PUSZTADOKTOR MAGAZIN

PUSZTADOKTOR MAGAZIN IV. évfolyam 8. szám

a Madárkórház Alapítvány havilapja

• A 35. Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótábor • Új kórterem a látványkórházban • Madárlélek 2. rész • Augusztus 20-i programjaink

2009. augusztus

Tetemes utak Gyakran utazom autóval, ilyen az életvitelem, de jellemzően nem én vezetek. Elszoktam tőle, keveset is gyakorolom, főleg hosszú úton jobb tapasztalt sofőrrel menni. Sokan utazunk, de nem mindenki teheti meg, hogy egy tapasztalt útitárssal indul el. Sokan utazunk, és sokféleképpen közlekedünk. Néha azt gondolom, a vezetési stílusa az ember jelleméről is árulkodik. A legbosszantóbb számomra, ha valaki nem látja a közlekedésben a rendszert. Ha kikanyarodik elénk, pedig mögöttünk nem is jön senki, így fékezni kell, ami egyrészt balesetveszélyes, másrészt a jármű működése szempontjából sem közelít az optimális állapothoz. Ha csak azért nem enged valaki bekanyarodni egy másik embert a beláthatatlan útkereszteződésben, mert dölyfös, és hiába haladhatna jobban a sor, pöföghetnének kevesebbet az autók, bosszankodhatnának kevesebbet az emberek és lehetne idejük, energiájuk másra is jobban odafigyelni, nem enged, neki jár az elsőbbség. Néha azon is elmerengek, milyen lehetett korábban a táj. Amikor nem szabdalták szét széles aszfaltcsíkok, amikor minden élőlény egy jól ismert útvonalat használt, vagy éppen ott kelt át új vadászterület után kutatva. Szerencsére ma már nehéz utat építeni anélkül, hogy feltérképeznénk, milyen hatással lesz az ottani élővilágra, de mint minden, az új út elkészülte után maga is befolyásolja majd környezetét, hatni fog az ott élő emberek és állatok életére. Láttam már karambolokat, de szerencsére engem eddig nem ért utazás közben baleset. Sokkal szerencsétlenebb a sorsa azoknak az állatoknak, amiket személyautók, buszok, kamionok csapnak el, és nem egy vérzik el közülük a civilizációhoz vezető fekete ösvényen. Néhány napja egy egész rókacsaládot, vagy legalábbis egy egész elpusztult almot láttam. Fiatalok lehettek, azok kíváncsibbak és tapasztalatlanabbak, és lehet, hogy épp egy másik elhullott állat tetemét lepték el. Túl közel voltak egymáshoz. Talán éjjel történt, vagy hajnalban. A kanyarból kifelé haladva nem láthatták őket. Kora reggel indultunk útnak, az ütközés nyomaitól összeszorult a gyomrom, ki ne élt volna át ilyet, bár inkább aludtam volna még... A Madárkórházba rendszeresen hoznak be elütött madarakat, de a madarak esete kicsit más. A madár a felé közeledő veszélyforrással párhuzamosan halad, és ha az túl közel kerül hozzá, akkor vált irányt, menekül. Mivel a legtöbb madár súlya, még a nagyobb testűeké is nagyon kicsi, a jármű keltette légáramlat, amikor már a közelébe ér, könnyen elsodorja őket, így nekicsapódhatnak a szélvédőnek, az autó elejének. Ha túlélik az ütközést, leggyakrabban szárnytörést, agyrázkódást szenvednek, de szerencsére akad, amit időben behoznak, megtalálnak, és sikerül is meggyógyítani. Hogy ki hozza be, változó. Van, aki behozza, és bár lelkifurdalásával küzd, tudja, hogy sokat nem tehetett volna. Van, aki úgy gondolja, biztosan nem élte túl a madár, és továbbhajt. Előfordul, hogy másvalaki találja meg, és kér segítséget. Rutinos vezetők úgy tartják, ha valaki normális sebességgel halad, és odafigyel arra, mi történik körülötte, el tudja kerülni az ilyen végzetes baleseteket. Az, hogy egy baleset milyen kimenetelű lesz, számtalan tényezőtől függ. Ezeknek csak egyike a sebesség, de talán a sofőr számára a legmeghatározóbb. Kedves sofőrök, kedves utazók, kérem, csak lassan hát. Csak óvatosan. Vigyázzunk, amire csak lehet!

