1DISPUTATartalom. Küszöb Kovács Zoltán: A környezettudatos ember... 3

Kovács Zoltán: A környezettudatos ember ..................................... 3 Fôtér Pataki György: Az ökológia politizálása A környezet- és természetvédelem politikai ökológiája .............. 4 A Zengô védelmében A Védegylet tevékenységérôl ................................................... 8 Macskakô

Tartalom

Küszöb

Tandori Dezsô: …s olyan lesz, mint egy… .................................... 11 Jász Attila: Mesterem legrosszabb tanítványa Avagy Ének éneke, tanmese a WS-változatról ....................... 12 Farkas Arnold Levente: Az elsô utánzat ......................................... 14 Levéltöredék ........................................................................ 15 Nem utánzat ........................................................................ 15 Tar Sándor: Rudi, a kakas (Panelmesék 4.) ................................. 16 Kapualj Fazekas István–Szabó György: „Régióvédelem” Az észak-alföldi régió környezetvédelmi feladatai az uniós elvárások tükrében .................................................. 19 Boros Katalin: Állatkerti körkép .................................................. 22 Takács Péter Levente: A kukázástól a biogázig ............................. 27 Orosz Tamás: Zöldek vagy környezetvédôk? Gondolatok a Debreceni Zöld Napokról és a környezetvédô civilekrôl ....................................................... 31 Árkádok Novák Ágnes: Az „ökoépítészet” kérdései .................................... 34 Beliczay Erzsébet: Áldás-e vagy átok az EU-jogharmonizáció? Gondolatok az építési termékek egységes EU-minôsítése kapcsán .......................................................... 39 Hildegund Mötzl: Építészetbiológia Ausztriában .......................... 43 Varga Judit: Bemutatkozik a Lélegzet .......................................... 45 Lépcsôk

Valastyán Tamás: A rejtély titka (Kalmár György: Szöveg és vágy) ............................................ 50 Balogh Tibor: A szalonavantgárd nagyvására (A IV. Pécsi Országos Színházi Találkozóról) ............................ 52 Széplaky Gerda: Amerikai álom magyaroknak A Tökmag Tom és Hórihorgas Tom címû felnôtt-bábelôadásról .... 57 Télikert Kiss Lajos András: Az emberi természet mint társadalmi konstrukció A poszthumán antropológia néhány posztulátumáról ................... 60

DISPUTA

Fazakas Gergely Tamás: Erdélyi irodalom- és mûvelôdéstörténet egy cambridge-i magyar kutató távlatából (Gömöri György: Erdélyi merítések) ......................................... 46

1

E számunk szerzôi:

Balogh Tibor színikritikus, Debrecen Beliczay Erzsébet építész, Budapest Boros Katalin egyetemi hallgató, Debrecen Farkas Arnold Levente költô, Debrecen Fazakas Gergely Tamás PhD-hallgató, Debrecen Fazekas István geográfus, Debrecen Jász Attila költô, lapszerkesztô, Tata Kiss Lajos András filozófus, Nyíregyháza Kovács Zoltán történész, Debrecen Möetzl, Hildegung építész, fizikus, Bécs Novák Ágnes építész, Budapest Orosz Tamás humánökológus, Debrecen Pataki György közgazdász, Budapest, Gödöllô Szabó György geográfus, Debrecen Széplaky Gerda filozófus, Debrecen Takács Péter Levente fôiskolai hallgató, Debrecen Tandori Dezsô költô, író, Budapest Tar Sándor író, Debrecen Szabó István útépítô mérnök, Budapest Valastyán Tamás filozófus, Debrecen Varga Judit lapszerkesztô, Budapest

A Debreceni Disputa megvásárolható az alábbi könyvesboltokban: Alternatív Könyvesbolt, Hatvan u. 1/A Csokonai Könyvesbolt, Piac u. 45. Fókusz Könyvesház és Galéria, Hunyadi János u. 8–10. Sziget Könyvesbolt, Egyetem tér 1.

Debreceni Disputa II. évfolyam, 6. szám, 2004. június Megjelenik 1000 példányban

Fôszerkesztô: S. Varga Pál Szerkesztôbizottság: Bényi Árpád, Berényi Dénes, Berkesi Sándor, Gáborjáni Szabó Botond, Görömbei András, Hollai Keresztély, Orosz István

DISPUTA

Szerkesztôk: Berta Erzsébet (Árkádok) Kovács Zoltán (Fôtér) Szénási Miklós (Kapualj) Széplaky Gerda (Lépcsôk, Macskakô)

2

Kiadja: a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) 422-631 E-mail: [email protected] Felelôs kiadó: Angi János Borító, lapterv: Petromán László Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) 532-211 Anyanyelvi lektor: Arany Lajos Nyomtatás: Alföldi Nyomda Rt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) 417-344 ISSN 1785-5152

A környezettudatos ember Kovács Zoltán

ember) koncepcióját. A társadalmi és technológiai fejlôdésben élenjáró nyugati társadalmakban a XIX. században eluralkodó klasszikus liberális, szabad- és haszonelvû gazdasági megfontolások a mindent háttérbe szorító, anyagi javakkal és gazdasági erôvel mérhetô gazdasági fejlôdést tették a társadalmak szervezésében egyre nagyobb szereppel bíró állam elsôdleges feladatává is. A 20. század folytatódó, sôt egyre gyorsuló technológiai forradalma a különbözô politikai rendszerek véres harca közepette mit sem tett Ember és Természet elidegenedésének feloldásáért. A II. világháború után a természet feletti emberi uralkodási vágy elôször vetette fel az emberi civilizáció és vele együtt a Természet (a Föld) megsemmisülésének reális veszélyét. A hidegháború által ösztönzött technikai-technológiai versengés a természeti erôforrások kiaknázásának felgyorsulását, a 20. század közepére uralkodóvá váló „ésszerû választás elméletének” tanait vallók gazdasági felfogása pedig a fundamentalista neoliberális gazdaságpolitikát tette a világgazdaság alapjává. Civilizációnkat a szervezett „környezetvédô mozgalmak” sem voltak képesek eleddig megszabadítani az Ember/ Polgár és természet között feszülô ellentmondásoktól. A Természet védelmének racionalitása nem volt képes az emberi önfenntartás és jólét racionalitása fölé emelkedni: a „természetvédelem” fogalmi tisztázatlansága mellett a gazdasági és civilizációs értelemben domináló nyugati társadalmak nagyrészt olyan fenyegetésként tekintenek a radikális környezetvédô követelésekre, mint amelyek alapjaiban fenyegetik technológiai fölényük által megteremtett anyagi jólétük fenntartását. Kérdés, lehetséges-e csupán racionális alapokon beláttatni, hogy korunk egyre súlyosbodó ökológiai válságáért, a globális éghajlatváltozásért, növény- és állatfajok tömeges kipusztulásáért, az édesvíz készletek szûkösségéért nem kis mértékben a ma uralkodó közgazdaságtani felfogás és a jelenlegi gazdasági rendszer okolható? Napjaink „természetvédô” törekvéseinek újra meg kell teremteni a Polgárrá vált Ember és a Természet harmóniáját. A társadalmi összeomlás elkerülése, ökológiailag fenntartható társadalmak létrehozása érdekében újfajta gazdasági (és társadalmi) elméletre és gyakorlatra van szükségünk. A kérdés az, hogyan lehet újra érzelmi kötôdést kialakítani Ember és Természet között. Megteremthetô-e a homo oecologicus, a környezettudatos ember?

DISPUTA Küszöb

A

z ember évezredeken keresztül sajátos, függôséggel terhes harmóniában élt a Természettel. Ismereteinek meghatározottsága, eszközeinek végessége, vallási-érzelmi kötôdése az ôt körülvevô világhoz alapvetôen meghatározta mindennapi életét – és az egymást követô generációk sorsát is. Lett légyenek azok természeti népek és törzsi hiedelmek, az ókori civilizációk különféle vallásai vagy akár az egyistenhívôk világképei, a Természet folyamatossága – vagy éppen változásai – a mindennapok részét képezték. A XVII–XVIII. században azonban Európában megszülettek azok a gondolatok, melyek alapvetôen alakították át ezt a viszonyt. Egyértelmûvé vált, hogy lehetôség van a természet jelenségeinek tapasztalati úton való megragadására, matematikai és fizikai törvények által történô leírására és vizsgálatára. A Természettel szembeni érzelmi-vallási kötôdések helyét a nyugati kultúrában egyre inkább átvette a ráció, az emberi értelem mindenhatóságába vetett hit. Csalfa változás volt azonban mindez: a vallás dogmáitól és a természettôl való függéstôl szabadulni igyekezvén, a tudás mindenhatóságába vetett hittel felvértezve az Ember nekiállt a saját kedvére használni – és kihasználni – környezetét. Az ember saját képességeibe vetett hite hamarosan éppen olyan dogmává lett, mint ami ellen nem sokkal korábban a Felvilágosodás nevében harcoltak. A kora újkor politikai forradalmaival párhuzamosan meginduló és azóta is egyre gyorsuló ipari-technológiai forradalommal megkezdôdött az Ember Természettôl való elszakadása – és egyúttal elidegenedése. Rousseau – a Felvilágosodás korának talán egyetlen olyan gondolkodója, aki továbbra is mert kételkedni és megkérdôjelezte a ráció mindenhatóságát – Emil, vagy a nevelésrôl bevezetôjében már a XVIII. században nagy erôvel fogalmazta meg a civilizáció és természet kettéválását, mely döntésre kényszeríti az embert. Választania kell, melyik részének tekinti magát: Ember lesz vagy Polgár. Polgárrá, a társadalom részévé válva az Ember aláveti önmagát a társadalom mechanizmusainak és elvárásainak, lassan megszûnik a természet szerves részének, „természetes embernek” lenni. Rousseau szavait hamar elnyomta a gazdasági racionalitás mindenhatóságát hirdetôk hangja. A francia forradalom által öntudatra ébredt és szabadjára engedett homo politicus után John Stuart Mill a 19. században fogalmazta meg a homo oeconomicus (a tisztán gazdasági érdekek által mozgatott

3

Az ökológia politizálása Pataki György DISPUTA Fôtér 4

A környezet- és természetvédelem politikai ökológiája

A

képpen a rossz hír hozójának szerepében z alábbi rövid esszé nem az ökológiai gondolat megjelenésének és mai for- jelent meg, s maradt többnyire ma is. Mindeme kedvezôtlen, sôt káros jemáinak történeti elemzésére vállallenségekrôl és hatásokról szóló jelentékozik. S nem is kíván programadó beszéddel sek nehezen egyeztethetôk össze azzal a elôállni a környezet- és természetvédelem hittel, amelyet euroatlanti mai szerepét illetôen. Célkultúránk a Fejlôdésbe veja ennél sokkal visszafotett és vet a mai napig is. gottabb: számot vetni ama Nem véletlen tehát, hogy kétségekkel, illetve ellenta pártpolitikai és a vele mondásokkal, amelyek az szoros érdekszövetségökológiai gondolat globáben álló gazdasági elit a lis intézményesülésének jekörnyezetvédôk elképzelélenlegi szakaszában külöseinek többségét, ha tehenös hangsúllyal vetôdnek ti, egyszerûen kiseprûzi a föl. Ez pedig egyértelmûen közbeszéd meghatározó fóaz ökológia politizálásárumairól. Teret és szót legnak feladatát jelenti, mégfeljebb annyiban enged nepedig abban a mélyebb kik, amennyiben rövidtávú vagy alapvetôbb értelemérdekeit éppen elômozdítja, ben, mely az ökológiai diilletve a Fejlôdés mitikus lemma társadalompolitikai diskurzusába pozitíve be és -filozófiai vonatkozásaitudja emelni. Ezért vált az utóbbi idôben ra utal. A „Bioszféra kontra Ökoszisztéma ember” metaforáját segítségül híva azt kí- oly népszerûvé például a környezetvédevánom bemutatni, hogy milyen ellentmon- lem és a gazdasági versenyképesség pozidások és veszélyek rejlenek a ma zajló öko- tív kapcsolatáról értekezni. Eszerint vállalati és nemzetgazdasági szinten egyaránt lógiai diskurzusban. A környezetvédelem és természetvé- meglovagolható az ún. dupla nyerô stratégia (azaz a közgazdasági játékelmélet andelem szavak hallatán-olvastán legelôször (vagy kizárólag?) eltûnô fajok, olajjal el- gol szaknyelvû irodalmából átemelt winszennyezett tengerek és tengerpartok, tar- win stratégia). Ilyen viszonylag kellemes kiutat kínál például az ökora vágott erdôk, hulladéklógiai adóreform, mely a ból tornyosuló hegyek, zaj, „Vagyis a környezetgazdaságra nehezedô adóbûz, levegôszennyezés, s és természetvédeterhet átsúlyozza a gazlegújabban talán a glolem nem pusztán a dasági „jókról” (pl. fogbális klímaváltozásnak fa- és madárvédôk lalkoztatás, befektetés) köszönhetô szélsôséges vagy éppen az emberi a gazdasági „rosszakra” idôjárási események (árviegészségért aggódók (mint a szennyezés, illetzek, szélviharok stb.) jutügye, hanem társadalve hulladékkibocsátás künak eszünkbe. Kedvezôtlen, mi berendezkedésünk, lönféle formái). Ugyanezt a elszomorító hírek saját fagazdasági és politikai logikát testesíti meg az ún. junk, illetve saját magunk szervezetünk alapkérökohatékonyság koncepbioszférára gyakorolt kádése is egyúttal és ciója, mely azzal kecsegros hatásairól. A környelegfôképp.” teti a vállalatokat, hogy zetvédelem (természetvéa szennyezés megelôzése kifizetôdô. delem) megtestesítôi, a környezetvédôk Anyag- és energiaköltségek spórolhatók (természetvédôk) megoldási javaslatainak legtöbbje tovább erôsíti ez irányú kényel- általa meg, nem beszélve az elkerülhetô metlen érzéseinket: fogjuk vissza szemé- hulladékelhelyezési költségekrôl, bírsályes fogyasztásunkat, de legalábbis mond- gokról. Neves környezetvédô szakírók, a német Ernst von Weizsacker, valamint az junk le legkörnyezetkárosítóbbnak titulált összetevôirôl, zárjunk be és szigorúan sza- amerikai Amory és Hunter Lovins jegyezbályozzunk bizonyos, szennyezônek mon- te Négyes faktor címû könyv már a 90-es dott iparágakat, termelési eljárásokat, években arról tudósított minket: megdupésatöbbi. A környezetvédelem következés- lázhatjuk úgy is gazdagságunkat, hogy

DISPUTA Fôtér

közben felére csökkentjük az okozott ká- Számos, az alapvetô pesszimizmusból kiros környezeti hatást. Mindeme komoly fel- utat keresô civil zöldszervezet, valamint természetvédô tudós és aktivista – tudvetések mellett persze nem szûkölködünk va vagy tudatlanul – egyaránt e kórushoz az olyan együgyû állításokban sem, mint kapcsolódik, mikor reményeit nyilvánosan például a „gazdagabb országok engedhetik a környezettudatosság kialakulásába, az meg maguknak a környezetvédelmet”, vagy ennek egyik változataként, „ha majd ha- egyéni értékrend megváltozásába veti, s zánk GDP-je eléri a magasan fejlett orszá- ezt hirdeti. A tudás- vagy információs társadalom szlogenjei alatt/mellett remekül gokéit, akkor nálunk is többet fordítanak a megfér a környezettudakörnyezetvédelemre”. Vatosság, s annak a remégyis ha elég gazdagok, fej„Mindezek az érvek, nye, hogy tulajdonképlettek leszünk, majd jut következtetések és pen már olyan „fejlôdési idô és más erôforrás a körmítoszok rendkívül képályán” haladnak – ternyezetvédelemre is – csak nyelmes üzenetet mészetesen egyelôre csak még addig húzzuk ki valahordoznak kultúránk a fejlett – országok, nemhogyan romló egészséggel legtöbb szülötte zetek, ahol az ember és és pusztuló természettel… számára: tulajdonképtudása a legfôbb érték. Mindezt persze tudomápen nincs alapvetô Mindez persze csak akkor nyosnak látszó érvekkel probléma sem társaáll, ha e tudást a továbis bôven alátámasztják, dalmunkkal, sem gazbi anyagi gazdagodás és adatokat idézve az éves daságunkkal, sem versenyképesség szolgálaGDP-bôl környezetvédepolitikánkkal. tába állítjuk (minél „nalemre fordított összeg orA Fejlôdés töretlen gyobb” tudás hozzáadászágok közötti arányaira. maradhat – csak most sa az egyes termékekhez, A Világbank egyik 1992éppen – tudatosan, szolgáltatásokhoz). A veres jelentése óta különösen kontrolláltan – seny egyfolytában zajlik; népszerû az efféle érvelés. »zöldíteni« kell.” s aki nem javít folyamatoA beszámoló azt mutatta, hogy bizonyos szennyezô anyagok kibocsá- san teljesítményén – zöldülô nyelven: nem hoz ki „egyre többet egyre kevesebbôl” tása (jellemzôen lokális szennyezésekrôl van persze szó) és az egy fôre jutó GDP –, az menthetetlenül lemarad, a fejletlenek nagysága között fordított U-alakú függ- (fejlôdôk) reménytelen világába süllyed. Ezért beszélünk elôszeretettel fenntartvénykapcsolat áll fönn. E látszólagos staható fejlôdésrôl. A szókapcsolat önmagáért tisztikai összefüggés szerint tehát: egy ideig a GDP növekedése a szennyezés fo- beszél: a Fejlôdést akarjuk fenntartani. Kikozódásával jár, ám a gazdagság egy bizo- zárólag ennek érdekében vesszük figyelembe az ökológiai szempontokat; csak akkor nyos – általában igen magas – szintje után az összefüggés megváltozik, s tovább nö- és olyan mértékben viselkedünk Homo Savekedvén, gazdagodván egyúttal „zöldü- piensként, amikor és amennyiben a természet javairól, szolgáltatásairól bebizonyolünk” is. Persze e „tudományos” elemzések többsége arról inkább hallgat, hogy önma- sodni látjuk, hogy szükségünk van rájuk, nélkülözhetetlenek számunkra gazdasági gában a statisztika semmit nem mond az ok-okozati összefüggésekrôl és mechaniz- értelemben, s megôrzésük nem jár túl nagy költséggel, lemondással (azaz „megéri”). musokról. Éppen azt nem tudjuk meg, hogy E hozzáállás megrögzött haszonelvûsémilyen feltételek mellett, milyen tényezôk és szereplôk összjátéka segíti, illetve gátol- ge, illetve instrumentalizmusa önmagája az ökológiai szempontok figyelembevé- ért beszél. A Fejlôdés világnézeti tükrében minden kiaknázandó, hasznosítandó telét. erôforrásnak látszik. Ezért beszélünk terMindehhez a kellemesen és nyugtatólag mészeti és emberi erôforrásokról, melyekbódító kórushoz csatlakozik az a szociologizáló, sekélyesen filozofáló érve- kel ugyanúgy hatékonyan kell gazdálkodlés, mely „posztindusztriális” társadalom- ni, mint a pénztôke vagy a technológia ról, sôt ma már inkább „tudástársadalom- megtestesítette erôforrásokkal. Sôt, az emról”, illetve információs társadalomról szól. ber és a természet egyaránt „tôkévé” váA posztindusztriális társadalom meggaz- lik, melynek értékét – más (ember alkotta) dagodott polgára boldogan fordítja figyel- tôkefajtákkal egyetemben – meg kell ôrizni, fenn kell tartani folyamatos befektetésekmét az életminôség nem anyagi összetevôi kel, de csak azért – mindez csak arra szolfelé, s „környezettudatos fogyasztóvá”, sôt „ökoturistává” válva költi pénzét a kör- gál eszközül –, hogy az emberi jólét szintje nyezet és természet védelme érdekében. ne csökkenjen. A tôkévé és erôforrássá, tu-

5

DISPUTA Fôtér

lajdonképpen áruvá tett természet – s per- harmonizál a globális verseny szólama a planetáris menedzsmentért kiáltóval. A tusze ugyanígy az emberek – nem társai többé domány, az ipar és a pártpolitika modern, egymásnak, legfeljebb az elszigetelt piaci csereaktusok erejéig. Ha nyereségessé tet- nagy szervezetek képviselte komplexuma tük a környezet és természet védelmét, ak- ezzel tovább erôsítette szövetségét. Miénk, Északé a tudás, ezúttal a Biokor megoldottuk az ökológiai dilemmát. Az szféra „megmentésének” a tudása, s ezt a ökológia ökonomizációja így lesz teljes. Az missziót kell a Dél „értetlen”, „fejletlen”, ökonomizáció pedig itt és most piacot jelent – a közgazdaságtani elmélet „hatékony pi- sôt káros (elnyomó, militáns stb.), azaz acának” ideálját. A Fejlôdés mindenhol pi- más kultúráival szemben keresztül vinacot lát, keres, s ha nem talál, fejletlensé- nünk. Az új kereszteshadjáratban pedig jó szolgálatot tehet a környezet- és terméget, hatékonytalanságot kiált. Hol a hatékony ma- szetvédelem mint hivatkozási alap. Meg Pataki György, gántulajdonos? Hol a sa- kell mentenünk az esôerdôket a „Harmadik közgazdász, a gödöllôi ját hasznáért fáradha- világ” szegényeinek oktalan pusztításától, Szent István Egyetem és a akik sokasodnak és létszükségleteik kielétatlanul zakatoló Homo budapesti Közgazdaság-tudományi és oeconomicus, aki a sza- gítése érdekében mindent fel- és elhasználÁllamigazgatási Egyetem nak. Arról persze mélyen hallgatva, hogy bad piac feltételei mellett kutató-oktatója, a legfôbb erdôirtók tulajdonképpen vagy öntudatlanul a közjót is a Védegylet szolgálja? S természete- a mi transznacionális vállalataink, vagy a munkatársa mi szükségleteinkre termelô helyi agro- és sen a fejlesztés kívánatos útja is rögtön követke- egyéb business elit. Nemzeti parkok rezerzik: „Észak” (értsd: fej- vátumait hozzuk létre a Dél uralkodó elitlett eurotlanti országok)„jól bevált” recept- jének közremûködésével Észak ökoturistái számára, az ôslakos kisebbségek kitelepítéjét kell mindenütt „Délen” (értsd: fejlôdô országok) alkalmazni. Az uralom hegemó- se árán is. Igyekszünk rávenni a fejlôdôket a nemzetközi gazdasági intézményeken niájának teljességét Dél heterogenitásának és annak a lehetôségnek a tagadása teljesí- (elsôsorban a Kereskedelmi Világszervezeten) keresztül, hogy úgymond megnyisti ki, hogy Északnak lenne mit tanulnia a sák piacaikat a fejlett, korszerûbb, azaz Dél jelölte más kultúráktól. A fejlesztés és modernizáció ökoló- környezetkímélôbb technológiáink és tergiai receptjében is a természeti és em- mékeink elôtt. A gazdasági szükségszerûség álcájába öltöztetett gyarmatosító szellem beri közösségébôl kiszakadt–kiszakított Euroatlanti Emberatom tehát a legfôbb ér- és kérlelhetetlen gyakorlata mûködésbe ték és mérce – aki továbbra is arra hiva- lép: felosztja a korábban közös(ségi), osztott, hogy valóra váltsa a Fejlôdést globá- tatlan tudást; magántulajdont és piacot teremt; erôforrásokat fedez lisan. Elvigye azt – mint föl, s aknáz ki; terjeszti korábban is – a „barbárok” „Ám kinek a »fenntarta „több – jobb” és a „naés „primitívek”, manapható fejlôdésérôl« van gyobb – szebb” hitét és ság használt kifejezéssel a itt szó? A válasz nyilideálját. Mindenható tudá„fejlôdô országok” földjére. vánvaló: a miénkrôl, a sunk, s fô megtestesítôje, Civilizatórikus törekvésemi, euroatlanti kultudományunk szent elôinek köntösét ezúttal körtúránk dominanciájáretörésének talán legnyezet- és természetvédenak fenntartásáról. A korszerûbb példája a biolemmel is hímezi, s a média, fenntartható fejlôdést technológia. Tudományos az oktatás és a tudomány hirdetô diskurzus haerôink hadai sorakoznak csatornáin a fenntartható talmi vonatkozása, komanapság – az iparral érfejlôdés „globális” érdekét lonialista szellemisége dekszövetségben – möemlegeti. Legszebb körvilágosan sejlik föl.” götte, s minden szervezenyezet- és természetvédô ti erejükkel azon munkálkodnak, hogy a álmaiban az Euroatlanti Ember „Bioszféra emberként” tetszeleg önmaga elôtt, s okít, Bioszféra valamennyi eleme az emberiség és egyes ôslakos közösségek közös tulajhódít szerte földön. A Bioszféra ember mediatizált lelki szemei elôtt a „Kék boly- donából, tradicionális ökológiai tudásából gó” ûrfotója lebeg. A világûr eme aprónak – szellemi tulajdonjogok címén – magántulajdonná válhassanak genetikai források és sérülékenynek tûnô planétája globális kezelést kíván, melyre euroatlanti tudomá- (növények és állatok génállománya). A kinyunk büszke és öntudatos képviselôi ha- aknázás szelleme talán végsô harcához ér6 kezett: az élet minden színe és formája a mar ki is jelölték magukat. A fenntartható tét. Az euroatlanti tudomány talán újra a fejlôdésrôl szóló globális kórusban együtt

DISPUTA Fôtér

szféra emberként, globális utazóként lépnagy modern álom küszöbén érzi magát: az élet kontrollunk alá vonható. S magá- del a Föld minden zugában, lassan mindenért az ember- és természetvédelemért csa- hol fölszámolva az „Ökoszisztéma embert” és közösségeit. Globális hôsiessége hevében tasorba állítható – susog a talán soha ki pedig fokozatosan feledi a jelen nemzetközi nem húnyó remény ezúttal környezet- és intézményi struktúrái között talán egyedütermészetvédô retorikában. Ami e veszélyes álomból ébredést hoz- li módon valóban konstruktív lehetôséget: na, az annak fölismerése, hogy a környe- a helyi, tájléptékû erôfeszítések politikáját. Azokét a struktúrákét, amelyeknek esézet- és természetvédelem szükségképpen és megkerülhetetlenül társadalompoliti- lye vegyíteni látszik a biológiai és a kulturális sokféleség szerény ka és -filozófia is egyúttal. bölcsességét. Az ÖkosziszAz ökológiai problémák „S legfôképpen ez az, téma ember a különféle támindenkor és mindenhol ami a globális környejak szülötte és lakója, száaz adott emberi közösség, zet- és természetvédô mára kultúra és természet a társadalom kultúrájának mozgalom alapvetô elszélsôséges szétválasztáés szerkezetének kérdéselentmondása, illetve sa értelmét veszti. Kevésit vetik föl. Ezek az ügyek veszélyforrása manapbé ejti kétségbe a Bioszfétehát végsô soron politiság: a környezet- és ra embereket mindig is kaiak, a köz ügyei. Éppen természetvédelem pogyötrô dilemma: mit teheezért arról is jogos és lélitikai naivitása, mely tek én magam, magára hanyegbevágó vitát folytatnem néz szembe a tárgyott individuum a globális nunk, hogy jelen „fejlett” sadalompolitikai és -fiproblémákkal szembesültársadalmaink, gazdasálozófiai feladattal.” ve. Az Ökoszisztéma emgaink és politikai rendber cselekvôképességét, illetve -készségét szerünk hogyan s miképpen generálják az ökológiai problémákat. Ám éppen azt lát- segít megôrizni a lépték mértékletessége és juk, hogy amint szokásos üzletvitelünk- – talán paradox módon – tudása korlátainak be, életmódunkba és domináns életfilozófi- szerény fölismerése. A táj a múlt minden jó és rossz lépésének jegyét magán viseli, s a ánkba vágó kérdésre kerülne sor, rögvest az „irrealizmus”, „idealizmus” és „radikaliz- jövô minden lehetôségét és veszélyét magában rejti – a nemzedékek egymásra utaltsámus” megbélyegzô kategóriái mögé bújva ga nyilvánvaló. Az Ökoszisztéma ember eme racionalizáljuk magunknak a környezet- és természetvédô semmit- vagy látszattevé- kötôdése a megértés érzékenységét táplálva segít föloldani a Bioszféra ember absztkenységeinket, illetve zárjuk ki azokat a társainkat a diszkusszióból – alkalmatlan- rakt igazságosságot keresésének hiábavalónak és megrögzöttnek, vagy éppen „forra- ságát. Bármennyire is dominál ma a Bioszfédalmárnak” kategorizálva ôket –, akik a ra ember szemléletét erôsítô és jutalmazó Fejlôdés mítoszát és gyakorlatát, azaz jelen intézményi struktúra, az sohasem lehet társadalmi berendezkedésünket vonnák olyan egysíkú, illetve hegemón, hogy az kérdôre. Rögvest farkast (diktatúrát) kiált a Fejlôdés állítólagos szabadságának híve, Ökoszisztéma embert támogató, cselekvémert veszélyben érzi a szuverén egyén fo- sét lehetôvé tevô elemek ne maradnának gyasztói szabadságát; a vállalkozók sza- megragadhatók, cselekvésre módot adók. Északon és Délen egyaránt élnek és életbadságát; a tudósok kutatói szabadságát; tel telítôdnek eme strukturális elemek s tea képviseleti, illetve pártdemokráciát – az egyéni jogok eme intézményesült bástyá- rek. Sôt, ezek erôsíthetik és gazdagíthatják egymást, ha a kolonializmus kísértô szelit. A Fejlôdés híve ezzel tagadhatatlanul társadalmi berendezkedést véd – politizál. lemét tudatos és érzékeny politikájukkal elûzik. Az ökológiai gondolat képviselôinek Ám a vitát a politikai alalpvetésekrôl már nem kívánja folytatni s megnyitni, az egy- kiemelkedô jelentôségû feladatuk ma az, hogy ennek meglévô lehetôségeit vigyázszer s mindenkorra lezárult a „szocialista totalitarizmus kontra szabad piaci társada- zák, illetve bôvítsék. lom” versenyének az 1990-es évekre hozott eredményhirdetésével. S persze újfent elfeled rákérdezni: kinek a szabadságát védi a Fejlôdés? Reprodukálva az ipari, politikai és tudományos elitünk gyarmatosító attitûdjét, a zöldgondolat jegyében hordozza világszerte etnocentrikus „megoldásait”. Maga is Bio-

7

A Zengô védelmében

A Védegylet tevékenységérôl 1994 óta a Honvédelmi Minisztérium nagy hatósugarú katonai lokátor telepítését tervezi a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben lévô Zengôn, országosan védett természetvédelmi területen. A Zengô védelmére szervezôdött Civilek a Zengôért Mozgalom. Hosszúhetény Község önkormányzati képviselô-testülete és a Civilek a Zengôért Mozgalom között kezdettôl gyümölcsözô együttmûködés alakult ki. 2003 augusztusában Pécsvárad város képviselô-testülete is határozatban nyilvánította a lokátor telepítése elleni tiltakozását. A Zengô védelmének néhány fontosabb állomása: 1. 1997-ben Hosszúhetény község önkormányzata a lokátor elleni tiltakozását határozatba foglalja. A pécsváradi Várbaráti Kör tiltakozó aláírásokat gyûjtött. Mivel akkor a beruházás megvalósítása bizonytalanná vált, a tiltakozás abbamaradt. 2. 2003 januárjában a sajtó arról tájékoztat, hogy a lokátor telepítését a NATO finanszírozásában, nagy hatótávolságú, stratégiai gerincradar-rendszer tagjaként kívánják megvalósítani. Errôl a környezô települések önkormányzatainak tájékoztatása nélkül döntöttek. 3. 2003 februárjában a Honvédelmi Minisztérium (HM) képviselôi tájékoztató fórumot tartottak a területileg illetékes Hosszúhetény, Pécsvárad és Zengôvárkony polgármesterei és képviselô-testületi tagjai részére, ahol elismerték a tájékoztatás elmaradását, de a 40/2002. Kormányrendeletre hivatkozva ezt jogszerûnek ítélték. Ugyanakkor szintén elismerték, hogy a lakosság tájékoztatása sem történt meg. 4. Hosszúhetény község önkormányzati képviselô-testülete tiltakozását hatá-

rozatba foglalta (29/2003./III.10./sz.), a Magyar Köztársaság Legfôbb Ügyészségére törvényességi kérelmet nyújtott be, valamint az önkormányzati törvényre hivatkozva kifogásoló levelet juttatott el Juhász Ferenc honvédelmi miniszternek. A törvényességi kérelmet az ügy természete miatt továbbították a Katonai Ügyészségre, ahonnan az önkormányzat 2003. június 13-án a Zengô I. és II. objektum tekintetében elutasító választ kapott. 5. 2003. május 23-án félpályás útlezárással kísért demonstráció Hosszúhetény fôutcáján, több mint száz gépkocsi részvételével. 6. Hosszúhetény Község Önkormányzati képviselô-testülete kérelmet adott be a Magyar Köztársaság Országgyûlése Környezetvédelmi, Önkormányzati és Honvédelmi Bizottságaihoz, hogy a fenti problémát együttesen vizsgálják ki, valamint felkérte dr. Szili Katalint, az Országgyûlés elnökét az ügy figyelemmel kísérésére. A Környezetvédelmi Bizottság elnöke, Turi-Kovács Béla a honvédelmi miniszter álláspontját elküldte és biztosított arról, hogy az ügyet ismerteti a bizottsággal és tovább tájékozódik az ügyben. Az Önkormányzati Bizottság az ügy vizsgálatának megkezdésérôl tájékoztatta Hosszúhetény község önkormányzatát. 7. A Civilek a Zengôért Mozgalom képviselôi levélben tájékoztatták Persányi Miklós környezetvédelmi minisztert, egyúttal támogatását kérve a telepítés esetén bekövetkezô jelentôs természetkárosítás megakadályozására. A miniszter válaszlevelében támogatta a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet megóvását, és támogatását ajánlotta fel,

DISPUTA Fôtér

A Védegylet

8

A Védegylet 2000 tavaszán alakult „jogos felindulásból”, a Tisza súlyos ciánszennyezését követôen. A mozgalom sohasem fordított jelentôsebb energiákat a pontos öndefiníció keresésére, megmaradt elsôsorban „zöld gondolkodású” értelmiségiek laza tömörülésének. A meglehetôsen változatos zöld civil palettáról ez a fajta csoportosulás megalakulásakor még hiányzott. Mit véd a Védegylet? Az emberhez méltó környezetet. Olyan civil ökopolitikai szervezet, mely fôleg környezeti ügyekkel foglalkozik. Tevékenységében a „politika” szó az eredeti értelmében értendô: a közügyekkel való foglalkozásként. A mozgalom rendkívül sokféle témával foglalkozik: a zöldterületek védelmétôl az állatvédelmen át környezetbarát használati tárgyak tervezéséig, törvényjavaslatok kidolgozásáig. Bár aktivitását általában Budapesthez kötik 2002/2003-ban a „Védegylet Akadémia”-elôadás-sorozattal Debrecenben is bemutatkozott. További információk: www.vedegylet.hu

8.

