez nem teher, hanem öröm. Boldogsággal tölt el, amikor apró kis tappancsaikkal kapaszkodnak, nyelvükkel az ember kezét érintik, ezzel is kifejezve, hogy bármi is történt, ők bíznak egy jobb sorsban és köszönik, hogy van egy segítő kéz. Ebből a kézből pedig nem csak egy, hanem kettő, három és még sorolhatnám, mennyi van e helyen. Rettenetes állati sorsokkal lehet találkozni a médiában, az életben, de úgy hiszem, hogy mindenkinek jár egy második esély és egy jobb világ. Az állatotthon lakóinak is. Ezért vagyunk mi, hogy szerethetővé tegyük nekik

e világot, amit aztán ők heves farkcsóválással, egy-egy puszival és játékkal hálálnak meg. Nap, mint nap egy csoda részese lehetsz, ha a szemükbe nézel és megsimogatod őket, mert bizakodva tekintenek a jövőbe és már nem félnek, biztonságban vannak. Olyan hálásak is tudnak lenni. Olykor hálásabbak, mint az emberek, őszintén örülnek, hogy ott vagy és segítesz. Ha valóban segíteni akarsz, megteheted. Jelentkezhetsz az e-mail címen: allatvedelem@ gmail.com, vagy személyesen is a telephelyünkön. Pontos cím hiánya gyanánt egy kis útbaigazító. A Mikepércsi és a Hosszúpályi út kereszteződésénél a Vekeri tó felé vezető úton a 2-es kilométer tábla után a 60-as korlátozó táblánál balra fordulva megtalálod az állatotthont. Gyere és segíts, játssz és láss, tedd boldogabbá az életüket, és örökké hálásak lesznek neked. Őzi


VEGYES VÁGOTT

14

Ozzy Osbourne visszaröhög avagy nyilvános magánügyek, tükör által homályosan A magyar Music Television nézői 2008. január 14-e óta ismét figyelemmel követhetik az Osbourne-ok „nem mindennapi hétköznapjairól” szóló valóságshow-t. Mivel a műsor forgatása 2005 márciusában ért véget, felmerül a kérdés, hogy miként lehet Amerika negatív „leg-családjának” története a populáris kultúra legtöbb termékéhez viszonyítva hosszú ideig életképes? Miért botlunk beléjük újra meg újra a világ különböző tévécsatornáin?

tűnik. (Nem is beszélve arról, hogy az egyesült államokbeli közönség így meglehetősen tudathasadásos módon találkozott a saját magára vonatkozó sztereotípiákkal.) Ebből a szempontból a végletekig fokozott gusztustalanság- és káromkodásözön, valamint a finoman szólva normakritikus magatartás legfeljebb figyelemelterelő (vagy –felhívó) elemként szolgálhat. A testiség, a testi funkciók hangsúlyozása (ki ne hallotta volna legalább ezerszer a „büdös vagyok” és a „moss fogat” mondatokat Kellytől és Jacktől) hasonló szerepet tölt be, mint Kézenfekvő a válasz, hogy „mások hülyesége” Ozzynak az első évadban elhangzott megjegysokak számára öndefiníciós mankóként szolgál. zése: „tudod, én is csak egy emberi lény vagyok”. Mindezzel viszont az a probléAz ilyen megnyilvánulások után ma, hogy a Kelly Osbourne ina családtagok bármelyike a katelligenciaszintjéről folytatott mera felé fordulhatott volna, vitából három év elmúltával a nézőnek szegezve a kérdést: éppen úgy kiveszett a vibrálás, „miért, amúgy mit gondoltál?” mint a „bacon szalonna” kifejeDe a hírességek „mindennapzés alapvető jelentésszintjeiből. jait bemutató” valóságshow-k És bár az otthonában egy szál ősének számító The Osbournes gatyában mászkáló „rockisten” készítői ez utóbbinál jóval agyaOzzy képe talán még mindig fúrtabb módszereket használversenyezhet az öregedő Spice nak, s a sokszor szintén nem túl Girls látványának öngerjesztő szalonképes véleményezés közbizarrságával, ez a megoldás sem elég elemen- ben nem vesszük észre, hogy a képernyő másik táris erejű ahhoz, hogy teljes jogú magyarázat- oldalán is nevetnek. A majd’ minden elvárásunként szolgáljon. kat beteljesítő, rocksztár családjához „méltó” viA „sztárok is esznek” mint címlapsztori kon- selkedés és az emberi esendőség manipulatív textusán felülemelkedve többet segíthet, ha ábrázolásának elegye olyan tudatmódosító koka kályhától kezdjük. Az Osbourne-ok ugyanis télt ad, amely talán még az ilyen állapotokhoz – a közhiedelemmel ellentétben – britek, s ez a hozzászokott Ozzynak is sok lenne. Jó megoldás tény már önmagában új megvilágításba helyezi nincs – akár ítélkezünk, akár azonosulunk, valóaz eredeti kérdést. A (nyilván szándékosan) hol jában mi viselkedünk hülyén. S miközben (a stáb „amerikanizált”, hol a szerepükből kirántott, a céljának megfelelően) újra meg újra kiválóan tengerentúli és a szigetországi kiejtést sajátosan mulatunk mondjuk az átszellemült arckifejezésű keverő karakterek identitásjátéka a show önrej- leányzón, aki 10 ezer dollárt fizetett azért, hogy tő-önleleplező dinamizmusának része, egyfajta egy napot a család Los Angeles-i házban töltkicsinyítő tükör, mely magában fogalja a műkö- hessen, magunk ellágyulva konstatáljuk, hogy a dési elv egészét. Mert ha a „bunkó amcsi” való- Black Sabbath kőkemény ex-frontembere időnjában angol, az is könnyen megkérdőjelezhető, ként valóban megöleli a saját édes gyermekeit. hogy tényleg olyan bunkó-e, mint amilyennek Pedig az Osbourne-ok tulajdonképpen nem


