van fokos fordulatot vesz családunk élete. Akkor sem hittem volna, ha a kártyából, tenyérből, kávézaccból és vizeletből jósoló cigányok az életükre is meges− küsznek látomásaikat illetően. Sokan tudni vélték, hogy Horthy Miklósnak – aki kalendáriumokon, pénzér− méken, teáscsészéken nézett nap, mint nap ránk – ha− marosan véget ér az országlása. Arról viszont fogal− munk sem lehetett, hogy mi lesz azután, ha Horthy egyszerűen kisétál a budavári palotából, és nem jön vissza többé. A Szárazér melletti promenádot körülvette a nyár. Cselédek és diákok sétáltak a virágágyak és az első világháborús emlékmű között, a gazdák megálltak egymást üdvözölni, mintha nem is a közelgő front mel− lett, hanem a béke szigetén növő narancsfák evangé− liumi árnyékában lennének. A párban sétáló lányok leültek egy−egy padra, mintha elfáradtak volna a ha− mis pompától. Lábukat úgy rakták keresztbe, hogy a mozdulatokban benne legyen a megcáfolhatatlan ki− nyilatkoztatás: egyszer majd férjhez akarok menni, de most udvaroltatni akarok. A dobozi zenetársulat hetente kétszer a kioszkban az iparosoknak és az intelligenciának húzta a talpalá− valót, miközben a szabadtéri estélyeken tizenhat dí− szes petróleumlámpa adta a világítást. A kíváncsiskodók az olajzöld padokon és széke− ken ültek, meredten bámulva a folyóparton álló Ne− pumuki Szent János szobrot, a sorba állított páncél− törő ágyúkat, a bazárok sorfala előtt vonuló, üres te− kintetű, fáradt katonákat.
A hínárral teli folyó enyhe fodrokat vetett a nyár− végi forró szélben. Iszaphátán avarszigeteket emel− tek a tölgyfapark lehullott levelei, melyeket a malac− dögökkel teli búzászsákok tettek rémisztővé. Kempelen sakkgépével az volt a célom, hogy el− kápráztassam az árva kis Herter Katinkát, a közeli Her− ter tanyán élő, nálam másfél évvel idősebb lányt. Szülei halála után keresztapja vette gondozásába. Katinka barna haja, telt ajka, egyenes vonalú, ívelt szemöldö− ke, és zöld, érzéki szeme valósággal megigézett. Arcá− nak vonásai meghaladták a korát, szinte felnőttnek hatott kifejlett melleivel, kissé ívelt – ahogy ő mond− ta –, nyusziszerű orrával. Megbabonázott, a látványától szinte sajgott a tes− tem. Nem volt igazán okos, de megvolt benne az üldö− zött vad éber ravaszsága. Néha az agyamra ment. Átjött hozzánk, mikor lec− két írtam, és addig zörgött−mocorgott, hogy kényte− len voltam rá figyelni. A színes millenniumi emlék− könyveket pár perc alatt átlapozta, leborított valamit az asztalról, vagy nyikorogtatta a zsalugátereket. Ki− találta, hogy ő is focizni akar, és ha megírtam a lec− kémet, menjünk ki a parkba, mert kapura szeretne lőni. Addig tekergette a függöny zsinórját, hogy egyszer csak sötét lett a szobában. Rárivalltam, hogy marad− jon a fenekén, mert be kell fejeznem a leckémet, vagy menjen haza, és ha majd végeztem, átmegyek hozzájuk. – Mondtam, hogy meg kell írnom a házi feladatomat! – Most meg mi van veled? – kérdezte, miközben elkötötte a sötétítő függönyt.
