Várföldiné Dr. László Mária: Hitem – lelki erőm – testi gyengeségem Sokan ismernek, de nem mindenki, ezért bemutatkozom: Várföldiné Dr. László Mária vagyok. 64 éves, sclerosis multiplexes beteg. Ez egy, az idegrostokat érintő degeneratív betegség. 20 éves koromban kezdődött, de csak 4 évvel később kerültem először kórházba vele. 20 éve használok tolókocsit, egyelőre csak az utcán, otthon még elvagyok a járókeretemmel. Állapotom fokozatosan romlik, fizikai teljesítőképességem csökken, álló – és járóképességem egyre kisebb. Így foglalhatnám össze az életemet, de most ennél több a feladatom. Édesanyámtól élő hitet és Istenbe vetett bizalmat tanultam. Nagyon jó plébánosunk volt. Az ötvenes években voltam gyerek, nehéz évek voltak, csak most látom, hogy milyen szegényesen éltünk, mint akkor mindenki. Én magamba forduló, csendes, szorgalmas gyerek voltam. Bennem volt a segítés vágya másokon, ezért orvos akartam lenni. Kitüntetéssel elvégeztem az orvosegyetemet, de már az egyetemi évek alatt jelentkeztek a betegég tünetei: zsibbadások, elesések, agyideg tünetek. Ezért a laboratóriumi szakot választottam, ahol ülve, a gyógyító
1
orvosokat segítő háttér munkát végezhettem. Bakteriológus lettem, nagyon szerettem ezt a szakterületet! Isten teljes odaadásra hívott. Neki akartam szolgálni egész életemmel. Azóta is a hitből élek, ez ad erőt és mindennapi újrakezdést. Önkéntes lettem a „Fokolare” mozgalomban, hogy Isten szeretetét vigyük a világba. Azt sokáig nem tudtam, hogy házasságban vagy egyedül élve kell–e elköteleződnöm. Jelet kértem és megkaptam: 30 éves voltam, amikor Tamás berobbant az életembe, egymásra találtunk. Ő életem legnagyobb ajándéka. A család Az orvosok eltanácsoltak a gyermekvállalástól. „A gyerekekkel járó strapa csak gyorsítja a betegséget.” Én akkor már több bénuláson túl voltam, de járni még tudtam. Tamás megkérdezte, hogy lehet-e gyerekünk? Én akkor visszakérdeztem: „És ha nem lehet?” „Egymással mindent vállalunk” – ez volt az egyértelmű válasza. De láttam, hogy ő nagyon szeretne gyermekeket. Én pedig azt gondoltam, ha majd Isten elé kerülök, üres kézzel, elmondhatom Neki: „Uram, itt vagyok, egész életemben vigyáztam magamra, megőriztem egészségemet.” Nem, ezt nem akarom, inkább igent mondtunk. Halvaszülés és abortuszok után megszületett az egészséges kisfiú – és vele életem legsúlyosabb Schubja. (Így nevezik az akut rosszabbodást, átmeneti lebénulást.) Két év után annyira felépültem, hogy testvért szerettünk volna adni Misikének. (A legjobb nevelőerő az önzés ellen!) Kislányunk, Katika mellett Tamás maradt gyesen, mert nekem könynyebb volt a mikroszkóp mellett ülve jól keresni, mint
2
mindig a kisgyerekek után szaladni: „anya, nézd meg, mit építettem”, „anya, elgurult”, „anya, töröld ki” stb. stb. 18 évig tudtam munkába járni – igaz, sok-sok nehézséggel, nagy kitartással – mígnem feladtam a küzdelmet, és elfogadtam a régen javasolt nyugdíjat. Már nyugdíjas voltam, amikor az itthonlétem első hetében elcsúsztam a havas teraszon, és combnyaktörést szenvedtem. Én akkor 42 éves voltam. A combnyaktörés csontritkulásban szenvedő öregek balesete. A csontritkulást nálam a sok korábbi szteroid terápia okozta. Az úgynevezett Schubok idején cortison injekciókkal próbálják a folyamatot fékezni, a csontritkulás ennek a kezelésnek nem kívánt mellékhatása. Ezzel a csonttöréssel új irányt vett az életem, az életünk. Külső