BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM

EURÓPAI BIZOTTSÁG

Brüsszel, 2009. december 3. SEC(2009) 1666

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM IRÁNYMUTATÁS A TISZTESSÉGTELEN KERESKEDELMI GYAKORLATOKRÓL SZÓLÓ 2005/29/EK IRÁNYELV VÉGREHAJTÁSÁRÓL/ALKALMAZÁSÁRÓL

HU

1

HU

2009. december . Felelősségi nyilatkozat E dokumentumot az Egészség- és Fogyasztóügyi Főigazgatóság szolgálatai készítették, az Európai Bizottságot mint intézményt semmire nem kötelezi. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy e dokumentum nem biztosítja a közösségi jog adott helyzetre vonatkozó hivatalos értelmezését, és nem nyújt jogi tanácsadást a nemzeti jog kérdéseit illetően.

HU

2

HU

TARTALOM 1.

Az irányelv alkalmazási köre ....................................................................................... 6

1.1.

A kereskedelmi gyakorlatok fogalma magában foglalja az értékesítés utáni szolgáltatásokat ............................................................................................................ 7

1.2.

A fogalommeghatározás kiterjed a közösségi média vagy árösszehasonlító weboldalakon alkalmazott online kereskedelmi gyakorlatokra ................................... 8

1.3.

Beletartoznak-e a kereskedelmi gyakorlatok fogalmába az olyan helyzetek, amikor a kereskedők vásárolnak terméket a fogyasztóktól?....................................................... 9

1.4.

Az eladásösztönzés az irányelv alkalmazási körébe tartozik....................................... 9

1.5.

A pénzügyi ágazatban előforduló kereskedelmi gyakorlatok az irányelv hatálya alá tartoznak..................................................................................................................... 10

1.6.

A fogyasztók gazdasági érdekeit nem érintő kereskedelmi gyakorlatok nem tartoznak az irányelv hatálya alá................................................................................................ 13

1.7.

A kizárólag a versenytársak gazdasági érdekeit sértő vagy a kereskedők közötti ügylettel kapcsolatos kereskedelmi gyakorlatok nem tartoznak az irányelv hatálya alá .................................................................................................................................... 15

1.8.

A kereskedő fogalma.................................................................................................. 16

1.9.

Az irányelv és a nemzeti jog, valamint a közösségi jog egyéb rendelkezései közötti viszony ....................................................................................................................... 18

1.10.

Az irányelv és az önszabályozás közötti viszony ...................................................... 21

1.10.1. Az irányelv rendelkezései .......................................................................................... 21 1.10.2. Általános megfontolások az önszabályozás szerepével kapcsolatban ....................... 21

HU

2.

Az irányelv általános rendelkezései ........................................................................... 23

2.1.

Az „ügyleti döntés” fogalma...................................................................................... 23

2.1.1.

Fogalommeghatározások és általános szempontok.................................................... 23

2.1.2.

A vásárlásról hozott döntés ........................................................................................ 23

2.1.3.

Az ügyleti döntés jelentése......................................................................................... 24

2.2.

Az átlagfogyasztó....................................................................................................... 25

2.2.1.

Az irányelv rendelkezései .......................................................................................... 25

2.2.2.

Ítélkezési gyakorlat és iránymutatás .......................................................................... 26

2.3.

Kiszolgáltatott fogyasztók.......................................................................................... 30

2.3.1.


2.3.2.

A kiszolgáltatott helyzetű fogyasztók – kritériumok ................................................. 31

3

HU

HU

2.3.3.

Az „előreláthatóság” követelménye........................................................................... 32

2.4.

Megtévesztő tevékenységek....................................................................................... 32

2.4.1.


2.4.2.

Általános szempontok ................................................................................................ 34

2.4.3.

Általános megtévesztő tájékoztatás............................................................................ 35

2.4.4.

Megtévesztő marketing .............................................................................................. 37

2.5.

Megtévesztő kijelentések a környezetbarát jelleggel kapcsolatban ........................... 39

2.5.1.

Bevezetés / Fogalommeghatározás ............................................................................ 39

2.5.2.

A kimondottan a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekkel foglalkozó uniós jogszabályok áttekintése............................................................................................. 40

2.5.3.

Az irányelv és a megtévesztő környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések ......... 43

2.5.4.

Az I. melléklet tilt bizonyos megtévesztő kijelentéseket a környezetbarát jelleggel kapcsolatban............................................................................................................... 43

2.5.5.

Az irányelv általános rendelkezéseinek alkalmazása a megtévesztő környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre............................................................................... 44

2.5.6.

A környezetvédelmi kötelezettségeket tartalmazó magatartási kódexek megszegése ugyancsak megtévesztő tevékenységnek tekinthető .................................................. 46

2.5.7.

A környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentéseket tartalmazó termékösszehasonlításokat a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló irányelvben meghatározott kritériumok alapján kell megvizsgálni. .............................................. 47

2.5.8.

Végrehajtási intézkedés a megtévesztő környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekkel szemben, valamint a bizonyítás terhe................................................ 48

2.6.

Felhívás vásárlásra ..................................................................................................... 49

2.6.1.


2.6.2.

Fogalommeghatározás................................................................................................ 49

2.6.3.

Vásárlásra való felhívás a megtévesztő mulasztások összefüggésében..................... 50

2.6.4.

A 7. cikkben szereplő tájékoztatási követelmények alkalmazása.............................. 51

2.6.5.

Vásárlásra való felhívás és jelentős információk – Egyéb megfontolások ................ 53

2.6.6.

Példák a vásárlásra való felhívásra ............................................................................ 53

3.

A feketelista (Az I. mellékletben szereplő gyakorlatok)............................................ 55

3.1.

Általános megfontolások a „fekete listával”kapcsolatban ......................................... 55

3.2.

Az I. melléklet 9. pontja – A jogszerűen nem forgalmazható termékek.................... 55

3.2.1.


4

HU

3.3.

I. melléklet, 17. pont – A betegségek, zavarok vagy rendellenességek gyógyítására alkalmas termékek...................................................................................................... 56

3.3.1.


3.3.2.

Egészségügyi/Gyógyszerészeti kijelentések .............................................................. 56

3.3.3.

Esztétikai termékek/kezelések és hasonlók................................................................ 57

3.4.

I. melléklet, 20. pont – Az „INGYENES” szó alkalmazása ...................................... 59

3.4.1.


3.4.2.

Az I. melléklet 20. pontjában szereplő tilalom mögött álló logika/előzetes megfontolások ............................................................................................................ 59

3.4.3.

A rendelkezés szerkezete – alapelvek és egyértelmű szabálysértések (az I. melléklet 20. pontjában szereplő „ingyenes” fogalom) ............................................................. 59

3.4.4.

A kapcsolt ajánlatokra vonatkozó alapvető kritériumok............................................ 60

3.4.5.

A vásárláshoz között promóciók................................................................................ 60

3.4.6.

Az ingyenes, vásárláshoz kötött promóció időben korlátozott .................................. 61

3.4.7.

Csomagajánlatok ........................................................................................................ 62

3.4.8.

A csomagajánlatok standard tulajdonságai ................................................................ 62

3.4.9.

Egyszeri telepítési és felszerelés-költségek ............................................................... 63

3.4.10. Bevezető ajánlatok új ügyfelek számára .................................................................... 63 3.5.

I. melléklet, N. 31 – Nyeremények ............................................................................ 64

3.5.1.


I. Melléklet – az irányelv folyamatábrája................................................................................. 66

HU

5

HU

BEVEZETÉS A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (a továbbiakban: az irányelv) 2005. május 11-én fogadták el. Az irányelv összehangolt szabályokat állapít meg a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni küzdelemhez, valamint hozzájárul a magas szintű fogyasztóvédelemhez. Biztosítja, hogy a fogyasztókat ne tévesszék meg vagy ne ostromolják agresszív marketingfogásokkal, és hogy az EU-n belüli kereskedők kijelentései egyértelműek, pontosak és megalapozottak legyenek, így tegyék lehetővé a fogyasztók tájékozott és meggondolt döntését. Az irányelv további célja a kereskedelmi gyakorlatok területén végbemenő tisztességes verseny biztosítása, előmozdítása és védelme. Az irányelv elfogadása óta a tagállamok az irányelv átültetését célzó nemzeti jogszabályokat vezettek be. Ebből számos kihívás származik, gondoljunk csak arra, hogy milyen jogi hatásokkal jár a teljes harmonizáció olyan területeken, ahol a nemzeti politika, stílus, valamint a végrehajtási technikák jelentősen eltérnek egymástól. Ahhoz, hogy mind a fogyasztókra, mind a kereskedőkre EU-szerte ugyanazon szabályok vonatkozzanak, a nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak nagyon fontos elősegíteni az irányelv egységes végrehajtását és következetes betartatását. E dokumentum útmutatást nyújt az irányelv problémásnak bizonyuló főbb fogalmaival és rendelkezéseivel kapcsolatban. Gyakorlati példákat tartalmaz az irányelv működéséről. Az iránymutatásnak az a célja, hogy az irányelv végrehajtása és alkalmazása során közös értelmezést és a gyakorlatok konvergenciáját mozdítsa elő. Ugyanakkor e dokumentum jogi kötőerővel nem bír; vita esetén az irányelv értelmezése alapvetően az Európai Unió Bíróságának a feladata. A Bizottság az irányelv elfogadását követő években együttműködést folytatott a tagállamokkal és az érdekelt felekkel. Az iránymutatás ezen együttműködés eredményein alapszik. Informális munkacsoporti üléseket, valamint különféle konzultációkat követően a Bizottság Egészség- és Fogyasztóügyi Főigazgatósága összeállította ezt a szolgálati munkadokumentumot, amely a nemzeti hatóságok és az érdekelt felek által felvetett számos kérdést felölel. Az iránymutatás folyamatosan alakítható dokumentum. On-line1 hozzáférhető, valamint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal kapcsolatos információk bővülésével rendszeresen kiegészül és frissül. Nem kimerítő jellegű, de folyamatosan alakul a nemzeti végrehajtó hatóságok részéről beérkező információk, az újonnan kialakuló gyakorlatok, a további kérdések, valamint az európai és nemzeti ítélkezési gyakorlat alakulása fényében. Végül pedig az iránymutatás hozzájárul a Bizottság által az irányelv alkalmazásáról készített jelentéshez, amelyet 2011 júniusában2 tervez előterjeszteni az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak.

1.

AZ IRÁNYELV ALKALMAZÁSI KÖRE

A kereskedelmi gyakorlatokat a 2. cikk d) pontja határozza meg: 1 2

HU

http://ec.europa.eu/consumers/index_hu.htm Lásd az irányelv 18. cikkének (1) bekezdése.

6

HU

„az üzleti vállalkozásoknak a fogyasztókkal szemben folytatott kereskedelmi gyakorlatai": (a továbbiakban: kereskedelmi gyakorlatok) a kereskedő által kifejtett tevékenység, mulasztás, magatartási forma vagy megjelenítés, illetve kereskedelmi kommunikáció – beleértve a reklámot és a marketinget is –, amely közvetlen kapcsolatban áll valamely terméknek a fogyasztó részére történő eladásösztönzésével, értékesítésével vagy szolgáltatásával. A „termék” 2. cikk c) pontjában szerelő megfogalmazása: „áru vagy szolgáltatás, ideértve az ingatlantulajdont, valamint a jogokat és kötelezettségeket is”. E fogalom-meghatározás megfelel a „termék” megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló irányelvben3, valamint a fogyasztók jogairól szóló irányelvre irányuló javaslatban4 szereplő meghatározásának. 3. cikk „Ezt az irányelvet az üzleti vállalkozásoknak a termékhez kapcsolódó kereskedelmi ügylet lebonyolítását megelőzően és azt követően, valamint a lebonyolítás során, a fogyasztókkal szemben folytatott, az 5. cikkben meghatározott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára kell alkalmazni.” 1.1.

A kereskedelmi gyakorlatok fogalma magában foglalja az értékesítés utáni szolgáltatásokat

A kereskedelmi gyakorlatok meghatározását az irányelv alkalmazási körét érintő 3. cikkel összefüggésben kell olvasni. Kereskedelmi gyakorlatokra nemcsak a marketing és az értékesítés vagy szolgáltatás szakaszaiban kerül sor, hanem az értékesítés után is (ld. a 3. cikk (1) bekezdését). Az irányelv (13) preambulumbekezdése ugyancsak hivatkozik „azon tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra, amelyek a kereskedő és a fogyasztó közötti bármilyen szerződéses kapcsolaton kívül, és azokra, amelyek a szerződés megkötését követően és annak teljesítése alatt merülnek fel”. Ezt a Bizottság irányelvre irányuló javaslatának5 indokolása is hangsúlyozza (59. pont). „Ahogyan azt fent ismertettük, e javaslat az irányelv rendelkezéseit az értékesítés előtti és utáni kereskedelmi gyakorlatokra egyaránt alkalmazza, és nem határozza meg a tisztességtelen gyakorlatok külön kategóriáját az értékesítés utáni gyakorlatokra vonatkozóan. A kereskedőnek következésképpen biztosítania kell, hogy az értékesítés utáni kereskedelmi gyakorlatok ugyanazon tisztességre vonatkozó előírásoknak tesznek eleget, mint az értékesítés előtti kereskedelmi gyakorlatok. Nem tekinthető azonban önmagában tisztességtelennek az, ha a kereskedő nem biztosít értékesítés utáni szolgáltatásokat, kivéve, ha kereskedő viselkedésének következtében a fogyasztónak jelentősen eltérő elvárásai lesznek a rendelkezésre álló vásárlás utáni szolgáltatással kapcsolatban.” Például:

3 4 5

HU

Az Európai Parlament és a Tanács 2006. december 12-i 2006/114/EK irányelve a megtévesztő és összehasonlító reklámról (kodifikált változat) (HL L 376., 2006.12.27., 21. o.). COM(2008) 614 végleges COM(2003) 356 végleges

7

HU

1.2.

–

Az adósságbehajtási tevékenységek az irányelv által szabályozott értékesítés utáni gyakorlatnak tekintendők. Amikor egy fogyasztó bizonyos pénzösszeggel (fogyasztói hitellel) tartozik a kereskedőnek, e hitel (házon belüli vagy harmadik fél által történő) behajtása közvetlenül kapcsolódik a termékek értékesítéséhez és szolgáltatásához;

–

Az értékesítés utáni szolgáltatásoknak tükrözniük kell azt, amit a kereskedő megígért (ha például egy számítógépet garantált ingyenesen hívható segélyvonallal értékesítenek, a kereskedő nem szedhet díjat annak használatáért);

–

Egy másik kereskedőhöz való áttérés súlyos vagy aránytalan akadályozása ugyancsak értékesítés utáni gyakorlatnak tekintendő. Az olasz végrehajtó hatóság például bírságot szabott ki egy telefontársaságra azért, mert késleltette vagy megakadályozta, hogy ügyfelei másik szolgáltatóhoz térjenek át6.

A fogalommeghatározás kiterjed a közösségi média vagy árösszehasonlító weboldalakon alkalmazott online kereskedelmi gyakorlatokra

A közösségi média magában foglalja a blogokat, a közösségi hálózatépítő weboldalakat, és a kereskedelmi gyakorlatok – különösen a rejtettek – fontos színterévé vált. A kereskedők gyakran használnak ilyen oldalakat termékeik hirdetéséhez és reklámozásához. Számos tagállam jelentette például, hogy a kozmetikai cégek lefizették a blogolókat, hogy hirdessék és reklámozzák termékeiket egy tinédzsereket célzó, más felhasználók számára ismeretlen blogban. Ilyen esetekben a hatóságok úgy vélték, hogy a szóban forgó blogolók rejtett kereskedelmi gyakorlatban vettek részt. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok árösszehasonlító weboldalokon is megjelenhetnek. Ennek egyik nyilvánvaló esete az, amikor az online árösszehasonlító szolgáltatás egy kereskedőhöz tartozik, vagy linkkel hozzá vezet, és aki ezt termékei reklámozásához használja fel. Egy jelentős francia szupermarket vállalat például az élelmiszerárak összevetése céljából létrehozta a „quiestlemoinscher.com” (szó szerint lefordítva „kialegolcsobb.com”) weboldalt. Erről a weboldalról a francia bíróságok azt állapították meg, hogy egy kereskedő weboldala és összehasonlító hirdetésre szolgál7. A szakszerű, de független árösszehasonlító weboldalak esetében a kereskedői tevékenység abból áll, hogy begyűjtik a kiskereskedők által szabott árakat, és ezen információkat a fogyasztó rendelkezésére bocsátják. Az ilyen szolgáltatók tehát ugyancsak kereskedőnek minősülnek, ezért rájuk nézve is kötelezőek az irányelv rendelkezései. Ilyen esetekben a weboldal felhasználóinak tudomására kell hozni a szolgáltatók által alkalmazott módszertant és kritériumokat, valamint a bizonyos kereskedőkhöz fűződő szerződéses kötelékeket. Nem beszélünk azonban kereskedelmi gyakorlatról akkor, ha egyének pusztán nem szakmai alapon bocsátanak rendelkezésre árösszehasonlító információkat. Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy a nemzeti végrehajtó hatóságoknak kell eseti alapon külön-külön

6

7

HU

PS1268 - TELE2-ostruzionismo migrazione, Provv. n. 20266 del 03/09/2009 - Pubblicazione Bollettino n. 36/2009 PS1700 - TISCALI-ostruzionismo passaggio a TELECOM, Provv. n. 20349 del 01/10/2009 - Pubblicazione Bollettino n. 40/2009. Tribunal de commerce de Paris – 29 mars 2007 – Carrefour c/Galaec (la coopérative groupement d'achat des centres Leclerc).

8

HU

megvizsgálniuk, hogy az ilyen weboldalak az irányelv alkalmazási körébe tartoznak-e vagy sem. 1.3.

Beletartoznak-e a kereskedelmi gyakorlatok fogalmába az olyan helyzetek, amikor a kereskedők vásárolnak terméket a fogyasztóktól?

Előfordulhat, hogy a kereskedők szakmai tevékenységük során termékeket vásárolnak a fogyasztóktól. Erre példaként említhetjük az autókereskedők, régiségkereskedők, használt árukkal foglalkozó kiskereskedők esetét. Az irányelvben szereplő meghatározás szerint a kereskedelmi gyakorlatok körébe csupán azon tevékenységek tartoznak, amelyek „közvetlen kapcsolatban állnak valamely terméknek a fogyasztó részére történő eladásösztönzésével, értékesítésével vagy szolgáltatásával”. Ennek ellenkező esete, azaz amikor a kereskedők vásárolnak fogyasztóktól, nem tartozik az irányelv alkalmazási körébe. Vannak azonban olyan esetek, amikor kapcsolatot lehet feltárni a kereskedő által a fogyasztótól vásárolt termék, valamint egy (másik) termék eladásösztönzése, értékesítés vagy szolgáltatása között. A gépjármű-kereskedelemben például bevett gyakorlat, hogy a fogyasztók olyan árbeszámítási megállapodásokat kötnek, amelyek alapján a kereskedő megvásárolja a fogyasztó használt járművét, a fogyasztó pedig egy másik járművet vásárol a kereskedőtől. Ilyen esetekben a kereskedelmi gyakorlat két lépésből áll: a kereskedő nem vásárolná meg a járművet a fogyasztótól, ha az cserébe nem venne egy másik járművet, így tehát az egész gyakorlat az irányelv alkalmazási körébe tartozik. Olyan esetekben, amikor nem állapítható meg ilyen kapcsolat, a tagállamok nemzeti jogszabályaik vagy ítélkezési gyakorlatuk útján bármikor kiterjeszthetik az irányelv alkalmazási körét a fogyasztók és kereskedők között végbemenő ügyletekre, feltéve, hogy e kiterjesztés megfelel az uniós jognak. Az Egyesült Királyság által az irányelv végrehajtására elfogadott rendeletekről szóló Egyesült Királyságbeli iránymutatás8 például az alábbi esetet hozza példaként: „egy, a porcelánokhoz jól értő kereskedő azt mondja a fogyasztónak, hogy hamis az a Ming váza, amelyet a fogyasztó el akar neki adni. Amennyiben ez nem igaz, ezen állítása valószínűleg megtévesztő tevékenységnek minősül”. 1.4.

Az eladásösztönzés az irányelv alkalmazási körébe tartozik

Az olyan kereskedelmi gyakorlatok, mint például a kapcsolt vagy kötött ajánlatok, árengedmények, leárazások, promóciók, sorsolások, promóciós versenyek és az ajándékutalványok az irányelv hatálya alá tartoznak, így azokat az irányelv rendelkezései szabályozzák. A kereskedelmi gyakorlatok fogalom meghatározása („közvetlen kapcsolatban áll valamely terméknek a fogyasztó részére történő eladásösztönzésével, értékesítésével vagy szolgáltatásával”) egyértelműen utal az eladásösztönzésre. Az irányelv maga is számos rendelkezést tartalmaz az eladás-ösztönzési gyakorlattal kapcsolatban (például a 6. cikk d)

8

HU

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet végrehajtó Egyesült Királyságbeli rendeletről (2008. május) szóló iránymutatásból – Consumer protection from unfair trading, Office of Fair Trading/ Department for Business Enterprise and Regulatory Reform.

9

HU

pontja a különleges árkedvezmény meglétével kapcsolatos megtévesztő gyakorlatokról; az I. melléklet 5. pontja (csalogató reklám), 7. pontja (különleges ajánlatok), 19. és 31. pontja (verseny meghirdetése, nyeremény felajánlása ) és 20. pontja (ingyenes ajánlatok)). A Bíróság a „Total Belgium” ügyben9 egyértelművé tette e pontot: „[…] a kapcsolt ajánlatok olyan kereskedelmi tevékenységnek minősülnek, amelyek nyilvánvalóan a piaci szereplő kereskedelmi stratégiájába illeszkednek, és közvetlenül a piaci szereplő részéről történő eladásösztönzést és eladásainak növelését célozzák. Ebből következően a kapcsolt ajánlatok az irányelv 2. cikkének d) pontja értelmében kereskedelmi gyakorlatoknak minősülnek, és következésképpen az irányelv hatálya alá tartoznak” (50. pont). A főtanácsnok ez ügyben megfogalmazott véleményének 69. bekezdésében a következő áll: „A kapcsolt ajánlatok legalább két különböző, árura vagy szolgáltatásra vonatkozó ajánlatnak az egy eladási egységként való összekapcsolásán alapulnak.…Üzemgazdasági szempontból a kapcsolt ajánlatok ár- és kommunikációpolitikai intézkedést jelentenek, amely a két legfontosabb politika a marketingben”. Későbbi ítéleteiben a Bíróság még pontosabban meghatározta az irányelv hatályát:

1.5.

–

C-304/08. sz. Plus Warenhandelsgesellschaft ügy (Előzetes döntéshozatal – Németország). Ez az ügy azon nemzeti tilalmat érinti, hogy a fogyasztók nyereményjátékokban vagy sorsokásokon történő részvételét áruk vagy szolgáltatások megvásárlásához kössék. A főtanácsnok véleményében azzal érvelt, hogy az ilyen típusú közös ajánlatok kereskedelmi gyakorlatnak minősülnek és az irányelv hatálya alá tartoznak10.

–

C-540/08. sz. Mediaprint Zeitungs ügy (Előzetes döntéshozatal – Ausztria). Ez az ügy az újságokkal vagy egyéb folyóiratokkal, egyéb árukkal és szolgáltatásokkal együtt kínált ingyenes nyereményekre vonatkozó nemzeti tilalmat érinti;

–

C-522/08. sz. Telekomunikacja Polska ügy (Előzetes döntéshozatal – Lengyelország). Ez az ügy a távközlési ágazatban elrendelt azon nemzeti tilalmat érinti, amely szerint a távközlési szolgáltatások értékesítését nem lehet egy másik szolgáltatás vagy felszerelés megvásárlásától függővé tenni.

A pénzügyi ágazatban előforduló kereskedelmi gyakorlatok az irányelv hatálya alá tartoznak

3. cikk (9) bekezdés A 2002/65/EK irányelvben meghatározott „pénzügyi szolgáltatásokra" és az ingatlanokra vonatkozóan a tagállamok megállapíthatnak olyan követelményeket, amelyek megszorítóbbak vagy szigorúbbak ezen irányelvnél az általa közelített területen.

9 10

HU

C-261/07. sz. VTB-VAB NV kontra Total Belgium NV és C-299/07. sz. Galatea BVBA kontra Sanoma Magazines Belgium NV egyesített ügyek, 2009. április 23. A C-304/08. sz. ügyben hozott vélemény – 2009. szeptember 3.

