1 / 46
12. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.03.17-21. 2014.03.17. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Cs. B. + 197 fő
Hivatalos személy által elkövetett 2014.03.17. vesztegetés bűntette
09:00
Az utolsó szó jogán folytatódik a vádlottak meghallgatása. Az ügyben elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék 2012 áprilisában a mintegy 200 vádlottat hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért a bíróság a vádlottak egy részére jelentős tartamú / I.r. vádlott 10 év /szabadságvesztés büntetést szabott ki, többüket pedig bizonyítottság és bűncselekmény hiánya miatt felmentette. Az ügyész minden vádlottra kiterjedően fellebbezett az ítélet megalapozatlanság miatti hatályon kívül helyezése és új eljárás lefolytatása érdekében. A bíróság által megállapított 44 tényállást tartalmazó, 1015 oldalas irat szerint a vádlottak lakásépítési kedvezményeket igényeltek 2005 és 2008 között. Ennek azonban kizárólagos célja a családonként maximálisan folyósítható összeg megszerzése volt, nem pedig az állam által támogatni kívánt lakhatási körülmények javítása. A lakásépítési kedvezményből finanszírozták a telkek vételárát, az ügyvédi munkadíjakat, a hatósági eljárásokat, a valótlan tartalmú költségszámlákat, az ügyintézőknek juttatott összegeket, az építtetőknek a beköltözésről való lemondásért átadott összegeket. A magukat „építési vállalkozónak tartó” III., IV., V. és VI.r. vádlott felkutatta a megyében, mélyszegénységben élő, elsősorban roma származású sokgyermekes családokat és szóban megállapodtak az új lakás felépítéséről. Az építtető személyek 100.000.- Ft-ért „eladták” a kedvezményt, illetve a lakással való rendelkezési jogot az „építési vállalkozónak”. A cselekménysorozatban jelentős szerepet töltött be Sz. J. III.r. vádlott, aki kisebbségi önkormányzati képviselőként széleskörű ismeretségi körrel rendelkezett és jártasságot szerzett a hivatalos ügyek intézésében is. Elsősorban ő vette fel a kapcsolatot azokkal a személyekkel, akik a bűncselekmények elkövetéséhez segítséget nyújtottak. Pl. Cs. B. I.r. vádlottal, aki a vádbeli cselekmények időpontjában Szerencs Város Polgármesteri Hivatala Építésügyi és Városfejlesztési Osztályának vezetője volt 2008 szeptemberének végéig, és aki épületenként 50.000.- Ft-ot kapott az építési engedély soron kívüli és törvényi feltételek hiányában történő kiadásáért. Ugyanígy járt el a használatbavételi engedélyek kiadása során is, ott a tényállás egyes eseteiben lakásonként 200.000.- Ft jogtalan vagyoni előnyt fogadott el. L. Zs. II.r. vádlott Tokaj város közigazgatási területén építésügyi igazgatási ügyintézőként segítette a csalások elkövetését. A vádlottak közül többen a lakásépítők „felhajtásában” nyújtottak segítséget a „vállalkozóknak”. B. D. VII. és B. Dné VIII.r. vádlottak tudták, hogy a „vállalkozóknak” nem az a szándéka, hogy az arra jogosultak megfelelő lakóházhoz jussanak, hanem az elsődleges cél, hogy ők kapjanak jogosulatlanul minél több pénzt. K. L. XX.r. és B-B. I. XXI. r vádlottak több esetben olyan lakóépületeket terveztek, amelyek tervezésére nem voltak jogosultak, ezzel megtévesztették megbízóikat. D. Iné XXII., L. G. XXIII., K. L. XXIV. és az időközben elhunyt D. J. vádlott valótlan tartalmú felelős műszaki vezetői nyilatkozatokat állított ki. K. Gné XXXVII., G. Dné XXXI., Pné B. P. XXIX., Sz. K. XXX., N. Gy. XXXII., XXXIII., Tné K. Á. XXXIV. J. B. XXXV., Z. Jné XXXVI. r. vádlottak az egyik pénzintézet szerencsi illetve tiszaújvárosi fiókjában dolgoztak és segítették a lakásépítési támogatások igénylését oly módon, hogy az építtetők által alacsony összegben megjelölt adatokat szabálytalanul korrigálták, míg az önerőre vonatkozóan kitöltetlen adatokat valótlanul olyan összegben tüntették fel, hogy az építkezés látszólag ne legyen forráshiányos, és az igényelt kedvezmény engedélyezhető legyen. Sz. J. III.r., Ifj. L. J. IV.r., Ifj L. Jné V.r., R Zs. VI.r., B. D. VII.r., B. Dné VIII.r., R. S. IX.r., K. Z. X.r., T. Á. XI.r. vádlottak részben egymás tevékenységéről tudva, egymás között a részfeladatokat felosztva,
2 / 46 bűnszövetségben, rendszeres haszonszerzésre törekedve követték el a cselekményeiket, melynek során 43 db ház / 107 db lakás és egy toldalék épület / építésével jogtalanul összesen 497.300.000.Ft lakásépítési kedvezményt vettek fel. Információ:
Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, fsz. 31. 26.Bf.7245/2013
halált okozó, foglalkozás körében elkövetett 2014.03.17. gondatlan veszélyeztetés vétsége
8:30
A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádirata szerint a vádlottak közül az I. r. vádlott jogászként, a II. r. vádlott gondnokként, a III. r. vádlott asztalos karbantartóként, a IV. r. vádlott pedig nevelőtanárként állt alkalmazásban a Cseppkő utcai Gyermekotthonban 2010-ben. H. D. Zs. és két testvére 2010. július 28-án kerültek be a Gyermekotthonba átmeneti neveltként. 2010. november 19-én H. D. Zs. a nappali szobában játszott, míg a IV. r. vádlott egy másik gyerekkel átment a nevelői szobába, ahol közel 10-15 percen át feladatlapokat oldottak meg. Ez idő alatt a látó- és hallótávolságon kívül hagyott, közvetlen nevelői felügyelet nélküli H. D. Zs. egyedül hátrament a testvéreivel közös szobába és ott, egy plüss játék levétele közben magára borította a bejárati ajtótól balra lévő 166 cm magas, 60 cm széles szekrényt. A baleset következtében H. D. Zs. – elsődlegesen – koponyatörést és oxigén-hiányos agykárosodást szenvedett és intenzív kezelése ellenére elhunyt. A baleset és a halál oka között, közvetlen okozati összefüggés áll fenn. A vádirat szerint a vádlottak a beosztásukból adódó kötelezettségeiket elmulasztották, ezzel foglalkozásuk szabályait megszegték és közvetlen veszélyhelyzetet idézték elő, mely közvetlen okozati összefüggésben áll H. D. Zs. balesetével, majd halálával. Az I. r. vádlott az intézet munkavédelmi szempontú felülvizsgálata, éves „kockázatértékelése” elvégzésekor nem volt figyelemmel a bútorok kockázatából adódó veszélyforrásokra. A II. r. vádlott nem végezte el a rendszeres műszaki bejárást, míg a III. r. vádlott elmulasztotta a H. D. Zs. szobájának napi szemrevételezését és így nem észlelte, hogy az egyenetlen parkettán a szekrény labilis. A IV. r. vádlott pedig látó- és hallótávolságon kívül volt a nappaliban hagyott két gyermektől, figyelme és felügyelete 10-15 percen át kizárólagosan egy szintén a felügyeletére bízott másik gyermekre irányult. Az ügyészség a vádlottakat halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja. Az ügyben a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2013. január 10-én elsőfokú ítéletet hirdetett. A bíróság a vádlottakat az ellenük foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. A bíróság a bizonyítási eljárás során megállapította, hogy a vádlottak nem szegték meg a foglalkozásuk szabályait. Az ítélet az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottak vonatkozásában jogerős. Az ügyészség a IV. r. vádlott vonatkozásában fellebbezést jelentett be, így az ügy másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik. Információ: Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
3 / 46 PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Törvényszék Dr. L.N.T.
Előre kitervelten, különös 2014. március 11.00 kegyetlenséggel, több ember 17. sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete
A vádirat szerint dr.L.N.T. 2013. május 23-án reggel 7 óra körüli időben Pécsett, egy kertvárosi liftes házban, a lépcsőházban 106 késszúrással megölte volt házastársát, valamint 9 késszúrással megsebezte a volt házastársa élettársát. A perbeszédek elhangzottak, a tárgyaláson ítélethirdetés lesz. Információ:
Dr. Hajdu István sajtószóvivő 30/520-9577
[email protected]
4 / 46 2014.03.18. (KEDD) KÚRIA KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem H-né K. Mária
Információ:
Csalás bűntettének kísérlete
2014. 03. 18.
09.00
A terhelt és társa a banktól hamis jövedelemigazolás benyújtásával kísérelt meg 2.200.000 Ft személyi kölcsönt felvenni. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
5 / 46 KÚRIA B. III. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem K. József I. r. és 3Sikkasztás bűntette társa bűncselekmények
Információ:
és más2014. 03. 18.
09.00
Az eljárt bíróságok a felülvizsgálati eljárással érintett I. r., II. r., III. r. és IV. r. terhelteket bűnösnek mondták ki 1-1 rb. folytatólagosan, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntettében, amelyet a II. r., a III. r. és a IV. r. terhelt bűnsegédként követett el. Az irányadó tényállás szerint az N. K. Kft. sértett mobiltelefonok gyártásával foglalkozik. A kft.-nél a finnországi központba beérkező rendelésekre gyártották le a készülékeket, amelyek ezt követőn szinte azonnal a vevőnek kerültek kiszállításra, raktározás csak néhány nagyra történt. A terheltek elhatározták, hogy megpróbálnak az N. K. Kft.-től mobiltelefonokat eltulajdonítani, oly módon, hogy a gyár területéről kiszállító kamionra a megrendelésszerűen felpakolt telefonok mellé további telefonokat is felraknak, amelyeket egy alkalmas helyen levesznek a kamionról, és értékesítik azokat. Az I. r. terhelt kiszállítási csoportvezetőként, a III. és a IV. r. terhelt operátorként, a II. r. terhelt vagyonőrként állt a Kft. alkalmazásában. Az I., II., III. és IV. r. terhelt – további 13 terhelt-társaikkal együtt – 2004 és 2005. évben összesen 265.685.000 forint értékben tulajdonított el mobiltelefon-készülékeket, amelyeket az eljárás során ismeretlen személyek értékesítettek. A jogerős ügydöntő határozat ellen a III. r. terhelt és védője a megtámadott határozat hatályon kívül helyezése és az eljárás megszüntetése érdekében; valamint a fellebbviteli főügyészség az I. r., a II. r., a III. r. és a IV. r. terhelt tekintetében a terhükre rótt cselekmény bűnszövetségben elkövetettként is minősítése, és a kiszabott büntetés súlyosítása érdekében nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
6 / 46 KÚRIA B. III. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem V. András II. r. és N. Zsolt III. r.
Csempészet bűntette
(vámorgazdaság)2014. 03. 18.
11.00
Az elsőfokú bíróság a II. r. vádlottat folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csempészet bűntettében és 54 rb. magánokirat-hamisítás vétségében, míg a III. r. vádlottat folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csempészet bűntettében és 17 rb. magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a II. r. vádlott terhére rótt bűncselekményeket folytatólagosan elkövetett csempészet bűntettének és 54 rb. közokirat-hamisítás vétségének minősítette és a II. r. vádlott bűnösségét folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében is megállapította. A III. r. vádlott terhére rótt bűncselekményeket folytatólagosan elkövetett csempészet bűntettének és 17 rb. közokirat-hamisítás vétségének minősítette és a III. r. vádlott bűnösségét 5 rb. 3 esetben folytatólagosan elkövetett – csalás bűntettében is megállapította. I. Az irányadó tényállás szerint a II. r. vádlott egy kft. alkalmazottja volt. A II. r. vádlott és ismeretlenül maradt társai megállapodtak abban, hogy úgy szállítanak be Magyarország területére nagy tételben banánt, hogy utána – engedély hiányában – a teljes vámterhet nem fizetik meg. A II. r. vádlott minden egyes szállítmány esetében elkérte az adott szállító cégtől az indító vámhivatal által lepecsételt okmányokat, majd ismeretlen bűntársával együtt, ismeretlen körülmények között hamis vámbélyegzővel lepecsételte azokat. Az így elkészített, a vámkezelés megtörténtét, az áru és a vámgarancia felszabadításának látszatát keltő hamis okiratokat adta vissza a szállító cég képviselőjének. A II. r. vádlott minden alkalommal ugyanazt a céget bízta meg az áru továbbfuvarozásával, anélkül, hogy a vámkezelés valóban megtörtént volna. Az I. r. vádlott – aki annál a vámhivatalnál dolgozott, ahova a II. r. vádlott mindig irányította a szállítmányokat – előadóként teljesített szolgálatot, hozzáféréssel rendelkezve ahhoz a rendszerhez, amelybe anélkül rögzítette valótlanul az egyes szállítmányok rendeltetési vámhivatalba történt vámkezelését – ami lehetővé tette az áruk és a garanciajegyek felszabadítását –, hogy ez, mint eladónak nem tartozott feladatkörébe és a valóságban nem történt meg. II. Az irányadó tényállás szerint a III. r. vádlott mint egy kft. ügyvezető igazgatója, a rizs importjával foglalkozott. A vámeljárás lefolytatásához kapcsolódó feladatok a III. r. vádlott hatáskörébe tartoztak. A III. r. vádlott ügyvezetőként utasítást adott – 17 alkalommal – rizsszállítmány Magyarországra történő behozatalára. A szállítmány valamennyi esetben ugyanazon a határátkelő helyen érkezett. A III. r. vádlott megbízásából a fuvarozók két vámhivatal közül választottak, és ahhoz, mint rendeltetési vámhivatalhoz kérték továbbítani az árut, ehhez kezességi tanúsítványt vásároltak és a továbbítási okmányon főkötelezettségként az azt értékesítő gazdasági társaság jelent meg. A másodfokú döntés ellen a II. és a III. r. vádlottak és védőik nyújtottak be másodfellebbezést enyhítés érdekében. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
Információ:
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla P.G. Á.+ 2 fő
Hivatali visszaélés bűntette
2014.03.18.
10:00
7 / 46 HATÁROZAT HIRDETÉS
Információ:
Az elsőfokon eljáró Miskolci Törvényszék 2013 novemberében Dr P. G. Á. I. r. vádlottat folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntette miatt 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 1 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. S Zné II.r. vádlottat folytatólagosan felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntette miatt 1 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. S. A. III.r. vádlottat folytatólagosan bűnsegédként elkövetett hivatali visszaélés bűntette miatt 1 évre próbára bocsátotta. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik enyhítésért illetve felmentésért fellebbeztek. A bíróság által megállapított tényállás szerint I. r. vádlott barátnője volt III.r. vádlott, akinek édesanyja II.r. vádlott. A cselekmények időpontjában I.r. vádlott a Kazincbarcikai Városi Ügyészséghez beosztott ügyészségi fogalmazó volt, barátnője joghallgató a miskolci egyetemen. II.r. vádlott pedig Felzsőzsolca Város jegyzője. A Miskolci Nyomozó Ügyészség 2011 februárjában vezető beosztású hivatalos személy által hivatali helyzetével visszaélve elkövetett vesztegetés bűntette miatt nyomozást rendelt el S. Zné II.r. vádlott és társai ellen. II.r. vádlott 2011 márciusáig több alkalommal arra kérte I.r. vádlottat, hogy az ügyészségen tett feljelentésről, illetve annak folyamatáról, a tervezett nyomozati cselekményekről tájékoztassa őt. Az I.r. vádlott által közölt információkat III.r vádlott több alkalommal továbbította édesanyja felé. Az ügy kapcsán I.r. vádlottal szemben a Legfőbb Ügyész 2011 márciusában fegyelmi eljárást rendelt el és munkaviszonyát megszüntette. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
Debreceni Ítélőtábla B. J. + 1 fő
Életveszélyt okozó testi sértés 2014.03.18. bűntette
10:30
HATÁROZAT HIRDETÉS
Információ:
Az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék 2013 októberében B. J. I.r. vádlottat testi sértés bűntette és garázdaság vétsége miatt 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Fk. V. J. R. II.r. vádlottat bűnsegédként elkövetett testi sértés bűntette, bűnsegédként elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete és bűnsegédként elkövetett garázdaság vétsége miatt 1 év 4 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak fogháza büntetésre ítélte. A fiatalkorú vádlott a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt áll. Az ítélet ellen az ügyész I. és II.r. vádlott terhére büntetéseik súlyosítása érdekében, I.r. vádlott enyhítésért, II.r. vádlott felmentésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint I. és II.r. vádlott egy baráti társasággal 2010 májusában egy éjjel Debrecen egyik parkjában voltak, ahol beszélgettek és bort fogyasztottak. L. Á., L. A. és Cs. R. sértettek hajnali 3 körül kerékpárral arra haladtak, amikor Cs. R. elkiáltotta magát, hogy „heuréka”. Ezt a vádlottak sértésként értékelték és a sértettek elé kerültek, megakadályozva ezzel a továbbhaladásukat. A sértettek próbálták a szóváltást elkerülni, azonban I.r. vádlott egyszer ököllel megütötte L. Á-t. Ezután I. és II.r. vádlottak L. A-hoz léptek és meg akarták ütni, de az ütés a karját érte. Majd Cs. R-hez léptek, akit I.r. vádlott kétszer ütött meg a fején. Cs. R. sértett elesett, a fejét a szervizút betonjába ütötte és eszméletét vesztette. A vádlottak ezek után elfutottak a helyszínről. L. Á. 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Cs. R. koponyaalapi törést, agyzúzódást szenvedett, közvetlen életveszélyes állapotba került, melyet az időben alkalmazott szakszerű orvosi kezelés hárított el. Bal oldali hallásvesztés alakult ki a sértettnél így állapota maradandó fogyatékosságként értékelendő. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected]
8 / 46 0630/994-3339
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Budapest Környéki Törvényszék V/508. Vádlott: H. G.
Ügy: emberölés kísérlete
bűntettének 2014. 03. 18.
13.00 óra
A vádirat szerint a vádlott 2003-2004 óta ismerte a sértettet, a vádlott a sértett korábbi feleségének lett az élettársa. A két férfi viszonya – különösen egy 2006-os, tettlegességig fajuló konfliktusuk után – megromlott, kerülték egymás társaságát.
Információ:
2012. szeptember 8-án este a vádlott egy baltával támadt a sértettre és azzal torkon ütötte. A sértettet az orvosi ügyeletre, majd klinikára szállították,a támadott testtájékra és az alkalmazott eszközre tekintettel a vádlottnak számolnia kellett azzal, hogy a cselekménye a sértett halálához is vezethet. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
Budapest Környéki Törvényszék V/521. Vádlott: S. P. + 1 fő
Információ:
Ügy: különösen nagy kárt okozó, 2014. 03. 18. folytatólagosan és üzletszerűen és elkövetett csalás bűntette és más 2014. 03. 20. bcs.
09.00 óra
A vádirat szerint az I. rendű vádlott egy 100-200 lakásos lakópark megvalósítása érdekében különböző cégeket hozott létre, majd 205. tavaszán több gödi ingatlan megvásárlásáról folytatott tárgyalásokat. Különböző szerződésekkel 2005. végére a II. rendű vádlottal elérték, hogy jogtalanul és ellenérték megfizetése nélkül megszerezzék az ingatlan tulajdonjogát. A cselekménnyel egy Kft.-nek csaknem 200 millió, magánszemély sértettnek 9 millió forint kárt okoztak. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
Budakörnyéki Járásbíróság – I/107. Vádlott: Sz. G.
