A MAGYAR ÓRIÁS NYÚLFAJTA TÖRTÉNETE ÉS TULAJDONSÁGAI 1.
Néhány szóban a Magyar óriás nyúlfajta jelenlegi helyzetéről A Magyar Óriás nyúl az egyetlen őshonosnak elismert hazai nyúlfajta, amit a Magyar Országgyűlés 32/2004. (IV. 19.) OGY számú határozatában nemzeti kinccsé nyilvánított. Ez a nyúlfajta közel egy évszázados múltra tekint vissza, és kialakításában meghatározó szerepe volt a helyi parlagi nyulaknak. Tenyésztő szervezete jelenleg az OMMI, a dokumentumokkal igazolt fajtafenntartást pedig mindössze néhány kistenyésztői állományban végzik. Korábban leírt tulajdonságai szinte kizárólag a megjelenésére vonatkoztak. Termelési tulajdonságait annak ellenére nem értékelték, hogy a háztáji gazdaságok állataként jelentős szerepet játszott a családok hússal és prémmel való ellátásában. A tenyészetek számának és az állatlétszámnak az átmeneti, a XX. Század második felében tapasztalt növekedése után, napjainkra ez a fajta szinte a kipusztulás szélére került. A Magyar Órás nyúl veszélyeztetettségének és helyi jellegének köszönhetően kerülhetett be egy nemzetközi kutatási programba, aminek keretében 1997 és 2000 között tanulmányozták eredetét, küllemi és genetikai jellemzőit, valamint termelési tulajdonságait is.
2.
A Magyar Óriás nyúlfajta kialakulásának előzményei Egy, a XIX. század első felében készült festmény tanúsága szerint az akkori Magyarországon a helytelenül Lepus communis néven meghatározott közönséges házinyulak, vagy más néven parlagi nyulak igen nagy küllemi változatosságban fordultak elő. A parlagi nyúl megjelenése nem volt egységes, így nem rendelkezett az egyes fajtákra általánosan jellemző tulajdonságokkal sem. Az azonban állítható, hogy a többnyire kistestű és változatos formájú-színű állatok ugyanakkor szaporák, rendkívül igénytelenek és edzettek voltak. Nem volt szükségük különleges takarmányozásra és klimatizált elhelyezésre sem. Nem volt tehát gond velük, de csak kevéske húst és kicsiny prémeket termeltek. A hazánkban első alkalommal 1885-ben megrendezett nemzetközi házinyúl kiállítás már a fajta tenyésztés időközben lejátszódott térhódításáról tanúskodott. Itt a közönséges házinyulak mellett további öt kategóriában mutattak be állatokat, és ezek között a félparlagi Magyar Vadas mellett már szerepeltek a Flamand Óriás (Belga Óriás néven szintén ismert) nyulak is. A Magyar Vadas nyúl a hazai rögön, a közönséges házinyúlból szelekcióval kialakult fajta, amely valamivel már nagyobb testű és egységesebb küllemű, elsősorban vadas színű volt, 2. kép. Kifejlett kori testsúlya 3.5-4.5kg, testhossza pedig körülbelül 30cm. Lassabb fejlődésével szemben előnyös tulajdonsága volt zömök testfelépítése, szilárd szervezete, jó nevelő képessége és igénytelensége.
2. kép Magyar Vadas tenyésznyúl Óriás nyulakról századokon át több feljegyzés is keletkezett, de csak a Flamand Óriás nyulat tenyésztették nagy számban Genth (Belgium) környékén, ahol a tenyésztők klubjainak rendszeresen megtartott vetélkedőin a nyulak súlyát egymáshoz hasonlították egy kétágú mérlegen (nem mérték), és természetesen a legsúlyosabb lett a győztes. Az első küllemi meghatározást 1895-ben adták ki, amiben a szín alapján két típust különböztettek meg: a fehér hasú vadast, és a sötét hasú vasderest. Ezen nyúlfajta kifejlett kori átlagos testsúlya 7.7kg, testhossza pedig 72cm. A XX. században a két világháború közötti időszakban nagy számban hoztak be az országba ezekből a Flamand Óriás nyulakból, sport-, prém- és húsnyúl tenyésztés céljából. Míg a családok saját húsfogyasztásának és prém igényének kielégítésére kiválóan alkalmas volt, a kereskedelmi célú húsnyúl előállításban kevéssé használják nehéz csontozata és a rossz csont-hús aránya miatt. A rendkívül hosszú és csontos vágott test a vásárló számára ugyanis nem vonzó. Az izomzatának zsírtartalma viszont alacsonyabb a kisebb fajtákéhoz viszonyítva, ami húsának értékét a jelenlegi fogyasztói szokások alapján felértékelheti. 3.