Veres Hajnalka

 Olvasson egy hírt a Madárkórházért!

www.hirkereso.hu www.kapu.hu



www.tombola.hu

A Hírkereső-csoport jótékonysági akciójával minden, a www.hirkereso.hu, www.kapu.hu és www.tombola.hu weboldalon keresztül elolvasott hír után 5 fillért adományoz a kiválasztott alapítványnak, ebben a hónapban a Madárkórház Alapítványnak. Az alapítványokért minden hónapban egy-egy neves személyiség kampányol, a Madárkórház patrónusa augusztusban Kemény Dénes. Tehát minél több hírt olvasnak el értünk, annál több adomány gyűlik az alapítvány javára! Kattintson a Madárkórház Alapítványért egész augusztusban! Részletek a www.hirkereso.hu/jotekonysag oldalon

A címlapon: Megújult kórterem a Madárkórházban (Fotó: Konyhás István) 2

2009. augusztus

Házi rozsda

A házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros) Skandinávia és Oroszország északi tájait kivéve egész Európában fészkel. Költ az afrikai Atlasz-hegységben, kelet felé Elő- és Közép-Ázsiában. Hazánkban mindenütt elterjedt. Költ a településeken, a hétvégi házakkal ritkábban beépített üdülőterületeken a domb- és síkvidéken egyaránt. Vonuló, de rendszeresen akadnak áttelelő példányok, főleg az öreg hímek között. Az ősz második felében repül Dél-Európába, ahonnan korán, március elején, néha már február végén visszatér. Ettől kezdve hallhatjuk a

hímek nem túlságosan hangos, reszelős elemeket is tartalmazó, mégis kedvesen csengő, rövid strófákból álló énekét. A párok áprilisban és a nyár folyamán költenek, de kivételesen háromszor is nevelnek fiókákat. A fészket a tojó építi, sziklaüregben, épületek zugaiban, gerendákon, elhagyott füstifecske-fészekben, de megtelepszik az eresz alá erősített, elöl félig nyitott „C” odúban is. A fészekanyag száraz növényi szálakból, levelekből, mohákból, vékony gyökérdarabkákból áll, de beépíti fészkébe a ház körül talált rafiát vagy egyéb kötöző anyagokat is. A csészét finom növényi szálakkal, szőrrel és tollal béleli. Egyedül kotlik, az első költésnél általában 5, később 4 fehér tojáson. Párja nem váltja, nem eteti, ezért időnként elhagyja a fészket, hogy táplálékot keressen. A fiókák nagyjából két hét alatt kelnek ki. Anyjuk az első napokban melengeti őket,

majd később már mindkét szülő etet. Különösen a hajnali és a késő délutáni órákban hordják sűrűn a fogott rovarokat, pókokat. Külföldi megfigyelések szerint az 1-2 napos fiókáknak naponta 80-120, az 5-13 naposoknak akár 380 alkalommal hoztak eleséget. A fiatalok úgy 16 napos korukban hagyják el a fészket. A szülők egy ideig még etetik őket, de nem sokkal később már önállóak. A házi rozsdafarkú hímek kedves szokása, hogy ősszel, szeptemberben gyakran újra felbukkannak a költőhelyeken és énekelnek. A rozsdafarkú tápláléka rovarokból és pókokból áll, ezekre kiugró pontokról, sziklacsúcsról, kerítésről, szőlőkaróról les és gyors rárepüléssel keríti meg. Ügyesen elkapja a repülő rovarokat is. Az áttelelő példányok bogyókat esznek. De ritkán előfordul, hogy már az augusztusban érő bodzára is rájárnak. Így történt ez a kertünkben is, ahol előbb csak a szülők hordták eleségnek a bogyókat, majd néhány nap múlva a fiatal madarak is megjelentek a bokor körül. Eleinte a fürtök előtt szitálva csíptek le egy-egy bogyót, mintha valami repülő rovar lenne, de pár nap múlva már az ágakon ülve, nyújtózkodva csípték le a terméseket.