Ügy: állatkínzás vétsége
2014. 03. 18. és 2014. 03. 20.
08.30 óra
9 / 46 A vád szerint a férfi pilisszentiváni ingatlanán nem megfelelően tartott egy szürke sodrott és két vasderes belga hidegvérű kancát, valamint egy szürke pónilovat.
Információ:
A 2012. december 3-án tartott ellenőrzés során a hatósági állatorvos megállapította, hogy a vádlott az állatokat nem tartotta, etette, itatta, gondozta megfelelően. A vádlott az állatokat olyan bánásmódban részesítette, amely alkalmas volt arra, hogy azok maradandó egészségkárosodást szenvedjenek, vagy elpusztuljanak. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Autómatricás csalás - másodfokon 2014. március 18. kedd 11.00 Nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette Bf. 520/2013 Debreceni Törvényszék (Széchenyi u. 9.) I/104. Ítélethirdetés Vádlott: T. Rudolf 2013. május 23-án a Debreceni Járásbíróság bűnösnek találta T. Rudolfot 15 nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, 100 kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, valamint a számviteli rend megsértésének bűntettében. Az elsőfokú bíróság 3 év 6 hónap börtönbüntetést szabott ki, 4 évre eltiltotta a vádlottat a közügyek gyakorlásától, és kötelezte a több mint 400 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére. A bíróság helyt adott 34 sértett kártérítési igényének, így T. Rudolfnak a jogerős döntést követő 30 napon belül csaknem 5 millió forintot kell kifizetnie a becsapott autósoknak. A vádlott által alapított cég fő tevékenységi köre hirdetés volt. A bt. autótulajdonosokkal kötött reklámszerződéseket, a gépkocsikra a bt. által biztosított öntapadós matrica került fel reklámhordozóként. A szerződések szerint a gépkocsi tulajdonosoknak munkanapokon minimum napi 30 kilométert kellett megtenniük, amelyért 40.000 Ft havi díjazásban részesültek. Amennyiben csak napi 20 kilométert tettek meg, úgy 25.000 Ft volt a tarifa. A hirdetési szerződések feltétele az volt, hogy a sértettek 95.000 és 215.000 Ft közötti óvadékot adjanak át. A vádhatóság szerint a cég Debrecenen kívül Miskolcon, Szolnokon és Egerben is tartott fenn fiókirodát, ahol a vádlott és a üzletkötői sorra kötötték a szerződéseket. A megkárosított ügyfelek között így Hajdú-Bihar, Heves, Borsod, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyei autótulajdonosok is vannak. A bíróság megállapította, hogy a vádlottnak már a bt. 2007 februári alapításakor tudnia kellett, hogy a választott hirdetési forma (autómatricázás) nem lehet rentábilis. 5 hónap alatt mindössze 1 reklámszerződést kötött egy mosópor hirdetésére, az ebből származó bevétel – 20 autó 3 hónapra 80.000 forintért – azonban mindössze két autótulajdonos havidíját fedezte. „Nem volt anyagi tőkém, csak az én szellemi tőkém” – vallotta maga a vádlott is a bíróságon. A férfi volt élettársa 153 sértettről tudott, de a vádhatóságnak csak 116 autótulajdonost sikerült azonosítania. Miután azonban egyiküket a bíróság nem tudta felkutatni, így esetében, azaz egy csalás ügyében – felmentő ítélet született. T. Rudolf egyébként az ügyfeleket folyamatosan hitegette, és aki új belépőt szerzett, az általában hozzájutott a jussához. A 115 sértettből mindössze hárman kapták vissza az előre befizetett óvadékot. A volt élettárs azt is elismerte, hogy egyértelműen a haszonszerzés volt a cél, ezt egy véletlenül indított és véletlenül kihallgatott telefonbeszélgetés is megerősíti, amelyben a vádlott azt mondta: „Ma megint egymillió forintot kerestem és nem dolgoztam meg érte.” A csalássorozat során a bírósági tényállás szerint 20 és félmillió forint folyt be és mintegy 6 és fél millió került vissza az autótulajdonosokhoz, így mintegy 14 millió forintnak veszett nyoma. A vádlott magyarázattal nem szolgált, így annyit lehetett megállapítani, hogy megélhetési körülményeinek javítására, autóvásárlásra és szórakozásra fordította a pénzt.
10 / 46 Az elsőfokú ítélet kihirdetését követően a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett. További információ: Tatár Timea sajtószóvivő, Debreceni Törvényszék , 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék, 36/30 327 0464 www.debrecenitorvenyszek.birosag.hu, email:
[email protected], 36/52 526 755 Végzetes bántalmazás 2014. március 18. kedd 10.00 Halált okozó testi sértés B. 536/2012 Debreceni Járásbíróság, Iparkamara u. 1. fszt. 35. Szakértő meghallgatása, iratismertetés, perbeszéd. 13.00 körül: ítélethirdetés várható. Vádlott: K. Tibor A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint a vádlott és a sértett régóta ismerték egymást. Egy utcában laktak Nyíracsádon, a sértett ápolta K. Tibor édesanyját, de kapcsolatuk később, az asszony halála után is megmaradt. Az évek során a sértett házassága megromlott, a vádlottal viszont mindeközben egyre szorosabbra fűzte kapcsolatát. Miután a vádlott nem vetette meg az italt, a vádirat szerint a nő is egyre inkább az ital rabja lett. 2011 augusztusában a nő férje pár napra elutazott, így a vádlott-sértett páros meglehetősen sok időt tudott együtt tölteni. A napok italozással, veszekedésekkel, bántalmazásba torkolló vitákkal teltek. Egyik alkalommal a sértett a verés közben még a távol lévő férjét is felhívta, hogy segítséget kérjen tőle. A nő látványos sérüléseket szenvedett, több helybeli is kérdőre vonta őt a verések nyomai miatt, és a sértett nem is tagadta, hogy K. Tibor bántalmazta. 2011. augusztus 26-án egy helyi férfi szólt a vádlottnak, hogy a sértettet az utcán fekve látta. A férfi megkereste a nőt, hazavitte és ágyba tette. Pár órával később egy másik helyben lakó azt mesélte el a vádlottnak, hogy a nőt egy ház tornácán találta fekve és onnan küldte őt haza. A vádlott a nő keresésére indult, akit saját otthonában meg is talált. Újra ágyba rakta. Aznap este azonban saját háza udvarán találta a nőt, a találkozás újra dulakodásig és tettlegességig fajult, a szomszédok is fültanúi voltak az esetnek. Másnap reggel a férfi átment a nőhöz, hogy megnézze, milyen állapotban van az elmúlt, alkoholmámorban töltött napok után. A nőt a lesötétített hálószobájában, az ágyában fekve találta meg. A vádlottól aznap többen is érdeklődtek a nő hogyléte felől, a vádlott többször is visszatért, hogy ránézzen, de nem tapasztalt semmi változást. A következő nap is többször benézett, de arról egy alkalommal sem győződött meg, hogy a sértett tényleg alszik-e. Augusztus 28-án este aztán észrevette, hogy a sértett nem lélegzik és kihűlt. A szomszédokkal kihívták a háziorvost, aki megállapította, hogy a nő körülbelül 24 órával korábban halhatott meg. A szakérői vélemény szerint a nő halálát koponyasérülés okozhatta. Miután egyébként kiderült, hogy a sértett meghalt, a vádlott ismeretlen helyre távozott és csak 3 nappal később fogták el a rendőrök. További információ: Tatár Timea sajtószóvivő, 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, 36/30 327 0464 www.debrecenitorvenyszek.birosag.hu, email:
[email protected], 36/52 526 755 FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, II., Fő u. 70-78., I. 42.Kb.393/2013
elöljárói intézkedés elmulasztásának 2014.03.18., 20., 25. bűntette
9:00
11 / 46 A 2006-os őszi események kapcsán 14 egykori, illetve jelenleg is állományban lévő rendőrrel szemben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya. Az ügyészség tizenöt vádpontban részletezi a vád tárgyává tett cselekményeket, melyek kapcsán különféle bűncselekmények elkövetését rója az egyes vádlottak terhére. A vádirat rögzíti, hogy 2006. szeptember 17-én este Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök öszödi beszédének nyilvánosságra kerülését követően néhányan gyülekezni kezdtek a Kossuth téren. A kezdetben nyugodt tüntetők – a résztvevők számának növekedésével - mind hangosabbak lettek, a kormányt és a rendőrséget szidalmazva új választások kiírását követelték, majd az ezerfősre nőtt tömeg átszakította a Parlament előtti lánckorlátot. Miután a tömeg egyre nőtt, újabb rendőri egységeket vezényeltek a helyszínre, s a rendőri vezetők - a megyei rendőrfőkapitányságok ügyeletének bevonásával - intézkedtek a vidéki rendőrök fővárosba rendelésére is. Másnap, szeptember 18-án este a több ezresre nőtt tömeg a Parlament köré vont kordont benyomta, majd a tüntetők egy csoportja átment az MTV székháza elé, mert be akarták olvastatni a petíciójukat. Miután nem sikerült elérniük, hogy az MTV illetékes képviselőjével tárgyaljanak, a Kossuth térről több ezres támogató tömeg érkezett hozzájuk. A vád szerint a tüntetők közül egy néhány száz fős tömeg kövekkel dobálta a székház épületét, s nemcsak a székházat, hanem az épület védelmére rendelt, a főbejárat előtti lépcsősoron sorfalszolgálatot teljesítő Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századát is megtámadták. Kövekkel, üvegekkel, különféle tárgyakkal dobálták őket. A támadás folytán 60 rendőr megsérült, köztük olyanok, akiknek nem volt bevetési sisakja vagy pajzsa. Ezt egyébként a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századának parancsnoka korábban jelezte az V. rendű vádlottnak - a Rendészeti Biztonsági Szolgálat műveletirányítói beosztásából eredően a század elöljárója volt - aki a jelentést tudomásul vette, a hiányok pótlására azonban ¨bár arra módja lett volna, és védőfelszerelések is rendelkezésre álltak” mégsem intézkedett. Az V. r. vádlottat ennek kapcsán 2 rb. elöljárói gondoskodás elmulasztásának bűntettével vádolják. A vádirat kitér arra is, hogy késő éjszakára már kemény összecsapás volt a rendőrség és a tüntetők között. Az egyre jobban kiszélesedő támadás miatt - Budapest rendőr-főkapitánya - II. r. vádlott a IV. r. vádlottat az épület és környéke helyszínparancsnokául jelölte ki, aki azonban e feladatát nem volt képes ellátni: az akadályozó körülményekről elöljáróinak nem tett jelentést, nem végezte el a rendelkezésére álló erők és eszközök számbavételét, így nem mérte fel a feladatba bevont rendőri erők nagyságát és felállítási helyét, illetve azokét sem, amelyeket erősítésként be lehetett volna vonni. Nem ismerte a székházba vezényelt rendőri erők parancsnokait, velük kapcsolatot nem keresett, a védendő épület sajátosságainak megismerése érdekében nem vette fel a kapcsolatot a biztonsági szolgálattal sem. A II. r. vádlottól kapott paranccsal szemben a székházba vezényelt rendőri köteléket nem irányította, nem koordinálta, így az alegységek szervezetlenül igyekeztek részt venni a székház védelmében. Mindezek alapján az ügyészség a IV. r. vádlott ellen parancs iránti, jelentős hátrány veszélyével járó engedetlenség bűntette miatt emelt vádat. A vád szerint a II. rendű vádlott a televízió által sugárzott képekből, a rádióforgalmazásokból és a rendőri jelentésekből a székháznál, illetőleg a székházban történt eseményekről tudta, hogy a rendőri egységek irányítatlansága miatt teljes káosz alakult ki. A II. r. vádlott annak ismeretében, hogy az általa a székház védelmére rendelt rendőri egységek irányítására kijelölt helyszínparancsnok az ebből fakadó feladatait nem gyakorolja, elöljárói kötelmét megszegve eltűrte, hogy parancsa nem érvényesül. Nem utasította a IV. r. vádlottat jelentéstételre, a változó helyzet értékelésére, a megtett intézkedések ismertetésére, vagy azok elmaradása okainak feltárására. G. Péter rendőr vezérőrnagy - bár tudta, hogy az MTV székházhoz vezényelt egyes rendőri alegységek a konkrét helyzetekben saját belátásaik szerint szervezték a védekezést, adtak utasítást alárendeltjeiknek -, nem intézkedett az alkalmatlanná vált helyszínparancsnok leváltására és a rendőri erőket összefogni képes rendőr helyszínparancsnokként való kijelölésére. A vád szerint mulasztása következményeként – mert a helyszínparancsnoki intézkedések elmaradásával a helyszínre vezényelt rendőri kötelékek túlnyomórészt felmorzsolódtak – több rendőr megsérült, a szolgálatra jelentős hátrány következett be. Mindezek miatt az ügyészség elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettével vádolja a II. r. vádlottat. A vád szerint - a Rendészeti Biztonsági Szolgálat egykori parancsnoka - III. r. vádlott az MTVszékház 2006. szeptember 18-i „ostromakor” a rendőri erők, technikai eszközök igénybevételére
12 / 46 vonatkozó késedelmes jelentések miatt elöljárói kötelességét megszegve az eseményt követően nem intézkedett mulasztó alárendeltjeinek felelőssége vonására, a jelentéstétel elmaradása okainak feltárására. Ha a jelentések kellő időben megtörténnek volna, a III. r. vádlott a bevetési állomány riadóztatására már korábban intézkedhet, így akár meg is előzhette volna, hogy az események nemcsak időben, de mértékükben se váljanak a bekövetkezettekkel azonossá. Mivel az ilyen rendkívüli helyzetben a jelentéstétel elmulasztása katonai bűncselekmény elkövetésének gyanúját veti fel – amely a III. r. vádlott mulasztásával minden jogkövetkezmény nélkül maradt -, így az ügyészség a III. r. vádlottat emiatt elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettével vádolja. Egy másik vádpontban azt részletezi az ügyészség, hogy a volt országos rendőrfőkapitány vizsgálóbizottságokat hozott létre a rendőri intézkedések komplex kivizsgálására, azonban a vizsgálóbizottságok jelentéseiben megfogalmazott megállapítások ellenére – két kivétellel – elmulasztotta a felelősségre vonásra irányuló eljárások megindítását, nem intézkedett a jelentésekben megjelölt tárgykörökben parancsnoki tényfeltáró vizsgálat lefolytatására, így a személyi felelősségre vonások elmaradásaival a szolgálat rendjét és érdekeit jelentősen sértette. Mulasztása különösen súlyos a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századával történtek, az „Ignácz” és „Árvai - jelentések”, illetve a IV. r. vádlottal szemben elrendelt fegyelmi eljárásban végzett meghallgatások adatai tekintetében, hiszen az időben lefolytatott parancsnoki vizsgálat akár katonai bűncselekmény megalapozott gyanúját is feltárhatta volna. A vádhatóság egy másik vádpontban arra tér ki, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálat állományába tartozók közül - a törvényi előírás és annak ellenére, hogy az I. r. vádlott 2006. október 23-a előtt kifejezett és egyértelmű utasítást adott az azonosító jelvények kötelező viselésére - 2006. október 23-án senki nem viselte a szolgálati azonosító jelvényt. A magasabb rendőri parancsnokoknak emellett határozott utasítást adott, gondoskodjanak, hogy az állomány viselje a szolgálati azonosító jelvényeket. Miután a parancs ellenére a REBISZ állománya a bevetési ruházaton nem viselt szolgálati azonosító jelvényt, az I. r. vádlott – bár erről tudomást szerzett -, a parancs érvényesülésének elmulasztása miatt nem intézkedett a parancsnokok felelősségre vonására. Annak ellenére, hogy az eseményeket követően a közvélemény különféle híradásokon keresztül kifogásolta és sérelmezte a szolgálati jelvények bevetési öltözeten való viselésének hiányát, és ezáltal a rendőrök azonosíthatatlanságát, az I. r. vádlott azt is eltűrte, hogy a REBISZ parancsnoka e tárgykörben érdemi tényfeltáró vizsgálatot nem rendelt el, és senkivel szemben nem kezdeményezett felelősségre vonást. Az I. r. vádlott e mulasztásai a szolgálatra jelentős hátránnyal jártak, ezért a fentiek miatt 2 rb. elöljárói intézkedés elmulasztásnak bűntette a vád dr. B. László nyugállományú rendőr altábornagy ellen. A vád szerint a III. r. vádlott az utasítást figyelmen kívül hagyva a szolgálati jelvények viselésének elmaradása tárgykörben érdemi vizsgálatot nem rendelt el. Azzal, hogy eltűrte, hogy a bevetésben részt vettek ruházatukon az országos rendőrfőkapitány utasítása ellenére nem viselték az ünnepnapon a szolgálati jelvényt, az erre vonatkozó érdemi tényfeltáró vizsgálat és az esetleges felelősségre vonás elmaradása nemcsak a szolgálati, de a közérdek jelentős hátrányát idézte elő. A vádhatóság egy másik vádpontban azt rója fel, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál azokban az ügyekben, amelyekben a gyanúsítotti idézést ugyan kibocsátották, de a nyomozás később megszüntetésre került, fegyelmi eljárás elrendelésére intézkedések nem történtek. Fegyelmi eljárás elrendelésére csak azon 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatos esetekben került sor, amelyekben az eljáró ügyészség a vádemelésről tájékoztatta a katonai szervezetet. A következő vádpont a 2006. október 23-án használt kényszerítő eszközök kapcsán megállapítja, hogy a csapatszolgálati feladatok során használt kényszerítőeszközökről (gumilövedék, könnygázgránát) nem készültek külön rendőri jelentések, azok alkalmazásáról az érintett időben meghatározott feladatokban részt vett osztályok vezetői tettek említést. A csupán eseményleírást tartalmazó jelentések nem tartalmazták a kényszerítőeszközök igénybe vételének okait és az egyes helyszíneken bevetett eszközök mennyisége részleteit, így - külön jelentések hiányában igénybevételük jogszerűségének, szakszerűségének, illetve arányosságának parancsnoki kivizsgálására sem kerülhetett sor. A vád szerint a III. r. vádlott a kényszerítőeszközök használata, alkalmazásuk körülményei, az egyes helyszeneken felhasznált gumilövedékek, könnygázgránátok mennyisége, a feladat végrehajtáshoz igazodó arányosság tárgyában nem indított vizsgálatot, így utóbb azok alkalmazásának jog-és szakszerűsége már egyáltalán nem, vagy nehezen igazolható. Különösen
13 / 46 fontos lett volna ennek vizsgálata a Károly körúton végrehajtott lovasroham vonatkozásában, amellyel kapcsolatban számos ellentmondás folytán utóbb nem állapítható meg, hogy ki, milyen indok és adatok birtokában adott utasítást e speciális kényszerítőeszköz alkalmazására, az mennyiben volt megalapozott és indokolt. Éppen ezért abban a kérdésben sem lehet állást foglalni, felmerül-e ezzel kapcsolatban bárkinek is a büntetőjogi felelőssége. Az ügyészség a fentiek alapján a rendőr vezérőrnagy III. r. vádlott ellen 4 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség a fentieken túlmenően 10 vádpontban 10 - 2006. szeptember 19-21 között történt eset kapcsán emelt vádat elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt egyes parancsnokok ellen, akik nem akadályozták meg alárendeltjeik bántalmazó magatartását, illetve utóbb nem jelentették azt. A vád szerint mulasztásaikkal a szolgálati és fegyelmi rendet sértették, beosztottaikban azt a képzetet erősítették, hogy a jogellenes cselekményeket észlelő elöljárók a törvényes eljárás mellőzésével és a törvénytelen módszerekkel egyetértenek, ezáltal a jogsértő cselekmények jogkövetkezmények nélkül maradhatnak, ami megalapozhatja annak reális veszélyét, hogy jövőbeni csapaterős tevékenységük során hasonló jogellenes intézkedést hajtanak végre. E tényállások alapján az ügyészség a VI. r. vádlott, a VII. r. vádlott, a VIII. r. vádlott, a IX. r. vádlott, a X. r. vádlott, a XI. r. vádlott, a XII. r. vádlott, a XIII. r. vádlott és a XIV. r. vádlott ellen elöljárói intézkedés elmulasztásának büntette miatt emelt vádat. A Központi Nyomozó Főügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa az I-VI. és VIII-XIII. r. vádlottakat - a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli előzetes mentesítés mellett - felfüggesztett szabadságvesztésre, míg a VII. és XIV. r. vádlottakat pénzbüntetésre ítélje. A főbüntetések mellett a IV., a VII., a XII. valamint a XIII. r vádlottak esetében indítványozta, hogy katonai mellékbüntetésül rendfokozatban visszavetést is alkalmazzon. Az ügyben a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
Fővárosi Törvényszék, II., Fő u. 70-78., II. tárgyaló 41.B.2158/2013
emberölés
2014.03.18., 25.
