ELETI L G Y H f l Z SZERKESZTI:
SZÉMÁN ISTVÁN dr MEGJELENIK
HAVONTA.
A NYÁRI SZÜNET KIVÉTELÉVEL.
SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL M I S K O L C . HUNYADI-UTCA 3. SZÁM. ELŐFIZETÉSI ÁR ÉVI 6 AR. P. KÜLFÖLDRE 8 AR. P. POSTATAKARÉKPÉNZTARI CSEKKSZÁMLA: 45595 SZ.
CIKKEK: D r . Sxécnán felvés: Kelet - N y i l a t . Kozma Jáno*: A h a j d ú d o r o g i egyházmegye. Dr. Hubnú A n d o r : Az egyfiltmifcézfe hajdan n most. I)r. Stémán István: Volt-e katolikus az o r o t z n é p 4 I. Róma t * az oroszság viszonya a keleti szakadát el&tt. I>r. Koliűlx Kerene: Bizane *s Kóma karácsonya /apotoezky K o n M a o l i n : A Gergelynaptár a goróg egyházban K o z m a I V r e n e : A keleti egyházak statisztikája Magva ror%z&gon KRÓNIKA. IRODALOM. Dr. L l p p a y L a j o s : A keleti egyházak, t ' h m . Kozma János.) ADATTÁR. ü«VrAgdk Szatmáron. íi.'-^i magyar kolostorok — II»zl n v H r a keleti liftirgi&ban. Görgők ^/atmáron. KELETI LEXIKON. A m e y . Biznntinizmuv Cankov Sz. Jozaíát. Pravoszláv. Velehrád
I. ÉVFOLYAM 1. SZ. 1934. J A N U Á R HÓ. A CHRYSOSTOMOSTÁRSULAT KIADÁSA
Annus I. Nr. 1.
— Ecclesia Orientalis —
Januarius 1934.
Organum Graeco-Catholicmn. — Moderator: Steph. Szémán praelatus. Editur menstrue. — Pretium a n n u u m 8 pengő aurea, lìedactio et administratio: Miskolc, Hunyadi-utca 3. Hungaria. Dr. Stephanus Szémán: Ori en s—Occidens. Joannes Kozma: Dio e ces is Hajdúdoroghensis. —- Dr. Andreas Bubnó: Concelebratio olim et nunc. — Dr. Steph. Szémán: An populus Russicus olim t'uerit catholicae religionis? 1. Relatio Roniae ad Russos ante schisma orientale. — Dr. Francisais Roháhj: Festum Nativitatis Domini Bizantii et Romáé. — Constantinus Zapotoczky: Calendarium Gregorianum in Ecclesia Graeca. — Francisais Kozma: Statistica Ecclesiarum Orientalium llungariae. CHRONICA. LIBRI: Dr. Ludovici Lippuy: Ecclesia« Orientales. DOCU M ENTARIUM. LEXICON ORIENTALE. Amay. Byzantinismus. Zankov. S. Josaphatus. Pravosla vicus. Velehrad.
Ie Année. Nr. 1.
— Eglise Orientale -
janvier 1934.
Organ grec—catholique. Kedacteur: Mgr Dr. Etienne Szémán praelat. Parait chaque mois. — Prix: 8 pengő d'or par an. Rédaction et Administration: 3. rue Hunyadi, Miskolc, Hongrie Dr. Etienne Szémán: Orient—Occident. — Jean Kozma: Le diecese de Hajdúdorog. — Dr. Andrée Bubnó: Le concélébra lion de messe jadis et á présent. — Dr. Etienne Szémán: Était-il le peuple russe catholique. 1. La relation entre Rom et des russes avant le schisme. — Dr. Francois Rohály: Le Noel de Byzanz et de Rome. — Constantin Zapotoczky: Le calendrier Gregorián dans l'Eglise grecque. — Francois Kozma: La statistique des églises orientales en Hongrie. CHRONIQUE. LITERATURE. Dr. Louis IJppay: Les églises orientales. DOCUMENTS. LEXIGON ORIENTALE. Amay. Byzanlinisme. Tzankove. St. J o s a p l u t . Pravosla ve. Velehrad.
I. Jahrgang. Nr. 1.
— Orientalische Kirche —
Jänner 1934.
Griechisch—katholische Zeitschrift. — R e d a k t e u r : Praelat Dr. Stephan Szemän. Erscheint monatlich. — Preis: 8 gold. Pengö jährlich. Redaction und Administration: Miskolc, Hunyadi-Strasse 3. Ungarn. Dr. Stephan Szemän: Ost und West. — Johann Kozma: Diözes von Hajdudorog. Dr. Andreas Bubno: Concelebration einst und jetzt. — Dr. Steph. Szemän: Ob einst das russische Volk katholisch war? 1. Verhältnisse zwischen Rom und den Russen vor ddm Schisma von Osten. — Dr. Franz Rohäly: Weihnachten von Byzant und Rom. Konstantin Zapotoczky: Gregorianer Kalender in der griechischen Kirche. — Franz Kozma: Statistik der orientalischen Kirchen von Ungarn. CHRONIK. LITERATUR. Dr. Ludwig Lippay: Die orientalischen Kirchen. DOCUMENTEN. ORIENTALISCHES LEX1CON: Amey. Byzantinism. Zaiikov. Der heil. Josaphat. Pravoslavisch. VeJehrad.
Oltalmad alá futunk pécsi Szűzanyánk!
Kelet-Nyugat Az idők torlódó nagy kérdései egy szerény, ú j orgánumot késztettek életre, amelynek sorsa s fejlődése attól függ. hogy kicsiny s áldozatkész táborunk, amely a keleti egyházak múltjának, jelenének, évezredes lelkivilágónak s jövőjének tárgyilagos megismertetését az egyetemes egyház elodázhatatlan és fontos szolgálatának vallja, megnövekszik-e legalább annyira, hogy az áldozat nagysága ne múlja felül a kezdeményezők erejét? Szükség volt-e rá, hogy a magyar katolikus szakfolyóiratok száma egy olyannal szaporodjék, amelynek feladatát •— egyesek szerint — a meglévő orgánumok is elvégezhetnék? A kérdésre az egyszerű ,,igen" helyett ezzel a bevezető-féle írással válaszolok, amelyben talán sikerülni fog megvilágítanom, hogy azt a sajátos munkát, amelyre vállalkoztunk, meglévő folyóirataink eddig legfeljebb alkalomszerűen végezték, mert hivatásuk sem az, és hogy ma viszont az egyház szándékával egyezően az ő m u n k á j u k mellett is szükség van az általunk elgondolt rendszeres munkára. XIII. Leó pápa óta a kat. Anyaszentegyház világmissziós munkaterve a keleti egyházak megújításának ma már szinte világmentő gondolatával bővült. — A világháború és a forradalmak vulkánikus kitöréseinek fényénél Kelet ábrázatán ú j vonásokat láthatott meg Nyugat, amelyek gondolkodóba ejthették, sőt meg is rémíthették. Nagy pápáink intuitív erejű meglátása a katolikus egyház lelkeket formáló, egységesítő és konstruktív munkájával kívánja a szenvedő Krisztus szelídséget varázsolni arra az arcra, amelyről ma a világösszeomlás diadalmas villogása vetíti fényét Európa egére.. . XV. Benedek pápa legfőbb pásztori szava öntötte formába az első teendőt: „Kelet keresztényeiben fel kell ébreszteni ősi virágzásuk reményét." Vagyis a pápa hő óhaját fejezte ki az iránt, hogy Kelet ú j r a egykor' hatalmas kultúrájának színvonalára emelkedjék s lelkiségét azon építse tovább, mert történelmi tény az, hogy a Photius és Caerulariusféle egyházszakadás és főképpen Konstantinápoly eleste (1453.) után sem lelki aktivitását, sem egykor virágzó egyházi életét nem tudta megtartani s annál kevésbé tudta magamagát megreformálni. — Nagy pápáink szeme előtt valószínűleg annak az egykori erőteljes virágzásnak képe lebegett és lebeg ma is, amikor dicső elődeik, a velük való hitegységben élő keletiek szertartásait, fegyelmét és sajátos fejlődését elismerve és megbecsülve, oly virágzásnak élesztői voltak, amelynek tudományos és misztikus kincsei nélkül sokkal szegényebb lenne az egyetemes egyház szellemi élete. Az elszakadt Kelet egyes részei a későbbi századokban visszatér-
o tek ugyan az egyház egységébe, de azok sem tudtak döntő hatást gyakorolni elszakadt testvéreikre, mert idők folyamán az eltávolódás egyre jobban észrevehető volt közöttük. A keleti katolikusok ugyanis lassanként több ősi karakterisztikus sajátságukat is elhagyogatták* és szinte mechanikusan vettek át szertartásaikba oly latin elemeket, amelyek azokba szervesen be nem illeszthetők s a külső formában is nyilvánuló unió helyett sok helyen bizonyos uniatizmus (syncretizmus) keletkezett. Az idegen hagyományok iránt mutatkozó hajlam és a saját hagyományaik elhagyása főképpen akkor fejlődött ki, amikor a keleti kat. papság a szakadároktól egyre jobban távolodni s a nyugati egyház szokásaihoz kívánt simulni azért, hogy a schizmának még a gyanúját is elhárítsa magától. Ennek a papságnak és híveiknek később sem volt alkalmuk, hogy a keleti egyház tradícióit mélyebben megismerjék és ápolják, mert megfelelő intézményeik nem voltak s a Keletre húzódó latin szertartású papság nagyrésze pedig minden nyelvi és keleti theológiai előkészület nélkül fogott munkához közöttük, így az előtte értelmetlen keleti sajátosságokat sokszor kevésre becsülte és arra törekedett, hogy azok elnyomásával ú j hagyományokat ültessen át keleti híveinek lelkébe. — Érdemes volna itt elmélkedni afölött is, hogy a tatár—török pusztítások után mily nagy előnyben volt Nyugat Kelet fölött s szinte nem is csoda, hogy a keleti katolikusok egyrésze szinte felsőbb kultúrát látott a nyugati kultúrában és szolgailag utánozta azt. Most m á r látjuk azt, hogy a keresztény népek lelki egyesülésére irányuló munkában végzetes hiba volna tovább is figyelmen kívül hagyni vagy elnyomni a keleti népek régi keresztény kultúráját még akkor is, ha magasabb, de előttük ismeretlen, vagy nekik idegen lelki kultúrát akarnánk helyébe ültetni. (Korolevszkij, L. Uniatisme.) — Ezért kívánják korunk nagy pápái, hogy az Anyaszentegyház keleti n^unkaterén dolgozók alaposan ismerjék meg Keletet: annak életét, kultúráját, történelmét, theológiáját, — „amelyeknek ismerete Nyugaton elhomályosult" (quarum reruin notitia in Occidente obscurata est.) — XI. Pius pápa a IV. velehrádi kongresszushoz intézett szózatában (Acta Conv. 1924. Olomueii 1925) reményének adott kifejezést, hogy ezen ..congressusok szent elhatározásai nagyban hozzá fognak járulni ahhoz, hogy az a sok kétely és tévedés — még a tegnapiak is —. amelyek Kelet történelme és vallási élete felől általánosan elterjedtek, kiirtassák " Ideje volt, hogy a pápa bölcs előrelátása állítsa meg azt az egyre jobban mélyülő idegenkedést, amely m á r szinte azt a tudatot ébresztette némelyekben, mintha a keleti rítusok kevesebb biztosítékot nyújtanának még az örök üdvösségre is. — Az Anyaszentegyház ma gyakorlatban is vallja azt, hogy mennél régibb valamely rítus, annál értékesebb, mert annál több őskeresztény momentumot és vonást őriz. Ezt azonban sokan úgy értelmezik, hogy a keleti keresztények rítusaikhoz való ragaszkodá-
* Prof. Dr. Slipyj: „Disceptationes quaedam progressum theologicum in őrien te spectantes, Olomueii, 1930. A jeles dolgozat argumentumai komoly figyelmet érdemelnek.
3 sukkal megmerevedtek történelmi mivoltukban, s hogy a priori kizárnak minden haladást. Az az óriási szellemi haladás és fellendülés, amelyet Keleten egykor az ellenséges pusztítások akasztottak meg, az ellenkező reményt ébreszti bennünk arra nézve, hogy nagy pápáink bölcs s szeretettel átitatott irányítása mellett a keleti egyházak az Anyaszentegyháznak újból oly erősségei lesznek, mint ahogy a nagy keleti szentatyák korában és általuk annak fundamentálisan fontos alkotórészét tették. Ma már csak szűklátókürü s a világegyház horizontján alul járó emberek vitathatják az egyház egységében, a rítus egységének szükségességét is, mert a történelem bizonyítja, hogy a rítus és az egyházfegyelem egysége sem óvhatta meg Nyugatot a keleti szakadásoknál sokkal nagyobb méretű és kihatású, az egyház testétől és lelkétől való elszakadásoktól: reformációktól. A .józan történelmi szemlélet ma már arra tanít bennünket, hogy Keleten is van sok olyan érték, amit Anyaszentegyházunk egységének és világhívatásának szolgálata érdekében nekünk is meg kell becsülnünk, de előbb meg kell ismernünk, ami annál könnyebb lesz, mert tudjuk, hogy ezzel az egyház fejének hő kívánságához is alkalmazkodunk. K. Krumbacher (Geschichte der byz. Lit. München 1897.) a bizánci irodalom-művelődés kiváló kutatója és ismerője szinte fájdalmasan írja, hogy mennyi féltudás nyúlt már a keleti kérdésekhez, amelyek még ma is homályba vannak burkolva s szinte epésen jegyzi meg: „Es gibt in der Wissenschaft kein Monopol, aber einige Ausrüstung darf von jedem verlangt werden, der ein dornenvolles und dunkles Gebiet mit Nutzen durehwandern will." Ezt a felkészültséget szeretnők elősegíteni s gyarapítani magunkban és mindazokban, akik a röviden érintett világkérdést: Kelet és Nyugat békés találkozásának lelki feltételeit azzal a hittel kívánják tanulmányozni és munkálni, hogy csak az igaz kereszténység, Isten országának terjesztése és megvalósítása hozhatja közelebb egymáshoz ezt a két testvért, akik közül az egyik ma már Krisztus ellen s az ő örök királyságának romjain próbál ú j birodalmat építeni s az emberi boldogtalanságot és száműzetést intézményes ember-sorssá tenni. Munkánkban soha sem fog vezérelni az, hogy ex professo keressük azt, ami elválaszt, mert hitünk szerint, még hitetlennek és erkölcsileg sűlyedőnek nevezett korunkban is sokkal több közös érték van, ami minden keresztényt: így a keresztény Keletet és Nyugatot is összeköthet mint, ami elválaszthat. Meg kell íehát találnunk a tudomány és a lelki élet útján is egyaránt azt a Krisztusi ragasztékot, amely legalább az egymáshoz közelebb nyomuló hullámgyűrüket egyesítheti a nagy történelmi vüágáramlásban. Dr. D'Herbigny S. J. pro Russia felszentelt keleti rítusú kat. püspök egyik írásában XI. Pius pápánknak a keleti egyházak iránt való „hősies", minden áldozatra kész szeretetéről beszél, — mi is ennek a hősies szeretetnek lobogó tüzénél gvujtottuk meg apró mécseinket, hogy az ő áldásának reményében vigyük tovább az ő szent tüzét: az egy, szent, katolikus és apostoli egyház Keletre irányuló, de világmentő munkájának élő tudatát. Dr. Szémán István.
4
A hajdúdorogi egyházmegye Október ötödikén múlt húsz éve, hogy az 1912. június hó 8-án keit, Christifideles Graeci kezdetű bulla által X. Pius pápa és I. Ferenc József apostoli királyunk egyező akaratával megalapított hajdúdorogi egyházmegyének első saját f'őpásztora, Miklósy István a hajdúdorogi — székesegyházi rangra emelt — paróchiális templomban püspökké szenteltetett és trónra emeltetett. A püspökszentelésig, csaknem egy éven át, hajdúdorogi Papp Antal munkácsi püspök, mint apostoli kormányzó vezette az egyházmegyét. Hosszú, küzdelmekkel teljes kor záródott le e nappal a magyar görögkatolikus egyház történetében, hogy helyet adjon egy vágyvavágyott és sok fejlődési lehetőséget igérő ú j korszaknak. Az évforduló, az egyházmegye kötelékébe tartozó egyházközségek és a görögkatolikus magyarság kevésszámú társadalmi szervezeteinek szerény, de- annál bensőségesebb megemlékezéseitől eltekintve, egészen csendben múlt el. A patriarchális korhoz közelgő főpásztor puritán egyénisége, közismert szerénysége, tevékeny magábavonultsága semmiféle ünnepeltetésbe bele nem egyezett. A napi sajtó elhaladt az évforduló mellett, ha nem is egészen szótlanul, de mindenesetre anélkül, hogy vele érdeme szerint foglalkozott volna. A Keleti Egyház azonban, bár első számának megjelenése az évforduló dátumától időbelileg elég távol esik, nem mellőzheti említés nélkül, hiszen a hajdúdorogi egyházmegye ma a csonka ország görögkatolikusainak nyolcvan százalékát egyesíti magában, sorsa tehát az egész görögkatolikusság sorsa, fontos minden görögkatolikusra nézve, de nem utolsó jelentőséggel bír a keleti egyház nagy egészének szempontjából sem. Es a lefolyt húsz év olyan időre esik, mely nemcsak egyes kisebb intézmények, hanem a nagy és hatalmas államok életében is korszakok határát jelenti. Európa, sőt az egész világ térképe megváltozott ezalatt, de a térképen jelölhető változásoknál talán még sokkal feltűnőbbek és fontosabbak voltak a lelkekben végbement változások, melyek a társadalom átrétegeződésére, a gondolkodásmódnak, világnézeteknek átalakítására vezettek. Gondviselés-szerűnek kell lennie annak a férfiúnak, aki az éjszaka bizonytalan homályában, zajgó tengeren, sziklák és örvények között biztos kézzel kormányozza hajóját s vezeti ki biztos kikötő felé szabad útat nyitó nyílt tengerre. Ez volt s ma is ez az ú j egyházmegye első püspöke. A hajdúdorogi egyházmegyét egyrészt magasabb rendű érdekek, másrészt belső lelki szükség hívták életre. A hívek százezrei epedtek, hogy édes hazai nyelvükön hallhassák s zenghessék a görög egyház fényes őskorából eredő remek himnuszokat, Istenhez emelkedő imákat. Mások ismét egyéb — világias — szempontokat kevertek, vagy legalább szerettek volna belekeverni az egyházmegye alapításának és szervezésének condolatába.
5 A püspök szerencsés kézzel tudta egyensúlyban tartani a mindenre igen érzékenyen reagáló mérleget, biztos és mindenkit — jóbarátot és ellenséget egyaránt — megnyerő és megnyugtató intézkedéseivel belevitte és megerősítette a köztudatban a szigorú katolikus elvet: az egyház és annak intéményei nem földi célokért vannak, hanem lelki, földöntúli, természetfölötti valóságokért: keresni Isten országát és az ő igazságát. . . Visszavonta magát mindattól, ami szorosan véve nem volt egyházi ügy, de maga személyében, megbízottja vagy legalább fenkölt gondolatainak tolmácsolói által ott volt húsz év alatt mindenütt, ahol a lelkekben építeni kellett. Püspöki kormányzásának legelső s talán legkényesebb időszakában a világháború zaja töltötte be Európát. Szinte azt hittük, hogy a Krisztus jövendölte végítéleti előjeleket látjuk az egymás ellen támadó nemzetekben. Külső alkotásokra alkalmatlan volt az idő. A magyar kormány, melynek feladata lett volna pénzügyileg alapozni meg a püspök által megtervezett egyházmegyei intézményeket, az ország igen-igen nehéz napjaiban nem nyújthatott segítő kezet. Csupán a kereteket sikerült kiépí tenie. Annál többet épített a lelkekben, bizalommal, reménységgel, hittel és szeretettel telítve papjait, tanítóit, híveit s az ő egyéniségéből, megfontolt szavaiból oly erőt merített egyházmegyéjének népe, hogy a háborút követő nagy lelki rázkódtatások sem bírták kizökkenteni a helyes kerékvágásból. A püspök megszenvedte a forradalmakat az idegen megszállásokat, megszenvedte a gazdasági krízist, főleg annak első fázisát, de hívei előtt mindenkor úgy állott, mint világító torony, melyre tekintve lehetetlen útat téveszteni a legsötétebb éjszakában is. Abból a programból, amit az egyházmegye keletkezésének hosszú évtizedekre visszanyúló története határozott meg, szerencsés kézzel válogatta össze a nemzeti s egyházi szempontból egyaránt fontos vezető eszméket s fogott hozzá megvalósításukhoz. Először papjaira s ezek családjaira gondolt, mikor ezek vállairól a papi nyugdíjintézet megalapításának ténye által levette a terhes gondok legaggasztóbb részét, hogy annál jobban odaszentelhessék magukat a lelkek javára szolgáló munkálkodásnak. Aztán a lelki élet megalapozására, erősbödésére törekedett. Kiadta a teljes magyar Evangéliumot, kiadatott egy ú j misekönyvet a görög kánon párhuzamos szövegével ellátva, amely a magyarság liturgikus téren régóta hangoztatott kívánságait szerencsésen kísérelte megí összeegyeztetni az Apostoli Szentszék akaratával. Egyházmegyéjének templomaiba egymásután jöttek vissza a haza szolgálatára feláldozott harangok, s bár Trianon egyházmegyéjének szinte felét elragadta tőle, a megmaradt felerészében azonban, az 1920 óta nagy lendülettel megindult, előbb az egyházmegyei missziós papi egyesület, utóbb a megreformált Szt. Bazil-rend által teljesített missziós tevékenység által kiépítette a lelkek integritását. A naptáregyesítés által a reális gazdasági élet lüktetéséhez, az ú j egyházjogi Codex-rítusunkat nem érintő kánonjainak kötelező előírása' által nyugati szertartású testvéreihez vitte közelebb egyhámegyéje híveit Kormányzata alatt felvirultak az egyházközségek kebelében keletkezett .jámbor egyesületek, megalapozódott Jézus sz. Szívének tisztelete, kifejlődött a hitoktatás szervezete, számos ú j paróchia létesült, az ifjúság Máriakongregációkban, szívgárdákban tömörült. A hajdúdorogi egyházmegye megalapítása és megalapozása azonban nemcsak kétszázezer főnyi magyar görögkatolikusság lelki vá-
6 gyainak honorálása volt az Apostoli Szentszék részéről, hanem olyan, mely az egyetemes egyházra, s főként ennek keleti szertartást követő részére is igen nagy jelentőséggel bír. Az egyetemes keleti egyház szempontjából fontos volt, hogy maradt egy schizmatikus törekvésektől teljesen integer keleti egyházi terület, melyen a görög szertartás szépen fejlődő életét sem egyik sem másik oldalról semmi veszély nem fenyegette. Az általános egyházi szempontokból tekintve, mint ú j egyházmegye jelentett az alapítás gyarapodást, hiszen minden püspök apostol-utód, apostoli hatalom birtokosa, tehát erőforrás. Ezért sokat jelentett a hajdúdorogi egyházmegye húsz éve. Jelenti ama szilárd alapkő veknek lerakását, melyeken a magyar keleti kat. egyház épületének erős, díszes, századokra szóló ú j tornya fog felépülni, ha a Szentlélek Úristen meg nem vonja tőlünk segítő kegyelmét, mint meg nem vonta az ú j egyházmegye első két decenniumában. Kozma
P. Lippert
így határozza m-eg a hitegységért
folytatott katolikus
János,,
propagandái:
,,örvendünk rajta, ha hitünk fénysugara ixtlahol belehatol az emberi szivekbe, A mi propagandánk azonban nem lehet elfogult zelotizmus, amely felebarátainkat addig gyötri. amíg bele nem nyomul lelkiismeretükbe. Nem lehet számító kényszerítés sem, amely a mások szorult helyzetét használja ki létekfogdosáxra. Nem is az a kerenziénytelen buzgalom, amely lekicsinylő szóval igyekszik a más hitüekben eltépni a szeretet és bizalom szálait, melyek őket hittestvéreikhez fűzik, abban a reményben, hogy h-a a létek régi gyökerei e/szakadnak, meghal benne a régi hit is. Mindez: prozetltizmus, — utálatos dolog. Az igazi propaganda ellenkezőleg a kegyelem erejével igazi apostoli lelkeket akar megnyerni azzal, hogy feltárja előttük a maga igzságának és egységének, a maga szeretetének benső mivoltát, amely vigasztalást és szabadulást nyújt azoknak, akik keresik. — Ez a katolikus propaganda szelleme, amelyért nem szégyenkezünk."
