Szociális párbeszéd a “kereskedelemben”
A KSH besorolás szerint a G jelű nemzetgazdasági ág megnevezése: Kereskedelem, járműjavítás. (Az előző szabályozáshoz képest lényeges változás, hogy a korábban belkereskedelemhez sorolt területek közül a “Szálláshely szolgáltatás, vendéglátás” külön nemzetgazdasági ágként szerepel.) A nemzetgazdasági ágat három ágazat: a jármű,üzemanyag-kereskedelem (öt alágazattal) a nagykereskedelem (hét alágazattal) és a kiskereskedelem(hét alágazattal) alkotja. A tényleges gyakorlat közel azonos a KSH besorolással. Kisebb eltérést jelent, hogy a jármű-üzemanyag területen belül a gépjármű javítást inkább ipari tevékenységként, az üzemanyag kereskedelmet a kőolajvertikumhoz tartozóként kezeli a gyakorlat. Hasonló a helyzet a gyógyszer nagy és kiskereskedelemmel, amely az egészségügy területhez áll közelebb, és a hírlapárusítással, amely a postai szolgáltatás részeként funkcionál. A tanulmány szempontjából a kereskedelem - a fenti megszorításokkal - a KSH által meghatározottak szerinti határvonalak között kezelhető.
1./ Az ágazat jellege, struktúrája. A kereskedelemre rendkívül erőteljes strukturáltság jellemző. Ezt mutatja, hogy tevékenységek szerint 19 alágazatát közel 80 szakágazat alkotja. A működő vállalkozások száma szerint az ágazat a nemzetgazdaságban az első helyet foglalja el. A közel 220 ezer kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozás - amely az összes hazai vállalkozás 25 %-át teszi ki - 50 %-a a mintegy 120 ezer egyéni vállalkozás. Ezen túlmenően mintegy 50 ezer Kft, 700 Rt és 500 szövetkezet működik az ágazatban. A 90-es évek közepén lényegében lezárult a privatizáció, amely a rendszerváltást megelőzően is a legmagasabb arányú volt, illetve azt követően legelőször és leggyorsabban indult meg és fejeződött be az ágazatban. Így mára a kereskedelemben állami tulajdonú vállalkozás már nem működik. A hazai kereskedelmi üzlethálózat a példátlanul gyorsütemű átalakulása eredményeként a nyugat-európaihoz nagyban hasonlít. Az első - 1996-ban épült - fővárosi bevásárlóközpont megnyitása után országos beruházási hullám vette kezdetét. Közel száz eltérő alapterületű üzletközpont működik Magyarországon, s a vállalkozók további ötven új felépítését tervezik. A nagy alapterületű egységek (ide sorolható a hipermarket, szupermarket, s ezek üzletláncai), forgalmi részesedése az évek soráőn folyamatosan emelkedett, s ma hozzávetőleg eléri az 50 %-ot. A belkereskedelmi tevékenység strukturális átalakulása 2001-ben is folytatódott, a bevásárlóközpontokat, hipermarketeket üzemeltető cégek beruházási kiadásait nézzük, az átalakulás dinamikusabb folytatódása várható. A multinacionális kereskedelmi vállalatok az elmúlt években összesen 340 milliárd forintot költöttek magyarországi üzlethálózatuk kiépítésére. A 2001. évben ennek több mint a felét, további 181 milliárd forintot terveztek beruházásra fordítani.
-2-
A kiskereskedelmi tevékenységet folytató hálózati egységek össz eladóterülete az 1997. évi 1,7 millió négyzetméterről 2,1 millió négyzetméterre gyarapodott, ez 25 %-os növekedésnek felel meg. Az üzletek, elárusító helyek száma mintegy 150 ezerre tehető, ez a szám az utolsó öt évben közel 30 ezerrel nőtt. Összességében megállapítható, hogy vállalkozásméret tekintetében folyamatos polarizáció megy végbe úgy, hogy minden vizsgált adat tekintetében az arányok a “nagy” cégméret irányába tolódnak el, emellett nem csökken az egyéni, illetve egyéb mikrovállalkozások száma. A tulajdonosi összetételben hasonló folyamat zajlott le a - részben, vagy teljesen - külföldi tulajdonban lévő cégek javára. Az önálló cégnek vagy cégcsoportnak tekinthető vállalkozások forgalom szerinti sorrendjében szinte kizárólag “multinacionális” cég található. Az 5 fő feletti vállalkozásoknál 2001. novemberében 299,4 ezer főt foglalkoztattak, ebből közel 183 ezer fő (61 %) volt fizikai foglalkozású. Lényeges foglalkoztatási jellemző, hogy az ágazatban 2001-re a részmunkaidősök száma mintegy 30 ezer főre növekedett, ami az elöző évhez képest mintegy 40 %-os emelkedésnek felel meg. A munkavállalók létszámának kb. 75 %-a nő, főként a fizikai állománycsoportban. Az 5 fő alatt foglalkoztató vállalkozásoknál az előbbieken túl még mintegy 220-250 ezer fő dolgozik részben munkavállalóként, részben egyéni vállalkozóként. A tanulmány szempontjából kiemelt fontosságú tény, hogy az ágazatban tapasztalt polarizáció az egyes vállalkozásoknál a létszám nagysága alapján is megfigyelhető. Az ebből a szempontból vizsgált 10 legnagyobb munkáltatónál foglalkoztatják - az 5 fő feletti vállalkozások munkavállalóinak legalább 10 %-át és becslésünk szerint a legnagyobb 100-nál a munkavállalók 25 %-át. A másik végponton az egy főt (esetenként két félmunkaidőst) foglalkoztató egyéni vállalkozások állnak a fentiekhez hasonló összlétszámmal. A szakképzettség szempontjából is polarizációs folyamat zajlik. Egyrészt növekszik az igény a magasan képzett, több nyelvet beszélő kereskedelmi szakemberek iránt. Másrészt az ágazati összetétel szempontjából óriási súllyal jelenik meg a teljesen szakképzetlen - árufeltöltői szerepre kárhoztatott - munkavállalói tömeg. Az érdekegyeztetés szempontjából ennek a folyamatnak a jelentősége kettős. Csökken a munkavállalók felkészültsége, általános műveltsége, szakmai önérzete és mindezzel együtt jár érdekérvényesítő képességük gyengülése mind egyéni, mind kollektív szinten. Ugyanakkor ártalmas és hátrányos az a munkáltatói szemlélet, amely az ilyen típusú munkavállalókat, mint könnyen lecserélhető egyedeket értékeli. Ez is a kiszolgáltatottságot erősíti és a kollektív jogok érvényesíthetőségét gátolja. Az előbbiekből is következik, hogy az ágazat legnagyobb foglalkoztatói a külföldi tulajdonban lévő nagyvállalkozások. Az ágazat legfontosabb munkáltatói és minden egyéb tekintetben is legerősebb kereskedelmi vállalkozásai (: 2000. éves forgalmi adatok; 2001 évi létszámadatok) • METRO HOLDING Kft: 259 Mrd Ft; foglalkoztatottak létszáma: 2600 fő • TENGELMAN CSOPORT (PLUS-KAISER’S, S&C, OBI, INTERFRUCT) 171 Mrd Ft; foglalkoztatottak száma: 7600 fő.
