PUSZTADOKTOR MAGAZIN IX. évfolyam 8. szám a Madárkórház Alapítvány havilapja
2014. augusztus
• A veréb és a sas • Elmennek a gólyák • Chauchat a hortobágyi Varázshegyről • Ugartyúk a műtőasztalon
RTOBÁGY HO
TV PÍ
H
ÁZ
AL
A
ÓR
Már az ókori rómaiak megmondták: Aquila non captat muscas. Sas nem kapkod legyek után, vagyis nem fog legyet. Sem verebet. Ha van ilyen, akkor én vagyok a sas, és mégis futkosok a veréb után. Hogy megmentsem. Egy veréb miatt vagyok Szentesen megint. A Páter panzióban már ismernek. Itt írom a cikket, mert amíg várakozok, van egy kis időm. Otthon nem érek rá, annyi a munka ilyenkor. Immár ötödjére vagyok itt, nem a veréb miatt feltétlenül, de minden alkalommal részemről lett volna rá szándék és lehetőség. Most sem sikerült személyesen megvizsgálni. Nem is úgy készültem, mert a gazdája nincs otthon. Eddig e-mail, és sms váltás alapján van információ, ami legjobb esetben is csak 60 %-ban eredményes az állatorvosnak, de jelen esetben ezzel kell beérni. Nyavalyatörős. Már két hónapja vegetál megmentőjénél. Kiesett a fészekből és beverhette a fejét. Meg is vakult talán, az egyik szemére biztos. Ezért tekeri a fejét és forog a látó szeme irányába. Majd bepörög, és epileptiform görcsöket produkál. A fejét lenyomva megnyugszik. Ez nem idegrendszeri tünet, hanem hiszti. A szemét kell kezelni és pszichológiai módszerrel leszoktatni a hisztiről. Ahogy annak idején a „Nyaktekercs” nevű rétisast. Korábban nyugtatókon és B vitaminon élt, most más egyéb komplex kezelés részeként homeopátiás szert hoztam neki, melyet kuratóriumi elnökünk, dr. Kiss József nagyon körültekintő tájékozódás után választott ki számára, valamint a Magnapress mágneses készüléket, amivel az előző számunkban bemutatott parlagi sast is kezeltük. Ezt saját tapasztalati úton szerzett meggyőződésünk szerint áramütés kezelésére használjuk leginkább, és elég eredményesen. A feltalálója, aki külföldön élő honfitársunk, akkupunktúrás pontkombinációk mágneses kezelésére fejlesztette ki. Kövesdi Natália a Magnapress magyarországi képviselője tíz év alatt már a harmadik, legújabb fejlesztésű készülékkel ajándékozta meg alapítványunkat, így az egyiket a veréb kezelésére át tudtam adni. A szakértelemmel összeállított pontkombinációt mágneses térerőben kezelve a komplex kezeléssel együtt pár hét alatt akár teljes gyógyulás várható. Sietek vissza Hortobágyra, mert várnak rám kedvenceim, a sasok: Bogyó, a kétszer mérgezett hím rétisas, akit egyszer már elengedtünk. Másodszor azért nem, mert párba állt Lucával, a műlábas tojóval. Hátha lesz belőle valami? Lucának viszont vonzóbb az öreg, még el nem engedett parlagi sas, akivel közben Bogyót otthagyva első látásra párba állt. A réti a parlagival! Követi mindenhová, mellé ül, és Bogyó a domináns hím nem tehet ellene
ÁNY
MADÁRK
A veréb és a sas
semmit. Nem is akar. Sok van mi csodálatos, de a sasoknál semmi sem csodálatosabb...
