KATONA CSABA
SZABOLCS VÁRMEGYÉBŐL SZÁRMAZÓ DEBRECENI P O L G Á R O K 1733-1867 K Ö Z Ö T T
A debreceni polgárjog a 18-19. században Debrecen, a Tiszántúl egyik minden szempontból legjelentősebb települése 1693-ban nyert szabad királyi városi kiváltságot I . Lipót királytól, túlhaladva ez által az addig élvezett mezővárosi jogállás nyújtotta kiváltságokat. A korabeli viszonyok közepette ez a jogi procedúra elvileg jelentős fejlődés kapuját tárta szélesre a korábban háborúk által gyakorta sújtott Debrecen előtt. Erre azonban nem került sor, a Rákóczi-szabadságharc küzdelmei a települést is súlyosan érintették, amit a felkelés ideje alatt m é g egy pestisjárvány is tetézett. Bár ezt követően hadi események hosszú ideig nem hátráltatták a város fejlődését, az 1720-as évek elején lakosságának összlétszáma mégis csupán kevéssel halad hatta meg a tízezret, ami a korábbi évek viszonyaihoz képest j e l e n t ő s visszaesés volt. 1
2
3
4
A szabad királyi városi cím azonban - ha valamivel később is - meghozta gyümölcsét és szilárd alapjává vált Debrecen belső fejlődésének. A Rákóczi szabadságharc viharai után 1715-ben az országgyűlés is elismerte a kiváltságot és nem véletlen, hogy erre az időszakra esik a polgáreskü formulájának megszi lárdulása is. Ez az alábbi szavakkal vette kezdetét: „Esküszöm, hogy ebben a koncívis állapotban, amelyre mostan beállíttattam, a nemes város tanácsától és főbírájától függök, hozzájuk illő becsülettel és a város közjavára szolgáló dol gokban engedelmességgel leszek." 5
1
2
3
4
5
Koncz Ákos - Herpay Gábor: Debrecen sz. kir. városi rangra emelésének története. Debrecen, 1915. Balogh István: Debrecen hadiszolgáltatásai a Rákóczi-szabadságharc alatt. Debrecen, 1935.; Szendrey István: Debrecen a Rákóczi-szabadságharcban. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Év könyve, I. Debrecen, 1974. 7-25. Moess Alfréd - M . Román Éva: Az utolsó nagy pestisjárvány Debrecenben. Adalékok az 1739. évi járvány történetéhez. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, V I I . Debrecen, 1980. (a to vábbiakban Moess - M . Román, 1980.) 117. Balogh István: A cívisek világa. Bp., 1973. (a továbbiakban Balogh, 1973.) 66. Idézi: Balogh, 1973. 68. Az eskü szövegét teljes egészében közli Szűcs István: Szabad királyi Debrecen város története. Debrecen, 1871. 867-875.
A város valamennyi lakója azonban természetesen nem tartozott a polgárok közösségébe, vagyis azok közé, akik a j o g o k összességét élvezhették. Balogh István fentebb idézett m ű v é b e n - három időmetszetet tekintve - táblázatba fog lalva mutatta k i a debreceni lakosság különböző rétegeihez (polgárok, zsellérek és ún. hóstáti lakók) tartozók arányát. A z alábbi vázaltos kimutatás ennek alap j á n készült. 6
7
Ev
Lakosok száma
Polgárok
1787 1808 1848
29 000
2777
27 500 28 000
3166 3400
Zsellérek
Lakók
395 940
3381
1576
Látnivaló, hogy a polgárjoggal bírók az 1720-as évekhez képest jelentősen megnövekedett összlakosságnak végső soron csupán szűk rétegét alkották. En nek nagyon is józan gazdasági megfontoláson alapuló oka volt: „A polgárok lét számának nagyságrendjében végső soron az szabott határt, hogy a közösség vá rosi vagyonából hány lakosnak tudták a statútumban megfogalmazott igényeit kielégíteni. M i v e l Debrecenben az agrárgazdálkodás került a társadalmi terme lés középpontjába, a polgárok számára biztosítható földingatlan (szántó, kaszá ló, legelő) területe és m i n ő s é g e szabta meg a polgárok létszámkeretének a felső határát. Ez a fajta törvényszerűség különösen a X V I I I . századtól érvényesült, amikor is a korábbi népritkulás után megszilárdult a föld és az ember (munka erő) értékaránya." Ahhoz, hogy valaki polgárrá legyen Debrecenben, nem csupán a polgáresküt kellett letennie, de - m á s városokhoz hasonlóan -eljárási díjat (taxa, polgárjogi taksa) is kellett fizetnie a település kasszáját gyarapítandó. A taksa m é r t é k e a vizsgált időszak során többször változott, némelykor differenciált is volt, első sorban a debreceni polgárfiak, illetve a m á s h o n n a n betelepülők esetében az iparűzők j a v á r a , így egyfajta „szűrőként" is szolgált és szabályozta a polgárjo got elnyerők arányát. Ez a rendszer azt a célt is szolgálta, hogy a városi polgár ság létszáma ne haladhassa meg az ideálisnak tekintett nagyságrendet. A polgár joggal rendelkezők s z á m a így m é g a 19. század derekán is legfeljebb 3000 főre rúghatott, 1843-van például számuk 2519 v o l t . Ugyancsak a polgárok számának túlzott növekedését fékezte, hogy a polgár j o g nem öröklődött automatikusan apáról fiúra. A debreceni polgárok fiai ennek 9
10
6
7
8
9
A polgárjog fejlődéséről Iványi Béla: A városi polgárjog keletkezése és fejlődése figyelemmel Buda és Pest városokra. (Statisztikai Közlemények, 84/1.) Bp., é. n. 92-95.; A debreceni pol gárjog lényegéről Balogh, 1973. 66-72., illetve Rácz István: A debreceni cívisvagyon. Bp., 1989. (a továbbiakban Rácz, 1989.) 13-17. Balogh, 1973. 70. Rácz, 1989. 15. U o . 16. Uo. 18.
