500
KÖ ZLEM ÉN YEK A KÖZÉPKORI M A GYA RO RSZÁ G TÖRTÉNETI D EM O G RÁFIÁ JÁ N A K MAI ÁLLÁSA* DR.
F Ü G EDI
ERIK
A z elm últ évtizedben elsősorban a K ö zp o n ti S tatisztikai H iv a ta l és a N épességtudom ányi K u ta tó In tézet kezdem ényezésére — a m agyar tö rtén eti dem ográfiai kutatás n agym értékben fellen dü lt, s m a m ár k ü lföldön is tekin té ly t szerzett m agának. A m ú lttal foglalk ozó kutatók, történészek és régészek, a társadalom tudom ányok más ágainak képviselői, dem ográfusok és an tro pológusok egyén i m unkával v a g y több k u ta tó t egyesítő m unkacsoportokban p róbálták m egrajzoln i különböző korok dem ográfiai fejlődésének vonásait, k ib ő víten i a rendelkezésre álló szűkszavú és kevés számú források körét. A z elm últ évek erőfeszítései és eredm ényei, a különböző tudom án yágak k özötti összhang biztosítása — ú gy gon dolju k — nem teszik feleslegessé az eredm ények összefoglalását, összhangjuk v a g y ellentm ondásaik pedig azt, h ogy azokra a fig y e lm e t felh ívju k és ezzel a to vá b b i munka szám ára alapot terem tsünk. Talán felesleges bizonygatnunk, h o g y éppen a forrásokban szegény korszak, az itt m űködő k u tatók sokszor egym ástól tá v o l eső szem pontja, m ódszerük eltérő v o lta sürgeti leginkább a középkori átfo gó kép m egrajzolását. A m agyar k özépkor forrásszegénységére m ég e g y ilyen összefoglaló érté kelés során is rá k ell m utatni. Igaz, a M agyarországnál jó v a l fejle tte b b álla m ok k u ta tó ja is nehéz fela d a t előtt áll, mégis ír o tt anyaga a m ienknél jó v a l bővebb. N em egyedü l levéltá ra in k törökkori pusztulásának k ell betudnunk, h ogy alig m aradt olyan elbeszélő forrásunk, am ely egy -eg y szűkebb terü let esemé n yeit je g y e z te v o ln a fel, m in t ahogy nem a pusztulás in d okolja azt sem, h ogy az ország n yu gati és északi részén m egm aradt levéltárakban is elsősorban jo g ü gyletekre von atk ozó ok levelek et találunk, gazdasági feljegyzések et a lig, dem ográfiaiakat pedig egyáltalán nem. P arad oxk én t hangzik, s mégis igaz, h ogy éppen ezek a hiányok kényszerítik a m agyar k u tatók at sokszor olyan m ódszertani eljárások alkalm azására, am ire gazdag forrásan yaggal rendelkező ország k u tatója nem is gondol. A m agyar k özépkor k ezd etét a honfoglalás jelen ti, a történészek közül u toljára G yörffy György (1963) kísérelte m eg, h ogy az új hazát elfoglalók lélek számút m egállapítsa. B izánci és k eleti források alapján arra az eredm ényre ju to tt, h ogy a m agyar törzsszövetség 20 000 lovasa összesen 500 000 fős népes ségnek fe le lt meg, de ez a népesség a honfoglalást k özvetlen ü l m egelőző bese nyő tám adás k övetk eztéb en m in tegy 100 000 fős veszteséget szenvedett, az. új hazába érkezők szám át teh á t kereken 400 000 főre teh etjü k. H a M a gya r ország honfoglalás utáni népességét akarjuk m eghatározni, akkor tek in tetb e k ell vennünk a K árpát-m edencében lakó népeket is, s ezek m eghatározása m ár lényegesen nehezebb feladat. A történészek e lő tt m ár régóta ism ert v o lt, h o g y a m edence a honfoglaláskor nem a lk o to tt p olitik a i egységet, egyes részei más és más fejlődésen m entek keresztül. N y elvészek , elsősorban M e lich János (1921 — 1924) és Kniezsa István (1938) és régészek egészítették k i a képet, am elynek keretét gyér feljegyzések szabták meg. A z ország északnyugati részén a N a g y m o rv a birodalom fo g ta p olitik a i szervezetbe a m ai szlovákok őseit, n yu gati szlávok at találunk a D unántúl egyes vid ék ein is. I t t azonban a kép m ár jó v a l bonyolultabb. A B alaton tól északra a D unáig erdős, mocsaras vid ék terü lt el, am ely viszon ylagos véd elm et n y ú jto tt a népvándorlás viharában h a jó iö rté s t szenve dett népeknek. G yőrben keresztény h itre té rt avar fejed elem székelt, népe a Elanság mocsaras vid ék ére hú zódott vissza. N em zárhatjuk ki a régi róm ai v á ro sok, elsősorban Pécs és S zom bath ely rom an izált lakosságának továbbélését * A B udapesten 1968. m árcius 23— 27 k ö z ö tt ta rto tt francia— m ag y a r gazdaságtörtén eti konferencia korreferátu m a (a z utolsó bekezdés k iv ételé vel). K ö szön etét m ondok N e m eskéri Jánosnak és Kralovánszky A lá n n a k , a k ik kutatásuk eredm ényét szívesek v o lta k rendelkezésem re bocsátani-
К Ö Z L F. M É N Y E К
501