Talán a veréb? Nekem egy veréb ugyanolyan, mint egy sas, pedig a sas a kedvencem. De a verébnek a saját élete ugyanolyan drága, mint a sasé, vagy az enyém, vagy bárki másé. Nem tudok nem segíteni a verében. Még akkor sem, ha tényleg műteni való gólyák tömege vár rám. Volt ott Kunszentmártonban egy szárnytörött fekete gólya, Katona Mihálynál, jó kezekben, elsősegéllyel ellátva, de nem lehetett halasztani, azért is el kellett menni. (Az erről szóló, általa írt cikk a következő, szeptemberi számunkba fér csak bele.) Ha már arra jártam, elhoztam két árva kiscicát is, akik még nem kerültek sorra a helyi állatvédőrök zsúfolt teendői közepette. Önkénteseink szívesen befogadják őket. Mire hazaérek, iszonyú hajtás van: eddig soha nem volt ennyi beteg egyszerre. Tele vagyunk állattal, a sürgős ellátásra érkezett madarak dobozaitól szó szerint már lépni sem lehet a műtőben. 10 önkéntes, 6 dolgozó és én megállás nélkül tesszük a dolgunkat. Mindenki nagyon jó. De estére, mint a zombik, úgy néztünk ki a műtétek után. Amikor minden kész, éjjel jön még egy gólya szanaszét törve, nem lehet nem megcsinálni, és amikor ez is megvan, jön egy másik ugyanolyan...És ez már napok-hetek óta tart. Zsombor nagyszerűen vezeti az önkénteseket, de már az ő feje felett is kezdenek összecsapni a hullámok. Én bírom, bírnám, írtam már, hogy ebben a munkában nem fáradok el. Ez hivatás, szívesen, önként vállalt kötelesség, szenvedély, szórakozás. Tegnap mégis halálosan elfáradtam. De megcsináltam. Szentiván éjjelén, a tűzönjárás előtt a Madárkórházban meggyógyított két gólyát engedtek szabadon a táltosok. Azóta 68 gólya érkezett, melyből egyet már elengedtünk, 4 elhullott, 63 még a kórház vendégszeretetét élvezi. Azokat, melyeket csonttörés miatt műteni kellett, a csont hat hétig tartó összeforrása előtt nem tudjuk megfelelő állapotba hozni, hogy biztonsággal el tudjanak vonulni Afrikába. Őket átteleltetjük, és március 15-ig maradnak itt. Azokat viszont, melyeket sikerül, folyamatosan engedjük ki a szabadba, az utolsókat augusztus 20-án az erre jelentkező látogatóink bocsáthatják útjukra. Erre az alkalomra szeretettel hívunk és várunk minden kedves olvasónkat. Legyen részük benne!
Dr. Déri János
A címlapon: Fehér gólyák a voliere tetején • (Fotó: Déri Balázs)
Elmennek a gólyák „Jön az ősz, megy a gólya már, Hideg neki ez a határ, Röpül, röpül más országba, Hol jobban süt a nap rája.”
gabona kaszálásakor ez a madár kö- hozza a kisbabát a kéményen át”. Taveti a folyamatot, és a levágott terület- lán onnan ered ez a hiedelem, hogy ről összeszedi a rovarokat, bogarakat a gólya mindig a legmagasabb helyen és rágcsálókat. A sáskák irtásában is szeret pihenni, és fészkelni is. A régi segítséget nyújtanak az embereknek, házak kéménye elég magas, ez látható A költöző madaraknak az ősz mivel sokat megesznek, ez főleg a régi ma is, innen az ihlet. A megjelenése jövetele késztetés a nagy vándorútra, időkben volt jelentős, mikor még nem megnyugtató: fehér és fekete tollazat, elmenekülés a zord tél elől, a gólyák volt permetezés. Szijj J. írása alapján: a vöröses lábak és csőr, nem beszélve is idetartoznak. Hazánkban kettő egy gólya percenként 20-30 tücsköt a méltóságteljes, kimért lépteiről. ismertebb: a fehér gólya (Ciconia és sáskát evett meg, egy Afrikában Nem véletlen, hogy erről a ciconia) és a fekete gólya (Ciconia lőtt gólya gyomrában 1000, egy má- kedves, szép és egyszerű madárról nigra). A fehér gólya a az emberek érzelméből kedveltebb, ismertebb fakadóan sok anekdoa két faj közül, hiszen ta, vers, dal keletkezett. ő maga