Tétékás Nyúz XXX. félévfolyam, 9. szám http://nyuz.elte.hu
2005. április 20. Az ELTE TTK HÖK hetilapja mailto:
[email protected]
Rendkívüli egyetemi tanács (3.)
Interjú a rektorral (4-5.) TTK HÖK képviselőválasztás (10.)
2
2
Az olvasószerkesztő szemétdombja
Lelkendezés Olvasószerkeszteni azért jó, mert nem kell szerdáig várni, hogy kiderüljön, mi történt a hétfői egyetemi tanácson, vagy a Kultúrhéten. Ehhez pedig csak egyszerűen be kell sétálni péntek délután a Nyúz szerkesztőségébe, lehuppanni egy kényelmes székbe, és elkezdeni átrágni magunkat a cikkek plafonig érő halmazán. A hatodik hivatalos ülésről készült cikk után már garantáltan a falat kaparja az ember, és már nem is fogja fel, hogy most akkor megszünte�ék a Tudományfilozófia és Tudománytörténeti Tanszéket vagy nem, vagy mit is akart éppen mondani a rektor a TTK gazdaságáról. Estefelé meg már csak arra van energiája, hogy a papíron szereplő szavakat összehasonlítsa a memóriájában tárolt homályos képpel, amit még álta-
lános iskolában vertek a fejébe, de hogy a szöveg konkrét értelmet is nyerjen, az esélytelen. A szombati nap már sokkal jobb. Persze csak akkor, ha kipihenten, nyolc óra alvás után, felfrissülve áll neki az ember elolvasni az éjjel betördelt újságot, nem pedig másnaposan, dög fáradtan az esti buli mia�. Ilyenkor kicsit unalmas újra elolvasni betűről betűre a teljes Nyúzt, amit rajtunk kívül soha senki nem tesz meg. Ha kezdő a tördelőszerkesztő, akkor szombat este, egy guru esetén már kora délután veheti az ember a cókmókját, és elindulhat a pesti éjszakába, a megérdemelt pihenés felé, hogy majd hétfőn azzal a felsőbbrendűségi tudattal jöjjön be az egyetemre, hogy ő már tudja, mi lesz a szerdai Nyúzban. Aztán eszébe jut, hogy így nem lesz mit olvasnia a szerves kémia előadásán. Vizi
Tartalomjegyzék
Interjú a rektorral ............................................................................................ 4-5 Gólyatábor-pályázat ...........................................................................................6 Főnix a hamvaiból ...............................................................................................6 Kollégium .............................................................................................................7 Hallgatói munka? ................................................................................................7 Faliújság ............................................................................................................ 8-9 Tanulmányi hírek ..............................................................................................10
Online kiadásunk tartalmából KÖLTSÉGVETÉSES EHÖK KÖZGYŰLÉS Április 14-én az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat rendes közgyűlést tarto�.
KÖZGYŰLÉS AZ IK HÖK-NÉL I. Április 11-ére az IK HÖK képviselői meghívást kaptak egy rendkívüli közgyűlésre Hernádi Gábortól, az IK HÖK elnökhelyettesétől.
KÖZGYŰLÉS AZ IK HÖK-NÉL II. Polgár Péter, az Informatikai Kar elnöke április 13-ára rendkívüli közgyűlést hívo� össze.
INTÉZET VS. TANSZÉKCSOPORT Éppen egy hete, 2005. április 13-án tarto�a első ülését a kar Struktúra Bizo�sága.
A TÁNC VILÁGNAPJA Tánc Világnapja tiszteletére rendeze� fesztivál volt a Nemzeti Táncszínház galériájában tarto� sajtótájékoztató egyik fő témája.
Választások .........................................................................................................10
PÁLYÁZATOK
Lágymányosi portrék .......................................................................................11
2000 januárjától a Rektori Hivatalban Pályázati Iroda működik.
Helyvektor .........................................................................................................12 Főzőcske .............................................................................................................12 I� jártunk ............................................................................................................13 Négyeshatos .......................................................................................................13 Természet-tudomány-technika .......................................................................14 Mozizóna ............................................................................................................15
A SZELLEMI TULAJDON VÉDELMÉRŐL Az egyetemi tanács április 4-i ülésén elfogadta a szabadalmak védelméről szóló szabályzatot.
Külszíni fejtés.....................................................................................................16
Tétékás Nyúz, XXX. félévfolyam, 9. szám. Kiadja az ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat. Felelős kiadó: Papp Gabriella. Főszerkesztő: Balás Márk. Vezetőszerkesztő: Sági Orsolya. Tördelőszerkesztő: Yeti. Olvasószerkesztők: Bori, Bos, CsB, Vizi. Rovatvezetők: Balu (Mozizóna, Négyeshatos), Csabi (Mondok egy…), Csilla (Külszíni fejtés), giskard (Kultúra), Rika (Természet-tudomány-technika), So (Lágymányosi portrék), Trychydts (Közélet), Zsófi (Főzőcske, Helyvektor). Honlap: h�p://nyuz.elte.hu. E-mail:
[email protected]. Telefon: 372 2654, lapzárta után 209 0555/1819. Fax: 372 2654. Hirdetésszervezés: Balás Márk (30) 577 1768. Lapzárta: péntek 17.00. Készült a T-mart nyomdában 1300 példányban. A Nyúz a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület tagja.
XXX. félévfolyam 9. szám 2005. április 20.
Egyetem
3
F���: P����� P���� B�����
Tétékás különismertető Nem véletlen a cím, az ELTE Egyetemi Tanácsa legutóbb ugyanis azért tarto� rendkívüli ülést, hogy a Természe�udományi Kart érintő döntéseket hozzon; az előző egyetemi tanácson elnapolt tanszék-megszüntetésekről volt szó: az Idegen Nyelvi Központ és a Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszékekről. A tanács külön érdekessége az a népes tömeg volt, akik tüntetni jö�ek kedves tanszékeik megmentése érdekében. A meglepő események akkor következtek, amikor a finanszírozásról tárgyaltak a tanácstagok. Az IK és TáTK képviselői egyetérte�ek abban, hogy hallgatóik nyelvi képzését kifizetik az Idegennyelvi Továbbképző Központ számára, hiszen ők kreditért tanulnak. Láng Ferenc dékán úgy érvelt, hogy azért szüntetik meg a lektorátust, hogy ne kutató-oktatókat kelljen elbocsátaniuk, azonban ezzel a módszerrel ugyanúgy nem marad pénze a karnak a TTK-s oktatók bérezésére, mint eddig. Mivel azonban a felsőoktatási törvény előírja, hogy az egyetemeknek a hallgatók számára idegen nyelvi képzést kell biztosítaniuk, az eredeti javaslat maradt napirenden, és az egyetemi tanács 29 igen, és egy tartózkodás melle� (Papp Gabriella, az ELTE TTK HÖK elnöke tartózkodo� a szavazástól) megszavazta az Idegen Nyelvi Központ megszüntetéséről szóló javaslatot. A Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszékről szóló vita már egyértelműbb volt, ugyanis senki sem akarta megszüntetni. A TTK-s képviselők, mint beterjesztők, csak a létszám minimumra csökkentését javasolták, amelyet hosszas vita után el is fogado� a tanács. Elő�e azonban az érinte� karok megoszto�ák egymással saját elképzeléseiket (az IK is igénybe veszi a tanszék szolgáltatásait, hiszen az IK-soknak is köte-
lező társadalomtudományi órákat felvenni). A TTK azt szere�e volna, ha karközi tanszéket hoznak létre, ezzel szemben az IK a finanszírozásba szállt volna be. Ekkor az olvasóban jogosan felmerülhet, eddig vajon miért nem ado� pénzt az IK a tanszéknek. A válasz azonban egyszerű, az IK a TTK-s hallgatóknak tart órákat (például számítástechnikát), a TTK pedig az IK-s hallgatóknak. Ez nagyjából ugyanannyi órát jelent, így az IK megalakulásakor a két kar eltekinte� a fizetéstől. Most azonban, a kiéleze� helyzet mia� ez a megállapodás megszűnt. Az IK ebben a tanévben 12 millió forint bérköltséget utal át a TTK-nak a Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék oktatásának ellentételezésére. Miután több képviselő kifejte�e azon álláspontját, miszerint a vita a TTK belügye kellene legyen, megszavaztak egy határozatot, melynek értelmében a TTK dékánja kötelezi magát arra, hogy 48 órán belül megnevezi azokat a TTK-s oktatókat, akiket a Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszéken maradó oktatók helye� bocsát el a kar, így megmentve az amúgy nagyon jól és eredményesen működő tanszéket. Az ülés utolsó pár percében az ELTE gyakorló óvodájának áthelyezéséről is döntö� a tanács. Bernát Klári
F���: P����� P���� B�����
Az előbbivel azt gondolnánk, nem lesz sok vita, hiszen 2005. szeptember elsejével az ELTE részévé válik az Idegennyelvi Továbbképző Központ (népszerű nevén „Rigó utca”), amelynek előnye, hogy anyagilag függetlenek lesznek az ELTE-től, azonban el tudják majd látni a jelenlegi idegen nyelvi központok feladatait minden kar számára. Ebbe nem csak az általános nyelvórák tartoznak majd bele, hanem a szaknyelvi képzések, az idegen nyelvű dokumentumok magyarra, valamint magyar dokumentumok idegen nyelvekre fordítása (bizonyítványok, diplomák), szakfordítók és szaktanárok képzése, nyelvvizsgák szervezése, továbbá az ERASMUS nyelvi előkészítő tanfolyamok megtartása, mindezt külön az ELTE-s hallgatók részére, amelle�, hogy a nem ELTE-s hallgatók számára továbbra is a már eddig megszoko� szolgáltatásokat nyújtják. A vita során Forgó Melinda, az EHÖK elnöke kiemelte, hogy a már képzésben részt vevő hallgatókat nem szabad hátráltatni tanulmányaik befejezésében, tehát a már megkezde� képzéseket folytatni kell (különösen fontos ez a többéves képzések esetén). A TTK-s képviselők kérték, hogy ne munkaviszony-megszűntetéssel és újrafelvétellel kerüljenek új munkakörükbe a tanárok, hanem egyenesen vegyék át őket.
