SZAKDOLGOZAT Dr. Csapó Zsuzsanna 2003

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz.

SZAKDOLGOZAT

Dr. Csapó Zsuzsanna 2003 1


BGF KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Szakdiplomácia Szakirányú továbbképzés

AZ EURÓPAI BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKA HELYE ÉS SZEREPE AZ EURÓPAI BIZTONSÁGPOLITIKAI ARCHITEKTÚRÁBAN (ESDP – NATO, ESDP – EBESZ RELÁCIÓK)

Készítette: Dr. Csapó Zsuzsanna

Budapest, 2003.

2


TARTALOMJEGYZÉK Rövidítések jegyzéke

4

I.

Bevezetés

6

II.

A biztonság fogalmának mai értelmezése, új típusú felfogása

8

III.

Európa biztonságpolitikai építményének szűkebb (hagyományos) és tágabb (új típusú) modellje

9

IV.

Az európai biztonság- és védelempolitika

12

V.

Az Európai Biztonság- és Védelempolitika

VI.

és az Észak- Atlanti Szerződés Szervezete (ESDP – NATO)

30

V. 1. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO)

30

V. 2. A NATO mint biztonságpolitikai intézmény

33

V. 3. NATO – ESDP

37

Az Európai Biztonság- és Védelempolitika és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (ESDP – EBESZ) VI. 1. Az Európai Biztonsági- és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ),

VII.

illetve Szervezet (EBESZ)

61

VI. 2. Az EBESZ mint biztonságpolitikai intézmény

65

VI. 3. EBESZ – ESDP

70

Záró gondolatok

75

Irodalomjegyzék

77

3


RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE

ASZ: Amszterdami Szerződés CD: Common Defence (Közös Védelem) CDP: Common Defence Policy (Közös Védelmi Politika) CFSP: Common Foreign and Security Policy (Közös Kül- és Biztonságpolitika) CSBMs: Confidence and Security Building Measures (Biztonság- és Bizalomépítő Eszközök) CJTF: Combined Joint Task Force (Többnemzetiségű Összhaderőnemi Harci Kötelék) – NATO DPC: Defence Planning Committee (Védelmi Tervezési Bizottság) – NATO EBEÉ: Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet vagy CSCE: Conference for Security and Co-operation in Europe EBESZ:

Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet vagy OSCE:

Organisation for Security and Co-operation in Europe EEO: Egységes Európai Okmány vagy SEA: Single European Act EiT: Európai Tanács EPE: Európai Politikai Együttműködés vagy EPC: European Political Cooperation ESDI: European Security and Defence Identity (Európai Biztonsági és Védelmi Identitás) ESDP:

European

Security

and

Defence

Policy

(Európai

Biztonság-

és

Védelempolitika) ESZAK: Európai Szén- és Acélközösség (Montánunió) EU: Európai Unió EUMC: European Union Military Committee (EU Katonai Bizottság) EUMS: EU Military Staff (EU Katonai Törzs) EUSZ: az Európai Uniót létrehozó (Maastrichti) Szerződés EVK: Európai Védelmi Közösség vagy EDC: European Defence Community FAWEU: Forces Answerable to the WEU (a WEU irányítása alatt álló katonai egységek) LANTCOM: Atlantic Command (atlanti parancsnokság) – NATO MSZ: Maastrichti Szerződés

4


NAC: North Atlantic Council (Észak-atlanti Tanács) – NATO NATO: North Atlantic Treaty Organisation (Észak- Atlanti Szerződés Szervezete) NPG: Nuclear Planning Group (Nukleáris Tervező Csoport) – NATO NSZ: Nizzai Szerződés NYEU: Nyugat-európai Unió vagy WEU: Western European Union PPEWU: Policy Planning and Early Warning Unit: Politikai Tervező és Korai Figyelmeztető Egység – EU PSC: Political and Security Committee (Politikai és Biztonsági Bizottság) SACEUR: Supreme Allied Commander in Europe (az európai NATO-egységek főparancsnoka: Legfelsőbb Szövetséges Parancsnok Európában) DSACEUR: főparancsnok-helyettes (deputy:helyettes) SHAPE: Supreme Headquarters Allied Powers Europe (európai parancsnokság) – NATO USA: United States of America (Amerikai Egyesült Államok) USRPG: Canada – US Regional Planning Group (Kanada – Amerikai Egyesült Államok regionális tervező csoport) – NATO

5


I. BEVEZETÉS

„Mentől gyengébbeknek érezzük magunkat, annál inkább keressük vigasztalásunkat azon öntudatban, hogy sorsunk közös minden emberével.” (Eötvös József)

A II. világháború után útjára indult nagy vállalkozás, az európai integrációs folyamat kezdeti szűk, szektorális jellegét (ld. 1951: Montánunió) levetkőzve lépésről lépésre a gazdaság egészére kiterjedő szupranacionális együttműködést létesített tagállamai között. A vámuniót közös piac követte, majd a közös piacot felváltotta az egységes, belső piac, mely aztán a gazdasági unió megteremtésében teljesedett ki. Az integráció azonban itt sem állt meg, szép fokozatosan kirajzolódott a politikai unió váza is, bel- és igazságügyi együttműködéssel és közös külpolitikával. Az 1950-es években az európai közösségek megszületése felett bábáskodó Robert Shumann, Jean Monnet vagy akár Henry Spaak legmerészebb álmaikban sem remélhették, kezdeményezésük alig fél évszázad múltával annyira sikeresnek, időtállónak és eredményesnek bizonyul, hogy az abban részt vevő tagállamok szuverenitásuk

egy

olyan

meghatározó

eleméről,

mint

a

biztonság-

és

Biztonság-

és

védelempolitika irányítása is hajlandók részére lemondani. Márpedig

napjainkra

realitássá

vált

az

Európai

Védelempolitika. Az ESDP (European Security and Defence Policy) keretei immár adottak. Az ESDP kialakulása természetesen jelentős változásokat indukált. Tagadhatatlanul új alapokra helyezte Európa biztonságpolitikai architektúráját. Hatására átértékelődött mind a NATO, mind az EBESZ szerepe, jelentősége, feladatvállalása a térségben.

6


Dolgozatom célja Európa biztonsági rendszere három meghatározó tényezőjének – a NATO-nak, az EBESZ-nek és az ESDP-nek – a részletes bemutatása; leginkább kapcsolati rendszerükre helyezve a hangsúlyt. Viszonyítási

alapként

az

Európai

Unió

közös

biztonság-

és

védelempolitikáját tekintem. Ebből a nézőpontból szeretném elemezni a NATO és az ESDP viszonyát, illetve az EBESZ és az ESDP kapcsolatát. A IV. fejezet elsőként az európai biztonság- és védelempolitika kialakulásának, fejlődési lépcsőinek, és ezen keresztül sajátosságainak, jellemzőinek bemutatására vállalkozik. (Inkább vázlatosan, semmint részletekbe menően.) Az V. fejezet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét helyezi a fókuszba. Első pontként rövid ismertetést ad magáról a szervezetről (történetéről, strukturális felépítéséről, feladatairól, működéséről stb.). Második pontként a NATO mint biztonságpolitikai intézmény elemzése következik. Harmadik pontként a NATOESDP viszonyrendszer kibontására kerül sor. A VI. fejezet az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek szenteli a figyelmet. A logikai felépítés ugyanaz: az első pont bemutatja magát az EBESZ-t,

a

második

gondolati

egység

az

euroatlanti

szervezetet

mint

biztonságpolitikai intézményt vizsgálja, a harmadik rész pedig az EBESZ-ESDP kapcsolatokat elemzi. A „Záró gondolatok” címet viselő VII. fejezet vonja le a dolgozat végső következtetéseit. De mindenekelőtt elméleti bevezetést kíván nyújtani a II. és III. fejezet: a biztonság fogalmáról, és Európa biztonságpolitikai építményének lehetséges modelljeiről.

7


II. A BIZTONSÁG FOGALMÁNAK MAI ÉRTELMEZÉSE, ÚJ TÍPUSÚ FELFOGÁSA A biztonság fogalma napjainkra átértékelődött. Klasszikus felfogása új elemekkel bővült. Biztonság, security, Sicherheit, sicurezza, sécurité, seguridad. Gazdag Ferenc etimológiai fejtegetéseit alapul véve1 biztonság fogalmunk gyökerei a latin securitas kifejezésben keresendők. A szóösszetételt részeire bontva a következőkre jutunk. „Sine” = nélkül, „cura” = gond, gyötrelem, aggodalom. „Sine cura” = gondtalanul.2 Biztonságban élni így annyit tesz: veszély, fenyegetettség nélkül élni. Egyéni biztonságunkat, „gondtalanságunkat” fenyegető veszélyhelyzetek számtalan forrásból fakadhatnak. Éppily sokszínű a nemzetekre, államokra, régiókra, vagy akár a nemzetközi közösség egészére fenyegetést jelentő biztonsági kockázatok palettája. Épp ezen biztonsági kockázatok változása, pontosabban az új instabilizáló veszélyforrások megjelenése eredményezte napjainkra a securitas kifejezés újszerű tartalommal való feltöltődését. Korábban a biztonság kizárólag katonai, politikai, katonapolitikai kérdés volt. Egy ország (külső) biztonságát3, stabilitását más államok agressziós törekvései, expanzív politikája, birodalomépítési tervei, hódító kísérletei fenyegették. A biztonságpolitikának („csupán”?) erre az egyetlen tényezőre kellett koncentrálnia. Napjainkra azonban a kockázatok száma meghatványozódott, tartalmuk és természetük átalakult, eddigi egyértelmű irányultságuk összetettebbé vált: új és bonyolult helyzetet teremtve a biztonságpolitikai szakemberek, szakpolitikusok számára.

1

Gazdag Ferenc: Biztonságpolitika, SVKH – Budapest, 2001, 31. o. Györkösy Alajos (szerk.): Latin-magyar kéziszótár 3 A belső biztonság aspektusáról (stabil belpolitikai szituáció) dolgozatomban nem esik szó. 2

8


Ma már a biztonság ugyanis nem csupán katonai aspektusokat vet fel. A politikai mellett gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi, emberi jogi, humanitárius elemekkel egészült ki.4

4

Nyusztay László előadása: BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar, Szakdiplomácia Szakirányú Továbbképzés, 2003. február 28.

9


III. EURÓPA BIZTONSÁGPOLITIKAI ÉPÍTMÉNYÉNEK SZŰKEBB (HAGYOMÁNYOS) ÉS TÁGABB (ÚJ TÍPUSÚ) MODELLJE5 A biztonság fogalmának napjainkban történő átalakulásával, az új kockázati tényezők megjelenésével és jelentőségük egyre erősödő növekedésével függ össze Európa biztonságpolitikai struktúrájának változása, kibővülése. A II. világháború után kirajzolódó biztonságpolitikai modell 3 szervezetre épült. Kontinensünk (helyesebben Nyugat-Európa) biztonságát egy triász – hol együttműködése, hol egymásmellettisége, hol ellenvéleménye – határozta meg. Ma is ez a 3 szervezet bír kiemelkedő jelentőséggel, ők az építőkövei Európa hagyományos, szűkebb körű biztonságpolitikai építményének. A triász tagjai: 1. az 1949-es alapítású Észak-atlanti Szerződés Szervezete, azaz a NATO, 2. az 1975-ben megalakuló Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ), majd 1994-től Szervezet, azaz az EBESZ, 3. illetve az európai integrációs védelmi kezdeményezések, az 1954-ben életre hívott Nyugat-európai Unió (NYEU) és a jelenleg is formálódó Európai Biztonsági és Védelmi Politika, azaz az ESDP.6 Miután azonban ma már nem beszélhetünk a biztonságról mint kizárólag katonai problémákat felvető tényezőről, Európa biztonsági architektúráját is érdemes tágabban értelmezni. Az új típusú modellben – a klasszikus háromszereplős vázzal szemben – olyan, első látásra a biztonsági kérdéseket még távolról sem érintő intézmények, együttműködések, formák kapnak helyet, amelyek elsődleges feladatuk ellátásával, funkciójuk beteljesítésével közvetve, de sok esetben közvetlenül is, egyúttal hozzájárulnak kontinensünk stabilitásához is.

5

Nyusztay László előadása: BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar, Szakdiplomácia Szakirányú Továbbképzés, 2003. február 28.

10


Hogyan épül fel ez a többszereplős modell? 1. NATO 2. EBESZ 3. ESDP 4. Európa Tanács 5. szubregionális, kisrégiós politikai együttműködések 6. bilaterális szerződések7 A

szélesebb

értelemben

vett

biztonsági

modellben

meghatározó

tényezőknek számítanak – a NATO, EBESZ, ESDP mellett – az Európa Tanács, a szubregionális kooperációk és a bilaterális kapcsolatok is. Miért? Mi indokolja ezt? Európa Tanács: Az 1949-ben létesült Európa Tanács biztonságteremtő, -építő és -megőrző funkcióját nagyon egyszerű alátámasztani. A strasbourgi székhelyű, kormányközi alapon működő8 szervezet legfőbb szerepe ugyanis: az emberi jogok védelme. Az pedig mára már kétségtelenné vált: a stabil belpolitikai helyzet éppúgy, mint a kiegyensúlyozott külkapcsolatok előfeltételezik valamennyi – biztonságot és együttműködést, semmint káoszt és konfrontációt igénylő – állam esetében az emberi jogok respektálását. Az e fölött őrködő szervezet így válik biztonsági tényezővé (is) Európában. Szubregionális együttműködések: Egy térség, egy ország, az ott élő lakosság biztonsága nem kizárólag államok közötti, nagypolitikai színtéren szavatolható. Eredményes lehet és célravezető (és nagyon sokszor hatékonyabb is) a csak határokkal – de nem kulturálisan, nyelvileg, történelmileg – elválasztott régiók, szubrégiók együttműködése. Az ezer szállal egymáshoz kapcsolódó területek, a szomszédos bár más országbeli városok, a közös gyökerekkel rendelkező de a határ ellenkező oldalán élő emberek közti gazdasági, kulturális, kereskedelmi stb. kapcsolatok építése, fejlesztése egyben a biztonság garanciája is. Bilaterális megállapodások: Az európai országok biztonságukat nem csupán multilaterális keretek között – a NATO, az EBESZ stb. egyik tagjaként – 6

Uo. Nyusztay László előadása: BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar, Szakdiplomácia Szakirányú Továbbképzés, 2003. február 28. 8 szemben a szupranacionális keretekben funkcionáló Európai Tanáccsal 7

11


biztosíthatják. Kétoldalú megállapodások is alapul szolgálhatnak a stabilitáshoz. Ezekben a bilaterális szerződésekben lehetőség van az egyéni érdekek, sajátosságok, specifikumok érvényesítésére, a problémák megoldásának részletezésére, árnyaltabb kezelésére, és így a hatékonyság növelésére.

Dolgozatom

Európa

biztonságpolitikai

intézményének

szűkebb,

háromszereplős modelljének vizsgálatára vállalkozik: I.

az Európai Biztonság- és Védelempolitika,

II.

a NATO és

III.

az EBESZ

viszonyának bemutatására, szerepük értékelésére kontinensünk stabilitásában.

Elsőként az európai integráció keretei között kibontakozó védelmi együttműködésről, az EK/EU biztonság- és védelempolitikájának kialakulásáról, formálódásáról, fejlődéséről szól a következő fejezet.

12


IV. AZ EURÓPAI BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKA - Európa a II. világháború után: Az öreg kontinens a második világégés után romokban hevert. Hamar nyilvánvalóvá vált, a gazdaság talpra állítása mellett legalább ugyanekkora figyelmet kell szentelni a védelmi kérdéseknek is a megváltozott világpolitikai helyzetben. - Dunkerque-i Egyezmény (1947): Nyugat Európa háború utáni biztonságáról elsőként rendelkező dokumentum egy kétoldalú szerződés volt: Franciaország és Nagy-Britannia

között.

Az

1947-ben9

megszületett

dunkerque-i

védelmi

megállapodás elsősorban egy újabb német agresszió elleni szövetség volt Párizs és London között.10 A bilaterális, az európai egyensúly fenntartását megcélzó kezdeményezésbe megpróbálták bevonni az Amerikai Egyesült Államokat is. Az USA azonban – mintául a (szintén 1947. évi) Riói Paktumot felhozva – regionális biztonsági együttműködést javasolt Európának. - Brüsszeli vagy Öthatalmi Szerződés (1948): Pontosan egy évvel a Dunkerque-i Egyezmény szignálását követően a belga fővárosban 5 ország – Nagy-Britannia, Franciaország, Belgium, Hollandia és Luxemburg – képviselője megkezdték tárgyalásaikat, és március 17-én aláírták a brüsszeli öthatalmi megállapodást, egy szerződést „a gazdasági, szociális és kulturális együttműködésről és az együttes védelemről”. Ahogy a konvenció címéből is kiderül, aláírói nem csupán biztonsági, katonapolitikai kérdésekben terveztek együttműködni, de kétségtelen legnagyobb jelentősége a védelmi kooperáció deklarálásának volt. Az egy évvel később, 1949ben megszületett NATO alapító szerződés V. pontjához hasonlóan a brüsszeli paktumnak is a kollektív védelemre vonatkozó, szintén V. passzusa érdemelt a legnagyobb figyelmet, mely szerint: „ha a Felek egyikét Európában fegyveres támadás érné, a többiek az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikke

9

1947. március 4-én Láng Péter: A Nyugat-Európai Uniótól az Európai Unió közös biztonság- és védelmi politikájáig, Törekvések és lehetőségek a kétezres években, Ph. D. értekezés, Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Nemzetközi kapcsolatok Ph. D. program, Budapest, 18. o.

10

13


értelmében minden rendelkezésre álló eszközzel katonai és egyéb segítséget és támogatást nyújtanak részére”.11 - Washingtoni Szerződés: a NATO megalakítása (1949): A nyugat-európaiak azonban – a Szovjetunió felől érkező egyre nagyobb fenyegetettség miatt (ld. 1948: Prága) – nem érezték kielégítőnek a Brüsszeli Szerződés Szervezete, vagy másképp a Nyugati Unió keretében biztosított regionális védelmet. Szükségük volt a szovjet katonai erőt akkor egyedül ellensúlyozni képes USA szövetségére, támogató segítségére is.12 Az európai kereteket nem látták elég biztosítéknak, ezért euroatlanti méretekben gondolkodtak. Így 1949-ben Washingtonban 10 európai és 2 északamerikai (USA, Kanada) állam részvételével megalakult az Észak-amerikai Szerződés Szervezete, a NATO, a nyugati blokk legerősebb biztonságpolitikai intézménye. - Pléven-terv: az Európai Védelmi Közösség /EVK/ és az Európai Politikai Közösség /EPK/ gondolata (1951): Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az Egyesült Államok a meglévő vállalásain felül nem kíván nagyobb mértékben hozzájárulni Európa biztonságának garantálásához, és az egyetlen követendő útnak Németország újrafelfegyverzését tekinti, a nyugat-európai államok fenntartással fogadták az ötletet. Még élénken élt bennük nemcsak a II., de az I. világháború emléke is, és érthető módon óvakodtak ismét szabadjára engedni a német nagyhatalmat. Kétségtelen volt azonban, hogy az NSZK remilitarizálása nem kerülhető el – ha valóban hatékony európai védelmet akarnak teremteni – ezért mindenekelőtt megfelelő biztosítékokat kellett kidolgozni.13 Ezt szolgálta a Pléven-terv. A francia kezdeményezés egy olyan Európai Védelmi Közösség (EVK) ötletét vázolta fel, amely – a szintén 1951-ben létrehozott Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK vagy Montánunió) mintájára – szupranacionális keretekben működött volna. A nemzetekfelettiség jegyében létrehoztak volna egy európai védelmi miniszteri tisztséget, és felállítottak volna egy európai hadsereget! Garanciaként a német csapatok valamennyien az európai

11

Halmosy Dénes (szerk.): Nemzetközi szerződések 1945-1982, KJK, Budapest, 1985, 146. o. Komanovics Adrienne előadása: PTE-ÁJK Európai Szakjogász Továbbképzés, 2003. november 7. 13 Uo. 12

14


kötelékekbe tartoztak volna (német vezérkar nélkül), szemben a többi nemzeti sereg által delegált néhány hadosztállyal. René Pléven merész kezdeményezése nemcsak egy védelmi közösség ötletét vázolta fel, de terve szerint egy Európai Politikai Közösség (EPK) is kivitelezésre került volna. A javaslat azonban messze megelőzte korát. Nyugat-Európa államai ekkor még csak a gazdasági integrációra voltak felkészülve, se védelmi kérdésekben, se politikai ügyekben nem voltak hajlandóak – legalábbis valamennyien – engedni féltve őrzött szuverenitásukból. Az EVK Szerződést 1951-ben ugyan aláírták, sőt néhány államban (Nyugat-Németországban és a Benelux-államokban) a ratifikációs folyamaton is sikeresen túljutott, épp ott bukott meg azonban, ahonnan elindult a kezdeményezés: a francia parlament 1954-ben vitát sem volt hajlandó nyitni a kérdés felett. Nem is csoda Európa egyik legbüszkébb nemzetállamától. Természetesen az EPK-ra is ugyanaz a sors várt, mint a Védelmi Közösségre. Eltűnt a nagypolitika süllyesztőjében. Az integráció a gazdasági vonalon haladt tovább (egyelőre). - Párizsi Szerződés (1954): Nyugat Európai Unió: Ugyanabban az évben, amikor az EVK kudarca nyilvánvalóvá vált, az európai biztonsági együttműködés mellett kardoskodók visszakanyarodtak a Brüsszeli Szerződéshez. Az 1948-as egyezmény szövegét módosították, az öthatalmi szerződés 7 tagúvá vált,14 a Nyugati Uniót átkeresztelték Nyugat-európai Unióvá (NYEU vagy WEU: Western European Union15), és módosították az intézményrendszert is. A NYEU jóval szerényebb célokat tűzött maga elé, mint ambiciózussága miatt eleve kudarcra ítélt előde, az Európai Védelmi Közösség. 1954-ben pl. már szó sem volt közös hadsereg felállításáról, ezt a tervet jó időre levették a napirendről az európai politikusok.16 A Nyugat-Európai Unió azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Európa biztonságához a legcsekélyebb mértékben járult csak hozzá. Papíron létezett ugyan, de funkciói más nemzetközi szervezetek által kerültek ellátásra.17 A 14

