PUSZTADOKTOR MAGAZIN XI. évfolyam 12. szám a Madárkórház Alapítvány havilapja
• Adományt és madarat Karácsonyra • Nem fázunk,csak ácsorgunk • Ez történt a Madárparkban 2016-ban • Két elszánt ember találkozása
2016. december
Szárnysuhogás Adományt és madarat Karácsonyra
Madarakat gyógyítunk, hogy visszaadjuk a természetnek azt, ami a természeté. Hogy békessége legyen a Földön az embernek. Tesszük ezt azért, mert ez a hivatásunk, melyet nem mi választottunk, hanem az választott minket. Nekünk a kis mentett madaraink a karácsonyi angyalok. Röpdéinkben halljuk éneküket és érezzük szárnyaik suhogását. Az év során 938 madarat fogadtunk, 602-t gyógyítottunk meg, közülük 184-et engedtünk már szabadon, melyről emlékezetesebb fotóinkat a következő oldalakon láthatják, de még 418 több esélyes madár várja a gyógyulást és a tavaszi szabadon engedést a kórházban. Bár mindent megteszünk megmentésükért, legutóbbi hétvégén is önkénteseink segítségével nonstop korrekciós műtétekkel igyekeztünk visszaadni a röpképességét
Újra jó a röntgengépünk
hónapok, vagy akár évek alatt nem javuló, régi, rosszul összeforrt csontok szétválasztásával és újra egyesítésével tucatnyi betegnek, de sokszor csak javítani tudunk az állapotukon, egy részük szabadon engedésre alkalmatlan, élete végéig emberi gondozásra szoruló, ugyanakkor élni szerető élőlény marad, akiknek már soha nem fog suhogni a szárnyuk... A tartósan sérült, szabadon bocsátásra alkalmatlanok befogadókat várnak, melyre van lehetőség. Áramütés, vagy baleset miatt csonkolt, félszárnyú, röpképtelen, de ettől eltekintve egészséges, kisebb röpdében is tartható madarakat máshol elaltatnák, mert az állatkertekben a látogatók nem sérült madarakat akarnak látni, de elfogadható életminőséget biztosító röpdéinkben mi mindet megtartjuk. Az ország legnagyobb befogadóképességű mentőhelyét tartjuk fenn, de a röpdék előbb-utóbb megtelnek, és a zsúfoltság már rontja az esélyeiket. Megszelídítve, családi körben tartva viszont sokáig boldogan élhetnek. Ha szárnyuk nem is suhog, de hangjuk, angyali énekük zengi Isten dicsőségét. A fizikai örökbe fogadást védett állatok esetében engedélyezési eljárás előzi meg, mely két hónapot vesz igénybe, de több vércsét, baglyot, ölyvet sőt fehér gólyát is adtunk ki magánszemélyeknek. Ez az eljárás elhúzódó ideje miatt karácsonyi ajándéknak már nem fér bele, de virtuális, jelképes örökbefogadásra még van lehetőség a madár tartási költségeinek átvállalásával. Erről emléklapot adunk az örökbefogadónak, a madár képével, ne-
vével és az örökbefogadó feltűntetésével, mely akár a karácsonyfa alá is odaér. Erről bővebben honlapunkon, vagy a telefonos elérhetőségeinken munkatársainktól tájékozódhatnak. Angyalkáink nevében köszönjük az adományokat és kérjük a további támogatásokat, mert semmilyen állami, vagy önkormányzati támogatást nem kapunk, a kórházat önerőből működtetjük, melynek költségvetésére a belépőjegyekből és az adó 1%-os felajánlásokból beérkező bevételeink nem elegendőek. Nemcsak pénzbeli, hanem más anyagi, természetbeni támogatást is szívesen fogadunk. Árucikkeket a kórház és a madárpark fenntartásához: takarmányt, kutya- és macskatápot, lisztkukacot, halat, gyógyszert, kötszert, injekciós fecskendőket, tűket, varrófonalakat, röntgenfilmet, előhívót, a madarak szállításhoz papírdobozokat, macska- és kutyaszállító boxokat, nyomtatópapírt, festéket, munkaruhát, a pallóút felújításához faanyagot, önkéntes szállásunk javításához építőanyagot, munkaerőt, járműveink javításához segítséget, a madarak beszállításában való segítséget, mindent elfogadunk, amit cégek az adójukból elszámolhatnak. Minden kedves támogatónknak, adója 1%-át felajánlónknak, örökbe fogadónknak, önkéntesünknek hálásan köszönjük, hogy ez évben is velünk voltak, és segítettek mintegy ezer élet megmentésében. Madárszárnyakkal áldott Karácsonyt és madárdalban gazdag Boldog Új Évet Mindenkinek!
