Akét Duna-parti testvérváros,

két Duna-parti testvérváros, Pest és Buda a 19. század elejétõl lépett a nagyvárossá fejlõdés útjára. Egyidejûleg az ország szellemi központjává lett, s természetesen nem csak a magyarság számára. Az új kormányzati és kulturális központ lakossága soknemzetiségû volt. Mindnyájuk fejlõdéséhez járult hozzá az új adminisztráció kiépülése. Ez az új adminisztráció politikai és kulturális jelentõ-

A

ségû volt: a kormányszervek és a hozzájuk kapcsolódó intézmények, a könyvvizsgáló hivatal, az egyetem és az Egyetemi Nyomda. Különösen a budai Helytartótanács és az Egyetemi Nyomda volt az a két hely, ahol szerény, de biztos jövedelmet nyújtó állami állásokban szép számmal munkálkodtak jogászi végzettségû hivatalnokok, irodalmárok és szerkesztõk, akik azután a különbözõ nemzeti kultúrák és irodal-

z egyes kelet-európai etnikumok szellemi elitje a 18–19. század fordulóján úgy érezte, nemzete dicsõsége, korábbi államisága a múlt homályába veszett, és voltak olyanok is, akik nemzethalált vizionáltak. Úgy vélték, mindenekelõtt kulturális megújhodásra van szükség, és ehhez fel kell ébreszteni a nemzettársakat, meg kell erõsíteni bennük az összetartozás érzését, a mûvészetek és a történetírás segítségével fel kell tárni a gyökereket, a múlt dicsõségét és hibáit. (A kiterjedt kulturális, tudományos életet és modernebb oktatási rendszert létrehozó folyamatokat, amelyek etnikai-nemzeti keretekben zajlottak le, ezért szokták nemzeti ébredésnek vagy megújulásnak nevezni.) A szerbek esetében a kulturális megújulás és intézményrendszer kiépülése több országban zajlott. Egyrészt Magyarországon, ahol nagy számban éltek szerbek, és az ortodox egyház keretében autonóm alapfokú iskolarendszerük volt, emellett rendelkeztek tehetõs kereskedõ-, földbirtokos-, illetve értelmiségi réteggel, amely kész volt áldozni könyvkiadásra, kutatásokra, színházra, ösztöndíjakra stb. Másrészt Bécsben, amely a korabeli szlavisztika központja volt. Harmadrészt Szerbiában. A szerb államiság visszaállításával, Szerbia autonómmá válásával az 1830-as évektõl a szerb kultúra fejlesztéséért az új fejedelmi udvar jelentõs tevékenységet fejtett ki. Segítségével nyomda, színház létesült, újságot adtak ki. A szerb nyelvû felsõfokú képzés 1838-ban kezdõdött a kragujevaci líceum megalakításával, amelyet 1863-ban, immár Belgrádban, fõiskolává emeltek. A nemzeti fejlõdés elsõ lépései közé tartozik az irodalmi nyelv hozzáigazítása a népnyelvhez, a helyesírás egyszerûsítése. Az irodalmi nyelv megújítása a 19. század elsõ felében kezdõdött a szerbeknél Vuk Karadñiƒ munkásságával. (Ugyanekkoriban kezdõdött az irodalmi nyelv kiválasztása és modernizálása a horvátoknál is. Az egymáshoz rendkívül közel álló dialektusok irodalmi nyelvvé tételével a két nyelv

A

18

BTM Kiscelli Múzeum

A Matica Srpska (Szerb Matica), 1826

Görögkeleti templom Pesten. Színezett litográfia, 1837

mak, a nemzeti mûveltségek megteremtõi lettek.

