Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete
JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2005. augusztus 2-án megtartott rendkívüli üléséről
1
Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete
Jegyzőkönyv
Készült: Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2005. augusztus 2-án megtartott rendkívüli üléséről, a polgármesteri hivatal tanácskozó helyiségében Jelen vannak:
Tóth István polgármester Bodnár Jánosné jegyző Dávidházi Ferenc Falussy Józsefné Hubainé Trembinszki Katalin Kedves Béla Körömi János Somogyvári Gyuláné képviselők Pipicz Sándorné jegyzőkönyvvezető
Tóth István polgármester köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a 10 fő települési képviselőből 7 fő jelen van, az ülés tehát határozatképes, azt megnyitja. Javaslatot tesz az ülés jegyzőkönyvének hitelesítőire Dávidházi Ferenc alpolgármester és Falussy Józsefné képviselő személyében. A javaslatot a képviselő-testület 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. Javaslatot tesz továbbá az ülés tárgyköreire, mely javaslat megegyezik a meghívóban kiadottakkal. Javasolja viszont a meghívóban szereplő napirendek sorrendjének felcserélését. Két képviselő későbbi érkezést jelzett és mivel nagy volumenű tárgyban kell döntést hozni, célszerűbb lenne a kisebb jelentőségű napirendeket tárgyalni a még hiányos létszámmal. A javaslatot a képviselő-testület 7 igen szavazattal elfogadta, ez alapján a napirend a következőképpen alakult:
2
1., Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati döntésekről és a két ülés között tett intézkedésekről Előadó: Tóth István polgármester 2., Óvoda vezetői pályázatok elbírálása Előadó: Bodnár Jánosné jegyző 3., Önkormányzati külterületi ingatlanokra beérkezett pályázatok elbírálása Előadó: Bodnár Jánosné jegyző 4., Egyéb bejelentések, indítványok
1. NAPIRENDI PONT: Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati döntésekről és a két ülés között tett intézkedésekről
Tóth István polgármester jelentése írásban a jegyzőkönyvhöz mellékelve. A jelentés után rövid tájékoztatót tart a falunap tervezett programjáról is. Tájékoztatja továbbá a Képviselő-testület tagjait, hogy a Béke út felújítására önkormányzatunk 8,4 millió Ft-ot nyert a B.A.Z. Megyei területfejlesztési Tanácstól. Ez az összeg bár nagyon szép, de az eredetileg kért 12 milliónak csak 75 %-a. Ennek megfelelően változik az önrész mértéke is, és a tervezett beruházás is csökkentett műszaki tartalommal készül majd el. Ez annyit jelent, hogy a Béke út a 37-es útig kerül majd teljes felújításra, a 37es úton túli részen, ahol még lakóházak vannak, ott csak kikátyúztatni tudjuk az aszfaltburkolatot. Falussy Józsefné képviselő szerint ez nagyon jó. Ott vannak viszont a felsőbb utcák, ahol ugyan a szennyvízcsatorna megépítése is nagy eredmény, de éppen ennek következményeként nagyon-nagyon rossz, sőt helyenként járhatatlan állapotba kerültek az utak. Megérkezett Gáspár József képviselő is, így a létszám 8 főre emelkedett. Tóth István polgármester türelemre int, a kivitelezőtől függ a helyreállítás üteme. Kedves Béla képviselőnek az a véleménye, hogy ha sok mindent csinálunk ugyan, de rossz minőségben, akkor 1-2 év múlva kezdhetünk minden munkát elölről, tehát annak nem látja értelmét. A Béke útról az Aradi utcára való csatlakozást most kellene nagyon jól megoldani, mert a Szerencsi utcán lévő vállalkozói telephelyeket máshonnan nem lehet nagy gépjárművekkel megközelíteni.
3
Gáspár József képviselő sem tartja helyesnek a kátyúzást, ha valamibe belekezd az önkormányzat, azt csinálja meg szakszerűen.
