Szabolcs vármegye levéltára ( )

B A L O G H ISTVÁN

Szabolcs vármegye levéltára (1550-1767) I. A levéltárak Magyarországon másfél évszázad óta a történettudomány számára a legfontosabb forrásokat őrző intézmények. Ezt a tényt ismerte fel a levéltári törvény, amely az állami, a tör­ vényhatósági, a községi, a vállalati irattárakat közgyűjteménynek nyilvánította, amelynek fela­ data a nevezett iratképző szerv működése révén keletkezett történeti értékű iratok nyilvántar­ tása, megóvása „ az iratkezelési utasításokban megállapított időtartam után megőrzése, rende­ zés után tudományos kutatás számára közlevéltárba való elhelyezése. " A közlevéltárak tudományos intézmények, amelyek országosan egységes elvek szerint tart­ ják nyilván az őrzésük alatt lévő iratokat, meghatározott feltételek mellett a magánfelek, ható­ ságok, a történettudományi kérdéseket kutatók részére hozzáférhetővé teszik. A levéltárak szerepének és jelentőségének gondolata nálunk másfél évszázada merült fel először. írásbeliségünk első évszázadaiban az írásos emlékek elsősorban jogbiztosító jellegűek lévén, azokat az érdekeltek saját maguk, levelesládáik mélyén őrizték. A levéltárak kezdetei a XIII. századig nyúlnak vissza. A püspöki székhelyeken működő káptalanok és oklevélkiállítással bíró szerzetesrendek konventjei által kiállított oklevelek hite­ les másolatai alkották az első levéltárakat. A középkori városi privilégiumok őrzésére hozták létre a legrégibb városi levéltárakat. A nemesi vármegye bírósági funkciója a X V század óta tette szükségessé az írásos ügyintézést. A vármegyék írásos ügyintézésének első emlékei a XVI. század első évtizedéből maradtak meg; Szabolcs és Szatmár megyék levéltárában az első összefüggő irategyütteseket 1550-nel, illetőleg 1590-nel kezdődően őrizték már a XVIII. szá­ zadban is. A jelentések nyomán a magyar történésztársadalom felismerte a törvényhatósági levéltá­ rakban őrzött iratok hallatlan, s addig kevés figyelemre méltatott forrásértékét. Az 1885-ben tartott történészkongresszus az addig csupán irattáraknak nevezett őrzőhelyek közlevéltárakká nyilvánítását javasolta és szakszerű felügyelet felállítását is kérte a levéltárban folyó őrzési, rendezési, megóvási munka érdekében. A javaslat elhangzott, de a levéltárak ügye nem haladt 1

2

1

2

A magyar történettudomány jeles képviselői a múlt század második felében kezdték sürgetni részben az országos levéltár létrehozását, részben a belügyminisztérium felügyelete alatt álló (városi és me­ gyei) törvényhatóságok levéltárai állapotának felmérését. Az 1880-ban beérkezett jelentések nyom­ tatásban is megjelentek. Lásd Pauler Gyula: Adatok a magyar levéltárak ismeretéhez. Századok, 1881. 402-410. Itt közölte a Szabolcs, Szatmár és Bereg megye levéltáráról szóló beszámolót is. A központi kormányzat elsősorban az igazságszolgáltatás és igazgatás ügymenetének javítása céljából már a XVIII. század második felében felismerte a helyhatóságok iratkezelésének fontosságát. 1772-ben a Pozsonyban székelő helytartótanács, a legfelső kormányszék jelentéstételre szólította fel a vármegyéket a korábbi évtizedekben elrendelt rendezések előrehaladásáról. Szabolcs és Szatmár megyék levéltárai akkori állapotáról ez az első összefoglaló híradás. Lásd Illésy János: A megyei levéltárak állapota 1772/74-ben. Századok, 1903. 744. A Magyar Történelmi Társulat 1885. évi kongresszusának irományai (Thallóczy Lajos értekezése). Századok, 1885. 29-53.

előre, az ügykezelés szempontjából hozott ügyintézési és iratkezelési szabályozások csupán a folyó ügyvitel zavartalansága érdekében rendezték az irattári kezelés módját. A levéltárat olyan segédhivatalnak tekintették, amely a folyó ügyvitel szempontjából feleslegessé és érdek­ telenné vált iratok tömegét őrzi, legfeljebb a XVIII. század végén és a XIX. század első évti­ zedeiben egymástól eltérő helyi és személyi szempontú és értékű rendezettségi állapotban ma­ radva. Kevés a hely, ahol nem estek a történeti értékű iratok a selejtezés áldozatává. A két világháború között a történetkutatás érdeklődése a korábbi évtizedektől eltérően fo­ kozódott a levéltári forrásanyag iránt. A levéltárosok ennek megfelelően igyekeztek a növekvő igényeknek megfelelni, és több levéltárról részletes ismertetéseket közöltek. Elhangzott olyan igény is, hogy a levéltárosnak a törvényhatósági munkában nemcsak segédhivatali igazgatási feladatai vannak, hanem a történetírás nemzeti munkamegosztásában is szerepe lehet. Szak­ mai tanulmányok jelentek meg a középkori írásbeliség alakulásáról, a vármegyék igazságszol­ gáltatási és igazgatási funkciójáról, az írásos ügyintézés fokozatos bővüléséről, az ügyintézés során keletkezett iratféleségekről. A két világháború közötti levéltártörténeti kutatások eredményét 1946-ban Ember Győző foglalta össze az újkori magyar közigazgatás kialakulását tárgyaló monográfiájában. Ez a mű a rendi korszak 1526-1686 között keletkezett központi (állami) és területi (megyei, városi és községi), ágazati, katonai, pénzügyi, igazgatási, igazságszolgáltatási szervezeteinek alakulását, hatáskörét s a működésük révén létrehozott iratfajtákat tárgyalja. Megállapította, hogy a vilá­ gi írásbeliség kialakulása, a vármegyei szervezet felépülése, igazgatási és igazságszolgáltatási funkciójának folyamatos bővülése elválaszthatatlan kapcsolatban áll a magyar nemesi társada­ lom differenciálódásával, ezen belül a köznemesség politikai súlyának növekedésével. A kirá­ lyi várispánságok átalakulása területi szerveződésű nemesi vármegyékké a XIII. század máso­ dik felében kezdődött, a X I V században lassan folytatódott és a XV. század folyamán jól körvonalazhatóan már készen állott. A XVI. század első évtizedeiben a nemesi vármegye szerve­ zeti felépítése és működése írásos forrásokból jól nyomon követhető. A XV. században már or­ szágos törvények foglalkoznak a nemesi megyék működésének kérdéseivel. Szerinte már a XV. század első felében megállapítható a nemesi vármegyének a rendiség fennállásáig műkö­ dő szervezete, a congregatio generális, a későbbi közgyűlés csírájának léte. De arra, hogy a congregatio vezetője az alispán (vicecomes) és tagjai a szolgabírák, az es­ küdtek és az universitas nobilium, a nemesek közönsége, bővebben adatok csak a XVI. század első évtizedéből vannak. Igaz, hogy alispánokat, szolgabírákat említenek már egyes családi le­ véltárak a XIV. századból is, de ezekből nem lehet a nemesi vármegyeszervezet működésére következtetni. A szervezeti működés kétségtelen írásos bizonyítékai egyes megyék esetében a XV. század elején tűnnek fel. 3

4

5

6

7

3

4

5 6 7

Lukinich Imre: A magyar levéltárügy történetéhez. Levéltári Közlemények (továbbiakban LK), 1927. 302-305.; Szabó István: A levéltárak válsága. LK, 1936. 9-10. Fekete Nagy Antal: A levéltárak kialakulása. LK, 1936. 151-152., 154., 161-163. Uő: A vármegyei nótáriusi tisztség kialakulása. Turul, 1937. 3-4 füzet. 87.; Uő: Gömör megye levéltára. LK, 1933. 208-222. Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története. Bp., 1946. (a továbbiakban Ember, 1946) Ember, 1946. 522. Főglein Antal: A vármegyei jegyzőkönyv. LK, 1935. 141-143.; A legrégibb vármegyei jegyzőkönyv Zólyom vármegyéé az 1500. évvel, Szabolcs megye jegyzőkönyvének első bejegyzése 1550., Bereg megyéé 1569., Szatmáré 1571. évvel kezdődik. Szabolcs megye e tekintetben szinte egyedül áll, mert a jegyzőkönyvek sorozata 1848-ig, tehát a nemesi vármegye fennállásáig hiánytalanul megmaradt.

II. Ezeket az iratokat nem a vármegyék későbbi levéltárai, hanem egyes családok levelesládái őrizték meg. Szabolcs megye abban a szerencsés helyzetben van, hogy a XIII. században itteni első foglalónak számító öt nemzetség közül a Balog-Semjén nemzetségbeli Kállay család 1224-től kezdődően megőrizte a családra és megyére vonatkozó okleveleket. Ezekben bőven találunk okleveleket a királyi várispánság korára és a nemesi vármegye kezdeteire. A Balog-Semjén nemzetség birtokai a mai vármegye középső részén, Szentmihálytól (Ti­ szavasvári), Nyíregyházától kelet felé, egészen a Szamosig húzódtak. A legtávolabbi pontja a nemzetség nevét viselő Kérsemjén a Szamos partján. A XIV. században már a birtokközpont­ juk a mai Kállósemjénben volt. Ugyanilyen, nyugatról keletre, a Nyírség közepétől az Ecsedilápig terjedő birtoka volt a Gutkeled nemzetségnek Adonymonostora birtokközponttal (ma Nyíradony mellett), de 1332 óta már Nyírbátor lett az 1613-ig virágzó Báthori család lakóhe­ lye. A mai megye délnyugati részén, a Tiszától a Berettyó folyásáig Szabolcs és Bihar megyé­ ben birtokos Debreceni család nem honfoglalás kori eredetű. Alapítója Dózsa, I . Károly hűsé­ ges támogatójaként lett nádor, öt tiszántúli vármegye királyi comese. A honfoglaló másik há­ rom nemzetség közül a Káta a Hortobágy mellékén, a Hont-Pázmány és Szente-Mágócs a me­ gye északi részén álló falvak birtokosai voltak.* A XIV. század első felében az akkori királyi megye területének kétharmad része az említett Debreceni család és különböző ágakra szakadt nemzetségek birtokában volt, a fennmaradt harmadrészén szabad állapotú nemesek falvai ál­ lottak. Megállapítható, hogy a későbbi nemesek által választott bíráskodási és igazgatási szer­ vezetnek még csak a csírái kezdenek kibontakozni. A XIII. század végén és a XIV. század első harmadában az igazságszolgáltatási és igazgatási funkciókat több megyére kiterjedő hatáskör­ rel a királyi főtisztviselő által összehívott és vezetésük alatt álló generális congregatiók gyako­ rolják. A Szabolcs megyei igazgatási és igazságszolgáltatási szervezet meglétéről az első említés egy 1319-1321 között kelt oklevélben található. István mester a neve, négy szolgabírájával együtt különböző bírósági ügyben ítélkezik. De ö legfeljebb csak Debreceni Dózsa nádornak a helyettese lehetett, aki már 1317 óta Szabolcs és Bihar, később pedig Szatmár, Belső-Szol­ nok és Kraszna megyék comese volt. Az uradalmának központja Debrecen, a három megyé­ ben levő birtokait királyi adománylevéllel szerezte. Rokonai, Péter fia Jakab és Pál 1322 után kapták a comesi megbízást. 1364-ben rövid megszakítással Szabolcs megye ispánjai voltak. 1347 után — 1-2 évig — Berzetei Miklós királyi pincemestert is comesként említik." A generális kongregációt vagy a királyi főtisztviselők vagy a comesek hívták össze, meg­ határozatlan időközökben, nem is mindig egy megye részére. Az első ismert kongregációkon 9

10

Németh Péter: Szabolcs-Szatmár megye története, I . In: Szabolcs-Szatmár megye műemlékei, 1. köt. Szerk. Entz Géza. Bp., 1986. 1. köt. 132. (a továbbiakban Entz, 1986.); Módy György: A falutól a mezővárosig. In: Debrecen története 1693-ig, 1. köt. Szerk. Szendrey István. Debrecen, 1984. (a továbbiakban Módy, 1984.) 104. Ember, 1946. 522-523. Debreceni Dózsa mester homo novus, I. Károly odaadó híve, a trónért folytatott küzdelemben hív támogatója, Iván mester. A nagykállói Kállay-család levéltára, 1224-1350. Bp., 1943. (a további­ akban Kállay, 1943.) 90-91., 93., 96., 129.; a Debreceni családra lásd Módy, 1984. 115., 117-118., 123., 125-128. " Kállay, 1943. 879., 883.; Egy adat 1364-ben Bebek Miklóst, 1383-ban ugyancsak egy adat Toldy Miklóst mondja comesnek. Uo. 1494., 1941. reg. 8

,J

10

a megye nemessége is jelen volt, sőt a későbbi igazgatási és igazságszolgáltatási szervezet sem hiányzott már. Szabolcs vármegye első ismert kongregációját 1326. október 22-23. között (Kálló)Semjénben tartották. Fülöp nádor hívta össze a név szerint megnevezett gonosztevők üldözése céljából. A Debreceni család tagjai közel laktak a megyéhez, de nem minden comes volt közeli bir­ tokos, a királyi főtisztviselők pedig éppen nem. Igen gyakori, hogy a comes familiárisai — nem is mindig nemesek és nem is megyebeliek — képviselik személyüket. Az oklevelek világosan meg is mondják, hogy a vicecomesek nem a megyebeli nemeseket, hanem a főispánt képviselik. A vicecomesek néha ketten is vannak, kezdetben csak a dominusuk nevét említik, később már névvel is szerepelnek, 1342-ben a két főispán képét viselőnek (vicegerens), 1360 után még néhánynak a nevét is ismerjük.' Arra viszont nincs adatunk, hogy Szabolcs megyében mikor váltotta fel a comes általi ispáni megbízást a nemesi kommunitás (universitas nobilium) által a választás, csak annyit tu­ dunk megállapítani, hogy a generális kongregációk ülése közti időben a szolgabírákkal együtt részt vettek a bírósági üléseken (sedes judiciaria, sedria). Birtokbahelyezés, határjárás eseté­ ben a királyi bíróságok által hozott ítéletek végrehajtásában részt vesznek ugyan, de mindig ott vannak a király emberei, egyik vagy másik hiteles hely (egri káptalan, leleszi konvent) küldöt­ tei. Az okleveleket azok adják ki. Szabolcs megyében a szolgabírákat először 1290-ben említik, 1348-ban már négy, névvel is megnevezettről tudunk, mind a négy tipikusan kisebb nemesek által lakott faluból való. Tu­ lajdonképpen ők a szabad birtokosok képviselői, akik a központi hatalom és a kongregációk által hozott intézkedéseket végrehajtják. A fontosabbakat nem egyedül: egy igen korán, 1333ból való oklevél szerint a két comes, Jakab és Pál utasítja őket, hogy általuk jóváhagyott szer­ ződés végrehajtásánál a váradi káptalan küldötte is legyen jelen. Jóllehet, az idézett oklevelekből a XIII. század végétől fogva már körvonalazható a későb­ bi századokra jellemző megyei bírósági és igazgatási szervezet, XIV. századi funkcióját — s ami lényegesebb —, kiterjedését, hatáskörét még halvány vonásokkal sem lehet felvázolni. Csupán egy dolog bizonyos, még a megyéhez tartozó területen sem terjed ki minden ottlakóra. Ugyanis már a X I I I . század végén voltak Szabolcs megyében olyan családok, akiknek a birto­ kain lakó népek ki voltak véve nemcsak a megyei, de még a központi királyi hatalom képvise­ lői bíráskodási joghatósága alól is. A Balog-Semjén nemzetség tagjait 1281-ben és 1289-ben IV. László személyükben mind a szatmári ispán, mind a szabolcsi comes parochialis bírói joghatósága alól mentesítette. Ez a mentesítés nem jelentette a birtokaikon élők vagy ott elfogottak feletti ítélkezési jogot. Csak I . Lajos adott nekik jogot arra, hogy népeik felett bíráskodhassanak, ők személy szerint 12

1

14

12

13 14

Kállay, 1943. 217. reg., 1332-ben Druget nádor Szabolcs és Bereg, 1335-ben Szatmár és Ugocsa megyék részére tartott gyűlést. Uo. 435-436., 476/a., 479., 486. reg., Debreceni Jakab és Pál comesek 1337-ben és 1340-ben Kallóba hívták össze a kongregációt. De csak a megye szolgabírói és es­ küdtei bíráskodtak rajta. Uo. 562-565., 568-572., 580. reg., 1346-ban a királyi megbízott és 11 fa­ luból való esküdtek együtt rendelték el a megyebeli tolvajok üldözését. Uo. 853. reg. 1349-ben Jakab és Pál viceispánja Nagysemjéni László fia Péter. Uo. 729. reg. Az oklevélben már esküdtekről is szó van, itt kettőt említenek, 1346-ban tizenhatot név szerint is felsorolnak. Ezek szerint járásonként 4-4 volt, mind kisbirtokos nemesi faluból való. Uo. 408., 856. reg.; Ember Győző szerint az esküdtek választása a XV. századra tehető. Idézi az 1444:10. tc. ren­ delkezését, amely szerint minden megyében 4-4 esküdtnek kell lenni. Az általunk idézett, ennél ko­ rábbi adat alapján nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy választás révén nyerték e tisztséget. Em­ ber, 1946. 522., 526., 528.