VEGYES VÁGOTT

15

űznek velünk tisztességtelen játékot, s épp ebben rejlik a titok egyik eleme: a show tele van olyan elidegenítő gesztusokkal, mint a képbe lógó mikrofonok, az ironikus beállítások, vagy a kézikamerás felvételek. A tömegkultúrában ennyire rafinált és nagylelkű szintre csak ritkán emelkedő önreflexivitás a pro és kontra érveket egyaránt értelmetlenné teszi. (Ez az a jellegzetesség, amit Gáspár Győziéknek valahogy nem sikerült kiaknázni.) Gondoljunk csak bele: hogyan dönthetné el bárki is, hogy Sharon és Ozzy kisebbik lánya ostoba-e vagy sem egy olyan műsor alapján, ahol a szereplőket a szemünk láttára sminkelik? „Kelly” ül a fésülködőasztalnál, s mi nem Kelly mását, hanem legfeljebb magunkat láthatjuk, tükör által homályosan. Szinte semmit sem tudhatunk teljes bizonyossággal, s ennek ellenére (vagy inkább pontosan ezért) támadó vagy támogató pozícióba kényszerülünk. A távolság megtartása ráadásul azért sem lehetséges, mert a műsornak van egy vitathatatlan pontja: a karakterek tényleg egy családot alkotnak, egy olyan családot, melynek anekdotakincse (legalábbis a nyugati közönség számára) jóval az első adás előtt ismert volt. S hogy miért éri meg nekik felvenni a bohócsipkát? Cinikus megközelítésben elmondható, hogy a pénz ugyebár gyorsan fogy, ha az embernek a gyerekein kívül még cirka 30 háziállatot is el kell tartania. Az érdeklődés gyakorlatilag garantált, hiszen a bulvársajtó –és irodalom párhuzamos dimenziójában még mostanában is folyamatosan „felfedezik”, hogy Osbournenak lenni egyáltalán nem mindig vicces – mindez az önparódia keretei között prezentálva hoszszú távú sikert jelent. Szülő és gyerek tehát egyaránt saját maga karikatúráját alakítja, „csupán” azt nem lehet tudni, hogy milyen mértékben. És itt jön a csavar: a vérségi kötelékek miatt azt a gondolatot soha nem lehet teljesen kiiktatni, hogy a nyilvánosság és a bohóckodás egyfajta morbid megküzdési stratégia a szereplők számára. Az azonosulás ezen a ponton kikerülhetetlen, hiszen show sava-borsát az olyan életszilánkok adják, mint a drogoktól és alkoholtól (némileg imitáltan is) leépült Ozzy jelensége, a forgatás alatt rákkal küz-

dő Sharon története, Jack kábítószer-problémái, vagy a közismert sztori arról, hogy a családfő egy sötét pillanatában kis híján megölte a feleségét a 80-es évek végén. Minderről persze annyi bőrt húztak le, amennyit csak lehetett: őszintébb, ám egyben ravaszabb befejezést például nem is választhattak volna, mint hogy az általában nagyszájú, hisztis libának beállított Kelly az egyik jelenet során kerek egész mondatokban, könnyezve mesél a gyerekkoráról. Mi pedig élvezzük, hogy manipulálnak minket, hogy nem tudhatjuk, melyik tükröződés villant fel valami „igazit”. Ez az a feszültség, amely lehetővé teszi, hogy míg a The Ketchup Song-ra újból talán csak az utánunk következő generáció tombolhat majd a felkoncoltatás veszélye nélkül, addig a The Osbournes-t a divatos és a retro közötti szürkezónában ma is jolly jokerként kapják elő. „Aimee, let’s leave it all behind”, azaz „Aimee, felejtsük el az egészet” – szól annak a dalnak az egyik sora, melyet Ozzy a show-tól szándékosan távolmaradó lányához írt. A traumákon viszont nem ilyen egyszerű túllépni, sem az Osbourneok, sem pedig a közönség számára. S miközben a világ folyásának rendjében megnyugodva halljuk, hogy Kelly már megint kiütötte magát egy bárban, néha odakapcsolunk az MTV-re, hogy ismét úgy tegyünk, mintha elhinnénk: valamit megláttunk ezekből az emberekből – még ha tükör által, homályosan is. Szabó Orsolya Zsuzsanna


VEGYES VÁGOTT

16

Arcok, testek, Hollywood Avagy Szipál Márton kiállításán voltam Azon a héten már túl voltam két csalódáson, mert sem a Van Gogh nyomában, sem pedig Buktai Imre retrospektív kiállítása nem váltotta be a hozzáfűzött reményeimet. A félreértés elkerülése véget el kell mondanom, mindkettő nagyon értékes és érdekes, de nekem túlságosan hiányzott belőlük a valóság nyugodalma. Ekkor jutottam arra az elhatározásra, hogy csalódottságom, és igencsak csekély műértésem miatt felhagyok a kiállításokkal. De a Szipál kiállítás plakátja megfogott, valósággal kísértett, untalan vonzott a Kölcsey központ felé. Kíváncsisággal teli félelem kavargott bennem amint beléptem. Jegyzetfüzet és toll volt a kezemben, és mérhetetlen vágy, hogy mindent leírjak, képet, videót, a biztonsági őrt, a kabát akasztót. Végigjártam a kiállítást. Majd végigjártam újból és újból, de a füzetem üres maradt. Úgy éreztem magam, mint aki húsvéti csodát lát. Láttam, magamba szívtam, éreztem, de nem tudtam megérteni. A beállításokból eltűnt minden, ami mesterséges. Húsvér embereket láttam, igazi, élő környezetben. Legnagyobb meglepetésemre még az aktokon is. Karakterek helyett igazi emberek. Elfogott egy- egy érzés: talán épp őt láttam reggel a villamoson? És persze ott voltak ők. A sztárok. Az igaziak. A régi nagyok. Priscilla Presley, John Wayne, Zefirelli Júliája, és a többiek. Nem

olyanok voltak, mint a tévében. Lehullott róluk a sztárság álcája, és megmaradt minden, ami emberszerű. El tudtam képzelni, ahogy vasárnapi ebéd után mosogatnak, vagy ahogy reggel kócosan kimásznak az ágyból. Úgy éreztem ennél nem jöhet több. Ezt már lehetetlen fokozni. Tudni akartam ki az az ember, aki ezt alkotta. Többet akartam a puszta életrajzi tényeknél. Érteni akartam. Megnéztem a vele készített riportot videón. A mélybe húzott. Nem láttam mást, csak egy öregembert, aki mindent a pénzért tett. Aki a feleségek és a girlfriendek között sem talált igazi társra. Azonban a kiállítás varázsát még ez sem tudta beárnyékolni. Mert valóban az volt, aminek mondták: Sztárok. Testek. Hollywood. Tébold Ágnes


