PUSZTADOKTOR MAGAZIN

PUSZTADOKTOR MAGAZIN IV. évfolyam 7. szám

• Kenyában jártam – 2. rész • Vihar a Hortobágyon • Élősködők fecskefiókákon • Madárlélek

a Madárkórház Alapítvány havilapja

2009. július

Önkéntes madármentők

A hortobágyi Madárkórházban évek óta számos önkéntes vesz részt a madármentő munkában, a sérült madarak gondozásában, etetésében, a kórtermek tisztán tartásában, és természetesen a gyógyult madarak elengedésében. Önkéntes munkája során Nagy Dávid, Benkő Éva és Váradi Lili énekes rigókat engedett szabadon.

Tamássy Krisztián (fent) fakopáncsot engedett szabadon az elmúlt hónapban, Lénárt Gábor (lent) pedig július első napjaiban egy énekes rigót.

A Madárkórház önkéntes segítői között sok gyerek van, akik jobban meg szeretnék ismerni a Hortobágy madárvilágát, de van, aki a gyógyítás iránt érdeklődik inkább. Mellettük állatorvostan hallgatók is szívesen töltik itt gyakorlatukat, hiszen a vadmadarak gyógyításával olyan ismeretekre tehetnek szert, amelyet kevés helyen oktatnak. Ilyen Katharina Zöchling osztrák

állatrovostan hallgató, aki több hetet töltött a Madárkórházban. Munkánkról nem csak a Pusztadoktor magazinban számolunk be, szerencsére más médiumok is foglalkoznak időnként a madármentéssel. A közelmúltban egy lőtt sérülés gyanús gólyáról adott hírt a Zsaru magazin. Ebből tájékozódott Kiss Miklós autópályarendőr. Az általa beszállított, csak könnyebb sérülést szenvedett postagalamb már a gazdájánál van.

A címlapon: Este a gólyafészekben (Fotó: Horváth Zsolt) 2

2009. július

Kenyában jártam (2. rész)

(A Puaztadoktor magazin 2009. április számá- kacsa, vadliba, nagyon sokféle gázló ban megjelent cikk folytatása) madár: marabu (mely úgy néz ki, mint A hajnali izgalmakkal teli reggeli után (a majmok ellopták a gyümölcsös tálunkat, nagy küzdelem árán sikerült a tálat visszaszerezni) elindultunk a 200 négyzetkilométeres, nemzeti parkká nyilvánított Nakuru-tóhoz, mely a vándor madarak és őshonos madarak paradicsoma. Egymás mellett békésen megférnek a tóban élő állatok, a kafferbivaly, varacskos disznó, szürke orrszarvú, a felette lévő akácia ligetekben zsiráfok, gazellák, antilopok. Legnagyobb megdöbbenésünkre flamingókat, amiktől régebben narancssárga volt a tó, alig láttunk. Lógó orral indultunk tovább Masaj Mara felé, abban reménykedtünk, hogy láthatjuk a Masaj Mara folyón való nagy átkelést (crossing). Sajnos itt sem volt szerencsénk, mert csak a több ezernyi zebra, és gnú csorda vándorlásának és gyülekezésének voltunk tanúi. Innen 12 órás út vezetett a Szerengeti Nemzeti Parkba. A Szerengeti Kelet-Afrika nemzeti parkja. Nagyon szépen kiépített pihenő helyeken számos vadállatot lehet látni: oroszlán, leopárd, orrszarvú, kafferbivaly, vízilovak, antilopok, négyféle antilop fajta lelhető itt fel, ezek mellett rengeteg madárfaj és a páviánok paradicsoma. Előbbi beszámolómban már beszéltem a Ngorongoró kráterről, mely egy völgyben van, akáciák, nyárfák, kolbász fa, kandeláber kaktusz veszi körül. Következő állomásunk a Manyara-tó volt, ahol csodálatos szép madárvilágot láthattunk: sárga lábú gólya, halász sas, vad-

