Euro–Latin-Amerikai Parlamenti Közgyűlés Assemblée Parlementaire Euro-Latino Américaine Asamblea Parlamentaria Euro-Latinoamericana Assembleia Parlamentar Euro-Latino-Americana
EURO–LATIN-AMERIKAI PARLAMENTI KÖZGYŰLÉS Szociális ügyekkel, humán csereprogramokkal, környezetvédelemmel, oktatással és kultúrával foglalkozó bizottság
17.3.2009
MUNKADOKUMENTUM Az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívások közös megoldása: az Egyesült Nemzetek éghajlat-változási keretegyezményéről (UNFCCC) szóló tárgyalások keretében egy EU–LAC összehangolt stratégia kialakítása Társelőadó: Peter Liese
DT\775841HU.doc
HU
AP100.518v01-00
HU
I. Bevezetés: éghajlatváltozás, kockázatok és a napjainkban előttünk álló kihívások Az éghajlatváltozás az emberiség előtt álló legfontosabb kihívások közé tartozik a XXI. században. Ha nem cselekszünk együtt gyorsan és hatékonyan, saját generációnkat és a jövő nemzedékeit drámai következmények fogják sújtani. A Pentagon számára készített felmérés rámutat arra, hogy az éghajlatváltozás nagyobb veszélyt jelenthet, mint a nemzetközi terrorizmus. A Világbank volt vezető közgazdásza, Sir Nicholas H. Stern számításai szerint a hatásokat enyhítő törekvések sikertelensége esetén az éves bruttó nemzeti jövedelem 5–20%-a vész el. Az Egyesült Nemzetek éghajlat-változási keretegyezményének (UNFCCC) Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) a negyedik jelentésében megállapítja, hogy „az éghajlati rendszer felmelegedése egyre egyértelműbb”1. Az IPCC figyelmeztet arra, hogy az üvegházhatást okozó gázoknak a jelenleg észlelttel azonos vagy nagyobb mértékű kibocsátása tovább fogja fokozni az éghajlatváltozást, még drámaibb következményeket fog előidézni a környezetre nézve2. Ha nem sikerül csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, az ki fog hatni a bolygónkon élő valamennyi fajra. Az IPCC a további globális felmelegedést a következő hatásokkal kapcsolja össze: fajok kihalásának veszélye a Földön, fennáll a kockázata annak, hogy a futótüzek száma megnövekszik, egyre több kár származik árvizekből és viharokból, a hőhullámok, az árvíz és aszály következtében egyre nő a megbetegedések és az elhalálozások száma, valamint többek között jelentős teher hárul az egészségügyi szolgáltatásokra3. A Latin-Amerikára és a Karib-térségre vonatkozó forgatókönyv drámai hatású, fennáll a kockázata annak, hogy az Amazonas keleti részén a trópusi erdőt fokozatosan szavanna váltja fel, a félsivatagi növényzetet pedig sivatagi növényzet. Ezenkívül a fajok kihalása, fontos növényi kultúrák termelékenységének csökkenése révén végbemegy a biológiai sokféleség csökkenése. A csapadékeloszlás változása és a gleccserek eltűnése korlátozni fogja a rendelkezésre álló vízkészletek mennyiségét, ami kihatással lesz az emberi fogyasztásra, valamint az agrár- és az energiaágazatra. Ebben az összefüggésben az élelmiszer-ellátás biztonságára vonatkozó kedvezőtlen következmények az éghajlatváltozás nagyon komoly hatásának tekinthetők. Az Amazonas trópusi esőerdője rendkívüli jelentőségű a globális éghajlatra nézve, és igen nagy veszély fenyegeti az erdőirtás és a globális felmelegedés miatt. Több tudós szerint is nagy a valószínűsége annak, hogy 2040 és 2060 között elérhetjük azt a fordulópontot, amely az Amazonas-medence megállíthatatlan összeomlásához vezet. Különböző térségekre egyedi hatásokat jeleznek előre, például Európa esetében. A hegyvidékeken a fajok nagymértékű kipusztulásának, a gleccserek visszahúzódásának és a hótakaró csökkenésének veszélye fenyeget – ez mind olyan tényező, amely kedvezőtlen hatást fog gyakorolni a téli turizmusra az említett térségekben. Dél-Európában még változékonyabb éghajlat alakul ki, csökkenni fog a rendelkezésre álló vízkészletek mennyisége, a vízienergiapotenciál, visszaesik a nyári turizmus és csökken a terméshozam. Ezenkívül az európaiaknak várhatóan több egészségügyi kockázattal kell szembenézniük a hőhullámok és az egyre gyakoribb futótüzek miatt4. E régióban az éghajlatváltozás hatásainak első jelei közé tartozik a felszín alatti vizek szintjének csökkenése és az aszály sújtotta területek növekedése. 1
IPCC, „Éghajlatváltozás 2007: Összefoglaló jelentés”. 2007. november, 2. o. Ibid, 7. o. 3 Ibid, 10. o. 4 Ibid, 11. o. 2
AP100.518v01-00
HU
2/11
DT\775841HU.doc
