A HÉT P O L I T I K A I ÉS I R O D A L M I
SZEMLE
SZERKESZTI ÉS KIADJA
KISS
JÓZSEF
XXIX. KÖTET.
(1904. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCZIUS, ÁPRILIS, MÁJUS, JUNIUS.)
BUDAPEST. A
HÉT
KIADÓHIVATALA
VIII., RÖKK SZILÁRD-UTCZA 18. SZ.
TARTALOMJ EGY Z É K. Lap
Lap
Arczképek. Alexander Bernát Gróf Andrássy Francziska Gróf Andrássy Sándorné Arnoldson Sigried Beregi Oszkár Bubics Zsigmond Fedák Sári Hadrik Anna :. Halász Ilonka Heltai Eerencz Jókai Mór Kaffka Margit László Fülöp Major J. Gyula Münnich Aurél P. Márkus Emilia Pichler Győző Pouíy Fils Sulyovszky István Szamosi Elza Dr. Szentkláray Jenő Gróf Tisza Istvánná Tomcsányi Rusi Tornay Gyula Vörös László May Wright Sewall, dr. Ichenhiiuser Elza, Rev. Anna Howard Shaw, Miss Clifford
171 107 46 306 290 182 203 386 26 416 293 335 186 255 239 140 73 354 107 13 47 93 160 60 273
401
Krónikák. Anonymus : Az Apponyi-válság Censor: Á. fonds perdu — Opatija — Magyarosítás — Crimen laesae Emma: Levél, ködös problémákról ... — Levél, az asszonyok dolgáról — Levél, Jókairól Gáspár Arthur : Mozaik az örök városból — Görgei Arthur az orosz-japán háborúról Geccho : Glosszák a hétről Ignotus: Imperializmus és Kanonenfutter — A turáni átok — A választó jog reformja — A becsületes trick — Irodalom és politika
330 150 233 249 277 177 213 294 196 309 357 1 33 49 65 81
Ignotus: Hazafiság és irodalom 1 _ , » II — A háború Incubus : Dal a rádiumról — A szerzők egyesülete — Oczeánográfia i — Hattyu-dal... „. :..... — Tavasz : — A czigányprimás — Húsvéti utóhang '. — Sztrájk-dalok — A vén bakkancsos és fia, a huszár — Orosz csata-dal — Bikaviadal — Sötét történet : — A toreador dala — Levél a rózsa-ünnepről — Nyaralás • •Kiss József: Levél Carmen Sylvához Kóbor Tamás : Pichler — Az erény utjai — A béke — Húsvéti tojások ., — A szerencsétlen herczegnő ... — A magántudós halála — Drapéria nélkül — Jenny Gross ••• — Apponyi — Panamák künt Mirror: Repülő könyvek — Lipót és leányai ... Molnár Ferencz : A szerény és jól nevelt ifjú PelarguS : Cronje alkonya ... ..' Quidam : Az uj Rákóczy-törvény Scarron : Hazafiság és irodalom Semper : A magyar erkölcs ... — Tolvaj urnő — A középosztály — Pitreich — Panamák i — Glosszák á sztrájkról — A becsületes kereskedő Syrion : Kártya — Határpolitika.'. — A Takács-eset — Pichler — Soós — Küry Klára — Porzsolt — Szabó-sztrájk — Modern tragédiák — Petropavlovszk
97 114 132 12 27 43 93 171 .188 330 271 287 304 321 337 367 383 399 68 73 122 161 209 229 280 317 373 389 405 76 165 169 381 269 113 17 43 87 102 245 262 341 26 . 36 59 74 106 123 181 204 237 252
.. .. — Dr. Meissner .' .. .. — Sibul Mladen és György :. Tar Lőrincz: Osztrák nyavalyák ... . — A megakadt czivilizáczió ...' .. G. t . : Tisza és Apponyi' L—r.: Háború második kiadásban ... ... .. S — r . : Sok pénz ... ! r—.: A kolleganő ... Glosszák a hétről Syrion : Fenyő Sándor
Lap 285 345 376 392 .414 193 264 129 350 325 57 145
Költemények. Alba Nevis : Levél haza ... — A hét csuda Andor Gyula : Hányan ... — Fitymálva szólt — Május , — Kérkedve szól ... Apor László : Munkásgyereknek Balla Ignácz : Két pár ... — Királyrege — Salve, Mare ... ! Balla Miklós : Levél — Rozmaring — Szerelem / Bródy Miksa : Leonora (Poé Edgár)... Farkas Imre: Oh, hogy irigyellek — Finita ' — Titkolt szerelem '. — Üveg-festmény '. Fehér Géza: Fecskék Fehér Jenő : Az ifjúság ... v Fodor Erzsike : Mégis Gábor Andor: Lasciate ogni speranza (Marcel Colliére) — Gályarabok ...' — Gőlgotha Gáspár Kornél: A sebzett sas — Magány • ... Gellért Oszkár : Háromság Jörgné Draskóczy Ilona: A nap — Kérdés ... ! — Milyen a párod ... ... — Hajók Juhász Gyula: Költők Kaffka Margit : Leánykérés — Madonna — Petike jár — Vallomás
217 361 310 310 326 406 280 162 329 410 9 265 310 39 66 -J.30 179 230 406 54 394 149 198 358 295 295 235 38 118 314 374 60 83 83 8 140
j
J
.
j
Kiss J ó z s e f : Két hajó — Nagy fekete erdő Kiss Menyhért: Mi történt — Egy zöldzsalus ablak Kún J ó z s e f : A neved — Idő, te hű — Otthon Martos Ferencz : Féltelek (franczia dal) — Rózsák ^Mezarthim : Az abbaziai parkban — A mi kertünk Mezei Sándor: Lót ivadéka — Egy leánynak — Emlékkönyvbe — Az ő Világosuk — Hangulat (Jakobsen) Molnár Jenő : Rozika M. Kornis Aranka: Férfi és nő — A könyv vége Pásztor Á r p á d : Feltámadás — Avromele Szabolcska Mihály: Évfordulón Szalay Fruzina: Este Szávay Gyula: Márczius Telekes Béla: Witlof király pohara (Longfellow) — Timm Clasen (Ottó Ernst) Vértessy Gyula: Az Olt partján Zempléni Árpád: A szatír és a vándor (Lafontaine)
Lap
Lap
17 115 194 252 134 210 342 50 87 3 297 99 166 246 262 349 390 284 331 210 278 35 325 189
Molnár Ferencz : A czigány 217 — Két krajczárért füge 406 Conrad Ferdinánd Mayer: Az amulet 378, 395, 411 Gábriel Martin: Élők és holtak 331 Mell Miksa: Lady Godiva 221 Pierre L o u y s : A folians 315 Marcel Prevost: Georges ... 364 Rónai Mihály: Apró emberek 311 — Az arany meg az aczél 391 Sz. Nogáll Janka: A'botrány 10 — Zina szerelmei 246, 262 Szász Zoltán: Éjszakai beszélgetés ... 366 Szini Gyula : Miss Flóra 298 Szomori Dezső : Lady Lawrence rubintos gyűrűje : 66 — A Grosvenor-ostor 146 Strindberg Ágost: A triumphátor és a bohócz 40 Tömörkény István: Etal 279 Turgenjev Sz. Iván: Álom 6, 23 Váradi Antal: Emlékeimből 19, 38 Voigovich Géza: Szürkeség 35 — Az uj sarjadék... 130 Zöldi Márton: Egy kis terczczel lejebb ... .: 254
250 345 378 181
Novellák, rajzok és színdarabok. Ambrus Zoltán: A Berzsenyi lányok tizenkét vőlegénye VIIL — - IX X XI Leonid Andrejev : A földszinten Bársony István: Vadászláz Bourget Paul: Kiengesztelődés Cholnoky Viktor: Az oszákai- férfiak Luigi Capuana : Ofélia 235, Fehér Judit: Kiábrándulás Gustave Flaubert: Szent Julién legendája 183, 200, — Herodias 266, 282, Anatole Francé: Messer Guido Cavalcanti — Putois 346, Hermán Ottó: Szilágyi Dezső szivarja Per Hallström : A misterium ... Jankó
Zoltán:
Árulkodó
virágok
50 115 211 326 167 179 69 374 251 163 215 299 151 362 5 54
84, 100,
119, 134. Jókai Mór : Utolsó találkozásom Petőfivel 295 Kenedy Géza: Az izlam 194 Kuprin A.: A czirkuszban 88, 103 Krúdy Gyula: A fekete fa 3 — A holt asszony udvarlója 230 — Az öreg kasznár 342, 358 Molnár Ferencz : A legeslegújabb nemzedék 198
Saison. Ego : Olasz saláta 312 • Emma: Levél, téli dolgokról és egyebekről 21 Gáspár Arthur: Érdemes-e vívni 286 Incubus: A magyar bika diadala 416 Mangold Béla .Kolos: Modern pesti férfidivat ... .'. 382 Molnár Ferencz : A jégen 72 Orion : Májusi stanzák 320 Syrion : Jour 9 — Zöld-estély... 91 — Az utolsó jour 137 — Oculi, Laetafe 157 — A korinthiánok 210 — Saisonhangok í. ... 302 — A derby-hét 361 Vessző: A magyar-orosz háború 158 — A csodagyermek 334 — Állatkerti csendélet 398 M. G . : Musica militans 42
A tudomány jegyében. Cholnoky Viktor : A Napoleon-mithosz — Japán és Oroszország — A balláb ' — A torpedó — Egészség — A kisértet — Bornemisza Pál báró — Ördög a lámpásban — Egy rejtelmes országból Kiss Ottó : A budapesti vízvezetékről
56 118 140 156 203 270 303 352 393 240
Lap
Vegyes tárczaczikkek. Bárdi Rachel: De propaganda fide ... Hopp Ferencz : Japán uti benyomások Félmúlt időkből: 0 Szeged — V. G.: Régi-módi urak Leander: Egy portrait regénye Marco: A gyászoló szobor Szász Zoltán: Szép nők és boldog nők Vessző : A tudomány népszerűsítése ... —' Józsi szivarozik K — s . : Egy szerelem története — László Fülöpnél — A Kárpátia
75 138 408 409 335 365 318 256 417 107 186 272
— n . : A Vatikánban
218
Levélszekrény
154
Irodalom. Marcó : Kis könyv a művészetről 340 Szini G y u l a : Wilde Oszkárról 63 — Kaffka Margit 95 — A Napoleon-problema kör 175, 191 — Könyvszeretet 351 — Ódon disznóbőr 370 I — s . : Essay Eötvös Józsefről 127 - o r . : Versek ' 174 S . : A renaissancre 419 — v . : Kösöntyűk és pásztorbotok 403 —y.: Koronghi Lippich Elek versei ... 31 A pap hárfája 15 A rab király szabadon 15 Lyka Károly 112 Erdős Renée könyvei 258 Szikra : A fölfelé züllők 323
Színház. Művészet. Bérezik Árpád: A magyar szerzők ... Gozsdu Elek : A tavaszi képkiállítás... Ignotus: Józsi — Bizáncz ... Incubus: Levél egy elbujdosott primadonnához Marco: Pódium és színpad Dr. Sebestyén Károly : A magyar szerzők — A nemzeti szinház szezonja Szomory Dezső : A csillag fia Pp. : Egyenlőség S. E . : Hősök s. k . : Anteus V. G . ; Rostand h . : Sursum Corda r . : Boris király — Felsőbb asszonyok ... X. : A németek Flirt Az erény utjai
61 223 30 274 125 385 46 402 290 47 126 242 369 143 190 207 354 95 111
Ezenkívül minden számban INNEN-ONNAN, apró művészeti és irodalmi ezikkek, felváltva: Képzőművészet, Közgazdaság, Divat, Heti-Posta stb.
Athenaeum r.-társ. könyvnyomdája.
10
wz; 1
Z E R J E S Z T J
XI
JFyss
i s
J o ^ s E p
"i
o1 ;
és kir. udvari és kamara-fényképész
m
= BUDAPEST =
SZAMOSI ELZA
IV., Kossuth Lajos-utcza 7 *
A N e m z e t i Kaszinó mellett.
Szerkesztőség és kiadóhivatal -f VIII., RBkk Szilárd-utcza
18. sz.
§
r / K i A P j A 1. szám,
A bőrnek tükörfényt ad, puhítja és tartóssá tessi. Kid-, Box-Calf- és Chevreauxbőr-czipőkhöz mást ne használjon. =
*
Minden finomabb üzletben kapható.
A l a p í t t a t o t t : 18fi0.
mindennemű farsangi virágdíszek (előírás és rajz szerint is) dús választékban és nagyon szép divatos kivitelben kaphatók:
*
SZEKULESZ %
F Ö R A K T A R AUSZTRIA-MAGYARORSZÁG RÉSZÉRE:
HOCHSINGER
TESTVEREK
művirág- és
Budapest, VI. kerület, Rózsa-uteza 85. sz
jVp> KOZMETIKAI
Charlőtte INTÉZETE
Budapest, IV. ker., Károly-utcza 4. és 5.
Elektro arczmassage és hygienikus párolás segélyével eltávolitok minden szépséghibát; kisimítom a redöket és azok képződését m e g g á t o l o m . Kozmetikai szereimet kapaczitások ajánlják.
disztoll-gyárában.
Mennyasszonyi koszorúk, díszek és fátyolok, mindennemű tollboák a legújabb divat szerint. Szobadíszek, preparált és mű-növények. Színházi, alkalmi és sirkoszorúk szalag és nyomással bármily kivitelben. — E szakmába vágó mindennemű áruk javítás végett elfogadtatnak. Eladás nagyban és kicsinyben. Sűrgönyczim:
orvosi
BUDAPEST, V., BÉCSI-UTCZA 6 , I I . em. 5
Szekulesz, Károly-utcza.
Minden családnak saját jól felfogott érdekében csakis a
Kathreiner-féle Kneipp-maláta kávét szabadna pótlékul használnia a mindennapi kávéitalhoz.
-JJ
r
A „HÉT
SZAKÁCSKÖNYVE*'
kapható kiadóhivatalunkban. Ara 5 korona.
D e c k e r t
és
H o m o l k a
távíró-, távbeszélő-, villámhárító- és villamvilágitási berendezők VI., Izabelta-utcza 88.
BUDAPESTEN
Raktár: V., Dorottya-utcza 8 .
A m a g y a r királyi á l l a m v a s u t a k szállítói.-
A HANGOSAN SZÓLÓ GRAFIT-MIKROFON lesz és egészségét ezáltal csak megerősíti, ha PILULES APOLLO-t használ. Ennek hatása a növényből nyert »Vesicuíoslne<-ben rejlik. Ezek, az orvosok által jónak talált pilulák karcsúvá teszik a termetet és nem hatnak kedvezőtlenül az egészségre, mint sok más készitmény. Nem hajtanak, hanem közvetetlenűl hatnak a táplálkozásra és a zsiranyagsejtekre. A tulnagy elkövéredés gyógyításán kivfll e PILULES APOLLO-k szabályozzák a test funkczióit, meglfjltják az arczvonásokat és a testnek visszaadják a rugékonyságot és az erőt Ez minden nő titka, ki karcsú és fiatal testalkatot akar. A A PILULES APOLLO-k maguk mindkét nem számára, még a legkényesebb természetüeknek is, kellemesek és nem árthatnak az egészségre. A körülbelül két havi kezelést könnyen lehet követni és a tényleges eredmény állandőan megmarad. (Törvény védl.'i Üvegje utasítással 6 korona 4 5 fillér, bérmentesen, utánvéttel • korona 75 fillér. J. Katié gyógysz. 6. Pas. Werdeau, Páris IX. — Egyedüli raktár Magyarország és Ausztria részére: TOROK J. gyógyszerésznél Budapest, Király-utcza 12.
K a r c s ú
: Kérjenek dobotokét e* UNION DKS FABRICANTS" pecsétjéről. =====
feltalálói és szabadalom tulajdonosai. Készit: t e l e f o n b e r e n d e z é s e k e t központtal v. körk a p c s o l á s s a l , elvállalja régi berendezéseknek s egyes készülékeknek alapos á t a l a k í t á s á t , továbbá: v i l l á m h á r í t ó k , házi sürgönyök, tűzé s v i z j e l z ő - b e r e n d e z é s e k készítését legjutányosabb árakon. Telelon-automatákkal kombinált váltóáramú önműködő berendezés jelzésadásra easutak számára Árjegyzékek, költségvetések ingyen ás bérmentve.
XV. évfolyam.
1/700. szám.
1904.
HEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. .
- - Szerkesztőség és kiadóhivatal
.
• BUDAPEST, Előfizetési ieltételek : Egész évre Félévre Negyedévre
VIII., Rökk Szilárd-utcza IS. sz.
... kor. 20.— » »
Hirdetések
10.— . 5.— .
P O L I T I K A I É S IRODALMI : SZERKESZTI
Egyes szám ára 40 fillér.
KISS
SZEMLE.
JÓZSEF.
felvétele
ugyanott.
Kéziratok nem adatnak vissza.