10
ellenére többnyire gond nélkül megkapták a polgárjogot, de nekik is le kellett tenni a polgáresküt és be kellett fizetni a taksát. Ugyanakkor természetesen a város vezető rétegének érdekét is az szolgálta a legjobban, ha a debreceni polgá rok döntő többsége a helyi családokból kerül k i . Debrecen azonban - legalábbis bizonyos mértékig - ennek ellenére nyitott volt a más településekről érkezettek befogadására is, az újonnan jöttek között pedig mindig voltak olyanok, akik nem csak debreceni lakosok, de egyúttal debreceni polgárok is lettek. A k i k előtt zárva voltak Debrecen kapui, azok - elsősorban gazdasági, de vallási okoknál fogva is - a görögök és zsidók, illetve - elsősorban vallási, de politikai okoknál fogva is - a katolikus felekezethez tartozók voltak, mindenki más előtt elvileg nyitva állt a lehetőség, hogy polgárjogot nyerjen a városban a megfelelő proce dúra lefolytatása után.
A Debrecenben polgárjogot nyert beköltözők 1733-1867 között A Debrecenbe a fent megjelölt időszakban beköltözött és ott polgárjogot nyert személyek vizsgálatához első számú forrásunk a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár ban őrzött Matricula Civium (azaz: Polgárkönyv) két k ö t e t e . " A Matricula Civiumot 1715-től vezették folyamatosan, de adatai csak 1733-tól alkalmasok statisztika elkészítésére. A Debrecen 18-19. századi népesedésének története szempontjából rendkí vül fontos forrás természetesen nem ismeretlen a kutatás számára. Herpay Gá bor m á r 1936-ban nyomtatásban tette közzé a Matricula Civium névanyagát (név, foglalkozás, előző lakhely, illetve a debreceni utcanév feltüntetésével), amit rövid bevezetővel és a beköltözöttek foglalkozás szerinti megoszlásáról készített statisztikával egészített k i . 12
Forrásként használta a névanyagot R á c z István, aki már az 1980-as évek de rekán készített felméréseket ennek alapján, majd 1989-ben A debreceni cívisvagyon c. könyvében ezt megismételte, az 1733-1848 közötti időszakot vizs gálva. Ennek során megállapította, hogy az ekkor polgárjogot nyert 8734 sze mély közül 6722 debreceni születésű volt és csupán 2012-en származtak m á s honnan. A döntő többség tehát - a polgárok több mint h á r o m n e g y e d e - a he lyiek közül került k i . 13
14
11
12
13
14
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár. IV. A. 101 l/s. Matrciula Civium. 1-2. A forrásra a továbbiakban nem hivatkozunk. Heipay Gábor: A Debrecenbe beköltözött polgárok. Matricula Civium. 1715-1867. Debrecen, 1936. Rácz István: A cívis fogalma. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve. Szerk. Gazda László. Debrecen, 1986. 77-111. Újra kiadva Rácz István: Parasztok, hajdúk, cívisek. Debrecen, 2000. 225-271. Rácz, 1989. 22.
A más helységekből érkezők eredeti lakóhelyét tekintve R á c z István h á r o m időmetszetet tekintve végzett részletesebb vizsgálatot: az 1740-49., az 1790— 1799. és 1830-39. közötti évekről van szó. 1740-49. között a legtöbb m á s hely ségből beköltöző polgár az alábbi törvényhatóságok területéről került k i : 79 fő Biharból, 25 fő Szatmárból, 20 fő Szabolcsból, 16 fő a Hajdúkerületből, 15 fő Hevesből, 14 fő Zemplénből és 10 fő Borsodból. A z 1790-1799 közötti idő szakra vonatkozóan ugyanezek az adatok: 67 fő Biharból, 28 fő Szabolcsból, 14 fő a Hajdúkerületből, 12 fő Borsodból és 10 fő Hevesből. 1830-39-ben pedig az alábbi volt a sorrend: 34 fő Biharból, 10 fő Szabolcsból és ugyancsak 10 fő He vesből. A z adatok alapján megállapítható, hogy az 1800-as években a legtöbb betelepülőt kibocsátó törvényhatóságokból érkezők száma jelentősen csökkent (az 1800-as években általánosságban is komolyabb mértékben visszaesett a pol gárjogot nyert betelepedettek száma, a három fenti idősík példájával szemléltet ve: 246, 2 1 1 , illetve 113 fő), á m ennek ellenére Szabolcs vármegye m i n d h á r o m időszakban ott található e m e g y é k között. Összesítve az adatokat, e három évti zedben Biharból beköltözött és polgárjogot kapott 180 fő, Szabolcsból 58 fő, a Hajdúkerületből 37 fő, Szatmárból 36 fő, Hevesből 35 fő, Borsodból 26 fő, Zemplénből 25 fő, a Jászkunkerületből összesen 19 fő, Abaújból 14 fő és K ö zép-Szolnokból 10 fő (összesen 440 fő). M á r pusztán e mintavételes eredmé nyek alapján is egyértelmű, hogy Szabolcs jelentős bázisa volt a debreceni pol gárság külső forrásokból táplálkozó utánpótlásának. 1 5
1
17
Ezt az állítást erősítik meg a Matrciula Civium alapján készült alábbi táblá zat adatai is, ahol az egyes törvényhatóságok területén lévő, Debrecenben pol gárjogot nyert személyeket kibocsátó helységek száma látható. S.sz. 1.
"Y." 3. 4. . „ „ „
6. 7. 8. 9. 10. 11.
-----13.
15
16
17
Megye (Törvényhatóság) ? Bihar Szabolcs Külföld Szatmár Borsod Zemplén Heves Bereg Abaúj Pest Gömör Ung
Helységek száma
S.sz.
86 "~8Í~ 63 48
30. 31. 32. 33. "34." 35. 36. 37.
31 30 20 14 14
"iT~ 12
------39. 40.
. . . . . . . .
42.
Megye (Törvényhatóság) Pozsony Somogy Csongrád Esztergom Kraszna Liptó Máramaros Nógrád Nyitra Temes Tolna Csík " Jászkerület
Helységek száma 4 4 3 3 ""3 3 3 3 3 3 3 2
A táblázatból azoknak a törvényhatóságoknak az adatait közöljük, amelyekből legalább tíz fő települt be Debrecenbe a tárgyévek folyamán. Rácz, 1989. 23. Uo.
S.sz. 14. 15.
Megye (Törvényhatóság)
Békés Veszprém T ó . " " Komárom 17. Közép-Szolnok 18. Fejér Szepes 19. 20. Sáros 21. Ugocsa 22. Sopron ...... Vas" 24. Bars 25. Hajdúkerület Nagykunkerület "26." 27. Baranya 28. Háromszék 29"" Kiskunkerület
Helységek száma
S.sz.
