SEMMELWEIS EGYETEM TESTNEVELÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLA
A huzamos ideig tartó ülés és a fizikai inaktivitás kockázati tényezoi a testtartásbeli rendellenességek, az izomfeszülés és a hátfájás viszonylatában, izraeli gyerekeknél címu
Ph.D. szakdolgozat
Konzulensek: 1. Prof. Dr. Frenkl Róbert 2. Prof. Dr. Haim Weinberg 3. Dr. Victor Roth
Készítette: Ben-zion Adar
Izrael, 2004.
BEVEZETÉS A gyermek- és kamaszkori növekedés során a csontok és izmok fejlodésének összeha ngolt formában kell zajlania, mivel az izmok által kifejtett ero a csontok és az ízületek növekedését és muködését is befolyásolja. A gerincoszlop görbületeinek stabilizáló rendszereiben is fontos szerepet játszik az izmok által biztosított aktív mechanizmus. Az izmok gondoskodnak a gerincoszlop rendes muködéséhez szükséges mozgásszabályzásról. A passzív ízület mobilitása mellett az izmok által nyújtott aktív stabilizálástól is függ az egészséges mozgás. Ezért fontos kiemelni az izomhosszúság és -ero elemeit, valamint a gerinc görbületeit befolyásoló mozgásokat. Az izomcsoportok kiegyensúlyozásának folyamata szempontjából a mozgás minosége fontosabb, mint maga a kifejtett izomero. (Norris, 1995). Gyermekkorban a test izmainak és inainak a test méretével arányosan kell fejlodniük, mivel az izmok éppúgy hatást gyakorolnak a csontnövekedésre és a testtartásra, mint a test ízületeinek muködésére. Reimers véleménye szerint az izomrendszerek izomrövidülés miatt kialakuló egyensúlyhiányának mindeddig nem szenteltek kello figyelmet a gyermekek megfelelo motoros fejlodését biztosító évek során (Reimers, 1993). Egy 1 és 10 év közötti, egészséges gyerekeken végzett izraeli vizsgálat során kiderült, hogy a térdinak hosszúságának méroszámaként használt térdhajlati szög nagyobb a vizsgált populációban az általánosan feltételezettnél (Katz, 1992). Egy hasonló, 3 és 17 év közötti dán gyerekeken végzett felmérés a fiúk 75, és a lányok 40 százalékánál állapította meg a térdinak megrövidülését (Reimeris, 1993). Katz és mások az ágyéktáji görbület fokozatos növekedésének, valamint a medence 3 éves korban kezdodo elorehajlásának tulajdonítják a térdinak izmainak 4 év felett jellemzo megnövekedett tónusát. A medence elorehajlását – állításuk szerint – a térdín tónusa ellensúlyozza, ez magyarázza a nagyobb térdhajlati szöget. A térdhajlat által bezárt szög idosebb gyerekek körében megfigyelheto nagy szórása a medence elorehajlási szögének eltéréseire vezetheto vissza (Katz, 1992). Kendall ezzel ellentétben azt állítja, hogy a középso és oldalsó térdín összehúzódása behajlítja a térdet, a nagyon eros összehúzódás pedig a medence hátrahajlását, valamint az ágyéktáji gerincszakasz ellaposodását okozza. Az izomösszehúzódás nem akadályozza az egyenes állást, ám ezt a pozíciót a medence hátrahajlása és az ágyéktáji lordosis ellaposodása jellemzi. A rövid csípohorpasz- izmok a medence elorehajlását és az ágyéktáji lordosis megnövekedését eredményezik (Kendall, 1977). A gerinc elorehajlásában szerepet játszó izomcsoportok leírásakor Norris említést tesz a Janda által már korábban felvetett „pelvic crossed” szindrómáról. A medencét körülvevo ágyéktáji terület izmainak egyensúlyhiánya a medence és az ágyéktáji gerincszakasz elorehajlásához vezet. Ez a combhajlító és a gerincmerevíto izmok feszességével, valamint a has- és a farizmok gyengeségével jár együtt. Ennél a szindrómánál megnövekszik a medence dolése. Ezt pedig általában a térdinak megrövidülése ellensúlyozza, ami megpróbálja a medencét az ellenkezo irányba dönteni (Norris, 1995). Az a kutatás, amely során Toppenberg a gerincoszlop görbületei, a medence elorehajlása és az izomhosszúság közötti kölcsönhatást tanulmányozta, szignifikánsan negatív korrelációt (R = – 0,213, P<0,05) mutatott ki a térdinak hosszúsága és az ágyéktáji recessus között. A rövidebb térdinakat az ágyéktáji gerincszakasz görbületének megnövekedésével hozta összefüggésbe. Toppenberg megleponek tartja ezt az eredményt, mondván, hogy az általánosan elfogadott vélemény szerint a megrövidült térdinak a medence hátrahajlását és a lordosis ellaposodását okozzák. Úgy véli, kutatásának megállapításai megkérdojelezik a medence dolése, az
