AKCS–EU KÖZÖS PARLAMENTI KÖZGYŰLÉS Szociális és Környezetvédelmi Bizottság
31.10.2012
MUNKADOKUMENTUM az AKCS-országok egészségügyben dolgozó emberi erőforrásáról Társelőadók:Charles Kakoma (Zambia) és Edit Bauer
DT\914542HU.doc
HU
AP101.274 Egyesülve a sokféleségben
HU
Bevezetés Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint 4 millió orvos, nővér, szülésznő és egyéb egészségügyi dolgozó alapvető egészségügyi beavatkozása szükséges a szegénységgel összefüggő betegségekkel kapcsolatos, illetve az anyák és a gyermekek egészségét célzó millenniumi fejlesztési célok eléréséhez1. A WHO adatai azt mutatják, hogy világszerte 57 ország (köztük 38 AKCS-ország) küzd súlyos munkaerőhiánnyal az egészségügy területén. Az egészségügyi munkaerő szűkösségének problémája a Szubszaharai-Afrikában a legkritikusabb, amely régió a világ betegségterheinek közel negyedét viseli, miközben a világ egészségügyi munkaerejének csupán három százalékával rendelkezik2. Míg az egészségügyi humánerőforrás hiánya olyan probléma, amely minden országot érint, a szegényeket sújtja a legjobban, mivel egészségügyi munkaerejük jelentősen kisebb, illetve a betegségterhekből aránytalanul nagyobb mértékben részesülnek. A munkaerő e kritikus hiányának számos, országonként eltérő oka van, többek között a nem megfelelő tervezés és végrehajtás, az egészségügyben dolgozók formális oktatásának és képzésének elégtelen finanszírozása, az egészségügyi alkalmazottak típusainak és egyéni készségeinek nem megfelelő összetétele, valamint az egészségügyi dolgozók támogatásának, elismerésének és előrelépési lehetőségeinek hiánya. Az egészségügyi szektor uniós támogatásáról készült közelmúltbeli értékelés szerint „valamennyi kvalitatív bizonyíték azt a véleményt támasztja alá, miszerint az egészségügyi humánerőforrás válsága továbbra sem megoldott”. A helyzet kezeléséhez közös és összehangolt erőfeszítésre lesz szükség3. Az oktatás és a foglalkoztatás hiánya az egészségügyben Az alacsony jövedelmű országok egészségügyi rendszereiben az oktatás és a képzés súlyosan alulfinanszírozott. „A közegészségügyi rendszerek nem képeznek és toboroznak elegendő embert”4. A 75 milliós népességű Etiópia évente 200 orvost képez, míg az Egyesült Királyság 60 milliós lakossága számára évente több mint 6000-et5. A foglalkoztatás és a képzés finanszírozási hiányosságai a növekvő várható élettartammal és a HIV terjedésével együttesen jelentős szerepet játszanak abban, hogy az emberi erőforrások nem képesek kielégíteni az igényeket. Az oktatás és a képzés növelésének kell az egészségügyi személyzet hiányát célzó bármely megoldás középpontjában állnia, illetve az valamennyi nemzeti egészségügyi terv létfontosságú eleme kell, hogy legyen. Az egészségügyi munkaerő migrációja Chen, L. et. al, (2006) „Working together for health: The World Health Report 2006”, Egészségügyi Világszervezet. 2 Ugyanott. 3 MacKellar, L. et. al, (2012) „Az Európai Bizottság által az egészségügyi szektornak nyújtott támogatás tematikus értékelése”, Értékelés az Európai Bizottság számára, Particip GmbH, Hiv.: EuropeAid/122888/C/SER/Multi szerződésszám: EVA 2007/social LOT2. 4 Chen, L. et. al, (2006) „Working together for health: The World Health Report 2006”, Egészségügyi Világszervezet. 5 Crisp, N., et al. (2008), „Training the health workforce: scaling up, saving lives”, The Lancet, 371: 689–91. 1
AP101.274
HU
2/7
DT\914542HU.doc