egy cserbenhagyott vőlegény, melle és nyaka fehér, a többi fedő tollazat fekete). Ebben a tóban együtt élnek a vízilovakkal, melyek nagyon veszélyesek. Vezetőink elmesélték, hogy a vadállat támadások 90 százalékát a vízilovak által megtámadott csoportok teszik ki. Második helyen állnak a kafferbivalyok, majd csak őket követik az oroszlánok. A Manyara-tó már Tanzániában van, de mivel utunk nagyon hosszú, egy Arusa nevezetű helyi városkában szálltunk meg. Délután felfedező útra indultunk, ahol mi a helyi bazár kínálatán csodálkoztunk, az ottani lakosok körében viszont mi keltettünk feltűnést és a múzúngu (fehér ember) felkiáltással vettek körbe. Másnap reggel elindultunk az Amboseri Nemzeti Parkba azzal a reménnyel, hogy megláthatjuk a Kilimandzsáró havát. Késő délután értünk az Amboseli Nemzeti Parkba, ahol rengeteg zebra, gnú, kro-

kodil, hiéna, sakál él. Útban szállásunk felé vadászó foltos gepárdot láttunk. Sajnos a Kilimandzsáró tetejét köd borította, de reménykedtünk, hogy másnap hajnalban láthatjuk az egész hegyet. Izgalommal teli éjszaka után (oroszlánok járkáltak a szálláshelyünk körül) hajnal 5 órakor már kémleltük a Kilimandzsárót, ami teljes nagyságában, tisztán látszott. Legnagyobb bánatunkra és szomorúságunkra őt is elérte a globális felmelegítés, és a hósüveg helyett csak egy nagyon kicsi körgyűrű maradt meg. A máskor vízzel teli részeken most lápos, pocsolyás, bűzös maradványvíz van, melyet az ott élő állatok eléggé megsínylenek. Ezúton szeretnék mindenkit kérni, tegyen meg mindent a természet védelméért, hogy unokáink is láthassák a világ természeti örökségének csodáit. Remélem, még egyszer megadatik nekem is, hogy lássam-e csodálatos világot.

Dr. Hóra Ildikó

2009. július

3

Olvasóink írták Tisztelt Pusztadoktor Magazin! Örömmel olvasom a Pusztadoktor magazin júniusi száma „Szomjazó madarak” című cikkét. Én és családom kertes házban lakunk és naponta madárcsicsergésre ébredünk. Az 1990-es beköltözésünk óta folyamatosan volt kitéve itató, de a 2 évvel ezelőtti átalakításkor kialakítottuk a csatolt képen is látható itatókat. Itt sziklákon ücsöröghetnek, várakoznak, szárítkoznak a madarak és utána megmártóznak a naponta többször cserélt vízben. Van olyan alkalom, hogy 5-6 fajta madárka is lakozik a környéken egyszerre. Ha úgy gondolják, az itatóról készült képet tegyék közzé a magazinban.

Üdvözlettel: Brenner Miklós Debrecen-Józsa

Élősködők fecskefiókákon Fecskék minden évben költenek nálunk, állatok óljaiban nevelnek fiókákat, általában 3 fészekben. 2007 nyarán számunkra szokatlan helyen, a melléképület tornácán rakott fészket egy fecskepár. Abban az évben csak egyszer repítettek fiókát. Összesen kettőt neveltek, de az egyik fióka, a kirepülésük előtt nem sokkal elpusztulva hevert a fészek alatt. A teste szinte össze volt aszalódva, fonnyadva. Megnéztem a másik fiókát, mert eléggé bágyadtnak, soványnak tűnt. A hasán, ill. a szárnya alatt valamiféle lárvák voltak, amelyeket könnyű mozdulattal le tudtam seperni róla. Ezt a fiókát szerencsére fel tudták nevelni a szülők. 2008 nyarán újra fiókákat neveltek ebben a fészekben a fecskék. Egyik nap mind az 5 fiókát élettelenül találtam a fészek alján. Ugyanúgy összeaszalódott testtel. A lárvák akkorára elhagyhatták a testüket, mert egyet sem láttam, de tudtam, hogy ugyanaz lehet az oka, mint az előző évben. Ekkor kértem tanácsot Öntől, és az Insecticide 2000-t ajánlotta. Számítottam rá, hogy a következő fészekaljat is érinteni fogja ez a probléma. Közben próbáltam kérdezősködni állatorvosoknál, madarász ismerőseimnél, hogy szerintük miféle lárvák okozhatták a fecskék pusztulását. Senki sem tudta a választ, még

