61. évfolyam • 2013. szeptember • Ára 40 dinár
Köszöntő Kedves kis barátaim! Örülök, hogy újra találkozunk! Remélem, most is sok örömötök telik majd a Mézeskalács olvasgatásában. Ne felejtsétek el, hogy ti is készíthetitek az újságot: elküldhetitek a rajzaitokat a megadott témákkal kapcsolatban, meséket, verseket fogalmazásokat írthattok, és fejtegethetitek a rejtvényeket... Sőt még levelet is írhattok nekem! Olvassátok, lapozzátok, nézegessétek, húzzátok alá, színezzétek, örüljetek neki, olvastassatok fel esténként belőle, beszélgessetek a témákról, javasoljatok, kérdezzetek: azaz legyetek Mézeskalács olvasók! Közben azért ne feledkezzetek meg a természetről sem, nézzetek kicsit körül: fecskék a dróton, ökörnyál a levegőben, vadludak vonulása, dióérés... Szép szeptembert kívánok nektek! Csilla
Rajzpályázatok • Tigrisek • Egy európai ország képekben • Hangszerek
Szárnybontogató
Őszi szél Messze már a fecske, gólya, hiányzik a madárnóta; helyette most más dal járja, egyre nagyobb a szél szája: „Úgy lesz, ahogy én akarom!” Végigrohan a fasoron, harsog, süvít, ágat rángat, lökdösi az öreg fákat. Apró kislány, hátán táska, igyekszik az iskolába. Kész csoda, ha oda is ér, el nem szalad vele a szél! Lévay Erzsébet
• Válassz egy európai országot, és mutasd be úgy, hogy kedvünk legyen odautazni. • Kedvenc hangszerem
Fedőlap és illusztráció: Belec S. Anikó
A Mézeskalács megjelenését támogatta:
CIP – A készülő kiadvány katalogizálása A Matica srpska Könyvtára, Újvidék (Novi Sad) ISSN 0352–6070 COBISS.SR.-ID 16291074
Vajdaság Autonóm Tartomány kormánya
– a legkisebbek irodalmi és foglalkoztató folyóirata n Megjelenik a tanévben havonta egyszer n
n Első szám: 1953 (mellékletként), 1954 májusa (külön lapként) n Alapító (laptulajdonos): Magyar Nemzeti Tanács n Kiadja: a Magyar Szó Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., 21000 Novi Sad (Újvidék), Szerbia n A Kft. igazgatója: Ökrész Rozália n n A Magyar Szó napilap főszerkesztője: Varjú Márta n A Jó Pajtás hetilap és a Mézeskalács havilap felelős szerkesztője: Lennert Géza n A Mézeskalácsot szerkeszti: Tripolszki Csilla n Lektor: Buzogány Kardos Julianna n Grafikai szerkesztő:
Buzás Mihály n Szerkesztőségi titkár: Fehér Mária n Állandó külmunkatárs: Belec S. Anikó ( 021/475-400-8 n Leveleiteket a következő címre küldhetitek: Mézeskalács, 21000 Novi Sad, Vojvode Mišića 1. n Kéziratokat és rajzokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza n URL: http://www.jopajtas.info, e-mail:
[email protected] n Terjeszti a Magyar Szó Lapkiadó Kft. terjesztőosztálya. Tel/fax: 021/557-304 n e-mail (csak laprendelési ügyekben):
[email protected] n Nyomtatja: Magyar Szó Kft. – FORUM Nyomda, Újvidék, felelős vezető: Berta Zoltán igazgató n n Előfizetés egy évre 400 dinár (csak belföldi kézbesítéssel) n
2
Vetstein Emma, 7 éves, Szabadka
3
Népszokások
Szent Mihály hava Szeptember 5., Lőrinc napja
Török-börög kömbözög, Egy zsák diót megtömök. Szeptember 23-a a csillagászati ősz kezdete. Ez az őszi napéjegyenlőség napja.
Szeptember 29., Mihály napja Szent Mihály az egyház oltalmazója. Ő harcolt a gonosz lelkek ellen. A néphit szerint Szent Mihály a jó angyalok vezére. Ettől a naptól az uborka és a dinnye apadt, ízetlen. Felénk azt mondja a közmondás: Belepisilt a Lőrinc.
Szeptember 8., Kisboldogasszony napja
*** Az ősz az egyik legszebb évszak. Sokrétű tevékenységre késztet, sokféle megfigyelést, lehetőséget kínál: – ökörnyál a levegőben – megkezdik a szőlő őrzését – sok muslinca van a levegőben – a fű sem zöldell már úgy, mint nyáron – a vadludak délre húznak Szőke Anna: Elszaladt a kemence című könyve nyomán
Enyém a vár!... (Fiúk játéka) A játékhoz olyan tér szükséges, ahol dombocska, valamilyen földhányás, kidőlt fatörzs van, amit várnak lehet nevezni. A másik feltétele a játéknak legalább 6-8 fő, 8–12 éves fiúgyermek. Nem jó, ha köztük idősebb is van. A játszók egyéni, de csapatküzdelmet is vívhatnak. Ha egyéni küzdelemben egyeznek meg, akkor igyekeznek a kinevezett várba törekvőket eltávolítani. Valaki elfoglalván a várat a játék kezdetére buzdít: Enyém a vár! felkiáltással, s a feltörekvőket leszorítani igyekezik. Mellette újabb vártulajdonosok is megjelenhetnek, hasonló jogkörrel, akit a többiek szintén kiszorítani igyekeznek. A játék küzdelmében mindenki arra törekszik, hogy minél tovább képes legyen megmaradni a vár birtokában. Ezért jó ilyen esetben is, ha a fiúk minél többen vannak, mert annál érdekesebb küzdelem alakulhat ki a védők és a várat elfoglalók között. Szervezettebb játékot biztosít, ha a vár tulajdonlásáért két csapat mérkőzik. Ebben az esetben el kell, hogy döntsék valamilyen sorsolással, kik az első tulajdonosok, s kik lesznek az elfoglalásra törekvők. Ez másfajta szintű, a társas összefogás megszervezésére buzdító formája ennek a játéknak.
Megfigyelhetjük, hogy a fecskék ezen a napon hogyan gyülekeznek a villanydróton, ezután már hamarosan útnak indulnak. A dióverés kezdete. Görög dinnye, török tök Szerda után csütörtök.