•sem. A legutolsó f enékpusztai ásatások az ilyen róm ai h agyom án yok at fo ly ta tó népesség, sőt gepidák továb b élését m u tatják Sági K á roly (1962) m egá lla pítása szerint. B o lgá r — szlávok éltek a Duna— Tisza közén, a T iszán tú lon és E rd élyb en valószín ű leg lényegesen ritkább településeken. E z t a sokféle, n y e l v ile g és életform ában egyaránt eltérő népességet a h onfoglalást k ö v e tő 150 év a la tt a m agyarság jelentős részben asszim ilálta. E b b ő l a tén yb ő l kiin d u lva Szabó István (1941) szám ukat a m agyarságénál alacsonyabbra tette, s G y ö rffy (1963) is 200 000 főre, teh á t a h onfoglalók lélekszám ának kereken a felére b e csülte. M ég ez az arány sem m agyarázza m eg k ielégítően az asszim iláció g y o r saságát (5 — 6 nem zedék) s ezért más feltevések et sem zárhatunk ki. Elsősorban azt kell lehetségesnek tartanunk, h ogy az avarok szám beli aránya m agasabb v o lt, m int ah ogyan azt eddig hittük. A z asszim iláció szem pontjából m ég egy tén yező já ts zh a to tt közre elő n yö sen: a K árpát-m eden cében élő népek és n éptöredékek a 10 — 11. században a m agyarsággal e g y ü tt v e tté k át a feudális társadalm i rendet. A honfoglalás b on yolu lt etnikai képe a k ö vetk ező száz esztendő alatt, a keresztény k irályság m egalapításáig eltelt korszakban m ég b on yolu ltabbá v á lt. Forrásaink szerint k elet felől dunai bolgárok, k o rezmiek és más m uzulm á nok, később besenyők telepü ltek m eg az országban, m elynek lakosságát G y ö rffy 1000 körül kereken e g y m illió főre teszi. Szabó Istvá n (1966) utolsó m űvében a népesség kérdését új szem pontból, a településhálózat szem szögéből v e tte vizsg á la t alá. M egállap ította, h o g y a 10 — 11. századi települések igen kicsinyek vo lta k . Í ro tt forrásaink és régészeti em lékeink tanúsága szerint egy-egy faluban 35 — 36 háztartás v o lt, ami 180 lakosnak felel m eg. M eg k ell jegyezn ü n k, h ogy a háztartás átlagos lélekszám a ezeknek a kutatásoknak kritikus pontja. Szabó I. és G y ö rffy Gy. e g y h á zta r tásra 5 fő t, É ry K in g a és Kralovánszky A lá n 7 fő t számít. A z ország teljes népességére vo n a tk ozó becslések, Szabó I. telepü léstör té n e ti vizsgá la ta i egyarán t a történ ettu d om án y hagyom ányos m ódszerein alapulnak, de k oraközépkori dem ográfiai viszon yain k felderítésére éppen a m agyar ku tatók fejlesztették tová b b a paleodem ográfia m ódszerét, s ezzel nem csak új forrásan yagot tettek h ozzáférh etővé, hanem új eredm ényekkel n ö v e l té k ism ereteinket. A cson tvázleletek nem és életkor szerinti m eghatározását T. W. Todd am erikai antropológus kutatásai alapján m ár 1924 óta alkalm azták. A m agyar k u tatók — elsősorban Nem eskéri János és Acsádi György n evét kell m egem lítenünk — érdem e nem a m ódszer feltalálása, hanem tökéletesítése és főképpen dem ográfiai célokra va ló felhasználása. E zze l a paleodem ográfia új fe je ze te n y ílo tt m eg, de a tökéletesebb m ódszer fo k o zo tt k övetelm én yek et tám asztott. A régésztől m eg k e lle tt követeln i, h ogy a kérdéses tem etőt teljesen fe ltá rja , m inden előkerülő cson tvá zleletet begyű jtsön , ami eladdig nem v o lt szokásos és jelen tősen n ö velte a költségeket. M ásrészt — s ez a régészetben nem könnyű fela d a t — a régésznek pontosan m eg k ell tudnia h atározn i a zt az időt, am íg a kérdéses tem etőt használták. N ö vek ed tek a k ö vetelm én yek az an trop o lógussal szem ben is, m ert a csontvázak életk orát az addiginál szűkebb keretek közé k e lle tt szorítani. G yakorló orvosok és antropológusok közös erőfeszítésére v o lt szükség ahhoz, h o g y az életkor m eghatározását pontosabbá tegyék . M in d ezek után szükség v o lt e g y dem ográfusra, aki az adatok at H a lle y m ódszere alapján halandósági táblába fo g la lja és értékelje. A dem ográfusokban jo g g a l felm erül a kérdés, v a jo n alkalm azható-e H a lle y m ódszere, am elynek k öztu d o más szerint az az a la p vető hibája, h o g y a népesség k orösszetételét állandónak veszi, s a korspecifikus halálozás alapján az élők k orösszetételét m egh atároz h atónak ta rtja . E n n ek ellenére azt k ell m ondanunk, h ogy ez idő szerint ilyen anyagra von atk ozóan ennél job b m ódszerrel m a sem rendelkezünk. A M agyarországon és a szomszédos állam okban fe ltá rt és p aleodem ográfiai szem pontból é rté k e li tem etők eredm ényei n a gyjá b ól m egerősítik a történetírás h agyom án yos eszk özeivel m eg ra jzo lt képet. A lig h a csodálatos, h o g y a h alálo zási viszon yok rosszak vo lta k , m in tegy 35%«-es halálozással k ell számolnunk. A csecsemő- és gyerm ekhalandóság az összes halálozás 4 0 % -á t tette ki, a szüle téskor várh ató élettartam 28,7 év t olt. M eglepőbb, h ogy a csecsemő- és g y e r m ekhalandóság nem magasabb, m in t a késő feudalizm us korában. A h alan dó sági görbe 1 6 —20 é v k özött kisebb csúcsot m utat. A fia ta l nők, pon tosabban a