-3• TESCO-GLOBÁL ÁRUHÁZAK Rt: 150 Mrd Ft; foglalkoztatottak száma: kb.10.000 fő. • REWE CSOPORT (Penny Market Kft, Billa Kft) 135 Mrd Ft; foglalkoztatottak száma: kb. 3500 fő. • CSEMEGE Szupermarketek Rt: 105 Mrd Ft; foglalkoztatottak száma: kb. 4000 fő. • SPAR Magyarország Kft: 91 Mrd Ft; foglalkoztatottak száma: 4500 fő. A felsorolásban nem szerepel az igen nagy forgalmat lebonyolító (250 Mrd Ft) - kifelé egységes képet mutató -, kizárólag magyar tulajdonosokból álló CBA Élelmiszer társulás. Ez a csoport többszáz önálló kisvállalkozás - különböző közös kereskedelmi tevékenységre alakult - csoportja. Hasonló okokból említendő a COOP-HUNGARY Rt, amely kb. 500, szintén önálló vállalkozásként működő szövetkezeti kötődésű cég, illetve ÁFÉSZ csoportja (összesített forgalmuk 230 Mrd Ft, összlétszámuk kb. 25-28 ezer fő). Az ágazat gazdasági helyzete: Az elmúlt tíz esztendőben a belkereskedelem fejlődését legmarkánsabban a gyenge vásárlóerő és az erős konkurenciaharc határozta meg, ami a jelzett évek gazdaságpolitikájának makrogazdasági mozgásteréből és a piacgazdasági átalakulásból következett. Az állami tulajdon lebontásának első lépésében (az előprivatizáció során) 10300 kiskereskedelmi egységet és az állami vállalatoknál lévő vagyont magánosították, sorozatban születtek a kis létszámú - gyakran családi - vállalkozások. Ám az évtized fordulóján Magyarország ideális befektetési célpontnak bizonyult a kereskedelmi multinacionális vállalkozások számára piacszerzési stratégiájuk megvalósításához. A még mindig “relatíve” magas életszínvonal, a stabilnak elismert társadalmi viszonyok, a privatizáció kezdeti zavarai, bizonytalanságai vonzották ide a tőkeerős külföldi vállalkozásokat, melyek azután az ágazat szervezeti és tulajdonosi átalakításában kiemelkedő szerepet játszottak. A külföldi működőtőke-bevonás folyamatában a kereskedelem kezdettől az elsők között szerepelt a magyar gazdaságban. Valamennyi gazdasági ág közül napjainkig itt alakult a legtöbb vegyes tulajdonú szervezet, a tőkeimport nagyságát illetően pedig a feldolgozóipar és az energiaipar után a harmadik helyen áll. A kereskedelem külön vonzerőt jelentett a külföldi tőke számára amiatt, hogy ebben az ágazatban viszonylag alacsony a tőkeigényesség - s így a kockázat mértéke -, nagyobb a jövedelmezőség és gyorsabb a megtérülés, mint a termelő ágazatokban. (És ehhez még különféle adókedvezmények is hozzáadódtak.) A külföldi eredetű tőkebefektetések az elmúlt évtizedben két irányból is komoly hatást gyakoroltak belkereskedelmünkre. Egyik oldalon a már meglévő, technikailag erősen elmaradott üzletláncok, kiskereskedelmi hálózatok felvásárolásával és korszerűsítésével, másik oldalon pedig az európai méretekben is jelentős bevásárló és szolgáltatószórakoztató központok rohamos elterjesztésével nyertek meghatározó szerepet az ágazat teljesítményében. A piacgazdaság kialakulását megelőzően a hazai kereskedelemben a versenyhelyzet ismeretlen fogalom volt. A valóságos konkurenciaharc a külföldi tőke beáramlásával bontakozott ki, legelsőként az élelmiszerkereskedelem területén. Ez a folyamat az évek során
-4erősödő tendenciát mutat a nagyméretű kiskereskedelmi láncok, a bevásárlóközpontok és más nagy alapterületű egységek (hipermarketek, szupermarketek stb.) között, versenybe kényszerítve a kis- és középméretű, leginkább hazai befektetők által működtetett vállalkozásokat. A verseny kedvezően hat az ország gazdasági növekedésére, a műszaki, technikai, technológiai megújulására, a modernizációra. Ezen túlmenően nem lebecsülhető szerepe van a foglalkoztatási gondok enyhítésében, az infrastruktúra bővítésében és korszerűsítésében. A felsorolt pozitívumok mellett egyes szakmai vélemények évek óta aggályosnak tartják a külföldi tőke dinamikus - gyakran agresszív - térhódítását. Köztudott, hogy a multinacionális cégek hazai tőkebefektetéseit a magas tőkemegtérülés, az alacsony munkabérek és a piacszerzés motiválja. A hazai kis- és középvállalkozások elsősorban tőkeszegénységük okán nem képesek lépést tartani a dinamikus fejlődéssel, így a piacról való kiszorulásuk felerősödve folytatódott az elmúlt évek során. De a külföldi tőke “üzletpolitikája” a Magyarországon gyártott fogyasztási cikkek belföldi piacrajutásának lehetőségét is erősen korlátozta, elsősorban azok magas termelői árszintje miatt. Vagyis a fejlett nyugati országokban már évtizedekkel korábban lezajlott “globalizációs hullám” a kilencvenes évek elejére elérte Magyarországot is. Az első “amerikai típusú” bevásárlóközpontot 1996-ban nyitották meg a fővárosban, s az üzletház-építési láza azóta is töretlen lendülettel hívja életre a több tízezer négyzetméter alapterületű “csillogóvillogó” plázákat. A legelső időben érthetően a főváros, majd agglomerációja jelentette a legnagyobb vonzerőt a beruházók számára. (Mára az itt működő létesítmények összes alapterülete megközelíti az 500 ezer négyzetmétert.) Idővel a fővárosi terjeszkedés megtorpanása nélkül egyre nagyobb ütemben kezdtek épülni a vidéki nagyvárosok üzletközpontjai is. Országosan az élelmiszer kiskereskedelem területén bekövetkezett koncentráció a legszembetűnőbb. A tőkeerős kereskedelmi társaságok üzletpolitikájának szerves része, hogy a jól működő fővárosi hálózat mellett az ország egész területét lefedő üzletláncot építenek ki. (Például TESCO, Penny Market, Spar, Csemege, stb.) Bár a kiskereskedelmi tevékenység koncentrációja tagadhatatlanul előrehalad, a magyar kereskedelem szerkezete még mindig szétaprózott. Miközben az áruházak, hiper- és szupermarketek száma a bolthálózaton belül kb. 10 %, a forgalom közel fele (43 %-a) koncentrálódik ide. A fenti mutatókkal igazolni lehet azt a tényt, hogy belkereskedelmünk szerkezete mára erősen közelít a nyugat-európai színvonalhoz. (1999-ben az öszszes forgalom 9 %-a realizálódott a bevásárlóközpontokban, ami 2000-ben már elérte a 13 %-ot. Európában a mutató átlagosan 14,2 %.) A vázolt trend a következő években folytatódik, ugyanakkor szakértők szerint megkezdődik a tulajdonosi összetétel drasztikus átalakulása. Ennek oka, hogy a piac fokozott telítődése következtében a verseny egyes vállalkozások esetében kikényszeríti a visszavonulást és mindez nem kerüli el a legnagyobb “multinacionális” cégeket sem. Az ágazat és az EU csatlakozás:
Kiinduló pontként az Európai Uniós elvárások általános, ágazatot érintő kérdéseit kell szemügyre venni. Ehhez semmiképpen nem haszontalan megvizsgálni és számba venni a
-5szolgáltatások területén az EU követelményeket, mert azok szorosan összefüggnek a kereskedelemben vizsgált uniós elvárásokkal. Maga a kereskedelmi tevékenység konkrétan nem esik EU harmonizációs kötelezettség alá, de az Európai Unió a csatlakozáskor a kor színvonalának megfelelő minőségi, szervezési, működési igényt támaszt a kereskedelemmel szemben is. Viszont a kereskedelem “tárgyát” jelentő árúk és egyéb, a kereskedelem működését elősegítő szolgáltatások már konkrét harmonizációs kötelezettség alá esnek (pl: fogyasztóvédelmi szolgáltatások, piacfelügyelet, minőségbiztosítás, a különböző banki- és pénzpiaci műveletek, stb.) A szabványok nélkülözhetetlenek a gazdaság zavartalan működéséhez, mind az exportált, mind az importált áruk paramétereinek meg kell felelniük a rendeltetési ország előírásainak. A kereskedelemben csak a szabványoknak megfelelő áruk hozhatók forgalomba, melyek szabványosítás szerinti gyártásának már a termelő vállalatoknál meg kell(ene) történnie. A szabványok EU által megkövetelt harmonizációja éppen azt a célt szolgálja, hogy a műszaki-megfelelőségi előírások, követelmények eltérése ne támasszon akadályt az áruk szabad mozgásának. Amíg a termékek körében létrejön a szabad kereskedelem az Európai Unió és Magyarország között, addig a szabványosítás és megfelelőség igazolás (minőségügyi) területén is biztosítani kell a teljes harmonizációt. A Közösség úgynevezett “belső piaci programja” a kereskedelmi akadályok eltávolítása volt, ezek között szerepelt a termékek jellemzőit, csomagolását, jelölését, címkézését, vizsgálatát szabályozó különböző nemzeti rendszerek egységesítése, (amiben az egységes szabványoknak nagy a szerepük). A tagországok közötti kereskedelem akadályainak felszámolása a tagországokon kívüli szállítóknak is előnyös lehet. Ebben exportőrként és importőrként egyaránt érdekeltek vagyunk. 1989-től érvényes a “megfelelőség általános megközelítése” tárgyú direktíva, mely kötelezővé teszi, hogy az EU-ban csak megfelelőségi nyilatkozattal ellátott termékek hozhatók forgalomba. A határozat szerint nemcsak az élet-, egészség-, fogyasztó- és környezetvédelem alapvető követelményeit kell direktívákban előírni, hanem azokat a bizonyítási eljárásokat is, amelyek elvégzése az Európai Unión belüli forgalmazhatóság követelménye. Az EU szabályok előírják, hogy egy tagországnak meg kell engednie területén olyan áru értékesítését, amelyet egy másik tagországban a törvényeknek megfelelően gyártottak vagy értékesítettek. Ez a kölcsönös elismerés elve, melyet már Magyarországnak is alkalmaznia kell, és nem akadályozhatjuk meg olyan termék importját, amelyet egy másik EU tagországban forgalmaznak. A szabványosítás és megfelelőség tanúsítása már ma lehetővé teszi az import olyan értelmű szabályozását, hogy kirekeszti a magyar piacról a nem megfelelően tanúsított, illetőleg az EU követelményeket ki nem elégítő árukat. A tagországok közötti kereskedelemben a csomagolás területén igen jelentős az elmaradásunk, részben környezetvédelmi okok miatt. Így nem kizárt, hogy többek között ezekre a követelményekre derogációt kell majd kérnünk. A felsorolt feltételek és közvetlen érvényesítő szabályok rendkívül nagy kihívást jelentenek a szakképzettség fokozásában és általában a humán dimenzió megfelelő kezelésében. Mindennek szervezeti, munkaügyi, támogatási követelményeiben rendkívül nagy szerepet kell kapniuk az állam mellett az ágazat munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleteinek is.