—^M§> Budapest, január hó 3-. Qrs*-
Előfizeiési
„A tizenötödik
felhívás
HÉT" évfolyamára.
Krónika. Imperializmus és kanonenfutter. • jan.
1.
A Budapesti Hírlap Politikai Hullámok rovatában valaki nemrégiben érdekesen emlékezett vissza arra, hógy pelyhedzc. bajuszu legényke volt,- mikor ott lehetett a Nagy múltra tekinthet vissza A HÉT. Huszonnagybeteg. Sennyey Pál szobájában, hol Andrássy Gyula nyolcé súlyos, vaskos kötet képezi az ő eddigi archí- a kiteritett térképen némán mutatott Szalonikira, a nagyvumát, melyben a magyar irodalomtörténet eljövendő beteg elértette és bólintott, hozzá, s a két régi zempléni megirójdnak valamikor sok böngészni valója akad. vetélytárs szó nélkül találkozott és megértette egyik a É kötetek összehordásában résztvett az ujabb java • másikat. a magyar imperiálízrnus gondolatában . . . Aki irodalom és néhány nagy irodalmi jelenség fejlődé- pelyhedző bajuszu legényke/létére ilyen jó társaságban s ilyen történelemtől elektromos perczben lehetett ottan: az sének és kialakulásának története e kötetekben nyomindenesetre valaki, ami viszont jó próbája az ő .tanús-' mozható. Itt szerezte első babérait Herczeg Ferencz, kodása értékének. Bizonyára: igy magában leirva, vagy Bródy Sándor, Szalay Fruzina, Heltay Jenő; ide a mi könnyen hevülő és chauvinségre hajló közönségünk irta hosszú éveken át leggondosabb megfigyeléseit, leg- szája ize szerint föltálalva, a magyar imperializmus jeltemperamentumosabb krónikáit Tóth Béla s az „Innen- szava meghökkentő, talán el is kedvetlenitő. Mégis: csodálom, Onnan" rovat elmés kis croquis-jait Kozma Andor; hogy a komoly és tiszta szándékú férfiakat, akik valósággal fogfájós fölszisszenéssel hallják föl-fölharsogni ezt a riasztó két ez az ősi fészke a Berzsenyi családnak, Ambrus szót, Ítéletükben nem teszi óvatosabbá az.a jelenség, hogy a Zoltán, a legbájosabb magyar causeur halhatatlan legendából, mely ez uj kiáltás köré szövődött, olyan nevek satyrújának; itt született és nőtt nagyra Kóbor Tamás, csillognak ki, melyek, mint az Andrássy Gyuláé, a Sennyey a filozóf és Ignotus, a nagy encziklopedista, stb. Pálé.s a Kállay Bénié, éppen azok előtt a legszentebbek, A HÉT vezetői hiszik, hogy a friss talentumok tár- akik e nagy , férfiak hagyományát féltik a magyar chauháza még nincs kimerítve és hogy jönni fognak ujak, vinizmus előnyomulásától. Igen: ha csakis elbizakodott bőrünkbe nem férés és pillanatnyi bátorságunkon megakik mások, mint az eddigiek, egy uj rajzás, gazdag mámorosodott tulkapás: akkor a magyar imperializmus a és szapora. És ezeknek is szükségük lesz A HÉT-re. legkönríyelmübb jelszó, amit negyvenkilencz óta a magyar A nagy olvasóközönség pedig szolgálatot tesz az közvéleménybe kilöktek. De hátha nem ilyen fészkelődés? irodalomnak, amidőn A HET-et pártfogásába veszi Hátha kényszerűség — szomorú és keserves, de elkerülhetetlen kötelesség? Hátha ez a csillogó, követelődző, az és támogatja. A régi évfolyamainkból mintegy 100 kötetből égről a csillagokat leszedő kevély szó nem mond egyebet, mint éppen azok a szerények, csöndesek és megalkuvásálló készlet áll még rendelkezésünkre, ezeket füzetban nagyok mondtak, akik szakítottak a magyar függettűk és kötetenként 3 koronáért szállítjuk. Két kötet lenség ábrándjával, hogy egy nagyhatalmiság gúzsába egy évfolyam és a pórto évfolyamonkint 72 fillér. kötve, magános sasmadárból társas házimadárrá szelídített Könyvtárak részére e kötetek megvásárlása nagyon államiság révén, biztosítsák a magyarságot az elpusztulástól? A magyar, aki uralkodni akar tengertől tengerig, ajánlatos. magánál tízszerte több idegen nép fölött: ez a gondolat A HÉT előfizetési dija 20 korona. hóbortnak, hirdetése gonosz könnyelműségnek tetszik. De ha azt mondják: »a magyarság magában meg nem állBudapest, 1903. deczember havában. hat ; nagy közösségen belül tud csak a mindenfelé nagy közösségeket kereső és terjeszkedéssel lélekző népek verKiss József senyében el nem bukni — csak olyan közösséget kell s A HÉT szerkesztője és kiadója. 1
10 keresnie, melynek- nemzetközi érdekei nagyjában ugyanazok, mint az övéi, mely terjeszkedésében az ő végső czeljait közeliti meg, s melybe, ennélfogva, a. maga akaratát egyetemes akaratul tudja b e l e s u g a l l a n i Y — vájjon igy is könnyelmüség-e ez a gondolat, vájjon ezt hirdetni is gonoszság-e, vájjon nem ez-e az a politika, mely Hunyady Jánoson kezdve, Deák Ferenczen át Kállay .Benjáminig a legóvatosabb s legeurópaibb magyarok politikája volt — s vájjon jelent-e ez egyebet, mint a magyar imperializmust ? . . . Napok óta: a jobban értesült újságok czélozgatásában, s jólértesült és komoly emberek négyszemközt való beszélgetéseiben állandó téma, hogy tavaszszal: megyünk Szalonikiba; a monarchiának felhatalmazása van a hatalmaktól, hogy odaienn paczifikáljon, á la BoszniaHerczegovina. Sőt, teszik hozzá, ha • Kállay Béni meg nem betegszik és meg nem hal, alkalmasint már régen' lenn volnánk. Arról suttognak, hogy a maczedon mozgalmakban nem csak az angol keze volt benne, hanem a Kállay Bénié is, amit egyebek közt azzal is- bizonyítgatnak, hogy 1903-ban elesett maczedon felkelők zsebében 1904-es veretű osztrák és magyar aranyakat találtak, amik csak állami kézből kerülhettek igy időnek előtte forgalomba. Már azt is tudják, hogy egy osztrák és négy magyar hadtest van erre az expediczióra kiszemelve, s az obstruktorok ellen való felháborodás annyira megy elkeseredett találgatódzásában, hogy muszka érdeket keres az obstrukczió megett, mert csak annak lehet javára, ha a tavasz gyenge magyar hadtesteket talál a monarchia hadseregében . . E riasztó hirek hallatára, melyek éppúgy lehetnek -káprázatok, mint a jövőben sorra beválandó plauzibilis eshetőségek, nekem először is megint a nagy Andrássy Gyula jutott eszembe: az ő hires végrendelete, az 1889-iki véderővita során a főrendiház véderőbizottságában mondott beszéde a magyar hadsereg ellen, melyet nincs még egy éve, hogy Széli Kálmán és Fejérváry Géza • különös hangsulylyal idézett a könnyen felejtők emlékezetébe. Nem mondhatni, hogy e hatalmas beszéd tizennégy év óta sokat vesztett volna súlyából és erejéből — bár ma jobban megérzik rajt', mint tizennégy év előtt, hogy diplomata genienek diplomata remeke, mert egyebet bizonyit vele, mint amit nyíltan állit föl tételül. Andrássy Gyulának az volt a nézete — és igaza volt vele — hogy a közös, sőt, mondjuk ki ezt a rettenetes eretnekséget: az egységes hadsereg magyar politikai szükség —-. de nem ezt mondja s nem ezt bizonyltja, hanem azt, hogy a külön magyar hadsereg magyar katonai kár volna. A dolog ugy áll, hogy a nagy gróf argumentumai fényesen igazolják a ki nem mondott politikai tételt, de csak igen gyengén támogatják a kimondott katonait, nem is támogathatják, mert sem az egynyelvüség, sem az egységesség nem szükséges a hadierő Schlagfertigkeitfhoz. Egy argumentuma a nagy embernek különösen frappáns és megkapó: az, hogy szövetséges monarchiánkban a külön magyar hadsereg háború esetén egyszerűen Kanonenfutter volna az osztrák fővezérlet tervei szolgálatában... Kanonenfutter/ . . . Ah, Andrássy Gyula tudta, mit beszél. Mikor az ő idejében a monarchia lement Boszniába, a
hadsereg, ha lehet, még közösebb, még egynyelvübb, még egységesebb volt, mint ma — s mik voltak a magyar ezredek akkor egyebek, mint Kanonenfutter ? S ma, mikor a hadsereg még mindig egységes, közös és egynyelvű: ha igaz, amit mondanak, hogy tavaszra Szaloniki' felé egy osztrák hadtest indul és négy magyar: mik lesznek a magyar hadtestek egyebek, mint Kanonenfutter? Sőt ez az egész monarchia, mely most lemegy a Balkánra: ha, megkötve a muszka entente-tól, csak félmunkát végez majd, s mások számára kaparja ki a gesztenyét a tűzből; mi lesz egyéb, mint Kanonenfutter ?. Nem, nem katonai szempontból káros és veszedelmes ez az egész kiegyezésfejlesztő ábrándosság, mely tiz év óta mind jobban megtöri a régi deákisták és andrássysták bátorságát és önbizalmát. Politikai szempontból veszedelmes, magyar politikai szempontból — mert valameddig a magyar állandónak nem érzi és nem kivánja a szövetségi köteléket, mely az osztrák-magyar monarchiában benne tartja; valameddig boldogulásának minden ábrándját nem erre az összefüggésre épiti, s valameddig minden nemzeti, állami sőt terjeszkedési törekvése is mind nem arra igyekszik, hogy, bármely formában is, akár, egyelőre, német nyelven, fekete-sárga zászló alatt s a kétfejű sas nevében ezt a »nagy egészet« dolgoztassa és fogja be a maga nemzeti és állami végső czéljai számára: addig á magyarság, mentül függetlenebb és personal-uniósabb, annál inkább csak Kanonenfutter lesz e monarchiában — s e monarchia annál inkább csak Kanonenfutter lesz Európában. Szalonikiba? Igen, oda le kell menni. Még ha nem is volna természetes utunk — pedig az; még ha nem is volna történeti rendeltetésünk — pedig az. Le kellene mennünk, ha nem Szalonikiba, hát máshová, akárhová, mert a mai imperialista világban csak az állhat meg, aki »lemegy valahová«. S annak az egész közjogi és vámterületi gravámeneskedésnek, melybe külömben' osztrák gonoszság és ostobaság hajtott bele bennünket, a bűne, a könnyelműsége s a szerencsétlensége az, hogy lazítván e monarchia belső összefüggését, gyengíti kifelé való erejét, megbénítja imperiális hatalmát, jelentőségét és vállalkozó merészségét, mely pedig egyetlen utja, módja és eszköze annak a magyar imperializmusnak, amely, akármily vakmerő ábrándnak tessék is, keserves elkerülhetetlenség a magyar számára, ha el nem akar pusztulni e földtekéről. Nem kiszakadni e monarchiából, nem teljes idegenségre törekedni benne, nem felsziszszenni bizonyos mértékig még az egység gondolatától is — hanem erővel benne maradni, még .ha ki is akarnának belőle dobni, akkor sem engedni, egyelőre akár tűrni, nyelni és apró tűszurásokat elviselni, csak hogy megmaradjon az a monarchia, amelyen belül uralkodni és. vezérkedni, valamennyi közt legnagyobb^ erejével, tekintélyével és súlyával annak összes népeit és országait a souverain magyar állam és nemzet czéljai számára hasznosítani: ez a magyar imperializmus első utja, első lépése, első feltétele, melyet, hogy megtehessenek, a legimperialistább és legmagyarabb magyarok: Andrássy Gyula és Kállay Béni nem rettentek vissza olyan kerülő úttól sem, hogy mint » birodalmi« ministerek dolgozzanak, németül igazgassanak, szlávul
3 katholizáljanak, egyszóval: osztrákok legyenek. Megtették, meg merték tenni, mivel az volt a hitük, hogy; ha Magyarország él e monarchia kötelékétől adott lehetőségekkel, tud okos, türelmes, hallgatag, de S Z Í V Ó S lenni: minden, ami e világon Ausztria, osztrákok és osztrák császár számára, javára, nevében vagy nyelve, vallása, czimere és zászlaja alatt megy végbe, végső soron mégis csak a magyar király számára történik, a magyar nagyhatalmiság, a magyar impérium, s ennek védelmében és szorításában a magyar megmaradás, kifejlődés és nemzeti kialakulás számára. Ez a magyar nemzeti politika, az egyedül lehetséges magyar politika, a lehetségesek közt az egyedüli -magyar — s ezt teszi lehetetlenné az az ábrándosság vagy lelketlenség, mely egyre a magyar nemzet jogait és érdekeit veti akadályul e jogok s ez érdekek igazi biztosithatása elé, s a mai imperialis világban Kanonenfuiterrá fokoz le bennünket. Ignotus.
Az Abbáziái parkban. Járok, bolyongok össze-vissza Egy mesebeli tündérkertben, Minden lépésre uj varázslat — Álmodni sem lehetne szebben. Amit dél izzó napja érlel Ezer ujuló változásba', Itt sárgul a narancs, a czitrom És hajlong a babérfa, pálma. Nagy czédrusok, merengő cziprus, Sűrű bambusz, nádaknak őse, Virágzó áloé, olajfa, Csodás bozótok^összenőve . . . És bolygok köztük szakadatlan Én, idegen világ lakója — S ugy érezem, mintha szivemnek Olthatlan szomjúsága volna. Minden van itt, csak egy, csak egy nincs, Ami előttem kedves, drága, — Igaz, nem való ily keretbe Szegény országnak szegény fája. — Mind hasztalan kereslek téged Fehér virágú szép akáczom, S a mesebeli tündérkertet Szomorúan, sóhajtva járom.
Mezarthim.
Madarat tolláról, embert pajtásáról is a tolláról ismerni meg.
— de inkább az ember
*
Mennyit kell az embernek hazudni és csalni, hogy becsületes maradhasson. *
A legtöbb hamis eskü nem a törvényszéknél a biró előtt, hanem a templomban a pap előtt hangzik el. Kaszab Helén.
A fekete fa. Irtás KRÚDY GYULA. '
Már az öreg emberek is ugy emlékeztek rá, hogy gyümölcsöt sohase termett, a pár hitvány zöld levél fiatal gallyain ugy reszketett, mint vénember fején a hajszál. Görbe, kiszáradt ágait kiterjesztette, mintha árnyékával hívogatná a fáradt vándort; hívogatta, csalogatta, aztán megölte . . . Sok esztendő óta minden esztendőben kivégezte magát valaki á vén, fekete körtefán. Ezt a fát tán az ördög ültette ide a falu határába. Még azt se lehetett tudni, hogy kinek a birtokához tartozott : a káptalané volt-e, vagy a grófé. Mind a két hatalmas uraság kinevette a babonás parasztokat. »Bolondok kendtek, nem vét az a fa senkinek, — mondta a gróf a falusiaknak, mikor arra kérték vágatná ki a fát. —Meg aztán nem is tudom, hogy a káptalan beleegyezne-e?.. A parasztok. mentek a káptalanhoz. Az öreg kanonok urak roppant haragra gerjedtek. »Nem szégyellik magukat, emberek? Már Kálmán király megmondta, hogy boszorkányok nincsenek!« — De bizony .vannak! — dörmögte a deputáczió és haragosan ment haza. A szekerek utja ott vitt el a keskeny országúton a cserfás erdő mellett. Az egyik oldalon az erdő, a zugó, mormogó nagy erdő, a másik oldalon kiszáradt mocsár rőtbarna helye, amin a sziksó miatt még a kóró sem termett meg. A mező közepén, az emelkedésen pedig, ott állott a magányos fekete körtefa. Száraz, görbe gallyai, mintha babonás jelek alakjában volnának összebogozva . . . A parasztok megfenyegették az öklükkel. De csak fenyegették. Kinek lett volna kedve hozzányúlni? Évről-évre akasztott ember hulláját lógatja a szél a körtefán. Ahány életunt vándorlegény jár a környéken, az mind ide jön elbúcsúzni a földi nyomorúságtól. De még a falusi öngyilkosok is leszokták már a Tiszát. A Tisza pedig az ő lágy hullámaival a harmadik vármegyébe is leusztatta a hullákat. A halászok kifogták, elföldelték, nem okoztak bajt se a falunak, • se az atyafiaknak . : . A fekete fa, mintha húzná, vonná az életuntakat : gyertek, gyertek megpihenni. Ha a varjak esténkint. nagyon gyülekeznek a rét felett, a vén kerülő már vakarja a fületövét: újra hullát kell csempésznie a fényi határba, mert a falu már nem győzi a jégverést, sem az öngyilkosok temetését. De hát bolondok is azok az öngyilkosok. Itt húzódik száz lépésnyire a gyönyörű káptalani erdő, remekbe nőtt óriás fáival, mindegyik fa olyan sudár, magas, mintha az öngyilkosoknak teremtődött volna. Meg aztán a káptalanra ráfér a jégverés. A bolondoknak mégis a vén körtefa kell széltől, vihartól összehasogatott törzsével, roskadozó fekete ágaival . . . Mégis az ördög ültette ide azt a fát utmutatónak, merre vezet az ut a pokolba. . . . Egyszer hazakerült az öreg pap diák fia. A természet, mintha minden erejét kiadta volna az öreg Garagiban —- hatalmas ember volt — a fiának már csak uncziával mérte ki az erőt, egészséget. Sápadt arczu, görbe vállú fiatalember volt. A bajusza helyén valami füvecske burjánzott: azt kapargálta, ha senki se látta. — A sok tanulástól! — mondogatták a parasztok a beteges ifjú felé integetve. — Ördögöt! A gonosz városi élettől '—.dörgött a vén pap és haragosan nézett Lajosra. Lajos alattomosan mosolygott. Vértelen, madárarczán ugy rángatózott a mosolygás, mintha valami igen nagy fáradságába kerülne.. — Parasztok vagytok mindnyájan — mormogta megvetőleg és hátat fordított az apjának.