502
K Ö Z L E M É N Y E К
fia ta l anyák k épviselik ezt a csoportot, akik szülés a la tt v a g y annak k ö v e tk e z tében haltak meg. K ra lo vá n szk y és N em eskéri m egkísérelték a kérpusztai 11. századi tem ető alapján a fertilitás m eghatározását. Ü g y találták, h ogy a 20 év a la tt elhalt nők túlélő gyerm ekeinek száma nem haladta m eg a 0,22 értéket. Csak a 25 — 29 év k ö zö tt m eghalt anyáknál éri el ez a m utató az egy gyerek et, s m ég a p rod u k tív korszakuk vé g é t elérő nők tú lélő gyerm ekeinek száma is csak 2,81. Í g y a biológiai családok létszám a kicsi leh etett , s a term é szetes szaporodás m értéke nem haladhatta m eg a 4%o-et. H a ezeket az értéke k et általános érvényű nek tekin tjü k, akkor az ország szakrális fővárosa Feh ér v á r körül elterülő falvak b an a lakosok átlagos száma a 10. század végén 58 fő leh etett, s e g y századdal később 82 fő t érhetett el. A paleodem ográfia eredm ényei más fontos m egállapításokat is leh etővé tesznek. K id erü l ugyanis — legalábbis ami a halandóságot és a születéskor v á r ható életta rta m o t illeti — nem v o lt lényeges különbség a népesség különböző rétegei k ö zö tt a 9 — 12. században sem etnikai sem k ron ológiai szem pontból. Igaz, a sopronkőhidai 9. századi avar tem ető adatai v a la m iv e l rosszabb v is zo n yok at m utatnak, a születéskor vá rh a tó élettartam k ét é v v e l alacsonyabb (26,7 é v ) és a csecsemő-, ill. gyerm ekhalandóság szintje is m agasabb (az összes halálozás 46,2 % -a). E z a különbség azonban nem döntő, m int ahogyan az sem, h ogy a ju goszlá via i bledi 10 — 11. századi tem etőben az utóbbi arány 44,8% -ot ért el. M inden arra m utat, h ogy a 9 — 12. században a születéskor vá rh a tó élettartam , s a túlélés nagyjában-egészében azonos v o lt egész K elet-E u róp áb an . A feudális társadalm i rend bevezetése követk eztéb en előálló társadalm i különbség hatása m ár ebben a korban m egfigyelh ető a halálozási viszon yok alakulásában. H a a sírm ellékletek gazdagságát vesszük tek in tetb e, akkor m eg állap íth atju k , h ogy m inél gazdagabbak a sirok, annál alacsonyabb a csecsemőés gyerm ekhalandóság. Jellem ző, h ogy ez az arány éppen Z a la vá ro tt a leg alacsonyabb (2 3 % ), ahol legelőször terem tették m eg frank uralom a la tt a feudális társadalm i rendet. Sietünk hozzátenni, h ogy ez a szám m ég b izo n y talan, m ert a tem etőt m ég csak részben tá rtá k fel. Á lta lá b a n keveset tudunk a h on foglalást k ö vető uralkodó osztály dem ográ fia i viszon yairól. B iztos, h ogy ennek az osztálynak ta g ja i lovasnom ád éle tfo r m át éltek, tem etkezésükben is elkülönültek a k özn éptől, s p ogá n y stílusú tem etőik ma m ég kevéssé vannak feltárva. V égü l a paleodem ográfiai kutatások m ég egy eredm ényére kell felhívnunk a fig y e lm e t Feh érvárra von atk ozólag. A várn ak n e vezett városrész kiterjedésén alapuló szám ítások szerint 1030 körül a lakosság lélekszám a 2500 fő leh etett, ami arra m utat, h ogy korai nom ád jellegű városaink létszám a a falusi telep ek kel szem ben igen magas vo lt. It t k ell m egem lítenünk K ra lo v á n s zk y egy m ég b efejezetlen v izsg á la tá t korai tem plom ain k alapterületéről. K erek en száz 11 — 12. századi tem plom , ille tv e rom alapján K ra lo vá n szk y arra az eredm ényre ju to tt, h ogy átlagos alapterü letü k 33 m 2. A b b ó l kiindulva, h ogy a gyerm ekek aránya a népesség egyharm ada, a feln őttek é kétharm ada, s egy n égyzetm éteren n égy fe ln ő tt v a g y hat gyerm ek h elyezh ető el, arra az eredm ényre ju to tt, h ogy a 33 m2-en 100 fe ln ő tt és 50 gyerm ek fért el. E z t a szám ot 15— 2 0 % -k al m egn ö velve (a z otth on m aradó kisgyerm ekek, szoptatós anyák és öregek) 180 — 220 sze m é ly t kapunk. F e lté v e , h o g y a tem plom okat a h ívők szám ának m egfelelő m éretben ép ítették , lényegében u gyanarra a falunagyságra ju