Tüntetés
Nehéz a szavazás...
HÖK választások Jelölési időszak április 18-29-ig, végső határidő április 29., péntek 12.00. Jelentkezési lap a Haliban található, illetve letölthető a h�p://�khok. elte.hu honlapról. Indulj Te is képviselőnek!
3
4
4
Egyetem
„A problémákat szeptemberre rendezni fogjuk” Interjú Klinghammer István rektorral Az elmúlt hetekben rendszeresen foglalkoztunk a TTK helyzetével, az i� folyó változásokkal. Igyekeztünk mindenkinek a véleményét kikérni a helyzetről. Természetesen az egyetem rektorának álláspontja sem lehet közömbös: ezért megkerestük Dr. Klinghammer Istvánt, aki ismertette álláspontját az eddig történtekkel kapcsolatban, és beszélt az egyetemi stratégiáról is. Évek óta látszik, hogy gazdasági problémákkal küzd a TTK, miért pont most avatkozo� közbe a felsőbb vezetés? Előre kell bocsátani, hogy a TTK-n felvetődött gazdasági problémák nem a rossz gazdálkodásra vezethetőek vissza – nem arról van szó, hogy elegendő pénz áll rendelkezésre, de azt rossz célra, vagy rosszul használják fel. A természettudományos képzés nagyon drága: sok vegyszert, kísérleti állatot „használ”, drágák a műszerek, az üzemeltetés. A kilencvenes évek óta nincs elég pénz; hol bér, hol dologi hiány volt, de a kiadások és a bevételek sosem voltak egyensúlyban és ez a többi karnak is kárára válik. Egyszer, a kilencvenes évek közepén már előfordult, hogy akut pénzhiány miatt csökkenteni kellett a kar gazdálkodási vezetésének gazdálkodási szabadságát. A mostani helyzet két és fél év alatt akkumulálódott. Nem arról van tehát szó, hogy rosszul kezelték volna a pénzt, költekezni ugyanakkor úgy költekeztek, mintha a pénz rendelkezésre állna: 2004 végére már 20% lett a bérhiány. Ez már önmagában is egy nagyon nagy szám, és idén erre még további hiányt terveztek rá. Ezt az egyetem nyolc karának kellett volna kigazdálkodnia – ekkora hiány azonban már így sem megoldható. Csak úgy lehet ezt a helyzetet kezelni, hogy 640 főre csökkent-
XXX. félévfolyam 9. szám 2005. április 20.
jük a TTK oktatói létszámát. Utána pedig évente az adottságokhoz kell ezt igazítani aszerint, hogy hány hallgató van és mekkora állami támogatást kapunk, mennyi saját bevételre teszünk szert. A hallgatói létszám ugyanis folyamatosan csökken: idén például 100 helyre 102-ten jelentkeztek, de ennek – az elmúlt évek tapasztalatai alapján – csak 75-80%-a fog ténylegesen itt tanulni. Voltak már ilyen krízisek az elmúlt 370 évben, de ezeket mindig túléltük. A TTK most egy kicsit magára maradt az egyetemen: nem azért, mert egyedül hagytuk, ő szigetelte el saját magát a többi kartól. Mindig azt bizonygatták, hogy a pénzhiány oka a rossz pénzelosztás az egyetemen. Ez véleményem szerint nem volt nagyon jó taktika. Több testületen megy át a költségvetés, mindegyikben alakíthattak volna rajta. Az üzemeltetést az egyetem fizeti, a Botanikus Kertet, a Tatai Parkot, a Godhárd Obszervatóriumot az egyetem tartja már fenn. Most már maguktól kell megoldaniuk a problémát. Ezek a problémák nem voltak előre láthatók? Valóban, évekkel ezelőtt is lehetett mindezt tudni, eddig csak kérte az egyetemi tanács, személy szerint én is, hogy vezessenek be megszorító intézkedéseket, most érkezett el az a pont, hogy szóljunk: eddig, és ne tovább. Tavaly januárban a BTK-nak és a TTK-nak egyaránt 340 milliós hiánya volt; a BTK ezt ledolgozta 180-ra, a TTK 400-ra emelte, és még rátervezett. Ez a magatartás nem vezet sehová.
Egy rektori megbízo� miben tud segíteni? Székely Mózes maga is TTK-s, fizikusként végzett, a kar első hallgatói önkormányzati elnöke volt. Tanácsokat ad, ebben nagy tapasztalata van (ezt a vele készült interjúból is láthatják), hogy hogyan tudnánk a problémát csökkenteni – egy lépésben nem fogjuk tudni megoldani. Személyi kérdésekben a nyugdíjas korúakat nyugdíjazásra javasolja, megnézi minden kollégánál, hogy van-e olyan feladat, amin teljes állásban dolgozik, nem lehet-e félállásba küldeni, vagy egyáltalán szükség van-e a munkájára ebben a helyzetben. Szervezetileg az elavult tanszékcsoporti rendszert alakítanánk át intézetekké. Ez a rendszer már sem az európai, sem a nemzetközi gyakorlattal nem konform. A jelenlegi felsőoktatási törvény nem is ismer tanszékcsoportot, csak tanszéket. Szerkezetileg pedig az intézeteken belül kell megnézni, hogy mely tanszékekre van szükség az oktatás és a tudomány szempontjából, vannak-e olyanok, amelyeket össze lehet vonni, vagy meg lehet szüntetni. Egyébként a bolognai folyamat szerint is az intézeti szerkezet a kézenfekvő: a felsőfokú alapképzésben csak néhány nagy, tudományterületekhez kapcsolódó bemenet lesz. Az intézeten belül ún. profeszszúrákat is lehet szervezni – ezek Nyugat-Európában már elterjedtek. Egy professzúrát egy profeszszor vezet, néhány docens és egykét oktató tartozik alá, és tantárgyakat gondoznak, a gazdálkodás azonban intézeti szinten marad. Szeptemberre mindezt végig kell gondolni, a szükséges döntéseket meg kell hozni, hogy hatékonyabb legyen az oktatás és kutatás. Furcsa helyzet, hogy van egy tanszék a TTK-n, amely kizárólag más egységekhez tartozó tárgyakat oktat. Nincs is annyi megfelelő képességű vezető oktató, ahány tanszék van. Rossz érzés nógatni a TTK-s kollégákat, mert személyes ismerőseimről van szó, de most az értelemnek az érzelmek felett kell
Egyetem állnia – ezért vagyunk TTK-n – és rendet kell rakni. Nem értem, hogy a személyes kapcsolatok miért erősebbek, mint az észérvek. Ettől függetlenül rendet kellene tenni a TTK-n; a szükséges feltételek megvannak, csak nem mindig vannak ésszerű szerkezetben elrendezve. Nem lesz könnyű feladat, de azt hiszem, menni fog. Ebben segít a biztos. Székely Mózes azt nyilatkozta, hogy nem áll rendelkezésére elegendő adat a TTK-ról. Nem le� volna célszerű előre tájékozódni? Az adatok a TTK-n keletkeznek, erre elsősorban a a TTK vezetése lát rá. Ugyanakkor, amikor a nyilvános adatokat, amiket a TTK-s nyilvántartásból ve�ünk, visszaküldtük a kari vezetésnek, akkor az volt a válasz, hogy ezek rossz, hibás, torz adatok. Persze ezt én is lá�am: volt olyan kolléganő, akinek 105 órája volt egy héten, ez nyilván abszurdum. A diplomamunka készítés a tanrend szerint a hallgatónak valóban heti tizenkét órát jelent, de az oktatónak ez nyilván nem ad ennyi munkát. Almanachot akartunk kiadni a kollégák publikációiról, de voltak, akiket négyszer kelle� felszólítani, hogy adják be a publikációs listájukat. Ugyanezt te�ük a pályázatokkal is. Mindkét esetben kiderült, mennyire egyenetlen az oktatók tevékenysége. Nem értem, hogy ezeket az adatokat miért nem terjesztik mondjuk a kari tanácson. Mint rektor, nem csinálok mást, mint tükröt tartok, de sok kollégában csalódtam. Azt gondoltam, hogy a TTK-nak is érdeke, hogy a teljesítmények mérhetőek, nyomonkövethetőek legyenek. Mások azért okoztak
Egyetemi Faültetés Április 23-án, szombaton délelő� 10 órai kezde�el újabb fákat ültetünk el a Lágymányosi Campuson, ezzel is hozzájárulva a környék esztétikusabbá és o�honosabbá tételéhez.
