VI. évfolyam, 2. szám
2016. február 25.
Hatvan Város Önkormányzatának lapja Gyermekmedencét építenek
Felsőoktatással erősít Hatvan
53 millió forintból gyermekmedencét alakítanak ki a hatvani strandfürdő területén, ezzel a hatvaniak egy régi vágya válik valóra. 3. OLDAL
Villamosmérnöki alapképzés, valamint nemzetközi gazdálkodási felsőoktatási szakképzés indul szeptembertől Hatvanban. 4. OLDAL
601 új munkahely jön létre Csaknem 19 milliárd forintból fejleszti a Bosch a hatvani gyárát. A legmodernebb autóelektronikai eszközök gyártása is hatvanban zajlik majd. A beruházást a magyar állam támogatja.
Lezárult egy korszak az idén végzős diszis tanulóknak: osztályfőnöküktől megkapták az elválást jelentő szalagot. 6. OLDAL
Megújulnak a hatvani utak Százmillió forintot fordítanak Hatvanban a belterületi utak felújítására – erről határozott a képviselő-testület a legutóbbi testületi ülésen. Korábban külön belterületi utak felújítására vonatkozó sor nem szerepelt a költségvetésben.
T
öbb út is megújulhat a közeljövőben Hatvanban, ugyanis a legutóbbi testületi ülésen – amikor a költségvetést tárgyalták – a képviselők arról döntöttek, hogy százmillió forintot fordítanak a belterületi utak felújítására. Horváth Richárd polgár-
S
ajtótájékoztatón jelentették be, hogy újabb jelentős beruházást valósít meg a Bosch Hatvanban. A legmodernebb technológiával készült alkatrészek sorozatgyártását kezdik majd meg a hatvani gyárban. A hálózatba kapcsolt vezetéshez nélkülözhetetlen radareszközöket és kamerarendszereket, és a kisebb szén-dioxid kibocsátáshoz elengedhetetlen alkatrészeket is gyártanak majd Hatvanban. A beruházás 2016 és 2018 között valósul meg csaknem 19 milliárd forintból, a magyar állam 4,7 milliárd forinttal támogatja a fejlesztést. A bővítéssel 601 új munkahely jön létre a településen. Horváth Richárd Hatvan polgármestere elmondta, hogy a Bosch meghatározó gazdasági szereplő a településen, a városvezetés pedig kiegyensú-
Szalagavató: egy új korszak kezdete
Szijjártó Péter külügyminiszter a bejelentés sajtótájékoztatóján
lyozott és jó kapcsolatot ápol a hatvani gyárral, ennek hatékonyságát pedig ez az új beruházás is bizonyítja. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzat egyik legfontosabb feladata, hogy növelje a foglalkoztatást Hatvanban és, hogy kedvező környezetet teremtsen a cégeknek. Az újabb 601 munkahely létrehozását egy jelentős eredményként értékelte a tele-
pülésen. A polgármester méltatta a hatvani gyár közéleti szerepvállalását is a városban. Volker Schilling, a Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója leszögezte, hogy a hatvani gyár megbecsüli munkavállalóit. Hozzátette: a termelőkapacitás bővítésével és a környezettudatos technológiával évekre előre megalapozza a
cég a jövőjét, amelyet Hatvannal közösen épít. Roger Seemeyer, a Robert Bosch Elektronika Kft. műszaki ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy kiváló munkaerő nélkül nem fejlődött volna ilyen dinamikusan a hatvani gyár. Rámutatott, hogy elkötelezett támogatói a magyar mérnökoktatásnak. 3. OLDAL
mester hangsúlyozta: korábban külön belterületi utak felújítására vonatkozó sor nem szerepelt a költségvetésben. – Belterületi utak felújítását célzó projektek voltak, de nem a költségvetés részeként, és nem ilyen mértékben. 2. OLDAL
Városbál: segítség a rászorulóknak Az 1920-as évek hangulata övezte a hatvani Városbált a Nagy Endre Rendezvényteremben. A bálra óriási érdeklődés mutatkozott, a terem zsúfolásig megtelt. A bál célja a jótékonyság volt, a fogyatékkal élőket segítik a bevételből.
Stabil költségvetés, újabb fejlesztések Interjú Horváth Richárd polgármesterrel Rekordösszeg jut útfelújításra és önerős fejlesztésekre a város 2016-os költségvetéséből. Elindul a járdafelújítási program, új gyermekmedence épül a hatvani strandon, és 100 milliót költenek az Ady Endre Könyvtár korábbi székhelyének felújítására. Horváth Richárd polgármester szerint az elmúlt évek legstabilabb költségvetését fogadta el a képviselő-testület.
H
ogyan értékeli a város 2016-os költségvetését? Stabil, biztonságos, megbízható és átlátható a város költségvetése. Nagy öröm számomra, hogy kollégáimmal szakmailag az eddigi egyik leghatékonyabb költségvetést sikerült felépítenünk, nincsenek benne bizonytalanságok, sem kérdőjelek, csak határozott tervek és teljesíthető feladatok. A bevételi oldalon a vártnál kisebb számokat tüntettünk fel, a kiadásoknál
pedig magasabbakat, óvatosan és átgondoltan terveztünk, így nem lesz megingatható a település büdzséje. Ez azt jelenti, hogy minden változásra az évben hatékonyan tudunk reagálni. Az ellenzéki média attól volt hangos, hogy a város már az elmúlt év novemberében csődbe jut és megtorpan a fejlődés, ezzel szemben az igazság az, hogy a költségvetés nem tartalmaz hiányt, sőt az önkormányzat több önerős fejlesztést épített be a büdzsé-
be. Nincs hitelállományunk, kizárólag a sportcsarnok építésének önerejét biztosítanánk hitelből, de ennek visszafizetése nem veszélyezteti a működésünket. Melyek voltak a fő szempontok a költségvetés megalkotásánál? A legfontosabb, hogy a hatvaniak részéről felmerült igényeket beépítettük a költségvetésbe, így kapott hangsúlyosabb figyelmet például az utak felújítása. A település számára lényeges szektorokban kiemelt fontosságú, hogy biztosítani tudjuk azokat a szolgáltatásokat, amelyek a hatvaniak mindennapjait segítik. Megtartunk minden olyan szolgáltatást, amelyek eddig is sikeresek voltak Hatvanban,
és a törvényi kötelezettségünket is maximálisan teljesítjük. Az ingyen tankönyv, a muskátliosztás, a szociális kártya, a kedvezményes burgonya-, alma-, hagymavásár és az újszülöttek életkezdési támogatásának kiegészítése is mind szerepel a költségvetésben. Az oktatás, a sport, a kultúra, a fejlesztések és a civil szervezetek is prioritást élveznek. Hangsúlyozta a költségvetés tárgyalásakor, hogy több beruházás megvalósítására is lehetőséget ad a büdzsé. A város saját erőből milyen fejlesztéseket tervez? Minden eddiginél magasabb összeggel tudtunk tervezni 2016-ban, ami az önerős fejlesztéseket illeti. 2. OLDAL
Több mint másfél millió forintot gyűjtöttek össze
A
z 1900-as évek elejének hangulata fogadta a vendégeket a hatvani Városbálon. Tollak és szving – a múlt század elejének elengedhetetlen kellékei a szórakozáshoz most Hatvanban újra kiemelt szerepet kaptak. Az est háziasszonya Cserháti Ágnes, az MTVA Nívódíjas műsorvezetője volt. A bált Horváth Richárd polgármester nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy ez a rendezvény jó alkalom arra, hogy a mindennapok küzdelmei mellett egy nemes célért fogjanak össze a vendégek. Véleménye szerint
ezen a szép estélyen a segítség és a jótékonyság került előtérbe. A rendezvényen a fogyatékkal élők nappali intézményének gyűjtöttek. 5. OLDAL
2
Közélet
2016. február 25.
Stabil költségvetés, újabb fejlesztések
601 új munkahely jön létre
1. OLDALRÓL Nyárra elkészül az új gyermekmedence a hatvani strandon, erre komoly igény mutatkozott a hatvaniak részéről. 100 millió forintot szánunk arra, hogy az Ady Endre Könyvtár visszaköltözhessen korábbi, méltó helyére, a Kossuth térre. Emellett az épület felújítására pályázunk is, amelynek köszönhetően bízom benne, hogy teljesen megújul majd a könyvtár székhelye és korszerű környezetben a legmodernebb könyvtári szolgáltatásokat biztosíthatjuk majd az olvasóknak. Pályázati forrásból milyen beruházásokat valósítanának meg? A pályázatok tekintetében előre dolgoztunk. Több lényeges fejlesztés terveit már elkészítettük a kiírások megjelenése előtt. Ennek köszönhetően a kerékpárút-hálózat bővítésére vonatkozó pályázatunkat elsőként adtuk be a megyében, és az országban is az elsők között voltunk. Egy felkészült csapattal dolgozom együtt a polgármesteri hivatalban, a pályázati iroda
1. OLDALRÓL Kifejtette, hogy a legmodernebb technológiával új alkatrészek sorozatgyártását kezdik meg, amelyek a balesetmentes közlekedést segítik. Szijjártó Péter külügyminiszter kijelentette, hogy a Bosch és a magyar állam együttműködése a korábbiaknál jóval szorosabb lett az elmúlt évben, hiszen már négy jelentős beruházást tudtak közösen bejelenteni és emellett újabbakat is terveznek. Azt is elmondta, hogy 2015 a csúcsdöntések éve volt a külpolitikában, az ennek köszönhető intézkedések pedig a külgazdaságban jelentős előrelépéseket idéztek elő. Rekordot döntött az export és
szakemberei több sikeres beruházás anyagát készítették elő az elmúlt években és most is kiválóan dolgoznak. Rekordösszeget szánnak útkarbantartásra… Ez az első alkalom, hogy külön sor szerepel erre a célra Hatvan költségvetésében. 100 millió forintot költünk a belterületi utak felújítására, és ezen felül még kátyúzásra is szánunk pénzt. Ez az ös�szeg a 2014-es útkarbantartási program keretösszegét is meghaladja. Hosszútávon gondolkodunk, minden évben szeretnénk ennyi pénzt utak felújítására költeni. Elsőként azokon a szakaszokon kezdődik el a munka, amelyek rossz állapotban vannak, sokan használják nap mint nap és a hatvaniak számára fontos intézményhez, helyhez vezet. A járdakeret bevezetésétől milyen eredményeket vár? A képviselők saját fejlesztési keretük mellé kapnak 4 millió forintot, amelyet járdák felújítására költhetnek el. A nyolc körzetben összesen 32 millió forint jut idén a járdák állapotának javítására. Ezt a
Megújulnak a hatvani utak
Horváth Richárd
keretet biztosítjuk minden évben, így kijelenthetem, hogy egy átfogó járdafelújítási program kezdődik el Hatvanban 2016-ban.