10

HU

A 2002/65/EK irányelv11 megfogalmazása szerint a pénzügyi szolgáltatás „bármely banki, hitel-, biztosítási, magán-nyugdíjpénztári, befektetési vagy fizetéssel kapcsolatos szolgáltatás”. Példák a pénzügyi ágazatban tapasztalt tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra A pénzügyi szolgáltatások az irányelv hatálya alá tartoznak, és azokra az irányelv rendelkezései – ideértve az I. mellékletet (a „feketelistát”) is – irányadók. Az irányelv (10) preambulumbekezdésében foglaltak szerint az irányelv „biztosítja a fogyasztók védelmét abban az esetben, ha közösségi szinten nincs külön ágazati jogszabály, és megtiltja, hogy a termékek természetére vonatkozóan a kereskedők téves benyomást keltsenek”. Ez különösen fontos a fogyasztók számára magas kockázatot jelentő összetett termékek, úgymint bizonyos pénzügyi szolgáltatási termékek esetén”. A nemzeti hatóságok már alkalmazzák az irányelv e területet érintő rendelkezéseit. Így például a görög12 és a belga hatóságok már kezdeményeztek bírósági eljárást olyan bankokkal szemben, amelyek megtévesztő tájékoztatást szolgáltattak az egyes pénzügyi termékekben, nevezetesen a Lehman Brothers kötvényekben rejlő kockázatokat illetően. Amikor a görög hatóságok azt mérlegelték, hogy a szóban forgó gyakorlatok megtévesztőek voltak-e, figyelembe vették, hogy a bank e kötvények értékesítésével nem az ilyen pénzügyi termékeket jól ismerő professzionális befektetőket célozta meg, hanem az egyszerű folyószámla-tulajdonosokat. A lakossági pénzügyi szolgáltatásokról szóló, 2009. szeptember 22-i bizottsági szolgálati munkadokumentum13 a pénzügyi ágazatban előforduló egyéb problémás kereskedelmi gyakorlatokra is rávilágított: –

átláthatatlan banki díjak, amelyek szinte lehetetlenné teszik, hogy a fogyasztók szisztematikusan összehasonlíthassák a piacon kínált valamennyi ajánlatot14;

–

elégtelen és értelmezhetetlen szerződéskötést megelőző tájékoztatás (bonyolult nyelvezet, a fontos információk rejtett, kicsi betűvel szedett megjelenítése, hosszú oldalakon taglalt információk, amelyeket csak rövid idővel a szerződés aláírása előtt biztosítanak). Következésképpen a fogyasztókat nem tájékoztatják megfelelően a pénzügyi termék jellemzőiről (például a kamatláb, a várt hozam és a vele járó költségek);

–

a folyószámlák esetében a váltás lehetséges akadályai.

Az irányelv alapján az ilyen gyakorlatok megtévesztőnek minősülnek: a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatás nem lehet hamis vagy félrevezető különösen a pénzügyi termék vagy szolgáltatás haszna, várt eredményei és a benne rejlő kockázatok tekintetében. Továbbá, a

11

12 13 14

HU

A fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról, valamint a 90/619/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK irányelv és a 98/27/EK irányelv módosításáról szóló, 2002. szeptember 23-i 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 271., 2002. október 9., 16. o.) A Fejlesztési Minisztérium Fogyasztói Főigazgatóságának Fogyasztóvédelmi Igazgatósága 2009. március 27-én 1.000.000 euro összegű bírságot vetett ki a Citibank PLC, Athén társaság számára.. http://ec.europa.eu/consumers/rights/fin_serv_en.htm A banki díjakról szóló mélyreható tanulmányt ld. az alábbi weboldalon: http://ec.europa.eu/consumers/strategy/facts_en.htm#Retail

11

HU

díjak és költségek bemutatásának és kiszámításának egyértelműnek kell lennie (például a folyószámlahitel költségei). Az irányelv alapján még a tényszerűen helyes tájékoztatást sem lehet félrevezető módon megjeleníteni. Végül pedig az irányelv kritériumokat határoz meg az agresszív gyakorlatok megvizsgálására, ideértve azt az esetet is, amikor súlyos és aránytalan nem szerződéses akadályokat alkalmaznak, ha a fogyasztó fel kívánja bontani a szerződést vagy át kíván térni egy másik kereskedőhöz. Az áttérés akadályozása tehát agresszív gyakorlatnak minősülhet15. A pénzforgalmi szolgáltatások (azaz a fizetési számlára történő készpénzbefizetést lehetővé tevő szolgáltatások, valamint a fizetési számla vezetéséhez szükséges összes tevékenység) tekintetében a fogyasztókat a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló irányelv16 védi az értelmezhetetlen információktól, amely irányelv kimondja, hogy „az információkat és feltételeket egyszerű nyelvezettel megfogalmazott, világos és érthető formában annak a tagállamnak a hivatalos nyelvén kell megszövegezni, amelyben a pénzforgalmi szolgáltatást nyújtják, vagy a felek által közösen megjelölt bármely más nyelven” (41. cikk). Az irányelv pénzügyi ágazatban történő végrehajtása tekintetében a Bizottság szolgálatai együttműködnek a nemzeti hatóságokkal, és a további esetek és összegyűjtött példák fényében esetlegesen kiegészíthetik az iránymutatást. Minimumharmonizációs záradék A 3. cikk (9) bekezdése meghatározza, hogy a tagállamok szigorúbban szabályozhatják az ezen ágazatban előforduló tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat. Ez azt jelenti, hogy az irányelv nem hangolja össze teljes mértékben a pénzügyi szolgáltatások területére irányadó, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó szabályokat. A (9) preambulumbekezdés további magyarázattal szolgál: „a pénzügyi szolgáltatások és az ingatlantulajdon – összetettségüknél fogva és a bennük rejlő komoly kockázatok miatt – részletes előírásokat tesznek szükségessé, beleértve a kereskedőkre vonatkozó pozitív kötelezettségeket. Ezért a pénzügyi szolgáltatások és az ingatlantulajdon területén ez az irányelv nem érinti a tagállamok azon jogát, hogy a fogyasztóik gazdasági érdekeinek védelmében meghaladják ezen irányelv rendelkezéseit”. Néhány példa:

15

16

17

HU

–

A tagállamok nemzeti szabályokat tarthatnak meg a pénzügyi szolgáltatások kapcsolt ajánlatainak tiltására17, amennyiben e szabályok egyébként megfelelnek az uniós jognak.

–

A tagállamok részletesebb tájékoztatási követelményeket írhatnak elő a pénzügyi termékekre vagy egységesen használt formanyomtatványokra vonatkozóan.

A bankok közötti váltással kapcsolatban az Európai Bankszektori Bizottság a folyószámlát vezető bankok közötti váltást megkönnyítő közös elveket fogadott el, amelyek végrehajtását 2009. november 1-jétől kezdődően helyezték kilátásba. Ld.: http://ec.europa.eu/internal_market/finservicesretail/docs/baeg/switching_principles_en.pdf Az Európai Parlament és a Tanács 2007/64/EK irányelve (2007. november 13.) a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 97/7/EK, a 2002/65/EK, a 2005/60/EK és a 2006/48/EK irányelv módosításáról és a 97/5/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 319., 2007.12.5., 1–36. o.) A Bíróság kapcsolat ajánlatokra vonatkozó ítélkezési gyakorlata a 3. cikk (9) bekezdése alapján nem alkalmazandó a pénzügyi ágazatra.

12

HU

Különös irányelvekkel való viszony Amennyiben más irányelvek részletesebb szabályokat tartalmaznak a pénzügyi ágazat kereskedelmi gyakorlataira vonatkozóan, az irányelv kiegészíti a meglévő jogszabályokat. A fogyasztói hitelről szóló irányelv18 például külön rendelkezéseket tartalmaz a hitelmegállapodások reklámozásával kapcsolatban (az ilyen reklámozásban meg kell határozni például a kölcsön kamatlábát, a hitel teljes összegét, a költségek éves százalékos rátáját, valamint adott esetben a hitelmegállapodás időtartamát), valamint listában foglalja össze azon szabványinformációkat, amelyeket a szerződéskötést megelőzően kell biztosítani a fogyasztók számára, hogy azok összevethessék a különböző ajánlatokat. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv kiegészíti e különös követelményeket. Az irányelv rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha például az információt megtévesztő módon jelenítik meg, vagy ha a szolgáltató agresszív kereskedelmi gyakorlatokat folytat. A pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló irányelv (2007/64/EK) a pénzforgalmi szolgáltatások területére vonatkozó követelményeket tartalmaz a fogyasztók szerződéskötést megelőző tájékoztatásával (37–39., 42. cikk), valamint e tájékoztatás módjával kapcsolatban (36. és 41. cikk). Az irányelv és a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló irányelv korlátozott mértékben fedi egymást, mivel a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló irányelv hatálya a pénzforgalmi szolgáltatásokra korlátozódik (az irányelv hatálya pedig a vállalkozások és fogyasztók közötti pénzügyi szolgáltatások szélesebb körére alkalmazandó). E korlátozott átfedési területen a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló irányelv konkrétabb rendelkezéseket tartalmaz arról, hogy a a vásárlásara való felhívás eseteiben a fogyasztóknak milyen tájékoztatást kell nyújtani szerződéskötést megelőzően, valamint részletesebb szabályokat tartalmaz a szerződéskötést megelőző tájékoztatás módjáról, így tehát különös szabály (lex specialis) az irányelvhez képest. E területen kívül az irányelv továbbra is alkalmazandó, így tehát kiegészíti a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló irányelvet (vö. a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló irányelv (22) preambulumbekezdésével). A pénzforgalmi szolgáltatások reklámozására vagy a pénzforgalmi szolgáltatások agresszív értékesítésére például az irányelvet kell alkalmazni. 1.6.

A fogyasztók gazdasági érdekeit nem érintő kereskedelmi gyakorlatok nem tartoznak az irányelv hatálya alá

1. cikk Ennek az irányelvnek az a célja, hogy hozzájáruljon a belső piac megfelelő működéséhez, valamint hogy a fogyasztók gazdasági érdekeit sértő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási tagállami rendelkezések közelítése révén magas szintű fogyasztóvédelmet valósítson meg. Az irányelv 1. cikke kimondottan előírja a „fogyasztók gazdasági érdekeit sértő” gyakorlatok összehangolását. Nem tartoznak az irányelv hatálya alá azon nemzeti szabályok, amelyek a nem gazdasági jellegű érdekeket kívánják védeni. Így tehát az irányelv nem érinti a tagállamok azon lehetőségét, hogy a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme (ld. az irányelv 3.

18

HU

A fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. április 23-i 2008/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 133., 2008. május 22., 66. o.).

13

HU

cikkének (3) bekezdését) vagy a környezetvédelem érdekében további és megszorítóbb szabályokat alkalmazzanak a kereskedelmi gyakorlatokra. Hasonlóképpen nem terjed ki az irányelv a kereskedelmi gyakorlatokat – ideértve a marketinget és a reklámot is – szabályozó, az „ízlésen és illemen” alapuló nemzeti szabályokra. A (7) preambulumbekezdés szerint “[ezen irányelv] nem foglalkozik az ízléshez és illemhez kapcsolódó jogi követelményekkel, hiszen azok a tagállamok körében nagymértékű változatosságot mutatnak. Bizonyos kereskedelmi gyakorlatok, mint például az utcai kereskedelmi célú megszólítás, a tagállamokban kulturális okok miatt nemkívánatosak lehetnek. Ennek megfelelően a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy saját területükön ízlés és illem okán – a közösségi joggal összhangban – továbbra is betilthassanak egyes kereskedelmi gyakorlatokat, akkor is, ha azok nem korlátozzák a fogyasztó választási szabadságát. Ezen irányelv és különösen általános záradékai alkalmazásakor teljes mértékben figyelembe kell venni az adott egyedi eset körülményeit.” Így tehát az irányelv nem terjed ki a kereskedelmi gyakorlatokra – ideértve a marketinget és a reklámot is – vonatkozó azon nemzeti szabályokra, amelyek az emberi méltóság védelmére, a szexuális, faji vagy vallási alapon történő megkülönböztetés megakadályozására, a meztelenség, az erőszak vagy antiszociális magatartás ábrázolására irányulnak. A fentiek fényében az alábbi példák nem tartoznak az irányelv hatálya alá:

HU

–

nemzeti tilalmak vagy szigorúbb szabályok az erőszakos online videojátékok marketingjének szabályozására;

–

nemzeti szabályok a gyerekeket célzó, katonai témájú játékok reklámozásának betiltására.

14

HU

1.7.

A kizárólag a versenytársak gazdasági érdekeit sértő vagy a kereskedők közötti ügylettel kapcsolatos kereskedelmi gyakorlatok nem tartoznak az irányelv hatálya alá

3. cikk Ezt az irányelvet az üzleti vállalkozásoknak a termékhez kapcsolódó kereskedelmi ügylet lebonyolítását megelőzően és azt követően, valamint a lebonyolítás során, a fogyasztókkal szemben folytatott, az 5. cikkben meghatározott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára kell alkalmazni. A vállalkozások közötti ügyletek A vállalkozások közötti kereskedelmi gyakorlatok nem tartoznak az irányelv hatálya alá, azokat részben a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló irányelv19 szabályozza. A tagállamok dönthetnek amellett, hogy az irányelv alapján nyújtott védelmet a vállalkozások közötti (vagy fogyasztók közötti) kereskedelmi gyakorlatokra is kiterjesztik. Németország, Ausztria és Svédország például az irányelv valamennyi rendelkezését kiterjesztette a vállalkozások közötti kereskedelmi gyakorlatokra, míg Franciaország ezt csupán bizonyos rendelkezések esetében tette meg. A versenytársak érdekeit védő nemzeti szabályok A (6) preambulumbekezdés kimondja, hogy az irányelv „nem vonatkozik a kizárólag a versenytársak gazdasági érdekeit sértő vagy a kereskedők közötti ügyletekhez kapcsolódó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló nemzeti jogszabályokra, és nem is érinti azokat; a tagállamok – amennyiben úgy kívánják – a szubszidiaritás elvének teljes körű figyelembevételével és a közösségi joggal összhangban továbbra is maguk szabályozhatják ezeket a gyakorlatokat.” Így tehát nem tartoznak az irányelv hatálya alá a kereskedelmi gyakorlatokat szabályozó olyan nemzeti szabályok, mint például az áron aluli értékesítés/veszteséges értékesítés, amelyek mögött pusztán az a megfontolás áll, hogy tisztességes versenyt biztosítsanak a piacon. Ugyanakkor csupán azon intézkedések nem tartoznak az irányelv hatálya alá, amelyek kizárólag a versenytársak érdekeit védik. Amennyiben a fogyasztók és a versenytársak érdekei egybeesnek, és a gyakorlatot szabályozó nemzeti intézkedések egyszerre kívánják védelmezni a fogyasztókat és a versenytársakat, az ilyen nemzeti intézkedések az irányelv hatálya alá tartoznak. Az időszakos árleszállítások időpontját szabályozó nemzeti intézkedéseknek például az a céljuk, hogy tisztességes versenyt biztosítsanak, mivel a kis- és középvállalkozásokat kívánják védeni a nagy áruházláncok egész éven át tartó intenzív árleszállításaitól. Következésképpen nem tartoznak az irányelv hatálya alá. Másrészt viszont az irányelv hatálya alá tartoznak azok a nemzeti intézkedések, amelyek szigorúbb szabályokat írnak elő azzal kapcsolatban, hogy az időszakos árleszállítások ideje alatt hogyan kell a fogyasztók elé tárni a

19

HU

Az Európai Parlament és a Tanács 2006. december 12-i 2006/114/EK irányelve a megtévesztő és összehasonlító reklámról (kodifikált változat) (HL L 376., 2006. 12. 27., 21. o.)

15

HU

leszállított árat, vagy amelyek az árleszállításokkal kapcsolatos információk átláthatóságát szabályozzák. A jelenleg függőben lévő ügyekben hozandó ítéletekben a Bíróság várhatóan egyértelművé fogja tenni a fogyasztók és kereskedők érdekei közötti különbségtételt. A Plus Warenhandelsgesellschaft ügyben kibocsátott véleményében20 például a főtanácsnok úgy véli, hogy az irányelv annak ellenére is alkalmazandó, hogy a nemzeti szabályozás (az UWG) az érdekek szélesebb körét (mind a fogyasztókét, mind a versenytársakét) védi: 65. A cseh kormány álláspontjától eltérően nincs kétségem afelől, hogy az UWG 4. §-ának 6. pontja szerinti szabályozás értelme és célja a fogyasztók védelme. 66. Először is, az UWG1. §-a kifejezetten úgy rendelkezik, hogy ez a törvény a versenytársak, valamint az egyéb piaci szereplők védelme mellett a fogyasztók tisztességtelen versenytől való védelmét is szolgálja. Másodszorra rendelkezés ilyen értelmezése mellett szól a 4. §-a 6. pontja keletkezésének története, értelme és célja is. E nemzeti szabályozás ugyanis a Bundesgerichtshofnak az UWG 1. cikkének korábbi változatára vonatkozó azon korábbi ítélkezési gyakorlatát kodifikálja, amely szerint versenyellenes volt a promóciós vagy nyereményjátékban történő részvételnek valamely áru megvételétől vagy szolgáltatás megrendelésétől való függővé tétele. A jogalkotói cél a törvény előkészítő munkái alapján a fogyasztó attól való védelme, hogy a játékkedv kihasználásával a döntési szabadságában túlzottan befolyásolják. Alapjául azon megfontolás szolgál, hogy a nyereményjátékban való részvétel és az áruvásárlás összekapcsolása a körültekintő átlagfogyasztót is oly módon befolyásolhatja vásárlási döntéseiben, hogy azok már nem számítanak ésszerű megfontolásoknak, hanem a kitűzött nyeremény iránti törekvés határozza meg azokat. Egyébiránt ez felel meg a jogtudományi irodalom egyértelmű álláspontjának is. 67. Következésképpen az említett nemzeti szabályozásra a 2005/29/EK irányelv személyi hatálya is kiterjed. A véleményben a főtanácsnok kritériumokat javasol annak megvizsgálására, hogy az ilyen „vegyes” nemzeti intézkedések (azaz az olyan intézkedések, amelyek a fogyasztók és a versenytársak érdekeit egyaránt védik) az irányelv hatálya alá tartoznak-e. Így tehát a jog általános célját, a szóban forgó intézkedés hátterét és meghozatalát, az előkészítő munkákat, valamint az akadémiai észrevételeket mind-mind figyelembe lehet venni annak meghatározásához, hogy fogyasztóvédelmi célú intézkedésről van-e szó. 1.8.

A kereskedő fogalma

2. cikk b) pont: „kereskedő": az a természetes vagy jogi személy, aki illetve amely az ezen irányelv szabályozási körébe tartozó kereskedelmi gyakorlatok során kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el, valamint aki a kereskedő nevében vagy javára jár el. E meghatározás nemcsak azon kereskedőket foglalja magában, akik saját maguk részéről tevékenykednek, hanem azon közvetítőket is, akik a kereskedő nevében járnak el. Például az

20

HU

A C-304/08. sz. ügyben hozott vélemény – 2009. szeptember 3.

16

HU

irányelv értelmezése szerint kereskedőnek minősülnek azon ügynökök, akiknek a kereskedő fizet termékei forgalmazásáért és reklámozásáért. Mivel az irányelv a tágabb értelemben vett kereskedelmi gyakorlatokat szabályozza, valamint foglalkozik a „rejtett” kereskedők (ld. alább) sajátos helyzetével, fontos, hogy a nemzeti végrehajtók eseti alapon értékeljék, hogy adott körülmények között kik minősülnek kereskedőnek. Előfordulhatnak például olyan helyzetek, amikor látszólag fogyasztók árusítanak termékeket más fogyasztók számára, valójában azonban ezek az egyének kereskedők („vállalkozás által fogyasztók felé történő rejtett értékesítések) A nemzeti végrehajtó hatóságoknak az alábbiak figyelembe vételével kell megvizsgálniuk az esetet: kíván-e az eladó nyereséget szerezni; az ügyletek száma, összege és gyakorisága; az eladó értékesítési forgalma; valamint annak megvizsgálása, hogy az eladó újbóli eladás céljából veszi-e a termékeket. A kereskedő fogalmába tartozhatnak például azon személyek, akik fő tevékenysége az, hogy nagyon gyakran otthonaikból árusítanak termékeket internetes árverési oldalakon, és ebből nyereséget kívánnak szerezni és/vagy azért vesznek termékeket, hogy azokat magasabb áron adják el. A jótékonysági vagy más etikai célú szervezetek attól függően minősülnek az irányelv értelmében kereskedőnek, hogy folytatnak-e kereskedelmi tevékenységet (pl. a méltányos kereskedelemből származó termékek értékesítése). Amennyiben kereskedőként tevékenykednek, kereskedelmi tevékenységeik tekintetében eleget kell tenniük az irányelv rendelkezéseinek (például a termék származási helyével vagy etikai vonatkozásaival kapcsolatos információknak nem szabad megtévesztőnek lenniük). Számos tagállam jelentette azt az esetet, amikor fogyatékos festők egyesülete ingyen kínál a tagjai által festett képeslapokat, de arra szólítja fel az embereket, hogy tevékenységéhez járuljanak hozzá. A nemzeti végrehajtó hatóságok úgy vélték, hogy az egyesület kereskedőként járt el, így az irányelv rendelkezései alapján vizsgálták e kereskedelmi gyakorlatot. Egy szervezet nonprofit vagy közhasznú szerkezete lényegtelen annak értékelése szempontjából, hogy a szóban forgó szervezet az irányelv alapján kereskedőnek minősül-e vagy sem. Például egy magán egészségbiztosítási társaság közhasznú szervezetként jellemzi saját magát azon az alapon, hogy nincsenek részvényesei, és kereskedelmi többletét visszaforgatja az üzletbe. Ettől függetlenül kétségtelen, hogy egy ilyen vállalkozás az irányelv alapján kereskedőnek minősül. Hatóságok is lehetnek kereskedők, amennyiben kereskedelmi tevékenységet folytatnak. Például az irányelv alkalmazásában a kereskedő fogalma alá tartozik az olyan önkormányzat, amely engedményes áron árusít jegyeket egy általa szervezett művészeti kiállításra. Végül pedig az irányelv foglalkozik a „rejtett” kereskedők vagy a fogyasztóként fellépő kereskedők sajátos helyzetével. Az irányelv I. mellékletének (a „feketelista”) 22. pontja alapján az alábbi gyakorlat minden körülmények között tilos: Annak valótlan állítása, vagy olyan hamis benyomás keltése, hogy a kereskedő nem a saját kereskedésével, vállalkozásával, mesterségével vagy szakmájával kapcsolatos célból jár el, vagy hamis módon fogyasztóként való fellépés. „Rejtett” kereskedők lehetnek például:

HU

17

HU

1.9.

–

egy szállodának a fogyasztók dicsérő észrevételeit megjelenítő weboldala, amely észrevételeket valójában a szálloda tulajdonosa írta;

–

egy olyan könyvesbolt, amely a vásárlók által kiválasztott könyveket reklámozza, de valójában a vásárlókat sohasem kérdezték meg, és a könyveket a könyvkereskedő választotta ki.

Az irányelv és a nemzeti jog, valamint a közösségi jog egyéb rendelkezései közötti viszony

Az uniós jog elsőbbsége A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a helytelenül átültetett vagy egyáltalán át nem ültetett irányelveknek vertikális közvetlen hatályuk lehet a nemzeti jogban az állami szervekkel szemben, amennyiben az irányelv rendelkezései kellően egyértelműek, pontosak és függetlenek ahhoz, hogy azokat a nemzeti bíróságok helyesen végrehajtsák21. Az irányelvek azonban nem rendelkeznek horizontális közvetlen hatállyal22 (a fogyasztók például nem használhatják fel az irányelv rendelkezéseit egy vállalattal szemben). A nemzeti rendelkezés és az irányelv közötti rendelkezés ütközése esetén, vagy az irányelv át nem ültetése esetében a nemzeti bíróságoknak és végrehajtó hatóságoknak kötelezettségük van arra vonatkozóan, hogy a lehető leginkább az irányelv megfogalmazása és célja fényében értelmezzék a nemzeti jogot23. A Cour d'Appel de Paris például nemrégiben határozatot24 hozott a Francia Fogyasztói Kódexben foglalt, a kapcsolt ajánlatok teljes tilalmát érintő üggyel kapcsolatos fellebbezés tárgyában, amelyben elismerte azon kötelezettségét, hogy a nemzeti rendelkezéseket oly módon kell értelmeznie, hogy azok teljes körű hatályt adjanak az irányelv rendelkezéseinek. A Cour d'Appel úgy ítélkezett, hogy a Bíróság „Total Belgium” ügyben hozott ítélete fényében minden szükséges elem rendelkezésére állt ahhoz, hogy érvénytelenítse a szóban forgó nemzeti tilalmat, anélkül, hogy a Bíróság előtti előzetes döntéshozatali eljáráshoz kellett volna folyamodnia. Az irányelv teljes harmonizációt célzó jellege Az irányelv a teljes harmonizáció elvén alapszik. Ez azt jelenti, hogy a tagállamok a harmonizált területen a továbbiakban nem hajthatnak végre vagy nem alkalmazhatnak kevésbé vagy sokkal korlátozóbb és szigorúbb fogyasztóvédelmi intézkedéseket. Ahogyan az irányelv preambulumában szerepel, a szabályozásban fennálló eltérések által okozott belső piaci akadályok elhárításához, valamint mind a fogyasztók, mind a vállalkozások számára a jogbiztonság fokozásához arra volt szükség, hogy a meglévő nemzeti rendszerek helyébe egy egységes, közösségi szintű szabályozási keret lépjen (ld. különösen az (5), (12) és (13) preambulumbekezdést). 21

22 23

24

HU

Lásd a 441/74. sz. Van Duyn kontra Home Office ügyet [EBHT 1974., 1337.], a 148/78. sz. Pubblico Ministero kontra Tullio Ratti ügyet [EBHT 1979., 129.], valamint a C-62/00. sz. Marks&Spencer plc kontra Commissioners of Customs&Excise ügyet [EBHT 2002., I-6325.]. A Bíróság 152/74. sz. Marshall ügyben, valamint C 91/92. sz. Paola Facini Dori ügyben hozott ítélete. Ld. a 14/83. sz. Von Colson and Kamann kontra Land Nordrhein-Westfalen ügyet [EBHT 1984., 1891.], valamint a C-106/89. sz. Marleasing SA kontra La Comercial Internacionale de Alimentacion SA ügyet [EBHT 1990., I-4135.]. Cour d'Appel de Paris - 14 mai 2009 – France Telecom et Orange c/S.A.S. Free, S.A. Neuf Cegetel et L'Association la Ligue de football professionnel.