9.

10.

11.

amennyiben az ügyet kezelô Honvédelmi Minisztérium más telepítési helyszín mellett döntene. 2003. május: fény derült arra, hogy a HM felkérésére 2001 nyarán elvégzett és egyedülállónak aposztrofált kísérlet, melyben a lokátorhoz tervezett út nyomvonalából 12 000 védett növényt átültettek, teljes kudarccal végzôdött: az átültetett növények 90%-a elpusztult, ráadásul a nyomvonalban 2003ban több mint 95 millió forint eszmei értékû bánáti bazsarózsa és egyéb védett növény hajtott ki. Ennek dokumentálására filmet készíttettünk. 2003. június – a Civilek a Zengôért Mozgalom képviselôi a Honvédelmi Minisztériumban Juhász Ferenc miniszternek címzett levelet adtak át Zombori Mihály helyettes államtitkár részére, melyben nyilvános stúdióbeszélgetés megszervezésében kérték a miniszter segítségét. A honvédelmi miniszter e kérésünket Bocskai Istvánon keresztül elutasította. 2003. június: a Civilek a Zengôért Mozgalom felülvizsgálati kérelmet adott be az Alkotmánybírósághoz, illetve az állampolgári jogok országgyûlési biztosához. Mindkét testület megkezdte az ügy kivizsgálását. Július harmincadikán 11 órakor az Országházban, a civilek képviselôi 6300

tiltakozó aláírást nyújtottak át dr. Szili Katalinnak, a ház elnökének, mely aláírások egyebek mellett tartalmazták a három legérintettebb (Pécsvárad, Hosszúhetény, Zengôvárkony) település lakosainak többségi elutasító álláspontját is. Ekkor a Zengôalján mindenütt megszólaltak a harangok. A régió képviselôje, dr. Szili Katalin nagy érdeklôdést mutatott a probléma iránt, és ígéretet tett arra, hogy az ô szervezésében, a Honvédelmi, a Környezetvédelmi Miniszterium, valamint a Környezetvédelmi Tanács és a Magyar Tudományos Akadémia képviselôinek részvételével, a Civilek a Zengôért Mozgalom bevonásával egyeztetô fórumot hív össze a parlamentbe. Ez a házelnökasszony ígérete ellenére a mai napig nem történt meg. 12. Október hónapban tudomásunkra jutott, hogy a Honvédelmi Minisztérium a Bôs-Nagymarosi vízlépcsô építésében is jelentôs szerepet vállaló OVIBER-t bízta meg a beruházás bonyolításával. Az OVIBER újabb átültetést akar végeztetni, de erre a Pécsi Egyetem botanikusainak szakvéleménye alapján nem kerülhet sor. Ennek ellenére a védett és fokozottan védett növények átültetését a HM elvégeztette. Az átültetés során a tavaszi állapotfelméréshez képest a növényeknek csupán 25-28 szá-

DISPUTA Fôtér

A Zengônél (Fotó: Vida Viktor)

9

zalékát lelték fel és ültették át. Ezek természetesen újra elpusztultak. 13. 2003. december 30-án a Pécsváradi Várbaráti Kör hagyományos óévbúcsúztató Zengô-túrája tömegdemonstrációvá alakult, ahol a Civilek a Zengôért Mozgalom tagjai, mintegy félezer ember társaságában hitet tettek a Zengô védelme és érintetlenségének megôrzése mellett. Ennek jeléül nemzeti lobogót vontak fel a hegy csúcsán. 14. 2004. február 11: megkezdôdik a „zengôi csata”, a tiltakozók élôláncot alkotva, a munkagépek elé feküdve és fákhoz láncolva magukat védik a természetvédelmi területet.

DISPUTA Fôtér

A Védegylet (Fotó: Vida Viktor)

10

15. 2004. március 2: a Zengôt védô civilek levelet írnak a NATO fôtitkárának. 16. 2004. április elsô napjai: folytatódik a „zengôi csata“ a helyi civil szervezetek képviselôi, illetve az itt tartózkodó Greenpeace-aktivisták megakadályozzák a földmunkagépek munkáját a természetvédelmi területen. Hamarosan a Környezetvédelmi Minisztérium is állást foglal a radarállomás ellen. A Honvédelmi Minisztérium kötbért fizet az építkezés ideiglenes leállítása miatt. Összeállította: Kovács Zoltán

Tandori Dezsô

Az ember megöregszik, s olyan lesz, mint egy állat, csak úgy akar élni már, ahogy a legjobban tud, és nem is az, hogy érvényt szerez akaratának, a dolgok még gyenge dolgok, ha óhajtjuk, ha akarjuk, ha neheztelünk, sértôdünk, sérülünk, s az se, hogy törôdünk, nem törôdünk, csendben megülünk, de inkább, hogy láttuk a tenger alatti termet, óne hablányok, nyista sellôk, fing szfinxek, se kutak, lövellôk, se utazások, leporellók, nem, az ember úgy lesz, mint egy állat, ahogy az a legjobban megy magának, úgy él, ez abban rejlik, hogy nem akar, kér, nem mentegetôzik, de azt mondja, vele és általa s a révén s a számára – na és, ha orvosán, fogorvosán, az össze nem omló makrogazdaságon túl semmi sincs, nem marad, semmi emberi: az ember így, megöregedve, azt mondja, ami VAN (általa, vele, a révén stb.), az ember azt mondja, mint mondtam. A VAN-t mondja az ember, maximum a rémálom udvariassági „sajnálom”, can’t help it, itt bölcs az angol, nem tudok segíteni, úgy élek, mint egy állat: csak ahogyan a legjobban tudok én élni ént, az orrszarvú sem legyint, nem áhítozik, legföljebb – vagy a viziló – szomjan hal, ha a Zambézi kiszárad. Az ember így nem „magának” (persze, hogy nem is „másnak”), s ha a sörrel a bort elûzte (magának), azt hitte, könnyû lesz kidobni a sört (nekem nem kell, mint a fogadók), nem lett az, vele ment, mint nyíllal a hús, ha szakad, vele a város, ahogy visszatértek pedig a madarak az Eszék utcán, Szabolcska Mihály utcán, s Kosztolányi szobrához sem jut tán, így, sörtelen, soha oly szívvel, hogy egy cigarettányi emléket hagyjon közös névnapjukon. De hogy bepisálni, ez sem fenyeget, az ember akkor él oly méltón, mint egy állat, ha higiéniájához a bepisálás azért nem tartozik, vagy hogy vadássza a park alkalmas bokrait, az ember, mint állat, kocsmába nem jár, moziba nem jár, színházba, koncertre, utazni, még Bécsbe, nem hogy vissza Londonba, Dublinba, nem jár, s úgy él, mint akinek ez jár, ez igenis kijár. Nem találkozik. Nem kajál. Elmarad a gomba, a máj, az omlett, a sültkrumpli, a meleg szendvics, a pizza, a retek, az erôs paprika, a parasztkolbász, és nincs, mondom magamnak tegezve, öcsi, ahol szívesen jársz, épp hogy elmégy hazulról, de ha itthon egymagad lehetsz, nyáron épp ôrült madaraddal, ô sem egy álom, de tudom, majd még visszakívánom – ha túlélem! Egy éve, hogy majdnem tûzoltó alá léptem éppen. Az ember úgy él, mint egy állat, az orrszarvúmagánynak, csak az orrszarvú a kajának él, a társas lét helyett, én nem szerettem volna a kerekek alatt a Clarkra ontani beleimet, oly gyalázatra, hogy még egy hét múlva is, éjjel macska nyaldossa, itt, ahol születtem, ahol éltem, ahol szerettem, ahol születtem-e, éltem-e, nem olyan nagyon szerettem. Vagy legalább a világ – benne: inkább: egy állat – elvan ebben. Én meg, míg el nem takarítanak, magam az éhezô-írómûvészetben.

DISPUTA Macskakô

… s olyan lesz, mint egy …

11

Mesterem legrosszabb tanítványa Jász Attila DISPUTA Macskakô 12

[Avagy Ének éneke, tanmese a WS-változatról] Szinte kétségtelen, az idô múlásával, amit most elég nehezen érzékelek, csak azt, hogy van, azaz, hogy a most éppen mindig múlt idôbe vált, kétségtelen tehát, mesterem legrosszabb tanítványa vagyok, semmit sem tudtam tôle úgy megtanulni, ahogy tanította, ahogy kellett volna, vagy ahogy szerette volna, ha elsajátítom a mesterséget. Mégis rengeteget tanultam tôle, más dolog persze, hogy mégsem tudom hasznosítani, de ez valójában cseppet sem mesterem bûne vagy hiányossága, hanem csakis az enyém, egyes egyedül. Ha mesterem a tökéletes énekhangot valósította meg hosszú élete során, én legfeljebb, ha szebben tudok énekelni munkálkodása nyomán korábbi teljesítményemhez képest. Mihez képest tehát, kérdezhetné, de nem teszi, nem olyan számonkérôs-rákérdezôs típus. Volt. Madárka sír, madárka örül Egyfajta kudarc ez is, felismerni képességeinket, határainkat a tökéletlenségben a tökéletes megvalósulással szemben, mert mindig valami ellenében lehet csak vágyainkat féktelenné tenni lehetôségeinkkel szemben. Kudarcomat idôben felismerve úgy próbáltam hasznossá tenni magam, mindent feljegyeztem mesterem tanításaiból, ami természetesen nem konkrétumokból állt igazán, mindazon dolgokat jelentette, amiben tökéletes volt. Bárki azt is mondhatná erre, hozzám képest, és igaza lenne. Az éneklés a szakmája volt, s azt, mint egy úriember, csak tökéletesen volt hajlandó gyakorolni. Ô hivatásnak mondta, mert a szakmát ki lehet tanulni, tanított sokszor, de a mi munkánkhoz elhivatás kell, ami olyasmi, mintha hobbiként mûvelnénk azt, ami a dolgunk valójában. Hi-va-tás-szerû-en, ismételte gyakorta, hogy megjegyezhessem, s majd hozzátette, de ezt gyakorláskor teljesen el kell felejtened, csak akkor fogsz tudni tökéletes hangon megszólalni. Most, hogy magamra hagyott végleg, s minden tudását rám pazarolta, legalábbis megpróbálta, kissé kétségbe vagyok esve. A tökéletes hang hiányában, igyekszem

legalább rögzíteni tanításait. Súly ez inkább, mint öröm vagy büszkeség, amit az ember a gravitáció legyôzése fölött érez. De a továbbadás formáját még ki kell találnom, hiszen én kamatoztatni soha nem fogom, s szeretném legalább a lehetôséget fenntartani mások számára. Madárka sír, madárka örül Jó mély gödröt ástam a kert végében, kedvenc fája – melyen üldögélni szokott – alatt, hogy ne fázzon, mert egész életében nagyon fázós természetû volt, a vérkeringés, mondogatta, lassú a vérkeringésem, és az nem jó. Oda temettem hát, ahogy kérte. Jól jegyezd meg, mondta, az csak a testem. A lelkem sokkal messzebbre költözik, mégis veled leszek. Szárnyait levágtam, nekem nem jutott volna eszembe, ezt is az ô elôzetes utasításai alapján végeztem, kiszárítottam, vagyis fellógattam az egyik fára, hadd fújja ki belôle rendesen a szél az öregségszagot, szárítsa ki a teljesen lelassult vérkeringést. Három hét múlva – miként halála elôtt utasított –, vegyem majd le, és az egyiket használjam fel tanításai rögzítéséhez, vagyis írjak vele nyugodtan a bogarak „vérébôl” kipréselt tintával, amit még együtt készítettünk, a másikat pedig csavarjam rongyokba, és tegyem el emlékbe, emlékeztetôbe, valahogy így mondhatta. Egy szál levendulát ne felejtsek el közé tenni, hogy a molyok meg ne egyék. A rongyok közé, idô elôtt. Így utasított mesterem a halála elôtt, amibôl szintén látszik, hogy igazi, nagy tudású mesterem volt. Tudta, meg fog halni, én persze nem nagyon értettem, kérdeztem is mindig tôle, mi a halál, amire legyintett csak és azt mondta, neked annyi, hogy én már nem leszek itt veled, és egyedül kell boldogulnod azontúl, meglangyítani a mézes tejet reggelire, ilyesmi. Ennyi legyen elég, a többit meglátod majd úgy is. Hát ilyen mesterem volt. Madárka sír, madárka örül Mesterem végül egyetlen mondatra helyezte a hangsúlyt, azt ismételgette folyton,

Madárka sír, madárka örül Így utólag úgy gondolom, eredetileg nyilván több mondatra tervezte tanításomat, de az idô folyamán feladta, és nyilván – alighanem – meg lehetett rá a jó oka. És hogy miért pont azt az egyet. Azt hajtogatta folyton, ha megértem, nem lesz több problémám a tanulással, én azonban azt nem értettem, miért nem mondja meg most rögtön, tényleg ne legyen többé problémám az énekléssel. Erre azt mondta, ne akarjak feltétlenül tanulni tôle, inkább engedjem el magam, s menni fog magától is. Egy kis szabadon választott gyakorlás, mondogatta. De amikor bement a városba, néha napokra, én egyfolytában próbáltam elengedni magam, így aztán röpdösés közben állandóan jól összevertem magamat, vagy egy kiálló faágban akadtam fönn, hol meg a pajta falai emelkedtek elém hirtelen, s ha fejem nem is koppant az omladozó vakola-

ton, szárnyaim vége rendesen letöredezett. S amikor mesterem hazatért elfoglaltságából, órákat adott a konzervatóriumban meg néha fellépett még egy-egy kórus szólistájaként, és számon kérte, mire jutottam, a fáradtságtól, vagyis az elôzetes erôlködéstôl messze a saját szintem alatt teljesítettem, ami láthatóan rettentôen elkeserítette. Már a legelsô dallamgyakorlat után fulladoztam, kapdostam levegô után, de ô nem erôltette, intett, hogy hagyjam abba, s egy rossz szót se szólt. Napokig láttam még csôre körül bujkálni az addig ismeretlen ráncokat, ami bizonyára a szomorúságtól árkolódott szép madárarcára. Soha többé nem ösztökélt gyakorlásra, úgy tûnt, rám bízza, mikor van hozzá kedvem. Én meg nem akartam elkedvetleníteni kudarcom újabb bizonyítékaival, így hát csak titokban gyakoroltam, várva az alkalmat, hogy egyszer csak elôállhassak. Madárka sír, madárka örül Utólag azt kell gondolnom, kizárólag szánalomból nem küldött el, nem hiszem, hogy illúziói lettek volna, belôlem valaha is énekes madarat tudna nevelni. De a mondatot sajnos elfelejtette megmondani, olyan hirtelen költözött el az általa halálnak nevezett ismeretlen helyre. Ne menjek utána, azt mondta, ne próbálkozzak, nem érdemes. Persze az is lehet, hogy elmondta, de a többi mondat közé ágyazva nem tûnt fel. Mit akarhatott mondani, nem tudom meg soha. Mindenesetre – legalább – az én mondatom megvan. Leírhatom, amire ez idáig – kényszerû magányomban, folytonos hiányával küszködve – biztosan rájöttem. Mesterem legrosszabb tanítványa vagyok.

DISPUTA Macskakô

hogy ô a mesterétôl hallotta, s nagyon szeretné majd, ha megjegyezném, még akkor is, ha már a továbbadás lehetôsége végképp elakadni látszik bennem. Várunk még vele, minél késôbb tudod meg, annál több esély van a megértésére, mert nem jó elkapkodni semmit, abból mindig csak baj szokott támadni. Addig is jegyezd meg jól, élni segít majd neked, ha egykor megpróbálod leírni, ami történt velünk, ha nem is érzed feltétlen szükségét, és lehet, hogy soha nem is fogod, de te ne foglalkozz ezzel, nem a te dolgod, a te dolgod, hûségesen leírni mindent. Mindezt. Akár ezt is, válaszolta elkerekedô, kérdô tekintetemre. De, emelte fel figyelmeztetôleg öreg, elszarusodott karmát, különös tekintettel a mondatra. Amit majd elmondok neked.

13

Farkas Arnold Levente

Az elsô utánzat Megszûnik a lapozás. Elôre-hátra. Aztán lassan fölveszi a testek formáját ez is. Mert minden test egy történet. Az elbeszélt tereké. Ha volna idôm, teát fôznék és dohányoznék a lépcsôházban magam is, ahogy sokan teszik ezt szomszédaim közül. Kedves szomszédaim vannak. Nem hallom és nem látom ôket. Ha találkozunk, lassan végig mérem ôket, aztán köszönés nélkül sietve távozom. Szomszédaimnak testük van, és terük, amit belaknak, és elhallgatott történeteik. Ugyanúgy, mint nekem. Tulajdonképpen kedves szomszédjuk vagyok. Azt hiszem, szeretik meghallani óvatos lépteimet a lépcsôházban. Néhányan ajtajukhoz szorítják fülüket belülrôl, és örülnek, ha én ugyanezt teszem kívülrôl. Mintha egymás szívverésére lennénk kíváncsiak. Pedig én csak átutazóban lakom itt. De ôk ezt nem tudják. Hamarosan a végére érek annak a könyvnek, amit több hónapja olvasok, aztán visszaviszem oda, ahol találtam, és elmegyek. Csak nehogy csapda legyen. Talán mégsem utazom el azonnal. Talán elolvastatom néhány kedves szomszédommal a könyvet, mielôtt végleg elmegyek. Becsengetek hozzájuk minden emeleten,

DISPUTA Macskakô

és ahol megismernek, kezükbe nyomom a könyvet, és aztán elszaladok. Kedvesen fogok szaladni, hogy lássák rajtam, igazán tudom, mi az illem. Aki nem ismer

14

meg, attól azonnal bocsánatot kérek. Vagy talán késôbb. Levélben. Igen, azt hiszem, ez a helyes megoldás. De hangsúlyozni fogom, hogy a könyv érdekes.

Levéltöredék Bocsásson meg, hogy talán ismeretlenül egy könyv elolvasására biztatom. Nekem nagy élvezetet okozott ez a könyv. Igen, örömöm telt benne, azt hiszem. Bocsásson meg a szavak miatt, amiket az egyes sorok mellé írtam. Tulajdonképpen három szóról van szó, mint látni fogja, három szó váltakozásáról. Az elsô szó a pokol. A második a purgatórium. A harmadik pedig a paradicsom. Megszámoltam, a purgatórium szerepel a legtöbbször. Nem bánom, ha e szavakat kiradírozza, felcseréli vagy megváltoztatja, egyáltalán nem fogok haragudni. Ôszintén kíváncsi vagyok a kedves véleményére.

Nem utánzat Életet játszunk s halált, mert minden szó egy név a nyelvben (purgatórium), s mi kedvünk szerint beszélünk s hallgatunk (pokol). Azt mondjuk, halál, de mégis élünk (purgatórium). Azt mondjuk, élet, de mégis meghalunk (pokol). Beszédünknek törvényei vannak, s mi e törvények szerint beszélünk, míg kitartanak törvényeink. Nincs semmi mondanivalóm (purgatórium), mégis

DISPUTA Macskakô

szeretem az elnyújtott sorokat (pokol). Arról beszélünk (ördög), amirôl hallgattunk eddig (angyal), hogy késôbb jól beszéljünk róla (bukott angyal). Néhány szót megváltoztatok.

15

Panelmesék 4. Tar Sándor DISPUTA Macskakô 16

Rudi, a kakas Amikor végre beköltözik az ember az új lakásába, azt gondolja, most már minden rendben, hátra lehet dôlni. Hiszen nagy kô esett le a szívérôl, van hol lakni! Nem kell alkalmazkodni senkihez, például szülôkhöz, rokonhoz, albérletben a háziakhoz, szorongani egy nyári konyhában, most már a saját ura, gazdája. Igaz, vannak azért gondok, olyanok, melyek csak most kezdôdnek. Mindenek elôtt be kell rendezni valahogy a lakást, ami ugyan egyszerûnek tûnik, mégis rengeteg vita tárgya házaspárok között: hol legyen a franciaágy, hová állítsák a lámpát, ha álló, milyen csillárt vegyenek, milyen függönyt, egyáltalán mit, hová rakjanak, kiderül, hogy lyukakat kell fúrni a betonfalba az esküvôi képnek, az elôszobafogasnak, virágtartónak és késôbb, menet közben derül ki, hogy mi mindennek még. Valami normális helyet kell kialakítani a gyerekágynak, ha van, ha nincs, akkor is! Majd lesz! Egy olyan helyet, ahol nincs túl meleg, tehát ne a radiátor mellé, de ne is túl messze, és nem is eldugva valahol, hogy azért szem elôtt legyen mindig, és így tovább. Csak a szekrénysorral nincs probléma, az a hosszú fal mellé kerül, ezek a lakások úgy épülnek, hogy máshová nem is fér, bár Horváték például megbontották, elosztva a két szobába, jól mutat. Mocsáriéknál a szülôk okozták a problémát, nem akkor, amikor a pénzt adták, eladva a házukat, hanem mikor a fiatalokkal együtt kellett költözni. Azért valahogy elfértek a kisebbik szobában, de Irmuskának az volt a baja például az apósával, hogy pipázik. Az anyósa mindenbe beleszól fôzéskor, ô nem így, hanem úgy, és nem akar minden nap fürödni, azt mondja, minek? Nem dolgozik, nem kapál, nem izzad, minek pocsolnák a vizet? Elég az hetenként egyszer, mint otthon, lágy esôvízben, amit addigra össze kell gyûjteni, és a mosóteknôben, rendes szappannal. Nem ezekkel a piperékkel, amitôl olyan a szaga az embernek, mintha leöntötték volna pacsulival, csak a koszt nem viszi le. Az öreg sem fürdött minden nap, de ô meg is magyarázta: nem tud a kádból kimászni, bele még beleesik valahogy, de onnan ki már nem bír egyedül, Irmuska, a menye pedig rá nem nézett volna arra a pucér vénemberre, akinek mindene kinn, nemhogy fürdesse, nincs az a pénz! Ezeket a dolgokat a házban apránként kibeszélték egymás között, lassan összeszoktak, barátkozzanak, mondogatta Sanyi bácsi is, aki közben teljesen belejött a ház-

mesteri teendôkbe, pontosabban ô döntötte el, hogy mit csinál és mit nem, mert rajta kívül nem tudott errôl senki. Az tény, hogy rend volt a lakótelepen, az öreg napközben is végigjárta a lépcsôházakat, minden nap sepert, hetenként egyszer felmosott, de az is elôfordult, hogy az ajtó elôtt lerúgott cipôket kipucolta. Igaz, azzal a mosószeres ronggyal, amivel a követ mosta, de mégis. Barátkozzanak, ismételgette, elvégre itt fognak együtt megöregedni, ami már olyan, mint egy házasság, vendégeskedjenek, tanyázzanak, hol ennél, hol annál, elvégre emberek vagyunk! Nem bezárkózni, mint a rabok! Ô bezzeg benyitott ide is, oda is, beköszönt, beleszagolt a levegôbe, mit fôztök? Aha! Az finom lesz! Már szaga van! Mikor pedig egyszer meglátta, hogy Évike, a részeges festô felesége a boltból egy fagyasztott csirkét hozott a kosár tetején, nem állta meg szó nélkül. Azt maguk meg akarják enni? Vagy kutyájuk van? Miért, kérdezte az asszony meglepôdve, nincs nekünk kutyánk, magunknak hoztam! Jóasszony, mondta neki Sanyi bácsi a fejét csóválva, hát hogy néz ez ki? Se tolla, se feje, se lába, vagy ezt a vonat ütötte el? Ahogy nézem, bele sincs! Az nem is kell, replikázott Évike, de mintha elbizonytalanodott volna, látva az öreg arcán a viszolygást, ez volt a legszebb, higgye el, mondta mentegetôzve, átforgattam az egész fagyasztót miatta! És a mája, zúzája, kötekedett tovább Sanyi bácsi, az a legfinomabb a levesbe is, a paprikásba is, meg a nyaka, vagy mi lesz ebbôl? És hol a vére? Meg se várta a választ, köpött egyet nyál nélkül, phû, mondta, én kilökném! Egye meg az, aki az ilyet kilelte az agyával, és ez meg is van fagyva! Biztos azért, mert már szaga volt, bûze! A földszinten álltak, Évike már ment volna fel, de érezte, hogy lassan neki is felfordul a gyomra, ha sokáig hallgatja az öreget. Sanyi bácsi csak bolondozik, ugye? Ezeket így árulják a boltban, konyhakész, nem kell vele bajlódni, ha kienged, lehet darabolni és bele a lábasba! Még ugyan szép sárga a bôre! Én tudom, miért, mondta az öreg, a vejem okos ember, az mesélte, hogy van valami inekció, amitôl sárgaságot kap a jószág, és lehet, hogy az is, aki megeszi, de a piacon úgy árulják, hogy tanyasi csirke, a népek meg veszik, pedig tulajdonképpen beteg a dög. Olyan táp is van, amitôl a tojás szikja szinte piros, mintha tengerit evett volna egész életében, pedig olyat még csak nem is látott! Mert ezek va-

nácstalanul nézett rájuk, mintha azt kérdezte volna a szemével, mi van itt? Mindenki megbolondult? Aztán nevetett ô is Dezsôn, a mirelitre pedig csak a száját biggyesztette és azt mondta rá, fagyott dög, de ez a módi, ôk is ilyet esznek, meg az egész ország. És hogy mi is így fogunk kinézni majd a tepsiben, felvágva, a belünk kilökve a kukába, az agyunk meg, már akinek van, spirituszba rakva, úgyhogy tessenek nyugodtak lenni. Na, ez már sok volt. Pénzesné Anikó, aki amúgy is szerette a feltûnést, szeretett kiválni a többiek közül, most azt mondta, hogy na, ô nem eszik ilyet, ha más is van. És hogy menjen el vele Sanyi bácsi ahhoz az asszonyhoz. Ráér most? Én rá, mondta az öreg, akár mehetünk is. Évike mintha szégyellte volna egy kicsit magát, azt mondta, ô már ezért pénzt adott, valahogy majd elfogy, de legközelebb ô is onnan vesz. Nekünk nincs anynyi pénzünk, hogy csak úgy kidobjuk, tette hozzá és látszott rajta, hogy megsértôdött, amúgy sem szívlelte különösebben Anikót, akire a telepen szinte minden asszony egy kicsit féltékeny volt. Anikó kihívóan öltözködött, akár egy tinédzser, mindig egy kis kacér mosoly ült a szája sarkában, különösen ha férfiember volt a közelben, amellett nem csak a nevük volt Pénzes, a férje bankban dolgozott, és itt mindenki meg volt róla gyôzôdve, hogy ott élére áll a pénz, csak be kell érte nyúlnia a fiókba. Évike köszönt el elôször, majd a többiek is elhúzódtak, Sanyi bácsi pedig már az utcán azt magyarázta Anikónak, hogy karácsonyra, ha a többiek is benne lennének, vághatnának egy disznót az udvaron, vagy kettôt, de tulajdonképpen tyúkot is tarthatnának, ott a nagy udvar és azzal nincs sok gond, ô intézné. Nem kellett messze menni, a keresztezôdés után már családi házak voltak, falusias, nagy udvarokkal, kertekkel, az a kevés járókelô viszont megbámulta ôket, különösen Anikót a miniben, kivágott blúzban, Sanyi bácsi pedig magában derülve arra gondolt, hogy tyúkkal még sose ment tyúkot venni. Olga néni is nyájasan fogadta ôket, van eladó, persze. Majd pár szem tengerivel, búzával összehívta ôket és azt mondta, tessenek választani, csak azt az egyet ne, mutatott egy fehéres tollúra, az a legjobb tojó, kakast vigyenek inkább. Anikó itt nem volt elemében, guggolt a csipegetô baromfinyáj között és nem tudta, mit csináljon. Olyan szép mind, mondta, aztán találomra rámutatott egy kakasra. Az Rudi, úgy hívom, mondta Olga néni, mert nagy csibész! Ez még a rókának is nekiment! És állandóan petélne, már szinte félnek tôle a tyúkok! Egy mozdulattal felkapta az állatot, az nem is kapálózott, sze-

DISPUTA Macskakô

kok is ráadásul, nem látnak és mert a ketrecben kicsipkedik egymásét, azért vágják le a fejüket, hogy maga ne lássa, milyen a szeme helyén az a két nagy, gennyes gyulladás! Évike már indult volna, de azért még megkérdezte, akkor maga szerint honnan vegyek én valódi csirkét? Menjek ki tanyára érte? Biztos volt benne, hogy erre már az öreg sem tud majd felelni, pedig tudott. Dehogyis, mondta, én ismerek itt, a környéken olyan gazdát, ahol igazi tyúk, csirke, kacsa, liba van, még pulyka is! Gyöngytyúk! Annak a legfinomabb a levese! Az olyan, mint a fácán, úgy is repül, evett már olyat? Évike már bosszús volt, ráadásul úgy érezte, mindjárt hányni fog, mert elképzelte a csirke fejét az öreg elôadásában, de csak annyit kérdezett, hol a fenében ettem volna? A menzán? Vagy az üzemi konyhán? Még hogy fácánt! Olyat még élve se láttam! Ne is idegesítsen ezekkel a dolgokkal, hadd menjek! Tudnám én, hogy mi lenne jó, de mit csináljak? Ez van! Ennyiért ezt adják! Az öreg békítôen tette a fiatalasszony vállára a kezét, és azt mondta, lányom, nem kell énrám haragudni, én csak segíteni akarok, megmondom én, hol vehetnek maguk rendes, élô csirkét, tyúkot, tojást, ilyesmit, csak szóljanak, ha kell, itt lakik nem messze Csire néni, van másoknak is, de én azért csak ezt a Csirénét, Olga nénit javallanám, mert nekik tengeriföldjük van a Határ úton, az ilyen ember nem vesz tápot! Jó, mondta idegesen Évike, majd elmegyünk, de most jó lesz ez is Dezsônek, úgyis részeg! Anikó, Pénzesné, a szépasszony jött lefelé a lépcsôn, csak az utolsó szavakat hallhatta, mosolygott, köszönt, Sanyi bácsit meg is puszilta, mi baj, kérdezte kedvesen. Dezsô? Évike bólintott, az. Mennie kellene dolgozni, az elôbb üzentek, hogy már két napja kipakolták a bútort az udvarra, mi lesz, ha jön egy esô? Ôkelme meg ott fekszik lent, a fagyasztóban, mert a lakásba be nem engedem részegen! Anikó elnevette magát, Sanyi bácsi pedig megkérdezte: fagyasztóban? Dezsô? Évike is elmosolyodott, majd elmagyarázta, tetszik tudni, nem fért be a konyhába az a nagy gép, elôbb majd kivágatunk a spájz falából egy darabot, addig lent hagytuk a pincében, ô meg amilyen kicsi, belefeküdt. Ô akarta, elfér benne. De ne tessék félni, nincs bekapcsolva, pedig lehet, hogy jobb lenne. A teteje is nyitva van. Anikó kacagott és a vidámsága mindenkire átragadt, még Virág Laci felesége is kijött a nagy ricsajra, mi ez a nagy jókedv? Anikó elmondta, na akkor aztán! Virágné Julika, a molett kis asszony is imádott nevetni, kacagtak még akkor is, mikor Zelenai zord arccal benyitott a lépcsôházba és egy pillanatra megállva ta-

17

DISPUTA Macskakô 18

lídek ezek, mondta az asszony, engem meg ismernek. Sanyi bácsi fogta a kakast, míg Anikó az anyagiakat rendezte, majd elköszöntek. Tessék ideadni, mondta Anikó kint az utcán, én akarom vinni! Itt van, mondta az öreg, csak vigyázzon a ruhájára, le ne piszkolja Rudi. És el ne engedje! Rudit a házban mindenki megcsodálta, gyönyörû! És fiatal, rántani is lehet! Még Dezsô is kijött a fagyasztóból, hogy akkor együk meg! Anikó végigmérte a férfit, na, ebbôl maga nem eszik, mondta lesújtóan, majd gyôztes mosollyal végigjárta a lépcsôházakat, elmondta, hol lehet ilyet kapni, van bôven, és ez nem tápos, csak arra nem emlékezett, mennyiért adták, persze, gondolták a lakótársak, neki nem számít a pénz, a férje bankár. Rudi békésen tûrte a tortúrát, néha odakapott az újdonsült gazdája nyakában fityegô fényes aranylánchoz vagy más, csillogó tárgy felé és azt mondta, kot-kot. Sanyi bácsi végigkísérte az asszonyt diadalútján, Évike is megnézte a kakast, ô is megsimogatta, az öreg pedig nem állta meg, hogy lépten-nyomon ne hangoztassa: Látják? Így néz ki egy kakas! És nem úgy, mint egy házatlan csiga! Egy pondró! A baj csak az volt, hogy ezt Évike elôtt is elmondta, a szomszédok jelenlétében, aki erre duzzogva bevágta az ajtót. Odabent pedig kitört belôle a zokogás, még hogy házatlan csiga! Pondró! Az ô csirkéje! Épp az elôbb aprított egy csomó hagymát alá, fokhagymát is, mert az a vénember addig pofázott, hogy már ô is szagát érezte a húsnak. Bezzeg lehetne pénzük nekik is, ha a férje rendesen dolgozna! Hirtelen dühében arra gondolt, lemegy a pincébe és rácsapja a fagyasztó fedelét arra a rongyra. Mocsári néni szakértôen megtapogatta az állatot, azt mondta, szép, fiatal, csupa hús és piros tollú, az az igazi, mindig ilyet vegyenek! Aztán végigmérte Anikót, és azt kérdezte, ki fogja elvágni a nyakát? Rudi erre csak annyit mondott, hogy kot-kot, majd könnyített magán, úgy látszik, ez a hercehurca egy kissé megviselte a beleit, Anikó arcára pedig ráfagyott a kirakat-mosoly, ennek, kérdezte, a nyakát? Ennek a drágának? Micsoda egy szadista vénasszony, gondolta magában gyûlölettel, nem csoda, hogy Irmuska is utálja, a saját menye! Ez már vágná is el a nyakát Rudinak! Nem szólt semmit, gyorsan faképnél hagyta Mocsárinét, nem is köszönt, lerohant a lépcsôn a lakásukig, becsapta az ajtót, a kakast pedig azonnal elengedte. Majd fogja ô ezt a drágát mutogatni! Ezeknek? Mind csupa irigy, féltékeny dög! Ezek legszívesebben az ô nyakát is elvágnák! Rudi nézelôdött egy kicsit, aztán felfedezôútra indult, itt is, ott is belecsípve

ebbe-abba, majd békésen befészkelte magát az egyik fotelbe, aranyos volt, Anikó pedig lehiggadva gondolkodóba esett. Tényleg. Ennek az édesnek elôbb-utóbb el kell vágni a nyakát. Ó Istenem! Minek vette meg? Mért nem volt jó neki is a házatlan csiga? Pénzes estefelé érkezett, és a látvány, ami a lakásban fogadta, igencsak meglepte. Az ô helyén egy kakas ült, elôtte a felesége térdelt és szomorúan simogatta a jószágot, amely a férfi beléptekor felkapta a fejét és azt mondta: kot-kot. Mi van itt, kérdezte a rókaképû ember csodálkozva, aztán nevetve felkiáltott: egy kokas! Anikó felállt, fogadta az arcára adott puszit, közben arra gondolt, látszik, hogy falun nôtt fel, neki ez egy kokas. Hangosan csak annyit mondott, ez nem kokas, hanem Rudi, a kakas! Aha, mondta Pénzes, majd meghallgatta Rudi történetét, hogy ne együnk mindig házatlan csigát, mondta az asszony a történet végén, pondrót. Pénzes csettintett, ügyes vagy! Már kész gazdasszony! Anikó a férje arcát nézte, akár egy rókáé, gondolta, majd a kakasra nézve eszébe jutott, amit a néni mesélt, hogy Rudi a rókának is nekiment, ezen nevetni kellett, hogy mi lenne, ha…? Pénzes is nevetett, majd azt kérdezte: akkor most hogy lesz? Anikó nem értette a kérdés lényegét vagy nem akarta érteni és mire feleszmélt, Pénzes már vitte is Rudit a lábainál lógatva a konyha felé. Hová viszed, kérdezte, a fejébe száll a vér! Megitatom, hangzott már kintrôl a válasz, szomjas! Tényleg, vallotta be az asszony, azt elfelejtettem! Aztán hangosan, hogy a férje is hallja odaát, mesélni kezdte a szomszédok irigységét, és hogy azok bezzeg eszik azt az undorító házatlan csigát, nekik az is jó, csak tele legyen a belük. Itt tartott, mikor Pénzes visszajött a konyhából, Rudi nélkül. Hol van, kérdezte Anikó rémülten, hol van?! Mit csináltál vele?! Ezt már sikoltotta, mert megértett mindent, és sikoltozott tovább, majd kifulladva már csak sírt, zokogott. Pénzes nem is próbálta csitítani, nem elôször hisztizett a felesége, meg lehet szokni. Csak vállat vont, valakinek le kellett vágni, mondta, ezeknek ez a sorsuk. Vagy ô, vagy mi. És pont most, kérdezte az asszony háborogva. Most, felelte a férfi, legalább túl vagy rajta, holnap pedig majd megfôzöm. Késôbb vizet melegített, forrázott, tett-vett, Anikó pedig szótlanul duzzogott. Ne érj hozzám, mondta este az ágyban, te gyilkos! Pénzes engedelmesen hanyatt fordult, majd a fal felé, de így is hallotta éjféltájt az asszony sóhajtozó motyogását, hogy Rudi volt a legszebb kakas. És hogy állandóan petélt volna. Nem úgy, mint egyesek.