közvetlenül a király bíráskodása alatt állanak. Ugyanilyen jogot kaphatott — bár a vonatkozó okleveleket nem ismerjük — Debreceni Dózsa is, mert I . Lajos Szabolcs megyéhez intézett pa­ rancsára velük kapcsolatban közölte: „ birtokos nemes ítél a birtokán élő birtoktalan személyek felett, kivéve a rablást és a főbenjáró gonosz tettek. " Részletesen ismerjük a harmadik nagybirtoka nemzetség, a Gut-Keled nemzetségből első­ nek kivált Báthori család alapítója számára 1332-ben kiadott oklevelet. Eszerint a család akkor élő négy tagja hatalmat nyert arra, hogy Bátor birtok határában akasztófát építhessen. A birto­ kain elfogott gonosztevőket nemcsak halálra ítélhetik, hanem ki is végezhetik. Ok maguk és népeik ki vannak véve a királyi és megyei bíróságok joghatósága alól, fölöttük közvetlenül a királyi kúria illetékes bíráskodni. A XV. századi szórványos adatok sejtetni engedik, hogy a Várday családnak is megvolt ez a joga. A megyei alispán és szolgabírók joghatósága tehát a XIV. századi megye alig harmadrészén lakó szabad és nem szabad jogállású személyekre ter­ jedt ki. Ez időben a két mezőváros, Kalló és Bátor és a később felzárkózó Várda lakói számára a földesurak szabták a törvényt. Szórványos adatok vannak arra, hogy már a XV. században akadnak olyan literátus embe­ rek, akik nem vették fel az egyházi rendet, és a comes, a subcomesek és szolgabírák által tar­ tott generális kongregációk, a gyakoribb sedes judiciariák (sedria) határozatait írásba foglalják. A XIV. században azonban még inkább a comes íródeákja foglalkozik az írásbeli munkával. A kongregációkon és sedriákon hozott határozatokat az érdekelt felek kapták joguk biztosítása érdekében elsősorban az ő érdekük volt azok megőrzése. A már idézett Kállay-levéltár meg­ maradt iratanyaga ennek meggyőző bizonyítéka. A XV. század folyamán a köznemesség politikai súlyának növekedése maga után vonta a megyék szerepének törvényes rendezését, a megyei igazságszolgáltatási és igazgatási szerve­ zet, és működése szabályozását. A congregatio generális továbbra is a királyi hatalom megbí­ zottai — és nem mindig a főispán — által összehívott testület. A gyűlés elején kell a bírságo­ kat beszedni, a jobbágyok visszakeresésében, az egyházi tizedek behajtásában a comesnek és szolgabíráknak együttesen kell eljárni. Az 1454:15. és 1458:3.tc. a hatalmaskodási ügyekben hozott ítéletek végrehajtásával a megyei apparátust bízta meg. A XV. század második felében már korábbi szokásnak mondják a vármegyei tisztek válasz­ tását is. „ Úgy mint Zsigmond és más királyok idejében szokásban volt, szolgabíráknak csak va­ gyonos nemeseket lehet választani, úgyszintén esküdteket is, a nemesek közönségéből a tehe­ tősebb megyebeli lakosok közül. " Mátyás uralkodása alatt a már megszilárdult megyei szervezet funkciója és hatásköre is körvonalazódik. A szolgabírák látják el az esküdtekkel együtt a perbehívást, tanúvallatást, megbüntetést, birtokba iktatást, határjárást, bírói végrehajtást. Az esküdtek hatásköre ennél korlátozottabb, csupán az ítélethozatalt megelőző jogi eljárásokra szorítkozik. A sedrián „az ,5

16

17

18

19

20

15

16

17 18

19 20

Kállay, 1943. 19., 28. reg. A Kállay család egyik tagja, Lengyel János birtokán elfogott rablót 1340-ben a megyei törvényszék ítélte halálra. Uo. 385., 1053., 1057., 1353., 1028., 1041. reg. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár (a továbbiakban nem jelöljük, mivel minden levéltári for­ rás innen származik), XV 2. Szabolcs megye levéltára középkori okleveleinek gyűjteménye. Dl. 40. Ember, 1946. 536. Megyei jegyzőt elsőként Abaúj megyében 1325-ben, magister Stephanus nótárius nosterX, a comes serviensét Szabolcs megyében 1368-ban említik. Lásd Főglein Antal: A vármegyei jegyző. LK, 1936. 150-152. Uő: A vármegyei nótáriusi tisztség kialakulása. Turul, 1937. 3-4. 87. Corpus Juris Hungarici (a továbbiakban CJH), 1435. II. 7., 1454:15. te, 1458:3. tc. CJH, 1486:8. tc. 1. §., 1486:9. tc. 1. §.

ország várnagyai, comesei vagy a megyék ispánjai és szolgabírói szolgáltassanak igazságot. " A vármegyei törvényszék ezzel vált első fokú bírói fórummá a területén élők számára. 21

III. Szabolcs vármegyei szervezetének működését 1550-től a kezdetben eléggé hiányos, de min­ den évről megmaradt jegyzőkönyvekből nyomon tudjuk követni. A kettős királyság évtizedei­ ben az állami főhatalom működését a helyi hatalmi változások erősen illuzórikussá tették. Még a központi hatalmi szervek is kialakulóban vannak. Legkorábban az adóigazgatás szerve, a ki­ vetést és beszedést végző kamara területileg illetékes hatósága, a szepesi kamara kezdte meg működését. A váradi egyezség (1538) után az addig vitatott főhatalom vitathatatlanul a magyar királyt illette meg, mégis kétségtelen hitelességű adatunk van arra, hogy 1553-ban még az erdélyi fe­ jedelem ad utasítást az alispánoknak és szolgabíráknak a gonosztevők üldözésére. A speyeri egyezség (1570. augusztus 6.) után a Tiszántúl északi fele (Bihar megye és Deb­ recen kivételével) Szatmár és Szabolcs vármegyék királyi uralom alá kerültek. Az 1570-1572 között Tokaj és Szatmár királyi örséggel őrzött várai között megépült a kallói végvár is: Erdély felé állandósul a határ. Szolnok török kézre jutása után (1552) a hódoltatás mind nagyobb területet kanyarított le a megye délnyugati harmadából. Ezen a területen a megye joga csak mérsékelten érvényesül­ hetett, s megindult az elnéptelenedés. 1570-ben a megye portáinak közel 70 %-a adózott a tö­ rök hatalomnak is. A kallói végvár megépülése után viszonylag biztonságban csak a SzatmárKálló-Tokaj mögötti északkeleti rész élhetett. Lényegében a megyei hatóság jogköre is erre a területre terjedt ki. A vármegye délnyugati harmadában (nagyjából a nádudvari járás) a közép­ kor utolsó százada óta állandósult elnéptelenedés, a falupusztulás a XVI. század végére teljes­ sé vált. A tizenötéves háború (1591-1606) idejére e területen alig fél tucat falu maradt lakott, az is fogyó népességű. A megmaradt rész tipikus, kisbirtokos nemesek által lakott megye. A középkori három nagybirtokos család közül csak a két megyében uralkodó Báthori család maradt meg. A Kállay család nagy uradalma a három ág között oszlott szét. Kállósemjén továbbra is családi- és bir­ tokközpont maradt. Kallóból királyi végvár lett, a mellette lévő mezővárost a család elveszí­ tette. A Várdai család egykori birtoktömbje a megye északkeleti sarkában a leányági örökösök között oszlott meg, a mezővárosban a XV. században épített vár az örökösök közös birtoka, a zavaros időkben a megyei igazgatás és a nemesi családok értékeinek óvóhelye lett. A Báthori 22

23

24

25

CJH, 1608:4. tc. A szepesi kamara 1567. április l-jén alakult meg, hatásköre a Tiszán innen és Tiszán túli területre terjedt ki, amennyire a török hatalom fokozatos kiterjedése engedte. Ember, 1946. 150., 153-156., 231-232., 236., 244., 247. Az első dicatort, aki a kamara megbízásából a királyi adót szedte, 1593ban említik. IV. A. 1. Szabolcs megye nemesi közgyűlésének iratai (a továbbiakban IV A. 1.). Prot. 8. fol. 2. A dicatort a megye közönsége választotta. IV. A. 1. Prot. 2. fol. 56. 1553. Magyarország történeti kronológiája, 2. köt. (1526-1848). Főszerk. Benda Kálmán. Bp., 1982. (a továbbiakban Benda, 1982.) 374., 377., 381., 391-392., 395-396., 400. Balogh István: Szabolcs-Szatmár megye története. In: Entz, 1986. 2. köt. 142.; Balogh István: Sza­ bolcs megye dézsmajegyzéke 1556-ból. In: Jósa András Múzeum Évkönyve, 1958. Szerk. Csallány Dezső. Bp., 1960. 144-167.

család férfiágon 1613-ban kihalt ugyan, de az uradalom egyben maradt, és minden adat azt iga­ zolja, sem igazságszolgáltatási, sem igazgatási, még inkább adózási tekintetben nem állott a vármegye joghatósága alatt. A vármegyei joghatóság alatt álló nemesség is erősen differenciálódott. Az alispánok és a jegyzők fizetésére kivetett adó kulcsának megállapításánál három kategóriát állítottak fel: a portával bíró, a porta nélküli, ekével bíró és az eke-, igaerő nélküli nemesek csoportját. Helyi adatok hiányában nem tudjuk megállapítani, hogy a kettős királyság évtizedeiben miként alakult a központi hatalmat képviselő comes és a nemesi communitast magába foglaló generális congregatio viszonya. Nem is ismerjük hiánytalanul a comeseket, csak néhány adat­ ból következtetve mondhatjuk, hogy a X V I . század első felében általában a Báthori család va­ lamelyik tagja viselte e méltóságot. Bizonyossággal csak azt mondhatjuk, hogy 1550-1583 kö­ zött Báthori Miklós, utána 1608-ig, haláláig Báthori István országbíró volt a comes. Mind­ ketten egyben Szatmár főispánjai is voltak. De a megmaradt iratokban az első tevékenységéről egyáltalán nincs említés, a második is csak kétszer szerepel. Az egyikben a sedriát utasítja, hogy a szolgabírák fegyveres karhatalmat adjanak a szökött jobbágyok visszaszerzésére, tájékoztassák őt efelől: „Szokatlan rossz példa, nem követendő. " A másikban az uradalom hadat ígér a hajdúk garázdálkodása megakadályo­ zására. A kongregáció is rendeljen fegyvereseket és nemesi felkelést, amit a megye teljesí­ tett is. Bocskai István rövid uralma alatt a központi hatalom képviselőjének személye nem válto­ zott. 1607-ben Szabolcs ismét felesküdött a király hűségére. Báthori István halála után nem említik a főispán nevét a jegyzökönyvek. A nikolsburgi béke után (1621) Szabolcs megye is­ mét az erdélyi fejedelemséghez tartozik. Bethlen Gábor halála után 1630-ban újra királyi hata­ lom alá kerül, de 1645-1659 között ismét a fejedelemség tartozéka. A királyi hatalom alatt gimesi Forgách Zsigmond volt a megye főispánja. Halála előtt még elnökölt is a kongregáción, de két év múlva már halott, és Bethlen Gábor halála után hívét, bedegi Nyáry Istvánt nevezte ki főispánnak. Új vonás — eddig erről nincs említés —, hogy a fő­ ispán a közgyűlés előtt tette le az esküt a későbbiekben megszokott ünnepélyes beiktatás ke­ retében. Bethlen Gábor halála után II. Ferdinánd 1623-ban Nyáryt megerősítette tisztségében. Utol­ jára 1641-ben említik, a július 16-án tartott tisztújítást nem ö, hanem jószágigazgatója, az elő­ ző évbeli esküdt, Csuta Miklós vezette le. Utóda a királyi uralom alatt Forgách Zsigmond volt. I . Rákóczi György hívét, Melith Pétert nevezte ki. Melith Péter 1668-ig, haláláig viselte e tisztet. Halála után Barkóczy Istvánt már újból a király nevezte ki, mint főispánt. 1680-ban ifjabb gróf Zichy István kapta meg e tisztet. Az ő főispánsága idején kezdődött a központi hata­ lom és a vármegyei autonómia viszonyának a korábbiaktól eltérő módon való rendezése. A X V I . század közepén — amikor Szabolcs jegyzőkönyvei kezdődnek — a nemesi vármegye autonóm szervezete teljesen megszilárdultnak tűnik. A jegyzőkönyvekben az uni26

27

28

29

30

31

26

27

28 29 30 11

A portával bíró nemes 1 forintot, az egytelkes és ekétlen 50, illetve 25 dénárt fizet. IV. A. 1. Prot. 4. fol. 339., 397. 1596. IV. A. 1. Prot. 1. fol. 83. 1550.; Fasc. 2. No. 11. 1576.; Fasc. 2. No. 15. 1568.; Fasc. 5. No. 9. 1583.; Prot. 5. fol. 423. 1586.; Prot. 9. fol. 154. 1609. IV A. 1. Prot. 6. fol. 219. 1591.; Prot. 9. fol. 13. 1601. Benda, 1982. 430., 436., 447., 452., 458., 479. IV. A. 1. Prot. 9. fol. 272., 357., 357/b. 1621.; Fasc. 41. No. 26. 1623.; Prot. 11. fol. 61. 1641. IV. A. 1. Prot. 11. fol. 65., 102. 1641.; Prot. 11. fol. 139. 1645.; Prot. 14. fol. 54. 1668.; Prot. 14. fol. 224. 1643.

versitas nobiliumot a sedes judiciariával, néha congregatio generálissal együtt emlegetik. Úgy tűnik, hogy a két előbbi testület a nemesség választott szerve lenne, bár még később sem találunk közvetlen utalást a létrejöttük módjára. Az bizonyos, hogy az universitas nobilium a megye nemességét képviseli, a két testület elnevezésében s hatáskörében nincs következetes­ ség. 1583-ban az országgyűlési követek utasítását „communi voto universi totius universitatis nobilium " hozták a sedrián. 1588-ban a nemesség egyeteme sedes judiciarián kötelezi az alis­ pánokat és a szolgabírákat a tételesen felsorolt közbűntettek (tolvajlás, rablás, gyújtogatás, pa­ ráznaság, boszorkányság, méregkeverés és istenkáromlás) elkövetői teljes hatalommal való megbüntetésére. A sedria nem rendszeresen ülésezik, határozott időpontjai nincsenek, de annyi bizonyos, hogy minden esetben hétfőn kezdődik. 1585-ben például február és július hónapok kivételével minden hónapban összeült. Arra is van eset, hogy kongregációt hirdettek, de helyette sedriát tartottak. A jegyzőkönyvben az első bejegyzés kongregációról szól, de ez le van húzva, és más kéztől felül van írva sedriára. Általában inkább sedriát tartottak, azok helye — a kongregációktól eltérően — legtöbb esetben nincsen bejegyezve, csak szórványos adataink vannak arra, hogy valami oknál fogva alkalmas helyet választottak, a XVI. században Karászt (Nyírkarász), 1580-ban Kisvárdában kezdték, mégis átmentek Karászra „az élelem szűk volta miatt", 1690-ben Madát jelölték ki a gyűlés helyéül, amit hétfőről péntekre tettek át. De még ebben az évben visszamentek Karász­ ra, és az 1612. évben hozott határozat szerint ismét hétfő lett a sedria kezdőnapja. A XVII. század első felében rendszeresen Petneháza volt mindkét szervezet üléseinek szín­ helye: 1625-ben Nyáry Pál főispán Bethlen Gábor parancsára Gyulaházára tette át, de a követ­ kező évben ismét Petneháza a színhely. A birtokos családnak évente 16 forintot fizettek a háza átengedéséért és az okozott alkalmatlanságért. Várad török kézre jutása után (1660) a megye déli és délkeleti része is hódoltsági területté vált, ezért a kongregációk és törvényszékek tartá­ sára alkalmasabbnak és biztonságosabbnak tartották a kisvárdai várat vagy az ahhoz közeli Nagyhalászt. A XVI. századra nincs adatunk. A XVII. század második felében nemcsak megjelenhetett a kongregáción minden nemes, hanem kötelező is volt a megjelenés a statútum szerint azért, hogy a gyűlés határozatképes legyen. Ebből következtethetünk arra is, hogy a határozatképességnek 32

33

34

35

36

32 33

34

35

36

IV. A. 1. Prot. 2. fol. 169. 1558.; Prot. 5. fol. 221. 1583.; Prot. 6. fol. 1. 1588. A XVI. században teljes bizonyossággal még az ülések száma sem állapítható meg, mert a prothocollumok részletes átnézése után biztosra vehető, hogy azok nem maradtak meg hiánytalanul. Még a következő évszázadban sem biztos, hogy teljesek. Júniusban két napon át tartott, októberben és novemberben két ízben három-három hetes időközben ültek össze. „ Terminus hujus sedes non est celebratus propter certas causas uti sedes pro congregatione habetur" — pedig az ülésen nem kevesebbről volt szó, mint minden portára 60 dénár adó kivetéséről a kallói várőrség fizetésére: „Nullum bonum sit exceptum" IV. A. 1. Prot 7. fol. 12. 1591.; Prot. 9. fol. 84/b. 1603. IV. A. 1. Prot. 5. fol. 79. 1580.; Prot. 9. fol. 17., 146., 148., 166. 1601. 1639-ben Petneházán tartják a kongregációt, amely egyben tisztújító gyűlés is. A megválasztott tisztek az esküt letették. „Ennek utána megtörtént a hitelesítések, majd az említett személyekkel sedest tartottak. " IV. A. 1. Prot. 10. fol. 44., 179., 1605.; Prot. 11. fol. 19. 1639., Prot. 12. fol. 29. 1659. Az újabb hódoltatásra Ulrich Attila: A török hódoltság Szabolcsban a XVII. században. In: Jósa András Múze­ um Évkönyve, 41. Szerk. Almássy Katalin, Istvánovits Eszter. Nyíregyháza, 1999. 399.; IV. A. 1. Prot. 14. fol. 230. 1685.

volt valami mércéje. A kongregációt a főispán hívta össze, de az esetek többségében erről a jegyzőkönyvek nem szólnak, feltehető, hogy ez esetben az alispánok valamelyike hirdette meg. Az is megállapítható, hogy az egész vármegyét érintő statútumokat minden esetben kongregáción hozták, s az sem tűnik henye megfogalmazásnak, hogy „ unanimi voto et consensu totius universitatis nobilium comitatus. " A tisztújítás is a kongregációkon történt, bár néhány esetben a gyűlés csak sedesnek van feltüntetve. Ha hinni lehet a jegyzőkönyvi bejegy­ zéseknek — és ha minden sedes vagy kongregáció jegyzőkönyve is megmaradt — megállapít­ ható, hogy tisztújításra még a XVII. században sem került minden évben sor. Napja sem volt állandó, év elején, sőt közepén is találkozunk sedes restauratióval. A XVII. században gyakran említik, hogy a tisztújításon a főispán vagy a megbízottja jelen van, vagy ott fog lenni. A XVII. század vége felé már azzal a — korábban nem hangoztatott — gyakorlattal talál­ kozunk, hogy az újonnan választott tiszteket a főispán megerősíti. A következő fejezetben részletesen szó lesz — a központi hatalom fokozatos megerősödése nyomán — a főispánok közvetlen beavatkozásáról és a tisztek megerősítéséről. A tisztújítás azzal kezdődött — a XVII. században már általános —, hogy a tisztek elbú­ csúznak, ami a lemondást jelenti (valedictio), de megesett, hogy a tisztújítást a lemondás után hetek múlva tartották meg. Az 1610-ben hozott statútum szerint a lemondott tisztek (alispá­ nok, szolgabírák, esküdtek) a náluk lévő ügyekről (perek, idézések, perbehívások, hitelesíté­ sek) kötelesek jelentést tenni a kongregációnak. A jegyzőkönyvek az említett tisztek nevét a XVI. század közepétől megőrizték. Azt is meg lehet állapítani belőlük, hogy a X V I . század folyamán még az alispánok között sem találunk nagyobb birtokú nemeseket. A vezető köznemesi családok (Kállay, Vay, Ibrányi) tagjaival még a XVII. században is ritkán találkozunk. A szolgabírák számára az 1625-ben hozott statútum írta elő, hogy mindenik a saját járásá­ ban hozza az ítéletet. 1656 óta a rendszeres szolgabíró mellé helyettest (substitutust) is állíta­ nak, ettől kezdve a jegyzőkönyvek rendszeresen felsorolják az alszolgabírákat is. A juratus assessorok számát az 1551. évi jegyzőkönyv tizenkettőnek mondja, de 1570-ben már 17 név van a jegyzőkönyvben. A XVII. század első évtizedétől fogva számuk változó volt, de állan­ dóan növekedett. A XVIII. század nyolcvanas évei második felében a szolgabírák mellé vá­ lasztott assessorok lényegében a rendszeres tisztikar tagjai lettek, feladatukká vált a központi 37