tu nk, m int a ha gyom án yos tö rtén eti és a p aleodem ográfiai kutatás. A fentiekben három, tulajdonképpen egym ástól fü ggetlen és más-más szem pont fig y e le m b e v é te lé v e l m eginduló, különböző m ódszerrel dolgozó ku ta tás eredm ényét ism ertettük. M egn yu gtatón ak látszik, h ogy m inden különbség ellenére a három eredm ény u gyan azt a kép et tá rja elénk: kis településekben, rossz halandósági viszon yok k özött élő, m ajdnem stacioner népesség, am elynek kereken k ét és fél századra (8— 9 nem zedékre) va n szüksége, h ogy létszám át megduplázhassa. M agyarország lakosságának mégsem v o lt szüksége 250 évre, h ogy m eg du plázódjék, m ert G y ö r ffy (1963) becslése szerint m ár a 12. század végére elérte a kétm illió fő t, ami két tén yezőn ek v o lt köszön h ető: a term észetes szaporodásnak és a bevándorlásnak. It t kell visszatérnünk K ra lo v á n s zk y fent
KÖZLEMÉNYEК
503
id é ze tt vizsgálatára. A 13 — 14. század folya m á n épü lt tem plom ok alapterülete átlagosan 65 m 2. K orá b b i eljárását alkalm azva ez a terü let 290 fő befogadására alkalm as, s íg y e g y-egy falu lakosainak száma 300 — 360 fő k ö zö tt m ozogh atott. E z az eredm ény ellen t m ond Szabó I. (1966) alább ism ertetendő m egállap ítá sának, am ely szerint a fa lv a k lélekszám a csökkenő irán yzatú v o lt, ezért to v á b b i vizsg á la to k a t kíván. M inden je l arra m utat, h ogy a 11 — 12. században a term észetes szaporodás m agas v o lt, am it a földm űvelésre v a ló áttérés bizonyos fo k ig in d ok olt is. Szabó Istvá n (1966) h ívta fel a fig y e lm e t arra, h ogy a 12. századi összeírások ban szereplő háztartásokban 2 —4 élő gyerm ek et sorolnak fel. E z a szám rend k ív ü l magas és bizonyára csökkentenünk is kell a m inta kis száma és terü leti k orlátozottsága m iatt, hiszen a n agy összeírások szinte m ind Dunántúlon levő egyh ázi n agyb irtok ok ról valók . A z sem látszik valószínűnek, h ogy a halandó sági viszon yok lényegesen m egja vu lta k v a g y a fertilitá s jelen téken yen m egnö v e k e d e tt volna. A földm ű velésre való áttérés ok ozta vá ltozá sok ellenére sem a term észetes szaporodás, hanem a bevándorlás n ö velte m eg az ország népességének szám át, m égpedig a N y u g a t felől m eginduló bevándorlás. A ,,latin ok” -nak n evezett vallon ok, franciák és olaszok v o lta k első városlakóink, m egtalálju k őket az ország k ét fővárosában F eh érvá ro tt és E sztergom ban , de más városainkban, íg y pl. V áradon is. A latin ok nemcsak a városokban, hanem m ezőgazdasági jellegű falvak b an is m egtelepedtek, népnevük az Olaszi h elyn évben ma is őrzi em léküket. A ném et bevándorlás is m egoszlott a városok és fa lv a k között. K é t legrégibb bányavárosunk Selm ecbánya és R ad n a ném et alapítású és nem zetiségű v o lt. A g rá rtelep eik k ét n agy zá rt ném et töm b öt hoztak létre, a Szepességen 60 — 64 telepük, E rdélyben m in tegy 200 településük v o lt, közülük nem egy — pl. Brassó, N agyszeben , Lőcse v a g y K ésm árk — jelen tős városunkká fejlő d ö tt. A term észetes szaporodás és a bevándorlás k ö vetk eztéb en az ország te le püléshálózata kiépült, az erdőirtás újabb terü letek et szab ad ított fel a m ezőgaz dasági m űvelés számára. A z ország északi része ekkor n yerte el későközépkori települési képének legfőbb vonásait. Sokban segítené tö rtén eti dem ográfiai ku ta tásunkat, ha ezen a téren településtörténetünk eredm ényeit hasznosíthatnánk, sajnos ez a tu dom án yág az utóbbi k ét évtizedben ú gyszólván teljesen megszűnt. E z ped ig annál sajnálatosabb, m ert a p aleodem ográfiai kutatások ebben a k or ban nem nyú jtan ak m ár segítséget. A kereszténység terjedése és m egerősödése m egszüntette azt a pogán y szokást, h o g y a h alottal a tú lvilágon szükséges használati tá rg y a k a t temessenek el, ez ped ig azt jelen ti, h ogy a tem etők haszná latának id e jé t nem lehet m egállapítani, h ogy ezzel m egszűnik az antropológiai eredm ények kiértékelésének egyik elengedhetetlen előfeltétele. Í ro tt forrásunk ebből a korból m ég nincs, íg y egyedül történ eti-föld rajzu n k ra tám aszkodhatunk, ha a 13 — 15. században b ek ö v e tk e ze tt dem ográfiai esem ények hatását m eg akarjuk ítélni. A 13. század derekán a tatárok m egsem m isítő gy ő zelm et arattak a m agyar k irá ly serege fele tt, m ajd — a D unántúl és az ország északi része k iv é te lé v e l — e g y é v ig m egszállva ta rto ttá k az országot. Elsősorban az A lfö ld és a Tiszántú l szen vedett érzékeny veszteséget, egyes m egyékben az elpu sztu lt és többé be nem telep ü lt fa lv a k az összes fa lv a k 4 5 % -á t alkották. A Duna— T isza közén a pusztulást a kunok betelepülése ném ileg pótolta. Szám ukat G y ö rffy (1963) 40 000 főre teszi. A veszteségek másik részét újabb (n ém et, m o rva és len g y el) betelepülés p ó to lta a 13. század végére. Szabó István (1963) szerint az 1300 — 1526 k ö zö tti időszakban az ország lakossága k étm illióról 3,5 — 4 m illió főre szaporodott. A 12 — 13. századéhoz hasonló töm eges bevándorlással ebben a korszakban — a rom ánok előnyom ulását k iv é v e — m ár nem szám olhatunk. M aradna teh á t a term észetes szaporodás, de ez a 4%0-es m eglehetősen alacsony arán y sem érvén yesü lh etett teljesen , hiszen a népesség 225 é v a la tt sem dup lá zó d o tt meg. A szaporodási ütem meglassulásának legegyszerűbb m agyarázata — és a n yu ga ti példákat te k in tve legk ézen fek vőb b is — az 1348— 1350 k ö zö tti „fe k e te h alál” (pestis) lenne. A rendelkezésre álló adatok azonban ellentm ondanak ennek a feltevésnek. M inden arra m utat, h ogy a pestis M agyarországon kevesebb
504
K Ö Z L E M É N Y E K
áld ozatot k ö vetelt, m int N yu gat-E u róp áb an . E z t a té n y t történetírásunk m ár régebben felism erte, a mi feladatu nk leg feljeb b az, h ogy m egpróbáljunk a jelen ségre m agyarázatot találni. R á k ell m utatnunk arra a körülm ényre, h ogy legalábbis jelen legi ism ereteink szerint — M agyarországon a pestist nem előzte m eg katasztrofális term és és éhínség. Nem csak forrásaink hallgatnak éhínség ről, de aligha leh et éhínségről beszélni olyan országban, ahol a kenyérgabona term elése, az állattenyésztés és halászat k ö zö tt bizonyos egyen sú ly állt fenn. E zen k ívü l a term és 10— 20% -a az egyh áz és a föld b irtok osok kezén halm ozó d o tt fel jelentős, éhínség idején könnyen m ozgósítható form ában, am it az is b izon yít, h ogy a győ ri káptalan egy ilyen alkalom m al k ét é v elő tti term ését adta el. A másik körülm ény az ország fö ld ra jzi fekvése. M agyarországnak nem v o lt jelen tős tengeri k ik ö tő je (ezek v o lta k a fertőzés gócpon tjai N yu gat-E u róp ában), fontos kereskedelm i ú tvon al sem k eresztezte, a ra g á ly behurcolásának esélye teh át k o rlá to zo tt vo lt. V égü l harm adik körü lm én ykén t két g o n d ola tot kell m egem lítenünk. J. B . Russel (1960) szerint a szárazabb éghajlatú területeken a pestis nem pusz títo tt olyan m értékben, m in t az óceáni klím ájúakon. N em eskéri János azt a gon d olatot v e te tte fel, h o g y m íg a nyugat-európai népesség az „ A ” vércso p orth oz ta rto zo tt, a m agyarországi a ,,B ” vércsoporth oz, s az u tóbbi ellen álló képessége nagyobb v o lt. M in dezzel nem akarjuk a zt állítani, h ogy M agyar országon nem p u sztított a pestis. A „n a g y h a lá lo n ” k ív ü l a 14. században hat, a 15. században húsz alkalom m al em lítenek ra gá lyt, ezek azonban — ú gy lá t szik — egy-egy szűkebb területen belül ü tötték fe l fejü k et. A z 1494/95. évi országos adóösszeírásban az adóköteles portákn ak csak e g y töredékét (k e v e sebb m int 5 % -á t) m en tették fe l az adófizetés alól egy évre. M indent egyb evéve kétségtelen, h ogy pestis M agyarországon is v o lt, de az is kétségtelen, h ogy h atá sa tá vo lró l sem v o lt olyan pusztító, m int Európa nyu gati részein, ahol évszá zadokra visszavetette a népesség szaporodását. A term észetes szaporodást akadályozó tén yezők közé ta rto z o tt a háború. A 15. század derekán az ország északi részein huszita, a század derekától a déli részein a török betörések és harcok p u sztítottá k a lakosságot, nem egyszer falu ján ak elhagyására kényszerítve. Pestis és háború, egyes területeken élelm iszerszűke, ezek azok a tényezők, am elyek a term észetes szaporodás ü tem ét lassították, de nem akadályozták m eg teljesen érvényesülését. A 14 — 15. század fo lya m á n az ország településhálózata nagym értékben m eg vá ltozott. Szabó I. (1966) m u ta to tt rá, h o g y a fa lv a k átlagos lakossága fokozatosan csökkent. A 13. századi átlagosan 140 fős falu a 14. században 131 főre, a 15. században 115 főre esett vissza. M égsem term észetes csökkenés sel állunk szemben, hanem a népesség bizonyos m értékű áttelepü lésével a