26
27
POOS_A sziv hatarai_ 17 sept 2009.p65
26-27
18.9.2009, 14:43
– Unom, hogy úgy viselkedsz, mint egy fiú. Hogy focizol velük, hogy összeverekszel az osztálytársaid− dal. Ezután csak akkor fogok találkozni veled, ha meg− tanulsz lányként viselkedni. Nem snúrozol a vécé fa− lánál és nem téped meg a lányok haját. – Mindig is tudtam, hogy szégyellsz engem! – Amikor úgy viselkedsz, mint aki megkergült, akkor legszívesebben letagadnám, hogy ismerlek. – Te is verekedtél, sőt azzal hencegtél, hogy akko− rát mostál be Nagy Pistának, hogy lila folt lett a sze− me alatt. – Az más. – Miben más? – Azok fiús dolgok. Gondolkodj el azon, hogy meg akarsz−e változni! – Rendben! – mondta durcásan, és kifelé menet lelökte a töltőtollamat az asztalról. Amikor kalandregényt akartam írni Johannes Hel− freich 1579−es egyiptomi utazásáról, azt mondta, hogy őt nem érdeklik a Szfinx alatti titkos kamrák és a bennük rejlő atlantiszi bölcsesség. – Hát mi az, ami érdekel? – Semmi – mondta durcásan, és úgy tűnt, komo− lyan is gondolja. A sorscsapások ellenére szinte min− dig vidám volt. Mintha nem is lenne saját létezése tudatában. Annyit olvastam, hogy elárasztották képzeletemet a varázslatok, a sebesülések, a szerelmek és más sors− csapások, de Katinkát jobban érdekelték a város kör−
nyéki pletykák, a vízbe fúlt gyerekek legendái, vagy a futballisták és a tekebajnokok mulatozásai. Ruházata szegényes, de a maga módján ünnepé− lyes volt. Minden reggel a templom első sorában imád− kozott keresztapjával, de utána kék szoknyáját – mely számos ráncban terült széjjel – már nem cserélte le másikra, mielőtt összeszedte a tojásokat, így szalma− törek tollpihe és disznósörte ragadt rá. Kontyában üveggolyós tű pompázott. Szalmapapucsot hordott, piros selyembéléssel. Imádkozni is olyan szenvedé− lyesen tudott, mint polkázni. Igazi színésznő volt, aki kihozta belőlem a színpadi embert. És még élveztem is. Bár folyton rivalizáltunk, mégis mellette éreztem egyedül azt, hogy bármi lehet belő− lem, régész, színész, orvos, muzsikus, katonatiszt, bárki, mert ő kihozza belőlem az összes rejtett képességem. Természetesnek vette, hogy nekem megy a szavalás, a futball, a tekézés, vagy éppen a templomi szólóének. Úgy nézett rám, mint egy bandavezérre, iskolai osz− tályom legerősebb és legokosabb fiújára, és én meg akartam felelni az elvárásainak. Ha fociztunk az is− kola udvarán, és a két legerősebb fiú választott, ak− kor én voltam az egyik erős. Persze, nem a fizikai erőmre, vagy az állítólagos szép sötétbarna szememre alapoztam az önbizalmam, hanem arra, hogy otthonosan mozgok a felnőttek vi− lágában, hogy tizenkét éves korom ellenére felnőtt módón gondolkodom, azaz: érettebb vagyok az osz− tálytársaimnál. Hosszan tudtam beszélni a német cso−
28
29
POOS_A sziv hatarai_ 17 sept 2009.p65
28-29
18.9.2009, 14:43
dafegyverekről, vagy a katyusákról, az amerikai bom− bázókról, az aranyásókról, a mozisztárokról, de akár a testiségről is. Az iskolában mindenkinek én adtam tanácsot ügyes−bajos dolgokban, még a lányok is hoz− zám fordultak, ha szerelmi gondjaik voltak, vagy ép− pen arra voltak kíváncsiak, hogy mit jelent az, ha va− lakinek elment a gyereke. A városban is olyan ottho− nosan mozogtam, mint a szobámban, vagy kastélyunk parkjában. Amikor tollaslabda bajnokság volt az is− kolában, beneveztem, pedig akkor fogtam életemben először kezemben tollast. Megnyertem, ahogy meg− nyertem a sakkbajnokságot is. Mégsem voltam