QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő
QUAESTOR 7 – piaci előretekintő 2015. január 26.
www.Q25.hu
QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő
Mi várható a héten? A Fed iránymutatására figyelünk a héten Nem számítunk különösebb meglepetésre a Magyar Nemzeti Bank idei első kamatmeghatározó ülésén (kedden). Várakozásunk szerint maradhat az irányadó ráta 2,10%-on. Bár az erős dezinflációs folyamatok és hazánk relatíve kedvező kockázati megítélése (160 bázispont körüli 5 éves CDS-felár), továbbá az EKB nagy horderejű pénznyomtatása, növelik a kamatvágás esélyét idehaza, mégis egyelőre a kamattartásnak adunk nagyobb esélyt. Néhány hónapos időtávon belül ugyan nőtt a kamatvágás valószínűsége (a 3x6-os FRA-k alapján), de nem tartjuk valószínűnek, hogy az MNB erre reagálni fog, sokkal inkább arra számítunk, hogy a márciusi inflációs jelentés megjelenésével együtt kapunk csak új iránymutatást az MNB-től. Az EKB múlt heti ülése után ezen a héten a Fed-re terelődik a figyelem a piacokon, az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény idei első kamatmeghatározó ülésére készül. A Fed kommunikációjában érdemi változtatást nem várunk, azonban érdemes lesz figyelni, hogy reagálnak-e a világ több jegybankjának elmúlt időszakban meghozott döntéseire (pl. kanadai kamatcsökkentés, EKB állampapír-vásárlási programja). Pénteken a negyedik negyedéves GDP első becslésének ismertetését is nagy várakozás előzi meg, kedden és a hét utolsó napján pedig a bizalmi indexeket emeljük ki. Az eurózónában a pénteki inflációs előzetes a hét kiemelt adatsora. Szerdán este 9 órakor ismerhetjük meg az új-zélandi jegybank (RBNZ) januári kamatdöntő ülésének közleményét. A várakozásunk szerint 3,50%-on maradhat az alapkamat, de nem lenne meglepő a 25 bázispontos kamatvágás sem – abból kiindulva, hogy idén januárban a legtöbb jegybank váratlan és meglepő lépéseket tett. A részvénypiacokat illetően Európában támogathatja a vállalati papírokat az EKB QE programja, ugyanakkor az Egyesült Államok részvénypiacaira épp ellentétes hatást válthat ki, hiszen a pénzáramlás a folyamatosan gyengülő euró miatt az olcsóbb európai régió felé irányulhat Amerikából. A héten azonban a tegnapi görög választások, valamint a hétvégén ismét kiújult kelet-ukrajnai harcok növelhetik a befektetők bizonytalanságát az európai térségben, Amerikában pedig a Fed ülése mellett a gyorsjelentési szezon alakíthatja a piaci hangulatot. A gyorsjelentési szezon tovább pörög az Egyesült Államokban. Az S&P 500 index komponenseinek mintegy 30%-a a héten teszi közzé negyedéves számait, de a 30 legfontosabb amerikai vállalatot tömörítő Dow Jones Industrial Average komponensei közül is 11 publikálja jelentését. A héten a következő amerikai vállalatok gyorsjelentésére érdemes kiemelt figyelmet fordítani: ma piaczárás után a Microsoft, kedden a United Technologies, a Pfizer, a P&G, a Caterpillar, az AT&T, a Yahoo, az Apple, az Amgen és a 3M, szerdán a Boeing, a Qualcomm és a Facebook, csütörtökön a Ford, a Visa, a Google és az Amazon, pénteken pedig az AbbVie, a Chevron és az Altria Group teszi közzé negyedéves számait. A német gyorsjelentési időszak a Siemens eredményeivel folytatódik kedden. Az ipari konglomerátum már a stratégiai átalakítására készül, melyet a Vision 2020 program foglal magába. Az eddigi értesülések szerint az idei évben nem számíthatunk érdemi árbevétel növekedésre, a kérdés azonban az, hogy tudja-e tartani a Siemens a korábban prognosztizált 2016-os forgalomnövekedési előrejelzését. Csütörtökön az Infineon és a Deutsche Bank publikálja negyedéves számait. A technológiai vállalat esetében a kilátások és várakozások mértékén lehet a hangsúly, ugyanis az eddigi konszenzus magasabb árbevétel-növekedéssel és szegmenseredmény marginnal számol a félvezetőgyártó esetében, mint maga a cég. A német bank várhatóan veszteséges negyedévről jelenthet. A tavalyi évben erősödő piaci bizonytalanság a bank értékpapír-piaci, devizapiaci és árutőzsdei kereskedésből származó bevételeit vethette visszább, emellett a várhatóan magasabb céltartalék képzés sem támogatta a működési eredmény alakulását.
-2-
QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő
Várható piaci irányok Instrumentum
DAX index (eQTRADER: DAX.I)
S&P500 index (CFD) (eQTRADER: SP500.I)
BUX index
OTP
MOL
Richter
EURHUF
EURUSD
USDHUF
Nyersolaj (eQTRADER: CLc1)
Arany (eQTRADER: XAUUSD)
Heti várakozás
Kommentár
A német részvényindex folytatja az emelkedést, azonban a 10 750 pontos szintnél fontos ellenállások várják, az emelkedő trendcsatorna felső trendvonala, illetve a 138,2%-os Fibo-szint. Amennyiben innen negatív korrekció indul, folytatódhat egy szabályos Elliott-ciklus, annak a 3-4 hulláma indulhat. A 4. pont értéke 10 093 pont felett várható.
Továbbra is oldalazó mozgást végez az amerikai részvényindex, fontos támasz az 50 napos mozgóátlag 2 047 pontnál. Amíg felette mozog az index, számíthatunk egy rövid távú emelkedésre, de 2 095 pontnál már fontos ellenállási szint húzódik, ott nagy valószínűséggel ismét elakad.
A korábbi letörési szint (16 822) megállította a hazai részvényindex emelkedését, negatív korrekció indult. 16 500 pontnál találjuk az első fontosabb támaszt, melyet a 21 napos mozgóátlag követ, 16 312 pontnál. A támaszok környékén ismét érdemes lehet a vételi lehetőségeket keresni.
A korábbi letörési szint (3 852 Ft) megállította a bankpapír árfolyamának emelkedését, kirajzolódhat egy fordított fej és vállak alakzat, melynek jelenleg a jobb válla fejlődik. Az alakzat nyakvonala 3 820 Ft-ra tehető, melynek áttörése erőteljes vételi jelzés lehet később.
A 21 napos mozgóátlag megállította az emelkedést, de 11 000 Ft-nál fontos támasz húzódik, amennyiben nem törik le, hamarosan ismét felfelé veheti az irányt az árfolyam. Felül egy fontos csökkenő trendvonal képez ellenállást, jelenleg 11 350 Ft-nál.