A Magyar Óriás nyúlfajta keletkezése és nemesítése A Magyar óriás nyúl a két világháború között, a korábban Magyarországra került és itt továbbtenyésztett Flamand óriás nyulak valamint a helyben tenyésztett parlagi nyulak és kisebb mértékben a magyar vadas nyúlfajta kényszerű és tervszerűtlen keresztezésének eredményeként jött létre. Éhik 1934-ben megjelent könyve 23 nyúlfajta részletes leírását tartalmazza, közöttük óriás fajtákét, mint a belga óriás, fehér óriás, német tarka óriás és a mókusprémű óriás, azonban a magyar óriásról nem tesz említést. Nem szerepel Báldy 1933-ban megjelent kisállat tenyésztési témájú szakkönyvében sem. A Magyar Óriás fajta először Fekete 1941-es könyvében került először leírásra, a keletkezés folyamatának ismertetésével együtt. Ezek szerint a belga óriás nyulakat a fajtatisztán végzett fenntartás mellett keresztezték más fajtákkal, így a magyar parlagi nyúllal is. A flamand óriás baknyulakkal végzett keresztezések kezdetben csak a termék mennyiségének és minőségének javítását szolgálták. A gyorsabban
fejlődő és nagyobb testű nyulak több húst és nagyobb méretű prémet termeltek. Az egységes színű kültakaró pedig a prémek értékét növelte. A későbbiekben a flamand óriás küllemű anyanyulak kiválogatásával valamint a flamand óriás bakok több generáción keresztül végzett ismételt használatával már lehetőség nyílt a parlagi nyúl nemesítésére, és megtörténtek egy új nyúlfajta kialakításának az első lépései. Az egymást követő generációk során rögzült az óriás testméret és a vadas színű szőrzet, ami később lehetővé tette már az állományon belüli párosításokat is. A kívánatos tulajdonságokkal rendelkező nyulak továbbtenyésztéséből alakult ki a Magyar Óriásfajta, melynek példányaival közvetlenül a II. világháborút megelőző időszakban már gyakran megjelentek a kiállításokon. Szelekcióját ekkortól a sportnyúl tenyésztésre jellemző, a kiállítási bírálatok során jól értékelhető küllemi szempontok határozták meg. Ennek megfelelően elsősorban a testhossz és a fülhossz növelésére törekedtek, ami rontotta a fajta testarányait és - elsősorban a jelentős beltenyésztés miatt - a szaporaságát, valamint ellenálló képességét. Ebben az időszakban a fajta még nagyon heterogén volt, egy nagyobb, és egy kisebb testsúlyú típusa létezett, attól függően, hogy a tenyésztőnek módja nyílott-e eredeti belga óriással végzett ismételt cseppvér keresztezésre vagy sem. Mai szemlélő számára talán meglepően akkoriban a tenyész csoport legjobban szereplő és leginkább keresett tagja a fehér színváltozat volt, ami összességében valamivel kisebb volt, és csak a 4 kilogramm alatti testsúlyért részesült hibapontokban. A KÁTKI Prémes állattenyésztési Osztályán 1958 és 1962 között végzett kutatások a gazdasági típusnak megfelelő húsnyúlfajta kialakítására irányultak, amit a színben, méretben és testformában is heterogén Magyar Óriás nyulaknak a feljavításával kívántak létrehozni. Ehhez a Magyar Vadas fajtával végeztek egyszeri alkalommal cseppvér keresztezést. Három éves kutatómunka során rögzítették az alapító állomány és az utódok küllemi, méretbeli és értékmérő tulajdonságait. Megállapították, hogy a keresztezés javította a Magyar Óriás nyúl testarányait: nem csökkent a testsúly, viszont csökkent a törzs és a fül