Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete
JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. május 28-án megtartott üléséről
Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete
Jegyzőkönyv
Készült: Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2009. május 28-án megtartott üléséről, az önkormányzat könyvtárának tanácskozó helyiségében Jelen vannak:
Béki József polgármester Bodnár Jánosné jegyző Békiné Péter Emese képviselő Dávidházi Ferenc Kedves Béla Matuscsák Sándor Meszlényi István dr.Móré Lórántné Tóth István képviselők dr.Bogyay Ferenc r.alezredes, rendőrkapitányság vezető Szaniszló István r. alezredes, közrendvédelmi osztályvezető Restás Márta családgondozó Fecsó Józsefné szociális és gyámügyi előadó Pipicz Sándorné jegyzőkönyvvezető
Béki József polgármester köszönti a megjelenteket, megállapította, hogy a 10 fő települési képviselő közül 8 fő jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. Felkéri az ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére Dávidházi Ferenc alpolgármestert és Kedves Béla képviselőt. Javaslatot tesz az ülés napirendi pontjaira, mely megegyezik a meghívóban kiadottakkal. A javaslat alapján a képviselő-testület 8 „igen” szavazattal, egyhangúlag elfogadta a napirendet, mely meghívó formájában a jegyzőkönyvhöz mellékelve.
1. NAPIRENDI PONT: Tájékoztató Bekecs község közrend és közbiztonsági feladatainak ellátásáról. dr.Bogyay Ferenc tájékoztatója írásban a meghívóval együtt került kikézbesítésre a képviselő-testület tagjai részére. Elmondja, hogy 3 fő részre igyekezte tagolni az anyagot. E szerint először szélesebb kitekintést igyekezett biztosítani a településen kívüli területekre, majd az ellátási területen lévő 3 rendőrőrs által ellátott feladatokra világított rá, legvégül pedig az adott település helyzetelemzése következett. A számokból messzemenő következtetéseket levonni, stratégiai döntéseket hozni nem lehet, de a tendenciát jelzik. A tavalyi nyugdíjba vonulási dömping miatt a 38-50 éves korosztály „kihalt” a rendőrség soraiból. Emiatt - kis túlzással - „vak vezet világtalant” alapon tudja szolgálatba osztani a fiatal kollégákat. Ez komoly gond, de a jelenlegi állomány eléggé ambiciózus ahhoz, hogy 1-2 éven belül „ütős” rendőrőrs legyenek. Ennek tükrében kell értékelni az eddig elért eredményeket. Mivel jobban szeret csendben, de eredményesen dolgozni, elképzelhető, hogy nem kapott minden sikeres felderítés a manapság olya divatos széleskörű publicitást. „Szocpol” ügyben például a tavalyi ígéretének megfelelően megtörténtek az első letartóztatások, 200-on felül van a gyanúsítottak száma. A másik hasonlóan irritáló jelenség az uzsora is némiképpen visszaszorult és az ezzel járó tettlegesség is – legalábbis a közterületeken – csökkent. Mind a 32 településen tudni lehet, hogy kik az elkövetők, de sértetti közreműködés nélkül a rendőrség nem léphet. Az ezzel kapcsolatos kihallgatások videofelvétel készítésével történnek, hogy a későbbi, bírói szakban ne legyen semmi homályos pont, illetve, hogy a kihallgatás módjára se lehessen panasz. Akiket ők leültettek, azok sajnos rövid időn belül szabadultak is, csak reméli, hogy hamarosan tényleges büntetésekkel zárulhatnak az ilyen eljárások. 2007-ben 7, 2008-ban pedig 49 elkövető került előzetes letartóztatásba és ebben nincs benne a 10 „szocpolos”. Ez azért elég markáns növekedés, jól mutatja az eredményességet. Ha a tavalyi év az előzetes letartóztatások éve volt, akkor az ide – törekvése szerint – a szabálysértési őrizetbe vétel éve lesz. Aki nagyon nem tud beilleszkedni a társadalom rendjébe, az ne pénzbírságot kapjon, hanem a nagyobb visszatartó erejű elzárást kell alkalmazni vele szemben. Elsőként a külterületi lopás és a rendzavarás bűncselekmények esetében alkalmazzák majd. Még egy lényeges területet említ: a gyermekkorú elkövetők eseteit. Ezzel kapcsolatban gyakran hallani, hogy „nincs mit tenni, ilyenek a jogszabályok”, de szerinte ez nem igaz. A gyermekvédelmi törvény bizonyos esetekben a kezdeményezés helyett döntési jogot ad a rendőrségnek az intézeti elhelyezés tekintetében. Illúziói persze nincsenek ezzel kapcsolatban, tisztában van azzal is, hogy az ilyen gyermek rövid úton megszökik az intézetből. Ez esetben viszont a pavlovi reflexre épít: elkövet valamilyen bűncselekményt – elviszik, nem alszik idehaza. Ennek az eljárásnak a következetes és kitartó ismétlésétől lehet némi javulást várni idővel. A polgárőrség munkáját köszöni még meg, bár – mint megjegyzi – az egyesület vezetőjének személye az együttműködést kissé döcögőssé teszi.
