ÁLDÁS ÉS ÁTOK. V I. évfolyam. 11. szám november MEGJELENIK MINDEN HÓNAP ELSŐ NAPJAIBAN

V I. évfolyam.

11. szám.

1906. november

HITBUZGALMI HAVI FOLYÓIRAT assisi Sz.-Ferenc tiszteletének és III. rendjének terjesztése, a Szentföld érdekeinek előmozditása és a katholikus vallás­ erkölcsi élet ápolására.

MEGJELENIK MINDEN HÓNAP ELSŐ NAPJAIBAN. Főszerkesztő: Tréfán Leonárd, sz.-fer.-rendi áldozár Kolozsvárt, Társszerkesztők: Kiss A risztid, sz.-ferenc-rendi áld. Sümegben. ünghváry Antal, sz.-fer.-rendi áldozár Baján.

XIII. Leó Pápa 0 Szentsége 1903. junius 17-én Zichy Gyula gróf p. í. kamarás pécsi püspök Úr Öméltósága által apostoli áldását küldötte folyóiratunknak „Megáldom Szent Fercncz Hírnökét, szerkesztőit és munkatársait, s mindazokat, kik e lapot olvassák." (X . P lus pápa szavai 1904. október 6-án a szerkesztőhöz.)

ÁLDÁS ÉS ÁTOK. Icsüggedve, szomorú sziwei lépett ki hajdan az ember a boldogság paradicsomából. Elveszítette mindenét, s a kapun kivül már ott ólálkodott elválaszthatatlan társa: a nyomor. A teremtő Isten küldötte ősszülöinknek ezt a társat. Hiszen az Ö társasága nekik nem tetszett. Pedig hányszor elbeszélgetett velük az édenkert lombjainak halk susogásával . . . Mikor csókot nyomott kedves teremtményeinek homlokárafa fölkelő nap sugaraival . . . Most mind­ ezek helyett társuk és hűséges kísérőjük le tt: a

566

nyomor. A kietlen, kárörvendő, fagyos nyomor. Mely csak azért létezett, hogy gyötörje, kínozza az embert, s az átok hazájává tegye e földet. Azzá is lett. A létezés munkájának nehéz gyötrelmei között súlyos verejtékcsöppöket hullatott az ember, s a száműzetés keserűségében már csak sírni tudott, örömei nem voltak. Átok volt reá minden: a munka, a küzdelem és az élet szenvedései. S mindezt az Ur küldötte, mert az ember megérdemelte. S mikor sokáig haladt már az átok útján, s meggörnyedve, összetörve, kín és nyomorban sínylődött, szánalmas sírását meghallotta az Ur. A nyomor könnyétől áztatott föld mintha újra élni kezdett volna, hogy lerázza magáról az átok b ilin cse it... A megváltó Isten leszállott az átok földére. Lábai meg­ érintették az átkos göröngyöket és engedte, hogy megsebezzék fájdalmas tövisei. Kereste a száműzött ember társaságát és örvendett neki. Közülök a legrosszabbakat legjobban szerette. Elszenvedte fájdalmaikat, megosztotta keserveiket. A munkát nem szégyenlette, a könnyeket sokra becsülte. Azt mondotta, hogy akik sírnak és szenvednek; szegények és megalázott állapotban élnek; üldöztetnek és nyomorognak: azok boldogok. Ki a legkissebb az emberek közül, az lehet a legnagyobb, s akik legtöbbet szenvednek, azok lehetnek a legboldogabbak. íme mi történt . . . Az átkos föld megélénkült, mint mikor a tavasz enyhe szellője érinti zimankós tél után az áléit fűszá­ lakat, s mikor zöldülni kezd erdő, mező, az élet és elevenség tavaszán. Megmozdul a fagyos rög, hogy csirát fejlesszen, s a dermesztő jég vízzé olvad, hogy tápot adjon a fejlődő gyö­ kérnek. A megváltó Isten eljövetele áldást fakasztott a meg­ átkozott földből, s a nyomor és kín szúró tövisei helyett a vigasztalás édes virágai nyiladoztak. Beszéljünk világosan. A teremtő Isten átka az Ur Jézus eljövetelével áldássá változott. A szenvedés és nyomor, a munka és fáradalom, a szegénység és nélkülözés, a verejték és a könnyek, melyekkel sújtotta Isten a vétkező első embert:

567

a Megváltóban mind megdi^öültek, s általa a boldogság for­ rásaivá lettek. Mindezeket Ö, az Isten gyakorolta, példájával mepdicsőitette. A munkát és fáradalmat, a szegénységet és nélkülözést, a megvettetést és szenvedést megszentelte: az átok áldássá változott. A megváltás után tehát nincs többé átok a földön, a nyomor megdicsöült Jézusban. Vájjon így van-e ez most? Fájdalom tölti el szívemet, ha széttekintek, mert csak a szenvedés sóhajtásait hallom, csak a nyomor könnyeit szemlélem. Duzzogva cipeli terhét az ember, s mennyi van, ki meghasonlott önmagával, az élettel és Istennel. A munka és fáradság átok, a szenvedés és fájdalom elviselhetetlen nyomor. Átok súlya alatt nyögünk, s panaszos verejtékkel eszszük a száműzetés kenyerét. De hát mi ennek az oka? Az idők járása fordult-e meg, vagy az ember lelkülete változott? Az Ur változhatlan, csak az ember nem képes az 0 aka­ ratának mélységeibe hatolni. A szándék isteni; a büntetést akarja megdicsőitése eszközévé tenni az Ur. Hogy a munkában nemesedjék és szenvedéseiben megtisztuljon; verejtéke kincs­ halmazzá legyen és könnyei drága gyöngyökké váljanak, hogy az ember a földi szenvedések árán váltsa meg az égi koronát, s ne tekintse a földet számkivetésnek, hanem az érdemszerzés helyének. Az Ur ezt akarja, de az ember nyugtalankodik. Elégedet­ lenkedik ismét, pedig tanulhatott volna már egyszer. Ismét a kevélységnek enged, s megtagadja az engedelmességet. Csoda-e aztán, ha minden áldás átokká lesz feje fölött? Önmaga kovácsolja a nyomort. Átok hazájává teszi a földet, mert az érettünk verejtékező és könnyeket síró Isten­ embert nem érti meg. Ne csodálkozzunk tehát, ha átok súlya nyom, s áldásban vajmi kevés a részünk. Minden meghasonlottember kezében azáldás átokká változik. r r

'-■i

t f

V

V

Aureus. AVI

Bimnuszok szent Diddk ünnepére. {fl fErenciek zsolozsma könyuéböl.)

I

Dccsernyére.

G y e rm e k ko rá b an m á r D idók (íla la s z íb a n bőDcn részesü lt, m id ő n kerülte szo rg o san A lnok Dílág cselíöreíí. BöDebben áradt ró a kegy, fTlidőn egészen eíDonuIt Kerülni a üilági zajt, 5 gyötörni Folyton önmagát, fTlidön pedig szerzetbe lép, 5 Ferenc atyánk nyomán haladt Görőncsös, érdes utakon: fHalasztok telje érte öt. Amit a lest csodál, szeret bábbal taposta azt Didák EIdcI magától élneket, Bogy nyerje el Krisztust magát, 3ézus, dicsőség te neked, Ki ily csodás dolgot mioeísz. Atyádnak és Léleknek is Örökre áldás, tisztelet!

P, K rá m e r Bonifác.

SZENT FERENC III. RENDJE ÉS AZ ASCESIS. em tehetünk lépést völgyeinkben, nem jöhetünk le hal­ mainkról, nem mehetünk át erdeinken, nem szállhatunk fel magas bérceinkre, nem léphetünk sík mezeinkre anélkül, hogy romokkal ne találkoznánk. Nem a török hódoltság idejét értem . . . az csak külső kérgén tar­ totta megszállva a földet, a félhold tana a magyar lelkét nem támadta meg gyökerében; a lélek az erő­ szakos elnyomatás alatt is, mivel nem kereszténytől származott, a hosszú rabság idejében is ép maradt. A josephinismus okozta azt a rombolást, mely széles e hazában romokat hagyott hátra, sebeket nyitott belátha­ tatlan időre. Az idő minden sebet beheggeszt, begyógyit, csak a botrány által adott példa húzódik egyik századról a másikra, s mint egy óriási kigyó övezi körül az egész területet, mely elég szerencsétlen volt azt kezdetben melengetni. Jóllehet nem vízözön, de bizonyára botranyozon volt az a pár év, mely alatt egy olyan férfiú intézte az ország ügyeit, akiről egy pártatlan történetiró igy nyilatkozik: „Non coronatus, mter Reges Hungáriáé locum non habet.“ Meg nem koronázott fejedelem nem illik be a magyar királyok sorába. (Hoványi.) . , , Sok szó esett már azóta és most is tintával és ceruzaval sok mmdent teszünk papírra és panaszkodunk a hitetlenség, közönyösség s vallástalanság miatt, keresünk, kutatunk, tanácsolunk, oirosiunk . . . de az eredmény mindig várakozásunk mértéke alatt marad. Ujra meg u)ra kezd­ jük, de mikor győzelmet várunk, észrevesszük, hogy alig mozdultunk k

1;.^ I

570

helyünkből. Beleéltük magunkat abba a feltevésbe, hogy II. József csá­ szár által okozott bajainkat már régen kihevertük. — Nem úgy van. Ez alatt nyögünk még most is. És mindaddig ez alatt fogunk görnyedni, amig végig nem harsan az egész országon, az országnak minden egyes rétegén ez a jelszó: „Micsoda szövetsége, avagy társalkodása vagyon a Krisztusnak Beliállal, a világosságnak a sötétséggel. . . micsoda része a hívőnek a hitetlennel Ama pár év alatt összehordott salak, ha nem is emelkedett ércfallá a sz. István által beplántált vallásos érzület és a kővetkező századok közé; de ez a salak a vallásos érzület medrének mélységét elvitázhatatlanul közelebb hozta a felszínhez. Hitünk veszített mélységéből. Val­ lásosak vagyunk, de nem mélyen. Ez nem panasz, nem töprengés, nem üres phrazís, . . . ez tiszta valóság. M it nem látott ez a nép ama rövid idő alatt ?! - . . látta a szentélyben a legiszonyúbb erőszakoskodást, a legrémitőbb bűntényeket; . . . nélkülözte az egyetemes egyház fejével való együttességet, a vallási ügyek szabadságát, melyek mind oly dolgok, melyek a kath. léiektől a levegőt és táplálékot rabolják el és sorvadását okozzák. Oly légkört képezett ez, mely tikkasztó és borús volt és felle­ ges, melyben a tökéletesedés szelleme a felhőkkel együtt húzódott tova. A vallásos élet rendes medréből erőszakosan lett kiszoritva, vájjon áraszthatta-e áldását? kifejthette-e termékenyítő hatását a szivekben, a lelkekben ? Sz. Pál bilincsekbe verve hirdette a rómaiaknak az evangé­ liumot és az ő fogságából merítették azok szabadságukat, . . . nálunk a megpróbáltatás idejében a szellemek elfásultak, a jellemek elgyengültek. Az emberiségnek eszményekre van szüksége, hogy butaságba és durvaságba ne sülyedjen és ezen eszményeknek oly közel kell annak szivéhez és leikéhez állaniok és arra varázserővel hatníok, hogy azokat értelmével felfoghassa és akaratával utánuk indulhasson. A tökélynek ezen eszményképei Jézusban vannak, 0 belőle és 0 általa fejlődnek ki, mint a meglepő szép rózsa a tövises bokorból; de itt nálunk azon idő­ pontban ezen eszménykép hatása gyengittetett. A lelkek a tőről a gyö­ kérről lettek lemetszve érésük ideje előtt. Fejétől volt megfosztva a töké­ letesedni törekvő lélek. Fatalisztikus megnyugvás elszánt beletörődés a körülményekbe furakodott be minden elkeseredés dacára is a lelkekbe; ezek foglalták el helyét ama közvetítő szellemnek, mely a törekvőket Jézushoz fűzi és amely előmenetelét eredményezi; ezek vontak homályt, hogy eszményképét nem láthatta világosan. A kér. lemondás szelleme, ez az egyszerű, de egyszersmind mélyreható tulajdona a kér. léleknek, elnyomatott, kiveszett. A hatás és ellenhatás törvénye ezt megfoghatóvá f f

ff

571

>7

teszi. Az ember aki egy égi eszmény iránti lángoló szeretetből min­ dent megvet, mindenről lemond, mindent elmellöz, ami öt ahhoz nem vezeti, ö maga is hasonló lesz ahhoz, lelki emberré lesz, vallása egysze­ rűséget, gyermekdedséget és egyúttal mélységet nyer; ennek ellenkezője az ellenhatás, mely mindig mélyebre sülyeszti és eltávolitja vég­ céljától. Abban az időben, melyet a mostani sivárság emlékünkbe vissza kényszerit, abban az időben lett volna szükség oly intézkedésre, mely a pogányság szellemi maradványait egy oly hangulattá alakitja át, mely sz. Pállal mindent kárnak tart, ami nem Krisztus. De nem ez történt. Átvettük pogány elődeinktől az érmeket, azokra szentjeink képét nyom­ tuk, . . . megtartottuk a mézes-bábos sátorokat is, de azokkal nem vet­ tük át a pogányokéval homlokegyenest ellenkező szellemet, lelkületet: a lemondást. Ha van baj, melyet nem birunk orvosolni, ha van baj, ha van hiány, melynek okát nem látjuk át csak terhét érezzük, úgy ezt egyedül ezen időpontnak nem ugyan mulasztásában, mint inkább a feslő bimbóra irányított erőszakra kell visszavezetnünk. Mi nem értjük fel a lemondás béltartalmát, nem fogjuk fel, hogy csak az által lehetünk hasonlóbbá Krisztuszhoz, nem akarjuk tudni, hogy a beléletnek ezen nemes virága az, mely ha áthatja a mindennapi élet minden zugát és redőit, felébreszt merevültségünkből, uj, friss és üde életet önt mindenbe. M i a nyomort, szükséget, a kényszerült nélkülözést összetévesztjük a kér. lemondással, innét van, hogy életünk, vallásosságunk örökös lán­ colata, ismétlése amaz elszakadásnak, mely 11. József alatt kapott lábra. Nem tudunk szert tenni igazi kér. lemondásra. És ez már érthető is, mert valamint a rósz szenvedélyek egész tömege nyilatkozik meg a kívánság vad dühében, úgy az erények sokaságának kell összehatni, hogy a lemondásnak világos, tiszta lángját bírhassuk . . . Ellene mondasz-e az ördögnek: ellene. És minden cselekedeteinek: ellene. És minden pompáinak: ellene. !me a lemondás! Ezen alapszik minden erény. Nincs erény, mely­ nek kezdete és haladása enélkül lehetséges lenne. Ezen lemondás után nem marad semmi egyéb, mint Isten, Isten szeretete . . . . Krisztus . . . . aki helyét foglalja el annak, aminek ellene m o ndottunk... más nem lehetséges. Azért nem az életnem állapítja meg a lemondást, hanem a lemondás az életnemet, eszerint lesz pogány vagy keresztény. Egyik életnemnek a pontossága avagy szigorúsága sem hozza létre a lemon­

* i 'i ■i i

dást, hanem ez szüli, eredményezi amazt.

