PUSZTADOKTOR MAGAZIN

PUSZTADOKTOR MAGAZIN IV. évfolyam 3. szám

• FeHoVa tovább • Egy rétisas halálára • Olvasónk írta: Arthur • Terítéken a szalonka

a Madárkórház Alapítvány havilapja

2009. március

FeHoVa tovább

A Pusztadoktor magazin már negyedik esztendeje jelenik meg hónapról hónapra és számol be a hortobágyi Madárkórház életéről, a madármentésről, és azokról az aktualitásokról, melyek e munkához kapcsolódnak. Rendszeres látogatói vagyunk a hazai kiállításoknak, vásároknak, így a FeHoVá-nak is. A fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállításon az elmúlt évben a stand felállítása mellett lehetőséget kaptunk terepi munkánk bemutatására is. Ha e lap olvasói közül valaki emlékszik tavaly ilyenkor megjelent lapszámunkra, vagy esetleg kezébe veszi és fellapozza azt, elolvashatja a beszámolót a Madárkórház expón való megjelenéséről, de szemet szúrhat egy korábban is és sajnos azóta is rendszeresen visszatérő téma. Ragadozó madarak, rétisasok és parlagi sasok mérgezés miatti pusztulása. (Az idei, 2009-es kiállításon több előadást is tartunk a témával kapcsolatban.) A mérgezések okait sokan sokféleképpen kutatják, vannak, akik radikálisan megfogalmazott véleményükben nem titkolják, hogy vadászokat, de vannak esetek, amikor galambászokat, vagy

gazdálkodókat gyanítanak az ügyek hátterében. Érdekes, hogy mindig valamilyen közösség, vagy csoport kerül szóba ilyenkor, ami valamiféle szervezettséget sejtet. Azonban sajnos sem a sejtetés, sem a találgatás, sem a bűnbakkeresés nem vezeti ki ebből a helyzetből a madarak védelmére kelő természetszeretőket és a hozzájuk képest más értékrenddel rendelkező „tetteseket” sem. Hogy mi lehetne a megoldás, egyelőre nem tudjuk. Az első lehetne talán a párbeszéd a „vádlottak” és „vádlók” között, de bármennyire szeretnénk, erre elég kevés példát találunk. Legalábbis hazait. Egy másik lehetőség a tájékozódás és tájékoztatás, hiszen ha valóban vadászok helyeznek ki csalikat dúvadak irtására, lehetséges, hogy nem is feltételezik a területükön ragadozó madarak jelenlétét. Persze ez ismét találgatás, de vannak azért tények is, melyeket már nem lehet kikerülni. Ezek közül egy a karbofurán. Vizsgálatokból kiderült, hogy ez volt a leggyakrabban mérgezésre használt növényvédő szer, de azt kevesen tudják, milyen erős méregről van szó. Úgy tűnik, ugyanez a szer humán halálesetekért is felelős lehet. Az elmúlt években többen kaptak súlyos mérgezést, vagy haltak meg tisztázatlan körülmények között olyan területeken, ahol védett ragadozók mérgezése is előfordult. Volt eset, hogy gondatlanul tárolt növényvédő szer élelmiszerhez való keveredése okozott halálos mérgezést. Laboratóriumi kísérletek bebizonyították, hogy a karbofurán nem csak az elsődleges áldozatra hat, hanem az azokat fogyasztókra is. Elő-

fordul, hogy ha kisebb dózisban kerül a szervezetbe, nem pusztul el azonnal az azt fogyasztó, de a halmozódással akkor is számolni kell. A méreg mindig valamilyen csalétekből kerül a sasok szervezetébe, a szabadon kihelyezett tetemek sorsa pedig nem követhető. És a második, megkerülhetetlen tény: fentiek miatt közegészségügyi okokból azokon a területeken, ahol mérgezett állat kerül elő, a hatóság elrendelheti az illetékes vadásztársaság területének monitorozását és arra az időszakra a vadászat felfüggesztését. Az intézkedést bizonyára eltérően fogadják az érintettek, talán elriasztó erejű, talán elgondolkodtató, talán felháborító lesz, de ki tudja, talán előbb-utóbb megtörténik az a bizonyos párbeszéd. Ha nem is a „vádlottak” és „vádlók” között, de talán kiderülhetnek az igazi okok. Hogy miért választják gyakorta ezt a módját a dúvadirtásnak, miért nem gondolják kicsit tovább tetteik hatását, akik ilyet tesznek, vagy miért nem fér el ebben a kicsi országban egymás mellett ez a néhány dühös és csalódott ember. Szomorú aktualitást kölcsönöz ennek az írásnak, hogy bár 2009-ben egyelőre nem történt annyi mérgezés, mint az előző évben ehhez az időszakhoz viszonyítva, éppen a napokban került kézre egy újabb mérgezett rétisas. Így a végén azért csak megkockáztatom: remélem, az utolsó. Az utolsó eset, és nem az utolsó rétisas. (A karbofurán forgalmazását egyébként az Európai Unió a közelmúltban betiltotta, de tapasztalataink szerint a felhalmozott készletek nem mindig kerülnek elő.)