18

HU

Az irányelv teljes harmonizációt teremtő hatásai a „Total Belgium”25 ügyben fogalmazódtak meg. Amikor a Bíróság azt vizsgálta, hogy az összekapcsolt ajánlatok belga jog általi tilalma összeegyeztethető-e az irányelv rendelkezéseivel, megállapította, hogy „az irányelv az említett szabályokat közösségi szinten harmonizálja. Következésképpen, […] a tagállamok nem fogadhatnak el az irányelvben foglaltaknál korlátozóbb intézkedéseket, még a magasabb szintű fogyasztóvédelem biztosítása érdekében sem”. Így tehát megállapították, hogy a kapcsolt ajánlatok nemzeti tilalma ellentétes az irányelvvel26. Az irányelv teljes harmonizációt teremtő hatályának jelenleg kétfajta korlátozása van. Először is, a 3. cikk (9) bekezdése szerint „a […] „pénzügyi szolgáltatásokra” és az ingatlanokra vonatkozóan a tagállamok megállapíthatnak olyan követelményeket, amelyek megszorítóbbak vagy szigorúbbak ezen irányelvnél az általa közelített területen”. Így e két ágazatra minimális harmonizáció vonatkozik. A (9) preambulumbekezdésben foglaltak szerint „a pénzügyi szolgáltatások és az ingatlantulajdon – összetettségüknél fogva és a bennük rejlő komoly kockázatok miatt – részletes előírásokat tesznek szükségessé, beleértve a kereskedőkre vonatkozó pozitív kötelezettségeket”. Következésképpen ezen ágazatokban a tagállamok vethetnek ki olyan szabályokat, amelyek meghaladják az irányelv rendelkezéseit, amennyiben e szabályok megfelelnek az uniós jognak (a pénzforgalmi szolgáltatások területén például teljes harmonizációt teremtő szabályokat állapít meg a 2007/64/EK irányelv). Másodszor, a minimumharmonizációs kikötéseket tartalmazó irányelveket végrehajtó nemzeti rendelkezésekre a teljes harmonizációs elvtől való ideiglenes eltérés vonatkozik. A 3. cikk (5) bekezdése szerint a 2007. június 12-től számított hatéves időszakban a tagállamok továbbra is alkalmazhatnak korlátozóbb és szigorúbb nemzeti rendelkezéseket. Tehát a tagállamok alkalmazhatják azon meglévő szabályokat, amelyeket a minimumharmonizációs kikötések alapján állapítottak meg. Ilyen minimumharmonizációs kikötéseket tartalmaz például a fogyasztók számára kínált termékek árának feltüntetéséről szóló 98/6/EK irányelv27 vagy a távollevők között kötött szerződésekről szóló 97/7/EK irányelv28. Az ilyen intézkedéseknek azonban alapvető fontosságúnak és arányosnak kell lenniük a bennük tervezett fogyasztóvédelmi célkitűzés elérése tekintetében. Mindkét korlátozás az irányelv 2011. június 12-én elvégzendő felülvizsgálatától függ (ld. 18. cikk). A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv és a közösségi ágazati jogszabályok közötti viszony A vállalatok és fogyasztók közötti ügyletekben előforduló tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tekintetében az irányelv az általános irányadó jogszabály. Felöleli az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott összes kereskedelmi gyakorlatát, feltéve, hogy az irányelv kifejezetten nem rendelkezik másként, mint például a letelepedésre vagy az engedélyezési rendszerekre vonatkozó feltételek esetében (ld. a 3. cikk (8) bekezdése).

25 26

27 28

HU

C-261/07. sz. VTB-VAB NV kontra Total Belgium NV és C-299/07. sz. Galatea BVBA kontra Sanoma Magazines Belgium NV egyesített ügyek, még nem tették közzé. Ld. továbbá Trstenjak főtanácsnok C-304/08. sz. függőben lévő ügyben kibocsátott 2009. szeptember 3i véleményét. Ugyancsak releváns a függőben lévő C-540/08. sz. Mediaprint Zeitungs- und Zeitschriftenverlag GmbH & Co KG v 'Osterreich'-Zeitungsverlag GmbH ügy. HL L 80., 1998.3.18., 27-31. o. HL L 144., 1997.6.4., 19-27. o.

19

HU

Amennyiben vannak ágazati jogszabályok, és azok rendelkezései átfedik az irányelv általános rendelkezéseit, a lex specialis vonatkozó rendelkezései irányadók. Az irányelv 3. cikkének (4) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy „az ezen irányelv és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok különös vonatkozásait szabályozó egyéb közösségi szabályok közötti összeütközés esetén az utóbbiak az irányadók, és e különös vonatkozások tekintetében azokat kell alkalmazni”. Az ilyen összeütközések gyakran abból adódnak, hogy a lex specialis a szerződéskötést megelőző tájékoztatásra vonatkozóan részletesebb követelményeket tartalmaz, vagy szigorúbb szabályokat ír elő arról, hogy az információkat hogyan kell a fogyasztók rendelkezésére bocsátani (lásd az irányelv (10) preambulumbekezdését. A légi járatokról szóló rendelet29 például részletes rendelkezéseket tartalmaz a nyilvánosság rendelkezésére bocsátandó árinformációkkal kapcsolatban. A rendelet 23. cikke szerint, a valamennyi vonatkozó illetéket, költséget, felárt és díjat tartalmazó végső ár mellett a légi fuvarozóknak rendelkezésre kell bocsátaniuk a végső ár lebontását is. Következésképpen, a légi viteldíjakra vonatkozó szerződéskötést megelőző tájékoztatás tekintetében e részletesebb rendelkezések alkalmazandók. Ugyanakkor az irányelv kiegészíti ezen ágazati rendelkezéseket, és pótolja a fogyasztók tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni védelmében esetlegesen továbbra is fennálló hiányosságokat. A légi viteldíjak tekintetében például az irányelv rendelkezései szerepet játszanak azon kereskedelmi gyakorlatok betiltásában, amelyek valószínűsíthetően megtévesztik az átlagos fogyasztót (például a légi viteldíjak hirdetése és reklámozása), az agresszív magatartásnak minősülő gyakorlatok (mint például a súlyos vagy aránytalan, nem szerződéses akadályok azon fogyasztókra nézve, akik élni kívánnak a szerződés megszűntetésére vonatkozó szerződéses jogukkal). Továbbá, az irányelv rendelkezései az árinformációkkal kapcsolatban kiegészítik a légi járatokról szóló rendelet rendelkezéseit, és adott esetben előírják például a postaköltségek közlését (ld. az irányelv 7. cikke (4) bekezdésének c) pontját). Tájékoztatási követelmények a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvben és a szolgáltatásokról szóló irányelvben30 Az ágazatspecifikus jogszabályokkal ellentétben a szolgáltatásokról szóló irányelvnek széles horizontális hatálya van – bizonyos kivételektől eltekintve általánosságban alkalmazandó az Európai Unió működéséről szóló szerződésben (a továbbiakban: EUMSZ) meghatározott szolgáltatásokra. Így tehát a 3. cikk (4) bekezdése értelmében nem tekinthető a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvhez képest lex specialis-nak. A tájékoztatási követelmények tekintetében ez azt jelenti, hogy a szolgáltatásokról szóló irányelv 22. cikkének rendelkezéseit a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikkének (4) bekezdésében a vásárlásra való felhívás esetén előírt információkat kiegészítve kell alkalmazni. A vásárlásra való felhívás tekintetében azonban a tagállamok nem szabhatnak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvben és a

29 30

HU

Az Európai Parlament és a Tanács 2008. szeptember 24-i 1008/2008/EK rendelete a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról Az Európai Parlament és a Tanács 2006. december 12-i 2006/123/EK irányelve a belső piaci szolgáltatásokról (HL L 376., 2006.12.27.).

20

HU

szolgáltatásokról szóló irányelvben meghatározottakat meghaladó nemzeti tájékoztatási követelményeket. 1.10.

Az irányelv és az önszabályozás közötti viszony

1.10.1. Az irányelv rendelkezései 2. cikk, f) pont „magatartási kódex”: nem tagállami törvény, rendelet vagy közigazgatási rendelkezés által előírt megállapodás vagy szabályegyüttes, amely meghatározza azon kereskedők magatartását, akik egy vagy több sajátos kereskedelmi gyakorlat vagy üzletág vonatkozásában e kódexet magukra nézve kötelezőnek ismerték el; 10. cikk Magatartási kódexek Ez az irányelv nem zárja ki azt, hogy – a tagállamok esetleges támogatása mellett – a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat a magatartási kódexek felelősei ellenőrizzék, valamint hogy a 11. cikkben említett személyek vagy szervezetek az ilyen testületekhez forduljanak, amennyiben az ilyen testületek előtti eljárások a szóban forgó cikkben említett bírósági vagy közigazgatási hatósági eljárások mellett rendelkezésre állnak. Az ilyen ellenőrző testületekhez való fordulás soha nem tekinthető a bíróság vagy közigazgatási hatóság előtti – 11. cikk szerinti – jogorvoslatról való lemondásnak. 1.10.2. Általános megfontolások az önszabályozás szerepével kapcsolatban Az irányelv elismeri az önszabályozó mechanizmusok fontosságát, és egyértelművé teszi a magatartási kódexek felelőseinek és a szabályozási testületeknek a végrehajtásban játszott szerepét. Az irányelv 10. cikke alapján a tagállamok – az irányelv hatékony végrehajtásának az irányelv 11. cikkében előírt biztosítása mellett – ösztönözhetik, hogy a magatartási kódexek felelősei ellenőrizzék a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat. Ha az önszabályozó kódexek felelősei szigorúan és pontosan alkalmazzák a kódexekben foglalt szabályokat, akkor ezáltal csökkenhet az igazgatási és bírósági végrehajtási fellépés szükségessége. Sőt, ha magasak a követelmények és az ipari szereplők azoknak nagyjából eleget tesznek, e szabályok hasznos hivatkozási pontként szolgálhatnak a nemzeti hatóságok és bíróságok számára annak megvizsgálásához, hogy egy konkrét esetben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról van-e szó. Az irányelv önszabályozással kapcsolatos különös rendelkezései Az irányelv számos rendelkezése azt kívánja megakadályozni, hogy a kereskedők méltatlanul kihasználják a fogyasztók önszabályozó kódexekbe vetett bizalmát. Az irányelv nem tartalmaz külön szabályt a magatartási kódex érvényességére vonatkozóan, de azon a feltételezésen alapszik, hogy a kereskedő tagságával vagy az önszabályozó testület

HU

21

HU

támogatásával kapcsolatban tett megtévesztő állítások önmagukban nemcsak a fogyasztók gazdasági viselkedését torzítják, hanem aláássák a fogyasztók önszabályozási kódexekbe vetett bizalmát is. A 6. cikk arra kötelezi a kereskedőt, hogy tegyen eleget azon magatartási kódexnek, amely mellett kereskedelmi kommunikációban kötelezettséget vállalt. A 6. cikk mellett az irányelv konkrét „feketelistás” rendelkezéseket tartalmaz, amelyek biztosítani kívánják, hogy a kereskedők reklámtevékenységeikben felelősségteljesen használják a magatartási kódexet. 6. cikk (2) bekezdés 2. Megtévesztőnek minősül a kereskedelmi gyakorlat akkor is, ha az tényszerű összefüggésében, sajátosságaira és körülményeire figyelemmel, az átlagfogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, és amely magában foglalja a következőket: […] b) a kereskedő által a magára nézve kötelezőnek elismert magatartási kódexben szereplő kötelezettségvállalások be nem tartása, amennyiben: i. a kötelezettségvállalás nem csak szándék, hanem egyértelmű, ellenőrizhető elkötelezettség; és ii. a kereskedő a kereskedelmi gyakorlat során jelzi, hogy rá nézve a kódex kötelező. I. melléklet 1. Annak valótlan állítása, hogy a kereskedő a magatartási kódex aláírója. 2. Bizalmi jegy, minőségi jegy, vagy annak megfelelő jelzés megjelenítése a szükséges engedély nélkül. 3. Annak valótlan állítása, hogy egy magatartási kódexet valamely közjogi, vagy egyéb szervezet jóváhagyott. 4. Annak valótlan állítása, hogy egy kereskedőt (beleértve annak kereskedelmi gyakorlatait) vagy egy terméket valamely közjogi vagy magánszervezet elismert, jóváhagyott, vagy engedélyezett, vagy pedig az ilyen állítás az elismerési, jóváhagyási és engedélyezési feltételeknek való megfelelés nélkül.

HU

22

HU

2.

AZ IRÁNYELV ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI31

2.1.

Az „ügyleti döntés” fogalma

2.1.1.

Fogalommeghatározások és általános szempontok

Az irányelv megtévesztő és agresszív gyakorlatokról szóló általános rendelkezései (5., 6., 7., 8. és 9. cikk) azon tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat ölelik fel, amelyek torzíthatják a fogyasztók gazdasági magatartását. Az irányelv 2. cikkének e) pontja szerint a fogyasztó magatartásának jelentős torzítása az alábbiakat jelenti: „a kereskedelmi gyakorlat olyan célból történő alkalmazása, hogy érzékelhető módon rontsa a fogyasztó tájékozott döntés meghozatalára való képességét, és amely ezáltal olyan ügyleti döntés meghozatalára ösztönzi a fogyasztót, amelyet egyébként nem hozott volna meg;” A fogyasztó magatartásának jelentős torzítása azt jelenti, hogy a kereskedelmi gyakorlat rontja az átlagos fogyasztó tájékozott döntés meghozatalára való képességét, és ez elég jelentős ahhoz, hogy megváltoztassa az átlagos fogyasztó által hozott döntéseket. A jelentős torzítás megvizsgálásának tényleges esetekre történő alkalmazása során kulcsfontosságú az ügyleti döntés fogalma, amelyet az irányelv 2. cikkének k) pontja határoz meg: „ügyleti döntés": a fogyasztó által arra vonatkozóan hozott döntés, hogy vásároljon-e, és ha vásárol, akkor hogyan és milyen feltételek mellett, egy összegben vagy részletekben fizessen-e, a terméket megtartsa vagy elidegenítse-e, a termékkel kapcsolatos szerződéses jogát gyakorolja-e, valamint hogy a fogyasztó a cselekvés vagy a cselekvéstől való tartózkodás mellett döntsön-e; Az irányelv 2. cikkének k) pontjában szereplő megfogalmazás azt sugallja, hogy a fogalommeghatározást tág értelemben kell értelmezni, és hogy az ügyleti döntés fogalmába a fogyasztó által egy termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban hozott döntések széles köre beletartozik. 2.1.2.

A vásárlásról hozott döntés

Az irányelv által felölelt döntések vitathatatlan kategóriájába tartoznak azok a döntések, amelyek egy termék megvásárlása vagy egy szolgáltatás megrendelése mellett, illetve az ellen szólnak. De egy ajánlattétel, egy foglalás, egy kereskedelmi ajánlat elfogadása szintén olyan cselekvések, amelyek egyértelműen az irányelv értelmében vett ügyleti döntést követelnek. E ponton meg kell jegyeznünk, hogy a fogyasztó által a vásárlás mellett hozott döntés akkor is ügyleti döntésnek minősül, ha a döntés eredményeként vagy annak meghozatalát követően végül is nem köttetik érvényes ügylet (azaz a tagállam nemzeti szerződési joga alapján kötelező erejű vásárlás vagy szolgáltatási megállapodás) a fogyasztó és a kereskedő között.

31

HU

Az irányelv általános működésével kapcsolatban lásd még az irányelv ezen iránymutatások I. mellékletében szereplő folyamatábráját.

23

HU

Például: Egy fogyasztó lát egy nagyon kedvező promóciós ajánlatot digitális fényképezőgép megvásárlására. Mivel pont ezt a fényképezőgép-típust keresi, elhatározza, hogy megveszi. Elmegy a boltba, ahol nagy csalódására megtudja, hogy a fényképezőgép csak akkor vásárolható meg az adott áron, ha beiratkozik egy fényképész-tanfolyamra. Aztán meggondolja magát, és úgy dönt, hogy mégsem veszi meg a fényképezőgépet. Panaszt tesz a helyi hatóságoknál azzal, hogy a reklám megtévesztő volt. A kereskedő azt állítja, hogy noha az eredeti hirdetés nem tett említést az ajánlat konkrét feltételeiről (azaz a fényképésztanfolyamra való beiratkozás szükségességéről), az üzletben valamennyi információ rendelkezésre állt, és mivel a fogyasztó nem vette meg a fényképezőgépet, az eredeti hirdetés nem eredményezett ügyleti döntést a fogyasztó részéről (azaz a jelentős torzítás feltételei nem teljesültek). A fenti példában a fogyasztó három ügyleti döntést hozott a kereskedő által közölt információk alapján: döntést arról, hogy megveszi a terméket, döntést arról, hogy elmegy a boltba, végül pedig döntést arról, hogy nem veszi meg a terméket. A fentiek azt mutatják, hogy a fogyasztónak nem kell tényelegesen megvásárolnia valamit (pl. azáltal, hogy lead egy rendelést) ahhoz, hogy az irányelv értelmében ügyleti döntést hozzon. Először is, az irányelv alapján ügyleti döntésnek számít az a döntés is, hogy nem veszi meg a terméket. Másodszor, az alább ismertetettek szerint a fogyasztó a vásárlás mellett (vagy a vásárlás ellen) szóló döntésen kívül számos egyéb olyan döntést is hozhat, amelyek mindazonáltal ügyleti döntésnek minősülnek (pl. az, hogy elutazik a kereskedő üzletének helyszínére). 2.1.3.

Az ügyleti döntés jelentése

Az irányelv nagyon egyszerű nyelvezettel kimondja, hogy „az üzleti vállalkozásoknak a termékhez kapcsolódó kereskedelmi ügylet lebonyolítását megelőzően és azt követően, valamint a lebonyolítás során, a fogyasztókkal szemben folytatott, az 5. cikkben meghatározott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára kell alkalmazni” (3. cikk). A vásárlás mellett (vagy ellen) szóló döntésen túl a fogyasztó az ügyleti döntések széles körét hozhatja meg egy termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban. Ezen ügyleti döntések olyan cselekvéseket eredményezhetnek, amelyek a nemzeti szerződési jog alapján jogi következményekkel járnak, és azokat a fogyasztó bármikor meghozhatja: attól kezdve, hogy először találkozott a reklámmal, egészen a termék életének végéig vagy a szolgáltatás utolsó felhasználásáig. A vásárlást megelőzően hozott döntések Ahogyan azt a fenti példában bemutattuk, a fogyasztók vásárlást megelőző szakaszban végzett szokásos tevékenységeinek többsége ügyleti döntésnek minősül. E tevékenységek között szerepel például annak eldöntése, hogy a fogyasztó elutazik egy outletbe vagy boltba, annak eldöntése, hogy belép egy üzletbe (pl. miután elolvasta az üzlet kirakatában vagy az utcai hirdetőtáblán szereplő plakátot), annak eldöntése, hogy meghallgatja a kereskedő vagy képviselő által tartott termékbemutatót, valamint annak eldöntése, hogy az interneten megrendel valamit. További példák között szerepel például a fogyasztó azon döntése, hogy elvégezteti otthona „ingyenes biztonsági felmérését”, ami tényleg ingyenes, de egyetlen célja az, hogy a kereskedő meggyőzhesse a fogyasztót a riasztórendszer megvásárlásáról. A vásárlást követően hozott döntések Ügyleti döntésnek minősülhetnek azon döntések is, amelyeket a fogyasztó egy termék megvásárlása vagy egy szolgáltatás megrendelése/előfizetése után hoz. A vásárlást követően

HU

24

HU

hozott döntések fő kategóriájába azon döntések tartoznak, amelyek a fogyasztó szerződéses jogainak gyakorlását érintik: például a vásárlástól való elállás, a vásárlás törlése, a szolgáltatási szerződés felbontásának joga vagy a termék cseréjének joga, illetve egy másik kereskedőhöz való áttérés joga. Például a fogyasztó megvásárol egy terméket, és a kereskedő elhiteti vele, hogy ahhoz garanciát is kell vásárolnia, hogy hiba esetén jogokkal élhessen. Az ügyleti döntések tág értelmezése jelentős következményekkel jár. Lehetővé teszi az irányelv széles körű alkalmazását különféle olyan esetekre, amelyekben a kereskedő tisztességtelen magatartása következtében a fogyasztó nem köt ügyletet vagy szolgáltatási szerződést. E megközelítést követve egy kereskedelmi gyakorlat nemcsak akkor tekinthető tisztességtelennek, ha annak következtében egy átlagos fogyasztó megvásárolja, illetve nem vásárolja meg a terméket, hanem akkor is, ha annak következtében a fogyasztó belép az üzletbe, több időt tölt az interneten egy foglalás lebonyolításával, vagy úgy dönt, hogy nem tér át egy másik kereskedőhöz vagy egy másik termékre. Az irányelv, mint olyan, az ügyleti döntés megvizsgálását nem korlátozza annak felmérésére, hogy ténylegesen torzult-e a fogyasztó gazdasági megatartása (azaz ügyleti döntései). Ezzel szemben annak megvizsgálását írja elő, hogy a kereskedelmi gyakorlat képes-e arra (azaz „valószínűsíthető-e), hogy ilyen hatást gyakoroljon az átlagfogyasztóra. A nemzeti végrehajtó hatóságoknak ezért ki kell vizsgálniuk minden egyes eset (azaz in concreto) tényeit és körülményeit, de csupán azt kell értékelniük, hogy a gyakorlat milyen „valószínűsíthető” hatást gyakorol az átlagos fogyasztó ügyleti döntésére (azaz in abstracto)32. Nem akadályozza meg például, hogy a nemzeti hatóságok teljesültnek tekintsék az ügyleti döntés feltételét az, ha nem bizonyítható, hogy a megtévesztő kereskedelmi kommunikáció arra késztette a fogyasztókat, hogy egy további kattintással folytassák az online foglalást, mivel az ügyleti döntés előfordulásának valószínűsége (azaz a kockázat) valós. 2.2.

Az átlagfogyasztó

2.2.1.

Az irányelv rendelkezései

5. cikk – A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalma33 1. Tilos tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat alkalmazni. 2. A kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen, amennyiben: a) ellentétes a szakmai gondosság követelményeivel; és b) a termékkel kapcsolatban jelentősen torzítja vagy torzíthatja azon átlagfogyasztó gazdasági magatartását, akihez eljut vagy aki a címzettje, illetve – amennyiben a kereskedelmi gyakorlat egy bizonyos fogyasztói csoportra irányul – a csoport átlagtagjának a gazdasági magatartását.

32 33

HU

Lásd továbbá: 2.2. Az átlagfogyasztó. A 2005/29/EK irányelv 6., 7. és 8. cikke hasonlóképpen az átlagfogyasztó fogalmára utal.

25

HU

[…] (18) preambulumbekezdés Helyénvaló minden fogyasztó védelme a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben; ugyanakkor a 84/450/EGK irányelv elfogadása óta a Bíróság szükségesnek tartotta a reklámra vonatkozó ítélkezési gyakorlatában a feltételezett, tipikus fogyasztóra gyakorolt hatás megvizsgálását. Az arányosság elvével összhangban és az abban foglalt védelem hatékony alkalmazása érdekében ez az irányelv azt az átlagfogyasztót veszi viszonyítási alapul, aki a Bíróság értelmezése szerint megfelelően tájékozott, figyelmes és körültekintő, figyelembe véve a társadalmi, kulturális és nyelvi tényezőket is, ugyanakkor ez az irányelv rendelkezik azon fogyasztók kihasználásának megakadályozásáról is, akik tulajdonságaik alapján különösen kiszolgáltatottak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatoknak. Amennyiben egy kereskedelmi gyakorlat célzottan egy bizonyos fogyasztói csoportra – például a gyermekekre – irányul, kívánatos, hogy a csoport átlagtagja szempontjából megvizsgálják a kereskedelmi gyakorlat hatását… Az átlagfogyasztókra vonatkozó vizsgálat nem statisztikai alapú vizsgálat A nemzeti bíróságok és hatóságok – az Európai Bíróság esetjogának figyelembevételével – saját mérlegelési jogkörükben határozzák meg az átlagfogyasztó adott esetben tanúsított jellegzetes viselkedését. 2.2.2.