A Képviselő-testület 7 „igen” szavazattal 1 tartózkodás mellett hozta meg az alább következő határozatot:
42/2005.(VIII.2.) számú önkormányzati határozat: Tárgy: Béke utca felújítása Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete a tulajdonában és működtetésében lévő Béke utca felújítását határozza el. A felújítást saját forrásból és a B.A.Z. Megyei Területfejlesztési Tanácshoz területi kiegyenlítést szolgáló beruházások támogatására benyújtott pályázatból kívánja megvalósítani. A beruházás teljes bruttó költsége : 12.000.000,-Ft. Ebből az önkormányzat saját forrásként 2005. évben az alábbi összeget biztosítja: 3.600.000,- Ft, mely a teljes bekerülési összeg 30 %-a. Fennmaradó részre az önkormányzat pályázatot nyújt be a B.A.Z. Megyei Területfejlesztési Tanácshoz a 2005. évi területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás elnyerése érdekében 2005. évben 8.400.000,- Ft-ra, amely a teljes bekerülési összeg 70 %-a. Az önkormányzat az eredetileg tervezett beruházást csökkentett paraméterekkel valósítja meg. A csökkentés az alábbiakból áll: - Az eredetileg tervezett 830 méter hosszból -324 és 325/1 hrsz- 680 méter hosszú út (325/1 hrsz) felújítására kerül sor, így a Béke út Honvéd utca és a 37-es számú országos közút közötti szakasza önállóan üzembe helyezhető lesz. A szerződéskötésnél a rendeletben előírt százalékos támogatási arányt betartjuk. Vállalja az önkormányzat, hogy - a beruházást az adatlapban szereplő éves ütemezésnek megfelelően megvalósítja és a számlát tárgyi év december 10-ig benyújtja, - a szükséges saját forrást évenként biztosítja,
4
-
a támogatás megítélésétől számított 60 napon belül a támogatási szerződést megköti, a beruházást a megkezdéstől számított 3 éven belül befejezi – kivéve a címzett és céltámogatással megvalósuló beruházásokat, a támogatással megvalósított infrastrukturális szolgáltatásról legalább 10 éven keresztül gondoskodik,
Az MTT által korábbi években TEKI és CÉDE keretből támogatott, a pályázat benyújtásakor már befejezett beruházásokról az önkormányzat elszámolt. A pályázatban megjelölt cél, feladat mint beruházás illeszkedik a meglévő települési környezethez. Jelen határozat a 82/2001.(VIII.28.) számú ugyanilyen tárgyú önkormányzati határozatot módosítja. Határidő: folyamatos, augusztus
a pályázat
benyújtására 2005.
Felelős: Tóth István polgármester
Hubainé Trembinszki Katalin képviselő a falunapi programok kapcsán javasolja, hogy a jövőben az időponton változtasson az önkormányzat. Nem jó a búcsú előtti nap, mert sok bekecsinek vendégei vannak, másnapra készülni és falunapra menni , ezt nehéz összeegyeztetni. Ezen kívül az iskolás gyerekeket is nehéz összeszedni, hiszen szünidő van, sokan nyaralnak, nem tudnak próbálni. Júniusban kellene tartani, amikor még a gyerekek is összehívhatók, mozgósíthatók. Tóth István polgármester viszont úgy emlékszik, éppen a búcsú miatt lett ez az időpont megállapítva, mert akkor sok volt bekecsi hazajön, így nagyobb közönségre lehet számítani. Dávidházi Ferenc képviselő úgy látja, azért nehéz a bekecsieknek programot szervezni, mert Szerencs a színvonalas rendezvényeivel elkényezteti a közönséget, ezen kívül pedig a Bekecsen lakók – főként az újonnan beköltözöttek - nem érzik teljesen magukénak a községet.
Megérkezett Békiné Péter Emese és dr.Móré Lórántné képviselő is, így a testület létszáma hiánytalan, 10 fő lett.