Európában, Latin-Amerikában és a Karib-térségben a szegények a legkiszolgáltatottabbak. A globális felmelegedés által a gazdaságra és az egészségügyi állapotra gyakorolt hatások miatt várhatóan még a magasabb jövedelemmel rendelkezők is érzékelni fogják a kihatásokat, főleg a gyerekek és az idősebbek. Latin-Amerikában úgy tűnik, hogy az őslakosság különösen kiszolgáltatott csoport, mivel tevékenységeik vonatkozásában teljesen és időnként kizárólag a természeti erőforrásoktól függnek, és általában igen csekély forrásokkal rendelkeznek ahhoz, hogy az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodjanak. A nemzetközi közösségnek meg kell egyeznie bizonyos intézkedések megtételében, amelyek két Celsius-fokra korlátozzák a globális felmelegedést. Ez azt jelenti, hogy az iparosodott országok tekintetében igen nagyra törő kibocsátáscsökkentési célokat tűztek ki: az 1990-es szinthez képest átlagosan legalább 30%-os kibocsátáscsökkentést, ugyanakkor a gazdaságilag felemelkedő országokban a kibocsátás növekedésének a szokásoshoz képest legalább 15– 30%-kal történő korlátozását. Rövid távon a következő tíz évben stabilizálni kell a kibocsátásokat, hosszú távon, legkésőbb 2050-ig, a globális kibocsátásokat legalább 50%-kal csökkenteni kell. Ez egy jelentős kihívás, amely a világ lakosságára vetítve fejenként két tonna kibocsátásnak felel meg. Az ENSZ statisztikai adatai szerint az Amerikai Egyesült Államokban az egy főre jutó szén-dioxidkibocsátás jelenleg 20,4 tonna, az EU-ban (27 tagállam) 8 tonna, Kínában 5,4 tonna, Mexikóban 4,2 tonna, Indiában 1,2 tonna. Következésképpen az iparosodott országoknak jelentős kibocsátáscsökkentési erőfeszítéseket kell tenniük, de hosszú távon a gazdaságilag felemelkedő országoknak is csökkenteniük kell kibocsátásukat. Csak egyes fejlődő országok rendelkeznek az egy főre jutó kibocsátások növelésére vonatkozó rugalmassággal. A latin-amerikai és karibi országok nem szerepelnek az I. mellékletben, és ezért a kiotói célkitűzések nem vonatkoznak rájuk. Rendkívül érdekeltek az éghajlatváltozással kapcsolatos tárgyalásokban és megállapodásokban, mivel a régió várhatóan a globális felmelegedés negatív következményei által leginkább érintett térségek közé fog tartozni. Több országban már érezhetőek ezek a következmények, köztük a nagyobb intenzitású hurrikánok. A kis szigetországok különösen érzékeny területnek számítanak, például a Dominikai Köztársaság, ahol a Noel és az Olga vihar több mint 100 áldozatot követelt, és körülbelül 800 millió USD veszteséget okozott 2007-ben. A Mitch hurrikán különösen pusztító hatást fejtett ki KözépAmerikában. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem nemzetközi kerete Az UNFCCC és a Kiotói Jegyzőkönyv meghatározta az éghajlatváltozással foglalkozó jelenlegi nemzetközi rendszer alapszabályait. Az éghajlatváltozás elleni globális küzdelmet tűzik ki célul, alapvető céljuk pedig az üvegházhatást okozó gázok légköri koncentrációjának stabilizálása. Az UNFCCC egy nemzetközi egyezmény, amely 1994 márciusában lépett hatályba, és a globális felmelegedés csökkentésére, valamint az elkerülhetetlen hatások kezelésére irányuló globális együttműködés kezdetének tekinthető. Az egyezményt – amely meghatározza az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos kormányközi intézkedések keretét – 192 ország ratifikálta. Az éghajlatváltozással foglalkozó jelenlegi nemzetközi rendszer a „közös, ugyanakkor differenciált felelősségek” elvén alapul, amely szerepel a Kiotói Jegyzőkönyvben. Ez az alapelv figyelembe veszi az iparosodott, a nem iparosodott, illetve az iparosodó országok közötti különbséget. Tekintetbe kell venni a sajátos nemzeti és regionális fejlesztési prioritásokat, célkitűzéseket és körülményeket. Ezzel összefüggésben a Kiotói Jegyzőkönyv DT\775841HU.doc
3/11
AP100.518v01-00
HU
csak az I. mellékletében említett 37 iparosodott ország és az Európai Közösség számára vezet be új kötelezettségeket. Nem ír elő kibocsátáskorlátozást az I. mellékletben nem említett országok vonatkozásában. A Kiotói Jegyzőkönyvnek az általa meghatározott kötelező célok miatt kisebb a támogatottsága, mint az UNFCCC-nek; a jegyzőkönyvet 84 ország ratifikálta. Az Egyesült Államok azon országok közé tartozik, amelyek még nem ratifikálták a jegyzőkönyvet. A részt vevő országok csekély számánál talán még inkább figyelemre méltó, hogy azon országok közül, amelyek ratifikálták a jegyzőkönyvet, szinte mindegyiknek problémája van a kibocsátáscsökkentési célok elérésével. Például Kanada és Japán növelte kibocsátását. Az európai országok – különösen Spanyolország, Portugália és Görögország – szintén nehézségekbe ütköznek céljaik megvalósítása során5. A 2000 és 2007 közötti időszakban gyorsan növekedett a globális kibocsátás, bár nem 0,9%kal, ahogy az előző évszázadban, de évente 0,5%-kal. Ennek az az oka, hogy jelentős érdekeltek nem ratifikálták a Kiotói Jegyzőkönyvet, az aláíró felek közül egyesek nem teljesítették a kötelezettségeiket, valamint az, hogy a gazdaságilag felemelkedő országokban, például Kínában, Indiában, Dél-Afrikában, Brazíliában és Mexikóban gyorsan nő a kibocsátás. Folyamatban vannak a 2012 utáni időszakra vonatkozó tárgyalások, és a részes felek konferenciájának (COP) 2009-ben Koppenhágában megtartandó