Ítélkezési gyakorlat és iránymutatás

Ez az irányelv a Bíróság által meghatározott átlagfogyasztót veszi viszonyítási alapul a kereskedelmi gyakorlat hatásának felméréséhez. Amikor a Bíróság az áruk szabad mozgására vonatkozó követelmények tekintetében mérlegelte a fogyasztók megtévesztésének kockázatát, a következőket állapította meg: „…annak meghatározásához, hogy egy adott leírás, védjegy vagy reklám célú ismertető vagy kijelentés megtévesztő-e, a megfelelően tájékozott, figyelmes és körültekintő átlagfogyasztó feltételezett elvárásait kell figyelembe venni”34. A Bíróság ítélkezési gyakorlatában szereplő átlagfogyasztó kritikus, piaci magatartásában tudatos és körültekintő személy. Tájékozódik a termékek minőségéről és áráról, és hatékony választásokat tesz. A „megfelelően körültekintő fogyasztó” például nem fogja elhinni, hogy a csomagoláson szereplő reklámjelzés mérete azt jelenti, hogy a szóban forgó promóciós termék méretét ugyanilyen mértékben növelték35. Az átlagfogyasztó nem fog semmilyen gyógyító hatást tulajdonítani a „bőrgyógyászatilag tesztelt” jelzéssel ellátott termékeknek, mivel azoknak semmiféle ilyen hatásuk nincs36. Ugyanakkor az irányelv szerinti átlagfogyasztó esetében nem olyasvalakiről van szó, akit nem nagyon kell védeni, hiszen mindig jó helyen van ahhoz, hogy megszerezze a rendelkezésre álló információkat és azok alapján bölcsen cselekedjen. Épp ellenkezőleg, ahogy azt a (18) preambulumbekezdés hangsúlyozza, a vizsgálat az arányosság elvén alapszik. Az irányelv azért fogadta el e fogalmat, hogy megfelelő egyensúlyt találjon a fogyasztók védelmének szükségessége, valamint a szabad kereskedelem nyitott versenyképes piacon történő előmozdítása között.

34 35 36

HU

A C-210/96. sz. Gut Springenheide és Tusky ügy [EBHT 1998., I-4657. o.] 31. pont. C-470/93. sz. Verein gegen Unwesen in Handel und Gewerbe Koln e.V. kontra Mars GmbH ügy [EBHT1995., I-01923.] 24. pont. C-99/01. sz. ügy Büntetőeljárás Gottfried Linhart és Hans Biffl ellen [EBHT 2002., I-09375.] 35. pont.

26

HU

Először is azon az elgondoláson alapszik, hogy a célkitűzéshez képest aránytalan lenne, és indokolatlanul akadályozná a kereskedelmet, ha nemzeti intézkedés tiltaná azon állításokat (pl. „puffery”37), amelyek csupán a nagyon hiszékeny, naiv vagy felületes fogyasztókat vezetik félre38. Másodszor pedig olyan fogalomról van szó, amelyet az Európai Unió működéséről szóló szerződés magas szintű fogyasztóvédelmet előíró 114. cikkével összhangban kell értelmezni. Ennek elérése érdekében a nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak az átlagfogyasztóra vonatkozó vizsgálat elvégzéséhez különféle konkrét tényezőket kell figyelembe venniük. Mivel egyes tagállamok bíróságai nem alkalmazták a fogalmat, az irányelv egységesítette azt, hogy a nemzeti hatóságok és bíróságok számára közös kritériumokat biztosítson a jogbiztonság megerősítése, valamint az Unión belüli hasonló gyakorlatok eltérő értékelési lehetőségének csökkentése érdekében. Az átlagfogyasztó tudásszintjét befolyásoló tényezők Amikor a Bíróság és az Általános Bíróság (korábbi nevén Elsőfokú Bíróság) értékelte bizonyos védjegyek összetéveszthetőségét, bizonyos iránymutatást adott az átlagfogyasztó viselkedésére, valamint arra vonatkozóan, hogy viselkedését más tényezők is befolyásolhatják. Ez ugyanúgy vonatkozhat az átlagfogyasztó irányelvben szereplő fogalmára. Az Általános Bíróság szerint: „az átlagfogyasztó rendszerint egészében érzékeli a védjegyet, és nem vizsgálja annak egyes részeit…Emellett figyelembe kell venni, hogy az átlagfogyasztónak ritkán nyílik alkalma az egyes védjegyek közvetlen összehasonlítására, és ezért a védjegyről emlékezetében őrzött tökéletlen képre kell hagyatkoznia. Szintén tekintettel kell lenni arra a tényre, hogy az átlagfogyasztó figyelmének szintje a szóban forgó termékek vagy szolgáltatások típusától függően változhat.”39 Továbbá, a Bíróság szerint „a címkézés esetlegesen megtévesztő jellegének mérlegelése során tekintetbe veendő tényezők közül az elnevezés használatának időtartama olyan objektív tényező, amely befolyásolhatja az ésszerűen figyelmes [átlagos] fogyasztó elvárásait"40. E megközelítés nemzeti szintű alkalmazására példaként említhetjük az olasz közigazgatási bíróság nemrégiben az olasz végrehajtó hatóság határozatával kapcsolatban hozott ítéletét, amelyben megerősítette, hogy: „az átlagfogyasztó tudásszintjét nem lehet pusztán statisztikai alapon felmérni… figyelembe kell venni a társadalmi, kulturális és gazdasági tényezőket, ideértve a fogyasztó gazdasági összefüggését és piaci feltételeit is…nem szabad figyelmen kívül hagyni az áruk és/vagy

37 38 39

40

HU

"Puffery" szubjektív vagy túlzott állítás egy adott termék minőségét illetően, amelyet nem kell szó szerint venni, például „a világ legjobb kávéja” vagy „szárnyakat ad”. A kiszolgáltatott helyzetű fogyasztókkal kapcsolatban ld. alább a 2.3. pontot. Ld. pl. a T-183/02. és T184/02. sz. El Corte Inglés kontra Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) („Mundicolor”) egyesített ügyeket [EBHT 2004., II-00965], 68. pont Ld. továbbá a T-20/02. és T184/02. sz. Interquell GmbH kontra Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) („Happydog") egyesített ügyeket [EBHT 2004., II-1001], 37. pont. C-446/07. sz. Alberto Severi kontra Regione Emilia-Romagna ügy, a Bíróság 2009. szeptember 10-i ítéletének 62. pontja.

27

HU

szolgáltatások tulajdonságainak, relevanciáját"41.

valamint a vonatkozó piaci szektor jellemzőinek

A fenti ügy az olaszországi villamosenergia-piac liberalizálását követően a villamosenergiaellátás reklámozásában alkalmazott megtévesztő és kereskedelmi gyakorlatokat érintette. Az olasz közigazgatási bíróság megállapítása szerint a villamos energia piacán a monopóliumról a liberalizált piacra történő átállás nemcsak, hogy megváltoztatta a kereslet és kínálat közötti kapcsolatot, hanem elmélyítette a fogyasztók és a kereskedők ismeretei között tátongó szakadékot. A bíróság úgy vélte, hogy ebben az összefüggésben az átlagfogyasztótól (azaz olyan valakitől, aki elvileg megfelelően jól tájékozott a piaci feltételekről) nem várható el, hogy rendelkezzen vagy megszerezze az említett űr betöltéséhez szükséges tudásanyagot vagy információkat. A bíróság elsősorban figyelembe vette, hogy a villamos energia kiskereskedelmi piacán az átlagfogyasztó még nem alkalmazkodott az új piaci helyzethez, tehát helyre kell állítani az átlagfogyasztótól elvárható megfelelő tudásszintet. Társadalmi, nyelvi és kulturális tényezők Egyes esetekben az adott tagállamra jellemző társadalmi, nyelvi és kulturális tényezők indokolhatják, hogy az illetékes hatóság vagy bíróság másként értelmezze a kereskedelmi gyakorlatban közvetített üzenetet. Egy kozmetikai cikkeket érintő megtévesztő reklámozás esetében a Bíróság kimondta, hogy: „A vizsgálat ezen esetre történő alkalmazása érdekében számos megfontolást szem előtt kell tartani. Különösen meg kell határozni, hogy a társadalmi, kulturális vagy nyelvi tényezők indokolhatják-e a „lifting” kifejezés alkalmazását egy bőrfeszesítő krémmel összefüggésben, ami mást jelenthet a német átlagfogyasztó számára, mint más tagállamok fogyasztói számára, vagy hogy a termék használatára vonatkozó utasítások önmagukban elegendőek-e ahhoz, hogy kellően egyértelművé tegyék, hogy hatásai rövid-életűek, tehát semlegesítik a „lifting” kifejezésből levonható valamennyi ezzel ellentétes következtetést"42. Így tehát, az átlagfogyasztó vizsgálata alapján, valamint az irányelv teljes harmonizációt célzó jellege ellenére, társadalmi, kulturális és nyelvi tényezők alapján indokolt lehet előírni, hogy a külföldi kereskedő további tájékoztatást biztosítson43. Arról van tehát szó, hogy e tényezők miatt egy ilyen információ kihagyása megtévesztheti a célország fogyasztóit, a termék származási helye szerinti ország fogyasztóit viszont nem. A nemzeti bíróságok illetékesek abban, hogy megvizsgálják az olyan kulturális, nyelvi és társadalmi tényezőket, amelyek alapján biztosan eltérő lesz a kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen jellegének értékelése. Minden meghatározó tényezőt figyelembe kell venni,

41 42 43

HU

Tribunale Amministrativo Regionale del Lazio, Sezione I, Sentenza del 25 Marzo 2009 caso Enel S.p.A. contro Autorità Garante della Concorrenza e del Mercato. C-220/98. sz. Estée Lauder Cosmetics GmbH & Co. OHG kontra Lancaster Group GmbH ügy [EBHT 2000., I-00117] 29. pont. Ld. a C-313/94. sz. F.lli Graffione SNC kontra Ditta Fransa ügyet [EBHT 1996., I-06039] 22. pont: „egy védjegy megtévesztő jellege miatt a reklámozás tiltásának engedélyezhetőségét elvileg nem zárja ki az, hogy ugyanazon védjegy más tagállamokban nem minősül megtévesztőnek. Amint a főtanácsnok véleményének (10) bekezdésében észrevételezte, a tagállamok közötti nyelvi, kulturális és társadalmi különbségek miatt az egyik tagállamban valószínűleg nem megtévesztő védjegy egy másik tagállamban megtévesztő lehet.”

28

HU

például azt, hogy a termékeket milyen körülmények között forgalmazzák, a fogyasztóknak milyen tájékoztatást nyújtanak, mennyire egyértelműek ezek az információk, a reklámanyag hogyan jelenik meg és mit tartalmaz, valamint milyen hibaveszéllyel kell számolni az érintett fogyasztócsoport vonatkozásában44. Annak vizsgálatakor, hogy tisztességtelen-e egy adott gyakorlat vagy nem, figyelembe lehet venni, hogy más országokban e gyakorlatot rendszerint mindenféle fogyasztóvédelmi aggályok nélkül alkalmazzák45. Az esetek konkrét vizsgálatakor a nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak azt is figyelembe kell venniük, hogy az átlagfogyasztóra vonatkozó vizsgálat nem statisztikai alapon működik. A nemzeti bíróságnak saját ítélete alapján – az átlagfogyasztó feltételezhető elvárásainak figyelembe vételével, és elvileg anélkül, hogy szakértői jelentést vagy fogyasztói közvélemény-kutatást rendelne meg – képesnek kell lennie annak meghatározására, hogy egy gyakorlat megtévesztheti-e az átlagfogyasztót46. A főtanácsnok „Estéé Lauder” ügyben megfogalmazott véleményének 29. pontja alapvető, de nagyon hasznos leírást tartalmaz arról, hogyan kell strukturálni az átlagfogyasztóra vonatkozó vizsgálatot: „…egy termék értékesítésének vagy reklámozásának a fogyasztó megtévesztő címkézéstől vagy egyéb kísérő információktól való védelmezése okán történő bármiféle korlátozásakor azt kell megvizsgálni, hogy annak piacon való megjelenése, nagy valószínűséggel lényegesen megtéveszti-e az ún. feltételezett fogyasztót... A vizsgálatnak lehetővé kell tennie, hogy a nemzeti bíróság e szabály tekintetében vizsgálja meg minden egyes eset tényállását annak alapján, hogy saját megítélése szerint a gyakorlat hogyan hatna a fogyasztóra. A négy tényező kumulációján alapuló szóban forgó szabály egyértelműen szigorú. Az eset valamennyi vonatkozó körülményének, és különösen az eladó által alkalmazott értékesítési feltételek figyelembe vételével, a nemzeti bíróságnak meg kell győződnie afelől, hogy a kereskedelmi gyakorlat megtévesztené a szóban forgó termékkel kapcsolatban megfelelően tájékozott és körültekintő, az eladó által vagy a termékkel kapcsolatban tett kijelentések kritikus megvizsgálásakor kellő körültekintéssel eljáró átlagfogyasztót. Tehát nem statisztikai megközelítésről van szó. A piaci felmérések bizonyos esetekben segíthetnek, de fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a felméréshez használt kérdőívek összeállításukból adódóan tartalmaznak hiányosságokat, és jelentőségük is gyakran igen eltérő lehet. Így tehát nem mentesítik a nemzeti bíróságot az alól, hogy saját mérlegelési jogkörükben járjanak el a közösségi jogban meghatározott egységes átlagfogyasztó alapján. Végezetül tehát fontos kiemelni, hogy immár rendelkezésre áll egy egységes, közösségi jogon alapuló vizsgálat, így nem helyénvaló, hogy a nemzeti bíróság a megtévesztéssel kapcsolatos végső határozatát a potenciális fogyasztók 10–15%-a esetében valószínűsíthető hatás tekintetében szerzett statisztikai adatokra alapozza.

44 45 46

HU

Ld. a C-313/94. sz. F.lli Graffione SNC kontra Ditta Fransa ügyet [EBHT 1996., I-06039] 26. pont. Ld. C-315/92. sz. Verband Sozialer Wettbewerb eV kontra Clinique Laboratories SNC et Estée Lauder Cosmetics GmbH. Ügy [EBHT 1994. I-00317] 21. pont. C-210/96. sz. Gut Springenheide and Tusky kontra Oberkreisdirektor Steinfurt ügy (a továbbiakban Gut Springenheide) [EBHT 1998., I-4657] 31., 32., 36. és 37. pont. Lásd továbbá Fennelly főtanácsnok C220/98. sz,. Estée Lauder Cosmetics GmbH & Co ORG, kontra Lancaster Group GmbH ügyben megfogalmazott véleményének 28. pontját.

29

HU

A nemzeti bíróságoknak figyelembe kell venniük, hogy az irányelv nemcsak egységesíti ezt az ítélkezési gyakorlatot, hanem pontosítja azt azáltal, hogy testre szabja az átlagfogyasztóra vonatkozó vizsgálatot, amikor bizonyos fogyasztói csoportok érdekei forognak kockán (az irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja). Ez azt jelenti, hogy amikor egy gyakorlattal egy adott fogyasztói csoportot céloznak meg – legyenek azok gyerekek vagy űrkutatók – a nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak az adott csoport átlagos tagjának szemszögéből kell megvizsgálniuk a kereskedelmi gyakorlat hatását. Egy mobilcsengőhang tinédzsereket célzó reklámja esetében például a célcsoport átlagos tinédzserének elvárásait és várható reakcióját kell figyelembe venni, és nem az ugyanazon csoportba tartozó kivételesen éretlen vagy rendkívül érett tinédzserét. 2.3.

Kiszolgáltatott fogyasztók

2.3.1.


5. cikk – A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalma47 […] 3. Azon kereskedelmi gyakorlatokat, amelyek valószínűsíthetően csak a fogyasztóknak egy, e kereskedelmi gyakorlattal vagy az annak alapjául szolgáló termékkel szemben szellemi vagy fizikai fogyatékosságuk, koruk vagy hiszékenységük miatt különösen kiszolgáltatott, egyértelműen azonosítható csoportjának gazdasági magatartását torzítják jelentősen – és oly módon, hogy azt a kereskedőnek ésszerűen előre kellene látnia –, az adott csoport átlagtagja szempontjából kell értékelni. Ez nem érinti azokat a megszokott és jogszerű reklámtevékenységeket, amelyek túlzó vagy nem szó szerint értendő kijelentéseket alkalmaznak. (19) preambulumbekezdés: Amennyiben bizonyos tulajdonságok – mint a kor, fizikai vagy szellemi fogyatékosság vagy hiszékenység – a fogyasztókat különösen kiszolgáltatottá teszik valamely kereskedelmi gyakorlattal vagy az annak alapjául szolgáló termékkel szemben, és valószínűsíthetően a gyakorlat csak e fogyasztók gazdasági magatartását torzítja a kereskedő által ésszerűen előre látható módon, helyénvaló őket megfelelő védelemben részesíteni a gyakorlatnak az adott csoport átlagtagja szemszögéből történő vizsgálata révén. A jogalkotó úgy döntött, hogy nem fogadja el általánosan alkalmazandó normaként a „gyenge és kiszolgáltatott helyzetű” fogyasztó fogalmát. Mindazonáltal az irányelv azon az elgondoláson alapszik, hogy a fogyasztók valamennyi típusát védeni kell a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatoktól, és ezért rendelkezéseket tartalmaz azon fogyasztók védelmére, akik tulajdonságaik miatt kimondottan ki vannak szolgáltatva a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok. Ha a kereskedelmi gyakorlatok valószínűsíthetően csak a fogyasztók – e kereskedelmi gyakorlattal vagy a mögötte álló termékkel szemben különféle okok miatt különösen kiszolgáltatott – egyértelműen azonosítható csoportjának gazdasági magatartását torzítják jelentősen, és oly módon, hogy azt a kereskedőnek ésszerűen előre kellene látnia, akkor a gyakorlatokat az adott csoport átlagos tagjának szemszögéből kell megvizsgálni.

47

HU

A 2005/29/EK irányelv 6., 7. és 8. cikke hasonlóképpen az átlagfogyasztó fogalmára utal.

30

HU

2.3.2.

A kiszolgáltatott helyzetű fogyasztók – kritériumok

Az irányelv 5. cikkének (3) bekezdése szerint azok a kiszolgáltatott fogyasztók, akik a) szellemi vagy fizikai fogyatékosságuk, b) koruk vagy c) hiszékenységük miatt a legjobban ki vannak téve a kereskedelmi gyakorlatnak vagy terméknek. Az egyes fogyasztókategóriák kiszolgáltatottságának meghatározása céljából az 5. cikkben szereplő okok felsorolása indikatív jellegű, és a helyzetek széles körét felöleli. (a)

fogyatékosság (szellemi vagy fizikai): ez magában foglalja az érzékszervek csökkent működését, a mozgáskorlátozottságot, valamint egyéb fogyatékosságokat. Például a kerekes székbe kényszerült fogyasztók csoportja kiszolgáltatott csoportnak tekinthető olyan reklámok tekintetében, amely egy nyaralóhely vagy egy szórakozóhely könnyű megközelíthetőségét állítják, vagy például a halláskárosodással élő fogyasztók különösen kiszolgáltatott csoportot képeznek az olyan telefont reklámozó hirdetések tekintetében, amelyek egy adott telefon hallókészülék-kompatibilitásával kapcsolatban tesznek kijelentéseket.

(b)

életkor: egy gyakorlatot célszerű lehet egy idősebb vagy egy fiatalabb fogyasztó szemszögéből megvizsgálni.

Az idősebb fogyasztók azok, akik koruk miatt kiszolgáltatottabbak lehetnek bizonyos kereskedelmi gyakorlatok tekintetében. Az agresszív házról házra járó értékesítő módszerek jó példát szolgáltatnak az olyan gyakorlatra, amely az átlagfogyasztót nem érinti ugyan, de várhatóan megfélemlíti a fogyasztók bizonyos csoportját, különösen az idősebbeket, akik a rájuk gyakorolt nyomás miatt kiszolgáltatottabbak lehetnek az ilyen értékesítést illetően. A holland és német végrehajtó hatóságok jelentették továbbá a „buszos kirándulások” gyakorlatát, amelyeket kereskedők szerveznek azzal a céllal, hogy a kirándulás során hirdessék termékeiket, és e gyakorlat szórakoztató jellege miatt kimondottan vonzó az idősebbek számára. Az idősebbek ugyancsak kimondottan ki vannak téve egyes termékekkel, például betörés elleni riasztókkal kapcsolatos gyakorlatoknak. A gyerekek kimondottan kiszolgáltatottak lehetnek a videó játékokról szóló reklámok tekintetében. Noha a célközönség jelentős részét felnőttek alkotják, a kereskedő ésszerűen előre láthatja, hogy az ilyen reklámok a fogyasztók olyan kiszolgáltatott csoportjaira is hatással lehetnek, mint például a gyerekek. Például egy videojáték adott eszközzel való kompatibilitása egyértelmű lehet egy felnőtt fogyasztó számára, de a tájékoztatás módja miatt összezavarhatja a gyerekeket48. A szélhámos kereskedők gyakori céltábláját képező másik fogyasztókategóriát a tinédzserek alkotják. Erre példaként említhetjük a tinédzsereknek különösen tetsző termékek oly módon történő reklámozását, ami éretlenségükből fakadó figyelmetlenségüket vagy meggondolatlanságukat használja ki. Például a tinédzserek hajlamosak szó szerint venni az

48

HU

Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a 2007/65/EK irányelvvel módosított 89/552/EK irányelv értelmében az audiovizuális kereskedelmi közlemény nem okozhatja kiskorúak fizikai vagy erkölcsi romlását, ennek megfelelően többek között közvetlenül nem buzdíthat kiskorúakat termék vagy szolgáltatás megvásárlására vagy bérbevételére tapasztalatlanságuk vagy hiszékenységük kihasználásával, közvetlenül nem bátoríthat kiskorúakat arra, hogy rábeszéljék szüleiket vagy másokat a reklámozott termék vagy szolgáltatás megvásárlására, nem használhatja ki a kiskorúak szüleik, tanáraik és más személyek iránti különleges bizalmát.

31

HU

olyan mobiltelefonos szolgáltatásokra vonatkozó reklámokat, amelyek azt az üzenetet közvetítik, hogy az adott hűségprogramhoz való csatlakozás esetén a fiatalok könnyebben szerezhetnek barátokat vagy könnyebben megtarthatják már meglévő barátaikat. (c)

hiszékenység: ide olyan fogyasztói csoportok tartoznak, akik hajlamosabbak lehetnek arra, hogy az adott kijelentéseket elhiggyék. A fogalom semleges, tehát az a célja, hogy megvédje azon csoport tagjait, akik bármilyen oknál fogva egyes kijelentések által befolyásolhatóbbak. Például megemlíthetjük azon csoport tagjait, akik sajátos körülményeik miatt jobban elhisznek bizonyos kijelentéseket, mint mások.

Egy csalárd kereskedő nyertes lottószámokat árusíthat a nagyközönség számára elérhető weboldalán, de nyilván tudja, hogy csak a hiszékeny fogyasztók fogják látogatni weboldalát és esnek csapdájába 2.3.3.

Az „előreláthatóság” követelménye

A kiszolgáltatott fogyasztókra vonatkozó vizsgálat akkor alkalmazandó, ha a gyakorlat egy kiszolgáltatott fogyasztói csoport gazdasági magatartását befolyásolja „oly módon, hogy azt a kereskedőnek ésszerűen előre kell látnia”. Ez a kritérium arányossági elemmel, valamint a kereskedőtől jogosan elvárható szakmai gondossági elemmel egészíti ki a kereskedelmi gyakorlat kiszolgáltatott fogyasztókra gyakorolt hatásának megvizsgálását. Célja az, hogy csak akkor hárítsa a kereskedőkre a felelősséget, ha előre látható, hogy a kereskedelmi gyakorlat negatív hatással lesz a kiszolgáltatott fogyasztókra. Ez azt jelenti, hogy a kereskedőknek nem kell többet tenniük annál, mint ami ésszerűen elvárható: mind annak megfontolásakor, hogy a kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen hatást gyakorol-e majd egy egyértelműen azonosítható fogyasztói csoportra, mind az e hatás enyhítésére hozott lépések tekintetében. Túlzott hiszékenységük és tudatlanságuk miatt egyes fogyasztókat még a lehető legőszintébb kereskedelmi gyakorlattal is félre lehet vezetni, illetve arra is irracionálisan reagálnak. Létezhetnek például olyan fogyasztók, akik elhiszik, hogy a „bolognai spagetti” tényleg Bolognában, a „Yorkshire Pudding” pedig tényleg Yorkshire-ben készül. A kereskedők azonban nem vonhatók felelősségre kereskedelmi gyakorlatuk bizonyos fogyasztók általi minden lehetséges értelmezéséért vagy a fogyasztók azzal kapcsolatban hozott valamennyi fellépéséért. E rendelkezésnek az a célja, hogy tetten érje a fogyasztók nagytöbbsége előtt nyitott, ugyanakkor valójában csak bizonyos konkrét fogyasztói csoportok gyengeségeit kiaknázni kívánó csalárd piaci gyakorlatokat (például az egyértelmű csalásokat vagy szélhámosságokat). 2.4.

Megtévesztő tevékenységek

2.4.1.


