AZ ÜNNEP IDEJE ÉS A MI IDÕNK
ár valamennyire beletörõdtünk abba, hogy elmúlt az ünnep, amelynek ideje annyira különbözik a hétköznapok idejétõl, már ha megvan még az a nyitottságunk, hogy ki tudjunk lépni a taposómalomból, és be tudjunk lépni az ünneplés idejébe – vannak emberek, akik képtelenek erre: vasmarokkal tartja õket vissza valami, még karácsonykor is – s a rutin jótékony pörgése elhitette velünk, hogy ez így normális. Pedig az adventi idõszak és a karácsonyi Csoda ünneplése után jólesõ érzéssel gondoltunk volt arra, hogy még ott a Szilveszter, egy újabb lehetõség, amikor még fokozottabban élvezhetjük azokat az áldásokat, amelyetek Isten a közösségben kegyelmesen és ismételten nekünk szokott adni. Az iskolai feladatok és egyebek terhétõl egy kis idõre mentesülve - nem hiába parancsolta az Úr a munka és mindenféle megszokott elfoglaltság beszüntetését az ünnepek idején Izrael népe számára! - nyugodtabban tudtuk szemlélni Isten dicsõségét. Hála érte Istennek! Tekintsünk hát egy kissé vissza, mintegy lerázva a repülõ idõ által oly könnyen belénk csimpaszkodó feledékenységet, és nézzünk szét a „házunk táján”, ki hogyan élte meg vagy látta a többieket megélni az óév és az újév találkozását (1. oldal, majd a 4. oldaltól arrafele). [M.] A.
M
„Ha az év jó véget ért, jobb, mint amikor elkezdették. Ha vidám vagy és megelégedett, nyújtsd Istenhez hálás kezed“ (Ilse Leue).
Fotó: menna
baptista ifjúsági lap
A Hargitán szilveszterezõk csoportja
Hargitai Szilveszter égy év után idén újra megszervezték a NHargitai Baptista Keresztyén Táborban a Szilveszteri ünneplést. Sokan kaptak az ötleten, és Erdély minden zegzugából, sõt néhányan még Magyarországról is elzarándokoltak a fiataloknak oly kedves táborozó helyre. Bõségesen kijutott az igei üzenetbõl, a játékból, és a frissítõ „mosdatásból” is. A várva-várt vacsora után összegyûltünk mind a kápolnában, s a tábor vezetõjétõl meghallgattuk a valamivel népszerûtlenebb tábori szabályokat. Viszont az ez által elõidézett feszélyezett hangulatot azonnal feloldotta a Jákób pénueli tusakodásáról (1Mózes 32,2132) szóló üzenetével, melyben elmondta, hogy azt szeretné, ha mi is Isten jelenlétében és Isten áldásával kelhetnénk át az Új Évbe. Ezt követõen Gere Árpádot kérte meg, hogy segítsen az ismerkedésben. Kissé döcögõsen, de végül kiderült, hogy 75-en vagyunk, s ha valakinek nem tudjuk a nevét, érdemes az „Attilá“-val vagy az „Enikõ“vel próbálkozni.
Dóczi Tibi a Zsoltárok 42,1-3 alapján buzdított, hogy kérjünk igazi szomjazást az Istennel való találkozásra, az életteli éneklésre és imádkozásra. Az idén nagyobb hangsúlyt fektettünk az Istennel való beszélgetésre, a csoportos imára, úgyhogy áhítat után ötön-haton összefordultunk és megbeszéltük, hogy az elmúlt évben miben láttuk meg Isten hatalmát, miért vagyunk hálásak neki, és hogy mit szeretnénk kérni Tõle jövõre. Utána hálát adtunk ezekért, és kértük az Õ közelségét az Új Évben is. Ez nagyon jó volt, mert egyszerre hozott közelebb minket egymáshoz és Istenhez is. Az elõadásban az idõrõl, mint Isten ajándékáról hallhattunk (Prédikátor 11,9–12,1). Arról, hogy az idõ, habár korlát, mégis felfogható ajándékként, melyet el lehet tölteni hasznosan, de haszontalanul is. Azért ajándék, mert ez alatt a pár év alatt, amelyet eltöltünk itt a Földön, megnyerhetjük az örökkévalóságot. Isten bízott bennünk, és lehetõséget adott, hogy döntsünk, válasszunk a jó és rossz között, viszont megmondta, hogy felelõsek vagyunk tetfolytatás a 4. oldalon
MAG TÁ R
MUSTÁRMAG ÉRTESÍTÕ Stratégiai
találkozó az ifivezetõkkel! Szeretnénk találkozni az ifjúságok vezetõivel vagy képviselõikkel március 29-én, Kolozsváron. A Romániai Magyar Baptista Ifjúságok sorsa az ilyen megbeszéléseken dõl el, ezért jó volna, hogy minden ifjúság képviselve legyen. Köszönet a sepsiszentgyörgyi fiatalok adományáért: 250 RON. További adomány: magánszemély: 300 RON. Isten áldja meg õket gazdagon! A postázással kapcsolatos kérdésekben ezután Farnas Noémit keressétek a
0728312145-as telefonszámon. FIGYELEM! Változott a Mustármag postacíme. Az új cím az utolsó oldalon, a bal alsó sarokban lelhetõ fel. Ide kérjük beküldeni ezután a rejvények megfejtéseit, a kézzel írott cikkeket, megjegyzéseket, javaslatokat. Az elektornikus levelezéshez továbbra is rendelkezésre áll a
[email protected] cím.
2. o l d a l
*
február 2008
h í r e k
Táborozás a Hargitán 2008-ban Kedves fiatalok! Ismertetni szeretném veletek a Hargita Keresztyén Tábor 2008-as táborozási programját: június 16—24: 1. gyerekhét (7—14 évesek) június 26—július 4: 2. gyerekhét (7—14 évesek) július 7—15: 3. gyerekhét (7—14 évesek) július 17—25: tinihét (13—15 évesek) július 28—augusztus 5: 1. ifihét (15 éven felüliek) augusztus 7—15: 2. ifihét (15 éven felüliek) augusztus 25—szeptember 2: 3. ifihét – Zene7 (14 éven felüliek) A helyek száma minden táborozási héten 120. A táborozás vacsorával kezdõdik, és reggelivel ér véget. A táborozási díj 280 lej személyenként. A hátrányos anyagi helyzetû gyerekek és fiatalok a következõ támogatások közül választhatnak: 130 lej támogatást igényelhetnek a nagyon hátrányos anyagi helyzetû táborozók (részükre a táborozási díj 150 lej), 80 lej támogatást igényelhetnek a hátrányos anyagi helyzetû táborozók (részükre a táborozási díj 200 lej). A kedvezményt csak azok a gyerekek és fiatalok vehetik igénybe, akik az alábbi feltételek valamelyikének megfelelnek: nagy családok gyerekei (3 vagy több gyerekes családok), egyedülálló szülõk gyerekei, állami gondozásban élõ gyerekek és fiatalok, olyan családok gyerekei, ahol az egy fõre esõ havi jövedelem nem haladja meg az 500 lejt (beszámítva mindenfajta jövedelmet – a nem hivatalosat is). A támogatást írásban kell kérvényezni a támogatást kérvényezõ ûrlap pontos kitöltésével. A kérvényt a helyi gyülekezet lelkipásztorának vagy elöljárójának is láttamoznia kell. Jelentkezéskor kérünk 50 lej/fõ elõleget kifizetni. Az elõleg névre szóló, és csak abban az esetben adjuk vissza, ha a jelentkezõ elfogadható okból nem tud eljönni táborozni. Minden táborozó számára a családi orvosnak pontosan ki kell töltenie a jelentkezési laphoz mellékelt orvosi igazolást (a védõoltások listájával együtt). A táborozási hét kezdetekor az orvosi igazolást a táborozónak át kell adnia a Táborban tartózkodó egészségügyi személyzetnek. A gyerek- és tinihetek alkalmával minden tíz táborozó után a Tábor fedezi egy tanító táborozási költségét. Az ifjúsági heteken minden 12 fiatal után egy ifjúsági munkás táborozási költségét fedezi a Tábor. A tanítók és ifjúsági munkások útiköltségének visszafizetését a Tábor nem vállalja. Kérjük, hogy az útiköltséget a gyülekezetek fedezzék, ahonnan a tanítók vagy ifjúsági munkások jönnek. Minden gyülekezet lelkipásztorának rendelkezésére bocsátjuk a jelentkezés és támogatás igényléséhez szükséges, illetve a családi orvos által kitöltendõ ûrlapot. Az ûrlapokat szabadon lehet fénymásolni, és letölthetõk a Tábor honlapjáról (http://www.hargitacamp.ro), igényelhetõk a Szövetség irodájában és a Tábor igazgatójánál is. A jelentkezési lapot, az elõleget és a támogatási kérvényt a következõ címre kell elküldeni: Hargita Keresztyén Tábor, Borzási Gyula, igazgató ªos. Ciucului, Km 106, 535800 Vlãhiþa, Jud. Harghita Mobil: 0749 271008, E-mail:
[email protected] Szeretettel várlak a Táborba Borzási Gyula, igazgató
Munkalehetõség a Hargita Keresztyén Táborban! Szakácssegédet és adminisztrátort keresünk a Hargita Táborba. Egyedülálló személy, vagy olyan házaspár jelentkezésére számítunk, akik gyermekek nélkül költözhetnek a Táborba. Házaspár esetében elõnyt jelent, ha a férj karbantartási és építkezési munkában járatos. Ebben az esetben neki is munkát biztosítunk. (Jó munkabírású nyugdíjasok jelentkezését is szívesen vesszük.) A nyári szünidõ idején szükségünk lesz a konyhai és takarítói személyzet bõvítésére. Erre az idõszakra és erre a munkára elsõsorban, a már 16. életévüket betöltött lányok és fiúk jelentkezését várjuk. A Tábor személyzetének teljes ellátást és méltányos fizetést biztosítunk. Jelentkezéskor kérjük a helyi gyülekezet lelkipásztorának vagy gyülekezeti elöljárónak ajánlását is mellékelni. Jelentkezni a fent megadott címen lehet!