Dr. Hóra Ildikó a hortobágyi Madárkórház egyik helyettesítő állatorvosa, a ’96 Állatkórház Kft. vezetője. Dr. Déri János távollétében többször látott már el a Madárkórházba beérkező sérült madarat. A közelmúltban Kelet-Afrikában járt, ahol meglátogatta a térség nemzeti parkjait. Útjáról, tapasztalatairól következő számunkban olvashatnak élménybeszámolót.

Veres Hajnalka

Tisztelt pedagógusok! Továbbra is várunk általános, és középiskolás csoportokat, osztálykirándulásokat a Madárparkban! Részletes hortobágyi programajánlatunk az 5. oldalon.

Örömünkre szolgált, hogy olvasóink közül többen is jelezték: az utóbbi időben hiányolták a csekket lapunkból. A Pusztadoktor Magazin költségeihez most Ön is hozzájárulhat adományával a mellékelt csekken, vagy az 5990002910001868 számlaszámon. Ezzel nem csak a lapot, hanem a hazai madármentést is támogatja. Köszönjük!

2

2009. március

Egy rétisas halálára A kezeim között halt meg, pedig mindent megtettünk érte. Nehéz ilyenkor megszólalni. Nincsenek indulatok, csak mély gyász. Egy napot élt a Madárkórházban. Ezalatt nem volt idő az elkövetők kilétéről, indítékairól, esetleges nehéz helyzetéről, állatai védelmében jogosnak vélt intézkedéséről, vagy felelőtlenségéről, gondatlanságáról, aljasságáról, elvetemültéségről töprengeni, minden gondolatomat a jelen kötötte le: a gyógyítás és a megelőzés. Előre készültünk rá, hiszen ebben az időben van a sasmérgezés szezonja. Megszerveztük az országos figyelemfelkeltő kampányt, előadókörutat, a természetvédelmi őrök felkészítését a mérgezések felismerésére, terepi elsősegély nyújtására. A hatóságokkal egyeztettük és kidolgoztuk a visszatartó erejű intézkedések lehetőségeit. Kerestük és kerestettük a nemzeti park munkatársaival, madárvédőkkel az esetleges mérgezett ragadozókat és csalétkeket azokon a helyeken, ahol előfordulásukra számítani lehet. Ott találta meg egy erdész, ahol két éve már találtak mérgezett sast. Repülni nem tudott, dülöngélve, botladozva járt, közben szárnyaira támaszkodott, de a helyszínre érkező természetvédelmi őrrel szembefordult. Az őr fel volt készülve, vastag bőrkesztyűvel befogta, dobozba tette, és odaérekző társa azonnal beadta neki az ellenszert, ahogy megtanítottam rá, hiszen

ilyenkor a madár élete perceken múlik. Ennek köszönhetően, mire a hortobágyi Madárkórházba ért, már javult az állapota. De még fejét aggasztóan félrehajtva, egyensúlyozási gondokkal küszködve, lábának hüvelykujját előre tartva ült, mint korábbi tapasztalata-