Belgium, Hollandia, Luxemburg, Franciaország, Olaszország, NSZK, Egyesült Királyság (a NYEU, WEU kifejezéseket dolgozatomban a továbbiakban felváltva kívánom használni) 16 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Magyar Országgyűlés, 2002, 363. o. 17 Komanovics Adrienne előadása: PTE-ÁJK Európai Szakjogász Továbbképzés, 2003. november 7. 15

15


gazdasági kérdéseket az EGK kezelte, a kulturális együttműködés az Európa Tanács keretében folyt, a katonapolitikai problémák megoldását a NATO vállalta magára. A WEU megalakítása után rögtön Csipkerózsika álomba zuhant. - 1955: Tíz évvel a II. világháború befejezése után, 1955-ben Nyugat-Németországot felvették a NATO katonai tömbjébe. (Válaszul pár napra rá megalakult a keleti blokk védelmi szervezete, a Varsói Szerződés is.)18 - Fouchet-tervek (1960-1961): A szupranacionális keretekben gondolkodó Pléventerv ’50-es évek kezdetei bukását követően a ’60-as évek elején ismét előálltak a franciák egy külpolitikai téren való együttműködési javaslattal. A dániai francia nagykövet neve által fémjelzett kezdeményezés (már nem szupranacionális, hanem) kormányközi alapon képzelte el a tagállamok külügyi kooperációját. Többek közt épp emiatt, az együttműködés kormányközi jellege miatt, illetve a túlzott francia dominancia miatt azonban erős ellenállásba ütközött a terv. Hasonló sorsra jutott, mint a tíz évvel azelőtti Pléven-kezdeményezés. De Gaulle eztán minden lehetséges fórumon megpróbált revánsot venni a kudarc miatt: gátat vetett Nagy-Britannia tagfelvételének az EGK-ba (1961-ben majd ’67-ben is), bojkottálta a közösségi szervezetek munkáját (ld. 1965-ben az üres székek politikáját) és kilépett a NATO katonai szervezetéből (1966-ban).19 - Davignon-jelentés: az Európai Politikai Együttműködés kezdete (1970): Az Európai Közösségek 1969-ben tartott hágai csúcstalálkozóján döntés született arról, hogy – okulva a korábbi kudarcokból – ismét meg kellene próbálni valamiféle külpolitikai együttműködést intézményesíteni a tagállamok között. A kérdés részletes kidolgozásával megbízott belga politikus, Etienne Davignon jelentése szolgáltatta az alapot az 1970-ben meginduló, szigorúan kormányközi módon működő Európai Politikai Együttműködésnek (EPE vagy EPC: European Political Cooperation).

18 19

Komanovics Adrienne előadása: PTE-ÁJK Európai Szakjogász Továbbképzés, 2003. november 7. Uo.

16


- 1984: a WEU új erőre kap: A Nyugat-európai Unió 1954-től 1984-ig tartó három évtizedes korszakát Alfred Cahen, volt WEU főtitkár „álmosító éveknek” nevezte.20 Tény és való, hogy a szervezet kevés eredményt mutathatott fel. Sikeres akció volt a francia és német kapcsolatok méregfogát jelentő Saar-vidék kérdésének megoldása, a német újrafelfegyverkezés felett is hatékony ellenőrzést valósított meg, kielégítően töltötte be a közvetítő szerepet az EGK és Nagy-Britannia közt (míg ez utóbbi nem csatlakozott a Közösségekhez) ill. a NATO és Franciaország között (miután a franciák kiléptek az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének katonai szárnyából)21, de ennél sokkal többel nem igazán büszkélkedhetett a szerveződés. 1984 azonban fordulópontot jelentett a WEU fennállásának folyamatában. Új életre kapott az unió. A gyökeresen megváltozó világpolitikai erőtérben, a hidegháborús szembenállás megszűnésével ugyan egy pillanatra úgy tűnt, végleg elvesztette létjogosultságát a WEU, azonban az átalakulások új biztonsági kockázatokat hoztak felszínre (ld. kelet-közép-európai rendszerváltások, egyre éleződő nacionalizmus stb.), és a nyugat-európai védelmi szervezet jelentősége mégiscsak felértékelődött. Nemcsak szerepe, hanem ereje is megnőtt. Utóbbi Spanyolország és Portugália 1990-es csatlakozásának volt köszönhető, amikor is a szervezet 9 tagúra bővült.22 Egy ponton még „riválisával”, a NATO-val szemben is sikerült a NYEUnak felülkerekednie. Míg ugyanis az Észak-atlanti Szövetség cselekvési lehetőségeit területileg behatárolja a Washingtoni Szerződés VI. pontja, addig a NYEU-t a módosított Brüsszeli Szerződés kifejezetten felhatalmazza a világ bármely pontján felmerülő, a nemzetközi békét veszélyeztető helyzet feletti konzultálásra. Ennek pedig különös jelentősége volt akkoriban az Öböl-válság kapcsán.23

20

Láng Péter: A Nyugat-Európai Uniótól az Európai Unió közös biztonság- és védelmi politikájáig, Törekvések és lehetőségek a kétezres években, 30. o. 21 Komanovics Adrienne előadása: PTE-ÁJK Európai Szakjogász Továbbképzés, 2003. november 7. 22 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 363. o. 23 Láng Péter: A Nyugat-Európai Uniótól az Európai Unió közös biztonság- és védelmi politikájáig, Törekvések és lehetőségek a kétezres években, 42. o.

17


- Hágai Platform (1987): A NYEU keretében 1987-ben elfogadott platform kihangsúlyozta: „az integrált Európa építése addig befejezetlen marad, míg a biztonságot és a védelmet nem foglalja magában”.24,25 - Egységes Európai Okmány (1986): Az EGK-t létrehozó Római Szerződést elsőként módosító Egységes Európai Okmány (EEO vagy SEA: Single European Act) beemelte a szerződésbe az addig csak egymást követő jelentések sorozatából formálódó Európai Politikai Együttműködést, ami ezzel jogilag kötelező formát kapott. Az Egységes Akta ezen túl konkrétan említést tett a biztonság kérdéséről is: „a Magas Szerződő Feleknek az a véleménye, hogy az európai biztonság kérdéseiben való szorosabb együttműködés lényegesen hozzájárulna Európa külpolitikai identitásának kialakításához” /30. cikk (6) bek./.26 - A kuvaiti válság: Az Egységes Európai Okmánnyal szerződéses alapot nyerő Európai Politikai Együttműködés máris bizonyíthatta hatékonyságát. Illetve bizonyíthatta volna, de nem igazán tudott élni a lehetőséggel: az EK tagállamoknak a közel-keleti konfliktus tekintetében annyiban sikerült csak egyetérteniük, hogy mindannyian elítélték Irak agresszióját. De hogy milyen konkrét eszközöket képzelnek el a válság rendezésére, abban sehogy nem sikerült közös nevezőre jutniuk. A Nyugat-európai Unió is – ’80-as évekbeli feltámasztását röviddel követően – megkísérelt helyt állni a nemzetközi porondon. A Közel-keleti rendezésben 40 hadihajóval képviseltette magát.27 A brit és francia csapatok szerepe az amerikaiak mellett azonban inkább csekély maradt, mint meghatározó. Az Öböl-háború csak megerősítette, hogy az Európai Közösségekhez az Egyesült Államok nélkül nem társulhat – hatalmas gazdasági ereje ellenére – jelentős

24

Balázs Péter: Az Európai Unió külpolitikája és a magyar - EU kapcsolatok fejlődése, KJK Kerszöv, Budapest, 2002, 240. o. 25 „the construction of an integrated Europe will remain incomplete as long as it does not include security and defence” 26 Komanovics Adrienne: Az Európai Unió pillérrendszere, PTE Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2002, 67. o. 27 Láng Péter: A Nyugat-Európai Uniótól az Európai Unió közös biztonság- és védelmi politikájáig, Törekvések és lehetőségek a kétezres években, 36. o.

18


politikai erő nemzetközi színtéren. Ahhoz, hogy a gazdasági óriás politikai gigásszá is kinője magát, továbblépésre volt szükség, szorosabb együttműködésre. - közép-kelet-európai rendszerváltozások: „Paradox módon” (Horváth Zoltán)28 a hidegháborús

konfrontáció

megszűnése,

a

Kelet-Közép-Európában

elinduló

rendszerváltási folyamat nemhogy nem hozta meg az EK-tagállamok számára a biztonságuk erősödését, de az újonnan megjelenő kockázatok csak még inkább bizonytalanságot keltettek körükben. Sürgetővé vált a közös biztonsági, védelmi politika hiányának orvoslása. - a maastrichti csúcs (1991. december): Az (akkor még) Európai Közösségek 1991. évi második féléves csúcstalálkozóján az EK-tagállamok elszánták magukat az előrelépésre. Megtették a Római Szerződés szükséges módosításait. Még ugyanezen a maastrichti csúcsértekezleten a Nyugat-európai Unió is kifejtette álláspontját. A NYEU által kibocsátott nyilatkozat definiálta a szervezetnek az EU-hoz és a NATO-hoz fűződő viszonyát. A deklaráció értelmében a WEU ’90-es évekre megfogalmazott célja az Európai Unió „védelmi komponensévé” és az Északatlanti Szervezet „európai pillérévé”29 válni. - Maastrichti Szerződés: a CFSP megszületése (1992): A Maastrichti Szerződés létrehozta az Európai Uniót, és vele együtt a pillérrendszert. Az Unió 1. pillérét a három Közösség alkotja (ESZAK, Euratom, EGK), 2. pillére a Közös Kül- és Biztonságpolitika (CFSP: Common Foreign and Security Policy), harmadik pillére pedig a Bel- és Igazságügyi Együttműködés nevet viseli (Amszterdam óta: Belügyekben Folytatott Rendőrségi és Igazságügyi Együttműködés). Az 1970 óta létező, ’86 óta alapszerződési szabályozást kapó politikai együttműködés közös kül és biztonságpolitikává alakult át az Unióban (de nem a szó szoros értelmében vett „közös” politikává30). A CFSP megmaradt a kormányközi keretek között, nem vette át az első pillért jellemző szupranacionális megoldásokat.

28

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 360. o. Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 364. o. 30 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 361. o. 29

19


Melyek a Maatrichti Szerződés védelem- és biztonságpolitikát érintő rendelkezései?31 Az MSZ a közös kül- és biztonságpolitika egyik alapvető céljaként határozta meg „az Unió és tagállamai biztonságának minden módon való fokozását…a béke megőrzését és a nemzetközi biztonság erősítését” /J.1.cikk/. Maastricht nemcsak utalás szintjén, hanem expressis verbis is foglalkozott védelmi kérdésekkel. Az EUSZ értelmében „a közös kül- és biztonságpolitika magában foglalja az Európai Unió biztonságára vonatkozó valamennyi kérdést, beleértve végül egy közös védelmi politika meghatározását, amely idővel közös védelemhez vezethet” /J.4.cikk (1) bek./. A Szerződés a Nyugat-európai Unió Európai Unióhoz való viszonyáról is rendelkezett, s a NYEU-t az EU fejlődésének szerves, integráns részének nevezte. Felkérte továbbá a WEU-t, hogy „dolgozza ki és hajtsa végre az Uniónak a védelem területére hatást gyakorló döntéseit és fellépéseit” /J.4.cikk (2) bek./. A két szervezet közti szorosabb együttműködés egyébként nem csupán a jogi normák szintjén nyert rögzítést, a gyakorlatban is megfigyelhető volt a szorosabb kooperáció: A WEU székhelye pl. átkerült Londonból Brüsszelbe, ill. megkísérelték üléseiket is nagyjából azonos időben tartani, így immár a WEU soros elnöksége is egy év helyett fél éves váltásban rotálódik.32 A NYEU integrálásának megkezdésével az europolitikusok kifejezték szándékukat, szakítanak azzal az izolációs felfogással, miszerint védelmi kérdésekben kizárólag a Nyugat-európai Unió, gazdasági tárgyú döntéseknél pedig az EU kompetens. A Maastrichti Szerződés fontosnak tartotta leszögezni, hogy rendelkezései nem érintik „az egyes tagállamok biztonság- és védelmi politikájának speciális jellegét, és tiszteletben tartják bizonyos tagállamoknak az Észak-atlanti Szerződésből eredő kötelezettségeit. (Ennyiben tehát szubszidiárius jellegűnek tekinthető az unió biztonság- és védelempolitikája.33) Az MSZ-hez csatolt 30. számú Nyilatkozat a NYEU-t az EU védelmi karjának és egyúttal a NATO európai szárnyának nevezte.34 Miután a Maastrichti

31

Fazekas Judit (szerk.): Az európai integráció alapszerződései, KJK Kerszöv, Budapest, 2002, 230242. o. 32 Komanovics Adrienne előadása: PTE-ÁJK Európajogi Szakjogász Képzés, 2003. nov. 7. 33 Kende Tamás és Szűcs Tamás: Európai közjog és politika, Osiris Kiadó, Budapest, 2002, 712. o. 34 Balázs Péter: Az Európai Unió külpolitikája és a magyar - EU kapcsolatok fejlődése, 240.o.

20


Deklaráció a nem NYEU-tag EU-tagokat a nyugat-európai védelmi szervezet tagjai sorába hívta, Görögország – eleget téve a felszólítás/felkérésnek – tizedikként csatlakozott a NYEU-hoz. (A semleges Írország és a NATO-szövetséges Dánia csak megfigyelőként kapcsolódott be a WEU munkájába, csakúgy mint majd ’95-ben Ausztria, Svédország és Finnország is.)35 A Maastrichti Szerződés egy újfajta státuszról is rendelkezett: életre hívta a különmegbízotti36 intézményt. Hamar sor kerülhetett e nóvum effektivitásának lemérésére, hiszen két különmegbízott is kinevezésre került a boszniai, illetve a koszovói eseményekre való uniós reagálás koordinálására.37 - A jugoszláv konfliktus: Maastricht egyértelműen a WEU-t mint az Európai Unió védelmi kérdésekben kompetens jobb kezét határozta meg. A Nyugat-európai Unió ismét felértékelődött. A délszláv válság során szerephez is jutott az új erőre kapott szervezet: Mostar város igazgatásával, a dunai fegyverembargó ellenőrzésével a NYEU-t bízták meg.38 A balkán helyzet rendezése azonban egyértelműen uniós fiaskóvá vált. Bebizonyosodott, hogy az EU közvetlen környezetében sem képes önálló biztonságteremtő tényezőként fellépni. Az iraki válság kezelése során érvényesülő amerikai dominancia még érthető és elfogadható volt, hiszen egyértelmű volt az USA-érdekeltség. Az viszont már semmivel nem volt magyarázható, hogy az európai kontinens stabilitását fenyegető kihívásokra épp az Európai Unió miért nem képes hatékony válaszlépéseket tenni, miért van kétséget kizáróan ráutalva az Egyesült Államok erejére.39 Ez a kudarc azonban újra alapot szolgáltatott a továbblépésre. - Petersberg (1992): A Nyugat-európai Unió talán legjelentősebb nyilatkozata 1992ben született a Bonn közeli Petersbergben.40 A Petersbergi Nyilatkozatban a WEU, addigi feladatait kibővítendő, teljesen új irányt szabott önmagának: a kollektív

35

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 364. o. special representative 37 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 362. o. 38 Komanovics Adrienne előadása: PTE-ÁJK Európajogi Szakjogász Képzés, 2003. nov. 7. 39 Gazdag Ferenc: Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája, Osiris Kiadó, Bp., 2002, 209. o. 40 Láng Péter: A Nyugat-Európai Uniótól az Európai Unió közös biztonság- és védelmi politikájáig, Törekvések és lehetőségek a kétezres években, 51. o. 36

21


védelem biztosítása mellett béketeremtő, békefenntartó, humanitárius, mentési és válságkezelő funkciókkal egészítette ki tevékenységi körét (helyesen felismerve a változó biztonsági rendszerrel szintén változó igényeket). - Amszterdami Szerződés (1997):41 Milyen változásokat hozott az Amsztardami Szerződés a biztonsági és védelmi kérdések vonatkozásában? A Maastrichti Szerződést

módosító

ASZ

már

egy

közös

védelempolitika

„fokozatos”

meghatározásáról rendelkezett, „amely egy közös védelemhez vezethet” (eltűnt az „idővel” kitétel). /17. cikk (1) bek/ Az ASZ közös védelmi politikát érintő talán legnagyobb újítása a WEU petersbergi feladatainak – humanitárius és evakuációs feladatok, válságkezelés, békekikényszerítés – uniós feladatokká történő transzformálása volt. /17. cikk (2) bek./ A módosító szerződés ezen kívül változtatott az EU-NYEU kapcsolaton is: Amszterdam a Nyugat-európai Unió EU-ba történő integrálása mellé tette le a voksot. Igaz, a teljes beolvasztás ekkor még elmaradt a semleges uniós államok (Ausztria, Svédország, Finnország, Írország) ellenkezése miatt, de a végső lépéshez már csak egy Európai Tanácsi döntés szükségeltetett (azaz nem igényelt szerződésmódosítást). „A NYEU az Unió fejlődésének szerves részét képezi azáltal, hogy az EU számára hadműveleti lehetőségek igénybevételét biztosítja. A NYEU a kül- és biztonságpolitika védelmi szempontjainak meghatározása során támogatja az Európai Uniót. Az Unió ennek következtében szorosabb intézményi kapcsolatokat mozdít elő, a NYEU-nak az Európai Unióba való – az Európai Tanács megfelelő határozatától függő – integrációja lehetőségének céljából.” /17. cikk (1) bek./ Hogy ne érhesse többé az Uniót az a vád, hogy csak utólag reagál a konfliktusszituációkra, létrehozták a Politikai Tervező és Korai Figyelmeztető Egységet (Policy Planning and Early Warning Unit: PPEWU), mellyel nagyobb lehetőség nyílt a válságok korai felismerésére, megelőzésére, időbeni kezelésére. Amszterdam finanszírozási kérdéseket is tisztázott. Megegyezés született arról, hogy a közös kül- és biztonságpolitikai kiadásokat közösségi költségvetésből fedezik. Kivéve a katonai és védelmi tárgyúakat. Utóbbiak esetében ugyanis továbbra is a tagországok – GNP-hez igazodó – hozzájárulásai képezik a fedezetet.