Konyhás István

Csőrpróbálgatások Júniusi számunkban már beszámoltunk Csőrös, a törött csőrkávájú gólya sikeres műtétjéről. A csőr protézis illesztési próbái után Csőrös most megkapta végleges csőrét, de még nem véglegesen. A gólyacsőrről levett minta után készült kobalt-króm ötvözetű fémváz nemcsak a csonka felső kávát borítja be, hanem a szájpadlásra is felfekszik. A fémváz felpróbálása után a laborban

erre öntötte rá Kóthay Tamás fogtechnikus a kivehető műfogsor anyagából készült, fémszálakkal élein megerősített, műanyag csőrkávát. A műcsőrt egyelőre levehető módon, az orrlyukakon át, altatásban, de nem „véres” beavatkozással, alumínium ötvözetű lágy dróttal rögzítettük. A gólya már nem tudja leszedni magáról a protézist, de mi még igen. Azért nem rögzítettük

véglegesen, mert a szájpadlásra felfekvő fém nyomása, és az esetlegesen alá kerülő, vagy ott összegyűlő táplálékrészek gyulladást okozhatnak a szájnyálkahártyán. Ezt több hét használat után a protézis levételével tudjuk rendszeresen és folyamatosan ellenőrizni. Eddig három hét alatt semmilyen kóros elváltozást nem észleltünk, Csőrös már teljesen megszokta új csőrét, ügyesen eszik, iszik, tollászkodik, még verekszik is vele. A végleges rögzítést az orrlyukakon át való drótozás mellett ragasztással és csavarozással végezzük majd. Az ehhez szükséges pár mm-es titáncsavarok darabja 18 ezer Ft, melyhez várjuk a felajánlásokat.

Dr. Déri János

2009. augusztus

3

A 35. Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótábor Ez a nyár is programokkal telinek ígérkezett, akár csak a többi, de egy váratlan meghívásnak köszönhetően mégis emlékezetesebbre sikerült. Július 5-től 11-ig alkalmam nyílt részt venni a már 35 éve folyamatosan megrendezésre kerülő Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótáborban, melynek a Püspökladány mellett található Farkas-sziget adott otthont. Vasárnap délután lassan ellepték a táborhelyet a felpakolt biciklisek és a sátrak is gombamód szaporodtak, a színes gombák növekedését egy kis zivatar is megsürgette. A borús idő miatt a hivatalos tábori megnyitó átcsúszott hétfő reggelre. Tóth Albert (mindenki Berci bácsija), a tábor életre hívója köszöntötte az új és a már veteránnak számító táborozó-

kat. A bemutatkozás alkalmával kicsit lehetőségünk nyílt megismerni egymást. Nagyon változatos volt a társaság a korosztályt, végzettséget illetően, de egyvalami mindenkiben közös volt: a Hortobágy, a természet szeretete és az egymást segítve tanulás vágya. Ez a fajta mentalitás és lelkesedés az egész tábor légkörén érezhető volt. Első feladatként a hét tematikáját beszéltük meg, a már évek óta folyó kutatómunka továbbvitele volt a cél több szekcióban, mint például: ornitológia, botanika, zoológia, talajtan, mikroklimatológia. Amikor eldöntöttem, hogy részt veszek a táborban, nem gondoltam, hogy végzés előtt álló biológus hallgatóként szakmailag sok újat adhat egy eredetileg középiskolásoknak indított tábor, de már az első napon be kellett látnom, tévedtem. A különböző szekciókat hozzáértő szakemberek felügyelték, illetve végig hasznos tanácsokkal látták el a csoportban dolgozókat. Nem is be-