9:00
A Budapesti Nyomozó Ügyészség vádirata szerint B. Béla a Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Intéző Bizottságának tagja, később tagja a Politikai Bizottságnak, az Ideiglenes Központi Bizottságának, majd pedig a Központi Bizottságnak. B. Béla vádlott és társai karhatalmat hoztak létre, melynek célja, hogy a forradalom és szabadságharc leverése után részben rendfenntartó, részben a megtorlásban közreműködő és a polgári lakosság ellen fellépő fegyveres csoport legyen. A jogszabályi keretek nélkül létrehozott karhatalom a forradalmi munkás-paraszt kormány hatalmának jogellenes eszközökkel történő erőszakos megtartását és megerősítését szolgálta, és eszköze lett a gyors és kegyetlen leszámolásnak. A Kádár János vezette párt- és államvezetés – közöttük a vádlott – ugyanis 1956. december elejére elhatározta, ha kell fegyveres erővel, a karhatalommal lép fel és számol le kíméletlenül a polgári lakosság demonstrációjával szemben. Minderre azért volt szükség, mert a Kádár János vezette kormány támogatottsága minimális volt. Magyarországon kettős hatalom alakult ki melynek során a munkástanácsok szerepe döntővé vált. Mivel a tömegmozgalmak és a munkástanácsok újabb felkelés kirobbanásával fenyegettek, amely a Kádár János vezette kormány uralmát alapvetően veszélyeztette, ezen mozgalmak elfojtását a karhatalom feladatává tették.
14 / 46 Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága – melynek B. Béla vádlott döntési joggal rendelkező tagja volt – közvetlenül irányította a karhatalom operatív vezető testületét, a Katonai Tanácsot, részére feladatokat határozott meg és célokat tűzött ki, melyet a karhatalmi erők végrehajtottak. A Katonai Tanács 1956. december 4-én meghozott döntéseit követően a karhatalmi alakulatok polgári lakosságra leadott sortűzzel elkövetett szándékos emberöléseket követtek el az ország területén. 1956. december 6-án a budapesti Nyugati Pályaudvari ún. „vörös-zászlós” tüntetésen a karhatalom az ellentüntetőkkel történt összetűzés során fegyvert használt, melynek következtében négyen meghaltak. 1956. december 8-án Salgótarjánban a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épülete előtt összegyűlt tömegre szintén tüzet nyitottak a helyszínen lévő magyar karhatalmista és szovjet katonai erők, melynek következtében 46-an életüket vesztették. B. Béla vádlott később mint belügyminiszter a felelősségre vonás iránt azért nem intézkedett, mert a polgári lakosságra leadott sortüzekkel elkövetett emberölésekre a szűkebb pártvezetés más tagjaival együtt ő adott utasítást, melyek alapjául szolgáltak a karhatalmisták tevékenységének. 1957. március 9-én a székesfehérvári karhatalom Martonvásárra ment azzal a céllal, hogy a 10 napos őrizetre javasolt személyeket összeszedjék és egyes ellenforradalmár-gyanús személyeknél házkutatást tartsanak. A házkutatások megtartása után három személyt letartóztattak és a rendőrőrsön súlyosan bántalmazták őket. B. Béla vádlottnak a bűncselekményről szóló hivatalos jelentést bemutatták, azonban eljárást nem kezdeményezett, az ügy iratait irattározni rendelte. Az ügyészség a vádlottat az 1954. évi 32 törvényerejű rendelettel kihirdetett, a polgári lakosság háború idején való védelmére vonatkozóan Genfben, 1949. augusztus 12-én kelt - a Magyar Népköztársaságra nézve az 1955. február 3-tól hatályos – nemzetközi egyezmény 2., 4. és 6. Cikkében foglaltakra tekintettel a 147. Cikkben meghatározott súlyos jogsértésnek minősülő, - felbujtóként elkövetett aljas indokból és célból, több emberen elkövetett emberöléssel, - felbujtóként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, valamint - 2 rb. felbujtóként elkövetett aljas indokból és célból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével megvalósított háborús bűntettel. A II. vádpont szerint B. Béla vádlott közelebbről meg nem határozható időpontban megszerzett 11 darab - lőszernek minősülő - sörétes vadásztöltényt, amelyek tartására nem rendelkezett engedéllyel, ennek ellenére a lakásában tartotta azokat. Ezért őt az ügyészség engedély nélküli tartással elkövetett lőszerrel visszaélés bűntettével is vádolja. A büntetőügyhöz egyesítésre került a B. Béla ellen a nemzeti szocialista és kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntette miatt a Budai Központi Kerületi Bíróságon indult büntetőügy, melyben a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség azzal vádolja B. Bélát, hogy a Duna Tv 2010. augusztus 4-ei Közbeszéd c. műsorában a kommunista rendszer által elkövetett népirtás és más emberiség elleni cselekmény tényét jelentéktelen színben tüntette fel. Az ügyben március 18-án lesz az első tárgyalási nap. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK Bíróság KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK Díszterem vádlott Sz.Gy.
ügy emberölés bűntette és időpont 2014. március 18. más bűncselekmény és 20. 8-30 óra
Kezdődik a feleségét leszúró férfi büntetőpere
15 / 46
A vádirat lényege szerint vádlott /52 éves férfi/ alkoholfüggő, és a bűncselekményt szokványos ittas állapotban követte el. A vádlott mintegy 20 éve élt házasságban feleségével, aki az ügy sértettje. Házasságukból egy lányuk született és velük élt a felesége korábbi kapcsolatából született fia is. 2009-től egy áramszolgáltatás nélküli házban laktak és – főként a vádlott folyamatos alkoholizmusa miatt – állandó anyagi gondokkal küszködtek, gyakran étellel is a szomszédok segítették ki őket. A vádlott ittasan rendszeresen kötözködött, veszekedett családtagjaival, feleségét és nevelt fiát bántalmazta, a családot lelki terror alatt tartotta, ennek folytán a családi élet elviselhetetlenné vált. 2012. szeptemberétől a lánya gyakran azért nem tudott az iskolába eljutni, mert a buszbérletre sem volt pénze a családjának, így hiányzásai miatt az iskoláztatási támogatás folyósítása is szünetelt. A vádlott nevelt fia 2012. novemberében végleg elköltözött otthonról, majd rövid idő múlva anyja és testvére is követte őt. Egy ismerősük biztosított számukra szállást. A vádlott 2012. december 2-án öngyilkossági kísérletet követett el, a kórházból való kikerülése után, 2012. december 17-én azzal fenyegette meg feleségét, ha nem költözik haza megöli a közös lányukat és annak barátját. A sértett feljelentést tett, azonban a kényszerítés bűntette miatt indult nyomozást a Kalocsai Járási Ügyészség a 2013. február 4én kelt határozatával bizonyíték hiányában megszüntette. 2012. december 20-tól 2013. január 7-ig újabb öngyilkossági kísérlet miatt a vádlott ismét kórházban volt, ezt követően a sértett – bízva a vádlott ígéreteiben, abban, hogy abbahagyja az ivást – röviddel a kórházi kezelés után visszaköltözött hozzá. Mivel a vádlott lánya félt az apja agressziójától, ezért nem akart hazaköltözni, így a családsegítő szolgálat közreműködésével a vádlott és felesége 2012. február 12-én a gyámhivatalnál kérelmet terjesztettek elő, hogy a hivatal engedélyezze, lányuk nevelését hivatalosan is egy ismerősük láthassa el. Az eljárás azért szűnt meg, mert a lány 2013. március közepén hazaköltözött szüleihez. 2013. áprilisától kezdődően a vádlott ismét inni kezdett, gyakran fenyegette meg feleségét és lányát, hogy elvágja a torkukat. Április 4-én és 21-én alkoholra gyógyszert vett be, emiatt 1-1 napra kórházba szállították. A sértett kérelmére a Kalocsai Rendőrkapitányság a 2013. április 22-én meghozott 1349/2013. ált. számú határozottal 72 óra időtartamra elrendelte a vádlott ideiglenes megelőző távol tartását. Az április eleji öngyilkossági kísérlet után a sértett és lánya egy közelben lakó baráti házaspárhoz költöztek. A vádlott április elején – miután kiengedték a kórházból – rendszeresen megjelent ott, és követelte, hogy a felesége költözzön vissza, aminek a sértett április 17-én eleget is tett. 2013. május 9-én – mivel a lány kérésük ellenére, az apjától való félelme miatt nem költözött haza – a szülők a gyámhatóságnál kérték annak engedélyezését, hogy szállásadója fogadja hivatalosan családjába a kiskorút. 2013. június 5-én rendőri segédlettel kísérelte meg a sértett a lánya hazaköltöztetését, azonban mivel a vádlott ekkor is beszámíthatatlan ittas állapotban volt, a síró gyerek átköltöztetése elmaradt. A 2013. június 6.-i gyámhatósági meghallgatáson a szülők gyereküknek az ismerős házaspárnál való elhelyezését már ellenezték. A sértett a családgondozó tájékoztatása alapján tudta, ha a kislányával együtt nem költözik el férjétől, akkor a hatóság a kiskorú családból való kiemelését fogja javasolni. Ennek hatására 2013. június 7-én arra az elhatározásra jutott, hogy végleg elköltözik otthonról. Több személyt megkért, hogy menjenek haza a gyógyszereiért, mert ő fél találkozni férjével. A kérés teljesítése azért maradt el, mert komolytalannak tartották elhatározásának komolyságát és véglegességét. A délutáni órákban a vádlott többször megjelent ismerőse portája előtt és ittasan az utcáról bekiabálva követelte, hogy felesége menjen haza. A sértett 15-16 óra tájban ment haza a közelben lévő házukba, pakolni kezdett, és közölte a vádlottal, hogy elköltözik. Szóbeli vita, kiabálás alakult ki közöttük, mert a vádlott nem akarta elengedni a sértettet. Kiabálta „ma megdöglesz, úgyis agyon szúrlak, te vagy a hibás”. A sértett a szomszédoktól segítséget várva azt kiabálta „Erzsi néni segítség, segítsenek”. A
16 / 46
hasonló kiabálások nem voltak ritkák a vádlott és felesége között, ezért arra senki sem reagált. A vádlott - a rendszeresen a szobai asztalon tartott - 20 cm pengehosszúságú késsel, közepes erővel három testüregbe hatoló szúrást adott le feleségére: szemből a has irányába, majd a menekülő sértett törzsére és hátulról a jobb lapockájára. A jobb lapocka tájékára leadott szúrás megnyitotta a mellüreget, áthatolt a tüdőlebenyen, a törzs bal oldalán okozott szúrás a bal mellüreget nyitotta meg, de szervsérülést nem okozott, míg a felhas bal oldali szúrása a hasüregbe hatolt, de hasi sérülést nem okozott. A sértett rövid időn belül bekövetkező elhalálozását a jobb mellkasfélbe hatoló szúrt sérülés, a mellűri vérgyülemhez társuló vérbelehelés eredményezte. A vádlott az előszobában összeeső feleségéhez hajolva szólongatta őt, tudta, hogy azért vérzik bugyborékoló vérzéssel a sértett, mert a tüdőt érte a szúrás. A vádlott tudatát átfogta, hogy a mellkasra leadott szúrások felesége halálát eredményezhetik, e következményt kívánva követte el cselekményét. Miután a sértett meghalt, a vádlott telefonon értesítette a rendőrséget, később pedig a szomszédoknak és a közeli kocsmában a felszolgálónak elmondta tettét. A vádlott alkoholista életmódja, agresszív, érzelmileg zsaroló megnyilvánulásai, valamint a sértett labilis, megfelelő védelmet elmulasztó magatartása gyermekük erkölcsi, értelmi és érzelmi fejlődését - legalább 2012. őszétől - súlyosan és hosszú távon veszélyeztette, benne tartós szorongást, érzelmi labilitást és önértékelési zavart keltett. Az ügyészség az előzetes fogvatartásban lévő vádlottat emberölés bűntettével és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja. Egyúttal indítványozza, hogy a bíróság a vádlottal szemben halmazati büntetésül börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást szabjon ki. Információ:Dr. Sárközy Szabolcs sajtószóvivő
elérhetőségek +36-20-3730790
[email protected]
Bíróság KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK I. emelet 110. tárgyaló tárgyaló vádlott G.J.-né
ügy tizennegyedik életévét időpont 2014. március 18. be nem töltött személy 9 óra sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete
Kezdődik a gyermekkorú ismerőség megölni szándékozó nő tárgyalása A vádirat lényege szerint a vádlott (43 éves nő) és a férje 2009. évtől együtt élt egy férfivel és annak családjával. 2010. évben a vádlott férje elköltözött, igy ettől fogva e lakásban élt a vádlottat befogadó férfi, az élettársa, a hét kiskorú gyermekük, egy másik férfi és a vádlott. A vádlottat befogadó férfi ellen a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságon 2012. november 28. napján eljárás indult egyrészt a gyermekei sérelmére elkövetett bűncselekmények, valamint a vádlott sérelmére elkövetett erőszakos közösülés bűntettének gyanúja miatt. Ezen ügyben 2012. december 13. napjától őrizetben, majd 2013. május 20. napjáig előzetes letartóztatásban volt a gyanúsított. A gyanúsított ismerősei és a gyermekei nem hitték el az erőszakos közösülés megtörténtét, hittek a családfő ártatlanságában. 2013. április 21. napján a gyanúsított családfő még mindig előzetes letartóztatásban volt. Ezen a napon 14 óra tájban a vádlott egyedül volt a lakás konyha helyiségében a gyanúsított egyik gyermekével, a 11 éves lányával. A vádlott rendszeresen szedett nyugtatót és altatót is, igy aznap is tartott ilyen gyógyszereket otthon.
17 / 46
A vádlott - kihasználva ezt a helyzetet - azt ígérte a gyk. sértettnek, hogy ha az általa adott gyógyszert beveszi, akkor a letartóztatásban lévő édesapja ügyében elmondja az igazat annak érdekében, hogy az apa hazajöhessen. A sértett a vádlott által neki átadott 4 db 10 mg-os Medazepam-TEVA és 8 db 0,25 mg-os Frontin nevű gyógyszert az édesapja kiszabadítása érdekében lenyelte. A sértett rövid idő múlva rosszul lett, melyet észlelt az édesanyja. Amikor a sértett a rosszullét közben elmondta, hogy mi történt, miért lett rosszul, akkor édesanyja megütötte a vádlottat, majd idegességében a kezét az ajtó üvegébe belevágta. Az üveg a kezét elvágta. Az ekkor a helyszínre érkező férfi 15 óra 27 perckor kihívta a mentőket, akik az anyát és a gyk. sértettet kórházba szállították, ahol a gyomrát kimosták. A Medazepam-TEVA benzodiazepin típusú nyugtató, hatóanyaga a medazepam, míg a Frontin benzodiazepin típusú altató, hatóanyaga az alprazolam. A szakértői vélemények szerint a sértett enyhe fokú benzodiazepin mérgezést szenvedett el, mely egészségkárosodást nem okozott, viszont szakszerű ellátás hiányában a sértett halálához vezethetett volna. A vádlott tudatának át kellett fognia, hogy a saját részére is csak orvosi rendelvényre szedhető gyógyszer másnak - főleg gyermeknek - adása akár a gyermek halálával is járhat. A vádlott a lehetséges következményekbe belenyugodva cselekedett. Az ügyészség a szabadlábon lévő vádlottal szemben indítványozza, hogy a bíróság fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást szabjon ki. Információ:Dr. Sárközy Szabolcs sajtószóvivő
elérhetőségek +36-20-3730790
[email protected]
Bíróság KECSKEMÉTI JÁRÁSBÍRÓSÁG I. emelet 131. tárgyaló vádlott M.J.