38

39

40

41

42

43

37 38

39

40

41 42

43

IV. A. 1. Prot. 10. fol. 211. 1634.; Prot. 11. fol. 24. 1639. Sedes restauratoria IV. A. 1. Prot. 12. fol. 182. 1661. A főispán jelentése Prot. 9. fol. 272. 1615.; Prot. 11. fol. 12. 1638.; Prot. 17. fol. 312-313. 1705. Sedes nonrestaurantar, officialesprioris anno. Fasc. 31. No. 6. 1613. IV. A. 1. Prot. 9. fol. 272. 1615.; Fasc. 34. No. 389. 1616.; Fasc. 58. No. 16. 1640.; Prot. 11. fol. 112. 1642. A főispán megerősítésére IV. A. 1. Prot. 14. fol. 236., 238. 1682.; Prot. 14. fol. 256. 1685.; Fasc. 108. No. 74. 1690. 1626. ápr. 17. „Ámbár már néhány hete az alispán, a négy szolgabíró és a jegyző éve letelt, most a főispán akaratából »az egész vármegye egyetértéséveh megtartottuk a restaurációt, az említetteket és a huszonnégy esküdtet megválasztottuk és mindnyájan letették az esküt. " IV. A. 1. Prot. 10. fol. 47. 1626.; A tisztek lemondására és a főispán által megtartandó tisztújításra Prot. 12. fol. 101. 1657. — arra csak egy hónap múlva került sor. IV. A. 1. Prot. 9. fol. 159. 1610. IV. A. 1. Prot. 10. fol. 38. 1625.; Prot. 12. fol. 28. 1656.; Az alispánokra országos törvény intézke­ dett. CJH, 1552:19., 20. tc. IV. A. 1. Prot. 1. fol. 114., 124. 1551.; Prot. 3. fol. 14. 1565.

hatalom képviselői követeléseinek végrehajtása. Az alispánok, szolgabírák, esküdtek a várme­ gye tisztújítástól tisztújításig megválasztott, általában minden alkalommal cserélődő tisztség­ viselők voltak. A XVI. század közepén a mindinkább kiszélesedő írásbeli ügyintézés szükségessége miatt nélkülözhetetlen nótáriusi tisztet is újból és újból választják, de az említettekkel ellentétben személye nem oly gyakran változik. Már a XVI. század közepén rendszeres és megállapított fizetése is van — az előbbiekről adatot erre nem találtunk. Feladata a kongregációk és sedriák által tárgyalt ügyek írásban való rögzítése, a hozott határozatok megörökítése, a felsőbb ható­ ságoktól írásban érkező ügyek (akták) megőrzése, a prothocollum vezetése. Hivatalos elneve­ zése publicus juratus nótárius. Szabolcs megye jegyzőkönyve 1550-től kezdve mindenik jegy­ zője nevét megőrizte. Első jegyzője nagykállói Bodoni György volt, akit már az előző évek jegyzőjének is mondottak. 1550-1563 között szinte évente változtak, de 1563-tól 1582-ig ugyanaz a személy viseli e tisztet, 1582-ben egyben Ung megyében is ő a jegyző. Utóda 11 évig Bük Ferenc, aki 1593-1599 között hat évig volt jegyző. A X V I I . században akadnak, akik rövid ideig szolgálnak, de Czeglédi Istvánt 1600-1624 között, majd hasonló nevű fiát 1630-1657 között évről évre újraválasztották. Czeglédi István nem volt nemesi jogállású, test­ vérével és gyermekeivel együtt I I . Mátyástól 1610-ben kapott nemeslevelet. A jegyzőköny­ vek elárulják, hogy a jegyzői tiszt komoly jogi ismereteket kívánó hivatal volt. Szentmarjay Mátyás éveken keresztül Ung vármegye jegyzői tisztét is ellátta. 1538-ban Csuta Ferencet Bereg megye, 1642-ben Zathureczky Lőrincet ugyancsak ottani, 1657-ben Szilágyi Gábort Szatmár megye jegyzőjének is írták. A választott tisztek közül egyedül a jegyzőnek van kezdettől fogva megállapított fizetése. Ez a XVI. században 60 forint, amit 1603-tól 70-re emeltek, 1624-től újból emelik 150, majd három év múlva 200 forintra. 1797-ben a főispán utasítására a közgyűlés 300 forintban állapí­ totta meg a jegyző fizetését. 1675-ben hozott statútum szerint a jegyző, a szolgabíró és az ül­ nökök a bírósági határozatokért megállapított taxát szedhettek. A közgyűlés felhatalmazta őket, hogy azt a vonakodóktól minden törvényes eszközzel behajthassák. Mivel a jegyző ez idő alatt lakóházától távol lenni kényszerül, ezért neki 25 forintot állapítottak meg. Valamikor ko­ rábban — az időpont megállapíthatatlan — már az alispánok is kaptak rendszeres fizetést, mert 1671-ben a közgyűlés úgy határozott, hogy a szegény nép állapotát figyelembe véve, a jövőben fele fizetés mellett fognak működni. Feltételezhető, hogy az 1636-ban jegyzőnek mondott Czeglédi István hasonló nevű elődje leszármazottja volt. Ez évben saját apagyi kúriájába idézte a peres feleket. A jegyző a megyei adminisztrációban az alispánnal egyenlő súlyú és tekintélyű tisztségvi­ selőnek tűnik. Ezt nemcsak a fizetése jelzi, hanem az is, hogy már a X V I I . században is megál­ lapítható, hogy a főispánok igyekeznek bizalmi emberüket jegyzőnek választatni. 1638-ban 44

45

46

47

48

49

44 45 4

47

48 49

IV. A. 1. Prot. 1. fol. 18. 1550. IV A. 1. Prot. 9. fol. 160. 1600.; Prot. 10. fol. 1. 1624.; nemesítésre Prot. 9. fol. 11., 161-162. 1610. „Szilágyi Gábor egyúttal Szatmár vármegye jegyzője is. Jegyzői tisztének hűséges és szorgalmas el­ látására szokott esküdtétellel kötelezte magát rendes 200forint ellenében annak kinyilvánításával, hogy Szatmár megyével kölcsönös egyetértésben a sedriák idejét úgy intézik, hogy mindkét jegyzői tisztének alkalmasan eleget tegyen." IV A. 1. Prot. 12. fol. 1., 117. 1657. Mivel a lakóhelye távol volt a kongregációk helyétől, 12 köböl búza fizetést, a lovai számára 12 öl szénát és ezen felül egy meddő tehenet kapott. A XVII. század utolsó harmadában a szolgabírák az aljegyző és a fiskális a jegyző fizetésének csak harmadát kapta. IV. A. l.Prot. 14. fol. 115. 1671. IV. A. 1. Prot. 10. fol. 248. 1636.

Csuta Ferencet, az akkori főispán jószágigazgatóját választották meg jegyzőnek, és választás nélkül maradt is 1642-ben bekövetkezett haláláig. Viszont 1664-ben Miskolczy Jánost a főis­ pán ellenkezése ellenére, annak jelöltjével szemben, a megye közönsége „egyetértésével és egyértelmű szavazással erősítette meg előbbeni tisztségében. " A XVII. században a jegyzőnek politikai funkcióját jelzi, hogy 1658-ban Szilágyi Gábort részletes utasítással küldötte a közgyűlés a megye állapotának feltárására. Az írásbeli ügyintézés szélesebb területre való kiterjedését jelzi, hogy 1663-ban — elő­ ször — Bay Ferencet substitutus nótáriusnak választották. Utána a korábbi három aljegyzőből később jegyző lett. A XVI. század végén találkozunk — s ettől kezdve időnként említik — tisztségviselőként a dicatorral (adóróvó, adószedő), aki még az alispánnál is magasabb fizetést kapott. Az első adószedő Ormos Miklós, 12 forint fizetéssel. A jegyzőkönyvekben a XVI. század közepétől a megyei igazságszolgáltatási szervezet ki­ épülése jól nyomon követhető. De a bejegyzések nem sokat árulnak el a szervezet működésé­ ről. A megyei tisztek igazságszolgáltatási tevékenységéről rendelkező törvény is csak a sedriák folyamatos tartását rendelte el három vagy négy napon át. A XVII. század elején ugyancsak törvény szabályozta, hogy a hatalmaskodás és birtokfog­ lalási perekben a szolgabíró adja ki az idézést. Értelemszerűen is, de a törvénycikk további ren­ delkezése alapján is megállapítható, hogy első fokon az esküdtjével ő ítélkezett, mert másodfo­ kon a kongregációhoz, onnan pedig a királyi kúriához lehetett fellebbezni. Az 1667. évi me­ gyei statútum szerint a szolgabíráknak a perekről jelentést kellett tenni a kongregációnak. Aratás és szüret idején törvényszünet volt, az első kezdete június 2-án, a másodiké szeptem­ ber 29-én volt. A folyamatos ügyintézés érdekében 1657-ben általános érvénnyel tette kötelezővé a kong­ regáció, hogy a hivatalban levő, de lemondó (valedicens) szolgabíró az általa tárgyalt ügyeket ne otthon vagy valahol másutt tartsa, hanem a törvényszékre vagy a közgyűlésre hozza, és az utána következő tisztnek adja át. A levéltár kezdeteit ezek a rendelkezések vetették meg. A XVI. századból törvényszéki ira­ tok — a jegyzőkönyvi regesztaszerü bejegyzéseken kívül — nincsenek, a XVII. századból sem sok van. Viszont az iratok őrzéséről már van rendelkezés. Petneházi István, a vármegyének Pozsonyba küldött követe megtette a nagyszombati (linzi békét megelőző) tárgyalásokról a 50

51

52

53

54

55

50 51

52 53

54

55

IV. A. 1. Prot. 10. fol. 300. 1638.; Prot. 11. fol. 65. 1648.; Prot. 13. fol. 42. 1664. IV. A. 1. Prot. 12. fol. 33-34. 1658.; A követi utasítás nemcsak azért lényeges, mert az első ilyen akta a levéltárunkban, hanem formája miatt is. Címe szerint az utasítást az „universitas dominorium magnatum et nobilium comitatus" nevében állították ki, és hat pecséttel hitelesítették, nyilván a két alispán és a négy szolgabíró pecsétjével. 1681-ben a soproni országgyűlésre az alispán és Megyery István jegyző mentek követként, Megyery István keze írása az első követi jelentés is. IV. A. 1. Prot. 14. fol. 234-235. 1681. CJH, 1609:29. tc. 2., 3. §. „A hivatalosan eljáró szolgabírák a perek közönséges végzéseit büntetés terhe alatt a kongregáció­ nak jelentsék." IV. A. 1. Prot. 12. fol. 5. 1667. IV. A. 1. Prot. 10. fol. 5. 1624.; Prot. 10. fol. 278. 1636. Ez utóbbi országos főhatóságú intézkedésre utalva tűzi ki a napokat. IV. A. 1. Prot. 12. fol. 5. 1657. Konkrét ügy miatt hozták e határozatot, Apáthy János szolgabírónak a megye egyeteme előtt kellett átadni Lövey Miklósnak, utódjának az előtte lévő, Lónyai Gábor kontra Homonnay György-féle pert, a prothocollumban más kéztől származó írással. „ Minden tör­ vényes óvás kizárásával haladék nélkül 9 forint büntetés alatt. "

kongregáció előtt a jelentését. A közgyűlés úgy határozott, hogy „az írást a vármegye levéltá­ rába (in conservatio) helyezik el. " Ez a conservatorium nyilván valami őrzőhelyet és állandó elhelyezést, ott ládákat, szekré­ nyeketjelenthetett. Ugyanis a X V I I . század közepén — a száz év múlva végrehajtott rendezés alapján ítélve — tekintélyes mennyiségű irat megőrzéséről kellett gondoskodni. A helyről gya­ nítjuk, hogy Kisvárdán a vár lehetett, mert a várost 1685-ben a megye körülárkoltatta. A XVIII. század elején, mikor a levéltár rendbetételét a központi kormányzat szorgalmazni kezdte, a romladozó vár tatarozását a megye azért kérte a bécsi haditanácstól engedélyeztetni, hogy a levéltár már régtől fogva ott van elhelyezve. 1693-ban Zichy István főispán is az ottani levéltárra való tekintettel utasította a megyét, hogy a vár javításához a megye a közbirtoko­ soknak segítségül legyen. 56

57

58

IV. 1658 után a linzi béke szerint Erdélyhez tartozó két megye, Szabolcs és Szatmár újra királyi hatalom alá került. A 70-es évek vége felé a bujdosók felkelése és Thököly sikerei következ­ tében a központi hatalom intézkedései a megyei igazgatás alakulására kevés hatással lehettek. Az igaz, hogy az erdélyi fejedelem által kinevezett Melith Péter 1668-ban bekövetkezett ha­ lála után az új főispán, Barkóczy István felső-magyarországi főkapitány már a királytól kapta a megbízást. 1681-ben ő is meghalt, és az uralkodó által kinevezett ifjabb gróf Zichy Istvánt iktatták be a főispáni méltóságba. Az új főispán néhány hónap múlva személyesen vett részt a tisztújításon. Bár a bujdosók felkelése Thököly Imre vezetésével a '80-as évek elejétől kezdve néhány évig vitássá tette a központi hatalom maradéktalan érvényesülését, mégis 1683-ban központi utasítás szerint ment végbe a megye falvainak összeírása, sőt két év múlva már a nyírbátori já­ rást is a megye összeírói vették számba. 1683 telén a Budát sikertelenül ostromló szövetséges hadak császári csapatai Magyarországon teleltek. Egy ezredet Caraffa tábornok parancsnoksá­ ga alatt Szabolcs megyében szállásoltak el. Ettől kezdve a Tiszántúl északi megyéi lényegében katonai igazgatás alatt állottak. A megyei igazgatás szervei, tisztségviselői azzal foglalkoznak, hogy a hadsereg mellé rendelt hadbiztosok kívánsága szerint a nyári hadműveleti időszakban a hadak részére a fuvarok kiállítását biztosítsák, a téli időszakban a beszállásolást, a katonák élelmezését végezzék, és a lovak széna-, zabszükségletét gyűjtsék össze. A felszabadító hábo­ rú két első évében a jegyzőkönyveket a hadbiztosok rendelkezésére hozott határozatok, kive­ tések falvakra történt részletes elosztása, azok behajtására tett intézkedések töltik ki. Az akták nagy része a hadbiztosok vagy a változó parancsnok által kiadott utasítások, az azokra tett vá­ laszok, a katonaság által okozott kihágások, panaszok írásba foglalásai. 59

Buda visszafoglalása után 1685 nyarán-őszén Felső-Magyarország várai — köztük Tokaj is — már császári kézen van, Thököly Imre uralma e tájon megszűnik. Az I . Lipót által 60

IV. A. 1. Prot. 11. fol. 111. 1644. IV A. l.Prot. 4. fol. 254. 1585. 1693. július 14. „ Mivel a németet Várdábúl kiviszik, az nemes vármegye actainak conservatiójára nézve talán illendő volna és hasznos is a hajdúk és tisztek tartásában a compossessoroknak concurrálni, pusztult jószágokból most úgy ki nem telvén mint azelőtt. " IV. A. 1. Fasc. 111. No. 38. 1693. IV. A. 1. Prot. 14. fol. 51. 1668.; Prot. 14. fol. 224., 230. 1683. IV. A. 1. Prot. 14. fol. 245. 1685.; Fasc. 13. No. 1. 1685.

1685. október 15-én kiadott, Szabolcs vármegye főispánjához, alispánjához és szolgabíráihoz intézett parancs szerint „a most folyó háború szüksége azt parancsolja, hogy mind a császári, mind a bajor választófejedelem hadai Magyarországon teleljenek, s ellátásukat a hűséges or­ száglakóktól kapják. " Az ellátásukra szükséges élelem és takarmány mennyiségét gróf Rabattá generális fogja közölni, őtőle fogják megtudni. Rabattá teljes hatalommal van felruházva, és ő állapítja meg, hogy a megyének mennyi katonát kell élelmezni. A megye levelét a végvárban egybegyűltek számára az év decemberében tették közzé. Thököly Imre 1685 nyarán a tisztújításkor még kísérletet tett hatalma érvényesítésére. A főispán, Zichy István beleegyezésével a megyei tisztújító gyűlésre elküldötte megbízottját, Vay Ádámot, és ez a korábban elbocsátott tiszteket ismét visszahelyezte tisztségükbe. A Rákóczi-szabadságharc alatt a központi hatalmat a fejedelem által megbízott biztosok képviselték. 1704-ben Perényi Imrét említik e néven. 1705-ben Krucsay Márton volt megbíz­ va a tisztújítás levezetésével, 1709-ben Sennyei István főispán volt az elnök a tisztújító gyűlé­ sen, 1711-ben mint főispán-adminisztrátor voltjelen. A szatmári béke után csak két év múlva említik a központi hatalom képviselőjének, a főispánnak közreműködését, akkor is csak sze­ mélyes képviselője, gróf Csáky István vett részt a restauráló gyűlésen. A Rákóczi-felkelés alatt a fejedelem megbízottja az 1705. évi augusztus 5-én megtartott első tisztújítás alkalmából egyenesen három jelöltet is megnevezett az alispáni tisztre. Ezek egyike Bessenyey Zsigmond volt, az egyik ezred parancsnoka, aki erre hivatkozva nem vál­ lalta a tisztséget. A fejedelem másik két jelöltjét sem választotta meg a megye közönsége. A szabadságharc alatti utolsó alispánválasztás (1710. június 25-26.) majdnem verekedéssé fajult, mert a fejedelem képviselője az addigi egyik alispánt, Zoltán Jodokot gyalázkodó sza­ vakkal illette. Ennek ellenére mégis megválasztották, de határozatot hoztak, hogy a magán­ ellentéteket ne hozzák a közgyűlés elé, és gyalázkodásoktól a nemes közönség tartózkodjék. A szatmári béke után fokozatosan — részben a főispán, részben a vármegye közönségének határozatai nyomán — kezdett kialakulni a választás módja. Az állandósult téli beszállásolások és portio-kivetések miatt az alispánok teendői megsokasodtak, s ez megmaradt a Rákóczi­ felkelés alatt is. Minden különösebb megbízás nélkül — csupán szükségtől kényszerítve — el kellett látni a commissariusi feladatokat is. Az 1721-i tisztújítás alkalmából azonban a két alispán csak azzal a feltétellel fogadta el a megválasztást, „ha ezután a commissariatussággal nem terheltetnek." A közgyűlés ehhez hozzá is járult, ettől kezdve a megyei tisztikar új, állandó tisztségviselővel bővült. A Rákóczi-szabadságharcot követő évtized a központi hatalom fokozódó ellenőrzését hoz­ ta magával. Ez abban is megnyilvánult, hogy nem is minden évben tartottak tisztújítást (1715ben, 1718-ban). Csak 1719 után vált rendszeressé az évenkénti restauráció. 1719-ben a megye már több éven át megerősített tisztségviselői a főispán megkérdezése nélkül mondottak le, emiatt ez neheztelését fejezte ki, ennek ellenére a nélküle megválasztott tiszteket megerősítet­ te. Az 1721. április 28-án tartott gyűlés eredetileg nem is tisztújító gyűlésnek indult. A sedes 61