4

2009. július

hasonlót nem láttak. Sejtettem, hogy valamilyen specializálódott élősködő lehet. A felnőtt fecskéken életképtelenek voltak, hiszen egy könnyű érintésre leestek a fiókákról, illetve azok vérbő, tollakkal kevésbé fedett testalján voltak, ahonnan a szülők nem tudták volna eltávolítani őket, mert a fiókák szorosan egymáshoz simulva és a fészekhez tapadva helyezkednek el. Szúró- szívó szájszervet nem láttam, valószínűleg „piócaszerűen” jutnak hozzá a madár véréhez. A veszteség után a fecskepár újra tojásokat rakott, de a kikelésük után kb. 2 naponta ellenőriztem, hogy fertőzöttek -e a kicsik. Sajnos őket is érintette a probléma. Érdekes, hogy ugyanabban a fejlődési stádiumban voltak, mint az előzőek, tehát a kirepülés előtt kb. egy héttel. Kézzel eltávolítottam a lárvákat, a fiókákat, a fészket pedig az ajánlott szerrel kezeltem le. Így a fecskepár sikeresen kirepítette 4 fiókáját. Az élősködő lárvákból hagytam néhányat bebábozódni, majd kikelni. Kékes színű legyek bújtak ki a bábokból, amelyekből egyet megtartottam, hogy később megpróbálkozhassak a határozással. Sajnos hanyagságból nem a megfelelő módon tároltam, így bepenészedett. Mivel senki sem tudott a segítségemre lenni, egyedül próbálkoztam. Hosszas keresgélés

után két légyfajra bukkantam, amelyek lárvái énekes madarak fiókáin élősködnek: Protocalliphora azurea ill. Protocalliphora falcozi/falcon. Sajnos az életmódjukról, és a leírásukról szinte semmit sem találtam. A kevés információ alapján úgy gondolom, hogy a két faj nagyon hasonlóan nézhet ki. Elgondolkodtató volt, hogy miért volt mind a 3 fészekalj fertőzött és miért csak az a fészek volt érintett. Hiszen mindig is költöttek nálunk fecskék és sohasem tapasztaltam hasonlót. Ez a fészekalj olyan helyen épült, ahol nagyon sokat tartózkodunk. Ahányszor csak arra megyünk, a fecskeszülő fölrepül a fészkéről, márpedig a fiókák kikelése után is sokat ül rajta. Valószínűleg azért fertőződhettek meg könnyebben a fiókák, mert az átlagosnál többet voltak őrizetlenül. És hogy miért mind a három fészekalj? Az is lehet, hogy a legyeknek van valamiféle emlékezetük vagy valamilyen tápnövény volt a közelben, ami a felnőtt egyedeket odavonzza, hiszen nektárral is táplálkoznak. Idén kirepültek az első „egészséges” fiókák ebből a fészekből is. Kétnaponta ellenőriztem őket, nem találtam rajtuk lárvát.