ügy állatkínzás bűntette
időpont 2014. március 18. 9 óra
Folytatódik az izsáki állatkínzás tárgyalása Folytatja a Kecskeméti Járásbíróság annak a 63 éves férfinek a büntetőügyét, akit állatkínzás bűntettével vádol a Kecskeméti Városi Ügyészség. A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott az izsáki ingatlanán a kerítés aljába acéldrótból készített hurkokat helyezett ki annak érdekében, hogy az udvarát a kóbor kutyáktól megvédje. 2011. február 16. napján az egyik hurok befogott rottweiler kutyát, aminek a hátára a vádlott gázolajat öntött, amit meggyújtott. Ezt követően a sokkos állapotban lévő állatnak sikerült kiszabadítania magát és haza szaladt, ahol gazdája vízzel lelocsolta. Az állat ennélfogva életben maradt, sérülései 3-4 hét alatt meggyógyultak. Az ügyészség letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozza a vádlottal szemben. Ítélethirdetés még nem várható. elérhetőségek +36-20-3730790
[email protected]
18 / 46 SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK Szegedi Törvényszék (Szeged, Széchenyi tér 4.) 108. számú tárgyalóterem D. Gy. vádlott és 2 társa
Nyereségvágyból emberölés bűntette
elkövetett 2014-03-18
8.15 óra
Az ügy lényege: D. Gy. I.r., Zs. V. II.r. és G. S. III.r. vádlottak, valamint III.r. vádlott testvére 2012. október hó 21. napján 17 óra körüli időben beültek egy kocsmába, ahol III.r. vádlott felvetette másik két társának, hogy Mórahalmon lakik egy férfi, akinek sok pénze van, és azt tőle könnyen meg lehetne szerezni. III.r. vádlott felvázolta azt is, hogy a cselekményt konkrétan hogyan lehetne hathatósan kivitelezni. A cselekmény elkövetésébe I.r. és II.r. vádlottak beleegyeztek. Még aznap este, 22 óra körüli időben, mialatt III.r. vádlott a testvérét hazakísérte, I. és II.r. vádlottak előzetes megbeszélésüknek megfelelően elindultak a sértetthez. A tanyára érve, I.r. vádlott bekopogtatott a sértetthez, aki ajtót nyitott, majd I.r. és II.r. vádlott a náluk lévő vascsővel őt közepes erőbehatással testszerte, így különösen fején és mellkasán bántalmazták. Miután a sértett magatehetetlen állapotba került, a házat átkutatták, és onnan jogtalanul eltulajdonítottak 330.000,- forint készpénzt és egyéb értéktárgyakat. A két vádlott a kutatást követően, a több helyen erősen vérző, semmilyen életjelet nem mutató, mozdulatlan sértettet magára hagyta, aki röviddel a helyszínen koponyacsonttörés, agyzúzódás, koponyaűri vérzés következtében kialakult agyvizenyő miatti ún. beékelődés következtében az életét vesztette. Ezt követően a két vádlott átment III.r. vádlott tanyájára, aki szétosztotta közöttük az eltulajdonított készpénzt. III. r. vádlottnak a két társával kötött, a sértett értéktárgyainak erőszakos eltulajdonítására irányuló megállapodása a sértett életének kioltására nem terjedt ki. Információ: Juhászné dr. Prágai Erika törvényszéki bíró sajtószóvivő +36-30/4756-007
[email protected] Szegedi Törvényszék (Szeged, Széchenyi tér 4.) 112. számú tárgyalóterem M. O. vádlott
Halálos tömegszerencsétlenséget 2014-03-18 előidéző közúti baleset gondatlan okozása
10.30 óra
Az ügy lényege: A Szegedi Járásbíróság mint elsőfokú bíróság M. O. román állampolgárságú vádlottat bűnösnek mondta ki halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, ezért őt 7 év fogházra, 7 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a román állampolgárságú vádlott 2011. október 30. napján éjszaka 23 óra 35 perc körüli időben közlekedett kamionjával az M43-as autópályán Makó felől Szeged irányába, a pótkocsin kb. 20 tonna ágymatrac-tartó lécet szállított. A vádlott figyelmetlen vezetése miatt nem követte az út vonalvezetését, és egy enyhén jobbra ívelő kanyarulatban indokolatlanul balra tartott, mely következtében áttért a belső forgalmi sávba, majd átszakította a középső elválasztó korlátot és a jobb pályatestre haladt. Itt frontálisan ütközött egy román felségjelzésű mikrobusszal, amely 14 utast szállított. A baleset következtében a mikrobusz 14 utasa a helyszínen életét vesztette, egy sértett pedig súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A bíróság a 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűncselekmény miatt a
19 / 46 büntetést az ún. középmértékből kiindulva állapította meg, melynél azonban súlyosabb büntetést szabott ki. A büntetés kiszabása során a vádlott javára értékelte büntetlen előéletét és azt, hogy maga is súlyos egészségromlást szenvedett. Terhére értékelte azonban, hogy bár a KRESZ szabály megszegése (a figyelmetlen vezetés) nem volt kirívónak tekinthető, a bekövetkezett eredmény azonban rendkívül súlyos. A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője azonban fellebbezést jelentettek be elsődlegesen bizonyítottság hiányában a vádlott felmentése, másodlagosan enyhébb büntetés kiszabása érdekében. Az elsőfokú bíróság a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés időtartamáig. Megjegyzés: A Szegedi Törvényszék az ügyben másodfokú tárgyalást tart. Információ: Juhászné dr. Prágai Erika törvényszéki bíró sajtószóvivő +36-30/4756-007
[email protected] Hódmezővásárhelyi Járásbíróság (Hódmezővásárhely, Kossuth tér 4.) 8. sz. tárgyalóterem A. L. vádlott és 11 társa
zsarolás bűntette, hatósági 2014 március 8.15 eljárás akadályozásának bűntette 18., 20. óra és más bűncselekmények
Az ügy lényege: Az Orosházi Városi Ügyészség a vádlottakkal szemben többrendbeli személyi szabadság megsértése, zsarolás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A kilenc vádlott közül az I.r. A. Lajos és a II. r. N. Ibolya vádlottak élettársak, a III. r. A. Hajnalka, a IV. r. A. László és az V. r. A. Zsolt vádlottak a gyermekeik, a VI. r. N. Tímea vádlott az V.r. vádlott élettársa, a IX. r. L. Mária pedig a IV.r. vádlott élettársa. A vádirat szerint a vádlottak döntően Gádoros település területén jogtalan haszonszerzésből eredő vagyonukból jelentős ingatlanvagyonnal rendelkeztek. Az II-VI.r. vádlottak az I.r. vádlott, mint családfő tekintélyelvű irányítása alatt álltak. A családtagok megállapodtak abban, hogy rendszeres haszonszerzésre törekedve állandósult, módszeres bűnelkövetésre rendezkednek be oly módon, hogy a család állattartó gazdálkodását ún. „csicskatartásként” ismert módszerre alapozottan üzemeltetik. Ennek keretében mentális, egészségi, illetve szociális helyzetük miatt kiszolgáltatott, befolyásolható, elesett embereket keresnek fel, vesznek rá vonzó életkörülmények, jó ellátás, megfelelő fizetség hamis ígéretével ingatlanuk elhagyására, majd személyi okmányaiktól megfosztják őket, így önálló ügyintézéstől elzárják, rossz lakhatási feltételek közé helyezik, állandó fenyegetéssel, fizikai bántalmazással rendszeres munkavégzésre kényszerítik, rendszeres havi járandóságaikat pedig elveszik. A családtagok között szervezett munkamegosztás volt, a részfeladatokat – így a sértettek felkutatása, szállítása, felügyelete, stb. – egymás között megosztották, mely során az I.r. vádlott meghatározó szerepet játszott. A vádlottak különböző módszerekkel összesen kilenc sértett sérelmére, összesen – a nyugdíj és egyéb járandóságok megtartásával, munkabér visszatartásával – csaknem 45 millió forint kárt okozva követtek el személyi szabadság megsértésének bűntettét és zsarolás bűntettét. A VII. r. B. Péter és VIII.r. R. Zoltán az A. család alkalmazásában álltak, utasításra közel 1,170 millió forint értékű csöves kukoricát tulajdonítottak el jogtalanul. A Gyulai Nyomozó Ügyészség a fenti ügy kapcsán több rendbeli hatósági eljárás akadályozása, hamis tanúzás és hamis tanúzásra való felhívás bűntette miatt is vádat emelt a vádlottakkal szemben. Az I.r. A. Lajos, a II. r. N. Ibolya, a III. r. A. Hajnalka, a IV. r. A. László és az V. r. A. Zsolt vádlottak a fentiek szerint részletezetten családtagok, a VII. r. J. László vádlott pedig a III.r. vádlott élettársa volt. A vádirat szerint a fenti, zsarolás és más
20 / 46 bűncselekmények miatt az A. családdal szemben folytatott nyomozás során a rendőrség tanúként kívánta kihallgatni a sértetteket, melyet a vádlottak a sértettek életveszélyes, illetve súlyos fenyegetésével kívántak megakadályozni. A rossz egészségi állapotban levő, befolyásolható sértetteket a kihallgatásukat megelőzően a vádlottak megfenyegették, illetve velük a VI.r. dr. Sz. István és a VIII. r. dr. K. Ferenc ügyvéd foglalkozású vádlottak által szerkesztett, valótlan tartalmú – büntetőjogi felelősségük alóli mentesülésüket és a nyomozás megszüntetését célzó – vallomásokat írattak alá. A sértettek a hatóság előtti meghallgatásukkor jogi képviselőként jelen levő VI.r. és a VIII. r. vádlottak jelenlétében, fenyegetettség hatása alatt szintén valótlan tartalmú vallomásokat tettek. Az ügyben – kijelölése folytán – a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság jár el, a vádlottak részbeni azonossága és az ügyek szoros összefüggése folytán a bíróság az ügyeket egyesítette. Megjegyzés: A bíróság az ügyben még tart tárgyalást. Információ: Juhászné dr. Prágai Erika törvényszéki bíró sajtószóvivő +36-30/4756-007
[email protected] TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK Tatabányai Törvényszék fsz. 6-os tárgyaló H.-né T. I. és társa
különösen nagy kárt okozó, 2014. március 09.00 üzletszerűen elkövetett csalás 18. bűntette
I. r. vádlott, II. r. vádlott ügyvezetése alatt álló Kft. részére összesen 51.947.741,- Ft értékű ömlesztett cementet juttatott el oly módon, hogy a szállítmányok kiadásával kapcsolatban az elektronikus szállítóleveleket a számlázási rendszerben törölte. Bizonyítás! Információ:
Dr. Majorosné dr. Köck Ildikó Sajtószóvivő 34-513-100
[email protected] [email protected]
21 / 46 2014.03.19. (SZERDA) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla B. M. + 6 fő
Csalás bűntette
2014.03.19.
09:00
Az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék 2013 májusában B. M. I.r. vádlottat folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének kísérlete és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, mint különös visszaesőt 3 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. J. F. II.r. vádlottat az ellene emelt társtettesként folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége vádja alól felmentette. Cs. J. A. III.r. vádlottat társtettesként folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének kísérlete és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 2 év 4 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. M. J. IV.r. vádlottat folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének kísérlete, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte. P. L. Bné V.r. vádlottat az ellene emelt társtettesként folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége vádja alól felmentette. K. Z. VI.r. vádlottat csalás bűntettének kísérlete és magánokirat-hamisítás vétsége miatt 1 év börtönbüntetésre ítélte. P. Z. VII.r. vádlottat társtettesként folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte. A bíróság a büntetés végrehajtását IV., VI., és VII.r. vádlottakkal szemben 3-3 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész I., III., IV., VI. és VII.r. vádlottak terhére cselekményük téves minősítése és büntetésük súlyosítása érdekében, II.r. és V.r. vádlott esetében felmentésük miatt, bűnösségük megállapítása és büntetés kiszabása érdekében fellebbezett. I.r., III. és IV.r. vádlott felmentésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint az egyik mezőgazdasági szolgáltató és kereskedelmi zrt., valamint annak önálló jogi személyiséggel rendelkező leányvállalatai egy zrt. és egy kft. tevékenységi körébe tartozik, a mezőgazdasági termelést végző magánszemélyeknek vagy vállalkozásoknak a termeléshez szükséges anyagokat biztosítja. Ennek során többféle értékesítési módszert alkalmaz, amelyek folytán a termelők fizetési kötelezettségeiket eltérő módon teljesíthetik. Olyan szerződéseket is köthetnek, amelyekben a termelők felé meghitelezik a vetőmagot és a műtrágyát, ún. integrációs hitelszerződések megkötésével. J. F. II.r. vádlott 2002 szeptemberétől 2007. június végéig az előbbi sértettek alkalmazásában állt képviselő, szaktanácsadóként. Munkakörébe tartozott az eladásokban való közreműködés, a szerződések megkötésének előkészítése, a partnerek ellenőrzése, a termelési területek meglétének és a termelés folyamatának vizsgálata. II.r. vádlott jövedelmének túlnyomó részét az általa megkötött szerződések után számítható jutalék adta. Azzal, hogy könnyelműen megbízott az új szerződéses partnerként jelentkező vádlotttársaiban, közreműködött olyan hitelszerződések megkötésében, amelyekben a szerződő partnerek szándéka az volt, hogy a sértettek tévedésbe ejtésével jogtalan haszonhoz jussanak. B. M. I.r. vádlott üzleti partner benyomását keltve közreműködött V. r. vádlott által képviselt bt-vel, valamint IV.r. vádlottal, mint magánszeméllyel, illetve az I. és IV.r. vádlottak közös érdekeltségű cégével történő szerződéskötésekben. 2006 év elején illetőleg az őszi termelési időszak kezdetén. 2006 őszén a VI.r. vádlott által vitt kft-vel, 2007 elején a III.r. vádlott és a VII.r. vádlottak érdekkörében levő kft-vel összefüggő szerződések és jogügyletek megkötésében. J. F. II.r. vádlott 2006 februárjától kezdve 2007 januárjáig több, különböző mezőgazdasági növény fedezetű technológiai integrációs áruhitel szerződést kötött, a sértett cégek műtrágyát és vetőmagot adtak át a partnereiknek, az áru ellenértékét azonban az elszámoláskor nem kapták meg. A szerződéses partnereknek ugyanis már a megállapodás megkötésekor sem állt szándékában a teljesítés. A Szolnokon, Mezőtúron, Cegléden,
22 / 46
Információ:
Kecskeméten, Törökszentmiklóson megjelölt termelési területek nem léteztek, termelést nem folytattak így, több mint százmillió forintos kára keletkezett II.r. vádlottat foglalkoztató zrt-nek. II.r. vádlott 2007-ben több alkalommal I. és III.r. vádlott útmutatása alapján a zrt ismert és megbízható szerződéses partnerei nevére műtrágya megrendelő lapokat állított ki, azonban a több 10 millió forint értékű műtrágyát és növényvédőszert ténylegesen III. és VII.r. vádlott kapta, akik az általuk irányított gazdasági társaság teherautóival Debrecenből elszállították az anyagokat. A vádlottak valamennyien tagadták a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA Győri Ítélőtábla fszt. II. számú tárgyalóterem V. J. és V. I. felperesek ORFK, TEK alperesek
Nem vagyoni kár megtérítése
2014.03.19.
10.00
Első nyilvános ülés, határozathirdetés várható Az elsőfokon eljárt Tatabányai Törvényszék ítélete: Egyetemlegesen kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg a felpereseknek 500.000500.000,- Ft nem vagyoni kártérítést, ezt meghaladóan az I.r. felperes keresetét elutasította. Az I.r. alperes nyomozást folytatott, melynek során több olyan adat jutott a rendőrség birtokába, amelyek az I.r. felperes adataival részben megegyeznek. Az I.r. alperes egy beazonosított férfi elkövető elfogásához jogszabály alapján a TEK közreműködését vette igénybe. 2011. szeptember 30-án a II.r. alperes részéről eljáró személyek kivonultak, a figyelők, valamint az I.r. alperes tagjai egyértelműen beazonosították a megfigyelt házból kilépő személyt, mint a nyomozás tárgyát képező bűncselekmény elkövetőjét. A házból kilépő férfit és a társaságában tartózkodó személyt, azaz a felpereseket intézkedés alá vonták, melynek során testi kényszert, bilincset alkalmaztak. A felperesek fejére csuklyát húztak, a földre szorították őket, akik emiatt hámhorzsolásos sérüléseket szenvedtek el. A II.r. felperes személyazonosságát nem tudta igazolni, de a lépcsőházban lakó édesanyja azonosítani tudta saját magát és fiát is. Az eljárók ellenőrizték a körözési információs rendszerben, melyben a II.r. felperes nem szerepelt, így vele szemben az előállítást azonnal megszüntették. Az I.r. felperest továbbra is megbilincselve tartózkodási helyére kísérték, ahol személyi okmányait tartotta. Ezen iratok alátámasztották az általa bemondott személyes adatokat, azonban az I.r. alperes úgy látta, hogy az I.r. felperes és az eljárás célszemélye közötti nagymértékű hasonlóság indokolja a közigazgatási nyilvántartási adatok ellenőrzését is, így előbb kórházba kísérték sérüléseinek ellátása céljából, majd a rendőrkapitányságon előállították, ahol tanúként hallgatták meg, majd elhagyhatta a rendőrkapitányság épületét, panaszt nem kívánt tenni. Az I.r. felperesnek deréktáji fájdalmai kezdődtek ezután, a II.r. felperesnek is voltak fájdalmai, nem tudott aludni, nem szívesen ment emberek közé, ismerősei bűnözőnek tartották. Előadásuk szerint az intézkedés teljes időtartama alatt durva szidalmazásban részesültek, pedig ellenállást nem tanúsítottak, együttműködőek voltak. Személyes szabadságot korlátozó intézkedés jogellenes alkalmazására került sor. A felperesek keresetlevelükben a Ptk. 349. § alapján I.r. felperes 1.000.000,- Ft, II.r. felperes
23 / 46
Információ:
500.000,- Ft nem vagyoni kártérítés egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Az I.r. alperes kérte a kereset elutasítását, előadta, hogy a felperesek elfogását ténylegesen a II.r. alperes foganatosította. A nyomozás során több olyan adat jutott a birtokukban, amely megegyezett az I.r. felperes adataival. A II. r. alperes kérte a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 7/E. § (1) b.) és 13. § (1) bekezdésére hivatkozva a kereset jogalapjában és összegszerűségében történő elutasítását, mint megalapozatlant. A II.r. alperes műveleti egységének tagjai az I.r. alperes által beazonosított személy elfogására tettek intézkedést, egyik felperesnél sem voltak személyi iratok. A II.r. alperes úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A felperesek a szidalmazásra vonatkozóan bizonyítékot nem szolgáltattak. Vitatta az egyetemleges marasztalást. Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét részben találta alaposnak. Az ítélet ellen az I.r. felperes élt fellebbezéssel, kérve annak megváltoztatását és összesen 750.000,- Ft nem vagyoni kártérítés megfizetését. Keresetét az I.r. felperes kiterjesztette a késedelmi kamatokra is. Az I.r. alperes csatlakozó fellebbezést terjesztett elő, kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását, az I.r. felperes keresetének az I.r. alperes vonatkozásában való elutasítását, illetve az alpereseknek a közrehatásuk arányában való marasztalását a Ptk. 344. § (3) alapján. Dr. Ferenczy Tamás sajtószóvivő 0630/481-7354
[email protected]
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Budapest Környéki Törvényszék IV/401. Vádlott: A. B. + 1 fő
Ügy: aljas indokból elkövetett 2014. 03. 19. emberölés bűntettének kísérlete és és más bcs. 2104. 03. 25.
08.30 óra
ELSŐ TÁRGYALÁS A vád szerint az afgán származású vádlott kábítószer terjesztésével foglalkozott Budapest X. kerületében; ebbe igyekezett beszervezni a sértettet is, ehhez kapcsolódóan 2012. májusában kábítószer megvásárlására nagyobb összeget juttatott el a férfinak, aki azonban nem szerezte be az I. rendű vádlott által várt kábítószert és az erre átadott pénzzel sem számolt el. A vádlott társaival 2012. május 13-án a sértett szigetszentmiklósi házához ment, ahol éles és gázriasztó lőfegyverekkel a házra támadtak, de a sértetti ellenállásra és a miattuk kihívott rendőröktől való félelemre tekintettel a vádlottak rövid időn belül elhajtottak a helyszínről.
Információ:
Ezen események után, 2012. május 14. napját követően a sértett háza előtt gépkocsival többször is felvonultak számára ismeretlen személyek és a sértett házát figyelték. Mivel a férfi fenyegetve érezte magát, családjával együtt elköltözött a házából. A vádlottak ismerősein keresztül tovább fenyegették a sértettet, annak érdekében, hogy az fizessen nekik. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
24 / 46 Budapest Környéki Törvényszék IV/417. Vádlott: C. L. + 2 fő
Információ:
Ügy: kereskedéssel, jelentős 2014. 03. 19. mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette
09.00 óra
ELSŐ TÁRGYALÁS A vád szerint az I.- és a II. rendű vádlottak az I. rendű vádlott halásztelki lakásán továbbértékesítés céljából jelentős mennyiségű kábítószert tároltak, amit onnan szállítottak el megrendelésre részben ismeretlen személyeknek. Az I. rendű vádlott kábítószer előállításával is foglalkozott, présgéppel olyan tablettákat állított elő, amelyek kokaint, illetve a kábítószer gyártásához szükséges adalékanyagokat is tartalmaztak. A kábítószerrel való kereskedésen túl az I. rendű vádlott az ott tárolt mennyiségből fedezte a szükséges kábítószer adagját is, mivel gyakran fogyasztott – ismeretlen időponttól kezdődően - kokaint, amelynek a mennyisége nem ismert. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
Budapest Környéki Törvényszék V/521. Vádlott: K. R. + 1 fő
Ügy: nevelése alatt álló, 12. 2014. 03. 19. életévét be nem töltött sértett sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bcs.