62

63

64

65

66

67

68

'' IV. A. 1. Fasc. 103. No. 23. 1685. ' IV. A. 1. Prot. 14. fol. 256. 1685. E döntést később megsemmisítették. IV. A. 1. Prot. 17. fol. 1., 287., 294., 312., 361. 1704-1706.; Prot. 18. fol. 1., 25. 1713. * IV A. 1. Prot. 18. fol. 159., 161., 163. 1713. * IV A. 1. Prot. 17. fol. 312-313. 1705. * IV A. 1. Prot. 18. fol. 25-26. 1713. A változásokra IV A. 1. Prot. 18. fol. 223., 357. 1721.; Fasc. 22. No. 62. 1721. * IV A. 1. Prot. 18. fol. 446. 1714.; Prot. 18. fol. 522. 1718.; Prot. 19. fol. 330. 1719. 2

3

i7

kezdetén a felsőbb hatóságoktól érkezett intézkedéseket tárgyalták. A gyűlés alatt megérkezett gróf Zichy Péter főispán, és intézkedésére megtartották a tisztújítást. A megye közönsége ré­ széről ajánlott két alispánt megválasztották. De azok csak azzal a feltétellel vállalták a tisztet, ha a commissariatussággal nem terhelik őket. Ezután a jegyzőt és az aljegyzőt választották meg. Az utóbbi egyben a megye fiscalisa is volt, ezért számára 100 forint tiszteletdíjat állapítottak meg. Perceptort nem választottak újat, a régit erősítették meg. Új tisztség lett a vármegyei commissariusi. Az egyik szolgabírót vá­ lasztották e hivatalra, helyébe új személy megválasztására került sor, a többi három a régi ma­ radt, újból megerősítették őket. Melléjük választottak még négy esküdtet, és a megye előkelő birtokosai közül első ülnöknek (primarius assessor) húsz, második rendbeli ülnöknek (secundi ordinis assessor) más harminc személyt. A központi hatalom megerősödése a XVIII. század utolsó évtizedében mind a Rákóczi-fel­ kelés alatt, mind az azt követő évtizedben tovább növelte a jegyzői funkció jelentőségét. Ezt jelzi az is, hogy egy-egy jegyző és mellette a most már állandósult aljegyző huzamosabb ideig marad tisztségében, bár évente megújítják a megbízatását. Az 1695-ben csak helyettesítő Monkovics Mihály még 1713-ban is ellátja a jegyzői teendőket. Már ekkor és ettől kezdve folya­ matosan van egy aljegyző is mellette, Kossovics Márton, aki később örökébe lép. A jegyző feladatát Monkovics 1704. évi megválasztása alkalmából határozták meg: „Lássa el, a megye javára a törvény és dicséretes szokás szerint a gazdálkodási és minden más, alkalom szerint előforduló ügyek adminisztrálását. " A XVII. század végén már eggyel szaporodik a korábbi tisztikar. A megye pénzbevételeit korábban a szolgabírák és alispánok kezelték. Legalább is erre lehet következtetni a kongregá­ ciók elszámoltatásukra hozott határozataiból. A perceptort, aki számvevő és pénzkezelő is volt, a jegyzők mellett említik. Külön személyként való megválasztásáról 1709-ben szólnak. Ekkor ugyanis felsorolták a megválasztott tiszteket, említve azt is, hogy a vármegyének ügyé­ sze (fiscus) is van. A korábban janitornak nevezett tiszt itteni neve várnagy. A XVII. század vége felé a kongregációk száma megszaporodik. E címen évente 12-15, később még több is be van jegyezve. Leginkább a felsőbb hatóságok (kancellária, hadbiztosok, katonai parancsnok) intézkedéseiről szólnak, ritkábban bírósági ügyeket tárgyalnak rajtuk. Az viszont különösnek tűnik, hogy 1695-ben a kongregációktól távolmaradókat — igen tekinté­ lyes — 100 forintnyi bírsággal fenyegetik, másfelől pedig megtiltják, hogy falusiak, parasztok nagy számban látogassák a gyűléseket. A megyei önkormányzat hatásköre bővülését, egyben az ügyintézés differenciálódását is jelzi, hogy külön-külön tárgyalják a sedriákon az igazgatási és peres ügyeket. Sőt az utóbbiak tekintetében is bekövetkezik a büntető- és magánjellegű ügyek szétválása. A büntetőügyek 69

70

71

72

73

74

69 70 71

72 73

74

IV. A. 1. Fasc. 22. No. 62. 1721. IV. A. 1. Prot. 16. fol. 29. 1695.; Prot. 18. fol. 165. 1713. „Már hét év óta az idők mostohasága között teljesített szolgálatairól megemlékezve erősítettek meg. " IV. A. 1. Prot. 17. fol. 215. 1702. IV. A. 1. Prot. 14. fol. 253. 1704. 1696-ban Monkovics jegyző kezelte a pénzeket. IV. A. 1. Prot. 16. fol. 117. 1696.; Prot. 17. fol. 1. 1697. IV. A. 1. Prot. 16. fol. 57., 73. 1696.

tárgyalására 1693 után külön napokat tűznek ki évente egy, később két-három határnapra. A sedriák rendszeres hetenkénti ülésnapját 1719-ben hétfőről csütörtökre teszik át. A megyei igazgatási és igazságszolgáltatás első fokú fórumai, a szolgabírák teendői is sza­ porodtak a XVII. század vége felé. 1691-ben szükségesnek ítélték, hogy a mellettük működő esküdtek fizetést kapjanak (évi 25 forintot), de egy évtized múlva a megye megnyomorodott állapota miatt ezt megvonták tőlük. 1698 után a rendes esküdtek mellé még egy-egy személyt választottak esküdtnek, akik egyúttal alcomissariusként (subcommissarius) működtek. A ké­ sőbbi években ez a szám állandósult. Úgy tűnik, hogy a XVII. század végén — az utolsó évtizedben — a megye igazságszolgál­ tatási funkciója a magán (polgári) perek területén támasztott az eddigieknél nagyobb követel­ ményeket. Részletesebb vizsgálatok és a megmaradt perek tüzetesebb elemzése híján inkább csak feltevésszerűen kockáztatjuk meg azt, hogy a megye kongregációja ez időben kettős funk­ ciót teljesített, egyrészt a nemesség képviseleti szerve is volt anélkül, hogy akár az első, akár a fellebbviteli fórum jellege világosan elkülönült volna. Az 1691. évi tisztújításon találkozunk először azzal, hogy assessorokat választanak. A me­ gye legelőkelőbb családjainak, összesen harminchat személynek a nevét olvashatjuk a jegyző­ könyvben. Néhány év múlva pontosabb megjelölés szerint „primarii tabulae assessores", akik a kongregáció után a táblai törvényszék (tabulae sedes) tagjait alkotják. A személyek száma 1704-ben hatvannégy. Nem is mindnyájan a megyében birtokosok, világi és egyházi méltóságok is vannak köztük. Az indokolás szerint: „ hogy a vármegyének a szoros igazgatását minden halogatás nélkül serényen végrehajtsák, nem annyira a bírósági, hanem inkább a gaz­ dálkodási szükség követeli", hogy a szolgabírák mellé két-két esküdtet állítsanak. Ugyanakkor a táblai székre megválasztottak ötvenhárom nemes birtokost. A XVIII. század első évtizedeiben az assessorok szerepe mind konkrétabbá válik. Először is, az egyszer megválasztott és esküt tett táblai széki assessorok életük végéig azok maradnak. Kötelességükké teszik, hogy minden kongregáción és sedrián jelen legyenek, ezt 1714-ben sta­ tútumban is rögzítik. Ugyanakkor „secundae classis assessornak" még tizennyolc személyt választottak. A törvényszék illetékességi köre azonban még az 1720-as években sem egészen tisztázott, mert 172 l-ben statútumban mondják ki, „ hogy a pereket nem csak a sedr iákon, hanem a gene­ rális congregatiókon is felül lehet bírálni. " Egy év múlva e statútumot újból megerősítik. A közel félévszázadot magába foglaló átmeneti korszak megyei igazgatási szervezetéről rajzolt kép hiányos lenne, ha nem utalnánk arra, hogy ez alatt kezdődik — a jegyzőn kívül — a tisztségviselők rendszeres fizetése. Az 1712. július 12-én hozott közgyűlési határozat szerint „a megye pénztárából évi fizetést határoznak meg. " Ez csak elvi döntés volt, ekkor csupán az 75

76

77

78

79

80

81

82

83

75

76 77 78 79 80 81

82 83

IV. A. 1. Prot. 15. fol. 226. 1693.; Prot. 16. fol. 4. 1694.; A XVIII. század első harmadától rendsze­ resen felülvizsgálják a fogvatartottak ügyeit is. IV. A. 1. Prot. 18. fol. 373. 1720. IV. A. 1. Prot. 18. fol. 330. 1715. IV A. 1. Prot. 15. fol. 143. 1691.; Prot. 17. fol. 215. 1702. IV A. 1. Prot. 16. fol. 220. 1698. „Primarii assessores constituuntur" IV. A. 1. Prot. 16. fol. 145. 1691. IV. A. 1. Prot. 16. fol. 220. 1698.; Prot. 17. fol. 216. 1702. IV. A. 1. Prot. 17. fol. 253. 1704.; Prot. 18. fol. 447. 1714.; „juratus assessores" Prot. 17. fol. 312-313. 1705. IV A. 1. Prot. 18. fol. 26. 1710.; Prot. 18. fol. 165. 1713.; Prot. 18. fol. 446-447. 1714. IV. A. 1. Prot. 18. fol. 381., 395. 1721.

„ eddig megtartani szokott gyakorlat és bevett szokás szerint a vármegye tisztségviselő urai­ nak" az alábbi munkaerőt rendelik: „főispánnak 2 napra 50 kaszást, a két alispánnak egyenként 100-100 aratót, a jegyzőt bizonyos számú ekével segítik, az adószedőnek hatvan, a szolgabíráknak 50 aratómunkást bocsátanak rendelkezésére. " A vármegye tisztikaráról is tájékoztat a korszak utolsó tisztújítása 1721-ből. Ekkor ez állott két alispánból, két jegyzőből, de az aljegyzőnek el kell látni a físcus (a későbbi tiszti ügyész) teendőit is. Rendszeres tisztségviselő még a perceptor (számvevő, pénztáros). Ezek a főtisztek, megközelítően azonos fizetést is kapnak. A négy járás élén egy-egy szolgabíró áll, két-két es­ küdtjével. Az e fejezetben említett más tisztségviselőkről (commissarius, várnagy) ekkor nem esett szó, nem bizonyos, hogy nem fungáltak volna, csak éppen e tisztújításnál nem került sor meg­ választásukra. Még 1723 után is — amely évtől kezdve a központi kormányszékek megkezd­ ték működésüket — és mindinkább fokozódó mértékben avatkoztak be elég hathatósan az igazgatási és igazságszolgáltatási szervezet alakításába, működésébe, néhány évtized kellett az újkori, nemesi megye kialakulásához. S4

85

V. A XVIII. század második felében, amikor Schemberger Ferenc megbízást kapott az akkor már két évszázad alatt felgyűlt iratok rendezésére, korszakhatárul az 1723. évet választotta. Na­ gyon okosan, mert ő még tudta, hogy a megyei igazgatásban ezzel az évvel új korszak kezdő­ dött, amiben nemcsak az iratrendezés, hanem az igazgatási rendszer, az iratképződés és kez­ dés módja is megváltozott. Az 1550-1723 közötti évekről megmaradt iratokat egységes levél­ tári rendbe szedve, azokról külön elenchust (lajstromot) készített. A levéltár történetében az 1723. év ténylegesen korszakhatár. Az ez évben tartott ország­ gyűlés nemcsak a központi hatalmi hivatali szerveket teremtette meg, hanem a vármegyéket is komolyabb ellenőrzés alá vonta. Ez évtől kezdve a főispánok nemcsak alkalmi reprezentánsai a korábban időnként változó államhatalomnak, hanem valóságos ellenőrző funkciót is kaptak. A korábbi, X V I I . századig, sőt még egy félévszázadig tartó átmeneti korszakhoz képest a ne­ mesi kommunitás jogkörét ez a törvény lényegesen csorbította, annak választási lehetősége csak a főispán — igaz, hogy négy —jelöltjére korlátozódott. Szabolcs megyében a gyakorlatban a törvény teljes egészében azért nem érvényesült, mert pl. 1724-ben az uralkodó gróf Zichy Lászlót nevezte ki főispánnak azzal, hogy apja, Péter ha­ lála vagy lemondása esetén a tisztében kövesse. A Zichy család birtokos volt ugyan a 86

87

88

IV A. 1. Prot. 18. fol. 232. 1712. IV. A. 1. Fasc. 22. No. 62. 1721. Elenchus primus acta politica, oeconomica et nulitana ab anno 1550 - usque 1723. IV. A. 1. 1225. raktári szám CJH, 1723:73. te, amely világosan kimondja, hogy a főispánok a megyék tulajdonképpeni vezetői, a közigazgatás és igazságszolgáltatás rájuk van bízva. A megyékben kell lakniuk, legalább három évenként tisztújítást tartsanak, négy alkalmas személy alispánnal való jelölésével. A választás az egész megye egyetértésével történjék. IV. A. 1. Prot. 18. fol. 349. 1724.; Prot. 19. fol. 1., 2. 1724.

megyében, de nem ott lakott, László nem is volt még törvényes korú, ezért 1726-ban I I I . Károly főispáni adminisztrátornak gróf Ghillányi Györgyöt nevezte ki. A kinevezett főispán 8 év múlva tette le a megye közönsége előtt az esküt. Zichy Miklós egy ízben, 1742-ben látogatott a megyébe, 1747-ben le is köszönt a főispán­ ságról. Utódai 1748-1759 között gróf Barkóczy Imre s annak halála után Barkóczy János egri püspök csak alkalmilag látogattak Szabolcsba. A jegyzőkönyvek nem tesznek említést arról, hogy akár a restaurációk alkalmából vagy máskor akkoriban beleavatkoztak volna az ügyek in­ tézésébe. A központi hatalom tényleges képviselői nem is a főispánok voltak, hanem a provinciális comissarius és annak kerületi helyettese. 1724-ben a helytartótanács leirattal értesítette a me­ gyét, hogy a commissariatusság direktorának gróf Károlyi Sándort nevezte ki öt tiszántúli me­ gyei hatáskörrel, Szabolcs megye biztosául Eötvös Miklóst Debrecen székhellyel, a provinci­ ális föhadbiztos pedig Georg Josephus Kitzing lett. Az előbbiek hatásköre a politikai, az utób­ bié a katonai ügyek intézésére terjedt ki. 1731-ben Bogathy Pál lett a megye királyi biztosa, és 24 évig az is maradt. 1755-től Kassa székhellyel kerületi biztos lett. Az, hogy ténylegesen a biztosok és nem a főispánok dolga volt a központi kormányszékek rendelkezései végrehajtásának érvényesítése, hamarosan kiderült az 1725-ben kiadott helytar­ tótanácsi leiratból. Ugyanis az 1723. évi 112. tc. — kissé körülírottan, de tágan értelmezhető­ en — arra kötelezte a vármegyéket és az autonómiával bíró királyi városokat, hogy a köz- és országos ülések határozatainak végrehajtását jelentő akadályt jelentsék a helytartótanácsnak. A leirat szerint a kerületi biztosok a törvény rendelkezéseinek nem tudnak eleget tenni „mert némely vármegyében a ritkán tartott közgyűlések miatt nem, vagy alig kapnak választ. Ezt a kedvetlenséget a főhatóság több megye és város esetében tapasztalta. " Ezért elrendelte, hogy valahányszor a közjavát és a vármegye közönséget illető ügy előadódik, a vármegye tartson kongregációt és a kerületi biztost, valamint a helytartótanácsot értesítse. A továbbiakban részletesebben szólunk arról, hogy a XVIII. század második felében Sza­ bolcs megye igazgatási szervezete éppen a kerületi biztos és az e célra kiküldött vizsgálóbizott­ ság intézkedése nyomán alakult át a későbbi évtizedekből ismert formára. A vármegyei igazgatás legfőbb testületi szerve, a kongregáció 1723 után még jó ideig rend­ szertelenül, legkülönbözőbb időben ül össze, de tárgyalási rendje állandósul. Az ülés kezdetén megtárgyalják előbb a felső-, utána a társhatóságoktól érkezett iratokat. Ezek között leggyako­ ribb és legtöbb időt a katonai ellátás, beszállásolás és fuvarozás biztosítása veszi igénybe. A kongregáció üléseit — a főispánok ritka jelenlététől eltekintve — a provinciális commissarius vezeti, több ízben említik Károlyi Sándor jelenlétét és az általa tett előterjesztéseket. Az ülé­ sek rendjére 1742-ben hoztak határozatot, ez évtizedekig érvényben maradt. A gyűlés 89