5 nekem csalódást, mert pontatlanok ugyan, de a tiltakozás erősebb bennük, mint a készség a hibák kijavítására. Példát kellene mutatnunk a hallgatóknak, de nem vagyok biztos benne, hogy jó példát mutatunk a problémák megoldására. A TTK-n egy kicsit sikk le� minden ellen tiltakozni. Jó példa erre a Bolyai Kollégium esete: az állam úgy döntö�, hogy a régi épületet a Táncművészeti Főiskolának adja, mi pedig megkapjuk a Nándorfejérvári utcai épületet. Sikerült kiharcolni, hogy a felújításhoz szükséges pénzt is megkapjuk – ez a kollégium azonban 260 fős, a Bolyai Kollégium pedig akkor csak 40 fős volt. Javasoltam, hogy a szakkollégium bővüljön ki 60 főre, az épület maradék része pedig legyen normál kollégium – rögtön megindult a tiltakozás és az aláírásgyűjtés. Nem értem, mi szükség volt erre. Miért kelle� a világban elterjeszteni, hogy megszűnik a Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék? Miért rajtunk kérik számon, hiszen ez kari döntés volt, amit én sem érte�em. Kicsit szomorúan láttam az egyetemi tanácson tüntető hallgatókat: semmi kifogásom nincs velük szemben, a viselkedésük is kulturált volt, de úgy éreztem, hogy rossz helyen vannak. Hasonló a helyzet az Idegen Nyelvi Közpon�al is: én ezt sem szünte�em volna meg, hiszen szükség van rájuk a szaknyelvi oktatás mia�. Nem kell kivinni az utcára a gondjainkat, ezeket magunknak kellene megoldanunk. Ebben az is segít, ha személyesen beszéljük meg a gondokat, és arra is szükség van, hogy ne az érzelem vezessen senkit, hanem az értelem. Így nem lesz rossz a hangulat. Jelenleg sokan
próbálnak zavarkeltéssel segíteni a helyzeten; ezt nem fogom hagyni, valamilyen megoldást mindenképpen kell találni. Elsősorban önöknek, hallgatóknak ígérem, hogy a helyzetet szeptemberre rendezni fogjuk. Az én véleményem szerint egyébként jól vizsgázik a TTK, 80%-ban tudták, mi a baj, és megoldo�ák, 20% viszont lendületből próbálta kimagyarázni a helyzetet. Nem akarom kisebbíteni az elbocsátások súlyát, de ugyanakkor azt gondolom, hogy javarészt sikerült kulturált, elfogadható megoldást találnunk – én ezt mindig nagyon fontosnak tarto�am. Az elbocsátandók nagy része nyugdíjas, mások félállásba kerülnek, mert a munkájuk elvégezhető félállásban is. De arra is figyelni kell, hogy ha valaki például egyedül neveli a gyerekét, az emberi okokból maradjon. Hiszen ez nem egy cég, ez egy egyetem, egy család, figyelnünk kell egymásra. A nyugdíjasok nagy része i� marad óraadónak, és továbbra is segíti a munkánkat, azonban a fizetési listáról lekerül, ezzel terhek kerülnek le rólunk. Most a 770 oktatóból 130at bocsáto�unk el, de ebből százat azért, mert gazdaságilag elengedhetetlen, harminc helye� viszont fiatal kutatókat veszünk fel, hogy legyen utánpótlás. Ha egy professzornak nincsenek utódai, az az ő hibája, az a jó prof, akinek az a gondja, hogy ki legyen az utóda, mert annyi tehetséges ember van mögö�e. De ehhez biztosítani kell a fiatal kutatókat. Sokan mondják, hogy minőségromlás van az egyetemen, de ez nem az oktatók mia� van így, hanem a műszerek hiánya mia�. A célunk most az, hogy átmentsük az egyetemet egy „jobb korba”. Bernát Klára
A tavalyi két faültetés alkalmával a Déli tömb nyugati oldala, valamint a két épület közötti nyugati járda mellé telepítettünk fákat, ezúttal ismét a két épület között fogunk fákat és bokrokat ültetni. Minden segítőkész hallgatót és oktatót szeretettel várunk! A hatékony munkavégzéshez mintegy hatvan emberre lenne szükség. Zsíroskenyérben és teában nem
lesz hiány, szerszámokat is kapunk, úgyhogy csak lelkesedést hozzatok magatokkal, és védőkesztyűt a szálkák és a vízhólyagok ellen! Találkozzunk 10 órakor a Déli tömb északi bejáratánál! Megjelenésedre feltétlenül számítunk! FüvészkertÉszek és lelkes segítőik
[email protected]
5
6
6
HÖK
Gólyatáborpályázat
tudja igazolni és a költség az ELTE szabályzatai szerint elszámolható.
Az ELTE TTK HÖK pályázatot ír ki a 2005. évi gólyatáborok szervezésének jogára és a gólyatáborok anyagi támogatására. A karon olyan gólyatáborok szervezésének jogára lehet pályázni, amely tartalmazza a gólyatáborba meghívandók pontos szakjait is. Amennyiben van olyan szak, amely nem tartozik egyetlen gólyatáborba sem, akkor a HÖK Választmánya dönt a besorolásról a szervezési jogokat elnyert pályázókkal egyetértésben.
A nyertes pályázatot az ELTE TTK HÖK Választmánya jelöli ki. Az elbírálás alapja a követelményekben leírt szempontok értékelése, összehasonlítása. Profitorientált szervezeteket, illetve rendezvényeket nem támogatunk. Ha a pályázó pénzbeli támogatást is nyer, számlákkal igazolja a támogatás felhasználását. A támogatást kizárólag az elsőévesek költségeinek csökkentésére lehet felhasználni. A nyertes pályázó az ELTE TTK HÖK tulajdonában lévő tárgyi eszközöket előzetes egyeztetés alapján használhatja a tábor során. A nyertes pályázó (szervezet) köteles tételes anyagi (a támogatásról számlákkal, más kiadásokról számlafénymásolatokkal, ill. átvételi elismervények fénymásolataival, a bevételeket szintén átvételi elismervények fénymásolataival) és szöveges tartalmi beszámolót benyújtani. Ezekkel igazolja a benyújto� pályázat tartalmi követelményében leírtak (költségvetés-tervezet stb.) teljesítését. Jelenléti ívvel igazolja a résztvevő gólyák és felsőévesek (név, szak, évfolyam) létszámát, illetve csekk/átvételi elismervény fénymásolatával a gólyák és a felsőbbévesek részvételi díját. A beszámolókat a rendezvényeket követő első választmány elé kell terjeszteni szóban és írásban. A választmány döntését és annak szöveges indoklását, akárcsak az esetleges szankciókat, a nyilvánosság elé kell tárni. Megfelelő szervezés, lebonyolítás és elszámolás esetén a szervezők a kari jutalomkeret terhére jutalmazhatóak. Az ebben a pályázatban leírt köteleze�ségeiket, valamint a támogatás folyósításának módját, illetve a szankciók mikéntjét a HÖK és a nyertes pályázó megállapodásban rögzítik.
KÖVETELMÉNYEK A SZERVEZÉS JOGÁRA BENYÚJTOTT PÁLYÁZAT ESETÉN: – a pályázó (szervezet) neve, címe, elérhetősége (e-mail, telefon); – a pályázó (szervezet) referenciái; – a pályázó (szervezet) elképzelései a programokról, a terveze� időpontokról; – egy anyagi felelősséget vállaló, az ELTE TTK-n maximum negyedéves, beiratkozo� hallgató megjelölése (neve, címe, elérhetősége); – tételes költségvetés-tervezet; – résztvevők várható száma (tételesen: gólyák, felsőbbévesek, nem TTK-s hallgatók, oktatók, nem ELTE polgárok); – nyilatkozat a pályázati feltételek elfogadásáról; – a pályázó (szervezet cégszerű) aláírása; – formai követelmény a gondosan kidolgozo�, nyomtato� forma, valamint az elektronikus formában történő leadás a hoktitkar@�khok.elte.hu címre, a pályázat benyújtásának határidejéig; – papíros leadás helye: ELTE TTK Hallgatói Iroda (Északi tömb 0.75 ).
ANYAGI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSE ESETÉN SZÜKSÉGES TOVÁBBÁ: – az igényelt összeg nagysága, az összeg felhasználásának tervezete. Csak olyan költségeket lehet megjelölni, amelyek a gólyatábor lebonyolítása elő� legalább két hé�el jelentkeznek, a pályázó a kiadást számlával
XXX. félévfolyam 9. szám 2005. április 20.
ELBÍRÁLÁS:
HATÁRIDŐK: – A pályázatok benyújtásának határideje: április 22. – Az elbírálás határideje: április 27. – A pályázat eredményének kihirdetése: április 28.