-6-
A kereskedelem az Európai Unióban a második legnagyobb foglalkoztató, jelentős ágazat, amelynek helyzetével, jövőjével az Európai Bizottság kétszer is foglalkozott. 1996ban elkészült a “Zöld Könyv”, majd 1998-ban a Bizottság kiadta dolgozatát “KERESKEDELEM 2000 - Fehér Könyv kereskedelemről”. Ez a Fehér Könyv a kereskedelemnek az Európai Unió gazdasági, társadalmi és kulturális életében játszott szerepét ismeri el, egy politikai dokumentum a Közösség intézkedéseinek formálására vonatkozó elképzelésekkel annak érdekében, hogy erősítse hozzájárulását az ágazat javuló versenyképességéhez. Megállapítja, hogy a kereskedelem igen jelentős befolyást gyakorol Európa polgárainak életére, mivel: • az áruk széles választékát biztosítja mindenki által hozzáférhető áron • a vásárlási lehetőségek átalakítják a kis- és nagyvárosok állampolgárainak életét, megváltoztatja életminőségüket • az általa árusított termékek és szolgáltatások tekintetében fenntartja a már bevált és jó hatásfokú környezeti, etikai és társadalmi standardokat A Fehér Könyv lényeges megállapításokat tesz az ágazat jövőjét illetően, kimondja, hogy az ágazat csak akkor tudja optimálisan felhasználni a meglévő közösségi eszközöket (regionális fejlesztés, környezet- és fogyasztóvédelem, kutatás és képzés), ha a döntés hozók egyrészt tisztában vannak a kereskedelem körülményeivel, másrészt állandóan szélesítik ismereteiket az ágazatról. Ahhoz, hogy erősödjön az ágazat elismertsége, nem elég néhány törvénykezési intézkedést tenni, nagyobb figyelmet kell fordítani a kereskedelem és a közösségi politika közötti kapcsolatra. A kereskedelem legjobb hozzájárulása a közösség ügyeihez az lehet, ha növeli versenyképességét, és ezzel nagy tömegű állást teremtve enyhíti a közösség országait sújtó foglalkoztatási gondokat. A Fehér Könyv felvázolja a kereskedelem fejlődésének trendjét, megállapítja, hogy az erősödő verseny, új technológiák megjelenése, a fogyasztói szokások megváltozása a radikális változások felé tolja az ágazatot. Számítani kell arra, hogy a kiskereskedelmi értékesítés koncentrációja a választék korlátozásához, az árak emelkedéséhez és az eddig megszokott elérhetőség csökkenéséhez, kis üzletek bezárásához és végül mindazok számára, akik korlátozott közlekedési képességgel rendelkeznek, az életminőség csökkenéséhez vezet. A globalizáció hatása, a tudásalapú társadalom kialakulása a kereskedelemben sem elhanyagolható, hatással lesz a foglalkoztatásra, új szakmák, új szakképzettségek jelennek meg, a kevesebb szakértelmet igénylő munkák leértékelődnek és csak alacsony áron, a migráció révén hasznosulhatnak. A távértékesítés, az elektronikus bevásárlás már most is gyorsan fejlődik és ez fogja jelenteni a szektor strukturális átalakításának alapját, hatalmas beruházást indukálva eszközökben és képzésben. A fogyasztói igények megváltoznak, az igényesebb fogyasztói kereslet a komplex és integrált szolgáltatásokat preferálja (turizmus, kultúra, információtechnológia, személyes
-7biztonság, közlekedés és kereskedelem egy helyen), ez pedig a szolgáltatások szoros együttműködését követeli. A Fehér Könyv kidolgozza a főbb intézkedéseket és konkrét időpontok megjelölésével intézkedési tervet is mellékel. Az intézkedések közül első helyre helyezi a politikai eszközök igénybevételének javítását, a szektor jobb elismerését, a kereskedelem szerkezeti változásának szükségességét, a hatósági eljárások egyszerűsítését, a finanszírozási gyakorlat javítását, a társadalmi párbeszéd erősödését. 2./ A munkaügyi kapcsolatok szereplői az ágazatban: A kereskedelem nagy szakmai strukturáltsága területi szétszórtsága és a vállalkozások óriási száma ellenére azon ágazatok közé tartozik amelyeknél kis számú, ugyanakkor nagy lefedettséggel rendelkező érdekképviseleti szervezet működik. Szakszervezetek az ágazatban. A kereskedelem területén az elmúlt l4 év alatt több különböző szervezet próbálkozott a munkavállalók képviseletével. Ezek általában egy-egy munkáltatóra kiterjedő hatáskörrel kezdték meg működésüket, majd hosszabb-rövidebb időszak után beszüntették tevékenységüket. Hasonló eredményre vezettek a felülről létrehozni szándékozott, ágazati jellegű célokat kitűző kezdeményezések, amelyekkel az újonnan alakult konföderációk próbálkoztak. Ezek a szövetségek ágazati szintű szerveződésként nem jelennek meg a kereskedelemben, ugyanakkor tematikájukban szerepel egy-egy kereskedelmet érintő programpont, vagy időnként megszervezett akció. Ilyen pozitív példa a Munkástanácsok vasárnapi, ünnepi munkavégzés elleni kampánya, amelyben az üzletek zárva tartásáért szálltak síkra. Az üzemi tanács választások pontosan jelzik az ágazatban jelenlevő munkavállalói érdekképviseletek egyedi helyzetét. A 2001. évi ÜT választásokon egyetlen szakszervezeti szerveződés sem állított egyetlen jelöltet sem az ágazatban a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetén kívül. (1995-ben a Liga Szakszervezetek két, 1998-ban egy kisebb munkáltatónál állítottak három, illetve egy jelöltet) Mindezek alapján megállapítható, hogy az ágazatban semmilyen vetületben nincs jelen más szakszervezet, kizárólag a KASZ. Az ágazat szakszervezete a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete. (KASZ) A szakszervezet a KPVDSZ felbomlásával annak jogutódjaként, és a kereskedelemben működő öt önálló tagszervezetté alakulásával, illetve ezek szövetségeként l989-ben kezdte meg tevékenységét. (Kereskedelmi Szakszervezetek Szövetsége) Az öt szövetség-alkotó szervezet 1993-ban egyesült jelenlegi nevén és formájában a kereskedelem ágazati szakszervezeteként. Emellett a tágan értelmezett magánalkalmazotti területek munkáltatóinak alkalmazottait is szervezetten képviseli (pl. takarékszövetkezeti, kaszinói alkalmazottak, stb.) A KASZ taglétszáma a folyamatosan tagdíjat fizetők nyilvántartása alapján közel 30 ezer fő. A szakszervezetbe ezen felül, különböző okokból tagdíjat hosszabb-rövidebb
-8ideig nem fizetők, de tagkönyvüket és tagságukat fenntartók nyilvántartott száma 8-10 ezer fő között változik.