Egy hosszabb távú csökkenő trendvonal állította meg az emelkedést 3 800 Ft-nál, az induló negatív korrekció során az 50 napos mozgóátlag jelenti az első fontos támaszt, 3 640 Ft-nál. Amennyiben letörik, 3 530 Ft közelében lehet érdemes a vételi lehetőségeket keresni.
A 200 napos mozgóátlagról (309,88) fordulat jöhet, és pozitív korrekció indulhat az árfolyamban. Ez esetben az 50 napos mozgóátlag az első fontosabb ellenállási szint, mely 312,37-nél húzódik, áttörése esetén pedig a 314-es érték lehet visszatesztelhető.
Rövid távon pozitív korrekció indulhat az euró-dollár árfolyamában, amennyiben sikerül az 1,12-es szint felett maradni. Az emelkedés egy csökkenő trendvonalban akadhat el, mely jelenleg 1,15 környékén húzódik, majd ismét csökkenés várható.
Továbbra is sértetlen az emelkedő trend a dollár-forint grafikonján, de amennyiben nem töri át a 280-as szintet, dupla tető alakzat rajzolódhat ki. Ez esetben az alakzat nyakvonala 270-re tehető, a trendvonal jelenleg 274-275 között húzódik.
A 44-45 dolláros tartomány épsége esetén kirajzolódhat egy dupla alj alakzat a nyersolaj árfolyamgrafikonján, a nyakvonal pedig 50 dollárra tehető. A jelzett támasz letörése esetén azonban további csökkenés jöhet, így a stop megbízásokat a közelben célszerű elhelyezni.
Az 1 300 dolláros szint megállította az arany árfolyamának emelkedését, majd negatív korrekció indult. A rövid távú emelkedő trendvonal jelenleg 1 270 dollárnál húzódik, letörése esetén a 200 napos mozgóátlag (1 252) közelében lehet érdemes a vételi lehetőségeket keresni.
QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő
Hazai és régiós adatok, események Nem számítunk különösebb meglepetésre a Magyar Nemzeti Bank idei első kamatmeghatározó ülésén (kedden). Várakozásunk szerint maradhat az irányadó ráta 2,10%-on. Bár az erős dezinflációs folyamatok és hazánk relatíve kedvező kockázati megítélése (160 bázispont körüli 5 éves CDS-felár), továbbá az EKB nagy horderejű pénznyomtatása, növelik a kamatvágás esélyét idehaza, mégis egyelőre a kamattartásnak adunk nagyobb esélyt. Kiújultak a kelet-ukrajnai harcok, az eurózóna perifériáján a választásokkal nőnek a politikai kockázatok, amelyek a befektetői hangulatot átmenetileg ronthatják, s amelyekre a forint érzékenyen, többnyire gyengüléssel reagálhat. A Fed idén várhatóan elindítja kamatemelési sorozatát, amelyre rosszul reagálhatnak a feltörekvő piacok, így addig, amíg az amerikai kamatemeléssel kapcsolatos várakozások erősek, a további kamatvágás megítélésünk szerint kockázatos. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke jelezte, hogy a Növekedési Hitelprogramot (NHP-t) ki szeretnék terjeszteni a nagyvállalatokra is, a program feltételeinek módosításával. Ennek keretében idén akár kétszer annyi hitelt (mintegy 1000 milliárd forintot) is kihelyezhetnek a bankok, mint tavaly. Az MNB-nek tehát az alapkamat módosításán túl van más gazdaságélénkítő eszköze is. Az év második felében a gyengébb forintárfolyam és a bázishatás következtében valószínűleg erősödhet majd az inflációs nyomás, ami szintén óvatosságra intheti a Monetáris Tanácsot. Néhány hónapos időtávon belül ugyan nőtt a kamatvágás valószínűsége (a 3x6-os FRA-k alapján), de nem tartjuk valószínűnek, hogy az MNB erre reagálni fog, sokkal inkább arra számítunk, hogy a márciusi inflációs jelentés megjelenésével együtt kapunk csak új iránymutatást az MNB-től.
Kedden dönt az MNB
Kisebb korrekciót mutathat a magyar munkanélküliségi ráta. A KSH szerdán publikálja decemberi jelentését, a várakozások alapján ugyan 7,2%-ról 7,3%-ra emelkedhet a munkanélküliség, ez azonban továbbra is közel áll többéves mélypontjához. A növekedés hátterében elsősorban szezonális hatások állhatnak, ugyanis a tél beköszöntével hagyományosan megemelkedik az állástalanok száma.
Érkeznek a decemberi munkaerőpiaci adatok
A magyarhoz hasonlóan a lengyel munkanélküliségi ráta is növekedést jelezhet. A várakozások alapján a mutató 2010 augusztusa óta nem látott mélypontjáról mutathat kisebb fordulatot, 11,4%-ról 11,6%-ra emelkedhet decemberben. Az év utolsó hónapja azonban igen kedvezően hathatott a kiskereskedelmi forgalomra. Vélhetően a karácsonyi ünnepekhez köthető lakossági költekezés 19,7%-os kiskereskedelmi forgalomnövekedést eredményezhetett havi szinten, míg az előző év azonos időszakához képest 2,2%-kal emelkedhetett az értékesítések száma. Novemberben még havi 8,1%-kal zsugorodott a forgalom, míg éves bázison 0,2%os visszaesést mértek. Emellett még a 2014-es éves GDP-statisztikát is publikálják, mely 3,3%-os éves gazdasági növekedést tükrözhet. Mindhárom mutatót kedden teszik közzé.
Lengyel adatok: munkanélküliség, kisker. forgalom, GDPstatisztika
-4-
QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő
Egyesült Államok Kiemelt figyelmet kap a héten az amerikai jegybanki szerepet betöltő Fed idei első kamatdöntő ülése. Szerda este publikálják a kamatdöntési közleményt, nem tartanak sajtótájékoztatót és friss gazdasági előrejelzést sem ismertetnek. A közleményben várakozásunk szerint megismétlik a decemberben megfogalmazott új iránymutatást, miszerint kivárnak a kamatemelés meglépése előtt. Kamatemelésre a következő néhány ülésen még nem kell számítani, de minden a gazdasági mutatók függvényében alakul – ez volt a Fed elnökének fő mondanivalója a decemberi sajtótájékoztatón. Érdemes lesz figyelni továbbá, hogy reagálnak-e a világ több jegybankjának elmúlt időszakban meghozott döntéseire (pl. kanadai kamatcsökkentés, EKB állampapír-vásárlási programja).