Egyetemi Nyomda és szerb nyelvújítás A lassan háttérbe szoruló latin helyett a nemzeti nyelveken történõ, több-

szinte azonossá vált. A nyelvészek Bécsben deklarálták is az egységet a 19. század derekán.) Az irodalmi élet fellendítésében, valamint a humán tudományok, mint például a történetírás, irodalomtörténet, néprajz mûvelésének segítésében a korszakban az akadémiák játszották a vezetõ szerepet. Ezt a szerbek esetében a Matica Srpska látta el. Jellemzõ, hogy szerb kulturális-tudományos társaság elõször a magyar Pest-Budán alakult meg 1826-ban. A fejedelemség területén csak 1842-ben jött létre tudóstársaság Belgrádban, a Szerb Tudományos Akadémia pedig 1886-ban. A 19. század elején jelentek meg az elsõ történeti munkák, szerzõik zöme Magyarországon tanult és élt, de mûveikben az egész szerbség történetét feldolgozták (Jovan Rajiƒ, Jovan Hadñiƒ, Ilarion Ruvarac). Több mûkedvelõ színházi csoport után 1861-ben alakult meg az elsõ szerb nyelvû hivatásos színház Újvidéken, melynek belgrádi vendégjátéka után határozta el Mihály fejedelem a belgrádi Nemzeti Színház (1868) létrehozását.

B. L. Görögkeletiek körmenete a pesti Duna-parton. Színezett litográfia, 1843

BTM Fõvárosi Képtár

uk Stefanoviƒ Karadñiƒ (Tršiƒ, 1787–Bécs, 1864). Filológus, a szerb helyesírás megújítója. Egy szegény faluban született. Írni, olvasni nagyapjától tanult meg, aki az egyetlen írástudó volt a környéken. Írnokként részt vett az elsõ szerb felkelésben, utána is írnokoskodásból és tanításból élt. 1813-ban Zimonyba, majd Bécsbe ment, ahol az éppen cen-

V

Tököli Száva elemi iskolai tanulmányait Aradon, a gimnáziumit Budán végezte. 1786ban jogi doktorátust szerzett. 1790– 1798 között állami szolgálatban állt, majd visszavonult aradi birtokaira. Az állami szolgálatból való kilépése után nagy figyelmet fordított a szerb nemzet ügyének, különösen az oktatás és kultúra támogatását tartotta fontosnak. A magyarországi szerbek legnagyobb mecénása a 19. században: alapítványt hozott létre, és kollégiumot alapított (Tökölyanum), könyvtárát a Szerb Maticának ajándékozta, elõsegítette a szerb folyóirat- és könyvkiadást. jordje Magaraševiƒ (1793– 1830). Tanár, szerkesztõ, történész, irodalmár. Az újvidéki szerb pravoszláv gimnáziumban tanított, amely ekkor több, tudománnyal is foglalkozó tanárt alkalmazott (például a szlavista Jozef Šafárikot is). A Serbska Letopis (Szerb Évkönyv) alapító szerkesztõje. Történeti munkái: A legfontosabb európai események története a bécsi békétõl 1821-ig (Bécs, 1821), Rövid világtörténet (Pest, 1831), valamint kiadta Dositej Obradoviƒ leveleit. Egy rövid szerb grammatikát is összeállított a népiskolák számára.