is emberközelEzek közül néhány, mint ben él már több száz a gólyával kapcsolatos éve. Napjainkban iganévnapok: Sándor, Józi urbanizálódott mazsef, Benedek (márcidár. Valamikor régen us 18, 19, 21) „zsákban a természetben éltek. hozzák a meleget”, a népi Ma már 80-85% élnek megfigyelés szerint ezelakott területen, 15ken a napokon érkeznek 20% a természetben. meg a gólyák; István kiElmondható, hogy ez rály (augusztus 20.) népi a madár támaszkodik megfigyelés, hogy a góaz ember által létrelyák ezen a napon kelnek hozott építményekre, vándorútjukra, elmenlétesítményekre. Már nek a telelő helyükre. korábban, amikor emKöltőink közül soka Fotó: Konyhás István kat megihletett, például berközelbe kerültek, a fészküket kéményekre, háztetőkre, siknak 1600 vándorsáskát találtak. A Petőfi Sándort (Jön az ősz, A gólya), tornyokra, színekre, csűrökre, kút- vizes területeken, gyepeken megfogja Tompa Mihályt (A gólyákhoz, Alágasokra, szalma-széna kazlakra a kígyót, békát, gyíkot, földi gilisztát, földi képek, Az özvegy gólya) Arany rakták. A huszadik század közepétől apró rágcsálókat. Nem véletlen tehát Jánost (A rab gólya). Mondásainka legkedveltebb fészkelő helyek fo- ennek a madárnak a megbecsülése, ban gyakran fordul elő: Árva, mint kozatosan a villanyoszlopok lettek. szeretete, de neki az emberhez való a gólya; Gólyalábon jár; Engem sem Ma már 75-80%-uk ezen található, viszonya sem, ezek a kölcsönösségen a gólya költött; Elvitte a kedvét a gó20-25%-uk egyéb helyeken: lya; Elvitte, mint a gólya a mint kémények, silók, mű- Néhány érdekesség a gólyák fészkeléséről: a legrégebbi fiát; Őt sem a gólya költötte; oszlopok, stb. Sokszor megjön, addig el se fészek a szakirodalom szerint az 1950-es évek vizsgálata A fehér gólya min- alapján: Erfurt közelében lévő faluban 1593-ban épült. megy a gólya. dig a magyar emberek ked- Egy másik, még ennél is régebbi adatot a thüringiai Növényneveinkben ves madarai közé tartozott. Langensalza városi iroda dokumentált: 1549-es feljegyis megjelenik: fodros góA paraszti világban örültek lyaorr, hegyi gólyahír, mozéseik vannak egy tornyon megfigyelt fészekről. A fésza jelenlétének, hiszen az em- keket minden évben tatarozzák, javítják, így az növekszik. csári gólyahír, nehézszagú berek segítségére voltak és gólyaorr, piros gólyaorr. Találtak már olyan fészket, melyek átmérője 2 méter, mavannak ma is. A szántó em- gassága 2,5 méter, a súlya több mint 10 mázsa volt, de 15 Több címerben is szerepel: bereknek az eke után menve, mázsásat is regisztráltak. Hazánkban a legnagyobb fészFüzesgyarmat (Békés m.), a kifordított földből kikap- ket rakó madár a gólya. Tiszavalk (BAZ m.), Tarag kodják az egereket, pockokat, (Somogy m.), Szenta címindenféle rágcsálókat, a cserebogár alapulnak: gondoljunk csak az ember mere (Somogy m.), Jász – Nagykun lárváit és sok más bogarat. Szakiro- által biztosított élelmük beszerzésére – Szolnok megye, és családi címerekdalomban Szíjj J. arról tájékoztat: egy (szántásnál) és a fészkelésük segíté- ben is. gólya egy óra alatt 2 hörcsögöt, 1 bé- sére, a gólyák pedig segítenek a kár- Katona Mihály, Kunszentmárton kát és 44 pockot (egeret) nyelt le. Ez tevők irtásában. A fehér gólya az élet MME tagja, a Körös-Maros Nemzeti Park Ig. nem kis teljesítmény. A rét, lucerna, jelképe, az anekdota szerint „a gólya Polgári Természetőre) 2014. augusztus
3
Gólyamentés a Class FM-mel
Fotók: Déri Balázs
Többszörös együttműködéssel került a gólya Hortobágyra