90

91

92

93

IV. A. 1. Prot. 19. fol. 29. 1724., fol. 93. 1726.; Fasc. 27. No. 60., 61. 1726.; Prot. 20. fol. 12., 13., 15., 21., 22. 1734. IV. A. 1. Prot. 21. fol. 65., 88. 1748.; Prot. 22. fol. 293. 1759.; Prot. 22. fol. 231-237. 1759. IV A. 1. Fasc. 25. No. 42-44. 1724; A kerületi biztos fizetését évi 1000 Ft-ban határozta meg. IV. A. 1. Fasc. 26. No. 71. 1725.; Tényleges jogállását talán azon is fel lehet mérni, hogy a főispán évi tiszteletdíját csak 1754-ben emelték e szintre. IV. A. 1. Prot. 21. fol. 349. 1754. IV. A. 1. Fasc. 31. No. 82. 1731.; Prot. 21. fol. 306. 1754.; utána Kölcsey Kende János (1765-ig), majd Kállay János (1765-1767) töltötte be e tisztet. IV. A. 1. Prot. 28. fol. 205. 1765.; Prot. 23. fol. 330., 333. 1767. IV. A. 1. Fasc. 26. No. 4. 1725.; Az irat hátán a jegyző feljegyzése: Jiszteleüeli teljességgel kihir­ dettetett. "

tárgyalásának eredményessége érdekében hozott határozat kimondja, hogy „ a hazai törvények szerint minden jegyzőkönyvbe kerülő ügyet előbb fel kell olvasni, azután határozni. " A hatá­ rozatban meg kell jelölni kinek, mit kell végrehajtani, ha nem hajtották végre, mi akadályozta a végrehajtást. A század második felében a jegyzökönyvek már az országos törvény szerint végbement ülések lefolyását is megőrizték — 1763-ban a három napon át tartó ülés minden részletét. A gyűlésen — amely tisztújító gyűlés is volt — Barkóczy János főispán elnökölt, a jelen voltak között a szomszéd Ung megye főispánját, két egyházi főméltóságot, az eddigi királyi tábla ül­ nökét, megyei egyházi személyeket és világi főbb hivatalnokokat, a megyei tisztségviselőket név szerint felsorolták. A jegyző ismertette a gyűlés célját, a tisztújítást. Ezután a korábbi tisz­ tek lemondtak és eltávoztak. Az alispán a vármegye pecsétnyomóját, a főjegyző a jegyzőköny­ vet, a szolgabírák a náluk lévő aktákat átadták. Az alispánok és főjegyző személyére a főispán tett javaslatot. Azok megválasztása után az akkori állapot szerint a házi- és hadiadó-kezelöket, a főbiztost, a megyei szolgabírót, a négy szolgabírói esküdtet, a tiszti ügyészt, a szegények ügyvédjét, négy csendbiztost, várnagyot és a huszonkét törvényszéki ülnököt választották meg. Az általunk tárgyalt korszak végén ők alkották Szabolcs vármegye főtisztviselői karát. A főtisztviselők között — bár ez a tisztség is évről évre választás alá esett — volt a jegyző, majd az aljegyzők, állandó és fizetett hivatalnokok. Az 1727-ben meghalt Monkovics Mihály közel negyedszázadon át szolgált, halála után a mellette éveken át aljegyzősködő Szőgyéni Já­ nos lépett előre. Az 1744-ben főjegyzőnek megválasztott Csákányi is tíz évig — haláláig — megmaradt e tisztségben, évről évre újraválasztva. A főjegyző — a XVIII. század második felében már mind a jegyzők, mind a szolgabírák ketten-ketten vannak — rendszeres fizetést élvez, a fizetés nagysága szerint a főjegyző közvetlenül az első alispán után következik. A megyei szervezet igazgatási funkciója mellett — még annál is nagyobb mértékben nö­ vekedett az igazságszolgáltatási szerep. 1714-ben statútum rendelte el, hogy a sedes judiciariát pontosan tartsák. A kongregáció a sedria mellett fellebbezési fórum, jelentőségét mindkettő­ nek az is mutatja, hogy 1724 után rendszeresen, minden tisztújítás alkalmából számos sze­ mélyt választanak juratus assessornak. Az 1724-ben megválasztott tabulae judiciariae-ba (tör­ vényszéki tábla) választott tizenöt személy a vármegye legtekintélyesebb birtokosa volt. Az assessorokat már ekkor két osztályba sorolták. A primae classisba az említett nagyobb birtokú nemesek nevét találjuk, a secundarii assessornak mondott nyolc személy kisebb birtokú nemes volt. Ettől kezdve ez gyakorlattá vált, amint a névsorok bizonyítják. A tanulmánynak nem célja a megye igazgatási és igazságszolgáltatási szervezete X V I I I . századi fokozatos kibővülését és hatáskörének mind szélesebb területre kiterjedését vizsgálni, 94

95

96

97

98

Az 1723:58. tc. intézkedett a kongregációkon történtek jegyzőkönyvi megörökítéséről, az ülés leve­ zetéséről. IV. A. 1. Fasc. 43. No. 170. 1742. IV. A. 1. Prot. 19. fol. 3. 1724.; Prot. 19. fol. 138. 1727. IV. A. 1. Prot. 20. fol. 274. 1744.; Prot. 21. fol. 301. 1754. IV A. 1. Prot. 23. fol. 12. 1763.; Ez évben a főispán javaslatára a főtisztviselők fizetését az alábbi módon állapította meg a közgyűlés: első alispán 500 rénes forint, másodalispán 300 rénes forint, fő­ jegyző 400 rénes forint, aljegyző 200 rénes forint, szolgabíró 150 rénes forint, alszolgabíró 80 rénes forint, rendszerinti esküdt 50 rénes forint évente. Ez utóbbi a szolgabíró melletti tisztségviselőt je­ lenti. IV A. 1. Prot. 18. fol. 189. 1714.; Prot. 18. fol. 381., 395. 1721.; Prot. 19. fol. 4. 1724.; Fasc. 25. No. 24., 33.; 1724.; Prot. 19. fol. 11. 1724.; 1724 után a sedriák nem a hét pénteki, hanem csütörtö­ ki napján kezdődtek.

amely bővülést és az ügyintézés mind szélesebb körű bürokratikussá válását a központi kor­ mányszékek fokozódó igénye indította el. De nőtt a központi kormányszékek ellenőrző szere­ pe is, amely főleg abban nyilvánult meg, hogy leirataikra rendszeres és érdemi válaszokat vár­ tak a kongregációktól. E tekintetben lényegbevágó intézkedést az 1763. szeptember 5-7. között tartott kongregá­ ción alkotott statútum tett elsőként." A helytartótanács által elrendelt vizsgálat során a kerületi biztosból, egy tagból, a jegyzőből álló bizottság az év tavaszán beadott jelentése tizenhat pont­ ban foglalta össze az ügyviteli hiányosságokat, és tett javaslatot a megszüntetésükre. A javaslat szerint a kongregáció és a sedes judiciaria ülései időpontját világosan el kell választani. A civilis processusok tárgyalása mindig megelőzi a büntetőperekét. A szolgabíró az általa hozott határozatokat a per folyamán a peres feleknek mindig hiteles formában, pecsétje alatt adja ki. A befejezett pereket lajstromokkal együtt adják be, azért hogy később „aprothocollumokból hiteles kiadványként érvényes legyen. A generális ésparticularis gyűléseken hozott végzéseket jegyzőkönyvbe kell írni, és minden ülés végén felolvasni. A hiteles kiadványok elkerülésére tartassék pecsételő ülés (sedes sigillatoria). " A hiteles iratok kiadása ezután a jegyző és az al­ jegyző kötelessége. A megmaradt akta nem árulja el, de a bizottság is tárgyalta a levéltár létrehozásának szük­ séges voltát — amely évtizedeken át tárgya volt a gyűléseknek, de végleges megoldást mind ez ideig nem sikerült találni. Ismét felmerült, hogy a regesztázás nélküli régi akták és levelek miatt a vármegye sok családjának az ügye a sötétségben lappang. Tudjuk, a hely- és névlajst­ romozás végrehajtása még mindig hátra van. De a hely is hiányzik ennek végrehajtására. Ezért a vármegye házában négy szobát kell e célra adni vastáblás ablakokkal. Ez a határozat tekinthető a levéltár alapító iratának. Többrendbeli kísérlet után a X V I I I . század talán legképzettebb regestratora e határozat nyomán kezdte meg munkáját. 100

101

VI. A központi államhatalmi szervezetek megszerveződése és a hivatali írásos ügyintézés mérté­ kének növekedésével nőtt az iratok megőrzésének igénye is. Az 1729:25. tc. rendelkezése ar­ ról intézkedik, hogy a megyei bírák és tisztviselők irataikat kötelesek a megyei levéltárba le­ adni. Az előző fejezetben említettük, hogy ebben a tekintetben már korábban Szabolcs megye is szükségesnek látta az intézkedést, anélkül azonban, hogy az átadáson kívül a továbbiakban va­ lamit tettek volna. Az átadott iratokat a kisvárdai vár egyik helyiségében tartották, a róluk való gondoskodás a jegyző, majd a másodjegyző kötelessége lett volna. Erről tanúskodik Monkovics Mihály jegyző 1725. július 11-én jegyzőkönyvben is megörökített előterjesztése: 102

* IV. A. 1. Prot. 23. fol. 1-12. 1763.; Fasc. 64. No. 220. 1763.; A statútum létrejötte egy, a helytar­ tótanácshoz beadott folyamodásnak köszönhető. A megyei igazgatás alakulása ugyan döntő moz­ zanat a levéltár létrehozásában, de a tanulmány kereteit szétfeszítené, ezért mellőzzük a létrejötte körülményeinek részletes tárgyalását. IV. A. 1. Prot. 23. fol. 1-12. 1763.; Fasc. 64. No. 220., 221. 1763. IV A. 1. Prot. 22. fol. 552. 1763. CJH, 1729:25. tc. A helytartótanács 1731-ben az eddigi tapasztalatok alapján számon kérte, hogy a szolgabírák az 1729:31. tc. által elrendelt évenkénti iratleadást teljesítik-e. IV. A. 1. Fasc. 32. No. 131. 1731. )0

11

12

„ Minthogy a vármegye minden oklevele, ügyirata az őrzőhelyen (conservatorium) vagy jegy­ zőkönyvben (prothocollum) eddig minden lajstromozás (regestratio) nélkül létezett, mivel a jó rend is követeli — annak megőrzését a jegyzőkönyvek is segítik —, hogy azokat mind jó rend­ ben tartsák, e vármegye jegyzőkönyveit a kívánt rendbe rakják és a jegyzőkönyvekben vezetett akták lajstromoztassanak. " A munka elvégzésére az első alispán elnöklete alatt a megye elő­ kelő nemeseiből álló bizottságot állítanak fel nyolc taggal. A jegyző és a megyei prókátor (fiscalis procurator) az alispán segítségével ügyeljenek arra, hogy a megye ide vonatkozó rendel­ kezéseit végrehajtsák. Két év alatt nem sok történt a határozat végrehajtására, mert az 1727. március 27-én Petneházán tartott kongregáció megállapította, hogy a megye közönségét és az egyes családok ügyeit érintő iratok „a megyék jegyzőkönyveiben és levéltárában a legnagyobb rendetlenség­ ben vannak elhelyezve, és most már a jegyzőnek halála miatt zárva is vannak. " Azért egy előző határozat szerint négy táblabírót (tabulae judiciariae primarii assessores) köteleznek arra, hogy az eskü letétele után az aktákat vizsgálják felül, válogassák szét és foglalják jegyzékbe. Négy segítőt is állítanak melléjük, egyikből később jegyző lesz. Az alispán és a táblabírák napidíját 3 forintban határozták meg. A segítőknek a következő közgyűlés egy-egy rénes forint napidíjat szavazott meg. A rendezés azonban aligha haladhatott előre, mert a következő két évtizedben többször megújított rendelkezés ellenére 1746-ban a kancellária leirata azt állapította meg, hogy a pereskedő családoknak nagy hasznára lenne, ha a megyék levéltáraiból hiteles kiadványokat kaphatnának. A levéltárrendezés ügyét 1747-ben a gróf Batthyány Ádám kamarai elnöklete alatt műkö­ dött királyi biztosság mozdította meg. Ez a bizottság a megyei ügyintézés hiányosságai miatt beadott panasz nyomán jött a megyébe, és valóban meg is állapította és 19 pontban össze is foglalta azok megoldására végzett vizsgálatokat. A megvalósítandó intézkedésekre tizenhat pontba foglalva adott utasítást. Ennek első pontja arról szólt, miként kell elkészíteni a jegyző­ könyveket, a tizenhetedik pedig arról, hogy a vármegye levéltárát rendezni kell. „Miután a köz- és a magánemberek joga megköveteli, bizottságilag elrendeljük, hogy a jegyző, akinek hi­ vatalból kötelessége, gondoskodjék arról a levéltár rendezéséhez az előzetes tervezet kidolgo­ zására, a közgyűlés általi jóváhagyásra vagy módosításra elkészítendő tervezet kidolgozásá­ val megbízott Erős Gábor szolgabíró, a már elhatározott rendezés céljára az alispán által ki­ fizetendő 600, a segítőinek járó 300forintot csak akkor vegye fel, ha két év leforgása alatt kö­ telezheti munkával a rábízott feladatot végrehajtja. " 103

104

105

m

A következő év elejére az alispán (Jármy Ferenc), a jegyző (Csákányi Tamás) és Erős Gá­ bor szolgabíró által kidolgozott rendezési tervezet elkészült. A tervezet szerint az iratokat fasciculusokba két kemény kartonlap közé kell helyezni, a fasciculusokat szekrényekbe kell rak­ ni. A szekrényeket fenyődeszkából kell készíttetni. Az aktákat tartalmuk szerint csoportosítani kell. A közgyűlések aktáit, minden egyes közgyűlést a hovatartozó iratokkal külön-külön ren­ dezve regesztázzanak az iratok tartalma szerint. Elkülönítve rendezendők az országos (ország­ gyűlési, regnicolaris) iratok, róluk elenchus készítendő. Elkülönítik a házi- és hadipénztári ira­ tokat, repartitiókat, összeírásokat, számadásokat. Elkülönített csoportokat alkotnak a IV. A. 1. Prot. 19. fol. 56. 1725. IV. A. 1. Prot. 19. fol. 120., 122., 144. 1727. IV A. 1. Fasc. 44. No. 360. 1743.; Prot. 20. fol. 275., 276., 293., 376., 387. 1743. A bizottság munkájában a központi kormányszék két, a tiszántúli kerületi tábla három főtisztviselő­ je vett részt. A megye részéről két táblabíró és a megye tisztei voltak kirendelve. IV A. 1. Fasc. 48. No. 134., 141. 1747.

deperdita (regulamentum szerint fizetett és valóságos ár közti különbség) számadások és a gaz­ dasági (marhavész, sertésvész, pestis) iratok. Az iratok másik fő csoportját a bírósági ügyek aktái alkotják a felperesek és alperesek fel­ tüntetésével. A harmadik főcsoportot a számadásokból alakítják ki. „Semmi sincsen nagyobb rendetlenségben, mint az adószedői számadások. " Ezeket adószedők szerint rendezve regesztázzák. Ezen csoporton belül a hadiadó-számadásokat külön szekrényekbe kell rakni. A rendezett, szekrényekbe rakott aktákról ábécérendben elenchusok készülnek, ezek mu­ tatják, hogy melyik capsában, milyen szám alatt található az irat. Végül a családokat illető iratokat családnevek ábécérendben, idő és tartalom feltünteté­ sével lajstromozzák. Három év alatt azonban nemigen haladhatott sokat előre a rendezés, mert 1751 elején is azt írják, hogy a jegyzőkönyvek még mindig rendetlen állapotban vannak, nagyrészt az ország­ gyűlési munkálatok előkészítése miatt. Főleg a jegyzőkönyvek ábécérendben való mutatózása sürgős, ezért a jegyző számára az eddig végzett munkáért 800 forintot, két mázsa húst, két hordó bort és tűzifát adnak. Néhány héttel később utasítják a jegyzőt és a perceptort, hogy ha a hadiszámadások megtárgyalása végett Debrecenbe mennek, egy jó hírű könyvkötővel tár­ gyaljanak, jönne át Kallóba, hogy a szétszóródott jegyzőkönyveket jobb állapotba hozásuk után beköthesse. Ezután másfél évtizedig a rendezésről nem esik szó. Csákányi Tamás jegyző 1755-ben meghalt, a rendezés körül végzett munkáért özvegyének 50 forintot fizetnek. Az ide vonatkozó kevés intézkedésből ítélve, amennyiben a tisztségüket letevők a náluk le­ vő iratokat leadták, a rendezők legfeljebb azok jegyzékbe foglalását végezték el. De az iratok levéltárba adása sem ment baj nélkül, és a beadottak nyilvántartása sem lehetett valami pon­ tos. 1756. május 25-én Ormós Miklós jegyző meghalt. A szállásán lévő iratokat a szolgabíró átvette, „összegyűjtötte, részben ládácskákba, részint csomókba kötve" pecsét alatt bevitte a levéltárba, ott azok lajstromozására és rendbeszedésére az egyik táblabírót bízta meg. A tényleges rendezésre csak az 1766. június 17-én Nagykállóban tartott közgyűlésen ho­ zott határozat nyomán került sor. A közgyűlés kötelezte a jegyzőt a határozat szerint „a levél­ tári akták lajstromozására (regestratio). A szabályt és módozatot dolgozza ki, és a következő congregatióra terjessze be. A lajstromozást végző díjazására 3000 forintot rendel a közgyű­ lés. ""' A vármegye az év folyamán még nyolc alkalommal tartott közgyűlést, de azokon a le­ véltár ügyét nem tárgyalták." Annak semmi nyomát nem találtuk sem a jegyzőkönyvekben sem az iratokban, hogy akár az 1747. évi tervezet szerint, akár később az akták és jegyzőkönyvek rendezése körül lényegi változás történt volna. Az iratokon és jegyzőkönyvekben semmiféle jelzet nem utal arra, hogy az első tervezetben javasolt tematikus rendezést végrehajtották. Az sem bizonyos, hogy a szek­ rényeket elkészítették. Talán csak a kisvárdai várban az iratok őrzésére szolgáló helyiségek megfelelő biztosítását végezték el. 107

108

109

110

2

107 108 109 11(1

111 112

IV. A. 1. Prot. 21. fol. 7-8. 1748. IV A. 1. Prot. 21. fol. 148., 195. 1751. IV. A. 1. Prot. 21. fol. 379. 1755. 1759-ben az iratok őrzésével és rendezésével megbízott Erős Gábor szolgabíró felhívta Jármy László volt szolgabírót, hogy adja át a levéltárnak a nála lévő bevégzett és folyamatban lévő ügyek aktáit. Az azt válaszolta, hogy ő azokat a tisztújítás alkalmából mind beadta. IV. A. 1. Fasc. 60. No. 55. 1759.; Prot 21. fol. 501. 1756. IV. A. 1. Prot. 23. fol. 288. 1756. Uo. fol. 291-315.

Az 1723:73. tc. ugyan elrendelte, hogy mindazon megyék, amelyeknek nincs házuk, gyűlé­ seik, törvényszékeik tartására, levéltáruk, okleveleik őrzésére, a rabok számára tömlöcül a me­ gye közepén fekvő városban vagy mezővárosban biztos helyet szerezzenek." Amint az előzőekben érintettük, Szabolcs megyének állandó székhelye és háza nem volt. A kongregációkat váltakozva, különböző helyeken — bár előfordult, hogy néha egy-két évti­ zedig is egy helyen — tartották. Az bizonyos, hogy valamikor a X V I I . század utolsó harmadá­ ban a már jelentős mennyiségű irataikat a biztonságosnak tartott kisvárdai várban helyezték el. 1717-ben a közgyűlés a vár tatarozásához 40 mecenzéfi munkás fizetését vállalta magára, er­ dőkből fát, a fuvarozáshoz szekereket rendelt." Bár a kisvárdai vár korábban sem volt hadifontosságú erősség — vízárokkal megerősített, téglaépítmény volt —, mégis a szatmári béke után a központi kormány által elrendelt várrom­ bolások miatt 1736-ban a kongregáció kénytelen az udvari kancelláriához folyamodni, hogy a közbirtokosoknak segítséget adhasson a romladozó várépület tatarozásához. A folyamodásban hivatkoztak arra, hogy régi idő óta itt őrzik a vármegye jegyzőkönyveit, és itt tartják a rabokat is. A zavargásos időkben a megye nemessége is itt talált menedéket, és ide helyezte el a féltet­ tebb értékeit. Ez utóbbira talán nem lesz szükség, de a tömlöc és levéltár miatt kérik, hogy a haditanács hozzájárulásával a kancellária engedélyezze a vár felújítását. De mivel félő, hogy a megye szándékát félremagyarázzák, a kancellária adjon utasítást egy katonatiszt kiküldésére, aki ellenőrizheti a felújítást. A kancellária gróf Gvadányi tábornok jelentése alapján 1736. jú­ nius 18-i leiratával engedélyt adott a munkákra, hogy a várban a jegyzőkönyveket és az írásos dokumentumokat biztonságosan őrizhessék, valamint a rabokat fogva tarthassák." A törvény megjelenése után 1727-ben a megye azt is elhatározta, hogy felépíti a megyehá­ zát Nagykállóban. Két év múlva Ghillányi főispánt a közgyűlés felhatalmazta, hogy napszá­ mosokat fogadjon a munkák előkészítésére, négy év múlva kijelölték az építés irányításával megbízott Vályi János alszolgabírót, és 1733. november 9-én megtörtént az alapkőletétel. Az építés meglehetősen vontatottan haladt. A tetőfedésre 1761-ben került sor. Az építés során nemcsak a tömlöcökre, tanácskozó teremre, hivatali szobákra gondoltak, hanem külön a levél­ tár elhelyezésére is. 1744-ben már itt tartják a közgyűlést, a jegyzőkönyveket is itt helyezik el, s elhatározzák, hogy ettől kezdve Nagykálló a vármegye székhelye." A megye székhelyén az új megyeház építése, a levéltár elhelyezése és rendezése 1765 után elválaszthatatlanul egybekapcsolódik. A levéltár rendezésével megbízott Schemberger Ferenc sok éven át az építés felügyeletével is meg volt bízva. 3

4

5

5

vn.