Az együttmísézés — hajdan és most Görög liturgiánk különös sajátosságakép szokták feltüntetni több pap együltraisézését, a konceleb rációt. De ezt tulajdonképpen csak a XIII. század óta lehet speciálisan görög liturgikus sajátosságnak mondani, m e r t addig a latin egyházban is, csakúgy, miut a görögben, egyformán megengedett és elterjedt volt, mígnem ott később egyre szűkebb liatárok közé szorult, annyira, hogy az ú j Egyházi Törvénykönyv 803. k á n o n j a értelmáben a latin egyházban m a m á r „nem szabad több p a p n a k együttmiséznie, csakis a pap- és püspökszentelési misében a római pontifikále szerint." A keleti egyházban nincs ilyen tiltó, vagy megszorító rendelkezés, sőt a tételes keleti liturgikus jogszabályok szerint a koncelebráció, a pap- vagy püspökszentelés esetein kívül is, bizonyos körülmények közt még ma is el van rendelve, hacsak a szükség máskép nam parancsolná és ahol az ellenkező gyaikorlat a tételes törvény hatályát meg nem szüntette. És ha m a már nem is kötelező, dc mindenesetre megengedett és szabad a keletiek koncelebrációja s így valóban görög specialitás. A koncelebrációt itt a szónak legszorosabb értelmében vesszük és úgy értjük, hogy több pap a püspökkel, vagy egymással együtt, egyszerre vesz aktív részt a szentmise áldozat bemutatásában, vagyis ugyanazon az oltáron valamennyien ugyanazt az anyagot m i n d n y á j u k által egyszerre kimondott szavakkal ltonszekrálják. Az assistenciás miséket, vagy az olyanokat, amikor nagyobb ünnepélyesség miatt liturgikus r u h á b a öltözve több pap is környezi az oltárnál a misézőt, akik bár a szertartás egyes részeit is végzik, de nincs konszkráló szándékuk és tevékenységük, nem m o n d j u k a szó szoros értelmében vett koncelebrációnak. Már itt megjegyezzük, hogy a tágabb értelemben vett, vagyis assisztenciás jellegű koncelebráció is igen elterjedt a görög egyházban s erre sincs semmi olyan korlátozó jogszabály, amilyen — a papi méltóság kidomborítása miatt, nagyon helyesen — megvan a latinoknál a 812. k á n o n b a n : „egy miséző sem vehet, a püspökön és a főpapi jelvények viselésére jogosított más prelátusokon kívül, csupán tisztelet vagy ünnepélyesség céljából, magához áldozó papot asszisztáló minőségbon." Mivel akár a m a b b a n a szorosabb, a k á r ebben a tágabb értelemben vett koncclebrácíóban az Egyház két ágának mai liturgikus fegyelme óriási eltérést mutat, nem lesz érdektelen e kérdésre úgy történeti, mint jogi és gyakorlati szempontból rávilágítani. Nevezetesen: milyen tantótelből eredt s milyen volt az ősegyház együttmisézése? Hogyan s mi okból tért el a latin egyház fegyelme a görögétől? S végül, milyen a keleti egyház mai gyakorlata és helyes-e ? Az ősegyház liturgikus gyakorlata abból a tételből indult ki, hogy az egész papság láthatatlan f o r r á s a ugyan maga Jézus Krisztus, látható forrása azonban s a j á t egyházában maga a püspök, annyira, hogy a püspök nemcsak a kifelé való egységnek és kormányzásnak, hanem úgyszólván az egész szentségi és lelki életnek is a forrása. Ezért, habár az egyházi rend szentségében a papok kétségen kívül megkapták a szentmise áldozat bemutatásnak hatalmát, egyházfegyelmileg mégis felmerült annak a kérdésnek eldöntése, hogy szabad-e a papoknak saját egyházuk f ő p a p j á t ó l külön is szentmisét mondaniok s nem kötelező-e r á j u k nézve a püspökükkel való koncelebráció. (Kc-
8 #
söbb, a XIV. században már fordítva tettek fel a kérdést.) S bizony ha antioohiai sz. Ignác vértanú-püspök leveleit olvassui;, úgy látszik, hogy a papoknak mindig a püspökükkel kelleti együttmisézniiök. A philadelphiaiakhoz írt levelének 3. és 4. fejezetében ilyeneket olvashatunk: Valahányan Istenéi és Jézus Krisztuséi, azok a püspökkel vann a k . . . Rajta legyetek, hogy eucharistiával éljetek: m e r t egy a mi Urunk Jézus Krisztus teste, és az ö vérének egységére egy a kehely; egy az oltár, mint egy a püspök a presbyterekkel és diákonokkal, az én szolgatársaimmal. A smyrnaiakhoz írt levelében (8, 1—2.) pedig: A püspöktől elkülönítve senki se tegyen olyat, ami az Egyházra tartozik. Érvényes eucharistiának csak azt tartsátok, melyet a püspök szolgál, vagy akinek ö megbízást adott. Aliol van püspök, ott legyen a nép is, épúgy mint ahol van Jézus Krisztus, ott van a katolikus Egyház. — A püspök nélkül nem szabad sem keresztelni, sem agapét rendezni. Hogy az ősegyház első századában m a j d n e m kizárólag az együttmisézés volt gyakorlatban, az nagyon természetes is, (hiszen akkor még minden hitközség élén püspök állott, s mindenben vele voltak a presbytenek és diákonok. így volt ez mindenütt, úgy Nyugaton, m i n t Keleten. Történetileg azonban az is bizonyos, hogy m á r az első századokban szokásba jött a magánmisék mondása is. I. Ince pápa az V. században Decentius itáliai püspök érdeklődésére és kétségeire azt válaszolja, hogy a püspöktől távolabb eső, parókiák vezetésével megbízott papoknak joguk és engedélyük van szentmise bemutatására. Még pedig a latin egyházban sakkal gyorsabban és mindig szélesebb körben hódított tért a magánmisézés, s ennék n y o m á n szűnt meg az együttmisézés, végül már annyira, hogy a XIV. században már arról vitatkoztak a hittudósok, mint pl. Durandus, hogy egyáltalán szabad-e együttmisézni. Az együttmisézés fokozatos megszűnését Bona bibornok véleménye szerint* a kolduló szerzetesrendek terjedése okozta. Mert a nép őket nagyon megszerette, mise-, intenciókkal bőven ellátta, s minden hívő megkívánta, hogy az ő szándékára külön misét mondjanak-. A szerzetesrendek elterjedéséig azonban, tehát a XIII. századig, az egyetemes egyház liturgikus fegyelme az együttmisézést illetően m a j d n e m ugyanaz volt Nyugaton is, mint Keleten. A különbség csak az volt a kettő között, hogy Keleten a koncelehráció nemcsak megengedett m a r a d t , h a n e m ahol ugyanegy egyháznál több pap működött, kötelező is volt. Mert tudvalevően, a keleti liturgikus fegyelem szerint minden templomban csak egy oltár volt s azon naponkint csak egyszer volt szabad szentmisét mondani; következésképpen minden misézni akarónak együtt kellett miséznie a püspökkel, vagy a szentmise végzésével megbízott pappal. Nyugaton ellenben a koncelebráció kötelező volta mindig jobban gyengült, de azért még mindig meg volt engedve. Igaz, hogy a liturgikus fegyelem az egy oltárra és azon csak egyszeri mise mondására vonatkozóan kezdetben Nyugaton is megvolt, de a mellékoltárok felállításával, különösen a szerzetesi templomokban korábban tértek el e szabálytól, mert így több alkalom nyílott az igényeknek megfelelően magán misék mondására. így a koncelebrálás kötelessége megszűnt, de a lehetősége és szabadsága — b á r mindig jobban korlátozva — egész a XIII. századig megmaradt. Hogy ez (valóban így volt és hogy a görög fegyelem az együttmisézésre nézve teljesen érvényben m a r a d t , a sok közül csak a következőkkel bizonyítjuk:
Idézve Miháiyffi: Nyilv. istentiszt. 589. o.
tí A XIII. század nagy pápája, III. Ince* még leírja, .hogy a pápa ünnepélyes miséjén a jelenlévő bíbornokok vele együtt miséznek. A nagy tudományú XIV. Benedek pápa még bíbornok korában írt De sacrosancto Missae sacrificio c. művében (3. könyv, 1G. fej. 3. §.) megállapítja, hogy amely fegyelem a görög egyházban fennáll, épúgy a pap- és püspökszentelésen kívül is, nem olyan régen még a latin egyházban is elő volt írva, hogy nagyobb ünnepélyesség alkalmával és amikor a püspök misézett, a papok vele együtt misézzenek. Mint pápa pedig 1755. júl. 26-án kiadott „Allatae sunt" kezdetű konstitúciójában, amely különben a görögök jogainak és privilégiumainak valóságos tárháza, említi, hogy az együttmisézés a nyugati egyházban, a pap- és püspökszentelés esetét kivéve, megszűnt, de a keleti egyházban mindig megvolt s ma is megvan, s ahol a görögök közt megvan, azt nemcsak approbálja, de egyenesen megőrizni parancsolja. Mindezekből világos, hogy a keleti egyház liturgikus fegyelme az együttmisézésben m a is az, mint volt régebben az egyetemes egyházé. Annak megváltoztatására semmi tételes intézkedés nem történt. Sőt a pápák egyenesen a fenntartását rendelték el. Igv rendelkezett hét évizeddel ezelőtt a románok gyulafeihérvár-fogarasi zsinata is, mely annyira ragaszkodik a mi egyházunk régi fegyelméhez és gyakorlatához, hogy egyenesen elrendeli az egy oltáron csak egy mise mondását, vagy pedig a koncelebrációt; az egy oltáron való egymásutáni több misét pedig a püspök engedélyétől teszi függővé. A koncelebráció tehát nálunk görögöknél föltétlenül helyes, mert az Anyaszent-, egyház általnáos gyakorlatán, s a p á p á k n a k rendelkezésein is alapul. Az együttmisézők mindegyike tulajdonképpen külön imisét mond** s azt applikálhatja akár kötelességszerüleg vasár- és ünnenapon híveiért, akár pedig misedíjat is fogadhat el érte.. Csak arra kell a koncelebrálóknak vigyázni c»k, hogy helyes legyen a szándékuk, t. i. a főmisézőével együtt és egyszerre konszekrálni és legjobb igyekezetük szerint vele egyszerre ejtsék ki a konszekráló szavakat. Ez a történelem és a tételes jog, de a mai gyakorlat már attól eltért. Mert a koncelebráció manapság nálunk mind ritkábban látható. Rendesen csak püspöki miséken, nagyobb ünnepélyeken és torlódáskor, amikor t. i. több pap egymásután nem jutna s e j i oltárhoz, sem időhöz, olyankor szokott előfordulni. Körülbelül ugyanaz a változás megy végbe a gyakorlatban nálunk is, mint a latin egyházban, csak egy fél évezreddel később. A viszonyok ugyanis nálunk is megváltoztak. A nép szaporodott, a lelki szükséglet fokozódott, melynek kielégítésére bizony, különösen vasárnaponkint és ünnepnaponkint, ugyanegy oltárnál is több misét kellett mondani, s így az együttmisézés gyakorlatát lassankint itt is felváltotta az egymásután való misézés. Hiszen köztudomású, hogy nálunk egy oltárnál minden korlátozás nélkül és nyugodt lelkiismerettel szoktunk egymásután többen is misézni. Nem kis része volt az eredeti görög fegyelem megváltoztatásában annak az áldásos teológiai tételnek, mely szerint „sacramenta sunt propter ihomines", — miből következik, hogy szentmise is minél több esetben legyen, hogy a hívek könnyebben juthassanak az Oltáriszentséghez. E tétel alkalmazása ú j a b b a n m á r annyira módosítja — persze nem tételesen, hanem csak a gyakorlatban — az eredeti liturgikus jogszabályt, hogy a latinok példájára, a hívek lelki szükségleteinek kielégítésére püspökeink ma m á r két mise mondására is
* Mihályffá: Nyilv. istentiszt. 589. ** Papp—Szilágyi: Euehiridion 53. §.; Orierrtalium 2. k. 198.
Miksa hg: Praelectiones de liturgiis
10 szoktik engedélyt adni ugyanegy papnak. Ezzel a papok, rendesen minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül, sőt sokszor nagy fáradság árán is élnek, csakhogy híveiket minéí jobban kiszolgálják s a szentségi Jézus életadó forrásához minél nagyobb számban hozzásegítsék. (Ugyanez a buzgóság vezeti azokat is, akik a modern életkörülmények miatt már az esti misék bevezetésére is gondolnak.) Az intenzív pasztoráció terjedése s a m o d e r n élet követelményei tehát a tételes eredeti jogot, a gyakorlatban, bizony magában a görög egyházban is és különösen hazánkban, mint tapasztaljuk, odamódosították, hogy a koncelebráció a gyakorlatban miíidtg ritkábban előforduló sajátossága lesz a keleti liturgikus fegyelemnek.. Pláne, 'ia hozzávesszük tuég azt a tényt is, hogy az oro?z egyház is állítólag már a XVII- XVIII. században elhagyta a szoros értelemben vett koncelebrációt s csak a tágabb értelemben vett (asszisztencia jellegű) együttmisézést gyakorolja ünnepélyesebb alkalmakkor. Az eredeti fegyelemtől eltérően kifejlődött gyalkorlatot azonban helytelenteni, vagy pláne elhagyni, nem lehet, mert azt az élet diktálta. De m e r t a keleti egyháznak jellemző sajátossága a tradíciókhoz való konzervatív ragaszkodás, ez írásnak sem volt más célja, mint történeti szempontból megvilágítani s kifejezetten hangsúlyozni, hogy a koncelebrációra való jogunk és szabadságunk n e k ü n k görögöknek föltétlenül megvan, mert ez az egyetemes egyház eredeti liturgikus fegyelme, mit a r ó m a i pápák éppen ezért soha nein korlátoztak, hanem inkább a lehetőséghez képest mindenkor megőrizni parancsoltak. Tehát ahol és amikor a híveink lelki szükségletének kielégítéséről megfelelő szentmise mondásával már elég gondoskodás történt, s mindamellett van mód a koncelebrációra, mert több p a p jöhet össze, ott egyházunk e liturgikus sajátságát igenis fönn keh tartanunk, — h a nem másért, hát azért, mert ez az Anyaszentegyház óhaja, mert olyan ünnepélyessé, széppé és fenségessé teszi a imi görög liturgiánkban a szentmiseáldozatot és az ősegyház liturgiáinak szépségéből egy d a r a b multat hoz át a jelenbe. Bubná Andor
dr.
„A hitbeli egység nagyon (ól összefér a szertartások változatlanságával, süt áltahűe a: Egyházra nézve még nagyobb fény és csodálatos fenség árad. Ezért maguk Elődeink is, amikor csalt alkalom kínálkozott rá a legékesebb szavakkal nyíltan és világosan kijelentették, hagy a keleti egyházak sajátos szertartásait, melyeket eredetük tiszteletreméltó ősisége és a szentatyák tekintélya ajánl, nem akarják eltörölni vagy megváltoztatni, csupán azt akarják, hogy e szertartásokba esetleg semmi olyat bele ne vigyenek, ami a kat hittel ellenkezik, vagy a lelkek veszedelméti idézhetné el6, vagy az egyház becsületének ártana." (IX. Pius 1862. jan. d-i fíomani Pontifices'' k. apostoli konstituciójábál.)
11
Volt-e katholikus az orosz nép ? i. — Róma és az oroszság viszonya a keleti szakadás előtt Ma is erősen kontroverz kérdésnek szeretik feltüntetni, hogy v á j j o n az orosz nép egyesülésben volt-e valamikor Rómával, vagy csak Konstantinápoly hatása irányította első keresztény lépéseit? A katolikus egyház iránt ellenséges érzülettel viseltető pravoszláv orosz történészek a Rómával való kapcsolatot tagadni igyekszenek, viszont az ú j a b b kultúrhistóriai, jogtörténeti s egyháztörténelmi kutatások kétségbevonhatatlan adatokat hoztak napvilágra, amelyek a pravoszláv történetírás érthető tagadásával szemben tételesen is igazolják Róma és az oroszság vallási kapcsolatát. Nemrégen egy magyar szerző* állította azt, hogy Oroszország soha sem volt únióban Rómával. Ezzel az állítással szemben a tárgyilagos történelmi adatok mozaikszerű összeállításával próbálom helyes megvilágításban bemutatni, hogy mi ebben a kontroverznek mondott kérdésben az igazság. A kérdésnek m á r meglehetősen nagy tájékoztató részletirodalma van,** ha nincs is még róla nagyobb s érdeme szerinti összefoglaló m u n k a . Legújabban M. A Taube professzor foglalkozott vele az „Ex Oriente" című (Mainz 1927.) gyűjteményében, m a j d dolgozata bővítésekkel átdolgozva megjelent a párisi „Katholicsesakij Vremennik" 1928., „(Kat. Szemle") c. orosz unitus tudományos folyóiratban is. Elsősorban ezen nagyértékű forrás-irodalomra támaszkodó tanulmány adatait használtam én is dolgozatom megírásánál. Ujabban (1932.) a Nagy sz. Bazil-rend iratainak (IV. köt.) k i a d á s á b a n van a kérdés alaposan megvilágítva. Legújabban pedig az Orientalia Christian (Vol. XXVII.) 1932. évfolyamában foglalkozik vele a „Saiut Vladimír et la Coreversion de la Russie" c. dolgozat. Az orosz-kereszténység legősibb nyomairól beszélve, territoriális értelemben véve m á r a IX. században találunk a bizánci birodalom krimi gyarmatain keresztény oroszokat, akiknek már Ignác konstantinápolyi p a t r i a r c h a szentelt püspököt. A Szt. Cynll és Szt. Methód-féle térítés (861.) a szomszédos kazárok révén (akiknek uralmát Szvajoszláv orosz fejedelem döntötte meg) hozza közel az oroszokhoz a kereszténységet. A politikai értelemben vett orosz földön először a varégek (svédek), m a j d az oroszok között is, bizánci összeköttetéseik révén, terjed a kereszténység. A krónikák szerint m i h a m a r (944-ben) templomot is építettek Kijevben. Igor özvegye, Olga (Helga) az első orosz fejedelmi sarj, aki 955 körül felvette Konstantinápolyban a kereszténységet, ami az ú j vallás terjedésére is hatással volt.
* Dr. Lippay L. „A keleti egyházak" Budapest, 1934. ** P. Pierling, La Russie et le Saint Siège, Paris, 1896. — P. Verdier, Origenes catholiques de l'Eglise Russe.. . Paris, 1857. — Golubinszkij, Ghrisztiansztvo v Rassziji 'io szv. Vladimirs. U. a. Isztorija Ruszkoj Cerkvi Moszkva 1901. K. Lüheck, Die Christ. Russland, Archen 1922. és egész csomó tanulmány.
12 E r r e az időre esik azonban Kijev és a nyugati egyház érintkezésének kezdete is. Olga, aki a bizánci u d v a r r a l szemben különben is kellemetlen helyzetbe került {nem mint fejedelemnőt, csak mint archontissát fogadták Konstantinápolyban) a nyugati politikai kapcsolat felvétele céljából 959 k ö r ü l követséget küldött Germániába I. Ottó császárhoz. Ottóról t u d j u k , hogy buzgó terjesztője volt a kereszténységnek, örvendett tehát az alkalomnak, hogy a kievi „üdvös kezdetet" megerősítse s az ő küldöttségével együtt kievi püspökül Adalbert barátot, a Trier mellett levő Szent Makszim kolostor szerzetesét küldötte. Ez a küldetés a Titmár-féle (merseburgi) feljegyzésen kívül az „Annales Lamberti"-ben és több m á s német krónikában is meg van örökítve. Adalbert missiója n e m járt ugyan nagy eredménnyel, mert Adalbert, aki később, mint magdeburgi püspök fejezte be életét, — a pogány szlávok elől elmenekült Kievböl (902). Tény azonban az, hogy Kiev és az orosz föld első püspöke, Szt. Olga (a kereszténységben: Helena, — így nevezi Titmar is) nagyfejedelemnő idejében egy latin szertartású német szerzetes volt. Szvjatoszláv fiának Jaropolknak uralkodása alatt, az ő kezdeményezésére újból megtörtént Kiev érintkezése Rómával. A Lamberti (Hersfeldensis féle) Annaleseken kivül az orosz „Nikonovszkája Ljetopisz" (Nikonovi krónika) a 979. évről írván, ezeket m o n d j a : „Követek jöttek Jaropolkhoz Rómából, a pápától. Ez az eset az első az orosz történelemben, amikor orosz fejedelem közvetlen összeköttetésbe lépett a római Szentszékkel. A pápai trónon a k k o r VII. Benedek ült. A hivatalos orosz orthodoxiának nem volt ínyére a Nikonovi Évkönyv ezen fontos adaita, mert Golobinszkij, aki említett hatalmas m u n k á j á b a n ezt a kérdést minden katolikus szimpátia nélkül is taglalni merte, a felsőbb egyházi körök súlyos neheztelését vonta magára. így tehát bizonyos, hogy Oroszország kereszténysége nem ment végbe a nyugati egyház részvétele nélkül. Szt. Vladimír fejedelem megkeresztelkedését illetőleg sokakat megzavart az úgynevezett korszuni-legenda, amely az orosz kereszténység tisztán görög eredetét bizonyítaná. Sz. Szolovjov történelmi kutatásai után azonban már tudjuk, hogy ez a legenda jóval később keletkezett kitalálás, amely az orosz olvasóközönség történelmi járatlanságára és hiszékenységére épített. Vladimírra elsősorban nem Bizánc, hanem a várégekkel való kapcsolat hatott. A titokzatosnak hitt orosz époszról a „Levanidov Kreszt"-ről t u d j u k , hogy n e m más, mint a svéd „Levande Korset". (életadó kereszt) éposz. Az orosz egyházi élet alapszavai is nyugati eredetük mellett bizonyítanak, pl.: cerkov—svéd: cserka; pop (pópa)—germán: P f a f f e ; mnich (barát)—germán: Mönch; k o l y á d a - -latin: calendae; stb. Ezek a szavak nem a bizánci, h a n e m a svéd—germán— latin hatás folytán nyertek életet az orosz nyelvben. A skandináv saga-k világosa» beszélnek a normann—orosz érintkezésről is. A bolgár hatás is k i m u t a t h a t ó az orosz nép megtérésében. Vladimír felesége (Szent Bords és Glyeb anyja) ugyanis bolgár nő volt.. A történelmi kutatások okmányilag is bizonyítják (különösen M. Priszelkov műve, amely a kijevi oroszság egyházpolitikai történetét dolgozta fel a X—XII. században) — a bolgár hatást, amelynek mai kézenfekvő gyakorlati bizonyítékai az ószláv egyházi nyelven írott egyházi könyvek s maga az ószláv (nem orosz népnyelv) liturgia, — amelyet később sem sikerült az orosz egyház fölött joghatóságot gyakorló bizánci főpásztornak kiszorítani. Végül a bizánci hatás is tagadhatatlan. Ez azonban inkább politikai kapcsolaton alapult. (Vladimír segítséget nyújtott Konstantinápolynak a Varda-féle felkelés idején stb.) Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a keleti keresztény hatást sem, ímely a grúz-örmény Kaukázus, felől jött. Mindezek mellett azonban közvetlen volt a nyugati egyház hatása, amelyet az orosz földre irányuló sűrű pápai követség-járás
13 is bizonyít Vladimír trónralépésétől, illetve 986-tól kezdve 1000-ig öt pápai küldöttségről emlékeznek meg az orosz évkönyvek. A 988. (989.) évi küldöttségről olvassuk, hogy — „követek jöttek Rómából, a pápától és hozták a szentek ereklyéit." — Valóban XV. János pápa az ő pápai áldásának jelképéül, I. Szt. Kelemen római pápa fejét küldte a kereszténnyé lett orosz fejedelemnek és népének. Annak a szent vért a n ú n a k ereklyéjét, akinek csontjait Szt. Cyrill, a szláv népek egyik apostola vitte a IX. század közepén Rómába. — 991-ben már ú j pápai küldöttség megy Kievbe Vladimírhoz — amint az évkönyvek megjegyzik: „szeretettel és tisztességgel". - L á l h a t j u k tehát, hogy Vladimír fejedelmet a Konstantinápolyban felvett keleti rítusú kereszténység nem akadályozta abban, hogy a legjobb viszonyban legyen a pápával, mint első püspökkel s az egész keresztény világ patriarchájával. Azt is megemlíthetjük, hogy miután a pápa neve az ú. n .keleti egyházszakadásig a görög egyházban is említtetett a liturgia dyptichájában, — a fiatal orosz egyház is 'követte ezt a gyakorlatot. L. Bousquet-nél (L'unité de l'Eglise et le schisme gree, Paris 1913.) a keleti egyházszakadásról írott nagyszerű könyve (amelyre „Az Unionizmus" c. m u n k á m b a n is több helyen utaltam 1 — amely egészen ú j világításba helyezi az egyházfő ríénelem ezen sarkalatos kérdését, — okmányok a l a p j á n is bizonyítja, hogy Szergius p a t r i a r c h a (997—1019) idején a p á p á k nevei minden esetben bejegyeztettek a dyptichákba. Alig hogy a pápai követek elutaztak Kievből, a 992. évben Szent Vladimír meghatalmazott követei mennek Rómába. Kilenc évvel később (1000-beni il. Szilveszter pápa küld követséget Kievbe, a m i r e a fejedelem a konstantinápolyi p a t r i a r c h a ellenzését figyelmére sem méltatva, nagyobb inissiót küldött, hogy Rómával kezdve, látogassák meg a jelesebb keresztény centrumokat, — amelyek között éppen Konstantinápoly nem szerepelt. Rendkívül fontos bizonyítéka a nyugati egyház és Oroszország barátságos érintkezésének az a tény is, hogy Vladimír fejedelem a legnagyobb figyelemmel és előzékenységgel fogadta az országába menő latin hittérítőket is. A Voronov (Latinszkije missionery v Kijevszkoj Ri v X. us XI. vjeki) az orosz történelmi társulat munkálataiban a X. és XI. század latin misszionáriusairól emlékezik meg. — Az 1007. évben B r u ío Bonifácius bencés szerzetes Szent Roumuald tanítványa, III. Ottó császár bizalmasa látogatott el Kievbe. A délorosz steppéket bejárva a pecsenyigoknak hirdette az evangéliumot Vladimír fejedelem kötelességének tartotta, hogy őt „a kievi-föld határáig" kikísérje s mielőtt elváltak volna, elénekelték a „Péter szeretsz-e te engem..., legeltesd j u h a i m a t " kezdetű himnuszt. Ugyancsak szívesen fogadta Reinbern kolbergi püspököt is, aki 1013-ban I. Boleszláv lengyel fejedelem lányát Szvjatopolk menyasz szonvát kísérte Kievbe. Igaz, hogy ez a követség rosszul végződött, de ebben a püspök volt a hibás, mert az orosz—lengyel politikába avatkozott, amiért Vladimír és Boleszláv összekülönbözése után fogságba került. Mindez azt bizonyítja azonban,, hogy bár Szt. Olga és Szt. Vladimír igen fontos politikai és gazdasági okokból s a földrajzi közelség folytán a keresztény Konstantinápolyban vették fel a kereszténységet, még sem a k a r t á k az orosz keresztény egyházat a görög p a t r i a r c h a egyházpolitikai irányításának alárendelni. — Az orosz fejedelmekben is valószínűleg élt a gondolat, hogy egy — a bizáncihoz hasonló birodalmat alapítsanak, — amelyben az egyházra való befolyásuk m a x i m u m á t is elérhetik, de ez a számításuk is ellene mondott a görög p a t r i a r c h á k k a l leendő szorosabb kapcsolatuknak, mert azok éppen ebben az időben folytatták az „egyetemes" cím elismeréséért való meddő harcukat, amelyet még a VI. században „Böjtölő" Szt. János patriarcha vett fel önkényűleg, de amelyet a pápák soha sem erősítettek meg. Az orosz fejedelmek sokkal jobban ügyeltek arra, mint ahogyan a legújabb
14 klókig hittük, hogy legbarátságosabb viszonyuk meg ne s z a k a d j o n az egész keresztény világ központjával, Rómával, amelynek tekintélye különösen Nagy Szent Leó és Gergely pápa óta egyre nőtt. Az 1019—1054. évek közti időszak az orosz történelem egyik legfényesebb kora, amelybea Jaroszláv Vladimirovics alatt a fiatal Oroszország egyre jobban erősíti a nyuga.eurőpai egyházzal való kapcsoltát. Pogodin, a jeles historikus megállapította, hogy Vladimír elsősorban varég fejedelm maradt, fia azonban, aki Oláf svéd király leányát vette feleségül, még ú j a b b szálakkal (orosz történetírók szerint a szláv elemek elhanyagolásáig ment) erősítette a nyugati kapcsolatokat. Egyébként felesége és gyermekei révén a svéd királyi házon kívül rokonságba került a norvég, a lengyel, a magyar és a f r a n c i a királyi h á z a k k a l s több germán fejedelemmel. Ezek a rokoni kapcsolatok nemcsak politikai, h a n e m egyházi tekintetben is közeledést jelentettek nyugathoz. Jaroszláv leányáért, Annáért, Henrik f r a n c i a király menyasszonyáért több f r a n c i a püspökből álló küldöttség ment Kievbe. Anna királynő az orosz katolicizmusnak valóságos szimbóluma, aki egésZ lélekkel csüng a nyugati, az egyetemes kereszténység lelkén. Magával viszi ószláv evangéliumát ía reimsi, Evangeliaire Slave), amely fölött erős katolikus lélekkel imádkozik. F é r j e halála után is, amikor m á r az esetleges kényszerhelyzettől megszabadulhatott volna, — • így érez. Senlis-ben templomot és z á r d á t alapít az Ágostonrendi k a n o n o k o k számára. Egyik fia (Hugó, Vermandua grófja) egyik vezére az első keresztes hadjáratnak. A történelmi tényeit mellett a katolikus nyugatnak belső hatásai is kimutathatók a;: ú j keresztény Oroszországban. — Vladimír és Jaroszláv törvényes intézkedései oly közeli rokonságot m u t a t n a k a nyugateurópai (főképpen a germán) kánonjoggal, hogy a bizánci tradíció makacs hívei nem tudtak máskép leszámolni vele, mint jóval későbbi hamisítványnak mondani. (Dr. K. Fritzler: Die sogenannte Kirchenordnung Jaroslaws ein Denkmal russisch—germanischen Rechts). Hamisítvány m á r csak azért sem lehet, mert a „jóval későbbi" időben a szakadárrá lett Oroszországban még érthetetlenebb volna a nyugati k á n o n j o g ilyen hatása. Világos történelmi bizonyítékunk van a r r a is, hogy az orosz keresztény egyház m á r a nagy keleti szakítás előtt nyiltan szakított Konstantinápollyal. Jaroszláv Ingrid svéd királyleánnyal való házassága után VIII. Benedek pápától Konstantinápolytól független püspököt kért népe számára. A p á p a egy Elek nevű tanult bolgár püspököt küldött Kievbe, aki azonban a görög áskálódások miatt nemsokáig m a r a d t ott (Verdiere). — Az orosz—görög hadakozás (1043—1016.) még jobban elválasztotta őket, m a j d 1051-ben, amikor a konstantinápolyi p a t r i a r c h a részvétele nélkül az első orosz f é r f i ú , a jeles H i l a n o n került a kievi metropolitai székbe, — a szakadás teljesen betetőződött úgy, hogy 1054-ben a Caerularius-féle nagy szakadás idején Oroszország semmiféle érintkezésben nem volt a konstantinápolyi patriarchával, következésképen a pápai követek által kimondott, illetve a Szt. Szófia templom oltárára letett kiközösítő irat semmiképpen sem vonatkozhatott az orosz egyházra. Az 1054. évben lejátszódott nagy egyháztörténelmi d r á m a hátterében egy érdekes apróság is meghúzódik, amely az orosz egyháznak Rómával való benső kapcsolatát bizonyítja. A Konstantinápolyból hazatérő pápai misszió nagy kerülővel Kievbe ment, ahol „illő tiszteletel fogadta azt a nagyfejedelem és az orosz papság". A kontroverznek hirdetett kérdésben ez a feleletünk. A nagy egyházszakadás utáni orosz—római kapcsolatokra más alkalommal fogunk rámutatni. Befejezésül azon szerény véleményünknek adunk kifejezést, hogy az
15 egyháztörténelem ezen rendkívül érdekes és mozgalmas korának általánosabb ismerete eddig talán azért maradhatott homályban, m e r t dokumentumait sokszor szándékosan is megsemmisítették azok, akiknek történetszemlélete eleve gyűlölettel viseltetett az oroszrómai kapcsolatok iránt — s a megmaradt dokumentumok publikálását sem mozdították elő. Viszont a kölcsönös elhidegülés folytán a nyugati történet-kutatás sem fordult azzal a szívós kitartással a keleti források felé, amilyet azok az egyetemes egyházak szempontjából is megérdemeltek volna. (Folytatjuk.) Dr. Szeműn István.