segítség Gyermekeink óvodások voltak akkor, én háromszor lettem operálva, sokáig teljesen ágyhoz kötve. Férjem mozgásomat biztosítani akarta: egy elektromos rokkant-kocsit akart nekem. De akkor, 1987-ben ez egy magyar családnak elérhetetlen álom volt! Nyugati ismerőseinktől próbáltunk segítséget kérni. Egy osztrák barátnőm, Gerti bolhapiacot szervezett a szükséges pénz megszerzésére. Az akció olyan jól sikerült, hogy meg tudták venni a svéd kerekesszéket, ami kb. annyiba került, mint akkor egy Lada! Elhozták nekem a bolhapiac maradékát is, hiszen azt „Marikának gyűjtötték”. Küldtük a ruhaneműket barátainknak, az általunk ismert rászorulóknak, szinte az
3
egész országba, de nem győztük. Pl. csak télikabátból 60 darab függött a padláson! Erre jött az ötlet, hogy mi is szervezzünk bolhapiacot Érden. 1989-ben, még a rendszerváltás előtt, ez nagy újdonság volt a sok szép, jó minőségű nyugati árúval. Nagy siker, óriási kereslet! Közben Ausztriában sem állt le az adakozási kedv: beindult egy lavina. Megszerveztük a következő bolhapiacot, egy mozgássérült lány javára, aki szintén tolókocsira szorult. Férjemmel úgy gondoltuk, hogy ha nekem segítettek, akkor nekünk is segíteni kell másokon, azt tovább kell adni. Az ajándék tovább ajándékozása Hamarosan beláttuk, hogy nem Magyarország a legszegényebb a volt szocialista blokkban. Kárpátalja felé fordultunk, és oda továbbítottuk az Ausztriából kapott segélyszállítmányokat. Így lett az egyik segítő hivatásból, az orvosiból, egy másik segítő hivatás: az alapítványi munka. Annak keretében immár 20. éve végezzük szociális-karitatív munkánkat Érd és környéke, de főleg Kárpátalja javára. Néhány jellemző szám: eddig 2000 tonna segély-árút vittünk ki, 4000 iskolapad jutott el általunk Kárpátaljára. 10 óvoda, 5 iskola, 3 orvosi rendelő, építésében vettünk részt, öregotthonokat, kórházakat támogattunk, betegeket, szegény családokat, diákokat. Mindezt csak a Jóisten dicsőségére mondom el, aki ezt a súlyos betegséget, ami lehetne sorscsapás, mások számára áldássá fordította! Ezt a feladatot nem mi találtuk ki magunknak, ezt a kottát az égben írták, mi csak eljátsz-
4
szuk a földön. És mindez az én betegségemből adódott! Mi csak beleálltunk Isten tervébe. A Jóisten annyira engedte betegségem előrehaladását, hogy munkaképtelen legyek egy főállásban, de annyi teljesítőképességet meghagyott, hogy az íróasztal mellett, telefonnal a derekamon, otthoni irodai munkát tudjak végezni és kapcsolatokat tartani, főleg külföldiekkel, német nyelvtudásom révén, ami az alapítványt élteti. A rászoruló ember mint Isten ajándéka Csupán ennyi az én történetem. Elmondhatom, hogy boldog vagyok. Nagyon jó embert állított mellém a Jóisten. Isten gondoskodott arról is, hogy a háztartásunk is működjön. Kb. 20 éve idegen segítségre szorulok. Amikor fekvő beteg voltam, barátok, rokonok, szomszédok jöttek főzni, takarítani. Majd állandó segítség kellett, mert nem volt elég, amit az önkormányzat tudott nyújtani. Mindig nagyszerű emberek kerültek otthonunkba. Amikor el kellett hagyniuk minket, gondjuk volt arra, hogy legyen jó utódjuk. Sokszor gondoltam, hogy ilyen jó segítséget többet nem lehet kapni, – és kaptam, mindig jó asszonyokat, akikhez őszinte barátság is fűzött. Jelenleg is megoldott ez a gond, amiért hálás vagyok a Gondviselésnek. „Hajszálaitok is számon vannak tartva…” áll a Szentírásban. Amikor csak a fal mellett támaszkodva, bútorokba kapaszkodva tudtam pár lépést tenni, arra gondoltam, hogy ha Istennek még a hajszálaimra is gondja van, mennyivel inkább az idegsejtjeimre és idegrostjaimra. Ha