572

„Ellene mondok." Ezen lemondás után gyakorlatba veszi az ellen­ kező cselekedeteket, vagyis Krisztusnak szolgál és mivel e gyakorlatot a lemondás előzi meg, őseink alkalmasan az „asceta'\ vagy „lemondó** jelentőségteljes szóval fejezik azt ki, akár remetei visszavonultságban, akár testv^éri társaságban a világtól elkülönitve, akár a világban maradva saját családja körében gyakorolja is azokat. Ez a kér. „ascesis“ vagy lemondó élet, nem csupán illemszabályok halmaza, melyek a kér. élet vezérfonalait alkotják, hanem az egy rendezett, rendszeresitett állapot, célszerűen felszerelt nevelőintézet, melyben a kér. tökéletesedés utáni vágy felébresztetik és ápoltatik, mely segíti a gyengéket, hogy ezen törekvés a vérükbe menjen át. 11. József az eltörölt zárdákkal ezt is el­ törölte. Ezen tettével nem a lemondás szellemének szükségessége, hanem annak felesleges volta és nélkülözhetésének nézete lett uralkodóvá. Ez a nézet ment át öntudatukba, különben a kolostorok népesebbek volnának. Ez nem túlzás. Az ellenkező feltevést nem védi az élet. A kolostori élet és a kér. élet, nem heterogén életnemek. Egy és ugyanaz, más alakban. Ha a nagyobbat letagadjuk, vele együtt letagad­ juk azt is, ami annál kisebb. Hiába mondják, hogy József császár csak a külviszonyokat rendezé. (Pars in toto continetur.) Vájjon hány kam­ rácskát találunk kint a világban, mely II. József óta cellává alakult volna a szegénység, önsanyargatás, erény és felebaráti szeretet által ? Lelki nagyságot, magasztos gondolkodást, emelkedett sziveket, vonzó maga­ viseltet, miáltal a kér. hit páratlan erőt és hathatós befolyást gyakorol és áraszt, vájjon mennyit találunk? Egyet tudunk csak bizonyosan; azt hogy megrettenünk a lemondásnak már nevétől i s ..........és mégis azt hisszük, hogy nem 11. József szelleme nyom bennünket. Hol vannak a kitűnő, kimagasló alakok, akik környezetüket a szentség fényével veszik körül és egész családokat, egész nemzedék sorokat vezetnének az evan­ géliumi tökéletesedés utján? Hol van a generatio, mely a földi dolgokat nem becsüli többre, mint a mennyit éppen érnek? A romboló szellem maradványa leng azokon is. Úgy érezzük-e magunkat, mintha a közös hit érütése mindnyájunkat természetfeletti egységben és egyetértésben csatolna össze? Társadalmi törekvéseinkbe jól beleillesztettük-e eszmény­ képünket? Krisztust? És ezen eszménykép magasan fölötte áll-e azon törekvésnek, hogy csupán csak az ellenfél legyen legyűrve? Minden lelkesedésünknek vájjon Ö-e a központja ? . . . . ha nem az, akkor ott vagyunk, ahol már magunk sem akarunk lenni, de amiből kiemelkedni nincs elég erőnk. Nem a papiros, hanem az élet beszél igy. A tenger nem azért rémséges, mivel szélessége az égboltozattal

573

I

'■I IH

I' 'ii

egybeolvadni látszik, hanem azért, mivel mély. Szélessége bármennyire beláthatatlan is, mégis reményt nyújt, mert partjai vannak, ahonnét vetőd­ hetik mentöhajó, ez teszi, hogy a hajótörött nem dobja el magától a hajóroncsait, mélysége az, ami rettenti. Mondjuk ezt a hitről is, mondjuk ezt vallásos érzületünkről is. Elterjedettsége nem riaszt, de mélysége megrettenti az ellentábort. III. rendi testvéreink vannak hivatva, hogy annak mélyiben nagy munkáját megkezdjék és a szeplőtelen Szűz olalma és sz. Ferenc atyánk, mint zászlóvivő vezérlete alatt, mintegy (Terribilis castrorum acies ordinata) jól rendezett hadsereg sikra szánjanak azzal a kígyóval, mely jóllehet más alakban, de mégis a régi gonosz szándék­ kal körülöttünk settenkedik. A kér. lemondás szelleme az, amit az „ascesis" által a családokban meghonosítani kell, hogy maga a családi kör váljék rendszeresített nevelőintézetté; ez a szellem mélyíti és bensővé teszi, meggyőződéssé alakítja át a vallásos érzületet. Ha más egyébbe kapaszkodunk, a dolog lényege újra kisiklik kezünkből. Ez által kell a rendnek XIII. Leó pápa meghagyása szerint „lelkileg" újjá szervezni az emberi nemet . . . hazánkat . . . a kath. Magyarországot. Mindaz amit eddig tettünk és amit teszünk, még mindig csak kezdet, kisériet. Nem tudjuk mikor, de ez még meghozhatja azt az időt, hogy Jeremiás ezen igéivel borulhatunk le Szentséges Atyánk, a római pápa lábaihoz; „Azért, hogy elhagyatva voltál és gyülöltettél, és nem volt hozzád átmenő (hoz­ zád folyamodó) örök dicsőséget adok neked, örömet nemzedékről-nemzedékre ”

Fn

V id o r ,

NEVEZETT JOHANNA ELSŐ RÉSZ.

5. A philippevillei zárda alapítása. imburgban a szerzetesnök száma annyira gyarapodott, hogy Johanna anyának egy uj zárda alapítására kellett gondolnia. Az isteni gondviselés úgy intézte, hogy ez uj zárda Philippevilleben, egy kicsi, de jól megerősített hennegani városkában alapitassék. A város polgármestere, Oignies Ferenc, Courriere bárója, megjelölte lakásuk helyét, s az engedélyt 1626. jan. 10-én megadta írásban. A lüttichi érsek, kinek egyházmegyéjébe e városka tartózott, ugyanez év január 27-én küldte meg elismerését és jóváhagyását, 1626. május 16-án pedig Fülöp, spanyol király, ki Németalföldnek is birtokosa volt, A város lakói igen örvendtek, hogy a ferencrendi nővérek köztük megtelepednek, s az ezek vezetésével megbízott két Páter. 1626. aug. 29-én hagyta el tisztelendő Johanna anya a limburgi zárdát e hat nővér kíséretében: Szent Antalról nevezett Katalin, Szent Ferencről nevezett Mária Klára, Szent Didákuszról nevezett Erzsébet, Szent Erzsébetről nevezett Margit, Szent Junipertről nevezett Ágnes és Szent Orsolyáról nevezett Dorottya, utóbbi ujoncnő volt. Páter d’ Eglin Bapt. János kíséretében Brüsselen utaztak át, hol meglátogatták Malespine márkinőt, az ő jótevőjüket, ki igen megörült, hogy intézménye terjedni kezd. Midőn Tay úrnő, a foreti .(Brüssel mellett) bencés zárda apátnőjének anyja,

L

575

egy igen jámbor nő, meghallotta, hogy Limburgból hét nővér jött, csodálkozva kiáltott fel ; „Ez bizonynyal az a hét angyal, kiket álmom­ ban láttam, s kiknek mindegyike kelyhet tartott kezében!" Nagyon is jól sejté, mert a hét nővér tisztasága és ártatlansága által csak­ ugyan angyal volt, kik szent János Apocalypsisének hét angyalára emlékeztettek, kik kezeikben jó illatu kenettel telt aranycsészét tartottak, melyek illata az égig szállott. Idők múltán a kép is teljesült, mert e hét szerzetesnö, s mindazok, kik később e zárdába léptek, erényeik jó illa­ tával eltöltötték a várost, a szomszédos falvakat, s az illat az égig emelkedett. Tisztelendő Johanna anya 1626. szept. 6-án érkezett Philippevillébe ; ugyanakkor ért oda a P. Provincialis is, hogy az uj zárdát felavassa. Az apácákat körmenettel kisérték a plébánia templomba, hol a P. Pro­ vincialis ünnepélyes szent misét mondott, s e szövegről prédikált: „Misit ancillas suas ad arcem et ad moenia“ . Ezután körmenetileg kisérték őket a zárdába, a klauzura mögé. A szegény apácák megelégedetten éltek egyszerű cellájukban, mely olyannyira emlékeztetett a bethlehemi szegénységre. Gyóntatóatyjuk tisztelendő P. Wilmart Geliért volt, egy jámbor férfiú, ki a rábizott lelkeket az igazi tökéletességre akarta vezetni. A nővérek igen nagy hasznot huztak az ő vezetéséből, főleg Johanna anya, kiben mindinkább gyarapodott az Isten iránti szeretet. E kolostor hirneve csakhamar elterjedt a Sambre és Maas folyók közti vidéken. Számtalan leány kérte a fölvételt a philippevülei zárdába, mert Isten megadta Johanna anyának azt a kegyelmet, hogy szavai és egyetlen tekintete varázsütésként hatott a szivekre, s kik vele érintkeztek a szent szeretettől annyira felhevültek, hogy egyedül az ő társulatában óhajtottak Istennek szolgálni. Valóban mondhatjuk, hogy Johanna anya a melen­ gető isteni tüzet hozta a hideg sziklára, Philippevillére, hogy azt fölmelegitse és izzóvá tegye. S hány leiket hatott át ez az isteni tűz!? Hányan — nem, kor és rangkülönbség nélkül — merítettek abból lelki hasznot! ? . . . Crohin Johanna úrnő, Schingen^ Erasmus neje, ki ez idő­ ben nővérénél, Roly bárónőnél tartózkodott (egy órányira Philippevilletől), az isteni szeretet tüzét oly mértékben érezte, hogy elhatározta, miszerint férje beleegyezésével a zárdába vonul. Midőn szándékát elő­ adta férjének, az dühvei és gyűlölettel telt el és balgának nevezte. De a báróné nem nyugodott meg sorsában, férje elé térdelt, s összetett kezekkel kérte tőle e kegyet. Schingen báró igen durván bánt el nejé­ vel, de az továbbra is megmaradt szándéka mellett. Midőn egy éjjel mindketten mélyen aludtak, a báróné előtt megjelent egy ferencrendi

576

apáca, ki ujjával intett neki, hogy kövesse. Schingenné fölébredt, s fel­ kelté férjét is és mondá: „Látod itt e szerzetesnőt, ki engemet h iv ? “ A báró újból megszidta és álomlátónak, képzelgönek mondta. Midőn e nő nemsokára ezután Philippevillebe jött, bement a zárdába e kéréssel, hogy a tisztelendő anya elé bocsássák. Még sohasem látta Johanna anyát; de amint áz közeledett, környezetének mondá: „Ez az az apáca, ki nekem egy éjjel háromszor megjelent és a zárdába h iv o tt!“ Ez időtől fogva vágya napról-napra növekedett. Beszélt erről tisztelendő P. Marchanttal, ezután a cambriai-i érsekkel, Vanderburggal, ki a kényes ügyet gondos és ügyes vizsgálat alá vette és miután Isten akaratát ismerte fel, Schingen bárót rávette, hogy beleegyezését adja, miszerint neje apáca lehessen. A báróné zárdába vonulása mindenkinek épülésére szol­ gált. Schingen ur, egész rokonságától és a környékbeli nemességtől kisérve maga vezette nejét a klauzura elé, s jelen volt a beöltözésnél, valamint később a fogadalomnál is. Egész életén át mint nővérét tisz­ telte, s az Istennek hozott nagylelkű áldozat hasznára volt saját üdvének is. Eme nő élete és erényei egy könyvecskében vannak megirva, mely­ nek cime: „Szent Erasmusról nevezett Johanna nővér.“ Eme erények illata nem maradt Philippevillebe bezárva; elhatott Gentig, honnét a Sz. Péterről nevezett zárda lakói tisztelendő Johanna anyát kérték, jönne hozzájuk és hozná be náluk is a klauzurát és refor­ mot. Johanna anya két nővér kiséretében el is utazott, s az ottani nővérek legnagyobb örömére behozta az ujitást (1627-ben). Ezután ismét visszatért Philippevillebe. Két évre rá ferencrendi nővéreket kértek Fon­ taine r Eveque és Couvin lakói. Johanna anya beleegyezett, nehány nővért küldött mindkét helyre. Az uj alapitásokról és reformált zárdákról nem akarok részletesen szólni, de tény, hogy Johanna anya halálakor a limburgi zárdán kivül már tizenöt uj zárdájuk volt a rekollekta nővé­ reknek : részint uj alapítások, részint csak a régiek reformálása által. Mig Johanna anya Philippevilleben tartózkodót), a P. Provinciálistól parancs érkezett, hogy Johanna anya menjen Limburgba, s foglalja el az ottani zárdában ismét a főnöknői hivatalt. Lehetetlen volna leírni a philippevillei nővérek fájdalmát, kik jobban szerették anyjukat, mint egy édes anyát lehet szeretni. Johanna anya, ki elöljárói intézkedésében Isten akaratát látta, más nap útra készült. A válás épp oly szeretetteljes, mint fájdalmas volt. Leányai sirva vették körül, s mit egykor a haldokló szent Mártonnak mondtak hü tanítványai, ugyanazt mondták ezek anyjuknak; „Oh drága anyánk, mi lesz belőlünk, hogyha elhagysz?! Legyen gondod gyerme-

577 A

i

i ‘ i

keidre és ne hagyj itt bennünket segély nélkül!“ Johanna a sz. Szűzhöz folyamodott leányai pártfogásáért. Majd leányaihoz fordult e szavakkal: „A szűz Anyának ajánlottalak benneteket, s ö azt válaszolta, hogy a philippevillei nővéreket különös pártfogásába veszi, s ö maga áll a kolostor élére. “ A szerzetesnök ezután jó ideig nem választottak fönöknöt, hanem a karban, dolgozó szobában, ebédlőben, szóval mindenütt egy helyet üresen hagytak, s azt minden nap virággal hintették be, s mint az égi elöljárónö helyét különös tiszteletben tartották.

6. Egy különös isteni kegyelem.

.i

I 4

f

Egyedül Isten ismeri- a jövőt, s egyedül ö lát az ember bensejébe. Néha megtörténik, hogy Isten e tudást olyanokkal közli, kiket magas egyházi állásra hivott, vagy szerzetesrendek és zárdák élére rendelt; így látjuk ezt több szent püspök, szent Ferenc atyánk és szent Brigitta életében. A jámbor Johannával is tudatott Isten igen nagy titkokat: előre megmondott oly dolgokat, melyek idővel teljesedtek; leányainak bensejébe látott, s megismerte szivök legelrejtettebb titkát; szemlélődé­ seiben és elragadtatásaiban több isteni titkot ismert meg. Midőn hat társnőjével Brüsselbe ért (a Philippevillebe való utazás alkalmával), egy leány közeledett feléjük, hogy az egyik nővért, ki rokona volt, üdvözölje. Johanna anya egy ideig reá nézett, aztán kér­ dezte, nem akarna-e szerzetesnő lenni és az ő társulatában élni, mit igen szívesen engedne meg neki. A leány egészen meglepődve e várat­ lan kérdésen, igen megköszönte a szivességet. A tisztelendő anya folytatá: „Nem akar most hozzánk jönni, mikor én fölkérem, lesz még idő, midőn sokat fog fáradozni, hogy zárdánkba jusson.“ Egy idő múlva a leány Philippevillebe ment, s fölvételért esedezett a zárdába. A zárdában Szent Lipótról nevezett Leonórának hívták. Tovább folytatván utjokat éjjelre Brainele-Chateauba szálltak az egyik nővér rokonához. A tiszte­ lendő anya ott az ablakból néhány leánykát pillantott meg, s mondá, hogy azok egyike az ő szerzetének tagja lesz. Jóslata teljesült a szent keresztről nevezett Ágnes nővér személyében, ki akkor a leánykák között a legkisebbik volt, s ki húsz évvel később a philippevillei zárdába lépett. Midőn ez zárdábavonulása előtt a jó öreg asszonytól búcsúzott, ki annak idején a nővéreknek szállást adott, az nem tudta elfojtani örömét és meglepetését, s felkiáltott: „Istenem! Húsz év elölt hallottam Johanna anyától, hogy egy közületek apáca lesz, s látom, hogy e jóslat éppen rajtad teljesedik. “

578

Sokkal nagyobbak voltak a megvilágositások, melyek részesévé leányai tökéletes vezetése miatt lett. Felfedte előttük gondolataikat, érzel­ meiket, szenvedélyeiket, hajlamaikat, mintha leikökben lett volna, mi tör­ ténik abban. Erről tanúskodott Angelina, Leona és Erzsébet nővér. Erzsébet nővért egykor egy kisértés háborgatta, mi igen elszomo­ rította s hozzá még nem merte a főnöknőnek elmondani. De Johanna anya előtt e kísértés nem volt tito k ; maga elé hivatta Erzsébet nővért s mondá neki: „Nézz csak reám!“ A nővér megtette; erre a főnöknő megérinti saját skapuláréját szive fölött s megrázta, mintha a port akarná lerázni róla, e szavakkal: „Most minden elm últ! Adj érte hálát az Isten­ n e k!“ A szegény apáca megszabadult lelki bajától s félelmétől. Angelina nővérnek igen nagy vágyódása volt, hogy Istentől az igazi alázatosság kegyelmét megnyerje és sokat imádkozott ezért. Egy napon a sz. áldozás alkalmával gyermeki bizalommal mondá az édes Jézusnak, hogy saját hit­ ványsága tudatában főnöknője sz. áldozásának gyümölcseit ajánlja fel néki, gondolván, hogy az csak kedves lesz előtte. A hálaadás után a tiszte­ lendő anya nyájasan fordult Angelina nővérhez és ujjával fenyitve, hal­ kan mondá: „Kicsiny tolvaj! igy lopod el mi a másoké ?“ Minthogy a nővér nem értette meg mindjárt a főnöknő tréfáját, letérdelt előtte, hogy hibáit bevallja. De a tisztelendő anya értésére adta, hogy ő a tőle elvett szent áldozási gyümölcsökről beszélt s hozzá tette a csodálkozó nővér legnagyobb örömére, hogy örömmel átengedi azt. Johanna anyának legnagyobb kitüntetése az volt, hogy elragadta­ tásai közben látta az Isten nagyságát és tökéletességét. Noha az alázatos szerzetesnő elragadtatásaiban gyakran Istenhez emelkedett és szent érzü­ lettől eltelve egyesült vele, mégis a legnagyobb alázattal és szerénység­ gel beszélt az isten tökéletességéről s hozzá csak nagy ritkán. Lelki vezetői bizonyították, hogy az isteni erényeket a legfőbb fokban, a leg­ hősiesebben gyakorolta; de Ő nagyon félt a legravaszabb és legveszé­ lyesebb ellenségtől, a kevélységtől, s e végből állandóan kérte az Urat, hogy vegye el tőle mindezen természetfeletti ajándékot, s csak két dol­ got kért az Istentől: saját szegénységét és az édes Jézus kimondhatatlan jóságát. (Folyt, köv.)