22


- Saint Malo (1998. december):42 1998-ban Franciaország és Nagy-Britannia – az Unió két legerősebb katonai potenciállal rendelkező állama – kezükbe vették az akkoriban leülni látszó európai biztonságpolitikai, védelmi kezdeményezést. Saint Malóban kiadott közös nyilatkozatukban a jellemzően euroszkepticista britek, és a kontinentális vezető szerepre törekvő franciák az önálló európai védelem mielőbbi megteremtésének szükségességét, a szorosabb, hatékonyabb együttműködést hangsúlyozták.43 Okulva a délszláv konfliktust csak jórészt kívülállóként szemlélő uniós tehetetlenségből, a koszovói válság alulreagálásából, kiemelkedő fontosságú feladatnak tekintették egy önálló európai haderő (de hangsúlyozottan nem egy állandó hadsereg) felállítását. Ha a NATO mint egész nem kíván fellépni, Európának egyedül, autonóm módon is képesnek kell lennie a biztonságát közvetve vagy közvetlenül fenyegető konfliktusok kezelésére, megoldására. Az integráció Saint Malóval immár végleg átcsordulni látszott (spill over) a védelem területére is. A francia – brit kétoldalú kezdeményezés meghozta az áttörést, és nagy lendületet adott a továbblépéshez. - Köln (1999. június):44 Saint Malo továbbgondolására Kölnben került sor. A németországi csúcsértekezlet talán egyik legfontosabb védelempolitikai döntése a WEU további sorsára vonatkozott. A kölni nyilatkozat úgy határozott, a Nyugateurópai Unió petersbergi típusú, válságkezelési feladatait az EU-nak a közeljövőben végleg át kell vállalnia. (Összhangban az Amszterdami Szerződés releváns rendelkezésével.) Világossá vált a tagállamok szándéka a WEU – CFSP párhuzam mielőbbi felszámolásáról, a WEU fokozatos beolvasztásáról.45 Az elképzelések értelmében a Nyugat-európai Unió feladata mindössze a kollektív védelem garantálása maradna, új keletű – békefenntartó, béketeremtő, humanitárius, mentési stb. – funkcióit viszont áttelepítenék uniós szintre. Bizonyos (pl. brit) elképzelések egy 4. pillér keretében látták megvalósulni a védelmi politika EU szervezeti 41

Fazekas Judit (szerk.): Az európai integráció alapszerződései, 230-242. o. Franco-British summit joint declaration on European defence, Saint Malo, 4 December 1998 http://www.cesd.org/eu/stmalo.htm 43 Láng Péter: A Nyugat-Európai Uniótól az Európai Unió közös biztonság- és védelmi politikájáig, Törekvések és lehetőségek a kétezres években, 71.o. 44 European Council – Presidency Conclusions, Cologne, 3 - 4 June 1999 http://www.cesd.org/eu/ pres_concl_cologne.htm 42

23


rendszerbe történő adaptálását, de a többségi vélemény inkább a 2. pillér46 kibővítését támogatta. Az Európai Tanács a kölni csúcson sürgette az új uniós feladat hatékony ellátásához szükséges háttér, azaz a szükséges intézmények, megfelelő katonai potenciál megteremtését.47 Megegyezés történt ezen túl a gazdasági integráció következő lépéséről, a védelmi iparra történő kiterjesztéséről is, de legalábbis a minél eredményesebb együttműködésről e téren. Kölnben felvázolták az ESDP, az európai biztonság- és védelempolitika alapját. A részletek kidolgozása az elkövetkező csúcstalálkozókra maradt.48 - Helsinki (1999. december):49 Helsinkiben meg is kezdődött a konkretizálás. A finn fővárosban tartott csúcs megfogalmazta az ESDP legfőbb célját. Az ún. helsinki headline goal értelmében 2003-ra az uniós államoknak meg kell teremteniük annak a lehetőségét, hogy egy 50-60 ezer főből álló, gyorsreagálású, 60 napon belül telepíthető, legalább 1 évig a helyszínen állomásoztatható, a petersbergi feladatokat hatékonyan ellátni képes, akár Európán túli bevetésre is alkalmas, önálló, európai, multinacionális katonai képesség bármikor rendelkezésre álljon.50 A helsinki Európai Tanácson intézményi kérdésekről is szó esett. Az európai biztonság- és védelempolitika végrehajtásával három új létrehozandó szervet bíztak meg: döntés született a Tanács keretében működő Politikai és Biztonsági Bizottság, a Katonai Bizottság és a Katonai Törzs felállításáról. (A közös biztonság- és védelempolitika új katonai és politikai testületei ideiglenesen 2000. március 1-től megkezdték munkájukat.) Az ESDP szervezeti struktúrája (3 fő intézménye):51 1. Political and Security Committee (PSC) azaz a Politikai és Biztonsági Bizottság:

45

Gazdag Ferenc: Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája, Osiris Kiadó, Bp., 2000, 189. o. a közös kül- és biztonságpolitika 47 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 373. o. 48 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 374. o. 49 European Council – Presidency Conclusions, Helsinki, 10 – 11 December 1999 http://www.cesd. org/eu/pres_concl_helsinki.htm 50 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 375. o. 51 Uo. 375-376. o. 46

24


-

tagjai: az uniós államok külügyminisztériumainak politikai igazgatói

-

feladata: az ESDP (és a CFSP) irányítása

-

a Tanácsnak felelős

2. European Union Military Committee (EUMC) azaz az Európai Unió Katonai Bizottsága: -

tagjai: a tagállamok vezérkari főnökei ill. helyetteseik

-

feladata: a Politikai és Biztonsági Bizottság döntéseinek előkészítése, szakmai véleményezése, tanácsadás – az EU legfőbb katonai fóruma

-

a PSC irányítása alá tartozik

3. European Union Military Staff (EUMS) azaz az Európai Unió Katonai Törzse: -

tagjai: a tagállamok által delegált katonai szakértők

-

feladata: a konkrét válságkezelő lépések megtervezése, vezetése, végrehajtása

-

az EUMC irányítása alatt áll

- Feira (2000. június): A portugáliai Santa Maria da Feirában összeülő Európai Tanácson a korábbi csúcstalálkozókon hangsúlyt kapó katonai válságkezeléssel szemben a nem katonai, polgári eszközökre szenteltek nagyobb figyelmet. Fél évvel a helsinki csúcson született, 50-60 ezer fős katonai haderő felállításáról rendelkező döntés után a tagállamok felajánlották egy 5 ezer fős, ugyancsak konfliktusmegelőző és -kezelő feladatokkal megbízott, de immár rendőrökből álló csapat funkcióba helyezését, szintén 2003-as határidőre. Megállapodtak abban is, lehetőséget teremtenek arra, hogy 1000 rendőrtisztet bármikor képesek legyenek 30 napon belül telepíteni, kihelyezni a konfliktus sújtotta térségbe.52 A katonai eszközök után a nem katonai eszközökre történt hangsúlyeltolódás azon a helyes meglátáson alapult, hogy egy természetéből fakadóan összetett válságszituáció hatékony kezelése is csak szintén egy komplex megközelítéssel, különböző válaszok kombinációjával oldható meg. Ezt ismerték fel Feirában a tagállamok, és az első lépésnek szánt rendőri erő 52

Láng Péter: A Nyugat-európai Uniótól az Európai Unió közös biztonság- és védelmi politikájáig, Törekvések és lehetőségek a kétezres években, PhD értekezés, 92. o.

25


létrehozása után nemzetközi bírák és ügyészek, ill. bűnügyi és közigazgatási szakértők képzését tűzték ki következő célul.53 Továbbá üdvözölték egy a kifejezetten a konfliktuskezelés polgári vonatkozásaival foglalkozni hivatott bizottság (a szintén 2000-ben felállításra került Válságkezelés Polgári Aspektusainak Bizottsága) működésének megkezdését.54 - Felajánlási konferencia – Brüsszel (2000. november): Helsinkiben a tagállamok állam- és kormányfői megállapodtak, hogy 2003-ra funkcióképessé tesznek egy 5060 ezer fős autonóm európai többnemzetiségű haderőt. A finn csúcsértekezletet követő alig egy évre a tagállamok Belgiumban megtartották első képesség-felajánlási konferenciájukat. Az eredmény: 100 ezer katona, 400 repülőgép és 100 hadihajó.55 Ezt túlszárnyalandó a 2001-es vállalás-megajánlási konferencián már egy háromszor 60 ezer fős hadtest körvonalazódott – természetesen a szükséges légierővel és tengerészettel kiegészítve. (Ahogy az uniós tagállamokon kívül a nem EU tag európai NATO államok, és az uniós tagságra váró többi ország is megtette felajánlását a közös európai katonai képességhez, így tett hazánk is: egy 2000-ben született kormányhatározat értelmében Magyarország 800 katonát és rendőrt delegál, plusz felkínál egy gépesített lövészászlóaljat, és egy rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszert.)56 - A WEU marseille-i ülése (2000. november): A Nyugat-Európai Unió Miniszteri Tanácsának marseille-i ülésén végleges döntés született a WEU már régóta kérdéses jövőjét illetően. A módosított Brüsszeli Szerződés kollektív védelemre vonatkozó V. cikke hatályban maradt, minden más feladat véglegesen átkerült uniós hatáskörbe. (A semleges uniós államok miatt nem volt arra lehetőség, hogy a közös védelem is a WEU-ból az EU-ba integrálódjon.) Így a Nyugat-európai Unió Marseille-i Nyilatkozata értelmében a WEU-t névleg ugyan nem szüntették meg, de „tartalmilag kiüresedett”57,

érdemi

funkcionálása

2001-től

megszűnt.

Néhány

szervét

megkímélték a felszámolástól, más intézményei uniós intézményekké alakultak, s

53

Uo. Uo. 118. o. 55 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 377. o. 56 Népszabadság, 2003. 06. 10. Haszán Zoltán: Nem működnek a felajánlott rakéták 57 Kende Tamás és Szűcs Tamás (szerk.): Európai közjog és politika, 710. o. 54

26


megint mások – mivel időközben az EU-ban hasonló felépítésű és működésű szervek jöttek létre – megszűnésre ítéltettek.58 - Nizzai Szerződés (2001):59 Mivel a nizzai csúcs idejére már egyértelművé vált a Nyugat-európai Unió valamennyi feladatának uniós keretekben történő továbbvitele, ill. kizárólag a Brüsszeli Szerződés kollektív védelemre vonatkozó V. passzusának hatályban tartása, a csúcstalálkozón elfogadott módosító szerződés szövege is eszerint alakult: az Amszterdami Szerződés WEU-ra vonatkozó passzusait Nizza hatályon kívül helyezte.60 A Nizzai Szerződés biztonságpolitikát érintő (helyesebben nem érintő) további újítása, hogy bevezette ugyan a 2. pillérben a megerősített együttműködés intézményét – azaz a CFSP területén is mód van arra, hogy egyes tagállamok szorosabban kooperáljanak, nagyobb lépéseket tegyenek, jobban mélyítsék az integrációt, mint a többiek – de kizárta ennek lehetőségét védelmi és katonai kérdésekben. A nizzai csúcstalálkozó védelempolitikát érintő egyik hozománya tehát az addig tett előrelépések alapszerződésben történő rögzítése, a változások (ld. WEU) adaptálása. A másik, biztonság- és védelmi kérdéseket érintő, Nizzához köthető momentum egy jelentés elfogadása az ESDP-ről.61 A jelentés főként a NATO és a formálódó, alakuló ESDP kapcsolatával, ill. a nem EU tag európai NATO országok és a többi EU tagjelölt európai védelem- és biztonságpolitikában betöltött szerepével foglalkozott. - Göteborg (2001. június):62 A svéd elnökség alatt tartott csúcsértekezlet idejére az ESDP addig ideiglenes jelleggel működő valamennyi szerve – Politikai és Biztonsági Bizottság, Katonai Bizottság, Katonai Törzs – állandóan funkcionáló intézménnyé

58

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 378. o. European Council – Presidency Report, Nice, 6 December 2000 http://www.cesd.org/eu/ nicereport.htm 60 Fazekas Judit (szerk.): Az európai integráció alapszerződései 2., KJK Kerszöv, Budapest, 2002, 156-166. o. 61 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 379. o. 62 European Council – ESDP Presidency Report, Göteborg, 11 June 2000 http://www.cesd.org/eu/ gothenburg.htm 59

27


alakult át. Göteborgban külön dokumentumban rendezték az EU gyakorlatpolitikájára vonatkozó elképzeléseket is.63 - Laeken (2001. december): A 2001. év második félévi belga elnökségét lezáró brüsszel-laekeni csúcstalálkozón született – az európai biztonsági- és védelmi politika műveleti képességéről szóló – nyilatkozat az Unió műveleti képességét már tényként kezelte, de azt még korlátozottnak tekintette: bizonyos funkciók ellátására már ekkor képesnek tartották, de meghatározott, összetettebb, bonyolultabb feladatok betöltésére még nem találták alkalmasnak az EU haderejét.64 - 2003: Az eurohaderő 2003-ban túlesett a főpróbán. Az áprilisi EU – NATO megállapodás értelmében az uniós katonák Macedóniában átvették a békefenntartást (Concordia Művelet). 2004-ben, egyre meghatározóbbá kívánva válni a délszláv rendezésben, a boszniai rendezést tervezik átvállalni.65 Kongóban pedig, szintén 2003-ban, az EU békefenntartói nekiláttak első önálló akciójuknak.66 Európán kívül! (Artemis Hadművelet) Megtörtént a debütálás. - a Konvent alkotmánytervezete:67 Az Európai Konvent által 2003. június 13-án, illetve július 10-én konszenzussal elfogadott tervezet az alkotmányszerződésben külön szakaszt szentel a közös biztonság- és védelempolitika szabályozásának: III. rész: Az Unió politikái és működése, IV. cím: Az Unió külső tevékenysége, II. fejezet: Közös kül- és biztonságpolitika, 1. szakasz: A közös biztonság- és védelempolitika (III.210 – III.214. cikk). Ezen túl az alkotmánytervezet az I. részben szintén, az Unió hatásköreinek gyakorlásáról szóló V. címben is részletesen foglalkozik az európai védelempolitikával 63

Láng Péter: A Nyugat-európai Uniótól az Európai Unió közös biztonság- és védelmi politikájáig, Törekvések és lehetőségek a kétezres években, PhD értekezés, 115. o. 64 Komanovics Adrienne: Az Európai Alkotmány felé vezető úton, Jura, 8. évfolyam, 2002. 1. szám, 67. o. 65 Népszabadság, 2003. 03. 14. Füzes Oszkár: Aláírják az EU-NATO szerződést 66 Népszabadság, 2003. 06. 28. Dési András: Kongóban az eurohaderő előfutára

28


(ld. II. fejezet: Különös rendelkezések). Az elfogadásra kész alkotmányszerződés-tervezet szerint: „A közös biztonság- és védelempolitika a közös kül- és biztonságpolitika szerves része. E politika polgári és katonai eszközök igénybevételével biztosítja az Unió műveleti képességét. Az Unió ezeket az eszközöket … igénybe veheti az Unión kívüli békefenntartó, konfliktusmegelőző és a nemzetközi biztonságot érintő missziókban. E feladatok végrehajtása a tagállamok által rendelkezésre bocsátott képességeken alapul.” /I-40. cikk (1) bek./ „A missziók … közös leszerelési műveleteket, humanitárius és mentési feladatokat, katonai tanácsadói és segítségnyújtási feladatokat, harcoló erők válságkezelésben kifejtett feladatait, beleértve a béketeremtést is, és a konfliktusok lezárását követően a helyzet stabilizálására irányuló műveleteket foglalnak magukban.” /III-210. cikk (1) bek./ „A közös biztonság- és védelempolitika magában foglalja egy közös uniós védelempolitika fokozatos kialakítását. Ez – amennyiben az Európai Tanács úgy határoz – közös védelemhez vezet.” /I-40.cikk (2) bek./ „A tagállamok … a közös biztonság- és védelempolitika végrehajtásához polgári és katonai képességeket bocsátanak az Unió rendelkezésére.” /I-40. cikk (3) bek./ „A

tagállamok

vállalják,

hogy

fokozatosan

fejlesztik

katonai

képességeiket.” /I-40. cikk (3) bek./ „Létrejön egy Európai Fegyverzeti, Kutatási és Katonai Képességfejlesztési Ügynökség, amelynek feladata a műveleti igények megállapítása, az ezen igények kielégítését szolgáló intézkedések támogatása, és amely hozzájárul a védelmi szektor ipari

és

technológiai

alapjainak

erősítéséhez

szükséges

intézkedések

meghatározásához és végrehajtásához, részt vesz egy európai fegyverzet- és képességfejlesztési politika meghatározásában, valamint segíti a Miniszterek Tanácsát a katonai képességek javításának értékelésében.” /I-40. cikk (3) bek./ Amíg az Európai Tanács nem dönt a közös védelem megteremtéséről, „az Unió keretén belül a kölcsönös védelem vonatkozásában szorosabb együttműködést hoznak létre. Az együttműködésben részt vevő tagállamok valamelyikének területe 67

Szerződés egy európai alkotmány létrehozásáról – tervezet, 2003, Európai Füzetek különszám, 2223. és 105-107. o.

29


elleni fegyveres támadás esetén a többi részt vevő állam … minden hatalmában álló katonai vagy egyéb segítséget és támogatást megad ennek az államnak. …A részt vevő

tagállamok

szorosan

együttműködnek

az

Észak-atlanti

Szerződés

Szervezetével.” /I-40. cikk (7) bek./ Ez utóbbi rendelkezés hatalmas jelentőséggel bír! Mindezidáig – főként a katonailag el nem kötelezett tagállamok nyomására – a közös, kollektív védelem gondolata fel sem merülhetett az Unió vonatkozásában. A NYEU feladatait is pl. úgy tette magáévá az Európai Unió, s töltődött fel ezáltal védelmi tartalommal, hogy szigorúan csak a petersbergi feladatokat integrálta szervezetébe. Kérdés, megbukik-e most ez a merész vállalkozás, vagy sikerül támogatást szereznie valamennyi uniós országtól. Az alkotmányszerződés-tervezet idézett megfogalmazása kétség nélküli egyezéseket mutat az Észak-atlanti Szövetséget, a NATO-t konstituáló Washingtoni Szerződés – méltán híres – V. pontjával. …NATO… Mit érdemes tudni erről a szervezetről? Mikor, hol, milyen céllal hozták létre? Milyen szerepet tölt be Európa biztonsági architektúrájában? És ami a legfontosabb kérdés: milyen kapcsolatot ápol az önállósuló európai biztonság- és védelempolitikával? Ezekre a kérdésekre próbál választ adni a következő gondolati egység.

30


V. AZ EURÓPAI BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKA ÉS AZ ÉSZAK- ATLANTI SZERZŐDÉS SZERVEZETE (ESDP – NATO) V. 1. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) Az Európában és a világon a legjelentősebb befolyással rendelkező biztonságpolitikai, katonapolitikai szerveződést az 1949. évi Washingtoni Szerződés hívta életre. A 12 alapító állam mellé (Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg, Nagy- Britannia, Norvégia, Olaszország, Portugália, USA) idővel felsorakozott Törökország, Görögország (1952), az NSZK (1955) ill. Németország, Spanyolország (1982), és a legutóbbi csatlakozás eredményeképp Csehország, Lengyelország és Magyarország (1999). Így mára a szervezet 19 tagot számlál.68 A washingtoni szerződés értelmében csatlakozásra meghívni csak három együttes feltételnek megfelelő államot lehet: a tagjelöltnek 1. európai államnak kell lennie 2. amely képes arra, hogy elősegítse a szerződés elveinek továbbfejlesztését 3. és hogy hozzájáruljon az észak-atlanti térség biztonságához.69 A belépés lehetősége mellett elismert a kilépés joga is. A washingtoni konvenció 13. cikke értelmében ugyanis „a szerződés életbelépését követő 20 év elteltével mindegyik fél kiválhat a szerződésből, éspedig egy évvel azután, hogy a felmondásról értesítette az Egyesült Államok kormányát.” Franciaország élt is ezzel a lehetőséggel, igaz csak a NATO katonai struktúrájában szüntette meg tagságát 1966-ban. (Spanyolország eredetileg is csak a polgári szárny munkájában kívánt részt venni, s ezt már belépésekor jelezte. Rajtuk kívül még Norvégia és Izland helyzete speciális a szövetségben: a skandináv állam nem engedélyezte területén atomfegyverek

elhelyezését,

Izland

pedig

–

nemzeti

katonasággal 70

rendelkezvén – csak megfigyelőket küld a katonai szervekbe.)

68

Gazdag Ferenc (szerk.) Biztonságpolitika, 156. o. Észak-atlanti Szerződés, 10. cikk 70 Gazdag Ferenc (szerk.) Biztonságpolitika, 158. o. 69

31

nem


Az Észak-atlanti Szerződés 6. cikke értelmében a szerződés földrajzi hatálya a felek európai vagy észak-amerikai területére ill. a Ráktérítőtől északra eső térségre koncentrálódik. (Ennek ellenére a NATO globális érdekeltsége és jelenléte vitathatatlan.) Az euroatlanti szövetség nem hordoz magában szupranacionális elemeket. Tisztán kormányközi szervezet. Döntései megszületéséhez ugyanis szigorúan a – szuverenitásukat teljes mértékben megőrző – tagállamok egyetértése szükséges. Csakis egyhangúsággal, konszenzussal van lehetőség a közös cselekvésre. A tagállamok közti egyenjogúság elvéből következően egyetlen „vétó” is akadályt állíthat akár az összes többi szövetséges elképzelései elé. (Mégis talán nem kétséges az USA dominanciájáról beszélni.) Milyen intézményrendszerrel rendelkezik a szervezet? A NATO legfőbb szervei, politikai és katonai struktúrája:71 - North Atlantic Council (NAC) azaz az Észak-atlanti Tanács: Évente kétszer külügyminiszteri, speciálisan állam-, vagy kormányfői szinten, ill. hetente a tagállamok NATO-hoz akkreditált nagykövetei, állandó képviselői részvételével összeülő reprezentatív testület. A szövetség legfőbb döntéshozó szerve. A biztonsági kérdések tagállamok általi megvitatásának legszélesebb konzultációs fóruma. Döntései az egy állam – egy szavazat elve alapján, konszenzussal születnek.72 A washingtoni szerződés 1949-ben csak a tanácsot nevesítette, ill. a jogát arra, hogy segédszerveket állítson fel. A bonyolult intézményi hálózat lépésről lépésre alakult ki. - Defence Planning Committee (DPC) azaz a Védelmi Tervezési Bizottság: A NATO integrált katonai struktúrájában részt vevő tagállamok73 védelmi minisztereinek, ill. állandó képviselőinek katonai kérdésekben illetékes döntéshozó fóruma. Voltaképp a Tanács egy formája.

71

www.nato.int Bruhács János: Nemzetközi jog III., Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2001, 135. o. 73 Franciaország 1966 óta nem tagja a NATO katonai szervezetének, Spanyolország pedig 1982-es csatlakozásakor a katonai szárnyba nem is, kizárólag a politikai szárnyba lépett be. 72

32


- Nuclear Planning Group (NPG) azaz a Nukleáris Tervező Csoport vagy Atomtervező Csoport: A szövetség nukleáris kérdésekben kompetens szerve. A DPC-hez hasonlóan szintén Franciaország részvétele nélkül működik. (És szintén évente kétszer ül össze miniszteri, pontosabban védelmi miniszteri szinten.74) - International Secretariat, ill. Secretary General azaz a Nemzetközi Titkárság, ill. a Főtitkár: A szervezet adminisztrációjáról, az egységek közti koordinációról, a gördülékeny munkamenetről a Titkárság gondoskodik, élén a Főtitkárral. A Főtitkár, a NATO „polgári első embere” íratlan szabály szerint mindig európai politikus (a katonai struktúra élén viszont mindig amerikai szakember áll). A Főtitkár jeleníti meg kifelé a szervezetet, koordinál, képvisel, elnököl. Jelentős politikaformáló tényező. - Military Committee (MC) azaz a Katonai Bizottság: A tagállamok vezérkari főnökeit tömörítő, évente minimum kétszer összeülő testület, a NATO katonai struktúrájának csúcsszerve. Az itt született döntések végrehajtásáról a polgári és katonai szakemberekből delegálódó Nemzetközi Vezérkar gondoskodik. - Operational commands azaz az operatív parancsnokságok: az európai (SHAPE: Supreme Headquarters Allied Powers Europe) és az atlanti parancsnokság (LANTCOM: Atlantic Command), valamint az Egyesült Államok – Kanada regionális tervező csoport (USRPG).75 A három főparancsnokság Casteauban (Belgium), Norfolkban (USA) és Arlingtonban (USA) működik.76 - Ugyan nem NATO- szervek, de mindenképp említést érdemelnek a nemzeti parlamenti küldöttekből álló Észak-atlanti Közgyűlés (North Atlantic Parliamentary Assembly) és az Atlanti Szerződés Társasága (Atlantic Treaty Association).