4
5
Népszokások
Szüret Majd a gyerek szüretéről álmodom, mikor a Somló-hegy tele lesz mézzel, mint a kaptár. Arany, zöldessárga, sötétpiros szőlőfürtök illata a lélegzetem. Csak az orromon szívom a levegőt majd, hadd legyen az illaté az orrom, a szám meg a mindenféle édességé. A szőlők ízét ujjaimon számolhatnám, csak elmondani nem tudnám. Inkább kóstolja meg min-
6
denki a rizlinget, a szilvánit, a hárslevelűt, a saszlát, a burgundit, az otellót. A hegy visszhangozza a hordók döngését, még jobban a seregélyriasztó szerkezetek robogásait. Majd az iskolakezdés előtt kocsira ülnek a szüretelők, nagy kék vödröket tartanak az ölükben. A férfiak üres kézzel,
mégis rájuk vár a legnehezebb munka, a puttonyozás, szőlődarálás, -préselés. Én csak délben mehetek utánuk gyalog, de inkább futva. Át a Besenyő-erdőn, a betyárok régi rengetegében, mezítláb. Most, október elején mezítláb járhatok még. A föld hűvös, de nem hideg. Az erdei keréknyomban puhán hagyja ott formáját a talpam. Éppen ebédre érek a szőlőbe majd. Addig is elképzelem a várromban a régi várurat, aki mintha szárnyakon szállt volna abba a magasba, nem fekete lován. Nem ijedt meg a töröktől, olyan tréfát
csinált belőlük, hogy az ostromot abbahagyták. Utolsó lisztjéből perecet süttetett, s az utolsó bika szarvára akasztotta. Kiengedte a kapun. A törökök azt hitték, mennyi élelmük lehet a magyaroknak, és elvonultak. A szüretelők ebédelni fognak, kondérban főtt lecsót. Máskor üresen, jobbkor tojással szokás. De a szüreti ebédre majd csirkepörköltet kevernek bele. S két vándor muzsikus odaér éppen. Egy órán át, mintha kisbúcsú volna. Zsiga feltűrt nadrágban, mezítláb táncol, még nem tudom, kivel, de az biztos, hogy Zsiga feltűrt nadrágban táncol. Fején katonasapka. Azt is tudom, hogy Erzsi annyira bámulja a táncosokat, még a lába is belegörbül, és turcsi lesz az orra. Az egyik cigány hegedül, a másik bőgőzik. A hegedűs pici lesz majd, a bőgős óriási, az egész árvalányhajas hegytető a kalapja. Ha idejük lejár, most más szüretelők is várják őket, odébbállnak. Az asszonyok meg lehajolnak az első fürthöz rendjükben. Arról beszélnek majd, amit délelőtt abbahagytak. Értetlenül hallgatom, mint a közepén kezdődő mesét, mintha a könyv elejét kitépték és elhajigálták volna. Én csak elhulló szemeket fogok szedegetni. Leszaladok a pincéhez Zsigáért. – Jöhet a puttony, Zsiga! Hátára szíjazza a nagy faedényt. S már fordul is egyet szőlővel jól megrakodva. Visszafelé megengedi, hogy az üres puttonyát vihessem. Nagy nevetés lesz. Térd-
7
Szüret hajlatomat ütögeti az alja, pedig Zsigának az ülepéig sem ér. Nem szedem én, bizony, a szemeket. Inkább a pincében maradok. Ott férfiak vannak, és nagyobb a jókedv. Még én is kapok egy bögre mustot, csak a préslefolyó alá kell tartanom. Lesz abban a mustban százéves íz is, ahogy a prés százéves dongaréseiből kicsörgedezett a csatornákon a fasajtóba aláfolyt. Kicsi a szőlő, egy nap a szüretre éppen elegendő. Este énekelve szekerezünk át a sötét Besenyő-erdőn. Énekünkkel elcsalogatjuk a juhászokat, a kanászokat a vasárnapi szüreti mulatságra. Meghívjuk a betyárokat is. De ők tudják, csak álruhában keveredhetnek közénk. Savanyó Jóska a bakonyi betyárok élén majd felöltözik drótostótnak. Én leszek a bíró fia, az első kocsin a bíró és a bíróné között ülve. Színes krepp-papírokkal szalagozott meggypiros és vasderes ló húzza a kocsit. Három parasztgatyás juhász, kezében pintesüveggel énekel mögöttünk a kocsiderékban. Kalapjukban árvalányhaj. Elöl a kisbíró dobol, megáll, és felolvassa a mulatság rendjét, s bemutatja a felvonulókat. Mögöttünk a falu mesteremberei a hosszú ökrös szekéren. A kovács veri az üllőt, inasa tartja a vasat nagy kalapácsa alá. Mintha a nagy zengés a cigányok muzsikájához tartozna, beletartozik a csizmadia kalapácscsattogása is.
8
A kanászok tülkölése és ostordurrogása. Mert a zenészek a következő kocsin ágálnak, csak a cimbalmos hiányzik a bandából, túlságosan nagy helyet foglalna el a zeneszerszáma. Megyünk, és újra megállunk. A kisbíró felolvassa a mulatság rendjét, és bemutatja a felvonulókat. Az utolsó szekér, mint egy kis présház, mikor már a munka befejeződött, s az óborral töltött üvegek körbejárnak. Sárga lopótökkel hadonászik az egyik legény, a másik kis hordón ül, és a fasajtár fenekén veri a ritmust. Lányok mulatnak velük együtt. S a szekerek között vidám juhászok, kanászok, kék kötényes, fehér inges legények. Természetesen álruhás betyár valamennyi. Savanyó Jóska komoran lógatja hosszú orrát, nehéz hátának a szerszámos láda. „Van-e valami drótozni-, fótoznivaló?” – énekli elnyújtottan és közönyösen. Két pandúr ugrik ki a bámuló közönségből. Az egyik megbilincseli, a másik kulacsból itatja, nem is veszi le szájáról a kulacsot, míg a bor ki nem fogy belőle. Megállunk majd a téren. A szekerezők leugrálnak a gyalogosokhoz. Táncol a bíró, a bíróné, a kovács, a kovácsné, a csapláros, a csaplárosné, a varga, a vargáné. Pali bácsi, a füstszagú foltozószabó bicegve lejti hetvenéves feleségével. Táncol az egész falu a sötétben. Ágh István
Becsengettek Szeptemberi reggel megyünk nagy sereggel. Iskolába, Annák, Pisták, lesztek ti is pacalisták. A kisöcsém elsős, szemecskéje felhős, anya kezét fogja, az izgalom foglya. Anya biztatgatja, arcát simogatja: „Ne félj, gyere szépen, szól a csengő éppen.” Őkelme nem mozdul, csak a könnye csordul, a sok gyerek körbe’, Öcsi a nap hőse. Cseh Katalin
Juhász Denisz 2. osztály, Magyarkanizsa
9