D

zorként dolgozó szlavista nyelvész Jernej Kopitar ösztönzésére megkezdte a szerb népdalok összegyûjtését és leírását. 1814-ben jelent meg Bécsben az elsõ kis kötete, amelyet többször is kibõvített. Karadñiƒ legnagyobb érdeme a szerb nyelv modernizálása: az irodalmi nyelv alapjául a nép által beszélt nyelvet tette, és egyszerûsítette a helyesírást. A mûvelt felsõbb osztályok – legfõbbképp az egyház – a 18–19. században az úgynevezett szlavenoszerb nyelvet használták az írásbeliségben, amely számos – a nép számára gyakran érthetetlen – elöregedett fordulatot és russzizmust tartalmazott. Ezzel a nyelvhasználattal szemben jelentette meg Karadñiƒ 1814-ben Bécsben elsõ szerb nyelvtanát (A szerb nyelv ábécéje), melybe 26 ezer népnyelvi alakot vett fel (1852-es kiadásába már 47 ezret). Bár az egyház és a konzervatív rétegek elvetették a reformokat, 1847-ben már négy nagy jelentõségû kötet jelent meg az új helyesírással, melyet az 1870-es évekre hivatalosnak ismertek el. Karadñiƒ a néprajz- és a történettudománynak is jelentõs szolgálatot tett. A népdalok mellett néphagyományokat is gyûjtött. Összefoglalta az elsõ szerb felkelés kormányzótanácsának történetét, valamint Obrenoviƒ Miloš uralkodását. ököly Popoviƒ Száva (Sava Popoviƒ Tekelija) (Arad, 1761–Pest, 1842). Õsei a szerb államiság megszûnése után, a 15. század legvégén kerültek Magyarországra. Dédapja, Jovan Popoviƒ harcolt Buda töröktõl való visszafoglalásánál, majd kitûnt hõsiességével a zentai csatában (1697). I. József 1706-ban az akkor már ezredesi rangban szolgáló Jovan Popoviƒnak nemesi címet adott.

T

ovan Jovanoviƒ-Zmaj (Újvidék, 1833 – Sremska Kamenica, 1904). Orvos, költõ, szerkesztõ. Tekintélyes polgári családban született. Gimnáziumi tanulmányait Újvidéken és Pozsonyban végezte, majd jogot tanult Pesten, Prágában és Bécsben. 1860-ban az újvidéki magisztrátusban dolgozott. 1864-ben Pestre költözött, a Tökölyanum alapítványát felügyelte, és orvosi tanulmányokat folytatott. 1870-tõl elõször Újvidéken, majd Bécsben, Belgrádban orvosként dolgozott. Irodalmi munkássága Pesten kezdõdött: Zmaj (Sárkány) címmel szatirikus lapot indított, 1880-tól haláláig pedig irodalmi lapot szerkesztett gyermekek számára (Neven). Korának legnépszerûbb lírikusa, sokat fordított, elsõsorban a magyar irodalomból (Petõfi: János vitéz, Arany: Toldi, Madách: Az ember tragédiája), de átültetett szerbre Goethe és Lermontov mûveibõl is.

J

B. L.

19

nyelvû könyvkiadás meghonosításában 1848-ig döntõ szerepe volt a budai Egyetemi Nyomdának, amely a nemzetet ébresztõ irodalmárok, nyelvészek egész sorát alkalmazta. A szerb nyelvújítás legnagyobb alakja, Vuk Karadñiƒ is többször megkísérelte, hogy legalább korrektori álláshoz jusson a budai intézményben. A magyar reformkor sok fontos munkája mellett ugyanis a Magyar Királyság területén élõ nem magyar nyelvû népek nemzeti újjászületésének számos alapvetõ mûve itt látott napvilágot. A különféle nyelvû tankönyvek és nyelvtanok, szótárak, népdalgyûjtemények, történeti munkák, szépirodalmi alkotások, irodalmi évkönyvek jelentõs része ebbõl a nyomdából került ki és segítette elõ a modern nemzeti nyelv és korszerû helyesírás kialakulását. Kitûnõen szervezett, mintegy 70 városban mûködõ könyvbizományos hálózata révén igen széles körben terjesztette a könyveket. Hatóköre Magyarország határain túlra is kiterjedt, s kiadványai nem csupán az ország soknyelvû lakosságához, hanem a török fennhatóság alatti területekre, Szerbiába, Bulgáriába, Havasalföldre, Moldvába is eljutottak. Az Egyetemi Nyomda súlyát a szerb könyvkiadásban az a puszta szám is jól jellemzi, hogy a 19. század elsõ felében könyvtermésének 12%-a, 672 mû volt szerb nyelvû kiadvány.