74

Gazdag Ferenc: Biztonságpolitika, 159. o. Bruhács János: Nemzetközi jog III. 135. o. 76 Gazdag Ferenc: Biztonságpolitika, 160. o. 75

33


V. 2. A NATO mint biztonságpolitikai intézmény 1. 1949 – 1989: Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete 1949-ben, a hidegháború kezdetén azzal a célzattal jött létre, hogy Nyugat-Európa és ÉszakAmerika fölé védelmi ernyőt húzzon a Szovjetunióval és az állandó kommunista fenyegetést jelentő keleti blokkal szemben. A szövetségbe tömörült államok saját biztonságuk zálogát látták a szervezetben. A NATO tagállamokat veszélyeztető, védelmüket próbára tevő potenciális erőbehatásra egyértelműen a Szovjetunió irányából számítottak. A kétpólusú világrendben az Észak-atlanti Szerződés Szervezete töltötte be a nyugati blokk katonai, biztonságpolitikai szervezetének szerepét. 2. 1989 – : A tagadhatatlanul a hidegháborús hisztéria szülte intézmény a Szovjetunió felbomlásával, a fagyos légkörben egymásra acsarkodó keleti és nyugati tömbök szembenállásának megszűnésével elvesztette eredeti létjogosultságának alapját. Ellenségképe eltűnésével azonban a védelmi szervezet nem vált a múlt relikviájává. Alkalmazkodva a kor követelményeihez, az ugyan eltérő irányultságú, de hasonló kihívásokhoz, az újszerű biztonságpolitikai körülményekhez a NATO mint biztonságpolitikai intézmény ma is meghatározó intézménye a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának, és ezen belül különösen Európa stabilitásának. Hisz igaz ugyan, hogy megszűnt a bipoláris világrend – minden velejárójával együtt – maradtak és születtek viszont új biztonsági kockázatok. Tény és való, hogy a szervezet kénytelen volt átértékelni számos ponton addigi koncepcióját, új stratégiát kidolgozni, új utakat keresni, új feladatoknak megfelelni, mindezzel azonban mit sem veszített szerepéből. Alapvető feladata továbbra is a transzatlanti térség biztonságának garantálása maradt, viszont az ezt biztosítani hivatott eszközök közül a katonai mellett egyre nagyobb hangsúly helyeződött a politikai eszközökre is (sőt a gazdasági vagy akár a környezeti szempontokra).77 A katonai kérdések is másképp merülnek immár fel. Pl. amíg a hidegháború alatt észvesztően gyűrűzött a fegyverkezési spirál – a minél több és minél rombolóbb eszközökben látva a biztonság zálogát – addig ma épp a

77

Gazdag Ferenc: Biztonságpolitika, 162. o.

34


fegyverzetkorlátozást, a leszerelést tekintik stabilizáló tényezőnek, preventív eszköznek a konfliktusok megelőzésére. Napjainkra megfogalmazódott az új biztonság- és védelempolitika három egymást kiegészítő eleme: „1. párbeszéd, 2. együttműködés 3. és a kollektív védelmi képesség fenntartása”.78 3.

Melyek

a

NATO

alapító

dokumentumának

biztonságpolitikai

rendelkezései? A Washingtoni Szerződés – elhíresült V. pontja mellett – számos további, a védelem és a biztonság kérdését érintő cikkelyt tartalmaz:79 A felek már a Preambulumban eltökéltségüket fejezték ki együttes védelmük, valamint a béke és biztonság fenntartására irányuló erőfeszítéseik egyesítésére. Az 1. cikkben kötelezték magukat a nemzetközi viszályok békés eszközökkel, olyan módon történő rendezésére, hogy a nemzetközi béke és biztonság, valamint az igazságosság ne kerüljön veszélybe, továbbá vállalták az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő erőszak alkalmazásának, ill. erőszakkal való fenyegetésnek az elutasítását. A 3. cikk értelmében a Felek külön-külön és együttesen, folyamatos és hathatós önsegély és kölcsönös segítség útján, fenntartják

és

kifejlesztik

egyéni

és

kollektív

védelmi

képességüket fegyveres támadással szemben. A 4. cikk előírja a Felek tanácskozási kötelezettségét, ha egyikük

területi

épségét,

politikai

függetlenségét

vagy

biztonságát veszély fenyegeti. Az 5. cikkben a Felek megegyeztek abban, hogy egyikük vagy többjük ellen, Európában vagy Észak- Amerikában intézett fegyveres támadást valamennyiük ellen irányuló támadásnak tekintenek, és megegyeznek abban, hogy ez esetben mindegyikük

78

Gazdag Ferenc: Biztonságpolitika, 159. o. ld. Washingtoni Szerződés, 1949. április 4. (Az ismertetéshez a szerződést kihirdető 1999. évi I. törvényt /a törvény „fordítását”/ használtam fel.)

79

35


az ENSZ Alapokmányában elismert jogos egyéni vagy kollektív védelem jogát gyakorolva, támogatni fogja a megtámadott Felet vagy Feleket azzal, hogy egyénileg és a többi Féllel egyetértésben azonnal megteszi azokat az intézkedéseket – ideértve a fegyveres erő alkalmazását is – amelyeket a békének és a biztonságnak az észak-atlanti térségben való helyreállítása érdekében szükségesnek tart. A 7. cikk szerint az előbbi rendelkezések nem érintik az Egyesült

Nemzetek

Biztonsági

Tanácsának

elsődleges

felelősségét a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért. 4. E rendelkezésekből adódóan az észak-atlanti szerveződés lényege, az alapkoncepció a következő: Ha a NATO-országok bármelyikét fegyveres támadás éri, a többi köteles automatikusan védelmére kelni. Azaz a „szövetség oka”, a casus foederis80 nem más, mint valamely tagállam ellen irányuló külső támadás: ekkor lépnek életbe az euroatlanti szervezet alapító szerződésében rögzített és vállalt szövetségi kötelezettségek. A tagállamok védelmi potenciálja így összeadódik, a közös fellépés nagyobb hatékonysága pedig vitathatatlan. A biztonság oszthatatlan. A védelem kollektív.81 5. A transzatlanti védelmi szövetség nemzetközi jogi alapja: az ENSZ Alapokmányának 51. cikke. Az Egyesült Nemzetek Szervezetét 1945-ben (4 évvel a NATO létrejötte előtt) San Franciscóban megalapító szerződés VII. fejezetében, mely a béke veszélyeztetése, megszegése vagy támadó cselekmények esetében foganatosítható eljárásról rendelkezik, kivételként elismeri az erőszak tilalmának általános elve alól az egyéni vagy a kollektív önvédelem jogát.82 A NATO alapja e „természetes” jog létezése, elfogadása. (Az önvédelem jogát nem kizárólag az ENSZ-et alapító nemzetközi szerződés konstituálja. Az erőszakkal való fenyegetés ill. az erőszak alkalmazásának tilalma alól – mely szabály ugyancsak a nemzetközi jog egy feltétlen érvényesülést kívánó, 80

Bruhács János: Nemzetközi jog III. 133. o. Gazdag Ferenc: Biztonságpolitika, 160. o. 82 ENSZ Alapokmány, 1945. június http://www.menszt.hu/magyar/alapokm.htm 81

26.

36

San

Francisco,

VII.

fejezet,

51.

cikk


imperatív szabálya (vagyis nemzetközi ius cogens) – kivételt képező egyéni ill. kollektív önvédelem joga a nemzetközi jog általános elveinek is egyike.)83 Az ENSZ Alapokmány VII. fejezetében rögzített jogra, a kollektív ill. az egyéni önvédelem jogára mint alapra épülő NATO nem más, mint a következő – a VIII. fejezetben – szabályozott regionális szervezet, mely az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel összhangban „a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának regionális jellegű tevékenységre alkalmas kérdéseivel foglalkozik”.84

83 84

Bruhács János: Nemzetközi jog I. 234-235. o. ENSZ Alapokmány, VIII. fejezet, 52. cikk

37


V/3. NATO – ESDP Hogyan alakult a transzatlanti kapcsolat, azaz hogyan változott a NATO hozzáállása (A), és az USA álláspontja (B) az önállósuló európai biztonság- és védelempolitika kapcsán? Mi jellemzi a NATO és az önálló(suló) európai biztonságés védelempolitika viszonyát napjainkban (C)? Ezeket a kérdéseket válaszolja meg a következő fejezetrész. A) Hogyan alakult a NATO álláspontja az önállósuló európai biztonság- és védelempolitikáról? 1. A NATO és az európai biztonsági, védelmi együttműködés, az erre irányuló kezdeményezések már a kezdetekkor összefonódtak. Kialakulásuk jószerivel egy időben zajlott le, egymást feltételezve, egymást kiegészítve formálódott a két szerveződés. Mindegyikük bölcsőjének, alapdokumentumának egy szerződés tekinthető: az 1948-ban aláírt Brüsszeli Megállapodás. Ezt az Öthatalmi Szerződést tekintették ugyanis

alapnak

1949-ben

a

NATO-t

felállító

Washingtoni

Szerződés

megfogalmazói, és ehhez a megállapodáshoz nyúltak vissza 1954-ben is, a NYEU megalapításakor. Az euroatlanti és a nyugat-európai biztonsági szervezetek egymásra hatása már kialakulásuk idején is tetten érhető volt. Nyugat-Európa 5 állama ugyan sikeresen tető alá hozott 1948-ban egy közös védelmi szövetséget, a Nyugati Uniót, de az akkori világpolitikai helyzetben, a szovjet fenyegetettség légkörében ez az új intézmény édeskevésnek bizonyult. A Szovjetunióval mint szuperhatalommal szemben csak egy olyan szövetség lehetett hatékony ellenpont, amely tagjai közt tudhatja a másik óriást, az Egyesült Államokat. Ezért alakult meg 1948 után 1949ben a NATO védelmi-katonai szervezete. 2. A Nyugati Unió (majd a Nyugat-európai Unió) hatása a NATO szervezeti struktúrájának kialakítására vitathatatlan. A korábban életre hívott W(E)U

kétségtelen

mintául

szolgált

intézményrendszerének felvázolásakor.

38

az

Észak-atlanti

Szervezet


Tagadhatatlan a hasonlóság a NATO évente kétszer külügyminiszteri, ill. állam- vagy kormányfői szinten összeülő Észak-atlanti Tanácsa és a Brüsszeli Szerződés Szervezete szintén külügyminiszterekből álló Konzultatív Tanácsa között. Szembetűnő az egyezés a WEU és a NATO Főtitkári posztjai között is. Könnyen felismerhető, hogy az Észak-atlanti Szervezet tagállamainak vezérkari főnökeiből álló Katonai Bizottság felállításánál a WEU Állandó Katonai Bizottsága,

ill.

a

Vezérkari

Főnökök

Bizottsága

megoldását

tekintették

kiindulópontnak. A Nyugat-európai Unió fonteinebleau-i központú Főparancsnoksága szintén sok egyezést mutatott a NATO operatív parancsnokságaival, különösen a SHAPEpel, a casteau-i európai parancsnoksággal. 3. A NATO és a kizárólag nyugat-európai biztonsági együttműködés egymásra hatásának következő állomása 1950-ben jött el. Ebben az évben az amerikai Eisenhower tábornokot nevezték ki az európai NATO egységek első főparancsnokává (SACEUR).85 Ezzel egy időben a Brüsszeli Szerződés aláírói között döntés született arról, hogy a Nyugati Unió katonai szervezetét a NATO-ba integrálják. Ezt a nagy horderejű lépést – ami akár megkérdőjelezhette volna az önálló európai védelmi szövetség létjogosultságát is – az a később állandó jelleggel jelentkező dilemma indokolta, van-e értelme Európában megkettőzni a katonai kapacitást, párhuzamos struktúrákat működtetni a NATO-ban és a Nyugati Unióban. Ekkor a vita még egyértelműen a duplikációt ellenzők javára dőlt el. Se a megfelelő anyagi háttér nem állt rendelkezésére a Brüsszeli Szerződés Szervezete tagállamainak (melyek a II. világháború kataklizmája után inkább gazdaságuk talpra állításán próbáltak serénykedni, semmint túlzott katonai kiadásokkal tetézni az újjáépítés amúgy is tetemes költségeit), se igazából a kellően egységes politikai akarat nem kristályosodott még ki. Láng Péter szerint Nyugat-Európa tagállamai ekkor még bőven megelégedtek a Brüsszeli Szerződés Szervezetének szimbolikus értelmével, demonstrálva vele az USA felé elkötelezettségüket saját védelmük biztosítására, egyúttal igényt tartva mégis az amerikai támogatásra.86

85

Supreme Allied Commander Europe Láng Péter: A Nyugat-európai Uniótól az Európai Unió közös biztonság- és védelmi politikájáig, Törekvések és lehetőségek a kétezres években, 24. o.

86

39


Bár 1950-ig sem vonták sokan kétségbe, a Nyugati Unió katonai szárnyának integrálásával csak még világosabb lett: a NATO lesz a meghatározó biztonságpolitikai tényező mind Nyugat-Európában mind az észak-atlanti térségben. Arra természetesen vigyáztak a Brüsszeli Ötök, szervezetük önállóságát ne veszítse el a katonai struktúra beolvasztásával. Az 1950-es lépéssel Európa letette a voksát a NATO elsőbbsége mellett. Hosszú időre egyértelműsítették, hogy az európai védelmi, biztonságpolitikai elképzelések megfogalmazói transzatlanti keretben gondolkodnak. A NATO az elsődleges, az európai törekvések nem kívánnak konkurálni vele. Partnerségre, együttműködésre

törekednek,

nem

elhatárolódásra.

Nyugat-Európa

önálló

kezdeményezései legfeljebb csak az Észak-atlanti Szervezet európai szárnyának erősítését célozzák, a NATO európai pillére hatékonyságának növelésére hivatottak.87 4. A Brüsszeli Szerződés 1954-es módosítása, a Nyugati Unió Nyugateurópai Unióvá válása a transzatlanti kapcsolatokra is kihatással volt. Már a NYEU létrejötténél is közrejátszottak NATO-szempontok. Amerika sürgette

Nyugat-Németország

újrafelfegyverzését

–

félve

egy

a

Korea

megosztottságából fakadó távol-keleti krízishez hasonló válság kirobbanásától Európában.88 Sokan ekkor a NATO-ban látták a németek militarizálása elleni legjobb biztosítékot, végül mégis az tűnt jobb megoldásnak, ha a problémát első lépésként a Brüsszeli Szerződés módosításával, és a Nyugat-európai Unió létrehozatalával oldják meg. A főpróba aztán 1954-ben sikeresnek bizonyult, így 1955-ben a NATO kapui is megnyíltak az NSZK előtt. Ennél jóval fontosabb kérdés azonban, milyen kapcsolat alakult ki a NYEU és a NATO között, milyen feladatmegosztásban dolgoztak, mi jellemezte a két védelmi szervezet egymás mellett élését. 5.

A

WEU

Európa

biztonságának

garantálásában

egyértelműen

statisztaszerepre volt ítélve. A nyugat-európai biztonságpolitika a NATO-ra épített. Voltak ugyan a WEU-nak sikeres akciói (Saar-vidék), eredményesen kezelt feladatai 87

Láng Péter: A Nyugat-európai Uniótól az Európai Unió közös biztonság- és védelmi politikájáig, Törekvések és lehetőségek a kétezres években, 25. o.

40


(fegyverzetellenőrzés), a NATO árnyékában mégis csak marginális jelentőségű szervezet maradt. Legalábbis a ’80-as évekig, amikor megpróbáltak új életet lehelni a szerveződésbe. 6. Az 1980-as évek végén bekövetkezett változások mind a NATO, mind a NYEU számára új helyzetet teremtettek. A kelet-nyugati szembenállás megszűnésével, a Szovjetunió szétesésével, a Kelet ill. Kelet-Közép-Európában lezajlott rendszerváltásokkal, a Varsói Szerződés felbomlásával, a kommunista fenyegetés megszűnésével sokakban felmerült a kérdés: van-e, lehet-e továbbra is a hidegháború-szülte NATO-nak indokoltsága a bipoláris világrendben. Míg az Észak-atlanti Szervezet önmaga újradefiniálásával volt elfoglalva a világpolitika megváltozott légkörében, a sokáig inaktív NYEU-nak épp ekkor kínálkozott az esély a kiemelkedésre. A kelet-európai átalakulás által felszínre hozott problémák, a nacionalista villongások, a nemzetállamok születése, egyszóval az új biztonsági kockázatok új feladatokat adtak a Nyugat-európai Uniónak, amely – élve a lehetőséggel – kezdett magára találni. Sőt, egy komparatív előnye is megmutatkozott a NYEU-nak a NATO-val szemben. Míg az észak-atlanti biztonsági szervezet szigorú területi behatároltságú, addig a NYEU-nál nem mutatkozik ez a kötöttség.89 A formálódó európai védelmi politika kacérkodott azzal a gondolattal, hogy a NATO alternatívájaként mutatkozzék meg. Kezdte levetkőzni addigi „európai pillér” jellegét. Úgy tűnt, a NYEU inkább fog számítani az Európai Közösségek védelmi karjának, mint a NATO európai szárnyának. Végéhez látszott közeledni a NYEU évtizedes ingázása a NATO és az EU között: a védelmi szervezet az Unió mellett kezdte meg a lehorgonyzást. B) Hogyan változott az USA álláspontja az önállósuló európai biztonság- és védelempolitika kapcsán?

88

Uo. 27. o. Láng Péter: A Nyugat-európai Uniótól az Európai Unió közös biztonság- és védelmi politikájáig, Törekvések és lehetőségek a kétezres években, 42. o.

89

41


Az USA szerepének külön hangsúlyozása azért tűnik indokoltnak, mert dominanciája, meghatározó jelentősége vitathatatlan az Észak-atlanti Szövetségben. Balázs Péter megfogalmazásában: a NATO-nak az USA „nem egyszerűen tagja, hanem a szövetség vezető ereje”.90 1. A II. világháború után átrendeződött világrendben hamar kétségtelenné vált, hogy Európának létszüksége az Egyesült Államok támogató segítsége. A nagyhatalmi

státusukat

elvesztő

európai

államoknak

mind

gazdaságuk

újjáépítéséhez, mind stabilitásuk felépítéséhez és megőrzéséhez, sőt függetlenségük és

területi

integritásuk

megvédéséhez

elengedhetetlen

volt

az

amerikai

szuperhatalmat maguk mögött tudniuk. Az USA európai jelenléte, befolyása, a folyamatokra gyakorolt ráhatása így vitathatatlanná és állandósulttá vált az öreg kontinensen. Amerika

mindenkori

véleménye,

hozzáállása,

igenlésének

vagy

nemtetszésének kifejezése – mint sok más területen – a biztonság- és védelmi kérdésekben is döntő alakító, formáló tényezőnek bizonyult. 2. Washington már az európai védelempolitika születésénél hallatta hangját. Üdvözölte ugyan a Franciaország és Nagy-Britannia között 1947-ben kötött, a német militarizmus újjáéledése elleni összefogásként értékelhető Dunkerque-i védelmi megállapodást, de a bilateralista kapcsolatok helyett inkább a regionális együttműködést javasolta. Az Amerikától származó, a Riói Paktumhoz hasonlatos, multilaterális biztonságpolitikai összefogást, védelmi szövetséget megcélzó ötlet 1948-ban a Brüsszeli Megállapodásban öltött testet. Az Öthatalmi Szerződésben Franciaország és Nagy-Britannia mellett már Hollandia, Luxemburg és Belgium is részt vett (eleget téve ezzel az amerikai regionális elképzeléseknek). Az USA, élén Truman elnökkel, azért is fogadta örömmel a védelmi kérdések közös kezelése irányába tett európai lépéseket, mert – az amerikai izolacionizmust támogató csoporttal szemben – könnyebb volt a belpolitikai színtéren elfogadtatni az európai elkötelezettséget, az azzal járó nem csekély

90

Balázs Péter: Az Európai Unió külpolitikája és a magyar-EU kapcsolatok fejlődése, 200. o.