Dr. Déri János Madárkórház Alapítvány állatorvosa
A Philips cégtől adományként kapott röntgen gépünk már 17 éves. Háromszor javították az évek alatt, de idén ismét elromlott. Mivel régi bútordarab, nincs hozzá alkatrész, nem is akarták vállalni a javítását, sem a drága helyszíni kiszállást. De a Speciális Hegesztő Kft. képviselői segítettek: budapesti raktárukba szállították a gépet, ahol a Philips szerelői megjavították, és múlt héten meg is érkezett a most már hibátlan gép. Így el tudtuk végezni a szárnyakat visszaadó korrekciós műtéteket. Köszönet ezért a Speciális Hegesztő Kft.-nek, Kasza Editnek, Kovács Zoltánnak, valamint a Philips munkatársainak!
Madárkórház Alapítvány dolgozói
A címlapon: Szabadban telelő fehér gólya a Madárparkban (Fotó: Déri Balázs)
Téli gólyák
Nagyon sok látogató kérdezte már, valamint küldött részünkre aggódó levelet azzal kapcsolatban, hogy télen miért nem visszük be a gólyákat zárt, meleg helyre. Bejelentéseket is rendszeresen kapunk villanyoszlopon, fészekben álldogáló gólyákról. Amíg egy madár egészséges, addig nem kell befogni, nem kell feltétlenül megmenteni. A következő cikket az ő kételyeik eloszlatásáért közöljük. A költöző madarak nagy része nem azért megy Afrikába télen, mert nálunk a hidegben fáznak. A vonulás oka nem közvetlenül a „hidegben” keresendő, ez csak a közvetett ok. A valódi problémát a madarak számára az jelenti, hogy mivel télen hideg van és a fagyok is gyakoriak, így a táplálékuk eltűnik, és nem lesz mit enniük a madaraknak. Tehát az esetek többségében a madarak táplálékhiány miatt vonulnak el melegebb földrészekre, ahol a kedvezőbb klíma miatt megtalálhatóak a rovarok, kétéltűek, hüllők és egyéb táplálékok. Ha egy madár elegendő élelmet talál folyamatosan idehaza, akkor nem szükséges elköltöznie. Ugyanis a testét borító tollak nagyon
jól szigetelnek, így alapvetően nem fáznak a téli időszakban. Az elmúlt években egyre gyakrabban találkozhattunk télen fehér gólyákkal hazánkban. Ez a tény is azt bizonyítja, hogy nem a hideg, hanem az esetleges táplálékhiány miatt költöznek télen melegebb vidékekre. A gólyák nyáron
elsősorban rovarokkal táplálkoznak, de gyakorlatilag bármit megesznek, amit le tudnak nyelni: békákat, gyíkokat, kisebb rágcsálókat, kígyókat, halakat is megfognak. Mivel a fő táplálékbázisukat jelentő rovarok télen nem hozzáférhetőek, így a faj alapvetően vonulni kényszerül. A télen itt maradt
gólyák a fentebb már említett rendkívül gazdag tápláléklistájuknak köszönhetően viszont képesek átvészelni a telet. Ilyenkor nagyon fontos táplálékukká válik az egér és a pocok, azok a kisemlősök, amelyek nem alszanak téli álmot. Éppen ezért télen a gólyák elsősorban a szántókon, tarlókon táplálkoznak. Ezen kívül ha az idő enyhe, és a vizek nem fagynak be, akkor még halászni is tudnak, valamint nagyon sok helyen etetik őket az emberek, így a már rutinosabbak ezt is számításba veszik. Feltehetően, ha egy fehér gólya sikeresen átvészelt egy telet, akkor nagyobb valószínűséggel fog a következő évben is a maradás mellett dönteni. A télen is hazánkban maradó fehér gólyák tehát nem reménytelenül indulnak neki ennek a zord évszaknak. Alkalmazkodóképességüknek és az emberek segítségének, illetve némi szerencsének köszönhetően reális esélyük van arra, hogy túléljék a telet. Ezért nem kell félteni a röpdénkben kint maradt gólyákat sem, hiszen őket bőségesen ellátjuk minden nap eleséggel.