SZÍNHÁZ

17

Ördögbuli Úri Muri – Móricz Odafenn most nyilván a homlokát ráncolja, és mosolyogva bólogat. Szép volt Attila! Az első benyomásunk, mikor helyet foglalunk a nézőtéren: fa. Hatalmas fatákolmányok, de van egy fémhíd is, amin egy óriási mézeskalács-paripa ékeskedik. A Szakhmáry Zoltánt alakító Trill Zsolt üli meg. A ló alatt fekvő Rozika (Tenki Réka) a kezét fogja. Cigányzenészeknek öltöztetett banda húzza oldalt a lóbőrt. Az első felvonás végén elégedetlen voltam. Gyors és lassú jelenetek váltották egymást, szép népdalokat hallhattam, meg poénokat, egy kis agrártudományra is szert tettem, hála Istennek, de mégis nagyon ízetlennek éreztem az egészet. A második felvonásban a Csörgheőt megformáló Cserhalmi György egy – mint később kiderült –

saját költésű monológgal bizonyítja kitűnő humorérzékét. Nagyon rendben van, és ekkor még nem sejtettem, hogy a java csak ezután jön. Egyszer csak, teljesen észrevétlenül, elmaradnak az ütemváltások. A darab egyre lassabb, szinte vontatott, ahogy Csörgheőék mélyebbre és mélyebbre süllyednek az alkoholmámorba, Szakhmáry meg a boldogtalanságba is. A színpadon lusta kéjjel lüktet a pokol. Vidnyánszki víziója végre körülleng minket. Velőtrázó borzalom. Legalább egyszer mindenkinek látnia kell. Úri muri – kétfelvonásos, kb. 4 óra, Csokonai Nagyszínpad Rendező: Vidnyánszki Attila Főbb szerepekben: Tenki Réka, Cserhalmi György, Trill Zsolt Blanár László

Elektromos kisülés Bejönnek nyolcan bőrönddel, minket ﬁgyelnek. Tudom, hogy a szempárok játékosságot őriznek (hit, szeretet). Nézem a felütést másodszor is: már azt is tudom, hogy a bőröndök a jelmezeket és a kellékek egy részét rejtik (combpánt, borotva stb.). Nézem harmadszor is: világos, hogy ismét új meglepetéseket hoznak (élmények, gondolatok). Mivel már a negyedik előadásra is jó helyem van, a VIHAR.opus.post.ot mindenkinek nyugodt szívvel ajánlhatom. A Vihar.opus.post. (a.m. Osztrovszkij után szabadon) első jelenete eszünkbe juttatja, hogy a színház nem csak értünk, de értük is van. Egyszerűnek tűnik a képlet: ők játszanak, mi befogadunk – örömünket leljük ott egymásban. A Vihar karakterei általában mégsem ilyen ünnepélyesek. Inkább kisszerű merevségeinket és szabadosságainkat látjuk bennük viszont. Marják egymást, paráználkodnak, elhárítják magukról a felelősséget, vagy jó esetben csak tánccal méltatják saját botlásaikat. Ilyen például a tiltott szerelmi légyottot beharangozó basszusdagonyázás, ami a szereplők magányos, egymás melletti energiakisülése. Vétkezni nem könnyű, ezért természetes, hogy az őket életre keltő színészek olykor-olykor levetkőzve Viharénüket, kiszólnak hozzánk. Néha meg is kérdeznek bennünket. Bevallom, még nem tudom,

hogy ezek a kérdések csak költőiek, vagy valóban segítséget kérnek-e tőlünk a sorsfordító pillanatokban. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy mit tesznek akkor, ha az eredeti cselekménytől eltérő útra irányítjuk őket. Az alapkonfliktus egy sajnos szinte már az unalomig szokványos helyzet: míg az ifjú férj baráti társaságban vodkával nedvesíti még puhányabbra magát, addig a puhára nedvesedett fiatalasszonyka a kisváros újfiúja előtt tárja szét combjait. Szerelem. „Megrakják a tüzet, mégis elaluszik” – trillázza epésen a parázna lány anyósa (Szűcs Nelli nagyszerűen formálja a kegyetlen, ámde nevetséges matriarchát) –, tudat alatt előrevetítve megvetett vejének tragédiáját, mielőtt az ókori görög drámákat idéző színészkórus énekbeszédben meséli el a saját forrását is hamuvá emésztő bűntudat féktelen tombolását. A sors tragikus, a darab egyik erőssége mégis a könnyed, humoros levegőssége. Jó felfrissülést kívánok! VIHAR.opus.post. Egyfelvonásos, kb. 100 perc, Víg Kamara Rendező: Viktor Rizsakov Szereplők: Szabó Anna Eszter, Szűcs Kata, Szűcs Nelli, Andrássy Máté, Krisztik Csaba, Mercs János, Tóth László, Trill Zsolt Blanár László


IRODALOM

18

Napló: mindennapjaink küzdelme (villamosra várva) „Az ember mazohista” – ez a velős gondolat suhant át agyamon a mindennapi kihagyhatatlan koffeinlöket hatására egy hétfő reggelen a villamosra várva. Köröttem a szürkeségben homályos alakok álltak, hiába erőlködtem nem lett tisztább a kép. Vészjósló csönd uralkodott, mint a nagy záporok, forradalmak előtt. Merengésemet az eszméletlen sebességgel száguldó villamos hangja törte meg. Az addig amorf testek életteli formát öltöttek nagy hirtelen, melyet magamon érezhettem, miután hol egy könyök döfött oldalba, hol egy tűsaroktól sajgott lábfejem. Kezdetét vette a véres küzdelem. Az ajtó kitárult, s a 135 férőhelyen csupán 200 ember osztozott, miközben a reggeli bódult hangulatban, kárörömmel arcukon szemlélték a háborút. Hangos nyögések és káromlások közepette jutottak fel néhányan a járműre. Ők a győztesek, jutalmuk a nirvána: az óvatlan érintések és ölelések színhelye az intim szférát áthágó közelségben. Valóságos gyönyör. Az örömtől ittas utasok lassan eltűntek az ajtók mögött, s a háborút vesztettek búsan, gyilkolni kész tekintettel néztek a messzeségbe hajtó villamos után. Sorsközösséget vállalva álltam ott közöttük kielégületlenül, s egy cseppet sem szép gondolattal a világ iránt, ballagtam tovább az egyetemig a Nagyerdőn át. Jován Katalin