4

2009. augusztus

szélve arról, hogy szinte minden estére jutott egyegy tudományos, vagy kultúrtörténeti előadás, élménybeszámoló, melyeket többek között a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai, és különböző szakterületek jeles képviselői tartottak. Érdeklődési körömhöz legközelebb álló témaként a Mikroklimatológiai szekcióhoz csatlakoztam, melynek méréseit a Farkas-sziget mellett található Ágota-pusztán végeztük. Fő feladatunk a mikromozaikosan erősen tagolt löszgyepek egyes fácienseinek mikroklimatológiai jellemzése volt. Az egyik meghatározó paraméter a talajhőmérséklet volt, melyet különböző mélységekben mértünk egymással párhuzamosan több helyen egyszerre. A szélerősség mérését kanalas szélmérővel végeztük, míg a levegő páratartalmat a száraz és nedves hőmérők mért értékeinek különbségéből számoltuk. Ezen eszközök használatára egyetemi keretek között sem nagyon van lehetőség, ezért az egyetemen megszerzett elméleti tudást itt a gyakorlatban sikerült elmélyíteni. Természetesen a csoportokban végzett munka sem hasonlítható az iskolai órákhoz, hiszen vidám, kötetlen hangulatban, egymást segítve és egymással barátságot kötve teltek napjaink. A kutatások mellett persze volt alkalmunk strandolni, focizni, röplabdázni, horgászni, táncolni, énekelni és jókat beszélgetni este a tábortűz körül. A tábor másik fontos feladata a természeti nevelés mellett úgy érzem az volt, hogy kultúránkat a fiatalok is jobban megismerhessék. Az előadások és múzeumlátogatások a természet és a falusi ember kapcsolatát szemléltették, a népzene és néptánc révén szintén közelebb kerültünk lassan feledésbe merülő kultúránkhoz, hagyományainkhoz. A tábor egyik, talán legkedveltebb programja a már nélkülözhetetlenné vált sétarepülés a

kunmadarasi reptéren. A hét folyamán gyalogosan és kerékpárral bejárt terepet alkalmunk nyílt madártávlatból is megcsodálni. Hosszasan folytathatnám még az érdekes programok sorát, melyekből annyi volt, hogy alvásra nem is nagyon maradt idő, de egy sokkal fontosabb értéke is van ennek a tábornak. Mégpedig az a közösség formáló erő, mely már 35 éve összehozza ezt a nagy családot. Egy gyerek életében gyökeres szemléletmód változást okoz, ha egyszer eljön ebbe a táborba, és közelebb kerül környezetéhez. A felfedezés örömét és a természet szeretetét iskolában nem lehet megtanulni. Biológus hallgatóként úgy érzem, én már rátaláltam erre az útra, éppen ezért otthon éreztem magam ebben a táborban! Köszönjük Berci bácsi!

Eszenyi Péter biológus hallgató Debreceni Egyetem

Új kórterem a látványkórházban A látványkórház a címlapon és az itt mellékelt fotón is látható új kórteremmel gazdagodott, melyet a Debreceni Virágkarnevál virágkocsijait is díszítő Crazy Art vállalkozás művészei, Abai Nagy István és Varga István dekoráltak. A falra speciális módszerrel

A frissen beérkezett betegek még „ágynyugalmat” igényelnek, amely a Madárkórház kórtermeinek többségében elsősorban csendes, ingerszegény környezetet jelent. Először kisebb helyiségekben helyezzük el őket, hogy szokják a négy fal közötti tartást, ahol a falakat párnafán nyugvó rugalmas műanyag lambériával borítottuk be az esetleges ütközések tompítására. A berendezés a legegyszerűbb: etető, itató, műfűvel borított ülőkék. Itt az a dolguk, hogy gyógyuljanak, és ne gondolkodjanak azon, hogy hova lehet elbújni, vagy menekülni. A vadmadarakat a

festett, a nagy nyomású mosással, valamint a mosó- és fertőtlenítő szerekkel szemben is ellenálló szekkó a kinti röpdékből a madarak számára látható pusztai tájat, a Hortobágy folyót és a Kilenclyukú-hidat ábrázolja. Itt készítjük fel a már gyógyult betegeket a nagy, külső röpdékben való életre.