5
2. NAPIRENDI PONT: Óvoda vezetői pályázatok elbírálása Tóth István polgármester kéri, hogy a napirendhez meghívott Jantekné György Gabriella, Sóváriné Kiss Erika és Györgyné Kovács Judit érintettek és jelenlévő pályázók nyilatkozzanak, hogy a pályázatuk elbírálása során a pályázat nyílt ülésen történő tárgyalásához hozzájárulnak-e? A jelen lévő mindhárom érintett pályázó a pályázatuk elbírálásának nyílt ülésen történő tárgyalásához hozzájárul. Bodnár Jánosné jegyző előterjesztése írásban a jegyzőkönyvhöz mellékelve. Gáspár József képviselő volt az, aki a pályázati kiírásba feltételként javasolta felvenni az ECDL vizsga meglétét. Most ezen a javaslatán változtatva indítványozza azt, hogy ne legyen kizáró ok, ha valamelyik pályázó ezzel a vizsgával még nem rendelkezik, de kötelezze az önkormányzat a majdan megválasztott pályázót arra, hogy 6 hónapon belül szerezze meg a kért vizsgát. Ezzel a javaslattal a testület nagy része egyetértett, 9 igen szavazattal és egy tartózkodással hozta meg a következő határozatot: 43/2005.(VIII.2.) számú önkormányzati határozat: Tárgy: Pályázati feltétel módosítása Bekecs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az óvoda vezetői pályázati kiírásban szereplő ECDL vizsga feltételtől eltekint, a vizsga hiányát nem tekinti kizáró tényezőnek, a beérkezett pályázatok e nélkül is érvényesek. A megválasztandó vezetőnek, amennyiben ezzel a képesítéssel nem rendelkezik, 6 hónapon belül kell megszereznie azt. Határidő: azonnal Felelős: Tóth István polgármester
Györgyné Kovács Judit pályázó elmondja, hogy 7 éve lakik Bekecsen férjével és két fiúgyermekével. Prügyön az óvodában dolgozik jó légkörben, jó munkahelyi közösségben, de a bejárás gondot okoz, főként télen. Természetes és jogos igénynek tartja, hogy amennyiben mód van rá, a családjához, otthonához közelebb dolgozhasson, többek között ezért is adta be pályázatát, melynek lényegét, főbb tartalmi elemeit röviden ismerteti a testület tagjaival.
6
Jantekné György Gabriella pályázó felolvassa pályázatát a képviselő-testületnek. Sóváriné Kiss Erika pályázó rövid önéletrajzi ismertetés után pályázatának főbb célkitűzéseiről, elképzeléseiről, megválasztása esetén megvalósítandó terveiről ad rövid tájékoztatást a Képviselő-testület tagjainak. Bodnár Jánosné jegyző ismerteti a Képviselő-testület tagjaival a nevelőtestület véleményét, az alkalmazotti és a szülői közösség szavazásának eredményéről készült jegyzőkönyveket. dr.Móré Lórántné képviselő szerint a szülők véleménye – már aszerint, amit a faluban általában hallani lehet – merőben más, mint amit a nevelőtestület leírt. Dávidházi Ferenc képviselő a testületnek törvény alapján döntenie kell az óvodavezető személyéről. Hallottuk a leírt szöveget, de a munkájukat nem ismerjük. Megvan a nevelőtestület, a szülők véleménye, itt már nyilvánvaló ellentmondások vannak. Ezekhez jön még a szubjektív hozzáállás, amit természetesen nem lehet teljesen kizárni. Ez nagyon érdekes helyzetet teremt, nehéz döntés előtt állunk. Mindhárom pályázót ismerjük, lehetne olyan fogást találni bármelyiknél, amivel „padlóra vihetjük”, de a cél nem ez. Meg kell próbálni szakmai szempontok szerint dönteni és amennyire csak