Fotó: Déri Balázs
Nem fázunk, csak ácsorgunk
Gál Renáta
Verspályázatunkból szemezgetünk / Molnár Jankó János: Vadgerle bánata Most lett éppen vége Tiszavirágzásnak, lombsátoros erdőt felleg borít gyászba. Tomboló forgószél zivatart ver egyre, jaj de fél és remeg két gyöngynyakú gerle.
Két felleg felhördült öklük összecsattant, recsegett a nyárfa derékba hasadtan. Földre hullt a fűzről gerle hím párja, villám szele sújtja, ám hű társa várja.
Ám e szív most nehéz, nyomja a búbánat, nem is bírja ,s vissza a bozótba bágyad. Elhalt párjától többé el nem válhat ember példád legyen e hű csöpp kis állat.
Kláris nyakú gerle, gyönge könnyű állat, Mindhiába remél hitvese nem felel, örült zivatarral szembe hogy is szállhat. le-leszáll a földre majd ismét újra fel. Sűrű ágak védik zöld lomb oltalmazza, A fejét forgatva zokog, fürkész, figyel, ám hozzáfér még is szél számtalan karja. drága szép arája hogy, tűnhetett így el? Bele túr és tépi a sok díszes tollat, mint a kisgyermek kéz ki nem látott olyat. Ha dörren az ég és lombok haja bomlik, gerle szíve dobban gyöngynyaka megcsuklik.
Zöld muhar közt fekszik tépett tollas háttal, széjjel van terülve víztől ázott szárnya. Tengerkék szemeit a halál lezárta, ékes körgyöngy melle elmerült a sárban.
Kecses vitorlázó madárszárnya lebben, múló idő pompás kedvet talál ebben. Vadgalamb a nejét megrettenni látja, ám kedvese csókján vigaszt lel a párja.
Gerle férjének fáj hozzá most leröppen, a fűzfa könnyezik s róla eső cseppen. Mindhiába csapkod gyilkos a fájdalma, a szomorú fűzre újfent fölszárnyalna.
2016. december
3
Év végi visszatekintés
4
2016. december
Fotók: Veres Hajnalka, Déri Balázs és Konyhás Itsván
Ez történt a Madárparkban 2016-ban
2016. december
5
Telelő madaraink
Amikor ősszel kerül be hozzánk egy sérült madár, vagy mentett fióka, két fajta versenyfutás is elindul. Az egyik, hogy meg tudjuk menteni, a másik, hogy időben szabadon tudjuk engedni. Erre azért van szükség, hogy biztonságosan el tudjon vonulni. Ez a gyógyulás időtartam, vagy a kései érkezés miatt nem mindig megoldható. Ezeket a madarakat át kell teleltetnünk, ami nem egyszerű feladat, de egy gyurgyalag prittyegése a téli estében kárpótol bennünket. Ha ellátogatnak hozzánk, Önök is találkozhatnak ezekkel a madarakkal!
Gyurgyalagunkról (lent) már az előtollaira vár, ző számunkban is beszámoltunk. Ő reméljük őt egy tartósan sérült madár, amivel is mihamatavasszal a kinti kalitkájában találrabb elengedkozhatnak majd a látogatóink. Vele hetjük majd, jelenleg egy kórteremben lakik a amint meleszürke légykapónk (középen fent), gebbre fordul aminek tavaszra már remélhetőleg az idő. Rajtuk kinőnek az evezőtollai és szabadon kívül van még egy különleges téli engedhetjük. Az itt maradt kakuk- vendégünk is, amiről érdemes szót kunk (jobbra fent) szintén, az új ejteni. Egy darázsölyv (középen lent), amit sajnos szelídsége miatt nem engedhetünk el. Amennyiben tavaszra sem változik viselkedése,
terveink szerint környezeti nevelési programokban vesz majd részt. Ezzel fogja majd segíteni szabadon élő fajtársait, hiszen a mai gyerekek fontos hallgatóságot jelentenek a környezeti nevelés számára, mert ők lesznek a jövő vezetői, természeti források felhasználói, sérült madarak megmentői.