ágyéktáji görbület és a térdinak kölcsönhatásaival kapcsolatban hagyományosan vallott nézetek helyességét (Toppenberg, 1986). Gadosik felmérésében – amely során a térdinak hosszúságának lordosisra és dorsalis kyphosisra gyakorolt hatását vizsgálták három, eltéro hosszúságú térdinakkal rendelkezo csoportnál – hasonló eredményre jutottak. Gadosik szerint a térdinak hosszúsága kapcsolatba hozható a medence és a derék meghatározott pozíciójával. Összefüggést állapított meg a térdinak megrövidülése, valamint a medence dolésszögének növekedése és az ágyéktáji gerincszakasz görbülete között. Ez azt jelenti, hogy az ágyéktáji recessus növekedése és a medence elorehajlása kapcsolatban áll a térdinak megrövidülésével és a dorsalis kyphotikus ív fokozott mértéku meghajlásával (Gadosik, 1994). A térdinak hosszúsága és a dorsalis kyphosis között fennálló összefüggéssel kapcsolatban Asher megjegyzi, hogy a dorsalis kyphosis általában 11 éves kor felett jelenik meg, és 16 év körül éri el elofordulási gyakoriságának csúcsát. A probléma kialakulásában fontos szerepet játszik a testfelépítés: az ektomorf típusú gyerekeknél, különösen a lányoknál, általában a korukra jellemzo normál görbületet meghaladó fokú, megnövekedett kyphosis figyelheto meg. A dorsalis kyphosis jelenségét elsoként 1920-ban Scheuermann írta le, a 9-tol 18 évesig terjedo korcsoportokra vonatkozóan. A túlzott kyphosis egyik oka – Asher szerint – a térdinak megnövekedett tónusa (Asher, 1975). Ezzel a felvetéssel Reimers is él, további tényezokkel egészítve ki a képet: kiderült, hogy az alsó végtagokban fellépo növekedési fájdalmak gyakrabban jelentkeznek a megnövekedett térdín- tónusú csoportban (30-40 fokos megnyúlás). A rövid térdinak nehézséget okoznak a láb földrol való felemelésében a lendítési fázis során, séta és futás közben. Ezen kívül, a rövid térdinak – a futáskor fellépo enyhe sarokütodések miatt – sarokfájdalmat is okoznak. Ilyenkor megrövidülnek a lépések. Megállapították, hogy a megrövidült térdinakkal rendelkezo embereknél gyakrabban jelentkezik térdfájás. E csoport tagjai normál széken ülve is rossz testtartást mutatnak, mivel esetükben a 90 fokos combhajlítás hátrafelé, kyphosisba szorítja a gerincoszlopot (Reimers, 1993). A gerinc állása és pozíciója a gerinchez és a medencéhez csatlakozó izmok hosszúságától és egyensúlyától függ (Toppenberg et al 1986). A gerinc nem megfelelo állását a hátfájás okai között tartják számon (Milgrom et al, 1993; Christie et al, 1995; Adams et al, 1999). A hátpanaszok a nyugati világban mindenütt komoly egészségügyi problémát jelentenek. Paterson szerint a teljes népesség minimum 80 százaléka élete során legalább egy alkalommal tapasztal hátfájást. A hátfájás a munkahelyi hiányzás második leggyakoribb oka a modern nyugati társadalmakban. (Olsen, 1992; Paterson, 1990). A derékfájással összefüggo betegségek és rokkantság elofordulása az Egyesült Államokban 2500 százalékos növekedést mutatott az elmúlt 20 évben, míg Svédországban 4000 százalékos emelkedést regisztráltak ugyanezen a területen az elmúlt 3 évtizedben. Nachemson az élet- és a munkastílus hirtelen megváltozását teszi felelossé a hátproblémák rohamos terjedéséért (Nachemson, 1990). A hátfájás gazdasági szempontból is kiemelt fontosságú probléma, hiszen számos munkanap kiesését okozza, valamint egészségügyi ellátás és táppénz fizetését teszi szükségessé. Néhány adat a fejlett országokban tapasztalt hátproblémák nemzetközi áttekintésébol: az Egyesült Államokban 217 millió, Nagy Britanniában pedig 46 millió munkanap kieséséért okolható a hátfájás. A hátfájás kapcsán fellépo veszteségek a legfrissebb becslések szerint éves szinten elérik az 50 milliárd dollárt. 1983 és 1988 között 74 százalékkal emelkedett a spondylosisban szenvedo beteg száma. A porckorong-problémák elofordulási gyakorisága 28, a ficamoké és a húzódásoké pedig 26 százalékkal nott öt év alatt (Paterson, 1990). A hátproblémák okai változatosak. A súlyok emelgetése, a hosszú idon keresztül fennálló, mozdulatlan, statikus testhelyzet, a helytelen testtartás, valamint a gépírók, soforök, portások stb. által elszenvedett foglalkozási ártalmak nyomán fellépo kumulatív hatások szerint
különféle pszichológiai, neurológiai, fiziológiai és magatartási osztályokba lehet sorolni oket (MacNab, 1990). A derékfájás és az izomfeszülés közötti kapcsolat nem elég világos – ezzel a kérdéssel kapcsolatban nincs konszenzus a kutatók között. Abból a vizsgálatból, amelynek során a derékfájás és a nyújtott lábemelés (SLR) között kerestek kapcsolatot a 6-13 év közötti gyerekek és a 14-18 év közötti kamaszok korcsoportjában, kiderült, hogy a középiskolás diákok körében sokkal gyakrabban fordul elo derékfájás és alacsony SLR-átlag, mint az általános iskolások között. A kamasz (14-18 év közötti) fiúk derékfájása és alacsony SLR-átlaga között is szignifikáns összefüggés mutatkozott. A kamasz (14 és 18 év közötti) lányok és az általános iskolások (6 és 13 év közötti fiúk és lányok) csoportjában azonban nem mutatkozott ilyen kapcsolat (Mierau, 1988). Million és mások eredményei szerint az SLR-teszt alacsony korrelációt mutat a hátfájós betegek körében (Million, 1982). Ezzel szemben Biering Sorensen azt alapította meg, hogy a térdinak izmainak hossza a nok esetében a derékfájás prognózis értéku kórtüneteként értékelheto. Az