1
10 Az öreg Garagi ilyenkor annyira dühbe jött, hogy botot ragadott és megkergette a fiát. — Én tudom, hogy gonosz, vagy! — kiáltotta. De hát az öreg igazságtalan ember volt világéletében. Lajos ur igen jól viselte magát. Vasárnaponkint orgonázott a templomban és • a szemét az ég felé fordítva . . . Az öreg pap néha sötétpirosan a haragtól nézett feléje, mikor legjobban orgonázott volna és megfenyegette a szemével. Otthon pedig éktelen káromkodások közepette ismételte: — Én tudom, hogy gonosz vagy! De egyebekben nem sokat törődött a fiával. Lajos ur egész nap csatangolt a faluban. Egy kis pisztolya volt, azzal megserétezte a kutyákat és hangtalanul nevetett, mikor a megserétezett eb fájdalmasan üvöltve menekült 'előle. Egyszer hire futott, hogy a határbeíi babonás körtefára egy vén koldusasszony akasztotta fel magát. Lajos urnák kitüzesedett az arcza e hirre:. — A körtefára? A hires körtefára? — kérdezgette a parasztokat és szakadó esőben .nyargalt ki a határba. Ott függött a vénasszony a fán, mintha a szél egy csomó piszkos rongyot vetett volna az ágak közé. És a rongyok vége lecsiingene. Csupán a kerülő kutyája őrizte a hullát (mig gazdája a faluban jelentést tesz), a kis pisztoly s^rétjére a kuvasz megfutamodott és 'Lajos izgatottan rázta meg a lelógó rongyokat. Megtapogatta a meztelen lábát. Majd undorodva ment haza . . . Ettől a naptól fogva különös változáson ment kérésziül a beteges fiatalember. A templomban, mikor orgoná 1 zott, többé nem az ég felé nézegetett, hanem a lányok csoportja felé. A lesimított hajú falusi lányok keményre vasalt szoknyáikban, lesütött szemmel álltak a fal mellett. Lajos ur ugy nézte őket, hogy kitüzesedett bele az arcza . . . Az öreg Garagi hangja ilyenkor kétszeres erővel döngött. És döngött mindaddig, amig Lajos ur le nem vette szemétalányokról. Otthon pedig kezdődött az éktelen lárma: — Én tudom, hogy gonosz vagy! Lajos ur alattomosan mosolygott: — Mindegy az . . . Mégis mindnyájan a körtefára kerülünk! Az öreg botot ragadott és megkergette a fiát. Lajos nevetett és messziről csúfolkodó szavakat kiabált az öreg felé. A parókián egy kis cselédleányka szolgált. Olyan szinü haja volt, mint a Tisza vize. A szeme szine is olyan volt: lágyszürke, puha, mint a nyárelői éjjel, amely a virágos fákra borul. Terkának hivták és a csordás lánya volt. Minden héten egyszer látta az apját, a nagybajuszu, zsiroshaju, mogorva csordást és akkor nagyon büszke volt. Már a falu szélén leste a csordát és a nagy ökörszarv-tülköt a vállára vetve, ballagott az apja után, mintha ő is a csordához tartozna . . . Erre a lánykára vetette szemét Lájos ur. Néha vadul megrohanta és megcsiklandozta. Terka sikoltva futott előle. — Hová futsz, te bolond? — kiabált Lajos ur és olyan vörös volt az arcza, mint a posztó. — Megmondom az apámnak! — fenyegetőzött Terka. (Nyilván a nagybajuszu csordást tartotta a legnagyobb hatalomnak.) Meddig futott a kis parasztlány?. Nem messzire, csupán a cserfás erdőig. Ott utóiérte Lajos ur . . . Az erdő nagy fáival mindent eltakar.
Terka' kiköltözött az apjához, a csordához. Vájjon boldog-e odakünn a zsombékok között, a nagybajuszu csordás mellett? Nem igen lehetett boldog, mert sokszor látták csavarogni a faluban. A szöszke kis lány lerongyolódott, fekete volt az arcza, a keze. Lajos ur a kertek alatt találkozott vele s kárörvendve nevetett: — Hova mégy? — kérdezte csúfolódva. Terka ilyenkor sötéten nézett a fiatalemberre. — Ha felkötöm magam úrfi, maga lesz az oka . . . Az apám is elkergetett. Nem marad más már nekem, mint a körtefa . . . — Valóban felkötnéd magad ? — mormogta Lajos és csodálkozva nézett a lányra. — A vén körtefára? . . . — Oda, oda — rebegte Terka és elment az erdő felé. Lajos ur kimeresztett szemmel bámult utána. A lány, barna feje eltűnt a fák között. »Igazán felköti magát ?« — mormogta magában. :— Csendes, lassú lépésekkel a lány után indult. Valami borzasztó kíváncsiságot érzett. Hogy köti fel magát Tera? Valóban felköti-e magát? Elfulladt gyenge melle a sietségtől, meg-megállt, hogy kifújja magát, aztán újra sietni kezdett. Csatakos, nedves ősz volt. A réteken piszkos viz folyt és a barna füvek felett csipős szél süvített. Itt-ott ködfoszlányok lebegtek a föld felett, mint valami vén koldus gubájának összetépett- darabjai. Messze, a szemhatáron a dombok fekete körvonalai, mint megannyi 'haragos szemöldökök rajzolódnak a szürke égre. Lajos elérte az erdőt és a fák közzé rejtőzött, ahonnan a kopasz dombra lehetett látni, hol a vén körtefa fekete gallyait kiterjesztette. Még madár se járt e tájon... Az erdő mélye felől lucskos hangok hallattszottak. A kemény levelek hangos koppanással ütődtek a földhöz. Lajos kimeresztett szemmel bámult a körtefára. Ott állott a babonás vén fa, egyedül a rőtbarna mezőn, mint valami zordon kisértet. Lajos sokáig leskelődött az erdőben, de Terka nem jött a fához. Senki sem jött. Parasztok hajtottak arra szekereiken, mogorván húzódtak be szürjükbe és nem néztek se jobbra, se balra. Vájjon merre jár Terka? Este bizonyos csalódottsággal ment haza és mig az öreg pap szokás szerint korholta, Lajos ur előtt vízióként lebegett a vén fekete körtefa és rajta egy csomó tarka rongy, amit az őszi szél lenget . . . A vén koldusasszony rongyait, avagy a Terkáét? A udvarbeli nagy eperfák szomorúan sirtak fel az éjjeli szélben, Lajos ur egész éjjel hánykolódott ágyában. Hátha azóta már beváltotta igéretét Terka? Ott lóg a fán és reggel a kerülő kutyája keserves üvöltéssel őrzi a fa alatt, mig gazdája az elöljáróságot tudósítja... Hajnalban felkelt és dideregve ment ki a körtefához a határba. A fán csupán egy vén varjú üldögélt, mely éjszakai szállásul választotta a magányos tanyát. Lajos a fa közelébe ment. A varjú lusta lebbenéssel szállt tova. Körüljárta a fát, mintha még soha sem látta volna. Valóban nagyon alkalmas volt az öngyilkossághoz. A kihajló gallya alatt csonka fatörzs feketéllett, amelyről még egy gyermek is hurkot vethetne a fekete ágra. Felállt a csonka törzsre és körülnézett a tájon. Sehol senki. Ah, hányan álltak már ezen a helyen búcsúpillantást vetve a rőtbarna mezőkre, a messze, feketélő dombokra és a mogorván zugó erdőre! Csak Terka nem jön. Pedig megígérte . . . Beteges képzelődésében ugy látta, hogy Terka kijátszotta . őt. Ide kellett volna neki jönni és még sem jött ide. Vájjon merre bolyong a mindenkitől eltaszított parasztlány? De az is meglehet, hogy itt volt, csakhogy nem * talált alkalmas kötelet, amivel fölköthetné magát... Lajos — Én tudom, hogy gonosz vagy! — kiabált az ur elővigyázatból erős szijjat hozott magával és azt a öreg pap és botjával kergette Lajost, Terkát pedig elűzte fára vetette. Ha jönne Terka, találjon itt mindent'készen. Hisz valami gyönyörű lehet az, felakasztani magát! a háztól. . ' ' - . ,
Elmenőben sokszor visszanézegetett a körtefára, amelyen hivogatólag lengett a szijj . . . S 'egész nap a szijjra gondolt s a körtefára. Másnap, mikor izgatottan sietett ki a körtefához, már messziről látta, hogy Terka még mindig késlelkedik beváltani igéretét. Haragosan közeledett és félhalkan szidta magában Terkát. Gyűlöletesnek és utálatosnak látta a kis parasztlányt. Sokáig járt a fa körül a néma tájon. Most még a szekerező parasztok sem jöttek érre. Az erdő komoran zúgott a völgyben és a friss szél végig futott a' réten. A vén körtefa ott állt az emelkedésen és száraz gallyai sírdogáltak a szélben. A vén törzs olykor nagyot nyekkent, mintha megütötték volna. Lajos ur felállott a fatörzsre és a szijjat vad kíváncsisággal tekerte a nyakára. A következő pillanatban ellóditotta magát s ott lengett a fán kapálódzva, rugdalódzva, menthetetlenül. A vén fa magához csalta és kivégezte.
Szilágyi Dezső szivarja. Irta: HERMÁN OTTÓ.
Még abban az időben volt, amikor az u. n. egyesült ellenzék padjain a nagytehetségű politikusok i egész falanksza ült és mindenki azt hitte, hogy övék a jövő. Ketten, az öreg Pulszky Ferencz és én csak kötve hittük. Az első padban ült gróf Apponyi Albert, melléje sorakoztak: Hodossy Imre, Ernuszt Kelemen, Grünwald Béla, Horánszky Nándor, Pulszky Guszti, a pad végén Kovács Albert. A második padban Apponyi mögött ült Szilágyi Dezső, a pad végén Lukács Béla, a kettő között Gulner Gyula, Fenyvessy Ferencz, Bolgár Ferencz (?). A harmadik padban szélről gróf Széchenyi Pál, gróf Wenkheim Frigyes, Beöthy Ákos és ez igy mént padrólpadra. Voltak ott is Dii minorum gentium; de szerényebb állásokra alkalmas volt majdnem mind. Az egészből két, tálán három minisztérium is kitelt volna. Egy szép nyári napon aztán Budapestre jött dr. Dohrn, a ma már világhirü nápolyi zoologiai állomás megalapítója, hogy reábirja Trefort Ágostont, hogy az intézetben Magyarország is béreljen dolgozó-asztalt — egy vagy két ifjú tudós számára, hogy a magyarok is részt vehessenek a biologia terén kifejlődött nemes versenyben. Ez meg is lett és ennek köszönjük dr. Apáthy Istvánt, akire a külföld annyira áhitozott figyelme komolyan és méltón reáirányult. Pulszky Ferencz azt indítványozta, hogy vigyük Dohrnt a Sváb-hegyre, vacsoráztassuk meg, hogy fogalma legyen társadalmi életünkről is. A szimpozionban résztveendők voltak — többek között — Szilágyi Dezső, Fraknói Vilmos, Arany László, gondolom Szilágyi Sándor; de ott volt Pulszky Póli és Arany Lászlóné is — »enyhítő körülménynek«. . . Mig a társaság zöme kocsin ment a fogaskerekűig, mi hárman-négyen az akkor még kegyetlenül tülkölő és csilingelő »lóvonatún« tartottunk ugyanoda; köztünk Szilágyi Dezső. A még hatalomban levő Thaisz Elek akkor már
kiadta volt a dohányzási tilalmat és azt a budái oldalig respektáltuk is; ott azonban Pulszky kivette a szivartárszáját, belőle a szivart, lecsipte a hegyét és betette a szájába; Szilágyi, mintegy ösztönszerűen, hasonlóképpen cselekedett, ugyanúgy én is és ezt látta meg a »konduktor« — hozzám lépett s illedelmesen figyelmeztetett a tilalomra. Erre megszólal Pulszky s azt mondja —' Eh mit, Hermán Ottó! — csináljunk forradalmat! Én forradalmár voltam, maga most i s a z : gyujtsunk rá! Kivettem a gyújtót s amint lobot vetett, odatartottam a Pulszky szivarjához, azután a magaméhoz és nyomban reá végig úszott az illatos füst a »vaggon« hosszában. Szilágyi veszteg ült, szájában tartva a szivart. A konduktor hozzám lépett és figyelmeztetett a kihágási törvényre vagy mire; — hát odaszóltam: — Kedves barátom, mi hárman forradalmat csinálunk, irja fel neveinket és jelentsen föl; én Hermán Ottó képviselő vagyok, az ott Pulszky Ferencz muzeumi igazgató, ez pedig . . . . — Halt! — kiáltott Szilágyi — én nem gyújtok reá: jogállamban vagyunk, a törvényt tisztelni kell! — Hát te is csak olyan vagy, mint a pártod — szólt Pulszky — évek óta a szátokban a szivar és nem mertek rágyújtani! A hatás elképzelhető; de igaz, hogy Szilágyi nem is gyújtott rá — akkor.
A mostani parlamenti helyzeten szemlélődve jutott eszembe szivarforradalmunk és természetesen a változások nagy sora is. Akik már nem győztek Apponyi vezérlete alatt a rágyújtásra várni, azok átpártoltak és rágyújtottak. •> Elsőnek ment gr. Széchenyi Pál, rágyújtott a földmivelési , miniszterségre; ezt követte szegény Lukács Béla, ki a »vasminiszter« államtitkára, később kereskedelmi miniszter lett; Fenyvessy Ferkó átlengett, mint valami finom illat; sok mindenféle jelölgetés után főispánságon végezte; rágyújtott Ernuszt Kelemen — Castor — és Horváth Lajos — Pollux: odakerültek ők az ország eczetágyas polczára — a főrendi házba — savanyodni. Szegény Grünwald Béla, ki folyton amellett izgatott, hogy a párt testületileg gyújtson rá, reményt vesztve, a párisi Morgue-ba került, onnan örök álomra idegen földbe! . És rágyújtott maga Szilágyi Dezső, oly hatalommal, hogy a társadalom megrecsegett eresztékeiben; rágyújtott kétszer — ekkor következett egy zuhanás — — és vége volt, a szivar kialudt —• örökre J Rágyújtott Horánszky is nagy későre, mikor a hosszú, meddő küzdelem fölemésztette életerejét — — fényes temetésre! Rágyújtott Pulszky Guszti is egy nyúlfarknyi államtitkárságra, azért' ennyire, mert kisült, hogy nem született beámtérnek és ezt ő nem tudta; pedig Szilágyi Dezső ugy jellemezte egyszer: »Az úristen és Pulszky Guszti között az a különbség, hogy az úristen mindent tud, Guszti pedig mindent jobban tud . . . És rágyújtott Gulner rövidke államtitkárságra — — —
10 Hódossy, Bolgár már ott áll in partibus — tetszés szerint »fidelium« vagy »infideiium« — a szivar a szájukban, a gyufa a kezükben, egy serczenés, egy lobbanás és a szivar ég! Rágyújtanak — vagy készülődnek — kiszakadva a régi kötelékből, helyet csinálva a — bizonytalanságnak. Aki a rágyújtás iránt való határozatlanságban e mai napiglan állhatatosan kitartott, tehát rá nem gyújtott, az az egykori fényes falanksznak dicső vezére, gróf Apponyi Albert. De nemcsak hogy rá nem gyújtott, hanem kivette a szivart a szájából és — — letette. Miért ? Hát miért? Majd megtudjuk Jászberényben — — — talán . . .