IRODALOM

19

Újra te Úgy fogantál meg újra bennem, mint nem várt zigóta az anyaméhben, S nincs erőm újból elvetélni. Gondolatodtól, vonásodtól Megerőszakolt Lelkem megtisztítani. Annyira akarlak. Annyira akarlak Nem szeretni. annyira akarok semleges lenni, mint Te. Nem csak megjátszod magad? Annyira akarok semleges lenni, mint Te nem. Csak megjátszod magad. Annyira akarok semleges lenni, mint… Te nem csak megjátszod magad. Legyen így. A kedvedért majd eljátszom, hogy mindez semmi. Tébold Ágnes

Tőlem nekem Félek és riadt vagyok, védekezésből támadok önmagamra. Mert az az igazi magány, ha önmagad is elhagyod. Ha a nagy rohanásban két busz és egy troli között elengeded a saját kezed. Ne kergesd a jövőt tovább! Felesleges. A jövő örök. Az ott lesz holnap is, meg holnapután, meg azután, és az azután után. A te jövőd csak épp ma nem jelen. Látogasd meg a lányt a város szélén! Egyszerű lesz. Gondolkodó és okoskodó. Szép, mégis taszító. És mindenekelőtt félelmetesen idegen. Tébold Ágnes


IRODALOM

20

Éhezem… A pillanat múlik, az idő telik, Úgy érzem, nem bírom ki reggelig. Korog a gyomrom, csak éhesen fekszem, Mély-lila vágytól remeg a testem. Lélegzem kapkodva, kell a levegő, Felforrok, tekintetem remegő. Nem bírom már tovább! Hát felfallak Világ!

Elétek állok, csak méricskéljetek, Nyomomba viszont úgyse érhettek. Csak az bír követni, ki igazán lát, Nem téveszti össze az erdőt, a fát. Szállok a széllel, nem ér el a bántás, Visszahullik rátok minden ártás! Nem bírom már tovább! Hát felfallak Világ!

Őrjöngve szabadul az égő-szellem: Egyedül megy egy, milliárd ellen. Ordítva táncolok alvók házain, Nem köt semmi, nincsenek láncaim. Fejem felett a kék, lábam alatt zöld: Kicsi nekem ez a vén, gyötört Föld. Nem bírom már tovább! Hát felfallak Világ!

Nem fáj a seb, mit oldalamon vájtok Nem hagy nyomot rajtam habzó szátok. Olümposzról nézem a gomolygó port, Terjesztik a rosszak az irigy kórt: Mérgezik lelked, takarják a szemed, Uszítanak mindenkit, kit lehet! Nem bírom már tovább! Hát felfallak Világ!

Te az ujjad nyújtod, én a karod kérem, Tombolok vígan, szétvet a vérem Pezsgő dallama, ringat egy ős ritmus, Dobbal dübögő szennyezett rítus. Nem elégít se magasság, se mélység, Csillapíthatatlan ez az éhség. Nem bírom már tovább! Hát felfallak Világ!

Lehunyom a pillám, tűnik az iszony, Nem marad más, csak a tiszta viszony, Tiszta lét, fekete fény, fehér sötét, Lerázom magamról a bűn ködét. Világromboló tiszta-mocskos táncom Emelt fővel, meztelenül járom! Nem bírom már tovább! Hát felfallak Világ!

Reszkessen mindenki, nincs többé korlát, Nem követem soha már a normát. Hát éljen az édes deviancia! Halljon, akinek meg kell halnia! Pusztuljon a sablon, vége a csendnek! Most én kiáltok megálljt a rendnek. Nem bírom már tovább! Hát felfallak Világ!

Hívnak az éjek, szólnak az alkonyok, Kívánok mindent, tömör vágy vagyok, Eleven áramlás, pörgés a testem, Én nem pihenek, nem fekszem resten. Immáron Égek, Élek és Létezem! Tudom, hiszen még mindig éhezem! Nem bírom már tovább! Hát menekülj Világ! Szatai Attila


IRODALOM

21

Már másra éhezem: Tilnek II. Múzsája vagyok én a fulladásos halálnak, Széttépett felhőcafatokat viszek anyámnak. Egy önző, gyermek-arcút szerettem, Mikor az élet elhullott bennem. Ha kellett, hát vacsorámat hoztam neki el, Míg én éheztem, de nem számított semmi sem. Elaludtam üres gyomorral, de boldogan, Vele végre újra élő voltam holtomban. Abszurd, fehérarany világot épített körém, S én imádtam benne ámbra szín szerelem ködét. Úrnő voltam, gazdag. Vágytam, kívántam, pedig alig ismertem, Rejtett törvényét, célját, hitét – ott hordtam az olvadt szívemben. Fahéjas hullámfürdőt és golgotavirágot hozott, Áldozatul mindent adott, és mindent el is lopott. Talán túl korán szerettem. Nyugalmam elvitte, Ellenállhatatlan volt, neki mindent elhittem. Árnyékképek sora ma már szívemben, és félek, De felállok, nem ülök tovább a fagyos fényben. Összegyűrt, váratlan levél vagy, csapongsz, szállsz a szélben, S néha nekiütődsz, feloldódsz egy-egy eseményben. Ördög bújt el szemeid mélyén, És fölgyújtott, nem hagyott békén. Elhagytál, hogy a dicsőség tüzében hamvadhass el, S hogy a beteg holnapban másvalakivel alhass el. Hideg kőfalakhoz simulok, korhadt avar közt fekszem, Vagy emberárnyékot taposok a vizes kövezeten. Város szagú a hajam, Az arcom dermedt maradt. Egyedül élek most egy esernyő alatt, Elrejti melankolikus mosolyomat. Vacsora, ebéd, reggeli - előttem minden étkem, De én már másra éhezem, étel nem oltja éhem. Olajos Eszter