A varázsszemüveg (Részlet) Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, de még az üveghegyeken is túl, volt egyszer két varázsló. Ez a két varázsló nap mint nap összeült, s mindegyre csak azon vitáztak, hogy melyikük varázslata hatalmasabb, melyikük varázslata többet érő. Addig s addig, míg egy szép nap elhatározták, hogy próbára teszik egymás varázserejét. No, több se kellett, fejükbe nyomták köd süvegüket, s hipp-hopp, itt termettek nálunk. A Bóbita utcában értek földet, alig néhány lépésre a Bóbita utcai általános iskola kapujától. Megálltak s nézelődtek, hogy kin próbálhatnák meg varázserejüket. Amint így nézelődtek, látták, hogy nagy sietve lohol feléjük, vagyis hogy az iskola kapuja felé egy szemüveges kisfiú, név szerint Gyurka, a Bóbita utcai általános iskola második osztályának tanulója. Erről a Gyurkáról tudni való – és azért varázslók a varázslók, hogy tudják is azt, ami tudni való –, hogy egyáltalában nem szerette az iskolát, mert ott tanulni kellett. Unta a számolást, fárasztotta az írás, nem érdekelte az olvasás. Mindegyre azon törte a fejét, ho-
Gyurica Levente 7 éves, Szabadka
10
gyan végezhetne egyszer s mindenkorra a tanulással. Éppen ezen törte a fejét akkor is, amikor a két varázsló ott várakozott az iskola tőszomszédságában. De nem látta a két varázslót, mivel azok a fejükbe nyomták a ködsüveget, s így még szemüveggel sem lehetett látni őket. No mármost tudni való az is, hogy Gyurka egy idő óta sehogyan sem volt kibékülve a szemüvegével. Valahogyan elhomályosodott mind a két lencséje, s hiába dörgölte, tisztogatta az üvegeket, csak nem látott tisztán. Most is, amint igyekezett az iskola felé, nagy sietve lekapta az orráról a szemüvegét, s megtisztogatta. De uramfia, a szemüveg kicsúszott az ujjai közül, s csörrenve esett a kövezetre. Gyurka utánakapott, de az első varázsló gyorsabb volt. Lehajolt, s szempillantás alatt kicserélte a szemüveget. Szakasztott olyan volt az, mint a Gyurkáé, csakhogy varázserő lakozott benne. Aki az orrán viselte, annak íziben teljesedésbe ment minden kívánsága. – Jaj! – sóhajtotta Gyurka. – Hátha nem tört össze a szemüveg!
Felemelte a pápaszemét, azaz hogy a varázslóét, s az orrára tette. S lám, az első kívánsága máris teljesedett, mert a saját szemüvege ott feküdt a lába előtt teljesen hibátlanul, de mi haszna volt, amikor azt a varázsló felszedte s menten eltüntette. Gyurka nem vette észre a cserét, mert az új szemüveg pontosan olyan homályos volt, mint a régi. Sietve befordult a kapun, s miközben felfele iramodott a lépcsőn, felsóhajtott: – Jaj, bárcsak ne lenne még későn! S hát uramfia, abban a szempillantásban az óramutatók visszaugrottak egy perccel nyolc óra elé, s a csengők abban a szempillantásban szólaltak meg, amikor Gyurka benyitott az osztályba. Nagy sietve a helyére iramodott, s szorongva várta a számtanórát. Padja mellett kétfelől pedig megállt a két varázsló, s várták, mi fog történni. Hát az történt, hogy Gyurkát kiszólította a tanító néni. Egyet kérdezett, Gyurka mélyen hallgatott. Kettőt kérdezett, Gyurka egy kukkot se szólt. Hármat kérdezett, Gyurka néma maradt. Ezek után nem kérdezett többet, hanem beírt Gyurkának egy nagy egyest, és a helyére küldte. Gyurka leült, s odasúgta a padszomszédjának, hogy elhatározta: ő bizony nem emészti magát a tanulással. Holnap lesz a napja, hogy megszökik és beáll kalauznak, de az is lehet, hogy cirkuszi bohócnak... Vagy, ha minden kötél szakad, elmegy oroszlánvadásznak a Hortobágyra.
– Buta majom – súgta vissza a szomszédja haragosan. – Tudd meg, hogy még a majomnak is jobb, mint nekünk – felelte Gyurka. – A majom csak ül a ketrecben, ropogtatja a finom diót, ha elunja magát, hintázik egy kicsit. És nem gyötrik mindenféle buta számtanpéldával... Még folytatta volna, de a szomszédja haragosan elfordult tőle. Erre oldalba bökte, és a fülébe súgta: – Vedd tudomásul, hogy azért is kalauz leszek! Kalauz akarok lenni. Akár ne is mondjam, mi történt erre; hiszen az orrán ült a varázsló szemüvege. Az történt, hogy Gyurka a következő szempillantásban máris ott állt egy telides-teli villamos kellős közepén, nyakában táskával, kezében jegylyukasztóval, orrán szemüveggel. Még arra sem volt ideje, hogy örvendezzék szerencséje felett, mert köröskörül valósággal zúgott a villamos. Egy iskolás fiú hetijegyet akart váltani. Egy szakállas bácsika az átszállóját követelte, egy kövér nénike a vonaljegyét, s mindhárman kérték a visszajáró pénzt. Több se kellett Gyurkának. Boldogan belemarkolt a táskájába, kihúzott egy vastag jegytömböt, s arról adott, adogatott boldogboldogtalannak. A másik kezével meg az aprópénzbe markolt, s kinek-kinek a markába nyomott egy kis pénzt. Akinek harminc fillér
Kőszegi Dominik 3. osztály, Jovan Mikić iskola Szabadka
11
A varázsszemüveg járt volna, annak két forintot adott, akinek pedig kilenc forint ötven fillér, annak a tenyerébe krajcárokat pergetett, mégpedig számolatlanul, hiszen nem tudott számolni. De a legfőbb boldogsága mégiscsak az volt, hogy nyakra-főre lyukaszthatott a lyukasztóval, valósággal kicsipkézte a jegyeket, mert hát nincs annál nagyobb élvezet. No, nem sokáig örülhetett. A villamost egy szempillantás alatt majd felvetette a zenebona. – Tanulj meg számolni! – kiáltotta haragosan a szakállas bácsi. – Tanulj meg olvasni! – kiáltotta mérgesen a kövér néni. – Tanulj meg jegyet lyukasztani! – mondta egy harmadik valaki. „Hát a kalauznak tanulni kell? – gondolta rémülten Gyurka. – Akkor a kalauzság semmit sem ér. Jaj! Jajajaj! Bárcsak inkább oroszlánvadász lennék, nem pedig kalauz!” Ahogy ezt elgondolta, máris átváltozott oroszlánvadásszá. A bokor mellett puska feküdt – alighanem zuhanás közben ejthette ki a kezéből. A varázsszemüvegen keresztül látta, hogy egy rettenetesen dühös oroszlán vágtat feléje. Gyurka sebbel-lobbal felkapta a puskát, hosszan célzott, s meghúzta a ravaszt. De hiába húzta meg, a puska nem sült el, mivelhogy nem is volt megtöltve. De ezt Gyurka nem tudta, hiszen nem tanult meg a puskával bánni. Ezért csak húzta, húzogatta a ravaszt, s az oroszlán egyre közeledett, hétmérföldes ugrásokkal. „Szégyen a futás, de hasznos” – gondolta Gyurka, eldobta a fegyvert, s azzal nyaka közé szedte a lábát. Futott inaszakadtából, az oroszlán meg mögötte loholt, már érezte is forró leheletét, hallotta is dühös lihegését.