6. cikk – Megtévesztő tevékenységek 1. Megtévesztőnek minősül a kereskedelmi gyakorlat, amennyiben hamis információt tartalmaz, és ezáltal valótlan, vagy bármilyen módon – ideértve a megjelenítés valamennyi

HU

32

HU

körülményét – félrevezeti vagy félrevezetheti az átlagfogyasztót még akkor is, ha az információ az alábbi elemek közül egy vagy több tekintetében tényszerűen helytálló, és feltéve bármelyik esetben, hogy arra készteti vagy késztetheti a fogyasztót, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg: a) a termék létezése vagy természete; b) a termék lényeges tulajdonságai, úgymint a hozzáférhetőség, az előnyök, a kockázatok, a kivitelezés, az összetétel, a tartozékok, az ügyfélszolgálat és a panaszkezelés, a gyártás vagy szolgáltatás módszere és időpontja, a szállítás, az adott célra való alkalmasság, a használat, a mennyiség, a leírás, a földrajzi vagy kereskedelmi eredet vagy a használattól várható eredmények, illetve a terméken végrehajtott vizsgálat vagy ellenőrzés eredménye és főbb jellemzői; c) a kereskedő kötelezettségvállalásainak mértéke, a kereskedelmi gyakorlat indítékai és az értékesítési folyamat természete, közvetlen vagy közvetett szponzorálásra, illetve a kereskedő vagy a termék jóváhagyására vonatkozó bármely kijelentés vagy jelzés; d) az ár vagy az ár kiszámításának módja, vagy különleges árkedvezmény megléte; e) valamely szolgáltatás, alkatrész, csere vagy javítás szükségessége; f) a kereskedő vagy képviselőjének személye, sajátosságai és jogai, úgymint személyazonossága és vagyona, képesítései, jogállása, engedélye, társulása vagy kapcsolata, illetve ipari, kereskedelmi vagy szellemi tulajdonjogai, valamint díjai és kitüntetései; g) a fogyasztó jogai, beleértve a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999. május 25-i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti csere vagy visszatérítés jogát, vagy azon kockázatok, amelyekkel szembesülhet. 2. Megtévesztőnek minősül a kereskedelmi gyakorlat akkor is, ha az tényszerű összefüggésében, sajátosságaira és körülményeire figyelemmel, az átlagfogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, és amely magában foglalja a következőket: a) a termék marketingje, ideértve az összehasonlító reklámot, amely annak bármely más termékkel, védjeggyel, kereskedelmi névvel vagy egy versenytárs bármely más megkülönböztető jelzésével történő összetévesztését eredményezi; b) a kereskedő által a magára nézve kötelezőnek elismert magatartási kódexben szereplő kötelezettségvállalások be nem tartása, amennyiben: i. a kötelezettségvállalás nem csak szándék, hanem egyértelmű, ellenőrizhető elkötelezettség; és továbbá ii. a kereskedő a kereskedelmi gyakorlat során jelzi, hogy rá nézve a kódex kötelező.

HU

33

HU

2.4.2.

Általános szempontok

Megtévesztő tevékenységről akkor beszélünk, amikor a gyakorlat a benne szereplő információk vagy ezen információ félrevezető bemutatása révén megtéveszti a fogyasztókat, és ezzel azt okozza, vagy valószínűsíthetően azt okozza, hogy az átlagfogyasztó más ügyleti döntést hoz, mint amit egyébként hozott volna. A megtévesztő tevékenység irányelvben használt fogalma figyelembe vette a jelenlegi ismereteket azzal kapcsolatban, hogy a fogyasztók hogyan hoznak döntést a piacon. Például a viselkedési közgazdaságtan új megfigyelései szerint nem csupán a rendelkezésre bocsátott információk tartalma, hanem az információ közlésének módja is komoly hatással van arra, hogy a fogyasztók arra hogyan reagálnak. Az irányelv ezért explicit rendelkezéseket tartalmaz azon gyakorlatok felölelésére, amelyek „bármilyen módon – ideértve a megjelenítés valamennyi körülményét – félrevezetik vagy félrevezethetik a fogyasztókat, még akkor is, ha a rendelkezésre bocsátott információ tényszerűen helytálló. Ezután a nemzeti bíróságoknak és közigazgatósági hatóságoknak kell megvizsgálniuk a kereskedelmi gyakorlat megtévesztő jellegét, egyéb megfontolások között hivatkozással a tudomány jelenlegi állására, ideértve a viselkedés-közgazdaságtan legutóbbi megfigyeléseit is. Tehát például az alapbeállítások (azok a választások, amelyeket a fogyasztók feltételezhetően tesznek, feltéve, hogy kifejezetten másként nem rendelkeznek) alkalmazása vagy a feleslegesen összetett tájékoztatás biztosítása az ügy körülményei szerint megtévesztőnek bizonyulhatnak.

HU

34

HU

Az irányelv háromféle megtévesztő tevékenységet tartalmaz:

2.4.3.

–

általános megtévesztő tájékoztatás;

–

a fogyasztó kapcsolatban;

–

a magatartási kódexben tett egyértelmű és ellenőrizhető kötelezettségvállalások tiszteletben tartásának elmulasztása.

szándékos

összezavarása

a

versenytársak

termékeivel

Általános megtévesztő tájékoztatás

Megtévesztő árinformációk és az ajánlott kiskereskedelmi árak alkalmazása A 6. cikk tiltja azokat a megtévesztő tevékenységeket, amelyek különféle tényezők széles skálájával – ideértve „az ár vagy az ár kiszámításának módját, vagy különleges árkedvezmény meglétét” ((1) bekezdés d) pont) – félrevezethetik az átlagfogyasztót. A 6. cikk (1) bekezdésének d) pontja megköveteli, hogy az árinformáció ne tartalmazzon hamis információt, azaz ne legyen valótlan, vagy bármilyen módon – ideértve az általános megjelenítését – ne vezesse félre vagy ne vezethesse félre a fogyasztót, akkor sem, ha az információ tényszerűen helytálló. Az ajánlott kiskereskedelmi árak olyan árak, amelyeket a gyártó vagy egyéb fél az ellátási láncban a kiskereskedő általi értékesítés céljából javasol. A versenyjog alapján az ajánlott kiskereskedelmi ár megkérdőjelezhető, és indirekt módon a viszonteladási ár kikötésére használható, ami tiltott gyakorlat49. Az irányelv alapján az ajánlott kiskereskedelmi árak ellentétesek lehetnek a 6. cikk (1) bekezdésének d) pontjával, mivel gyakran hamis illúziót keltenek. Ez akkor történhet, amikor a kereskedők irreálisan magas ajánlott kiskereskedelmi árakat használnak az árak összehasonlítása céljából, és ezzel azt a benyomást keltik a fogyasztókban, hogy az általuk kínált ár jelentős engedményt nyújt számukra. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon gyakran nem alkalmazzák az ajánlott kiskereskedelmi árat. Ez különösen az olyan piacokra jellemző, ahol egészséges verseny zajlik a kiskereskedők között, akik továbbra is szabadon eltérhetnek a gyártó ajánlásától, és olyan árat alkalmazhatnak, amely az ajánlott árnál jelentősen alacsonyabb (vagy magasabb). Az e területen gyűjtött nemzeti tapasztalatok alapján érdemes megjegyeznünk, hogy bizonyos nemzeti iránymutatások és magatartási kódexek azt sugallják, hogy az árösszehasonlítás megtévesztő voltának megvizsgálásakor legfontosabb tartott kritériumok annak kimutathatóságát érintik, hogy (1) az ajánlott kiskereskedelmi ár megfelel-e az adott termékre vonatkozó általános piaci árnak, vagy hogy (2) azt jelentős ideje alkalmazzák-e a piacon, illetve a kettő együtt.

49

HU

Ld. A Szerződés 81. cikke (3) bekezdésének a vertikális megállapodások és összehangolt magatartások csoportjaira történő alkalmazásáról szóló, 1999. december 22-i 2790/1999/EK bizottsági rendelet (HL L 336., 1999.12.29., 21-25. o.) és a vertikális korlátozásokra vonatkozó iránymutatásokról szóló bizottsági közleményt (HL C 291., 2000.10.13., 1–44. o.). Különösen a (48) bekezdést, 223-225.

35

HU

Néhány példa a finn fogyasztóvédelmi ombudsman iránymutatásaiból Ajánlott kiskereskedelmi ár Az ajánlott kiskereskedelmi ár az az ár, amelyet a gyártó vagy az ellátási lánc eggyel feljebbi szintje ajánl, és amelyet a fogyasztóval ugyanazon termékért általában fizettetnek. (Piaci Bíróság 1982:19, 1989:7) Összehasonlítás az általános árszinttel Amikor egy kiskereskedelmi üzlet saját árait összehasonlítja az ajánlott kiskereskedelmi árral, akkor tulajdonképpen arról van szó, hogy saját árait az általános árszinttel hasonlítja össze. Megtévesztő, ha a kiskereskedelmi üzlet saját eladási árait ajánlott kiskereskedelmi árnak hívja. Amikor nem kedvezményes ár reklámozásáról van szó, a kiskereskedelmi üzlet csak akkor hasonlíthatja össze saját eladási árait a termék ajánlott kiskereskedelmi árával, ha a fogyasztóval egy másik kiskereskedelmi üzletben hasonló termékért a kiskereskedelmi árat fizettetik meg (Piaci Bíróság 1982:19, 1989:7). Ha egy kiskereskedelmi üzlet ilyen összehasonlítást tesz, szükség esetén képesnek kell lennie annak – legalább helyi szintű árfelmérés alapján történő – bemutatására, hogy a fogyasztókkal valóban az ajánlott kiskereskedelmi árat fizettetik meg, és hogy az megfelel az általános árszintnek. Egyesült Királyság a DTI árképző gyakorlatokról szóló iránymutatása Az árösszehasonlításokról általában 1.1.1. Ha árösszehasonlítást kíván végezni, képesnek kell lennie azok igazolására, és annak bemutatására, hogy minden kijelentése pontos és érvényes – és különösen az, hogy valamennyi állított árkedvezmény valós. 1.1.6 Az árösszehasonlításban kerülni kell a magasabb ár kezdőbetűkkel vagy rövidítésekkel történő leírását, kivéve az alábbi esetekben: a) az angol „RRP” rövidítés az ajánlott kiskereskedelmi ár leírására; vagy b) az angol „man. rec. price” rövidítés alkalmazása a gyártó által ajánlott ár leírására. Az összes többi leírást teljesen ki kell írni, és egyértelműen, jól láthatóan kell feltüntetni az ár megjelölésével együtt. 1.1.7 Ezen iránymutatás 1.2–1.6 szakaszai tanácsot adnak az ár-összehasonlítás adott típusaival kapcsolatban. 1.6 Összehasonlítás az „ajánlott kiskereskedelmi árral” vagy hasonló árral 1.6.1 Az ajánlott kiskereskedelmi ár vagy hasonló ár nem használható valótlan összehasonlítás alapjaként, vagy ha jelentősen eltér a termék általános eladási árától.

HU

36

HU

1.6.2 A „RRP” vagy hasonló megjelölés nem használható olyan termékekre, amelyeket csupán az adott kereskedő kínál. 1.7 Előre nyomtatott árak 1.7.1 A gyártó csomagolásán szereplő kedvezményeket (pl. „-10 cent az ajánlott kiskereskedelmi árból”) oda kell adni a fogyasztóknak. 1.7.2 Akkor tudja összehasonlítani az árakat, ha az áruk csomagolására már jól láthatóan rá van nyomtatva egy ár, ami magasabb, mint az az ár, amit fizettet értük. Az ilyen előre nyomtatott árak valójában ajánlott árak (kivéve a kiskereskedők saját áruit), és tekintetbe kell venni az 1.6. pontot. 2.4.4.

Megtévesztő marketing

Az irányelv megakadályozza, hogy a kereskedőket hamis információkat nyújtsanak, többek között az alábbiakkal kapcsolatban: (a)

a termék lényeges tulajdonságai (ideértve a gyártás módját és idejét, a termék földrajzi vagy kereskedelmi eredetét);

(b)

a kereskedő vagy képviselőjének személye, sajátosságai és jogai, úgymint személyazonossága és vagyona, képesítései, jogállása, engedélye, társulása vagy kapcsolata, illetve ipari, kereskedelmi tulajdonjogai, valamint díjai és kitüntetései.

Az irányelv alapján a kereskedelmi gyakorlat akkor is megtévesztőnek tekintendő, ha a termék olyan marketingjét, ideértve az összehasonlító reklámozást is, foglalja magában, amely annak bármely más termékkel, védjeggyel, kereskedelmi névvel vagy egy versenytárs bármely más megkülönböztető jelzésével történő összetévesztését eredményezi, ezáltal torzítja az átlagfogyasztó gazdasági magatartását. Ebben az összefüggésben megjegyzendő, hogy a kereskedelmi gyakorlat tisztességtelennek tekintendő a tényszerűen helyes információk félrevezető módon történő megjelenítése esetében. Az irányelv 6. cikkének (2) bekezdése és 6. cikke (2) bekezdésének a) pontja tiltja „a termék olyan marketingjét, ideértve az összehasonlító reklámot, amely annak bármely más termékkel, védjeggyel, kereskedelmi névvel vagy egy versenytárs bármely más megkülönböztető jelzésével történő összetévesztését eredményezi, ha az tényszerű összefüggésében, sajátosságaira és körülményeire figyelemmel, az átlagfogyasztót ténylegesen vagy valószínűsíthetően olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg. Az irányelv 6. cikkének fenti rendelkezéseivel való összeegyeztethetőség tekintetében kérdéses gyakorlatot „utánzó csomagolásnak" (copycat packaging) hívják. Az „utánzó csomagolás” nem más, mint az a gyakorlat, amikor egy termék csomagolását (vagy kereskedelmi arculatát (trade dress), illetve kikészítését (get up) úgy tervezik meg, hogy az egy jól ismert konkurens márka (általában a piacvezető) általános „külső megjelenését és érzetét” keltse. Az utánzó csomagolás nem egyenlő a hamisítással, mivel rendszerint nem másolja le a védjegyeket.

HU

37

HU

Az utánzó csomagolással kapcsolatban azzal a veszéllyel kell számolni, hogy a fogyasztó összetéveszti a terméket, ami következésképpen torzítja kereskedelmi magatartását. A fogyasztó becsapása számos formában jelentkezhet, ezeket alább részletesen bemutatjuk: –

egyértelmű összetévesztés – a fogyasztó a lemásolt terméket veszi meg, mert összekeveri a keresett márkával;

–

félrevezetés a termék eredetét illetően – a fogyasztó felismeri, hogy a lemásolt termék más termék, de a hasonló csomagolás miatt azt hiszi, hogy ugyanattól a gyártótól származik; továbbá

–

félrevezetés az egyenértékűséggel vagy minőséggel kapcsolatban – a fogyasztó ebben az esetben is felismeri, hogy nem ugyanarról a termékről van szó, de a hasonló csomagolás miatt azt hiszi, hogy a termék azonos minőségű, vagy közelebb áll ahhoz, mint amit különböző csomagolás esetén feltételezett volna.

Félrevezetés a minőséggel vagy a jelleggel kapcsolatban A hasonló csomagolás azt sugallja a fogyasztóknak, hogy a lemásolt termék minősége és jellege tekintetében hasonlít a szóban forgó márkához, vagy legalábbis jobban hasonlít, mint ahogy egyébként feltételeznék. Így tehát a hasonló csomagolás azt a benyomást kelti a fogyasztókban, hogy a termékek között csupán az árat lehet összehasonlítani (és nem az ár és a minőség kombinációját). Például egy kereskedő úgy nevezi el vagy olyan márkajelzéssel látja el új napszemüvegeit, hogy azok nagyon hasonlítanak a versenytárs napszemüvegeinek nevére vagy márkajelzésére. Ez a gyakorlat az irányelv megszegésének minősül akkor, ha a hasonlóság annyira nyilvánvaló, hogy megtéveszti az átlagfogyasztót, aki így inkább az új napszemüvegeket veszi meg, pedig ha nem tévesztette volna össze a napszemüvegeket, nem vette volna meg. Az irányelv listát is tartalmaz azon tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról, amelyeket minden körülmény között tisztességtelennek kell tekinteni. Az irányelv I. melléklete (a minden körülmény között tisztességtelennek minősülő kereskedelmi gyakorlatok) Az irányelv néhány konkrét tilalmat tartalmaz a védjegyekkel, márkanevekkel és kapcsolódó jellemzőkkel kapcsolatban: 3. pont: Bizalmi jegy, minőségi jegy, vagy annak megfelelő jelzés megjelenítése a szükséges engedély nélkül. 4. pont: Annak valótlan állítása, hogy egy kereskedőt (beleértve annak kereskedelmi gyakorlatait) vagy egy terméket valamely közjogi vagy magánszervezet elismert, jóváhagyott, vagy engedélyezett, vagy pedig az ilyen állítás az elismerési, jóváhagyási és engedélyezési feltételeknek való megfelelés nélkül. 13. pont: Egy bizonyos gyártó által gyártott termékhez hasonló termék reklámozása oly módon, hogy a fogyasztó szándékos megtévesztés révén azt gondolja, hogy a – valóságtól eltérően – a terméket ugyanaz a gyártó gyártotta.

HU

38

HU

2.5.

Megtévesztő kijelentések a környezetbarát jelleggel kapcsolatban

2.5.1.

Bevezetés / Fogalommeghatározás

A „környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések ” vagy „zöld állítások” olyan gyakorlatra utalnak, amely azt sugallja vagy másként azt a benyomást kelti (egy kereskedelmi kommunikáció, marketing vagy reklám összefüggésében), hogy az adott termék vagy szolgáltatás környezetbarát (azaz kedvező hatással van a környezetre) vagy pedig a környezetre kevésbé ártalmas, mint a konkurens áruk vagy szolgáltatások. Ez lehet például az összetétele, előállításának vagy termelésének módja, megsemmisítésének módja, vagy a használatának köszönhetően várhatóan csökkenő energiafogyasztás vagy szennyezés. Úgynevezett „green washing”-ról („zöldrefestésről/zöldmosásról”) beszélünk akkor, ha az ilyen állítások nem igazak vagy nem ellenőrizhetőek. A termékek megvásárlásakor a fogyasztók környezetvédelmi megfontolásokat mérlegelhetnek. A reklámokban és a marketing kampányokban a kereskedők ezeket egyre inkább figyelembe veszik, és a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések nagyon nyomatékos marketing eszközzé váltak. Ahhoz azonban, hogy a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések a fogyasztók számára tájékoztatóak legyenek, és hatékonyan járuljanak hozzá az alacsonyabb környezetvédelmi hatású termékek és szolgáltatások előmozdításához, elengedhetetlen, hogy azok egyértelműek, valósak, pontosak és ne félrevezetőek legyenek. Nem szabad, hogy egyetlen környezetvédelmi kérdés hangsúlyozásával véka alá rejtsék a kompromisszumokat vagy a környezetvédelemre gyakorolt káros hatásokat. A környezetbarát jellegre vonatkozó valós kijelentések alkalmazása azért is fontos, hogy megvédje a tisztességtelen versenytől azon kereskedőket, akik igaz állításokat tesznek szemben azokkal, akiknek környezetvédelmi állításai megalapozatlanak50. Nincs olyan uniós jogszabály, amely kimondottan a környezetvédelmi marketinget harmonizálná. A környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentéseket részben az adott termékkategóriák környezetvédelmi teljesítményét szabályozó különös közösségi jogszabályok, valamint az ilyen jogszabályokra hivatkozással a környezetbarát jellegre utaló kijelentés, logó vagy címke megtévesztő használatát tiltó közösségi jogszabályok ölelik fel. E jogszabályok olyan különös szabályokat írnak elő, amelyek – a fenti 1.9. pontban ismertetettek szerint – elsőbbséget élveznek az irányelv általánosabb rendelkezéseivel szemben. Az alább található 2.5.2. szakasz ilyen jogszabályokra tartalmaz példákat. A különös uniós jogszabályok által felölelt szempontokon túl az irányelv általános rendelkezéseit kell figyelembe venni a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések megvizsgálásakor, és annak megállapításakor, hogy a kijelentés tartalmát vagy a fogyasztók számára történő megjelenítését tekintve megtévesztő-e. Erre világítottak rá, amikor 2008. december 4-én a környezetvédelmi tanács elfogadta a fenntartható fogyasztásról, termelésről és iparpolitikáról szóló cselekvési tervről szóló következtetéseit. A következtetések 18. pontjában a Tanács „FELKÉRI a tagállamokat, hogy a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések tekintetében teljes körűen hajtsák végre a 50

HU

Ld. például a Consumer Focus nemrégiben készített, „Green expectations – Consumers' understanding of green claims in advertising” című tanulmányát, amelyből az derül ki, hogy a megkérdezett fogyasztók 58%-ának vélekedése szerint számos vállalat csak azért tűnteti fel magát környezetbarátnak, hogy magasabb árakat szabhasson”. A tanulmány az alábbi weboldalon érhető el: http://consumerfocus.org.uk/en/content/cms/Publications___Repor/Publications___Repor.aspx

39

HU

tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet; FELKÉRI a Bizottságot, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvre vonatkozóan a jövőben készülő minden iránymutatásba foglalja bele a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentéseket". 2.5.2.

A kimondottan a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekkel foglalkozó uniós jogszabályok áttekintése

a)

Az ökológiai címkéket a 834/2007/EK rendelet51 határozza meg és szabályozza. A rendelet listát tartalmaz azon kifejezésekről és rövidítésekről (például: „bio” és „öko”), amelyeket az e rendeletben megfogalmazott követelményeknek megfelelő termékek címkézésére, reklámozására és az ilyen termékkel összefüggő kereskedelmi anyagban lehet használni. A rendelet 23. cikke tiltja az ilyen címkék megtévesztő használatát: „(2) Az (1) bekezdésben említett kifejezéseket nem lehet a Közösség egészében és bármely közösségi nyelven használni olyan termék címkézésére, reklámozására és olyan termékkel összefüggő kereskedelmi anyagban, amely nem tesz eleget az e rendeletben megfogalmazott követelményeknek, kivéve ha a kifejezések nem élelmiszerben vagy takarmányban található mezőgazdasági termékekre vonatkoznak, vagy egyértelmű módon nem hozhatók összefüggésbe az ökológiai termeléssel. Nem használhatók továbbá a címkézésen vagy reklámban alkalmazott olyan kifejezések – beleértve a védjegyekben használt kifejezéseket is – vagy gyakorlatok, amelyek azt a látszatot keltve, hogy egy termék vagy annak összetevői eleget tesznek az e rendeletben megfogalmazott követelményeknek, a fogyasztót vagy a felhasználót félrevezethetik. 3. Az (1) bekezdésben említett kifejezések nem használhatók olyan termék esetében, amelynek a címkézésén vagy reklámjában a közösségi rendelkezések értelmében fel kell tüntetni, hogy GMO-kat tartalmaz, GMO-kból áll vagy GMO-kból állították elő.” A rendelet szabályokat tartalmaz továbbá a feldolgozott élelmiszerek, valamint a kötelező jelölések és logók tekintetében.

b)

Az energiafogyasztással kapcsolatos címkézést a 92/75/EGK52 irányelv szabályozza. Az eladásra, kölcsönzésre vagy részletvásárlásra kínált háztartási készülékekhez adatlapot és címkét kell csatolni, amelyen információk szerepelnek az energia (villamos energia és egyéb) és más alapvető erőforrások fogyasztásával kapcsolatban Az irányelv 7. cikkének b) pontja tiltja az ilyen címkék megtévesztő használatát: „tilos minden egyéb energiafogyasztásra vonatkozó, ezen irányelvnek és a vonatkozó végrehajtási irányelvek követelményeinek nem megfelelő címke, jelzés, szimbólum

51

52

HU

Az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek címkézéséről és a 2092/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. június 28-i 834/2007/EK tanácsi rendelet (HL L 189., 2007.7.20., 1–23. o.). A Tanács 1992. szeptember 22-i 92/75/EGK irányelve a háztartási készülékek energia- és egyéb erőforrás-fogyasztásának címkézéssel és szabványos termékismertetővel történő feltüntetéséről (HL L 297., 1992.10.13., 16–19. o.)."

40

HU

vagy felirat használata, ha az félrevezető vagy megtévesztő hatású. Ez a tiltás nem vonatkozik a közösségi és nemzeti környezetvédelmi címkézési rendszerekre”53. c)

A gumiabroncsok címkézését a gumiabroncsok üzemanyag-hatékonyság és más lényeges paraméterek tekintetében történő címkézéséről szóló rendelet54 fogja szabályozni, amely előírja, hogy a gumiabroncsgyártóknak biztosítaniuk kell a C1, C2 és C3 gumiabroncsok (azaz a főleg személygépkocsikra, könnyű és nehéz tehergépjárművekre felszerelt gumiabroncsok) üzemanyag-hatékonyságáról, nedves tapadási teljesítményéről és külső gördülési zajáról. 2012. november 1-jétől e teljesítményeket az értékesítési pontokon a gumiabroncsok közvetlen közelében elhelyezett címke , vagy a gumiabroncs futófelületére ragasztott matrica formájában jelenítik meg. A rendelet 4. és 5. cikke szerint a gumiabroncsok teljesítményét a végfelhasználók számára a gumiabroncsok vásárlásakor kiadott számlákon vagy azokkal együtt, valamint a műszaki promóciós anyagban, például katalógusokban, szórólapokon vagy a weboldalokon megjelenő reklámban is feltüntetik.

d)

Tüzelőanyag- és CO2-címkézés: az 1999/94/EK irányelv55 alapján az értékesítési ponton minden új személygépkocsi mellett fel kell tüntetni az tüzelőanyagfogyasztás címkéjét. E címkének jól láthatónak kell lennie, és meg kell felelnie az I. mellékletben előírt kritériumoknak. Tartalmaznia kell a tüzelőanyag-fogyasztással kapcsolatos hivatalos adatokat, a 100 kilométeren fogyasztott literben vagy a literenként megtett kilométerekben (vagy a gallononként megtett mérföldekben) kifejezve, valamint a CO2-kibocsátással kapcsolatos adatokat g/km-ben. A 7. cikk előírja, hogy „a tagállamok megtiltják a 3., 4., 5. és 6. cikkben említett címkéken, útmutatókban, plakátokon, illetve az írott reklámanyagokban és egyéb reklámanyagokban a tüzelőanyag-fogyasztásra, illetve a CO2-kibocsátásra vonatkozó bármely más, az irányelvben szereplő követelményeknek nem megfelelő jelzés, szimbólum vagy felirat alkalmazását, amely megtévesztheti az új személygépkocsik lehetséges vásárlóit.”