tizenötödik ülésén várhatóan sor kerül egy új nemzetközi éghajlat-változási megállapodás megkötésére. Ezzel összefüggésben világszerte arra kérik az országokat, hogy készüljenek fel arra, hogy 2009-ben a lehető legambiciózusabb megállapodás szülessen meg. Az EU-LAC biregionális stratégiai társulás által létrehozott együttműködési keret lehetőséget kínál az európai, latinamerikai és karibi országok számára, hogy egy átfogó koppenhágai megállapodás elérése érdekében előmozdítsák a biregionális tárgyalásokat. II. A koppenhágai ülésre várható kilátások: jó irányba haladunk? A 2007 decemberében elfogadott bali ütemterv és bali cselekvési terv miatt az UNFCCC részes felei arra törekedtek, hogy határozott konszenzus jöjjön létre a 2009-re elérendő új éghajlat-változási megállapodással kapcsolatban. A bali cselekvési terv új tárgyalási folyamatot alakított ki, amely felváltja az UNFCCC-tárgyalásokat korábban jellemző informális párbeszédeket. Négy témát terjeszt elő, amelyek referenciául szolgálnak a Kiotó utáni tárgyalások tekintetében: kibocsátáscsökkentés, alkalmazkodás, technológia, finanszírozás és beruházás. A bali konferencia után az egyezmény értelmében a hosszú távú együttműködéssel foglalkozó ad hoc munkacsoport (AWG-LCA) folytatta le a tárgyalásokat, és ez a testület elkötelezte magát aziránt, hogy jelentősen hozzájárul a 2009. évi üléshez. 2008-ban Poznańban a COP tizennegyedik ülésén elfogadták „A bali cselekvési terv előmozdítása” című határozatot; a felek üdvözölték, hogy az AWG-LCA eltökélt aziránt, „hogy 2009-ben a teljes körű tárgyalás módszerére térjen át, és hogy minden részes felet felkérjen arra, hogy minél hamarabb újabb javaslatokat terjesszen elő a kölcsönösen elfogadandó végeredmény tartalmát és formáját
5
Karel Van Hecke, „From Kyoto to Copenhagen - Towards an International Climate Change Regime Beyond 2012”. („Kiotótól Koppenhágáig – Az éghajlatváltozással foglalkozó nemzetközi rendszer létrehozása érdekében tett lépések a 2012 utáni időszakban.” Studia Diplomatica Vol. LXI, 2008, No. 1. 205. o.
AP100.518v01-00
HU
4/11
DT\775841HU.doc
illetően (...)”6. Megállapodás született arról, hogy a tárgyalással kapcsolatos konkrét szövegtervezetet 2009 júniusában az UNFCCC bonni ülésére kell rendelkezésre bocsátani. A poznańi tárgyalásokon elért egyik legfontosabb előrelépés az alkalmazkodási alapról szóló határozat elfogadása volt, a szükséges igazgatási és jogi rendelkezések bevezetése révén lehetővé téve az alap teljes működőképességét. Az alap a leginkább kiszolgáltatott fejlődő országokban konkrét adaptációs projektek és programok finanszírozása céljából jött létre, magát az alapot pedig a tiszta fejlesztési mechanizmusból (CDM) származó bevétel meghatározott részéből, valamint egyéb pénzügyi forrásokból finanszírozzák. A részt vevő országok megállapodtak abban, hogy az alkalmazkodási alap igazgatótanácsának jogképességgel kell rendelkeznie ahhoz, hogy a fejlődő országok számára közvetlen hozzáférést biztosítson. Számos kérdésben – például alkalmazkodás, finanszírozás, technológia, az erdőirtásból és erdődegradációból származó kibocsátások csökkentése (REDD), valamint a katasztrófahelyzetek kezelése – előrehaladás történt. A technológia terén a Globális Környezetvédelmi Alap (GEF) által előterjesztett, „A technológiaátadásról szóló poznańi stratégiai program” jóváhagyása jelentett előrelépést. A program a hatások enyhítésére és az alkalmazkodásra szolgáló technológiákhoz a fejlődő országokban szükséges magánbefektetések növelésével a beruházás szintjének arányos növelésére törekszik. Arról is megegyezés született, hogy az iparosodott országoknak a Kiotó utáni időszakra vonatkozó megállapodással kapcsolatos kötelezettségvállalásai alapvetően mennyiségileg meghatározott kibocsátáskorlátozási és -csökkentési célokra helyezik majd a hangsúlyt. Mindazonáltal nem lehetett konszenzusra jutni az alkalmazkodás finanszírozásának – az együttes végrehajtási és kibocsátáskereskedelmi kiotói mechanizmusokra vonatkozó adókivetés révén történő – arányos növelése érdekében. Mindent összevetve, Poznań előrelépést jelentett a Kiotó utáni időszakra vonatkozó megállapodás konkrét megvalósítása terén, de a kormányoknak még sokkal tovább kell menniük, valamint a jelenlegi javaslatokat egy ambiciózus és kézzelfogható dokumentumba kell foglalniuk, amely gyakorlati módon foglalkozik azon problémákkal, amelyeket a Kiotói Jegyzőkönyvnek nem sikerült megoldania. Ide tartoznak a következők: a fejlődő országokban az alkalmazkodással és a hatások enyhítésével kapcsolatos projektekre vonatkozó, hatékony finanszírozási struktúra létrehozása; annak elérése, hogy a fejlett országok ténylegesen megvalósítsák CO2-kibocsátáscsökkentési céljaikat; a technológiaátadás terén több erőfeszítés megtétele; valamint a gazdaságilag felemelkedő országok bevonása, hogy létrejöjjön a kibocsátáscsökkentésre vonatkozó kötelező kötelezettségvállalások globális rendszere. III. A jelenlegi helyzet: a legfontosabb érdekeltek álláspontjai Az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló konkrét célkitűzésekkel és kezdeményezésekkel kapcsolatban az országok és régiók között egy sor eltérő álláspont alakult ki. Ciprus és Málta kivételével valamennyi EU-tagállam szerepel a Kiotói Jegyzőkönyv I. mellékletében, ami azt jelenti, hogy kötelezettséget kell vállalniuk a kibocsátáskorlátozás, illetve -csökkentés tekintetében. 