10 10
43. 44. ""45."" 46. 47. 48. 49. 50. 51.
" ¥ "
9 8 8 7 7 6 "Ú"
5 5 4 4 _
Megye (Törvényhatóság)
Mosón Szolnok-Doboka Trencsén Zala Zólyom Arad Belső-Szolnok Csanád Győr ......... Hunyad 53. Kolozs Maros-Torda 54. "55~""" Szolnok Torda 56. 57. Torontál " 5 8 7 " Udvarhely
Helységek száma 2 2 2 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Összesen 56 törvényhatóság területén volt olyan település, ahonnan Debre cenben polgárjogot szerző lakosok költöztek át (ezenkívül volt 86 egyértelműen nem azonosítható, illetve 48 nem magyarországi helység is). A legtöbb ilyen te lepülés Bihar vármegyében volt, szám szerint 86, de a második helyen m á r Sza bolcs megye található a maga 63 településével. A további sorrend: Szatmár: 48, Borsod: 3 1 , Zemplén: 30, Heves: 20, Bereg: 15 stb. Tehát a Debrecenbe betele pülők többsége e táblázat adatai szerint is a város közvetlen környezetéből, az Észak-Tiszán túlról került k i . A z , hogy Szabolcs ennek az adatsornak az alapján is a m á s o d i k helyen található, az eddigiekhez hasonlóan jelzi ennek a v á r m e gyének a jelentőségét dolgozatunk tárgya szempontjából. A z alábbiakban a Debrecenbe 1733-1867 között Szabolcs vármegyéből be költözött és ott polgárjogot nyert lakosokat vonjuk részletesebb vizsgálat alá beköltözésük üteme (évek szerinti megoszlása), megelőző lakóhelyük, illetve foglalkozásuk szempontjából.
A Szabolcs megyéből származó debreceni polgárok beköltözésének időbeli megoszlása A vizsgált 135 év során összesen 246 szabolcsi beköltöző nyert polgárjogot Debrecenben. Ez egyrészt azt jelenti, hogy átlagban m é g két fő sem költözött be évente a városba Szabolcs megye területéről. Másfelől viszont azt is jelenti, hogy a beköltözés rendszeres volt, szinte nem volt olyan év - legalábbis a 18. századot t e k i n t v e - , amikor legalább egy olyan személy ne akadt volna, aki Szabolcsból települt be és kapta meg a polgárjogot. Vagyis a megye a tárgyidő szak egészét tekintve volt a debreceni polgárság stabil bázisa. Ezzel együtt ter-
mészetesen voltak olyan évek, amikor a szabolcsi migráció erősebbnek, és v o l tak olyanok, amikor gyengébbnek bizonyult. Ennek vizsgálatát azonban nem választhatjuk el attól, hogy adott években összesen hányan kaptak polgárjogot a városban s ezek között milyen arányban képviseltették magukat a nem debrece niek. Az alábbi táblázat az 1733-1848 közötti időszakra vonatkozóan ezeket az adatokat összesíti Rácz István munkája, illetve a Matricula C i v i u m nyomán k é szült saját számításaim alapján. 18
Év szám
Beköltözők Szabolcs ból
1733 1734 1 1735 2 1736 1 4 1737 1738 3 1739 1740 7 1741 3 1742 3 1743 2 1744 3 1745 2 1746 1 1747 2 1748 1 1749 1 1750 2 1751 3 1752 1 1753 4 1754 ____ 3 '"¿755" 1756 2 1757 1758 ....... ""1759"] 1760 2 ... ~Í" 1762 2 "l ""¿763" Rácz, 1989. 19-20.
össze sen 3 18 13 20 25 23 10 46 40 21 17 26 21 17 16 22 20 19 17 19 25 22 .........
21 21 18 " " 3 4 " "
28 "~2l"
31
-------
Polgár jogot nyertek 46 50 64 80 91 59 27 108 93 60 59 62 46 52 42 31 38 53 55 36 46 52 38 45 49 51 ' ""63 60 " 61 74 "87
Év szám 1791 1792 1793 1794 1795 1796 1797 1798 1799 1800 1801 1802 1803 1804 1805 1806 1807 1808 1809 1810 1811 1812 """1813" 1814 1815 1816
•--------
Beköltözők Szabolcs ból
össze sen
3 5 4 1 2 3 1 3 5 1 1 3
19 23 22 23 25 17 21 9 36 23 12 10 33 5 4 8 9 6 1 9 11 4 9 6 12 23 13 1 5 1 7
-
2 3
3 1_
-
2 2 3 ......
1818
-
--------
-
1820
-------
-
Polgár jogot nyertek 96 122 131 110 92 71 115 90 183 106 91 66 22 32 34 62 60 52 31 65 59 36
----53 80 93 "63" 35
-----25 "28"
Év szám 1764 1765 1766 1767 1768 1769 1770 1771 1772 1773 1774 1775 1776 1777 1778 1779 1780 1781 1782 1783 1784 1785 1786 1787 1788 1789 1790
Beköltözők Szabolcs ból 5 7 2 2 2 5 1 4 4 4 6 3 3 4 5 8 5 2 4 2 3 2 6 6 4 2
össze sen
Polgár jogot nyertek
Év szám
89 81 94 86 84 58 81 115 119 99 672 110 73 60 59 112 148 154 70 100 73 98 94 106 238 117 96
1822 1823 1824 1825 1826 1827 1828 1829 1830 1831 1832 1833 1834 1835 1836 1837 1838 1839 1840 1841 1842 1843 1844 1845 1846 1847 1848
30 24 16 27 24 10 23 23 40 28 29 27 17 13 16 28 37 36 22 21 23 36 17 30 49 37 16
Beköltözők Szabolcs ból 1 -
1 2 2 2 1 2 1 2 2 1 1 1 2 1 -
össze sen 4 8 3 5 5 5 3 5 9 9 8 9 12 10 16 14 13 13 17 14 14 13 18 12 9 9 3
Polgár jogot nyertek 34 36 25 33 26 29 38 63 66 82 78 54 59 76 67 54 56 61 69 67 65 71 71 60 55 61 13
Ezekben az években összesen 8734 fő nyert polgárjogot, ez évente 76 főt j e lent átlagban (ehhez kell viszonyítani a szabolcsi betelepülők nem egészen 2 fős átlagát). É r d e m e s idézni Rácz István megállapításait a polgárjogra szert tettek összességét illetően: „Semmi jele sincs annak, hogy a polgárosított személyek számaránya a lélekszám általános növekedésével párhuzamosan emelkedett volna. [...] A polgárjog adományozása szám szerint a X V I I I . század második felében emelkedett a legmagasabbra, hogy aztán a X I X . század első felében, ha nem is teljesen azonos mértékben, de megközelítőleg a X V I I I . század első felé ben kialakult szintre essen vissza." A m i a néhány kiugró számadatot illeti: 1740-ben az előző évi pusztító pestisjárvány veszteségeit pótlandó emelkedett 19
20
1 9
2 0
Rácz, 1989. 21. Moess-M. Román, 1980. 117-130.