5
így jártam, az Úrnak ez a szándéka velem… el kell fogadnom, szeretnem kell az Ő akaratát. „Sok a tag, de csak egy a test” – írja Szt. Pál – a testnek sok tagja van, de mind a testhez tartozik, mindegyikre szükség van, a szemre, a fülre, kézre, lábra. Így Isten országában is mindannyiunkra szükség van. Kell olyan, aki tanít, gyógyít, kenyeret süt, gyereket nevel stb. stb., de kellenek a betegek is! Az ő hasznuk, teljesítményük, feladatuk más mértékkel mérődik. Még a fogyatékosokra is szükség van Isten országában. Őket látva tudjuk, hogy miért kell hálát adnunk, hogy mi láthatunk, hallhatunk, tudunk tanulni, járni stb. Az egészségeseknek pedig szükségük van a betegekre, akiket ápolnak, hogy Jézus majd elmondhassa: „Beteg voltam és meglátogattál, éhes voltam és megetettél, elestem és felemeltél, cipelted a terhemet, megfürdettél, bekötöztél, bepelenkáztál” stb. Biztos vagyok abban, hogy majd sokan meg fogják nekem köszönni odaát, hogy segítségre kértem őket, amit esetleg maguktól meg sem tettek volna. Nem is restellem, hogy kéréssel forduljak – ha kell – akár idegenekhez is. Egyszer, pl. egy találkozóról a parkoló kocsinkhoz karon vezettek ki a barátnőim. Relatíve messze volt. Nagyon nehéz volt nekik is, nekem is. Jött szemben egy fiatalember, én megszólítottam: „Uram, elég erősnek érzi magát, hogy 50 kilót a karjában oda vigyen az autóhoz?” Meglepődött, de felkapott és odavitt. Módot adtam neki egy jótettre…. És még nem beszéltem a szenvedés természetfeletti értékéről, az engesztelő áldozatról a bűnösök megtéréséért, önmagunk tisztulásáért stb.
6
Jelen és jövő Ha fizikai fájdalmat érzek, igyekszem Jézus testi szenvedésére gondolni, megostorozására, a kereszt cipelésére, a szegekre… Ha csalódás ér, sikertelenség, kudarc, mellőzöttség, el nem ismertség, megbecsülés hiánya stb. stb. – azaz lelki fájdalom – a kereszten függő elhagyott Jézusra gondolok, aki olyan magányos volt, hogy még a Mennyei Atyától is elhagyatva érezte magát: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Az ő fájdalmában benne van minden lelki fájdalmunk. De Jézus nem maradt a fájdalomban, nem maradt a kereszten! Őt ölelem át, Őt próbálom szeretni a fájdalomban és élem tovább Isten akaratát a jelen pillanatban. Így juthatok el én is a feltámadás öröméhez! Jelenleg éppen egy rosszabbodást élek meg. Lassan az eddig teherhordó bal lábam is zsibbad, gyengül, az eddig ép kezem is mutatja a rossz tüneteket. Eddig is ügyetlen voltam másokhoz képest – a toll gyakran kiesik a kezemből, sokkal több a törés körülöttem, ügyetlen lelökések az asztalról. Percekig tart, mire fekvésből fel tudok ülni, mire felhernyózom magamat. Közben kimerevedik az egész testem, majdnem lefordulok az ágyról. Újabban nagyon messze esik az ágyamtól a WC. Nem tudok időben odaérni. Közben a természet végzi a maga dolgát, nekem is utómunkát hagyva. De hálás vagyok, amiért még el tudom látni magam. Ami tőlem telik, elvégzem a háztartásban: néha vásárolok, elmegyek a patikába, én viszem el a szelektív gyűjtőbe a flakonokat, összegyűjtött papírt. Beteszem a mo-
7