1. OLDALRÓL Szeretnénk minden évben biztosítani ezt az összeget, így 2019-re már négyszázmillió forintot tudunk fordítani az utak rendbetételére – fejtette ki a polgármester. Schósz Gabriella, a Műszaki és Városfejlesztési Iroda vezetője azt mondja, különféle szempontok alapján választják ki, melyek azok az utak, amelyeknek felújítása leginkább szükséges.
– Felmértük az összes önkormányzati kezelésű út állapotát, ez alapján választjuk ki, melyik szorul leginkább felújításra. Figyelembe vesszük emellett azt is, hogy milyen mértékű forgalom halad át ezeken az utakon – tájékoztatott Schósz Gabriella. A belterületi utak felújítására szánt összegen felül, külön forrást biztosítanak a kátyúzásra, valamint a járdák rendbetételére is. Csordás Judit
A képviselő-testület elfogadta a 2016-os költségvetést. Horváth Richárd szerint ez a költségvetés stabil, kiszámítható és megbízható, a város pedig nem rendelkezik semmilyen adósságállománnyal. város idei költségvetése volt a február 11-i testületi ülés fő témája. Horváth Richárd polgármester a döntés előtt részletesen ismertette annak legfontosabb elemeit. Kitért rá, hogy olyan várost építenek, amely a saját lábán is megáll, stabilan tud működni és gazdálkodni, és saját erőből is képes fejleszteni. Kijelentette: a 2016-os költségvetés a stabilitásról, a kiszámíthatóságról és a megbízhatóságról szól. A városvezető elmondta: a bevételi oldalt úgy tervezték, hogy az mindenképpen teljesíthető legyen, ugyanakkor a kiadásokat túlméretezték, ezzel is felkészülve arra, hogy bármiféle váratlan kiadásra vagy helyzetre megfelelően tudjanak reagálni. Horváth Richárd hangsúlyozta: Hatvannak nincs igénybe vett hitele, nincs adósságállománya, a város megbízhatóan működik, mindemellett pedig önerőből is
tetési cég nagyon jól működik, az igazgatónő a szívén visel minden feladatot. Úgy gondoltuk, hogy a kiabálás és a fenyegetőzés helyett egy valódi motivációs rendszert alkotunk meg a cégvezetők részére. Meghatároztunk lényeges és előremutató célokat, ha ezeket teljesítik, akkor az eredményekhez mérten kapnak jutalmat. Az elvárásaink magasak az önkormányzati társaságokkal szemben, ugyanakkor a kemény és sikeres munkát el kell ismernünk. Milyen gazdálkodást vár ettől az évtől? Egy olyan várost építünk, amelyre büszkék a hatvaniak, és amely kiszolgálja a helyieket, a költségvetés is ezt az elképzelésünket segíti. Szigorú gazdálkodást szeretnék megvalósítani ebben az évben, minden forint számít a városi büdzsében. Minden lehetőséget megragadunk, amely bővíti a kereteinket és előreviszi a település fejlesztését. A 2016-os év így a stratégiai tervezés és a valós szükségletekre való érdemi válasz éve lesz. Jagodics Milán
képes nagy volumenű beruházásokat végrehajtani. Palik Józsefné, az Együtt Hatvanért Egyesület képviselője a bizottsági ülés helyett, a testületi ülésen tette fel kérdéseit a költségvetéssel kapcsolatban. Többek között arról érdeklődött, hogy miért kap idén több pénzt a Média-Hatvan Kft., miért kerül többe 2016-ban a közterületfelügyelők munkája, és miért csökken 10 millió forinttal a kátyúzásokra szánt ös�szeg. Horváth Richárd kérdéseire reagálva
A képviselő-testület elfogadta a 2016-os költségvetést
elmondta: a Média-Hatvan Kft. hosszú évek óta dolgozik már elavultnak számító technikai eszközökkel, ezeket szeretnék most lecserélni. A közterület-felügyelettel kapcsolatban hangsúlyozta: még erősebb jelenlétet szeretnének részükről a városban, új eszközöket is kapnak, ezzel pedig még biztonságosabbá válik Hatvan. Az útkarbantartásról kifejtette: azokat az utakat, amelyekre az elmúlt időszakban a legtöbbet költöttek, teljesen felújítják, ezáltal a kátyúzásra költött összeg csökken. Az ülésen döntöttek a kötelező betelepítési kvóta elutasításáról. Ezen a ponton az EHE képviselői nem vettek részt a szavazáson. Horváth Richárd elmondta: hazánk felelősen cselekedett, mikor megálljt parancsolt a migránsáradatnak. Akkoriban „fekete bárányként” tekintettek Magyarországra, az idő azonban igazolta a döntés helyességét. Hatvan pedig külön érdekelt volt az ügyben, mivel amikor az illegális határátkelők be akartak törni az országba, akkor hatvani rendőrök védték a hazát, és őket dobálták meg kővel – magyarázta a polgármester. SzP
Több pénz jut járdafelújításra Négymillió forintot kap minden önkormányzati képviselő járdafelújításra a képviselői keretükön túl, ezzel pedig jelentős fejlődés érhető el a következő években.
A Három éven belül teljesen megújulhatnak az utak
adunk az FC Hatvannak. Emellett biztosítjuk a műfüves pálya építéséhez szükséges önerőt is a klubnak, ez 37 millió forint. A sportkoncepció adja a sporttámogatási rendszer alapját. Az önkormányzati cégekkel szemben milyen elvárásokat fogalmaztak meg? Nagyon komoly munka folyt abban az irányban, hogy az önkormányzati cégek helyzete stabilizálódjon. A 2016-os üzleti terveket részletesen átvizsgáltuk, annak érdekében, hogy megalapozottak és teljesíthetőek legyenek. A társaságokban dolgozó szakemberek kivétel nélkül nagyon sokat tettek azért, hogy az önkormányzati cégek normalizálódjanak. Több esetben jelentős változások következhetnek be, például a hulladékkezelést a tervek szerint államosítják, azt még nem tudjuk, hogy a hatvani hulladékgazdálkodási céget hogyan integrálják. A közétkeztetésben is vannak hasonló törekvések, emiatt ezen a területen sem látjuk előre tökéletesen a jövőt, azonban a hatvani közétkez-
Hatvannak nincs adósságállománya
A
A legrosszabb állapotú belterületi utakra fókuszálnak
Többször hangsúlyozta, hogy a városvezető munkájában kiemelt szerepet kap a közösségépítés, ennek fontos szereplői a civil szervezetek. A helyi egyesületek és a civil kezdeményezések támogatására mennyi pénzt szánnak? A civil szervezetek teszik igazán sokszínűvé a települést. Munkájuk nyomán lesz egyre élhetőbb Hatvan, bővülnek a lehetőségek és gazdagítják a helyi értékeket, megalapozzák a város jövőjét. Folyamatos párbeszédre törekszünk a civil szervezetekkel, lényeges a véleményük a városépítő munkánkban. 2016-ban 97 millió forinttal támogatjuk a hatvani egyesületeket. A sportegyesületek támogatása hogyan alakul? Az FC Hatvan a tervezett büdzséből több pénzt kap, mint az elmúlt években. Ésszerű gazdálkodást várunk el az FC Hatvantól is, a korábbi években többször kellett plusz támogatást nyújtanunk a klubnak, most a működéshez szükséges pénzt már a tervezéskor beépítettük a költségvetésbe, így azonban év közben rendkívüli működési támogatást már nem
képviselők meglévő keretük mellé – amit szabadon használhatnak fel fejlesztésekre körzeteikben – egy úgynevezett járdakeretet is kapnak. Így minden körzetben több millió forintot tudnak a járdasza-
kaszok felújításra fordítani. – Eddig a képviselői keretből fejlesztettük a járdákat, azonban most a tervek szerint, minden képviselő ezen túl kap egy négymillió forintos keretet, amit csakis a járdák felújítására fordíthat. Ennek köszönhetően nagymértékben megújulhatnak a járdák Hatvanban – tájékoztatott Horváth Richárd polgármester. Az önkormányzati képviselők döntik el, hogy hol a
legsürgősebb a rekonstrukció. Szinyei András alpolgármester a körzetében élők észrevételei alapján már fel is mérte, hogy hol kellene hasznosítani a járdakeretet. Az Árnyas utcánál például járdát alakítana ki, hiszen az ott lakók nehezen tudják megközelíteni a buszmegállót. – Az idei költségvetés alapján a képviselők négymillió forintot kapnak, hogy a városban lévő járdákat rendbe tegyék. Ezen a szakaszon erre
most nagy szükség is lenne, hiszen az itt élőknek az árok szélén kell közlekedniük – fejtette ki az alpolgármester. Molnárné Tedás Mária is a környéken lakik, azt mondja, a járda kialakítására már nagy szükségük lenne. – A kerítés mellett szorosan, vagy az autók mellett tudunk csak közlekedni, ezért is szorgalmazzuk, hogy egy biztonságos járdát alakítsanak ki itt – mondta. Csordás Judit
Újabb fejlesztés valósul meg a városban
az autóipar termelése is 2015ben. A kormányzat határozott törekvése, hogy ne csak termelési, hanem kutatási és fejlesztési központ is legyen
Magyarország Európában. Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője elmondta, hogy a Bosch számára az egyik
legfontosabb helyszín Magyarország, a cég több mint 12 ezer embernek ad munkát hazánkban. Hozzátette: a hatvani gyár a Bosch egyik stratégiai fontosságú bázisa. Szabó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője kifejtette, hogy hosszú távú együttműködésre kell törekedni a Bosch-sal, ehhez pedig megfelelő környezetet biztosít Hatvan. Dr. Heinz-Peter Behr, a Németországi Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövete a cég és a magyar állam együttműködése kapcsán elmondta, hogy Magyarország és Németország kapcsolata stabil. Jagodics Milán
Megújul az Ady Endre Könyvtár Százmillió forintból újítják fel az Ady Endre Könyvtár Kossuth téri épületét, az intézményt minél előbb egy megújult környezetbe költöztetnék vissza.