Álom. — Turgenyev Sz. Iván elbeszélése. —
voltam az anyámnak .... az egyetlen gyermekek pedig legnagyobb részt nem ugy fejlődnek, mint kellene. Az ilyeneket nevelő szülők éppen annyit foglalkoznak magukkal, mint a gyerekekkel. Ez nem helyes. Nem lett belőlem elkényeztetett, akaratos gyerek (pedig mind a két tulajdonság előfordul az egyetlen gyerekeknél), de idegeim időelőtt megromlottak; azonkívül meglehetősen gyenge egészségű is voltam, éppen mint az anyám, akihez arczban is nagyon hasonlítottam. A velem egykorúak társaságát kerültem ; általában idegenkedtem az emberektől; még az anyámmal is keveset beszéltem: Leginkább szerettem olvasni, magánosan sétálni — és révedezni, ábrándozni! Mikről ábrándoztam — azt nehéz volna megmondani: igazán ugy rémlett nekem néha, mintha félig zárt ajtó előtt állanék, amely megett ismeretlen titkok lappanganak, — állok és várok és zsibbadozom — de nem lépem át az ajtó küszöbét — és egyre azon tépelődöm, hogy mi lehet ott előttem — és egyre csak várok, tűnődöm . . . vagy elszenderedem. Ha költői vér lappangott volna bennem, bizonyára versírásra adtam volna magámat; ha a vallásosság, iránt éreztem volna hajlamot, talárt beállottam volna szerzetesnek"; de bennem mindebből semmi sem volt s én — folytattam az ábrándozást és várakozást. ,
I.
III. Akkortájban én az anyámmal egy kis tengermelléki városban laktam. Tizenhét éves multam, az anyám még Éppen most emiitettem, hogy néha elaludtam, ha harminczöt éves sem; ő igen fiatalon ment férjhez. Mikor rám jött a tűnődés és ábrándozás. Nos: én általában sokat apám meghalt, én még csak hét éves voltam, de azért jól aludtam és az álomlátások jelentékeny szerepet játszottak emlékeztem reá. Anyám középtermetű, szőke asszony volt, életemben; majd ipinden éjjel álmodtam valamit. Ez álmokat gyönyörű, de örökké bús arczczal, csöndes, fáradt mosoly- én nem feledtem el, különös jelentőséget tulajdonítottam gással, félénk mozdulatokkal. Fiatal korában hires szépség nekik, jóslatokat láttam bennök és igyekeztem talányos volt s mindvégig kellemes, vonzó jelenség. Sohasem láttam jelentéseiket megfejteni; némelyikük időnkint ismétlődött s mélyebb, gyöngédebb és szomorúbb tekintetű szemet, fino- ez nekem mindig csodálatosnak, különösnek tetszett. Külömabb, selymesebb hajat, szebb kis kezeket, mint az övéi nösen háborgatott egy álom. Ugy rémlett, mintha egy régi voltak. Imádtam őt s ő is szeretett engemet. Hanem életünk városnak szűk, rosszul kövezett utczáin járnék, sok-emefolyása nem volt vidám; ugy tetszett, mintha valami titkos, letes kőházak között, amelyeknek éles ormózatu fedeleik gyógyíthatatlan és meg nem érdemelt búbánat szünetlenül vannak. Keresem az ápámat; aki nem halt meg, de valaőrölte volna élete gyökereit. Ezt a búbánatot nem ok- miért rejtőzködik előttünk s éppen eme házak valamelyikéadatolta meg egészen az apám után maradt gyásza, bármily ben lakik. S ime: belépek egy alacsony, sötét kapu aljába, nagy is volt ez, bármily odaadóan szerette volt is apámat átmegyek egy hosszú udvaron, amely tele van odadobált és bármily szent volt is előtte. annak emléke . . . Nem, itt gerendákkal és deszkákkal s bejutok végre egy kis szobába, még rejlett valami, amit én nem értettem, de éreztem; amelynek két kerek ablaka van. A szoba közepén áll az éreztem homályosan, de erősen, mihelyt ránéztem azokra apám hálóköntösben és pipázik. Egy cseppet sem hasonlít a szelid, mozdulatlan szemekre, azokra a gyönyörű, szintén az én igazi apámra: magas termetű, szikár, fekete hajú, mozdulatlan, nem éppen keserűen lezárt, de mintha örökre orra görbe, szeme komor és átható ; kora valami negyven kihűlt ajkakra. év lehet. Nincs kedvére, hogy őt felkerestem, de én sem Azt mondtam, hogy anyám engemet szeretett. De örülök a találkozásnak — és határozatlanul állok. Ő kissé voltak perczek, amelyekben elhárított magától engemet, elfordul, dörmög valamit, aztán apró lépésekkel fel s alá amelyekben az én jelenlétem terhes és tűrhetetlen volt jár . . . Azután lassan, de még mindig dörmögve, eltávozik, neki. Olyankor mintha önkéntelen ellenszenvet érzett volna aközben a vállán keresztül minduntalan visszanézeget. irántam — azután maga is elborzadt ezen, könyekkel vezek- A szoba kiszélesedik és eltűnik a ködben . . . Erre én meglett és szivéhez szorított engemet. Én az ellenséges indulat ijedek attól a gondolattól, hogy újra elvesztem az apámat, ezen futólagos fellobbanását az ő egészségtelen voltának utána rohanok — dé már nem látom őt — csak a haragos, és boldogtalanságának tudtam be. Igaz, hogy ez ellenséges medve-dörmögését hallom. A szivem elzsibbad — felébredek indulatokat bizonyos mértékben előidézhették ama különös, és azután sokáig nem tudok újra elaludni . . . Egész nap előttem is érthetetlen, gonosz és bűnös felindulások is, ezen álomról gondolkozom és — természetesen — nem amelyek néha én bennem is támadtak. De ezek sohasem tudok belőle semmit sem kisütni. estek össze az ellenséges indulatok ama perczeivel. Anyám mindig fekete ruhát viselt, mintha gyászban lett volna. IV. Meglehetős előkelő módon éltünk, jóllehet úgyszólván senkivel sem voltunk ismerősek. Eljött junius hava. A város, amelyben anyámmal laktunk, ez időtájt rendkivül megélénkül. A kikötőbe temérdek hajó érkezett, az utczákon temérdek idegen arcz II. mutatkozott. Szerettem ilyenkor járkálni a rakodó-parton, Anyám minden gondolata és gondja csak én voltam. • a kávéházak és vendéglők előtt, nézegetni a különféle nemÉlete összefolyt az enyémmel. Az ilynemű viszony szülők zetbeli matrózokat és egyéb embereket, akik ott üldögéltek és gyermekek közt nem mindig van a gyermekek elő- a vászonernyők alatt, apró fehér asztalok mellett, sörös nyére . . . inkább káros. Azonkívül egyetlen gyermeke is ólomkancsók előtt.
7 Egyszer, amint a kávéház előtt elmentem, megláttam egy embert, aki rögtön megragadta minden figyelmemet. Hosszú, fekete vászonöltöny volt rajta, fején szemére húzott szalmakalap. Mozdulatlanul ült, kezét a mellén keresztbe téve. Gyér fekete hajának fürtjei csaknem az orráig függtek le, finom ajkai közt rövidszárú pipa szopókáját tartotta. Ez az ember annyira ismerősnek tetszett nekem, egész alakja, sötét, sárgás arczának minden vonása annyira kétségtelenül be volt vésődve emlékezetembe, hogy lehetetlen volt előtte meg nem állnom, lehetetlen azt nem kérdezni magamtól: ki ez az ember ? hol láttam én ezt ? Ugy látszik: megérezte állhatatosan rá szegzett tekintetemet, mert ő is rám irányozta fekete, szúró szemeit. Én önkéntelenül felkiáltottam . . . Ez az ember nem volt más, mint az az apám, akit én felkutattam, akit én álmomban láttam! Lehetetlenség volt tévednem: a hasonlatosság annyira meglepő. Még az a hosszú nyári öltöny is, amely szikár termetét fedte, szinére és szabására nézve is emlékeztetett azon hálóköntösre, amelyben előttem apám megjelenni szokott. »Talán most is alszom ?« — gondoltam magamban. — De nem! most nappal van, körülöttem emberek zsibongnak, a nap fényesen süt a kék égről s előttem nem kisértet van, hanem ember. Odamentem egy üres asztalhoz, kértem egy korsó sört, egy újságot — s leültem nem messzire attól a talányos embertől. V.
VI.
Az az izgatottság, mely engemet beszélgetésünk elején elfogott, lassankint lecsillapult; én kissé különösnek tartottam megismerkedésünket — ennyi az egész. Nem tetszett nekem az a mosoly, amelylyel a báró ur engem kikérdezett; nem tetszett a szeme kifejezése sem, amelylyel engemet mintegy keresztülfúrt . . . Mindezekben volt valami ravasz, valami pártfogói . . . valami félelmetes. Ezeket a szemeket én álmomban nem láttam. Különös arcza volt a bárónak! Meghervadt, fáradt, egyúttal pedig fiatalos, kellemetlenül fiatalos. Az én »éjszakai apám«-nak nem volt olyan mély vágás az arczán, amilyen az én uj ismerősömnek egész homlokán végighúzódott s amelyet én mindaddig észre nem vettem, mig közelebb nem léptem hozzá. Alig mondtam meg a bárónak az utczát és a ház számát, amelyben laktunk, midőn egy magas termetű, szem-" öldökéig köpenyegbe burkolt néger-ember került a háta mögé s könnyedén megérintette a vállát. A báró megfordult, felkiálltott: »Aha! végre!« s könnyedén biczczentve nekem a fejével, elindult a négerrel a kávéházba. Én a vászonernyő alatt maradtam, meg akartam' várni, mig a báró kijön, nemcsak azért, hogy megint beszéljek vele, nem is tudtam voltaképpen, hogy miről beszélhettem volna, mint inkább azért, hogy újra megerősítsem előbbeni benyomásaimat. De elmúlt félóra, elmúlt egy óra . . . a báró nem mutatkozott. Bementem a kávéházba, végigkutattam az összes szobákat, de nem láttam sehol sem a bárót, sem a négert. Bizonyosan eltávoztak mind a ketten a hátulsó ajtón. A fejem kissé megfájult s hogy felfrissüljek, elindultam a tengerparton a nagy városi kert felé, amelyet ezelőtt vagy tiz évvel ültettek. Vagy két óráig sétálgatván a nagy tölgyek és platánok alatt, hazamentem.
Az újság lapját arczommal egy magasságba helyezve, folytattam nyelegetni a szememmel az idegent. Az úgyszólván meg sem mozdult, csak ritkán kapta fel le-lehorgadt fejét. Néztem, néztem . .'. Néha ugy rémlett, mintha én mindezt csak magam gondoltam volna ki, diogy voltaVII. képpen semmi hasonlatosság nincs, hogy a képzelődés félig önkéntelen csalódásának estem áldozatul, de amint A leány-cselédünk, mihelyt az előszobába, léptem, »az« megfordul a székén, vagy fölemeli a kezét: én újra egész felindultan rohant elém. Arczából rögtön megláttam, csaknem felkiáltok, ismét magam előtt látom az én hogy távollétem alatt valami nem jó történt nálunk. »éjszakai apám«-at. Végre észrevette az én feszült figyel- S csakugyan megtudtam, hogy vagy egy • órával ezelőtt memet s.elébb meglepetten, majd bosszúsan nézett felém, • az anyám hálószobájában egész váratlanul rémitő sikoly fel akart állni és — elejtette a pálczáját, amely az asz- hallatszott, a beszaladt cseléd anyámat a földön fekve, talhoz volt támasztva. Én rögtön felugrottam, felkaptam ájulásban találta; az ájultság több perczig tartott. Anyám és odaadtam neki a pálczát. Szivem erősen dobogott. végre magához tért, de ágyba kellett feküdnie s különös, Ő vontatottan elmosolyodott, megköszönte s arczával rémült volt; nem szólt egy szót sem,, nem felelt a kérközeledett az enyémhez, felvonta szemöldökét s kissé szét- désekre, csak nézett, nézett és reszketett. A szobaleány a nyitotta ajakát, mintha valami őt meglepte volna. kertészt elküldte az orvosért. Az orvos eljött és csillapitó — Ön nagyon udvarias, fiatal ember — szólalt meg szereket rendelt, de neki sem akart anyám semmit sem aztán száraz, éles és az orrán keresztül szóló hangon — mondani. A kertész azt állította, hogy néhány pillanattal a mai időben ez ritkaság. Gratulálok: ön jó nevelésben azután, amint az anyám hálószobájában a sikoltás hallatrészesült. szott, ő látott egy idegen embert, aki a kert virágágyai Nem tudom: mit feleltem neki, de mihamar meg- közt sietve ment az utczára vezető kapu felé. (Egyemeletes indult köztünk a beszélgetés. Megtudtam tőle, hogy ő házban laktunk, amelynek ablakai meglehetősen nagy kertre nekem földim, hogy nem régen került vissza Amerikából, szolgáltak.) A kertész nem tudta meglátni az idegen arczát; ahol több évig élt s ahová nemsokára megint vissza köl- de az illető szikár ember volt, alacsony szalmakalapot és tözik. Bárónak mondta magát . . . de a vezetéknevét nem hosszú felöltőt v i s e l t . . . »A báró!« —: gondoltam én értettem meg. Ő is, éppúgy, mint az én »éjszakai apám«, rögtön. — A kertész nem birta az idegent utóiérni, minden megszólítását valami érthetetlen dörmögéssel végezte. különben is rögtön felhitták őt a házba és orvosért küldték. Én bementem anyámhoz; ő ágyban feküdt, halMegkérdezte a nevemet . . . Mikor azt meghallotta, mintha elgondolkozott volna; azután azt kérdezte: régen lakom-e ványabb volt, mint a párnája, amelyen a feje nyugodt. ebben a városban és kivel? Azt feleltem, hogy az anyámmal. Meglátva engemet, gyöngén elmosolyodott és kezét nyújtotta. Leültem mellé s elkezdtem őt kikérdezni; eleinte — És az atyja? nem felelt, de végre bevallotta, hogy olyasvalamit látott, — Apám régen meghalt. Azután az anyám vezetéknevét tudakolta s annak ami őt nagyon megijesztette. — Bejött ide valaki? — kérdeztem én. hallatára mindjárt kelletlenül elnevette magát, majd men— Nem, — felelt ő sietve, — senki sem jött be, de tegetődzött, amiért neki olyan amerikai szokása van, meg hogy ő valódi különcz. Azután afelől érdeklődött, hogy nekem ugy tetszett . . . ugy rémlett . . . Itt elhallgatott és szemeit elfedte a kezével. El akar'hol van a mi lakásunk. Megmondtam neki.
10 ta:m neki mondani azt, amit a kertésztől hallottam, azután elbeszélni a báróval történt találkozásomat . . . de — tudom is én miért ? — ajkamon a. szavak megdermedtek. Hanem arra elhatároztam magamat, hogy megmagyarázzam anyámnak, hogy a látományok rendesen nem mutatkoznak napközben. — Hadd el, kérlek — suttogott ő — ne kinozz most engemet. Valamikor majd megtudod . . . És újra elhallgatott. Keze hideg volt, pulzusa gyorsan, rendetlenül vert. Beadtam neki az orvosságból és kissé félrementem, hogy ne nyugtalanítsam őt. Egész nap nem kelt föl. Mozdulatlanul, csöndesen feküdt, csak ritkán sóhajtott mélyen és ijedten nyitotta fel néha a szemét. ' ' . A házban senki sem tudta mire vélni a dolgot.
kutya kaparja az ajtót. Kezdett arra a falra nézni. A szoba egyik szögletében éjjeli lámpa égett; a szoba egészen posztóval volt behúzva .'. . Égyszerre csak megmozdult, felemelkedett, kinyílt ott valami . . . És egyenesen a falból, egész feketén kijött az a gonosz tekintetű, rettenetes ember. Az asszonyka kiáltani akart, de nem birt: egészen megdermedt a rémülettől. Az idegen gyorsan hozzá ment, mint valami ragadozó állat, valamit a fejére dobott, valami fulasztó, nehéz, fehér tárgyat . . . Hogy mi történt azután, arra nem emlékszem . . . nem emlékszem . . . olyan volt áz az állapot, mint a halál, mint a gyilkosság . . . Mikor végre eloszlott az a rettenetes köd — mikor én . . . mikor a barátném visszanyerte eszméletét, a szobában nem volt senki. Megint sokáig nem birt kiáltani; végre felsikoltott, azután megint összefolyt előtte minden . . .