08.30 óra
ZÁRT TÁRGYALÁS ! A vád szerint a szigetszentmiklósi házaspár éveken keresztül bántalmazta fizikailag és szexuálisan három kiskorú gyermekét. Információ:
Koszta sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
János
Gödöllői Járásbíróság - fszt. 1. Vádlott: P. I.
Ügy: halált okozó foglalkozás 2014. 03. 19. körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége
13.00 óra
P. István vádlott használaton kívüli épület lebontására kötött megbízási szerződést – vállalkozói engedéllyel nem rendelkezett. A szerződésből eredő vállalkozói feladatokat, a megállapodást, a munkások összeszedését, megbízását, a munkafeladatok kiosztását, a munkások bérezését és a helyi munkálatok irányítását a vádlott végezte. 2008. december 18-án, a baleset napján P. István vádlott az ajtók és ablakok kivételét határozta meg feladatként. A munka kezdetekor a munkafolyamatok helyes sorrendjét nem határozta meg, nem hívta fel a munkavállalók figyelmét a bontás során felmerülő veszélyekre. Nem biztosított védőfelszerelést sem, a védőkesztyűn kívül a vádlott úgy hagyta el a munkaterületet, hogy nem bízott meg senkit a munkálatok irányításával. A vádlott sem a bontási munkafolyamat irányításához, sem a munkálatok végzéséhez nem rendelkezett szakképesítéssel, ahogy az általa megbízott többi munkavállaló sem. F. József sértett és két társa elkezdték kiszedni az épület ajtóit, ablakait, minek során a sértett egy kalapáccsal az egyik ajtónyílás fölött az ajtó tokjának középső részét kétszer megütötte, hogy az ajtó
25 / 46
Információ:
tokját kiszedje. Ennek következtében kiütötte az ajtótok feletti 130 cm szélességű teherhordó áthidaló elemet is, így a födém az alátámasztását elvesztette, és a gerenda (405 cm) a sértettre omlott. A baleset folytán a sértett a helyszínen életét vesztette. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Közösség tagja elleni erőszak - másodfokon 2014. március 19. szerda 08.30 Kihívóan közösségellenes magatartással, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette Fkf. 80/2014 Debreceni Törvényszék (Széchenyi u. 9.) I/122. Nyilvános ülés – ítélethirdetés is lehet Vádlott: I.r. Fk. G. Tamás, V.r. Fk. Sz. Bence, VI.r. Fk. Sz. Bence Első fokon, 2013. szeptember 10-én a Debreceni Járásbíróság bűnösnek találta a hat vádlott mindegyikét társtettesként, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettében a Debreceni Járásbíróság. A hat fiatalkorú még 2012. január elsején, az éjféli, szilveszteri tűzijátékot követően bántalmazott két nigériai egyetemistát Debrecen belvárosában. Az első fokú ítélet értelmében az I.r. vádlott 2 év 6 hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kapott, illetve 3 évre eltiltotta a bíróság a közügyek gyakorlásától. A II.r. vádlott büntetése 1 év 6 hónap fiatalkorúak fogháza, 3 év próbaidőre felfüggesztve, pártfogói felügyelet mellett. A III.r. vádlottra 1 év 4 hónap szabadságvesztést rótt ki a bíróság fiatalkorúak fogházában, 3 év próbaidőre felfüggesztve, pártfogói felügyelet mellett. A IV.r. vádlott büntetése 1 év 10 hónap fiatalkorúak fogházában, 4 évre felfüggesztve, pártfogói felügyelet mellett. Az V.r. vádlottra 1 év 4 hónap szabadságvesztést ítélt meg a bíróság, fiatalkorúak fogházában, 3 év próbaidőre felfüggesztve, pártfogói felügyelet mellett. A VI.r. vádlott 1 év 10 hónapot kapott, fiatalkorúak fogházában, 4 évre felfüggesztve, pártfogói felügyelet mellett. A Debreceni Járásbíróság szerint kétséget kizáróan bizonyított, hogy a vádlottak bőrszínük miatt becsmérelték a sértetteket, a bántalmazás indoka pedig egyértelműen a két nigériai férfi származása volt. Az elsőrendű vádlott védekezésével szemben mindezt a többiek vallomása, a társaságukban lévő tanúk, a szemtanúk, valamint a sértettek vallomásai, illetve a rendőri jelentések is alátámasztják. A Debreceni Városi Ügyészség vádirata úgy fogalmaz: "a vádlottak valamennyien idegen- és kisebbséggyűlölő, szélsőjobboldali nézeteket vallanak, skinhednek tartják magukat, amit öltözetükben és hajviseletükben is kinyilvánítanak." A vádlottak barátaikkal éjfél előtt a főtérre igyekeztek, hogy megnézzék a tűzijátékot. Az éjféli tűzijáték után a Piac utcán haladt a társaság, amikor megelőzte őket két nigériai férfi és egyikük magyar barátnője. Fk. G. Tamás kezdeményezésére követni kezdték őket, miközben kapucnikkal, sálakkal takarták el az arcukat - áll a vádiratban. Amikor a közelükbe értek, az I. és a II. r. a két férfi bőrszínét becsmérelve azt mondta nekik, hogy "f....szopó négerek" - írja a vád. A sértettek sietősebbre fogták, de a vádlottak utolérték őket. Fk. G. Tamás hátba rúgta az egyik nigériai férfit, aki megtántorodott, majd futva menekülni kezdett. Az első- és másodrendű vádlott azonban utána eredt, egyikük hátulról lábon rúgta a férfit, majd amikor az a földre került, négyen estek neki és többször belerúgtak a fejébe és a felsőtestébe. Eközben a másik nigériai férfi és magyar barátnője az ellentétes irányba hátrált, de a társaság abbahagyta a bántalmazást és őket vette célba. A szidalmak és sértő kifejezések ellen a magyar barátnő próbált békítőleg fellépni, de hiába. Közben a korábban bántalmazott férfi is csatlakozott hozzájuk. A vádlotti társaság azonban nem csillapodott, az öt fiú nekiesett a két sértettnek. Főleg a fejüket és a felsőtestüket ütötték, egyiküket gyomron is rúgta az egyik támadó. A sértettek menekülőre fogták, de ketten utánuk vetették magukat. Az egyik férfit a kabátjánál fogva próbálták
26 / 46 megfogni, de ő kiszabadult. A vádirat szerint a bántalmazás azért maradt abba, mert a baráti társaságban lévők szóltak a vádlottaknak, hogy a járókelők értesítették a rendőrséget. Az elsőfokú ítélet a II. III. és IV.r. vádlottak esetében jogerőssé vált. További információ: Tatár Timea sajtószóvivő, Debreceni Törvényszék , 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék, 36/30 327 0464 www.debrecenitorvenyszek.birosag.hu, email:
[email protected], 36/52 526 755 GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK Győri Törvényszék B.58/2014.
Információ:
14 életévét be nem 2014. március 19. töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette
8.30 fszt. 16.
Folytatólagos tárgyalások: 2014. március 24. A vádirat szerint a vádlott gyermekét annak megszületését követően az udvaron található árnyékszékbe dobta. A bíróság tanúk meghallgatásával folytatja a bizonyítási eljárást. Második tárgyalási nap. dr. Máté Kinga – sajtószóvivő +36-30-86-44-303
[email protected] [email protected]
KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK Bíróság KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 10. tárgyaló vádlott H.I.
ügy emberölés bűntette
időpont 2014. március 19. 13 óra
Kezdődik az édesanyját megfojtó férfi tárgyalása A vádirat lényege szerint a vádlott /63 éves férfi/ rendszeres alkoholfogyasztó, és a bűncselekményt szokványos ittas állapotban követte el. A vádlott 2012. őszén költözött az idős, beteg, leromlott fizikai állapotú édesanyjához. Amiatt, hogy korábbi társkapcsolatai kudarcot vallottak, 2013. augusztusában öngyilkosság elkövetését fontolgatta. Ennek megfelelően 2013. augusztus 7. napján a délutáni órákban a helyi kocsmában italozott, majd miután hazaért és édesanyja elaludt, egy pohár vízben feloldott több nyugtató hatású tablettát, amit megivott. Ekkor jutott arraaz elhatározásra, hogy kiterjesztett öngyilkosságot követ el, azaz édesanyját is megöli. Ezért őt fojtogatni kezdete, mire a sértett védekezni próbált, a vádlott azonban megfojtotta. Ezután a vádlott a bevett gyógyszerek hatására rosszul lett, azonban életét a kiérkező mentők megmentették. Az ügyészség az előzetes fogvatartásban lévő vádlottal szemben indítványozza, hogy a bíróság börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást szabjon ki. Információ: elérhetőségek +36-20-3730790 Dr. Sárközy Szabolcs
[email protected] sajtószóvivő
27 / 46 TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK Tatabányai Törvényszék fsz. 6-os tárgyaló K. J. és társai
Információ:
hivatalos személy által 2014. március 09.00 kötelességszegéssel, 19. üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények
I. r. vádlott a veszélyes munkaeszköz védőburkolatának hiányossága, mint súlyos veszélyeztetés, illetve a közvetlen veszélyeztetés megállapítása ellenére a munkavédelemről szóló törvény rendelkezéseivel szemben, hivatali kötelességét megszegve nem tett munkavédelmi bírság kiszabására javaslatot, ezzel a munkáltatót, egyéni vállalkozót jogtalan hátrányhoz juttatta. I. r. vádlott ellenőrzés során hiányosságként feltárta, hogy a tetőn történő munkavégzés során az ún. vezérkötelet nem rakták ki, személyi védőeszközt a munkavállalók nem használtak. I. r. vádlott hivatali kötelességét megszegve az esetet nem dokumentálta, munkavédelmi ellenőrzési eljárást nem indított, így a lefolytatandó bizonyítási eljárás adataitól függően munkavédelmi bírság, vagy helyszíni bírság kiszabása iránt nem intézkedett, ennek következtében a vállalkozásnak és a munkavállalóknak jogtalan előnyt biztosított. I. r. vádlott hivatali kötelességét megszegve telefonon értesítette a cég munkavédelmi előadóját, hogy másnap átfogó ellenőrzés várható, megnevezte a munkavédelmi ellenőrt és felajánlotta, hogy probléma esetén felveszi az ellenőrrel a kapcsolatot. I. r. vádlott hivatali kötelességét megszegve telefonon értesítette II. r. vádlottat, hogy munkatársa egy telephelyen munkavédelmi ellenőrzést tart. Felhívta a vállalkozó figyelmét, hogy a munkavállalóknak legyen kitöltve az alkalmi munkavállalói kiskönyve és felajánlotta, hogy munkavédelmi probléma esetén felveszi a kapcsolatot az ellenőrrel. Az OMM előzetesen elkészített és jóváhagyott terv alapján fokozott ellenőrzést hajtott végre Sopronban található éjszakai szórakozóhelyeken. I. r. vádlott ezen a napon hivatali kötelességét megszegve a vállalkozást jogtalan előnyt biztosítva telefonon értesítette II. r. vádlottat a várható ellenőrzésről, aki a feltárható hibák megelőzésére intézkedni kezdett. Az ellenőrzés helyszínéről, időpontjáról VI. r. vádlott is értesült, megjelent a szórakozóhelyen a jelenléti ívek összeállításával, a munkáltatók bejelentésének ellenőrzésével hivatali kötelességét megszegve az ellenőrzés tény és tárgyszerű vizsgálatát meghiúsította, így a vállalkozásnak jogtalan előnyt biztosított. V. r vádlott az ellenőrzést megelőzően megjelent a szórakozóhelyen és a munkavállalói bejelentő lapokat kijavította. Ezzel hivatali kötelességét megszegve az ellenőrzés tény és tárgyszerű vizsgálatát meghiúsította, ily módon a vállalkozásnak jogtalan előnyt biztosított. … Bizonyítás! Dr. Majorosné dr. Köck Ildikó Sajtószóvivő 34-513-100
[email protected] [email protected]
ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK Zalaegerszegi Járásbíróság R. József és társa
I.
Adócsalás bűntette bűncselekmények
és más 2014. március 19-21.
8.00
28 / 46 Az I. r. vádlott 2010. október elejéig egy zalai község polgármestere volt, a II. r. vádlott pedig a helyi önkormányzat dolgozója volt. Az I. r. vádlott a 2007. január 1. napjától 2010. szeptember 15. napjáig terjedő időszakban a közmunkásként, valamint az eseti jelleggel foglalkoztatott munkavállalók munkabérét oly módon fizettette ki, hogy részükre vagy más személyek részére átmeneti segély megállapításáról és kifizetéséről rendelkezett, de a határozatban megjelölt összegeket munkabérként kapták a munkavállalók. A kifizetéseket az I. r. vádlott szóbeli utasítása alapján az önkormányzat pénzügyi előadója végezte, míg a kifizetett munkabért az I. r. vádlott utasítására a II. r. vádlott számolta el segélyként, elkészítve a segély kifizetéséről rendelkező határozatot. A határozatok egy része az I. r. vádlott nevében, a II. r. vádlott által hitelesítve került kiállításra, míg másik részüket az I. r. vádlott saját kezűleg írta alá. Az önkormányzat 2007. évben 2.022.075,- Ft-ot, 2008. évben 3.221.600,- Ft-ot, 2009. évben 2.935.235,- Ft-ot, 2010. évben 1.032.500,- Ft-ot fizetett ki munkabérként azt átmeneti segélyként feltüntetve. Az I. r. vádlott ezen magatartásával a magyar állam adóbevételét összesen 1.695.121,- Ft-tal csökkentette. II. Az önkormányzat nevében az I. r. vádlott egy elnyert pályázat folytán előlegfizetési kérelmet nyújtott be a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséghez, melynek alapján az előleget átutalták az önkormányzat elkülönített számlájára. Az I. r. vádlott annak ellenére, hogy tudott arról: a támogatási előleget csak a pályázat céljaira lehet felhasználni - 2010. szeptember hónapban több alkalommal utasította az önkormányzat pénzügyi előadóját összesen 24.846.025,- Ft-nak az önkormányzat számlájára utalására. E számláról az I. r. vádlott utasítására különböző jogosultak számára történtek átutalások. Információ:
dr. Beznicza Árpád sajtószóvivő 0630/902-4360
[email protected] Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit sajtószóvivő 0630/421-4789
[email protected]
29 / 46 2014.03.20. (CSÜTÖRTÖK) KÚRIA KÚRIA B. II. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem D. Lajos
Információ:
Zaklatás vétsége
2014. 03. 20.
09.00
1. A terhelt és a házasságban élő sértett között érzelmi és testi kapcsolat alakult ki, a terhelt a találkozásaik alkalmával kép-, hang- és videófelvételeket készített a sértettről azért, hogy ezekkel később bizonyítani tudja a köztük lévő kapcsolatot. A terhelt ezután a sértett férjének e-mail üzeneteket kezdett el küldeni, amelyekben tudomására hozta a sértettel való kapcsolatát és közölte a férjjel, hogy a sértett gyermekének nem ő, hanem a terhelt a vér szerinti apja. Ezeket az e-maileket, valamint postai úton a sértettről készített fényképeket a terhelt a sértett családtagjainak is elküldte. Ezt követően a terhelt a sértett mobiltelefonjára küldött hónapokon keresztül naponta több sms üzenetet, amelyekben a vele való összeköltözésre és a családja elhagyására biztatta. A terhelt egyik nap személyesen is megjelent a sértett otthonánál, oda be akart menni, fényképeket mutatott a sértett férjének és állította, hogy a gyermek tőle van. Szóváltás és lökdösődés is kialakult, amelynek végül a rendőri beavatkozás vetett vége. 2. A terhelt egyik nap megjelent a sértett otthonánál, amikor a sértett férje nem volt otthon. A sértett a terheltet a lakásba beengedte, s ezen alkalommal a terhelt a sértett tudta nélkül fényképfelvételeket készített a lakásról. Később ezeket arra használta fel, hogy a sértett férjével szemben a vám- és pénzügyőrségnél eljárásokat kezdeményezzen. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla O. J.
Garázdaság vétsége
2014.03.20.
10:00
Az elsőfokon eljárt Kisvárdai Városi Bíróság 2012 novemberében O. J. I.r. vádlottat garázdaság, rongálás, testi sértés vétsége, több rendbeli. lopás bűntette, lopás bűntette kísérlete és társtettesként elkövetett lopás bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Kötelezte a vádlottat Gné K. R. sértett részére 120.000.-Ft, I. Anett részére 35.000.-Ft kártérítés és eljárási illeték megfizetésére. Rendelkezett a vádlottal szemben 664.490.-Ft vagyonelkobzásról is. I. P. II.r. vádlottat többrendbeli bűnsegédként elkövetett lopás bűntette, bűnsegédként elkövetett lopás bűntette kísérlete és bűnsegédként elkövetett lopás vétsége miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. Elrendelte egyidejűleg II.r. vádlott pártfogó felügyeletét. Z. A. III.r. vádlottat orgazdaság vétsége miatt, mint visszaesőt 250.000.- Ft pénzbüntetésre ítélte.
30 / 46
Információ:
Cs. A. IV.r. és M. B. V.r. vádlottat orgazdaság vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta. A Nyíregyházi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2013 szeptemberében megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. Z. A. III.r. vádlott esetében helybenhagyta azt. I. P. II.r. vádlottat 300.000.- Ft pénzbüntetésre ítélte. O. J. I.r. vádlottat pedig a rongálás vétsége miatt emelt vád alól felmentette, a rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatti eljárást pedig megszüntette. A bíróság rendelkezett arról, hogy a vádlott az elsőfokú bíróság által kiszabott börtönbüntetés 2/3-ad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. Emellett pontosította a vagyonelkobzás összegét 764.490.- Ft-ra. Az ítélet I.r. vádlott és védője fellebbezéssel éltek további enyhítés érdekében. A bíróság által megállapított tényállás szerint I. r. O. J. és II.r. I. P. vádlottak 2011 júniusa és 2012 januárja között rendszeresen haszonszerzésre törekedve követtek el vagyon elleni bűncselekményeket. Minden esetben éjszaka érkeztek a helyszínekre II.r. vádlott autójával és I.r. vádlott szerezte meg a több száz liter üzemanyagot, amit III., IV., és V. r. vádlottaknak értékesítettek, legkevesebb személyenként /300 liter / 75.000.- forint értékben. Komoró és Tuzsér községben több magyar, szerb, ukrán, spanyol és lengyel honosságú teherautó lezárt üzemanyagtartályából vitték el a gázolajat. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
Debreceni Ítélőtábla K. B.
Információ:
Zaklatás vétsége
2014.03.20.