Tóth István képviselő szerint az írásos anyag nagyon jó, alapos, részletes és az derül ki belőle, hogy egyértelműen jó az irány. Megszüntetni nem lehet, de a megfelelő eszközökkel szerinte is csökkenthető a bűnelkövetések száma. Feltűnt neki az, hogy bár a tavalyi évben kevesebb volt a bűncselekmények száma, mégis növekedett a felderített esetek száma. A betöréshullám, illetve az erőszak növekedése Bekecset sem kerülte el, de szerinte a polgárőrség és a közcélúként foglalkozatott faluőrség jelenléte egyértelmű visszatartó erőt jelent. A Polgárőr Egyesület vezetőjével kapcsolatban azt javasolja, hogy a Polgármester beszéljen vele. dr.Móré Lórántné képviselő is gratulál a jó irányhoz, illetve a rendőrkapitány személyével kapcsolatos pozitív véleményekhez. Ő a „SZEM” – szomszédok egymásért mozgalomra figyelt fel, amit nagyon jó dolognak tart, szerinte erőteljesebben kellene propagálni, mert sok bűncselekmény megelőzhető lenne. Az uzsorával kapcsolatban azért Bekecsen lenne még mit tenni, hiszen egy konkrét család irreális mértékű haladása joggal irritálja a többi, leadózott bérből élő – tengődő – embert. A polgárőrség jelenlegi vezetője szerinte nem alkalmas a feladat ellátásra, pedig a rendőrséggel való együttműködésre nagyon nagy szükség van. Bekecs tranzit falu, itt sok bűnöző is „átutazik”. Meszlényi István képviselő úgy ítéli meg, hogy Szerencs Városban a közhangulat nagyságrendekkel jobb, mint régen. Nagyobb létszámban vannak jelen a rendőrök a közterületeken, hétvégén is több járőrt látni az utcán, emiatt nőtt az emberek biztonságérzete. Egy-két dologra azonban felhívja a figyelmet. Egyik, egy nagyon visszatetsző és tekintélyromboló jelenség, nevezetesen amikor egy egyenruhás, szolgálatban lévő rendőr, szolgálati időben öleli, csókolja a bűnözőket. Másik a vasútállomáson és környékén kialakult helyzet. Magányos iskolás lánynak például kész életveszély. Ő maga is mentett már meg ilyen kislányt az őt inzultáló és fenyegető romáktól. Azt is helyteleníti, hogy ha egy romát bevisznek a rendőrkapitányságra, akkor rendszerint kialakul egy 30-40 fős erő demonstráció a rendőrség előtt. A vagyonosodási vizsgálatról pedig annyit, hogy annak mindenképpen a végére kellene járni! Hogyan lehetséges az, hogy egy 6 általánost végzett, életében nem dolgozó ember több milliós Mercedes-szel jár, kovácsoltvas kerítése van és olyan háza, amilyenről a bérből élő dolgozó csak álmodik? Matuscsák Sándor képviselő szerint is fontos a rendőrség és a polgárőrség együttműködése. Ha az egyesület vezetőjének személye ennek akadálya, akkor ez ellen lehet és kell is tenni. Ha egy volt kolléga segíteni nem tud, akkor legalább ne is ártson. A beszámolóból hiányolta, hogy Bekecs adatai az előző évi adatokkal nincsenek összevetve, így az abban szereplő számadatokat nincs mihez viszonyítani. Ő is egyetért azzal, hogy Szerencsen nagy mértékben javult a közbiztonság, ugyanakkor megerősíti azt a tényt, miszerint az állomás környékén valóban kritikus a helyzet. A taktaközi átutazóban lévő romák garázdálkodással ütik el a várakozási időt, de szerinte ez ellen a vasutasok is tehetnének. Nem érti, hogy a MÁV miért nem lép ebben.