A levéltártörténettel foglalkozó irodalom eddig is tudta, hogy Szabolcs megyének ugyan a X V I . század közepétől kezdve megszakítás nélkül megmaradtak a jegyzőkönyvei, több-keve­ sebb irata is átvészelte az idők viszontagságait, a különböző helyeken való tartást, de az ke­ vesebb figyelmet kapott, hogy levéltára csak 1767-től van, amikor Schemberger Ferenc szerződéses regestratort megbízta a közgyűlés a megmaradt — s akkor még a kisvárdai várban 113 114 115 116

CJH, 1723:73. tc. I V A . l.Prot. 18. fol. 283. 1717. IV. A. 1. Fasc. 37. No. 40., 130. 1736. IV. A. 1. Prot. 19. fol. 119., 145., 221. 1733.; Prot. 19. fol. 397-399., 401., 1744.; Prot. 20. fol. 304. 1761.; Prot. 22. fol. 386. 1761.

őrzött — iratok rendezésével. Az irodalom Schemberger Ferencről is tett néhány szóban em­ lítést. Pedig ennél többet érdemelne. Nemcsak azzal, hogy mintaszerűen rendezte, mutatózta a megyének akkor már több mint 200 év óta gyűlő jegyzőkönyveit és iratait, hanem mindeniket egyenként el is olvasta, és az egymástól messze elkeveredett, de egybetartozó iratokat egye­ sítette. Egyaránt járatos volt a középkori paleográfiában, hibátlanul olvasta a X V I . századi jegyzők következetlen rövidítéseit, a magyar nyelvű helynevek korbeli alakját, biztonságosan azonosította, ugyanúgy a családneveket is. Választékosan fogalmazott latinul — utalások van­ nak rá, hogy németül is tudott. Jól ismerte a X V I - X V I I . századi megyei szervezetet. Ösztönö­ sen alkalmazta iratrendezése során a proveniencia alapelvét, mert tekintettel volt az iratkép­ zőkre. Közel három évtizedig dolgozott a megyében, sok éven át a nagykállói megyeház épí­ tésének felügyeletével volt megbízva. Az ő munkája volt a megyeházán a levéltári helyiségek kialakítása és belső berendezése. Egy keltezetlen — minden valószínűség szerint 1778-ra datálható — saját kezű írásában azt írja, hogy a helytartótanács az 1768. évi házipénztár állapotáról szóló leiratában állapította meg, hogy a levéltárban az 1335-1730 közötti iratok, mind az akták, mind a jegyzőkönyvek a legnagyobb rendetlenségben, teljesen összekeveredve találhatók. A jegyzőkönyvek lapjai közé akták keveredtek. Úgy tűnik, hogy a megye által felállított, rendezéssel megbízott bizottság az 1730. év után keletkezett iratok között nem igazán eredményesen működött. Arra nincs adat a levéltárunkban, hogy a helytartótanács meg-megújított sürgetésének a levéltár rendezésére vonatkozóan volt-e része abban, hogy a gróf Barkóczy József főispán elnöklete alatt 1767. jú­ lius 5-én tartott közgyűlés Schemberger Ferenccel — azelőtt a tisztelendő leleszi Szent Kereszt egyház esküdt lajstromozójával (regestrator) — az eziránt kiadandó utasítás szerint a levéltár­ ban létező iratok és oklevelek rendezésére szerződést kössön, hogy a munkát minél gyorsab­ ban el lehessen végezni. Néhány hét múlva, augusztus 12-én az eskütétel is megtörtént. Az eskü szerint minden le­ véltárban található iratot hiánytalanul, csonkítás, bővítés, törlés nélkül rendbe szed, a jogukat keresőket részrehajlás nélkül felvilágosítja, el nem küldi, az okleveleket és iratokat tartalmuk szerint pontosan lajstromozza." A közgyűlés csupán az esküszöveg elkészítésére adott utasítást, a levéltárban levő iratok rendezésének sem elveit, sem végrehajtását nem rögzítette le. Közel két évtizedig az aktákban nincs nyoma annak, hogy a rendezési munka díjazására megállapított 3000 forint ellenében hogyan végezte munkáját, mennyire haladt vele. 1786. október 16-án, már a I I . József közigazgatási reformja nyomán kinevezett kerületi főispán sürgetésére a rendezési munka előrehaladásáról tett jelentésében kifejtette: „Nekem semmiféle elképzelést (idea) nem adtak, hanem rám bízták tetszésem szerint a munkát. Azért 117

118

9

118

119

Főglein Antal, Nagy Lajos — akkori levéltáros — közlése alapján Schemberger nevű vándor levél­ tárosról írja, aki Ung megye levéltárát is rendezte: „Lajstromai ma már valóságosforrásértékűek. " LK, 1935. 168. Ugyancsak Nagy Lajos közléséből tudta Klein Gáspár, hogy 1786-ban a hely­ tartótanács Borsod megye számára engedélyezett két lajstromozót. A megye érdeklődött Schembergernél, hogy felvállalná-e a levéltára rendezését, de Schemberger nemet mondott a felké­ résre. LK, 1935. 168. XXXIV. 1. Szabolcs vármegye levéltárának irata, (a továbbiakban XXXIV. 1.) 1. cs. é. n., sz. n. ceruzával írott, egykorú, 1778. évszámmal. IV. A. 1. Prot. 23. fol. 392. 1767., Fasc. 68. No. 254. 1767.

tartott ilyen sokáig, mert az elődöktől az utódokra hagyott jogokat jó lelkiismerettel akartam kikeresésre átadni. " A rendezés tervével hat hónap múlva elkészült, és 1768. február 8-án be is adta a megye vezetőségének. Az aktára kívül rá van írva: „ a közgyűlés levéltárrendezési irataihoz tartozik. " Címe; „Idea regestrationis archivi comitatus de Zabolch. " A terv szerint a lajstromozó a le­ véltárban található aktákat három (bírósági, katonai és politikai) főcsoportba rendezze, hozzá személynév-, helynév- és tárgymutatókat készítsen. Ezekben az akták időrendben, betűk sze­ rint legyenek bejegyezve. (1. pont.) A családokat illető akták a bíróságiak csoportjába (konventi, országbírói ítéletek, peres iratok, nemesi levelek, nemességi vizsgálatok) kerülnek. (2. pont) A vármegye közönségét illető mindenféle irat — a megyei ügyintézés során keletkezet­ tek — a bírósági csoporton belül külön alcsoportot alkot. Ismét külön alcsoportba kerülnek a büntetőügyek. (3. pont) A harmadik főcsoportot az igazgatási jellegű akták alkotják (királyi leiratok, megyék átira­ tai, magánlevelek, közgyűlési határozatok), amelyek keltezésük rendjében évenként külön jel­ zettel ellátott szekrényekbe helyeztessenek el, fasciculusokba kötve. A fasciculusokon a szek­ rények és fiókok száma legyen feltüntetve. (4-5. pont) Külön csoportot képeznek a keltezés nélküli töredékek, a nemeslevelek, birtoklevelek a bennük foglalt nevek, helynevek feltüntetésével. (6. pont) Megtervezte a regestrumok formáját. Öt oszlopba rendezve feltünteti szám- és betűrend szerint a nevet. Az ezekbe nem sorolhatókat Miscellanea elnevezés alatt egyedileg vette jegy­ zékbe. Ámbár 1767-1790 között Szabolcs megyében, közelebbről Nagykállóban élt, az ottani me­ gyeház építésének második fázisa felügyeletével is meg volt bízva, tulajdonképpen csak itteni életéről tudjuk, amit tudunk. Az sem túlságosan sok, imitt-amott, a jegyzőkönyvekben találha­ tó, saját kezű bejegyzései is csak a munka módszeréről árulkodnak. A tervezet záradékául az volt a kérése, hogy „őt ne kötelezzék az oklevelek és iratok átírására. Arra nem találtunk adatot, hogy akár a közgyűlések valamelyike, akár a vezető tisztségvi­ selők közül valaki a következő években foglalkozott volna a levéltár ügyével, vagy a beadott tervezettel kapcsolatban valami észrevétel lett volna. Az első észrevétel tíz év múlva, 1776-ból való — közelebbről nem datált akta —, amelyben a helytartótanács kifogásolta, hogy 1768-1774 között a házipénztárból eddig 2400 forintot fizettek ki neki. De nem derül ki, hogy mikor kezdte el a rendezést, milyen állapotban volt és most milyenben van a levéltár, mennyi akta lett eddig rendezve és mennyi munka van még hátra. A két év múlva e leiratra készített jelentésből és Schemberger kézírásával néhány, a prothocollumokba tett megjegyzéséből tudjuk a munkát nyomon követni. Annyi bizonyos, hogy a va­ lóságos munka folyamán változott az előzetes terve, mert a tárgyi csoportosítás elmaradt, az iratok egyben maradtak, csak két főcsoportba (állag) sorolva: jegyzőkönyvek (prothocollum) és iratok (acta) időrendbe szedve. Tudjuk, hogy meg volt bízva a megyeház építésének ellenőrzésével, és hogy a levéltár helyiségében lakott. Az alkalmazásáról szóló határozat korábbi leleszi konventi m

122

120 121 122

1786. dec. 18. IV. A. 1. Elenchus, 1226. raktári szám IV A. 1. Fasc. 26. No. 1. 1768. A megyeház építésére lásd Entz, 1986. 2. köt. 109-110.; LK, 1974. 31^4-6.; A levéltár számára a jegyző szobája mellett külön helyiséget építettek, amely „a legteljesebb biztonság figyelembevéte­ lével készüljön el." Később ehhez még egy lajstromozó szobát is építettek. IV. A. 1. Prot. 23. fol. 533. 1763.; Prot. 24. fol. 314. 1773.; Prot. 25. fol. 29. 1775.

regestratorságáról szól. Ez valóban igaz, 1765-ben még Le leszen volt. A konvent levéltárának két elenchusa az ő keze írásával van írva (az 1223-1430 és az 1735-1766 közötti oklevelek mutatója). A szabolcsi iratok elenchusai a lelesziek hasonmásai. 1772. július 20-án Ung vármegye főispánja, gróf Sztáray Fülöp felszólította, vállalja el a levéltár rendezését úgy, hogy 1000 tallér fizetés ellenében 1778. augusztus 1-ével befejezi. Azt tudjuk, hogy járt Ungvárott, készített is tervet a rendezésre, amely szerint az ottaniak vé­ gezzék el a munkát. Néhány jegyzőkönyvben olvasható a bejegyzése, hogy mikor lett kész a rendezéssel, ami alatt azt kell érteni, hogy egy évi jegyzőkönyvi anyagot teljes időrendbe szedett, a cédulákra a bejegyzés tartalmát tárgy szerint feljegyezte, külön cédulára a családneveket, birtoknevet, helynevet. Az írás és tartalom alapján állapította meg, hogy a szétszóródott iratok összetartoz­ nak, a szöveg alapján azokat sorba rakta, az iratok között talált cédulácskákat a helyükön hagy­ ta. Máskor megjegyezte, hogy a korábban lapszámmal ellátott, de rosszul számozott lapon lévő ügynek hol található a folytatása. 1769. július 6-án az 1589. évi prothocollum végén feljegyezte: „regestravit". A tizenegye­ dik (1635-1657. évi) jegyzőkönyvet 1771. július 13-án, a tizennyolcadikat 1773. február 3-án fejezte be. Az 1552-1564 közti jegyzőkönyvek elején megjegyzi „NB multa desunt" (sok hiányzik). Ezt onnan tudta, hogy a jegyzőkönyv lapjai meg voltak számozva, de inkább X V I I . századi kézre valló számokkal, és sok lapszám hiányzott. Az 1565. évi jegyzőkönyv 10. fólióján megjegyzés, „ennek a pernek kezdete a 2. prothocollumban található, itt az én megjegyzé­ sem. "A 19. fólión újabb megjegyzés „a folytatás a következő, 25. fólión. " A 25. fólión pedig visszautal a 19. lapra. Nagyon jellemző — ezt főleg a X V I . századi prothocollumban követte -—, hogy a lapok közé keveredett kisebb-nagyobb papírszeletkéket, ha meg tudta állapítani a jegyzőkönyvi be­ jegyzéssel való szövegösszefüggést, nem lelőhelyén hagyta, hanem a helyes lapok közé he­ lyezte. 123

124

125

126

127

128

123

124 125 126 127

128

Statny Slovensky Ustredny Archiv, Bratislava. Fond Hodnoverne mesto. Lelesz; IV. A. 1. Prot. 1765. fol. 94., Acta No. 82. 1765.; Pozsonyi levéltári kutatásom alkalmából ezeket az elenchusokat láttam, a kartársak legnagyobb készséggel segítettek a meglévő iratok kutatásában, de Schembergerre a jelzett aktán kívül semmit nem tudtak előadni, elsősorban arra nézve, mikor és miért vált meg az ottani levéltártól. Az viszont feltűnt, hogy a meglévő, általa készített, kézírása alapján két­ ségtelenül azonosítható elenchusok baloldali címlapja gondosan el volt távolítva. Megmutatták az általa készített, jellegzetes betűivel írott két tekintélyes elenchust, amelyekből az előlap, amelyen a neve fel volt tüntetve, gondos kézzel el van távolítva. Azt nem lehet megállapítani, hogy a kötetek bekötése előtt vagy utána távolították el, az előbbi feltevés a valószínű. Az sem bizonyos, hogy az egyházi rendet felvette volna, itteni tartózkodása idején családja nem volt, sőt háztartása sem, a me­ gyeház felépítése után a levéltár helyiségében lakott nőtlenként. 1786-ból és 1787-ből fennmaradt két munkanaplója szerint a nagy egyházi ünnepeket (Újév, Gyertyaszentelő) kivéve még vasárnap is dolgozott. XXXIV. 1. 1786. aug. 1-16.; 1787. jan. 1-15. Uo. 1772. júl. 20. Azon a napon tette le az esküt is. IV. A. 1. Prot. 6. fol. 212. 1591.; Prot. 14. fol. 218. 1680.; Prot. 18. fol. 555. 1773. IV. A. 1. Prot. 2. fol. 1. 1552. IV. A. 1. Prot. 3. fol. 10., 19., 25. 1565. A jegyzőkönyvek lapjait a rendezés után Schemberger szá­ mozta meg, az elenchusokban a jelzetek az általa tett lapszámokra utalnak. IV. A. 1. Prot. 2. fol. 53-54. 1553. „a jelenlegi feljegyzést az 54-55. folio között találtam, de gyanításom szerint ide tartozik" — írta, és az 54-55. folio közé ragasztotta be.

Gondos munkáját mi sem jellemzi jobban, mint egy véletlenül másutt talált lap; „Ez a fel­ jegyzés hiteles, a prothocollum egyező a jegyzőkönyv írásával, a papír lapjával, valamely rosszakaró keze vágta ki. " A példákat lehetne szaporítani, főleg a X V I . századi jegyzőkönyvek esetében. Ezeket ugyanis a legnagyobb rendetlenség állapotában találta a rendezés kezdetén. A későbbieknél pedig a jegyzők hanyagsága miatti hiányokat vette észre. Az 1661. évi jegyzőkönyvbe beírott pernél megvan a határozat, de a jegyző a tanúvallomásokat nem csatolta hozzá. 1744-ben a jegyzőkönyvet „az írnok ostobasága és hiányos latin tudása miatt tele hibák miatt" újra kel­ lett írni. Különben éppen a hiányosan és hanyagul vezetett jegyzőkönyvvel kapcsolatban fel­ jegyezte, hogy 1775-ben vette munkába. Ilyen gondos és lelkiismeretes munka mellett nem csoda, hogy a rendezés sok időt vett igénybe. 1776-ban a helytartótanács leiratban kifogásolta, hogy az előző évben a házipénztár 300 forintot fizetett ki neki, holott az 1768 óta évenkéntiekkel 2400 forintra megy az általa fel­ vett összeg, már csak 600 forint maradt kifizetetlen. Az iratokból nem derül ki, hogy mikor kezdte meg a munkát, mennyit lajstromozott, egészen vagy részben befejezte-e az eddigieket és mennyi van még hátra. A vármegyei pénztárak kezelésére kiadott királyi rendelet szerint kö­ rülményes tájékoztatást kíván kapni — mielőtt a teljes összeg kifizettetne —, küldje fel a me­ gye a szerződést és az elkészített lajstromok másolatát azzal, hogy hány év irata van még hátra a teljes lajstromozásig. A válasz két év múlva készült el. Ebben Schemberger emlékeztetett arra, hogy az 1768. évi házipénztári vizsgálattal kapcsolatos észrevételekre a megye kifejtette, hogy a levéltárban ta­ lálható iratok 1335-től kezdődően 1730-ig, de a jegyzőkönyvek is a legnagyobb rendetlenség­ ben egymással összekeveredve voltak. Ezeket tehát előbb szét kellett válogatni, évrendbe rak­ ni, csak azután lehetett a lajstromozásukhoz fogni. Olyan elenchusokat kívánt készíteni, hogy minden családjogát egy pillantással át lehessen látni, melyik birtokra vonatkozik, hányszor in­ dult per miattuk. Külön lajstromot kívánt készíteni a büntetőperekről, a nemességet igazoló iratokról és végül külön lajstromba foglalni az ország állapotát, valamint a kormányzati vi­ szonyokat tárgyaló iratokat külön-külön tárgyszó alatt. Ha egy-egy aktában többféle aktus van foglalva, mindeniket külön vezérszó alatt kell feltüntetni. Mindez az iratok tüzetes átolvasását kívánja. 14 elenchus készült el az 1335-1746. évek közti iratokról. ,29

130

131

Más megállapodás nem volt, csak az 1767. július 8-án és következő napokon tartott köz­ gyűlés határozata, hogy a lajstromozással megbízzák nemes Schemberger Ferencet és a mun­ kája díját 3000 forintban állapítják meg. Minden évben, míg a munka tart, évente 300-300 fo­ rintot fizetnek neki. Az időtartam nem volt meghatározva. A regestrator a munka egységes végrehajtása érdekében ajánlkozik az 1723:10. tc. 3. §-a értelmében a helytartótanács hozzájárulásával a további munkára. Ezért azzal a kéréssel fordul a nemes közönség és a nemes bizottság elé, hogy eddigi munkája alapján a pártfogását ezután se vonja meg tőle. A küldöttség határozata nem ismeretes, de 1779. január 18-án Schemberger saját kezű írásával köszönte meg a bizalmat és ígérte, hogy tovább is olyan gondosan és lelkiismeretesen 132