meg aránytalanul a polgárjogot nyert személyek száma, m í g 1774-ben a béres földek kiosztása miatt kellett mindenkinek újra igazolnia a polgárságát. Ezért az ez évi 672 főre utaló kiugróan magas, megtévesztő adat (ebből 643 debreceni) nem csak az új polgárok számát jelzi, hanem legnagyobbrészt a régebben pol gárjogot nyertek sikeres igazolásait tükrözi. A m i a külső betelepülőket illeti, feltűnő, hogy az 1800-as évek elejétől viszszaesik a számuk. A 18. század folyamán jószerivel nem akadt olyan év, amikor tíznél kevesebben voltak a nem debreceni polgárjogot szerzők (a kivétel 1733 mindössze h á r o m fővel, illetve 1798 kilenc fővel), addig 1803-tól már hosszabb ideig kivételnek számított, ha egy évben tíznél több kívülről érkező tett szert polgárjogra (1811: 11 fő, 1815: 12 fő, 1816: 23 fő és 1817: 13 fő). Újabb emel kedést csak az 1834-1845 közötti időszakban tapasztalhatunk, amikor ismét stabilan tíz fölött volt a beköltöző polgárok száma. Ezzel párhuzamosan a korábban Szabolcs megye területén élő debreceni polgárok száma is az 1770-es, 1780-as években volt a legmagasabb, m í g az 1800-as évek első felében minden korábbinál alacsonyabb. Ekkor arra is volt példa, hogy éveken át nem volt polgárjogot elnyerő beköltöző Szabolcs v á r m e gye területéről (1803-1805, 1808-1810, 1818-1821, 1824-1826). A 18. században ez csak 1733-ban, 1739-ben (emlékezzünk a Szabolcsot is sújtó pestisre!), 1755-ben, 1757-ben és 1758-ban fordult elő. A 19. század 18481867. közötti periódusában pedig m á r csupán néhány évben fogadott polgárává Szabolcs megyéből érkezőt Debrecen: 1854-ben (2 fő), 1857-ben (1), 1858-ban (1), 1863-ban (1) és 1865-ben (ugyancsak 1 fő). Összességében tehát egyértel mű, hogy a szabolcsi betelepedés üteme teljes mértékig igazodott a debreceni migráció egészének hullámzásához. 21
A Szabolcs megyéből szerinti megoszlása
származó
debreceni polgárok
előző
lakóhelyük
Szabolcs megye területén összesen 62 azonosítható, illetve egy nem azonosítha tó helységből érkeztek Debrecenbe 1733 és 1867 között olyanok, akik polgárjo got nyertek a városban. ( A nem azonosítható település esetén a beköltözőről csupán azt tudjuk, hogy Szabolcs megye területén lakott korábban. Ebből k ö vetkezően lehetséges, hogy ő is a 62 azonosított település valamelyikéről érke zett, de mivel ezt nem bizonyíthatjuk, a statisztikában - m á s megoldás híján fel kellett tüntetni egy 63., ismeretlen helységet). A Matrciula C i v i u m alapján készített alábbi táblázat e települések adatait tartalmazza.
21
Rácz, 1989.21.
Sor szám 1. ......... 3. 4. 5. ......... 7. 8. 9. 10.
"Tí.""
12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. "24."" '""25"" 26. ""27.""
""28.""" 29. 30. 31. 32.
Helységnév Nagykálló Nádudvar Balmazújváros Földes Egyek Nyírbátor Csege Szovát Eszlár Kisvárda Püspökladány Berekböszörmény Büdszentmihály Gáva Léta Mándok Bagos Bogát Dada Dob Mada Nyírmeggyes Pátroha Téglás Acsád Bércei Besenyőd "Lök " " Mihálydi Polgár Prügy Uj fehértó
Beköl tözők száma
Sor szám
. Ajak Añares Apagy 35. Bada Bakta 37. Balkány 39. i Berkesz Buj 40. 41. Csehi Cserepeskenéz 42. . . . . . . . . . Döge 5 44. i Encsencs 5 45. Eperjeske 4 46. Eszeny 4 47. Gyulaháza 4 Gyulaj 48. Gyüre 3 49. 3 50. Kisvarsány 3 51. Komoró Lövőpetri 3 52. 3 53. Nyíregyháza 3 54. Oros 55. Pócs 3 ....... Pócspetri "l"1 RÖhod" 2 58. Szabolcs ......... "í" Szentmárton ""'"2 """60,""" " T é t " " " 2 Tuzsér 61, 2 62. Vencsellő 2 63. Szabolcs megye 2 25 "~23~ 15 "~15 13 "Í3" 12 12 11 8
Beköl tözők száma
Helységnév
1
33.
- - - - - - - - -
—
-
-
-
-
-
-
-
-
-
"i 1 1 1
-
......
1 1 1 1
h
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
í
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 "í "i 1
-
.....