Az egészségügyben dolgozók migrációja egyike az egészségügyi személyzet szűkösségét eredményező számos tényezőnek. Az egészségügyi dolgozók alacsony jövedelmű országokból magas jövedelmű országokba történő migrációjának különböző okai vannak. A „push” tényezők személyes érdekeket foglalnak magukban, beleértve a szegénységből való menekülést, a személyes biztonságérzet, a jobb anyagi helyzet, valamint a családtagok oktatáshoz való hozzáférése iránti igényt. További „push” tényezők lehetnek az alacsony bérek vagy a nem megfelelő munkakörülmények, amelyek gátolják az egészségügyi dolgozókat abban, hogy megfelelően teljesítsenek, és ezáltal magas stresszintet és alacsony munkamorált eredményeznek1. Az egészségügyi munkaerő migrációja mögött továbbá „pull” tényezők is meghúzódnak. A legjelentősebb az egészségügyi szakemberek hiánya a fejlett országokban. A 90-es évek elejének különféle költségcsökkentő politikái eredményeképpen több magas jövedelmű országban 2000-re orvos- és nővérhiány alakult ki2, amelyet az afrikai országokból származó egészségügyi szakemberek fokozottabb toborzásával pótoltak. Bár az egészségügyi dolgozók migrációja fontos tényezője az egészségügyi alkalmazottak hiányának, tanulmányok kimutatták, hogy „az OECD-országokban dolgozó afrikai orvosok és nővérek a régióban tapasztalható hiánynak csupán 12 százalékát magyarázzák”3. Egészségügy dolgozók hiánya a vidéki, illetve a félreeső területeken A WHO szerint a világ népességének felel él vidéki, illetve félreeső területeken, ugyanakkor az egészségügyi alkalmazottak túlnyomórészt (a nővérek 62%-a, illetve az orvosok több mint 75%-a) városi területen élnek és dolgoznak4. A probléma globális, mindazonáltal sokkal súlyosabb az alacsony jövedelmű országokban, ahol a népesség nagyobb arányban él vidéki területen. Következésképpen az egészségügyi egyenlőtlenségek aránytalanul nagyobb mértékben sújtják a vidéki és félreeső területeken élőket. Az egészségügyi munkaerő megtartása Az egészségügyi munkaerőnek az országban, valamint a vidéki és a félreeső területeken való megtartását célzó stratégiák az egészségügyi munkaerő megtartását elősegítő élet- és munkakörülmények kialakítását foglalták magukban. A 2008-as Kampala Nyilatkozat felszólította a kormányokat, hogy biztosítsanak megfelelő ösztönzőket, valamint támogató és biztonságos munkakörülményeket az egészségügyi munkaerő hatékony megtartásához és igazságos eloszlásához5. A WHO 2010-ben bizonyítékokon alapuló ajánlásokat tett közzé az
Friedman, E.A. (2004), „An Action Plan to Prevent Brain Drain: Building Equitable Health Systems in Africa”, Orvosok az Emberi Jogokért. 2 OECD (2010), „International Migration of Health Workers: Improving International Co-operation to Address the Global Health Workforce Crisis”, OECD politikai összefoglaló. 3 O’Brien, P. and Gostin, L.O. (2011), „Health Worker Shortages and Global Justice”, Milbank Memorial Fund. 4 Dolea, C. et.al, (2010), „Increasing access to health workers in remote and rural areas through improved retention”, Egészségügyi Világszervezet. 5 Kampala Nyilatkozat, Az egészségügyi humánerőforrásról szóló első globális fórum, Kampala, Uganda, 2008. március 2-7. 1
DT\914542HU.doc
3/7
AP101.274
HU