településhálózaton belül. A 14. század derekától fo g v a m egjelennek a m ező városok. Történetírásunk sokat fo g la lk o zo tt a m ezővárosok társadalm i és gaz dasági szerepével, s íg y elég it t annyit m egem lítenünk, h o g y számuk a 15. század végére m ár 800 v o lt, lakosságuk ped ig átlagosan 500 — 600 fő k ö zö tt m ozgott, ami a zt jelen ti, h o g y a jobbágyságn ak 16—2 0 % -a m ár m ezővárosban élt és nem falun. Városaink lakossága sohasem érte el a nyugat-európai városok létszám át. A 15. század végén a k irá ly székhelye Buda, csak 8000 lakosú, P est va la m ivel kevesebb, s ezt a szám ot csak n agy kereskedelm i k özp on tjain k Kassa és Szeged k ö zelítette m eg 7000 — 7500 fő vel. Szabad k irá ly i városain k összlakossaga 80 000 fő körül m ozgott, teh á t az ország lakosságának m indössze 2 % -á t tette ki. E z a tén y is m egerősíti azt a vélem én yt, h ogy M agyarország agrárország v o lt, ahol az iparral és kereskedelem m el fogla lk ozó polgárság a lakosság ele nyésző töredékét kép viselte csak, nem csoda, h ogy p olitik a i súlyra sem tu d ott szert tenni. A városok halálozási viszon ya i m ég a fa lva k én á l is rosszabbak lehettek. K u b inyi András (1967) 80 ism ert budai és pesti polgár adatait g y ű jtö tte össze. E zek közül 24 gyerm ektelen ü l halt el, a 80 polgárnak mindössze 59 nagykorú és 7 kiskorú gyerm eke v o lt. N em m eglepő, h o g y városaink a kor társadalm i struktúrájának m egfelelően b eván dorlókkal próbálták a népe. ség számát fenn
КÖ Z L E M É N Y E К
505
tartani. A legfelsőbb és leggazdagabb réteg leginkább ném et v o lt, u tán pót lását is n ém et n yelvterü leten kereste, Buda pl. a délném et, az északi városok a sziléziai városokban. A m agyar iparosréteg Pesten csakúgy, m int K assán a szom szédos m ezővárosokból b izto síto tta utánpótlását. E g y e tle n adatunk van a term elés és a népesség k ö zö tti összefüggésre. A z 1397., ill. 1405. évi hon védelm i tö rv é n y e k b ő l ú gy tűnik, h ogy a 15. század elején 200 em ber m unkája ta rto tt el egy lovas katonát. K é t részletkutatás bizonyos m érték ig dem ográfiai p roblém ákat is érintett. A 15. századi m agyar püspökök adatai azt m u tatják, h ogy társadalm i szárm a zás és átlagos élettartam k ö zö tt összefüggés á llt fenn. V alam en n yi püspököt te k in tve az átlagos élettartam 54 é v v olt, de a bárói családokból szárm azóké csak 50, a paraszti származásúaké 66 év. A z arisztokrata családok m ég b e fe je ze tle n vizsgá la ta arra enged k ö v etk eztetn i, h ogy a férfiak átlagos élettartam a 21 év л-olt és (a m egfelelő életkort elért szem élyek) 14,9 év e t tö ltö tte k átlagosan házasságban. A házasságokból átlagosan 3,8 gyerm ek született, de ha az azo nos apától szárm azó gyerm ekeket vesszük alapul, akkor te k in te tte l a gyak ori újranősülésre, ez a szám 4,8 gyerm ek. Ü g y tűnik, h ogy a 15. század v ég éig a halálozási viszon yok rom lottak, s az arisztokraták gon dja nem sok gyerm ekük elhelyezése, hanem családjuk fenntartása v o lt. A két részletvizsgálat adatait nem általánosíthatjuk. A z adatok igen szűk társadalm i rétegre von a tk o zn a k , s ha nincsenek is tá v o l a v alóságtól, nem alkalm asak általánosabb k ö v e tk e z tetések levonására. A fentiekben a m agyar középkor dem ográfiai ku tatását próbáltuk m eg összefoglalni, s befejezésül néhány jellem ző v o n á s t k ell kiem elnünk. Ü g y látszik, hogy a rendelkezésre álló forrásanyag és az eddig k ife jle s zte tt m ódszer alapján a m agyar k özépkor k ét elég élesen elhatárolható részre bom lik, e g y a 12. század v égéig tartó, s egy azt k ö vető korszakra. A paleodem ográfiai m ódszernek köszönhető, h ogy a korábbiról kaphatunk bőveb b tájék oztatást, erről van n ak alaposabb ism ereteink. Talán erre v onatkozóan lehet több rem énységünk is. A régészeti to p o grá fia és az Á rp á d -k ori történ eti fö ld ra jz m unkálatai különkülön úton haladnak, de éppen a k ettőn ek dem ográfiai céllal történ ő összekap csolása jelen th etn e újabb lépést előre. A m ásodik korszak m ai ism ereteink szerint rem én ytelen h elyzetben van. K ia k n á za tla n forrásunk m ár csak a városi a d ójegyzék ek csoportja, s b izo n y ez is elég so vány. E rre a korszakra v o natkozólag más m ódszer látszik alkalm asnak, s ez a későbbi k orokból v a ló visszak övetk eztetés. E z z e l a két lépéssel talán enyhülnének azok az ellentm ondások is, am elyek től középkori dem ográfiai kutatásunk — m inden nem zetközi téren szerzett elismerés ellenére — sem mentes.