"
i
" 1 1 1
A tárgyidőszakban összesen 246 volt szabolcsi lakos kapott polgárjogot Debrecenben. A 62 Szabolcs vármegyei helység fele, 31 település összesen csupán egy-egy lakost bocsátott k i a tárgyidőszakban, ezek esetében tehát egy értelmű, hogy a debreceni polgárjog megszerzése csupán szórványos, esetleges, elszigetelt j e l e n s é g n e k nevezhető. Ennek egyaránt oka lehet a Debrecentől való viszonylag nagyobb távolság, a települések lakosainak alacsonyabb száma, i l letve az, hogy a lakosság adott helyen kevésbé volt képzett, polgárosodott, s így értelemszerűen alacsonyabb volt azok aránya a lakosságban, akik a debreceni
magisztrátus szemében megfelelő anyagi, szellemi stb. képességekkel bírtak. M e g l e p ő azonban, hogy ezek között található Nyíregyháza is. Ennek okát rész ben abban látjuk, hogy a fejlődő Nyíregyházáról nem volt magas az elvándorlás, részben pedig abban, hogy a szigorúan református Debrecen nem fogadott be más felekezetűeket. Nyíregyházán pedig az 1753. évi újjátelepítés óta a lakos ság legnagyobb része az evangélikus felekezethez tartozott. A 62 helység döntő többségére is - esetenként árnyalva azt -igaz a fenti megállapítás, hiszen összesen csak kilenc olyan található köztük, ahonnan leg alább tízen bírtak polgárjoggal a betelepüléskor Debrecenben és ezek közül is csupán két olyan, ahonnan húsznál is többen. E két helység: Nagykálló (25 fő), valamint N á d u d v a r (23 fő). A tíz, vagy annál több főt kibocsátó települések: Balmazújváros (15), Földes (15), Egyek (13), Nyírbátor (13), Csege (12), Szovát (12) és Eszlár (11). M i n d e n k é p p figyelmet érdemlő, hogy ezek közül a dél-szabolcsi N á d u d v a r , Balmazújváros, Földes, Egyek, Csege és Szovát ma m á r Hajdú-Bihar területén található, mivel ezeket a községeket m é g 1876-ban, Hajdú vármegye megszer vezésekor az akkor létrejövő új vármegyéhez csatolták Szabolcsból, sőt közü lük N á d u d v a r és Balmazújváros járási székhely is lett az új törvényhatóságban (a többi pedig a nádudvari és balmazújvárosi járásba kapott besorolást)! E helységek esetében tehát teljesen egyértelmű, hogy a földrajzi közelség döntő szerepet játszott abban, hogy viszonylag sokan települtek át Debrecenbe. Lakó ik számára a közeli „nagyvárost" nem Nagykálló, Szabolcs megye székhelye, vagy az ütemes tempóban fejlődő Nyíregyháza jelentette, hanem Debrecen. A m i k o r ezeket a településeket a Debrecen székhellyel létrejött Hajdú v á r m e gyéhez csatolták, akkor a már létező kapcsolatokon alapuló tényleges helyzet nyert időszerű formális (törvényes) megerősítést is: az, hogy valójában m á r hosszabb ideje a cívisváros közvetlen vonzás- és piackörzetét alkották a több évszázados megyehatárok ellenére. Ezt látszik megerősíteni az a tény is, hogy e településekről a 19. század folyamán is találunk legalább néhány Debrecenbe költöző és ott polgárjogot szerző áttelepülőt. Vagyis abban az időszakban, ami kor Debrecen már zártabbá vált és a szabolcsi helységek többségéből m á r nem érkeztek a városba polgárjogot szerző emberek. É r d e m e s összevetni fenti adatokat a Szabolcs megyei úrbéresek 1772. évi vallomásának egy pontjával. A kérdezőbiztosok arról is faggatták a megye la kosságát, hogy mely vásáros helyeket látogatják? A válaszban több helységet is meg lehetett jelölni. M i n t elsősorban látogatott vásáros helyet, összesen 13 sza2
23
4
25
2 2
2 3
2 4
2 5
Lukács Ödön: Nyíregyháza szabad, kiváltságolt város története. Nyíregyháza, 1886. 369-488. Nyakas Miklós: Hajdú vármegye megszervezése 1876/77-ben. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, V I I . Debrecen, 1980. (a továbbiakban Nyakas, 1980.) 7. Nyakas, 1980. 11. Szabolcs vármegye úrbérrendezésének iratanyaga: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Levéltára (a továbbiakban SZSZBML) IV. A. l/g. Urbaralia. Fasc. 1350-1354. A forrást Takács Péter dol gozta fel, lásd a következő jegyzetet.
bolcsi helység jelölte meg Debrecent. Köztük található Nádudvar, Balmazújvá ros, Egyek, Csege és S z o v á t , és vélhetően a nemesi község Földes lakói is a debreceni vásárokat látogatták leginkább. Ez az adat tehát megerősíti az eddigi megállapításokat. N e m lehet viszont azt állítani a Szabolcsból legtöbb, összesen 25 főt Debre cenbe kibocsátó Nagykállóról, valamint a 13 főt kibocsátó Nyírbátorról, hogy Debrecen közvetlen vonzáskörzetének a részét alkották volna olyan értelemben, ahogy a később Hajdú vármegyéhez csatolt dél-szabolcsi települések esetében azt a fentebbiekben megállapítottuk. A z 1772. évi úrbéri vallomásokban azon ban Nagykálló is Debrecent jelölte meg elsőként látogatott vásáros h e l y k é n t . Ennek is van észszerű magyarázata. A felmérés idején ugyan Nagykálló maga is országos vásárt rendező vásáros hely volt, de ahogy idézett munkájában Takács Péter - az úrbéres vallomások alapján - megállapította: ez a 18. században leg inkább csak közvetlen környezete számára bírt j e l e n t ő s é g g e l . Ellenben egész Szabolcs megye számára elérhető jelentős országos vásároknak adott helyt a megyehatáron kívül fekvő Tokaj és Debrecen. Nagykálló lakosait a jobb értéke sítési lehetőségek vonzották a debreceni vásárokra: „A debreceni vásárokra el sősorban élő állatait volt érdemes felhajtania, a mézet, viaszt, gyapjút, dohányt felvinnie, és cserében megkaphatott mindent. Mindkét vásár viszonylag könynyen megközelíthető volt, minden időben járható utakkal. Debrecenbe menve vámot, révpénzt sem kellett fizetnie a vásározóknak." Debrecen és Kalló kap csolatának egy másik szegmensét jelzi, hogy Szabolcs vármegyéből egyedüli ként a megyeszékhely is megtalálható Debrecen 1693-1848 közötti időszakot felölelő hitelkörzetének t é r k é p é n . 26
27
28
29
30
31
32
Nehezebb kérdés Nyírbátor esete, magyarázat azonban ez esetben is kínál kozik, ha jobban szemügyre vesszük azt, amit a Matricula C i v i u m adatai alapján a Bátorból Debrecenbe költözőkről tudunk. A z a 13 ember, aki polgárjogot nyert Debrecenben, ellentétben a Földesről, Nádudvarról stb. betelepülőkkel, mind a 18. században hagyta el Bátort. M i n d valamilyen hagyományos ipart űz ték: szabó, csizmadia, mészáros, kerékgyártó, csaplár és varga található közöt tük. Ismert, hogy Nyírbátor, a Báthoriak ősi központja, azt követően, hogy a Károlyi család birtoka lett, s akik a régióban hagyományos székhelyüket, a Szatmár megyében fekvő Nagykárolyt fejlesztették, a 18. század folyamán e r ő -
2 6
2 7
2 8
2 9
3 0
31
3 2
Takács Péter: Úrbéresek vallomása Szabolcsban 1772. Bp., 1991. (a továbbiakban Takács, 1991.) 66. Takács, 1991. 67. Takács, 1991. 66. Nagykálló történetére lásd A nagykállói járás múltja és jelene. Szerk. Csepelyi Tamás, Orosz Gézáné, Ratkó József, Szűcs Imre. Nagykálló, 1970. Ti. Tokaj és Debrecen Szabolcs megyéből. Takács, 1991. 68. Rácz István: Debrecen város hitelügyletei 1693-1848. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, V I . Debrecen, 1979. 172.
