WORLD URBANISATION PROSPECTS: THE 2014 REVISION Az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya minden évben megjelenteti a világ népesedésére vonatkozó helyzetértékelését és előrejelzését, valamint kifejezetten a városi népesség és a városok szerepére fókuszáló előrejelzését is. A következőkben a legutóbbi, 2014-ben készült, urbanizációs trendekkel foglalkozó jelentés tartalma kerül bemutatásra.
Bevezetés, módszertan A jelentésben található adatok a nemzeti statisztikai hivatalok adatközlésein alapulnak – legtöbbször népszámlálási adatokon (illetve azok inter-, vagy extrapolálásán). A városi településre nincs egy minden ország által elfogadott általános meghatározás, ezért aztán országonként jelentősen eltérhetnek a statisztikába kerülő települések jellemzői. Vannak kezdeményezések egy egységes definíció kialakítására is valamilyen jellemző mentén az összehasonlíthatóság érdekében, azonban ez mindezidáig még nem történt meg.
A városlakók arányának változása 2014-ben az emberiség 54%-a élt városi területeken (az arány 2007-ben változott, azaz ekkortól kezdve élnek többen városias területeken, mint rurális térségekben – és azóta is egyre többen). 1900-ban még csak a lakosság mindössze 13%-a élt városokban, az elmúlt hat évtizedben viszont hirtelen városodási folyamat indult be: 1950-ben 30%, 2005-ben 49% – számszerűen (3,2 milliárd fő) ez éppen négyszerese az 1950-es értéknek –, 2050-re pedig előrejelzések szerint a teljes népesség 66%-a lesz városlakó – tehát nagyjából megfordul az arány a 100 évvel azelőttihez képest (1. ábra).
1. ábra: A városi és vidéki lakosság arányának változása 1900-2050 között. Forrás: UN World Urbanisation Prospects 2014, saját szerkesztés Ma a legurbanizáltabb régiók között Észak-Amerikát (2014-ben a lakosság 82%-a élt városokban), Latin-Amerikát és a Karib-térséget (80%), valamint Európát (73%) találjuk. Afrika és Ázsia lakossága még mindig jórészt vidékies településeken él, a városlakók aránya 40, illetve 48% jelenleg (ez 2005-ben még csak 38 és 40% volt). Mindegyik nagyrégió tekintetében további városodásra lehet számítani, a legnagyobb ütemű városodás Afrikában és Ázsiában várható, ahol az előrejelzések szerint 2050-re a lakosság 56, illetve 64%-a lesz városlakó (2. ábra). Jelenleg 16 ország urbanizációs szintje van 20% alatt. A legnagyobbak között szerepel ebben a kategóriában Burundi, Etiópia, Malawi, Niger, Dél-Szudán és Uganda Afrikából, illetve Nepál és Sri Lanka Ázsiából. Ezekben az országokban az urbanizációs ráta valószínűsíthetően megkétszereződik majd. A másik végletet az az 59 ország jelenti, ahol az urbanizáció szintje 80% feletti. Ezek között találjuk többek között Belgiumot (98%), Japánt (93%), Argentínát (92%) és Hollandiát (80%). 2050-re a becslések szerint már 89 ország fog ebbe a kategóriába tartozni.
2. ábra: A városlakó népesség aránya 1950-ben, 2014-ben és 2050-ben. Forrás: UN World Urbanisation Prospects 2014 A városi lakosság nagymértékben nőtt 1950 óta, 2014-re közel 3,9 milliárdra. Ez a szám 2050-re várhatóan eléri a 6,3 milliárdot. Bár Ázsiában alacsony szintű az urbanizáltság, mégis a kontinens az összes városlakó mintegy 53%-át adja, őt követi Európa
mindössze 14%-kal, Latin-Amerika és a Karib-térség pedig 13%-kal. A folyamatos népességnövekedés és urbanizáció eredményeképpen 2050-re az előrejelzések szerint további 2,5 milliárd fővel fog növekedni a városi lakosság lélekszáma, a növekmény közel 90%-a Ázsiában és Afrikában fog koncentrálódni. India, Kína és Nigéria hármasa együtt kiteszi a 2014-2050 között várható növekmény 37%-át. Indiában várhatóan 404 millió fővel, Kínában 292 millióval, míg Nigériában 212 millióval fog nőni a városlakók száma az előrejelzés szerint. 2050-re a városlakók nagy része Ázsiában (52%, ami az arányokat tekintve csökkenést jelent a jelenlegi állapothoz képest) és Afrikában (21%) él majd. Jelenleg a városlakók felét csupán néhány ország adja: ha összeadjuk Kína, India (ketten együtt 30%), valamint öt másik ország (USA, Brazília, Indonézia, Japán és Oroszország) városlakóinak számát, megkapjuk az összes városlakó több mint felét. Ázsia és Afrika gyors urbanizációjának illusztrálására érdemes megvizsgálni az éves növekedés rátát. Míg a magasan urbanizált országokban ez az érték alacsonyabb, mint 0,4, Ázsiában és Afrikában 1,5, illetve 1,1%-ot mutat (3. ábra).