egészségügyi dolgozók vidéki és félreeső területeken való megtartásának legjobb módjairól1. Ezek között a jobb oktatás, a pénzügyi ösztönzők, valamint a személyes és szakmai támogatás szerepelnek. Egy az egészségügyi dolgozók migrációjának kérdését kezelő lehetséges stratégia a magas jövedelmű országok felszólítása arra, hogy fejlesszék saját egészségügyi dolgozóik hazai oktatását és képzését. Ezzel ezek az államok elkerülhetik, hogy tengerentúli egészségügyi szakemberekre kelljen támaszkodniuk. 2010 májusában az Egészségügyi Világközgyűlés mind a 193 tagállama elfogadta az egészségügyi dolgozók nemzetközi toborzásáról kiadott világszintű magatartási kódexet2, amely ellenzi az egészségügyi személyzet fejlődő országokból történő aktív toborzását. A feladat most annak biztosítása, hogy a kódexben foglalt gyakorlatok megfelelően kerülnek végrehajtásra. Az AKCS-országok egészségügy terén mutatkozó emberierőforrás-hiányának innovatív megoldásai Amikor sok ország szembesül pénzügyi nehézségekkel, innovatív megoldásokra van szükség az AKCS-országok egészségügy terén mutatkozó emberierőforrás-hiányának leküzdéséhez. Számos országban már alkalmaznak költséghatékony és helyi tulajdonban álló alternatívákat, mint például a feladat-átadást, vagy a közösség bevonását a szolgáltatásokba és beavatkozásokba. Ezek az alternatívák helyes alkalmazás esetén nagyon sikeresek lehetnek. Feladat-átadás A feladat-átadás módszerével javítható az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés. A feladatátadás az orvosi és egészségügyi szolgáltatások felelősségének magasabb szintről alacsonyabb, néha nem-szakértői szintre történő áthelyezését jelenti.3 Ez biztosítja a rendelkezésre álló tehetségek legjobb kihasználását, a magasan képzett egészségügyi szakemberektől kezdve a közösségi egészségügyi dolgozókon át egészen a betegekig. A nővérek elláthatnak hagyományosan orvosok által végzett feladatokat, – például császármetszést és szürkehályogműtétet4 – az egészségügyi tanácsadóknak lehetőségük van a betegségek diagnosztizálási és kezelési arányát javítani5, a közösségi egészségügyi dolgozók egészségügyi oktatást nyújthatnak, betegségeket diagnosztizálhatnak, és a betegeket egészségügyi szolgáltatásokra utalhatják be, valamint nyújthatnak nekik kezelést, ezenkívül a
Dolea, C. et.al, (2010), „Increasing access to health workers in remote and rural areas through improved retention”, Egészségügyi Világszervezet. 2 Az Egészségügyi Világszervezetnek az egészségügyi dolgozók nemzetközi toborzásáról kiadott világszintű magatartási kódexe, 63. Egészségügyi Világközgyűlés - WHA63.16, 2010. május. 3 Zachariah, R. (2009), „Task shifting in HIV-AIDS: opportunities, challenges and proposed actions for SubSaharan Africa”, Transactions of the Royal Society of Tropical Medicines and Hygiene, 103(6), 549–558. o. 4 Tanzániában, Mozambikban és Burkina Fasóban a középszintű egészségügyi dolgozókat kiképzik sürgősségi szülészeti műtétek, – különösen vidéken – császármetszés lebonyolítására. A tanulmányok az orvosokhoz képest nem találtak jelentős különbséget a gyermekágyi vagy újszülöttkori halálozások vonatkozásában (Nyamtema et. al. 2011; Hounton et. al. 2009; Kurk 2007). 5 Etiópiában minden falura két egészségügyi tanácsadó jut, akikből eddig mintegy 35 ezer főt képeztek ki. A dolgozók javították a tuberkulózis és a HIV-fertőzés diagnosztizálását és kezelését, valamint csupán négy év alatt 61-ről 87%-ra növelték a közegészségügyi ellátáshoz való hozzáférést; Wakabui, W. (2008) ‘Extension workers drive Ethiopia’s primary health care’ The Lancet, 372:880. 1
AP101.274
HU
4/7
DT\914542HU.doc