sen visszaesett jelentőségében. Takács Pétert idézve: „Inkább m á r csak nevében mezőváros, mint funkcióját, szerepkörét tekintve." Nyírbátor földrajzi helyze te a közlekedés tekintetében is kedvezőtlen volt (ami különösen szembeszökővé vált később, a 19. század m á s o d i k felében, amikor a vasút is megkezdte térhódí tását). Megítélésünk szerint B á t o r esetében azzal a jelenséggel kell számolnunk, hogy a stagnáló település iparosságának nagyobb mértékű távozása mögött e visszaesés húzódik meg. Azért települtek Debrecenbe - és nyilván m á s város okba is - mert a bátori és környéki piac m á r nem kecsegtetett olyan kereslettel, ami el tudta volna tartani a korábban erős bátori ipart. E ponton érdemes röviden visszakanyarodni Nagykállóhoz. A m i ugyanis Nyírbátorra igaz, az Kallóra is: közlekedési-földrajzi viszonyai kedvezőtlenek voltak, a 18. században fejlődése megtorpant, ami különösen szembeszökő volt az 1753-ban újjátelepített megyei vetélytárs, Nyíregyháza rohamos léptékű n ö vekedése tekintetében. Bátorral ellentétben Kálióról még 1857-ben is települt át iparos - D o b ó Bálint kovács - Debrecenbe és szerzett ott polgárjogot, vagyis Kalló esetében a cívisváros elszívó hatása a vizsgált korszak egésze során érvé nyesült. A Kallóról Debrecenbe átköltözők mozgása mögött ezért hasonló oko kat is gyanítunk, mint Bátor esetében. Ezt látszik igazolni az is, hogy Kallóról is jószerivel csak iparosok húzódtak át Debrecenbe: szabó, csizmadia, gombkötő, lakatos, kerekes, bádogos, szűcs stb. - az érem másik oldala viszont nyilván az, hogy Debrecennek szüksége volt ezekre az iparosokra. Végezetül egy utolsó adalék arra nézve, hogy a bátori és kallói ipar mennyire visszaesett Szabolcson belül a 19. század első felére: Nyíregyházán 1828-ban több iparos dolgozott, mint a megye többi mezővárosában együttvéve, beleértve Bátort és Kallót i s . 33
34
Összefoglalóan tehát azt állapíthatjuk meg, hogy Szabolcsban a vizsgált kor szak egésze során elsősorban az 1876-ban m á r Hajdú v á r m e g y é h e z csatolt, ad dig dél-szabolcsi helységekben (amelyek m á r egyébként is hosszabb ideje Deb recen vonzáskörzetébe tartoztak), illetve a megyének a 16-17. században m é g jelentős, de a 18. századtól folyamatosan visszafejlődő két településén, Nyírbá torban és a megyeszékhely Nagykállón érvényesült leginkább a cívisváros erő teljes migrációs sodrása. Ennek az időbeli kitolódására mutat rá az is, hogy ab ból az összesen csupán hat személyből, aki 1848 után kapott polgárjogot Debre cenben Szabolcs vármegye területéről, négyen e településekről származtak. H ű s e István gulyás (1854) Balmazújvárosból, Dobó Bálint kovács (1857) Kallóból, Horváth T a m á s fm. (1863) Egyekről, míg R á c z Lajos fin. (1865) Föl desről tette át székhelyét Debrecenbe, és csak Juhász Lajos fm. (1854) érkezett Komoróról, valamint Szatmári Pál asztalos (1858) Dadáról.
Takács, 1991. 62. SZSZBML, IV. A. 7/a. Szabolcs vármegye adószedőjének iratai, 1701-1849. 1828. évi össze írás.
A Szabolcs megyéből származó debreceni polgárok foglalkozási ágak sze rinti megoszlása Nagykálló és Nyírbátor kapcsán érintőlegesen már esett szó arról, hogy a Deb recenben polgárjogot nyert szabolcsi beköltözők döntő többsége iparüző volt. Ez a megállapítás a Debrecenbe beköltözők összessége esetében is teljes mérté kig megállja a helyét. Tudva, hogy Debrecenben mekkora jelentősége volt az iparnak, ez a jelenség természetesnek mondható. Balogh István számításai sze rint 1714-ben a város lakosságának 49 %-a, 1772-ben 32 %-a, 1809-ben 46 % a, 1848-ban 47 %-a űzött valamilyen ipart. A 18. század első harmadában 14 anyacéhbe 34 mesterség képviselői tömörültek, valamint: száznál, némely esetben még félezernél is több mestert egyesített magába a csizmadia, a ma gyar-szabó, a szűcs, a tímár, a mészáros, a gubacsapó, a szűrszabó és a szap panos céh. Ezek már nemcsak a városi lakosság szükségletét látják el, piackör zetük több napi járóföldre terjed. " A z ipart erősítette az is, hogy a polgárjoghoz szükséges taksa mértéke is ala csonyabb volt az iparosok számára, mint m á s beköltözők s z á m á r a . 35
3Ó
37
Sor szám
Foglalkozás
1. "l."
csizmadia szabó ........ földműves 4. varga . . . . . . . . . kerekes ....... szűcs 7. mészáros - - - - - • asztalos 9. kerékgyártó 10. mézeskalácsos ------ gubás 12. bádogos bodnár 13. 14. csaplár - - - - - - gombkötő 16. hentes 17. kalapos kalmár 18. 19. kovács 20. prédikátor 35 3 6 37
Balogh, 1973.78. Uo. 84. Rácz, 1989. 16.