„Mintalxogy a Krisztus Urunk alapította Egyház különösképpen egy s úgy a nyugat, mmt a kelet népeiből áll, a római föpásztorok, (kire az apostolok fejének, a boldogságos Péternek személyében maga Krisztus Vrunk bízta az egyetemes Egyház kormányzásának és felügyeletének legfőbb gondját és hatalmát) atyai gondjaikat és gondoskodásukat a keleti egyház népeire is állandóan és teljesen kiterjesztették, amelynek oly sok jeles férfia volt jellem, elme, főként szent tanítás, műveltség, ékesszólás tekintetében, s akik annyira kitűntek fölötte bölcs irataik, kiváló nagy tetteik és szentségük dicsősége által." IX. Pius 1862. jan. 6-án kelt „Romani Pontifices" eonstitueiójából.)
Elődcink „olyannak ismertél: föl Krisztusban szeplőtelen jegyesét, aki valami csodálatos változatosság által tűnik ki, mely nincs kárára az egységnek. Az Egyház ugyanis, semmiféle földi határ által nem korlátozva, az összes népeket, nemzeteket és törzseket magához öleli, kik a hit egységében és érzelmeiben egyesülnek, jóllehet különbözők szokásaikra, nyelvre, és szertartásaikra nézve, melyeket azonban a római Egyház, mint az összeseknek anyja és tanítómestere, helyben hagy." (IX. Pius beszéde a bíbornokok gyűlésén, 1853. december 19-én.)
16
Bizánc és Róma karácsonya Közismert dolog Aranyszájú Szent János egyik beszéde nyomán, hogy karácsony ünnepe Rómából került a keleti egyházba, éspedig ,'i75 körül. Ennek tudatában azt vélhetnők, (hogy nyugat és kelet, Róma és Bizánc liturgiájának karácsonyi gondolatköre teljesen azonos. De ha megpróbálkozunk az összehasonlítással, tanácstalanul állunk, mert mindjárt lényegbevágó különbségeket veszünk észre. A római karácsonyi liturgia a „ P r o p r i u m de Tempore" részben van, tehát a liturgikus év szerves része, a bizánci szertartásban viszont a Méneában (Proprium Sanctorum) .található epiphániával együtt, eszerint az állandó ünnepeli csoportjába tartozik, emléknap s az egyházi év gondolatköréből kikapcsolódik. Még feltűnőbb a különbség, ha az ünnep misztériumát hasonlítjuk össöe. Mindjárt látjuk, hogy nem közönséges kölcsönzésről van szó s ez az adat csak egy láncszem karácsony történetében. Ha a kétféle ünneplési mód szellemébe tárgyilagosan a k a r u n k behatolni, meg kell ismernünk az egész láncot, tehát karácsonyt a történelem tükrében és a liturgia keretében. Karácsony történeti adatait vázlatosan a következőkben foglalhatjuk össze. Az ünnep tárgya a Fiúisten első eljövetele, megjelenése, Epipliania 'Pheou: Urjelenés, napja pedig január 6-a. Eredete jellegzetesen keleti. A latin Észak-Afrikában a III. században van első nyoma Tertullianusnál, (1) de Alexandriában sorolja fel először az ünnepek közt Origenes. (2) Rómából ebből a korból nincs ily tárgyú feljegyzésünk, de a latin Észak-Afrika — mely Róma leányegyházának tekinthető, hiszen innen indul ki az ókeresztény latin irodalom, Szentírás-fordítás, — következtetni enged a római állapotokra. Sze u Ágoston m á r úgy emlékszik róla egyik levelében, (3) mint olyan ünnepről, melynek vigiliáját böjttel ülik meg. Jeruzsálemben 385 köríil, Hispániában 3S0-ban ünnep, Galliában 361-ben, Thráciában 301-ben vannak nyomai. A „Testamentum Jesu Christi"-ben már kétszer szerepel, mint ünnep, a húsvét és pünkösd mellett. így legkésőbben a III. századból ered. (4) December 25-e ünnepléséről Rómából 337-ből Bizáncból 379-ből, Antiochiából 386-ból van adatunk. (5) Meyer kutatásai szerint az ünnep Egyiptomban keletkezett a gnosztikusoknál, éspedig a II. században, amikor a Dionysios-kultusz analógiájára Dionysios titokzatos szülatjse n a p j á n (január 5—6) a keresztények Istenének titokzatos megjelenését (epiphaniáját) s az eonok jgn^nációját ünnespelték. (6) Innen Jeruzsálembe kerül az ünnep s ugyanazot: a napon ünnpelik meg még a IV. század második felében is. (7) Természetes azonban, hogy Jeruzsálem nem a gnosztikus tan szerint fogja fel az epiphania gondolatát, hanem katolikus módon és Krisztus születését, vagyis a második isteni személynek emberi alakban való megjelenését ünnepli.
(1) De baptismo. 19. — MPL. 1, 131. — Egyébként a felhasznált irodalom jegyzékét a végén a d j u k (2) Contra Celsum. 8, 22. — MPG. 11, 1550. (3) Ep. 65. ad Xantipp. — MPL. 33, 264. (4) Kellncr k m . 114. — Mihályfi i. m. 77 sk. (5) Mihályfi i. m. 77. sk. (6) Meyer i. m. 9. (71 Rohálv i. m. 45.
17 Jeruzsálem hatása alatt kerül az ünnep Rámába és itt nagyon kedvező talajra talál. A Mithras-kultusz virágzik. Alapvető misztériuma a világosság diadala a sötétség felett, f ő ünnepe pedig a nap születése,, a téli napforduló, amikor a nappal kezd növekedni és az é j rövidül, római számítás szerint nem december 21-e, fianem 25-e. A „Natalis Solis invicti" zajos ünneplése tölti be a napot s a keresztényeket is kísértésbe hozza. Mi sem voK természetesebb, minthogy a keresztények, amikor a jeruzsálemi egyház hatása alatt átveszik s megünneplik a „Sol Justitiae" születésnapját, azt néni január O-ra teszik, hanem, hogy híveiket a pogány szórakozásoktól elvonják, mint a Mithras-kultusz megkeresztelt „Natalis Solis invioti"-jét, azaz Krisztus születését december 25-én ünneplik. Teszik ezt m á r a negyedik század első felében, mert Chrysostomos 380. december 25-én, fentemlített beszédében (8) úgy nyilatkozik, hogy Antiochiában i m m á r tiz év óta ünneplik ezt a napot és ezt Rómából vették, hol ünneplése már régebbi idő óta szokásban van. Az ünnep széltében és gyorsan terjed. Könnyen érthető. Az áriánizmus bontja szárnyait, ' t a g a d j a Krisztus egylényegüségét az Atyával. Ezzel szemben a katolikus tanításnak legszemmelláthatóbb bizonyítéka ezen ünnep, mely Krisztus csodálatos születését s az angyalok és mágusok bizonyságtételét (9) m u t a t j a , sőt dramatizálja a hitvallást: „Mennyből szállott a l á . . . és emberré l e t t . . . ", következőleg „igaz Isten igaz Istentől.. . aki született és nem teremtetett, ki az Atyával egyvalóságú..." Gyors terjedése mellett rangban a két főünnep (húsvét és pünkösd) mellé kerül és előkészülettel ünneplik. Galliában az V. század végétől böjt előzi meg (nov. 11-től), a VI század végén a maconi zsinat a liturgiába is böjti rendet vezet be. A mozarab és ambrozián liturgiában hasonlót találunk. Ami nyugaton az V. században megindul, annak első emlékét keleten a VIII. században találjuk meg, azzal a különbséggel, hogy a böjt nem Szent Márton, hanem Szent Fülöp apostol (nov 15.) n a p j á n kezdődik a bizánci és kopt liturgiában egyaránt. (10) Rómában Nagy Szt. Leó és Nagy Szt. Gergely pápák között vezették be az adventet, de egy ideig nyugaton sem volt egységes a megtartása. A „Sacramentarium Gelasianum" (VI—VII. századból) előtt valószínűleg egy hét volt csak az advent Rómában, később négy vasárnapra terjed ki, a Gelasianum ötöt foglal magában, Galliában 5—6 vasárnapot tartottak, a m o z a r a b és ambrózián liturgia hat hetet. (11) Csak a római liturgia r e f o r m j a s a nyugati egyházban való csaknem általános elterjedése hozott nyugaton egységet. Kelet azonban a régiben maradt. Ebben a fejlődési sorozatban rendkívüli fontos mozzanat, mondhatnók a megértés kulcsa, Jeruzsálem szerepe a negyedik század közepén. Röviden ezt így vázolhatjuk. A Milánói Rendelet nemcsak felszabadlotla a kereszténységet az üldözésektől s mintegy államvallássá tette, hanem az egyházi élet fejlődésének is ú j irányt szabott. Enn sk első jelensége a centralizáció. Három várost emel ki Nagy Konstantin. Az első Róma^ hol Szt. Péter utóda, az Egyház feje székel. Konstantin átengedi neki a császári palotát, felépíti a Lateráni egyházat, a császári udvari szék átvonult Bizáncba s Szent Péter t r ó n j a a neki k i j á r ó fényben ragyoghat fel. A második Jeruzsálem. Azokat a helyeket, melyeket a hagyomány szerint az Ur Jézus megszentelt, mint a bethlehemi barlang, Belhánia, Coenaculum, Kálvária, Szt. Sír, Olajfák-hegye, templommal jelölte meg. E templomok nemcsak jámbor zarándoklatok célpontjai, h a n e m egyúttal fölséges liturgia központjaivá lettek. Amíg Róma, hogy úgy mondjuk, hierarchikus, addig Jeru-
(8) (9) (10) (11)
MPG. 49, 351. Kellner i. m. 86. Mihályfi i. m. 118—19. U. o. 119.
18 zsálem JUurgikiis (kultusz) centrummá lett. A harmadik város, Bizánc, a császári szék tekintélyénei fogva ragyog fel, az udvar fényében a legtehetségesebb (természetesen nem egyszer legstréberebb) emberek jönnek össze, Nagy Konstantin s utódai pártfogó buzgósága (episkopus tón ektos tés ekklésias, amint magukről hirdették), mely később n sajnos bizantinizmussá fajult, szintén nagy tekintélyt ad egyházi szempontból is e helynek s nem véletlen müve, hogy az első egyetemes zsinatok itt, vagy a környéken folytak le és tagadhatatlanul nagy jelentőséggel. Bizánc lett a kultúrcentrum. Amint említettük, karácsony ünneplése Jeruzsálemből került Rómába s innen vissza Bizancba. De hogyan ünnepelte Jeruzsálem? A negyedik század második feléből festői leírás maradt reánk. (12) Epiphánia éjjelén a jeruzsálemi hitközség körmenetben vonult ki Bethlehembe, ahol ezt megelőzően vigíliát tartottak. Éjfélkor, a hagyomány szerint Jézus születésének idejében, istentiszteletet tartottak. (13) Valószínűleg kivilágították a templomot és barlangot, esti zsoltárokat, antifonákat és könyörgéseket mondtak, helynek s időnek megfelelően. Az elbocsátó imádság előtt megtömjénezik a templomot s a püspök felolvasta az evangéliumot Jézus születéséről. Az evangélium után a püspök vezetésével körmenetben Jeruzsálembe vonulnak, szürkületre érnek oda s az Anastasias-templomban hajnali istentisztelet van. Ennek imái, zsoltárai és olvasmányai megint az időnek megfelelőek, tehát a pásztorok hódolatáról szólnak. A második óra körül harmadszor is istentiszteletet tartanak a hívek a Golgotha Martyriumához, valószínűleg az áldozat bemutatásával. Az ünneplés nyolc napig tart. Az első h á r o m napon a Martyriumban van a stáció, azután az Olajfák-hegyén, Bethániában, a Sionon, az Anastasisban s végül ú j r a a Martyriumban. (Hasonlóképpen ünneplik ebben a korban — megfelelő változtatásokkal — a húsvétot és pünkösdöt is). Ez a helyi hagyományokon felépülő ünneplés azonban m á r Jeruzsálemben is lényeges tartalmi elváltozást idézett elő. a liturgikus gondolatmenetben, Eddig ugyanis az uralkodó misztérium a feltámadás volt. A mártírok kara a megdicsőült Krisztust ünnepelte. Ennek főiinnepe a húsvét, de tulajdonképpen ünnepe minden hét első napja is, a vasárnap. Azért a húsvét tulajdonkégpen^nagv vasárnap (Kvriaké kyriakón). Most a gondolat Krisztus emberi természete felé fordult s az emberek előtt m á r nem a vértanúk reménysége, a feltámadt Krisztus, hanem a filippiekhez írt levél (14) Krisztusa áll: „ki Isten alakjában lévén.. . kiüresítette... megalázta magát. . . annakokáért az Iste.i felmagasztalta ő t . . . é s . . . az Atyaistenntík dicsőségében vagyon." Most már az idő keretébe kivetítve ünneplik Krisztus életének a főmozzanatait s életre kél a litur gikus év csírája, melynek első főrésze Krisztus születésének ünneplése. , I Mikor az ü n n e p Rómába kerül, hogy úgy mondjuk, tövestől, változtatás nélkül ültetik át, tehát a helyi szokást is, meg a liturgikus év gondolatát is, azzal a különbséggel, hogy az ünnepet december 25-én ülik meg, mint Jézus születését, de m e g t a r t j á k a j a n u á r 6-át is, mint eipiphániát. Ennek azonban ú j gondolattartalmat adnak, nem az Ür megjelenését, hanem Krisztus istenségének megnyilvánulását, illetve kinyilatkoztatását, mely h á r o m fontos eseményben történik. Történik: a csillag által a bölcseknek, az Atya szózatával a Jordánban és csodával a kánai mennyegzőn. Mikor Bizánc az ünnepet átveszi, egyrészt Róma hatása alatt áll és december 25-én ünnepli meg Krisztus születését, régi gondolatát azonban nem adja fel teljesen, a karácsonyt és epiphá- • niát külön ünnepli ugyan, de a liturgikus gondolatot másként csoportosítja, mint Róma, 1
(12) Per. Sylviae 25 sk. — Geyer i. m. 75. sk. (13l Rohály i. m. 47. sk. (14) 2, <5—-11.
19 mert a jeruzsálemi helyi vonatkozásokat nem kölcsönzi, hanem meghagyja Jeruzsálemnek. Azért van, hogy Bizánc karácsonykor a gyermek Jézust nézi s a vele kapcsolatos titkokat: születését es a mágusok hódolatát ünnepli. Mivel azonban kultuszának alapgondolata az Istenember, inkább megdicsőült alakjában, vagy legfeljebb megváltói és tanítói minőségében (1. a húsvéti, illetve nagyböjti időszakot!) az epiphániát ehhez kapcsolja — közel is van hozzá időben is — s az egész ünnepnek alapgondolata: 1. Krisztjs megváltói és tanítói működésének kezdete:'keresztelkedés a Jordánban és az Atya tanúbizonysága; 2. mint epiphánia pedig a Szentháromság kinyilatkoztatása (az Atya szózata, Fiú gyanánt való vallása, s a Szentléleknek galamb képében való leszállása). Ezeknek tudatában már jobban megértjük Bizánc és Róma karácsonyát egyaránt. Bizánc karácsonya. Nem szerves része a liturgikus évnek (mely tulajdonképpen trodion-kezdő vasárnaptól mindenszentek vasárnapjáig tart), azért van a Méneában November 15-éii kezdődik előbőjtje. Ez azonban nincs sxoros kapcsolatban az ünneppel, aszketikus nevelőeszköz csupán, minden különös liturgikus jelleg nélkül. November 21-e után már találunk egy halvány karácsonyi vonást: azt othrosban (laudes), karácsony k á n o n j á n a k irmoszait énekeljük katavászia gyanánt, de minden fontosabb liturgikus kapcsolat nélkül, inkább csak az évszakra figyelmeztet, mint általában a katavásziák. Magában a böjti offioiumban semmi vonatkozás nincs a karácsonyra. Ellenben a nagyobb officiummal bíró szentek tiszteletében a rendes theotokion dogimatákon-okat korácsonyhoz közeledve egyre gyakrabban váltják fel kifejezetten előünnepi sztichirák. Ezek elsősorban a prófétai jövendölések teljesedésére hívják fel a figyelmet. A megtestesüles csodájában az ember újraéledését, megdicsőülését hirdetik s az ég a föld közös örömének adva hangot, szinte a gyermeki lélek ünnepváró áhítatát keltik föl a lelkekben. „Izaiás örvendj, —• énekeljük már nov. 30-án Szt. András sztáhirái után -— fogadd Isten igéjét és jövendölj a h a j a d o n M á r i á r ó l ; . . . Betlehem ékesítsd föl magad; E d e i , nyisd meg a kapuidat; mágusok induljatok meglátni a jászolyban pihenő üdvősséget, kit csillag hirdet az ég m a g a s á n . . . " A következő theotokion helyén már megállapítja, hogy Isten az, aki születni készül. „Mondd nekünk, József, hogyan hozod te Betlehembe a szentélyből fogadott Szüzet nem üresen? Én — m o n d j a ő — a jövendöléseket vizsgálvár s az angyal szavaiból is meggyőződtem, hogy Máriának titokzatos módon az Istent kell megszülnie, kinek imádására m a j d bölcsek jönnek n a p k e l e t r ő l . . . " A reggeli zsolczsmán, közvetlenül a doxologia előtt: „Tárulj föl Betlehem, Isten fővárosa, mert közeledik a le nem áldozó világosság, hogy tebenned megszülessék. Angyalok a mennyekben álmélkodjatok, emberek a földön büszkélkedjetek, perzsiai bölcsek, hozzátok dicső ajándékaitokat, pásztorok teljetek el hittel és zengjétek a háromszorszent é n e k e t . . . " Szent Miklós ünnepén (dec. 6.) újból megszólal ez a hang: „Készülj barlang, jön t Bárányka, ki a gyermek Krisztust hordozza szíve alatt." És a litián: „Sión ünnepelj. . . emeld föl a pusztában és jászolyban elhelyezkedett Teremtőt; nyissátok meg nekem a kapukat, hogy bemenve, meglássam a pólyákba takart kisdedet, ki f ö n n t a r t minden t e r e m t m é n y t . . . " Ugyanakkor az elő verses sztihirák után: „ . . . készítsünk neked méltó fogadtatást: a földön pusztát, az égen csillagot, a bölcsek pedig napkeletről nyugatra jönnek, hogy meglássák az emberi nőmnek jászolyban fekvő üdvösségét." Krisztus istenségének és a születése fölött előre érzett örömnek ez a kihangsúlyozása — mindig csak a nagy szentek tiszteletében — szinte azt látszik mondani: Szt. András, Szt. Miklós és az összes szentek csak a z Isten megtestesülése által lehettek azokká. Karácsony liturgikus idejébe fokozatonkint jutunk be a két előkészítő vasárnajon, az előünnepen (proseorté, 20—23 és a vigílián (paramoné, 24) keresztül.