lehet, félre tenni a személyes befolyásoltságot. Az tény, hogy mindezidáig jónak ítéltük meg az óvoda működését. A bölcsődei csoport beindítása már három évvel ezelőtt is felvetődött, akkor elvetettük az ötletet. Adnak ugyan rá normatívát, de magasabb létszámot is igényel és ez plusz kiadást is jelent. dr.Móré Lórántné képviselő is az objektivitásra hívja fel a figyelmet. Mérlegelni azt is, hogy most milyen sok pénzt költünk az iskolára, azokat az új nagy tantermeket meg is kell majd tölteni gyermekkel. Így ha távlatokban gondolkodunk, akkor szükség van a bölcsis csoportra is, hiszen minden eszközzel ide kell csalogatni a gyermekeket. Hubainé Trembinszki Katalin képviselő végigolvasta mindhárom pályázatot, olyan alaposnak, jónak tatja mindegyiket, hogy három óvodát szeretne három vezetővel, hogy ne kelljen választani közülük. A bölcsis csoport szerinte is kell, de ez már évekkel ezelőtt is volt napirenden, már akkor is lehetett volna. Korlátot a kapu elé már Tvergyákné Klárika is kért, azt az önkormányzat nem készíttette el. Ha valóban van szabad csoportszoba, akkor viszont nem a bölcsit kellene szorgalmazni, hanem a harminc főn felüli létszámú kiscsoportot lenne célszerű megosztani. Tóth István polgármester részt vett a nevelőtestület ülésén is, ott is szóba került a csoport bontás, keresik erre a megoldást, de az anyagiakról nem szabad megfeledkezni, mert az az alapja mindennek. A bölcsis csoport hallatán nem szabad igazi bölcsődére gondolni, csak a 2,5-3 évesekre, akik még nem mehetnek óvodába, de a szüleik dolgoznak. Falussy Józsefné képviselő hangsúlyozza, hogy egyik pályázóval sincs különösebben szoros baráti vagy rokoni kapcsolatban. Nagyon igényes pályázatokról van szó, egyikben sem talált különösebb hibát. Az igényességet bizonyítja a pályázatokhoz csatolt, önképzések során szerzett sok bizonyítvány másolat is. Györgyné Kovács Judit pályázatában a vezetési koncepció felépítése, a magyar nyelv ápolása, a tehetségek fejlesztése tetszett leginkább. Sóváriné Kiss Erikánál a távlati tervek, mint például az uszodába járás.
7
Valóban nagyon nehéz helyzetben van a testület. Gáspár József képviselő szintén nagyon jónak tartotta mindhárom pályázatot. Kéri a képviselőtársakat, gondolkodjanak el és döntsenek a lelkiismeretük szerint. Tartsák szem előtt, hogy Bekecsnek a magas szintű oktatás lehet az egyetlen kitörési pontja, hiszen sem iparunk sem nagyvállalataink nincsenek.
Dávidházi Ferencné iskolaigazgató elmondja, hogy amiket szeretett volna elmondani, az már szinte mind elhangzott az előtte felszólalóktól. Szakmailag mindhárom pályamunkát jónak ítéli és mivel mindhárom pályázót ismeri, tudja, hogy az azokban szereplő terveket meg is valósítanák. Valóban objektív döntés kell, mégis azt tanácsolja, hogy a testület igenis vizsgálja a pályázó személyiségét is. Nagyon fontos, hogy hogyan tud majd a leendő vezető kapcsolatot kialakítani a szülőkkel, kollégákkal, hogyan kezeli a konfliktusokat. Távlati tervek tekintetében a Sóváriné Kiss Erika pályázata tetszett leginkább, de Ő, mint intézményvezető bármelyikükkel tudna a jövőben együtt dolgozni.
Más hozzászólás, észrevétel, kérdés nem hangzott el, a pályázók elhagyták az üléstermet.