32 D em ográfia
506
К Ö Z L E M É N Y E К
СОВРЕМ ЕН Н О Е П О Л О Ж Е Н И Е И С ТО РИ Ч Е С К О Й Д Е М О ГРА Ф И И СРЕДН ЕВЕКО ВО Й ВЕН ГРИ И Резюме Д емографическое полож ени е средневековой В енгрии явля ется пред метом изучения со стороны представителен н еск оль к и х отраслей наук. А втор статьи стремился подытожить р езульта ты , достигнуты е различными методами и противоставить и х д р уг д р у гу . Ч и слен н ость венгров, занимав ш их Карпатский бассейн в последние годы 9 века историк Г . Дерф и опре деляет в 400 тысяч человек. В это время эта территория не бы ла единой ни в политическом, ни в этническом отношении, политический бассейн был раздроблен меж ду В еликом оравской и Ф ранкской империями, и болгарам и, соответственно. С этнической точки зрения в р азли чн ы х к р а я х страны ж или западные и болгаро-славяп е, авары и остатки д р у ги х пародов, перешед ш их в связи с великим передвижением народов. Вместе с здесь находив шимися элементами народов и иммигрировавшими из В остока (бешени, хореземцы и болгар ы ) население страны к н ач алу ты сячелетия, времени основания христианского королевства, достигло по оценке того же Дерфи 1 м и лли он человек. В последние годы 11 и начала 12 веков страна стала открытой д ля западны х передвиж ников в связи с христианскими походами. Ф ландрийские, ф ранцузские и в меньшей мере и тальян ские граж дане, названные «L a tin i», п р и сели ли сь в город ах страны, немцы за сели ли горные города, а такж е северную и восточную приграничны е территории страны характером сельскохозяйственны х поселений. Таки м образом численность населения страны к кон цу 12 столетия достигла 2 м и лли он а человек. Н а основе письм енны х источников И . Сабо пр и ходи л к выводу, что села в 11— 12 веках бы ли поселениям и с весьма небольш им числом насе лен и я, примерно в одном селе ж и ло 35— 36 семей, то есть прибли зи тельн о 180 человек'. В енгерские применители палеодемограф ического метода, нача того американцем Тоддом (И . Немеш кери, Д ь . А чад и ) путем п олн ого рас крытия кладбищ 11— 12 веков и определения возраста найденных там ске летов при составлении табли ц смертности методом Х а л л е й (в отсутствие возможности применения луч ш его метода) д л я определения возраста ум ер ш их приш ли к том у выводу, что ож идаемая при рож дении средняя про долж и тельн ость ж изни бы ла 28,7 лет, ф ертильность я в л я я л а с ь очень низ кой и естественный прирост населения не превы сил 4%>. Это обстоя тель ство указы вает па наличие семей с весьма небольш ой численностью , а так же на наличие поселении с небольш им числом ж ителей. А р х е о л о г Ь ’раловаиски на основе площ ади, сохранивш ихся и ли открытых церквей 12 века сделал вывод о том, что если церкви бы ли построены в соответствии с фак тическим числом населения, то число ж ителей отд ельны х деревень бы ло о к оло 180— 200 человек. Таки м образом, представители р азли чн ы х отрас л ей н аук приш ли к при бли зи тельн о одинаковым выводам. П р и таки х у с л о ви ях д л я удвоения численности населения страны потребовалось бы 250 лет. В действительности ж е чи сленность населения у д в ои ла сь к 1526 году, достигш его к этом у времени 4 млн. человек. И м м играц ия и гр а ла в этот период небольш ую р о л ь и таким образом след ует сказать, что темпы есте ственного прироста сократились. И з числа сокращ аю щ их факторов можно исклю чить чум у, свирепствовавшую в Западной Европе в середине 14 века, так как она в Венгрии не потребовала значительн ы х потерь человеческой ж изни. О голод ов к а х данными не располагаем , значительно больш е данных имеются об уничтож аю щ их последствиях войн. К сож алению , палеоде мография не дает информации относительно этого времени, так как пред посы лкой такой информации я в ля ется возмож ность точного определения работы кладбищ , а христианство п олож и ло конец этой возможности путем прекращ ения удостоверения о возрасте гробов. Таки м образом, на основе письменных источников можно определить всего лиш ь то, что им ела место б ольш ая передвиж ка в сети поселений. Среднее чи сло населения деревень сократилось и возрасли число и численность населения м ален ьк и х городов
К ÖZ L E M É N Y E K
507