3. ábra: Az urbanizációs ráta éves változásának alakulása nagyrégiónként 1950-2050 között (%). Forrás: UN World Urbanisation Prospects 2014 A bruttó nemzeti jövedelemszintek és az urbanizáció kapcsolatát elemezve kijelenthető, hogy az elmúlt évtizedekben a közepes-magas összjövedelmű országok tapasztalták a legnagyobb mértékű urbanizációt (1950-ben még 20%-os urbanizációs szintről 2014-re 63%-ot értek el, az előrejelzések szerint pedig 2050-re 79%-ot érnek el). Ide tartozik többek között Brazília, Kína, Irán és Mexikó, és itt a nagymértékű urbanizációval együtt a bruttó nemzeti összjövedelmek is dinamikusan emelkedtek. A vidékies területeken élő népesség száma lassú növekedést mutat 1950-től kezdődően, és várhatóan a következő években el is éri csúcsát. Ma közel 3,4 milliárdan élnek vidékies területeken, ez az előrejelzések szerint 3,2 milliárd főre csökken 2050re (4. ábra). Afrika és Ázsia adja a rurális népesség közel 90%-át, India a legjelentősebb 857 millió vidéki lakossal, őt követi Kína 635 millió fővel.
4. ábra: A világ városi és vidéki népességszámának változása 1950-2050 között (millió fő). Forrás: UN World Urbanisation Prospects 2014
A különböző méretű városokban élők arányai A városlakók közel fele viszonylag kis méretű, 500 ezer fő alatti városokban él, és csak minden nyolcadik városlakó él a világ 28 metropoliszában (ahol a lakosság száma meghaladja a 10 milliót).
5. ábra: A városi lakosság aránya, valamint a legalább 500 ezres lakosságszámot elérő városi agglomerációk elhelyezkedése 2014-ben. Forrás: UN World Urbanisation Prospects 2014 A legtöbb metropolisz (10 millió főnél népesebb város) és nagyváros (5-10 milliós város) az ún. globális Délen található, ellentétben a néhány évtizeddel ezelőtti állapottal. Számuk 1990 óta – az akkori 10-ről – közel megháromszorozódott. Egyedül Kínában 6 metropolisz és 10 nagyváros található, 2030-ra további egy metropolisszal,
valamint hat nagyvárossal bővül. India öt nagyvárosából négy metropolisszá válik az elkövetkező években, így 2030-ra hét metropolisz meglétét vetítik előre az országban. E két országon kívül Ázsiában 7 metropolisz és 11 nagyváros volt 2014-ben. Afrika 3 metropolisza Kairó, Kinshasa és Lagos, de 2030-ra még három város eléri a 10 milliós lélekszámot (Dar es Salaam, Johannesburg és Luanda). A nagyvárosok száma is valószínűsíthetően megnő a 2014-es háromról 12-re 2030-ig. Latin-Amerika négy meglévő metropolisza (Buenos Aires, Mexikóváros, Rio de Janiero és São Paulo) mellé 2030-ig további kettő csatlakozhat, Bogota és Lima.