129 130 131

132

IV. A. l.Prot. 3. fol. 110. 1568. IV. A. 1. Prot. 12. fol. 168. 1661.; Prot. 20. fol. 149. 1775. „ Újra leírva fol. 271." XXXIV. 1. 1778. hónap és nap nélkül (másolat). Egy teljesen hasonló szövegű jelentés 1776-ból Schemberger írásával, ezzel az évszámmal a jelzeten. Uo. 1778. hónap és nap hiányzik, Schemberger Ferenc írása.

látja el megbízatását, amint 1769 óta tette. " Azt sem tudjuk, hogy kapott-e további megbízást, és ha igen milyen feltételek mellett, de az bizonyos, hogy az 1770 utáni jegyzőkönyvekben is találhatók tőle bejegyzések. A levéltár rendezésének tényleges állásáról 1785. augusztus 2án számolt be egy terjedelmes jelentésben. Ez az összefoglaló jelentés már a II. József által el­ rendelt közigazgatási reform után született meg annak nyomán, hogy a Nagyváradon székelő kerületi főispán, gróf Teleki Sámuel nyomatékosan sürgette a megyét a levéltár állapotának feltárására. A Schemberger által írott jelentés megismétli az 1778. évi jelentésben foglaltakat az 1335-1730 közötti iratok rendetlenségéről: „Ezek nehéz munkával, sok olvasással eredetük szerint évrendbe lettek rakva. " Csak ezután lehetett az elenchusok írásához hozzáfogni, hogy az 1335-1753 közti évekről egyetlen cédulácska se maradjon ki. így alakította ki a sorozato­ kat. Az első sorozatba a jogbiztosító iratok kerültek: hét elenchus 3340 folioszámmal, ív alakú papirosra írva. E hét be van kötve. A nyolcadik és kilencedik még nincs bekötve, mert még nincs minden regeszta beírva. Ezekhez kiegészítő indexek járulnak, a helymutató két kötet. A személyekkel foglalkozó aktáknak (nemeslevelek, nemességvizsgálatok iratai) indexe és elenchusa 1567-től 1767-ig készen van, de nincs bekötve. Az igazgatási, kormányzati intézke­ déseket tartalmazó tárgyi lajstrom (Elenchus nominális seu statysticus) három kötet. Az első kötet (1550-1723) 563 folio, a második és harmadik még nincs lezárva, be sincs kötve. A bün­ tetőperek 1550-1768 közötti iratainak elenchusa sincs még lezárva, de ívpapíron meg van írva, bekötetlen. Az aktákon és a jegyzőkönyvekben a jelzet — hogy melyik elenchusban, milyen évben, milyen szám alatt van szó a benne foglaltakról — meg van jelölve. A jegyzőkönyvek és akták időrendbe rakva, az akták fasciculusokban, számrendben az e célra készített, betüjeles szek­ rényekben vannak a levéltárban. A szekrényekben fiókok vannak az akták számára. A fiókok és szekrények úgy készültek, hogy háború esetén az iratok rendjének megháborítása nélkül bárhova vihetők. Jelentette továbbá, hogy az 1767. július 8-i közgyűlés határozatán kívül, amely a rendezésre kapott bért tartalmazza, semmi más megállapodás nincs. Az sem, hány év alatt végzendő el a munka, de az sem, hogy melyik évvel kell bezárni a rendezést. Úgy véli, hogy ez az év 1767, és ez évvel bezáróan még tizennégy év iratainak teljes rendezése van hátra. A jelentés kiegészítéséhez néhány nap múlva részletes javaslatot készített a főispán részére arról, hogy miként lehetne a korábbi iratok lajstromozását minél gyorsabban befejezni, és ho­ gyan kell az új közigazgatás iratkezelését rendszeressé tenni, a követelményekhez átalakítani. A főispán kívánsága az, hogy ki kell választani néhány nemes ifjút, akik hajlamot éreznek a lajstromozáshoz („gui animam addicere vellent regestraturae"), s hivatásszerűen is vállalják e munkát. A főispán szándéka szerint megfelelő tapasztalatszerzés után regestratornak ezeket kell alkalmazni. Válaszában kijelentette, hogy többet is ismer alkalmasnak, de biztosítani kellene őket a jö­ vőjük felől, mert néhányan állásban vannak, vagy esetleg másfelé pályáznak. Azért is kéri ezt, hogy Ung és Szatmár vármegyék levéltáraihoz alkalmas személyeket kaphasson, akiknek 1

134

135

Uo. 1770. jan. 18. Az 1769. évre való hivatkozás nem érthető, hiszen a megállapodás vitathatat­ lanul két évvel korábban történt. IV. A. 1. Prot. 24. fol. 14. 1770.; Prot. 24. fol. 326. 1773.; Prot. 26. fol. 299. 1752.; ez évben a lajstromozás szerződésdíja fejében 200 forintot kapott. XXXIV 1. 1785. aug. 2. „A" jelű irat. A főispán levele az év július 28-án kelt. Ez a néhány nap múlva tett "B" jelű jelentésből derül ki.

munkáját ő csak felülvizsgálja, „ mert hogy én rendezzem ezeket a levéltárakat, az sok időt igé­ nyel" — írta. A saját sorsával elégedett, a jelent biztosnak látja, de a jövője bizonytalan, azért kéri gróf Teleki Sámuelt, tájékoztassa Ung és Szatmár megyék főispánjait, csak úgy tudja a levéltáraik rendezését vállalni, ha az általa kiválasztott személyek az ő folytonos ellenőrzése mellett vég­ zik a munkát. Név szerint két személyt ajánlott a kerületi főispán figyelmébe. Egyik Pálfy Sa­ lamon, néhány évig Leleszen volt írnok, most a Kállay család levéltárának regestratora, másik Szűcs János, aki 1791-1805 között a vármegye levéltárosa lett. A korszakban eléggé egyedülállóan önérzetes, bár barokkos tiszteletadással megfogalma­ zottjavaslatot Teleki Sámuel főispán kevésre értékelte. Nemhogy foglalkozott volna vele, még inkább sürgette a Szabolcs megyei levéltár rendezését. Sőt még talán ebben az évben — de a következőben már biztosan — meghatározott időközökben a végzett munkáról rendszeres je­ lentést kívánt. Erre lehet következtetni abból, hogy 1786. szeptember l-jén húsz napi (augusz­ tus 11-31.) munkáról részletesen be kellett számolni. A napló szerint ez idő alatt az 1757-1758. évi akták és jegyzőkönyvek regesztázását végezte. A 20 nap alatt egy ünnepnap és három vasárnap volt. Az ünnepnapon nem dolgozott, de a vasárnapokon igen. Ez alatt elol­ vasott közel 1500 foliót és készített 712 regesztát. Augusztus 26-án bejegyezte, hogy készen van az 1757. évi iratokkal, azokat lajstrom szerint az előre elkészített szekrényekbe berakta. A főispán a megye főnökségétől kért véleményt a munka előrehaladásáról, és az azt jelen­ tette, hogy a megadott határnapig, november l-ig lehetetlennek tűnik a rendezés befejezése. Még hét év anyaga rendezetlen. Ezért a főispán október 6-án rendeletet adott ki, hogy Schemberger a saját költségén vegyen fel annyi embert, amennyi a befejezéshez elegendőnek látszik. A megyei közgyűlés október 11-én tárgyalta a főispán leiratát, amelyre Schemberger e kor­ ban nem ismert, tiszteletteljes, de önérzetes hangú választ adott. A főispán parancsát, hogy a megye az ő költségére tüstént vegyen fel annyi személyt, hogy a munka a rendelt határnapra készen legyen „ kötelezően tudomásul véve megértettem, azzal ellenkezni nem tudok, nem is akarok." De a maga igazolására négy pontban összefoglalja, milyen feltételek között, eddig mit végzett. 136

137

138

I.

Szerződése nem volt a levéltár rendezésére, és nem volt meghatározva sem az, hogy mely évvel végződően, mennyi idő alatt köteles a rendezést elvégezni. Ha ez ki lett volna kötve, „ nem is vállaltam volna, de azért a közjó iránti buzgalommal dolgoz­ tam, teljesen annak szentelve magamat. "

II.

A tizenkilenc év alatt elvégzett munkához képest a kevés haszon miatt nem hibáztat­ ja magát, de nem is panaszkodik.

III.

Még hat év aktái rendezetlenek, de „ igyekszem bevégezni, az időpontot, mikorra lesz kész, nem tudom megmondani, nem vagyok a jövő tudója. "

A negyedik pont eredeti fogalmazását áthúzta, de az új fogalmazás sem kevésbé önérzetes. Nem lenne igazságos a hátralévő munkát az ő költségére elvégeztetni. így is a korábban tett költségeket az általa végzett munkával összehasonlítva alig egyharmadát kapta eddig. „ Tiszta

136 137 138

Uo. 1785. aug. 8. „B" jelű irat. LK, 1974. 39. Uo. 1786. szept. 1. „Relatio de regestrationisprogressu" Uo. 3657., 3660. sz.

lelkiismerettel mondhatom, ha a közönség szeretete meg nem győzött volna, a szegődött bérért ezt a munkát fel nem vállaltam volna. ""' Az ügy további folyását nem ismerjük, mert az 1786-1790. február 8-ig a I I . József rende­ letére német nyelven írott iratokat az 1790. évi első közgyűlés megsemmisíteni rendelte, a me­ gyei törvényszék (judicium subalterum) kivételével, aminek lelkiismeretesen eleget is tettek. Azt viszont tudjuk, hogy folytatta munkáját, 1786. november 6-án befejezte a huszonkettedik jegyzőkönyv regesztázását. Ugyanaz év december 18-án pedig az Elenchus politicus III. köte­ tének végén feljegyezte, hogy neki semmi útbaigazítást nem adtak 1767-ben a rendezésre. „Aki tehát ezeket olvasni fogod, emlékezzél meg rólam, aki nekedjót akartam. És az aktákból eléggé meggyőződöl, hogy nem annyira a bérért, hanem az utódok számára jól akartam mun­ kálkodni. Mert az én munkámmal felér a huszadik esztendő munkájának 3000forintja, hogy ez idő alatt Ung és Szatmár vármegye levéltárait rendbe raktam? Sajnálom, hogy ahogy akar­ tam, nem tudtam bevégezni, a régi ügyek változandósága nem engedte. Ez idő alatt megépítet­ tem Kallóban Szabolcs vármegye házát, amely sok időmet vett el és sok zaklatást okozott. Mindezek jutalma az Úristen kegyelmében van. Sem a munka, sem az idő, sem a pénz miatt nem bánkódom. A levéltár lajstromozását megkezdettem 1767. szeptember 11-én, ezeket je­ gyeztem 1786. december 18-án. " Ez a bejegyzés több mint fél évig tartó huzavona után született meg. Ekkor már a II. József által életbe léptetett új igazgatási és igazságszolgáltatási rendszer, és az azt ellenőrizni hivatott felügyelet véget kívánt vetni a korábbi laza és rendetlenséggel járó iratkezelésnek. A helytar­ tótanács 1786. június 20-án megjelent 26 523. számú rendelete ügyintézés és iratkezelés szem­ pontjából két ponton jelentett újítást. A 4. pont szerint „minden igazgatási (politica objecta) ügyet el kell különíteni a bíróságiaktól (juridica), és a megyei tisztek egyedül az igazgatási ügyek intézésébe avatkozzanak be. " Ennek megfelelően „ mivel az igazgatási ügyek a bírósá­ giaktól elválasztandók, minden megye levéltárában a törvényszéki iratok elkülönítendök, és a kerületi tábla (districtualis tabula) levéltárába soroztassanak be. " (12. pont) A rendeletből csupán a levéltár és rendezése további sorsát érintő részt emeltük ki. Mé­ lyebbre ható intézkedése is volt, hiszen a megye autonómiáját jóformán megszüntette, a rend­ szeres időközökben megtartandó kongregációk a központi intézkedések végrehajtásával fog­ lalkoztak. A Nagyváradon székelő kerületi főispán ellenőrző hatásköre több megyére és Deb­ recen szabad királyi városra is kiterjedt, s gróf Teleki Sámuel ezt igen komolyan vette. 140

Uí

142

139

140 141 142

Tájékoztatás, miként szerződött Szabolcs megye levéltárának lajstromozására Schemberger Fe­ renc. Uo. 1786. okt. 11. A lehúzott szöveg: „ És mivelhogy ilyen sürgős a levéltár rendezése befeje­ zése, legyen, ahogy tetszik. De annak befejezését az én költségemre nem találom igazságosnak. De ha mégis elkerülhetetlen, a közérdek azt követeli, hogy az én költségemre fejeztessék be, szívesen beleegyezem, nehogy a közérdek valami romlást szenvedjen, másfelől szüleimnek és elődeimnek, hazám polgárainak példáján okulva, miután a köz java azt követeli, nemcsak a törékeny javakat, hanem az életemet is ráteszem, és arra szentelem. Schemberger Ferenc, Szabolcs vármegye esküdt lajstromozója." (Pecsét) Uo. 1791. máj. 27. Hriankay János levéltáros (archivarius) jelentése. IV. A. 1. 1226. raktári szám IV. A. 1. Fasc. 18. No. 86. 1786.

A levéltár ügyét érintő első intézkedése az, hogy az akkor már majdnem kész vármegye­ házában levő levéltárról és börtönökről kért jelentést a hétszemélyes tábla részére.' Az kétségtelen, hogy Teleki főispán kezdettől fogva szinte hetenként foglalkozott a levéltár ügyével. 1786. július 31-én — tehát az igazgatási rendszer életbe léptetése után egy hónappal — a hétszemélyes tábla leirata nyomán megállapította, hogy „a levéltár aktái nagyrészt most is rendezetlenek " Ezért Schemberger Ferenc a megkezdett rendezést november l-re fejezze be, a jegyzőket pedig rá kell szorítani, hogy az 1768 utáni iratok lajstromozását azonnal indít­ sák meg. A megyének a főispán rendeletére tett válaszából kiderül, hogy a regestratort (Schemberger Ferencet) a megállapodás az 1767. évvel bezárólag levéltárban lévő iratok rendezésére kötelezte. De 1768 után a jegyzők az aktákat lajstromozás nélkül rakták le, és az azóta felgyűlt rendezetlen, regisztrálatlan iratmennyiség a levéltárnak közel egyharmadát teszi. De azok előírt módon való rendezése az új követelmények mellett már lehetetlen lesz. A hétszemélyes tábla augusztus 1-én érkezett normája szerint való rendezésre egy alkalmas személy felfoga­ dását engedélyezi. A hétszemélyes tábla által kiadott utasítás négy pontban részletesen szabályozta a lajstro­ mozott és lajstromozatlan levéltárak bírósági aktáinak rendezését. A régebben lajstromozott aktákat nem kell az új norma szerint újra rendezni (1. pont). Ha van esküt tett levéltáros, a régi esküje érvényben marad, az új regestratornak a minta szerinti esküt kell letenni (2. pont). Ha a bírósági akták az igazgatásiakkal egy prothocollumban vannak bejegyezve, másolatokat kell készíteni róluk, és a jegyzőkönyvbe jegyzések idő- és számrendjében elkülönítve kell lajstro­ mozni (3. pont). A bírósági akták már meglévő lajstromairól másolat készítendő a hétszemé­ lyes tábla levéltára számára (4. pont). A megye közgyűlése augusztus 8-9. üléséből jelentette, hogy 1767 óta folyik az iratok ren­ dezése, eddigi az 1756. évvel bezáróan az iratok rendben vannak, 9 kötet tárgylajstrom (elenchus) és 2 kötet helymutató (index localis) van kész, hátra van még 9 év iratainak lajstro­ mozása, de azzal november l-ig nem tud elkészülni. „Az 1768. év utáni iratok rendezését Schemberger nem vállalja, a tizenegy kötet lajstrom lemásolása csak megfelelő számú írnok alkalmazásával készülhet el november l-re. Teleki Sámuel a hétszemélyes tábla leirata 43

144

145

143

144 145 146

„A Pozsonyban székelő legfelsőbb törvényszék a hétszemélyes tábla volt. Intézkedéseit részben a kerületi főispán, de sok esetben közvetlenül a judicium subalternum (megyei törvényszék) révén jut­ tatta el a megyei igazgatáshoz, amelynek első embere az alispán volt. A leiratra tett jelentés szerint a levéltárnak három helyisége volt. A levéltáros szállása mellett két teremszerű helyisége volt. A nagyobbik mai mérték szerint 9x8 m, igen magas (4-5 m) terasz az északi oldalon. Ehhez dél felöl csatlakozott egy kisebb (5,5x3,7 m), de csak 3,7 m magasabb helyiség. Az emeleten is volt még ki­ sebb szoba, amelyek korábban konyhák voltak. " IV. A. 1. Fasc. 39. No. 4. 1786.; A korábbi főispá­ nok nem sok gondot fordítottak az iratkezelés ellenőrzésére, a kongregációk ide vonatkozó intéz­ kedései eredményét fentebb láttuk. Pedig már az 1764-65. országgyűlés — igaz, hogy egyetlen mondattal — a hiteles helyek levéltárai lajstromozása kötelezővé tétele mellett a megyei főispánok és a megye közönsége (universitas) kötelességévé tette a felügyeletet. A megye irataiban nem talá­ lunk utalást arra, hogy Schemberger két évvel későbbi megbízatása e törvény nyomán született vol­ na meg. CJH, 1764-65:44. tc. IV. A. 1. Fasc. 26. No. 4. 1786. Uo. Uo. A nyomtatott formában közölt lajstromozási utasítást, az 1768-1786. évi iratok rendezésének ismertetése során később közöljük.

munkára nem lehet. Ezért célszerűnek látnák, ha Schemberger Ferenc kapna megbízást a mun­ kákra. Évenkénti megegyezés szerinti díjazás vagy 2 forint napidíj mellett. Egy félévig nem történt semmi, majd 1787. május 4-én a közgyűlés felszólította Schembergert, készítsen számvetést, hogy a 19 évi bírósági rendezetlen iratoknak az új rendszer sze­ rinti lajstromozására mennyi idő és hány személy lenne szükséges. Schemberger tervezete a bíróságiaktól elkülönített acta politica, urbarialia, productionalia és criminalia (igazgatási, úr­ béri, nemességigazolási és büntető) ügyek rendezésére vonatkozóan három változat esetére szólt. Eszerint egy elsőrendű képességű személy, egy írnok segítségével egy-egy év iratát 19 hónap alatt befejezheti, segítség nélkül 28 hónap kell hozzá. Egy gyengébb képességű rendezőnek, a rendbeszedéshez, jelzeteléshez, regesztázáshoz 38, az elenchus tisztázásával együtt 47-60 hónap is szükséges lehet. Három rendező, egy negyedik, első osztályú személy felügyelete mellett pedig öt vagy hat hónap alatt is elvégezheti a munkát. Aztán egy évi hallgatás következett, 1788. május 6-án már az általa rendezett acta judiciaria tíz kötetnyi elenchusának másolatát is átadta. Az biztos, hogy az általa adott tervezetre nem kapott választ, az 1768 utáni iratok lajstromozására nem kapta meg a megbízást. Ezt on­ nan tudjuk, hogy 1791-ben Hriankay János — aki akkor már a vármegye első megválasztott levéltárosa volt—, részletes jelentést készített a levéltár állapotáról. Ebben világosan megírta, hogy az összes politikai, törvényszéki, nemességi és büntető iratokat 1335-1767 között Schemberger Ferenc lajstromozta. Az 1768-1786 közti iratokat „magam rendeztem, hasonló­ képpen mutatót készítettem a lajstromozott iratokhoz". 0 volt az iktató és irattáros 1787—1789 között is, amikor II. József rendeletére az igazgatás nyelve német lett. Schemberger további sorsáról még annyit tudtunk megállapítani, hogy 1788 második felé­ től már Nagykárolyban élt, Szatmár megye ott lévő levéltára rendezésével foglalkozott. Egy híradás szerint 1801-ben már halott volt. 151