J
elenleg az Ady Endre Könyvtár a volt cukorgyár területén lévő gyárigazgatósági épületben működik, azonban 2016-ban visszaköltözik a város főterén található régi helyére. A legutóbbi testületi ülésen tárgyalták a város költségvetését, amiben arról határoztak, hogy felújítják a Kossuth téri épületet. – Az idei költségvetés alapján százmillió forintot fordítunk a könyvtár épületének felújítására, így az intézmény egy megújult környezetbe költözhet vissza. Nagyon fontos számunkra, hogy az ott működő szervezetek, egyesületek is megfelelő körülmények között folytathassák tevékenységüket – fejtette ki Horváth Richárd polgármester.
Sinkovics Erika, a könyvtár igazgatója azt mondja, nagy öröm számukra, hogy a könyvtár ismét a régi épületében várhatja olvasóit. – Nagyon örülünk neki, hogy visszaköltözhetünk a régi helyünkre, annak meg még inkább, hogy fel is újítják az épületet. Huszonöt éve működik ott a könyvtár, sok min-
dent ki kellene már cserélni. A Kossuth téri épületben lehetőség lesz egy új és modern városi könyvtárat működtetni, ami idén már felsőoktatási könyvtári funkcióval is bővül – részletezte Sinkovics Erika. Az Ady Endre Könyvtár Díszítőművészeti Szakkör a Hatvany Lajos Múzeumban működött míg a könyvtár új helyén üzemelt, a visszaköltözés után ők is visszatérhetnek a főtéri épületbe. Buzás Imréné azt mondja, nagyon várják
Az Ady Endre Könyvtár látványterve
már, hiszen ott a legmegfelelőbbek számukra a körülmények. – Ott szerettünk lenni a legjobban, a fényviszonyok is ott voltak a legmegfelelőbbek. Sok asztalra van szükségünk az anyagok kiteregetéséhez, ez a régi épületben a rendelkezésünkre állt, így nagyon örülünk neki, hogy visszaköltözik oda az intézmény, és ráadásul meg is újul az épület – mondta Buzás Imréné. A Ratkó József Közművelődési Egyesület is az Ady Endre Könyvtárban folytatta tevékenységét, ők is alig várják, hogy visszaköltözhessenek a megújult könyvtárba. Kocsis István, az egyesület titkára azt mondja, az intézmény régi épületében ismét méltó körülmények között működhet a könyvtár. Ebben az évben már a régi helyén várja az olvasókat az Ady Endre Könyvtár. Csordás Judit
Gyermekmedencét építenek 53 millió forintból gyermekmedencét alakítanak ki a hatvani strandfürdő területén, ezzel a hatvaniak egy régi vágya válik valóra.
A
régi gyermekmedence új külsőt kap egy újabb beruházásnak köszönhetően. A legutóbbi testületi ülésen ugyanis arról határoztak, hogy 53 millió forintból a gyermekek számára egy korszerű fürdőzőhelyet alakítanak ki a Hatvani Strandfürdő területén. – Már régóta nincs a hatvani strandon gyermekmedence, így a családok sokszor más városba mentek fürdeni. A képviselőtársaimmal úgy döntöttünk, hogy ideje teljesíteni a hatvaniak egyik legnagyobb vágyát, így ebben az évben gyermekmedencével bővül a strand – tájékoztatott Horváth Richárd polgármester. Havassy Kálmán, a Hat-
3
Vélemény–Közélet
2016. február 25.
vani Szolgáltató Intézmény vezetője azt mondja, egy minden szempontból korszerű gyermekmedencével bővül a strand. – A régi gyermekmedence formája megmarad, a 2016-
os előírásoknak megfelelően egy vízforgató berendezéssel ellátott, körülbelül 160 négyzetméter vízfelületű medencévé alakítjuk át. Lesznek élményelemek és árnyékolók is, a legkisebb gyerekektől kezdve egészen nyolcéves korig használhatják a fürdőzők. A félköralak egyik végétől a másikig fokozatosan mélyül
A tervek szerint így néz majd ki a medence
majd a víz, a legelején a legapróbbak is fürödhetnek, a legvégén pedig körülbelül 80 centiméter mély lesz a medence – részletezte Havassy Kálmán. Prutó Éva mint anya, és mint babaúszás-oktató is nagyon örül a gyermekmedence kialakításának, hiszen így a szabad ég alatt tanulhatnak úszni a gyerekek. – Úszásoktatóként a 4-6 éves gyerekeket is oktatom, ennek a korosztálynak eddig nem volt alkalmas vízfelület a strandon, végre meg tudjuk oldani ezt szabad ég alatt is – mondta Prutó Éva. A gyermekmedence vizének hőmérséklete az előírásoknak megfelelően 31-33 Celsius fokos lesz. A tervek szerint az idei szezonra már elkészülhet a medence. Csordás Judit
Ki aggódik? Városunk képviselő-testülete február közepén elfogadta az önkormányzat 2016-os költségvetését. Joggal minősíthetjük mérföldkőnek a döntést, hiszen hosszú évek óta a mostani az első alkalom, hogy Hatvan pénzügyileg önállóvá vált, adóssága nincs, működőképessége biztosított, sőt, saját erőből olyan fejlesztéseket is képes végrehajtani, amelyek során a látványszempontok helyett az itt élők valós igényeit helyezik előtérbe. Mindez azt jelenti, hogy jelentősebb uniós, állami vagy regionális szerepvállalás nélkül is képesek vagyunk megvalósítani nemcsak alapvető célkitűzéseinket, hanem elvégezhetjük azokat a – sok esetben évtizedek óta halogatott – teendőket is, amelyek jogos elvárásként fogalmazódnak meg településünk lakóiban. Horváth Richárd polgármester a szavazás előtt összefoglalta a legfontosabb szempontokat. Mint fogalmazott, olyan várost építenek, amely a saját lábán is megáll, stabilan működik és felelősen gazdálkodik. Kijelentette: a 2016-os költségvetés a stabilitásról, a kiszámíthatóságról és a megbízhatóságról szól. A bevételi oldalt úgy tervezték, hogy az mindenképpen teljesíthető legyen, ugyanakkor a kiadásokat túlméretezték, ezzel is felkészülve arra, hogy bármiféle váratlan helyzetre megfelelően tudjanak reagálni. Mindez azt jelenti, hogy városunk mostani vezetése felismerte a grandiózus vágyálmok és a realitások közötti különbséget, s ezért döntött úgy, hogy azokat az elképzeléseket támogatja, amelyek a valóság talaján maradva, az itt élők tényleges elvárásaival találkozva segítik Hatvan fejlődését. Ha végignézzük a költségvetés tételeit, láthatjuk, hogy a tervezet már az említett szempontok alapján készült. Hogy csak néhány példát említsünk: az önkormányzat saját erőből rendezi az Ady Endre Könyvtár épületének felújítását; 100 millió forintot szánnak arra, hogy az intézmény eredeti helyére, ám megújult környezetbe költözhessen vissza. Emellett a tervek szerint az idei szezonban már gyermekmedencével üzemel majd a strand, s ezzel is a hatvaniak régi vágya válik valóra. Továbbá jó esély kínálkozik a sportcsarnok megépítésére, amelynek előkészületei ugyancsak előrehaladott állapotban vannak. És folytatódik az útfelújítási program is: a polgármester hangsúlyozta, hogy azokat az utakat, amelyek kátyúzására az elmúlt időszakban a legtöbbet költötték, teljesen felújítják. Ez új tételként szerepel a költségvetésben, s ennek köszönhetően 2019-re Hatvan belterületi útjai és járdái teljesen megújulhatnak. A város pénzügyi helyzetének a kiegyensúlyozottsága azt jelenti, hogy „külső” financiális szerepvállalás nélkül is képesek vagyunk gyarapodni. Éppen ezért értelmezhetetlen az a – főként a regionális bulvársajtóban újabban hangoztatott – álláspont, amely szerint aggódni kellene a hatvani beruházások jövőjéért. Az idei költségvetésben szentesített célok megvalósulása rövid időn belül választ ad majd a – hogy finoman fogalmazzunk – rosszindulatú feltételezésekre. A városvezetés a saját erőből történő fejlesztések mellett számos olyan elképzelést is megfogalmazott, amelyekhez a Területi Operatív Program (TOP) pályázatait is igénybe vesszük. Siker esetén több projekt is elindulhat ebben az évben, de ezek elbírálása minden alkalommal a megyénél történik. Pályázunk egyebek között a Hunyadi téri új piac építésére, csapadékvíz elvezetésre, új egészségház építésére, kerékpárút megvalósítására a Kossuth tértől Nagygombosig, illetve más zöld- és turisztikai programokra, foglalkoztatási és közlekedésfejlesztési projektekre, a közszolgáltatások fejlesztésére, de – még egyszer aláhúzzuk – a siker ezek vonatkozásában nem önkormányzatunkon múlik. Hogy ez utóbbiakra megkapjuk-e a szükséges forrásokat, nem városunkban, hanem jóval magasabb szinten dől el. Csakúgy, mint a korábbi helyi nagyberuházások esetében, a korábbi években tapasztalt és kiválóan működő, példás összefogásra