42


kiadásokkal, ha érezhető volt Európa igyekvése is e téren.91 „Segíts magadon, és Amerika is megsegít”, vallhatták ekkor az Egyesült Államokban. Tisztában voltak ezzel az európai politikusok is, ezért nem hagyták, hogy az Öthatalmi Szerződés csupán papíron létezzék: hamar felállításra kerültek és funkcióba léptek az új védelmi szerveződés intézményei. Az Egyesült Államok szerepét mutatja, hogy amerikai megfigyelők (kanadaiak mellett) már a kezdetektől helyet kaptak a kizárólag európai, nyugat-európai biztonságpolitikai unió fő szerveiben. Jogkörük pedig megegyezett a brit, francia, holland, luxemburgi és belga képviselőével.92 A Brüsszeli Szerződéssel felállított Nyugati Unióban azonban sem az európaiak nem láttak elég biztosítékot biztonságuk garantálására, sem Amerika nem tartotta

elegendőnek

az

európai

kontinensen

ellenlábasa,

a

Szovjetunió

kiegyensúlyozására alkalmasnak az új szervezet. Az európaiaknak szükségük volt egy olyan szervezetre, amelyben az USA is részt vesz, az Egyesült Államoknak pedig egy olyan szövetségre, mely hatékony fegyver lehet a szovjet terjeszkedés feltartóztatására. Ezért született meg alig egy évvel a Brüsszeli Szerződés után a NATO, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete. A NATO életre hívásával persze nem vesztette el létjogosultságát NyugatEurópa különutas együttműködése. 3. Amerika nemcsak bábáskodott a Nyugati Unió születése felett, de nem csekély – természetesen csak közvetett – szerepe volt az európai védelmi elképzelések

továbblendítésében

is,

konkrétan

a

Brüsszeli

Szerződés

módosításában, a Nyugat-európai Unió létrejöttében. Az Egyesült Államok ugyanis erősen szorgalmazta Nyugat-Németország újrafelfegyverzését, ebben látva a térség védelmi potenciáljának erősödését. Nem sokkal a náci birodalom bukása után azonban Európában sokakban ez az elképzelés kifejezett nemtetszést váltott ki.

91

Láng Péter: A Nyugat-európai Uniótól az Európai Unió közös biztonság- és védelmi politikájáig, Törekvések és lehetőségek a kétezres években, 19. o. 92 Láng Péter: A Nyugat-európai Uniótól az Európai Unió közös biztonság- és védelmi politikájáig, Törekvések és lehetőségek a kétezres években, 22.o.

43


A német remilitarizálásból eredő esetleges veszélyek kiküszöbölését szolgálta volna a Pléven-terv, az Európai Védelmi Közösség ötlete. Miután a francia nemzetgyűlés ellenállásán megbukott a(z egyébként szintén) francia kezdeményezés, felmerült a Brüsszeli Szerződés módosításának gondolata. A módosított és tagjaiban kibővült ex-Öthatalmi Szerződés által életre hívott Nyugat-európai Unióban immár Németország (az NSZK) is tagságot kapott. Mivel a NYEU egyik kifejezetten is hangsúlyozott feladatának szánták a fegyverkezés ellenőrzését, a szervezet kitűnő fórumává vált a németek kontrolljának (is). Amerika elképzeléseinek így sikerült eleget tennie Európának. 4. Washington az elkövetkező évtizedekben elkötelezett támogatója maradt az európai védelmi képességek fejlesztésének. Egyrészt tisztában volt vele, nem kígyót melenget keblén, azaz nem kell számolnia Európával mint lehetséges jövőbeli riválisával. Másrészt azt is előnyként értékelte, hogy terheinek így egy – ha nem is jelentős – része lekerülhet a válláról. Harmadrészt jól jött az európai kezdeményezés a belpolitikai ellenfelek csitításához is, akik nem támogatták Amerika – hatalmas összegeket felemésztő – túlzott szerepvállalását az öreg kontinensen. 5. Az USA európai védelempolitikát támogató szándékáról 1990-ben hangot is adott a közte és az EK között köttetett Transzatlanti Nyilatkozatban.93 A deklaráció preambulumában egyrészről az Amerikai Egyesült Államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai kinyilvánították, hogy „a transzatlanti szolidaritás alapvető fontosságú a béke megőrzéséhez”, és biztosították egymást azon szándékukról, hogy „megszilárdítják a biztonságot az (akkor még) EBEÉ keretein belül”. Az USA üdvözölte, hogy (a szintén akkor még) „Európai Közösség a biztonság terén új identitásra tesz szert”. A nyilatkozat közös célkitűzésként jelölte meg a béke oltalmazását, és a nemzetközi biztonság előmozdítását.

93

Transzatlanti Nyilatkozat az EK és az Egyesült Államok közti kapcsolatokról, 1990, In: Balázs Péter: Az Európai Unió külpolitikája és a magyar-EU kapcsolatok fejlődése, 420-422. o.

44


Az USA és az EK megállapodott egymás tájékoztatásáról, a folyamatos konzultálásról annak érdekében, hogy „a lehető legjobban közelítsék egymáshoz álláspontjaikat anélkül, hogy függetlenségük sérelmet szenvedne”. Lefektették a konzultáció intézményi kereteit is. 6. A Transzatlanti Nyilatkozat megszületése után 5 évre került megfogalmazásra a Warren Cristopher amerikai külügyminiszter által útjára indított Új Transzatlanti Cselekvési Program.94 Az 1990-es deklarációhoz hasonlóan ez a dokumentum sem csak és kizárólag védelmi, biztonságpolitikai kérdéseket érintett (túlsúlyban kétségtelen a gazdasági együttműködés elvei álltak), de számos rendelkezésével mégis hozzájárult az USA-EU védelmi kapcsolat szorosabbra fűzéséhez. A Cselekvési Programban az Egyesült Államok és az Európai Unió kifejezésre juttatta, hogy „Európa leendő biztonságáról kialakult stratégiai elképzelésük közös”: támogatják egy új európai biztonsági struktúra megteremtését, melyben a NATO, az EU, a NYEU, az EBESZ és az Európa Tanács „egymást kiegészítő és kölcsönösen erősítő szerepet játszik”. (Vagyis a Program a biztonság fogalmának

szélesebb

értelmezését,

és

a

biztonsági

architektúra

tágabb,

többszereplős modelljét fogadta el.) Az 1995. évi dokumentum deklarálta a transzatlanti biztonság egy és oszthatatlan jellegét, melyben a NATO-nak jut a legjelentősebb szerep. Megerősítette az Észak-atlanti Szövetség azon szándékát, hogy az európai pillér tovább erősödjék. Az USA és az EU teljes támogatásáról biztosította az EBESZ munkáját. A Cselekvési Program – a biztonság átfogó felfogásának talaján állva – a gazdasági kapcsolatok további fokozását amiatt is szorgalmazta a két régió között, mivel ezzel hozzájárulhatnak egyúttal a biztonság erősítéséhez is. 7. Amerika a ’90-es évek első felében tehát teljes mellszélességgel kiállt az EU védelmi törekvései mellett. Amikor azonban az európai biztonsági és védelmi képesség már nem pusztán deklarált szándékként nyilvánult meg, és kezdett realitássá válni, amikor a 94

Az új Transzatlanti Cselekvési Program, 1995, In: Balázs Péter: Az Európai Unió külpolitikája és a magyar-EU kapcsolatok fejlődése, 426-431. o.

45


sokáig tetszhalott Nyugat-európai Unió szerepét a valóban hatékonynak ígérkező ESDP vállalta át, az USA-ban is minden addiginál hangosabban hallatták a kétkedők, az önálló európai védelempolitikát ellenzők a hangjukat. 8. Clinton elnöksége idején már érezhető volt, Európa a vártnál erősebb, önállóbb védelempolitika kialakítására törekszik. A demokrata külügyminiszter, Madeleine Albright három következmény elkerülésére figyelmeztetett. „3D-s” triásza:

decoupling,

duplication,

discrimination.95

Azaz:

szétkapcsolódás,

megkettőződés, megkülönböztetés. Mik voltak tehát az amerikai aggályok? Az önálló európai biztonság- és védelempolitika 1. nem kezelheti szeparáltan Európa biztonságát Észak-Amerikáétól 2. nem eredményezheti a már (a NATO-ban) kialakult és hatékonyan működő intézmények és technikák felesleges megkettőződését 3. és nem diszkriminálhat a nem uniós tagállam európai NATO-országokkal szemben. 9. A Clinton-Bush elnökváltás az ezredforduló utáni amerikai politikában – e téren is – változást hozott. Az európai biztonság- és védelempolitikához való washingtoni hozzáállásban bekövetkezett átalakulás azonban nem tekinthető minőségi váltásnak. A Bush-adminisztráció ugyanis nem értékelte gyökeresen át az addigi amerikai álláspontot, inkább csak azt ismerte fel, hogy Európát korlátozott lehetőségei (legalábbis egyelőre) nem teszik riválisává az USA-nak.96 Amerika pedig csak pozitívan jöhet ki abból, ha az Unió erősödő feladatvállalása mentesíti számos létező illetve potenciális jövőbeli európai (el)kötelezettsége alól. 10. Azzal viszont továbbra is szükséges az Egyesült Államoknak számolnia, hogy Európa a „kemény” feladatok ellátásában változatlanul az USA-ra számít.97 Az Unió csupán a petersbergi „lágy” funkciók ellátását vállalta magára, ennél tovább – elsősorban a semleges tagállamok, illetve a feltétlen atlanti elkötelezettség híveinek nyomására – nem merészkedett.

95 96

Kende Tamás és Szűcs Tamás: Európai közjog és politika, 715. o. Uo. 717. o.

46


11. Ennek is köszönhető persze, de főként demonstrációs céllal Amerika – tudatában ugyan Európa egyre markánsabban formálódó önálló védelempolitikájának – nem tervezi kontinensünkön állomásozó erőinek kivonását a térségből.98 Természetesen tagadhatatlan, hogy ezzel a puszta ténnyel nem csekély mértékben hozzájárul valamennyi európai ország biztonságérzete szintjének fenntartásához. 12. Még egy megjegyzést érdemel az USA és az Európai Unió védelempolitikája viszonyának elemzése. Ahogy az Amerikai Egyesült Államoknak szerepe volt az európai védelmi kezdeményezés elindulásánál, úgy természetesen ma is meghatározó befolyást képes gyakorolni annak további alakulására. Például egy erőteljes amerikai ellenérzés, nemtetszés kifejezése, illetve a transzatlanti vonalat képviselő európai országok ez esetben történő felsorakozása partnerük mögé kétségtelenül megakaszthatja a folyamatot, alááshatja az eddig elért eredményeket. Amerika feladni látszik az eddig uralkodó „yes, but…” felfogását. De hogyan jellemezhető az USA-dominálta NATO és az EU viszonyrendszere napjainkban? C) Mi jellemzi a NATO és az önálló(suló) európai biztonság- és védelempolitika kapcsolatát napjainkban? 1. Nyugat-Európa mindennek csak nem eredményesnek mondható szerepvállalása a kuvaiti majd a délszláv konfliktusban a ’90-es években ismét felvetette az örök kérdést: melyik úton menjen tovább Európa. Erősítse önálló védelmi kezdeményezését, vagy épp ellenkezőleg a NATO kötelezettségeire koncentráljon? Autonomizmus vagy a transzatlanti kapcsolatok hangsúlyozása? Önálló védelempolitika vagy az Észak-atlanti Szervezet európai pillére? Tisztán európai vagy euroatlanti szövetség? A kérdés megválaszolása azért is vált minden eddigieknél sürgetőbbé, mert egyértelművé vált: ha nem teszik meg a szükséges lépéseket az egyik vagy a másik irányba, az Európai Unió megreked a „gazdasági óriás, politikai törpe” állapotnál. A 97 98

Uo. 718. o. Kende Tamás és Szűcs Tamás: Európai közjog és politika, 718. o.

47


közel-keleti és dél-kelet-európai események ugyanis rávilágítottak Európa gyenge pontjára: Amerika nélkül nem képes hatékony külpolitikai cselekvésre (még határai közvetlen környezetében sem, nemhogy távoli területeken). Hatalmas gazdasági potenciálja ellenére nem számíthat a világpolitika egyik meghatározó tényezőjének szerepére. Befolyásgyakorlóként csak marginális, többedrangú tagja lehet a nemzetközi közösségének. A továbblépés irányára vonatkozóan ellentétes elképzelések fogalmazódtak meg az Atlanti-óceán jobb és bal partján. Az Egyesült Államok Európa NATO elkötelezettségének erősítését szorgalmazta volna, az EU-ban viszont inkább az önállósulásra törekvők hallatták erősebben hangjukat. (Természetesen az uniós tagállamok közt sem alakult ki egy kristálytiszta egységes elképzelés: voltak akik szintén a transzatlanti kapcsolatok prioritását hangsúlyozták inkább. Az önállóság mellett főként a franciák álltak ki, de mögéjük sorakoztak a spanyolok és a belgák is.99 A saját kapacitások erősítése mellett kardoskodók tisztában voltak a Balázs Péter által megfogalmazott összefüggéssel, miszerint létezhet hatékony katonai együttműködés közös külpolitika nélkül, de hatékony külpolitika katonai együttműködés nélkül nemigen.100) Washingtont ma egyszerre két dolog aggasztja. Tart Európa túlzott önállóságra törekvésétől, és egyúttal borúsan szemléli a tizenötök egyre lanyhuló hozzájárulási hajlandóságát a NATO-erők fejlesztéséhez.101 Gazdag Ferenc gondolatával élve és továbbgondolva: Ha Európa elhanyagolja védelmi potenciáljának, és a szükséges anyagi ráfordításoknak nemcsak emelését, de szinten tartását is, Amerika élősködőnek tartja partnereit. Ha viszont az EU

részéről

önálló

biztonsági-védelmi

struktúra

megteremtésére

irányuló

törekvéseket észlelnek, a transzatlanti szövetségnek való hátat fordításnak értékelik az ez irányú lépéseket. Míg

az

Egyesült

Államok

Európa

szemére

veti

transzatlanti

kötelezettségeinek elhanyagolását, és ezzel a NATO-egység bomlasztásával vádolja szövetségeseit, addig az EU az amerikai rakétavédelmi programot nem nézi jó szemmel, abban látva a transzatlanti kapcsolatok gyengítéséért felelős tényezőt.102 99

Gazdag Ferenc: Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája, 209. o. Balázs Péter: Az Európai Unió külpolitikája és a magyar-EU kapcsolatok fejlődése, 239. o. 101 Uo. 208. o. 102 Uo. 210. o. 100

48


2. Önállóság vagy transzatlanti elkötelezettség? Természetesen mi sem lenne egyszerűbb, mint dönteni ebben a kérdésben, ha az uniós tagállamokat azonos elképzelések vezérelnék. Egységről azonban távolról sem beszélhetünk. Három jól elkülöníthető csoport különböztethető meg a tagállamok között: a semlegesek, az autonómiára törekvők és az atlanti vonal képviselői.103 Az Unió semleges, katonailag el nem kötelezett államai – Ausztria, Svédország, Finnország és Írország – nem tartják üdvözítőnek az alapvetően gazdasági integráció katonai irányú továbbfejlesztését. A transzatlanti kapcsolatok fontosságát hangsúlyozók legmarkánsabbika természetesen Nagy-Britannia. A britek mindig is szívesen hangoztatták az Amerika és köztük fennálló különleges viszony (special relationship) fennálltát. Nem véletlenül ők inkább szívesen gondolkodnak atlanti keretekben, számítva a mindenkori USA-partnerségből adódó előnyökre. Európa biztonságának alapját elsősorban NATO-keretek közt látják biztosítottnak. Legfőbb vitaérvük a duplikáció elkerülése,

az

intézmények,

erőforrások

szükségtelen

megkettőzésének

kiküszöbölése. Az önálló, közös európai biztonság- és védelempolitika legfőbb szószólója nem más, mint Franciaország. (Ezt a vonalat erősíti tovább Spanyolország és Belgium is.) Jelzés értékű, hogy annak idején a franciáktól indult el – már az integráció kezdetén, az ’50-es! években – az Európai Védelmi Kezdeményezés gondolata is. (Más kérdés, hogy ugyancsak a franciákon is bukott meg ez a korainak bizonyult elképzelés.) Kicsit paradox a francia gondolkodás. Egyrészt mint az uniós tagországok egyik legbüszkébb nemzetállama, érthető az lenne, ha a védelmi kérdéseket – melyek igen erősen meghatározzák egy állam szuverenitásának terjedelmét – nem szívesen engednék ki saját ellenőrzésük alól. A másik oldalon viszont ott van az Egyesült Államok globálisan növekvő befolyása elleni erős küzdeni akarásuk. Ez indokolja mégis az önálló európai biztonságpolitika melletti kardoskodást. Franciaország – amióta nem nemzetállamokban, hanem közös Európában illik gondolkodni – különutas politikáját az Egyesült Államok alternatívájaként igyekszik megfogalmazni, európai léptékben. Tisztában vannak

49


vele, hogy az USA-dominálta NATO nélkül – legalábbis egyelőre – nincs más hatékony biztonsági tényező Európában. Az EU védelmi vonalának kiépítését épp ezért szorgalmazzák. (Ne felejtsük, formálisan Franciaország 1966 óta nem lépett vissza az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének katonai szárnyába.) Fentebb kifejtetteknek ellentmondani látszik, hogy 1998-ban Saint Maloban az önálló európai védelempolitikát szorgalmazó franciák mellett az atlanti elkötelezettségű britek sorakoztak fel, és együtt adtak új lendületet a megrekedni látszó európai biztonsági folyamatnak. A Párizs-Londoni kétoldalú kezdeményezést azonban ugyanazok a korábbi – gyakran egymásnak ellentmondó – érdekek motiválták, csakhogy ekkor közös nevező mutatkozott az érdekek érvényesítésére. A britek ugyanis továbbra sem kívánták feladni a NATO primátusáról vallott elképzeléseiket. Épp azért támogatták Saint Maloban a Nyugat-európai Unió EU-ba történő beolvasztásának gondolatát, mert tisztában voltak vele, az erővel, befolyással, politikai súllyal csak csekély mértékben rendelkező szervezet bevonása az európai integráció folyamatába nem jelentene igazi erőpróbát a NATO számára. Vagyis az Észak-atlanti Szerződés Szervezete semmit nem veszítene, az Európai Unió viszont sokat nyerne védelmi jelleggel való felruházásával. A NATO még annyit profitálna is a folyamaton, hogy egyértelműbbé válnának a hatásköri kérdések.104 A brit álláspont érdemesnek találta az európai integrációs folyamat biztonsági, védelmi, katonai irányban történő továbbfejlesztését: mind az EU érdeke (jobban hallathassa hangját a világpolitikában), mind a NATO érdeke (fokozódjon Európa biztonsága, a NATO terhek egyidejű csökkenésével) ezt diktálta. (És persze Nagy-Britannia érdeke is: a konzervatív vezetést 1997-ben leváltó munkáspárti kormány erőteljesebb hangot kívánt megütni az Unióban, középhatalmi státuszához illő befolyásgyakorlóvá kívánt ismét válni, szakítva az addigi splendid isolation politikával, ami marginális szerepre kárhoztatta a szigetországot az Unióban.105) Sikerült tehát megnyerni a briteket, az atlanti vonal leghűbb képviselőit a NYEU EU-ba integrálása mellett. A semlegeseket pedig azzal lehetett meggyőzni, és így támogatásukat megszerezni, hogy a Nyugat-európai Unió feladatainak integrálásakor a kollektív védelmet nem, csupán a petersbergi funkciókat vállalta át 103 104

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 369. o. Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 370. o.

50


az Európai Unió.106 (A kollektív védelem NYEU-keretek között tartásáról egy brit szakértő így vélekedett: „betették a Brüsszeli Szerződés V. cikkét a szekrénybe, és kulcsra zárták”.107) 3. A két szervezet közti kapcsolatokat tovább elemezve, érdekes jelensége napjainknak a NATO és az EU közti tagsági megfelelés alakulása. Korábban nagyjából egészében egyezés mutatkozott a NATO- és az EUtagországok között. Az EGK 1957-es létrehozatalakor a Római Szerződést aláíró 6 alapító államból 5 – Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg – szintén ott volt 1949-ben a NATO-t felállító Washingtoni Szerződés szignálásakor. Németország pedig ugyan nem mint a 12 NATO-alapító egyike, de mint 1955 óta a NATO tagja vett részt az Európai Gazdasági Közösség konstituálásában. A Közösségek 1973-as (Dánia, Írország, Egyesült Királyság), 1981-es (Görögország) és 1986-os (Spanyolország, Portugália) kibővülésekor szintén NATO tagok csatlakoztak az európai integrációs szervezethez. Dánia, Nagy-Britannia és Portugália mint az Észak-atlanti Szerződést megalapító államok egyike, Görögország már mint 29 éve NATO-tag, Spanyolország pedig mint 4 éves észak-atlanti tagsággal rendelkező ország lépett be az EK-ba. Egyetlen kivételként – mintegy erősítendő a szabályt – Írország volt semleges pozícióban. Kakukktojásnak NATO-oldalról csak Izland, Norvégia és Törökország mutatkozott, mint európai NATO-, de nem EK-tagok. A ’90-es években aztán megbomlani látszott ez a konvergencia. 1995-ben az európai kilencek soraikba vették Ausztriát, Finnországot és Svédországot. Vagyis felbomlott az addigi homogenitás, megbomlott az addigi gyakorlat, miszerint EU-tag csak NATO-tag lehet.108 A másik oldalon 1999-ben az Észak-atlanti Szövetség fogadott soraiba három európai nem EU-tagállamot (Norvégia, Izland és Törökország mellé): Csehországot, Lengyelországot és Magyarországot. A széttartás tendenciája tovább folytatódik: a 2004-ben csatlakozni kívánó 10 EU-tagjelölt közül mindössze hárman tagjai jelenleg a NATO-nak. Igaz ugyan, hogy 105

Kende Tamás és Szűcs Tamás: Európai közjog és politika, 712. o. Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 373. o. 107 Kende Tamás és Szűcs Tamás (szerk.): Európai közjog és politika, 711. o. 108 Balázs Péter: Az Európai Unió külpolitikája és a magyar-EU kapcsolatok fejlődése, 242. o. 106

51


közülük még néhányan nemcsak az európai integráció elkötelezettjei, hanem euroatlanti céljaiknak megfelelően egyesek NATO-aspiránsok is. Úgy tűnik, a mindkét szervezetben a közeljövőben lezajló csatlakozások után 19 állam lesz mind az EU, mind a NATO tagja109 (szemben a jelenlegi 11 ilyen állammal). NATO és EU tagok NATO

EK/EU

1949

1957

1. Belgium

1. Belgium

2. Dánia

2. Hollandia

3. Franciaország

3. Luxemburg

4. Hollandia

4. Franciaország

5. Izland

5. Olaszország

6. Kanada

6. Németország

7. Luxemburg

1973

8. Nagy-Britannia

7. Dánia

9. Norvégia

8. Írország

10. Olaszország

9. UK

11. Portugália

1981

12. USA

10. Görögország

1952

1986

13. Görögország

11.Spanyolország

14. Törökország

12. Portugália

1955

1995

15. NSZK

13. Ausztria

1982

14. Svédország

16. Spanyolország

15. Finnország

1999

2004

17. Csehország

16. Ciprus

18. Lengyelország

17. Csehország

19. Magyarország

18. Észtország 19. Lengyelország 20. Lettország 21. Litvánia 22. Magyarország 23. Málta 24. Szlovákia 25. Szlovénia

109

Gondolok itt Szlovéniára, Szlovákiára és a három balti államra.