hossza, és növekedett az övméret. Ennek köszönhetően az utódgenerációkban egyes Magyar Óriás nyulak testméretei és arányai már teljesen megfeleltek a kívánatos hústípusnak, de ezt nagyon rosszul örökítették. Bár a szaporaság is javult, az érzékenység nem változott és a nevelőképesség továbbra is rossz volt. Ezért a Magyar Óriásra alapozott hústípusú nyúl nemesítésére irányuló kutatásokat a KÁTKI-ban lezárták. A háztáji gazdaságokban viszont változatlanul kedvelték a tömegtakarmányokkal is felnevelhető és gyorsan növő, szép küllemű fajtát. A Magyar Házinyúl és Prémes állattenyésztők Országos Egyesülete - mint a köztenyésztésben lévő nyúlfajták fenntartásának segítője - Holdas Sándor javaslatára a kisebb testű változat testalakulásának bírálati szempontjait bővítette a húsformák meglétének és a rövidebb fülek kívánalmával. Ennek eléréséhez - a kutatásokban kapott eredmények alapján - szorgalmazták a Magyar Vadassal történő folyamatos keresztezéseket. Így kerülhetett a Magyar Vadas nyúlfajta veszélyeztetett helyzetbe, amit azonban akkoriban még nem ismertek fel, vagy talán a megőrzés igénye nem merült fel. A Magyar Óriás fajta az említett küllemi meghatározásnak megfelelően került be az 1980-as években a Szocialista Országok Házinyúl Bírálati Szabványába, és tulajdonképpen valószínűleg ennek hatására a Magyar Vadas nyúlfajta tenyésztése megszűnt. Vagyis ekkor már elveszett egy valódi magyar kincs.
A meginduló kistenyésztői nemesítő munka széleskörűvé válását gátolta azonban, hogy szintén 1980-as évektől kezdve a nyúlhús felvásárlás során felárat fizettek a fehér nyulakért. Ez megkérdőjelezte a színes Magyar Óriás nyúl gazdasági célú szelekciójának létjogosultságát. Később - a KGST 1991-ben történt megszűnését követően - a Szocialista Országok Házinyúl Bírálati szabványának érvényessége is megszűnt és a hobbitenyésztők áttértek az Európai Kisállattenyésztők Szövetsége által elfogadott bírálati rendszerre - amely a Magyar Óriás nyúlfajtát nem ismerte. Az elégtelen és ellentmondásos menedzselés miatt a fajta állami elismerésben végül soha nem részesült, 1994-ben azonban felvették az őshonos magyar állatfajták listájára. Ettől kezdve az előírásoknak megfelelni tudó igen kevés számú kistenyésztő szerény mértékű állami támogatáshoz juthatott a fajta fenntartása érdekében. A megmaradt kisszámú tenyészetre alapozva a KÁTKI-ban 1996-1999 között nemzetközi kutatás keretében vizsgáltuk a fajta genetikai és termelési tulajdonságait. Az eredményekből kiderült, hogy a magyar óriás fajta mikroszatellit markereken alapuló értékeléssel kismértékű (de nem igazolható) genetikai eltérést mutat az egyéb vizsgált óriás állományoktól. Termelési tulajdonságait tekintve a szaporaság és a vágási kitermelés tekintetében jelentős javulást mutat az 1958-61 között mért értékekhez képest. Kiemelkedően jó a hízlalás alatti takarmányhasznosítása és alacsony a vágott test zsírraktárainak súlya. Ezek alapján kijelenthető, hogy a szelekció még az adott körülmények között is hatékony volt és a létrejött állomány új tulajdonságokkal rendelkezik. Hasznosítására mégsem számíthatunk, mert a fajta napjainkra a teljes kipusztulás közeli állapotban van, a gazdasági értékét javító további nemesítését pedig senki nem kívánja felvállalni. 4.