A KSZSZ tagszervezetei alapító tagokként, majd a KASZ folyamatosan, és jelenleg is az MSZOSZ tagja. A KASZ 1993-tól a Magánalkalmazottak Nemzetközi Szövetségének (akkori nevén FIET) illetve ezen belül európai szerveződésének (EURO-FIET) tagja. A szervezet 1999-ben más ágazati típusú szakszervezeti szövetséggel (pl. posta, média, stb.) való egyesülésekor felvette az United Network International (UNI) nevet és a legnagyobb nemzetközi szakszervezeti szövetséggé vált. A szervezetben, illetve annak kereskedelmi területein a KASZ aktív tevékenységet fejt ki, valamint különböző vezető testületeibe is tisztségviselőket ad. A szakszervezet ágazati szintű szervezettsége átlagosan10 % körüli, munkahelyi szervezeteinek száma 350 és emellett közel ugyanennyi vállalkozásnál vannak egyéni, szervezetet nem alkotó tagjai elsősorban a kis vállalkozásoknál dolgozók között. Ennek alapján azoknál a munkáltatóknál, ahol a KASZ képviselettel rendelkezik, szervezettségi mutatója 40 %-os. Az üzemi tanácsok 2001. évi választásainak eredménye a szervezettségi mutatót jóval meghaladó támogatottságot jelez. A szakszervezet jelöltjeire leadott szavazatok aránya 69,3 %. Munkaadói szervezetek a kereskedelemben: • Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) általában a kereskedelmi társaságok szövetsége, az ágazat meghatározó munkaadói kis kivételtől eltekintve tagjai közé tartoznak. Az OKSZ a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének tagja. • Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége (ÁFEOSZ), az ÁFÉSZ-ek valamint ezek utódainak illetve érdekeltségeiknek valamint az általuk alapított társasá-goknak a szervezete. Közvetlenül vesz részt az Országos Munkaügyi Tanács munkáltatói oldalán. • Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) az ágazat egyéni vállalkozóit tömöríti. Közvetlenül vesz részt az OMT munkáltatói oldalán. A felsorolt szervezeteken kívül a kereskedelem területén érdemi - munkaadói érdekképviseletet ellátó szervezet nem működik. A három szövetség néhány éve ágazati-szakmai egyeztető szervezetet hozott létre, amely szinte teljes körűen lefedi az ágazat vállalkozásait és ugyanakkor felszínre hozza a méreteikből, illetve az eltérő struktúrákból adódó konfliktusokat. A szervezet megítélésünk szerint formáját tekintve a későbbiekben alkalmassá válhat az ágazati érdekegyeztetés munkaadói oldalának egységes megjelenítésére. Az ágazat munkaadóinak nemzetközi szervezete az EuroCommerce, amely az európai kiskereskedelmi, nagykereskedelmi és nemzetközi kereskedelmi munkáltatók érdekei-
-9nek képviselője. A szervezet tevékenységében a magyar munkáltatókat az Országos Kereskedelmi Szövetség képviseli. Az ágazat ügyeivel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is foglalkozik, a kamarai törvénynek megfelelő rend alapján. Bár a kamara kifejezetten gazdasági érdekképviseleti funkció betöltésére hivatott, a tevékenység jellegéből adódóan gyakran alakulnak ki átfedések konkrét ügyekben. Ezt erősítheti a személyek egybeesése is, mivel a munkáltatói érdekképviseletek különböző szintű szereplői a kamarákban vezető tisztségeket töltenek be. Ugyanakkor mivel, bár a jelenlegi kamarai tagságot mindössze mintegy 50 ezer vállalkozás adja és ennek jó része ipari (illetve nem kereskedelmi) tevékenységet folytat, az ágazatban betöltött szerepe, elsősorban a törvény erejénél fogva valamint az állam segítsége miatt erősebb tényleges súlyánál. A tanulmány témája szempontjából a munkáltatói szervezetek értékelésének két vetülete fontos a munkavállalói megítélés szerint. Az ÁFEOSZ és a KISOSZ közvetlen részvétele az OMT-ben az ágazati párbeszéd tekintetében esetenként nehezítő tényezőként jelenik meg. Miután tevékenységi körük egyik vetületében valóban nemzetgazdasági szinten meghatározható (egyéni vállalkozók, illetve szövetkezeti “mozgalom”) országos, átfogó megközelítéseket alkalmaznak és képviselnek. Ezzel párhuzamosan tulajdonképpen azonos témaköröket kellene egy másik dimenzióban, mezo szintű munkáltatói szemlélettel átalakítva alkalmassá tenni az ágazati érdekek megjelenítésére. Ez a gyakorlatban azzal jár, hogy pl. az OMT nemzetgazdasági bérmeghatározásától, ajánlásától alig képesek elvonatkoztatni és az ágazatra az országostól eltérő mértékű és indokoltságú bérmegállapodást kialakítani. A másik megközelítés, szintén nehezítő tényezőre mutat rá. Az ÁFEOSZ legalább anynyira szövetkezeti érdekképviseletre alakult mint munkáltatóira. Ez is nehezíti a tiszta - ágazati, kereskedelmi - munkáltatói szemlélet alkalmazását. Ugyanez a KISOSZ tekintetében az egyéni vállalkozói lét által meghatározott alapállással írható körül. Döntő súllyal érvényesül érdekviszonyaik artikulálásában az egyéni vállalkozók mint tulajdonosok, valamint közvetlenül is munkát végzők álláspontja. Ennek alapján munkaadói szemléletben kevésbé képesek az érdek meghatározásra és képviseletre. 3./ A kollektívalku jellemzői az ágazatban: Általánosságban megállapítható, hogy az Európai Unióban kialakult érdekegyeztetési rendszerek egyike sem működik Magyarországon. Ennek társadalmi, történelmi, jogelméleti, politikai okai részletezése nélkül is rögzíthető néhány gyakorlati észrevétel. Az elmúlt tíz évben a gazdaság megerősítése-átalakítása (privatizáció, külföldi tőke bevonása, strukturális változások, versenyképesség fokozása, stb.) a gazdaság-politikai hatalom résztvevői számára egyet jelentett a tőke (a tulajdonosok, vállalkozások) támogatásával. Ennek a leegyszerűsített gondolkodásmódnak az egyik eleme, hogy a munkavállalói jogként körülírt tényezőket kizárólag mint hatékonyságot gátló körülményeket értelmezik. Szélesen értelmezve az érdekegyeztetés folyamata és maga a szakszervezet is számukra a tevékenységet gátló, kiiktatandó tényező. Szűkebben értelmezve a jogszabályokban megjelenő korlátok és előírások a tőke megtérülésének akadályai.
- 10 -
Ez utóbbi érhető tetten a Munka törvénykönyve legutóbbi módosítási folyamatában, hiszen a változások 70-80 %-a a munkáltatók hatékonysági követelményeinek megfelelő irányú volt, miközben a munkavállalók számára kedvezőnek ítélhető elemek általánosak, a konkrét munkaviszonyokat alig érintik. A kétoldalú érdekegyeztetés hiányosságai is arra vezethetők vissza, hogy az alkut és a megállapodásokat nem előnyeik oldaláról - akár termelési tényezőként is - tekintik a munkáltatók, hanem lehetőségeik korlátaiként. Addig amíg sem jogi szankcióktól, sem a munkavállalói fellépéstől nem kell tartaniuk nem tekintik érdeküknek a saját maguk által vállalat megállapodások megkötését sem. A munkaügyi kapcsolatok alakításának egyik legfontosabb “külső” tényezője az állam szerepvállalása a feltételek alakításában a megfelelő jogi, politikai, gazdasági környezet létrehozásában. Ez az állam szerep a szociális partnerség alakításában, fejlesztésében összevethető az európai demokráciák tapasztalataival. Az érdekegyeztetés működő rendszerének kialakítására minden európai (és egyéb) országban a baloldali hatalomgyakorlás időszakaiban került sor, de a kialakított rendszert a konzervatív kormányok is megtartották. Hazánkban a rendszerváltást követően nem volt alkalom a tartalommal megtöltött szociális partnerség intézményesítésére, ugyanakkor fennmaradtak alkalmazható formák, elsősorban országos szinten. Ennek alapján az Antall kormány utolsó éveiben az érdekegyeztetés gyakorlata a jelenlegihez képest érdemben és hasznosan működött. 1994-98 között - a gazdaság problémái miatt - nem került sor az érdekegyeztetés korszerűsítésére, sőt a kormányzati időszak elején érte el egyik mélypontját. A későbbiek során is csak a probléma felvetés szintjéig jutott el a kérdés kezelése, kiemelve a középszintű, ágazati megállapodások kiépítésének fontosságát. A megvalósításra a kormányváltás miatt már nem kerülhetett sor. 1998-tól az új kormány valamennyi lépése az érdekegyeztetés formálissá válását, kiürítését célozza. Jelenleg teljesen kilátástalannak látszik egy európai minőségű, tartalmas, érdemi párbeszédet feltételező, strukturált partnerségi intézmény kialakítása és működtetése. A munkáltatók továbbra is az államtól várják tényleges vagy túlzó igényeik teljesítését és “megsértődnek” ha a kormány egy-egy esetben a munkavállalók számára előnyös előterjesztést tesz vagy fogad el. A kormány tényleges partnerként, illetve a gazdaság, számára fontos szereplőjeként szinte kizárólag a munkáltatókat fogadja el, esetenként ezek szervezetei között is válogatva. A szakszervezeteket politikai ellenfélként kezeli és hatalmi eszközökkel lép fel velük szemben. A szakszervezetek tényleges érdekérvényesítő képesség hiányában szinte kizárólag szakmai érvekkel lépnek fel. Miután a jelenlegi érdekegyeztetési rendszer és a partnerek szemlélete alkalmatlan ezek befogadására, a munkavállalói oldal fellépése igen kevés eredményre vezet. Az előbbieken túl a tripartit rendszer működésének gyakorlati problémáját a strukturáltság hiányosságai és az érdekegyeztetés szintjeinek összehangolatlansága okozza.