Buda és Pest Buda mint országos kormányzati központ, Pest mint délkelet-európai regionális gazdasági és kulturális centrum rendkívül fontos helyszíne volt a szerb polgári nemzeti ébredés fél évszázados folyamatának. A szerbek mindkét városban jól körülhatárolható, önálló nemzeti egyházszervezettel rendelkezõ befolyásos társadalmi csoportot alkottak. A pest-budai szerbek együttes lélekszáma az 1820-as évek elején meghaladta az önállósuló szerb fejedelemség székvárosa, Kragujevac kétezer körüli lakosságának nagyságát. Belgrád akkoriban még jelentõs oszmán katonai helyõrség állomáshelye és erõsen muszlim többségû város volt, ahol a hatezres szerbség csupán a város lakosságának ötödét alkotta.

20

A budai szerbek egy tömbben laktak a Tabánban, s többnyire olyan hagyományos foglalkozást ûztek, mint a tímárkodás, a rézmûvesség és a szõlõtermelés. Viszonylag nagy számban léptek hivatalnoki pályára a magyar országos kormányszervek, a városi magisztrátus és az 1809-ben Budára települõ görögkeleti püspökség szolgálatában. A születõ szerb nemzeti értelmiség meghatározó világi csoportja is fõként jogászokból állt. A budai Szarvas téren ma is álló „Aranyszarvas-házban” lakó városi fõjegyzõ, Sima Ignjatoviƒ otthonában valóságos szerb irodalmi szalon alakult ki, ahol a gyakorta megjelenõ Vuk Karadñiƒ részvételével szenvedélyes nyelvújítási viták zajlottak. A pezsgõ szellemi élet ellenére a Tabán szerb lakossága az 1820-as évek elejétõl fokozatosan csökkent. Az elvándorlás azzal állt összefüggésben, hogy az újonnan alakult szerb fejedelemség részben közülük toborozta az állami igazgatás kiépítéséhez szükséges hivatalnok- és szakember-szükségletét. A kézmûvesek számára pedig a töröktõl felszabadult, immár vagyonbiztonságot nyújtó fejedelemségben a konkurenciától mentesebb iparûzés lehetett vonzó. A szociálisan magasabban pozicionált, jórészt tehetõs kereskedõkbõl álló pesti szerbek számát viszont nem apasztotta a visszavándorlás lehetõsége. Sõt a város kereskedelmi funkciója, mint a mezõgazdasági nyerstermékek és importált iparcikkek regionális elosztóhelye, változatlanul ösztönözte délrõl, az Oszmán Birodalom területérõl a jómódú kereskedõk Pestre áramlását. Az újonnan polgárjogot szerzett pesti kereskedõk közül még a 19. század elsõ felében is mintegy 10-11%-ot tett ki a szerbiai, boszniai, macedóniai eredetûek aránya.

A Matica megalakulása (1826) A dinamikus pesti szerb társadalmi közegbõl került ki az a hat kereskedõ, aki csatlakozott a módos zombori családból származó, az egyetemen jogászdoktori szigorlatára készülõ Jovan Hadñiƒ kezdeményezéséhez, és személyenkénti 100 forintos adományával 1826. február 16-án (pravoszláv naptár szerint 4-én) megalapította Pesten a Matica Srpska egyesülést a szerb nemzet szelle-

mi felemelkedésének elõsegítésére, szerb írók munkáinak kiadására. Az alapítás emléknapját az egyesület statútuma az elsõ szerb érsek, Szent Száva ünnepére, január 14/26-ra datálta vissza. Az alapítók nagyon fiatalok voltak, a legidõsebb sem töltötte be ötvenedik életévét. Egyetlen kivétellel valamennyien különbözõ országhatáron belüli és kívüli tájakról a gazdasági felemelkedés igézetében települtek Pestre. Ezt a szerb szellemi és gazdasági elitet a magyar példa követése, a Magyar Tudós Társaság megalapítása és a tudomány mûvelését elõsegítõ magyar nyelvújítás eredményei serkentették hasonló tevékenységre és intézményrendszer létrehozására. A szerb irodalmi és tudós társaság közvetlen célja a megjelenésének második esztendejébe lépõ negyedéves folyóirat, a Serbska Letopis (Szerb Évkönyv) életben tartása, amelyet Budán indított 1824-ben Djordje Magaraševiƒ író és történész, az újvidéki szerb gimnázium tanára. Az alapító tagok által sikeresen mozgósított szerb társadalom anyagi támogatása biztosította az „Évkönyv” túlélését, amely még ma is Európa egyik legrégibb, rendszeresen megjelenõ folyóiratának számít. Az alapítók széles körû tájékozódását és kapcsolatépítõ törekvését jelzi, hogy kiadványaikat a kölcsönösség jegyében 1830-tól elsõnek küldték meg a Magyar Nemzeti Múzeumnak, majd késõbb a bécsi udvari, a prágai nemzeti és a szentpétervári császári könyvtáraknak.