52


A NATO-tagság EU-tagság közti megfelelés megbomlása, illetve annak következményei már a Nyugat-európai Unió idején jelentkeztek. Ennek a divergenciának volt betudható a NYEU rendkívül bonyolult tagsági rendszere. A nyugat-európai biztonságpolitikai szervezet ugyanis egy négyes megkülönböztetést alkalmazott: annak megfelelően alakult a WEU-tagok jogköre, milyen státusszal rendelkeztek az Észak-atlanti Szervezetben ill. az Európai Unióban. A mind az EUban mind a NATO-ban részt vevő WEU tagállamok mellett (vagyis minden WEUtag egyben EU-tag, de nem minden EU-tag WEU-tag) társult tagoknak számítottak a NATO-, de nem EU-tag európai államok (köztük ’99-től hazánk is), megfigyelőknek az EU-, de nem NATO-tagországok, illetve társult partnereknek az unióval társulási megállapodást kötött közép-kelet-európai államok.110,111 Jelenleg 6 európai NATO tagállam nem tagja az Uniónak: Törökország, Norvégia, Izland, Magyarország, Lengyelország és Csehország. Három utóbbi ugyan hamarosan eléri a rendszerváltoztatásuk után kitűzött egyik legfontosabb feladat, az euroatlanti integráció kettős céljának beteljesítését, három előbbi esetében azonban továbbra is jelentkezni fognak a divergenciából fakadó esetleges problémák. Az Egyesült Államok véleménye szerint Európának törekednie kell mindenfajta diszkrimináció elkerülésére közös biztonság- és védelempolitikája működtetése során. Egyenlő jogokat kell biztosítania a nem EU-tag európai NATO-államoknak a biztonságpolitikai kérdések megvitatásában, a konkrét cselekmények tervezésében és kivitelezésében. (Törökország helyzete több szempontból különösen érzékeny kérdés. Az 1952 óta, vagyis az első kibővüléskor NATO-taggá lett országgal az elsők egyikeként kötött az akkor még Európai Gazdasági Közösség is társulási szerződést /1963: Ankarai Szerződés/112. Az Európa és Ázsia határán lévő hatalmas ország azonban még az ezredforduló utáni bővítési hullámban sincs benne, és nem sok bíztatóval kecsegteti továbbra sem az Unió. Ankara mint NATO-szövetséges próbálja belátásra késztetni az EU-t, ami azonban még amerikai nyomásra sem

110

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 485. o. a 10 tagállam: Belgium, Hollandia, Luxemburg, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Görögország, a 6 társult tag: Magyarország, Lengyelország, Csehország, Törökország, Norvégia, Izland, az 5 megfigyelő: Ausztria, Svédország, Finnország, Dánia, Írország, a 7 társult partner: Lettország, Litvánia, Észtország, Szlovénia, Málta, Ciprus, Szlovákia. (Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 364. o.) 112 Kende Tamás és Szűcs Tamás (szerk.): Európai közjog és politika, 799. o. 111

53


hajlandó meghajolni, és beengedni kapuin a már régóta kopogtató aspiránst. Ez a szituáció természetesen jó néhány feszültségforrást gerjeszt.) 4. Az EU/ESDP – NATO relációk elemzéséhez tartozik, és kapcsolódik a két biztonsági szervezet közti utóbbi években egyre markánsabb tagsági divergenciához, a kapcsolattartás mikéntjének kérdése. Hogyan tud az Észak-atlanti Szerződés Szervezete és az Európai Unió védelmi kérdésekben együttműködni, egyeztetni, koordinálni, vagy csupán tájékozódni és tájékoztatni, informálni egymást. Az első és legfontosabb irányadó szabály a transzparencia biztosítása. Az átláthatóság követelményének már az 1999-es kölni csúcson is hangot adtak az uniós tagállamok.113 Azóta sem csökkent jelentősége: biztosítani kell a két szervezet együttműködését, természetesen autonómiájuk kölcsönös tiszteletben tartásával. A kooperáció-koordináció részletszabályainak kidolgozása egy EU-NATO Megállapodásra várt. (ld. 16. pont) 5. Európa biztonság- és védelempolitikájával kapcsolatos következő megválaszolandó kérdés a funkciómegosztás problémája lehet: hogyan osztozzék meg, megosztozzék-e a NATO és az ESDP a feladatokon? Balázs Péter szerint Európa biztonságának garantálásában a NATO-ra a „kemény” feladatok, az EU-ra a „lágy” feladatok hárulhatnának. Az Észak-atlanti Szervezetre vár a katonapolitikai problémák megoldása, az unió közös védelmére pedig a humanitárius akciók kezelése.114 Tény és való, vannak jelek, melyek alátámasztják ezt az elképzelést, és melyekből úgy tűnik, az EU hasonló úton már el is indult. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a NYEU 1992-ben tett petersbergi feladatvállalása, majd e petersbergi funkciók EU-ba való integrálása 1997-ben. A Nyugat-európai Unió Tanácsa ugyanis a ’90-es évek elején a következő feladatokra való nagyobb hangsúly helyezése mellett döntött: béketeremtés, békefenntartás, válságkezelés, humanitárius akciók, mentési és evakuációs feladatok. Idővel nemcsak a NYEU számára vált irányadóvá ez a funkciómeghatározás (melyet

113 114

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 374. o. Balázs Péter: Az Európai Unió külpolitikája és a magyar-EU kapcsolatok fejlődése, 239. o.

54


a NYEU új acquis-jaként is szokás emlegetni115), de az Unió is követendő iránytűnek ismerte el, és szerződéses alapra helyezte az amszterdami módosítás során a petersbergi „küldetéseket”. Úgy tűnik, az EU/ESDP szerepvállalása egyértelművé vált. Igaz ugyan, hogy a NYEU Európai Unióba történő beolvasztásakor a módosított Brüsszeli Szerződés kollektív védelemre vonatkozó 5. cikkelyét hatályban tartották (többek közt az integrációs folyamatban való visszalépésként lett volna értékelhető egy már elért együttműködés utóbb történő felszámolása), mégsem kérdéses, hogy Európában (is) a NATO maradt és marad a kollektív biztonság fő letéteményese. Ebben a szerepében az ESDP sem kíván konkurálni vele. (Bár valamiféle elmozdulás érezhető a Konvent által kidolgozott 2003-as alkotmányszerződés-tervezetben! I-40. cikk (7) bek.) Az ESDP azzal, hogy kinyilvánította, döntően a válságkezelő feladatokra kíván koncentrálni, ennek a kihívásnak akar eleget tenni, voltaképp a megváltozott világpolitikai helyzet igényeire reagált. Napjaink kurrens problémái többségének megoldókulcsa ugyanis nem a kollektív védelem technikáiban keresendő.116 A humanitárius, mentési, békefenntartó stb. – azaz uniós terminológiával a petersbergi – feladatok hatékony, minél eredményesebb ellátásán van ma leginkább a hangsúly. 6. Az is a feltétlenül tisztázandó kérdések között szerepelt az ESDP-ről folyó viták során, konkrét válságszituációban mi alapján döntik el, melyik szervezet – a NATO vagy az EU – jogosult illetve köteles a fellépésre. Mi számít irányadónak akkor, amikor határozni kell: NATO-katonák vagy az EU hadereje kezelje az aktuális problémát. Vagy cselekedjék ki-ki belátása szerint? Előfordulhat-e, hogy adott időben, adott helyen egyszerre jelen legyenek észak-atlanti csapatok és euroerők? Már 1998-ban Saint Maloban a franciák és a britek megfogalmazták azt az alapkoncepciót, melyet utóbb aztán kevesen vitattak. E a széles körben konszenzusra találó elképzelés szerint az Unió katonai erejét akkor aktivizálják, ha a NATO mint egész nem tud vagy nem kíván fellépni. (De akár úgy is fogalmazhatunk:

115 116

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 365. o. Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 372. o.

55


Európának akkor kell – és ma már módja is van rá – cselekednie, ha az Egyesült Államok nem óhajt részt vállalni az adott konfliktusszituáció kezelésében.)117 Ennek kimondásával voltaképp a NATO elsődlegessége, elsőbbsége került deklarálásra. 7. Örök vitapont a duplikáció problémája. Ahogy Lord Robertson NATO Főtitkár fogalmazott: „El kell kerülni az egymással rivalizáló struktúrák létrejöttét, különösen a védelmi tervezés területén, annál is inkább, mivel minden országnak csak egy hadserege és egy védelmi költségvetése van.”118 Természetesen

a

duplikáció

elkerülésének

követelménye

csak

a

szükségtelen megkettőződésre vonatkozik.119 A szükséges párhuzamok minden további nélkül fenntarthatók. 8. Az EU-NATO viszonyokat elemezve az egyik legfontosabb kérdés: van-e lehetősége az Európai Uniónak NATO-kapacitásokat igénybe venni? És ha igen, mi módon? 1999-ben,

az

uniós

tagállamok

állam-

és

kormányfőinek

kölni

csúcsértekezletén két alternatíva rajzolódott ki: az unió jövőbeli akciói vagy NATOerőforrások „kölcsönvételével”, vagy azok nélkül – saját haderővel – fognak működni. Hogy előbbi helyzetben konkrétan miként fog működni a két szervezet szó szerinti „együtt működése”, az még tisztázatlan maradt. A NATO eszközök EU által történő igénybe vételének lehetősége elfogadott ugyan, de a konkrétumok, a részletszabályok még nem kerültek rögzítésre. Legutóbb Nizzában is csak a NATOképességekhez való hozzájutás szándékát deklarálta az ESDP-ről készített jelentés, de ennél tovább az sem jutott. (2003-ban némi pontosítás történt: ld. 17. pont.) Sokat mondó karikatúra jellemzi a kialakult helyzetet: két tank, egyiken: „NATO Forces (Europe)”, másikon „Euro Forces (NATO)” felirat. Ágyúcsöveik összebogozódva! Szemmel láthatóan nem találják a helyes irányt.120

117

Uo. George Robertson NATO-fõtitkár beszéde az európai védelem jövőjéről rendezett konferencián, Brüsszel, 2000. március 29. "A Vízió", http://www.mkogy.hu/nato/2000/00news10.htm 119 Kende Tamás és Szűcs Tamás: Európai közjog és politika, 716. o. 120 Karoliny, Eszter – Hjortnaes, Helle – Iskierska, Marta – De Taeje, Maja: Post- Cold War European Security, Explaining the European Security and Defence Policy, Group 4, Aalborg University, Faculty of Social Sciences, International Affairs Programme, 2001 118

56


(Megjegyzendő, hogy Törökország mint fontos európai/ázsiai NATOszövetséges csatlakozási kérelmének folyamatos elutasítása az Unió részéről bezavarhat a NATO-erőforrásokhoz való zökkenőmentes hozzájutásba. Ankara ugyanis többek közt ezzel az eszközzel próbálja számára jobb belátásra bírni az EU-t. Természetesen Törökország huzakodását a görög-török ellentét csak tovább szítja.) 9. A NATO-EU kapcsolatok egyik gyakorlati megnyilvánulása volt a nem Unió-tag európai NATO-országok – többek közt hazánk – eurohaderőhöz való hozzájárulási hajlandóságának kinyilvánítása, és képességeik konkrét rendelkezésre bocsátása a felajánlási konferenciákon. 10. ESDI: Az ESDI angol betűszó fontos kulcsfogalma a NATO-EU viszonynak. Jelentése: European Security and Defence Identity, azaz Európai Biztonsági és Védelmi Identitás. Mind a NYEU, mind az EU, mind a NATO terminológiában gyakran használt kifejezés. Éppen ezért tartalma rendkívül nehezen megfogható, hiszen ahány szervezet (és ahány tagállam), annyi jelentést tulajdonítanak neki.121 Leghelyesebb talán az ESDI-ről mint Európa NATO-tól független, de ahhoz mégis kapcsolódó (pl. eszközeihez hozzáférő) védelmi képességéről beszélni, mint amely Európában „célszerűbbé teszi a transzatlanti felelősség megosztását”122. 11. CJTF: Az európai védelmi identitás fogalmával szorosan összefügg, és szintén a NATO és az Unió kapcsolatrendszerét jellemző kifejezés a CJTF-rövidítés, azaz: Combined Joint Task Force (vegyes összetételű összfegyvernemi harci kötelék123, vagy másképp többnemzetiségű összhaderőnemi harci kötelék124). A CJTF lényege Európa védelmi képességének erősítése, mégpedig oly módon, hogy a NATO-n belül elkülönített („de nem különálló”)125 erőket hoznak létre, melyekhez (ti. a CJTF-hez) akár az EU részéről, akár a NATO részéről bármikor hozzá lehet férni. A CJTF létrehozásáról 1996-ban döntött a NATO. A többnemzetiségű harci 121

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 469. o. Ronkovics József: Az európai védelmi képességek kialakításának koncepciója (ESDI) http://193.6.238.68/ujhonvszem/1999/199911/szem3.htm 123 Gazdag Ferenc: Biztonságpolitika, 150. o. 124 Ronkovics József: Az európai védelmi képességek kialakításának koncepciója (ESDI) 125 Gazdag Ferenc: Biztonságpolitika, 150. o. 122

57


kötelék nemcsak a szervezetek szintjén jelent kapcsolatot (EU-NATO), hanem az államok szintjén is, hiszen az alkalmi csapatokba uniós és nem uniós NATOtagországok egyaránt delegálnak. Ha az Unió kíván hozzáférni ezekhez az elkülönített NATO-erőkhöz, biztosított a kizárólagos európai részvétel (a tervezéstől egészen a vezető szintig bezárólag).126 11. A három I: Lord Robertson NATO Főtitkár az EU/ESDP-NATO kapcsolatok vezérlő elveit a „három I” követelményében foglalta össze:127 Improvement, Inclusiveness, Indivisibility.128 Azaz: Tökéletesítés, Teljesség, Transzatlanti oszthatatlanság. - Improvement: tökéletesíteni, fejleszteni kell Európa védelmi képességeit, növelni biztonsági kiadásait. - Inclusiveness: nem tehető megkülönböztetés az Európai Unió részéről a NATO- de nem EU-tagországok között, se az Észak-atlanti Szövetség részéről az EU- de nem NATO-tagállamok között. - Indivisibility: a transzatlanti térséget biztonsági szempontból oszthatatlan területként kell kezelni. 12. Az EU-NATO formális kapcsolatok alakulása: Az Európai Unió és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete együttműködését vezérlő elveket deklaráló nemzetközi szerződés, egy EU-NATO Megállapodás megfogalmazása régóta az egyik fő célkitűzése a kapcsolatok szorosabbra fűzésében érdekelteknek. Az ez irányú tárgyalások már jó ideje folyamatban vannak, eredményt azonban sokáig nem tudtak felmutatni a konzultáló felek. A tervezett EU-NATO Megállapodás stratégiai fontosságú kérdéseket volt hivatott rendezni. Pl. Milyen szerepet szán az EU a nem uniós ország európai NATO-tagállamoknak? Hogyan történjék az eurohaderő NATO-kapacitásokhoz való hozzáférése? Konkrét válsághelyzetekben mikor járjon el az Észak-atlanti Szövetség, illetve mikor lépjen fel az Európai Unió? Rendezzenek-e közös gyakorlatokat? 126

Ronkovics József: Az európai védelmi képességek kialakításának koncepciója (ESDI) Albright még három D-ről beszélt: decoupling, duplication, discrimination 128 George Robertson NATO-fõtitkár beszéde az európai védelem jövőjéről rendezett konferencián, Brüsszel, 2000. március 29. "A Vízió", http://www.mkogy.hu/nato/2000/00news10.htm 127

58


Milyen konzultációs fórumok biztosítják a két szervezet közti kapcsolattartást, egymás tájékoztatását, netán véleményének kikérését? Milyen módon cserélődjenek az – akár titkos – információk? Létrejöjjön-e valamiféle közös intézmény, konkrétan pl. egy NATO-EU Tanács, Transzatlanti Tanács a döntések koordinálására? A NATO és az Unió intézményi struktúrájában jelen levő, hasonló feladatkörrel és hatáskörrel bíró szervek közt milyen együttműködés alakuljon ki? Hogyan lehessen egymás igényeire, elképzeléseire figyelemmel lenni? Vagyis: milyen elvek mentén történjék a két szervezet stratégiai partnersége? Milyen erőfeszítések történtek e kérdések megválaszolása, a kapcsolatok formalizálása érdekében? 13. 2000: Az ezredfordulón egy ideiglenes biztonsági megállapodás látott napvilágot: 2000-ben a NATO és az EU Főtitkára (a korábbi NATO Főtitkár) között köttetett meg az egyezmény.129 14. 2001: 2001-ben döntés született a két szervezet közti formális kapcsolatok felvételéről. Innentől rendszeressé váltak az EU-NATO közti hivatalos találkozók, gyakran külügyminiszteri szinten is.130 15. 2002: Az igazi jelentőséggel bíró lépés megtételére 2002 decemberében került sor. Napvilágot látott az ESDP-ről rendelkező EU-NATO Nyilatkozat (EUNATO Declaration on ESDP). Az Európai Unió és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete bizonyságot tett – közös értékeiken, és a biztonság oszthatatlanságán alapuló – stratégiai partnerségük melletti elkötelezettségükről. Rögzítették a kapcsolatukat vezérlő legfontosabb princípiumokat: partnerség, konzultáció, párbeszéd, együttműködés, átláthatóság, transzparencia, egymás autonómiájának, érdekeinek kölcsönös tiszteletben tartása, valamint az Egyesült Nemzetek Alapokmánya rendelkezéseinek respektálása (mindenekelőtt a viták békés rendezése, az erőszakkal való fenyegetés, illetve az erőszak alkalmazásának tilalma, a szerződéses kötelezettségek betartása). 129

Kende Tamás és Szűcs Tamás: Európai közjog és politika, 722. o.

59


Az EU kötelezte magát a nem uniós tagország európai NATO-államok lehető legteljesebb mértékű bevonására a közös védelem- és biztonságpolitika folyamatába. A NATO vállalta az ESDP minden lehetséges eszközzel való támogatását, beleértve az Észak-atlanti Szövetség tervező kapacitásaihoz való bármikori hozzáférés engedélyezését is.131 A deklaráció tanúsága szerint az EU és a NATO a nyitottság szellemében („spirit of openness”) kívánja kapcsolataikat ápolni, fejleszteni. 16. 2003: Az EU-NATO közti viszonyrendszer formalizálásában a következő fontos állomás 2003 márciusában érkezett el. Ekkor került szignálásra az EU-NATO Biztonsági Együttműködési Megállapodás. A megállapodás többek között a „minősített adatok és anyagok” egymás kölcsönös rendelkezésére bocsátásának kívánalmát fektette le.132 17: „Berlin-plussz”: Szintén 2003 vívmánya a „Berlin-plusz csomag” elfogadása. Az együttműködés elveit deklaráló dokumentumok 4 pontra helyezik a hangsúlyt: 1. biztosítani kell az Európai Unió hozzáférését a NATO operációs, műveleti tervezéséhez, 2. képességeihez és közös eszközeihez, 3. EU-vezette műveletek esetén szerepet kell szánni a NATO európai parancsnokságának (a SACEUR-nak ill. a DSACEUR-nak) 4. és nem utolsósorban adaptálni kell ezeket a változásokat a NATO védelmi tervezési rendszerében. A Berlin-plusz csomag fenti rendelkezéseivel megpróbálja elejét venni az oly sokak által – jogosan – támadott duplikációnak, szükségtelen megkettőződésnek az EU és a NATO között. Hogy miért „Berlin-plusz csomag”? Az Unió és az Észak-atlanti Szövetség kooperációjának 2003 márciusában irányt szabó dokumentumok az 1996-ban Berlinben elkezdett folyamatra kívánták feltenni a koronát. A NATO-államok külügyminisztereinek németországi értekezletén született ugyanis döntés az ESDI-

130

Cristopher Bennett: Európai biztonsági architektúra, In: www.nato.int/docu/review/2003/issue3/ hungarian/art1.html 131 EU-NATO Declaration on ESDP, in: www.nato.int/docu/pr/2002/p02-142e.htm 132 Pol de Witte: Az EU-NATO kapcsolatok fejlesztése, In: www.nato.int/docu/review/2003/issue3/ hungarian/art2.html

60


ről, az európai biztonsági- és védelmi identitás elismeréséről, és annak lehetőségéről, hogy uniós műveletekhez NATO-kapacitásokat lehessen igénybe venni.133 18. Az EU és a NATO közti kapcsolatok szorosabbra fűzése nem pusztán papíron deklarált kívánalom maradt. Kézzelfogható jelei vannak az együttműködés intenzívebbé válásának Bosznia-Hercegovinában (az SFOR és az Unió rendőri erői között), Koszovóban (a KFOR és az EU csapatok között), de mindenekelőtt Macedóniában (ahol a Concordia Művelet keretében az eurokatonák már át is vették az irányítást – 2003. április 1-étől.). A Nyugat-Balkán helyzetének rendezésére pedig júliusban közös álláspont került megfogalmazásra az EU és a NATO részéről.134 A NATO-ESDP relációk elemzése után dolgozatom következő gondolati egysége az európai biztonsági architektúra 3. szereplőjére, az EBESZ-re fókuszál. A szervezet rövid bemutatását követően az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és az Európai Unió Biztonság- és Védelempolitikájának kapcsolata kerül górcső alá.