Fed: marad a kivárás
Az elmúlt egy hónapban beérkező makrogazdasági adatok azonban vegyesen alakultak. Ugyan várt felett bővült decemberben a foglalkoztatottság, meglepetésre csökkentek a bérek, az adatgyűjtés 2006-os megkezdése óta egyszer sem volt még példa arra, hogy ilyen nagy mértékben, 0,2%-kal essen vissza az átlagos órabér. Ahhoz, hogy a gazdaság 3% feletti növekedést érjen el idén, szükségszerű lenne a bérek érdemi növekedése is. A bérinfláció negyedéves alakulásáról friss adat is érkezik, a hét utolsó napján a foglalkoztatási költségindex. Pénteken nagy várakozás előzi meg a negyedik negyedéves GDP-növekedésre vonatkozó első becslést. Míg a harmadik negyedévre kiugró, 11 éve nem látott bővülési ütemet közöltek (5%), a negyedik negyedévben is 3% körüli növekedést mutathatott az amerikai gazdaság, ami egy sokkal egészségesebb növekedést jelent. A fogyasztás járulhatott hozzá leginkább a kedvező gazdasági teljesítményhez, a csökkenő energiaárak a lakosság vásárlóerejét támogatták, de a kedvezőbb foglalkoztatási környezet is erősíti a lakosság gazdasággal kapcsolatos megítélését, támogatva ezzel a fogyasztást.
3% feletti év végi növekedés, de mi lesz a beruházásokkal?
A világgazdaság lendületvesztése számos kockázatot rejt az amerikai gazdaság számára, azonban a jegybankárok úgy látják, a lazább európai és japán monetáris politika és a kedvező amerikai folyamatok mellett a kockázatok közel egyensúlyban vannak. Az exportban leginkább érdekelt feldolgozóipari vállalatok megérzik a kereslet visszaesését, ami átmenetileg beruházásaik elhalasztásához is vezethet. A drasztikusan visszaeső energiaárak pedig az energiatermelő ágazatban érdekelt vállalatok eredményeit rontják, ami szintén csökkenő beruházásokhoz és akár létszámleépítésekhez is vezethet. Kedden érdemes figyelni a tartóscikkek decemberi megrendelési adatait, a novemberi csökkenést részben korrigálhatja a mutató decemberben, a nagy értékű Boeing repülőgép megrendeléseknek köszönhetően. Az adatközlést általában nagy volatilitás jellemzi. A riport részeként közölt, az üzleti beruházások jó előrejelzőjének tartott mutató (a tőkejavak megrendelései védelmi eszközök és repülők nélkül számítva) azonban nem fest kedvező képet a beruházások várható alakulásáról, az őszi hónapokban sorra gyengébb adatokat közöltek. Kedden előbb a Conference Board fogyasztói bizalmi indexe jelenik meg, várakozásunk szerint a mutató követni fogja a Michigani Egyetem hangulatindexének alakulását és a várható kisebb emelkedéssel 7-8 éve nem látott szintekre emelkedhet. Pénteken a Michigani Egyetem ismerteti januári hangulatindexének felülvizsgált adatait. Az előzetes adatok arról szóltak, hogy 11 éve nem volt ilyen optimista a lakosság, amit támogatott a kedvezőbb foglalkoztatási környezet és az olajárak csökkenése is. A lakosság optimizmusa, amennyiben a fogyasztásban is meglátszódik, támogathatja a gazdasági növekedést is.
Optimista a lakosság
-5-
QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő
Kedden az újlakás-eladások közel 3%-os decemberi emelkedését közölhetik, a megelőző két hónapban mért visszaesések után. Csütörtökön a függőben lévő lakáseladások esetében is 1%-os bővülésről szólnak a várakozások. A munkaerőpiaci helyzet javulása, valamint a historikusan alacsony jelzálogkamatok továbbra is kedvező kilátásokat (emelkedő keresletet) biztosítanak az ingatlanpiac számára.
Lakáspiaci adatok is jönnek
Eurózóna Nem kerüli el a deflációt az eurózóna? Mario Draghi a múlt csütörtökön megtartott kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy várakozásuk alapján az infláció 2015 vége felé fokozatosan növekedésnek indulhat, addig azonban igen alacsony szinten maradhat, sőt azt sem tartják kizártnak, hogy negatív tartományban marad a mutató. A fogyasztói árak decemberben 0,2%-kal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, vagyis az éves inflációs ráta 2009 óta először esett vissza, de a dezinfláció januárban is folytatódni látszik. A gyenge külső-belső kereslet, valamint az alacsony olajárak hatására januárban tavalyhoz képest 0,5%kal csökkenhettek átlagosan a fogyasztói árak, sőt már Németországban is hasonló tendenciát láthatunk a várakozások szerint, ugyanis a konszenzus 0,1-0,2%-os csökkenést vetít előre az év/év alapú inflációban.
Fokozódik a deflációs veszély
A deflációs félelmek ellenére – mint ahogy az már hétfőn az Ifo jelentéséből kiderült – a német üzleti hangulatindex már három hónapja javul, a vállalatok optimizmusa tehát továbbra is kitart. Mindezt jól tükrözik a német munkanélküliségi statisztikák is. Németországban ugyanis több évtizedes mélypontján jár a munkanélküliségi ráta (6,5%), ezt az értéket pedig januárban is megtarthatta, míg a munkanélküliek száma 10 ezer fővel csökkenhetett az év első hónapjában. Az eurózóna decemberi munkanélküliségi rátája azonban várhatóan érdemi változást nem fog tükrözni, így maradhat 11,5%-on.
A körülmények ellenére optimisták a német vállalatok és a lakosság is
A német vállalatokon túl, a lakosság bizalma is egyre inkább visszatérhet. A GfK februári jelentése a fogyasztói bizalom várható alakulását jelző mutató emelkedését jelezheti. 9,0 pontról 9,1 pontra növekedhet a mutató, mely 2006 novembere óta nem látott csúcspontot jelentene. A lakosság bizalmának erősödésében vélhetően nagy szerepet játszik az EKB múlt heti döntése, melynek értelmében újabb támogatást kap a gazdaság. Mindezek mellet a német kiskereskedelmi forgalom is kedvezően alakulhatott decemberben. A novemberben mért 0,8%-os visszaesés után, évi 3,6%-kal nőhetett az értékesítés volumene.
-6-
QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő
Az EKB széles körben értelmezett pénzkínálata (M3) 3,5%-kal emelkedhetett az év utolsó hónapjában, miután novemberben tovább folytatta növekedését (+3,1%) a mutató. A 3 havi mozgóátlag szerint is magasabb értéket várnak, az előző hónapban közölt +2,7% után +3,1%. A mutató alakulását nagymértékben támogatja a QE program kibővítése.
M3-as pénzkínálat és spanyol GDP
A héten az előzetes jelentésből megismerhetjük Spanyolország negyedik negyedéves gazdasági teljesítményét. A GDP-statisztika alakulása azért lehet érdekes, mert 2014-ben Spanyolország teljesítménye – köszönhetően a megszorításoknak – kiemelkedett a régióból, így ha ez a tendencia az év utolsó részében is fenn tudott maradni, az egy újabb támaszt adhat a kormányzatnak a költekezések visszaszorítására. A várakozások alapján évi 1,9%-os, míg havi szinten 0,5%-os növekedéssel számolhatunk. A GfK mutatóján kívül – melyet szerdán publikálnak – az adatsorokat csütörtökön, illetve pénteken teszik közzé.