- 11 A mai magyar gyakorlat a több évtizede kialakult munkahelyi kollektív szerződéses rendszerre épül és bár a lehetőség adott volna, e felett nincs ágazati (kötelező érvényű) KSz. A másik végponton a nagy, esetenként multinacionális cégek állnak, ahol még munkahelyi KSz sincs (gyakran szakszervezet sem működhet). A mindenkori kormányok ahelyett, hogy jogállami eszközök alkalmazásával ösztönözték volna a működő és egymásra épülő rendszer kialakítását, inkább kihasználták a helyzetben rejlő ellentmondásokat, adott esetben a szociális partnerek megállapodás képtelenségére hivatkozva. A kereskedelem területén a szakszervezet és a két nagy munkáltatói érdekképviseleti szervezet (ÁFEOSZ, OKSZ) között kifejezetten jó, szakmai alapokon álló együttműködés alakult ki, sőt több ágazati szintű témában írásos megállapodás is született. Ugyanakkor az egyes vállalkozásokra ható átfogó (keret KSz) vagy részterületeket érintő “kötelező” megállapodás nincs hatályban. Ennek oka - az előzőekben általánosan leírtakon túl - az, hogy az érdekképviseleti szervek tagjai természetesen egyes vállalkozás vezetői. A szakszervezetekkel kötendő megállapodáskor cégvezetőként és nem testületi tagként mérlegelnek, és saját vállalkozásukra nézve nem szavaznak meg kötelezettségeket. Jobbnak tartják a szabályozás nélküliséget, vagy a gyengébb “ellenfélnek” tartott munkahelyi szakszervezeti szervvel köthető kollektív szerződést. Itt természetesen meghatározó a vállalkozások erőbeli, színvonalbeli, nagyságrendi különbsége is. Sok esetben az erősebb szervezetek, munkáltatók megállapodási szándéka meghiúsul a gyengék ellenállásán, mert az “erősek” által vállalható mérték vagy korlát számukra nem teljesíthető. A felsorolt külső és belső nehezítő tényezők ellenére 1990-91 óta különböző intenzitású, színvonalú, tartalmú, írásos formában is megjelenő “alkufolyamat” zajlik az ágazat szereplői között. Ezt bizonyítja az a húsz, nyilvánosságra hozott dokumentum amely egyéb részterületek témáiban születetteken kívül - az ágazati szintű átfogó megállapodásokat rögzítik. (külön mellékelve) A megállapodások időrendben vizsgálva jól tükrözik a munkaügyi kapcsolatok körülményeinek, a szereplők egymáshoz való kapcsolatának változásait is: 1991-ben kezdődtek meg a tárgyalások az ÁFEOSZ és az akkor még önálló szervezetként működő Fogyasztási Szövetkezeti Dolgozók Szakszervezete (FSzDSz, a Kereskedelmi Szakszervezetek Szövetsége tagszervezete) között a szövetkezeti kereskedelem egészére mint alágazatra kiterjedő kollektív keretszerződés megkötéséről. A szerződést mintegy másfél évi egyeztetést követően 1992. június 1-jén írták alá. Tartalma a Munka Törvénykönyve néhány legfontosabb területére fogalmaz meg alapvetően ajánlás jellegű útmutatásokat, és emellett kiemelten foglalkozik az éves átlagos béremeléssel valamint a minimálbérrel. A felek vállalták, hogy elkészítik az ágazati szintű besorolási rendszert melynek része lesz két-három legjellemzőbb kategóriájához tarifaminimum érték meghatározása is. A szerződést egy éves hatállyal kötik meg. 1992 novemberre elkészül az ágazati besorolási rendszer a megállapodásnak megfelelő formában és tartalommal. 1993 elején a felek kibővített tartalommal néhány konkrét meghatározást is tartalmazó új keret kollektív szerződést kötnek. Lényeges változás, hogy ennek időbeli hatálya négy évre, 1996. december 31-ig terjed.
- 12 1993 közepén - az új keret KSz-ben vállaltak szerint elkészül a megújított besorolási rendszer, amelynek már minden eleméhez a törvényes minimálbér százalékában meghatározott tarifaértékek is kapcsolódnak. (Ez a rendszer elvileg jelenleg is érvényben van.) 1994-ben az egyesülést követően létrejött a KASZ (és annak szervezeti egységeként működő FSZDSZ szekciója), a keret KSz alapján éves bérmegállapodást kötnek, mind az átlagos béremelésre, mind a minimálbérre vonatkozó ajánlásokat megfogalmazva. Ettől az időponttól kezdve - annak ellenére, hogy a folyamatos együttműködés fennmarad - az ÁFEOSZ és a szakszervezet közötti kétoldalú megállapodások sora megszakad. A kapcsolatok fenti formájának értéke elsősorban abban állt, hogy példát mutatott a munkáltató és a szakszervezet munkahelyi szerve számára az együttműködés lehetőségére, illetve jelezte a helyi alkuk területének és tartalmának irányát. A szövetkezeti területtel egyidőben - szintén szakszervezeti szorgalmazásra - indult meg a kereskedelem egyéb területeit lefedő érdekképviseletek közötti előkészítő munka a keret KSZ megkötésére. 1992. március 20-án írta alá (a Magyar Gazdasági Kamara) Országos Kereskedelmi Szövetsége és a KSzSZ három önálló tagszervezete (Belkereskedelmi Dolgozók Szakmai Szakszervezete, Élelmiszerkereskedelmi Dolgozók Önálló Szakszervezete, Termelőeszköz-kereskedelmi Dolgozók Szakszervezete) az Ágazati Szakmai Kollektív Keretszerződés megkötéséről szóló megállapodását. Ez a megállapodás néhány - elsősorban bérezésre és egyéb juttatásra vonatkozó részletesebb témakörben - az adott évre vonatkozott. Emellett rögzítette egy részletes ágazati KSz kidolgozásának igényét, valamint az ágazati besorolási rendszer elkészítésének és elfogadásának kölcsönös vállalását. Az előbbi megállapodásra mint megkötött ágazati kollektív szerződésre hivatkozva annak mellékleteiként készült el először 1992. júliusában a besorolási rendszerről, majd 1993. márciusában az ehhez kapcsolódó bértarifa rendszerről szóló aláírt dokumentum. Ennek egységes szerkezetbe foglalt változata a KSZ függelékeként, elvileg jelenleg is érvényben van. Az 1993 és 97 közötti öt évben négy alkalommal az eredeti megállapodás 3-6-os számú mellékleteként jelezve a három szakszervezet, majd az egyesülés után a KASZ (és annak Általános Szekciója) aláírásával részletes ágazati bérajánlásokat kötött az Országos Kereskedelmi Szövetséggel. Ezek tartalmilag - bár erős, orientáló, példát adó szereppel bírtak - ajánlás jellegűek voltak. (Az időrendből hiányzó 1995-ös évben - az érdekegyeztetés mélypontján - országos megállapodás sem született az Érdekegyeztető Tanácsban. Ennek hatása végiggyűrűzött az egész rendszeren az ÉT-től egészen a munkahelyekig.) 1998. májusában az ágazati együttműködés időszerű kérdéseiről címet viselő megállapodás a szokásos bérezési témakörökön túl az OKSZ és a KASZ közös állásfoglalásaként értékelte a kereskedelem legfontosabb belső és külső körülményeit, ide értve az EU csatlakozás előkészítésében való közös részvétel igényének megfogalmazását is. 1999-ben újabb éves bérmegállapodást kötött az OKSZ és a KASZ. A 2000. március 1-jén kötött bérmegállapodás új vonása volt, hogy előkészítésében és a végső változatnál aláíróként a munkáltatói oldalon újra részt vett az ÁFEOSZ. Ennek