Szabó Ildikó Balmazújváros

Vihar a Hortobágyon Nyugtalanul kapkodott Lajter Imre ju- szamaras kordéjának, amit deszkából hászkunyhójánál pulija a legyek után. eszkábált a gazdája. Nem fordultak Rekkenő, amolyan szorult meleg volt, motorom kerekei többé egy felet sem. amikor úgy érzi az ember, nem is a Ott ragadtam. bőrén, hanem a bőre alatt veri ki az Egy hatalmas villámlás után, szinte izzadság. A máskor sem bőbeszédű azonnal fülsiketítő dörrenés követkejuhász is nagy szünetekkel felelgetett zett. a kérdéseimre. Annál többször pislan- - Ez nagyon közel volt – jutott eszemtott a motorbiciklim felé. be a népi távolság-becslés. Ha a villa- Megőrjítik a legyek a kutyát, de ben- nástól számolom a másodperceket és nünket is, nem győz az ember csap- szorzom hárommal, annyi kilométerkodni. Nem akarom küldeni, de jobb re csapott be. lesz, ha a lába közé kapja a masinát, Az égiháború teljes erővel tombolt. mert igen készülődik az idő. A fene se’ Olyan sűrűn csapkodott az istennyila, hogy a dörrenések üstdobszólónak tudja, mi lesz még itt... Körbenéztem az égen, de még egy fel- tűntek. Az is eszembe jutott, a villám hő-foszlányt sem láttam: oda csap le, ahol valami kimagaslik. - Nemigen változik ez. Ha meg igen, Körülöttem pedig semmi sem volt a akkor csak a meleg nő és megfulla- közelben. Félni kezdtem! Ma már elmondhadunk. Csak a vállát húzta meg. Felállt a ra- tom, hogy akkor féltem életemben a kott léc-székről, és a hodály felé in- legjobban. Halálfélelemmel! Lefeküddult: tem a földre, a sárba. Még az arcomat - Megerősítem a kerítő kecceket. Ha is eltakartam a karommal. A sár alá is jön a vihar, még feldöntögeti. bebújtam volna. Jön a fenét – gondoltam, de ilyen marasztalás után illik elköszönni. Lassúra fogtam töfögő lovamat, mert a megszikkadt úton nagyon döcögött az összevissza nyomokban. Mintha vasúti síneken jártam volna, keresztben. Alig haladtam egy-másfél kilométert, mintha sötétedni kezdett volna. Hátra sandítottam, hát olyan fekete lett az ég alja, mint a szurok. Haragos gomolyfelhők közeledtek. És már dörgött is. Messze van még! Rákapcsolok, és mielőtt elkapna, kiérek a csárdához, ott Fotó: Konyhás István megvárhatom, amíg elvonul – okoskodtam. Ám, talán kétszáz métert sem tettem Azt tartják, a sietősen közeledő venmeg, eleredt az eső. Azután, egy perc dég nem marad sokáig. A vihar is hamúlva, leszakadt az ég, és vége lett a mar átvágtatott a fejem felett. Talán, motorozásnak. A két kereke taligake- ha negyedóráig tombolt, de addig curékké változott, olyanná, mint a ki- darul. Amikor már fel mertem állni, csit bolondosnak tartott Csala bácsi újabb baj szakadt rám: rettenetesen

fáztam. A ruhám bőrig ázott, és az a kis lenge szellőcske, ami a zivatart követte, csontig hatolt. Motorozásról a ragacsos úton szó sem lehetett. Gyalog indultam a Kilenclyukú-híd felé, rettenetes állapotban, szekérkerék nagyságú sárkoloncokat rugdosva a cipőmről. Úgy érkeztem a csárda mosdójába, mint Sanyó Imre kondás disznói a vályú elé, ha elszöktek dagonyázni. Nem az első lehettem, aki valaha is ilyen vihartépetten ide betért, mert a pincér – amikor “fél tisztán” az asztalhoz telepedtem – kérés nélkül hozott 2 deci forró bort, nyáron! Két nap múlva mentünk ki a motorbicikliért terepjáróval. Nem veszett oda, mert Nagy Jóska bácsi akkorra befuvarozta a kétkerekűjével, vagyis a taligájával a kunyhójához. Ő volt az, akitől ha megkérdezték, hogy miért nem vesz egy rendes szekeret, azt felelte: - Két kerék is sok a lúnak a sárban,

nemhogy négy. Azóta tudom, az égiháború nem gyermekjáték a Hortobágyon, de azt is, hogy jobban oda kell figyelni az odavalósi emberekre! Nem érdemes okoskodni...