alacsony SLR-értékekkel rendelkezo nokre visszatéro hátfájás jellemzo (Biering Sorensen, 1984). Ezen túlmenoen, az alacsony térdín- tónus a derékfájással kapcsolatba hozható, ismert ortopédiai tünetnek számít a kamaszok körében (Fisk, 1981; Bell, 1988). Fisk szerint a derékfájás szempontjából fontos jelentoséggel bír a jobb és a bal láb SLRteszten nyújtott teljesítménye között mutatkozó legalább 10 fokos különbség. A derékfájástól szenvedo betegek SLR-teljesítménye között – Fisk vizsgálati eredményei alapján – minimum 10 százalékos különbség volt tapasztalható (Fisk, 1981). A gyerekek megfelelo motoros funkciójának szentelt nagy figyelem ellenére a fiatalabb korosztályok esetében gyakori az izomrövidülés (Katz et al, 1992; Reimers et al, 1993). Ez a modern életstílussal összefüggo inaktivitás és huzamos ülés (pl. a TV és a számítógép elott töltött ido) következménye, és egyben a gyerekek körében egyre gyakrabban jelentkezo hátfájás kiváltó okainak egyike (Balague, 1994; Gunzburg, 1999). Az ülo életmód nagyon korai életszakaszban kialakul, és az elso iskolaévek során válik meghatározóvá. Ilyenkor a gyerekek testének hosszú órákon keresztül el kell viselnie az iskolai asztalok, padok fizikai szerkezete, a tantermi bútorelrendezés és a különféle tevékenységek (írás, olvasás, tanár hallgatása) által rákényszerített pozíciót, amely általában üléssel jár együtt. A fizikai fejlodés részeként, az adott lehetoségekkel és ingerekkel összhangban, a gyerekek teste felveszi végleges helyzeti struktúráját. Ezt hívja Logan (1970) „SAID-elvnek” (Specific Adaptations to Imposed Demands – jellemzo alkalmazkodás a külso igényekhez) – ennek értelmében a test alkalmazkodik a környezetébol érkezo mechanikus igényekhez. Embrey (1983) véleménye szerint az iskolás gyermekek megfelelo testtartása és izomtónusa egy egész életre megteremti a helyes ülés alapját. A gyerekek iskolai ülo testhelyzetének a XX. század elejétol kezdve tulajdonítanak jelentoséget. Bennett (1925) általános iskolás gyerekek testtartását vizsgáló felmérése során például a gyerekek iskolai órák alatti ülo pozícióját figyelték meg. A pozíciókat aztán két kategóriába (púpos és egyenes) sorolták. Az eredmények alapján a pozíciók 50 százaléka került a „púpos” kategóriába – az esetek 65 százalékában olvasás és írás közben vettek fel a diákok ilyen testtartást. Az iskolai ülés egyik problémája, hogy a tanulás közben jellemzo tevékenységek zöme olyan testtartást igényel, amelynél a törzs, a fej és a váll elorehajlik. Egyes pozícióknál a felso végtag az asztalon támaszkodik. Salminen (1984) 370 finn gyerek testtartását vizsgálta meg (11-tol 17 évesig). Regisztrálta az állás és ülés közben jellemzo pozíciókat, és az esetek 29,5 százalékánál észlelt a sagittalis síkban testtartásbeli rendellenességeket. A defektusok fele a „görbe hát” kategóriába tartozott, amelyet a kutató definíciója szerint hangsúlyos kyphosis,
kiegyenesedett lordosis, kiugró has, valamint a gerinc feji és nyaki szakaszának elorehajlása jellemez. Az ülo testtartásról írott könyvében Zacharow (1986) azt állítja, hogy vízszintes (tehát egyik irányban sem lejto) asztal mellett történo, huzamos ideju ülés esetén rögzül a hát felso szakaszának görbülete, a fej elore emelése pedig túlzott nyaki lordosist eredményez. Emellett megállapítja, hogy amikor a mellkas a medence felé közeledik, azaz túlzott mértéku kyphosis alakul ki, megnövelt terhelés lép fel a gerincoszlop mellkasi és a mellkasi-ágyéki területein. Milne és Mierau (1979) a térdinak megnyújtásának képességét vizsgálta 3-5 éves gyereknél, valamint általános és középiskolásoknál. Megállapították, hogy ez a képesség az életkor elorehaladtával romlik, és részben az iskolakezdés után jellemzo huzamos üléssel magyarázták a jelenséget. Egy összesen 180 második, negyedik és hatodik osztályos izraeli iskolás bevonásával végzett felmérés szerint az ilyen korú gyerekeknél a feszes térdinak tekinthetok „normális” állapotnak. A 68 fokos SLR-átlag jóval elmaradt a várt szinttol – hiszen Janda és Kendal szerint a 85-90 fok a normális érték (Adar, Roth et al., 1996). Coe (1983) úgy véli, hogy ülés közben a medence nem annyira stabil, mint álláskor, mivel állás közben a comb tökéletesen kinyújtott állapotban helyezkedik el, és a csípocsonticombcsonti szalagok szilárdan tartják a medencét. Üléskor ez a passzív zárómechanizmus (a comb behajlása miatt) nem érvényesül, és izomaktivitásra van szükség a medence stabilizálásához. Az iskolás korcsoport hátproblémáit már számos tanulmány tárgyalta. Mierau (1984) beszámolója szerint a (6 és 12 év közötti) tanulók 22,8 százaléka panaszkodik hátfájásra, amelynek elofordulása a 12-17 év közötti korcsoportban 33,3 százalékra emelkedik. Salminen (1984) felmérésében a (11 és 17 év közötti) gyerekek 19,7 százaléka számolt be nyak- és fejfájásról, és az érintettek 58,9 százaléka vélte úgy, hogy tüneteit a tantermi ülés okozza. Zacharow (1986) szerint a gyerekek számára adaptált szék-asztal kombináció nem biztosítja az egészséges testtartást, mivel a szék és az asztal magasságának nem megfelelo kialakítása rossz testtartást eredményez. Az asztal-szék távolságot illetoen azt javasolta, hogy a szék széle és az asztal ahhoz legközelebb eso pereme fedjék át egymást, hogy a törzs ne hajoljon meg túlságosan munka közben. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a túl alacsony, illetve a túl magas asztal egyaránt helytelen testtartás kialakulásához vezet. Bendix and Hagberg (1984) ajánlása szerint az asztal felületét érdemes 45 fokos szögben megdönteni. Ez a dolésszög kiegyenesíti olvasás közben a nyak- és ágyéktáji területeket. A kutatók emellett úgy vélik, hogy ez a pozíció a kényelmetlenség- és a fáradtságérzést is mérsékli. Zacharow (1988) megállapította, hogy a szék és az asztal egymáshoz viszonyított mérete kritikus szereppel bír az iskolás gyerekek szempontjából. Az alacsony szék-magas asztal párosítás a vállöv megemelkedéséhez vezet. A túl nagy asztal-szék távolság pedig a törzs fokozott elorehajlását váltja ki. Ilyenkor a gyerekeknek vagy a széket vagy asztalt meg kell dönteniük a távolság csökkentése érdekében. A tantermi bútorok optimális magasságát Mandal (1982) vizsgálta. Kiemelte az ágyéktáji alátámasztás, valamint az eloredolo ülofelületu, megemelt magasságú székek alkalmazásának fontosságát. Az ilyen székek – Mandal szerint – megnövelik a comb és törzs által bezárt szöget és elore forgatják a medencét (a normál széken felvett ülo pozícióhoz képest). A lordosis szöge szempontjából ez a testtartás az álláshoz hasonlítható. Mandal – a törzs meghajlásának kiküszöbölése végett – az asztal magasságának megemelését is javasolta. A kutató végkövetkeztetése alapján az asztal és a szék magasságának a tanuló testmagasságának felével, illetve harmadával kell megegyeznie. Mandal hangsúlyozta az asztal-szék kombináció egyénre szabott beállításának fontosságát. Javaslata szerint a székfelületnek 10-15 fokos
szögben kell elore hajlania, a megmagasított asztalfelületnek pedig szintén 10-15 fokos szögben kell emelkednie. Levy (1986) a könyökmagasságba állított szék-asztal párosítás megfeleloségét vizsgálta 657 nyolcadik és kilencedik osztályos tanulóból álló mintán. Véleménye szerint a könyöknek ülés során normális esetben 5 centiméterrel kell magasabban elhelyezkednie az asztal felületénél. Ez a feltétel egyetlen, a felmérésbe bevont tanuló esetén sem teljesült. A gerincoszlop görbületeiben a gyermekkori növekedési szakasz során észlelheto változások trendje, a csípohorpasz- és térdín- izmok változó hosszúsága, és e tényezok hátfájáselofordulásra gyakorolt hatása nem túlságosan ismert – különös tekintettel a fenti jelenségek, valamint az ülési szokások és a kisgyermekkori fizikai aktivitás között fennálló összefüggésekre. A testtartással és a hátfájással kapcsolatban használt „fizikai aktivitás” kifejezés alatt azt a mozgás- és attitudrendszert értjük, amelyet testünk ülés, tanulás, munka, otthoni szabadidos tevékenység és sportolás közben vesz fel. Gyakorlatilag ide tartozik minden olyan fizikai pozitúra, amely kisebb-nagyobb nyomás alá helyezi a csigolyákat és csigolyaközi porckorongokat. Fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy a csigolyaközi porckorongoknál jelentkezo nyomás mérése nem használható a hátfájás mérésének módszereként – kizárólag arra biztosít lehetoséget, hogy indirekt módon meg tudjuk határozni a gerincoszlopra nehezedo terhelést. Az így szerzett információ értékes segítséget jelenthet ergonómiai szempontból, a munkakörülmények és a különféle fizikai tevékenységek továbbfejlesztése, valamint a különféle terápiás módszerek mechanikus hatásainak megállapítása terén (Anderson, 1990). Ülés közben 30 százalékkal magasabb a porckorongon belül jelentkezo nyomás, mint támaszkodás nélküli állás esetén, fekvéskor pedig 50 százalékkal alacsonyabb, mint ülés során (Anderson, 1990). A legmagasabb porckorongon belüli nyomás elorehajló pozícióban jelentkezik. A tanteremben ülo diákok esetében pedig ez a jellemzo testtartás. Nachemson megmérte a különféle pozíciókból végzett elorehajlások során a porckorongon belül jelentkezo nyomást. Vizsgálataiból kiderült, hogy a nyomás a hajlási szöggel egyenes arányban növekszik. A porckorongnál jelentkezo nyomás emelkedése – Gilad szerint – növeli a hátfájás kockázatát, de ennek hatásmechanizmusa még nem pontosan ismert. Elképzelheto, hogy a mechanikus terhelés szakadásokat eredményez a porckorong hártyaborításán és a korongból kipréselodo folyadék kémiai irritációt kelt az