Azután a férjét látta maga mellett, akit éjfél utáni két óráig ott tartottak a klubban. Nem volt rajta isten VIII. képe. Faggatni kezdte a feleségét, de az semmit sem felelt. Éjjel egy kis láza volt anyámnak s. engemet elkül- A fiatal asszóny nagybeteg lett . . . De emlékszem, hogy dött. Én azonban nem mentem a szobámba, hanem lefe- mikor egyedül maradt a szobában, odanézett arra a bizoküdtem a szomszéd szobában egy divánra. Minden negyed- nyos helyre a falon . . . Kisült, hogy a fal-huzat alatt órában fölkeltem, lábujjhegyen az ajtóhoz lopakodtam és rejtek-ajtó volt. Rájött arra is, hogy az ujjáról eltűnt a hallgattam . . . Csend volt mindig, de aligha aludt az én jegygyűrűje. Ez a gyürü pedig nem közönséges formájú anyám azon az éjjelen. Mikor korán reggel bementem volt: hét arany csillagocska váltakozott rajta hét ezüsttel: hozzá, arcza gyuladásosnak látszott, szemei nem termé- régi családi kincs- volt. Kérdezte tőle a férje, hogy mi történt a gyűrűvel ? Ő nem tudott erre semmit sem felelni. szetes fényben csillogtak. A nap folyamán néhányszor Azt gondolta a férje, hogy talán véletlenül leejtette; kereste jobban érezte - magát, de estefelé a láz megint erősebb is mindenütt, de nerfi találta meg. Elszomorodott a jó lett. Eddig az ideig ő makacsul hallgatott, most pedig ember és elhatározta, hogy lehetőleg mentül előbb hazaegyszerre beszélni kezdett gyors, szakgatott hangon. Nem utaznak s mihelyt az orvos ezt megengedte, el is hagyták volt önkívületben: szavaiban volt értelem, de nem volt a székes várost . . . De képzeld csak: éppen az elutazás semmiféle összefüggés. Valamivel éjfél előtt egész várat- napján az utczán csak meglátnak egy hord-ágyat . . . lanul, görcsös mozdulattal felemelkedett az ágyában (én S abban a hord-ágyban egy cppen- akkor megölt, összemellette ültem) s ugyancsak azon siető hangon beszélni szabdalt fejű ember feküdt — és képzeld: az az ember nem • kezdett, miközben szüntelen ivogatott a vizes pohárból, volt más, mint 'az a rettenetes, az a gonosz szemű éjjeli gyengén gesztikulált a kezével és egyetlen egyszer sem vendég . . . Kártyázás közben . ütötték agyon. nézett reám . . . Néha szünetet tartott, aztán erőt vett Ezután az én barátném falura utazott . . . ott megmagán és folytatta . . . Mindez oly különös volt, mintha szülte az első gyerekét . . . s még néhány évet élt együtt ő ezt álmában cselekedné, mintha ő maga jelen sem volna, hanem valaki más beszélne • az ő ajakával, vagy mintha a férjével. A férj soha semmit sem tudott meg, de mit is mondhatott volna neki a felesége, hiszen ez maga sem valaki más késztetné őt beszélni. tudott semmit. . • • De az előbbeni boldogság eltűnt. Sötétté vált az IX. életük és soha többé ez a sötétség meg nem változott . . . Több gyermekük nem -volt sem azelőtt, sem azután'. . . — Hallgasd meg, amit elmondok neked — kezdé az a fiu pedig . . . ő — te már nem vagy gyerek; meg kell tudnod mindent. Anyám egész testében megremegett s kezével elfedte Volt nekem egy igen jó barátném . . . Férjhez ment egy az arczát. emberhez, akit teljes szivéből szeretett — és nagyon boldog — No, hát mondd meg — folytatta minden erejét volt a férjével. Házasságuk első évében felköltöztek a összeszedve — hibás-e valamiben az én barátném ? Tehefővárosba^ hogy ott néhány hetet töltsenek és szórakozza-. tett-e magának bármiben is szemrehányást? Nagyon megnak. Egy előkelő vendégfogadóban szálltak meg és sokszor bűnhődött, de nem volt-e joga kijelenteni az isten előtt is, megfordultak színházakban, mulatságokban. A barátnéni hogy az őt ért büntetés nem igazságos ? Hát miért látszik igen csinos asszonyka volt, mindenkinek feltűnt, sok fiatal előtte oly sok év után, is oly szörnyűnek a múltja, miért ember rajongott érte, udvarolt neki, köztük egy katonaérzi magát bűnösnek, akit a lelkiismerete mardos ? Macbeth tiszt is. Ez örökösen, elválhatatlanul a nyomában volt megölte Bancot, hát nem csodálható, hogy az őt mint mindenütt, s az asszonyka mindenütt annak a fekete kisértet egyre rémítgeti . . . de én . . . gonosz szemeivel találkozott. A tiszt nem ismerkedett meg De itt az anyám beszéde annyira összezavarodott, vele, soha szót nem váltott vele, csak nézett rá, nézett, hogy nem tudtam őt tovább megérteni . . . de oly különösen és szemtelenül. A fiatal párnak fővárosi Nem kételkedtem már benne, hogy ő magánkivül örömeit egészen megmérgezte azon ember jelenléte, az volt . .. asszonyka kezdte . rábeszélni a férjét, hogy utazzanak el mentül hamarább haza — és már egészen fel is szedelőzködtek a visszautazásra. Egyszer a férj elment a klubba: meghitták a tisztek — ugyanazon ezredbe valók, mint ama bizonyos — egy kis kártyázásra . . . Az asszonyka először maradt igy egyedül. A férje sokáig nem tért haza, ő tehát elbocsátotta a szobaleányt és lefeküdt az ágyba. Egyszerre csak igen megrémült, annyira, hogy egész testében zsibbadást és reszketést érzett. Ugy rémlett neki, mintha a falon túl olyan zajt hallott volna, mint mikor a
(Folytatása következik.)
Az elemezés nem tartozik a költő hivatásához. Képben való összefoglalás a feladata, nem alkatrészekre való feloldás. *
-A síró Niobe vagy' az elpiruló Aurora képén nem lehet a festő anotomiai nézeteit a könymirigyről vagy a vérkeringésről felismerni. Macaulay.
10
Levél. S jön egy levél: . „Bár lányát sose láttam, . De helyzetükről magam informáltam. Ügyvéd vagyok; a czimem doktor juris, Kliensem számos, van paraszt is, úr is Ha önnek tetszik — s tetszik, azt hiszem ! — A lányt az őszszel oltárhoz viszem." És őszre kelve, asszony A szív üres, — de fő a Lányálom, ábránd - ah A házassághoz nem kell
lesz a lány. hozomány! mi esztelen ! — szerelem !
. . . Jött egy levél, kisasszony, tudja m e g ! Jött egy levél, — s ön őszre férjhez megy . . . Doktorné lesz és boldog lesz, tudom . . . • S én sírva állok félre az uton . . . Elsírom dalban, mit nekem hagyott, Azt a keserves, gyötrő bánatot, Forró szerelmem hantolom bele — És elsiratom magát is vele . . .
Balla Miklós.
SAISON.
A HÁZIASSZONY (igen nyájasan): Hozta Isten. No szép magától, hogy eljött s ön az első. (Gondolkodik, hogy 1 honnét ismeri ezt az urat.) A VADIDEGEN : Nem akartam elmulasztani az alkalmat, hogy mentül előbb tiszteletemet tegyem. A HÁZIASSZONY : Igen kedves. Erezze jól magát. Itt jön az uram. Ismeri? A HÁZIÚR (nagy készséggel, jólehet sose látta az ide-, gént): Oh hogyne 1 Hogy vagy mindig ? A V A D I D E G E N : Köszönöm, pompásan. És te? Mindig fiatal vagy ? EGY ÖREG HÜLYE (betotyog s a nagyságos asszony helyett a kályhához megy): Teringette, már megint irányt tévesztettem. A HÁZIÚR (az asszonyhoz, súgva): Ki ez? A HÁZIASSZONY (visszasúgva): Bizonyosan valami kapaczitás. Az összes nyugalmazott államtitkároknak meghívót küldtem. A HÁZIÚR : Legalásabb szolgád, kegyelmes uram. Az ÖREG HÜLYE (visszaevez a kályhától s most a nagyságos asszony helyett az ablakhoz kormányoz): Teringettét 1 Teringettét 1 A HÁZIASSZONY : Igy, kegyelmes uram. (Megfogja a karját s leülteti egy székbe.) Az ÖREG H Ü L Y E : Köszönöm. (Azonnal elalszik.) A HÁZIASSZONY : Örömmel üdvözlöm kegyel —: (Észreveszi, hogy a kegyelmes alszik.) EGY
HOSSZÚ
LIPÓTVÁROSI
SZÉPSÉG
és
URA,
EGY
TÖRPE
(beérkeznek. Az asszonynak kalap van a fején és kezében olyan muff, mint az opera nagy dobja.) Ah 1 (Az álvó Jour. kegyelmes láttára irigyen elsáppad.) Hogy vagy édesem?— jan. 1. A HÁZIASSZONY : Köszönöm, ma chére. És te ? (Este kilencz órakor. A háziasszony már teljes toiletteA HOSSZÚ SZÉPSÉG : Én nagyon jól. Micsoda remek' ben van s a villamos körtéket csavargatja. Csinos szobában nipped van. vagyunk, amelynek falait velenczei apróságok s kizárólag magyar festők művei diszitik. A magyar festőket a DorottyaA HÁZIASSZONY:' A kegyelmes? Ugyebár? Szép tőle, utczában s a Váczi-köruti műkereskedőknél 20 frton alul lehet hogy eljött. Szegény elalszik: Liszt Ferencz is mindig igy beszerezni. A háziasszony miután a villamos lámpákat kiprótette. . •• bálta, a névjegyeket tartalmazó ezüst kosárkához megy s ugy A HOSSZÚ SZÉPSÉG (kissé csípősen): Te még -láttad rendezi el a vizitkártyákat, hogy legfelülre báró Bánffy Dezső v. b. t. t., főudvarmester, legalulra pedig Kohn Benő gazdál- Lisztet ? (Beszélgetésbe merülnek.) kodó kerül.) A TÖRPE GNÓM (magában): Csak azt szeretném tudni, A HÁZMESTER (frakkban): Igy jó lesz, tésasszony ? kik ezek a Bábolnayak ? Sohasem hallottam a hirüket és A borbély egy óráig dolgozott. most csupa idegent látok körülöttem. Adnék egy aranyat, A H Á Z I A S S Z O N Y : Hála az Istennek! De minek is tart ha tudnám ki a háziúr? olyan hosszú szakállat? Ez éppen nem illik egy inashoz. E G Y H O S S Z Ú HAJÚ (nagy, úgynevezett művészlépésekkel Ilyen szakálluk csak a metropolitáknak van. beállít): Nagyságos asszony 1, A HÁZMESTER: A Z igaz, hanem, tetszik tudni, nem A HÁZIASSZONY : Hozta az isten, mester. (Magában.) mindennap vagyok ám inas, aztán meg az asszony . . . Hálaisten, hogy a festők nem viselnek kézelő gombot. tetszik neki, ha a szakállam csikolja 1 Őket legalább meg lehet ismerni. A H Á Z I A S S Z O N Y : Csikolja? Jól van, jól van. Maga A H O S S Z U H A J U : Engedtem. kitüntető felszólításának • nagyon parlagi ember. Aztán vigyázzon az ezüstre. és (Hasbeszélő hangokat hallat.) Tütűtű 1 Vigyázz a lép.A H Á Z M E S T E R : Igenis, tésasszony. csőn 1 Egy-kettő-három-négy-öt . . . A H Á Z I A S S Z O N Y : Nem csöngettek? A VENDÉGEK (iszonyú csodálattal néznek körül s a . A HÁZMESTER : Majd megnézem. (Kimegy az elő- hosszuhajura). szobába.) Jó estét 1 A H O S S Z U H A J U (nem érti az elképpedést. Őt minden A HÁZIASSZONY (bemegy a szalonba s legyezni kezdi jourra azért hivják meg, hogy has-hangokat hallasson, amin a magát). társaság mindig jól mulat. Most körülnéz és mégdöbbenve E G Y VADIDEGEN (frakkban, kezében claque-kal): Kézit látja, hogy tulajdonképpen csupa idegen veszi körül. Szerencsókolom, nagyságos asszony. csére nyilik az ajtó és belép) GNÓM
10 (gyönyörű fehér mellénynyel, amelyen Budapest legnagyobb, livrée • gombjai vannak fölvarrva): JÓ estet, édes. A: H Á Z I A S S Z O N Y : Pá, drágám. Az ARANYIFJÚ : Hát jourocskát tartunk, babuska, jourocskát? Ezt nem is tételeztem volna fel magácskáról. (Megcsókolja a háziasszony kezét a keztyü fölött. Igaz, meg kell jegyeznem, hogy a háziasszony vállig érő báli keztyüt visel.) A HÁZIASSZONY (legyezőjével meglegyinti az aranyifjút): Maga meg van bolondulva, drágám. (Magában.) Nagyon kedves fiu; meg kell tudnom, hogy hívják ? Az ARANYIFJÚ (letelepszik és kétértelmű bókjait mozgósítja a háziasszony és a hosszú szépség között): Hallották már Rott legújabb kupiéját az elől és hátul töltő puskáról. A K É T A S S Z O N Y (élénken): Nem, nem. Mondja el! ' A z A R A N Y I F J Ú : A Z : égy édes ember az a Rott .— éppen olyan czukros, mint magácska. Hát hogy a dolgot elülről kezdjem, Rottnak van egy puskája, amely véletlenül a szobalány kezébe került. A szobalány nem tudott vele bánni és igy . . . (tovább meséli a puska elmés történetét.) (A terem lassan egészen megtelik különböző alakokkal: fiatal lányokkal, akiknek toilettejei olyanok, mintha tulajdonosuk anyaság előtt állana, tisztekkel, papokkal, érdemrendes egyénekkel, színészekkel, fiatal emberekkel. Senkise mer a szomszédjával szóba állani, mert nem tudja róla, nem-e az inassal szőrit kezet s mindenki iparkodik megtudni, hogy hova Ifér'ült. A háziúr a függönyök mögött ólálkodik, ugyanis tudvalevő, hogy az ilyen alkalmakat az aranyifjúság arra használja fel, .hogy az.orrát a firhangba fújja. A háziasszony fáradhatatlanul • cseveg teljesen ismeretlen emberekkel s nagy a gyanúja, hogy néhány zsebmetsző is belopózott .a szalonba. így megy ez tizenegy óráig, 'mikor megjelenik a házmester . és igy szól: »Tál'alva van!«- A társaság az ebédlő felé indul. A nagy nehezen '• felrázott kegyélmest a háziasszony vezeti s jobbrabalra korcsolyázik vele.) . . . ÉGY
ARANYÍFJÜ
A HÁZIASSZONY (a portiere-nél súgva a házmesterhez): Megszámlálta az ezüstöt? ' A „HÁZMESTER (visszasugya): Igen. Háromszáztizenhét darab. , . A HÁZIASSZONY (szigorúan): Ugy vigyázzon, hogy maga fizeti meg, ami elvész, (Mosolyogva): Menjünk kegyelmes uram, itt az ebédlő. A HÁZMESTER (megdöbbenve nézi a társaságot.) .
•
'
Syrion.