Bodnár Jánosné jegyző tájékoztatja a testület tagjait, hogy az óvoda vezetőjének megválasztása titkos szavazással kell, hogy megtörténjen, ezt a Szervezeti és Működési Szabályzatunk 23. §-a írja elő. A pályázónak a megválasztásához az Ötv. Szerint minősített többségre van szükség: a megválasztott képviselők több. Mint felének, vagyis a mi önkormányzatunk esetében ez minimálisan 6 igen szavazatot jelent. Javasolja, hogy a titkos szavazás lebonyolításánál a szavazatszámláló bizottság feladatait az Ügyrendi Bizottság lássa el. A javaslatot a képviselő-testület egyhangúan, határozat hozatal nélkül elfogadta. Az Ügyrendi Bizottság előkészítette és lebonyolította a titkos szavazást, melyről külön jegyzőkönyv készült. Gáspár József képviselő mint az Ügyrendi Bizottság elnöke ismerteti a titkos szavazás eredményét, e szerint Györgyné Kovács Judit pályázó 1 szavazatot kapott. Jantekné György Gabriella 2 szavazatot kapott, Sóváriné Kiss Erika pedig 7 szavazatot kapott. 44/2005. (VIII.02.) számú Önkormányzati Határozat Tárgy: „Lurkóház” Napköziotthonos Óvoda vezetőjének megbízása.
8
Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a bekecsi „Lurkó-ház” Napköziotthonos Óvoda óvoda vezetőjének megbízásáról szóló javaslatot és az alábbi határozatot hozta: A képviselő-testület 2005. augusztus 16-tól 2010. július 31. napjáig Sóváriné Kiss Erikát bízza meg az óvoda vezetői feladatok ellátásával. Besorolás szerinti alapilletményét: 143.000,-Ft, azaz egyszáznegyvenhárom ezer Ft-ban, vezetői pótlékát 130 %-ban: 24.600,-Ft, azaz huszonnégyezerhatszáz Ft-ban, illetményét összesen: 167.600,-Ft- azaz százhatvanhétezerhatszáz Ft-ban állapítja meg. Határidő: 2005. augusztus 16. Felelős: Tóth István polgármester
3. NAPIRENDI PONT: Önkormányzat külterületi ingatlanainak értékesítése Bodnár Jánosné jegyző előterjesztése - melyben ismerteti a jogszabályi feltételeket, majd időrendben a beérkezett ajánlatokat – írásban a jegyzőkönyvhöz mellékelve. Kedves Béla képviselő azt javasolja, hogy ha most kell a pénz, akkor Balogh Sándor ajánlatát fogadjuk el, ha ráér, akkor a Tóth Zoltán ajánlata a legelőre jobbnak tűnik, és később újra meghirdethetjük a szántókat. Bodnár Jánosné jegyző pontosítja a z ajánlatokat: ha külön vesszük a legelőt a szántótól, akkor Tóth Zoltán ajánlata a legelőre 2,8 millió Ft, míg a Balog Sándoré csak a legelőre 3,3 millió. Gáspár József képviselő emlékezteti a képviselőket, hogy ez a 8 millió Ft bevétel be lett tervezve a költségvetésbe és jelenleg hiányzik. Falussy Józsefné képviselő javasolja, hogy adjuk el inkább a pedagógusföldeket. Bodnár Jánosné jegyző elmondja, hogy ezek között a meghirdetett szántók között szerepel a pedagógusföldnek nevezett darab is. Dávidházi Ferenc képviselő is javasolja az eladást, de úgy, hogy a vállalkozókat ne bántsa meg az önkormányzat, hiszen a továbbiakban is együtt kell élnünk és dolgoznunk ebben a községben. Somogyvári Gyuláné képviselő szerint szükség van erre a pénzre, beterveztük, adjuk el, lehetőleg egyben a legtöbbet ajánló vevőnek.