F r a te r Emericus.

BÖLCS MONDÁSOK. P. Nieremberg özséb spanyol jezsuita müveiből. Latinból fordította: F r. Leó a So B m e ríc o O. C. D. (Folytatás.)

38. becsület biz teljesen önkényes valam i; ott szokták keresni, ahol a becstelenség is előfordul. Hogy igényt tarthass reá, lé p erélyes; hogy elnyerd szerencsésnek kell lenned: a megtakaritására türelem k e ll; kiesdésére cselhez és ravaszsághoz kell folyamodnod.

A

39. A fejedelem csak félelemmel fogadja a helyes tanácsot, mig az igazságot béketüréssel; ennek nem szabad öt felizgatnia, amattól pedig őrizkedjék, hogy meg ne csalódjék. Jobb, ha felvilágositanak hibánkról, mintha tudatlanságunk miatt csalódásnak esünk áldozatul. 40. •5

A helyeslő tanács a magasranguak és fejedelmek fertőző beteg­ sége, kolerája. Hogy utol ne érje őket, igen üdvös tisztelniük az őszin­ téket és nyilt szivüeket, kerülnünk kell a szószaporitókat és feltolako­ dókat, gyűlölniük a felfuvalkodottakat és hirnév hajhászókat. Van még egy másik hathatós ellenszer e pestis ellen, ne légy nagyravagyó és szeresd az állapotod szerint való szerénységet. Kárba vész a hizelgő minden dicsérete, ha nem talál hallgató fülekre.

580

41. Rosszul beszélni gyengeség; jól beszélni erény; igazat beszélni nemes szivre v a ll; alkalmas időben beszélni okosság ; céltalanul beszélni esztelenség; nem szólni mikor kellene, meghunyászkodó gyávaság. 42. Körüiirással ugyan, de mégis hazudik, ki az egyszer ígérteket gyak­ rabban megígéri; gyanút kelt, hogy soha se teszi meg, aki kétszer is moirdja: Reggel majd megteszem. Tréfásan mondotta valaki: A „M a jd “ utcában van a „Sohasem“ -ék háza. 43. Az érdemes férfiak szerény hallgatását dicsérni annyi, mint helyet­ tesek utján ajánlani. Mindenki dicséretét kivívja, ki magáról mit sem beszél; és viszont mindenki alkalmat nyer annak megszólására, ki maga­ magát dicsőíteni nem szégyenli. 44. Senki sem élne meg oly romlott légkörben, mint a mindent helyeslő udvaronc. Éppen azért miként a ragályos betegségek idején óvószereket hordunk magunkkal, úgy a fejedelmek is a pestises ragály; a hízelgés ellen vésse szivébe az igazság szeretetét, s ne a hamis látszat szerint tegyen. 45. Hamis vád csak az erény ellen, hogy az ez életben felette nehéz; mert a hírnév sokkal több nehézséggel jár. Az erény ugyanis tőlünk függ, míg a hírnév mások kényekedvén fo rd u l; és jóllehet az erényt megilleti a dicséret, mégis sok minden megkívántatik még ahhoz. Kell ugyanis hozzá, hogy alkalom kínálkozzék a jóra, az sokak előtt nyilván­ valóvá legyen, megfelelő legyen az idő és végül meltette szóljon a köz­ vélemény. Az erény csendben dolgozik, nincs is más készülékre szük­ sége, csak jó szívre és őszinte jó akaratra. 46. A legkikutathatatlanabb lény a kevély; senki se fürkészi ki jelle­ mét, sőt elvakult ítélőképessége miatt még maga sem ismeri önmagát.

581

Nehezen tudnók megmondani, vájjon mit tesz inkább: becsül-e, vagy megvet másokat. Kajánsághoz szokva még azét is irigyli, kinek nála kevesebbje van. Inkább azon van, hogy mások hiúságát majmolja, mint­ sem, hogy saját szükségleteire gondolna. 47. Biz van okunk kételkedni azon, vájjon igazán a maga javát keresi-e a mindent helyeslő tányérnyaló, miként közönségesen tartják; mert hisz nem azt becsüli, aki hasznosabb az államra nézve, hanem aki inkább kegyében van a királynak. Különben is annyira elfajult, hogy a biztos közjólétnek elébe teszi a maga bizonytalan hasznát. 48. /. %

Az igazat megvallva, még a neve is utálatos a hízelgésnek, sőt azt lehetne m ondani: hazaárulás, mert a mig egynek hazudik, képes m illiók vesztét okozni. Ha csak egyetlen ily udvaronc fonta is be a királyt, romlására lehet egész birodalmának. 49. Az okos ember előre látja a veszedelmeket; a félénknek mindig ezek járnak a fejében; az igaz nem fél tőlük; a becsületes ember meg­ veti ő ke t; a balga uton-utfélen beléjük b o tlik ; a vakmerő keresi őket; a szerencsétlen rájuk talál.

s

50. A békét is sokféleképen lehet felhasználni: a szelídek bírják azt; a béketürők m egőrzik; a békességesek előidézik; a jók élvezik; a go­ noszok beképzelik; az árulkodók s besúgók színlelik. Az igazi és nemes békét egyedül Isten adja, ez itt alant csak az igazak lelkében lakózik, a menyben pedig örökké megmarad. (Folytatjuk.)

A M ÉLYSÉG BŐ L. I. H a rám borúi a bánat sötét é j j é H a árva leszek, elhagyott, szegény, Én jó A nyám , T e tiszta égi csillag Fénylő sugárral T e ragyogj felém. M osolyogj rám T e szelíd égi sugár H ogy bátran menjek fö ld i u ta m o n ; S így bá rm ily sötét lessz is majd az éjjel A fényed m ellett el nem bukhatom . II. M ig elsodor az élet árja S örvénybe visznek a h a bo k: A vak, a sötét éjszakában A lelked fénye rám ragyog. S m inél több lessz az árny, a bánat A m e ly körülvesz azalatt: A n n á l nagyobb hittel-rem énnyel Nézem ez égi sugarat . . .

D. Dobay M a ris k a

7

A SZERÁFIKUS SZELLEM. (Folytatás.)

'gy szent Ferenc atyánkat, mint rendjének szellemét, éltető erejét legtalálóbban azzal a szóval jelölhetjük, melylyel az egyház és a közvélemény kitüntette ; e szó: szeráfikus. Alig találunk halandót a világtörténelemben, ki az isteni és felebaráti szeretetet oly megkapóan, költőien és természetesen testesítette volna meg, mint szent Ferenc. Ami az elsőt illeti legyen elég kiemel­ nünk azon lángoló szeretetet, mely őt az Alvernára vitte, ahol csodá­ latos szeretete megkapja a legfölségesebb, s egyúttal a legilletékesebb elismerést, ahol megkapja az édes viszonszeretet öt fájdalmas sebét. Ezután lehetett-e, hogy szent Ferenc az isteni szeretet ez élő vér­ tanúja, ki Megváltójáért mindenét, önönmagát is a legtökéletesebben elhagyta, ki Istene, s Mindene lett, a kiben mindenét: életét, szerelmét, eszményképét, boldogságát feltalálta, ne szerette volna az Isten kép­ mását, a Krisztus vére árán megváltott embert?! Szerette az embert, nagyon szerette. E szeretet űzte, kergette városról-városra, országrólországra. Az elvállaszthatatlan kettős szeretet vezérelte Mohamed követői közé, hogy élete árán szerezzen lelket Istenének. Az egész világot átölelte határtalan szeretetével. „Ha nem adnám ezt, mit viselek, annak — mondá, midőn magát egyetlen öltönyétől megfosztá, hogy egy szegényt födhessen be vele, — kinek erre nagyobb szüksége van, mint nekem, rablásról vádoltatnám a mennyben lévő nagy alamizsnaadótól. Dobogó keblére vonta az élő és élettelen természetet is. szól egy alkalommal a fogságba került madarakhoz: „Gerléim, kedves kis

U

‘ Pro furto mihi reputo a magnó Eleemosynario imputandum, si hoc quod fero, non dedero magis egenti. Act. SS. Octob., t. 11.

584

együgyü, ártatlan, tiszta nővéreim, miért engedtétek magatokat igy meg­ fogatni!? Ö tudá — Írja hozzá hasonlóan életirója, szent Bonaventura, hogy minden teremtménynek vele egy eredete vagyon ; és ő ezek iránt mutatott gyöngédségével, s ezeknek irányában tanusitott bámulatos engedelmességével megmutatta azt, hogy oly ember, ki az Isten hat­ hatós kegyelmével a vétket legyőzte, s igy magában az Istennel való természetes viszonyt visszaállitotta, mivé lehet a természettel szemben, melynek sülyedését ö okozta, s amely tőle várja visszahelyeztetését is.^ Ki csodáikozhatik, ha ily szellem mellett, mely előtt még a vad­ állat is elveszti vadságát, látja, hogy számtalanok és számtalanok csat­ lakoznak a kisebb testvérek táborába. S már a rendalapitó körül 5000nél több szerzetest lát. És pedig olyanokat, kik életszentségükkel, tudo­ mányukkal, mint a pusztában Isten választott népét vezérlő fényes felhő­ oszlop ragyogtak az örök Jeruzsálemért küzködő emberiség előtt. A vértanuk egész serege, kiket a szeráfikus Atya küldött a hitetlenek közé. Marokkóban 1225-ben ötön, Centában heten 1221-ben. Az elsőket a szintén ferences IV. Sixtus pápa avatta szentekké, az utóbbiakat X. Leó. Ott látjuk a hittudósok, szónokok és tanárok szép számát Halesi Sán­ dorral, s a szeráfikus Doktorral élükön. B. Bernárdot, b. Egyedet, b. Guidót, s a boldogok sokaságát, kik a szent Ferencet túlélve fenntartják szellemének legszebb jellegét a szeretetet és alázatosságot. Ott a szent Atyához legjobban hasonló csodatévő páduai szent Antalt, kit IX. Gergely a két szövetség szekrényének nevezett, ki mint az apostolok birta a nyelvek ajándékát. Duns Skót Jánost, ki a tanító királyságban szent Tamással vetélkedik stb. Rövid idő alatt a szeráfikus szellem hangjait hangozták a Marokkói sivatag, a Libánon, Atlasz, Alpok, Kárpátok fönséges ormai. Küzdve, szenvedve, ha kellett éltük árán is hintették a krisztusi szelidséget és alázatosságot. A föld képe megváltozott. Szent Ferenc szelleme közvetve és közvetlenül kereszttel és pálma­ ágakkal, mint a béke angyala járja be Európa legtöbb tartományát, majd Afrikát és Ázsiát, végre az uj vilá g o t: Amerikát és Ausztráliát, hogy a szeretet legyőzhetetlen kardjával a jognak, igazságnak érvényt szerezzen, így a sok között Piacenza engesztelhetetlen nemességét, s a megsértett népet egy ferencrendi szerzetes békiti ki. Midőn szent Lajos francia király a keresztes hadjáratból tért vissza, egy francískánus ezen szavakkal fogadta: „Soha sem jut ország tönkre más oknál fogva, mint az igazság hiánya miatt, kötelessége tehát őrködnie, hogy népének ez igazság ' S. Bonaventura, Vita S. Francisci. Gr. Mont. Sz. Erzsébet története.

585

gyorsan kiszolgáltathassék." A szent király a ferences szavait élete, s munkálkodása iránytűjévé választotta, s ezzel népét boldoggá, magát nagygyá tette. A szeráfikus szellem világhódító munkájának teremtő erejét, pro­ duktív eredményét elsősorban a szegény jobbágy, az elnyomott pór nép élvezte. A szeráfikus pátriárkában és fiaiban hatszázadon át a szabad­ ság, egyenlőség és testvériség buzgó apostolait tanulta tisztelni, s a rajongásig szeretni. „Mezítláb csoszogtak, vagy facipőben kocogtak — mondja egy alkalommal Prohászka, a mostani székesfehérvári püspök — a keresztény gondolatok ez apostolai; az egyenlőségnek és testvériség­ nek tiszteletet követeltek az Isten Fia nevében, ők a fratik — abarátok.“ Nem csoda, ha a nép a ferenceseket mindenütt harangzúgás közt olaj­ ágakkal fogadta. S nem csoda, ha a kolduló szerzetesek a többinél nagyobb befolyást gyakoroltak a népre, mivel megosztották ezzel minden­ napi kenyerüket, s minthogy a nép tisztelni tudja az önkéntes áldozat által szerzett szabadságot és függetlenséget. (Cantu.) Az evangéliumi szegénység dicső bajnoka a szeráfikus szellem befolyását éreztette a hármas tiara hordozóival is. Alig mentette meg szent Domonkos és szent Ferenc az ingó Lateránt a hatalom, az erő­ szak vas súlya alatt újra inogni kezdett. li. Frigyes, kit 1235-ben III. Ince méltó unokája IX. Gergely megvédett lázadó fia Henrik, s a lom­ bárdi városok túlzó követelésével szemben, most az egész nyugati Európát mozgásba hozza, sőt a rómaiakkal is szövetkezik, hogy Rómát romhalmazzá, Krisztus helytartóját fogolylyá tegye. De a pápa a száz­ éves aggastyán szent Ferenc kebelbarátja oly erőben részesül, mely csak felsőbb hatalomtól származhatík. Az apostol fejedelmek ereklyéit körülhordoztatja. Nagy lelke előtt szent Ferenc példája lebegett, ki nem rég Melidin szultánnak bátran vetette szemére bálványozását, midőn apostoli hévvel kérdi a hűtlen rómaiaktól: vájjon azt akarják-e, hogy elvesszen e szent letétemény, melyet nélkülök meg nem védhet. Szavai nem maradtak hatástalanul. A rómaiak megesküdtek, hogy az utolsó csepp vérig fognak küzdeni. Győztek. A császár visszaveretett. A Laterán fölé gyüiemlett vészfelhők újra eloszlottak. A pápa e győzelmet Isten, s az apostol fejedelmek után szent Ferenc közbenjárásának tulajdonítja, kit az imént avatott a szentek közé. M eglepő! A szegény, s a világ minden hiúságát lábbal tipró szent Ferenc a legdicsőbb követőkre a királyi és főnemesi családokban talált. A fényes palotákban, az erős góth stüu fellegvárakban bő ár gyanánt terjeszti szét a szeretet éltető világát, s az önfeláldozás titokszerü örömeit.