Ha ng szó lít kicsit is ismeri az Urat, az tudja, hogy nem tanácsos nemet mondani!
Borzási István:
hetvenes évek legelején szólított meg
Aaz Úr elõször. Akkor hoztam meg életem legnagyobb döntését. Azóta, ahogy erõsödött bennem a vágy, hogy az Úrnak szolgáljak, egyre több fontos döntést kellett meghoznom. Ezekben a döntésekben olyan elvek vezéreltek, amelyek a meghatározták szolgálatom különbözõ területeit. Ezeket próbálom itt röviden összefoglalni.
SZOLGÁLATKÉSZSÉG A helyes döntésekhez Isten vezetésére van szükség. Az Úr azokat vezeti, akik készek neki szolgálni. Ezért késznek kell lenned a szolgálatra, arra, hogy Isten határozza meg szolgálatot helyét és mibenlétét. Ez minden hívõ emberre vonatkozik, nemcsak a lelkipásztorokra. Ez a készség felkészít az engedelmességre, így Isten bármikor, bárhova elküldhet, és bármivel megbízhat. Valaki egyszer azt mondta, hogy háromféle embertípus van: a mozdíthatatlanok, a mozdíthatók és azok, akik mozgósítják õket. Mozdíthatatlanoknak csak lelki szempontból kell lennünk. Mindig mozdíthatók vagyunk, mert másképp Isten bármikor rácáfolhat egy olyan véleményre, hogy „nem vagyok kimozdítható”. Mindenki kimozdítható, csak vannak, akik ezt nem akarják megérteni! Az emberek mozgósítása bennem inkább csak egy vágy volt: bárcsak mozgósítani tudnám a gyülekezetet (és a gyülekezeteket) Isten országáért! Már régebben megértettem, hogy senki sem vezethet tovább másokat, mint ameddig õ maga eljutott. A „jó pásztor” a juhai elõtt megy, azok pedig követik (Jn 10,4). Még az sem elég, ha ismered az utat, de nem jársz rajta: így nem tud követni senki, és mozgósítani sem tudsz senkit. Vagyis, példával kell elõl járni, fõképp a
3. o l d a l
*
február 2008
Fotó: M. A.
Isten vezetése és a döntéseink
ÖSSZESSÉGÉBEN LÁTNI A DOLGOKAT
szolgálatban! Késznek kell lenni a szolgálatra minden idõben és minden szempontból.
KEZDEMÉNYEZÉS A szolgálatkészséggel együtt jár a kezdeményezés készsége. A kezdeményezés csak Istenben bízva, Tõle függve, akaratát keresve, neki engedelmeskedve járhat sikerrel. Ez korlátozza a kezdeményezések lehetõségeit, de eredményessé teszi azokat. Amikor Marosvásárhelyre költöztünk 1999-ben, akkor azt mondtam az Úrnak, hogy kész vagyok minden ajtón bemenni, amit Õ nyit meg számomra. Ebbõl az lett, hogy „nagy és sokat ígérõ kapu nyílt ott elõttem” (1Kor 16,9). Annyi lehetõség nyílott, hogy alig gyõztük kezdeményezéssel!... Egy lelki döntés meghozatalára nem kényszeríthet senki. A kezdeményezés saját hatáskörödbe tartozik. De van, amikor egy kezdeményezés mégsem egészen a logika eredménye: a Szentlélek késztetésére el kell elvállalni olyan feladatot is, amit egyáltalán nem kívántál magadnak! Ilyenkor tenned kell, készséggel és örömmel, akkor is, ha nincs kedved hozzá! Azért teszed azt, mert megértetted, hogy Isten azt kéri tõled! Persze, fordítva is történhet: helyben maradsz, még akkor is, ha nagyon mehetnéked van. Miért? Mert Isten azt kéri tõled. Kritikus pillanat, amikor megérted Isten akaratát, és döntened kell: vállalod, vagy nem vállalod. Ez úgy van, hogy egy darabig igyekszel elkerülni, kibúvókat, kifogásokat keresel és találsz: Mózes, Gedeon és Jeremiás is így tettek. Jónáshoz hasonlóan örömest elmenekülnél! Egyszeribõl élesen látod alkalmatlanságodat és hiányosságaidat... Végül azonban mégiscsak ki kell mondanod, hogy „igen” vagy „nem”. Aki egy
Számomra a döntést az könnyíti meg, ha összefüggésében látom a sajátos feladatot. Az Úr ügyét mindig annak teljességében kell mérlegelni. Isten szolgálatában nincs helye a különcködésnek, az önzésnek és a túlzott lokál-patriotizmusnak! Közösségben kell gondolkodnunk, globálisan, teljes egészében látni az evangélium ügyét! Nem elég azt mondani, hogy „csak az én idõmben legyen békesség és hûség” (2Kir 20,19). Nem jelent elõrelépést, ha egy körzet szépen felvirágzik szolgálatod alatt, de „utánad az özönvíz”. Neked is kell fájnia, ha egy másik gyülekezet tagjai szenvednek, akikkel egyébként szövetségben vagy! Pál apostol említi az õ naponkénti zaklattatását és az összes gyülekezetek gondját (2Kor 11,28). Vagyis, miközben a saját gyülekezeted és kezdeményezéseid elõmenetelén fáradozol, szíveden kell hordoznod a többi gyülekezetek és vidékek szükségeit is. Ezeket nem lehet és nem szabad elválasztani egymástól. Aki csak magára gondol, az rövidlátó és önzõ. Az új gyülekezetek nevelése és fejlõdése bizonyára terhet jelent, mégis sajnálom, amikor ettõl a tehertõl némelyek mentesek, vagy szabadulni szeretnének. Azért, mert ha összességében nézzük a dolgokat, akkor az igazság az, hogy a misszióparancsot azok teljesítik, akik ezt a terhet fel merik vállalni. Hála legyen az Úrnak azokért, akik mernek hitbéli döntéseket hozni! Én inkább ezek példáját kívánom követni. Imádkozzunk, hogy az aratás Ura küldjön (még) munkásokat az Õ aratásába! Legutóbbi döntésünk, a perecseni lelkipásztori meghívás elfogadása, abból a vágyból fakad és azon az elhatározáson alapszik, hogy az Úrnak kívánunk szolgálni, azon a helyen, amit Õ határoz meg számunkra. A költözés vállalása egy nehéz kezdeményezés, de félretettük személyes kötõdéseinket, és felvállaltuk az új szolgálati helyet, mivel megértettük, hogy Isten ügye ezt így kívánja meg.