A botrány. Irta: SZABÓNÉ NOGÁLL JANKA. (4)
Ijedten sikoltott a másik szobában a tehetetlen öreg asszony, hallottuk kinos vergődését, hogy meg ákarja inditani a kerekes széket. Majd kiáltott: — Manyuka! Feri, Ferike ! • És a kis fiu a túlsó szoba folyosójáról berohant. Átfutott az öreg asszony szobáján, megjelent • az ajtóban és éktelen sivalkodással adta hirül: — Bántja, jaj, megharapja, megfojtja! Manyuka, Manyuka! Az öreg asszony is jajveszékelt és Manyuka feldúlt hajjal, égő- arczczal, lihegve, sirva rohant a másik szoba felé. A gyermek azonnal belekapaszkodott a ruhájába,
húzta befelé, mialatt félelemmel, haraggal vegyes pillantásokat vetett rám a Manyuka ruha-ránczai közül. Rám, legyőzött, visszalökött, nyomorult merénylőre. Manyuka pedig kezeit összekulcsolva, intett az ajtó felé, hogy menjek el, menjek az istenért! Könnyes szemeiben megint az ő anyás jósága ragyogott, mintha azt mondta volná: — Látod, kikaptál, mert az neked javadra vált, pedig a verés mennyivel jobban fájt nekem! V. Hajnalig csatangoltam a városban. A fejem majd szétszakadt, a levegő mindenütt nehéz volt és én jártam, utczáról utczára, hogy elveszítsem ezt a ' szenvedést. Azt hiszem a kolnák során is jártam, hegyek között, talán éjfél felé, esett is az eső, de mindez csak mint egy elmosódott álom ködképekben rémlett előttem, mikor szürkületkor hazaértem és becsengettem. - Ritkán maradtam én el hazulról, nem is volt rendes kapukulcsom. Csengetni szoktam és rendesen a szolga jött ki ajtót nyitni. De ma nagy szürke kendőbe rejtve borzas fejét a kis vörös jött ki, csúfondárosan nézett végig' és volt a hangjában valami gúnyos fenyegetés, mikor azt mondta: — Tessék! Tessék, csak tessék, most jön ám a fekete leves. Hátat fordítottam neki és felmentem a szobámba. Ott is szürke volt minden. Csak a kelő nap derengő fénye festette sárgára a lebocsájtott fehér csipkefüggönyöket. Itt is nehéz, fulladt volt a levegő. De én már fáztam, borzongtam s mire bekerültem a hűs vánkosok közé, őrült dühhel rázott a hideg. Fogam vaczogva monoton, kattogó zajt okozott a nagy - csöndességben. Aztán forróság öntött el és én mintha leszálltam volna valahová. Ott is nehéz, fojtó volt minden, pedig folyton rohantam valahová egy feketepettyes fehér ruhácska után, mely előttem lobogott, szállt, eltűnt, visszatért. Végre elfogtam. A karomban vergődött s amint lehajoltam hozzá, a kis vörös szemtelen arcza nevetett rám óriássá nőtt szeplőivel. Mikor felébredtem, sötét volt. A sárga fény is eltűnt az ablakból. Nehezen, szomjúságban égő nyelvvel iparkodtam valamit kérdezni és* kezem a csengetyü zsinórjába akadt. Hallottam,^ hogy a hangvivő drót- végig rezgett az egész folyosón, aztán kattogni kezdett a kis vörös papucsa az ajtóm felé. — Reggel van már? . — Régen volt már reggel. Dél is elmúlt, este van, — felelt rövid, hegyes hangon és nem mozdult, hogy szokása szerint rendbe hozza a szobát. Ugy látszott: beszüntetett minden irántam való köteles szolgálatot és egyáltalában nem fél, ha ráriasztok. A pozicziója, mely sok haszontalansága folytán mindig kétségek közt lebegett, végre megszilárdult a házban, valami jeles, nagy szolgálat fejébén -teljesen felülkerekedett. Sarkon fordult, én pedig kábultan, nehéz nyelvvel szóltam valamit: ' : — A nagyságos asszony . . . — De hiszen a nagyságos asszony régen elment. Még reggel nyolez órakor, Gyorokra az öreg nagyságához. Én most már pakolok és délután indulok a nagyságám után. — Süsd meg a nagyságádat, -=- gondoltám utána és iparkodtam felöltözni, ugy vélvén, hogy Maritól majd tisztességesebb feleleteket kapok. Mari a szakácsnő volt. Tulajdonképpen egy olyan vén, vidéki házibútor, melynek titkosnak éppen nem mondható fiókjában az egész család históriája Te van téve. Gondolom dadája volt Szerának, a mi egykori tavaszi álmunkat
11 nagyon pártolta, aztán hozzánk került és itt fő-baktere Nemsokára fel is hajtott István és a. mr diszes lett annak a városszerte csudált tisztaságnak, ami nálunk fogatunk ott állt á boltíves kapu alatt. • -. . _ . .• ragyogott. A régi dadaság kiváltságai körül a zsörtölő— Gyorokra ? — kérdezte a kocsis inkább .csak dést mai napig megőrizte és sokszor megesett, hogy ha szokásból, mert hiszen az, hogy én móst csak oda .meheelgondolkozva, poros czipővel indultam fel a fényes réz- tek, egészen biztos, világos volt. És én- egy idegen égető rudak közé szorított szőnyegen, rám kiálltott' a konyha- 'sürgetésnek engedelmeskedve azt mondtam: . sajtóból: . • ... • — A Malom-utcza felé. Ez egészen más irányban volt, mint a Gyorok -felé — Hogy jön már fel megint a nagyságos ur! .Mikor beléptem hozzá, egy kis széken ült és elkese- vezető út. István rám nézett, aztán vállat vont és megereszredett dühhel darálta a kávéját. Rám nézett, elkapta a tette a gyeplőt. A két fekete sárkány csattogva, szikrázva fejét és kétszer olyan hévvei. darált tovább. vágtatott el velünk, végig a .Malom-utcza fehér kövein. :— Kérem Mari . . . — Na hiszen, szép dolgokat csinál a nagyságos Ah, most már biztosan tudtam, hogy mennem kell u r ! — kiáltott rám és -lecsapta a darálót. Tegnap is, ma s egyszerre, mintha egy homályos fátyol szakadt volna is és ma már egész reggelig. Szép história, szégyelje szét a szemem előtt, azt is tudtam már, hogy hová kell magát. o nekem most menni. És mentünk a Kereszt-utczán, a Kapor-utczán, RetekNem tudom: szót fogadtam-e neki. Egyáltalában semmit sem tudtam egész világosan, csak azt éreztem, utczán végig, végig, a Macska-zug, a szegény emberek nevethogy szédülök az éjjeli láztól és még most is fáj a fejem. séges nevü, de szomorú negyede felé. István.csodálkozva állott Átfogtam a homlokomat és az ajtófélfához támaszkodtam. meg, mert azon túl rhár csak a szőllőhegyek felé vezetett Valószínűleg igen szánalmas figura lehettem, mert egy keskeny, járatlan, csak szüretkor hasz.nált hegyi-ut. — Álljon meg itt. az öregasszony szive megesett és hosszasan nézett rám, És leszálván itt utoljára a mi fényes fogatunkról, már csak a fejét ingatva. — így van az, — mondta. — Az én boldogult jó gyalogszerrel mentem tovább. Fel a kapaszkodás után, az uram is megbotlott egyszer. Pedig micsoda jó ember volt! alacsony házak mellett, az ákáczokkal védett sárga, ház Azért, hogy kocsis sorban élt, porrá kellett volna törni felé, melyben Manyuka lakott. A szemközt eső oldalon a halála után és a porából beadni minden embernek, aki állottam meg és néztem a cserepes violákkal . diszitett asszonynyal nem- tud bánni. A nagyságos ur sem tud, ablakot. az . a baj. Vagy a sarkára állt már vagy egyszer ? Meleg nyári este volt, odaát az ablakokat még nem Mi?- Az én.jó uram bezzeg a sarkára állott, pedig ő is csukták be- Á beteg asszony szobájában égett a lámpa éppen igy megbotlott, elhitványkodott egyszer, tisztára most is, a violás szoba félig árnyba borult. Olykor megugy, mint a nagyságos ur. A pajtásai megrontották, itat- villant előttem egy fehér árnyék, aztán .eltűnt megint. ták és .ő elment velük valami idegen kisasszonyhoz, ki a Manyuka • valószínűleg a gyermeket altatta, az anyját városi kávéházban kaczérné volt. Nekem se kellett több, ápolta, sokára lesz, mire ő is megpihen. uczczu haza az anyámho' ríni, mint most az asszonyunk. A falhoz lapulva néztem a homályos ablakot. Végre •De az uram utánam jött, a rojtpácsli a kezében és meg- a másik szoba ablaka is elsötétült és a fehér árnyék újra állt a küszöbön. Gyüsz-i vagy sé, aszongya, én pedig átsuhant a szobán, majd az ablakhoz közeledett s egy csak hátat fordítok neki és rángatom a vállamot. Erre ügyes fordulással Manyuka fenn ült a széles párkányon ű : ne bolondoz, Maris. Egyszer szót, sose szót, vissza- a violái között. A hold nem rég bukkant ki az ákácz gyüttem, nem is megyek többet, a kis ujjad is többet ér, lombok között és élettelen, hideg fénye megvilágította a mint az az egész kaczérné. És jött volna felém, de én fejét. Olyan volt igy, mint egy szobor. Egy kis pisze csak húzódtam és még_ jobban rángottam a vállamat. szobor. A haját lebontotta, valószínűleg fájt .a feje, bő, Micsoda ? — aszongya. Én, ember létemre még itt kunyo- pongyola-ruha volt rajta és ő kezét a keblén összekulrálok, te meg rezonérozol velem ? No, majd megtanítlak csolva, fejét az ablak fájához támasztva nézett a holdén. És olyat vágott rám kettőt a rojtpácslival, ide a vállam fénybe takart alvó város felé. A szája olykor megmozdult, közé az én áldott uram, hogy ma is érzem. Mert szeretett, álla megremegett, melle hullámzott összekulcsolt kezei alatt mert ember volt, mert meg tudta mutatni, mi a becsület. és ajkáról egy hosszú, mély sóhaj szállt el. Sose futottam én többet haza ríni és hóttig ugy éltünk, —• Manyuka, édes Manyuka . . . . • " mint a galambok. Lássa, nagyságos ur, ezt tegye meg. Halkan, súgva, sóhajtva mondtam és ő mégis megMenjen csak Gyorokra, csördítsen rá a nagyságos asz- érezte. Nem hallotta, csak megérezte s ezért nem is ijedt szonyra, álljon a sarkára és holnapra ugy itthon lesznek, meg. Csak .erre forditotta a fejét, mintha egy leküzdhetlen mintha el se mentek volna soha. De tenni kell, mozdulni, titkos erőnek engedelmeskednék, lenézett az árnyékba; ő megmutatni . . . a holdfényből' nem láthatott semmit, senkit és mégis szeMagam is, már tegnap este- óta azt éreztem, hogy líden, szomorúan elmosolyodott. Aztán megélénkült az tenni, tenni kell valamit. Arra, hogy Szerát a rojtpácslival arcza, mintha elpirult volna, megrázkódott, felállott -.és visszahajtsam a tűrésbe és hallgatásba, persze nem gon- ujját ajkaira téve, intett. doltam, de készültem valahová; tudtam, hogy el kell Pszt ! Jövök . . . mennem és most ezer zűrzavaros gondolat közül ezt .Jött. Bő fehér ruhájában, imbolygó lépteivel a lopva halásztam ki: nyitott ajtón át, egyenesen felém. Még csak köpenyt sem — Igen, fogasson Mari, megyek . . . borított magára, sem sűrű fátyolt, mint ahogy ezt légyottra — Na lássa, e' már beszéd. Mondtam én, hogy csak siető, jónevelésü- hölgyek mindig megteszik. Csak ugy, • a külseje olyan hitvány a nagyságos urnák, de ha egy- amint volt és még csak szét sem nézett, nem is riadozott, szer baj lesz, nem lesz már olyan márna. Csak menjen pedig minden perczben kinyiihatott egy ablak, egy ajtó lelkem, fiam és hozza' háza." Én megölöm a kövér kacsát a szép nyári est kedvelői előtt. Jött egyenesen oda, ahol délre és olyan pecsenyénk lesz, hogy megszopja utána engemet sejtett és közel érvén hozzám; elfulladó-hangon az-ujját. kérdezte: • . Ezzel már repült kifelé és kiáltásával felverte a — Hát igaz, csakugyan igaz? házat. — Igaz, Manyuka, én -életem, egyetlenem. Téged — István, fogjon be. A nagyságáért megyünk. szeretlek, érted jöttem. .
2*
10 Megingott, mint ha hirtelen támadt • szédülés fogta volna el, aztán lecsukta a szemeit és arczát átragyogta az a mosoly, melylyel tegnap a hársak illatáról emléke: zett meg. • Átfogtam a két karommal, úgy tartottam magam előtt. — Igaz, én édesem . . . Felrezzent, elpirult és szégyellős mosolylyal szólt, de azért a hangja mélyen rezgett: — Nem azt kérdeztem. De igaz, hogy ő nagysága elutazott ? — Igaz. — Haraggal? Haza az anyjához? — Igaz. — Puszta gyanúra! Valami aljas besugásra. Ah, istenem, nincs neki szive, hogy el tudott menni, hogy el tudta hagyni magát. Mialatt ez a kis párbeszéd lefolyt, én nem eresztettem el, sőt minden szó után azon voltam, hogy közelebb, közelebb vonjam magamhoz. Leomló haja már a vállamon volt, keble rajtam pihegett és rózsalevél-szája már itt volt bajuszom előtt. — Sajnálsz? Lecsukta a szemeit, nem szólt. — Lásd, én nem busulok. Boldog, boldog vagyok nagyon. Hiszed? Közelebb simult hozzám, nem volt már egy csöppnyi ereje. Valamit mondott a szegény lány sorsáról, talán igy : — Csak ez, csak ez . . . De sokkal egyenesebb, becsületesebb, igazabb lélek volt, semhogy negédeskedésből, álszeméremből el akarta volna titkolni, hogy a szegény lányok sorsa ellen, melybén oly ritkán van büszkén mutogatható tisztelet és még a szerelmet is csak a szégyen árán osztják, neki határozott ellenszenve lenne. — Jössz? — kérdeztem egy hosszú csókban. — Megyek. Elvittem. Képzelhető, hogy milyen óriási botrány lett ebből. A tanuk még a földből is nőttek, hogy bebizonyitsák Szerának és a világnak a gyalázatos házasságtörést. Legelőször a kék-vörösorru asszony jelentkezett és elmondta, hogy ő in ár akkor tudott mindent, mikor az asztalnál mellé kerültem, mert már akkor rosszul állt a szemem... No és Vicza is ott volt, a kis vörös, aki egyszerűen • mindent látott. Aztán az erkölcsös házmesterné, a kocsis, aki az éjjeli kocsizás alkalmával már hibát sejtett, mert a nagyságos urnák akkor olyan bolond formája volt . . . °Végre, előállott Lipi, a korona-tánu, aki még akkor elmondta mindenkinek, hogy Manyukát az árnyékban megcsókoltam. Szóval az én házasságtörésem nyilvános, általánosan ismert dolog volt már, még akkor, mikor magam csak nem is sejtettem, hogy a természet leküzdhetlen törvényei szerint, egyszer majd csakugyan elkövetem. Szerát óriási részvét díszítette fel a martyrság dús sugaraival s miután a súlyosbítások közt • sokszor felhányt hálátlansággal kapcsolatban az ő pénze, kiváló társadalmi helyzete, a szépsége és még a hires nagy tisztasága is . ezerszer szóbakerült, a hiúsága, a kielégített hiúsága csepegtethetett irt fájó szivére. Szóval: Szera nagyon fényes, diszes temetéssel hantolhatta el az ő kiszenvedett, első tavaszi mámorát. Nagyon kellemes körülmények közt vált meg e tavaszi mámor hősétől, kiből a természet megmásíthatatlan rendje szerint öt évi házasság alatt szépen kiszeretett . . . Mi 'pedig itt vagyunk. Nézzen szét nálunk, látja-e a házasságtörő fészek ingerlő gyönyörűségeit ? Erez-e bóditó illatokat, hallja-e a selyem suhogását, érti-e azt a kéjes mesét, melyet a gyűrött csipke regél a bűnös szerelem győzelmeiről? . ' • -
Én most irnok vagyok a gondnoksági irodában, két szobánk van, a konyha a két szoba között. Velünk él kerekes székével az öreg beteg asszony, a • kis idegen gyermek és itt van a mienk is, karton-párnákon, csak tekenőben, miután eddig még bölcsőre nem jutott. Manyuka főz,- mos, takarit és nézze, még mindig olyan czipőt visel . . . De itt van közel hozzánk az erdő, a pitypangos mező és mi vásárnap, ha ráérünk, vagy esténkint, mikor nagyon szeretjük egymást, sokszor érezzük a hársak illatát . . . VI. Másnap, miután a botránynak, igy a Kollár Jenő történetét meghallgatván, végére jártam, visszatértem a fogadóba, ahol az én epés útitársam türelmetlenül várt reám. Már végzett a szőlő tulajdonosával, már nem volt semmi dolga és nem győzött kedvezőtlenül nyilatkozni némely bolondok felől, kik olyankor, mikor más rendes ember paprikáscsirkét akar enni, egyszer csak elrohannak a • témájuk, a modelljük után. De a botrány mégis fúrta az oldalát s alig hogy beléptem, kérdezte: — Nos? Hogy volt? Mi volt? A kékszemű ember most is a sarokban ült. Egyetértő, meleg tekintetet váltott velem és súgva, nehogy kinevessék, nehogy a fogadós a színvonalon tartott épület felé integessen, halkan mondta nekem: — Ügy-e nem volt semmi? Megtalálta az igazi párját, aztán fészket rakott' vele. Hej, asszonyom, édes asszonyom, nem azért hozták ránk a törvényeket, mert esendő bűnösök vagyunk, hanem azért botlunk meg mi szegény üldözöttek, mert nehezebb törvényeket szabtak ránk az okos, hideg emberek, mint amilyeneket maga a természet szabott. Én kezet szoritottam vele, a társam számlát fizetett. Aztán mentünk. Melegen sütött ránk a nap, mely e szelid zöld hegyek fölött olyan tisztán ragyog. A kolnák felől rózsaillat szállt felénk és a Maros vize folyt csendesen . . .
Krónika II. Dal a rádiumról. — A »New-York szépe« dallamára. — Uraim, amióta világ a világ, Ily dicső, uj élem sohse volt még, Ez illatosabb, mint a réti virág S úgy tündököl, mint soha hold még. Éz fűt, melegít, elvegyít, elegyít És áll, mint a szikla, keményen . . . Ki engem e vegytani dalra hevit A rádi —a rádium éljen ! A rádium furcsa elem, Be kár is, hogy nincs hitelem, Vennék egy adaggal, Kicsinynyel vagy nagygyal S tavaszra derülne telem. A rádium véd, mint a vért, .. A rádium mindenhez ért . . . Hát úszunk az árral S igyunk egy pohárral A r á d i — a rádiuméit! Ah, a Röntgen-sugárrul ma már ki beszél ? Az aranynak az értéke nulla, A rádium eszköz, a rádium czél, Életre kell tőle a hulla.