A Tökölyanum A pesti szerb irodalmi és tudós társulat mûködésének anyagi alapjait és tárgyi feltételeit hosszú távra Tököly Popoviƒ Száva aradi földbirtokos alapítványa (1838) teremtette meg, akit kortársai ezért „a szerbek Széchenyijének” neveztek el. Dédapja a 18. század elején kapott magyar nemességet, õ pedig a hazai szerbek közül elsõként szerzett jogi doktorátust. Számára nem volt összeegyeztethetetlen szerbsége és a natio hungaricához tartozása. Az 1790. évi temesvári szerb nemzeti kongresszuson, kisebbségben maradva, ellenezte a szerbek Magyarországon belüli területi elkülönülését, a Vajdaság létrehozását. Késõbb mint hungarus patrióta külön

MNM Történeti Fényképtár

BTM Fényképtár

A Tabán látképe, elõtérben az 1949-ben lebontott budai szerb templommal, 1890 körül

szerbek a 14. századtól, a török elõl menekülve telepedtek le folyamatosan Pesten és Budán. A budai részen, a Tabánban már a török hódoltság alatt is számottevõ szerbség élhetett, hiszen három templomuk is volt itt. Bár Buda ostromakor (1686) a Tabán is elpusztult, a balkáni harcok elõl menekülõ szerbek a század végére újra élettel töltötték meg a Rácvárost: a 17–18. század fordulóján 5500-6000 szerb élt itt, ami akkor az elõváros teljes lakosságának 95%-át jelentette. A katolikus szerbek a budai vár alatt, a Duna mellett telepedtek meg, a pravoszlávok pedig az Ördögárok két partján, a Gellérthegy és a Naphegy között laktak, sokszor földbe vájt viskókban, amelyeknek csak a tetejük látszott ki. A szerbek között akadt többféle iparos és kereskedõ is, de fõképp szõlõtermesztéssel foglalkoztak. A városrész központja a szerb templom elõtti piactér volt. A mai Erzsébet híd budai hídfõjénél, az egykori Görög és Hadnagy utca találkozásában sûrûn beépített tér foglalt helyet, itt állt az 1751-ben befejezett Szent Demeter-templom, a szerbek

A

Az Aranyszarvas-ház napjainkban a tabáni Szarvas téren

budai temploma. (1949-ben lebontották.) Ugyancsak ezen a téren állt a pravoszlávok egyházközösségi épülete. Az 1557-ben alapított budai szerb püspöki katedra püspöki palotája 1897-tõl a templomhoz közeli Döbrentei utca 14. alatt volt. A mára már teljesen eltûnt városrészbõl az Aranyszarvasház maradt csak meg a Szarvas kocsmáról elnevezett Szarvas téren. Az óriási rácvárosi tûzvész utáni évben, 1811-ben Sághy Ferenc, az Egyetemi Nyomda gondnoka megvett és összeépített itt három házat. (A Szarvas kocsmát legkorábban 1705ben említi a krónika.) Sághy a saroképületben kávéházat alakíttatott ki, amely aztán jó negyven évre a tabáni szerb értelmiségiek egyik központja lett, még Vuk Karadñiƒ is járt itt 1810-ben és 1814-ben. Az 1838-as nagy árvíz idején a Szarvas sokaknak nyújtott menedéket, az akkori tulajdonost, Christen kávést a „bátor és önfeláldozó magatartásukkal kitûnt polgárok” névsorában találjuk. (Az épületben máig étterem mûködik.) Magyarország szerb népessége a 19. században megkezdte visszahúzódását délre, létszáma folyamatosan csökkent. A városrendezési okokból az 1930-as évek elsõ felében lebontott Tabán maradó lakossága szétszóródott Budapesten.