ink szerint a karbofurán mérgezett, de az atropin kedvező hatására éledező sasok szokták. Itt megkapta a további szükséges kezelést: infúziót, széntablettát, B-vitaminokat, fájdalomcsillapítót. Jó kondíciójú erős, és vad volt, a kezelésben segédkező párom alig bírta tartani. 212 cm szárnyfesztávú, 85 cm testhosszú, súlyos folyadékvesztés mellett is 4,1 kg-os, sárga szemű, fehér farkú madár ős-öreg lehetett: vénái olyan kacskaringósak, minta Tisza a szabályozások előtt. Talán száz éves is elmúlt? Mennyi mindent átélt és túlélt, és most mégis ide jutott. Nem úgy javult, ahogy vártam. Nem is teljesen olyanok a tünetek, mint a korábbi betegeinknél: nincsenek izomgörcsök, az elmondás szerint a megtaláláskor sem voltak, de az atropin hatás elmúltával is tág a pupilla, látászavara van, és rengeteg, zöld hasmenés, kevés vérrel. Tudtuk, hogy a mérgezők egy lépéssel előttünk járnak. Az időközben betiltott karbofurán helyett vagy mellett más, modern mérgeket használnak, melyeknek nincs ellenszere. Erre is felkészültünk: tájékozódtunk az Országos Kémiai Biztonsági Intézet Egészségügyi, Toxikológiai Tájékoztató Szolgálánál (állandóan hívható telefon: 80/201-199) ügyeletet tartó munkatársától, dr. Feketéné Mihály Rékától a lehetséges tüneti kezelésekről. Végig telefonos kapcsolatban voltam Dr. Lehel Józseffel, az állatorvosi egyetem toxikológusával, és folyamatosan egyeztettük a kezelést. A sas azért lassan javult, járkált, látott, hallott, de nekiütközött a falnak és a berendezési tárgyaknak. Hirtelen elkezdett öklendezni, és nem hagyta abba. Mintha köpetelni akarna, ami természetes a ragadozó madaraknál. De nem sikerült neki, valami feljött, amit rendre visszanyelt, és biztosan félre is nyelt. Epe volt. Nem tudtuk elkerülni a tüdővizenyőt, végül megfulladt. A boncolásnál derült ki, hogy egy fél marék fű volt a gyomrában, az irritálta hányásra. Kínjában ette meg, vagy gyógyítani akarta vele magát, így akart szabadulni a méregtől.

Fészekkeresés A boncoláskor az is kiderült, hogy tojó, és petefészke állapota szerint tojásokon ülhetett, melyeket most egy napja talán a hím melegít, vagy már kihűltek. Egyedül nem megy neki, a hím nem is szokott kotlani, csak rövid időre váltja a tojót, és táplálék is kell. Meg kell menteni a tojásokat, ha még lehet! Riasztottuk a nemzeti parkosokat, akik korábban már elkezdték keresni a csalétket és az esetleges többi mérgezettet. Eddig semmi eredmény. Már ellenőrizték az ismert fészkeket is, mindenhol ott a tojó. De lehetnek, sőt vannak ismeretlen, vagy titkos fészkek, amiről nem tudnak. Tegnap kettőt felkutattunk, az egyik leborult, és ott nem volt költés, a másikban ott van a tojó. Ma tovább folytatjuk a keresést. A vadászok védelmében: a sasmérgezés az emberre is veszélyes Egy előadásom alkalmával a hallgatók közül megkért egy vadász, hívjuk fel a vadászok figyelmét arra, hogy a rókáknak szánt méreg nemcsak más ragadozókra, hanem az emberre is ugyanolyan veszélyes. Ez leginkább a vadászokat fenyegeti, de bárkit, aki a területen jár, dolgozik, vagy kirándul. A csalétekre szórt méreg kontakt módon is hat, elég megérinteni, bőrön át is felszívódik és halálos mérgezést okozhat. A csalétket felveheti, vagy azzal érintkezve mérgeződhet vadászható faj, és ennek fogyasztása emberi mérgezéshez vezethet. Ezt az állatorvosi egyetemen végzett tudományos kísérlet során bebizonyítottuk, és publikáltuk. Vajon hol áll meg, ha a méreg bekerül az élelmiszerláncba, és a vadhússal a boltokba? A vadászterületen a vadászatra jogosult dolga szavatolni azt, hogy az onnan származó, fogyasztásra kerülő vadhús nem ártalmas az egészségre. Ez az érintett területeken költséges monitorvizsgálati kötelezettségeket és vadászati korlátozást jelenthet, bárki tette is ki a mérget. Ezért a mérgezések elleni fellépés a természetvédők és a vadászok közös érdeke.