Kápolnási István

2009. július

5

Madárlélek 1. Mindenekelőtt tisztázni szeretném, hogy lélek alatt én nem valamiféle önálló, testtől függetleníthető létezőt értek, hanem a lelki jelenségek összességét. A teljesség igénye nélkül: az érzelmeket (félelem, öröm, rokonszenv, ellenszenv, szeretet, bánat, harag, érdeklődés, gyengédség, irigység, kíváncsiság stb.), a tudatot, az emlékezést, a képzeletet, az akaratot, a gondolkodást. Gondolom, az állattartó emberek nagy része számára (legalábbis azok számára, akik empátiás képességgel rendelkeznek) ezek után nem mondok újat azzal, hogy az állatnak is van lelke, a madárnak is van lelke. Tyúkeszű, szokták mondani arra az emberre, aki gyenge elmebeli képességekkel rendelkezik. Feltételezem, a mondásnak az a gyökere, hogy a tyúkok és általában a madarak nem valami nagy agyállományt birtokolnak. Egyes, a fejlődés magas fokán álló madárfajoknál azonban az a pirinyó agyacska villámgyorsan és igen hatékonyan működik! (Gondoljuk meg, hogy a többsejtű állatok mintegy félmilliárd éves fejlődéstörténetében az első, cickányszerű emlősök kb. 200 millió éve, az első ismert madarak mintegy 150 millió éve jelentek meg, és ez a két állatosztály egymással párhuzamosan fejlődött. Az a vélekedés tehát, hogy a madarak – úgy általában – a törzsfejlődés alacsonyabb fokán állnának, egyszerűen nem igaz.) Persze az egyes madárfajok között igen nagy különbségek vannak abban is, hogy milyen mértékben tudnak alkalmazkodni – nem is a környezethez, hiszen abban a legtöbb faj jeleskedik, hanem a környezet megváltozásához. Gondoljunk például a fekete rigókra, amelyek legtöbb városlakó példánya ma már úgy viselkedik, mintha az ember egyik házi madara lenne. Egész bizalmasan közel engedi magához az embert, különösen, ha valami eleség van kilátásban – akár a téli etetéskor, akár a kertművelés során, amikor ízletes gilisztákat, rovarokat zsákmányolhat az ásó, kapa közelében. Biztos vagyok benne, hogy a seregélyekkel ugyanez lenne a helyzet, ha nem lenne bennük az ősi félelem, amelyet a bogyós gyümölcsöket féltő ember kegyetlen irtó 6

2009. július

hadjáratai beléjük plántáltak. Azt tapasztaltam, amikor akár már felnőtt, sérült példányok kerültek hozzám gondozásra, ahogy a fekete rigó, a seregély is kiválóan tud alkalmazkodni a kényszerű szobai környezethez, az ember és a többi kismadár közelségéhez. Nem úgy a sárgarigó vagy a sarlósfecske! Voltak fészekből kipottyant tündéri sarlósfecske-fiókáim, amelyek

anyjukként szerettek, és nagy igyekezettel vettek részt a repülő-leckékben is; de került hozzám olyan sérült, felnőtt sarlósfecske is, amelyet megetetni is képtelen voltam, mert a mélyen torkába dugott lisztkukac-darabkákat is nagy ívben kiköpte. Mélységesen sajnálom azt a szegény kis sárgarigót, amely még a szülők táplálására szoruló, alig röpülős korában emberi kézbe került. Gazdája arra a sorsra szánta, hogy majdan a kalitkában fütyörésszen neki, holott nyilván jól tudta, hogy védett madarat tilos rabságban tartani. Nem is rovarokkal etette, hanem tojással, túróval stb., amit ő képtelen volt m e g s z ok ni, reggeleste kényszer-etetni kellett. Minél idősebb lett a kismadár, annál jobban megmutatkozott