Vízvédelem A rendszerváltás idôszakában a szomszéd országokban is bekövetkezett gazdasági válság miatt a leálló vagy kisebb kapacitással mûködô ipari üzemek kevesebb szennyezô anyagot bocsátottak a folyókba, emellett jelentôsen csökkent a mezôgazdaság vegyszerfelhasználása is. Ennek eredményeként az észak-alföldi régió folyóiban a legtöbb vízminôségi paraméter javult. Amellett, hogy az átlagos szennyezés a legtöbb folyó esetében csökkent, a rendkívüli szennyezések még ma is elég gyakorinak mondhatók. Ebbôl a szempontból a Szamos, a Tisza és a Berettyó a leginkább veszélyeztetett. Régiónk lakossága szerint a települések egyik legfontosabb feladata a felszíni vizek minôségének megóvása, javítása. Különösen a Tisza mentén élôk biztosítanának e területnek prioritást. A 2003-as országjelentés szerint a vízminôség-védelem területén hazánk megfelelô módon átvette az uniós jogi szabályozást. Kisebb lemaradásunk a vízügyi keretdirektíva átvételében van. Az utóbbi jogszabály alkalmazása régiónk számára is rendkívül sok feladatot fog jelenteni. Mindenekelôtt a direktíva elôírásaihoz alkalmazkodva vízgyûjtôre épülô gazdálkodást kell folytatni, függetlenül az államhatároktól. Ennek kapcsán a jövôben úgynevezett vízgyûjtô-gazdálkodási terveket kell készítenünk. A vízkészlet-gazdálkodást össze kell kapcsolni a természetes ökológiai állapot védelmével. Azaz a folyókkal kapcsolatos kárelhárítási, hasznosítási, valamint ökológiai igényeket szervesen összehangolva, integrált vízgazdálkodást kell folytatni. A Tisza vízgyûjtôjén történt területhasználat-változások (erdôirtás, a hullámtér beépítése), a sorozatos – és egyre magasabban tetôzô – árvizek, a külföldrôl eredô környezetszennyezés, a természetvédelmi és az idegenforgalmi elképzelések

„Régióvédelem”

rópai Unió környezetvédelmi normáinak alkalmazására, a közös környezetpolitika végrehajtására. Ennek kapcsán indokoltnak véljük, hogy rövid – csak a korábban kiemelt három környezetvédelmi területre szorítkozó – áttekintést adjunk a szûkebb régiónk jelenlegi környezeti állapotáról és a csatlakozással összefüggô legszükségesebb környezetvédelmi feladatokról.

Fazekas István–Szabó György

Magyarország környezetvédelmi integrációs stratégiáját gyökeresen megváltoztatta az Európai Bizottság 1997-es jelentésében megfogalmazott kritika és ajánlás. Ekkor tudatta ugyanis hazánkkal az Európai Unió a legfontosabb elvárásait és az általuk legsürgôsebbnek vélt feladatokat. Az ajánlásokban megfogalmazottak alapján világossá vált, hogy a csatlakozásig rendkívül komoly erôfeszítéseket kell tennünk a vízvédelem, a hulladékgazdálkodás, valamint a levegôminôség megôrzése területén. Mintegy 2500 milliárd forintra becsülte ekkor hazánk az uniós integrációval összefüggô környezetvédelmi feladataink teljes költségét, valamint felmérte azt, hogy az öszszeg 65%-át a vízvédelemmel, 20%-át a hulladékgazdálkodással, 13%-át pedig a levegôvédelemmel kapcsolatos környezetvédelmi beruházások igénylik. Az Európai Unió országjelentései azonban a következô években is folyamatosan elmarasztalták hazánkat a környezetvédelem területén tett lépések elégtelensége miatt. A kritika hatására végül 2000-tôl gyorsult fel a legköltségesebb problémák felszámolását célzó környezetvédelmi jogharmonizáció, uniós segítséggel megkezdôdtek a környezetvédelem infrastrukturális nagyberuházásai, és Magyarország környezetvédelmi kiadásai elérték a GDP 2%-át. Mindezeknek köszönhetô, hogy a 2001-es országjelentés – a korábbiaktól eltérôen – már döntôen pozitívan ítélte meg a környezetvédelmi integráció során tett lépéseinket. Ez a megítélés a késôbbiekben is megmaradt, bár a hazai környezetvédelmi intézményrendszert érô kritikai megjegyzések némiképp felerôsödtek. A csatlakozási tárgyalások során az Unió négy környezetvédelmi jogszabály végrehajtására vonatkozóan biztosított hazánk számára átmeneti mentességet. Ilyen a csomagolásról és csomagolási hulladékokról, a veszélyes hulladékok égetésérôl, a nagy tüzelôberendezésekbôl származó légszennyezô anyagok kibocsátásának korlátozásáról, valamint a települési szennyvíztisztításról szóló jogszabály. A 2003 novemberében, azaz a csatlakozást megelôzôen utoljára megjelent országjelentés megállapította, hogy Magyarország alapvetôen teljesíti a csatlakozási tárgyalásokból fakadó kötelezettségeket és vállalásokat, és a csatlakozás idôpontjától várhatóan képes lesz az Eu-

DISPUTA Kapualj

Az észak-alföldi régió környezetvédelmi feladatai az uniós elvárások tükrében

19

DISPUTA Kapualj 20

összeütközése, a természetközeli ártéri erdôk degradációja együttesen egy – már deklaráltan az integrált vízgazdálkodás követelményeinek megfelelô – fejlesztési program (Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése Koncepció) elkészítésére ösztönözte a hazai vízügy kárelhárítással foglalkozó szakembereit. A program költségigénye az elsô számítások szerint 99 milliárd forint lesz. Az Unió szerint további intézményi fejlesztések szükségesek az ivóvíz-minôségi monitoring terén. Fontosnak tartják, hogy a költségmegtérülés elve alapján 2010ig a víz árába épüljenek be a tiszta víz elôállításának valós költségei. Az ivóvíz minôségének jelenlegi állapotával a régiónk városaiban (elsôsorban a megyeszékhelyeken) élôk közel 20%-a elégedetlen, így ezen a téren sürgôs megoldást várnak. Az Európai Unió lakossági szennyvízre vonatkozó jogszabálya különösen nagy feladatokat ró a településekre. A direktíva szerint ugyanis az Unió területén keletkezô összes kommunális szennyvizet szakszerûen össze kell gyûjteni, majd legalább kétfokozatú (mechanikai és biológiai) tisztítást követôen bocsáthatók felszíni vizekbe. Az összegyûjtést 2005-ig minden 2000 lakosegyenértéknél több szennyvizet kibocsátó településen csatornahálózat kiépítésével kell megoldani. A gazdaságosan nem csatornázható településeken (településrészeken) egyedi, környezetbarát szennyvízelhelyezésrôl kell gondoskodni. Az észak-alföldi régióban a vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya 92%-os, miközben csak 38%-uk van ellátva szennyvízelvezetô csatornával, tehát a közmûolló 54%-os. Eközben a csatornázottság országos átlaga jelenleg 56% körüli, 2015-re pedig a tervek szerint 85% lesz. Szabolcs-SzatmárBereg megyében még az alföldi települések átlagos csatornázottságához képest is aggasztóan alacsony a 33%-os ellátottsági arány. Az észak-alföldi régió településeinek 70%-án nincs szennyvíztisztítás. A 10 000 fônél nagyobb települések mindegyike rendelkezik ugyan szennyvíztisztítóval, ám ezek többsége egyfokozatú (mechanikai tisztítás), és ez nem jelent megfelelô megoldást. Az Európai Unió szennyvízdirektívájának végrehajtása még a jelenlegi tagállamok számára is rendkívül költséges, sôt néhány ország – hazánkhoz hasonlóan – átmeneti mentességet kért. Igényünket az Unió elfogadta, és csak 2015. december 31-ére várja a jogszabály maradéktalan végrehajtását. Az irányelv átvételével járó szennyvízberuházások költségei 1993 és 2001 között több mint 400 milliárd

forintba kerültek Magyarország számára. A további szükséges beruházások költsége 2001 és 2015 között 962,4 milliárd forint körülire tehetô. Ennek 10–30%-a közvetlenül az önkormányzatokat fogja terhelni. Hulladékgazdálkodás Mértékadó elemzések szerint hazánk kommunális hulladékgazdálkodásának 30 éves lemaradást kell behoznia, ha a legfejlettebb európai országok színvonalát kívánja elérni. E napjainkban oly gyakran hangoztatott állításhoz feltétlenül hozzá kell tennünk, hogy a hulladékgazdálkodás nemcsak hazánkban, de az Európai Unióban is a környezetvédelem legsikertelenebb területe. A hulladék keletkezésének megelôzésére irányuló intézkedések ugyanis semmivel sem csökkentették a hulladék mennyiségét. A hulladék ártalmatlanításának leggyakoribb módja az Unióban is – hazánkhoz hasonlóan – az egyszerû lerakás maradt, a szelektív gyûjtés és újrafelhasználás támogatása ellenére. A 2003-as országjelentés megfelelônek látta a hulladékgazdálkodás területén hazánk jogharmonizációját. A 2000. évi Hulladékgazdálkodásról szóló XLIII. törvény és annak végrehajtási rendeletei lényegében napjainkig kisebb hiányosságokkal ugyan (pl. nincs jogszabályunk a leselejtezett gépjármûvekre, az építési és bontási hulladékokra, az elektronikai hulladékokra stb.), de átvették az uniós elôírásokat. A törvény nyomán 2003. január elsejétôl a kommunális hulladék szervezett elszállítása kötelezô települési közszolgáltatássá vált. Az északalföldi régió 2000 fônél kisebb lélekszámú településeinek több mint harmadán még 2002-ben is hiányzott ez a szolgáltatás. Ennek kötelezô ellátása miatt a települési önkormányzatok jelentôs része többlet költségvetési támogatásra tart igényt. Új feladat a régiók, valamint a megyei és települési önkormányzatok számára az úgynevezett területi, valamint helyi hulladékgazdálkodási tervek készítése. A hét hazai statisztikai régió (köztük az észak-alföldi régió) mindegyike elkészítette 2003-ban a területi hulladékgazdálkodási terveit. Miután egy tavalyi kormányrendelet kötelezôvé tette valamennyi hulladékra – azok kezelôi részérôl – az adatok nyilvántartását, valamint az azokkal kapcsolatos adatszolgáltatást, a környezetvédelmi felügyelôségeken és az önkormányzatoknál az ezekkel kapcsolatos feladatok ellátásához újabb szakemberek alkalmazására lesz szükség. Rendkívül komoly probléma hazánkban a hulladék ala-

Levegôvédelem A lakosság és az önkormányzatok megítélése szerint a levegôszennyezés, a zöldterületek hiánya, a forgalom nagysága és a zajterhelés nem tartozik a régiónk településeinek legégetôbb környezetvédelmi feladatai közé. Az észak-alföldi régió lakosainak 60–73%-a e téren nem látja különösebben aggasztónak a helyzetet. A rendszerváltás körüli évek gazdasági hanyatlása, amelyet

elsôsorban a szocialista nagyipar összeomlása jellemzett, jótékony hatással volt a levegôminôségre. A városok többségében csökkent az addig meghatározó szennyezô anyagok (SO2, NOx, korom, por) koncentrációja. Az ipari eredetû szennyezô anyagok helyett a közlekedési eredetûek váltak meghatározóvá. Különösen a közúti közlekedés nitrogénoxid-kibocsátási aránya nôtt meg a régió nagyobb városaiban. Egyes iparterületek és sûrûbben lakott, nagyobb közúti forgalommal jellemezhetô területek ma is a jelentôsen szennyezett kategóriába tartoznak. Az Alföldön jól kirajzolódik a négyes fôút mentén Szolnok térségéig húzódó sáv. A régió két keleti megyéjében csak a megyeszékhelyek körül alakult ki egy-egy kisebb szennyezett folt. Az észak-alföldi régió leginkább meghatározó levegôtisztaság-védelmi problémája a porszennyezés. Különösen a szálló por koncentrációja magas a legtöbb településen. A 2003-as országjelentés a levegôvédelem terén is megfelelônek látta a jogharmonizációt. Csupán azt az elvárást fogalmazta meg, hogy a csatlakozásig be kell fejeznünk a levegôminôségi tervek és programok kidolgozását, valamint fejlesztenünk kell a monitoring rendszert. Az észak-alföldi régió iparvállalatai, valamint a veszélyeshulladékégetômûvek kényszerülnek az úgynevezett elérhetô legjobb technológia alkalmazására a légszennyezés csökkentése terén. A veszélyes hulladékok égetését illetôen 2005. június 30-áig kaptunk átmeneti mentességet, mivel az Unió követelményeinek kielégítése csak korszerûsítéssel vagy teljes technológiacserével érhetô el. Az üzemanyagok minôségi és a gépjármûvek mûszaki követelményeit ugyancsak az Unió elôírásai határozzák meg. Az Európai Unió legfontosabb célja a levegôvédelem terén ebben az évtizedben minden bizonnyal a globális klímaváltozást okozó úgynevezett üvegházgázok kibocsátását korlátozó Kiotói Jegyzôkönyv végrehajtása lesz. Ebben azt vállalta, hogy szén-dioxid kibocsátását legkésôbb 2012-ig az 1990-es év kibocsátásához képest 8%kal csökkenti. Magyarország 6%-os csökkentésre kötelezte magát az 1985–87-es bázisidôszakhoz képest. Az utóbbi célt szolgáló Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia elkészítése uniós elvárás. Ebben az energiaszektor modernizációja, annak esetleges szerkezeti átalakítása, valamint energiatakarékossági programok mellett komoly szerepet kapnak olyan új piaci alapú szabályozóeszközök bevezetései is, mint a széndioxid/energiaadó, illetve a széndioxid kibocsátási jogának kereskedelme.

DISPUTA Kapualj

csony (mindössze 3%-os) újrahasznosítási aránya. A növelésének elôfeltétele a szelektív hulladékgyûjtés minél szélesebb körben való elterjesztése. Az Európai Unió a csomagolási hulladékokra vonatkozó jogszabályában, azok legalább 50%-os visszagyûjtési arányát írta elô. Mivel mindeddig hazánk mindössze 37%-os arányt ért el, így ezen a téren is átmeneti mentességet kellett kérnünk 2005. december 31-éig. Az Országos Hulladékgazdálkodási Terv szerint addig is ki kell alakítani a városokban és a 2000 fônél nagyobb lélekszámú községekben a települési hulladék szelektív gyûjtésének és elôkezelésének infrastrukturális feltételeit. A csomagolóanyagok szelektív begyûjtését 2005-ig az ország lakosságának legalább 40%-ára, 2008-ig 60%-ára kell kiterjeszteni. Jelenleg az Észak-alföldi Régióban szelektív hulladékgyûjtést a települések 2–3%-án végeznek, a lakosságot csekély arányban bevonva. E tekintetben HajdúBihar megye helyzete a legkedvezôbb, mivel ott már a települések 15%-án folyik szelektív hulladékgyûjtés. Komoly gond viszont, hogy nincs kiépítve a szelektíven gyûjtött hulladékokat feldolgozó háttéripar. A papír újrahasznosítása többé-kevésbé megoldott, ám a mûanyag- és az üveghulladékok felvevôbázisa csaknem teljesen hiányzik. Rendkívül fontos feladat hazánk számára az engedéllyel nem rendelkezô, korszerûtlen hulladéklerakók kiváltása. Az Észak-alföldi Régió hulladéklerakónak kétharmadán a telephelyi adottságok rendkívül kedvezôtlenek, különösen szennyezés-érzékeny területen helyezkednek el, melyen nem folytatható biztonságos hulladéklerakás. Elvileg e hulladéktelepeket a legsürgôsebben fel kellene számolni. A régióban mûködô hulladéklerakók alig 5–10%-a felel meg a magasabb szintû mûszaki-üzemeltetési elôírásoknak. Az Országos Hulladékgazdálkodási Terv 2008-ig összesen mintegy 100 (megyénként 4–5) korszerû – igény szerint bôvíthetô – regionális települési hulladéklerakó, továbbá hat települési hulladékégetô építését irányozza elô.

21

Állatkerti körkép Boros Katalin DISPUTA Kapualj 22

„ Mondd, szereted az állatokat? A kutyát, macskát, csacsit, lovat s a madarakat: a verebeket, rigót, galambot, pintyeket, akik a Földön veled élnek, s bundájuk, tolluk melegében nekik is van szívük, csak éppen nem beszélnek?” (Rónay György)

Mondd, mit szólnál, ha elmennénk az állatkertbe, megnézni kedvenceidet? Tegyünk egy sétát, nézzük meg, milyen körülmények között élnek napjainkban! Nem egységes az állatkertek definíciója. Vajon besorolhatjuk-e a hazai állatfajokat felvonultató vadasparkokat, az akváriumokat, a terráriumokat, a madárparkokat, a tropicariumokat az állatkertek közé? A feladatkörük igen tág keretek között mozog, de végül is megegyezik: állat- és fajvédelem. Állatokat gondoznak, megvédik ôket

a kipusztulástól, megteremtik számukra a megfelelô életkörülményeket, ugyanis sokukat – az emberiség hatalmas ütemû térhódítása folytán – lehetetlen lenne már visszatelepíteni. Egy-egy ország természetvédelmében is jelentôs szerepet játszanak. Fontos feladataik közé tartozik a kutatás, a különbözô tudományterületek összefüggéseinek vizsgálata, az ismeretterjesztés, az oktatás-nevelés, nem utolsósorban a szemléltetés és a szemléletformálás is. Hiszen a legtöbb ember kikapcsolódásra vágyva szenteli szabadidejét egy-egy létesítmény látogatására, felismerve azt a tényt, hogy az állatok és a természet fizikai közelségének hatása sokkal erôsebb a fotóknál, szakkönyveknél, videofilmeknél. A világ állatkertjeinek száma – ha tágabb értelemben vesszük – tízezer fölött van. Évente 600 millió ember, vagyis a Föld lakosságának egytizede, más nézôpontból megközelítve egy fejlett ország lakosságának akár 50 százaléka látogatja meg az állatparkokat. Nálunk ez az arány jelenleg még a 30 százalékot sem éri el. Az állatkertek léte több ezer éves múltra vezethetô vissza. Már az antik Kína, Egyiptom és azték világ uralkodói is rendelkeztek kisebb-nagyobb állatgyûjteményekkel; kultikus célzattal birtokolták ôket. A római kori állattartás ismertebb ennél: Augustus császárnak Kr. e. 29-ben 420 tigrise, 260 oroszlánja, 600 afrikai nagyvadja és 36 krokodilja volt a gladiátori játékok eszközeiként készenlétben tartva. 1752-ben, Mária Terézia korában Schönbrunnban nyílt meg az elsô modern, látogatható állatkert, és szinte minden nagyvárosban elterjedt. Ezek a létesítmények pusztán a szórakozás igényét elégítették ki, a bebörtönzött állatok helyzetét figyelmen kívül hagyva. Magyarországon a Csanyiki Vadaskert volt az elsô állatgyûjtemény, 1355-ben alapították, utóda, a Miskolci Vadaspark ma is várja látogatóit. Mátyás király Itáliából kapott oroszlánjainak és különleges madarainak is volt vadaskertjük a budai várkertben, ám Pest-Budán a mindenki számára megtekinthetô állatkert csak 1866-ban nyílt meg; azóta is a legnépszerûbb magyarországi állatkertként mûködik. Az 1900-as években ugrásszerûen megnôtt az igény az állatgyûjtemények létrehozására, minden város törekedett arra, hogy ilyen látványossággal is gazdagítsa értékét. De a magyarországi állatkerteket nem jól tervezték meg. Ketreceket és állatokat zsúfoltak össze, a beton és a vas töltötte be a teret, sokszor még az állatok gondozása és takarmányozása is nagy gondot okozott.

latparkja a leglátogatottabb. A számok növekvô tendenciát mutatnak, manapság egyre gyakrabban térnek be országszerte az állatbemutatókra. A látványosságok meglepetésekben gazdag órákat garantálnak minden kíváncsi látogatónak; az öszszes intézmény büszkélkedhet ritkaságnak számító, csak az adott parkban tenyésztett példányokkal is. Minden állatkert sajátosan mûködik, de kontinensünk állatparkjainak nagy része az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségéhez (European Association of Zoos and Aquaria, rövidítve EAZA) tartozik. A szervezet elnöke a budapesti állatkert volt fôigazgatója, jelenlegi környezetvédelmi és vízügyi miniszterünk, Persányi Miklós. A több mint 280 intézményt tömörítô szervezet magyarországi tagjai a Fôvárosi Állat- és Növénykert, a veszprémi állatkert, a debreceni állatkert, a szegedi vadaspark és a nyíregyházi állatpark. Európa állatkertjeinek egyik legszebbje a közel száznegyven éves múltú, „mûemlék jellegû” Fôvárosi Állat- és Növénykert, ami a modernizációk során életkertté vált. Kezdetben még cirkuszi mutatványosok is felléptek itt, hogy fokozzák a bevételt, amibôl új férôhelyeket és ritkaságnak számító állatokat vásároltak. A századfordulón alakult ki a kert mai kinézete, az épületek azóta máig szerves egységet képeznek, ám Budapest ostromát összesen tizenöt állat élte túl. A helyrehozatal után került sor a fejlesztésekre és a népszerûsítésre: újra megnyílt többek között a pálmaház, felépült a bölényház, a zsiráfház, az elefántház, ami az ország legszebb állatkerti állatháza, a

DISPUTA Kapualj

A modernizáció és a pénztelenség híján a magyar állatkertek sorsa a kilencvenes évekre vált kritikussá, számos bezárásról, s ami még rosszabb, az állatokon való nagy fokú spórolásról tudunk. A budapesti állatkert volt az elsô, amelyik a fejlôdés útjára tudott lépni; modern kifutókat, szemléltetô táblákat, útmutatókat készítettek, zoopedagógusokat alkalmaztak, racionalizálták az állatállományt. A vidéki városok állatparkjai a hosszú stagnálás után viszont csak most kezdenek újra talpra állni. Ma Magyarországon tizenegy nagyobb és számos kisebb állatbemutató üzemel, mindannyian a MÁSZ, a Magyar Állatkertek Szövetségének tagjai. Budakeszi, Budapest, Debrecen, Gyôr, Jászberény, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged és Veszprém állatkertjei a legismertebb és legnépszerûbb gyûjtemények. Kivétel nélkül az jelenti a legnagyobb problémát, hogy nagyon kevés pénzbôl gazdálkodnak. Magyarország leglátogatottabb kulturális intézményei ezzel együtt súlyos nehézségekkel küszködnek. Többnyire az önkormányzatok tulajdonában vannak, közhasznú társaságok (KHT) üzemeltetik ôket. A városi támogatás igen csekély, kizárólag a bevételekbôl pedig nem tudnak fejlôdni, európai uniós szintre kerülni. Egyedül a közalapítványok és az állatok jelképes örökbefogadása jelenthet részleges megoldást a kialakult helyzetre. A hazai állatkertek közül a budapesti a legnépszerûbb: 2000-ben 1,2 milliónyian keresték fel – az ország minden pontjáról folyamatosan érkeznek csoportok –, míg a vidéki városok közül Nyíregyháza ál-

23

DISPUTA Kapualj

kisszikla, a nagyragadozó-ház, a fácánház, a parasztudvar, a Dél-Amerika-ház. Az intézmény fejlôdése és rekonstrukciója máig tartó folyamat. Az állatok változatosan, élôhelytípusonként vagy kontinensenként vannak elhelyezve, és folyamatosan nô mind a madarak, mind az emlôsök fajszáma, mind pedig a „hidegvérû-gyûjtemény” egyedeinek a száma. A jövôt illetôen számos terv és feladat fogalmazódott már meg, és kerül sor a megvalósításra: épül egy új tigriskifutó, ami hatszorosa lesz az elôzônek, a nagyszikla, a Kós-majomház és környéke is megújul. A három medvekifutó helyett egyetlen nagyot alakítanak ki, a szavanna-kifutó és -ház építésének terve is nemes vállalkozás. A Gödöllôre kihelyezett eurázsiai gyûjtemény pedig tovább színesítené a fajok és egyedek kimagaslóan magas számát. A nyíregyházi állatpark ma Magyarország vezetô vidéki állatkertje, minden tekintetben. A város egyik legnagyobb nevezetességének számít, a sóstói üdülôövezetben strandfürdô, falumúzeum és egy parkerdô is színesíti a látogatók programját. A hazai fauna bemutatása túlnôtte magát, a park egyre több egzotikus állattal gazdagodott, hihetetlen fejlôdést volt képes produkálni az utóbbi években. Kialakították a trópusimadár-házat, az Afrika-panorámát, a parasztudvart, nagyon sok modern kifutó

24

épült, az igényeknek és nem utolsósorban a földrészek földrajzi elvének megfelelôen. Afrikai emlôs- és papagájgyûjtemény, akvárium, még egy rövid ideig pillangókert és számos egyéb érdekes látnivaló várja a kikapcsolódni vágyó turistákat. A szegedi vadaspark az ország egyik legnagyobb, legfiatalabb és legkorszerûbb

gyûjteménye. Gazdag természetes élôvilág tárul a látogató szeme elé, hiszen a természetvédelmi feladatokat éppolyan fontosnak tartják, mint a veszélyeztetett és sérült állatok megmentését. A vadasparkot 2001-tôl helyi jelentôségû védett területté nyilvánították. Ôk szakosodtak hazánkban elsôként egy-két állatfajra, illetve felmérték azt, hogy a kezdetben nagy gondot jelentô helyhiányt kisebb állatfajok tartásával küszöböljék ki. Jelenleg a hatalmas méretû kifutóikat majmok, antilopok, madarak, körülbelül százhúsz faj népes csoportjai lakják. Az 1958-ban alapított veszprémi, a Balatonhoz igen közeli Kittenberger Kálmán Állatkert kezdetben mindössze tizenöt állatfajt mutatott be, három hektáron. A fejlôdés a hatvanas-hetvenes években volt meghatározó ütemû, állományát és idegenforgalmát tekintve kimagaslónak mondható, az ország második leggazdagabb intézményének számított. De a fellépô pénzhiány miatt egyedszámcsökkentésre és a korszerûsítések lassúbb ütemére kellett sort keríteni. Még most is vannak olyan tönkrement épületek, amelyek bontásra vagy felújításra szorulnak, de a tájképi értékek megôrzése és az új területek fejlesztése ismét magas rangra emelte az állatkertet. A debreceni Nagyerdô Magyarország elsô természetvédelmi területe, a városiak legkedveltebb kirándulóközpontja. Ideális pihenôhely, egy igazi „ékszerdoboz” a fákkal körülvett kultúrpark is. Az 1958ban, vidéken elsôként megnyílt állatkert fejlôdése azonban rövid idôn belül megtorpant. Az önálló egységként mûködô intézményt 1961-ben vonták össze a Lúdas Matyi Vidámparkkal, azóta kultúrpark néven üzemel. Az 1960-as években több új állatház épült, ezek számos típushibát magukon viselnek, ma már korszerûtlenek, elavultak, átalakításra szorulnak. Az intézmény rekonstrukciós és fejlesztési tervének megvalósítása folyamatos. Az idén nyílt meg a trópusi ház és a közeljövôben készül el az új medve- és farkaskifutó, az akváriumterrárium, ami a vidámpark területén belül kapott helyet; természetesen az állatkerti jeggyel látogatható. A dámszarvasoknak és a kétpúpú tevéknek a vidámparki kisvasút által körülvett erdô biztosít megfelelô körülményeket. Meg kell említenünk az új tigris- és oroszlánkifutót, a zsiráfházat és az Afrika-teleltetôt is, számos egzotikus madár, flamingók, ugartyúkok, kék-sárga arák, sziklapapagájok élôhelyét. A gyerekek körében – az állatsimogatót nem szá-

Alapítás

Terület

Látogatók

Fajok száma

Egyedek száma

Budakeszi

1979

327 ha

85-90 ezer

35

134

Budapest

1866

10,7 ha

több mint egy millió

650

4158

Debrecen

1958

8 ha

220-240 ezer

159

1001

Gyôr

1962

9,6 ha

130 ezer

90

400

Jászberény

1979

4,5 ha

60 ezer

78

250

Kecskemét

1971

2,6 ha

25 ezer

60

230

Miskolc

1983

21,2 ha

120-130 ezer

85

500

1998/1977

24 ha

300 ezer

270

2500

Pécs

1960

3,5 ha

120 ezer

163

670

Szeged

1989

45 ha

120 ezer

120

600

Veszprém

1958

13 ha

190 ezer

150

500

Nyíregyháza

mítva – nagy népszerûségre tesznek szert, de a legméltatlanabb helyzetben vannak a termálvizet élvezô vízilovak, Szigfrid és Linda, viszont az ô korszerûbb medencéik is elkészülnek 2006-ig, eddig kaptak ugyanis haladékot a magyarországi állatkertek, hogy a szükséges átalakításokat véghezvigyék. Ahhoz, hogy a modern és a követelményeknek megfelelô kifutók biztosítani tudják az állatok életterét, számos példánytól meg kellett válni. Ám aki betér, a fehérkezû gibbonoktól kezdve a nílusi krokodilokig 1001 különleges egyedben gyönyörködhet. A képzeletbeli állatkerti séta folyamán azonban újabb kérdés merülhet fel bennünk. Hogyan élnek a bemutatott állatok? Velük kapcsolatosan milyen tényezôkre kell odafigyelni? Mit jelent az állatkerti állatok biológiája? Miért van szükség sajátos megnevezésre? Ez a biológia különbözô tudományágak határterületeit foglalja magában, a zoológiától a humán pszichológiáig, az etológiáig. Oda kell figyelnünk a tér, a táplálék, az ember és állatok közötti kapcsolat problémáira is. A látogatók és a gondozók mindenre kíváncsiak, viszont az állatok nem mindig képesek ezt elviselni, szükségük van viszszahúzódási és elrejtôzési lehetôségekre is. Egyes fajok viselkedését vagy ennek egy szegmentumát csak állatkerti körülmények között – a természetben már egyáltalán nem – tudják megfigyelni. De néhány faj egyedeinek a magatartása fogságban megváltozik, például nem vándorolhatnak, nem jelentenek számukra fenyegetettséget az ellenséges állatfajták, ezért túlzottan

elszaporodnak vagy éppen domesztikálódnak. Tehát az állatkerti állattartásnak számos problémája vetôdhet fel. Sokszor hallani, hogy nem a faj igényeinek megfelelô körülmények között tartják az állatokat. Az állatkerteknek nagy-nagy felelôsségük van abban, hogy az állatok természetes életfeltételeit a mesterséges lakóhelyükön minél körültekintôbben valósítsák meg. A korszerûbb állatkertekben dolgozó zoopedagógusok tudják ezeket a szempontokat igazán, a betérô szemlélô viszont néha elborzad, ha a vasketreceket, a minimális terjedelmû kifutókat és a bennük összezsúfolt állatokat meglátja. Éppen ezért fontos és mindinkább sürgetô feladat az istállók, kifutók, röpdék higiénés feltételeinek a javítása, a teljes értékû táplálás és ezzel együtt egy-egy faj veleszületett viselkedési módjának, természetes életterének a figyelembevétele. Ám még a legigényesebben megvalósított tartási rendszer is mesterséges marad az állatok számára, bizonyos fokú alkalmazkodóképességre mindenképpen szükségük van, hogy életben maradjanak. A nyugalmi szakaszukban is biztosítani kell a láthatóságot, a kifutók átláthatóságát és kiterjedését összehangoltan kell megtervezni, de éppoly fontos a klimatikus viszonyok és az állatok táplálékigényeinek, táplálkozásmódjának a figyelembevétele is. Nem hanyagolható el az állatok aktív foglalkoztatása, a játszatás sem, hiszen az unalom és ezt követôen a fizikai és lelki károsodások, az apátia és a kényszermozgások vagy más esetben a stressz és az agresszió már nagy bajt sejtetnek. Nagyon sokrétû az állatgondozók dolga. Számos olyan feladat áll a modern állatkertek

DISPUTA Kapualj

Állatkert

25

DISPUTA Kapualj

elôtt, ami szakembereket és pénzt követel. A magyar viszonyok között azonban ezek a teendôk csak nagy pénzügyi takarékosság és faj- vagy egyedszámcsökkenés beiktatásával oldhatók meg. Bár a jelenlegi helyzet már reményre adhat okot, például az elmúlt egy-két évtized távlatából szemlélve. Az állatkertek tudnak fejlôdni, és ez a tendencia válhat meghatározóvá a jövôt illetôen is. Látjuk, az állatkertek élete nem felhôtlen és problémamentes, viszont egyre nagyobb szerepet kap egy olyan tevékenységi kör, amely az állatokra összpontosítva kapcsolatot tud teremteni a látogatók és az állatkert között. Az állatkerti pedagó-

26

gia kidolgozása és alkalmazása jelentheti a következô lépcsôfokot a fejlôdésben. A szakkörök összeállítása, a kisebb-nagyobb csoportok vezetése, az ismeretterjesztô táborok, elôadások, játékok, vetélkedôk megszervezése és a szemléltetô táblák, fejtörôk, kiadványok írása – a Fôvárosi Állat- és Növénykert és a Göncöl Alapítvány magazinjai a Vadon és a Süni is –, az óvodások és iskolások környezeti nevelésének a segítése mind-mind ehhez a szakterülethez tartozik. A zoopedagógusok korszerû munkája nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar állatkertek bizonyosan európai színvonalú látványosságokká váljanak.