586

Ismeretes szent Lajos francia királyról, mint kísérti meg gyöngéden szerető neje, rokonai, tanácsosai mellől elvonulni, hogy lemondva az általa oly dicsőn viselt koronáról, mint egyszerű, szegény franciskánus koldulni járjon, de Isten dicsősége, s országa javára meg kellett elé­ gednie, hogy harmadrendű vezeklő lehetett. Szent Ferenc világhódító hadseregének mondjuk balszárnyát a harmadrend képezi, melyben szent Lajos, s magyar szent Erzsébet vezérlete alatt férfiak és nők egyaránt vetélkednek a szent pátriárka követésében. A sereg jobb szárnyát az isteni Jegyesnek örök szüzes­ ségben és szegénységben szolgálni kész szüzek teszik. Eszményképük szent Ferenc után a hatalmas Sciffí család gyönyörű sarja szent Klára, ki égi intés következtében elhagyja az atyai fényes termeket, s a Porciunkulába hatol, hogy szent Ferenc kezéből átvéve a kötélövet, s a vastag gyapjú inget a szeráfikus szeretetnek és szegénységnek egyik legszebb példáját adja. A szeráfikus szellem királyi ujjoncaínak nevezetesebbjei: B. Ensimelli Ilona páduai szent Antal buzgó munkatársa, csehországi b. Ágnes, ki \isszautasitja a római császár és angol király kezét, hogy égi szere­ lemmel hajtsa szép fejét a szeráfikus szellem kebelére. Szent Lajos nővére . Izabella elutasította IV. Konrád császárt, megveti a bíbort, hogy JL szent szegénység hősnői durva gyapjú öltönyét viselhesse. A szeráfikus sereg balszárnyán látjuk Kasztilia királyát szent Nándort két leányával, kiket követ a portugali király húga Ilona. Szabad lesz még ide sorozni királyaink közül IV. Bélát, a második honalapítót, Nagy Lajost, II. Ferdinándot, végre a hős Hunyadit szent Kapisztrán barátját, „De az Árpád-ház az, mely a szeráfi rend számára, — nem én, nem magyar ember mondja. A francia Gr. Montalembert szavait idézem — mintegy a szentek nevelő intézetéül szolgált,** Szent Ferenc saját köpe­ nyét küldi szent Erzsébetünknek, hogy valamint Elízeus Illés próféta köpenyéből, úgy ő ebből merítsen erőt nagyszerű szenvedései­ nek, hivatásának elviselésére. Csehországi b. Ágnes, IV. Béla leányai, b. Jolán, s szent Kunigunda, portugáli szent Erzsébet, ki nagynénjét, magyarhoni szent Erzsébetet mindenben a leghívebben követte stb. stb. Az Arpád-ház és rendűnk gyöngyei. (Folytatjuk.)

Im ets J. K ároly.

II. RÁKÓCZI FERENC VALLÁSOS ÉLETE.* ikor e sorok napvilágot látnak, ekkor már 11. Rákóczi Ferenc tetemeit befogadta a magyar föld, melynek szabadságáért elszánt akarattal és önzetlen lelke­ sedéssel küzdött. A magyar szabadság hitvallójának emléke fölött felragyog a glória, melyet a történelem, ez a nagy biró, készitett; a hálás utókor jóváteszi azt, amit az eltévelyedett kortársak vétettek, A kassai kripta ezentúl zarándokló helye lesz a magyar hazafiságnak, onnan fogunk buzdulást meriteni a haza szolgálatára; mert az a sir, mely halottat fogad be, az élet forrásává lesz országunkra nézve. Semmi sincs 11. Rákóczi Ferenc alakjában, ami zavarná iránta való hódolatunkat. A nagyok hibái nem tódulnak nála előtérbe; nincs szük­ ség, hogy a történelem igazságát szép legendák szavával pótoljuk az ö alakjánál. Nincs szükség eszményesitésére, mivel személye ma is eszményi. Az igazi magyarnak eszményképe 6, kit méltóan állíthatunk föl követendő példaképen. A magyar ember, aki nemcsak hazafi, hanem, aki az ö hazafiságát bele tudja helyezni abba a fenséges világfelfogásba, melyet a kereszténység nyújt. A nagy magyaroknak abba az osztályába tartozik ő, kik közé szent István, szent László, Hunyadi János tartóznak, kiknek hazafisága a legnemesebb volt, mivel megszentelte azt keresztény gondolkodásuk. A fényes ünnepségek közt, melyekkel 11. Rákóczi Ferenc emlékének hódolunk, ne feledjük el azt, hogy II. Rákóczi Ferenc nagyságának talap­ zatát az ö vallásossága alkotja. Milyen vallásos volt ö ifjúságában. Azután, a magyar szabadságharc élére állította, folytonos szerepét. Mielőtt a válságos harcot megindította. ostromolta esdekléseivel; imádságot szerkesztett

mikor a Gondviselés imák közt teljesítette Istent szünet nélkül a maga és katonái

V

^ Lásd a Magyar Állam 1906. okt. 23. és 25* számait

i

£

r

588

használatára: seregében a vallásosság szellemét terjesztette; minden ezred élére lelkészt állított, miben öt illeti az úttörő dicsősége. De a vallásos élet magaslatát a szabadságharc leküzdése után érte el. XIV. Lajos francia király udvarának léha környezetében szive Istenhez fordult és ő egészen a maga erkölcsi tökéletesítésének kívánt élni. A kamalduli szerzetesek Párís melletti, grosboís-i kolostorában az aszkézisnek és áhitatnak élt. Mielőtt otthagyta Franciaországot, hogy a szultán pénzén keresztény sereget szervezzen, ismét imádságban kér tanácsot Istentől, s mikor terve meghíusul és török földön kell maradnia, még inkább átadja magát a vallásosság gyakorlatainak. ^ jámbor lelkülete azonban nemcsak abban nyilvánult, hogy Isten akaratihoz hozzásimult az ő szivének minden vágyakozása, s hogy egész gondolkodását, minden törekvését és indulatát a legmagasabb erkölcsi tökéletesség ösvényére igyekezett terelni, hanem nyilvánult az ő irodalmi működésében is. 11. Rákóczi Ferenc igen jeles aszketikus iró volt. Legszámottevőbb müve az ő Vallomásai, melyek szent Ágoston Confessióinak mintájára, de nagy önállósággal készültek, s melyekben élete folyását beszéli el Isten szine előtt. Ezenkívül irt még elmélkedéseket; egy imádságos könyvet „A keresztény fejedelem fohászai" cim a la tt; egy értekezést „A hatalomról", mely az ő államtani elveit foglalja magában; végül szent Istvánnak Imre fiához intézett intelmein fölbuzdulva, ő is intelmeket irt fia ih o z: „Észrevételek a keresztény ember világi életének és udvarias­ ságának elveiről." Bőkezűen gondoskodott az általa kedvelt kamalduli szerzet grobois-i kolostoráról és a jezsuiták keleti misszióiról. Égi világosság szövétneke mellett igy futotta be földi pályáját II. Rákóczi Ferenc és „jó harcot harcolván” , igaz keresztény módon fejezte be életét. Akik azt valljuk, hogy igaz vallásosság nélkül nincs igaz hazafiság sem, megihletődéssel köszöntjük a hazai földbe érkezett drága hamvakat, melyek oly embernek a földi maradványait alkotják, aki valóban nagy volt, mert egész ember volt, mert hiszen hivő és hite szerint cselekvő keresztény volt. Erkölcsi tökéletességre törekedvén, nagygyá tette ön­ magát. Mikép jutott Rákóczi Rodostóba? Miért volt elzárva a világtól, miért hallgatta esténkint a Marmara tenger zúgását, miért mondott le lassankint minden reményről, hogy hazájába visszatérjen ? Oly kérdések

589

ezek, amiket a nagyközönség alig ismer, pedig vallomásaiban magairja meg ezt, a szent életű fejedelem. Amikor báró Károlyi Sándor a majthényi parton 14,000 kuruccal gróf Pálffy János horvát bán előtt lerakta a fegyvert, Rákóczi visszatérhetett volna hazájába, birtokait is vissza­ kapta volna, ha hüségesküt fogad a császárnak. De Rákóczi inkább kibujdosott, hogy élő tiltakozásként bolyongjon a külföldön, semhogy térdet, fejet hajtson az előtt, aki nemzetét ismét leigázta és megfosztotta szabadságától. Sárosi gróf néven Franciaországba ment, s évekig a grand roi, a legkeresztényebb XIV. Lajos udvarában élt, aki rendkívül meg­ szerette a nagymüveltségü, szellemes és daliás fejedelmet, s minden udvari ünnepélyre magával vitte őt. Lelke már ekkor át volt hatva a mély vallásosság érzésétől, s attól a tudattól, hogy minden hiúság és múlandó a földön, s csupán a lelki nemesség, a vallásos buzgóság, az Istenben való rendületlen hit vértezheti az embert a sors csapásai ellen. A nagy fejedelem Groboisba vonult a kamalduli szerzetesekhez, s onnan járogatott be az udvarhoz, de terhére voltak a csillogó ünnepé­ lyek, a zajos mulatságok, s mind jobban elvonult a világ elől. ^

De 1717-ben váratlanul levelet kapott Pápay Jánostól, aki arról értesítette, hogy fontos ügyben Párisba érkezik, s odajön egy kapudsi is (a szultán ajtónálló-basája), aki roppant fontos levelet hoz a padisahtól. Ez a hir nagy lelki nyugtalanságot okozott a fejedelemnek. Tudta, hogy az osztrák követség állandóan megfigyelteti, kémekkel környezi, s ezért Páris közelében egy kis erdőben találkozott Pápayval, aki elmondta, hogy a szultán sürgősen Konstantinápolyba hivatja. Itt az alkalom, hogy fölszabadítsa hazáját. A padisah legbizalmasabb minisz­ terének kezessége mellett szóbeli Ígéretet tesz neki, hogy Magyarország jogait és szabadságát visszaszerzi. a lugosi, karánsebesi és temesi bán­ ságok területeit és a havasalföldi oláh fejedelemséget uralma alá helyezi, s két m illió 500 ezer császári arany segélyben részesíti, hogy a keresz­ tény foglyokból reguláris sereget szervez, s azzal benyomul Magyarországba. Megígéri, hogy katonai tanácsaival fog élni, s addig békét nem köt, míg az ország szabadságát és az ő erdélyi fejedelemségét nem biztosítja. A kapudsi is megérkezett a szultán sajátkezű levelével, amely ezüst szelencébe volt zárva, s aranypecséttel ellátva. A fejedelem azonnal közölte a dolgot bizalmas barátjával, az orieansi herceggel, megmutatta neki a szultán levelét is. A herceg megütközött a levél homályos kife-

9

590

jezésein, amik sokkal kevesebbről szóltak, mint a szóbeli Ígéretek. Azt mondta, hogy a háború folytatása, s Rákóczi utja kétségtelenül hasz­ nára lesz a francia ügyeknek, de azért mégse tanácsolja, hogy ily bizony­ talan Ígéretekre bízza a sorsát. Rákóczi azonban, aki hazája szabad­ ságáért életét is kész volt feláldozni, elfogadta a porta meghívását, s 1717. augusztus 17-én csendes magányát elhagyva, útra készült, s 48 óra alatt gyorskocsin Lyonba érkezett. A hatodik napon Marseillebe ért, ahol eev külvárosi kis házba szállott. Mivel azonban a szultánnak és a nagyvezérnek szán; ajándékok még nem érkeztek meg, itt hosszabb ideig kellett várakoznia. Közeledvén Szűz Mária születésnapja, a szomszédban lakó karthau­ ziakhoz ment, hogy az ünnep méltóságát nagyobb odaadással ülje meg. A rendfönöktöl gyóntatót kért, aki nagy meglepetésére fejedelemnek szólította. A gyónás után csodálkozva kérdezte tőle, hogy honnan ismeri öt? A szerzetes elmondta, hogy azelőtt osztrák katonatiszt volt, Rákóczit még Bécsböl ismeri. Midőn a fejedelem ájtatosságát befejezte, a szerzetesek nagy tisz­ telettel vették körül, s kérték, hogy maradjon kolostorukban. Rákóczi persze nem fogadhatta el kegyes ajánlatukat, mire megígérték, hogy imádkozni fognak érte. Rákóczi negyven főnyi szolgaszemélyzete Marseilleba érkezett, ahol a kapudsi sürgette az elutazást. A fejedelem számos levelet kapott párisi barátaitól, akik értesítették, hogy a török Belgrád alatt vereséget szen­ vedett, hogy a vár a nagyvezér seregeinek zömével, s az ágyukkal együtt elveszett, a spanyol hajóhad azonban elfoglalta Szardíniát s ezzel megüzente Ausztriának a háborút. Kértek barátaim hogy ne Írja Vallomásaiban a fejedelem folytassam utamat, visszahívott a magány szeretete, amelyet a karthauzi kolostor felnyitott bennem, de miután Uram, tőled kértem tanácsot, úgy éreztem, hogy szivem megerősödött mindenféle balesettel szemben, melyeket egyedül Te beléd helyezett bizalommal fogok elviselni. Nem tett rám hatást sem a törökök veresége, sem az elesettek száma, sem az elveszett vár, hanem csak a megkötendő béke; ezt elhalasztani, vagy megakadályozni csak az én utammal remélhettem, amelynek jelentőségét a spanyol háború híre növelte. Nem jártam a fejedelemség után, nem kívántam a háborút, nem vágytam a zsákmányokra, de nem is riadtam vissza sem a keresztektől, sem a bajoktól, sem pedig a veszedelmektől, mert az a kötelességem, hogy ezen utón kövesselek Téged, amig csak Te vezetsz engem lelkem fénye.“

591

Szeptember 16-án el is indult veszedelmes útjára, s október 2-án az Archipelagusba jutottak. Az ellenkező szél miatt nem tudtak tovább hajózni, s a fejedelem Sziros szigetén kiszállva, a kapucinusok rendházába ment. „Nem kis vigaszomra szolgált, — irja a fejedelem — hogy Ferencnek (okt. 4.), az én patrónusomnak szent napját ott tölt­ hettem és ájtatosságomat náluk végezhettem el. így volt nálam a Te jóságod és gondoskodott testemről, s lelkemröl, megerősitve minden bajjal szemben, amelyekkel elhatároztad, hogy meglátogatsz engem."

*

Az egész hónapot a kapucinusok rendházában töltötte, s novem­ berben folytatta útját. A kedvezőtlen szél miatt nagyon lassan haladtak, november 10-én érkeztek Gallipoliba. itt a szultán négylovas hintója várta hat csausszal, a fejedelem által kért százezer arany helyett azonban csak négyezret hoztak, ami nagyon szomorú bizonyitvány volt az ország pénzügyi helyzetéről. Decemberben a birodalom főkancellárja tudtára adta, hogy a szultán a nagy tanácsban fogadni akarja, ahová — úgymond — olyan nagy elő­ készülettel és fénynyel vezettek be, mely sokban sértette az én önérze­ temet és velem született büszkeségemet. Erről a fényes fogadtatásról Mikes Kelemen részletes és színes ieirást közöl az ö „Törökországi ievelei“ -ben. Rákóczi ebédre a szultán vendége volt s a félóráig tartó ebéd után a szultán magánkihallgatáson fogadta Rákóczit. A fejedelem francia üdvözletét a szultán tolmácsa mondta el, aki a nagyvezérnek válaszolt, ez a tolmácsnak s ez viszont Rákóczinak. Nagyobb megtiszteltetés okából két eunuch a szultán jelenlétében kaftánt adott reá, mely egyenlővé tette a tatárok királyával. Rákóczi többek közt arra kérte a szultánt, hogy a katholikus vallásnak, amelyet a görögök elnyomnak,,szabad gyakorlatot és tiszteletet biztosítson. Rákóczi megérkeztének hírére az osztrák sereg nagy zavarba jutott. A magyarok nap-nap után szökdöstek a seregből, hogy Rákóczihoz álljanak. A portának pedig csak az kellett, hogy Ausztria megijedjen, s kedvező feltételek mellett köthessen vele békét. Elfeledkezett arról az Ígéretéről, hogy Rákóczi belefoglalása nélkül nem köt békét. Még egy pár hónapig áltatták Rákóczit, mialatt titkon a békét is megkötötték s mikor ő vissza akart hajózni Francziaországba, udvarias formában ugyan, de tudtára adták, hogy ott kell maradnia, mert az osztrákok könnyen elfoghatnák. Augusztus 16-án (1718) elindult Dnnápolyból, s egyelőre Jeniköbe költözött, ahol nyomban folytatta valló­

592

másainak írását, amelyet Drinápolyban 1717. február 21-én kezdett el. Most már tudta, hogy a porta internálja öt kiséretével együtt. Ausztria még kiadatását is követelte, de a szultán ezt a díván ülésén megtagadta, csak úgy, mint később Kossuth Lajos kiadatását is. Rákóczi gyakori Írásbeli felterjesztéseire végre a szultán fejedelmileg gondoskodott Rákócziról és bujdosó társairól, akik feleségeikkel és a cselédséggel együtt mintegy százhetvenen lehettek, s véglegesen Rodos­ tóban telepítette le őket, egy kis paradícsomkertben, a Marmara tenger partján. Ezt a területet, amelyen Rákóczi gyönyörű palotát és függő kertet építtetett, a szultán fermánja örök időkre a magyar padísahnak ajándékozta, s ez még máig is Rákóczi-birtok, s az örmények csak tűrt lakók benne, mert a szultán fermánja még máig is érvényben áll. Odaköltözött tehát a nagy fejedelem és tizenöt évig élt itt folyto­ nos munkában és vallásos buzgóságban, egy jámbor remete szent életét élve. A legnagyobb tisztelet vette körül a magyar padísahot, aki életét itt is mások boldogitására, szenvedéseik enyhítésére szentelte, s isten­ félelemben, meg vallásosságban, tiszta lélekkel és nyugodt öntudattal várta azt az időt, amidőn fenséges lelke egyesülhet imádott édes any­ jáéval, az oly sokat szenvedett, höslelkü Zrínyi Ilonáéval.