Dr. Déri János

2009. március

3

a t r í k ón s a v l O Arthur Tisztelt Szerkesztőség! Rendszeres olvasójuk, lehetőség szerint támogatójuk vagyok, szívesen veszem kézbe kedves lapjukat, örömmel olvasok a sikeres gyógyításokról, mentőakciókról. Az utóbbiból tavaly nekem is jutott egy, amint az a mellékletből kiderül. Első gondolatunk az volt, hogy elvisszük Arthurt Önökhöz, tegyék rendbe a sérült szárnyát – aztán rájöttünk, elég a dolguk, a bajuk a védett, ritka madarakkal. Így maradt nálunk, kihúzta a kertben a telet és most talán ő is jobb tavaszra vár… Ki is ő? Első látásra dolmányos varjút formázó kopott kis tollcsomó, jókora csőrrel és száradt ágra emlékeztető karmos lábakkal, aki nem tudott hősi halált halni, mint minden rendes fióka, aki kiesik a szülői fészekből, itt maradt a lét és nemlét küszöbén, törött, nyomorék szárnnyal, megtalálója irgalmára utalva, szárnyaszegett kis kobold, aki ketrecében a sörös doboz harsány püfölésével adná tudtára a világnak létezését, máskor egykedvűen néz a dróthálón át a szemközti madáretetőn lakmározó galambokra és egyéb szabadon repkedőkre, néha panaszos károgással hívja – kit is…? az eleséghozót, vagy a fajtársait, akiknek hallja hangját, amikor a közelében suhannak a fák fölött, elegánsan, könnyedén, beszélgetve, talán a szülei, rokonai – egyszer el-

jöttek meglátogatni, meghallva sírós károgását – félrebillent fejjel apró madarak után kémlel, akik csivitelve, veszekedve jönnek-mennek napraforgóval a csőrükben, szárnytollai rég öszszetörtek, amikor vergődve próbált ijesztő zajok és lények elől menekülni, nem is igazi madár már, csak tépett tollseprűre hajazó, madárszerű tollhalmaz, aki féli/várja az embert, aki megmentette, aki enni ad neki, és aki túl ritkán jön, harcias tiltakozást mímelve ágál a kézbevétel ellen, hogy aztán megadóan, csirkemód üldögéljen kicsit a pótanyai ölben, néha énekesektől ellesett trillákat próbálgat, máskor csak károg bánatosan, vagy mozdulatlanságba dermedve hallgat, ilyenkor talán arra

gondol, hogy jó lehet repülni magasan, szabadon, ahogy ő sose teheti, belecsíp a felé nyúló kézbe, ledobja a földre a falatot, mert duzzog, miért nem jöttél ilyen sokáig… egyedül vagyok, egyedül, egyedül.

Buda, 2009. február Hock Pálné

Tavasz mindig lesz Idén a kései havazások miatt úgy érezhetjük, hogy a tavaszból még csak a szeszélyesség érkezett meg. Ugyan-

akkor a vonuló madarak jelzik, hogy délen és északon változik az idő, újra kezdetét veszi a néhány száz vagy több ezer kilométeres vándorút. A városokban még itt tanyáznak a télire hozzánk érkezett csonttollúak, fenyőpintyek, vagy az idén rekordszámot döntő fenyőszajkók, amiket kivétele-

4

2009. március

sen az egész ország területén megfigyelhettünk. Az Európa déli részén telelő házi rozsdafarkú reszelését napos időben már hallhatjuk, de most meg lehet lesni a város felett vonuló madarakat. Ha figyelmesen járunk-kelünk, szinte biztos, hogy láthatunk libacsapatokat, darvakat, de akár réti sassal is találkozhatunk, mint ahogy az velünk is történt Debrecenben a napokban. Igaz, ezek a madarak általában nem szállnak le a településeken, viszont éjszaka vagy derült időben előszeretettel használják tájékozódási pontként azokat, így gyakran láthatjuk őket a városok felett vonulni, vagy hallhatjuk messzire hangzó gágogásukat, krúgatásukat. A pusztán és a vizek mentén is hasonló a helyzet. Még szép számmal ta-

lálkozhatunk nálunk telelő récékkel, mint a füstös vagy hegyi récével. Az érkező nagylilik csapatok közé vegyül a nálunk telelt apácalúd vagy a fokozottan védett vörösnyakú lúd. A napokban érkeztek meg a barna kányák is, szinte az egész ország területén találkoztak vele a madármegfigyelők. Az erdőkben is megindult a vonulás, hiszen az erdei szalonkák lassan már be is fejezik vonulásukat és mind több énekes tér vissza költőhelyére a lomb fakadásával, aztán lassan megérkeznek a gólyák, fecskék is. A vándorló madarak megfigyelése, érkezésük idejének feljegyzése hasznos időtöltés lehet, s miközben a megfigyelést végző csodálatos természeti jelenségeket fedez fel, egyúttal a tudomány számára is fontos adatokat gyűjt össze.