úgy− mond nagyképű, sőt azt hiszem, kimondottan kedvesnek tartottak. Amikor aztán három nap múlva a Csanád megyei tollaslabda bajnokságon voltam, meglepőd− tem, hogy nem kerültem fel a dobogóra. Emlékszem, egyfolytában mentegetőztem, hogy csak két napja fog− tam tollast először a kezemben. Kiborultam, amikor rájöttem, hogy csak hazai pályán vagyok a legjobb. Amikor aztán hazaértem, helyreállt a világ rendje, senki nem firtatta, hogy hányadik lettem, a legtöbben nem is tudtak a versenyről. Bármikor képes voltam arra, hogy elsírjam magam, de ettől még azt gondoltam, hogy a legerősebb és leg− vagányabb fiúk közé tartozom. Természetesnek tar− tottam, hogy egy fiúnak hullnak a könnyei. Elég volt, ha egy kóbor kutyát láttam, akinek olyan láncot rak− tak a nyakába, melyen az állat térdmagasságában fa− hasáb lógott, hogy ne tudjon gyorsan futni, és min−
den lépésnél beleüsse a sebes lábát. Mikor meglát− tam a Gödrösök tavak mellett egy ilyen kutyát, oda akartam menni hozzá, hogy leoldjam a nyakából ter− hét, de a megrettent kutya üres tekintettel ugatni kez− dett, és botladozva befutott a nádasba. Leültem a már akkor is szemétlerakónak használt Gödrösök partjá− ra, és sírni kezdtem. Katinkát cseppet sem hatotta meg az eset, azt mondta, hogy azt egykori gazdája jót tett azzal a lánccal, így engem sem harapott meg a jószág. Mikor ezt évek múlva felemlegettem neki, azt mond− ta, hogy valójában magam sajnáltam, azért hatódtam meg ennyire. Miközben szomorúan rámosolyogtam, ezt mondtam magamba: a kurva anyádat, te érzéket− len ribanc, a kurva anyádat, azt. Mindenkivel jóban voltam, semmi sem kezdte ki a magabiztosságomat. Még Katinka sem. Pedig idősebb volt nálam. Azt mondta, hogy azt szereti bennem a legjobban, hogy nem vagyok felfuvalkodott hólyag, mint a többi gaz− dag, de azért néha nagy a pofám. Tetszik neki, hogy segítőkész vagyok. Többször megírtam a leckéit, de hát miért ne segítsek neki, ha pár perc alatt kész vol− tam a matematika példáival? Élveztem, ha megold− hattam egy feladatot. Katinka viszont szinte mindent nyűgnek érzett, ami az iskolával volt kapcsolatos. Per− sze, volt elég baja – ahogy akkoriban fogalmazott. Elalvás előtt azért imádkozott, hogy támadjanak fel a szülei. Egyszer azért könyörgött, hogy jelenjen meg előtte az édesanyja, aki belehalt a szülésbe. Apja há−
30
31
POOS_A sziv hatarai_ 17 sept 2009.p65
30-31
18.9.2009, 14:43
rom évig gyászolt. Ha valaki figyelmeztette, hogy már letelt a gyászév, mindig ezt felelte: – A szíviben nem ehhöz igazodik, aki gyászol. Három év után elment a Czene kocsma farsangi mulatságára, ahol felrobbant egy petróleumos hordó, és bennégett az épületben. A környékbeli fiúk a romok között kormos párbaj− tőröket és sisakokat találtak, amelyekről azt terjesz− tették, hogy a benn égett halottak szellemei viselték, csak valamiért itt felejtették. Ezek a kardok a padláson lehetettek, az ezernyolc− százas évek végén volt itt egy vívó klub. A tűzeset után Katinka keresztapjához került gyám− ságba. Nekem már ez is elég titokzatosnak tűnt, hát még az a történet, amit Katinka mesélt anyai nagyanyjá− ról, a tornyai Dusik Örzséről. 1896−ban, amikor XIII. Leó pápa elrendelte, hogy a millennium emlékére ezentúl évente, október 8−án tartsuk meg a Magyarok Nagyasszonyának ünnepét, a Pécskára vezető út men− tén, a libalegelőn – amit akkoriban a papok földjének neveztek– megjelent Szűz Mária, égszínkék, arannyal szegélyezett ruhában, és azt mondta neki: – Lányom, soha ne moss vasárnap! Azóta se Tornyán, se Pécskán, se Kisiratoson, egyet− len cseléd se mer mosni a hét utolsó napján. A jelenés helyszínén – ahol gyógyvizes forrásvíz fakadt –, kutat ástak a tornyaiak, majd fakápolnát emeltek mellette. Zsideg János, a helyi plébános azonban nem hitt a víz gyógyító erejében, lebontatta a kápolnát, és ser−