van szükség, amelyben kiemelt szerep hárul úgy az országgyűlési képviselőnkre, mint a térségünk által delegált Heves megyei illetékesekre, hogy érdekérvényesítő képességüket Hatvan javára kamatoztassák. Szerencsés az az önkormányzat, amely olyan mentorral rendelkezik, aki beosztásánál, tekintélyénél fogva akkora befolyással bír, ami hasznos lehet azon közösség számára, amely szavazataival ilyen magas pozícióba emelte őt. Hatvan egyértelműen ezek közé a települések közé tartozik, hiszen országgyűlési képviselőnk államtitkárként igen sokat tehet azért, hogy magas hatásfokkal érvényesítse mindazon érdekeket, amelyek az itt élők jogos igényeivel találkoznak. Éppen ezért a TOP-pályázatokra vonatkoztatva is érthetetlen az a fajta feltételezés, amely szerint aggódni kellene a jövőbeni hatvani beruházások megvalósulása miatt. Miért is kellene aggódni, ha – miként az eddigiek során is – az országgyűlési képviselőnk a szokott módon, magas hatásfokkal lobbizva érvényesíti majd a hatvaniak érdekeit, s ígéretéhez híven a jövőben is mindent latba vet szűkebb pátriája gyarapodásáért? Rendben is van ez így, hiszen ez szent kötelessége, s a többség pontosan ezért választotta meg. Ez esetben viszont vajon kinek áll érdekében aggódni, és sokakban azt a remélhetően torz benyomást kelteni, mintha a ciklus hátralévő részében mégsem tenne meg mindent a hatvani fejlesztések sikeréért? Hiszen többek között a hatvaniak szavazatainak köszönhetően éppen ő válhatott azzá a fajsúlyos politikussá, aki a TOP-pályázatok esetében a legnagyobb hatással lehet a történésekre. Márpedig, mivel a hatvani önkormányzat pályázatai kifogástalanul előkészítettek, ennél fogva senkinek, így az országgyűlési képviselőnek sincs oka aggodalomra. A hatvani testület impozáns, ám a valóságot szem előtt tartó elképzelésekkel szeretne a városban élők elvárásainak eleget tenni. A polgármester és a képviselők túlnyomó többsége támogatja ezeket a terveket, s elszántak a tekintetben is, hogy minden tőlük telhetőt megtegyenek megvalósításuk érdekében. Bíznak benne, hogy az aggodalmaskodók hangja, miként a tavasz közeledtével a varjú károgása, elhalkul, majd végleg a semmibe vész. Takács Endre
4
Hétköznapok
Ingyenes oltás a 15 éves lányoknak Idén is ingyenesen kaphatják meg a HPV elleni védőoltást a 15. életévüket betöltött lányok Hatvanban.
A
humán papillomavírusnak jelenleg több mint 100 típusa van, melyek közül körülbelül 13 okozhat méhnyakrákot. Ezért is fontos felhívni a figyelmet a betegség elleni védőoltásokra. – Hatvan önkormányzata már 2011. óta biztosítja a 15. életévüket betöltött lánygyermekeknek az ingyenes HPV elleni védőoltást – fogalmazott Horváth Richárd polgármester a Hatvan TV Kommentár című műsorában. A HPV vírus a nők második leggyakoribb rosszindulatú daganatát okozza, ezért a szakemberek szerint kiemelten fontos a védekezés még a szexuális élet megkezdése előtt. A védőoltás három
injekcióból áll, ami igen költséges. – Ennek a betegségnek a veszélyforrása, hogy lappangó módon terjed. A megelőzésben a legnagyobb figyelmet a fiatal korú lányokra kell fordítani, viszont az oltóanyag patikában való beszerzése akár a kilencvenezer forintot is elérheti. Így a városvezetés évek óta támogatja, hogy ezek a kamaszok ingyen jussanak hozzá – mondta el Lestyán Balázs alpolgármester. A városban ingyenes oltásra jogosult lányok levélben értesülnek érintettségükről. Ezt követően a háziorvosnál kell egy nyilatkozatot tenni a szülőknek, hogy szeretnék-e igénybe venni a lehetőséget. A kormány az előző évtől a 12. életévüket betöltött lánygyermekeknek is támogatást nyújt az oltóanyagok igénybevételéhez. Varga Dalma
2016. február 25.
Felsőoktatással erősít Hatvan
Számos fejlesztés várható
Villamosmérnöki alapképzés, valamint nemzetközi gazdálkodási felsőoktatási szakképzés indul szeptembertől Hatvanban. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel és a Budapesti Gazdasági Egyetemmel működik együtt a város. A szakokra már lehet jelentkezni a felvi.hu oldalon az általános felvételi eljárás keretében.
A hatvani önkormányzat számos fejlesztést tervez erre az évre, illetve a ciklus hátralévő részére. Ezek jelentős része önerőből valósul meg, a többire pedig pályáznak. Utóbbiakat illetően a döntés a megye kompetenciája. Az alábbiakban Tóth Ivett irodavezető segítségével ezeket elemezzük.
H
atvan az ország két kiemelt felsőoktatási intézményével, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel és a Budapesti Gazdasági Egyetemmel kötött megállapodást. Az együttműködésnek köszönhetően felsőoktatási képzések indulnak a városban szeptembertől. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara villamosmérnöki alapképzést indít
Szeptembertől indul az oktatás
Hatvanban, ami ugyanolyan végzettséget ad, mintha a diákok a budapesti intézményben tanulnának. A hallgatók alapdiplomát szereznek, ha teljesítik ezt a szakot. A Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karának nemzetközi gazdálkodási felsőoktatási szakképzésének is helyet ad a város. Ez egy négy féléves, levelező munkarendű képzés lesz. Nemzetközi szállítmányozás és logiszti-
ka szakirányt végezhetnek az ide jelentkező tanulók. A két szaknak a Grassalkovichkastély udvarán található Hatvani Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ ad helyet, ahol már készen állnak a tantermek az oktatásra. – Nagy öröm számomra, hogy ezt a lehetőséget megteremthettük a településen. Az egyik legfontosabb szektor, az oktatás fejlődik jelentősen a városban. A hatvani felső-
oktatási képzéseken olyan jól használható ismereteket szerezhetnek a hallgatók, amelyek biztosítják, hogy eredményesen lépjenek be a munkaerőpiacra. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem kiváló szakmai háttere a garancia arra, hogy jól képzett szakemberek kerüljenek ki a hatvani képzésekről – mondta el Horváth Richárd, Hatvan polgármestere. A városvezető hozzátette, hogy a hallgatók a hatvani Markovits Kálmán Uszodában és az Ady Endre Könyvtárban is ingyen férhetnek majd hozzá egyes szolgáltatásokhoz. Horváth Richárd leszögezte, hogy a jövőben tovább bővítenék a képzési kínálatot. A felvi.hu-n elérhetőek a hatvani képzések, a diákok már jelentkezhetnek a Hatvanban meghirdetett szakokra. JM
Ismét támogatják A Robert Bosch Elektronika Kft. a civileket az év vállalkozása
Március elejéig ismét pályázhatnak a hatvani alapítványok, egyesületek, civil közösségek az önkormányzat által kiírt Civil Alapra. A 2016-os költségvetésből 97 millió forinttal támogatja Hatvan a tevékenykedő civil szervezeteket.
A
korábbi évekhez hasonlóan idén is kiírták az alapítványokat, egyesületeket, civil közösségeket támogató Civil Alap pályázatot, így ebben a félévében is támogatást nyújt az önkormányzat a helyi szervezeteknek. Február elsejétől pályázhatnak a hatvani civil szervezetek a városi Civil Alap önszerveződő, öntevékeny közösségeket támogató-, az ifjúsági-, a sportfeladatokat, célokat támogató-, az egyházi-, szociális és egészségügyi-, valamint a nemzetiségi keretére.
A pályázható maximális ös�szeg 200 000 Ft. A keretet még 2011-ben hozták létre, azóta egy évben kétszer pályázhatnak erre a civilek – tájékozatott Szinyei András alpolgármester. Voke Liszt Ferenc Vasutas Nyugdíjas Klub az elmúlt fél évben sikeresen pályázott a Civil Alapra, az elnyert összegből pedig humor és táncfesztivált szerveztek. Tóbi Tiborné elnök elmondta, hogy hatalmas segítség számukra ez a lehetőség, mivel enélkül meg sem tudták volna tartani ezt az országos és határontúli vendégeket is felvonultató rendezvényt. Pusztai Ágnes, a Grassalkovich Énekegyüttes egyik tagja arról számolt be, ők előző évben először vették igénybe a lehetőséget, melyből énektábort szerveztek. Március elsejéig nyújthatják be pályázataikat, letölthető adatlap a www.hatvan.hu oldalon található. SzP
Felvidéki értékeket kutatnak 2,5 millió forint támogatást nyert Hatvan Város Önkormányzata a felvidéki magyar értékeink felkutatására.