folytatás az elsõ oldalról
teinkért. Kelemen Sándor arra is felhívta a figyelmünket, hogy mikor döntünk, gondoljunk az ajándékozóra: vajon arra használjuk-e a tõle kapott idõt, amire adta azt Õ? És gondoljunk a jövõre, ne csak a fiatalság elillanó pillanatainak éljünk, hanem lebegjen a szemünk elõtt a nem csupán 10-20 évig tartó örökkévalóság. Az elõadás után elcsendesedtünk, s Isten jelenlétében keltünk át az Új Évbe. Kis csoportokban folytattuk az imádkozást, úgy hogy elvándoroltunk a terem különbözõ szögleteibe ragasztott témajelzõ papírokhoz, és együtt könyörögtünk a gyülekezetekért, az ifjúságért, a keresztyén házasságokért, a megtérésekért, a megújulásokért és a rendezetlen kapcsolatainkért. Ösztönzõek voltak a témák, mégis maradt olyan, mint például a keresztyén házasságok, amely felé sokan kacsintgattak, mégis az teremett közösséget köztük, hogy nem mertek odamenni. A játékok sem maradtak el, hanem születési évszakok szerint csoportokba rendezõdve, összemérhettük általános mûveltségi, bibliai, fizikai, kémiai ismereteinket, és nem utolsó sorban kreativitásunkat és csapatszellemünket. Legnagyobb fejtörést az a próba okozott, amikor egy olyan szerkezetet kellett készítenünk, amelyikbe bele kellett dobni egy tojást úgy, hogy ne törjön el. Sajnos senkinek sem sikerült, de már arra büszkék voltunk, hogy egyáltalán beletaláltunk egy mûanyag pohárba 2 méter magasból. A legnevettetõbb feladat a szembekötõs volt, ami abból állt, hogy a csapat mindegyik tagjának súgtak egy számot, és bekötött szemel, egy elõre megbeszélt taktika alapján föl kellett állniuk a számok sorrendjében egy egyenes vonalba. Vicces volt, ahogyan a levegõben összevissza kalimpálva keresték egymást a résztvevõk, s míg a csoportvezetõ elrendezte az egyiket, a másik kiállt a sorból, és kezdhettek mindent elölrõl. A legpörgõsebben (nem kis meglepetésünkre) a bibliai kvíz ment. Nekem úgy tûnt, hogy mindenki jól érezte magát, és hogy legtöbben azzal az elhatározással tértek haza, hogy jövõre ismét a Hargitán fognak ünnepelni.
[Berszán] Panna
4. o l d a l
*
február 2008
Szilveszterezés Ippon Az ippi fiatalok közös szilveszterezésre hívták meg a sámsoni ifjúságot. „December elején felmerült bennünk, hogy jó lenne, ha újítanánk egy kicsit szilveszterkor, és meghívnánk egy másik ifjúságot. A sámsoni fiatalokat hívtuk meg, mert a lelkipásztorunk már másodjára ügykezelõ ott, s mi mégis alig ismerjük egymást. Bár kicsit aggódtam amiatt, hogy miként fog lezajlani, de nagyon örültem, hogy nyitottak voltak és jókedvük volt. Nem csak azért örvendek, hogy jól éreztük magunkat, hanem azért is, mert új barátságokat köthettünk.” (Szígyártó Szabolcs, ippi ifjúsági vezetõ) „Elõször nehéz volt eldönteni azt, hogy elmenjünk-e és eleget tegyünk-e a meghívásnak, mert úgy gondoltuk, Együtt szolgáltak az ippiek és a sámsoniak hogy a szilveszternek otthoniasnak, meghittnek kellene lennie (azt hiszem, ez nem csak nekünk jelent problémát, mint ifjúságnak, hanem még többen vagyunk így, akik nehezen mozdulunk ki, ezért ezúton is mindenkinek szeretettel ajánlom, hogy ne féljenek az új dolgoktól ilyen területen, éljünk a lehetõségekkel, használjuk ki azokat). Az esti istentiszteleten örömmel szolgáltunk énekkel, szavalattal és bizonyságtétellel. Meglepõ volt számomra, hogy mennyire meg tudtunk nyílni egymás elõtt. Nem hiányozhatott az ízletes szilveszteri ünnepi vacsora sem. Játékokkal, énekekkel és imával fejezhettük be a 2007-es évet. Megtisztelõ volt számunka megszólaltatni a már négy éve letett hangszereket. A következõ napra és fõleg az imaórára gondolva kora hajnalban már el is indultunk haza.“ (Bántó Zoltán, a RoMaBISz gazdasági titkára) „Számomra talán ez volt az utolsó szilveszter, amit otthon tölthettem. Ebbe belegondolva nagyon szerettem volna együtt lenni az otthoni fiatalokkal, ezért a téli ünnepi legációból a Karácsonyt vállaltam távol tölteni a családtól, hogy újévre otthon lehessek. Örvendtem annak, hogy a sámsoni fiatalok is ott voltak és együtt tölthettük ezt a rövid kis idõt.” (Borzási Csaba, negyedéves teológiai hallgató) „Hálás vagyok azért, hogy éjfélkor nem pezsgõt kóstoltunk, hanem az angyalokkal és másokkal hallgattuk a kürt és a harang szavát, ami csodálatosan hangzott az éj csendjében. Az egész együttlét jó légkörben és vidámsággal telt el.” (Borzási Anikó) „Tetszett az, hogy volt lehetõség gondolkodásra, imádkozásra, éneklésre, szórakozásra, kajálásra, beszélgetésre. Az is jólesett, hogy a sámsoni fiatalok vállaltak egy szolgálatot a mi beporosodott kürtjeinkkel az imaházunk kertjében.” (Kása Barna) Összetákolta [Borzási] Csaba Fotó: Norman
Id õt len
Ünneplés Besztercén besztercei fiatalok a régeni fiatalokkal együtt szilvesztereztek kb. harmincöten. Délután ötkor érkezett meg a régeni ifjúság, akiket a vendéglátók ebéddel vártak. Mivel elsõ alkalommal találkoztunk így, ismerkedõs játékkal kezdtük, majd dicsõítéssel folytattuk az együttlétet. A régeni fiatalok javaslatára az esti gyülekezeti összejövetelre közös szolgálattal készültünk, így alig vettük észre, és már elérkezett a hét óra. Elhangzottak különbözõ stílusú énekek, megható, építõ bizonyságtevések és persze igehirdetésre is sor került. Az Úr beszédét Tóth Attila lelkipásztor közvetítette a Filippi 3,12-14 alapján. Egy fontos gondolat, ami számomra megható volt az, hogy Pál apostollal együtt, ami a hátunk mögött van azt elfelejtve, ami elõttünk van annak nekifeszülve, küzdjünk meg az életre vezetõ keskeny út nehézségeivel. Az is elhangzott, hogy ha már nem bírunk gyorsan haladni, akkor vonszoljuk magunkat, de biztosan haladjunk elõre a keskeny úton, és így Isten megálld és megsegít, hogy elnyerjük a számunkra félretett koronát. Az összejövetel után az idõsek a fiatalokkal együtt fogyasztották el, amit a gyülekezet nõtestvérei szeretettel készítettek el. Néhány csendes perc után visszaemlékezhettünk az Istentõl kapott ajándékokra és mindenki beszámolt legalább egy áldásos eseményrõl
A
saját életébõl az elmúlt évben. Imádkozással végeztük együttlétünk elsõ felét és egyúttal a 2007-es évet is, így a 2008-as évet Istenünkkel beszélgetve kezdhettük meg. A folytatásban vetélkedõkön vettünk részt. A csoportok vegyesen voltak megszervezve annak érdekében, hogy jobban megismerjük egymást. A játékok közt olyan is volt, ami gyorsaságot kívánt és a fizikai tulajdonságokat helyezte elõtérbe, de akik itt nem értek el kitûnõ eredményt, azok az ügyességet, a fantáziát serkentõ játékokon behozták a vesztességet. A késõbbiekben Kelemen Sándor testvérünk elõadását hallgathattuk arról, hogy milyen örökséget hagyunk magunk után. Sokan, amikor hallják az örökség szót rögtön az anyagi dolgokra gondolnak, de kiderült, hogy a szellemi örökség sokkal fontosabb, mint bármilyen nagy értékû tárgy. [Szilágyi] Tibor (Beszterce)
Sepsiszentgyörgy... december 31-én délután 6-kor összejövetelre gyûltünk a sepsiszentgyörgyi
2007.imaházban. Az alkalom elsõ felében bizonyságtételek hangzottak el,