2008-ban az Európai Bizottság egy éghajlatváltozással és energiával kapcsolatos európai uniós csomagot kezdeményezett, amelynek célja az 6
COP, UNFCCC, „Advancing the Bali Action Plan” („A bali cselekvési terv előmozdítása), határozat -/CP.14, 2008. december.
DT\775841HU.doc
5/11
AP100.518v01-00
HU
üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának az 1990-es szint legalább 20%-ával történő egyoldalú csökkentése, a megújuló energiaforrások felhasználásának a teljes energiatermelés 20%-ára történő növelése, valamint az energiafogyasztásnak a 2020-ra előre jelzett szint 20%ával történő csökkentése – mindezeket 2020-ig kell elérni –, ezenkívül az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének (ETS) fejlesztése a kibocsátáscsökkentés elősegítése érdekében. Noha az ETS egy globális szén-dioxid-piac középpontjául szolgálhat, a széndioxid-kibocsátást ellentételező kvótáknak az EU-n kívülről történő megvásárlása továbbra is az EU-n belüli kibocsátáscsökkentés előnyben részesítésére irányuló kibocsátáscsökkentési vállalás kevesebb mint felére korlátozódik. Nemzetközi megállapodás esetén, amennyiben a többi iparosodott ország hasonló erőfeszítéseket tesz és a gazdaságilag felemelkedő országok a szokásoshoz viszonyítva szintén csökkentik kibocsátásukat, az EU kész arra, hogy elmenjen a 30%-os csökkentési célkitűzésig. Sajnos az említett 30%-os kibocsátáscsökkentési cél megvalósítási módjának átfogó megvitatására még nem került sor az európai uniós intézményekben. Tekintve, hogy a latin-amerikai és karibi regionális integrációs szervezetek nem tettek határozott együttes intézkedést az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatban, a leglényegesebb intézkedések megtételére nemzeti, illetve szubnacionális szinten kerül sor. Costa Rica példaként hozható fel a szén-dioxid-kibocsátás drasztikus csökkentésének vállalása tekintetében: az ország elnöke, Oscar Arias azt ígéri, hogy 2021-re Costa Rica lesz az első széndioxid-mentes fejlődő ország. Ez az elkötelezettség kihívást jelent az iparosodott és más fejlődő, valamint gazdaságilag felemelkedő országok számára, mivel azt bizonyítja, hogy határozott politikai irányítás esetén sok országban a jelenleginél sokkal nagyobb eredmény érhető el. Ecuador arra törekszik, hogy Yasuní értékpapírjainak kereskedelmi forgalomba bocsátása érdekében belépjen az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerébe. Az ecuadori elnök, Rafael Correa azt tervezi, hogy országa nem tárja fel a Yasuní olajmezőket, hanem eladja Yasuní értékpapírjait az iparosodott országoknak, amelyeknek csökkenteniük kell szén-dioxidkibocsátásukat. E kezdeményezés több millió tonna szén-dioxid tartós elkülönítését jelentené, a Yasuní értékpapírok értékesítéséből származó pénzösszegeket pedig fenntartható fejlesztéssel kapcsolatos projektekbe fektetnék be Ecuadorban. Latin-Amerikában várhatóan Brazília és Mexikó játszik jelentősebb szerepet a Kiotó utáni időszakra vonatkozó megállapodásban a világ egyéb, gazdaságilag felemelkedő országai mellett. A két ország közül egyik sem szerepel az I. mellékletben. Tekintettel a tonnában mért, egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátásra, Latin-Amerikában Mexikó a legnagyobb széndioxid-kibocsátó. Az energiaforrások között a biomassza részaránya csupán körülbelül 5%-ot tesz ki. 2008 augusztusában Mexikó indítványozta egy éghajlat-változási globális alap (Környezetvédelmi Alap) létrehozását a UNFCCC keretében7. A Környezetvédelmi Alap a „közös, ugyanakkor differenciált felelősségek és lehetőségek” elve alapján az országok hozzájárulásaiból jönne létre, azzal a céllal, hogy finanszírozást biztosítson a hatások enyhítésére és az alkalmazkodásra irányuló intézkedések, valamint a technológiaátadás és terjesztés tekintetében. Bár Brazília fő energiaforrását az olajkészletek teszik ki (44%), a biomassza és a vízenergia részaránya (26%, illetve 14%) miatt olyan energiaforrás-összetétel alakul ki, amely az iparosodott országokhoz viszonyítva alacsony (a többi latin-amerikai országhoz képest 7
„Éghajlat-változási globális alap”, a javaslatot 2008. augusztus 13-án Mexikó nyújtotta be a UNFCCC-hez.