H
atvan is részt vett a Földművelésügyi Minisztérium pályázatán, ahol az elbírálást követően Hatvan Város Önkormányzata 2,5 millió forintot nyert ennek a projektnek a megvalósításához. – A helyi értéktárral rendelkező települések vehettek részt ezen a
pályázaton. Nagy örömünkre szolgál, hogy megkaptuk a lehetőséget, hogy határon túli értékeket is felkutathassunk. Már több településsel felvettük a kapcsolatot – fejtette ki Szinyei András alpolgármester, a projekt szakmai vezetője. Jelenleg az adategyeztetések zajlanak, ezt követően pedig Hatvanban nyitnak egy kiállítást, ahol a partner települések bemutathatják saját területükre jellemző értékeiket. Varga Dalma
A Robert Bosch Elektronika Kft. kapta meg „Az év vállalkozása” elismerést az idei Hatvan Város Partnere programon. Mellette több kis- és közepes vállalkozást is díjaztak.
A
vállalkozók részéről továbbra is nagy az érdeklődés a 2011ben létrehozott Hatvan Város Partnere program iránt. Az idei rendezvény már az ötödik alkalom volt, hogy Hatvan Város Önkormányzata összehívta a helyi cégeket, hogy egy közös konferencián vegyenek részt. A Nagy Endre Rendezvényteremben Horváth Richárd polgármester kiemelte: a partner program lényege, hogy a város és a városban élő cégek szoros kapcsolatot alakítsanak ki egymással. – A vállalkozások fontosak Hatvan számára, mivel munkájukkal segítik a települést, munkahelyeket biztosítanak, erősítik a lojalitást. Az együttműködés és a jó kapcsolat az önkormányzat, a cégek és a civil szervezetek között létkérdés. A helyi vállalkozások, a közösség és a város eredményei, nagymértékben hozzájárulnak településünk fejlődéséhez – fogalmazott a városvezető. A polgármester kitért rá, hogy olyan várost építenek, ahol számít a hatvaniak véleménye, mivel együtt, közös célokért dolgoznak. Kiemelten kezelik a helyi vállalkozásokat is, amelyek száma folyamatosan nő, a cégek pedig fejlődnek. Horváth Richárd az idei fejlesztésekre rátérve beszá-
A Bosch hatvani gyárának vezetői is tartottak előadást
molt a Hatvani Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ létrehozásáról. Ahogy fogalmazott: a hatvaniak egy régi álma valósul meg azzal, hogy felsőfokú képzés jön létre a városban. A 2016-os tervek között beszélt a sportcsarnok építéséről, a szárazmalom épületének kihasználásáról, ezzel pedig a középső városrész dinamikus fejlesztéséről. Szó volt a Balassi Bálint úton végigvezető kerékpárútról, gyermekmedence építéséről, a könyvtár visszaköltöztetéséről és a zöldterületek megújításáról is. – Továbbra is városépítő politikát folytatunk. A munka nem áll meg, Hatvan folyamatosan fejlődik – zárta
gondolatait Horváth Richárd polgármester. A helyi vállalkozók szívesen vesznek részt a Hatvan Város Partnere programon, hiszen egy jó kezdeményezésnek tartják. Molnár Enikő sokáig külföldön élt, ám nemrégiben úgy döntött visszajön Hatvanba és saját vállalkozásba kezd. – Visszavágytam szülővárosomba, s mikor hazaértem láttam, hogy mennyit fejlődött a település. Ezért is döntöttem úgy, itt szeretnék egy vállalkozást nyitni, hogy ezzel is fejleszthessem Hatvant – fogalmazott. Kovács Krisztián először vett részt ezen a programon, úgy értékeli, hasznos a rendezvény. – Barátaimtól hallottam, hogy
Helyi vállalkozókkal telt meg a rendezvényterem
érdemes eljönni ide, mert rengeteg új információt lehet szerezni a városról és más vállalkozókkal is megismerkedhetünk. Valóban megérte – összegezte. A „Hatvan Város Együttműködő Partnere” díjat 2015 évre vonatkozóan 5 vállalkozás részére adományozták: INTERHANDEL-2000 Kft., Szerelvény 60 Kft., Válócziné és Vas Bt., Zombori-60 Sütőipari Kft., FAIN és TÁRSA Kkt., Bakonyerdő Zrt. „Az év vállalkozása” díjat a Robert Bosch Elektronika Kft. kapta meg. A cég 1998tól termel Hatvanban gépjármű elektronikai termékeket. A gyár ma már a Bosch csoport autóelektronikai divíziójának legnagyobb gyártó központja a világon. Világszerte már több mint 400 millió hatvani Bosch termékkel szereltek fel gépjárműveket. A gyár fontos része Hatvannak, támogatja az önkormányzati, városi és intézményi rendezvényeket, a helyi civil szervezeteket. A munkatársak száma folyamatosan emelkedik, a vállalat biztosítja a munkahelyteremtést. – Nagyon nagy megtiszteltetés ez számunka, hiszen itt dolgozunk a városban és jó érzés, hogy értékelik a munkánkat. Hatalmas elismerés ez nekünk – jelentette ki Roger Seemeyer, műszaki ügyvezető igazgató. Volker Schilling, gazdasági ügyvezető arról beszélt, hogy a Bosch eddig is aktívan részt vett a hatvani közéletben, a jövőben is szeretné támogatni, segíteni a várost, az oktatási intézményeket és az egészségügyet is. SzP
T
óth Ivett, a polgármesteri hivatal pályázati osztályának vezetője elmondta: a hatvani képviselő-testület a 2014-től 2020-ig terjedő programidőszakban tizenegy területi operatív programból a TOP (Területi és Területfejlesztési Operatív Program) Heves Megyei Területspecifikus felhívásaira készített, illetve készít elő folyamatosan pályázatokat. A testület döntött a „Fenntartható települési közlekedésfejlesztés” című pályázaton való indulásról, amelynek célja Hatvan belterületén a Balassi Bálint út teljes hosszán, majd külterületen, aztán Nagygomboson a Lőrinci felé vezető úton, végül pedig a Gesztenyefasor úton a Zagyva-gáton tervezett kerékpárútig vezetendő kerékpárút-szakasz kialakítása mintegy négy kilométer hosszan. Cél továbbá a pályázat keretében a fent említett terület környezetének rendezése, a járdafelújítás- és építés, a kerékpárút megvilágítása, továbbá Hatvan területén mintegy 80 férőhelyes kerékpáros pihenőhely/tároló
és a Kossuth téren buszöböl kialakítása. Az igényelt támogatási összeg mintegy 465 millió forint, a támogatási intenzitás 100 százalékos. A város a határidőre benyújtotta pályázatát. A projekt előkészítése 2014. év végén megkezdődött, jogerős engedéllyel rendelkező beruházásról van szó. A képviselő-testület pályázatot nyújtott be a „Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése” című projektre, amelynek a célja a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat részére családés gyermekjóléti központ létrehozása. Az elnyerni kívánt támogatás bruttó 350 millió forint, a támogatási intenzitás 100 százalékos. A korszerű kétszintes épület kialakítása eredményeként a Széchényi u 7. sz alatt, az ún. Sárkányközben, egy helyen létesített központban, mintegy 900 négyzetméteren helyet kaphatnak a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat részéről nyújtott alapszolgáltatások. A projekt további része – többek között – mintegy bruttó 23 millió
Gájer Bálint és a Sunny Dance Band pedig senkit sem hagyott ülve a Városbálon, a szving és a rock and roll kifogyhatatlan volt a zenekar repertoárjából. Értékes tombolanyereményeket is kisorsoltak a rendezvényen. A fődíj egy négyszázezer forint értékű karkötő volt a budapesti Royal Diamond Ékszerház felajánlásából. Jagodics Milán
A Tóth Ivett
forint értékben eszközbeszerzés is. Az engedélyezési tervdokumentáció rendelkezésre áll, az előkészítési munkálatok 2015-ben elkezdődtek. Önkormányzatunk vezetése döntött az „Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése” című pályázatról is. Az elnyerni kívánt pályázati támogatás bruttó 200 millió forint, a támogatási intenzitás 100 százalékos. Siker esetén új egészségügyi és korszerű kétszintes épület kialakítása lehetséges három felnőtt háziorvosi szolgálattal, két házi gyermekorvosi szolgálattal, egy fogorvossal, továbbá öt védőnő költözhetne a mintegy 650 négyzetméteres leendő épületbe, a Széchenyi u. 9. sz. alá. A projekt további része mintegy bruttó 15 milliós
eszközbeszerzés is. Az engedélyezési tervdokumentáció rendelkezésre áll, az előkészítési munkák elkezdődtek. A fentieken kívül a képviselő-testület 2016 első felében további projekteket kíván benyújtani TOP-pályázatokra. Néhány téma: belterületi csapadékvíz- elvezetés rendezése mintegy bruttó 200 millió forint értékben, a Százszorszép Óvoda infrastrukturális fejlesztése (pl. tornaszoba építése) mintegy bruttó 130 milliós támogatási igén�nyel, a hatvani termelői piac megépítése 330 millió forint értékben, a Városi Könyvtár fejlesztése bruttó 550 millió forint értékben, és a sor tovább folytatható – tájékoztatott Tóth Ivett. (-O)
hatvani önkormányzat a korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is biztosítja az úszásoktatás költségeit az óvodások és az általános iskolások számára, valamint az újhatvani oktatási-nevelési intézmények esetében az utazás költségeit is vállalja – tájékoztatott Tarsoly Imre, az Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság elnöke. Véleménye szerint fontos, hogy a gyerekek gyakorolhassák az úszást, hiszen az segíti az egészséges fejlődésüket. A harmadik osztályba járó, kodályos Bartkó Luca Sára is a hatvani uszodában tanul. Sokat jár edzeni, a gya-
Több látványos műsor szerepelt a bálon
Nagyon örülünk neki, hogy a Városbálnak köszönhetően magasabb színvonalú ellátást biztosíthatunk az ellátottaknak – mondta Semperger Katalin. A Városbállal hagyo-
mányt szeretnének teremteni, a bevételeit pedig a jövőben is hasznos célok támogatására ajánlanák fel. Csordás Judit
Semperger Katalin, Horváth Richárd és Sandoly Ernőné
korlás pedig meg is látszik a teljesítményén. – Megyei harmadik lettem gyorsúszásban, Egerben – büszkélkedett Luca. Havassy Kálmán, a Hatvani Szolgáltató Intézmény vezetője azt mondja, az önkormányzat mellett a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ is támogatja az úszásoktatást, valamint pályázati keretből is fordítanak a gyerekekre. – A hatvani önkormányzat 77 iskolai, valamint 10 óvodai csoportot támogat 2016-ban, a KLIK pedig az 5-6. osztályosok úszásoktatását segíti – árulta el Havassy Kálmán. Hozzátette: nem változott idén az uszoda nyitva tartása és kiemelte, hogy hétvégén 9-től 11-ig babaúszásra is van lehetőség az uszodában. Csordás Judit
Óvodásokat és iskolásokat támogatnak
Újabb műfüves pályák épülnek Két új műfüves pálya építésére is pályázatot nyertek Hatvanban. A Százszorszép Óvodában egy 6x12 m-es, míg a Népkerti Sporttelepen egy 111x72 m-es nagyméretű pályát alakítanak ki.