152

153

154

155

VIII. Az eddig vázoltak alapján aligha vitás, hogy Szabolcs megye levéltára Schemberger Ferenc minden területre kiterjedő munkája révén jött létre. Az igaz, hogy az ő rendezése a levéltárban már meglévő, 1335-1767. évi iratokra terjedt ki, de 1790 után az utódai sem az 1768. évi 151 152 153 154

155

IV. A. 1. Fasc. 26. No. 33. 1786. IV. A. 1. Fasc. 20. No. 16. 1787. IV. A. 1. Fasc. 24. No. 20., 31. 1788. XXXIV. 1. 1791. máj. 27. Ebből a jelentésből tudjuk azt is, hogy 1790. február 8-án szűnt meg a német nyelv használata, de az iratok kezelése az első közgyűlésig a régi maradt. Ezek az iratok ma már nem találhatók meg a levéltárban, csak a judicium subalternum (lényegében megyei bíróság) iratai. Ezek megtartásához a megye nemesi közönségének régtől hangoztatott érdeke fűződött. Ugyanezen időbeni iratok sorsára Hriankay János két feljegyezése. 1790. nov. 12. Prot. 24. fol. 364/a. és 412/a. A szóban forgó jegyzőkönyvek és akták a jelenlegi rendezés szerint XXIV-XXVII. eredeti jelzettel 24-29. raktári számkeretben, illetve 331-448. raktári számú dobozokban vannak. Szatmár megye közgyűlési jegyzőkönyvei egy része 1944 után Zajtában maradt, most a levéltár IV. A. 501. fondja (1-49. raktári szám). Az 1724-1781. évek iratai elenchusa és indexe is itt van (1267-1269. raktári szám), és bizonyosan tőle való. Az csak gyanítható, hogy a 271. raktári számú betűsoros index is tőle való, de nem az ő keze írása. Szatmár megye iratai jelenleg Kolozsváron vannak az állami levéltárban (Archívele Statului de Cluj), de kétszeri ottjártam alkalmából csak annyit tudhattam meg, hogy 1786-ban már foglalkozott a levéltár rendezésével.

nyomán elrendelte, hogy a bírósági akták rendezésének előrehaladásáról tizenöt naponként ne­ ki a megyehatóság rendszeres jelentést küldjön. A következő, közel egy évnyi időszak alatt a főispán rendelkezései két célt kívántak elérni. Az egyik az volt, hogy Schemberger á vállalt megállapodás szerint 1767-tel bezáróan a meg­ kezdett munkát fejezze be november l-re. A másik törekvése arra irányult, hogy az 1768-tól kezdve felgyűlt, de lajstromozatlanul maradt iratokat a hétszemélyes tábla által kiadott rend­ ben vegye nyilvántartásba. Az első törekvése — Schemberger sértődöttségét ez váltotta ki — sikerrel járt, a második azonban csak részleges eredményt hozott. II. József igazgatási reform­ jának felszámolása után ez utóbbi munka még nem volt befejezve. Ettől az időponttól kezdve a levéltárügy két ágon futott. Az egyik a hétszemélyes tábla által szorgalmazott, 1768 óta rendezetlen bírósági iratok lajstromozása, amely miatt a jegyzők vol­ tak a felelősök. A másik, a Schemberger Ferenc által felvállalt munka, amelyről most derült ki, hogy — a megállapodásban ugyan nem volt róla szó —, hallgatólagos megegyezéssel záró évének mind a lajstromozó, mind a megye vezetősége a megállapodás évét tekinti. Ennek a rendezését kívánta november elsejével beterjesztetni, beleértve a már elkészült és a befejezés­ sel elkészítendő elenchusok másolatának elkészítését is. A megye vezetősége már korábban is foglalkozott az 1768 utáni iratok ügyével. 1784 ok­ tóberében Osváth Lajos másodjegyzőt egyenesen azzal a feladattal választotta meg a közgyű­ lés, hogy első dolga legyen az irattár rendbehozatala. Most további feladatának tették a lajst­ romok másolatának elkészítését is. A főispán sürgető parancsai szinte hetenként jöttek, októberben már a Schemberger által vállalt munka november l-re történő minden módon való befejezésének sürgetésével. Szep­ tember 22-én és 26-án a megye azt jelentette, hogy még 7 év lajstromozása van hátra, de Schemberger lehetetlennek tartja a határidőre való befejezést. A főispán október 6-án kemény hangon utasította a megyehatóságot: „Schemberger szerződött lajstromozó úr költségére a vár­ megye annyi számú személyt vegyen fel, amennyi a november 1-i határideig való befejezéshez szükségesnek látszik " A másik —1768 utáni iratok — lajstromozásához pedig engedélyezi két személy alkalmazását, az egyiket 2, a másikat 1 rénes forint napidíj mellett. A befejezésre kitűzött határnap, 1786. november 1. előtt egy héttel a megye korábbi jelentésére Teleki főis­ pán kemény hangon intette a regestratort: „ minél gyorsabban igyekezzék a munkával, s ezzel hírének és tisztességének, a közjó iránti buzgalmának alkalmas bizonyítékát adja ". Az állandó és mind szigorúbb hangú sürgetésnek eredménye is lett. Arra nincs adatunk, hogy a befejezéshez valóra váltották-e a főispán fenyegetését, a Schemberger költségére törté­ nő írnok-segéderők fogadását. De december 11-én a megye közölte a főispánnal, hogy az 1767. évvel a levéltárban lévő iratok lajstromozása készen van, viszont az 1767 utáni iratok lajstromozatlanok, miután az addigi jegyzők már megváltak hivataluktól, őket kötelezni a 147

148

149

150

IV. A. 1. Fasc. 26. No. 6. 1786. Két ilyen jelentést ismerünk, mindkettőt Schemberger Ferenc küld­ te, az egyiket 1786. augusztus 11—31. között, a másikat december végéről és 1787. január első nap­ jaiból. Ezekből kiderül hallatlan munkabírása: a vasárnapokat is munkával töltötte.; XXXIV. 1. 1786. szept. 1. IV. A. 1. Fasc. 26. No. 7. 1786. IV. A. 1. Fasc. 26. No. 20. 1786. A megye által Schemberger részére készített másolat. XXXIV. 1. 1786. okt. 6.; Augusztus 26-án a főispán már engedélyt adott egy személy alkalmazására a levél­ tár rendezése miatt 1 forint 30 krajcár napidíj mellett. A felvett személy egy hónap múlva kérte na­ pidíjának 2 forintra való felemelését. IV. A. 1. Fasc. 26. No. 8., 17. 1786. IV A. l.Fasc. 26. No. 23. 1786.

helytartótanácsi, sem a II. József kori rövid, háromévi irattározási rendet nem követték, hanem a megyei igazgatási és igazságszolgáltatási szervezetet. A kongregáció ügyintézésének megfe­ lelően az aktákat együtt tartották, nagyjából az elenchusokat és indexeket is az ő rendszerében vezették — csak nem az általa követett pontossággal. A rendezésnél követett munkamódszerét az előző fejezetben részletesen tárgyaltuk. Kéz­ bevett minden egyes iratot, elolvasta, tartalmi összefüggés alapján az egymástól elkerült irato­ kat összehozta, időrendbe szedte, a hiányokat megjegyezte. Sorrendben először a prothocollumok teljessé tételére törekedett. Minden odatartozónak vélt cédulácskát az illető helyhez ra­ gasztott, így kialakult a jegyzőkönyvek sorozata, amely I-XXIV. számot viseli. Ugyanannyi kötetből áll 1550-1767. évek között, ezek raktári száma 1-24.

A Schemberger Ferenc által készített mutatókönyvek

2. kötetének 1. oldala

Ezután összeállította a megmaradt akták sorozatát, tekintet nélkül arra, hogy tárgyuk, igaz­ gatási vagy bírósági. Minden aktára rávezette az évet és fasciculusszámot. Az egyes éveken belül időrendben az akták egytől kezdődő folyamatos számot kaptak, a sorszám után az év is fel van tüntetve. Ha a jegyzőkönyvben az aktákba foglalt ügyre utalást talált, ott az akta számát bejegyezte. Az ügyintézés jellege szerint az aktákat három osztályba sorolta: igazgatási, bírósági és büntetőperek szerint megkülönböztetve, de mind a három osztályt a megfelelő évek fasciculusában együtt tartotta. Miután a bíróságiak jogbiztosító iratok voltak, ezekre fordította a legtöbb gondot. Ezekhez négy különböző elenchust készített tíz kötetben (Elenchus rerum judicialium), részletes tartalmú kivonattal (1335-1767 évkor, 1228-1237 raktári szám). Ezeket egy névmutató és egy helymutató egészítette ki, de csak utalással, hogy a tárgykivonat tíz kötet me­ lyikében milyen szám alatt található. Részletes kivonattal ellátott elenchust készített Elenchus familiarum címmel két kötetben (1550-1767). Ezek raktári száma 1242-1243. A büntetőperekhez is külön betűsoros névmuta­ tó, elenchus készült egy kötetbe (1554-1767). Ennek raktári száma 1278. Az igazgatási iratok 4 kötete hosszú címet visel. Ez csak az 1550-től kezdődő jegyzőkönyvek és megmaradt iratok lajstroma, de világosan érzékelteti, hogy mi található bennük. A Szatmár megyei levéltár rendezése során — amit az itt lévő anyagból meg lehet állapí­ tani — ugyanazt a lajstromozási rendszert követte, mint Szabolcs megyénél. A levéltárunkban lévő 49 kötetnyi jegyzőkönyvben 1790-ig megtalálhatók a bejegyzései. Biztosan az ő munká­ ja az 1724-1781. éveket tartalmazó Elenchus nominális kötet (IV. 501/a fond 271. raktári szám), mert benne van a neve. 156

157

6

Azt nem tudjuk, hogy az általa rendezett jegyzőkönyvek és iratok segédkönyvei (elenchusok és in­ dexek) a jegyzőkönyvi bejegyzések és akták részletes tartalmát, keltét, jelzetét (jegyzőkönyvi szám, folio, fasciculus és vezérszó vagy kezdőbetű) feltüntető lajstromok milyen sorrendben ké­ szültek, de azt tudjuk, hogy az 1786-tól kezdődő sürgetés hatására elég rövid idő alatt készen let­ tek. A Schemberger által rendezett jegyzőkönyvek, a kötésükön lévő jelzet szerint 23 kötetben van­ nak (Prot. I-XXIII.), mindenik római számmal jelölve (jelenlegi raktári számuk IV. A. l/a. I-XXIII.). Ugyanezen évkor aktái (az igazgatási, bírósági és büntetőperek) együttesen kezelve. Az 1335-1699. évek 1-187. fasciculusban (96-143. raktári szám), az 1700-1767 közöttiek 1-68. fasciculusban (144-360. raktári szám). Ezekhez több lajstromkönyv készült. A regeszták az Elenchus rerum judicalium I-X. kötetében az 1335-1767. évi iratokról (1228., 1228/a—1237. 1237/a. raktári szám) vannak. A tíz kötetet még három — lényegében indexnek tekinthető — lajstromkönyv egé­ szíti ki. A helymutató (Elenchus locorum) két kötetben (1338., 1338/a—1339. 1339/a. raktári szám), a személynévmutató (Elenchus personalis, sive nobilium ¡567-1767) egy kötetben (1240-140/a. raktári szám) és egy családnév mutató (Cathalogus familiarum) két kötetben, az 1550-1767. évekről (1242-1243. raktári szám) található meg. A büntetőperek iratai sincsenek elkülönítve, de lajst­ romuk van (Elencus criminalium) egy kötet az 1554—1767. évek közti perekről (1278. raktári szám). Az igazgatási iratok lajstroma három kötet. Az első az 1550-1723. évekről, a második és harmadik 1724-1767. közötti ügyekről (1225-1227. raktári szám). Schemberger maga jegyezte be az „Elenchus vocalis sive nominális" címet viselő lajstrom első lapjára, hogy ide tartoznak az igazgatási (politica), gazdasági (oeconomica) és katonai (militaria) ügyek. Végül még az ő keze nyomát viseli a jelenlegi felállítás szerint a IV. A. 1/d. fondba sorolt, általa diaetalianak minősített nyolc kötetnyi irat, az I—III., V-VII., IX., XIII-XIV. számot viselő kötet, 1296-1299., 1300., 1302., 1304-1305. raktári szám.

7

Szatmár megyének levéltárunkban lévő iratait az 1944. évi bombázások elől menekítették Zajtára. A békekötés után előbb Mátészalkára, onnan a megyeegyesítés után Nyíregyházára hozták.

A levéltár rendezésén kívül még egy XVIII. század végi megyeleírást is Schembergernek köszönhetünk. Ez az Addenda (Pótlás) címet viselő, 59 lapból álló folio alakú kézirat. Ezt a terjedelmes megyeleírást Bél Mátyás valamikor a XVIII. század első harmadában összeállított megyeismertetés kiegészítéséhez a megye felkérésére készítette el. A Bél Mátyás által készí­ tett megyeleírás 1736-ban már készen volt, sőt kéziratban a megye is megkapta a helytartóta­ nács felszólításával, hogy esetleges észrevételeit közölje. De az ügynek egy félévszázadig nem lett folytatása. Azonban 1781. december 8-án a helytartótanács körrendeletben szólította fel a megyét, hogy öt felsorolt fejezetbe foglalva egészítse ki Bél leírását „hogy a külföldiek ne hánytorgassák, még mindig nincs a magyarokról teljes és tudományos földrajzi leírás. " ° Ismételt sürgetésre a megye elébb két-, utóbb háromtagú bizottságra bízta a helyesbítés és kiegészítés elkészítését, de végül Schemberger Ferenc végezte el a munkát, amellyel 1784-ben el is készült. Ettől kezdve nincs semmi utalás arra, hogy mi történt a kézirattal, csak az bizo­ nyos, hogy nyomtatásban sohasem jelent meg. A helytartótanács sem sürgette többé a felter­ jesztését. A Schemberger által tett kiegészítések azért különösen értékesek, mert bőségesen tárgyal­ ják a félévszázad alatt a megye népeinek etnikai és vallási összetételében, a gazdasági életben végbement változásokat. Különösen értékesek azok a megjegyzései, amelyek a megyei igazga­ tásra vonatkoznak, mind politikai, mind szervezeti tekintetben. Bőven foglalkozik a XVII. szá­ zad utolsó harmadában, főleg 1680 után végbement változásokkal, a főispánok személyén ke­ resztül érvényesülő központi hatalom megerősödésével. Igen részletes képet ad —jóval túl a Bél Mátyás által vázoltakon — a megyei igazgatás szervezetének alakulásáról, ami nem csoda, hiszen a nagy munkával készült lajstromokhoz írott regeszták cédulái a kezében voltak. Ismer­ teti a levéltár XVIII. századi alakulását, regestratorrá való megválasztását. A megye történeté­ nek vázolása során számos nemes család leszármazását is közli. Foglalkozik a megye területi változásaival. Tőle tudjuk, hogy sok Bihar megyéhez tartozó helység — köztük pl. Debrecen — eredetileg Szabolcs megyéhez tartozott, de idő jártával elcsatolták tőle. Ezek közé tartoz­ nak a hajdúvárosok is. A Bél Mátyás által felsorolt faluk történetéhez is kiegészítéseket és he­ lyesbítéseket fűzött. A kéziratnak az országos úthálózatot és a postaállomásokat feltüntető — de Bél Mátyástól származó —jegyzékét az S.Sze.D. betűjelű szerző által 1724-ben összeállított alispáni névsor zárja. Néhány, XIV-XV. századi alispán neve van benne. 158

159

16

** * A Schemberger Ferenc által lajstromozott iratok mennyisége a mai rendezési mód szerint mintegy 70 iratfolyóméter. Az 1768 utáni, további rendezésre váró iratmennyiség (jegyző­ könyvek és akták) körülbelül 30 iratfolyóméternyi volt. Erre már — bár tervezetet készített hozzá — nem kapta meg a megbízást. Teleki Sámuel főispán ismételt sürgetésére és fenyege­ tésére a korban szokatlan tiszteletteljes, de önérzetes válasza alighanem egyik oka volt a meg­ bízás megvonásának.

XIV. 7. Bél Mátyás kézirata Schemberger Ferenc kiegészítésével, Szabolcs megye leírása. 1724-1738., 1784-1789. A Bél Mátyás által készített megyeleírás és a Schemberger-féle kiegészítés fordításban közölve Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás, I—II. Szerk. Gyarmathy Zsigmond. Nyíregyháza, 1979. 7-25. IV. A. l.Fasc. 13. No. 1782.

Azt az utókor is megállapíthatja, amit az utoljára befejezett elenchus elején, 1786. decem­ ber 18-án feljegyzett: „Aki ezt olvasod, emlékezzél rám, aki csak jót akartam neked, és az ira­ tokból megállapíthatod, hogy nem annyira a bérért, hanem az utókor számára a jól végzendő munka szándékával dolgoztam. Mert mi az a 3000forint ahhoz a munkához képest, amit felvál­ laltam — húsz évre."'" Valóban, a későbbi években a rendezésre megállapított egy-két forintos napidíjakhoz ké­ pest a háromezer forint évente 150 forint díjazást jelentett. Igaz, hogy mint regestrator a ma­ gánfelek számára adott hiteles kiadványokért a hiteles helyek részére megállapított, vagy ahhoz hasonló mértékű díjazást kaphatott. A két fentebb említett beszámoló jelentésben elég gyakran visszatérő megjegyzés igazolja, hogy majd minden nap akadt ilyen. Az eddigi levéltártörténeti közlések alapján nincs módunkban eldönteni, hogy a XVIII. század folyamán, akár az országos törvények, akár a helytartótanács vagy a hétszemélyes tábla által kiadott rendezési utasítások nyomán indult-e valamelyik megyében a szabolcsihoz hason­ ló lajstromozás. A kései utód csak hálával és tisztelettel emlékezik meg a vármegye első szerződtetett regestratoráról, a példaadóan végzett rendezési munkáról. 162

IV. A. 1. Elenchus nominális II. k. 1226. raktári szám Kazinczy Ferenc megbízatása Zemplén vármegye levéltára rendezésére is később történt, és a mos­ tani állapotból ítélve e korábbi utasításokat nem követte.