Év

Hulladék mennyisége tonnában

1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003

87 744 107 293 128 175 160 642 197 228 173 943 183 105 220 311 247 157

A terület lakossága 271 000 fô. Így könynyen kiszámolhatjuk, hogy a tavalyi év során egy átlagos lakos több mint 912 kilogramm hulladékot termelt. Ez azt jelenti, hogy egy nap alatt körülbelül két és fél kilogrammot. Az elsô nagy lépés a hulladék szelektálása, ez részben már a gyûjtéskor elindul,

A lakossági szemétáradat megoszlása a következôképpen alakul: papír 22%, üveg 8%, szerves anyag 27%, mûanyag 16%, fém 6%, törmelék föld 8%, textil 6%, veszélyes hulladék 5%.

A kukázástól a biogázig Takács Péter Levente

Az egész folyamat a szemét kidobásával kezdôdik. Ekkor a lakosság (magánszemélyek, társasházak, szövetkezetek, intézmények, vállalkozások) a szilárd kommunális hulladékot a kukákba – szaknyelven a hulladékgyûjtôkbe – helyezi. Ezek tartalmát az AKSD Kft. munkatársai a hulladékszállító jármûvek – ezek a bizonyos kukásautók… – segítségével elszállítják a hulladékkezelô telepre, mely Debrecenben történetesen a Vértesi úton található. Az AKSD Kft. Debrecen és környéke hulladékszállítását és -feldolgozását végzi. A területrôl elszállított hulladék nagysága évrôl évre növekszik.

ugyanis városunk és a megye több pontján is szelektív hulladékgyûjtô szigeteket helyeztek el a szakemberek. A módszer lényege, hogy a keletkezô hulladékból válogatva, gyûjtéssel kiemelik a veszélyes és a még újrahasznosítható anyagokat. Így külön halmozzák a papírt, az üveget és a mûanyagot. (Ennek a hulladék összetétele miatt van nagy szerepe.) A kommunális hulladék jelentôs része újrahasznosítható. A technika által a lerakott hulladékmennyiség csökkenthetô volna, másodnyersanyagként való hasznosításával új iparágat teremthetne, így új munkahelyeket biztosítana a lakosság számára. A százalékok alapján a szelektív hulladékgyûjtô szigeteknél háromfajta hulladékot kezelnek külön: papírt, üveget, mûanyagot. A papír újrafeldolgozása nagyon fontos, ugyanis ez a gyártási folyamat az egyik legszennyezôbb ipari tevékenység, mely során nagy mennyiségû káros anyag kerül a környezetbe, és sok természeti erôforrást vesz igénybe. Minden tonna nyers újságpapír hetven kilogramm vegyszert tartalmaz. Ami a legnagyobb baj, hogy nem a károkat nem ismerjük eléggé, és ezt megdöbbentô statisztika támasztja alá: húsz fát kell kivágni, hogy egy gyermek kétéves koráig eldobható pelenkát hordjon, egy kivágott fából hétszáz darab bolti papírzacskó készül, egy átlagos lakótelepi bérház évente másfél tonna papírt dob ki a postaládából. Mi, magyarok, fejenként ötvenöt kilogrammot „fogyasztunk el” évente. Ugyanakkor minden tonna újrafeldolgozott papír tizenhét fát menthet meg, és harminc kilogrammal kevesebb szennyezô anyag juthat a világba. A begyûjtött papírhulladékból egyszerû pépesítéssel környezetbarát „szürkepapír” készül. Ennek a készítése már jóval környezetkímélôbb, mint a hagyományosé. Másik hasonló anyag az üveg. Ez a természetben nem bomlik le, így csak akkor válik természetbaráttá, ha a gyártási folyamatba visszaforgatjuk. Erre jelenleg két mód lehetséges: az egyik a visszaváltható üvegek használata, de ez nem kecsegtet túl sok sikerrel. Hazánkfiai ugyanis egyszerûen nem veszik meg a visszaváltható üveget a boltban, mert a betétdíj sok, és kedvük sincs visszavinni. Inkább a mûanyag flakonos kiszerelést választják. A másik megoldás az üvegek szelektív gyûjtése. Egy átlagos üveg megközelítôleg negyvenöt-hatvan

DISPUTA Kapualj

H

étköznap reggelenként régi, ismerôs hang töri meg a lakótelepek, a város utcáinak csendjét. A kukásautó. Eszünkbe juthat a gyermekkor egyik nagy álma: narancssárga egyenruhában felugrálni a kocsi hátuljára, és a kukákat a gépóriás gyomrába üríteni. De ez csak fiatalkori felvillanás. Késôbb az emberek rájönnek, hogy nem szeretnek a szeméttel foglalkozni. Ez meglátszik városainkon is. A rikító uniformisról álmodó gyermeket jobban érdekli, hogy mi lesz a szeméttel a kukába kerülés után, mint a felnôtt embereket. Mert mi is történik a szeméttel? Hova viszik, miután összegyûjtötték? Van, ami hasznosítható belôle? És ha igen, hogyan és mi?

27

DISPUTA Kapualj 28

alkalommal tölthetô újra, és a tisztítással és selejtezéssel együtt is nyolcvanszázalékos az energiamegtakarítás, sôt az újraolvasztással is húsz-harminc százalékos a megtakarítás. A mûanyagoknál is szükséges az újrahasznosítás. A hulladékok között egyre nô az aránya, már lassan eléri a húsz százalékot. A mûanyagok többsége évszázadokig nem bomlik le, viszont tele vannak a természetre veszélyes, ártalmas segédanyagokkal, melyek a lassú bomlás során szabadulnak fel és fejtik ki hatásukat. (A szintetikus mûanyag lebomlási ideje például kétszáz év.) Az Európai Unió irányelveit is figyelembe vevô hulladékgazdálkodási törvény elôírásai szerint a csomagolóanyagokra is kiterjedô elkülönített begyûjtést 2005-ig az ország legalább negyven százalékára, 2008-ig hatvan százalékára ki kell terjeszteni. Az AKSD Kft. mint Debrecen Megyei Jogú Város hulladékkezelési közszolgáltatója – az ISPA- (Strukturális Politikai Elôcsatlakozási Eszköz) program szerint – teljes körû szelektív hulladékgyûjtés bevezetése elôtt felkészül a teljes rendszer mûködésének elôzetes vizsgálatára. A 2001 novemberében indult programban ma már a város, a környék több részén található szelektív hulladékgyûjtô sziget.

Ezekhez a gyûjtôpontokhoz a papír-, üveg-, mûanyag hulladékot vihetik el a lakók. A gyûjtôszigetes megoldás a szelektív hulladékgyûjtés leghatékonyabb eszköze, különösen a sûrûn lakott lakótelepeken. A lakosság nagy része – átlagosan több mint a kilencven százaléka tudja –, hogy mi az a szelektív hulladékgyûjtés. Ez már jó eredmény ahhoz, hogy az emberek megszokják és használják is e gyûjtôszigeteket. Egy közvélemény-kutatás azt vizsgálta, hogy az emberek milyen rendszerességgel használják ezeket a gyûjtôhelyeket. Eszerint: 24,1% rendszeresen, 30% alkalmanként használja, 35,5% azért nem, mert nincs a közelben gyûjtôhely, 8,6% pedig mert nincs lehetôsége szétválogatni a hulladékot, és csupán 1,8% találja értelmetlennek ezt a rendszert. Ebbôl kiderül, hogy a megkérdezettek 54,1%-a, tehát több a fele használja, és mindössze 1,8% tartja feleslegesnek. Egy másik felmérésbôl kiderült, hogy szociológiai jellemzôk alapján: nemek szerint a nôk, életkor szerint a 18–29 év közöttiek, iskolázottság szerint a felsôfokú végzettségûek, vagyon szerint a magasabb jövedelmûek és a tömblakásban élôk részesítik elônyben a szelektív hulladékgyûjtést. A szelektív hulladékgyûjtés teljes körû bevezetésére azonban még várni kell, erre

Egy tonna fehérpapír elôállításához 417 köbméter víz, 1700 kilogramm fa, 717 KWH energia, 181 kilogramm mészkô, 7 kilogramm kén, 6 tonna gôz és 60 kilogramm klór szükséges. Ezzel szemben a „szürkepapírhoz” 100 köbméter víz, 1150 kilogramm fekete-fehér papír és 300 KWH energia szükséges.

se; a háztartási hulladék/szerves hulladék arányának csökkentése azáltal, hogy ez az összetevô komposztálásra kerül; a régi, az elôírásoknak nem megfelelô és környezeti szempontból veszélyes hulladéklerakó rekultivációja; a szállítópark korszerûsítése, annak hatékonyabb kapacitáskihasználása; három regionális gazdálkodási centrum (Debrecen, Berettyóújfalu, Hajdúböszörmény) szükséges infrastruktúrával való ellátása, a telephelyeken korszerû válogató mûvek és komposztáló eszközök üzemeltetése. A három regionális hulladéklerakó önállóan mûködne, azonban a rendszer egyes elemei kompatibilisek lennének egymással. Többek között: a szemétdíj kiszámításának a módja, az újrahasznosítható hulladék értékesítése, a hulladékgyûjtô edények mérete, szállítójármûvek típusa, kapacitása, monitoring során használt adatok. Az egész terv, évi körülbelül ötszázötvenezer köbméter kommunális, s ezen felül négyszázötvenezer köbméter nem veszélyes termelési (ipari, mezôgazdasági stb.) hulladék kezelésével, feldolgozásával számol, úgy a szelektív hulladékgyûjtésre is mennyiségi célokat tûzött ki: 7000 tonna papír, 1800 tonna mûanyag, 200 tonna fém, 1200 tonna üveg, 30 000 köbméter gumiabroncs. Az Európai

Hulladékgyûjtô szigetek Debrecenben: Belváros, Csapókert, Dobozi lakótelep, Epreskert, Faraktár lakótelep, Hatvan utcai kert, Kassai úti lakótelep, Laktanya utca – Rózsahegyi utcai lakótelep, Nagyerdei körút, Széchenyi-kert, Tócóskert, Tócóvölgy, Újkert, Vargakert, Vénkert, Vezér utcai lakótelep, Wesselényi-lakótelep, Józsa, Kerekestelep, Epreskert, Homokkert, Lenctelep, Csigekert, Kismacs, Nagymacs. Vidéki településeken: Derecske, Hajdúbagos, Hajdúszovát, Hosszúpályi, Konyár, Létavértes, Mikepércs, Monostorpályi, Sáránd.

DISPUTA Kapualj

majd a késôbbiekben, a már említett ISPAprogramban lesz lehetôség. Az ISPA az Európai Unió egyik támogatási programja, amely a 2000. évtôl már Magyarország számára is elérhetô. Ide Debrecen önkormányzata egy integrált kommunális hulladékgazdálkodási rendszer létrehozásához célzott meg támogatást. A pályázás oka, hogy Debrecen mint Hajdú-Bihar megye székhelye és az észak-alföldi régió központi nagyvárosa a régióépítésben egyik lehetôségét látta annak, hogy olyan környezetvédelmi fejlesztési elképzelések megvalósításához kérje fel a megye településeit, amelynek hatásai Debrecen határain jelentôsen túlmutatnak. A szelektív hulladékgyûjtést is programba vevô rendszer kialakítása példaértékû és területi terjedelmét tekintve is egyedülálló az országban. A javaslat az alábbiakat tûzte ki célul: jelentôs környezeti kármentesítés, illetve környezeti terhelés csökkentése három új nagy befogadóképességû és megfelelô technikai védelemmel ellátott regionális hulladéklerakó létesítésével; a megye hulladékgyûjtô útvonalainak ésszerûsítése; szelektív hulladékgyûjtés teljes körû bevezetése, illetve a gyûjtött hulladékok hasznosítása, a hasznosítási lehetôségek szélesíté-

29

DISPUTA Kapualj 30

Unió a pályázati javaslatot elfogadta, így a kivitelezés jelenleg is tart. Ennek része a Vértesi úti hulladékkezelô telep építése és fejlesztése. Az új depóniát, mely Magyarország elsô modern technológiájú hulladékkezelô telepe, a város „hulladékgazdálkodási övezetébe” illesztették be: a régi szeméttelep, a szennyvíztisztító telep, valamint a szippantott szennyvízkezelô telep társaságába. A depónián elhelyezhetô hulladékfajták: kommunális hulladék, nem veszélyes ipari hulladék, építési törmelék, földhulladék. Az új hulladéklerakó kombinált szigetelési rendszerû. Ez azt jelenti, hogy több, összesen hét réteg választja el a hulladékot az eredeti talajtól. Ez a technológia is a környezet, a talaj védelmét szolgálja. A szenynyezett csurgalékvizet drénrendszerrel gyûjtik össze. Emellett biztosított a hulladék folyamatos tömörítése és lefedése, a lerakó rekultiválása, valamint a hulladéktömeg biológiai bomlása során keletkezô biogáz kinyerése és hasznosítása is. A talaj- és rétegvizek minôségét 5 és 15 méter mélységben monitoring kutak segítségével figyelik. A folyamatosan, szakaszonként épülô telep 21,9 hektár területû. Ha teljesen elkészül, kapacitása megközelítôleg 4,6 millió köbméter lesz, ami hozzávetôleg 40–50 évre biztosítja Debrecen és környéke kommunális hulladékainak biztonságos elhelyezését. A lerakó közepes hossza 760 méter, közepes szélessége 350 méter, a beépítési magasság 25–30 méter. A teljes 21,9 hektár hat építési szelvénybôl áll. Az I. ütemet 1993 ôszén, a II. ütemet 1996-ban, a IV. ütem egy része 2003-ban adták át. Ugyanebben az évben kezdôdött az ISPA támogatásából épülô, 3,3 hektár területû regionális hulladéklerakó építése is. Tehát a szelektíven újra fel nem dolgozható kommunális hulladék ide kerül. A depóniára érkezô szállítójármûveket hídmérlegen megmérik: számítógépen rögzítik a bruttó súlyt, a hulladék fajtáját, a jármû és az ügyfél adatait, A hulladékfajtákat az európai uniós elôírásoknak megfelelô különleges EWC-kód alapján szortírozzák. A lerakón a bányamester irányítása mellett

történik a hulladék ürítése, adott beépítési területeken és kontroll mellett. Visszafelé a kerekek fertôtlenítése után a kimenô hídmérlegen újra mérik az üres jármûveket, és a mérlegelési jegyzôkönyv alapján elkészítik a számlát. A depónia területén található gépkocsimosóban nemcsak a jármûvek, hanem a konténerek és tárolóedények tisztítása, fertôtlenítése is megoldható. Ahhoz, hogy a terület biológiailag aktív környezetté alakuljon, szükség van a rekultivációra. A beépítés folyamatosan segíti a külsô felület rekultivációját. Ez azt jelenti, hogy az oldalsó határoló réteget termôfölddel borítják be, füvesítik, fákat és cserjéket ültetnek. Így egyszerre esztétikus és biológiailag aktív környezet alakul ki, ahol jobb körülmények között megy végbe a hulladék bomlása. A hulladékból biogázt tudnak elôállítani, amelyet egy kompresszor segítségével nyernek ki, melynek teljesítménye 800 köbméter/óra. Majd korszerû számítógép elemzi a gáz öszszetételét, mennyiségét. A biogáz elektromos és hôenergia-termelésre alkalmas, hisz fûtésre használják fel, valamint a városi áramszolgáltatásban. Nagy jelentôsége van a komposztálásnak is. A komposztálás 2700 négyzetméter aszfaltburkolatú, zárt vízgyûjtôrendszerû területen történik. Hat sor prizmában körülbelül 1500 köbméter komposztálandó hulladék helyezhetô el. A komposztprizmák keverése, levegôztetése helyben átforgatásos technikával történik, amely során megközelítôleg 8 hetes idôtartamban a hulladék nagy tápanyagértékû földszerû tôzeggé alakul át. Ez az utolsó néhány példa is jól szemléltette, hogy mennyi lehetôség van a hulladék környezetbarát felhasználására. Nem kell világunkat elrontani egy újabb olyan gonddal, amire van kézenfekvô megoldásunk. Az új technológiáknak köszönhetôen szinte teljesen megszabadulhatunk a környezetet szennyezô hulladékoktól.

Mi a Debreceni Zöld Napok célja? Részben a szervezetekben folyó szakmai munka nyilvánosságának megteremtése, részben pedig a helyi környezetpolitika alakítása: azaz e rendezvény igyekszik tudatosítani a debreceni polgárok körében a helyi környezeti problémákat, felhívja a döntéshozók figyelmét a város természeti erôforrásainak megóvására, a környezet védelmére, akciókkal, pályázatokkal, kulturális rendezvényekkel, lakossági fórumokkal, szakmai tanácskozásokkal rávilágít egy-egy aktuális helyi környezetvédelmi feladatra. A Debreceni Zöld Napok szervezôi számos konkrét, a város környezetvédelmét érintô problémával foglalkoznak. Hulladékügyben például szorgalmazzák, hogy a városban megszervezôdjön a szelektív hulladékgyûjtés. Ebben a Tóth

Konferenciák és fórumok: Pl. Debrecen települési környezetvédelmi programjáról, a város természetvédelmérôl, a közlekedés helyzetérôl, a Nagyerdôrôl, a hulladékgazdálkodás és köztisztaság kéréseirôl, a „Tiszta és virágos Debrecenért” mozgalomhoz való kapcsolódásról. Kulturális rendezvények: „Zöld majális”, „Az Év Természetfotósa” kiállítások, kézmûves foglalkozások, ökológiai játszóházak, rajzversenyek, természetfilm-bemutatók, a „Zöld Kamera” címmel televíziós környezetvédelmi magazin. Természet- és környezetvédelmi akciók: Pl. az erdei és lakótelepi takarítási akciók, szemétszobor-állítás, parlagfûirtás, kunhalom-takarítás, díszmadárbörze, kerékpáros demonstráció, zöldtelefon-ügyelet. A Debreceni Zöld Napok mottói: „Tesszük, amit tudunk. Azt, amit kell. Ott, ahol vagyunk.” „A tudástól a tettekig” „Tégy jót, és beszélj róla! Ha baj van, tegyél róla, és arról is beszélj!”

Árpád Gimnázium Biocén Klubja jár az élen, a gimnáziumban ôk ezt már meg is szervezték; de fejleszteni kell a szolgáltató cégek és a város kapcsolatait a szelektív hulladékgazdálkodáshoz nélkülözhetetlen feldolgozó háttériparral. A Nagysándor-telepért Egyesület a Tócópatak ún. Lapos részén 30–40 teherautónyi illegálisan lerakott szemetet tárt fel, amely veszélyezteti a Tócó menti vizes élôhelyeket, azt a 80 madárfajt, amelyet az utóbbi években itt megfigyeltek. Több szervezet együttmûködésének eredménye volt Nagyerdô-takarítási akció, a Békás-tó kitisztítása. Egy kicsit köztisztaság, egy kicsit már környezetkultúra kérdése is az ún. graffiti kérdése. Ez ellen sokkal határozottabb fellépésre van szükség városunkban.

vagy környezetvédôk?

A Debreceni Zöld Napok fôbb témái: Diákoknak szóló rajz-, plakát-, fotó-, irodalmi pályázatok, vetélkedôk, ügyességi, ökológiai játékok „A lakható Debrecenért”, „A Fekete-erdôtôl a Vaskapuig”, „Diószegi Sámuel megyei természetismereti verseny”, „Madarak és fák napja” rajzverseny, nemzeti parkos vetélkedôk, tanösvények avatása kunhalmoknál, aszfaltrajzversenyek.

Orosz Tamás Zöldek

1997-ben a Debreceni Fiatalok Társasága, a Magyar Humánökológus Társaság Tiszántúli Képviselete és a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány – az Amerikai Békeszolgálat önkéntesének, Ken Katónak a közremûködésével – az ún. környezetvédelmi jeles napok (a föld napja, a környezetvédelmi világnap, a madarak és fák Napja) összekapcsolásával életre hívta a Debreceni Zöld Napok nevû rendezvénysorozatot. A Debreceni Zöld Napok szervezôinek sikerült megoldaniuk a civil, az önkormányzati, az állami, valamint a piaci szektor összefogását. A Debreceni Zöld Napok az elmúlt idôszakban, minden nehézség ellenére, fennmaradt, sôt évrôl évre több szervezet kapcsolódott a programhoz. A 2001. évi Zöld Napokon már 16 környezetvédô szervezet együttmûködésében jött létre (Biocén Klub, Debreceni Fiatalok Társasága, Debreceni Városi Könyvtár, Diószegi Sámuel Erdei Mûvelôdés Háza, Esélyegyenlôség Alapítvány, Hortobágyi Nemzeti Park, Könyvtár a Lakótelepért Egyesület, Öko-Centrum Alapítvány, Magyar Humánökológus Társaság Tiszántúli Képviselete, Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje, Nagysándor-telepért Egyesület, Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány, Szerkô Környezeti Nevelési Egyesület, Szerkô Oktatóközpont, Újkerti Közösségi Ház). S ez a „stáb” lett lényegében a fô szervezôje a Debreceni Zöld Napoknak, mely azóta évenként rendszeresen visszatérô rendezvénnyé nôtte ki magát.

DISPUTA Kapualj

Gondolatok a Debreceni Zöld Napokról és a környezetvédô civilekrôl

31

DISPUTA Kapualj 32

Kié a Nagyerdô? Mindenki foglalkozik vele, mégsincs igazi gazdája. A Nagyerdô kérdése minden eddigi Debreceni Zöld Napok egyik központi kérdése volt. A Békás-tónál rendezték meg a zöldek a legnépszerûbb rendezvényeiket – a Föld napját, a Zöld majálist, ahol szenvedélyesen mondták el véleményüket a Nagyerdei Park rendezésével, a különbözô tervbe vett fejlesztésekkel kapcsolatosan. 2001 áprilisában a DAB-székházban rendezett lakossági fórumon elhangzott vélemények szerint a Nagyerdô rendezési terve úgy készült, ahogy az egyetem vezetése akarta. A Nagyerdô peremén oda nem illô épületeket és oda nem illô sûrûségben helyeznek el, s érthetetlen, hogy ezt a város eltûri. A parkerdô felújítása és fejlesztése állandó viták kereszttüzében áll. A Nagyerdei Park természeti értékeinek – valamint a benne lévô szolgáltató jellegû, oktatási, gyógyító és más (magáncélú) létesítményeknek – megôrzése és fejlesztése érdekében szükséges a 34-es számú városrendezési körzet felülvizsgálata, újraszabályozása. A természetvédelmi terület körül pufferzónát kell létrehozni. Tulajdonképpen a pallagi lakópark tervezett helyszíne is pufferterület, miként az a hely is, ahová az élettudományi épületet tervezték. Az ottani építésekkel külön fórumon kell foglalkozni. A 4-es elkerülô út tervezett nyomvonala végzetesen elszakítaná egymástól a Monostori erdôt és a Nagyerdôt, s ez valószínûleg végképp megpecsételné a Nagyerdô sorsát. Olyan mûszaki megoldásokban – vagy új nyomvonalban – kell ezért gondolkodni, amelyek maximálisan figyelembe veszik az erdô védelmét. A résztvevôk egyhangúlag javasolták, hogy az ún. városszerkezeti tervben külön vizsgálati részt állítsanak be a Nagyerdôrôl! Lépéseket kell tenni a Nagyerdô kiszáradási ütemének csökkentése érdekében. Minél elôbb el kell indítani a nagyerdei ökoszisztémák mai állapotának feltárását célzó tudományos és alkalmazott kutatásokat (pl.: vízgazdálkodási, talajtani, erdészeti, botanikai, madártani kutatásokat). A gyógy-idegenforgalom, a termálturizmus és a debreceniek rekreációs, szabadidô-eltöltési formáit egyaránt ellehetetleníti a Nagyerdei Park területén meglévô autós közlekedés/parkolás mai gyakorlata, ezért a Nagyerdei Park teljes területérôl radikálisan ki kell tiltani mindennemû gépjármû-közlekedést! Milyen következtetések vonhatók le az elmúlt idôszakra vonatkozóan a civil szervezetek tevékenységét illetôen? Az organizatorikus értelemben folyamato-

san mûködô civil szervezetekre szükség van. Szükséges, de nem elegendô a civil szervezetek megerôsítése, irodáik felszerelése, telekommunikációs rendszereinek mûködtetése, ehhez minisztériumi és más központi támogatás megszerzése. Szükség van a szervezeteknek jövôképre, saját stratégiára, helyi környezetpolitikai koncepcióra, a közös ügyekben egyeztetésre és összefogásra. A civileknek az önkormányzattal folyamatos párbeszédre, együttmûködésre kell törekedniük több szinten is (szakbizottsági, szakmai, anyagi, testületi szinten egyaránt), mert a városi környezetpolitikában a legszélesebb körû helyi összefogásra van szükség. Igaz, hogy a legtöbb civil környezetvédô szervezet úgy foglalkozik szakmai jellegû természet- és környezetvédelmi kérdésekkel, témákkal és ügyekkel, hogy nem kíván a városi szintû környezetpolitikába beleszólni. Más „nem zöld” szervezetek egyes képviselôi viszont – pártpolitikai szerepvállalásuk következtében – igyekeznek politikai eszközökkel és módszerekkel is „színesíteni” ezt a helyi civil kezdeményezést. A Zöld Napok törekvései viszont azt mutatják, hogy ez a tevékenység a partnerség mellett véleményezési, javaslattételi, döntési kompetenciákat is kell, hogy jelentsen. Egy ilyen városi hatókörû rendezvény ugyanakkor rávilágít a civil kezdeményezések erejére és erôtlenségére. Jó ügyekben szükség van az összefogásra, de ez nem valósul meg maradéktalanul még a civilek között sem. Hiszen vannak ötletadó, kezdeményezô szervezetek, de ezeknek sokszor sem a szükséges forrásokat nem sikerül elôteremteniük, sem a hatékony szervezést megoldaniuk. Igen jó médiaprogramokat szerveznek a programok beharangozására, de már kevésbé hatékonyan tudják mozgósítani a lakosságot valamely konkrét akcióra. Számos helyi természetvédelmi értéket kutatnak fel vagy környezetvédelmi feladatra mutatnak rá, de még egy ilyen városi jelentôségû rendezvénnyel sem tudják annak helyi védelmét keresztülvinni, középtávon szavatolni vagy a problémát feladattá növesztve gyakorlatilag mûködtetni. Rengeteg alkalmi érdeklôdô figyelmét sikerül felhívni, de már nem sikerül ôket a probléma hosszabb távú kezelésében megtartani. Fórumokkal, nyilvános rendezvényekkel sikerül megszólítani a sajtó- és médiaszerkesztôségeket és más civileket, a szakmai, a szolgáltató és más partnerszervezeteket, de már nem sikerül a szakmai döntéshozó testületet egy konkrét, konszenzusos döntés erejéig befolyásolni. A városi közlekedés ügyében,

a hulladékos ügyekben, a Nagyerdô és más helyi természeti értékek védelmében sok kis lépést sikerült tenni (hisz folyamatosan jelen vannak a környezeti nevelés-oktatás területén – ez utóbbi terület igazi sikertörténet), de az elmúlt évek városfejlesztési kérdéseiben a civilek már nem tudják a természet- és környezetvédô szempontokat kellô súllyal képviselni. Másfelôl viszont nem propagálják eléggé sikeres akcióikat, kampányaikat; nem domborítják ki kellôen

gyakorlati változást eredményezô tetteiket. Persze tisztán kell látnunk azt is, hogy egy maroknyi csapat példaértékû akciói csak hosszabb távon idézhetnek elô gyakorlati változásokat – azt például, hogy többen és biztonságosabban bringázhassnak a városban, hogy megszûnjenek az illegális szemétlerakások és az általánosnak mondható szemetelés, hogy csökkenjen a túlzott autóhasználat, hogy ne firkálják tele graffitivel a falakat…

A Magyar Humánökológus Társaság Tiszántúli Képviselete Az 1991-ben Budapesten alapított szervezet 1993-tól mûködteti a tiszántúli képviseletet. Számos helyi társadalmi környezetvédelmi kezdeményezést indított el Debrecenben és a régióban. Fontosabb programjaink: Az önkormányzatok új környezetvédelmi feladatai – elôadás- és konferenciasorozat 1992–96. között; Tócó-projekt – A Tócó nevû vízfolyás komplex hidrológiai, vízi ökológiai, biológiai, természetés környezetvédelmi, valamint társadalmi kutatása, minderrôl tanulmánykötet megjelentetése 1994/95-ben; Az Országos használtszárazelem-gyûjtési akció tiszántúli szervezése és lebonyolítása 1994/95ben; Lakossági környezeti tanácsadó program – egy országos hálózat részeként, állami feladat átvállalása keretében, 1997–2001. között; Zöld Kamera címû havi 30 perces televíziós környezetvédelmi magazin készítése a Debreceni Városi Televízióval közösen 1997-tôl folyamatosan; Zöld Akadémia címmel elôadás-sorozat környezetpolitikai és kutatási témákról 1997-tôl kétévenként; Véges az energiánk – energiahatékonysági program iskolai korosztályok részére; Élô örökségünk: nemzeti parkjaink – világörökségünk – 1998-tól megyei oktatási program diákoknak; A Környezetvédelmi Jeles Napok Dossziéja címû sorozat kiadványainak megjelentetése, a madarak és a fák, valamint az állatok világnapján megyei rajzpályázatok, versmondó versenyek szervezése; Él a Tisza! regionális, kistérségi és víz-világnapi vizes programok; Belefulladunk? címmel hulladékos játszóházi program diákok és kampányok a lakosság részére; Debreceni Zöld Napok – 1997-ben egyik kezdeményezôje voltunk és azóta is közremûködünk ennek a komplex környezetvédelmi jellegû tavaszi rendezvénysorozatnak a megrendezésében;

DISPUTA Kapualj

Zöld-belépô – hazánk európai uniós csatlakozásának elôsegítését célzó programok szervezése; együttmûködés civil szervezetekkel, az állami szervekkel, piaci cégekkel és az önkormányzatokkal, környezetpolitikai ankétok szervezése, zöld akciók elôkészítése, megvalósítása, kiadványok megjelentetése.