Éj .Fé l. Ezután egy nehéz, de érdekes, 40 kérdéses vetélkedõ következett földrajzi, mitológiai, anatómiai, gyógyászati, irodalmi, népességi, hosszmértéki, történelmi, bibliai jellegû kérdésekkel. Akinek a legtöbb pontot sikerült összegyûjtenie, jutalomban részesült. Kicsit csemegéztünk, majd játék következett. Olyan 4 óra fele virslit fõztünk, majd megnéztünk egy vígjátékot, és ligrettóztunk. Szeretném, ha ebben az évben se hagynám ki Istent a terveimbõl! [Kiss] Eszter, Sepsiszentgyörgy
miközben a fiatalokkal énekeltünk. Egymás után álltak fel a testvérek és mondták el, hogyan tapasztalták meg az elmúlt évben Isten kegyelmét és szeretetét. Majd igei üzenetet is hallhattunk lmúlt év végén ifjúságunk úgy döntött, Kiss Zoltán lelkipásztor által az hogy együtt szilveszterezik. December 5Móz 4,1-9 alapján. A szövetség utolsó napján, hétfõn 6 órától kezdõdött feltételeirõl beszélt, amelyek közül a gyülekezeti összejövetelünk Krasznán. legfontosabbként az Istennel szemMikor az igehirdetésnek vége volt, haza beni engedelmességet emelte ki. mentünk, majd 9:30-ra gyûltünk össze az Nagyon áldott alkalom volt. ifjúsággal a gyülekezetben. Sokat „Még néhány óra és vége a 2007énekeltünk, majd imádkoztunk, aztán es évnek is”, mondogattuk egymásBorzási Pál lelkipásztor beszélt a Róma Szilveszteri vetélkedõ Sepsiszentgyörgyön nak. Mi, a fiatalok, 10 órától 12,1-2 alapján: az új évben szánjuk oda gyûltünk össze a gyülekezet egyik testünket Istennek, hogy Õ rendelkezzen kistermében, ahol próbáltuk kicsit hangulatosabbá és otthonosabbá varázsolni a termet. velünk. A mi testünk legyen egy igazi, élõ, Kezdtek jönni a többiek is, hozták magukkal a sütit, üdítõt és gyümölcsöt. Összesen szent áldozat! El kell határolnunk magunkat 16-on voltunk. a világi dolgoktól, és meg kell változnia a Énekléssel kezdtük az estét: „Uram, Tehozzád futok…”, „Mit is mondhatnék, Te vagy gondolkodásunknak, hogy megláthassuk mi ki megváltottál…”, „Ha ezen a földön bármi és, ne csüggedj el…”, „Tudom jól, bár nem Istennek az akarata, mi a jó és mi tetszik látlak én…”, hangzottak sorban az énekek. Imádkoztunk, majd mindenki elmondta, Neki. Az elõadás után ezért imádkoztunk. hogy abban az évben mi volt neki jó, hogyan tapasztalta meg Isten vezetését személyes életére nézve, és hogyan tanította Isten azok Jókedvû fiatalok Krasznán által. R. Mónika, a tóalmási Életszava Alapítvány munkatársa buzdított bennünket az imádkozásra a Mk 1,32-35 alapján. A 35. verset boncolgattuk. Azt írja az Ige, hogy „nagyon korán a hajnali szürkületkor felkelt…”. Jézus egy zsúfolt nap után se volt annyira fáradt, hogy ne tudjon felkelni, fõleg ha az Atyával való beszélgetésrõl, imádkozásról volt szó: „… elment egy lakatlan helyre és ott imádkozott”. Ha Jézusnak, aki tökéletes és bûntelen volt, szüksége volt a korai imádkozásra, akkor nekem, gyarló, bûnös, csak tökéletességre törekvõ embernek, mennyivel inkább! Az ima Isten jelenlétébe visz. A mindennapi csendesség fontosságáról is beszélgettünk. Ez magába foglalja az igetanulmányozást, imádkozást, Istennel való minõségi idõtöltést. Édesapám (Kiss Zoltán lp. - a szerk.) azt is megemlítette, hogy csendességeink alatt Késõbb énekeltünk, majd megnéztünk hajlamosak vagyunk arra, hogy csak átfussunk az Igén, hamar imádkozzunk, elsoroljuk egy karácsonyról szóló jelenetet. 12 órára Istennek kéréseinket, akárcsak egy bevásárló listát, és megyünk is, mert rengeteg tenelmentünk Kraszna központjába, ahol nivalónk van. Az ilyen imák általában nem jutnak el Istenhez. Fontos, hogy imádsáénekelt a krasznai református énekkar és gaink ne váljanak monológgá, hanem legyen Istennel való komoly dialógus, amikor meghallgattunk néhány zeneszámot a nem csak én mondom el neki, amit akarok, hanem Õ is elmondhatja nekem, amit krasznai baptista fúvószenekar részérõl. A szeretne. Miután ezekrõl beszélgettünk, az imádkozást próbáltuk gyakorlatba is ültetni. zeneszámok után megnéztük a tûzijátékot, Az Óévet imával fejeztük be és az újat imával kezdhettük. majd visszatérve a gyülekezetbe egy „slide
Szilveszter Krasznán
E
5. o l d a l
*
február 2008
show“-t is, amelyet az ifjúságunkról készítettek. Rövid szünet után vacsoráztunk, majd kezdõdött a program. Falra tûzött lapokra újévi kívánságokat írhattunk egymásnak vacsora elõtt, vacsora után vagy a programok (játékok) közti szünetekben. A játékok során az ifjúságot felosztották hat csoportra, amelyek egymással vetélkedtek. A feladatok egymásba tett dobozokba voltak elrejtve. Az elsõ feladat egy szójáték volt, amelynek eredménye térkép (útmutató) volt egy csoki megtalálásához. A gyorsabb csoport ehette meg a csokit. ☺ A másik feladathoz kaptunk két rajzot (az egyik egy galambot, a másik a jó pásztort ábrázolta), és minél több találó igeverset kellett írni hozzájuk. A harmadik doboz utasítása szerint egy személyt kellett felöltöztetni ragasztószalag segítségével. A negyedik dobozban egy fehér anyagot és vízfestéket találtunk. Az ujjunkkal kellett az anyagra festeni az örömrõl alkotott elképzelésünket. Az utolsó doboz kukoricaszemekkel volt megtöltve 12 db rágógumival összekeverve. Minden csoportból egy-egy személynek kellett idõre megkeresnie a rágógumikat. A csoportok nevei színek voltak. Az ifjúsági vezetõ felolvasott egy történetet, és amelyik csoport közben hallotta a rá jellemzõ szint, az meggyújtott egy elõzõleg kapott gyújtót a sötétben. A végén elénekeltük a „Tudd, van egy gyertya“ címû éneket, miközben égtek a gyújtók, jelképezve azt, hogy az új évben életünkkel világítunk ebben a sötét, bûnös világban. Ha Isten jelen van egy ilyen szilveszteri alkalmon, és nem a világ szerint ünnepeljük (ivás, bulizás, stb.), akkor hiszem, hogy, Õ megáldja az új évet és velünk lesz a próbák és kísértések között.
Szilveszter Nyárádmagyaróson december 31-én, délelõtt izga-
2007.tottan vártuk a szil-
veszterezni hívott vendégeinket, a marosvásárhelyi fiatalokat. Megérkezésük után szánkókkal vágtunk neki a kaland-
6. o l d a l
*
február 2008
nak. Mivel a hangulattal nem volt probléma és mindenki jól érezte magát, a szánkózás és a téli játékok olyannyira lefoglaltak, hogy az idõ csak úgy elrepült. Jól elfáradtunk és megéheztünk, mire délután lett. Közös ebéd és egy kis pihenés után imádkozó lelkülettel mentünk imaházba. Az óév esti istentiszteletet a marosvásárhelyi gyülekezet lelkipásztora, Borzási István tartotta. Jó volt együtt hálát adni Istennek az elmúlt év áldásaiért és az Úr kegyelméért. Az est témájával, a bölcsességgel kapcsolatos kérdõívet töltöttünk ki, majd megosztottuk egymással, hogyan vezetett minket Isten az elmúlt évben. 12-kor imádságos szívvel, Istenre
figyelve léptük át az újév küszöbét. Az évet a 23. zsoltár szavaival kezdtük meg és újévi jókívánságokkal köszöntöttük egymást. A társaság a sok játéktól kifáradva tért pihenõre január 1-én. Az újév napján, délután tartott istentiszteleten a helyi lelkipásztor, Sallai Jakab a Példabeszédek 3,1-10 alapján arra hívta fel a figyelmünket, hogy (1) bízzunk az Úrban, (2) ne a magunk útját járjuk, és (3) ne támaszkodjunk emberi okoskodásokra az új évben. Hálásak vagyunk az Úrnak ezért az alkalomért, az együttlét örömeiért, és azért, hogy meghallgatta imáinkat. [Kádár] Ibolya, Nyárádmagyarós
És még egyszer a Hargitáról... sten kegyelmébõl 75 fiatal-
Ilal együtt a szilvesztert a
Fotó: M. A.