AP100.518v01-00
HU
6/11
DT\775841HU.doc
viszont magas), egy főre jutó kibocsátást eredményez8. Az országban az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának legnagyobb része a földhasználat megváltozásából és az erdőművelésből (LUCF) származik, ami azt jelenti, hogy a kibocsátásnövekedés tendenciája az erdőirtás visszaszorításával lényegesen megváltoztatható9. 2008 decemberében a brazil kormány elindított egy éghajlatváltozással kapcsolatos nemzeti tervet. A terv az éghajlatváltozás mérséklésére és az ahhoz való alkalmazkodásra irányuló tevékenységeket és intézkedéseket határoz meg, amelyek konkrét céljai a következők: a gazdasági ágazatok teljesítményhatékonysága javításának elősegítése a legjobb gyakorlatok folytonos felkutatása során; az energiaforrások között a megújuló energiaforrások magas részarányának fenntartása; a nemzeti közlekedésszervezésben a bioüzemanyag-részarány fenntartható növelésének előmozdítása, valamint egy fenntartható nemzetközi bioüzemanyag-piac kialakítása; valamennyi brazíliai életközösségben az erdőirtás mértékének négyévenkénti átlagban történő fenntartható csökkentésére való törekvés mindaddig, amíg megszűnik az illegális erdőirtás; továbbá 2015-ig a nettó erdőterületek elvesztésének megszüntetése Brazíliában. Abszolút értelemben jelenleg a világon Kína a legnagyobb kibocsátó, de nem szerepel a Kiotói Jegyzőkönyv I. mellékletében. A kínai hatóságok fenntartják, hogy a fejlődő országok csak akkor tegyenek az éghajlatváltozás ellen, ha a fejlett országok pénzeszközöket bocsátanak rendelkezésre és átadják a technológiát. Kína azt javasolta, hogy a fejlett országok által az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez a fejlődő országok számára nyújtandó finanszírozásnak el kell érnie a fejlett országok GDP-jének 1%-át. Kína ezen álláspontját támogatják a G77-ek. Nyilvánvaló, hogy Koppenhágában csak akkor lehet megállapodást elérni, ha valamennyi iparosodott ország, nem csupán az EU, jelentős kötelezettséget vállal a finanszírozás tekintetében. Másrészt el kell kerülni azt, hogy a nemzetközi vita során kizárólag a finanszírozásra kerüljön a hangsúly. A legrosszabb forgatókönyv az, különösen a fejlődő országok számára, ha Koppenhágában nem születik megállapodás, és az éghajlatváltozás nem mérséklődik. A világ második legnagyobb kibocsátója, az Egyesült Államok ellenzi a kibocsátáscsökkentésre vonatkozó kötelező célkitűzéseket, és nem ratifikálta a Kiotói Jegyzőkönyvet; az USA azzal érvel, hogy mivel Kínára és egyéb nagy fejlődő országokra nem vonatkoznak kötelező kötelezettségvállalások, a jegyzőkönyv hatástalan. Barack Obama elnök hivatalba lépésével új helyzet alakult ki az éghajlatváltozásról szóló tárgyalásokkal kapcsolatban: az új elnök már bejelentette, hogy országa számára az a cél, hogy 2050-re 80%os CO2-kibocsátáscsökkentést érjen el. Koppenhága előtt az okozhat problémát, hogy az új kormánynak esetleg nem lesz elég ideje arra, hogy az elképzeléseket konkrét állásponttá alakítsa és megszerezze a kongresszus mindkét házának jóváhagyását. Több multilaterális szervezet elismerte az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdések megoldásának fontosságát, valamint támogatta az éghajlatváltozás hatásainak mérséklését és az alkalmazkodást lehetővé tévő módszereket. A Világbank elismeri, hogy a fejlődő országok kiszolgáltatottabbak az éghajlatváltozással szemben, és a probléma kezeléséhez többletforrásokra van szükségük. 2008 októberében a Világbank kezdeményezte a fejlődés és az éghajlatváltozás stratégiai keretét, amely hat cselekvési területen alapul: az egyes országok 8
Niklas Höhne et allii, „Proposals for contributions of emerging economies to the climate regime under the UNFCCC post 2012”. Research Report for the German Environmental Agency (Umweltbundesamt), („Javaslatok a gazdaságilag felemelkedő országoknak a UNFCCC értelmében a 2012 utáni időszakban az éghajlatváltozással foglalkozó nemzetközi rendszerhez való hozzájárulásaira vonatkozóan”. Kutatási jelentés a Német Környezetvédelmi Hatóság számára), 2008. október, 63–64. o. 9 Ibid, 66. o.