Előadás a Mindenki Akadémiáján Az MTVA M5-ös csatornáján a Mindenki Akadémiája című műsorban állatorvosunk, Dr. Déri János tartott előadást. A műsor az áramütés veszélyeiről szólt, mely felvételről megtekinthető a http://www.mediaklikk.hu/video/mindenkiakademiaja-deri-janos-aramutotte-madarak-2016-12-12-i-adas/ linken. A legnagyobb veszélyforrást a madarakra még mindig szigeteletlen távvezetékek jelentik. A kórházba a ragadozómadarak többsége is áramütés okozta sérülések miatt kerül be. Az előadás szólt a veszélyekről, azok mérsékléséről, a madarak gyógykezeléséről és arról, milyen esélyei vannak az életben maradásra a félszárnyú, féllábbú madaraknak. A kisfilmben látható egerészölyvnek mindkét szárnya csonkolt, mégis életben van, ha gondoskodunk róla, majdnem teljes életet élhet a hortobágyi Madárparkban. 6
2016. december
A rács két oldalán Két elszánt ember találkozása
Egy ködös, hideg decemberi napon ugyanúgy, mint minden reggel, kitakarítottuk a kórtermeket, megetettük a madarakat, átkötöztünk néhány pácienst, és tettük a dolgunkat a szokásos módon. Ahogy jött a délután, egyre nagyobb várakozással és izgalommal néztem a telefont, mert különleges vendég érkezését vártam. Egy olyan vendégét, akinek látogatása
a többieket is érdeklődéssel és kíváncsisággal töltötte el. Már fél órával azelőtt, hogy belépett volna, lestük az ajtót, hogy mikor kanyarodik be autója a parkolóba. Kassai Lajos lovasíjászt köszönthettük a Madárkórházban. Nem volt könnyű összehozni a találkozót, de amikor először voltam a kaposmérői Kassaivölgyben, és megláttam a két gyönyörű hollót, akik – sok más állattal együtt – családtagként élnek a birtokon, tudtam, hogy meg kell hívjam ide. A gondolatot tett követte, és amikor megemlítettem neki, hogy létezik a Hortobágyon egy hely, ahol madarakat gyógyítanak, azonnal felkeltette az érdeklődését. Megígérte, hogy amint lesz ideje és lehetősége, eljön ide. Azután, hogy belépett az ajtón, és Déri doktor bemutatta
őt a kollégáinak, őszinte lelkesedéssel és figyelemmel hallgatta a kórház történetét, a madarakra leselkedő veszélyek és a gyógyulásukért végzett tevékenység minden részletét. A harcos, aki kemény munkával és kitartással megteremtette a lovasíjász sportágat és az orvos, aki ugyanilyen elszántsággal madarakat ment és ad vissza a természetnek, végre találkozott. Öröm volt látni együtt a két alkotó embert, akik a maguk területén mindketten egyedülállót hoztak létre. Azt hiszem nem túlzás, hogy a találkozó mindkét fél számára maradandó élményeket és tapasztalatokat hozott, és remélhetőleg lesz még rá alkalom, hogy a kórházban köszönthessük őt. Köszönjük neki, hogy ránk szánta az idejét, és megtisztelt bennünket azzal, hogy eljött hozzánk.
Takács Kata, önkéntes Fotó: Konyhás István
A rács két oldalán Különleges szerelem van kibontakozóban a Hortobágyi Madárparkban. Egy szelíd, nevelt holló és egy vad társa talált egymásra. Tavasz derekán engedtünk szabadon nagyröpdénkből egy felgyógyult hollót. Kiváló egészségnek örvendett, viselkedése alapján is alkalmasnak ítéltük a szabad életre. Szépen elrepült, azt gondoltuk, nem látjuk már viszont. Jó utat kívántunk neki, hadd élje életét a természetben. Szeptember tájékán, mikor a látogatóforgalom elcsendesült, egy-egy délután látogatást tett nálunk. Ezek szerint a környéken találta meg a helyét, nem ment el messzire. Vagy eleget vándorolt, és visszatért arra a helyre, amit már otthonának tart. Nem tudjuk. Ahogy telt az ősz, egyre többször vendégeskedett a parkban. Most, Karácsonykor, a hollók fészkelési időszakának hajnalán fény derült számunkra, mi, vagy ki is húzta vis�sza szívét. Napról napra közeledett Negróhoz, majd egyre többet időzött röpdéjének tetején. Mára beteljesülni