idegvégzodéseknél. Emellett egyértelmu, hogy a csigolyaközi porckorongoknál jelentkezo nyomás növekedése a korongok gyorsabb kopását és elhasználódását eredményezi (Gilad 1982: 29). A porckorongra hanyatt fekvés közben nehezedik a legkisebb nyomás. Minél jobban eloredol az ember ülés közben, annál nagyobb a nyomás. Amikor álló helyzetben, egyik kezünkben súllyal hajlunk elore, még eroteljesebb nyomásnövekedés lép fel. A legnagyobb nyomást akkor észlelték, amikor a kísérleti alany ülo helyzetben, mindkét kezében súllyal hajolt elore. Ez azzal magyarázható, hogy – az álló helyzettel ellentétben – ülés közben a lábak nem segítenek hordozni a felsotest súlyát. Ülés közben a derékra nehezedik a legnagyobb nyomás és terhelés. Jelen szakdolgozat célja, hogy felmérje az alsó végtagok – a csípotájék és térd – izmainak hosszúságában és rugalmasságában jelentkezo változásokat, és megállapítsa, milyen összefüggésben állnak ezek a változások az ágyéktáji és mellkasi gerincszakaszon észlelheto görbületekkel, valamint a hátfájás elofordulási gyakoriságával. A vizsgálat izraeli iskolások ülési szokásaival és fizikai aktivitásával kapcsolatban összegyujtött információkra épül. A kutatás jelentosége:
Kutatásunk legfobb célja, hogy azonosítsa azokat a tényezoket, amelyek felelossé tehetok az iskoláskorú gyerekek huzamosabb ideig tartó ülése nyomán jelentkezo káros hatásokért, valamint behatárolja azok mozgató szervrendszerre, általános testtartásra és testtartásbeli rendellenességek kialakulására gyakorolt hatását. Reményeink szerint a vizsgálat eredményei hozzájárulnak 1) a test különféle funkcionális izom- és csontváz-rendszerei között fennálló kapcsolatok, valamint 2) a fizikai aktivitás hiányában végzett huzamos ülés következtében kialakuló gerincgörbületek jobb megismeréséhez. A kutatás eredményei lehetové teszik, hogy egységes paramétereket állapítsunk meg az izraeli iskoláskorú gyerekpopulációnál érvényes testtartásra, nyújtott lábemelési (SLR), csípohajlítási (HE) és medenceforgatási (PR) teljesítményre, dorsalis kyphotikus (DK) szögekre és ágyéktáji lordosisra (LL) vonatkozóan. Ennek alapján összehasonlító elemzés végezheto más országok gyerekpopulációival. Az eredmények lehetové teszik a gyakori testtartásbeli rendellenességek kialakulásában szerepet játszó tényezok azonosítását, és hozzájárulnak a tipikus testtartásbeli minták, fizikai aktivitásbeli és ülési szokások közötti összefüggések megértéséhez. Emellett bízunk benne, hogy a vizsgálat rávilágít majd azokra összefüggésekre, amelyek segítségével tudatosíthatjuk a terapeutákban és a tanárokban a testtartásbeli problémák megelozésének fontosságát. Ez a fiatalabb korosztályok körében jelenleg fennálló helyzet javítását célzó, megelozo testnevelési programok kidolgozásához, valamint a hátfájási panaszok jövobeni gyakoriságának mérsékléséhez is hozzájárul. A kutatás fo céljai: 1) A térdinakra jellemzo feszesség, a csípohorpasz és a medenceforgás (mozgási paraméterek) megoszlásának vizsgálata életkor és nem szerint. 2) Az ágyéktáji lordosis és a dorsalis kyphosis megoszlásának vizsgálata életkor és nem szerint. 3) A tipikus testtartásbeli minták vizsgálata életkor és nem szerint. 4) A hátfájás elofordulási gyakoriságának vizsgálata életkor és nem szerint. 5) A szögmozgás-paraméterek (SLR, HE és T-T (PR)) és az ágyéktáji lordosis összefüggéseinek vizsgálata. 6) A szögmozgás-paraméterek és a gerincgörbületek összefüggéseinek vizsgálata. 7) A fizikailag aktív és inaktív csoport szögmozgás-paramétereinek vizsgálata. 8) A szögmozgás-paraméterek, valamint az ülés idotartama és típusa között fennálló összefüggések vizsgálata. 9) A szögmozgás- és a testtartás-paraméterek összefüggéseinek vizsgálata. 10) A szögmozgás-paraméterek és a hátfájás elofordulási gyakorisága között fennálló összefüggések vizsgálata. 11) Az ülési paraméterek (ülés idotartama és típusa), valamint a gerincgörbületek összefüggéseinek vizsgálata. 12) Az ülési paraméterek (ülés idotartama és típusa), valamint a jellemzo testtartásbeli minták és a hátfájás összefüggéseinek vizsgálata. 13) A fizikailag aktív és inaktív csoportnál jelentkezo gerincgörbületek, hátfájás és testtartásparteméterek vizsgálata. Anyagok és módszerek:
Populáció: A kutatási populációt há rom izraeli város négy általános iskolájának tanulói alkották. Demográfiai jellemzoiknél fogva a kiválasztott városok az izraeli gyerektársadalom reprezentatív metszetét adják. A három város (Rehovot, Yavne és Ashdod) Izrael középso illetve déli részén helyezkedik el. A kutatási populációt kor szerint három csoportra osztottuk: második osztályosok (7-8 év), negyedik osztályosok (7-8 év) és hatodik osztályosok (11-13 év). A vizsgálat és a tesztelés menete: 1) Az alábbi négy részbol álló kérdoív kitöltése: A: Személyi adatok B: Hátfájásos panaszok C: A fizikai aktivitás paraméterei A fizikai aktivitás paramétereinél a gyerekek azt adták meg, összesen hány órát töltenek – szervezetten vagy szabadidos jelleggel – mozgással az iskolán kívül. A megadott átlagos idotartam és heti gyakoriság alapján három kategóriát alakítottunk ki. iv. D: Ülési paraméterek Az „ülés típusa” paraméternél négy testtartás szerepelt, és a gyerekeknek ki kellett választaniuk, melyiket részesítik közülük elonyben tévénézés, számítógép-haszná lat, videojáték, valamint a kérdoívben említett egyéb tevékenységek során. A négyféle üléstípus: 1. típus – A csípo és a térd 90 fokos, vagy annál kisebb szöget zár be 2. típus – A térdek nyújtva vannak, a felsotest hátradol 3. típus – Padlón ülés 4. típus – Hason vagy háton fekvés 2) Vizsgálat elokészítése – megfelelo ruházat felvétele 3) Magasság- és súlymérés 4) Különleges jelölések elhelyezése a testen, további vizsgálatok céljára 5) Mozgásparaméterek mérése bal és jobb oldalon A térdinak feszességét a nyújtott lábemelés (SLR) és a csípoforgatás (PR) paraméterei segítségével mértük . A csípohorpasz megrövidülésének mértékét a THOMAS-féle csípohajlítási (HE) teszt segítségével mértük. 6) A gerincgörbületeket (a lordosis és a kyphotikus szögeket) a FLINT- módszerrel mértük. 7) Testtartásbeli paraméterek értékelése – Tizenkét jellemzo testtartásbeli rendellenességet vizsgáltunk, álló helyzetben, három síkban (elölrol, hátulról és oldalról). A testtartásra vonatkozó pontszámot az adott kísérleti alany összesített értékelése alapján határoztuk meg. Statisztikai elemzés: A statisztikai elemzéseket az „SPSS 8 for Windows” programmal végeztük. Elotesztelés: Az elotesztelést 60 diák bevonásával végeztük el. Az alábbi vizsgálatokra került sor: a idoigény, a (vizsgálatok között és azokon belül szükséges) muszerek tesztelése, a mérések megbízhatóságának felmérése. A kutatás fobb eredményei: Az SLR eredményeinek elemzése azt mutatta, hogy az SLR-teljesítmény az életkor elorehaladtával tendenciózusan csökken, azaz a térdinak rugalmasságának életkorral járó csökkenése a mozgástartomány szuküléséhez vezet (P = 0,05). A lányokra átlagosan 8 fokkal nagyobb mozgástartomány volt jellemzo minden korcsoportban, mint a fiúkra (P = 0,000) A fiúk átlagos SLR-értéke 61,8, a lányoké pedig 69,1 fok volt.
Az ágyéktáji lordosis mérésébol származó eredmények jelentos eltéréseket mutattak a nemek között. A fiúknál 39,8 a lányoknál pedig ennél 3,9 fokkal több, 43,7 fok volt az átlagos szög ( P = 0,0011). A teljes vizsgálati populációra nézve szignifikánsan negatív korreláció volt megfigyelheto az SLR és az ágyéktáji lordosis szöge között (r = –0,141, P = 0,014). A fiúk esetében magasabb szintu volt a szignifikánsan negatív korreláció, mint a lányoknál. A populáció átlagos HE-teljesítménye 25,4 foknak ( +4,32 fok) felelt meg, és az átlag az életkor elorehaladtával csökkent ( F = 2,8554, P = 0,05). A lányok körében 0,5 fokkal nagyobb volt az átlagérték, mint a fiúknál. A HE és az ágyéktáji görbület közötti korreláció eredményeibol kitunik, ho gy valamennyi vizsgált csoport esetében negatív korreláció állt fenn. Ez a tendencia azt mutatja, hogy a csípohorpasz feszességének növekedésével az ágyéktáji görbület is no. A legmagasabb korreláció a lányok csoportjában volt megfigyelheto (r = –0,434, P = 0,000). Az átlagos mellkas-szakaszi kyphosis 34,1 ( + 8,8 fok) volt. A kyphotikus szög az életkor elorehaladtával tendenciózusan csökkent (P = 0,018). A lányok és a fiúk átlaga 33,3, illetve 34,9 fok volt. A nemek között nem mutatkozott jelentos eltérés, kivéve a hatodik osztályt, ahol a lányok átlagos szöge 5 fokkal volt kisebb, mint a fiúké (P = 0,006). A teljes vizsgálati populáció 62,4 százalékánál észleltünk testtartásbeli rendellenességet, tehát csupán a gyerekek 37,6 százalékának volt jó a testtartása. A „rossz” testtartású kategória 44,6 százaléka a második osztályból került ki, és valamennyi csoportot tekintve ez volt a legmagasabb százalékos érték. Mind az SLR-, mind pedig a PR- mozgástartomány nagyobb volt azoknál, akik a „jó” kategóriába kerültek, míg a „rossz” vagy „megfelelo” kategória tagjainál magasabb volt a térdinak feszessége. A csípohorpasz-méréseknél is az SLR-nél megfigyelttel azonos tendencia mutatkozott, alacsonyabb szinten. A teljes vizsgálati populáción belül 136 gyerek (45,4%) számolt be hátfájásról. E csoporton belül 46,3 százalék volt a fiúk, és 53,7 százalék a lányok aránya. A kutatásban részt vevo 154 fiú 42,9 százaléka, míg a 149 lány pontosan 50 százaléka panaszkodott hátfájásra. A hátfájás elofordulási gyakorisága a 9-10 éves (4. osztályos) korcsoportban volt a legmagasabb: 50,8 százalék. A lányok hátfájós és panaszmentes csoportjai között jelentos eltérések