szokatlan, új környezet elfogadásában segíti a korábban érkezett, kórházi életet már megszokott fajtársaikkal való együtt tartása. A gyógyulás előrehaladottabb szakaszában a felhúzható, szintén rugalmas műanyag redőnyökkel elválasztott helyiségek összenyitásával egyre nagyobb térben szokják meg a körbe repülést, és más, velük együtt élő fajok társaságát, ezzel együtt a természetben állandóan jelen lévő konkurenciaharcot. A látványkórház utolsó állomása az új, természetes, vizes élőhelynek berendezett kórterem, ahol a fokozatosan felkészített, gyógyult madarak természetes élőhelyüknek megfelelő, változatos, „élő diorámában” gyakorolhatják akár az egérfogást, vagy halászatot. Korábban már megtanulták, hogy nem kell az egyszínű falnak repülni, itt a tájat ábrázoló fal sem csapja be őket, nem ütköznek neki, de szokják a tájat, és kint, a lehálózott röpdében sem akarnak a rácsokon áttörni.

Önkénteseink

Piros Nóra és Mózes Edina a Debreceni Egyetem biológus hallgatói önkéntes munkájuk során többek között molnárfecske fiókákat gondoztak és engedtek szabadon.

Szűcs Krisztián és Czinege Rita tiszafüredi gimnazisták egy hetet töltöttek önkéntes munkával a Madárparkban. A napi munka mellett feladatuk volt, hogy az új kórteremben egerészni tanítsák a fiatal, fogságban nevelkedet kuvikokat. A legjobb egérvadászokat ők engedték szabadon.

Ugyanez volt a dolga a mátrafüredi erdészeti és vadászati szakközépiskola két tanulójának erdei fülesbagoly fiókákkal, és egy kettős alkarcsonttörés miatt, velőűrszegzéssel műtött, és tökéletesen gyógyult gyöngybagollyal, melyet Bódis Gergely László engedett szabadon. Noszka Zoltán gyógyult gólyát enged el.

2009. augusztus

5

Madárlélek 2. Ha az ember egy fedél alatt él néhány kismadárral, akkor tapasztalja csak igazában, hogy minden madárka valódi egyéniség. Ez különösen igaz az olyan értelmes, könnyen alkalmazkodó madarakra, mint a fekete rigó, a seregély és kiváltképpen a papagájok. Néhány hete egy ismerősöm két elárvult pici fekete rigót hozott hozzám. Valószínűleg leverte a fészküket a vihar. Gyámoltalanul összebújtak a fészket helyettesítő dobozkában, és hatalmasra tátott csőrrel kérték az etetést. Az idősebbik már két-három nap múlva fel tudott ülni az ülőrúdra. Újabb néhány nap múlva a fiatalabbik is. Döbbenetes ütemben fejlődtek a bőséges lisztkukac-, főtt tojás- és gyümölcs-eleségen, hamarosan

már a madaras szobában röpködtek és rendetlenkedtek. Ami meglepett, kezdettől fogva megmutatkozott az eltérő egyéniségük. Az idősebbik – amelyik mindent hamarabb tanult meg, pl. önállóan enni, inni is – nyugodt, inkább visszahúzódó természetű, gyakran betelepedett egy kalitkába és ott elücsörgött, a fiatalabb viszont izgága, örökmozgó, örökké éhes, mindenre kíváncsi. Amúgy mindkettő rendkívül életrevalónak ígérkezett, és egyformán barátságosan, ragaszkodóan viselkedett velem. – Talán sose fogom megtudni, vajon ez annak tulajdonítható-e, hogy különneműek (külsőre semmi különbséget nem lát az ember ilyen korban rajtuk), és ha igen, vajon melyik a fiú, melyik a lány. Az a sztereotípia, hogy biztosan a fiú a domináns egyéniség, a madaraknál végképp nem alkalmazható (gyakran az embernél sem). A kis hullámos papagájoknál kifejezetten az ellenkezője igaz! A kislányok általában sokkal kezdeménye6