• •

AZ ORDOG REMEKMŰVE. Magyar népmonda.

agyarországnak határai sohasem terjedtek oly messze, mint Nagy Lajos idejében; nagy volt akkor hazánknak hire és gazdasága, de a hadviselés terhét is éveken át viselte a nemzet. Sok vitéz harcos egész ifjúságát a táborban töltötte; csak későn, érett férfikorban térhe­ rokonaihoz, tett otthonába, melyet már alig ismert kiktől már elidegeníilt. így nőtt fel a táborban az ifjú Geiza is, kiről e monda szól. Atyja mint kis fiút magával vitt a harcba, itt serdült ifjúvá, s miután atyja az ütközetben elesett, _ az ifjú vitéz vette át a hadsereg vezetését. Vitéz és könnyüvérü volt, mint az atyja. Édesanyját már régen eltemették, a jámbor asszony! addig sirt és imádkozott árv^aságában, mig a jó Isten megszánta és magához vette. Véget ért a harcz és nem volt már senki sem, ki várja Geizát otthonába. Mégis vágyott, vonzódott az ifjú „haza“ , abba a büszke vár­ kastélyba, melyről annyit tudtak mesélni idősebb fegyvertársai. Elindult hát nehányad-magával és hosszú, terhes utazás után, a Garam völgyé­ hez jutott és onnan feltekintett a hegyoromra, melyen őseinek vára meredt Sí felhők közé „H ajrá! fiu k !“ kiáltott fel Geiza, „lesz itt újra élet, hangos lesz e néma v á r!“ . És feléledt újra az ódon várkastély — daltól, mulatságtól viszhangzottak a falak. Nem hiányzott a vendég ott, hol bőségben, munka nél­

m

594

kül, bor és vigalom közt teltek a napok; egyik ünnepség a másikat érte; majd vadászatokat rendezett Geiza, s lia ebbe is beleunt, társaival szilajon lóra kapott, erdőt, mezőt, hegyet, völgyet beszáguldott, kalandot keresve. Pár év telt el igy, tivornya és munkátlanság között. Aztán egyszer csak észrevette Geiza, hogy üres a pénzesláda! Elpazarolt már mindent, atyai örökséget, hadi zsákmányt. Káromkodott egyet, aztán elgondolko­ zott, hogyan folytathatná semmittevő ledér életét. ~ Csak nem mondhatok le minden földi öröm ről? vagy talán még dolgozzam is ? ! Nem én! Eddig a királynak szolgáltam, de a hadizsák­ mány elfogyott már — urat cserélek h á t! Az ördögnek, a kárhozat urá­ nak szolgálok ezentúl, s amit kiván tőlem, azt megteszem ! így kiáltott fel Geiza vitéz, s az ódon faiak kongva viszhangozták szavait. Dehogy sejtette a szerencsétlen ifjú, hogy e percben örök üdvös­ ségét veti kockára! Eltűnődött a viszhang felett; miért is hangzott az oly tompán, vészesen? Majd felriadt gondolataiból. Halk zörejt hallott háta mögött; ki lehet? mi lehet? hisz az ajtót bezárta elreteszelte volt. Megfordult; egy sáppadt arcú, magas, szikár úriember állott o tt; volt valami a tekinteté­ ben, ami elárulta kivoltát. Hideg borzongás fogta el Geizát, mintha egy halottnak keze érintette volna meg. De aztán hirtelen összeszedte magát, szivét megkeményitette: — Az vagy-e akit hivtam ? hallottad-e kivánságomat és akarod-e azt teljesíteni minden áron? kérdezé. — Igen én vagyok, — felelt az ördög — arany kell neked ? meg­ adhatom! — Akkor adj nekem kincset, mely nem fogy el mig élek, de adj nekem erőt, egészséget és jókedvet is hogy e kincset élvezhessem; és szerezd meg nekem azt a tulajdonságot, hogy az emberek szeretetét és hűségét magamnak egy szóval megnyerhessem. Az ördög elgondolkozott, úgy látszott nehezen teljesíthette e kíván­ ságot; de kellett neki e büszke lélek, azért igy szólt: — Jól van, megteszem! — S én mit tegyek? kérdé Geiza. Tettet, tettért! — Keveset kívánok, szinte semmit — felelt a Sátán — ha egy­ szer meghalsz, lelked enyém lesz, semmi tö b b . . . — Lelkemet akarod? jó, de édesanyám úgy tanított, hogy lelkem az Ur Jézusé, aki, ha meghalok, a menyországba vezeti. Nem értem rá sokat tudakolózni efelöl, de anyám igy mondta s neki jobban hiszek mint neked; hát ha lelkem az Úr Jézusé, mi maradjon neked ?

595

Ez a beszéd nem tetszett Sátánnak és nyugtalankodni kezdett — Mi gondod? Féied-e az Úr Jézust? kérdé Geiza, ki a hit dol­ gában igen tudatlan volt. Jói ismerem, szólt az ördög, másfél ezredév előtt élt a földön és kínliaiált szenvedett. — Meghalt? Hát akkor hogyan mondhatta anyám, hogy lelkemet bírni akarja, mond el nekem Sátán ki volt ö ? — Nem mondhatom meg hogy ki volt, de elmondhatom neked hogyan nézett ki és hogy halt meg, mert halálának szemtanúja voltam! — Nem szeretem én a szószaporitást, szólt Geiza, inkább fesd le az Urat, hiszen te mindenhez értesz. Szolgálatodra! csufolódott az ördög s örömmel látott munká­ hoz, rettenetes torzképet akart festeni, de mentöl visszataszitóbban akarta ábrázolni az édes Üdvözítőnek kereszthalálát, annál megrenditöbbé vált a kép. Láthatlan hatalom vezette kezét, Geiza mindinkább elcsodálko­ zott, nézte nézte azt a száz sebből vérző testet, mely a keresztfán füg­ gött, s a halállal vívódott, vonagloít kínosan, fájdalmasan! Már csak a fej hiányzott a képről! A Sátán, pokoli ádázsággal, szamárfejet akart festeni, de keze nem engedelmeskedett. Egyik vonás a másik után remek­ művet alkotott; reszketve, dühöngve, festette Sátán az Üdvözítőnek leg­ gyönyörűbb képmását. Ott függött az Üdvözítő a keresztfán, abban a pillanatban, melyben egy haldokló Istennek erejével még egyszer magá­ hoz akart vonzani mindent! Az egész világot átölelte keresztrefeszitett karjaival! Kimondhatatlan szeretettel akart megváltani minden embert! Homályosuló tekintete még egyszer találkozott a Geizáéval. .. s ő feljajdulva, megtöi've odaborult az Üdvözítőnek átszegzett, vérző lábaihoz! Először életében térdelt a kereszt előtt! A Megváltónak egy tekintete megnyerte Geizának szivét, le lké t! — Kincset, erőt, éltet és szerelmet Sátántól kértem én és Tetőied kaptam azt, ó Uram, Jézusom! Hiszek Tebenned, Tied a lelkem! Tied az életem ! . . .

Midőn Geiza felállott, az ördög már messze volt, — de ott maradt a kép teljes szépségében. S a vitéz búcsút mondott a földi örömök­ nek — szívében mennyei tűz égett, — az Urnák szolgálni, Öt szeretni, Érette szenvedni és bűneiért vezekelni, ez volt vágya, ez életcélja. Oda­ hagyta büszke várát, nem vitt magával semmit, csak azt a csodálatos, szépséges képet — a keresztre feszitett Jézust — és ment, ment tövises,

596

rögös utón egy kolostorhoz, és ottan felvételért könyörgött. — Ott élt és ott vezekelt mint buzgó szerzetes és úgy is halt meg.

♦

Eddig a rege — régi magyar monda — de nemcsak a monda él, — van belőle valami más is, valami drága, becses kincs maradt meg máig. Hogy, hogy nem került oda, — ott őrzik azt a kapucinus atyák Róma mellett a Monté Pinciói kolostorban. Ott van az oltár fölött, s a szerzetesek erőt mentenek belőle önmegtagadó életükhöz — és sok imádkozó sziv balzsamot, vigaszt talál ott fájó sebeire, és megtörve, bűnbánóan néz fel reá sok halandó — e kincs, e drága kincs: az ördög remekműve ! — az Üdvözitönek véres, sebekkel boritott, keresztre feszitett képmása, — úgy amint csak halálának szemtanúja festhette. És aki látja, igy kell felkiáltson: „Bizony Istennek fia e z!“ És felel az édes Üdvözitönek szerelmes S zive: — És Én ha felmagasztaltatom a földről, mindent magamhoz vo n zo k!. . . (Sz. Ján. ev. 12. 32.)

G ró f Ledóchowska-Bethlen Éva,

A szerzetes élet hajó, melyben a csöndesen ülőképp úgy előrehaladnak, m int a kormányosok és evezők: mert a vitor­ lákat egyformán hajtja az isteni akarat fuvalma.

A szerzetes élet szabályai nem súlyos terhek, hanem szár­ nyak, melyekkel Istenhez emelkedhetünk fel.

ÜQsárnap* S o k keserűséggel, sok bánattal telten T e m p lo m felé húzott Dágyakozó l e l k e m . . . üzzott már a napnak fénylő koronája, füelcgitö sugárt hintett az oltárra, BoI tiszta ajakkal misét mondott a p a p . . . 5 csöndes rcbbenesscí gyertyák lobogíanak . . . Elmerült a le lk e m . . . b á g y orgona zsongás szárnyalt, Dont be mindent, flnnyl dobogó szíd kérlelte a z Is te n t. . . Én is úgy kérleltem . . . Beláttam magamba, nagy bűnös magamba, Kerestem egy tisztát a gondolatimba’ 5 keserűen érzem, siroán látua láttam. f5ogy köztük egyetlen tisztát sem találtam ; Öh, mennyit hibáztam! Csöngeítyü szó zengett. . . az orgona e lh alt. . . Körültem áhitat titkos csöndje szárnyalt. . . 5 érzem a sziücmmel, hittem a lelkemmel: fllost szállott közénk az édes Dstcn-ember..^ fiz oltárra téuedt csüggedt pillantásom, 5 o í a nap sütötte, szende ragyogáson Élet italdual arany kehely á l l o t t . . . 5 zagyua gondolatom szeplőtlenné Dált o tt. . . Buzgón im á d ko zta m ... Ragyogó nap fénye átszállta a lé g e t... C sillogtak a fényben drága tem plom é k e k . . . fD egcsuklott térdekkel, ellakarDa arcom, VíDÓdó leíkemmeí küzdöttem a harcom’ . . . f l könnyeim h u llta k ... könyebbüíten lassan; Elringottam lágyan, édes indulatban. . . 5 nemsokára aztán, aíázódua, törten, fTlégis érzém magam — új, csodás erőben! f i telkemen — győztem. . . !

P, Jánossy Béla,

A TEKOZLO FIÚ. Bibliai szomorujáték 8 felvonásban. Irta : Neumayer Ferenc S. J., fordította: P. Kiss A ris z tid ■(Folytatás.)

Harmadik felvonás. ELSŐ JELENET. Tékozló. Majoros.

Majoros. A i uraság csak tíz darabot rendelt számodra, én még két szemet adok hozzá, hát igy köszönöd meg bőkezűségemet? Tékozló. Hát gazdád azt akarja, hogy éhen vesszek e! ? Majoros. Eddig úgy akarta, de minthogy látja, hogy kényes gyomrod bírja a sertés eledelt, s kutya bajod sem lesz tőle, valósággal dühöng, hogy tovább élsz, mint akarná, azért még ma végez veled, azért hát készülj a halálra! Tékozló. Úgy? és mivel szolgáltam rá? nem töltöm be lelkiisme­ retesen hivatalomat? nem vigyázok éjjel és nappal sertéseire? nem engedelmeskedem neki és neked mindenben ? Majoros. Dicsértelek is előtte, de hát hiába! Nagyon megharagu­ dott egy sertés elpusztulásáért, amit tegnap jelentettem neki. Hanyag­ ságodnak tulajdonítja ezt, sőt mi több gonoszságot, álnokságot sejt, hogy a sertések után több eledel maradjon neked. Még ma kérdőre vonnak, s ha nem vallód be, majd a kinpad kihozza belőled, ha ugyan meg nem halsz a kínok alatt, aminek csak ő örülne!

599

Tékozló. Tehát egy sertésért kellene meghalnom ? Igazán, zsarnok­ ságtok már a tetőpontra ju to tt! Majoros, Ezt beszéld be az uraságnak, nekem semmi közöm hozzá! Én csak végrehajtom azt, amit ő parancsol. (El.)

MÁSODIK JELENET. Tékozló egyedül.

Tékozló, (fájdalmában kitörve.) Oh ég, hát süket vagy jajkiáltá­ saimra? ércből vagy-e, hogy nem hallgatsz meg engem!?? . . . miért késlekedel villámaiddal ? Hányszor hívtam villámaidat, ma is hivom ! Rajta, ti vészteljes, sötét felhők, bocsássátok rám csattogó tüzes sugarai­ tokat ! Egy szemhunyoritás nélkül, állva fogadom azokat! Na, üss I! . . . nem h a llo d ? ? ... Talán te pokol irgalmasabb leszesz irá n ta m ? ... Jöjjetek furiák, sötét pokoli árnyak, vigyetek magatokkal! ! ! , . . Hát ti is hallgattok ? (Helyére visszaroskadva.) A h ! ! ! . . . De hová is ragad engem a d ü h !? {Keserű, tettetett nyugalommal.) Nyugodtság, hideg­ vér! .. . hiszen az égnél és a pokolnál jobb az én gazdám, még ma véget vet nyomorúságomnak. Oh boldog nap! . . . (Záporként potyognak könnyei) vigadjunk . . . ebédeljünk . . . Étvágyat szerez hozzá a tudat, hogy ma a pokolban fogok vacsorázni! . . . (Csendesen, mintegy magába beszélve.) A pokolban? hát talán ott jobb sors várakozik rám? halálom, mely nyomorúságomnak végét jelenti, nem lesz-e kezdete még nagyobb nyomorúságnak! ? Szomorú gondolat! . . .. mert ha röfögő sertések között sokáig élni oly elviselhetetlen gyötrelemnek látszik, mit tesz akkor dühöngő ördögök között élni és örök éhséget szenvedni?. . . Ugyan, mire jó az, hogy én a jövő felől aggódom, gondoljunk a jelenre! . . . Rajta, élvezz, mig lehet lakmározzál! (Bele harap a makkba.) Ejnye, de kemény a héjjá, majd beletörik a fogam . . . oh mily édes dió ez nekem ! (Könnyei a makkra hullanak.) Oh atyám . . . édes atyám, ha látnád Ínséges fiadat, hogyan eszi a sertések eledelét, sírnál te is . . . tudom, te is sírnál! . . . Hiú gondolat! Az én atyám régen megfeled­ kezett elfajult fiáról, értem, felfogom, hogy amikor bátyám átadta neki adósságom lajstromát, a szeretetnek utolsó szikrája is kialudt szivében . . . Oh* te szerencsétlen, hagyj fel minden reménynyel!