mutatkoztak a térdinak feszességét illetoen mind az SLR-, mind pedig a PR-vizsgálatok során. Az ágyéktáji görbület és a hátfájás viszonyát illetoen csupán a második osztályosok között jelentkezett nagymérvu különbség. Az ágyéktáji görbület átlagos szöge a hátfájós csoportban 34,4 százalék volt – 6 százalékkal kevesebb, mint a panaszmentes csoport esetében (F = 5,152, P = 0,02). A teljes vizsgálati populáción belül napi 3 óra volt az átlagosan üléssel töltött ido. A fiúknál 3,3 óra, a lányoknál pedig 2,7 óra volt a napi átlag. Életkoronként nem volt különbség, és a fiúk átlagértéke minden korcsoportban meghaladta a lányokét. A fiúk hetente átlagosan 15,4 órát töltöttek tévénézéssel – kétszer annyit, mint számítógép elott (7,3 óra/hét). A lányok idejébol hetente átlagosan 13,7 órát vett el a tévézés, és csupán 5,6 órát a számítógép. A vizsgálati populáción belül a tévénézés a legmegszokottabb szabadidos tevékenység. Az ülési szokásokról adott információk alapján a gyerekek nyújtott lábbal és hátradöntött törzzsel ülnek a leggyakrabban (a fiúknak 51, a lányoknak pedig 60,5 százaléka ezt, a 2. típusú ülési testtartást részesíti elonyben). Ebben a pozícióban a gerinc mellett a térd és a csípo valamint a gerinc és a csípo alkotta egyenesek által bezárt szög meghaladja a 90 fokot.
A huzamos ideig tartó ülés egyik veszélye – amint azt az eredmények is mutatják – a térdinak mozgástartományának az ülési idotartammal egyenesen arányban növekvo mértéku beszukülése (P = 0,007). Emellett a PR rugalmassága és az üléssel töltött órák száma között is szignifikáns korreláció mutatkozott. Az eredmények alapján egyértelmu, hogy az üléssel töltött órák számának növekedésével csökken a csípo és a medence rugalmassága (P = 0,002). Valamennyi korcsoportban hasonló eredmények születtek. A számítógép-használat gyakorisága és a hátfájás között szignifikáns különbségeket (P = 0,007) tapasztaltunk. A hátfájásra panaszkodó összes gyerek 73,9 százaléka vallotta magát számítógép- felhasználónak. Lényeges, hogy a számítógép- felhasználók 98 százaléka az 1. típusú ülési pozíciót részesítette elonyben. Nem azonosítottunk kapcsolatot a tévézéssel töltött órák száma és a derékfájás között, ám a tévénézok ülési pozíciói közül a nyújtott lábbal ülés (2. típus) esetén volt a legmagasabb a hátfájás elofordulása (P = 0,06). Fizikai aktivitás szempontjából 37 százalék (összesen 112 fo) tartozott a fizikailag inaktív csoportba, 42,2 százalék volt aktív és 20,8 százalék „nagyon aktív”. A lányok valamennyi csoportban kevésbé voltak aktívak a fiúknál. Az inaktívak százalékos aránya a második osztályban volt a legmagasabb. Az inaktív csoportba tartozó gyerekek 50 szá zaléka a második osztályból került ki. Az életkor elorehaladtával nott a fizikailag aktív gyerekek aránya. A mozgásparaméterek fizikai aktivitás tükrében végzett elemzésébol kiderült, hogy az aktivitás mind az SLR, mind pedig a PR esetében jobb mozgástartományt eredményez (P = 0,06). A „nagyon aktív” csoport tagjai nagyobb arányban panaszkodtak hátfájásra (31,7%), mint az inaktív csoportba tartozó gyerekek (14,3%). (P = 0,055). Mindkét nemnél szignifikánsan negatív korrelációt azonosítottunk az aktivitás szintje és a testtartásbeli rendellenességek között. Tehát a fizikai aktivitás szintjének csökkenésével egyre alacsonyabbak a testtartást értékelo pontszámok. Az inaktív gyerekek 55 százaléka a „rossz” testtartásbeli kategóriába tartozott. A „nagyon aktív” csoport tagjai körében volt a legalacsonyabb a testtartásbeli rendellenességek elofordulása (r = –0,156, P = 0,06). Azt is megállapítottuk, hogy a dorsalis kyphosis gyakorisága magasabb volt az inaktív csoportnál, és a fizikai aktivitás csökkenésével növekedett a kyphosis mértéke ( F = 2,694, P = 0,006). A lányok körében ezek az eredmények nyilvánvalóbban jelentkeztek, mint a fiúknál (F = 7,033, P = 0,001). Konklúzió: A kutatás eredményei alapján a következo megállapításokat tettük: 1. A vizsgált populációban magasabb volt az izomfeszülés elofordulása, mint más országok hasonló csoportjai esetében. 2. Az izomfeszülés szignifikánsan negatív korrelációt mutatott a hyperlordosissal, a megnövekedett dorsalis kyphosissal és a gyenge testtartásbeli paraméterekkel. 3. A térdinak megrövidülése kizárólag a lányok körében mutatott szignifikáns korrelációt a hátfájással. 4. A többszörös regressziós elemzés eredményei alapján a térdinak nagyobb feszülése a fiúk esetében az ágyéktáji lordosis, a lányoknál pedig a csípohorpasz kialakulásában játszik domináns szerepet. 5. A huzamos ülés és a csökkent fizikai aktivitás – különösen kisgyermekkorban – megnöveli a testtartásbeli rendellenességek és a hátfájás valószínuségét. 6. Az üléssel töltött órák számának növekedésével csökkent a csípo és a medence rugalmassága.