12
S ugyan mit gondolt magában Gyurka, miközben eszeveszetten menekült a dühös oroszlán elől? Bizony semmi mást, csak azt, hogy ha mégsem oroszlánvadász volna, hanem egyszerű majom, olyan, mint az állatkerti maki, akkor most fittyet hányna az oroszlánnak, mert a ketrec rácsa megvédelmezné a legvadabb oroszlán haragjától is. Nohát, alighogy elgondolta, már nem is volt a sivatagban, hanem békésen üldögélt egy állatkerti ketrecben; nem is történhetett ez másképp, hiszen az orrán volt a varázsszemüveg. A ketrecben nagyszerű hinta lengett, a ketrec előtt valósággal tolongtak a nézők, mert mindenki kíváncsi volt a szemüveges majomra. S a gyerekek dióval, kaláccsal, mindenféle csemegével kedveskedtek Gyurka majomnak. Ez volt aztán az igazi gyöngyélet, kívánni sem lehetett különbet. Csak üldögélt a ketrecben, szemüvegén keresztül laposakat pislogott a ketrece előtti csődületre, s megette, amit adtak – ez volt minden dolga. Hanem délután kinyílt a ketrec rácsajtaja, s egy bajszos bácsi lépett be hozzá. Csillogó fémláncot kötött a nyakába, s így szólt hozzá: – No gyere, barátocskám! Kerékpározni már tudsz, most majd megtanulsz számolni, hadd örüljenek a gyerekek. Gyurka majom keservesen fintorgott. No hiszen, szép kis majomság ez, ha még itt is tanulni kell; méghozzá számolni! Hiszen akkor már jobb az iskolában! Ott legalább gyerek az ember, és nem majom, beszélni tud, énekelni, meg minden... Alighogy ezt elgondolta, már sehol se volt a majomketrec, eltűnt hintástul, nagy bajszos bácsistul, mindenestül, s Gyurka ismét ott ült a második A osztályban, a harmadik padban, jobb szélről... Hárs László
Szárnybontogató Iskola a nagyszüleim idejében
Nagymama és nagytata iskolája
Megkérdeztem egyszer a mamámat, milyen volt az ő idejében az iskola? A tolltartót úgy nevezték, hogy kalamáris. Ami fából készült. Nem sok íróeszköz volt benne. A táskájuk nem volt divatos, mint most a mai gyerekeknek. Amelyik gyerek rossz volt, annak a tanár rávágott az ujjára. Ezt nevezték pöckölésnek. A tanító palatáblára írt. Nem úgy öltözködtek, mint ma. Kevés ruhájuk volt. Régen többen laktak tanyán. Volt, aki 4-5 km-t is megtett az iskoláig. De volt, aki ennél is többet... Kevés könyvet használtak. Örültem, hogy a mama elmesélte nekem ezt a régi történetet. Tóth Teréz, 5. osztály, Oromhegyes
Az én tatám iskolája olyan volt, hogy palatáblára írtak palavesszővel. Vizes ronggyal vagy szivaccsal lehetett letörölni. A palatábla egyik oldala kockás, a másik pedig kisvonalas volt. Abban az időben nem volt szabad rossznak lenni, mert packát kaptak a kezükre. Kukoricacsuhéból font papucsban jártak iskolába. A tanárok szigorúak voltak. A tatám szeretett rajzolni, nem szerette a matekot. Ihász Lilla, 2. osztály, J. J. Zmaj iskola, Szabadka
Iskola nagypapa idejében Tanszerük volt a palatábla. Tanítójuk volt az apáca. Büntetésük a pálca. Néha az ennivaló elég. Néha a tábla leég. Ülőhelyük a pad. Többen ültek a padon. Úgy kértek bocsánatot, párdon. Fehér Bálint, 3. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka
Keszég Valentina Mária 2. osztály, Sonja Marinković iskola, Nagybecskerek
13
Amikor a tizenhárom tizenkettő – Összeszámoltam a barátaimat. Tizenhárman vannak – közölte Zöldike a lóval, egy nagy, fekete tábla előtt állva. – Az baj – horkant fel a ló égnek álló sörvénnyel. – A tizenhárom szerencsétlen szám. Nekem máris bajsejtelmem támadt. Lehet, hogy pillanatokon belül megcsíp egy bögöly.
14
– Vagy ha nem egy bögöly, akkor én. Megcsíplek, megszúrlak, megharaplak, felnyársallak. Hogy lehet ilyen szamár egy ló?! – futotta el Zöldikét a pulykaméreg. – A tizenhárom éppen olyan ártatlan szám, mint a tizenkettő vagy a tizennégy. Azzal a különbséggel, hogy az egyiknél eggyel kevesebb, a másiknál pedig eggyel több. – Ugye? – kapta fel diadalmasan a fejét a ló. – Mit ugye? – Hát hogy egyszer kevesebb, máskor meg több. – A tizenhárom soha nem kevesebb, mint tizenhárom. És nem is több. A tizenhárom mindig tizenhárom – magyarázta Zöldike türelme végső határához érve. – Különben győződj meg róla. Tessék, számold meg – mutatott a táblán sorakozó vonalakra. – Ezek itt a barátaimat jelentik. Ahányszor megismerkedem egy baráttal, húzok egy vonalat. Szép sorjában. Fehér krétával. – Engem is felrajzoltál? – kérdezte óvatosan a ló.