látszik a vonzalom, heves udvarlásba kezdtek. -Szevasz Negró! -Szevasz Negró! Így üdvözlik már reggel egymást. Igen, a hős udvarló átvette Negró szava járását, már ketten beszélnek emberi nyelven. A vad holló ajándékokkal halmozza el szíve választottját, kavicsokat gyűjt, az ölyvkertből élelmet „lop”, fészekanyagot, puha fűcsomókat szed, majd beadogatja a lyukon. Sajnos, a rácson keresztül szerelmük csak plátói… A röpde kerítése vasfüggönyként választja őket el egymástól. Joggal merülhet fel a kérdés, miért nem engedjük szabadon akkor Negrót? Szívesen megtennénk, de nem lehet. Több okból sem. Korábbi cikkünkben már írtunk róla, milyen következményekkel járna. Negró nevelt madár, emberi közelséghez szokott. Nem tart az embertől, egyenesen keresi a
társaságát. Ez veszélyes. Rá nézve is, az emberekre is. Revírjét őrzi, támad is ha kell. Jelenlegi helyét elfogadta, territóriumként védi. Nem mehet be akárki. Most úgy tűnik, volna olyan, akit beengedne… Udvarlója viszont a természetben nevelkedett, nem lenne helyes, ha fogságban élne. Nos, hogy vágyai milyen erősek, és mit diktálnak, csak ő tudhatja. Beteljesül valaha, valamilyen formában szerelmük? Számunkra is rejtély. Valami azt súgja, a történet még folytatódik…
Kép és szöveg Déri Balázs
2016. december
7
Madárkórház Alapítvány - Hortobágyi Madárpark programok 2017. 01.28. “Az én állattörténetem” - irodalmi pályázat ünnepélyes eredményhirdetése 03.15. Március 15. a Madárparkban 04.15-16-17. Húsvéti hosszú hétvége a Madárparkban 04.22. A Föld napja 05.01. Majális 05.06. Madarak és fák napja 05.06. Gyermeknap Országos programok, 06.04. Pünkösdi madárkirály választás ahol találkozhatnak velünk: 06.05. Környezetvédelmi világnap 02.09-12. FeHoVa 06.24. Szent Iván éji bagolyelengedés 03.02-05. Utazási Kiállítás 06.25. Múzeumok éjszakája Töröki szárnyas fesztivál (2017 nyarán) 08.05-06. Állatkertek napja Madármentő táborok (a nyár folyamán) 08.19-20. Augusztus 20-a a Madárparkban 04.22. Kihajtási ünnep és kemencés főzés Gólyák szabadon engedése 05.18-21. Kevi Juhászfesztivál 08.26. ÉjszakáZOO - Állatkertek éjszakája a Madárparkban 07.06-07. Halas Napok Tiszafüreden 09.30. A Madárkórház Alapítvány 18. születésnapja 10.21-23. Daruünnep 10.07-08. Madármegfigyelési hétvége 10.21. Behajtási ünnep 10.08. Állatok világnapja 11.12. Márton napi liba ünnep 10.23. Október 23. a Madárparkban 11.01. Tytoween 12.03. Madármikulás 12.23. Madárkarácsony és előtte vasárnaponként Adventi gyertyagyújtás
Véget ért a fotópályázatunk, íme a díjazottak:
Különdíj: Horváth Csaba
2. helyezett: Tóthné Fekete Tímea
AL
A
ÓR
PÍ
TV
ÁNY
MADÁRK ÁZ
1. helyezett: Horváth Zsolt
Lezárult a fotópályázatunk a madárvonulásról. Köszönjük a sok fotót, amit küldtek nekünk! A zsűrinek nem volt könnyű dolga, de csak meghozta a döntést, amit itt láthatnak a kedves olvasók. A díjakat és ahhoz kapcsolódó dokumentumokat postán juttatjuk el a nyerteseknek. A díjazottaknak gratulálunk, azoktól, akik pedig most nem nyertek, azt kérjük, pályázzanak legközelebb is, mert jó fotók közül kellett a legjobbakat kiválogatni és máskor lehet, hogy ők lesznek a nyertesek.
Amennyiben lehetősége van, kérjük, támogassa alapítványunkat! Köszönjük! Bankszámlaszámunk: 59900029-10001868 • Adószámunk: 18557899-1-09
RTOBÁGY HO
H
3. helyezett: Tóth Róbert
Olvasói leveleket, érdekességeket a következő címekre várunk:
[email protected] • 4071 Hortobágy, Petőfi tér 6. Állatorvosi, állatgyógyászati területen felmerülő kérdéseiket a fenti címekre várjuk! Megjelenik 12 000 példányban. Hirdetésfeladás, sérült madár bejelentése:
[email protected] • Tel.: +36 (30) 9435-494; +36 (52) 369-181 Szerkesztők: Dr. Déri János, Konyhás István, Veres Hajnalka • Tördelés: TerepSzemle Stúdió (Veres Hajnalka) • ISSN 1788–456X Megtalálható országszerte állatorvosi rendelőkben, állatkertekben, kisállatkereskedésekben, állati áruházakban, megyei könyvtárakban.