sást, teregetek és összehajtogatom a ruhát. Ülve keveset vasalni és mosogatni is tudok. Speciális feladatom a gyógyszerküldemények rendezése, szakszerű elirányítása. Örülök, hogy itt hasznosíthatom a medicinában szerzett ismereteimet. Sokszor sóhajtok fel, amikor nem tudom átemelni a lábamat egy küszöbön, nem találok bele a harisnyanadrágba, vagy képtelen vagyok begombolkozni stb. „Óh, ez a nyomorúság!” De gyorsan meg is köszönöm a betegségemet! (Kicsi önzés is van ebben: ezáltal felmentést kaptam a főzés és a konyha alól, amit sohasem kedveltem!) Meggyőződésem, hogy Istennek egy szép terve van velünk, amiért minket a létbe hívott. Feladatot bíz ránk, éljünk a többiekért, akiket ránk bízott, akiket mellénk állított. Tervébe beletartozik a betegségünk is, majd a haldoklásunk, halálunk is. Hogy majd nagy örömmel érkezzünk meg hozzá! (Betegségem történetét a görög katolikus parochus kérésére mondtam el a betegek szentsége felvételét előkészítő lelki napon, 2009. február 7-én)
8
Hámori Antal: Kedves Testvérek az Úrban! Az Atyaisten úgy szereti az embert, hogy egyszülött Fiát adta érte. Jézus értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett. Erre a megelőző, öröktől fogva létező döntésre, e teremtői szeretetre Szűz Mária igent mondott: feltételek nélkül méhébe fogadta Jézust. A Fiúisten emberré lett; nem a születéstől, nem a 12. héttől, s nem is a 12. naptól, hanem a fogantatás pillanatától. Isten az életet akarta, s akarja; Őnála van az élet forrása, az Ő fényében látjuk a világosságot. A gyermekek Isten ajándékai. Mi is Isten gyermekei vagyunk, amelyért hálával tartozunk. Kezdettől fogva Istené vagyunk. E szeretet tükröződik az élet elfogadásában, továbbadásában. Az Isten Fia emberré lett, az Ige testté lett, hogy mi megistenülhessünk. Szűz Mária az életet választotta. Az Életre igennel válaszolt, mert imádta őt. Nem mást, hanem Őt! Istent! Ha az ember mást imád, nem az életet választja; nem szabad, hanem rab: önzésé, bezárkózásé. A „megtestesülés”, a megtestesült Ige megszabadít, szabaddá tesz.
9
Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére: Jézus a Krisztus által. Az ember azáltal üdvözül, hogy vállalja az atyaságotanyaságot, kitart a hitben, a szeretetben, a szegénységben és a tisztességben: miként József és Mária a Szent Családban. Velük volt az Úr – velünk van az Úr! Ne féljünk! Isten Fiának Mária szűzi méhében történt fogantatásának, a megtestesülésnek főünnepén, az Ige testesülése és fogantatása napján, Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért most és halálunk óráján. Ámen. Budapest, 2010. március 25.
10
Hámori Antal: Urunk, Istenünk, Aki jelet adtál nekünk; (Iz 7,14)
Aki velünk vagy; (Mt 1,23)
Aki úgy szeretsz minket; (1Jn 4,9-10; Zsid 10,10)
Urunk, Istenünk, Aki az életet akartad; (Ter 2,7; 1Sám 2,6; Jób 10,8-12; 12,10; Zsolt 22,10; 139,13-16; Bölcs 1,13-14; Iz 46,3; Jer 1,5; 32,35)
Akié kezdettől fogva vagyunk; (Zsolt 22,11; 71,6)
Akinél van az élet forrása, Akinek a fényében látjuk a világosságot; – (Zsolt 36,10)
a gyermekek a Te ajándékaid; (Zsolt 127,3)
11
Urunk, Istenünk, Aki azt akarod, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére; (1Tim 2,4)
alázatosan könyörgök minden emberért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben; (1Tim 2,2)
hogy szeressük, tiszteljük és védjük, szolgáljuk az életet, minden ember életét, feltételek nélkül – a fogantatás pillanatától a természetes végéig!
Ámen. (Budapest, Sziklakápolna: 2009. március 25., Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepén.)
12