– Még aznap, amikor megismerkedtünk. Itt vagy, látod? – és Zöldike rámutatott az első vonalra. A ló meghatottan nézte. – Gyönyörű – mondta –, bár alig hasonlít rám. – Ugye? – nézte Zöldike is töprengve, s arra gondolt, célszerűbb lenne egy csoportkép. – Mondd, mit csinálsz? – szólt rá a lóra, aki behunyt szemmel állt a tábla előtt. – Pszt! – intette csendre a ló. – Ne zavarj! Számolok! – Behunyt szemmel?! – Én így számolok. Telepatikus úton – mondta könnyedén a ló. Néhány pillanatig mozdulatlanul állt, közben kétszer felhorkant. – Nem tetszik valami? – kérdezte szorongva Zöldike, amikor látta, hogy a ló, most már nyitott szemmel, továbbra is a táblára mered. – Tizenhárom vagy nem tizenhárom? – sürgette. – Kétségkívül tizenhárom vonal van a táblán
– hagyta jóvá a ló –, de ha a dolgok mélyére nézünk, kiderül, hogy ez egyidejűleg tizenkettő. – Gondolod, hogy valamelyik barátom közben az ellenségemmé lett? Esetleg te? – kérdezte csípősen Zöldike. – A lényegen ez sem változtat. A tizenhármon. A tizenhárom akkor is megvan. Tizenkét barát plusz egy ellenség. Így van? – heveskedett Zöldike. A ló azonban felemelte a patáját, és síri hangon így szólt: – Kapaszkodj meg Zöldike. Rettenetes csapdába estél. Tudd meg, hogy a hernyó és a lepke, bár két külön barátként ismerkedtél meg velük, azaz vele, egy és ugyanaz. – Nem értem. Nekem mindkettő állította magáról, hogy az, ami. A hernyó, hogy hernyó. A lepke, hogy lepke. Miért alakoskodtak hát? A hernyó hazudta, hogy lepke? Vagy a lepke, hogy hernyó? – Zöldike hangja tele volt szemrehányással. – Egyik sem hazudott. Amikor a hernyó azt mondta, hogy hernyó,
még valóban az volt. S amikor a lepke azt mondta, hogy lepke, már tényleg az volt. Nem törölheted le a hernyót – mutatott a ló a vonalra –, mert nem halt meg. Ha ugyanis meghal, nem lehetne itt a lepke sem – mutatott a kilencedik vonalra. – Ezek mindig így csinálják. Irigylésre méltó lények. Nem gondolod? – a ló átszellemült arcán látszott, hogy most képes lenne szárnyakat növeszteni, a csillagokat rúgva felrepülni. – Akkor most melyik a barátom? – kérdezte tanácstalanul Zöldike. Nem tudott napirendre térni a hernyó-lepke rejtély fölött. – Mind a kettő. A hernyó is, a lepke is. Külön és együtt. S amikor úgy veszszük, hogy külön, akkor tényleg tizenhárom barátod van, de amikor úgy vesszük, hogy együtt, akkor csak tizenkettő, anélkül, hogy egyet is elvesztettél volna a tizenhárom közül. – Soha többé nem számolom meg a barátaimat – jelentette ki Zöldike.
– Ne is – hagyta rá a ló. S mert Zöldikét alaposan megrázta az imént átélt matematikai képtelenség, mely szerint a tizenhárom olykor tizenkettő, nem szólt többé. Elindult, hogy megkeresse a világ legkülönösebb lényét, a lepkét. Mögötte, nagy fejét himbálva, ott poroszkált a ló, egyelőre szárnyak nélkül. Kovács Magda
15
Iskolakezdés Holnap reggel közel s távol negyven, ötven, kétszáz házból, kétezerből, millióból vígan lép ki úgy fél nyolckor egy kis gyermek, kettő, három, hogy az útnak nekivágjon.
Ha megkérded, hova mennek, készségesen ráfelelnek, s nem azt mondják, hogy a tudást megostromló nagy csatába – szerényebben válaszolnak: – Csak ide, az iskolába! Majtényi Erik
Szárnybontogató Nagyszüleim iskolája Régen jártak a nagyszülők iskolába, tanszerük volt a palatábla. Szivaccsal töröltek és krétával írtak, ha rosszak voltak, még ki is kaptak. Nem tanultak olyan sokat, bámulták az ablakokat. Kaptak is ám egyest sokan, ha nem figyeltek az órán okosan. Uzsonnára zsíros kenyér, attól lett erős a legény. Ilyen volt régen az iskola, de minden megváltozott mostanra. Hén Benjamin, 3. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka
Iskola a nagyszüleim idejében Nagyszüleim korában, kalamáris korszakában, libatoll volt ceruzájuk, törlőgumi a szivacsuk. Palatábla, mire írtak, letörölték azon nyomban. Satírozd be a jelek szerint a rajz részleteit. Ezt kívánja neked a Mézeskalács
16
Nehéz volt az iskola, ég veled te rossz packa. Körmöci Adél, 3. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka
Hatala Tamara 3. osztály, Topolya Az én nagymamám kedves tanító nénijét Malvinkának hívták. Nagyon szépen tudott rajzolni. A tanév végén gyönyörű könyvjelzőket ajándékozott a bizonyítvány mellé. Szünetekben sétálgatott a diákokkal. A tantermet az ő rajzai díszítették. A számok mellett gyümölcsök voltak. Az 1-es mellett egy piros alma, a 2-es mellett egy pár szilva, a 3-s mellett 3 szem dió. Nagymamám tudta, hogy 5 osztályzat van. Az 5-ös a legjobb jegy. Nagymamám remélte, hogy 3-mas jegyet kaphat. Meglepődött, hogy kitűnő tanuló lett. Ajtai Balázs, 3. osztály, J. J. Zmaj iskola, Szabadka
17
Az én iskolám
18
Az én iskolám
Kiss Emília 7 éves, Szabadka
Tóth Szintia 3. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka
Kulasity Viktória 3. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka
Tóth Viola 2. osztály, Samu Mihály iskola, Péterréve
Sarnyai Kitti 2. osztály, Oromhegyes
Lackó Klaudia 4. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka
Újhelyi Csanád 5 és fél éves óvodás, Majsai Úti óvoda, Szabadka
Bálint Csongor 3. osztály, Ada
Buka Bence 5. osztály, Magyarittabé
Ruzsin Krisztina 3. osztály, J. J. Zmaj iskola, Szabadka
Uglik Aurora 4. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka
Bene Dávid 2. osztály, Oromhegyes
19
Első osztályosok
Mikor először mennek iskolába, Szívükben bűvös áhítat terem, Kitárul nékik a mesék világa, Hol betűk nyílnak kéklő tengeren.
Mikor először mennek iskolába, Nekik köszön a szeptemberi ég, Őket kísérik, arany fényben ázva, A szőlőfürttel terhes venyigék. Mikor először mennek iskolába, A tücsök tüzes, friss nótába kap, Mind hevesebben szól a citerája, Megsimogatja hajukat a nap.
Keszthelyi Zoltán
Tóth Márk 3. osztály, J. J. Zmaj iskola, Szabadka
20
Melyik kép nevében hallod az i vagy í hangot. Kösd össze a betűt a képpel!