20 Az előkészítő két vasárnap a december 10-e, illetve 17-e után következő. Mindkettőnek zsolozsmájában a feltámadás gondolata uralkodik, azért a legtöbb liturgikus •zőveg a-; Oktoécliosból van, de emellett megemlékeznek az ószövetségi igazakról, illetve ezeknek Megváltó-várásáról. „Ó b o l d o g o k , . . . a kibírhatatlan lángok között állván, az Istent segítségül hívtátok. Siess ó Irgalmas! és mint kegyelmes, j ö j j a mi segítségünkre, ki megteheted, ha akarod." (15) „A Jerkebárány .méhében hordozza a nagy pásztort, kit siet megszülni, ö t nézik az isteni Atyák, örvendeznek a pásztorokkal együtt és éneklik a szoptatós Szüzet." (16) A szentmise liturgikus szövegeiben a két vasárnap mellett a karácsony előtti szombat is ezt a Krisztus-váró gondolatot hirdeti. Az olvasmányok (parimiák, apostol, evangélium) az Atyáknak tett ígéretről, a hitről, királyi vendégségről, mustármagról, ítéletről s Jézus nemzetséglastromáról szólnak. Az utolsó vasárnapon már többnyire benne vagyunk az előünnepben. Még ez sincs teljesen a karácsonyi gondolatnak szentelve. Az Oktoechos használata (a feltám a d á s gondolatával) a vasárnapot kivéve szünetel j a n u á r 14-ig, epiphánia ünnepzárásáig, de a szentekről való megemlékezés tovább tart s most a feltámadási rész helyét elfoglalja az előiinnepi liturgikus szöveg, a szentek emlékezete pedig a karácsonnyal kerül vonatkozásba. Különleges és szinte szokatlan dolog, hogy az apodipnon (completorium) k á n o n j a is m a g á n viseli a szent idő jellegét, mert az 1., 8. és 9. ódája az előünneprői szól. Hogyan várja a keleti szertartás embere a Krisztust? Csak egypár rövid szemelvényt: „Ünnepelj ég és örvendezzen a föld, mert velünk az Isten, ki testet ölt a Szűz leányzótól.. . Szeplőtelen Királynő, felfoghatatlanul szüli a mindenek királyát, ki megnyitja a hívőknek az égi királyságot." (17) „Örömmel teljen be az egész földkerekség! Az Istenszülő siet, hogy megszülje a mindenek Királyát. Ó kimondhatatlan csoda! Kezdetét veszi a Kezdetnélküli, megtestesül a Testnélküli, a barlang befogadja azt, ki mindeneket fenlart." (18) „Most jön el a teremtő Bölcsesség, a prófétai felhők foszladoznak, a kegyelem felderül az igazság felragyogott, megszűnik az előkép sötétsége, megnyílik az í.den a j t a j a . Adám táncolj, a mi alkotó Istenünk önszántából alkotott lett." (19) „Az Atyával egylényegű Ige szűzi, szeplőtelen vérből megformálva időközben terjeszkedik és növekszik s barlangban nemsokára megszületik. Ó csodálatos dologi Angyalok tapsolnak, halandók énekelnek, Izrael királya, Krisztus megjelenik." (20) A vigilián az elővecsernyében és az orthroszban megemlékezünk Szt. Eugéniáról, de mAr a liturgia fő gondolata a próféták jövendölésének teljesülése. Nagy imaórákat (magyarban: királyi) végeznek s ezek zsoltárai a messiási és királyi zsoltárok, m a j d nem mindegyike a Megváltóra vonatkoztatható. A parimiák a Messiásról szóló prófétai jövendölések, az apostol pedig Szent Pálnak a Galatákhoz és Zsidókhoz írt leveléből vett messiási klasszikus helyek. Evangélium gyanánt Szt. Máté és Szt. Lukács megfelelő szakaszait olvassák Jézus születéséről és a mágusok hódolatáról. Az ünnep gondolatát azonban talán legjobban a vecsernyével kapcsolatos vigiliai szent liturgiának első része fejezi ki. Krisztus eljövetele visszatérés az élet f á j á h o z . „Jertek, örvendezzünk az Úrban, hirdetvén a jelen nagy titkot, mert a korlát. . . elbontatik, a tüzes k a r d meg(15) (16) (17) (18) (19) (20)
Ősatyák k o n d á k j a . Krajnyák i. m. 432. Sz. Atyák kondákja. Krajnyák i. m. 438. Dee. 21. Kánon, I. óra, Ménea II. 569. Dee. 21. III. kathisma, Ménea II. 571. Dee. 21. Orthrosz. I. Dics. sztichira. Ménea II. 577. U. o. Dicsőség re.
szűnik és i kerub az életfájától eltávozik és én paradicsomi eledelben r é s z e s ü l ö k . . . mert az Atya -változhatatlan képmása, az ő örökkévalóságának ábrázatja, szolgai alakot vesz fel, szeplőtelen anyától változatlanul születik és mi azelőtt volt, az meg is m a r a d : valóságos Isten; és ami nem volt, azt felvette: emberré lévén emberszeretetből... Megtestesültél a Szentlélektől és emberré lettél a m i n d e n k o r Szűz Máriától, világosságot árasztván nekünk, Krisztus Istenünk. Mert a te eljöveteled: világosság a világosságtól, az Atyától való kisugárzás, mellyel minderikit felvilágosítottál." (21) S most következik nyolc olvasmány. (22) két tropárcsoport közbeiktatásával h á r o m részre osztva. Az első rész három olvasmányt foglal magában, Mózes első könyvéből a hexaeméron első három n a p j a ; Mózes negyedik könyvéből Bálaám jövendölése és Mikeás próféciája Betlehemről. Az összefüggés ez: Isten megteremtette a világosságot s most jön a „Világ világossága", éspedig csillag támad Jákobból.. . Betlehemben, ki kormányozza Izraelt. Ezt a csoportot bezárja a 86. zsoltár verseire olvasott tropár. Maga a zsoltár az Új Jeruzsálemről szól, mely most a földre szállott. A második olvasmánycsoport már jellemzi a Messiást. Izaiás szavai szerint megnyugszik r a j t a az Isten lelke, Jeremiás a neki járó tiszteletről szól, Dániel pedig királyságát írja le. A 92. zsoltár verseire énekelt tropár zárja be ezt a csoportot. Alapgondolata: Isten a világ királya s ime most jön. Sőt jött, mert „Kisded született nekünik..." s beteljesedett a jel: „íme egy szűz méhében f o g a n . . . " , mint a két utolsó olvasmány hirdeti. A prokimen a 2. zsoltár szavaival fejezi ki Krisztus istenfiúságát, a Zsidókhoz írt levél első 12 verse pedig a megszületett Istengyermek isteni küldetését tanúsítja. Az alleluját a 109. zsoltárból vett előversekre éneklik, az evangélium pedig Szt. Lukács leírásában állítja elénk Krisztus születését s a pásztorok hódolatát. Az apodipnonban éjfélkor Izaiás (23) éneke hangzik fel ezzel az előverssel: „Velünk az Isten, értsétek meg nemzetek és térjetek meg, mert velünk az Istent" Ezzel megkezdődik az ünneplés, éspedig azzal a teljes pompával, amivel a keleti egyház költői fontáziája csak ünnepelni tud. Ebben az ünneplésben benne van a vonatkozó dogmák lehelletfínom kifejtése, a nagy titoknak ellentétek halmozásával való szemléltetése, az összes szereplők megjelentetése, a bölcseleten s költészeten nagyon finomra csiszolt görög nye' 1 " poétikus csengése, a keleti énekek legszebb terméke s az egyház teljes pompája. Az ünneplés hét napig tart (az ünnepzárás december 31-én van, de csak az első h á r o m nap parancsolt ünnep.) Mivel a keleti egyház ebben az ünnepkörben a gyermek Jézust nézi, azért mindegyik napon a születés misztériumával együtt egy-egy olv szentről vagy titokról is megemlékezik, mely ezzel kapcsolatos. December 25-én a születés mellett Krisztus imádását (angyalok, pásztorok, mágusok) ünnepli. (24) Nem mint sokan tévesen vélik, mintha a hagyomány szerint aznap jöttek volna a mágusok, hanem mert máshova ezt az eseményt nem tudja tenni. Epiphánia n a p j á n ugyanis m á r a 30 éves Jézust m u t a t j a be. 26-án az Istenszülő Synaxisa van. A következő vasárnap ennek a gondolatkörnek bezárása, az egyiptomi menekülés emléke s Krisztus környezetének (rokonságának: Szűz Mária, Szent József, Szent J a k a b apostol s az ős, a messiási zsoltárok szerzője, Dávid király) emlékezete. A második csoportban a születés
(21) Dec. 25. Elővecs. Uram tehozzád szlioh. 1., 3. — Ménea II. 650—51. — Krajnyák i. m. 459—60. (22) I.) Móz I. 1, 1—13. — II.) Móz. IV. 24, 5—9, 24, 17—18. — III.) Mikeás 4, 6—7; 5, 2—4. — IV.) Izaj. 11, 1—10. — V.) Jeram. 3, 3 6 - 4 , 4. — VI.) Dán. 2, 31— 36; 2, 44—45. — VII.) Izaj. 9, 6—7. — VIII. Izaj. 7, 10—16; 8, 1—4. (23) 8, 9 sk. (24) Synaxarion: ,.E h ó n a p 25. napja. A mi Urunk, Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus test szerint való születése. .. Ugyanazon a napon a mágusok imádása.
22 mellett megemlékeznek azokról a legjelesebbekről, akik feltűnően pecsételték m e g vérükkel a Krisztusba vetett hitüket. „Tegnap testben az Uralkodó született, ma a szolga megköveztetik. Öérette hal meg az első vértanú, dicsőséges István." (25) Szent István (27-én) után következnek az igazi első vértanuk, az Aprószentek (29-én), Közben megemlékeznek még a nikomédiai, valamint Euiymiosz és Anisia vértanukról és Melánia anyáról, de a legnagyobb valószínűség szerint csak az évforduló miatt. (25/2) Ez a megemlékezés nem is oly bensőséges, mint a többi. J a n u á r 1-je a névadás napja, m á r különáll karácsonytól, s mintegy összekötő kapocs közte és a következő epiphania között. Másodikán m á r ennek az előünnepe kezdődik, az Elökövet szerepeltetésével s a Jordánhoz közeledő Krisztus éneklésével. Róma karácsonya. A liturgikus év első része, azért a „Proprium de Tempore" részben található. Az advent maga nemcsak előkészület a születés ünnepére, hanem egyúttal bevezető is az egyházi évbe, Krisztus életének az idő leforgásában való megünneplésére. Azért az advent hangulata a legteljesebb Rrisztus-várás. A liturgiában s főleg az officiumban a Krisztus után való mélységes vágyakozást kifejező antifonákon s egyéb liturgikus szövegeken kívül két személy jelenik meg, mindkettő Krisztus útjának egyengetője, az első Izaiás, a Krisztus-várás p r ó f é t á j a (mindvégig az ő könyvéből olvasnak a m a t u t i n u m b a n ) , a másik az Elökövet, Keresztelő Szt. János. Csak mikor karácsony közvetlen közelébe jutunk, talán éppen a régi római advent kezdetén, csendül ki legjobban Krisztus születésének a várása az „O" antifonákban. De hogy menynyire Jeruzsálem hatása alatt állnak, m u t a t j a a Missale stáció-jegyzéke. Az advent liturgiáját legtöbbször a „S. Maria Major"-ban végezték, Róma Betlehemében, mert ott van a confessio alatt, mint egy barlangban, a jászoly ereklyéje. Karácsony liturgiája is tisztára Jeruzsálem utánzata, azzal a különbséggel, hogy az egyes stációknál nem csupán az officiumot végzik, hanem szentmisét is mondanak. Az első stáció „Ad S. Mariam Majorem, ad praesepe"; Betlehem, a második „Ad S. Anastasiam" (helyzete a császári palotához viszonyítva hasonló volt a jeruzsálemi Anastasis templomhoz). A h a i m a d i k stáció a Sacramentarium Gregorianum szerint a Szt. Péter, mert az volt Rómának legpompásabb temploma. De később, mert messze esett a másik kettőtől, a harmadik szentmisét ismét a „S. Maria Major"-ban tartották, de nem a jászolnál, hanem a confessió oltárán, azért jelzi a stációt a mai Missale „Ad S. Mariam Majoréin", a praesene nélkül. (26) Az ünnep miszériuma csak Krisztus születése: „Christus natus est nobis venite adoremus!," szól a m a t u t i n u m invitatoriuma. Ez a jellegzetes vonás az egész nyolcadon keresztül, mely január 1-én zárul: „Puer natus est nobis", hangzik még ezen a napon is az introitus. Az ünnepkörben itt is, más ünnepek nyolcadaitól eltérőleg, szentekről is emlékeznek. A szimbolisták (Sz. Bernát, Durandus) szerint ezek a vértanúság h á r o m nemét juttatják kifejezésre, (akarattal és valóságban: Szt. István; akarattal, de nem valóságban: János; nem akarattal, de valóságban: Aprószentek) mások szerint ezek az évfordulók régiebbiek, mint az egyházi év és eredeti helyükön maradtak. (27) Két jellegzetes vonást emltíünk még meg a római karácsonyról. Az első az ünnep nyolcada, mely harmadrendű, epiphán iával (II. rendű), húsvéttal és pünkösddel (I. re'idü) szemben. Magyarázata egyrészt talán a régi szentek ünnepe, mert áUenni
(25) Dec. 27. Szt. István vértanú k o n d á k j a . Ménea II. 702. Krajnyák i. m. 184. (25/2) A nikomédiai vértanukra karácsony ünnepén gvújtatta rá a templomot Diocletián. (Mart. Rom. 25. Dec.) (26) Grisar i. m. 69. (27) Mihályfi i. m. 126. sk.
nem akarták, másrészt azonban az a körülmény, hogy bennünket az ünnep fokozatba osztásásnál az ünnepélyesség (sollemnitas) téveszt meg s emiatt elsőbbséget tulajdonítunk karácsonynak, holott eredetére és misztériumára nézve a többi ünnep régebbi és tartalma súlyosabb. A másik dolog az, hogy az ünnep maga, ellentétben kelettel, nem meríti ki a gyermek Jézi . körül történt dolgokat, hanem annak egy része vízkeresztre marad, azért m o n d j a epiphánia II. vesperásának Magnificat a n i f o n á j a : „Tribus miraculis ornutuni diein sanctum colimus: Hodie Stella Magos duxit ad praesepium; hodie vinum ex aqua factum est ad nuptias: hodie in Jordáné a Joanne Ohristus baptizari voluit, ut salva'vt nos." Ennek magyarázata, mint feljebb látjuk, epiphánia misztériumának római felfogása. Keletnek s nyugatnak még egy közös vonását látjuk, amikor az ünnepektől teljesen különválasztva ünneplik Gyertyaszentelő ünnepét (a latinok purificatio címen, görögben Találkozások ünnepe gyanánt) a negyvennap elteltével. Ennek kulcsa is Jeruzsálem helyi szokásában keresendő. így volt ott már a negyedik század végén s így terjedt el mindenütt. Befejezésül annyit mondhatunk, hogy nem dicsekedhetünk nyugat eredetiségével és kizárólagosságával, de nem kisebbíthetjük keletet sem kezdeményezés hiányával s tartalmatlansággal .egyrészt mert a tények m á s t mutatnak, másrészt mert nem az lényeg, hanem az, amit Szent Pál ír filippiekhez: (28) „Minden módon hirdettessék a Krisztus." (29) Dr. Rohály Ferenc.
(28)
1, 18.
(29) Felhasznált irodalom: Breviárium Romanum. — Geyer Pál: Itinera Hicrosolymitana. Corpus Scriptorum Ecclesiasticorum Latinorum. Voi. 39. Vindobona, 1898. — Grisar H a r t m a n n : Das Missale hn Li d i t e Römisclier Stadtgeschichte. Freiburg i. Br. 1925. — Kellner IL: Heortologie stb. I. kiad. Freiburg i. Br. 1925. — Lonovics József: Népszerű egyházi archeológia. I. köt. III. kiad. Pest. 1865. — Ménaia tou holou eniatou. II. köt. Róma, 1892; IIL köt. Róma, 1896. — Meyer A.: Entstehung und Entwickelung des Weihnachtsfestes. Zürich. 1911. — Mihályfi A.: A nyilvános Istentisztelet. Bp. 1923. III. kiad. — Missale Romanum. — Rohály F.: A liturgia fejlődésének ú j irányai a IV. század első felében. Hittudori értek. Kézírat. Miskolc, 1928. — Triodion. Róma, 1879. A szentatyék idézetei Migne latin (MPL) és görög (MPG) patrológiai sorozatából, a liturgikus szövegek fordításai pedig részben Krajnyák „Gyűjteményes Nagy Énekeskönyv"- éből valók, részben saját fordítások.
24
A Gergely-naptár a görög egyházban 1916. év m á j u s havában jelenlek meg azok a főpásztori körlevelek, melyek s magyarországi gör. katolikusoknál a Júlián-naptár helyett a Gergely-naptár használatéi rendelik el, miután előzetesen a Nyíregyházán megtartott gör. kat. püspöki tanácskozáson erre nézve a h á r o m püspök: az ungvári, eperjesi és hajdúdorogi, közös megállapodásra jutott. Nem közös főpásztori körlevélben rendelték el az ú j naptár szerinti ünneplést, hanem mindenik külön-külön körlevélben rendelkezett. Az akkori eperjesi püspök körlevelét. Nyíregyházáról 1916. évi m á j u s 4-ikéről keltezte. Abban mindenik püspök egyértelműen rendelkezik, hogy: 1) a görög szertartás által előírt összes ünnepek ezentúl a Gergely-naptár szexint tartassanak meg, s hogy 2) a Gergely-naptár szerinti ünneplés az 1916. évi Ker. sz. János születésének ünnepével kezdődjék. Ezen rendelkezés sok helyen, régen döngetett ajtót nyitott meg, mert mind sűrűbben adtak egyesek kifejezést a naptár-egyesítés szükségességének nemcsak nálunk Magyarországon, hanem a velünk akkor szomszédos galíciai gör. kat. egyházmegyékben is. S mikor a naptáregyesítési rendelet megjelent, nagyon sok egyház örömmel üdvözölte Főpásztorát! Nem is okozott ez nagyobb megmozdulást s nem találkozott ellenállással azokon a vidékeken, ahol gör. szertartású híveink a latin szertartásúakkal vegyesen! éltek. Ahol a gör. szertarfásúak nagyobb tömegben, úgyszólván tisztán laktak, oit volt felháborodás, sőt ellenállás is, mely nemcsak a Galíciában, az ottani gör. szert, püspökök hasonló rendelkezéseivel szemben keletkezett ellenállásból táplálkozott, hanem az Ame-j rikai Egyesült Államokban, ezen, nálunk elrendelt naptáregyesítés felett támadt felháborodásból is, mert az amerikai sajtóorgánumokat a posta minden ellenőrzés nélkül továbbította. Ennek volt a következménye, hogy a háború befejezésével keletkezeit forradalmi hangulatban az ungvári püspök jónak látta a naptáregyesítési rendeletet visszavonni s 1918. évi november 21-ével a Júlián-naptárt visszaállította; az eperjesi egyházmegyében ugyancsak november 6-án kelt rendelkezéssel az egyes egyházközségek határozatától tette függővé az egyházi Főhatóság, hogy a Gergely-, vagy pedig a Júliánnaptár szerint ó h a j t j a az ünnepeket megtartani. Hasonló intézkedést a hajdiídorogi főhatóság is tett, megengedvén ugyanakkor, hogy ahol a hívek kívánják, a Júlián-napt á r r a visszatérhessenek. A román egyházmegyéktől elszakított parókiák nagyobbrésze élt is az engedéllyel s visszatért az ó-naptárra. A tiszta magyar-lakta vidékeken sehol ellenállás, vagy elégedetlenség nem volt s így a csonkán maradt Magyarországon továbbra is a Gergely-naptár használata m a r a d t érvényben. Septiczky lembergi gör, szert, metropolita orosz internáltságából történt visszatérése után azonnal visszaállította a Júlián-naptárt. Azóta egyes schizmatikus egyházak is elfogadták a Gergely-naptárt. Oroszországban a cári hatalom bukása után kísérletet tettek a Júlián-naptáí kiküszöbölésével, de csak polgári téren sikerült. Egyházi téren intenzívebben hozzá sem fogtak. A rá kellőleg elő nem készített nép előrelátható ellenkezését az orthodox egyház nem merte kihívni. Esztonia pravoszlávjai 1918 óta megtartották a Gergely-naptár'szerint való ünneplést. Románia és Bulgária a háború utáni években tértek át úgy polgári, mint részben egyházi életükben is a Gergely-naptárra. Miben állott nélunk ezen naptáregyesítés? Azon általános rendelkezésben, hogy -a gör. szert által előírt összes ünnepek a Gergely-naptár szerint ünneplendők. Nem tör-
25 tént tehát semmi változtatás a görög martyrologiumon, az egyes napokra eső szentek tiszteletének megtartásában még akkor sem, ha a latin szert. Egyházakban azok tisztelete nem esett össze a görög Egyház által előírt tisztelet idejével. így pl. a szebasztei 40 sz. vértanú emléke a latin martyrologium szerint március 10-én van, míg a görög szerint március 9-én; Gábor főangyal tisztelete a latin előírás szerint március 24-én, a görög szerint március 26-án van; Sz. György nagyvértanu a latinok szerint Magyarországon április 24-én, a görögök szerint április 23-án ünnepeltetik; Sz. Anna, az Istenszülő anyjának emléke a latin n a p t á r szerint július 26-án, a görög szerint július 25-én van; Bertalan apostol napja a latin martyrologium szerint augusztus 24-én, a görög szerint auguszutus 25-én tartatik; Tekla első nagyvértanunő a latinok szerint szeptember 23-án, a görögök szerint szeptember 24-én tisztelendő; Katalin vértanunő tisztelete a latinoknál november 25-én, a görögöknél november 24-én tartatandó; az Istenszülő szeplőtelen fogantatása a latin naptár szerint december 8-án, a görög szerint december 9-én ünnepeltetik: István protomariyr ünnepe a latin naptár szerint december 26-án, a görög szerint december 27-én van. Csak azokat említettem, melyeknél a latin és görög martyrologiumok szerint az eltérés csak 1—2 nap. Bár ezen emléknapoknak a latin szertartásúakkal egy napon való megünneplésére a naptáregyesítés nem terjed ki, mégis mint speciális esetet említem meg, a hajdúdorogi egyházmegye részére kiadott Directoriumnak a rendelkezését, hogy Sz. Katalin vértanunő emlékét november 24-ről 25-ére, az Istenszülő szeplőtelen fogantatását december 9-éről december 8-ára helyezi át, de a többi szentek tiszteletét meghagyja a görög martyrologium előírása szerint.* Ami azonban a legfontosabb a naptáregyesítés kérdésében, az a Húsvét megünneplésének az ideje. Tudvalevőleg a Húsvét ünnepének idejére nézve a 325-ben tartott I. niceai egyetemes zsinat úgy intézkedett, hogy azt a tavaszi nap-éj-egyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapon kell megünnepelni, de ha a zsidók passzachja is ugyanekkorára esik, akkor a Húsvét egy héttel későibb tartandó. Míg a nyugati egyház a zsinat ezen utóbbi rendelkezésétől eltért, addig a keleti Egyház mindig a niceai zsinat rendelkezése szerint ünnepelt, vagyis a zsidók passzachjával együtt nem ünnepelte a Húsvétot Már pedig amióta nálunk a naptáregyestés életbelépett, a hajdúdorogi egyházmegye Directoriumai a keleti szertartásúak ezen általános szabályát nem veszik figye-
* A B. Szűz szeplőtelen fogantatásának ünnepét a budapesti gör. kat. sgyház már fennállásé óta nyilvánosan ünnepelte, még pedig a latin szertartásúakkal egy napon, miután ez az egyházközség 1909. óta a Gergely-naptárt használta. Nyilvánosan ünnepelte ezt az ünnepet 1910. óta. Máriapócs és még néhány más egyházközség is. Ezekre való tekintettel tette át a hajdúdorogi e. m. szolgálati utasítás az ünnepet dec. 8-ra, mivel a naptáregyesítési mozgalom éppen azt célozta, hogy a kétféle szertartás közös nyilvános ünnepei egyazon napra essenek. Ezzel az egy ünneppel kivételt tenni lehetetlen volt. (Sz. István vértanú — mint karácsony IH.-napja — itt nem jöhet tekintetbe, hiszen húsvét IH.-napja is külön ünnepünk.) Sz. Katalin napja nem azért van nov. 25-re előírva a h a j d ú d o r o g i egyházmegye utasításában, mert a latinok e napon ünneplik, hanem azért, ímert a görög egyház eredetileg lerre a n a p r a í r j a elő (együtt a B. Szűz bemutatásának ünnepzárásával) s csak a szláv könyvek helyezték át 24-ére. (L. „Horologion to Mega", Romé 1876. 154. 1. Orthodox „Horologion to Mega" Nea Yorké. Orologiul cet Mare, Blaj.) Ilyen 1—2 napos különbség nemcsak a görög és latin szetartásü egyház naptára között van, hanem a görög egyházon belül is a graecus purus és a graeco-slavicus alosztályok között. (Szerk.)
27 25 lemb:! és a Húsvét megünneplését a latin szertartásúakkal egy napon rendelik megünnepelni.** 1916 óla a görög szertartásúak szabálya szerint egy héttel később lett volns ünneplendő a Húsvét 1917., 1920., 1923., 1924., 1925., 1927., 1928., 1931. években és s reánk következő 1931. évben is. Hogy a miskolci Apostoli Administratura ebben a tekintetben követi a hajdúdorogi egyházmegyét, az egészen természetes, mert azon a területen, melyre kiterjed, érthető okokból nem látja sem észszerűnek sem helyesnek a kiilön rendelkezést a Húsvét ünnepének megünneplésére nézve.*** Ugy ebben a tekintetben, t. i. a húsvét megünneplésének idejére nézve, mint a görög mai tyrologiumnak ősi görög előírások szerint való fenntartása tekintetében nen mehetünk külön utakon a tőlünk most elszakított régi egyházmegyéinkkal. Beméljül azt, hegy a most készülő görög Codex ebben a tekintetben is meg fogja szabni azoka a módokat, ahogyan a Gergely-naptár szerint élő görög szertartásúaknak kell m a j d a ünnepekei és emléknapokat megszentelniük. Zapotoczky Konstantin.