Több mint másfél millió forintot gyűjtöttek a fogyatékkal élőknek Az első alkalommal megrendezett hatvani Városbálon a Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének gyűjtöttek, a számos felajánlásnak köszönhetően 1.600.000 forint jött össze számukra. Az adományt ünnepélyes keretek között adták át Semperger Katalinnak, a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat vezetőjének. Horváth Richárd polgármester szerint ez a bál ékes példája volt a hatvaniak összetartásának. – A bál elérte a célját, látván hogy milyen sokan vettek részt rajta, és milyen sokan érezték úgy, hogy támogatniuk kell a fogyatékkal élőket. Ez a rendezvény megmutatta milyen, amikor a hatvaniak összefognak; és ha együtt, egy irányba gondolkodnak, mi mindenre képesek – fejtette ki a polgármester. Semperger Katalin azt mondja, ezzel az összeggel meg tudják színesíteni a fogyatékkal élők ellátását. – A mindennapjaikat szeretnénk tartalmasabbá tenni, számítástechnikai és kondicionálást elősegítő eszközökkel, valamint fejlesztő berendezésekkel. Ilyen magas összegre nem számítottunk.
Idén is ingyenes az úszásoktatás 77 iskolai és 10 óvodai csoport úszásoktatását támogatja 2016-ban a hatvani önkormányzat.
Városbál: segítség a rászorulóknak 1. OLDALRÓL A programot a Liszt Ferenc Vasutas Nyugdíjas Klub keringője nyitotta meg. A közönség légtornász és akrobatikus rock ’n roll bemutatót is láthatott. Az illuzionisták, valamint Ilyés Jenifer és táncosai pedig igazi Moulin Rouge-hangulatot hoztak a terembe. Tűzzsonglőrök és a Bajza József Gimnázium táncosai is felléptek az estén.
5
Hétköznapok
2016. február 25.
E
gy 6x12 méteres műfüves pályát alakítanak ki a Hatvani Százszorszép Óvoda területén. A hatvani önkormányzat 2014 áprilisában nyújtotta be pályázatát a fejlesztésre, amelyet meg is nyert a város. Horváth Richárd polgármester hangsúlyozta: kiemelt feladata az önkormányzatnak, hogy lehetőséget teremtsen a gyerekeknek a sportolásra. – Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a fiatalok sportoljanak, és hogy minél egészségesebb életmódot folytassanak. Szülőként is tapasztalom, hogy a gyerekek számára a számítógépnek milyen nagy vonzereje van, éppen ezért minél több lehetőséget meg kell ragadni, ami a szabadban sportolásra ösztönzi őket – fejtette ki a polgármester. Nagy Zsoltné, a Százszorszép Óvoda vezetője azt mondja, hatalmas öröm számukra, hogy nyertek a pályá-
zaton. – A Nemzeti Ovi-Foci programban már szeptember óta részt vesznek a nagycsoportos óvodásaink, és már három óvó nénink is foglalkozik a gyerekek játékos fejlesztésével. Eddig egy hatvani iskolába jártak át focizni, de ennek a pályázatnak köszönhetően már itt, helyben tudnak majd mozogni az óvodások – mondta Nagy Zsoltné. A Népkerti Sporttelep is egy újabb műfüves pályával gazdagodik. A Futball Club Hatvan Egyesület még korábban jelezte az önkormányzat felé, hogy nagyméretű műfüves labdarúgópályára lenne szüksége, így pályázatot nyújtottak be az MLSZhez az egyesület területén egy 111x72 méteres műfüves pálya kialakítására palánkkal, világítással, kapuval, labdafogó hálóval, szögletzászlókkal. A pályázatot 2015-ben megnyerték. A beruházás teljes összege 128.219.912 Ft, az önerő összege 38.465.974 Ft, amelyet az önkormányzat 2016-os költségvetésébe be is terveztek. A kivitelezés március-április hónapban kezdődhet meg az időjárás függvényében. Csordás Judit
6
Hétköznapok
2016. február 25.
Kiemelt helyszín lehet a hatvani kastély A Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. üzemelteti 2016 februárjától a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumot, amely uniós forrásból, 2014 tavaszán nyitotta meg kapuit a felújított Grassalkovich-kastélyban.
Szalagavató: a felnőtté válás kezdete Lezárult egy korszak az idén végzős diszis tanulóknak: osztályfőnöküktől megkapták az elválást jelentő szalagot. A diákok keringővel és musicalelőadással készültek szalagavatójukra.
M
egtelt a DISZI aulája, idén is két turnusban érkeztek a végzős diákok a szalagavató estjükre. Az ünnepség előtt feszült izgalom és jókedv egyaránt tapasztalható volt a diákok körében, egy valami azonban közös
volt bennük: már nagyon várták, hogy végre felkerüljön rájuk a szalag. Miközben erre a pillanatra készültek, vidáman idézték fel az eltelt éveket. Boros Márk szerint nagyon jó iskola a DISZI, szeretett ide járni,
pozitív légkör jellemzi az egész intézményt. Tervei szerint pedig még egy szakmát szeretne elvégezni itt. Deme Ádám öt évet töltött az iskolában, ahogy mondta, voltak jobb és rosszabb esztendők, de élvezte ezt az időszakot. Már várja az érettségit és a továbbtanulást. Reinitzer Ágnes szerint, ahogy haladtak előre az években úgy lett egyre jobb a hangulat az osztályukban.
Románné Kolozsi Mónika igazgató beszédében kiemelte, hogy az eltelt időszak minden diák számára meghatározó volt: kiskamaszként érkeztek ide és most már felnőttként készek távozni innen. – Most, mikor megkapjátok a szalagot, új irányt vesz az életetek. Ez a szalag pedig egyszerre összeköt és elválaszt titeket. Elbúcsúztok a gyermekkortól, felelősséget vállaltok
önmagatokért és másokért is – fogalmazott az igazgató. Ezt követően az osztályfőnökök egyesével tűzték fel az iskola szalagját a diákokra. Az ünnepi pillanatok után felszabadult hangulatban folytatódott az este, hiszen a Fame című musical feldolgozását adták elő a tanulók. Később pedig az osztályok tánca következett, amelyre a diákok az előző hónapokban rengeteget készültek. SzP
Le lehet győzni a rákot A rákellenes világnap alkalmából a hatvani alapszervezet összejövetelt tartott, melyen neves orvosok is adtak útmutatást a gyógyuláshoz.