Bleszics Vivien 4. osztály, Đuro Salaj iskola, Szabadka
21
Kréta Mikor megszülettetek, egészen kicsik voltatok, aztán nőttetek, növögettetek, s mind nagyobbak és nagyobbak lettetek. A krétákkal épp fordítva történik. Először nagyok, nyúlánkok, de ahogy öregszenek, egyre kisebbek és kisebbek lesznek, s a végén csupán egy csöppnyi por marad belőlük. A por szétszóródik, s volt kréta, nincs kréta. De mielőtt egészen elenyészik, még rácsodálkoznak, és birtokukba veszik a gyerekek. Furcsa, de a gyerekek a kis krétákat jobban kedvelik, mint a nagyokat. De ez a hajlandóság, ez a szeretet kölcsönös. A kisgyerekeket valami különös barátság fűzi az öreg krétákhoz. Először ott fekszik a kréta a papírdobozban, a többi nagy krétával együtt, fekszik, s arról ábrándozik, hogy milyen pompás dolgokat rajzol majd az életben. Annyi mindent szeretne, annyi kívánsága van, hogy felsorolni sem győzné őket. Tengert szeretne rajzolni, világítótoronnyal és hajóval, mely a láthatár szélén úszik, krétaszirtek között; meg a napot szeretné lerajzolni, amint a tenger kékjében tükröződik; fellobogózott léghajót, amint egy krétafehér felhőcske mellett repül el, magasan a háztetők és a filagóriás kertek felett; virágokat szeretne rajzolni; nagy, lebegő ejtőernyőt; alagutat, melyből előrobog a vonat, és fehér lepkéket. Ilyesmiről álmodik a nagy kréta, s alig várja, hogy mindezt sorban lerajzolhassa.
22
De jönnek az emberek, kiveszik a dobozból, s háromszögeket meg négyszögeket rajzolnak vele, betűket és számokat irkálnak, aztán megint téglalapokat, körcikkeket és érintőket s számokat, számokat, számokat… A kréta meg azt gondolja magában: „Sebaj, nem tart örökké, majd csak jön egyszer valaki, s akkor aztán rajzolok egy nagy madárrajt, fellobogózott léghajót felhőstül, tengert világítótoronnyal és hajóval, meg lepkéket, filagóriás kertet, csak türelem – gondolja a kréta –, biztos, hogy jön egy ilyes valaki, előttem az egész élet.”
De folyton jönnek az emberek, s a négyszögeknek betűknek, számoknak nem akar vége szakadni. A kréta meg egyre kisebb és kisebb, érzi, hogy fogy, hogy lassan szétporlik, s hogy sohasem rajzol már tengert, fákon ülő madarakat, léghajót sem, mely a fehér felhő mellett repül el. De azért biztatja magát: „Van még idő, nem vagyok még egészen kicsi, rajzolhatok még valamit az életben, nem szabad elveszítenem a fejemet, vannak nálam kisebb kréták is, akik mégis reménykednek.” De elérkezik az a nap, amikor a krétából egy olyan kicsi golyó marad, amit
szinte már kézben sem lehet tartani, egy szerencsétlen kis krétagolyó, mely életében annyi számot és betűt írt le, annyi négyzetet, háromszöget és téglalapot rajzolt a táblára, és egyetlenegy fellobogózott léghajót sem, egy kis krétagolyó, amelyik nagyon csendesen azt mondja magában: „Ó, legalább egy fehér felhőcskét, legalább egyetlenegy fehér pillangót!” Ekkor már olyan nagyon kicsi, hogy ügyet sem vetnek rá. Mindenki egy másik, nagyobb krétát vesz ki, olyat, amellyel jobban lehet számokat és betűket írni, amellyel jobban lehet háromszögeket rajzolni. És akkor hirtelen megjelenik egy kéz, fogja a kis krétagolyót, és beteszi valahová, ahol koromsötét van. A kréta meg azt gondolja magában, itt a vég, elviszik, el a táblától, soha többé nem rajzol már semmit. S minden reménye szertefoszlik. De akkor hirtelen megint megjelenik a kéz, a kréta napvilágra kerül, gyerekzsivaj fogadja, s mielőtt felfogná, hogy a sötétség egy kis nadrágzseb sötétje volt, valaki már rajzolni is kezd vele a napfényben fürdő járdára, fellobogózott léghajót, léghajót, mely messze repül, s a kis fehér krétagolyó lassan, boldogan átváltozik azzá a nagy, vidám léghajóvá, teljes egészében átváltozik, az utolsó szemig, s elrepül vele valahová nagyon-nagyon messze. Higgyétek el, valami különös barátság fűzi az öreg krétákat a kisgyerekekhez. Milos Macourek
23
Csoda a tornateremben Andris otthon felejtette a tornafelszerelését. Pedig nagyon szeret tornázni. Különösen focizni. Igazi labdaművész a zöld gyepen. Bosszankodott is eleget a tornaóra kezdetéig. A többiek már magukra vették a piros tornanadrágot, a fehér trikót meg a tornacipőt, míg Andris csak a nadrágszíját babrálta. Közben fél szemmel, kissé irigyen figyelte osztálytársait. Azt várta, hogy a tanító néni csak úgy egyszerűen bejelentse: – Gyerekek, ma nem tornázunk, hogy ne fájdítsuk Andriska szívét. Igen, Andriska, így mondaná. De a tanító néni most hallgat, komoly arccal jegyezget a naplóba. Az osztály átöltözve várja az indulást a tornaterembe, ahol olyan nagyszerűen el lehet szórakozni a tornaszereken, meg aztán néha még a labdát is szabad
rugdalni. Andris némely társa kajánul mosolyogva pislog feléje, legalábbis neki úgy tűnik. Valahogy nagyon furcsán érzi magát, szeme megtelik könnyel. És ekkor váratlanul kopogtat valaki az ajtón, halk nesz hallatszik a folyosóról. Aztán ismét csend: várakoztató csend. Az ügyeletes nyit ajtót. Képzeljétek el: Andris tornacipője topogott a küszöbön, majd a piros tornanadrág lebbent be az ajtón, az ujjaival vígan hadonászó fehér trikó kíséretében. – Ó-ó-ó! – húzták hosszúra az ó-t Andris osztálytársai meglepetésükben, míg ő levegő után kapkodott. A tanító néni mosolygott, de senkinek sem jutott eszébe kilesni az ajtón. Mi történt: csoda-e vagy micsoda? Talán sosem derül ki, hogy áprilisi tréfa áll a rejtély mögött. Balázs Anna
Csúcs Boglárka 2. osztály, Péterréve
Iskolakezdésre Ősz felé jár, morc a világ. Csengő cseng s nem harangvirág... Kapu tárul, reccsen a pad, a jókedvünk mégsem apad. Vár a suli, vár sok barát s a tanító néni ma rád!