- 13 kiemelt jelentősége, hogy a szakszervezet nem két partnerrel kötött külön-külön megállapodást, hanem az ágazat nagy részét kitevő közös megegyezés született. Ez évben még a KASZ és az OKSZ külön ajánlást is kiadott a minimálbér törvényesnél magasabb értékű emeléséről. 2001-ben, bár csak a bérezés tekintetében teljessé vált az ágazati érdekegyeztetésben résztvevő szereplők köre. Az eddigiek mellett a Kereskedők és Vendéglátók Országos Szövetsége is bekapcsolódott a folyamatba és aláírta az éves ágazati bérmegállapodást. Az előbbiekben ismertetett eseménysor és tevékenység alapot szolgálhat a további együttműködésre, ágazati szinten a teljes hatáskörrel rendelkező szervezetek között és reményt nyújt egy folyamatosan fejlődő, tartalmú ágazati kollektív szerződés megkötésére. 2002-re az előző évi szereplőkkel előkészítés alatt áll az éves bérmegállapodás megkötése. A fenti kronológiába nem illeszthetően, egyedi jelenségként kezelhető, de példaértéke miatt igen fontos a KISOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete és a KASZ megyei szervezete által 1999. május 1-ére kidolgozott és azóta is alkalmazott (ágazati) területi kollektív szerződés. Ez a Munka Törvénykönyve fejezeteit követve, minden lényeges kérdésben, gyakran konkrét részletezettséggel a kollektív szerződéstől elvárt formában fogalmazza meg a felek akaratát. A területi KSZ mintaként szolgálva esélyt jelenthet ennek elterjedésére. (külön mellékelve) Összefoglalva megállapítható, hogy a gazdasági politikai körülmények, az ágazati szereplők közvetlen és közvetett érdekviszonyai, illetve a kereskedelemben végbement strukturális tulajdonosi méretbeli, stb. változások, valamint az érdekképviseleteket érintő külső és belső hatások, átalakulások ellenére az érintettek a kollektív alku folyamatában nem lehettek képesek nagyobb eredmények elérésére. Mostanra, a kialakult “stabil változás” időszakára az ágazat szereplői alkalmassá váltak az érdemi kollektív alkura, a folyamatos szociális párbeszédre. Ennek alapvetően két akadályozó tényezője írható körül, amelyeket azonban csak egységes kezeléssel lehet elhárítani. Egyik gátló tényező a munkáltatók és szervezeteik meglévő de egyelőre fel nem ismert érdeke az ágazati szinten rendezett viszonyok kialakításában. Nehezen felismerhető, hogy az ágazati érdekegyeztetés lehetőséget biztosítana a munkáltatók közötti, a felszínen versenytársak vagy kis és nagy vállalkozások közötti ellentmondás formáját öltő ellentétek megoldására is. Példa lehet erre az üzleti nyitva tartás ágazati szintű rendezése lehetne, ahol a különböző érdekű vállalkozások a szakszervezet által képviselt munkavállalók közreműködésével kölcsönösen előnyös önkorlátozással tehetnének rendet a kérdésben. De ilyen lehet a leltárfelelősség rendkívül bonyolult témakörének ágazati megállapodásos egységesítése, vagy a hatékony munkaidő felhasználás és a Munka törvénykönyve nem kereskedelemre megalkotott, nehezen betartható szabályozásának összehangolása, stb. A másik megoldandó probléma abból fakad, hogy az ágazati érdekegyeztetés nincs sem jogilag sem történelmi előzményeit tekintve megalapozva. A jelenlegi rendszer a szinte teljesen kiszolgáltatott helyzetű viszonyban álló munkavállalók munkahelyi szakszervezeti szervei által kötött kollektív szerződésekre épül. Ilyen helyzetben a még meglévő néhány száz kereskedelmi vállalkozási-színtű KSZ néhány kivételtől eltekintve teljesen kiürült, alapvetően az Mt, negatív irányú eltérést nyújtó lehetőségeit kihasználó szabályainak gyűjteménye.
- 14 Emiatt sem fűződik a munkáltatóknak közvetlen érdeke egy erős, valóban független szervezettel lefolytatott alku eredményeként létrejövő, korlátokat is tartalmazó ágazati KSZ megkötéséhez. A két gátló tényező hatásait kizárólag az érdekegyeztetés teljes átalakításával - az ágazati szint középpontba állításával - lehet semlegesíteni. Ez szerves fejlődés eredményeként, önmagától nem történhet meg. Politikai szándékkal alátámasztott törvényhozási folyamatban, az érdekeltek állandó egyeztetésével kell kialakítani a megfelelő rendszert. Mindezek ismeretében megállapítható, hogy bármennyire is egybehangzóan nyilatkoznak a felek az ágazati kollektív szerződések fontosságáról, érdemi előrelépés az elmúlt években nem volt. Hiányos a jogi szabályozás is (ágazat fogalma, reprezentáció rendezése). Folyamatosan romlik a KSZ-ek jogi környezete, a kormány inkább a munkaadók szerepét erősíti (munkaidő ügyek), megjelentek a szakszervezetek gyengítését célzó szabályok, általában a politikai szándék teljes hiánya és munkáltatók érdekeltségének hiánya miatt nem is alakulhatott ki az ágazati kollektív szerződések rendszere. Szükséges, hogy a politika, az állam, a kormány teremtsen új közszellemet és tekintse alapértéknek a kollektív tárgyalásokat, megállapodásokat. A makroszintű érdekegyeztetés reformja segítse a kollektív szerződéseket, országos szintű megállapodásokat, pl. minimálbér-megállapodásokat, (tripartit alapon), az ágazatközi besorolási rendszer meghatározását, a tarifa-megállapodásokat (minimumokkal). Különösen fontos a Kormány, mint munkaadó szerepe (közszféra, állami vállalat). Az itt tanúsított viselkedése messzemenően kihat a szociális partnerek megegyezési készségére más szinteken is. A Kormány feladatává kell tenni a kollektív szerződések rendszereinek teljes szabályozásának, struktúrájának felülvizsgálatát. Meg kell határozni a különböző szintű kollektív szerződéseket, azok elemeit és egymáshoz való viszonyukat. A kollektív szerződések egységes és átfogó szabályozására van szükség, új értelmezésben: a módosításokkal nem lehet elérni a kívánt célt. A vonatkozó munkajogi rendelkezéseket úgy kell módosítani, hogy a felek kölcsönösen érdekeltek legyenek a kollektív szerződés megkötésében. A módosításokban ki kell térni az ágazati KSZ-ekre és megnövekedett szerepüknek megfelelő szabályokat kell alkotni. A Munka Törvénykönyvében a munkaviszonyra vonatkozó minimális feltételeket át kell tekinteni úgy, hogy a meghatározó jogszabályi alsóhatárok, keretek, mértékek változatlanul hagyása (csökkentése) mellett egyes területeken a KSZ-ben az eddigieknél jobban is el lehessen térni (munkaidőkeret, túlmunkakeret, átirányítás, kirendelés). Felülvizsgálatra szorul a jóléti elv alkalmazásának lehetősége, elfogadhatónak azt tartjuk, ha munkahelyi szinten kizárólag pozitív irányba, országos és ágazati szinten pozitív és negatív irányba is el lehet térni a Munka Törvénykönyve szabályaitól. Szükségesnek tartjuk, hogy szakmai kérdéseket az ágazati KSZ rendezzen (pl. leltárfelelősség).