betegek is támogathatják egymást1. A gondosan megtervezett és végrehajtott feladat-átadási stratégiák javíthatják a minőségi egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést és csökkenthetik a költségeket. A feladat-átadás sikere a vezetési és a tervezési képességektől függ, továbbá szükség van hozzá felügyeletre, folyamatos támogatásra, elismerésre és csapatmunkára. Közösségi egészségügyi dolgozók A közösségi egészségügyi dolgozók egészségügyi rendszerbe való bevonása alapvető fontosságú a perifériára szorult, vagy nehezen elérhető csoportok elérése, valamint az egészségügyi dolgozók hiányának megoldása érdekében. A legszegényebb és a félreeső területeken lévő közösségek gyakran nem megfelelően jutnak egészségügyi ellátáshoz, ugyanakkor ők vannak leginkább kitéve a betegségeknek. A közösségi egészségügyi alkalmazottak a közösségekben vagy félreeső területek közelében dolgoznak, így a legnehezebben elérhető csoportok számára felbecsülhetetlen hozzáférést biztosítanak. A WHO arra a következtetésre jutott, hogy „egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a közösségi egészségügyi alkalmazottak olyan lépéseket tudnak tenni, amelyek az egészségügy javulását eredményezik”.2 A közösségi egészségügyi alkalmazottak számos feladatot látnak el, amelyek fókuszpontjuktól függően a következők lehetnek: malária, tuberkulózis, HIV/AIDS, szexuális úton terjedő betegségek, elhanyagolt trópusi betegségek megelőzése és kezelése, egészségügyi oktatás és családtervezési tevékenységek. A közösségi egészségügyi alkalmazottak közösségi szintű egészségügyi programokban való tevékenysége sikeresnek és költséghatékonynak bizonyult, különösen ott, ahol a legnagyobb hiány mutatkozott a motivált és megfelelő képességekkel rendelkező egészségügyi alkalmazottakban. Bizonyítékok támasztják alá, hogy a közösségi egészségügyi alkalmazottak szoros kapcsolatot teremtenek a közösségek, valamint az egészségügyi és a szociális szolgáltatások között.3 Az egészségügyi rendszerekhez való hatékonyabb hozzájárulás érdekében a közösségi egészségügyi dolgozókat gondosan kell kiválasztani, megfelelően kell kiképezni, és a legfontosabb, hogy megfelelő és folyamatos támogatásban és elismerésben részesüljenek. Az Európai Unió és az AKCS-országok szerepe
A dél-afrikai Khayelitsha település korábbi betegei, önkéntesei és közösségi aktivistái sikeresen felhívták a figyelmet a HIV-fertőzés és a tuberkulózi s megelőzésére és kezelésére, kezelés-ismereti programok, pszichoszociális támogatás, közösségi rádió és házhoz szállított óvszerosztás révén. A kezelési akciókampány (TAC) által koordinált figyelemfelhívó tevékenységek nem kizárólag az AIDS-re és HIV-vírusra, hanem a nemi alapú erőszakra, terhességmegszakításra, vagy önkéntes körülmetélésre i s koncentrálnak. Ezek rendkívül sikeresnek bizonyultak. Hivatkozás: A globális egészségügyi képviselők jelentése az EU–Dél-Afrika közötti kapcsolatokkal foglalkozó európai parlamenti delegáció Khayelitsha településre tett tanulmányútjáról. 2 Lehmann, U. (2007). ‘Community health workers: what do we know about them? The state of evidence on programmes, activities, costs and impact on health outcomes of using community health workers’, politikai összefoglaló, WHO. 3 Bhutta, Z. (2010), ‘Global Experience of Community Health Workers for Delivery of Health Related MDGs: a systematic review, country case studies and recommendations for integration into national health systems’, WHO. 1
DT\914542HU.doc
5/7
AP101.274
HU
Az egészségügy terén mutatkozó emberierőforrás-hiányt az AKCS-országok vezetésével kell megoldani, a donorok által nyújtott megfelelő szintű pénzügyi befektetésekkel és technikai segítségnyújtással. Az AKCS-országoknak:
teljesíteniük kell a 2001. évi abudzsai célkitűzést, azaz nemzeti költségvetésük 15%-át az egészségügyre kell fordítani, miközben felismerik, hogy néhány esetben, ahol ezt már teljesítették, ott nem eredményezett fenntartható hatást a halálozás és a halandóság területén. ezen kötelezettségek – amelyeket a fenntartható fejlődés érdekében össze kell vetni az egy főre jutó befektetésekkel1; – felülvizsgálatához további tárgyalások szükségesek létre kell hozniuk egészségügyi munkaerő terveket az érintettekkel egyeztetve (beleértve az egészségügyi minisztériumokat, szakmai orvosi szervezeteket, helyi hatóságokat, civil társadalmi szervezeteket és közösségi alapú szervezeteket), valamint figyelmet kell fordítani az alkalmazottak képességeinek az egészségügyi igényeikkel való összehangolására, a nemzeti egészségügyi tervekbe pedig bele kell foglalni az egészségügyi munkaerő tervet, és meg kell határozni prioritását; növelniük kell az egészségügyi munkaerő finanszírozását az egészségügyi dolgozók foglalkoztatásába, oktatásába és képzésébe való beruházással; biztosítaniuk kell megfelelő ösztönzőket, valamint támogató, biztonságos munkakörülményeket az egészségügyi munkaerő hatékony megtartásához, különösen vidéken, emellett biztosítaniuk kell az egészségügyi munkaerő igazságos elosztását; az egészségügyi alkalmazottak munkáját magasabbról alacsonyabb szintre kell átadni, amely bármely egészségügyi munkaerőterv alapvető eleme; a közösségi egészségügyi alkalmazottakat be kell vonniuk a hivatalos egészségügyi rendszerbe, növelniük kell a közösségi egészségügyi alkalmazottak és a közösségi tulajdonban lévő megoldások számára nyújtott pénzügyi és politikai támogatást, képzések, ellenőrzés, ösztönzések és folyamatos támogatás formájában.
Az Európai Uniónak:
1
pénzügyi és technikai segítséget kell nyújtani az AKCS-országoknak olyan nemzeti tervek kidolgozásához, amelyek az egészségügyi alkalmazottak képességeinek és a helyi igények összehangolására, valamint a közösségi egészségügyi alkalmazottak számának növelésére összpontosítanak; végre kell hajtania és ellenőriznie kell a „a fejlődő országokban az egészség terén mutatkozó emberi erőforrás-hiányra vonatkozó európai uniós cselekvési stratégiáról” szóló bizottsági közleményben (COM(2005) 642) hangsúlyozott tevékenységeket, különös tekintettel a nemzeti emberi erőforrás-tervek támogatására és finanszírozására; végre kell hajtania és ellenőriznie kell „a fejlődő országokban az egészségügyi dolgozók kritikus hiányának megoldására vonatkozó európai cselekvési programról (2007–2013)” (COM(2006) 870) szóló akcióprogram eszközeit, különösen egy közös
Africa Public Health Information Service (2012), ‘Africa Health Financing Scorecard’, honlapja elérhető:
http://www.who.int/pmnch/media/news/2012/2012_health_financing_scorecard.pdf.
AP101.274
HU
6/7
DT\914542HU.doc
végrehajtási terv, valamint az emberi erőforrásokra vonatkozó, nemzeti és együttes uniós fellépések ellenőrzési keretének kidolgozását; figyelembe kell vennie a „Az Európai Bizottság egészségügyre fordított támogatásának tematikus értékelését” (1308 ajánlás), amelyeket minden általános és ágazati költségvetési támogatás kapcsán prioritásként kell kezelnie; végre kell hajtania és ellenőriznie kell a WHO egészségügyi dolgozók nemzetközi toborzásáról kiadott világszintű magatartási kódexét.
DT\914542HU.doc
7/7
AP101.274
HU