DT\775841HU.doc
7/11
AP100.518v01-00
HU
által irányított fejlesztési folyamatokon belüli, az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedések támogatása; kedvezményes és innovatív többletfinanszírozás mozgósítása; piaci alapú finanszírozási mechanizmusok kialakításának elősegítése; a magánszektorból származó források növelése; új technológiák gyors fejlesztésének és alkalmazásának támogatása; valamint a politikai kutatás, az ismeretek és a kapacitásépítés fokozása. IV. A közös erőfeszítésekre vonatkozó lehetőségek Az UNFCCC az éghajlatváltozás kezeléséhez olyan stratégiát javasol, amely a probléma azonos felfogásán alapul, amihez az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésére és az alkalmazkodásra irányuló erőfeszítések, valamint technológiafejlesztés és -átadás kapcsolódnak, továbbá a stratégia végrehajtását lehetővé tevő pénzügyi források biztosítása. Az alkalmazkodásra irányuló erőfeszítéseknek az éghajlatváltozás már elkerülhetetlen következményeivel kell foglalkozniuk. E téren segítséget kell nyújtani azok számára, akiket leginkább sújtanak ezek a következmények. Ide tartoznak az őslakosok, a mezőgazdasági termelők (főleg a kistermelők). Az alkalmazkodási programokba be kell vonni az érzékeny területeken élő lakosságot és a természeti katasztrófák áldozatait. Az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésére irányuló erőfeszítések a globális felmelegedés kiváltó okaival foglalkoznak és az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére helyezik a hangsúlyt. Az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésére irányuló erőfeszítések terén hatalmas lehetőség van az együttműködésre Európa, Latin-Amerika és a Karib-térség között. Az egyik elképzelés a Kiotói Jegyzőkönyv tiszta fejlesztési mechanizmusa. Beruházásokat teremthet Latin-Amerikában, amelyeket az Európai Unió országai finanszíroznak. Az EU-LAC biregionális stratégiai társulás lehetőséget kínál az e téren való együttműködés előmozdítására, mivel a társulás olyan országokat egyesít, amelyeknek eltérő az ipari fejlettségi szintje. Az Európa és a latin-amerikai és karibi országok közötti lehetséges együttműködés egyik példája az ecuadori kormány Yasuní kezdeményezése. Sok más latinamerikai és karibi ország tudna csatlakozni az EU-LAC kibocsátáskereskedelmi rendszerhez. A fenntartható energiagazdálkodás terén szintén van lehetőség az EU és a latin-amerikai és karibi országok közötti együttműködésre. Míg az európai országok a leginkább iparosodott országok és a jelentősebb kőolaj- és más energiaforrás-felhasználók közé tartoznak, a latinamerikai országok jelentős olajexportőrök, és az utóbbi időben növelik a bioüzemanyagtermelést. Míg a bioüzemanyagoknak az iparosodott országokban való alkalmazása csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, a bioüzemanyag-termelés gazdasági lehetőségeket kínál a fejlődő országok számára és fokozza energetikai önellátásukat. A különböző bioüzemanyag-termelési módszerek közül a bioüzemanyag cukornádból történő előállítása biztosítja az egyik legjobb liter/hektár arányt. Nevezetesen Brazíliában a legolcsóbb a bioüzemanyag-termelés a világon, a terméknek pedig alacsony a szén-dioxid-kibocsátása. A bioüzemanyagok termelésével és kereskedelmi forgalomba hozatalával kapcsolatos együttműködést elő kell segíteni az EU és a latin-amerikai és karibi országok között, egyebek mellett figyelembe véve a termelés által előidézett esetleges környezeti károkat, a munkavállalók munkafeltételeit és jólétét, és tiszteletben tartva az őslakos népesség által lakott területeket. A fenntartható fejlődés is kulcsfontosságú eszköz az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Mivel a meghatározás szerint a fenntartható fejlődés olyan „fejlődés, amely a jelenkor
AP100.518v01-00
HU
8/11
DT\775841HU.doc
szükségleteit a jövő generációk szükségleteinek veszélyeztetése nélkül elégíti ki”10, a fejlődés három vonatkozását foglalja magában: a környezeti, gazdasági és társadalmi aspektust. Ebben az összefüggésben a mikroszintű kezdeményezéseknek szintén jelentőséget tulajdonítanak, például az újrafeldolgozás céljából történő hulladékelkülönítésnek, valamint a környezetbarát és energiatakarékos égők háztartásokban való alkalmazásának. A fenntartható fejlődés döntő fontosságú tényező, főleg a jelenlegi pénzügyi válság idején. Mivel egyre több gazdaságban alakul ki recesszió és a gazdaságilag felemelkedő országokban lassul a növekedés, a kormányok és a polgárok várhatóan több nehézséggel találják szembe magukat az alkalmazkodásra és az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésére irányuló intézkedések végrehajtása során. Ebben az összefüggésben a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos projektek finanszírozásának pozitívan kell hozzájárulnia a válsággal kapcsolatos forgatókönyvhöz, mivel pénzügyi eszközöket és jólétet teremt a környezet további károsítása nélkül. Ahogy azt a Bizottság elnöke, José Manuel Barroso kiemelte, az alacsony széndioxidkibocsátású gazdaságba történő befektetés „ösztönözni fogja az innovációt, új üzleti lehetőségeket biztosít és új környezetbarát munkahelyeket teremt”11. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozása A kormányok számos javaslattal álltak elő az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez szükséges finanszírozás előteremtésére vonatkozóan. Legutóbb az EU és Brazília kijelentették, hogy az éghajlatváltozást közös érdekű területnek tekintik az EU és Brazília közötti stratégiai partnerség keretében, valamint elfogadták közös cselekvési tervüket (2008. december) az Európai Beruházási Bank (EBB) és a Brazil Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Fejlesztési Bank (BNDES) között e téren megvalósítandó nagyobb mértékű együttműködés előmozdítása érdekében. Brazília létrehozta az Amazonas Alapot, hogy a nemzeti és nemzetközi forrásokat az erdőirtás, valamint az amazonasi esőerdő fenntartható felhasználásának és megőrzésének előmozdítása céljából koncentrálja. Az ország fent említett, az éghajlatváltozásról szóló nemzeti terve előírja az Éghajlat-változási Alap létrehozását is, amelyet – egyéb problémák mellett – az erdőirtás elleni küzdelemhez szintén felhasználnak majd. A 2008. májusi közép-amerikai és karibi éghajlat-változási és környezetvédelmi csúcstalálkozón kiadott együttes nyilatkozat üdvözli és támogatja az éghajlatváltozás elleni küzdelem globális alapjának (Környezetvédelmi Alap) létrehozására irányuló mexikói javaslatot. A regionális és multilaterális pénzügyi intézmények különleges hitelkeretet dolgoztak ki az éghajlatváltozás problémájának kezelésére irányuló projektek számára. Az Amerika-közi Fejlesztési Bank (IDB) elindította a fenntartható energiagazdálkodással és az éghajlatváltozással kapcsolatos kezdeményezést (SECCI), amely olyan projekteket finanszíroz, amelyek a megújuló energiaforrásokra és az energiahatékonyságra, a bioüzemanyag-fejlesztésre helyezik a hangsúlyt, növelve a „szénfinanszírozáshoz” való hozzáférést és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást a latin-amerikai és karibi országokban. Európában az Európai Beruházási Bank (EBB) a prioritásai között határozta meg a környezeti fenntarthatóságot, és hitelkeretet biztosít azon projektek számára, amelyek célja az életminőség javítása a városi környezetben, a környezeti és egészségügyi kérdések, az éghajlatváltozás problémájának megoldása, beleértve az energiahatékonyságot és a megújuló energiaforrásokat, a természet, valamint a vadon élő növények és állatok védelme, továbbá a 10 11
Környezet és Fejlődés Világbizottsága, Közös jövőnk, 1987. Az Európai Bizottság sajtóközleménye, 2008. december 17.
DT\775841HU.doc
9/11
AP100.518v01-00
HU
természeti erőforrások megőrzése és a hulladékgazdálkodás. A Világbank létrehozta az éghajlatváltozással kapcsolatos beruházások alapjait („Climate Investment Funds”), például a tiszta technológiával kapcsolatos alapot („Clean Technology Fund”) és az éghajlatváltozással kapcsolatos stratégiai alapot („Strategic Climate Fund”). A GEF kifejezetten az éghajlatváltozás elleni küzdelem támogatására szolgál, és a biológiai sokféleséggel, az éghajlatváltozással, a nemzetközi vizekkel, a talajdegradációval, az ózonréteggel, valamint a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokkal foglalkozó projektek számára nyújt finanszírozást. Az UNFCCC szerint az egyes országoknak elsősorban nemzeti intézkedések révén kell teljesíteniük a céljaikat. A Kiotói Jegyzőkönyv azonban három újabb mechanizmust kínál a zöld beruházások és a CO2-kibocsátáscsökkentés költséghatékony módszerei kidolgozásának ösztönzéséhez: kibocsátáskereskedelem, tiszta fejlesztési mechanizmus (CDM) és együttes végrehajtás. Míg az együttes végrehajtás mechanizmusa lehetővé teszi, hogy az I. mellékletbe tartozók közül két ország együttműködjön a kibocsátáscsökkentés terén, a kibocsátáskereskedelem és a tiszta fejlesztési mechanizmus (CDM) az EU-LAC társulás szempontjából különösen fontos. A tiszta fejlesztési mechanizmus (CDM) lehetővé teszi az I. mellékletbe tartozó országok számára, hogy a fejlődő országokban kibocsátáscsökkentéssel kapcsolatos projekteket hajtsanak végre és cserébe igazolt kibocsátáscsökkentési (CER) egységeket szereznek. A CER-egységek beszámíthatók a kiotói célok teljesítésébe, minden egység egy tonna széndioxidnak