33

Az „ökoépítészet” kérdései Novák Ágnes DISPUTA Árkádok 34

A

z öko- és bioépítészet fogalmával egyre többször találkozhatunk, lassan már a hirdetések is használják. Jól hangzik, és a lakások valószínûleg jobban eladhatónak tûnnek, illetve van egy szélesedô vásárlóréteg, amelyik egyre szívesebben is veszi. Mégis, sok kellemetlen tapasztalat adódhat, ha csupán a látványos hirdetésekre figyelünk, és nem tudjuk megfelelôen áttekinteni ezek hátterét. Visszatekintve: az úgynevezett ökoépítészet gyökereit az „Arts and Crafts” mozgalomban találhatjuk meg, mely 1870tôl ismeretes, és egyik legnagyobb alakja William Morris volt. (Egyik legjobb hálóhely hozzá: http://www.arts-crafts.com/) Ebben az idôszakban már a tömegesedést jelentô lecsupaszító iparosítás ellenében léptek fel, s a tárgy- és épülettervezésben az emberi lépték, a szépség, az organikus formák és természeti elemek alkalmazása volt a legfôbb céljuk. Mindezt azonban megfizethetô termékekként, minden ember számára hozzáférhetôen képzelték el. Angliából a mozgalom Frank Lloyd Wright munkáit is megalapozva terjedt át az amerikai kontinensre, hogy azután tetszhalott állapotba kerüljön szinte egészen a második világháború utánig. A két világháború közötti idôszakban szinte csak Rudolf Steiner jelentett kivételt, a Bauhaus-mozgalom pedig utóélete miatt vált ellentétes értelmûvé, bár természetesen a Bauhaus egyes gondolatai sem kerülhetôk ki. (Csak nálunk, sajnos, a városokat széttépô és leteperô paneles lakótelep lett a Bauhaus „gyermeke”.) A zöldszemlélet elterjedése az elsô nagy olajválság idején kezdôdött, bár kétségtelen tény, hogy az irodaházakban a hatvanas években megjelenô úgynevezett Sick Building Syndroma (Beteg Épület Tünetegyüttes) már felvetett jó néhány kérdést a belsô terek komfortjának problémakörében. Energiatakarékos építészetként ismertük meg elôször azt az építészeti irányzatot, amely az elsô olajárrobbanás után fejlôdött ki, teljes egészében a hôszigetelés fejlesztésére és a hôveszteségek csökkentésére fókuszálva. Ez az irányzat a kora hetvenes években jelent meg. Energiatudatos építészetnek már ennek továbbfejlesztett változatát nevezzük, amikor az épület tervezése során az energiával való takarékoskodás mellett, a lehetséges alternatív energiahasznosítás, illetve az épületek geometriájának megfelelô alakítása volt kiemelt szempont. A nyolcvanas évek második felében már a szolár építészet szóhasználat

és egyben egy a mai napig is fejlôdô, karakteres építészeti irányzat jelent meg. Ez az építészeti elv – különbözô építészeti és gépészeti eszközöket felhasználva – teljes mértékben a napenergia befogadására és tárolására koncentrál. A zöldépítészet párhuzamosan fejlôdött a szolár építészettel, és sok esetben összefonódtak. Ez az irányzat az egészséges és környezetbarát anyagokat és technológiákat használja, a legtöbb esetben karakteresen kiegészítve a szolár építészet elemeivel is. Az autonóm építészet arra tesz kísérletet, hogy egy-egy épület, épületegyüttes, település önellátó lehessen az alapvetô források tekintetében, és a keletkezett melléktermékeket, szenynyezéseket is „kerítésen belül” kezeljék. A fenti irányzatokat összegzô és szintetizáló építészetet tekintjük ökologikus építészetnek. Vagyis olyan megoldás az ökologikus építészeté, amely takarékosan bánik a forrásokkal, felhasználja a rendelkezésre álló alternatív energiaforrásokat, a lehetô legkevésbé szennyezi a környezetet, létesítése során helyi munkaerôt használ, egészséges belsô teret hoz létre, és segíti a környezet autonóm mûködését. Ennek megfelelôen méltó életteret jelent, és nem elfordul környezetétôl, hanem együttmûködik vele. Milyen is tehát az ökoépítészet, ha nem vagyunk építészek, hogyan gyôzôdhetünk meg arról, hogy a nekünk ajánlott termék valóban öko-e? Elsôsorban azt kell alapvetônek tekintenünk, hogy az épületben felhasznált anyagok és építôelemek, valamint az építési mód ne legyen káros az egészségünkre. Másodsorban azt kell megvizsgálnunk, hogy az épület és a benne felhasznált anyagok minél kevesebb káros hatással legyenek a környezetre, valamint az energiafogyasztás és a káros anyagok kibocsátása jelentôsen csökkenjen. Harmadsorban a társadalmi hátteret is vizsgálni kell, és törekedni kell arra, hogy az építés a meglevô helyi infrastruktúrákat használja, a helyi társadalmat erôsítse és a meglevô települések és közösségek fennmaradását segítse. Negyedsorban, de mégis legfôképpen, az épületnek a lelki egészséget is szolgálnia kell, olyan külsô és belsô tereket nyújtva, melyek a használók számára élményt, biztonságot és elégedettséget nyújtanak. (A helyi adottságoktól függôen természetesen további szempontok is léteznek.) Az egészséges épület és belsô klíma létrehozásához arra van szükség, hogy ne

építsünk be káros anyagokat kibocsátó építôanyagokat, az összeépítés során az esetleg alkalmas anyagokat és szerkezeteket ne rontsuk el a felületkezelésekkel s az alkalmazott burkolatok és bútorok se jelentsenek veszélyt. Sajnos ennek a feltételnek a kielégítése is sok nehézségbe ütközik. A jelenleg kapható gyári termékek nagy részét csak megfelelô pihentetés után lehetne beépíteni (téglák, hôszigetelô anyagok, mûanyag szerkezetek stb.), és a természetes anyagokat sem lehetne káros vegyszerekkel felületkezelni (parkettalakkok, mûanyag falfestékek stb.) Arra viszonylag kevés a rálátásunk, hogy az építés során betartották-e ezeket a szabályokat. A hagyományos szerkezetû családi házak sok esetben felújítás során „romlanak el”: az energiatakarékosságot szolgáló mûanyag ablakok, a mûanyag hôszigetelések, falfestékek és burkolatok beépítése következtében. Az sem mindegy, milyen bútorok vannak a lakásban. Elsôdleges cél, hogy egyre kevesebb habszivacs és mûszál termék legyen a belsô térben. A légtömör nyílászárók miatt ugyanis felhalmozódnak a lakáson belül növekvô mértékben alkalmazott vegyszerek. Sok esetben a kemény burkolat (pl. betonra fektetett panel-parketta) jelenthet késôbb mozgásszervi problémát, vagy a túlzott mértékben alkalmazott csempézett felületek és gipszkarton burkolatok „segítik elô” a penész megjelenését.

Az épületek által felhasznált energia (fûtés, hûtés, világítás, melegvíz stb.) és a szennyezô anyagok kibocsátásának radikális csökkentése érdekében kiemelt jelentôségû a hôszigetelés növelése. További fontos lehetôség az alternatív és megújuló energiák, fôleg a napenergia igénybevétele. A hôszigeteléssel és jó tájolással erôsen lecsökkentett hôigényt érdemes napkollektorral és bioenergiával (fatüzelésû kazán) kiegészíteni a kimondottan hideg, napsütésmentes téli napokon. Nagyon fontos, hogy megállítsuk a klímaberendezések elterjedését, vagyis olyan épületeket kellene terveznünk, melyeknek a legmelegebb nyári hetekben is van hûvös szobájuk, tartózkodási helyük. Ezt az épületen kívüli növényzettel is segíthetjük, ugyanis a déli-nyugati homlokzatra futtatott vadszôlô; árnyékoló és párologtató hatásánál fogva az épület elôtti lugas is kiváló „természetes klímaberendezésként” mûködik. A városi hôszigetekben pedig a fasorok és a vízfelületek jelenthetik a természetes klimatizálást. A kibocsátott szennyezô anyagok közül legnagyobb mennyiségben a szemét és a szennyvíz jelent gondot. Szelektív szemétgyûjtéssel és komposztálással, illetve takarékos vízhasználattal mindkettôt lehet csökkenteni, de további eszközök is rendelkezésre állnak. A komposzttoalett például ma már nem azonos a falusi árnyékszékkel, hanem családi házaknál is alkalmazható higiénikus berendezés. Ezzel

DISPUTA Árkádok

Zöldtetôs gimnázium Tokajban, a hegy lábához simuló épület tetején tanösvény készült a helyi mikroklímához alkalmazkodva

35

DISPUTA Árkádok 36

a háztartásokban felére lehet csökkenteni a szennyvízmennyiséget, és a maradék szennyvíz kezelése sem jelent akkora gondot, mint a fekális vizeké. Az úgynevezett szürke szennyvíz tisztítása ugyanis nagy telkes családi házak esetében és kisközösségi szinten is megoldható környezetbarát módon, nádgyökérzónás víztisztítók építésével. Így nem kell a hatalmas költségû csatorna-beruházásokat tovább erôltetni, és a talaj is visszakapja a nedvesség egy részét. Súlyos problémát jelenthet az építési törmelék is. Ugyanis a bontás során keletkezô törmelék egy része veszélyes hulladék (azbeszt pala, pvc padló, lapos tetôk szigetelôanyagai), más részüknek pedig az elhelyezése terheli meg a környezetet (szállítási terhelés, lerakók létesítése stb.). Bizonyára elônyös lenne, ha már a tervezés során törekednénk bontott anyagok felhasználására, illetve olyan épületet terveznénk, amely vagy újrahasznosítható, vagy a természetbe visszaforgatható elemekbôl áll. Nem mindegy persze, hogy az épületben milyen további technológiák jelennek meg. Szükséges-e a központi porszívó, a mikrohullámú sütô vagy a rengeteg kütyü, amelyekért sokat fizetünk, mégis, évente alig néhány alkalommal használjuk? A felhalmozás helyett a kölcsönbevétel vagy a közös használat jelent ökológiai elônyt. A társadalmi háttér vizsgálata során azt kell figyelembe venni, hogy kicsik legyenek a szállítási távolságok, és lehetôleg helyi anyagokat használjunk a helyi munkaerôre és tudásra alapozva, valamint, hogy az általunk használt anyagok gyártása során a lehetô legkisebb mértékben károsodjon a környezet. Ennek abban az értelemben is pozitív hatása lehet, hogy a multikat kikerülve az anyagi erôforrások a helyi közösségben maradnak, a helyi munkaerô pedig a közösségi kohéziót is erôsíti. Ha helyi munkaerôt tudunk alkalmazni és még az építésnek is részesei tudunk lenni, azzal tudásunk is szélesedik és a mindennapi munkánkon kívül más tudást és tapasztalatot is szerezhetünk, személyiségünk nyitottabbá és gazdagabbá válik. Beliczay Erzsébet a Debreceni Disputa 04/04 számának „60:40 – avagy kinek az érdeke a vidék védelme” címû írása is ráirányítja a figyelmet arra, hogy a városok ökológiai lábnyoma a városhatárokon jócskán túlterjed, és a városi életmód, valamint a kierôszakolt gépkocsi-közlekedés a vidéket „használja le”, miközben anyagi forrásokat

Az épülethez illesztett naptér az átmeneti idôszakban segíti az épület hôháztartását, és egyben tartózkodási hely is, a lakás és a kert közötti átmenetet biztosítja

remél megkaparintani az évtizedekig elvonásoktól gyötört vidéktôl. Ez a jelenség különösen igaz Budapestre, ahol egyre csökkenô lakosszám mellett is (aki teheti, kimenekül – a közeli falvakból formálódó kertvárosokba, lakóparkokba) növekszik a gépkocsiforgalom és romlik a szolgáltatások minôsége. (Ugyan miért is kell a zsemlét vagy kefírt hipermarketben megvenni a várostól 8–10 km-t autózva? Ennek az energiapazarló – és közben erôsen légszennyezô és a jövônket felfaló – irányzatnak sajnos a napi politika szintjén semmi nem szab gátat. Mi lenne az éves pénzügyi tervezéssel, ha két hétre mindenki letenné a gépkocsiját, vagy egy fûtési idényben 3 fokkal alacsonyabb hômérsékletet tartana a belsô térben?

DISPUTA Árkádok

A csökkent jövedékiadó és áfabevételek bizonyára sok fejtörést okoznának a közgazdaság pénzügyi zsonglôrjeinek.) A vidék megtartóképességének növelése, a mezôgazdaság és erdôgazdaság sokrétû, hosszú távú és nem csak élelmiszer-termelési célú fejlesztése alapvetô érdeke a városlakóknak is. Vidéki nagyvárosaink útmutatóak lehetnének abban, hogy urbanizált környezetben is érvényesülhet az ökológiai elv. Dániában Aarhus városa kiváló példa erre, ahol a közösségi gondolkodást erôsítve adják vissza a várost a polgároknak, biztosítják a zöld és vízfelületek várost megújító fejlesztését és a lakható várost. Városi környezetben is lehet a társadalmi és természeti környezethez igazodva fejleszteni, a szellemi erôforrásokat a monetáris szemléleten túlmenôen a közösség fejlesztésére használni. Ami a fôvárosban már kirívó brutalitássá vált (zsúfoltság, zaj,

szemét és érdektelenség, társadalmi széthúzás), a vidéki városokban még megállítható folyamat. Ennek alapköve a közösségi gondolkodás és fejlesztés. Ha a „vidéki” városok nem akarnak Budapest sorsára jutni, alapvetô érdekük a közösségi közlekedés fejlesztése, illetve a kerékpár- és gyalogos közlekedés támogatása. Ez utóbbi kettô ráadásul nem is beruházásigényes, hiszen vannak jó kerékpárutak, csak éppen tele vannak autókkal. Egy olyan településen pedig, ahol az utcák még nem brutalizáltak, még van kapcsolat az emberek között, és vannak még helyi célpontok (pl. sarki bolt vagy presszó), a gyalogos közlekedés a legjobb kohézióteremtô erô. Sajnos azonban már itt is egyre több az olyan épület, ahol a fôbejárat átkerült a parkolóba, és már láttam olyan családiháztervet is, ahol a lakásba a garázson keresztül lehet bejutni az utcáról, „hiszen úgyis mindig kocsival jövünk”. Lelki egészségünk és az épület, melyben élünk, amely otthonunk és munkahelyünk, hatással van egymásra. Ha nem érdekel a zene, nem hallgatjuk, ha nem érdekelnek a mûvészetek, nem megyünk múzeumba, de a tárgyak és az épített terek mindenhol körülvesznek minket és befolyásolják életünk minôségét. (Erre utalt Berényi Dénes is a Debreceni Disputa 04/03 számának Építészet – Városkép címû írásában.) A tárgyak életminôségünket pozitívan befolyásoló hatása nem a high-tech-re vonatkozik (hiszen ez részben inkább rontja azt, beférkôzve személyes életünkbe, lásd a mobiltelefonok családon belüli elidegenedést is okozó túlzott használata, vagy az otthonokban folyamatosan jelen lévô magas zajszintû kommunikációs eszközök), hanem sokkal inkább a bútorok, a felületek, a színek és a kezünkbe vett használati eszközök lehetnek kedvezô hatásúak. A terek (külsô és belsô terek egyaránt) orientálnak színükkel, alakjukkal, kapcsolataikkal. Nem véletlen, hogy a faburkolatot szinte mindenki „melegnek” tartja, a tégla vagy kô a hosszú távú biztonságérzését kelti, a meszelt falak pedig a tisztaságot jelentik sokunk számára. Az sem véletlen, hogy az évszázados jelek és formák kialakulása során az utcán sétálva külsô jegyei, tömege, formája, részletei alapján is felismerjük a lakóházat, az iskolát vagy a templomot. Sôt sokszor már az is belénk rögzül egy számunkra akár ismeretlen városban is, hogy mikor kell már következnie egy preszszónak vagy kiskocsmának. A bajok akkor kezdôdnek, amikor egy iskola úgy néz ki, mint egy ipari üzem, vagy egy lakóépület

37

tradíciókhoz, formájában, anyaghasználatában és színeiben is. További fontos eleme a pszichés komfortnak a zajszint csökkentése és az akadálymentesség biztosítása. Ez utóbbi abból a szempontból is fontos, hogy az épület a különbözô korosztályok és fizikai állapotban levôk számára egyenlô mértékben legyen használható. Az olyan lakás, ahol a kisgyermek vagy idôs, gyengébb személy számára balesetveszély alakulhat ki, nem tekinthetô jó megoldásnak. A tiszta, átlátható, megfelelôen megvilágított terek biztonságot adnak, és nem csak az épületen belüli baleseteket csökkentik, de növelik a pszichés komfortot is. Az ökoépítészetet tehát nem egy stílus vagy formavilág jellemzi. Sokkal inkább a közösséghez alkalmazkodó gondolkodás építészeti megnyilvánulása ez, környezetbarát és takarékos technológia alkalmazása és a tradíciók ötvözése.

Zöldtetôs faszerkezetû benzinkút és országúti megállóhely: tájba illeszkedô tradicionális anyagok és szerkezetek Norvégiában

DISPUTA Árkádok

úgy, mint egy bank, és a településszerkezet durva átalakuláson megy keresztül. Ezeket a kialakult mintákat csak nagyon finoman lehet változtatni, ezért az ökoépítészet mindig alkalmazkodik a helyi

38 Préselt szalmabálából épített lakóépület

Áldás-e Áldás -e vagy átok aaz EU-jogharmonizáció?

háború óta elárasztották mindennapi életünket az olyan vegyi anyagok, amelyeknek nem ismerjük pontosan a hatásait. Ezek az anyagok súlyos veszélyt jelentenek a környezetünkre és egészségünkre, mert több közülük rákkeltô, befolyásolja a belsô elválasztású mirigyeket, a hormonok mûködését, a légzést, a nemzôképességet stb. Hatásuk gyakran csak évtizedek múlva jelentkezik, ezért nehéz bizonyítani az ok-okozati összefüggést a betegségekkel, a környezetkárosítással kapcsolatban. Rengeteg a megválaszolatlan kérdés. Azt sem tudjuk, hogy ezek az anyagok egymással kölcsönhatásban milyen reakciókat váltanak ki, meddig maradnak környezetünkben, hogyan bomlanak el stb. A tervezet szerint minden olyan vegyi anyagot, amelybôl évente egy (egyes javaslatok szerint tíz) tonnánál nagyobb mennyiséget gyártanak, nyilvántartásba kell venni, ismerni kell a hatását, és nyomon kell tudni követni lebomlását. Ez mintegy 30–40 ezer anyagot érintene. A vegyipar persze szeretné a tervezetet enyhíteni. Azzal érvelnek többek között, hogy a kutatás és nyilvántartás akkora költségekkel járna, hogy Európa végleg elvesztené versenyképességét az Egyesült Államokkal szemben. Hivatkoznak még arra is, hogy a jogszabály ártana az innovációnak. Való igaz, hogy korábbi évszázadokban sem tudták a felfedezôk elôre, hogy találmányukkal nem szellemet engednek-e ki a palackból. Okulva azonban az elôvigyázatosság nélkül alkalmazott újítások hatalmas káraiból, az EU idôközben elfogadott számos olyan elvet, többek között az óvatosság, illetve a helyettesítés elvét, amelyeknek ellentmondana egy enyhébb szabályozás. Vagyis a veszélyes anyagokat nem elég „figyelemmel kísérni”, tovább vizsgálni, hanem veszélytelenekkel kell kiváltani. A civil szervezetek azokra a veszélyekre és egészségügyi, valamint környezetvédelmi kiadásokra hívják fel a figyelmet, amelyeket a jelenlegi szabályozatlanság okoz. Saját életünkben most is csökkenthetjük persze a nem megfelelôen ismert hatású anyagokat, tisztítószereket, gyógyszereket, berendezéseket. Nehezen képzelhetô el azonban, hogy bárki ki tudjon igazodni a több tízezer veszélyes alap- és adalékanyag, illetve a még sokkal több késztermék és márkanév között. Az pedig nemcsak költ-

Beliczay Erzsébet

2004. június 22-én az Építészet-biológiai Egyesület (ÉBE) és a Levegô Munkacsoport (LMCS) egész napos beszélgetést szervezett „Természetes anyagok – Gyerekbarát települések” címmel környezetkímélô építôanyagokról és szerkezetekrôl, épített környezetünk jövôjérôl. A rendezvény egy nappal elôzte meg a IV. Európai Környezet és Egészség Miniszteri Konferenciát, amely célul tûzte ki, hogy 2015-re minden európai gyerek számára biztosítsák az egészséges vizet, a megfelelô higiéniai körülményeket, tiszta legyen a kül- és beltéri levegô, és védjék meg a gyerekeket a klímaváltozás súlyos következményeitôl. Mindezt földünk minden lakója elvárhatná ugyan, életkorától és földrajzi helyzetétôl függetlenül, de ettôl még nagyon távol vagyunk. Még Európán belül is csak óhaj ez, mert a célkitûzésekhez nincsenek konkrét mennyiségi (mûszaki) értékek, jogi és pénzügyi kötelezettségek hozzárendelve. A nemzetközi civil szervezetek már az elôkészítés idején kifogásolták ezt, azonban valószínûleg még éveket kell várni arra, hogy javaslataikat elfogadják és a célok törvényi megerôsítést kapjanak. A fontosabb nemzetközi jogszabályok átfutási ideje az ellenérdekelt csoportok erôs lobbitevékenysége miatt évekig, néha évtizedekig is elhúzódik Az emberi tevékenységek okozta üvegházhatású gázok mérséklésének szabályozásával kapcsolatban pl. 1991-ben tartották az elsô világkonferenciát, 1997-ben kezdeményezték a Kiotói Egyezmény aláírását, de a mai napig nem lépett életbe, mert a környezetet leginkább szennyezô államok féltik gazdasági versenyképességüket a korlátozástól. (Az Európai Unió saját hatáskörében 2012-ig önként teljesíteni kívánja az egyezményben vállalt 8 százalékos kibocsátáscsökkentést.) Hasonlóan nagy jelentôségû lenne egy biztonságot nyújtó vegyianyag-szabályozás. 2001-ben az Európai Bizottság vitára bocsátott egy ún. Fehér Könyvet a vegyi anyagok szabályozásának új elveirôl. (A vegyi anyagok nyilvántartása, értékelése és hitelesítése angol szavak kezdôbetûibôl alkották a REACH betûszót, a koncepció nemzetközileg használt nevét.) 2003 ôszére elkészült a jogszabály tervezete, amelyet – az észrevételek mérlegelése után – legkésôbb jövôre el kellene fogadni. A szabályozás hátterében az áll, hogy a második világ-

DISPUTA Árkádok

Gondolatok az építési termékek egységes EU-minôsítése kapcsán

39

egymásnak, a hosszabb szakmai tapasztalat, a nagyobb élômunka-ráfordítás, illetve a részletes tervdokumentáció. Kevesebb szó esik arról, hogy ha meg is kapja az adott termék az európai uniós engedélyeket, ez még nem jelenti, hogy nincsenek benne környezetre vagy egészségünkre veszélyt jelentô komponensek. Ezt bizonyítja a Greenpeace nemzetközi környezetvédô szervezet kampánya is. (Prominens személyektôl vettek vért, és több tucat „oda nem illô”, káros vegyi anyagot találtak a vérükben.) Az eligazodást a termékek jelentôs részénél a címkézés, a minôsítés segítené. Ezekbôl azonban nagyon sokféle van ma a piacon. Vannak kötelezôek, önkéntesek, egy vagy több kritériumra vonatkozóak, a gyártó által vagy független harmadik fél által vizsgáltak stb. Nálunk talán a legismertebb a hûtôszekrények energiafogyasztásával kapcsolatos címke, amelynek kötelezô használatát EU-rendelet írja elô. Most tervezi az Európai Unió egy új ökocímke (egy virág) bevezetését, amelyet önkéntes, független harmadik fél ítél oda, és a termékeknek csak mintegy 10–15 százaléka nyer majd jogot a viselésére. Ez a jelzés már bizonyos garanciát nyújtana a használónak. (Noha ezt a jó anyagot is lehet helytelenül, nem oda illôen felhasználni.) A gyártók azonban nem fogadják kitörô lelkesedéssel ezeket a kezdeményezéseket. Mi lesz a többi, a címkét ki nem érdemlô termékeikkel?

DISPUTA Árkádok

ségesebb, de lényegesen több utánajárással és fáradsággal is jár, ha az ember természetes építôanyagot és technológiát választ. Ebben a kereskedelem és a jelenlegi jelölési gyakorlat – beleértve nemcsak a címkézést, hanem a tartalom kötelezô megjelölését, a vevôtájékoztatót – kevés segítséget nyújt. A gyártók és kereskedôk még a környezettudatosabb országokban is inkább az általuk kreált címkéket használják, „zöldre festik” magukat, nem pedig a veszélyes anyagok önkéntes helyettesítésére törekszenek. A tavaly januárban hozott 3/2003. (I.25.) BM–GKM–KvVM együttes rendelete az építési termékek forgalomba hozatalának és felhasználásának szabályozásáról minden érintettre (gyártóra, építtetôre, tervezôre stb.) kiterjed. A termékek minôsítését, megfelelôségének igazolását május elseje óta európai szabványokhoz, illetve megnevezett európai intézmények által kiadott mûszaki engedélyekhez kötik. Az ellenôrzés, a minôsítés, a bizonylatolás menetét elsôsorban nagyüzemi körülményekre dolgozták ki. Az engedélyek beszerzése meglehetôsen költséges, amit egy kisebb helyi vállalkozás nem képes megfizetni. Nehezíti a természetes anyagok, megújuló nyersanyagok helyzetét az is, hogy jellegükbôl következôen nem biztosítható a „gyártás” folyamatos ellenôrzése, a mindig azonos minôség. Ezt persze helyettesíthetné a speciális szaktudás, amelyet a generációk közvetlenül adnak át

40

Szelektív szemétgyûjtô takarására növényfuttató rácsok, amelyek a vegetációs idôszakban árnyékolják a kukákat és közömbösítik a kellemetlen szagokat is

Az ÉBE említett rendezvényén egy német elôadó egy – környezeti és egészségi szempontból szigorú – minôsítési rendszert mutatott be, amelyet most próbálnak elterjeszteni a régióban. A címkét Németországban többek között az Agrár- és Fogyasztóvédelmi Minisztérium, Svájcban a WWF, Ausztriában pedig az ÉBE testvérszervezete, az IBO – Österreichisches Institut für Baubiologie und -ökologie, Osztrák Építészetbiológiai és -ökológiai Intézet) támogatja. Három éve még 42-féle címke, illetve minôsítési rendszer volt a német piacon. A termékek általában rendelkeztek valamilyen kedvezô környezeti tulajdonsággal, ha mással nem, környezetbarát volt a csomagolásuk. Ez nem jelentette, hogy a gyártmányokat környezeti szempontból alaposan, a gyártástól a megsemmisítésig átvilágították volna, azaz hogy az ún. életciklus-vizsgálatnak vetették volna alá ôket. Idôvel azonban sikerült asztalhoz ültetni a gyártókat, forgalmazókat és a minôsítô laboratóriumokat, hogy hozzanak létre egy egységes rendszert. Így született meg a natureplus elnevezés és logo, melyet olyan termékek érdemelnek ki, amelyek megújuló vagy természetes árványi anyagból készülnek, nem tartalmaznak egészségre veszélyes komponenseket, rendszeresen ellenôrzik a gyártásukat, valamint megvizsgálják a használatukat és lebomlásukat környezeti szempontból is. A címke honlapján egyelôre csak 120 termék található, elsôsorban szigetelôanyagok és fatermékek.

Nálunk elsôsorban az épület-korszerûsítéseknél, a felújításoknál lenne óriási jelentôsége annak, hogy a városi lakosság, a vállalkozók kedvezô áron, könnyen hozzájussanak az egészséges, környezetkímélô építôanyagokhoz is. Épületállományunk tatarozásának sok évtizedes elmaradását kellene ugyanis pótolnunk. Nemcsak értékvédelmi, kulturális és idegenforgalmi érdek, de mûszaki követelmény is, hogy a százéves vagy annál idôsebb szerkezeteken hagyományos anyagokkal végezzünk el egyes munkákat. Az épület stílusával, korával harmonizáló felújítás, a megfelelô anyagok és szerkezetek használata gazdasági szempontból is indokolt. Jelenleg azonban a hagyományos anyagokhoz csak régen kiépült kapcsolatok alapján jutnak hozzá a kivitelezôk. Félô, hogy a kötelezô engedélyek, a költséges ellenôrzések, a megnövekedett adminisztráció stb. miatt a kis- és közepes hazai vállalkozások közül sok rövid idôn belül tönkremegy. A nagy építôanyag-kereskedések nagy tételekben, komoly távolságokból hozzák a nemegyszer tájidegen, más mûszaki kultúrához kifejlesztett „trendi” termékeket. A vásárlók – a munkaerô drágasága miatt – az elôkevert, könnyen beépíthetô, gyorsan megkötô (száradó), „csináld magad” termékeket keresik. Helyismeret nélkül szinte lehetetlen ma már egy évig az oltógödörben pihentetett meszet vagy hasonló egyéb „ritkaságot” beszerezni. De azt sem tudjuk, hányan vannak azok az építészek, akik jártasak a természetes anyagok és szerkezetek alkalmazásában, és a tehetsé-

DISPUTA Árkádok

Kemping fogadóépülete újrahasznosított építôanyagok felhasználásával Svédországban

41

lentetett meg a témáról. A tájba illô, a helyi építôanyagokat és a rendelkezésre álló olcsó munkaerôt alkalmazó, az éghajlati körülményekhez leginkább alkalmazkodó megoldásokat azonban nem támogatja egyetlen kormányprogram sem. Pedig a közpénzekbôl az árvízkárosultaknak épített vagy a romák esélyegyenlôségét javító építéseknél lehetne feltételül szabni a fokozott ökológiai, illetve energiatakarékossági szempontokat, a megújuló energia, illetve nyersanyagok használatát stb.

Ökoszálloda konyhája a fatüzeléses fôzôberendezéssel. A szálloda esetében is megoldható a hagyományos sütés-fôzés

DISPUTA Árkádok

gük is megvan ahhoz, hogy a hagyományokat a mai igényekkel összhangba hozó épületeket tervezzenek. Kicsi az igény, kevés a megrendelô. Az emberek nem ismerik az ökoházak elônyeit, és joggal riadnak meg a szervezési nehézségektôl. A tájékozódásban segít a Független Ökológiai Központ környezetkímélô megoldásokat támogató építési adatbázisa, a KÖRKÉP, amelyet 1997 óta fejlesztenek folyamatosan. Hasonlóan úttörô munkát végzett e területen a Széchenyi István Egyetem – Ybl Miklós Fôiskola Épített Környezet Tanszéke a Mûegyetemmel együttmûködve, amely több kiadványt je-

Az EU-jogharmonizáció keretében hozott együttes rendelet az építési termékek minôsítésérôl ijedséget keltett a hazai mûemlékesek, a régi városnegyedeket szakszerûen felújítók, a bontott anyagokat beépíteni szándékozók, a kis és közepes építési vállalkozások, az ökoépítészek körében. Az osztrák IBO képviselôje azt bizonyította elôadásával a június 22-ei ÉBE-LMCS tanácskozáson, hogy az EU-elôírásokkal összhangban álló termékrendelet nem akadályozza szükségszerûen a helyi természetes anyagok használatát, az ökoházak építését. Kisebb számban ugyan, de elsôsorban Burgenlandban ma is készülnek szalmabálaés vályogházak, széles körben elfogadottak a természetközeli szennyvíztisztítók és egyéb helyi, hagyományokra épülô megoldások. Ausztriában évtizedek óta folyamatosan támogatják az energiatakarékosságot, a fûtés-korszerûsítést, a megújuló energiák és helyi nyersanyagok használatát, valamint a kísérleti épületeket. Közpénzeket azonban kizárólag azok kaphatnak, akik az építésnél a kötelezô szabványoknál szigorúbb ökológiai, illetve energetikai feltételeket vállalnak, ezzel is segítve az épületállomány folyamatos megújulását.