600

HARAIADIK JELENET. Tékozló. Philanthrop.

Philanthrop. (Egy sürü bokor mögül előjön igen megnyerő szép külsővel, pásztor ruhában.) Oh én szerencsétlen pásztor! Tékozló. M it hallok? Phitanthrop. (Hangosabban kiáltva.) Oh én szerencsétlen juhocskám ! Tékozló. Türtőztesd magad barátom, hisz’ nemcsak téged emészt a bánat! Philanthrop. (Sin^a.) Oh édes, kedves juhocskám hol vagy ? hegyeken, völgyeken, erdőkön, mezőkön, járatlan utakon, étien, szomjan, halálra fáradva kereslek téged! Oh bár fáradságom ne lenne hiába! Tékozló. (Sajnálkozva.) Barátom, látom, hogy nagy bánatod van, én szívből osztozom benne. Beszéljük el egymásnak szerencsétlensé­ günket, a megosztott bánat fél bánat. Philanthrop. Oh bárki légy, érző szivről teszesz tanúságot. Könyö­ rülj rajtam ; adj innom ! Tékozló. Nagyon szívesen, nem rég merítettem a kutból ezt a vizet, egészen friss. (Odanyujtja a vizes csebret) Philanthrop. Oh, milyen zavaros! Tékozló. Nem csoda! Hisz’ italomat könnyeimmel vegyítem! Philanthrop. Úgy? Akkor szívesen iszom belőle, hisz én a könynyeket élvezettel iszom. Tékozló. Enni is adok neked, nézd még maradt vacsorámból ele­ gendő, fogadd el, ha nem utálod! Philanthrop. Hát sertésnek nézesz engem ? Ez nem embernek való étel! Tékozló. (Szomorúan.) Bocsáss meg, éhínség duI a vidéken, kenye­ ret nem kaphatok. Philanthrop. No, én adok, hogy jószívűségedet némikép viszonoz_ hassam. Egyél! (Átnyújtja a kenyeret.) Tékozló. Egek, mily szép fehér . . . m ily édes! Philanthrop. Pa én uram házában a béresek is ilyent esznek. Tékozló. (Elmerengve nézi a kenyeret.) Egykor . . . ah . .. egy­ kor . . . emlékszem, én is ilyent ettem otthon . . . (föleszmélve) De ha értettem, te egy elveszett juhot siratsz, hát olyan nagy baj az? Philanthrop. Baj, nagy baj. Oh, ha erre láttad, mutasd meg merre ment, hogy feltalálhassam. Uramnak száz juha vagyon, ezek közül egy elszökött. Rögtön kiadta a parancsot, hogy hagyjam a kilencvenkilencet f

4

601

ajDusztában és keressem föl a szökevényt, s mig meg nem találom, visszatérnem nem szabad. Tékozló. Úgy látszik egyforma gazdánk van. Az enyémnek száz sertése volt, tegnap egy esetleg elpusztult és bár még kilencvenkilenc egészséges, mégis bűnhődnöm kell azért az egyért . . . még ma meg keli halnom ; oly kegyetlen az én gazdám! Különben pedig óhajtom a halált. Jól laktam az élettel, hisz oly nyomorúságban élek, ha én azt neked elbeszélném, elámulnál rajta! Nem is hinnéd, hogy az én korom­ ban annyi szerencsétlenség érheti az embert. Philanthrop. Oh, nekem semmi sem fáj jobban,, mint ennek a juhnak elvesztése. Nézd meg barátom, talán a sertéseid közé keveredett az oktalan állat? Tékozló. Úgyan rosszul tarthattátok, hogy inkább akar a sertések mint a bárányok között é ln i! Philanthrop. Tévedsz barátom. A száz között ez oly kedves volt, mintha csak ez egyetlenegy lett volna. Gazdám drága pénzen vette, jól tartotta, fiaival együtt nevelkedett, kenyeréből evett, kelyhéből ivott, kebelén aludt és ügy bánt vele, mint leányával. De hát az esztelen szabadságvágy szökevénynyé tette, elhagyván a juhok társaságát és a sertések közé keveredett. Tékozló. (Bosszankodva.) Ugyan nem jó dolgod van, hogy ezt az ostoba állatot keresed. Hagyd a tisztátalan állatok között élni, hadd tudja meg a különbséget urának asztala és a sertések eledele között!! Philanthrop. Ten szádból Ítéllek meg, mert magadat kárhoztatod. {felkelve, méltósággal) Te vagy ez a juhocskaH ! Téged úgy szeretett az én uram, hogy fiává fogadott, s egyenlő örökséget szánt neked saját fiával. Te pedig megvetetted szeretetét, messze, idegen földre távoztál, hogy távol Atyád szemeitől a bujaságnak élj, s egy gonosz emberhez csatlakoztál. Atyád vissza is hivott téged, de te nem akartad magadat a szeretetteljes atyai törvényeknek alávetni, inkább választottad a zsarnok szolgaságát! {K arjait kitárva feléje megy és gyöngéden szólitja) Anthropos! Tékozló. {Meglepetve.) A h ! . . . nevemet hallom ! Ki vagy te és ki árult el engem előtted ? Nem, nem nézhetek szemedbe, a szégyen futásra késztet! {Elszalad.) (Folyt, köv.)

p. DELBROUCK VIKTORIN, EGY FERENCRENDI VÉRTANÚ NAPJAINKBÓL. Irta : M sgre. Georg Monchamp. (Folytatás.)

ELSŐ RÉSZ.

Gyermekévek. 3. §. Waremme. (1883— 1885.) inthogy a másik bátyja, Péter tanár volt a waremmei sz. Lajos kollégiumban, elhatározták, hogy őt erre a püspöki intézetre bízzák. József 1883. októberben belépett ide. Szorgalma által nemsokára valamennyinek példányképe lett; a magaviseleté szintén kitűnő volt. Még most is megvan egy igen jó bizonyítvány, melyet az intézet igazgatója áliitott ki számára 1885. május 19-én. Ezzel azonban nem akarjuk azt mondani, hogy József az ö kora­ beli gyermekek hibáitól teljesen ment volt, mert hiszen ez túlzás lenne. Vidám természete mellett olykor engedett első sugallatának, s minthogy igen közlékeny volt, követett el kisebb hibákat a tanteremben vagy játék közben, ez azonban inkább hebehurgyaságból történt. Hiszen teljesen ellenkezne az emberi természettel erényessé lenni anélkül, hogy valaha ellenállást ne érzett volna magában az ember, vagy küzdeni anélkül, hogy valaha vereséget ne szenvednénk. Csakhogy József lassankint legyőzte önmagát, s az isteni kegyelemmel való együttmüködése fel­ ébresztette és növelte hajlamát a papi pálya iránt. Hála az elhunyt Laminne kanonok által alapított szép „Papság egyesületé“ -nek, ifjúnk az epedve óhajtott cél felé vezető utón folyton tovább haladhatott.

M

603

4. §. Sz. Trond (1885— 1889). 1885. október havában lépett be fjózsef|a sz. trondi „kis szemi­ nárium “ -ba. Itt is épen olyan szorgalmas volt, mint Waremmeben és itt is ugyanazon eredményt érte el. Mindig az elsők közt ült és a leg­ jobb jegyeket kapta. Boldog tanuló éveit azonban nemsokára ürömcsepp keseritette meg. 1885. május 5-én elhunyt szeretett apja. Amint élt úgy halt meg, mint igazi keresztény a haldoklók szentségeivel megerösitve, erényes felesége és gyermekei jelenlétében. Abban a reményben halt meg, hogy egy napon fiát, Józsefet a papi méltósággal ékesítve fogja m eglátni; azt azonban nem sejté, hogy legifjabb fiára még dicsősége­ sebb hivatás vár és hogy a családból ezzel fog legelőször találkozni néhány év múlva egy boldogabb életben. Józsefet ez a haláleset igen meghatotta és csak három hét múlva tért a kis szemináriumba vissza. Fennmaradt néhány vers, melyeket testvéréhez intézett, ki akkor a chénéei apácáknál tanitott. Ezekben fejezi ki a keserű veszteség fölött érzett fájdalmát és a drága halott sorsa iránti reménységét. E versek bár naivok és nem egészen tökéletesek is, mégis hiven tolmácsolják írójuknak vallásos érzéseit. József visszatérése után megkettöztette szorgalmát úgy, hogy ebben a negyedben különösen jó bizonyítványt érdemelt ki. Egy másik haláleset, egy fiatal emberé, ki a nagy lüttichi társaság tagja és azelőtt több éven át a „kis szeminárium“ -ban neki tanulótársa volt, indította arra Józsefet, hogy először nyilvánosan lépjen fel. Paul de Fabríbeckers de Grace 1889. február 3-án halt meg 21 éves korában. Fraipont ur a „kis szeminárium" igazgatója az elhunyt néhány régi tanuló­ társa köztük József kíséretébe Forétbe ment a temetésére. A temetőben beszélni kezdett József barátai nevében. Ezen beszédje megvan nyom­ tatásban Msgre Schröder: „A la mémoíre de monsieur le chevalier Paul de Fabribeckers de Gráce“ című iratában (29—31 oldal) és az igen ked­ ves emlék az előkelő család számára, hogy egyik tagja felett egy jöven­ dőbeli vértanú tartott gyászbeszédet. E két eseménytől eltekintve nyugodtan telt el a négy év, melyet József a sz. trondi szemináriumban töltött. A felületes szemlélő előtt az ifjú egyáltalán nem különbözött a többiektől. Ö szorgalmas volt, mások szintén; ő gyakran áldozott, igen sokan a többiek közül ugyanezt tették. Magaviselete dicséretes volt, bár többször, különösen az alsóbb osztá­ lyokban vidám természete és élénk temperamentuma következtében rósz

604

¥

I

jegyeket kapott. A későbbi időben azonban nagy változást lehetett észre­ venni rajta. Mielőtt uj részhez kezdenénk megemlékezünk két eseményről, melyek megtalálják méltó helyüket az ö „boldog enilékei“ -ben, t. i. az alsóbb és magasabb osztályok számára alapított kongregatiókba való felvételét, A felszentelő ima leggyakoribb imáinak egyike lett. Ennek utolsó szavai Így hangzanak; „Isten anyja, szent Szűz, állj mellettem minden csele­ kedeteimben és ne hagyj el engem halálom óráján." Ó Mária, te meghallgattad ezt az imát. Gyermekednek dicsőséges halála a távoli Chinában záloga ennek. Nem volt-e az a felszentelés évfordulóján, december 11-én, szeplőtelen fogantatásod nyolcadának vasár­ napján ? MÁSODIK RÉSZ.

A Ferencrend iránti hivatása. I. §. Áz első hivás és az első próba. {1888. november.) Józsefet a theologiára való belépésekor egy másik tanulótársával együtt arra jelölte ki elöljáróinak bizalma, hogy a sekrestyés! szolgálatot végezze el. Amint ő maga későbbi években elbeszélte ez a választás kezdetben tetszett neki, mert ezzel bizonyos előnyös helyzet járt együtt. M ikor azonban látta, hogy naponkint a pihenési idő nagy részét el kell veszitnie és ennek következtében nem vehet részt minden alkalommal a a játékban, elveszítette kedvét egy olyan foglalkozás iránt, mely abból állott, hogy minden reggel egy fél tucat albát rakjon össze. Elhatározta tehát, hogy az igazgatóhoz megy és kérni fogja, hogy hivatalát letehesse. „A kulcsomat akarom visszaadni," mondá, „nincs semmi kedvem a sekrestyéhez." — „D e József," feleié neki az igazgató, „gondoltál-e arra is, hogy ezen kitüntetés által Urunknak szolgája lettél és hogy az ő szolgálatában lenni tiszteletreméltóbb, mint akár a kirá­ lyéban vagy a pápáéban?" — „Nem, erre sohasem gondoltam," válaszolá őszintén. — „M ost hát gondolj re á ; és ha nyolc nap múlva még ugyanaz a szándékod lesz, kérésed teljesülni fog.“ E naptól fogva József ahányszor csak munkáját megkezdte, letérdelt a tabernakulum előtt kis áldozatát Annak ajánlva fel, ki a kenyér alakjában ott lakik. Ettől kezdve eltűnt előbbi idegenkedése és a tökéletesség iránti vágyódása növekedett. Abban az időben egy napon séta közben két szerzetest pillantott meg, kik a városban alamizsnát gyűjtöttek. Ez volt a gondviselés által s

0i

605

kiválasztott pillanat. Hirtelen ujabb vágy támadt fel benne, Nem lehetne világi pap helyett ferencrendi, egy azok közül, akik olyan szegények, egyszerűek és alázatosak, a kiket isten annyira szeret, s akik Istent viszontszeretik? Némi habozás után közölte gondolatát gyóntató atyjával. De ez távol attól, hogy hajtson szavára, próbára akarván öt tenni így kiáltott fe l: „Delbrouck József barát? Ugyan ki fog ilyent elképzelni? Verd ki a fejedből ezt a gondolatot!» A fiatal ember megtette és nem beszélt többé róla. Gyóntató atyja nyugtalankodni kezdett e túlzott engedel­ messég felett; mert minden tekintetben elvitázhatatlan képességek mutat­ koztak Józsefben a rendi életre. Nem ment-e túl a célon? Tanácskozott egyik paptársával és elhatározták, hogy a legközelebbi alkalommal szóba hozzák előtte ezt a kérdést. Kevéssel azután észrevette a tanár, hogy az ifjú a törvények szemmeltartásával alább hagyott és lassankint vissza­ esett előbbi hibáiba. Magához hivatta és igy szólt hozzá: „De mit jelentsen ez József? Te nem vagy többé olyan buzgó, mint azelőtt." „Igaza van tanár ur, de ön az oka.“ „Hogy-hogy?“ „Ez igen egyszerű; ferencrendi akartam lenni és ez ösztönzött engem a jóra. Ön azt mondta nekem, hogy ne gondoljak többet rá és e miatt elcsüggedtem.“ Ez a felelet nyilvánvalóvá tette hajlamának természetfölötti voltát; ezért a tanár azt mondá n e ki: „József tedd meg nekem azt a szívességet, gon­ dolj még egy kicsit reá.“

Ks cszta Riza. (Folyt, köv.)

í.

í

t É >

P

í

iI i

NAGY DOLGOKROL.