12:00
Az elsőfokon eljáró Ózdi Járásbíróság 2013 februárjában K. B. vádlottat zaklatás vétsége miatt 250.000.- Ft pénzbüntetésre ítélte. A másodfokon eljáró Miskolci Törvényszék 2013 szeptemberében a vádlottat az ellene zaklatás vétsége miatt emelt vád alól felmentette. A vádlottal szemben garázdaság szabálysértése miatt 25.000.- Ft pénzbírságot szabott ki. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, felmentése miatt, bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2012 februárjában Putnokon az egyik söröző előtt megállította Cs. M-et, akivel ittas állapotban közölte, hogy március 15-én a roma kisebbség tüntetni fog. A vádlott folyamatosan kiabált, szidalmazta a város polgármesterét, és azt hangoztatta, hogy „vérfürdő lesz”. Az asszonyt megrémítette a vádlott viselkedése és rászólt a vádlottra, hogy „észnél van-e”. A vádlottat ez nem érdekelt és még hangosabban kiabált tovább, fenyegetve a polgármestert. Cs. M. másnap értesítette az alpolgármestert, aki tájékoztatta a polgármestert a történtekről. A település polgármestere feljelentést tett a rendőrségen, és zaklatás miatt hatályos magánindítvánnyal élt. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
31 / 46 GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA Győri Ítélőtábla fszt. I. számú tárgyalóterem Sz. F.
Emberölés bűntettének kísérlete 2014.03.20. és más bűncselekmények
9.00
Első nyilvános ülés, határozathirdetés várható Az elsőfokon eljárt Veszprémi Törvényszék a megismételt eljárásban a következő tényállást állapította meg: A vádlott (1961) élettársával, egy kiskorú saját gyermekkel és egy fiatalkorú nevelt gyermekkel élt egy háztartásban. A vádlott 2008 őszétől azt feltételezte, hogy élettársának Sz. A.-nak viszonya van F. I.-vel. A vádlott F. I.-t több alkalommal is felhívta telefonon, fenyegette. F. I. zaklatás miatt feljelentéssel nem élt. A vádlott 2004. évet megelőzően élettársával vásárolt egy forgópisztolyt töltényekkel, amelyet a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során lefoglalt. A vádlott és élettársa sem rendelkezett a lőfegyver tartásához szükséges engedéllyel. 2009. február 14-én a vádlott, az élettársa és közös gyermekük Ajkáról Budapestre utaztak, a vádlott vezetett. Előtte a vádlott sört és konyakot fogyasztott, amelytől enyhe fokú alkoholos befolyásoltságba került. Útközben a vádlott és az élettársa helyet cserélt és visszaindultak Ajkára. Szóváltás alakult ki közöttük a vádlott által feltételezett viszony miatt. A vádlott hátulról előre nyúlva a gépjárművet vezető Sz. A. sértett száját és orrát befogta, a nyakát szorította, ennek hatására a sértett fékezett, az autó lefulladt. A vádlott kiszállt és ütlegelni kezdte a sértettet, aki a jobb ülésre húzódott. A vádlott beült a bal első ülésre és elindult, a bántalmazást tovább folytatta. Ezért a sértett kinyitotta a jobb első ajtót és a mozgó járműből hanyatt kiesett az út menti árokba. A vádlott gyorsított és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ezután a vádlott telefonon közölte a sértettel, hogy hazamegy és a padláson közös gyermeküket és saját magát felakasztja. A rendőrök a háznál várták a hazaérkező vádlottat, aki megpróbált elmenekülni, azonban elfogták. A rendőrség a vádlott gépjárművezetői engedélyét a büntetőeljárás jogerős befejezéséig visszavonta. 2009. március 13-án este a vádlott szeszes italt fogyasztott társaságban, majd 23 óra tájban a vádlott, a sértett Sz. A. és kiskorú gyermekük taxival hazamentek. A vádlott nevelt gyermeke már otthon volt és aludt. A vádlott és a sértett között szóváltás történt, a vádlott úgy vélte a sértett el akar menni otthonról. A féltékenységtől indulatos vádlott megragadta és megszorította a sértett nyakát, befogta az orrát, száját és a fejét a gardrób szoba ajtajához vágta. A sértett csapkodott a kezeivel a vádlott felé. A sértett ezután kimenekült a konyhába ahol felkapott egy konyhakést, hogy azzal tartsa vissza a vádlottat. A vádlott magához vett egy sodrófát. Időközben felébrett M. D. A. sértett, a vádlott nevelt gyermeke, aki az édesanyja Sz. A. sértett segítségére sietve a két fél közé állt. A vádlott 3 alkalommal lesújtott a sodrófával M. D. A. sértettre, akit az ütések a fején értek. Nem bizonyított, hogy a lapockáján keletkezett felületes szúrt sérüléseit a vádlott okozta, az történhetett oly módon is, hogy az Sz. A. sértett által maga elé tartott késbe az ütések elől M. D. A. sértett belehátrált. Ezt követően a vádlott kicsavarta Sz. A. sértett kezéből a kést, Sz. A. bemenekült a kazánházba, ahova a vádlott követte őt és a magához vett késsel próbálta a becsukott ajtót kifeszíteni, amely ennek hatására elgörbült. A vádlott testével lökte be az ajtót, ezáltal a sértett Sz. A. hanyatt esett, a vádlott pedig az elgörbült késsel kétszer megszúrta. A sérüléseiből vérző M. D. A. sértett édesanyja segítségére sietett, látva a történteket visszaindult a konyhába, feltehetőleg telefonon segítséget akart hívni. A vádlott szintén a konyhába ment, az elhajlott pengéjű kés helyett egy másik élesebb kést vett magához és visszafordult Sz. A. sértetthez. Útközben találkozott M. D. A. sértettel, aki felkiáltással figyelmeztette édesanyját és megkísérelte a vádlott útját elállni. A vádlott a késsel megvágta
32 / 46
Információ:
őt az alsó ajkán és állán, majd megszúrta. A szúrás a mellüregbe hatolt, a szívburok elülső falát, alsó falát és a rekeszt sértette, a sértett néhány percen belül meghalt. Ezután a vádlott Sz. A. sértett után ment, a kést eldobta és a sodrófával sújtott le többször a sértett fejére, aki eszméletét is vesztette egy rövid időre. A vádlott őt ekkor otthagyta és elindult a konyha felé. A sértett ezt kihasználva kimenekült a házból. A vádlott ezután felkapta a korábban felébredt és a testvére mellett álló saját gyermekét és az M. D. A. halálát okozó kést, majd elhagyta a hátat. A gyermeket beültette a vádlott az autójába a jobb első ülésre és a gyermek biztonsági övének becsatolása nélkül elhajtott. A gépjármű a jobb első kerekével az útpadkának ütközött és leeresztett. A kiskorú gyermek sértett a baleset során a fejét a műszerfalon lévő tárgyakba ütötte. A baleset következtében a gyermek 8 napon belül és túl gyógyuló, valamint életveszélyes sérüléseket is szenvedett. A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete (Btk. 166. § (1) bekezdés, (2) bekezdés f) pont), lőfegyverrel visszaélés bűntette (Btk. 263/A. § (1) bekezdés a) pont), kiskorú veszélyeztetésének bűntette (Btk. 195. § (1) bekezdés), közlekedés biztonsága elleni bűntett (Btk. 184. § (1) bekezdés), közúti baleset gondatlan okozásának vétsége (Btk. 187. § (1) bekezdés), segítségnyújtás elmulasztásának bűntette (Btk. 172. § (1) bekezdés, (3) bekezdés I. tétel) és ittas járművezetés vétsége (Btk. 188. § (1) bekezdés) miatt halmazati büntetésül 15 év fegyházbüntetésre, 6 év közügyektől eltiltásra és 2 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, hosszabb tartamú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabása, míg a vádlott és védője emberölés alóli felmentés, a büntetés enyhítése, a szülői felügyelet megvonása miatti rendelkezések megsemmisítése érdekében jelentettek be fellebbezést. Dr. Ferenczy Tamás sajtószóvivő 0630/481-7354
[email protected]
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Budapest Környéki Törvényszék V/521. Vádlott: S. P. + 1 fő
Információ:
Ügy: különösen nagy kárt okozó, 2014. 03. 18. folytatólagosan és üzletszerűen és elkövetett csalás bűntette és más 2014. 03. 20. bcs.
09.00 óra
A vádirat szerint az I. rendű vádlott egy 100-200 lakásos lakópark megvalósítása érdekében különböző cégeket hozott létre, majd 205. tavaszán több gödi ingatlan megvásárlásáról folytatott tárgyalásokat. Különböző szerződésekkel 2005. végére a II. rendű vádlottal elérték, hogy jogtalanul és ellenérték megfizetése nélkül megszerezzék az ingatlan tulajdonjogát. A cselekménnyel egy Kft.-nek csaknem 200 millió, magánszemély sértettnek 9 millió forint kárt okoztak. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
Budapest Környéki Törvényszék V/508 Vádlott: P. R. + 2 fő
Ügy: jelentős értékre, 2014. 03. 20. felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette
10.00 óra
33 / 46
Információ:
A vád szerint a három férfi 2013. márciusában egy érdi család ház kirablását határozta el; a maszkot és kesztyűt viselő férfiak bementek a házba, a ház tulajdonosát megkötözték, és a házból, illetve a páncélszekrényből értékeket vittek el, összesen mintegy 8,5 millió Ft értékben. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
Budapest Környéki Törvényszék fszt. 20. Vádlott: S. A.
Ügy: egyéb közegészség elleni 2014. 03. 20. bűntett, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette
08.30 óra
ELSŐ TÁRGYALÁS A vádlott és társai ellen a nyomozóhatóság 2007. június 15. napján kábítószerrel visszaélés bűntette miatt nyomozást indított. Rendőri akció keretében a vádlottat a nyomozó hatóság ezen a napon ellenőrzés alá kívánta vonni Ecseren, ő azonban magát az intézkedés alól kivonta és az általa használt gépkocsival elmenekült. Útközben a vádlott telefonon felhívta élettársát és közölte vele, hogy üldözik a rendőrök, ezért pakoljon össze mindent és vigye el azokat a közös lakásukból. Élettársa a pénzt és a kábítószert, illetve a kábítószer kiméréséhez használt mérleget összekészítette, zacskóba pakolta, majd a ház udvarán lévő szemetesbe dobta. Ezt követően a nyomozóhatóság a vádlott ecseri tartózkodási helyén házkutatást foganatosított, amelynek keretében a szemetesből a digitális mérleget, 2 db közepes méretű önzárós nylon tasakot, benne számolatlan mennyiségű kis méretű önzáró nylon tasakkal, 8 db kis méretű tasakban fehér, rögös, kábítószergyanús anyagot, 6 db külön csomagolt kábítószergyanús rögöt, ezenkívül különböző mennyiségű, külön csomagolásban kábítószergyanús port foglalt le. A lefoglalt mérleg felületén található anyagmaradványból és a talált anyagokból kokain, amfetamin volt azonosítható. A lefoglalt kábítószer mennyisége meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát, annak 1,7- szerese. Az amfetamin és a kokain a Btk. 459. § (1) bekezdés 18/a. pontja alapján kábítószernek minősül.
Információ:
A vádlott tartózkodási helyén lefoglalt jelentős mennyiségű kábítószert abból a célból tárolta, hogy azt a kábítószerrel együtt szintén lefoglalt mérlegen szétadagolja és a számtalan kis önzáró tasakba kiporciózva tovább értékesítse az ismeretségi körében. A vádlottal szemben 2009. március 18. napján elfogatóparancs kibocsátására került sor, 2013. május 29. napján a vádlott önként jelentkezett a rendőrségen. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
34 / 46 Budakörnyéki Járásbíróság – I/107. Vádlott: Sz. G.
Ügy: állatkínzás vétsége
2014. 03. 18. és 2014. 03. 20.
08.30 óra
A vád szerint a férfi pilisszentiváni ingatlanán nem megfelelően tartott egy szürke sodrott és két vasderes belga hidegvérű kancát, valamint egy szürke pónilovat.
Információ:
A 2012. december 3-án tartott ellenőrzés során a hatósági állatorvos megállapította, hogy a vádlott az állatokat nem tartotta, etette, itatta, gondozta megfelelően. A vádlott az állatokat olyan bánásmódban részesítette, amely alkalmas volt arra, hogy azok maradandó egészségkárosodást szenvedjenek, vagy elpusztuljanak. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
DEBCRECENI TÖRVÉNYSZÉK Rájuk gyújtották a házat 2014. március 20. 08.30 Előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete Fk. 530/2013 Debreceni Törvényszék, Széchenyi u. 9. I/100. Délelőtt: tanúkihallgatások, majd a bizonyítási eljárás befejezése várható. 13.00 órakor ítélethirdetés valószínű! Vádlott: Fk. Á. Lajos A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint a vádlott 2012 augusztusában nevelőapjánál tartózkodott egy HajdúBihar megyei faluban, ahol ideje túlnyomó részét két gyermekkorú barátjával töltötte. Fk. Á. Lajos augusztus 20. körül a sértettek (férj és felesége) falu határában található háza melletti dinnyeföldre ment, hogy onnan dinnyét lopjon. A férfi ezt észlelve nyugodt hangon felszólította a vádlottat, hogy fejezze be cselekedetét, és elküldte a területről, mire a vádlott az általa kiválasztott dinnyéket hátrahagyva elszaladt. Másnap ismét megjelent a dinnyeföldön, de a sértett ez alkalommal is szép szóval elküldte. A vádirati tényállás azt tartalmazza, hogy fk. Á. Lajost nagyon bosszantotta, hogy a két sikertelen próbálkozás, ezért elhatározta, bosszút áll. Terveibe bevonta két gyermekkorú barátját is, s megegyezett velük abban, hogy bosszúból felgyújtják a sértettek házát. Az előzetes megbeszélések során a vádlott többször mondta társainak, hogy a sértettek „dögöljenek meg”, amiért a férfi nem engedte, hogy dinnyét hozzon el a dinnyeföldről. 2012. augusztus 26-án délelőtt fk. Á. Lajos és a két gyermekkorú társa megfigyelték, milyen mozgás tapasztalható a sértettek házánál, s mivel látták, hogy ott napközben többen jönnek-mennek, ezért későbbre halasztották a lakóház felgyújtását. Tette elkövetéséhez a vádlott kb. másfél liter benzint szerzett be, melyet egy 2 literes flakonban tartott, s hogy ne hagyjon maga után ujjlenyomatot, egy pár fehér gumikesztyűre is szert tett. A délután folyamán a benzines flakont a vádlott és társai a sértettek ingatlana melletti lakatlan területen lévő növényzet közé rejtették el. A vádirat szerint a sértettek 2012. augusztus 26-án szokásaiknak megfelelően 20 óra tájban nyugovóra tértek, elaludtak. Az előzetes megbeszélésnek megfelelően a vádlott a két gyermekkorú társával 22 óra körül találkozott fk. Á. Lajos nevelőapjának lakásánál. A vádlott kezeire húzta a korábban beszerzett gumikesztyűt, egy kék nejlon bevásárlószatyorban magához vette a benzines flakont, s nevelőapja házából egy doboz gyufát tett el, melyet az egyik gyermekkorú társának adott át. A sértettek házát a sötétség leple alatt, a szomszédos, lakatlan ingatlanról közelítették meg, a kerítésnél rövid ideig várakoztak, figyelték, hogy nincs-e bármilyen mozgás, zavaró körülmény. Miután meggyőződtek arról, hogy a ház és környéke csendes, sehol nem ég világítás, átmásztak a drótkerítésen, s felmásztak a padlásra. A vádlott itt a magukkal hozott benzint a padlásajtó közelében
35 / 46 szétlocsolta, majd a gyermekkorú társtól átvett gyufával meggyújtotta. A padlástérben meggyújtott benzin nyomban fellobbant, magas lánggal égett, és a tűz sebesen terjedt tovább. Ezt látva mindhárman gyorsan lemásztak a létrán, a kerítésen átjutva elszaladtak. Az épület tetőszerkezete rövid időn belül lángra kapott, és nagy lánggal égett. A szemben lévő házban lakó fiú észlelte a tűz okozta világosságot, felébresztette a szomszédos szobában alvó szüleit, s jelezte nekik a tűzesetet, majd átszaladt a sértettek házához, és hangosan kiabálva próbálta őket kihívni. A szülők is csatlakoztak gyermekükhöz, megkezdték oltani a tüzet, mialatt hangosan kiabálva hívták ki a sértetteket. A zajra a sértettek felébredtek, és épségben elhagyták a lángoló házat. A tűzesetet a településen mások is észlelték, s a helyszínre siettek. A vádlott és két gyermekkorú társa is visszatért, és a közeli híd korlátjára ülve nézték az eseményeket, fk. Á. Lajos a vádirat szerint ekkor azt mondta barátainak:” hadd égjenek meg”. A tüzet a helyszínre érkező tűzoltók oltották el. További információ: Tatár Timea sajtószóvivő, 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, 36/30 327 0464 www.debrecenitorvenyszek.birosag.hu, email:
[email protected], 36/52 526 755 FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, II., Fő u. 70-78., I. 42.Kb.393/2013
elöljárói intézkedés elmulasztásának 2014.03.18., 20., 25. bűntette
9:00
A 2006-os őszi események kapcsán 14 egykori, illetve jelenleg is állományban lévő rendőrrel szemben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya. Az ügyészség tizenöt vádpontban részletezi a vád tárgyává tett cselekményeket, melyek kapcsán különféle bűncselekmények elkövetését rója az egyes vádlottak terhére. A vádirat rögzíti, hogy 2006. szeptember 17-én este Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök öszödi beszédének nyilvánosságra kerülését követően néhányan gyülekezni kezdtek a Kossuth téren. A kezdetben nyugodt tüntetők – a résztvevők számának növekedésével - mind hangosabbak lettek, a kormányt és a rendőrséget szidalmazva új választások kiírását követelték, majd az ezerfősre nőtt tömeg átszakította a Parlament előtti lánckorlátot. Miután a tömeg egyre nőtt, újabb rendőri egységeket vezényeltek a helyszínre, s a rendőri vezetők - a megyei rendőrfőkapitányságok ügyeletének bevonásával - intézkedtek a vidéki rendőrök fővárosba rendelésére is. Másnap, szeptember 18-án este a több ezresre nőtt tömeg a Parlament köré vont kordont benyomta, majd a tüntetők egy csoportja átment az MTV székháza elé, mert be akarták olvastatni a petíciójukat. Miután nem sikerült elérniük, hogy az MTV illetékes képviselőjével tárgyaljanak, a Kossuth térről több ezres támogató tömeg érkezett hozzájuk. A vád szerint a tüntetők közül egy néhány száz fős tömeg kövekkel dobálta a székház épületét, s nemcsak a székházat, hanem az épület védelmére rendelt, a főbejárat előtti lépcsősoron sorfalszolgálatot teljesítő Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századát is megtámadták. Kövekkel, üvegekkel, különféle tárgyakkal dobálták őket. A támadás folytán 60 rendőr megsérült, köztük olyanok, akiknek nem volt bevetési sisakja vagy pajzsa. Ezt egyébként a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századának parancsnoka korábban jelezte az V. rendű vádlottnak - a Rendészeti Biztonsági Szolgálat műveletirányítói beosztásából eredően a század elöljárója volt - aki a jelentést tudomásul vette, a hiányok pótlására azonban ¨bár arra módja lett volna, és védőfelszerelések is rendelkezésre álltak” mégsem intézkedett. Az V. r. vádlottat ennek kapcsán 2 rb. elöljárói gondoskodás elmulasztásának bűntettével vádolják. A vádirat kitér arra is, hogy késő éjszakára már kemény összecsapás volt a rendőrség és a tüntetők között. Az egyre jobban kiszélesedő támadás miatt - Budapest rendőr-főkapitánya - II. r. vádlott a IV. r. vádlottat az épület és környéke helyszínparancsnokául jelölte ki, aki azonban e feladatát nem volt képes ellátni: az akadályozó körülményekről elöljáróinak nem tett jelentést, nem végezte el a rendelkezésére álló erők és eszközök számbavételét, így nem mérte fel a feladatba bevont rendőri erők nagyságát és felállítási helyét, illetve azokét sem, amelyeket erősítésként be lehetett volna vonni. Nem ismerte a székházba vezényelt rendőri erők parancsnokait, velük kapcsolatot nem keresett, a védendő épület sajátosságainak megismerése érdekében nem vette fel