** Ami érthető, hiszen — mint már megjegyeztük áttérés célja éppen az volt, hogy főbb ünnepeink a latin legyenek.
A keleti szertartásúak Magyarországban
A békeszerződések utáni arországon — a keleti egyházakhoz az Egyház és az unió szempontjából artozók lélekszáma szerint ítélve a keleti egyházak látszólag nem bírnak azzal a jelentőséggel, aminővel a történelmi Magyarországon bírtak. Ugyanis, amíg a békeszerződések előtt a legutolsó, 1910-ben megtartott népszámlálás szerint a katolikus keleti szertartásúak száma 2.025.508, a nem katolikus keleti szertartásúaké pedig 2.987.163 volt Magyarországon, addig a legutolsó, 1930. évi népszámlálás a békeszerződés utáni Magyországon már csak 201.093 katolikus és mindössze 39.839 nem katolikus keleti szertartású! talál.* Az egyház nagy uniós törekvései és akarata számára tehát látszólag gyenge a talaj, mert könnyű annak feltételezése, hogy sem a 200 ezernyi unitus nem jelenthet olyan erőt, amiből az Egyház nagy törekvése megfelelő támasztékot nyerhetne, sem pedig a legközelebbi természetesen kínálkozó uniós cél, a mintegy 40 ezernyi schizmatikus visszavezetése Péter hajójába, nem lehet jelentékeny, számottevőbb része az egész nagy uniós mozgalomnak. Tény az, hogy ha a mindenkori országhatárokat nemcsak kulturális, hanem vallási szempontból is határvonalaknak tekintjük, melyek elszigetelését jelentik még az ugyanazon vallási közösségeknek is, ha nem látjuk, vagy nem akarjuk érezni, hogy az ugyanazon egyházhoz tartozás úgy katolikus, mint az akatolikusoknál a mindenkori határok mellett többkevesebb egymásrahatás mellett, de minden esetben a hitbeli közösség élő valóságát is jelenti, akkor a mai magyar határok között a gyakorlati unió szolgálata különösen a keleti katolikusoknak szigorú kötelessége marad ugyan, de az egyetemes Egyház szempontjából csak alárendeltebb részletkérdés lesz. Egészen más volt a helyzet a háború előtti Magyarországban, ahol két millió katolikus keleti mellett közel három millió schizmatikus élt, hol a', apostoli buzgalomnak, a charitas Christi-nek szinte mérhetetlen, a közbejött történelmi változások mellett igazán felbecsülhetetlen jelentőségű terrénuma várta a munkásokat. A háború előtti helyzetet, — melynek a mai Magyarországon csak — a Gergely-naptárra való szertartásúakéval gyszerrcÉiagyon lekicsinyített, leegyszerűsített árnyéka és nyoma maradt — akkor lehet kellőkép értékelni, ha a keleti szertartásúak száma mellett figye"embe vesszük földrajzi elhelyezkedésüket és nemzetiségüket.
*** Egészen sajátságos „áthidalást" csináltak a húsvét kérdésében a románok, hol a görög katolikusok nolens-volens az orthodoxokhoz kényszerülvén alkalmazkodni. csak a méneával tértek át a Gergely-naptár szerinti számításra, míg a húsvétot és a tőle * Keleti rítusú katolikusok voltak a régi Magyarországban az örményszertartású függő változó ünnepeket továbbra is a Júlián-naptár szerinti időben ünneplik. így aztán katolikusok is, kiknek számát azonban a népszámlálások nem mutatták ki, csak azokon egészen sajátságos ú j esetek állanak elő a liturgikus életben is. Pl. 1932-ben a husvétol a helyeken, ahol paróohiáik voltak. Számuk körülbelül 10.000-t tett ki. Paróchiáik Szamáius 1-én íó-naDtár szerinti ánr 18-án) ünnepelték és ícv Szent Gvörgv n a e w é r t a m i m o s u Í v á r ° t t , Gyergyószentmiklóson, Csíkszépvízen, Erzsébetvároson voltak; Újvidéken m á j u s 1 én (0 naptar szerinti apr. 1» an) ünnepeltem es lgy szent üyorgy nagyvertanu m i s s r i ó s á l l o m á s u k volt. Paróchiáik az erdélyi latin szert, egyházmegye, missziós álloünnepe Lázár szombatjával esett össze, 1935-ben nagykedden fogják Sz. Györgyöt ünne- másuk pedig a kalocsai latin szert, főegyházmegye jurisdictiója alá tartozott. Ma Mapelni. (Szerk. gyarorszáon Budapesten van paróohiájuk.
28 A katolikus keleti szertartásúak települési helye — az országrészek régi hivatalos meghatározása szerint — a Tisza jobb- és balparti része, — tehát a Tisza felsőfolyásának jobb és balpartja Szepes, Abaujtól elkezdve Borsodon. Zemplénen, Szabolcson és Hajdú megyén át Bihar megyéig s mindenhol az ország akkori határára támaszkodva, — továbbá a királyhagóntúli rész, tehát Erdély, amelyhez a Tisza—Maros szögének mintegy 60 ezernyi görögkatolikusa csatlakozott. Horvát- Szlavonországok 17 ezernyi görögkatolikusából csak mintegy 7 ezernyi horvát anyanyelvű hivő élt egy tömegben Zágráb megye keleti határterületén, míg a többiek kisebb településekben Szerém és Pozsega megyében éltek, akikhez nyelvileg is, egyházi tekintetben is csatlakozik a Bácska 10 ezernyi odatelepített ruthén görögkatolikusa. A schizmatikus keleti szertartásúak már területben is szélesebb teret foglaltak el. A Tisza balpartján csak Biharban élnek nagyobb tömegben, de onnan elkezdve a királyhágóntúli részben, a Tisza—Maros szögén, a Duna- Tisza közén (Bácskában) és Horvát- Szlavonországban nagy töme gekben találjuk őket. Azonos területen tehát a két keleti szertartású egyház a Tisza balpartjának egy részében, a Király-hágón túl, a Tisza—Maros szögén, a Duna- Tisza köze egv részében és Horvát- Szlavonországok egv részében élt. Számuk nemzetiségek szerint a következő volt: Tisza-jobbparti rész. 420.863 görögkatolikus, kik közül 91 ezer magyar, 76 ezer tót, 247 ezer ruthén anyanyelvű. Tisza-balparti rész. 750.301 görögkatolikus (172 ezer magyar, ezer román, 193 ezer ruthén anyanyelvű), 255.727 görögkeleti (14 magyar, 240 ezer román anyanyelvű). Tisza—Maros szöge. 56.971 görögkatolikus (4 ezer magyar, 48 román és 3 ezer ruthén), 1.103.610 görögkeleti (7 ezer magyar, 792 román, 288 ezer szerb).
380 ezer ezer ezer
Király hágón túl. 749.404 görögkatolikus (25 ezer magyar, 700 ezer román;, 792.864 görögkeleti (13 ezer magyar, 764 ezer román). Duna—Tisza köze. 25.758 görögkatolikus (10 ezer magyar, 11 ezer ruthén, 2 ezer román), 161.291 görögkeleti (5 ezer magyar, 151 ezer s/erb). Duna jobb partja. 2171 görögkatolikus (szórványokban), 17.0lo görögkeleti (1 ezer magyar, 15 ezer szerb Baranyában és Tolnában). Összesen tehát a régi szorosan vett Magyarországon élt 2.007.916 görögkatolikus, kik közül 304.318 volt magyar, 79.152 a tót, 456.C27 a ruthén, 1.133.512 a román anyanyelvű. A 2.333.979 főnyi görögkeleti közül pedig 40.584 volt a magyar, 1.798.663 a román, 454.431 a szerb anyanyelvű. Horvát- Szlavonországokban. 17.592 görögkatolikus (8 ezer ruthén. 9 ezer horvát), 653.184 görögkeleti (szerb). Magyarországnak körülbelől a mai területén éltek tehát a magyar nyelvű keleti szertartásúak. északon a tót-ruthén. tehát a szláv nyelvű ka-
29 iolikus keletiek schizma nélkül, délen a szerb, tehát a szláv nyelvű schizmatikusok, míg Erdélyben s a hozzácsatlakozó részeken közösen a katolikiiN és schizmatikus románok. Az északi részeken élő katolikus szlávoknak az az eredményesen megoldott feladat jutott, hogy megakadályozza az északi schizma előtöré sét s egyben közelebbi kapcsolatát a déli részeken viruló szláv schizmával. A magyar rész, sajnos, nem tölthette be azt a hivatását, hogy katolizálja - szerb, román egyházakban s a kevés görög egyházközségekben elhelyezkedni nehezen tudó magyar görögkeletieket. A román ajkú katolikusokra várt és vár fajtestvéreik visszavezetése az Élet teljes igazságára. E feladatok és hivatások között véleményünk szerint legjelentősebb volt az északi és déli szláv schizmának elhatárolása erős katolikus zóna által s az ország centrumában az unió megteremtése úgy, hogy éltető és ható erőit a centrumból sugározza ki azokra a részekre, ahol Krisztus főpapi imája; ut omnes unum sint, még nem ihlette meg a lelkeket. Ezekből a régi nagy hivatásokból a mai Magyarországra csak a centrum hivatása marad, de ez talán annyival erősebb kötelességszerűen, inert a háború után a felvidéki, ma ugyan már elhatárolt schizmatikus mozgalmak után az északi és déli azonos nyelvű schizma területileg közelebb került anélkül, hogy e schizmatikus erősödéssel szemben a szláv katolicizmus ezideig hasonló jelentőségű eredményt mutatott volna fel. Ily körülmények között érezzük azt, hogy a statisztikai jelentéktelenség dacára is az unió szempontjából a mai Magyaország görögkatolikus egyháza s annak uniós hivatása nemhogy vesztett volna jelentőségéből, hanem a reámaradt örökségnél fogva még inkább nyert. Nyert jelentőséget s adott ugyanakkor súlyos kötelességeket: pacifikálni itt, a schizma által körülkarolva, pacifikálni Krisztus igazi békéjével, Kisztusnak, a főpapnak imáját cselekedve azokat a testvéreinket, akik talán csak a szerető testvéri kezet várják, amelyik besegíti őket a biztos révbe Péter hajóján. Ebből a szempontból, melyet a hit és szeretet világossága gyújt és érlel bennünk, földrajz-statisztikai szempontból három csoportra kell osztanunk a mai Magyarország görögkatolikusságát. Az első rész az, hol a legnagyobb tömegben élnek a görögkatolikusok, ahol elsőrendű hivatása a hit és egyháztársadalmi élet teljes kiélése, hogy a katolicizmus és keleti rítus megdönthetetlen, szélesebb tömegekre támaszkodó erődje legyen. Ez a terület Szabolcs, Szatmár és Hajdú megyét foglalja magába 120.487 főnyi görögkatolikussal, görögkeletiek nélkül. A második rész a jelenlegi északi rész, mely a régi Magyarországban kevésbé élt olyan önálló életet, mint az előbb említett rész, hanem a mai Magyarországtól elszakított részekkel tartott szorosabb kapcsolatot s ahol a görögkatolikusság arányszáma is kisebb, mint az előbb említett megyékben s ahol az egyház a kis egyházközösségek és gyakori szórványok miatt is már bizonyos fokig missziós munkára hivatott az egyháztársadalmi élet olyan kiélésének lehetősége nélkül, mint aminő az előbb említett területeken lehetséges. E részen (Borsod, Abauj, Zemplén) 48.479 görögkatolikus él görögkeletiek nélkül. A harmadik területrész az, ahol a missziós, az uniós missziós munka vár: az alföldi és dunántúli rész, hol a bihari néhánv paróchián kívül csak
30 a budapesti és makói paróchia védi a nyájat s ahol a 32.127 főnyi görögkatolikus együtt él a 39 ezernyi görögkeletivel. (Ezek közül Biharban 7985 görögkatolikus s 9575 görögkeleti, Budapesten 10.577 görögkatolikus és 4.088 görögkeleti él). Itt, e területeken élnek szórványokban, templomtól, paróchiától távol, elhagyatottságban mindkét keleti egyház hívei, kiket még a statisztika kimutat s élnek még számosan, ezrek és ezrek, akik már a statisztikában nem vallják magukat a keleti egyházakhoz tartozóknak s mint lelki hontalanok bolyonganak, míg a legnagyobb részük el nem) pusztul a kat. egyház számára, mivel még nem szántuk meg őket. >
Ha a keleti szertartások valamikor valakinek nézete szerint nének, az sohasem kell majd ezen Apostoli Széknek tulajdonítani. (IX. Pius: „Romani Pontifices", 1862. jan. 6.)
Kozma
Ferenc.
változást
szenved-
A szeretet szellemétől indíttatva, mint mi, Elődeink is, nemcsak nem kárhoztatandának, hanem figyelemre méltóknak és megtartandóknak is vélték azon szent szertartásokat, melyeket a keleti egyház gyakorol, mint amelyekről tudva van, hogy az igaz hittel legkevésbé sem ellenkeznek, — mivel ezeket eredetük régisége ajánlja és nem kis részben a szentatyáktól származnak; sőt előrelátó ntézkedéseikkel azt is kimondották, hogy senkinek sem szabad keleti szertartását elhagyni, hacsak ki nem kéri a Legnagyobb Főpásztor engedélyét. (IX. Pius konszisztoriumi
allokuciója
1853. december
19-én.)
31
KRÓNIKA Bécsi levél a lengyelországi unióról Bécs felszabadulásának ünnepségeivel kapcsolatban szép keleti ünnepség is zajlott le. Szeptember 10-én este volt Szent Jozafát ereklyéinek átvitele a sz. Borbála templomból a jezsuiták templomába, ahol az ünepségen és az ű. n. uniós-akadémián igen nagy közönség vett részt. Tudósítónk levelének egyes részeit szószerint is közöljük a n n a k igazolására, hogy szerény kezdeményezésünk az idők sodrába illő, szükséges m u n k a . A levél november 28-án kelt és főszerkesztőnkhöz van intézve: „Két héttel ezelőtt volt itt Csarneckij volhíniai püspök ú r és abban a szerencsében volt részem, hogy beszélgethettem vele a lengyelországi egyesülési mozgalomról. Az eredmény statisztikáját itt k ü l d ö m : A vilnai lat. szert. kat. egyházmegye területén létesült m á r 5 paróchia 5 templommal, 1950 újra-egyesült hívövei. Az ú j r a egyesült p a p o k száma ott 7, közülük 6 szerzetes. A podlacheni 1. sz. egyházmegyében 9 községben létesült 8 paróchia, van 9 templom, 3000 hívő, 2 diakónus, 10 pap, közöttük 1 szerzetes. A luceori egyházmegyében 15 községben 10 paróchia, 14 templom, 8180 hívő, 2 diakónus, 15 áldozópap, közöttük 9 szerzetes. — A pinski em-ben 10 községben 9 paróchia, 10 templom, 1700 hívő, 1 diakónus, 15 pap, ezekből 4 szerzetes. — A lublini em ben 2 községben 2 paróchia, 2 templommal, 520 hívővel. Mindkét ú j r a egyesült pap-szerzetes. — összesen tehát 41 községben létesült 34 ú j egyesült paróchia, 10 templom. A hívek száma 12.650. Ujra-egyesült 5 diakónus, 49 áldozópap, közöttük 25 szerzetes. Első látásra nagyon csekélynek látszik ez az eredmény, amelyet több, mint tíz év annyi m u n k á j á v a l elérni sikerült. — Hiszen baziliták, redemptoristák, jezsuiták, most legújabban kapucinusok dolgoztak és dolgoznak m á r évek óta. A püspök úr azt m o n d j a , hogy a politika a legnagyobb akadálya az elszakadtak egyesülésének Lengyelországban. Egész egyházközségek, p a p j a i k k a l együtt jelentkeztek az egyházba való felvételre. Csak az a kívánságuk, hogy ne latin szertartású egyházmegyébe oszszák be őket, h a n e m vagy a meglévő, vagy egy ú j o n n a n szervezendő gör. szert. kat. egyházmegyébe. Ez azonban a lengyel-római k o n k o r d á t u m miatt lehetetlen." „A kommunisták fogságából csere ú t j á n kiszabadult papok azt állítják, hogy Oroszországban nagyon kedvező a hangulat az ortliodoxok között a kat. egyházzal való egyesülésre." ,Katolikus és pravoszláv papok és szerzetesek együtt szenvednek és együtt dolgoznak kényszermunkát a nagy fogolytáborokban és ezalatt megtanulják egymást jobban megérteni és megbecsülni." „Nagy b a j az egyesülés m u n k á j á n á l , hogy nincs elég m u n k a e r ő és a nyugati országokban még mindig nem elég nagy az érdeklődés. Ezért a legfontosabb minél többet írni és beszélni errői a missióról." „Német földön a Bécsből kiindult és most Münchenben működő Catholica Unió vezeti a mozgalmat. Egy lapot is kiad, amely a mi kérdésünkkel foglalkozik. Időnként uniós füzeteket is kiad. Az uniós propaganda uniós gyűlések, keleti hetek tartására szorítkozik." „Itt Bécsben leginkább Szent Jozafát n a p j á t szokták alkalmul felhasználni.
32 Igen kedves szokás e napon, hogy a püspöki gör. szert, liturgián kívül mindig van egy örmény ós egy latin szert, szentmise a vértanú oltáránál. A Szent Jozafát Egyesület leginkább osztrák tagokból áll és főképpen gyűlések tartása által igyekszik az uniós szellemet terjeszteni." Bécsi tudósítónü a t e r j e d ő uniós szellem igazolására egy csomó keleti szentkép reprodukcióját is bekiildöttc szerkesztőségünkbe, amelyeket az amay-sur-meusei (Belgium) bencés kolostor ad ki. Magyarországi hírek. A h a j d ú d o r o g i egyházmegye főpásztora a székeskáptalanban évek óta üresedésben volt kanonoki stallumot Bihon István szsz. tanácsos, p. kamarással most betöltötte. Az ú j kanonok kitűnő sikerrel végzett középiskolai pálya után az ú j alapítású h a j d ú d o rogi egyházmegye első concursusán lépett az e. m. klérus kötelékébe s mint kitűnő theológiai képesítéssel bíró i f j ú t maga mellé vette a főpásztor: levéltáros, fogalmazó, szentszéki jegyző, m a j d püspöki titkár és pápai k a m a r s á lett gyors egym á s u t á n b a n , míg végül főpásztora érdemeit a k a n o n o k k á való kinevezéssel honorálta. Ezidőszerint még üresedésben van a Ruttkay Gyula főesperes elhúnytával megüresedett alvasókanonoki stallum is. — Mihalovits Sándor dr. kanonok, nyíregyházai parochust a h a j d ú d o r o g i főpásztor Szabolcs vármegye főesperesévé nevezte ki. Mihalovits papi p á l y á j á t mint h i t t a n á r kezdte a fővárosban. Főpásztora a székesfővárosi középiskolai tanulók vezetése körül szerzett érdemei elismeré séül előbb szsz. tanácsossá, m a j d kanon o k k á nevezte ki. Mint k a n o n o k sem vált meg tanári hivatásától és a nyíregyházai áll. tanítóképző intézet növendékeinek volt lelki vezetője. Október h ó b a n lett nyíregyházai parocliussá. — K r a j n y á k Gábor dr. budapesti parochust, az egyházi irodalom terén örökké emlékezetes nevű Melles Emilnek irodalmi, szociális és pasztorális téren kiváló érdemeket szerzett m u n k a t á r s á t és utódát a h a j d ú dorogi püspök tb. k a n o n o k k á nevezte ki. — Mindhárom kitüntetés osztatlan örömet keltett a h a j d ú d o r o g i egyházmegyében. „A katolikus egység köre" alakult meg Varsóban, amelyet a az ottani theológiai fakultás professzorán alapítottak. — A kör célja Kakovski kardinális szavai szerint „realizálni a nagy pápa eszményét" — XI. Pius nana hő váevát: az uniót. Bolgár pravoszláv lapok Szeráfi sz. Ferencről. Egyelőre még csak mint az állatvilág patronusáról írt a bolgár állatvédő efvesület egy elég terjedelmes közleményt a lapokban, hogy Szt. Ferenc gyöngéd lelkületén keresztül tegye hatályosabbá eszméinek propagandáját. — (Mir.)
A keleti egyházjog kttdifikációja. A katolikus lapokban olvashattuk, hogy a pápa Őszentsége nem régen fogadta a Sincero bíboros elnöklete alatt m ű k ö d ő keleti kodifikáció bizottságot. XI. Pius pápa nemcsak örömének adott kifejezést a nagy m u n k a előrehaladása fölött, hanem ismételten hangsúlyozta ismert, s a keletieket is megnyerő azon álláspontját, mely szerint a kodifikális m u n k á j á b a n vigyázni kell arra, hogy nem az emberek vannak a törvényekért, hanem a törvények az emberekért, vagyis az évszázados keleti jogfejlődést mellőzni n e m lehet, mert a Szentséges atya még a jogi, vagy fegyelmi partikularizmust sem akarja eltörölni. Ezen biztató elvek szemmeltartásával tették meg az összes keleti rítusú püspökök javaslataikat a m á r tárgyalt és nekik is megküldött k á n o n o k r a nézve a Keleti sz. Kongregációnak, illetve a kodifikáló bizottságnak. A román egyházmegyékből. Nagyváradon Frentiu Valér püspök buzgólkodása folytán s az egyházmegyei papság közreműködésével monumentális egyházmegyei palota épült, melyben 24 tágas tanteremben különféle fokú tanintézetek nyernek elhelyezést. Kulturális előadások céljaira hatalmas, színpaddal is ellátott díszterem van az épületben. A kanonoki lakások is elhelyezést találtak benne. — A román középiskolák csak hét osztályúak s így a négy évi theológiai tanfolyammal együtt a papképzés az elemi iskola után mindössze 11 évet vett igénybe. A papnövendékek 21—22 korban már tanulmány végzettekké lettek s mivel ilyen korban őket még felszentelni még lehetetlenség, 2—3 évet a világban kellett tölteniök, ami nem bizonyult hasznosnak r á j u k nézve. Ezért a nagyváradi gör. szert. kat. egyházmegye szentszékének teljes ülése a ..Deus scientiarum" kezdetű bullával összhangban a tehológiai képzés idejét h a t évre emelte föl. A hat évből kettőt filozófiai t a n u l m á n y o k r a f o r d í t a n a k és a theológia
33 segédtudományaira, négy évet a tulajdonképpeni theológiára. — November 13— 14-én Balázsfalván volt a romániai gör. kat. püspökök őszi k o n f e r e n c i á j a . A konferencia az érsekválasztási statútumok megállapításával foglalkozott. (C. A.) A besszarábiai unió-törekvések sikere. A „La Croix" november 4-i száma P. Merloz Irén (Belényes) levelét közli, amely a nagy f r a n c i a katolikus n a p i l a p b a n az unióra vonatkozólag s ű r ű n megjelenő cikkekre utalva, a besszarábiai uniós törekvések sikereréről számol be. E törekvések során mindenekelőtt megfelelő sajtó megteremtéséről gondoskodtak. Eddig ugyanis „a sajtó teljesen zsidó és kommunista irányú volt, és P. Jeremie Cecan revüje, m a j d ú j s á g j a éppen ezért a Romániával való vallási egység mellett a munkás- és parasztszervezetek ügyeivel és a szociális védelem kérdéseivel is foglalkozott. A profán, b á r üdvös érdekek szolgálata mellett azonban a Rómával való unió ügye is előrehaladt. Etekintetben hiába voltak a nehézségek, melyeket az orthodox egyházi és polgári hatóságok támasztottak az ügy elé, nem lehetett elfojtani és legutóbb háromszáz orfhodox pap csatlakozott a mozgalomhoz. Megjegyzendő, hogy ez a szám Besszarábia p a p j a i n a k egyharmadát jalenti. Ezen tény hatását fokozza, hogy ebben a sokat átélt országban leginkább az egyházi vezetőkre hallgat az uzsorásoktól és túlzó politikusoktól félrevezetett nép. P. Jeremie Cecan ezért éppen annyit foglalkozik a parasztok és munkások anyagi szükségleteivel és nehézségeivel, mint a lelki igényeivel. Az általa nyújtott szociális segítség megkönnyíti a sajtópropagandát. Az Evangélium az első olvasmány, amit a nép közébe ad, mely felébreszti benne az emberi és keresztényi érzést, hogy a vallási, szociális és európai szempontból a n n y i r a fontos unióhoz vezesse el a lelkeket. Az emberi gonoszság, különösen a szent évben, nem fogja az unió m u n k á j á t megakadályozni." Dr. Schirilla L. .1. Kárpátaljáról. Néhány héttel ezelőtt 42 (mások szerint 100) egyetemi és főiskolai hallgató m e m o r a n d u m o t nyújtott át Sztojk a Sándor munkácsi püspöknek Ungváron, hogy h a nem hagy fel egyházmegyéjében az ukrán irányzat támogatásával, kilépnek a gör. kat. egyházból. Amit meg is tettek. Kilépésük színpadias külsőségeit nem említjük, ellenben mélyen sajnáljuk, hogy a politika annyira megzavarta a békás ás játnirw* * uwu uvp va..