KÖNYV / FILM

22

6655321 (Anthony Burgess – Gépnarancs, Stanley Kubrick – Mechanikus narancs) Burgess regénye azt hiszem a kiválóan sikerült Stanley Kubrick film hatására került kezembe. Első nekifutásra pár oldal után félretettem, hogy majd máskor, melyet betudok a szokatlan nyelvezetnek, s a rengeteg szláv szónak, melyek rettentően megnehezítik a „szórakozni” vágyók feladatát. Másodjára néhány oldal után viszont könnyedén vettem fel a fonalat, s hamar belerázódtam a kicsi elbeszélőnk, Alex történetébe. A regény cselekménye nem túl bonyolult. Adott egy anti-utópia, melyben hősünk drúgjaival az önkifejezésnek csupán egy oldalát találja - esetleg kettőt - mégpedig az öreg ultra-erőszakot - illetve a régi digi-dugit. Természetesen a még 16 évet sem betöltött, agresszív, bár mégis a magas kultúrában járatos - főként a komoly zenében -, s meglepő intelligenciáról tanúbizonyságot tevő narrátorunk hamar a törvény kezére kerül. 2 évet húz le a rácsok mögött, ahonnan egy új lehetőség, a Ludovico- -módszer - egy bizonyos átnevelő eljárás - önkénteseként kerül újra ki a jócskán megváltozott világba. S nem csupán a világ, de ő is új emberként, mondhatni a választás lehetőségtől teljesen megfosztott társadalmi katonaként kezdheti újra. Még mielőtt teljesen felfedném a regény végkifejlettét, inkább elméláznék a mű legfontosabb kérdésfelvetésén. Mely ugye a fiatal „vezér” szabad akaratától való megvonásához kapcsolódik, vagyis milyen jogon játszik Istent az ember, s milyen jogon határozza meg a választást a jó és rossz roppant szubjektív ideái között. Természetesen semmi új nincs

ebben, csupán a köntös az, mely teljesen új értelemben veti fel a kérdést. Hisz az eljárás talán Richard Condon A mandzsúriai jelöltben megismerhetett manipulációjára emlékeztet leginkább, ahol, mint akár most is megvalósítható veszélyként jelenik meg a teljes újraprogramozás. Vagyis Burgess félelmét öntötte regényében, mely szerint a politikusok képesek gépekké degradálni bennünket, hogy a számukra/a többség számára elfogadható társadalmi rendbe beilleszkedjünk (s ezzel természetesen erősítsék pozíciójukat). S akár csak Orwell megrázó anti-utópiájában, mint birkák haladjunk a számunkra predesztinált úton. E mellett természetesen a kiindulási lepusztult világ, illetve társadalom, mely teljesen át-


KÖNYV / FILM

23

alakul lényegileg két év alatt (gondoljuk csak ennek legutóbbi itthoni aktualitására, a rendszerváltás 1989-91-es lezajlására) is érdekes lehet az értő olvasónak. Esetleg még az esztétikai ítéletek is édesen csenghetnek a könyvet forgató számára. A celluloid szalag híveinek pedig ott van a közismert angol rendező dolgozata, mely szinte tökéletes vizuális megjelenítése a regénynek. Bár fél lábon álló alkotás befejezésével, hisz elfelejti megemlíteni a végkövetkeztetést, s a cél előtti lépcsőfokon toporogva int búcsút a nézőnek. Illetve elköveti a lehető legnagyobb hibát Alexszel kapcsolatban – melyet ellenvetésem ellenére sokan a film egyik legnagyobb jelenetének tartanak –, hisz az „Ének az esőben” magánprodukciója nekem sehogy sem fér bele egy a komolyzene iránt elkötelezett ember képébe. Nem az erőszak – mind fizikai, mind nemi – elkövetése, hanem a musical részlet éneklése okoz problémát számomra – mely bár értelmezhető lenne értékítéletként is tettei felé, de ez nem áll fenn, hisz az úgy imádott IX. szimfónia közben szintén kegyetlen képek jelennek meg fejében –, azaz teljesen idegennek érzem az ifjú szájából a közismert dalt. Kubrick filmje tehát egy értelmezés a könyvhöz, mely kijelentés egyébként egész munkásságára értelmezhető. A jól összevá-

logatott alapanyagokat, mint zseniális mérnök rögzíti mozgóképre, mely átértelmezett történetek, már el vannak látva kamerájának plusz szűrőjével. Vagyis akár a Barry Lyndon, a Ragyogás, a Tágra zárt szemek és még folytathatnám, de végül is mind (két korai munkáját leszámítva: 1951 - Flaying Padre, 1955 - Killer”s Kiss) a már meglévő irodalmi alkotások illusztrációi, az elemeket összepakoló rendező értelmezésében. Így ha megtehetem szerény javaslatomat, mindenképpen a könyvet részesíteném előnyben a filmmel szemben. Bár utóbbi is megér egy misét, hisz mostanra Malcolm McDowell, vagyis az Alexet alakító színész, illetve akármelyik karakter, vagy az egész díszlet annyira öszszeforrt a művel, hogy már-már nincs az egyik a másik nélkül. S hogy csak egy kis apróságot említsek, nézzétek meg az új kiadás borítóját. Jánvári Gergő Márk


24

FILM Hosszas elmélkedés után úgy döntöttem, hogy a mostani számban nem egy, hanem két filmet fogok bemutatni. Mindkettőt Oscar-ra jelölték, mindkettőben nagyszerű színészek játszák a főszerepet, és mindkettő bővelkedik a véres jelenetekben. Ugyanakkor mindkettő kiváló alkotás.

Sweeney Todd: The Demon Barber of Fleet Street (Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya)

„There was a barber…” Bátran ki merem jelenteni, hogy Johnny Depp az egyik legjobb, ma élő színész. Volt ő már agyament kalóz, egy csokoládégyár különc tulajdonosa, asztronauta, CIA-ügynök, a világ legrosszabb rendezője, hősszerelmes, vietnámi katona és még sok más. (Pedig Freddy Krueger egyik első áldozataként kezdte még 1984-ben.) Túlzás, ha azt mondom, hogy az összes filmjét láttam már, de eleget ahhoz, hogy tudjam; mindegyik szerepébe teljesen beleéli magát. Tehát mondhatjuk, hogy kicsit elfogultan vártam ezt a filmet is. És nem is kellett csalódnom benne: Sweeney Todd-ot is ugyanilyen átéléssel játsza. Ráadásul az 1990-es Cry Baby óta újra egy musicalban láthatjuk – és halhatjuk énekelni. „I will have vengeance” Benjamin Barker, az egykor még házas és boldog borbély visszatér Londonba, hogy bosszút álljon a maga módján a gaz Turpin bírón (Alan Rickman), amiért az börtönbe vetette