alapvetően vad, emberkerülő, rejtőzködő természete. (Ezt a nem tudatos, genetikailag kódolt menekülő reakciót az agy limbikus rendszere – főleg az amygdala – váltja ki.) Ha csak észrevette az embert, máris vad riadalommal repült neki a kalitka túlsó falának. Hamarosan össze-vissza törte a szárnya, farka tollait, csúf kis madárroncsként tengette életét. – Kb. félévesen ilyen állapotban került hozzám. (Bár fiú az istenadta, az egyszerűség kedvéért Sárikának neveztem el.) Megpróbáltam mindent megtenni, hogy ismét alkalmassá tegyem a szabad életre. Nem kellett többé kalitkában laknia, mert nálam egy egész szoba van madaraim igényeihez alakítva. Elkezdtem lisztkukaccal etetni – az egyetlen olyan rovareleséggel, amely egy városi emeleti lakásban télen-nyáron rendelkezésre áll, mert állatkereskedésben beszerezhető. Igen ám, de a rovarok önálló bekebelezésére is hosszadalmas munkával kellett a szegény, félreprogramozott agyú rigócskát visszaprogramozni! Hónapokig kézbe fogva, csőrét kinyitva kellett napjában ötször is megetetetnem. Mivel előző gazdájától többnyire fehér táplálékot kapott, először csak a frissen vedlett, fehér kukacokat volt hajlandó bekapkodni. Mire válogatás nélkül hajlandó volt a lisztkukacot megenni, ősz lett, túl késő a szabadon engedésre. – A tollazata két hónap alatt rendbejött, szabadon röpködhetett, de már a tolakodó természetű kis papagájaimtól is félt, újra egy kalitkát talált magának, ahova félrevonulhatott. Aztán jött a vonulási időszak, az éjszakai nyugtalanság, röpködés, aminek újabb evezőtollak látták kárát. Ahogy teltek a téli hónapok, s egyre idősödött, ezzel együtt egyre félénkebb lett. Újabb csapongások a kalitkában… Tavaszra a tollazata újra összetöredezett. Most megint azt várom, hátha az újabb tollváltás rendbe hozza a röpképességét. De ahogy az idő múlik, a fiatal madárból „öreg madár” lesz, egyre kisebb az esély, hogy önállóan be tudna illeszkedni a kinti, természetes környezetbe. – Ilyenkor tavasszal, nyáron szépen énekelget is (ez a fajtársakkal való kontaktusteremtést szolgálná), de kizárólag akkor,

mikor én a látókörén kívül vagyok. Ő képtelen volt a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni. Hasonló tapasztalatokat szerzett Konrad Lorenz (Salamon király gyűrűje) az erdei pintyecskéről, amelynek

a kalitkájáról nem lehetett a vászonburkot eltávolítani anélkül, hogy a madárka magát törve-zúzva ne rontson a kalitka rácsának. Számos vadmadárfaj osztozik ebben a viselkedésben. Mások viszont – elsősorban a természetes körülmények között is csapatban, társas életet élők, mint a seregély, a varjúfélék, a papagájok – sikerrel emberhez szoktathatók. Persze a madarak is egyéniségek, az egyes egyedek viselkedése között elég nagy különbségek lehetnek. Vannak bátor, kíváncsi, domináns, barátságos, meg félénk, visszahúzódó, vadóc példányok. Ezt a díszmadártenyésztők ki is használhatják, a könnyebben kezelhető egyedeket szaporítva tovább, míg létre nem jön egy-egy olyan szobamadár-populáció, amely a szabad természetben már képtelen volna megélni. Én sem tudnék már élni anélkül, hogy

a lakásomban madarak vegyenek körül. Azonban elvből csak ilyen célra tenyésztett szobamadarakat, meg esetenként önálló életre képtelen, sérült vadmadarakat tartok meg. (Egyébként ma nálunk a legtöbb vadmadár védett vagy fokozottan védett, és emiatt tilos is rabságban tartani.) Nekik pedig igyekszem olyan körülményeket biztosítani, hogy nemcsak testileg, de lelkileg is jól érezzék magukat. A díszmadár sem szobadísz, és nem is „kalitkamadár”! Írásom folytatásában majd arra szeretnék példákat hozni, mennyire érzelem gazdag, kedves és szép kapcsolatok alakulhatnak ki madár és ember, madár és madár között, ha az ember barátként, társként kezeli a kis kedvenceit.