9
Körömi János képviselő kérdezi, hogy az aki eddig művelte nem élvez elsőbbséget a vásárlásnál? Bodnár Jánosné jegyző elmondja, hogy az elővásárlásra jogosultak körét jogszabály pontosan meghatározza. Ha van olyan külső jelentkező, aki elővásárlásra jogosult, az akkor veheti meg a területet, ha megadja a legjobb ajánlatot tevő kifüggesztett ajánlati árát. Más hozzászólás nem volt, a képviselő-testület 7 igen szavazattal 3 tartózkodás mellett meghozta az alábbi határozatot:
45/2005. (VIII.2.) számú Önkormányzati Határozat Tárgy: Önkormányzati Külterületi ingatlanokra beérkezett pályázatok elbírálása. Bekecs Községi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta az Önkormányzat által 35/2005. (V.26.) számú határozatával értékesítésre kijelölt külterületi ingatlanokra beérkezett pályázatokat és az alábbi határozatot hozta: A képviselő-testület eladási szándékát fejezi ki Szerbin Ildikó családi gazdálkodó vételi ajánlatára az alábbiak szerint. Hrsz 1. 089/4 160/6
művelési ág (gyep) legelő legelőből
földterület nagysága 4270 m2 5ha 6311m2
művelési ágú külterületi ingatlan vételi ajánlata 4.501.000, azaz négymillióötszázegyezer Ft,2. 020/1 020/4 025/9 029/6 029/24 029/25 029/26 029/32 029/33 090/8 036/19
szántó szántó szántó szántó szántó szántó szántó szántó szántó szántó szántó
5 ha7302m2 3628 m2 5042 m2 5269 m2 3642 m2 4216 m2 9286 m2 2215 m2 2899 m2 5292 m2 1331 m2
művelési ágú külterületi ingatlanok vételi ajánlata 3.501.000, azaz hárommillió-ötszázegyezer Ft-
10
A vételi ajánlatot tevő elővásárlási joga az 1994. évi LV. tv. 10.§.(1) bek. c./ pontja szerint áll fenn. A képviselő-testület, az ingatlant vételi ajánlatának a termőföldről szóló törvényben foglalt kifüggesztése után - amennyiben más elővásárlásra jogosulttól ajánlat nem érkezik - nevezett részére értékesíti a határozatban megjelölt ingatlanokat, egyben az adásvételi szerződésben kiköti, hogy az ingatlan vételárát egy összegben kell kifizetni, a szerződés aláírását követő 60 napon belül. Felhatalmazza a polgármestert az adás-vételi szerződés megkötésére és aláírására. A vevőnek vállalnia kell az ingatlanok adásvételével kapcsolatban felmerülő ügyvédi költségeket. Határidő: 2005. augusztus 31. Felelős: Tóth István polgármester
4. NAPIRENDI PONT: Bejelentések, egyéb indítványok Bodnár Jánosné jegyző Jamriska Attila telekkérelmét terjeszti a képviselő-testület elé. Kérelmező és felesége szerencsi lakosok családi házat szeretnének építeni az Antall József út 9. számú telken. Ezt a telket a testület korábban már eladta Finta Gábornak és nejének, akik írásban elálltak a szerződéskötéstől, így a telek ismét értékesíthető. A képviselő-testület 10 egybehangzó „igen” szavazattal hozta meg a következő határozatot: 46/2005.(VIII.2.) számú önkormányzati határozat: Tárgy: Jamriska Attila telekvásárlása Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Bekecs belterületében lévő 871 hrsz-ú 1060 m2 nagyságú, Antall József út 9. szám alatti építési telket Jamriska Attila és neje 3900 Szerencs, Tavasz utca 4. szám alatti lakos részére eladja. Az építési telek vételára 600.000,-Ft plusz 25 % ÁFA, összesen tehát 750.000,- Ft, azaz Hétszázötvenezer forint. A vételára az adás-vételi szerződés megkötésével egyidejűleg fizetendő be az önkormányzat költségvetési számlájára. A képviselő-testület felhívja a jegyzőt, hogy az adás-vétel lebonyolításához a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: 2005. augusztus 31. Felelős: Tóth István polgármester
11
Bodnár Jánosné jegyző tájékoztatja a képviselő-testület tagjait, hogy a Polgárőr Egyesület tagjai részt vettek az Országos Polgárőr Napon, ehhez az önkormányzat támogatással járult hozzá. Ezt megelőzően pólókat is vásároltak 24.660,- Ft értékben. Javasolja, hogy a támogatás kifizethetőségéről a költségvetés terhére hozzon határozatot a testület.