őt, és elvette tőle a feleségét. Az asszony azóta már halott, és Barker lánya Turpin bíró gyámoltja lett. Barker Sweeney Todd álnéven érkezik az angol fővárosba, és újra borbélyüzletet nyit. Hogy miért is? Hát azért, hogy Turpint odacsalogatva, elvághassa a torkát. A terve megvalósításában az egyetlen segítsége Mrs. Lovett (Helena Bonham Carter), aki mellesleg profitálni is tud a borbély embergyűlöletéből, és csillapíthatatlan vérszomjából; Húsospitéket kezd árulni. Ám ezek nem közönséges piték… „God, that’s good” Tim Burton művei olyanok, mintha felnőtt mesefilmek lennének. Mindig egy bizarr, sötét és különös világba csöppenünk, ha egy Burton-filmről van szó. De nekem nagyon is tetszik ez a világ. Londont is sikerül egy mocsokkal teli veremként ábrázolnia, s ez a háttér tökéletesen is illik a történethez. Sőt! Olyanynyira jó lett a látványvilág, hogy Oscar-ral is jutalmazták érte a Sweeney Todd-ot. Az pedig már mellékes, hogy Johnny Depp megkapta a legjobb színésznek járó Golden Globe-díjat zenés és vígjáték kategóriában, és ugyanebben a kategóriában a film is a legjobbnak választatott. Tehát az eredeti, 1979-es musical remake-je nálam jött, látott, és győzött. Kiváló színészi játék, kiváló látvány és kiváló zene – ez mind Tim Burton Sweeney Todd-ja. Tőlem egy óriási ’jeles’-t kap! És aki kedvet kapott, hogy megnézze e filmremeket, és eddig még nem tette volna meg, az siessen, mert a démoni borbély már február 21-e óta öldököl a magyar mozikban. De vigyázat! A rengeteg vér és tragédia miatt csak erős idegzetűeknek ajánlott.


FILM

25

Eastern Promises (Gyilkos ígéretek) David Cronenberg-et ”a véres báró”-ként is szokták emlegetni filmes berkekben. Munkái valóban mind felkavaróak, groteszkek és véresek. Az 1983-as Videodrome-al futott be a köztudatba, három évre rá Stephen King nagysikerű regényét, a The Dead Zone-t /A holtsáv/ vitte filmvászonra, ezt pedig az azóta horrorklasszikussá vált The Fly /A légy/ követte 1986-ban. És akik kedvelik a Cronenbergfilmeket azok az eXistenZ-et /Existenz – Az élet játék/ is ismerik. Az Eastern Promises már a második a sorban, amit Viggo Mortensen-nel forgatott. Az első közös alkotásuk az Erőszakos múlt (2005) volt. Vori V Zakone Egy férfit brutálisan meggyilkolnak egy borbélyüzletben – nem, ez nem Sweeney Todd műve. :) Ezután egy erősen vérző, terhes lány összeesik egy gyógyszertárban. A lány is nemsokára meghal, de még halála előtt sikerül életet adnia gyermekének. Természetesen sejthetjük, hogy a történet eleji két szál összefut majd. A szülésznő, Anna (Naomi Watts) a lány naplója nyomán kutakodni kezd, és egy számára ismeretlen világba csöppen: az orosz maffia világába. A Vori V Zakone nevű orosz bűnszervezet, akárcsak az olasz Cosa Nostra, szintén létezik. Ennek a szerveződésnek három különböző figurájával ismerkedhetünk meg. A kedves, öreg étteremtulajdonosnak tűnő Szemjon (Armin Mueller-Sthal) nyit ajtót Annának. Az ő fia, az iszákos Kirill (Vincent Cassel), aki folytatja a kis

alvilági üzelmeit. És végül ott van a csendes Nyikolaj (Mortensen), aki önmagát sofőrként mutatja be Annának. Viggo Mortensen-t – Johnny Depp mellett – a legjobb színésznek járó Oscar-díjra jelölték. A szobrot sajnos nem kapta meg, de azért bárki elhiheti, hogy hihetetlenül jót alakít. Ígéretek Aki úgy dönt, hogy elmegy a moziba megnézni az Eastern Promises-t, ígérem, hogy nem fog csalódni. De azért mindenki készüljön fel, hogy ez nem egy akciófilm, és nem is egy egyszerű thriller. Ez egy film a Vori V Zakone számunkra misztikusnak tetsző világáról, és magáról a szomorú valóságról. És ha ez a női olvasókat nem győzte volna meg, közlöm, hogy Viggo Mortensen meztelenkedik is egy jelenet erejéig. Ezt az alkotást is ’jeles’-sel jutalmazom. Giczei ” Egyéni” Zsolt


FILM

26

„Odafönt a szomorú holnapokban” David Lynch – Inland Empire Lynch legutóbbi alkotása végre valahára eljut a debreceni Apolló mozi közönsége elé is. A március végére kitűzött premier természetesen aktuálissá teszi a filmmel való foglalkozást, de mindenképp megemlítendő, hogy a filmet már több mozi hónapokkal ezelőtt műsorára tűzte. Természetesen ez nem is igazán meglepő, annak ki egy kicsit is járatos már a rendező munkásságában, s rendelkezik némi előzetes ismerettel a filmmel kapcsolatban. E néző számára ismerősen csengenek azon korábbi alkotások, mint például az Eraserhead (1977), a Lost Highway (1997), a Mulholland Drive (2001) vagy a Rabbits (2002), melyek bizonyos értelemben előzményének tekinthetők a mostani alkotásnak. S egyértelművé teszik számára, hogy nem egy a nagyközönséget vonzó könnyed pop-corn alkotásról van szó. A lényeges különbség azért az eddig említett filmekkel szemben, hogy míg a Lost Highway és a Mulholland Drive egy bizonyos mértékig értelmezhető, cselekményében nyomon követhető, kifacsart krimi, addig az Inland Empire inkább az Eraserheadhez hasonló, szürreális, cselekményt felmutatni nem igazán tudó, gondolat folyam. A Rabbits pedig, minthogy egyes jelenetek egy az egyben át vannak emelve az Interneten közzétett sorozatból, mindenképpen legalább említést érdemel a filmmel kapcsolatban. Konkrétan a filmről az első élmény, a rendezőtől oly távol álló kézi kamerás technika használata, mely sehogy sem illik be a mármár vizuális költészetnek tekinthető előbb említett filmek sorába. A feszültség, az irracionalitás mind technikailag, mind a felütésben rögtön adott, s nem csak az elsőre teljesen értelmetlennek tűnő felvezetés, de az ezután következő párbeszéd miatt is (erről egy kicsit később).