Dr. Molnár Lívia Tel: (52) 481-683

Gólyamentés daruval

A népnyelvben többféle elnevezése is él, hívják Ígéret havának, nyárelő havának, a Madárkórházban azt szokták mondani, május a gólyák hava, de igaz lenne ez még júniusra és júliusra is. A fészekrakástól kezdődően a fiókák kirepüléséig számtalan nehézséget kell leküzdenie a

madárszülőknek, és a fiókáknak, ha táplálékban gazdag egy terület, és az időjárás is megfelelő, több fiókát tudnak felnevelni a szülők, ha ezek a körülmények nem adottak, a kikelt fiókáknak csak egy része repülhet ki. A gólyáknál általában 1-4 fióka kel ki, ezeket a szülők felváltva etetik. Ha a költési időszakban az egyik szülő megsérül, kevés esélye van annak, hogy a másik egyedül ki tudja kelteni őket, hiszen amíg táplálkozik, a tojások kihűlhetnek, vagy kifoszthatják a fészket. Idén májusban Berettyóújfaluból egy gólyát lőtt sérülés gyanújával szállították be rendőrök a Madárkórházba, de később kiderült, a sebet nem lövedék okozta. Valószínűleg ennek a madárnak a fészkét figyelte meg Dr. Erdélyi Mihályné, a gólya egyedül ült rajta. Egy másik, törött szárnyú gólyát Rézműves József

és Lakatos Zoltán pocsaji polgárőrök találtak meg, ennek a madárnak a fészkén szintén csak egy gólyát láttak. A két helyszínről a Madárkórház dolgozói darus kocsival mentették ki a fiókákat. A pocsaji fészekben sajnos már csak a bezápult tojások voltak, de a másik fészekben négy fiókát találtak lehűlt állapotban. Közülük 2 maradt meg, jelenleg is a Madárkórházban vannak, szépen fejlődnek, és hamarosan a saját szárnyukon hagyhatják el a kórházat.

Veres Hajnalka

2009. július

7

Látogasson el hozzánk!

Hortobágyi Madárpark

a 33-as út mentén www.madarpark.hu gyerekröptető

látványkórház

madármentő kiállítás

madárkertek

Címünk: Hortobágy 4071, Petőfi tér 6.

MADÁRFÉSZEK Júliustól szálláshellyel várja Önt a hortobágyi Madárpark 28 főig zárt, fedett parkolóval

csodalibikóka

www.madarkorhaz.hu

Szállásdíjak: • 10 fő felett 1500 Ft/fő • egyénileg 3500 Ft/fő • családi és egyéb kedvezmények tel: 30 9435-494 e-mail: [email protected]

Olvasói leveleket, érdekességeket a következő címekre várunk: [email protected] • 4071 Hortobágy, Petőfi tér 6. Állatorvosi, állatgyógyászati területen felmerülő kérdéseiket a fenti címekre várjuk! Megjelenik 10 000 példányban. Hirdetésfeladás, sérült madár bejelentése: [email protected] • Tel: (30) 9435-494; (52) 369-181. Az újságot szerkeszti: Dr. Déri János, Veres Hajnalka, Konyhás István • Tördelés: TerepSzemle Stúdió • ISSN 1788–456X Megtalálható országszerte állatorvosi rendelőkben, állatkertekben, vadasparkokban, kisállatkereskedésekben és állati áruházakban.