133 134

Uo. Uo.

61


VI. AZ EURÓPAI BIZTONSÁG ÉS VÉDELEMPOLITIKA ÉS AZ EURÓPAI BIZTONSÁGI ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSI SZERVEZET (ESDP – EBESZ) VI. 1. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ), illetve Szervezet (EBESZ) Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletet életre hívó és útjára indító dokumentumot (az ún. Helsinki Záróokmányt) 1975-ben Helsinkiben 35 állam – 33 európai és 2 észak- amerikai ország135 – képviselője írta alá. A kettéosztott Európa az EBEÉ keretében így ismét egységesen mutatkozott (ha nem is egyetértésben). Albánia kivételével ugyanis valamennyi európai állam részt kívánt venni e kezdeményezésben.136 A közös érdekek közös rendezést, összeurópai együttgondolkodást, együttcselekvést igényeltek. A hidegháború fagyos légköre enyhülni kezdett (détente). Az euroatlanti politikai kooperáció e fóruma, mely hosszú ideig konferenciákról konferenciákra működött, a ’90-es években az intézményesülés útjára lépett. Az 1990-ben a francia fővárosban megrendezett állam- és kormányfői értekezlet – ahol elfogadásra került a „Párizsi charta az új Európáért” – nemcsak az öreg kontinensnek mutatott újszerű irányvonalat, hanem önmagának is: az addigi laza együttműködés egyre újabb és újabb szervekkel egészült ki, az ad hoc intézményeket immár állandó szervek váltották fel. 1994-re elérkezett az idő, hogy – reagálva a változásokra – deklarálva is legyen a folyamatos átalakulás, annak eredménye. A budapesti értekezleten így az EBEÉ „nevet változtatott”: ekkortól már mint EBESZ, Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (OSCE: Organisation for European Security and Cooperation) jegyzendő az európai intézmények sorában. 135

Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehszlovákia, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Izland, Írország, Jugoszlávia, Kanada, Lengyelország, Liechtenstein, Luxembourg, Magyarország, Málta, Monaco, NDK, Norvégia, NSZK, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Spanyolország, Svájc, Svédország, a Szent Szék, Szovjetunió, Törökország, USA (In: Helsinki Final Act) 136 Gazdag Ferenc (szerk.): Biztonságpolitika, 170. o.

62


(Szervezeti mivoltát az EBEÉ már voltaképp 1992-ben kinyilvánította. A helsinki csúcstalálkozón részt vevő államok együttműködésükre ugyanis már ekkor mint az ENSZ Alapokmány szerinti regionális szerveződésre tekintettek.)137 Mára tehát már valódi szervezetről beszélhetünk, szövevényes intézményi hálózattal. Az EBESZ legfőbb szervei:138 - Summit azaz a csúcstalálkozók: a részt vevő államok állam- vagy kormányfőinek periodikus találkozója. A prioritásokat, követendő irányvonalakat megszabó legfelsőbb szintű politikai fórum. - Ministerial Council azaz a Miniszteri Tanács: a külügyminiszterek éves ülése (kivéve a csúcstalálkozók időszakát). - Permanent Council azaz az Állandó Tanács: Bécsben hetente rendszeresen összeülő politikai konzultációs és döntéshozatali fórum. - Senior Council azaz a Vezetők Tanácsa: a politikai vezetők, diplomaták magas szintű, Prágában összeülő testülete, illetve évente egy alkalommal a Gazdasági Fórum keretszerve. Az EBESZ régió biztonságára ható gazdasági és környezeti kérdésekkel foglalkozó intézmény. - Parliamentary Assembly azaz a Parlamenti Közgyűlés: több mint 300 képviselőt tömörítő, koppenhágai székhelyű konzultatív testület, melynek legfőbb feladata a szervezet legitimitásának erősítése. Tagjait a nemzeti parlamentek delegálják. - Forum for Security Co-operation azaz a Biztonsági Együttműködés Fóruma: Bécsben hetente – fegyverzet ellenőrzésről, ill. a bizalom- és biztonságépítő intézkedésekről139 – tanácskozó testület. A biztonság katonapolitikai aspektusai terén illetékes fórum. - Chairman-in-Office(CiO) azaz a soros elnök: az EBESZ részt vevő államainak külügyminiszterei töltik be e tisztséget, évente rotálódva

137

Bruhács János: Nemzetközi jog III. 144. o. www.osce.org/structures_institutions 139 CSBMs: Confidence and Security Building Measures 138

63


váltva

egymást.

A

szervezet

akcióinak

koordinálásáért,

ill.

végrehajtásáért viselik a felelősséget.140 - Troika azaz a Trojka: a soros elnök munkáját segítő szerveződés. Tagjai: az aktuális, az előző és a következő soros elnök.141 - Secretary General azaz a Főtitkár, ill. Secretariat azaz a Titkárság: a Főtitkár vezetése alatt álló bécsi székhelyű Titkárság feladata az EBESZ adminisztráció vitele, az érdemi munkát végző döntéshozó, végrehajtó szervek segítése, kapcsolattartás a nemzetközi kormányzati szervezetekkel ill. az ngo-kkal, továbbá a koordináció biztosítása a szervezet egységei között, a financiális és személyzeti kérdések megoldása, fordítás, konferenciaszervezés, kapcsolattartás a sajtóval stb. A főtitkár kinevezése a Miniszteri Tanács kompetenciájába tartozik. - Office for Democratic Institutions and Human Rights azaz a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája: a Varsóban székelő szerv feladata gondoskodni az emberi jogok tiszteletben tartásáról, ill. a demokrácia érvényesüléséről a régióban. - High Commissioner on National Minorities azaz a Nemzeti Kisebbségek Főbiztosa: A részt vevő államok közötti békét, biztonságot és baráti kapcsolatokat veszélyeztető nemzetiségi problémák kezelése e hágai székhelyű intézet legfőbb célkitűzése. - Representative on Freedom of the Media azaz a Független Média Képviselője: a bécsi székhelyű hivatal feladata az illetékessége alatti területen a média fejlődésének figyelemmel kísérése, illetve a kifejezés szabadságát sértő intézkedések elleni fellépés. - Court of Conciliation and Arbitration azaz az Egyeztető és Választott Bíróság: a ’tagországok’ (pontosabban azon EBESZ résztvevők, melyek aláírói az 1992. évi stockholmi egyeztető és választott bírósági szerződésnek142) közti vitákat elbírálni hivatott genfi székhelyű igazságszolgáltató fórum. 140

2003-ban a holland külügyminiszterre hárul ez a feladat. 2003-ban Portugália, Hollandia és Bulgária külügyi tárcáját irányító miniszter vesz részt a Trojka munkájában. 142 Ld. 1996. évi XIII. törvény 141

64


A konzultatív, végrehajtó és igazságszolgáltatási funkciókat betöltő szervek mellett fentebb felsorolt döntéshozó fórumok eljárását fő szabály szerint a konszenzusra törekvés jellemzi. Azaz az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet részt vevő államainak egyhangú támogatása szükségeltetik majd’ minden megszületendő döntéshez. Ezt a sok esetben nehézkes folyamatot azonban megkönnyíti, felgyorsítja a konszenzus mínusz egy elv alkalmazása. E nélkül a megoldás nélkül meglehetősen kérdéses lenne az EBESZ hatékony működése. Az EBESZ-nek mint nemzetközi regionális szervezetnek napjainkban már – a kezdeti 35 konstituáló ország után – 55 „részt vevő” állama, azaz tagországa van.143

Hogyan járul hozzá az EBESZ Európa biztonságához?

143

… Albánia, Andorra, Azerbajdzsán, Bosznia- Hercegovina, Csehország, Észtország, FehérOroszország, Georgia, Horvátország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Lettország, Litvánia, Macedónia, Moldova, Németország, Oroszország, Örményország, Szerbia és Montenegro, Szlovénia, Szlovákia, Tadzsikisztán, Türkmenisztán, Ukrajna, Üzbegisztán (www.osce.org/general/participating_states)

65


VI/2. Az EBESZ mint biztonságpolitikai intézmény 1. Nomen est omen. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet már nevében is jelzi meghatározó feladatát: őrködni Európa biztonsága felett. 2. Helsinki Záróokmány: Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletet 1975-ben konstituáló helsinki konferencia záródokumentuma 5 fő kérdés köré szerveződik. Rögtön a záróokmány első része foglalkozik a biztonságpolitikai kérdésekkel, hangsúlyozva ezzel a téma kiemelkedő jelentőségét, az EBEÉ elsődleges feladatát. A Helsinki Záróokmány 5 fő része, 5 „kosara”: 1. Európa biztonságával kapcsolatos kérdések 2. Gazdasági, tudományos, technológiai és környezetvédelmi együttműködés 3. Biztonság és együttműködés a Mediterrán térségben 4. Kooperáció humanitárius kérdésekben 5. A konferencia utóélete144 Az Európa biztonságával foglalkozó első fejezet két kérdéskört jár körbe: 1. Melyek a részt vevő államok közti kapcsolatokat szabályozó alapelvek, és miként lehet ezeknek az alapelveknek érvényt szerezni? illetve 2. Milyen hatékony válaszok adhatók a biztonság, a leszerelés és a bizalomépítés tárgyköreit érintő problematikus kérdésekre? 1. A helsinki csúcsértekezleten 1975-ben 10 pontba szedték az államok kölcsönös kapcsolatait vezérlő princípiumokat. Deklarálták valamennyi elv feltétlen érvényesülésének kívánalmát, tekintet nélkül a partnerállam „politikai, gazdasági vagy társadalmi berendezkedésére – ld. az EBEÉ összekötő híd szerepét a hidegháború idején! –, méretére, földrajzi elhelyezkedésére vagy gazdasági fejlettségi szintjére”.145

144 145

Helsinki Final Act, Conference for Secuity and Co-operation in Europe, 1975 Summit Helsinki Final Act

66


A 10 alapelv, a „helsinki tíz parancsolat”: I. Szuverén egyenlőség, a szuverenitásban foglalt jogok tiszteletben tartása II. Tartózkodás az erőszakkal való fenyegetéstől vagy az erőszak alkalmazásától III. A határok sérthetetlensége IV. Az államok területi épsége V. A viták békés rendezése VI. Belügyekbe való be nem avatkozás VII. Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása, beleértve a gondolat, a lelkiismeret, a vallás és a meggyőződés szabadságát VIII. A népek egyenjogúsága és önrendelkezési joga IX. Államok közötti együttműködés X. A nemzetközi jogi kötelezettségek jóhiszemű betartása, teljesítése Ha – szűk értelmezéssel – a nemzetközi jog alapelveit azonosítjuk a nemzetközi jog imperatív szabályaival, elmondhatjuk, hogy a helsinki konferencián részt vett 35 állam voltaképpen a nemzetközi jog feltétlen érvényesülést kívánó szabályait foglalta egységbe. Természetesen erre már korábban is történtek kísérletek, születtek próbálkozások: ugyancsak nem meglepő, hogy többé-kevésbé eltérő tartalommal. A különbségek ellenére azonban az egybeesések sem vitathatók. Az államok békés egymás mellett élését szabályozó „Öt Elvet”, a Pancsa Silát már 1954-ben megfogalmazták Nehru indiai és Csou En-laj kínai miniszterelnökök.146 Az el nem kötelezett országok által hangsúlyt kapó 10 bandungi alapelv 1955-ben került rögzítésre.147 Az ENSZ Közgyűlése 1970-ben szedte pontokba az államok közötti 146

Az 5 elv: egymás területi épségének és szuverenitásának tiszteletben tartása, kölcsönös meg nem támadás, egymás belügyeibe való beavatkozás tilalma, békés együttélés. http://www.altavizsla.hu/d.pl?url=http:%2F%2Fvizsla.origo.hu%2Fkatalogus%3Fhol=1%26q=Pancsa +Sila&ens 147 A 10 elv: az alapvető jogoknak, ill. az ENSZ Alapokmány céljainak és elveinek tiszteletben tartása, a szuverenitás és a területi integritás sérthetetlensége, a rasszok és nemzetek egyenlősége – ld.

67


baráti kapcsolatok és együttműködés ENSZ Alapokmányával egyező elveit.148 1972ben az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió megállapodásban rögzítette az országaik ill. érdekszféráik békés egymás mellett élését meghatározó vezérelveket.149 Ezt a sort követte a Helsinki Záróokmány 1975-ben.150 2. Az Európa biztonságának kérdésére koncentráló 1. kosár a 10 alapelv deklarálása után biztonság- és bizalomépítési eszközöket is ajánl. (CSBMs: Confidence and Security Building Measures) Az itt elindult folyamat eredményeképp az EBESZ részes államai vállalták egymás közt a főbb katonai manőverek előzetes bejelentését, megfigyelők fogadását, katonai információk cseréjét, főbb fegyverzeti és harci technikai eszközeik rendszeréről adatok kicserélését, közép- és hosszútávú védelmi tervezésük egymással való ismertetését, felvilágosítás, felülvizsgálat és párbeszéd rendszeresítését, konzultációt a szokatlan katonai tevékenységekkel kapcsolatban, kooperációt a katonai természetű veszélyes incidensek esetén, közös katonai gyakorlatok, közös kiképzések megtartását, szakértők rendelkezésre bocsátását, új fegyverzetek és harci technikák bemutatását, meghatározott katonai tevékenységeik előzetes ismertetését stb.151 3. Együttműködés: Az EBESZ Európa biztonságához a részt vevő államok kooperációjával járul hozzá. Az alapkoncepció szerint akár egy állam biztonságának megingása is hozzájárulhat a többi bizonytalanságba sodródásához, de fordítva is igaz a tétel, valamennyi állam profitálhat a többiekkel való együttműködésből.152 Az 1996. évi Lisszaboni Charta (az Európai Közös és Átfogó Biztonsági Modellről a 21. antirasszizmus –, tartózkodás a belügyekbe való beavatkozástól, az államok egyéni vagy kollektív védelemhez való jogának elismerése, tartózkodás az erőszakos nyomásgyakorlástól – ld. antikolonializmus –, a nagyhatalmak kizsákmányoló megállapodásainak elítélése, az erőszak alkalmazásának vagy az erőszakkal való fenyegetésnek a tilalma, a nemzetközi viták békés rendezése, segítségnyújtás, együttműködés, a nemzetközi kötelezettségek tiszteletben tartása.http://www.myanmar.gov.mm/Article/Article2002/sept/sept7b.html 148 A 7 elv: az erőszak tilalma, a nemzetközi viták békés rendezése, a belügyekbe való be nem avatkozás követelménye, az együttműködés kívánalma, a népek önrendelkezési joga, a szuverén egyenlőség és a nemzetközi jogi kötelezettségek jóhiszemű teljesítésének kívánalma. 149 A szokásos princípiumok mellett rögzítették elkötelezettségüket a leszerelés, ill. fegyverzetkorlátozás folyamatában, az egyoldalú előnyökre törekedés kölcsönös kerülését, speciális felelősségüket és óvintézkedések szükségességét kapcsolataik elmérgesedése megelőzendő. 150 Bruhács János: Nemzetközi jog I. Általános rész, 157- 158. o. 151 A bizalom és biztonságerősítő intézkedésekkel foglalkozó tárgyalások 1994. évi bécsi dokumentuma 152 Szabó Attila: Organization for Security and Cooperation in Europe (OSCE) – Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, In: Győri Paragrafus, 2000. október, http://rs1.szif.hu/eltegyor/ paragrafus/az%20ujsag/oktober/osce.htm

68


században) szavaival: az EBESZ nem mást célzott meg, mint egy határok nélküli közös biztonsági térség megvalósítását, mely az abban egyenlő jogokkal részt vevő államok együttműködésén, partneri kapcsolatain alapul. 4. A biztonság fogalmának szélesebb értelmezése: Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet tevékenységének központjában a biztonság fogalma áll. Az EBESZ széles, átfogó biztonságfogalommal operál. Nem csupán katonapolitikai kérdéseket tekint a biztonságot befolyásoló tényezőknek. Az EBESZ felfogása értelmében biztonsági kockázat lehet az emberi jogok, alapvető szabadságok be nem tartása, a kisebbségi jogok semmibe vétele, a környezetvédelem követelményeinek áthágása és természetesen a gazdaság stabilitását, fejlődését aláásó jelenségek is. 5. Az európai biztonság oszthatatlan: Másképp megközelítve a kérdést: Európa biztonságának garantálása nem merül, nem merülhet ki a megfelelő katonai lépések megtételében. Ugyanúgy és legalább ugyanakkora figyelmet kell szentelni a gazdasági, környezetvédelmi együttműködésnek, az emberi jogok érvényesülésének, különös hangsúlyt kell fektetni a kisebbségek védelmének, egyéni és kollektív jogaik elismertetésének, biztosításának, hisz rendkívüli instabilizáló tényező lehet (főként Közép-Kelet-Európában) respektálásuk elutasítása, és még sorolhatnánk a komplex megközelítés indokait. Az EBESZ eljutott ezen összefüggések felismeréséig. Működése az Európa oszthatatlan biztonságának elvén alapul. Az EBESZ-nek mint európai biztonsági szervezetnek ezt az egyik legmarkánsabb jellegét adó princípiumát már az 1975-ös Helsinki Záróokmány deklarálta. Az alapelv értelmében a biztonsági kockázatokat együtt kell kezelni, hiszen azok egymásra hatnak, összefüggenek, egymást erősítik. 6. A biztonsági szituációk kezelése: A biztonság tágabb, kiterjedtebb fogalmának elfogadásából következik, hogy az azt veszélyeztető, sértő helyzetek lereagálása is változatos megoldási módokat igényel az EBESZ-től. Ennek a követelménynek az euroatlanti szervezet a legmaximálisabban eleget is tesz. Az EBESZ-dokumentumok mellett a szervezet a legkülönbözőbb technikákat dolgozta ki a biztonsági tényezőkre való hatékony válaszadás céljából:

69


moszkvai mechanizmus (mely az emberi jogok megsértése esetén lép életbe), berlini mechanizmus (mely az EBEÉ-alapelvek áthágása esetén, illetve a béke, biztonság, stabilitás veszélyeztetésekor alkalmazandó – és alkalmazták is pl. BoszniaHercegovina esetében), továbbá a La Valetta mechanizmus és a genfi székhelyű Egyeztető és Választott Bíróság (melyek a viták békés megoldására hivatottak).153 Európa biztonságát, a konfliktusszituációk felszámolását, a konszolidációt, az újrakezdést szolgálja jó néhány további EBESZ-eszköz: a választások megfigyelése, ellenőrzése, a speciális preventív diplomácia alkalmazása és a bizalom- és biztonságépítő, -fejlesztő intézkedések széles tárháza.154 Az oszthatatlan európai biztonság elvéből következik, hogy a biztonsági tényezőket

(katonai,

emberi

jogi,

gazdasági,

környezeti

stb.)

együtt,

összefüggéseikben kell kezelni. A komplex megközelítés szükségessége így is értelmezhető, és úgy is, hogy egy konkrét válsághelyzetet szintén összességében kell kezelni. Azaz már a prevenciónak nagy jelentősége kell legyen, a korai előrejelzésnek, a figyelmeztetésnek, a felkészülésnek. A konfliktusszituáció feloldása után sem lehet azonban nyugodtan hátra dőlni, gyakran ezután következik csak az igazi munka. Az EBESZ stratégiáknak ez a felfogás integráns részét képezi. A szervezet mindhárom fázisból – konfliktusmegelőzés, konfliktuskezelés, és a konfliktust követő újjáépítés, helyreállítás –155 igyekszik aktív részt vállalni.

153

Bruhács János: Nemzetközi jog III. 146. o. Szabó Attila: Organization for Security and Cooperation in Europe (OSCE) – Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, In: Győri Paragrafus, 2000. október, http://rs1.szif.hu/eltegyor/ paragrafus/az%20ujsag/oktober/osce.htm 155 Uo. 154

70


VI/3. EBESZ – ESDP Milyen szerepet tölt be az EBESZ, és milyen szerepet az Unió Biztonság- és Védelempolitikája Európa biztonságpolitikai struktúrájában? Kié a múlt, kié (vagy mindkettőé) a jövő? Mik a különbségek a két védelmi szerveződés között? Az eltérésekből milyen funkciómegosztás adódik? Hogyan történik az együttműködés? Konkurenciát jelent-e egymásnak az EBESZ és az ESDP? Melyik mivel járul hozzá Európa biztonságához? 1. Az EBESZ szerepe a megváltozott világpolitikai helyzetben: Az EBESZ kétségtelenül a hidegháború által életre hívott intézmény. Legfőbb célkitűzése a szembenálló két hatalmi tömb közti minimális együttműködés biztosítása volt. A győztesek és vesztesek nélkül befejeződött hidegháború156 elmúltával nemzetközi

szervezetek

sorának

létjogosultsága,

fennmaradásuk

további

indokoltsága, biztonsági szerepvállalásuk hatékonysága kérdőjeleződött meg. Valki László gondolatát kölcsönvéve: csupán egyetlen szervezet „vált adekváttá” a gyökeresen átalakult világpolitikai helyzethez, az önmagát rövid időn belül felszámoló Varsói Szerződés.157 Az akkor még Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet nevet viselő Helsinki folyamat életbenntartását is sokan ellenezték, hivatkozva atavisztikus jellegére. Számos támadási felületet találtak az EBESZ ellenzői:158 Például hogy a szervezet részes államai rendkívül eltérő politikai, gazdasági, kulturális háttérrel rendelkeznek, más és más biztonsági kihívásoknak kell megfelelniük, vagyis túl tág területet fog át az EBESZ, nem képez homogén egységet az Albániától Azerbajdzsánon át Ausztriáig, Andorráig ható szervezet. Ilyenfajta sokszínűség összefogására ott az ENSZ, nincs értelme még egy párhuzamos szervezetnek. Az EBESZ szemére vetették, hogy az egyhangúságra, konszenzusra törekvő, vétóra bármikor lehetőséget adó döntéshozatal, mely csupán politikai kötelezettséget von maga után, elégtelen eszköz, nem visz előbbre, kerékkötője a továbblépésnek. 156

Valki László: Az EBESZ helye az "európai http://index.hu/upload/Valki_2000-Mar-%201-20:39:03.doc 157 Uo. 158 Uo.