Egy júliusi reggelen Dunabogdányban találtak rá arra a sérült lábú gólyára, ami kalandosan, a Class FM Rádió és több önkéntes közreműködésével került el a Madárkórházba. A megtaláló a madarat bedobozolta és bevitte a munkahelyére. Körbetelefonálta Tolnát, Baranyát eredmény nélkül, ekkor a Class FM Morning Showjától kért segítséget. Ott a műsorvezető hölgy az interneten keresgélve találta meg a Mályi Madármentők oldalát, majd felhívta
vezetőjüket, Lehoczky Krisztiánt. Ő egy újabb madármentőt értesített. Márton András két falunyira él a helyszíntől, és rendelkezik az alapvető madármentési ismeretekkel. Ő felkereste a megtalálót, hívta a DINP illetékes természetvédelmi őreit, akik el is indultak a madárért. Az eredeti terv szerint a gólyát a budapesti állatkertbe szállították volna, mint területileg illetékes helyre, de időközben több rádióhallgató is értesítette a fejleményekről a Madárkórház Alapítvány állatorvosát, dr. Déri Jánost. Ekkor újabb telefon következett, hiszen a Madárkórházban nem csak fogadni, de műteni is tudják a sérülést. Ezenfelül éppen a közelből várták egyik önkéntesük, Sebők Dóra érkezését. Az alapítvány másik önkéntesével, Cseszlai Zsomborral és a nemzeti park munkatársaival egyeztettek, és a gólya egy nagyméretű kartondobozban több kézen át hamarosan meg is érkezett Hortobágyra. A bal lába a csüdnél teljesen ki volt csavarodva, de szerencsére nem volt nyílt törése, csak az egyik csontja végéből tört le egy kis darab. Az elmozdult részt Déri doktor egy csavarral stabilizálta, és ezzel merőlegesen pár fém pálcával is biztosította. Ezután lábának műtött részére kapott egy fedőkötést, és antibiotikumot mellcsontja mellé. A beavatkozás után a többi felépülőben lévő gólyával egy kórterembe került, és a műtétnek köszönhetően valószínűleg újra két lábra fog tudni állni.
Ugartyúk a műtőasztalon Mind hazánkban, mind kórházunkban ritkaságszámba megy az ugartyúk. Rejtett, civilizációtól mélyen elszigetelt életmódja miatt nagyon kevesen ismerik, még kevesebben láthatják e páratlan madarat. Ébersé-
4
2014. augusztus
ge, óvatossága folytán ritkán is sérül. Ha esetleg még is baj érné, rejtőzködő életmódja végett kis eséllyel találják meg. Ritka, hogy közutak környékére tévedjen. Mégis megtalálta a sorsát. Mezőtúr mellett találták egy út mellett. Feltehetőleg elütötték. Amellett, hogy bal lába nyílt törést szenvedett, szegycsontja három darabra tört. Lábába velőűrszeget helyeztünk, majd hogy a két törvég el ne forduljon, egy úgynevezett „fixateur externe“ módszer segítségével egy külső keretet is kapott. Nehezebb eset volt azonban szegycsontja. Ritka, hogy egy madárnak eltörjön. Elhelyezkedése miatt nagyon nehéz rögzíteni, sőt eleve ös�szeilleszteni is. Végül egy vastagabb varrófonállal sikerült összehúzni a részeket, majd ugyanezzel a fonállal rögzítettük is. Úgy érezzük, a műtét a lehetőségekhez képest sikeres volt, bízunk a madár mielőbbi gyógyulásában. Lábával már fel tudott állni, sőt bicegve ugyan, de pár métert már meg is tett.
Elgázolt vízimadarak
Nagykócsag, bölömbika, bütykös hattyú
Júliusban több vízimadár is érkezett a Madárkórházba. Egy nagykócsagot (a képen) Folyás közelében találtak az út mellett. Agyrázkódása miatt tétován ácsorgott, de belső sérülése szerencsére nem volt. A vízimadaraknak szánt kórterembe került, ahol társaitól hamar eltanulta az élelemszerzés módjait. Ugyancsak ide került a Tarcal közelében talált bölömbika, akit megtalálói először törpegémnek véltek. Hortobágytól nagyjából 15 kilométerre egy fiatal bütykös hattyú küzdött a felszállással, de az aszfalt súlyosan felsértette a lábait. A hónap végén sikeres gyógykezelés után mindhármat elengedtük.