2009. augusztus

zőbbek, kíváncsibbak, találékonyabbak, játékosabbak, bátrabbak, mint a hímecskék – akik örökösen a kislányok után járnak, udvarolnak, viszont a csacsogásban, fütyörészésben, hangutánzásban egyértelműen ők viszik a prímet. (A két rigóka egy hónapot se töltött nálam, a múlt héten szabadon engedtem őket a botanikus kertben, amely igen jó élőhelynek ígérkezik a számukra. Mikor egy hatalmas mogyoróbokor alján kinyitottam a kalitka ajtaját, villámgyorsan felröppentek a tetejére, a sűrű lombok közé, és úgy otthagytak a reggel még szelíd, kezes kismadarak, mint Szent Pál az oláhokat. Azontúl hiába szólongattam őket, már csak a hangocskájukat hallottam. Járjanak szerencsével!...) A nimfa-papagájokra nem annyira jellemző ez a jellembeli ivari kétalakúság. Valószínűleg azért nem, mert a fiókanevelésből is szinte azonos mértékben veszik ki a részüket (akárcsak a galambok). A hím és a tojó felváltva ülnek a tojásokon, nappal főleg a hím, éjjel mindig a tojó, és a fiókákat is mindketten etetik a begyváladékkal, később egyre inkább a begyből frissen visszaöklendezett táplálékkal. Az odúból kiröppent fiókákat már kizárólag a hím eteti (ehhez azonban lesz egy érdekes megjegyzésem!), miközben a tojó többnyire újabb fészekaljat rak, erre tartogatja az erejét. Ők is hűségesen kitartanak a párjuk mellett, akárcsak a galambok. A nimfák iránti mély vonzalmam egy gazdái által megunt, erkélyre kicsapott kedves nimfafiúval, Oszival kezdődött. Történetesen egy szárnyán-lábán sérült seregélyfiókát, Csibészkét „sétáltattam” a társasházaink kertjében, gilisztákat, csupasz csigákat keresgélve, Csibészke azonban folyton riadozott a szemben levő ház erkélyén rikoltozó nagy madártól. Hát igen, a nimfák társakat hívó kiáltozása meglehetősen hasonlít egy ragadozó madár rikoltásához. Oszi szegény ott futkosott a hozzá képest kicsiny kalitka ülőrúdján fel-alá és kétségbeesetten kiabált magányában, kiabált szabadulásért könyörögve. Nem bírtam sokáig, bátorságot vettem és bekopog-

tattam: nem látják, hogy az a szegény madár szenved? Rövidre fogva: két nap múlva a madár nálam volt. Szegény Oszi, mikor először röpködhetett szabadon a madaras szobámban, a következő nap szemlátomást izomlázzal küszködött. Azonban rabságában annyira megutálta a kalitkáját, hogy később már éjszakára sem volt hajlandó bemenni. Én engedtem, kivételesen Oszi kint aludhatott az egyik falra erősített rúdon. De azt látni kellett volna, esténként milyen készségesen segédkezett a kis papagájok beterelésében! Ha valamelyik kis hullámos nem akart elég fürgén aludni menni, Oszi a vasorrú bábát megszégyenítő rikácsolással, nyitott csőrével fenyegetőzve segített nekem jobb belátásra téríteni. (Egyébként nemcsak rikoltozott. A nimfa-hímek jókora hangerejű dallamos fütyüléssel is tudatják a világgal, hogy itt van az ő területük. A füttyüket csak akkor hallatják, ha jól érzik magukat.) – Amúgy nagyon jól kijött a kis papagájokkal. (A nimfákra általában jellemző, hogy igen békés természetűek, néha a maflaságig azok, a szemtelen kis hullámosok még az eleségtől is képesek elkergetni őket.) Amíg nem kapott magához illő párt (Stefikét), addig a hullámos kis-