Egyesült Királyság Kedden délelőtt kiderül, milyen ütemben nőtt a brit gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben. Az általános elemzői várakozások szerint a negyedéves növekedés a harmadik negyedévben mért 0,7% után már csak 0,6% lehetett, az éves gazdasági tempó pedig 2,8%-ra jöhetett ki. Az eurózóna - mint legfontosabb exportpiac - gazdasági lassulása és a gyengébb belső kereslet is lefelé húzhatta a növekedést. Az angol font a múlt héten a legtöbb devizával szemben gyengülést mutatott, miután kiderült, hogy a brit monetáris tanácsban visszaléptek azok a tanácstagok, akik azelőtt hónapokon át kitartóan szorgalmazták az alapkamat 25 bázispontos megemelését. A 9 tagú brit kamatdöntő testület tavaly július óta tartó megosztottsága ezzel megszűnt, ami azt is jelenti, hogy tovább csökkent az idei kamatemelés esélye is. Mark Carney brit jegybankelnök szerint az idei első negyedévben teljesen nullára csökkenhet az éves inflációs ráta, de 50% eséllyel akár a negatív tartományba is kerülhet. Carney szerint sajnos előfordulhat, hogy az infláció sokkal tovább marad a középtávú 2%-os cél alatt, mint ahogyan azt eddig becsülték. Mindazonáltal a tartósan alacsony olajárak ösztönzőleg hatnak a gazdasági növekedésre az egyre alacsonyabb termelési költségeken keresztül. A gazdaságból akár sokkal gyorsabban eltűnhetnek a felesleges kapacitások, mint azt korábban várták, a reáljövedelmek pedig emelkedhetnek. Az éves bérdinamika az elmúlt negyedévben 2 éves csúcsra pörgött fel (1,8%-ra), miközben a munkanélküliség 6 éves mélyponton jár (5,8%).
Kedden délelőtt érkezik a friss GDPstatisztika!
Visszavonulót fújtak a „héják” a brit monetáris tanácsban!
A brit jegybank monetáris tanácsa most már egyöntetűen úgy véli, nem sürgős a kamatemelés, de ha el is tudják indítani a kamatemelési ciklust (a piaci várakozások szerint legkorábban az év végén, legkésőbb egy év múlva), akkor is csak lassan, fokozatosan emelkedhet majd a 0,50%-os alapkamat.
Japán Pénteken érkeznek Japánból a decemberi inflációs adatok. Az olajárak látványos esése az inflációt az év első felében még alacsonyan tartja, így egyre messzebbre kerül a Bank of Japan árstabilitási célja (a 2%-os éves adószűrt maginfláció). Tavaly decemberben már csak 2,3%-os éves inflációt mérhettek a novemberi 2,4% után. Ha pedig kiszűrjük az élelmiszer- és energiaárakat, akkor 2,1% lehetett pénzromlás éves üteme. A BoJ által kiemelten figyelt éves adószűrt maginfláció 0,7% volt tavaly novemberben. A japán jegybank elnöke a Világgazdasági Fórumon elmondta, hogy amennyiben az év második felében sem tud élénkülni a fogyasztás és ezzel tovább távolodna az inflációs cél, úgy akár újabb pénznyomtatásról is dönthetnek.
Japánból pénteken érkeznek a decemberi inflációs adatok
-7-
QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő
A japán jegybank nem változtatott politikáján a januári kamatdöntő ülésén, vagyis maradt az irányadó ráta 0,00-0,10%-os sávjában, ill. megmaradt az a szándék is, mely szerint a monetáris bázisnak évente 80 ezer milliárd jennel (kb. 674 milliárd dollárral) kell növekednie. A jegybank stábja az áprilistól induló pénzügyi évre viszont már csak 1%-os éves adószűrt maginflációval számol a korábban jósolt 1,7% után. Haruhiko Kuroda jegybankelnök szerint nem zárható ki, hogy a 2%-os cél csak később teljesül, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a gazdaság hamar talpra állhat az elmúlt évben látott visszaesés után, amelyet a 2,1%-ra emelt 2015-ös GDPprognózis is fémjelez. A központi bank elemző stábja szerint 2016-ban már 2,2%-ra gyorsulhat az adószűrt éves maginfláció, 1,6%-os GDP-növekedés mellett. Az IMF kevésbé optimista, ugyanis a nemzetközi szervezet szerint a japán gazdaság az idei pénzügyi évben csak 0,6%-kal nőhet, sőt 2016-ban is csupán 0,8%-kal bővülhet, ami messze elmarad a jegybank várakozásaitól. Kuroda továbbra is abban bízik, hogy az inflációs nyomás az év második felében már látványosan erősödni fog, amelyet a fogyasztásnak is támogatnia kell, ezért reméli, hogy az árstabilitási cél a 2016-os pénzügyi évben elérhető lesz. Ugyanakkor a jegybank elnökének szavaiból arra is lehet következtetni, hogy a jegybank már rugalmasabban kezeli az inflációs cél elérésének kérdését (ugyanis az eddigi ígéretek alapján már idén áprilisban teljesülnie kellett volna az inflációs célnak). Azt elmondhatjuk, hogy a Bank of Japan minden tőle telhetőt megtett az infláció felpörgetéséért, de a kormány 3%-os áfa-emelése és az olajárak zuhanása keresztül húzták a monetáris tanács számításait, így a központi bankot ezért hibáztatni nem érdemes, a jegybanki politika hitelessége nem csorbult. A BoJ mentségére szolgál az is, hogy a japán miniszterelnök tavaly belátta, hogy a monetáris expanzió és a fiskális restrikció nem jó párosítás. Minden esetre tény, hogy az árstabilitási cél még nagyon messze van, s a jelenlegi inflációs folyamatokból kiindulva a japán kormány is kételkedik annak teljesülésében.
Később teljesülhet a japán jegybank inflációs célja?
… valóban messze van az árstabilitás…
Ausztrália Tovább gyengülhet a héten az ausztrál dollár a vezető devizákkal szemben, amennyiben szerdán hajnalban a várakozásoknak megfelelően gyenge inflációs számokat tesznek közzé a tavalyi utolsó negyedévre vonatkozóan. A konszenzus szerint 2,3%-ról 1,8%-ra csökkenhetett a pénzromlás éves üteme 2014 utolsó negyedévében. A harmadik negyedévhez képest 0,3%-kal nőhettek átlagosan a fogyasztói árak. Amennyiben a várakozások szerint csökken az inflációs nyomás, úgy nő az esélye annak, hogy az ausztrál jegybank idén a kamattartás helyett, tovább vághatja majd a 2,5%-os alapkamatát.