7. A legkárosabb ülo testtartás a számítógép elotti ülés. Ilyenkor az ember általában úgy hajol elore, hogy térde és csípoje 90 foknál kisebb szöget zár be egymással. Ez a testhelyzet gyakorolja a legnagyobb nyomást a csigolyaközi porckorongokra. 8. A vizsgálati populáció leggyakoribb szabadidos tevékenysége a tévénézés – átlagosan 14,5 óra hetente. A legtöbbször említett tévézési ülo testhelyzetben a lábak és a hát egyaránt nyújtott. A tévénézési testtartások közül ennél a pozíciónál volt a legmagasabb a hátfájás elofordulási gyakorisága. 9. Általánosságban véve összefüggés állapítható meg az alacsony szintu fizikai aktivitás, a rossz testtartás és a megnövekedett izomfeszülés között. 10. Az összes ülo tevékenység közül a számítógépezés esetében volt a legmagasabb a hátfájás elofordulási gyakorisága (78%). 11. A külföldi tanulmányok széles köru áttekintése, és jelen vizsgálat alapján megerosítheto, hogy a mai kisgyermekekre jellemzo életkörülmények között a rövid, illetve egyensúlyhiányos izomzatból eredo testtartásbeli rendellenességek és hátfájás elofordulása már- már járványszeru méreteket ölt. 12. Úgy tunik, hogy jelenleg – minden ezzel ellentmondó bizonyíték ellenére – nagyon keveset teszünk a helyzet javítására.
Javaslatok: A fenti eredmények tükrében javasoljuk, hogy az ilyen jellegu kutatások folytatásával azonosítsuk a gyerekek mindennapi életére jellemzo tevékenységek ülési mintáit, és alakítsunk ki releváns szabványokat, amelyek segítségével mérsékelheto az egyes testtartások emberi testre gyakorolt fizikai károsító hatása. Ez nem csak az egészségi állapot javulását idézi elo, hanem ahhoz is hozzájárul, hogy a szükséges kiegészíto eszközök alkalmazásával, a bútorok ergonomikus kialakítása és elrendezése révén is javulhasson a jelenlegi sajnálatos helyzet. Fontos, hogy a gyerekek, a szülok, az iskolaorvosok, a média és minden érintett körében tudatosítsuk, milyen károkat okoz a gyerekeknél a huzamos ideju ülés, illetve a fizikai aktivitás hiánya. A jelenlegi helyzet – amely a modern kor legveszélyesebb és legkrónikusabb járványszeru egészségügyi problémáját vetíti elo – a jövoben tovább súlyosbodhat, hiszen az üléssel töltött órák száma és a fizikai aktivitás hiánya a csúcstechnológia fejlodésével párhuzamosan növekszik. Másfelol nagy hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy kultúránk szerves részeként ösztönözzük a testmozgást és a sporttevékenységet. A megnövelt aktivitás elengedhetetlen a helyes, illetve elfogadható testtartás és a mozgásszervek megfelelo muködésének fenntartása szempontjából. A fizikai aktivitás fokozott ösztönzése mellett az is lényeges, hogy a tanulmányunkban leírt negatív jelenségek megelozése illetve visszaszorítása érdekében az oktatási és egészségügyi hatóságok a jelenleginél több információt tegyenek közzé a rendelkezésre álló nyomtatott és elektronikus sajtóorgánumokon keresztül. Egyértelmu tehát, hogy új, továbbfejlesztett programra van szükség. Ha a modern kommunikáció valamennyi lehetoségét bevetve népszerusítjük a testmozgást, a fizikai paraméterek teljes skálájára nézve kedvezo hatásokat érhetünk el – a megelozésben éppúgy, mint a rehabilitáció terén. Ez viszonylag olcsó módszert jelent a populáció általános – fizikai és mentális – egészségi állapotának javítására, és annál nagyobb hatékonyságra számíthatunk, minél fiatalabb életkorban sikerül beavatkoznunk.