42 Herend, Porceláneum részlete. A téglaépítészet feléledése fontos lépés az ökológiai gondolkodásban

ló energiahordozók alkalmazása is – a biomassza-fûtés, a napkollektor. 1. Az energiahatékony építés Ausztriában felívelôben van az energia2. Megújuló és környezetkímélô anyagok hatékony építés. Ennek oka egyfelôl az építésügyi követelmények szigorúbbá (nachhaltige Baumaterialien) alkalmazása válása, másfelôl viszont az építési támoMás országokkal összehasonlítva Ausztgatások vonzereje. Az energiahatékony riában mindig is kedveltebbek voltak a tarépítés ugyanis Ausztria legtöbb tarto- tós építôanyagok. Napjainkban is két építmányában több támogatást kap. A bécsi kezési trend van Ausztriában: családiház-építésben, Alsó-Ausztriában és Az egyik az, hogy a faépítészet egyre Voralbergben már csak az alacsony energia- erôteljesebben hódít, még az ipari építéfogyasztású házak kapnak kommunális tá- szetben is. Ennek egyik oka az építészeti mogatást. Egyre nagyobb elôregyártottház-technoszámban épülnek paszlógia boomja, a másik Hildegund Mötzl az szívházak is az országpedig tûzrendészeti elôosztrák IBO (Építéban. A passzívház olyan írások liberalizálódása szetbiológiai -és ökoépítmény, melynek olyan az építésügyben, ami a lógiai Intézet) épületkicsi az energiaigénye, többszintes házaknál is fizikusának elôadása hogy azt az ellenôrzött lehetôvé teszi a fa alkala magyar Építészetszellôzô berendezés biztomazását. A másik trend a biológiai Egyesület sítani tudja, azaz a pasztermészetes anyagok re„Természetes anyagok szívháznak nincs szükséneszánsza. Épp Ausztria – gyermekbarát telepüge aktív fûtésre. Az ilyen keleti részén folytak kutalés” konferenciáján passzívházat kitüntetett tások a szalmabála építés támogatásban részesítik Alsó-Ausztriá- lehetôségeirôl (nem a teherhordó falazás ban és Voralbergben. Bécsben tavaly volt (lastabtragende Bauweise) számára persze, például az elsô passzívház-verseny, pasz- hanem falkitöltôként a favázas szerkezettel szívház-elven a tervek szerint ugyanis kb. kombinálva). 200 lakásnak kellene létesülnie. A legtöbb tartományban támogatást élvez a megúju-

DISPUTA Árkádok

Kôfal

Hildegund Mötzl

Építészetbiológia Ausztriában

A

z IBO (Österreichisches Institut für Baubiologie und -ökologie, Osztrák Építészetbiológiai -és ökológiai Intézet) közhasznú tudományos egyesület, mely 1980-ban alakult. Székhelye Bécs, de vannak szekciói Felsô-Ausztriában, Karintiában és Voralberg tartományban is. Az IBO kezdeményezésére jött létre a Kremsi Duna Egyetem intézete, az Építészeti és Környezeti Centrum, amely által az építészetbiológia és ökológia egyetemi rangra emelkedett Ausztriában. (Én magam a Linzi Mûvészeti Egyetem lektora is vagyok, ahol három éve lett kötelezô tárgy az építészetökológia.) Az IBO tevékenységi köre lefedi az ökologikus építészet valamennyi területét, a környezet, az egészségre káros anyagok, a komfortérzet, az épületfizika vizsgálatát. Mindezt pedig kiterjeszti mind az építôanyagokra, mind az épületrészekre és az épület egészére, mind pedig az építés folyamatára. Szolgáltatásaink között jelen van az életciklus-analízis, az építôanyagok laboratóriumi vizsgálata, de tartunk tanfolyamokat, folytatunk építészetbiológiai kutatásokat, és van szakmai tanácsadó szolgálatunk. Az építészetbiológia és építészetökológia legfontosabb témái Ausztriában :

43

Szalmabála lakóház homlokzata zöldesítéssel

DISPUTA Árkádok

3. Az ökológiai minôsítés Az ökologikus építôanyagok, szerkezetek és építmények kiválasztásának az ökológiai minôsítés az elôfeltétele. Az ökológiai értékelés kiterjed az építmény primérenergia-szükségletére, üvegházhatást okozó gázainak termelôdésére, savasodást és ózonréteg-elvékonyodást okozó anyagainak termelôdésére, foto-szmog kibocsátására és hulladéktermelésére. Az építtetô annál több állami támogatást kaphat a beruházáshoz, minél jobbak építményében ezek a paraméterek.

44

4. Az egészséges levegô biztosítása Az egészséges beltéri levegô kérdése megkülönböztetett jelentôséget nyert az elmúlt években, s ennek a hôszigetelô nyílászárók elterjedése és a beltérben tartózkodás idejének megnövekedése (a nap 92%-át töltjük fedett térben) a legfôbb magyarázata. A hôszigetelô technológiák okozzák ugyanis az építmények fokozódó penészesedését, amelyet a hôhidak képzôdése és a rossz szellôztetési szokások kialakulása okoz. Az IBO ezért is folytat kiemelt szaktanácsadói szolgálatot ezen a téren. Az elmúlt évig még Ausztriában sem volt irányelv a beltéri levegô minôségének mérésére, a Környezetminisztérium munkacsoportja még csak tavaly fogadta el az elsô irányértékeket. 5. A komfortérzet mérése Az egészséges beltéri levegô mellett fontos szerepet játszik az érzékenység (Behaglichkeit) az épülethasználók egészségében és komfortérzetében. A hatalmas üvegfelületek alkalmazásának trendje (fôként az irodaépítészetben), illetve az

egyre melegebbé váló nyarak tapasztalata Ausztriában is szükségessé teszi a védekezést a nyári túlmelegedés ellen. A könnyûszerkezetes faépítészet is speciális eljárásokat követel a túlmelegedés megakadályozásához. E téren az épületszimuláció, a nappali fényviszonyok szimulációja és az érzékenységmérés szerepel szolgáltatásaink között. Az egyetemi kutatóhelyeinkkel együttmûködve olyan egyéni érzékenységmérési módszert fejlesztettünk ki, amely az épülethasználók legfinomabb érzékenységreakcióit is mérni tudja. Módszerünk kiváltképp alkalmas az alvásminôség vizsgálatára. 6. Az építés ökológiai minôségének garanciái Az ökologikus építés egyik fontos feltétele az ökológiai minôséget garantáló mûködtetés, s az ezt tanúsító védjegy. (A passzívházaknál például különösen fontos, hogy a tervnek megfelelôen mûködtessék ôket, különben nem biztosítható a természetes úton nyert léghômérséklet.) Ausztriában jelenleg két épületvédjegy van forgalomban, az Ökopass, melyet egy bécsi építési vállalkozóval együttmûködve az IBO fejlesztett ki, és a Total Quality, melyet a Green Building Challenge nemzetközi programjából vettünk át. Az elkövetkezô években egyesíteni kívánjuk a két védjegyet, s az a törekvésünk, hogy az osztrák IBO-minôsítés harmonizáljon a német natureplus védjeggyel, megteremtve ezzel az ökologikus építés egységes európai minôsítésrendszerét és garanciáit. (Fordította: Berta Erzsébet)

Bemutatkozik a Lélegzet Varga Judit

túlmutatva minden területen a környezetbarát megoldások támogatása a cél, amihez persze egy nagyon alapos szemléletváltásra van szükség. Az ökoadók bevezetése más országokban is jó eredményeket mutat. A Levegô Munkacsoport fontos feladatának tekinti a zöldterületek védelmét. Ez a Lélegzet hasábjain is jól leképezôdik: sokat írunk a parkok, fasorok állapotáról, az illegális fakivágásokról. A lakossági ügyeink jelentôs része e köré a téma köré csoportosul. Több olyan témakörrel is foglalkozunk a Lélegzetben, amelyet a Levegô Munkacsoport nem tud felvállalni mint tevékenységi kört. Ilyen például a környezet és egészség témaköre, a vizeink állapota, a mezôgazdaság és környezetvédelem kérdése, az éghajlatváltozás problémája, a hulladékkérdés stb… Az utóbbi idôben sokat foglalkoztunk az EU-csatlakozás környezeti vetületeivel is. Célunk, hogy a Lélegzet olvasói megismerjék az európai környezetvédelmi konferenciák, találkozók eredményeit, és hogy pontos képet kapjanak Magyarország helyzetérôl, megítélésérôl. A Levegô Munkacsoport szakemberei ugyanis folyamatosan részt vesznek európai civil rendezvényeken, így a Lélegzet szinte egyedülálló szerepet tud vállalni a magyar környezetvédelmi szaklapok között.

DISPUTA Árkádok

A

Lélegzet címû környezetvédelmi folyóirat több mint 14 éve jelenik meg a Levegô Munkacsoport gondozásában. A nívós szaklap elismert a magyarországi környezetvédelmi szakma berkeiben, de számos más profilú sajtóorgánum is vesz át tôle cikkeket, hivatkozik rá folyamatosan. A kiadvány felöleli a környezetvédelem legkülönbözôbb területeit. Különös hangsúlyt kapnak azok a témakörök, amelyek a Levegô Munkacsoport legfôbb tevékenységi körének centrumát alkotják: a közlekedés, zöld költségvetés, zöldterületek problémái, a tömegközlekedés népszerûsítéséért és támogatásáért való lobbizás. A teljes országra (nem csupán a fôvárosra, hanem az agglomerációjára is) kiterjedô magas színvonalú tömegközlekedés létrehozása az egész ország érdeke, még azoké is, akik mindig autóval járnak, hiszen ha a pénzügyi források és buszsávok hiányában ellehetetlenített tömegközlekedésrôl egyre többen átpártolnak az autóközlekedésre, végül senkinek sem lesz elég hely az utakon és a parkolókban. Részletesen írtunk a gyalogos- és kerékpárbarát városok létrehozásának lehetôségeirôl és a vasúti közlekedés javításáról. Lapunk hasábjain is szorgalmazzuk a Budapesti Közlekedési Szövetség létrejöttét, ami némileg enyhíthetné az egyre növekvô agglomerációs forgalmat. A zöld költségvetés témaköre a közlekedéshez hasonlóan szintén állandó rovatunkká vált. A „szennyezô fizet” elven

45

Erdélyi irodalom- és mûvelôdéstörténet egy cambridge-i magyar kutató távlatából

DISPUTA Lépcsôk

(Gömöri György: Erdélyi merítések)

46

2003 elején, egy kora tavaszi nap délelôttjén Hont István filozófus, a cambridge-i egyetem és a Harvard tanára cambridge-i lakásának étkezôjében kötetlen „magánszemináriumot” tartott – nekünk, két Angliában kutató magyar doktorandusznak. E beszélgetés során sok téma került elô, a Quentin Skinner-féle eszmetörténeti iskolától a magyar tudósok külföldi szerepvállalásáig. Így jött szóba a most recenzált kötet szerzôje, az ugyancsak cambridge-i tanár, Gömöri György is, aki egyébként, korábbi ismeretségünknek köszönhetôen, beajánlott minket Hont Istvánhoz. Hont a következôt jegyezte meg Gömörivel kapcsolatban: Lenyûgözô, hogy a világ bármely könyvtárában jár, szinte mindig kezéhez tapad valamilyen hungaricum. Viszont kár, hogy publikációiban nem mindig elemzi ezeket alaposan. Hont István megállapítása nyilván Gömörinek a kora újkorral foglalkozó írásaira vonatkozott. Ugyanis eddigi legismertebb kötetei, mint az Angol–magyar kapcsolatok a XVI–XVII. században (1989) vagy A bujdosó Balassitól a meggyászolt Zrínyi Miklósig (1999) mindegyik tanulmánya a szerzô e legtöbbet kutatott korszakát tárgyalja. Legújabb könyve, az Erdélyi merítések azonban eltér a korábbiaktól, hiszen jelen esetben nem a teljes mû, hanem csak az elsô, igaz, a leghosszabb rész szövegei szólnak a XVI–XVIII. századról (Régi magyar irodalom- és mûvelôdéstörténet). Gömöri azonban ebbe a kötetébe más témájú írásait is beillesztette és egy-egy önálló fejezetet is szánt nekik: XIX–XX. századi Transylvanica, illetve Erdélyrôl, szubjektíven és objektíven. A könyv tanulmányait az köti össze, hogy valamilyen módon − inkább szorosabban, mint kevésbé − mindegyik erdélyi témával érintkezik. I. Gömöri György tudományos munkásságának legnagyobb részében a XVI–XVII. századi angol–magyar kapcsolatokkal foglalkozik. A szerzô méltó folytatójává vált

a kora újkori Kárpát-medence és Nagy-Britannia kulturális kölcsönhatásait vizsgáló tudósoknak, hiszen sok esetben korrigálta (pl. 85, 92, 114. o.) és rengeteg adattal bôvítette azokat az ismereteket, melyeket a nagy elôdök közül például Fest Sándor, Berg Pál, Bodonhelyi József, Kathona Géza és mások kutattak fel. Az angol–magyar kapcsolattörténet korábbi (és a legtöbb mai) kutatóihoz képest azonban Gömöri abban a szerencsés helyzetben van, hogy az 1956-os forradalmat követô emigrálása óta folyamatosan járhatja a világ jelentôs könyvtárait. A szerzô ugyanis korántsem csak Angliában kutat rendszeresen, hanem az Egyesült Államok olyan nagy gyûjteményében is, mint a washingtoni Folger Library. Európában végigjárta például a fontos hollandiai könyvtárakat, kutatott a brémai Stadts- und Universitätsbibliothekben, dolgozott az uppsalai egyetemi könyvtár kézirattárában, lengyel szakosként pedig, természetesen, sokszor Krakkóban, Wrocławban és még rengeteg más európai archívumban, beleértve persze mindebbe a magyarországi és erdélyi gyûjteményeket is. Ennek köszönhetôen aztán kora újkori kutatásainak másik része a magyar–német, magyar–holland, magyar–cseh és fôképpen a magyar–lengyel kapcsolatok feltárására irányul. De tanulmányai nagy részében kapcsolathálókat tár fel – például könyve elsô fejezetében is azok a legérdekesebb írások, melyekben a XVI. század végi magyar–lengyel–angol, magyar–cseh–angol stb. viszonyrendszer egy-egy szeletét mutatja be (Angol kortársak Báthori István lengyel királyról; Cseh humanista latin verse Bethlen Gáborról). Valóban filológusi bravúrnak mondható, ahogy Gömöri „rábukkan” egy-egy könyvtár sokszor nem is katalogizált vagy hibásan számon tartott anyagában a hungaricumokra, legyen az bármilyen nyelvû nyomtatott könyv, a címlapra írt possessori bejegyzés, ajánlóvers, kéziratos levél, a cambridge-i és oxfordi egyetem egy-egy college-a számadáskönyvében található magyar peregrinus neve vagy

nusokhoz fûzôdô kapcsolatairól. Gömöri például megtalálta Szerentsi N. Péter latin nyelvû, Sancrofthoz írott levelét az oxfordi Bodleian könyvtár kézirattárának – magyar vonatkozású anyagokban egyébként bôvelkedô – Tanner-gyûjteményében. A levél közzétételével és rövid elemzésével (Egy magyar peregrinus levele William Sancrofthoz), valamint bizonyos máshonnan származó adatokkal való összevetéssel sok fontos adalékkal járult hozzá az 1640es évek magyar peregrinációtörténetéhez. Gömöri kivételes tehetsége azokban a tanulmányokban mutatkozik meg, amelyek szinte kirakósjátékként használják fel a sokszor különbözô országok könyvtáraiból származó, eltérô forrástípusok részinformációit. Legyen az Johannes Sturm, a strasbourgi akadémia híres igazgatója által Walsinghamnek, I. Erzsébet királynô „belügyminiszterének” írott levele, Sir Philip Sidney verse és a Báthori István egyik hadjáratát megéneklô, latin vagy német forráson alapuló angol kiadvány, mindegyikkel a Báthori István-kép kiegészítését segíti Gömöri, hangsúlyozva, hogy ôt „tekinthetjük a magyar (és a lengyel) történelem elsô olyan alakjának, akirôl a tájékozottabb angoloknak [...] határozott képük volt” (Angol kortársak Báthori István lengyel királyról). Az ismeretlen szerzôjû Rákóczi-eposzt, Comenius egy angolul kiadott értekezését, Isaac Basire egyik teológiai munkáját, Sir Paul Rycault-nak a török birodalomról írott 1687-es könyvét és egy, a lengyel könyvtárakban több példányban fennmaradt, Magyarországot sirató kéziratot pedig úgy veszi figyelembe, hogy képet adjon a XVII. század közepi erdélyi fejedelem megítélésérôl (II. Rákóczi György a kortársak szemében − Akhilleusz vagy Coriolanus?). A szerzô azonban nemcsak az eddig teljesen ismeretlen források megtalálása és alapos felhasználása miatt helyezi teljesen új összefüggésbe ismereteinket, hanem sokszor azért is tudja megcáfolni különösen az angol–magyar kapcsolatokkal foglalkozó korábbi szakirodalmat, mert a fôként itthon kutató elôdei egyszerûen nem jutottak hozzá olyan, külföldön már régen ismert modern szövegkiadásokhoz, amelyeket Gömöri könnyedén el tudott olvasni. Gömöri kötetének a régi magyar mûvelôdéstörténetrôl írott fejezetét olvasva azt láthatjuk, hogy tanulmányainak egy része nemcsak filológusi bravúr, hanem egyben valódi szövegelemzés is. Az elsô fejezet – talán legjobb – írása a szerzô által már korábban is tárgyalt, Angliában letele-

DISPUTA Lépcsôk

a kora újkor tudós utazóinak oly népszerû emlékkönyveiben, az album amicorumokban olvasható köszöntések. Az Erdélyi merítések elsô fejezetében is sok ilyen példát találhatunk. Ehhez a munkához szükséges a korszak európai mûvelôdéstörténetének alapos ismerete, a világ nagy gyûjteményeiben való jártasság, a régi kéziratos és nyomtatott állományok közötti tájékozódás és talán némi szerencse. Gömöri mindezek birtokában tud például több tanulmányával is hozzájárulni ahhoz, hogy alaposabban megismerjük a gyulafehérvári tanári állásából Angliába hazatérô Isaac Basire által támogatott angliai magyarok körét. Ugyanis nemcsak az Isaac Basire 1661 utáni magyar kapcsolatairól és könyveirôl szóló írása veszi számba az ekkor már durhami érsekkel levelezô magyarokat, hanem fontos adalékokat találunk e témában más tanulmányaiban is, mint például az Erdélyi költô a XVII. századbeli Londonban címûben. (Éppen ezért sajnálhatjuk, hogy a kötet nem segíti az olvasót abban, hogy az egyes témákra vonatkozóan más szövegekben is találhat adatokat, s a szerzô ritkán hivatkozik a korábbi gyûjteményeiben vagy folyóiratokban közölt, de az adott témához kapcsolódó írásaira is. Szerkesztési hibaként − a kötet szerkesztôje Cseke Péter − említhetô az is, hogy alig szerepel a tanulmányok elsô megjelenési helyére és idejére vonatkozó megjegyzés, pedig ezek az információk segíthetnék az olvasót az 1960-as évektôl a legutóbbi idôkig megjelent írások − az eredeti kontextus ismeretében történô − megítélésében, jelentôségük felismerésében.) A Basire-ról szóló tanulmányokat olvasva mindenesetre világossá válik, hogy ha a nagyhírû tudós erdélyi évei alatt féltékeny volt is a diákok körében sokkal népszerûbb és nála tehetségesebb Apácai Csere Jánosra, hazatérte után nagylelkûen támogatta a szigetországot meglátogató magyar peregrinusokat. A könyv elsô fejezetének több más tanulmányából azonban az is látható, hogy Basire-on kívül a korabeli angolok közül mások is segítôkészek voltak a Britanniába érkezô magyarokkal. A Gömöri által e kötetben csak röviden említett, más tanulmányaiban azonban alaposan feltárt oxfordi és cambridge-i college-ok által sokszor korántsem jelentéktelen összegek folyósításáról most nem beszélve, igen jelentôs volt például a konstantinápolyi angol követ, Lord Paget által pártfogolt magyarok köre. Ugyancsak több helyen olvashatunk a pályája csúcsán canterburyi érsekké lett William Sancroft magyar peregri-

47

DISPUTA Lépcsôk 48

pedett magyar tudósról szól (Bánfihunyadi János eszmevilága és alkémista kapcsolatai). Nemcsak azért jelentôs ez a munkája, mert a magyar kutatók nagy része által ismeretlen uppsalai egyetemi könyvtár kézirattárának egyik érdekes album amicorumából, a csehországi származású, de „alighanem német anyanyelvû orvos, Daniel Stolz von Stolzenberg” emlékkönyvébôl indul ki az elemzés, melynek során impozáns európai tudósi kapcsolatrendszer bontakozik ki. Hanem azért is, mert értô módon mutatja be a kor alkimistáit, és azzal, hogy a Stolzféle album szövegeit és emblémáit elemzi, érdekes megjegyzésekkel egészíti ki a kora újkori hermetikus tudományokról szóló szakirodalmat. Hasonlóan fontos Gömöri elemzése a XVII. századi erdélyi peregrinus és tehetséges neolatin költô, Adami János – egyebek mellett – Londonról írott dicsôítô és Oxfordtól való búcsúversérôl (Erdélyi költô a XVII. századbeli Londonban). Ez az írás, amellett, hogy filológiai pontatlanságokat tisztáz, az 1670-es Londinum Heroico Carmine Perlustratum esetében összeveti a latin és az angol szövegváltozatot, valamint kiemeli a költemény hasonlatait, melyek az 1666-os londoni tûzvész után keletkezett angliai szövegekben nagyon gyakran fordultak elô. (Pl. a fônixhasonlat vagy az angol nép ekkor nagyon népszerû eredetmítosza, mely szerint a tûzben hamuvá lett Trójából eltávozott Aeneas unokája, Brutus − vö. brut, brit − alapította az új Tróját, Londont.) Gömöri azonban elôszeretettel fogalmaz meg idônként a rendelkezésre álló adatokból egyértelmûen nem megállapítható, bár kétségtelenül valószínûsíthetô feltételezeséket. Ezt teszi a szerzô akkor is, amikor az – Adamira egyébként minden bizonnyal hatást gyakorló – Simon Ford verseinek hasonlatait véli a magyar költô esetleges forrásainak. Mivel ezek a motívumok szinte toposszerûen fordulnak elô a kor nemcsak angol, hanem latin nyelvû irodalmában is, nem lehet bizonyítani – és talán nem is szükséges jelezni, hogy Ford mûvébôl származhatnak. Hont István megjegyzésének második része tehát csak részben vonatkoztatható Gömöri tanulmányaira. Kötete elsô fejezetében ugyan olvashatunk olyan írásokat is, melyeknek filológiai nóvuma talán valóban indokolná a részletesebb elemzést. Hiszen fontos lenne például a II. Rákóczi Györgyöt megítélô korabeli angol, lengyel stb. szerzôk által írott és a tanulmányban röviden bemutatott szövegek alapos és összehasonlító interpre-

tációja. Szívesen olvasnánk még többet a partiumi születésû Nadányi János 1663ban Amszterdamban latinul kiadott, majd példátlanul hamar, még az év végén, ráadásul neves szerzô által angolra fordított és mindenhol nagyon népszerû históriájáról, a Florus Hungaricusról. Bár igen fontos, hogy Gömöri némi kommentárt követôen közli James Howell angol elôszavának magyar fordítását, jó lenne többet tudni a mû keletkezéstörténetérôl az angol és a latin szöveg különbségeirôl és legfôképpen a kötetnek a korszak Magyarországról és Erdélyrôl szóló, külföldieknek írott könyvei közt elfoglalt helyérôl. Az Erdélyi merítések elsô fejezetének többi, ugyancsak kevésbé elemzô tanulmányán viszont azért nem szükséges számon kérni a Hont-féle megjegyzés második felében foglaltakat, mert ezek egy részének már csak mûfajuk okán sem lehet feladatuk az alapos szövegértelmezés. Gömöri itt ugyanis többek között recenziót (A Rákóczi-eposz), könyvtörténeti tanulmányt (Egy angol prédikációskötet viszontagságai) és könyvtártörténeti adalékokat (Az enyedi kollégium angliai gyûjtésének történetéhez) közöl. II. A kötet második részében (XIX–XX. századi Transylvanica) az írások legtöbbje már szorosabb értelemben vett elemzés. A fejezet címe némileg megtévesztô (A jövô század regénye − a századvég nézetébôl), hiszen csak egyetlen XIX. századdal foglalkozó szöveg áll itt. Az írás tárgyául a szerzô a Jókai-regény fôszereplôjét, a székely zseni Tatrangi Dávidot választotta. S mivel e szövegben egyrészt nem kifejezetten „Transylvanica”-ról van szó; másrészt az eredetileg elôadásként elhangzott, egyébként jegyzetelt szöveg stílusa is eltér kissé az elsô és második fejezet tanulmányainak szigorúbb mûfaji kritériumaitól; harmadrészt pedig – mivel itt némileg túlsúlyba kerül a tartalomismertetés és Jókai lenyûgözô jóslatainak a mai jelenségekkel és találmányokkal való megfeleltetése – ezt az írást nem kellett volna feltétlenül beválogatni a kötetbe. Annál szívesebben olvassuk viszont a kora újkori mûvelôdéstörténet mellett a XX. századi erdélyi költészetre vonatkozó értelmezéseket: a szerzô Áprily Lajos válogatott verseirôl írott recenzióját és a három Dsida-tanulmányt, azaz két verselemzést és egy recenziót Dsida válogatott verseirôl (Harum dierum carmina és Edgar Allan Poe

valóságos sétát is tett a kolozsmonostori erdôbe. E referenciáról azonban a kötet záró fejezetének írásaiból, Gömöri Erdélyhez fûzôdô viszonyáról szóló vallomásos esszéibôl értesülünk, ezért a verset − különlegessége miatt nem kihagyni kellett volna, de szerencsésebb lett volna a III. fejezetben (Erdélyrôl, szubjektíven és objektíven) közölni. Talán e helyre inkább Gömöri egy másik értô elemzését, a Dsida Jenô, életöröm és elmúlás költôje címû 1988-as áttekintést kellett volna beválogatni. III. Gömöri kötetének harmadik fejezete egyrészt két szakszerûen megírt szöveget tartalmaz. Az egyik írás a Ceaus¸escu-rendszer bukása után megjelent, a diktárorról szóló mû (Angol könyv N. C. tündöklésérôl és bukásáról) recenziója. A másik egy igen érdekes áttekintés az erdélyi kultúra külföldi reprezentációjáról (A romániai magyar irodalom angol nyelvterületen), aminek a szerzô is − emigránsként − fontos misszionáriusa volt, hiszen például az 1960-as évek végétôl megjelenô Books Abroad címû folyóiratban rendszeresen közölt recenziókat a kortárs erdélyi irodalomról. (Az erdélyi irodalom kánonjai változásának okait keresve tanulságos lenne továbbgondolni Gömörinek azt a megjegyzését, mely szerint „lehet arról vitatkozni, valóban ezek [mármint az általa recenzeált kötetek] voltak-e a kor legjelentôsebb mûvei”.) E kötetzáró fejezetben olvashatunk két valóban „szubjektív” írást Erdélyrôl, pontosabban a szerzô e különleges világhoz, annak kultúrájához, történelméhez, irodalmához fûzôdô viszonyáról. Ezek az esszék – vagy inkább Gömöri majdani emlékiratainak fejezetei – tulajdonképpen a könyv önértelmezô írásainak is tekinthetôk. Ezeket olvasva válik ugyanis érthetôvé, hogy miként kerülhettek egy kötetbe a szerzô különbözô témájú és mûfajú írásai. Mivel tudott dolog, hogy Gömöri elsôsorban a XVI–XVII. századdal foglalkozik, érdekes olvasni kutatási irányultsága kezdeteirôl az Európán innen? Erdély több tételben címû szövegében. Eszerint a hetvenes évek második felében − Angliában kapott ösztöndíjjal − elsôsorban azért utazott Erdélybe, mert 1975-ben, egy egri irodalomtörténeti konferenciának köszönhetôen behatóbban kezdett foglalkozni a XVI–XVII. századi angol–magyar kapcsolatokkal, s így a kora újkori erdélyi irodalommal is (260). Vallomásaiból viszont korábbi erdélyi útjainak is világossá válnak az okai. Ezek szerint már

DISPUTA Lépcsôk

és Dsida Jenô Szerenád Ilonkának címû verse, illetve A romlandó dolgok költészete). Mind a két értelmezés fontos darabja a Dsida-filológiának. Különösen érdekes és a magyar Poe-recepciónak kiegészítô adalékkal szolgál az − egyébként a New Comparison-ben angolul is megjelent − összehasonlító elemzés, de megfontolandó gondolatokat találunk a másik interpretációban is, még ha egy mai Harum dierum carmina-olvasat számára talán már kevésbé tûnnek relevánsnak a Gömöri által is csak közvetve fontosnak tartott társadalmi referenciák. A Dsida-recepció egyik mérföldköve Gömöri érzékeny recenziója a költô 1966ban, Bukarestben kiadott, Szemlér Ferenc válogatásában és bevezetésével megjelent kötetérôl. A Dsida-filológiában ismert, hogy Gömöri recenziója úttörônek számított azok után az írások után, amelyeket a költô életmûvét elôbb teljesen, késôbb pedig inkább csak a vallásos és nemzeti-kisebbségi tematikájú verseit elutasító szocialista irodalompolika befolyásolt. Hiszen Gömöri − vitába szállva Szemlérrel − ma is vállalható módon interpretálta egyrészt a Dsida-líra vallásosságát, másrészt hangot adott hiányérzetének, hogy kimaradtak a válogatott kötetbôl azok a versek, melyekben a költô „hitet tesz magyarsága mellett vagy céloz erdélyiségére” (188.o.). Így Gömöri a háború után elsôként kezdte meg a Dsida-költészet e fejezeteinek újragondolását, melyek nélkül „költôi életmûve − bárhogy is nézzük − nem teljes”. (189.o.) Tegyük hozzá, hogy Gömöri természetesen nem Magyarországon közölte recenzióját, hanem a párizsi Irodalmi Újság 1967/11-es számában, hogy aztán Jékely Zoltán 1977 májusában, a 70 éves Dsidának írt fiktív levelében itthon is bátran újrakezdje a revíziót, amit a nyolcvanas évek elejétôl − ugyancsak eltérve a hivatalos kultúrpolitákától − Pomogáts Béla, Láng Gusztáv, Cs. Gyímesi Éva, Szigeti Lajos Sándor és mások folytattak. Gömöri György kötete második fejezetének hatodik szövegeként még egy versét is (!) leközli. Bár a szerzôrôl tudjuk, hogy nemcsak irodalomtörténész, hanem sok kötetes költô és mûfordító is, a vers szerepeltetése mégis furcsának tûnhet egy Tanulmányok, esszék alcímmel ellátott könyvben. Persze, a mû (Kóborló vasárnap F. Jolánnal) nemcsak, hogy Erdéllyel kapcsolatos, hanem Dsida több versére is rájátszik. A címben említett név pedig Fodor Jolánra, Dsida egykori szerelmére utal, aki a Gömöriversben már mint idôs hölgy jelenik meg, és akivel a nagy elôdre kíváncsi szerzô

49

budapesti egyetemi hallgatóként szembefordult némileg a korabeli kultúrpolitika fô irányával, és eldöntötte, hogy az akkoriban „az irodalmi tudat határmezsgyéjére számûzetett” Dsida Jenôrôl írja szakdolgozatát (217). A „’szövegközpontú’ kritikai iskola” „életrajzi háttértôl” „irtózó” felfogásával szemben Gömöri úgy fogalmazott (részben magyarázatot adva kötete néhány tanulmányának módszertani megfontolásaira is), hogy „sohasem tudtam magamban elválaszatni az irodalomtörténészt a kritikustól (vagy a mûélvezôtôl), mindig szenvedélyesen érdekelt az adott mû háttere (is)” (217). Éppen ezért határozta el, hogy 1956 nyarán Erdélybe utazik Dsida-nyomokat keresni. (Hogy Gömöri ekkoriban mennyire jól érzékelte Dsida perújrafelvételének fontosságát, jól mutatja, hogy Magyarországon Áprily Lajos elôszavával 1958-ban elôször jelent meg a kommunista diktatúrában válogatott Dsida-kötet, Erdélyben pedig éppen 1956-ban robbant ki nagy vita az Utunk hasábjain, Panek Zoltán Dsida Jenô ébresztése címû cikkét követôen.) Gömörinek a költô iránti komoly érdeklôdése tehát ’56 nyarán kezdôdött, és − a kortárs erdélyi irodalommal való ismerkedés mellett − már ekkor jelentôs eredménnyel járt Dsida-kutatása. Erdélyi útját követôen azonban már

nem tudta eredményeit publikálni, mert az októberi forradalomban való részvétele miatt emigrációba kényszerült. Pedig Hegedüs Gézával, a Magvetô akkori igazgatójával elôszerzôdést kötött egy Dsidáról szóló könyv (!) megjelentetésére, ami azért is nagy jelentôségû, mert a költôrôl szóló elsô monográfia csak 2000-ben jelent meg Láng Gusztáv tollából. A könyv ugyan nem készült el, de 1958-tól kezdve Gömöri több írást közölt Dsidáról, melyek közül néhány most helyet kapott e kötetben is. Ha korábbi tanulmánygyûjteményeihez képest szokatlan is Gömöri többféle mûfajú és legalább három nagy téma köré csoportosítható, szinte három különbözô kötet alapanyagát szolgáltató könyve, azért megállapítható, hogy közölt szövegei igen színvonalasak. Ráadásul a szerzô jó címet választott, mert legújabb kötete a kora újkoros filológus, a Dsida-kutató, a sokat látott és anekdotázni szeretô, sôt a költô Gömöri György erdélyi témájú írásaiból is válogat – valóban merítés-jelleggel. (Komp-Press, Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 2004, Ariadné Könyvek, 267 o.) Fazakas Gergely Tamás

A rejtély titka

DISPUTA Lépcsôk

(Kalmár György: Szöveg és vágy)

50

Filozófiai tanulóéveim elején makacsul belém rögzült, hogy a végtelen regresszus nemcsak hogy logikai hibát takar, de a gondolkodást általában is veszélyezteti, hiszen a hanyatlásnak, a törésnek ad utat, ezért szigorúan kiküszöbölendô a filozofálás során. Késôbb ez a kép árnyalódott, beláttam, a lefelé ívelô tendenciák nem feltétlen jelentenek egyben rosszat is, a végtelen közelítés elve pedig egyegy probléma végiggondolásakor egyenesen gyümölcsözô is lehet, ha nem épp sui generis jellemzôje mindezen tevékenységnek, hiszen elérni valamit (úgy is, mint megválaszolni egy filozófiai kérdést vagy célba és révbe érni), nos, az igencsak kontingens státuszú cselekvés. Ez utóbbi gondolatok kikristályosodásához nem kis részben a dekonstrukciónak nevezett filozófiai, mentalitásbeli áramlat segített hozzá, épp az, amelyik Kalmár György könyvében is kulcsszerephez jut.