Azt a némi cselekmény foszlányt, melyben kapaszkodókat kereshetünk a filmmel kapcsolatban, könnyedén összefoglalhatjuk egy mondatban. Adott a híres színésznő, Nikki Grace (Laura Dern – Blue Velvet, Wild at Heart, Jurassic Park), s színész (Justin Theroux – Mulholland Drive), akik legújabb forgatásuk kapcsán egy régi, elátkozott, lengyel-roma legendán alapuló, de soha be nem fejezett film remake-jén kezdenek dolgozni Hollywoodban. A remake egyébként egy szerelmi történet egy házas nő és egy szintén házas férfi között. A forgatás megkezdésétől a racionalitás talaja viszont teljesen ki van húzva a filmnéző lába alól. Hiába a kezdeti párbeszéd – melyet már korábban említettem –, melyben Nikki Grace/Susan Blue újdonsült szomszédja talán kezünkbe helyezi a kulcsot. Hisz a továb-


FILM

27

biakban ezzel az eszközzel rendelkezve is csupán sötétben tapogatózhatunk. Ugyanis mind időben, mind térben teljesen felborul ezek után a film, s az eredetileg két történetnek tűnő „film” és „valóság” közötti határvonal teljes mértékben elmosódik. Persze elsőre, a végére érve rögtön jön az érzés, hogy valami még el volt rejtve, valami mintha a mozaik darabkákból összetákolható lenne. De instabil épületünk az újabb és újabb befogadási próbálkozások alatt mind összedől, mind újraépül. Mely alapján talán kijelenthetem, hogy ebben az értelemben, ahány befogadás, annyi értelmezés. De persze nem ilyen mélyre hatolva kereshetünk valamit, mely mégis univerzálisabb mondanivalót sugall a filmmel kapcsolatban. Ez nem más, mint a már emlegetett Álomgyár kritikája. Vagyis a történetek és a valóság közötti határvonal teljes elmosódása. Az álmok megvalósulásának ígérete, mely üres, felcicomázott héj csupán. Azaz hazug álmokba ringatják az embereket, melyek bevarrják a szemeket. S ez az, mely milliókat, milliókért ejt hálóba, s varázsol el, minden ellenszolgáltatás nélkül. Mely kritika már Brad Pitt szájából is elhangzik, bár sokkal nyersebb s direktebb módon a Fight Club-ban (David Fincher, 1999). Megfordítva a dolgot, teljesen más következtetésre juthatunk. Mely egy belső, talán személyiség-zavaros utazáson fogalmazódik meg. Hisz könnyedén értelmezhetjük a filmet, mint a Nikki Grace Susan Blue-val való tökéletes azonosulásának történetét, illetve az egészet tovább fejtve, Laura Dern viszonyát a karakterekhez. S itt megfogalmazódik egy igazi színész egyéniség munka módszere, mely hajszálvékony mezsgyén lavírozik a teljes feloldódás (az én tökéletes elvesztése, s újra teremtése a szerepben – melyre úgy tűnik a két történetben elhelyezett hasonlóságok kapcsán Lynch rá is játszik) és az én megtartása között. S, hogy ez a sor Susan Blue, Nikki Grace és Laura Dern hármasával véget ér e, vagy

csak egy újabb szint (mondjuk az elveszett lány világa, mely tartható is lenne), nem tudhatjuk. Tehát a kérdés itt nyitott marad, pont mint Cronenberg eXistenZ (1999) című alkotásában, hisz ki tudja, hol ér véget a játék és hol kezdődik a valóság. De persze eldobhatunk minden ilyen jellegű próbálkozást, s adhatunk a szóbeszédre, miszerint Lynch jelenetről jelenetre bármiféle előzetes koncepció nélkül alkotta meg e mozgóképek egymásutánját. S ilyen értelemben kezelhetjük ezt, mint egy művészi installációt, mely önmagában nem feltétlenül közölni óhajt valamit, csupán az arra érzékenyeket gyönyörrel szeretné megajándékozni. Ez tökéletesen összevágna Yonderboi egy interjúban található megjegyzésével, melyben Lynch filmjeinek eddig említett darabjait nem mint megértésre váró feladatokat tekinti, hanem minden ilyesmitől menetes celluloid örökségeket vél felfedezni bennük, melyek egyszerűen azért megnézendők, mivel örömet okoznak neki. Vagyis „egyszerűen jó őket nézni”. Bár megfoghatjuk a dolgot a másik végéről is, s szimplán rásüthetjük a címkét, hogy csupán egy blöfföt láttunk, s semmi többet. Természetesen akármelyik koncepció helytálló lehet, nem hiszem, hogy jogom lenne pálcát törnöm akármelyik felett is. S azt sem gondolom, hogy kimerítettem volna a tartományok már-már végtelen horizontját, mely jogos diskurzusra adna okot a filmmel kapcsolatban. Ezek alapján tehát nem mondhatok mást, minthogy aki egy csepp érdeklődést is mutat a mára függetlenné vált rendező világszemlélete iránt, vagy szívesen beleveti magát egy esetlegesen sehová nem vezető párbeszédbe a film után, annak ott a helye március 27-én (vagy az ettől számított egy héten belül valamikor) az Apollóban. (Ja, és amíg el nem felejtem a „film” rendezőjét Jeremy Irons játssza.) Jánvári Gergő Márk