tésólat csináltatott belőle. A disznói minden évben el− pusztultak, mígnem elbontatta az építményt. Katinka azt mondta, hogy ő elhiszi a történetet, mert keresztapja szerint szóról szóra igaz volt. Örzse néni esküvőjén olyan sokan álltak az utcán, és fogták meg a menyasszony ruhájának szegélyét, hogy igaznak kellett lennie. Vernel fényképész egyetlen fotója sem sikerült az ifjú párról, és ez is az egykori jelenés tanú− bizonysága. Katinka a templomból hazaérvén a legtöbbször nem öltözött át, ünneplőben ment összeszedni a tojásokat, vagy hozott csalánt és répalevelet a kacsáknak. Mert mindig csinosan kell kinéznie, hisz bármikor jöhet vendég, de valójában maga miatt teszi – mondogatta. Harsány nevetése elriasztotta a vadgalambokat és a japántyúkokat. Boszorkány volt, meg tudta állapí− tani, hogy melyik tojásból lesz kakas és melyikből tyúk. Pár napja megdelejezett egy jércét, és az állat kukorékolni kezdett. Vászika szerint a kukorékoló tyúk halált jelent. Szerény uradalomnak mondható tanyájuk kertjé− ben kövekkel és salakkal kirakott ösvény vezetett a vad− páfrányok között, melyek addig nyújtózkodtak a fény felé, míg ki nem dugták fejüket a górék mögül. Egy terebélyes diófa alatt poshadt vizű akna állt. Katinka ide járt dolgát végezni, kezében söprűnyéllel, hogy odacsapjon, ha nyérc, pocok, vagy fránya férfiember közeledne felé. A télen kipróbálta, milyen a meggylikőrbe mártott keksztekercs, azóta ez a kedvenc a csemegéje. A nyarat
32
33
POOS_A sziv hatarai_ 17 sept 2009.p65
32-33
18.9.2009, 14:43
enyhén berúgva unatkozta végig. Amikor több süte− ményt evett a kelleténél, a halálhörgést is meggyő− zően utánozta. Ha kedve volt, eljátszotta a halottat, vagy a báréne− kesnőt. Mondta, hogy legyek Jávor Pál, játsszunk va− lamit, de azt feleltem, hogy ha filmről van szó, akkor én inkább rendező leszek. Be is állítottam egy jelene− tet: játssza el, hogy épp leszáll a vonatról egy ismeretlen városban. Nem ment ki elé senki. Hirtelen megpillant engem, amint nyári kalapban támasztom a váróterem tornácának korlátját, és hogy ismerje fel bennem a tíz éve nem látott távoli rokont, akibe abban a pillanat− ban szerelmes lesz. Tökéletesen oldotta meg a feladatot, nem győztem ámuldozni. Szeretett festeni. Körömlakkal kipingálta a szederfa árnyékában megbújó, szurkos deszkákból összetákolt szerszámosuk ajtaját is. Egyszer kölcsönadta a mélyvörös színű körömlakk− ját, amivel vért is lehetett imitálni. Persze, ehhez az kellett, hogy ellopjam édesanyám ezüstös színű tége− lyét, amit együtt szagolgattunk. Az anyagnak bódító volt a hatása, egymás körméről rágtuk le a lakkot. Élveteg volt a szája, feltűnőek voltak a domboru− latai is. Voltak, akik Macskaszemnek hívták. Minden osztálytársam úgy nézett rá, mint a város legszebb nő− jére. Lágy volt az arca, de szépsége mégis szigorúvá tette. Annyira szép volt, hogy megengedhette magának, hogy nyitott szájjal egyen, csámcsogjon, úgy beszél− jen a menstruációjáról, mintha az a legérzékibb dol− gok egyike lenne, és úgy beszéljen a disznók búgatá− sáról, mintha nem is lenne ennél viccesebb dolog.