с аграрным характером. В начале 16 века 15— 2 0 % крепостны х у ж е ж и ли в таки х местах. Ч и слен н о сть населения м ален ьк и х городов не дости гла ур овн я западны х городов того вермени, — столица страны Б уда, я в л я в ш аяся одновременно наибольш им городом страны, насчиты вала 10 ООО чел. населения.
T H E P R E S E N T S T A T E OF T H E H IS T O R IC A L D E M O G R A P H Y OF M E D IE V A L HUNGARY
S u m m a ry The representatives oi several disciplines are concerned with the demographic conditions of m edieval Hungary. In his paper the author tries to summarize the results achieved by different methods and compares them. G. G yörffy, historian, puts the number of the Hungarians conquering the Carpathian Basin at the end of the ninth century at 400 000. A t that tim e the Basin was neither politically nor ethnically homogeneous; politically it was divided among the Great Mora vian, Frank and Bulgarian empires, while ethnically it was inhabited by W estern- and Bulgarian-Slavs, by Avars and by other fragments of peoples who had crossed it in the period of great migrations. The people found here and further migrants from the East (Pechenegs, Chorezniens, Bulgarians) increased the population of the country to one million by the beginning of the second millennium, at the tim e of the foundation of the Hungarian Kingdom , according to the estimate of G yörffy. The march of the crusaders across the country at the end of the eleventh and at the beginning of the twelfth century opened it before Western migrants. French, Flandrians and, to a smaller extent, Italians, called together Latin i, settled in the towns of the country, while Germans chose the mining towns and founded agricultural settlements in tw o geographically continuous regions on the northern and eastern frontier of the country. In this w ay b y the end of the tw elfth century the population number attained 2 millions. On the base of written sources István Szabó came to the conclusion th at the villages in the eleventh and twelfth century m ight have been ve rv small: 35 — 36 families, i. e. ISO persons might have lived in one village. Hungarian scientists — János Nemeskéri and G yörgy Acsádi — improvers of the paleodemographic methods of the American scientist Todd, came to the conclusion as a result of discovering eleventh and twelfth century ceme teries and by determining the age of the skeletons and by using the life-tables of H ailey, that the expectation of life at birth m ight have been 28,7 years, fertility ought to have been v ery low and the natural increase could not have surpassed 4 %o. This refers to very small families and to settlements w ith small population. K ralovánszky archeologist, studying the surface of the ground-floor of village-churches from the 12th century came to the conclusion that — provided the churches were constructed according to the needs of the actual population number — the population of the villages m ight have amounted to about 180 — 200. So representatives of different disciplines came roughly to the same conclusion. Under such conditions 250 years would have been necessary for the population of the country to double its number. The population actually doubled by 1526, when it attained 4 millions. So we have to say that the rate of the natural increase decreased. From the factors which might have caused this decline black plague, which decimated the population of Western Europe in the middle of the 14th century, m ay be excluded as it did not cause grave losses in H un gary. W e have no data regarding famines, but m any data are available concerning the war losses. Unfortunately, paleodemography cannot give any information concerning this period, because a precondition of this would be a possibly good determination of the period of use of the cemetery, but Christianity made an end to the grave furniture giving age determination. Thus from the written sources all we can establish is that a m ajor displacement occurred in the settlement network. The average population of villages decreased while that of the small towns of agricultural character increased. A t the beginning of the sixtenth century about 15 — 20 percent of the serfs lived in such places. The population of the towns did not attain the level of Western towns of that age; Buda, the capital of the country and at the same tim e the biggest town, numbered 10 000 inhabitants. 3 2*