A fajta kialakításának tenyésztési módszerei
A fajta fenntartásában és nemesítésében is mindvégig a kistenyésztők által elérhető módszerek domináltak. Az udvarokban a ketrecen vagy ketreclapon, esetleg füzetbe felírva saját maguknak vezették a szaporítási és értékesítési mutatókat. A nőivarú tenyész utánpótlást a legjobb almokból hagyták meg. Mivel egyedi azonosítót csak elvétve használtak, és ha mégis, általában akkor sem társult hozzá a származásra vonatkozó feljegyzés, ezért legalább évente vásároltak tenyészbakot más állományból. Erre a célra olyan tenyésztőkkel vették fel a kapcsolatot, akiknek az állatai a kisállat kiállításokon a bírálóktól magas (95-96 pont) küllemi pontszámot kaptak. Tehát a helyben felvett adatok és a kiállítási bírálatok eredményei egyaránt hatással voltak a fajta alakulására. Indirekt módon a szelekciót szolgálta az abraktakarmány szemes formában és adagolt módon végzett etetése is. Mivel törzskönyvi nyilvántartás nem létezett, ezért az egyes tenyésztők állományai egymástól függetlenül fejlődtek és a vásárolt tenyészállatok javító vagy rontó hatása esetleges volt. A fajtát általában több, egyidejűleg létező kisállattenyésztő egyesület vagy szövetség is elbírálta a kiállításokon, nem mindig azonos kritériumok alapján. Tenyésztő szervezete nem volt. Az őshonossá nyilvánítástól kezdve az OMMI tekinthető a fajtafenntartónak.
5.
A fajta jellemzői: 5.1 Testalakulás és testnagyság A test 23-25cm hosszú, hengeres alakú, a combok izmosak, a far kerek és telt. A fül minimum 15 cm. 5.2 Súly Kifejlett korban a testsúly 5,5 - 7kg közötti, ideálisan 6,5kg. A többi óriás fajtával ellentétben a 7kg fölötti testsúlyért már pontlevonás jár. 5.3 Szín Jelenleg négy színváltozatban tenyésztik. A leginkább elterjedt a vadas vagy nyúlszürke (agouti). Ritkán előfordul fekete színben, a vasderes szín sem gyakori, ráadásul állandó vita tárgya, a sárga szín is előfordul. A felsorolt színek egymással kevert öröklődésűek, ami azt jelenti, hogy vadas színű szülőktől született almokban mindhárom megtalálható. A fehér szín önálló színtípust jelent, amennyiben a fajtatiszta almokban csak fehér színű állatok születhetnek meg. 5.4 Fajtajegyek Fajtatiszta egyedek szőrzete minden testtájon egyenletes színeződésű, a szem körül nincsen fehér karika. A vadas és a vasderes változatban a far szőrzetében a fekete csúcsú fedőszőrök elhelyeződése folytán ún. - gilisztázottság- látható. Kizárólag a vadas változatban a farok felső felületének szőrzete fehér fedőszőrökkel tűzött, ún. gyöngyözött-. A has és a farok aljának fedőszőrzete világos krém színű a vadas szín, sötét színű a vasderes és feketeszínek esetében. Az aljszőrzet az egész testen kékes-szürke árnyalatú. A fülek húsosak, egymáshoz közel zártan, mereven felállóak. A fül belső részének széle szőrözött, a külső szélén és a hegyén fekete színeződésű. 5.5 Ivarérés és tenyészérettség időpontja Ivarérettségét 3.5 - 4 hónapos, tenyészérettségét 5.5 - 6 hónapos korban éri el. Korábbi tenyésztésbe vétel gyenge teljesítményt eredményez. 5.6 A leggyakoribb küllemi hibák A toka illetve kettős toka kialakulása bakokon illetve anyanyulakon, laza testfelépítés, túl hosszú vagy vasalt fül, jelentős méretű nyak, a farok túl rövid vagy túl hosszú mérete, lógatása vagy helytelen illesztése. A far csapottsága, a gerinc gyenge izmoltsága. Ritkás szőrzet a végtagok belső felületén, a nyak háti részén illetve a hason. Sötét vagy világosabb foltok a hát szőrzetében, sötét foltok a has világos krémszínű fedőszőrzetében. Rossz lábállás és ennek eredményeként kialakuló talpfekély.
1. ábra vasderes [Molnár László, Őrbottyán. (fotó: Kovács János)]
2. ábra Fehér színben
3. ábra Vadas [Mátrai József tenyészete (fotó: Balogh Károly)]
4. ábra Sárga [Molnár László, Őrbottyán (fotó: Kovács János)]
5. ábra Fekete [Molnár László, Őrbottyán (fotó: Kovács János)]