Konyhás István

Madárelengedések A gólya igazi magyar madár: nemzeti ünnepeinket tiszteli meg érkezésével és indulásával. Afrikai útjára pontosan augusztus 20án indul, és tavaszszal március 15-én tér vissza. Azokat a gyógyult betegeinket, melyeket nem tudtunk idejében felkészíteni az afrikai vonulásra, a Madárparkban átteleltettük. A tél hidege elől csak a gyengébbeket és a kezelés alatt állókat kellett fűtött helyen tartani, a többi a szabadban, lehálózott nagyröpdékben megfelelő táplálékkal belülről fűtve vészelte át a telet. Március 15-én, a hortobágyi ünnepi program részeként immár hagyományosan, kokárdával feldíszítve engedtük szabadon az átteleltetett, és a szabad életre megfelelően felkészített gólyákat. 40 gólya közül eddig 13-an nyerték vissza szabadságukat. Többen közülük a környéken maradtak, és elfoglalták a kéményen és a nagyröpde tetején lévő fészkeket. A fiatal gólyák szívesen éjszakáznak a számukra ismerős gólyafészekben, de ha megérkeznek a fészek jogos tulajdonosai, tovább kell állniuk. Négyet közülük Sződön engednek szabadon, hogy hátha újra megtelepszenek ott a gólyák. Ezért két mesterséges fészket készítettek elő, és etetéssel próbálják helyben tartani őket, melyre minden esély megvan. A Madárkórházba késő ősszel és télen beérkező betegek gyógyulásuk után szintén itt maradtak, mert a téli táplálékszegény időszak túl nagy megpróbáltatás elé állítaná őket. Ezért minden hely megtelt tavaszig. Az enyhülés bekövetkeztével folyamatosan engedjük szabadon őket: 5 egerészölyvet, 2 gyöngybaglyot, 2 erdei fülesbaglyot, 2 kuvikot, 1 karvalyt már elengedtünk, további ölyveket, gólyákat, meggyvágót, fenyőpintyet, folyamatosan felkészítve a hónap folyamán engedünk szabadon.

Dr. Déri János

Programajánló Ebben az évben is szeretnénk segíteni a hozzánk ellátogatókat, elsősorban iskolás, óvodás csoportokat a Hortobágy igazi megismerésében. A kiválasztott programcsomagnak a költségeit egy helyen, a Madárparkban kell kiegyenlíteni, így a kedvezmények mellett időt is spórolnak. A programok minden esetben a Madárparkban kezdődnek és itt is érnek véget, ahol a parkolás egész évben ingyenes. A programcsomagok egyéni igény szerint bővíthetők, átalakíthatók. Szükség esetén az étkezés vagy szállás ügyintézésében is segítünk. Keressen bennünket! Találkozzunk Hortobágyon! Félnapos programok: 1. Madárpark – Hortobágyi Nemzeti Park Látogató Központ kiállítása – Pásztormúzeum – Kilenclyukú-híd és a Hortobágy folyó – Körszín – Madárpark 2. Madárpark – Hortobágyi Nemzeti Park Látogató Központ kiállítása – Pásztormúzeum – Pusztai Állatpark (őshonos magyar állatfajták) – Madárpark 3. Madárpark – Öreg-tavi tanösvény egy szakaszának bejárása (a halastavak növény és madárvilága) – Madárpark 4. Madárpark – a Hortobágy-folyó élővilága (csónak-kirándulás a vadregényes folyón) – Kilenclyukú-híd és környéke Egynapos programok: 1. Madárpark – Hortobágyi Nemzeti Park Látogató Központ kiállítása – Körszín (fotó és alkalmi kiállítások) – Pásztormúzeum – Pusztai Állatpark (őshonos magyar állatfajták) – Mátai ménes és fekete kerámia bemutatása korongozással – Madárpark 2. Madárpark – Hortobágyi Nemzeti Park Látogató Központ kiállítása – Körszín – Pásztormúzeum – Mátai ménes és fekete kerámia bemutatása korongozással – Pusztai kocsikázás (őshonos magyar állatfajták és a pásztorkodás bemutatása) – Madárpark 3. Madárpark – Hortobágyi Nemzeti Park Látogató Központ – Öreg-tavi Tanösvény (5 és 12 km-es túra választható, vagy kisvonatozás a halastavak gátján) Tel: (52) 369-181 dr. Déri János: (30) 9435-494 Konyhás István: (30) 621-2160 e-mail: [email protected] [email protected] 2009. március