F. I.

A tabáni Felsõhegy utca 112. udvara, 1930-as évek

MNM Történeti Fényképtár

A fedetlen Ördögárok a Tabánban, 1870 körül

21

A Tökölyanum régi épülete. Metszet, 19. század

röpiratban szállt vitába a magyar államiság történelmi elsõségét megkérdõjelezõ dákoromanizmus ideológiájával. A Matica Srpska elnökeként 1838ban tudatosan Pestet választotta alapítványa székhelyének, mint annak alapítólevelében eljárását indokolta: „…megszereztem az úgynevezett Nagy Kereszt utcában a 276. szám alatti házat, s mint nemzeti intézetet örök lakásul hagyom azon szegény tanulók számára, akik a pesti egyetemre járnak.” A mai Veres Pálné utca 17–19. szám alatti kétemeletes, klasszicista épületben, amely Tökölyanum néven vált ismertté, 12 szálláshely és ösztöndíj segítette a pesti egyetemre beiratkozó, szûkös viszonyok között élõ szerb ifjak tanulmányait. A nagyvonalú mecénás a tudományokra és a tanulásra utaló allegorikus szoborcsoportot helyeztetett

A Tökölyanum új, Fellner Sándor tervezte épülete, 1908

el a városképet meghatározó épület homlokzatán, amelynek kapuzata felett vörös márványba vésett felirat magyarul és szerbül örökítette meg az alapító tettét: Tököly a tanulóknak! Több színvonalas magyar középiskolában, így a debreceni kollégiumban és a pesti evangélikus gimnáziumban is alapított ösztöndíjat a szerb diákok tanulmányainak segítésére és a magyar nyelv elsajátítására.

Magyar–szerb együttélés A Tökölyanum klasszicista épületében talált végül 1838-ban állandó pesti otthonra a Matica Srpska, amelynek mûködésére Tököly Száva 36 ezer forintos alapot különített el. A társulat pénzügyi helyzetének javítását szolgáló külön szerb nemzeti nyomda felállítására

z elsõ máig megjelenõ, jelentõséggel bíró szerb folyóirat az újvidéki gimnázium tanárainak kezdeményezésére indult a 19. század elsõ negyedében. Az elsõ kötet 1824 végén, 1825-ös impresszummal jelent meg Serbska Letopis (Szerb Évkönyv) címmel. A szerkesztõ Georgije (Djordje) Magaraševiƒ volt. Az õ halála után, 1830-ban a szerkesztést Jovan Hadñiƒ vette át. Ekkortól a szerkesztõség Pesten mûködött, és a lap a Matica Srpska és a körülötte tömörülõ kör irodalmi folyóiratává vált. Irodalmi alkotások mellett egyéb mûvészeti és társadalomtudományi kérdésekkel kapcsolatos cikkeket is közölt. A Matica székhelyének Újvidékre telepítése (1864) után a Letopis szerkesztése is ott folytatódott. A szerb közegben 1873-ban áttértek a modern helyesírásra, emellett a folyóirat sokkal inkább történeti, irodalomtörténeti tárgyúvá vált. Az elsõ világháború alatt nem jelent meg, csak 1921-ben látott ismét napvilágot.