Fotók: Déri Balázs
Fecskenevelde két-két leesett fecskefészket hoztak be Poroszlóról és Balmazújvárosról, fészkenként hét-hét picivel. Először csak parányi szürkésfekete foltok, hatalmas, puha, még alig-csőrös szájak. Sok-sok, hatalmas, lisztkukacnyelő fecskeszáj. Nagy öröm, amikor a kicsiket a kalitkából kiengedhetjük a terembe. Ez jele az önálló evés elsajátításának, a repülés igényének, ös�szességében pedig az önálló életre való képességet jelenti. Sajnos nem mindenki menthető meg, s az életben maradók közül sem válik röpképessé mindenki. Utóbbiak nem fogják megtapasztalni a repülés semmi máshoz nem hasonlítható szabadságélményét. Az önállóvá válókat szép, napfényes délelőttökön bocsátjuk útjukra. Mi visszatérünk az „egyesbe”, s kívánjuk A hortobágyi Madárkórház látogatói mánkórházak újszülött osztályaihoz nekik, hogy boldogan repüljenek át elsőként a kórházban dolgozók által hasonlít. A piciny, önálló életre még országokon, hegyeken, vizeken, csicsak „egyesként” emlegetett kórte- képtelen madarak élnek itt, akik dön- cseregjenek nagy hajók orrán, tengerrembe tekinthetnek be. Ennek az a tő többsége fészekből esett ki. Idén parti teraszokon, s jövőre épségben különössége, hogy valójában nem több mint félszáz fióka került az in- térjenek vissza hozzánk. Dr. Szendrei Eszter igazi kórterem, hanem inkább a hu- tézetbe. Az elmúlt héten például
Chauchat a hortobágyi Varázshegyről Töredékek Madame Chauchat feljegyzéseiből Oly régen írtam. Miért, hogy épp ma jön ez az érzés, és az íráskényszer? Ma három hónapja, hogy elhagyni kényszerültem otthonomat, a békés szentesi baromfiudvart, a társaimat, szeretett asszonyomat. Csak egy fekély, gondoltuk, amely bizonyára hamar rendbe jön, s visszatérhetek. Három hónap, hát ezért ez az érzés, és ezért ez az írás. A szokatlan helyzet megszokása, amikor a mindennapok a korábban elképzelhetetlen töredékekből adódnak össze. A hortobágyi Madárkórház csöndje, a magány, a vizsgálatok, a szondázás. Ugyanakkor tudom, hogy a kórterem üvegfalán túl emberek néznek be rám. A beszűrődő töredékek: „Ó, szegény!” „Juj, de csúnya”, „Amúgy milyen aranyos volna”. A kiszolgáltatottság szülte szánalom nekem fájó szavai. Zavart, bántott, szomorú voltam, enni sem akartam. Aztán kiderült, hogy már nem is tudok enni. A kétségbeesés, aztán a megadás érzése. Doktor úr megoperált, de enni még nem tudok. Másik terembe kerültem, távol a látogatóktól. S mégis, azóta inkább vagyok emberközelben. Lábadozásom óta ugyanis sokat sétálok a Madárkórház parkjában, ahol rengeteg a látogató. De már nem zavar. Mert vállalom a betegségem nyomait. Ilyen vagyok. Én vagyok Madame Chauchat (Sosa). És azóta mintha kevesebbszer hangzanának el a korábbról annyira ismert lesajnáló szánalom szavai. Tudom, hogy betegségem nem gyógyul, de a fájdalmat enyhíti a törődés, régi életem hiányát, bánatomat begyógyítja a szeretet.
Dr. Szendrei Eszter
2014. augusztus
5
Isten madara
Arasznyi családtagunk, Zuzuka (2. rész)
(A június-júliusi lapszámban megjelent cikk folytatása.)
A jó kondijú és kiegyensúlyozottan viselkedő fecske láttán nyugtáztam magamban, úgy néz ki, eltaláltam az igényeit, a tartásával kapcsolatos feltételezéseim beigazolódni látszottak. Az etetés mellett természetesen itatni is kellett. Nagyjából sikerült kitapasztalnom, hogy mikor szomjas, mikor kell vízzel kínálni, de ettől függetlenül ő maga is számtalanszor jelezte ivási szándékát. Ilyenkor a mosogató szélére szállt és a csapot figyelve sétálgatott rajta. Ekkor előkaptam a számára itatóként fenntartott 5 centes pálinkáspoharat. Zuzuka egyből rászállt a kezemben tartott vízzel teli pohárra és nagyokat kortyolt belőle. Általában három-négy ilyen korty elég volt ahhoz, hogy szomját oltsa. Napjában négyszer-ötször kellett csak megkínálni, ennél