Főnix a hamvaiból Sok-sok módosítgatás után a TTK HÖK végül döntött: 1993 óta először elszánja magát egy teljesen új Szervezeti és Működési Szabályzat megírására. Az új szabályzatot várhatóan az április 26-i közgyűlés fogadja majd el. A szabályzat előkészítésére az önkormányzat egy bizo�ságot hozo� létre, mely meghatározta az új szabályzat elveit, és megalko�a a szövegszerű tervezetet, amit aztán az önkormányzat tagjai nyilvánosságra hoztak, testületei megvitatha�ak. Az új szabályzat megalkotásakor alapvető cél volt, hogy a jelenlegi, sokat toldozgato� szabályzat helyére egy könnyen átlátható, koherens jogszabály lépjen, amely – a jelenlegitől eltérően – keretszabályozásként működik. A különböző ügyrendi kérdésekben viszont sokkal részletesebb és félreérthetetlenebb, mint a most érvényben levő változat. Az SZMSZ Bizo�ság azt is igyekeze� figyelembe venni, hogy magának a szabályzatnak a módosítása is része az önkormányzat életének – sajnos azonban ez nem mindig párosul a megfelelő pedantériával és a kereszthivatkozások egy idő után értelmüket vesztik. A most kidolgozo� változat így ilyeneket egyáltalán nem tartalmaz, és a konkrét tisztségviselői struktúra – amely a mindenkori szabályzat leggyakrabban változtatgato� része – ki is került a szabályzat főszövegéből, és csak a mellékletben szerepel. A szabályzat megújulásával a közgyűlési képviselők megválasztása is várhatóan megváltozik. A korábbi szakterületi fix kvóták helyett egy vegyes rendszer lépne életbe, amely az aktivitást is figyelembe veszi. A szabályzat szövege elérhető az önkormányzat honlapján – aki esetleg kedvet érez egy kis jogi szőrszálhasogatáshoz, az olvassa el és esetleges észrevételeit juttassa el a közgyűlésre. Még nem késő... Balás Márk
Kollégium & Egyetem
7
Kulturális hét KCSSK módra Az, hogy nem jöttél el… Vége az idei Kulturális hétnek, ami már hagyományosan a Budaörsi Napok felvezető programsorozata. Ebben az évben, a szokásostól eltérően, komoly szervezés előzte meg a kulturális hetet, ami négy napon keresztül változatos és hasznos programokkal várta az érdeklődőket, akik sajnos kis létszámban jelentek meg. A hétfői nap hiba nélkül múlt el. A megnyitón jelen volt Szeifert Tibor kollégiumi főigazgató és Bársony István a KCSSK igazgatója, a műsort pedig a kollégium kórusa biztosíto�a. Ez a nap a megnyitón kívül azért tekinthető különösen sikeresnek, mert az utolsó pillanatban sikerült a Microso�-tal egyeztetni a keddi előadás részleteit. A Digital Reality előadása elmaradt ugyan, de nem okozo� kellemetlenséget, mert így a Microso� hosszabb bemutatót tudo� tartani. Sajnos az eső lemosta a pályáról a zsonglőröket, de a szerdai focimeccsek sikerét még az időjárás sem tudta elhomályosítani. A Parlament csapata nyerte a versenyt, hát igen, megte�ünk mindent hogy jól érezzék magukat. Másodikok természetesen a hallgatók le�ek, a bronzérmeket képletesen az önkormányzat csapatának tagjai vehe�ék át, akik ezzel a teljesítménnyel az „Oktató
SE”-t utasíto�ák maguk mögé. Amecscsek rendben zajlo�ak le, nem zavarták a nyugalmat rendbontó szurkolók. A kemény verseny után mindenkinek jólese� az é�eremben megtarto� állófogadás, ahol az utolsó pillanatban szerveze� hosztesz lányok segíte�ék a szervezőket. A szerdai programok közö� egy apró csere zavarha�a meg az érdeklődőket, ugyanis át kelle� pakolni az Európai Uniós Állásbörzét csütörtökre. Persze, akik eljö�ek, nem mentek haza csalódo�an, hiszen különböző információs standok várták az egyetemistákat a Lepény elő�. Az utolsó nap is gond nélkül folyt le, bár a szervezők szívfájdalma, hogy a csütörtöki informatikai program az FSF.HU alapítvány előadása még kevesebb néző elő� zajlo�, mint a Microso�é, viszont legalább jó hangulatban, hozzáértőbb
Hallgatók dolgozzanak?
den munkát a hallgatókkal lehetne végeztetni. Az egyetemnek a gazdasági és minőségi szempontokat egyaránt mérlegelnie kell: nem elég, ha egy feladatot olcsóbban lát el egy hallgató, fontos, hogy az elvégze� munka minősége is megfelelő legyen. Bizonyos feladatokat pedig hallgatók már csak a jogszabályi előírások mia� sem végezhetnek el – a tanulmányi ügyintézés során például adatvédelmi szempontokra is tekinte�el kell lenni. A hallgatói munkavállalás csak egy viszonylag lassú, fokozatos fejlődés eredményeképpen nyerhet teret az egyetemen – hangsúlyozta a rektorhelye�es. Az egyetem jelenlegi gazdasági helyzetében leginkább csak a – például nyugdíjazással – felszabaduló álláshelyek betöltésénél érdemes elgondolkodni azon, hogy a bérkeretből esetleg több hallgatót,
Az egyetemi tanács április 4-i ülésén elfogadta a hallgatói munkavállalás irányelveit. A kérdésről Hudecz Ferenc oktatási rektorhelye�essel készíte�ünk há�érbeszélgetést. A hallgatók munkavállalását a jogszabályok is ösztönzik: a nekik kifizete� munkadíjak ugyanis a minimálbér összegéig adó- és járulékmentesek. Hallgatókat elsősorban o� éri meg foglalkoztatni, ahol az egyetem csak igen alacsony bért tud kínálni, vagy a munkára csak rövidebb, jól meghatározo� időszakokban van szükség. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy rövid- vagy középtávon min-
emberek családiasan beszélge�ek Linuxokról. A héten volt egy rekordkísérlet, aminek célja egy megszakítás nélküli 120 órás csocsózás volt. Már időközben voltak kisebb technikai gondok a videóra történő rögzítés mia�, de a rekordkísérlet csak 75 órás küzdelem után maradt végleg abba. Azt hiszem ez a 75 óra sem akármi, gratulálunk a csapatnak! A hét kedvenc előadásai a Matekos Hangverseny és a Harcművészeti bemutató voltak. Rendben, de izgalmakkal telve zajlo� le talán az eddigi legkomolyabb Kulturális hét, ahol minden program kikapcsolódást nyújto� a kollégisták és külsősök számára egyaránt. Az ezt követő hétről azonban ezeket nem lehet majd elmondani, hisz mindenki tudja, hogy a Budaörsi Napok másról szólnak... Anonima
Csocsózók különböző, jól körülhatárolt feladat megoldására alkalmazzon az egyetem. Ez növelné a rugalmasságot is. A képet tovább árnyalja, hogy hallgatói munkavállalásnak jelenleg nemigen van hagyománya az egyetemen. Ezért a jelenlegi foglalkoztatási gyakorlat átgondolása, fokozatos átalakulása szükségszerűen együ� járhat bizonyos érdeksérelmekkel. Ez szintén egy olyan tényező, amely a folyamat gyors kiteljesedése ellen hat. Hudecz Ferenc hangsúlyozta: az egyetemnek nagy szüksége van a hallgatók friss, rugalmas gondolkodásmódjára, jól szerveze� és átgondolt magas szintű munkavégzésére. Hosszabb távon így a hallgatók, mint munkavállalók is jelentős szerephez juthatnak az egyetem életében. Balás Márk
7
Fizikus Nemzetközi Nyári Iskola 2005 Idei Nyári Iskolánk a kvantuminformatika (Nem tudod, mi az a kvantuminformatika? Ezért van a Nyári Iskola!) köré szerveződik, és a Fizika Évére való tekinte�el nemzetközi lesz, szóval még több emberrel lehet majd találkozni, mint egy hagyományos nyári iskolában. Bármilyen évfolyamból várjuk a jelentkezőket, gyertek bátran! A helyszín Valkonya (Nagykanizsa közelében) egy turistaház az erdő szélénél, az időpont július 11-21. Minden szükséges információ megtalálható a folyamatosan bővülő honlapunkon: h�p://eltehb. mafihe.hu/nyisk/
Következő tanévre szóló kollégiumi felvételi leadási határideje: április 25., 15.00. Részleteket az április 6-i Tétékás Nyúzban, a TTK HÖK weblapján (h�p://�khok.elte.hu) és a faliújságokon olvasha�ok.
A BTCS Tanszékei bemutatkoznak IV. Folytatódik a BTCS tanszékeinek bemutatkozása! Ha biológus vagy biológia szakos vagy, és szeretnéd tudni, hogy milyen kutatási, szakdolgozati, TDK lehetőségek vannak számodra az ELTE-n, akkor gyere el jövő héten is, amikor bemutatkozik a Biokémiai és az Immunológiai Tanszék. Mindenkit szerete�el várunk 2005. április 26-án, kedden 18.30-tól a Soó Rezső teremben (Déli tömb, 0-818)!
Hali! A Márton Áron Szakkollégiumba idén nyáron, illetve a következő tanévtől magyar állampolgárságú hallgatók is jelentkezhetnek. A felvételi leadási határideje: május 20. Bővebb információt a honlapjukon találha�ok: h�p:// www.martonaron.hu. A Don Bosco Pedagógiai Szakkollégium várja a következő tanévre hallgatók jelentkezését. A Szakkollégium honlapja: h�p://salesianum.tk.