4./ A középszintű párbeszéd további fórumai:
- 15 júniusában tartotta első ülését az Ipari és Kereskedelmi Érdekegyeztető Tanács (IKÉT), amely a középszintű érdekegyeztetés címszóval, a kormány kezdeményezésére jött létre. Az IKÉT, alapszabálya szerint szűkített értelmezésű középszintű fórumként működött amennyiben deklaráltan az akkori Ipari és Kereskedelmi Minisztérium feladat- és hatáskörében tekintette magát ilyen szerveződésnek. Az IKÉT alapszabályában végleges formaként a szakmai fórumok között szerepelt a Kereskedelmi Bizottság is. Ennek feladata az ágazati kérdések megvitatása volt. A fórum folyamatos működése során alapvetően a minisztérium által készített koncepciókat, tevékenységi körébe tartozó jogszabály tervezeteket és döntési hatáskörébe tartozó egyéb kérdéseket tárgyalta. Fennállása alatt hatáskörén belül hasznos szerepet töltött be a szakma érdekek feltárásában, ütköztetésében esetenként egyeztetésében. Formalizált lehetőséget nyújtott az állami elképzelések befolyásolására, az érdekképviseletek eltérő szemléletének befogadására és többször változásokat eredményezett egyegy jogszabály eredeti tartalmához képest. Az IKÉT illetve a Kereskedelmi Bizottság négy oldalú volt, a szokásos tripartit rendszert kiegészítették a “negyedik oldalt” alkotó önkormányzatok országos szövetségei és önkormányzattal rendelkező országos civil szervezetek (környezetvédelem, stb.). A Kereskedelmi Bizottságban a jelen tanulmányban felsorolt munkaadói szervezetek, ill. a KASZ vett részt az állami szervek és önkormányzati szervezetek mellett. Az IKÉT 1998-ig működött, majd összehívás hiányában megszüntetése nélkül elhalt. Ezt követően 1998 után a Gazdasági Minisztériumban főosztályi szinten kezelt kereskedelem szereplőit ad-hoc módon hívják időről-időre össze. Résztvevői a felsorolt szereplők mellett, témától függően a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, vagy a Versenyhivatal, illetve az érintett önkormányzati (kereskedelmi tipusú) bizottságok képviselői. Legutóbb a beszerzési ár alatti értékesítés témakörében, azt megelőzően az üzletek működéséről szóló kormány rendelet tartalmáról (bevásárló központok engedélyezése, nyitva tartási kérdések, stb.) folyt a vázolt formában egyeztető megbeszélés. Mindez nem pótolja még, a csak részben érdekegyeztető fórumként működő IKÉT kiesett szerepet sem. Az ágazat szereplői 1-2 évenként rendeznek tematizált konferenciákat. Ilyen típusú rendezvénysorozat volt a boltok ünnepi nyitva tartásáról szóló és nyilvános megállapodással zárult konzultáció a KASZ illetve az ÁFEOSZ és az OKSZ testületeinek képviselői között 1998-ban, majd a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségével kibővülve 1999ben. (külön mellékelve) Fontos esemény volt a valamennyi érintett számára rendezett, és a szokásos körön túl a Belügyminisztérium és a Rendőrség (ORFK, BRFK) különböző önkormányzati szervek képviselőivel, egyéni vállakózókkal és boltvezetőkkel kibővített, nagyszabású konferencia a kereskedelmi alkalmazottakat ért fizikai bántalmazások ügyében. Az OKSZ, az ÁFEOSZ és a KASZ kölcsönösen képviselőt küld egymás országos jelentőségű szakmai rendezvényeire, illetve egyéb fontos eseményeire. 5./ Participációs intézmények az ágazatban:
- 16 A KASZ érdekeltségi körébe tartozó több mint 200 munkahelyen, a mintegy 50 ezer választásra jogosult, 80 %-os választási részvétel mellett összesen 247.468 érvényes szavazatot adott le. Azokon a munkahelyeken, ahol a KASZ képviselettel (választott szervvel, tisztségviselővel) rendelkezik viszonylag szűk kivételtől eltekintve eredményes és érvényes választást bonyolítottak le. Csak néhány helyen - alacsony munkavállalói létszám, folyamatban lévő átalakulás, ritkább esetben érdektelenség miatt - maradt el illetve halasztódik későbbi időpontra a választás. Kivételes esetnek számít, ha olyan munkahelyen is rendeztek üzemi tanács választást, ahol szakszervezet nem működik. Az összes érvényes szavazat közül a KASZ jelöltjeire 171.500-at adtak le a választók, így a szakszervezet összesített “reprezentativitási mutatója” 69,3 %. A KASZ nyilvántartásában szereplő vállalkozásoknál más szakszervezet jelöltje nem kapott szavazatot, a fennmaradó 30,7 %-a munkavállalók jelöltjeire jutott. Megjegyzendő, hogy a nem szakszervezeti jelöltek aránya úgy alakult ki, hogy öt nagy létszámú vállalkozásnál 35-45 %-os szavazatarányt értek el, ami az összesített eredményt nagy mértékben befolyásolta. Ennek fő oka a munkáltató közvetlen, vagy áttételes beavatkozása a választásokba a nem szakszervezeti jelöltek, nem egy esetben törvénytelen eszközökkel történő támogatásával. A megyénkénti adatok - a matematikai okok kiszűrése után - 80-100 % közötti KASZ “reprezentativitást” mutatnak. A megválasztott ÜT tagok, üzemi megbízottak száma 908 fő, melynek 81,4 %-a a szakszervezet jelöltje. Ennek alapján a 181 ÜT majd mindegyikében döntő többséget szerzett a KASZ, a 48 üzemi megbízott közül csak elvétve akad nem szakszervezeti képviselő. (A 247 megfelelő számú szavazatot elért póttag közül is 155 fő a KASZ jelöltjeként indult a választásokon.) A fentieken túl az Autónom szakszervezetekhez tartozó közlekedési vállalkozásokat érintően, illetve a Posta reprezentativitásánál, valamint a gyógyszerkereskedelmet képviselő szakszervezet területén volt néhány vállalakozásnál üzemi tanács választás túlnyomórészt szakszervezeti jelöltekre leadott szavazatokkal. Itt kell említést tenni - a teljesség igénye nélkül a magyar participációs intézményrendszer néhány a jelen tanulmány témáját is érintő összefüggéseiről. - A munkavállalók vezetésben való részvételének intézményrendszerét 1992-re - történelmi, társadalmi, jogi és gyakorlati előzmények nélkül - politikai szándékkal “felülről” hozták létre. (A politikai szándék valós, pozitív értékeket is hordozott ugyanakkor tettenérhető volt benne a szakszervezet ellenes, megosztó hatalmi motiváció is.) Az üzemi, közalkalmazotti tanácsok - a szakszervezetek vagyoni érdekeire építő - létrejötte után a mindenkori kormányok az új intézményrendszer hibáinak korrigálásával, előnyeinek erősítésével, de még működésük áttekintésével, vagy nyilvántartásukkal sem foglalkoztak az elmúlt 10 évben. Mindezek ellenére ennek a munkavállalói részvételi rendszernek a létrehozása, eltekintve a körülményektől, jó példa arra, hogy jogállami keretek között is van mód addig még nem létezett intézmény központi vezérléssel történő létrehozására.
- 17 Ilyen alapon az ágazati érdekegyeztetés, kollektív alkukon nyugvó rendszere, természetesen konszenzusra törekvő előkészítés után, törvénnyel támogatott módon, szintén kialakítható. - Az üzemi tanácsok rendszere - legalábbis az ágazatban - nem tölti be az eredeti szándék pozitív vonatkozásaiként meghatározható szerepet. Szinte kizárólag ott jöttek létre ÜT-k, ahol a szakszervezetek a rájuk háruló kényszer miatt létrehozták azokat. Így tulajdonképpen a munkahelyeken az egymást erősítő működés helyett “kettős” érdekképviselet alakult ki, ami a gyakorlat számára feloldhatatlan ellentmondást okoz. (azonos személyi kör; két testület működése; a munkáltató kétirányú egyeztetési kötelezettsége, stb.) Ennek következtében az ÜT-k “jobb esetben” nem vagy csak látszólag működnek, rosszabb esetben személyi ellentétekben megjelenő “hatalmi harc” terepeivé válnak. Mindezek mellett esetenként a munkáltató az ÜT-t használja fel a határozott érdekképviseletet megjelenítő munkahelyi szakszervezet háttérbe szorítására, ellehetetlenítésére. A legutóbbi választásokon ez a szemlélet már a folyamatba való beavatkozásban, munkáltató által támogatott jelöltek állításában is tetten érhető volt. Emellett több esetben fordul elő, olyan vállalkozásoknál ahol a szakszervezet képviselettel nem rendelkezik, hogy a munkáltató hozzá közeli alkalmazottaiból, középvezetőkből “hoz létre” ÜT-t, és ezt mintegy saját munkavállalói, támogató fórumként alkalmazza. Szükség esetén a számára hasznos ügyekben szakszervezeti jogosultságokat is megenged érvényesülni. Ezt a lehetőséget erősíti az Mt. nemrégi módosításakor az ÜTnek adott “kollektív szerződés” kötési lehetőség, a szakszervezettel nem rendelkező cégeknél. Könnyen belátható, hogy a cég működését, profitérdeket szemelőtt tartó munkáltatónak érdeke fűződhet ahhoz, hogy a fentiekben vázolt helyzetben tulajdonképpen önmagával kössön kollektív szerződést. Mindez erőteljesen kihat az ágazati szintű párbeszéd és alkurendszer jelenére, de jövőjére is mivel az egyes munkáltatók számára a fent vázolt helyzet a gyakorlatban kedvezőbb, mint egy egységes ágazati szakszervezettel történő megállapodásos rendszer elfogadása. - Európában a jelenlegi magyar viszonyokat eredményezőhöz kapcsolható megoldás nem létezik. A külsőségeiben hasonló német-osztrák rendszer is szigorúan elkerüli a nálunk tapasztalható ellentmondást, törvényekkel körülhatárolt munkamegosztást, jog- és hatáskört alkalmazva. Ennek középpontjában az ágazati szintű erős szakszervezeti jogosultságok és a munkahelyi együttműködő szerepű ÜT-k összehangolt tevékenysége áll. (Megjegyzendő, hogy a német területről érkező cégek vezetői nem értik a magyar viszonyokat, ragaszkodnak a munkahelyen az ÜT-k létrehozásához és nem akarják elfogadni a munkahelyi szakszervezetek jelenlétét és jogaik gyakorlását.) Mindezek miatt az EU csatlakozásig - a formai megoldásoktól függetlenül - rendezni kell a szakszervezeti és participációs jogok gyakorlásának intézményes és az ellentmondásoktól megtisztított feltételeit. Mindez az Európai Üzemi Tanácsok működésébe való érdemi magyar bekapcsolódás szempontjából is elengedhetetlen.