M
ár 2000 februárjától tartanak a világ számos pontján olyan előadásokat, melyek a rák elleni küzdelemre hívják fel a figyelmet. A rákellenes világnap alkalmából a Hatvani Alapszervezet is összejövetelt tartott, ahová a térségből is igen nagy számmal érkeztek. – Öröm látni, hogy ilyen sokan megtiszteltek minket jelenlétükkel. Ezek a rendezvények, és az érdeklődök száma mindig megerősít bennünket, hogy a továbbiakban is ugyanezzel az odaadással folytassuk munkánkat. Ilyenkor elsősorban arra igyekszünk felhívni a figyelmet, hogy a betegség elleni küzdelem első fázisa a megelőzés. Így azon dolgozunk, hogy minél több emberhez eljuttassuk a szűrővizsgálatokat – emelte ki Lazányi Jánosné, a Hatvani Alapszervezet vezetője. Hozzátette: a tagok egymás között is segítséget nyújtanak
a nehezebb időszakokban, így többször előfordult már, hogy a kezeléseken is lelki támaszt nyújtottak egy másik tag kedvéért. Demeter Jolán, a Magyar Rákellenes Liga elnöke arra biztatta a jelenlévőket, hogy minden negatív élethelyzetből álljanak fel, nézzenek szembe a félelmeikkel, és akkor van esélyük a teljes gyógyulásra. – Talán a legsérülékenyebb pontja egy embernek az egészsége. Kevés olyan dolog van az életünkben, amire jobban kell ügyelnünk, hiszen a betegség sajnos kortól és nemtől független bárkire lesújthat. Minden tisztelem azoké az embereké, akik többször is felvették a kesztyűt a kórral szemben, és győztes csatát vívtak vele – fogalmazott Horváth Richárd, Hatvan polgármestere. Az eseményen előadást tartott többek között Nagy Emese onkológus, és Dr. Patyánik Mihály, a Flór Ferenc Kórház főorvosa, aki a sugárkezelések tévhiteit szerette volna eloszlatni a jelenlévők között. Varga Dalma
Animal Cannibals
Március 8-án indul a Tavaszi fesztivál
Az idei tavasz is izgalmas lesz Hatvanban. Fellép a Kormorán, a Brooklyn Bounce, itt lesz a Happy Gang, az Animal Cannibals, a Groove House és a Desperado. Tuningautó találkozó, gyermeknap és futófesztivál is színesíti a tavaszt. árcius 8-án, a Nőnapi műsorral indul a Tavaszi fesztivál. A Nagy Endre rendezvényteremben Ihos József és Kasza Tibor szórakoztatja majd a hölgyeket. Az idei szezonban is megelevenedik az 1849-es hatvani ütközet: a Népkertben egymásnak feszülnek a szabadságharc résztvevői, a napot pedig a Kormorán koncertje zárja. Április utolsó napján - hosszú évek után - ismét ellepik a vá-
rost a tuning és veterán autók. Hangnyomás méréssel, gumifüstöléssel, látványos show elemekkel készülnek a szervezők, emellett pedig a ’90es évek világhírű zenekara, a Brooklyn Bounce is fellép Hatvanban. Május első napja szintén a Népkertbe csábít: fakanál főzőversenyre várják a csapatokat, de tovább folytatódik a retro őrület: itt lesz a Happy Gang, az Animal Cannibals, a Groove House és a Desperado is. A hónapot pedig a gyermeknap zárja, ahol a legkisebbeket bábelőadás, játékos programok és a Holló együttes koncertje várja. Az életmódra is koncentrálnak: az Egészségnap, a Futófesztivál, valamint az I. Hatvani Félmaraton is az egészségről szól. Mind-
emellett a város kulturális intézményei is számtalan programmal, előadással, kiállítással készülnek. Részletes programokról a hamarosan
megjelenő Tavaszi fesztivál programfüzetben, valamint a www.hatvanihirlap.hu hírportálon olvashat. www.hatvanihirlap.hu
Második helyen végzett a HKSZSE tetése után született döntés arról, hogy a vadászati múzeum kiválik az integrált városi intézményből, és a jövőben a többségi állami tulajdonú társaságként működő Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. üzemelteti tovább. – Az elmúlt héten a két intézmény szakemberei a hatvani vadászati múzeum anyagát leltározták, febru-
A vadászati múzeum továbbra is népszerű
a XXI. századi fenntartható vadászathoz kapcsolódó ismereteket. A 2014 tavaszára felújított Grassalkovich-kastély tökéletes otthona a vadászati múzeum természettudományos, vadászati, halászati, horgászati és kultúrtörténeti témájú állandó kiállításainak,
A medvék élővilágával, étkezési szokásaikkal ismerkedtek a Szent István Általános Iskola diákjai. Az előadás után minden gyerek elkészíthette saját plüssmackóját. népi monda szerint, ha február 2-án a medve téli álmából ébredve meglátja árnyékát, hosszú télre számíthatunk, ha pedig nem lát árnyékot, akkor örülhetünk, hiszen hamarosan vége a hidegnek. Ehhez az elbeszéléshez kapcsolódóan Medve-napot tartottak a Szent István Általános Iskola elsősei
Kormorán
megvalósult hatvani vadászati múzeum az ország, a Kárpátmedence és Közép-Európa egyetlen olyan létesítménye, amely a legmodernebb interaktív eszközökkel mutatja be
ahol a látogatók a magyar vadászat, vadászmesterség és vadgazdálkodás hagyományait, eredményeit, a vadgazdálkodás természeti hátterét és a Kárpát-medence legfontosabb élőhelyeit és vadfajait, a halászat és a horgászat hagyományait és jelenét ismerhetik meg. A vadászati múzeum eddig a Hatvan Város Önkormányzata által fenntartott, a
település kulturális intézményeit összefogó Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum, Integrált Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény részeként működött. A Miniszterelnökség, az önkormányzat és az érintett intézmények egyez-
Mackót vihettek haza a gyerekek
A
M
A rákellenes világnap is erőt ad a gyógyuláshoz
Brooklyn Bounce
A
zt szeretnénk, ha a 2021-re tervezett Vadászati Világkiállítás fontos helyszíne, egyben az ország egyik leglátogatottabb vidéki múzeuma lenne a hatvani Vadászati Múzeum. Ehhez nyújthat segítséget az üzemeltetést átvevő, ezen a téren két évtizedes tapasztalattal rendelkező Gödöllői Királyi Kastély. Ráadásul a két egymáshoz viszonylag közel fekvő, az ország legjelentősebb Grassalkovichkastélyaiban lévő múzeumok a közös üzemeltetésből és látogatószervezésből, vagy az együtt megvalósított pályázatokból és programokból is profitálhatnak a jövőben – indokolta az eddig Hatvan Város Önkormányzata által működtetett vadászati múzeum átvételét L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára. Az uniós forrásból, komplex rehabilitáció eredményeként
7
Hétköznapok
2016. február 25.
A medvék világával ismerkedetek a diákok
és másodikosai számára. A medvékről tartott előadáson szó volt többek között az állatok élővilágáról, és azt is megtudhatták a gyerekek, hogy
a mackók valóban szeretik a mézet. – A környezetvédelem mellett a hagyományok ismeretére is nagy hangsúlyt fektetünk. Innen jött az ötlet, hogy tartsunk egy olyan interaktív foglalkozást, ahol egy népi időjárás-előrejelzésre támaszkodva játékos formában mutatjuk be a medvéket a tanulóknak – fogalmazott Juhász Gabriella pedagógus. Az elméleti tudás mellett pedig a kézügyességükre is szükségük volt a gyerekeknek, hiszen plüssmackókat készítettek. Varga Dalma
ár 8-ától azonban újra várja a látogatókat a gyűjtemény. Bízom benne, az integráció eredményeit hamarosan a látogatók és a magyar vadásztársadalom is érzékelni fogják – tette hozzá L. Simon László államtitkár. kormany.hu
Második lett a hatvani KSZSE az OK-TAT-60 kupán, az első helyet a KTEKisokos junior csapata szerezte meg. A torna legjobb játékosa címet Blazsek Milán, a hatvani csapat játékosa érdemelte ki.
S
zoros, 27:29-es eredménnyel zárult az OKTAT-60 Kupa döntőmérkőzése, ami a Hatvani KSZSE és a KTE-Kisokos junior csapata között zajlott. A kétnapos tornán hat csapat küzdött a dobogós helyekért, a Hatvani KSZSE végül második lett. Rácz Csaba, a csapat kapitánya azt mondja, elégedettek az eredménnyel. – Örülünk a második helynek, azt gondolom, hogy megszolgáltuk. Jó felkészülési torna volt ez nekünk a bajnokságra – mondta. Kedves László edző szerint a csapat jól teljesített, további gyakorlással a bajnokságban is eredményesen szerepelhetnek majd. Az NB II-es szerepléshez új játékosokkal is erősítettek. – Érkezett egykét új játékos hozzánk a régiek mellé. Nem akarunk lecserélni senkit, hanem azt szeretnénk, ha mindenki ugyanazt a munkát folytatná, amit elkezdett. Nagyon örülök neki, hogy hu-
szonöten mindig vagyunk az edzésen – közölte az edző. Szombati Lajos, az OKTAT-60 Kft. tulajdonosa azt mondja, ez a torna segítette a csapatot a felkészülésben. – A célunk az volt, hogy a játékosoknak biztosítsunk egy jó felkészülési lehetőséget, illetve hogy népszerűsítsük magát a kézilabdát. Úgy gondolom, hogy mind a két célt elértük a torna végére – mondta Szombati Lajos. Horváth Richárd polgármester szerint a kézilabda kiemelt helyet foglal el a hatvani sportéletben, éppen ezért egy kézilabdacsarnokkal igyekeznek támogatni a csapatot. – A kézilabda egyesülettel közösen szeretnénk egy kézilabdacsarnokot építeni Hatvanban, ez most folyamatban van. Emellett az edző megkeresett azzal az ötlettel, hogy szeretnének kézilabda órákat tartani az általános iskolákban. Természetesen támogatjuk ezt a kezdeményezést – fejtette ki Horváth Richárd polgármester. Nemcsak a legjobb csapatokat díjazták az OK-TAT-60 tornán, különdíjakat is osztottak. A legjobb játékosnak a hatvani csapat tagja, Blazsek Milán bizonyult. Csordás Judit
8
Hétköznapok–Hirdetés
2016. február 25.
Színes jelmezekkel készültek a farsangra
Óvodások, iskolások és a nyugdíjasok is bevetették magukat idén, hogy minél előbb elűzzék a telet. Az egész város összefogott azért, hogy minél előbb beköszöntsön a tavasz. A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki farsangi jelmezeket öltött, és műsorokkal készült erre a népszokásra.
2016. február 25.
Hirdetés
9
10
Hirdetés
2016. február 25.
11
közérdekű
2016. február 25.