Ajtai Balázs 2. osztály J. J. Zmaj iskola, Szabadka
24
Ősz felé jár, víg a világ, csengő cseng, mint harangvirág! Dankó László
25
Az én rajzirkám Amikor már telirajzoltam az asztalt, a széket, a falakat meg a padlót is, apa átkutatta íróasztala minden fiókját, és ami papírt csak talált benne, abból egy nagy irkát csinált. – Nesze, rajzfüzet! – mondta. – Ha telirajzoltad, kapsz másikat. De többet ne lássam, hogy az asztalra meg a padlóra firkálsz! A füzet nagy volt, én meg kicsi, alig tudtam fölemelni, hogy rátegyem a székre. Melléje húztam a sámlit és ráültem. Az első lap volt a legszebb. Tükörsima volt és hófehér. Rárajzoltam a Metka babát. Nagy volt a lap, jó nagy fejet rajzoltam hát, olyan nagyot, hogy már csak a lábának maradt hely. De nem rajzoltam oda a lábát, ruhát sem rajzoltam neki, mire anya azt mondta, hogy nem jó. Mégis ez volt a legszebb baba a világon. A másik lapra a házunkat rajzoltam. A mosókonyhával meg a fáskamrával kezdtem. Anya mosott, nagyapa meg fát vágott. A konyhában nagyanyó főzött, és az ablak gőzölgött. A szobában apa olvasott. A konyha fölött Marja, Natasa meg a kutyájuk lakik, a mi szobánk alatt meg Andrej és a cica. Fönt van a padlás meg a háztető. Délben, amikor mindannyian körülültük az asztalt, megmutattam a
26
rajzot a családnak. Nagyon fontos dolognak éreztem, hogy nekem rajzikrám van, és hogy lerajzoltam a házunkat. A család azonban csak nézegette a rajzot, és nevetett. De azt mondták, hogy csak rajzoljak. Nagyanya aznap gombócot főzött. Mondtam neki, hogy majd sok gombócot rajzolok az irkába, és vastagon megcukrozom. Az ebédnél teliettem magam gombóccal, de lerajzolni elfelejtettem őket, mert anyával meg a kis húgommal sétálni mentünk. Az utcán szabad volt tolnom a gyerekkocsit, de csak a járdán. Nagyon kellett vigyáznom, nehogy a kocsi lecsúszszon az útra. Pedig az út szép, széles és sima volt. De hát egyedül, a gyerekkocsi nélkül sem engedtek az útra. Este vacsora előtt lerajzoltam a sétát. A járdán gépkocsik robogtak, a széles úton
meg a gyerekek játszottak fogócskát. Magamat is odarajzoltam meg a kis húgomat, és anya az ablakból nézett bennünket. Amikor apa ágyba vitt, azt mondta, hogy nekem is be kell tartanom a közlekedési szabályokat, akkor is, ha az út széles, és a járda keskeny. Hamar lehunytam a szemem, hogy valami szépet álmodjak. Azután vasárnap lett. A nénivel cirkuszba mentem. Nagy cirkusz volt, és annyi volt a néző, hogy én semmit sem láttam, és féltem, hogy eltaposnak. A néni az ölébe vett. Egészen hátul ültünk, a vászontető alatt egy rozoga padon. És odajött egy hatalmas nagy zebra, és a fejem fölött lebegtette kajla füleit. Nagyon megijedtem, de aztán láttam, hogy nem is igazi zebra, két ember van benne, csíkos takarót vettek
Kovács Laura, 3. osztály, J. J. Zmaj iskola, Szabadka
magukra. A ketrecben egy igazi oroszlán bömbölt, és a szelídítő kockacukrot adott neki. A lovak nagyon szépek voltak, és két lábon jártak, de még szebb volt a kötéltáncosnő. Magasan-magasan, egészen a tető alatt egy kötél volt kifeszítve, és azon sétált a kötéltáncosnő, ernyővel a kezében. Az ernyő egy világoskék napernyő volt. Sokáig gondoltam még a kötéltáncosnőre. Le is rajzoltam. Anya megkérdezte, miért rajzoltam neki két napernyőt. Megmondtam: azért, mert az első csúnyára sikerült. A füzetben egyre több lett a rajz. Mindent, amit csak láttam vagy hallottam, lerajzoltam. Egyet-mást ki is találtam. Kitaláltam, hogy apa fehér lovon ül, és ez olyan szép volt, hogy még egy lovat rajzoltam, és azon én ültem. Együtt lovagoltunk a szövetkezet legelőjén, és a fű a lovak térdéig ért. A fűben fehér margaréták himbálóztak. A
következő vasárnap igazából elmentünk apával a legelőre. Nagy csokor margarétát szedtünk. Még néhány szálat le akartam tépni, de akkor megláttam egy asszonyt sárga ruhában. Hangosan beszélt magában, és körbejárt körülöttünk. – Persze! Persze hogy megmondtam! Így lesz, és nem másként! – mondogatta. Megfogtam apa kezét, és elmentünk onnan. Megkérdeztem, ki ez az asszony. – Eszelős egy kicsit – mondta apa, és én nagyon féltem. Nem is mertem lerajzolni. Most úgy gondolom, nem is volt eszelős, csak biztosan unatkozott, és azért beszélt magában. Egyszer, amikor a ház előtt, a kissámlimon ültem, odajött hozzám, és azt mondta, rajzoljam le. Lerajzoltam, és sárgára festettem. Megkért, adjam neki a rajzot emlékbe. Kitéptem a lapot a füzetből, és nekiadtam. A tás-
Hegedűs Petra, 3. osztály, Október 10. iskola, Horgos
kájába tette és elment. Közben újra mondogatta: – Persze! Persze hogy megmondtam! Így lesz, és nem másként! És úgy is lett. Mindannyian, akiket csak lerajzoltam, eljöttek hozzám. Arra kértek, hogy adjam nekik emlékbe a képet, amit róluk rajzoltam. A kötéltáncosnő is eljött. Hálából a rajzért, egy kis műanyag nyuszit adott. A rendőr is eljött. Mondtam, hogy őt még nem rajzoltam le, de ő azt mondta, nem baj, adjam neki azt a rajzot, amelyiken a gyerekek az úton fogócskáznak, az autók meg a járdán robognak. Azt mondta még, hogy sok gyerekkel találkozott már, azok is meg szeretnék változtatni a közlekedési szabályokat, majd utánanéz, mit lehetne csinálni. Marja, Natasa és Andrej is eljöttek. A mi házunk képét kérték tőlem. De mert csak egy ilyen rajzom volt, kettészakítottam, és mindenki elvitte a maga lakásának a képét. Sokan jöttek! Még jó, hogy nem rajzoltam le a cirkuszi oroszlánt. És mindenkinek kitéptem egy lapot a füzetből. Csak Metka képe maradt meg nekem. Ezt meg apa vette el, berámáztatta, és a konyhában az ő szögletébe akasztotta a falra. Az irkából nem maradt más, mint a födele. Apa tegnap beíratott az iskolába. Füzetet, ábécés könyvet és új rajzfüzetet vett nekem. Ela Peroci
27
Labirintus
Betű- és szótagszintézis Az azonos jelű betűket és szótagokat összerendezve értelmes szavakat kapsz. • B
+ D
= B
~
∆
∆
A
B
L
= D
O
B
O +
X
Ú •
X
~ L
D
Z
+
X
=
Á
•
S ∆
A
~ T
Írd le!