A velehrádí 6. unio-congressus 1933. július hó 13—17-én volt Velehrádban a hatodik uniós jubiláris kongreszszus, amelynek a l a p t é m á j á t XI. Pius pápa hagyta jóvá. „A hit, mint Krisztus misztikus testével való elszakíthatatlan kapcsolat" volt az a kérdés, amelyet az előadók illusztris k a r a különböző szempontokból vizsgálva állított a résztvevők elé. Jubiláris volt ez a kongresszus, m e r t éppen 25 esztendővel ezelőtt, 1907-ben volt az első. Külső fényében azonban elmaradt az előzőktől, mert az írországi, dublini eucharisztikus világkongresszus miatt sok olyan jelentős egyéniség nem jelenhetett meg Velehradban, akik mindig súlyt adtak a tárgyalásoknak. A kongresszus elnöke Precsán L. olmützi érsek volt, a rendezés lelke pedig Grivec professzor, aki m á r az elsőn is résztvett. A résztvevők között a csehszlovákiai püspöki k a r tagjain kívül ott volt Kurtyev, a bolgár gör. katolikusok apostoli adminisztrátora is. A Sz. Benedek-rend, a Jézus Társaság, a Szent Agoston-rend, a Sz. Domokos-rend, stb. is elküldték képviselőiket Velehrádba. Megjelent a kongresszuson György mecklenburgi herceg is, aki mintegy tíz év előtt tért vissza a katolikus egyházba. Az egész Európából mintegy 170 pap mutatta be naponként a bazilika 30 oltárán a vérnélküli áldozatot az egyház egységéért. Július 17-én ritka szép ünnepségben: ó szláv nyelvű latin rítusú szentmisében volt részük a megjelenteknek. A tanácskozások nyelve hivatalosan a latin volt. A kongresszus részleges tanácskozásainak egyrésze, amelyen az orosz—pravoszláv egyház képviselői is aktív részt vettek, orosz nyelven folyt. A. V. Kartasev, a párisi pravoszláv theológia professzora, aki egy bécsi gyűlésről ment Velehrádra, sok eredeti és értékes megjegyzéssel világította meg a pravoszlávoknak az unióra vonatkozó felfogását. A kangresszus előadásainak érdekesebb részeire még visszatérünk. A lengyelországi unió-konferencia. Ez év szeptemberében folyt le Pinszk-ben a lengyel papság unió-konferenciája, melyről a lengyel sajtó, de a külföldi lapok is részletes tudósításokat közöltek. A konferencia kizárólag az unió kérdésével foglalkozott. Bukraba, Pinszk püspöke nyitotta meg ünnepélyes istentisztelet után s beszédében az egyházi egység kérdésének rendkívüli fontosságát hangsúlyozta. A folytatólagos üléseken Jabrzykovski, Vilna metropolitája, Niermira, Pinszk segédpüspöke, Latyszevski, Stanislau görögkatolikus püspöke és Czarnecki, az összes keleti szertartású lengyel katolikusok
apostol: vizitátera vettek részt. Egyéb-
34 ként a tanácskozásokon a két rítushoz tartozók köziil mintegy 140-en voltak jelen, azonkívül több orthodox schizmatikus pap. — Az első ülésről hódoló táviratot küldtek a Szentatyának és Marmaggi lengyel nunciusnak. Az első beszédet P. Úrban, a Krakkóban megjelenő „Orient" c. katolikus folyóirat szerkesztője tartotta. Tárgya az általános orthodox zsinat összehívásának lehetősége volt. Vázolta az orosz orthodox theológiának egymással ellentmondó két alapirányát, amelyek közül az egyik tagadja, a másik megengedi egy általános zsinat összehívásán a k jelentőségét. Élénk vita követte a beszédet. A második ülésen két beszéd volt. az egyiket dr. Swirski, vilnai egyetemi tan á r „Az orthodox schizmatikus tanítás a penitenciáról" cím alatt, a másikat B. Wieliczovski tartotta ugyanerről a tárgyról, magyarázván a b ű n b á n a t t a r t á s szentségének gyakorlatát az orthodoxoknál, Lengyelország keleti h a t á r á n . Az előadásokat követő vitában a konferencia tizenöt tagja vett részt, közöttük P. Schweigel, S. J., a r ó m a i Keleti Intézet volt t a n á r a is. — A második n a p o n a lembergi görögkatolikus thológiai akadémia rektora, dr. S. Sliypj, olvasta fel nagy, tudományos értékű m u n k á j á t : „A Ibizantinázmus, mint k u l t ú r f o r m a " címen. Alapos kritika alá vette a bizantinizmus fogalmának elferdiiléseit és a bizánci k u l t ú r a lényegének összefoglalása után, azt a katolicizmus értékes elemének nyilvánította. A. Pawlowski, a kiváló katolikus író beszélt ezu t á n „Az egyházról való tanítás kialakulása. Soloivjov műveiben" címmel és bemutatta a nagy orosz gondolkodónál V. Szolovjovnál egymást következő korszakokat, amelyekben a papi hatalomról, az egyház a l k o t m á n y f o r m á j á r ó l és a pápa elsőbbségéről vallott nézetei átalakultak. Az erre következő általános vitában a schizma előtti Bizánc vallásáról és kultúrájáról, a khalcedóniai zsinat híres 28-ik k á n o n j á r ó l , a bizánci liturgia jellegzetességéről és értékéről, az egyházi rendek szerepéről Keleten, a bizánci k u l t ú r á n a k a ruténekre és lengyelekre gyakorolt befolyásáról volt szó. Befejezésképpen megállapította a konferencia, hogy az unióért dolgozóik száma nem 'kielégítő és kívánatosnak t a r t j a , hogy a papság minden beolyását latba vesse ennek érdekében, hogy ezáltal az uniós mozgalom minél több ú j m u n k a e r ő t nyerjen. Dr. Schiritta L. -4. A román orthodox egyház okt. 22-én h á r o m ú j püspököt választott: husi-i püspökké Crivean Nifont, Csetátye Albába E r b á n Dénest, Karánsebesre pedig Lazarescu nagyváradi archimandritát. Az
autodidakta szerzetes E r b á n püspökké választását a synodus — f o r m a i képesítés hiánya miiatt — ímegsamimisítetite. — október 14—17 között az erdélyi orthodox egyházak „nemzeti kongresszust" tartottak Nagyszebenben, mely állást foglalt a Rómával kötött k o n k o r d á t u m ellen, mint amely a kat. egyházat meg nem engedhető előnyökhöz juttatja. Ugyanez a kongresszus ú j orthodox püspökség létesítéséről is tárgyalt Máramaros székhelylyel. — November 8-án szentelték föl nagy ünnepélyességgel Kolozsvárott az ú j orthodox r o m á n székesegyházat. Egyes lapok m e g t á m a d t á k a görögkatolikusokat, ímert nem képviseltették magukat az ünnepélyen, b á r az ünnepélyen résztvevő király előtt az egyesült egyház küldöttsége is tisztelgett. A templomszenteléssel kapcsolatban a r o m á n orth. papság Saguna-egyesülete is gyűlést tartott. — Október 29-től november l-ig a r o m á n orthodox egyház missziós kongresszusa iilt össze Kisjenőn. Kimondották, hogy az orthodox világi hívek és az ifjúság szám á r a egyesületeket alkotnak, intenzívebbé teszik a középiskolai vallásoktatást, állást foglaltak a válások ellen, kimondották a n a p o n k é n t i misézés szükségességét, népmissziók tartását és a vallásos film-propaganda megszervezését. (C. A.) Benjámin orosz ptispök — szovjet megbízott — ag'itációja Amerikában. Benjámin orosz püspököt a szovjet kormány nemrég azzal bízta meg, hogy j á r j a be az amerikai orosz egyházakat. Vállakózása nagy felzúdulást .idézett elő, amelynek az amerikai sajtó is visszhangot adott. Benjámin mégis összehívott egy gyűlést, amelyen ő maga is beszélt, valamint titkára, O. Balfour. Ez a szerencsétlen angol származású p a p amay-i bencés szerzetes volt s az orosz pravoszláviára térve, m a a szovjet «politika szekértolója. — A hallgatóság nagy ellenkezéssel kísérte beszédjüket, m a j d Arzén, a k a n a d a i öreg püspök emelte fel szavát s tiltakozott az ellen, hogy az amerikai oroszok egyházi életét megzavarják s hogy beleszóljanak mindaddig, amíg ú j r a nem lesz törvényes uralom és szabadság oroszországban. (Apostolát t933. 9. sz.) — Nemrégen a San Franciskóban összegyűlt orosz egyházi gyiileket egyhangúlag elítélte Benjámint, aki a n n a k a bolsevista uralomnak számára mert kérni reverzálist és loyalitást, amely az orosz pravoszláv egyházzal szemben soha nem látott kegyetlenséget tanúsított, — irgalmatlanul s ezer számra kínozta az érsekeket, püspököket, papokat, kiosztotta, megbecstelenítette a nemzeti szentély éket. Szentségtörően elrabolta vagyonunkat, kimondta az egyház elválasztását az államtól.
35 „Légion Mtodych" (Ifjak légiója) alakult meg Lengyelországban Zakopane-ben, amely a lengyel antikatolikus tábort akarja egyesíteni. — Ellenséges érzülettel bírálták a lengyel konkordátumot, amelyet „a legszégyenletesebb okmányok egyikének" mondottak. A keleti egyház rendszeres ismertetése Angliában. Az angol bencés szerzetesek havi -folyóirata a „Pax", amely Priknasch Glos-ban jelenik meg, érdekes újítással lepte meg olvasóit. A folyóirat minden negyedik száma kizárólag a keleti kereszténység életével s kérdéseivel foglalkozik. Az ú. n. „keleti számok"-ra külön is elő lehet fizetni. A folyóiratnak kevés eredeti cikke van, de mint a keleti egyházi kérdések szélesebb körű megismertetésére szánt folyóirat teljesen megfelel céljának. Kiállítása és illusztrációi szépek. Protestáns hang az unió érdekében. Lortzing, az isimért nevű göttingeni protestáns lelkipásztor, aki lelkes híve a katolikus egyházzal való uniónak, nemrégen cikket írt a bécsi „Sohőnere Z u k u n f t ' - b a , (Wie bahnen vvir die Wiederverainsgung im Glauben an?) amelyben ezeket mondj a : „Nekünk kell kezdenünk. Az anyai ház (a kat. egyház. — Szerit.) eleget tesz azzal is, hogy a j t a j á t éjjel-nappal nyitva tartja, a visszatérésnek az elszakadt családtagoktól kell kiindulnia, hogy az teljesen önszándékú legyen . . . " Azt írja tovább, hogy sokan igyekeztek az unió alapjait megteremteni, de a félreérthetetlen jelszó: „Egyetemes visszatérés az Anyaszentegyházba", — még nem lett kiadva. Uj jelszó, de hozzá kell szokni és meg kell valósítani. Nem pótolhatják ezt az egyéni conversiók, ha még oly gyakoriak és széleskörűek is, mint ma Angliában — tapasztalható. Az Isten elleni küzdelem számokban. A hivatalos orosz statisztika szerint a hitetlenek egyesületének tagjai a következőképpen szaporodtak: 1926-ban volt 87.033 tag; 1927-ben: 138.402; 1929-ben: 465.000; 1930-ban két millió; 1931-ben: 5 millió; 1932-ben 5 millió 673 ezer. — Legszomorúbb ebben a statisztikában az, hogy az egyesület tagjainak nagyobb részét az ifjúság teszi. 14—22 év között 45 százalék, 23—45 év kö.zött 45 százalék, 46 éven fe-
lül csak 10 százaléka van a lagoknak. Férfiak 72.6 százalék, nők 27.4 százalék. A „Bezbozsnik" (Istentelen) c. lapjuk napilapja 473.500 példányban, heti képes kiadása 199.000 példányban, a havi folyóirata 31.500 példányban jelent meg. — Némi vigasztaló ezekben a számokban az, hogy a hitetlenek milliós számához képest elég alacsonyak, ami valószínűleg azt jelenti, hogy az istentelen egyesületbe kénvszerített tagok nagy része nem olvassa az egyesület lapjait. A kiadott istentelen könyvek és röplapok példányszáma már eddig meghaladja a 16 milliót, ami a legszélesebb körű propagandának a bizonyítéka. (Apostolát, 1933. 9. szám.) Maxim Gorkij, a nálunk is ismert orosz író lett az orosz szovjet vallásügyi népbiztosa Tucskov csekaista helyett, akit kimerülése miatt mentettek fel hivatala alól. Helyettese V. N. Lyvov, ki a Kerenszkij kormány alatt a Szent Szynodus főkurátora volt. Gorkij a barbini „Katolikus Hírnök" szerint legutóbb beutazta az egész Oroszországot és mindenütt megszervezte az istentelenek klubját. Gorkij, mint „proletár-klasszikus" érdemelte ki ezt a nagy kitüntetést. Nyizsnyj-Novgorod városát róla nevezte el a szovjet Gorjkovszk-nak és elrendelte, hogy Szergej, nizsegorodi metropolita gorjkovszlki metropolitának nevezze magát. Ujformájú katolikus liturgikus nevelés. Klosterneuburgban október hóban plakátf o r m á j ú kat. tájékoztató jelent meg tízezer példányban, amelyet minden plébániatemplom mellett kifüggesztenek. Az első tájékoztató Krisztus király és Mindenszentek ünnepével és a halottak napjával foglalkozik és megvilágítja az egyháznak ezekre vonatkozó liturgikus rendelkezéseit. Az ú j f o r m á j ú tájékoztató hetenként az előírt liturgikus egyházi ruha színének megfelelő papíron fog megjelenni és a legfontosabb napi kérdésekről is tájékoztatást fog nyújtani. Az újszerű kezdeményezés gyakorlati értéke elvitathatatlan. A katolikus példa hatása. Szófiában a bolgár szinódus termében nemrégiben érdekes konferencia volt a hitetlenséggel és a szektákkal felveendő küzdelem megbeszélésére. A konferencián az összes bolgár egyházmegyék képviseltették magukat. Előadók voltak Dimitrov egyetemi tanár és P. Sztojmenov a belső misszió vezetője. A konferencián javaslatot tett a keresztény munkás szindikátusoknak a katolikus nyugaton bevált mintára való megszervezésére, a munkás kooperációra, stb. — Mint eszmei közeledés érdemel figyelmet ez a konferencia.
36 „Mivel tartozunk az egyháznak és a papságnak?" A bolgár könyvpiacon S. Gesmadijev tollából egy érdekes és alapos m u n k a jelent meg a fenti címen, amelyben a bulgár egyházi múlt vonul el az olvasó szeme előtt. A katolikus olvasó lelkében önkénytelenül is egy kérdés tolul fel, — vájjon nem sok minden másképpen történt volna-e, ha Bulgária is az egyház egységében maradt volna? Nálunk is, másutt is széles körben kellene terjeszteni egy hasonló alapos munkát nemzetünk múltjából. Uj prostestíms ániús intézmény. A cantebury-i anglikán érsek és a yorki anglikán püspök egy ú j szervet létesítettek, amelynek feladata, hogy kapcsolatot tartson fenn az egész világ különböző egyházi szervezeteivel. Az anglikán egyház püspökei eddig is igyekeztek a jó viszonyt ápolnh az orosz egyházzal, most azonban az összes autokefál egyházak püspökeit megkersték informatív írásukkal. Ez az ú j anglikán szervezet elhatározta, hogv a szak a d á r keleti theologusoknak és i f j a k n a k nagyon megkönnyíti az oxfordi egyetemen az anglikán theológia hallgatását s
őket anyagilag is támogatja. így igyekszenek az anglikán-protestáns hatást erősíteni a szakadár theologusokra az általuk óhajtott egyházi unió érdökáben. — Ezt a célt m u n k á l j a az oroszok körében az anglikánok által kiadott: „Christianiszkij vosztok" („Christian E a s t " „Keresztény Kelet") c. folyóirat is, amelynek szerkesztője dr. Douglas, az uniós komité tagja, aki a keleti kérdésnek és a keleti egyházi élet minden vonatkozásának kiváló ismerője. Keleti intését Németországban. Faulhaber bíboros a múlt évben Münchenben (Wittelsbocherplatz 2.) intézetet létesített a leendő keleti misszionáriusok neveltetésére. Az ú j intézet rektora Baur Ghrysostom bencés szerzetes lett. Baur keletnek, főképpen a görög patrisztikának kiváló művelője, aki Aranyszájú Szent János életrajzát is megírta. — Az intézet megnyitása alkalmából Faulhaber bíboros előkelő közönség előtt fejtegette, hogy az intézet a szentséges Atya szándékai szerint kíván dolgozni a keresztény Kelet és keresztény Nyugat közeledése érdekében.
„Mindenesetre teljes épségben fogjuk megtartani a ti sajátos katolikus liturgiáitokat, melyeket valóban nagyra becsülünk, bár egyes dolgokban különböznek is a latin egyházak liturgiájától. Kétségkívül ugyanilyen becsben állottak maguk a ti liturgiátok Elődeink előtt is, mivel ezeket eredetük tiszteletreméltó ősisége ajánlja, oly nyelveken vannak megírva, melyeket az apostolok és szentatyák használtak és valami fényes és nagyszerű felkészültséggel ünneplendö szertartásokat foglalnak magukban, melyek a hívekben az isteni titkok iránti jámborságot és tiszteletet fölgerjesztik." (IX. Pius 1848. jan „In surjr^mc konstifuciója..)
37
IRODALOM
Dr. Lippay Lajos: A KELETI EGYHÁZAK — A Szent István Könyvek 111. szám — „Az egy akol és egy pásztor" krisztusi gondolata, Istennek hála, egyre nagyobb teret hódít. Az Anyaszentegyház missziós tevékenysége mindennap ú j a b b területeket kapcsol Krisztus földi országához s emellett ugyanez az Egyház meg nem szűnik imádkozni és tevékenykedni, hogy visszaédesgesse kebelére mindazokat, „kiket tévtanítások vagy egyenetlenségek tartanak elszakítva" a Szt. Péter őrizetére bízott lelki nyájtól. Meg van azonban a hajlandóság a másik oldalon is. Nem beszélve a dogmatikus kérdéseket áthidalni akaró, tehát a vallás lényegét kikapcsolni törekvő kísérletekről, melyeket lehetetlen komolyan venni, most csak a hozzánk „hitben, egyházi szervezetben és szertartásban" legközelebb álló keletiekre gondolok, kik liturgiájukban sohasem imádkoztak olyan őszintén „Isten szentegyházainak jólétéért és mindnyájunk egyesítéséért", mint éppen napjainkban. Hivatalos nyilatkozat ugyan nem történt még. a kezdeményezés bátorsága hiányzik, sőt hiányzik a bátorság csak hozzájárulni is a nyugatról jövő kezdeményezéshez s a szakadásban álló egyházak vezetői éppen felelősségteljes állásuknál fogva bizonyos óvatosságra érzik magukat kötelezve, de a hívek és az alsó papság köréből sűrűn érkeznek híradások az egyházi egységet illető rokonszenvükről. Nincs ugyian mág legyőzve minden előítélet, nincs elhárítva minden elvi akadály, tömérdek fizikai nehézséget is kell még legyőzni, míg az ige testté lehet; azonban szinte bűn volna teljes erővel már most hozzá nem látni az útegyengetéshez. Ennek első ténye nem lehet más, mint a kölcsönös összeismerkedés, összebarátkozás. Ezzel az intencióval állította föl szentséges atyánk a római Keleti Intézetet, ezzel a szándékkal irányította a világ katolikusainak figyelmét a keletiek ügyeire s ennek szolgálatába lép a Szent István Társulat is, mikor az idei Szent István Könyvek sorozatában dr. Lippay Lajos „A keleti egyházak" c. könyvét közrebocsátotta. Lippay neve előnyösen ismert ebben a tárgykörben is. Hosszabb ideig tartózkodott keleten, hogy ott tanulmányozza a keleti egyházak életét. Meleg érdeklődéssel, nagy jóindulattal kezeli a keleti egyház dolgait, bár itt-ott meglátszik rajta, hogy inkább csak kívülről látta ennek az egyháznak életét s nem mindenütt és nem mindenben volt alkalma a dolgok mélyébe tekinteni. Talán inkább forrásainak és a régebbi ílytárgyú irodalom h a t á s á n a k lehet tulajdonítani, hogy nagy tárgyszeretete mellett sem tud menekedni bizonyos merevségtől, sőt itt-ott ridegségtől. Mindazonáltal sok igen értékes dolgot nyújt, elannyira, hogy érdemesnek, sőt szükségesnek t a r t j u k művével a könyvismertetések keretein messze túlmenően foglalkozni.
Lippay dr. könyve két részben külön foglalkozik a szakadásban és az Apostoli Szentszékkel egyesülésben élő keletiekkel. A két rész előkészítéséül vázlatos képet n y ú j t a keleti egyházak és szertartások kialakulásáról. A mű befejezése a kat. Egyház tevékenységét vázolja az unióval kapcsolatban, a keleti egyházaik tabuláris áttekintését n y ú j t j a s emellett bő irodalmi repertóriumot. Sajnos, ha Lippay dr. egyébként mindig jóindulatú és alaposságra törekvő munkásságát nem ismernék, már az első mondat, illetve a hozzáfűzött jegyzet alkalmas volna arra, hogy bizalmatlanságot keltsen. Akatolikus keletinek nem is igen merném a kezébe adni, mert bizonyára kevés rokonszenvet ébresztene benne az a megjegyzés, melyben az egyház elnevezést a keletiektől elvitatja, s csak úgy — szokásszerűleg a d j a
38 meg, holott a római egyház a keletiektől soha meg nem vonta az egyház címet, hierarchiájukban az apostoli successiót, összes szentségeik érvényességét elismeri s a világháború kezdetén a szakadásban élő orosz hadifoglyok kórházi gyóntatását megengedte, amit nem tehetett volna meg, ha a keleti egyház, melyhez ezek tartoztak, nsm volna valódi „egyház". A keleti egyházak keletkezésének vizsgálatánál a mű a IV. századba vezet vissza. Az egyház külső békéjének helyreállta után az eretnekségek tépdesték az Egyházat. Ezeknek tulajdonítja a különféle keleti rítusok és egyházak keletkezését. Nesztor fellépése (429) hozta létre a káld-nesztorián egyházat, a monofizita eretnekség eredménye a szír-jakobita, kopt és abesszíniai egyház, a chalcedoni zsinat határozatainak félremagyarázása hozta létre az örmény egyházat, a monotheletizmus a szír maronita egyházat. Ezek az eretnekségek ia kezdetben hatalmas antioohiai, alexandriai pátriarchátus hatalmát meggyöngítik, területét megtépdesik úgy, hogy a császári tekintélytől is segített Konstantinápoly mihamar felülkerekedik s a IX. században már oly erős, hogy vissza meri utasítani ia pápa főségét is. Ez a tény — m o n d j a Lippay dr. — nem jött váratlanul, hiszen a IV. századtól a IX-ig ötször szakított Rómával és ezen idő alatt 1S7 évet töltött szakadásban. Ily előzmények után jött a IX. században Bhotius, m a j d 1054-ben Cerulárius Mihály. Konstantinápoly a szakadás idejében téríti meg a szlávokat, akik aztán a bizánci szertartással együtt a szakadárságot is követték s csak nagy erőfeszítéssel sikerült később néhány millió ruthént és románt az Egyházba viszszavezetni. (9. old.) Bár az előadás nagyon vázlatos és a legfőbb eseményeket is csak érintőleg említi, mégis fontos lett volna a tényeket úgy sorakoztatni fel, hogy belőlük téves következtetést senki se vonhasson. így a IV.—IX. századbeli ötszöri „szakadásnak", melynek időtartamát a mű a 9. oldalon 187, a 65. lapon 232. évben állapítja meg, alig lehet a későbbi szakadással összefüggésbe hozni. Ezek a szakadások inkább az eretnekségekkel folytatott százados küzdelmek negatív sikerei voltak, mint Róma-elleni tények s Konstantinápoly nem Rómával, hanem a saját orthodoxiájával állott szembe«. Hasonlóképpen k á r volt hallgatással mellőzni a szláv térítéseknél Oroszországnak a konstantinápolyi szakadás előtt és után is elég hosszúéletű katolikus korát, mely szenteket is adott az Egyháznak, sőt nem túlzunk, ha a lelkekben maradt nyomával hozzuk kapcsolatba azt a tényt is, hogy a florenci unió Oroszországban csak a XVI. század elején szűnt meg s ugyanezen század végén felújult a breszti unióban s élt mindaddig, míg a c.árizmus meg nem fojtotta.