Bodnár Jánosné jegyző a gyermekkorú elkövetőkkel kapcsolatban jegyzőként is és korábban gyámhivatal vezetőként is azt tapasztalta, hogy tehetetlen a hatóság ezekben az ügyekben., ezért az ideiglenes elhelyezést meg is szüntették. Tehetetlen a pedagógus és tehetetlen az oda rendelt faluőr is, mert nincs semmi fegyelmezési eszköz a kezében. A gyerek folyamatosan rendetlenkedik, lop, tiszteletlen, rendbontó, később fegyveres bűnözővé válik. A védelembe vétel nem jelent megoldást, mert a gyermek azzal nem kerül ki a rossz családi környezetből. Zárt intézetekben nincs hely, máshonnan meg megszökik a gyermek. Bekecsen is volt, hogy naponta kellett visszavinni az intézetbe az ilyen kiskorút. dr.Móré Lórántné képviselő kérdezi, hogy nincs olyan civil szervezet, amely nyomást gyakorolhatna a törvényalkotókra, hisz nekik nincs rálátásuk a valós élethelyzetekre. Dávidházi Ferenc képviselő szerint elkeserítő, hogy hiába érkezik hang a kistelepülésektől, nem ér célt és nem tud egy olyan jogi háttér kialakulni ami büntetné azokat, akiket kell és jutalmazná, akiket kell. A rendőrség sem tudja anyagi és jogi támogatás nélkül 100 %-ban végezni a munkáját. A felső vezetők tevékenysége kifogásolható, a korrupció és a törvényesített rablás viszi a pénzt, a „szocpollal” kapcsolatban látjuk a fejleményeket. A jogszabályok viszont mintha legalizálnák a folyamatot, mintha mindenkire más szabályozás vonatkozna. Az elkövetők neves ügyvédi háttérrel dolgoznak, az ügyesen elhúzott ügyek aztán elévülnek. Hibáztatja a magyar elitet, akik nem léptek kellő időben, kellő hatékonysággal és hagyják, hogy itt vidéken nem elég, hogy nincs munkájuk az embereknek, még a javaikat is félteniük kell. dr.Bogyai Ferenc r.alezredes a felvetésekre válaszolva elmondja, hogy a „SZEM” mozgalomról és a trükkös lopások elleni védekezésről is készült video anyag. A rendőrség is kihasználja a közcélú foglalkoztatást, ennek keretében egy hölgy jár ezekkel az előadásokkal településről településre. A cél az emberek szubjektív biztonságérzetének helyreállítása. Ebben sajnos a média nem partner, számukra a már megtörtént bűncselekmény hírértékű, a megelőzés nem. Annak ellenére, hogy „nem médiabohócnak szerződött”, az elmúlt egy év alatt be kellett látnia, hogy ha ez hozzájárul az emberek biztonság érzetéhez, olykor mégis igénybe kell venni a médiákban rejlő lehetőségeket. Bekecs adatai azért nincsenek összehasonlítva egy bázis évvel, mert az előző éven még nem ő volt a kapitányság vezető. Megjegyzi még, hogy a statisztika elsősorban szakmai következtetések levonására alkalmas, nem célszerű ezzel publikálni „kifelé” bármit is. Jövőre a bűncselekmények számában emelkedés várható, de ez abból adódik,hogy új bűncselekmény fogalmakat is bevezet a törvény, amik eddig nem léteztek, mint pl. a zaklatás, amivel valójában nem sokat lehet kezdeni. De említi példának a trafók megrongálását is. Volt, aki az olajat vitte el, volt akinek a tekercs kellett belőle, az olajat pedig hagyta a földre folyni. Ez utóbbi esetben a rongálás mellett környezetvédelmi szabálysértési eljárást is indítottak, így növelve a felderített bűneset számot, persze a statisztikán ez is ront. Mellbe vágta, hogy még mindig van rendőr, aki barátkozik a bűnözőkkel és még az sem lényeges, hogy szolgálati időben, vagy azon kívül, egyenruhában, vagy sem. A rendőr szerinte mindig rendőr, akkor is, ha nincs rajta egyenruha, ennek megfelelően kell viselkednie is. Úgy látszik, nem volt elég elrettentő az, hogy hasonló ok miatt 1-2 kollégától végleg megvált. Konkrét nevet kér és soron kívül lép az ügyben.