Beköltözők száma
Sor szám
59 "46" ----13 10 10 8
23. 24. 25. 26. 27. 28. 29.
'"io. 4 4 ----2 2 2 2 2 2 2 2 2
31. 32. "33" 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42.
Foglalkozás ágens assessor csapó fazekas földműves gazdatiszt gulyás hajcsár hajdú kapadozó kereskedő könyvkötő lakatos nemes paplanos sőreggyüjtö szűrszabó táblabíró takács tímár
Beköltözők száma 1 ...
...... ..... ...
1 1 i 1 1 i 1 1 1 1 í 1 1 1 1
Sor szám 21. 22.
Foglalkozás szappanos ?
Beköltözők száma
Sor szám
2 2
43.
Foglalkozás ügyvéd
Beköltözők száma 1
A 246 szabolcsi betelepülő összesen 43 féle foglalkozást űzött. A megoszlás a foglalkozások szerint is nagyjából ugyanolyan arányokat mutat, mint a beköl tözők eredeti lakóhelye szerint. A 43 foglalkozás majd fele, szám szerint 21 csupán egy-egy főhöz köthető. Ezek között található pl. a valójában státust j e l ö lő nemes, aztán az olyan, kifejezetten városias, hivatali életre utaló foglalkozás is, mint az ügyvéd, könyvkötő, ágens, assessor, de pl. táblabíró vagy gazdatiszt is csupán egy költözött be Debrecenbe és nyert ott polgárjogot Szabolcsból a tárgyidőszakban. Annál m e g l e p ő b b azonban, hogy fazekas, lakatos vagy tímár is csak egy-egy található a névsorban. Ezeknek az elemeknek a beköltözése Szabolcsból csupán szórványosnak mondható. Olyan foglalkozás, amelynek művelői közül legalább tízen költöztek Debre cenbe Szabolcsból, csupán hat volt. Ezek az alábbiak: csizmadia (59 fő), szabó (46), fin. (42), varga (13), kerekes (10) és szűcs (ugyancsak 10). Látnivaló, hogy a csizmadiák, szabók és fm-ek, valamint a vargák, kerekesek és szűcsök száma között is jelentős szakadék tátong. Alapvetően csupán az első h á r o m iparág művelői azok, akikről elmondható, hogy Szabolcs folyamatos utánpótlást biztosított Debrecennek. Az így megrajzolható k é p nagymértékben igazodik Debrecen adott időszak beli állapotához. A csizmadia és a szabó (magyar-szabó) a legerősebb, legna gyobb piaccal rendelkező céhek közé tartoztak a városban, mindkettő a hagyo mányos, a társadalom szinte minden szintjén létező igényt kielégítő ipar tipikus képviselője volt. Érdemes itt egy gondolat erejéig visszautalni a Nagy kálióból és Nyírbátorból beköltözőkre: ahogy e két település ipari (termelő) és piaci (fel vevő) bázisa beszűkült, ú g y növekedett Debrecené. Végül arra is figyelmet kell fordítani, hogy nem csupán azért voltak többségben a h a g y o m á n y o s iparágak űzői a szabolcsi beköltözők között, mert Debrecenben a 19. század derekán m é g egyértelműen ezek a vezető iparágak, hanem azért is, mert Szabolcsban is m é g hosszú ideig ezek voltak azok. Szabó Sarolta megállapítását idézve: „Szembeöt lő, hogy a X I X . század első évtizedeiben csak a h a g y o m á n y o s ipar képviselői vel találkozhatunk: csizmadia, kovács, szabó, szűcs stb., m í g a század közepétől gyarapodnak a városias életmódra utaló szakmák: órás, könyvkötő, ötvös, műszerész." 38
Szabó Sarolta: Mestertaksa, mesterasztal (A céhek belső élete és működése Nyíregyházán, Nagykállóban, Nyírbátorban). In: Ünnepek és hétköznapok a történelemben. Szerk. Galambos Sándor, Kujbusné Mecsei Éva. Nyíregyháza, 1999. 27.
Kitekintés: a Debrecenbe és K ő s z e g r e más településekről beköltözött pol g á r o k összehasonlítása B á r az ország két különböző, egymástól távol eső, eltérő történeti múltú és fejlődésü területén - Észak-Tiszántúl, illetve Nyugat-Dunántúl - fekvő városokról van szó, mégis sajátos összehasonlítási lehetőséget kínál, hogy utóbbi régió két jeles kutatója, Dominkovits Péter, illetve Tilcsik György egy-egy munkájában teljes körűen (létszám, polgárrá válás ideje, életkor, származási hely, foglalko zás, felekezeti hovatartozás) feldolgozta a Kőszegre 1711-1780, illetve 1781— 1848 között beköltözött és ott polgárjogot nyert személyek adatait. Mindkét időszak esetében érdekes röviden - e helyt hangsúlyozottan a teljesség és a részletekbe m e n ő kutatás igénye nélkül - rövid összehasonlítást tenni. A Debre cennél valamivel régebben, 1648 óta szabad királyi város K ő s z e g jelentőségé nek Vas megyén és a tágabb régión belüli hanyatlása a 19. század egészén vé gighúzódó j e l e n s é g , amely a megyeszékhelyi szerep elvesztésében csúcsoso dott k i , míg Debrecen általánosnak mondható visszaesése épp az általunk ku tatott korszak végén, az 1860-as évektől tapintható k i , aminek okai a korábbi évtizedek eseményeiben rejlettek. Ugyanúgy, mint ahogy K ő s z e g a 19. század végén m á r látványosnak mondható háttérbe szorulásának okai is e század első feléig nyúlnak vissza. Tilcsik György szavaival élve: „Vas megyében a 18. század első negyedében még kétségtelenül meglévő, domináns gazdasági és kereskedelmi súlya és jelentősége a 19. század első felében olyannyira lecsök kent, hogy e vezető szerepet kénytelen-kelletlen, de mégis át kellett adni az ép pen ellentétes trend mentén jéjlődött Szombathelynek. [...] Tévesek azok a véle kedések és értékelések, amelyek szerint Szombathely és Kőszeg e területen vég bement szerepváltása 1848 után kezdődött meg és játszódott le." Ugyanakkor Balogh István, aki a „debreceniség" fogalmának m e g a l k o t á s á v a l a magyar mentalitástörténet kutatásában is alapvető munkákat tett le az asztalra, joggal állapíthatta meg: ,¿4 XVIII. század óta meg nem szűnő készenléti állapot növelte 39
40
41
42
4 3
44
45
46
4 0
4 1
4 2
4
4 4
4 5
4 6
Dominkovits Péter: Kőszeg 18. századi polgársága. Vasi Honismereti és Helytörténeti Közle mények, 1997. 4. sz. (a továbbiakban Dominkovits, 1997.) 62-82. Tilcsik György: Adatok Kőszeg polgárságának összetételéhez (1781-1848). Kőszeg 2000. Szerk. Bariska István, Söptei Imre. Kőszeg, 2000. (a továbbiakban Tilcsik, 2000.) 111-156. Bariska István: A szabad királyi várossá válás ára. Kőszeg 2000. Szerk. Bariska István, Söptei Imre. Kőszeg, 2000. 59-110. Tilcsik György: Ismeretlen adatok Kőszeg, Szombathely és Vas megye népességi és kreskedelmi viszonyaihoz a XIX. század közepén. Vasi Szemle, 1982/3. 439-457. Kiss Mária: Szombathely kereskedelme a 18-19. században. In: Vas megye múltjából, '76. Szerk. Horváth Ferenc. Szombathely, 1976. 136. Balogh, 1973. 172. Tilcsik, 2000. 111. Balogh István: „Debreceniség". H. n., é. n. [Debrecen, 1969].; Balogh, 1973.; Balogh István: Debrecen politikai állapota 1790-9l-ben (Egy névtelen emlékirat 1791-ből). In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, I . Debrecen, 1974. 93-120.