Anyakönyvi hírek Újszülöttek Születési idő Szülők neve (apa, anya) Bazsó Gréta 2016-01 Bazsó Péter Mikes Csilla Jenei Martin 2016-01 Jenei Máté Dávid Melinda Molnár Jázmin 2016-01 Molnár Zoltán Dr. Nagy Viola Baranyi Kira Szofia 2016-01 Baranyi János Balogh Martina Szécsi Zoé Jázmin 2016-01 Szécsi Tamás Motil Éva Szilvia Bürger Bíborka 2016-01 Bürger Tamás Sztána Szabina Sármány Noé 2016-02 Sármány Attila Preszter Ágnes Kovács Hanna 2016-02 Kovács Zoltán Szűcs Szilvia Mariták Izabella 2016-02 Mariták Zoltán Frigyes Erdélyi Erika Rátz Bendegúz Gergő 2016-02 Rátz Árpád István Békefalvi Eszter Házasságkötés 2016-02 Baranyi Gyula Hatvan
Branyiczky Csilla Hatvan
Ügyfélfogadási rend a Polgármesteri Hivatalban Ügyfélszolgálati iroda, Hatvan, Kossuth tér 2.: hétfő: 8.00 – 18.00 kedd: 7.30 – 16.00 szerda: 7.30 – 16.00 csütörtök: 7.30 – 16.00 péntek: 7.30 – 12.00 Hivatali általános ügyfélfogadási idő: hétfőn: 7.30 – 16.00 szerdán: 7.30 – 16.00 péntek: 7.30 – 13.30 Hatvani Járási Hivatal Kormányablak Osztály Hétfő: 7:00-17:00 Kedd: 8:00 – 12:00 Szerda: 7:30-17:30 Csütörtök: 8:00- 18:00 Péntek: 8:00 – 16:00 Újhatvani Ügyfélszolgálati Iroda Hatvan, Bezerédi út 1.: hétfő: 8.00 – 12.00 kedd: 12.00 – 16.00 szerda: 8.00 – 12.00 csütörtök: 12.00 – 16.00 péntek: 8.00 – 12.00
Miserend Belvárosi Szent Adalbert Templom: Hétköznap: hétfőtől péntekig: 7 óra Szombaton: 18 óra Vasárnap: 7 óra, 9 óra, 11 óra és 18 óra Újhatvani Római Katolikus Templom: Hétfő, kedd, szerda: 7 óra Péntek, szombat: 18 óra Vasárnap: 9, 11 és 18 óra Református templom: Szombat: 16 óra családi istentisztelet Vasárnap: 10 óra Evangélikus templom: Vasárnap: 9 óra
Orvosi Ügyelet Hatvan, Balassi Bálint út 16. Telefonszám: 37/341-040 Hétfőtől csütörtökig 17 órától másnap reggel 8 óráig, és pénteken 12 órától hétfő 8 óráig
Magánfőzőket érintő változások: A 2016. január 1-i változást követően, a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 67/A § (5a) bekezdése szerint, az önkormányzati adóhatóságnál regisztrált magánfőző jogosult párlat adójegy beszerzésére. A magánfőző a párlat adójegy igénylésekor a NAV vámizgazgatási szervének megadja nevét, lakcímét, adóazonosító jelét, az előállítani kívánt párlat mennyiségét, valamint nyilatkozik arról, hogy a magánfőzésre vonatkozó jogszabályi feltételeknek megfelel. A párlat adójegy igénylést formanyomtatvány felhasználásával a magánfőző lakóhelye szerinti illetékes megyei/fővárosi NAV igazgatóság részére kell benyújtani. Fentiek kapcsán egy új nyomtatvány került bevezetésre „NAV_J27 – Magánfőző párlat adójegy megrendelése” néven, amely elektronikusan és papír alapon egyaránt benyújtható (papíralapon személyesen vagy postai úton eredeti aláírással ellátva, elektronikusan az ügyfélkapun keresztül) a lakóhely szerint illetékes megyei/fővárosi NAV igazgatóság részére. A párlat adójegy megrendelő nyomtatvány beszerezhető a megyei/fővárosi NAV igazgatóságoktól papír alapon, továbbá letölthető a NAV internetes honlapjáról elektronikusan kitölthető, illetve elektronikusan nem kitölthető pdf formátumban is. A párlat adójegy egy, a magánfőző nevére kiállított, sorszámozott, papír alapú, vagy elektronikus vámhatósági igazoló szelvény, ami 1 liter 42 térfogatszázalékos tényleges alkoholtartalmú magánfőzött párlat után 700 forint jövedéki adó megfizetését, valamint ellenőrzéskor darabonként 1 liter párlat eredetét igazolja. A magánfőző tárgyévi első beszerzéskor legalább 5 párlat adójegyet szerez be és tárgyévben legfeljebb 86 darab párlat adójegyet szerezhet be és legfeljebb ennek megfelelő mennyiségű párlatot állíthat elő. A párlat adójegy után fizetendő jövedéki adót (adójegyenként 700 forint) a 942 jelzésű NAV egyéb termékek jövedéki adója elnevezésű 10032000-0103731300000000 számú bevételi számlára kell a magánfőzőnek befizetni, banki átutalással vagy postai készpénz-átutalási megbízás használatával. A befizetést teljesítő magánfőző későbbi azonosításának érdekében mind a készpénz-átutalási megbízás, mind az átutalás közlemény rovatában szükséges a magánfőző adóazonosító jelének feltüntetése. A magánfőzőnek a 2016. évi első igényléskor legalább 3.500.- forintot kell megfizetnie (tárgyévben első alkalommal legalább 5 db adójegyet kell igényelni). A fenti jogszabályi módosításoknak köszönhetően a magánfőzőnek a 2016 év vonatkozásában 2017. év január 15-éig már nem kell adóbevallást tenni az illetékes önkormányzat felé, ugyanis adókötelezettségének a párlat adójegy megvásárlásával egyidejűleg tesz eleget.
Hirdessen nálunk! Média-Hatvan Kft. 06 30 724 0563
Médiatámogatónk:
Hatvan Város Önkormányzatának lapja VI. évfolyam 2. szám – 2016. február
Kiadja: Hatvan Város Önkormányzatának megbízásából a Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft. Felelős Kiadó: Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft. 3000 Hatvan, Madách Imre utca 12. Telefonszám: 06-70/967-0135 Főszerkesztő: Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője, e-mail:
[email protected] Lapszerkesztők: Csordás Judit, Jagodics Milán, Szűcs Péter; Fotó: Albert Péter A szerkesztőség címe: 3000 Hatvan, Madách Imre utca 12. Telefonszám: 06 30 724 0563. E-mail címe:
[email protected] Hirdetésfelvétel: 06-70/967-0135 Megjelenik: havonta, 9400 példányban Terjeszti: Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft. Terjesztés: ingyenesen terjesztve Hatvan városában ISSN szám: 1588-5038 Együttműködő partnereink: www.hatvanihirlap.hu, Hatvan Tv Óvjuk környezetünket! Újságunk újrahasznosított papírból készül.
Helyi adó-naptár 2016-ra Változást követő év január 15.: Az építményadó, magánszemélyek kommunális adója kötelezettségében bekövetkezett változások bejelentése. Január 15.: 2015. évben magánfőzés keretében előállított párlat után adóbevallás benyújtása. Tulajdonszerzést követő 15 napon belül: Desztilláló berendezés tulajdonjogának bejelentése. Tételes adóalap szerint adózó KATA adóalany adókedvezmény, adóalap mentesség érvényesítése helyi iparűzési adóbevallás benyújtásával. Február 15.: A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 39/B.§ (3) bekezdés szerinti adóalap-megállapítás választásának bejelentése. / KATA/ Március 16.: Helyi iparűzési adóelőleg és a gépjárműadó I. félévi részének befizetése. Március 31.: Építményadó és magánszemélyek kommunális adója I. félévi részének befizetése. Talajterhelési díj megfizetése és bevallás benyújtása. Május 31.: 2015. évi helyi iparűzési adó bevallása. A vállalkozó által már 2015. évben befizetett adóelőleg és feltöltési kötelezettség, valamint a tényleges adó különbözetének esedékessége. Szeptember 15.:Helyi iparűzési adóelőleg és a gépjárműadó II. félévi részének befizetése. Szeptember 30.: Építményadó és magánszemélyek kommunális adója II. félévi részének befizetése. December 20.: Helyi iparűzési adó feltöltési kötelezettségéről adóbevallás benyújtása és az adó-kiegészítés megfizetése. Hatvan Város Önkormányzata adóbeszedési számlaszámai: Számla megnevezése Számlaszám Építményadó 10403538-49575051-56561135 Magánszemélyek kommunális adója 10403538-49575051-56561142 Helyi iparűzési adó 10403538-49575051-56561173 Gépjárműadó 10403538-49575051-56561245 Késedelmi pótlék 10403538-49575051-56561197 Bírság 10403538-49575051-56561180 Egyéb 10403538-49575051-56561238 Idegen 10403538-49575051-56561214 Illeték 10403538-49575051-56561166 Talajterhelési díj 10403538-49575051-56561207 SWIFT KÓD: OKHBHUHB
IBAN HU19 HU24 HU60 HU56 HU91 HU65 HU51 HU20 HU55 HU15
Az adózással, a befizetés rendjével, a befizetendő összeggel kapcsolatban felmerült kérdésekkel kapcsolatban ügyintézés az ügyfélfogadási napokon történik: hétfőn és szerdán 730-1600 óráig, pénteken 730-1330 óráig (kedd és csütörtöki napokon nincs ügyfélfogadás). Ügyfélkör Adózó neve szerinti felosztás A, Á, D, SZ, V, W, Z, ZS B, C, CS, L, O, Ö, X, Y, „”,Számok E, É, I, J, K, U, Ü F, S, Kerekharaszt G, GY, H, M, N, P, Q, R, T, TY, Könyvelés, Adóés értékbizonyítvány
Ügyintéző Torda Márk Fekete Csaba Misinszki Mónika Nagyné Fodor Stefánia Fáczán Józsefné Kőváriné Sztankovics Tímea
Elérhetőség 37/542-308 37/542-323 37/542-375 37/542-320 37/542-375 37/542-320
Kovácsné Vigh Éva
37/542-308
12
Hirdetés
2016. február 25.