A

B. L.

22

irányuló törekvése azonban nem járt sikerrel. Az 1830-as évek végétõl a pesti szerb hírlapot elindító Teodor Pavloviƒ társulati titkári és szerkesztõi mûködése tematikailag jelentõsen bõvítette, tartalmilag és szellemileg korszerûsítette a Matica Srpska kiadványait. A szláv kölcsönösség ideológiája, amely indulásakor erõsen hatott folyóiratának, a Serbska Letopisnak (1824) a szellemiségére, szerkesztõi tevékenysége alatt realista irányvonalra váltott. „Nincs a szerbnek sem a panslavismus ábrándjaival, sem a hold üvegébõl merített illyrismussal semmi rokonszenve” – szögezte le 1842 karácsonyán. Ez a magyarbarát álláspont azonban csak egy szûk társadalmi réteg, fõként a Duna menti kereskedõvárosokban élõ szerb polgárság hangja volt, amely nyitott a magyar liberális ellenzék törekvései iránt, léthelyzetébõl adódó nyelvtudása folytán természetesnek vette a magyar nyelv diplomatikai (hivatalos) szintre emelését és közvetítõ nyelvi funkcióját. A vidék elzártságban élõ paraszti és katonatömegei azonban keveset tapasztaltak a magyarokkal való együttélésbõl, s kevésbé lojálisan viszonyultak a magyar nyelvi törekvésekhez. Pavloviƒ titkári mûködése alatt vált a Matica a magyar–szerb irodalmi és tudományos együttmûködés egyik színterévé. A szerb balladákat és népdalokat fordításban kiadó Székács Józsefet ezért a Magyar Tudományos Akadémia tagjának választották. Õ Pavloviƒ személyes barátjának számított, és magyar folyóiratokban rendszeres beszámolókat készített a Matica irodalmi és tudományos tevékenységérõl. Az 1848–1849-es magyar–szerb fegyveres konfliktust követõen a történész Jovan Subotiƒ szerkesztette évkönyvek néhány évig a nagy összeütközés szerb résztvevõinek visszaemlékezéseit hozták. Az 1850-es évek közepén azonban már érezhetõ a váltás, s a Letopis rendszeresen közölt fordításokat és beszámolókat a magyar irodalmi életbõl. Új nemzedéke nõtt fel a hazai szerb irodalomnak, amelynek kiemelkedõ alakja, Jovan JovanoviƒZmaj ekkor ültette át szerbre a Matica támogatásával a reformkori magyar irodalom olyan nagy alkotásait, mint a János vitéz és a Toldi. Az érdeklõdés kölcsönös, s a Bach-korszak éveiben

Arany János, a szerkesztõ tudatosan adott helyt lapjában az együtt élõ és határos népek népköltészetének. Ma már kevéssé ismert kultúraközvetítõk egész sora fordította magyarra a szerb nép- és mûköltészet remekeit. Ebben az összefüggésben az irodalom jelenti a közeledést az 1848– 1849-es tragikus események felejtésére, meghaladására. * A kölcsönös megismerést szolgálta a Kisfaludy Társaság és a Matica között kialakuló rendszeres kiadványcsere, s a szerb irodalmi és tudós társulat mecénásának, Tököly Száva centenáriumának kölcsönös megünneplése. 1861 augusztusában a Habsburg birodalmi centralizmus elleni közös tiltakozás jegyében a Magyar Tudományos Akadémia nevében Jókai Mór, Podmaniczky Frigyes és Toldi Ferenc vett részt az újvidéki Tököly-ünnepségen, míg a debreceni megemlékezést a Matica küldöttsége tisztelte meg jelenlétével.