Csökkenhet az ausztrál infláció
Kanada Pénteken délután teszik közzé Kanadában a novemberi GDP-statisztikát. A várakozások szerint 0,1%-kal nőhetett a gazdaság októberhez képest, de mi nem tartjuk kizártnak a stagnálást, vagy a 0,1%-os visszaesést sem, így az éves növekedési ütem 2,3% alá süllyedhet. Az alacsony olajárak negatívan érintik Kanada exportját és a beruházásokat is, így a növekedés támasza többé-kevésbé a fogyasztás. A kanadai dollár gyengülése folytatódhat a legtöbb devizával szemben ezen a héten is.
Pénteken jön Kanadából a friss GDPstatisztika
A jegybank múlt heti váratlan kamatvágása meglepte a piacot. Az irányadó ráta 1%ról 0,75%-ra csökkent, több mint 4 éves kamattartási periódust követően (a hitelkamatláb 1%-ra, a betéti kamatláb pedig 0,5%-ra mérséklődött ezzel párhuzamosan). A kanadai dollár 5,5 éves mélypontra zuhant az amerikai dollárral szemben a kamatdöntési közlemény megjelenése után. Kiderült ugyanis, hogy a központi bank sokkal jobban fél a gazdaság várható lassulásától és a tartósan alacsony inflációtól, mint attól, hogy a lakosság a kamatcsökkentés után tovább növeli adósságát, vagy, hogy tovább fűtik az ingatlanpiacot. A befektetők többsége csalódott, hiszen az idei év végére még kamatemelést jósolt. 2015 első felében a jegybanki stáb legfrissebb előrejelzései szerint csupán 1,5%-kal nőhet a kanadai gazdaság. Ez jócskán elmarad a tavaly októberben kiadott 2,4%-os prognózistól. A felesleges kapacitások a friss előrejelzések szerint nem 2016 közepére, hanem
A BoC múlt heti kamatvágása meglepte a piacot…
-8-
QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő
2016 végére tűnhetnek csak el a gazdaságból. A kanadai jegybank legfrissebb előrejelzései szerint 2015-ben 2,4% helyett csupán 2,1%-kal nőhet a gazdaság, 2016-ban pedig 2,4%-os növekedés érhető el. Az éves infláció 2015-ben végig a jegybank 1-3%-os komfortzónája alatt mozoghat, s megközelítheti a 0,3%-os mélypontot is az idei második negyedévben, ugyanakkor a maginfláció stabilan 2% közelében maradhat az év egészét tekintve. Az inflációt az elmúlt hónapokban csak átmenetileg növelte a kanadai dollár gyengülése és néhány szezonális, ill. szektorspecifikus tényező. A jegybank 60$-os átlagos olajárral számolt a friss előrejelzéseknél.
Új-Zéland Szerdán este 9 órakor ismerhetjük meg az új-zélandi jegybank (RBNZ) januári kamatdöntő ülésének közleményét. A várakozásunk szerint 3,50%-on maradhat az alapkamat, de nem lenne meglepő a 25 bázispontos kamatvágás sem – abból kiindulva, hogy idén januárban a legtöbb jegybank váratlan és meglepő lépéseket tett. Az új-zélandi infláció a tavalyi utolsó negyedévben váratlanul 0,8%-ra zuhant, amely még inkább elmarad a központi bank 1-3%-os komfortzónájától. Amíg tavaly decemberben Graeme Wheeler jegybankelnök felvetette, hogy idén akár folytatódhat is a tavaly megkezdett kamatemelési ciklus, úgy most már egyre valószínűbb, hogy nem fog, sőt a mérleg a kamatvágás felé is billenhet, így a piac akár teljesen ki is árazhatja a kamatemeléseket, amely csak fokozná az eladói nyomást az új-zélandi dollár piacán.
Szerdán este meglepetést is okozhat az újzélandi jegybank!
-9-
QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő
Heti makrotábla és eseménynaptár Dátum 2015-0126 (H)
Ország Időpont
Esemény, makroadat
Ünnepnap miatt nincs kereskedés Az eurózóna pénzügyminiszterei üléseznek (Eurocsoport)
Periódus
Előző
Várt
Fontosság
--dec. -jan.
---893,5 mrd JPY -105,5 pont
---735,2 mrd JPY -106,3 pont
-dec. dec. dec. Q4 Q4 jan. 27. dec. dec. nov. jan. dec. jan.
-1 pont 11,4% -0,2% 0,7% 2,6% 2,1% -0,9% -0,7% 4,5% 53,3 pont 438 ezer db 92,6 pont
--11,6% 2,4% 0,6% 2,8% 2,1% 0,5% 0,6% 4,4% 53,8 pont 450 ezer db 95 pont
++ + ++ ++ +++ +++ +++ +++ +++ ++ ++ ++ +++
Q4 Q4 febr. dec.
0,3% 1,8% 9,1 pont 7,3%
+++ +++ +++ +++
--
++
0,25% 3,5%
+++ +++
/Aktuális -++
AU EZ
---
JP JP EZ
00:50 00:50 10:00
Külkereskedelmi mérleg A japán jegybank decemberi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve IFO német üzleti hangulatindex
EZ AU PL PL GB GB HU US US US US US US
-01:30 10:00 10:00 10:30 10:30 14:00 14:30 14:30 15:00 15:45 16:00 16:00
Az EU gazdasági és pénzügyminiszterei üléseznek (Ecofin) NAB üzleti bizalmi index Munkanélküliségi ráta Kiskereskedelmi eladások (év/év) GDP-változás (előzetes, n.év/n.év) GDP-változás (előzetes, év/év) MNB kamatdöntés Tartós javak megrendelési szintje Tartós javak megrendelési szintje szállítóeszközök nélkül S&P/Case-Shiller lakásárindex ( 20 nagyváros, év/év) Markit szolgáltatóipari BMI (előzetes) Új lakások eladási szintje Conference Board fogyasztói bizalmi index
AU AU EZ HU
01:30 01:30 08:00 09:00
Fogyasztói árindex (CPI, n.év/n.év) Fogyasztói árindex (CPI, év/év) Gfk német fogyasztói bizalmi index Munkanélküliségi ráta
US
16:30
Kőolajtartalékok változása
jan. 23.
US NZ
Fed kamatdöntés Új-zélandi kamatdöntés
jan. 28. jan. 29.
NZ
20:00 21:00 22:45
0,5% 2,3% 9,0 pont 7,2% 10,07 m hordó 0,25% 3,5%
Külkereskedelmi mérleg
dec.
-213 m NZD
75 m NZD
++
JP JP EZ EZ EZ EZ EZ EZ US
00:50 00:50 09:55 09:55 10:00 11:00 14:00 14:00 14:30
Kiskereskedelmi eladások (hó/hó) Kiskereskedelmi eladások (év/év) Német munkanélküliségi ráta Német munkanélküliek számának változása M3-as pénzkészlet változása (év/év) Fogyasztói bizalmi index (végleges) Német fogyasztói árindex (CPI, előzetes, hó/hó) Német fogyasztói árindex (CPI, előzetes, év/év) Heti friss munkanélküliek száma
dec. dec. dec. dec. dec. jan. jan. jan. jan. 24.