KICSI MESÉK

X, A FÖ LD H A T A L M A . Ragyogó S2cm ü, mosolygó arcú gyerm ek á llo tt meg a virágos kert közepén. Ezernyi virág közepett. Szeretettel simogatta meg a szirm aikat — m intha testvérük volna. A ztán lerakta játékszereit és le ü lt. Játszani kezdett.Csupa derű, csupa fény v o lt a le lkivilá ga . M ég a játéka is. T ele­ rakta rózsalevéllel a kicsiny ku n yh ó t, m it hom okból épített. M e rt házat épitett és virágos kertet rajzo lt a hom okba. A jövőben já rt. A fé rfi m unka, a nemes küzdelem jövendőjében. M ik o r a fé rfi m egvalósitja, a m it a gyérmek, az ifjú álm odott. Es a jövő elórevetett sugára virágot fakasztott a gyermek lelkében. A nemes törekvés, a nagyratörö élet első virágát az ártatlan lélek gazdag talajából. A lkotásra gondolt — épiteni kezdett — m ikor csillogó pénzdarabot dobott k i a hom okból. E gy fényes aranyat. Felkapta mohó kíváncsisággal és elnézte hosszan sokáig. Es megfelejtkezett játékairól, a virágokról. Á rta tla n öröm eiről. Egész észrevétlen homá­ lyos sejtelmek, sejtelmes vágyak tám adtak lelkében. V a la m i ismeretlen gyönyör után, m it a kincs ad. A ztán körülnézett, eldugta az aranyat és kilopozkodott a kertből. A z arannyal pedig árny vegyült a leikébe, az életébe. Es elborult a jövője, a lelkivilága. Megmérgezte az arany. Az arany szelleme: a föld, a rög hatalm a. M e rt fö ld i vágyakat ébresztett benne és kitépte azzal lelke szárnyait. A röghöz kötötte. M in t az egész emberiséget, m in t az egyes embert. M e rt e gyerm ek sorsában benne van az egész emberiség története. Es m indnyájunknak bukása, életsorsa. — K ik az eget ostrom oljuk titá n i erővel és m egbotlunk, elvérzünk a — rögökön. ♦. f

r

f I / I

I

i í >

j

I

P

•s I

607

X I. A Z IG A Z S Á G Ú T JA . V o lt egfy híres nép egykor régen, kinek nagy volt hatalma, birtoka. De birtokánál nagyobb v o lt erényessége, hősiessége. Erényessége: a munka küzdelmes napjaiban. Hősiessége — a hazavédö nagy harcok idején. M ert minden oldalról megtámadták olykor és sokszor a félvilággal viaskodott. Es m indig győzött, m indig megvédte hazáját, bármilyen nagy volt a veszély. M ig egyszer meg nem támadta az ellenség — orvul. A kkor aztán kicsavarta kezéből a kardot. És igába hajtotta a túlnyom ó erő. Igába hajtotta és lerom bolta oltárait, melyeken Istenének áldozott. Lerom­ bolta, összetörte m indazt, am i szent voh előtte. A m i a h ite t: az életet tartotta benne. M e rt tudta, hogy azzal ö li meg. Tudta, hogy eszmény és az abból eredő erkölcs nélkül nincsen élet. És nem törheti szét a b ilin ­ cset. N em tud lelke, gondolatja felemelkedni a magasba. És nincsen akkor — jövendője. De megérezte a nagy veszedelmet az elnyomott nép m in­ den jó fia . M íg vérző sziw el jártak a lerom bolt oltárok körül. M ig elnéz­ ték az élvezetekbe m erült népet. És fejedelmükre gondoltak, k i hazátla n u l bujdosik valahol. V agy pedig már kioltotta drága életét az ellen­ ség fegyvere. M e rt a bujdosó fejedelem vo lt az elnyom ottak minden reménye. M e rt csak az tudta volna megmenteni a veszendő népet. Annak erényei, égbetörő hite, m ely forrása lett — megváltásunknak. M ert beleszállt, szétterjedt a m illió k szivébe. A hogy a fény a mindenségben, a hul­ lámverés az oceánon. Es C g y leikéből megindult m illió lélek megváltási folyam ata. A z a szellemi folyam at, amelyben hősi példából hősi erény, szellemből szellemek sarjadzanak. M indm egannyi része a fejedelem szel­ lemének. A hogy egyik vízcsepp a másiknak. A fejedelem szellemének, k i hazátlanul bujdosott. M e rt élt, mert cl nem érte az ellenség fegyvere — bárhogy üldözte. K i el nem csüggedt az emberfeletti küzdelemben. És Így nem veszett el a népe se. M ert susogó fűszálak keltek amerre já rt a nyom ában. És ezek elm ondották a csüggedő m illióknak, hogy el. És ezek m egm utatták az u ta t: merre haladjanak a megpróbáltatás nehéz napjaiban. És ezek világgá hirdették, am it el nem mondhatott a bujdosó fejedelem. A jövőbe vetett hitet, az eszmény, az erkölcs diada­ lá t. És az üldözött, a megfeszített igazságot A m i igazságunkat, k ik a kereszt alatt harcolunk az — örökkévalóságért — a múlandóság ellen. A z uj idők eszményromboló, nemzetgyilkoló, hitetlen szelleme ellen. M ert a m i h itü n k, a m i rem ényünk, a m i igazságunk a bujdosó fejedelem, m ert az ő életéről tesznek tanúságot, az ő útját m utatják a susogó füszá-

608

erények. A z ö nyom ában tám adnak ezek és k i nem halnak la k : az míg^ egy ig^az ember lesz a viIág:on. És ezek fényt gyújtanak, életet adnak m ikor minden elsötétül kö rü lö ttü n k. M ik o r lelkünket kifosztja az élet hajszája. M ik o r oltáraink rom ja m ellett nem lá tju k az eget a — kön ytól. És tfbenyálazott^^ igazságunkkal megrendül eg;ész világunk. — De az üldözött fejedelem x az igazság egyetlen szava, életjele visszaadja a — régi hitet.

A n k a János.

n ie s e . Egyszer az Úristen egy nagy ünnepélyt tartott az ő mennyei palotájában, melyre meg%

bíDást kaptak az összes női erények. ÍDeg is jelentek mindnyájan és igen kedélyesen társas

lógtak egymössal. Különösen a kissebb erények Doltak kedoesek, tetszetösek. De feltűnt az Urnák, bogy a jeíenleDök közül két nö nagyon hallgatag egymással szemben, mintha nem is ismernék egymást. íllegfogla az U r egyiknek a kezét, s elDezette öl a m ásíkboz, hogy őket kölcsönö­ sen egymásnak bemutassa. « E z itt a 3óíékonyság» mondó az Ur rámutatoo az egyikre, «ez pedig a Báládatossóg* rámutatoa a másikra. Bombán bámult egymásra a két nő. De nem csoda, biszen mióta a jó Usten a Diídgoi teremtette, csak ekkor találkoztak s látták egymást először.

Fiz Öreg.

SZENTFÖLDI UTAM. (Folytatás.)

Jeruzsálem. %

ok volna a sz. Szalvator zárda műhelyeit elsorolni, csak néhány érdekesebbről teszek emlitést. Ugyan­ itt van a malom is, melyet egy harmadrendi test,vér egymaga vezet. Úgy van ebben minden beren­ dezve, hogy egyetlenegy ember elégséges az őrlést végezni: gépek, tolókocsik könnyűik meg a mol­ nár munkáját, sőt e mellett bőségesen van ideje az imádságra is, a lisztes asztalon ott vannak az imakönyvek is és majd egyikből, majd a másik­ ból üditi fel lelkét a munka között. Ebéd és vacsora előtt egy órával előbb hagyja csak félbe munkáját, hogy szürke szerzetes ruháját a barnával felcserélje, mely később ugyanoly szürkévé lesz. A himző mühelylyel kapcsolatban van az egyházi ruha szabó műhely. Annyit mondhatok, hogy itt már művészi dolgokat produkálnak, s ünnepi miseruháink fantasztikusan gyönyörűek, melyekhez hasonlót Európában nem is láthatni. Azután jön a kőfaragó műhely, azután cipészek műhelye. Minden műhelynek egy testvér a vezetője, a munkások világi arabok, kik a legnagyobb szorgalommal végzik dolgaikat, csendben, ami egy arab­ tól, ki nagyon szeret lármásan beszélni, igen szép dolog. Mindenütt az Ur Jézus nevelőatyjának, sz. Józsefnek, a munkások védőszentjének képe függ, mely alatt mindig mécses ég. Szociálizmusról, sztrájkról nem is esik szó. A műhelyek mellett van a zárda muzeuma is. Kicsiny teremben

^

« « I *

610

értékes és érdekes dolgok vannak i t t ; legbővebben vannak képviselve a numizmatika, régi templomok oszlopföi, szobortöredékei, mindmegannyi szép emlékei a szentföld dicső, de viharos m últjának! Közvetlen szomszédságában van a zárdának a Casa Nova, vagyis zarándokház, mely 400 zarándokot képes befogadni. A szentföldi utas itt 14 napig ingyen ellátásban részesül, s tetszésére van bizva, hogy cse­ kélyke alamizsnával hozzájáruljon a misszió föntartásához. Egy prefektus áll a zarándokház élén, megfelelő szolgaszemélyzettel, külön konyhával és szakácscsal. Lakószobái nagyon csinosak és a lehető kényelemmel berendezettek. Még emlitésre méltó a betegek zárdája, mely mintegy állam az államban. Ennek is van külön prefektusa, ki felügyel arra, hogy a bete­ gek minden szükségessel el legyenek látva. Egy kis klauzura választja el az uj zárdától, melyen egy tábla jelzi, hogy hol vagyunk e szóval: Infermeria. Külön konyhája, ebédlője, kápolnája van, melyben hetenkint két páter végzi kora reggel a szentmisét és áldoztatja a betegeket. Aki betegnek érzi magát az idejön, anélkül, hogy ezt a főnöknek jelenteni kellene, jelenti helyette a prefektus atya. De a gyengélkedő is idejöhet ebédelni vagy vacsorálni, ha a közös étkezést nem birja ki, s amennyire a körülmények engedik, tetszése szerint rendelhet magának, egészségi állapotának megfelelő ételt. Állandó lakói is vannak, elagott, öreg missionariusok, kik a munkában megtörve, éveken keresztül betegeskedve, itt fejezik be dicső pályafutásukat. A betegektől kijövet találjuk a plébánia hivatalt, mely két csinos szobából álló helyiség. Jeruzsálem jelenlegi lelkésze P. Kohut Hermesz, ki két káplánjával P. Alajos és Krizosztommal végzi a plébániai teendő­ ket P. Hermesz Csehországból való és jól birja az arab nyelvet, nem­ különben az olaszt és a németet is anyanyelve mellett. Ö a zárda napi­ rendjéből ki van véve, mert elfoglaltsága úgy hozza magával. Egyébként igen müveit és rokonszenves szerzetes és ottlétem alatt nagyban hozzá­ járult ahhoz, hogy nehéz helyzetemet elviselhetővé tette. M int osztrák alattvaló, engemet, mint magyar embert földijének tartott. Végül nem szabad megfeledkeznem a legfontosabb tényezőről: a sütőkemencéről. Nincs a világnak az a péküzlete, hol annyi kenyeret sütnének, mint a mi pékmühelyünkben. Minden szerzetes naponta egy egész friss kenyeret kap az étkezéshez, mely nagyságra nézve a mi tiz krajcáros fehér cipónkhoz hasonlit. Ez tehát kitesz 160 kenyeret, azon­ kívül az árvák számára, a Casa Nová-ba, vagyis a zarándokházba. Ez a kemence látja el kenyérrel a bethlehemi, sz. Jánosi és az emmaussi zár­

611

dákat, ahová éjjel teveháton szállítják el a frissen sült kenyereket. A kenyér nem olyan jó, mint nálunk, hanem száraz, ízetlen, sótalan, héjjá vastag, úgy hogy friss állapotában is nehéz megszegni. A holt-tengerböl lepárólt sóval pedig hiába sózzuk, nem fog rajta. A szegények között hetenkint 2000 kilogramm kenyeret oszt ki a zárda. Helyiségeinkhez sorolandók még a teve és szamár istállók s a főbejáratnál a dragoman cselédszobák. A dragománok, vagyis inkább kavaszok dolga a kaput őrizni, este vasrudakkal jól elzárni, reggel fölnyitani, a bejárókat szemmel tartani, körmeneteinken a rendre felügyelni, az egyiknek pedig állandóan a szentföldi őr atyát a zárdán kívül kísérni, illetve előtte menni. A zárdának hét udvara és két kijárója van, azonkívül egy nagy veteményes és egy kis virágos kert egészíti ki a zárda területét. Külseje várhoz hasonló, lapos tetővel, melyre két feljárat vezet, egy a főfolyosó­ ból, egy pedig a betegek zárdájából. Ott végeztük esti sétánkat, egy­ mással társalogva, vagy olvasgatva, míg az egynegyed nyolc órai harang­ szó az elmélkedésre és estéü imára nem szólított. Úgy a zárdának, mint a szent városnak ékessége a korinthusi stylben épült templom, mely nemcsak a zárdaépüietek közül magasük ki, hanem az egész várost uralja. Csinos, hatalmas tornyával kalauzul szol­ gál a zarándoknak, hol kell szállást keresnie; harangjainak remek akkord­ ját messze vidékre elviszi a szellő. Nem is keli azokat huzni, csak egy gépezetet indítanak meg és szólnak a harangok, míg a gépezetet meg nem állítják. De ami a legnagyobb érdekességet kelti bennünk magya­ rokban az, hogy I. Ferenc József apostoli királyunk bőkezűségének köszöni létezését, s 21 éve, hogy fel lett szentelve. Belseje rendkívül elegáns, ízléses; nyolc óriási pillér tartja a hatalmas templomot. Oltárait külön­ böző nemzetek építették, u. m. franciák, olaszok, spanyolok és németek. Egyik szebb, mint a másik, s mind a festészet, mind a kőfaragó művé­ szet kitett magáért ezek felállításában. A főoltár a Szentlélek Ur Isten tiszteletére van szentelve. Összesen kilenc oltár díszíti, melyek közül háromhoz teljes búcsú van kötve, u. m. a főoltárhoz, az utolsó vacsora és sz. Tamás apostol oltárához. Szépek még a bold. Szűz, szent Ferenc atyánk és sz. Antal oltárai. (Folytatjuk.)

P. Kiss Arisztid.

GYAKORLATI KERESZTÉNY. AZ ISTEN PARANCSAIRÓL. (Folytatás.)

ár most az a kérdés, mire kötelesek a szülök gyermekeik irányá­ ban ? kötelesek őket eltartani, oktatni és számukra állásról gondoskodni. M ily végtelen kötelességek foglaltatnak e kevés szóban? M ily rettenetes lesz a szülök számadása, ha ezeket be nem tö ltik! A szülök első kötelessége tehát a gyermekeket eltartani. Erről a , kötelezettségről csak keveset szólok, mert mindenki előtt világos és mert azok számára, akik ezt be nem töltik, úgy sem lennének az én szavaim elegendők, de jobban meg fogják ezeket érteni a büntetésekből. A szentirás a legnagyobb csodálkozással jegyzi föl a strucc madárról, oly­ annyira keményszivü, hogy elhagyja kicsinyeit és nem táplálja azokat: „Annyira kemény fia i iránt, mintha nem is az övéi v o ln á n a k ,(Jób 39. 16.) És ha ez csodálatos az állatoknál, mit mondjunk akkor arról a sok struccról, akik embereknek látszanak? A kiknek vannak gyermekeik és feleségük, de rájuk sem gondolnak, sem velük nem élnek? M it mond­ junk azokról, akik a mulatság, a játék, vagy valami tisztességtelen személy miatt, veszni hagyják gyermekeiket? M it azokról a sok dologkerülőkről, akik nem is gondolnak arra, hogy dolgozzanak, hanem azt

613

akarják, hogy feleségük és gyermekeik tartsák el őket’ Oh szégyen gyalazat! Oh végtelen örvénye a halálos bűnöknek! Ebből aztán az következik, hogy a fiú tolvaj, a leány becstelen, a feleség pedig nem tudom mi lesz. Oh emberek hogyan fogtok beszámolni Isten előtt annyi és Ily nagy bűnökért ? Ne gondolják az ilyen barbár szülők, hogy a gyermekek eltartása csupán az ő kényük kedvükre van bízva, hogy ezt csak a szeretet diktálja, vagy ezt csak azért kell megtenni, mert külön­ ben mit szól a világ? Nem. Ez a természet törvényének legszi
614

dagon megjutalmazta; hogyne örülne a bold. Szűz Mária, midőn hallja, hogy öt egy csecsemő üdvözli, kiben tündöklik az Isten kegyelme? hogyne jutalmazná ezt? Így tanitotta valamikor imádkozni jámbor anyja a később ép ezért az életszentségben és tudományban annyira kiváló Gerson János párisi kancellárt. A bőid. Szűz szobrának kezébe helyezett némi édességeket, a melyeket csak úgy kapott meg a kis János, ha azokat a bold. Szűztől alázatos és ájtatos imával kérte és ezen jámbor csel által a kisded megtanult áhítattal imádkozni. Ezen korban kell tehát már elkezdeni oktatni, ha azt akarják, hogy oktatásuknak eredménye legyen. Nagy szent Vazul írja, hogy az ö idejében a kis gyermekeket három éves korukban megszokták mérni és ebből megbecsülték, mily nagyra fognak nőni, midőn majd kifejlődnek. Azt tartották ugyanis, hogy a gyermek három éves korában éppen egy harmada későbbi nagyságá­ nak. Sokkal jobb lesz tehát, ha a szülők ezen zsenge korban meg­ becsülik, mily nagyra fog nőni fiacskájuk az erényekben, mert az meg fog felelni azon áhitatnak, melylyel a kicsinyek a zsenge korban birnak és a melyet akkor ültetnek szivükbe: „H a fiaid vannak — mondja a sz. Lélek az Ecclesiasticusnál 7. 25. — tanitsd őket gyermekségüktől fogva."