A vasúti dolgozókkal sem felhőtlen az együttműködés, ők nem jelentenek, úgymond nem látnak-hallanak semmit, vagyis egyáltalán nem partnerek. Ennek a jelzésnek örül, mert így tud érdemben intézkedni. A vele együtt jelen lévő Szaniszló István közrendvédelmi osztályvezető figyelmét arra hívja fel, hogy a térfigyelő rendszer működtetésére nagyobb hangsúlyt kell fektetni, jobb beállításokat kell eszközölni a jövőben. Amikor egy-egy romát bevisznek a kapitányságra, sajnos semmi nem tiltja, hogy az épületen kívül a közterületen ott legyenek a hozzátartozók. Valószínűleg a szakmai felettesei sem örülnének annak, ha minden ilyen esetet be nem jelentett tüntetésként kezelnének. Kedves Béla képviselő szerint a vasutasok talán félnek, ez lehet az oka az együttműködés hiányának. Tud-e a rendőrség védettséget biztosítani, mert ezek azért kemény legények? dr.Bogyai Ferenc szerint is ez valószínű, de civil kurázsi nélkül nem megy, ezt tudomásul kell venni. Ha pl. egy családot egyszer elvittek már uzsora ügyben, akkor annak a családnak a többi sértettje is jelentkezett, de addig nem. Védettséget nem tudnak biztosítani, de eddig még egyetlen tanúvallomást tevőnek sem esett bántódása. A vasútállomáson kisebb súlyú bűncselekmények történnek, így nincs mód előzetes letartóztatásra, de ha ezeket senki nem jelenti, senki nem tesz semmit ellene, akkor ez idővel biztosan rosszabb lesz. A vasút is szerelhet fel például belső kamerákat, ez a rongálások ellen is praktikus lenne, hiszen a tulajdonos kötelessége, hogy a tőle elvárható módon megőrizze a vagyonát. Bekecsen is van például egy tűzép-telep, amelyen sem egy éjjeli kivilágítás, sem kutyák, sem mozgásérzékelők nem védik éjjel a telephelyet, ez nagyfokú felelőtlenségre vall. Vagyonosodási vizsgálatot a rendőrség minden esetben kezdeményezett, de sokszor még visszajelzést sem kapott. Nagy a teher az APEH-en is és ők nyereség orientáltak. Egy segélyből épített ház esetében nem kecsegtet nagy vagyonból fizethető büntetés, de azért látszik az együttműködés. A gyermekkorú elkövetőkkel kapcsolatban továbbra is azt állítja, hogy olyan nincs, hogy tehetetlen a hatóság. Lehet, hogy szélmalomharc, de ő rendészeti szerv vezetőjeként annyit szeretne elérni, hogy ha valami bűncselekményt elkövet, akkor vigyék el, ne aludjon otthon. Mély bűnmegelőzési eredményt persze ő sem vár ettől, de ezt mindenképpen meg lehet tenni következetesen. A törvényalkotókkal ő is igyekszik megragadni a kötetlenebb alkalmakat a valós élethelyzetek megismertetésére, mert valóban nehezen ér fel oda a „kiáltás”. Béki József polgármester elmondja, hogy a faluőrség a kezdeti lelkesedést követően jelenleg mélyponton van, de új emberekkel, emelt létszámmal újra beindul. Az iskolában viszont valóban csökkentek az atrocitások, bár tisztában azzal, hogy teljesen megszűnni nem fognak. Megköszöni alezredes Úrnak a beszámolót és a válaszait. További munkájukhoz erőt, egészséget kíván, hogy a legközelebbi találkozáskor hasonló dicsérő szavak hangozhassanak majd el. A képviselő-testület a beszámolót határozat hozatal nélkül egyhangúlag elfogadta. dr.Bogyai Ferenc és Szaniszló István rendőr alezredesek elhagyták az üléstermet.