többször nem fogadta el a vizet, vagy ha le is szállt a pohárhoz, maximum csak a fejét beletéve pancsolt egy kicsit, viszont inni nem ivott. Zuzuka imádott napozni, így gyakran helyeztem lámpa alá vagy ablak elé, mikor besütött a nap. Amit viszont még ettől is jobban szeretett, az a konvektor melege volt. Sokszor tartottam a konvektor fölé ujjamra ültetve, amire ő tollait felborzolva, fejét oldalra fordítva kitárta szárnyait és farkát és szabályszerűen ráfeküdt a kézfejemre. Pár perc után megelégelve a dolgot először egy kicsit lihegett, majd elszállt. Úgy vettem észre, reggelente eléggé jól esett neki ez a melegítés. Ezt leszámítva nem igényelte különösebben, hogy fűtsünk rá, sőt, nemegyszer előfordult, hogy a függöny alatt kiszökve kijutott a hűvös folyosóra, ahol aztán az üveglapokkal lefedett akvárium tetején szaladgált, próbálva megcsípni a halakat az üvegen keresztül. A fagyasztóban lévő farontó hernyókból már csak egy-két darab maradt. Zuzuka ekkorra már jól ismerte e rendkívül kedvelt csemegéjét, és ha felengedés céljából elől hagytam egyet, annak gondolkodás nélkül nekiment
6
2014. augusztus
még így egészben is, nem törődve a lárva szokatlan megjelenésével, és az ő szemszögéből nézve enyhén szólva is „szörny” méretével. A területfoglalás is megtörtént. Leginkább a pulttal leválasztott részt sajátította ki magának, amibe a szekrény teteje, illetve a rajta lévő váza is tartozott. Ha ide valami szokatlan tárgy került, akkor rendre erőteljes csiviteléssel fejezte ki nemtetszését, amihez még egyfajta izgatott tartás is párosult. A nemkívánatos tárgyaknak végül folyamatos csivitelések közepette nekiment. A nylonzacskót nagyon nem szerette:
lakon, vagy már egy eleve rossz állapotban lévő tollazaton megy végbe, és mivel Zuzuka alapból erősen gyér tollazattal született, az amortizációnak köszönhetően egyre inkább kezdte felvenni a „rongyos hippi” szerkót. Ha szakszerűen akarnám leírni a küllemét, akkor azt mondhatnám, hogy leginkább egy elfuserált partifecskére emlékeztetett. Eljött a karácsony. A két ünnep között elkezdtem elmélkedni, hogy madárkámnak most már lassan vedlenie kéne, mivel a füsti fecskék afrikai telelőhelyükön karácsony környékén kezdik meg a tollváltást. Már január második felében jártunk, de vedlésnek még a legapróbb jelét sem lehetett fecskémen megfigyelni. Sejtettem, hogy ez lesz, de azért reménykedtem, hátha időben elkezdődik. Januárban minden ment a maga megszokott ütemében, bár Zuzuka tollazata ekkorra már annyira elkopott, hogy a szárnyat borító fedőtollak nagy részéről már lejött a zászló, így szinte csak a tollgerincek maradtak A kép illusztráció. (Fotó: Veres Hajnalka) meg. A tollak nem letörtek, hanem egy kívülről befelé hafelkapta, majd úgy rázta, mint kutya ladó szabályos kopáson estek át, ami a lábtörlőt, és miután sikerült legyőz- végül teljesen elvékonyította őket. A ni a „betolakodót” (leesett a földre, legjobban károsodott külső szárnyfevagy elvittem onnan), elégedetten dőkről, amelyek a középfedők voltak, felszállt valamelyik ülőhelyére és ott teljesen eltűnt a zászló, így ott tollak hangos ficsergésbe kezdett. Este, mi- helyett csak tollszárak sorakoztak… kor néztük a tévét, sokszor telepedett A szárnyon kívül a kopás a tarkótájévállunkra, fejünkre, hogy ő is figye- kot és az alsó farkfedők kis tollait sem lemmel kísérje az adást. Rendkívül kímélte, tovább csúfítva ezzel madaragaszkodott hozzánk, és ez a ragasz- ramat. Evezőtollai is egyre vékonyabkodás nem csak addig tartott, amíg bá, fakóbbá váltak és egyre nagyobb odaadtam neki az ennivalót, hanem hézag kezdett kialakulni közöttük, azután is igényelte a törődést, miután így szép lassan elérkeztünk Zuzuka jól lakott. röpképességének mélypontjához. Elérkezett a december. Ekkorra a Február