A keleti szertartású akatolikusokról szóló részben a mű sorra veszi, külön-külön fejezetben, az összes ilyen egyházakat. A bizánci egyháznál helyteleníti az „orthodox keleti egyházban" a keleti szót, mert kizárja E u r ó p á t és Amerikát,, az „orthodox görög egyház" elnevezésben a görög szót, mert híveinek nagyrésze más nyelvű s liturgiáját is más nyelven végzi, feledve, hogy az idézett elnevezések történelmiek s nem az egyház híveinek mai lakóhelyére vagy nyelvére, hanem az eredetre vonatkoznak. Helyteleníti azonban az orthodoxok által is mindig perhorrescált szakadár elnevezést is, mely ítéletet foglal magában: egyszerűen megmarad az „orthodox egyház" kifejezés mellett. Magát a szertartást terjesztő helyéről bizáncinak nevezi. A két liturgia-formula eredetét bizonytalannak, illetve nehezen bizonyíthatónak mondja, valószínűleg nem ismerve a görög egyház híveinek liturgiájukban való élését, mely szinte lehetetlenné teszi, hogy oly nevezetes hagyomány, mint a sz. liturgiáink szövegének eredetére vonatkozó, feledésbe -menjen vagy megmásuljon. Aranyszájú Szt. János liturgiájának rövid s eléggé jó megfigyelésen alapuló (ismertetése után a szentségek kiszolgáltatását ismertati hasonló módon, főleg a latin egyház szertartásaitól való eltéréseket emelve ki. A görög egyház szellemébe való belehelyezkedés hiányára mutat azonban az Oltáriszentségnél tett azon megjegyzése, hogy a szakandárok nem tanúsítanak e szentség iránt kellő tiszteletet. (20. 1.) Nyilván arra a tiszteletmódra gondol, imolyet a latin egyház az öröklámpa, szentségimádások, látogatások, kitételek, szentséges körmenetek a l a k j á b a n gyakorol. Ezek valóban nincsenek meg a görögöknél. Ellenben megkezdődik a szentség iránti különös tiszteletadás még a proszforabúzánál, melyet sok vidéken szemenként válogatnak ki, hogy hibátlan és tiszta búza legyen. Régente az őrlésnél is különös gonddal voltak rá: teljesen tiszta s lehetőleg más célra nem használt malomkő vön őrölték. Az oroszoknál, románoknál a proszforát nem sütheti férjes nő, csak tisztes korú özvegy
vagy fogadalmas szűz, s főleg nem sütheti olyankor, amikor a szokásos tisztulása van. A szent edényeket csak a pap érintheti. A szentély belsejébe rendszerint csak a papok léphetnek be, világiak csak fontos okból, nők egyáltalán nem. Az a proszfora, amit a pap nem konszekrált, de belőle vágta a konszekrálandó részeket, szentelmény. Mi mindez, mint különleges tiszteletadás az Oltáriszentség iránt? A szent helyek és idők ismertetésére tér vissza aztán a mű. Felemlíti, hogy a keletiek nagyrésze már elfogadta a Gergely-naptárt. (Sajnos, ez sem egészen így van. A hatalmas orosz orthodoxia kitart a Julián-naptár mellett, éppen így a munkácsi és eperjesi egyházmegyéknek csehszlovák impérium alatt levő törzse is, sőt a változó ünnepek tekintetében Románia is megtartotta.) Az ú j a b b katolikus ünnepek hiányáról szóló mondat legfeljebb az ű r n a p j á r a s talán a szeplőtelen fogantatás ünnepére (amely az V. század óta templomi ünnep) vonatkozhatik. A kat. egyháznak minden ünnepe meg van az orthodoxoknál is, kivéve a tisztán choralis ünnepeket s azon szentekét, kik az elszakadás óta kanonizáltattak. Az orthodoxiában való megmerevedésről beszélni nem igen lehet; az orthodox egyház szokásainak változatlan fenntartása, ez a látszólagos merevség onnan van, hogy egyetemes keleti zsinat összehívását nem t a r t j á k lehetőnek s egyik egyház sem akar önként, a többi nélkül semmit megváltoztatni, nehogy a rítusbeli egység felbomoljon, mert ezt tekintik legnagyobb átfogó erőnek magukra nézve. A dogmatikai különbségeket tárgyalja ezután a mű. A hit f o r r á s a i a keletieknél is a Szentírás és a hagyomány. Ez utóbbit az orthodox egyház a hét első egyetemes zsinat tanításában, Mogilas Péter hitvallásában (1642), az 1672. évi jeruzsálemi zsinatban és II. Gennádius 1453. évi hitvallásában, legfőképpen azonban a nicea-konstantinápolyi szimbólumban látja lefektetve. A Szentháromság tanánál a „Filioque," az Egyházról szóló tanításnál a primátus és az infallibilitás a különbségek. Az orthodoxok szerint az egyház egyeteme tévedhetetlen, de részei tévedhetnek s így a pápa is. Krisztus igaz egyháza az orthodox egyház, melytől a többi — s így a katolikus is —- elszakad*. Más vélemény szerint ezek az elszakadt részek is tagjai Krisztus misztikus testének, de beteg tagjai. Az egyház legfőbb tekintélye szerintünk az egyetemes zsinat s a püspök még saját egyházmegyéjét sem k o r m á n y o z h a t j a consistoriális tanács nélkül. Alapjegyei az egyháznak: egy, szent, katolikus és apostoli. Magukat katolikusoknak vallják s a kat. egyházat szeretik egyszerűen csak rómainak nevezni. A tisztítóhely létezését nem ismerik el, ellenben tanítják, hogy a túlvilági pokoli büntetés egyesekre nézve véges lehet s halottaikért miséznek. „Legfőbb különbség — z á r j a le megjegyzéseit a szerző — a pápa ifőségének és ítévedheflenségének kérdésében, amelytől ha eltekintünk, bátran elmondhatjuk, hogy az orthodox egyház vallásos gondolkodása és érzése alapjában véve őskeresztény." (35. lap.) Ha összevetjük ezzel Cankov-nak a szerző által is idézett szavait: „A római katolikus Egyház oly nagy rokonságot mutat az orthodox egyházzal, hogy ha a pápaság gondolata nem léteznék, azt hihetnők, hogy egy és ugyanazon egyház; m a j d n e m ugyanaz a hit, ugyanazok a szentségek, ugyanaz a hierarchia, itt is, ott is hagyomány, itt is, ott is cselekedet és törvény;" — akkor szinte meg is találtuk a közös nevezőt, melyre az orthodox és katolikus egyházat hozhatjuk s amely az egyesülés jövendő alapja. A szerző ezt nem mondja, de érezteti s önkéntelenül is visszagondolni késztet müvének előszavára, melyben említés történik a görög egyházjogi kódexről, melyet a Szentszék most készít s amelytől várni lehet a pápaság és patriarkátusok viszonyának olyan rendezését, mely a keletieket is ki fogja elégíteni s az egyesülés legfőbb akadályát el fogja tüntetni. Az orthodox egyház kormányzati rendszerének ismertetése után külön fejezetet szentel a mű a régi bizánci császárság egyházpolitikájának. Szent Konstantintól kezdve, (kit persze nem nevez szentnek, b á r a Rómában kiadott görög Horologionban officiuma van m á j u s 21-én, — mint ahogy Szt. Jozafátot is egyszerűen csak Kuncsevics Jozafát bazilita szerzetesnek nevezi, 173 1.) sorra veszi a keleti császárság dinasztiáit s ezeknek az egyház életével való kapcsolatát, melyek sok, egyébként nehezen megérthető dologra vetnek világosságot. A Zénó császár Henotikonjának esetével rávilágít a már a mű elején említett ötszáz év alatt ötszöri szakításra Rómával s hallgatagon igazolja hozzáfűzött megjegyzésünket is. Eddig tart e fejezet általános része. Sorra veszi ezuán az autonóm orthodox egyházakat. A konstantinápolyival kezdi, melynek főpapjai felvették a pápa tiltakozása ellenére is az „egyetemes pátriarka" címet. Említés nélkül hagyja azonban a mű, hogy maga Róma ezt nem számította be bűnűl, hogy pl. Böjtölő Szt. Jánost, ki e címet elsőnek vette föl Nagy Szt. Gergely
40 pápa „szent emlékű"-nek nevezte s 'bár a címet holtáig viselte, szentként való tisztelete ellen kifogást sohasem emelt. Sőt, amikor a görög liturgikus könyvek római kiadása készült s a bíboros! collegium előtt Szt. Jánosnak ez a ténye felhozatott s őt emiatt a Horologionból töröltetni akarták (szept. 2.) —• „auditis doctorum virorum sententiis, consensisse — asseruntur — patres: nihil esse immutandum."* Amiből kitetszik, hogy e cím fölvétele, h a nem is járt Róma helyeslésével, de nem is bírt olyan jelentőséggel, mint ahogy a későbbi idők kiélezték. Vázolja aztán a világi hatalomnak az egyház ügyeibe való beleavatkozását: a oaesaropapizmus kárát, mely valóban alkalmas volt a r r a , hogy kelet és nyugat között az átléphető kis barázdát is áthidalhatatlan örvénnyé mélyítse. Ártott ez magának az orthodoxiának is, megbénította kifeléható tevékenységét, hiszen az eddigi 239 konstantinápolyi egyházfő közül alig néhány akadt, aki hivatalát életfogytig háborítatlanul viselte volna s olyan is akadt, akit hétszer űztek el és hívtak vissza. (Lucaris Cirill.) Főleg .mikor a konstantinápolyi császárok hatalmát a szultánoké váltotta fel. Most sem jobb a helyzet. 1918 óta V. Germánt, VI. Konstantint, III. Bazilt tették, vagy m o n d a t t á k le a pátriárkái méltóságról, VII. Gergely rövid uralkodása u t á n meghalt. S a jelenlegi II. Photius is azon gondolkozik, hogy áttegye székhelyét Áthoszra ,mert Konstantinápolyból egyházat kormányozni csaknem lehetetlen. Ilyen viszonyok között az is érthető, hogy a különböző területen alakult territoriális vagy inkább nemzeti egyházak, mihelyt kissé erőre kaptak, függetleníteni igyekeztek magukat a konstantinápolyi „egyetemes pátriárkától." A többi ihárom történelmi patriarkáitus (Alexandria, Antiochia, Jeruzsálem) ismertetése u t á n keletkezési sorrendben ezeket is sorraveszi: a cyprusi érsekséget, az autonóm görögországi egyházat, a hibériai egyházat, a moszkvai pátriarkátust, — mely után kitér a nagy orosz egyházból kivált eretnekségekre is, — az ipeki szerb pátriarkátust, — a bukaresti román pátriarkátust, a bulgár egyházat. Végül a világháború óta keletkezett egyházaknak szentel külön fejezetet. Itt azonban adatai nem túlságosan megbízhatók. Pl. a csehszlovák orthodox egyházról szólva a hívek számát 250.000-re teszi. F,z a szám teljesen valószínűtlen. A szerző szerint (121. 1.) mindössze 20 skizmatizált ruthén községről s esetleg (erről Lippay dr. nem szól) valami szórványról lehet szó, (több volt!) községenként átlag (ha a fenti lélekszám felét a szórványokra számítj u k is) ötezernek kellett volna szakadárságba átmenni, ilyen jelentős nagy ruthén község pedig aligha a k a d 20 a Felvidéken. Ázt viszont m á r ismét nem t a r t j a szükségesnek megemlíteni a m ű s ezzel a jelen helyzetre nézve bizonytalanságban h a g y j a olvasóját, hogy a schizmatikus előretörést, bár a cseh hatalom kezükre játszott, még P a p p Antal püspöksége alatt sikerült megállítani, Gebé Péter püspöksége alatt pedig m á r vissza is fejlesztették annyira, hogy az ortliodoxia Csehszlovákiában már alig tekinthető számottevő vallási tényezőnek s ma már csak mint politikai tényrező csinálja a zavart. Az amerikai és j a p á n orthodoxiáról szólva, akaratlanul is éles kritikát mond az amerikai papság működéséről azt állítván, hogy az amerikai katholikus ruthéneket „a legújabb időkig csak a Szentlélek pasztorálta." Részletesen most ezzel a szinte blaszfémia számba menő kitétellel nem foglalkozunk. Lesz rá módunk és alkalmunk, hogy az amerikai pasztorációról történeti adatokat közöljünk. Itt csak annyit jegyzünk meg, hogy ezzel elsősorban az amerikai latin szertartású egyházmegyékről és ezek papságáról állított ki szegénységi bizonyítványt — érdemetlenül, mert ezek tőlük telhető gondossággal pasztorálták az odaszakadt ruthéneket is és a püspökök már évtizedekkel ezek előtt gondoskodtak, hogy saját szertartású papjaik legyenek. Ezek előbb missziós lelkészekként látogatták a népesebb telepeket, 1880 körül azonban már kezdetét vette az egyházközségi szervezkedés is, pedig a k k o r még a kivándorlás egyáltalán jelentéktelennek volt mondható a későbbi évekével szemben. Áz orthodox görög egyház után az örmény nemzeti egyházat ismerteti, m a j d a kopt, abesszíniai és a különféle szír szert, egyházakra tér át. Végül összefoglalásul megállapítja, hogy a keleti egyházak általában megmerevedett vonásokat, megcsontosodott eretnekségeket mutatnak, de találunk bennük „valamit" Krisztus szelleméből is, az őskeresztémj időkből átmentett értékeket; általában megtaláljuk a kat. hit. igazságait, az igaz papságot, az igaz áldozatot és a szentségek érvényes kiszolgáltatását.
Nilies, Ivalend. Man. utriusque Eccl. Tom. I. p. 269. Oeniponte, 1896.
41 A mű második, kisebb részében a keleti szertartású katolikusokkal foglalkozik részletesen. Érdekesebb adatait és megállapításait az alábbiakban adjuk. Az antiochiai szír melkita pátriarkátus azon nemgörög keresztények utódait kormányozza, kik a kalcedoni zsinat után az egyházhoz hívek maradtak és ezért őket császáriaknak, melkiláknak nevezték el. Konstantinápollyal együtt szakadásba mentek, de az 1709-ik évben ismét egyesültek az Apostoli Szentszékkel. Jelenlegi p á t r i á r k á j u k IX. Cyrill Damaszkuszban székel. 13 egyházmegyéje van s híveik vannak Franciaországban, az amerikai Unióban, Kanadában és Mexikóban is. Parókiáik száma 235. Papságuk létszáma ötszáz körüli. Van 170 elemi és öt középiskolájuk. Görögországban 1861 óta vannak katolikus görögszertartásúak, 1911 óta saját püspökkel. Számuk 3000 körüli. Mindössze 17 p a p j u k van. A konstantinápolyi görögök között az assumptionista atyák teljesítenek missziót s két folyóiratot is adnak ki. Délolaszországban és Szicíliában az italo-albánok követik a görög rítust. Szertartási nyelvük XIII. Leo óta a görög, de az evangéliumot albánul is felolvassák. 1919 óta külön püspökük van, de a szicíliaiak még mindig a latin püspökök alá tartoznak. 23 parókián 30 világi és több szerzetespap működik közöttük. Kolostoruk a grotta-ferrátai, Róma mellett. Csonkamagyarországon a hajdudorogi egyházmegye követi a bizánci szertartást. A püspökséget — így m o n d j a Lippay dr. könyve — elmagyarosított ruthénel: és románok részére alapította 1912-ben X. Pius pápa őszentsége. Ebből és az alább közölt néhány adatból igen furcsa megvilágítást nyer Lippay dr. egész műve és szinte kísértetbe hoz bennünket föltenni a kérdési: mennyire bízhatunk meg a távolabbi területekre és egyházakra vonatkozó ad a lókban? Idézzük. „Az alapításkor 78 ruthén eredetű és 83 r o m á n eredetű népességtől lakott plébániája volt az egyházmegyének mindössze 71.000 lélekkel." . . . „Az egyházmegye jelenleg 90 plébániáján 142.000 lélek él. . . " Vagyis a parókiák száma felére fogyott le, a hívek száma kétszeresre nőtt.!... Az egyházmegye kathedrálisaként is tévesen említi Nyíregyházát, mert a székesegyház Hajdúdorogon van, bár maga a főpásztor Nyíregyházáról kormányozza egyházmegyéjét. Ugyanígy tárgyalja le a ruténeket is, kik a X. században lettek keresztényekké és Rómával sohasem állottak közösségben. (!) A magyarországi és galíciai rutének egyházi szervezeteinek ismertetése után az amerikai püspökségek keletkezésére tér rá s önkéntelenül is indokolja, hogy miért volt az amerikai ruthének pasztorációja hosszú ideig a Szentlélekre bízva: mert az amerikai püspökök visszautasították a házas papokat! (177. 1.) Foglalkozik a bulgár unió-kísérlettel és a magyarországi románokkal. Itt azonban a legújabb egyházi szervezetek ismertetésénél szintén téves adatokat közöl, főleg az újalapítású máramarosi püspökséggel kapcsolatban. A többi egyesült keletiek adatainak ismertetése után az Anyaszentegyház uniós-törekvéseinek szentel egy fejezetet. Ismertetésünk kereteit nagyon túlhaladná, ha e mű minden becses és minden hibás adatát vagy megállapítását külön említenők. Mégis meg kell említenünk nghány olyan dolgot, melyben a szerző téved vagy legalábbis nem tud egészen elfogulatlan lenni. A keleti egyházakról szólva mindenütt erősen kihangsúlyozza a papság tudatlanságát. Minden a p r ó b b jelentőségű szertartási csoportnál megismétli ezt, hogy a laikus olvasót, aki nem igen vesz fáradságot magának statisztikával a kezében ellenőrizni a képzett és tudatlan papok, illetve az általuk pasztorált hívek számarányát, azt hinné, hogy a keleti egyházban csak elenyésző kis számmal vannak képzett papok, szemben a képzettség nélküliek nagy tömegével. A tudatlanság folytonos hangoztatásával szemben a 45. lapon elég szerényen húzódik meg ez a néhány sor: „A nyugati, európai kultúra hatása alatt álló orthodox országok papsága örvendetes kivételt képez: a cári Oroszország papsága a szemináriumokból került ki, az orthodox egyházak között neki voltak a legtanultabb tagjai és a legtudósabb tanárai, amit az is bizonyít, hogy az orthodoc tudományos irodalom terén folytonosan oorsz kiadásokra bukkannunk. Ilyen örvendetes kivétel volt a régi Osztrák-Magyar Monarchia orthodox papsága, és ma az athéni szinodális egyház papságának nagyrésze." És most lapozzuk fel Lippay dr. könyve végén a keleii egyházakról szóló táblázatos összefoglalást. Eszerint az összes nemegyesült keletiek száma 154 millió. Ebből
42 Oroszországra esik 110 millió, a régi Monarchiára kb. 5 millió, Görögországra kb. G millió, kiknek tanult papságuk van. Ez a h á r o m tétel — tehát a kivétel — azt jelenti, hogy 154 millióból 121 milliónak tanult papjai vannak. Ha ehhez hozzávesszük a 3—4 milliót kitevő lengyel, litván, eszt, f i n n orthodoxiát, melynek papsága szintén főiskolát végzett, a szerb és a többi orthodox államok papságának megfelelő százalékát, kitűnik, hogy a kivétel több lesz a rendesnél, mert a 154 millióból legalább 130 millió orthodox rendesen képzett papok vezetése alatt áll. A tudatlanságnak sokszoros hangoztatása s mellett a 75—80 százalók „kivétel" szerény felemlítése könnyen azt a látszatot keltheti, mintha bizonyos tendencia rejtőznék a megvilágítás ilyetén m ó d j a mögött, miáltal a könyv inkább árthatna, mint használna az unió ügyének. A hitélet beállítása is félreértésekre adhat alkalmat. (48. 1.) Lehetnek, sőt vannak helyek, hol nem lehet túlságosan fejlett hitéletről szólani, amit azonban a m ű a keletieknél merő külsőségnek tüntet fel, azt ma az Egyház nyugaton is szorgalmazza: az orthodox nép benne él a liturgiájában, a m i r e nyugat most kezd nevelődni s éppen ezért egyházi élete ma is erős, elannyire, hogy a nemzetközivé lett és idegen elemek betelepesedésével fertőzött városok kivételével a szovjet sem tud semmi eredményt elérni közöttük. A többi keletiekről itt nem szólok, mert adataim csak az oroszokról vannak. Nyugat félreismerte keletet, állapítja meg a mű, (50. 1.) és megállapítja igen helyesen azokat az okokat is, melyek kelet és nyugat között a szakadékot évszázadokon át egyre mélyítették, (213. 1.) kezdve a latin császárság idejétől szinte napjainkig, elmulasztja azonban a diagnózis megállapítása után az orvosszert is megjelölni, illetve felemlíteni, ajánlani azt, amit a szentatya m á r előírt: a szeretetteljes érdeklődést, a testvéri érzés őszinte kimélyítését és a keleti missziók céljaira, latin szertartású szerzetesek görög szertartásra való térése helyett, eredetében is keleti szertartású, sőt ha lehetséges, keleti származású missziós papság nevelését, melyre igen alkalmas lenne a kissé intenzívebben felkarolandó Szent Bazil-rend. Ez elenyésztetné a bizalmatlanságot, eltávolítaná a súrlódó felületeket, melyek elég gyakran találkoznak a katolikus egyház egységében élő keletiek és nyugatiak között is. Dicsőségesen uralkodó pápánknak iráiyelvét kell magukévá tenniök ebben a kérdésben nyugatiaknak és keletieknek egyaránt: „ut quavis accusatione m u t u a aut offensione vei minima rcmota, alte charitas Christi dominetur!" Befejezésül még egyet. A mű 59. oldalán ezt olvassuk: „1054-ben a pátriarka olyan mélységet támasztott Kelet és Nyugat között, amelyet soha senki és semmi nem fogja kitölteni." A 214. lapon pedig: „Természetesen ma a r r a gondolni sem lehet, hogy az összes keleti egyházak vagy az orthodox egyház a maga egészében egyszerre egyesül Rómával. . . " Hát nem, ezt nem tudom alárni! 38. lap: „Az orthodoxok tüntetnek azzal, hogy liturgiájukban imádkoznak az egyházak egyesüléséért és a szakadás megszűnéséért. . ." Igen, Szt. Bazil óta minden szentmisében! És hogy igazán nincs okunk kétségbeesve lemondani Isten irgalmáról, pesszimisztikusan feladni egy nagyobbarányú unió reményét, a h h o z egyetlen adattal én is tudok szolgálni. Csekélység ugyan, de onnan jön az orthodox lelkek mélyéről, a sokat szenvedő Oroszország közepéből. Egy orel-kormányzőságbeli falusi pap írja, olyan, aki ismeri a nép és az alsópapság lelkét, 1928. július 3-iki hozzám intézett levelében (eszperantó nyelven): „Teljesen egyetértek ö n n e l az egyesülést illetően, mert a katolikus Egyház hűség tekintetében egyáltalában nem tévelyedett el Krisztus tanításától, és csak Péter apostol utódja tudja megmenteni az orthodox egyházat a pusztító anarchiától. Ugy áll a dolog, hogy a papság ma már nem viseltetik olyan ellenségesen a katolikus egyház iránt, mint azelőtt. Igen, talán már nincs is olyan messze a pillanat, amikor az összes keresztény egyházak megértik, mily nagyon káros a kölcsönös ellenségeskedés és szakadás. Hiszen mindnyájan Jézus Krisztusban hiszünk és teljesen egyetértek Önnel abban, hogy csak néhány jelentéktelenség választ el egymástól bennünket, amik nem vonatkoznak a hit dogmáira, hanem csak a szertartásokra." Ugyanő 1929. f e b r u á r 21-én ezt í r j a : „Ugyanúgy sóvárgok az egyetemes zsinat után is, mely a Szentlélek vezetése alatt kibékítené és egyesítené az összes egyházakat Isten dicsőségére és az emberek üdvösségére!" Készítsük tehát az Ur útját, tegyük egyenessé ösvényeit, töltsünk be minden völgyet, h o r d j u n k l t minden halmot, legyük a darabost sima úttá. Sok megjegyezni valónk mellett is nagyon örvendünk Lippay könyvének, mert pesszimizmusán át is megcsillan némi reménység, és b á r teljesen meg nem érti keletet, de megérzik írásából, hogy szereti és ez elég. „Arról ismernek meg titeket, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymáshoz!" A szeretet, a lelkek sóvárgása és az ezekre reagáló krisztusi szív meghozza a többit. Kozma János.
43 Máriapócsi MAGOSz naptár, 1934. A Magyar Görögkatolikusok Országos Szövetségének idei tagilletménye ezidén is tartalmas és magas színvonalú. A naptári és schematizmusi részen kíviil részletes beszámolót tartalmaz a gör. kat. magyarság elmúlt esztendejéről: a június 10—11-i hajdudorogi gör. kat. nagygyűlésről, az actio catholica nyíregyházi, mikóházi és máriapócsi gyűléseiről, a Szt. Bazil-rend hajdudorogi rendházának alapításáról, stb. Ismeretterjesztő cikkei közül kiemelkedik Bányay Jenő p. prelátus cikke az óés újszövetségi ünnepekről, dr. Számán István a katolikus akcióról ír. Dr. Krajnyák Gábor az ú j o n n a n restaurált budapesti gör. kat. templomról, dr. Sztankay Andor a pócsi Szűzanya csodatévő képének bécsi és pest-budai diadalútjáról (1698) közöl cikkeiket. Dr. Kiss Andor „Életünk a liturgiában" címimel értekezik. Szemerszky János ünnepi népszokásainkról közöl érdekes cikket. Szépirodalmi rész é« az év halottairól való megemlékezés zárja be a tartalmi részt. kj. Cuvantul Adeverului. A Szt. Bazil-rend román viceprovinciája egyházi, homiletikai és lelkipásztori folyóiratának összevont 11—12. száma vezércikkében az egyházi ének reformjáról tárgyal. A román gör. kat. egyházban ezidőszerint három éneklési f o r m a van használatban: Balázsfalva a görög dallamokon, a Bánát szerb dallaimookn, Erdély északi része orosz melódiákon énekel. A román nyelv természetétől m i n d h á r o m idegen. A görög dallamok igen sok hajlítással bírnak. Ezek ősiségüknél fogva és azért is, ment a román nyelv hangsúlyozásának leginkább megfelelnek, legalkalmasabbak volnának, de igen nehezek; a szerb dallamok szépek, de túlságosan hosszúvá teszik a szertartást, az orosz dallamok* gyorsak, de a román nyelv természetével nem egyeznek. Reformra van szükség. Az ú j dallamoknak alkalmasoknak kell lenn.iök a nép számára, nem szabad sem hosszadalmasnak, sem gyorsaknak lenniök, hanem alkalmasoknak arra, hogy a szertartásokat teljes egészében lehessen végezni, sokáig mégse tartsanak és a híveket ne fáraszszák. Gazdag szónoki anyag után — melyben Prohászka-fordítás is szerepel — lelkipásztori esetek megoldása, aszketikus és liturgikus cikkek s gazdag krónika-rovat
* A nálunk is használatban levő énekdallamok r o m á n nyelvre átdolgozott változatai. Szerk.
teszik teljessé a négvíves füzet tartalmát. A folyóirat bikszádi zárdában jelenik meg s a rend saját n y o m d á j á b a n készül. Ugyanott 120 oldalas népies naptár is jelent meg (II. évf.) „A jó keresztény n a p t á r a " címen, mely sok értékes népies közleménye között a román gör. kat. egyházmegyék rövid történeti adatait is hozza. „Katolcseszkij Vjesztnik." (Bulletin Catholique. A bizánci szláv rítusú orosz egyházmegye folyóirata. Megjelenik Ilarbinban. (China Ma-tsiakou). A rendkívül nehéz helyzetben élő orosz—kínai katolicizmusnak eleven orgánuma ez a folyóirat, amelynek hozzánk jutott számai tu datos m u n k á r ó l tesznek tanúságot. A folyó évi első számából kiemeljük a következő cikkeket: Szent Péter apostol elsősége. Szent Ágoston és k o r u n k . A pápák nemzetközi jelentősége az amerikai zsidó sajtó szerint. Krónika című rovatában sok aktuális egyházi tájékoztató adat van. Megtudjuk belőle, hogy a harbini katolikus missziónak érdekes és értékes kiadványai is vannak. Pl.: A vatikán és a szovjet. A katolicizmus, a pravoszlávia és a kommunizmus, stb. „Duspasztyr" (Lelkipásztor) _ Anyaegyházmegyéink (a munkácsi és eperjesi egyházmegye) hivatalos közlönye. Emellett azonban nívósán szolgálja a lelkészkedő papság továbbképzésének fontos ügyét. A keleti egyház mozgalmairól és irodalmi életéről is állandóan bő tájékoztatást nyújt értékes recensióival. — Legutolsó (1933. 9—10. szept.-okt.) kettős sázmában a hivatalos részen (főpásztori körlevelek, egyházmegyei hírek, adatok) kívül nagyon világos összefoglaló dolgozatot találunk „A pogányok közötti hittérítés alapfogalmai" címen. Egy másik dolgozat az evangéliumi démonok kérdését taglalja. Helios címen november 1 óta magyar nyelvű „szépirodalmi, philosophiai, ethikai és tudományos heti folyóírat"-ot ad ki Kaluger Elemér görögkeleti lelkész. A november 1-i szám megkezdte Krétai Sz. András b ű n b á n a t i nagy k á n o n j á n a k közlését a nyíregyházi gör. kat. liturgikon szerint. Kiadóhivatala Szatmárnémetiben, Wesselényi-u. 45 szám alatt van.