5

Terítéken a szalonka A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium több éve jelentős erőfeszítéseket tesz az erdei szalonka tradicionális tavaszi vadászatának megőrzése érdekében. A szigorúan ellenőrzött feltételek mellett zajló tavaszi vadászatot az EU felszólítására 2008-ban be kellett szüntetni a Madárvédelmi Irányelvnek történő megfelelés miatt. Az erdei szalonka közösségi jelentőségű vadászható madárfaj, ezért kedvező védettségi állapotának fenntartása természetvédelmi üggyé is vált. Erre tekintettel a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által koordinált egyeztető tárgyalások mellett a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium természet- és környezetmegőrzési szakállamtitkára, Haraszthy László az erdei szalonka hazai vadászatának kapcsán kerekasztal-megbeszélést hívott össze. A megbeszélésre ez év januárjában került sor, amelyen részt vettek a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, az Országos Magyar Vadászkamara, az Országos Magyar Vadászati Védegylet, a Vadászati Kulturális Egyesület, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Szent István Egyetem képviselői. A megbeszélés témája az volt, hogy az erdei szalonka hazai, tradicionálisan tavasszal zajló vadászata miként feleltethető meg az Európai Unió jogi előírásainak A természetvédelemért felelős minisztérium ígéretéhez híven a csatlakozási tárgyalások és a vadászati jogszabályok módosítása során nem gördített akadályt az erdei szalonka tavaszi vadászata elé. A vadászati igazgatás által bevezetett szabályozás ellenére az Európai Unió jogsértési eljárás keretében hazánkat minősített indokolással ellátott véleménnyel elmarasztalta a madárvédelmi irányelv 7. cikke (4) bekezdésének helytelen átültetése okán, mely – többek között – tiltja a madarak tavaszi vonuláson („fiókanevelési területükre történő

6

2009. március

visszatérésük során”) történő vadászatát. Ezért a faj vadászati idényét 2008-ban törölni kellett. A természet- és környezetmegőrzési szakállamtitkárság álláspontja szerint kizárólag az irányelv 9. cikk (1) bekezdés c) pontja szerinti eltérési lehetőség alkalmazható. Eszerint a tagállamok, ha nincs más kielégítő megoldás, eltérhetnek a 7. cikkben szereplő általános tilalomtól, szigorúan szabályozott feltételek mellett és szelektív alapon, bizonyos madárfajok, jelen esetben az erdei szalonka kisszámú hasznosításának engedélyezése érdekében, egyedi engedélyezési rendszer keretében. Tekintettel az Európai Unió joggyakorlatára, egy újabb

jogsértési eljárás csak úgy kerülhető el, ha a tervezett lépéseket az Unió illetékes szakbizottságával, az ún. Ornis Bizottsággal Magyarország előzetesen egyezteti. E bizottság ülésein a KvVM képviseli Magyarországot. A KvVM vállalta, hogy amennyiben az érintett vadászati szervezetek, tudományos műhelyek kidolgoznak egy gondosan megalapozott javaslatot, azt megvitatásra az Ornis Bizottság elé terjeszti. A megbeszélésen jelenlévők egyetértettek abban, más módon nem biztosítható, hogy az erdei szalonka hazai, tradicionálisan tavasszal zajló vadászati módja, a vadászati kultúra részeként fennmaradjon. A hazai kutatás egyik mozgatórugója, hogy az Országos Magyar Vadászati Védegylet és a Vadászati Kulturális Egyesület, mint civil szer-