53

54 55

HU

Az 1992/75/EGK irányelv átdolgozására irányuló javaslat jelenleg a jogalkotási folyamat végső szakaszában van. Amikor hatályba lép, megbízással ruházza fel a Bizottságot az adott termékekkel kapcsolatos címkézési intézkedések elfogadására. A címkézésről szóló irányelv alkalmazási körét kiterjesztik valamennyi olyan, energiával kapcsolatos termékre, amelyeket az eladásra, kölcsönzésre, részletfizetésre kínálás alkalmával a termék energia-, és adott esetben egyéb erőforrás-fogyasztásával kapcsolatos információkat tartalmazó adatlappal és címkével kell ellátni. A jól ismert A–G skála (hűtőszekrények esetében A+ és A++ osztályok) továbbra is használatban marad, annak lehetőségével, hogy a skálát A+/A++/A+++ osztályokkal bővítik, és a fogyasztó mindig tisztában lesz a piacon elérhető legjobb energiaosztállyal, mivel az irányelv azt fogja megkövetelni, hogy a legjobb osztályt mindig sötétzöld színnel jelöljék. Tilos lesz a címkék engedély nélküli használata, és ebben az esetben a tagállamok az irányelv végrehajtásakor különféle büntetéseket vethetnek ki. Az új irányelv a piacfelügyeleti rendelkezéseket is megerősíti a nem megfelelést minimálisra csökkenteni kívánó 765/2008/EK rendelettel összhangban. Az átdolgozás új eleme a kötelező reklámozás: „az ezen irányelv szerinti végrehajtó intézkedés hatálya alá tartozó, energiával kapcsolatos termékek egy konkrét modelljére vonatkozó hirdetésben – az energiával vagy a vételárral kapcsolatos információ közlése esetén – szerepeljen a termék energiahatékonysági osztálya is” (4. cikk (2) bekezdés a) pont). A rendeletet 2009. november 25-én fogadták el. Várhatóan 2010 januárjában hirdetik ki a HL-ben, és kihirdetése után 20 nappal lép hatályba. Az Európai Parlament és a Tanács 1999. december 13-i 1999/94/EK irányelve az új személygépkocsik forgalmazása alkalmával a tüzelőanyag-fogyasztásról és a CO2-kibocsátásról szóló vásárlói információk rendelkezésre állásáról (HL L 12., 2000.1.18., 16–23. o.)

41

HU

Emellett a IV. melléklet előíró jellegű szabályokat tartalmaz az autók reklámanyagára vonatkozóan: „A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy minden írott reklámanyag tartalmazza annak a személygépkocsinak a hivatalos tüzelőanyag-fogyasztási és hivatalos fajlagos CO2-kibocsátási adatait, amelyre vonatkozik.” Ennek a tájékoztatásnak legalább a következő követelményeket kell teljesítenie: 1. jól olvasható és nem kevésbé kiemelt, mint a reklámüzenet fő része; 2. könnyen érthető, még futó áttekintés esetén is; 3. minden olyan személygépkocsi-modellre vonatkozóan meg kell adni a hivatalos tüzelőanyag-fogyasztási adatokat, amellyel a reklámanyag foglalkozik. Ha egynél több modell szerepel a reklámanyagban, akkor vagy valamennyi említett modellre vonatkozóan meg kell adni a hivatalos tüzelőanyag-fogyasztási adatot, vagy a legjobb és a legrosszabb tüzelőanyag-fogyasztás közötti tartományt kell ismertetni. A tüzelőanyag-fogyasztást 100 kilométeren fogyasztott literben (l/100 km), vagy literenként megtett kilométerben (km/l) vagy e mértékegységek megfelelő kombinációjában határozzák meg. Minden számszerű adatot egytizedes pontossággal adnak meg. Ezeket az értékeket más egységekben (gallon és mérföld) is ki lehet fejezni, amennyiben az összhangban van a 80/181/EGK irányelv rendelkezéseivel. Ha az írott reklámanyag csupán a márkára vonatkozik és nem egy meghatározott modellre, akkor a tüzelőanyag-fogyasztást nem kell megadni. e)

A 2003/54/EK villamos energiai irányelv56 megköveteli az üzemanyag-keverék eredetigazolását, valamint előírja, hogy a tagállamok kötelesek biztosítani, hogy a villamosenergia-szolgáltatók a számlákon vagy a számlákkal, valamint a fogyasztók rendelkezésére bocsátott reklámanyagokban meghatározzák: „a) minden egyes energiaforrás részarányát a szolgáltató által a megelőző évben felhasznált, összes energiahordozó összetételében; b) legalább hivatkozást olyan meglévő információforrásokra, például honlapokra, ahol a szolgáltató által a megelőző évben felhasznált, összes energiahordozó összetételének környezeti hatásai, de legalább a szén-dioxid-kibocsátás és a keletkezett radioaktív hulladék mennyisége nyilvánosan hozzáférhető”. Villamosenergia-tőzsdén vásárolt vagy az Unión kívüli vállalkozástól importált villamos energiára vonatkozóan a szóban forgó tőzsde vagy vállalkozás előző évi összesített számadatai használhatók.

56

HU

Az Európai Parlament és a Tanács 2003/54/EK irányelve (2003. június 26.) a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 96/92/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 176., 2003.7.15., 37–56. o.).

42

HU

f)

Az 1980/200/EK (jelenleg átdolgozás alatt álló) rendelet57 alapján ökocímkéket lehet odaítélni azon termékekre, amelyek a termék életciklusának ideje alatt eleget tesznek bizonyos környezetvédelmi követelményeknek. Az új rendelet átdolgozott változata 10. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy „Tilos minden olyan címke vagy logó használata, illetve valótlan tartalmú vagy megtévesztő reklámozása, amely a közösségi ökocímkével való összetévesztéshez vezethet”.

2.5.3.

Az irányelv és a megtévesztő környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések

Az irányelv nem tartalmaz kimondottan a környezetbarát jelleggel kapcsolatos marketinggel és reklámozással kapcsolatos szabályokat. Rendelkezései azonban az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott kereskedelmi gyakorlatainak összefüggésében tett valamennyi kijelentésre vonatkoznak, ideértve a környezetbarát jelleggel kapcsolatos kijelentéseket is. Ahogyan az az irányelv (10) preambulumbekezdésében szerepel: „ez az irányelv biztosítja a fogyasztók védelmét abban az esetben, ha közösségi szinten nincs külön ágazati jogszabály, és megtiltja, hogy a termékek természetére vonatkozóan a kereskedők téves benyomást keltsenek”. Az irányelv nem beszéli le a kereskedőket a környezetbarát kijelentések alkalmazásáról, és jogalapot teremt ahhoz, hogy a kereskedők szavahihető és felelősségteljes módon tehessenek ilyen jellegű kijelentéseket. Az irányelv rendelkezéseinek a környezetbarát jellegről szóló kijelentésekre történő alkalmazását két fő elv körül lehet összefoglalni:

2.5.4.

(c)

Az irányelv általános kikötése alapján a kereskedőknek mindenek előtt konkrét, pontos és egyértelmű módon kell feltüntetniük a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentéseiket.

(d)

A kereskedőknek tudományos bizonyítékkal kell alátámasztaniuk kijelentéseiket, és készen kell állniuk arra, hogy a kijelentés megtámadása esetén e bizonyítékot érthető módon rendelkezésre bocsássák.

Az I. melléklet tilt bizonyos megtévesztő kijelentéseket a környezetbarát jelleggel kapcsolatban

Az irányelv I. melléklete (a „fekete lista”) alapján az alábbi gyakorlatok mindig tisztességtelennek minősülnek, azaz tilosak, a fogyasztó magatartására gyakorolt hatásuktól függetlenül: –

2.: bizalmi jegy, minőségi jegy, vagy annak megfelelő jelzés megjelenítése a szükséges engedély nélkül. Például: közösségi vagy nemzeti címke (pl. az „Északi hattyú” (Nordic Swan), a „Kék angyal” (Blue angel) vagy az NF-környezet) engedély nélküli használata.

57

HU

Az Európai Parlament és a Tanács 2000. július 17-i 1980/2000/EK rendelete a közösségi ökocímke módosított odaítélési rendszeréről (HL L 237., 2000.9.21., 1–12. o.).

43

HU

–

4. pont: Annak valótlan állítása, hogy egy kereskedőt (beleértve annak kereskedelmi gyakorlatait) vagy egy terméket valamely közjogi vagy magánszervezet elismert, jóváhagyott, vagy engedélyezett, vagy pedig az ilyen állítás az elismerési, jóváhagyási és engedélyezési feltételeknek való megfelelés nélkül. Például: annak állítása, hogy környezetvédelmi ügynökség, NGO vagy szabványozó testület jóváhagyott egy terméket, noha erről nincs szó.

–

1. pont: Annak valótlan állítása, hogy a kereskedő a magatartási kódex aláírója. Például: ha egy kereskedő weboldalán feltünteti, hogy a termék környezetvédelmi teljesítményével kapcsolatos magatartási kódex aláírója, noha erről nincs szó.

–

3. pont: Annak valótlan állítása, hogy egy magatartási kódexet valamely közjogi, vagy egyéb szervezet jóváhagyott. Például: egy kereskedő azt állítja, hogy gépkocsigyártó vállalatának magatartási kódexét a nemzeti környezetvédelmi ügynökség, minisztérium vagy fogyasztóvédelmi szervezet támogatta, noha erről nincs szó.

2.5.5.

Az irányelv általános rendelkezéseinek alkalmazása a megtévesztő környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre

Az irányelv 6. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja alapján: „megtévesztőnek minősül a kereskedelmi gyakorlat, amennyiben hamis információt tartalmaz, és ezáltal valótlan, vagy bármilyen módon – ideértve a megjelenítés valamennyi körülményét – félrevezeti vagy félrevezetheti az átlagfogyasztót még akkor is, ha az információ az alábbi elemek közül egy vagy több tekintetében tényszerűen helytálló, és feltéve bármelyik esetben, hogy arra készteti vagy késztetheti a fogyasztót, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg: a) a termék természete; b) a termék lényeges tulajdonságai, úgymint (…) az előnyök, a kockázatok, (…) az összetétel, (…) a gyártás (…) módszere (…), az adott célra való alkalmasság, (…) a földrajzi vagy kereskedelmi eredet vagy a használattól várható eredmények, illetve a terméken végrehajtott vizsgálat vagy ellenőrzés eredménye és főbb jellemzői;” E rendelkezés a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentéseket (például szöveget, logókat, képeket és szimbólumokat) tartalmazó kereskedelmi kommunikációra alkalmazandó Előírja, hogy a gyakorlatnak, a környezetbarát jellegre való kijelentés tartalmát, valamint annak az átlagfogyasztó vásárlási döntésére gyakorolt hatását eseti alapon kell megvizsgálni. Két helyzet léphet fel: i.

Objektív megtévesztő gyakorlat: a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentés megtévesztő, mivel hamis információkat tartalmaz, így a 6. cikk (1) bekezdésében előírt listán szereplő egy vagy több pont tekintetében valótlan. Például: a „biológiailag lebontható” kifejezés használata, amikor valójában nem erről van szó (például olyan terméken, amelyen nem végeztek vizsgálatot); a „peszticidmentes” kifejezés használata olyan termékre, amely valójában tartalmaz némi peszticiedet.

HU

44

HU

Az irányelv 12. cikkével összefüggésben ez azt jelenti, hogy a környezetbarát jellegre vonatkozó valamennyi kijelentést olyan bizonyítékra kell alapozni, amelyet az illetékes hatóságok ellenőrizhetnek. ii.

Szubjektív megtévesztő gyakorlat: a környezetbarát jelleggel kapcsolatos állítás megtévesztő, mivel félrevezeti vagy félrevezetheti az átlagfogyasztót, még akkor is, ha a benne szereplő információ tényszerűen helytálló.

E helyzet inkább a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések megjelenítésének és kontextusba helyezésének módjára vonatkozik, valamint arra, hogy a kereskedelmi kommunikáció milyen benyomást kelt a fogyasztókra azzal, hogy olyan, a környezet szempontjából előnyös jelleget sugall számukra, amely megtévesztőnek bizonyulhat. Például: ha egy reklám autót mutat zöld erdőben; természetes elemek (virágok, fák) szimbólumként való felhasználása; egy termék tág értelemben vett és általános környezeti hasznának hangoztatása („környezetbarát, zöld, természetbarát, ökológiai, fenntartható”); egy márkanév vagy termék nevének zöld színnel történő megjelenítése. Például: egy mosógépgyártó azt állítja, hogy új modellje 75%-kal kevesebb vizet használ. Lehet, hogy ez bizonyos laboratóriumi körülmények között igaz volt, de az átlagos otthoni környezetben csupán 25%-kal kevesebb vizet fogyaszt. Például: egy élelmiszertermékkel kapcsolatban címke vagy tanúsítási rendszer alapján azt állítják, hogy környezetbarát módon állítják elő, de e címke vagy tanúsítási rendszer csupán azt biztosítja, hogy a termelő eleget tesz az uniós jogból fakadó környezetvédelmi alapszabályoknak (kölcsönös megfeleltetés). – A kijelentések egyértelműsége és pontossága fontos szempont a nemzeti végrehajtók vizsgálatához. E kijelentéseket úgy kell megjeleníteni, hogy egyértelműen kiderüljön az átlagfogyasztó számára, hogy: –

a kijelentés az egész termékre, vagy összetevőinek egyikére vonatkozik-e (pl. újrahasznosítható csomagolás, de nem újrahasznosítható tartalom, illetve ha a csomagolás csak részben újrahasznosítható, akkor a csomagolás egy része hasznosítható újra);

–

a kijelentés egy vállalatra (azaz annak minden termékére) vonatkozik-e vagy csak bizonyos termékekre;

–

amennyiben a kijelentés nem fedi le a termék teljes életciklusát, annak mely szakaszaira vagy a termék mely jellegzetességeire vonatkozik pontosan a kijelentés;

– A környezetbarát jellegről szóló kijelentés, címke vagy a használt szimbólum nem lehet a hivatalos jelölésekkel összetéveszthető. – A vizsgálatnak a termék jellegét is figyelembe kell vennie. Egyes termékek minden esetben ártalmasak a környezetre (gépkocsik, rovarirtó szerek, mérgező anyagokat tartalmazó termékek). E termékek esetében a termék egyik szempontjának környezetbarát jellegével kapcsolatos kijelentések nem kelthetik azt a megtévesztő benyomást, hogy maga a termék is környezetbarát.

HU

45

HU

Például: a francia fellebbviteli bíróság nemrégiben megerősítette, hogy a „biológiailag lebontható” és a „környezet szempontjából hasznos” jelzővel ellátott rovarirtó szer megtévesztő reklámnak bizonyult, mivel a rovarirtó szerben fellelhető számos összetevő továbbra is talajkárosító hatású58. – A Bizottság környezetbarát jellegről szóló kijelentések megtételéről és vizsgálatáról szóló, az ISO 14201-1999 nemzetközi szabvány alapján összeállított, 2000-ben közzétett, nem kötelező erejű iránymutatásában59 hasznos kritériumok és példák találhatók. Ez az iránymutatás hivatkozik a környezetbarát jellegről szóló megtévesztőnek tekintendő kijelentésekre:

2.5.6.

–

olyan kijelentések, amelyek azon alapulnak, hogy egy bizonyos ártalmas termék (pl. vegyszer) nem szerepel az adott termék összetevői között, amikor a termékkategória általában nem tartalmazza e káros terméket;

–

a „….-mentes” kijelentések nem megfelelő alkalmazása, amikor olyan anyagokra utalnak, amelyeket soha nem társítottak a termékhez, vagy ha az említett anyagot korábban társították ugyan a termékhez, de manapság már nem (például az olyan dezodor, amely „CFC-mentes”, noha e követelmény minden hasonló termék esetében jogszabály alapján előírt követelmény).

A környezetvédelmi kötelezettségeket tartalmazó magatartási kódexek megszegése ugyancsak megtévesztő tevékenységnek tekinthető

Az irányelv 6. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján: „Megtévesztőnek minősül a kereskedelmi gyakorlat akkor is, ha az tényszerű összefüggésében, sajátosságaira és körülményeire figyelemmel, az átlagfogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, és amely magában foglalja a következőket: – a kötelezettségvállalás nem csak szándék, hanem egyértelmű, ellenőrizhető elkötelezettség; – és a kereskedő a kereskedelmi gyakorlat során jelzi, hogy rá nézve a kódex kötelező.” E rendelkezés alapján lehet kezelni például azt az esetet, amikor egy, a környezetvédelemmel kapcsolatos kötelezettségvállalásokat tartalmazó magatartási kódexhez csatlakozott vállalkozás megszegi a magatartási kódexet. Például: egy kereskedő csatlakozott egy olyan gyakorlati kódexhez, amely a fa fenntartható felhasználását kívánja előmozdítani. A kódex tehát rá nézve kötelező, és weboldalán meg is jeleníti annak logóját. A gyakorlatokról szóló kódex kötelezettségvállalást tartalmaz arra vonatkozóan, hogy tagjai nem használnak nem fenntarthatóan kezelt erdőkből származó

58 59

HU

Franciaország – Cour d'appel de Lyon, 2008. október 29., "Roundup" (Monsanto – Scotts France) ügy. Iránymutatás a környezetbarát jellegről szóló kijelentések megtételéhez és megvizsgálásárhoz, 2000. december, Európai Bizottság – ECA SA, Dr Juan R Palerm.

46

HU

keményfát. A weboldalon reklámozott termékekről viszont az derül ki, hogy kiirtott erdőkből származó fát tartalmaznak60. Az átlagfogyasztó azt várná el, hogy a kódexhez csatlakozott tagok olyan termékeket árusítanak, amelyek megfelelnek a kódex előírásainak. A nemzeti végrehajtó hatóságok így azt vizsgálják meg, hogy a fogyasztó valószínűsíthetően ez alapján hozza-e meg vásárlási döntését. 2.5.7.

A környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentéseket tartalmazó termékösszehasonlításokat a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló irányelvben meghatározott kritériumok alapján kell megvizsgálni.

A megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló 2006/114/EK irányelvnek (e-link) elsősorban az a célja, hogy megállapítsa azokat a feltételeket, amelyek mellett az összehasonlító reklámozás megengedett (1. cikk). E feltételeket az irányelv 4. cikke állapítja meg. E kritériumokat azon reklámokra kell alkalmazni, amelyek a különböző termékek környezetvédelmi hatását vagy hasznát hasonlítják össze. Ezen irányelv alapján az ilyen összehasonlításnak tehát eleget kell tennie többek között az alábbi feltételeknek: –

a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében nem megtévesztő;

–

azonos szükségleteket kielégítő vagy azonos rendeltetésű árukat vagy szolgáltatásokat hasonlít össze;

A környezetvédelmi összehasonlítás tekintetében a nemzeti végrehajtó hatóságok és önszabályozó testületek e kritériumot általában úgy értelmezik, hogy az összehasonlításnak azonos termékkategóriára kell vonatkoznia. –

tárgyilagosan hasonlítja össze ezen áruk és szolgáltatások egy vagy több jelentős, lényeges, ellenőrizhető és jellemző tulajdonságát.

A kereskedő állításából annak is egyértelműen ki kell derülnie, hogy az összehasonlítás az alábbiak közül egy vagy több tekintetében történik:

60

HU

–

a szervezet saját korábbi eljárása;

–

a szervezet saját korábbi terméke;

–

egy másik szervezet eljárása, vagy;

–

egy másik szervezet terméke.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet végrehajtó Egyesült Királyságbeli rendeletről (2008. május) szóló iránymutatásból – Consumer Protection from Unfair Trading – Office of Fair Trading/Department for Business Enterprise and Regulatory Reform (2008).

47

HU

2.5.8.

Végrehajtási intézkedés a megtévesztő környezetbarát kijelentésekkel szemben, valamint a bizonyítás terhe

jellegre

vonatkozó

Az irányelv alapján: – Az irányelv végrehajtási módként engedélyezi az önszabályozást, valamint lehetővé teszi, hogy a közigazgatási vagy bírósági fellépést a nemzeti vagy közösségi szinten a magatartási kódex felelőse által gyakorolt, a megtévesztő környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések felszámolását célzó ellenőrzése egészítse ki. A tagállamok nagy számában a magatartási kódexek és önszabályozó testületek fontos szerepet játszanak a reklámozás szabályozásában, ideértve a környezetvédelmi vonatkozásokat és a reklámokban elhangzó kijelentéseket is. – Nemzeti, helyi és ágazati magatartási kódexek szabályozhatják azon kereskedők magatartását, akik vállalják, hogy a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekkel kapcsolatban ilyen kódexhez csatlakoznak. Így az ilyen kódexekhez csatlakozó kereskedőkre a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekkel kapcsolatban szigorúbb előírások vonatkozhatnak. – A reklámozással kapcsolatos magatartási kódexek rendszerint szabályokat tartalmaznak a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekkel kapcsolatban, különösen arra vonatkozóan, hogy a kereskedőknek alá kell támasztaniuk a tényállításokat. – Az irányelv 10. cikke alapján azonban az önszabályozó testületekhez fordulás „soha nem tekinthető a bíróság vagy közigazgatási hatóság előtti – 11. cikk szerinti – jogorvoslatról való lemondásnak.” Az önszabályozás tehát nem használható a jogi fellépés helyettesítésére. Az irányelv 11. cikke alapján a tagállamok felelősek annak biztosításáért, hogy általánosságban és különösen a környezetbarát jellegre vonatkozó megtévesztő kijelentések elleni küzdelemhez megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre. – Végül pedig, az irányelv 12. cikke alapján a nemzeti végrehajtó hatóságokat és bíróságokat fel kell hatalmazni arra, hogy elrendeljék, hogy a kereskedők bizonyítékot szolgáltassanak az általuk előterjesztett tényállítások megalapozottságára vonatkozóan, amennyiben ennek megkövetelésére szükség van. „A tagállamok bíróságokra vagy közigazgatási hatóságokra ruházzák azokat a hatásköröket, amelyek a 11. cikkben biztosított polgári vagy közigazgatási eljárásokban azokat felhatalmazzák arra, hogy:

HU

(e)

elrendeljék, hogy a kereskedő bizonyítékot szolgáltasson a kereskedelmi gyakorlattal kapcsolatos tényállítások helyességéről, amennyiben a kereskedő és az eljárásban részt vevő bármely másik fél jogos érdekeit tekintetbe véve az adott eset körülményei alapján ennek megkövetelése helyénvalónak tűnik;

(f)

a tényállításokat ne tekintsék megalapozottnak, amennyiben az a) pontnak megfelelően megkövetelt bizonyítékot nem szolgáltatják, vagy azt a bíróság vagy a közigazgatási hatóság elégtelennek ítéli"

48

HU

2.6.

Felhívás vásárlásra

2.6.1.


Fogalommeghatározások – 2. cikk i) pont „felhívás vásárlásra”: a termék tulajdonságait és árát az alkalmazott kereskedelmi kommunikációs eszköznek megfelelően feltüntető kereskedelmi kommunikáció, amely ezáltal lehetővé teszi a fogyasztó számára a vásárlást; 7. cikk (4) bekezdés 4. Vásárlásra való felhívás esetén az alábbiakra vonatkozó információ minősül jelentősnek, amennyiben az a körülményekből nem tűnik ki: a) a termék lényeges tulajdonságai, a tájékoztatási eszköznek és a terméknek megfelelő mértékben; b) a kereskedő postai címe és azonosítási adatai, úgymint cég neve, illetve, adott esetben, annak a kereskedőnek postai címe és személyazonossága, akinek a nevében eljár; c) az adóval növelt ár, vagy – amennyiben a termék jellegéből adódóan az árat nem lehet előre ésszerűen kiszámítani – az ár kiszámításának módja, valamint adott esetben az összes fuvardíj, szállítási vagy postaköltség, illetve, amennyiben e költségeket nem lehet ésszerűen előre kiszámítani, annak a ténynek a feltüntetése, hogy esetlegesen további költségek merülhetnek fel; d) a fizetés, a szállítás és a teljesítés feltételei, valamint a panaszok kezelésének módja, amennyiben azok eltérnek a szakmai gondosság által támasztott követelményektől; e) a visszalépési, valamint az elállási vagy felmondási jogot biztosító termékek és ügyletek esetén ezen jog megléte. 2.6.2.