36 / 46 a kapcsolatot a biztonsági szolgálattal sem. A II. r. vádlottól kapott paranccsal szemben a székházba vezényelt rendőri köteléket nem irányította, nem koordinálta, így az alegységek szervezetlenül igyekeztek részt venni a székház védelmében. Mindezek alapján az ügyészség a IV. r. vádlott ellen parancs iránti, jelentős hátrány veszélyével járó engedetlenség bűntette miatt emelt vádat. A vád szerint a II. rendű vádlott a televízió által sugárzott képekből, a rádióforgalmazásokból és a rendőri jelentésekből a székháznál, illetőleg a székházban történt eseményekről tudta, hogy a rendőri egységek irányítatlansága miatt teljes káosz alakult ki. A II. r. vádlott annak ismeretében, hogy az általa a székház védelmére rendelt rendőri egységek irányítására kijelölt helyszínparancsnok az ebből fakadó feladatait nem gyakorolja, elöljárói kötelmét megszegve eltűrte, hogy parancsa nem érvényesül. Nem utasította a IV. r. vádlottat jelentéstételre, a változó helyzet értékelésére, a megtett intézkedések ismertetésére, vagy azok elmaradása okainak feltárására. G. Péter rendőr vezérőrnagy - bár tudta, hogy az MTV székházhoz vezényelt egyes rendőri alegységek a konkrét helyzetekben saját belátásaik szerint szervezték a védekezést, adtak utasítást alárendeltjeiknek -, nem intézkedett az alkalmatlanná vált helyszínparancsnok leváltására és a rendőri erőket összefogni képes rendőr helyszínparancsnokként való kijelölésére. A vád szerint mulasztása következményeként – mert a helyszínparancsnoki intézkedések elmaradásával a helyszínre vezényelt rendőri kötelékek túlnyomórészt felmorzsolódtak – több rendőr megsérült, a szolgálatra jelentős hátrány következett be. Mindezek miatt az ügyészség elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettével vádolja a II. r. vádlottat. A vád szerint - a Rendészeti Biztonsági Szolgálat egykori parancsnoka - III. r. vádlott az MTVszékház 2006. szeptember 18-i „ostromakor” a rendőri erők, technikai eszközök igénybevételére vonatkozó késedelmes jelentések miatt elöljárói kötelességét megszegve az eseményt követően nem intézkedett mulasztó alárendeltjeinek felelőssége vonására, a jelentéstétel elmaradása okainak feltárására. Ha a jelentések kellő időben megtörténnek volna, a III. r. vádlott a bevetési állomány riadóztatására már korábban intézkedhet, így akár meg is előzhette volna, hogy az események nemcsak időben, de mértékükben se váljanak a bekövetkezettekkel azonossá. Mivel az ilyen rendkívüli helyzetben a jelentéstétel elmulasztása katonai bűncselekmény elkövetésének gyanúját veti fel – amely a III. r. vádlott mulasztásával minden jogkövetkezmény nélkül maradt -, így az ügyészség a III. r. vádlottat emiatt elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettével vádolja. Egy másik vádpontban azt részletezi az ügyészség, hogy a volt országos rendőrfőkapitány vizsgálóbizottságokat hozott létre a rendőri intézkedések komplex kivizsgálására, azonban a vizsgálóbizottságok jelentéseiben megfogalmazott megállapítások ellenére – két kivétellel – elmulasztotta a felelősségre vonásra irányuló eljárások megindítását, nem intézkedett a jelentésekben megjelölt tárgykörökben parancsnoki tényfeltáró vizsgálat lefolytatására, így a személyi felelősségre vonások elmaradásaival a szolgálat rendjét és érdekeit jelentősen sértette. Mulasztása különösen súlyos a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századával történtek, az „Ignácz” és „Árvai - jelentések”, illetve a IV. r. vádlottal szemben elrendelt fegyelmi eljárásban végzett meghallgatások adatai tekintetében, hiszen az időben lefolytatott parancsnoki vizsgálat akár katonai bűncselekmény megalapozott gyanúját is feltárhatta volna. A vádhatóság egy másik vádpontban arra tér ki, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálat állományába tartozók közül - a törvényi előírás és annak ellenére, hogy az I. r. vádlott 2006. október 23-a előtt kifejezett és egyértelmű utasítást adott az azonosító jelvények kötelező viselésére - 2006. október 23-án senki nem viselte a szolgálati azonosító jelvényt. A magasabb rendőri parancsnokoknak emellett határozott utasítást adott, gondoskodjanak, hogy az állomány viselje a szolgálati azonosító jelvényeket. Miután a parancs ellenére a REBISZ állománya a bevetési ruházaton nem viselt szolgálati azonosító jelvényt, az I. r. vádlott – bár erről tudomást szerzett -, a parancs érvényesülésének elmulasztása miatt nem intézkedett a parancsnokok felelősségre vonására. Annak ellenére, hogy az eseményeket követően a közvélemény különféle híradásokon keresztül kifogásolta és sérelmezte a szolgálati jelvények bevetési öltözeten való viselésének hiányát, és ezáltal a rendőrök azonosíthatatlanságát, az I. r. vádlott azt is eltűrte, hogy a REBISZ parancsnoka e tárgykörben érdemi tényfeltáró vizsgálatot nem rendelt el, és senkivel szemben nem kezdeményezett felelősségre vonást. Az I. r. vádlott e mulasztásai a szolgálatra jelentős hátránnyal jártak, ezért a fentiek miatt 2 rb. elöljárói intézkedés elmulasztásnak bűntette a vád dr. B. László nyugállományú rendőr altábornagy ellen.
37 / 46 A vád szerint a III. r. vádlott az utasítást figyelmen kívül hagyva a szolgálati jelvények viselésének elmaradása tárgykörben érdemi vizsgálatot nem rendelt el. Azzal, hogy eltűrte, hogy a bevetésben részt vettek ruházatukon az országos rendőrfőkapitány utasítása ellenére nem viselték az ünnepnapon a szolgálati jelvényt, az erre vonatkozó érdemi tényfeltáró vizsgálat és az esetleges felelősségre vonás elmaradása nemcsak a szolgálati, de a közérdek jelentős hátrányát idézte elő. A vádhatóság egy másik vádpontban azt rója fel, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál azokban az ügyekben, amelyekben a gyanúsítotti idézést ugyan kibocsátották, de a nyomozás később megszüntetésre került, fegyelmi eljárás elrendelésére intézkedések nem történtek. Fegyelmi eljárás elrendelésére csak azon 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatos esetekben került sor, amelyekben az eljáró ügyészség a vádemelésről tájékoztatta a katonai szervezetet. A következő vádpont a 2006. október 23-án használt kényszerítő eszközök kapcsán megállapítja, hogy a csapatszolgálati feladatok során használt kényszerítőeszközökről (gumilövedék, könnygázgránát) nem készültek külön rendőri jelentések, azok alkalmazásáról az érintett időben meghatározott feladatokban részt vett osztályok vezetői tettek említést. A csupán eseményleírást tartalmazó jelentések nem tartalmazták a kényszerítőeszközök igénybe vételének okait és az egyes helyszíneken bevetett eszközök mennyisége részleteit, így - külön jelentések hiányában igénybevételük jogszerűségének, szakszerűségének, illetve arányosságának parancsnoki kivizsgálására sem kerülhetett sor. A vád szerint a III. r. vádlott a kényszerítőeszközök használata, alkalmazásuk körülményei, az egyes helyszeneken felhasznált gumilövedékek, könnygázgránátok mennyisége, a feladat végrehajtáshoz igazodó arányosság tárgyában nem indított vizsgálatot, így utóbb azok alkalmazásának jog-és szakszerűsége már egyáltalán nem, vagy nehezen igazolható. Különösen fontos lett volna ennek vizsgálata a Károly körúton végrehajtott lovasroham vonatkozásában, amellyel kapcsolatban számos ellentmondás folytán utóbb nem állapítható meg, hogy ki, milyen indok és adatok birtokában adott utasítást e speciális kényszerítőeszköz alkalmazására, az mennyiben volt megalapozott és indokolt. Éppen ezért abban a kérdésben sem lehet állást foglalni, felmerül-e ezzel kapcsolatban bárkinek is a büntetőjogi felelőssége. Az ügyészség a fentiek alapján a rendőr vezérőrnagy III. r. vádlott ellen 4 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség a fentieken túlmenően 10 vádpontban 10 - 2006. szeptember 19-21 között történt eset kapcsán emelt vádat elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt egyes parancsnokok ellen, akik nem akadályozták meg alárendeltjeik bántalmazó magatartását, illetve utóbb nem jelentették azt. A vád szerint mulasztásaikkal a szolgálati és fegyelmi rendet sértették, beosztottaikban azt a képzetet erősítették, hogy a jogellenes cselekményeket észlelő elöljárók a törvényes eljárás mellőzésével és a törvénytelen módszerekkel egyetértenek, ezáltal a jogsértő cselekmények jogkövetkezmények nélkül maradhatnak, ami megalapozhatja annak reális veszélyét, hogy jövőbeni csapaterős tevékenységük során hasonló jogellenes intézkedést hajtanak végre. E tényállások alapján az ügyészség a VI. r. vádlott, a VII. r. vádlott, a VIII. r. vádlott, a IX. r. vádlott, a X. r. vádlott, a XI. r. vádlott, a XII. r. vádlott, a XIII. r. vádlott és a XIV. r. vádlott ellen elöljárói intézkedés elmulasztásának büntette miatt emelt vádat. A Központi Nyomozó Főügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa az I-VI. és VIII-XIII. r. vádlottakat - a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli előzetes mentesítés mellett - felfüggesztett szabadságvesztésre, míg a VII. és XIV. r. vádlottakat pénzbüntetésre ítélje. A főbüntetések mellett a IV., a VII., a XII. valamint a XIII. r vádlottak esetében indítványozta, hogy katonai mellékbüntetésül rendfokozatban visszavetést is alkalmazzon. Az ügyben a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
38 / 46 Fővárosi Törvényszék, II. 93. 24.B.600/2011
emberölés bűntette
2014.03.20.
08:30
A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a vádlottat a Fővárosi Bíróság 2003. május 8-án kelt, 2005. január 25-én jogerős ítéletével felmentette az ellene előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt emelt vád alól. Az ügyben általa előzetes letartóztatásban töltött időre tekintettel – 2007 decemberében jogerősen befejeződött kártérítési per nyomán – a vádlott 25.258.934 Ft kártalanításban részesült a Magyar Államtól. A vádlott kokain Magyarországra történő behozatalával és továbbértékesítésével kezdett foglalkozni. Így került üzleti kapcsolatba a sértettekkel. Egy kábítószer-szállítmány behozatalával kapcsolatban a vádlott és az egyik sértett egy perui utazást szerveztek. A tervezett utazással kapcsolatos részletek egyeztetése miatt a sértettek felkeresték a vádlottat a házában. A vádlott még a találkozó előtt elhatározta, hogy a sértetteket megöli és az egyikük lakásán tartott pénzt és korábbi behozatalból származó kokaint megszerzi. Ennek megfelelően, amikor a sértettek megérkeztek a vádlott a házban tartózkodó élettársát elküldte sétálni. Ezt követően a vádlott a sértetteket fejbe lőtte. A holttesteket később feldarabolta és zsákba rejtette. A lövések hallatára a pincében szerelési munkát végző személy - a vádlott volt zárkatársa – felment az emeletre, ahol meglátta a sértettek holttestét. A vádlott megfenyegette a személyt, hogy megöli, ha bárkinek beszél arról amit látott. Az egyik sértett lakásán található pénz és kokain megszerzése végül meghiúsult. A vádlott a holttesteket Balatonboglár és Balatonlelle között a nádasban rejtette el. Az ügyészség a vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével. Az ügyben a márciusi tárgyalásokon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK Bíróság KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK Díszterem vádlott Sz.Gy.
ügy emberölés bűntette és időpont 2014. március 18. más bűncselekmény és 20. 8-30 óra
Kezdődik a feleségét leszúró férfi büntetőpere A vádirat lényege szerint vádlott /52 éves férfi/ alkoholfüggő, és a bűncselekményt szokványos ittas állapotban követte el. A vádlott mintegy 20 éve élt házasságban feleségével, aki az ügy sértettje. Házasságukból egy lányuk született és velük élt a felesége korábbi kapcsolatából született fia is. 2009-től egy áramszolgáltatás nélküli házban laktak és – főként a vádlott folyamatos alkoholizmusa miatt – állandó anyagi gondokkal küszködtek, gyakran étellel is a szomszédok segítették ki őket. A vádlott ittasan rendszeresen kötözködött, veszekedett családtagjaival, feleségét és nevelt fiát bántalmazta, a családot lelki terror alatt tartotta, ennek folytán a családi élet elviselhetetlenné vált. 2012. szeptemberétől a lánya gyakran azért nem tudott az iskolába eljutni, mert a buszbérletre sem volt pénze a családjának, így hiányzásai miatt az iskoláztatási támogatás folyósítása is szünetelt. A vádlott nevelt fia 2012. novemberében végleg elköltözött otthonról, majd rövid idő múlva anyja és testvére is követte őt. Egy ismerősük biztosított számukra szállást.
39 / 46
A vádlott 2012. december 2-án öngyilkossági kísérletet követett el, a kórházból való kikerülése után, 2012. december 17-én azzal fenyegette meg feleségét, ha nem költözik haza megöli a közös lányukat és annak barátját. A sértett feljelentést tett, azonban a kényszerítés bűntette miatt indult nyomozást a Kalocsai Járási Ügyészség a 2013. február 4-én kelt határozatával bizonyíték hiányában megszüntette. 2012. december 20-tól 2013. január 7-ig újabb öngyilkossági kísérlet miatt a vádlott ismét kórházban volt, ezt követően a sértett – bízva a vádlott ígéreteiben, abban, hogy abbahagyja az ivást – röviddel a kórházi kezelés után visszaköltözött hozzá. Mivel a vádlott lánya félt az apja agressziójától, ezért nem akart hazaköltözni, így a családsegítő szolgálat közreműködésével a vádlott és felesége 2012. február 12-én a gyámhivatalnál kérelmet terjesztettek elő, hogy a hivatal engedélyezze, lányuk nevelését hivatalosan is egy ismerősük láthassa el. Az eljárás azért szűnt meg, mert a lány 2013. március közepén hazaköltözött szüleihez. 2013. áprilisától kezdődően a vádlott ismét inni kezdett, gyakran fenyegette meg feleségét és lányát, hogy elvágja a torkukat. Április 4-én és 21-én alkoholra gyógyszert vett be, emiatt 1-1 napra kórházba szállították. A sértett kérelmére a Kalocsai Rendőrkapitányság a 2013. április 22-én meghozott 1349/2013. ált. számú határozottal 72 óra időtartamra elrendelte a vádlott ideiglenes megelőző távol tartását. Az április eleji öngyilkossági kísérlet után a sértett és lánya egy közelben lakó baráti házaspárhoz költöztek. A vádlott április elején – miután kiengedték a kórházból – rendszeresen megjelent ott, és követelte, hogy a felesége költözzön vissza, aminek a sértett április 17-én eleget is tett. 2013. május 9-én – mivel a lány kérésük ellenére, az apjától való félelme miatt nem költözött haza – a szülők a gyámhatóságnál kérték annak engedélyezését, hogy szállásadója fogadja hivatalosan családjába a kiskorút. 2013. június 5-én rendőri segédlettel kísérelte meg a sértett a lánya hazaköltöztetését, azonban mivel a vádlott ekkor is beszámíthatatlan ittas állapotban volt, a síró gyerek átköltöztetése elmaradt. A 2013. június 6.-i gyámhatósági meghallgatáson a szülők gyereküknek az ismerős házaspárnál való elhelyezését már ellenezték. A sértett a családgondozó tájékoztatása alapján tudta, ha a kislányával együtt nem költözik el férjétől, akkor a hatóság a kiskorú családból való kiemelését fogja javasolni. Ennek hatására 2013. június 7-én arra az elhatározásra jutott, hogy végleg elköltözik otthonról. Több személyt megkért, hogy menjenek haza a gyógyszereiért, mert ő fél találkozni férjével. A kérés teljesítése azért maradt el, mert komolytalannak tartották elhatározásának komolyságát és véglegességét. A délutáni órákban a vádlott többször megjelent ismerőse portája előtt és ittasan az utcáról bekiabálva követelte, hogy felesége menjen haza. A sértett 15-16 óra tájban ment haza a közelben lévő házukba, pakolni kezdett, és közölte a vádlottal, hogy elköltözik. Szóbeli vita, kiabálás alakult ki közöttük, mert a vádlott nem akarta elengedni a sértettet. Kiabálta „ma megdöglesz, úgyis agyon szúrlak, te vagy a hibás”. A sértett a szomszédoktól segítséget várva azt kiabálta „Erzsi néni segítség, segítsenek”. A hasonló kiabálások nem voltak ritkák a vádlott és felesége között, ezért arra senki sem reagált. A vádlott - a rendszeresen a szobai asztalon tartott - 20 cm pengehosszúságú késsel, közepes erővel három testüregbe hatoló szúrást adott le feleségére: szemből a has irányába, majd a menekülő sértett törzsére és hátulról a jobb lapockájára. A jobb lapocka tájékára leadott szúrás megnyitotta a mellüreget, áthatolt a tüdőlebenyen, a törzs bal oldalán okozott szúrás a bal mellüreget nyitotta meg, de szervsérülést nem okozott, míg a felhas bal oldali szúrása a hasüregbe hatolt, de hasi sérülést nem okozott. A sértett rövid időn belül bekövetkező elhalálozását a jobb mellkasfélbe hatoló szúrt sérülés, a mellűri vérgyülemhez társuló vérbelehelés eredményezte. A vádlott az előszobában összeeső feleségéhez hajolva szólongatta őt, tudta, hogy azért vérzik bugyborékoló vérzéssel a sértett, mert a tüdőt érte a szúrás. A vádlott tudatát átfogta, hogy a mellkasra leadott szúrások felesége halálát eredményezhetik, e
40 / 46
következményt kívánva követte el cselekményét. Miután a sértett meghalt, a vádlott telefonon értesítette a rendőrséget, később pedig a szomszédoknak és a közeli kocsmában a felszolgálónak elmondta tettét. A vádlott alkoholista életmódja, agresszív, érzelmileg zsaroló megnyilvánulásai, valamint a sértett labilis, megfelelő védelmet elmulasztó magatartása gyermekük erkölcsi, értelmi és érzelmi fejlődését - legalább 2012. őszétől - súlyosan és hosszú távon veszélyeztette, benne tartós szorongást, érzelmi labilitást és önértékelési zavart keltett. Az ügyészség az előzetes fogvatartásban lévő vádlottat emberölés bűntettével és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja. Egyúttal indítványozza, hogy a bíróság a vádlottal szemben halmazati büntetésül börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást szabjon ki. Információ: elérhetőségek +36-20-3730790 Dr. Sárközy
[email protected] Szabolcs sajtószóvivő SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK Hódmezővásárhelyi Járásbíróság (Hódmezővásárhely, Kossuth tér 4.) 8. sz. tárgyalóterem A. L. vádlott és 11 társa
zsarolás bűntette, hatósági 2014 március 8.15 eljárás akadályozásának bűntette 18., 20. óra és más bűncselekmények
Az ügy lényege: Az Orosházi Városi Ügyészség a vádlottakkal szemben többrendbeli személyi szabadság megsértése, zsarolás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A kilenc vádlott közül az I.r. A. Lajos és a II. r. N. Ibolya vádlottak élettársak, a III. r. A. Hajnalka, a IV. r. A. László és az V. r. A. Zsolt vádlottak a gyermekeik, a VI. r. N. Tímea vádlott az V.r. vádlott élettársa, a IX. r. L. Mária pedig a IV.r. vádlott élettársa. A vádirat szerint a vádlottak döntően Gádoros település területén jogtalan haszonszerzésből eredő vagyonukból jelentős ingatlanvagyonnal rendelkeztek. Az II-VI.r. vádlottak az I.r. vádlott, mint családfő tekintélyelvű irányítása alatt álltak. A családtagok megállapodtak abban, hogy rendszeres haszonszerzésre törekedve állandósult, módszeres bűnelkövetésre rendezkednek be oly módon, hogy a család állattartó gazdálkodását ún. „csicskatartásként” ismert módszerre alapozottan üzemeltetik. Ennek keretében mentális, egészségi, illetve szociális helyzetük miatt kiszolgáltatott, befolyásolható, elesett embereket keresnek fel, vesznek rá vonzó életkörülmények, jó ellátás, megfelelő fizetség hamis ígéretével ingatlanuk elhagyására, majd személyi okmányaiktól megfosztják őket, így önálló ügyintézéstől elzárják, rossz lakhatási feltételek közé helyezik, állandó fenyegetéssel, fizikai bántalmazással rendszeres munkavégzésre kényszerítik, rendszeres havi járandóságaikat pedig elveszik. A családtagok között szervezett munkamegosztás volt, a részfeladatokat – így a sértettek felkutatása, szállítása, felügyelete, stb. – egymás között megosztották, mely során az I.r. vádlott meghatározó szerepet játszott. A vádlottak különböző módszerekkel összesen kilenc sértett sérelmére, összesen – a nyugdíj és egyéb járandóságok megtartásával, munkabér visszatartásával – csaknem 45 millió forint kárt okozva követtek el személyi szabadság megsértésének bűntettét és zsarolás bűntettét. A VII. r. B. Péter és VIII.r. R. Zoltán az A. család alkalmazásában álltak, utasításra közel 1,170 millió forint értékű csöves kukoricát tulajdonítottak el jogtalanul. A Gyulai Nyomozó Ügyészség a fenti ügy kapcsán több rendbeli hatósági eljárás akadályozása, hamis tanúzás és hamis tanúzásra való felhívás bűntette miatt is vádat emelt a vádlottakkal szemben. Az I.r. A. Lajos, a II. r. N. Ibolya, a III. r. A. Hajnalka, a IV. r. A. László
41 / 46 és az V. r. A. Zsolt vádlottak a fentiek szerint részletezetten családtagok, a VII. r. J. László vádlott pedig a III.r. vádlott élettársa volt. A vádirat szerint a fenti, zsarolás és más bűncselekmények miatt az A. családdal szemben folytatott nyomozás során a rendőrség tanúként kívánta kihallgatni a sértetteket, melyet a vádlottak a sértettek életveszélyes, illetve súlyos fenyegetésével kívántak megakadályozni. A rossz egészségi állapotban levő, befolyásolható sértetteket a kihallgatásukat megelőzően a vádlottak megfenyegették, illetve velük a VI.r. dr. Sz. István és a VIII. r. dr. K. Ferenc ügyvéd foglalkozású vádlottak által szerkesztett, valótlan tartalmú – büntetőjogi felelősségük alóli mentesülésüket és a nyomozás megszüntetését célzó – vallomásokat írattak alá. A sértettek a hatóság előtti meghallgatásukkor jogi képviselőként jelen levő VI.r. és a VIII. r. vádlottak jelenlétében, fenyegetettség hatása alatt szintén valótlan tartalmú vallomásokat tettek. Az ügyben – kijelölése folytán – a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság jár el, a vádlottak részbeni azonossága és az ügyek szoros összefüggése folytán a bíróság az ügyeket egyesítette. Megjegyzés: A bíróság az ügyben még tart tárgyalást. Információ: Juhászné dr. Prágai Erika törvényszéki bíró sajtószóvivő +36-30/4756-007
[email protected] ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK Zalaegerszegi Járásbíróság R. József és társa
Adócsalás bűntette bűncselekmények
és más 2014. március 19-21.