A Hallgatói Iroda ebben a félévben is a lehetőségek tárházát kínálja. Bele lehet olvasni a legfrissebb National Geographicba, más karok újságjaiba; hozzá lehet jutni mindenféle aktuális ösztöndíjas papírhoz; HÖK képviselői jelentkezési lapért tülekedni; vannak kiváló állapotban lévő használt jegyzeteink baráti áron; lehet akármilyen problémával fordulni az irodavezetőkhöz; tanítványt, albérletet hirdetni, keresni; jegyzetbónokat átvenni; előfizetni a Tétékás Nyúzra; Külszíni fejtés megoldásért csokit átvenni; színházjegyet venni; panaszkodni; érdeklődni a HÖK iránt; zabot hegyezni; malmozni; papírrepülőt hajtogatni stb. I� minden kérdésedre választ kaphatsz!
Interaktív beszélgetések Az első ilyen jellegű beszélgetésünk a „Normális embernek adhat-e valami jót a matematika” címet kapta. Meghívo� vendégünk Lénárt István volt, április 12-én. Másodszor, Holló-Szabó Ferenc tanár úr segítségével a „Játék, kísérlet, matematika” témát jártuk körbe alaposan. A következő, április 28-i alkalom egy emlékelőadás lesz Péter Rózsa életéről és munkásságáról. Sokak által ismert könyvéről, a Játék a végtelennel-ről beszél majd Andrásfai Béla. Negyedszerre teadélutánnal kötjük össze a programot, május 5-én. Meghívo� vendégünk Frank András lesz, aki az „50 éves magyar módszer”-ről fog mesélni. Mindenkit szerete�el várunk ezekre a programokra!
10 10
HÖK
Tanulmányis láblógatás
A mai kari tanács valószínűleg tárgyalja az új egyetemi OMHV szabályzat tervezetét, amely után a kérdés újra az Oktatásszervezési és Hallgatói Ügyek Bizo�ságához kerül karközi egyeztetésre, hogy az egyetemi tanács lehetőleg egy konszenzusos tervezetet kapjon kézhez. Az előző számban már felvetettem egy-két problémát, azokon túl gyakori érv a kitöltés ellen, illetve a teljes nyilvánosság melle� az is, hogy a hallgatók számára nincs semmilyen látható retorzió akkor, ha valakit nagyon lepontoznak. Sajnos nem olyan egyszerű a helyzet, hogy ez csak úgy megváltozzon. Nekem, mint a Hallgatói Önkormányzat tanulmányi elnökhelyettesének szabály szerint betekintési lehetőségem van a statisztikákban, s bátran állíthatom, igen meglepő számok is szerepelnek bennük.
Azt gondolom, mivel ezeket minden tanszékcsoport-vezető lá�a, illetve az oktatási dékánhelye�esnél is található egy összesítés, nyilván tisztában vannak a problémákkal, és tenni is fognak elhárításuk érdekében. Elgondolkodtató néha, hogy mi van akkor, ha van egy gyakorlat, és két különböző oktató is ugyanazt tartja, akik közül az egyik lényegesen jobb a hallgatók szerint. Mi van akkor, ha ezt a tárgyfelvételnél is lehet tudni? Nem befolyásolná-e a hallgatók választását? A jelenlegi helyzetben nem áll rendelkezésre végtelen számú oktató, annyi van, mint ahány órát meghirdetnek, így a skatulya elv értelmében a „rosszabb” oktató is kap csoportot. Egyes külföldi egyetemeken a véleményezés nem nagy nyilvánosság elő� működik, mégis mindenki tisztában vele, hogy a statisztikákat
komolyan veszik, nem pedig egy sötét raktár mélyén gyűjtögetik porfogónak. O� nem kell, hogy kikerüljön egy faliújságra, mert a rendszer működik. A végleges egyetemi szabályzat valószínűleg nem fog túl sok konkrétumot tartalmazni, inkább minden karnak meglesz a lehetősége, hogy kialakítsa a saját rendszerét, vagyis házon belül kell megegyeznie az oktatóknak és a Hallgatói Önkormányzatnak. Szerintem nem lesz igazán nagy vita, hiszen a jelenlegi rendszer megfelelően működik. Ezen kívül mindig van egy olyan elvárás a hasonlóan kényes szabályzatoknál, hogy elfogadnak valami jót az egyetemi tanácson, ami utána kötelező érvényű lesz a karokra, így azt nem kell külön tárgyalni. Sajnos az ELTE messze nem olyan egységes, mint ahogy az lehetne, túl sok a különbség az egyes karok közö�, és néhol az együ�működési kedv is igen gyatra, ezért ha el akarják fogadtatni a javaslatot, engedményeket kell tenni. Egyelőre nem lehet igazán egységesíteni az egész egyetemet, hiába vannak erre törekvések, talán az új felsőoktatási törvény képes lesz ezen irányba terelni az intézményeket. Vizeli András ELTE TTK HÖK tanulmányi elnökhelye�es
Választások
önkormányzat összes tagja) választó és választható. A választás öt szakterületen folyik (matematika, fizika, biológia, kémia és földtudományok). Mindegyiken maximum nyolc főt választanak, ezen felül a doktoranduszok három főt, illetve az esti és levelező tagozatosok egy főt szavazhatnak meg maguk közül. A felálló közgyűlés így jobb esetben 44 tagot fog számlálni. I� kell megjegyezni, hogy a jelenlegi közgyűlés egy teljesen új Szervezeti és Működési Szabályzatot fog tárgyalni április 26-án, így előfordulhat, hogy a választásokig megváltozik a bekerülés feltétele, ez azonban a jelöltállítást szinte egyáltalán nem érinti. Erről természetesen lesz tájékoztatás. Képviselőnek jelentkezni a Hallgatói Irodában beszerezhető, illetve a h�p://�khok.elte.hu honlapról letölthető pdf formátumú jelentkezési lapon
lehet, amit a Haliban kell leadni. A jelentkezési határidő április 29., péntek 12.00. Ezután kerül sor majd a választásra, amely során eldől, kik fogják alkotni a július elején felálló új közgyűlést. A jelentkezési lapon lehetőség van felvázolni a jövőre vonatkozó terveket, illetve a hátoldalon ízlés szerint meg lehet jelölni párat a HÖK jelenlegi feladatai közül, amibe szívesen bekapcsolódna a lelkes jelentkező. A törvény kimondja a szavazás érvényességi küszöbét is, a hallgatók egynegyedének szavazata szükséges ahhoz, hogy a következő tanévben is legyen hallgatói érdekképviseleti szervezet, legyen, aki elbírálja a szoctámot és a többi pályázatot, ezért mindenkit csak bíztatni tudok, hogy éljen a szavazati lehetőségével. Vizeli András a Választási Bizo�ság tagja
OMHV Soha nem kongo� ennyire az ürességtől a taneh@�khok.elte.hu virtuális postaláda. Mivel nincs mire válaszolni, a jelenlegi üres időszakot szabályzatok véleményezésével, karok közti egyeztetéssel érdemes elütni. A tanulásról nem is beszélve.
A TTK HÖK Választmánya a múlt keddi ülésén létrehozta a Választási Bizo�ságot, hogy a következő képviselőválasztásokat lebonyolítsa. Tagjai a kar azon hallgatói lehetnek, akik nem szándékoznak képviselőnek indulni a következő félévben. Ebben az évben a választmány Csapó Olgát, Pap Zsófiát és Vizeli Andrást választo�a ebbe a bizo�ságba. A háromtagú választási bizo�ság feladata a jelölések koordinálása, a választás szabályszerű lebonyolításának biztosítása, illetve a szavazatszámlálás. A képviselők választása a jelöltállítással kezdődik, amelynek során a felsőoktatási törvény szerint minden karra beiratkozo� hallgató (vagyis az
XXX. félévfolyam 9. szám 2005. április 20.
Lágymányosi portrék
11 11
Ásvány- és Köz(él)ettár
bejövetelkor heterogén hallgatói gárdához illeszkedő oktatás felépítését.
Interjú Weiszburg Tamással
A hazaihoz hasonlóan nemzetközi szinten is ilyen aktív a közéletben?
Ezen a héten Weiszburg Tamással, az Ásványtani Tanszék tudományos főmunkatársával beszélge�em. Tagja a kari, az egyetemi tanácsnak, több hazai szervezetnek, bizo�ságnak, így először arra voltam kíváncsi, számára miért fontos a közéletben való szereplés. Azt gondolom, hogy mindenképpen azért vagyunk felelősek, amiben élünk és mozgunk, úgy lehet csak a külső hatásokat kritizálni, szidni, ha mindent megte�ünk a belső dolgok rendbetételére. Akkor kell cselekedni, ha o� vagyunk, és annak, aki o� van, nem elméletben és nem máskor. Az OTDT ügyvezető elnökségi tagjaként hogyan látja a diákkörök jövőjét?