71

biztonsági

architektúrában",


Az EBESZ ’90-es évek eleji nem túl sikeres akciói – Szerbia, Azerbajdzsán, Karabah – után az euroatlanti biztonsági szervezet kezdett magára találni. Köszönhető volt ez főképp a lépésről lépésre zajló intézményesülési folyamatnak, illetve a funkciók átértékelésének, és a megfelelő, hatékonyan ellátható feladatok (kisebbségvédelem, választások ellenőrzése stb.) megtalálásának. Csecsenföld, Macedónia illetve a balti államok bizonyították, az EBESZ igenis fontos szereplője lehet az új európai biztonsági struktúrának. Kérdés persze, menyiben változtatott a helyzeten, hogy az Európai Unió is kezdett megizmosodni, védelmi jelleggel feltöltődni. Milyen hatással volt/van az EBESZ-re az ESDP kialakulása, fejlődése? Ebben az ismét megváltozott helyzetben továbbra is bizonyítani képes az EBESZ indokoltságát? Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet csak akkor tud az Unió biztonság- és védelmi politikája mellett megkapaszkodni, fennmaradni és hatást gyakorolni

Európa

biztonságpolitikai

architektúrájában,

ha

képes

olyan

jellegzetességeket, őt meghatározó eltéréseket felmutatni, melyek mint minőségi különbségek, továbbra is alátámasztják működésének szükségességét. Egyik ilyen megkülönböztető jellegzetessége pl. – a korábban támadási felületet jelentő – széles tagsági rendszer. 2. A tagság: Tagadhatatlan különbség az EBESZ és az EU/ESDP között a tagság létszáma. Míg az Európai Unió mindössze 15 tagállamot számlál, illetve 2004-től 25 fősre bővül a szervezet, addig az EBESZ-ben mára már 55 állam működik együtt. Ahogy az EBESZ szélesebb értelemben fogja fel és használja a biztonság fogalmát, úgy tágabban értelmezi Európa határait is (az USA-tól és Kanadától itt természetesen eltekintek). Az EBESZ-nek tagja, helyesebben részes állama – valamennyi EU tagállamon és a tízes bővüléskor csatlakozó országokon kívül – az Unióba felvételt még nem nyerő vagy nem kérő kelet-közép-európai országok (pl. Bulgária, Románia, Moldova), a NATO- de nem EU-tag európai/ázsiai ország Törökország, illetve a skandináv állam Norvégia, a volt Jugoszláv Szocialista Köztársaság széthullásával megszülető új délszláv államok (pl. Horvátország, Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia és Montenegró) és Albánia, sőt középázsiai

és

kaukázusi

államok

(Kazahsztán,

72

Kirgizisztán,

Tadzsikisztán,


Türkmenisztán, Üzbegisztán ill. Azerbajdzsán és Örményország), Oroszország, Fehér-Oroszország és Ukrajna, de még Svájc és a Szent Szék is. Az EBESZ hű maradt ahhoz az alapkoncepcióhoz, melyet még a hidegháború idején, indulásakor magára vállalt. Nevezetesen amellett, hogy hozzájárult Európa, egész Európa biztonságához, egy küldetést is teljesített: a kontinens egységét demonstrálta – a megosztottság ellenére. Ma már, legalábbis politikai, ideológiai értelemben, nem beszélhetünk Európa kettéosztottságáról. Az EBESZ széles értelemben vett Európa-felfogása ezért már nem a régi funkció szolgálatában áll. A Vlagyivosztoktól a Vatikánig, Bakutól Berlinig, Athéntől Akmoláig jelen levő biztonsági szervezet reprezentativitásának jelentősége a biztonság – ebben az értelemben is vett – komplex megközelítésében keresendő. Az EBESZ: - komplexen kezeli a biztonsági kockázatokat (katonai, gazdasági, emberi jogi, kisebbségi jogi, környezetvédelmi stb. problémák együtt kezelése), - komplexen kezel egy-egy válságszituációt (konfliktusmegelőzés, konfliktuskezelés, konfliktus utáni rehabilitáció), - és komplexen kezeli Európát mint biztonsági térséget, hiszen egy destabilizáló tényező hatása nem áll meg se a Rajnánál, se a Dunánál, se a Volgánál. 3. A biztonság átfogó megközelítése: A biztonság fogalmának az EBESZ által elfogadott szélesebb értelmezéséről fentebb már volt szó. Ennek a fajta felfogásnak köszönheti többek között az EBESZ térségünk fontos biztonsági tényezőjének szerepét. 4. Az EBESZ és az ESDP feladatvállalása: Mint ahogy semmi nem tisztán fekete vagy fehér, úgy nem lehet élesen elhatárolni azt sem, az Unió illetve az EBESZ milyen részt kíván vállalni Európa biztonsági struktúrájában. Nincs markáns demarkációs vonal a két szervezet feladatvállalása közt. Helyesebb ezért inkább csupán a hangsúlyokról beszélni. Az

Unió

1997-ben

az

Amszterdami

Szerződés-módosítással

egyértelműsítette, hogy az önálló uniós védelempolitika elsősorban béketeremtő,

73


békefenntartó, humanitárius, mentési és válságkezelő feladatokra fog koncentrálni. Azaz az ESDP integrálta a Nyugat-európai Unió petersbergi vállalásait. Hasonló alapokon nyugszik az EBESZ által követett biztonságpolitika is. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet sem kizárólag katonapolitikai kérdésként kezeli a biztonsági kihívásokat. Ugyanazt az eredményt – a stabilitás megteremtését, fenntartását – jóval lágyabb eszközökkel (például akár választások megfigyelésével) is el lehet érni az EBESZ felfogása szerint. Ebből a szempontból tehát mindkét európai biztonsági, védelmi szerveződés a „soft” eszközök híve. Talán megkockáztatható az a kijelentés, hogy hallgatólagosan a NATO-ra hagyják a „keményebb” eszközök érvényesítését. A hasonló megközelítés azonban nem jelent azonosságot. Ebből következően pedig nem szoríthatja ki egyik európai kezdeményezés sem a másikat, nem válik egyik sem felesleges árnyszervezetté, hiszen mindkettő ugyanazt a célt, de más eszközökkel oldja meg, más mechanizmus keretében, más hangsúlyokkal, más alapállásból, más technikákkal. Így egészíti ki egymást az EBESZ és az ESDP, illetve így fogják egymást kiegészíteni a továbbiakban is. Együttműködve, kooperálva, és nem egymással konkurálva. (Azt persze már a jövő fogja megválaszolni, nem kerül-e egyik vagy másik szerveződés dominánsabb pozícióba. Hogy melyik szervezet oldalára billen el a mérleg nyelve, melyik lesz a hangadóbb, a befolyásosabb, ezt ma még nem lehet megjósolni.) 5.

Együttműködés

intézményesített

kapcsolat

az még

EBESZ nem

és

alakult

az ki,

EU/ESDP

között:

szerződésben

Bár

rögzített

együttműködési feltételek még nem születtek meg, az EBESZ és az Unió kooperációja már jó néhány területen tetten érhető. Macedóniában, illetve egészében Dél-Kelet-Európában már bizonyságot tett a két szervezet hatékony együttműködési képességükről. Az Egyesült Nemzetek Szervezete EBESZ-missziójának vezetője további együttcselekvésre szólított fel Fehér-Oroszországban, Közép-Ázsiában és a kaukázusi területeken is.159 Javier Solana, volt NATO-Főtitkár, jelenlegi Mr. Európa (az EU közös kül- és biztonságpolitikájának képviselője, a Tanács főtitkára) a

74


kontinens biztonsága sarokpillérének nevezte az EBESZ és az Európai Unió szoros együttműködését.160 Az intézményesülés irányába tett első lépésként értékelhető az EBESZ Brüsszelben megnyitott irodája: OSCE Liaison Office. A két szervezet kapcsolattartását koordináló hivatal valószínűleg csupán az első láncszeme az elkövetkezendőkben kiépítésre kerülő hálózatnak. A folyamat betetőzését, a kapcsolatok még szorosabbra fűzését egy a két nemzetközi szervezet között megkötött szerződés, egy EBESZ-EU Megállapodás képezné (akár a NATO-EU Megállapodás mintájára).

(Természetesen

Európa

biztonsági

struktúrája

bemutatásának

teljességéhez

hozzátartozna nemcsak annak elemzése is, mi jellemzi az ESDP-NATO, illetve az ESDP-EBESZ relációkat, hanem annak feltárása is, milyen viszonyrendszer él a NATO és az EBESZ között. Dolgozatom az Európai Unió Biztonság- és Védelempolitikáját középpontba helyezve azonban csak az ESDP NATO-hoz és EBESZ-hez fűződő kapcsolatait kívánta részletesen feltárni. Álljék mégis itt egy mondat az Észak-atlanti Szerződés Szervezete és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kapcsolatáról: A két szervezet viszonyát az Isztambulban 1999-ben megkötött Együttműködési Biztonsági Platform szabályozza,161 melynek értelmében mindkét szervezet kötelezettséget vállalt egymás feladatai eredményes ellátásának támogatására, a hatékony együttműködésre.)

159

http://www.usembassy.it/file2002_09/alia/a2092502.htm http://www.usembassy.it/file2001_01/alia/a1011903.htm ’Solana said close cooperation between the EU and the OSCE is a cornerstone for security in Europe’ 161 Cristopher Bennett: Európai biztonsági architektúra, In: www.nato.int/docu/review/2003/issue3/ hungarian/art2.html 160

75


VII. ZÁRÓ GONDOLATOK Az európai integráció – ha kezdetben fel is bukkantak ugyan korukat jóval megelőző, már-már utópista elképzelések – mégis alapvetően gazdasági vonalon indult és haladt tovább évtizedekig. Lépésről lépésre bővült a tagállamok együttműködése, nőtt a kompetenciája a Közösségeknek. Amikor egy-egy területen sikeresnek bizonyult az integráció, hatása „átcsordult” más területekre, és ott is elindította a folyamatot. Így vált az ’50es évek első évében szén- és acél közösségként elinduló kezdeményezés az egész gazdaságot – mezőgazdaság, halászat, ipar, közlekedés, környezetvédelem, fogyasztóvédelem, kutatás-fejlesztés, versenyjog stb. – átfogó együttműködéssé. Arra azonban kevesen gondoltak, hogy a „spill over” hatás a gazdaságon túl is érvényesülni fog. Elvétve akadtak csak olyanok, akiknek realitásnak tűnt, hogy a tagállamok politikai ténykedéseiket is hajlandóak összehangolni. Azzal meg csak a legmerészebbek számoltak, hogy a nagypolitika színterén is megvalósulhat valamifajta

együttműködés,

hogy

a

tagállamok

féltve

őrzött

külpolitikai

kompetenciájukból is hajlandóak engedni. Az igazán meglepő fordulatot azonban a közös biztonság- és védelem politika megszületése hozta. A szuverenitás ilyen jelentős szegmenséről való lemondás sokáig elképzelhetetlen volt. Az ezredfordulót mégis ezzel a jelentős eredménnyel lépte át az Európai Unió. Az ESDP megszületése hamar vitás kérdések sokaságát indította szabadjára. A legnagyobb horderejű kérdés mind között arra vonatkozott, vajon milyen szerepet fog betölteni az EU közös biztonság- és védelempolitikája az európai biztonságpolitikai architektúrában. Az ESDP mint új szereplő megjelenésével átértékelődik-e a NATO szerepe, feladata, hatásköre, illetve szükség van-e még az EBESZ mint egy szintén európai regionális védelmi szervezet fenntartására, indokolt-e továbbfunkcionálása? Azaz: az ESDP életre hívásával hogyan változik Európa biztonsági rendszere? Miképp alakul a még a hidegháború idején konstituált biztonsági szervezetek szerepe az új tényező megjelenésével?

76


NATO? EBESZ? vagy/és ESDP? Ezekre a kérdésekre kísérelt meg választ adni dolgozatom. Az igazi válaszokat azonban csak az elkövetkezendő évek fogják megadni.

„Jól tudom, hogy sohasem az valósul meg, amire az ember törekedik, hogy legtöbbször kudarcot vallunk tökéletességről szőtt ábrándjaink valóra váltásában, de az ember tévedésekből, vesztett csatákból indul, és csak így tudja mindig újrakezdeni a harcot.” (Károlyi Mihály)

77


IRODALOMJEGYZÉK Tankönyvek, monográfiák, esszék, tanulmányok, cikkek: 1. Balázs Péter: Az Európai Unió külpolitikája és a magyar – EU kapcsolatok fejlődése (Ötödik rész: Az Európai Unió nemzetközi kapcsolatainak új dimenziói, 18. fejezet: Az Európai Unió külpolitikája) 230 – 245. o. KJK Kerszöv, Budapest, 2002 2. Bruhács János: Nemzetközi jog I. Általános rész, II. fejezet 2. rész: A nemzetközi jog általános szabályai, 3. A nemzetközi jog feltétlen érvényesülést kívánó szabályai (nemzetközi ius cogens), 154 – 158. o., IV. fejezet 4. rész: A nemzetközi viták rendezésének tiltott módszere: az erőszak tilalma, 231 – 240. o. Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 1998 3. Bruhács János: Nemzetközi jog III. Nemzetközi szervezetek, IX. fejezet 4. rész: A nem univerzális szervezetek, 1. Az euroatlanti szervezetek, 125 – 146. o. Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2001 4. Bennett, Cristopher: Európai biztonsági architektúra, In: www.nato.int/docu/ review/2003/issue3/hungarian/art1.html 5. Dési András: Kongóban az eurohaderő előfutára, In: Népszabadság, 2003. 06. 28. 6. Fazekas Judit (szerk.): Az európai integráció alapszerződései, KJK Kerszöv, Budapest, 2001 7. Fazekas Judit (szerk.): Az európai integráció alapszerződései 2., KJK Kerszöv, Budapest, 2002 8. Füzes Oszkár: Aláírják az EU-NATO szerződést, In: Népszabadság, 2003. 03. 14. 9. Gazdag Ferenc (szerk.): Biztonságpolitika, SVKH - Budapest, 2001

78


10. Gazdag Ferenc: Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája, Osiris Kiadó, Budapest, 2000 11. Györkösy Alajos (szerk.): Latin-magyar kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1996 12. Halmosy Dénes (szerk.): Nemzetközi szerződések 1945-1982, KJK, Budapest, 1985 13. Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Ötödik, átdolgozott, bővített kiadás, IV. rész: Az EU kormányközi pilléreinek működése, 19. A második pillér, 359 – 380. o. Magyar Országgyűlés, 2002 14. Karoliny, Eszter – Hjortnaes, Helle – Iskierska, Marta – De Taeje, Maja: PostCold War European Security, Explaining the European Security and Defence Policy, (A hidegháború utáni európai biztonság, az Európai Biztonság- és Védelempolitika) Group 4, Aalborg University, Faculty of Social Sciences, International Affairs Programme, 2001 15. Kende Tamás és Szűcs Tamás (szerk.): Európai közjog és politika (Harmadik rész: Az Európai Unió kormányközi és külső dimenziói, XIII. fejezet: Az Unió közös kül-, biztonság és védelempolitikája, Szűcs Tamás, Kende Tamás, Dunay Pál) 670723. o. Osiris Kiadó, Budapest, 2002 16. Komanovics Adrienne: Az Európai Alkotmány felé vezető úton, In: Jura, 8. évfolyam, 2002. 1. szám 17. Komanovics Adrienne: Az Európai Unió pillérrendszere, Harmadik rész: Az Európai Unió második pillére, 61-81. o. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2002

79


18. Komanovics Adrienne előadása: PTE-ÁJK Európai Szakjogász Továbbképzés, 2003. november 7. 19. Láng Péter: A Nyugat- Európai Uniótól az Európai Unió közös biztonság- és védelmi politikájáig, Törekvések és lehetőségek a kétezres években, Ph. D. értekezés,

Budapesti

Közgazdaságtudományi

és

Államigazgatási

Egyetem,

Nemzetközi kapcsolatok Ph. D. program, Budapest, 2001 20. Nyusztay László előadása: BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar, Szakdiplomácia Szakirányú Továbbképzés, 2003. február 28. 21. Robertson, George NATO-fõtitkár beszéde az európai védelem jövőjéről rendezett

konferencián,

Brüsszel,

2000.

március

29.

"A

Vízió",

In:

http://www.mkogy.hu/nato/2000/00news10.htm 22. Ronkovics József: Az európai védelmi képességek kialakításának koncepciója (ESDI), In: http://193.6.238.68/ujhonvszem/1999/199911/szem3.htm 23. Szabó Attila: Organization for Security and Cooperation in Europe (OSCE) – Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, In: Győri Paragrafus, 2000. október, http://rs1.szif.hu/eltegyor/paragrafus/az%20ujsag/oktober/osce.htm 24. Valki László: Az EBESZ helye az "európai biztonsági architektúrában", In: http://index.hu/upload/Valki_2000-Mar-%201-20:39:03.doc 25.de

Witte,

Pol:

Az

EU-NATO

kapcsolatok

fejlesztése,

www.nato.int/docu/review/ 2003/issue3/hungarian/art2.html Nemzetközi szerződések és egyéb jogforrások: Az Egyesült Nemzetek Alapokmánya, San Francisco, 1945. június 26. http://www.menszt.hu/magyar/alapokm.htm

80

In:


Brüsszeli Szerződés a gazdasági, szociális és kulturális együttműködésről és az együttes védelemről, 1948, In: Halmosy Dénes (szerk.): Nemzetközi szerződések 1945-1982, KJK, Budapest, 1985

Észak-atlanti Szerződés, Washington DC, 1949. április 4. http://www.nato.int/docu/basictxt/treaty.htm Helsinki Final Act, Conference for Security and Co-operation in Europe, 1975 Summit, 1 August 1975 http://www.osce.org/docs/english/1990-1999/summits/helfa75e.htm Egységes Európai Okmány, 1986, In: Fazekas Judit (szerk.): Az európai integráció alapszerződései, KJK Kerszöv, Budapest, 2001 Transzatlanti Nyilatkozat az EK és az Egyesült Államok közti kapcsolatokról, 1990, In: Balázs Péter: Az Európai Unió külpolitikája és a magyar-EU kapcsolatok fejlődése, 420-422. o. Maastrichti Szerződés, 1992, In: Fazekas Judit (szerk.): Az európai integráció alapszerződései, KJK Kerszöv, Budapest, 2001 Az új Transzatlanti Cselekvési Program, 1995, In: Balázs Péter: Az Európai Unió külpolitikája és a magyar-EU kapcsolatok fejlődése, 426-431. o. A bizalom és biztonságerősítő intézkedésekkel foglalkozó tárgyalások 1994. évi bécsi dokumentuma (EBESZ), http://index.hu/upload/Becsdok_2000-Mar-%201-18:28:32.doc 1996. évi XIII. törvény a békéltetésről és a választottbíráskodásról az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet keretében, Stockholmban, 1992. december 15-én létrejött Egyezmény és az Egyezmény 13. cikke alapján létrehozott Pénzügyi Jegyzőkönyv kihirdetéséről

81


Amszterdami Szerződés, 1997, In: Fazekas Judit (szerk.): Az európai integráció alapszerződései 2., KJK Kerszöv, Budapest, 2002 1999. évi I. törvény: a Magyar Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez történő csatlakozásáról és a Szerződés szövegének kihirdetéséről European Council – Presidency Conclusions, Cologne, 3 - 4 June 1999 http://www.cesd.org/eu/pres_concl_cologne.htm European Council – Presidency Conclusions, Helsinki, 10 – 11 December 1999 http://www.cesd.org/eu/pres_concl_helsinki.htm European Council – ESDP Presidency Report, Göteborg, 11 June 2000 http://www.cesd.org/eu/gothenburg.htm European

Council

–

Presidency

Report,

Nice,

6

December

2000

http://www.cesd.org/eu/nicereport.htm Nizzai Szerződés, 2001, In: Fazekas Judit (szerk.): Az európai integráció alapszerződései 2., KJK Kerszöv, Budapest, 2002 EU-NATO Declaration on ESDP, 2002, in: www.nato.int/docu/pr/2002/p02142e.htm Szerződés egy európai alkotmány létrehozásáról – tervezet, 2003, Európai Füzetek különszám, a Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ és a Külügyminisztérium közös kiadványa Web – oldalak: EBESZ: www.osce.org EU: http://europa.eu.int/

82


MAGYAR ENSZ TÁRSASÁG: www.menszt.hu NATO: www.nato.int WEU: www.weu.int

83

SZAKDOLGOZAT Dr. Csapó Zsuzsanna 2003

Recommend Documents