2. NAPIRENDI PONT: Tájékoztató a Prügy Környéki Családsegítő és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás működéséről, a bekecsi családgondozó által ellátott feladatokról. Tájékoztató a szociális és gyermekvédelmi hatósági feladatok ellátásáról. Restás Márta családgondozó és Fecsó Józsefné szociális és gyámügyi ügyintéző beszámolója írásban a jegyzőkönyv mellékletét képezi, azokat a képviselő-testület tagjai a meghívóvak együtt kapták kézhez. Szóbeli kiegészítést egyik előterjesztő sem kívánt tenni. Békiné Péter Emese képviselő szerint a hivatalban a leghálátlanabb munkakör a szociális ügyintézőé, sokan bántják ok nélkül és ő ezt tűri. Ügyfélfogadási időben a hivatalban is kellene egy ember, aki rendet tart. dr.Móré Lórántné képviselő szerint ez nem új keletű dolog. Aki nem kap segélyt, azt hiszi, hogy az ügyintéző miatt nem kap. Nem fogadják el azt sem, hogy ő jogszabályok alapján kér jövedelem- és egyéb igazolásokat, nem a kedve szerint. Hálátlan feladat az övé, sokat el kell tűrnie, ezért őt meg kell védeni. Béki József polgármester úgy látja, hogy az egyre romló gazdasági helyzet miatt nőni fog a valóban rászorulók száma. Sajnos nem hiszik el, hogy nem az önkormányzaton – pláne nem az ügyintézőn - múlik, ha nem tud segíteni. Munkát például nem tudunk mindenkinek adni. Megköszöni mindkét előterjesztő áldozatos, odaadó munkáját, a jövőre nézve is hasonló energiát, lendületet kíván nekik. A képviselő-testület a beszámolót határozat hozatal nélkül egyhangúlag elfogadta.
3. NAPIRENDI PONT: Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati döntések végrehajtásáról, a két ülés között tett intézkedésekről Béki József polgármester jelentése írásban a jegyzőkönyvhöz mellékelve. A jelentést a képviselő-testület határozat hozatal nélkül, egyhangúlag elfogadta.
4. NAPIRENDI PONT: Bejelentések, egyéb indítványok Béki József polgármester a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás javaslatára az Alapító Okiratának módosítására tesz javaslatot. A munkaszervezet vezetője és a munkáltatói jogok gyakorlója is Szerencs Város jegyzője volt. Az indítvány szerint a társulásnak önálló munkaszervezet vezetője lenne ezentúl. Az idei költségvetés készítésekor ugyanis fény derült bizonyos összefonódásokra Szerencs Város és Kistérség között. Felmerült az igény, hogy jobban elkülönüljön ez a két egység. A kistérség tagjai azt várják ettől, hogy csökkennek a kiadások és megszűnnek az ellenségeskedések. Az Alapító Okirat felülvizsgálatára egyébként jogszabályi kötelezettség is van. Ismerteti a határozati javaslatot és kéri a szavazatokat. A képviselő-testület 8 egyhangú „igen” szavazattal, egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 40/2009.(V.28.) számú önkormányzati határozat: Tárgy: Javaslat a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás Alapító Okiratának módosítására Bekecs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás Alapító Okiratának módosítására vonatkozó javaslatot megtárgyalta és az abban foglaltakkal egyetért. Felhatalmazza a polgármestert a társulási határozat elfogadására. Határidő: azonnal Felelős: Béki József polgármester
Béki József polgármester a református egyházközség kérését tolmácsolja. Leczó Tamás lelkész beiktatási ünnepségének megrendezéséhez kérnek anyagi támogatást. Tavaly a római katolikus, idén a görög katolikus parókia festésében segített az önkormányzat munkaerő biztosításával, ezért a javaslata 30 ezer forint anyagi támogatás biztosítása. Tóth István képviselő szerint ez reális összeg, szerinte nem is szabad elzárkózni az egyházak kérései elől. Az új lelkész fiatal ember, érezze csak a falu támogatását! Meszlényi István képviselő is egyetért a javaslattal.