Tû zij át ék
hargitai táborban tölthettem. A fõ téma az IDÕ volt, ami mindenkit érint. Hallottunk üzeneteket az AJÁNDÉK IDÕ, RENDELT IDÕ, JUTALMAZÁSI IDÕ témáiban Borzási Gyula, id. Veres Ernõ, Kelemen J. Sándor és Simon András lelkipásztorok részérõl. A tábori együttlét Borzási Gyula köszöntésével és igei szolgálatával kezdõdött az 1Mózes 32,23-32 alapján. Azon az éjszakán Jákób találkozott Istennel. Sok dolgot meg kellett harcolnia és rendbe kellett hoznia az életében. Õ nem akart Isten áldása nélkül továbbmenni élete útján. Harcolt és gyõzött. Miért ne lehetne ez az év az, amikor õszintén odaszánom életem Istennek, és rendbe hozom a rendezetlen dolgaimat? A keresztény élet megélése elsõsorban tõlem függ, és ott kezdõdik, hogy mennyi idõt töltök Vele csendességben. Van egy idézet ezzel kapcsolatban, amit sokszor elolvasok: „Legfõbb szándékod mindig az Istennel való közösség a Vele való meghitt kapcsolat ápolása legyen. Ha ez rendben van, akkor minden más is rendben van, mert akkor nap mint nap felismerjük és elítéljük mindazt, ami ezt a közösséget akadályozza. Így szívünk nem keményedik meg, lelkiismeretünk nem tompul el, nyíltak maradunk a kegyelem befogadásának hatására, amely által szellemi erõt nyerünk. Mindenek elõtt az Úrral való közösségre törekedj!” Igei üzenetet hallottunk az ApCsel 17,22-31 alapján a rendelt idõrõl is. Isten minden embernek „meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktõl sem.” Isten adja, hogy még sok fiatal döntsön Mellette! Jó volt megtapasztalni, hogy Isten munkálkodott közöttünk, voltak megtérések és megújulások is az ott töltött idõ alatt. Végül a jutalmazási idõrõl hallottunk a Galata 6,7-10 és 2Kor 5,10 versei alapján, a jutalmazás és fizetség közötti óriási különbségrõl. S akik hallgattuk, az volt a szívünk vágya, hogy mikor szemtõl-szembe találkozunk Istennel, ne fizetségben, hanem megjutalmazásban legyen részünk. „Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélõszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.” [Kasza] Márti
Ba pt ör i
A ma gya r bap tist a ifjú ság röv id tör tén ete kezdeti idõszakban a szervezett bap-
Atista misszió a gyerekek vasárnapi
iskolai oktatásával kezdõdött meg a legtöbb helyen. Tudomásunk szerint Magyarországon az elsõ vasárnapi iskolát Rottmayer János szervezte kolozsvári bibliaraktárában, 1866-ban. Meyer Henrik is nagy pártfogója volt a vasárnapi iskolának, mivel felismerte, hogy a gyermekek révén könnyebben el lehetett érni a szülõket, a felnõtteket is az evangéliummal. A vasárnapi iskolai szolgálatok gyümölcse azon két házaspár megtérése is, akik az 1874-ben történt bemerítkezéssel az elsõ magyarországi baptista gyülekezet (a Wesselényi utcai gyülekezet) alapítója lett. Feljegyeztek egy kedves történetet az egyik vasárnapi iskolai tanítóról, aki az újpesti misszióban munkálkodott: elkezdett vonatost játszani az utcán összesereglett gyermekekkel. Õ volt a mozdony, aki aztán bevezette az egymásba kapaszkodó gyeremekek hosszú sorát a vasárnapi iskolába. „A baptisták, ahol csak gyülekezetük támadt, azonnal vasárnapi iskolát alapítottak. A felekezetük vezérembere, Meyer Henrik tudta, hogy milyen erõ van az intézményben; gondoskodott arról, hogy a hívek buzgósága e tekintetben ne csökkenjen” – mondta Viktor János református lelkész, a magyarországi vasárnapi iskolai szervezet létrehozója egyik, 1911-ben tartott elõadásában. A vasárnapi iskola ma is ugyanolyan fontos elem gyülekezeteink és missziónk egészséges fejlõdésében. Igényli a komoly, céltudatos tanítók folyamatos, alapos készülését a tanításra, és a közösségek legodaadóbb támogatását! Az elsõ gyülekezetek megalakulása idején még nem volt lehetõség a fiatalokkal való külön foglalkozásra. A szervezett ifjúsági csoportok általában csak késõbb, a közösség megszilárdulása után jelentek meg színesítve, gazdagítva az istentiszteleti szolgálatokat. 1889. aug. 30-án Meyer támogatásával két magyar fiú (a 24 éves, szadai Udvarnoki András és a 26 éves, földesi Balogh Lajos) megkezdte tanulmányait
7. o l d a l
*
február 2008
(3. rész )
a hamburgi teológián. Azért volt erre szükség, mert a németek mellett a magyar ajkú hívõk száma is folyamatosan nõtt, és õk igényelték a magyar nyelvû istentiszteletek megtartását is. Meyer Henrik egyelõre csak német nyelvû istentiszteletek megtartásában gondolkodott, ezért összetûzésekre került sor a gyülekezetekben. A nagyjelentõségû 1893-as nagyváradi konferencián Meyerék elhatározták, hogy tanulmányai befejezése után Udvarnoki segítség lesz Tóth Mihály mellett, Balogh pedig Kornya Mihály mellett a missziómunkában. Erre azonban nem került sor, mivel a két fiatalt már várták egyes gyülekezetek; ráadásul nézeteltérés is alakult ki köztük, és a magát a kb. négyezer magyarországi baptista és a többszáz gyülekezet egyetlen lelkipásztorának tekintõ Meyer Henrik között (bemerítéseket csak õ és Kornya Mihály végzett). Kornya és Tóth is szembekerült a két fiúval, akik azzal a látással tértek haza, hogy a hatékonyabb munka érdekében a magyaroknak függetlenedniük kell a németektõl, és a gyülekezeteknek önként, önálló közösségekként kell szövetséget alkotniuk. A sok viszály mellett és ellenére önállósodott a tahitótfalui gyülekezet Udvarnoki András (1865-1945), egy hozzájuk csatlakozó Wesselényi utcai magyar csoport Csopják Attila (1853-1934) és a hajdúböszörményi gyülekezet Balogh Lajos (1863-1919) vezetésével. Sokrétû tevékenységével ez a három fiatalember is jelentõs személyisége lett a magyar baptista történelemnek. Késõbb Kornya Mihályt is nagy szomorúság érte, amikor elfordultak
tõle, és a Wesselényi utcától függetlenedtek egyes gyülekezetek (ezért is költözött át 1900-ban az erdélyi önállósulók központjává alakult Nagyváradról Bihardiószegre, ahonnan kiindulva rendkívül eredményes missziómunkát végzett az Érmelléken és a Szilágyságban). A két tábor között kialakult ellentétet (ami nem hitelvi volt!) az is jelzi, hogy 1895-ben kiadják a magyar baptisták elsõ folyóiratát, a Békehírnököt, ugyanakkor a némt nyelvû szövetség is kiad egy folyóiratot Az Igazság Tanúja címmel. A következõ évben az Udvarnoki – Csopják – Balogh vezette
fotó: erdélyi magyar baptsita levéltár
Kiss Lehe l:
csoport kérvényezi a kormánynál a baptista felekezet törvényes elismerését, amire csak jóval késõbb, 1905-ben kerül sor. Õk lettek az ún. „elismert” baptisták. A Meyer – Kornya – Tóth vezette tábor minden szempontból független akart maradni az államtól. Õk magukat „szabad” baptistáknak nevezték. A hosszú évtizedekig két síkon haladó magyar baptista misszió Erdélyben is jelentõsen meghatározta a gyülekezetek életét és a fokozatosan megjelenõ ifjúsági szervezkedések irányvonalát.
Pá lya ív
Zátony és kereszt
Mi ennek az otthonosságnak a titka? Balla Frigyes: Azt gondolom, hogy többsíkú a késztetés, mert van hozott adottság is a géneken keresztül (édesapám baptista lelkipásztor, aki szintén jól mozgott a fiatalok között) és Istentõl ajándékba kapott talentum is. Mindezek mellett, ha valaki Isten gyermeke, akkor nem öregedhet meg, mert szellemileg dinamikus marad, ezért dinamikus közegben érzi magát igazán otthon, s a fiatalok társadalma egy ilyen környezet.