Ezért nem is lepôdtem meg a Szöveg és vágy elolvasása után – sôt, kifejezetten örültem neki –, amikor a végtelen regresszust voltaképpen mint értelmezési és megértési elvet tapasztaltam meg a kötetben. Említhetem itt bizonyságul a lacani jelölôláncolat megszakíthatatlanságára vonatkozó elv kritikaelméleti kiaknázását s alkalmazását, vagy az egymást olvasó szerzôk és szövegek reflexív gyakorlatának nyomait a könyvben, vagy az alteritás pozícióit s diszpozícióit, miközben a szerzô a dekonstruktív interpretáció lehetôségfeltételeit mutatja be. De ami talán még e momentumoknál is megkapóbb e könyvben, az az a felszabadultság, amely révén a Szöveg és vágy kritikusi perszónája megnyilvánul az értelmezés során. E felszabadultság legfontosabb eleme – természetesen az ideológiai és metakritikai elfogultságoktól való mentességen túl –, hogy

motiválta kisesszét emelnék ki, amelyben Kalmár A szöveg örömének magyar fordításában felfedezett lapszust, félre-fordítást pécézve ki – ajánl egy alternatív (ti. a bevettôl eltérô) értelmezést Barthes nagyhatású könyvérôl. A félre-fordítás tárgya egy ’f’ betû. Mihancsik Zsófia, a szöveg magyarra fordítója ti. az „elfedett” helyett „felfedett”-et írt annál a résznél, amikor Barthes Noé fiainak esetét említi. Mármint hogy Noé meztelenségét a fiai felfedték, amikor betakarták apjuk mezítelen testét, a helyett a nyilvánvaló és a bibliai történet által is átörökített mozzanat helyett, hogy a fiak elfedték Noé testét. Kalmár e klasszikus leiterjakabból erényt kovácsolván ötletesen bebizonyítja, hogy Noé fiainak elfedô gesztusa voltaképpen pszichoanalitikai szempontból a tiltás ôsi mechanizmusát felfedô momentum, amely alapját képezheti a Barthes-i gyönyör-elv újraértésének. A paradoxonok, dichotómiák, folytonos cserélôdések, kiforgások persze más vonatkozásban is jellemzôek a Szöveg és vágyra. Kalmár mint olvasó egyfelôl abból él, amit sokan (sok szerzô, hagyomány és diskurzus) elfelejtettek, s a Foucault-i értelemben visszatér számos már elfeledett vagy tradícióként emlékezetben tartott problémához, s újra aktualizálja azokat: így például a perverzió (Père-version) vagy a meggyôzô értelmezés problémáját. Másfelôl éppen hogy kurrens témákhoz nyúl, sokszor – mint egy-némely kritikusa felhánytorgatja neki – leckeszerûen felmondja a már jól ismert problémákat. A magam részérôl viszont másban látom a Szöveg és vágyban helyenként elôtörô veszélyforrást. Az archeológiai vagy metadiszkurzív igyekezetet – habár nem jellemzi direkt módon semmiféle teleológia – Kalmárnál, mint láthattuk az elôbb az ’f’ betû félre-fordításának leleplezésében is, átjárja egyfajta titokzatosság iránti szenvedély, pontosabban erôs vonzódás az iránt, hogy az értelmezés során fény derüljön valami addig egyértelmûen rejtett, tiltott dologra. Nyomozati munkához válik hasonlatossá így a megértés folyamata, amelyben felértékelôdik a rejtély szerepe. Mindez rendjén való lenne, de meglátásom szerint a szövegek felépítésébe, retorikai megszervezôdésébe e téren egy olyan hiba csúszik, amit nem legitimálhat semmiféle regressus ad infinitum. Arról van szó, hogy ez a titokzatosságra való retorikai ráhangolódás – vagy nevezzük akárhogy: a rejtélyek iránti vonzódásnak, titok-szindrómának – mintegy eluralkodik a szövegen. Amiatt azonban, hogy a dekonstruktív értelmezés drama-

DISPUTA Lépcsôk

az interpretandumot szövegként kezeli, s ehhez az öröm s gyönyör érzete társul. Ugyanakkor rögtön felmerül a kérdés: hogyan örülhet a szöveg, amikor szerzôje már halott? A szöveg egyszerre intellektuális és érzéki öröme, azaz gyönyöre, illetve a szerzôi szubjektum eltûnése, pontosabban végtelen számú és lehetôségû funkcióvá alakulása között kibontakozó kapcsolat minden bizonnyal egyike a legizgalmasabb viszonyrendeknek, melyek a XX. század második felében kiépültek a különbözô diskurzustípusokban. Fôleg persze abban a háromban, amelyeket Kalmár is kiemel könyve alcímében: a pszichoanalízisben, az irodalomban és a dekonstrukcióban. A Szöveg és vágy címû könyv voltaképpen egy ironikus és heroikus kísérlet megválaszolni a fönti kérdést. Ironikus, hisz a szerzô (?!) mindvégig tudatában van e kísérlet lehetetlen voltának, egyszersmind heroikus, mert e lehetetlenségben nem ôrlôdik fel, sôt éppen ebbôl próbál energiákat csiholni interpretációihoz. S mindehhez a fôként Slavoj Žižektôl és Roland Barthes-tól elsajátított olvasástechnikája segíti hozzá. De többrôl van itt szó, mint technikák egyszerû átvételérôl. A szöveg öröme és a szerzô halála közötti viszony kulcsa az olvasás. Bárhonnan is nézzük, érvényesítsünk akár diskurzusanalitikai, hermeneutikai vagy posztstrukturalista szempontokat, a szöveg attól kezdve válhat öröm- s gyönyörforrássá, hogy egyáltalán olvassuk, s nota bene mi, olvasói válunk újra a szerzôjévé. Elevenséget lehelünk a holt betûk megszámlálhatatlan rengetegébe. A szöveg rendeltetése az, hogy olvassák. A szövegnek nincs eredete, így szerzôje sem lehet, csupán rendeltetése, azaz mi, olvasók. S Kalmár György e rendeltetéssel maximálisan tud élni. Ô a par excellence olvasó szerzô. S ebben a paradoxonban, helyesebben paragrammában, a folytonos cserék, cserélôdések végtelenében láthatóan jól érzi magát. Ez persze egy ôrült helyzet, befogni és elôsegíteni a sokféleséget, felfogni „a jelentések, nézôpontok, struktúrák egyidejû sokféleségét” – ahogy Barthes mondja, de csakis az olvasásnak abban az értelmében, ahogyan ismét csak a zseniális francia kritikus olvasó írja: „az olvasás az a hely, ahol a struktúra megbolondul.” Olvasni persze sokféleképpen lehet. Felszínesen és tüzetesen, irányítottan vagy átengedve magunkat a szöveg nyújtotta gyönyör lehetôségének. A Szöveg és vágyban mindre találhatunk példát, én most azonban, jellemzendô szerzônk olvasási stratégiáját, egy briliáns felismerés

51

turgiája szerint mindig az jön ki a dologból, hogy ilyen kiderülô rejtély, megoldandó titok voltaképp nincs is, a rejtélyre való ráhangolódás eluralkodásából keletkezô feszültség terméketlenné válik. A feszültség nyomán ébredô olvasói elvárás pedig elapad. Az egymást magyarázó értelmezés és megértés – az álommunkához hasonlóan – maga termeli ki egy olyan entitásnak, lételvnek a lehetôségét, amit aztán mint hiányt leleplezhet. Ahogyan a hiány kiderülésének dramaturgiáját kezeli Kalmár, azzal van probléma. Egyébként egy, a Szöveg és vágy címû kötetében nem szereplô Az ellopásban élô levél címû tanulmányában ezt a retorikai csapdát – ti. a rejtély létének lebegtetésébôl keletkezô feszültség levezetetlenségének és pusztán egy hiány-metafizika-kritikai végkifejletbe torkoltatott eljárással letudott „megoldásnak” a csapdáját – sikeresen elkerüli a szerzô: Edgar Allan Poe Az ellopott levél címû elbeszélésének filozófiai karriertörténetét elemzi ebben az írásában Kalmár György. Jacques Lacan, Jacques Derrida és Barbara Johnson Poe elbeszélésérôl írt szövegeit rekonstruálja és jeleníti meg „az elrejtés általi felmutatás és a felmutatás általi elrejtés” kiasztikus dinamikájának mûködését. Itt az a siker záloga, hogy az elemzés nem pusztán a hiány-metafizikát leplezi le, hanem a felmutatás és elrejtés kapcsolatának méhében rejlô kiazmust mutatja be, s enynyiben a jelölés folyamatának (az ellopott levél útjának), valamint a jelölô és jelölt viszonyának (hogy a jelölô a lopásban mindig újra jelöltté válik s a közben keletkezô

maradék további lopásokat gerjeszt) újraértelmezését teszi lehetôvé. Mindazonáltal ez a retorikai természetû gond egy általánosabb viszonyrendbe illeszthetô problémával hozható összefüggésbe, amit Foucault egyik gondolatával illusztrálnék. Foucault 1970-ben odáig ment a szerzôi mivoltot illetô kritikájában, hogy a szerzôt egyenesen a fikció szabad áramlását megbéklyózó princípiumnak nevezte. Elôre vetítve egyúttal e szerzô-funkció hamarost bekövetkezô eltûnését, amely révén a fikció és a poliszémikus szövegek számára új mûködési lehetôségek, egyszersmind új korlátozó rendszerek nyílnak. Napjainkban e mûködési lehetôségek tere az olvasásban csakúgy, mint az intézményesült formákban (pl. különbözô kutatócsoportok egymástól független, de egymással interaktív viszonyban lévô hálózata) kétség kívül adva van. De megjelennek a fikció szabad áramlását megint csak korlátozó momentumok. Ilyen pl. az olvasás önreflexív tevékenységében mûködô kontaminatív és paragrammatikus elemek kritikátlan, kevésbé uralt alkalmazása, amely a Szöveg és vágyban több helyen tetten érhetô. Ezeket a jellegzetességeket leszámítva revelatív olvasmány Kalmár György elsô könyve – azzal a megszorítással persze, hogy (Stephen Leacock, a nagy amerikai humorista egyik humoreszkjére utalva) a rejtély titka valahol a titok rejtélyében van. (Anonymus Kiadó, Bp., 2002) Valastyán Tamás

A szalonavantgárd nagyvására DISPUTA Lépcsôk

A IV. Pécsi Országos Színházi Találkozóról

52

A színjátszás közszereplôi – alkotók, kritikusok, elméleti szakemberek, fenntartók – szembenézésre kényszerülnek alkalmanként egy varázsszóval: struktúra. Körülbelül negyedszázada használjuk sûrûbben, s mindig: valaminek a néven nevezése helyett. Legnagyobb divatjakor kemény politikai tartalmat hordozott. A struktúraváltás követelôi azt üzenték burkoltan a hatalomnak: a politika vonuljon ki a mûvészetirányításból; állíttassék vissza az alkotómûhelyek autonómiája; távolíttassanak el az igazgatói székbôl azok a

szakkáderek, akik a rezsim vazallusaiként kerültek oda. A személyi konzekvenciák felemlegetése természetesen meszsze túlmutatott a politikai önérzet bátor elôdomborításán. Mûvésszé érett fiatalok egzisztenciális gondjai fejezôdtek ki ebben a frazeológiában. Arról volt szó, hogy – a forradalom leverését követôen – a direktori pozíciót hitbizományba kapó rendezôk mögött felnôtt egy markánsan tehetséges korosztály, amelynek tagjai nem lelték az érvényesülés budapesti útját. Leromlott, reménytelen perspektívájú vidéki színhá-

Gyurkó, hol vagy?! A viharos fogadtatású tavalyi fesztivál után illett reánk köszöntenie idén a nyugalom POSZT-jának. Az illetékesek fogadkoztak, hogy „igenis lehet béke az olajfák alatt”. A projektbe mégis hiba csúszott. Csengery Adrienne személyében sikerült ugyan olyan válogatót találni, akit a mûsortermelôi szféra irányából nem érhet összeférhetetlenségi vád. Ugyanakkor egy nyugállományú énekesnô tekintetében könnyû kétségbe vonni a prózai mûfaj dolgaiban való eligazodás önállóságát. Murphy szerint ami bekövetkezhet, az bekövetkezik. Addig tarthatta magát az olajfa-illúzió, míg el nem jött a fesztiválfônök rendezte darab bemutatójának napja (– Csiky Gergely: Buborékok, Nemzeti Színház). Jordán Tamás közhasznú céltábla lett. Lehet-e helye egy fesztiváligazgató munkájának a fesztiválon – tevôdött fel a kérdés a szakmai konzultáción. Ha százszor jobb, mint az összes kimaradó jelölt – érke-

zett a válasz. A válogató elvben szuverén, azt válogat be, amit akar. Amennyiben számára ez az elôadás az évad tizenvalahány legjobb produkciója közé tartozott, ízlése rajta. Én azonban úgy vélem, a jelenlegi válogatás szempontrendszere nem a privát szeszélyt követte, hanem egy szigorú logikát. Bár ezt a szót rögtön enyhébbre cserélem: e válogatás eszményt takar. Gyurkó László közíró eszményét, amely a hetvenes évtized második felében fundálódott ki, a nemzeti színház fogalom eltörlése céljából. Népszínház. A korábban általa alapított, majd tönkretett Huszonötödik Színház és a Déryné tájszínház integrációjával létrehoztak egy közmûvészeti hibridet. Minden mûvészeti ágban, mûfajban, stílusban, épületben, szabad ég alatt, barlangban vagy bányató uszályán otthon akartak lenni – alkotni szándékoztak; a minôség másodlagos igényével értekezleteket, közösségi meditációkat, vigalmakat rendeztek. Az idea életben tartói ma is serényen teszik a dolgukat. Gyurkó hajdani színésze, Jordán Tamás kísérti ezt a csodát a Nemzeti Színházban, s fesztiváligazgatóként szerepet játszott bizonyára Csengery logikájának formálásában is. Pozitív kiválasztódás Mindazonáltal, a POSZT nem tematikus seregszemle, következésképpen a válogatásban kényszerûen érvényesülnek nem immanens szempontok is. A népszínházas kavalkád ambícióját elfogadva a versenyhelyzetrôl kell lemondani: idô és hely hiányában azonos kategóriában nem indulhat több produkció (kettô sem). Emiatt – régi vetélkedôs szlenggel szólva – „a zsûri nehéz helyzetben van”. Tisztességgel oldották meg a feladatot. A díjak odaítélésekor a 15 elôadás közül kihagyták a 6 kakukktojást. A nyíregyháziak idén talán a területi kiegyenlítés elvén kerültek a programba. A pécsiek Macskajátéka esetleg kompenzáció a Harmadik Színháznak azért, mert a tavalyi, A Herner Ferike faterja címû munkájukat kifelejtette a válogató. A kecskemétiek Malacbefôtt elôadása a rendezô személye iránti szimpátia (Nyíregyházán igazgató) okán lehetett jelen. Az újvidékiek határon túli társulatként normatív alapon kerültek be a kosárba. A Nemzeti Színház Buborékokját vérbeli vígjátéknak becézték; Sas József Mikroszkópja pedig az igazi kabaré védjegyet kapta. A felsoroltak nem részesültek elismerésben. 17 díjat osztottak ki, egységesen százezer forintos értékben (lásd a mellékletben). A produkciók

DISPUTA Lépcsôk

zakban kaptak bizonyítási kifutót, amit ôk – a pozíciókat élvezôk szempontjából idejekorán – tényleges mûvészi erôtérré formáltak. Szolnokon, Miskolcon és Kaposvárt országos, illetve nemzetközi ismertséget kivívó társulat képzôdött, miközben Budapesten a tartós pangás jelei mutatkoztak: a kádári-aczéli konszolidáció kedvezményezettjei felelôsséggel ôrizték a színházaik nyugalmát. Ebben a helyzetben vetôdött fel a mûvészi teljesítmények megméretésének igénye. A színházak versenyének gondolata bôsz ellenállást váltott ki a nyugalom haszonélvezôibôl. Szakmai mázzal bevont kifogások sorát vetették be a rendezvény megvalósíthatóságával szemben (bár a létjogosultságot vitatni nem illett). A budapesti színházak kivonták magukat a részvétel alól, csak a termeiket biztosították. Versenydíjak helyett a Kritikusok Díját adták át. Utóbb ezt elkülönítették az eseménytôl, és megalapították a szakmai díjakat. A II. POSZT sikere vezetett odáig, hogy a meghívás presztízskérdéssé lett. A harmadikon túl pedig, egy nehéz feladat állította válaszút elé a finnyás kritikusokat. Jordán Tamás fesztiváligazgató úgy vélekedett, vagy beolvadnak önként és dalolva a nagy, bájteljes színi dzsembori tömegébe, vagy elfogadják a felkínált számûzetést és tartanak külön szakmai pikniket, ahol azt néznek/díjaznak, amit/akit akarnak. Maguknak. Mert onnan majd se kép, se hang ki nem szûrôdik, ez a részérôl – „garancia”!

53

A szakmai zsûri díjai: Legjobb elôadás: Csehov: Siráj Rendezô: Schilling Árpád (Krétakör Színház, Budapest) Legjobb rendezés: Zsótér Sándor Brecht: A kaukázusi krétakör (Vígszínház, Budapest) Legjobb nôi fôszereplô: Básti Juli Brecht: A kaukázusi krétakör (Vígszínház, Budapest) Legjobb férfi fôszereplô: Kovács Zsolt Kovács M.–Mohácsi I.–Mohácsi János: Csak egy szög (Csiky Gergely Színház, Kaposvár) Legjobb nôi epizódszereplô: Varga Gabriella Weöres Sándor: Theomachia (Bárka Színház, Budapest) Legjobb férfi epizódszereplô: Tilo Werner Csehov: Siráj (Krétakör Színház, Budapest) Legjobb díszlet: Khell Zsolt Csehov: Ivanov (Katona József Színház, Budapest) Legjobb jelmez: Benedek Mari Brecht: A kaukázusi krétakör (Vígszínház, Budapest) Legjobb társulat: Csiky Gergely Színház, Kaposvár (Csak egy szög) A MASZK Országos Színészegyesület színész zsûri díjai: Legjobb férfialakítás: Gyabronka József Csehov: Siráj (Krétakör Színház, Budapest) Legjobb nôi alakítás: Szantner Anna Szigarjev: Fekete tej (Katona József Színház, Budapest és Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros) A SÚGÓ díjai: Legjobb 30 év alatti színésznô: Láng Annamária Csehov: Siráj (Krétakör Színház, Budapest) Legjobb 30 év alatti színész: Kiss Ernô A Herner Ferike Faterja (Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg) A közönségzsûri díja: Csehov: Siráj (Krétakör Színház, Budapest) A Baranya megyei önkormányzat különdíjai: Legjobb társulat: Szigligeti Színház, Szolnok (Dosztojevszkij-Crane: Karamazov testvérek) Legjobb alakítás: Pálfi Kata (Koltès: Roberto Zucco, Új Színház Budapest) Pécs város önkormányzatának Kulturális és Külügyi Bizottságának különdíja a határon túli magyar színházmûvészet hírnevének elmélyítéséért, kiemelkedô teljesítményéért: Kolozsvári Állami Magyar Színház (Ionesco: Jacques vagy a behódolás)

DISPUTA Lépcsôk

abszolút sorrendjét pedig – saját tájékozódásra – a szerint állapíthatjuk meg, hogy melyik hányféle díjat kapott. Nos, a Siráj (Siráj: sírásra rendelt helyiség, vö. kupleráj) öt, a Kaukázusi krétakör három, a Csak egy szög két elismerésben részesült.

54

Nemzedékek – személyiségek – stílusáramlatok Az elosztás híven tükrözi a színházi megújulás elmúlt negyedszázadának nemzedéki tagozódását, illetve a fejlôdés dinamikáját. Zsámbéki Gábor, a kaposvári hagyomány letéteményese nem képviseltette magát saját rendezéssel, mostani színháza azonban jelen volt a valamikori aranyifjú, Ascher Tamás (Csehov: Ivanov) produkciója révén. Tapintatos ováció kísérte az elôadást. Az alapvetôen pszichológiai realizmusra épülô

játék elemei szélsôségesen stilizáltak, hiperbolikusak. A hôs kamaszos-fennhéjázó gesztusai, játékai a csehovi tehetetlenségfóbiát érzékletesen hozzák elô. Ugyanakkor a mi történik velem önismereti dilemmája meg is marad ezen a rusztikusra ráspolyozott felszínen. E munkájával Ascher nem épített be újabb sarokkövet az életmûvébe, de utalást tett az új-expresszionista irány érvényes tartalmaira, reprezentálta a folyamatosságot. Az iskola ensemble stílusváltozatának követôjeként Mohácsi János jelentkezett. A Csak egy szög – a Megbombázzuk Kaposvárt után, második nekirugaszkodása. Kolompár Károly, egy hányatott sorsúnak ígérkezô cigány közösség vezetôje üldögél a színpad elején és kávézik az Úristennel. Lenne mit megbeszélniük egymással, de az Úr dolga sietôs. Abszurd történetfilozófiai

elsôsorban nem mesélô, bölcseleti, hanem ritmikai, zenei és érzelmeket sugároztató hivatásunk van. A kar ritmust váltogató, éneklô, táncoló, deklamáló tömeg. Balázs Zoltán rendezése zsengén virtuóz. Némely megoldásának ismerjük elôzményét Zsótér Sándor workshopjairól és antik-interpretációiból. Valószínû, hogy Gombár Judit sem csupán a látvány, a terek és a ruhák megtervezôjeként vett részt a produkcióban: a Teomachiát jellemzô, érett mûvészre valló világképi plaszticitás felidézi bennünk Markó Iván ama korszakát, amikor a koreográfiák még Gombár szellemi bûvkörében készültek. A tanulás érdem. A valaha reménytelenül szertelen tehetségû Zsótér Sándor sem tananyagként kezdte a pályát. Letöltötte szorgalommal a motívumgyûjtés éveit, hogy mostanában nagy ívû életmûciklussal rukkoljon elô. Tavaly a Radnóti Színház társulatával nyerte el a legjobb rendezés díját, idén a Vígszínházban (Brecht: Kaukázusi krétakör) dolgozott meg ugyanezért a sikerért. A POSZT rangjának növekedését jelzi, hogy – a meghívás reményében – a belvárosi színházak kaput nyitnak olyan rendezôk elôtt, akiktôl nem várhatnak ugyan semmilyen pénztárbevételi növekményt, ugyanakkor remélhetik az együttes szakmai reputációjának emelkedését. A zsûrik pedig hajlamosak arra, hogy a színházak gesztusát megelôlegezett bizalommal viszonozzák. Jómagam Vidnyánszky Attila rendezését (Koltès: Roberto Zucco) kompaktabb munkának talátam. „Gyilkos vagyok, az a foglalkozásom, hogy embereket öljek”. Roberto Zucco a mi nyugati társadalmunk nyilvánosságának embere. Nyilvános életét centrifugális erôként kezdi, és kifelé öl, hogy végül egy nyomorúságos belsô robbanással fejezze be ezt az életet. A két pont között titokban tesz vallomást, vagy a nappal szembenézve félistennek kiáltja ki magát – éppen azzal a nappal nézve szembe, amely világosságot derít szörnyû titkára, és amely elôre vetíti szörnyû pusztulását. 19 éves korában minden ok nélkül megölte az apját és az anyját. Ha azt mondjuk, skizofrén, ezzel semmit sem mondtunk betegségérôl. Ô, a halál titkos ügynöke. Amennyiben ez nem metafizika, amennyiben a színház nem metafizikai jelenség, amennyiben az esztétikum nem metafizikai fogalom, amennyiben Dosztojevszkij Raszkolnyikov-figurája nem tömény metafizikum, akkor nagyon nehéz az elôadásból sugárzó valamirôl beszélnünk. A szakmai beszélgetés résztvevôinek figyelmét elvonták az ölés eseményei,

DISPUTA Lépcsôk

allegóriának tetszô, áthallásos-kereszthallásos vízió a holokauszt és a túlélés permanenciájáról. A darab az adott színészközösségre szabott – csinált –, másra nem átruházható opus. Az egymásba folyó szcénák közt akad tréfás-ironikus, félelemkeltô, megrendítô, mitologizáló és szenvelgôen poétikus. E komponensek valamilyen arányú elegye voltaképpen mindegyik jelenet. A darab egésze erôteljesen expresszív, nem tud közömbös maradni a nézô. A vörösre tapsolt tenyér és a terem elhagyása egyformán természetes reakció lehet: az abszolút relativizmus iránti fogékonyság vagy éppen az érzékeny ízlés csömörjele. Haloványabb vonulatként, de jelen szokott lenni Kaposvárt a pszichológiai realizmus ama válfaja is, amit a Lukács-követô közírók intenzív totalitásnak neveznek. Ács János pályakezdésére, majd idônkénti felbukkanására gondolok; most pedig éppen a frissdiplomás Balázs Zoltán odaszerzôdése biztosítja a folytonosságot. Igaz, Weöres Sándor Teomachia címû mûvét nem Somogyban, hanem Budapesten, a Bárka Színházban rendezte a legifjabb Székely Gábor-tanítvány. Székely Zsámbéki Gábor oldalán dolgozott korábban a Katona József Színházban, ám az elemzésre-kifejtésre vonatkozó módszereikben való különbözôségük nem tette lehetôvé, hogy azonos színészállománnyal dolgozzanak. Zsámbéki koncentrikus, a drámai csomópontok irányába szûkítô (tölcséres) redukciójával szemben Székelynél egy legyezôszerûen szétnyíló kör a pszichikai viszonylatok foglalata. A térbeni megvalósulás során ez gömbvíziót formáz, a színpadi mozgásban hajlékonyságot, a hangzásban konszonanciát feltételez. Mintha logopédus rendezte elôadásra érkeznénk: önálló sorsra kelt magánhangzók búgnak, mássalhangzók brummognak-sziszegnek: vészjósan vagy sejtelmesen, magasból, mélybôl, közelrôl, távolról – láthatatlan torokból. Alacsony, fekete piedesztálon barbár bálvány. Béres Ilona japánmód fehérre festett arccal, a homlokot leninien elôreugrató, fekete szamuráj parókával a fején – ô Kronos, az apagyilkos isten, akit haldokló atyja, Uranos megátkozott: hasonlón bánik el majd vele az egyik gyermeke. A Theomachia barbár istenei trónutódlási harcának emberevô elszántsága kortársi politikai költeményként izzik a Bárka elôadásában. „Az emberiség megszakíthatatlan vérhabos szappanoperája folyton-folyvást megyen”. Weörest ritmizálva, hangzókra fölbontva, idônként visszafelé mondottan recitáltatja. A szövegeknek

55

DISPUTA Lépcsôk 56

észrevétlenek maradtak számukra a kegyelmi pillanatok. Arról vitatkoztak, el lehet-e fogadtatni egy ötszörös gyilkost. Meg lehet-e szerettetni azt, aki rögtön az elsô jelenetben megöli az anyját? Nos, Vidnyánszky Attila rendezésében a gyilkosságoknak megszerkesztôdnek az ellenpontjaik, a belsô univerzum törvénye szerint. Zucco a metróalagút-jelenetben életben hagy egy bácsikát. Mintegy az apját támasztja fel benne. Máskor megkegyelmez túszának, „Az elegáns hölgynek”, akibôl az anyját hívja elô a sejtelmes tudat. Ugyanakkor, a hölgy gyermekének szétloccsantja az agyvelejét, mert önmagát fedezi fel benne. Helyreállítottnak tudja be a világ rendjét: ha az apja megölte volna ôt, akkor ô nem ölhette volna meg az apját, tehát az apja megérdemelte a sorsát. Mindenki más következésképpen az apja mulasztásának az áldozata – kristálytiszta logika, mint bármely skizofrén gondolat. A fény, a megvilágosodás pillanata a metróalagútban jön el pravoszláv zenei átirat hangkíséretében. Az anyag és a szellem, az embert kormányzó démon és a krisztusi ösztön viadala. Szuverenitását abban látom, hogy görcsmentesen viszonyul az írott anyaghoz. A színházának adott a maga nyelve, a maga anyaga, abba meríti a szöveget, így jön létre az elôadás, a stílusegész. Ritka dolog a magyar színházi világban: nem támadni a szöveg ellen, de nem is igazodni szolgai alázattal ahhoz! „Szuverén párbeszédet folytat vele, amihez hozzá tudja tenni nagyszabásúan a nonverbális anyagokat. S ezek a nonverbális anyagok létrehozzák azt a nyelvet, amit tegnap láthattunk” – fogalmazott egy hozzászóló. Vidnyánszky több színházi iskolát, több színészi iskolát tud összeilleszteni úgy, hogy ezek nem dolgoznak egymás ellenében, nem keltik a zagyvalék képzetét. Ellenkezôleg. Ugyanakkor ez az érzékszerveink összességére szimultán ható elôadás megosztja a közönséget. A tradicionális orosz színházi kultúra alapjaira emelt modern színház idehaza jelenleg struktúrán kívüli: a szabad pontozóbírák szabad prédája lehet. A Krétakör Színházban Schilling Árpádék már nem annyira struktúrán kívüliek. Túl vannak az elfogadtatási folyamat gyötrelmein. Saját otthonuk nincs, de éppen most kaptak fedelet a fejük fölé „tartós megoldás” ígéretével. Szabályos repertoárt építenek, mégsem mondanak le arról, hogy addig folytassák egy-egy darab próbáit, amíg önmaguk meg nem elégszenek a teljesítményükkel. Így történt a Sirájjal is (csak az asztal mögötti elemzés igény-

be vett egy hónapot, majd elvonultak tíz nap meditációra a Hargitára!). Mi az, ami ma, száz évvel késôbb ugyanazt jelenti nekünk, mint amit a darab valamely eleme Csehov korában jelentett – tették fel a kérdést. A korhûség fogalmának lényegére tapintottak. Interpretációjukban a történet egy nem színházszerû térbe, s a mába helyezôdik. Az emberi viszonyok a lehetô legegyszerûbb, legkevesebb utalással élô, megkapóan természetes színészi alakítások által tárulnak fel. Úgynevezett eszköztelen pozícióban mutatják meg, hogy szotyizás közbeni csevegésbôl és a gesztusokkal értelmezett tagolatlan nyelvbôl originális Sirály-elôadás születhet. Schilling Sztanyiszlavszkij szellemére hivatkozik: követi, s egyben meg is tagadja azt. A nevében bontja le a maradék, még érvényes színházi konvenciót. A szereppel való azonosuláson túl vagy még inkább: az összeolvadás az elôadás hatásának egyik döntô eleme. Olyan érzékenyen reagálnak a partnerek egymás legkisebb gesztusára is, hogy szinte az elsô pillanatban fölforr a levegô, miközben látszólag nem történik semmi különös. Csak emberek beszélgetnek, gyötrôdnek, sóvárognak valami után, próbálják érvényesíteni önmagukat, és közben bizton elrontják az életüket. Mindez mókás-vicces, máskor vitriolos, arcátlan, tragikomikusan terhes. A Sirály egyik központi témája a tehetség-tehetségtelenség és a mûvészi siker-sikertelenség kérdésköre. Csehov valamennyi értelmezôje másképp vélekedik arról, hogy tehetséges-e, illetve mennyire tehetséges Trepljov és Nyina – lehetett volna-e nagy író Trepljovból, ha megéri? Lázadása a mûvészi közhelyek és a rutin ellen nyilván jogos, de mire alapul? Valóban egy mûvészeti újító veszett el benne? Új formákat követel – de vannak-e ma, a XXI. század elején olyan új formák a színházmûvészetben, amelyeket ne láttunk volna már valahol? Schilling a pécsi fesztivál kulcskérdését teszi fel. Összességében: sikeresen végzôdött az idei POSZT. Volt erre esély, mert az idei válogató színvonalas évadtermésbôl mazsolázhatott. Teljesítménye értékébôl levon valamennyit a kakukktojások ügye, hiszen a vitatható szempontok alapján meghívott produkciók helyére joggal pályázhattak volna más társulatok. A debreceniek Boldogtalan holdját például ide számítom! A toplista szerint a Székely Gábor tanár-rendezô vezette lélektani mikrorealista iskola (Schilling Árpád, Mohácsi János) került az élre. Mögöttük említhetô a Ruszt József pszichoanaliti-

kus realizmusának nyomvonalán haladó Zsótér Sándor Brecht-szériájának mostani darabja, illetve a zajos szakmai ünneplésben részesült, de a zsûri által bölcs-mértéktartóan megítélt fiatal Balázs Zoltán Teomachia rendezése. Az Örkény-vonalat folytató rendezôk közül Pinczés István egy színészét tüntették ki; Vincze János, a

Macskajáték fôszereplôje „indiszponáltsága” miatt maradt ki az elismerésbôl. A franciaorosz iskola képviselôinek munkái iránt (Vidnyánszky Attila, Tompa Gábor) nem tanúsított érzékenységet a bíráló grémium. Majd jövôre… Balogh Tibor