10 Ha látja, tüzétűl megifjul az agg, Mint nap, ugy világit - az éjben, A rádium mos, vasal, fúr és farag A r á d i — a rádium éljen !• A rádium furcsa elem, De, sajnos, sehol se lelem, Ha volna Nagybányán Egy rádium-bányám, Rotschild is cserélne velem ! A rádium ad ma babért, A rádiumhoz mindenki ért. Hát úszszunk az -árral S igyunk egy pohárral A r á d i — a rádiumért! Hova lőn a herczegnő s a tavalyi hó ? Hova lőn Dreyfus és Monna Vanna ? Hova Draga Masin s a többiek, óh ? Probléma csak egy, csak- egy van m a ! E nagy, nagy probléma — a rádium ő, Erényeit meddig dicsérjem ? A rádium: fagy és a rádium: hő, A rádi — a rádium éljen! A rádium furcsa elém, Oly vegyes, mint a szerelem. Van benne mindenbűi És tőle föllendül Az ipar s kereskedelem. A rádium szörnyen kimért, A rádium senkit se sért, Hát igyunk egy pohárral • A rádi —1 a rádiumért ! Bizonyos, hogy csodás, hogy nagy fölfedezés. És a leggyönyörűbb, legszebb benn', hogy Akármilyen sok vagy akármily kevés A meglevő többé el nem fogy. Az elfogyhatatlant példázza nekünk, Győzvén ezer szörnyű veszélyen — Ah, egyszer belőle majd pénzt veretünk, A rádi — a rádium éljen! A rádium furcsa elem És én szeretem, tisztelem .És hiszem merészen, . Hogy egyszer, mint pénznem Fog' majd érintkezni velem. Mikor lesz ez ? Ember ne kérdd', • De mig a reménye kisért: Csak úszszunk az árral . S igyunk egy pohárral A rádi — ' a rádiumért1 Ineubus.
Szamosi Elza. i , A Királyszinház a fiatalság boldog napjait éli. Szórja a pénzt, gyönyörű lányokat tart, jól öltözködik, fütyöl, tánczol és ugrál, a közönség pedig imádja ezt az ifjúságot, ezt az' első becsipettségén viduló friss idegzetet, és zajosan együtt czimborál vele minden este. Ennek a kedves és bohó szervezetnek, ugy látszik, mindenben szerencséje van, tehát van egy művészi revellácziója is: Szamosi Elza.'Még'néhány héttel ezelőtt senki sem tudta a nevét, ma pedig a színháznak legerősebb attrakcziója. És ami mindenekfölött csodálatos, az énekével vivta meg a csatát, egy! pár hangszállal, amely egészen különös. . -
Azok a fehér szopránok, a melyeket nap, nap után hallunk asszonyoktól az utczán, a szalonban, a operában, puritánoskodó tisztaságukkal, -hideg kis fényjátékukkal,-remegő véznaságukkal, — már meglehetősen unalmasok. Sötétebb ' és mogorvább, emberibb és bestiálisabb hangokra vágyunk. Olyanokra, amelyekben a templomi íz hiányában is van egy áhitat, a földi ingereknek egy tömege. Ilyen profánul édes, szinte- kórusszerüen • gazdag és telt, a Turolla harmincz éves asszony-kulörjére emlékeztető ennek a fiatal leánynak a hangja. Ma Budapesten erről a fölséges orgánumról annyit beszélnek, mint egy pikantériáról, mint egy-egy. köztiszteletü hasról, hátról vagy lábról. Pedig ha Szamosi'Elzának nem volna ilyen szélesen áradozó és izgató hangja, tisztán a női lényével is be tudná tölteni a színpadot és a nézőteret. Még csak két operetteben és két operában láttuk, de minden -hélyzetben nevezetes dekoratív jelenség is volt. És mivel minden tulajdonsága: sajátszerű éneklő szerve, arcza és pose-a • hat a képzelemre, ma öt színház irigykedik érte Beöthy Lászlóra, aki az ő lobogó intuicziójával jói sejtette, hogy a legközelebbi színházi eseményekbe ez á carmenszerü ragadozó természet fog beleszólni. —r.
INNEN-ONNAN. A Az ú j é v i b e s z é d e k a politikában ma már üres formaság. Az emberek boldog újévet kivannak a kormánynak, az elnöknek, a portás meg nekik kiván, csakhogy valamivel rövidebben és gyorsíró nélkül. A politikusok irigylik a portást, a portás irigyli a politikusokat és mindegyiknek igaza van. Az ország megszokta, hogy az újév esemény legyen a politikában, de le fog róla szokni. Ezen a napon is csak obstrukcziós beszédek hangzottak el, azaz olyanok, melyeknek magjuk nincs. Legokosabban tettek a szélső obstruálók, azok még névjegyet se küldtek egymásnak. Minden szó drága nekik, majd elmondják az újévi beszédeket az ülésen, azzal legalább időt nyernek, a z a z : időt lopnak. Milyen furcsa is nálunk, hogy az emberek nemcsak obstrukczióból, hanem politikai. illemből és hagyományból hosszú beszédeket kénytelenek egymásnak tartani, anélkül, hogy valami mondani valójuk volna, vagy valamit mondani akarnának. Tisza István egy ideális általánosság magasából tesz kijelentéseket a parlamentarizmus megtisztításáról, pedig egyelőre még ott tart, hogy jó volna, ha kevésbbé ideálisan égy kicsit mozoghatna az ugronista tizenkettő miatt. Apponyi még mindig bizonyítja, hogy ő a régi és összes átváltozásain keresztül mindig ugyanaz maradt, akár Frizzo a kosztümjei és maszkjai után. Hányszor mondta már ezt és mikor fogják neki elhinni! Stílszerű volt ez a mostani politikai újév, a beszédek hosszúságával és ürességével. Még stilszerübb lett volna, ha némán vezeti be a szónokiások ujabb esztendejét. Hát nem látják át az urak, hogy kell lenni olyan napnak is az esztendőben, amikor hallgatnak a politikusok ? *
*
*
«** Á l l ó h e l y e k n é l k ü l . Január elsején az i'karusi játékok egy érdekes neme: a dijbirkózás megszűnt a budapesti villamos vasutakon. Ezentúl a vasút belsejében nem lógnak lelőtt foglyokként az emberek s többé nincs mód sem az udvariasságra, sem az udvariatlanságra. Az udvariasság abból álfott, hogy az ember a hölgyeknek helyet adott, az udvariatlanság
10 pedig abból, hogy az urak iábát letaposta. Az udvariatlanság nemcsak a patikus. A polgári gondolkodás helyesnek és logi• ugyan még egyebütt is érvényesülni tudott, az udvariasság kusnak fogja találni a, rendelkezést, mert hiszen minden irás azonban kifogyott a villamos vasutakban tanúsított galanteriáazért készült,, -hogy elpjvassák, még a tavaszi költemények is val, amin sajnálkozni lehet, mert a figyelmesség, ha mindjárt "és éppen a reezept az,-a melynél igazán veszedelmes, ha mást csak a Boráros-tér és az' Akadémia között tartózkodik, emeli találnak olvasni belőle, mint a. mit a doktor beleirt. A logika a város szinvonalat s jól hat. Ezek után tehát "Budapesten tehát helyesli az uj rendet, de már a pszikhologia nem tud 30°/o-kal kevesebb udvarias ember lesz, viszont azonban a teljes meggyőződéssel osztozni;ebben a hozzájárulásban. A gyógyípárbajok száma is. csökkeni fog s a tyukszemoperateurök fog- tás mindig misztérium, a beteg ember babonás és az orvosság lalkozási köre megritkul. Az uj rend az első napon nehezen csak akkor erős és hatásos, ha valamelyes rejtelem is lappang zökkent kerékvágásába s a felszállni óhajtó publikum nem egy benne vagy körülötte. A kuruzslók csodadolgokat műveltek az könnyen szokott bele,. hogy etnbermk tekintessék, ne árunak, ő hókuszpókuszaikkal, hisz .azt a legmodernebb orvos is elismeri, legjobb esetben héringnek. Végre, azonban mégis csak megadta hogy minden gyógyító erő 'fele — szuggesztió és talán- nem magát, kénytelen-kelletlen, gúnyolódva s estére rend volt a is az értéktelenebb fele. Á szuggesztió fölkeltésére pedig nincs villamoson. Ha igy megyen- tovább, vagy egy hónap, múlva .a alkalmasabb valami a rejtelmesnél, annál, ami tudásunkon fölül publikum annyira megpuhul, hogy azt is tűrni fogja, hogy a vagy — kivül áll,, a mit tehát ezzel le nem igázhatunk, a kocsik belsejében friss 'levegő legyen, hogy az ellenőr ne holt- mibe a fantáziánk belekapaszkodhatik, benne gyökeret vethet testeken át gázoljon s az ember lábain né álljon egy garmada és kivirulhat. Ennek a rejtelmesnek egy foszlánya szűrődött idáig idegen. Nem megy minden egyszerre s .Darwin se hitte, hogy bele a doktor Írásába, a titokzatos jelekbe, a melyeket közönaz állatból egy nap alatt lett ember. séges halandó kisilabizálni nem tudott, csak a rendkivüli ember, azaz: a patikus. Nem tudtuk: mi legyen az, a mit vegyit, zuz, * kavar, kever és párol, sőt talán megesett, hogy — ő maga se * * tudta. Alkalmasint ez okozta, hogy-sokszor —• meg is gyógyul• A Pester Lloyd is jubilál, kerek ötven esztendőt, amit tunk tőle. Ezentúl. mindnyájan el tudjuk majd olvasni, mit irt a doktor és nem várunk tőle csodát, mert tudjuk, hogy miből ezen a sártekén átdolgozott, mint az egyetlen magyarhoni újság, mely világlappá fejlődött. Meg is látszott r a j t a : ilyen kpszül a mediczina. • , * jubileumot más lap nem engedhet magának, hogy az olvasói * * irják .tele a jubileuma alkalmával. Nyolczvan hatalmas kolumnáján fölvonul az egész magyar közgazdaság, hálából azért, A In the pale moonlight.. A sápadt holdfény . . . gyöhogy ez a nagy és komoly lap ötven esztendőn keresztül nyörű ária lehet az, melytől sok száz ember halt meg szakszerűen, komolyan és szeretettel foglalkozott vele. A Pester Chicagóban, az Iroquois-szinházban. Az illusiő ölte meg őket, Lloyd ötven évqs korában zenitjét érte el a tökéletességnek. mert a kényes amerikaiaknak nem elég: az a fehér holdfény, Ezt pedig a hetvennél is öregebb Falk Miksának köszönheti, amit nálunk a világító szerünkhöz -kékes-fehér tejüveget rakva aki a személytelen jubiláns nevében fogadta és köszönte meg a lámpák elé kapnak, nekik valódi holdfény kell, calciuma g-ratulácziókat. car.bidból származó. A holdfény fölr.obbant és éjszaka lett' * örökre! A borzasztó nagy katasztrófa a világtenger másik * * oldalán pusztitott, mégis -megremeg a szivünk, mintha itthon Ó Szokolov. Szokolov mester a kisenevi zsidók képviselője történt volna. A részvét. csökken a .távolsággal, ha azt halljuk, volt, ügyvéd, most fogoly, Plehve miniszter rendeletére letartóz- hogy gyémántbányában, pusztult el hatszáz ember, tán nem is törődnénk vele. Ám a, szinház -r^ az mindig közel van tatták, mert csúnyákat mondott a kisenevi rendőrségről, amely segített lemészárolni a kisenevi izraelitákat. Szokolov a tárgya- hozzánk, mert nekünk ' i s . van színházunk, nem sok, de több, láson nem átallotta az atyuska rendőreit czinkosoknak -nevezni, mint amennyi kell és bármikor mi is odaveszhetünk. Szinte holott kiderült, hogy ezek az ártatlan rendőrök semmit, de mohón keressük az okokat és . bukkanunk rá ' különbsé' éppen semmit se csináltak, sőt a tekintetüket is félrefordítot- gekre, mik nálunk lehetetlenné, teszik áz ilyen katasztrófát. ták, hogy azt se lássák, amit mások csináltak. Legfölebb any- Nem volt vasfüggöny! Olvassuk nagy megkönnyebbülésre. nyit tettek még, hogy a leölt zsidók zsebéből a pénzt, ékszert ' No lám, nálunk van vasfüggöny. A vészkijáratok el voltak zárva. Hát persze, akkor értjük, nálunk tárva-nyitva vannak a magukhoz vették, ami világos, hogy kötelességük volt, mert vészkijáratok és a tűzoltók ügyetlenek voltak, a mieink pedig ezek nem hagyhatták gazdátlanul heverni az utczán a drága holmit. Igaz, hogy amit magukhoz vettek, nem adták- vissza, csupa főparancsnok.. Aztán a holdfény nem készül calciumcarbidból. Aztán a szinház nem állt szabadon, mint minálunk s de .hát kinek is adták volna vissza, hiszen a legyilkoltak nem támadtak föl. Szóval a napnál világosabban bebizonyosodott, talán ttizrendészeti bizottság sincs a yankeeknél, mint nálunk. hogy ezek a derék emberek a kötelességüket hiven, becsülettel És mégis, és mégis..... Az elővigyázat tökéletes, de a tüz még tökéletesebb. Az ember pedig mindenütt egyforma: állattá teljesítették és Szokolov mester csúnya módon megrágalmazta őket. Nagyon természetes tehát, hogy bűnhődnie kell, még válik a veszedelem pillanatában, csupa brutális életösztönnel és .pedig az erkölcsi világrend érdekében a lehető legszigorúbb semmi észsszel. Mit ér ezzel szemben a vasfüggöny, a szabad tér, a vészkijárat és a talmi holdfény.? Ha tüz támad, nincs büntetéssel. Az ő esete. kiválóan megnyugtató hatással lesz a tűzrendészet az emberek rémületé és fejvesztettsége ellen. Odaát világra, mert ezután már senki se mondhatja, hogy a szent czár birodalmában lehet gazságokat elkövetni büntetlenül. Lám, is az emberek, pusztítottak, nem a tüz. Aki színházba megy, Szokolov mester bűnhődik, börtönben ül, pedig még .az se nézze . meg jól a szomszédját és kérjen tőle előre bocsánatot, ugylehet,' a. legközelebbi pillanatban meg fogja fojtani. .bizonyos, hogy — gazságot követett volna el. Az azonban bizonyos, hogy Kisenevben történt gazság: valakinek tehát bűnhődnie is kell. Minthogy pedig a megölt zsidókat fölakasztani * * . • nem lehet, be kellett érni Szokolov .mesterrel addig is, mig a legközelebbi nagy murinál őt is agyon nem verik. - „*, Zimándy. • A török-bálinti plébános • elköltözött az ,Ur .szőllejébe. Neve, jóllehet a- vele összefüggő botrány már jó * néhány é.ve játszódott le, még' emlékezetünkben él s évtizedek * * ~ is elmúlhatnak, mig' a Zimándy név jelentőségével a világ leszámol. ' Röpirata 1 'nélkül -a török-bálinti tisztelendő vonalny'it b A reezept. A reczeptnek uj reczeptet irt elő a belügyminiszter. A reczeptet ezentúl olvasható Írással kell adagolni, se emelkedett volna ki kartársai közül s ha igaz a non omnis olyan betűvel, a mit a közönséges ember is el tud olvasni, moriar-tétel, ugy tulajdonképp okosan cselekedett, mert nevét
10 beirta a közemlékezetbé s lelke tövább marad köztünk, mintha egész életén át miséket olvasott volna. A név tehát él s elfoglalja a helyet sok derék halotté elől, akik nem voltak ..oly bölcsek, mint a török-bálinti pap s nem okultak Herostrates példáján. Zimándy történelemmel foglalkozott s. ha az újkort nem is értette meg,-az ó-korból,- mint látjuk, a-legjobb példát választotta ki magának, s halhatatlanságának. ,
'
- -^
-
*
*
•
*.
' ' -
•
Szobrok. Szobor hirdesse a világnak Hogy itt is folyt a vér • Az ezer éves harczban élő Szabad magyar hónér'! •A fájdalomtól,- mit szivében E nemzet rejteget. Megindulnak a szobrok egykor: A bronzok, a kövek. • S a mi harczunkat harczolják majd Viharos éjszakán. Emelj csak szobrot, mennél többet Én édes szép hazám !
Nógrádi Pap Gyulá. *
*
*.