a társadalom teste köré a páncélt, amely úgy övezte, mint a rákot a burka. Ezt a páncélt se levetni, se kinőni nem tudta, a továbbélő társadalom testét-lelkét el is deformálta. Egykori sokféle erényéből sokféle kuriozitás vált. Saját maga által kialakított célszerű gazdálkodási rendje a XIX. század elején már azt a hitet kel tette, mintha ezer év előtti forma utolsó maradványa élne itten: a polgári öntu dat mosolyt és bosszankodást keltő gőggé alakult" Lássuk tehát, hogy mely területeken fedezhetőek fel hasonló tendenciák a debreceni, illetve kőszegi beköltözők összehasonlítása révén. A K ő s z e g r e vo natkozó adatsorok az e városban ugyancsak fennmaradt, 1651 óta vezetett polgárkönyvek alapján készültek. Debrecenben, ahogy már többször is említettük, 1733-1848 között összesen 8734 személy kapott polgárjogot, akik közül 6722 volt helybeli (77%) és 2012 (23 % ) jött más településről. Kőszegre 1711 és 1780 között 1018 fő lett pol g á r r á , 1781 és 1848 között pedig 1355 f ő . Ebből az 1355 főből 714-en K ő szegen születtek (58%), míg a külföldről érkezettek száma 204 fő volt (16 % ) , és csupán 26 % települt be Magyarország más v i d é k e i r ő l . Alapvetően tehát Kőszeg polgársága is elsősorban belülről nyert utánpótlását, akárcsak Debrecen. Ellenpéldaként említhető az ugyancsak Vas megyében található Szombathely, a fejlődő szabadalmas püspöki mezőváros, ahol az 1799-1848 között polgárjogot kapott 454 olyan személyből, akiknek ismerjük származási helyét, csak 14 % volt szombathelyi! 41
49
50
51
52
53
További hasonlóságok érzékelhetőek abban, ha az ország más tájairól bete lepülőket vizsgáljuk meg a két város esetében. M í g az 1733-1867 közötti idő szakban Debrecenbe 56 törvényhatóság területéről érkeztek polgárjogot is szer ző betelepülők (nem számítva a külföldről, illetve az egyértelműen nem azono sítható helységekből jötteket), addig Kőszegen 28 megye volt lakosai jutottak polgárjoghoz. Á m ebből a 28 megyéből csupán négy játszott számottevő szere pet, sőt igazából csupán kettő: Sopron megye 136 polgárt adott Kőszegnek, Vas pedig 106-ot. A sorban utánuk következő Fejér és Győr vármegye egyaránt 14 fővel áll a 3-4. helyen, Pozsony az 5. kilenc fővel, m í g a többiből csak öt, vagy annál kevesebb polgárjogot szerzett betelepülő érkezett. Ugyanakkor, ahogy a debreceni polgárság utánpótlásában komoly szerepet játszott a szomszéd Sza bolcs vármegye székhelye, Nagykálló azzal a 25 fővel, aki Debrecenbe költö zött át 1733-1867 között, úgy K ő s z e g esetében szintén nagy jelentősége volt az ugyancsak szomszéd megyeszékhely, Sopron szabad királyi város beköltözői nek: a rövidebb, 1781-1848 közötti időszakban 27 fő gondolta úgy, hogy K ő 7
8
9
0
1
2
3
Balogh, 1973.297-298. Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltára. Kőszeg Város Tanácsának iratai. Polgárkönyvek. R á c z , 1989.22. Dominkovits, 1997. 66. Tilcsik, 2000. 113. U o . 115. U o . 152.
szegen jobban megtalálhatja számításait, mint Sopronban. Összességében Debrecen is, Kőszeg is a környező megyékből fogadta be a nem helyben szüle tett polgárai döntő többségét. V é g ü l egy utolsó hasonlóság: ahogy Debrecen is többségében iparosokat fo gadott be polgárként, úgy Kőszeg is: az 1781-1848 közötti időszakban betele pültek közül 944-en (a foglalkozás szerint azonosíthatóak 72 %-a) k é z m ű v e s volt. Nyilván m é g hosszan lehetne sorolni mind a hasonlóságokat, mind a k ü l ö n b ségeket a két város kívülről jött polgáraira vonatkozó adatok további elemzésé vel, írásunk e részében azonban nem teljes körű elemzésre vállalkoztunk, ha nem csupán a figyelmet akartuk felhívni arra, hogy talán nem volna érdektelen a különböző városokban fennmaradt azonos forrástípusok adatainak összevetése. 54
55
Uo. 119-120. Uo. 126.