Fogalommeghatározás

Ez az irányelv a kereskedőkre bízza annak megválasztását, hogy reklámukban feltüntetik-e az árat vagy sem. A 2. cikk i) pontja alapján az irányelv értelmében „vásárlásra való felhívásnak” minősül a termék tulajdonságát és árát feltüntető kereskedelmi kommunikáció vagy reklám. A „vásárlásra való felhívás” fogalmából az következik, hogy a kereskedők a 7. cikk (4) bekezdésében felsorolt (alább a 2.6.3. és 2.6.4. pontban ismertetett) számos konkrét tájékoztatási követelményt kell tiszteletben tartaniuk. Az irányelv 2. cikkének i) pontjában említett, a „termék tulajdonságaira” vonatkozó követelmény változatlanul jelen van, amint verbális vagy vizuális utalás történik a termékre. Egy különböző értelmezés arra ösztönözheti a kereskedőket, hogy általános termékleírást biztosítsanak vagy kereskedelmi ajánlataikból információkat hagyjanak ki a 7. cikk (4) bekezdésében előírt tájékoztatási követelményeket kikerülése céljából. Az irányelv 2. cikkének i) pontjában szereplő fogalommeghatározás utolsó része („ezáltal lehetővé teszi a fogyasztó számára a vásárlást”) nem írja elő, hogy a kereskedelmi

HU

49

HU

kommunikáció a vásárlás céljából mechanizmust (pl. telefonszámot vagy kupont) biztosítson a fogyasztó számára. Azt jelenti, hogy a termékmarketingben nyújtott tájékoztatásnak elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy a vásárló döntést hozzon a vásárlás mellett (azaz eldöntse, hogy megveszi-e a terméket az adott áron vagy sem). Az alábbiak rendszerint vásárlásra való felhívásra tekintendők, amennyiben az ár, valamint a termék tulajdonságai meg vannak adva61: –

újságban vagy televízióban megjelenő reklám;

–

légitársaság weboldala a járatok és áraik feltüntetésével;

–

étteremben kifüggesztett étlap;

–

szupermarket szórólapja, amely bizonyos termékeket engedményes áron hirdet;

–

rádiós hirdetés mobil csengőhangokra;

–

az áruházak polcán az árral együtt elhelyezett termék.

A 2. cikk i) pontja alapján az irányelv értelmében nem minősül „vásárlásra való felhívásnak” az olyan kereskedelmi kommunikáció vagy reklám, amely nem tartalmazza az árat. A vásárlásra való felhívásnak nem minősülő kereskedelmi kommunikáció egyértelmű példája az olyan hirdetés, amely a kereskedő „márkáját” hirdeti egy adott termék helyett (azaz a márka reklámozása). Más példák között említhetjük meg egy adott termék vagy szolgáltatás reklámozását a termék jellegének, tulajdonságainak és előnyeinek kimerítő leírásával, az árra való hivatkozás nélkül. 2.6.3.

Vásárlásra való felhívás a megtévesztő mulasztások összefüggésében

Az irányelv a vásárlásra való felhívás fogalmát a 7. cikk62 összefüggésében alkalmazza. A 7. cikk a megtévesztő mulasztásokat érinti, és nagyon általánosan fogalmazva megállapítja a kereskedők tevőleges kötelezettségét, miszerint minden olyan információt rendelkezésre kell bocsátaniuk, amelyek a fogyasztók tájékozott választásának meghozatalához szükségesek (azaz a jelentős információkat). Mivel a 7. cikk (1), (2) és (3) bekezdése kimondottan nem határozza meg a jelentős információk fogalmát, a nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak saját ítéletükre kell hagyatkozniuk ahhoz, hogy – a kereskedelmi gyakorlat valamennyi jellemzőjének és körülményének, valamint a kommunikációs eszköz korlátainak figyelembe vételével – megállapítsák, hogy a kereskedő kihagyta-e az információ kulcsfontosságú elemeit. A vásárlásra való felhívás tekintetében viszont a 7. cikk (4) bekezdése számos alapvetőnek (azaz jelentősnek) tekintendő tájékoztatási követelményt sorol fel ahhoz, hogy e kritikus

61

62

HU

Lásd továbbá a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet végrehajtó Egyesült Királyságbeli rendeletről szóló iránymutatást, 2008 május, Consumer Protection from Unfair Trading, Office of Fair Trading, 2008 (http://www.oft.gov.uk/advice_and_resources/small_businesses/competing/protection) 36. o. Az irányelv az I. melléklet 5. és 6. pontjában is hivatkozik a vásárlásra való felhívásra.

50

HU

ponton a lehető legnagyobb jogbiztonságot biztosítson. Ezek között szerepelnek többek között a termék jellemzői, a kereskedő postai címe és személyazonossága, valamint a teljes ár63. A vásárlásra való felhívás a fogyasztó döntéshozatalának kulcsfontosságú pillanata. Természeténél fogva a termék reklámozásának közvetlen és azonnali formája, amely impulzívabb reakciót vált ki a fogyasztókból, így magasabb kockázatnak teszi ki őket. A 7. cikk (4) bekezdésében szereplő rendelkezés ezért azt kívánja biztosítani, hogy amikor a kereskedők kereskedelmi ajánlatot tesznek a fogyasztóknak, akkor ezzel egyidejűleg, érthető és egyértelmű módon, elegendő információt bocsássanak rendelkezésre ahhoz, hogy a fogyasztó tájékozott döntést hozhasson a vásárlásról, és ne tévesszék meg a fogyasztót fontos információk elhallgatásával. 2.6.4.

A 7. cikkben szereplő tájékoztatási követelmények alkalmazása

A 7. cikk (4) bekezdésében szereplő tájékoztatási követelmények a termék lényeges tulajdonságait, a kereskedő címét, az adókat is tartalmazó teljes árat, a fizetési feltételeket, a házhozszállítás, a teljesítés és a panaszkezelés módját érintik (amennyiben azok eltérnek a szakmai gondosság által támasztott követelményektől). Egyértelmű, hogy az irányelv alapján e tájékoztatási követelmények elengedhetetlenül alkalmazandóak minden olyan esetben, amikor a kommunikáció a terméket és annak árát egyaránt tartalmazza. E követelményeknek azonban nem az a céljuk, hogy felesleges vagy aránytalan tájékoztatási terhet mérjenek a kereskedőkre, hanem azt kívánják biztosítani, hogy a fogyasztókat ne vezessék félre a vásárlás mellett szóló döntésük meghozatalakor. Ezért a 7. cikk (4) bekezdésének megfogalmazása azt is megköveteli, hogy a nemzeti hatóságok és bíróságok megfelelően betartassák ezt a kötelezettséget, az alábbi elemek figyelembe vételével: először is, a kereskedőknek nem kell rendelkezésre bocsátaniuk a már egyértelmű vagy a körülményekből nyilvánvaló információkat (a 7. cikk (4) bekezdésének első bekezdése); másodszor, az érintett terméktől függően eltérő lehet annak megállapítása, hogy mi tartozik egy termék „lényeges tulajdonságai” közé (a 7. cikk (4) bekezdésének a) pontja): –

az összetett termékek esetében esetlegesen több információt kell biztosítani, mint az egyszerű termékek esetében. Ebből következik, hogy egy kép például elég egyértelmű lehet a fogyasztó számára egyes termékek lényeges és megkülönböztető tulajdonságai tekintetében;

–

egyes, az ajánlatot korlátozó megszorító feltételeket ugyancsak a termék lényeges tulajdonságai közé kell számítani (például: azt, ha egy szolgáltatást csak nagyon korlátozott ideig nyújtanak).

Harmadszor pedig, a termék lényeges tulajdonságait érintő információk mennyisége és típusa ugyancsak más és más lehet attól függően, hogy a kereskedő által a kereskedelmi kommunikációhoz választott „kommunikációs eszköz” tekintetében mi tekinthető 63

HU

Ld. a (14) preambulumbekezdést, amely még egyértelműbbé teszi, hogy „A mulasztások tekintetében ez az irányelv meghatározott számú, kulcsfontosságú információt határoz meg, amelyre a fogyasztónak szüksége van a tájékozott ügyleti döntés meghozatalához...”

51

HU

„megfelelőnek” (a 7. cikk (4) bekezdésének a) pontja). Ezzel összefüggésben ésszerűen elvárható, hogy egy rádióban elhangzó ajánlat kevésbé részletesen tájékoztatja a fogyasztókat egy termék lényeges tulajdonságairól, mint a weboldalon vagy szakmagazinban közzétett vásárlásra való felhívás. Egy termék vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságai (a 7. cikk (4) bekezdésének a) pontja) gyakran egyértelműen következhetnek a hirdetés kontextusából, és ebben az esetben nem igényelnek külön felsorolást. Olykor úgy tekinthető, hogy a kereskedő postai címe és azonosítási adatai (a 7. cikk (4) bekezdésének b) pontja) „egyértelműek vagy a kontextusból látszanak”: –

Egy olyan üzlet vagy étterem címe, amelyben a fogyasztó adott pillanatban tartózkodik egyértelmű példa arra, amikor az ilyen információ az adott kontextusból világosan látszik.

–

Egy nagyobb kiskereskedő vagy étteremlánc helyi üzletének címe „egyértelműnek vagy a kontextusból nyilvánvalónak” tekinthető, mivel valószínű, hogy azt az átlagfogyasztó ismeri. Ezért az említett kereskedő által közzétett országos reklám általában nem követeli meg a földrajzi címre történő kifejezett hivatkozást. Ez azt feltételezi azonban, hogy a felhívás a kereskedő valamennyi értékesítési pontjára vonatkozik. A fogyasztók félrevezetésének elkerülése végett azonban rendelkezésre kell bocsátani a földrajzi címet abban az esetben, ha a vásárlásra való felhívás csak a szóban forgó lánc bizonyos üzleteit vagy éttermeit érinti.

–

Az online üzletek esetében megjegyzendő, hogy az elektronikus kereskedelemről szóló, 2000. június 8-i 2000/31/EK irányelv alapján, annak 5. cikkével összhangban a kereskedőknek könnyen, közvetlenül és folyamatosan hozzáférhetővé kell tenniük nevüket, telephelyüket földrajzi címüket, továbbá a kereskedőkkel való gyors kapcsolatfelvételt, valamint a közvetlen és hatékony kommunikációt lehetővé tévő adatokat, ideértve az elektronikus levelezési címét. Ezen információk némelyikét nem kell feltüntetni a vásárlásra való felhívásban, de elérhetővé kell tenni a kereskedő weboldalán. Ezen túlmenően, az e-kereskedelemről szóló irányelv 10. cikke alapján bizonyos információkat (pl. a szerződés hivatalos megkötése előtt elvégzendő különféle technikai lépéseket) a szolgáltatás igénybe vevője általi ajánlattételt megelőzően meg kell adni. Ezen információkat nem kell feltüntetni a vásárlásra való felhívás szakaszában, de még azelőtt elérhetővé kell tenni, hogy a szolgáltatás igénybe vevője ajánlatot tesz, és legkésőbb akkor, amikor a fogyasztó magatartásából egyértelműen következik, hogy készen áll az ajánlat megfontolására (pl. azzal, hogy rákattintott a vásárlásra való felhívást tartalmazó bannerre).

–

Ha a reklám jól ismert logót vagy márkanevet tartalmaz, a kereskedő kilétének nyilvánvalónak kell lennie a reklám kontextusából, így nem kell külön felsorolni.

Az árral kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a 7. cikk (4) bekezdésének c) pontja megköveteli, hogy a kereskedők a valamennyi alkalmazandó adót (pl. héa) és költséget tartalmazó teljes (vagy végső) árat bocsássák rendelkezésre, és hogy a fogyasztókat megfelelően tájékoztassák az esetlegesen fizetendő költségekről, amennyiben azokat nem lehet előre kiszámítani.

HU

52

HU

A termékek, szolgáltatások és kereskedők többsége tekintetében rendszerint elvárható, hogy a fizetés, a szállítás és a teljesítés feltételei, valamint a panaszkezelés módja (a 7. cikk (4) bekezdésének d) pontja) megfeleljen a szakmai gondosság követelményeinek, így azokat rendszerint nem kell külön kijelenteni. A fenti információkat csak akkor kell megjeleníteni, ha a fizetés, a szállítás és a teljesítés feltételei, valamint a panaszkezelés módja a fogyasztó tekintetében kedvezőtlenebb a jó és tisztességes piaci gyakorlathoz képest. Adott esetben, például a távértékesítés (e-kereskedelem, telefon, stb.) esetében a visszalépési, valamint az elállási vagy felmondási jog meglétét (a 7. cikk (4) bekezdésének e) pontja) meg kell említeni. A vásárlásra való felhívás szakaszában a kereskedőknek csak az ilyen jogok meglétéről kell tájékoztatniuk a fogyasztókat (azaz nem kell részletezniük azon feltételeket és eljárásokat, hogy a fogyasztó hogyan élhet e jogaival). Érdemes megjegyezni, hogy az elektronikus fogyasztási árucikkeket értékesítő weboldalakról nemrégiben végzett, az EU egész területére vonatkozó széleskörű vizsgálat alapján a nemzeti hatóságok azt állapították meg, hogy a vizsgált weboldalak 66%-a vagy nem tájékoztatta a fogyasztókat a visszalépési jogról, vagy megtévesztő tájékoztatást nyújtott azzal kapcsolatban64. 2.6.5.

Vásárlásra való felhívás és jelentős információk – Egyéb megfontolások

Amennyiben a kereskedők vásárlásra hívják fel a fogyasztókat, biztosítaniuk kell, hogy kereskedelmi gyakorlataikban szerepeljenek az irányelv által előírt információk, vagy hogy az említett információk az adott összefüggésben nyilvánvalóak legyenek. Ez nem jelenti azt, hogy csak akkor kell ezen információkat biztosítani, ha vásárlásra való felhívásról van szó. Ha a kereskedők a vásárlásra való felhívás pillanatában eleget tesznek a 7. cikk (4) bekezdésében szereplő tájékoztatási követelménynek, az még nem mentesíti őket sem az alól, hogy minden egyéb további információt biztosítsanak, amelyre az átlagfogyasztónak az adott ügylet összefüggésében, a tájékozott döntés meghozatalához szüksége lehet, sem az alól, hogy más uniós jogszabályok alapján nyújtandó egyéb információt biztosítsanak. Az irányelv bizonyos információkat „jelentősnek tekint” a kereskedők általi vásárlásra való felhíváskor. A 7. cikk (2) bekezdése alapján a megtévesztő mulasztásokra általánosan alkalmazandó ugyanezen megfontolásokra is figyelemmel az információkat világos, egyértelmű, jól érthető módon kell biztosítani kellő időben. Amennyiben a kereskedők a vásárlásra való felhívás összefüggésében ezt elmulasztják, az a megtévesztő mulasztással egyenértékű. 2.6.6.

Példák a vásárlásra való felhívásra65

Az alábbi példák azt mutatják, hogy a különféle vásárlásra való felhívásokban hogyan lehet információt nyújtani:

64

65

HU

Ld. GYIK az elektronikus árucikkeket értékesítő weboldalakról készített, 2009. szeptember 9-i uniós vizsgálatról, elérhető az alábbi weboldalon: http://intranet.sanco.cec.eu.int/intranet/wecommunicate/press-releases/eu-wide-investigation-into-websites-selling-consumer-electronic-goods.frequently-asked-questions/view A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet végrehajtó Egyesült Királyságbeli rendeletről (2008. május) szóló iránymutatásból – Consumer Protection from Unfair Trading, Office of Fair Trading (2008) (http://www.oft.gov.uk/advice_and_resources/small_businesses/competing/protection) 37. o.

53

HU

Ceruza (egyszerű termék) Egy üzlet sokféle ceruzát árusít, és feltünteti azok árát. Ez vásárlásra való felhívásnak minősül, mivel az üzlet összefüggésében nyújtott információk lehetővé teszik, hogy a fogyasztó vásároljon (azáltal, hogy a pénztárhoz viszi, majd kifizeti a ceruzát). Magukon a ceruzákon fel vannak tüntetve sajátosságaik (azaz, hogy ceruzákról van szó). A ceruzák az árcédulával vagy címkével együtt kereskedelmi kommunikációt képeznek. Ebben a példában az előírt jelentős információk megjelennek az árcédulán vagy az adott összefüggésben már egyértelműek. A termék lényeges tulajdonságai, mint például a színe vagy a ceruzabél vastagsága a ceruzára ránézve egyértelműen látszik. A kereskedő saját nevén üzemelteti üzletét és székhelye az üzletben van (cím), az ár meg van adva, és nincsenek olyan fizetési, szállítási, teljesítési vagy panaszkezelési rendelkezések, amelyek eltérnének attól, amelyet a fogyasztók ésszerűen elvárhatnak. Nem mulasztották el tájékoztatni a fogyasztót a vásárlástól való elállás jogáról, vagy eleget tettek a közösségi jog egyéb rendelkezéseiből fakadó tájékoztatási követelményeknek. Árlista egy bárban Engedéllyel rendelkező üzlet különféle italokat árusít a fogyasztóknak. A bár közelében elhelyezett árlista (ami a kereskedelmi kommunikáció) a fogyasztók rendelkezésére bocsátja azokat az információkat, amelyekre az italok megvásárlásához szükségük van, azaz felsorolja az árusított italokat és áraikat. Ebben a példában a lényeges tulajdonságok közé a rendelkezésre álló italok nevei (és esetleg a márka neve) tartoznak. A kereskedő kiléte és a létesítmény neve szerepel az árlistán, a cím pedig az adott összefüggésben nyilvánvaló, hiszen a fogyasztók ott tartózkodnak. Nincsenek olyan, a szakmai gondosság követelményeinek ellentmondó szállítási vagy egyéb módok, amelyet meg kellene említeni. Postai megrendelésre vonatkozó reklám Egy magazinban szereplő reklám pólók értékesítésére hívja fel a figyelmet. A rendelkezésre álló pólók árai és méretei meg vannak adva a reklámban, és a reklám alsó felében kitölthető megrendelő űrlap található, amelyet a pénzzel együtt közvetlenül el lehet küldeni a kiskereskedőknek. Ez vársárlásra való felhívás. Ebben az esetben a termék lényeges tulajdonságai (azaz mérete, anyaga és színe) szerepelnek a reklámban. A kereskedő személyazonossága, valamint postai címe szerepel a reklámban. A fizetési és szállítási feltételek szintúgy. Mivel postai megrendelés által kötött szerződésről van szó, és arra a távértékesítési rendelkezések vonatkoznak, a reklám azt is megemlíti, hogy a fogyasztónak jogában áll törölni rendelését, valamint megjelöli azt az időszakot, amely alatt a reklámban szereplő ár érvényes.

HU

54

HU

3.

A FEKETELISTA (AZ I. MELLÉKLETBEN SZEREPLŐ GYAKORLATOK)

3.1.

Általános megfontolások a „fekete listával”kapcsolatban

Az I. melléklet olyan kereskedelmi gyakorlatok jegyzékét tartalmazza, amelyek minden körülmények között tisztességtelennek minősülnek, következésképpen tilosak. A jegyzéket azzal a céllal állították össze, hogy a végrehajtók, kereskedők, marketing szakemberek és ügyfelek felismerhessék az ilyen gyakorlatokat, így hozzájárul a jogbiztonság megerősítéséhez. Ahogyan az irányelv (17) preambulumbekezdésében is szerepel, kizárólag ezek azok a kereskedelmi gyakorlatok, amelyeket az 5–9. cikk rendelkezései szerint történő eseti vizsgálat nélkül is tisztességtelennek kell tekinteni. Vagyis ha bizonyítható, hogy a kereskedő ténylegesen alkalmazta a gyakorlatot, a nemzeti végrehajtó hatóságoknak nem kell alkalmazniuk a jelentős torzítás vizsgálatát (azaz nem kell figyelembe venniük azt, hogy a gyakorlat milyen hatást gyakorolt az átlagfogyasztó gazdasági magatartására) ahhoz, hogy cselekedjenek és betiltsák/szankcionálják a gyakorlatot. 3.2.

Az I. melléklet 9. pontja – A jogszerűen nem forgalmazható termékek

3.2.1.


I. MELLÉKLET MINDEN KÖRÜLMÉNY KÖZÖTT KERESKEDELMI GYAKORLATOK

TISZTESSÉGTELENNEK

MINŐSÜLŐ

[…] 9. pont Annak valótlan állítása, vagy olyan benyomás keltése, hogy a termék jogszerűen forgalmazható. […] E rendelkezés el kívánja kerülni az olyan helyzeteket, amikor a kereskedő anélkül kínál egy terméket vagy szolgáltatást, hogy egyértelműen tájékoztatná a fogyasztót arról, hogy bizonyos jogi rendelkezések korlátozhatják az adott termék értékesítését, birtoklását vagy használatát. A tilalom alá eső gyakorlatok első kategóriájába azok a termékek vagy szolgáltatások tartoznak, amelyek értékesítése tilos vagy minden körülmények között illegális. Ilyen például, ha a kereskedő kábítószerek, gyermekpornográfia vagy védett egzotikus állatok értékesítését hirdeti. E gyakorlatok vizsgálata egyértelmű, és nem követel külön megfontolást, mivel gyakran bűncselekményekről és/vagy tisztességtelen piaci szereplőkről van szó, és mivel e gyakorlatok általában súlyosan sértik azon egyéb jogszabályokat, amelyek azokat részletesebben tárgyalják és elsőbbséget élveznek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv felett. Például: Egy kereskedő árukat kínál eladásra olyan körülmények között, amikor a fogyasztó a termék megvásárlásával jogszerűen nem válhat azok tulajdonosává, például azért, mert lopott termékekről van szó, és nem áll jogában azokat továbbadni. A gyakorlatok második kategóriája olyan termékeket vagy szolgáltatásokat érint, amelyek önmagukban nem illegálisak ugyan és jogszerűen piacra bocsáthatók és árusíthatók, de csak

HU

55

HU

bizonyos körülmények között és/vagy bizonyos korlátozások mellett. Például az olyan gyógyszertermékek vagy fegyverek, amelyek csak engedély alapján árusíthatók és engedéllyel vásárolhatók (engedély/recept, stb.). Ezekben a helyzetekben, az I. melléklet 9. pontja alapján a kereskedők nem kelthetik azt a benyomást, hogy nincs semmiféle jogi korlátja vagy feltétele e termékek vagy szolgáltatások értékesítésének. 3.3.

I. melléklet, 17. pont – A betegségek, zavarok vagy rendellenességek gyógyítására alkalmas termékek

3.3.1.



TISZTESSÉGTELENNEK

MINŐSÜLŐ

[…] 17. pont: Annak valótlan állítása, hogy a termék alkalmas betegségek, illetve az emberi szervezet működési zavarainak vagy rendellenességeinek gyógyítására. […] Ez a rendelkezés azokat a helyzeteket öleli fel, amikor a kereskedő állítása szerint terméke vagy szolgáltatása meggyógyít bizonyos testi vagy lelki betegségeket. Ezen állításokkal már részben foglalkoznak közösségi szintű külön jogszabályok. Az irányelv nem érinti a termékek egészségi vonatkozásaira alkalmazandó közösségi szabályokat. Az I. melléklet 17. pontja ezért korlátozott mértékben és csak kiegészítő jelleggel alkalmazandó az egészségi és jólléttel kapcsolatos kijelentésekkel kapcsolatban már meglévő szabályokra. Általánosabban tekintve emlékeztetnünk kell arra, hogy az egészségügyi és jólléti termékek tekintetében valamennyi megtévesztő gyakorlatot megvizsgálhatnak az irányelv 6. cikke alapján (például akkor, ha a teljes megjelenítés félrevezető). 3.3.2.

Egészségügyi/Gyógyszerészeti kijelentések

A tilalom elsősorban azon fizikai állapotokkal kapcsolatos állításokat érinti, amelyeket az orvostudomány a megbetegedések, zavarok vagy rendellenességek kategóriájába sorol be. E gyakorlatok tekintetében azonban az I. melléklet 17. pontjának nagyon csekély a gyakorlati haszna. Az élelmiszerek tápértékjelöléséről szóló jogszabály66 közösségi szinten már tiltja az élelmiszerekkel kapcsolatos olyan egészségügyi kijelentéseket, amelyek egy emberi betegség megelőzését, kezelését vagy gyógyítását állítják (például „ezzel az élelmiszerrel megelőzhető

66

HU

Az Európai Parlament és a Tanácsi 2000/13/EK irányelve (2000. március 20.) az élelmiszerek címkézésére, kiszerelésére és reklámozására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről (HL L 109., 2000.5.6., 29. o.). A legutóbb a 2006/142/EK bizottsági irányelvvel (HL L 368., 2006.12.23., 110. o.) módosított rendelet.

56

HU

a gyomorrák”). Más élelmiszerekkel kapcsolatos egészségügyi kijelentések engedélyezhetők, amennyiben tudományosan megalapozottak67. Az egészségügyi kijelentéseket az egészségügyi és gyógyszerészeti jogszabályok is felölelik (mind uniós, mind nemzeti szinten). E jogszabályok kimerítő jelleggel külön szabályozzák nem csupán a reklámozást, hanem az engedélyezési rendszereket, valamint a piaci szereplőkre vonatkozó szakmai etikai szabályokat. Ebből következik, hogy e területeken csak az engedélyezett kereskedők tevékenykedhetnek és forgalmazhatnak ilyen típusú termékeket (amelyeket tudományosan megvizsgáltak, és az illetékes testületek jóváhagytak). Megjegyzendő továbbá, hogy a gyógyszerészeti és orvosi kezelések hirdetésére vonatkozóan külön korlátokat (pl. tilalmak) alkalmaznak, és e tevékenységek főként a szakmabeliek (kereskedők, orvosok vagy szakemberek) közötti viszonyokat érintik. Szakmai etikai szempontból a termék/kezelés megválasztása az azt felíró orvos vagy szakorvos tanácsára történik. E területen a megtévesztő reklámozással kapcsolatos valamennyi kérdés (akár engedélyezett kereskedőről van szó, akár nem) automatikusan maga után vonja a vonatkozó uniós vagy nemzeti szabályok alkalmazását, és a vonatkozó végrehajtási és büntetési rendszer hatálya alá kerül. E külön jogszabályok elsőbbséget élveznek ezen irányelvvel szemben. 3.3.3.