P. U nghváry A ntal. (Folytatjuk.)

SZENT FERENC VIRAGOS KERTJE. SZENT LAJOS PÜSPÖK I. r. (Anyai ágon magyar.) (Folytatás.)

int sz. Ferenc hű fia, úrnőjévé a szegénységet választotta, s élete valóban igazolta, hogy „a szegény talajain növeszti Isten a keresztény tökély magas fáit.“ M int püspök is megtartá szer­ zetesi öltönyét, melyet durva kötéllel csatolt derekához. Szobája, bútor­ zata szegénységéről beszéltek, ágya, kárpitja s mindene szeráfi sz. Ferenc szegénységét tükrözé vissza, finom, drága kelme nem kellett neki, mint­ hogy a szegénységet a legbiztosabb eszköznek tartotta a boldogságra. Az evangéliumi szegénység hű követője: az alázatosság is csodálatos módon nyilatkozott szentünkben. Égi sugallatból megértvén, hogy az alázatosság az égbevezetö utat egyengeti, naponkint 25 szegényt vendé­ gelt meg s kezük mosására maga szolgáltatta a vizet. Ebből megtanul­ hatjuk, hogy a legszebb, legboldogitóbb erények egyike a jótékonyság.

616

Vannak erények, melyek erőltetésbe, önmegtagadásba kerülnek; de a jótékonyság nem tartozik, sőt nem tartozhatik ezek közé, mert mi lehetne kellemesebb, boldogitóbb, mi nyújthatna tisztább és teljesebb élvezetet, mint könyörülni a szerencsétlenségen, segiteni a szegényeken, őrangyal­ ként belépni a nyomor kunyhójába és enyhíteni a szenvedést, mely ott sohajtozik és könnyezik . . . Tekintsük szegény embertársainkat testvéreknek, kikkel osztozunk abból, a mit az Isten nekünk adott, legyen az sok vagy kevés; adjunk nekik a mennyit adhatunk gyöngéd kézzel, szelid mosolylyal, magányo­ san. Sz. Lajos a szegényekben Krisztus személyét tekintette, ugyanazért térden állva osztá ki nekik az ételt s minden szombaton három szegény­ nek lábait megmosta és megtörülte. Egyébiránt már mielőtt az egyházi pályára lépett volna, akkor is Krisztus szegényei voltak szeretetének legkedvesebb tárgyai, jól tudván, hogy Isten nem hagy senkit szűkölködni, ki bőkezű a szegények iránt, mert tudva van, hogy „az alamizsna, melyet a szeretet nyújt, bő gyümölcsöt terem.“ (Sz. Didák) Ugyanis az Urnák ad kölcsön, ki a szegényen könyörül és ö ju ta lm á t megfizeti neki, (Péld. 19. 17.) Azért: szegd meg kenyeredet az éhezőnek és a szegényeket fogadd be házadba, midőn meztelent látsz, född be öt. Akkor támad fe l m int a hajnal a te világosságod és az U r dicsősége fe l vészén téged. (Izaiás 58. 7. Isten az alázatosságnak ily hősies gyakorlását csodával is megdicsöitette. Midőn ugyanis egy szegény bélpoklos tőle alamizsnát kért, Lajos felső ruháját adta neki. Alig ölté fel azt a szerencsétlen, azonnal meggyógyult s undok fekélyei elmúltak ; egy másik lázas betegnek saját tányérját nyújtotta, s ez alig evett a szenttől ott hagyott maradékból, azonnal felgyógyult s láza elmúlt. Hatalmasabb s nagyobb dolgokat müveit sz. Lajos assisi sz. Ferenc szőrcsuhájában, mintha fényes királyi korona ragyogott volna fején s földi dicsőség övezte volna trónját. Úgy van m ert: M int a rózsa biborsága Minden virág legszebb virága, Úgy a legszebbik erény Rózsája — a jótétemény. (Garay J.)

A földi korona helyett égi koronát nyert szüzi tisztaságával, mint­ hogy „a tiszta és szeplőtelen sziv olyan, mint a gyöngytermő csiga, mely semmi más csepp vizet magába nem vesz, csupán az égből esőt, mivel az semmi más gyönyört el nem fogadhat, mint mely égből ren­ deltetett." (Szalézi sz. Ferenc.) A lehetőleg kerülte a másnemű személyek társaságát s nővérén és anyján kivül egymaga sohasem társalgott, ilyen-

r 617

kor mindig társat vitt magával. Legyen elég felemlítenem az alábbi ese­ ményt. Midőn hét évig tartó fogságából kiszabadulva Florencbe érkezett, édes anyja repeső örömmel fogadta rég nem látott fiát s örömében meg­ ölelte és homlokon csókolta Lajoskáját, A szent meglepetésében gyorsan kibontakozott anyja karjai közül s nem engedte, hogy anyja újra meg­ csókolja. Anyja meglepetve kérdé: „Talán nem vagyok anyád, hogy úgy menekülsz ölelő karjaim közül ?“ „Hogy anyám vagy — viszonzá a szent — jól tudom, de azt is tudom, hogy ez által nem szűntél meg nő lenni.“ Egyébiránt csodálandó szilárdságot és kitartást tanúsított az angyali tisztaság lihomának épségben való megőrzésében. Mikor Barczellonában volt, nem egyszer jöttek hozzá erkölcstelen udvari emberek, hogy ledér életre csábítsák. „Űzd fogságod unalmát gyönyör virágokkal^, Így sziszegett egyik kígyó nyelvű. De Lajos sz. haraggal így utasitá el: „Nem elég-e, hogy testemet rabságban tartjátok? lelkemet is a bűn békóiba akarjátok verni? Rósz, igen rósz a börtön, de nem volna-e végtelenül rosszabb a tanácsolt undokság? És ha annyira szomort okoz a testnek valamely rútsága, nem kell-e borzadnunk a lélek rútsága fölött. Ah Isten mentsen, hogy e testet, melyet már Istennek szenteltem, pilla­ natnyi gyönyörrel bemocskoljam. Testem az igaz, hogy rab, lelkem legyen szabad !“ Ezek értésünkre adják az alábbi ritmikus sorok jelentőségét: „ . . . Addig lesz boldog élted, Míg rózsáid és gyönge érzeted Ártatlan angyali élvezettel Rád malasztjaikat hintik el.“ (Kalmár R.) (Vége köv.)

Eusebius,

<

^

%

*

I' 4

. •

✓

5 I

/

í it $

í f iI

! I

»

\í

RENDI ÉLET. Szent Ferenc a külföldön. M e tz . Rómában a szí.-Antal kollégiumban szepí. közepén meg­ kezdődött az uj tanév; a íanterv lényeges változáson ment át, a rnenynyiben a generalis (általános) lektorok kiképzésére feláilitott ^ két évi kursus 3 évre nyujtatik. Ezen kivül egy különös tanszék is létesült a missionáriusok kiképzésére. Ily lényeges változás a tanszéken több generális lektornak kine­ vezését tette szükségessé. így P. Livarius Oliger is most lett kinevezve, ki a metzi franciskánusok iskolájában tanult, később Rómába ment, hol letette a lektori vizsgát fényesen (summa cum laude) az egyház történetéből. T ö r ö k o r s z á g . Fényes ünnepélylyel tették le Perában auguszt. 14. egy uj katholikus templomnak az alapköveit. Konstantinápoly keresz­ tény város részében a minoriták régi szent-Antal templomát az utca­ rendezés miatt lerontották és most más helyen épitették fel. Az alap­ kőletétel ünnepélye egész olasz jellegű volt. Olasz zászlók lobogtak az építkezés helyén és olasz matrózok képeztek az ünnepély szinterén sorfalat. Jelen vo lta k: az olasz nagykövet Imperiali, az olasz egyesületek képviselői, az egyházat az apostoli követ (delegatus) távollétében, a generalis vicarius Mr. gr. Borgomanero képviselte. A szuperior P. Caneve megnyitó szava után, melyben Ö Szentsége X. Piust, az olasz királyt és a Szultánt dicsőítette, az olasz nagykövet tartott egy hosszú beszédet, melyben az olasz király Viktor Emanuel ajándékát (30,000 líra) mél­ tatta. Veni Creator és Domine salvum fac regem énekekkel az ünnepély véget ért, mi Konstantinápolyban ritkaság volt.

Szent Ferenc hazánkban.

Budapesten meghalt Özv. M ajor Ferencné, ki mindvégig buzgó harmadrendi tag volt. Imádkozzunk érette! Szam osujváron életének 85-ík évében hunyt el Bartók Nárcisz

619

atya, gyémántmisés áMozópap, miután a szentségekben többszörösen részesült. Nyugodjék bekeben! P G tr o z s é n y b ^ n (Hunyad m.) Tantzl Viltnos 27 éves korában hunyt el, ki példás életű harmadrendi tag volt, az ifjúság példányképe M int banyamunkás sérülést szenvedett, de az ezzel járó nagy kínokat emberfeletti megadással tűrte el. Isten akaratában megnyugodva a szent kereszt csókolgatása közben hunyta le örök álomra szemeit. Nvusodiék békében! ^ & j D ió s g y ő r . Fölkérem a Hírnök hedves olvasóit és szent Ferenc tisztelőit, hogy foglaljanak imáikba, hogy egy nagy kérésem meghallgattassék. Meghallgatás esetén majd hálás köszönetemet fogom nyilvánitani. K o lo z s v á r . Hálás szivvel mondok forró köszönetét Jézus leg­ szentebb Szivének, hogy boldogságos Szüzanyám és szent Antal közben­ járására kérésemet meghallgatni kegyeskedett. N. M. K e c s k e m é t, Hálás szivvel mondok köszönetét Jézus szentséges Szivének, a szeplőtelen Szüzanyának és páduai szent Antalnak, hogy Ferenc atyánk rendjében a harmadrendi fogadalmat letehettem. Ifj. Mészáros István. P é c s . Hálát mondok az édes Jézusnak, a betegek orvosának, jóságos mennyei Anyámnak, a betegek gyógyitójának és szent Ferenc atyánknak, a betegek pártfogójának, hogy betegségemből felgyógyultam. Fr. Emericiis. L é v é ! . Fötisztclendő Szerkesztő A tya! Örvendetes tudósítással akarom meglepni szerkesztői irodájában. Szent Ferenc Atyánk ünnepéről akarok beszámolni, hogy ezzel is előmozdítsam Szeráfi Pátriárkánk tiszteletét. Malackáról küldöm e tudósítást s célom egy-két gyengéd vonással ecsetelni az itteni hivek nagy vonzódását a szegénység Apos­ tolához. — Jólehet okt. 3-án d. u. esett az eső s tekintve azt, hogy köznap volt, ami az itteni népnél sokat jelent, az esti '/..7 órai letenyére elég szép számmal gyülekeztek össze a hivek. Október 4-én pedig egész nap látogatták templomunkat; az idő is kedvezett hozzá. Négy ünnepélyes szentmise volt, fényes segédlettel, úgy hogy a 23 szerzetes növendék közül mindegyik segédkezhetett e nagy napon az oltárnál. Az első ünnepélyes szent mise 6 órakor volt szent Ferenc Atyánk oltáránál, a második 8 órakor szintén itt. A harmadik órakor volt a főoltárnál, mely ez alkalommal virágokkal volt szépen feldíszítve. Nagys. és Főt. Dr. Kovács József helybeli esp.-plébános es pápai kamarás ur celebrált. Ö tartotta 9 órakor az ünnepi dicsőitő szent beszédet is. Az Ur Isten és Sz. Ferenc Atyánk bőven megfogjak jutalmazni fáradozásai által nyilvánuló, Szeráfi Atyánk és rendünk iránti, őszinte szívből fakadó kegyeletét. A negyedik ünnepélyes mise 11 orakor volt. Ezen mise alatt növendék testvéreink enekeltek szép latin énekeket, melyet még szebbé tett Zsilavy Sándor oki. kantor-tanito ügyes és szép orgonajátéka. ^ , , u i Mind a négy ünnepélyes misén nagyon szép szammal voltak jelen

,..v

,^ >

— t

-

,

-

620

i

V

r

i t

í

a hivek, kik közöl sokan e napra meggyóntak és áldoztak. Délután 1 órakor volt tót harmadrendi gyűlés is, melyet P. Mansvét házfönök atya tartott a virágdiszben pompázó és fényben úszó szent Ferenc oltár­ nál. Az ünnepségek sorát a 4 órai énekes kompletorium (zsolozsma imádság) és letenye zárta be; de még ezután is látogatta templomunkat a hivő tót nép. Mi, Szeráfi Atyánk gyermekei szintén leróttuk hálánkat és odaadó szeretetünket szent Atyánk iránt. Az ebédlő teremben feldiszitettük virág­ gal, gyertyákkal és szines mécsesekkel Szent Alapitónk képét. Ebéd előtt pedig növendék testvéreink elénekelték a „Salve Sancte Pater" cimü latin éneket, melynek elhangzása után Kalliszt testvérünk ünnepi beszédében dicsöitette a nagy szentet. Egész nyolcad alatt este V2 órakor letenye volt, a melyet mindig szép számmal látogattak. Reméljük, hogy Szeráfi Atyánk kedvesen fogadta úgy a buzgó hivek, mint a mi gyermeki hódolatunkat és tiszteletnyilvánitásunkat és sok kegyelmet fog leesdeni számunkra, meg az őt tisz­ telő hívekre. Faxit D eus! Girolamo.

t

t

KÜLÖNFÉLÉK. November hónapja a tis z titó tűzben szenvedő lelkeké. R m lékezcsünk és k ö n y ö ­ rü lő testvéri szeretetünk szárnyain gyakran s z á llju n k h o zzáju k. N incs szeretet, m e ly e n njn rc hálás volna m in t ez, s k0n5*0m let, m ely a n n yi ju ta lm a t ig ém é nekünk. Ne fe le d ke zzü n k meg a szegény m eghaltakrnl ! Kedves olvasóink k ö z ü l igen sokan zú g o ló d ta k a m ú lt hóban la p u n k késedelme m iatt. T enger sok reklam áció jö t t hozzánk, am i csak íiz t m u ta tja a m i m egelégedcsünre, h o g \' a Szent Ferenc H írn ö ké t nagyon v á rjá k h a v o n k in t és h o g y közszeretetnek örvend. A já n lju k a szerkesztőségünkhöz m e g kü ld ö tt következő m ü v e k e t; A ttik á n a k k e re s k e d e lm e , irta Tomcsányi Lajos S. J., m egrendelhető Kalocsán a , Jézus Szentséges Szive Hírnöke** szerkesztőscgéncL * ^ a 3 korona. A szeszes it a l m o lo c h ja és s z e n t J á n o s áídása. k ö z li Szabó Oyörgy nagyem yei alesperes-plébános. A ra vászonba kötve 80 fiU., erősen lü z v e 60 till. M e gre n ­ delhető a szerzőnél N a g j’em yében (E rd é ly ). N ag)'on ajánlatos e m unkácska éppen a m i időnkben, m ik o r az a lko h o l eg\'re szedi áldozatait. A já m b o r g y e rm e k , o kta tó könyvecske az elem i isko lá so k részére irta Grátzer Pilis bencés tanár. Ü dvös, o ktató tanításokat tartalm az a k icsin ye k részére. M egrendelhető a buzárovnts G usztáv könyvkereskedésében Esztergom ban, .-ira 80 fillér.

Búcsus napok november hónapban. I2 ‘ én Sz. Didák ünnepén, k i az első rendnek v o lt tagja, teljes bócsu. E ngedélj'ezte V III. Kelem en 1698. m árcius 26-án.

Í9 ’ én Magyarországi sz. Erzsébet ünnepén is teljes búcsút engedélyezett X IV . Benedek 1765. m ájus 17-én. 26’ án Sz. Leonard ünnepén, k i az első rend ta g ja v o lt, IX . Pius pápa 1867. aug. 6-án engedéh’ezett teljes búcsút. 2 8 ’ á n Sz. Jakab ünnepén, k i szintén az első rend ta g ja v o lt, X III. Henedek 1727. aug. 14-én engedélyezett teljes búcsút. 2 9 'é n A sz. Ferenc-rend összes szentjeinek ünnepe van, X III. Kelem en pápa engedé­ ly e z e tt e napra teljes búcsút.