6. ábra: A 28 metropolisz lakosságszámának évi átlagos növekedése három periódusban, 1970-1990, 1990-2014 és 2014-2030 között (ezer fő). Forrás: UN World Urbanisation Prospects 2014 A világ legnagyobb városának jelenleg Tokió számít, agglomerációjába mintegy 38 millió fő tartozik, a második legnagyobb Delhi 25 millióval, majd Sanghaj következik 23 millióval, valamint Mexikóváros, Mumbai és São Paulo egyenként 21 millió fős lakossággal. 2030-ra a 10 millió főt meghaladó metropoliszok száma várhatóan 41 lesz. Tokió lélekszáma ekkorra várhatóan 37 millió fő lesz, ezzel még mindig a világ legnagyobb városa marad, második helyen követi Delhi 36 millió fővel, ami komoly növekedést jelent (7. ábra).
7. ábra: A világ 15 legnépesebb városa 1990-ben, 2014-ben, valamint 2030-ban (ezer fő, szimbólumokkal jelölve a pozíciójuk változása az előző időponthoz képest). Forrás: UN World Urbanisation Prospects 2014, saját szerkesztés Minden ötödik városlakó középvárosokban (1-5 millió lakos) lakik. Bár középvárosokként hivatkozunk rájuk, a világ 79 országában ezek a legnagyobb városok, mint például Sydney, Addisz-Abeba, vagy Montevideo – illetve hazánkban Budapest is. Az ebben a várostípusban élők száma 1990-2014 között közel duplájára emelkedett, és 2030-ig további 36%-os növekedés várható a jelenlegi 827 millió főről 1,1 milliárdra. Az 500 000 és 1 millió fő közötti városok lélekszámának emelkedése nagyjából ugyanekkora lesz a becslések szerint (363-ról 509 millió főre), de továbbra is a világ városi lakosságának csupán 10%-át foglalja magába ez a kategória. 2014-ben a városi lakosság közel fele 500 000 fő alatti városokban élt. Ez az arány valószínűleg csökkenni fog, ám 2030-ban még mindig 45% körül lesz. Európa városlakóinak 2/3-a él ilyen településeken, Afrikában a városlakók több mint fele, Észak-Amerikában viszont csak a lakók egyharmada. A regionális eloszlás tehát meglehetősen egyenlőtlen a településhálózati adottságok és egyéb tényezők, illetve az eltérő városdefiníciók következtében. A legnagyobb növekedést az ázsiai és afrikai középvárosok és az 500 000 – 1 millió fős lakosságszám közötti városok mutatják. Néhány város veszített népességének számából 2000 óta. Ezek általában Ázsia alacsony népsűrűségű területein, illetve Európában jellemző folyamatok, ahol a népesség egésze is stagnál, illetve csökkenő tendenciát mutat. A stagnáló, vagy csökkenő lakosságszámú városokkal rendelkező országok között van Japán, Dél-Korea, Oroszország és Ukrajna. Számos főváros is veszített lakosságszámából, például Pozsony, Riga, Szarajevó és Jereván. Egyes esetekben gazdasági okokból (pl. Buffalo, vagy Detroit az USA-ban), vagy természeti katasztrófák következtében is csökkent a népesség (New Orleans).