A képviselő-testület 10-10 „igen” szavazattal egyhangúan hozta meg a következő határozatokat: 47/2005.(VIII.2.) számú önkormányzati határozat: Tárgy: Polgárőr Egyesület támogatása Bekecs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a bekecsi Polgárőr Egyesület részére 24.660,- Ft, azaz huszonnégyezer-hatszázhatvan forint támogatást állapít meg költségvetése terhére, pólóvásárlás céljából. Határidő: azonnal Felelős: Tóth István polgármester
48/2005.(VIII.2.) számú önkormányzati határozat: Tárgy: Országos Polgárőr Egyesület támogatása Bekecs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Országos Polgárőr Egyesületet a Polgárőr Nap szervezése céljából 30.000,- Ft, azaz Harmincezer forint támogatásban részesíti költségvetése terhére. Határidő: azonnal Felelős: Tóth István polgármester
Tóth István polgármester javasolja, hogy mivel a további bejelentések önkormányzati hatósági ügyek, illetve személyes ügyek, ezeket zárt ülésen tárgyalja a testület.
A testület a javaslatot elfogadta, a zárt ülésről külön jegyzőkönyv készült.
12
Falussy Józsefné képviselő kérdezi, hogy nem lehetne-e patkányirtást végezni a faluban, mert elkeserítő módon elszaporodtak ezek a rágcsálók, elsősorban is az Igazság utcán. A rendőrkapitány legutóbbi látogatásakor ígéretet tett arra, hogy az Igazság utcán növelni fogja a járőrök számát, de ez nem történt meg azóta sem, pedig sok eset indokolná a rendőri jelenlétet. Tóth István polgármester válaszában elmondja, hogy ajánlatot fog kérni erre az ÁNTSZ-től, valamint beszél a közeljövőben a rendőrkapitány úrral is. Hubainé Trembinszki Katalin képviselőnek több észrevétele is van. • Az Igazság utcán az út állapota rettenetesen rossz lett, a vízelvezető teknő kialakítását folytatni kellene, mert három ház eleje kimaradt. • A Szabadság úton a járdába belebetonozták a kutat, ez teljesen logikátlan, azonkívül ellenkezik az uniós akadálymentesítési törekvésekkel. Ezen kívül lejáratot is kellene építeni mellé, mert csak a legvégén lehet róla átmenni a túloldalra. • Az Alkotmány utcában több lakos is betömte a vízelvezető árkot, így a víz mind egy család udvarára folyik be. • A Szabadság út 9. szám alatt a romos épület már nagyon veszélyes, nem csak egyszerűen csúnya. Körömi János képviselő arra hívja fel a figyelmet, hogy ha elkészül a Béke úti beruházás, akkor legalább 5 évig nem lesz célszerű megbontani az új útburkolatot. Ennek érdekében fel kellene mérni, hogy kinek a portájára nincs még bevezetve a víz és szorgalmazni, hogy még az útfelújítás előtt megtörténjék. A Szabadság úton a csapadékvíz elvezetését is meg kellene oldani, emiatt beszélni kellene az út fenntartójával. A Monok felé mutató útjelző tábla is hiányzik. dr.Móré Lórántné képviselő lakossági panaszt tolmácsol: az Akácos utcából egy fiatalasszony arra panaszkodott, hogy a szomszédja már teljesen lehetetlenné teszi az életüket, a gyerekek kövekkel dobálnak az Ő portájukra, de szólni sem mer nekik, mert megfenyegették. Tóth István polgármester elmondja, hogy ha fenyegetésről van szó, akkor a rendőrségre tartozik a dolog, de annyit tehet, hogy beszél az illető renitenskedőkkel.
Egyéb hozzászólás, bejelentés nem volt, Tóth István polgármester az ülést bezárta. K.m.f. Tóth István polgármester
Bodnár Jánosné jegyző
13
Jegyzőkönyv hitelesítők:
Dávidházi Ferenc alpolgármester
Falussy Józsefné képviselő
14