Hogyan éli meg kereszténységét tanárként az iskolában? Vallástanárként ezt hoznom kell. Úgy
8. o l d a l
*
február 2008
tudniillik az iskolában franciát és németet tanítottak, amelyek nem igazán jöttek be nekem. Az angol nyelv különösen vonzott, nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Magántanárt fogadtam egy félévre, amíg megtanultam helyesen ejteni a szavakat, majd autodidakta módszerrel folytattam tovább.
gondolom, hogy a kereszténység nem munkaruha, amit felveszek, vagy leteszek alkalomtól függõen, hanem életforma és még a levegõvételemnek is kereszténynek kell lennie. Csak az igazán megélt kereszténység ragályos…
Fotó: gettyimages
Akkor Balla testvér mindig otthon érezheti magát, hiszen vallás- és angol szakos tanár Székelyhídon. Mi indította a tanári pálya választására? Ha röviden akarok válaszolni, akkor Isten akarata. Bõvebben, megtérésem azzal a mindent elsöprõ tapasztalattal gazdagodott, hogy az élet valóban fontos kérdéseire egyedül a Bibliában van megnyugtató válasz. A nagy vallások szent könyveinek olvasása után a Biblia annyira lenyûgözött, hogy kerestem az alkalmat, hol tanulhatnék teológiát, ahol rendszeres ismereteket szerezhetek a Szentírásról. Pontosan ekkor indított Székelyhídon Dr. Almási Tibor, magyarországi lelkipásztor, teológiai tanár, holland támogatással egy bibliaiskolát, amelynek nagyon buzgó hallgatója lettem. Elemi erõvel hatott rám a bibliai igazságok zuhataga. Egy év után az oktatás megszûnt, de az én lelkesedésem nem. Akkor éreztem elõször az életemben azt, hogy végre azzal foglalkozom, ami a legfontosabb minden EMBER számára. Ekkor találkoztam egy másik teológiai tanárral, aki a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet nagyváradi fakultásán, a „Sulyok István” fõiskolán tanított. Látva a lelkesedésemet biztatott, hogy készítsem el a megfelelõ iratokat a beiratkozáshoz. Közben a gyülekezet is biztatott, hogy szolgáljak, mert látják az elhivatottságom… Az elsõ nemzedék vallástanáraként végeztem öt évvel késõbb, és az iskola igazgatója, ahol raktárosként dolgoztam, már várta a friss diplomámat és azonnal egy teljes katedrát biztosított számomra. Így világosodott meg elõttem a belsõ elhívás és a külsõ rendezés egyértelmû harmóniája.
Az a benyomásom támadt Balla Frigyes testvér elõadását hallgatva a sepsiszentgyörgyi székelykonferencián, hogy szívesen van és szolgál fiatalok között… Azóta motoszkált bennem valami kíváncsiság, amely a már birtokomban levõ tudás biztonságával párosulva – volt lehetõségem vendégszolgálatát élvezni nem is olyan régen Marosvásárhelyen – nem hagyott nyugodni. Ezért is vettem a bátorságot, hogy egy kicsit kérdõre vonjam és kifaggassam, reményeim szerint a kedves olvasók gyönyörûségére és ☺ épülésére. (M. A.)
Angolórán hogyan nyilvánul meg az evangélium? Nem folyamodom iróniához, a kritikával csínján bánok, hogy ne romboljam le azt a nagyon kevés lelkesedést, amit olyan nehéz megtalálni a diákjainkban. Rengeteget bíztatom a tanulókat. Fegyelmezetlenség esetén megpróbálom a keresztény etika felé terelni a figyelmet. (Nem mindegy, mit mondok, és mit teszek, mert be vagyunk drótozva, és egyszer számon fogják kérni tõlünk, amit tettünk.) Nem kell külön vadászni az alkalmat, csak imádkozni és figyelni. Vannak elejtett mondatok, amelyekbe bele lehet kapaszkodni, anélkül, hogy elvinné, vagy elferdítené az órát. Ha divatról beszélek, máris kifejthetem keresztény látásomat errõl az igen költséges bolondériáról… Mivel a Biblia valós élethelyzetekben ad az embernek eligazítást, nem nehéz a mindennapokhoz kötött bölcsességét megcsillantani egy-egy felmerülõ téma vagy helyzet kapcsán. Honnan van az angol nyelv szeretete? Mérgemben kezdtem angolt tanulni,
Hogyan fogadják a gyerekek és a kollegák azt a tényt, hogy itt egy tanár, aki komolyan is veszi, amit tanít? Nagyon meglepõdnek és figyelnek. Szerintem a metakommunikáció többet árul el a tanárról, mint a verbális, vagyis elõször arra kíváncsiak, hogy ki vagyok, és csak aztán arra, hogy mit mondok. Kíváncsivá kell tennem a környezetemet a viselkedésem magyarázatára. Meg kell fizetnem az árát annak, hogy hirdethessem a viselkedésem okát: Krisztust. Egyik kollégám azt mondta, hogy ha én határozott állást foglalok a teremtés mellett, akkor õ se fog nagyon kardoskodni az evolúció mellett. Vagy meglátták a TV elõadásában Dan Brown Da Vinci-kód címû könyvével kapcsolatos elõadásomat és megkértek, hogy nekik is mondjam el a lényeget, mert érdekli õket is. Egy másik kolléga a fülembe súgta: tudod, mi is tanítunk sok mindent, de a lényeget te tanítod. Mit talál a legnagyobb kihívásnak az iskolában folyatott „életmisszióban”? Hogy komolyan vegyenek engem, mint személyt, és amit tanítok, és ez a kettõ fedje egymást minden területen… El sem tudod képzelni, hogy a diákok, mennyire figyelnek: szünetben is és mindig. Zenei végzettsége megkönnyíti a programszervezést… A középiskolával párhuzamosan gitárt tanultam a nagyváradi Népi Egyetemen, és utána zenekart alakítottunk néhány képzett zenésztársammal. Világi életemben zenészként elég sok pénzt kerestem a színpadokon. Most, a szerzett tudásomnak
hasznát veszem Annak a szolgálatában, Akitõl a tehetséget kaptam. Legyen áldott mindörökké! Keresztény együttest hozok iskolanapra, az ünnepek alkalmával programot készítek a kollégák segítségével diákjaink, alkalmazottaink és a szülõk számára. Tudom, megtérése Isten különleges csodája volt… Én nem akartam megtérni. Hívõ szülõk gyermekeként hátat fordítottam mindennek, ami Istenhez kötött és elcsavarogtam a világba. Azt hiszem Oswald Chambers mondja azt, hogy Isten, sokszor zátonyra enged futni egy-egy életet, mielõtt megmentené. Világi feleségem hat év házasság után elhagyott. A négy éves fiamtól való elválás, az anyagi hercehurca, a feleségem hiánya összecsaptak a fejem felett. Szüleim lettek újra az erkölcsi támaszom. A meg nem szûnõ imáik, a kitartó böjt és a testvérek imája elhozta a változást. Elõször nem tudtam, mi történik velem. Ellenállhatatlanul vonzott valami a Bibliához, a cserbenhagyott szüleimhez, testvérekhez és lassan csikorogva Isten átformált lépésrõl-lépésre. Ámulattal figyeltem, hogy mit tett és tesz velem. Nagyon hálás vagyok neki érte. Újabb házasságom egy szomszéd lánnyal köttetett, aki maga sem tudta miért nem ment férjhez hamarabb. Húsz éve élünk szép házasságban és Isten félelmében. Ha száz kezem lenne, mindegyikkel Istent szolgálnám hálából. Mi a legnagyobb öröm az életében? Ha valaki megtalálja az Urat, és ebben én is tudok segíteni. A legnagyobb örömforrás az Úr Jézus maga. Minden, ami Belõle indul ki, és ami Rá mutat. Mit kötne fiatalabb keresztény kollégáinak és a Mustármag olvasóinak a szívére? Gyönyörûbb lényt, mint az Úr Jézus, soha nem fognak találni. Õt válasszák csendes társnak mindenben az életben. Napóleonról mondják, hogy egyszer meg akart jutalmazni egy közkatonát, aki nagyon merész volt, és igen nagy dolgot kért. A többiek méltatlankodását a császár a következõ szavakkal hárította el: hagyjátok, mert megtisztelt a kérésével. Császárhoz méltó ajándékot kért tõlem… Fiataljaink merjenek óriásit álmodni, de azt is tudják meg, hogy csak az Úr Jézus által kapható meg bármi, ami jó, élvezetes, szép, valóságos és soha nem jár le a szavatossága. Kérdezett Molnár Adina
9. o l d a l
*
február 2008
Egy-etem, két-etem...