6./ Ismereteink szerint az ágazatban több olyan transznacionális vállalkozás működik, amelynél az utóbbi években, vagy létrejövő, vagy megalakulás közeli helyzetben van az
- 18 Európai Üzemi Tanács. Ilyenek a Tengelman csoport illetve a METRO Holding körüli vállalkozások. Jelenleg egyetlen vállalatnál sem valósult meg magyar részvétel.
A korábban már említett kereskedelmet értékelő EU “könyvekben” az Európai Bizottság megállapította, hogy az EuroCommers (munkaadók európai szintű nemzetközi szervezete) és az UNI-Európa (a kereskedelmi munkavállalókat tömörítő szakszervezetek európai szintű nemzetközi szervezete) között régóta folyik a Bizottság által is támogatott párbeszéd, de a párbeszéd minőségén még mindig van sok javítani való. További ösztönző lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a munkáltatók és a vezetés jobban járuljon hozzá a foglalkoztatási program és a gazdaságpolitika fejlődéséhez és végrehajtásához. A Bizottság javasolja, hogy az EuroCommerce képviseltesse magát a Foglalkoztatási Állandó Bizottságban, mert csak így teljesedhet ki a szektor szintű párbeszéd, sőt alakuljon a kereskedelmi ágazatban is ún. ágazati párbeszéd bizottság. Mindezek tények és feladatok el kell, hogy gondolkoztassák a szakszervezetet és munkaadói partnereit, különösen egy hamarosan csatlakozó ország azon ágazatában működő szakszervezetét, amely ágazat a leggyorsabban reagál a 2000. év kihívásaira. Mindenekelőtt számba kell venni, hogy a Fehér Könyv által jelzett változások mennyire jellemzőek a magyar kereskedelmi ágazatban és hogyan lehet elősegíteni az ágazat súlyának, szerepének erősödését. Nem lehet megkerülni azt a tényt sem, hogy Magyarországon az országos érdekegyeztetés kiürülése nagyban akadályozta és akadályozza az ágazatszintű párbeszéd kialakulását, hogy a csatlakozási folyamatban csak az EU felé felmutatható országos szintű tripartit Bizottságok alakultak meg, de teljes mértékben hiányzik a “kereskedelmi” integrációs bizottság.
7./ 1998. október 26-án Budapesten az európai szinten működő szociális partnerek a kereskedelemben, - a munkaadókat képviselő EuroCommerce és a munkavállalókat képviselő Euro-Fiet a magyar kereskedelem szociális partnereivel kerekasztal összejövetelt rendezett. A találkozót az Európai Bizottsággal (pontosabban az EU Bizottságon belül működő V.főigazgatósággal, amely a foglalkoztatásért, a munkaadók és munkavállalók közti kapcsolatokért és a szociális (munka) ügyekért felelős, vamaint a TAIEX Irodával) közösen rendezték. Ahogyan azt a két rendező szervezet képviselői külön is hangsúlyozták: ezzel az - EU szintű szociális (munkaadók és munkavállalók közti) párbeszédből eredő - kezdeményezéssel, valamint tekintettel Magyarország jövőbeli EU csatlakozására, jelezni kívánták azt a fontos elvárást, amit a magyar kereskedelmi ágazat szociális partnereivel való szoros kapcsolatok intézményesítéséhez és további elmélyítéséhez fűznek. Meggyőződésüknek adtak hangot, hogy tekintve a csatlakozást megelőző folyamatot, az együttműködés fejlesztéséből mind az EU, mind a magyar szakmai érdekvédelmi szervezetek, kereskedelmi vállalkozások és munkavállalók profitálni fognak. A kerekasztal összejövetel fő célkitűzése volt: uniós és magyarországi szinten egyaránt a kereskedelemben vitát folytassanak a szociális párbeszédről és a munkaügyi kapcsolatokról, az eredményekről és a prespektívákról, ezeknek funkcióiról a társadalomban és a
- 19 munkahelyen, valamint a kerekasztal résztvevői közötti jövőbeli együttműködés lehetőségeiről. A konferencia fontos eseménye volt az ágazatban 1983-tól fennálló európai szintű szociális párbeszéd Magyarországra történő kiterjesztésének, a hazai szervezetek becsatlakoztatásának. A két szervezet a 90-es évek közepén határozta meg közös álláspontját a szociális párbeszéd új évszázadba is áthúzódó időszakára. Ennek legfontosabb - a magyar viszonyokat is meghatározó - megállapításai a következők: Az EuróCommerce és az Euro-FIET a kereskedelmi munkaadókat és munkavállalókat képviseli. A kereskedelem és elosztás több, mint 22 millió embert foglalkoztat az Európai Unióban, ami a foglalkoztatottaknak mintegy a 15 %-át jelenti, és a tőlük származó 14 %-nyi hozzáadott érték alapvető az Európai Unió jóléte szempontjából. A kereskedelem annak a magánszolgáltatási ágazatnak a legnagyobb eleme, amely a jövő munkaadója. Mivel a kereskedelem az európai gazdaság kulcseleme, nagyon fontos, hogy szempontjait teljes mértékben vegye figyelembe az Európai Unió. Az EuroCommerce és az Euro-FIET közötti szociális párbeszéd 1983 óta folyamatosan fennáll, és azt hivatalosan elismerte az Európa Bizottság 1990-ben. 1993-ban az EuroCommerce és az Euro-FIET hivatalosan elismerték egymást szociális partnerként a Szociálpolitikai Egyezmény 3. és 4. §-a értelmében. Az EuroCommerce és az Euro-FIET közötti szociális párbeszéd jelentős eredményekhez vezetett mind európai, mind országos szinten: E párbeszéd eredményeként 1988-ban aláírták a kiskereskedelmi oktatási memorandumot, amely ahhoz vezetett, hogy a szociális partnerek aktívan részt vesznek az ágazat szakképzésének fejlesztésében számos kezdeményezéssel állva elő mind regionális, mind szubregionális szinteken. (pl. a kiskereskedelem szakképzési projektje; közös távoktatási anyag munkaadóknak, munkavállalóknak; kis és középvállalkozások vezetői és új alkalmazottaik képzése.) 1995-ben közös állásfoglalás született az erőszak elleni harcról a kereskedelemben, és a szociális partnerek elhatározták, hogy kiterjesztik párbeszédüket a foglalkoztatottság és a gyermekmunka területére. Az európai szociális párbeszédet országos szinten is követik, amennyiben az országos szociális partnerek közös projekteket valósítanak meg, és állandóan folynak az országos kerekasztal-tárgyalások, amelyek a konstruktív szakmai kapcsolatok fejlődését szolgálják a kereskedelemben az érintett országokban. Az országos szinten szervezett kerekasztal-tárgyalások azt a célt is szolgálják, hogy közelebb hozzák az európai szociális párbeszéd eredményeit a szociális partnerekhez. A kereskedelmi szociális partnerek kifejezik elégedettségüket azzal a segítséggel, amelyet az Európa Bizottságtól kaptak ahhoz, hogy szociális párbeszédüket folytathassák. Nagy szükség van ennek a segítségnek a folytatódására, hogy az Európai Unió minden tagállamának szociális partnerei részt vehessenek ebben a szociális párbeszédben.
- 20 A szociális partnerek a kereskedelmi ágazatban üdvözlik az Európai Bizottság szándékát, hogy konzultál a konferenciákat megelőzően a szociális partnerekkel, és kifejezik kívánságukat, hogy teljesen vonják be őket bármely konzultációba, amely a szociális párbeszéddel foglalkozik majd.
Az EuroCommerce és az Euro-FIET egyetért abban, hogy a munkahelyteremtés az egyik legfontosabb kihívás az európai kereskedelem számára, és ezért szociális párbeszédet folytatott a foglalkoztatottság kérdéseiről 1995-ben. Figyelembe véve, hogy a kereskedelem és az elosztás továbbra is domináns szerepet fog játszani munkahelyteremtőként, és annak biztosítása érdekében, hogy a kereskedelemre ható ügyeket teljes mértékben és kielégítően vegyék figyelembe, az EuroCommerce és az Euro-FIET megkívánja, hogy konzultáljanak vele minden szociálpolitikai ügyben, és tegyék lehetővé, hogy élhessen a Szociálpolitikai Egyezmény 3. és 4. §-ában biztosított eljárással.
Budapest, 2002. január 31.
Mátraházi István szerző