Szakpolitikai vonatkozások A világ urbanizáltsági fokának emelkedésével a fenntartható fejlődés kihívásai is egyre inkább a városokban koncentrálódnak, különösen az alacsony-közepes bevételekkel
rendelkező országokban, ahol a városodás mértéke a legnagyobb. A városba tömörült népességnek ugyanazokat a szolgáltatásokat szolgáltatni (tömegközlekedés, egészségügy, oktatás, lakhatás, elektromos áram, ivóvíz, csatornázás) fajlagosan sokkal olcsóbb, mint vidékies területen ugyanezeket a szolgáltatásokat működtetni (ugyanekkora népességnek). A városlakóknak emellett nagyobb és diverzifikáltabb munkaerőpiachoz van hozzáférésük, valamint általában véve egészségesebb életet élnek. Ugyanakkor kiemelt fontosságú az integrált intézkedések bevezetése és alkalmazása, ezek szem előtt tartása mind a városi, mind a rurális területeken élők életkörülményeinek javításához. A városrobbanások egyik legnagyobb veszélye, hogy a fenntartható fejlődést fenyegetik, hiszen tervezhetetlen folyamatokat eredményeznek. Sok esetben még nem áll rendelkezésre a megfelelő infrastruktúra adott területen, ennek megfelelően a városi élettel járó előnyök sem oszlanak meg egyenlően. Kijelenthető, hogy bár a városban élés komparatív előnyökkel jár, a városi területeken jelenleg már nagyobb egyenlőtlenségeket lehet tapasztalni, mint a rurális területeken, és a világ városi szegényeinek százmilliói élnek meglehetősen mostoha körülmények között. Sok városban a nem tervezett és nem megfelelően irányított városi terjeszkedés hirtelen szétterüléshez, szennyezésekhez, a környezet lepusztulásához, valamint fenntarthatatlan termelési és fogyasztási minták elterjedéséhez vezet. Az urbanizáció integráltan kapcsolódik a fenntartható fejlődés három pilléréhez, melyek a gazdaságfejlesztés, társadalomfejlődés és környezetvédelem. A Rio+20 konferencián kiemelt fontosságot kapott a városi szegények helyzetének kezelése, valamint a fenntartható városok fejlesztésének szükségessége. A 2016-os Habitat III konferenciát is azért hívják össze, hogy felülvizsgálják a globális városi agenda tartalmát, és új városfejlesztési módszereket ajánljanak, mely integrálja a fenntartható fejlődés minden elemét, támogatja az egyenlőséget, a jólétet és a javak megosztását egy urbanizálódó világban. A kormányoknak olyan szakpolitikákat kell érvényesíteniük, melyek biztosítják, hogy az urbanizációval járó előnyök egyenlő mértékben és fenntartható módon kerüljenek megosztásra. A Rio +20 konferencia megállapította, hogy a városok mutathatnak utat egy társadalmilag, gazdaságilag és környezetileg fenntartható társadalom felé, ugyanakkor a várostervezés és városvezetés e holisztikus megközelítésének egyaránt javítania kell a városi, és a vidéki lakók életminőségét is. A fenntartható urbanizáció alapfeltételei, hogy a városokban magasabb bevételek realizálódjanak és jobb foglalkoztatási lehetőségek álljanak rendelkezésre, javuljanak az ivóvízellátás, csatornázás, energia, közlekedés és telekommunikáció infrastrukturális feltételei, a szolgáltatásokhoz egyenlő hozzáférése legyen mindenkinek, csökkenjen a leromló városrészekben élők aránya, valamint megőrződjenek a városon belül és a város környékén található természeti értékek. A belső migráció és a népesség területi elosztásának tervezéséhez és kezeléséhez változatos intézkedésekre van szükség. A vidékről városba áramlás korlátozása káros következményekkel jár, ezért előnyben részesítendő a város és vidéke együtt tervezése,
a gazdasági diverzifikáció és versenyképesség növelése a vidékies területeken a befektetések mobilizálásán és a vidékies területek élhetőségének javításán keresztül. Fontos intézkedés lenne a kiegyensúlyozott városnövekedés is, hogy egy országban ne csak egy, vagy két nagyvárosba koncentrálódjon a lakosság jelentős része. A középvárosok megerősödése megállíthatja a gazdasági és adminisztratív funkciók túlzott centralizációját, elősegíthetné a városi szegénység terjedésének megállítását, valamint mérsékelhetné az elsősorban nagyvárosokhoz kötődő súlyos környezeti ártalmakat. A jelenlegi és jövőbeli szükségletek megállapításához és kezeléséhez rendkívül fontos a megfelelő adatok megléte a városodásról és városnövekedésről. Az intézményi kapacitások megerősítése fontos a városnövekedés kezelésére, és a megfelelő városirányítás kialakítására és működtetésére, valamint szintén fontos az integrált megközelítések alkalmazása a városi fenntarthatóság megteremtésére.
Forrás World Urbanisation Prospects: The 2014 Revision, United Nations, New York, 2015. http://esa.un.org/unpd/wup/FinalReport/WUP2014-Report.pdf World Urbanisation Prospects: The 2014 Revision, Highlights, United Nations, New York, 2014. http://esa.un.org/unpd/wup/Highlights/WUP2014-Highlights.pdf