Amerikai álom magyaroknak mint inkább – lévén más és más a befogaA debreceni bábszínház elsô, igazán érett és magas színvonalú elôadása minden bi- dói, azaz az értelmezôi közeg – radikálisan különbözô kontextualizálódást eredmézonnyal a néhány évvel ezelôtt bemutatott Kendzsebáj menyegzôje volt, amelyre nem- nyez. Ennek legfôbb oka abban a szemlécsak a bábjátékok debreceni kedvelôi figyel- leti különbségben rejlik, amely számunkra (felnôttek számára) a gyermekit karaktetek fel, de a bábszínházi szakma is. Ez a rizálja, nevezetesen: hogy a gyermek kémeseelôadás nyitást jelentett a gyermekek pes az ornamentalitás, a belsô, harmadik számára is megteremthetô mûvészszínházi kultúra felé. Egy olyan játékkultúra felé, dimenzió hiánya nélkül, azaz az (úgynevezett) valóságnak való megfeleltetés nélkül amelyben nem egyszerûen csak egy-egy történet koherens végigvitele jelent kihí- is autentikus életegészt, világot tételezni. A gyermek számára nincsen valóságon invást, hanem a talányos, többértelmû bábok nét- vagy túllét. Nem válik el a metafizikai és jelmezek kidolgozása, a megkomponált koreográfia is, a vizuális nyelvnek a hang- lényeg, amely a mesékben szimbólumok képében jelentkezik, a puszta létezéstôl. zó nyelv fölé emelése, a fények és a színek merészebb játéka, zene és mozgás egyensú- A mese ezért emelkedhet nála a legtágabb lya, s nem utolsósorban a kimagasló színé- értelemben vett „egész életnek” az alapszi alakítások létrehívása. A Vojtina társu- zatává. A felnôtt többnyire képtelen erre a szintézisteremtésre. Fenntartásokkal él. lata ezen a nyáron egy felnôtt-elôadásával A létezés formai alkotóaratott nagy sikert: a XIII. eleme aligha lehet bármiPécsi Nemzetközi BábfeszPapp Melinda a féle metafizikai szükségtiválon a Tökmag Tom és Bábmûvész Szövetség szerûség – sokkal inkább Hórihorgas Tom címû dadíját, Megyeri Béla a reális kapcsolatokra rabban nyújtott alakítápedig az UNIMA épülô véletlenszerûség. S sért két színész is rangos Nemzetközi minden felnôtt mese tétszakmai díjban részesült. Bábszövetség A morbid amerikai darabje, hogy ez az empirikus kisdiplomáját bal még 2001 decembevéletlen mégis csak megvehette át. rében mutatkozott be a mutassa magát, hogy a társulat, s szûk egy évig hagyták mûsoron, valóság szükségszerûségeként mégis csak úgy, hogy mindeközben alig-alig játszot- leleplezôdjön. ták. A darabnak pedig rendre lelkes közönEz az alapvetôen különbözô beállítódás sége volt, talán mert betölteni látszott azt eredményezi, hogy ugyanazok a gesztua Debrecenben évek óta növekvô ûrt, amely sok, jelek más és más jelentéseket csalnak a felnôtteknek szóló mûvészszínházi kez- elô. Hiszen a felnôttbábszínház lényegédeményezések visszafojtása nyomán kelet- ben ugyanazzal a jelrendszerrel dolgozik, kezett. A kevés elôadást megért sikerdarab csak éppen a tárgyak átlelkesítésének a így aztán joggal követelhetné meg magá- funkciója radikálisan megváltozik: nem az nak az újbóli színpadra állítást. átélést segíti, mint a gyermekszínháznál, hanem épp ellenkezôleg, eltávolodást idéz Mint ismeretes, a felnôtt- és a gyermek- elô. Míg a gyerekek mágikus fantáziavilábábszínház másfajta nyelvezetet használ. gát teljességgel betöltik az átlelkesíthetô Nem is annyira más eszközöket kíván, bábok, míg ôk képesek azonosulni velük,

DISPUTA Lépcsôk

A Tökmag Tom és Hórihorgas Tom címû felnôtt-bábelôadásról

57

DISPUTA Lépcsôk 58

mögülük akár ki is iktatni az ôket életre keltô színészt, addig a felnôtteket korántsem olyan egyszerû „csôbe húzni”. Némi pszichologizálással s nem kevés iróniával azt mondhatnánk, a felnôtt ember mögött álló megannyi élettapasztalat meggátolja a mesék világában hétköznapinak számító csodával való azonosulást, mi több, az azonosulás számára felkínált közvetítô elemek (a tárgyak) egyenesen a kiábrándultság és a meghasonlás deklarációjának tûnnek. A felnôttbábszínház sokkal inkább a dezilluzionálás állandó eszközével él, s ettôl minden megnyilatkozása, mozdulata (ahogyan egy kéz a magasba lendít egy beszélô rongybabát) – az abszurd világát idézi. A Tökmag Tom és Hórihorgas Tom mint Debrecenben elsôként bemutatkozó felnôttbábjáték mûsorra tûzése 2001 telén azért lehetett kitûnô választás, mert ez a darab, sokat köszönve természetesen a rendezésnek, éppen a mûfajban rejlô abszurditást volt képes a végletekig menôen megérzékíteni. De mi is az a dezillúzió? A kiábrándultság beismerése? Annak belátása, hogy életünk valahol megrekedt, ahonnan nincs továbbvezetô út, ahonnan már nincs mit remélni? Vannak emberek, akik már aligha élnek, inkább csak nézik az életet (nevezzük ezt a felnôttek bábszínházának). Talán elérték céljaikat, talán meg sem bírták közelíteni, de egyaránt úgy érzik, minden ideál hitvány, légvár, semmirevaló. Vannak, akik egész életükben keresnek és nem találnak semmit, s talán olyanok is vannak, akik nem is akarnak semmit. Ezeknek az embereknek a tragédiái banális tragédiák, hiszen ezekrôl még csak nem is lehet mit mondani. Mégis a legnagyobb tragédiák, mert kimondhatatlanok és elhallgatottak maradnak: csak azok érzik, akik tönkremennek belé, akik az elfojtások, a fel nem ismerések vagy éppen a kiábrándultságok csendjében élnek. – A Tökmag Tom és Hórihorgas Tom hôsei ugyan aktív, cselekvô hôsök, mégis olyan embereket jelenítenek meg, akiknek nincsenek valódi céljaik, illetve amit elérhetnek, a pénz, a vagyon megszerzése elôbb-utóbb értelmetlen, önmagáértvaló célként leplezôdik le. Tökmag Tom például a darab során ugyan határozott jellemfejlôdésen megy keresztül: a töpörödött, szerencsétlen emberke, miközben valóra váltja az amerikai álmot, hórihorgassá növekszik, s érzéketlen, ám dúsgazdag szomszédja helyére tör (birtoka lesz és sok-sok pénze), mégis ugyanaz marad, aki volt, töpörödött, gyáva, zsugori alak. Akinek élete tartalmatlan, mert semmifé-

le ideálért nem lelkesedik – percemberke, akit egy újabb, feltörekvô Tökmag minden bizonnyal elsöpör. Hogy mégis feledhetetlen, mi több, szerethetô lesz az alakja, azt csakis Megyeri Béla zseniálisan skizofrén alakításának és bábjátékának köszönheti. A báb a felnôtt nézô számára megôriz valamit tárgyszerûségébôl: kellék marad, a színész meghosszabbított keze – protézis. Míg a hagyományos (felnôtt-)színházi darabokat elsôsorban a megjelenített emberek közötti viszonyok, feszültségek szervezik, addig a bábszínházi produkciókba betolakszik még egy fontos szervezôerô: ember és tárgy kapcsolata. Amely, hangozzék bármily abszurdan is, a kölcsönösségen nyugszik. A megidézett szereplô (Báb Úr, Báb Hölgy) színrelépésének elsô pillanatától meghasadt személyiségként tárul elénk, vagy talán a színész tûnik, amint elôrántja barátját (azaz önnön magát) saját zsebébôl, nevetségesen skizoid alkatnak, és ez a színpadon kóválygó emberek közötti, amúgy is lidérces feszültséget mindjárt kétszeresére növeli. A színész egyfelôl birtokolja a bábot, rendelkezik fölötte, másfelôl viszont függôségi viszonyba kerül: ami a bábbal történik, azt csakis neki kell elszenvednie. A darab szereplôi így aztán nemcsak egymással néznek össze, de a bábok is alteregóikkal – akárha freudi vígjátékot néznénk. Ugyanakkor ez a komikusan megteremtôdô kölcsönösségi viszony alapvetôen mégis csak egyetlen üzenetet közvetít – és errôl éppen Megyeri Béla alakítása árult el a legtöbbet –, a szeretetét. Nem túlzás: az, hogy a bábszínészek karikaturisztikus játéka ripacskodásként hasson, szükségszerû, fôként a tárgyak megszállása nélküli „komoly” színházas elôadásokhoz képest. És ezt éppen a tárgyhoz (a bábhoz) való különleges viszony követeli meg: a készenlét a különféle azonosulási szituációk közötti átjárhatóság rögtönzésére. Megyeri például miközben túlharsogta Tökmag Tom szerény méreteit, rögtön kiesett (kitért) az adott szerepbôl, hogy egy szeretetteljes pillantással maga mellé emelhesse az élettel felruházott rongydarabot, a szerencsétlen flótást, aki boldogulása, boldogtalansága után lohol, s pillantása jelzi a nézô számára is: ez a rongydarab immár valóban nemcsak egy kellék, hanem emberi létezésünk részese. S ennek a nagyívû színészi reflexiónak, mellyel a színésznek úgy kell kizökkennie szerepébôl, hogy egyúttal azonosuljon is vele, csak a harsányság adhat helyet. Papp Melinda kiemelkedô alakítása, mellyel több szereplôt szóhoz juttatott,

alatt és elôtt pedig a színészek is szóhoz jutottak teljes „emberi mivoltukban”); jobb oldalon pedig az elôadást keretbe foglaló bár egy másik asztala állt – nézôkkel. A nézô tehát nem pusztán illetéktelenül kukucskált be egy színpadra, nem pusztán beesett a nézôtérre, hanem a prérik hûvös, s idônként rendkívül nyomasztó levegôjét megidézô kocsmai hangulat részesévé lehetett. Az ironikus hangütést a jól megválasztott zenei betétek tették félreérthetetlenné, ami a Vojtina Bábzenekart dicséri. A zenekar és a kocsmában rögtönzött elôadás között Reschofszky György (aki zenészként és egyben bábszínészként is tevékenykedett) személye jelentett öszszeköttetést. Amennyiben a bábszínház a tárgyak élvezetére és szeretetére tanít, úgy nagyon is találó a darabválasztás. Hiszen ez a keserû játék mi másról szólhatna, ha nem a szeretetrôl? Annak ellenére, hogy a darab végére már hat halottal számolhatunk. Hogy kit szeret Hórihorgas Tom, a tehetôs farmer? Tökmagot, a szomszédját biztosan nem, ahhoz ô túlságosan is „az agyára megy”. De a csodaszép kancájához vagy a különösen hatalmas nagymamájához sem fûzik gyengéd érzelmek: a préri metszôen hûvös éjszakái gyilkos ösztöneit csalják inkább elô. Talán csak a pénzt szereti egyedül, ám sóvárgásába, mely mélységesen mély, mint a kút, bele is fúl. S eközben szerencsétlen Tökmag barátja egyre kajánabb képpel hórihorgasodik melléje, mígnem a helyébe kerül. A legabszurdabb mindebben pedig talán az, hogy az elôadás végére mindkét kegyetlen Tomot oly nagyon megszeretjük. A bábuk dezilluzionálása tökéletesen sikerül, hiszen végezetül már nem is a bábokat látjuk a színpadon, hanem sokkal inkább a saját nyomorúságunknak és jelentéktelenségünknek kiszolgáltatott önmagunkat. Széplaky Gerda

DISPUTA Lépcsôk

sok-sok spontaneitást csent a darabba, felélesztve ezáltal az amerikai álom mítoszához szervesen hozzátartozó szabadság érzetét. A bábszínésznek, mint ismeretes, egyetlen darabban gyakran több személyiséggé is át kell alakulnia, és ez aligha segíti ôt abban, hogy akár csak egyetlen jellemet is hitelesen ábrázolhasson. A szerepekbôl való ki-beugrálás nehézségeit harsánysággal és a komikum jótékony álcájával szokás áthidalni, ám idônként lehull a lepel, s ilyenkor a bábok mögött nem látunk senkit. Papp Melinda bravúros átcsusszanásai egyik figurából a másikba (s egyik melódiából a másikba) azonban oly jól sikerültek, hogy idônként az általa megjelenített szereplôknél nemcsak az önmagával való identikus jellemet fedezhettük fel, hanem még az apró elmozdulásokat is, amelyek által egy-egy személyiség autentikussá formálódhatott. Gellért Éva kissé görcsös játéka viszont a forró csábítást hûvös tündökléssé fokozta le, végiggondolatlanul hagyva az éjszakai nimfa alakját, s problematikussá téve darabbeli funkcióját. A nimfa olyasféle narrátorszerepet tölt be a darabban, aki a cselekményt éppen a kizökkentéssel, a jelenet berekesztésével lendíti elôre. Ugyanakkor mégiscsak releváns kellett volna, hogy maradjon a jelenléte, ha másért nem, hát az esztelen gyilkosságok megokolására. Ám Gellért Éva nimfájának sugárzó szépsége ellenére sem voltak észveszejtô sugallatai. A brechti módszereket használó darab, melyben az értelmetlen halál hétköznapiságunk természetes velejárója, a pécsi Sramó Gábor személyében kitûnô rendezôre talált. Sramó nagyszerû ötletekkel tette izgalmassá a helyzet- és jellemkomikumban bôvelkedô elôadást. A színpadi teret több részre osztotta: az amerikai bár a bal sarokban kapott helyet a zenekar mellett, ide lett megidézve az éjszakai nimfa is; a középsô térszelet a játék valós terévé alakult (a paraván fölött mozogtak a bábok, a paraván

59

Az emberi természet mint társadalmi konstrukció Kiss Lajos András

DISPUTA Télikert 60

A poszthumán antropológia néhány posztulátumáról (1.) optimizmusnak’ nevezhetô álláspontomat, Általában hajlamosak vagyunk arra, hogy ezt szeretném az alábbiakban – egy mikroa hétköznapi életben többé-kevésbé jól mûködô fogalmakat, értelmezési és orien- szkopikusra méretezett – történeti-antrotációs sémákat idôtlen evidenciáknak te- pológiai vázlat keretében bemutatni. Az elsô, s egyben a legkomolyabb kérkintsük, s ne kérdezzünk rá ezen fogalmak, dés így hangzik: létezik-e örök érvényû sémák eredettörténetére, felbukkanásuk és problémamentes mûködésük sajátos tör- emberi természet, vagy inkább csak hinni ténelmi és kulturális feltételeire. A feno- szeretnénk egy ilyen, történelem fölötti menológiai szociológia tanította meg ne- természet létezésében. A nagy világvallások, köztük a szákünk, hogy a receptszerûen mûködtetett tudásformák mindig akkor válnak érde- munkra leginkább ismerôs kereszténység, kessé és izgalmassá, amikor valami „za- általában az ember kettôs természetébôl var keletkezik a gépezetben”, amikor meg- indulnak ki. Az ember egyszerre teremtett kérdôjelezôdnek és összezavarodnak az és teremtô természet. A hangsúly terméaddig bejáratottnak tûnô szetesen az utóbbin van, reflexek. hisz a valódi dilemma „Az elsô, s egyben Ha van az utóbbi évtiforrása mindig abban reja legkomolyabb zedeknek felkavaró, minlik, hogy az embernek mit kérdés így hangzik: den korábban biztosnak szabad, illetve mit nem létezik-e örök érvényû hitt meggyôzôdésünket szabad megtennie abból, emberi természet amire technikailag az alapjaiban megkérdôjelezô vagy inkább csak adott körülmények között eseménysorozata, akkor ez hinni szeretnénk képes. S a technikának szinte bizonyosan a geneegy ilyen, itt eminens jelentôsége tika, a bionika és a biotika történelem fölötti van. Mindenekelôtt arra által elért eredményekkel, természet gondolok, hogy nincs az tehát az emberi természet létezésében.” emberi létnek olyan szegradikális átalakíthatósámense, amely valamiképpen ne kapcsogával áll kapcsolatban. Azt ugyanis már lódna össze a technikával. Az ázsiai jógi megszoktuk, hogy szinte minden változhat a körülöttünk lévô világban: a táj, az épí- gyakorlat vagy ennek európai változata, az autogén tréning is egyfajta mesterséges tett környezet, a társadalmi rendszerek, s az ehhez hozzákapcsolódó politikai, vallá- (artefaktuális) mutatvány, amely bizonyos si, etikai, esztétikai értékek stb. Mindazon- technikákkal (pl. légzéstechnika) szeretné minél ’természetközelibb’ állapotba juttatáltal az, hogy valaki férfinak vagy nônek született, megváltoztathatatlan evidenciá- ni a gyakorlatot végzô személyt. Világos, hogy a jógiktól a mélyökológusokig csak nak tûnt – legalábbis eddig. De mára már kerülô úton, nagyon is nem természetes ez sincs feltétlenül így! Elôfordulhat, hogy eszközök igénybevételével lehet a ’termévalaki, akit a középiskolában Ádámnak ismertünk meg, a tízéves érettségi talál- szethez’ eljutni. Végsô soron az embernek még a saját természetét is mesterségesen kozón mint Éva mutatkozik be. Egy másik példa: már jó két évtizede annak, hogy Es- kell megkonstruálnia, legyen szó akár a terházy Péter egyik elbeszélésében olvas- középkori Imago Dei-féle változatról, akár tam, hogy ô még nem látott olyan embert, a modern fitneszstúdiók világáról. Persze ellene lehetne vetni ennek az érvelésnek, akinek ne lett volna anyja meg apja. Neves hogy a Biblia egy olyan normatív emberírónk tapasztalata feltehetôen hamarosan felülvizsgálatra szorul: az elkerülhetetlen- képet közvetít, amely szerint a bukott emberiségnek megmutattatott az a normatív/ nek tûnô emberklónozás ezt az evidenciát is a történelmileg túlhaladott dolgok köré- transzcendens eszmény, hogy miképpen találhat vissza eredeti természetének telbe utalja. Sokak szerint ezek a fejlemények jességéhez – ugyan az Isten segítségében már a világunk stabilitásába vetett hit alapjait kezdik ki, végletes bizonytalan- bizakodva, de lényegében mégiscsak a saságba taszítva az amúgy is frusztrált nyu- ját erejére hagyatkozva; ellenben a modern test/lélek technikák legfeljebb csak parcigati embert. A magam részérôl azért közel ális részét érintik az emberi személynek. sem vagyok ennyire pesszimista. S hogy Valójában ez az érv csak a vallásos embermire alapozom a – jobb híján – ’korlátozott

halhatatlan élôlény, hanem mint teremtmény a bukott világ része, és számtalan betegséggel, defektussal terhelt. Az ég különféle ’zavarai’, pl. a pusztító viharok, szokatlan klimatikus jelenségek, ugyanúgy a betegségek közé sorolhatók, mint a számtalan emberi nyavalya. Ugyanakkor a bukott világ teremtményei közül mégiscsak kiemelkedik az ember, mert lényében a közismert négy elem mellett (víz, tûz, föld, levegô) egy ötödik elem, a quinta essentia is megtalálható, amely különleges helyet jelöl ki számára a kozmoszban. Noha a kozmosz többé nem jelent normatív eszményt (hiszen a bukott anyagi világ többé ilyennel nem szolgálhat), az ember mint az égi anatómia orvosa több olyan lehetôségre is rátalálhat, amelyek okos felhasználásával – bizonyos fokig – hozzájárulhat a beteg természet gyógyításához. Ez a gondolat, hogy tudniillik az embernek eminens feladata a ’beteg természet’ gyógyítása, még hangsúlyosabban jelenik meg Jakob Böhme misztikus természetfilozófiájában. Böhme szerint az ember már nem annyira kreatúra, mint inkább Isten teremtôtársa, Mitschöpfer. Böhme és a nézeteihez sokban kapcsolódó romantikus/misztikus gondolkodók (pl. Novalis, Franz von Baader) azt állították, hogy a teremtés mûve nem fejezôdött be, a teremtés nyolcadik napja még várat magára. Novalis arra törekedett, hogy a természet különbözô létszféráiból analógiákat vezessen le az ember számára, azért, hogy az ember hatalmát a természetre úgyszólván korlátlanul kiterjesztve még a természeti törvényeket is megváltoztassa. A holland felvilágosító filozófus, Franz Hemsterhuis nézeteinek hatására az emberi képességek úgyszólván korlátlan tökéletesítésének eszméjét vallotta. Novalis szerint a jövôben még azzal a lehetôséggel is számolnunk kell, hogy az ember új érzékeket és szerveket fog kifejleszteni. A tizenkilencedik században az ember/természet viszonyt alapvetôen a karteziánus és baconiánus program kiteljesítésére való törekvés igénye szabta meg.

DISPUTA Télikert

társaink számára meggyôzô, ráadásul még ôk sem igen tudják mindennapjaikat az imitatio Christi szellemében élni, mivel a funkcionális alrendszerekben mûködô társadalom keretei között, még az egyszerû banki mûvelethez is a technikai szabályok ismerete és betartása, s nem a ’krisztusi életvezetés gyakorlata’ az alapfeltétel. De az emberi természet konstruált jellegével kell szembesülnünk akkor is, ha azokat a különféle gnosztikus, misztikus irányzatokat vesszük szemügyre, amelyek egy része a hivatalos kereszténységgel olykor szimbiózisban élve, néha viszont kitaszított, eretnek státuszba szorítva, a hivatalos teológiánál merészebb álláspontot foglaltak el az emberi természet kérdésében. A késô középkori, kora újkori misztikus filozófia gyökerei természetesen az antikvitásba nyúlnak vissza, s elsôsorban a platóni kozmológiára épülnek. Platón szerint a kozmosz egy hatalmas lelkes élôlény, amelyben harmonikus és az örökkévalóságig ismétlôdô rend uralkodik. Az ember mint mikrokozmosz – a makrokozmosszal ellentétben – halandó lélekkel bír, s noha a test ’önmozgatására’ a halandó lélek is képes, ez a mozgás csak átmeneti és korántsem olyan harmonikusan összerendezett, mint a makrokozmosz estében. Platón a halandó lélek mellett valamiféle halhatatlan lélekrôl is beszél, ezt gyakran Logosznak nevezi, amelynek az a feladata, hogy összhangba hozza az emberben lévô mozgásformákat a kozmosz egészével. Mivel Platón szerint nincs közvetlen megfelelés a mikrokozmosz és a makrokozmosz között, ezért ezt a harmóniát csak mesterségesen lehet elérni. Az emberben ez az érési folyamat voltaképpen egy pedagógiaietikai program részeként jelenik meg. Paracelsus makrokozmosz-mikrokozmosz elmélete a platóni hagyományt alakítja át, meglehetôsen radikálisan. A kozmosz Paracelsus számára is egy hatalmas élôlény, jobban mondva egy makroorganizmus. De keresztény kiindulópontjának megfelelôen, a Paracelsus-féle kozmosz többé már nem

61

DISPUTA Télikert 62

Az a beállítódás, amelyet Husserl a természeti világ fölötti uralom kiterjesztésének (Herrschaft über die Umwelt) programjaként határozott meg, alapvetôen racionális/technikai program volt és elsôsorban a külsô természetre vonatkozott. Fouriertôl Marxig az emberi természet kérdése inkább csak társadalmi-politikai utópiák tárgyaként került szóba; az átalakíthatóság szinte kizárólag a külsô természetre vonatkozott. Ahogyan Gernot Böhme fogalmaz: „Az önkonstruálás programjai nem az emberi természet megváltoztatásával voltak kapcsolatban, ezek sokkal inkább morális, pedagógiai és politikai programok voltak. Marxnál még a természet humanizálása is, amennyiben az az emberi természetet érintette, a kulturális átalakításra, nem pedig annak megváltozatására irányult.”1 Böhme megállapítása viszont némi korrekcióra szorul. Nietzsche Übermenschét – noha számtalan egymással nehezen összeegyeztethetô módon interpretálták az utóbbi másfél évszázadban – nehezen tekinthetjük másnak, mint a homo sapiens radikális átalakítására tett kísérletnek, természetesen nem vitatva, hogy Nietzsche esetén metafizikai vagy inkább posztmetafizikai kísérletrôl van szó, nem pedig ’biotechnikairól’. Még nyilvánvalóbban jelenik meg az emberi természet átalakításának az igénye Nyikolaj Fjodorov, az orosz kozmizmus megalapítójának fantasztikus vízióiban. A közös ügy filozófiája címû mûvében Fjodorov egy vallási alapon nyugvó technicista utópiát dolgozott ki, amelyben a kozmosz meghódításának az eszméjét összekapcsolta a keresztény hit univerzális elterjesztésének feladatával. Szerinte ugyanis a Biblia helyes értelmezése megköveteli a krisztusi üdvösség hatókörének kozmikus kiterjesztését. Ha léteznek értelmes élôlények az univerzumban, akkor az embernek kötelessége megismertetni ôket a kereszténység eszméivel. Ciolkovszkij, ’a szovjet ûrkutatás atyja’, aki jól ismerte Fjodorovot, szintén misztikus-vallási meggyôzôdésébôl fakadóan érdeklôdött a rakétatechnika kérdései iránt. Fjodorov másik ötlete a halottak feltámasztásával állt kapcsolatban. Nem lehet boldog addig az emberiség – vallotta, ameddig nem képes legyôzni a természet gonoszságait, a betegségeket, a földrengéseket és egyéb természeti katasztrófákat, 1

2

de mindenekelôtt a természet legaljasabb terrorját: az individuális halált. Lenin bebalzsamozásának is az volt az egyik motívuma, hogy majdan, a szovjet tudomány ’magas fejlettségi szintjén’, elérhetô legyen a halott Lenin feltámasztása. (Pár hónapja olvastam valamelyik napilapban, hogy orosz tudósok bejelentették: bármikor képesek klónozásra alkalmas sejteket kinyerni a világ leghíresebb múmiájából.) Láthatjuk, legyen szó akár a rideg, az ’elvarázstalanított’ természet fölött hatalmat gyakorló nyugati racionalitásról, akár a világot visszavarázsolni szándékozó misztikus és okkultista törekvésekrôl, a lényeg nem sokban különbözik: az ember mindenképpen a természeti folyamatokba radikálisan beavatkozó, kvázi-istenként jelenik meg. Az ember diszharmonikus és excentrikus lény, igazából sem külsô, sem pedig belsô természetével nincs kibékülve. Mindez persze a mindenki által jól ismert alapevidenciák közé tartozik. Ami az utóbbi évtizedekben oly fontossá tette ezeket a kérdéseket, az a természeti folyamatokba való beavatkozás, mely immár a korábban csak a legnagyobb fantaszták által elképzelhetônek tûnt méretében van jelen. A bionika (az emberi hús és a mûszaki eszközök, pl. a szívritmusszabályzó összekapcsolása), a biotika (a biológia és az informatika összekapcsolása, pl. számítógéppel vezérelt emberi szervekkel folytatott kutatások kapcsolódnak ide), valamint és fôképpen a genetika újabb teljesítményei már végleg összezavarnak bennünket a természetes/nem természetes kódok zavartalan alkalmazásában.2 Mindezt kiegészíti a modern mûvészet Baudelaire-tôl napjainkig egyre erôsebbnek tûnô tendenciája, hogy a mûvészet ne a természetet utánozza, hanem alternatív világok teremtôjeként lépjen fel. A múlt század nyolcvanas éveitôl egyre érzékelhetôbb a biotechnológia és a nanotechnológia behatolása a mûvészetbe. A body-art három híres képviselôje, Matthew Barney, Stelarc és a francia Orlan (eredetileg nô volt!) azt vallják, hogy a természetes emberi test a mi korunkban már egyáltalán nem természetes, éppen ezért a technológia korszakában a testet hozzá kell idomítani ahhoz a technológiai, politikai, társadalmi miliôhöz, amelyben élünk. A magányos mûvész magányos alkotásának befellegzett, a mûvészeknek együtt kell

Böhme, Gernot: Die Natur vor uns. Naturphilosophie in pragmatischer Hinsicht. Die Graue Edition, 2002. 94. V.ö. De Rosnay, J. L’Homme symbiotique – Regards sur le troisième millénaire. E. de Seuil, 2000.

3

4

Breton, (Le) David: L’Adieu au corps. Édition Métailié, 1999. 44. Lásd még Pearl, Lydie (szerk.): Corps, Art et Société – Chimères et utopies. L’Hamattan, 1998; Kisselava, Olga: Cyberart, un essai sur l’art du dialoque. L’Harmattan, 1998. Breton, i. m. 44.

DISPUTA Télikert

mûködniük a fizikusokkal, technikusokkal, (csakúgy, mint láttuk, egykor Fjodorovot). mérnökökkel, informatikusokkal, plaszti- „A halál nem jön el Orlan számára, mivel egy napon mumifikált holttestét a múzeumi kai sebészekkel stb. Új testtechnikákra van tárlóban látjuk viszont, egyfajta interaktív szükség, amelyek sikeres(!?) alkalmazása eredményeképpen akár a homo sapiens tel- videoinstallációként.”3 Ahogyan az orosz jes átalakulásával is szemkozmizmus képviselôi, vabesülhetünk. Orlan, amellamint a kozmisták néze„Orlan szemében nem lett hogy Franciaországban teire úgyszintén jócskán a társadalmi determeglehetôsen jól ismert támaszkodó (de nevüket minációk jelentik az body-art mûvész, teoretidiszkréten elhallgató) bolelsôdleges korlátokat, kusan is igyekszik különös sevikok akaratuk engedelhanem az emberi test tevékenységét megalapozmes eszközévé kívánták egyszer s mindenkorra ni, s önnön munkássátenni a természeti törvé’adott’ mivoltával nincs gát sajátos létkritikaként nyeket, ugyanúgy Orlan is kibékülve. Éppen a interpretálja. Orlan szeharcot hirdet minden külsô testiség (charnel) az a mében nem a társadalmi determinációval szemben. hely, ahonnan kiinduldeterminációk jelentik az „Munkám – jegyzi meg egy va kérdésessé tehetô a elsôdleges korlátokat, hahelyen – harc a veleszülevilág. Orlan és a hozzá nem az emberi test egyszer tett diszpozíciók, a hajlíthasonló testmûvészek s mindenkorra ’adott’ mihatatlanság, a természet, szemében a test nem voltával nincs kibékülve. a DNS (amely voltaképpen adottság, hanem ’felÉppen a testiség (charnel) a mi, azaz a performence adottság’: úgyszólván mûvészek közvetlen riváaz a hely, ahonnan kiinkorlátlanul alakítható lisának is tekinthetô) és dulva kérdésessé tehetô lehetôség.” Isten ellen.”4 Persze Orlan a világ. Orlan és a hozzá hasonló testmûvészek szemében a test nem kapcsán hajlamosak vagyunk azt mondani, adottság, hanem ’feladottság’: úgyszólván hogy egy excentrikus és magányos mûvész korlátlanul alakítható lehetôség. fantáziálásával van dolgunk. De azért ez Orlan a kilencvenes évek elejétôl fo- még sincs egészen így. Ahogyan az egyik lyamatosan átoperáltatja a testét. Válasz- francia kritikusa írja: az identitás, amelyet tott új külsôjének megkomponálása során Orlan idôrôl idôre alakítgat a testén, maga a számítógép segítségét is igénybe veszi. A is alá van vetve a mediatizált társadalom görög és a keleti mitológiák ember- és ki- által termelt kollektív fantazmáknak. A méra-ábrázolásaiból, a saját fantáziájából plasztikai sebészet persze olyan arcot kölés mindenféle számítógépes programokból csönöz nekünk, amilyet aztán a tükörben állítja össze az amúgy folyamatosan vál- viszontlátni szeretnénk. De hogy ez a láttozó testi identitását. Legfontosabbnak vány az esztétikai érték rangjára emelkedazt tekinti, hogy még csak véletlenül se jék, ahhoz ennél még többre van szükség. hasonlítson az európai reneszánsz kultú- Leginkább éppen a mediatizált, a televízió rával kialakuló, s napjainkig – legalábbis által kölcsönzött képi világ az, ami muníszerinte – alig változó nôi eszményképek- ciót kölcsönöz a még egyéni lázadáshoz is. re. E tekintetben a radikálisan feminista Kérdés persze, hogy nincs-e mégis valamiJudith Butler nézeteit követi, aki szerint a lyen konstans ’természeti’ alap a társadalnôi nemi identitás lényegében a maszkulin milag konstruált test mögött, amely ellenkultúra gyarmatosításának terméke. Orlan áll a korlátlan átalakíthatóságnak. Ezek újabban azt tervezi, hogy a plasztikai sebé- a kérdések – amelyek akár akarjuk, akár szet segítségével sokszorosára növeli meg nem, egyúttal mindig az erkölcsi probléaz orra hosszát. Egyébként korábban már mák rangjára emelkednek – nem is annyira kis szarvakat operáltatott a homlokára. Az a bionika és a biotika kapcsán merülnek fel önmagát ’önmaga’ Pigmalionjának tekintô (hiszen ezeknek a technikáknak láthatóan Orlan még a ’halála után’ is folytatni óhajtja nincs kihatásuk a jövô nemzedékekre), hateste radikális átalakítását. Pontosabban a nem a humángenetika szédítô lehetôségei halhatatlanság vagy legalábbis a kvázi-hal- vonatkozásában. Ezeket a kérdéseket íráhatatlanság elérésének a lehetôsége izgatja som második részében fogom körbejárni.

63

Drámapályázat Internetes színjátékíró pályázatot hirdet a Debrecen Online szerkesztôsége. Pályázni írói álnéven és a hozzá csatlakozó jeligével lehet. A pályázat 2004. július 7-én kezdôdik és október 10-ig tart. BEKÜLDENDÔ: 1. színjátékötlet (téma, helyzet) 2. szinopszis (a tervezett darab tartalmi vázlata) 3. jelenetminták (2 kidolgozott jelenet) 4. a teljes mû FÁZISONKÉNTI ELBÍRÁLÁS: 1–3. egyszemélyes moderátori döntés alapján. (Akinek az anyaga felkerül a Deolra, az folytathatja tovább, akié nem, az kiesett.) 4. közönségszavazat és egyszemélyes döntés Díjakat nem adunk ki. Megfelelô színvonal esetén az elsô három helyezett nevét – hozzájárulása mellett – közöljük. A helyezetteknek a Basahalma Drámakör alapító tagi címét ajánljuk fel. (Részletek: www.deol.hu)

Kedves Olvasó!

DISPUTA

Elnyerte tetszését a Debreceni Disputa? Szívesen olvasná rendszeresen ezt a folyóiratot? Érdekli, kik lesznek a szerzôink? Mirôl írnak majd, s hogyan látják a világot vagy éppen Debrecent? Kívánja támogatni kulturális törekvéseinket? S ugyanakkor szeretné megkímélni magát az utánajárás gondjaitól?

64

Legyen az elôfizetônk! Ha igényli, mi vállaljuk, hogy eljuttatjuk az Ön címére a Debreceni Disputát hónapról hónapra! Egy teljes éven át kézhez kapja lapunkat, s ezért csupán azt kérjük, a nyomdaés postaköltségekhez járuljon hozzá. Kérésére küldünk csekket, ezen befizetheti az éves díjat – 3000, azaz háromezer forintot – bármely postahivatalban. Kérjük, a kézbesítési címet írja olvashatóan! A Kiadó