felel meg. Az „éghajlatváltozás elleni globális szövetség” (GCCA), az Európai Bizottság egyik kezdeményezése12, az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedések finanszírozására szolgáló újabb forrás. Szövetséget hoz létre az EU és a szegény fejlődő országok között, amelyeket várhatóan leginkább sújtanak a globális felmelegedés következményei, különösen a legkevésbé fejlett országokat (LDC) és a fejlődő kis szigetállamokat (SIDS). A GCCA a szegénység és az éghajlatváltozás elleni küzdelmet összekapcsolódó kihívásként mutatja be, valamint együttműködési keretet biztosít a fejlesztési stratégiák és az éghajlatváltozás integrálásához. A GCCA technikai és pénzügyi támogatást nyújt a szegény fejlődő országok számára a következő öt kiemelt területen: az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, az erdőirtásból származó kibocsátások csökkentése, a tiszta fejlesztési mechanizmusban (CDM) való részvétel növelése, a katasztrófákkal kapcsolatos kockázatok csökkentésének (DRR) előmozdítása és az éghajlatváltozás integrálása a szegénységcsökkentési erőfeszítésekbe. V. Ajánlások 1- Az EU-LAC biregionális stratégiai társulásnak és minden tagjának – politikai programjában – kiemelt fontosságot kell tulajdonítania az éghajlatváltozás mérséklésének annak megakadályozása érdekében, hogy ebben az évszázadban nagyobb katasztrófa következzen be. 2- A társulásnak határozottan támogatnia kell a Kiotó utáni időszakra vonatkozó megállapodásra irányuló tárgyalásokat, a tagállamoknak az éghajlatváltozással kapcsolatos, folyamatos magas szintű párbeszédekbe történő bevonása által elősegítve ezt a folyamatot. A tagállamoknak közös álláspontra kell jutniuk a Kiotó utáni időszakra vonatkozó tárgyalásokra alkalmazandó alapelvekkel kapcsolatban. 12
COM (2007) 540
AP100.518v01-00
HU
10/11
DT\775841HU.doc
3- A közös álláspontnak magában kell foglalnia a globális felmelegedésnek az iparosodás előtti időszakhoz képest 2 Celsius-fokra történő korlátozását, ami ambiciózus célok elérését jelenti az iparosodott országok esetében (1990-hez viszonyítva legalább 30%), ezenkívül a gazdaságilag felemelkedő országokban a szokásoshoz képest 15–30%-os csökkentést. Hosszú távon világviszonylatban az egy főre jutó kibocsátás nem haladhatja meg a két tonna CO2-t. 4- A társulásnak egy integrált globális szén-dioxid-kibocsátáskereskedelemi piac kialakulásához vezető tárgyalások keretéül kell szolgálnia. Első lépésként létre kell hozni az EU–latin-amerikai kibocsátáskereskedelmi rendszert, lehetőség szerint az Egyesült Államok bevonásával. 5- Több erőfeszítést kell tenni annak érdekében, hogy a latin-amerikai és karibi országokban leállítsák az erdőirtást. 6- Meg kell szüntetni az illegálisan kitermelt faanyag kereskedelmi forgalomba hozatalát. 7- Kiemelt jelentőséget kell tulajdonítani a latin-amerikai legkevésbé fejlett országok és a fejlődő kis szigetállamok támogatásának, mivel ezeket az országokat sújtják leginkább az éghajlatváltozás negatív hatásai, és nem rendelkeznek forrásokkal a szükséges alkalmazkodási projektek végrehajtásához. 8- A társulásnak vállalnia kell a tiszta technológiák és energiaforrások – például a fenntartható bioüzemanyagok – fejlesztését és alkalmazását. Ebben az összefüggésben a két régió közötti technológiaátadás mindkét fél számára előnyös lenne. 9- Az EU-LAC társulásnak a bioüzemanyag-termelés közös normáinak, valamint a termékekre vonatkozó minőségi bizonyítvány létrehozásán kell dolgoznia. Ösztönözni kell az európai importőrök, valamint a latin-amerikai és karibi exportőrök közötti közös vállalatok létrejöttét. A kormányokat támogatni kell a bioüzemanyagokkal kapcsolatos célkitűzések kialakítása során, továbbá kiemelt figyelmet kell fordítani a fejlődő országokban a munkavállalók, az őslakosok, a földhasználati jog védelmére és a jólétre. 10- A társulásnak fel kell hívnia az összes többi többoldalú megállapodásnak a Kiotó utáni időszakra vonatkozó éghajlat-változási megállapodással történő összehangolására. 11- A pénzügyi és gazdasági válság nem lehet ürügy arra, hogy az éghajlatváltozás mérséklése érdekében ne kerüljön sor intézkedésekre, mert az intézkedések megtételének elmulasztása és a nemzetközi tárgyalások sikertelensége nemcsak gazdasági szempontból idézne elő sokkal intenzívebb és hosszan tartó válságot. A gazdasági válságot lehetőségként kell felhasználni a megújuló energiaforrásokba, az energiahatékonyságba és más olyan korszerű technológiákba való befektetés érdekében, amelyek munkahelyeket teremtenek, fenntartható gazdasági növekedést eredményeznek és csökkentik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.
DT\775841HU.doc
11/11
AP100.518v01-00
HU