Toll és pehely
Nagyváros – kocsizaj, dudálás, rengeteg gyömöszölõdõ ember. Még szokatlan. Az õsz is az, pedig minden évben eljön. Minden évben próbáljuk is megszokni. A poros, útszéli fák is ezzel küszködnek: minden fa- és háncsedényük szívósan felnyög, hunyorogva zsugorodnak a levelek kloroplasztiszai. A kásás latyak bokáig ér, csak néhány sáros ösvény vezet át az amúgy is szûk járdán. Morgok a sálam alatt, de sziszegéssé szelídül amint mellettem elhúz egy villogó dísztárcsás járgány és lezuhanyoz tetõtõl talpig a csokoládészínû pocsolya tartalmával. Sietek, nem akarom újra bejárni az egyetem épületének minden labirintusát, míg eltalálok a teremig, így el akarom érni a többi bóklászót, hadd késsünk együtt. A labirintust is meg kell szokni, meg a bóklászást is. Fejem eközben zakatolva õrli a sok tennivalót: könyvtárba loholni és fénymásolni, tejet vásárolni, porszívózni, megírni néhány agyonhalogatott levelet, felhívni egy-két barátot, legyûrni a rosszkedvet... Ah, az a porszívózás! Két perc alatt megvan, ám helyette annyi mindent megtennék! Szívesen elutaznék Haitire, hogy szegény fekete árvákon segítsek. Többször is bekötözném leprások sebeit, segélyakciót szerveznék az árvízkárosultak megsegítésére, gyûjtést rendeznék az otthontalanmisszió számára… Hihetetlen, mi meg nem fordul az ember agyában, ha porszívóznia kell. Bármilyen hõsies cselekedetet végrehajtanék, csak ezt az egyetlen, banális és idegõrlõen ismétlõdõ feladatot ne! Hát még amikor olvasni kell! Igen, ez a szó: kell… Ott lapul félénken elõttem a tanulmány, amin át kell rágnom magam a következõ szemináriumig, s én mindent elolvasnék: belefogok Kálvin Institúciójába, nekikezdek a héber ábécének, félig kiolvasok egy nyolcszáz oldalas teológiai diskurzust a hívõ üdvbizonyosságával kapcsolatban, s talán befejeznék annyi félbemaradt, apró olvasmányt, újságcikket, csak épp azt ne kelljen éppen akkor átolvasni. Ha pedig nekiülök, eszembe jut, hogy a Jelenések könyvét miért ne olvasnám el éppen most, amikor Krisztus visszajövetele annyira sürget? De hát a szeminárium is sürget, s a Jelenéseket már rég befejeztem, de a tanulmányra még mindig nem fanyalodtam rá, csak nagy nehezen, a szeminárium elõtt húsz perccel… A legrosszabb része a napnak az, amikor este, a szobában egyedül vagyok. A lakótársak motoszkálása, mormogása átszûrõdik a falakon, ez valahogy megnyugtat. A szomszéd bácsi még meghallgatja a híreket, ez is tisztán áthallatszik, de engem ilyenkor ostromol meg az összes létezõ lehervasztó gondolat: mit is keresek itt, távol a családtól, távol a csendes kis kuckómtól, mi a bánat bújt belém, hogy itt ücsörgök, egyedül, és töröm magamat? Olyan jól esik, hogy egy kicsit sajnálhatom magamat, s neki is kezdek szaporán, mint aki jól ki akarja használni az idõt. Minden bánatom, félelmem, minden sérelmem és kudarcom elõjön. Hát, rémes ilyenkor este. Még az ég is besötétedett… ☺ Ilyenkor olyan elveszettnek tûnik minden, és azon töprengek, hogy más keresztyének hogyan tudják kibogozni az összegubancolódott szálakat anélkül, hogy ne sajnálnák halálra magukat elõtte… A sok töprengés, talán ez a probléma… Mert ilyenkor még azt is elképzelem, ahogy a Gonosz ott lappang a sarokban, és mindenfélével piszkál. Tudjátok, van neki az a vasvillája, és nagy, zöld kígyószemei… – Nos, – kezdi minden kertelés nélkül reggel, ha egy kicsit duzzogósabb vagyok a kelleténél, - egészen vidámnak látszol ma! Jól viszed! Ha így haladsz, mindenki tudni fogja, hogy örömhírt hordozol! – Az, hogy valaki keresztyén, nem jelenti azt, hogy állandóan vigyorognia kell. – motyogom magamban, s arra gondolok, hogy ha a házi nénim megint kutatni fog a dolgaim között, akkor aztán igazán lesz miért szétvessen a vidámság. – Kótyagos vagy! – vicsorog méregfogaival kárörvendõn. – Olyan vagy, mint a bágyadt, õszi napfénynél a kopasz fák árnyéka! Minden örömöd elvesztetted, s még te nevezed magadat keresztyénnek! Vagy talán a keresztyén szó annyit tesz, mint télire eltett savanyú káposzta? Ilyenkor szoktam hosszan, mélyen sóhajtani egyet, mire az ágyból kikászálódó lakótársaim sajnálkozva néznek rám: hosszú napja lesz szegénykének. Nem vitatkozom velük.
Be ntl ak ó – Egyébként, – folytatja konokul a lépcsõházban, amikor látja, mennyire bosszús vagyok amiatt, hogy a foghíjas lépcsõn megbotlottam, és pattanok szét az idegességtõl a rohanásban, - a mai áhítatod is jól sikerült. Elég nagyszerûen kommunikálsz a valószínûleg nem is létezõ Édesatyáddal! Ha ilyet hallok, nagyon mérges leszek. Ami sok, az sok! – Tudod, azt hiszem, mindenki tisztában van azzal, mennyire tele lehetsz lelkierõvel, ha ilyen görnyedt háttal, lehorgasztott fejjel baktatsz. Szóval, sok sikert a mai evangélizáláshoz a dühkitöréseid közepette! Én is ott leszek és kacagok a markomba… Az evangélizálás nagyon a fájó pontom… Ez telibe talált! Hogy a csudába evangélizáljak ezeknek a szuperokos, higgadt egyetemistáknak, amikor én ennyire lehervasztó vagyok? Elvileg látniuk kellene rajtam, hogy vet szét az életöröm és a kiegyensúlyozottság. Meg kéne kívánják tõlem ezt a szabadságot, én meg úgy nézek itt ki ezzel a dagadt táskával a vállamon, mint egy szerencsétlen cunamis menekült… Nem hiszem, hogy ilyenkor Jézusnak én vagyok a legjobb reklám. – Nagyon aggasztó vagy, amikor reggelenként elmormolsz valami sületlenséget az üres szobában egy láthatatlan lény felé. Komolyan aggódom a szellemi állapotod miatt! Nem szabad semmit elhinni a Gonosznak, – gondolom magamban, miközben bekapok valami félig sültet reggeli helyett, – fõleg azt nem, hogy aggódik valaki miatt is… – Látom nem tudtalak meggyõzni, így hát annyit mondok még csupán, hogy már elõre látom, milyen szánalmas leszel az estéli bûnbánati imádnál. Gõzöm sincs, miért fecséreled erre az idõdet, amikor úgyis mindig ugyanaz a szöveg. Iszonyú unalmas! Annyira elkeserítõen hat, ha egy idegen városban, a reggeli ködben az egyetem felé lihegve ott matat a fülednél és kísért: – Ez neked megtérés? Itt téblábolsz, és fogalmad sincs arról, hogy mit akarsz kezdeni az életeddel. Szánalmas vagy. Hol a glóriád? Egy kicsit félrecsúszott a sok gonosz gondolatod miatt, nem igaz? Hát, remélem, mostmár értitek, miért mondtam, hogy a töprengés rossz. Nem szabad leállni Vele, mert mindig alulmarad az ember…
10. o l d a l
*
február 2008
Ráadásul ott vannak az élet nagyon is materiális problémái. Landolni zökkenõmentesen a valóság talaján elég nehéz annak, aki eddig folyton a Holdon élt… Ám néha elkerülhetetlen, fõleg ha érkeznek a számlák, fõleg ha szemlátomást apad a pénz a markomból, s én kezdem Tékozló Fiúnak érezni magamat. Minden fénymásolat, minden cipó pénzbe kerül, s ez egy óriási felfedezés akkor, amikor el kell magamnak számolni, hogy mire is költöttem azt a „rengeteg” kincset… A nejlonzacskós, kólásüveges, tömbházak közötti füvet vékony rétegben vonja be a csípõs dara. Az apró ablakok bepárásodtak, kint füstös szél fúj. A hagymakupolás, díszkeresztes templom elõtt cigarettacsikkek, ám a megszokott kép egy kicsit mesésebb így, a fehér dara-csíktól meg a tél szagától. Maszatossá tesz mindent a havas esõ, idebent pedig kiszáradt egy kaktusz az ablakpárkányon. (Ezért lesz-kapsz a házi nénitõl!) Egy kissé szokatlan még az is, hogy itt lakom, a zsugori utcák szürkén szoros betonvölgyében. Nem mintha nem lehetne megszokni... A sok kicsi gond, akár a szorgalmasan munkálkodó manók a bányákban, lassan, de biztosan megöli bennem a békét és derût. Vágyom a Szentre s csak néha-néha látom meg. Lépked felénk, pedig. Halkan, ahogy a dér belepi az ablakot. Közeledik, akár az észrevétlenül ránktelepedett õsz. Jön, jön, egyre közelebb és mégis oly távolinak tûnik. Itt van mellettem, s mégis egek választanak el tõle.