F���: B���� M���
Hallgatókorom óta kiemelten fontosnak tartom a diákkört. Azt gondolom, hogy csak akkor lehet minőségi, illetve elitképzésről beszélni, ha e mögé a diákkör is felzárkózik. Az én olvasatomban a diákkör a hagyományos, osztályba rendeze� képzésen belül a tutoriális rendszerű képzés megszervezése. Más országokban is vannak tanár-diák kapcsolatok, o� is publikálnak, kutatnak a hallgatók, ehhez képest nálunk az a
Weiszburg Tamás
különleges, hogy ezt a rendszer is elismeri, tanár és diák számára egyaránt. Hallgatói éveim ala� én is készíte�em három dolgozatot, ma is úgy gondolom, hogy a TDK az oktatás egyik legszebb része. A diákkör számára most az a legfontosabb probléma, hogy a kétszintű képzésben hogyan tud majd megjelenni, hogyan tud segíteni abban, hogy a tehetséggondozás, még ilyen tömegképzési feltételek melle� is, hamar el tudjon indulni. A képzés jellegének változása nem fogja segíteni a tehetségek kiválasztását; erre a kérdésre lehetne megoldás, például az alsóbb évfolyamokon, hagyományosabb, önképzőkör jellegű programok szervezése.
A Lágymányosra költözés terhei mia� lemondtam nemzetközi tudományos egyesületi tisztségeimről, egy ilyen köteleze�ségem maradt: egy angol nyelvű tankönyvsorozat, melynek sorozatszerkesztője vagyok. Európai kollégákkal közösen évente keresünk egy gyorsan fejlődő ásványtudományi területet, amelyet fontos lenne tanítani. Ekkor egy koordinátor segítségével, zömmel európai professzorok közreműködésével összeáll egy új tantárgy, amelyet egy tíznapos kurzusként le is tanítanak az 10–20 országból érkező diákoknak. Már erre az oktatásra megjelenik a 4–500 oldalas, szerkeszte�, angol nyelvű tankönyv, amely természetesen később is bárki rendelkezésére áll, akit érdekel a téma. A EU-s forrásokra az ELTE TTK-n keresztül pályázunk, ide is érkeznek sokszor a hallgatók a nyári kurzusokra Európa országaiból, így viszik a kar jó hírét szerte a világba.
Tagja volt az Országos Kredittanácsnak is. Hogyan emlékszik az o� eltöltö� évekre?
Az Ásvány- és Kőze�ár vezetőjeként milyen feladatok várnak Önre a közeljövőben?
Ez ala�ahatévala�különlegeslehetőséget kaptam arra, hogy betekintsek a kreditrendszer országos szintű bevezetésébe, kollégáimmal együ� kicsit hassak is rá, másrészt kitekintést kapjak a nemzetközi tendenciákra, lehetőségekre. Magyarország a kreditszabályozásban bizonyos szempontokból előrébb jár, mint egyes nyugati országok. O� elsősorban transzferkreditként jelenik meg, noha igazi szerepe akkor lenne, ha – mint nálunk is – a diploma lenne kreditalapon felépítve. Magyarországon ennek a rendszernek megvannak a törvényi alapjai; úgy gondolom, hogy ez egy korszerű struktúra, vannak intézmények, ahol kiválóan működik, például a BME-n, ahol már egy évtizede beveze�ék, és vannak egyetemek, ahol még csak nemrég veze�ék be, o� most tanulják. A kredit önmagában nem jó vagy nem rossz, ez egyfajta okatásszervezési rendszer, amely bizonyos dolgokat segít, például a kicsit rugalmasabb, a
Az Ásványtár számomra egy korai szerelem. Még hallgatóként jártam benne először, lassan harminc éve. A nyolcvanas évek óta folyamatosan, a hallgatóimmal közösen próbáljuk fejleszteni, fenntartani. Jó öt évig tarto�, míg felismertük, hogy ez egy nemzetközileg egyedülálló történeti, tudomány- és egyetemtörténeti emlék, amely a nemzeti és az európai kultúrkincs szerves része. A munkához eddig szerencsére mindig kaptunk támogatást, megfelelő segítséget az egyetemtől és a kartól. Sajnos éppen most az egyetlen dolgozónk az elbocsátások áldozata le�, így a már előkészíte� hivatalos múzeumi akkreditáció meghiúsulhat. Jelenleg a TTK önálló egysége, a Természetrajzi Múzeum részeként működünk. Az Ásványtár már 230. éve segíti az egyetemi oktatást. Nagyon jó látni, hogy a tanszéki kollégák, hallgatók és külső látogatók is örömmel jönnek ide. So
12 12
Főzőcske & Helyvektor
Mennyit ér egy szendvics? Subway Nagyjából egy hónapja nyílt egy új kajálda a Móriczon. Távolról nézege�em már egy ideje (ha leszállok a 6-osról, rögtön szembetűnik a felirat), de nemrég alkalmam nyílt belülről is megszemlélni, és kiderült, hogy nem csak egy új gyorsé�eremről van szó, hanem egy egész franchise-rendszerről, ami hamarosan meghódítja Közép-Európát is.
A bolt
Éljen az eper! Epertorta Az eper egyet jelent a tavasszal: ha végre megjelenik a piacokon, zöldséges standokon, földerül az ember szíve! Én valósággal rajongok érte, és minden évben nagyon várom, hogy lehessen kapni végre. A minap a Vásárcsarnokban jártam, és legnagyobb meglepetésemre majdnem minden standon o� viríto�ak a csodálatosan piros, hatalmas eprek, az illatuk szédítő volt, és mivel nem is került nagyon sokba, azon nyomban ve�em egy fél kilót. Aztán o�hon, amikor nekilá�am, borzasztóan pofára estem: ezeknek a korai, gigantikus, sötétbordó, valószínűleg génkezelt epreknek a vilá-
XXX. félévfolyam 9. szám 2005. április 20.
ben sütö�, bage�-szerű kenyérkékből készülnek (ráadásul választhatsz: van fehér, barna, félbarna, meg oregánós), és a szemed elő� rakják bele a friss zöldségeket, sonkát, sajtot, amit csak kívánsz. Jalapeno-paprikát is lehet kérni bele, ha vállalkozó szellemű vagy! A salátákhoz sokféle öntet közül választhatsz, és amerikai cookie-t vagy csipszet is kérhetsz desszertként. Az é�erem nagyon kényelmesen van berendezve, a mennyezeten hatalmas ventillátorok gondoskodnak a légkondícionálásról, és nagyon kellemes o� elüldögélni. Jól hangzik, igaz? Egyetlen szépséghibája van a helynek: szerintem re�enetesen drága. A legolcsóbb szendvics majdnem ötszáz forint, egy tartalmasabb hétszáz körül van, menüben egy ezres (kólával és egy sütivel). Egy saláta öt-nyolcszáz forint. Szerintem ez igazán túlzás: persze finomak a szendvicseik, de ilyet bárki össze tud ütni o�hon is,
Sorban állók...