elején megváltásként jött tollazata ekkorra már eléggé megko- egy részleges tollváltás, amolyan szapott. Igazából nem a tartás okozta az bálytalan elővedlés és szerencsére a amortizációt, hiszen az egyik szélső legfontosabb területet, az evezőtollafarktollát leszámítva egyetlen tolla kat érintette. Persze a tollak elveszsem tört le, hanem nála is az a termé- tését követően csak tovább gyengült szetes folyamat vette a kezdetét, mint Zuzuka amúgy is gyatra röpképessége a vadon élő társainál. Csak egyáltalán (előfordult akkoriban, hogy fel kellett nem mindegy, hogy a tollazat szoká- segítenem az alvóhelyéhez), de utána sos minőségromlása egészséges tol- gyorsan visszanőttek a hiányzó eve-
zők. Az evezőkhöz tartozó fedőtollak nem cserélődtek ki, valamint a vedlés nem szárnyközéptől kezdődött, hanem tetszőleges helyekről hullott ki az a néhány toll. Ebből tudtam, hogy a tollváltás szabálytalan, és hogy nem nagyon lesz folytatás. A homlokon és a fejtetőn lévő tollak megújultak, majd ezt némi háton lévő toll cseréje követte, de ezután abbamaradt a folyamat. A néhány foltnyi megújult toll és a pár új evező miatt madárkám különös tarka külsőt öltött magára. A régi és új tollak között óriási volt a kontraszt. Egy új testtoll széle és hossza is majdnem a duplája volt egy réginek, minősége kifogástalan, színe pedig gyönyörű. Az új evezők között nem volt hézag, és a szárny kitárását követően megfelelően is tapadtak egymáshoz. Körülbelül május utolsó napjaiban indult meg egyik pillanatról a másikra a teljes tollruhát érintő szabályos, gyors és erőteljes vedlés. Bárhol is fújtam el a tollazatát, mindenütt tüskeszerűen meredező életerős tokokat és újonnan kialakuló, még csak félig kinőtt piheréteget láttam. Ha elfújtam mell- és hastollazatát, már nem a szokásos tollatlan mezsgyét, hanem sűrű, szürke szegélyű fekete pelyhekkel borított területet lehetett látni. A legizgatottabb akkor voltam, amikor már a farka is vedlett. Először a baloldali villáját kapta meg, ami szebb és hosszabb lett a vártnál. Mivel elég korán kezdtem a rovargyűjtést, júniusra a télire szánt rovareleség felét a mélyhűtőben tudhattam. Szerencsére a 2010-es tavaszi-nyári időszakban olyan sok rovar jött, hogy bőven jutott friss fogyasztásra és a fagyasztóba is. Esténként különösen sok bagolylepke repkedett a lámpák körül, aminek külön örültem, hiszen az éjjeli lepke az egyik legértékesebb falat a fecskék számára. Egyik délután közönséges kerti szitakötők hatalmas tömege lepte el a kertet. Ezek a többnyire szalmasárga színezetű, közepes méretű szitakötők ugyancsak rendkívül értékes, kiváló élettani hatással bíró táplálékok a fecskék számára. A vadon élő füsti fecskék is gyakran vadásznak rájuk, főleg akkor, amikor
már cseperedő fiókáik vannak. Mivel ekkor nekem Zuzuka mellett volt még két mentett fecskefiókám is, nem tudtam megállni, hogy ne fogjak nekik néhány darabot e tápláló rovarból. Hála a szitakötő-áradatnak mindan�nyian pukkadásig ehették magukat és még a fagyasztóba is tudtam tenni egy jó adagot. A július mozgalmasan telt fecskeügyileg: gőzerővel folytattam a téli rovargyűjtést, a két mentett kisfecske kirepült, aztán jött újabb három menteni való, igencsak aprócska fióka is. Szegény Zuzuka szinte fel sem tudott lélegezni zaklatói távozása után, máris egy újabb banda – az ő szemszögéből nézve huligán – ütött tanyát a pulton. Július második felében minden jól alakult. Majdnem megvoltam a téli rovareleség begyűjtésével, Zuzukán már egyetlen régi toll sem éktelenkedett. Néhány félig kinőtt szárnytollat és a még fejlődésben lévő jobb villáját leszámítva készen volt a vedléssel, tollazata megújult, teljessé vált. Nem győztem benne gyönyörködni. Annyira boldog voltam, hogy most már tényleg igazi fecskének néz ki. Boldogságom viszont