lányoknak udvarolgatott. Később már Csibészke sem félt tőle. Sőt, valamit el is tanult: megtanulta Oszi „félelmetes” rikoltozását utánozni a maga aprócska hangerejével, és ha valamitől megrémült, akkor ijesztgetésül bevetette ezt a rikácsolást… Ugorjunk egyet az időben. Oszi meg Stefi már nem voltak (egyszer talán többet mesélek róluk), volt ellenben Marcsika meg Matyi, egy egészen fiatal párocska. – Míg a hullá-

mos papagáj-kislányok általában csak akkor kezdenek el tojni, ha alkalmas odút találnak, a nimfa-lányok jobb híján egy eldugott sarokba is lerakják a tojásaikat. Mikor Marcsika elkezdett tojni, elővettem hát egy alkalmas odút. Első próbálkozásra nem sikerült kikölteni a tojáskákat, azonban másodjára a 4 tojásból kikelt egy helyes, sárgapelyhes fióka. Kéthetes korában már a szeme is nyitva volt, kezdtek a tollai is kiütközni. A szülők nagy odaadással gondozták. Marcsika a fióka tollászásában túlzottan is alaposnak mutatkozott: a pehelytollacskákat végül tokostul kiráncigálta! Szerencsére az evezőtollakat nem; így csak a tarkóját, háta közepét kopasztotta meg. (Később ez a rossz szokása fo-

kozódott. Mikor szegény Matyi gyengédségre vágyott és odatartotta a fejét tollászásra, Marcsika ezt is olyan alaposan végezte, hogy végül párjának a fél feje meg volt kopasztva.) A fióka tollazata így is gyönyörű volt. Mivel a pofiján is szép sárga alapon látszott a piros pofafolt, fiúnak hittem és Danikának neveztem el. Később megtudtam, hogy ezek a (tollazatuk jellemző mintázatáról) ún. „gyöngyös nimfák” mind lányok. Danika egy bő hónap múlva kijött az odúból, én pedig szerettem volna befejezni a fiókanevelést (elég nyűgös, mert sok-sok tojásos lágyeleség-etetéssel és rengeteg takarítással is jár), azonban Matyiék erőszakosan újabb költésre rendezkedtek be. Szegény Matyi, pedig mennyi bajt vett a nyakába! Danika még mindig nem evett önállóan. Marcsika már nem etette, legfeljebb kedvesen

megtollászta, ha rimánkodott az etetésért. Napközben meg Matyi ült a tojásokon. Így aztán mikor Marcsika váltotta a párját, Matyi nagy éhesen kijött, Danika meg nekirontott és erőszakosan követelte az etetést. Szegény Matyi, de hogy etessen, mikor semmi nem volt a begyében? Próbáltam Danikát eltávolítani, becsukni egy kalitkába, míg Matyi eszik, de az önzetlen apuka nem értékelte a segítő szándékot, hanem aggodalmasan próbálta a kétségbeesetten sikoltozó fiókát kiszabadítani; ki kellett engednem. Így aztán minden ilyen alkalom kész gyötrelem volt Matyinak. Nagyon féltettem szegényt, hogy túlzottan le ne gyengüljön. Hanem később Danika visszafizette az önzetlen gondoskodást! Mire az újabb – ezúttal három – fióka kijött az odúból, Danika már nemcsak önálló volt, de át is vállalta a gondozás egy részét: maga is buzgón etette a fiókákat! – Ezt a viselkedést, hogy ti. a serdült fiatalok az „öregekkel” együtt dajkálják a kistestvéreiket, eddig még csak az ausztrál szarkavarjúról hallottam (Attenborough: A madarak élete). A hullámos papagájok fiókái is rengeteg gyengédséget kapnak nemcsak szüleiktől, de idősebb testvéreiktől is! Nem egyszer tapasztaltam, hogy a serdültebb fiókák még az odúban nemcsak tollásszák, puszilgatják, de meg is etetik a kisebb, véznább testvérkéiket. Egymás szeretgetése, tollászgatása az odún kívül is folyta-