gon semmi ízük nincs! Pedig azt gondoltam, hogy, ami illatos, az finom is kell legyen… Ráadásul, ha beleharap az ember, olyan, mintha sárgarépát ropogtatna. Szóval az Igazi Eprek ideje még nem érkeze� el… Addig is i� egy epertorta-recept! A tésztájához szükség van négy evőkanál lisztre, négy egész tojásra és négy evőkanál cukorra. A tojások fehérjét kemény habbá verjük a cukorral, aztán hozzáadjuk a tojássárgákat, és lassan hozzákeverjük a lisztet. Beleöntjük egy kivajazo� sütőformába, és előmelegíte� sütőben, nem túl nagy lángon addig sütjük, amíg el nem kezd barnulni a teteje. (Aki fél a piskótasütéstől – én például egyáltalán nem szeretem –, vehet készen is piskótalapokat. Így persze nem az igazi, de még mindig jobb, mint a saját készítésű – elrontva…)
A tetejére krémet készítünk: ennek az alapja lehet fél kilónyi natúr szendvicskrém, vagy akár tehéntúró is. Kell még hozzá fél liter tejszín, négy evőkanál cukor, egy csomag vaníliás cukor, egy csomag étkezési zselatin. A tejszínt habbá verjük a cukorral, és hozzákeverjük a zselatint. Ehhez jön a szendvicskrém vagy a túró, amivel alaposan összekeverjük. A krémet a tortalapra kenjük, és jöhet a lényeg: ízlés szerinti menynyiségű eper. Akár az egész tortát is beboríthatjuk vele, de van, akinek pár szem is elég. Így is nagyon jól néz ki a tortánk, de zselatinnal is leönthetjük. A tálalásig célszerű hűtőszekrényben tartani, aztán tejszínhabbal kínálni. Zsófi
[email protected]
F���: K������ M����
F���: K������ M����
A Subway egy amerikai gyorsétterem-lánc, Pesten az utóbbi hetekben három helyen nyito�a meg szendvicsés salátabárjait. Az egyik a körtéren, a másik a Dob utca és a Károly körút sarkán található, a harmadik pedig Budaörsön, de hamarosan a Deák téren is nyílik egy üzletük. A Mekivel ellentétben i� – állítólag – nagyon egészséges szendvicsekkel és salátákkal űzheted el az éhséged. A szendvicsek hely-
tizedannyi pénzből. Amíg bent üldögéltem a kólám melle�, többen is bejö�ek csillogó szemekkel és tele várakozással, ám mihelyst meglá�ák az árakat, menten kifordultak az ajtón. Sajnálatos, hogy nincsenek olyan szendvicsbárok, ahol reális áron lehet egyszerű, de finom szendvicseket enni! A Subway-nek mindenesetre én biztosan nem leszek rendszeres látogatója. Zsófi
13
I� jártunk & Négyeshatos
13
A matematikusok ajándéka Miközben a matematikusok hangversenyén ültem és hallga�am a fellépők játékát, azon gondolkodtam, hogy milyen ado�ságok kellenek ahhoz, hogy a zenészek kezében igazán szépen szólhassanak a hangszerek. Mivel muzikális családba szüle�em, engem is hamar elkapo� a zenélni akarás. Ellentétben azonban a családom többi tagjával, az én kezem ala� nem szólt olyan szépen a zongora, nem zenélt a harsona és a lelkesedésem is bizony hamar elszállt. Ezért is érzek mindig valamiféle csodálatot azok iránt, akik képesek eggyé válni hangszereikkel és olyan gyönyörű hangokat, taktusokat elővarázsolni, amiről én még álmodni sem mertem anno. Főképpen akkor, ha mindezt hobbiszinten művelik. A Budaörsi kollégium kultúrhetének keretein belül megrendeze�, sok-sok éves hagyománnyal bíró Matematikus Hangverseny is ilyen volt. A fellépők legtöbbje a munka és tanulás melle� kikapcsolódásként zenél, bár mindez játékukon egyáltalán nem volt észrevehető. Mivel a műsor gerincét a zongoraművek adták, erre az alkalomra a kollégium versenyzongoráját is szépen rendbete�ék, a terem akusztikája viszont hagyo� némi kívánnivalót maga után. Ez persze, mint minden más esetben, néhány perc után már fel sem
tűnt, és könnyedén belefeledkezhettem a zene csodálatos világába. Átböngészve a programot igazán finom csemegéket lehete� találni és a zeneszerzők listája sem volt elhanyagolható, ugyanis Mozarttól Chopinen át egészen Elvis Presley-ig széles volt a kínálat. Az előadók közö� pedig olyan, nem csak a matekos berkekben ismerős nevekkel találkozha�am, mint például Freud Róbert, vagy Laczkovich Miklós. Természetesen a fellépők többségét a diákok adták, akik igazán kitettek magukért ezen az estén. Többen nem is álltak meg egyetlen hangszernél, hanem két-három különféle fajtán is játszo�ak. Az igazi meglepetést a szervező, Kiss Józsi a végére hagyta. Az idén először fellépe� a Kőrösi Kórus, amelynek tagjai a Budaörsi
A véreb
zően feltarto� keze vöröslö�, a ruhája, és a támasztékként szolgáló szék kárpitja is alaposan összekenődö�. Vele szemben állt a kutya. Túltenyészte� harcikutyákra emlékeztető, kidülledő szemeivel a nőt figyelte, fogai közül véres nyál csorgo� a villamos műanyag padlójára, füle idegesen meg-megrezzent, ahogy a távolabb húzódó többi utas óvatosan hátrébb csoszogo�. Gyorsan megfordultam, hogy leugorjak, de már késő volt, indultunk. A hirtelen gyorsulástól megijedhete� a fenevad, mert a zárt térben riasztóan hangosnak tűnő ugatásba kezde�, majd lesunyt fülekkel elindult előre. Mindenkiben bennmaradt a szusz, lélegezni se mertünk. Egyedül az eddig a földön ülő áldozat kezde� feltápászkodni. A következő prédáját kereső állat félelmetesen morogva sétált a szoborrá dermedt
Amint felléptem a lépcsőn, rögtön megéreztem a feszültséget. Amikor a közvetlen veszélyt érezve, megfeszült idegekkel körülnéztem, már lá�am azt is, ami első pillantásra elkerülte a figyelmemet; az emberek üveges, döbbent tekintetét. Félelem sugárzo� az arcokról, és mindenki egy irányba, a kocsi belseje felé bámult. Köve�em tekintetüket – nem volt nehéz, középen tisztele�eljes, üres terület maradt. Mindenki igyekeze� távolabb kerülni a nőtől, aki a villamos padlóján ült szerteszóródo� csomagokkal körülvéve, és hátát az egyik ülésnek támasztva vérze�. Nem az ócska horrorfilmbe illő módon, tengernyi vértócsa közepén, de azért durván; nemcsak az arca és a védeke-
kollégium diákjai voltak. Bevallom őszintén, az elején valami átverésre gyanakodtam. Biztos voltam benne ugyanis, hogy valami tréfa lesz a dologban, hiszen általam is jól ismert kollégisták álltak ki a színpadra. Aztán amikor énekelni kezdtek, akkor jö� a meglepetés: semmi átverés nincs benne, tényleg készültek, és bár csak három nap állt a rendelkezésükre, nagyon színvonalas produkciót muta�ak be. A hangverseny végén nem maradhato� el a szintén hagyományos fogadás sem, melyen a szervezők a fellépőket lá�ák vendégül. Eléggé fáradtan és elcsigázo�an mentem el erre a koncertre, de azzal a jóleső érzéssel távozha�am, hogy aznap este ajándékot adtak nekem produkcióikkal a matematikusok: a zene ajándékát. jonnyka
Rally Akit érdekel egy szerveze� kirándulás az április 29-e és május 1-je közö�i 12. Vredestein – Miskolc Rallyra, az jelentkezzen a sportbiz@�khok.elte.hu e-mail címen. Rekop György
emberek közö� – még ránézni sem mert senki, ugyanakkor persze szem elől veszíteni is veszélyes le� volna. A lélegzet-visszafojto� csendben felharsanó kiabálástól mindenki öszszerezzent: - Bodri! Azonnal gyere vissza! Bodri! Meglepe�en kaptuk a hang felé a fejünket; nem a kutya divatjamúlt neve okozo� megdöbbenést, hanem a gazdi személye. A továbbra is erősen vérző nő hívta vissza, miközben nyilvánvalóan súlyos sérüléseivel mit sem törődve könnyedén hajolgatva szedte össze a földről az üvegcserepeket, sopánkodva: - Jajj, de kár ezért a sok finom málnaszörpért! Mit fognak most inni az unokák? Buta öregasszony, hát miért nem nézel a lábad elé? Balu
14 14
Természet-tudomány-technika
Mi köze van a fizikai kémiának az élesztősejt osztódásához? A Tortúra egyik „tanszékén” várjuk a következő „tankört”, de még nem jönnek. Az üres perceket felhasználom arra, hogy interjút készítsek Lovrics Anna negyedéves vegyészhallgatóval, aki mesél a TDK keretében végze� munkájáról, amelyet a Fizikai Kémia Tanszéken készíte�. Kikkel dolgoztál együ�? A témavezetőm Turányi Tamás volt, de nagyon sokat köszönhetek a csoport többi tagjának is, elsősorban Zádor Juditnak és Zsély István Gyulának. Munkánk során együ�működtünk Novák Béla BME-s egyetemi tanár csoportjával. A hasznos munkán kívül talán az volt a legjobb a csapatmunkában, hogy nem csak szűkebb szakmai ügyekben adtak tanácsokat, hanem az egyetemhez kapcsolódó minden egyéb kérdésben is számítha�am a segítségükre. Pontosan mi volt a feladatod? Mindenki ismeri a konyhából az élesztőt. Kevesen tudják azonban, hogy ez egy nagyon sokat tanulmányozo� élőlény, mert az egyik legegyszerűbb eukarióta. A sarjadzó élesztő
Lovrics Anna
XXX. félévfolyam 9. szám 2005. április 20.
sejtciklusának modelljét vizsgáltuk. Chen és munkatársai létrehoztak egy matematikai modellt, amely jól viszszaadja több száz kísérlet eredményét. A modell tulajdonképpen egy algebrai és differenciálegyenlet-rendszer, amely egyes enzimkoncentrációk változását írja le egy sejt osztódási ciklusa során. Megvizsgáltuk azt, hogy az eredeti paramétereken kívül még milyen más paraméterértékekkel ad elfogadható megoldást ez a modell. Ehhez a modellt több tízezer paraméterkészle�el szimuláltuk és feldolgoztuk a kapo� eredményeket. A munkám egy másik része volt, hogy vizsgáltam a modell érzékenységi együ�hatóit. Ezek azt mutatják meg, hogy a paraméterek kis megváltoztatására hogyan változik a modell megoldása. Kiderült, hogy ebből a szempontból a paraméterek öt csoportba sorolhatók, és az azonos csoportba tartozók megváltozása egymáshoz hasonló módon változtatja meg az enzimkoncentráció görbéit. Ezzel tulajdonképpen egy hibajavító mechanizmusra leltünk rá: ha ugyanis mutáció során az egyik paraméter, például egy enzim aktivitása megváltozik, akkor egy másik paraméter megfelelő megváltoztatása kompenzálhatja ezt, és a sejt továbbra is tökéletesen működik. Az eddigi hasonló vizsgálatok során azt tapasztalták a kutatók, hogy vagy nem hasonlóak az érzékenységi függvények, vagy csak egy hasonlósági csoport van. Most először találkoztunk olyan ese�el, melyben több hasonlósági csoport is megfigyelhető. Vizsgáltuk azt is, hogy hogyan reagál a sejt az enzimkoncentrációk kis megváltoztatására. Ehhez a differenciálegyenlet-rendszer Jacobi mátrixának sajátértékeit vizsgáltuk és azt tapasztaltuk, hogy a pozitív sajátérték megje-
lenése időben egybeese� az érzékenységi függvények felfutási helyeivel. Ez azért érdekes, mert ez autokatalitikus reakcióra utal. Korábban még senki nem vizsgálta, milyen kapcsolat van a Jacobi mátrix és az érzékenységi mátrix időbeni változása közö�. Mi a kutatás gyakorlati haszna? Ezektől a kutatásoktól nem várható, hogy jobb tepertős pogácsát fogunk sütni. Ugyanakkor általánosan vizsgált, alapvető probléma, hogy mi az oka az élőlények robosztusságának. Az élőlényekre általánosan jellemző, hogy jól alkalmazkodnak a kedvezőtlenné váló körülményekhez, hogy gyakran nem pusztulnak el akkor sem, ha a szervezetükben valami működésképtelenné válik, és hogy elviselnek számos genetikai mutációt. Megfigyelhető, hogy számos szervnek van tartaléka, és számos biokémiai reakcióútnak van tartalék kerülőútja. Úgy gondoljuk, hogy a robosztusságnak egy minőségileg új fajtája ez, amely az érzékenységi függvények hasonlóságán alapul. Ez a távoli jövőben a rákgyógyszerek kifejlesztésének elméleti alapja lehet. Bernát Klári, Lovrics Anna, Turányi Tamás
Munkatársakat keresünk Akikből hiány van: Közéleti újságíró, sportújságíró, tudományos cikkíró.