44
ADATTÁR Ebben a rovatban olyan tudományos munkákat fogunk szemelvényekben ismertetni, melyekben a keleti egyházat is érintő adatokat találhatunk. Tesszük ezt oly célból, hogy a keleti egyháztudománnyal foglalkozó hittestvéreink figyelmét a nevezetesebb forrásművekre irányítsuk s esetleg ú j a b b kutatásokra a d j u n k impulzust. Az ismertetni kívánt művekből lehetőleg szószerinti idézetekben közöljük az egyházunkat közelebbről érintő részleteket a szerző fontosabb szövegközi vagy csillag alatti jegyzeteivel együtt, anélkül, hogy a magunk részéről kommentárt fűznénk hozzájuk.
Régi magyar kolostorok Juhász Kálmán: HAJDANI MONOSTOROK A CSANÁDI EGYHÁZMEGYÉBEN. Juhász Kálmán (*1892) Csanád-egyházmegyei plébános és történetíró. Most ismertetendő műve a Szt. István Akadémia kiadványaként jelent meg Budapesten 1926ban, 184 oktáv alakú oldalon. Rövid bevezetés után általános áttekintést ad a csanádi latin szert, egyházmegye mai területén h a j d a n fennállott monostorokról. Sorba veszi azután az egyházmegye területén volt bencés apátságokat: Szőreg, Csanád, Biszere, Maroseperjes, Bulcs, Oroszlános, Pankota, — a ciszterci monostorokat: Egres és Rahonca, — a prépostságokat: Csanád : Arad, Debő, Dénesmonostora — s végül az ismeretlen rendű monostorokat: Gálád, Ajtony, Kanizsa, Pordány, Tömpös, Kemecse, Kenéz, Izsó, Hodos, Gyelid, Sásvár, Szagyú. Bennünket érdeklő és érintő részletei a következők: Szőregmonostora nyitja meg a csanádi egyházmegye marosmenti monostorainak sorát, ha a Maros torkolatától visszafelé, keletnek haladunk. A Maros—Tisza szögletében, a mai Szőreg helyén állott. „Mint Csanádon, talán a többi marosmenti helységekben görög szerzetesek monostorai állottak a Szent István korát megelőző években. Midőn a csanádi egyházmegye megalakult, a nyugati keresztény egyház Szent István oltalma alatt, Szent Gellért apostoli buzgalma folytán mindinkább tért foglalt. A keleti egyház elszakadt Rómától. II. Géza (1141—1161) vagy III. Béla (1172—1196) uralkodásának idejében a keleti egyház telepi többnyire mind a nyugati egyház, nevezetesen a csanádi bencések kezére jutot.tak. (1) Amennyiben áll e föltevés, ez az eset történhetett Szőregen is. Ez a föltevés azonban nagyon valószínűtlen. Szent István előtt, 896-tól 1002-ig ugyanis Magyarország és a keletrómai birodalom n e m voltak szomszédosok. Közöttük a görög-magyar érintkezésre féltékeny bolgár császárság terült el. Az ittlakó nép és a görögök csak 1002-ben, Widdin elfoglalása után érintkezhettek könnyebben egymással, de végleg csak 1018-ban, Belgrád elfoglalása után lettek szomszédosak. A kereszténységre ú j o n n a n áttért nép még a vallási külsőségekre nézve sem kölcsönzött szavakat a görögből, h a n e m — részben német és szláv közvetítéssel — kizáróan a latinból. Ez pedig érthetetlen volna, ha évtizedeken át görög papok vagy szerzetesek működtek volna itt. (2) Csupán annyi tény, hogy Ajtony Belgrád elfoglalása után, 1020 t á j b a n Marosvárra görög szerzeteseket telepített, kiket 1030 tájban Oroszlánosra helyeztek át s m i u t á n ott lassan kihaltak, helyüket a monostorban bencések foglalták el. A szőreg,i apátság Szent Fülöpöt tisztelte védőszentjének. „A szőregi apátságot kell értenünk a m a Szent Fülöp-egyház alatt, melynek II. Endre király 1233. augusztus íió 20-án sót ígért. Ez az első oklevél, mely a monostorról szól." (3) (1) Szentkláray: Plébániák tört. 525. 1. (2) Karácsonyi: A görögkatolikus magyarok eredete. Budapest 1924, 7—S. (3) Ecclesia Sancii Philipp! Knauz: Monumenta Eccl. Strigon. I. 294. 1.
45 Oroszlános. „Az oroxzlánosi apátság (Wruzlanmonustura) (4) Majdan falu helyén, a mai Oroszlános és Ó-Béba közt feküdt. Midőn Szent István Ajtony, marosvári fejedelem ellen viselt hadjáratában seregát Kanizsánál a Tisza balpartjára átszállította, a királyi hadsere vezere, Csanád nem bírt ellensége túlerejével. Az első összecsapás után kénytelen volt visszavonulni. Csanád vezér a beállott éjtszakát dombon ütött sátorában, buzgó imádsággal töltötte. Fogadalmat tett a vitézek égi pátrónusának, Szent György lovagnak, hogy ha győzelmet arat, azon a helyen, ahol térdével a földet érinti, monostori emel tiszteletére. Szent György megsegítette. Álmában oroszlán jelent meg előtte, unszolta őt, hogy keljen fel és támadja meg legott Ajthonyt. Fölébredve két ember erejét érezte tagjaibaa. Csodálatos látomását elmondja kapitányainak. Ezek „Kyrie eleison"-t kiáltva (5) lóra kapnak s még ugyanaz éjjel megtámadják az ellenséget. A sötétségben vívott rövid, véres ütközet Csanád vezér győzelmével végződött. Ajthonyt maga Csanád ejti el, leüti fejét, hogy diadala jeléül átadhassa királyának. Ütközet után az elesettek temetésére Marosvárra ment Csanád. Ott állott Keresztelő Szent János monostora, melyet Ajthony vezér épített. E templom körül hantolták el az ütközet halottait. A monostort görögkeleti szerzetesek lakták. A nagy egyházszakadás Róma és Bizánc között még nem történt meg. A római és keleti egyház csak szertartásaival különbözött egymástól. E szerzetesek apátját vitte magával a temetés után Csanád vezér arra a helyre, ahol álmában az oroszlánt látta. Odaérkezve megjelölte a halmot és azt Orqszlános-nak nevezte el. Aztán elment Esztergomba a királyhoz. Onnan Szent Gellérttel és bencéseivel Oroszlánosra tért vissza, hol a püspök a Szent György tiszteletére fogadott monostort fölszentelte." „ A Legenda szerint Csanád vezér a marosvári szerzetesek átköltöztetését csak Gellértnek Marosvárra érkezése után határozta el. A püspök aztán tanácsot tartván Csanád ispánnál, a görög apátot, szerzeteseivel együtt átvivé Oroszlánosra. A görögkeleti szerzetesek sorsa fölött azonban már előbb dönthettek, mert a részükre szánt oroszlánosi monostor Szent Gellért megérkezésekor teljesen készen állott, úgyhogy a püspök felszentelhette. Csanád ispán ezért valószínűleg előbb elintézte a marosvári szerzetesekkel, hogy számukra Oroszlánoson ú j görög kolostort emel, a marosvári görög monostoregyházat pedig az ú j püspöknek a d j a át. A legendás kiszínezés azonban nem takarja el a tárgyilagos történet adatait. Bizonyos, hogy Oroszlános egyike volt a Csanád-nemzetség legrégibb alapításainak. Nevét Oroszlános vagy Arszlanics nevű alapítójának köszönhette. A későbbi idők folyamán is különös kegyelettel ragaszkodott Oroszlános monostorához. Midőn a görögkeleti szerzetesek helyébe bencések jöttek, gazdag alapítványokkal halmozta el az apátságot; dísze.sen kiépítette és kis várral vette körül." (Folytatjuk.)
E-szt nyelv a keleti liturgiában. Esztónia ortihodox templomaiban az eszt községekben, többek közt a tallini Urszínvál'ozás-egyházhan is az istenliszteleteket eszt nyelven végzik imár az eszt gör. kel. egyháznak 1845-ben történt megalapítása óta. Az orosz-lakta községekiben az istentisztelet nyelve „egyházi szláv." Az eszt orthodox egyház 1918. tavaszán bevezette az
újstílű (Gergely-féle) naptárt. Az összes szertartási könyveket lefordították eszt nyelvre. Az egyház autonóm és testvéri közösségben él úgy az egyetemes pátriárkával, mint a többi pravoszláv egyházakkal is. (Protoierei D. Szám ónnak, az eszt orthodox egyházi szinódus titkárának 1930. évi eredeti leveléből közli Kozma János.
(4) Ebben az alakban fordul elő 1247-ben. V. ö. Borovszky: Csanád vármegye története II. 459. (5) Egykorú írók, mint Adelbolt és Thietmár említést tesznek e szokásról, úgyhogy a legenda résziete kornű. Karacsuuy: szent tje: t 78.
41* Görögök Szatmáron címmel — f o r r á sok megjelölése nélkül — közli a Szatm á r o n megjelenő Helios: „Mikor 1661-ben a törökök Váradot elfoglalták, az ottani görög kereskedők észak felé, magyar területre menekültek. Egy részük Debrecenben vonta meg magát. A többi pedig a szatmári vár falai alatt keresett menedéket. A Habsburg-politika, amely mindent elkövetett, hogy m o n a r c h i á j u k területén a római vallást uralkodóvá tegyék, a „görögök" első szabadságlevelében is megkövetelték, hogy p a p j u k „Rómával" egyesült legyen. Első p a p j u k , kinek nevét a Németiben levő egyházuk Trodion nevű szertartáskönyviik őrizte meg, Mihály volt 1681-ben. 1685-ben Monasteity Demeter volt a németi lelkész, aki egyúttal esperesi hivatal viselt.* Templomukat a görög eredetű munkácsi egyesült püspök, Camelis János szentelte fel imynay Szent Milklós tiszteletére 1690-ben. Ezen év április 30-án jött a
püspök Szatmárra és zsinatot tartott. Körülbelül 60 görög szertartású pap jött össze és kinyilvánották a római egyházzal való egyesülésüket.** Ezen tettükkel elszakadtak a konstantinápolyi egyháztól és a r ó m a i a k h o z csatlakoztak." * Szatmár, Ugocsa, Ung, Bereg és Szabolcs megyék gör. kat. főesperese (főmoderátora) volt I. Lipótnak 1685. ápr. 1-én Bécsben kelt kinevezési okirata alapján. L. Hodinka: A munkácsi gör. szert, püspökség okmánytára. I. 258. (Szerk.) ** A zsinati végzések egykorú példányában (Hodinka i. m. 300.) ilyen nyilatkozat nincsen. A papok teendőiről és viselkedéséről szól s az unió ténye ezen egyetlenegy m o n d a t b a n van említve: „Omnes unionem, quam libere cum j u r a m e n t o professi sunt, tenere cum S. R. E. firmiter teneant, aliter ut p e r j u r i punientur." Érdekes volna ismerni a forrásokat, melyekből a Helios adatait merítette. (Szerk.)
Kérelem a Főtisztelendő Papsághoz. A keleti egyház nagy kérdéseivel, történelmi múltjával és liturgiájával igen sok pap, sőt lelkes világi hittestvérünk is örömest foglalkoznék. Sajnos, tudományos módszerrel kutatni s bármely kérdéssel is behatóan foglalkozni lehetetlen, ha a szükséges forrásmunkák nem állanak rendelkezésünkre. Magyarországon ma éppen ez a legnagyobb akadálya annak, hogy különben magas színvonalú papságunk legtanultabbjai sem képesek ezen a téren valami érdemesebb munkát végezni s számottevőbb eredményt felmutatni. Közben sok értékes okmány s könyv felismeretlenül, felhasználatlanul hever. Lomtárakban, parókiák és templomok padlás zugaiban megy tönkre. Ezeket a felhasználatlanul heverő értékeket gyümölcsöztetni, a rejtett kincseket feltárni és közvagyonná tenni — egyebek között — szintén egyik célunk, amiben azonban kérnünk keli összes hittestvéreink, elsősorban pedig a főtisztelendő papság szíves közreműködését és segítségét. Konkrét kérésünk az: szíveskedjenek családi levéltárukat, a parochiális irattárakat, sőt a templompadlásokat is átkutatni: sok becses és értékes, forrátanulmánynak is alkalmas régi iratra s főleg könyvre fognak akadni. Régi kiadású liturgikus könyvek (kat. és nem kat. kiadásúak), történelmi munkák, monográfiák, stb. bőven akadnak egyik-másik helyen. Egyelőre csak annyit kérünk, méltóztassanak ezeket egyszerűen, a főbb adatokkal (cím, szerző, megjelenés helye és ideje) ceruzával összeírni és hozzánk beküldeni. A beérkező jegyzékek áttekintése után fogjuk majd előterjeszteni azt az újabb kérésünket, hogy a kiválasztandó darabokat a megalakulóban levő „Chrysostomos" keleti liturgia és egyházkutató társaság könyvtára részére áten gedni szíveskedjenek. Ez az intézmény, melyet fölállítani sok lelkes hittestvérünk régi vágya, lehetővé fogja tenni azt, hogy a tudományosan búvárkodni kívánkozók számára forrásmunkák álljanak rendelkezésre és így önmagunk, történelmünk és liturgiánk megismerése és ismertetése intenzívebb lehessen.
47
KELETI LEXIKON A történelmi idők és viták hevében nem egy fogalom új tartalmat nyert, szinte átértékelődött. Részben ezek helyes megvilágítását szolgálja a Keleti Lexikon. Ezeken kívül lesznek a keleti egyházról írandó közleményeinkben is olyan ritkább szavak, kifejezések, meghatározások, stb., melyek nem általánosan ismeretesek s amelyek magyarázata nem lesz talán hiábavaló.
Amay. Belgiumi bencés-kolostor neve. Az aimay-i irányzat az ú j a b b katolikus irodalomban külön figyelmet érdemel. — A kolostor jeles atyái „ I r é n i k o n " (békét jelentő) c. folyóiratukban mely már IX. évfolyamában van) címének megfelelően nemcsak azt domborítják ki, ami bennünket a többi keresztényektől elválaszt, h a n e m azt is, ami közös, ami összeköt. A megértés közös alapját keresve, i n k á b b az egyháztörténelem azon korszakaival foglalkoznak, a m i k o r az egyház, Kelet és Nyugat egységben volt. Az 1054. évi nagy keleti szakadás utáni időkkel kevesebbet foglalkoznak, — hirdetik azonban, hogy az egyház értékes részei másképpen fejlődtek volna, ha az 1054. évi szakadás meg nem történik. Ez az ú j módszer rendkívül értékes a keresztény egység munkálására s talán azért vádolják itt-ott azok, akik az egyházak újraegyesülését nem kívánják, azzal, hogy az egyesülés érdekében h a j l a n d ó k bizonyos tényeket is elhallgatni. —n—n. Bizantinizmus. Egyházi vonatkozásban keleti tradíciónak t a r t j á k azt a szervilizmust — elítélendő szolgaságot, amelyet a bizánci császárokkal szemben az egyházi személyek is gyakoroltak — s a bizantinizmus szóval jelölik. Ugyanez, idők folyamán jelzője lett az állami életben egyre sűrűbben és kiütközőbben tapasztalható szervilizmusnak is. — Itt is bizonyos átértékelés történt. K. Krumbacher (Geschichte der byz. Literatur, München 1897., 23. old.) m á r több, mint 30 évvel ezelőtt igyekezett megmagyarázni, hogy az a bizonyos szervilizmus nem kizárólagos bizánci sajátosság, hanem minden abszolút uralomnak kísérője s hogy a művelt Nyugat e tekintetben semmit sem vethet Bizánc szemére, mert szerinte a szervilizmus soha sem volt Bizáncban oly fokú, mint pl. V. Károly, vagy II. Fülöp udvarában. Megvilágítja, hngy a: héliosz bazileüsz (napkirály) h ű képmását látta Európa a: roi soleil-ben, F r a n
ciaországban. A történelem ma m á r nyu godtan megállapította, hogy Bizánc nem volt olyan abszolisztikus, mint a híre, mert (Krumbacher szavai}: „a bizánci udvar az államhatalom centralizációja s a császár személyének szent volta mellett sem tűrte soha sem azt a h a t á r t a l a n korrupciót, amely pl. a XVIII. században Franciaországban s engedelmes utánzóiban, némely német kisállamban dühöngött." —n—n. Cankov S. Ismert nevű bolgár egyetemi tanár, akinek a keleti egyházakkal foglalkozó műveire (Das Orthodoxe Christentum des Ostens, Berlin, 1928.) nálunk is sokszor történik hivatkozás és talán túlságosan is értékelik azokat. Kevesen t u d j á k ugyanis, hogy Cankov professzor, aki kifelé a keresztény megértő szeretetet hirdeti, otthon Bulgáriában gyakran ír és beszél a katolikus egyház ellen. Legújabban az „Isztina" a szófiai kat. hetilap (46. sz.) mutatott rá egyik támadására, amelyet azért intézett a római Szentszék ellen, ment a bulgár kormány meghallgatása nélkül nevezi ki a bulgár kat. főpapokat, holott tudnia kellene, hogy miért nincs meg máig sem a bulgár konkordátum. A „Makedonie" c. 1944. szám.) lap is rámutat ezekre a katolikus-ellenes támadásokra és figyelmezteti Cankovot ás társait, hogy igyekezzenek a bolgár pravoszláv egyházat belülről konszolidálni, 'mert a vörös veszedelem fenyegeti. (Máris akadt két bolgár pravoszláv pap. akiket kommunista üzelmek miatt kellett a Szinodusnak felfüggeszteni.) Az orosz példára hivatkozik a lap, ahol a pozitív lelki m u n k a helyett a katolicizmus támadásával vezették a hívők seregét és az orosz pravoszláv egyház vallotta kárát. Inti őket, nehogy „ugyanez ismétlődjék meg Bulgáriában." Szent (Kuntzevics) Jozafát. VladimírVolinszkban, 1580-ban született schizmatikus szülőktől. Igen j á m b o r nevelésben részesült és 1604-ben, tanulmányai befe-
48 jeztével a Sz. Bazil-rendbe lépett, éppen abban az időben, amikor h a z á j a a schizmából a breszti unióval a katolikus egyházba tért vissza. Jozafát az unió eszméjének áldozta egész életét. Előbb a vilnai rendház szerzetese, m a j d a r c h i m a n d r i t á j a volt. 1617-ben a polocki érsek coadjutora, m a j d a következő évben utóda lett a püspöki trónon. Áldásos működését gyűlölettel nézték az Oroszországból izgatott schizmatikusok. A gyűlölködő tömeg 1623. november 12-én Vitebszkben reárontott és embertelen kínzás után meggyilkolta. Holttestét vízbe dobták, m a j d a számos csodás eset és megtérés hatása alatt ünnepélyesen eltemették. A bekövetkezett szomorú politikai események miatt évekig kellett a szent ereklyéinek bujdosnia. Először a bialai Sz. Bazil-rendi templomban pihent, ahol az orosz u r a l o m által üldözött egyesült orosz hívek kerestek és találtak n á l a vigasztalást. ! 873-ban az orosz rendőrség elrabolta az ereklyét és egy templomi kriptába falazta be. 1915ben a német hadsereg segítségével szerencsésen megtalálták, gróf Septicky lembergi gör. kat. érsek k ö z b e n j á r á s á r a Bécsbe szállították és a Sz. Borbála-templomban helyezték el. Sz. Jozafát s í r j á n á l sok feltűnő csoda történt, mire halála után rövidesen, 1643-ban VIII. Urbán pápa boldoggá, IX. Pius pápa pedig 1867-ben szentté avatta. Elete és kora a legmozgalmasabb és legtanulságosabb egyháztörténelmi dráma, amelyet részleteiben is meg kell ismernünk. Pravoszláv (pravoszlávia). Ószláv— orosz szó, jelentése körülbelül ugyanaz, mint a görög: orthodox szóé. Szószerint fordítva: helyesen dicsőítő (aki Istent helyesen dicsőíti). Népies magyar fordítása: igazhitű. (Ez az „orthodox" szó verbális értelme). Ez utóbbit a történelem folyam á n századokon át az egyetemes egyház minden t a g j á r a vonatkoztatták. Később azon keleti keresztények megkülönböztető jelzője lett, akik elszakadtak ugyan Rómától, de nem voltak eretnekek (Áriánusok, Nesztoriánusok stb.) — helyes értelmezésében elsősorban és mindenkor a katolikus egyház volt pravoszláv: igazhitű, Istent helyesen dicsőítő. — U j a b b időben — főképen, mint az orosz—pravoszláv államvallás jelzője, bizonyos nemzetisééi, sőt politikai színezetet is kapott. A pravoszláviából a katolikus egyház kebelébe térő hívő tehát szigorú értelemben
vett igazhitűvé lesz. Ma a pravoszláv szó gyakorlati alkalmazásánál a legtöbben nem is figyelnek a n n a k mélytartalmú s eredeti történelmi jelentésére, holott a dolog mélyére nézve láthatnák, hogy a katolikus egyházon kívül levő „igazhitűség" (pravoszlávia, orthodoxia) hogyan ingadozik a különböző hatások alatt s hogy a „pravoszláv" szó így ma éket jelent az egymáshoz oly közelálló keresztények között, nehogy azok az egyetemes keresztény (katolikus) egyházba lépve a szeretet éltető kapcsánál fogva — bizonyos érdekek miatt — jobban közeledjenek egymáshoz. Az egyesült keleti keresztények ószláv miseszövegébeu, a római pápák határozott kívánságára, m e g m a r a d t a pravoszlávnyj szó, s nem lett (legalább is n e m általánosan) helyettesítve a právov i r n y j (helyesen hívő) azonos jelentésű szóval, mert a n n a k több mint ezer éves m ú l t j a van, csak helyesen kell felfogni és értelmezni. —n—n Velehrád. Az uniós kongresszusok színhelye. Morvaország festői helye, Magyar Hradistye városka közelében, Briinntől mintegy 60 kilométernyire fekszik. A hagyomány szerint Szent Cj'rill és Szent Methód ezeken a morva síkságokon hirdették először Isten igéit. Hatalmas, több száz vendég befogadására alkalmas zárd á j a (Jezsuita novitiatus is van ott) és bazilikája alkalmassá teszik népes kongresszusok megtartására is. A bazilikát, amely a XIII. században a cisztercitáké volt, a XVIII. században a jezsuita—barokk stílusban restaurálták. -— Velehrád már századokkal ezelőtt is igen népes búcsújáróhely volt, mert ott nyugszanak a szláv népek nagy apostolainak, Szent Methódnak ereklyéi, Szent Cyrillé pedig Rómában, Szent Kelemen templomában. Ezen a történelmi helyen eddig, huszonöt év alatt, hat uniós gyűlés volt, (1907., 1909., 1911., 1924., 1928., 1933.), amelyeken az elszakadt keresztény egyházak újraegyesülésének ügyét, azok képviselőinek jelenlétében kiváló szaktudósok tárgyalták. U j a b b a n már van Velehrádban egy kisebb s teljesen a keleti rítusok követelményeinek megfelelő templom is, amelyben a kongresszuson résztvevő keleti f ő p a p o k a liturgikus előírásoknak megfelelően végezhetik az istentiszteleteket. Hivatalos kiadványai „Acta Academiae Velehradensis" címen jelennek meg latin és szláv nyelven.
Kiadja a Chrysostomos Társulat, Miskolcon. Felelős szerkesztő és kiadó: Szémán István dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Hunyadi-utca 3 szám. Nyomatott az Universal Nyomdavállalat kft. k ö n y v n y o m d á j á b a n , Miskolcon. Nyomdavezt-Ó; Fekete Pál.
Korány József
festőművész, ohi. iparművész akad. t e m p l o m i e s t ő
Vállalj templomfestést, (teljes belső restaurálást is), oltárkép* é s arckép* festést, aranyozást, oltárrestauráláit é s újraépítést. Keresztúti feszületek festését stb. Terv, költségvetés é s kiutazás díjtalan, állványozást saját anyaggal Is vállalja
E g e r , R ó / . s a ^ i i é 20
ÜVEGFESTÉSZETI ÉS ÜVEGMOZAIK MŰTEREM,
PALKA
JÓZSEF
Magyarország ezüstkoszorus mestere. A pápai arany érdemkereszt tulajdonosa
Budapest, Vili., Öaross-u. 59. Telefon: 3-02-18, ALAPÍTVA 1894. Készít jutányos á r a k mellett, f e s t e t t és s z í n e s ( e m p l o m - a b l a k o k a t . A b l a k o k j a v í t á s á t is v á l l a l j a .
Terv- és költségvetés díjtalan. 1
iMf* iMi^iMi A — I J f r i " jjjpilllIHlinilllllUÍlflWffll^
SlRÓQEPEK
1
a •• ÀÀ J I ill " ^ ' itÉ ÉÉ M • • . . ^UIIiliWllHIllWlímiHilffl^ Mindenféle
!
I
UNIVERSAL
cégnél Felsőmagyarország legnagyobb választékú irógépszaküzletében
nyomdavállalat
; l M I 5 K 0 L C , 5 Z É C H E N 7 I - U . 21. 5 Z . | 1 Lelkészeknek
nagy árkedvezmény I
jm*
a legegyszerűbb vagy a legdíszesebb modern kivitelben készít az
Krämer Gyula 1
gl
nyomdai munkát
propaganda árusítása
i
>•
|
' ^ 'lllll!l.iiillill'
MISKOLC,
kft.
Werbőczy ucca 5. sz.
Kérjen á r a j á n l a t o t I
Telefon: 22.
A keleti sz. Unió ü g y e iránt é r d e k l ő dők a l a p o s tájékoztatást s z e r e z h e t n e k dr. S Z É M Á X I S T V Á N prelátus
„AZ
U N I O N I Z M U r
című művéből, amelyet a b e l - é s külföldi kritika e g y a r á n t elismeréssel f o g a dott Kapható kiadóhivatalunkban. Ára 3 P 90 f.
,
>1^1