-0,2% 0,5% 6,5% -27 ezer fő 3,1% -8,5 pont 0,0% 0,2% 307 ezer fő
0,3% 1,0% 6,5% -10 ezer fő 3,5% -8,5 pont -0,8% -0,1% 300 ezer fő
++ ++ +++ +++ ++ ++ +++ +++ +++
US
16:00
Függőben lévő lakáseladások számának változása (hó/hó)
dec.
0,8%
0,5%
++
JP JP JP JP AU AU EZ EZ EZ EZ
00:30 00:30 00:50 00:50
Munkanélküliségi ráta Fogyasztói árindex (CPI, év/év)
3,5% 2,4% -0,5% -3,7%
3,5% 2,3% 1,2% 0,3%
+++ +++ +++ +++
01:30 01:30 08:00 08:00 11:00 11:00
Ipari termelés (előzetes, hó/hó) Ipari termelés (előzetes, év/év) Termelői árindex (PPI, n.év/n.év) Termelői árindex (PPI, év/év) Német kiskereskedelmi eladások (hó/hó) Német kiskereskedelmi eladások (év/év) Munkanélküliségi ráta Fogyasztói árindex (CPI, előzetes, év/év)
dec. dec. dec. dec. Q4 Q4 dec. dec. dec. jan.
0,2% 1,2% 0,5% -0,8% 11,5% -0,2%
--0,3% 3,6% 11,5% -0,5%
++ ++ ++ ++ +++ +++
CA CA US
14:30 14:30 14:30
GDP-változás (hó/hó) GDP-változás (év/év) GDP-változás (évesített, előzetes, n.év/n.év)
nov. nov. Q4
0,3% 2,3% 5,0%
0,1% -3,1%
++ ++ +++
++ ++ +++
2015-0127 (K)
2015-0128 (Sze)
2015-0129 (Cs)
2015-0130 (P)
-10-
QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő US
14:30
US US US
14:30 15:45 16:00
Személyes fogyasztás (előzetes) Foglalkoztatási költségindex Chicagoi feldolgozóipari index Michigani Egyetem végleges fogyasztói hangulatindexe
Q4
3,2%
4,0%
+++
Q4 jan. jan.
0,7% 58,8 pont 98,2 pont
0,6% 58 pont 98,2 pont
++ ++ +++
Heti vállalati eseménynaptár Dátum 2015-01-26 (H)
Ország
Időpont
US US US US US US US US US
BMO 13:25 13:00 13:00 14:00 14:00 22:30 AMC AMC
US
Vállalat
Kód
Esemény
EPS-becslés
Seagate Technology PLC MeadWestvaco Corp DR Horton Inc Roper Industries Inc Norfolk Southern Corp WW Grainger Inc Texas Instruments Inc Plum Creek Timber Co Inc Microsoft Corp
STX:xnas MWV:xnys DHI:xnys ROP:xnys NSC:xnys GWW:xnys TXN:xnas PCL:xnys MSFT:xnas
Q2 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q1 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q2 gyorsjelentés
1,35 USD 0,44 USD 0,35 USD 1,79 USD 1,64 USD 2,83 USD 0,69 USD 0,34 USD 0,75 USD
AMC
Zions Bancorporation
ZION:xnas
Q4 gyorsjelentés
0,42 USD
GE
7:00
Siemens AG
SIE
Q1 gyorsjelentés
1,5 EUR
US US US US US US
BMO BMO BMO BMO 12:00 12:00
Bristol-Myers Squibb Co Corning Inc NextEra Energy Inc Affiliated Managers Group Inc Danaher Corp EI du Pont de Nemours & Co
BMY:xnys GLW:xnys NEE:xnys AMG:xnys DHR:xnys DD:xnys
Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés
0,40 USD 0,38 USD 1,05 USD 3,46 USD 1,06 USD 0,71 USD
US US US US
12:25 12:59 13:00 13:00
Lockheed Martin Corp United Technologies Corp Pfizer Inc Procter & Gamble Co
LMT:xnys UTX:xnys PFE:xnys PG:xnys
Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q2 gyorsjelentés
2,85 USD 1,65 USD 0,53 USD 1,14 USD
US US US US
13:00 13:00 13:30 13:30
Dover Corp Coach Inc Parker-Hannifin Corp Caterpillar Inc
DOV:xnys COH:xnys PH:xnys CAT:xnys
Q4 gyorsjelentés Q2 gyorsjelentés Q2 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés
0,95 USD 0,66 USD 1,55 USD 1,55 USD
US US US US US US
14:00 14:00 22:00 22:00 22:05 AMC
Freeport-McMoRan Inc Illinois Tool Works Inc Total System Services Inc Stryker Corp ACE Ltd AT&T Inc
FCX:xnys ITW:xnys TSS:xnys SYK:xnys ACE:xnys T:xnys
Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés
0,36 USD 1,13 USD 0,53 USD 1,46 USD 2,31 USD 0,55 USD
US US
AMC AMC
Boston Properties Inc Yahoo! Inc
BXP:xnys YHOO:xnas
Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés
1,25 USD 0,29 USD
US US US US
AMC AMC AMC AMC
Electronic Arts Inc Western Digital Corp Amgen Inc Apple Inc
EA:xnas WDC:xnas AMGN:xnas AAPL:xnas
Q3 gyorsjelentés Q2 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q1 gyorsjelentés
0,93 USD 2,10 USD 2,05 USD 2,59 USD
US US
AMC
Juniper Networks Inc 3M Co
JNPR:xnys MMM:xnys
Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés
0,31 USD 1,80 USD
Nucor Corp Prologis Inc Waters Corp
NUE:xnys PLD:xnys WAT:xnys
Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés
0,56 USD 0,47 USD 1,88 USD
AEP:xnys HES:xnys PX:xnys ABC:xnys ROK:xnys BIIB:xnas ADT_W:xnys
Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q1 gyorsjelentés Q1 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q1 gyorsjelentés
0,52 USD 0,42 USD 1,57 USD 0,97 USD 1,49 USD 3,77 USD 0,49 USD
2015-01-27 (K)
US US US 2015-01-28 (Sze) US US US US US US US
BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO
American Electric Power Co Inc Hess Corp Praxair Inc AmerisourceBergen Corp Rockwell Automation Inc Biogen Idec Inc ADT Corp
-11-
QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő US US US US US US US
BMO BMO BMO 12:00 13:00 13:15 13:30
Hudson City Bancorp Inc TE Connectivity Ltd International Paper Co Anthem Inc AMETEK Inc St Jude Medical Inc Boeing Co
HCBK:xnas TEL:xnys IP:xnys ANTM:xnys AME:xnys STJ:xnys BA:xnys
Q4 gyorsjelentés Q1 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés
0,05 USD 0,90 USD 0,54 USD 1,72 USD 0,62 USD 1,03 USD 2,10 USD
US US US US
13:30 13:30 14:30 22:00
General Dynamics Corp T Rowe Price Group Inc EMC Corp QUALCOMM Inc
GD:xnys TROW:xnas EMC:xnys QCOM:xnas
Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q1 gyorsjelentés
2,13 USD 1,14 USD 0,68 USD 1,25 USD
US US US
22:05 23:00 23:00
Citrix Systems Inc Varian Medical Systems Inc Facebook Inc
CTXS:xnas VAR:xnys FB:xnas
Q4 gyorsjelentés Q1 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés
1,03 USD 0,88 USD 0,48 USD
US US US US US US US US US US US US
AMC AMC AMC AMC AMC AMC
Tractor Supply Co General Growth Properties Inc Vertex Pharmaceuticals Inc Ameriprise Financial Inc Jacobs Engineering Group Inc AvalonBay Communities Inc Lam Research Corp Murphy Oil Corp Martin Marietta Materials Inc Progressive Corp Textron Inc McCormick & Co Inc
TSCO:xnas GGP:xnys VRTX:xnas AMP:xnys JEC:xnys AVB:xnys LRCX:xnas MUR:xnys MLM:xnys PGR:xnys TXT:xnys MKC:xnys
Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q1 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q2 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés
0,76 USD 0,38 USD -0,67 USD 2,21 USD 0,78 USD 1,77 USD 1,13 USD 0,36 USD 0,82 USD 0,45 USD 0,76 USD 1,15 USD
GE GE
7:30 BMO
Infineon Technologies AG Deutsche Bank AG
IFX DBK
Q1 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés
0,01 EUR 2,23 EUR
US US US US US US US US US US US US US US US US US US US US US US US US US US US
BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO BMO 13:00 13:00 13:00
Abbott Laboratories Xcel Energy Inc Air Products & Chemicals Inc Mead Johnson Nutrition Co Northrop Grumman Corp Valero Energy Corp ConocoPhillips PulteGroup Inc L-3 Communications Holdings Inc Baxter International Inc Alexion Pharmaceuticals Inc CMS Energy Corp Colgate-Palmolive Co Stanley Black & Decker Inc Cameron International Corp Thermo Fisher Scientific Inc Quest Diagnostics Inc Time Warner Cable Inc Dow Chemical Co/The Harley-Davidson Inc Cardinal Health Inc Helmerich & Payne Inc Hershey Co/The Celgene Corp Zimmer Holdings Inc Raytheon Co Ford Motor Co
ABT:xnys XEL:xnys APD:xnys MJN:xnys NOC:xnys VLO:xnys COP:xnys PHM:xnys LLL:xnys BAX:xnys ALXN:xnas CMS:xnys CL:xnys SWK:xnys CAM:xnys TMO:xnys DGX:xnys TWC:xnys DOW:xnys HOG:xnys CAH:xnys HP:xnys HSY:xnys CELG:xnas ZMH:xnys RTN:xnys F:xnys
Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q1 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q2 gyorsjelentés Q1 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés
0,68 USD 0,35 USD 1,49 USD 0,88 USD 2,25 USD 1,29 USD 0,64 USD 0,40 USD 2,24 USD 1,31 USD 1,29 USD 0,36 USD 0,74 USD 1,52 USD 1,20 USD 1,94 USD 1,04 USD 2,08 USD 0,70 USD 0,33 USD 1,10 USD 1,56 USD 1,07 USD 0,99 USD 1,71 USD 1,80 USD 0,23 USD
US US US US US
13:00 13:30 14:00 14:00 14:00
NASDAQ OMX Group Inc Invesco Ltd Sherwin-Williams Co Harman International Industries Inc Phillips 66
NDAQ:xnas IVZ:xnys SHW:xnys HAR:xnys PSX_W:xnys
Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q2 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés
0,74 USD 0,62 USD 1,37 USD 1,30 USD 1,35 USD
2015-01-29 (Cs)
-12-
QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő RHI:xnys PFG:xnys EMN:xnys BRCM:xnas BCR:xnys V:xnys GOOGL:xnas
Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q1 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés
0,61 USD 1,04 USD 1,53 USD 0,87 USD 2,24 USD 2,49 USD 7,19 USD
Chubb Corp/The Amazon.com Inc
CB:xnys AMZN:xnas
Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés
2,17 USD 0,24 USD
AMC AMC
PerkinElmer Inc Leggett & Platt Inc Occidental Petroleum Corp Viacom Inc Microchip Technology Inc Royal Caribbean Cruises Ltd
PKI:xnys LEG:xnys OXY:xnys VIA:xnas MCHP:xnas RCL:xnys
Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q1 gyorsjelentés Q3 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés
0,78 USD 0,45 USD 0,79 USD 1,30 USD 0,62 USD 0,41 USD
US US US
BMO BMO BMO
Newell Rubbermaid Inc AbbVie Inc Chevron Corp
NWL:xnys Q4 gyorsjelentés ABBV_W:xnys Q4 gyorsjelentés CVX:xnys Q4 gyorsjelentés
0,48 USD 0,86 USD 1,63 USD
US US US US US US US US
BMO BMO BMO BMO BMO 12:00 12:45 13:00
Tyco International Plc Weyerhaeuser Co PACCAR Inc Simon Property Group Inc Eli Lilly & Co Mattel Inc CONSOL Energy Inc Altria Group Inc
TYC:xnys WY:xnys PCAR:xnas SPG:xnys LLY:xnys MAT:xnas CNX:xnys MO:xnys
Q1 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés
0,49 USD 0,29 USD 1,09 USD 2,47 USD 0,74 USD 0,91 USD 0,20 USD 0,66 USD
US US US US US US US US US US
13:00 13:15 14:00 14:30
Ingersoll-Rand PLC Xerox Corp Legg Mason Inc Franklin Resources Inc Avery Dennison Corp Computer Sciences Corp MasterCard Inc Whirlpool Corp Wynn Resorts Ltd Tyson Foods Inc
IR:xnys XRX:xnys LM:xnys BEN:xnys AVY:xnys CSC:xnys MA:xnys WHR:xnys WYNN:xnas TSN:xnys
Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q3 gyorsjelentés Q1 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q3 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q4 gyorsjelentés Q1 gyorsjelentés
0,70 USD 0,30 USD 0,66 USD 0,93 USD 0,80 USD 1,12 USD 0,68 USD 3,19 USD 1,43 USD 0,73 USD
US US US US US US US
22:00 22:00 23:00 AMC AMC AMC AMC
Robert Half International Inc Principal Financial Group Inc Eastman Chemical Co Broadcom Corp CR Bard Inc Visa Inc Google Inc
US US
AMC AMC
US US US US US US 2015-01-30 (P)
-13-
QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő
Technikai elemzések DAX index
A német részvényindex folytatja az emelkedést, azonban a 10 750 pontos szintnél fontos ellenállások várják, az emelkedő trendcsatorna felső trendvonala, illetve a 138,2%-os Fibo-szint. Amennyiben innen negatív korrekció indul, folytatódhat egy szabályos Elliott-ciklus, annak a 3-4 hulláma indulhat. A 4. pont értéke 10 093 pont felett várható.