nem tartott sokáig, mert másnap nagy baj történt. Délután Zuzuka éppen kedvenc csemegéjét, a lágykeveréket falatozta, amikor az eleséggel együtt véletlenül lenyelt egy hosszú hajszálat. Valahogy az ennivalója közé keveredhetett… Mikor láttam, hogy egy hos�szú hajszál lóg ki a madár csőréből, kézbe vettem, hogy megvizsgáljam. Miután tudatosult bennem, hogy ez a hajszál nem egyszerűen csak a torkában van, hanem annak vége nagy valószínűséggel már lement a zúzába, nagyon megijedtem. Döntést kellett hoznom: vagy megpróbálom kihúzni, vagy elvágom, és majd ő megemészti. Nem mertem kihúzni, így az utóbbi megoldás mellett döntöttem… sajnos rosszul. Elvágtam a hajszálat és a madarat visszaengedtem a helyére. Egy darabig nem történt semmi, de körülbelül fél óra múlva arra lettem figyelmes, hogy Zuzuka hátsójából lóg a hajszál. Először örültem, hogy végre kinyomta, és most már ki le-
het hátul húzni, de sajnos valahogy rögzült, így nem lehetett eltávolítani. Megkezdődött Zuzuka kálváriája. Bár végül sikerült megszabadulnia tőle, az erőlködéstől és magától a hajszáltól a belei durván megsérültek és egy nap múlva elpusztult. A pusztulása után egy hétig nagyon magam alatt voltam. Rettenetesen megviselt az elvesztése. Később valamennyire túltettem magam a dolgon, de száz százalékig soha nem tudtam megemészteni. Az igazat megvallva fecském gyakran eszembe jut még a mai napig is, és ilyenkor mindig azt kívánom, bárcsak életben lenne, és itt élne velünk. Aztán később is történt két olyan eset, amikor egy-egy fecském hajszálat nyelt, de akkor már résen voltam, és óvatosan, szájon át távolítottam el a hajszálat. Elég könnyen ment. Bár ilyen esetben ajánlatos az étolaj itatása is. Levonva a tanulságot a történtekből: bár fecském egy bagatell baleset következtében elpusztult, ennek ellenére nem könyvelem el kudarcnak a tartását, teleltetését. A dolog működött és minden úgy alakult, ahogyan elterveztem. Igaz, a vedlése elcsúszott, de ez nagy valószínűséggel született visszamaradottságának volt köszönhető. Az alatt a rövid idő alatt, míg velem volt, rengeteget tanultam tőle és számos új tapasztalattal gazdagodtam. Most már tudom, hogy a rászoruló fecskék hosszabbtávú gondozása, átteleltetése nem lehetetlen feladat. Az is kiderült, hogy a fecske is pont ugyanolyan, mint akármelyik másik madár: ugyanolyan ragaszkodó, játékos, akaratos, ugyanúgy meg vannak az időszakos hóbortjai, szokásai. Nagyon vicces volt, mikor mindennapos ténykedései közepette sorra cáfolta meg azokat az állításokat, amelyeket a szakemberek által írt cikkekben lehet olvasni a fecskék gondozásával kapcsolatban. Ha azon a bizonyos napon valami miatt nem veszem észre és nem mentem meg, ő is egyike lett volna a sehol sem jegyzett, fészekben elpusztult fiókáknak. Így viszont igazi társ, családtag és mondhatni fogalom vált belőle, akit rajtam kívül még jó páran a szívükbe zártak.
Orbán Tamás
2014. augusztus
7
Támogatja:
A Hídivásár idején is szeretettel várjuk vendégeinket! www.madarpark.hu Amennyiben lehetősége van, kérjük, támogassa alapítványunkat! Köszönjük! Bankszámlaszámunk: 59900029-10001868 • Adószámunk: 18557899-1-09
RTOBÁGY HO
ÁZ
AL
A
ÓR
PÍ
TV
ÁNY
MADÁRK H
Olvasói leveleket, érdekességeket a következő címekre várunk:
[email protected] • 4071 Hortobágy, Petőfi tér 6. Állatorvosi, állatgyógyászati területen felmerülő kérdéseiket a fenti címekre várjuk! Megjelenik 12 000 példányban. Hirdetésfeladás, sérült madár bejelentése:
[email protected] • Tel: (30) 9435-494; (52) 369-181. Szerkesztők: Dr. Déri János, Konyhás István, Veres Hajnalka • Tördelés: TerepSzemle Stúdió (Veres Hajnalka) • ISSN 1788–456X Megtalálható országszerte állatorvosi rendelőkben, állatkertekben, kisállatkereskedésekben, állati áruházakban, megyei könyvtárakban.
