Művelődési terület
Természet és társadalom
Tantárgy
Regionális nevelés
Óraszám
1 tanóra hetente, összesen 33 óra
Évfolyam
harmadik
Műveltségi szint
ISCED 1
Tanítási nyelv
Ez a tanmenet a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Emberi Jogok és Szabadságjogok című pályázati programjának támogatásával készült a „Regionális nevelés oktatása Felső- Gömör magyar és szlovák tanítási nyelvű általános iskoláiban közösen kidolgozott pedagógiai dokumentáció alapján“ című projekt keretében.
A tantárgy jellemzése A regionális nevelés tantárgy bevezetésének célja, hogy a tanulókban erősítse a szülőföld iránti szeretetet, megismertesse a tanulókkal régiónk természeti kincseit, építészetét, népköltészetét, népszokásait, művészetét és őseink kulturális hagyatékát. A tantárgy az alsó tagozat harmadik évfolyamában teljes mértékben a honismeret tananyagát követi. A tananyag fontos részét képezi régiónk megismerése, ezzel kiegészítve a második osztályban tanultakat. Ezért a tananyag minden része kapcsolódik régiónkhoz és Rozsnyóhoz. A regionális nevelés közelebbről is bemutatja régiónkat, a Rozsnyói járást, éghajlatát, domborzatát, erdei világát, növényvilágát és állatvilágát, járásunk lakosait, ezzel is megszilárdítva a honismeret órákon tanultakat, valamint megalapozva a következő évek természetismereti tananyagát
A tantárgy célrendszere A tantárgy bevezetésének fő célja a szűkebb hazánk megismerése, megszerettetése, a régió természeti kincseinek és őseink hagyatékának felkutatása, a régió kultúrájának, történelmének
felkutatása.
Fontos,
hogy
a
diákok
megismerjék
régiónk
és
szülővárosuk/szülőföldjük történelmét, kultúráját, állat és növényvilágát, majd az elsajátított ismereteket fel is tudják használni. A tantárgy célja hogy megismerjük régiónkat, Rozsnyót és a környező falvakat. Megismerkedünk a történelmi műemlékekkel (várak, kastélyok, történelmi épületek, templomok). Történelmi örökségünk mellett megismerhetjük régiónk barlangjait, fennsíkjait, vízrajzát, elsajátítjuk a térképolvasás alapjait, valamint lehetőség nyílik a múlt és a jelen összehasonlítására is. A tantárgy céljai: - a helyi értékek tudatos vállalása, megóvása, átörökítése
- az összetartozás érzésének erősítése, a tanulói személyiség gazdagítása - közösségfejlesztés – szociális kompetencia fejlesztése
Tantárgy tartalmi rendszere
Tematikus egységek
1. Rozsnyói járás -
Rozsnyó – járási város
-
járásunk térképe
-
turisztikai információs centrum
-
járásunk éghajlata
2. Régiónk felszíne -
hegyek, védett területek
-
vízrajz
-
erdők, rétek
-
flóra, fauna
-
barlangok, természetes képződmények
-
turisztikai útvonalak, jelzések
3. Járásunk múltja -
Rozsnyó történelme
-
járásunk községei
-
történelmi műemlékek
-
természeti szépségek
-
járásunk lakossága
4. Élet a múltban és most -
népmesék, népművészet
-
népies foglalkozások, használati eszközök
Tematikus egység:
Óraszám:
Bevezető óra
1 óra
Rozsnyói járás
4 óra
Régiónk felszíne
10 óra
Járásunk múltja
10 óra
Élet a múltban és most
8 óra
Összesen:
33 óra
Megjegyzés: A regionális nevelés keretében megvalósított exkurzió, múzeumlátogatás érdekében ajánlatos egyes témákat 2-3 órás blokkokban megvalósítani.
Szakirodalom
Didaktikai eszközök
Taneszközök
Projektor
Prezentációk
PC
szaklapok
tábla
CD
interaktív tábla
DVD
Egyéb eszközök
B. Kovács István (összeáll.): Gömöri népmesék, Madách-Posonium, 2010, ISBN: 9788070895023 Ujváry Zoltán: Gömöri népdalok és népballadák, Miskolc 1977 Pavol Dobšinský: Prostonárodné slovenské povesti Hantabánová, Uhereková,: Biológia pre 5. ročník ZŠ s VJM, Expol Pedagogika s.r.o. Jiroušek Ladislav: Perly regiónu Gemer a Malohont M. Gregor: Gemer, 1971
Internet
A tantárgy értékelése: A tanulók értékelésének általános módszereit alkalmazzuk, a regionális nevelés tantárgy sajátosságaihoz alkalmazkodva ellenőrzésre és értékelésre a következőek alkalmazhatók: 1. szóbeli értékelés (a tanulók ismereteinek felmérése felelet alapján, célja az előző tanórákon feldolgozattak számonkérése, és osztályzattal történő értékelése) 2. írásbeli értékelés (a tanulók önálló munkájának osztályzattal történő értékelése) 3. projektek készítése, bemutatása (a tudásszint értékelése - gyakorlati tevékenység és annak eredményeinek értékelése, egyes műveleteiben elért jártasság értékelése)