– Döbrögi, a nagy kan a búgatás közben elkapta a ventilátor zsinórját, szétrágta, majd magára rántotta a fémkócerájt. Látod, ilyen egy igazi legény. Ha valaki majd velem csinálja azt, minimum rágja el petróleum− lámpa kanócát. Amikor nálunk uzsonnázott, megkérdezte tőle Vá− szika, hogy milyen édességet kér. Ehet csokis szuflét, Rigó Jancsit és zserbót. Persze hogy a csokis szuflét kérte, de nem az íze miatt, hanem mert tudta, hogy milyen jól áll neki, amikor azt mondja: csokis szuflé. Többször eljátszottam a gondolattal, hogy majd feleségül veszem. Mióta augusztus elején az árva kis Katinka meg− tudta, hogy legjobb barátnője, Kaufmann Sára meg− halt, olyan volt a tekintete, mint aki biztos a bosszújá− ban. Kaufmannék patikát bérelték a Fő utcán. Amikor családjuknak be kellett volna vonulnia a magyarbán− hegyesi gyűjtőtáborba, Kaufmann Izidor családja tel− jes egyetértésével mindenkinek beadta a halálos méreg− injekciót, majd magával is végzett. Másnap már eltűnt a Magyar Király patika cégérébe illesztett porcelán angyal, majd nem sokkal ezután a patikát is kifosztották. A kitört ablaküvegek helyére röntgenfelvételeket raktak, a patika poros kirakatában felborult csenevész filo− dendront kidobták, helyére Ház eladó feliratú hirde− tés került. Az épületben a mai napig patika van. Katinka fogadalmat tett, hogy visszaszerzi a porcelán angyalt, hogy továbbra is vele lehessen Sára szelleme, és bosszút esküdött: kideríti, ki volt a tolvaj, és átokkal
34
35
POOS_A sziv hatarai_ 17 sept 2009.p65
34-35
18.9.2009, 14:43
fogja sújtani, függetlenül attól, hogy részt vett−e a pati− ka kifosztásában, vagy csak az angyalt vitte el. Reggel hat körül járt az idő, amikor vad légáram− latok felkapták a tócsák felszínéről a vizet, és a szél megrázta az ablaktáblákat. Hirtelen a kert felől ágyú− zás hangja hallatszódott. Az oroszok bevonultak Tor− nyára, a határ román oldalán lévő, a kastélyunktól mind− össze öt kilométerre lévő faluba.
4. A porcelán angyal járt az eszemben, amely úgy tűnt el, ahogy városunk zsidósága is. Egyik pillanatról a má− sikra. Április huszonnyolcadikán a Budapesti Közlöny− ben közzétették az 1610/1944. M.E. sz. rendeletet, mely kötelezővé tette a zsidók kényszerlakhelyre te− lepítését. Május hatodikán Gyulán, a főispáni hiva− talban értekezletet tartottak, amelyen Székács István főispán a rendelet végrehajtására utasította a csend− őrséget. Május tizedikén városunkból szekereken és autó− buszon száznyolc embert vittek a Mandel−birtokon felállított magyarbánhegyesi gettóba. Május kilence− dikén Krause Ervinné a vármegye alispánjától levél− ben kérte a tizennyolc éve elmebeteg édesanyjának, Polacsek Áronnénak mentesítését. Választ nem kapott. Másnap Polacseknét is bevitték Bánhegyesre. Krausené kérvénye 1944. július 24−én került az irattárba, ezzel a bejegyzéssel: „A zsidók a vármegye területéről el lettek szállítva, ennélfogva az ügy tárgytalanná vált.”
36
POOS_A sziv hatarai_ 17 sept 2009.p65
36-37
37
18.9.2009, 14:43