A képviselő-testület 8 egybehangzó „igen” szavazattal a következő határozatot hozta:
41/2009.(V.28.) számú önkormányzati határozat: Tárgy: Református Egyházközség támogatása Bekecs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Béki József polgármester javaslatára a református Egyházközség részére 30.000,- Ft, azaz Harmincezer forint támogatást állapít meg. A támogatást a lelkész beiktatási ünnepségére kell felhasználni. Határidő: azonnal Felelős: Béki József polgármester
Béki József polgármester az erdélyiek vendéglátásának részleteit pontosítja, majd a költségekről kérdezi a testületi tagokat. Felajánlják-e a tiszteletdíjukat erre a célra, mint a legutóbbi alkalommal, vagy gazdálkodja ki az önkormányzat a szükséges összeget a Művelődési Ház szakfeladatából? Tóth István képviselő kéri, gazdálkodja ki az önkormányzat a Művelődési Ház szakfeladatából, mert akkor megint nem kapnak semmit a képviselők. Ezt a javaslatot támogatta a többi jelen lévő képviselő is.
Meszlényi István képviselő a televízióban a GYES átalakítása kapcsán gyakran hall híreket bölcsődei férőhely bővítésről ország szerte. Kérdése, hogy itt Bekecsen is megpróbáljuk-e a már említett bölcsődei csoport kialakítását? Béki József polgármester elmondja, hogy LHH pályázat keretében akartuk, de Budapest szerint ebben a kistérségben nincs szükség bölcsődei férőhelyekre. A kistérség 18 településéből 11 már kapott támogatást az LHH keretből, 7 még nem, emiatt talán nem reménytelen a dolog, illetve a GÉMOP-os lehetőség még hátravan. Létezik már az óvodába integrált bölcsődei csoport fogalma is, ez épület átalakítással, külön csoportszobával nem jár, viszont csoportonként csak 5 gyermeket jelent. Tóth István képviselő szerint ez elég lenne Bekecsre, hiszen itt sem munkalehetőség, sem gyermek nincsen.
Kedves Béla képviselő elmondja, Mádon már évek óta működik az óvoda mellett bölcsőde is, amit egy régi, zeg-zugos épületben alakítottak ki. Talán ez volt a szerencséjük, hogy sok kis helyiségük volt, amelyekben minden szükséges kiszolgáló helyiség elfért. Ez Bekecsen nem áll rendelkezésre. De bármibe is kezdünk, a küszöbön álló választás egy tollvonással keresztül húzhat bármit.
Béki József polgármester önkormányzati hatósági ügy tárgyalása miatt zárt ülés tartását indítványozza. A zárt ülésről külön jegyzőkönyv készült.
Béki József polgármester javaslatot tesz a 2009. évi költségvetési rendelete módosítására. Indoklásként elmondja, hogy az intézményi beruházások és a benyújtott pályázatok miatt van szükség a rendelet módosítására. A képviselő-testület az indítvány alapján 8 egyhangú „igen” szavazattal az alábbi rendeletet alkotta meg:
Bekecs Községi Önkormányzat 12/2009.(VI.2.) számú rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (III.2.) rendelet módosításáról 1. § (1) A pótelőirányzatként biztosított LEKI és CÉDE támogatás, előirányzatának növelése, miatt a képviselőtestület a 2009. évi költségvetési rendeletének kiadási főösszegét bevételi főösszegét módosítja és az önkormányzat 2009. évi módosított kiadási főösszegét módosított bevételi főösszeget ebből: működési hitel felhalmozási hitel állapítja meg.