:
6 A hesszeni n a g y h e r e z e g . A hesszeni nagyhérczeg kicsi fejedelem, de modern. Fiatal, de bölcs. A hesszeni nagyherezeg elhatározta, hogy elmegy a nép közé, megismeri, és meghallgatja a népet. Annyit már tudott a nagyherezeg, hogy hol kell-keresni a népet. A- népet a korcsmában kell- keresni. A nagyherezeg tehát vállára teritvén azt a bizonyos ál-köpenyt, a mely azért ál, mert egy valódi herczeg lappang alatta, karácsony másodnapján elment ,a korcsmába. A korcsmában csakugyan ott volt a nép, szám szerint hetvenegy és, mint -a nép rendesen lenni szokott, csupa vándorlólegény. A nép, mirit ez "már rendesen történni szokott, nem ismerte föl az álköpenyben a herczeget, őt is népnek, azaz vándorlólegénynek nézte,' a nagyherezeg pedig, mint ez már rendesen történni szokott, óvakodott attól, hogy elárulja magát. Odaült a nép közé, beszélt a néppel, sőt ivott a néppel. Igy tartott ez teljes. másfél óra hosszat, mig a nagyherezeg az álköpönyögben tetőtől talpig, testestől-lelkestől kiismerte a népet, megtudta, hogy mije- hol fáj, a mivel természetesen megtudta azt is, mivel lehet rajta segíteni. Mikor rhár mindezt tudta és a nép ismerete úgyszólván a kisujjában volt, félrehívta a korcsmárost és átadott neki — száz .márkát egy summában. . ' — Ezt oszd ki a nép, szám - szerint hetvenegy darab között és gondoskodj róla, hogy soha, de soha ne tudja meg senki, hogy aki igy segített minden baján, a kiért imádkozni fog élete utolsó napjáig, a titokzatos jótévő, az én, a hesszeni nagyherczég voltam! ' • , Szólt és még szorosabban összehúzván magán ' áz álköpenyt, nemes mosoiylyal ajkán távozott a nagyherezeg, azzal az édes tudattal, h o g y . a . népet immár megismerte, minden baján segített, és most már nyugodtan megfürödhetik.
' B U D A P E S T I MECHANIKAI
K L ] * T G | E < | ! I L F I J M J
G Y Ó G Y - ' INTÉZET
Muzeum-körut 2. — Gyógyglmnasitika, orvosi masszás. Forrólég-, szénsavés fényfürdök. Néhány javalat: Elgérbiilások, Izületi- és idegbántalmak, neurasthenia, álmatlanság, gyomor-, bélbajok, szívbetegségek, elhízás stb. ellen. Bővebb f&lvilágositást nyújt a prospektus. -
IRODALOM. A p a p hárfája. (Morris Rosenfeld költeményeinek fordítása, Kiss Arnold költeményei.) Az Oroszországból kiüldözött szabólegény, akit Amsterdam gyémántköszörülő műhelyeiből a nyomorúság tovább hajtott Londonba, hol három évig dolgozott a világváros testet-lelket ölő »sweatshop«-jaiban, mig. végre Amerikában, a szegény emberek igéretföldjén talált menedéket-: a new-yorki .ghetto-költő, Morris Rosenfeld ma már világhírű. Hire hozzánk csak nemrég jutott el, költeményeivel együtt, amik az orosz-lengyelországi zsidók zsargón-nyelvén vannak irva. Lefordították őket minden nyelvre, Gorkij az orosz nyelvre, Rosenfeld hazájának nyelvére ültette át ezeket a költeményeket, amikben egy nagyraszületett lélek proletárszenvedése, ahasvéri nyugtalansága, egy szebb világról való álma csodálatosan mély, költői nyelven szólal meg. Bámulták benne, hogy az instrumentumot, a zagyva zsargón-nyelvet mily mesterien kezeli és elfelejtették, hogy ez a nyelv, amelynek öröklött hagyatékában a Dávid .hárfája, a Salamon Énekek Éneke, a középkori nagy zsidó költők, bölcselők, talmudisták kincsei találhatók meg, amelynek az ó-német szavak is archaistikus zománezot adnak, amelynek ma is élő irodalma, kulturális élete v a n : művészi értékű, bár kissé degenerált és zseniális nyelv, mint nagy szülők gyermeke szokott lenni. Morris Rosenfeld, az egykori gyémánt-köszörűs tudta, hogy drágakővel van dolga és úgy csiszolta ezt a nyelvet, hogy egyetlen szilánkja sem veszett kárba, sőt vakítóan ragyog. Morris Rosenfeld költészetének nagyságához hozzátartozik a zsargon, mint a gyémánthoz csiszolt lapjai. Kiss Arnold, budai főrabbi, az ismert költő nagy szolgálatot tett a magyar közönségnek, hogy Morris Rosenfeld költeményeit lelkes hűséggel lefordította magyar nyelvre és ezzel bizonyságát adta ánnak, hogy Rosenfeld verseit nemcsak speciális nyelvük- szépsége, hanem első sorban mély, költői eszméik tették világhírűvé. Nehéz dolga volt egyrészt a fordítónak, mert az eredeti .színes nyelv visszaadhatatlan, másrészt könnyű volt a feladata, mert Rosenféld eszméi még egy más nyelv tükrében is megragadok. A fordító a feladatát a z . adott nehézségek közt is kitűnően végezte. A varrógép mellett, Vergődés, A sírok mérése, Kidus Lévának, A mamzer, Jomkipnr este, A. csodahajó -fordításai, meg fogják győzni az olvasót egyrészt Rosenfeld geniejéről, másrészt a fordítás sikerült voltáról. És hogy ezzel a forditó czélt ért, szerényen figyelmet kér a maga hárfája számára, amelynek istenfélő dalait A pap hárfája czimen a kötet második, kisebbik felében foglalta össze. Erős, vallásos érzés, teszi költeményeit bensőkké, földi hivságokon felülemelkedővé.. A földi szerelem és a szatíra hangja is megzendül a pap hárfáján. Két forditás, Jehuda Halévinek és a XI. századbeli Méir wormsi rabbinak egy-egy költeménye sikerült fordításban szintén »a pap hárfáján« szólalt meg, amelyet az olvasóközönség bizonyára szívesen fog hallgatni. A csinos kiállítású kötet Singer és Wolfnernél jelent meg. A rab k i r á l y szabadon. Bársony István, a természetnek ismerője és szeretője, aki már régóta fürkészi az erdők, mezők, lápok világát, fantasztikus állatregényt irt A rab király szabadon czimmel. A Kipling állatmeséi nyilván nagy hatással voltak reá. Állatnevek, mint a Csikós fojtogató, a Vörös ördög, a Messzelátó, a Berber hős, a hatást nem is palástolják. A forma tehát a Kiplingé és igy felmerül a kérdés, mi hát a Bársonyé ? Elsősorban is az a szem, amelylyel Bársony • a természetet látja. Ez egészen más, mint a Kiplingé. A bombayi születésű angol valami orientálisan fantasztikus látást szerzett meg gyermekkora emlékei között, a Bársony szeme tisztább és józanabb. Szem, amely belelátott az állatok lelkébe magányos, vadász-utain, mikor puskával a vállán erdőn-mezőn bolyongott és a beszédes némaságban hallotta annak a természetnek a szavát, amelybe beleszületett. Ebbe a világba már
16; most akár a messze Bengália, akár Afrika valamely állata toppan be, Bársony rögtön kihüvelyezi a jellemét, mert a természet mindenütt egyforma és a lények is ugyanazok. Mert tudni kell, hogy Bársony állatregényének az a témája, hogy egy állatsereglet, amelynek a bódéját boszuálló kéz gyújtja fel, kiszabadul a magyar fauna világába. Az oroszlán, a tigris, a kigyó és a gorilla belevegyülnek a medvék, rókák, farkasok, sasok közé és az oroszlán elfoglalja trónját, amelyet az erdőben eddig betölteni senki sem mert. Megalapítják . az állatok birodalmát az ember ellen, amely üldözi őket és. amely elfoglalta előlük a föld tereit. Nagy lelkességgel indul meg az uj éra és bizonyára győzelemre visz, ha egyenetlenség nem támad az állatok közt. A Csikós fojtogató, a tigris, többször elárulja a szent ügyet, mert embervérre szomjazik és felkelti a fehérárczuak figyelmét. Az ember, a diadalmas ember végre is megszünteti az u j állatbirodalmat. Ennek a fantasztikus mesének a keretében Bársony erőteljes művészi színeket talál, hogy az erdő világát, a láp rejtelmeit, az állatok lelkét megvilágítsa. Hangulatos, mélyen átérzett bevezetéssel kezdődik a fantasztikus állatregény, ameJy szép és érdékes olvasmány mindvégig. A könyv Singer és Wolfner kiadása. Tanuljunk-e n y e l v e k e t ? A nyelvtanítás kérdése minden országban a legmélyebb elméket foglalkoztatja. Amióta a közlekedő eszközök fejlettsége közelebb hozta az emberiséget, ugy hogy ma már együtt munkálkodik a kultura nagy művén, egyre nagyobb szükség van nyelvek tanulására, amik nélkül még az intellektuális ember is hézagos marad. Minden megtanult nyelv egy kincs, amely, gazdagabbá teszi áz embert és amelyet nem lehet elvenni tőle. .Francziaországban annyira vigyáznak a nyelvek tanítására, hogy ott nem a kor, hanem a tehetség alapján osztják. fel a tanulókat. Németországból évről-évre ösztöndíjjal küldenek fiatalokat külföldre nyelveket tanulni. Nálunk a nyelvtanítás kérdése még mindig akörül forog, hogy nem volna-e jobb modern nyelveket tanitani a latin vagy kivált á görög helyett. A latin nyelv védői 'azt mondják, hogy modern nyelvet nem lehet .iskolában megtanulni. Hogy ebben mennyire igazuk van, mutatja az, hogy például a reáliskolákból kikerültek közül mily kevesen tudják alaposan megtanulni a franczia nyelvet, nem is szóivá a beszédről. .Mert ez az iskolai tanítás örökös grammatizálásával, csak a vázát és nem a tartalmát adja az idegen nyelvnek. Valósággal természetellenes nálunk a nyelvtanítás. Maga az élet mutatja, hogyan lehet csak nyelvet tanulni: előbb egymás nyelvét tanulják meg az emberek és csak aztán a nyelvtanát.. Nálunk fordítva van. E tanítás mellett a tanuló valóságos rabja lesz a. saját nyelvének, mert mielőtt egy mondatot is ki tudna fejezni, más nyelven, elébb anyanyelvén kénytelen gondolkodni. Az egyetlen természetes metódus a Berlitz módszere. Ez a módszer Amerikában keletkezett a nyolczvanas evekben és Berlitz professzor tökéletesítette mai fokára. Ez a módszer egyenesen megfosztja a ' t a n u l ó t a saját nyelve mankójától és megtanítja egyenesen, bátran járni az idegen nyelv területén. A tanuló más nyelvet nem is hall .az órán, mint-azt, amelyet meg akar tanulni; és a tanár a sok grammatizálás helyett a tanuló fantáziájához szól, kedvet csinál neki a tanuláshoz és a logika utján viszi őt mind magasabb tudásra. Minden szót könnyen megjegyezhető jellel magyaráz és igy a . mnernotechnikát is elősegíti. A Berlitz rendszerének az egész világon állítottak iskolákat és a »The Berlitz-Schools of Languages«' az egész világon híresek. Nálunk is van egy Berlitz-\sko\a,. Budapesten, az Erzsébet-körut 15. száma alatt, amely a . hasonló külföldi iskolák színvonalán áll. A módszer itt is, mint a világ bármely. Berlitziskolájában, egyformán logikus és könnyű. Nagy előnye az iskolának, hogy minden nyelvet olyan tanár tanit, akinek ez az anyanyelve, a kiejtése tehát tiszta. A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Könyvkiadó Vállalatának két munkája jelent meg u. m. Almásy: Vándor-utam Ázsia szivébe és Darwin. A tengerjárás és rokontünemények naprendszerünkben. Almásy György 1900-ban utazta be Közép-Ázsiát és espe-' dicziójának egész lefolyását e munkában foglalja össze. Részletesen Budapest, 1904 Az A t h e n a e u m
leírja az általa beutazott részben azelőtt ismeretlen vidékek földrajzi és természetrajzi viszonyait, az ottani népeket, életmódjukat, szokásaikat stb. Érdekes leírásait egytől-egyik eredeti illusztráeziók (226 szövegközti ábra, 18 feketenyomásu tábla, 3 szines kép és térképvázlat kisérik, a melyeket a helyszínén készült fotografiok és vázlatok nyomán Koszkol Jenő festőművészünk rajzolt. A pazar kiállítású könyvet a Természettudományi Társulat Könyvkiadó Vállalatának aláirói az évi dij fejében 12 koronáért, más tagjai 15 kor.-ért kapják. Bolti ára 20 korona. A másik munka a nagy Darwin fiának, G. H. Darwin cambridgei egyetemi tanárnak a műve, melyet Kövesügethy Radó egyetemi tanár fordított. E munka, mely a Könyvkiadó Vállalat 1904. évi könyvilletményének egyik része, a cziméül irott jelenségekből kiindulva, a világegyetem fizikai jelenségeivel foglalkozik. A legnehezebb mechanikai és mathematikai problémákat, a mathematikai nyelvezet teljes kizárásával, népszerűen és játszva tárgyalja és érteti meg. A munkát, melynek tárgyalásait 52 magyarázó ábra élénkíti, a Természettudományi Társulat tagjai 4 koronáért kapják, bolti ára 6 korona. A Szent-István-Társulat kiadásában megjelentek. CsaládRegénytár : Két világ között. Regény két kötetben Andor Józseftőlés Masolinó. Regény Zsigmond király korából két. kötetben, irta Tarczai György. Kötetenkint 1 .K 60 fill. Továbbá: Futó csillagok. Ifjan elhunyt költőink jellemkepei, irta dr. Prónai Antal és Emmanéni meséi jó gyermekek számára kötetenkint. Ára 1 K 60 fill.
Női festő-iskola, Városligeti fasor 22. Tanár Bertalan. Beiratkozhatni bármikor.
Karlovszky
HETI POSTA. Mindazon olvasóinknak, akik oly kegyesek voltak és az uj év alkalmából reánk gondoltak, ez uton viszonozzuk jó kívánságaikat. Az utolsó hetekben beérkezett kéziratokról, amelyeket még nem nézhettünk át, rövid időn belül nyilatkozni fogunk. Lalage. Mint már egyebütt is megizente : nagyon emlékszik, nagyon hálás és egy kicsit kíváncsi. Eger. A karácsonyi legenda szépen van gondolva; . írója finom nobilis lélek: ha korábban kaptuk volna, némi simitással ment volna is. . Temesvár. J. D. I. Fogadja legmélyebb hálánkat. Az Orcus sötét vizeinek tájéka nagyon nem szép paysage. Kár lett volná oda kivándorolni. Az Elysium még szomorúbb hely, derűs ugyan, de unalmas, csupa boldog ember lakja. Igy legalább találkozhatunk is, aminek nagyon örülök. Versei várják a közlést. Fiume. Lenke. Sok jó kívánság; meleg üdvözlet! Legközelebb irott paksaméta. Zágráb. V. Emma asszony nevében köszönet! A vikszes szoba elleni hadjáratot csak akadémice tessék venni. Emma asszony, amilyen akkuratus, egy óráig se lehetne el nélküle. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: KISS JÓZSEF. Orosz, gazdák Budapesten. Csak a közelmúltban jártak nálunk a németországi földbirtokosok és az essezei gazdák, kirándulásuk már is szélesebb rétegekben kelt visszhangot. Mint értesülünk, az idegenforgalmi társaság varsói menetjegyirodájának buzgólkodása folytán a jövő év tavaszán az ottani »Gazdasági Egyesület* több tagja, Oroszország több előkelő földbirtokosa és gazdálkodója szán-, dékozlk hazánkba kirándulni, hogy székesfővárosunk és Magyarország nevezetességeit tanulmány tárgyává tegyék. Az idegenforgalmi v á l lalat vendégeinek részére változatos programmot állit össze, hogy a több napra terjedő kirándulás minél tanulságosabb eredménynyel járjon. Az érdekes tanulmányútra annak idején visszatérünk : az érdekelt körök figyelmét azonban már ezúttal is felhívjuk e jelentőségteljes látogatásra. . . . Ha őszül a haja, ne használjon mást, mint a Stella-vizet; ez nem hajfestő; de oly vegyi hatású szer, mely a haj eredeti szinét adja vissza. Használata egyszerű, hatása páratlan. Ára 2 K. Zoltán Béla gyógytárában, V., Szabadság-tér, Sétatér-utcza sarkán. . » Nem mindegy az, hogy milyen pótkávét használunk a mindennapi kávéitalhoz. A. Kathreiner-féle Kneipp maláta-kávé, különleges előállítása következtében, a babkávé kedvelt izét birja, ezáltal legalkalmasabb is, egy épp oly Ízletes, mint egészséges kávé készítéséhez. A létező sok silány értékű, csalódásig hasonlóan csomagolt utánzatok miatt, hangsúlyozzuk minden bevásárlásnál a Kalhreiner uevet, és ne fogadjunk el más, mint eredeti csomagokat Kneipp páter védjegygyei. irodalmi .és nyomdai r.-társulat betűivel.