S&P500 index
Továbbra is oldalazó mozgást végez az amerikai részvényindex, fontos támasz az 50 napos mozgóátlag 2 047 pontnál. Amíg felette mozog az index, számíthatunk egy rövid távú emelkedésre, de 2 095 pontnál már fontos ellenállási szint húzódik, ott nagy valószínűséggel ismét elakad. -14-
QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő
BUX index
A korábbi letörési szint (16 822) megállította a hazai részvényindex emelkedését, negatív korrekció indult. 16 500 pontnál találjuk az első fontosabb támaszt, melyet a 21 napos mozgóátlag követ, 16 312 pontnál. A támaszok környékén ismét érdemes lehet a vételi lehetőségeket keresni.
OTP
A korábbi letörési szint (3 852 Ft) megállította a bankpapír árfolyamának emelkedését, kirajzolódhat egy fordított fej és vállak alakzat, melynek jelenleg a jobb válla fejlődik. Az alakzat nyakvonala 3 820 Ft-ra tehető, melynek áttörése erőteljes vételi jelzés lehet később.
-15-
QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő
MOL
A 21 napos mozgóátlag megállította az emelkedést, de 11 000 Ft-nál fontos támasz húzódik, amennyiben nem törik le, hamarosan ismét felfelé veheti az irányt az árfolyam. Felül egy fontos csökkenő trendvonal képez ellenállást, jelenleg 11 350 Ft-nál.
Richter
Egy hosszabb távú csökkenő trendvonal állította meg az emelkedést 3 800 Ft-nál, az induló negatív korrekció során az 50 napos mozgóátlag jelenti az első fontos támaszt, 3 640 Ft-nál. Amennyiben letörik, 3 530 Ft közelében lehet érdemes a vételi lehetőségeket keresni. -16-
QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő
EURHUF
A 200 napos mozgóátlagról (309,88) fordulat jöhet, és pozitív korrekció indulhat az árfolyamban. Ez esetben az 50 napos mozgóátlag az első fontosabb ellenállási szint, mely 312,37-nél húzódik, áttörése esetén pedig a 314-es érték lehet visszatesztelhető.
EURUSD
Rövid távon pozitív korrekció indulhat az euró-dollár árfolyamában, amennyiben sikerül az 1,12-es szint felett maradni. Az emelkedés egy csökkenő trendvonalban akadhat el, mely jelenleg 1,15 környékén húzódik, majd ismét csökkenés várható. -17-
QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő
USDHUF
Továbbra is sértetlen az emelkedő trend a dollár-forint grafikonján, de amennyiben nem töri át a 280-as szintet, dupla tető alakzat rajzolódhat ki. Ez esetben az alakzat nyakvonala 270-re tehető, a trendvonal jelenleg 274-275 között húzódik.
Nyersolaj (eQTRADER: CLc1)
A 44-45 dolláros tartomány épsége esetén kirajzolódhat egy dupla alj alakzat a nyersolaj árfolyamgrafikonján, a nyakvonal pedig 50 dollárra tehető. A jelzett támasz letörése esetén azonban további csökkenés jöhet, így a stop megbízásokat a közelben célszerű elhelyezni.
-18-
QUAESTOR 7 – Piaci előretekintő
Aran y (eQTRADER: XAUUSD)
Az 1 300 dolláros szint megállította az arany árfolyamának emelkedését, majd negatív korrekció indult. A rövid távú emelkedő trendvonal jelenleg 1 270 dollárnál húzódik, letörése esetén a 200 napos mozgóátlag (1 252) közelében lehet érdemes a vételi lehetőségeket keresni.
Háda Bálint
Balog-Béki Márta
Mester Péter
Vezető elemző
Elemző
Elemző
Varga Zoltán Elemző
tel:2999-999/2211
tel:2999-999/2204
tel:2999-999/7092
tel:2999-999/7198
Lazsán Éva
Mucsi Péter
Kovács Bálint
06 40 222 111
Junior elemző
Junior elemző
Junior elemző
www.quaestor.hu
tel:2999-999/7255
tel: 2999-999/2223
tel: 2999-999/2241
QUAESTOR pontok
Az adatok forrása, ha másként nincs jelölve: Vállalati beszámolók, Reuters, Bloomberg, QUAESTOR számítások. Ez a kiadvány kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, következésképpen a QUAESTOR Értékpapír Zrt-nek semmilyen kötelezettsége nem keletkezik a kiadvánnyal vagy az abban foglaltakkal összefüggésben. A tájékoztatás nem minősül nyilvános ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak, és nem helyettesíti az ügyfelek általános MiFID tájékoztatását biztosító dokumentumok együttes megismerését. A dokumentumok megtekinthetőek a www.quaestor.hu oldalon a MiFID ügyféltájé¬koztatók között. A fenti információk illetve adatok általunk megbízhatónak tartott forrásokon alapulnak, de sem garanciát, sem felelősséget nem tudunk vállalni pontosságukért vagy teljességükért. Az árak és az egyéb piaci jellegű információk csak időleges tájékoztatást nyújtanak, és a piaci viszonyokkal megváltozhatnak, A múltbeli teljesítmény nem szolgál tájékoztatásul a jövőbeni eredményekre vonatkozóan. A kiadványt csak a QUAESTOR Értékpapír Zrt. előzetes engedélyével szabad sokszorosítani illetve terjeszteni. A kiadványban említett pénzügyi eszközök nem mindenki számára jelentenek megfelelő befektetést. A befektetőknek tájékozódniuk kell a befektetésekkel kapcsolatos esetleges problémákról, különös tekintettel a befektetések kockázatának nagyságára. A befektetőknek csak olyan pénzügyi eszközöket érdemes vásárolniuk, amelyek összhangban vannak kockázatvállalási képességükkel. A befektetőknek javasoljuk, hogy az pénzügyi eszközhöz tartozó tranzakciókkal kapcsolatos adóügyekben kérjék ki hivatásos adótanácsadó véleményét. A QUAESTOR Csoport bármely tagja, a társaságok bármely alkalmazottja, vezetője, illetve azok családtagjai (a jogszabályokban megszabott kereteken belül) szabadon vásárolhatják, illetve adhatják el a kiadványban szereplő pénzügyi eszközök bármelyikét illetve szabadon foglalhatnak el bármilyen pozíciót az pénzügyi eszköz- és pénzpiacokon. Bármely itt közölt vélemény a szerző személyes megítélése és nem a QUAESTOR Értékpapír Zrt. hivatalos álláspontja, amely nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, és nem vonatkoznak rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalmak.
-19-