ZENE

28

Andro – A következő számban benne lesz a velem készített riport! – újságolta Baki Gábor évekkel ezelőtt az egyik ismerősömnek, aki egy zenei magazint lapozgatott. – Ugyan miért pont te lennél benne? – értetlenkedett egy főiskolás diáktársnőjük. – A művésznevem Andro. Hallottál már rólam? A lány hallott róla. Talentumunk inkognitója hamar tovatűnt, nemcsak a hazai elektronikus zenei szcéna berkeiben, hanem a nemzetközi téren is egyre többen emlegetik nevét, és népszerűségének cáfolhatatlan bizonyítéka az, hogy minden fellépésén olyan hölgykoszorú kíséri, hogy szinte megközelíthetetlenÁm hosszú volt az út idáig Az első zenéje 15 éves korában jelent meg egy magyar válogatásalbumon, majd az első lemezét 17 évesen mutatta meg a nagyvilágnak egy külföldi kiadó segítségével.A hírnevet a 2004 nyarán készített Pink Floyd The Wall című számának a feldolgozása hozta

meg számára, melyet remix felkérések tömkelege követett. A zeneírás sikerein felbuzdulva belevetette magát a lemezpörgetésbe is, mely annyira jól megy neki, hogy 2007-ben a világ legrangosabb dj listáján a brit Dj Mag által meghirdetett szavazáson a 146 helyig sikerült felkúsznia (megelőzve például a nem kis hírnévnek örvendő Chemical Brotherst). Korábban magyar lemezlovas még a 250-es


ZENE

29

listán sem szerepelt. Sikeréhez nemcsak a vájt füle járul hozzá, hanem maximalizmusa is. Addig ugyanis egy szerzeményt sem ad ki kezei közül, míg nem érzi úgy, hogy minden tőle telhetőt beleadott. „Inkább producernek tartom magam, mint dj-nek”– nyilatkozta egy korábbi riportjában, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy szettjeiben szinte nem is tol olyan nótát, amibe ne piszkált volna bele. Javarészt külföldi megjelenésű lemezeit a világ legelismertebb dj-i pörgetik (Sasha, John Digweed, Satoshi Tomiie, Nick Warren, Deep Dish, Paul van Dyk), valamint a szerzeményei olyan válogatáslemezekre kerülnek fel, mint a világszerte ismert és elismert Ministry of Sound válogatások. Andro igazi megszállott. 2006-ban saját rádióműsora indult a san franciscoi székhelyű Proton rádiónál, mely a világ leghallgatottabb és legnagyobb elektronikus tánczenét játszó

rádiója. A havi rendszerességgel jelentkező műsorban az aktuális Andro-kedvenceket hallhatjuk. Ám ez még nem minden, mert az ambiciózus fiatalember létrehozta saját lemezkiadóját, a Ching Ching Recordsot, melynek célja tehetséges fiatal producerek zenéinek megjelentetése. Lewney Tunes (Andro & N-Drew), ASS (Andro& Snake Sedrick), 2HOT (Andro & Add2Basket) – ezek a projectek is Gábor nevéhez fűződnek, mindegyik más-más zenei stílust takar az elektronikus tánczene berkein belül. Ha kíváncsiak vagytok egy fiatal, külföldön is méltán népszerű magyar lemezlovas mindennapjaira, látogassatok el Gábor blogjára, illetve hallgassátok meg a műveit az alábbi oldalakon: www.andro.hu www.partycom.hu/androblog Vágner Diána


ZENE

30

Egy zenekar az utca kövén „Kint állok az utca kövén. Várok egy újabb reményre, de nincs, aki dob egy jó szót felém.” Talán ismerős ez az érzés, sajnos e sorok írói már kevésbé. Egy olyan együttest szeretnék közelebb hozni hozzátok, akik igencsak megérdemlik, hogy említést tegyenek róluk. Az idén 36 éves Lord együttesről van szó, a hazai rock-élet elismert tagjairól, akik csodálatos, mély értelmű dalszövegeikről, erős hangszerelésükről, ugyanakkor lágy, melodikus dallamaikról híresek. A szombathelyi zenekar 1972-ben alakult. 36 év sok idő, a tagok gyakran cserélődtek, mire kialakult a mai felállás Pohl Mihály énekessel, Erős Attila és Apró Károly (Frenki) gitárosokkal, Gyurik Lajos (Lui) dobossal és a Karthagoból ismert Gidófalvy Attila billentyűssel. De az alapvonások nem változtak. A Lord ugyanolyan színvonalas teljesítményt hoz minden albumában, mint a legelsőben. Dalaik jellemzői, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a szövegre. Ráadásul ez nemcsak a zene „velejárója”, hanem az igazi lényege. A „fiúk” célja az elgondolkodtatás, a dalok kiválóan tükröznek egy-egy hangulatot. Bevallom, mikor legelőször hallottam, ez fogott meg bennük. A hazaszeretetről, a szerelemről, a magányról, az elidegenedésről énekelnek. Még legvidámabb nótáikban is van valami szívbemarkoló, valami társadalmi provokáció. Nem kell félreérteni, nem szemtelenek, nem kritizálni akarnak, csak egy tükröt tartani magunk elé. Legismertebb számuk a Vándor, ez egy koncertből sem maradhat ki. Szívemnek két legkedvesebb melódiája két csodálatos szerelmes daluk: a Szemedben a csillagok és a

Csenddel üzenek. De hallgassátok meg a Kisfiú, az Egyedül, a Rossz lányok, az Itthon vagy otthon című számaikat is. Persze a többit se hagyjátok ki! 2006-ban adták ki legújabb albumukat Kifutok a világból címmel. Ebben, mint mindegyikben igyekeznek megújulni. A hangvétel kicsit markánsabb, szövegeikben a szabadságvágyat hangsúlyozzák (Szállj szabadon), boncolgatják az élet nagy kérdéseit (Ha tudnám) vagy éppen felkelnek a világ ellen (Ördögtánc). Az Anyám és a Hazám című dalaik önmagukért beszélnek, muszáj meghallgatni őket! A hangszerelésben Lui és Gidó igazán kitesz magáért, az eredmény: határozott, erős stílus, párhuzamos hangzásvilág, igazi rock. Remélem felkeltettem irántuk az érdeklődéseteket. Sajnos az idén nem koncerteznek Debrecenben, nemcsak az én sajnálatomra… De addig is: látogassatok el bátran honlapjukra a www.lordzenekar.hu-ra (a legújabb albumba bele is hallgathattok!), vagy böngésszetek új infók után a www.lordinfo. hu-n. Nem bánjátok meg, hiszen a rockzene jó zene, ezt a műfajt még a vájt fülűek sem fogják kritizálni! A Lord legyen veletek! Sziasztok! Fügei Bernadett „Betsy”


31


32


BeTűK A DE BTK HÖK lapja március

Recommend Documents