Akikből sosem elég: Közéleti újságíró, olvasószerkesztő, tördelő, riporter. Képze�ség nem, csak lelkesedés szükséges, a jelentkezőket betanítjuk. Teljesítmény alapú bérezés.
Mozizóna
A Világbéke élharcosa Beépített szépség 2. Előre bocsátom, elfogult vagyok. Az vesse rám az első követ, akinek nincs kedvenc színésze, akitől mindent elfogad, aki tökéletes, aki tehet bármit, nem haragszunk rá. Valahogy így vagyok én Sandra Bullock-kal. A kedvenc színésznő nem is jó kifejezés, egyszerűen szeretem, amit és ahogyan csinál, és ha tizenöt évvel fiatalabb lennék, valószínűleg teleplakátoznám a képeivel a szobámat. Így viszont csak megnézem a filmjeit, örülök, ha jó és elnézően mosolygok, ha sekélyes az éppen soros alkotás. A héten örülhetek. A Beépített Szépség második része nem lett rosszabb, mint a hat éve készült előd és ez folytatásoknál nagy szó! Akit akkor idegesített Bullock mesterkélt horkantós nevetése, az persze most sem fogja szeretni,
részemről ez az egyetlen motívuma a filmnek, ahol szükség volt rajongói hozzáállásomra. A történet szervesen kapcsolódik az előző rész eseményeihez, érdekes továbbgondolása annak a helyzetnek, amikor valaki egyszercsak a média érdeklődésének középpontjába kerül. Hogyan lehet valaki FBI ügynök, ha útonútfélen (rossz esetben akció közben
A világ kemény és kegyetlen hely, az emberek pedig aljasok, erőszakosak és javíthatatlanok. Nincs ez másként a rendőrség berkein belül sem, naiv dolog lenne azt hinni, hogy az egyenruha és a teljesen szabályszerű fegyverhasználati engedély egyből jobb emberré teszi tulajdonosukat. A 36 című francia zsarukrimit véletlenül sem keverhetnénk össze egy rendőrség által finanszírozo� „szolgálunk és védünk” propagandaművel. A két főszereplő különkülön sem épp mintarendőr, ráadásul van a múltjukban valami sötét folt, ami mia� kölcsönösen utálják egymást. Amikor pedig világossá válik, hogy a szamárlétra követke-
is) felismerik, és autogramot kérnek tőle? Macerás helyzet. A hirtelen jött népszerűség váratlanul éri Gracie-t, ráadásul, hogy fokozzuk a bonyodalmat, a szörnyetegből szépséggé avanzsált lány barátja néhány hét után kiszáll a kapcsolatból. Helyben vagyunk. Magánéleti problémák, szakmai ellehetetlenülés, ráadásul egy új társ, aki fiús lányként nagyon nem szívleli az FBI Barbie babáját. Gracie előre menekül és a nyomozóiroda új arcaként vállalja a médiaszereplést, tündököl, magabiztosságot sugároz, már majdnem akkora sztár, mint Julia Roberts. Mi történhet ilyenkor, ha csak az nem, hogy elrabolják az előző részben megismert szépségkirálynőt, Gracie egyetlen igazi barátját, és Barbie-ból előbújik az ördög. Vagy legalábbis régi önmaga. Az akció végére pedig ismét kiderül, hogy a barátság mindennél fontosabb, leszámítva talán a világbékét. -lionMISS CONGENIALITY �: ARMED AND FABULOUS (����., amerikai, ��� perc). Rendezte: John Pasquin. Forgatókönyv: Marc Lawrance, Katie Ford. Szereplők: Sandra Bullock (Gracie Hart), Regina King (Sam Fuller), Heather Burns (Cheryl), Ernia Hudson (McDonald).
Szépségek – beépítve
36
15 15
ző fokát csak egyikük érheti el, szó szerint vérre menő rivalizálás indul meg ke�ejük közö�. Hivatalosan az az esélyes, aki hamarabb számolja fel a már kilenc halo�at maga után hagyó, nehézgépfegyveres, pénzszállítókra specializálódo� bandát, ezért főhőseink nem válogatnak a mocskosabbnál mocskosabb eszközökben. A film készítői viszont gondosan csak a hasonló zsarufilmekben szokásos kötelező eszközökből váloga�ak – hideg-kék megvilágítású képek, látványosság helye� a brutalitásra építő akciók, bőrdzsekik, pisztolyok, besúgók és átverések. Az egyetlen meglepő fogás az volt, ahogy a két undorító figura közül az egyiket szép lassan, fokozatosan megkedveltetik velünk – magam sem tudom, miért izgultam végül
érte. Már csak azért sem, mert a film fordulatai eléggé kiszámíthatóak, nem egy átütően új szemléletű mérföldkőről van szó a műfaj történetében. Ennek ellenére a krimik rajongói talán kedvelni fogják – mivel én nem vagyok az, csak egy dolgot tudtam benne igazán értékelni, azt, hogy Gerald Depardieu milyen zseniálisan tud aljas gonoszt is játszani, ha ez a feladata. Balu �� QUAI DES ORFEVRES (����., francia, ��� perc). Rendezte: Olivier Marchal. Forgatókönyv: Dominique Luiseau, Frank Mancuso. Szereplők: Daniela Auteuil (Leo Vrinks), Gerald Depardieu (Denis Klein), Andre Dussolier (Robert Mancini),Valeria Golino (Camille Vrinks), Daniel Duval (Eddy Valence).
16 16
Külszíni fejtés
Plusz egy…
3 betűs szavak: ALE, EAM, KAL, LOL, NEM, ÖÁA, RAÓ, SEE, VÁR. 4 betűs szavak: ARRL, OERE, EBEK, ELÉG, ÉREL, JELT, LOGO, LOKL, LŐDD, NŐVT, RÁÜT, TELE, TELJ, TŐLE, TTŐL, VELE. 5 betűs szavak: ELFOG, ERERE, FÁZAT, LOTKA, MENNE, NEKEM, TATOL, TUJÁK. 7 betűs szavak: BÉLYEGE, BORSÓKŐ, ELEGELE, ELVÁROK, GERENDA, KÓLASOK, LEUGATÓ, ÖRÖMVAN.
Ezen a héten Plusz egy vicc típusú feladvány vár rád, a kimaradt öt szóból kell összeraknod a csa�anót. A megfejtendő a következő vicc csa�anója: Két rendőr beszélget: – Nekem gyomoridegem van. –… 2 betűs szavak: DE, EG, EK, IS, LÓ, MC, OK, RÓ, SÍ, ÜT.
V
A
R
Á
Z
S
L
9 betűs szavak: BELETOLAT, HASZNÁLOM, LAVÓRTELE 11 betűs szavak: CSELEKEDNEK, EGYÉRTELMŰT, LEEJTETTKÉS, LEGTÁVOLABB. A megoldást a megjelenés utáni héten szerdán 12 óráig várom e-mailen (
[email protected]) vagy bedobhatod a Haliban elhelyeze� dobozba is. Az 7. számban megjelent focimeccs eredménye: 1:2. Kerese� növény neve: kocsánytalan tölgy. A nyertesek: Rónaszéki Mihály, Keskeny Zoltán, Tóth Melinda Erika. Csilla
A
T
Krakkó, Tátra, Auschwitz, Wieliczka Az ELTE TTK Hallgatói Alapítvány kirándulást szervez Lengyelországba május 13-16-ig mindössze 21900-ért!
További információ: ELTE TTK Hallgatói Alapítvány, Déli tömb 00-734-es iroda. Telefon:(06-1)381-2101.
XXX. félévfolyam 9. szám 2005. április 20.
Ügyfélfogadás: hétfő - csütörtök: 12.00 - 18.00, péntek: 12.00 - 17.00.