„Láttam az Urat.” – mondta a próféta. Néha énvelem is megtörténik, s ilyenkor dobogó szívvel járom egy darabig az utat a szobám és az egyetem között. Hátha meglátom egy kicsit jobban, hátha szól még, hátha, (tényleg!), hátha eljön… Lesem a jeleit, amiket maga mögött hagy a világban, az életemben, az apró eseményekben. A Rejtõzködõ Isten köpenyét néha megérinthetem, és ettõl egyszerre meggyógyulok. „És ez nemcsak afféle szerény vélemény, határozottan állítom, hogy tény, tény, tény!” ☺ Amikor úgy tûnik, hogy minden ellenem dolgozik: a körülmények, az események, a tennivalók, a magány, a tömeg, a tanulás, az evés vagy ivás, a képek, hangok, illatok, érzések, emberek és Ördögök, sokszor még én magam is, az ÉNEM dolgozik magam ellen, nem kell feladni! Ha Õ örökbe fogadott és kezében tart, akkor minden a javamra válik. Kihívhatom magam ellen az egész világot minden unalmával, szürkeségével, ijesztésével, iszonyatával és gyötrelmével együtt, nem fog rajtam gyõzni. A Nagy, Hatalmas, Fényes és Erõs Apa mindent úgy intéz, hogy az ellenem fordult világ a javamat szolgálja. Szerintem ez annyira klassz, hogy elég lesz a következõ hétre, mint vigyorognivaló... ☺ Látom néha az Urat! Ha hatalmába kerítene véglegesen az önsajnálat, unalom és a hétköznapi értéktelenség, meglátom: ott ül egyszerû szõttes ruhában, (köntösére sorsot vetnek majd), se lakása, se pénze, se dicsõsége, se felesége, se gyerekei, se hûséges barátai, se barátságos otthona, se biztonságos jövõje... Királyok semmibe vették, a hétköznapok porában lehajolt a bénához meg a viháncoló gyerekekhez... LÁTTAM AZ URAT! Látom egész jó természetét, kedvességét és örömét, fantáziáját és humorát, kecsességét és lovagiasságát, látom a szépségét, a fényét, a gazdagságát, az erejét – mindenütt. Ez most komoly. Csak egy kis figyelemre van szükség. Annyit tanultam Róla eddig, hogy megbízható és bölcs, és egy pillanat erejéig sem szabad azt gondolni, hogy szeszélyes. Én vagyok az! Õ mindig ugyanaz marad és betartja szavát: visszatér egyszer. S milyen nagyszerû, hogy bárhol is legyek, tényleg foglalkozik velem! Nem néz át rajtam, mint néhány elõadó. Nem ábrándít ki, mint néhány évfolyamtársam. Nem változik meg egyik napról a másikra, mint néhány barátom, aki már nem is köszön… Bármilyen változás is történjen az életemben, Õ Úr mindenek fölött, és ez a jó-rossz harc nem döntetlen: Õ gyõzött, és kész! Ha így vesszük a dolgokat, akkor tényleg jó elsõévesnek lenni. Poll Jill
Ré b us z
r é b u s z
Music-skandi.
Kedves Rejtvényfejtõk!
Fotó: Meleg Dávid
Ebben az évben egy sorozatot indítunk útjára. Magyar keresztyén elõadókat foglalunk rejtvénybe, hogy egy kicsit barátkozzatok velük, a zenéjükkel, a mûveikkel. Ha már ismeritek õket, könnyebben megy majd a fejtés. Kellemes fejtörést kívánok! Meleg Dávid
A mellékelt képen az ehavi rejtvényfeladványt ábrázoló fotó, amely, mint fennebb említettük, egy keresztyén együttest ábrázol. Beküldendõ az együttes neve, az új CD-jük címe, valamint a szám címe, amely a szürke sorokban lesz olvasható, legkésõbb 2008. március 15-ig!
NOVEMBERI REJTVÉNYFEJTÕ: Pál Botond (Brassó) FIGYELEM! A rejtvényfejtõk között ezentúl nem sorsolunk ki havonta könyvjutalmat, hanem a hûséges rejtvényfejtõket (akik minden hónapban beküldik a megfej-téseket) félévente (legközelebb júniusban) sorsolunk ki egy értékesebb ajándékot.
11. o l d a l
*
február 2008
Február 26-án az ifjúsági szövetség elnöke és titkára részt vett a nagy szövetség elnökségével tartott „kerek asztal“ közösségen, Zilahon, amelynek célja az örömök és imakérések megosztása, a sokféle szolgálatra való kitekintés volt. Imádkozzunk a Teológiánkért, a bibliaiskolákért, szövetségünkön belül mûködõ nõ- és vasárnapi iskolai szövetségért, a szerkesztõkért, a Hargita táborban végzett szolgálatért és a Filadelfia öregotthonért. [M.] A.
Ela dó Beszéljük meg!
Nyárádszeredában (Maros megye) még nincs baptista gyülekezet, de már van ifjúsági csoport. Lelkipásztor is van, pásztori lakás is, hála érte, és egy bérelt termünk, ahol a csoportos tevékenységeket ûzzük. A csipet-csapat 2006 õszén indult Nyárádmagyaróson azokkal a tizenévesekkel, akik kinõttek a gyerkõc-csoportból. Imaházba járó fiatalok nagyon kevesen voltak, de sikerült többeket visszacsatolni azok közül, akik tagjai voltak valamikor a gyermekklubnak. A felnõttek alkalmain még nem érzik otthon magukat, de az ifin buzgók. Ahhoz, hogy a csoport még dinamikusabb legyen, a körzetbõl is beszállítottunk vagy hat fiatalt, gyakran hegyén-hátán, vagy csomagtérben, de ez külön élmény volt. Sokat játszottunk és beszélgettünk. A FÉK anyag segítségével több szó esett a kapcsolatokról, barátságról, érdekes volt a teszteket kitölteni és lemérni magunkat, formálni személyiségünket. Egy teadélutánt is rendeztünk, ami jó lehetõség volt arra, hogy másokat is meghívjunk, és hosszabb idõt töltsünk együtt. A rövid és hosszú távú kirándulások emlékét szép élmények és fényképek õrzik. Az elmúlt nyáron új gyülekezési helyünk lett Nyárádszeredában, ami Magyarós és Adorján között van, így mindkét helyrõl elérhetõ, sõt a helyiek is könnyebben csatlakozhatnak. Együtt rendeztünk egy meghívós akciót a városkában, hogy ismertté tegyük tevékenységeinket. Õsztõl angolórákat is tartunk, amolyan klubszerû, játékos tanulással, amihez még többen csatlakoztak. Néha a gyülekezetben is sikerül összehozni egy-egy csoportos szolgálatot, fõleg ünnepekkor. A karácsony és szilveszter jó alkalmak voltak a közösségre és szolgálatra, annak ellenére, hogy nem volt együtt az egész csapat. Kántálni is elmentünk, ami nemcsak nekik, hanem a felnõtteknek is új volt. Csoportunk taglétszáma nagyon változó (10-18), és sokan két világ közt küzdenek. Tudják, hogy meg kell térni és követni Jézust, de a világias mulatozás és barátok is hatással vannak rájuk. Nem könnyû dönteni egy fiatalnak, aki talán otthonról sincs ösztönözve a keresztyén életvitelre. Imádkozzunk, hogy Isten formálja õket elkötelezett emberekké, akik megtalálják helyüket és identitásukat a jó oldalon. [Sallai] Jakab, lelkipásztor
Fotó: M. A.
Szembeötlõ számomra, hogy még keresztyén körökben is használatos a reklámmenedzsment, vagy/és politikai marketing (a politikai választásokon oly nagyrabecsült tudomány ☺). Mit értek ez alatt? Azt, hogy el „kell adni a terméket”, amit szervezünk, tervezünk. Még olyat is hallottam, hogy ha magunkat nem tudjuk eladni, akkor nagy bajban vagyunk. Természetesen mondhatjuk, hogy miért ne lehetne megnyerõ a tevékenységünk, amely vonzza az embereket. Másfelõl viszont megtörténhet, hogy valami csak vonzónak tûnik, vagy vonzóvá teszik, de önmagában nem az. Nem becsapásról van akkor szó? Ne is beszéljünk arról, hogy esetleg pozíciófoglaláshoz, nagyra töréshez is felhasználható. Szóval, van helye egyáltalán a keresztyén rendezvényeken gyülekezeti, keresztyén ifjúsági körökben a fent említett tudományoknak? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem? Kíváncsian várom hozzászólásaitokat a
[email protected] emailcímre.
Egy új ificsoport
romániai magyar baptista fiatalok lapja Kiadja a ROMABISZ Elnök: Kelemen J. Sándor Szerkeszti: Molnár Adina Cím: Budai Nagy Antal 24, 540004 Târgu-Mures, Jud. Mures
E-mail:
[email protected] Internet: www.romabisz.ro