8.00
I. Az I. r. vádlott 2010. október elejéig egy zalai község polgármestere volt, a II. r. vádlott pedig a helyi önkormányzat dolgozója volt. Az I. r. vádlott a 2007. január 1. napjától 2010. szeptember 15. napjáig terjedő időszakban a közmunkásként, valamint az eseti jelleggel foglalkoztatott munkavállalók munkabérét oly módon fizettette ki, hogy részükre vagy más személyek részére átmeneti segély megállapításáról és kifizetéséről rendelkezett, de a határozatban megjelölt összegeket munkabérként kapták a munkavállalók. A kifizetéseket az I. r. vádlott szóbeli utasítása alapján az önkormányzat pénzügyi előadója végezte, míg a kifizetett munkabért az I. r. vádlott utasítására a II. r. vádlott számolta el segélyként, elkészítve a segély kifizetéséről rendelkező határozatot. A határozatok egy része az I. r. vádlott nevében, a II. r. vádlott által hitelesítve került kiállításra, míg másik részüket az I. r. vádlott saját kezűleg írta alá. Az önkormányzat 2007. évben 2.022.075,- Ft-ot, 2008. évben 3.221.600,- Ft-ot, 2009. évben 2.935.235,- Ft-ot, 2010. évben 1.032.500,- Ft-ot fizetett ki munkabérként azt átmeneti segélyként feltüntetve. Az I. r. vádlott ezen magatartásával a magyar állam adóbevételét összesen 1.695.121,- Ft-tal csökkentette. II. Az önkormányzat nevében az I. r. vádlott egy elnyert pályázat folytán előlegfizetési kérelmet nyújtott be a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséghez, melynek alapján az előleget átutalták az önkormányzat elkülönített számlájára. Az I. r. vádlott - annak ellenére, hogy tudott arról: a támogatási előleget csak a pályázat céljaira lehet felhasználni - 2010. szeptember hónapban több alkalommal utasította az önkormányzat pénzügyi előadóját összesen 24.846.025,- Ft-nak az önkormányzat számlájára utalására. E számláról az I. r. vádlott utasítására különböző jogosultak
42 / 46 számára történtek átutalások. Információ:
dr. Beznicza Árpád sajtószóvivő 0630/902-4360
[email protected] Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit sajtószóvivő 0630/421-4789
[email protected]
Zalaegerszegi Járásbíróság B. Aranka
Információ:
Rablás bűntettének kísérlete
2014. március 20.
9.00
A vádlott 2013. április 15-én besétált egy zalai pénzintézetbe, majd a pénztáros elé érve elővett a táskájából egy gáz-riasztó fegyvert, csőre töltötte, majd felszólította a pénztárost, hogy adja át a pénzt. A dolgozó - aki ismerte a vádlottat - nem tett eleget a többször is elhangzott kérdésnek, majd megkérte a nőt, menjen el, mire az kisétált az ajtón, és egy közeli padon ülve megvárta a rendőröket. dr. Beznicza Árpád sajtószóvivő 0630/902-4360
[email protected] Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit sajtószóvivő 0630/421-4789
[email protected]
43 / 46 2014.03.21. (PÉNTEK) FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság, XIX., Kossuth tér 7/9., I. 75. 9.B.879/2010
különösen nagy kárt okozó 2014.03.21. csalás
8:30
A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint az I. r. vádlott az 1990-es években Németországban gyémántok értékesítésével foglalkozott. A későbbiekben annak érdekében, hogy jogtalanul jelentős pénzösszegekhez jusson, elhatározta, hogy azt gyémánt-értékesítési és befektetési tevékenység végzésének ürügyén, az ügyfelek megtévesztése útján szerzi meg. Az I. r. vádlott az általa létrehozott üzleti konstrukcióban előbb előbb az Atlantis-Contor Kft., majd később a DT Diamond Rt. és a Diamond Trade Kft. képviseletében eljárva a vele kapcsolatba kerülő ügyfelek részére jelentős hozamot garantáló gyémánt adásvételi, és meghatározott időre szóló visszavásárlási ajánlatot tett. A befektetési tevékenység hirdetése, a szerződéskötések, majd ezt követően az ügyfelekkel való kapcsolattartás során a gyémántok származása, a gyémántok értéke és azok értéknövekedése tekintetében a vádlott a sértetteket megtévesztette, a visszavásárlási szerződésben megjelölt garantált értéknövekedés megfizetésére módja és reális lehetősége nem volt, az szándékában sem állt. A sértettek számára ígért nyereséget Az I. r. vádlott kizárólag az általa e célból működtetett gazdasági társaságok újabb és újabb ügyfeleinek újabb és újabb befektetéséből származó bevételből tudta megfizetni. A PSZÁF 2004. november 23-án kelt határozatában megállapította, hogy a DT Diamond Rt. a felügyelet engedélye nélkül befektetési tevékenységet folytatott, egyidejűleg a cég részére megtiltotta a tevékenység folytatását és a jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel kapcsolatban büntetőeljárást kezdeményezett. A büntetőeljárással összefüggésben a DT Diamond Rt. tevékenysége jelentős sajtóvisszhangot kapott, melynek hatására a sértettek többsége egy időben igényelte a gyémántok szerződés szerinti értékesítését, illetve visszavásárlását, ezért a DT Diamond Rt. fizetésképtelenné vált. Az I. r. vádlott azonban nem hagyott fel a csalárd magatartásával és a „befektetési tevékenység” folytatásának érdekében a DT Diamond Rt. részvényeit 2005. január 17-én 500 Ft-ért értékesítette K. Tamás II. r. vádlott részére és ezzel egyidejűleg megalakította a Diamond Trade Kft-t. 2005 júniusát követően a nagy nyilvánosság számára is nyilvánvalóvá vált a gyémántok tényleges értéke és a befektetés valótlansága, így a továbbiakban a Diamond Trade Kft. tevékenysége ellehetetlenült. Az I. r. vádlott 2002. január 15-től 2004. december 29-ig terjedő időben közvetve, vagy közvetlenül legalább 626 sértettet legalább 1651 drágakő értékesítésével kapcsolatban ejtett tévedésbe és kötött gyémántértékesítési, gyémánt-visszavásárlási szerződést. Az ügyészség az I. r. vádlottat - 5 rb. különösen nagy kárt okozó üzletszerűen és 4 esetben folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével, - 290 rb. jelentős kárt okozó üzletszerűen, 152 esetben folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével, amely egy esetben kísérlet, - 328 rb. nagyobb kárt okozó üzletszerűen és 48 esetben folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével, amely esetben kísérlet, - 3 rb. csalás bűntettével vádolja. A vádirat szerint a II. r. vádlott a DT Diamond Rt. megvásárlását követően 2005. január közepén az ügynökök előtt a bizalom fenntartása érdekében valótlanul azt állította, hogy ismeretlen bankszámláján 1 milliárd forintot meghaladó pénzösszeg áll rendelkezésére, ezáltal az ügyfelek kifizetése csak idő kérdése. Az ügyfelek részére azt a tájékoztatást adta, hogy a befektetések kifizetésére csak a DT Diamond Rt. megvásárlásával kapcsolatos adminisztrációs kötelezettségek teljesítését követően kerülhet csak sor. Majd később arról tájékoztatta az ügyfeleket, hogy a kifizetések 2005 februárjában
44 / 46 megkezdődnek. A II. r. vádlott a PSZÁF 2004. november 23-án kelt határozatában foglaltakra hivatkozva, a határozat tartalmát valótlanul saját érdekei szerint értelmezve felmondta a DT Diamond Rt. és a sértettek közötti visszavásárlási szerződéseket és felhívta a sértetteket, hogy a birtokukban lévő gyémántokat a DT Diamond Rt. részére értékesítsék. A gyémántok megvásárlásával kapcsolatban az eredeti befektetés 102%-ának megfelelő értékű ajánlatot tett azzal, hogy a szerződés szerinti hozam fennmaradó részét a gyémántok értékesítése után tudja majd kifizetni. Valójában a II. r. vádlottnak és a DT Diamond Rt-nek továbbra sem volt lehetősége a gyémántok megvásárlására, az a II. r. vádlottnak szándékában sem állt, valódi célja az ügyfelek gyémántjainak megszerzése volt. A sértettek részére a II. r. vádlott a gyémántok ellenértékét nem fizette meg, hanem valótlanul arról tájékoztatta őket, hogy bár az Rt. számláján nem áll rendelkezésre a vételár megfizetéséhez szükséges összeg, azonban a sértettek gyémántjainak értékesítése gyakorlatilag már megtörtént. Az ügyfelekkel történő kapcsolattartás során a kezdetekben úgy nyilatkozott, hogy azon ügyfelek akik a náluk lévő gyémántot nem adják le a DT Diamond Rt. részére, csak jelentős késéssel fogják megkapni befektetésük ellenértékét, később viszont már azt közölte, hogy amennyiben a gyémántokat nem adják át, úgy azokat soha nem fogják tudni értékesíteni. A befektetések kifizetésével, a leadott gyémántok ellenértékének megfizetésével kapcsolatos késlekedés vonatkozásában a II. r. vádlott tevékenysége során újabb és újabb kifogásokat talált ki, a sértetteket folyamatosan tévedésben tartotta, ily módon rábírta őket a birtokukban lévő gyémántok ellenérték nélküli átadására. A II. r. vádlott 2005. március 17-től 2006. november 16-ig terjedő időben 172 sértett megtévesztése útján 428 drágakövet vett át. Az ügyészség a II. r. vádlottat - 23 rb. különösen nagy kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével, - 130 rb. jelentős kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével, - 26 rb. csalás bűntettével vádolja. Az ügyben a márciusi tárgyaláson a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK Tatabányai Törvényszék fsz. 6-os tárgyaló B.J. és társai
adócsalás bűntette és más bcs. 2014. március 08.30 21.
A főügyészség 15 vádlottal szemben emelt vádat a tárgyban megjelölt minősített csalás miatt. Az ügy sértettje a R. B. Zrt. Az ügy lényege: a sértetti cég bio üzemanyag előállításával foglalkozik, amelynek egyik alapanyaga a repceolaj. 2011. 04. - 05. hónapok vonatkozásában a repceolajat szállítási szerződés keretében a dabasi székhelyű D-F Kft-től szerezte be. Az alapanyagot azonban ténylegesen nem nevezett cég, hanem alvállalkozója, a budapesti P. Kft. szállította, melynek ügyvezetője V.r. vádlott volt. A P. Kft. a sértett által megrendelt termék szállításhoz fuvarozót vett igénybe a TTT T. Kft. személyében. A vád tárgyát, 5 napot érintő beszállítások képezték, amelyek 2011. április-május hónapokra estek. A beszállítást tehát a TTT T. Kft. sofőrei végezték, akik I.r., VI-XV.r. vádlottak voltak. A sértettnél a repceolaj átvételét IV.r. vádlott, mint műszakvezető, II.r. és III.r. vádlottak, mint tank-kezelők teljesítették, akik a sértett alkalmazottai voltak. A fuvarozó cég, a kamionsofőrök a tartályokban lévő repceolajat szállítólevélen szállították ki a sértett komáromi telephelyére, a szállítóleveleken
45 / 46 azonban a ténylegesen kiszolgált, lefejtett alapanyagnál lényegesen nagyobb áru mennyiséget tüntettek fel. A sofőrök a kamionok mérlegelésénél összejátszottak a sértett alkalmazottaival, a lefejtett mennyiség – ami a számlázás alapját képezte – tekintetében valótlan adatokat tüntettek fel a mérlegjegyeken, ezáltal a beszállító cég a valójában teljesítettnél lényegesen nagyobb mennyiségről állította ki a sértett nevére a számláit. A sértett a számlák ellenértékét – amely tehát nem a valós teljesítést tükrözte – banki átutalással megfizette a D-F. Kft-nek, aki az árrés levonása után a számlák ellenértékét továbbutalta a P. Kft. bankszámlájára, ahonnan a pénzt V.r. vádlott felvette. A vádlottak tehát egymással összejátszva a valótlan tartalmú szállítólevelek, mérlegjegyek és számlák felhasználásával a ténylegesen lefejtett repceolaj mennyiség tekintetében tévedésbe ejtették a sértettet, és ezzel neki a jelzett időszakban nagyjából 160 millió forint kárt okoztak. Információ:
Folytatólagos tárgyalás – helyszíni eljárás a sértett telephelyén Dr. Majorosné dr. Köck Ildikó Sajtószóvivő 34-513-100
[email protected] [email protected]
ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK Zalaegerszegi Járásbíróság R. József és társa
Adócsalás bűntette bűncselekmények
és más 2014. március 19-21.
8.00
I. Az I. r. vádlott 2010. október elejéig egy zalai község polgármestere volt, a II. r. vádlott pedig a helyi önkormányzat dolgozója volt. Az I. r. vádlott a 2007. január 1. napjától 2010. szeptember 15. napjáig terjedő időszakban a közmunkásként, valamint az eseti jelleggel foglalkoztatott munkavállalók munkabérét oly módon fizettette ki, hogy részükre vagy más személyek részére átmeneti segély megállapításáról és kifizetéséről rendelkezett, de a határozatban megjelölt összegeket munkabérként kapták a munkavállalók. A kifizetéseket az I. r. vádlott szóbeli utasítása alapján az önkormányzat pénzügyi előadója végezte, míg a kifizetett munkabért az I. r. vádlott utasítására a II. r. vádlott számolta el segélyként, elkészítve a segély kifizetéséről rendelkező határozatot. A határozatok egy része az I. r. vádlott nevében, a II. r. vádlott által hitelesítve került kiállításra, míg másik részüket az I. r. vádlott saját kezűleg írta alá. Az önkormányzat 2007. évben 2.022.075,- Ft-ot, 2008. évben 3.221.600,- Ft-ot, 2009. évben 2.935.235,- Ft-ot, 2010. évben 1.032.500,- Ft-ot fizetett ki munkabérként azt átmeneti segélyként feltüntetve. Az I. r. vádlott ezen magatartásával a magyar állam adóbevételét összesen 1.695.121,- Ft-tal csökkentette. II. Az önkormányzat nevében az I. r. vádlott egy elnyert pályázat folytán előlegfizetési kérelmet nyújtott be a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséghez, melynek alapján az előleget átutalták az önkormányzat elkülönített számlájára. Az I. r. vádlott - annak ellenére, hogy tudott arról: a támogatási előleget csak a pályázat céljaira lehet felhasználni - 2010. szeptember hónapban több alkalommal utasította az önkormányzat pénzügyi előadóját összesen 24.846.025,- Ft-nak az önkormányzat számlájára utalására. E számláról az I. r. vádlott utasítására különböző jogosultak számára történtek átutalások.
46 / 46 Információ:
dr. Beznicza Árpád sajtószóvivő 0630/902-4360
[email protected] Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit sajtószóvivő 0630/421-4789
[email protected]