vezetek megrendelik az erdei szalonka ötesztendős monitoringjának megtervezését és lebonyolítását a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetétől, valamint a Nyugat-Magyarországi Egyetem Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézetétől. A monitoring során felmerülő költségeket – az induláskor – az Országos Magyar Vadászkamara, valamint az információkat feldolgozó Országos Vadgazdálkodási Adattár tulajdonosa vállalja. A megrendelők kérik és hangsúlyozzák, hogy a szalonka-monitoring munkájában – a vadászok mellett – vegyenek részt a madarászok, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai és önkéntesei is. Így felhívást adtak közre, hogy a vadászok és madarászok közösen mérjék fel e faj állományát. Aki már volt szalonkahúzást lesni, akár puskával, akár távcsővel, tudja, hogy nem kis feladat ez. Egyrészt, valljuk be, nem egy ritka madárról van szó, így szinte az egész ország területén kell átfogóan, egységes időben és módszerrel számolásokat végezni. Ráadásul vadász és természetvédő madarász együtt. Azt gondolnánk, régi ellenségekről van szó, hiszen az egyik lövi a madarakat, a másik óvja. Mint minden az életben, ez is sokkal árnyaltabb ennél, és természetesen nem is fedi a valóságot. Van madárvédő vadász is és vadászó madárvédő is. Nagyon sok közös van bennük és most, hogy a helyi jó kapcsolatok szervezeti szintre emelkedhetnek, jó esély van egy régi tévhit eloszlatására, mely szerint e két hobbit vagy foglalkozást űző ember nem fér meg egymás mellett. Úgy gondolom, a vadásztársadalom meglépte azt, amit már régen meg kellett volna mindkét félnek, partnerként kér együttműködést. Sajnos, tapasztalataim szerint valami oknál fogva a madarászok (tisztelet a kivételnek) nem kapkodnak a lehető-

ség után. Pedig egy kevésbé ismert faj állományáról kaphatnánk pontosabb képet, új kapcsolatokat építhetnénk ki, és biztos vagyok benne, hogy jó és hasznos együttműködés születhetne belőle. Persze nem szeretném már az elején temetni a dolgot, bízom benne, hogy mind több madarász ismeri fel az együttműködés esélyét az erdei szalonka révén, és aktívan részt vesznek majd e programban, hiszen van ennek egy vitathatatlan madártani jelenősége is. Mégpedig az, hogy átfogó képet kaphatunk e madárfaj elterjedéséről, gyakoriságáról, esetleg a vadásztörténetekből hasznos etológiai információkat is tudnánk gyűjteni. Úgy, mint a magyar madártan és madárvédelem megteremtői tették, Herman Ottó, Vönöczky-Schenk Jakab és lehetne még sorolni. Kövessük példájukat! A szalonka vadászata Magyarországon több száz éves hagyománya van a tavaszi szalonkázásnak. A magyar vadászok pontosan tudják, hogy a tavaszi leses vadászattal szemben a tavaszi és az őszi klopfolás, a szalonkahajtás, valamint a kutyás kereső vadászat sokkal eredményesebb lenne, de növekedne az elejtett szalonkatojók mennyisége és ezek a vadászati módok jelentősen zaklatnák a nagyvadak élőhelyeit. Az őszi vadászatot nem véletlenül szüntették meg elődeink. A magyar vadászat – benne az erdei szalonka tavaszi vadászata – eddig is szigorúan ellenőrzött feltételek mellett zajlott. A szalonkavadászok megfigyelései, a vizsgálatok, a minták és az adatok eddig is bizonyították, hogy március-áprilisban a hajnali és esti húzásokon zömében a korrogó kakasok kerültek terítékre, azaz a vadászat nem veszélyeztette az egyébként is stabil állományú, egész Eurázsiában elterjedt erdei szalonkák szaporodását. 2009 az erdei szalonka-monitoring próbaéve. Akik részt vesznek benne, vitathatatlanul áldozatot vállalnak, de olyat, aminek nyoma lesz, és amit a vadászati szervezetek sem felejtenek majd el. Remélhetően nekik – vadászoknak és madarászoknak – köszönhetjük majd meg, hogy Magyarország eleget tud tenni a hazai és a nemzetközi madárvédelem jogos elvárásainak.