34. 294 E Ft-tal 34 .294 E Ft-tal 599.308 E Ft-ban 550.320 E Ft-ban 29.366 E Ft 19.622 E Ft
(2) A kiadási főösszegen belül a módosított kiemelt előirányzatokat 225.054 eFt Intézményi beruházás kiadás ebből: • Belterületi vízrendezés 2009-re eső részére: • Közcélú foglalkoztatás eszközbeszerzésre • Játszótér kialakításra • Autóbusz vásárlásra • Bem J u. telek kialakításra • Szervergép Polgármesteri Hivatal részére 27.429 eFt Felújítás ebből: • Polgármesteri Hivatal akadálymentesítésre • Út felújításokra • Kerékpárút burkolat megerősítésre
207.089 eFt 10.765 eFt 2.600 eFt 2.000 eFt 2.000 eFt 600 eFt 2.900 eFt 1.000 eFt 23.529 eFt
jogcímenkénti megoszlásban állapítja meg. 2. § (1) A polgármesteri hivatal költségvetésében jóváhagyott fejlesztési feladatok közül közcélú foglalkoztatás eredeti előirányzatát 10.765 eFt, összeggel felemeli a kerékpárút burkolat megerősítése előirányzatát 23.529 eFt, összeggel felemeli és ezzel egyidejűleg önkormányzati Fejlesztési támogatás LEKI 9.150 eFt és CÉDE 20.000 eFt, többlettámogatást állapít meg. 3. § A polgármesteri hivatal, valamint a költségvetési szervek módosítás utáni előirányzatát a 1, 2/a, 2/b, 5, 6, 7, 13/1, 13/1.c, , 13/2, 13/2/c és 14. sz. mellékletek tartalmazzák. 4. § (1) Ez a rendelet kihirdetés napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Bekecs, 2009. május 28. Bodnár Jánosné
Béki József
jegyző
polgármester
Kihirdetési záradék: A rendelet kihirdetésének napja: 2009. 06. 02.
Bodnár Jánosné jegyző
dr.Móré Lórántné képviselő azt kérdezi, hogy a Danó Attila autója mit keres a hivatal előtt éjszaka? Csak nem ő volt az őr? Béki József polgármester elmondja, hogy de igen, közcélú foglalkoztatottként éjjeli őri beosztásban dolgozott, de már kb. másfél hete nem ő az őr. Jelenleg a temetőn van egy fő őr nappal is a szemetelések és a gépjárművel való behajtások szabályozása miatt. A polgárőrséggel kapcsolatban mondja még el azt, hogy az egyesületbe most felvett 6 fő közül háromnak van biztonsági őri vizsgája. Hétvégén is dolgoznak, a felduzzadt létszám miatt valószínűleg hatékonyabbak lesznek. Tóth István képviselő továbbra is azt javasolja, hogy az egyesület vezetőjével beszéljen a polgármester, neki nagy mértékben meg kell változnia. Őt a tagság választotta meg, le sem lehet mondatni. Béki József polgármester viszont azt mondja, hogy a mivel a működésük teljes mértékben az önkormányzattól függ, rá lehet szorítani a tagságot a váltásra. Konkrétan arra gondol, hogy addig nem kap az egyesület támogatást, amíg az elnök személyében nincs változás. Ő egyébként azt látja, hogy 1-1,5 éve halódik már ez az egyesület, szerinte még ½ - 1 év és megszűnik magától. Matuscsák Sándor képviselő szerint túlzás, hogy itt csoportok és csoportvezetők vannak, erre nem lenne semmi szükség, csak jó szolgálati beosztásra. Más érdemi bejelentés, indítvány nem hangzott el, Béki József polgármester az ülést bezárta.
K.m.f.
Béki József polgármester
Bodnár Jánosné jegyző
Jegyzőkönyv hitelesítők:
Dávidházi Ferenc alpolgármester
Kedves Béla képviselő