Szerb kulturális élet Pesten és Újvidéken Az 1860-as évek elején a Matica havi rendszerességgel a pesti Tökölyanumban tartott „beszedái”, zenei kísérettel egybekötött irodalmi felolvasóestjei a

A Matica Srpska épülete Újvidéken

nyilvánosan demonstrált magyar–szerb egyetértés jegyében zajlottak. Tüntetõen olyan kiemelkedõ magyar politikusok látogatták ezeket, mint Eötvös József, Andrássy Gyula vagy Tisza Kálmán. Ekkoriban az épületben székelt a Preodnica (Elõõrs) nevû irodalmi társaság, míg a kollégiumot Jovan Jovanoviƒ-Zmaj igazgatta. Az élénk, tartalmas pesti szerb kulturális élet és a magyar–szerb közeledés légköre ösztönözte a közelben lakó, fiatal Kállay Bénit a szerb politikai és tudományos jelenség tanulmányozására, és használta fel ezt a páratlan lehetõséget a magas szintû szerb nyelvtudás megszerzésére. Mint az irodalmi estélyek rend-

szeres látogatója itt kötött személyes ismeretséget Vladimir Jovanoviƒtyal, a szerbiai liberalizmus késõbbi vezéralakjával. Talán a rendszeres személyes találkozás a következménye, hogy mindketten az angol politikai rendszert tekintették mintának, s szinte egyidejûleg a századközép liberális angol filozófusának, J. S. Mill mûveinek a hazai kiadásával akarták a magyarországi és szerbiai állapotokat a követendõ európai példának tekintett angolhoz közelíteni. A szerb szellemi eliten belüli orientációs küzdelem eredményeként 1864-ben a Matica Srpska Újvidékre – a „szerb Athénbe” – tette át székhelyét. Könyvtárát és iratait több mint hatvan ládában szállította délre a gõzhajó. Az új környezetben eredményesen folytatta szerb nemzeti célú tevékenységét, de a magyar szellemi élettel való kapcsolata hivatalos érintkezéssé merevült, megszûnt a szellemi elitek közvetlen érintkezése, egymást kölcsönösen megtermékenyítõ szimbiózisa. Korábbi székháza Pesten maradt, amelyet – eredeti mûvelõdési hivatását megõrizve – a századfordulón impozáns kivitelben építettek újjá. A Tökölyanum fennállása alatt ösztöndíjas helyein több mint négyszáz szerb fiatal szerzett diplomát a pesti egyetemen. RESS IMRE

olitikus, történész. A Balkán és a Közel-Kelet politikai, gazdasági és kulturális élete érdekli, ezért megtanul törökül és több délszláv nyelven. 1865-ben hosszabb balkáni tanulmányútján alaposan megismeri az ottani viszonyokat. 1867–1875 között fõkonzul Belgrádban. Hazatérve a konzervatív politika egyik vezéralakja, a „keleti kérdés” nemzetközileg elismert szakértõje lesz. 1879-tõl a közös külügyminisztérium osztályfõnöke, 1882-tõl közös pénzügyminiszter, s e minõségében haláláig kormányzója az 1878-ban okkupált Bosznia-Hercegovinának. A modernizált közigazgatás, a rend és vagyonbiztonság megteKállay Béni remtõje. Igyekezett egyensúlyt találni az eltérõ tradíciójú, sokszor ellenséges társadalmi és vallási közösségek között. Szarajevóban a Nada (Remény) címû lap legfõbb mecénása volt. Széles körû történeti, szociológiai és néprajzi kutatásokat végzett, döntéseit ezekre alapozta. Kutatásai fontos szerepet játszottak a magyar balkanisztika létrejöttében. 1890-ben az MTA rendes tagjává választotta. Fõbb mûvei: A szerbek története 1780–1815 (Bp., 1877); Magyarország a Kelet és Nyugat határán (Bp., 1883); A mohamedánság helyzete Boszniában (Bp., 1900).

P

* Vö. erre Halász Iván cikkét e számunkban! (A szerk.)

KEDVES OLVASÓNK! DÖNTÖTT MÁR? Kulturális, tudományos, oktatási szervezetek támogatást remélnek a társadalomtól. A História Alapítvány is számít mindazok figyelmére, akik kedvelik folyóiratunkat, céljainkat támogatásra méltónak ítélik.

Adószámunk: 19654243-2-41 História Alapítvány Köszönjük felajánlásaikat!

23