Konyhás István

Az erdei szalonka Az erdei szalonka (Scolopax rusticola) éjszakai életmódot folytató, mintegy 32-36 cm nagyságú, erdőlakó madár Eurázsia mérsékelt égövi zónájában és a Himaláján fészkel. Az Európában előforduló erdei szalonkák számát az 1990-es években mintegy 350 ezerre becsülték, ezek túlnyomó hányada az orosz mocsárerdőkben költ. Éjszaka keresi táplálékát az avarban, s a csőre ehhez az életmódhoz specializálódva hosszú, vékony és idegvégződésekben rendkívül gazdag, így érzékelheti e különleges szondával az avarban rejtőző rovarokat, férgeket. Még különösebb, hogy ez a csőr (a hossza 67-85 mm) akkor is fog, ha a töve zárva marad, vagyis a hegye a tövétől függetlenül mozgatható. Nappalra a szalonka elül az avarban, s a bagolyéhoz hasonló, terepszínű tollruhájában mozdulatlan madár szinte teljesen beleolvad a környezetébe. Alkonyatkor kezdi repülését, amikor az erdei nyiladékokon repülve a hímek sajátos pisszegésszerű hangokat hallatnak, vagy korrognak. Valaha nagy előszeretettel vadászták, ami részben az alkonyi erdő hangulatának volt köszönhető, részben a becses szalonkatrófea (az ecsetszerű legkülső evezőtollak) iránti vágyódásnak, de talán még nagyobb részben a szalonkapecsenyének, amely az ínyencek számára a béltartalommal (Schnepfendreck) együtt számított különleges éteknek. Nálunk csak a tavaszi húzáson, március 1 és április 10 között volt vadászható. Alkalmanként egy vadász maximum 2 szalonkát ejthetett. Az éves szalonkazsákmány így a 70-es évektől átlagosan 1000 példány, döntő többségében párkereső hím volt. Az állományán az sem változtat, hogy a faj a legnagyobb veszteségeket az atlanti és a mediterrán téli szállásokon szenvedi. Mértéktartó becslések szerint Korzikán és Franciaországban évente 700 000 szalonkát ejtenek el. A tollazat a színeit tekintve a sárszalonkát idézi, összességében az erdei avarba való belesimulást szolgálja, a fej csíkoltságával együtt is tökéletes rejtő színű. Feltűnő, hogy a szem a fej oldalán viszonylag hátul foglal helyet. Ez a helyzet lehetővé teszi, hogy miközben az avarban való turkálással van elfoglalva, azért a háta mögötti területet is szemmel tarthassa. A négy tojásos fészekaljat a tojó szinte pihenés nélkül költi ki az erdő talaján avarból összekotort fészekben. A tojások színe zöldesszürke, sárgásbarnával, vagy barnával foltmintás. A kotlás 21-24 napig tart, mely után a hímre hárul a fészekhagyó fiókák vezetgetésének gondja. Érdekes, hogy a kicsik, bár gyorsan fejlődnek, csak 22-28 napos korukban kapnak szárnyra. Szavahihető leírások szólnak arról, hogy veszély esetén a gondos hím a combja és a hasa közé fogja a kicsinyeit, s biztonságosabb helyre szállítja őket.

Konyhás István 2009. március

7

Madarakat gyógyítunk!

1% Szárnyakat ad a madaraknak! Madárkórház Alapítvány Adószám: 18557899-1-09 www.madarkorhaz.hu Látogasson el hozzánk!

HORTOBÁGYI

MADÁRPARK

látványkórház

gyerekröptető

madárkertek

madármentő kiállítás

csodalibikóka

Címünk: Hortobágy 4071, Petőfi tér 6.

www.madarpark.hu

Madármegfigyelő túrák Hortobágyon Keresett már madarakat Hortobágyon

?

Ismeri az igazi H

ortobágyot? Részletek: www.phototours.hu

Fedezze fel , és kapja lencsevégre a puszta élővilágát, ismerje meg Hortobágy kulturális értékeit a Madárkórház Alapítvány munkatársával, vagy a Phototours túravezetőjével!

dr. Déri János: (30) 9435-494 Konyhás István: (30) 621-2160 [email protected]

Olvasói leveleket, érdekességeket a következő címekre várunk: [email protected] • 4071 Hortobágy, Petőfi tér 6. Állatorvosi, állatgyógyászati területen felmerülő kérdéseiket a fenti címekre várjuk! Megjelenik 10 000 példányban. Hirdetésfeladás, sérült madár bejelentése: [email protected] • Tel: (30) 9435-494; (52) 369-181. Az újságot szerkeszti: Dr. Déri János, Veres Hajnalka, Konyhás István • Tördelés: TerepSzemle Stúdió • ISSN 1788–456X Megtalálható országszerte állatorvosi rendelőkben, állatkertekben, vadasparkokban, kisállatkereskedésekben és állati áruházakban.