Esztétikai termékek/kezelések és hasonlók

Az I. melléklet 9. pontja olyan termékekre és szolgáltatásokra is vonatkozik, mint például a kozmetikai, esztétikai kezelések, wellness termékek és hasonlók, amelyek (reklámozásuk módja alapján) állítólag javítják az emberi vagy állati test fizikai állapotát, de e termékek marketingje tekintetében nem feltétlenül létezik elsőbbséget élvező ágazatspecifikus szabályozás. A kozmetikai termékek tekintetében a 76/768/EGK irányelv előírja, hogy „a tagállamok minden szükséges intézkedést megtesznek annak biztosítására, hogy a kozmetikai termékek címkézésekor, értékesítésekor és reklámozásakor tilos legyen az olyan megszövegezés, valamint az olyan megnevezések, márkanevek, képek és egyéb képi vagy más megjelölések használata, amelyek olyan jellemzőket sugallnak, amelyekkel az adott termék nem rendelkezik” (6. cikk (2) bekezdés). A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv I. mellékletének 17. pontja tehát kiegészíti e különös szabályokat, és azokra a wellness termékekre alkalmazandó, amelyek nem kozmetikai termékek, valamint azon kijelentésekre, amelyeket a különös szabályok nem ölelnek fel. Példaként említhetjük az olyan kereskedőket, akik azt állítják, hogy terméküknek köszönhetően visszanő a haj, vagy azt, hogy a méregtelenítő hatású lábtapaszok javítják a vesék működését. A tilalom kiváltásának elkerülése érdekében a kereskedőknek tudományos bizonyítékot kell felmutatniuk az ilyen tényszerű állítások alátámasztására. Logikus végrehajtási megközelítésnek tűnik az, hogy a kereskedő viseli a bizonyítás terhét, valamint tükrözi az

67

HU

Az Európai Parlament és a Tanács 1924/2006/EK rendelete (2006. december 20.) az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról (HL L 404., 2006.12.30., 9. o.) – Helyesbítés, HL L 12., 2007.1.18., 3. o. (1924/2006) A legutóbb a 107/2008/EK és a 109/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 39., 2008.1.15., 8. és 14. o.) módosított rendelet.

57

HU

irányelv 12. cikkében tágabb értelemben megfogalmazott azon elvet, miszerint „a tagállamok bíróságokra vagy közigazgatási hatóságokra ruházzák azokat a hatásköröket, amelyek a [...] polgári vagy közigazgatási eljárásokban azokat felhatalmazzák arra, hogy a) elrendeljék, hogy a kereskedő bizonyítékot szolgáltasson a kereskedelmi gyakorlattal kapcsolatos tényállítások helyességéről, amennyiben a kereskedő és az eljárásban részt vevő bármely másik fél jogos érdekeit tekintetbe véve az adott eset körülményei alapján ennek megkövetelése helyénvalónak tűnik”. A kereskedő szemszögéből ez azt jelenti, hogy amennyiben nem képes megfelelő és vonatkozó bizonyítékot felmutatni azon fizikai hatásokról, amelyeket a fogyasztó a termék használatától elvárhat, úgy az állítás hamis volta alapján az I. melléklet 17. pontjában szereplő tilalom lép életbe.

HU

58

HU

3.4.

I. melléklet, 20. pont – Az „INGYENES” szó alkalmazása

3.4.1.



TISZTESSÉGTELENNEK

MINŐSÜLŐ

[…] 20. pont – A termék „ingyenes”, „díjtalan”, „térítésmentes” vagy hasonló jelzőkkel való leírása, ha a fogyasztónak a kereskedelmi gyakorlat elfogadásának és a termék szállításának, illetve szállíttatásának elkerülhetetlen költségén felül bármit is fizetnie kell. […] 3.4.2.

Az I. melléklet 20. pontjában szereplő tilalom mögött álló logika/előzetes megfontolások

Az irányelv I. melléklete 20. pontjának az a célja, hogy a kereskedelmi kommunikációkban és reklámokban megelőzze az „ingyenes” szó kimondottan megtévesztő használatát. Tiltja, hogy a kereskedők „ingyenes”, „díjtalan”, „térítésmentes” vagy hasonló jelzőkkel írják le termékeiket, amennyiben a fogyasztónak esetelegesen bármit is fizetnie kell. Bár a tilalom alapján általában egyértelmű a gyakorlatok megvizsgálása, az árukapcsolás (vagyis az, amikor több terméket és/vagy szolgáltatást együtt bocsátanak piacra) összetettebb eseti alapon történő vizsgálatot követel a kereskedelmi ajánlat és az abban szereplő termék vagy szolgáltatás sajátos jellemzőit illetően. 3.4.3.

A rendelkezés szerkezete – alapelvek és egyértelmű szabálysértések (az I. melléklet 20. pontjában szereplő „ingyenes” fogalom)

E tilalom azon alapszik, hogy a fogyasztók azt várják el, hogy egy „ingyenes” kijelentés valóban ingyenes is legyen, azaz, hogy a semmiért kapjanak valamint: tehát sem pénzt, sem mást nem kell cserébe adniuk. Ezt nagyban tükrözi az I. melléklet 20. pontja, amely előírja, hogy egy ajánlatot csak akkor lehet ingyenesnek leírni, ha a fogyasztóknak nem kell többet fizetniük, mint: a)

a hirdetés megválaszolásának elkerülhetetlen minimális költsége (például a jelenleg alkalmazott postai tarifák, a telefonos hívás költsége nemzeti tarifán, illetve a szöveges üzenet küldésének elkerülhetetlen minimális költsége);

b)

az elszállítás vagy házhozszállítás tényleges költsége;

c)

azon költségek, ideértve a váratlan költségeket is, amelyek akkor merülnek fel, amikor a fogyasztók saját maguk mennek el az ajánlatban szereplő termékért.

Következésképpen a kereskedők nem számolhatnak fel csomagolási, kezelési vagy adminisztrációs díjat.

HU

59

HU

A fentiekből az is következik, hogy az ingyenes kijelentések jogszerű reklámozása a kereskedők által alkalmazott árak teljes átláthatóságát követeli meg: a kereskedőknek az „ingyenes” ajánlatot tartalmazó valamennyi terméken fel kell tüntetniük, hogy a költségek viselésében mekkora teher (amennyiben egyáltalán van ilyen) hárul a fogyasztóra. A tiltott gyakorlatra példaként említhetjük azt, amikor a fogyasztónak „ingyenes” terméket vagy ajándékot kínálnak, de emelt díjas telefonszámot kell felhívnia ahhoz, hogy azt megkapja. Az egyértelmű, jogszerű ingyenes állításra példa az, amikor a kereskedő ingyenes termékmintát oszt a járókelőknek egy bevásárlóközpontban. 3.4.4.

A kapcsolt ajánlatokra vonatkozó alapvető kritériumok

Az értékelés összetettebb, amikor az „ingyenes” szót olyan kapcsolt ajánlatokkal összefüggésben alkalmazzák, amelyek több mint egy terméket vagy szolgáltatást érintő kereskedelmi ajánlatok. Az alábbiakban ismertetjük azokat a fontosabb elveket, amelyeket a kapcsolt ajánlatok vizsgálatakor figyelembe kell venni, és amelyek már nagyban tükröződnek egyes reklámozási szabályzatokban: –

Tilos, hogy a kereskedők azzal próbálják fedezni saját költségeiket, hogy csökkentik a termék minőségét vagy összetételét, vagy felemelik azon termék árát, amelyet a fogyasztónak előfeltételként meg kell vennie ahhoz, hogy megkapja az ingyenes cikket;

–

A kereskedők nem írhatják le „ingyenes” jelzővel a csomag egy adott elemét, amennyiben ezen elem költsége benne van a csomagárban.

A kapcsolt ajánlatok két kategóriáját a vásárláshoz kötött promóciók és a csomagajánlatok képezik. 3.4.5.

A vásárláshoz között promóciók

Az I. melléklet 20. cikke nem akadályozza meg, hogy a kereskedők alkalmazzák az „ingyenes” szót, amikor a fogyasztókat egyéb termékek megvásárlására szólítják fel (pl. az „egyet vesz, kettőt kap” típusú ajánlatok), feltéve, hogy egyértelmű, hogy ezért a fogyasztóknak mennyit kell fizetniük, és: (g)

a fizetett cikkek minőségét és összetételét nem csökkentették, és

(h)

a fizetett cikkek árát nem emelték fel, hogy ezzel fedezzék az ingyenesen nyújtott cikk költségeit.

A vásárláshoz kötött promóciók kulcsfontosságú megkülönbözető jegye az, hogy az „ingyenesnek” leírt cikk tényleg elkülönül-e és hozzáadódik-e azon cikk(ek)hez, amely(ek)ért a fogyasztónak fizetnie kell. Egy ingyenes ajánlat vásárláshoz között promóciónak minősül az alábbi két módon (különkülön vagy együtt):

HU

60

HU

3.4.6.

Az ingyenes, vásárláshoz kötött promóció időben korlátozott

A vizsgálat még összetettebbé válik attól függően, hogy az ingyenes, vásárláshoz kötött promóció időben vagy a közvetítő csatorna tekintetében korlátozott-e, vagy pedig változatlan, hosszú távú, a közvetítő csatorna tekintetében semleges módon történik. Továbbra is az az alapelv, hogy amikor a fogyasztónak azt mondják, hogy egy termék megvásárlásával egy másikat „ingyen” kap, akkor a fogyasztónak jogában áll azt hinni, hogy a kereskedő nem fog közvetlenül arra törekedni, hogy a megvásárolandó cikk árának emelésével vagy pedig alacsonyabb minőségű árura való lecserélésével fedezze az „ingyenes” cikk költségeit. Ezért levonhatjuk azt az ésszerű következtetést, hogy annak bizonyításához, hogy egy bizonyos áru megvásárlásakor egy másik cikket tényleg ingyenesen nyújtanak, a kereskedőnek képesnek kell lennie az alábbiak igazolására: i.

az ingyenes termék valóban hozzáadódik az adott áron rendszerint értékesített termék(ek)hez, vagy valóban elkülöníthető a fizetett cikk(ek)től;

ii.

az „ingyenes” cikket csak akkor nyújtják a fizetett termék(ek)kel együtt, ha a fogyasztó eleget tett a promóció feltételeinek; továbbá

iii.

a fogyasztók ismerik a fizetett termék árát, ami nem változik attól függően, hogy van-e hozzá ingyenes termék vagy nincs.

Például, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a fizetett cikk minősége és összetétele nem változik, és az árat nem emelik fel az ingyenesen nyújtott termék költségeinek fedezésére:

HU

–

„a csütörtöki lap megvásárlásával ingyenes posztert kap” kijelentés akkor indokolt, ha a napilapot a hét többi napján poszter nélkül azonos áron árulják;

–

„25%-kal több ingyen” egy flakon samponban akkor indokolt, ha a flakon 25%-kal több sampont tartalmaz, mint amennyit azon az áron rendszerint árulnak;

–

az „ingyenes utazási biztosítás azok számára, akik az interneten foglalják le nyaralásukat” állítás akkor indokolt, ha a fogyasztók telefonon is ugyanazon az áron foglalhatják le nyaralásukat, ám ahhoz nem kapnak ingyenes utazási biztosítást, vagy ha azon fogyasztók, akik interneten foglalják le utazásukat, ám biztosítást más szolgáltatónál kívánnak kötni, ugyanazt az árat fizetik a nyaralásért, mint azok, akik élni kívántak a forgalmazó utazási biztosításra vonatkozó ajánlatával.

–

„ingyenes házhozszállítás azon fogyasztók számára, akik több mint 50 euróért vásárolnak élelmiszert” akkor indokolt, ha a kiskereskedő nem kínál ingyenes házhozszállítást azoknak, akik 50 eurónál kevesebbet költenek;

–

„vásároljon két könyvet és a harmadikat ingyen kapja” akkor indokolt – még akkor is, ha hosszú távú standard ajánlatról van szó –, ha azok a vásárlók, akik két könyvet vásárolnak a könyvárustól és nem viszik el a harmadik könyvet, ugyanannyit fizetnek, mint azok, akik mindhárom könyvet elviszik;

61

HU

–

3.4.7.

azon fogyasztók, akik csupán a televíziós szolgáltatásra fizetnek elő, ugyanazt az árat fizetik, mint azok, akik a televíziós szolgáltatásra és a különálló internet-szolgáltatásra egyaránt előfizetnek.

Csomagajánlatok

A vásárláshoz kötött promóciókról elmondottak után ésszerűen megállapíthatjuk, hogy az I. melléklet 20. pontja megtiltja az „ingyenes” szó használatát „egy csomag adott elemének leírásában”, amennyiben az adott elem költségei szerepelnek a csomagárban. A csomag bizonyos elemek előre összerakott kombinációja, amelyet hosszú távon kínálnak egyetlen, mindent magában foglaló áron, és amelyek esetében a fogyasztók valójában nem választhatják meg, hogy a csomag hány elemét kapják meg az adott árért. Néhány példa: Ha egy autót bőr üléshuzattal, légkondicionálóval és CD lejátszóval kínálnak 10 000 EUR standard áron, e tulajdonságok kombinációja csomagnak számít. A fogyasztó egyetlen, mindent magában foglaló árat fizet a reklámozott autóért. Amennyiben a reklámban szereplő tulajdonságok egyikét eltávolítanák, csökkenne a 10 000 EUR-ért vásárolt autó minősége és összetétele. Amennyiben a kereskedő azzal állna elő, hogy a CD lejátszó ingyen jár az autóhoz, és hogy a 10 000 EUR más elemekhez kapcsolódik, akkor bizonyítania kellene, hogy a) vásárláshoz kötött promóció követelményei teljesülnek, vagy b) a CD lejátszó új kiegészítő tulajdonság, és hogy az autó ára nem emelkedett (lásd alább). Vegyünk egy másik példát: egy mobiltelefon-előfizetés bizonyos mennyiségű lebeszélhető időt, bizonyos számú szöveges üzenetet, valamint hangposta szolgáltatást kínál egyetlen, mindent magában foglaló áron. Minden egyes elem szervesen hozzátartozik a csomagáron hirdetett csomag minőségéhez és összetételéhez. Mivel az ügyfelek valójában nem választhatják meg, hogy hány elemet kívánnak kapni a fizetett árért, minden elem benne van a csomagárban és nem illethető „ingyenes” jelzővel. Egy csomagon belül a csomag részét képező és egyetlen mindent magában foglaló áron kínált áruk és szolgáltatások jellege különböző lehet: például, amennyiben egyetlen havi előfizetési árat kérnek egy olyan csomagért, amely számos televíziós csatornát, internet-hozzáférést és más szolgáltatók felé irányuló „ingyenes” hívásokat foglal magában, e szolgáltatások az ügyfél által vásárolt szolgáltatáshoz szervesen hozzátartozó elemek, és a gyakorlatban az ügyfélnek mindhárom elemet vinnie kell ahhoz, hogy a reklámban szereplő árat fizesse. Mivel az ügyfelek valójában nem választhatják meg, hogy hány elemet kívánnak kapni a fizetett árért, minden elem benne van a csomagárban és nem illethető „ingyenes” jelzővel. 3.4.8.

A csomagajánlatok standard tulajdonságai

Az előző bekezdésben foglaltak alól egy kivétel van. A kereskedők olykor a csomag árának emelése, illetve a csomagban már szereplő elemek minőségének vagy összetételének csökkentése nélkül egészítik ki meglévő csomagjaikat új elemekkel. Ilyen körülmények között a fogyasztók – az új elemek bevezetésétől számított bizonyos ideig – valószínűleg kiegészítőnek fogják tekinteni a csomaghoz hozzáadott elemeket; amint az elem hosszú távon a csomag részévé válik, a fogyasztók elkezdik a csomag standard részének tekinteni. Az I. melléklet 20. cikke nem akadályozza meg, hogy a kereskedők a bevezetéstől számított belátható ideig „ingyenes” jelzővel illessék a már meglévő csomagokhoz hozzáadott elemeket.

HU

62

HU

Amennyiben az új elem hozzáadása után a csomag ára emelkedik, illetve minősége vagy összetétele csökken, az új elemet nem lehet „ingyenes” jelzővel illetni. A fentieket összefoglalva, amennyiben a kereskedők csomagárat fizettetnek meg, az I. melléklet 20. pontjának való megfelelés érdekében a csomagban szereplő elemeket leírhatják „többletköltség nélkül” vagy „magában foglalja” szavakkal, de csak akkor illethetik az „ingyenes” jelzővel, ha azokat nemrégiben adták egy már létező csomaghoz, a csomag árának emelése nélkül. 3.4.9.

Egyszeri telepítési és felszerelés-költségek

Mind a vásárláshoz kötött promóciók, mind a csomagajánlatok esetében a felmerülő egyszeri kezdeti költségek – például egy adott berendezés megvásárlásának és beüzemelésének költségei – nem mondanak ellent azon kijelentéseknek, hogy az előfizetés nélkül nyújtott termékek vagy szolgáltatások az I. melléklet 20. pontja értelmében „ingyenesek”. Erre példaként említhetjük azt az esetet, amikor az ingyenes digitális TV-csatornák csak azon fogyasztók számára elérhetőek, akik rendelkeznek a szükséges digitális vevőkészülékkel, valamint a híváscsomagok csak azon fogyasztók számára elérhetők, akik rendelkeznek telefonnal és telefonvonallal. Egyéb típusú egyszeri kezdeti költségek, például az internetszolgáltatás aktiválásáért harmadik félnek fizetendő kapcsolódási díjak szintén nem cáfolják meg azon állításokat, hogy az internet-szolgáltatás ingyenes, feltéve, hogy a fizetendő árat nem emelték fel ahhoz, hogy fedezzék az ingyenes szolgáltatás nyújtásának költségeit. A kereskedőknek mindazonáltal megfelelően tájékoztatniuk kell a fogyasztókat, ha ilyen kezdeti kiadásokra kell számítaniuk. 3.4.10. Bevezető ajánlatok új ügyfelek számára Előfordulhat, hogy a kereskedők bevezető ajánlatokat kínálnak az új ügyfelek számára, például egy telefonos csomagban „ingyenes telefonhívásokat az első három hónapban”. Vagy az is lehet, hogy „ingyenes” ösztönzőt kínálnak egy új termékhez, például „ingyenes lefűző mappa egy adott magazin első számával”. 3.4.10.1. Egy már létező termék új fogyasztói Az I. melléklet 20. pontja nem akadályozza meg, hogy a kereskedők ingyenes állításokat tegyenek, amikor már meglévő termékeiket potenciális új fogyasztók számára reklámozzák, feltéve, hogy teljesülnek a fenti kritériumok. Íme két szemléletes példa: Egy sportklub „ingyen sporttáskát kínál az új tagoknak”: ez akkor indokolható, ha a sporttáskát minden új tagnak felkínálták, akik azt vagy elfogadták vagy nem, és az új tagok ugyanazt az árat fizették, függetlenül attól, hogy elvitték-e a táskát vagy nem. Az „ingyenes telefonálás az első három hónapban” állítás akkor indokolt, – még olyan folyamatos ajánlat esetén is, ha a fizetett cikket csomagban árusítják – ha a kereskedő igazolta, hogy az ajánlat csak az új fogyasztókat célozta, és hogy a már meglévő, azonos árat fizető ügyfelek nem kaptak ingyenes hívásokat, de egyébként azonos szolgáltatást kaptak. a kereskedőnek ebben az esetben be kellett mutatnia, hogy a telefonhívások többletet jelentettek az adott áron rendszerint kínált szolgáltatáshoz képest, így indokolt volt az „ingyenes” jelző használata. „Ingyenes széles sáv a „Telefonálj bármikor” ajánlatunk új előfizetői számára” állítás akkor indokolt, ha például a kereskedő igazolta, hogy a széles sáv új eleme a már létező

HU

63

HU

telefoncsomagnak, ugyanakkor az ár nem emelkedett vagy a minőség nem romlott, és hogy csak az új ügyfelek kapták meg a szélessávú szolgáltatást. Ebben a példában a kijelentés a szélessávú elem hozzáadását követően csupán ésszerű időtartamig érvényes; Ezen időtartam után, mivel az új ügyfelek automatikusan megkapják a szélessávú szolgáltatást, az ügyfelek valószínűleg a csomag részét képező standard elemként tekintenék. (Ha a szélessávú szolgáltatást automatikusan nyújtották a már meglévő ügyfelek számára is, akkor az „ingyenes” állítás érvényes lenne ugyan, az viszont nem, hogy új ügyfeleknek nyújtott különleges kedvezményről van szó. 3.4.10.2. Új termékek Amennyiben a bevezető ajánlat egy olyan termékhez kapcsolódik, amelyet korábban soha nem árusítottak, a kereskedő nem tudja igazolni, hogy az „ingyenes” termék többlet lenne ahhoz képest, amit rendszerint azért az árért nyújtanak, vagy hogy azt áremelés nélkül adták volna hozzá egy már létező csomaghoz. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv I. mellékletének 20. pontja nem tiltja az ingyen kínált új termékekre vonatkozó. Az „ingyenes” jelző e helyzetben történő alkalmazásának indoklásához azonban az értékesítőnek be kell tudnia mutatni, hogy az ügyfelek ugyanazt az árat fizették, függetlenül attól, hogy megkapták-e az „ingyenes” elemet vagy sem (azaz vagy azt, hogy az ingyenes termék valóban hozzáadódik az adott áron rendszerint árusított termék(ek)hez, vagy hogy az ingyenes cikk valóban elkülöníthető a fizetett cikk(ek)től; azaz eleget tesz a vásárláshoz kötött reklámok i. pontban említett vizsgálatához). Ha például egy értékesítő új magazint indított azzal az ajánlattal, hogy „az első szám megvásárlásával ingyenes lefűző mappát kap”, és igazolta, hogy a fogyasztók ténylegesen választhattak, hogy kérik-e a mappát vagy sem, ezen értékesítő igazolta, hogy az ajánlat vásárlástól függő hirdetés volt, és indokolta az „ingyenes” jelző használatát. 3.5.

I. melléklet, N. 31 – Nyeremények

3.5.1.



TISZTESSÉGTELENNEK

MINŐSÜLŐ

[…] N. 31. Olyan hamis benyomás keltése, hogy a fogyasztó már megnyert, meg fog nyerni, vagy meghatározott cselekmény megtétele révén fog megnyerni egy nyereményt vagy egyéb előnyhöz jutni, miközben valójában: — nincs nyeremény vagy egyéb előny, vagy — a nyeremény vagy egyéb előny érvényesítésével kapcsolatos cselekmény megtétele ahhoz a feltételhez kötött, hogy a fogyasztó pénzt fizessen vagy költségek viselését vállalja. […]

HU

64

HU

E tilalom azt kívánja megakadályozni, hogy a csalárd piaci szereplők valamilyen ügylet lebonyolítására, pénzfizetésre vagy egyéb ellenszolgáltatásra csábítsák a fogyasztókat azzal a hamis illúzióval, hogy nyertek vagy nyerhetnek valamit. Azt is megakadályozza, hogy a kereskedők díjat követeljenek a nyereményüket átvenni kívánó fogyasztóktól, mivel elvileg bármiféle ellenszolgáltatás fizetése aláássa a „nyeremény” szó alkalmazásának szavahihetőségét. A rendelkezés első francia bekezdésében leírt helyzetek első kategóriájának (azaz amikor nincs jutalom) értékelése eléggé egyértelmű. Ahhoz, hogy a kereskedők ne szegjék meg e tilalmat, mindig tudniuk kell bizonyítani, hogy pontosan úgy adták át a nyereményt vagy hasonló előnyt, ahogyan az a fogyasztókat célzó hirdetésükben szerepelt. Ennek elmulasztása esetén a gyakorlat a tilalom alá esik. Az I. melléklet 31. pontjának második része (azaz, hogy a nyeremény vagy egyéb előny ahhoz kötött, hogy a fogyasztó pénzt fizessen vagy költségek viselését vállalja) azon csalárd gyakorlatokat öleli fel, amikor például a fogyasztókat arról értesítik, hogy nyertek valamit, de emelt díjas telefonszámot kell felhívniuk ahhoz, hogy nyereményüket követeljék. Egy másik példa olyan eseteket érint, amikor a fogyasztót először arról értesítik, hogy valamit nyert, majd később kiderül, hogy először egy másik terméket vagy szolgáltatást kell megrendelnie ahhoz, hogy megkapja az említett nyereményt vagy egyéb előnyhöz jusson. Pl. a postaládába dobott reklám szórólap, amelyen a következő áll: „Ön nyert egy ingyenes CD-t”, majd ezt követően a fogyasztó azt olvashatja, hogy „rendelje meg tusfürdőválogatásunkat és adja meg a címét, hogy megkaphassa „nyereményét”.

HU

65

HU

I. MELLÉKLET – AZ IRÁNYELV FOLYAMATÁBRÁJA Az alábbi folyamatábra a „fekete lista” és az általános kikötések – nevezetesen a 6–9. cikk, és az 5. cikk közötti kapcsolatot ábrázolja. Egy kereskedelmi gyakorlat már akkor tisztességtelennek, így az irányelv alapján tilosnak minősül ha e feltételek közül csupán egynek eleget tesz.

A kereskedelmi gyakorlat: … szerepel-e a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok feketelistáján (I. mellékelt)?

IGEN

NEM IGEN … megtévesztő (6. és 7. cikk) vagy agresszív (8. és 9. cikk) gyakorlatot képez,.. …

…ami valószínűsíthetően torzítja az átlagfogyasztó ügyleti döntését? NEM

… sérti a szakmai gondosságot (5. cikk (1) bekezdés) és…

…valószínűsíthetően torzítja az átlagfogyasztó ügyleti döntését?

IGEN

NEM

A gyakorlat nem tilos

HU

66

HU

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM

Recommend Documents