tódik. (Ugyancsak Attenborough-tól tudom, hogy más papagájok, pl. az ausztrál rozellapapagáj legidősebb fiókái is etetik a legfiatalabb testvéreiket.) Ez a sok melegség, örömteli élmény felejthetetlenné teszi a fiókanevelés pillanatait. Az egésznek csupán az az árnyoldala, hogy azután meg kell válni a hallatlanul felszaporodott népességtől. Hiszen ha úgy tudhatnám, hogy jó helyre kerülnek! De miért állítsak elő a szoba sarkában felejtett, megunt, szerencsétlen kis rabokat? … Mostanában már különböző praktikákkal „lebeszélem” őket a költésről. A legutóbbi időben a kereskedésekben is megfogyatkoztak – elsősorban a hullámos papagájok. Mi az oka, kérdeztem az ismerős, madárbarát kereskedőtől. Hajaj, a románok felvásárolják már a tenyésztőktől, aztán viszik ki mindet Olaszországba! Persze nem hobbimadárnak, hanem éttermeknek adják el őket jó pénzen. Azok meg biztosan fülemüleként, pacsirtaként tálalják fel a furcsa ízlésű ínyenceknek. Hát igen, a kis énekesmadarak kicsempészését már éberen vigyázzák a fináncok, hullámos papagájjal kereskedni viszont nyilván megengedett. A szívem elszorul bánatomban, tehetetlen dühömben, ha ezeknek a tündéri, okos, bájos, lelkes élőlényeknek a méltatlan sorsára gondolok.

Dr. Molnár Lívia Tel.: (52) 481-683 Mobil: (20) 545 9411 2009. augusztus

7

Madárshow és gólyaengedés augusztus 20-án Augusztustól folyamatosan, minden nap több alkalommal láthatják a hortobágyi Madárpark vendégei a gyógyult, de szabadon bocsátásra nem alkalmas, szelídített madarak bemutatóját, Tóth János solymász és Tardella Valentínó önkéntesünk segítségével. Az augusztus 20-án kezdődő Hortobágyi Hidi-vásár alkalmával több ezer látogatót várunk a Madárparkba, madárshow-val, és gyógyult gólyák szabadon engedésével. Ez az utolsó lehetőség az évben elengedésükre, mert a gólyák nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án indulnak Afrikába. Augusztus 23-án reneszánsz sólymászbemutató! madárkertek csodalibikóka gyerekröptető madármentő kiállítás látványkórház

www.madarpark.hu

Vadásznap Augusztus 29-én Hortobágyon, a megyei Vadásznapon solymászbemutatót szervezünk. A Madárkórházban gyógyult ölyveket hagyományosan a vadászok bocsátják szabadon.

Nyílt nap Szeptember 18-án a Madárkórház Alapítvány működésének 10 éves évfordulóján a Hortobágyi Madárparkba minden látogató belépőjegy nélkül léphet be.

Címünk: Hortobágy 4071, Petőfi tér 6.

MADÁRFÉSZEK Augusztusban is szálláshellyel várja Önt a hortobágyi Madárpark 28 főig zárt, fedett parkolóval

www.madarkorhaz.hu

Szállásdíjak: • 10 fő felett 1500 Ft/fő • egyénileg 3500 Ft/fő • családi és egyéb kedvezmények tel: 30 9435-494 e-mail: [email protected]

Olvasói leveleket, érdekességeket a következő címekre várunk: [email protected] • 4071 Hortobágy, Petőfi tér 6. Állatorvosi, állatgyógyászati területen felmerülő kérdéseiket a fenti címekre várjuk! Megjelenik 10 000 példányban. Hirdetésfeladás, sérült madár bejelentése: [email protected] • Tel: (30) 9435-494; (52) 369-181. Az újságot szerkeszti: Dr. Déri János, Veres Hajnalka, Konyhás István • Tördelés: TerepSzemle Stúdió • ISSN 1788–456X Megtalálható országszerte állatorvosi rendelőkben, állatkertekben, vadasparkokban, kisállatkereskedésekben és állati áruházakban.