= BA
~ NA
+ LÓ
DA
BÁ •
RÁ
BO ~ LÓ
CSÉ II
MU
+ LO
•
X
TA
•
X
=
RI =
NA
II
DA X
~ BÁ
+
DÍ
II LÓ
Írd le!
Keresd meg a legrövidebb utat a két pont között!
28
29
Horgászat
Szárnybontogató
Horgásztam
Horgászni mentünk a tóra, mikor ötöt ütött az óra. Nagy halat fogtam, vissza is dobtam. Barátom megrémült, oda az ebédünk. Mondom neki: – János, anyukám sütött lángost.
Kőszegi Dominique, 3. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka
Acsai Csenge 6 éves óvodás, Péterréve
Halvers Arra járt egy harcsa, hosszú volta bajsza. Csuka ugrott utána, zöldes volt a ruhája. Nagy volt a foga, s elúszott, de hova? Grčki Stefan, 3. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka
Vázsonyi Krisztián 2. osztály, József Attila iskola, Újvidék
Első horgászásom Egy szombat reggel gyönyörű napsütésre ébredtünk. Apuval elhatároztuk, hogy elmegyünk horgászni. Megkezdtük a készülődést. Apu bepakolta a pecabotokat, csalikat, én meg finom szörpöt, szendvicseket tettem be. Elindult a kis csapat a nagy horgászásra. Mikor megérkeztünk, kerestünk egy jó helyet a parton, ahonnan bedobáltuk a horgokat. Apu csöndre intett, hogy most már várni kell. Vártunk és vártunk, de semmi nem történt. Az uzsonnát is elfogyasztottuk, és még akkor sem történt semmi. Én már a türelmemet veszítve hangosan elkiabáltam magam:
30
– Apu, nekem ez volt az első horgászásom, de nyilván az utolsó is! Eleget horgásztam, gyerünk haza! Ebben a pillanatban megmozdult a pecabot. Egy nagy pontyot húztunk ki. Erre apu így szólt: – Látod, a türelem itt halat terem! Gyorsan összepakoltunk és elindultunk. Mikor megérkeztünk, vidáman mutattam, milyen nagy halat fogtam. Apu rámkacsintott. – Bizony, a Niki fogta. Én meg vígan kijelentettem: – Legközelebb is elmegyünk! – és visszakacsintottam apura. Oroszi Nikoletta, 4. osztály
Sarnyai Beatrix 4. osztály, Oromhegyes
Árok Adrián 6 éves óvodás, Magyarkanizsa
Első horgászásom 2011. 7. 12-én apuval pecaversenyre indultunk. Én piros horgot vettem, és piros gilisztát. Vittünk szörpit, vizet, széket, vödröt. Nagyon szép volt a természet Izgatottan figyeltem a zsinórra. Örömmel rántottam ki a ficánkoló halakat. Estefelé visszamentünk a klubba. Ott pedig eredményhirdetés volt. Én első helyezett lettem! 2 kg 60 dekát fogtam. Ma is büszke vagyok a sikeremre. Kohanec Zsóka, 4. osztály, Kókai Imre iskola, Temerin
31
Sorfolytató
Iskolatáska
Mindegyik iskolatáskában egy iskolai eszköz neve bújt el! Vigyázz, egy betű is hiányzik mindegyikből! Próbáld megtalálni őket!
32
33
m a t z ás
g Hor
Sebők Krisztián 3. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka
Fehér Bálint 3. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka
Szárnybontogató Első horgászásom Egyszer elmentünk horgászni az adorjáni Tisz-szakaszhoz. Először egy kicsit beszélgettünk, utána Lóri megtanított pecázni. A kezembe adott egy pecabotot, majd kitámasztottuk a botokat. Felmentünk a táborba enni, és mire visszaértünk, kapásom volt. Ez volt életem legelső fogása. Egy kis idő alatt négy halat is fogtam! Fél óra múlva a halakat felvittük a táborba, és nemsokára grillre tettük. Amíg megsültek, néhányan megnéztünk egy filmet, majd jóízűen elfogyasztottuk az első fogásomat. Vacsora után sajnos mennünk kellett haza. Nagyon jó volt a Tiszán horgászni. Csikós Noé, 3. osztály, Tóthfalu
Első horgászásom
Prodanov Zsuzsanna 6 éves, Péterréve
Mészáros Lehel 4. osztály, Oromhegyes
Fehér Bálint 3. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka
Bellér Zsóka Krisztina 6 éves óvodás, Magyarkanizsa
34
Amikor elsős voltam, elmentünk pecázni anyuval, apuval és a testvéremmel a téglagyárhoz.
Basa Tamara 6 éves, Péterréve
Apu megmutatta, hogy kell bedobni a pecát a vízbe. Amikor először akartam egyedül csinálni, a nyakamba akadt a horog. Anyu és a nővérem segített kivenni. A horgászás végén 5 vagy 6 halat fogtunk. Nagyon jó volt a csodás természetben együtt lenni a családdal. Hajdúk Arnold, 4. osztály, Kókai Imre iskola, Temerin
Horgászat Apámmal tegnap horgásztunk, és bőrig is áztunk. A Palicsi-tónál pecáztunk, egy percig sem unatkoztunk. Lesz ám finom falat, mert harapnak a halak. Üzenek a halaknak, ha a horgomra akadnak... Már nem kell tovább félnetek, hagyom, hogy sokáig éljetek.
Sütő Theodóra, 3. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka
Csordás Albert 4. osztály, Magyarittabé
35
Az én iskolám
Veréb Lídia 6 éves, Szabadka
Hegedűs Petra 3. osztály, Horgos
Szabó Antónió 4. osztály, Đuro Salaj iskola, Szabadka
Torma Márk 7 éves, Szabadka
Cérna Csenge 2. osztály, Oromhegyes–Orom
Körmöci Adél 3. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka
